A JÁRDÁNYI PÁL ZENEISKOLA DIÁKLAPJA május 9. évfolyam 1. szám

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A JÁRDÁNYI PÁL ZENEISKOLA DIÁKLAPJA május 9. évfolyam 1. szám"

Átírás

1 KÜRTÖLİ A JÁRDÁNYI PÁL ZENEISKOLA DIÁKLAPJA május 9. évfolyam 1. szám Kedves Zenebarát Olvasóim! Egy újabb tanulmányi év végéhez közeledve ismét eljutottunk a számadás idıszakához. Mit is tettünk, mivel gazdagodtunk az elmúlt idıszakban? Visszapillantunk, és csendesen eltőnıdünk. Igen. Ismét elmondhatjuk, hogy eredményes tanévet zárhatunk. Tanulólétszámunk az elmúlt évekéhez hasonlóan alakult. Közel 380 növendék gazdagodhatott a zenei élmények sokaságában. Tanévünk elsı rendezvénye a Zene Világnapja alkalmából rendezett ünnepi hangversenyünk volt, melynek szereplıi iskolánk növendékei, tanárai, valamint a Tapolcai Kamarakórus volt. November 18-án tizenegyedik alkalommal rendezte meg intézményünk a Veszprém megyei Zeneiskolai Négykezes Találkozót, melyrıl iskolaújságunk elızı számában, már részletesen beszámoltunk. Az év eseményeinek sorát Karácsonyi hangversenyünkkel zártuk. A 2010-es év elsı nagy rendezvénye a Tapolcai Ifjúsági Fúvószenekar hagyományos Újévi hangversenye volt. Mősorukban Erkel Ferenc több mőve is felcsendült, mellyel az együttes nagy zeneszerzınk emléke elıtt kívánt tisztelegni, születésének 200. évfordulója alkalmából. A városi rendezvénycsarnokban teltház elıtt arattak nagy sikert a fiatalok. A szülık számára szervezett hagyományos farsangi mulatság csekély érdeklıdés miatt elmaradt, de a gyerek farsangja a korábbi évekhez hasonlóan vidáman zajlott le. Január 28-án megünnepeltük a Magyar Kultúra Napját, melyen ezúttal Járdányi Pál mővei csendültek fel. Január 29-én Budapestre utaztunk, hogy a II. kerületi Járdányi Pál Zeneiskolával karöltve emlékezhessünk meg névadónk Járdányi Pál születésének 90. évfordulójáról. A névadó emléktáblájának koszorúzását közös emlékhangverseny követte, melyen a két iskola növendékei, tanárai, valamint Járdányi Pál gyermekei Gergely és Zsófia léptek fel. Egy meleghangú levél igazolja a közös megemlékezés sikerét: Kedves tapolcai Járdányisok! Nagy örömünkre szolgált, hogy január 29-én együtt emlékezhettünk meg közös névadónk születésének 90. évfordulójáról. Az ünnep alkalmából szeretettel küldjük a kéthetente megjelenı II. kerületi újság, a Budai Polgár legfrissebb számát, mely kiemelt helyet szentelt e szép alkalomnak. Minden jót kívánunk visszatérve a dolgos hétköznapokba. Üdvözlettel Kollégáim nevében is: Vimmer Erika igazgató Kedves tapolcai Járdányisok! Olvassátok el Ti is ezt a cikket! Az alábbi linkrıl eléritek /03 ( szám 1 és 3. oldal) Március között rendeztük meg a Zenei Napok 2010 ünnepségsorozatot, benne hagyományos hangversenyeinkkel, tanáraink, volt és jelenlegi tanítványok hangversenyeivel. A idei rendezvénysorozatot Román Mikola és Kulhay Géza hangversenyével bıvítettük. A Zenei Napokhoz kapcsolódva Olvasópályázatot hirdettünk immáron 10. alkalommal a zeneiskola növendékei számára. Díjkiosztóra a Növendékhangversenyen került sor. Április, május fordulóján hangszerbemutatókat tartottunk Tapolcán és környékén. Célunk, hogy a fiatalok körében népszerősítsük a zenét, hogy minél többen kedvet kapjanak a zenetanulásra.

2 A Tanszaki hangversenyeken sikeresen mutatkoztak be növendékeink szülık, érdeklıdık és tanáraik elıtt. Pünkösdi hangversenyünket ezúttal is nagy érdeklıdés övezte. Iskolánk vonószenekara színes mősorral ajándékozta meg közönségét. A tanév során folyamatosan zajlottak a megyei-, regionális-, és országos zenei versenyek, melyeken iskolánk szép számmal képviseltette magát, és melyeken dicséretre méltó eredmények születtek. Dicséret illeti növendéket, felkészítı tanárt egyaránt. A versenyeken elért eredményekrıl bıvebben Akikre büszkék vagyunk c. rovatunkban olvashattok. Még egy utolsó nekirugaszkodás szolfézs és hangszeres vizsgák és lassan közeledik a Vakáció. Kívánom, hogy sok színes program tarkítsa nyaratokat! Tervezzétek meg jól napjaitokat! Pihenjetek, sportoljatok, kiránduljatok, olvassatok, énekeljetek sokat! Néha vegyétek elı hangszereteket és gyakoroljatok kicsit! Segítsetek szüleiteknek, nagyszüleiteknek az otthoni, ház körüli munkákban! Biztosan örülni fognak neki. Én úgy gondolom, hogy a szabadidıt akkor töltjük igazán jól, ha van valami kedvtelésünk. Van aki horgászni szeret, van aki olvasni, más valaki kisállatot tartani. Mindegy mi a kedvtelésünk. Lényeg, hogy örömünket leljük benne. Nagyon fontos, hogy azok a foglalatosságok, amelyekkel a szabadidınket eltöltjük, szolgálják lelkünk gazdagodását és testünk felfrissülését. Erzsi néni Újévi Koncert 2010 Január 23-án a Tapolcai Ifjúsági Fúvószenekar a már közel két évtizedre visszatekintı, minden év elején hagyományosan megrendezett Újévi Koncertjére hívta Tapolca zeneszeretı polgárait a Városi Rendezvénycsarnokba. A meghívást ebben az évben is sokan, közel 700-an fogadták el, s a lelkes tetszésnyilvánításokból megítélve most sem csalatkoztak. A zenekar és karnagya, Péni Béla, aki egyben a tapolcai Járdányi Pál Zeneiskola igazgatója, az idei koncerten is a tılük megszokott, magas szintő mővészi igényességgel szólaltatta meg a mősorba válogatott darabokat. A hangversenyt Erkel Ferenc három nagyszerő mőve nyitotta meg, amellyel az együttes nagy zeneszerzınk, a magyar nemzeti opera megteremtıje emléke elıtt kívánt tisztelegni, születésének 200. évfordulója alkalmából. A Hunyadi induló, amelyben Hunyadi László címő operájának három motívuma csendül fel, az es szabadságharc alatt a legkedveltebb indulók közé tartozott, s a Rákóczi induló 1849-es betiltása után teljesen átvette annak hazafias, buzdító szerepét. Az Ünnepi zene-nyitányban, amely a Nemzeti Színház 50 éves fennállása alkalmából készült el, Erkel korábbi mővei témáit foglalta össze. A mővet a Szózat és a Himnusz dallamtöredékeinek megjelenése teszi igazán ünnepélyessé. A kiváló zeneszerzıre való emlékezést a Hunyadi László címő opera második felvonásában felcsendülı, s mára a bálok ünnepélyes nyitótáncává váló Palotás zárta. A koncert elsı részét napjaink egyik legnépszerőbb amerikai zeneszerzıje, Robert W. Smith második fúvószenekari szimfóniájának két elsı tétele zárta. A komponista ez idáig több mint 400 mővet alkotott, amelyeket szerte a világon nagy sikerrel játszanak fúvószenekarok. 2

3 E monumentális mőben a szerzı Homérosz Iliász és Odüsszeiájának tömörített bemutatására vállalkozott a zene eszközeinek felhasználásával. A felcsendülı két tétel az Iliász és a Posszeidon szelei címet kapták. A zenekar nagyszerő elıadásában szinte képszerően elevenedtek meg a hallgatóság számára a napjainkig is legismertebb ókori görög irodalmi mő legfontosabb jelenetei: hallottuk a trójai faló kerekeinek csikorgását, a várost elpusztító tőz pattogását, a görögök örömujjongását, a tenger haragját vagy a szirének csábító énekét. A mő hallgatása közben egy kiválóan felkészült zenekar és egy nagyszerően hangszerelt darab találkozásának szerencsés részesei lehettünk. A hangverseny második részét Santiago Lope, a fiatalon elhunyt spanyol zeneszerzı Gallito címő, hamisítatlan katalán hangulatot árasztó darabja nyitotta meg, melyet Brahms V. és VI. magyar tánca követett. Brahms ezen mővei a klasszikus muzsika legnépszerőbb darabjai közé tartoznak, rendszeresen felcsendülnek a világ hangversenytermeiben, így is erısítve jelenlétünket az európai kultúrkörben. A zenekar könnyed, professzionális elıadását a közönség vastapssal jutalmazta. A következı elhangzott darab szerzıje Ted Huggins, a mő pedig az érdekes Choral and Rock-out címet viseli. A zene hallgatása közben kiderül, a két részbıl álló zenei anyag elsı fele egy klasszikus fúgához hasonlít legjobban. Kezdıdik a téma, majd a különbözı hangszercsoportok folyamatos belépése után egy hatalmas zenei kavalkádban - természetesen a rock ritmusának lüktetésével - fejezıdik be. A darabot, amely komoly szakmai felkészültséget feltételez az elıadó részérıl, a zenekar magabiztosan oldotta meg. Ezután következett Leonard Bernstein 1957-ben írt musicalja, a máig töretlenül népszerő West Side Story legismertebb dallamaiból összeállított egyveleg. A nagyszerő fúvószenekari hangzást az eredeti zenekari változat hő adaptációja garantálja. A zenekar ezt a feladatot is magas szinten oldotta meg. A kiváló hangszeres teljesítmények közül az ütıs szekció érdemel ebben a darabban külön is említést. A hivatalos program zárásaként egy ABBA-egyveleggel búcsúzott a zenekar, kívánva mindenkinek sikeres, boldog 2010-es esztendıt. Természetesen ezt a búcsút a tapasztalt közönség részérıl senki nem vette komolyan, s az elızı évekhez hasonlóan folyamatos vastapssal még három népszerő darabot sikerült elıvarázsolni a zenekar tarsolyából. Ismét egy nagyszerő koncerttel lettünk gazdagabbak, egy felemelı estét tölthettünk együtt egy nagyon szimpatikus, fiatal zenekarral, s fáradhatatlan vezetıjükkel, Péni Béla karnagy úrral. Mindannyiunk nevében, akik e koncerten ott lehettünk, kívánok nekik - akik magas szintő követei Tapolca kulturális életének - további sok sikert, munkájukhoz hosszú távra megbízható, stabil támogató hátteret. İri Jenı igazgatóhelyettes Vendégünk a lapnál ezúttal is G. Dr. Takáts Gizella. Zenével az évfordulón Január 28-án a Magyar Kultúra Napján Járdányi mővek csendültek fel a zeneiskola koncerttermében. A névadó születésének 90. évfordulóján zengett az emberi hang melódiája, a szólóhangszerek egyedi színe, a vonós duó-trió-kvartett harmóniája. Az iskola szaktanárai nemcsak legjobb növendékeik játékával mutatkoztak be, hanem zongorakíséretükkel, a vonós-trió kimővelt játékával tisztelegtek a zeneszerzı, a magyar kultúra, a zene értékei elıtt. Meglepetést szerzett Katona Bálint zene-szakközépiskolás IV. éves trombitaszakos I. vonósnégyese. Hegedőn Takács Eszter, Blahunka Annamária, Farkas Klára, csellón Blahunka Flóra játszott. Micsoda hangok! Fényesek, tiszták, szárnyalók! És az együttzengés, harmónia hatásos. (Élı múzsától sugallt lehetett ez a szép alkotás). A tapolcai zeneiskola vendégszereplésre indult Budapestre az ugyancsak Járdányi Pál Zeneiskola mősorához csatlakozva január 29-én. 3

4 A Budai Polgár címő önkormányzati lap megemlékezett a névadó emléktáblájának közös koszorúzásáról, a Járdányi-család zenés közremőködésérıl, a két zeneiskola gazdag zenei mősoráról. Nem csekély megtiszteltetés ez a Tapolcai Járdányi Pál Zeneiskolának, és Tapolca városnak. G. Dr. Takáts Gizella Zenei Napok 2010 Március 19-én kezdıdött a Járdányi Pál Zeneiskola évenként megtartott rendezvénysorozata. Az igazgató Péni Béla bevezetı-visszatekintı szavai után a zeneiskola tanárai mutatkoztak be érett játékukkal. A klasszikus nagyok: Bach, Vivaldi, Händel, Mozart mővein kívül Mancini, Arlen, Piazzolla mővei hangzottak el. A kitőnı zongorakísérık: Müller Ilona, Mózner Miklós, Németh Erika-játéka gazdagította, árnyalta a hangszerszólókat: Kovács Adrienne cselló Haga Kálmán harsona Rompos Patrícia fuvola Schmidt János szaxofon Tóth Péter ütı Román Iván ill. Tóthné Kovács Katalin hegedőjátékát, majd a záró hatásos hangszercsokor: hegedő cselló gitár klarinét tuba harmonika - ütı méltó kicsengést adott a tanári hangversenynek. A volt növendékek március 22-én mutatták be fejlıdésük és hőségük játékát. Gusztos Dániel fényes-tiszta hegedőjátéka, elegáns vonókezelése szemnek-fülnek gyönyörőség volt. Mészáros Mátyás saját alkotását nagy átéléssel mutatta be zongorán. Németh Tamás valósággal lelket lehelt trombitájába. Blahunka Adrienn Fazekas Ádám ifj. Román Iván Blahunka Adrienn hegedőjátékát a lendületes kezelés szinte a mester biztonsága és szerénysége jellemzi. Húrváltásai, vonótánca férfias határozottságú. Kisdobon Fazekes Ádám remekelt. Ifjú Román Iván hegedőjátékát a finom visszafogottság mögé rejtett igényesség jellemezte: üveghangok; a felsı fekvésekben hangfogóval játszik. Átlengi az egész produkciót a finomság. Március 25-én Román Mikola hegedő és Kulhay Géza zongorajátéka az alkotók és játékosok mővészi magasságában engedett bepillantást. Beethoven: Esz-dúr hegedő-zongora szonáta ; Nathan Miestein: Paganiniana; Schubert-Liszt: Bécsi esték No. 6; Brahms: G-dúr hegedőzongora szonáta I. tétele. Ezt hitelesen játszani! Felnıttek hozzá a fiúk. Március 30-án a sorozat a növendékek hangversenyével zárunt. A zeneiskola felvonultatta e napon növendékei javát. Gyönyörködtünk a kitőnıen felkészült növendékek jól begyakorolt, összeszedett szép játékán: Farkas Eszter furulya, Görcsi Zsombor tenorkürt, Horváth Gréta furulya, Farkas Klára külsıségekben is esztétikus bemutatkozása hegedőn, Bárka Csanád gitár, Illés Bence tubajátéka nagy teljesítmény ilyen gyermektıl! Kovács Ádám sokszínő dobja! Presics Renáta öntudatos kis mővésznı ; tudja élvezni! Minorics Máté jó levegıtartású tenorkürt-játéka. Blahunka Flóra a technikai erényeken kívül hangulatban is visszaadja csellón a mő tartalmát. Blahunka Annamária most is remekelt: dupla húron, kényes 4

5 fekvéshelyzetekben fölényes finom játékkal gyönyörködtetett. Koczka Jázmin átélt nagyívő fuvolajátéka élvezetes; a két ütıs: Kovács Ádám és Májer Dániel összeszedett, sokszínő produkciója a mősor hatásos záradéka volt. Ez alkalommal hirdették ki a 10 éve folyó olvasópályázat eredményeit is. Minden pályázó emléklapot kapott, a nyertesek oklevelet és jutalomkirándulást. A kicsik kategóriájában Filipe Dário, Hogyor Kinga, Erdei Kata. Középsı kategóriában: Hoffmann Ágnes, Kovács Réka, Blahunka Flóra, Presics Renáta, Monostori Sára, Csali Alma, Szabó Nikolett, Dér Eszter. A nagyok kategóriájában Farkas Klára, Blahunka Annamária, Horváth Laura, Varga Júlia. G. Dr. Takáts Gizella Vonósaink nagysikerő pünkösdi hangversenye a tapolcai Római Katolikus Plébániatemplomban Veni Creator Spiritus! A teremtı lélek munkált azokban az ifjú zenészekben, akik oktatóik közremőködésével pünkösdi hangversenyt adtak május 31-én a kitőnı akusztikájú Nagyboldogasszony Római Katolikus templomban. A vonószenekar mősorán a legismertebb kasszikusok mővei csendülnek fel. Haydn: C-dúr trió; Mozart D-dúr kvartett I. t.; Vivaldi g-moll koncert 2 csellóra; Vivaldi: d- moll Concerto grosso Op. 3 No. 11. L,estro armonico ; Händel: Concerto grosso I. Op. 6 No. I.; Respighi: Antik táncok. A vonósok emberpróbáló gyakorlatai meghozták a szép eredményt: a szólóbeli igényesség, biztonság mellett az együtthangzás gyönyörőségét. A hangok fényesek, tiszták, az ujjak biztosan intonálnak, a vonókezelés határozott; A Blahunka-lányok biztosan érı összeszedettsége, Takács Eszter játék-eleganciája, Farkas Klára szerény öntudatossága, de a többiek csiszolt szép játéka is minden dicséretet megérdemel. Gebhard Salve Regina-ját az operaénekesi kvalitásokkal bíró Takácsné Németh Magdolna énekelte; Zavaczkiné Fehér Éva finom fuvolakísérete és a vonószenekar csodálatos összhangzást nyújtott. Aki tanult valamilyen hangszeren, tapasztalhatta, milyen kitartó gyakorlás hozza meg a legcsekélyebb eredményt is. A hegedő hosszú türelmet igénylı hangszer. A kéztartás, a hangképzés, a vonófektetés mennyi gyötrelemmel jár. A kezdeti cincogástól a színpadra érett játékig hány gyakorló óra, esztendı telik el! Kodály tanár úr többször nyilatkozott a zene általános mőveltség ösztönzı hatásáról. Az önlegyızés, akaratedzés nemcsak zenében érezteti hatását, hanem más tantárgyakban is és az általános viselkedéskultúrában. A pünkösdi hangverseny áhitatos figyelmő közönsége lelkes vastapssal köszönte meg a zenecsodát. A zenekar pedig Román tanár úr kezdeményezésére és vezetésével még egy vidámító pengetı ráadást is játszott. G.Dr. Takáts Gizella 5

6 Az iskolai KÖNYVTÁR hírei: Lassan 2 éve, hogy útjára indítottuk iskolai könyvtárunk honlapját, mely elérhetı az alábbi címrıl: Igyekszünk hasznos információkkal szolgálni és oldalunkat folyamatosan bıvíteni, frissíteni. A honlapról, vagy közvetlenül az alábbi címrıl érhetı el könyvtárunk katalógusa. Az állomány formai, tartalmi feltárása folyamatos. A felvitt közel rekord a könyvek, helyismereti anyagok, valamint a hangzó Cd-k egy részének keresésében nyújt egyelıre segítséget. Iskolánk minden évben, így 2010-ben is megrendezte a Zenei Napok ünnepségsorozatát, melynek keretében iskolai könyvtárunk is csatlakozott a programhoz. Nagy magyar zeneszerzıink nyomában címmel Olvasópályázatot hirdettünk növendékeink számára. Elsıdleges célunk a zenei tartalmú szép- és szakirodalmi könyvek és azok forrásainak megismertetése. A zenei olvasmányokban való búvárkodástól azt várjuk, hogy tanulmányaitok folyamán kamatoztatni tudjátok az olvasópályázat készítése során elsajátított tudást, beépítsétek a zenetanulásba. Az immáron 10. alkalommal meghirdetett pályázat feladatait ERKEL FERENC születésének 200., valamint JÁRDÁNYI PÁL születésének 90. évfordulója tiszteletére állítottuk össze. A feladatmegoldások során szépirodalmi mővek olvasása, lexikonok, enciklopédiák fıként zenei kézikönyvek használata, internetes katalógusunkban szakirodalmi források keresése volt a feladat. Az olvasópályázathoz kapcsolódóan rajzokat is kértünk, melyeket ezúttal a fıbejárat hirdetıtábláján állítottunk ki. Az olvasópályázat értékelésére és az eredmények kihirdetésére a Zenei Napok Növendékhangversenyén került sor. ill.: Filipe Dário - Járdányi: Palkó-vitéz Díjazottak: 8-10 évesek: Filipe Dário, Hogyor Kinga, Erdei Kata évesek: Hoffmann Ágnes, Kovács Réka, Blahunka Flóra, Presics Renáta, Monostori Sára, Csali Alma, Szabó Nikolett, Dér Eszter; 14 éves kortól: Farkas Klára, Blahunka Annamária, Horváth Laura, Varga Júlia Ez évben is nagy volt az érdeklıdés, sok szép pályázat érkezett be. A legügyesebbek június 12-én egy budapesti jutalomkiránduláson vehettek részt. Az olvasópályázat jutalma egy kirándulás volt Budapestre. A korai indulás nem csüggesztett el senkit, mindenki vidáman játszott, nevetett a vonatút ideje alatt. Az állomásról a Várba sétálunk, ahol megnéztük a Halászbástyát, a Mátyás templomot, majd elmentünk a Nemzeti Galériához. Amíg vártunk a belépésre néztük a tájat, a Dunát, az országházat és a Savoyai Jenı szobrot. Galériában évfordulós zeneszerzınk, Erkel Ferenc kortársának, Munkácsy Mihálynak képeit láttuk. Különösen érdekes lehetett az elıtér azoknak, akik az általános iskolás történelemkönyveikben elıforduló híres festményeket élıben láthatták (Benczúr: Hunyadi László siratása, Székely Bertalan: Egri nık) Az idıjárás kegyes volt hozzánk, hiszen az esınek csak 'lógott a lába', így gyalogosan mehettünk át a Lánchídon. A Bazilikában volt a kirándulás fénypontja: felmehettünk a kupolába is. Beazonosítottunk épületeket, távolról láttuk a Zeneakadémiát is. Lent a Bazilikában idegenvezetésünk is volt, megtudtuk az építés körülményeit, bonyodalmait és láthattuk eredményét. Információkat szereztünk a felújításról is, mennyi aranyat használtak fel a belsı díszítéshez. A bazilikai látogatás a Szent Jobb megtekintésével zárult. Ennek is megismerhettük különleges történetét. Ezzel zárult a budapesti kirándulás. A visszaúton akadtak aprócska kalandok is, de végül szerencsésen megérkeztünk, jól elfáradtunk. Köszönjük Erzsi néni! Farkas Klára 6

7 ISKOLATÖRTÉNET Járdányi Pál Zeneiskola bemutatása Intézményünk célja, küldetése: Küldetésnyilatkozat A Járdányi Pál Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény küldetése az, hogy megkeresse a gyermekben rejlı titkokhoz, kincsekhez vezetı utat, s tudást adjon kezükbe, amellyel kinyithatják a zene birodalmának kapuját, hogy megtalálják benne Önmagukat, hogy az élı zenekultúra legfontosabb helyi bázisa, továbbítója és színtere legyen, alkalmas a gyermekek zenei ismeretének gyarapítására, zenei készségeik, képességeik fejlesztésére, hozzájáruljon, hogy növendékeink a zene segítségével harmonikus, széles látókörő személyiséggé váljanak. A zeneiskola alapvetı célja, hogy a maga sajátos eszközeivel, hangszeres oktatással, érzelmi és esztétikai neveléssel járuljon hozzá egy sokoldalú, zeneileg is mővelt, érett, kreatív személyiség kialakításához. Célunk olyan belsı iskolai légkör, tartalmi munka megteremtése, ahol egyaránt jól érzi magát a tanuló és a tanár. Arra törekszünk, hogy a zeneiskolában minden tanuló saját képességeinek, lehetıségeinek optimumáig jusson el értelmi és erkölcsi fejlıdésben. Biztosítani kívánjuk részükre a teret, ahol gyakorolhatják és fejleszthetik képességeiket, felfedezhetik önmagukat. Szeretnénk zeneiskolánkat a város zenei, mővészeti centrumává fejleszteni. Az iskola története Városunkban Tapolcán ben indult el az állami alapfokú zeneoktatás, amely kezdettıl fogva önálló intézményként mőködött. Az iskola alapítója Borsányi Gábor gimnáziumi énektanár, karnagy, akinek több évtizedes munkája alapján fogalmazódott meg az igény a zeneiskola létesítésére. Nyugdíjba vonulásáig (1984) ı volt az iskola igazgatója. Fı feladatának az ifjúság zenei és esztétikai nevelését tőzte ki. Iskolánk a megalakulás pillanatától kezdve aktív közremőködıje lett a városi rendezvényeknek, ünnepségeknek. Próbálta saját magát megformálni, hagyományait megteremteni. A Zene Világnapjára szervezett koncert, a karácsonyi hangverseny, a Zenei Napok tavaszi hangversenysorozat ma is a zeneiskola állandó rendezvényei. Az intézménynek ig a Batsányi János Gimnázium, ig pedig a mai Bárdos Lajos Általános Iskola adott otthont ban Péni Béla vezetésével megalakult a ma is aktívan mőködı fúvószenekar, mely nagyszerő eredményeket ért el az elmúlt 25 év alatt. A zenekar tekintélyt és népszerőséget vívott ki magának itthon és külföldön egyaránt ıszén Kendeh Gusztáv fuvolatanárt bízták meg az intézmény vezetésével, aki egyik fı céljaként az iskola önálló épületbe költözését jelölte meg. Erısen indokolta ezt a növendéklétszám jelentıs emelkedése miatti egyre szorongatóbb tanteremhiány. Többéves elıkészítı munka eredményeképpen a zeneiskola 1988 augusztusában önálló épületbe költözhetett. Az átadásra október 21-én, ünnepélyes keretek között került sor. Ugyanekkor vette fel az iskola Járdányi Pál, a fiatalon elhunyt zeneszerzı, népzenekutató és zenepedagógus nevét. Az új, önálló épületben a tanítási feltételek jelentıs javulásával újult erıvel indult meg a munka. Az új épület új lehetıségeket is kínált. A hangversenyterem, a jó tantermi ellátottság lehetıvé tette nagyobb, megyei szintő versenyek megszervezését is. Így indulhatott el 1989 ıszén a Veszprém Megyei Négykezes Találkozó majd 1992-tıl a Regionális Gitártalálkozó, mely kétévente hívja Tapolcára a megye és régió legügyesebb zongoristáit és gitárosait. 7

8 1989-tıl Nyári Mesterkurzust rendezünk, melyre hazai és külföldi tehetséges fiatal muzsikusokat hívunk és várunk tól ez a kurzus egyben akkreditált továbbképzés is a zongoratanárok számára. Az 1990-es években erısödött meg és vált gyümölcsözıvé az iskola kapcsolata a svájci leimenhali zeneiskolával ben pedig az iskola legtehetségesebb növendékei Estében és Arqua Petrarcaban olasz közönség elıtt adtak színvonalas, sikeres koncerteket, s kötöttek új barátságokat kedves vendéglátóikkal ben az iskola ismét egy zenei együttessel gazdagodott. Kovács Tamás életre hívta a reneszánsz zenét játszó Musica Buffa együttest, amely azóta is rendszeres résztvevıje helyi és országos rendezvényeknek tól intézményünk Tapolca város és a Veszprém Megyei Önkormányzat közös fenntartásába került ban a zeneiskola két tanteremmel és egy hangszerész-mőhellyel bıvült. A mőhely szerves része az oktatási intézménynek a fafúvós hangszerek javításával. Tevékenységével nagyban segíti az eredményes munkát, a hangszerek minıségi szintentartását januárjától a zeneiskolában szakképzett könyvtáros dolgozik. A könyvtár zenei faliújság készítésével, pályázatok, zenei témájú vetélkedık meghirdetésével szervesen kapcsolódik a zeneiskola életébe. A zenehallgatási és folyóirat-olvasási lehetıségével a diákok körében az épület egyik legnépszerőbb helyévé vált. Az 1998/1999-es tanévtıl megkezdtük iskolai honlapunk szerkesztését. A tíz év történését jól tükrözi archívumunk tıl Kürtölı címmel diákújságot is megjelentetünk. Az iskolai újság szerkesztését jómagam végzem ben Román Iván mővésztanár vezetésével megalakult a zeneiskola vonószenekara tól országos vonószenekari tábort is szervez iskolánk. Ezekben az években kezdte meg mőködését Tóth Péter vezetésével iskolánk újabb csoportja az EszTam ütıegyüttes, valamint egy vonós,- fafúvós,- és rézfúvós kamaraegyüttes. Versenyeken valamennyi kamaracsoportunk szép eredményeket ér el öregbítve ezzel iskolánk hírnevét. A hangversenyek, szereplések mindennaposak iskolánk tanárai és növendékei életében. Munkánk eredményességét leginkább színvonalas növendékhangversenyeink bizonyítják. A már korábban említett állandó rendezvények mellett hagyományápoló szándékkal rendez intézményünk közös szervezéső rendezvényeket is. Ápoljuk iskolánk névadójának, Járdányi Pál zeneszerzınek emlékét. Kegyelettel ırizzük elsı igazgatónk, Borsányi Gábor emlékét. A Zenei Napok rendezvényeihez kapcsolódóan olvasópályázatot hirdetünk. A tanév eseményeirıl a Kürtölı címő iskolai diáklap, valamint a honlapunk tudósít. Intézményünket 2006 augusztusa óta Péni Béla vezeti, aki 1980-tól a zeneiskola tanára, 1988-tól a fúvós tanszak vezetıje ban szervezte meg az ifjúsági fúvószenekart, melynek alapító karnagya. Több mint 25 éves szakmai tapasztalattal a tantestület 100 % - os támogatásával nyerte el igazgatói megbízását. Az új igazgató az elıdei által jól kiépített szervezeti struktúrát, hagyományokat megtartva vezeti tovább az intézményt. Munkáját İri Jenı igazgatóhelyettes segíti szeptemberétıl Tapolca Város Önkormányzata iskolánk fenntartási jogát teljes egészében átadta a Veszprém Megyei Önkormányzatnak. Jelenleg 23 zenetanár 374 növendék oktatását látja el. Szakirányú hangszeres és elméleti képzés 4 tanszakon folyik, melyeknek munkáját 4 tanszakvezetı fogja össze: zongora; fúvós (fa, réz, ütı); vonós (gitár); szolfézs (magánének). A zenei nevelés hangsúlyozottan egyéni oktatás keretein belül zajlik. Az egyes növendékek egyéniségének, saját képességeinek kibontakoztatása fokozott tanári felelısséget követel, de ugyanakkor szabadságot is megenged. Az iskolánkban meglévı jó tanár diák - szülı viszony bizonyítja a végzett munka hasznosságát és eredményességét. A tanulók örömmel jönnek zeneórára, otthonuknak érzik az iskolát. (Németh Lászlóné könyvtáros ) = az iskolai könyvtár honlapjának oldaláról: 8

9 Versenyek Résztvevı növendékek Eredmény Korcsoport XI. Országos Oboa- és fagottverseny területi válogató október Veszprém XI. Veszprém Megyei Zeneiskolai Négykezes Találkozó november Tapolca VII. Regionális Trombitaverseny december 2. - Veszprém Zeneirodalmi Vetélkedı március 4. - Sümeg VII. Veszprém megyei Trombitaverseny március Ajka VII. Veszprém megyei Furulyaverseny március Ajka Veszprém megyei Mélyrézfúvós Verseny április 15.- Balatonfüred I. Zeneiskolások Regionális Kamarazene Versenye, április 1. - Sümeg Helikoni Ünnepségek április Keszthely Megyei Szolfézs-verseny április Pápa Vajai Franciska Hatvani Rebeka - Presics Renáta Lasztovicza Máté Tóth Péter İri Ádám Szıts Máté Polyák István - Blahunka Annamária, - Káli Dóra - Horváth Laura, - Péni Barnabás - Resch Irisz, - Szabó Klára - Tóth Tímea Szıts Máté İri Ádám Polyák István Farkas Eszter Nagy György Richard Sásdi Árpád Stark Mónika Horváth Gréta Minorics Máté tenorkürt Illés Bence tuba Görcsi Zsombor tenorkürt Kovács Ádám - ütıhangszerek Májer Dániel - ütıhangszerek Koczka Jázmin - fuvola Kovács Ádám - ütıhangszerek Májer Dániel - ütıhangszerek Blahunka Flóra Blahunka Annamária Horváth Laura Sikeres szereplés Nem jutott tovább Summa Cum Laude Nívó-díj Felkészítı tanár osztály Tarnóczai Géza 1.kcs. 3. kcs. 3. kcs. 1. kcs. 3. kcs. 3. kcs. 4. kcs. 1. kcs. 2. kcs Mózner Takácsné Takácsné İri J. Péni Béla Haga Kálmán Péni Béla Szigecsánné F. Teréz Haga Kálmán Péni Béla Péni Béla Bicsérdi Eszter Tarnóczai Géza Tarnóczai Géza Tarnóczai Géza Bicsérdi Eszter Haga Kálmán Haga Kálmán Haga Kálmán - Tóth Péter 3. o. 6. o. 6. o. Az elért szép eredményekhez szívbıl gratulálunk! Kendeh Zsolt Tóth Péter Szigecsánné F. Teréz Szigecsánné F. Teréz Szigecsánné F. Teréz Pályázati sikereink: Iskolánk és annak alapítványa az elızı évekhez hasonlóan több pályázaton is sikeresen szerepelt. A pályázatokon az iskola és zenei csoportjaink mőködéséhez, rendezvényeinkhez kértük a segítséget. Sikeres pályázataink a következık voltak: Az iskola pályázatot nyújtott be az Oktatásér Közalapítványhoz, ahol kottavásárlásra ,- Ftot nyertünk. A megítélt összegbıl a fúvós- és vonós zenekaraink számára bıvítettük a kottaállományt. Tapolca Város Önkormányzata három iskolai pályázatunkat is támogatta: - a Tapolcai Ifjúsági Fúvószenekar mőködési feltételének javítására ,- Ft-ot, - a Megyei Négykezes Találkozó lebonyolításához ugyancsak ,- Ft-ot, - a Zeneiskola mindennapjait megörökítı dokumentumok (Kürtölı-diáklap, hang-, és audiovizuális felvételek ) készítésére és archiválására ,- Ft-ot kaptunk. Zeneoktatást támogató Alapítványunk 3 pályázaton is eredményesen szerepelt. Az NCA (Nemzeti Civil Alapprogram) Közép-dunántúli Regionális Kollégiumához benyújtott pályázaton ,- Ft támogatást kaptunk, melybıl technikai eszközöket vásároltunk. Tapolca Város Önkormányzata két alapítvány által benyújtott pályázatunkat is támogatta: - a Tapolcai Ifjúsági Fúvószenekar Újévi hangversenyének lebonyolításához ,- Ft-tal, mőködéséhez további ,- Ft-tal járult hozzá. Az elnyert pályázatok mindösszesen ,- Ft bevételt jelentett iskolánknak, melybıl rendezvényeinket színesítettük és mőködési feltételeinken tudtunk javítani. Ezúton is köszönjünk támogatóinknak a segítséget. 9

10 Blahunka Annamária hegedő tanára: Román Iván, Horváth Laura fuvola tanára: Kendeh Zsolt, Májer Dániel ütı tanára: Tóth Péter, İri Ádám trombita tanára: Péni Béla Eddig csak álmodtunk, terveztünk még, Most valóra válhat minden, ami szép, Az élet tárt karokkal vár. S hogy szép lesz-e, csak rajtunk áll. (Széchenyi István) Végzıs növendékek: Erdélyi Tiborné tanítványa Farkas Klára (TK4) Farkas Mihály tanítványa Kiss Gergı Kendeh Zsolt tanítványai Horváth Laura, Mohos Gyöngyvér (TK2), Koczka Jázmin (TK4) Kovács Adrienne tanítványa: Tóth Tímea Mózner Miklós tanítványai Káli Dóra és Sipos Katalin Müller Ilona tanítványa Eizler Csaba Németh Erika tanítványai: Takács Dóra és Fecser Zsuzsanna Péni Béla tanítványa İri Ádám Román Iván tanítványai: Blahunka Annamária, Román Annamária és Varga Ádám Rompos Patrícia tanítványa: Hoffmann Fanni Schmidt János tanítványa Nagy Norbert Tarnóczai Géza tanítványa Sárdi Cintia Takácsné Németh Magdolna tanítványai: Horváth Zsuzsanna, Komjáti Liza Lolita, Vigánti Dóra Tihanyiné Orosz Sarolta tanítványai Tollár Patrik, Szıts Nikolett (TK3) Tóth Péter tanítványai: Németh Gábor, Péni Barnabás, Szelényi Dániel Májer Dániel (TK2), Szakmáry Tamás (TK4) Tanévzáró: június 10. (csütörtök) 17 óra Fehérház Beiratkozás: június 11. (péntek) és június 14. (hétfı) Beiratkozás az új növendékek részére: (EK és 1. osztályosok) június 9. (szerda) Járdányi Pál Zeneiskola diáklapja 8300 Tapolca, Deák F. u. 16. Tel.: 06-87/ ; Fax: Iskola: zeneiskola@jardanyi-tapolca.sulinet.hu ; honlap: Iskolai könyvtár: jpzkvt@gmail.com ; honlap: Katalógus: Felelıs kiadó: Péni Béla igazgató Szerkesztı: Németh Lászlóné F. Erzsébet könyvtáros Jó pihenést, hasznos idıtöltést kívánunk nektek a nyári szünidıre! Péni Béla igazgató, tantestület és a szerkesztık. 10

I n t é z m é n y i m u n k a t e r v

I n t é z m é n y i m u n k a t e r v I n t é z m é n y i m u n k a t e r v 2009/2010. tanév Aug. 24-tıl Munkaszerzıdések elıkészítése, meghosszabbítása Tanügyi nyomtatványok elıkészítése Aug. 27. 9.00 Kerületi igazgatói értekezlet Aug. 28.

Részletesebben

A JÁRDÁNYI PÁL ZENEISKOLA DIÁKLAPJA május 7. évfolyam 1. szám

A JÁRDÁNYI PÁL ZENEISKOLA DIÁKLAPJA május 7. évfolyam 1. szám KÜRTÖLİ A JÁRDÁNYI PÁL ZENEISKOLA DIÁKLAPJA 2008. május 7. évfolyam 1. szám Kedves Zenebarát Olvasóim! Üdvözöllek benneteket. Ismét elröppent egy tanév. Az elsı félév eseményeirıl diáklapunk elızı számában

Részletesebben

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola. Különös közzétételi listája

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola. Különös közzétételi listája Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola Különös közzétételi listája Melléklet a 32/2008. (XI.24.) OKM rendelethez, 10. sz. melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelethez 1. A pedagógusok

Részletesebben

Kedves Zenebarát Olvasóim!

Kedves Zenebarát Olvasóim! KÜRTÖLŐ A JÁRDÁNYI PÁL ZENEISKOLA DIÁKLAPJA 2015. május 14. évfolyam 1. szám Kedves Zenebarát Olvasóim! Szeretettel üdvözöllek benneteket! Mozgalmas, eseményekben bővelkedő tanévet zárunk nemsokára. Sok

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág:

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág: KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zeneművészeti ág: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Sorszám

Részletesebben

A DUNAKESZI FARKAS FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PROGRAMJAI 2018/2019. TANÉV IDŐPONT

A DUNAKESZI FARKAS FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PROGRAMJAI 2018/2019. TANÉV IDŐPONT A DUNAKESZI FARKAS FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PROGRAMJAI 2018/2019. TANÉV IDŐPONT HELYSZÍN PROGRAM ÉRINTETTEK KÖRE FELELŐS AUGUSZTUS 27. hétfő 14.00 Tanszakvezetői értekezlet k 28. kedd 14.00 Alakuló

Részletesebben

ÖNÁLLÓ INTÉZMÉNYI INNOVÁCIÓ - Egy mindenkiért, mindenki egyért

ÖNÁLLÓ INTÉZMÉNYI INNOVÁCIÓ - Egy mindenkiért, mindenki egyért Feladatellátási hely: alapfokú mővészetoktatási intézmény Németh László Általános Iskola és Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény 2132 Göd, Ifjúság u. 1-3. Pf. 23. / : (27) 532-115 TÁMOP-3.1.4-09/1-2009-0006

Részletesebben

[11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet]

[11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet] [11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet] 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához, művészeti áganként Zeneművészeti ág: Tantárgy

Részletesebben

2010/2011-es tanév GRATULÁLUNK!

2010/2011-es tanév GRATULÁLUNK! MŐVÉSZETOKTATÁS 2010/2011-es tanév GRATULÁLUNK! II. Látványtánc Európa - bajnokságot 2011. június 3-5-ig rendezték meg Kaposváron. Perdülı táncegyüttesünk is bejutott az Európa - bajnokságra, az országos

Részletesebben

Intézményi közzétételi lista

Intézményi közzétételi lista Intézményi közzétételi lista Betöltött munkakörök alapján a pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége Reményi Ede Zenei Alapfokú Művészeti Iskola Tantárgy Alkalmazott Iskolai pedagógus végzettség

Részletesebben

[11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet]

[11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet] Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények [11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet] 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv

Részletesebben

A JÁRDÁNYI PÁL ZENEISKOLA DIÁKLAPJA május 8. évfolyam 1. szám

A JÁRDÁNYI PÁL ZENEISKOLA DIÁKLAPJA május 8. évfolyam 1. szám KÜRTÖLİ A JÁRDÁNYI PÁL ZENEISKOLA DIÁKLAPJA 2009. május 8. évfolyam 1. szám Kedves Zenebarát Olvasóim! Ismét egy tanulmányi év végéhez érkeztünk. A szorgalmi idı elsı félévérıl már diáklapunk decemberi

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág:

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág: KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zeneművészeti ág: Az első minősítés évéhez viszonyítva hány előképző, alapfokú és továbbképző évfolyamot működtet 2018-2019 tanév

Részletesebben

Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: /00295 Adatlap azonosító: A2014/N8906

Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: /00295 Adatlap azonosító: A2014/N8906 Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 202104/00295 Adatlap azonosító: A2014/N8906 1 A program előzményei A Happy Dixieland Baráti Kör Egyesületet többek között a magyar zenei kulturális örökség megőrzése

Részletesebben

Intézményi közzétételi lista

Intézményi közzétételi lista Intézményi közzétételi lista Betöltött munkakörök alapján a pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége Reményi Ede Zenei Alapfokú Művészeti Iskola Tantárgy Alkalmazott Iskolai pedagógus végzettség

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág:

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág: KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zeneművészeti ág: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Sorszám

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁS. 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet, 10. sz. melléklet

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁS. 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet, 10. sz. melléklet Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, OM azonosítója: 039985 KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁS 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet, 10. sz. melléklet 1. A pedagógusok iskolai végzettsége

Részletesebben

Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények. [11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet]

Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények. [11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet] Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények [11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet] 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv

Részletesebben

[11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet]

[11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet] Különös közzétételi lista - Alapfokú mővészetoktatási intézmények [11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet] 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv

Részletesebben

Kedves Zenebarát Olvasóim!

Kedves Zenebarát Olvasóim! KÜRTÖLŐ A JÁRDÁNYI PÁL ZENEISKOLA DIÁKLAPJA 202. május. évfolyam. szám Kedves Zenebarát Olvasóim! Ismét elrepült egy tanév. Színes programokkal, eseményekkel, izgalmakkal és örömökkel. Mire kezetekbe veszitek

Részletesebben

Különös közzétételi listája

Különös közzétételi listája Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola Különös közzétételi listája Melléklet a 32/2008. (XI.24.) OKM rendelethez, 10. sz. melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelethez 1. A pedagógusok

Részletesebben

A WEINER LEÓ ZENEISKOLA

A WEINER LEÓ ZENEISKOLA A WEINER LEÓ ZENEISKOLA ÉS ZENEMŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA Zeneiskolai felvételi tájékoztatója A 2010/2011-es tanévre Tagiskolák és tanított tárgyak: Központi épületünkben Neszmélyi út 30. harmonika, hárfa,

Részletesebben

Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények- [11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet, 10. sz. melléklet]

Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények- [11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet, 10. sz. melléklet] Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények- [11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet, 10. sz. melléklet] 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv

Részletesebben

Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények- [11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet, 10. sz. melléklet]

Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények- [11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet, 10. sz. melléklet] Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények- [11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet, 10. sz. melléklet] 1. A ok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához,

Részletesebben

Harmónia Zenei Alapfokú Művészeti Iskola MUNKATERV 2016/17.

Harmónia Zenei Alapfokú Művészeti Iskola MUNKATERV 2016/17. Harmónia Zenei Alapfokú Művészeti Iskola MUNKATERV 2016/17. 2016/2017. tanév Munkaterv Tartalomjegyzék 1) Tárgyi feltételek biztosítása a 2016-2017-os tanévre... 3 2) Tanulói létszámadatok, tanulócsoportok,

Részletesebben

2011/2012. Munkaszerződések előkészítése, meghosszabbítása Tanügyi nyomtatványok előkészítése. Aug Fővárosi zeneiskola igazgatói értekezlet

2011/2012. Munkaszerződések előkészítése, meghosszabbítása Tanügyi nyomtatványok előkészítése. Aug Fővárosi zeneiskola igazgatói értekezlet I n t é z m é n y i m u n k a t e r v 2011/2012 Aug. 22-tól Munkaszerződések előkészítése, meghosszabbítása Tanügyi nyomtatványok előkészítése Aug. 25. 9.00 Kerületi igazgatói értekezlet Aug. 29. 14.00

Részletesebben

A zenekarnak köztartozása nincs, pályázataival elszámol. Köszönettel és Tisztelettel: Kovács Zsolt karnagy. Szekszárd, 2011. január 30.

A zenekarnak köztartozása nincs, pályázataival elszámol. Köszönettel és Tisztelettel: Kovács Zsolt karnagy. Szekszárd, 2011. január 30. SZ M J V Önkormányzata Mővelıdési Osztály 7100 Szekszárd, Béla tér 8. Majnay Gábor Osztályvezetı Úr részére Tisztelt Osztályvezetı Úr! Bemutatás: A zenekar 1988-ban alakult az akkori Liszt Ferenc Zeneiskola

Részletesebben

Az Agócsy László Zeneiskola bemutatása

Az Agócsy László Zeneiskola bemutatása Az Agócsy László Zeneiskola bemutatása Iskolánk 1995-ben jött létre azzal a céllal, hogy zenetanulási lehetőséget biztosítson azok számára, akik helyhiány vagy túlkorosság miatt nem kerülhettek be az állami

Részletesebben

11 13 éveseknek (5., 6., 7. ált. isk. osztály)

11 13 éveseknek (5., 6., 7. ált. isk. osztály) Név:... Sorszám:.. Nagy magyar zeneszerzıink nyomában 11 13 éveseknek (5., 6., 7. ált. isk. osztály) "Isten, áldd meg a magyart, Jó kedvvel, bıséggel, Nyújts feléje védı kart, Ha küzd ellenséggel; Bal

Részletesebben

ZENEISKOLAI HÍRMONDÓ

ZENEISKOLAI HÍRMONDÓ ZENEISKOLAI HÍRMONDÓ MEGJELENIK 2 HAVONTA I.ÉVFOLYAM 1. SZÁM. 2015.MÁJUS-JÚNIUS Tóthné Siklós Ágnes tanárnő tanszaki koncertje 2015.MÁJUS Május 5-én megrendezésre került Tóthné Siklósi Ágnes zongora tanárnő

Részletesebben

K o n t r a s z t o k A. M. I. M u n k a t e r v e 2010-2011.

K o n t r a s z t o k A. M. I. M u n k a t e r v e 2010-2011. K o n t r a s z t o k A. M. I. M u n k a t e r v e 2010-2011. Megyei, regionális, és országos rendezvények és tanulmányi versenyek XIII. Országos Koncz János hegedűverseny Kovács Dénes emlékére A verseny

Részletesebben

Órabeosztás és szülői értekezlet

Órabeosztás és szülői értekezlet Órabeosztás és szülői értekezlet Antal Gábor (Rézfúvós) Bartók Béla AMI Borst terem szept. 01. (csütörtök) 16.00-18.00 Szülői értekezlet Ádám Mariann (hegedű) Diadal úti Ált. Isk. 212. szept. 01. (csütörtök)

Részletesebben

Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: /00364 Adatlap azonosító: A2016/N0637

Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: /00364 Adatlap azonosító: A2016/N0637 Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 202104/00364 Adatlap azonosító: A2016/N0637 1 A program előzményei A Happy Dixieland Baráti Kör Egyesületet többek között a magyar zenei kulturális örökség megőrzése

Részletesebben

Nagymányoki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és. Alapfokú Művészeti Iskola MUNKATERV ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2015/2016. TANÉV

Nagymányoki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és. Alapfokú Művészeti Iskola MUNKATERV ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2015/2016. TANÉV Nagymányoki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola MUNKATERV ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2015/2016. TANÉV 1. JOGSZABÁLYI HÁTTÉR - A nemzeti köznevelésről szóló 2011.ÉVI CXC törvény

Részletesebben

Balmazújvárosi Alapfokú Mûvészeti Iskola FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

Balmazújvárosi Alapfokú Mûvészeti Iskola FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Balmazújvárosi Alapfokú Mûvészeti Iskola FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015/2016 A Balmazújvárosi Alapfokú Mûvészeti Iskola fontos szerepet tölt be városunk sokszínû mûvészeti életében. Az itt folyó munka nem

Részletesebben

Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmény. Zeneművészeti- és színjáték ág

Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmény. Zeneművészeti- és színjáték ág Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmény Zeneművészeti- és színjáték ág 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához,

Részletesebben

HELIKONI ÜNNEPSÉGEK 2014. Keszthely. Zsűri jegyzőkönyv. Komolyzene-hangszerszóló Arany

HELIKONI ÜNNEPSÉGEK 2014. Keszthely. Zsűri jegyzőkönyv. Komolyzene-hangszerszóló Arany Arany Fődíj: Bonyhádi Petőfi S. Evangélikus Gimn. és Koll., Bonyhád - Daradics Tímea zongora 1. Vetési Albert Gimnázium - Veszprém... Czinege Lilla hegedű 2. Hévízi Bibó I. Gimnázium, SZKI és Kollégium

Részletesebben

2014/2015 tanév. Jelenleg a Dunaföldvári Alapfokú Művészeti Iskolában 8 pedagógus végzi a munkáját:

2014/2015 tanév. Jelenleg a Dunaföldvári Alapfokú Művészeti Iskolában 8 pedagógus végzi a munkáját: Dunaföldvári Bölcskei Madocsai Általános Iskola, Gimnázium és Szakiskola Dunaföldvári Alapfokú Művészeti Iskola 7020 Dunaföldvár, Templom u. 9. 75/541-247, Tel /Fax: 75/541-013 OM 201167 2014/2015 tanév

Részletesebben

Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények. [11/1994. (VI.8. )MKM rendelet,10. sz. melléklet]

Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények. [11/1994. (VI.8. )MKM rendelet,10. sz. melléklet] Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények [11/1994. (VI.8. )MKM rendelet,10. sz. melléklet] 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv

Részletesebben

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 A zongorás tábor résztvevőinek a száma a tervezetthez képest jóval magasabb lett. Az eredetileg tervezett 25-30 gyermek helyett több mint 50 gyermek jelentkezett

Részletesebben

A DUNAÚJVÁROSI SÁNDOR FRIGYES ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA. Szakmai Munkaterve. a es tanévre

A DUNAÚJVÁROSI SÁNDOR FRIGYES ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA. Szakmai Munkaterve. a es tanévre A DUNAÚJVÁROSI SÁNDOR FRIGYES ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Szakmai Munkaterve a 2016-2017-es tanévre Intézményünk a Dunaújvárosi Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola Munkaterve a 2016-2017-es tanévre

Részletesebben

Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények

Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához, művészeti áganként 2016/17

Részletesebben

2014/2015. Dohnányi Ernő Zeneiskola Különös Nyilvános Közzététel

2014/2015. Dohnányi Ernő Zeneiskola Különös Nyilvános Közzététel 2014/2015 Dohnányi Ernő Zeneiskola Különös Nyilvános Közzététel DEZ 2014/2015 KÜLÖNÖS NYILVÁNOS KÖZZÉTÉTEL 2014/2015 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv

Részletesebben

Különös közzétételi lista - Alapfokú m vészetoktatási intézmények. [11/1994. (VI.8.) MKM rendelet,10. sz. melléklet]

Különös közzétételi lista - Alapfokú m vészetoktatási intézmények. [11/1994. (VI.8.) MKM rendelet,10. sz. melléklet] Különös közzétételi lista - Alapfokú m vészetoktatási intézmények [11/1994. (VI.8.) MKM rendelet,10. sz. melléklet] 1. A ok iskolai e és e hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához, m vészeti

Részletesebben

A Hatvani Kocsis Albert Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola 2013/2014 tanévre vonatkozó Munkaterve

A Hatvani Kocsis Albert Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola 2013/2014 tanévre vonatkozó Munkaterve 1 A Hatvani Kocsis Albert Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola 2013/2014 tanévre vonatkozó Munkaterve 1. A 2013/2014 tanév legfontosabb időpontjai 1.1. A szorgalmi idő legfontosabb eseményei Tanévnyitó

Részletesebben

I. A TANÍTÁSI ÉS TANÍTÁSON KÍVÜLI TEVÉKENYSÉG RENDJE A 2014/2015-ös TANÉVBEN

I. A TANÍTÁSI ÉS TANÍTÁSON KÍVÜLI TEVÉKENYSÉG RENDJE A 2014/2015-ös TANÉVBEN 1 I. A TANÍTÁSI ÉS TANÍTÁSON KÍVÜLI TEVÉKENYSÉG RENDJE A 2014/2015-ös TANÉVBEN 1. Az erőforrások miniszterének a 2014-2015-ös tanév rendjéről szóló rendelete értelmében a tanév kezdő napja 2014. szeptember

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA (Alapfokú művészetoktatási intézmények 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet, 10. sz. melléklet alapján) 1. A pedagógusok i végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv

Részletesebben

Balmazújvárosi Alapfokú Mûvészeti Iskola FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

Balmazújvárosi Alapfokú Mûvészeti Iskola FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Balmazújvárosi Alapfokú Mûvészeti Iskola FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015 A Balmazújvárosi Alapfokú Mûvészeti Iskola fontos szerepet tölt be városunk sokszínû mûvészeti életében. Az itt folyó munka nem

Részletesebben

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. VARSÁNYI LÁSZLÓNÉ SZOLFÉZS TANSZAKI NAP A VÁCI ZENEISKOLÁBAN Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. március 22-én. A személyes meghíváson kívül egy szép meghívó

Részletesebben

Éves munkaterv a mővészetoktatás 2010/11-es tanévére

Éves munkaterv a mővészetoktatás 2010/11-es tanévére Éves munkaterv a mővészetoktatás 2010/11-es tanévére 2010. augusztus 25. Kovács Gabriella mővészeti igazgatóhelyettes Személyi feltételek: A 2010/11-es tanítási év kezdete a korábbi tanév eleji személycserékhez

Részletesebben

DECEMBERBEN MEGJELENIK MEZŐ IMRE KISKARÁCSONY, NAGYKARÁCSONY C. ZONGORÁRA ÍRT SOROZATÁNAK NÉGYKEZES VÁLTOZATA*

DECEMBERBEN MEGJELENIK MEZŐ IMRE KISKARÁCSONY, NAGYKARÁCSONY C. ZONGORÁRA ÍRT SOROZATÁNAK NÉGYKEZES VÁLTOZATA* DECEMBERBEN MEGJELENIK MEZŐ IMRE KISKARÁCSONY, NAGYKARÁCSONY C. ZONGORÁRA ÍRT SOROZATÁNAK NÉGYKEZES VÁLTOZATA* 1 A KISKARÁCSONY, NAGYKARÁCSONY szóló zongorára írott ismert változata után, a sikerre való

Részletesebben

2016/17- os tanév versenyeredményei Növendék neve Esemény neve Helyezés Felkészítő tanár

2016/17- os tanév versenyeredményei Növendék neve Esemény neve Helyezés Felkészítő tanár 2016/17- os tanév versenyeredményei Növendék neve Esemény neve Helyezés Felkészítő tanár XV. Országos Koncz János Hegedűverseny döntő Sikeresen képviselte iskolánkat Vanyó Ingrid Jakobovics Árpád Farkas

Részletesebben

Intézmény neve:liszt Ferenc Zenei Alapfokú Mővészeti Iskola OM azonosítója: 039580

Intézmény neve:liszt Ferenc Zenei Alapfokú Mővészeti Iskola OM azonosítója: 039580 Különös közzétételi lista - Alapfokú mővészetoktatási intézmények [11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet] 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv

Részletesebben

Intézmény neve: Csornai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Kerényi György Művészeti Iskolája OM azonosítója:

Intézmény neve: Csornai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Kerényi György Művészeti Iskolája OM azonosítója: Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények [11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet] 1. A pedagógusok iskolai e és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához,

Részletesebben

Balmazújvárosi Alapfokú Mûvészeti Iskola

Balmazújvárosi Alapfokú Mûvészeti Iskola Balmazújvárosi Alapfokú Mûvészeti Iskola FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017-es tanév A Balmazújvárosi Alapfokú Mûvészeti Iskola fontos szerepet tölt be városunk sokszínû mûvészeti életében. Az itt folyó munka

Részletesebben

Szigetvári Weiner Leó Alapfokú Művészeti Iskola

Szigetvári Weiner Leó Alapfokú Művészeti Iskola Különös közzétételi lista [11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet] 2016/17-es tanév 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához,

Részletesebben

2015. április 8. A fény J. Haydn műveiben - Kóczán Péter brácsaművész és Albert Sassmann zongoraművész hangversenye a Muzsikaházban

2015. április 8. A fény J. Haydn műveiben - Kóczán Péter brácsaművész és Albert Sassmann zongoraművész hangversenye a Muzsikaházban Pályázatunk kedvező elbírálásának köszönhetően, iskolánk A fény megérkezik tehetséggondozás a művészetoktatás sajátos eszközeivel (zene-irodalom-képzőművészet) programsorozattal csatlakozott a 2015 a Fény

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A Bolyai Matematika Csapatverseny Pest megyei fordulójának eredményei: V.A osztály 7. hely, (220 induló csapat) csapattagok:

Részletesebben

2018/2019. Dohnányi Ernő Zeneiskola Különös Nyilvános Közzététel

2018/2019. Dohnányi Ernő Zeneiskola Különös Nyilvános Közzététel 2018/2019 Dohnányi Ernő Zeneiskola Különös Nyilvános Közzététel DEZ 2018/2019 KÜLÖNÖS NYILVÁNOS KÖZZÉTÉTEL 2018/2019 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista Jogszabályi háttér: 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. sz. melléklete Az intézmény neve: Wesley-Da Capo Művészeti Iskola, ú Művészetoktatási Intézmény Címe: 2400 Dunaújváros,

Részletesebben

A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten

A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten 2015. október 21-25-e között Magyarországra látogatott A Drezdai Kórusakadémia Gyermekkara. A Singakademie Dresden 130 éves tradiciójával a németországi Szászország

Részletesebben

A Solti György Zeneiskola 2012/2013. tanév éves intézményi munkaterve

A Solti György Zeneiskola 2012/2013. tanév éves intézményi munkaterve A 2012/2013. tanév éves intézményi munkaterve Dátum Nap Óra Esemény Helyszín szeptember 5. szerda 10.00 Országos Konferencia Balassi Intézet szeptember 5-7 sze-p Órabeosztás és tanítás a tagozaton szeptember

Részletesebben

Kedves Zenebarát Olvasóim!

Kedves Zenebarát Olvasóim! KÜRTÖLŐ A JÁRDÁNYI PÁL ZENEISKOLA DIÁKLAPJA 2017. május 16. évfolyam 1. szám Kedves Zenebarát Olvasóim! Véget ért a 2016 / 2017-es varázslatos tanév. Sok érdekességgel, tudnivalóval, színes zenei élménnyel

Részletesebben

Alapfok: 1-4 évfolyam. b.) Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola, 7400 Kaposvár, Fő u. 44. Alapfok: 1-4 évfolyam. Alapfok: 1-4 évfolyam

Alapfok: 1-4 évfolyam. b.) Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola, 7400 Kaposvár, Fő u. 44. Alapfok: 1-4 évfolyam. Alapfok: 1-4 évfolyam A L A P Í T Ó O K I R A T ált.isk. 5.sz.melléklet Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 319/2000. (IX.21.) számú határozata a Liszt Ferenc Zeneiskola alapító okiratáról. Az államháztartásról szóló

Részletesebben

A Gárdonyi Kórus 2012. évi megvalósított szakmai tevékenységének bemutatása

A Gárdonyi Kórus 2012. évi megvalósított szakmai tevékenységének bemutatása A Gárdonyi Kórus 2012. évi megvalósított szakmai tevékenységének bemutatása A Szekszárdi Gárdonyi Zoltán Református Együttes 1994-ben alakult. Az énekkart Nagytisztelető Lemle Zoltán Csokonai Vitéz Mihály

Részletesebben

A Solti György Zenei Alapfokú Művészeti Iskola

A Solti György Zenei Alapfokú Művészeti Iskola A Solti György Zenei Alapfokú Művészeti Iskola 2014/2015. tanév éves intézményi munkaterve Dátum Nap Óra Esemény Helyszín augusztus 25. 11.00 Tanszakvezetői alakuló Solti értekezlet augusztus 26 29. Vonószenekar

Részletesebben

Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények

Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához, művészeti áganként 2017/18

Részletesebben

2.) Telephelyek: a.) Kisfaludy Utcai Tagiskola, 7400 Kaposvár, Kisfaludy u. 26. Évfolyamok száma: Előkészítő: 1 évfolyam. Alapfok: 1-4 évfolyam

2.) Telephelyek: a.) Kisfaludy Utcai Tagiskola, 7400 Kaposvár, Kisfaludy u. 26. Évfolyamok száma: Előkészítő: 1 évfolyam. Alapfok: 1-4 évfolyam A L A P Í T Ó O K I R A T Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 319/2000. (IX.21.) számú határozata a Liszt Ferenc Zeneiskola alapító okiratáról. Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény,

Részletesebben

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Vecsési

Részletesebben

2013/2014. tanév. Felvételi lehetőség a Zeneiskolába. Kedves Szülők!

2013/2014. tanév. Felvételi lehetőség a Zeneiskolába. Kedves Szülők! Alapfokú művészeti iskolai közzétételi lista Felvételi lehetőségről szóló tájékoztató 2013/2014. tanév Felvételi lehetőség a Zeneiskolába Kedves Szülők!,,Ha a gyermekkel sikerül megszerettetni a zenét,

Részletesebben

KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Kultúra) év

KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Kultúra) év KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Kultúra) 2008. év A tevékenység meghatározása 2008 évben a Kulturális és Sport sorsz. A pályázó neve és az összeg rendeltetése

Részletesebben

Művészeti munkaközösség

Művészeti munkaközösség Művészeti Éves munkaterve 2017/2018-es tanévre Munkaközösség Pedagógiánk célja a művészeti oktatás során: az oktató-nevelő munka hatékonyságának növelése a tanulók munkafegyelmének, motivációjának növelése

Részletesebben

ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK. Különös nyilvános közzététel

ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK. Különös nyilvános közzététel ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK Különös nyilvános közzététel (11/1994 (VI.8.)MKM rendelet alapján) 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

Részletesebben

Gödöllıi Szimfonikus Zenekar Alapítvány KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS A 2008. ÉVRİL

Gödöllıi Szimfonikus Zenekar Alapítvány KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS A 2008. ÉVRİL Gödöllıi Szimfonikus Zenekar Alapítvány KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS A 2008. ÉVRİL A Gödöllıi Szimfonikus Zenekar Alapítványt a Pest Megyei Bíróság 12.Pk.60.255/2003/4. számú, 2003. aug. 21-én jogerıre emelkedett

Részletesebben

Chován Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola Szarvas, Kossuth tér 3. MUNKATERV. 2013/2014. tanév

Chován Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola Szarvas, Kossuth tér 3. MUNKATERV. 2013/2014. tanév Chován Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola Szarvas, Kossuth tér 3. MUNKATERV 2013/2014. tanév Tanszakvezetők: vonós: Vas István zongora, harmonika: Iváncsó Viola fúvós, ütő: Szabados Tóth Gábor csoportos:

Részletesebben

Intézmény neve: Czövek Erna Alapfokú Művészetoktatási Intézmény OM azonosítója: 040025

Intézmény neve: Czövek Erna Alapfokú Művészetoktatási Intézmény OM azonosítója: 040025 Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények [11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet] 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv

Részletesebben

Nemzetközi Nyári Akadémiája

Nemzetközi Nyári Akadémiája Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiája Debrecen, 2014. július 18-27. Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiája Fővédnök: Prof. Dr. Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora A Debreceni Egyetem

Részletesebben

TÁMOP-3.1.4-08/1-2009-0019. Egészségnap órarend. Háztartási balesetek megelőzése 04.terem. A nemi élet kockázatai 103.terem

TÁMOP-3.1.4-08/1-2009-0019. Egészségnap órarend. Háztartási balesetek megelőzése 04.terem. A nemi élet kockázatai 103.terem Egészségnap órarend 9/a 014.terem 9/b 014. terem 9/c 10/a Szív, ér és 10/b Szív, ér és 10/c 11/a játék, játék, játék, játék, 11/c játék, játék, 07.terem 12/b Elsősegély 016.terem 12/c 07.terem Elsősegély

Részletesebben

Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyőlésének. 45/1999. (VII. 01.) Kgy. rendeletével alapított A L A P Í T Ó O K I R A T A

Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyőlésének. 45/1999. (VII. 01.) Kgy. rendeletével alapított A L A P Í T Ó O K I R A T A A 13/2011. (VI. 1.) önkormányzati rendelet XIV. számú melléklete Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 45/1999. (VII. 01.) Kgy. rendeletével alapított Rózsavölgyi Márk Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény

Részletesebben

Órabeosztás és szülői értekezlet

Órabeosztás és szülői értekezlet és szülői értekezlet Ablonczy Keve Szabadság Sugárúti Ált.Isk. 17.30-18.30 18.30-19.30 Szülői értekezlet 17.30-18.30 Antal Gábor (Rézfúvós) Bartók Béla AMI aug. 31. (hétfő) 15.00-16.00 17.00-18.00 17.00-18.00

Részletesebben

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina 1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina Hörcsöki Alíz Kovács Antónia M. Kovács Dávid Kovács

Részletesebben

Aranyosok Arany-hete

Aranyosok Arany-hete Aranyosok Arany-hete Arany János születésének 197. évfordulója alkalmából március másodikától egy teljes tanítási héten keresztül változatos programokon idéztük meg iskolánk névadójának szellemét, tudtunk

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOK SZÁMÁRA 2009/2010. tanév

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOK SZÁMÁRA 2009/2010. tanév FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOK SZÁMÁRA 2009/2010. tanév VASVÁRI PÁL GIMNÁZIUM A DEBRECENI EGYETEM PARTNERISKOLÁJA 4400 NYÍREGYHÁZA, KISS ERNİ u. 8. Tel.: 42/311-920 e-mail: nyhvpg@freemail.hu

Részletesebben

2017/2018. Dohnányi Ernő Zeneiskola Különös Nyilvános Közzététel

2017/2018. Dohnányi Ernő Zeneiskola Különös Nyilvános Közzététel 2017/2018 Dohnányi Ernő Zeneiskola Különös Nyilvános Közzététel DEZ 2017/2018 KÜLÖNÖS NYILVÁNOS KÖZZÉTÉTEL 2017/2018 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv

Részletesebben

2011/2012-ES TANÉV RENDJE

2011/2012-ES TANÉV RENDJE 2011/2012-ES TANÉV RENDJE 1. SZORGALMI IDİSZAK Az elsı tanítási nap: 2011. szeptember 1. (csütörtök) és utolsó tanítási napja 2012. június 15. (péntek). A tanítási napok száma: 182 A 12. osztályosoknak

Részletesebben

ZENEISKOLA, ALAPFOKÚ M

ZENEISKOLA, ALAPFOKÚ M PÁLYÁZAT AZ ÁDÁM JENİ ZENEISKOLA, ALAPFOKÚ MŐVÉSZETI ISKOLA INTÉZMÉNYVEZETİI MUNKAKÖRÉRE KÉSZÍTETTE: REGİSNÉ NYIRİ ILDIKÓ SZIGETSZENTMIKLÓS 2013. MÁJUS 24. 1 VEZETİI PROGRAM SZAKMAI HELYZETELEMZÉS Tíz

Részletesebben

ELİTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés június 30-i ülésére

ELİTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés június 30-i ülésére Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés Elnökétıl ELİTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2011. június 30-i ülésére Tárgy: Egyetértés a Bakfark Bálint Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény alapító

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Erkel Gyula Újpesti Zenei AMI tanév

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Erkel Gyula Újpesti Zenei AMI tanév KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Erkel Gyula Újpesti Zenei AMI 2016-2017.tanév A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

Részletesebben

2013/2014. Dohnányi Ernő Zeneiskola Különös Nyilvános Közzététel

2013/2014. Dohnányi Ernő Zeneiskola Különös Nyilvános Közzététel 2013/2014 Dohnányi Ernő Zeneiskola Különös Nyilvános Közzététel DEZ 2013/2014 KÜLÖNÖS NYILVÁNOS KÖZZÉTÉTEL 2013/2014 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv

Részletesebben

A Vujicsics Tihamér AMI programterve a 2014-'15-ös tanévre

A Vujicsics Tihamér AMI programterve a 2014-'15-ös tanévre szeptember augusztus A Vujicsics Tihamér AMI programterve a 2014-'15-ös tanévre hó nap óra téma helyszín felelős 25. hétfő 11.00 zongora tanszaki értekezlet Oltai terem 25. hétfő 14.00 rézfúvó-ütő tanszaki

Részletesebben

ZENEOKTATÁSI MUNKATERVE

ZENEOKTATÁSI MUNKATERVE Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának. (Kodály Zoltán) OM azonosító: 031528 VERPELÉTI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA

Részletesebben

SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola

SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola Iskolánkról Az SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskolát 2004-ben alapította a Szegedi Tudományegyetem. Iskolánk, fiatal kora

Részletesebben

Különös közzétételi lista 2014-2015-ös tanév

Különös közzétételi lista 2014-2015-ös tanév Különös közzétételi lista 2014-2015-ös tanév Jogszabályi háttér: 229/2012 (VIII.28.) Kormány rendelet Az intézmény neve: Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola Címe: 2400 Dunaújváros, Március 15.tér

Részletesebben

DUNAHARASZTI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA

DUNAHARASZTI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA Dunaharaszti Város Önkormányzata DUNAHARASZTI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA 1 Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 8. (4) és (5) bekezdésében

Részletesebben

Bodrogközy Eszter. Dr. Sebestyén István fuvolaművész-tanárra emlékeztünk

Bodrogközy Eszter. Dr. Sebestyén István fuvolaművész-tanárra emlékeztünk Bodrogközy Eszter Dr. Sebestyén István fuvolaművész-tanárra emlékeztünk Dratsay Ákos fuvolaművész kereste fel a Tanár Úr családját, volt növendékeit, kollégáit, tisztelőit e különleges ünnepi alkalomra

Részletesebben

4. NAPIREND: Ügyiratszám: 1 /209-6 / 2007. ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2007. március 23 i ülésére

4. NAPIREND: Ügyiratszám: 1 /209-6 / 2007. ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2007. március 23 i ülésére 4. NAPIREND: Ügyiratszám: 1 /209-6 / 2007 ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2007. március 23 i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívottak: A Járdányi Pál Alapfokú Művészetoktatási

Részletesebben

Különös közzétételi lista Jogszabályi háttér: 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. sz. melléklete

Különös közzétételi lista Jogszabályi háttér: 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. sz. melléklete Különös közzétételi lista Jogszabályi háttér: 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. sz. melléklete Az intézmény neve: Wesley-Da Capo Művészeti Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Címe: 2400 Dunaújváros,

Részletesebben

Versenyeredmények 2013-2014-es tanév

Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Gárdonyi Géza területi matematikaverseny (Ács) A versenyen évfolyamonként egy-egy tanuló vett részt. 4. évfolyam Nagy Adél 6. évfolyam Kocsis Anett 8. évfolyam Kelemen

Részletesebben

Tanulmányi eredmények Felső tagozat 2011/2012. (II. félév)

Tanulmányi eredmények Felső tagozat 2011/2012. (II. félév) Tanulmányi eredmények Felső tagozat 2011/2012. (II. félév) Magyar Simonyi Zsigmond helyesírási verseny iskolai fordulójában 85% feletti eredményt értek el az alábbi tanulók: 5. évfolyam Szabó Péter 5.b

Részletesebben