4. Az elnöki teendőket az igazgató vagy a megbízottja látja el.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "4. Az elnöki teendőket az igazgató vagy a megbízottja látja el."

Átírás

1 A tanulmányok alatti vizsgák különös eljárási - szabályai 1. Az írásbeli vizsga időtartama a szakvélemény alapján ettől eltérést lehetővé tevő esetek kivételével tantárgyanként és évfolyamonként 45 perc, magyar nyelv és irodalom tantárgyból 60 perc. 2. Egy vizsganapon egy vizsgázó vonatkozásában legfeljebb három írásbeli vizsgát lehet megtartani (20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet- 69. (1) bek.) 3. A szóbeli vizsgát az iskola szakos tanáraiból az igazgató által kijelölt vizsgabizottság előtt kell megtartani. A vizsgabizottság kérdező tanára lehetőleg az a tanár legyen, aki a tanulót előzőleg tanította. 4. Az elnöki teendőket az igazgató vagy a megbízottja látja el. 5. A vizsgán az elnökön és a kérdező tanáron kívül még egy vizsgabizottsági tagnak jelen kell lennie. 6. A tanulónak az írásbeli vizsgán kihúzott tétel (ami több feladatból állhat) kidolgozására legalább 30 percet kell biztosítani, kivéve a 1. pontban tett kivételt. 7. A szóbeli feleletek maximális időtartama 15 perc. Ha a tanuló a feladatát nem tudja megoldani, teljes tájékozatlanságot árul el, az elnök egy alkalommal póttételt húzathat vele. Erre is 30 perc a felkészülési idő, valamint maximum 15 perc a felelet időtartama. 8. A vizsgázó osztályzatát a feleletei százalékos átlaga alapján kell megállapítani. 9. Azt a vizsgázót, aki akár az írásbeli, akár a szóbeli vizsgán figyelmeztetés ellenére meg nem engedett eszközt használ, az igazgató a vizsga folytatásától eltilthatja, a vizsgaeredménye: elégtelen. Az indokolatlanul félbehagyott vizsgát úgy kell tekinteni, mint ami nem sikerült. Az önhibán kívüli; indokolt vizsgamegszakítás esetén módot kell adni annak megismétlésére. 10. A vizsga a vizsgázó számára díjtalan, kivéve a magántanulót, akinek vizsgaalkalmaiért az intézmény vizsgadíjat határozhat meg. 11. A vizsgáról jegyzőkönyv készül az elnök és a tagok aláírásával, melyet az iskola irattárában a jogszabályban meghatározott ideig kell őrizni.

2 12. A jegyzőkönyv vezetéséért és hitelességéért a vizsgabizottság elnöke felel. 13. A jegyzőkönyv melléklete a vizsgázó írásbeli dolgozata és feladatlapja, valamint a diák szóbeli felkészülés alatti jegyzetei. Az írásbeli feladatlapot és jegyzetelés (vázlatkészítés) céljára kapott papírlapot az iskola bélyegzőjével el kell látni. A tanuló és a szülő kérésre, egyeztetett időpontban a vizsgaelnök jelenlétében a vizsgadokumentumokba betekinthet, írásos megjegyzést fűzhet az értékeléshez, melyet jegyzőkönyvbe kell venni. 14. Az írásbeli dolgozatot a szaktanár piros tollal javítja, a hibák megjelölésével értékeli és aláírásával látja el. A javítás téves bejegyzéseit látható módon szignálja. 15. A vizsga eredményét a törzslapba és a bizonyítványba a jogszabályban meghatározott záradékokkal be kell vezetni. 16. A vizsgaeredmény kihirdetésének legkésőbb a vizsgát, több vizsga esetén a legutoljára teljesített vizsgát követő második munkanapon meg kell történnie. 2. oldal

3 Az értékelés rendje A vizsgák ideje Osztályozó vizsgát félévkor és évvégén, javítóvizsgát minden év augusztusának második felében (augusztus között) lehet tenni az éves ütemtervben meghatározott tanítási héten. A különbözeti vizsgák és előrehozott vizsgák ideje megegyezik az osztályozó vizsgák idejével, de rendkívüli esetben a tanév folyamán bármikor kezdeményezhető. Jelentkezés a vizsgákra osztályozó vizsgák: Osztályozó vizsgára az osztályfőnökök jelentkeztetik a tanulókat. Az osztályfőnökök I. félévben december 15-ig, II. félévben a végzős évfolyamokon április 15-ig, nem végzős évfolyamokon május 20-ig összeírják a Tanulmányok alatti vizsgák 1. számú függelék szerint az osztályozó vizsgára váró tanulók névsorát. Az osztályfőnökök a kitöltött jelentkeztetési lapokat a fenti határidőket követő első munkanapon belső vizsgák szervezéséért felelős igazgató helyetteseknek adják át. javítóvizsgák A javítóvizsgára a tanulók a bizonyítvány leadásával jelentkezhetnek az éves ütemtervben meghatározott időpontig. Az osztályfőnökök a tanévzáró nevelőtestületi értekezlet napjáig összeírják a Tanulmányok alatti vizsgák 2. számú függelék szerint a javítóvizsgára utasított tanulók névsorát. Az osztályfőnökök a kitöltött jelentkeztetési lapokat a tanévzáró nevelőtestületi értekezlet napján a belső vizsgák szervezéséért felelős igazgató helyetteseknek adják át. A következő tanévre feltételesen felvett, a másik iskolában javító vizsgára utasított tanuló a titkárságon felvételi döntés napján a Tanulmányok alatti vizsgák 3. számú függelék elnevezésű jelentkezési lapot tölt ki. A jelentkezési lapokat a titkárságvezető a vizsgák szervezéséért felelős igazgató helyettesnek adja át. 3. oldal

4 különbözeti vizsgák A különbözeti vizsgák előírásáról az igazgató határozatban dönt. A határozat egy példányát megkapja a tanulmányok alatti vizsgákért felelős igazgatóhelyettes is. Iskolánkban a tanulmányok alatti vizsgákat a következők szerint szervezzük: szóbeli vizsga; írásbeli vizsga; gyakorlati vizsga. A tanulmányok alatti vizsgák során az egyes tantárgyak vizsgarészei általában az ennek megfelelő vizsgatárgy érettségi vizsgájának vizsgarészeivel egyeznek meg. A tanulmányok alatti vizsga részeit - írásbeli, szóbeli vagy mindkettő - a nevelőtestület, illetve a vizsgáztatásra kijelölt intézmény határozza meg, legalább tizenöt nappal a vizsga előtt, melyet a tanulók az adott szaktanártól ismerhetnek meg, illetve megtekinthetik az iskola weblapján is. 4. oldal

5 Vizsgatárgy Írásbeli Szóbeli Irodalom Magyar nyelv Matematika Történelem Etika Idegen nyelv (Angol nyelv, Német nyelv, Francia nyelv) Biológia* Gyakorlatiprojektfeladat Tantárgyi vizsgák tartalmi vonatkozásai Szóbeli vizsgaforma, mely az adott évfolyam(ok) tananyagát kéri számon. A szaktanárnak 10 tételből álló tételsort kell összeállítania. A tételek stílustörténeti, alkotóval kapcsolatos és irodalomelméleti ismeretre kérdeznek rá. Az általános százalékos értékeléssel pontosan kiszámítható az érdemjegy. Az írásbeli feladatlap 5 feladatból áll, amelyben elsősorban az adott évfolyam(ok) anyagához kapcsolódó gyakorlati jellegű feladatok szerepelnek. Az adott évfolyam követelményeihez tartozó anyagrészekből összeállított 5-6 feladatból álló feladatsor. Pontozás: 50 pont A szóbeli vizsga szóbeli tételek alapján zajlik, amelyek az érintett évfolyam követelményei szerint készülnek el. A tételek száma évfolyamonként, résztémakörönként 1, valamint a vizsgázók száma +2, de minimum 5 tétel. A szóbeli vizsgára összeállított tételek az érintett évfolyam követelményei szerint készülnek el. A tételek száma évfolyamonként, résztémakörönként 1, valamint a vizsgázók száma +2, de minimum 5 tétel. Minden évfolyamon az írásbeli vizsga részét képezi az évfolyam követelményeinek megfelelően a fogalomkörökre és a nyelvi-, nyelvtani kifejező eszközökre épülő olvasott szöveget, nyelvhelyességet és íráskészséget mérő feladatsor. A szóbeli vizsgán az adott évfolyam szóbeli (az érettséginek megfelelő) témaköreinek szókincsét, nyelvi kifejezőeszközeit és kommunikációs eszközeit mérjük fel. Az írásbeli vizsgán 60 pont, a szóbeli vizsgákon egységesen 40 pont szerezhető, ahol a vizsgázó két feladatot kap. Egy önálló témakifejtésre épül, egy pedig szituációs feladat. A szóbeli vizsgára összeállított tételek az érintett évfolyam követelményei szerint készülnek el. A tételek száma évfolyamonként,

6 Informatika résztémakörönként 1, valamint a vizsgázók száma +2, de minimum 5 tétel. Pontozás: 50 pont Gyakorlati feladatsor megoldása a tanév alatt tanult ismeretekből számítógép segítségével. Pontozás: 50 pont Fizika * A vizsgázónak az adott tanév addigi tananyagából összeállított Földrajz* feladatlapot kell megoldania. Kémia * Pontozás: 50 pont Ének* Művészetek (Ének-zene) Testnevelés Ágazathoz kapcsolódó tantárgy: Fizika Komplex természettudományos tantárgy Pénzügyi és vállalkozói ismeretek Egyéb érettségire felkészítő szakmai elméleti tantárgyak Érettségire felkészítő szakmai gyakorlati tantárgyak A szóbeli vizsgára összeállított tételek az érintett évfolyam követelményei szerint készülnek el. A tételek száma évfolyamonként, résztémakörönként 1, valamint a vizsgázók száma +2, de minimum 5 tétel. Pontozás: 50 pont A vizsga testnevelés tantárgyból az érettségi vizsgakövetelményekhez igazodó, az adott félévben / tanévben a tananyagban szereplő követelményekre épül. A gyakorlati bemutatás a következő sportágakat tartalmazza: atlétika, gimnasztika, torna, labdajátékok közül választhatóan egy sportág a kézilabda, röplabda, kosárlabda közül. Pontozás: 50 pont A vizsgázónak az adott tanév addigi tananyagából összeállított feladatlapot kell megoldania. Pontozás: 50 pont Gyakorlati feladat vagy Projektmunka. Pontozás: 50 pont * 2013-tól alkalmazzuk kifutó jelleggel, melyet a től bevezetett kerettanterv tantárgyai váltanak a 9. évfolyamtól kezdve felmenő rendszerben. 6. oldal

7 Az írásbeli vizsga szabályai A vizsga kezdetekor a vizsgaelnök megállapítja a jelenlévők személyazonosságát, majd ismerteti az írásbeli vizsga szabályait. A vizsgateremben az ülésrendet a vizsga kezdetekor a vizsgáztató tanár alakítja ki. Az írásbeli vizsgán csak az iskola hosszú bélyegzőjével ellátott lapokon, feladatlapokon, tétellapokon lehet dolgozni. A rajzokat ceruzával, minden egyéb írásbeli munkát kék tintával kell elkészíteni. A feladatlap előírhatja a számítógép használatát. Az íróeszközökről a vizsgázók, a vizsgához szükséges segédeszközökről az iskola gondoskodik. A vizsgázó az írásbeli válaszok kidolgozásának megkezdése előtt mindegyik feladatlapon feltünteti nevét, a vizsganap keltét, a tantárgy megnevezését. Vázlatot, jegyzetet csak ezeken a lapokon készíthet. A vizsgázóknak a feladat elkészítéséhez útbaigazítás, segítség nem adható. A sajátos nevelési igényű vizsgázó kérésére, az igazgató engedélye alapján: az írásbeli feladatok megválaszolásához rendelkezésre álló időt legfeljebb harminc perccel meg kell növelni, lehetővé kell tenni, hogy az iskolai tanulmányok során alkalmazott segédeszközt használja, engedélyezni kell, hogy írásbeli vizsga helyett szóbeli vizsgát tegyen. Egy vizsganapon egy vizsgázó vonatkozásában legfeljebb három írásbeli vizsgát lehet megtartani. A vizsgák között pihenőidőt (legalább 10, legfeljebb 30 perc)- 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 69. (1) bek.- kell a vizsgázók részére biztosítani. A pótló vizsga szükség esetén újabb pihenőidő beiktatásával harmadik vizsgaként is megszervezhető. A 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet VI. fejezet 24. pontja részletesen szabályozza a tanulmányok alatti vizsgák szabályait, továbbá az írásbeli vizsgán elkövetett esetleges szabálytalanság kezelését és annak követelményeit, a tanulónak fel nem róható okból a vizsgáról elkéső tanuló ügyének kezelését, a tanulónak felróható okból a vizsgáról elkéső tanuló ügyének kezelését, 7. oldal

8 a vizsgát engedély nélkül korábban abbahagyó tanuló ügyének kezelését. A szóbeli vizsga szabályai A vizsgázónak legalább tíz perccel korábban meg kell jelennie a vizsga helyszínén, mint amely időpontban az a vizsgacsoport megkezdi a vizsgát, amelybe beosztották. A vizsgateremben egy időben legfeljebb hat vizsgázó tartózkodhat. A vizsgázónak a szóbeli feladatok megválaszolásához rendelkezésre álló maximális idő vizsgatantárgyanként 15 percnél több nem lehet. A felkészülésre vizsgatantárgyanként legalább 30 perc időt kell biztosítani a vizsgázó számára, kivéve az idegen nyelvet, ahol nincs felkészülési idő. A szóbeli vizsgán a vizsgázó vizsgatantárgyanként húz tételt vagy kifejtendő feladatot, és kiválasztja a tétel kifejtéséhez szükséges segédeszközöket. A tételben szereplő kérdések megoldásának sorrendjét a vizsgázó határozza meg. A vizsgázó útbaigazítás és támogatás nélkül, önállóan felel, de ha elakad, a vizsgabizottság tagjaitól vagy a vizsgáztató tanártól kaphat segítséget. A vizsgabizottság tagjai a tétellel kapcsolatosan a vizsgázónak kérdéseket tehetnek fel, ha meggyőződtek arról, hogy vizsgázó a tételkifejtését befejezte, vagy a tétel kifejtésében elakadt. A vizsgázót nem szabad félrevezetni, gondolkodásában vagy a tétel kifejtésében megzavarni. A vizsgázó a tétel kifejtésében akkor szakítható félbe, ha a rendelkezésre álló idő letelt. Ha a vizsgázó a húzott tételből teljes tájékozatlanságot árul el, az elnök egy alkalommal póttételt húzat vele. Ha a vizsgázó a feleletét befejezte, a következő tantárgyból történő tételhúzás előtt legalább 10 perc pihenőidőt kell számára biztosítani, amely alatt a vizsgatermet elhagyhatja. A sajátos nevelési igényű vizsgázó kérésére az igazgató engedélye alapján: a 30 perc gondolkodási időt legfeljebb 10 perccel meg kell növelni, engedélyezni kell, hogy a szóbeli vizsga helyett írásbeli vizsgát tegyen, 8. oldal

9 ha a vizsgázónak engedélyezték, hogy az írásbeli vizsga helyett szóbeli vizsgát tegyen, és a vizsga írásbeli és szóbeli vizsgarészekről áll, két vizsgatételt kell húznia és kifejtenie. Egy vizsganapon egy vizsgázó számára legfeljebb három szóbeli vizsgát lehet tartani. A 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet VI. fejezet 24. pontja részletesen szabályozza a tanulmányok alatti vizsgák szabályait, továbbá: a szóbeli vizsgán elkövetett esetleges szabálytalanság kezelését és követelményeit, a neki fel nem róható okból a vizsgáról elkéső tanuló ügyének kezelési szabályait a neki felróható okból a vizsgáról elkéső tanuló ügyének kezelési szabályait, a vizsgát engedély nélkül korábban abbahagyó tanuló ügyének kezelési szabályait. A gyakorlati vizsga szabályai: A gyakorlati vizsgafeladatokat a vizsgabizottság elnöke javaslatára az igazgató hagyja jóvá. A gyakorlati vizsgarészt akkor lehet megkezdeni, ha a vizsgabizottság elnöke meggyőződött a feltételek meglétéről. A gyakorlati vizsgarész a vizsgafeladatok elvégzéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételek megléte esetén kezdhető meg, illetve folytatható. A gyakorlati vizsgarész megkezdése előtt a vizsgázókat tájékoztatni kell a gyakorlati vizsgarész rendjéről és a vizsgával kapcsolatos egyéb tudnivalókról. A gyakorlati vizsgafeladatok végrehajtásához az adott tantárgynál helyben meghatározott idő áll a rendelkezésére. Ebbe az időbe a vizsgafeladatok ismertetésének ideje nem számít bele. A gyakorlati vizsgarész végrehajtásához rendelkezésre álló idő feladatok szerinti megosztása tekintetében a vizsgafeladatok leírása tartalmazhat rendelkezéseket. Nem számítható be a vizsgafeladatok végrehajtására rendelkezésre álló időbe a vizsgázónak fel nem róható okból kieső idő. A gyakorlati vizsgarészt a vizsgafeladatok számától függetlenül egy érdemjeggyel kell értékelni. 9. oldal

10 A független vizsgabizottság előtt letehető tanulmányok alatti vizsgát a kormányhivatal szervezi. A tanuló - kiskorú tanuló esetén a szülője - a félév vagy a tanítási év utolsó napját megelőző harmincadik napig, az 51. (7) bekezdésében meghatározott esetben az engedély megadását követő öt napon belül jelentheti be, ha osztályzatának megállapítása céljából független vizsgabizottság előtt kíván számot adni tudásáról. A bejelentésben meg kell jelölni, hogy milyen tantárgyból kíván vizsgát tenni. Az igazgató a bejelentést nyolc napon belül továbbítja a kormányhivatalnak, amely az első félév, valamint a tanítási év utolsó hetében szervezi meg a vizsgát. A tanuló - kiskorú tanuló esetén a szülője - a bizonyítvány átvételét követő tizenöt napon belül kérheti, hogy amennyiben bármely tantárgyból javítóvizsgára utasították, akkor azt független vizsgabizottság előtt tehesse le. Az iskola a kérelmet nyolc napon belül továbbítja a kormányhivatalnak. A kormányhivatal által szervezett független vizsgabizottságnak nem lehet tagja az a pedagógus, akinek a vizsgázó hozzátartozója, továbbá aki abban az iskolában tanít, amellyel a vizsgázó tanulói jogviszonyban áll. Ha a tanuló független vizsgabizottság előtt vagy vendégtanulóként ad számot tudásáról, a vizsgáztató intézmény a tanuló osztályzatáról a törzslapon történő bejegyzés céljából három napon belül írásban értesíti azt az iskolát, amelyikkel a tanuló tanulói jogviszonyban áll. A tanuló magasabb évfolyamra lépéséről - figyelembe véve a független vizsgabizottság által adott vagy a vendégtanulóként szerzett osztályzatot - az az iskola dönt, amellyel a tanuló tanulói jogviszonyban áll. Ha a tanuló valamely tantárgyból előrehozott érettségi vizsgát tett, ezt megelőzően az adott tantárgy tanulmányi követelményeit teljesítenie kellett osztályozó vizsgával. Az iskola magasabb évfolyamán vagy évismétlés esetén e tantárgy tanulásával kapcsolatban a pedagógiai programban foglaltak szerint kell eljárni. Ennek értelmében a tanuló nem mentesül a tantárgyi tanórák látogatása alól, kivéve, ha erre külön engedélyt kap. 10. oldal

11 A tantárgyi, tanévi részleges vagy teljes felmentések eljárási szabályai Tantárgyi mentesítés a szakértői és rehabilitációs bizottság szakértői véleménye alapján adható a tanuló, kiskorú esetében a szülő írásbeli kérelmére. A mentesítést minden tanévben újra kell kérelmezni. Érettségi vizsgát, szakvizsgát érintő mentesítési kérelem benyújtására a vizsga évében már csak rendkívüli és nagyon indokolt esetben van lehetőség. Testnevelés alóli mentesítés, könnyített vagy gyógytestnevelésre való besorolás szakorvosi javaslatra csak az iskolaorvostól kérhető. A különleges gondozást és ellátást igénylő tanulók tanulmányaikkal összefüggő mentesítés iránti kérelmüket az igazgatónak adhatják be. A kérelemhez csatolni kell a törvényi előírásoknak megfelelő dokumentumokat. A döntés az igazgató jogkörébe tartozik. A kérelmeket lehetőleg a beiratkozáskor, de legkésőbb minden tanév szeptember 30-ig be kell nyújtania a kérelmezőnek. Abban az esetben, ha a mentesítés oka ennek az időpontnak a letelte után derül ki, a kérelmet az ok feltárásakor kell benyújtani. A készségtárgyak tanulása alóli mentesítést a tanuló, illetve a szülő írásbeli kérelmére az igazgató adhat, ha ezt a tanuló egyéni adottsága vagy sajátos helyzete indokolttá teszi. Magántanulói státus az általánosan képző évfolyamokon kiskorú tanuló esetén a szülő, nagykorú tanuló esetén a tanuló bejelentésével kezdeményezhető. A magántanuló mindazokkal a jogokkal rendelkezik, amelyek összeegyeztethetőek különleges helyzetével, és nem akadályozzák az iskola munkáját. A döntést a törvényi előírások figyelembevételével az igazgató hozza, indokolt esetben kezdeményezheti a jegyzőnél, hogy a tanköteles korú tanulót kötelezze arra, hogy a tankötelezettséget mindennapos iskolába járással teljesítse. A magántanuló félévi és év végi vizsgáinak letételekor az intézmény vizsgadíjat szabhat meg a javítótanári és kérdező tanári feladatok ellátásáért. Ennek mértéke vizsgatevékenységenként az általános pedagógus díjazás mértéke. Jogorvoslati lehetőségek Az osztályzatok megállapítása a vizsgabizottság feladata. A vizsgabizottság által hozott döntés iskolai döntés, amellyel kapcsolatban alkalmazni kell a NKT eljárási szabályait. Ily módon érvényesül az a törvényi szabályozás, amely szerint a tanulmányok minősítésével kapcsolatosan nincs helye eljárás indításának. Lehetőség van azonban eljárást indítani a vizsgabizottság által hozott döntés ellen, amennyiben az nem a helyi tantervre épül, illetve megszegték az eljárási szabályokat. 11. oldal

A tanulmányok alatti vizsga vizsgaszabályzata A tanulmányok alatti vizsgák fajtái A tanulmányok alatti vizsgák intézményünkben a következők lehetnek

A tanulmányok alatti vizsga vizsgaszabályzata A tanulmányok alatti vizsgák fajtái A tanulmányok alatti vizsgák intézményünkben a következők lehetnek A tanulmányok alatti vizsga vizsgaszabályzata A tanulmányok alatti vizsgák fajtái A tanulmányok alatti vizsgák intézményünkben a következők lehetnek Osztályozó vizsga Különbözeti vizsga Javítóvizsga Pótló

Részletesebben

A Pattantyús-Ábrahám Géza Ipari Szakközépiskola PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁNAK 7. számú melléklete

A Pattantyús-Ábrahám Géza Ipari Szakközépiskola PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁNAK 7. számú melléklete A Pattantyús-Ábrahám Géza Ipari Szakközépiskola PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁNAK 7. számú melléklete Győr 2013 TANULMÁNYI IDŐ ALATTI VIZSGÁK SZABÁLYZATA 1. A vizsgaszabályzat jogi kerete 2011. évi CXC. törvény

Részletesebben

A tanulmányok alatti vizsga vizsgaszabályzata

A tanulmányok alatti vizsga vizsgaszabályzata A tanulmányok alatti vizsga vizsgaszabályzata Tanulmányok alatti vizsgát kell tennie azoknak a tanulóknak, akiknek félévi vagy év végi osztályzatait évközi teljesítményük és érdemjegyeik alapján nem lehetett

Részletesebben

VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM ÉRD

VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM ÉRD OM AZONOSÍTÓ: 032551 VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM ÉRD VIZSGASZABÁLYZAT 2013 Az emberi erőforrások miniszterének 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelete a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési

Részletesebben

14. Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje:

14. Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje: 14. Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje: Kivonat intézményünk Pedagógia Programjából: 2.8.1. A magasabb évfolyamba lépés feltételei

Részletesebben

AZ OSZTÁLYOZÓ VIZSGA TANTÁRGYANKÉNTI, ÉVFOLYAMONKÉNTI KÖVETELMÉNYEI, A TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK TERVEZETT IDEJE A

AZ OSZTÁLYOZÓ VIZSGA TANTÁRGYANKÉNTI, ÉVFOLYAMONKÉNTI KÖVETELMÉNYEI, A TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK TERVEZETT IDEJE A 14.sz. melléklet AZ OSZTÁLYOZÓ VIZSGA TANTÁRGYANKÉNTI, ÉVFOLYAMONKÉNTI KÖVETELMÉNYEI, A TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK TERVEZETT IDEJE (Pedagógiai Program 1.10. 50-56.o.) 1.10. A tanulmányok alatti vizsgák

Részletesebben

I. A tanulmányok alatti vizsgák szabályai

I. A tanulmányok alatti vizsgák szabályai I. A tanulmányok alatti vizsgák szabályai A szabályozás célja a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 7. (2) ai)

Részletesebben

A TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK SZABÁLYAI

A TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK SZABÁLYAI A TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK SZABÁLYAI Az iskolai vizsgák rendje: Tanulmányok alatti vizsgát (javítóvizsga, pótló vizsga, osztályozóvizsga, különbözeti vizsga, szintfelmérő vizsga) a tanuló az iskolában,

Részletesebben

Tanulmányok alatti vizsgák szabályzata

Tanulmányok alatti vizsgák szabályzata Tanulmányok alatti vizsgák szabályzata 1. A vizsgaszabályzat célja 20/2012. (VIII.31.)EMMI rendelet 64. -73. -ban foglaltak alapján a tanuló tanulmányok alatt tett vizsgái lebonyolítási rendjének szabályozása.

Részletesebben

Tanulmányok alatti vizsgák

Tanulmányok alatti vizsgák Tanulmányok alatti vizsgák A vizsgaszabályzat célja. Általános szabályok A vizsgaszabályzat célja a tanulók tanulmányok alatt tett vizsgái lebonyolítási rendjének szabályozása a 20/2012 (VIII. 31.) EMMI

Részletesebben

A Miskolci Szakképzési Centrum Fazola Henrik Szakképző Iskolája. Tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje

A Miskolci Szakképzési Centrum Fazola Henrik Szakképző Iskolája. Tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje A Miskolci Szakképzési Centrum Fazola Henrik Szakképző Iskolája Tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje A tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje a 2011. évi CC. törvény a Nemzeti köznevelésről, a 229/2012.

Részletesebben

A Pogány Frigyes Szakközépiskola

A Pogány Frigyes Szakközépiskola K-292/2013 A Pogány Frigyes Szakközépiskola Tanulmányok alatti vizsgák szabályzata 2013. augusztus 30. 1 A tanulmányok alatti vizsgák eljárási szabályai A tanulmányok alatti vizsga vizsgabizottsága A vizsgabizottság

Részletesebben

12. Vizsgaszabályzat (osztályozóvizsga, különbözeti vizsga, javítóvizsga)

12. Vizsgaszabályzat (osztályozóvizsga, különbözeti vizsga, javítóvizsga) 12. Vizsgaszabályzat (osztályozóvizsga, különbözeti vizsga, javítóvizsga) 12.1 Általános szabályok A vizsgaszabályzat célja a tanulók tanulmányok alatt tett vizsgái lebonyolítási rendjének szabályozása

Részletesebben

SZENT GELLÉRT KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM A GIMNÁZIUM RÉSZLETES VIZSGASZABÁLYZATA OM:

SZENT GELLÉRT KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM A GIMNÁZIUM RÉSZLETES VIZSGASZABÁLYZATA OM: SZENT GELLÉRT KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM A GIMNÁZIUM RÉSZLETES VIZSGASZABÁLYZATA 2018. OM: 028300 1 A tanulmányok alatti vizsgák eljárási szabályait a 20/2012.(VIII.31.) EMMI rendelet 64-74.

Részletesebben

A tanulmányok alatti vizsgák szabályai. A tanulmányok alatti vizsgák típusai

A tanulmányok alatti vizsgák szabályai. A tanulmányok alatti vizsgák típusai A tanulmányok alatti vizsgák szabályai A tanulmányok alatti vizsgák szabályozásáról a 20/2012.(VIII.31.) EMMI rendeletének 64-73. rendelkezik. Helyben szabályozandók a vizsga részei, követelményei és az

Részletesebben

2600 Vác, Géza király tér 8. OM azonosító: Tanulmányok alatti vizsgák szabályzata

2600 Vác, Géza király tér 8. OM azonosító: Tanulmányok alatti vizsgák szabályzata I. GÉZA KIRÁLY KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA 2600 Vác, Géza király tér 8. OM azonosító: 032612 Tanulmányok alatti vizsgák szabályzata Az alapító okiratunk fenntartói megváltoztatása értelmében e dokumentumban:

Részletesebben

A Szent László Katolikus Szakközépiskola, Általános Iskola, Kollégium és Óvoda tanulmányok alatti vizsgák szabályzata

A Szent László Katolikus Szakközépiskola, Általános Iskola, Kollégium és Óvoda tanulmányok alatti vizsgák szabályzata A Szent László Katolikus Szakközépiskola, Általános Iskola, Kollégium és Óvoda tanulmányok alatti vizsgák szabályzata I. Fogalom meghatározás és a vizsgafajták szabályai A tanulmányok alatti vizsgák intézményünkben

Részletesebben

Than Károly Ökoiskola. Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola. A tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje

Than Károly Ökoiskola. Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola. A tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje Than Károly Ökoiskola Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola A tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje A Than Károly Ökoiskolában a tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje a 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet

Részletesebben

A tanulmányok alatti vizsgákra vonatkozó előírások és eljárási szabályok

A tanulmányok alatti vizsgákra vonatkozó előírások és eljárási szabályok A tanulmányok alatti vizsgákra vonatkozó előírások és eljárási szabályok Budapest, 2012. szeptember 24. Sándorné Csikós Mária igazgató A tanulmányok alatti vizsgákra vonatkozó előírások és eljárási szabályok

Részletesebben

Osztályozó vizsgák, tanulmányok alatti vizsgák

Osztályozó vizsgák, tanulmányok alatti vizsgák Petrovay György Katolikus Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda 5065 Nagykörű, Rákóczi u. 22-24. Telefon: Igazgató, titkárság (56) 494-011, Fax: (56) 543-028 E-mail címünk: petrovayaltisk@vipmail.hu

Részletesebben

Kandó Kálmán Szakképző Iskola. Vizsgaszabályzat. Készítette: dr. Tóth István igazgató. Tatabánya, szeptember 03.

Kandó Kálmán Szakképző Iskola. Vizsgaszabályzat. Készítette: dr. Tóth István igazgató. Tatabánya, szeptember 03. Kandó Kálmán Szakképző Iskola Vizsgaszabályzat Tatabánya, 2012. szeptember 03. Készítette: dr. Tóth István igazgató Készült a 20/2012. EMMI rendelet alapján A tanuló osztályzatait évközi teljesítménye

Részletesebben

A tanulmányok alatti vizsgák szabályzata

A tanulmányok alatti vizsgák szabályzata A tanulmányok alatti vizsgák szabályzata Készítette: Dr. Mező Ferenc Gimnázium 2017.09.01. A 20/2012 (VIII.31.) EMMI rendelet 24. pontjáénak felhatalmazása alapján a tanulmányok alatti vizsgák ideje, részei,

Részletesebben

Pápai SZC Reguly Antal Szakképző Iskolája és Kollégiuma ZIRC. Tanulmányok alatti vizsgák szabályzata, részei és értékelése

Pápai SZC Reguly Antal Szakképző Iskolája és Kollégiuma ZIRC. Tanulmányok alatti vizsgák szabályzata, részei és értékelése Pápai SZC Reguly Antal Szakképző Iskolája és Kollégiuma ZIRC Tanulmányok alatti vizsgák szabályzata, részei és értékelése 2017 1.1 A vizsgaszabályzat hatálya Jelen vizsgaszabályzat hatálya kiterjed az

Részletesebben

Belső vizsgaszabályzat a 7. (nyelvi előkészítő osztály), a 8., 9. (nyelvi előkészítő osztály illetve a 9.C osztály), a 10. és 11.

Belső vizsgaszabályzat a 7. (nyelvi előkészítő osztály), a 8., 9. (nyelvi előkészítő osztály illetve a 9.C osztály), a 10. és 11. II. Rákóczi Ferenc Gimnázium 1024 Budapest, Keleti Károly u. 37. Belső vizsgaszabályzat a 7. (nyelvi előkészítő osztály), a 8., 9. (nyelvi előkészítő osztály illetve a 9.C osztály), a 10. és 11. évfolyam

Részletesebben

Az adott vizsgaidőszak első napjáig VIZSGASZABÁLYZAT. A vizsgaszabályzat célja, hatálya. A vizsgaszabályzat célja

Az adott vizsgaidőszak első napjáig VIZSGASZABÁLYZAT. A vizsgaszabályzat célja, hatálya. A vizsgaszabályzat célja Az adott vizsgaidőszak első napjáig VIZSGASZABÁLYZAT 1. sz. melléklet A vizsgaszabályzat célja, hatálya A vizsgaszabályzat célja Vizsgaszabályzatunk célja a tanulók tanulmányok alatt tett vizsgái lebonyolítási

Részletesebben

DEBRECENI FAZEKAS MIHÁLY GIMNÁZIUM

DEBRECENI FAZEKAS MIHÁLY GIMNÁZIUM DEBRECENI FAZEKAS MIHÁLY GIMNÁZIUM TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 9. sz. függeléke OM azonosító kód: 031198 Elfogadva: 2017. június 06. Hatálybalépés ideje: 2017. szeptember

Részletesebben

Belső vizsgaszabályzata

Belső vizsgaszabályzata A Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium 1024 Budapest, Keleti Károly u. 37. Belső vizsgaszabályzata 2016/2017-es tanév I. A belső vizsga célja 1. a tanulási folyamat hatékonyságának fejlesztése

Részletesebben

A Tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje

A Tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Than Károly Ökoiskolája Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája A Tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje A Than Károly Ökoiskolában a tanulmányok alatti vizsgák

Részletesebben

Tudnivalók a kétszintű érettségivel kapcsolatban (a 100/1997.(VI.13.) Korm.rend. alapján)

Tudnivalók a kétszintű érettségivel kapcsolatban (a 100/1997.(VI.13.) Korm.rend. alapján) Tudnivalók a kétszintű érettségivel kapcsolatban (a 100/1997.(VI.13.) Korm.rend. alapján) 1. Az érettségi vizsga anyaga: az általános és vizsgakövetelményekben leírtak szerint 2. Érettségi vizsga közép-

Részletesebben

1. A vizsgaszabályzat hatálya, célja

1. A vizsgaszabályzat hatálya, célja 1. A vizsgaszabályzat hatálya, célja 1.1. A vizsgaszabályzat célja Vizsgaszabályzatunk célja a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI-rendelet 5. (1) bekezdése h pontban foglalt felhatalmazás alapján a tanulók tanulmányok

Részletesebben

A tanulmányok alatti vizsgák szabályai

A tanulmányok alatti vizsgák szabályai A tanulmányok alatti vizsgák szabályai Tanulmányokhoz kapcsolódó vizsgákat a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. EMMI rendelet által előírt

Részletesebben

TELEKI BLANKA GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM TISZALÖK VIZSGASZABÁLYZAT

TELEKI BLANKA GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM TISZALÖK VIZSGASZABÁLYZAT TELEKI BLANKA GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM TISZALÖK VIZSGASZABÁLYZAT 2013 Az intézmény vizsgaszabályzata a Pedagógiai Programban meghatározott vizsgák rendjét és eljárási módszereit

Részletesebben

A tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje

A tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje A tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje Ezt a szabályozást kell alkalmazni valamennyi, a Teleki Blanka Közgazdasági Szakközépiskolában megtartott nem állami vizsga megszervezésekor. A tanulmányok alatti

Részletesebben

Tanulmányok alatti (köztes) vizsgák és iskolaváltás (kivonat az iskola Pedagógiai Programjából)

Tanulmányok alatti (köztes) vizsgák és iskolaváltás (kivonat az iskola Pedagógiai Programjából) Tanulmányok alatti (köztes) vizsgák és iskolaváltás (kivonat az iskola Pedagógiai Programjából) a 20/2012. (VIII.31.) EMMI r. 7. (3) bek. szerint 8.1. A tanulmányok alatti vizsga A tanulmányok alatti vizsga

Részletesebben

Iskolai vizsgarend. Intézményi szabályzat a tanulmányok alatti vizsgákról. Elfogadva augusztus 31-én

Iskolai vizsgarend. Intézményi szabályzat a tanulmányok alatti vizsgákról. Elfogadva augusztus 31-én Iskolai vizsgarend Intézményi szabályzat a tanulmányok alatti vizsgákról Elfogadva 2018. augusztus 31-én Tartalom Iskolai vizsgarend... 3 A tanulmányok alatti intézményi vizsgák típusai... 3 Osztályozó

Részletesebben

A tanulmányok alatti vizsga követelményei és szabályai

A tanulmányok alatti vizsga követelményei és szabályai A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA A tanulmányok alatti vizsga követelményei és szabályai A tanulmányi vizsgák alatt az osztályozó-, a különbözeti, valamint a pótló és javítóvizsgát értjük.

Részletesebben

VIZSGÁZÓKNAK SZÓLÓ RÉSZLETES TÁJÉKOZTATÓ

VIZSGÁZÓKNAK SZÓLÓ RÉSZLETES TÁJÉKOZTATÓ VIZSGÁZÓKNAK SZÓLÓ RÉSZLETES TÁJÉKOZTATÓ A JAVÍTÓVIZSGÁKKAL KAPCSOLATBAN Javítóvizsgát tehet az a tanuló, aki tanév végén legfeljebb három tantárgyból elégtelen osztályzatot kapott. A javítóvizsgán számon

Részletesebben

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium Kazincbarcika, Jószerencsét út 2. Szalézi Szent Ferenc Gimnázium Kazincbarcika, Jószerencsét út 2. Vizsgaszabályzat szeptember 15. 2011. A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium tanulmányok alatti vizsgákra vonatkozó vizsgaszabályzata - javítóvizsgák

Részletesebben

A tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje

A tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje A tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje Ezt a szabályozást kell alkalmazni valamennyi, a Teleki Blanka Közgazdasági Szakközépiskolában megtartott nem állami vizsga megszervezésekor. A tanulmányok alatti

Részletesebben

Vizsgaszabályzat. A Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium tanulmányok alatti vizsgákra vonatkozó vizsgaszabályzata

Vizsgaszabályzat. A Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium tanulmányok alatti vizsgákra vonatkozó vizsgaszabályzata Vizsgaszabályzat A Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium tanulmányok alatti vizsgákra vonatkozó vizsgaszabályzata Tartalom 1. A vizsgaszabályzat hatálya, célja... 3 1.1 A vizsgaszabályzat

Részletesebben

A tanulmányok alatti vizsga szabályzata

A tanulmányok alatti vizsga szabályzata A tanulmányok alatti vizsga szabályzata Az iskolában az alábbi tanulmányok alatti vizsgák tehetők le: osztályozó vizsga különbözeti vizsga javítóvizsga A félévi és a tanév végi osztályzat megállapításához

Részletesebben

A tanulmányok alatti vizsgák rendje

A tanulmányok alatti vizsgák rendje A tanulmányok alatti vizsgák rendje A tanulmányok alatti vizsgákat a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet előírásaiban szereplő szabályok szerint kell megszervezni (64-77. ; 104. ), figyelemmel a Knt (2011.évi

Részletesebben

A tanulmányok alatti vizsga vizsgaszabályzata

A tanulmányok alatti vizsga vizsgaszabályzata A tanulmányok alatti vizsga vizsgaszabályzata 1.1. A vizsgaszabályzat célja Vizsgaszabályzatunk célja a tanulók tanulmányok alatt tett vizsgái lebonyolítási rendjének szabályozása, illetve a saját hatáskörben

Részletesebben

A tanulmányok alatti vizsga vizsgaszabályzata

A tanulmányok alatti vizsga vizsgaszabályzata A vizsgaszabályzat hatálya A tanulmányok alatti vizsga vizsgaszabályzata Jelen vizsgaszabályzat az intézmény által szervezett tanulmányok alatti vizsgákra, azaz: osztályozóvizsgákra, különbözeti vizsgákra,

Részletesebben

ÉRDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KÓS KÁROLY SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA VIZSGASZABÁLYZAT

ÉRDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KÓS KÁROLY SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA VIZSGASZABÁLYZAT ÉRDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KÓS KÁROLY SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA VIZSGASZABÁLYZAT Az Érdi Szakképzési Centrum Kós Károly Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája vizsgaszabályzata Érvényes: 2018. szeptember

Részletesebben

ÉRETTSÉGI FELVÉTELI. Jelentkezési határidő: február 15. Jelentkezési határidő: február 15. JAG

ÉRETTSÉGI FELVÉTELI. Jelentkezési határidő: február 15. Jelentkezési határidő: február 15. JAG ÉRETTSÉGI Jelentkezési határidő: február 15. Jelentkezés: iskolában, jegyzőnél FELVÉTELI Jelentkezési határidő: február 15. Jelentkezés: EGYÉNILEG Kapcsolódó jogszabályok felkészítése középszintű érettségire

Részletesebben

TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK SZABÁLYZATA

TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK SZABÁLYZATA TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK SZABÁLYZATA A vizsgaszabályzat jogi kerete: 1993. évi LI. törvény a közoktatásról 11/1994. évi (VI. 8.) MKM rendelet a nevelési oktatási intézmények működéséről A tanév rendje

Részletesebben

ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK

ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK MEGJELENÉS A VIZSGÁN A VIZSGA KEZDETE ELŐTT 30 PERCCEL VISELET: EGYENRUHA TEREMBEOSZTÁS HIRDETŐTÁBLÁN A VIZSGATEREMBEN CSAK A FELÜGYELŐ TANÁR JELENLÉTÉBEN SZABAD TARTÓZKODNI ÁLTALÁNOS

Részletesebben

A TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK RÉSZEI ÉS KÖVETELMÉNYEI, AZ ÉRTÉKELÉS SZABÁLYAI

A TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK RÉSZEI ÉS KÖVETELMÉNYEI, AZ ÉRTÉKELÉS SZABÁLYAI Másolat a Pedagógiai Programunkból: A TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK RÉSZEI ÉS KÖVETELMÉNYEI, AZ ÉRTÉKELÉS SZABÁLYAI Jogi háttér: A 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 7.. (1) ai) pont, 64-72.. 1.1.1. A tanulmányok

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Vizsgaszabályzat A Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium tanulmányok alatti vizsgákra vonatkozó vizsgaszabályzata Tartalom 1. A vizsgaszabályzat hatálya, célja... 3 1.1 A vizsgaszabályzat

Részletesebben

3/h Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje

3/h Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje 3/h Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje Vizsgák fajtái: Osztályozó vizsga Különbözeti vizsga Javító- pótvizsga Szaktantárgyi

Részletesebben

1.1 A tanulmányok alatti vizsga vizsgaszabályzata

1.1 A tanulmányok alatti vizsga vizsgaszabályzata 1.1 A tanulmányok alatti vizsga vizsgaszabályzata 1. Iskolánkban az alábbi tanulmányok alatti vizsgákat szervezzük: osztályozó vizsga, különbözeti vizsga, pótló vizsga, javítóvizsga. 2. Osztályozó vizsgát

Részletesebben

2.9 A tanulmányok alatti vizsgák és az alkalmassági vizsga szabályai, valamint középfokú iskola esetében a szóbeli felvételi vizsga követelményei

2.9 A tanulmányok alatti vizsgák és az alkalmassági vizsga szabályai, valamint középfokú iskola esetében a szóbeli felvételi vizsga követelményei A tanév alatti vizsgák rendje a pedagógiai program alapján: 2.9 A tanulmányok alatti vizsgák és az alkalmassági vizsga szabályai, valamint középfokú iskola esetében a szóbeli felvételi vizsga követelményei

Részletesebben

Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium - Vizsgaszabályzat. Az SZMSZ II. számú melléklete 1. A VIZSGASZABÁLYZAT HATÁLYA, CÉLJA

Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium - Vizsgaszabályzat. Az SZMSZ II. számú melléklete 1. A VIZSGASZABÁLYZAT HATÁLYA, CÉLJA 1 Az SZMSZ II. számú melléklete 1. A VIZSGASZABÁLYZAT HATÁLYA, CÉLJA 1.1 A vizsgaszabályzat célja Vizsgaszabályzatunk célja a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 64-75. -ában meghatározott vizsgarendszer

Részletesebben

Tandem Gimnázium 1013 Budapest, Krisztina krt. 59/B. OM: Tel: 06/

Tandem Gimnázium 1013 Budapest, Krisztina krt. 59/B. OM: Tel: 06/ A tanulmányok alatti vizsgák rendje (Pedagógiai Program 2. sz. melléklete) 2015. I. A tanulmányok alatti vizsgák fajtái és vizsgarészei II. A tanulmányok alatti vizsgák időpontja, a jelentkezés módja III.

Részletesebben

2. számú melléklet TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK RENDJE. A tanulmányok alatti vizsgák célja azon tanuló osztályzatainak megállapítása,

2. számú melléklet TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK RENDJE. A tanulmányok alatti vizsgák célja azon tanuló osztályzatainak megállapítása, 2. számú melléklet TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK RENDJE Törvényi háttér: 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet A tanulmányok alatti vizsgák célja azon tanuló osztályzatainak

Részletesebben

2018. május júniusi vizsgaidőszak

2018. május júniusi vizsgaidőszak 2018. május júniusi vizsgaidőszak A vizsga napján 7.30-ra illetve 13.30-ra (földrajz) kell a vizsgázónak érkeznie iskolai egyenruhában. A vizsgázók a középszintű vizsgák előtt a földszinti aulában gyülekeznek.

Részletesebben

2. Melléklet Tanulmányok alatti vizsgák rendje

2. Melléklet Tanulmányok alatti vizsgák rendje 2. Melléklet Tanulmányok alatti vizsgák rendje Tartalomjegyzék 2. Melléklet... 1 Tanulmányok alatti vizsgák rendje... 1 1. A vizsgaszabályzat hatálya, célja... 2 1.1. A vizsgaszabályzat célja... 2 1.2.

Részletesebben

Cím: Debrecen, Vág u. 9.

Cím: Debrecen, Vág u. 9. A LILLA TERI ELEMENTARY SCHOOL VIZSGASZABÁLYZATA OM azonosító: 031084 Cím: Debrecen, Vág u. 9. 2017.07.04. 1 VIZSGASZABÁLYZAT Vizsgaszabályzatunk célja a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 64. -77..-ban

Részletesebben

Kétszintű érettségi es tanév. Út az egyetemre!

Kétszintű érettségi es tanév. Út az egyetemre! Kétszintű érettségi 2018-19-es tanév Út az egyetemre! Miért kétszintű? Egy adott vizsgatárgyból közép- vagy emelt szinten jelentkezés a felkészülés szintjétől felvi.hu a szak ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK

Részletesebben

ÉRETTSÉGI 2015. TÁJÉKOZTATÓ A VÉGZŐS OSZTÁLYOKNAK. Tálas Valéria igazgatóhelyettes. vali@begart.hu 20/3393740

ÉRETTSÉGI 2015. TÁJÉKOZTATÓ A VÉGZŐS OSZTÁLYOKNAK. Tálas Valéria igazgatóhelyettes. vali@begart.hu 20/3393740 ÉRETTSÉGI 2015. TÁJÉKOZTATÓ A VÉGZŐS OSZTÁLYOKNAK Tálas Valéria igazgatóhelyettes vali@begart.hu 20/3393740 JOGSZABÁLYOK 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 100/1997. (VI.13.) Korm. rendelet

Részletesebben

1.sz. melléklet: A tanulmányok alatti vizsgák helyi szabályzata

1.sz. melléklet: A tanulmányok alatti vizsgák helyi szabályzata 1.sz. melléklet: A tanulmányok alatti vizsgák helyi szabályzata A vizsgaszabályzat jogi kerete a 2011. évi CXC. Törvény (Knt) a köznevelésről és a 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási

Részletesebben

A Vörösmarty Mihály Gimnázium Vizsgaszabályzata

A Vörösmarty Mihály Gimnázium Vizsgaszabályzata A Vörösmarty Mihály Gimnázium Vizsgaszabályzata Tanulmányok alatti vizsgák és helyi tantervi vizsgák A vizsgaszabályzat jogi kerete az 1993. évi LI. törvény a közoktatásról és az alapműveltségi vizsgáról

Részletesebben

Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium

Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium A tanulók felvételének, átvételének helyi szabályai, a tanulmányok alatti vizsgák követelményei, rendje 2014 Tartalomjegyzék 1. Az általános iskolai

Részletesebben

OSZTÁLYOZÓ- KÜLÖNBÖZETI- ÉS JAVÍTÓVIZSGÁK RÉSZLETES SZABÁLYAI

OSZTÁLYOZÓ- KÜLÖNBÖZETI- ÉS JAVÍTÓVIZSGÁK RÉSZLETES SZABÁLYAI OSZTÁLYOZÓ- KÜLÖNBÖZETI- ÉS JAVÍTÓVIZSGÁK RÉSZLETES SZABÁLYAI Érvényes: 2014.augusztus 25-től Jóváhagyta: igazgató OSZTÁLYOZÓ VIZSGÁK SZABÁLYZATA Az osztályozó vizsga lehetséges okai: az adott tanévet

Részletesebben

Érettségi vizsga május-június

Érettségi vizsga május-június Érettségi vizsga 2019. május-június https://www.oktatas.hu 100/1997. (VI. 13.) Kormányrendelet 40/2002. (V. 24.) OM rendelet korábbi feladatlapok, javítási útmutatók, idegen nyelvekhez letölthető hanganyag

Részletesebben

A nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium tanulmányi és vizsgaszabályzata

A nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium tanulmányi és vizsgaszabályzata A nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium tanulmányi és vizsgaszabályzata A vizsgaszabályzat jogi kerete: 1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról 11/1994. évi (VI. 8.) MKM rendelet a nevelési oktatási intézmények

Részletesebben

Érettségi tájékoztató

Érettségi tájékoztató Érettségi tájékoztató 2015. május-júniusi vizsgaidőszakról 2015. március - április Készítette : Csajági Sándor igazgatóhelyettes Érettségi tájékoztató 2015 1 Érettségi tantárgyak Kötelező érettségi tantárgyak:

Részletesebben

A vizsgaszabályzat hatálya, célja

A vizsgaszabályzat hatálya, célja A vizsgaszabályzat hatálya, célja A vizsgaszabályzat célja Vizsgaszabályzatunk célja a 11/1994. (VI. 8.) MKM-rendelet 26. (2) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a tanulók tanulmányok alatt tett

Részletesebben

A Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium (9028 Győr, Régi Veszprémi út. 1-3.) OM azonosító: 030741

A Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium (9028 Győr, Régi Veszprémi út. 1-3.) OM azonosító: 030741 A Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium (9028 Győr, Régi Veszprémi út. 1-3.) OM azonosító: 030741 vizsgaszabályzata A Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző

Részletesebben

A tanulmányok alatti vizsgák vizsgaszabályzata

A tanulmányok alatti vizsgák vizsgaszabályzata MÓRI TÁNCSICS MIHÁLY GIMNÁZIUM TÁNCSICS-MIHÁLY-GYMNASIUM MOOR A tanulmányok alatti vizsgák vizsgaszabályzata MÓR 2014. 1 1. A tanulmányok alatti vizsgák vizsgaszabályzata 1.1 A vizsgaszabályzat hatálya,

Részletesebben

Digitális Középiskola

Digitális Középiskola Vályi Péter Szakképző Iskolája és Kollégiuma Tamási Digitális Középiskola VIZSGASZABÁLYZAT A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap Társfinanszírozásával valósul meg a TÁMOP-3.2.1/B-09/2-2010-0006

Részletesebben

I. A tanulmányok alatti vizsgák és a szervezésükre vonatkozó alapszabályok

I. A tanulmányok alatti vizsgák és a szervezésükre vonatkozó alapszabályok Öveges József Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium A tanulmányok alatti vizsgákra vonatkozó előírások és eljárási szabályok az Öveges József Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégiumban (a 20/2012.

Részletesebben

Kürt Alapítványi Gimnázium JAVÍTÓ-, KÜLÖNBÖZETI ÉS OSZTÁLYOZÓ VIZSGÁK RENDJE

Kürt Alapítványi Gimnázium JAVÍTÓ-, KÜLÖNBÖZETI ÉS OSZTÁLYOZÓ VIZSGÁK RENDJE Kürt Alapítványi Gimnázium JAVÍTÓ-, KÜLÖNBÖZETI ÉS OSZTÁLYOZÓ VIZSGÁK RENDJE Jogszabályi háttér: A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23. -ának (A nevelési-oktatási intézményi közzétételi lista) 3. bekezdésének

Részletesebben

Érettségi tájékoztató

Érettségi tájékoztató Érettségi tájékoztató 2019. május-júniusi vizsgaidőszakról 2019. március 13. Érettségi tájékoztató 2019 1 Érettségi tantárgyak Kötelező érettségi tantárgyak: Magyar nyelv és irodalom Történelem Matematika

Részletesebben

Szülői tájékoztató 10. évfolyam 2017/18-as tanév

Szülői tájékoztató 10. évfolyam 2017/18-as tanév Szülői tájékoztató 10. évfolyam 2017/18-as tanév Tartalom A kétszintű érettségi vizsga rendszere A pontszám számítás Intézményi ajánlatok és lehetőségek További segítség Kérdések-válaszok A kétszintű érettségi

Részletesebben

A Vörösmarty Mihály Gimnázium Vizsgaszabályzata

A Vörösmarty Mihály Gimnázium Vizsgaszabályzata A Vörösmarty Mihály Gimnázium Vizsgaszabályzata Tanulmányok alatti vizsgák és helyi tantervi vizsgák A vizsgaszabályzat jogi kerete az 1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról és az alapműveltségi vizsgáról

Részletesebben

BÁN ZSIGMOND REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS ÓVODA

BÁN ZSIGMOND REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS ÓVODA BÁN ZSIGMOND REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS ÓVODA TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK SZABÁLYZATA 2017. A 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 24. pontjának felhatalmazása alapján a tanulmányok

Részletesebben

Lakatos Menyhért Józsefvárosi Általános Művelődési Központ OM: Budapest, Erdélyi u. 6-8.

Lakatos Menyhért Józsefvárosi Általános Művelődési Központ OM: Budapest, Erdélyi u. 6-8. A Lakatos Menyhért Józsefvárosi Általános Művelődési Központ vizsgaszabályzata az 1993.évi LXXIX.törvény és 11/1994.(VI.8.) MKM rendelet valamint a 24/1997. (VI.5.) MKM rendelet alapján készült. A 1993.

Részletesebben

14. Tanulmányok alatti vizsgák Típusai: javító pótló osztályozó különbözeti beszámoltató próba vizsga

14. Tanulmányok alatti vizsgák Típusai: javító pótló osztályozó különbözeti beszámoltató próba vizsga 14. Tanulmányok alatti vizsgák Típusai: javító pótló osztályozó különbözeti beszámoltató próba vizsga A vizsgák időpontjai: A javítóvizsgát augusztus 15-től augusztus 31-ig terjedő időszakban kell szervezni.

Részletesebben

Cím: Debrecen, Vág u. 9.

Cím: Debrecen, Vág u. 9. A LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA LILLA TERI ELEMENTARY SCHOOL NAGYSÁNDOR JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLAI TAGINTÉZMÉNYÉNEK VIZSGASZABÁLYZATA OM azonosító: 031084 Cím: Debrecen, Vág u. 9. 2013. November 1 VIZSGASZABÁLYZAT

Részletesebben

Vizsgaszabályzat. Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium. Érvényes: 2011. január 1-től

Vizsgaszabályzat. Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium. Érvényes: 2011. január 1-től Vizsgaszabályzat Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Érvényes: 2011. január 1-től Az Intézmény vizsgaszabályzata a Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium vizsgáinak

Részletesebben

Tanulmányok alatti vizsgák rendje

Tanulmányok alatti vizsgák rendje Tanulmányok alatti vizsgák rendje A vizsgarend jogi keretét a 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről és a 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési

Részletesebben

Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium

Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium A tanulók felvételének, átvételének helyi szabályai, a tanulmányok alatti vizsgák követelményei, rendje 2013 Tartalomjegyzék 1. Az általános iskolai

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL április 23.

TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL április 23. TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL 2015. április 23. A kétszintű érettségi egyenértékű céljai: egységes és differenciált, továbbtanulási alapot ad, EU kompatibilis érettségi bizonyítványt ad.

Részletesebben

2. Melléklet... 1 Tanulmányok alatti vizsgák rendje A vizsgaszabályzat hatálya, célja... 2

2. Melléklet... 1 Tanulmányok alatti vizsgák rendje A vizsgaszabályzat hatálya, célja... 2 2. Melléklet Tanulmányok alatti vizsgák rendje Tartalomjegyzék 2. Melléklet... 1 Tanulmányok alatti vizsgák rendje... 1 1. A vizsgaszabályzat hatálya, célja... 2 1.1. A vizsgaszabályzat célja... 2 1.2.

Részletesebben

A Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium (9028 Győr, Régi Veszprémi út 1-3.) OM azonosító:

A Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium (9028 Győr, Régi Veszprémi út 1-3.) OM azonosító: A Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium (9028 Győr, Régi Veszprémi út 1-3.) OM azonosító: 030741 vizsgaszabályzata 1 A Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari

Részletesebben

A TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK SZABÁLYAI

A TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK SZABÁLYAI A TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK SZABÁLYAI Vizsgaszabályzatunk célja a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 64. -ában foglalt felhatalmazás alapján a tanulók tanulmányok alatt tett vizsgái lebonyolítási rendjének

Részletesebben

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum. Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum. Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2016/2017 OM azonosító: 203058 Iskolakód: 051402 Telephelykód: 03 Cím: 134 Budapest, Váci

Részletesebben

Fakultációs lehetőségek 2013. szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban

Fakultációs lehetőségek 2013. szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban Érettségi felkészítés Fakultációs lehetőségek 2013. szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban Alapvető információk Az iskola az alaptantervi órákon a középszintű érettségi vizsgához nyújt képzést, a

Részletesebben

DEBRECENI FAZEKAS MIHÁLY GIMNÁZIUM

DEBRECENI FAZEKAS MIHÁLY GIMNÁZIUM DEBRECENI FAZEKAS MIHÁLY GIMNÁZIUM A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 9. sz. függeléke OM azonosító kód: 031198 Elfogadva: 2019. május 28. Hatálybalépés ideje: 2019. június 15. Visszavonásig érvényes!

Részletesebben

Váci Szakképzési Centrum I. Géza Király Közgazdasági Szakgimnáziuma

Váci Szakképzési Centrum I. Géza Király Közgazdasági Szakgimnáziuma Váci Szakképzési Centrum I. Géza Király Közgazdasági Szakgimnáziuma PEDAGÓGIAI PROGRAM MELLÉKLETE TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK SZABÁLYZATA (Módosított változat) 2017 A felsőbb évfolyamba lépéshez szükséges

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL. 2014. április 24.

TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL. 2014. április 24. TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL 2014. április 24. Az kétszintű érettségi egyenértékű céljai: egységes és differenciált, továbbtanulási alapot ad, EU kompatibilis érettségi bizonyítványt ad.

Részletesebben

tartalom érettségi érettségi és nyelvvizsga emelt szint szerepe emelt szintű oktatásra jelentkezés pontszámítás jogszabályi háttér

tartalom érettségi érettségi és nyelvvizsga emelt szint szerepe emelt szintű oktatásra jelentkezés pontszámítás jogszabályi háttér Kétszintű érettségi tartalom érettségi érettségi és nyelvvizsga emelt szint szerepe emelt szintű oktatásra jelentkezés pontszámítás jogszabályi háttér Az érettségi jellemzői Kétszintű közép és emelt szint

Részletesebben

HELYI VIZSGASZABÁLYZATA. A Kecskeméti Humán Középiskola, Szakiskola és Kollégium

HELYI VIZSGASZABÁLYZATA. A Kecskeméti Humán Középiskola, Szakiskola és Kollégium A Kecskeméti Humán Középiskola, Szakiskola és Kollégium Szent-Györgyi Albert Egészségügyi és Szociális Szakközépiskola és Szakiskolája HELYI VIZSGASZABÁLYZATA Kecskemét 2011. Tartalom Oldal 1. Általános

Részletesebben

TUDNIVALÓK 2014-ES ÉRETTSÉGIRŐL

TUDNIVALÓK 2014-ES ÉRETTSÉGIRŐL TUDNIVALÓK A 2014-ES ÉRETTSÉGIRŐL Az írásbeli és szóbeli vizsgák időrendje: Írásbeli vizsgák időpontjai: Középszintű érettségi vizsgák Emelt szintű érettségi vizsgák Időpontok magyar nyelv és irodalom

Részletesebben

OSZTÁLYOZÓ- KÜLÖNBÖZETI- ÉS JAVÍTÓVIZSGÁK RÉSZLETES SZABÁLYAI

OSZTÁLYOZÓ- KÜLÖNBÖZETI- ÉS JAVÍTÓVIZSGÁK RÉSZLETES SZABÁLYAI OSZTÁLYOZÓ- KÜLÖNBÖZETI- ÉS JAVÍTÓVIZSGÁK RÉSZLETES SZABÁLYAI Érvényes: 2012. január 24-től Jóváhagyta:.. igazgató OSZTÁLYOZÓ VIZSGÁK SZABÁLYZATA Az osztályozó vizsga lehetséges okai: az adott tanévet

Részletesebben

A tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje

A tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje A tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje (20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet alapján A tanuló tevékenységének, munkájának pedagógiai értékelésével kapcsolatos szabályok) Hatályos: 2018. szeptembertől BGSzC

Részletesebben

Tanulmányok alatti vizsgák részei és értékelése

Tanulmányok alatti vizsgák részei és értékelése LOVASSY LÁSZLÓ GIMNÁZIUM Lovassy-László-Gymnasium Pedagógiai Program Tanulmányok alatti vizsgák részei és értékelése 2013. T A R T A L O M J E G Y Z É K 1. ÁLTALÁNOS FOGALMAK... 1 2. VIZSGAIDŐSZAKOK...

Részletesebben

KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁK MÁJUS-JÚNIUS

KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁK MÁJUS-JÚNIUS VIZSGÁK 2017. MÁJUS-JÚNIUS KÖTELEZŐ: VIZSGATÁRGYAK MAGYAR ÍRÁSBELI SZÓBELI MATEMATIKA ÍRÁSBELI TÖRTÉNELEM ÍRÁSBELI SZÓBELI IDEGEN NYELV ÍRÁSBELI SZÓBELI KÖTELEZŐEN VÁLASZTHATÓ: Gimnáziumban: BIOLÓGIA,

Részletesebben