J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Borsosgyőri Városrész Önkormányzata Testületének május 28-i ülésén.
|
|
- Marcell Bogdán
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 BORSOSGYŐRI VÁROSRÉSZ ÖNKORMÁNYZATA Szám: 1/21-16/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Borsosgyőri Városrész Önkormányzata Testületének május 28-i ülésén. Jelen vannak:, Tóth József és Varga Zoltánné képviselők, 3 fő. Horváthné Farkas Andrea aljegyző, Nagy Zsolt gazdasági osztályvezető, Bakalár Attila köztisztviselő, Horváth Katalin jegyzőkönyvvezető, Városi TV munkatársai, Papa-ma.hu internetes honlap munkatársa, Állampolgárok a jelenléti ív szerint. Köszönti a megjelenteket, a testület ülését 16,00 órakor megnyitja. Megállapítja, hogy a testület ülése határozatképes, 3 fő képviselő jelen van. Megkérdezi, hogy a meghirdetett napirenden kívül van-e egyéb javaslat. Miután egyéb javaslat nem érkezett, kéri a testület állásfoglalását a meghívóban jelzett napirendi javaslatról. A testület 3 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta: 24/2013. (V.28.) határozat Borsosgyőri Városrész Önkormányzatának Testülete május 28-i ülésének napirendjét az alábbiak szerint határozza meg: 1. Önkormányzati rendelet-tervezet véleményezése Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének /2013. ( ) önkormányzati rendelet-tervezete a Pápa városban biztosítható személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételének rendjéről, a fizetendő térítési díjak megállapításáról szóló 14/2011. (V.30.) önkormányzati rendelet módosításáról Előadó: 2. Beszámoló a Városi Óvodák tevékenységéről Előadó: 3. Borsosgyőri Városrész Önkormányzata évi költségvetési előirányzatának felhasználásáról szóló döntés Előadó:
2 1. Önkormányzati rendelet-tervezet véleményezése 2 Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének /2013. ( ) önkormányzati rendelet-tervezete a Pápa városban biztosítható személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételének rendjéről, a fizetendő térítési díjak megállapításáról szóló 14/2011. (V.30.) önkormányzati rendelet módosításáról Előadó: A napirend tárgyalásán jelen van Szalainé Tihanyi Andrea, Pápa Város Önkormányzatának Egyesített Szociális Intézménye vezetője, valamint Bene Andrásné gazdasági vezető. Megkéri Szalainé Tihanyi Andrea intézményvezetőt, a rendelet-tervezettel kapcsolatban nyújtson szóbeli kiegészítést arra vonatkozólag, hogy az mennyiben érinti a településrész lakosságát. Szalainé Tihanyi Andrea intézményvezető Elmondja, a 2013-as rendelet-tervezet csak minimális változást tartalmaz. Azonban fontos az étkeztetésre vonatkozó változás, amely véleménye szerint a településrész lakosságát is érinti. Hozzáteszi, az erre vonatkozó ár a tavalyi évben 250,- Ft/ nap, az ételkiszállítás térítési díja pedig 130,- Ft/nap volt. Az étkeztetés térítési díját 380,- Ft/ nap, az étel kiszállítás térítési díját pedig 135,- Ft/ nap összegben javasolja megállapítani az önkormányzati rendelet-tervezet. Elmondja, hogy a jelenleg hatályos rendelet nem tartalmaz az étkezésre és a szállításra vonatkozólag méltányossági táblát, azonban az említett emelkedés miatt, jelen rendelettervezethez elkészült egy ilyen jellegű táblázat. A jövedelemmel nem rendelkező személyek részére továbbra is ingyenesen biztosítanak étkezést, viszont nem létezik külön, ingyenes kategória. A legrászorultabb személyek tekintetében minden esetben az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegéhez (28.500,- Ft/hó) viszonyítva kerül megállapításra a méltányosság. Hozzáteszi, aki magasabb jövedelemmel rendelkezik, az a jövőben teljes áron fogja tudni az étkezést igénybe venni. A házi segítségnyújtásra vonatkozóan elmondja, e tekintetben sem az összeg, sem pedig a méltányossági táblázat nem változott. Kihangsúlyozza, hogy az Időskorúak Gondozóházában 66 % -kal változott a térítési díj összege, melynek indoka, hogy az elmúlt évekhez képest, az átmeneti és a tartós bentlakásos ellátásnak a hozzájárulása, normatívája megváltozott, ugyanis mindkettő egyforma központi költségvetési támogatásban részesül. Hozzáteszi, az intézményi tartós bentlakásos ellátás, a jelenleg hatályos ,- Ft/fő/hó ról, ,- Ft/fő/hó összegűre emelkedik, amely véleménye szerint minimális, de az Időskorúak Gondozóháza ugyanezen kategóriába tartozik, ezért emelkedik meg arra vonatkozólag is a térítési díj. Elmondja, hogy a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló évi III. törvény a meghatározza, hogy a jövedelemből mekkora % - os arány vonható le térítési díjként. A határ az átmeneti elhelyezést nyújtó intézmények esetében a jövedelem 60% -a, a tartós bentlakásos intézmények esetében pedig 80%-os arányú. A nappali ellátást nyújtó intézmények között kihangsúlyozza az Idősek Klubját, valamint azon belül a szolgáltatásként biztosított étkeztetést. Hozzáteszi, hogy az Idősek klubja tekintetében a nappali ellátás étkezés nélküli formájának az összege, valamint a méltányossági táblája nem változott, az erre vonatkozó intézményi térítési díjat továbbra is 500,- Ft/fő/nap összegben javasolja megállapítani az önkormányzati rendelet-tervezet. Kiemeli, a demens betegek részére nyújtott nappali szolgáltatást, amit egyre többen vesznek igénybe olyan idős emberek, akiknek ellátását nehéz otthoni körülmények között megoldani, és így legalább ez által a nappali felügyeletük biztosított, melynek összege szintén nem változott, 460,- Ft/fő/nap, amely étkezést is magában foglal. Elmondja, az étkezés összege tekintetében a tavalyi évhez képest csökkenés figyelhető
3 3 meg, mivel azt a tavalyi 540,- Ft/fő/nap-hoz képest 380,- Ft/fő/nap összegben kívánja megállapítani a rendelet-tervezet, melyre vonatkozólag szintén készült méltányossági tábla. Hozzáteszi, a többi ellátás, mint a Fogyatékosok Nappali Intézményében, vagy a Hajléktalan Személyek Átmeneti Szállásán történő ellátás térítési díja a rendelet-tervezet szerint változatlan marad. Megköszöni a kiegészítést. Megkérdezi, hogy amennyiben az ellátásokat illetően bárkinek problémája merül fel, továbbra is a Barát utcában kell-e érdeklődni. Szalainé Tihanyi Andrea intézményvezető Elmondja, hogy az alapszolgáltatásokról a Pápa, Barát utca 7. szám alatti Gondozási Központban lehet informálódni, az intézményi ellátást illetően pedig a Barát utca 9. szám alatt állnak az érdeklődők rendelkezésére. Megkérdezi, hogy az ellátási rendszer tekintetében az életkor, vagy a nyugdíj számít feltételként. Szalainé Tihanyi Andrea intézményvezető Elmondja, hogy minden ellátásnak megvan a saját kritériuma. Az idősellátásnál természetesen alapfeltétel a nyugdíjaskor feletti életkor betöltése, a bentlakásos részen gondozási szükséglethez van az ellátás hozzáigazítva, ami azt jelenti, hogy amennyiben valaki 4 órán túli gondozási szükséglettel rendelkezik, ők láthatók el annak keretein belül, azonban akik óraszámot illetően ez alatti kategóriába tartoznak, őket házi segítségnyújtás formájában láthatják el. Az étkezés tekintetében feltétel a nyugdíjaskor, a hajléktalan lét, vagy a krónikus betegségben történő szenvedés. Megkérdezi, hogy jelenleg mi számít határnak a nyugdíjaskor tekintetében. Szalainé Tihanyi Andrea intézményvezető Elmondja, az a személy, aki jogosultságot szerzett, igénybe veheti az említett ellátásokat. Kihangsúlyozza az Idősek Klubjában történő ellátást, amennyiben van a településrészi lakosság körében olyan szellemileg hanyatló, időskorú ember, akinek napközbeni ellátása a családja számára megterhelő volna, ők nagyon szívesen fogadják e tekintetben a kérelmezőket, valamint az ellátásra szorulókat. Megköszöni a válaszokat. Hozzáteszi, amennyiben az ellátások tekintetében helyi lakosok a Részönkormányzatnál érdeklődnek, szívesen továbbirányítják őket az említett intézmények felé. Megállapítja, hogy az előterjesztéssel kapcsolatban kérdés, hozzászólás, észrevétel nem érkezett. Kéri a testület állásfoglalását az előterjesztéssel kapcsolatban. A testület 3 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta:
4 4 25/2013. (V.28.) határozat Borsosgyőri Városrész Önkormányzatának Testülete Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének a Pápa városában biztosítható személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételének rendjéről, a fizetendő térítési díjak megállapításáról szóló /2013. (..) rendelet-tervezetét a Képviselőtestületnek elfogadásra javasolja. 2. Beszámoló a Városi Óvodák tevékenységéről Előadó: A napirend tárgyalásán jelen van Csákvári Judit a Pápai Városi Óvodák vezetője. Megkérdezi t, kíván-e szóbeli kiegészítéssel élni az írásbeli beszámoló tekintetében. Elmondja, kiegészítéssel nem kíván élni, azonban a felmerülő kérdésekre szívesen válaszol. Megkérdezi, hogy Borsosgyőr és Kéttornyúlak vonatkozásában, a Pápai Városi Óvodák Kéttornyúlaki Tagóvodájában mennyi a pontos csoportlétszám, valamint, hogy létezik-e olyan rendelkezés az óvodai beíratás vonatkozásában, hogy a borsosgyőri, valamint a kéttornyúlaki lakosú gyermekeket oda kötelező felvenni. Elmondja, a csoportlétszámot tekintve a maximum a 32 fő, másrészt hozzáteszi, vidéki gyermekek ellátása csak a vidéki települési óvodákban lehetséges. Megkérdezi, ha az óvodai beíratás vonatkozásában egy, a településrészen élő család úgy dönt, hogy gyermekét pápai óvodába szeretné beíratni, őt kötelező-e oda felvenni. Elmondja, Pápa városában óvodai körzetek léteznek, ennek megfelelően a borsosgyőri, valamint a kéttornyúlaki gyermekeket elsősorban a Kéttornyúlaki Óvodába irányítják. Megkérdezi, hogy az említett óvoda tekintetében indokolt esetben van-e lehetőség a csoportlétszám 32 fő feletti bővítésére. Elmondja, hogy a 32 fős létszám is csak a borsosgyőri, valamint a kéttornyúlaki szülőkre tekintettel került engedélyezésre, azonban nem szívesen, mivel ha 2 óvónő 25 fős gyermeklétszámmal foglalkozik, a délelőttös, reggel 7 órától, délelőtt 10 óráig egyedül van a csoporttal, ami alatt szintén ugyanolyan figyelmet kell a gyermekekre fordítania, mint a többi napszakban és e tekintetben nem mindegy, mekkora a csoportlétszám. Véleménye szerint csak erre tekintettel, - hogy helybeli gyermekek ellátását tudják így biztosítani - került engedélyezésre a 32 fős létszám, de amennyiben e fölötti létszám alakulna ki, abban az
5 5 esetben megkeresik azt a lehetőséget, hogy pápai intézményben ajánlanak fel helyet, és ott kerülnek elhelyezésre a gyermekek. Megkérdezi, hogy értelmezése szerint nem a helyhiány, hanem a hozzárendelt személyzet volna-e kevés csoportlétszám bővítés esetén. Elmondja, hogy a helyhiány is problémás, valamint 32 fős létszám feletti csoport kialakítását a jogszabály sem engedi meg. Újból kihangsúlyozza, hogy az óvodában vannak olyan időszakok, amikor kolléganője egyedül van a csoporttal, és a 25 fős csoportlétszámhoz viszonyítva megfelelő egy óvónő felügyelete is, mivel kollegái megfelelő képesítéssel rendelkeznek annak ellátásához, de afeletti létszám mellett egyszemélyes óvónői felügyelet esetében már problémás volna a helyzet. Elmondja, az írásos beszámoló adatai alapján megállapítható, hogy a Kéttornyúlaki Tagóvoda működőképes marad a jövőben is. Elmondja, még egy év, amíg nem kötelező a 3 évet betöltött gyermekeket az óvodába beíratni. Hozzáteszi, % azon szülők aránya, akik 3 éves korban még nem szeretnék beíratni óvodába gyermeküket. Megjegyzi, a jövőben is törekednek annak fenntartására, hogy városi óvodai szinten minden gyermek ellátása biztosítva legyen, ahogyan az az eddigi évek során is megtörtént. Megkérdezi, amennyiben a Kéttornyúlaki Tagóvodában a csoportlétszám eléri a maximumot, és egy, a településrészen élő édesanya vissza szeretne menni dolgozni, mert megszűnik a jogosultsága a számára folyósított gyermekgondozási segély tekintetében, ezért gyermekét beíratná az említett óvodába, abban az esetben Pápára irányítják-e. Elmondja, az óvodai beíratás után, a gyermekek előjegyzése központilag kerül rendezésre, és az üresen maradt férőhelyek függvényében történik meg a konkrét helyre irányítás, természetesen figyelve arra, hogy a szülő munkahelyéhez, vagy a lakóhelyhez legközelebb eső óvodát ajánlják fel alternatívaként. Azonban az üres férőhelyeket mindenképpen figyelembe kell venni, a gyermekek egyenlő elosztása érdekében, hogy biztosítva legyen az óvodákban az azonos csoportlétszám. Megjegyzi, ez mind a gyermekek, mind a szülők érdekét, valamint kollegái terheltségét segíti és szolgálja. Megkérdezi, azon esetben, ha egy 5 éves gyermek a településrészi óvodába jár, a testvére eléri az óvodaköteles kort, ő ugyanabba az intézménybe felvehető-e. Elmondja, létezik az óvoda tekintetében egy bekerülési szempontrendszer, amely szerint első a tanköteles korú gyermek, akit mindenképpen, és a saját körzetében kell elhelyezni, ezután említi meg a hátrányos, és a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeket, illetve azon dolgozó szülők gyermekeit, akik gyermekének ellátása emiatt még szükségesebbé vált. A továbbiakban pedig azon szülőket, akik igénylik gyermekük részére az ellátást, hozzáteszi ez a legfontosabb szempontrendszer, amelyet szigorúan be kell tartaniuk. A feltett kérdésre
6 6 válaszolva elmondja, az említett testvért is kötelező a saját körzetének óvodájába felvenni, mivel a tankötelezettség jelenleg még az 5 éves korú gyermekek tekintetében áll fenn, de szeptember 1-jétől már a 3 évet betöltött gyermeket is kötelező lesz óvodában elhelyezni. Megköszöni a kérdésekre adott válaszokat, hozzáteszi, azok számára kielégítőek voltak. Elmondja, kívánja, hogy a Kéttornyúlaki Tagóvoda még sokáig működjön, és bízik benne, hogy a két településrész fiataljainak gyermekvállalási kedve megnő, amelynek következményeként továbbra is fenntartható lesz az óvodai csoportlétszám. Hozzáteszi, ő is bízik az említettekben, megjegyzi, a Kéttornyúlaki Tagóvodához gyökerek és egyben kellemes emlékek is fűzik, mivel az első 4 évét ott töltötte el kezdő óvónőként. Elmondja, örül annak, hogy ugyanúgy, ahogyan a többi pápai óvodának, a kéttornyúlakinak sorsát is szívén viseli az intézményvezető. Varga Zoltánné képviselő Mint a Pápai Városi Óvodák Kéttornyúlaki Tagóvodájának vezetője, szintén megköszöni az intézményvezetőnek, hogy az óvoda sorsát a többiével hasonló módon kezeli. A testvérek viszonylatában hozzáteszi, a két településrész kis közösséget alkot, ezáltal nagyon jól ismerik a családokat, és már előre tudják, hogy az elkövetkezendő években kinek a testvérére számíthatnak a beíratásnál, így semmiképpen nem maradnak ki a létszámból. Megjegyzi, törvényileg is lehetőség nyílik arra, hogy olyan gyermeket felvegyenek, aki jelenleg bölcsődés és szeptemberben egy hónap híján még nem éri el az óvodaköteles kort, de szeptembertől már biztosítják neki az óvodai elhelyezést. Elmondja, sem Borsosgyőrött, sem pedig Kéttornyúlakon nem jellemző, hogy a szülők, gyermekeik 3 éves koruk betöltésekor ne vennék igénybe az óvodai ellátást. Több év tapasztalata alapján megállapítható, hogy a körzetbe tartozó gyermekek szülei az említett óvodát választják, amely örömmel tölti el, hozzáteszi, mindenkit nagy szeretettel várnak a jövőben is. Megkérdezi a Kéttornyúlaki Tagóvoda, felszereltség, valamint játékok tekintetében megfelele a követelményeknek, valamint, hogy azt Pápa Város Önkormányzata az előírt szabályoknak megfelelően tartja-e fenn. Elmondja, hogy az alapvető feltételek biztosítottak a településrészi óvodában, hozzáteszi, hogy Pápa Város Önkormányzatához a Városi Óvodák vonatkozásában nyújtják be költségvetési igényeiket. Értekezleteiken minden tagóvoda-vezető jelen van, és a költségvetés úgy készül el, hogy megbeszélik a fontossági sorrendet, ahol mindegyik óvoda legfontosabb elemei megtalálhatók, lehet az akár felújítás, akár eszközfelszereltséggel kapcsolatos probléma, megjegyzi egyformán törekszik arra, hogy minden óvodába eljusson az, amire ott a leginkább szükség van. Véleménye szerint a vezetői értekezleteken mindenki lehetőséget kap arra, hogy elmondja az adott óvodában felmerülő problémákat, hozzáteszi, az elmúlt években ez nagyon jól működött, ugyanis sikerült olyan kommunikációs formát kialakítani, amelyben mindenki megérti azt is, ha a másik fél problémája erőteljesebb és a pénzügyi csoportosításból az kell, hogy prioritást élvezzen, valamint az is egyértelmű mindenki számára, hogy azt követően mi a további megoldási sorrend. Elmondja, örömmel tölti el, hogy mind a 10 vezető megérti ennek fontosságát, megjegyzi, nem szeretné, ha bármikor előfordulna, hogy lenne
7 7 olyan óvoda, amely nagyon lemarad vagy hátrányt szenved a többihez képest. Hozzáteszi, tapasztalatai szerint nem csak a pályázatokhoz, hanem az önkormányzati támogatáshoz kapcsolódóan is egyformán, és együttműködve segítik mind a 10 óvoda fejlődését. Hangsúlyozza a Kéttornyúlaki Tagóvoda esztétikusságát, valamint, hogy az előző években történő felújítás még jobban kiemeli a baráti, családias jellegű hangulatát. Megköszöni a választ. Hozzáteszi, ismeri a településrészi óvodát, és örömmel tölti el, hogy jól működik, valamint az elhangzottakra reagálva gratulál a sikeres vezetői együttműködéshez. Kiegészítésként elmondja, hogy egy, a jövő évre tervezett fejlesztést szeretnének megvalósítani a településrészi óvodában és véleménye szerint ez az a fórum, ahol ehhez támogatást kérhet. Hozzáteszi, mivel az óvodában jelenleg cserépkályhás fűtési rendszer van, az még okoz problémákat, mert például nehéz úgy karbantartót találni, hogy 6 órás munkaidőben ő elvégzi ugyan feladatát, és maximálisan megtesz minden tőle telhetőt, de a téli időszakban neki nem reggel 6 órakor kezdődik a munkaideje, hanem azt az adott időjárási körülmények nagymértékben befolyásolják. Tehát szeretnének az óvodában gázfűtési rendszert kialakítani, mivel már a cserépkályhák újrarakására is megérett a helyzet, és az egyszeri beruházás a későbbiek során jobban megtérülne, akkor is, ha a beruházás összege jelenleg nem kevés. Megjegyzi, a tagóvoda-vezetővel részletesen kiszámolták, hogy fűtésre, valamint egyéb energiára konkrétan mekkora összeg használódik el. Véleménye szerint a fűtési rendszer korszerűsítése a gyermekek érdeke is, mivel a fatüzelés nem biztosít olyan hőérzetet, mint a gázfűtés. Megjegyzi az árajánlatok már megérkeztek, jelenleg még egyet várnak, amely után meghatározásra kerül azon összeg, amelyből megvalósítható volna a gázfűtés kialakítása. Elmondja, tudomása szerint a Református Egyház tulajdona az épület, és a karbantartás fejében használja az önkormányzat, nem kell érte semmi költséget leróni. Amennyiben ott beruházás szükséges, véleménye szerint azt megelőzi majd egy, az egyházzal folytatott tárgyalás. Elmondja, ez az első fórum, ahol hivatalosan is meg tudja köszönni a segítséget. Elmondja, már régebben is történtek az egyházzal tárgyalások, de további tárgyalások szükségesek az említettek vonatkozásában. Tóth József képviselő Elmondja, az írásos beszámoló elején található, létszámadatokat évekre lebontó táblázatot vizsgálva megdöbbentette az utolsó két oszlop, amely a hátrányos és a halmozottan hátrányos gyermekek számát tartalmazza. Ugyanis a gyermekvédelmi kedvezményben részesülők száma állandónak mondható, körüli, viszont a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek esetében 4 év alatt hatszorosára nőtt a számuk, ezért megkérdezi, hogy mi lehet ennek a valódi oka. Elmondja, az említetteknek a legfőbb oka, hogy 2009-ben a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek részére bevezetésre került az óvodáztatási támogatás. Hozzáteszi, abban az évben még nem kaptak ezzel kapcsolatosan a szülők tág körű információt, ezért nem is jelentkeztek,
8 8 nem töltötték ki a nyilatkozatot. Ezzel a támogatással az volt a cél, hogy mielőbb behívják a gyermekeket az óvodába, megjegyzi, két feltétele volt, egyrészt hogy a gyermekeknek, legkésőbb a negyedik életévük betöltéséig meg kell kezdeniük az óvodát, másrészt pedig, hogy a szülők rendelkezzenek az általános iskola 8 osztályát igazoló bizonyítvánnyal. A szülők számára vonzóerő volt, hogy a nyilatkozattétellel megkapják a támogatást, amint az információ eljutott az érintettekhez, a nyilatkozatot egyre több ilyen személy töltötte ki. Tehát a törvény bevezetése, valamint az információáramlás az, amelyeknek az említett számemelkedés leginkább betudható. Megjegyzi, egy évben két alkalommal van kötelezettségük e tekintetben igazolást kiadni, egyrészt az érintett gyermekek rendszeres óvodába járásáról, illetve arról, hogy megfelelő időben kerülnek be az óvodába. A 2013-as év első félévi adatai alapján ugyanúgy a 100 körüli létszám figyelhető meg, véleménye szerint tehát az óvodás korosztályt mérve, Pápa városában ennyi ezen családok száma, e téren emelkedés nem figyelhető meg. Tóth József képviselő Megköszöni a választ, hozzáteszi, így már érthetőek számára az adatok, csak a 4 év alatt történő hatszoros emelkedés - pusztán a száraz számadatok alapján - eléggé megdöbbentette. Megköszöni a képviselő úr kiegészítését, mert így már egyértelmű mindenki számára, hogy az érintett törvényi rendelkezés bevezetése, valamint annak hatására történő információáramlás az emelkedés valódi oka. Megköszöni a válaszokat. Megállapítja, hogy az előterjesztéssel kapcsolatban további kérdés, hozzászólás, észrevétel nem érkezett. Kéri a testület állásfoglalását a napirendben szereplő előterjesztéssel kapcsolatban. A testület 3 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta: 26/2013. (V.28.) határozat Borsosgyőri Városrész Önkormányzatának Testülete a Városi Óvodák tevékenységéről szóló beszámolót Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének elfogadásra javasolja. A testület üléséről eltávozott. 3. Borsosgyőri Városrész Önkormányzata évi költségvetési előirányzatának felhasználásáról szóló döntés Előadó: Javasolja, hogy a Borsosgyőri Városrész Önkormányzatának Testülete a Borsosgyőri Falunapi Programok megszervezésére, ,- Ft támogatást biztosítson.
9 9 Horváthné Farkas Andrea aljegyző Megkérdezi, hogy az előirányzatot a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ részére kívánják-e átadni, mert abban az esetben azt a határozatban is nevesíteni kell. Elmondja, hogy a tavalyi év során biztosított ,- Ft összeget is a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ részére adták át, az idei évben is hasonlóan szeretnének ez ügyben eljárni. Megállapítja, hogy az előterjesztéssel kapcsolatban további kérdés, hozzászólás, észrevétel nem érkezett. Kéri a testület állásfoglalását a napirendben szereplő előterjesztéssel kapcsolatban. A testület 3 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta: 27/2013. (V.28.) határozat Borsosgyőri Városrész Önkormányzatának Testülete a Borsosgyőri Falunapi Programok megszervezésére ,- Ft összegű támogatást biztosít. A Borsosgyőri Városrész Önkormányzatának Testülete felkéri a Polgármestert, hogy Pápa Város Önkormányzata évi költségvetéséről szóló 5/2013. (II.28.) önkormányzati rendelet 7. (9) bekezdés a) pontja alapján az 5. cím 4.4 előirányzat csoport Borsosgyőri részönkormányzat feladatai terhére a jóváhagyott feladathoz ,- Ft fedezetet biztosítson a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ költségvetési előirányzatának megemelésével az önkormányzat költségvetésében. Határidő: azonnal Felelős: Dr. Áldozó Tamás polgármester Rádi Róbert kabinetvezető Megkérdezi a jelenlévő állampolgárok kívánnak-e kérdéssel élni, valamint bármely problémával kapcsolatban bejelentést tenni. Megköszöni a jelenlévők részvételét, mindenkinek jó erőt, egészséget kívánva. Ezt követően a Képviselőtestület nyilvános ülését 16, 30 órakor bezárja. K. m. f. Máté István elnök Varga Zoltánné képviselő jegyzőkönyv-hitelesítő
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Tapolcafői Városrész Önkormányzata Testületének 2013. május 29-i ülésén.
TAPOLCAFŐI VÁROSRÉSZ ÖNKORMÁNYZATA Szám: 1/22-14/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tapolcafői Városrész Önkormányzata Testületének 2013. május 29-i ülésén. Jelen vannak:, Somogyi Zoltán, Takácsné Molnár
JEGYZŐKÖNYV. Dr. Vörös Ibolya javaslatot tett a megváltoztatott napirend elfogadására.
PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGA 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: (89) 515-021 Fax: (89) 311-989 e-mail: szoccsoport@papa.hu JEGYZŐKÖNYV Készült: Pápa Város
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Tapolcafői Városrész Önkormányzata Testületének február 11-én órakor tartott ülésén.
TAPOLCAFŐI VÁROSRÉSZ ÖNKORMÁNYZATA Szám: 1/22-2/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tapolcafői Városrész Önkormányzata Testületének 2015. február 11-én 17.00 órakor tartott ülésén. Jelen vannak:, Patyi
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Borsosgyőri Városrész Önkormányzata Testületének február 3-i ülésén.
BORSOSGYŐRI VÁROSRÉSZ ÖNKORMÁNYZATA Szám: 1/21-2/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Borsosgyőri Városrész Önkormányzata Testületének 2014. február 3-i ülésén. Jelen vannak:, Tóth József és Varga Zoltánné
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Borsosgyőri Városrész Önkormányzata Testületének február 11-i ülésén.
BORSOSGYŐRI VÁROSRÉSZ ÖNKORMÁNYZATA Szám: 1/22-1/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Borsosgyőri Városrész Önkormányzata Testületének 2015. február 11-i ülésén. Jelen vannak:, Benkő Dezső, Simon Sándor,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Borsosgyőri Városrész Önkormányzata Testületének 2014. augusztus 26-i ülésén.
BORSOSGYŐRI VÁROSRÉSZ ÖNKORMÁNYZATA Szám: 1/22-13/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Borsosgyőri Városrész Önkormányzata Testületének 2014. augusztus 26-i ülésén. Jelen vannak:, Tóth József és Varga
Jegyzőkönyv. Készült: A Pénzügyi Bizottság május 29-án 12 óra 30 perckor a Városháza I. emeleti tárgyalótermében megtartott nyilvános üléséről.
PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA ELNÖKÉTŐL szám: 7/4-8/2013 Jegyzőkönyv Készült: A Pénzügyi Bizottság 2013. május 29-án 12 óra 30 perckor a Városháza I. emeleti tárgyalótermében megtartott
E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselőtestület 2010. június 29-i ülésére
PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 8500 Pápa, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 98. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2010. június 29-i ülésére Tárgy: Előadó: Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének.../2010.
A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület minden tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja.
J e g y z ő k ö n y v Készült: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. december 19.-én, a Községházán 10 órai kezdettel megtartott, munkaterv szerinti soron következő nyilvános üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének augusztus 15-i ülésén, a Városháza épületének nagytermében.
PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám: 1/1-147 /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2013. augusztus 15-i ülésén, a Városháza épületének nagytermében.
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Pénzügyi Bizottsága által 2016. május 19-én 17.00 órai kezdettel megtartott üléséről Jelen vannak: Mellékelt jelenléti ív szerint Helye: Önkormányzat hivatalának tanácskozó
H O M O K B Ö D Ö G E
Szám: 327-2/2013. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 13. napján 17 óra 30 perckor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge Község
(1) Ez a rendelet 2011. november 1-jén lép hatályba. (2) E rendelet rendelkezéseit a hatályba lépését követően indult eljárásokban kell alkalmazni.
Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének../2011. (..) önkormányzati rendelet-tervezete a Pápa városban biztosítható személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételének rendjéről, a
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
7/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny Község Képviselő-testületének 2018. május 30-án megtartott nyilvános üléséről Hozott döntések: 5/2018. (V.31.) önkormányzati rendelet Vasszécseny Község Önkormányzata
Viplak Tibor polgármester. Ellene bejelentés, észrevétel érkezett / nem érkezett. Enying, június.. Kihirdetve: június.
RENDELETTERVEZET Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének /2018. (VI..) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodás keretében nyújtott szociális ellátások intézményi térítési díjairól Enying
10. Napirend Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatokról
1 0. N a p i r e n d BESZÁMOLÓ az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (továbbiakban: Gyvt.)
9. napirend Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról
9. napirend Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról 9. Napirend BESZÁMOLÓ az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról A gyermekek védelméről és a
J e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testülete március 30- án megtartott soron kívüli üléséről.
J e g y z ő k ö n y v Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. március 30- án megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Községháza, tanácskozó terme Jelen vannak: Czédly Gyula,
Az önkormányzat a szociálisan és a gyermekvédelemre rászorultak részére személyes gondoskodást nyújtó alapszolgáltatást és ellátást biztosít.
PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2005. (IX. 30.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról* Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Beleg Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata testületének 2015. április 23.-án (csütörtökön) 17 órakor Beleg Község Önkormányzata hivatali helyiségében megtartott nyilvános
Záradék: A rendelet-tervezetet társadalmi egyeztetése március... napjáig az Enyingi Polgármesteri Hivatal honlapján megtörtént.
RENDELETTERVEZET Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2016. (III..) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodás keretében nyújtott szociális ellátások intézményi térítési díjairól Enying
DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2013.(IV.15.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. A szociális ellátások intézményi térítési díjairól
DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2013.(IV.15.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A szociális ellátások intézményi térítési díjairól Demecser Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a szociális
JEGYZŐKÖNYV. Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó terem
JEGYZŐKÖNYV Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete és Kajászó Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2013. október 29-i együttes üléséről Helye: Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó
J e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testülete március 26-án megtartott soron kívüli üléséről.
J e g y z ő k ö n y v Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. március 26-án megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Községháza, tanácskozó terme Jelen vannak: Czédly Gyula
Kivonat. Készült: Fehérgyarmat Város Önkormányzat Képviselő - testülete 2010. március 25-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből.
Kivonat Készült: Fehérgyarmat Város Önkormányzat Képviselő - testülete 2010. március 25-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből. FEHÉRGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2010. (III.29.)
JEGYZŐKÖNYV. Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 42/2017.(III.27.) HATÁROZATA
Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-6/2017.NY. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. március 27-én, 17
JEGYZŐKÖNYV. a Szociális Bizottság május 29-én megtartott rendes nyílt üléséről
JEGYZŐKÖNYV a Szociális Bizottság 2018. május 29-én megtartott rendes nyílt üléséről Tartalmazza: 29-33 /2018. (V.29.) számú Szociális Bizottsági határozatokat JEGYZŐKÖNYV Készült: a Szociális Bizottság
a Humánerőforrás Bizottság 2013. november 11-én 13.00 órakor, a Polgármesteri Hivatal tárgyalótermében tartott üléséről
Pápa Város Önkormányzatának Humánerőforrás Bizottsága Szám: 6/4-13/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Humánerőforrás Bizottság 2013. november 11-én 13.00 órakor, a Polgármesteri Hivatal tárgyalótermében
DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2011. (IX.7.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. A szociális ellátások intézményi térítési díjairól
DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2011. (IX.7.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A szociális ellátások intézményi térítési díjairól Demecser Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a szociális
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Kiss Lajos polgármester, Schumacher Mária képviselő b./ Tanácskozási joggal résztvevő:
Bakonyság Község Önkormányzata 8557 Bakonyság, Béke u. 14. Szám: 40-3/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonyság Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2016. május 19-én 9,00 órai kezdettel megtartott
J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel)
J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének, Hantos Községi Önkormányzat Képviselőtestületének és Nagylók Községi Önkormányzat Képviselőtestületének
DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT DOROG PF.:43. TF.: FAX.:
DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. március 28-i ülésére Tárgy:
Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 9-én tartott nyilvános üléséről.
Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2013/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. május 9-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:
JEGYZŐKÖNYV NAPIREND ELŐTT NAPIRENDI JAVASLAT. 1.) Javaslat a évi nyári gyermekétkeztetési pályázat benyújtására
JEGYZŐKÖNYV Készült: Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 6-án 9 óra 15 perces kezdettel a Berhidai Közös Önkormányzati Hivatal emeleti tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről.
PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 136. 8500 PÁPA, Fő u. 5. Tel: 89/324-585
PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 136. 8500 PÁPA, Fő u. 5. Tel: 89/324-585 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2013. október 10-i ülésére Tárgy: Pápa Város
H O M O K B Ö D Ö G E
Szám: 81-10/2016. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. június 20. napján 19 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge
SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2015. (III.31.) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E. a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról
SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2015. (III.31.) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról egységes szerkezetben a 14/2015.(VI.25.), valamint a 28/2015.(XII.17.),
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd, Ötvöskónyi és Beleg Községek Képviselő-testületeinek 2015. szeptember 7.-én 17 órai kezdettel Segesd községben, a Segesd-Taranyi IV. Béla Király Általános Iskola
Jegyzőkönyv. a Képviselő-testület július 25.-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. Tartalmazza: 73-75/2016.(VII.25.) számú határozatokat
Jegyzőkönyv a Képviselő-testület 2016. július 25.-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről Tartalmazza: 73-75/2016.(VII.25.) számú határozatokat Jegyzőkönyv Készült: Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének
Csorvás Város Önkormányzatának Egyesített Szociális Intézménye Csorvás, Rákóczi u. 15. Tel. 06/66/ ELŐTERJESZTÉS
Csorvás Város Önkormányzatának Egyesített Szociális Intézménye 5920. Csorvás, Rákóczi u. 15. Tel. 06/66/258060 ELŐTERJESZTÉS CSORVÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉHEZ a személyes gondoskodást
5. napirend Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatokról
5. Napirend BESZÁMOLÓ az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (továbbiakban: Gyvt.) 96.
Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L
Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. május 26. napján 18 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv
Vaszar- Gecse Községek Körjegyzőjétől 8542 Vaszar, Fő u. 29. Tel., fax: 89/ Szám: 22- /2011. Ügyintéző: Pfilfné Bagics Judit körjegyző
Vaszar- Gecse Községek Körjegyzőjétől 8542 Vaszar, Fő u. 29. Tel., fax: 89/579-200 Szám: 22- /2011. Ügyintéző: Pfilfné Bagics Judit körjegyző JEGYZŐKÖNYV Készült: Vaszar és Gecse Községek Önkormányzata
ALSÓZSOLCA VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL JEGYZŐJE Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel.: 46/ ; Fax: 46/
ALSÓZSOLCA VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL JEGYZŐJE 3571 Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel.: 46/520-020; Fax: 46/520-021 polg.hiv@alsozsolca.hu ELŐTERJESZTÉS Alsózsolca Város Önkormányzat képviselő-testületének
á p r i l i s én. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i ü l é s é r ő l
Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G
JAVASLAT. Kazincbarcika, március 21.
1 Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: István Zsolt igazgató JAVASLAT a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Borsosgyőri Városrész Önkormányzata Testületének 2015. április 15-i nyilvános ülésén.
BORSOSGYŐRI VÁROSRÉSZ ÖNKORMÁNYZATA Szám: 1/21-4/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Borsosgyőri Városrész Önkormányzata Testületének 2015. április 15-i nyilvános ülésén. Jelen vannak:, Benkő Dezső, Simon
J e g y z ő k ö n y v. Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 26-án tartott nyilvános üléséről.
Maglóca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2-2/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. február 26-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 16 00 óra A képviselő-testületi
Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének június 26-i ülésén, a Városháza A épületének nagytermében.
PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám: 1/1-124/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2012. június 26-i ülésén, a Városháza A épületének nagytermében.
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd, Ötvöskónyi és Beleg Községek Képviselő-testületeinek 2016. április 22.-én 13 órai kezdettel Segesd községben, az önkormányzat házasságkötő termében megtartott, munkaterv
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 26. napján megtartott üléséről. Jelen vannak:
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. június 27. napján megtartott üléséről. Jelen
5. napirend Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról
5. napirend Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról 5. Napirend BESZÁMOLÓ az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról A gyermekek védelméről és a
PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA
PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA Szám: 1/6-11/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Városháza I. emeleti tárgyalótermében, az Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottság
PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA
PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA Szám: 1/6- /2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pápa Városi Polgármesteri Hivatalban, a polgármesteri tárgyalóban,
JEGYZŐKÖNYV január 27-én megtartott. Készült
JEGYZŐKÖNYV Készült FELSŐNÁNA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE, KÉTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE, MURGA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE, ÉS ZOMBA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd, Ötvöskónyi és Beleg Községek Képviselő-testületeinek 2017. november 24.-én 14 órai kezdettel Segesd községben, az önkormányzat házasságkötő termében megtartott, munkaterv
Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. augusztus 11-én tartott nyilvános üléséről.
Maglóca Község Képviselő-testülete 2-5/2009/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2009. augusztus 11-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 13 30 óra A képviselő-testületi ülés
Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. ikt.szám:../2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagyacsád község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 29.-én 19 óra
Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testülete /2010. (...) rendelete
Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testülete /2010. (....) rendelete A személyes gondoskodást nyújtó szociális, valamint a gyermekek napközbeni ellátásának térítési díjáról Kelebia Községi Önkormányzat
PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE PÁPA, Fő u. 5. Tel: 89/ Fax: 89/
PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 90. 8500 PÁPA, Fő u. 5. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2013. június 27-i ülésére Tárgy: Pápa Város Önkormányzata
ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 12-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 12-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendeletek: 6/2012. (IV. 13.) A személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátások
Általános rendelkezések 1.
Megyei Jogú Város Közgyűlésének 17/2012. (III.29.) önkormányzati rendelete a i Kistérség Többcélú Társulása által biztosított személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint
(az időközbeni módosításokkal egységes szerkezetben)
Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 39/2004. (IX. 29.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12,13,14,15,
Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2010. június 8-án tartott nyilvános üléséről.
Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2010/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2010. június 8-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 13 30 óra A képviselő-testületi ülés helye:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Nyársapát Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. március 14-i rendkívüli üléséről. Helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme Jelen vannak:, Zsolt al, Bognár István,
~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. 10. Beszámoló az átruházott hatáskörben hozott intézkedésekről (zárt)
~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV amely készült Nagyszentjános Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 16-án 20.30 órakor kezdődő zárt testületi ülésén, Nagyszentjánoson, az Önkormányzati Hivatal tanácskozó
Személyes gondoskodást nyújtó ellátási formák
Apátfalva Község Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2007. (VI.27.)Ör a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjakról Apátfalva Község Önkormányzat
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Városi Önkormányzat Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottságának 2015. szeptember 21-én 13 óra 40 perckor tartott nyílt ülésén.- Az ülés helye: Városháza tanácskozó
egyes szociális tárgyú önkormányzati rendeletek módosításáról
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. E L Ő T E R J E S Z T É S egyes szociális tárgyú önkormányzati rendeletek módosításáról 1. Az étkeztetést biztosító intézmények vezetői
Kihirdetve: június 16. Kifüggesztve: június július 1. Dr. Kelemen Henrietta jegyző
1 Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/017. (VI.16.) önkormányzati rendelete a gyermekjóléti és a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének. 58/2010. (XII. 17.) önkormányzati rendelete 1
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének 58/2010. (XII. 17.) önkormányzati rendelete 1 a személyes gondoskodás keretébe tartozó szociális szolgáltatásokról, azok igénybevételéről, valamint
185. PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/ Fax: 89/ E L Ő T E R J E S Z T É S
PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu 185. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2011. december 22-i ülésére Tárgy: Pápa Város
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
5/2015. számú jegyzőkönyv J E G Y Z Ő K Ö N Y V VÁRBALOG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. április 27-én megtartott testületi ülésről J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Várbalog Község Önkormányzata
Rendelettervezet. helyi rendelet módosítása Mell.: Hatásvizsgálati lap, rendelettervezet, összehasonlító táblázat
Ikt. sz.: 1/288-1/2015/I. Üi.: dr. Ákosi Ádám Gábor Rendelettervezet Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról szóló helyi rendelet módosítása Mell.: Hatásvizsgálati lap, rendelettervezet,
Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. J E G Y Z Ő K Ö N Y V
ikt.szám: 78-3/2013. Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagyacsád község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 27-én 18 óra 00
Tata Város Polgármesterétől H-2890 Tata, Kossuth tér 1. : (36) (34) 588-611 Fax: (36) (34) 586-480 E-mail: polgarmester@tata.hu
Tata Város Polgármesterétől H-2890 Tata, Kossuth tér 1. : (36) (34) 588-611 Fax: (36) (34) 586-480 E-mail: polgarmester@tata.hu Szám: I-1- /2012. ELŐTERJESZTÉS Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének
Martonvásár Város Önkormányzat Képviselő-testülete Szociális és Egészségügyi Bizottsága
Ikt.sz.: Ph.665-7/2012 Martonvásár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6. számú J e g y z ő k ö n y v e Készült: Martonvásár Város Önkormányzat Képviselő-testülete Szociális és Egészségügyi Bizottsága
ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a gyermekvédelem helyi szabályairól szóló önkormányzati rendelet
1. Napirend gyermekvédelmi rendelet - előterjesztés 1. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a gyermekvédelem helyi szabályairól szóló önkormányzati rendelet Tisztelt képviselő-testület!
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2010. november 11-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme Jelen vannak: Kovács Mihály polgármester,
Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 28-i soros ülésére
6. napirendi pont E L Ő T E R J E S Z T É S Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 28-i soros ülésére Előterjesztés címe és tárgya: Beszámoló a gyermekvédelmi és gyermekjóléti feladatok
Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 26-án megtartott nyilvános üléséről.
Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3-2/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. február 26-án megtartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 30 óra A képviselő-testületi
E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület szeptember 4-én tartandó ülésére.
Izsák Város Polgármesterétől E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2018. szeptember 4-én tartandó ülésére. Tárgy: A települési támogatásokról és szociális ellátásokról szóló rendelet módosításához.
PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK
PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK Szám: 2/189-3/2013. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: ÜLÉS HELYE: JELEN VANNAK: BEJELENTÉSSEL TÁVOL: TANÁCSKOZÁSI JOGGAL MEGHÍVOTT: Paloznak Község Önkormányzat Képviselő-testületének
Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről.
Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2009/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:
JEGYZŐKÖNYV. Kisszállás Község Önkormányzata Képviselő-testületének december 10-i rendkívüli nyílt üléséről
1 Kisszállás Község Önkormányzata JEGYZŐKÖNYV Kisszállás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. december 10-i rendkívüli nyílt üléséről 19/2015.(XII.11.) ÖK R A szociális juttatások rendszeréről
JEGYZŐKÖNYV. a Pénzügyi Bizottság május 24-én megtartott rendes nyílt üléséről
JEGYZŐKÖNYV a Pénzügyi Bizottság 2017. május 24-én megtartott rendes nyílt üléséről Tartalmazza: 19-24/2017. (V.24.) számú PÜB határozatokat JEGYZŐKÖNYV Készült: a Pénzügyi Bizottság 2017. május 24-án
JEGYZŐKÖNYV. Csömödér. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év május hó 14. napján megtartott. nyilvános üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Csömödér Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. év május hó 14. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 30/2014.(V.14.) 31/2014.(V.14.) 32/2014.(V.14.) Z1 Z1
J e g y z ő k ö n y v
Szám: 54/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Marcalgergelyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én 17.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Nemesszalók,
J3j. számú előterjesztés
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Jegyző je J3j. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselőtestület részére a személyes gondoskodást nyújtó szakosított ellátások és alapellátások önköltségeinek
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a 25/2014. (VI.30.) Ör, a 15/2015.(III.26.) Ör, a 23/2015. (V.28.) Ör, a 33/2015. (X.29.) Ör., az 5/2016. (II.25.) Ör., a 7/2017. (II.23.) a 7/2018.
JEGYZŐKÖNYV. Alsónemesapáti Óvodai Intézményfenntartó Társulás. 2013. augusztus 12-én. megtartott nyilvános, alakuló üléséről HATÁROZATOK
JEGYZŐKÖNYV Alsónemesapáti Óvodai Intézményfenntartó Társulás 2013. augusztus 12-én megtartott nyilvános, alakuló üléséről Szám: 1395/2013/ANA. 1/2013. (VIII.12.) határozat Társulási Tanács elnökének megválasztásáról
A rendelet megalkotására a szociális törvény alapján minden évben április 01. napjáig sor kell, hogy kerüljön.
Tisztelt Képviselőtestület! A TJ ESZI által nyújtott ellátások térítési díj meghatározására vonatkozó rendelet megalkotására a társulási megállapodásban kijelölt, vagy ennek hiányában a társulás székhelye
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. KÉSZÜLT: 2010 augusztus 9-én a Cigány Kisebbségi Önkormányzat ülésén.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: 2010 augusztus 9-én a Cigány Kisebbségi Önkormányzat ülésén. JELEN VANNAK: A jelenléti ív a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva. KOVÁCS GYULA a Cigány Kisebbségi Önkormányzat
Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete március 28-i ülésére
Tárgy: Előkészítette: Előkészítésben részt vesz: A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló önkormányzati rendelet megalkotása Tárnok Lászlóné jegyző dr. Bimbó Mária osztályvezető, Igazgatási
II. cím A rendelet hatálya 2. III. cím Személyes gondoskodást nyújtó ellátások formái 3.
Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2013. (VI. 26.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igényléséről és a fizetendő térítési díjakról Kiszombor
I. cím A rendelet célja
Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2013. (VI. 26.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igényléséről és a fizetendő térítési díjakról Kiszombor
JEGYZŐKÖNYV EGYHÁZASHOLLÓS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. a 2014. december 22-én megtartott rendkívüli nyilvános ülésről
EGYHÁZASHOLLÓS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV a 2014. december 22-én megtartott rendkívüli nyilvános ülésről Rendeletek: 10/2014. (XII. 23.) sz. rendelet A személyes gondoskodást nyújtó ellátások
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Borsosgyőri Városrész Önkormányzata Testületének május 27-i nyilvános ülésén.
BORSOSGYŐRI VÁROSRÉSZ ÖNKORMÁNYZATA Szám: 1/21-9/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Borsosgyőri Városrész Önkormányzata Testületének 2015. május 27-i nyilvános ülésén. Jelen vannak:, Benkő Dezső, Simon
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
7/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny, Tanakajd, Csempeszkopács, Rum, Rábatöttös és Zsennye Községek Képviselő-testületeinek 2016. május 12-én megtartott együttes üléséről Hozott döntések: Vasszécseny