ALAPELVEK HÍVİKNEK KRISZTUS FİSÉGE ALATTI GYÜLEKEZÉSÉHEZ
|
|
- Ágnes Szilágyiné
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 ALAPELVEK A HÍVİKNEK KRISZTUS FİSÉGE ALATTI GYÜLEKEZÉSÉHEZ Copyright 2013 GospelFellowships.net Minden jog fenntartva. Ez a könyv kizárólag szabad terjesztésre van szánva és nem javasolják az értékesítését, legfeljebb önköltségi szinten. Sem a Gospel Fellowships sem az említett szerzık nem fogadnak el jogdíjat a könyvért. Több információért látogass el a következı honlapra: GospelFellowships.net
2 Köszöntések MINDEN Újszövetségi levél tele van azoknak a hívıknek a köszöntésével(1), akik különbözı városokban voltak és azok, akik keményen munkálkodtak az Úrban. Azok neveit, akiknek része volt ebben a munkában szintén sokszor meg kell említenünk. Hálásak vagyunk mindazok, akik a szerkesztésben, lektorálásban dolgoztak, vagy javaslataitokkal segítették a könyv létrejöttét. Minden emberi segítségen túlmenıen az elejétıl a végéig érzékeltük az Úr kezét ebben a munkában. A könyvben lévı üzenetek valóságos teherbıl(2) születtek és imádkozunk azért, hogy ez a teher az emberi edényekbıl(3) olyan kis eltéréssel kerülhessen továbbadásra, amennyire csak lehetséges. Ajánljuk ezt a munkát a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak az İ királysága munkájára. Mert ő tőle, ő általa és ő reá nézve vannak mindenek. Övé a dicsőség mindörökké. (4) Ámen. (1) Róma 16 (2) 2 Korinthus 11:28, Efézus 5:27 (3) 2 Korinthus 4:7 (4) Róma 11.36
3 ÉN FOGOM FELÉPÍTENI AZ ÉN EGYHÁZAMAT, ÉS A POKOL KAPUI SEM VESZNEK DIADALMAT RAJTA. Jézus Krisztus a mi Urunk szavai ezek és a Király hamarosan visszajön.(5) 5 Máté
4 Tartalomjegyzék Elıszó Bevezetés Ajánlás...17 ALAPELVEK AZ APOSTOLOK CSELEKEDETEI KÖNYVÉBİL 1. Alapelv Nézvén egyedül Jézus Krisztus személyére Alapelv Ahol 2-en 3-an egybegyőlnek Alapelv Isten népe szét van szóródva felekezetekben Alapelv Isten által vezetett gyülekezetekre van szükség Alapelv Apostolok cselekedetének könyve a minta számunkra Alapelv Ne függjünk épületektıl és ne igényeljünk épületeket Alapelv Isten emberei a Gyülekezet Alapelv A gyülekezet bizonyságtételére törekedni Alapelv A korai apostolok nem jólétre törekedtek Alapelv Az evangélium hirdetése Alapelv Alázatos szolgáló vezetıség Alapelv Jézus Krisztus a Gyülekezet Feje Alapelv Egy növekvı, élettel teli mozgalom Alapelv Tanítványokká tenni és nem csak megtéríteni Alapelv Nem embereknek tetszeni, hanem egyedül Istennek Alapelv A Gyülekezet imában született Alapelv A Szellem döntı jelentıségő Alapelv Sátáni hamisítványok Alapelv Jézus Szellemétıl való függés Alapelv Szent Szellem normál állapotú keresztyénség Alapelv Éhezés az igazi Szent Szellembe való bemerítésre Alapelv Isten a gyengéket használja az İ Szelleme által Alapelv Szekták, hamis evangéliumok és megosztás Alapelv Krisztus Testének egysége Alapelv Nem elítélve másokat Alapelv Helyes tanításokkal, de rossz a Szellemmel rendelkezve Alapelv A szeretet elsıdlegessége Alapelv Vizsgáljátok meg és korrigáljátok magatokat szeretetben Alapelv Gazdagnak lenni irgalomban Alapelv A teljes Szentírás olvasása Alapelv Isten szerinti fegyelmezés a gyülekezetekben Alapelv Kegyesség az engedelmesség cselekedetei által Alapelv Engedelmesség a hívık bemerítését illetıen Alapelv Krisztus Teste: Evangélisták hadserege Alapelv Az Úrvacsora: Emlékezés Krisztus halálára...141
5 ALAPELVEK A KÍNAI FÖLDALATTI GYÜLEKEZETEKBİL 36. Alapelv A Szent Szellem mozgásától függni Alapelv Jézus Krisztus, mint Úr és Fej Alapelv A mártírság szelleme Alapelv Isten valóban megválaszolja az imát Alapelv Krisztus Teste a Gyülekezet Alapelv Vissza a Jeruzsálemi mozgalomhoz Alapelv A Gyülekezet valódi küldetése ALAPELVEK AZ ÉSZAK-KOREAI FÖLDALATTI GYÜLEKEZETEKBİL 43. Alapelv Az Észak-Koreai vezetı egy antikrisztusi elıkép Alapelv Megfizetni az árat, hogy a Gyülekezet részévé válj Alapelv Emlékeztetık öt kihívásra Alapelv Összejövetel Házi Gyülekezetekben Alapelv Az Úr Napja bármelyik nap eljöhet Alapelv Együtt vagyunk Krisztus Teste Alapelv A Szentírás felosztása és memorizálása Alapelv Nem csak hallgatni Alapelv Az igazi keresztyén növekedésének mérése Alapelv Gyakorlati tanácsok gyerekek tanításához Alapelv Sok vezetı felemelése a Testben Alapelv Megemlékezni a szegényekrıl Alapelv Bizonyságtétel és misszió hit által ALAPELVEK AZ IRÁNI FÖLDALATTI GYÜLEKEZETEKBİL 56. Alapelv Robbanásszerő növekedés egy antikrisztusi államban Alapelv A hit továbbadása folyamatosan, minden helyzetben Alapelv Új megtértek minden gyülekezeti összejövetelen Alapelv Hívık kis csoportjainak hálózata Alapelv Mártírok tisztelete a Gyülekezetben Zárszó: Hívás a közösségként való összegyülekezésre I. Függelék FELKÉSZÍTENI KRISZTUS TESTÉT AZ ÜLDÖZÉSRE Felkészülés az üldözésre; keresztyénnek lenni Edgar testvér Az üldözés eljövendı Tsunamija Greg testvér Egy nyílt látás az eljövendı üldözésrıl Brian testvér II: Függelék - A TANÍTÁSOK KIVÁLOGATÁSA A GOSPEL FELLOWSHIPS SZÁMÁRA Interjú a Kínai Házi Gyülekezeteknél Denny testvér...299
6 Isten új dolgai David testvér Engedelmesség és vezetés Zac testvér A Szent Szellembe való bemerítés Denny testvér Isten Szent Szelleme nélkül Chadwick testvér Testvéri szeretet Edgar testvér III. Függelék TOVÁBBI FORRÁSOK A GOSPEL FELLOWSHIPSTİL Gospel Fellowships Hitvallása A Biblia idırendi sorrendben való olvasása Irányelvek az összegyülekezésre A Gospel Fellowships Himnusza Gospel Fellowships olvasói...455
7 Elıszó Csak egyetlen ház VAN, ami meg fog állni az elközelgı viharban és csak egy nép, akit nem söpör el az utolsó napok megtévesztésének áradata. Csak egy templom, amit Isten be fog tölteni az İ leírhatatlan dicsıségével, és csak egyetlen világítótorony, ami örökké fényleni fog: az Isten megmentı kegyelmérıl szóló tiszta bizonyságtétel. Csak egy királyság VAN, ami kibírja megrázásokat, csak egyetlen csónak, ami meg fog maradni Isten igazságos ítéletének hirtelen kiáradásakor. Csak egy Menyasszonya van a Vılegénynek, csak egyvalaki hivatalos a Bárány menyegzıi vacsorájára. Ez az egy és csakis egy az Úr Jézus Krisztus szeretett Gyülekezete: az İ szemefénye. Ez az İ Teste, az İ Menyasszonya. Ez az, amit Krisztus megígért, hogy felépít. Én mondom neked, te Péter vagy és ezen a kısziklán fogom felépíteni az Én Egyházamat és a Pokol kapui sem vesznek diadalt rajta. (6) A könyv, amit most olvasol egy kürtszó a Jézus Krisztus Fısége alá való visszatérésre és csatlakozni Hozzá az Egyház építésében, amit Pünkösd napjaiban kezdett el, amikor elküldte a megígért Szent Szellemet. Ez a könyv nem rendelkezik hatalommal; sem pedig a testvérek, akik írták. İk egyszerő alázatos emberek, akikben egyedül Isten dicsıségéért és Jézus Krisztus felemeléséért ég a szenvedély! Hiszem, hogy fogsz találni olyan alapelveket, amiket többször látsz megvalósulni végig a Bibliában, és sokat segítenek bárki számára, aki vágyik rá, hogy egy igazi Gyülekezetként győljön össze Jézus Krisztus Fısége alatt. Az üzenetek prófétikusak, kijózanító és meggyızı azoknak a testvéreink példája, akik létrehozták az üldözött Egyházat Kínában, Iránban és Észak-Koreában. A hamis egyház, Babilon, egy napon Isten Mindenható kezének félelmetes ítélete alatt el fog esni és sosem kel fel többé és a mennyben mindenki azt kiáltja: Halleluja! (7) Ezért mondja Isten: Fussatok ki belıle ÉN népem, hogy ne legyetek részesek az ı bőneiben, és ne kapjatok az ı csapásaiból. (8) Ez az idı most van. Gondold végig a költségeket. Üldözött leszel, próbákon fogsz átmenni és megrostálásra kerülsz. Félre fognak érteni, a világ győlölni fog, és néha még a saját családtagjaid is győlölni fognak. (9) Részed lesz sírásban, szívpanaszokban, nyomorgattatásokban, szenvedésben és fájdalmakban. DE olyan Valakiért élsz, aki mindenki számára érték és annak örökké tartó királysága nem rázható meg sem el nem halványítható. Olyan kiváltságban lesz részed, hogy a királyok Királyát és az uraknak Urát szolgálhatod. Azon túl, egy napon
8 egy leírhatatlan megtapasztalásban lesz részed, amikor meglátod az İ dicsıséges arcát és hallhatod İt, hogy a saját neveden hív, mint az İ tulajdonát. Bárcsak Isten felgerjesztené egy Maradék szívét, akik jobban szeretik Jézus Krisztust, mint a saját életüket!(10) Bárcsak az Úr tenné eggyé ıket, hogy a tőz melegebben égjen és a világosság még jobban ragyogjon! Bárcsak Krisztus rendelkezne egy igazi, szent bizonysággal ott, ahol elhívott téged, hogy győljetek össze más szentekkel ma! Bárcsak az egész föld be lenne töltve az Úr dicsıségének ismeretével, mint ahogy a vizek a tengert beborítják!(11) Bárcsak készen találna bennünket, amikor a Menyasszonyáért hirtelen visszatér! Nézvén Jézusra a hitünk Szerzıjére és Bevégzıjére.(12) Brian Testvér (7) Jelenések 19:1 (8) Jelenések 18:4 (9) Máté 10:34-36 (10) Jelenések 12:11 (11) Habakuk 2:14 (12) Zsidó 12:2
9 Bevezetés EZ A KÖNYV egy olyan teher hatására jött létre, hogy meglássuk Isten népének élı gyülekezetét létrejönni ezekben az utolsó napokban.(13) A nyomorgattatások és üldözések idején, ami az egész világra el fog jönni az igényli Krisztus igaz testének egységét. A Máté evangéliumban ugyanis azt mondja az Urunk: Akkor üldözni fognak benneteket és halálra adnak benneteket, és győlöletesek lesztek minden nép elıtt az ÉN nevemért. (14) Ez az igazság az üldözéssel kapcsolatban biblikus és gyakran megismétlıdik a Szentírásban.(15) Néhány különleges cél ennek a könyvnek a megírásával: 1.) Segíteni az igaz hívıket és a Biblikus gyülekezeteket az eljövendı üldözésre való felkészülésben, a kisebb csoportokban (16) való összegyülekezésben. 2.) Bátorítani az igaz hívıket, hogy hagyják el azokat a gyülekezeteket, amik nem Isten teljes igéje szerint tanítanak és hívıként győljenek össze Jézus Krisztus Fısége alatt. 3.) Biztosítani egy kézikönyvet a biblikus alapelvekre és irányelveket a hívık összegyülekezésére. 4.) Egyesíteni azokat a hívıket, akik el vannak választva egymástól a különbözı felekezeti problémák által, a Krisztus Fısége alatti összegyülekezésben. Isten vágyik rá, hogy elhozzon egy nagy dicsıséget az İ Fiára Krisztus teste által (az igaz hívık összegyülekezésével) a földön. A Szentírás kijelenti, hogy a Királyság evangéliuma lesz hirdetve az egész világon, mint egy bizonyság minden nép számára, és akkor jön el a vég.(17) Az evangéliumnak ez a prédikálása és terjesztése nem ügyes emberek által fog megtörténni, hanem Isten Szellemének a munkája által. Isten felemel sok szolgáló vezetıt, hogy pásztorolják az İ Gyülekezetét ezekben a végidıkben. Azonban a legtöbben nem megújult, nagy tekintélyő emberek lesznek. Isten sok ismeretlen engedelmes szolgálót emel fel akikkel megosztja a jó pásztor Szellemét hogy összegyülekezésre hívja az İ testét a napjainkban. A könyv látása a hívık összegyülekezésére Jézus Krisztus Fısége alatt, hogy összegyőljenek akár csak 2-3 másik hívıvel a lakókörnyezetükben. A név, amit az Úr adott nekünk ehhez a teherhez: Gospel Fellowships (Evangéliumi Közösség)(18). Erre a könyvre való reagálásként szabad használnod ezt a megnevezést összekapcsolva azzal, amit Isten cselekszik a lakókörnyezetedben. Nem úgy tekintünk magunkra vagy erre a könyvre, hogy az egy hatalmat képviseljen, hanem inkább azt keressük, hogy egyszerő irányelveket biztosítva segítsen azoknak, akik meg fogják hallani Isten hangját és összegyőlnek a hasonlóan gondolkodó hívıkkel, hogy megvalósuljon Isten örök célja a földön. Sok testvér áldozta rá idejét és
10 elgondolásait ennek a könyvnek az elkészítésére, hogy olvasmányos legyen és az Úr gondolkozását tükrözze vissza. Valóban hisszük, hogy ez az erıfeszítés Krisztus testének egy közös erıkifejtése és sokak érdeklıdésére tarthat számot, nem csupán néhány testvérére a testben. Imádkozunk azért, hogy ez a könyv sokak által befogadható legyen Krisztus testében. A függelékek - a sok forrás között az elmúlt tíz évben elhangzott igehirdetések következtetéseinek néhány hosszabb leírást tartalmazzák, amik visszatükrözik az Úr szívét a hívık összegyülekezésein. Több mint 1000 lábjegyzet van a könyvben többnyire igehelyekre való hivatkozások. A hivatkozások nem kimerítıek, de több mint elegendıek, hogy segítsenek a hívıknek. Arra bátorítunk, hogy ezeket a verseket keressétek meg, és úgy menjetek végig az Alapelvek címő könyvön. Isten képes egységre jutni az İ népével a Szent Szellem által, hogy bátorítson és megerısítsen ezekben az utolsó napokban. (13) Zsidó 1:2 (14) Máté 24:9 (15) 2 Timótheus 3:12, János 15:18, Lukács 6:22, Jelenések 6:9-11 (16) Győljetek össze kis csoportokban, ahol egy szolgáló vezetıség felügyelni tud benneteket és ahol a hívık fel tudnak növekedni az érett keresztyénségre, ami lényeges az eljövendı üldözés szempontjából. (17) Máté 24:14 (18) Ezt a nevet nem kell használnotok az összegyülekezésetekre. Ez a név a Gospel Fellowships III. Függelékben lévı Hitvallásából származik. Szent Atyám, vágyunk rá, hogy szemeinkkel meglássuk Fiadat megdicsıülve és felemeltetve. Minden napon megalázzuk magunkat, hogy a gyermekeid legyünk és hogy része legyünk a Testednek a Gyülekezetnek. Belefáradtunk azt látva, amit emberek tehetnek e Te Nevedben és van egy terhünk, hogy meglássuk hogyan cselekszed a Szent Szellem friss munkáját, hogy megengedd sokak számára, hogy Jézus Krisztus tanítványaivá váljanak. Kérlek Uram, lehelj a te szolgáidra, adj nekünk egy megújult elkötelezettséget, hogy hordozzuk a keresztet és kövessünk Téged a keskeny úton, ami az életre visz. Legyünk telve a Te szereteteddel a Szent Szellem által másokért, hogy meglássuk a Te királyságodnak a kiterjedését ezekben a végsı idıkben az egész világon. Kérünk téged leginkább a szent Fiad, Jézus Krisztus dicsıségéért, hogy cselekedd meg ezeket. Ámen.
Mi a gyülekezet? Ron McKenzie
Mi a gyülekezet? Ron McKenzie IGEN NEM Egy épület hasznos, ha hideg van vagy esik az esı, de az épület nem a gyülekezet. Egy gyülekezet egymással közösségben lévı emberek csoportja, kapcsolatok hálózata
RészletesebbenISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.
ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERETETE Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János
RészletesebbenMert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa
RészletesebbenHARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN
HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 3. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Visszaküldési határidő: Elérhető pontszám: 67p. 2014. november 17. Kedves
RészletesebbenA gyülekezet és Isten Királysága. Írta: Ron McKenzie
A gyülekezet és Isten Királysága Írta: Ron McKenzie Isten Királysága A gyülekezet és Isten Királysága közötti kapcsolatot gyakran félreértik a keresztyének, akik gyakran úgy beszélnek, mintha Isten Királysága
RészletesebbenSZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET
SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ 2 SZENT BERNÁT
RészletesebbenADVENT ESTI DICSÉRET
ADVENT ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Megszánva árva népedet, hogy
Részletesebben3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS
3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS KÖSZÖNTÉS MISSZIÓI PARANCS KERESZTELÉSI IGE, IGEHIRDETÉS APOSTOLI HITVALLÁS KERESZTELÉSI KÉRDÉSEK KERESZTELÉS (MIATYÁNK) KÖSZÖNTÉS A GYÜLEKEZETBEN 31 KÖSZÖNTÉS Felnőtt
RészletesebbenSzöveges változat: www.bekevar.fw.hu Hangformátum: www.ksze.org > Alaptanítások
ALAPTANÍTÁSOK Jézus Neve 1. - Hogyan nyerte Jézus a Nevét? Jézus Krisztus Nevérıl tanítunk a mai napon. Három Igerésszel kezdjük a mai tanítást: Zsidó 1:1-6 Minekutána az Isten sok rendben és sokféleképpen
RészletesebbenALAPTANÍTÁSOK. A Szent Szellem ajándékai Ihletettségi ajándékok 2. Nyelvek magyarázata
ALAPTANÍTÁSOK A Szent Szellem ajándékai Ihletettségi ajándékok 2. Nyelvek magyarázata 1Korinthus 14:27-29 Ha valaki nyelveken szól, kettı vagy legfeljebb három legyen, mégpedig egymás után; és egy magyarázza
RészletesebbenOMEGA. Mindenkit szeretettel látunk ezeken az evangélizációs jellegű rendezvényeken!
2017-05-16 OMEGA H Í R E K Köszöntsetek minden testvért Nyomatékosan kérlek titeket az Úrra, hogy olvassátok fel ezt a levelet minden testvérnek! A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme legyen veletek! 1Thessz.
RészletesebbenEDK -k az EDM -ért. Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért. www.ujremeny.hu
EDK -k az EDM -ért Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért LÁTÁS Egyetemekre, Főiskolákra járó diákok evangéliummal való elérése, keresztyén diáktársaik által. Keresztyén diákok aktivizálása,
RészletesebbenPozitív intézményi légkör
Pozitív intézményi légkör Mitől más a keresztyén iskola? Írjon le három dolgot, amely ön szerint megkülönbözteti a keresztyén iskolákat más iskoláktól! Ossza meg gondolatait az ön mellett ülővel. A keresztyén
Részletesebben1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA
1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt
RészletesebbenA konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS
Konfirmáció A konfirmációi vizsga felépítése BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS 644 33. Konfirmációi vizsga A konfirmációi vizsga alábbi rendje általános útmutatásul szolgál. A vizsga a
RészletesebbenEgy gazdagon megáldott lélek-aratás egy iszlám országban
1972 2010 Egy gazdagon megáldott lélek-aratás egy iszlám országban Isten országának ez az Evangéliuma pedig hirdettetik majd az egész földkerekségén, tanúbizonyságul minden népeknek; és akkor jön el a
Részletesebben33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA
33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA Liturgikus szín: az egyházi esztendő szerint vagy piros Gyülekezeti felügyelő, presbiter, gyülekezeti munkatárs, gondnok, pénztáros, jegyző, kántor és egyházfi iktatása
RészletesebbenVajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?
Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Amikor úgy döntöttél, hogy behívod Jézust az életedbe, lehet, hogy felmerült benned a kérdés: Vajon Isten hallotta egyáltalán, amit mondtam?
RészletesebbenA Mormon könyve tanításai és tana tanulói olvasmányok
A Mormon könyve tanításai és tana tanulói olvasmányok Hittan 275 Kiadja: Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza Utah, Salt Lake City Méltányoljuk a könyvvel kapcsolatos megjegyzéseidet és javaslataidat.
RészletesebbenHanukka és Karácsony
Bereczki Sándor Igehirdetések 9. Hanukka és Karácsony Mindenki Temploma Hanukka és Karácsony Igehirdetés sorozat 9. Copyright 2010 Bereczki Sándor Korrektor: Dr. Gruber Tibor Kiadványszerkesztő: Danziger
RészletesebbenAz asszonyok fejének befedése Zac Poonen Head-covering for Women by Zac Poonen
Az asszonyok fejének befedése Zac Poonen Head-covering for Women by Zac Poonen https://www.cfcindia.com/article/headcovering-for-women Mit tanít a Biblia az asszony fejének befedéséről a gyülekezeti összejövetelen?
RészletesebbenA Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Mennyország, Isten. otthona
A Biblia gyermekeknek bemutatja A Mennyország, Isten gyönyörű otthona Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
RészletesebbenBibliai szemléletű szervezetfejlesztés
Református Pedagógiai Intézet Bibliai szemléletű szervezetfejlesztés dr. Szalai Zsolt 2018. április 13. 1 Tartalom Látás és küldetés meghatározásának fontosság A minket körülvevő valóság megértése Képességeink
RészletesebbenHit és cselekedetek. Törvénykezés vagy engedelmesség? Üdvösség érdemek alapján vagy kegyelemből?
Hit és cselekedetek Törvénykezés vagy engedelmesség? Üdvösség érdemek alapján vagy kegyelemből? A következő írásunkból kiderül, miért hisszük és hogyan értjük, hogy kizárólag kegyelemből van üdvösségünk
RészletesebbenA tanévzáró istentisztelet felépítése
A tanévzáró istentisztelet felépítése HÁLAADÓ ÉNEK BEVEZETÉS BEVEZETÕ ZSOLTÁR (INTROITUS) A NAP IMÁDSÁGA (KOLLEKTA) IGEOLVASÁS IGEHIRDETÉS TE DEUM-ÉNEK ÁLTALÁNOS KÖNYÖRGÕ IMÁDSÁG, KYRIE, MIATYÁNK ÁLDÁS
RészletesebbenDániel könyve. Világtörténelem dióhéjban
Dániel könyve Világtörténelem dióhéjban 2300 éves prófécia Kr.e. 457 Kr.u. 34 Kr.u. 1844 490 év 1810 év 70 hét Rendelet 1. rész Evangélium 2. rész 10-11 Ki Mikáél? Mózes éneke Szólt az ellenség: `Üldözöm
RészletesebbenTartalomjegyzék. Előszó: A posztmodern gyülekezetek 11 A posztmodern világ 12
Tartalomjegyzék Előszó: A posztmodern gyülekezetek 11 A posztmodern világ 12 1. Az alapok: Hogyan látja Isten a gyülekezetet? 17 A tanuló gyülekezet 19 A gondoskodó gyülekezet 22 Az istentiszteletre összegyűlt
RészletesebbenArcodat keresem, Uram!
Arcodat keresem, Uram! Imádságok az Eukarisztia elõtt Pan non hal ma, 2011. AZ EUKARISZTIA ELÕTT SZENTSÉGIMÁDÁSI ÓRA IMÁDÁS Az Úr Jézus köztünk van az Élet Kenyerében. Hálaadó lélekkel imádjuk ôt, a mi
Részletesebbenlátá Isten, hogy jó a világosság elválasztá Iste a világosságot a sötétségtől
És monda Isten: Legyen világosság: és lő világosság. És látá Isten, hogy jó a világosság; és elválasztá Iste a világosságot a sötétségtől. 1Móz 1:3-4 Annak okáért menjetek ki közülük, és szakadjatok el,
RészletesebbenVannak ma apostolok és próféták? Írta: Jim Feeney
Vannak ma apostolok és próféták? Írta: Jim Feeney Apostolok, próféták, evangélisták, pásztorok és tanítók. Furcsa, de a Biblia nem támasztja azt alá, hogy az Efézus 4.11-ben felsorolt szolgálatokat a mai
RészletesebbenKrisztus Fısége a Gyülekezetben. by David Bolton at Christ-Centered Christianity
Krisztus Fısége a Gyülekezetben by David Bolton at Christ-Centered Christianity És İ a feje a testnek, az egyháznak: aki a kezdet, elsıszülött a halottak közül, hogy mindenekben İ legyen az elsı Kolossé
RészletesebbenA kijelentési ajándékok. Ahogy Isten velünk, emberekkel kommunikál
A kijelentési ajándékok Ahogy Isten velünk, emberekkel kommunikál 0. Áttekintés Bölcsesség beszéde Ismeret kijelentése Figyelmeztetés Isteni kijelentések 1.1. Mit mond az Írás? Igehelyek: 1 Kor. 12,8:
RészletesebbenIsten Nagy Terve. 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ
Isten Nagy Terve 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ Isten Nagy Terve teremtés elesés megváltás helyreállítás Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Zsidó.13.8 Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied
RészletesebbenJános 3: Hungarian Károli ( public domain)
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az õ egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen õ benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az õ Fiát a világra, hogy kárhoztassa
RészletesebbenA vezetés ajándékai. Az ötféle szolgálat Isten erős irányadó keze
A vezetés ajándékai Az ötféle szolgálat Isten erős irányadó keze 4. Szolgálati felmérés Van elhívatásom? Van lelki ajándékom? Fel vagyok készítve? Vannak gyümölcseim? 6. A növekedés útja Róma 12,1-2 A
RészletesebbenA Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Mennyország, Isten. otthona
A Biblia gyermekeknek bemutatja A Mennyország, Isten gyönyörű otthona Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
RészletesebbenDátum Hangfájl Cím Alapige dec mp3 Isten bátor szolgája 1 Királyok 18
Dátum Hangfájl Cím Alapige 2014. dec 31. 20141231.mp3 Isten bátor szolgája 1 Királyok 18 2014. dec. 28. 20141228.mp3 A vigasztalás útja Példabeszédek 3,1-18 2014. dec. 26. 20141226.mp3 Karácsonyi üzenetek
RészletesebbenŐ ADOTT, ÉN IS ADNI AKAROK EFÉZUS
Ő ADOTT, ÉN IS ADNI AKAROK EFÉZUS 4.7-16 Ha belefáradtál, hogy mindig bizonyítanod kell Nem arról beszélek...hogy a szeretet ne intené a másikat...hogy a tetteink ne árulkodnának szívünk állapotáról...hogy
RészletesebbenURUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT
URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT 1 Az 1. olvasmány után A 2. olvasmány után A 3. olvasmány után: Mózes éneke (a kórus énekli) A 4. olvasmány után 2 Az 5. olvasmány után Alleluja
RészletesebbenÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET
ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Immár hoz hasznos magvakat, díszíti ékes,
RészletesebbenA szabadság törvénye. 2. fejezet. A szabadság ígérete
A szabadság ígérete 2. fejezet A szabadság törvénye S oha nem felejtem el Istennek azt a közvetlen válaszát, amit 1990 tavaszának elején kaptam tıle. Munkámból kifolyólag akkoriban sokat utaztam az országban,
Részletesebben32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS
32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS ELŐJÁTÉK, GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS INTROITUS KRISZTUS IMÁDÁSA (KYRIE) DICSŐÍTÉS (GLORIA IN EXCELSIS) BEJELENTÉS LEKCIÓ IGEHIRDETÉS GYÜLEKEZETI
Részletesebben6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE
6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE gyülekezeti (vasárnap délelőtti) istentiszteleten felépítés BEVEZETÉS (BEJELENTÉS, IMÁDSÁG) RÖVID IGEHIRDETÉS HÁZASTÁRSAK MEGÁLDÁSA 67 A házasság megáldásának emlékünnepe
RészletesebbenLegyenek eggyé kezedben
Legyenek eggyé kezedben EGYETEMES IMAHÉT ÖKUMENIKUS ZÁRÓ ALKALMA KITEKINTÉSSEL A BIBLIA ÉVÉRE 2009. január 25. vasárnap - 15. 30 tól a gyülekezés alatt a Miskolc - Belvárosi Evangélikus Egyházközség In
RészletesebbenHÚSVÉT ESTI DICSÉRET
HÚSVÉT ESTI DICSÉRET HIMNUSZ Nem bántott húsvét éjszaka az Úr öldöklı angyala. Szabaddá lettünk: elbukott a szörnyő fáraó hada. A Bárány immár Krisztusunk, ki értünk önként szenvedett. Az új kovásztalan
Részletesebben2015. évi bibliaolvasó KÉSZÍTETTE: BERECZKI SÁNDOR. MINDENKI TEMPLOMA GYÜLEKEZETE 1105 Budapest, Cserkesz u. 7-9.
2015. évi bibliaolvasó KÉSZÍTETTE: BERECZKI SÁNDOR MINDENKI TEMPLOMA GYÜLEKEZETE 1105 Budapest, Cserkesz u. 7-9. Kedves Olvasó! Sok szeretettel adjuk közre a 2015. évi bibliaolvasó útmutatót. A közösen
RészletesebbenA Biblia gyermekeknek bemutatja. Jézus, a nagy Mester
A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus, a nagy Mester Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible
RészletesebbenVetélkedő kérdések és válaszok. A kivetítőn látható képek hogyan kapcsolódnak Jézus életéhez? Milyen történet kapcsolódik hozzájuk?
Vetélkedő kérdések és válaszok 1. feladat A kivetítőn látható képek hogyan kapcsolódnak Jézus életéhez? Milyen történet kapcsolódik hozzájuk? 1. Jézus születése, a napkeleti bölcsek látogatása 2. Menekülés
Részletesebbenbibliai felfedező A8 Ajánlott további olvasásra: Lukács 18: Timóteus 2:1-6 Filippi 4: rész: A keresztyén élet Az imádkozás
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. rész: A keresztyén élet Az imádkozás Olvasd
RészletesebbenA szolgálat lelki ajándékai
A szolgálat lelki ajándékai 0. Áttekintés Szolgálat Segítés Adakozás Könyörületesség Zene Vendégszeretet 1.1 Mit mond az Írás? Igehely: Róma 12,7; 1 Péter 4,11. Szolgálat = diakonia az Újszövetségben a
RészletesebbenA helyreállítás lelki ajándékai. Ahogy Isten helyreállítja a rendet közöttünk
A helyreállítás lelki ajándékai Ahogy Isten helyreállítja a rendet közöttünk 0. Áttekintés Vezetés és szervezés ; Lelkek megkülönböztetése Démonok kiűzése Gyógyítás Hit 1. A vezetés / szervezés ajándéka
Részletesebbenmegírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett
megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett Félreértett rtett tanítások? Ugyanazon alapról eltérő tanítások? Fordítások A Biblia eredeti nyelve nem a magyar Összehasonlító fordítások,
RészletesebbenELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7
Tartalom ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7 5 A RÓMAIAKNAK ÍRT LEVÉL 11 Bevezetés 14 A levél szövege 14 Címzés és köszöntés (1,1-7) 16 Hálaadás és a téma megjelölése (1,8-17) 1. TANÍTÓ RÉSZ (1,18-11,36)
RészletesebbenTanítás a gyülekezetről
Tanítás a gyülekezetről ADUNARE Tanítás a gyülekezetről. A keresztény élet egyik legfontosabb leckéje a gyülekezetről való tanulás. Isten mindíg az Ő gyülekezetét használja arra hogy a földön véghezvigye
RészletesebbenDEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése
DEREK PRINCE Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése Bevezető - A Derek Prince Ministries ismertetője Az 1930-as években, a történet szerint, megcsörrent a telefon az igazgatói irodában, abban a washingtoni
RészletesebbenA Mennyország, Isten gyönyör otthona
A Biblia gyermekeknek bemutatja A Mennyország, Isten gyönyör otthona Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : Sarah S. 60/60. Történet www.m1914.org Bible
RészletesebbenBevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért
Bevezetés Imádság az idei karácsony teljességéért Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.... Mi pedig
RészletesebbenJÉZUS SZENVEDÉSE (Rózsa Huba) A szenvedés története az evangéliumokban 15
Tartalom JÉZUS SZENVEDÉSE (Rózsa Huba) A szenvedés története az evangéliumokban 15 JÉZUS SZENVEDÉSE MÁRK SZERINT Márk szenvedéstörténetének tanítása 19 1. Jézus az Isten Fia 20 2. A szenvedés hozzátartozik
Részletesebben22. Bibliai történetek Újszövetség Jézus önmagáról (Jn 6,35. 51; 8,12; 10,7-15; 11,25; 14,6; 15,1-2)
7. évfolyam 1. Önismeret a Biblia fényében 2. A Szentírásban Isten szava (2Tim 3,16) 3. Megtérés és hit 4. Emberi kapcsolatok a Biblia fényében 5. Hitvallók a történelemben (gályarabok, hitvalló őseink)
RészletesebbenA Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus
A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus születése Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
RészletesebbenA kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi
A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi együtt vagyunk 126 A tisztelet csak Istené 48 A végtelenhez
Részletesebben1. osztály. A tanév során tanult énekek közül 5 ifjúsági és 5 református énekeskönyvi ének ismerete.
1. osztály Külső jegyek alapján a református templom sajátosságainak felismerése. A bibliai teremtéstörténetének korosztályi szintű ismerete. Noé és a vízözön történetének ismerete. Az elveszett bárány
RészletesebbenSzolgálati ajándékok helye és szerepe (apostol, próféta, evangélista, pásztor és tanító) Írta: Ron McKenzie
Szolgálati ajándékok helye és szerepe (apostol, próféta, evangélista, pásztor és tanító) Írta: Ron McKenzie A mai helyzet Sohasem fogjuk megérteni a szolgálati ajándékokat, ha a jelenlegi gyülekezeti struktúrából
RészletesebbenA keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia
Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. július 06. Igeliturgia Igeliturgia és Eukarisztia liturgiája, két része ugyan
RészletesebbenBereczki Sándor. Isten Fia. Igehirdetések 6. Mindenki Temploma
Bereczki Sándor Igehirdetések 6. Isten Fia Mária fia Mindenki Temploma Isten Fia Mária fia De te, Efratának Bethleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei között: belőled származik nékem, a ki uralkodó az
RészletesebbenALAPTANÍTÁSOK Gyógyulás 2. Jézus megváltása
ALAPTANÍTÁSOK Gyógyulás 2. Jézus megváltása Máté 8:17 Beteljesedjék, amit Ésaiás próféta mondott, így szólván: Pedig betegségeinket İ viselte, és fájdalmainkat hordozá Ez az Ige idézet az Ószövetségbıl,
RészletesebbenUtazás az intézményes gyülekezeten kívül. Chip Brogden bizonysága. Forrás:
Utazás az intézményes gyülekezeten kívül Chip Brogden bizonysága Forrás: http://theschoolofchrist.org/about/journey.html A bizonyságom olyan értelemben egyedi, hogy igazából nem olyan bizonyságom van,
RészletesebbenALAPTANÍTÁSOK. A Biblia megértése 4. Szent Szellem bennünk és rajtunk
ALAPTANÍTÁSOK A Biblia megértése 4. Szent Szellem bennünk és rajtunk János 14:17 Az igazságnak ama Szellemét: akit a világ be nem fogadhat, mert nem látja İt és nem ismeri İt; de ti ismeritek İt, mert
Részletesebben24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz
24. ÁLDÁSOK az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz 1. Az Úr a te kősziklád, várad és megmentőd, benne lelj oltalmat. Az Úr áldjon meg téged, hogy áldás légy sokak üdvösségére. Zsolt
RészletesebbenVezess úgy, mint Jézus! Dr. Gary L. Johnson
Vezess úgy, mint Jézus! Dr. Gary L. Johnson A vezetőfejlesztés jézusi módszere 2 Timóteus 2:2 1) Válassz jól Lukács 6:12-16 1 Timóteus 5:22 Elhívás Jellem Képességek 2) Fektess be időt 12 Egy A három Egy
RészletesebbenA KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó. A dal, a három zsidók és Azariah ima
www.scriptural-truth.com Az ima Azariah A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó A dal, a három zsidók és Azariah ima 1:1 és mentek a tűz közepén dicsérő Isten, és az áldás az
RészletesebbenA Biblia gyermekeknek bemutatja. Az asszony
A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org 2012
RészletesebbenA Biblia rövid áttekintése. Alapvető információk a Bibliáról
A Biblia rövid áttekintése Alapvető információk a Bibliáról Áttekintés a Bibliáról A Biblia Isten szava A Biblia Isten üzenetét tartalmazza. A Szentírás megírásában kb. 1500 év leforgása alatt mintegy
RészletesebbenTartalom 1. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS AZ ÉGŐ VÁGY 2. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS A LAIKUSOK
Tartalom 1. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS AZ ÉGŐ VÁGY 1. fejezet: A gyülekezetnövekedés és az égő vágy........... 7 2. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS A LAIKUSOK 2. fejezet: Hogyan lehet nagy dolgokat elvégezni
RészletesebbenURUNK SZÜLETÉSE ESTI DICSÉRET
URUNK SZÜLETÉSE ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Az Atya szemefénye,
RészletesebbenElmélkedések János leveleiről
Elmélkedések János leveleiről Tóth-Simon Károly A tőle kapott kenet maradjon meg bennetek, és akkor nincs szükségetek rá, hogy bárki is tanítson benneteket mindenre, s ez igaz, nem hazugság. Aszerint,
RészletesebbenA Biblia gyermekeknek. bemutatja. Az asszony
A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org BFC
RészletesebbenJÚLIUS 1. hétfı. Téma: HŐSÉG
JÚLIUS 1. hétfı Téma: HŐSÉG SZENTLECKE Szt. Pál apostolnak a galatákhoz írt levelébıl (Gal 5,22 6,2) Testvéreim! A Lélek gyümölcsei pedig: a szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hőség,
RészletesebbenÚjjászületés és egy új életben járás Abonyi Sándor
Újjászületés és egy új életben járás Abonyi Sándor Istennek újjászületett, krisztusi természető emberekre van szüksége, akikkel el tudja végezni a munkáját itt a földön. Jézus Nikodémussal, a zsidók egyik
Részletesebben2015. március 1. Varga László Ottó
2015. március 1. Varga László Ottó 2Kor 4:6 Isten ugyanis, aki ezt mondta: "Sötétségből világosság ragyogjon fel", ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete
RészletesebbenALAPTANÍTÁSOK. Út a gyızelemhez 9. (Jelenések könyve, avagy az utolsó idık) A hetedik pecsét
ALAPTANÍTÁSOK Út a gyızelemhez 9. (Jelenések könyve, avagy az utolsó idık) A hetedik pecsét Jelenések 8:1 És mikor felnyitotta a hetedik pecsétet, lett nagy csendesség a mennyben, mintegy fél óráig. Itt
RészletesebbenTartalom. 1. Miről ismerhetjük fel az atyákat? Különböző atyák felismerése és elfogadása életünk szakaszaiban Az atyák tíz típusa...
Tartalom 1. Miről ismerhetjük fel az atyákat?............................5 2. Különböző atyák felismerése és elfogadása életünk szakaszaiban.......................................9 3. Az atyák tíz típusa........................................15
RészletesebbenAlaptanítások 6. rész Krisztus ítélete Miről szól az örök ítélet?
Alaptanítások 6. rész Krisztus ítélete Miről szól az örök ítélet? Isten történetében Ő maga ül a vádlottak padján! Lucifer megkérdőjelezte Isten uralmát, az Ő egyedüli jóságát. Egy alternatív jóság gondolatát
RészletesebbenKRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT
Pasarét, 2011. november 17. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Alapige: 2Korinthus 5,10 Mert nékünk, mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt,
RészletesebbenA Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/36. Történet.
A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus születése Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : E. Frischbutter; Sarah S. 60/36. Történet www.m1914.org Bible
RészletesebbenA Krisztus-dicséret felépítése
A Krisztus-dicséret felépítése KEZDÕÉNEK HITVALLÁS (CREDO) KEZDÉSHEZ AZ EMBERRÉ LETT ISTEN A SZENVEDÕ ÚR A FELTÁMADOTT ÚR A FELEMELTETETT ÚR EGYHÁZÁNAK URA AZ ANGYALOK URA SZÛZ MÁRIA FIA TANÚINAK URA MIATYÁNK
RészletesebbenLátásunk. Forrás:
Látásunk Forrás: https://www.cfcindia.com/our-vision Az Úr 1975 augusztusában plántálta a Keresztény Közösség Gyülekezetet Bangaloreban. Csak néhány hívővel indultunk. Amikor elkezdtük az összegyülekezéseinket,
RészletesebbenTÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ. TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ Szerző:Szöveg: S. Temple ford.: ifj. Kulcsár Tibor Zene: S. Temple, N. Warren
TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ Szerző:Szöveg: S. Temple ford.: ifj. Kulcsár Tibor Zene: S. Temple, N. Warren 1. Tégy engem békeköveteddé, Hogy hinthessem az igemagvakat. Ó, Szentlelked
RészletesebbenTARTALOM ELŐSZÓ A MAGYAR KIADÁSHOZ 9 ELŐSZÓ 11 RÖVIDÍTÉSEK 14
TARTALOM ELŐSZÓ A MAGYAR KIADÁSHOZ 9 ELŐSZÓ 11 RÖVIDÍTÉSEK 14 1. Az újszövetségi tudományról 24 2. A szinoptikus evangéliumok 76 3. Máté evangéliuma 134 4. Márk evangéliuma 168 5. Lukács evangéliuma 197
RészletesebbenBiblikus szolgálatok, apostoli felügyelet. (Részlet a Merre tovább gyülekezet címő könyvbıl)
Biblikus szolgálatok, apostoli felügyelet (Részlet a Merre tovább gyülekezet címő könyvbıl) PDF formátumban letölthetı itt: Biblikus szolgálatok, apostoli felügyelet - - Egyedül az Igére támaszkodjunk
RészletesebbenA jó és a rossz harca - Abonyi Sándor
A jó és a rossz harca - Abonyi Sándor Egy kétpólusú világban élünk, ahol a jó és a rossz, az igaz és a hamis vívja kibékíthetetlen, örök harcát. Tudjuk, hogy Isten a jó és az ősellensége a Sátán a rossz,
RészletesebbenAki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörő, és aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el, szintén házasságtörő.
Válás és újraházasodás a Biblia szemszögéből Ebben az írásunkban a Biblia válás és újraházasodás kérdésére vonatkozó kijelentéseivel szeretnénk foglalkozni. Az Újszövetség világosan elutasítja a válást.
RészletesebbenMegtanulni megbocsátani
Megtanulni megbocsátani ADUNARE Megtanulni megbocsátani. Megtanulni megbocsátani az egyik legfontosabb lecke a keresztény életünkben. A megbocsátásról tanulhatunk az egész Biblián keresztül. Amikor megbocsátunk
RészletesebbenIsten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk
Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk A Biblia világosan tanítja:a keresztény ember nem önmagában elszigetelt lélek, akinek magányosan kell élnie vallásos életét. A Biblia világosan tanítja:
RészletesebbenMaradjunk meg a saját erősségünkben!
Maradjunk meg a saját erősségünkben! Pál apostol ezt írja a rómaiaknak: Mert tudjuk, hogy az egész teremtett világ, egyetemben fohászkodik és nyög mind idáig. (Rm. 8, 22) E szavak közel kétezer éve hangoztak
RészletesebbenA KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT:
A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A SZENT IMÁDSÁG (A MIATYÁNK) ÁTADÁSA A KATEKUMENEKNEK 1 2 AZ IGE LITURGIÁJA Katekumen olvassa: Olvasmány Szent Pál apostolnak a Galatákhoz írt leveléből 4A
RészletesebbenA KERESZTSÉG SÁKRAMENTUMA
A KERESZTSÉG SÁKRAMENTUMA A) GYERMEKKERESZTSÉG ÉNEK Jöjjetek, kérjük Isten áldott Szentlelkét, hogy ébressze fel szívünkben a felelõsséget a tanítvánnyá tétel szolgálata és e gyermek iránt. * Énekmondással
Részletesebbenvalamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája
Jézusom, bízom Benned! Az Isteni irgalmasság kilencede valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája 1937. augusztus 10-én mondta az Úr Szent Faustina nővérnek: Azt kívánom,
Részletesebbenyymár meglévő csoport számára:
1. HÉT: FILIPPI 1,1 11 Tényleg Krisztushoz tartozom? Kezdjük a beszélgetést azzal, hogy feltesszük valamelyiket a következő kérdések közül a csoportnak: yykezdő csoport számára: Mi indított arra, hogy
RészletesebbenELSŐÁLDOZÁSI FELKÉSZÍTŐ 4. JÉZUS, AZ ÉLET KENYERE
ELSŐÁLDOZÁSI FELKÉSZÍTŐ 4. JÉZUS, AZ ÉLET KENYERE 1. feladat Olvassátok el a lábmosásról és az utolsó vacsoráról szóló részletet az Evangéliumból A lábmosás 1 Közel volt már húsvét ünnepe. Jézus tudta,
Részletesebben