HIRDETMÉNY. Napirendi pontok:
|
|
- Tivadar Budai
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 ~. o HIRDETMÉNY Alulírott földtulajdonosok, képviselők, a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló évi LV. törvény (a továbbiakban Vtv.) 14. ~ (1) bekezdése alapján, mint a Heves megyei Kormányhivatal Egri Járási Hivatala Agrárügyi és Környezetvédelmi Főosztály Földművelésügyi Osztálya, mint illetékes vadászati hatóság a HE-02/FMO/236-5/2017. számú, március 22. napján jogerőre emelkedett határozatával kijelölt kódszámú vadászterület összes földtulajdonosának a tulajdoni hányada arányában számított legalább a vadászterület I /5-ét képviselő földtulajdonosok, illetve a földtulajdonosok meghatalmazásával rendelkező meghata1ma~zottak, mint kezdeményezők ezúton a Vtv. 12. ~ a) és c~ pontja szerinti kérdésekben való határozatok meghozatalához (a 79/2004. (V.4.) FVM rendelet figyelembe vétele mellett, továbbiakban:vhr) földtulajdonosi gyűlést hívunk össze. A földtulajdonosi gyűlés helye: 3395 Demjén, Petőfi Út 27. Művelődési ház A földtulajdonosi gyűlés időpontja: :00 óra, a gyűlés regisztrációval kezdődik Napirendi pontok: 1. Levezető elnök, jegyzőkönyvvezető és jegyzőkönyv hitelesítő tanuk megválasztása, regisztráció és a meghatalmazások érvényességének megállapítása 2. Döntés a képviselet formájáról, a képviselő személyéről, 3. Döntés a vadászterület határának Vtv. 20. ~ (1) bekezdése szerinti megváltoztatására irányuló, e törvényben foglaltaknak megfelelő tartalmú kérelem előterjesztéséről 4. Döntés a vadászati jog gyakorlásának, illetőleg hasznosításának módjáról, feltételeiről, ideértve a haszonbérlő személyét és a haszonbédei díj mértékét 5. Működési szabályzat elfogadása A kódszámú vadászterület becsült kiterjedése: 2906 ha. Alulírott kezdeményezők tulajdonában, ill. vagyonkezelésében lévő, a gyűlés jogszerű összehívását biztosító terület nagysága: 774,974 ha, mely a vadászterület 26,66 %-a. A földtulajdonosi gyűlésen, a vadászterületen igazoltan földtulajdonnal rendelkezők, illetve ezen személyek írásba foglalt meghatalmazással meghata]mazott képviselői vehetnek részt. Amennyiben a földtulajdonos nem személyesen tesz jognyilatkozatot, úgy a képviselőjének adott meghatalmazás tartabnának meg kell felelnie a 14/2016. (111.2.) FM rendelettel, valamint a Vhr. 15. sz. mellékletében meghatározott adattartalomnak, valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló évi V. törvény képviseleti jogra vonatkozó rendelkezéseinek megfelelően is. Allami tulajdonú földterület esetén a vadászati joggal kapcsolatos eljárásokban meghatahnazásnak minősül a vagyonkezelési szerződésbe foglalt, vadászati joggal összefüggő képviseletre vonatkozó meghatalmazás, amely a meghatalmazott által bemutatott, a képviselettel érintett állami földterületek listájával együtt érvényes.
2 A meghatalmazás a Vhr. 9 ~ ~3) bekezdésében meghatározott, a tulajdonjog igazolására elfogadható dokumentumok valamelyikével együtt érvényes A vadászterimetnek minősülő ingatlan tulajdonjoga igazolásaként cl keu fogadni: a) az ingatlan tulajdoni lapjának hiteles másolatát; b) az ingatlan tulajdonjogának földhivatali bejegyzéséről szóló határozat eredeti vagy közjegyző által hitelesített másolati példányát; c) az ingatlanügyi hatóság által papíralapon vagy elektronikus adathordozón kiadott földkönyvet vagy tulajdonosi adatokkal kiegészített földkönyv kivonatot; d) az ingatlanügyi hatóság által papíralapon vagy elektronikus adathordozón kiadott, a tulajdonosok nevét, tulajdoni hányadát, a földrészletek helyrajzi számait, valamint azok területét hektárban tartalmazó összesítőt; e) az ingatlan-nyilvántartási adatbázishoz adatátviteli vonalon való csatlakozással számítógépes hálózaton történő adatlekéréssel történő helyszíni adatbemutatást, vagy a tulajdoni lapról elektronikus formában szolgáltatott nem hiteles másolat helyszíni bemutatását Fia ugyanazon földterületre több meghatalmazás került kiállításra és azok érvényességét a jegyzőkönyv felvétele során nem lehet egyértelműen meghatározni, az adott földterüietre vonatkozó összes meghatalmazást érvénytelennek kell tekinteni. Több azonos tárgyú és ugyanarra az ingatlanra vonatkozó formailag helyes meghatalmazás esetén, amennyiben különböző személyek, mint meghataimazottak részére kerültek kiállításra a meghatalmazások és az időben utoljára kiállított meghatalmazás nem tartalmazza azt, hogy a meghatalmazó minden korábbi, azonos tárgykörben kiadott meghatalmazását visszavonja - akkor, miután nem állapítható meg egyértelműen a meghatalmazott személye, ezen meghatalmazásokat is érvénytelennek kell tekinteni. A Vtv. 12 ~ (1) bekezdése szerint társult vadászati jog esetén a tulajdonosi közösség gyűlésén a megjelent földtulajdonosok a) a képviselet formájáról, a képviselő személyéről, b) a vadászterület határának 20. ~ (1) bekezdése szerinti megváltoztatására irányuló, e törvényben foglaltakuak megfelelő tartalmú kérelem előterjesztéséről, illetve c) a vadászati jog gyakorlásának, hasznosításának módjáról, feltételeiről a tulajdonukban álló földterület - ideértve a medret is - aránya szerint számított szavazattöbbséggel határoznak A Vhr. megállapítja, hogy vadászterületnek minősülő ingatlan esetében, ingatlanonként (helyrajzi számonként~ csak egy személy tehet érvényes jognyilatkozatot. Ha az ingatlannak több tulajdonosa van, a tulajdonostársak képviseletükről, tulajdoni hányaduk arányában számított szótöbbséggel határoznak (abban az esetben, ha az ~rintettnek 50 ~ tulajdoni hányadot meghaladó a tulajdona, vagy 50 %-ot meghaladó tulajdoni hányaddal rendelkező földtulajdonosok írják alá a meghatalmazást, akkor szótöbbséget meglévőnek kell tekinteni). Abban az esetben, ha az ingattannak több tulajdonosa van, az 50%-ot meghaladó tulajdoni hányaddal rendelkező tulajdonos vagy meghatalmazott az ingatlan teljes területét érintően tehet jognyilatkozatot. Ha a tulajdoni hányad 50% alatt van, vagy a meghatalmazás nem éri cl az érintett ingatlan tulajdoni hányadának 50%-át, akkor az ingatlant érintően nem lehet jognyilatkozatot tenni. A földtulajdonosi gyűlést kezdeményező földtulajdonosok a jelen Hirdetményt a vadászati hatóság és minden vadászterülettel érintett település önkormányzatának hirdetőtábláján és a helyben szokásos módon a gyűlést megelőző legalább harminc napra közzéteszik azzal, hogy a Fiirdetményt a gyűlést megelőző napig keu kifüggesztve tartani, valamint a kifüggesztés és 2
3 levétel napja nem számít bele a harminc napba. A Hirdetmény - tájékoztató jelleggel - a települési önkormányzat hivatalos lapjában - ennek hiányában a helyi lapban - elektronikus tájékoztatásra szolgáló honlapján, valamint a hatóság hivatalos lapjában is közzétehető. A jelen Hirdetmény hirdetőtáblán történ5 kifüggesztése a vadászati hatóság és minden érintett település önkormányzatánái azonos napon, azonos tartalommal történik meg. A jelen Hirdetmény kifüggesztésének időtartama a vadászati hatóság, valamint az érintett település önkormányzata(i) részéről igazolást nyer. Jelen hirdetmény elválaszthatatlan meuékletét képezi a vadászterületre vonatkozó tétképi megjelölés és határleírás is. Kelt: Demjén, március 23. Közgyűlést kezdeményező özgyűl t kezdeményező Közgyűlést kezdeményező (J Közgyűlést kezdeményező ~ Közgyűlést kezdeményező özgyűlést ~deményező Közgyűlést kezdeményező özgyű id~. eményező Közgyűlést kez eményező ~d~iw~ Közgyűlést kezdeményező Kifüggesztés helye: 1~~\}~U~ ~ ~. ~.~ Kifüggesztés dátuma:?~ ~L/~ Levétel dátuma:
4 : :.~ ~.; Részletes térkép «-.~:~.-.- ~ ~.;.;. ~ ~.~. ~ _; t_:. - : :. ~ ~ ~...~-.. ~ ~ ~ ~. ~. -.~ - -.~ 1* ~1 p... (. ~.. t.~ -.~. -~ -J Fel 1 JeImagy~rázat Heves VGE határ Tájegység határ Heves megye határa 0 I 1 2 I 3 ~ 4 5km 1:50 000
5 I HEVES MEGYEI KORMÁNYHiVATAL Ugyintéző szervezeti egység: HMKH FMEG Főosztály Földművelésügyi Osztály ktatószám: HE/FMO/ ~ Ügyintézö: Lövei ZsoltiGodó Lajos Máté Telefonszám: +36 (36) Tárgy: A számú vadászterület határának megállapítása, a tulajdonosi közösség nyilvántartásba vétele. A , (lll3o.) Kormány rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 13. ~ (1) bekezdésében foglaltak alapján, a Heves Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: vadászati hatóság) vadászati hatáskörében eljárva meghoztam az alábbi Határozatot: A kódszámú vadgazdálkodási rendeltetésű vadászterület határát március 1- jétől február 28-ig, a vadászterületre vonatkozó vadgazdálkodási üzemterv időtartamára - hivatalból - sz alábbiak szerint állapítom meg: Kiindulási pont a Verpelét-Egerszalók közötti közút, a Feldebrő 075 ás Egerszólát 0172 hrsz-ú közút közigazgatási határon lévő találkozása. Egerszalók irányába indulunk majd, 650 m után az Egerszólát hrsz-ú útra érkezünk, ás ezen, D-i irányba indulunk tovább. Áttérünk a 0199 hrsz-ú útra. majd sz Egerszólát 3!C erdőtag D-i határán elérjük a közig határt 2,0 km. Innen D-i irányba a Demjén 4 sz. erdőtag Ny-i, majd D-i, ezután a 3 sz. erdőtag D-i határán elérjük a 0265 hrsz-ú utat a lakott területet 2,0 km. A belterületi utakon haladva É-i irányba rátérünk a Laskó-patakra. 500 m, Innen É-i irányba 1,6 km után, ahol a Laskó-patak ás sz Egerszalókra vezető közút összeér, áttérünk a közútra. 1,3 km után elérjük az Egerszalók hrsz-ú K2 összekötő utat. Ezen Eger irányába indulunk a 25. sz közútig 5 km. A 25-ös úton Kerecsend felé haladunk 8,1 km-t, majd balra fordulva a Demjén 04I30 hrsz-ú úton haladunk 340 m-t. Innen É-Ny-i irányba 0414 hrsz-ú úton haladunk 580 m-t. Elérjük Maklár 089 hrsz-ú árkot, Innen haladunk tovább D-i irányba sz árkon 1,2 km-t. Innen tovább haladunk a Kerecsend 09 hrsz-ú árkon 2,1 km-t. Így elérjük 3-as szám főutat ahol É-NY-i irányba haladunk 4,6 km-t. Itt jobbra fordulva a Tófalu 036 hrsz-ú úton haladunk 900 m-t. Innen Feldebrő 0103 ás a hrsz-ú utakon haladunk tovább 1,5 km-t. Innen K-i irányba fordulva a Feldebrő 099I2 hrsz-ú úton haladunk 750 m-t, Innen É-i irányba fordulunk 0101 hrsz-ú úton ezen haladunk 646 m-t. Innen É i irányba haladunk 1,1 km-t a Demjér és a Feldebrő hrsz-ok határa mentén, amely egyben Feldebrő-Demjéri települések közigazgatási határa is. Innen a hegygerincen vezető úton 2,4 km-t haladunk ás elérjük a kiindulási pontot. Heves Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi és Erdőgazdálkodási Főosztály Földművelésügyi Osztály, 3300 Eger, Szövetkezet Út 6~ szám, 3301 Eger Pt,: 145, Telefonszáma: +36 (36) Efax: +36(36) Ímol~h.eyöá~o~hu- Honlap: wwwhevesqov.hu
6 2 Jelen határozattal egyidejűleg a vadászterület tulajdonosi közösségét kódszámmal nyilvántartásba veszem. A vadászterület becsült kiterjedése: 2906 ha. A vadászterület becsült nagysága a vadászterület részét képező helyrajzi számokat és területnagyságot tartalmazó 1. számú melléklet alapján került megállapításra. A körül határolt vadászterület részét nem képező belterületi ingatlanok nélkül - területek helyrajzi számait a 2, számú melléklet tartalmazza. A körül határolt vadászterületben található zártkertek felsorolása a 3. mellékletben kerültek feltüntetésre. Jelen határozat ellen fellebbezés benyújtására kizárólag az jogosult, aki a Heves Megyei Kormányhivatal által a kódszámú vadászterület határára vonatkozó ajánlására módosító javaslatot tett, valamint sz sz ügyfél, aki a módosító javaslatot követő egyeztetés során sz eljárásban neki felróható okból nem vett részt. A döntés ellen közigazgatási hatósági úton a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnak címzett (1024 Budapest, Keleti K. Út 24.) fellebbezéssel lehet élni. A fellebbezést a vadászati hatósághoz, mint első fokú közigazgatási hatósághoz kell a határozat közlésétől számított 15 napon belül benyújtani (Heves Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi és Erdőgazdálkodási Főosztály Földművelésügyi Osztály 3300 Eger, Szövetkezet Út 6.), vagy ajánlott küldeményként postára adni (3301 Eger, Pf.: 145v). Az ügyfélnek a fellebbezéshez Ft, azaz Tízezer forint igazgatási szolgáltatási díjat kell befizetni a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal számú számlájára átutalással vagy fizetési számlára történő készpénzbefizetéssel. A fellebbezéshez az igazgatás szolgáltatási d~ befizetését igazoló bizonylatot csatolni kell. A határozat ellen benyújtott fellebbezésnek, a határozat végrehajtására halasztó hatálya van. lndokolás: A vadászati hatóság a március 1-jétől kezdődő vadgazdálkodási üzemtervi időszakra a kódszámú vadászterület határára vonatkozóan a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló évi LV. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 11/A. ~ (2) bekezdése alapján hivatalból, március 31. napján hirdetményi úton közzétette hirdetőtábláján és elektronikus tájékoztatásra szolgáló honlapján, a HE/FMO/1737-1/2016. számú ajánlását. A vadászati hatóság március 31. napján kezdeményezte továbbá a fenti hirdetmény minden érintett település önkormányzatának hirdetötábláján, illetve elektronikus tájékoztatásra szolgáló honlapján legalább harminc napra történö közzétételét. A Vtv. 11/A. ~ (5) bekezdés szerint az ajánlással érintett vadászterület főidtulajdonosa sz ajmnlásra a) a vadászterület határaival kapcsolatos módosító javaslatot, illetve b) Új vadászterület kialakítását célzó javaslatot [az a) és b) pont a továbbiakban együtt: módosító Javaslat] nyújthat be a vadászati hatósághoz a hatályos vadgazdálkodási üzemtervi ciklus utolsó vadászati évének május 15. napjáig.
7 3 Simon Lajos május 13. napján, a ás a kódszámú ajánlásban szereplő vadászterületek közös határára, valamint a ás a kódszámú ajánlásban szereplő vadászterületek közös határára vonatkozóan kettő darab módosító javaslatot nyújtott be a vadászati hatósághoz. A Simon Lajos által benyújtott kettő darab módosító javaslatot a vadászati hatóság megvizsgálta. 1. A vadászati hatóság a Simon Lajos által a ás a kódszámú vadászterületek határára érkezett módosító javaslattal kapcsolatban az alábbi megállapításokat tette: A benyújtott módosítási javaslatot, a Vhr. 7/B ~ (1) bekezdése szerint a vadászati hatóság megvizsgálta és megállapította, hogy a benyújtott iratok közül 13 példány meghatalmazás nem felel meg a jogszabályban meghatározottaknak, mivel azok nem tartalmazzák a Vhr. 7. ~ (2) bekezdésében meghatározott mellékletben szereplő tartalmi elemet, a meghatalmazó személyazonosságát igazoló okmányának típusát. További kettő darab meghatalmazás nem tartalmazta szintén a Vhr. 7. ~ (2) bekezdésében meghatározott mellékletben szereplő tartalmi elemet- a meghatalmazó születés! helyét, Illetve Idejét. A felsorolt, érvénytelennek tekintett meghatalmazásokban szereplő földterület Összes nagyságát, 203 hektárt, a vadászati hatóság nem vette-vehette figyelem be. A figyelmen kívül hagyott meghatalmazást érintő összes földterület (203 ha) levonásával, a kezdeményezésben a más, módosító javaslatot nem benyújtó földtulajdonosok aránya, meghaladta az egyharmadot (5023 %) ezért a Vhr. 7/6 (1) bekezdés c) pontja szerint a Simon Lajos által benyújtott, a és számú ajánlott vadászterületeket érintő módosító javaslatot a vadászati hatóság nem fogadta be, azt elutasította, melyről HEJFMO/2283-2/2016 számú levelében Simon Lajost értesítette. Ezt követően a vadászati hatóság a kódszámú vadászterületek határát, a HE/FMO/ /2016. számú határozatával hivatalból kijelölte. Simon Lajos július 4-én a kódszámú vadászterület határait kijelölő határozat ellen - megbízott jogi képviselője útján - fellebbezést nyújtott be. A jogorvoslati eljárást követően, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH), mint II. fokú vadászati hatóság a vadászati hatóság kódszámú vadászterület határait kijelölő határozatát megsemmisítette, illetve 04.3/4900-3/2016. számú megkeresésében az első fokú hatóságot felhívta, hogy Simon Lajos által a ás a kódszámú vadászterületek határaira szóló ajánlásra benyújtott módosító javaslatot bírálja el, arról hozzon döntést. Simon Lajos által benyújtott módosító javaslat újbóli megvizsgálását megelőzően, a vadászati hatóság állásfoglalást kért a NÉBIH-töl arra vonatkozóan, hogy a meghatalmazásokra vonatkozó jogszabály által megállapított alaki, formai ás tartalmi követelmények közül, a személyazonosságot igazoló okmány esetében elegendő-e az okmány számának feltüntetése.
8 4 A NÉBIH 04.3/ számú tájékoztatásában leírta, hogy ~Magyarországon személyazonosításra alkalmas igazolványnak minősül a személyi igazolvány, útlevél és vezetői engedély. Ezen igazolványok azonosító számának képzése az igazolvány típusára egyértelműen Jellemző, (például a személyi igazolványszám hat számjegyből és utána kővetkező két betűből áh). Amennyiben a meghatalmazó személy személyazonosító számaként feltűntetett számsorhól a Magyarországon használatos személyazonosításra alkalmas okmányok sorszám képzése alapján egyértelműen megállapítható annak típusa, a személyazonosságot igazoló okmány típusának feltüntetése nem szükséges, így a meghatalmazás kizárólag ennek hiánya miatt nem tekinthető úgy, hogy nem felel meg a Vhr. 15, számú mellékletében meghatározott feltételeknek. A módosító javaslatot a vadászati hatóság újból megvizsgálta és megállapította, hogy az idézett NÉBIH tájékoztatást figyelem be véve, a módosító javaslat megfelel a Vtv. 11/A. ~ (6)-(8) bekezdéseiben és a Vtv. végrehajtásának szabályairól szóló 79/2004. (V. 4.) FVM rendelet 7/A. ~ (1) bekezdés meghatározott feltételeknek. A Vtv. 11/A. ~ (9) bekezdése szerint, a Vtv. 11/A. ~ elöírásainak megfelelő módosító javaslat befogadásáról (érvényes módosító javaslat) a vadászati hatóság 10 napon belül végzéssel dönt. A vadászati hatóság Simon Lajos és kádszámú vadászterületek határára vonatkozó ajánlását érintő módosító javaslatát november 18. napján kelt végzésével befogadta. A vadászati hatóság a módosító javaslatát befogadását követően a módosító javaslattal érintett hatályos vadászterületek földtulajdonosi képviselőinek részvételével, az átfedésben lévő területrész vonatkozásában november 28. napjára egyeztetést hívott össze. Az egyeztetésen részt vett Simon Lajos a kódszámü vadászterület közös képviselője, egyben a módosító javaslatban meghatalmazott kapcsolattartó, Dr. Uzonyi Yvette, mint Simon Lajos Jogi képviselője, Simon Dávid földtulajdonos, Juhász Miklós, a kódszámú földutlajdonosi közösség számvevő bizottságának elnöke, Dr. Ricza Ferenc, mint Juhász Miklós jogi képvielője. Az egyeztető tárgyaláson, a módosító javaslatot az Egerszalóki Földtulajdonosi Közösség Számvevö bizottság elnökének jogi képviselője nem tudta támogatni. Ajogi képviselő egyezségre hajlandó volt a Demjén 0269 hrsz-ú ingatlan átengedésével, amelynek összterülete 150,1732 ha. A módosító Javaslattal érintett egyéb területet nem támogatta, mivel 20 éve egerszalókiak vadásszák a területet. A terület fontos az egerszalókiak részére, a vadkárelhárítás sikeres lebonyolítása érdekében is. Dr. Uzonyi Yvette, mint Simon Lajos jogi képviselője, az egyeztető tárgyaláson a következőket adta elő: Az évi LV. tv 11/B. ~ (1) alapján a módosító javaslattal érintett hatályos vadászlerület földtulajdon osi képviselője vehetett volna részt az egyeztetésen. Tekintettel arra, hogy a főidtulajdonosi képviselő februárban hunyt cl a mai egyeztetésig eltelt Idő alatt a földtulajdonosi közösségnek gondoskodni kellett volna újabb képviselő megválasztásáról, aki joghatályos nyilatkozattéteire jogosult, nem helyettesítési jogkörben. Tekintettel az eltelt időtartamra ez mindenképpen mulasztás a földtulajdonosi közösség részéről. Az átfedett területrész vonatkozásában annak többségével a módosító javaslatot tevő rendelkezik, az egerszalóki oldalról tett módosító Javaslat, amely nem éri cl az eredeti módosító Javaslat 50%-t sem teljes egészében a demjéni vadászterülethez kíván csatlakozni. Ezen kívüli az egerszalóki vadásztársaság területéből további körülbelül 127 hektár terület is a demjéni vadászterülethez kíván tartozni. A földtulajdonosi nyilatkozat e vonatkozásban egyértelmű ás tekintettel arra, bogy nagyobb részt erdőről van szó a mező és
9 5 erdőgazdálkodási szempontok is lehetővé tennék az együttes kezelést, hiszen az Egererdő Zrt. ezért csatlakozott a módosító javaslathoz. Az egerszalókiak részéről említett vadkárelhárítás vonatkozásában a demjéni módosító javaslat kezdeményezői úgy is, mint a jelenlegi demjéni vadászatra jogosult képviselői nyilatkoztak, hogy akár a vadászati hatóság által előzetesen jóváhagyott közös vadkárelhárító vadászatokkal is meg kívánják védeni a hivatkozott szőlőterületet arra tekintettel, hogy ne jelentsen problémát a két vadászterületet határoló méteres sáv. A vadászati hatóság az egyeztető tárgyaláson megállapította, hogy a és kódszámú vadászterületek közös határára vonatkozóan a két fél között egyezség nem jött létre. Az Egererdő Erdészeti Zrt december 2-án kelt levelében, a május 12. napján Simon Lajos részére a és a kódszámmal kiajánlott vadászterület határára vonatkozó vadászterületek határát érintő módosító Javaslat, állami földterületekkel való támogatásának tárgyában - adott meghatalmazását visszavonta. A fenti meghatalmazással érintett állami földterületek nagysága 157,77 hektár, ami a módosító javaslatban Simon Lajos által képviselt 286,44 hektáros terület része volt. A fentiek alapján a vadászati hatóság megállapította, hogy az Egererdő Erdészeti Zrt. által december 2. napján visszavont 157,77 hektáros állami földterület vonatkozó meghatalmazás nélkül, a Simon Lajos általa módosító javaslatban képviselt földterület 115,88 hektárra csökkent, ami a módosító javaslattal érintett összes földterület 36,5%-a. 2. A vadászati hatóság a Simon Lajos által a és a kódszámú vadászterületek határára érkezett módosító javaslatot megvizsgálta és az alábbi megállapításokat tette: A benyújtott módosító javaslatban szereplő szöveges határleírás és a térképen megrajzolt határvonal között jelentős eltérés mutatkozott. A vadászati hatóság ezért május 23, napján helyszíni szemlét tartott a módosító javaslatban benyújtott vadászterület határának egyértelmű beazonosíthatóságának tárgyában. A helyszíni bejárás során a vadászati hatóság megállapította, hogy a módosító indítványhoz csatolt szöveges határleírásában szereplő Feldebrő hrsz-ú Út sem a térképen, sem a valóságban nem csatlakozik a Kígyós-patakhoz, így a módosításban feltüntetett határleírás nem felel meg a valóságnak. A vadászati hatóság megállapította továbbá hogy, a módosító javaslatban leírt határvonal a Feldebrö 074/4c helyrajzi szám és a Feldebrő 058/12. helyrajzi számoknál a helyrajzi számok határán található, azonban ez a határvonal nem felel meg a Vtv. 19. ~ (2) bekezdés I) pontjában, és a Vhr. 3. ~ (4) bekezdésében meghatározott vadászterület határának, mert a helyrajzi számok határa egyértelműen nem beazonosítható, nem nyomon követhető, nem tartós, valamint nem nyomvonalas létesítmény, továbbá nem vonalas jellegű természeti tereptárgy, nem erdötag határ és nem közigazgatási határvonal. A Vtv. 19. ~ (2) bekezdés I) pont: A vadászterület határának megállapításánál figyelemmel kell lenni: I) a vadászterület határának egyértelmű azonosíthatóságára, tartósságára ás nyomon követhetőségére.
10 6 A Vhr. 3. ~ (4) bekezdés: A vadászterület határa a Vtv. 8. ~-a ás 19. ~ (2) bekezdése alkalmazásában olyan, tartós nyomvonalas létesítmény, vonalas jellegű természeti tereptárgy, erdőtag határvonala vagy közigazgatási határvonal tehet, amelynek nyomon követhetósége ás beazorzosíthatósága az űzemtervi időszak végéig fennmarad~ A Vhr. 7/B (1) bekezdés d) pontja szerint a Simon Lajos által benyújtott, a ás számú ajánlott vadászterületeket érintő módosító javaslatot a vadászati hatóság nem fogadta be, azt elutasította, melyről H EIFMO/2285-2/201 6 számú levelében Simon Lajost értesítette. Ezt követően a vadászati hatóság a és a kódszámú vadászterületek határait hivatalból kijelölte. Simon Lajos július 4-én a kódszámú ás a kódszámú vadászterület határait kijelölő határozat ellen - megbízott jogi képviselője útján - fellebbezést nyújtott be. A jogorvoslati eljárást követően, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH), mint II. fokú vadászati hatóság a vadászati hatóság kódszámú ás a kódszámú vadászterület határait kijelölő határozatát megsemmisítette, illetve 04.3/4902-3/2016. számú megkeresésében az első fokú hatóságot felhívta, hogy Simon Lajos által a ás a kódszámú vadászterületek határaira szóló ajánfásra benyújtott módosító javaslatot bírálja el, arról hozzon döntést. A vadászati hatóság a módosító javaslatot újból megvizsgálta, ás a tényállás tisztázása érdekében a vadászati hatóság felhívására november 21. napján Simon Lajos nyilatkozatot tett a kódszámú és a kódszámú vadászterület módositó Javaslatának vonatkozásában. Simon Lajos nyilatkozott, hogy a módosító javaslathoz csatolt szöveges határleírásban, a Feldebrő 0103 hrsz-ú Út, ás a Kígyós-patak közötti szakasz részletes leírása kimaradt, melyet fenti nyilatkozat tétele során a következőképpen pontosított: Feldebrő 0103 hrsz-ú Út csatlakozik a 0110/2 hrsz-ú útra, melyen 475 m-t északi irányba haladva elérjük a Kígyás-patakot. Simon Lajos a módositá javaslatban korábban leírtakat egyebekben változatlan tartalommal fenntartotta. Simon Lajos által május 13. napján a vadászati hatósághoz benyújtott módosító javaslatában tett nyilatkozata alapján a módosító javaslat 426,38 hektárt érint, melyből 335,26 hektár a képviselt földterület nagysága, amely 78,63 % tehát a teljes terület kevesebb, mint egyharmada van a más, nem a módosító javaslatot benyújtó földtulajdonosok tulajdonában. A vadászati hatóság megvizsgálta a módosító javaslatban szereplő földterületeket, ás megállapította, hogy a módosító Javaslat 391,1695 hektár nettó vadászterületet érint, melyből a módosítást kezdeményezők tulajdonában 332,5562 hektár van, ami 85,02%. A vadászati hatóság megállapította, hogy a módosító javaslatban leírt határvonal Simon Lajos november 21. napján tényállás tisztázására tett pontosító nyilatkozata alapján a Feldebrő 0103 hrsz-ú ás a Kígyós-patak közötti szakaszon megegyezik a térképi megjelenítéssel, amely így megfelel a Vtv. 19, ~ (2) bekezdés I) pontjában, ás a Vhr. 3. ~ (4) bekezdésében meghatározott vadászterület határának.
11 7 A Vtv. 11/A. ~ (9) bekezdése szerint, a Vtv. 11/A. ~ előírásainak megfelelő módosító javaslat befogadásáról (érvényes módosító Javaslat) a vadászati hatóság HE1FM /2016. számú végzésével befogadta. A vadászati hatóság a befogadott módosító javaslattal érintett területrész vonatkozzásában december 2. napjára egyeztetést hívott össze. Az egyeztetésen részt vett Simon Lajos a kódszámú vadászterület közös képviselője, egyben a mádosító javaslatban meghatalmazott kapcsolattartó, Dr. Uzonyi Yvette, mint Simon Lajos jogi képviselője, Szabó József a kódszámú vadászterület közös képviselője, Dr. Bodnár István, mint Szabó József jogi képviselője, Alakszai György Attila, Herman István Ervin, Kelemen Zsolt füldtulajdonosok. Dr. Uzonyi Yvette, a módosító javaslatot benyújtók képviseletében a következőket adta elö:,,a módosító javaslatot a vadászati hatóság befogadta, azaz a Jogszabályi előírásoknak vadászati Jogi szempontból megfelel. az átfedett területi-ész vonatkozásában a módosító javaslatot benyújtó a tulajdonosok 85 % -nak meghatalmazásá vaj adta be a módosító javaslatot tekintettel arra, hogy a területen a tulajdonos képviseletében eljáró mező erdőgazdálkodási tevékenységet folytat ez az okszerű gazdálkodást nem sértő kiaíakítás lenne. A módosító javaslatot benyújtó az egyezség érdekében két olyan alternatív határvonalat megjelölt az átfedett területen belül, amely szintén kielégítené a vadászati tv. előírásait ás lehetőséget adna a debrői vadászterület leendő vadgazdálkodójának arra, hogy a jelenleg általuk használt átfedett területi-ész kb. 40% án továbbra is vadászhasson. Az átfedéssel érintett területen a jóváhagyott szőlőtelepítési tervek engedélyek alapján előreláthatólag további 70 ha szőlő kerülne felepítésre így a Szabó József debrői közös képviselő által elmondottak amelyek a vadkárral kapcsolatosan merültek fel és amelyek évet megelőzően egyébként megoldhatóak voltak, hiszen korábban nem a jelenlegi gerincen futó határ választotta a! a két vadászterületet Ugyanúgy problémát okozhatnak, de ez a vadászati tv. szerint nem kizáró ok a vadászterület kialakítása szempontjából, hanem egy olyan adottság, amelyet a vadgazdálkodónak amikor a területre haszonbérleti szerződést köt mint várható kötelezettséget figyelembe kel! vonni és a jogszabály által Újonnan létesített vadkár alap meghatározásakor erre tekintettel kell/enni. A módosító javaslatot benyújtó eredeti javaslata illetve két alternatív javaslata (az egyik módosító Javaslat a Kígyós patak vonala, a másik módosító Javaslat a Kígyós pataktól a 074/4 b alrészletű kivett útig vezető ingatlannyilvántartásban útként nem jelöl, de a valóságban létező Út a 074/4 b alrészletű útig ás ezen az úton elindulva végig az úton haladva (több föídrészleten keresztül) a verpelétí útig) Dr. Bodnár István ügyvéd nyilatkozott az egyeztető tárgyaláson, hogy a Dr. Uzonyi Yvette ügyvéd által tett észrevételekre december 7-én óráig bezárólag írásban ad választ. Szabó József, mint a kódszámú tulajdonosi közösség közös képviselője december 7. napján a vadászati hatósághoz érkezett levelében leírta, hogy a dr. Uzonyi Yvette által, az egyeztető tárgyaláson javasolt egyezségen alapuló határszakaszokat nem fogadja el. Véleménye szerint mind a két határszakaszra megjelölt javaslat sérti a vadászati törvény alapelveit. Szabó József leírja továbbá, hogy a vadászati hatóság ajánlásában megállapított határvonalat tudja elfogadni. A vadászati hatóság az egyeztető tárgyaláson megállapította, hogy a és kódszámú vadászterületek közös határszakaszára vonatkozóan a két fél között egyezség nem jött létre.
12 8 A Budapesti Erdőgazdaság Zrt, december 6-án kelt levelében, a május 11, napján Simon Lajos részére a és a kádszámmal kiajánlott vadászterület határának megállapítása céljából folyamatban lévő eljárásban - a vadászterület határára vonatkozó módosító javaslathoz meghatalmazást adott. A fenti meghatalmazással érintett állami földterületek nagysága 323,1966 hektár, ami a módosító javaslatban Simon Lajos által képviselt hektáros terület része volt. A fentiek alapján a vadászati hatóság megállapította, hogy a Budapesti Erdőgazdaság Zrt. által december 6. napján visszavont 323,1966 hektáros állami földterület vonatkozó meghatalmazás nélkül, a Simon Lajos általa módosító javaslatban képviselt földterület 12 hektárra csökkent, ami a módosító javaslattal érintett összes földterület 3%-a. A vadászati hatóság -figyelembe véve, hogy a kódszámú vadászterület határát érintő kettő darab egyeztető tárgyaláson egyezség nem szültetett- az ajánlásában szereplő határt hivatalból kijelölte. A vadászati hatóság a vadászterület határának megállapításához figyeimbe vette a vad és élőhelyének védelmét, a vad mozgási körzetét, a biztonságos vadászat feltételeit, továbbá sz egyeztető tárgyalásokon elhangzott földtulajdonosi nyilatkozatokat. A vadászati hatóság által hivatalból megállapított vadászterület határa megfelel a jogszabályi előírásoknak, mert sz olyan, tartós nyomvonalas létesítmény, vonalas jellegű természeti tereptárgy, erdőtag határ ionala vagy közigazgatási határvonal, amelynek nyomon követhetősége és beazonosíthatósága sz üzemtervi időszak végéig fennmarad, valamint zárványterület nem keletkezik. A Vtv. 8. ~ (1) bekezdés alapján vadászterületnek minősül hasznosítási formájától függetlenül az a földterület, valamint vízfefület, amelynek kiterjedése a háromezer hektárt eléri, és szemközti határvonalainak távolsága legalább háromezer méter, továbbá, ahol a vad a) a szükséges táplálékot megtalálja, b) természetes szaporodási feltételei, valamint c) természetes mozgásigénye, búvóhelye, nyugalma adott. A Vtv, 8. ~ (2) bekezdése szerint, nem minősül vadászterületnek, és a vadászterület kiterjedésének megállapításánál figyelmen kívül kell hagyni az azon található a) település közigazgatási belterületét, valamint b) lakóingatlanul szolgáló bekerített külterületi ingatlan, c) tanya, valamint major, d) temető, e) nem mező-, erdő- vagy vadgazdálkodási célból bekerített hely, ~ repülőtér, g) közút, valamint a közút és annak fel- és fehajtója által határolt, továbbá h) vasút területét. A Vtv. 8. ~ (3) bekezdése alapján ~a vadászterület határa nem terjedhet át a vadgazdálkodási tájegység határán.
13 9 A Vtv. végrehajtásának szabályairól szóló 79/2004. (V. 4.) FVM rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 3. ~ (4) bekezdése szerint.a vadászterület határa a Vtv. 8. ~-a és 19. ~ (2) bekezdése alkalmazásában olyan, tartós nyom vonalas létesítmény, vonalas jellegű természeti tereptárgy, erdőtag határvonala vagy közigazgatási határvonai lehet, amelynek nyomon követhetősége és beazonosíthatósága az üzem tervi időszak végéig fennmarad. A Vtv. 19. ~ (2) bekezdése értelmében a vadászterület határának megállapításánál figyelemmel kell lenni: a) a vadászterület rendeltetésére; b) a vadászterületté minősíthető föld tulajdonl használati viszonyaira; c) a vad mozgásí körére, életfeltételeire, védelmére, valamint az élőhely Ökológiai adottságaira; d) az érintett földrészletek művelési ágára; e) a területen mező-, erdő- vagy vadgazdálkodási tevékenységet folytató szervezet belső szervezeti felépítésére; f) a biztonságos vadászat lehetőségére; g) az erdőterv betartásának lehetőségére; h) államhatár esetében a szükséges védőtávolságra, továbbá arra, hogy I) zárványterület ne keletkezzen; ]) a háromezer hektár vagy azt meghaladó természetvédelem alatt álló területek a védelmükhöz szükséges övezettel együtt lehetőleg önálló vadászterületet képezzenek; k) a háromezer hektárnál kisebb területű természetvédelem alatt álló területek lehetőleg egy vadászterüfetre essenek; I) a vadászterület határának egyértelmű azonosíthatóságára, tartósságára és nyomon követhetőségére. A Vtv. 20. ~ (1) bekezdése alapján a vadászterület határának megállapítása a vadgazdálkodási üzemteiv időtartamáre szól, és ezen időtartam alatt köti a mindenkori földtulajdonosokal A vadászterület határának megállapításával kapcsolatos eljárásom során megvizsgáltam a kijelölésre tervezett vadászterület határát és megállapítottam, hogy a vadászterület határa nem terjed át a tájegység határán. A vadászati hatóság a vadászterület határának megállapításakor a Vtv. 19. ~ (2) bekezdésében valamint a Vhr. 3.~ (4) bekezdésében felsoroltakat figyelembe vette. A vadászati hatóság megállapította, hogy a vadászterület pontos kiterjedését meghatározni nem tudja, mert a vadászterület határvonala több esetben helyrajzi számos területet vág át, és az átvágott területek nagyságát, közhiteles nyilvántartási adatok hiányában, hiteles módon a határozat meghozatalának időpontjában megállapítani nem lehetett. A Vtv. 6. ~ (2) bekezdése szerint a vadászterület határát megáliapító határozat alapján az érintett földtulajdonosok vadászati joggal rendelkező közösséget (a továbbiakban: tulajdonosí közösség) alkotnak~ A tulajdonosi közősséget, valamint a tulajdonosi közösség képviselőjét a vadászati hatóság nyilvántartásba veszi, illetve az a törvény végrehajtására kiadott rendeletben foglaltak esetén a nyilvántartásból törll
14 10 A Vhr. 2. ~ (1) bekezdése alapján a vadászterület határáriak megállapításával egyidejűleg a vadászati hatóság a tulajdonosi közösséget a hozzá tartozó vadászterület azonosító kódszámának megjelölósével nyilvántartásba veszi. A tulajdonosi közösség nyilvántartásba vételekor a vadászterület azonosító kódszáma a vadászterület sorszámát és a vadászterület fekvése szerinti megye kódját tartalmazza. A fentiek alapján a vettem kódszámú vadászterület tulajdonosi közösségét nyilvántartásba Afent leírtak alapján a rendelkező részben foglaltak szerint döntöttem. Döntésemet a megyei korrnányhivatalok mezőgazdasági feladatainak meghatározásáról szóló 68/2015. (UI. 30.) Korm. rendelet 13. ~ (1)-(4) bekezdései alapján biztosított jogkőrömben eljárva hoztam meg. Határozatomat a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL, törvény (a továbbiakban: Ket.) 71. ~ (1) bekezdésének és a Ket. 72. ~ (1) bekezdésének megfelelően hoztam. A jogorvoslat lehetőségét a Vtv. 11/C. ~ (2) bekezdés szerint biztosítottam. A fellebbezési eljárás díjáról történő tájékoztatás a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, valamint a megyei kormányhivatalok mezőgazdasági szakigazgatási szervei előtt kezdeményezett eljárásokban fizetendő igazgatási szolgáltatási díjak mértékéről, valamint az igazgatási szolgáltatási díj fizetésének szabályairól szóló 63/2012. (VII. 2.) VM rendelet 2. ~ (1)-(3) bekezdésén, valamint a 4. ~ (1) és (3) bekezdésén alapul. Eger, december Dr. Pajtók Gábor, a Heves Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott nevében és megbízásából: Bócs~ Csaba főosztalyvezátő-hetyettes
15 HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL EGRI JÁRÁsI HiVATALA Tárgy: Tálékoztatás jogerőre emelkedésről. ügyintéző Agrárügyi és Szervezeti Környezetvédelmi egység: Főosztály Földművelésügyi Osztálya Iktatászám: HE-02/FMO/ ügyintéző: Lóval Zsolt Telefonszám: ± A földművelésügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 383/2016. (Xll.2.) Korm. rendelet 60. ~ (1) bekezdésében foglaltak alapján, a Heves Megyei Kormányhivatal Egri Járási Hivatala (a továbbiakban: területi vadászati hatóság) vadászati igazgatási hatáskörében eljárva, elsőfokú hatósági eljárásban meghoztam az alábbi Végzést: A HE!FMO/ /2016 számú, kódszámú vadászterület határának megállapításáról, valamint a kódszámú tulajdonosi közösség nyilvántartásba vételéről szóló határozat március 22. napján jogerőre emelkedett. lndokolás: A HE/FM /2016 számú határozat ellen, a vad védelméről, a vadgazdálkodásról ás a vadászatról szóló évi LV. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 11/C. (2) bekezdés alarján a jogorvoslati joggal rendelkező ügyfél március 22. napján nyilatkozatott tett. A nyilatkozat alapján a területi vadászati hatóság megállapította, hogy a jogorvoslati joggal rendelkező ügyfél a másodfokú vadászati hatóság részére megküldött PE/FEI13G-2/2017 számú döntését átvette, megismerte ás a döntés ellen keresetlevelet nem kíván előterjeszteni, A területi vadászati hatöság jelen végzésével tájékoztatja a fóidtulajdonosokat, hogy a kódszámú vadászterület tulajdonosi közösségének gyülése a vadászterület kijelölésének tárgyában hozott határozat jogerőre emelkedését követően a Vtv. 11/C. ~ (1) bekezdésének megfelelően összehívható. Agrárügyi ás Környezetvédelmi Főosztály Földművelésügyi Osztálya 3300 Eger. Szövetkezet Út 6 szám Eger Pf ; 145. Telefonszáma: +36 (36) Fzx: +36 (36) ~g~hevesoov.hu Honiap:
16 2 A végzés ellen önálló jogorvoslalnak nincs helye. Eger március ~ Dr. Boncz László. a Heves Megyei Kormányhivatal Egri Járási Hivatalának hivatalvezetöje nevében és megbízásából: Bocsi Csaba : foosztalyvezető~helyettes ~ 7~ ~ ~.
17 2O17MÁRCII. ~ PEST MttuYtti KoRMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: PE/FEJ13O , Tárgy: Nagy Lajos fellebbezése ~ OgyintézÖ: Mán Erie Balázs Hiv. szám: HEIFMO Telefon: Melléklet: Dr. Uzonyl Ügyvédi Iroda (4025 Debrecen, Bajcsy-Zsilinkszky u, 8.) által képviselt Simon Lajos által a Heves Megyei Kormányhivatal, HEIFMOIIT37-9!2016. számú határozata ellen hatöságomhoz benyújtott jogorvoslatra irányuló kérelme alapján, másodfekú vadászati hatósági jogkörben eljárva meghoztam az alábbi HATÁROZATOT. A Heves Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: elsőfokú vadászati hatóság) HEIFMOII 737~9I2O1 6. számú határozatát h&ybenhagyom» Jelen közigazgatási eljárás igazgatási szolgáltatási dlja Ft, azaz hatezer forint. Tekintettel arra, hogy a befizető Ft-ot fizetett meg a Nemzeti Élelmiszerlánc~ biztonsági Hivatal számlájára ( ), döntésem kiadás~vt.~ egyidejűleg elrendelem a többletként megfizetett Ft összegnek a befizető részéra történő 8 napon belüli visszatérítését. A határozat a közléss& jogerős ás végrehajtható. A határozat ellen közigazgatási úton további jogorvoslatnak helye nincs. A határozat felülvizsgálata jagszabálysértésre hivatkozással kérhető sz Egri Közigazgatási ás Munkaügyi Bíróságtól a határozatot hozó Pest Mogyo Kormányhivatal, mint másodfokú hatóság elleni kereset inditásával. A keresetlevelet a Pest Megyei Kormányhivatalnál a felülvizsgálni kért ha~áruzat kőzlésétől számított harminc napon belül kell elektronikus úton benyújtani. Tájékoztatom, hogy a biróság a keresetet tárgyaláson kívül bírálja cl, a felek bármelyikének kérelmére azonban tárgyalást tart. Tárgyalás tartását a keresetlevék~e~ kérheti; ennek elmulasztása miatt igazolásnak nincs helye. lndokolás A Heves Megyei Kormányhivatal, mint elsőfokú vadászati hatóság december 14. napján kelt, vadászterület határának megállapítása tárgyában hozott, HEIFMO/ számú határozatával a kódszámú vadászterület határát megállapította, ás a vadászterület tulajdonosi közösségét kődszámmal nyilvántartásba vette. É1eimsze~1áncbizto.~sági. FőkJh~vata[i Nővóny. Ós Ts~ajvÖoolr~. Ern~~7e~i ~Óns~taIy F~Mdm0w~1s0gyi ~4s Erdészeti Oszt~y 1023 Budepest, Frankel Leó Út Telefon: (1) S5 E~meiI: fme~pesl.gov.hu Web:
18
19 Simon Lajos jogi képviselője útján (továbbiakban: fellebbező) törvényes határidőn belül fellebbezést nyújtott be a Heves Megyei Kormányhivatal, HEiFMOí1737-9i2016~ számú határozatával szemben, melyben a kódszámú vadászterület határainak a benyújtott módosítö javaslatok szerinti határokkal történő megállapítását kérte. Mint másodfokú vadászati hatóság, a Heves Megyei Kormányhivatal, HE/FM /2016. számú határozata ellen irányuló fellebbezés alapján a sérelmezett döntést, valamint sz azt megelőző eljárást megvízsgáltam. A Heves Megyei Kormányhivatal hivatalból ajánlást tett közzé hirdetményi úton a , , ás a kódsz~n i ~rjdászterületek március 01-től február 28-ig terjedő üzemtervi cikiusra szóló határaira, sz ajánlásban szereplő határokkal. A , a ás a kódszámú ajánlásban szerelő vadászterületek határaira szóló ajánlására Simon Lajos meghatalmazott kapcsolattarió (továbbiakban kérelmező) május 13-án a vadászterületek határainak megváltoztatására két darab, módosító javaslatot nyújtott. be a Heves Megyei Kormányhivatalhoz. A ás a kódszámú vadászterület közös határaira benyújtott módosító javaslatot érintően, Simon Lajos meghatalmazotti kapcsolattartó nyilatkozata szerint, a vadászterület határának módosítását összesen 335~26 hektár a tulajdonukban ás sz általuk képviselt, a módosítással érintett területen földtulajdonnal rendelkező személyek tulajdonában lévő földterülettel kezdeményezték, mely a kialakítandó vadászterület kiterjedésének 78,63%-a, A és a kódszámú vadászterület közös hatúmara benyújtott módosító javaslatot érintően, Simon Lajos rneghalahnazotti kapcsolattartó nyilatkozata szerint, a vadászterület határának módositását összesen 288,44 hll&r a tulajdonukban ás sz általuk képviselt, a módosítással érintett területen föidtuiajdonnai rendelkező személyek tulajdonában lévő földterü lettel kezdeményezték, mely a kialakítandó vadászterület kiterjedésének 78,91 %-a. A kérelmező benyújtotta a nevére szóló, a főldtulajdonost megillető vadászati joggal kapcsolatos eljárásban való képviseletre vonatkozó meghatalrnazása it. A fentiek alapján elsőfokú vadászati hatóság megállapította, hagy a , ás a kódszámú vadászterületekre benyújtott módositó Javaslat nem felel meg a Vtv, 11/A. ~ (7) ás (8) bekezdésében meghatározott feltételeknek, ezért a Vhr, 7/B. ~j (1) bekezdés c) pontjaira hivatkozva sz elsőfokú vadászati hatóság Simon Lajos által benyújtott két módosító javaslatot a HEJFMO/2283-2/2016. számú ás a HE/FMO/2285-2/20i6. Számú levelében elutasította, A Vtv. 11/A. ~ (10) bekezdése szerint, ha a vadászati hatóság ajánlásában szsrsp!ő vadászterület határára nem érkezik érvényes módosító javaslat a vadászati hatóság a vadászterület határának megállapítására vonatkozó szabályok szerint hivatslbo~ megállapítja a vadászterület határát. V
20
21 A fentiek alapján sz elsőfokú vadászati hatóság a Vtv, ~1IA. ~ (10) bekezdese alapján eljárva, hivatalból megállapította a , és a kódszámú vadászterületek határait. Simon Lajos (továbbiakban: fellebbező) jogi képviselője útján törvényes hat5íidőn belül fellebbezést nyújtott be a Heves Megyei Kormányhivatal, HE/FM /2016. számú ás a HE/FMO/1737-2/2016, számú határozataival szemben, melyben a , ás a kádszámú vadászterület határainak a benyújtott módosító javaslatok szerinti határokkal történő megállapítását kérte A Nemzeti Éleimiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban NÉBIH), mint másodfokú vadászati hatóság a HEIFMO1I 737-2/2016 ~ HE/FMO/ ás a HE/FMO/ számú határozatok ellen benyújtott fellebbezések alapján, mely szerint a fellebbező által benyújtott módosító javaslatok tárgyában sz elsőfokú vadászati hatóság nem hozott döntést a NÉBIH a fenti számú határozatokat jogszahálysértésre hivatkozással megsemmisítette, és felügyeleti eljárásban sz elsőfokú vadászati hatóságot új eljárás lefolytatására kötelezia, melyben Simon üajo~ meghataimazotti kapcsolattartó által benyújtott módositó javaslatok elbirölására kötelezte. A fentiek alapján sz elsőfokú hatóság a Simon Lajos meghatalmazotti kapcsolattartő által a , ás a kódszámú vadászterületer~ határaira benyújtott módosító javaslatokat a HEIFMO/2283-5l2016, és a HE/FM számú határozataiban befogadta, A módosító javaslatok befogadását követően sz elsőfokú vadászati hatóság a Simon Lajos meghatalmazott kapcsolettartó által a ás a kódszámú vadászterületek határainak megváltoztatására benyújtott módosító javaslat vonatkozásában november 28~án egyeztető tárgyalást hívott össze. Az egyeztetésröl készült, HE/FMO/ /2016. Számú jegyzőkönyvben foglaltak alapján megállapításra került, hogy a felek között a módosító javaslat tárgyában egyezség new született. Az elsőfokú vadászati hatóság egyezség hiányában a Vtv. IJB, ~ (5) bekezdásés~ foglaltak alapján a HEIFMO!1737-9i2016, számú határozatában a kádszámú vadászterület határát hivatalból megállapította. Az elsőfokú vadászat hatóság a vadászterületek határát, HE/FMO/1737-1/2016 számú ajánlás szerint jelölte ki. Az elsőfokú vadászati hatóság döntését azzal indokolta, hogy a Budapesti Erdőgazdaság Zrt. által Simon Lajos részére kiadott földtulajdonosi meghatalmazásaim időközben visszavonta, Igy támogatottsóga megszűnt, továbbá e kódszámú vadászterület vonatkozásában összehívott két egyeztető tárgyaláson egyezség nem született. Jogorvoslati eljárásam során sz alábbiakat állapítottam meg. A Heves Megyei Kormányhivatal hivatalból ajánlást tett közzé hírdetményi úton a , , ás a kődszárnú vadászterületek
22
23 március 01-fől február 28~ig terjedő üzemtervi ciklusra szóló határaira, sz ajánlásban szereplő határokkal. A ás a ködszámú vadászterület határaira szóló ajánlásra a fellebbező által benyújtott módosító javaslatot az elsőfokú vadászati hatóság a HE1FM számú levelében elutasította, majd Vtv. Il/A. ~ (10) bekezdésére hivatkozva a vadászterület határait hivatalból megállapitotta. Simon Lajos jogi képviselője útján (továbbiakban: fellebbező) törvényes határidőn belül fellebbezést nyújtott be a Heves Megyei Kormányhivatal, a HE/FMQ/ számú határozataival szemben, melyben a ás a kódszámú vadászterület határainak a benyújtott módosító javaslatok szerinti határokkal történő megállapítását kérte. A NÉBIH, mint másodfokú vadászati hatóság a HE/FMO/1737-2/2016. Számú kijelölő határozatot jogszabályséttésre hivatkozva megsemmisitette, ás az elsőfokú vadászati hatóságot új eljárás lefolytatására kötelezte, melyben a fellebbező által benyújtott módosító javaslat elbírálásra utasította. Az elsőfokú hatóság a Simon Lajos meghatalmazotti kapcsolattartó által a ás a kódszámú vadászterületekre benyújtott módosító javaslatát a HEIFMO/ számú határozatában befogadta. Ax elsőfokú vadászati hatóság a és a kódszámú vadászterületek vonatkozásában november 28. napján egyeztető tárgyalást tartott, melyen egyezség nem született. A Vtv. 11/B, ~ (5) bekezdése szerint, egyezség hiányában a vadászati hatóság a vadászterület határának megállapítására vonatkozó szabályok szerint a vadászíei ül~t határát hivatalból állapítja meg. Az elsőfokú vadászati hatóság a Vtv, Il/B. ~ (5) bekezdése alapján eljárva, hivatalból megállapította a kádszámú vadászterwet határát. Simon Lajos jogi képviselője útján (továbbiakban: fellebbező) törvényes határidőn belül fellebbezést nyújtott be Heves Megyei Kormányhivatal, HEIFMOII számü határozatával szemben fellebbezést nyújtott be. Hatóságom a másodfokú eljárása során azt vizsgálta, hogy sz elsőfokú vadászati hatóság által hivatalból megállapított vadászterület határa megfelel-e a vadászterület határának megállapítására vonatkozó jogszabályi feltételeknek, A Vtv.19. ~ (2) bekezdése alapján, a vadászterület ha árának megáflapításána figyelemmel kell lenni: a,) a vadászterület rendeltetésére; b,) a vadászterületté minősíthető föld tulajdoni, használati viszonyaira; c~ a vad mozgási körére, életfeltételeire, védelmére, valamint sz élőhely ökolóy~ adottságaira; d) sz érintett földrószletek művelési ágára; 4
HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL
O1 Q 7fl HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Iktatószám HE/FMO/17361/2016 Tárgy ajánlás 10702250 kádszámú vadászterület határára Ügyintéző Lövei Zsolt Telefonszám +36 (36) 413737 Melléklet 2 db térkép AJÁNLÁS
Földművelésügyi Osztály Iktatószám: HE-02/FMO/2559-9/2018 Ügyintéző: Vermes István Telefonszám:
HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL EGRI JÁRÁSI HIVATALA Ügyintéző Agrárügyi és szervezeti Környezetvédelmi egység: Főosztály Földművelésügyi Osztály Iktatószám: HE-02/FMO/2559-9/2018 Ügyintéző: Vermes István
AJÁNLÁS. A vadászterület becsült mérete: 7516 ha
Bo rso d-abaúj-zemplén Megyei Ko r m á n yh ivatal Ügyiratszám: BOH/01/2956-1/2016. Ügyintéző: Berta Béla Telefon: 46/503-428 Tárgy: Ajánlás 658801 kódszámú vadászterület határára Hív. szám: - Melléklet(ek):
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉ N MEGYEl KORM ÁNYH I VATAL. Tisztelt Jegyző Asszony/Úr!
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉ N MEGYEl KORM ÁNYH I VATAL Ügyiratszám: BOH/01/2899-9/2016. Ügyintéző: Berta Béla Telefon: 06-46/503-428 Tárgy: Megkeresés a 653600 kódszámú vadászterület határát megállapító határozat
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATAL
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATAL Tárgy: vadászterület fenntartása, haszonbérleti szerződés meghosszabítása Ügyiratszám: BK -05/FM/ 01262-1/2019. Ügyintéző: Tóth Balázs Hivatali
5. Napirend ELŐTERJESZTÉS Vadászati joggal kapcsolatos földtulajdonosi meghatalmazás
5. Napirend ELŐTERJESZTÉS Vadászati joggal kapcsolatos földtulajdonosi meghatalmazás Tisztelt Képviselő-testület! Drajkó Endre tolmácsi lakos és földtulajdonos a mellékelt kérelemmel fordult a képviselő-testülethez.
HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL AJÁNLÁS
I HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL lktatószám: HE/FMO/1756-1/2016 Tárgy; ajánlás 10-7041 50 kódszámú vadászterület határára Ogyintéző: Godó Lajos Máté Telefonszám: 136 (36) 413-737 Melléklet 2 db térkép AJÁNLÁS
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 28. szám 3365
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2016. évi 28. szám 3365 A földművelésügyi miniszter 14/2016. (III. 2.) FM rendelete a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény végrehajtásának
JÁSZMNAGYKUNMSZOLNOK MEGYEI KORMÁNYHIVATAL AJÁNLÁS
JÁSZMNAGYKUNMSZOLNOK MEGYEI KORMÁNYHIVATAL lkt.sz.: JN/10/0127 4/2016. Tárgy: ajánlás 16-754850 kódszámú vadászterület határára Ügyintéző: Korom Katalin Elérhetőség: 56/516-810/859. m Melléklet(ek): 2
A J Á N L Á S. A térképmellékleten jelölt vadászterület: kódszáma: határleírása: mellékletben becsült mérete: 6910 ha
Dr. Horváth Kálmán Kormánymegbízott A J Á N L Á S A Tolna Megyei Kormányhivatal hivatalból ajánlást tesz közzé hirdetményi úton a 17-453150-408 kódszámú vadászterület határára, a 2017.03.01-től- 2037.02.28-ig
Előterjesztés Bicske Város Önkormányzat tulajdonában álló területek vadászati jogának gyakorlásáról
Előterjesztés Bicske Város Önkormányzat tulajdonában álló területek vadászati jogának gyakorlásáról 1. előterjesztés száma: 220/2016 2. előterjesztést készítő személy neve: dr. Hekman Tibor, 3. előterjesztést
Magyar joganyagok - 30/2015. (VI. 5.) FM rendelet - a földvédelmi hatósági eljárás ig 2. oldal d) 26 vagy annál több földrészlet esetén az első 25 föl
Magyar joganyagok - 30/2015. (VI. 5.) FM rendelet - a földvédelmi hatósági eljárás ig 1. oldal 30/2015. (VI. 5.) FM rendelet a földvédelmi hatósági eljárás igazgatási szolgáltatási díjának mértékéről és
OHÜ Országos HuLLadékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit. IZSÁK-KOM Térségi Kommunális Szolgáltató Nonprofit. Korlátolt Felelősségű Társaság. Cll.
,.. OHÜ Országos HuLLadékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Az okirat sorszáma: A-..~2j../2014. Ügyiratszám: 1713-... 6.../2014. HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI MINŐsíTŐ KÖZSZOLGÁLTATÁS
POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX:
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2016. február 11. Kónyáné dr. Zsarnovszky
Földhivatali szolgáltatások
Földhivatali szolgáltatások 1. Betekintés a tulajdoni lap tartalmába: Az ingatlan-nyilvántartásba való betekintés céljából az érintett tulajdoni lap tartalmát számítástechnikai eszközzel, olvasható formában
Iromány száma: T/3637/7. Benyújtás dátuma: :32. Parlex azonosító: 1NUH2DSF0005
Iromány száma: T/3637/7. Benyújtás dátuma: 2018-12-06 19:32 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: 1NUH2DSF0005 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Dr. Bajkai
H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 107549-1-3/2016. Ügyintéző: dr. Séra Judit Bakacsi Judit Tel.: +36 (62) 553-060/44253 Tárgy: CE GLASS Zrt. Szatymaz zajkibocsátási határérték megállapítása H
KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG
KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/882-8594, fax: 06-1/882-8593 E-mail: dontobizottsag@kt.hu Ikt.sz.: D.915/5/2016. A Közbeszerzési
HATÁROZAT. Helység fekvés hrsz. Művelési ág Kivett töltés, Kivett udvar, erdő,
ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím : 9002 Győr, Pf. 471.
A tervezet előterjesztője
Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért
HIRDETMÉNY. Balatonkenese, Faluház
" 5/ HIRDETMÉNY l, A Veszprém Megyei Mezogazdasági Szakigazgatási Hivatal Földmuvelésügyi Igazgatóság 28.4/533-2/2007. szamu határozatában kijelölt Balatonalmádi, Balatonfokajár, Hajmáskér, Litér, Veszprém,
Tárgy: Törökszentmiklós I.- agyag védnevű bányatelek egy részének tájrendezése HATÁROZAT
MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG Ikt. szám: SZBK/2625-8/2013. Ügyintéző: Szeifert Konrád : 06-56-512-314 : 06-56-512-337 E-mail: konrad.szeifert@mbfh.hu Jogerős: 2014. 01.
v é g z é s t: A Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Választási Bizottság határozatát helybenhagyja.
A Fővárosi Ítélőtábla a Néző Gabriella Ügyvédi Iroda (cím, ügyintéző: dr. Néző Gabriella ügyvéd) által képviselt Lehet Más a Politika (cím) kérelmezőnek, a Fővárosi Választási Bizottság 2014. szeptember
H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye. Baromfinevelés Légtechnikai gépek Zárt térben
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 107032-1-8/2015. Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes Tel.: +36 (62) 553-060/44255 Tárgy: Szalai László, Kunfehértó zajkibocsátási határérték megállapítása H A T
Ingatlan-nyilvántartási kérelem I.
Ingatlan-nyilvántartási kérelem I. IKTATÓ BÉLYEGZŐ HELYE A vékony vonallal bekeretezett rovatokat a kérelmező vagy a nevében eljáró képviselő tölti ki. A kérelem kitöltésével kapcsolatban a kérelmező/
Tárgy: Földgáz-kereskedelmi üzletszabályzat módosításának jóváhagyása
Ügyszám: FFAFO_2018/86-6 Ügyintéző: Kovács Krisztina Telefon: +36 1 459 7819 Fax: +36 1 459 7660 E-mail: kovacsk@mekh.hu HATÁROZAT SZÁMA: 1717/2018 Tárgy: üzletszabályzat módosításának jóváhagyása A Magyar
TÁJÉKOZTATÓ. Az intézett hatósági ügy megnevezése: Bányaszolgalommal kapcsolatos eljárások
TÁJÉKOZTATÓ A Fejér Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: hivatal) joghatóságába, hatáskörébe és illetékességébe tartozó közigazgatási ügyek intézéséről A hivatal illetékességi területe: Fejér megye Az
MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATBAN
A Győr-Moson-Sopron megyei 08-nnnnnn számú vadászterület földtulajdonosi közössége a Vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény 12. a.) bekezdése értelmében,
Tárgy: Gyomaendrőd I.- homok védnevű bányatelek részleges bányabezárása, tájrendezése HATÁROZAT
MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG Ikt. szám: SZBK/1803-9/2013. Ügyintéző: Szeifert Konrád : 06-56-512-314 : 06-56-512-337 E-mail: konrad.szeifert@mbfh.hu Jogerős: 2013. 08.
HATÁROZATOT. A Hivatal 4090/2016. számú határozata alapján víziközmű-szolgáltatói engedéllyel (a továbbiakban: Szolgáltatói engedély) rendelkező
t-.1:'a~ 2017-04- 05 Magyar Energetikai és Közm.ű-szabályozási Hivatal 1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 52 Tel.: +36 1 45Y 7777 www.mekh.hu Kérjük, beadványában hivatkozzon ügyiratszámunkra! Ügyiratszám:
H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye. Részben szabadtéren
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 105918-1-8/2015. Ügyintéző: dr. Séra Judit Bakacsi Judit Tel.: +36 (62) 553-060/44253 Tárgy: D.H. INTERTRADE Kft. Csongrád zajkibocsátási határérték megállapítása
Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elsőfokú vízügyi és vízvédelmi hatóság
Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elsőfokú vízügyi és vízvédelmi hatóság Előadás tartalma 1. A Ket. és az anyagi jogszabályok 2. Eljárásrend vízjogi engedélyezéshez 3. Ügyintézési
Tárgy: Dévaványa I.- agyag védnevű bányatelek egy részterületének tájrendezése HATÁROZAT
MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG Ikt. szám: SZBK/682-5/2014. Ügyintéző: Szeifert Konrád : 06-56-512-314 : 06-56-512-337 E-mail: konrad.szeifert@mbfh.hu Jogerős: 2014. 05.
H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye Részben zárt térben Szabad téren
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 105475-1-7/2015. Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes Tel.: +36 (62) 553-060/44255 Tárgy: Sajt-Expressz Kft, Kecskemét zajkibocsátási határérték megállapítása H
Ügyszám: FFAFO_2018/44-10 Ügyintéző: Mikó Andrea Telefon: Fax: HATÁROZAT SZÁMA: 7854/2018.
Ügyszám: FFAFO_2018/44-10 Ügyintéző: Mikó Andrea Telefon: +36 1 459 7812 Fax: +36 1 459 7660 E-mail: kasaa@mekh.hu HATÁROZAT SZÁMA: 7854/2018. Tárgy: Földgázelosztói üzletszabályzat módosításának jóváhagyása
Ügyiratszám: BP-5D/001/01015-2/2014. Tárgy: 2230 Gyömrő, Horthy Miklós tér, 1 ÉTDR azonosító 201300089050
V. KERÜLET I ÉP ÍT ÉSÜGYI ÉS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HIVATALA ÉP ÍT ÉSÜGYI OSZT ÁLY Ügyiratszám: BP-5D/001/01015-2/2014. Tárgy: 2230 Gyömrő, Horthy Miklós tér, 1 ÉTDR azonosító 201300089050 helyrajzi számú ingatlan.
H A T Á R O Z A T. Házszám
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: CSZ/01/6562-8/2016. KTFO-azonosító: 109856-1-6/2016. Ügyintéző: dr. Balthazár Éva Retek Zoltán Tel.: +36 (62) 681-673 Tárgy: Mindszent Város Önkormányzata, Mindszenti
Telefon:
F 3 Ugyiratszám: FVFO 02 20131446- Ugyintező: dr Csőreg Anko Fogyasztóvédelmi Főosztály Telefon: 06-1-459-7841 1111111 111111111 11111 Fax: 06-1-459-7739 O O O 4 7 7 6 I 2 O I 3 9 E-mail: csoregaeh.gov.hu
H A T Á R O Z A T. 4. A telephelyen pékség üzemel. A technológiához tartozó zajforrások: hűtőaggregát, tehergépjárművek. A zajforrás működési helye
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 107353-1-5/2015. Ügyintéző: dr. Balthazár Éva Sipos László Tel.: +36 (62) 553-060/44145 Tárgy: Rónasági Pékség Kft., Mindszent zajkibocsátási határérték megállapítása
H A T Á R O Z A T. A zajkibocsátási A védendő épület határérték, db Építményjegyzék szerinti besorolása száma
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL SZEGEDI JÁRÁSI HIVATALA KTO-azonosító: 112648-1-6/2017. Ügyiratszám: CSZ/01/16626-8/2016. Ügyintéző: dr. Balthazár Éva Bakacsi Judit Tel.: +36 (62) 681-673 Tárgy: Euro-Chicken
KÜJ: KTJ: HATÁROZAT. állapítom meg.
Iktatószám: Előadó: 5581-6/2015. Simó Boglárka Tárgy: A Concordia Zrt. által üzemeltetett Marcali, Ipartelep utca 2. szám alatti üzemi létesítmény zajkibocsátási határérték megállapítása KÜJ: KTJ: 100208339
Tárgy: Földgáz-kereskedelmi üzletszabályzat módosításának jóváhagyása
Ügyszám: FFAFO_2018/389-4 Ügyintéző: Mikó Andrea Telefon: +36 1 459 7812 Fax: +36 1 459 7660 E-mail: kasaa@mekh.hu HATÁROZAT SZÁMA: 9891 /2018. Tárgy: Földgáz-kereskedelmi üzletszabályzat módosításának
1. Az adás-vételi szerződés hirdetményi úton történő közlése
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 207. szám 84489 II. A kérelem benyújtására szolgáló nyomtatványon a földhivatal által feltüntetendő tartalmi elemek: 1. A földhivatal bélyegzője 2. A kérelem érkezési
Tárgy: KÜJ: KTJ: HAT ÁROZAT
Iktatószám: 14053-4/2015. Ügyintéző: Biczó Zsolt dr. Ötvös Tünde Telefon: 72/567-143 Tárgy: KÜJ: KTJ: HAT ÁROZAT IPARK Pécs Kft., Déli Ipari Park (152,6927 ha) környezetvédelmi engedélyének módosítása
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 119/2018. (II. 13.) számú HATÁROZATA
Iktatószám: MN/37989-8/2017. Tárgy: a gyermekek és kiskorúak védelmére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Ügyintéző: személyes adat Melléklet: a hatósági eljárás tárgyát képező teletext oldal másolata
VADGAZDÁLKODÁSI ÜZEMTERV
VADGAZDÁLKODÁSI ÜZEMTERV VADGAZDÁLKODÁSI ÜZEMTERV Vadgazdálkodási egység: Telephelye: Kelt:,.. A tervet készítette Vadgazdálkodási egység vezetõje A FÔ FEJEZETEK MUTATÓJA Ennek a lapnak a helyére kerül
HIRDETMÉNY. A tárgyi dokumentáció elbírálása BO-08/KT/8915/2017. iktatószámon folyamatban van.
Ügyiratszám: BO-08/KT/8915-4/2017. Ügyintéző: Cseppely Vivien Tárgy: A MOL Nyrt. (Budapest) és a MOL Petrolkémia Zrt (Tiszaújváros) megbízásából, a BGT Hungária Környezettechnológiai Kft. által elkészített
144/2008. (XI. 7.) FVM rendelet
144/2008. (XI. 7.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdészeti célra használt géppark fejlesztéséhez és korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A
Ügytípus megnevezése. Haszonbérleti hirdetmények kifüggesztése. A hirdetmény kifüggesztésének menete
Ügytípus megnevezése Az ügy leírása Haszonbérleti hirdetmények kifüggesztése A hirdetmény kifüggesztésének menete Haszonbérleti ajánlatot egységes okiratba foglalt szerződésbe kell foglalni, és azt a haszonbérbeadónak
HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYÖNGYÖSI JÁRÁSI HIVATALA
HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYÖNGYÖSI JÁRÁSI HIVATALA TÁRSASHÁZKEZELŐI TEVÉKENYSÉG BEJELENTÉSE 1. Az ügy rövid leírása A társasházkezelői tevékenység olyan, a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és
HIRDETMÉNY. A tárgyi dokumentáció elbírálása BO-08/KT/8708/2017. iktatószámon folyamatban van.
Ügyiratszám: BO-08/KT/8708-4/2017. Ügyintéző: Cseppely Vivien Tárgy: A MOL Nyrt. (Budapest) és a MOL Petrolkémia Zrt (Tiszaújváros) megbízásából, a BGT Hungária Környezettechnológiai Kft. által elkészített
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 54. szám 12857
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2010. évi 54. szám 12857 A földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 40/2010. (IV. 15.) FVM rendelete az erdészeti hatósági eljárásban fizetendõ igazgatási szolgáltatási díjakról
HATÁROZAT-ot: 1. A hatóanyag és a növényvédő szer gyártója, az engedély tulajdonosa: Isagro SPA Via Caldera Milano, Olaszország
ELŐADÓ: Tót Erika ENGEDÉLYSZÁM: 02.5/510/1/2008. OLDALAK SZÁMA: 2 MELLÉKLET: - TÁRGY: Domark 10 EC gombaölő permetezőszer forgalomba hozatali és felhasználási engedélyének módosítása A Mezőgazdasági Szakigazgatási
III
44B DAPr T. F 7 7111 11117 11111111 III 1111117111 O 007412 320146 TEL. 459 7777 TFI FÁx 4597 766 UGYIRATSzAM. VFSO477/5/2O1 4 UGYINTÉzŐ: BAKoNYI ATTILA TELEFoN: +36-1-459-7777, +36-1-459-7764 FAx: +36-1-459-7766,
A Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 935/2015. (VII.24.) számú HATÁROZATA
Ügyiratszám: PJ/9575-29/2014. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a Budapest 90,3 MHz médiaszolgáltatási jogosultság hasznosítására irányuló pályázati eljárás eredménye A Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság
a hatósági eljárás tárgyát képező sajtótermékek másolata - I. és II. számú melléklet Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának
Iktatószám: Tárgy: Ügyintéző: Melléklet: MN/23420-2/2015. a gyermekek és kiskorúak védelmére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése személyes adat a hatósági eljárás tárgyát képező sajtótermékek másolata
Kardos Sándor igazgató megbízásából
A l s ó - T i s z a - v i d é k i K ö r n y e z e t v é d e l m i, T e r m é s z e t v é d e l m i é s V í z ü g y i F e l ü g y e l ő s é g K i r e n d e l t s é g e 52869-1-17/2008 Tárgy: Hirdetmény
Tisztelt Jegyző Úrhölgy/Úr!
VESZPRÉMI JÁRÁSI HIVATALA Ügyiratszám: VEG/001/00868-1/2018. Tárgy: Közzététel kérése Ügyintéző: Keszei István Melléklet: Közlemény körzeti erdőtervezési Telefon: 88/590-349 eljárás megindításáról Tisztelt
V É G Z É S T : Ezt meghaladó mértékben a felülvizsgálati kérelmet elutasítja. I N D O K O L Á S :
BÁCS-KISKUN MEGYEI BÍRÓSÁG KECSKEMÉT A Bács-Kiskun Megyei Bíróság kérelmezőnek,- a Bács-Kiskun Megyei Területi Választási Bizottság 47/2006. (VIII.28.) TVB határozata ellen benyújtott felülvizsgálati kérelme
HATÁROZATOT: A Hivatal a kérelemben foglaltaknak helyt ad, és az ISD POWER Kft. Engedélyét az alábbiak szerint módosítja:
1081 B u d a p e s t, II. J á n o s P á l p á p a t é r 7 1444 B u d a p e s t, P f. 247 www.mekh.hu Tel.-. 459-7777 Tel /Fax: 459-7766 Ügyszám: FFSFO_2014 / 61- k Ügyintéző: Tóbiás Tamás Telefon/fax.:
1. A vadgazdálkodási egység alapadatai
1. A vadgazdálkodási egység alapadatai 1.1. A vadgazdálkodási egység alapadatai 1.1.1. Név: 1.1.2. Telephely: 1.1.3. Azonosító (kódszám): - - - - 1.1.4. A vadászati jog hasznosítási formája: 1.1.5. A vadgazdálkodási
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság. Médiatanácsának. 684/2017. (VII.5.) számú HATÁROZATA
Médiaszolgáltatási Főosztály Pályáztatási és Jogi Osztály Ügyiratszám: PJ/37085-22/2016. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a Hajdúszoboszló 100,6 MHz helyi rádiós médiaszolgáltatási lehetőség hasznosítására
A Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1677/2015. (XII.15.) számú HATÁROZATA
Ügyiratszám: PJ/1704-29/2015. Ügyintéző: személyes adat Telefon: 06-1-457-7994 Fax: 06-1-457-7124 Tárgy: a helyi kisközösségi rádiós médiaszolgáltatási lehetőségek elvi hasznosítására irányuló pályázati
Tárgy: Földgáz-kereskedelmi üzletszabályzat módosításának jóváhagyása
Ügyszám: Ügyintéző: Telefon: Fax: E-mail: FFAFO_2018/30-8 (FFAFO_2017/544) Kovács Krisztina +36 1 459 7819 +36 1 459 7660 kovacsk@mekh.hu HATÁROZAT SZÁMA: 901 /2018. Tárgy: Földgáz-kereskedelmi üzletszabályzat
Fővárosi Ítélőtábla 12.Pk.50.017/2014/3.
Fővárosi Ítélőtábla 12.Pk.50.017/2014/3. A Fővárosi Ítélőtábla a N G Ügyvédi Iroda (cím) által képviselt Lehet Más a Politika (cím) kérelmezőnek, a Fővárosi Választási Bizottság (1052 Budapest, Városház
Tárgy: Tiszagyenda II.- homok védnevű bányatelek bányabezárása, tájrendezése HATÁROZAT
MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG Ikt. szám: SZBK/2806-11/2013. Ügyintéző: Szeifert Konrád : 06-56-512-314 : 06-56-512-337 E-mail: konrad.szeifert@mbfh.hu Jogerős: 2013. 12.
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 5450-2/3/2013.II.
BEJEGYZETT ÉLETTÁRSI KAPCSOLAT LÉTESÍTÉSE MAGYARORSZÁGON, NEM MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGÚ SZEMÉLYEK ESETÉN
1. Hatáskörrel rendelkező szerv megnevezése: Nógrád Megyei Kormányhivatal 2. Illetékességi terület: Nógrád megye 3. Ügyfélfogadás ideje: Hétfő Csütörtök: 8 00-16 30 Péntek: 8 00-14 00 4. Ügyintéző és elérhetőség:
Magyar joganyagok - 474/2013. (XII. 12.) Korm. rendelet - az elővásárlási és előhaszo 2. oldal (1a)1 Az adás-vételi szerződés hirdetményi úton történő
Magyar joganyagok - 474/2013. (XII. 12.) Korm. rendelet - az elővásárlási és előhaszo 1. oldal 474/2013. (XII. 12.) Korm. rendelet az elővásárlási és előhaszonbérleti jog gyakorlása érdekében az adás-vételi
Magyar joganyagok - 474/2013. (XII. 12.) Korm. rendelet - az elővásárlási és előhaszo 2. oldal (1a)1 Az adás-vételi szerződés hirdetményi úton történő
Magyar joganyagok - 474/2013. (XII. 12.) Korm. rendelet - az elővásárlási és előhaszo 1. oldal 474/2013. (XII. 12.) Korm. rendelet az elővásárlási és előhaszonbérleti jog gyakorlása érdekében az adás-vételi
Veszprémi Járási HivatalA
Veszprémi Járási HivatalA K Ö Z L E M É N Y A Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatalánál (továbbiakban: Veszprémi Járási Hivatal) a Dunántúli Regionális Vízmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Médiaszolgáltatás Szabályozás Főosztály Ügyiratszám: 15611-3/2011. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. Végzése
Médiaszolgáltatás Szabályozás Főosztály Ügyiratszám: 15611-3/2011. Pályáztatási és Jogi Osztály Ügyintéző: dr. Szalai Anita Telefon: (06-1) 4577-959 Tárgy: értesítés eljárás megindításáról és hiánypótlásra
338/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet
338/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet a földhivatalokról, a Földmérési és Távérzékelési Intézetről, a Földrajzinév Bizottságról és az ingatlan-nyilvántartási eljárás részletes szabályairól A Kormány az Alkotmány
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal. Szociális ellátási és Gyermekvédelmi Iroda Ügygondnok és eseti gondnok ügyek
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális ellátási és Gyermekvédelmi Iroda Ügygondnok és eseti gondnok ügyek Jogi háttér, törvények Döntés jogalapja A döntés jogalapját a közigazgatási
II. FOKÚ ADÓIGAZGATÁSI ELJÁRÁS
1. Hatáskörrel rendelkező szerv megnevezése: Nógrád Megyei Kormányhivatal 2. Illetékességi terület: Nógrád megye 3. Ügyfélfogadás ideje: Hétfő-Csütörtök: 8 00-16 30 Péntek: 8 00-14 00 4. Ügyintéző és elérhetőség:
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TATABÁNYAI JÁRÁSI HIVATAL JÁRÁSI ÉPÍTÉSÜGYI ÉS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HIVATALA
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TATABÁNYAI JÁRÁSI HIVATAL JÁRÁSI ÉPÍTÉSÜGYI ÉS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HIVATALA ÉTDR azonosító: 201300048702 Iratazonosító: IR-000219468/2013 Ügyszám:KE-06D/EP/01022-10/2013.
HATÁROZATOT. 1% Közreműködői díj
Oldalszám: 1 Ügyintézés helye: Magyar Jégkorong Szövetség, 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. (Magyar Jégkorong Szövetség) Ügyszám (kérelem azonosító): KE09016/2017/MJSZ Ügyintéző: Klem Erzsébet Telefon:
A kötelező átvételi jogosultság módosítása és az 530/2007. számú határozattal kiadott kiserőművi összevont engedély 3.
ÜGYSZÁM: VFEO-107/ 5 /2016 ÜGYINTÉZŐ: Slenker Endre, Bagi Attila TELEFON: 06-1-459-7773; 06-1-459-7711 TELEFAX: 06-1-459-7985 E-MAIL: mekh@mekh.hu; slenkere@mekh.hu; bagia@mekh.hu HATÁROZAT SZÁMA: 3158/2016.
Hatáskörrel rendelkező szerv. Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály Budapest, Mészáros u.
Fokozottan védett állatfajok esetén a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 43. (2) bekezdése alapján engedélyköteles tevékenység engedélyezése. Hatáskörrel rendelkező szerv Pest Megyei Kormányhivatal
Oldalszám: 1 HATÁROZATOT.
Oldalszám: 1 Ügyintézés helye: Magyar Jégkorong Szövetség, 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. (Magyar Jégkorong Szövetség) Ügyszám (kérelem azonosító): KE08978/2017/MJSZ Ügyintéző: Klem Erzsébet Telefon:
Szám: /1/2014.I. Tárgy: Levegőtisztaság- védelmi működési engedély határozat Ea: Törkenczi Arnold Melléklet: 1 pld.
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 3419-3/1/2014.I. Tárgy: Levegőtisztaság-
A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. /2010. ( ) FVM rendelete
A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2010. ( ) FVM rendelete az erdészeti hatósági eljárásban fizetendő igazgatási szolgáltatási díj mértékéről és megfizetésének részletes szabályairól Az erdőről,
Pontytenyésztési program de minimis támogatása Útmutató adminisztrációs hiányosságok miatt elutasított kérelmek ismételt benyújtásához
Pontytenyésztési program de minimis támogatása Útmutató adminisztrációs hiányosságok miatt elutasított kérelmek ismételt benyújtásához Előzmények A minőségi pontytenyésztési programban való részvétel csekély
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 53/2015. (I.13.) számú HATÁROZATA
Iktatószám: Tárgy: Ügyintéző: Melléklet: MN/30591-6/2014. a gyermekek és kiskorúak védelmére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése személyes adat a hatósági eljárás tárgyát képező sajtótermék másolata
OKTATÁSI IGAZGATÁS. 6. Ügyintézéshez szükséges dokumentum: I. fokú eljárási iratok, fellebbezés
1. Hatáskörrel rendelkező szerv megnevezése: Nógrád Megyei Kormányhivatal 2. Illetékességi terület: Nógrád megye 3. Ügyfélfogadás ideje: Hétfő-Csütörtök: 8 00-16 30 Péntek: 8 00-14 00 4. Ügyintéző és elérhetőség:
Adóbehajtás. ügyintéző. ügyintézés helyszíne. telefon / mellék: . Tamás Andrea. II. épület 6. iroda 06 (23) /178.
Adóbehajtás ügyintéző ügyintézés helyszíne telefon / mellék: e-mail Tamás Andrea II. épület 6. iroda 06 (23) 535-710/178 ado.o@budakeszi.hu 1 / 11 ADÓK MÓDJÁRA BEHAJTANDÓ TARTOZÁSOK ÜGYINTÉZÉSE a. Közigazgatási
ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság
ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím : 9002 Győr, Pf. 471.
V É G Z É S - t. Az eljárás során felmerült költségeiket ezt meghaladóan a felek maguk viselik.
KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/882-8594, fax: 06-1/882-8593 E-mail: dontobizottsag@kt.hu Ikt.sz.: D.73/10/2017. A Közbeszerzési
Tárgy: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 54/2015. (I.13.) számú HATÁROZATA
Iktatószám: Tárgy: Ügyintéző: Melléklet: MN/30592-7/2014. a gyermekek és kiskorúak védelmére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése személyes adat a hatósági eljárás tárgyát képező sajtótermék másolata
Kaposvári Járási Hivatal
Kaposvári Járási Hivatal Ügyiratszám: SO-04Z/KO/1115-11/2019. Tárgy: Ügyintéző: Melegh Gábor dr. Márki Mirella Telefonszám: 82/795-916 KÜJ: A kaposvári intermodális személyszállítási központ és kapcsolódó
A Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság. Médiatanácsának. 1451/2012. (VII. 25.) számú HATÁROZATA
Ügyiratszám: PJ/26126-18/2011. Tárgy: a Debrecen 92,3 MHz helyi rádiós médiaszolgáltatási lehetőség hasznosítására irányuló pályázati eljárás eredménye A Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának
54 762 01 0010 54 03 Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző. Szociális segítő É 1/6
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
A HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI FŐOSZTÁLYÁNAK ElSŐFOKÚ HATÓSÁGI ÜGYKÖREI
A HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI FŐOSZTÁLYÁNAK ElSŐFOKÚ HATÓSÁGI ÜGYKÖREI Ssz. Osztály I. fokú hatósági ügytípus megnevezése A jogkört megállapító jogszabályhely pontos megjelölése Jogorvoslat
HATÁROZATOT. A Hivatal a kérelemben foglaltaknak helyt ad és az Engedélyt módosítja az alábbiak szerint:
és Közmű-szabályozási Hivatal 1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 52. Tel.: +36 1 459 7777 * www.mekh.hu Ügyszám: Ügyintéző: Telefon: Fax: E-mail: FFAFO_2017 / 279- ^ Tóbiás Tamás 06-1-459-7760 06-1-459-7660
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183.
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea: 3500-1/2/2013. Törkenczi
Tájékoztató a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység végzéséhez szükséges igazolásról
1 Tájékoztató a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység végzéséhez szükséges igazolásról A Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói
KÉRELEM KISAJÁTÍTÁSI ELJÁRÁS MEGINDÍTÁSA IRÁNT. (projekt megnevezése) Neve: Levelezési címe: címe: Telefonszáma:
Kormányhivatal (település) (utca/tér)..(ir.sz.) KÉRELEM KISAJÁTÍTÁSI ELJÁRÁS MEGINDÍTÁSA IRÁNT (projekt megnevezése) I. KÉRELMEZŐ Neve: Címe / Székhelye: Bankszámlaszáma Képviselőjének Neve: Levelezési
60/2015. (III. 24.) Korm. rendelet
60/2015. (III. 24.) Korm. rendelet a négy vagy több gyermeket nevelő nagycsaládos személyek és a mozgásukban korlátozott személyek részére nyújtott útdíjfizetési kompenzáció szabályairól és egyes kormányrendeletek
HATÁROZAT. A Budapesti Bányakapitányság a Palazio Kft. (1053. Budapest, Ferenciek tere 2.) bányavállalkozó
BUDAPESTI BÁNYAKAPITÁNYSÁG Bányászati- és Robbantásfelügyeleti Osztály BBK/686/5/2010. Üi.: Noltész József Tárgy: Bugyi II. - kavics bányatelek igénybevételi ütemterve Palazio Kft. 1053 Budapest Ferenciek
"r ]]' / a módsító javaslatt egyedü!, vagy más földtulajdnssal A módsító javaslatt a 8. -ban és a 19. (2) bekezdésében meghatárztt lehet benyújtani, a
Ü á Ü é ő é á á á ó á ú á ü á á á é é é Á Á ú é á á á é ó Ö é ó á ú á ü á á í ó ü á Ú á őú é é ő ö ú á á ŐÚ Ü á á á ö ú á á á í á á ú Ó Ú á Ú á í ő á á Ö ü á á á ö ú á á Á ü á á ö ú á ő á ő ő á á ő á Ő