A tanulmányok alatti vizsga vizsgaszabályzata
|
|
- Andor Lakatos
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A tanulmányok alatti vizsga vizsgaszabályzata 1.1. A vizsgaszabályzat célja Vizsgaszabályzatunk célja a tanulók tanulmányok alatt tett vizsgái lebonyolítási rendjének szabályozása, illetve a saját hatáskörben szervezett belső vizsgák leírása. A fenti jogszabályban foglalt szabályozás szerint tanulmányok alatti vizsga követelményeit, részeit (írásbeli, szóbeli, gyakorlati) és az értékelés rendjét a nevelőtestület a pedagógiai program alapján határozza meg és a helyben szokásos módon nyilvánosságra hozza. A tanulmányok alatti vizsgák célja: azon tanulók osztályzatainak megállapítása, akiknek félévi vagy év végi osztályzatait évközi teljesítményük és érdemjegyeik alapján a jogszabályok és az intézmény Pedagógiai Programja szerint nem lehetett meghatározni, a pedagógiai programban meghatározottaknál rövidebb idő alatt (tanév összevonással) szeretné a követelményeket teljesíteni. A szabályosan megtartott tanulmányok alatti vizsga nem ismételhető A vizsgaszabályzat hatálya Jelen vizsgaszabályzat az intézmény által szervezett tanulmányok alatti vizsgákra, azaz: osztályozóvizsgákra, különbözeti vizsgákra, javítóvizsgákra, pótló vizsgára vonatkozik. Hatálya kiterjed az intézmény valamennyi tanulójára: aki osztályozóvizsgára jelentkezik, akit a nevelőtestület határozatával osztályozóvizsgára utasít,
2 akit a nevelőtestület határozatával javítóvizsgára utasít, aki különbözeti vizsgára jelentkezik. Kiterjed továbbá más intézmények olyan tanulóira akik átvételüket kérik az intézménybe és ennek feltételeként az intézmény igazgatója különbözeti vizsga letételét írja elő. Kiterjed továbbá az intézmény nevelőtestületének tagjaira és a vizsgabizottság megbízott tagjaira. Osztályozóvizsga Az intézményi osztályozóvizsgát a félévi és év végi jegyek lezárását megelőző két hétben kell megszervezni. Osztályozóvizsgát kell tennie teljesítményének értékelése céljából a tanulónak, ha a tanítási év során jogszabályban meghatározott mértékű igazolt és igazolatlan hiányzást gyűjtött össze, s emiatt félévi vagy év végi osztályzatát nem tudta a szaktanár megállapítani. Osztályozóvizsgát kell tennie a tanulónak a félévi és év végi jegyek lezárását megelőző két hétben, ha magántanuló, engedélyt kapott arra, hogy egy vagy több tantárgy tanulmányi követelményének egy tanévben vagy az előírtnál rövidebb idő alatt tegyen eleget. Sikeres osztályozóvizsga esetén az adott tantárgyból a tanulmányok megrövidítésére is engedélyt kaphat a tanuló. A tanulmányok alatti vizsgán a tanulónál lehetővé kell tenni mindazon mentességek, kedvezmények érvényesítését, amelyet a tanuló megfelelő vizsgálat, szakértői vélemény alapján kapott. A tanulmányok alatti vizsgán elért eredmény csak akkor támadható meg, ha az intézmény nem a Pedagógiai Programban meghatározott követelményeket kéri számon, vagy a vizsgáztatás során olyan eljárási hiba történt, amely vélhetőleg a tanuló teljesítményét hátrányosan befolyásolta. Az osztályozóvizsgát megismételni, eredményén javítani nem lehet. Ha a szabályosan megtartott osztályozóvizsga elégtelen, a tanulónak a tanévet ismételnie kell. Különbözeti vizsga A különbözeti vizsgák időpontját az igazgató határozza meg. Iskolaváltoztatás vagy külföldi tanulmányok magyarországi folytatása feltételeként írhatja elő az intézmény a különbözeti vizsga letételét. Abból a tantárgyból vagy tantárgyrészből kell különbözeti vizsgát tennie a tanulónak, amelyet az intézmény a megkezdeni tervezett évfolyamtól alacsonyabb évfolyamon tanított, s amely tantárgy, tananyag ismerete feltétele a sikeres továbbhaladásnak, a magasabb évfolyamra lépésnek. A különbözeti vizsga tantárgyainak meghatározása során mindig egyedileg kell az intézmény vezetőjének határozatot hoznia a jelentkező tanuló ügyében. A különbözeti vizsga tartalmát a Helyi tanterv továbbhaladási követelményei írják elő. Javítóvizsga
3 Ha a tanuló tanév végén legfeljebb három tantárgyból - elégtelen osztályzatot kap, javítóvizsgát tehet. Június 15-ig minden tantárgy javítóvizsga témaköreit az iskola honlapján közzé kell tenni. Javítóvizsga augusztus 15. és augusztus 31. között szervezhető. A javítóvizsga időpontjáról az érintett tanulót a vizsga időpontja előtt 10 munkanappal értesíteni kell. A javítóvizsgán a helyi tantervben rögzített tantárgyi minimum elérése biztosítja a követelményeknek való megfelelést. A tanulót a vizsga eredményéről azonnal tájékoztatni kell. Pótló vizsga Abban az esetben, ha a tanuló önhibáján kívül nem tudja teljesíteni az osztályozó, pótló vagy különbözeti vizsga követelményeit, a teljes vizsga anyagából vagy a nem teljesített vizsgarészből - kérelmére - pótló vizsgát tehet. Időpontját egyéni elbírálás alapján az igazgató jelöli ki. Tanulmányok alatti vizsgák szervezésének legfontosabb alapelvei A vizsgabizottság minimum 3 (de páratlan számú) főből áll. Az általa ellátandó feladatok: kérdező tanár, ellenőrző tanár, elnök. Elnök ellenőrzi a vizsgázók adatait, vezeti a jegyzőkönyvet, ha kell szavazást rendel el, csak megfelelő tanári végzettséggel lehet. Kérdező tanár a vizsgázó ismereteit, tudását méri fel, és értékeli azt, Ellenőrző tanár lehetőség szerint szakos tanár legyen, felel a vizsga szabályszerűségéért. Az igazgató felel a vizsgák szabályos lebonyolításáért. Írásbeli vizsgák általános szabályai: a vizsgázónak az írásbeli feladatok megválaszolásához rendelkezésre álló idő vizsgatárgyanként 45 perc, a tanteremben minden padban csak egy diák ülhet, a feladatlapot az iskola pecsétjével kell ellátni, fel kell tüntetni a tantárgy megnevezését, a tanuló nevét és a dátumot, a vizsgán használható segédeszközöket a szaktanár tájékoztatása alapján a tanuló hozza magával.
4 Egy vizsganapon három írásbeli vizsga tehető le, de közöttük legalább 10 perc pihenőidőt kell biztosítani. Ha a vizsgázó az írásbelin szabálytalanságot követ el, a felügyelő tanár e tényt jegyzőkönyvben rögzíti, felvezeti a feladatlapra és jelenti az igazgatónak. Az írásbeli vizsga javítása: a szaktanár az adott vizsganapon piros tollal kijavítja az írásbeli dolgozatot, ha a szaktanár arra a feltételezésre jut, hogy a vizsgázó meg nem engedett segédeszközöket használt, - rávezeti a feladatlapra, és értesíti az igazgatót. A szóbeli vizsga általános szabályai: egy napon három szóbeli vizsga tehető le, a vizsgázónak a vizsga előtt minimum 15 perccel kötelező megjelennie, a vizsgák ideje alatti várakozáshoz lehetőség szerint pihenőhelyiséget kell biztosítani, a szóbeli vizsgán minden vizsgázó tételt húz, a tantárgyakhoz kapcsolódó segédeszközökkel készül az önálló feleletre, a felkészülési idő legalább 20 perc, a felelet során a tanuló a felkészülési idő alatt készített jegyzeteit használhatja, a felelet maximum 10 percet tarthat, ha a vizsgázó az adott tételből teljes tudatlanságról tesz tanúbizonyságot, egy alkalommal póttételt húz. Póttétel húzása esetén a vizsga minősítése közepesnél jobb nem lehet, két tantárgy között a vizsgázó pihenőidőt kérhet, ha a szóbelin a vizsgázó szabálytalanságot követ el, az ellenőrző tanár értesíti az igazgatót, aki a törvények alapján dönt a vizsga érvényességéről A vizsgatárgyak részei és követelményei Minden vizsgatantárgy követelményei azonosak az adott évfolyam adott tantárgyának az intézmény Pedagógiai Programjában (Helyi tantervében) található követelményrendszerével. A vizsgatárgyak és a vizsga részei: ( jelöli, hogy a vizsgát milyen módon szervezzük meg.) Vizsgatantárgy neve A vizsga részei Szóbeli Írásbeli Angol/német Biológia-egészségtan
5 Életvitel és gyakorlat Ének-zene Erkölcstan Fizika Földrajz Hon- és népismeret Informatika Kémia Környezetismeret Magyar nyelv és irodalom Matematika Technika, életvitel és gyakorlat Természetismeret Testnevelés és sport gyakorlati Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek Vizuális kultúra 1.4. Magántanulói jogviszony A tankötelezettség iskolába járással, vagy ha az a tanuló fejlődése, tanulmányainak eredményes folytatása és befejezése szempontjából nem hátrányos, a szülő kérelmére magántanulóként teljesíthető. Ha az iskola igazgatójának megítélése szerint a tanulónak hátrányos, hogy tankötelezettségének magántanulóként tegyen eleget, vagy az így elkezdett tanulmányok eredményes folytatására vagy befejezésére nem lehet számítani, köteles erről értesíteni a kormányhivatalt, amely a gyámhatóság és a gyermekjóléti szolgálat véleményének kikérése után dönt arról, hogy a tanuló milyen módon teljesítse tankötelezettségét. Hátrányos helyzetű tanuló esetén az iskola igazgatójának döntéséhez be kell szereznie a gyermekjóléti szolgálat véleményét. Gyermekvédelmi gondoskodásban részesülő tanuló esetén az iskola igazgatójának a döntéséhez be kell szereznie a gyermekvédelmi gyám véleményét. Magántanuló lehet a külföldön tanuló diák is. A magántanuló az iskolával tanulói jogviszonyban van. A magántanulót az iskola valamennyi kötelező tanórai foglalkozásának látogatása alól fel kell menteni. Ha a tanuló tanulmányi kötelezettségének a szülő kérelme alapján magántanulóként tesz eleget, felkészítéséről a szülő gondoskodik, a tanuló egyénileg készül fel. A magántanuló az igazgató előzetes engedélyével vehet részt a tanórai vagy egyéb foglalkozásokon. Az iskola félévi és év végi osztályozóvizsgán állapítja meg a tanuló osztályzatait, ennek alapján dönt a tanuló magasabb évfolyamra lépéséről. A magántanuló magatartását és szorgalmát nem kell minősíteni. Ha a testi, érzékszervi, értelmi, beszéd-, illetve más fogyatékos tanuló az illetékes szakértői és rehabilitációs bizottság, a beilleszkedési, magatartási, tanulási zavarral küzdő tanuló a nevelési tanácsadó szakértői véleménye alapján tanulmányait
6 magántanulóként folytatja, iskolai neveléséről és oktatásáról - felkészítéséről, érdemjegyeinek és osztályzatainak megállapításáról, illetve az ehhez szükséges pedagógusokról - a szakértői véleményben foglaltak szerint - az iskola gondoskodik (a törvényben előírt óraszámi keretben). Az iskola köteles gondoskodni a tanuló felkészítéséről, érdemjegyeinek és osztályzatának megállapításáról akkor is, ha a szakorvosi vélemény alapján otthoni ellátás keretében részesül tartós gyógykezelésben, és emiatt magántanulóként folytatja tanulmányait. A szülő és az iskola, illetve a szaktanárok közötti közvetítő, összekötő személy az osztályfőnök. A szaktanárok a félév elején kötelesek a tanuló számára hozzáférhetővé tenni az osztályozóvizsga tematikáját, valamint megjelölni azokat a forrásokat, tankönyveket, amelyek segítségével a tanuló a vizsgára fel tud készülni. Az osztályozóvizsgára a tanév, illetőleg a félév végén kerül sor. Az osztályozóvizsga konkrét időpontjáról a tanulót, illetve a szülőt az osztályozóvizsga előtt legalább két héttel értesíteni kell. Az egy vizsganapra eső tantárgyak számát méltányosan kell megállapítani. Sikertelen év végi osztályozóvizsga esetén a tanuló javítóvizsgát tehet. Az önhibájából az osztályozó, illetve javítóvizsgán meg nem jelenő tanuló osztályozó, illetve javító vizsgájának osztályzata elégtelennek minősül. Az osztályozóvizsga tantárgyi rendszere a megfelelő évfolyamokon: Magyar nyelv és irodalom, idegen nyelv, matematika, történelem, informatika (5-8.) Természetismeret (5-6.) Biológia, kémia, fizika, földrajz (7-8.) A vizsga részeit A vizsgatárgyak részei és követelményei című alfejezet tartalmazza. Az adott tantárgyakból vizsgamentességet kaphat az a magántanuló, akit: hivatalos szakvélemény alapján az iskola igazgatója határozatában felmentette az értékelés alól, az adott szaktanár a tanév során folyamatos értékelésben részesített, így osztályozhatóvá vált. A vizsga lehet szóbeli és/vagy írásbeli, ezt az adott vizsgabizottság döntési jogkörébe tartozik, figyelembe véve a magántanuló szakvéleményét is.
14. Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje:
14. Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje: Kivonat intézményünk Pedagógia Programjából: 2.8.1. A magasabb évfolyamba lépés feltételei
Tanulmányok alatti vizsgák szabályzata
Tanulmányok alatti vizsgák szabályzata 1. A vizsgaszabályzat célja 20/2012. (VIII.31.)EMMI rendelet 64. -73. -ban foglaltak alapján a tanuló tanulmányok alatt tett vizsgái lebonyolítási rendjének szabályozása.
12. Vizsgaszabályzat (osztályozóvizsga, különbözeti vizsga, javítóvizsga)
12. Vizsgaszabályzat (osztályozóvizsga, különbözeti vizsga, javítóvizsga) 12.1 Általános szabályok A vizsgaszabályzat célja a tanulók tanulmányok alatt tett vizsgái lebonyolítási rendjének szabályozása
1.1 A tanulmányok alatti vizsga vizsgaszabályzata
1.1 A tanulmányok alatti vizsga vizsgaszabályzata 1. Iskolánkban az alábbi tanulmányok alatti vizsgákat szervezzük: osztályozó vizsga, különbözeti vizsga, pótló vizsga, javítóvizsga. 2. Osztályozó vizsgát
A TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK SZABÁLYAI
A TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK SZABÁLYAI Az iskolai vizsgák rendje: Tanulmányok alatti vizsgát (javítóvizsga, pótló vizsga, osztályozóvizsga, különbözeti vizsga, szintfelmérő vizsga) a tanuló az iskolában,
TELEKI BLANKA GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM TISZALÖK VIZSGASZABÁLYZAT
TELEKI BLANKA GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM TISZALÖK VIZSGASZABÁLYZAT 2013 Az intézmény vizsgaszabályzata a Pedagógiai Programban meghatározott vizsgák rendjét és eljárási módszereit
A tanulmányok alatti vizsga követelményei és szabályai
A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA A tanulmányok alatti vizsga követelményei és szabályai A tanulmányi vizsgák alatt az osztályozó-, a különbözeti, valamint a pótló és javítóvizsgát értjük.
A tanulmányok alatti vizsga vizsgaszabályzata
A tanulmányok alatti vizsga vizsgaszabályzata Tanulmányok alatti vizsgát kell tennie azoknak a tanulóknak, akiknek félévi vagy év végi osztályzatait évközi teljesítményük és érdemjegyeik alapján nem lehetett
Magántanulói szabályzat 2013/2014 tanév
Magántanulói szabályzat 2013/2014 tanév Erzsébet Királyné Szépészeti Szakközépiskola 1203 Budapest, Kossuth Lajos u. 35. OM:035472 Igazgató: Aranyiné Farkas Magdolna Magántanulói szabályzat 1.) Jogszabályi
Tanulmányok alatti vizsgák
Tanulmányok alatti vizsgák A vizsgaszabályzat célja. Általános szabályok A vizsgaszabályzat célja a tanulók tanulmányok alatt tett vizsgái lebonyolítási rendjének szabályozása a 20/2012 (VIII. 31.) EMMI
AZ ISKOLAI OSZTÁLYOK SZÁMA, AZ EGYES OSZTÁLYOKBAN TANULÓK LÉTSZÁMA. 1.o. 2.a 2.b 3.a 3.b 4.a 4.b 5.a 5.b 6. o 7.o. 8. o.
Tartalomjegyzék: Az iskolai osztályok száma, az egyes osztályokban tanulók létszáma Az intézmény nyitva tartási rendje Tanulók le- és kimaradásával, évfolyamismétléssel kapcsolatos adatok Tanórán kívüli
A tanulmányok alatti vizsgák szabályai. A tanulmányok alatti vizsgák típusai
A tanulmányok alatti vizsgák szabályai A tanulmányok alatti vizsgák szabályozásáról a 20/2012.(VIII.31.) EMMI rendeletének 64-73. rendelkezik. Helyben szabályozandók a vizsga részei, követelményei és az
MAGÁNTANULÓI SZABÁLYZAT
DÁNYI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA MAGÁNTANULÓI SZABÁLYZAT Általános iskola 2118 Dány, Szent Imre tér 1. Pesti út 5. Telefon: igazgato.dany@gmail.com 2017. Módosítva: 2019. augusztus 2. Forrás: oktatas.hu
A Pattantyús-Ábrahám Géza Ipari Szakközépiskola PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁNAK 7. számú melléklete
A Pattantyús-Ábrahám Géza Ipari Szakközépiskola PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁNAK 7. számú melléklete Győr 2013 TANULMÁNYI IDŐ ALATTI VIZSGÁK SZABÁLYZATA 1. A vizsgaszabályzat jogi kerete 2011. évi CXC. törvény
A Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium (9028 Győr, Régi Veszprémi út. 1-3.) OM azonosító: 030741
A Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium (9028 Győr, Régi Veszprémi út. 1-3.) OM azonosító: 030741 vizsgaszabályzata A Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző
A Zsoldos Ferenc Középiskola és Szakiskola közzétételi listája a 2013/2014-es tanévre
A Zsoldos Ferenc Középiskola és Szakiskola közzétételi listája a 2013/2014-es tanévre 1. Felvételi lehetőségekről szóló tájékoztató: http://www.zsoldos.sulinet.hu/ 2. Beiratkozásra meghatározott idő: 2014.
A Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium (9028 Győr, Régi Veszprémi út 1-3.) OM azonosító:
A Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium (9028 Győr, Régi Veszprémi út 1-3.) OM azonosító: 030741 vizsgaszabályzata 1 A Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari
A tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje
A tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje Ezt a szabályozást kell alkalmazni valamennyi, a Teleki Blanka Közgazdasági Szakközépiskolában megtartott nem állami vizsga megszervezésekor. A tanulmányok alatti
Budaörsi 1. Számú Általános Iskola Vizsgaszabályzat
Budaörsi 1. Számú Általános Iskola Vizsgaszabályzat A BUDAÖRSI 1. SZÁMÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁINAK VIZSGASZABÁLYZATA 1. A VIZSGASZABÁLYZAT CÉLJA ÉS HATÁLYA Vizsgaszabályzatunk célja
XÁNTUS JÁNOS IDEGENFORGALMI GYAKORLÓ KÖZÉPISKOLA ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA VIZSGASZABÁLYZAT
2.6.2.6 XÁNTUS JÁNOS IDEGENFORGALMI GYAKORLÓ KÖZÉPISKOLA ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA VIZSGASZABÁLYZAT Az Intézmény vizsgaszabályzata a Pedagógiai Programban meghatározott vizsgák rendjét és eljárási módszereit
BÁN ZSIGMOND REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS ÓVODA
BÁN ZSIGMOND REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS ÓVODA Magántanulói jogviszony létesítésének és tanulói jogviszony szüneteltetésének szabályzata 2017. 1. Jogszabályi háttér A nemzeti
- tanulmányok alatti vizsga követelményeit, részeit (írásbeli, szóbeli, gyakorlati)
A TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK VIZSGASZABÁLYZATA A VIZSGASZABÁLYZAT CÉLJA Vizsgaszabályzatunk célja a 11/1994.(VI. 8.) MKMrendelet 26. (2) bekezdésben foglalt felhatalmazás alapján a tanulók tanulmányok
Tanulmányok alatti (köztes) vizsgák és iskolaváltás (kivonat az iskola Pedagógiai Programjából)
Tanulmányok alatti (köztes) vizsgák és iskolaváltás (kivonat az iskola Pedagógiai Programjából) a 20/2012. (VIII.31.) EMMI r. 7. (3) bek. szerint 8.1. A tanulmányok alatti vizsga A tanulmányok alatti vizsga
I. A tanulmányok alatti vizsgák szabályai
I. A tanulmányok alatti vizsgák szabályai A szabályozás célja a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 7. (2) ai)
VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM ÉRD
OM AZONOSÍTÓ: 032551 VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM ÉRD VIZSGASZABÁLYZAT 2013 Az emberi erőforrások miniszterének 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelete a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési
Tanulmányok szüneteltetése és magántanulói jogviszony eljárásrendje
Tanulmányok szüneteltetése és magántanulói jogviszony eljárásrendje 2013. szeptember 1. 1. 1. Tanulói jogviszony szüneteltetése, tanulói jogviszony külföldön A köznevelési törvény hatályos előírásai az
A TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK SZABÁLYAI
A TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK SZABÁLYAI Vizsgaszabályzatunk célja a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 64. -ában foglalt felhatalmazás alapján a tanulók tanulmányok alatt tett vizsgái lebonyolítási rendjének
1.sz. melléklet: A tanulmányok alatti vizsgák helyi szabályzata
1.sz. melléklet: A tanulmányok alatti vizsgák helyi szabályzata A vizsgaszabályzat jogi kerete a 2011. évi CXC. Törvény (Knt) a köznevelésről és a 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási
AZ OSZTÁLYOZÓ VIZSGA TANTÁRGYANKÉNTI, ÉVFOLYAMONKÉNTI KÖVETELMÉNYEI, A TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK TERVEZETT IDEJE A
14.sz. melléklet AZ OSZTÁLYOZÓ VIZSGA TANTÁRGYANKÉNTI, ÉVFOLYAMONKÉNTI KÖVETELMÉNYEI, A TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK TERVEZETT IDEJE (Pedagógiai Program 1.10. 50-56.o.) 1.10. A tanulmányok alatti vizsgák
Iskolai vizsgarend. Intézményi szabályzat a tanulmányok alatti vizsgákról. Elfogadva augusztus 31-én
Iskolai vizsgarend Intézményi szabályzat a tanulmányok alatti vizsgákról Elfogadva 2018. augusztus 31-én Tartalom Iskolai vizsgarend... 3 A tanulmányok alatti intézményi vizsgák típusai... 3 Osztályozó
A tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje
A tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje Ezt a szabályozást kell alkalmazni valamennyi, a Teleki Blanka Közgazdasági Szakközépiskolában megtartott nem állami vizsga megszervezésekor. A tanulmányok alatti
A Miskolci Szakképzési Centrum Fazola Henrik Szakképző Iskolája. Tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje
A Miskolci Szakképzési Centrum Fazola Henrik Szakképző Iskolája Tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje A tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje a 2011. évi CC. törvény a Nemzeti köznevelésről, a 229/2012.
A Veres Péter Mezőgazdasági Szakképző Iskola, Kollégium (9028 Győr, Régi Veszprémi ú. 1-3.) OM azonosító: vizsgaszabályzata
A Veres Péter Mezőgazdasági Szakképző Iskola, Kollégium (9028 Győr, Régi Veszprémi ú. 1-3.) OM azonosító: 030741 vizsgaszabályzata A Veres Péter Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium vizsgaszabályzata
Tanulmányok alatti vizsgák rendje
Tanulmányok alatti vizsgák rendje A vizsgarend jogi keretét a 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről és a 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési
Egry József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 1. A fenntartó által engedélyezett osztályok, csoportok száma A 2018/2019-es tanévben, az általános iskolai feladatellátás keretében a fenntartó 8 évfolyamon 16 osztály indítását
IV. AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI
IV. AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI IV/1. Az általános iskolai oktatásban és a sajátos nevelési igényű tanulók oktatásában a kerettanterv szerint oktatott
Than Károly Ökoiskola. Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola. A tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje
Than Károly Ökoiskola Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola A tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje A Than Károly Ökoiskolában a tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje a 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet
A Tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje
Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Than Károly Ökoiskolája Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája A Tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje A Than Károly Ökoiskolában a tanulmányok alatti vizsgák
Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje
Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje -1- Tartalom Tanulmányok alatti vizsgák szabályai... 3 Általános alapelvek... 3 Osztályozó
A tanulmányok alatti vizsga vizsgaszabályzata
A vizsgaszabályzat hatálya A tanulmányok alatti vizsga vizsgaszabályzata Jelen vizsgaszabályzat az intézmény által szervezett tanulmányok alatti vizsgákra, azaz: osztályozóvizsgákra, különbözeti vizsgákra,
TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK SZABÁLYZATA
PP 3. sz. melléklete 2013 TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK SZABÁLYZATA Szentlőrinci Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium (Szentlőrinci Általános
2600 Vác, Géza király tér 8. OM azonosító: Tanulmányok alatti vizsgák szabályzata
I. GÉZA KIRÁLY KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA 2600 Vác, Géza király tér 8. OM azonosító: 032612 Tanulmányok alatti vizsgák szabályzata Az alapító okiratunk fenntartói megváltoztatása értelmében e dokumentumban:
A tanulmányok alatti vizsgák szabályzata
A tanulmányok alatti vizsgák szabályzata Készítette: Dr. Mező Ferenc Gimnázium 2017.09.01. A 20/2012 (VIII.31.) EMMI rendelet 24. pontjáénak felhatalmazása alapján a tanulmányok alatti vizsgák ideje, részei,
Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje
Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje 2 Tartalom Tanulmányok alatti vizsgák szabályai... 3 Általános alapelvek... 3 Osztályozó
OSZTÁLYOZÓ- KÜLÖNBÖZETI- ÉS JAVÍTÓVIZSGÁK RÉSZLETES SZABÁLYAI
OSZTÁLYOZÓ- KÜLÖNBÖZETI- ÉS JAVÍTÓVIZSGÁK RÉSZLETES SZABÁLYAI Érvényes: 2014.augusztus 25-től Jóváhagyta: igazgató OSZTÁLYOZÓ VIZSGÁK SZABÁLYZATA Az osztályozó vizsga lehetséges okai: az adott tanévet
Osztályozó vizsgák, tanulmányok alatti vizsgák
Petrovay György Katolikus Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda 5065 Nagykörű, Rákóczi u. 22-24. Telefon: Igazgató, titkárság (56) 494-011, Fax: (56) 543-028 E-mail címünk: petrovayaltisk@vipmail.hu
Cím: Debrecen, Vág u. 9.
A LILLA TERI ELEMENTARY SCHOOL VIZSGASZABÁLYZATA OM azonosító: 031084 Cím: Debrecen, Vág u. 9. 2017.07.04. 1 VIZSGASZABÁLYZAT Vizsgaszabályzatunk célja a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 64. -77..-ban
A Szent László Katolikus Szakközépiskola, Általános Iskola, Kollégium és Óvoda tanulmányok alatti vizsgák szabályzata
A Szent László Katolikus Szakközépiskola, Általános Iskola, Kollégium és Óvoda tanulmányok alatti vizsgák szabályzata I. Fogalom meghatározás és a vizsgafajták szabályai A tanulmányok alatti vizsgák intézményünkben
A tanulmányok alatti vizsgák rendje
A tanulmányok alatti vizsgák rendje A tanulmányok alatti vizsgákat a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet előírásaiban szereplő szabályok szerint kell megszervezni (64-77. ; 104. ), figyelemmel a Knt (2011.évi
A Vörösmarty Mihály Gimnázium Vizsgaszabályzata
A Vörösmarty Mihály Gimnázium Vizsgaszabályzata Tanulmányok alatti vizsgák és helyi tantervi vizsgák A vizsgaszabályzat jogi kerete az 1993. évi LI. törvény a közoktatásról és az alapműveltségi vizsgáról
A tanulmányok alatti vizsga vizsgaszabályzata A tanulmányok alatti vizsgák fajtái A tanulmányok alatti vizsgák intézményünkben a következők lehetnek
A tanulmányok alatti vizsga vizsgaszabályzata A tanulmányok alatti vizsgák fajtái A tanulmányok alatti vizsgák intézményünkben a következők lehetnek Osztályozó vizsga Különbözeti vizsga Javítóvizsga Pótló
Lakatos Menyhért Józsefvárosi Általános Művelődési Központ OM: Budapest, Erdélyi u. 6-8.
A Lakatos Menyhért Józsefvárosi Általános Művelődési Központ vizsgaszabályzata az 1993.évi LXXIX.törvény és 11/1994.(VI.8.) MKM rendelet valamint a 24/1997. (VI.5.) MKM rendelet alapján készült. A 1993.
3/h Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje
3/h Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje Vizsgák fajtái: Osztályozó vizsga Különbözeti vizsga Javító- pótvizsga Szaktantárgyi
Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje
Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje -1- Tartalom Tanulmányok alatti vizsgák szabályai... 3 Általános alapelvek... 3 Osztályozóvizsga...
A PEDAGÓGIAI PROGRAM ÁTDOLGOZÁSA. Törvényi háttér:
A PEDAGÓGIAI PROGRAM Törvényi háttér: ÁTDOLGOZÁSA 2011. évi CXC törvény a köznevelésről 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról
Helyi tanterv melléklete
Helyi tanterv melléklete 1. Az iskola egyes évfolyamain tanított tantárgyak, a kötelező és választható tanórai foglalkozások, óraszámaik, tananyag és követelmény 1.1. Az 1-4. évfolyamon tanított tantárgyak
OSZTÁLYOZÓ- KÜLÖNBÖZETI- ÉS JAVÍTÓVIZSGÁK RÉSZLETES SZABÁLYAI
OSZTÁLYOZÓ- KÜLÖNBÖZETI- ÉS JAVÍTÓVIZSGÁK RÉSZLETES SZABÁLYAI Érvényes: 2012. január 24-től Jóváhagyta:.. igazgató OSZTÁLYOZÓ VIZSGÁK SZABÁLYZATA Az osztályozó vizsga lehetséges okai: az adott tanévet
2.9 A tanulmányok alatti vizsgák és az alkalmassági vizsga szabályai, valamint középfokú iskola esetében a szóbeli felvételi vizsga követelményei
A tanév alatti vizsgák rendje a pedagógiai program alapján: 2.9 A tanulmányok alatti vizsgák és az alkalmassági vizsga szabályai, valamint középfokú iskola esetében a szóbeli felvételi vizsga követelményei
Az iskolai írásbeli, szóbeli, gyakorlati beszámoltatások, az ismeretek számonkérésének rendje
3.1.1. Az iskolai írásbeli, szóbeli, gyakorlati beszámoltatások, az ismeretek számonkérésének rendje A beszámoltatás, számonkérés feladatai a) Az iskola a nevelő és oktató munka egyik fontos feladatának
-1- Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje
-1- Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje -2- -3- Tanulmányok alatti vizsgák szabályai A 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a
A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához
A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Iskolai végzettsége Szakképzettsége Tanított tárgyai 1. egyetem közgazdász tanár gazdasági ismeretek
A tanulmányok alatti vizsgákra vonatkozó előírások és eljárási szabályok
A tanulmányok alatti vizsgákra vonatkozó előírások és eljárási szabályok Budapest, 2012. szeptember 24. Sándorné Csikós Mária igazgató A tanulmányok alatti vizsgákra vonatkozó előírások és eljárási szabályok
A Vörösmarty Mihály Gimnázium Vizsgaszabályzata
A Vörösmarty Mihály Gimnázium Vizsgaszabályzata Tanulmányok alatti vizsgák és helyi tantervi vizsgák A vizsgaszabályzat jogi kerete az 1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról és az alapműveltségi vizsgáról
Közzétételi lista 2014/2015
Közzétételi lista 2014/2015 10. számú melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelethez 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához VÉGZETTSÉG
A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához
A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Iskolai végzettsége Szakképzettsége Tanított tárgyai 1. egyetem közgazdász tanár gazdasági ismeretek
AZ ISKOLÁBA JELENTKEZŐ TANULÓK FELVÉTELÉNEK ELVEI
AZ ISKOLÁBA JELENTKEZŐ TANULÓK FELVÉTELÉNEK ELVEI Belépés az iskolába (jogviszony létesítése) A Kertvárosi Katolikus Általános Iskola városi beiskolázású. A fenntartó határozza meg a beiskolázás mértékét.
Érettségi tájékoztató
Érettségi tájékoztató 2015. május-júniusi vizsgaidőszakról 2015. március - április Készítette : Csajági Sándor igazgatóhelyettes Érettségi tájékoztató 2015 1 Érettségi tantárgyak Kötelező érettségi tantárgyak:
Pápai SZC Reguly Antal Szakképző Iskolája és Kollégiuma ZIRC. Tanulmányok alatti vizsgák szabályzata, részei és értékelése
Pápai SZC Reguly Antal Szakképző Iskolája és Kollégiuma ZIRC Tanulmányok alatti vizsgák szabályzata, részei és értékelése 2017 1.1 A vizsgaszabályzat hatálya Jelen vizsgaszabályzat hatálya kiterjed az
Belső vizsgaszabályzata
A Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium 1024 Budapest, Keleti Károly u. 37. Belső vizsgaszabályzata 2016/2017-es tanév I. A belső vizsga célja 1. a tanulási folyamat hatékonyságának fejlesztése
Különös közzétételi lista
Különös közzétételi lista 1.A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. tanító,
Az év végi záróvizsga szabályzata és melléklete
Az év végi záróvizsga szabályzata és melléklete Év végi záróvizsga szabályzata 1. : Bevezetés (1.) Az év végi záróvizsga feladata: A 8. osztályos tanulók záróvizsgájának feladata a középfokú oktatási intézményekben
Pécsi Testvérvárosok Terei Általános Iskola
MAGÁNTANULÓI SZABÁLYZAT I. Jogszabályi háttér II. 1. A 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 2. A 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési
Szülői tájékoztató 10. évfolyam 2017/18-as tanév
Szülői tájékoztató 10. évfolyam 2017/18-as tanév Tartalom A kétszintű érettségi vizsga rendszere A pontszám számítás Intézményi ajánlatok és lehetőségek További segítség Kérdések-válaszok A kétszintű érettségi
ÓRATERV. Az iskola egyes évfolyamain az elkövetkezendő tanévekben az alábbi tantervek alapján folyik az oktatás:
ÓRATERV 3.. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és a követelmények Az iskola egyes évfolyamain az elkövetkezendő
2.9. Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái
2.9. Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái A nevelők tanulók tanulmányi teljesítményének és előmenetelének értékelését, minősítését elsősorban az alapján végzik,
A magántanulói jogviszony
Magántanulói jogviszony jellemzői: A magántanulói jogviszony Beiratkozási kötelezettség. Félévkor és év végén osztályozóvizsga. A magántanuló az iskolával tanulói jogviszonyban áll. Megilletik ugyanazok
Közzétételi lista Felvételi lehetőségekről szóló tájékoztató
Közzétételi lista Felvételi lehetőségekről szóló tájékoztató A Nemzetei köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 45. (1) bekezdés értelmében Magyarországon minden gyermek köteles az intézményes nevelés-oktatásban
Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium
Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium A tanulók felvételének, átvételének helyi szabályai, a tanulmányok alatti vizsgák követelményei, rendje 2014 Tartalomjegyzék 1. Az általános iskolai
DEBRECENI FAZEKAS MIHÁLY GIMNÁZIUM
DEBRECENI FAZEKAS MIHÁLY GIMNÁZIUM TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 9. sz. függeléke OM azonosító kód: 031198 Elfogadva: 2017. június 06. Hatálybalépés ideje: 2017. szeptember
Érettségi tájékoztató
Érettségi tájékoztató 2019. május-júniusi vizsgaidőszakról 2019. március 13. Érettségi tájékoztató 2019 1 Érettségi tantárgyak Kötelező érettségi tantárgyak: Magyar nyelv és irodalom Történelem Matematika
Tanulmányi és vizsgaszabályzat
Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Than Károly Ökoiskolája Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája PANASZKEZELÉSI REND Felnőttképzésben tanulók számára Felnőttképzés 1. A Tanulmányi Szabályzat
A tanulmányok alatti vizsga szabályzata
A tanulmányok alatti vizsga szabályzata 1. Iskolánkban az alábbi tanulmányok alatti vizsgákat szervezzük: osztályozóvizsga, különbözeti vizsga, javítóvizsga. 2. Hatálya kiterjed az intézmény valamennyi
Belső vizsgaszabályzat a 7. (nyelvi előkészítő osztály), a 8., 9. (nyelvi előkészítő osztály illetve a 9.C osztály), a 10. és 11.
II. Rákóczi Ferenc Gimnázium 1024 Budapest, Keleti Károly u. 37. Belső vizsgaszabályzat a 7. (nyelvi előkészítő osztály), a 8., 9. (nyelvi előkészítő osztály illetve a 9.C osztály), a 10. és 11. évfolyam
BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015.
BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség
Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje
Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje 1.) A tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje: 3.16. Tanulmányok alatti vizsgák 3.16.1.
Tudnivalók a kétszintű érettségivel kapcsolatban (a 100/1997.(VI.13.) Korm.rend. alapján)
Tudnivalók a kétszintű érettségivel kapcsolatban (a 100/1997.(VI.13.) Korm.rend. alapján) 1. Az érettségi vizsga anyaga: az általános és vizsgakövetelményekben leírtak szerint 2. Érettségi vizsga közép-
HELYI VIZSGASZABÁLYZATA. A Kecskeméti Humán Középiskola, Szakiskola és Kollégium
A Kecskeméti Humán Középiskola, Szakiskola és Kollégium Szent-Györgyi Albert Egészségügyi és Szociális Szakközépiskola és Szakiskolája HELYI VIZSGASZABÁLYZATA Kecskemét 2011. Tartalom Oldal 1. Általános
Tanulmányok alatti vizsgák rendje
Tanulmányok alatti vizsgák rendje A tanulmányok alatti vizsgák: az osztályozó vizsga, a különbözeti vizsga, a javítóvizsga. A vizsgákra vonatkozó jogszabályi előírásokat a Nemzeti Köznevelésről szóló 2011.
DEBRECENI FAZEKAS MIHÁLY GIMNÁZIUM
DEBRECENI FAZEKAS MIHÁLY GIMNÁZIUM A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 9. sz. függeléke OM azonosító kód: 031198 Elfogadva: 2019. május 28. Hatálybalépés ideje: 2019. június 15. Visszavonásig érvényes!
Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum. Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma
Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2016/2017 OM azonosító: 203058 Iskolakód: 051402 Telephelykód: 03 Cím: 134 Budapest, Váci
Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2018/2019
Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2018/2019. OM azonosító: 203058 Feladatellátási hely: Cím: 1134 Budapest, Váci út 21. Tel.:1-3208-233 Web: www.bolyai-szakgimnazium.hu
A hétvégi házi feladatok és az iskolai dolgozatok szabályai:
A hétvégi házi feladatok és az iskolai dolgozatok szabályai: Az otthoni felkészüléshez előírt írásbeli és szóbeli feladatok meghatározásának elvei és és korlátai: A "házi feladat" és "házi dolgozat" céljai:
Tanulmányok alatti vizsgák a Szegedi Deák Ferenc Gimnáziumban
Tanulmányok alatti vizsgák a Szegedi Deák Ferenc Gimnáziumban A tanulmányok alatti vizsgák típusai: osztályozóvizsga, különbözeti vizsga, valamint pótló és javítóvizsga. Valamennyi írásbeli vizsga időtartama
A független vizsgabizottságok működésével kapcsolatos tudnivalók
1 A független vizsgabizottságok működésével kapcsolatos tudnivalók A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 73.
A nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium tanulmányi és vizsgaszabályzata
A nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium tanulmányi és vizsgaszabályzata A vizsgaszabályzat jogi kerete: 1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról 11/1994. évi (VI. 8.) MKM rendelet a nevelési oktatási intézmények
A PEDAGÓGIAI PROGRAM FELÉPÍTÉSE... NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL... I. BEVEZETŐ... II. NEVELÉSI PROGRAM...
Tartalomjegyzék A PEDAGÓGIAI PROGRAM FELÉPÍTÉSE... HIBA! A KÖNYVJELZŐ NEM NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL... HIBA! A KÖNYVJELZŐ NEM I. BEVEZETŐ... HIBA! A KÖNYVJELZŐ NEM II. NEVELÉSI PROGRAM... HIBA! A KÖNYVJELZŐ
Tanulmányok alatti vizsgák részei és értékelése
LOVASSY LÁSZLÓ GIMNÁZIUM Lovassy-László-Gymnasium Pedagógiai Program Tanulmányok alatti vizsgák részei és értékelése 2013. T A R T A L O M J E G Y Z É K 1. ÁLTALÁNOS FOGALMAK... 1 2. VIZSGAIDŐSZAKOK...
Helyi tanterv MELLÉKLET. Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei:
Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei: Helyi tanterv MELLÉKLET - 2011.évi CXC törvény nemzeti köznevelésről 6. számú Melléklete - 110/2012.(VI.4.) Kormányrendelet a Nemzeti Alaptanterv kiadásáról,
Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium
Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium A tanulók felvételének, átvételének helyi szabályai, a tanulmányok alatti vizsgák követelményei, rendje 2013 Tartalomjegyzék 1. Az általános iskolai
TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL. 2014. április 24.
TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL 2014. április 24. Az kétszintű érettségi egyenértékű céljai: egységes és differenciált, továbbtanulási alapot ad, EU kompatibilis érettségi bizonyítványt ad.