339. János-köszöntő. Persze, hogy kaptunk [valamit]. Gyerökkorunkba, hát. Mikor má főnyőttünk, eztán nem möntünk, csak még gyerökök vótunk.
|
|
- Emília Bodnárné
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Szent János napja (december 27.) Szent János apostol és evangélista Jézus legkedvesebb, legfiatalabb tanítványa volt. Ő az, akit mestere az utolsó vacsorán maga mellé ültetett, és aki Jézus mellett maradt szenvedése idején, a keresztfa tövében is. Szent Jánost karácsony harmadnapján ünneplik, ekkor köszöntik a nevére keresztelt Jánosokat ( , 351). Karácsony közelségével függ össze, hogy az István- és János-köszöntés jelentősége messze meghaladja a többi névnapét. A köszöntőket azonban a benne szereplő nevek kicserélésével különféle névnapokon énekelhetik (344, 348). Ebből a megfontolásból közlünk itt más nevekhez kapcsolódó köszöntőket is ( ). Sőt, a köszöntéshez nem is szükséges feltétlenül alkalomhoz kötött ének, valami jó nóta is megteszi, amire lehet táncolni (350). A köszöntődallamok eredete eltérő. Bizonyos csoportjuk 18. századi forrásokkal, illetőleg azok stiláris jellemzőivel hozható kapcsolatba. Többségük kis hangterjedelmű, dúr jellegű, és gyakori, hogy a strófa első és második sora azonos (342-I, 343-I, ). A sorismétléses forma moll jellegű dalokban is megtalálható (348, ). János-naphoz kapcsolódik a borszentelés, mely a pogány italáldozat kultuszának keresztény átértelmezése. A templomban a pap megáldja a bort, amit a hívek szentelményként használnak, meghintik vele otthonuk, birtokuk négy sarkát, isznak belőle, hogy egészségesek legyenek, és betegségben orvosságként veszik elő. A középkorban szentelt borral kínálták meg azokat, akik hosszú, veszélyes útra indultak, hogy Szent János áldása oltalmazza őket. Később népies gyakorlattá vált, hogy különböző társas összejövetelek végén megisszák Szent János áldását, távozás előtt elfogyasztják Szent János poharát ( ). Szent János áldását éneklik hagyományosan lakodalom és halotti tor végén, legújabban pedig ezzel zárulnak a házi ájtatosságok, kilencedek és a szentcsalád-járás (181-III, 190, 191) János-köszöntő 603
2 Persze, hogy kaptunk [valamit]. Gyerökkorunkba, hát. Mikor má főnyőttünk, eztán nem möntünk, csak még gyerökök vótunk. Egyházaskér, Mihók Antalné Kiss Mária (79). Burány B., Recitatív dallam, motivikusan szerkesztett folytatással. Hangzó: János-köszöntő 2. Ingó-bingó füszál Szépen felöltözve, Lilijom levéllel Meg is türülközve. 3. Én felmék a hegyre, Kimenék a hegyre, Hegynek tetejére, Ott látom Szent Jánost Fehérbe öltözve. 604
3 4. Ha meghal Szent János, Mennyekbe vitessék, Az arany koronát Fejére tetessék. 5. Az égnek pijacca A mennynek pijacca Gyémántból van rakva, Gyémánttal van rakva, Annak tetejébe Annak a közepén Van egy nagy almafa. Van egy aranyalma. 6. Pirossat virágzik, Zöldet leveledzik, Annak a szagával Menyország eltellik, Levelével pedig Menyországot söprik. 7. Az Isten éltessen A kedves pároddal, (A harmadik sor kimarad.) Kedves családoddal! Doroszló, Babos János (62), Novák István (66), Kocsis Pál (60). Kiss L., A 6. vsz. V VI. sorát a dallam I. és IV. sorára énekelték. Novák István egyedül is előadta. Variáns: Dallamtípusáról lásd a 163. adventi ének jegyzetét. Hangzó: János-köszöntő 605
4 2 3. vsz. = 339. sz vsz. szövegvariánssal vsz. = 339. sz vsz. szövegvariánsokkal. Doroszló, Babos Jánosné Szabó Rozi (63), Zámbóné Zabos Julianna (40), Szabóné Zabos Rozália (42) és egy férfi. Bodor A., Burány B., Az utolsó vsz. V VI. sorát a dallam utótagjára énekelték. Variáns: 339, 341. Dallamtípusáról lásd a 163. adventi ének jegyzetét János-köszöntő Gombos, Lakatos János (69) prímás. Németh I., Juhász Gy., Doroszlai János-köszöntő. A gombosi prímás énekelte, aki zenekarával átjárt Doroszlóra: Ott mást húztunk [mint Gomboson, vö. 343]. Csak nem tudom végig a szöveget. Variáns: Dallamtípusáról lásd a 163. adventi ének jegyzetét János-köszöntő 342-I. 606
5 2. Mi is a të tiszteletedre ide járulunk, Mivel méltó ajándékkal nem szolgálhatunk. Azt kivánjuk szivesen, hogy az Isten éltessen, Testi-lelki áldásával szerencséltessen! 3. Ama híres Apolló is pengeti húrját, Édesdeden verëgeti kedves nótáját. De nem azért mindenek tégedet köszöntenek, Ó, Szent János, pátronáddal élj, s a pároddal! 342-II. 607
6 2. Örvendezzünk, a nagy kocsmába mënjünk jó pálinkára! Ott vagyon a jó pálinka, jó sligavica, Száz dinár annak vërdungja, szivem, Jánoska. A II. ének előtt az egyik asszony: Utána, de nem kő ëgyberagasztani. Doroszló, Babos Jánosné Szabó Rozi (63), Zámbóné Zabos Julianna (40), Szabóné Zabos Rozália (42) és egy férfi. Bodor A., Burány B., I. Örvend az ég vigasággal, dicséretekkel. János-köszöntő variáns: 343-I, Dallamtípusáról lásd a 335. István-köszöntő jegyzetét. II. Ó, szűrszabó, rongyos csizmadija. István-köszöntő variáns: 334-II. Dallamtípusáról lásd a 7. újévi köszöntő jegyzetét János-köszöntő 343-I. 608
7 343-II. Gomboson ez vót a köszöntő. Utána: Isten éltesse erővē, egésséggē! Be is híttak bennünket. Muzsikátunk pár nótát, kijöttünk. Még vótunk három éve vagy négy éve. Többet nem mëntünk, hát nincs is. Gombos, Lakatos János (69) prímás. Németh I., Juhász Gy., I. Örvend az ég vigassággal, dicséretekkel. János-köszöntő variáns: 342-I, Dallamtípusáról lásd a 335. István-köszöntő jegyzetét. II. Százesztendős kanverébnek hátul van a farka. Az Elment Szent Péter Rómába kezdetű, 18. századi előzményekből kiformálódott népies műdal (Kerényi 1961, 123) változata. Különlegessége, hogy itt a második sor nem azonos az elsővel, hanem terccel magasabban ismétli azt. Lakodalmi ivónótaként (MNT III/B 102) és párosítóként is előfordul (MNT IV. 729) János/Mihály-köszöntő 609
8 1a Örvend az ég vigassággal, dicséretëkkel, Örvend az ég vigassága dicséretekkel, Ragyogó nap sugárival, tiszta fénnyivel. Ragyogóznak sugárival, tiszta fényével. Ragyogó nap sugári a tiszta fényével. Csillagok elterülnek, homályok bémerülnek, Csillagok földerülnek, homályok bémerülnek, Csillagok földerülnek,onnan messze kerülnek, Mindën állatok örömmel ma zengedëznek. Minden állatok örülnek, ma zengedeznek. 2. Mi is a te tiszteletedre ide járulunk, Minthogy méltó ajándékkal nem szolgálhatunk. Azt kivánjuk szivessen, hogy az Isten éltessen, Testi-lelki áldásokkal szerencséltessen! 3a Ama hírës Apolló is pengeti húrját, Édësdedën verëgeti kedves nótáját. De nem azért mindenek tégëdet köszöntenek, Végre fordítsd sorsodat, szenteltessed napodat, Ó, Szent János, pátronáddal, élj a pároddal! Szent János, pátronusodat, bölcses párodat! (Ism.) Szent Jánosnak érdeme hozzon bort az üvegbe, Mi Urunk se felejtkezvén a dicsőségbe! 3b A nagy, híres Apolló is pëngeti húrját, Ama híres Apolló is pengeti húrát, Édësdedën verëgeti kedves nótáját. Belenézvén mindenëk tégëdet üdvözlenek, Végre fordul soridat szentölhessed napodat, Minthogy napját ma szenteljük nevezetëssen. Minthogy napod ma szentëljük nevezetësen. 610
9 4. Hagyjad élni s eltölteni több esztendűben (A második sor kimarad.) Vígra fordult sorsodat, szentelhessed napodat, Ó, Szent Mihály, pátronáddal, éljed pároddal! Doroszló, Babos János (62) 1 2, 3a vsz., ism. nélkül. Kiss L., Gombos, Suhajda József (72), Ujj Józsefné Mészáros Anna (47), Pekány Istvánné Kálóczi Éva (76), Loboda Jánosné Galambos Anna (65), Nemes Pálné Bacskó Rozália (51) 1a, 2, 3b, 4. vsz. Kiss L., Nemes Gáspárné Vincze Katalin (59) 1 2, 3b vsz. Kiss L., Bácskertes, Dienes Pál (67) előénekes 1a, 3a vsz., ism. Bodor A., Németh I., Csizmadia A., Silling I., Doroszlón aszimmetrikus lüktetéssel énekelték, Gomboson és Bácskertesen pedig simább ritmusban, 3/4-es (és 2/4-es) ütemben. A ritmus eltéréseit a kottában nem jelöltük. Variáns: 342-I, 343-I, Dallamtípusáról lásd a 335. István-köszöntő jegyzetét. Hangzó: 111 (1 3a vsz., Babos) János-köszöntő 2. Mennyi hajszál fejedënn áll, annyi áldások Szálljanak rád, találjanak víg áldomások! Vagy mint tengër cseppjei, sík mezőnek füveji, Oly nagy bőven szálljanak rád égnek áldási! Doroszló, Kocsis Pál (60). Kiss L., János-köszöntő variáns: 342-I, 343-I, 344, 346. Dallamtípusáról lásd a 335. István-köszöntő jegyzetét. Hangzó:
10 346. János-köszöntő Mink evvel köszöntöttünk, ez vót a zenekarnak ëgy ilyen köszöntő nótája. Amikó névnap vót, mondjuk rá a vendéglőbe is köszöntöttünk, akkó evvē köszöntöttük mindig a vendégët. Bëkezdtük, elmuzsikátuk, aztán folytattuk nótával. Az ő nótájaival. Mohol, Lajkó Szilveszter (74) zenész. Burány B., 1977, Az éneklést következetesen a dallam második felével kezdte ban a két utolsó ütemet megismételte Soká éltesse! szöveggel. János-köszöntő variáns: 342-I, 343-I, Dallamtípusáról lásd a 335. István-köszöntő jegyzetét. 612
11 347. János-köszöntő 2. Hogyha mëgfutod életëd pályáját, Az Úr fejedre tëgye koronáját! A szent angyalokkal, dicsőült karokkal Szent seregében, szent seregében. Alsóittebe, Varga Ferencné Árvai Katalin (83). Kiss L., századi névnapköszöntő (Szendrei Dobszay Rajeczky 1979, I , II. 72), Pálóczi Horváth Ádám is feljegyezte gyűjteményébe (Ötödfélszáz énekek, 198). A néphagyományban is meghonosodott. Két dunántúli és négy alföldi változatát gyűjtötték (MNT II. 952, 967). Dallamtípusa: Típuskatalógus IV/ János/Mihály-köszöntő 613
12 1a Ó, mi kegyes, jó barátunk, téged köszöntünk Ó, mi kedves, jó barátunk, téged köszöntünk Máji napon, és sok jókat neked kivánunk. Refr.: Éljen, éljen, soká éljen, éljen Szent Mihály! Éljen, éljen, vígan éljen, éljen Szent Mihály! Éljen, éljen, vígan éljen, éljen Szent János! 2. Áldott óra és minuta, melyben születtél, Hogy Szent Jánosnak nevére kereszteltettél. Refr. 3a Midőn pedig elvégezvén gyarló éltedet, Az egekben és mennyekben áldd Istenedet! Refr. 3b Mikor pedig bevégezted gyarló éltëdet, Hogyha pedig bevégezted gyarló éltëdet, Az egekben és mënnyekben lásd Istenëdet! Refr. Doroszló, Babos János (62), Novák István (66) 1 2, 3a vsz. Kiss L., Gombos, Suhajda József (72), Ujj Józsefné Mészáros Anna (47), Pekány Istvánné Kálóczi Éva (76), Loboda Jánosné Galambos Anna (65), Nemes Pálné Bacskó Rozália (51) 1a, 3b vsz. Kiss L., Bacskó Antalné Dinnyési Anna (57), Nemes Gáspár (63) 1a, 3b vsz. Kiss L., A híres Tyukodi nóta háromsoros, kis hangterjedelmű változata. Dallamtípusáról, a variánsokról lásd a 184. szentcsalád-járás jegyzetét. Hangzó: 113 (Babos, Novák). 614
13 349. Lajos-köszöntő 2. Áldás szálljon e házra, E háznak gazdájára! Én eljöttem köszöntenyi Neve napjára. 3. Máskor is eljövök még, Ha az Isten éltet még. Hiszëm is, hogy soká éltet, Mert szeret az ég. Gombos, Pekány Istvánné Kálóczi Éva (76). Kiss L., A dallam 15 változatának többségét Erdélyben gyűjtötték. Általában névnapköszöntő (István-köszöntő: MNT II. 897, 898) vagy pedig betlehemes játék befejező éneke (MNT II. 358-VII). Dallamtípusa: Típuskatalógus IV/ Juliánna-köszöntő 615
14 2. Van már kisszék, csak lába kék, Van már három, csak még egy kék. Gyere be, de gyere, gyere be, Hadd kacsintsak a két szemedbe! [Rigmus:] E mai szép névnapodra Azt kívánom tenéked, Legyen boldog, igen drága A te kedves életed! Az erőd el ne hagyjon, Egészséged viruljon, Öröm, jólét és szerencse Nálad mindig használjon! Folyjon élted mindég Édes órák között, Békesség virágja Nyíljon fejed fölött! Régi, szép szokás ez A jó embereknél, Hogy tiszteljék egymást, Mikor a nap felkél. Én is helyben hagyom És tisztemet tészem, Gyorsíró pennámat Jobb kezembe veszem. Hogy tenéked, Juliánna, Tegyek tisztességet, Kívánok a fejedre Áldást, békességet! Bort, búzát, barackot, Kurta farkú malacot, A pohárnak feneket, Hogy ihassunk eleget! Elmondtam a rigmusom, Adják meg a garasom! Ha egy garast adnak, Nem fogom elvenni, Ha ezer dinárt adnak, Meg fogom köszönni. Gyerekkorunkban jártunk névnapot köszönteni. Kora reggel csapatosan mentünk, néha öt tízen együtt, körülbelül egykorú iskolás gyerekek. Beköszöntünk az ablakon vagy az ajtón, és ha beengedtek, akkor a szobában mondtunk el egy rigmust. Előtte és utána daloltunk valami jó nótát. Felnőttkorban is köszöntöttünk, akkor ment a trombitabanda, és köszöntés után egyikünk megtáncoltatta a ház nagyobb lányát, a gazda meg a feleségét. Pacsér, Czindrák József (40), Czindrák Mátyás (69) parasztzenész. Volly I., A gyűjtő jegyzete: A ház gazdája vagy asszonya pénzt adott a köszöntésért. Néhol leültették a köszöntőket, megkínálták süteménnyel, itallal őket. Kivált ahol nagyobbacska leány is volt a háznál. Távozáskor rendszerint még egy nótát eldaloltak. A 2. versszakot a köszöntés végén, távozáskor énekelték. Népszerű csárdás dallam. Mintegy száz változatának elterjedése: Dunántúl, Felföld, Alföld; Erdélyben szórványos. (Doroszlón Kiss Lajos ugyanezzel a szöveggel gyűjtötte, felcserélt versszakokkal: Kiss 1982, 70.) Dallamtípusa: Típuskatalógus IV/
15 351. János-köszöntő, Szent János áldása 2. Szent János Jézust legjobb szerette, Már anyja méhében megszentelte. Isten bárányának János Jézust így nevezte, A Jordán tiszta vizébe meg is keresztelte. 3. Szamaritánus asszony vizet visz a kútról, Az Úr Jézus vizet kér asszonytól. Nem adott az Úr Jézusnak asszony a vizéből, Az Úr Jézus sem adott az ő üdvösségéből. 4. Asszony mondja gúnnyal a Jézusnak: Nem kapsz vizet, hallom, hogy zsidó vagy. Szamaritánusok a zsidókkal nem beszélnek, Azért mondom, távozz innen, nem kapsz töllem vizet. 5. Jézus mondá kútnál az asszonynak: Tudnád, ki kér, adnál a Jézusnak! Mijért kapnál olyan vizet, hogyha jabból innál, Soha, soha, még csak élnél, meg nem szomjuhoznál. 617
16 6. Asszony gyorsan befut a konyhába, Az edényét a kút száján hagyja. Mijért kapnál olyan vizet, hogyha jabból innál, Így az asszony bűnét Jézus meg is bocsájtaná. 7. Már az asszony kijött a városból, Semmit sem látott a nagy csodából. De kapott az Úr Jézusnak szent üdvösségéből, Mert a Jézus Krisztus ivott az ő edényéből. 8. Azért minden fáradságajinkban Adjunk vizet szomjasnak az útban. Mert nem tudjuk, hogyha asszony, nem-e Szűz Márija, És ha ember, nem-e maga az egy Isten Fija. 9. Áldd meg, Jézus, e háznak családját, Egészséggel gazdát, gazdasszonyát! Amíg élnek, hagy éljenek friss, jó egészségbe, Hogy míg élnek, hogy éljenek friss, jó egészségbe, Holtuk után vezesd őket örök dicsőségbe! 10. Jézus Krisztus drága, szent keresztje Legyen ezen háznak a teteje! És a három nagy vasszöge az ajtókilincse, Hogy a sátán gonoszképpen ne mehessen bele! 11. Jézus Krisztus töviskoronája Legyen e ház ajtaja závárja! És a négy evangélista álljon négy sarkára, Ezen házak őrizője legyen Szűz Márija! 12. Dicsértessék Jézus Krisztus neve, Legyen lelkünk s házunknak védője! Végre ja szép Szűz Márija, Szent János szerelme Halálunkkor kísérjenek minket a nagy égbe! Bodóné: Szülémmē möntünk köszönteni a névnapot. Jánosok vótak a szomszédba. S akkó ēkezdtük énekēni. Ennek tizenvalahány szakasza van, de megvan nállam. Bodor A.: És azt mind elénekelték, mikor mentek Jánost köszönteni? Elénekőtük, mer ez a szomszéd vót, oszt űk szerették hallgatni. Bodor A.: Karácsonyi kilenceden nem énekelték? Ott nem énekőték. Az lelki jászolépítés vót. Nekünk megvan az a könyv. Magyarmajdány, Bodó Jánosné Ágoston Katalin (60) 1 2. vsz. Bodor A., Ágoston Mihályné Gyémánt Katalin (65) 1 2. vsz. Burány B., Oroszlámos, Pető László (64) 1, 11, 10, 9. vsz. Kónya S., Rábé, Kis Dezsőné Makra Ilona (53) vsz. Bodor A., Masa Rozália (64) 1 4, 6, 10, 9. vsz. Bodor A.,
17 Kis Dezsőné könyvből énekelte: Karácsonyi énekek. Krisztus Urunk születése. Legszebb és legújabb. (Engel Adolf, ezelőtt Burger műintézete Szegeden é. n.) Szent János áldása variáns: Dallamtípusáról lásd a 180-VIII. szentcsalád-járás jegyzetét Szent János áldása 2. Szent Jánost Jézus nagyon szerette, Két karját a vállajira tëtte. A Jordán tiszta vizében meg is keresztelte, Az utolsó végvacsorát ővele szerezte. 3. Szamarija asszony vizet meritt, Az Úr Jézus őtőle vizet kért. Nem adott az Úr Jézusnak asszony a vizéből, Az Úr Jézus adott neki ő üdvösségéből. 619
18 4. Asszony mondja kútnál a Jézusnak: Távozz tőlem, hallod, te zsidó vagy! Szamarijabeli vagyok, veled nem beszélek, Távozz tőlem, zsidó vagy te, nem kapsz tőlem vizet! 5. Jézus mondja kútnál az asszonynak: Ha te tudnád, ki kér vizet, adnál. Mert te kapnál olyan vizet, ha te abból innál, Soha, soha, míg csak ílnél, meg nem szomjúhoznál. 6. Asszony gyorsan befut a városba, Az edénnyét a kútnál otthagyta. Addig Jézus fölvevén azt, vizét megkóstolta, Az asszonynak Jézus bünét meg is bocsájtotta. 7. Azért mi is jártunkban-keltünkben Adjunk vizet szomjasnak szivessen! Mert nem tudjuk, hogyha ember, nem-e Isten Fija, Hogyha asszony, nem-e maga a szép Szűz Márija. 8. Jézus Krisztus drága, szent keresztje Legyen ezen háznak a teteje! És a három nagy vasszegek az ajtó kilincse, Hogy a sátán kígyóképpen meg ne kísérthesse. 9. Jézus Krisztus töviskoronája Legyen ezen háznak ajtózárja! És a négy evangelista álljon négy sarkára, Az őrzője ezen háznak a szép Szűz Márija! 10. Áldd meg, Jézus, e háznok családját, Gazdájával együtt gazdasszonyát! Amíg élnek, hogy éljenek erő-, egészségben, Holtuk után eljussanak örök üdvösségre! 11. Drágalátos kegyelem asszonya, Hozzád futunk, Jézusnak dajkája. Most és halálunk óráján végy szent oltalmadba, Hogy általad bejuthassunk örök boldogságba! Gombos, Barna Mihályné Szobonya Anna (69). Kiss L., A kanásztánc ritmusú négyütemes utolsó dallamsor a 2. versszaktól kezdve ötütemesre bővült (vö. 5) variáns). Szent János áldása variáns: 351, 353. Dallamtípusáról lásd a 180-VIII. szentcsalád-járás jegyzetét. 620
19 353. Szent János áldása 2. Úr Jézusnak drága, szent keresztje Legyen ennek a háznak szent fedele! És a négy evangélista álljon négy sarkáro, Ahogy a gonosz Sátán ne férjen hozzája. 3. Áldd meg, Jézus, e háznak gazdáját, Gazdasszonyát, az egész családját, Hogy éljenek békességben és egészségben! Dicsértessék az Úr Jézus drága, szent neve mindörökkén! Ammen. 621
20 Bezdán, Ágoston Ferencné (85). Nagy F., A kanásztánc ritmusú, négyütemes, utolsó dallamsor az 1. és 3. versszakban hatütemesre bővült. Szent János áldása variáns: Ugyanő más szöveggel: 286. karácsonyi ének. Dallamtípusáról lásd a 180-VIII. szentcsalád-járás jegyzetét. 622
22. Disznótoros köszöntő
Disznótor 22 29. A disznóölés fontos téli esemény, hiszen régente a családok hússal való ellátását alapvetően ez biztosította. Alkalmas időpontját minden gazda maga dönti el; leghamarabb András-napkor,
Szent János áldása. Kónya Sándor. A háromsoros ének (1 3. sz.) A páros ének (4 5. sz.)
Kónya Sándor Szent János áldása 4 János apostol és evangélista a vallásos néphagyomány egyik legihletőbb hatású alakja, áldások és imádságok szószólója, templomok és oltármesterségek patrónusa. A középkor
142. Szent Anna-köszöntő, búcsúsének
Szent Anna napja (július 26.) 142 147. A nyár közepének ünnepi eseménye Bácskertesen vagy ahogyan a helyiek nevezik, Kupuszinán a Szent Anna-napi búcsú. Ilyenkor nemcsak a helybeliek és a hazalátogató,
334. István-köszöntő
Szent István napja (december 26.) 334 337. Karácsony másnapján a kereszténység első vértanúját, Szent Istvánt ünnepli. Róla kapta nevét első királyunk, és még a közelmúltban is nagyon sok gyereket kereszteltek
2. Újévi köszöntő. 2. Hirdeti már, a messiás Eljött meglenni, Légyetek a nagy Istennek Mind úrfijaji!
Újesztendő 1 9. Január első napjáról, az új év kezdetéről már a Római Birodalomban szokás volt jókívánságokkal és ajándékokkal megemlékezni, ez volt ugyanis a római mitológia legrégibb istenségének, Janusnak
Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina: Kis Boldogasszony képeskönyve
PPEK 904 Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina: Kis Boldogasszony képeskönyve Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina Kis Boldogasszony képeskönyve mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár
A FARSANGI IDŐ ÉNEKEI
A FARSANGI IDŐ ÉNEKEI 113 114 Esküvő 63 JÉZUS, MENNYEI VŐLEGÉNY 2. Ifjú vőlegény, ki élted legszebb pontján állsz, Ma szívedbe egy virágot örökre bezársz. Vigyázz e szép virágra, hogy gonosz kéz ne bántsa,
154. Kisasszonyi búcsúsének
Kisboldogasszony napja (szeptember 8.) 154 157. Szűz Mária születésnapja több búcsújáró hely kedves ünnepe. Bácska leglátogatottabb kegyhelye Doroszló-Bajkút, ahol a Mária, Keresztények Segítsége tiszteletére
Csorda pásztorok midőn Betlehemben /: csordát őriztek éjjel a mezőben. :/ Isten angyali jövének melléjük, /: Nagy félelemmel telik meg ő szívük.
Betlehemes játék 2. Vezető: /csenget/ Gyerekek! Bejöhetnek a betlehemesek? Gyerekek: Igen!!! Mind: Adjon az Úristen szerencsés jó estét, A kicsi Jézuska neve dicsértessék. Eljöttünk, eljöttünk, Róla jó
A BÚCSÚJÁRÓK ÉNEKEI 267
A BÚCSÚJÁRÓK ÉNEKEI 267 268 Induláskor 161 BOLDOG SZŰZ MÁRIA 2. Ma, buzgó híveid, útra indulunk, Fáradsággal hozzád szívből sóhajtunk. 3. Te vagy, kit választott Isten anyjának, Te vagy szent szülője mi
Szentcsaládjárás (szokásjáték) Szentcsalád-járás
Szentcsaládjárás (szokásjáték) Szentcsalád-járás Karácsony elõtt kilenc napon át, kilenc család viszi egymáshoz a Szent Család képét vagy szobrát. A szobrot vagy képet a földíszített házioltárra tesszük.
A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi
A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi együtt vagyunk 126 A tisztelet csak Istené 48 A végtelenhez
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. REGGELI IMÁDSÁG
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. IMA SZENT JÓZSEFHEZ Szent József, légy házunk ura, Kis családunk pátrónusa, Egyetértés, hű szeretet Egyesítse
ÉNEKEK A SZENTEKRŐL 285
ÉNEKEK A SZENTEKRŐL 285 286 Szent János áldása 171 SZENT JÁNOSNAK SZÉP, KEGYES ÁLDÁSA 2. Jézus Krisztus töviskoronája Legyen ezen ajtónak a zárja, És a három nagy vasszege az ajtó kilincse, Hogy a gonosz
KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA
KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA Ünnepi szentmise KEZDŐÉNEK (Dallam: Áldjad, ember, e nagy jódat ) 1 Áldunk, Isten jó szolgája / Szent Családnak hű sáfárja, Kire Isten megváltásunk
40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise
D A G A Bevonulás Két ember eléd lép, két ember Téged kér, D A G A Két ember eléd áll, két ember Téged vár, A D H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk! Cis Fis H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk!
4 Isteni malasztnak anyja, / Tisztaságos anya, Szeplőtelen szűz anya, / Makula nélkül való anya, Könyörögj érettünk! 5 Szűz virág szent anya, /
MÁJUSI LITÁNIA Kezdőének 1 Uram irgalmazz nekünk, / Krisztus, kegyelmezz nekünk, Krisztus, hallgass minket, / Krisztus hallgass meg minket, Uram, irgalmazz nekünk! 2 Mennybéli Atya Isten, / Megváltó Fiú
URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT
URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT 1 Az 1. olvasmány után A 2. olvasmány után A 3. olvasmány után: Mózes éneke (a kórus énekli) A 4. olvasmány után 2 Az 5. olvasmány után Alleluja
http://webovoda.blogspot.com/
http://webovoda.blogspot.com/ B e t l e h e m e s j á t é k Szereplők: Király, szolga, Mária, József, egy paraszt család (akiknél a betlehemes játszódik), a betlehemet vivők, angyalok, pásztorok. Az egész
Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában.
PPEK 879 Gyermekimák Gyermekimák mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. Bővebb felvilágosításért és a könyvtárral kapcsolatos legfrissebb
A DALLAMOK RENDJE a MNT I. kötete alapján
A DALLAMOK RENDJE a MNT I. kötete alapján II. A dallam magva s l s m A. 1. a) Csön-csön, gyűrű 677, 677* b) Csipi-csóka 32, 33 a) b) 2. b) Érik a meggyfa 535 f) Egyéb 555 3. a) Fehér liliomszál 540, 541
QALFÜZÉR a nép ajka, után egybe gyüjté egy
i ( LEGUJABB QALFÜZÉR a nép ajka, után egybe gyüjté egy 1-= :-: dalkedvelö. :-: 1,,:,1 Megjelent H.-Nl... Vásárhelyen. t Kapható,: Török Pál könyvárusnill "'IL" "Kigyó-u. 2.... ", NYOMATOTT NEMES ÁRMIN
SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!
SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! Urunk, Jézus Krisztus, te azt mondtad:,,ahol ketten-hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok köztük.'' És az egyház így énekel:,,ahol
Javaslat az. Apátfalvi archaikus népi imák. települési értéktárba történő felvételéhez
Javaslat az Apátfalvi archaikus népi imák települési értéktárba történő felvételéhez I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Csapó Jánosné 2. A
É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E 1 4 7 : 1
É N E K F Ü Z E T A S V Á B H E G Y I R E F O R M Á T U S G Y Ü L E K E Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN JÓ ISTENÜNKRŐL ÉNEKELNI, MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K
Január, a polgári év elsõ hónapja tehát a Vízöntõ csillagkép nevét viseli. A régi magyar neve pedig Boldogasszony hava, mert eleink az év elsõ hónapját Szûz Máriának szentelték. A keresztény (katolikus)
A Biblia gyermekeknek bemutatja. Az asszony
A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org 2012
A Krisztus-dicséret felépítése
A Krisztus-dicséret felépítése KEZDÕÉNEK HITVALLÁS (CREDO) KEZDÉSHEZ AZ EMBERRÉ LETT ISTEN A SZENVEDÕ ÚR A FELTÁMADOTT ÚR A FELEMELTETETT ÚR EGYHÁZÁNAK URA AZ ANGYALOK URA SZÛZ MÁRIA FIA TANÚINAK URA MIATYÁNK
2018. szept.23. évközi 25. vas. 36.
2018. szept.23. évközi 25. vas. 36. KÉT KERÉKEN KÖVETSÉGBEN A VATIKÁNBAN "Hogyan hallja hát őket mindegyikünk a saját anyanyelvén?" (ApCsel 2:8) 1 cél, 2 kerék, 5 püspök, 6 ország, 40 nap, 300 település,
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Az asszony
A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org BFC
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com
Mennyből az angyal. Pásztorok, pásztorok. 2. Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban.
Mennyből az angyal Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban. Angyalok szózata minket is hív, ér tse meg ezt tehát minden hű szív. a kisded Jézuskát
Ökumenikus Imahét Nyírbogáton 2015. január 20-24. Jézus így szólt hozzá: Adj innom! (Jn 4,7)
Ökumenikus Imahét Nyírbogáton 2015. január 20-24. Jézus így szólt hozzá: Adj innom! (Jn 4,7) Az ökumenikus imahét estéin az élő víz forrásához kaptuk a hívó szót. Jézus találkozása és beszélgetése a samáriai
HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.
Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2017. január 13. (péntek) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: Elérhető
A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó. A dal, a három zsidók és Azariah ima
www.scriptural-truth.com Az ima Azariah A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó A dal, a három zsidók és Azariah ima 1:1 és mentek a tűz közepén dicsérő Isten, és az áldás az
KARÁCSONYI MŰSOR 1.c
KARÁCSONYI MŰSOR 1.c I. rész (Amíg a szülők elfoglalják a helyüket, karácsonyi dalok szólnak Cd-ről.) Mesélő 1.: Jó estét kívánok! Meg ne ijedjenek! Itt egy kompánia, semmit se féljenek! Lépek én e házba
valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája
Jézusom, bízom Benned! Az Isteni irgalmasság kilencede valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája 1937. augusztus 10-én mondta az Úr Szent Faustina nővérnek: Azt kívánom,
HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN
HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 3. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Visszaküldési határidő: Elérhető pontszám: 67p. 2014. november 17. Kedves
A Mennyország, Isten gyönyör otthona
A Biblia gyermekeknek bemutatja A Mennyország, Isten gyönyör otthona Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : Sarah S. 60/60. Történet www.m1914.org Bible
halálra táncoltatott lány, Sági bíró lánya október 11. vasárnap, 09:38 - Módosítás: október 11. vasárnap, 11:49
Halálra táncoltatott lány, Sági bíró lánya klasszikus ballada. Témája: gazdag bírólányt szegény legény bálba kéret. A díszesen felöltözött leány megérkezésekor a legény felszólítja a zenészeket: Huzd rá,
Kezdőének (SzVU 161) P K. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 1. RÉSZ: LORETTÓI LITÁNIA
Májusi litánia 1 M 2 Kezdőének (SzVU 161) P K Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 1. RÉSZ: LORETTÓI LITÁNIA 3 2 Mennybéli Atya Isten, Megváltó Fiú Isten, Szentlélek Úristen, Szentháromság egy
Hamis és igaz békesség
Hamis és igaz békesség Lectio: Jer 1,1-15 Textus: Jer 1,14 A lelkipásztor így szólt egy asszonyhoz: - Asszonyom, szokta önt kínozni a Sátán? - Engem? Soha! - No, akkor ez annak a jele, hogy ön még a Sátáné,
Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 2
MÁJUSI LITÁNIA ezdőének (SzVU 161) vagy: Néked ajánljuk Szűzanyánk (SzVU 188) vagy: Néped, Isten, eléd járul (SzVU 176) vagy: Boldogasszony, édes, hozzád... (SzVU 174) vagy: Máriát dicsérni, hívek jöjjetek
24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz
24. ÁLDÁSOK az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz 1. Az Úr a te kősziklád, várad és megmentőd, benne lelj oltalmat. Az Úr áldjon meg téged, hogy áldás légy sokak üdvösségére. Zsolt
MAHLER. Lieder aus Des Knaben Wunderhorn. A fiú csodakürtje
MAHLER Lieder aus Des Knaben Wunderhorn A fiú csodakürtje GÁDOR ÁGNES nyersfordítása 2007 Lieder aus Des Knaben Wunderhorn Der Schildwache Nachtlied Az őrszem éji dala Nem tudok, nem szeretek vidám lenni;
Betlehemes* Magyarszováton
Betlehemes* Az erdélyi típusú betlehemes hosszabb lélegzetű, minisztériumszerű, liturgikus és epikus elemekkel átszőtt 12-20 szereplős játék. Rendszerint elő- és utójátéka is van, előadása különösen nagy
Gárdonyi Géza. A zeneszerzı és a zenész. Keller Péter
Gárdonyi Géza A zeneszerzı és a zenész Tanárai Édesapja citerázott, fuvolázott, gitározott Egerben Zsasskovszky Ferenc és Endre tanítják Hegedútanára: Ferenc karnagy, a Prágai Egyházi Zeneegylet, a Zsófia
Vízkereszt Közzétette: (https://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve
2011 január 06. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 A vízkereszt, más néven háromkirályok vagy epifánia egy keresztény ünnep, amelyet általában
URUNK BEMUTATÁSA. (Gyertyaszentelő Boldogasszony) Ünnepi mise
URUNK BEMUTATÁSA (Gyertyaszentelő Boldogasszony) Ünnepi mise 1 GYÜLEKEZŐ ÉNEK (A GYERTYÁK KIOSZTÁSA ALATT) SZVU 163/7.8.10 1 Ki negyven nap előtt üdvösségünkre Lejöttél az égből bűnös földünkre, Szállj
HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.
Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2018. december 10. (hétfő) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: 2018/19.
ÁDVENTI GYERTYAGYÚJTÁS A CSALÁDBAN
ÁDVENTI GYERTYAGYÚJTÁS A CSALÁDBAN Ádvent 1. vasárnapja (A család állja körül minden alkalommal az ádventi koszorút.) 1. Ó jöjj, ó jöjj Üdvözítő, - beteljesült már az idő; -törd át az Ég zárt ajtaját,
158. Adventi köszöntő
Advent 158 177. Advent, vagyis úrjövet ideje készülődés karácsonyra, Jézus Krisztus születésének ünnepére. András apostol napjához (november 30.) legközelebb eső vasárnappal kezdődik és karácsony böjtjén,
JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17.
2018. ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17. JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ Húsvét 4. vasárnapján Jézusról, mindannyiunk jóságos pásztoráról hallunk. Ezen a vasárnapon papi és szerzetesi hivatásokért
Szent Keresztút (Prohászka Ottokár Püspök) Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Ámen. Bevezetés A földön járó Úr Jézus szelleme az áldozat szelleme volt. Szemei előtt lebegett küldetése, érezte a nagy
Á l d o m s z e n t n e v e d Mp3
Á l d o m s z e n t n e v e d Mp3 Intro Verse 1 Pre-Chorus Chorus Verse 2 Bridge A E #m D A E #m D Áldom szent neved a mézzel folyó földeken, A E Hol nincs hiányom semmiben, D Áldom nevedet. A E #m D Áldom
14. A Graduálénekek és a heti énekek
Énekrend Az énekrendrõl A Graduálének az istentisztelet központi gyülekezeti éneke. Nem az adott nap aktuális igehirdetése határozza meg, hanem az ünnep egyházi éven belüli szerepe. (Az igehirdetéshez
11. Háromkirályi köszöntő
Vízkereszt (január 6.) 10 21. Vízkereszt az egyik legrégibb keresztény ünnep, ősi egyházi neve Epifánia, az Úr megjelenése, kijelentése. A bizánci kereszténység ekkor ünnepli Jézus Krisztus születését.
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Mennyország, Isten. otthona
A Biblia gyermekeknek bemutatja A Mennyország, Isten gyönyörű otthona Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
LEJÁRT SÍRHELYEK TÉTELES LISTÁJA (ÉVVEL)
LEJÁRT SÍRHELYEK TÉTELES LISTÁJA (ÉVVEL) 2019.04.04 napi állapot alapján Pesti úti temető I. parcella 1 / 4 Felnőtt kettős 1 / 10 Felnőtt kettős 1 / 12 Felnőtt kettős 2 / 6 Felnőtt egyes 2 / 8 Felnőtt
SCHUMANN CHAMISSO. Frauenliebe und Leben. Asszonyszerelem, asszonysors
SCHUMANN CHAMISSO Frauenliebe und Leben Op. 42 Asszonyszerelem, asszonysors Frauenliebe und leben Asszonyszerelem, asszonysors Op.42 1. Mióta láttam őt, vaknak hiszem magam, Bárhová is nézek, csak őt látom;
ELHUNYT NEVE LEÁNYKORI NEVESZÜLETÉSHALÁL SÍR MÉRETE SÍR TIPUSA. Antal Mihály Antal Mihályné Palásti Etelka
ELHUNYT NEVE LEÁNYKORI NEVESZÜLETÉSHALÁL SÍR MÉRETE SÍR TIPUSA KIV Antal Mihály. 1931 1983 Antal Mihályné Palásti Etelka 1933 1989 Babenyecz István. 1934 2004 Bajkán Béla. 1948 1989 Bálint Andrásné Palatinusz
Mezőkövesdi betlehemes
Mezőkövesdi betlehemes Mezőkövesd, 1965 Gari Takács Margit és Lázár Pálné (Bori néne) / Lyányok jádzották az 1920-as években. / Szereplők: Betlehemet vivő asszony: fekete matyó öltözet. Jancsika: korozsmás
VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!
1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő
LEJÁRT SÍRHELYEK TÉTELES LISTÁJA (ÉVVEL)
LEJÁRT SÍRHELYEK TÉTELES LISTÁJA (ÉVVEL) 2017.11.11 napi állapot alapján Pesti úti temető I. parcella 1 / 4 Felnőtt kettős 1 / 5 Felnőtt egyes 1 / 6 Felnőtt egyes 1 / 10 Felnőtt kettős 1 / 12 Felnőtt kettős
A liturgikus tételeket helyettesítõ énekversek
A liturgikus tételeket helyettesítõ énekversek A következõ részben az énekverses rendekben használható énekversciklusokat közlünk. Mindegyik ciklus hat-hat énekversbõl áll. Az elsõ hármat az istentisztelet
avagy : Rozáliom királyné tisztelete.
Mária Zsoltára, avagy : Rozáliom királyné tisztelete. 1. Rozáliom királynéja. 2. Oh malaszttal teljes szent Szűz. 3. Örvendetes olvasó. 4. Szent olvasót elvégeztük. 5. Őh egeknek lilioma, Pest 1857. Nyomatott
A szomorú királykisasszony. Feldolgozta: BRÉDA SZILVIA
A szomorú királykisasszony Feldolgozta: BRÉDA SZILVIA 119 120 A mese Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy király, annak volt egy gyönyörűséges szép leánya, aki soha el nem mosolyodott, mindig
A megváltás története, I. rész
A megváltás története, I. rész A megváltás története című írásaink olyan sorozatot alkotnak, amelyek a bűnbeeséstől kezdve Isten Fia emberré lételéig végigkísérik Isten küzdelmét az ember megváltásáért.
Bereczki Sándor. Isten Fia. Igehirdetések 6. Mindenki Temploma
Bereczki Sándor Igehirdetések 6. Isten Fia Mária fia Mindenki Temploma Isten Fia Mária fia De te, Efratának Bethleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei között: belőled származik nékem, a ki uralkodó az
Pillangó, ha lehetnék, Táncolnék, míg röpít a szél. S ha én lennék a cinege a fán, A dallal Istent dicsérném.
1 - Pillangó ha lehetnék... 7 Pillangó, ha lehetnék, Táncolnék, míg röpít a szél. 7 S ha én lennék a cinege a fán, dallal Istent dicsérném. 7 Vagy kis halként a tó fenekén buborékot vígan eregetném. e
2013. tél. XVII. évfolyam 4. szám. Áldott karácsonyt kívánunk kedves olvasóinknak!
2013. tél XVII. évfolyam 4. szám Áldott karácsonyt kívánunk kedves olvasóinknak! Gondolatok egy kiállítás képrészlete alapján 2013 Ádventjén Megfürödve lelkileg Olescher Tamás Hiszek egy Megjelent nek,
Jövőre is lesz Karácsony! Dalszövegek, hogy mire újra eljön a Szenteste, a család együtt énekelhesse a Mennyből az angyalt
Jövőre is lesz Karácsony! Dalszövegek, hogy mire újra eljön a Szenteste, a család együtt énekelhesse a Mennyből az angyalt 1 Szerkesztette és a jog tulajdonosa: Karácsonyanyó Kizárólag teljes terjedelmében,
Bérmálási vizsgakérdések
1 Bérmálási vizsgakérdések 1. Miért bérmálkozol? Hogy a Szentlélek ajándékát elnyerjem. 2. Mire képesít a Szentlélek a bérmálkozásban? Hogy felnőtt keresztény legyek, vagyis saját akaratomból Jézus tanítványa
2018. jún.3. Úrnapja 22.
2018. jún.3. Úrnapja 22. VASÁRNAPI ÜZENET KÉT SZÖVETSÉG Úrnapján idén a két legfontosabb szövetség szentírási szakaszait hallottuk: Mózes vérrel hinti meg a népet, mely megígéri, hogy megtartja Isten rendeléseit,
Én Istenem! Miért hagytál el engem?
Édes Illat Én Istenem! Miért hagytál el engem? Sóhajtotta Jézus, miközben a fakereszten felfüggesztve, vércseppek csöpögtek végig a testén. És akkor, nem lélegzett többet. Nem, te voltál minden reményem!
A Mese és a Dal. Bevezetés (Zsolt. 19 és a Zsidó levél 1 alapján) (Zsoltárok 19,1-2, parafrázis)
A Mese és a Dal Bevezetés (Zsolt. 19 és a Zsidó levél 1 alapján) A Menny arról énekel, hogy milyen nagy az Isten, és az egek azt kiáltják: nézzétek, mit teremtett! Minden nap és minden éjjel errõl beszélnek.
HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.
Tanítók Fekete István Egyesülete 2016/17. tanév Feladási határidő: 2017. január 13. (péntek) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 3. Az iskola kódja: H- A versenyző
A debrői kertek alatt (gyermekjáték / Heves vm.) A kazári piacon Bábi, Bábi, de beteg (gyermekjáték)... 2
Tartalom A debrői kertek alatt (gyermekjáték / Heves vm.)... 2 A kazári piacon... 2 Bábi, Bábi, de beteg (gyermekjáték)... 2 Búbb bújj zöld ág (magyar népdal)... 2 Elfogyott a krumplileves... 3 Elvesztettem
A választók névjegyzéke
A választók névjegyzéke 1. Czikhardt Gyula 41. Fekete Lídia 81. Tarcsi Béla 2. Egyházy Béla 42. Csizmadia Zoltán 82. Tarcsi Béláné 3. Egyházy Sarolta 43. Ifj. Csizmadia Zoltán 83. Kovács Gáspárné 4. Ifj.
- Kézirat. Budapest, 1980. -
V É R T E S S Z Ő L Ő S I L A K O D A L O M. Lánczos Zoltán. - Kézirat. Budapest, 1980. - V É R T E S S Z Ő L Ő S I L A K O D A L O M. Lánczos Zoltán. - Kézirat. Budapest, 1980. - - 2 - Vértesszőlős lakói
Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása
Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Helyszín: Nick Ideje: 2014. szeptember 20. 10.00 óra Szeptember 20-án ismét egy kedves meghívásnak
Könnyek útja. Versválogatás
Könnyek útja Versválogatás Szerző: Nemes Kiss Kata Minden jog fenntartva Borítóterv és kivitelezés: Boris Vanessza Szerkesztette: Lélek Sándorné 2014. Előszó a Könnyek útjához: A szépség: álom. Az álom
1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút
1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért
Gulyás Pál versei. Mutatvány a Napkelet verspályázatából.*
HÚZD A KUTAT. Gulyás Pál versei. Mutatvány a Napkelet verspályázatából.* Húzd a kutat és idézd föl bátran tiszta szellemét, hadd merüljön fel a mélyből, hol aludta szenderét! Csillogjon ezüstruhája, hömpölyögjön
6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE
6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE gyülekezeti (vasárnap délelőtti) istentiszteleten felépítés BEVEZETÉS (BEJELENTÉS, IMÁDSÁG) RÖVID IGEHIRDETÉS HÁZASTÁRSAK MEGÁLDÁSA 67 A házasság megáldásának emlékünnepe
Petőfi Sándor: FA LESZEK, HA...
Petőfi Sándor: FA LESZEK, HA... Fa leszek, ha fának vagy virága. Ha harmat vagy: én virág leszek. Harmat leszek, ha te napsugár vagy... Csak hogy lényink egyesüljenek. Ha, leányka, te vagy a mennyország:
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Mennyország, Isten. otthona
A Biblia gyermekeknek bemutatja A Mennyország, Isten gyönyörű otthona Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
KÉT TALÁLKOZÁS KÖZÖTT
Horváth Levente KÉT TALÁLKOZÁS KÖZÖTT Áhítatok vasárnapokra Válogatta és szerkesztette Daray Erzsébet 3 Horváth Levente, 2013 Textbridge, 2013 Koinónia, 2013 A bibliai idézeteket az 1975. évi Új fordítású
SEGÍTSÜNK A BAJBAN LÉVŐ CSALÁDOKON
2018. szept.9. évközi 23. vas. 34. SEGÍTSÜNK A BAJBAN LÉVŐ CSALÁDOKON A JÖVŐ HETI (SZEPT.16.) PERSELYÜNKKEL! India legkeresztényibb államában, Keralában eddig soha nem látott árvíz pusztított. 1.8 millió
Imalánc az Engesztelő Kápolna felépüléséért
Imalánc az Engesztelő Kápolna felépüléséért január 18-tól, Árpádházi Szent Margit napjától október 1-ig, Lisieux-i Kis Szent Teréz ünnepéig A másik Kis Szent Terézhez mondott ima mellett készült egy komolyabb
2018. jún.10. évközi 10. vas. 23.
2018. jún.10. évközi 10. vas. 23. VASÁRNAPI ÜZENET A mai evangéliumban Jézust rokonai háborodottnak tartják, a zsidók meg megszállottnak. Jézus pedig inkább nevezi családtagjának azt, aki az Isten akaratát
Csak az Isten kegyelme segíthet
Csak az Isten kegyelme segíthet Lectio: Ef 2,1-13 Textus: Ef 2,4-10 Kedves Testvéreim! Róm 1,18-ban ezt olvassuk: Mert nyilván van az Istennek haragja mennyekből, az embereknek minden hitetlensége és hamissága
B F C Hamis érvelések, feltételezések nem fejthetik meg Őt. B F G Vers és az ének, szobrok és a képek nem mondhatják el, milyen nagy Ő.
Minden áldás am F Soha nem volt még ilyen áldott éj, am mely a világra így hatna. am F Nem is lesz most már, hiszen nincs senki más, am F am ki önmagát így adná, s a sötétséget eloszlatná. Jött, mint kisgyermek,
KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT
Pasarét, 2011. november 17. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Alapige: 2Korinthus 5,10 Mert nékünk, mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt,
Ünnepelj ma velünk! (óravázlat)
Barátka Agnieszka (Lengyelország) Ünnepelj ma velünk! (óravázlat) célcsoport: időkeret: magyarul tanuló külföldiek (középhaladók) 2 x 90 perc tanítási célok: - az ünnepek témakör feldolgozása - az olvasott
A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA, AZ EGYHÁZ ANYJA
A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA, AZ EGYHÁZ ANYJA AZ ÁLTALÁNOS RÓMAI NAPTÁRBAN MÁJUS Pünkösd vasárnapját követő hétfő (Pünkösdhétfő) A Boldogságos Szűz Mária, az Egyház Anyja Emléknap A MISEKÖNYVBEN (898-900.
December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.
A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,
Adventi Hírnök Szálljatok le szálljatok le
1. Adventi Hírnök 1. Adventi hírnök: friss fenyő ág, Lobog az első gyertya láng! Karácsonyt várva lázban a föld, Isteni gyermeket köszönt. 2. Adventi hírnök: friss fenyő ág, Lobog már két kis gyertya láng!
A DALOK FORRÁSJEGYZÉKE
A DALOK FORRÁSJEGYZÉKE Félkövér betűvel, számmal szerepelnek a hangzó melléklet felvételeinek jelzetei. A kottával nem közölt, csak hivatkozott adatok zárójelben olvashatók Újesztendő Bevezető: AP 15.777a
TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK
TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK Templomunk-iskolánk nevelési helyszíne Nagy előnye iskolánknak, hogy földrajzilag is közel áll hozzánk fenntartó gyülekezetünk temploma. Hagyományosan minden tanévet itt kezdünk,