Pályázati felhívás a Vallásszabadság Emlékművének megvalósítására
|
|
- Klára Biró
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Pályázati felhívás a Vallásszabadság Emlékművének megvalósítására A pályázat célja: A Tordai Országgyűlés január 13-án hozott vallásügyi ediktumának, a vallásszabadság törvénye kihirdetésének emléket állító köztéri alkotás elkészítése. Az emlékmű várható helyszíne A képzőművészeti alkotás javasolt helyszíne a tordai római katolikus templom (Köztársaság tér 1 szám/piața Republicii nr. 1,) déli homlokzatának nyugati térfelén található, magas fákkal beültetett, trapéz alakú zöldövezet (helyszínrajz 1. számú. melléklet; fotódokumentáció 2. számú melléklet; vallásszabadság törvénye összefoglaló 3. számú melléklet, támpontok a köztéri alkotás elhelyezésére vonatkozóan 4. számú melléklet). Az alkotással kapcsolatos szempontok és elvárások Az alkotás a vallásszabadság eszményét kell megjelenítse (3. számú melléklet) Az emlékművel kapcsolatosan nincsenek formai és tartalmi kikötések, azonban előnyt élveznek a helyszín adottságait figyelembe vevő, nonfiguratív, érvényes kortárs művészeti nyelvezetnek megfelelő alkotások. Az emlékműnek illeszkednie kell az épített és természeti környezethez. Az anyag szabadon választható, de előnyt élveznek a fémből (különös tekintettel a bronzra és az acélra), illetve a kőből (különös tekintettel a homokkőre és márvány) készült alkotások. Az alkotás mérete 2 4 méter lehet. A pályázattal kapcsolatos további tudnivalók Az alkotás tervének az elkészítése és kivitelezése céljából a Magyar Unitárius Egyház nyílt pályázatot hirdet. A pályázaton olyan alkotóművész vehet részt, aki vállalja a pályázati kiírás feltételeit. A kivitelezésre kerülő pályamű kiválasztása két lépésben történik. A beérkezett pályaművek esetén a legjobb három közül kerül kiválasztásra a kivitelezendő alkotás. A pályamunkák benyújtásának határideje: július 31. (A pályamunkákat személyesen a Magyar Unitárius Egyház székhelyén Kolozsvár, december 21. utca 9. szám, vagy postai úton (levelezési cím: Kolozsvár / Cluj- Napoca, postafiók 24., Románia) lehet benyújtani. A pályamunkák benyújtásának követelményei (tartalmi követelmények, benyújtandó dokumentumok): Látványterv: legalább négy (4) nézetből készült rajz, fotó, fotómontázs, kollázs vagy animáció, amelyek közül legalább egy nézeten az alkotás főbb méretei egyértelműen feltüntetésre kerülnek (szoborméret és a műalkotás befoglaló méretei). A terveket A4-es méretben kérjük beküldeni. Műleírás: a mű anyagának, kivitelezési technikájának pontos leírása, költségbecslés, a november 15-re kitűzött átadáshoz igazított ütemterv. Tekintettel arra, hogy a pályázó személye az elbírálás alatt titkosított, a beadott pályamunkán nem szerepelhetnek az alkotó kilétére utaló információk vagy jelek. Az elbírálás alatt a pályamunkák megszámozva fognak szerepelni. Eredményhirdetés és a nyertes pályamunkák bemutatásának várható időpontja: augusztus 15.
2 A nyertes pályaművek esetén benyújtandó további dokumentumok: Makett: a helyszínre tervezett műalkotás M=1:5 léptékű fehér színű makettje Költségbecslés: a megvalósítás részletes költségbecslése Látványterv: 3 különböző nézetből, A3-as méretben, és legalább 4 nézetből készült fotó, amelyek közül egy nézeten az alkotás főbb méretei egyértelműen feltüntetésre kerülnek (szoborméret és a műalkotás befoglaló méretei) Műleírás: a művek anyagának, technikájának pontos leírása Elhelyezés: a mellékelt helyszínrajzba beillesztett szobor helyzete A3-as méretben Részletes ütemterv a megvalósítás függvényében (határidő: november 15.) A műalkotás elkészültének végső határideje: november 15. Díjazás: Az első forduló első helyezettje 2000 euró, a második 1000 euró, a harmadik pedig 500 euró pályadíjban részesül. Az első három helyezett pályaműből kerül kiválasztásra a megvalósítandó alkotás. Elbírálás: A pályaműveket a Magyar Unitárius Egyház és a Barabás Miklós Céh képviselőiből felállított bizottság bírálja el. A bíráló bizottság döntéséről a Magyar Unitárius Egyház írásban értesíti valamennyi pályázót. Egyéb feltételek: A mű megvalósítására kizárólag érvényes és eredményes pályázat esetén kerülhet sor. A kivitelezésre vonatkozóan a Magyar Unitárius Egyház a kiválasztott alkotás szerzőjével szerződést köt, amiben megállapodnak az alkotás megvalósításának a feltételeiről, a mű kivitelezésére csak ezt követően kerülhet sor. A pályázat kiíró fenntartja magának a pályázat eredménytelenné nyilvánításának a jogát. A pályázónak nyilatkozni kell arról, hogy a benyújtott pályaművel korábban részt vett-e más pályázaton, illetve részben vagy egészben megvalósult-e a benyújtott pályamunkája. Egy alkotó akár több erre a célra készített pályaművel is jelentkezhet. Az elhelyezéshez szükséges engedélyeket Torda Városi Önkormányzata adja ki, az ezzel kapcsolatos kérelmet a Magyar Unitárius Egyház kezdeményezi, illetve a szükséges adminisztratív kéréseket ellátja. A pályázati kiírás formai és tartalmi feltételeinek nem megfelelő, valamint a határidő után érkezett pályamunkák nem kerülnek elbírálásra. A pályázattal kapcsolatos további részletes információk Bálint Róbert Zoltán előadótanácsostól kérhetők a fohatosagihivatal@unitarius.org elektronikus postacímen vagy a vagy telefonszámokon. Kolozsvár, június 15. Magyar Unitárius Egyház megbízásából Bálint Benczédi Ferenc püspök
3 MELLÉKLETEK 1. számú melléklet HELYSZÍNRAJZ
4 2. számú melléklet FOTODOKUMENTÁCIÓ HELYSZÍN 1. 2.
5 3. 4.
6 5. 6.
7 7. 8.
8 9. 10.
9
10
11 15.
12 3. számú melléklet VALLÁSSZABADSÁG TÖRVÉNYE ÖSSZEGOGALÓ Urunk őfelsége miképpen ennek előtte való gyűlésibe országával közönséggel az religio dolgáról végezőtt, azonképpen mostan és ez jelen való gyűlésébe azont erősíti, tudniillik, hogy midőn helyökön a prédikátorok az evangéliumot prédikálják, hirdessék, kiki az ő értelme szerint, és az község ha venni akarja, jó, ha nem penig senki kényszerítéssel ne kényszerítse az ü lelke azon meg nem nyugodván, de oly prédikátort tarthasson, az kinek tanítása ő néki tetszik. Ezért penig senki az superintendensök közül, se egyebek az prédikátorokat meg ne bánthassa, ne szidalmaztassék senki az religióért senkitől, az elébbi constitutiók szerént, és nem engedtetik ezt senkinek, hogy senki fogsággal, avagy helyéből való priválással fenyőgessön az tanításáért, mert a hit Istennek ajándéka, ez hallásból lészön, mely hallás Istennek igéje által vagyon. A Magyar Unitárius Egyház intézményi fennállását az 1568-as tordai országgyűlés vallásügyi határozatának kihirdetésétől számítja. Ezen esztendőnek januárjában ugyanis az erdélyi rendek a világon egyedülálló, más európai országokat évszázadokkal meghaladó jelentőségű törvényt fogadtak el, amely a közösségek számára biztosította a szabad lelkészválasztáshoz való jogot ban, az unitárius felekezet fennállásának, valamint a vallásszabadság törvénye elfogadásának 450-ik évfordulóján, Tordán, szobor felállítása által kíván emlékjelet hagyni a Magyar Unitárius Egyház. Ez az írás az emlékmű elkészítéséhez szükséges eszmei és szakmai támpontokat tartalmazza. Az 1568-as tordai országgyűlés vallásügyi határozata talán Erdély legnagyobb ajándéka az európai kultúra számára. A törvény eszmei gazdagságának és értékének megértéséhez szükséges néhány gondolatot megfogalmazni a korszak általános jellegzetességeivel, valamint az erdélyi társadalom sajátos arculatával kapcsolatosan. A korszak meghatározó eszmei áramlata a protestáns reformáció, amelynek kialakulóban levő felekezetei és a római katolikus egyház ádáz küzdelmet vívtak egymással. Az általános európai szokás a cuius regios, eius religio (akié a terület, azé a vallás) elve volt, amely lehetővé tette az uralkodóknak, hogy saját vallási nézeteiket ráerőltessék a fennhatóságuk alatt élőkre, akár a másképp gondolkozók meghurcoltatása, kínzása, kivégeztetése, vagy enyhébb esetben a területükről való elűzés eszközeivel. A kisebbnagyobb vallási háborúk, az eretneknek minősített személyek nyilvános kivégzése, bizonyos tanok elítélése visszatérő jelensége volt a kor Európájának. Abban az esetben, ha egy adott területen különböző felekezetű, vagy gondolkodású csoportok éltek, az uralkodók általános megoldása a feszült vallási kérdésre, valamelyik közösség felkarolása, a másiknak pedig az üldözése volt. A mai vallási pluralizmus eszméje jószerivel ismeretlen volt az adott korban, s ha elő is fordult az csupán annak tudható be, hogy a felek nem voltak biztosak erőfölényükben, ám folyamatosan azon dolgoztak, hogy külső tényező bevonásával mihamarabb a maguk oldalára billentsék a hatalmi mérleget. A fiatal, török beleegyezéssel, de viszonylagos függetlenséggel rendelkező Erdélyi Fejedelemség a tárgyalt időszakra szinte teljes mértékben protestánssá vált. A római katolikus egyház csupán a Székelyföld bizonyos régióiban, s egyes főurak udvaraiban maradhatott fenn. A protestantizmusnak viszont megannyi áramlata megtalálható volt a törékeny stabilitású országban. Az erdélyi szászok önálló püspökségbe szerveződve szabályozták a vallási kérdést, tiltva minden olyan nézetet, amely eltért a lutheri reformáció eszméitől. A magyar és székely náció kisebb mértékben a helvét, református elveket, nagyobbrészt viszont a Dávid Ferenc püspök által is hirdetett unitárius nézeteket vallotta. A döntéshozók belátták, hogy az Európában elterjedt vallási feszültségből kinövő esetleges fegyveres konfliktus katasztrofális
13 következményekkel járna a két ellenséges nagyhatalom találkozási területén fekvő, amúgy is eléggé instabil helyzetben levő országra. Ilyen körülmények között a kérdés megoldása mindenképp égetően fontos kérdés volt az országgyűlés számára. A helyzet megoldása viszont páratlan a korabeli Európában, ugyanis az erdélyi rendek nem a többségi nézetet erősítették meg, a többiek kárára, hanem elvi, bibliai alapon oldották meg a problémát, törvény által rögzítve a közösség választási jogának a biztosítását. A döntés belső logikájának és a határozat tényleges értékének jobb megértéséhez ajánlott a határozat zárómondatából kiindulni, ugyanis ez hordozza a megoldás alapfeltételezését:...mert a hit Istennek ajándéka, ez hallásból lészön, mely hallás Istennek igéje által vagyon. Ha a határozat szövege nem ezzel az érveléssel zárulna, hanem esetleg a fejedelmi akaratra, vagy az ország biztonságára hivatkozna, akkor el kellene ismerni, hogy valóban egy diplomáciai, politikai határozattal állunk szemben, amelynek célja a béke megőrzése. Ám a Bibliára való hivatkozás a törvény értelmét nem a reálpolitikában, hanem a vallásos gondolkozásban rögzíti. A tipikusan protestáns megfogalmazás alapvető meggyőződése, mely egyben a törvény tartalmi kiindulópontja, az, hogy a hit Isten ajándéka (Ef 2,8). A kegyelem útján megfogalmazódó hit vallja ez a felfogás nem emberi találmány, hanem Isten juttatja el a benne való bizalom lehetőségét az emberhez, mégpedig (újabb erősen protestáns meggyőződés) a Szentírás hallgatása révén. Az istenismeret tehát elsősorban a bibliai tanításon keresztül jut el az emberhez, ennek pedig eszközei a papok, akik a prédikálás révén magyarázzák, értelmezik a szentírásbeli tanítást. Mivel ez a hit nem emberi, hanem isteni eredetű, senkinek sincs joga szembeszegülni a közösség akaratával, amikor olyan prédikátort akar fogadni, akinek a tanítása tetszik. Minden igaz pap ugyanazt a Szentírást magyarázza, ezen értelmezések helyességének a megítélése pedig nem egy külső dogmatikai ellenőrző hatóság, sem a politikumnak nem feladata, hanem egyedül a közösségnek, amely a beszédet be kell fogadja. A közösség az, amely a tagjaiban ébredő hit révén visszahat az egyénre, a minél helyesebb, azaz bibliaibb igazság felfogása érdekében. És ebbe a folyamatba sem az erkölcsi rendre figyelő püspök (korabeli szóhasználattal, szuperintendens), sem a politikai hatalom (nemesek, vagy fejedelem) bele nem szólhat, mivel ez mind Isten ajándékának a megvalósulását korlátozná, vagy gátolná. Összegezve a fentieket, elmondható, hogy egy politikai, döntéshozó testület, az ország békéjének érdekében, nem a józan politizálás eszköztárához folyamodott, hanem egy tisztán eszmei, teológiai alapra építve fogalmazta meg az össztársadalmi problémára adott válaszát. Ebben pedig ez az országgyűlési határozat egyedi, egyben olyan, amely nem fogalmazódhatott volna meg a radikális szentírásközpontúságot valló Dávid Ferenc és köre nélkül. Európa többi országában majdnem másfél évszázad kellett elteljen, hogy teljesen más ideológiai alapon megfogalmazódjon az az eszme, amely Erdélyben lehetővé tette több felekezet viszonylagos békés együttélését, a vallásszabadság elve.
14 4. számú melléklet TÁMPONTOK A KÖZTÉRI ALKOTÁS ELHELYEZÉSÉRE VONATKOZÓAN 1. A tordai főtér markáns hosszanti iránya, esetünkben domináns vizuális tengelye, a katolikus templom déli homlokzatát a tárgy értékes hátterévé alakítja. A lombhullató fák miatt ez a homlokzat csak évszaktól függően van jelen, de amikor jelen van, akkor olyan meghatározó jelleggel bír, melyhez valamilyen formában igazodni kell. Ebben a vonatkozásban nem elhanyagolható a templom oldalsó kijárata és az ehhez vezető járda, amit érdemes lenne beemelni a környezet szükséges átalakítási javaslatába. A terasz idővel minden bizonnyal eltűnik, de addig is az aszfaltozott járda újra kövezésével jelezni lehet a hely valós értékét, ez az utalás kölcsönösen ráerősítene a tárgy valós gyökereire, és térbeli kapcsolatára. 2. A tárgy minél láthatóbb helyre kerüljön, lehetőleg a telekhatár közvetlen szélére. Nem a zöldterületen kellene elszigetelve álljon, hanem éppen a köztér részeként, keresve, kihasználva a főtér minél több pontjából adódó vizuális kapcsolatot. A jelen pillanatban a főtér egységes térkő burkolata véget ér a helyszínen található szegélyezés mentén, a részlegesen lebontott egykori kerítés vonalán. Ha ez a burkolat nem érne véget a telekhatáron, hanem folytatódna a templom irányában, akkor ezzel a szobor a látvány szintjén beemelhető volna a köztérbe. Fordítva is lehetséges ugyanezt a vizuális hatást elérni: az új térkő burkolattal és az újra burkolt templombejárati járdával egységesen megérkezni a közterületre és a szobor közvetlen előterét ezzel határolni, gyakorlatilag újra burkolni a köztérből egy minimális felületet. Bármilyen megoldás is szülessen, ahhoz a szobor talapzatának szervesen illeszkednie kell, a szerző közreműködésével erre részletes városrendezési tervet kell készíteni (PUD).
Pályázati felhívás a Vallásszabadság Emlékművének megvalósítására
Pályázati felhívás a Vallásszabadság Emlékművének megvalósítására A pályázat kiírója: Magyar Unitárius Egyház A pályázat célja: Az Erdélyi Országgyűlés 1568. január 13-án, Tordán hozott vallásügyi határozatának,
Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A Nemzeti Kulturális Alap
Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A Nemzeti Kulturális Alap
További információkért és képekért látogassanak el a Magyar Unitárius Egyház hivatalos facebook oldalára:
Záróközlemény Méltóságosan és magasztos keretek között ünnepelte 2018. január 13-án közel 1600 jelenlevő a vallásszabadságot a világon először kihirdető Tordai Országgyűlés 450-ik évfordulóján. A megemlékezésre
Pályázati kiírás. Báró Kisteleki Lévay Henrik mellszobrának megtervezésére és kivitelezésére
Pályázati kiírás Báró Kisteleki Lévay Henrik mellszobrának megtervezésére és kivitelezésére Szobor elhelyezése: Győrújbarát, Baráthegy, Barátság park (Pannónia Barátság park) 1. Kiíró: CIG Pannónia EMABIT
PÁLYÁZATI KIÍRÁS A CRESCENDO NYÁRI AKADÉMIA IRODÁJÁNAK BELSŐÉPÍTÉSZETI TERVEZÉSÉRE
PÁLYÁZATI KIÍRÁS A CRESCENDO NYÁRI AKADÉMIA IRODÁJÁNAK BELSŐÉPÍTÉSZETI TERVEZÉSÉRE 1 1. A pályázat kiírója, lebonyolítója Ének a Nemzetekért Kulturális Alapítvány 1148 Budapest, Padlizsán utca 8. (Nem
GYOMAENDRŐD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. (5500 Gyomaendrőd, Selyem út 124.) ötletpályázatot ír ki. Gyomaendrőd Wodianer Albert terének
GYOMAENDRŐD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA (5500 Gyomaendrőd, Selyem út 124.) ötletpályázatot ír ki Gyomaendrőd Wodianer Albert terének Gyoma 300 éves évfordulójának emléket állító szimbolikus, tematikus térplasztikával
MUVÉSZETI PÁLYÁZATI KIÍRÁS
MUVÉSZETI PÁLYÁZATI KIÍRÁS VÁCI DUNAKANYAR SZÍNHÁZ MEGBÍZÁSÁBÓL (2600 VÁC, DR. CSÁNYI LÁSZLÓ KRT. 58.) A VÁCI DUNA PARTON, A VÉNÉGY FESZTIVÁL ÉS SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓ TERÜLETÉN A FESZTIVÁL IDEJÉRE ELHELYEZENDO
A pályázat célja A kiemelkedő színvonalú teljesítmények szakmai elismerése.
ALUTA NÍVÓDÍJ 2010 A pályázat kiírója Az ALUTA (Alumínium Ablak és Homlokzat Egyesület) hagyományainak megfelelően nyilvános pályázatot hirdet a tevékenységének célkitűzéseiben megfogalmazott szakmai elvárásoknak
A vallásszabadság évét ünnepli idén a Magyar Unitárius Egyház
A vallásszabadság évét ünnepli idén a Magyar Unitárius Egyház 2018. 01. 09. Számos rendezvénnyel, változatos programokkal ünnepli idén a 1568-as tordai országgyűlés és a vallásszabadságot kimondó törvény
PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ SZOLNOK KILENC ARCA ÖTLETPÁLYÁZAT CÍMÚ FELHÍVÁSHOZ
PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ SZOLNOK KILENC ARCA ÖTLETPÁLYÁZAT CÍMÚ FELHÍVÁSHOZ A Szolnoki Városfejlesztő Zrt. ötletpályázatot hirdet 18. életévüket betöltött magánszemélyek, csoportok, baráti társaságok, munkahelyi
Ünnepi konferencia az Országházban a Vallásszabadság Éve alkalmával
Sajtóközlemény Ünnepi konferencia az Országházban a Vallásszabadság Éve alkalmával A Magyar Unitárius Egyház, partnerségben az Országgyűlés Hivatalával ünnepi konferenciát szervezett 2018. március 9-én,
AZ ERZSÉBET A KÁRPÁT-MEDENCEI GYERMEKEKÉRT ALAPÍTVÁNY KREATÍV PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA ÉVI ERZSÉBET-TÁBOROZÓK SZÁMÁRA
AZ ERZSÉBET A KÁRPÁT-MEDENCEI GYERMEKEKÉRT ALAPÍTVÁNY KREATÍV PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA 2017. ÉVI ERZSÉBET-TÁBOROZÓK SZÁMÁRA 1 A pályázat kiírója: Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány (továbbiakban:
Pályázat Kiíró: Mediterrán Kerámia Kft. Téma: Art in Home
Pályázat Kiíró: Mediterrán Kerámia Kft. Téma: Art in Home 1 1. TÁJÉKOZTATÓ ADATOK 1.1. A PÁLYÁZAT KIÍRÓJA, LEBONYOLÍTÓJA A Mediterrán Kerámia Kft. és az Art in Home művészei nyílt pályázatot hirdetnek
Ősz Előd: A közösségek döntési jogát erősítette meg a tordai ediktum
Ősz Előd: A közösségek döntési jogát erősítette meg a tordai ediktum 2014. 01. 14. Mindenki úgy tudja, hogy az 1568-as tordai országgyűlésen mondták ki a vallászabadságot, illetve, hogy ekkor fogadták
PÁLYÁZAT KIÍRÓJA: Republic Group
PÁLYÁZAT KIÍRÓJA: A Magyarország vezető, díjakkal többszörösen elismert márkastratégiai és marketingstratégiai tanácsadó- és reklámügynökségi csoportja. Több, mint 10 éve dolgozunk azon, hogy ügyfeleinknek
TakkART KösszMűvészeti pályázat
TakkART KösszMűvészeti pályázat Pályázati kiírás Az ember itt kevés a szeretetre Elég, ha hálás legbelűl ezért-azért; egyszóval mindenért Valójában két szó, mit ismerek, bűn és imádság két szavát. Az egyik
A LIFT - S Egyesület és a Magyar Felvonó Szövetség közös pályázatot hirdet az
PÁLYÁZATI KIÍRÁS A LIFT - S Egyesület és a Magyar Felvonó Szövetség közös pályázatot hirdet az ÉV FELVONÓJA ÉV FELVONÓ ÉPÍTŐELEME cím elnyerésére 2014 Az Év Felvonója díjat olyan új tárgy évben üzembe
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS út- és mélyépítési műszaki ellenőri megbízás tárgyában
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS út- és mélyépítési műszaki ellenőri megbízás tárgyában 1. A pályázat kiírója I. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK Diósd Város Önkormányzata (székhely: 2049 Diósd, Szent István tér 1.) 2. A pályázat
REFORMÁCIÓ EMLÉKBIZOTTSÁG PÁLYÁZATI KIÍRÁS
REFORMÁCIÓ EMLÉKBIZOTTSÁG PÁLYÁZATI KIÍRÁS Fiatal képzőművészek számára Pályázati kategória kódja: REB-15-MŰV Meghirdetés dátuma: 2015. április 3. Magyarország Kormánya a 2013. október 29-én megjelent,
Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A Hantai Simon emlékmű megvalósítására és felállítására benyújtott pályázattal összefüggő kérdésekről
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/113, 142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A Hantai Simon emlékmű
Pályázat az első világháború hódmezővásárhelyi emlékművének bővítésére: a hősök nevének megjelenítésére
Pályázat az első világháború hódmezővásárhelyi emlékművének bővítésére: a hősök nevének megjelenítésére Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot ír ki az első világháború centenáriuma
REFORMÁCIÓ EMLÉKBIZOTTSÁG PÁLYÁZATI KIÍRÁS
REFORMÁCIÓ EMLÉKBIZOTTSÁG PÁLYÁZATI KIÍRÁS Kárpát-medencei fotópályázat Pályázati kategória kódja: REB-15-FOTO Meghirdetés dátuma: 2015. április 3. Magyarország Kormánya a 2013. október 29-én megjelent,
Pályázati felhívás Dávid Ferencet ábrázoló, rá utaló, szellemiségét kifejező köztéri, monumentális alkotás megvalósítására
Pályázati felhívás Dávid Ferencet ábrázoló, rá utaló, szellemiségét kifejező köztéri, monumentális alkotás megvalósítására A pályázat célja: Köztéri alkotásként emlék állítása Dávid Ferencnek a vallásszabadság
színesliget Színezd ki a Ligetet!
színesliget Színezd ki a Ligetet! A Városliget teljes megújítását magában foglaló Liget Budapest Projekt kapcsán a Városliget Zrt. kreatív pályázatot hirdet színesliget Színezd ki a Ligetet! címmel budapesti
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. március 24-i ülésére Tárgy: Történetírói pályázat kiírásáról szóló döntés meghozatala Előadó: Ottó Péter polgármester Előterjesztés
Budapest III. kerület
Árpád fejedelem emlékműve Budapest III. kerület Katinyi mártírok parkja Hrsz.: 14723/3 DAY8 DESIGN Kft. 1014 Budapest Tárnok u. 22-24. Tel.:06-70-338-6444 1 ALÁÍRÓLAP Árpád fejedelem emlékműve Budapest
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Ásotthalom Béke u. 10/A sz. alatti volt Őzike Presszó,
1. számú melléklet PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Ásotthalom Község Önkormányzata pályázatot hirdet a kizárólagos tulajdonában lévő, 6783 Ásotthalom Béke u. 10/A sz. alatti volt Őzike Presszó, összesen 113 m 2 alapterületű
POLI-FARBE SZÍNNEL- LÉLEKKEL
POLI-FARBE SZÍNNEL- LÉLEKKEL ÖSSZMŰVÉSZETI PÁLYÁZAT A Poli-Farbe Vegyipari Kft. Magyarország egyik legnagyobb festékgyártó vállalata, amely 100%-ban magyar tulajdonban van. A Poli-Farbe Kft. fejlesztései
Kőbánya az én városom címmel.
Kőbánya az én városom P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S A Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat, a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ és a Szülőföld Könyvkiadó (továbbiakban: Kiíró)
PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete nyílt pályázatot hirdet
PÁLYÁZATI KIÍRÁS Budakeszi Város Önkormányzatának tulajdonában lévő, 2092 Budakeszi, Fő u. 108. szám alatt található Erkel Ferenc Művelődési Központ bontásához kapcsolódó építészeti-műszaki dokumentáció
A GONDOLATOK ÉRTÉKE. az Irodalmi Rádió folyamatos pénzjutalmazású pályázata 2009.
A GONDOLATOK ÉRTÉKE az Irodalmi Rádió folyamatos pénzjutalmazású pályázata 2009. Egyetlen verssel vagy rövidprózával akár 100.000 Ft készpénzt is nyerhet! Továbbá lehetőséget kap az Irodalmi Rádió hangzó-
Pályázó neve:... Pályázó születési ideje:... Pályázó címe:... Pályázó telefonszáma:... Pályázó mobiltelefonszáma:...
1 ADATLAP 2 A Magyar Olimpiai Bizottság "XXX. Londoni Nyári Olimpiai Játékokra utazó Magyar Olimpiai Csapat felvonuló- és formaruhájának megtervezésére" tárgyú nyilvános pályázathoz Természetes személy
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS BÁCS-KISKUNBAN ITTHON VAGY! LOGÓPÁLYÁZAT
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS BÁCS-KISKUNBAN ITTHON VAGY! LOGÓPÁLYÁZAT A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat pályázatot hirdet Bács-Kiskunban itthon vagy! címmel, tanulmányi ösztöndíj pályázat hivatalos logójának elkészítésére.
ÜNNEPI RAJZ- ÉS ESSZÉPÁLYÁZAT a magyar címer és zászló megünneplésére március 16.
ÜNNEPI RAJZ- ÉS ESSZÉPÁLYÁZAT a magyar címer és zászló megünneplésére 2018. március 16. I. A magyar zászló és címer ünnepe A zászló és a címer a közösség összetartozásának jelképei. Számunkra, magyar emberek
Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. a Nemzeti Kulturális Alap Vizuális Művészetek Kollégiuma által kiírt köztéri szobor pályázatról (Juhász Ferenc)
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS a Nemzeti Kulturális Alap
NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Budakalász, Kálvária domb melletti 4203, 4204, 45 hrsz ingatlanok egy tételben történő értékesítésére KIÍRÓ: BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2011 Budakalász, Petőfi tér 1. Telefon:
Nyílt PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Budakalász Város Képviselő-testületének 44/2008 (XII.1) rendelete alapján
Nyílt PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Budakalász Város Képviselő-testületének 44/2008 (XII.1) rendelete alapján A Budakalász, 0184/4 hrsz kivett agyagbánya önkormányzati tulajdonban lévő tó felület értékesítésére KIÍRÓ:
1. Területek rajzolása, megnevezése 35 pont
1. Területek rajzolása, megnevezése 35 pont 1 1. ábra: A Partium területe Bethlen Gábor halálakor. Rajzolja be a Partiumot alkotó területrészeket piros határvonalakkal, és írja be a területek neveit! 2.
Angyalsétány KIVITELEZŐI PÁLYÁZAT. Szemem Fénye Alapítvány Angyalsétány kivitelezői pályázat
Angyalsétány KIVITELEZŐI PÁLYÁZAT 1. oldal, összesen: 7 Tartalom: I. Az Angyalsétányról: helyzetelemzés, célok, tervek... 2 II. A pályázat bemutatása... 2 III. Pályázók köre / Kiválasztási kritériumok...
46/2014.(III.25.)Kt. számú határozat melléklete. Pályázati kiírás
46/2014.(III.25.)Kt. számú határozat melléklete Pályázati kiírás Mélykút Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (6449 Mélykút Petőfi tér 1.) a Képviselő-testület 46/2014.(III.25.)Kt. számú határozata
Magyar Tolkien Társaság Alapítva 2002-ben
Tündék Törpök Emberek A Magyar Tolkien Társaság 2014. január 4-én J. R. R. Tolkien, a XX. század egyik legnagyobb írója, az utolérhetetlen mítoszteremtő és nyelvész életműve előtt tisztelegve, 122. születésnapja
KIÍRÁS
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A S/ALON BUDAPEST LAKÁSTREND KIÁLLÍTÁS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A 2019. SZEPTEMBER 20-22. KÖZÖTT MEGRENDEZÉSRE KERÜLŐ KIÁLLÍTÁSON ÖNÁLLÓ TERVEZŐI ENTERIŐRBEN VALÓ MEGJELENÉSRE. 2 A PÁLYÁZAT
A KÁRPÁT-MEDENCEI TEHETSÉGGONDOZÓ NONPROFIT KFT. NOVELLAPÁLYÁZATA
A KÁRPÁT-MEDENCEI TEHETSÉGGONDOZÓ NONPROFIT KFT. NOVELLAPÁLYÁZATA A Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (a továbbiakban KMTG) a magyar irodalmi élet felfrissítésének, a kortárs magyar irodalom
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ az első világháború történelmi emlékezetét feldolgozó filmforgatókönyvek megalkotásának támogatása témában a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért
3. Csak saját készítésű pályaművek küldhetők. A pályázat témája: Én és a média, az egyes pályaműveknek akár rajz, akár fotó címet kell adni.
Az Én és a média rajz- és fotópályázat részvételi és játékszabályzata A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság által létrehozott Bűvösvölgy Médiaértés-oktató Központ (székhelye: 1021 Budapest, Hűvösvölgyi
KÖLCSEY FERENC ÖSZTÖNDÍJ
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA KÖLCSEY FERENC ÖSZTÖNDÍJ Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot hirdet amatőr és hivatásos művészek, művészeti együttesek alkotói
PÁLYÁZATI KIÍRÁS INNOFFICE KÖZÖSSÉGI IRODA BELSŐÉPÍTÉSZ PÁLYÁZAT LÁTVÁNYTERVEINEK BENYÚJTÁSÁRA 2011.
PÁLYÁZATI KIÍRÁS INNOFFICE KÖZÖSSÉGI IRODA BELSŐÉPÍTÉSZ PÁLYÁZAT LÁTVÁNYTERVEINEK BENYÚJTÁSÁRA 2011. InnOffice Közösségi Iroda. 1113. Budapest, Bartók Béla út 76. TARTALOMJEGYZÉK 1. TÁJÉKOZTATÓ ADATOK...
Pályázati dokumentáció. Antoni Györgyi antoni.gyorgyi@rekthiv.elte.hu
Pályázati dokumentáció Antoni Györgyi antoni.gyorgyi@rekthiv.elte.hu Pályázati dokumentáció legfontosabb elemei: 1. Pályázati felhívás 2. Pályázati útmutató 3. Adatlap 4. Mellékletek A pályázati felhívás
MOSONMAGYARÓVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 51/2011.(XII.9.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
MOSONMAGYARÓVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 51/2011.(XII.9.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A MŰEMLÉKI ÉS HELYI VÉDELEM ALATT ÁLLÓ ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKEK FELÚJÍTÁSÁNAK ANYAGI TÁMOGATÁSÁRÓL Mosonmagyaróvár
A Fütyülős és az ARC tárgytervező pályázatot hirdet
Hagyatkozz a múltra, alkoss a jelennek, alapozd meg a jövőt! A magyaros motívumkincs aktualizálásával a Fütyülős új divatot teremt. Most te is részese lehetsz a trend-brand építésének! A Fütyülős és az
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kulturált Települési Környezet Díj és Pest Megye Önkormányzatának Építészeti Nívódíja adományozása tárgyában
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Kulturált Települési Környezet Díj és Pest Megye Önkormányzatának Építészeti Nívódíja adományozása tárgyában Pest Megye Önkormányzata nagyra becsüli a megyei települések épített és a
M E G H Í V Ó. a Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének május 12-én (csütörtök) 9.45 órára
BALATONFENYVES KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL Balatonfenyves, Kölcsey u. 27. Tel: 85/560-158, Fax: 85/361-802 E-mail: polgarmester@balatonfenyves.hu M E G H Í V Ó a Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének
11. NAPIREND Ügyiratszám: 1//2017. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület augusztus 4-i rendkívüli nyilvános ülésére
11. NAPIREND Ügyiratszám: 1//2017. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017. augusztus 4-i rendkívüli nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívott: Köztéri képzőművészeti
Hallgatói Ötletpályázat
Hallgatói Ötletpályázat pályázati kiírás Erkel Színház homlokzatának grafikai megoldására Budapest, 2014. február 12. 1. A PÁLYÁZAT KIÍRÓJA ÉS LEBONYOLÍTÓJA Magyar Állami Operaház 1061 Budapest Andrássy
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS REFORMÁTUS PEDAGÓGIAI INTÉZET BÁZISINTÉZMÉNYE REFORMÁTUS PEDAGÓGIAI INTÉZET KIEMELT BÁZISINTÉZMÉNYE.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Református Pedagógiai Intézet pályázatot hirdet a REFORMÁTUS PEDAGÓGIAI INTÉZET BÁZISINTÉZMÉNYE és a REFORMÁTUS PEDAGÓGIAI INTÉZET KIEMELT BÁZISINTÉZMÉNYE címek elnyerésére A Református
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kiíró: Fogyatékosok Integrációjáért Békés Megyében Alapítvány Határidő: 2010. december. 15.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Súlyosan, vagy halmozottan fogyatékos és/vagy autista gyermekek és fiatalok fejlesztésének, iskolai tanulmányútjának támogatása Kiíró: Fogyatékosok Integrációjáért Békés Megyében Alapítvány
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A Te forradalmi titkos művészeted szabadon
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Magyar Nemzeti Múzeum Kreatív pályázatot hirdet a REJT/JEL/KÉPEK 56 A forradalom titkos művészete című kiállításához kapcsolódóan a középiskolás korosztály számára A Te forradalmi
BUDAPESTI KOMMUNIKÁCIÓS ÉS ÜZLETI FŐISKOLA LOGÓ- ÉS ARCULATPÁLYÁZAT
1 BUDAPESTI KOMMUNIKÁCIÓS ÉS ÜZLETI FŐISKOLA LOGÓ- ÉS ARCULATPÁLYÁZAT TARTALOM 1. PÁLYÁZAT ADATAI ÉS FELTÉTELEI... 3 1.1 AJÁNLATKÉRŐ... 3 1.2 PÁLYÁZAT CÉLJA... 3 1.3 PÁLYÁZAT TÍPUSA... 3 1.4 PÁLYÁZÓI FELTÉTELEK...
ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság szeptember 18-i ülésére
Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-364/2013. ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság 2013. szeptember 18-i ülésére Tárgy: 2013.
Pályázati kiírás. Rajzodat a kitöltött jelentkezési lappal együtt küldd el postán vagy juttasd el személyesen az Őrzők Alapítványnak!
Pályázati kiírás Egy kórterem is lehet MENŐ! Rajzold meg a legszuperebb kórházi szobát a Tűzoltó utcai Gyermekklinika kis betegeinek! Rajzpályázat 6-9 és 10-14 éveseknek (Beérkezési határidő: 2013. október
Javaslat köztéri műalkotás állíttatásával kapcsolatos pályázat kiírására. Pénzügyi Bizottság
1 Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának ALP O L G Á R M E S T E R E ------------------------------------------- 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS
Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármesterétől 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) Fax:
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017. október 26-án tartandó ülésére Füzesgyarmati Városgazdálkodási és Intézményüzemeltetési Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezetői tisztségére vonatkozó pályázat
Az Iskolakertekért Alapítvány pályázata kertet működtető közösségek részére az Agrár Marketing Centrum támogatásával
Az Iskolakertekért Alapítvány pályázata kertet működtető közösségek részére az Agrár Marketing Centrum támogatásával Pályázók köre: Pályázatot nyújthat be bármely olyan közösség, mely kertet művel gyerekek
ELŐTERJESZTÉS. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2011. március 30-ai ülésére. Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1. TEL.: (88)545-011, FAX: (88)545-012 E-MAIL: MOKELNOK@VPMEGYE.HU Szám: 14/167-4/2011. ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat
Kisbolygó-látogatások
Kisbolygó-látogatások A Magyar Asztronautikai Társaság űrkutatási diákpályázata 1. A pályázat meghirdetői A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) az Informatika a Látássérültekért Alapítvánnyal együttműködve,
8. számú előterjesztés Minősített többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 4-i rendkívüli ülésére
8. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 4-i rendkívüli ülésére Tárgy: A településképi véleményezési, bejelentési és a településképi
Film Up! Érdekes a kutatásod? Fontosnak tartod, hogy ezt mások is megismerjék? Készíts filmet!
Film Up! Érdekes a kutatásod? Fontosnak tartod, hogy ezt mások is megismerjék? Készíts filmet! Filmpályázati felhívás PhD- és MSc/MA-hallgatók számára Az ELTE Rektori Hivatal Pályázati és Innovációs Központja
PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására
PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására Jelen pályázati kiírás részét képezi a Pályázati Adatlap, amely letölthető www.velence.hu oldalon, vagy átvehető
Létesítmény és Sport Nonprofit Kft. 3100 Salgótarján, Kassai sor 54. Iktatószám: 411/2010. J a v a s l a t
Létesítmény és Sport Nonprofit Kft. 3100 Salgótarján, Kassai sor 54. Iktatószám: 411/2010. J a v a s l a t a Létesítmény és Sport Nonprofit Kft. KEOP-3.3.0. sz. pályázat keretében A Tarjáni Gyermektábor
TARTALOMJEGYZÉK 1. ÖTLETPÁLYÁZATI HIRDETMÉNY Az ötletpályázat kiírója Az ötletpályázat tárgya Az ötletpályázat célja
TARTALOMJEGYZÉK 1. ÖTLETPÁLYÁZATI HIRDETMÉNY 1.1. Az ötletpályázat kiírója 1.2. Az ötletpályázat tárgya 1.3. Az ötletpályázat célja 1.4. Az ötletpályázat jellege, formája 1.5. Az ötletpályázaton való részvétel
SZOBÉRT-SZOBIAKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY pályázati felhívása
SZOBÉRT-SZOBIAKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY pályázati felhívása A Szobért-Szobiakért Közalapítvány Kuratóriuma az Alapító Okiratban foglalt célok elérése érdekében pályázatot hirdet Szob település lakói életkörülményeinek
Bem utca páratlan oldali járda építési munkák
AJÁNLATKÉRÉS Bem utca páratlan oldali járda építési munkák Tárgyú eljáráshoz 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma, e-mail címe: Neve: Répcelak Város Önkormányzata Képviseli: Dr. Németh
PÁLYÁZATI KIÍRÁS TRASH ART MAGYARORSZÁG 2017 EGY ÚJ KOR HAJNALA: ANTROPOCÉN AZ EMBER KORA
PÁLYÁZATI KIÍRÁS TRASH ART MAGYARORSZÁG 2017 EGY ÚJ KOR HAJNALA: ANTROPOCÉN AZ EMBER KORA HULLADÉK SZOBOR KIÁLLÍTÁS A GÖDÖLLŐI TERMÉSZETFILM FESZTIVÁL IDEJE ALATT GÖDÖLLŐ, 2017. MÁJUS 26-28. A pályázat
A LIFT - S Egyesület és a Magyar Felvonó Szövetség közös pályázatot hirdet az
PÁLYÁZATI KIÍRÁS A LIFT - S Egyesület és a Magyar Felvonó Szövetség közös pályázatot hirdet az ÉV FELVONÓJA ÉV FELVONÓJÁNAK TERVEZİJE cím elnyerésére 2011 Az év felvonója díjat olyan új tárgy évben üzembe
Pályázati kiírás. a Tolnai Hírlap kiadására
Pályázati kiírás a Tolnai Hírlap kiadására 1. A pályázat kiírójának neve, címe, telefon és telefax száma 2. Bevezetés Tolna Város Önkormányzata 7130 Tolna, Hősök tere 1. 74/540-800, fax: 74/443-805 Tolna
Pályázati felhívás. Jelentkezési lap letöltése. Az Oláh-Gumiszervíz Kft. ötletpályázatot ír ki egyetemi vagy főiskolai hallgatóknak
Pályázati felhívás Jelentkezési lap letöltése Az Oláh-Gumiszervíz Kft. ötletpályázatot ír ki egyetemi vagy főiskolai hallgatóknak a hulladékká vált autóabroncsok alternatív hasznosítási lehetőségeinek
a Tiszta udvar, rendes ház elismerő cím alapításáról és adományozásáról
Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő- testületének 6/2013. (IV.30) önkormányzati rendelete a Tiszta udvar, rendes ház elismerő cím alapításáról és adományozásáról Ráckeresztúr Község Önkormányzatának
Művészeti kreativitás verseny középiskolásoknak
Művészeti kreativitás verseny középiskolásoknak A pályázat adatai A pályázat témája: Ritmus A pályázat célja: ösztönözni az erdélyi és határon túli középiskolás hallgatókat művészi (zenei és/vagy képzőművészeti)
Építs Robotot! - Pályázati felhívás óvodai csoportok és alsótagozatos- osztályok számára!
Építs Robotot! - Pályázati felhívás óvodai csoportok és alsótagozatos- osztályok számára! Scottie egy kis robot, aki azért járja az univerzumot, hogy a gyerekeket megtanítsa a robotika és a programozás
Javaslat óvodavezető beosztás ellátására szóló megbízás pályázati kiírására
1 PÁSZTÓ VÁROS POLGÁRMESTERE 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) 460-753 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Testületi napirend sorsz.: Bizottsági napirend sorsz.: Szám: 1-184/2018. Megtárgyalás
I. Erdély földrajzi helyzete 1. Erdély a Magyar Királyság legkeletibb része 1541-ig, az ország három részre szakadásáig. Földrajzi szempontból a
I. Erdély földrajzi helyzete 1. Erdély a Magyar Királyság legkeletibb része 1541-ig, az ország három részre szakadásáig. Földrajzi szempontból a Kárpátok hegyvonulatai határolják, gazdag nemesfém, vasérc
Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás
Pályázati Hirdetmény A(z) Tizek Kft. (cégjegyzékszám: 01-09-729062, székhely: 1211 Budapest,, Rézmű utca 2.-4.., levelezési cím: 1211 Budapest,, Rézmű utca 2.-4..), mint a(z) AUTÓ-BRILL Kereskedelmi és
FŐPOLGÁRMESTERI HIVATAL TERASZ BUDAPEST PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
FŐPOLGÁRMESTERI HIVATAL TERASZ BUDAPEST PÁLYÁZATI FELHÍVÁS BUDAPEST 2014. 2 TARTALOMJEGYZÉK 1. A PÁLYÁZAT CÉLJA 2. A PÁLYÁZAT KIÍRÓJA ÉS LEBONYOLÍTÓJA 3. A PÁLYÁZÓK KÖRE 4. DÍJAK 5. A PÁLYÁZATI ANYAG TARTALMA,
K I V O N A T. Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012 november 23-ai rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből:
ülésének könyvéből: 236/2012. (XI.23.) Kt. Ali munkakör betöltésére kiírt pályázat elbírálásáról Képviselő-testülete ali munkakörének betöltésére kiírt pályázatot eredménytelennek nyilvánítja. Felkéri
Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.május 13. napján megtartott ülésén.
Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.május 13. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS TARTALOMJEGYZÉK 1. A PÁLYÁZAT CÉLJA 2. A PÁLYÁZAT KIÍRÓJA ÉS LEBONYOLÍTÓJA 3. A PÁLYÁZÓK KÖRE 4. DÍJAK 5. A PÁLYÁZATI ANYAG TARTALMA, BENYÚJTANDÓ DOKUMENTUMOK, A BEADÁS
KULTURÁLIS-CIVIL PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2018
1.sz. melléklet Balatonalmádi Város Önkormányzata pályázatot hirdet a nem sporttevékenységet végző civil szervezetek, egyesületek, alapítványok és magánszemélyek kulturális programjainak és működésének
Kössünk békét! SZKA_210_11
Kössünk békét! SZKA_210_11 TANULÓI KÖSSÜNK BÉKÉT! 10. ÉVFOLYAM 145 11/1 NÉMETORSZÁG A VALLÁSHÁBORÚ IDEJÉN SZEMELVÉNYEK Németországban a XVI. században számos heves konfliktus jelentkezett, s ezek gyakran
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ az első világháborút és a kapcsolódó történelmi eseményeket felidéző, a hősöknek és áldozatoknak emléket állító kulturális és tudományos programok, művészeti tevékenységek
PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ. Az Ottlik Kert
PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ Az Ottlik Kert Ottlik Géza, Kossuth- és József Attila-díjas magyar író, műfordító emlékművének, illetve az emlékmű környezeti rendezésének megvalósítása tárgyú pályázati eljáráshoz
A évi Ybl Miklós-díj hirdetménye
A 2019. évi Ybl Miklós-díj hirdetménye A Miniszterelnökség a Miniszterelnökséget vezető miniszter által adományozható elismerésekről szóló 15/2015. (III. 11.) MvM rendelet alapján felhívást tesz közzé
Budak eszi Polgármesteri Hivatal jegyző munkakör betöltésére.
Budakeszi Polgármesteri Hivatal a "Közszolgálati tisztviselőkről szóló" 2011. évi CXCIX. törvény 45. (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Budak eszi Polgármesteri Hivatal jegyző munkakör betöltésére.
Jegyzőkönyv. Az ülés helye: Nemesgörzsönyi Közös Önkormányzati Hivatal Magyargencsi Kirendeltség hivatali helyisége
Magyargencs Község Önkormányzata Ügyszám: /2015. Jegyzőkönyv Készült: Magyargencs Község Képviselő-testülete 2016. január 14-i nyilvános üléséről, mely 16 óra 00 perckor kezdődött. Az ülés helye: Nemesgörzsönyi
Egy hét a kedvencemmel
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Tisztelt Igazgatók, Igazgatónők, Pedagógusok! A környezeti nevelés és a felelős kisállattartás fontosságának hangsúlyozására a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium pályázatot hirdet
Tarhos, Petőfi u. 1. szám alatti ingatlan hasznosítása
Sorszám: Tárgy:.. Tarhos, Petőfi u. 1. szám alatti ingatlan hasznosítása Döntéshozalal módja: Véleményező bizottság: Minősített többség a Ugyrendi, Lakásügyi, Egészségügyi és Szociális vagyonrendelet 10.
Budakörnyéki Közterület - Felügyelet pályázatot hirdet közterület-felügyelő munkakör betöltésére. A munkavégzés helye: Herceghalom és Páty.
Budakörnyéki Közterület - Felügyelet pályázatot hirdet közterület-felügyelő munkakör betöltésére. A munkavégzés helye: Herceghalom és Páty. A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök: Budakörnyéki Közterület-felügyelet
PÁLYÁZATI KIÍRÁS. 1. A pályázat száma: KKIP-0039-1/2010
PÁLYÁZATI KIÍRÁS 1. A pályázat száma: KKIP-0039-1/2010 2. A pályázat kiírója A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudomány Egyetem és a befektető: H2Q-Építő Kft. - mint a BME Q1 oktatási épület beruházásának
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Beérkezett pályaművek elbírálása: március 8. A pályázók értesítése: március 10. Ünnepélyes átadás: április 18.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A RepTár Szolnok Nonprofit Kft. mint Kiíró, pályázatot hirdet: Vitéz Nagybányai Horthy István repülő főhadnagy domborművének elhelyezésére a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum területén. A
E L Ő T E R J E S Z T É S a Siófok Város Képviselő-testületének december havi ülésére
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2015. december 02. Kónyáné dr. Zsarnovszky