Gondolatok a cserfakérdés köréből

Átírás

1 Gondolatok a cserfakérdés köréből L Á M F A L U S S Y SÁNDOR egyetemi tanár, Sopron Népgazdaságunknak nagy problémája a cserfa mind az erdőgazdaság mind pedig a faipar terén. Ennek megoldásával elsőrendű népgazdasági szükségszerűség foglalkozni. Az ország erdőterületének mintegy 20%-át a cser borítja. Ez magában véve még nem volna baj, ha cserállományaink a nekik megfelelő helyen állnának. Vizsgálat tárgyává kellene tenni a csertölgy termőhelyi viszonyait és felkutatni, hogy melyik az a termőhely, ami a csernek legjobban megfelel. Ez volna az első kérdés ami megoldásra vár. Valamennyi állományalkotó fafajunk közül a csernek van a legtöbb fahibája. Ennek vizsgálata volna a másik megoldandó kérdés. A faipar szempontjából döntő jelentőségű, hogy a csert milyen célra használjuk fel. Ez a harmadik kérdés. Ennek eldöntéséhez ez idő szerint csupán csak a gyakorlati tapasztalat szolgáltatja az alapot. A cser felhasználási körének kiszélesítésével kapcsolatban azonban foglalkoznunk kell a cser műszaki tulajdonságainak részletesebb vizsgálatával. Ugyanis minden fát arra a célra kell felhasználni, amire műszaki tulajdonságai a legjobban alkalmassá teszik. Ezek után nézzük a három kérdéskomplexum megoldási lehetőségeit. 1. A cser termőhelyi igényeinek vizsgálatával a múltban keveset törődtek, lévén hazánk is és a külföld is fában gazdagon ellátott. így a cser csak tűzifa értéket képviselt. A csernek mint mediterrán fafajnak azonban feltétlenül helye van Magyarországon. Csupán csak azért, mert a cser kisebb értékű faanyagot szolgáltat, nem szabad arra az álláspontra helyezkedni, hogy a cser autochton előfordulási helyén más fafajt telepítsünk. A csert igenis hagyjuk meg, de csak a maga helyén, ahol megvan a természetes adottsága. Nagy hiba volt, hogy a csert az erdőfelújítások során oda is telepítették, ahova nem való. Ezt egyszerűen a sok minden egyéb és. mások által is többszörösen megállapított okokon kívül elsősorban az okozta, hogy helytelenül értelmezték az erdőtörvény és az üzemterveknek az erdőgazdálkodás tartamossága és az erdő rendszeres felújítása érdekében hozott rendelkezéseit, mely szerint kötelezettek a kitermelt erdő mielőbbi felújítására. Az ország erdőterületének csaknem SOVo-át éppsn a mi klímánknak megfelelően Quercus-genus borítja. A nemestölgyek magtermése általában csak 6 8 évenként ismétlődik meg, a cser pedig ugyanezen idő alatt kétszer, háromszor is terem makkot. A nemes tölgymakk hiányában tölgyeseink elcseresedtek, mivel olyan helyre is tettünk csert, ami nemestölgynek való. Igmándy Zoltán kandidátusi disszertációjában érdekesen mutatott rá arra, hogy kb. hány százalék olyan erdőterületünk lehet, ahova tölgy helyett cser került. Erre alapul vette az évi erdőstatisztikai adatokat, mégpedig Borsod, Fejér, Heves, Pest, Tolna és Veszprém megyékre vonatkozóan. Ebben az öt megyében akkor a tölgy 30,6%-ot foglalt el, a cser pedig 17,7%-ot. Ezeket?z adatokat összehasonlította az 1930 évi statisztikával, amely szerint a tölgy viszszaesett 27,7%-ra, a cser pedig felugrott 25,5%-ra, tehát az 1885 évi cserillományihoz viszonyítva kereken 50 /o volt az emelkedés. A cser eme térfoglalásának nagyságát kiiinduló pontnak el lehet fogadni, bár ezek az adatok legfeljebb csak 50%-ban támaszkodnak üzemtervi felvételekre s a többi adat csak becslésen alapszik, mégis valami támpont ahhoz, hogy ma nem volna szabad 20% csernek lenni, hanem csak 13 14%-nak. Erdőművelőink kb <V 0 -ban állapították meg a távlati tervekben a csernek létjogosultságát. A cser termőhelyi és műszaki tulajdonságai kérdésének megoldásánál nem támaszkodhatunk a múlt irodalmi adatokra. A cserrel ugyanis nem foglalkoztak sem keleten, sem nyugaton egyszerűen azért, mert ott a cser vagy

2 egyáltalában nem, vagy csak kis mértékben tenyészik. A cser mint mediterrán fafaj nagyobb mértékben Olaszországban, Magyarországon, Romániában, Jugoszláviában és-bulgáriában fordul elő, kisebb mértékben Franciaországban, Spanyolországban, Németországban és Ausztriában. A jelen irodalmában már vannak kutatási eredmények, elsősorban Romániában, ahol a cser termőhelyi igényeit 1951-ben, a cser műszaki tulajdonságait pedig és 1957-ben tették vizsgálat tárgyává. Az egykori Erdészeti Lapok 1878, 1873, 1886, 1887 és évi számai kétféle cserről emlékeznek meg, nevezetesen a vörös- és fehércserről. Az elnevezés teljesen népi eredetű. Az irodalom csupán az elnevezést vette át, de tovább nem kutatta a kérdést, bár Illés Nándor 1889-ben nemcsak a népies elnevezésre alapította a kétféle cser megkülönböztetését, hanem leírta a két cser makkjának a különbségeit is. Fekete Lajos Növénytanában szintén megemlékezik ugyancsak népi elnevezésre hivatkozással a fehércserről. A cserrel foglalkozó gyakorlati szakemberek szintén különbséget tesznek a kétféle cser minősége tekintetében. Tény az, hogy a Vértesben, Bakonyban, mint pl. Nagyvázsonyban, Bakonynána környékén, továbbá Bátaszék környékén a Kövesd-i erdőben, a Duna mentén Nagymaros határában és bizonyára az ország más helyein is ismernek jobbminőségűnek tartott úgynevezett fehércsert. A gyakorlat nem állítja, hogy az külön faj volna, de minden esetre megkülönbözteti a csertől éppen jobb műszaki tulajdonságainál fogva, és ezt a fát a cser egy tájfajtájának tartja. Ennek valószínűsége fennállhat, mert hiszen több állományalkotó fafajunknak van ilyen, a fa felhasználása szempontjából táji változata. A faipar különbséget tesz pl. a zalai és a bakonyi bükk között. Az erdeifenyőnél szintén megvan a különbség egy és ugyanolyan fajon belül, ugyanis megkülönböztetnek borovi fenyőt és répafenyőt, de ha távolabbra megyünk a Szovjetunióba, Szibériába, vagy az északi államokba Finn-, Svéd- stb. országokba, az ottani erdeifenyő szöveti szerkezete s műszaki tulajdonságai messze elütőek a mi erdeifenyőnktől. így vagyunk a kőrissel is, itt is van hegyvidéki, úgynevezett barnabelű" kőris és síkvidéki ún. szívós fehér kőris", pedig mind a kettő Fraxinus excelsior. Megemlíthetjük még a vörösfenyőt is. Ugyanis különbség van a sikvidéki és a hegyi vörösfenyő között, pedig mind a kettő Larix decidua. Sőt különbséget tehetünk a hegyvidéki és a sikvidéki rezgőnyárak között is. Az 1957-ben közölt romániai adatok szerint Lippa és Lúgos környékén kétféle cssrt különböztetnek meg: mégpedig a fehércsert" és a vöröscsert". Részletes kutatási eredményeik szerint a fehércser műszaki tulajdonságai jobbak, mint a vöröscseré, de a vöröscser sem marad sokkal mögötte a fehércsemek. Ez tehát a mellett szól, hogy a vöröscser" nem egy beteges álgeszt képződmény, mert szilárdságban és egyéb tulajdonságokban közel áll a fehércserhez. Ezek előrebocsátása után szükségesnek mutatkozik, ha termőhely vizsgálatokkal és ezek kiegészítéséül növénytársulási felvételekkel országosan megállapítanák a csernek autochton termőhelyeit, ezzel nagy segítséget nyújtanának a cser művelési kérdéseinek megoldásához. A múltban sok hibát követtek el ezen a téren s nem volna szabad ezeket megismételni. A legújabban összeállított üzemtervi adataink szerint a cser 1 20 éves legfiatalabb korosztálya legalább annyi, de több esetben nagyobb területet foglal el, mint a cser idősebb korosztályai. Ebből szintén csak arra a következtetésre kell jutnunk, hogy az elmúlt húsz év folyamán az elcseresítés tovább folytatódott. De nemcsak az autochton termőhelyeket kellene megállapítani, hanem egyúttal a fehércsernek nevezett tájfajtát kellene a telepítésnél előnybe helyezni, aminek kevesebb a fahibája és műszaki tulajdonságai is jobbak. A mag származási helye kérdésének bizonyára itt is nagy jelentősége van.

3 2. Mint már a bevezetőben is említettem a cser fája legtöbb fahibával terhelt. E téren ezeknek felderítésében nagy előrehaladást tett Főiskolánk Erdővédelemtani Tanszéke, amely komoly vizsgálat tárgyává tette ezeket és már sok eredményt ért el. Ezekről Igmándy Zoltán kandidátusi disszertációjában részletesen megemlékezett. A kutatásokat tovább végzik kiszélesítve a vegyi vizsgálatokkal összefüggésben. Nemcsak a fahiba* okára és eredetére mutatnak rá, hanem nagyon helyesen az ezek ellen való preventív védekezésre is. Minden remény megvan hozzá, hogy olyan eredményhez jutnak, ami hathatósan hozzájárul a helyes cser-gazdálkodáshoz és a csernek mikénti felhasználásához. 3. A cser műszaki tulajdonságainak kutatása többrétű kérdés. Ennek kapcsán vizsgálni kell a fának a) fizikai, szilárdsági, technológiai tulajdonságait, b) vegyi és c) szövettani tulajdonságait. Ezek vizsgálata nem lehet egy kutatónak a feladata. Mert sokrétűségénél fogva legalább 3 helyen kell ezeket végezni. Az a) csoportot Főiskolánk Technológiai Tanszéke akadémiai célhitellel intézi és ugyanezt végzi a Faipari Tud. Kutató Intézet is. Ezek a kutatások főleg a fának keménységére, térfogatsúly megállapítására, ezekkel kapcsolatban a fa szilárdságának, továbbá a fa technológiai tulajdonságainak vizsgálatára szorítkoznak. Kívánatos lenne, hogy külön a szijácsra és külön a gesztre elkülönítve állapítanák meg a fa műszaki tulajdonságait, erre azért van különösen szükség, mert a szijács a cser fájának tekintélyes részét teszi ki. A szijácsot is fel kellene használni ugyanarra a célra mint a gesztet. A múltban a szijács hulladékba került. A mai vizsgálatoknál a fa szilárdságának nincs annyira lényegbe vágó jelentősége, mint a múltban, mert-a fát ma már nagyméretű építőanyagnak, gerendának nem igen használják fel, bár a cser hajlítószilárdságának megállapítására feltétlenül szükség van ma is, éppen a hordógyártás szempontjából. Az előbb említett műszaki tulajdonságok megállapítása keretében még nagy fontosságot kell tulajdonítani az aszás, dagadás és ezzel összefüggő vetemédés megállapításának többek között már azért is, mert a cser aránylag nagy repedékenysége ezzel van összefüggésben. Mindezekhez felsorakozik a gyalulhatóság vizsgálata, ami megszabja fumirnak késeléssel és hámozással való előállítását. A vegyvizsgálatot Főiskolánk Kémiai Tanszéke vette programjába ugyancsak akadémiai célhitel lehetőséggel. Vegy vizsgálatokra a műfagyártás s ezek közül elsősorban a farostlemez gyártás szempontjából van nélkülözhetetlenül szükség. A fenyő és a lágy lombosfák farostlemezgyártása megoldott kérdés. Bennünket azonban, mivel országunk erdőterületének mintegy 90%-át keménylombos fák teszik ki, különösen érdekel ezeknek s ezek közül elsősorban a cserfának ilyen irányú vizsgálata. A szövettani vizsgálatokat a Tudományegyetem Dr. Sárkány intézete végzi ugyancsak akadémia célhitellel. Tervbe van véve, hogy ide bekapcsolódna a főiskola Növénytani Tanszéke is. A gyakorlat azt mutatta, hogy egy és ugyanazon fafajon belül a termőhelyek különbözősége a faanyag célszerű felhasználására döntő kihatással van. A fafeldolgozó ipar tapasztalatból tudja ezeket a különbségeket s csupán ezek okát nem ismeri. Az anatómiai vizsgálatok azonban nem lehetnek elszigeteltek és semmi szín alatt nem lehetnek öncélúak, miként a többi vizsgálatok sem. Kívánatos lenne az anatómiai vizsgálatokat kibővíteni szövettani viszgálatokkal s ezek során megállapítani a fa felhasználása szempontjából a leginkább megfelelő optimális szövetet. Ez az optimum nem lehet sok esetben a legszélesebb évgyűrűszerkezet, de nem lehet a legsűrűbb szövet sem. Különösen nem lehet előnyös az esetleg helytelenül alkalmazott erdőápolási munka következtében létesült váltakozó széles évgyűrű szövet. Nagy különb-

4 ség mutatkozik a fa felhasználásánál továbbá, hogy az évgyűrűn belül mennyit foglal el a késői és mennyit a korai paszta. Ezek után felmerül a kérdés, hogy vájjon helyén való-e ha ezek a kutatások egymástól függetlenül nyernek elintézést, nem kellene-e egy vezető irányító szervnek lenni, amelyik egységesítené ezeket a különálló kutatásokat. Ilyen irányító szerv lehet a kutatásokat végző bármelyik intézmény, de ezek közül leginkább az, amelyik közelebb fekszik a faiparhoz. Mi legyen a gyakorlati erdőgazdálkodás teendője? Amig a fentebb felsorolt kutatásokat befejezik, ahhoz bizonyos időre van szükség. A gyakorlat azonban nem várhat hosszú ideig a végleges kutat.isi eredményekre s ezek befejezéséig is cselekedni kell. Az erdőt évről-évre termelni kell, a kitermelt faanyagot minél előbb, minél jobb minőségben, minél kisebb költséggel, legnagyobb értékben a népgazdaság rendelkezésére kell bocsájtani. Ezzel kapcsolatban: 1. Első teendő lenne, hogy erdőgazdaságunk az üzemtervek felhasználásával s azok helyiszínelésével megállapítaná külön a sarj és külön a száleredetű állományok, továbbá rontott cseresek helyét, nagyságát stb. 2. Ezek során foglalkozni kellene azzal a kérdéssel, hogy a sarjeredetű állományok vágásérettségi korát le kellene szállítani. Ugyanis a 40 éven felüli sarjeredetű cserek a legtöbb esetben már súlyos fahibával terheltek. Ha ezeket tovább tartjuk fenn, az álgesztesedés is tovább terjed s dacára az évi növendéknek, az ilyen fa évről-évre kevesebb értékkel bír. 3. Lényeges követelmény továbbá, hogy a már kitermelt cser feldolgozása mielőbb befejezést nyerjen a szijácskorhadás és az utólagosan fellépő repedések elkerülése, de legalábbis csökkentése érdekében. '4. Fűrészüzemeink tehermentesítése érdekében mindazt a cseranyagot, ami nem üti meg a fűrészrönk méretét és minőségét, már kint az erdőgazdaságokban fagyártmánytermelésre kell felhasználni. Ugyanis az erdőgazdaságoknak módjukban áll ezt a faanyagot kellő időben, annak romlása előtt feldolgozni. 5. Csak annyi cser rönköt irányítsunk a fűrészüzembe, amennyit ez az üzem legkésőbb augusztus elejéig képes feldolgozni. A gyakorlati tapasztalatok felhasználásával és a cserfa vizsgálata eredményeinek figyelembevétele mellett foglalkozni kell végül azzal a kérdéssel is, hogy a csert mire használjuk s az egyes választékokat milyen módon dolgozzuk fel. Ennek részletezése azonban már egy külön ismertetés körébe tartozik s jelenleg csupán csak a cser mikénti felhasználásának rövid felsorolására szorítkozhatunk. A cser általában felhasználható arra a célra, amire a tölgy, kivéve a borosdongát és kivéve azokat a felhasználási eseteket, ahol a fa tartósságára súlyt helyeznek. Ugyanis a cser telítés nélkül, de telítés esetén is tartósságban mögötte marad a tölgynek. Itt még meg kell jegyezni, hogy még a tölgy helyettesítésénél való felhasználásoknál, mint pl. a sörösdongáknál, talpfánál, furnircélra való felhasználásnál a cser minőségben és értékben mögötte marad a tölgynek. A cser felhasználási lehetősége a következő: feldolgozható fűrészárunak, a bútoriparban asztal és széklábnak, laboratóriumi asztaloknak, sőt a jobb minőségű és jobb szövetű fa előzetes kezelés mellett furmrnak, mégpedig késelési és hámozásinak is. Felhasználható söröshordó dongának, küszöbfának, vasúti talpfának, útburkolati kockának, továbbá bognárfa választékok közül kerékagynak és kerékküllőnek, végül parkettfriznek, bányaszéldeszkának, bányabordafának és feldolgozás nélkül csupán erdei felkészítéssel bányafának. Száraz helyen általában mindarra felhasználható, amire a tölgy. Különböző

5 célokra való felhasználásának az előzőkben már többszörösen hangsúlyozott lényeges előfeltétele a minél korábbi feldolgozás. Összefoglalás: A cser kérdésének sokrétű megoldásánál különösen a következőkre kell tekintettel lenni. Mindenekelőtt visszaszorítani a csert a neki megfelelő termőhelyre s e célból meg kell állapítani a termőhely igényét. Foglal kozni kell a csermakk származási hely kérdésével. A sarjerdőben a vágásérettségi kort 40 évre leszállítani. A cser fahibáinak vizsgálatával kapcsolatban, fahibák csökkentése érdekében preventív védekezés is megoldandó. Műszaki tulajdonságok vizsgálatát külön ki kell terjeszteni a cser szijácsának a vizsgálatára is. A műfagyártás érdekében különösen nagyjelentőségű a cser szövettani és vegyi vizsgálata. A cserfa kutatások befejezése után az ott szerzett eredmények figyelembevétele mellett nagyon kívánatos lenne, ha sor kerülne a már egyszer nagyon helyesen térbe vett cser-monográfiának megírására. A gödöllői tapasztalatcsere tanulságai D A K S Í K T ISTVÁN - RIMLER LÁSZLÓ - ROTT FERENC A nyárállományok telepítésének célja általában viszonylag rövid idő alatt hasznosítható szerfa választékokat termelni. Ennek a célkitűzésnek az eléréséhez a nyárfélék sajátos tulajdonságaik révén mutatkoznak a legalkalmasabbaknak. A nyárfélék erdőgazdasági művelésének kérdése a múltban nem volt kellőképpen kidolgozva és ahol a nyarakkal mint erdőgazdaságilag tenyésztett fafajjal foglalkoztak, nem tettek kellő intézkedéseket annak érdekében, hogy a nyárfaj ok fatömeg termelő képessége a fajbeli tulajdonságoknak megfelelő gazdasági intézkedések, művelési módszerek kialakításával maximálisan érvényre juthasson. Csak az újabb időkben foglalkoztak szakembereink a nyárfajok tenyésztésének kérdésével behatóbban. Bár a régebbi nyártelepítések kétségtelenül mutatják a nyárfajok nagy fatömegtermelő tulajdonságát, erdőművelési módszerek kialakításának támpontjául mégsem szolgálhatnak, mert telepítésük körülményei legtöbb esetben ismeretlenek. Azt azonban leszögezhetjük a meglevő nyárasok átlagnövedékéből, hogy ha a fajta megválasztása a telepítésnél helyes volt, a nyárfajok a hazai klímaviszonyok között célkitűzéseink megvalósítására alkalmasak. Az újabb mintegy éves telepítések azonban minthogy ezek azonos termőhelyi viszonyok között különböző hálózatú, különböző erdőművelési módszerekkel végzett telepítések már lényegesen előbbre vitték a nyarak erdőművelési módszereit, bár még ma sem állíthatjuk, hogy a nyárfajok erdőgazdasági művelésének kérdése tekintetében a szakembereknek kialakult és megállapodott a véleménye. A gyakorlat tapasztalataiból már kialakultnak mondhajuk, hogy a nyárfajok telepítése véghasználati korig fenntartandó állományként optimális termőhelyen vastag szériatermelésre előnyösebb, míg vékonyabb ipari feldolgozásra alkalmas szerfa termelésére előhasználati állományként való telepítése a célravezetőbb A nyárfajok termőhelyigénye tekintetében a kutatás már hasznosítható eredményeket ért el, s így minden erdőgazdaságnál találunk olyan területeket, ahol az előhasználati állomány telepítése biztonságosan hajtható végre.