KIRÁLY GYÓGYFÜRDŐ HELYSZÍNRAJZ 01 M=1:500. hozzáépítés. vízfelületek REKONSTRUKCIÓJA ÉS BŐVÍTÉSÉNEK TERVEZÉSI MUNKÁI. vízfelületek.
|
|
- Attila Farkas
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 KIRÁLY HELYSZÍNRAJZ 01 Az eredeti beépítés megőrzése melle részben elbontásra kerül a klasszicista épületrész délnyugati szárnya a Basa fürdőtől hátrafelé, i az új uszoda és kiszolgáló szárny épülete kap helyet. Ez az épület fogadja magába a személyzeti helyiségeket és a gépészetet is. Az épület főbejárata a jelenlegivel azonos helyen, a Fő utca irányából kerül kialakításra a reprezentatívabb ado ságokkal rendelkező épületen keresztül. Az megközelítés megtartása melle szólt, hogy a fő közlekedési útvonal mentén közvetlenül és logikusan elérhető legyen a fürdő. hozzáépítés A fő utca szintjéről a jelenlegi n keresztül közelíthető meg a gazdasági udvar, ahol egy rámpa vezeti le a gépjármű forgalmat a földszint szintjére, innen oldható meg a fürdő szolgáltatásaihoz kapcsolódó helyiségek feltöltése is. hozzáépítés FŐ UTCA SZT. FLÓRIÁN TEMPLOM TARASZ SEVCSENKO TÉR hátsó bejárat +0,90 GANZ UTCA klasszicista épüle záportározó +7,51 ömb KIRÁLYFÜRDŐ UTCA török kávézó bejárat parkoló +13,93 főbejárat barokk épület új épületrész wellness rész átrium új lefedés e belső udvar gazdasági bejárat gazdasági udvar KACSA UTCA FŐ UTCA M=1:500
2 KIRÁLY ALAPRAJZFÖLDSZINT 02 LÁTOGATÓI ÚTVONAL Az aula Az épületbe lépve a főhomlokza al párhuzamosan egybenyito térsorban alakul ki az épület fogadótere. Az aulából megközelíthető a török kávézó is, amelynek a kút melle i köztéren található a terasza. Az ablaknyílásokba keret nélküli üvegezés kerül. Az előtérből megtekinthető az átrium tere, amely szintén fürdő funkciót kap, ezen keresztül pedig a török fürdő előtere látható, és a belső udvar is feltűnik. Az előtérből a meglévő kőlépcső vezet fel az emeletre. Az aulából hidraulikus li tel szintén megközelíthető az emeleti szint. A török fürdő A földszinten a két fürdőrészleg a közlekedőkről külön feltárható, de a terekben mozogva továbbra is a nyito átlátások teszik izgalmassá a funkcióból adódóan tagolt, intim tereket. Kivételt képez ez alól az eredeti török fürdő tere, amely eredeti formájában kerül visszaállításra. A szükséges állagvédelmi javítások elvégzése, és a kutatások eredménye után esetlegesen újabb medencék kialakítása lehetséges. A hátsó hármas kupolába gőzfürdők, és egy merülő kap helyet. A törökfürdő belső falfelületei rozéarany színű burkolatot kapnak. Az átrium Az átrium tere a funkciójában a török fürdőhöz kapcsolódóan kerül kialakításra és az ehhez tartozó elemeket foglalja magában, a szaunákat, egy hőlégkamrát, egy iszapfürdőt valamint egy t is. Ennek a blokknak a részeként kerül helyreállításra a Basa Fürdő helyisége. Wellness Az udvar körüli kerengő továbbra is bejárható marad, erről elérhetőek a wellness- és gyógyszolgáltatások helyiségei. A Ganz utcai bejárat időszakos használa al üzemeltethető marad. Az épület kerengő nyugati oldalán a cellás kialakítás megszűnik és egy összenyito helyiség és a rekreációs terem kap helyet, ami kondícionáló és kiscsoportos sportfoglalkozások helyszíneként is üzemelhet. Az északi oldalon, a kerengő hátsó folyosóján a cellás helyiségekben kapnak helyet az orvosi és egyéb külön fizetős szolgáltatások szobái. Ezek kialakításánál fontos, hogy a feláras szolgáltatások a fürdőrészlegek lezárt in kívül legyenek elérhetők. Az udvar északi oldalán található a fürdő büféje a hozzá kapcsolódó fogyasztó térrel, valamint a kertbe telepedő terasszal. Fogadócsarnok sókamra 10,14 9,29 9,97 4,41 merülő infra gőz 4,80 forró gőz 10,99 10,75 rekreációs terem 42,46 41,27 orvosi gyógymaszírozás Az uszoda 7,48 orvosi gyógymaszírozás 7,12 úszó frissítő masszázs 7,12 kádfürdő 7,18 műhely 21,34 elektr. szennyes gázmérő fogadó 6,35 raktár 6,35 textil raktár 12,04 11,05 személyzeti folyosó 15,42 kádfürdő feljárat a pinc éből Az uszoda a wellness részhez kapcsolódva, az új épületszárnyban kap helyet. Az új épületben, a térből elérhetőek a wellness szolgáltatáshoz kapcsolódó további helyiségek: gőzfürdő, finn szauna, infraszauna és sószoba. Ebben az új épületben kap helyet az összes kiszolgáló funkció, mely a gazdasági udvarral és a klasszicista udvarral is közvetlen kapcsolatban áll. 7,33 vízalatti sugármasszázs 6,84 orvosi szoba 7,42 meglévő szobor új helye ffi wc 12,38 ak.ment. wc raktár 4,66 4,98 32 női wc 9,28 KÖZLEKEDÉS gazdasági udvar 240,81 Basa fürdő 18,52 iszapfürdő parkoló belső udvar 18,21 büfé 47,43 8,63 40º hőlégkamra 13,83 47,62 15,53 32º 38º 38º gőzfürdő 11,58 36º 15º 26º 32º 36º wc 36º gőzfürdő 40º 11,74 tároló 8,84 4,04 wc 3,79 vizesblokk szolgálati 4,15 pénztár kölcsönző értékmegőrző 18,47 iroda 11,06 fogadócsarnok 37,04 török kávézó 41,25 bejárat pult előtér 6,67 dísz pult 7,58 főbejárat Fő utca közönségforgalom török fürdő wellnes részleg közlekedés
3 KIRÁLY ALAPRAJZ- EMELET 03 ÁTLÁTÁSOK A lépcsőn felérve az átriumban a függőfolyosón a fürdőrész fele végighalava jutunk be az öltözőkbe, ahol a szekrényes és a kabinos öltözők vegyesen helyezkednek el. Kiállítótér A kiállítótér az emeleten, a török és a barokk épületrész találkozásánál helyezkedik el és az öltözők teréből közvetlenül elérhető. A török fürdő mögö i tér valamint az emeleti közlekedő falainak megnyitásával összete látvány tárul a látogató elé, amelyen keresztül jól beláthatóvá válik a Király fürdő sokrétű építészeti történetisége. A kiállítás tárlata ennek kiegészítéseként, mintegy ezt magyarázva kerül elhelyezésre a térrészben. Ez lehetőséget biztosít arra, hogy a fürdőbe való bejutás elő vagy után komplex képet kapjon a látogató a fürdő izgalmas világáról. szellőző gépház 110,62 m 2 női öltöző 13,16 m 2 mosdó 6,11 m 2 mosdó 6,11 m 2 személyzeti folyosó 30,54 m 2 ffi öltöző 12,89 m 2 teakonyha 12,55 m 2 ffi zuhanyzó 18,29 m 2 női zuhanyzó 18,44 m 2 ak.ment. zuhanyzó 5,48 m 2 szekrényes öltöző 112,73 m 2 kiállítás 53,34 m 2 öltözők 23,99 m 2 függő folyosó 19,11 m 2 kabinos öltöző szekrény 83,56 m 2 21,94 m 2 vizes blokk 14,52 m 2 előtér 14,34 m 2 raktár 15,77 m 2 közlekedő 22,68 m 2 iroda 20,62 m 2 iroda iroda teakonyha 13,99 m 2 13,48 m 2 17,03 m 2 titkárság 15,56 m 2 tárgyaló 38,72 m 2 erkély 17,40 m 2 közönségforgalom török fürdő wellnes részleg átlátások
4 KIRÁLY METSZET- TÖRÖKFÜRDŐ 04 Az átrium lefedése új lefedés régi lefedés TÉRLEFEDÉSEK Az átrium lefedésével egy olyan teret szere ünk volna létrehozni, ami megfelel régi funkciójának, de kellően beilleszthető az egykori török fürdők hangulatába. Ez a török rész fogadótere, melyből átlátásunk van fogadócsarnokra, a kerengőre, ugyanakkor ebből a helyiségből érhetőek el a szolgáltatások. A saunához kapcsolt merülő és k melle a középen elhelyeze meleg vizes, és a sűrűn ültete növényzet egysége kívánja felidézni az egykori fürdők hangulatát. Az udvar ETFE víztiszta membránnal van lefedve, ami megidézi a török kor formavilágát, és egyben teljes vizuális nyitást enged függőleges irányban. Török fürdő +7,64 öltöző kiállítás +2,93 gazdasági udvar bejáró - fede átrium török fürdő merülő B - B METSZET
5 KIRÁLY METSZETWELLNESS 05 Uszoda belső tere BŐVÍTÉS A klasszicista udvarban a meglévő fák ala, a kert közepén kap helyet a kör alakú élmény, aminek közepén helyezkedik el a jelenleg is a kertben található női szobor. A nyers beton burkolatú belső és külső terei puritánságukkal méltó társává válnak a történeti épületeknek. A tere szintén ETFE víztiszta membrán lefedést kap. +13,93 Belső udvar +8,31 +7,51 iroda li előtere jegypénztár li előtere fede átrium iszapfürdő Basa-fürdő szellőző gépészet függőleges közlekedő vendég öltözők, vizesblokkok vizesblokk függőleges közlekedő tér
6 KIRÁLY HOMLOKZATOK 06 A török fürdő és a barokk épületrész közö lévő területen rendeze köztér épül. A téren egy medencében egybefüggő vízfelület alakul ki, amely a törökfürdő homlokzatával párhuzamosan vezeti a látogatót a tűzfal hangsúlyos megnyitása felé. Ezzel a motívummal egy fontos jel, egy új arculati elem létrehozása a cél. A beton térburkolat a Fő utcai homlokzat elő i járdán is végigfut és a kapcsolódó épületrészeken lábazatként fordul fel. Ezzel, hogy a választo burkolatot a fürdő elő i közterületre is átvezetjük (a fürdő elő i járdára, és támfalra is) kívánjuk elérni, hogy akár a Bem tér felől, akár a Ba hyányi tér felől érkezik a látogató, mindegyik irányból hasonlóan hangsúlyos jel jelezze a fürdő meglétét, de kortárs megjelenésével ne módosítsa bántóan a több száz éve kialakult utcaképet. A török fürdő elő i területen dísz alakul ki, amely fogadja a látogatót és melynek víztükre vizuálisan összekapcsolja a különböző épületeket. Az így kialakíto területen kap helyet a török kávézó terasza, amely egyben az épület második bejárataként és a fürdőhöz tartozó köztérként is működik. A Király Fürdő bejárata a Bem József tér felől (török kávézó) kerámia cserépfedés szürke színben egyedi bronz anyagában színezett csiszolt beton felület új egyedi fém nyílászáró korcolt fémlemezfedés kerámia cserépfedés szürke színben aprószemcsés fehér kültéri vakolat +13,93 +8,48 +7,51 kerámia cserépfedés szürke színben meglévő megmaradó fa ablakok anyagában színezett csiszolt beton felület egyedi bronz korcolt fémlemezfedés FŐ UTCAI HOMLOKZAT
KIRÁLY GYÓGYFÜRDŐ REKONSTRUKCIÓJA ÉS BŐVÍTÉSÉNEK TERVEZÉSI MUNKÁI
Ganz utca gépészet, kilátás öltözők személyzeti öltözők fittness masszázs 1. A történeti épületrészek átalakítása Az újabb épületrészek elbontásával lehetővé válik a barokk udvar fedett átriummá való átalakítása.
KÖZÖSSÉGI HÁZ ÚJPALOTÁN - BUDAPEST XV. VÁZLATTERV MÁRCIUS 3.
KÖZÖSSÉGI HÁZ ÚJPALOTÁN - BUDAPEST XV. VÁZLATTERV 2016. MÁRCIUS 3. P13 TERVEZETT VILLAMOS MEGÁLLÓ GYALOGOS KAPCSOLAT 5,00 6,00 5,00 1,26 5 42,50 26,60 15,90 INFO PONT 3,02 P28 F+1 F+3 F 9,20 8,00 28,60
É01. PÉR -Varázskapu vezérszint M=1:300. kereskedelem - szolgáltatás - 370 m2 (netto) többcélú csarnok és kiszolgáló
ᔇ厗ᔇ厗 I I N ᔇ厗ᔇ厗 I I N I I N ᔇ厗ᔇ厗 Fᔇ厗 ŰFÜV F CI V ᔇ厗 I NI Ű ᔇ厗 V - NÖV N VÍ F Ü Ö ᔇ厗 Ú VÍ Ú - Ö Í I C N Ö Ö I ᔇ厗VÍ ᔇ厗 4 ᔇ厗ᔇ厗 I I N ᔇ厗ᔇ厗 I I N I I N ᔇ厗ᔇ厗 Fᔇ厗 ŰFÜV F CI V ᔇ厗 I NI Ű ᔇ厗 V - NÖV N VÍ F Ü Ö ᔇ厗
Tisztelt Gazdasági Szereplők!
Tárgy: Debreceni Sportuszoda épület takarítási feladatainak folyamatos ellátása a 2015. évi CXLIII. tv. (Kbt.) Harmadik rész 117. szerinti közbeszerzési eljárás kiegészítő tájékoztatás Kapja: Valamennyi,
PTE MŰVÉSZETI CAMPUS. építészeti tervpályázat 2005. átnézeti helyszínrajz m=1:500 5116/2 4649/2
+190,00 Radnics u. 1 2 3 4 5 6 7 8 PT MŰVÉSZTI MPUS +196,00 Telekhatár +191,00 +195,00 Jurisics Miklós utca +189,00 +194,00 +188,00 5116/1 +189,43 +187,00 +193,00 5104 5118/2 +183,00 +192,00 +186,15 +186,65
Helyszínrajz M 1:2000. Belsõ folyosó és elõcsarnok látványterve. Belsõ folyosó és elõcsarnok látványterve. Látványterv felülrõl
Helyszínrajz M 1:2000 elsõ folyosó és elõcsarnok látványterve Látványterv felülrõl elsõ folyosó és elõcsarnok látványterve +16,77 +13,96 +12,73 +12,73 +12,28 +8,60 +8,60 +7,18 +7,18 +4,86 +4,86 +3,44 +2,60
Tervjegyzék: Tervjegyzék: M01 M02 M03 M04 M05 M06
M01 M02 M03 M04 M05 M06 Tervjegyzék: Helyszínrajz i felmérési alaprajz i alaprajz Tetőtéri alaprajz Homlokzatok Látványtervek Tervjegyzék: zárt rendszerű árnyékszék gyűrűző filagória hidrofor akna meglévő
BONYHÁD, EVANGÉLIKUS ISKOLAÉPÜLET ÁTALAKÍTÁSA ÉS BŐVÍTÉSE - VÁZLATTERV 2014. DECEMBER
BONYHÁD, EVANGÉLIKUS ISKOLAÉPÜLET ÁTALAKÍTÁSA ÉS BŐVÍTÉSE - VÁZLATTERV 2014. DECEMBER K e r n é s K l e n k É p í t é s z e t i B t. 7 0 3 0 P a k s, D u n a u. 1 / a t e l : 7 5 / 4 2 1-4 4 1 2. Tartalom
E-1. Polgármesteri Hivatal energetikai célú fejlesztése. Meglévő állapot M=1:500 Helyszínrajz
É Megrendelő: Meglévő állapot M=1:500 Helyszínrajz E-1 A jelen dokumentáció a tervezők szellemi terméke. 2016.12. pm.: pm.: 22,10 50 4,85 50 10,20 50 5,05 50 3,35 5,25 5,45 5,30 2,75 42 1,50 25 5,08 50
A régi iskolaépület HÁROM felhasználási lehetősége /tanulmányterv/
A régi iskolaépület HÁROM felhasználási lehetősége /tanulmányterv/ A régi iskolaépület HÁROM felhasználási lehetősége /tanulmányterv/ IDŐSEK OTTHONA /kevés beavatkozás/ SZOLGÁLTATÓHÁZ /régi épület bővítése/
Óvodák és száz lakás Zöld önkormányzati fejlesztések
Óvodák és száz lakás Zöld önkormányzati fejlesztések 100 lakásos passzívház xiii. kerület budapest REITER FERENC UTCA ZSINÓR UTCA FÁY UTCA JÁSZ UTCA JÁSZ UTCA Helyszín ZSINÓR UTCA HELYSZÍNRAJZ REGGEL telepítés
Komplex 2. pótzh. / május
Komplex 2. pótzh. / 2013. május 03-06. Fedett lovarda és kültéri lovaglópálya lelátókkal A tervezési feladat helyszíne Alcsútdoboz külterület. A tervezési területet a jelenleg részben beépített telek jelenti,
Szent Gellért Gimnázium
BB 20,86 10,93 9,93 1,15 5,25 1,73 9,13 3, 11,08 45 3,25 1,87 2, 29 18 29 2,11 38 96 2 4 043 6,78 m 2 3 2 1 044 48,89 m 2 205 0 ÓVÓHELY 1 5,78 m 2 1 059 ÓVÓHELY 9,25 m 2 045 ELŐTÉR 4,64 m 2 4 041 ÓVÓHELY
A Kossuth Zsuzsa Leánykollégium Petz Lajos Kollégiumi Egysége ( kizárólag önkormányzati tulajdonban és kezelésben maradó terület )
1. számú melléklet 1. oldal A Kossuth Zsuzsa Leánykollégium Petz Lajos Kollégiumi Egysége Konyha - Étterem 1. 80 férőhelyes étterem 165,0 m2 1 db 165 m2 2. Edénymosó-tároló 9,8 m2 1 db 9,8 m2 3. Iroda
Helyszínrajz 1 : 500. Munkahelyek2 - Hang és Videostúdió Konzulens: Szeift Zsuzsanna, Radnai Gergő 2012/13/1
É Hangszerkészítő iskola Hang és videostúdió Helyszínrajz 1 : 2/13/1 Nyugati homlokzat 51 99 5 51 43,8 51 2,51 51 99 5 51 9,2 3, 1,3 2, 4,88 1, 3,2 2, 7,6 3, 2, 1, 2,54 51 2, 51 11,21 3,8 6,38 4,7 9,56
Parketta lakkozás. Mázolás. Olaj lábazat. Festendő Címe
Festendő Címe felület Katica Óvoda Tiszaújváros, Irinyi J. út 2. 07.04.-07.10. Földszinti 2-3. csoport mosdó É 26 Személyzeti WC É 12 Olaj lábazat Mázolás Parketta lakkozás Bóbita Óvoda Tiszaújváros, Kazinczy
PANNONTERV KFT Veszprém, Jutasi u.21. 672-1-5.
PANNONTERV KFT Veszprém, Jutasi u.21. 672-1-5. 01. C Í M L A P Veszprém, Mártírok úti PARKOLÓHÁZ beépítési tanulmányterve tervdokumentációjához. (Veszprém, Mártírok útja 5. 4796. hrsz.) Építész tervezõ
LaBouff Mérnökiroda 2071 Páty, Hunyadi János utca Mobil: /
LaBouff Mérnökiroda Hunyadi János utca 27 www.labouff.hu, E-mail: info@labouff.hu Mobil: +36-20/421-1677 TÁRSASHÁZ ÉPÍTÉSE TÁRSASHÁZ TERVE ELŐZETES VÉLEMÉNYEZÉSI ELJÁRÁSHOZ Ing. Fejl. Kft. Kiss János altábornagy
Műszaki leírás. 5650 Mezőberény, Orlai utca 12. szám alatt lévő. 1021 helyrajzi számú ingatlan. felmérési dokumentációjához
Műszaki leírás az 5650 Mezőberény, Orlai utca 12. szám alatt lévő 1021 helyrajzi számú ingatlan felmérési dokumentációjához Elhelyezkedés, megközelítés Mezőberény délkelet Magyarországon található, Békés
80 mm kavicsleterhelés pvc vízszigetelés 200 mm hőszigetelés párazáró fólia 200 mm vasbeton födém 10 mm vakolat +7,200 +6,490 +5,990 +5,700
A A C 30,598 4,601 12,822 5,100 10,200 14,798 0,500 0,501 6,998 0,500 4,824 0,500 0,500 7,000 0,220 4,780 0,500 0,500 7,000 0,220 4,780 0,500 0,500 7,000 0,220 4,780 0,500 5,100 13,000 13,000 13,000 Festményműterem
a m Látnivalók a környéken Zalakaros Sümegi vár Zalaegerszeg Kehidakustány Zala Springs 1 óra / 1h Royal Balaton Golf & Yacht Club Szigligeti vár
Sümegi vár Zalaegerszeg Kehidakustány 15 Zala Springs 10 c per c per c Hévíz er 5p Zal Keszthely min in m 15 a m eg ye Royal Balaton Golf & Yacht Club Szigligeti vár in 5m 10 1 óra / 1h Balaton Golfclub
F E L M É R É S I T E R V
F E L M É R É S I T E R V BUDAPEST, VIII. KER. HRSZ.: 36545 TULAJDONOS: 12 BUDAPEST, TEL: 06 1 336 28 63 KÉSZÍTETTE: 2000 SZENTENDRE, KŐZÚZÓ UTCA 24. TEL/FAX: ÉPÍTÉSZET: KOCSIS ÁGNES, 06 30 989 54 2014.
OTTHONA ÉPÍTÉS ÉS REKONSTRUKCIÓ - BUDAPEST IV. KER. BAROSS U. 100.
28,60 5 33,67 5 21,33 6,96 11,50 74269 74270 74271 74272 74273 74274 74275 74276 74277 74278 pihen tet veteményes és virágkert tetszinti KONYHAI BEJÁRAT GAZDASÁGI UDVAR BEJÁRATA 74264 Irányi Dániel utca
Az épület leírása. 1. Elhelyezkedés:
Az épület leírása 1. Elhelyezkedés: A 1211 Budapest, Bajáki Ferenc utca 27. szám alatt (hrsz: 210339/2), a volt Posztógyár területén található, É-37 épület hasznos alapterülete: 1.1 Helységleltár I. Szélfogó
CÍVIS INKUBÁTORHÁZ Debrecen Piac utca 77 sz. HELYISÉGKIMUTATÁS
PINCESZINT "B" Lépcsıház 12,11 m 2 1. Közlekedı 6,47 m 2 2. Közlekedı 35,30 m 2 3. Közlekedı 6,42 m 2 4. Közlekedı 47,33 m 2 1. Pince 14,60 m 2 2. Pince 7,12 m 2 3. Pince 12,61 m 2 4. Pince 20,12 m 2 5.
Bevásárlóközp. HOMLOKZAT ALAPRAJZ B-B METSZET A-A METSZET B B A A IMPERIAL CENTER NYOMÁN
HOMLOKZAT +7,30 ÜVEGFAL ÜVEGFAL ÜVEGFAL +4,50 ÜVEGFAL A-A zöldtető +5,50 +4,50 33,15 10,15 1,90 6,70 27,00 80,00 KAZÁN KOCSIMOS FOGADÓ KERT. SZEMÉTT. A A ELEKTR. TÁVFELÜGY. VIZESBLOKK FEDETT KÖZL. ET.
LaBouff Mérnökiroda 2071 Páty, Hunyadi János utca Mobil: /
LaBouff Mérnökiroda Hunyadi János utca 27 www.labouff.hu, E-mail: info@labouff.com Mobil: +36-20/421-1677 TÁRSASHÁZ ÉPÍTÉSE TÁRSASHÁZ ELŐZETES TELEPÜLÉSKÉPI VÉLEMÉNYEZÉSI ELJÁRÁSHOZ Ing. Fejl. Kft. Kiss
ÚJBUDA GAMESZ INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSAI ÉS FELÚJÍTÁSAI 2009.
ÚJBUDA GAMESZ INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSAI ÉS FELÚJÍTÁSAI 2009. Felújítási feladatok - C/7 Lágymányosi Bárdos Lajos Általános Iskola (Baranyai u. 16-18.) Az étkező és a konyha felújítása. Étkező utca felöli
Helyszínrajz M 1: _Gyakorlati Épületfizika_ _ Zajmérési helyek. Hrsz.:3937. Dugovics utca. Zrínyi utca.
62,06 5 7,55 2,83 8,86 64 5 10,92 26,94 Helyszínrajz M 1:0 3938 Zajmérési helyek Hrsz.:3937 72,68 6,44 17,42 5,92 4,20 12,19 5 19,34 7,16 5 Tornaterem 7. 3935 Udvari sportpálya Mellékszárny Öltözők, étkeztetés
1/18. Dokumentáció. A 1054 Budapest, Akadémia utca 7-9., 24650/0/A/2; 24650/0/A/3; 24649/0/A/5; 24650/0/A/8; 24650/0/A/10 hrsz-ú ingatlanokról
1/18 Dokumentáció A 1054 Budapest, Akadémia utca 7-9., 24650/0/A/2; 24650/0/A/3; 24649/0/A/5; 24650/0/A/8; 24650/0/A/10 hrsz-ú ingatlanokról 2/18 1 AZ INGATLANOK ISMERTETÉSE 1.1 Az ingatlanok elhelyezkedése,
VÁZLAT TERV Műszaki leírás A tárgyi vázlatterv a két intézmény közötti átrium zárt udvar lefedésének és a városi könyvtár művelődési ház felőli feltárásának kialakításával foglalkozik. A tervben javasolt
+5,23 5 5 25 4,15 5 20 5 3,80 95. pm 0,00 +4,29 KÁVÉZÓ. greslap. pm 0,00. 28,69 m 2. pm 90. pm 90. 25 fellépés x 17,20 cm. 24 belépés x 26,96 cm
4,6 10 10 4 2,74 10 1,81 10 1,81 10 1,4 10 4,1, 20 2,6 10,9 10,80 11,47 8 2 1,97 10 1,62 10 1,7 10 2,2 10 2,4 2,8, 7,0 1,9 1,19,2 10 1,40 10 140 240 É,80 1, 10 2,64 10 1,20 ITAL RAKTÁR 7,92 m 2 TAKARÍTÓ
Tervezett konkáv mosdó Tervezett dönthető tükör 004 MS WC. greslap. 5,26 m 2 3,00 70 12 2,00 3,00 2,50 2,10. greslap.
,0 0,0 0,0,0,00,00 0,00,0,,,6,0, db I kiváltó acél gerenda rabichálós vakolattal, as.:,m Tervezett konkáv mosdó Tervezett dönthető tükör Tervezett vészjelző Tervezett normál WC, MS. kiegészítő ülőkével
INGATLAN LEÍRÁSA. #43 SOPRON HÁRSFA SOR 7. ZETTL LANGER VILLA ÉS TELEK Hrsz.: 7417 ÉS 7418
INGATLAN LEÍRÁSA #43 SOPRON HÁRSFA SOR 7. ZETTL LANGER VILLA ÉS TELEK Hrsz.: 7417 ÉS 7418 Az értékelt vagyontárgy leírása Az ingatlan környezete A tárgyi vagyontárgy Sopronban található. Sopron Megyei
Szombathely Közlekedés Konzorcium
Sas utca közút kontúrja telekhatár korlát kerékpáros rámpa feljárat meglévő vasúti peron vasúti peron kontúrja gyalogos közlekedő kizárólag kerékpáros közlekedő sáv dilatáció feljárat a peronra kerékpáros
RÁBA JÁRMŰIPARI HOLDING NYRT. HOTEL KONFERENCIA 9021 GYŐR, APOR VILMOS PÜSPÖK TERE 3.
RÁBA JÁRMŰIPARI HOLDING NYRT. HOTEL KONFERENCIA 9021 GYŐR, APOR VILMOS PÜSPÖK TERE 3. Az ingatlan bemutatása Győr belvárosának történelmi emlékekben legszebb és leggazdagabb részén, a Káptalandombon, a
* KODÁLY ZOLTÁN MAGYAR KÓRUS ISKOLA ELHELYEZÉSI GONDJAINAK MEGOLDÁSA ÉS MŰKÖDÉSI FELTÉTELEINEK JAVÍTÁSA * TERVPÁLYÁZAT * 2003 *
Fsz. pv. = m = 123.22 mf 61,53 +6,65 +7,85 Gm: +18,70 +7,40 Gm: +20,40 +14,50 +16,90 Gm: +4,50 +4,95 +1,46 +1,46 41,92 +4,50-0,77 +12,20 Gm: +17,80-0,70 +18,00 Gm: -1,75 62,955 +20,40 +18,70 serép Fa-fém
Tudatos Vásárlók Egyesülete Teszt: budapesti gyógyfürdők
tel:(+36) 1 5 8136, fax:(+36) 1 799 8187 Tudatos Vásárlók Egyesülete Teszt: budapesti gyógyfürdők http://tudatosvasarlo.hu/cikk/teszt-budapesti-gyogyfurdok Sokan vesznek ajándékba fürdőbelépőt, vagy elmennek
1.) Takarítási feladatok naponta (20.00 és óra között, heti 5 alkalom)
MŰSZAKI LEÍRÁS: A Budapesti Sportszolgáltató Központ Közhasznú Nonprofit Kft. székhelye, a Városligeti Műjégpálya (1146. Budapest, Olof Palme sétány 5.), illetve az 1. számú telephelye, a Margitszigeti
BUDAPEST, VIII. KER. FECSKE UTCA 22. LAKÓÉPÜLET TERVE TERVTANÁCSI ÁLLÁSFOGLALÁS MEGKÉRÉSÉHEZ
BUDAPEST, VIII. KER. FECSKE UTCA 22. LAKÓÉPÜLET TERVE TERVTANÁCSI ÁLLÁSFOGLALÁS MEGKÉRÉSÉHEZ 2. TARTALOMJEGYZÉK 3. FELELŐS TERVEZŐI NYILATKOZAT 1. CÍMLAP 2. TARTALOMJEGYZÉK 3. TERVEZÖI NYILATKOZAT 4. ÉPÍTÉSZETI
KÖZÖSSÉGI ÉPÜLETEK TERVEZÉSE II. Oszt. N_ed12 TERVEZÉSI PROGRAMOK. 2015/2016. tanév III. évfolyam 1. félév
Épülettervezési Tanszék KÖZÖSSÉGI ÉPÜLETEK TERVEZÉSE II. Oszt. N_ed12 OK 2015/2016. tanév III. évfolyam 1. félév SZAUNAHÁZ A megadott tervezési program alapján tervezendő egy városszéli szaunaház, mely
1. városháza. közlekedők
1. városháza a kerület új, közigazgatási értelemben meghatározó épülete lesz a városháza az elhelyezendő létszám: 300 fő szélfogó porta, információ (nem önálló helyiség) 1 fő előcsarnok ügyfélszolgálat
MKE Andrássy út 69. Takarítási
MKE Andrássy út 69. helyiség neve m 2 feladatra burkolat Takarítási utaló jelleg I. emelet Rektori szoba 43 iroda parketta Rektori titkárság 30,5 iroda parketta Tanácsterem 75,5 iroda parketta Rektor helyettesi
E00. Helyszínrajz M=1:1000. Felsőnyékért Közalapítvány H-7099 Felsőnyék, Kossuth u. 57. hsz. H-7099 Felsőnyék, Béke u 2. hsz. 66. hrsz.
Helyszínrajz M=1:1000 5,58 új 288 m 2 felületű belső térburkolat 16,55 4, 16,00 5db 2,x5,m méretű szgk parkoló 11,23 2,00 5, 4,00 288,30 m 2 2,83 9,77 4,00 1db 3,x5,m méretű MGK parkoló Helyszínrajz 0
HELYISÉGKÖNYV EMELET
T e r v e z ő K f t. 9025 Győr Petőfi tér 4. Tel. (96)550-206 E-mail: dimenzio@dimenzio.hu Fax.(96)319 380 Munkaszám: 2012/19. HELYISÉGKÖNYV A GYŐR, FEDETT USZODA /GYŐR, BERCSÉNYI LIGET, 8712./ I.-II..
PÁLYÁZAT. Budapest XVIII. kerületben lakóház és műhely
PÁLYÁZAT Budapest XVIII. kerületben lakóház és műhely Irányár: 57 510 000 Ft Eljárás ügyszáma: 6.Fpk.11-15-070051 Az eljárás linkje: https://eer.gov.hu/palyazat/p197625 Pályázat kezdete: 2015. október
BÉKE KIRÁLYNŐJE TEMPLOM ÉS PLÉBÁNIA Budapest, Tömő utca 31. HRSZ.: 36168
BÉKE KIRÁLYNŐJE TEMPLOM ÉS PLÉBÁNIA 1083 Budapest, Tömő utca 31. HRSZ.: 36168 7,68 39,37 előtető(tpl.bejárat) 7,74 39,65 Füvészkert utca SZOMSZÉD KLINIKAI ÉPÜLET 17 szintes É FEDETT PARKOLÓ-FSZT PLÉBÁNOSI
TERASZ TERASZ. 22,94 m 2. 12,26 m 2 SZOBA. 26,60 m 2 FÜRDÕ. 4,46 m 2 SZOBA. KA 0,62 m 2. 21,95 m 2 KÖZLEKEDÕ. 9,95 m 2 KONYHA FÜRDÕ.
8,80,,,77,,97,0,88,9 m,9 m 8, m,90 m nyílászáró csere 7,8 m W, m 8, m TERASZ,7 m,0 m ÁTJÁRÓ,7 m LÉPSÕHÁZ, ELÕ,7 m ERK,79 m, m 7,89 m nyílászáró csere HALL 7,97 m 7,80 m, m ESZ,99 m,7 m,0 KA 0, m TERASZ,
Az Önkormányzat az üresen álló ingatlant értékesítés, vagyonkezelésbe adás, vagy bérbeadás útján kívánja hasznosítani.
F e l h í v á s ingatlan hasznosításra Ózd Város Önkormányzata ajánlatot kér a tulajdonában lévő 3600 Ózd, Bolyki főút 13. szám alatti, ózdi belterületi 8379 hrsz-ú, 1004 m 2 területű, egyéb ingatlan megnevezésű,
építészeti ötletpályázat
építészeti ötletpályázat DIGITÁLIS FÜZET 0 10 20 50 HELY A tervezési helyszín, Kisszékely egy sokszáz éves völgyi falu Tolna megyében, erdővel borított dombok és hegyek között. Az érintetlen természeti
Debrecen, Boldogfalva u Beépítési vizsgálat Cívis Ház Zrt június Regele János É
szaknyugati homlokzat M-0 M-0 M-0 M-0 Délkeleti homlokzat Vásáry István utca Vörösmarty utca szakkeleti homlokzat Debrecen, Boldogfalva u. -6. Beépítési vizsgálat Cívis Ház Zrt. 07. június Regele János
Építészeti műszaki leírás az MNM komplex fejlesztési tervpályázat, 2010 pályázatához
Építészeti műszaki leírás az MNM komplex fejlesztési tervpályázat, 2010 pályázatához A Magyar Nemzeti Múzeum három alappillére a gyűjtés, feldolgozás és bemutatás. Célunk a feldolgozás és bemutatás tereit
HELYSZÍNRAJZI VÁZLAT
HELYSZÍNRAJZI VÁZLAT :00 83336 83337 Madách utca 83340 8334 /a 83339 8334 6,88 8,8 3/b 8,03 4,8,40 8,07 4,6 83343 83346 3/a 83348 83 83349 83347 36 Budapest Balzac u 7-9 Email: info@proconfhu 8 Budapest,
É P Í T É S Z TERVDOKUMENTÁCIÓ CSALÁDI HÁZ ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEZÉSI TERVE
É P Í T É S Z TERVDOKUMENTÁCIÓ CSALÁDI HÁZ ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEZÉSI TERVE 6551 É 6519 6577 A L A P A D A T O K : 6517 6518 21,18 5,86 13,42 1, 7,36 7,92 3, 2,00 Tass vezér utca +7,10 6560 Ond vezér utca 6578
3. 4. 5. 2,5 cm Ritkított vakpadló 20 cm Fogópár közötte: 20 cm hõszigetelés 1 rtg Párazártó fólia 2cm Lécváz [fogópár között] 1,25 cm Gipszkarton
1. 2. 2 cm Kerámia 6 cm aljzatbeton 6 cm PS hab 1rtg techn. szig. 2 rtg Mod. bit. lemezszig. 10 cm Beton aljzat 25 cm Kavicságy Termett talaj 2 cm Kerámia v. Parketta 6 cm Aljzatbeton 4 cm AustroTherm
A balatonfűzfői Fövenystrand felújítása
A balatonfűzfői Fövenystrand felújítása A kivitelezés ideje: 2013. 03. 07. 2013. 06. 28. Az építtető neve és elérhetősége: Balatonfűzfő Város Önkormányzata 8184 Balatonfűzfő, Nike körút 1. Kivitelező neve
Református parókia épület utcai homlokzatának felújítása Településképi eljárási tervdokumentáció
Református parókia épület utcai homlokzatának felújítása Településképi eljárási tervdokumentáció Helyszín: Felelős tervező: Szajki Mátyás okleveles építész, eng. szám: É 01-0295 8251 Zánka, Naplemente
A Cívis Ház Zrt. debreceni ingatlan-ajánlatai befektetők részére
A Cívis Ház Zrt. debreceni ingatlan-ajánlatai befektetők részére Tartalomjegyzék 1. Arany J u. 56., 2x4 lakásos sorjellegű társasház (telek és jogerős építési engedély) 2. Bajcsy-Zs u. 11-13., 7855 m 2
E_00. HRSZ: 270 telekingatlan területe: 1795m 2 Beépített alapterület: 308,21m 2 (meglévő épületekkel )
archi.doc építésziroda kft tervezéssel érintett épület 900 Sopron, Mikoviny u. ÉPÍTÉSZEZŐ É 08-0/08 0 / /3 9 / / / statikus vezető tervezőt-t/08-00 gépész tervező G-08-09 villamos tervező V-T EN-T08-09
város_2 2013 Budapest, Zugló, Nagy Lajos király útja Odry Szilvia, Takács Gyula konzulens: Benkő Melinda, Szendrei Zsolt
1 topográfia Budapest, Zugló Nagy Lajos király útja Bosnyák tér, Egressy tér közötti tervezési terület 2 a hely szelleme nagyvárosi lépték, kontraszt, tér és tömeg, transzparencia, transzcendencia történelmiség,
TÁPIÓSZECSŐ FOOTBALL CLUB ÖLTÖZŐÉPÜLET PÁLYÁZATI TERVE 2251 Tápiószecső, Sági út sportpálya hrsz.: 2601/167
TÁPIÓSZECSŐ FOOTBALL CLUB ÖLTÖZŐÉPÜLET PÁLYÁZATI TERVE 2251 Tápiószecső, Sági út sportpálya hrsz.: 2601/167 1. A D A T L A P Megrendelő: TÁPIÓSZECSŐ FC 2251 Tápiószecső, Sági út sportpálya HUSZA GYÖRGY
SZEGED, BIHARI UTCA LAKÁSOS TÁRSASHÁZ.
12 LAKÁSOS TÁRSASHÁZ A Bihari 13 társasház Szeged belvárosához közel, a nagykörúton kivül helyezkedik el. Személyi és gépkocsi bejárata a Bihari utca felől található. Az épület földszint + 2 emelet +
F-01 II. ÉPÜLET - FÖLDSZNT I. ÉPÜLET - FÖLDSZNT I. ÉPÜLET - PINCE
12*21,21/ 11*28 5*28 6615/25 II 048 II 047 II 046 II 045 II 044 II 043 II 042 II 041 II 040 II 039 II 038 II 037/a I 015 I 014 I 013 I 012 I 011 I 010 I 009 I 008 I 007 I 006 I 005 I 004 I 003 I 053 I
ENERGETIKAI KORSZERŰSÍTÉSÉNEK
Nemeske, Fő u.. szám és. hrsz. alatti ingatlanon meglévő többfunkciós önkormányzati középület ENERGETIKAI KORSZERŰSÍTÉSÉNEK TERVDOKUMENTÁCIÓJA Megbízó: Nemeske Község Önkormányzata képviselője: Tóth Péterné
Melléklet a Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Képviselő-testületének../2016. (XII.14.) határozatához
Melléklet a Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Képviselő-testületének../2016. (XII.14.) határozatához 2017. évre tervezett kiadások Nettó [eft] Bruttó(eFt) Dologi kiadások Fekete István
Helyszínrajz m=1:500
Helyszínrajz m=1:500 Jellemzõ adatok: Építménymagasság számítás: HFdny+HFék+HFény +HFdk / K = Hépítmény 117,30m 2 +,29m 2 +,29m 2 +19,40M 2 / 57,80 fm = 6,84m 38540 38541 Övezeti besorolás: L-2/-VIII-1
1. Milyen szerepet szánnak a 20/25 m-es medencének? Válasz: Úszómedence minimum 20, de lehetőleg 25 méter hosszú vízfelszínnel.
TELEFON: +36 1 452 4500 Kiegészítő tájékoztatás A kérdéssor: 1. A Jelenléti ívnek csak az utolsó lapja érkezett meg. Megkaphatjuk a többit, ahol aláírtuk? Válasz: Nem. A titkosságot így biztosítjuk. B
E-1. Héhalom Községi Sportegyesület energetikai célú fejlesztése. Meglévő állapot M=1:500 Helyszínrajz
É Megrendelő: Meglévő állapot M=1:500 Helyszínrajz E-1 A jelen dokumentáció a tervezők szellemi terméke. 2016.12. pm.: 1 pm.: 1 pm.: 130 pm.: 130 pm.: 1 pm.: 1 26,21 14,06 6,20 5,95 14,06 15 5, 15 5,95
Siófok, Villa Palazzo. Értékesítési dokumentáció
Siófok, Villa Palazzo Karinthy Frigyes u. 1 6697/2 Hrsz. (33 lakás) Értékesítési dokumentáció Építtető: Generál-kivitelező: Értékesítő: Villa Palazzo Kft. 1173, Budapest, Borsó. u. 73. Siófoki Építő Konzorcium
500 FŐS MOBIL LELÁTÓRENDSZER KÉZILABDA JÁTÉKTÉR VIP HELYEK / SAJTÓ SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ TEREM KÉZILABDA JÁTÉKTÉR
HELYSZÍNRAJZ 792 ÉPÍTÉSZETI KONCEPCIÓ 841/1 7 RÉT 787 1. Építészeti alapadatok SPORTCSARNOK A tervezett létesítmény egy szabályos kézilabdapályát magába foglaló, 500 fős mobil lelátórendszerrel rendelkező
A megyei önkormányzat fenntartásában működő szociális intézmények jelentősebb fejlesztései (1999-2011)
1999. Erdő, telek-vásárlás, épület rekonstrukció Foglalkoztató épület létrehozása Fűtéskorszerűsítés Egyesített Szociális Intézmény, Fűtéskorszerűsítés dr. Piróth Endre Mentálhygiénés Otthon, Fűtéskorszerűsítés
m e t s z e t Kapy Jenő DLA, YBL díjas építész Botzheim Bálint építész-munkatárs
E-3 FŐHOMLOKZAT főhomlokzat Ajánlati vázlatterve 2012. 10. 07 helyszínrajz a l a p r a j z m e t s z e t Kapy Jenő DLA, YBL díjas építész Botzheim Bálint építész-munkatárs oldalhomlokzat hátsóhomlokzat
Szerződés módosítás - Előre-gyártott vasbeton csarnoképület építése, rácsos acélszerkezetű tetővel
Szerződés módosítás - Előre-gyártott vasbeton csarnoképület építése, rácsos acélszerkezetű tetővel Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/60 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató
TERVJEGYZÉK KIVITELI TERVDOKUMENTÁCIÓ
TERVJEGYZÉK KIVITELI TERVDOKUMENTÁCIÓ Szalézi Szent Ferenc Kommunikációs Központ ÉPÍTÉSZ DOKUMENTÁCIÓ szakág rajz terv lépték lap építész B-xx bontási tervek építész B-01 pince alaprajz 1:100 A3 építész
1/9. Dokumentáció. A 7800 Siklós, Ipartelep út 2, 310/46 hrsz-ú ingatlanokról
1/9 Dokumentáció A 7800 Siklós, Ipartelep út 2, 310/46 hrsz-ú ingatlanokról 2/9 1.0 AZ INGATLAN ISMERTETÉSE Az ingatlanok elhelyezkedése, megközelíthetősége Az értékelt ingatlanok Magyarország Dél-Dunántúli
8,92 +0,13 +13,88 +0,73 MEGLÉVŐ ASZFALT BURKOLAT MEGLÉVŐ KERTKIALAKÍTÁS 1,79 5 6,37 5 PEDAGÓGUSOK SZAKSZERVEZETE ORSZÁGOS IRODA +13,50
23,05 3,32 16,10 3,63 KPU 8,92 93,40 5 25,81 22,69 5 44,49 É 1,79 5 6,37 5 2,60 5 2,49 5 18,35 5 29607/4 29607/5 29608 29609 29610 8 10 12 14 VÁROSLIGETI FSOR BJZ UTC (29616) 24 22 20 18 OKTTÓ ÉS TOVÁBBKÉPZŐ
Lakóépületek tervezése II. gyakorlat MET.BME.HU 2013 / 2014 I. Szemeszter BME Magasépítési Tanszék
Lakóépületek tervezése II. gyakorlat MET.BME.HU 2013 / 2014 I. Szemeszter BME Magasépítési Tanszék Forrás: ZSUFA és KALMÁR Építésziroda Széchenyi utcai családi ház 1 1 1. Zónák és funkciók 2. Funkciók
135.88 135.90 135.70. Föld út 135.55 135.50 135.79. Vízóra akna 135.81 HULLADÉK TÁROLÓ GÉPKOCSI BEÁLLÓ 135.46 135.45 135.34. Szennyvíz akna 135.
DDDKKK 455 454 136.01 247 136.05 135.88 135.80 Akna 135.95 135.88 135. 136.13 137.04 136.71 137.21 136.04 136.12 Tölgy Ø 25 135.85 Föld út 248 96 137.23 136.43 136.05 135.91 135.50 135.55 135.49 135.51
CSALÁDI HÁZ - KOZÁRD - 2012
CSALÁDI HÁZ - KOZÁRD - 0 HELYSZÍNRAJZ M=:000 É JELEN TERVDOKUMENTÁCIÓ A Ptk.. -ÁAN 0. Gödöllő, Palotakert.,0,0,,0,,, -,00 -,0 -,00 0 0. Kozárd, Kossuth utca HRSZ.: 0 HELYSZÍNRAJZ E--0/ M = :000 E - H 0.0.
árok árok 30 gyep 31 Templom utca árok 32/2 gyep Tervezéssel érintett épület pv:±0,00 = Bf:159,0m 36 13,70 telekhatár 4,60 4,84 1,06 10,50 34 te
árok árok 30 gyep 31 Templom utca árok 32/2 gyep 30 31 Tervezéssel érintett épület pv: = Bf:159,0m 36 13,70 telekhatár 4,60 4,84 1,06 10,50 34 telekhatár 42 5,78 7,50-0,90 telekhatár Hrsz: 32/1 pv: telekhatár
MŰLEÍRÁS HELYSZÍN GONDOLATOK, ELVEK
Pestszentimrei Közösségi Ház felújítása és bővítése Műszaki leírás MŰLEÍRÁS HELYSZÍN Családi házas beépítési szövetben csomóponti sűrűsödés, a Nemes utca és Nagykőrösi út- Vasút utca sarkán kialakuló kereskedelmi-szolgáltató
Déli homlokzat. Homlokzat színei:
Déli homlokzat Homlokzat színei: - Meglévő kőtáblák: természetes anyagszínű forrásvízi mészkő - Vas felületek: olajfesték RAL 9011 grafit fekete - Falfelületek: Alapszín: Caparol 3d silikon Gingster 115
É10. MŰKŐ KONSZIGNÁCIÓ m 1:25 ABLAKKERET. nyílászáró. bádog GYÁRTÁS ELŐTT MINDEN ESETBEN HELYSZÍNI MÉRETVÉTEL ÉS EGYEZTETÉS SZÜKSÉGES
MŰKŐ KONSZIGNÁCIÓ m : KÉMÉNYFEDKŐ NAGY FIATORONY KIS FIATORONY PÁRKÁNYELEM, 8, 8, 8,, 8, 8, 8,,, 8 8 0 0 8 0 88 0 0 8 ABLAKKERET 0 0, 80 0 0 0 0 nyílászáró ATTIKAFAL LEFEDÉS TETŐSZELLŐZŐ bádog GYÁRTÁS
INGATLAN LEÍRÁSA #6 KISKŐRÖS, DÓZSA GYÖRGY ÚT 28. BEÉPÍTETT INGATLAN Hrsz.: 2715 Az értékelt vagyontárgy Az ingatlan környezete Az értékelt ingatlan Bács-Kiskun megyében, Kiskőrösön helyezkedik el. A város
3,5 / m 2 tól! LION IRODAHÁZ. Irodaház XIII. kerületben. Megfizethető irodák a Váci-folyosón 1134 Budapest, Angyalföldi út 5/b
Irodaház XIII. kerületben 3,5 / m 2 tól! Általános leírás Az irodaház a Váci út és a Dózsa György út kereszteződésétől 100 méterre helyezkedik el (3-as metró Dózsa György úti megállóhelye), de mégis nyugodt,
BIG DADDY BURGER BÁR PROJEKT
PROJEKT Kiss András, felelős tervező telekhatár elektromos légkábel kiemelt szegély víz csat. MEZŐKÖVESD ÚT 43566/2 É_E 01 M 1 : 200 MEGLÉVŐ ÁLLAPOT HELYSZÍNRAJZA rács burkolat FEGYVERNEK UTCA kerti szegély
Tsz.: HAP 1-236 " D " ÉPÍTÉSI TERÜLET. Dátum : 2007 október HUNGARO-AUSTRO PLAN Kft. Budapest Építészeti Nívódíja 2007 1027 Budapest, Margit krt 24.
!"#$%$& '(()(*+,-*.*'/( A tervezett irodaház három pince-garázs szinttel, a földszinttel és hat emeleti szinttel rendelkezik. A hatodik emelet homlokzati síkja az épületet határoló homlokzati síkhoz képest
Költségvetés 3. sz. melléklet
3. sz. melléklet Budapest VIII., Bródy S. u. 36. sz. alatti UCH, Hrsz:36492/0/A/3 (41 m2) felújítás 1. kiállító tér tégla pillér bontás 0,56 m3 10.000 2. összes burkolat bontás 38 m2 90.000 3. összes fal
25,36 1,79 5,18 18,70 17,05. melléképület +5,80 +2,90 14,28 26,18 12,16 5,82. mk 1063/1 24, /2. mk 2 +7,06 9,81 7,56 5,38 38,34 5,82
6,30 17,05 73,5 1063/ - 1,8, 9,81 7,56 11,97 8,59 71,8 3,56 1,33 6 106 1066/ 1066/1 5 5,36 6 1,79 5,18 18,70 6, +5,80 +,90 melléképület 3 6,18 1,16 5,8 1063/1 óvoda épület 106/ 106/ 9 5,38 38,3 5,8 9,76
TERVEZÉSI TERÜLET. Csicsergő Óvoda Rózsa utcai tagóvoda bővítése. Tervező: TOTAL-BAU KFT.
TERVEZÉSI TERÜLET 167.35 JELENLEGI - KIALAKULT ÁLLAPOT m 1:500 57 54 É 2428/2 2686/2 GÁZ 2687/1 2427 55 2687/2 2785 47 49 2428/1 51 53 MEGLÉVŐ 5 CSOPORTSZOBÁS ÓVODA óvoda 2686/1 2687/3 MEGLÉVŐ SPORTPÁLYA
TERASZ KITELEPÜLÉS GUALA BÁR SZÉCHENYI TÉR 17.
TERASZ KITELEPÜLÉS GUALA BÁR SZÉCHENYI TÉR 17. KÜLZETLAP TERASZ-KITELEPÜLÉS PÉCS SZÉCHENYI TÉR 17.541. HRSZ. GUALA-BÁR 2018 Építtető. Guala Kft. 7621 Pécs Széchenyi tér 16. Tervező Borza Endre E1020028
INGATLAN ÉRTÉKESÍTÉSI DOKUMENTÁCIÓ A Veszprém,Budapest u. 2. Társas Irodaházban lévő albetétekről
INGATLAN ÉRTÉKESÍTÉSI DOKUMENTÁCIÓ A Veszprém,Budapest u.. Társas Irodaházban lévő albetétekről Készítette: Hold-Ing 13. Kft Készült: 10 példányban Veszprém, 009.08.13. .0 Tartalomjegyzék 1.0.0 3.0 Címlap
PESTHIDEG KÚTI WA L DORF IS KOL A 1 3 é v f o l y a m o s i s k o l a é p ü l e t e g y ü tt e s é n e k á t a l a k í t á s a - b ö v í t é s e
PESTHIDEG KÚTI WA L DORF IS KOL A 1 3 é v f o l y a m o s i s k o l a é p ü l e t e g y ü tt e s é n e k á t a l a k í t á s a - b ö v í t é s e Tartalomjegyzék - - - Címlap Tartalomjegyzék Műszaki leírás
MŰLEÍRÁS. Analízis: A következő kérdésekre kerestük a választ:
MŰLEÍRÁS Analízis: A következő kérdésekre kerestük a választ: - A próbatermek új épületét hol helyezzük el? - Milyen tömegkapcsolatban van a régi épülettel? - A meglévő épület mely részét bővítsük és milyen
Hódmezővásárhely. Tájékoztató a pályázattal megvalósítandó belvárosi fejlesztésekről
Tájékoztató a pályázattal megvalósítandó belvárosi fejlesztésekről AGÓRA AGÓRA multifunkcionális közösségi központok és területi közművelődési tanácsadó szolgálat infrastrukturális feltételeinek kialakítása
Lakóépületek tervezése III. gyakorlat MET.BME.HU 2011 / 2012 II. Szemeszter BME Magasépítési Tanszék
Lakóépületek tervezése III. gyakorlat MET.BME.HU 2011 / 2012 II. Szemeszter BME Magasépítési Tanszék Forrás: ZSUFA és KALMÁR Építésziroda Széchenyi utcai családi ház 1 1 1. Zónák és funkciók (S.M.) 2.
PINCE ALAPRAJZ/1 M=1:141. 12 LAKÁSOS TÁRSASHÁZ - BUDAPEST II., VIRÁGÁROK U. 17. 0 1 2 3 4 5m BEJÁRAT A LÉPCSÕHÁZ FELÉ P10 P11 P4 P12 P13 P14 P1 P15
12 LAKÁSOS TÁRSASÁZ - BUDAPEST II., VIRÁGÁROK U. 17. PINCE ALAPRAJZ/1 =1:141 BEJÁRAT A LÉPCSÕÁZ FELÉ P9 P8 P7 10,50 m 2 P6 P10 P5 Teremgarázs aszfalt 316,69 m 2 P11 P4 P12 P3 P13 P2 P14 P1 P15 GÉPKOCSI-LEAJTÓ
46,800 10,200 0,500 3,600 0,120 3,700 0,120 3,700 0,120 3,700 0,120 3,700 0,120 3,700 0,120 4,151 0,300 8,361 0,500
9 8 7 6 5 4 3 2 1 9 8 7 6 5 4 3 2 1 B B C C D D Török kút 10,200 36,600 46,800 10,200 0,500 3,600 0,120 3,700 0,120 3,700 0,120 3,700 0,120 3,700 0,120 3,700 0,120 4,151 0,300 8,361 0,500 1,400 8,800 1,400
1117 Budapest, Budafoki út kiadó B kategóriás irodákat és raktárakat kínál a XI. kerületben
1117 Budapest, Budafoki út 187-189. www.lokomotivhaz.hu kiadó B kategóriás irodákat és raktárakat kínál a XI. kerületben A z é p ü l e t Budafoki út Galvani utca sarok E l h e l y e z k e d é s A Lokomotív
Alsózsolca, II.-es számú óvoda felújításának, bővítésének egyeztetési anyaga
Alsózsolca, II.-es számú óvoda felújításának, ővítésének egyeztetési anyaga F FŐ ŐN NI X X A AK KT TU UÁ ÁL L K KF T T, 4 0 4 4,, D DE EB R RE EC CE EN N,, M MÉ ÉL LI U US SZ Z T TÉ ÉR R 1 0.. F-01 ,58