Tájházi Hírlevél. A Magyarországi Tájházak Szövetségének tájékoztatója Noszvaj, december

Átírás

1 Tájházi Hírlevél A Magyarországi Tájházak Szövetségének tájékoztatója Noszvaj, december

2 XV. 4. szám 2017 Szerkesztő: Dr. Bereczki Ibolya, Hegedűsné Majnár Márta, Kapitány Orsolya Technikai szerkesztő: Matucza Ferenc Felelős kiadó: Dr. Bereczki Ibolya Alapító szerkesztő: Szablyár Péter HU ISSN Kiadja a Magyarországi Tájházak Szövetsége (3325 Noszvaj, Gárdonyi Géza út 13.) A kiadvány az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Nemzeti Kulturális Alap és a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával valósult meg. Szerkesztőség: 3325 Noszvaj, Gárdonyi Géza út majnarmarti@t-online.hu Sokszorosítás: Észak-magyarországi Gyógyturisztikai Egyesület Címlapon: Az Év Tájháza díj átadása (Fotó: Jaszmann Gabriella)

3 Tájházi Hírlevél szám A XV. országos találkozónkról Szövetségünk október 5 7-én a Csongrád megyei Algyőn rendezte meg XV. Országos Szakmai Konferenciáját és Találkozóját. A konferencia napján, pénteken került sor az Év Tájháza kitüntető cím átadására, melynek idén a Boldogi Tájház lehetett a büszke birtokosa. A találkozóra az ország minden részéből érkeztek tájházakat működtető intézmények küldöttei. A szegedi Móra Ferenc Múzeumban, valamint az Alsóvárosi Tájházban töltött csütörtöki nyitónapot követően a találkozó Algyőn folytatódott. A konferencia kezdetén dr. Bereczki Ibolya, a Tájházszövetség elnöke adta át az Év Tájháza díjat, melyet Laczkó Roland, a Heves megyei Boldog polgármestere, és Kepesné Tóth Katalin tájházvezető vettek át. Az Év Tájháza cím odaítélésénél 2017-ben a Bíráló Bizottság értékelése alapján az első helyen holtverseny alakult ki, a Bodrogközi Múzeumporta és a Boldogi Tájház közötti éles versenyben végül az utóbbi tudhatta magáénak a szakmai elismerést. A cigándi Bodrogközi Múzeumporta óriási fejlődést mutathat fel egy jól gondozott és menedzselt tájházzal az élén. A kiemelkedő munkát a Szövetség 2014-ben az Év Tájháza címmel már elismerte. Boldog a következetes és célzott fejlesztésekben és az újraélesztett hagyományok tekintetében kimagasló színvonalú kiállítást és gyűjteményt hozott létre. A Kubinyi Ágoston Programban ütemenként pályáztak a fejlesztési támogatásokra, melyeket az elmúlt években sikeresen meg is nyertek. A megújult kiállításuk a 21. századi múzeumi bemutatásnak megfelelő, modern elemeket is tartalmazó enteriőrökből és tematikus bemutatásokból áll. A boldogi lakodalmi viseletet és szokásokat kiválóan tárja a látogatók elé. A folyamatosan fejlődő Boldogi Tájház méltán érdemelte ki az Év Tájháza címet és jó gyakorlatként, példát mutatva állhat a többi tájház előtt. A díjátadó utáni előadások középpontjában a II. világháborút követő időszak tájházi megjelenítése állt, különösen arra összpontosítva, hogy a hagyományos tudás milyen módon hasznosítható a 21. századi ember életében. A konferencia során a témáról elsőként dr. Bereczki Ibolya, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgató-helyettese beszélt, majd dr. Kiss Róbert Károly, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark 20. századi vonatkozásait ismertette. A parasztgazdaságok hagyományából kiindulva a Szegedi Tudományegyetem Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszékéről dr. Simon András és Mód László a 21. századi tájházi környezetben megvalósítható szőlészetet és gyümölcsészetet jelenítette meg követendő példaként. 3

4 A Magyarországi Tájházak Szövetsége tájékoztató lapja Az időszak dél-dunántúli, Szeged alsóvárosi, székkutasi, füzéri és tiszaújvárosi megjelenési formáiról a nap folyamán érdekes, újszerű megoldásokat ismerhettek meg a résztvevők. Kora este kerülhetett sor az Algyői Tájház és az Ezerjókert gyógynövényház megtekintésére, ahol kézműves bemutatókkal, helyi termékek kóstolójával fogadták a vendégeket. A következő napra szervezett tanulmányi kiránduláson a résztvevők megismerkedhettek Makó, Tótkomlós és Kiskundorozsma tájházaival, gyűjteményeivel, azok csodálatos világával. Hegedűsné Majnár Márta 4 A találkozó résztvevőinek szakmai vezetést tart Berek Ágota, az Ezerjófű Egészségvédő Egyesület elnöke (Fotó: Kapitány Orsolya)

5 Tájházi Hírlevél szám Az Év Tájháza cím birtokosa 2017-ben a Boldogi Tájház Boldogon az 1871-ben épített tájház testesíti meg mindazt a történelmi-néprajzi örökséget, amelyet mindmáig elkötelezetten, büszkén óvnak, vigyáznak. Ezzel a gyűjteménnyel őrzik a népművészetüket, s mindazt a szépséget, amit nemzedékek egymás utáni sora alakított ki. Folyamatosan gyarapszik és szépül, hiszen sajátjuknak tekintik, múltjuk, mindennapi életük egy kis darabkája, mely hírül adja az utókornak és az idelátogatóknak, hogyan éltek, dolgoztak, ünnepeltek az elmúlt évszázadokban. Az elmúlt években a Boldogi Tájházban magas színvonalon megvalósult és jelentős önerővel támogatott fejlesztések azt mutatják, hogy mind a település vezetése, mind a helyi közösségek számára a tájház egy fontos, megbecsült közösségi színtér, amelyért minden elemében felelősséget éreznek. A hosszú távú, gondosan előkészített, következetes, szakmailag megalapozott fejlesztési koncepciójuk nem csupán infrastrukturális megújulást hozott magával, hanem mind a látogatók, mind a faluban élők számára élénk, mozgalmas közösségi A Boldogi Tájház (Fotó: Hegedűsné Majnár Márta) 5

6 A Magyarországi Tájházak Szövetsége tájékoztató lapja Tisztaszoba (részlet) (Fotó: Hegedűsné Majnár Márta) színteret teremtett. Szépen példázza ezt a helyi kulturális élet, a gazdag hagyományőrző tevékenység, a tájház egész évet átölelő rendezvényeinek a sora. A lépésről-lépésre megvalósult fejlesztésekben szépen érvényesült a Tájházszövetség mentori munkájának eredménye, a példaértékű szakmai együttműködés gyümölcse beérett, és az újraélesztett hagyományok tekintetében mára Boldog kimagasló színvonalú kiállítást és gyűjteményt tudhat magáénak. A megújult kiállításuk a 21. századi múzeumi bemutatásnak megfelelő, modern elemeket is tartalmazó enteriőrökből és tematikus megjelenítésekből áll. A kiállítás a boldogi lakodalmi viseletet és szokásokat szemléletesen és élményszerűen tárja a látogatók elé, kurátora Bajnóczy-Kovács Edina, látványtervezője Hugyecsek Balázs volt. Hegedűsné Majnár Márta 6

7 Tájházi Hírlevél szám A 20. század megőrzési és bemutatási lehetőségei tájházi környezetben Nem véletlenül választottuk a Magyarországi Tájházak Szövetsége XV. Országos Szakmai Konferenciája és Találkozója helyszínéül Algyőt. Tehettük ezt azért, mert 2014-ben az Algyői Tájház nyerte el az Év Tájháza elismerést. Az utóbbi években kialakult gyakorlatunk szerint számos esetben a díjjal kitüntetett település értékeit szeretnénk megmutatni a tájházas közösség tagjainak, hogy a jó példa inspiráló lehessen mások számára is. Nem csak a hely, s a helyiek kedves invitálása volt vonzó számunkra, hanem a téma és a bemutatási mód is, amely az Algyői Tájház megújított kiállítását jellemzi. Vass Erika néprajzos-muzeológus Algyő 20. századát két időmetszetben jeleníti meg Buzás Miklós látványterve alapján az egykori kovácsmester mezővárosi építészeti jegyeket tükröző lakóépületében. Muzeológus kollégám vállalta azt, hogy a mesterség bemutatása helyett a település lakóinak életét meghatározó Tisza szerepét mintegy termes kiállításként mutatja be, s a kiállításokhoz tematikusan szorosan kapcsolódó múzeumpedagógiai és közösségi teret hoz létre. Tájházi enteriőr, Békéscsaba (Fotó: Bereczki Ibolya) 7

8 A Magyarországi Tájházak Szövetsége tájékoztató lapja Szobabelső villanyvilágítással a Dunaharaszti Tájházban 1942-ből (Fotó: Bereczki Ibolya) A látogatók saját és felmenőik, szomszédaik, rokonaik életét, hétköznapjait és ünnepnapjait élhetik újra a helyben készített interjúkat hallgatva, böngészve az összegyűjtött családi képek digitalizált változatai között. A kiállítás enteriőreivel együtt két évet, 1938-at és 1978-at helyezi a bemutatás középpontjába, s a 20. század két fontos, a helyiek életét meghatározó szakaszát jeleníti meg. Szokatlan ma még, hogy egy időben viszonylag hozzánk közeli év lesz az időutazás megállóhelye, de ha belegondolunk, hogy 1978-at már közel negyven esztendeje hagytuk magunk mögött, máris árnyaltabb a kép. Nem túl távoli, s nem túl közeli az időszak, mindenesetre olyan, amelyhez még az itt lakó közép- és idősebb generációnak személyes élménye kötődik. Ez az az időpont, amikor Algyő lakosságának életmódját nem pusztán a létező szocializmus körülményei határozták meg, hanem az itteni kőolajmezők feltárásával egy más, az iparfejlesztés hatására megváltozó helyi életmód jött létre, amelynek sajátosságaira is fény derül a tájház kiállításában. De minderről élőben meggyőződhetnek a találkozó délutáni programja keretében. A tájházak épületállománya jórészt 19. század közepi, végi, a megőrzése és közönség elé tárása pedig döntő mértékben a huszadik századi gondolkodás, a műemlékeket védő szemlélet terméke. Eközben a 20. századon már lassan két évtizede túl vagyunk, s a 21. század látogatóit kívánjuk bevonni, és ez bizony kérdéseket vet fel, 8

9 Tájházi Hírlevél szám Cselédház, (Fotó: Deim Péter) és dilemmákat jelent. Felvethető a kérdés, hogy vajon van-e ellentmondás a kettő között? A mai generációk egyes tagjai, a fiatalok körében már a Facebook is elavult, eltávolodnak attól, ami iránt éppen az idősebb generáció tagjai erősen érdeklődnek. De természetesen olyanok is vannak, akik számára nem a közösségi média használata a központi kérdés. Hogyan tudunk mi frissek, ugyanakkor hitelesek maradni a bemutatási formáinkkal ilyen körülmények között? A tájházak körében jellemző volt egyfajta megőrzési és bemutatási mód a 20. század hatvanas-nyolcvanas éveiben, amelynek első példája az 1825-ben épült Schumacher Ház hiteles műemléki helyreállítása 1960-ban Nagyvázsonyban. De gyakorlatilag a funkció kitalálása a tájházak számára a múzeumi színtéren történt meg az enteriőr kiállítások rendezésével, eredeti műtárgyakkal. Ehhez gyakran, az 1970-es évek derekán megyei tanácsi VB határozatok adták a feladatot a megyei múzeumok néprajzos munkatársainak, s a létrejövő tájházak a hálózat részeivé váltak. Ennek az lett a következménye, hogy puszta kiállítóhelyek voltak, kevés kapcsolat jött létre a fenntartó megye és a helyi közösség tagjai között. A rendszerváltást követően a legtöbb helyen a települési önkormányzatok kezelésébe kerültek át a tájházak, a korábbi muzeológusi szakmai segítség nem minden esetben tudott érvényesülni, s az ezredfordulót megelőzően nem egy helyen kritikus körülmények közé került az épület, s a benne őrzött műtárgyállomány egyaránt. 9

10 A Magyarországi Tájházak Szövetsége tájékoztató lapja A Tájházszövetség működésének közel tizenöt éve alatt arra törekedtünk, hogy a civil erő fenntartása és erősítése mellett a szakmai tudás együtt hozza létre az új tartalmakat a tájházakban. Egy biztos, miközben az 1980-as évek tájházát egyfajta statikus megjelenítés jellemezte, hasonlóképpen a múzeumi kiállításokhoz, most van egy nagyon erős szakmai és látogatói igény, ami a statikusból dinamikussá kívánja tenni a múzeumi megjelenítést. Ebben nincs különbség kis és nagy múzeum között. Maga a bemutatás, az időmetszet visszanyúl a huszadik század elejére, sőt, sok esetben, mint Algyő példáján látjuk, a 20. század végére is kiterjed. Az egyik kedvencem a Fertőszéplaki Tájházak utcasora, benne az egyik 19. Algyői fürdőszobaberendezes (Fotó: Bereczki Ibolya) 1938 megjelenítése az Algyői Tájházban (Fotó: Bereczki Ibolya) 10

11 Tájházi Hírlevél szám századi épületben az 1950-es éveket idéző enteriőr berendezéssel. Kücsán József 1985-ben rendezte be ezt. Gondoljanak bele, hogy 1957 és 1985 között nem egészen harminc esztendő telt el. Tehát az akkori jelenkorhoz képest egy közelmúlt jelent meg. Ez akkor egy bátor, sőt, merész vállalkozás volt. Természetesen, ez akkor a korszak múzeumi standardja szerint egy statikus bemutatási mód lehetett, és kizárólag enteriőrként jelent meg. Az ezredforduló óta zajlik egy változási folyamat, amely követi azokat a trendeket, amelyek a muzeológia világában zajlanak, és hatással vannak a tájházi bemutatásra és interpretációra. Vélem, hogy ez egy pozitív folyamat. Nyilván meg kell találni azt a jó középutat, ami egy viszonylag kicsi fizikai térben, sajátos adottságokkal rendelkező épületegyüttesben megteremthető, és nem lehet szolgai módon másolni azt, ami egy nagyobb méretű termes múzeum adottságaihoz illeszkedik. Vannak a bemutatás szempontjából fontos, objektív körülmények is. Amikor az 1970-es-80-as évek tájházalapítási láza zajlott, nem volt lehetetlen 19. század közepi vagy végi épületet találni tájház céljára. Napjainkban, a mai hazai, és egyre inkább az erdélyi utcaképben is egyre ritkábban látható olyan épület, amire negyven éve elődeink azt mondták volna, hogy: na, ez jó lesz tájháznak. Az archaikust kereső építészi gondolkodásmódra jellemző példa volt ban a Dunaharaszti Sváb Tájház esete, amelynek épületét 1924-ben emelték és ban fejezték be, a villanyáramot 1942-ben vezették be. A műemlékvédelem nehezen fogadta be a népi műemlékek körébe, mert túlságosan újnak találta, miközben helyi népi építészeti értékei nyilvánvalóak voltak, s a berendezéssel Vass Erika egy helyi gazdálkodási módot reprezentált a 20. század negyvenes éveire vonatkozóan. Amikor például kizárólag egy 1950-ben épült épület válik megvásárolhatóvá egy tájházat létrehozni kívánó önkormányzat számára, akkor nagyon fontos elgondolkodni rajta, hogy az a ház valóban hordoz-e még a település népi építészetére jellemző vonásokat, vagy nem. Ha nem, akkor sem kell elvetni a gyűjtemény létrehozásának gondolatát, csak a bemutatási mód kiválasztásánál, és majd az épület megnevezésénél kell igazodni a kiválasztott épület valóságos korára és építészeti sajátosságaira. Ha ez az egyetlen épület ad lehetőséget a helyi értékek megőrzésére, nem lehet kizáró ok, ha a helytörténeti és/vagy néprajzi gyűjtemény éppen egy kockaházban lel otthonra. Ezek napjainkban jórészt objektív körülmények, és még nem is beszéltünk azokról a falvakról, amelyek az 1940-es vagy 50-es években a tanyarendszer felszámolása nyomán jöttek létre, s épületállományukban eleve nincsen korábbi épület. A következő nagy kérdés, hogy a kiválasztásra kerülő épület alkalmas-e a megőrzés és a bemutatás céljaira, s megvannak-e, összegyűjthetőek-e a hozzávaló tárgyak? Így természetes, hogy a bemutatási idősmetszet is közeledik, közeledhet jelenkorunkhoz, s értelmezheti a közelmúlt, vagy fél-közelmúlt történéseit. A Fertőszéplak 11

12 A Magyarországi Tájházak Szövetsége tájékoztató lapja kapcsán említett 1957, mint bemutatási idő napjainkban egyáltalán nem lehetetlen tájházi közegben sem. Ugyanez a folyamat a szentendrei Skanzen esetében is lezajlott, s a bemutatás időmetszete egyre közelebb húzódik napjainkhoz. Az Észak-Magyarországi falu tájegységünkben már a 2000-es évekkel is találkozunk. A Cselédház kiváló lehetőséget teremtett arra, hogy a 20. század változási folyamatai egyetlen épületen belül megjelenjenek, hiszen 1900, 1936, 1986 és 2000 között tehetünk időutazást az enteriőrökben os enteriőr a Skanzen Észak-Magyarországi falu tájegységének Cselédházában (Fotó: Deim Péter) Visszatérve a tájházakhoz, egy-egy épület tájházi célra történő kiválasztásánál mindig fontos, hogy milyen további funkciót szánunk kiállítóhelyünknek. A bemutatási módhoz milyen oktatási, közönségfogadási szerepet tervezünk, ahhoz mekkora térre, milyen infrastruktúrára van szükségünk, vagy éppen a helyi néprajzi, helytörténeti gyűjtemény szakszerű elhelyezése mekkora alapterületet igényel. Egy biztos, hogy feltétlenül élményt nyújtó, ugyanakkor szakszerű, a látogatóinkat bevonó, aktivitásra késztető bemutatási mód irányába szükséges haladnunk, amelyre kiváló példát jelent Algyő tájháza és kertje. Elképzelhetetlen volt ötven éve, hogy egy tájházi enteriőrben egy kerékpár, mint műtárgy, mint kiállítási darab szerepeljen, ma már ez nem eretnek gondolat, hanem a huszadik századi életmód megjelentésének fontos eleme. És természetesen lehet a bemutatási időmetszetünk 1967, lehet 1978, éppen Algyő példájára visszautalva. 12

13 Tájházi Hírlevél szám Konyharészlet 2000-ből a Skanzen Észak-Magyarországi falu tájegységének Cselédházában (Fotó: Deim Péter) Arra is vállalkozhatunk, hogy több időmetszet megjelenítésével időutazásra vigyük a látogatókat, akár egyetlen épületen belül ra és 1978-ra Algyőn a település múltja mellett az épület adottságai is lehetőséget teremtettek. Az épület mellett fontos szerepe van az utcaképnek, a kerítésnek, kapunak, a telekelrendezésnek. Nagyon sok tájház estében nehezítő tényező egy korábbi telekmegosztás, aminek nyomán keskeny, a hagyományostól eltérő telek jött létre, hiányoznak egyes gazdasági épületek, s a szomszédban, a kerítés mögött modern épület falai magasodnak. Ezek a tényezők mindenképpen befolyásolják a lehetőségeinket, ugyanakkor a tájház céljára akár kényszerűségből kiválasztott, kedvezőtlen adottságú épület hibáinak javítására számos lehetőség nyílik. Dunakeszi tájházának épületét az 1980-as évek akkori modernizációs törekvései szinte megfosztották a 20. század fordulójára jellemző karakterétől. Most a évi Kubinyi Ágoston Pályázaton elnyert forrás segítségével kapja vissza hagyományos megjelenését, utcafrontot meghatározó képét. Ehhez természetesen műemléki kutatások, analógiák megkeresése is szükséges, de a településkép helyi sajátosságainak visszaadásához nagyban hozzá fog járulni a rekonstrukció. Fontos kérdés, hogy ha kellő méretű a tájház telke, miként tudjuk összehangolni a bemutatás időmetszetét az elültetett növényekkel, a portán esetleg rekonstrukcióként elhelyezett épületekkel. Ha van lehetőségünk állatállományt 13

14 A Magyarországi Tájházak Szövetsége tájékoztató lapja tartani a portán, milyen legyen annak fajta összetétele, száma, az elhelyezésre szolgáló helyiségek építési módja. Ne tervezzük azt, hogy az ősmagyar fajta mangalica bemutatására szolgál az 1944-ben épült lakóépületünk hátsó udvara (sokszor használják tévesen az idézőjelbe tett fogalmat, pedig a mangalica fajta a 18. század végén, a 19. század elején alakult ki). Meg kell találnunk azt az összhangot, amely a lakásbelső időmetszetét kiviszi a házon kívülre, a portára és az utcaképbe beemeli. Mindehhez komoly módszertani változásra van szükség. Ahogy a tájházak létrehozásának klasszikus korszakában szükséges volt népi építészeti és néprajzi kutatás, most sem hagyhatjuk ezt el. Azonban a gyakorlat is azt mutatja, hogy sokkal több és másfajta forrást is kell keresnünk és bevonnunk a 20. század második felének a bemutatásához. Így nem feledkezhetünk meg a történeti és egyéb forrásokról (újságok, helytörténeti krónikák, képeslapok, archív fotók, adatbázisok, statisztikák), a korszakhoz kapcsolódó tárgy- és dokumentum gyűjtésről. Természetesen kihagyhatatlanok a családi fotóarchívumok, levelezések, gazdasági és egyéb feljegyzések, a családokban megőrződött újságok, képeslapok. Figyelnünk kell a személyes történetek összegyűjtésére, s arra is, hogy ezek már nem csak egyetlen családhoz kötődnek, azokhoz, akik egykor a tájházban laktak, hanem a településen lakók közösségére vonatkoznak. A visszaemlékezés lehetséges időmetszetei is változóak, így törekedjünk több generáció tagjait megszólaltatni egy adott időszakra vonatkozóan. Bátran készítsünk a hangfelvételek és a fotók mellett a gyűjtés során videófelvételeket is. Érdekes volt néhány hete a Sukorói Néprajzi Ház kiállításőrét hallgatnom, aki arról mesélt, hogy amikor 1980-ban a székesfehérvári múzeum kezelésébe került a tájház céljára megvásárolt épület, utolsó lakója személyes tárgyaival együtt még benne lakott. Pesovár Ernő néprajzkutató értő kezekkel rendezte enteriőrbe a teljes családi hagyatékot, s a bemutatást éveken keresztül személyes életének elmesélésével hitelesítette az utolsó itt élő tagja. S a személyes élmény erejét napjainkban tovább viszi Vera néni, aki fiatal lányként a szomszédban lakva ismerte meg a család és az épület múltját, s ma élményszerű és hiteles továbbadója ennek a történetnek. Balmazújvároson, a Veres Péter Emlékházban még az 1990-es évek végén is találkozhattunk az író lányával, Juliska nénivel, aki ugyancsak személyes élményeivel elevenítette meg az egykor a házban lakók életét, és idézte meg édesapja emlékét. Napjainkban ilyesmi aligha történik meg, s ezért is kell élnünk a nagyszámú történeti forrás bevonásának lehetőségével az új típusú bemutatás keretében. Ilyenkor a néprajzos mindig szembesül azzal a ténnyel is, hogy legidősebb beszélgető társa, adatközlője az 1930-as években született, s visszaemlékezéseinek legkorábbi időszaka az 1940-es évek második felére esett, s személyes élmé- 14

15 Tájházi Hírlevél szám nyekre alapozott emlékezete részleteiben már az es évek mozzanataira terjed csak ki. Vannak azért rá lehetőségek, hogy a korábbi időszakokra korábbi néprajzi gyűjtésekben, paraszti önéletírásokban bukkanjunk rá. Ez a kép sokszor mozaikos lehet, s nem egy életutat kísér végig elejétől végéig, hanem sok elemből rakható csak össze. Hogyan válhat a sokféle, személyes történetből egy új típusú bemutatás? Enteriőr, vagy valami más, azon túlmutató? Lehet tárgyak egymásutániságát, típusait bemutató kiállításrészben is gondolkodni. Van lehetőség arra is, hogy tematikus, vagy éppen időszaki kiállítást is rendezzünk a tájházban, megjelenítve a 20. század legfontosabb történelmi eseményeit, sorsfordító kataklizmáit. A nagy kérdés: maradjon vagy megújuljon a tájházi enteriőr? Fontos, szakmai döntés, hogy a klasszikus enteriőr berendezéseket őrizzük meg, gondoljunk Csilléry Klára Dunapataji Tájház berendezésére, vagy Pesovár Ernő sukorói munkájára. A tájházi kiállítás megújítás ugyanakkor a szakmai szempontok maximális figyelembe vételével számos új lehetőséget kínál számunkra: cél a minél szélesebb körű hozzáférés biztosítása, nemcsak fizikai értelemben, hanem tartalomban, bemutatási módszerben is. Ez nincs ellentmondásban a meglévő tájházi, döntően enteriőr kiállítások újragondolásával, ugyanakkor szükségszerű az újonnan létrehozandó tájházi kiállítások esetében, összehangolva a tudásátadás, korszerű interpretálás és kiállításhasznosítás programjával. A megújításhoz kialakított módszerek és eszközök a Magyarországi Tájházak Szövetsége XV. Országos Szakmai Konferenciáján és Találkozóján számos előadás keretében ismerhetőek meg. Mindezeken túl törekszünk rá, hogy a tájházi szakemberek számára megteremtett képzési lehetőségek mint a Szentendrén hamarosan induló 60 órás szabadtéri múzeumi és tájházi képzés témái között ezek a kérdések központi szerepet kaphassanak. Dr. Bereczki Ibolya 15

16 A Magyarországi Tájházak Szövetsége tájékoztató lapja XX. századi vonatkozások az ópusztaszeri skanzenben Anonymus, azaz P. mester, III. Béla királyunk jegyzője számol be a Gesta Hungarorum c. művében arról az eseményről, amelynek során Árpád fejedelem és vezérei a mai Ópusztaszer melletti területen harmincnégy napra tábort vertek és szerét ejtették, elrendezték az országnak minden szokástörvényét, meg valamennyi jogát is. A későbbiekben egy bencés monostor került megalapításra, amely valószínűleg Ond vezér leszármazottai, a Bor-Kalán nemzetség uralma alatt indult virágzásnak Szer településével egyetemben. Bár a török hódoltság idején pusztulásnak indult mind a monostor, mind a mezőváros, a magyar nemzeti romantika ihletésére a 19. század második felében újra a nemzeti emlékezet részévé vált a terület. 1 Ezen ismeretanyag feltárásának köszönhetően a millennium idején az országgyűlés törvénybe iktatta, hogy hat másik emlékhellyel együtt Pusztaszeren is történelmi emlékművet állítsanak Árpád fejedelem tiszteletére és a honalapítás ezredik évfordulójának méltó megünneplése céljából. 2 Az ezt követő, csaknem egy évszázadban, az intézményesült emlékpark kialakítása nem történt meg, bár az emlékműnél előbb Árpád fejedelem tiszteletére, 1945-öt illetve az ebben az évben lezajlott földosztási ünnepséget követően, az új hatalmi berendezkedésnek megfelelően, munkás-paraszt összejöveteleket tartottak április 29-re Erdei Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára, egy Ópusztaszeren létesítendő emlékpark kialakítása céljából emlékbizottságot hívott össze Budapesten. 3 Az emlékbizottság első üléseiről készült jegyzőkönyvek, illetve emlékeztetők bizonyítják, hogy a létesítésre vonatkozó infrastrukturális problémák megoldása mellett felvetődött egy szabadtéri néprajzi gyűjtemény telepítésének lehetősége, amely a vidék tanyatípusait és mezőgazdasági-, illetve népi ipari kultúrájának főbb változatait mutatja be. Az emlékpark kialakításának operatív irányítását a Csongrád Megyei Múzeumok igazgatójára, dr. Trogmayer Ottóra, míg a szabadtéri néprajzi gyűjtemény telepítését dr. Juhász Antal néprajzkutatóra bízták. 1 Legendák földjén. Ópusztaszer, 2005., Szerk.: Tandi Lajos, Göndöcs Benedek címzetes főapát és Rómer Flóris régész áldozatos munkája nyomán megindul a település régészeti feltárása. Ez ülteti el a köztudatban a későbbi Ópusztaszer történeti jelentőségét évi VIII. törvénycikk a honalapítás ezredik évfordulójának megörökítésére alkotandó művekről. In.: Internet 3 Erdei Ferenc ( ) igen jelentős szociológiai-néprajzi kutatásokat folytatott a Dél-Alföldön (Város és vidéke, 1971). Ezek során támadt fel benne az igény, az egykori Szer település melletti monostor romjai, illetve a millenniumi Árpád-emlékmű körül egy emlékpark kiépítésére. 16

17 Tájházi Hírlevél szám A szabadtéri néprajzi gyűjtemény kialakításában és a leendő emlékparkba helyezésében nagy szerepet játszott az a tény, hogy a sorra alakuló magyarországi skanzenek egyikében sem mutattak be Dél-Alföldre jellemző tájépítészeti értékeket. Fontos szempont volt, hogy a térségre elsősorban jellemző tanyasi, illetve mezővárosi épületek, gazdálkodási formák, ezen felül a mezővárosokban jellemző gazdasági, adminisztratív, kulturális intézmények jelenjenek meg. Az építés technikai jellegével kapcsolatban megállapítható, hogy a Velencei charta előírásaival összefüggésben kizárólag eredeti, konzervált anyagból kívánták lefolytatni azt, ezért elsősorban az eredeti állapotból való áttelepítésre helyezték a hangsúlyt. 4 Az épület áttelepítésére azonban különböző okokból kifolyólag nem mindig kerülhetett sor, ezért olykor a kiszemelt ingatlan rekonstrukciója vált szükségessé. Az építkezés első fázisában a Csongrád megyében található tanyasi gazdálkodás két alaptípusa, a Duna-Tisza közére jellemző zöldség- és gyümölcstermelő, valamint a Tiszántúlra jellemző gabonatermelő és állattartó tanyák egy-egy mintatípusa került felépítésre. Előbbit az 1979-ben megkezdett paprika- és szőlőtermesztő szegedi tanya, utóbbit pedig a szentesi tanya jeleníti meg. A tanyasi életmód bemutatása mellett megjelennek a Csongrád megye nagyobb településeinek utcaképéhez hozzátartozó porták. Egymás mellé telepítésük annál inkább indokolt volt, mivel a tanyavilágba való kirajzás a városból történt, a tanyák jó ideig a mezővárosi lakosság határszéli tartozék telepeinek számítottak. Az emlékparkban megjelenő porták esetében nem csak az utcaképi jelentőségük, de azon tevékenységek is meghatározóak, amelyek az épületekben lakók gazdálkodásával álltak összefüggésben. A szegedi paprikások életét mutatja be a Szeged-alsóvárosi ház, tornáccal, hagyományos, az egyházi barokk stílust és szigorú, katolikus meggyőződést tükröző külső- és belsőépítészeti jegyekkel, napsugaras házoromzattal. A makói ház a térség nevezetes növénykultúráját, a hagymára épülő gazdálkodást, ezen keresztül pedig a zselléri sorból gyorsan emelkedő és a polgárosodás útjára lépő hagymatermesztő életformát mutatja be. (1. kép) Csongrádról egy, a halászattal összefüggő eszközöket felvonultató és a halászok némiképp puritánabb lakókörnyezetét megismertető épület került felépítésre. Az előbbiekhez kapcsolódóan a gyűjteményt megálmodók terveiben kezdetektől szerepeltek olyan épületek, amelyek modern kifejezéssel élve valamilyen közszolgáltatást biztosítottak a környékbeli lakosság számára. Ilyen, elsősorban a gazdálkodással kapcsolatos létesítményként került az emlékparkba Szentes környékéről a szélmalom, valamint Hódmezővásárhely határából telepített (kovács, bognár és 4 Velencei charta: 1964-ben Velencében fogadták el a műemlékek és műemlék helyszínek konzerválásának és restaurálásának ajánlásaként. 17

18 A Magyarországi Tájházak Szövetsége tájékoztató lapja 1. kép. Makói parasztház. Skanzen, (Fotó: Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark) szíjgyártó mesterséget bemutató) iparos műhely. (2. kép) A kulturális élet központjaként szolgáltak a tanyavilágban az olvasókörök (máshol gazdakörök), amelyekben könyvtár, billiárd, teke és természetesen söntés gondoskodott az önfeledt időtöltésről. Az olvasókörökben a bálok, zenés összejövetelek mellett például az aranykalászos tanfolyamok is megfértek. Az emlékparkba Hódmezővásárhely határából, Pusztafeketehalomról került áttelepítésre olvasókör. 5 (3. kép) Az elemi népiskola Pusztaszer Árpádhalomról költözött Ópusztaszerre. Annak ellenére, hogy építése 1911-re tehető, nagyon sok elemében az 1925-ben meginduló klebelsbergi iskolareform jegyében épülő népiskolák építészeti sajátosságait, belső berendezését, légkörét eleveníti meg. Érdekes színfolt a Szabadtéri Néprajzi Gyűjteményben a tömörkényi községháza, megannyi közigazgatástörténeti (legújabban egy, a csendőrséget bemutató) kiállítással, a tápéi szatócs háza és üzlete, pékséggel kiegészülve, a tiszai gátőrök, vagy épp az útkaparók munkáját és életkörülményeit bemutató emlékhelyek. 5 Interjúbeszélgetés Juhász Antal néprajzkutatóval, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark kutató munkatársai által. 18

19 Tájházi Hírlevél szám 2. kép. Szüret, iparosok napja. Szabadtéri Néprajzi Gyűjtemény Malom, (Fotó: Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark) 3. kép. Kemencefűtés. Skanzen Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókör, (Fotó: Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark) 19

20 A Magyarországi Tájházak Szövetsége tájékoztató lapja Sajátosan 20. századi jelenség a várost a tanyavilággal összekötő keskeny nyomtávú vasút, amelynek egy állomásépület, valamint egy korabeli vasúti szerelvény állít emléket. A vasút az 1920-as évek derekán lett kiépítve, hogy a Szeged-környéki tanyás lakosság áruját a város piacaira eljuttassa, ezzel egyfajta köldökzsinórt képezve tanya és város között. Impozáns látványt nyújt a legfiatalabb épületnek számító Ányási kápolna is, amelynek 2015-ös átadásával egy szakrális épülettel sikerült gazdagítani a gyűjteményt. A térség legnagyobb uradalmi birtokaival rendelkező Pallavicini Alfonz gróf ben adott megbízást a temetkezési kápolna megépítésére, az emlékparktól alig 8 kilométerre fekvő Ányás térségben. A család 1945-ben menekülni kényszerült, a kápolna csakhamar az enyészeté lett, de miután a terveket a család birtokából, Bécsből sikerült visszaszerezni, ismét felépítésre kerülhetett. (4. kép) Az ópusztaszeri emlékparkban álló Szabadtéri Néprajzi Gyűjtemény célja, hogy a század fordulójának paraszti, kisiparos társadalmának életmódját, kultúráját, épített örökségét mutassa be. Speciálisan olyan 4. kép. Ányási Kápolna. Skanzen, (Fotó: Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark) intézmények láthatóak, amelyeket az 1945 utáni években beköszöntő és fokozatosan eluralkodó kommunista diktatúra eltörölt a föld színéről. A közigazgatási reform (közigazgatás történeti kiállítás), a csendőrség eltörlése (csendőrkiállítás), az önképző egyesületek megszüntetése (hódmezővásárhelyi olvasókör), az oktatási reform bevezetésével, a nyolc osztályos elemi iskola elindítása (árpádhalmi oskola), mind-mind olyan intézkedés volt, amely véget vetett az Ópusztaszeren bemutatni kívánt, addig ismert világnak. Dr. Kiss Róbert Károly 20

21 Tájházi Hírlevél szám Parasztgazdaságok, szőlészet és gyümölcsészet a 21. századi tájházi környezetben A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszékén több mint két évtizede folyamatosan végzünk olyan gyakorlatorientált tudományos munkát, mely a helyi értékek feltárását, megőrzését és bemutatását célozza. A néprajzi mesterképzés keretében 2018-tól tervezzük elindítani a néprajzi kulturális örökség specializációt nappali és levelező tagozaton, melylyel kettős célunk van: egyrészt olyan szakemberek képzése, akik önkormányzatoknál, civil szervezeteknél, illetve a közművelődés területén elhelyezkedve, elméleti, módszertani és gyakorlati szinten is képesek ellátni a helyi értékek feltárásának, megőrzésének és bemutatásának, ezen belül a tájházak kialakításának és működtetésének feladatait; másrészt pedig a már ebben a szférában dolgozók számára igyekszünk így képzési lehetőséget kínálni és biztosítani. Jelen sorok írói még egyetemi hallgatóként az 1990-es évek derekától dr. Bellon Tibor vezetésével a Muravidéken, a szlovéniai magyarság körében ismerkedtek meg a tárgygyűjtés, a konzerválás és állagmegőrzés, a nyilvántartásba vétel és a gyűjteményben való megjelenítés szakmai és technikai fogásaival. Az Őrség szlovéniai határsávjában Kapornakon, a Skerlák-ház lakóegységében, a Vas Megyei Múzeumi Szervezet munkatársaival, dr. Nagy Zoltán szakmai irányításával a Kapornak, Hodos (Őrihodos) és Domafölde településeken összegyűjtött tárgyi- és dokumentumanyag bemutatásával nyílt meg 1997-ben az első kiállításrész, amit a következő esztendőkben újabb, elsősorban a gazdálkodás eszközeit és módjait megjelenítő egységek berendezése és megnyitása követett. Ez utóbbi tematikát reprezentálja a ház udvarán álló boronafalú méhes, a gazdálkodás eszközeit befogadó, látványraktárszerű nagypajta, valamint a ház alsó szintjét betöltő pálinkafőzde, mely a 20. század derekáig a vidék legnagyobb nyilvános főzdéje volt. Mostani berendezése egyrészt a helyi szőlő- és gyümölcskultúra történetének bemutatótere, másrészt egy működő főzőszerkezet is helyet kapott benne, mellyel helyi gyümölcsből pálinkát készítenek, s ezt rendezvényeken vagy a gyűjteményt megtekintő turistáknak kínálnak kóstolásra és eladásra. A nagygazda portán direkt termő szőlőlugas (kormin szőlőfajta) és egy áttelepített, boronafalú présház is áll, benne bálványos szőlősajtóval tól a Tündérkert mozgalomhoz csatlakozva a telken mintagyümölcsös, helyi fajtákat felvonultató és megőrző gyűjtemény, génbank létesült. Az Őrségből délre, a történelmi Hetés felé haladva, Kapornaktól bő negyedszáz kilométerre, autóval jó félórányira fekszik Dobronak, a templommal is bíró egykori mezőváros. A községi önkormányzat, azon belül kiemelten a Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség nagy elhivatottsággal és gonddal foglalkozik a történelmi 21

22 A Magyarországi Tájházak Szövetsége tájékoztató lapja múlt és a helyi örökség bemutatásával és fenntartásával. Ezt példázza a kapuit ban megnyitó Dobronoki György-ház, mely néprajzi anyagának összegyűjtését és bemutatását helyi kezdeményezésből indulóan, a helyi vezetők és fiatalok hathatós és aktív közreműködésével N. Szabó Magdolna (akkor a szegedi Móra Ferenc Múzeum néprajzosa), Ferkov Jakab (a mohácsi Kanizsai Dorottya Múzeum néprajzosa és vezetője), valamint jelen sorok írói (az SZTE BTK Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszékének oktatói) végezték. 1 A gazdálkodás ismeretanyagát jelzőeszközöket, szerszámokat itt zömmel a lakóépület végében kialakított fedett, fészerszerű részben helyeztük el. Egyes gazdasági tevékenységek azonban évről-évre életre kelnek a gyűjtemény udvarán és helyiségeiben: így pl. a tökmagköpesztés (a tökmagolajnak való tök magjának kézi hántolása) vagy a disznóölés. Még a gyűjtemény létrejötte előtt, a település és a táj életében meghatározó szerepet játszó szőlészet-borászat hagyományait és gyakorlatát a helyi szőlészeti-borászati egyesület, a turistaegylet, valamint az iskola karolta fel. A Pap-hegyen 1998-ban felállított Szent Orbán kápolna és szobor közelében ampelográfiai kertet (szőlőfajta-gyűjteményt) hoztak létre, ahol a tanulók szüreteltek. A közösség az 1990-es évek derekától a Márton-napi újbor ünnepét (mustkeresztelés) is hagyományának részévé tette. 2 A fentebb kiragadott példák azok, ahol a gyűjtéstől a berendezésig, megjelenítésig tevékenyen végig követtük a gyűjtemények létrehozását, emellett másutt is részesei voltunk hasonló munkának: a Muravidéken még Radamosban és Domonkosfán tárgygyűjtésben, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszakürtön tárgyleltározásban, a székelyföldi Csíkszentmártonban pedig tárgyak rendszerezésében és állagmegóvásában vettünk részt kollégáinkkal és hallgatóinkkal az elmúlt két évtizedben. Az alábbiakban ezen munkák konkrét tapasztalataiból is merítve, de a kérdéskört általánosságban áttekintve fogalmazzuk meg észrevételeinket és javaslatainkat elsősorban a szőlészeti-borászati viszonyok bemutatásának tekintetében. A szőlő- és bortermelés tájházi környezetben történő bemutatására, megjelenítésére számos lehetőségünk adódhat, hiszen ez a mezőgazdasági ágazat nemcsak a településektől különböző távolságra elhelyezkedő szőlőhegyeken, szőlőskertekben, hanem a lakóházak közvetlen közelében, a nagyobb méretű lakótelkeken is képviseltette magát. Elegendő ehelyütt az Alföldön sokfelé elterjedt, szőlő- és gyümölcstermesztésre szakosodott tanyákra vagy éppen az erdélyi borvidékekre, különösen a Küküllő-, illetve a Marosmenti településekre gondolnunk, ahol a helybeliek szőlőültetvényeket a mezőgazdaság szocialista átszervezését követően háztájiként hasznosított kertekben is gondozhattak. A filoxéravész által sújtott kö- 1 Ferkov Jakab Mód László Simon András N. Szabó Magdolna Mód László Simon András

23 Tájházi Hírlevél szám tött talajú térségeken, főleg a Tiszántúlon, a szőlőtermesztés szinte teljes mértékben áthelyeződött a belterületre, mégpedig a lakóházak udvarára. A szőlőtőkéket a kártevő elpusztította, a szőlőrekonstrukció viszont különböző okok miatt valósult meg. A 20. század folyamán a falusi, mezővárosi lakóházak udvarán egyre nagyobb számban jelentek meg a különböző támaszrendszerekre felfuttatott szőlőtőkék, amelyeknek a termését frissen is fogyaszthatták, de a leszüretelt szőlőfürtökből akár mustot is szűrhettek. Égető Melinda szerint a lugasok a két világháború közötti időszakban még elsősorban az értelmiségiek, iparosok és a módos parasztok portáit jellemezték. A szépen gondozott és ápolt lugas a gazda büszkeségének számított. A lugasművelésnek a szőlőtövek élő fára történő felfuttatásán kívül alapvetően három formája ismeretes, amelyek közül az ún. vineacamerata esetében négy ágasoszlopra felrakott lécekből összeállított szerkezet tartja a szőlővesszőket. A második típusnál a támrendszer egy sorban leásott oszlopokból és az azokat összekötő keresztlécekből áll, míg a harmadiknál a két oldalról oszlopok mellett feleresztett szőlővesszők boltívszerűen zárt folyosót képeznek. 3 Jakab Lászlóné a Tájházi Akadémia oktatási anyagban részletesen foglalkozott a tájházakhoz kapcsolódó kertek kialakításának és fenntartásának a kérdéseivel. Ő is felhívta a figyelmet a szőlőlugasokra, amelyek leginkább a nyugati országrészben rendelkeztek legnagyobb alapterülettel. Más vidékeken a szőlőtőkéket inkább csak a falra vagy a tornácra futatták fel. A filoxéravész után váltak általánossá az amerikai szőlőfajták, amelyeken kívül elsősorban a csemegeszőlőként kecskecsöcsüt, góhért vagy csiri-csurit is ültethettek. Mielőtt a lugasok kialakításához fognánk, célszerű természetesen tájékozódnunk arról, hogy az adott településen vajon milyen változatait alkalmazták a tőkeművelés ezen sajátos formájának. Ideális esetben találhatunk olyan helyi lakosokat, akik segítségünkre lehetnek akár a szőlőtövek elültetésében és a megfelelő támrendszer kialakításában is. Ha nem találunk ilyen fogódzót, akkor bátran fordulhatunk a szőlészeti szakirodalomhoz, elsősorban Kriszten György munkájához, amelyben részletesen foglalkozik a telepítés, a metszés, a művelésmód, illetve a lugasformák kérdéseivel. 4 Lugasművelésre többféle szőlőfajta bizonyulhat alkalmasnak, de ebben a vonatkozásban is döntő fontosságú a helyi gyakorlat ismerete. A Kárpát-medencében sokfelé az ún. direkttermő szőlőfajták töveit folyatták fel a támrendszerekre, hiszen számos előnnyel járhatott a termesztésbe vonásuk. A filoxéravész idején az oltványkészítéshez szükséges alanyokkal egyidejűleg érkeztek Európába, ahol hamarosan népszerűvé váltak, habár telepítésüket egy idő után törvényileg is próbálták tiltani. Elnevezé- 3 Égető Melinda Kriszten György

24 A Magyarországi Tájházak Szövetsége tájékoztató lapja Szőlőlugas egy muravidéki portán Szőlőszedés lugasról Kapornakon (Muravidék) A kapornaki gyűjtemény lepárló berendezése a felújítás előtt 24

25 Tájházi Hírlevél szám sük arra utal, hogy az európai fajtáktól eltérően saját gyökerükön, azaz közvetlenül, vagyis direkt módon is teremnek, mivel ellenállnak a szőlőgyökértetű kártételének. Magyarországon a direkttermők közül leginkább a delaváré fehér és piros változata, a noha, az otelló és az Izabella terjedt el, kisebb mennyiségben ugyanakkor az Elvira, a kormin és a concord is megtalálható. 5 A lakóházak körüli lugasokon alapvetően az első három fajta fordult elő, amelyeknek a termését a mai körülmények között is meglehetősen sokoldalúan hasznosíthatjuk. Termesztésük egyik nagy előnye az, hogy a gombabetegségekkel, elsősorban a peronoszpórával szemben ellenállónak bizonyulnak, bár esős években a direkttermők esetén is fennállhat a fertőzés veszélye. Ebből következik tehát az, hogy viszonylag kevés növényvédelmet igényelnek, ami jelentős mértékben megkönnyíti a sikeres termesztésüket. Az egyik leggyakrabban megfogalmazott kritika a direkttermő szőlőfajtákkal kapcsolatban az, hogy a bogyóikból készített borok sajátos, sokak által kellemetlennek tartott róka- vagy labruszkaízzel rendelkeznek, illetve magas pektintartalmuk miatt metil-alkoholt is tartalmazhatnak. A mi esetünkben elsősorban nem ez lenne a hasznosítás fő célja, hanem más lehetőségek, amelyeket ezek a szőlőfélék kínálhatnak fel a számunkra. Mielőtt ezeket sorra vennénk, érdemes röviden megismerkednünk az egyes fajták legfontosabb tulajdonságaival is. A delaváré rothadásra nem érzékeny, bőven termő fajta, amely ellenálló a gombabetegségekkel szemben is. Bora a többi direkttermőhöz viszonyítva kevésbé labruszka ízű, termése téli eltartás céljából, étkezésre is kiválóan alkalmas. A noha vagy nova főként Somogy és Zala megyében terjedt el, melynek bogyói erősen peregnek, nyálkás húsúak és durva róka ízűek. Az Izabella lugasművelésre kiválóan alkalmas, kék bogyóiból világosabb színárnyalatú, siller jellegű borok készíthetőek. Az otelló a noha után a leginkább elterjedt direkttermő szőlőfajtának számított Magyarországon, ahol gyakran gazdag színanyaga miatt borfestésre is használják. Étkezési célokra is kiválóan megfelel, fürtjei téli eltartásra is alkalmasak. Az egyedüli olyan direkttermő fajta, melynek szaporításával a szőlőiskolák hivatalosan is foglalkoznak, így beszerzése nem ütközik különösebb nehézségbe. A szőlőlugasok azon túl, hogy árnyékos térséget biztosíthatnak a különböző programok megszervezéséhez és lebonyolításához, gondos ápolás mellett akár jelentős mennyiségű termést is hozhatnak, amelyet sokoldalúan hasznosíthatunk tájházunk működtetésében. Ősszel alapanyagot biztosíthatnak a szüreti rendezvényekhez, ahol a látogatókkal vagy a foglakozásokon résztvevő diákokkal együtt szedhetjük le és dolgozhatjuk fel a szőlőfürtöket. A kipréselt must és a friss szőlő kóstolása, fogyasztása mellett érdemes egyéb lehetőségeket is számba venni, mint 5 Mercz Árpád Kádár Gyula

26 A Magyarországi Tájházak Szövetsége tájékoztató lapja például a szőlőlekvár készítését, ami kiváló alapanyagot biztosíthat különböző gasztronómiai rendezvények megvalósításához. Szőlőbefőttet a szegedi tanyavilágban a nagy szemű kecskecsöcsű fürtjeiből vagy bogyóiból készítettek oly módon, hogy 3 4 literes befőttes üvegekben forró mustot öntöttek rájuk. Mustból készülhetett az állított bor, amelyet többféle eljárással állíthattak elő. Szőlőlekvárt lassú tűzön üstben leginkább Izabellából és otellóból főztek. A forrásnál feladta a habját és a magokat, amelyeket kanállal távolítottak el. Nem főzték olyan sűrűre, mint a szilvalekvárt. Ha azt akarták, hogy mag és héj ne maradjon benne, akkor a félig megfőtt masszát búzarostán passzírozták át. Mustmézet akkor készítettek, amikor sok termés mutatkozott, és a felvásárlási árak alacsonyak voltak. Lassú tűzön addig főzték, ameddig szirup sűrűségűvé nem vált. Cukor és méz helyett édesítésre használták. A sorból nem maradhat ki a töklekvár és a tökbefőtt sem, amelyeket forró musttal készítettek. 6 Mód László Simon András Irodalom Börcsök Vince 1963: A szőlő és a must a szegedi tanyák népének téli táplálkozásában. Néprajzi és Nyelvtudomány Égető Melinda 1983: A lugasos szőlőművelés vizsgálata. Népi kultúra Népi társadalom Ferkov Jakab Mód László Simon András N. Szabó Magdolna 2007: A Dobornaki György-ház: helytörténeti-néprajzi gyűjtemény nyílt Dobronakon: (2006. szeptember 17.) Néprajzi Hírek 36:(3-4) Kriszten György 2008: Szőlőlugas. Mezőgazda Kiadó, Budapest Mercz Árpád Kádár Gyula 2001: Borászati kislexikon. Mezőgazda Kiadó, Budapest Mód László Simon András 2002: A hajtástól az újborig. A szőlő és bor ünnepei Lendvavidéken. Magyar Nemzeti Művelődési Intézet, Lendva 6 Lásd részletesen: Börcsök

27 Tájházi Hírlevél szám XX. századi történelmi események megjelenítési formáinak lehetőségei a szabadtéri múzeumokban Az utóbbi évek múzeumi megújulásának lényeges része, hogy a szabadtéri múzeumokban az építészeti jellegzetességek mellett nagy hangsúly került az életmód bemutatására, illetve az épületekben megjelenített időszak egészen napjainkig kibővült. Egy-egy tájház esetében is érdemes átgondolni, hogy a település, továbbá egykor az épületben lakott család történetében milyen fontos eseményeket lehet kiemelni és személyes történeteken keresztül a látogatók elé tárni. Ezáltal személyesebb, elmélyültebb ismeretátadásra nyílik lehetőség, ami jobban rögzül a látogatókban. A hiteles ábrázolás lehetővé teszi azt is, hogy a tájházak az általános- és középiskolai történelem órák helyszíneivé is válhassanak. Tanulmányomban munkáim közül kettő esettanulmányt ismertetek röviden. Mindkét esetben az enteriőrt bemutató egységek mellett olyan zártterű kiállítási elemeket alkalmaztam, amelyek az egy adott évre berendezett lakásbelső értelmező kereteként is szolgálnak ben nyílt meg a Szabadtéri Néprajzi Múzeum hidasi házának hátsó, egykor gazdasági részében, az 1940-es évek dél-dunántúli lakosságcseréjét bemutató kiállítás, melynek címe (A történelem sodrában) is azt tükrözte, hogy a politikai események következtében otthonuk elhagyására kényszerített németek, felvidéki magyarok és bukovinai székelyek hatalmi kényszernek estek áldozatul. Tizenkét személy sorsán keresztül közelítettem a múltbeli tragédiához: egyrészt a 12 személlyel készített felvételekből állítottam össze azt a filmet, ami végigveszi az es évek történéseit, másrészt az élettörténetekből írtam meg azokat az egyes szám első személyű kártyákat, melyek közül egyet-egyet a látogatók a kiállítás elején kihúznak, és így az eseményeket átélt ember személyes történetén keresztül fejthetik fel a múlt szövevényes szálait. A ház első részét Zentai Tünde az évre rendezte be, így abban megjelennek az 1946-ban kitelepített sváb család és az 1959-ben ott élő bukovinai székely család tárgyai is. Ahhoz, hogy ezek a tárgyak esztétikai értékük mellett jelentéssel telítődjenek, a történelmi eseményekről is üzenhessenek, szükséges volt a hátsó kiállítás elkészítése. A két részt egy Bukovinában 1920-ban készített láda köti össze, ami a tisztaszobában tekinthető meg. A hátsó részben egy szekérre helyezve ennek másolatával találkoznak a látogatók: ez az a jelenet, amikor a bukovinai székelyeknek 1944 őszén el kellett menekülniük a visszatérő szerb csapatok elől, és csupán annyi tárgyat, élelmet vihettek magukkal, ami egy szekérre fölfért. A látogatói vélemények és a kiállításhoz kapcsolódóan létrejött múzeumpedagógiai foglalkozások alapján az a tapasztalatom, hogy azon családok esetében, akik maguk is szenvedő alanyai voltak a történteknek, a kiállítás a családi emlékek megismerésében és identitástudatuk erősítésében is szerepet játszik. Olyan tör- 27

28 A Magyarországi Tájházak Szövetsége tájékoztató lapja ténetek kerültek felszínre a látogatás során, melyekről évtizedeken keresztül hallgatniuk kellett. A kiállítás kivitelezésében Buzás Miklós sötét tónusú tablókat tervezett, a filmet pedig zsákokra és a kitelepítés hangulatát idéző ládákra ülve nézhetik meg a látogatók. Az egyik teremben egy vasúti vagont is építettünk, így idézve meg a malenkij robothoz és a kitelepítésekhez köthető helyet. A vagonban a Nemzeti Múzeum és a Wosinsky Mór Múzeum fotótárában őrzött korabeli fotókból készítettünk összeállítást. A fényképek mellett térkép segíti a látogatók térben való tájékozódását. A másik esettanulmány a megújult Algyői Tájház, amely 2015-ben elnyerte az Év Tájháza díjat. Itt két évet választottam a bemutatáshoz: az egyik Életkép az Algyői Tájház 1930-as éveket idéző szobájából (Fotó: Hegedűsné Majnár Márta) szobabelső 1938-at idézi fel, a másik enteriőr, melyhez fürdőszoba és konyha is tartozik, 1978-at. Algyőn 1965-ben indult meg a földgáz- és olajbányászat, ami nagy változásokat hozott a falu életében, ahol akkor már termelőszövetkezeti keretek között művelték meg a földet. Olyan jó kereseti lehetőséget nyújtó iparág nyílt meg, ahová Zalából érkeztek szakemberek. Mindezek alapján a kiállítást az alábbi ellentétpárokra építettem fel: zárt falu városias jellegű, nyitott település, halászat olajbányászat, termőföld értéke elértéktelenedése, önellátó gazdálkodás boltokban készáru megvásárlása, természetes erőforrások gáz bevezetése, üzemanyag használata. A két évszámot a gyűjtött tárgyak segítségével választottuk ki ból egy naptárt kaptunk, és 1978-ban készült el a televízió, a gyerekbútor. A konyhában a hűtőszekrényben elhelyezett korabeli Nők Lapja reklámok bevonásával mutatjuk be az élelmiszer tartósításában és ezáltal a táplálkozásban bekövetkezett változásokat. A fürdőszobában pedig a vezetékes víz, kozmetikai termékek elterjedése kerül középpontba. Az évi szobához kapcsolódó kiállítási elemben az alábbi négy filmen keresztül ismerhetők meg az 1970-es évek építészeti, életmódbeli sajátosságai: az évi árvíz pusztítása, az árvizet követő építkezések és a kockaház elterjedése, a népszerű börtönbútor megjelenése (nevét onnan kapta, hogy a szegedi Csillag Börtön rabjai készítették azokat) és egy Zalából Algyőre került férfi életén keresztül a mentális különbségek a két vidék között. 28

29 Tájházi Hírlevél szám Életkép az Algyői Tájház 1970-es éveket idéző szobájából (Fotó: Hegedűsné Majnár Márta) A két enteriőr mellett a Tisza építő, életet adó és romboló szerepét emeltük ki: a látogatók egy csónakba ülve tekinthetik meg azt a filmet, mely a Tisza természeti kincseit (többek között a tiszavirágzást) és az algyői halászlé készítésének fortélyait mutatja be. Az utolsó helyiségben hangbúrák bevonásával az eltűnő ő-ző nyelvjárás értékére hívjuk fel a figyelmet. Az algyői konferencián az előadásom után olyan kérdést is kaptam az egyik résztvevőtől, miszerint ez az új megközelítés azt jelenti, hogy ki kell dobni mindazt a már meglévő tárgyegyüttest, ami régi? Erről szó sincs! Csupán egyfajta lehetőség az újabb időszak bemutatására, és amennyiben kilátás van a településen a 20. század második felében épített ház megvásárlására, berendezésére, akkor ennek megfelelő témára fókuszálva készítsük el a kiállítást. Ha pedig erre nincs esély, akkor a 20. század első felét bemutató kiállítási egységekben lehet bővíteni interaktív elemek bevonásával a bemutatás idejét napjainkig, ami segíthet a kiállítás üzenetének kibontásában is. A látogatói reakciók alapján mindenképp javaslom a nyitást, mert ezzel a korszakkal (saját gyermekkoruk vagy szüleik, nagyszüleik fiatalkorával) könnyebben tudnak azonosulni a vendégek, mint egy 20. század eleji enteriőrrel. Itt nagyon sok személyes történet gyűjthető a látogatók körében, és ezáltal egyrészt a múlthoz, másrészt a jelenhez és a mostani használati tárgyakhoz is másképp viszonyulhatunk. Célom az, hogy 2018-ban ( és között is 40 év telik el) újabb kutatást végezzek Algyőn, és így szemléltessem az életmódban bekövetkezett legújabb fordulatokat. Dr. Vass Erika 29

30 A Magyarországi Tájházak Szövetsége tájékoztató lapja A lakáskultúra változása a 20. század második felében hazai és nemzetközi példák bemutatása A Magyar Értelmező Kéziszótár szerint a lakáskultúra a lakások kialakításának, fölszerelésének, berendezésének fejlettségét jelenti. Mindezek alapján a lakáskultúra fogalmát két egységre lehet bontani. Egyrészt magába foglalja a lakások helyiségeinek kialakítását, funkcióját, az évszázadok során bekövetkező funkcióváltozásokat, valamint a lakásokban található berendezéseket, azaz bútorokat, használati eszközöket. 1 Mindezekből kiindulva tanulmányomban mindkét meghatározásra hozok egy-egy példát. A lakóház helyiségeinek funkcióváltozása magyar példa A ház alapvető célja hosszú évszázadokon keresztül az ember és a család védelme volt az időjárási viszontagságok ellen. Később ehhez jött még az anyagi javak védelme, őrzése. Egy ház igazából a 20. század második feléig nem vált a mai értelembe vett igazi otthonná. Sokáig csak az alvás, a főzés, a házi munkák, társas öszszejövetelek helyszíne volt. Továbbá az is megfigyelhető, hogy a ház funkciói nem minden esetben kapcsolódnak magához a lakóépülethez. Hiszen alvás történhetett az istállóban is, főzés a szabadban vagy a nyári konyhában. 2 A 20. század második felében, a gazdasági és technikai fejlődésnek, valamint az 1960-as és a 1970-es évek központilag irányított fejlesztéseinek köszönhetően kialakult a mai értelemben is használt otthon, amely folyamatosan új funkciókkal bővült. A rádió és a televízió megjelenésével kialakult a kulturális funkció, ami ez idáig csak nyomokban volt jelen egy parasztházban például az ún. szentsarok formájában. Előfordult azonban az is, hogy politikai okok miatt következett be egy parasztház helyiségeinek funkcióváltozása. Ezt példázza a Szeged, Nyíl utca 43. száma alatt található lakóház helyiségeinek az 1950-es években bekövetkezett funkcióváltozása. Ahhoz, hogy megértsük ezeket a változásokat, meg kell ismernünk a ház történetét. A lakóházat Rácz József alsóvárosi paprikatermelő építette 1880-ban, az es szegedi Nagy Árvíz utáni lechneri típusterv szerint. Az árvíz után a király biztosokat küldött Szegedre, hogy központilag irányítsák a város újjáépítését. Lechner Lajos mérnök feladata volt a város új középületeinek és lakóházainak megtervezése. A típustervek alapján Rácz József lakóháza a legegyszerűbb háztípus (AA típus) volt. A tervrajz alapján egysoros, háromosztatú ház. Helyiségei: szoba, pitar (konyha), kamra, a kamra alatt pince. A ház az 1920-as évekig két nagy változáson esett 1 Pusztai Ferenc ( szerk.) 2014., Gilyén Nándor

31 Tájházi Hírlevél szám át. Az 1900-as években beépítették a nyitott ereszt. Egyik végén egy nyári konyhát, a másik végén egy kamrát alakítottak ki, illetve az közötti időszakban a házhoz építettek egy istállót és egy kocsiszínt. Szeged, Nyíl utca 43. számú ház alaprajza A háznak jelenleg is ezek a helységei találhatók meg, de az 1950-es években némelyik funkcióváltozáson esett át. Ennek oka az, hogy szükséglakássá alakították, és a Rácz családon kívül még két másik családot is beköltöztettek a házba. Az átalakítást követően a tisztaszoba és a korábbi nyári konyha a Rácz család otthona maradt. A tisztaszobát meghagyták eredeti funkciójában. Továbbra sem lakott itt a család, vendégszobaként használták. A nyári konyha azonban többfunkciós helyiséggé változott. Ezt használták konyhaként, szobaként és fürdőszobaként. Ez volt ugyanis a háznak az egyetlen helyisége, ahová bevezették a vizet. A pitar esett át a legnagyobb funkcióváltozáson. Miután a ház többlakásos házzá alakult, ez a helyiség lett az előszoba. Teljesen megszűnt, mint konyha. A régi szabadkéményes részt lezárták egy fallal. A pitar rész lett maga az előszoba, ami bevezetett a Ráczék által használt vendégszobába. A kamrába nyíló ajtót pedig befalazták. A kamrát lakószobának alakították át, ahová a második család költözött. Az ereszetből leválasztott kamrába pedig egy harmadik családot szállásoltak el, így ez a helyiség is lakószobává alakult, míg a pincét teljesen megszüntették. A példánk jól mutatja, hogy a ház 1920-as évekre kialakult alaprajza az évtizedek alatt nem változott, de a helyiségek szerepe igen. Érdemes lenne feltárni, hogy 31

32 32 A Magyarországi Tájházak Szövetsége tájékoztató lapja az alsóvárosi lechneri típustervek alapján épült lakóházak milyen változásokon estek át az évtizedek során, valamint hogyan hatottak rájuk az 1960-as és az 1970-es években épített kockaházak, és a velük együtt megjelenő új lakóhelyiségek. A lakóház berendezésének változásai a 20. század második felében török példa Ha a lakáskultúra fogalmát vizsgáljuk, akkor ide tartoznak a lakóházak berendezései is, melyek az évszázadok során változásokon mentek át. Ezek vizsgálatára kitűnő lehetőséget nyújt az Ankarától közel 40 km-re található Altinköy Néprajzi Szabadtéri Múzeuma. A négyszáz hektáron elterülő múzeum Anatólia jellegzetes tájegységeinek népi építészetét mutatja be. A kiállítás a falusi emberek életmódját szemlélteti az egész 20. századot felölelve. Az épületek között találunk lakóházakat, iskolát, mecsetet, szél- és vízimalmot, illetve egy-egy szakmát bemutató műhelyt. A kiállítás kitűnő lehetőséget nyújt a 20. századi lakóházak berendezésein bekövetkezett változások megismerésére. A 20. század elején az Oszmán Birodalomban a török parasztházak sok apró kis helyiségből álltak. A családon belül ugyanis a férfiaknak és a nőknek külön lakrészük volt. A férfiak részét szerámliknak, a nőkét pedig háremnek hívták. A török házak belsejében bútort alig, textíliát viszont annál többet tartottak. A ruhaneműt ládákban vagy nagy batyukendőkbe kötve tárolták. Párnákon, derékaljakon, szőnyegeken és szőtteseken ültek és aludtak. A hideg ellen fémtálban izzó parázzsal védekeztek. A konyhai felszerelés egyszerű agyag- és fémedényekből állt. Nagyobb bútorok, drága textíliák, illatszerek, jelentősebb élelmiszerkészletek és főleg könyvek csak a gazdagabbak házaiban fordultak elő. 3 Az első világháborút követően az Oszmán Birodalom felbomlott és helyén létrejött az új török állam, mely az évtizedek folyamán egyre jobban elfordult a keleti hagyományoktól és nyitott a nyugati kultúra felé. Mindezek kihatottak a falusi parasztházak bútorzatára és használati eszközeire is. Az Altınköy Szabadtéri Néprajzi Múzeum Észak- Törökország tájegységén található Döngeller faluból származó 1970-es években épült parasztház már híven tükrözi a nyugati hatást. Jól látható, hogy megszűntek a korábbi férfi-női helyiségek. Helyettük megjelentek a közös terek: konyha, szoba, fürdőszoba. A helyiségek bútorzata is hatalmas változáson esett át a 20. század elejéhez képest. Megjelentek ugyanis a nagyobb bútorok: székek, asztalok, szekrények, polcok, komódok, melyek korábban nem voltak jellemzőek. Viszont továbbra is nagy számban találhatók szőnyegek, párnák a hálószobákban, melyek fekvőhelyül szolgáltak. Ez az a helyiség, ami jól tükrözi az oszmán-török lakáskultúra hagyományait. 3 Szentpéteri József 1999., 326 Kulik Melinda

33 Tájházi Hírlevél szám Török parasztház az 1970-es évekből Altinköy Oszmán női házrész Altinköy Irodalom Gilyén Nándor: A parasztház alaprajzi fejlődése és a lakáskultúra In: Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember. A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Évkönyve , Pusztai Ferenc (szerk.): Magyar Értelmező Kéziszótár. Akadémiai Kiadó Szentpéteri József (szerk.): Kereszt és félhold ( ). A török kor Magyarországon ( ) Encyclopaedia Humana Hungarica

34 A Magyarországi Tájházak Szövetsége tájékoztató lapja Egy székkutasi ONCSA-ház néprajzi és történeti múzeum funkciói Előadásomban a 2013-ban megnyitott Székkutasi Falumúzeum Homoki mozaikok című állandó kiállításának sajátosságairól és azokról a muzeológiai módszertani kérdésekről, kihívásokról szeretnék beszélni, melyek a kiállítás rendezése közben felmerültek. Mindenekelőtt azonban röviden be kell mutatnom azt a települést, melynek történeti múltját, népi hagyományait a kiállítás feldolgozza, valamint fontosnak tartom tisztázni a címben említett ONCSA-ház történeti hátterét is, mivel e kérdés később még hangsúlyos lesz. Székkutas, mint önálló község csak bő fél évszázada létezik, a településtörténet azonban jóval messzebbi időkbe vezet vissza. Ezen a területen már a régészeti korokban megjelentek a különböző civilizációk képviselői, a középkorban azonban elpusztásodott és hosszú időn keresztül lakatlan maradt. A török hódoltság idején végbement település-koncentráció révén Hódmezővásárhely jelentős mezővárossá nőtte ki magát, mely bizonyos mértékű önállósága révén képes volt növelni határát, elsősorban keleti, észak-keleti irányban terjeszkedve, így a szóban forgó terület is Vásárhelyhez került. A város földterületeit a későbbi korokban is képes volt megőrizni. A 18. század folyamán a vidék gazdálkodási rendszerének és az itt élők életmódjának megfelelően, a határban elszórt szállások lassan gazdasági telephelyből időszakos, majd állandó lakhellyé alakultak, így létrejött Hódmezővásárhely határában a sok száz, majd a 19. század végére már több ezer tanyából álló tanyavilág. Az 1800-as évek második felében a korábban legelőként hasznosított Pusztát mely a határ észak-keleti felében húzódott elkezdték felosztani, így megindult az addig lakatlan terület benépesülése. 1 A tanyarendszeren belül létrejöttek sűrűbben lakott területek, úgynevezett tanyabokrok, melyek előbb-utóbb bizonyos fokú önállóságot szerettek volna kivívni az anyavárossal, Hódmezővásárhellyel szemben. A mai Székkutas területén is ekkor jött létre a Vásárhely-Kutaspusztaként nevezett tanyasűrűsödés, melyet később Peres Kutas, Veres Kutas, majd Vásárhelykutas néven említettek. A függetlenedés kezdő lépését a külterületi közigazgatási kirendeltség létrehozása jelentette, melynek elsődleges célja a pusztai gazdálkodók életének megkönnyítése volt, hogy hivatalos ügyeiket helyben elintézhessék, valamint a megfelelő orvosi, rendőri és állatorvosi szolgálat rendelkezésükre álljon. Kutason 1899-ben a vasúti megállóhely egyben postaként is működött. 2 A pusztai közigazgatás további fejlesztésének először az I. világháború, később pedig a városi tanács állta útját, mivel a településsé szerveződésben az önállósodási 1 Nagy Nagy

35 Tájházi Hírlevél szám törekvések gyújtópontját látták, aminek következtében fontos adóbevételektől esett volna el a város. 3 Mindennek ellenére Vásárhelykutason az 1930-as évekre egyre inkább zárt településforma kezdett kialakulni, melyet az iparosműhelyek, a Hangya Szövetkezet létrejötte és üzlethelyiségei, valamint az közötti templomépítések, illetve az 1930-as évek elejétől bevezetett villanyáram is erősített. Az évtized végén immár nem a helyiek erőfeszítéséből, hanem az akkori kormányzat szociálpolitikai döntésének köszönhetően fejlődött tovább a település. A II. világháborúig hatvannégy ONCSA-házzal gyarapodott a lassan faluvá szerveződő Vásárhelykutas. 4 Az Országos Nép és Családvédelmi Alap által épített típusházakat olyan többgyermekes családok számára utalták ki, akik saját ingatlannal nem rendelkeztek, így állami segítséget kaptak helyzetük stabilizálásához. (Ezek közül a vályogból épített, de már szilárd alapon nyugvó, cseréptetős házak közül a mai napig jó néhány áll a településen.) A háború viszontagságait követően pozitív fordulatot hozott, hogy Erdei Ferenc, a vidék népi írója, szociográfusa miniszteri pozícióba kerülvén teljesítette a kutasiak régi kívánságát, azaz a Hódmezővásárhelytől való elszakadást ben Vásárhelykutas néven jött létre az önálló község, majd 1951-ben változtatta nevét a helyi tanács Székkutasra. Az új rendszer azonban azon családokat, akik korábban saját tehetségüket, anyagi és fizikai erejüket a közösség javára fordítva szerepet játszottak abban, hogy a tanyasűrűsödésből falu válhasson, meghurcolta, kulákká nyilvánította, erkölcsi és anyagi szempontból is kifosztotta. A kommunista rendszer kényszerei ellen 1949-ben többségében fiatalokból álló ellenállási mozgalom szerveződött. A Fehér Gárdát azonban rövid működés után, 1950-ben felszámolták, tagjait hosszabb-rövidebb időre elítélték, fő szervezőit, a felvidéki Blahó Jánost és a székkutasi Kovács István kivégezték. Az 1960-as évek elején nyilvánították Székkutast szocialista mintafaluvá, mely tervezett és gyors ütemű településfejlesztést hozott a község életébe. Olyan centrummá kívánták fejleszteni a falut, mely vonzó a tanyai emberek számára, így a tanyarendszer megszüntetésének előkészítéséhez, kivitelezéséhez kapcsolódott Székkutas fejlesztése. Érdekes adalék, hogy mindennek ellenére még 1986-ban is a község lakosságának harmada tanyán élt. A vázolt történeti időszak múzeumi kiállításba sűrítésére, tárgyakon, forrásokon keresztüli bemutatására kérték fel a Tornyai János Múzeum munkatársait, Bernátsky Ferenc helytörténészt, Csányi Viktor régészt, Vincze Gábor történészt, Molnárné Balázs Zsuzsanna restaurátort, és engem, mint néprajzkutatót, hogy hozzuk létre a Falumúzeum megújított tárlatát. Megújított, mivel helyi tanárok, amatőr gyűjtők a 3 Nagy Gyula Nagy Gyula

36 A Magyarországi Tájházak Szövetsége tájékoztató lapja A Falumúzeumnak helyet adó felújított ONCSA-ház (Fotó: Török Bence Terendi Viktória) 2000-es évek elején már összeállítottak egy kiállítást, ami azonban inkább a tárgyak megmentését szolgálta, mintsem egy szakmailag alátámasztott koncepció szerint épült volna fel, ráadásul tíz év alatt mind a tárgyak, mind a számukra helyet adóegykori ONCSA-ház állaga oly mértékben leromlott, hogy a település vezetésének a felújítás mellett kellett állást foglalnia. Mindehhez forrást a Darányi Ignác Terv biztosított, melynek jelentős hányadát az épület felújítására fordították, kisebb része pedig a kiállítás költségeit és a látogatóbarát-, illetve élményelemek kialakítását szolgálta. A kiállítás megvalósításához elengedhetetlen volt az épület állapotának stabilizálása, a tető, a vályogfalak és a burkolatok javítása. Az épület végéhez egy fából készült kiegészítést toldottak: a dohánypajta alapvetően közösségi térként funkcionál, de a mezőgazdaság eszközei is itt kerültek bemutatásra. Az épület eredeti beosztását már korábban átalakították, így a szoba-konyha-kamra helyiségekre tagolódó háromosztatú házban egy nagy és négy kisebb helyiségben kellett megvalósítani a kiállítást. Az épület 2012-re újult meg, ekkor kezdődhetett el a megelőző adat- és tárgygyűjtések után a muzeológiai munka. A kiállítás a Homoki mozaikok címet kapta, mivel a település több, mint százötven éves múltjának igazán részletes bemutatására nem volt lehetőség, mindössze metszetek kiragadására, a jelentősebb események és időszakok áttekintésére kerül- 36

37 Tájházi Hírlevél szám A népi enteriőr részlete (Fotó: Török Bence Terendi Viktória) hetett sor. A legrégebbi időszakra természetesen a régészeti kiállítás tekint vissza, nagy léptekkel végighaladva az őskortól az Árpád-korig tartó sok évezredes időszak e területen hagyott nyomain. Az újkori eseményeket, a mai település kialakulásának kezdő lépéseit az 1800-as évek utolsó harmadától a II. világháborúig követve az események fonalát, a helytörténeti egység dolgozza fel. Ebbe az ívbe illeszkedik a többi egységtől beszédmódjában eltérő néprajzi kiállítás is, mely az 1920-as évekre jellemző enteriőrben vezeti végig a látogatókat. A kiállítás mozaikosságát másrészt az okozza, hogy a helyiek bizonyos mértékig konkrét elvárásokat fogalmaztak meg a kiállítással kapcsolatban, és a már meglévő gyűjteményt, kiállítási anyagot is fel kellett használni. A legnagyobb ellentmondás az épület és a megjelenítendő személyek élete között húzódik. Az ONCSA-ház eredeti lakói, amint arra már utaltam, rászoruló családok voltak, míg a bemutatandó famíliák (Gregus, Karasz, Temesváry, Maczelka) élén a település agilis, mintagazdaságot önállóan vezető parasztemberek álltak, akik műveltségük és anyagi lehetőségeik révén közéleti szerepet is felvállalhattak. Életük tehát nem ebben, vagy ilyen házban zajlott, általában saját kisbirtokukon, a falumagtól távolabb állt tanyájuk. Az enteriőr tárgyai és elrendezésük a korabeli lakáskultúrába illeszkednek, az ellentmondások a figyelmes látogató számára 37

38 A Magyarországi Tájházak Szövetsége tájékoztató lapja az apró részletekben jelennek meg az említett jeles családok tárgyain és fényképein keresztül. Tovább haladva, a 20. század közepén találja magát a látogató, aki megismerheti a Fehér Gárda ellenálló mozgalom történetét, fontos alakjainak sorsát, valamint a falu önállósodását követő időszak jellemzőit a koncepciós perektől, az 1956-os események helyi jelentőségén át a téeszesítésig és a szocialista mintafaluvá válásig. A kiállítás ezen része adott lehetőséget arra, hogy ma itt beszéljek a Székkutasi Falumúzeumról. A 20. század jelenhez közelebbi évtizedeinek bemutatása, bemutathatósága ugyanis sokféle módszertani kihívást tartogat magában. Főleg, ha nem kizárólag tárgyi kultúrájával foglalkozunk. A politikailag terhelt, konfliktusos időszakhoz való viszonyulás ugyanis sok közösségben a mai Részlet a 20. század második felét bemutató kiállításegységből (Fotó: Török Bence Terendi Viktória) napig nem tisztázott, és az ellentétek akár a felszín alatt továbbra is megbújhatnak, melyek feltárása, nyilvánvalóvá tétele nem feltétlenül egy falumúzeum feladata. Mégis teret kell adnia a múlttal való szembenézésnek is, amenynyiben a közösség már készen áll erre. Ennek példája a Falumúzeum udvarán, tulajdonképpen a szomszéd ház falán közszemlére tett utcanévtábla sorozat. A felső sorban pirossal áthúzva láthatók a régi táblák, alattuk pedig az újak, szembeállítva azokat a személyeket, esetleg jelszavakat, melyeket egyik és másik korban állítottak példaként a település lakói elé, s ez által a helyi vezetés mintegy szimbolikusan leszámolt a múlt eszméivel. A kiállításban elhelyezésre került egy érintőképernyős terminál, mely virtuális adatbázisként szolgálja a látogatók minél sokrétűbb ismeretszerzését. Mindazok az adatok, leírások, melyek már nem fértek a falakra, ezen keresztül hozzáférhetők, s kiegészülnek olyan audio-vizuális tartalmakkal is (magyarázó rajzok, fotók, interjú részleteket), melyek főleg a fiatalabb generációk számára elősegítik az élményszerű tanulást. 38

39 Tájházi Hírlevél szám Habár munkatársaimmal egy alapvetően állandó kiállítást hoztunk létre, a valóságban a megnyitást követően még két évig bővült az anyag, miután látták a falumúzeumot, úgy gondolták a helyiek, hogy van még olyan tárgyuk, fényképük, amit szívesen hagynának örökül az utókorra és illeszkedik is a korábban kissé szkeptikusan fogadott tematikába. A kiállítás más szemszögből tekintve is él, hiszen a szomszédos iskola diákjai rendszeres látogatók, számukra foglalkozásokat, rendhagyó órákat tartanak a kiállítóhely falai közt. De itt gyűlnek össze egyes helyi csoportok is, hogy előadásokra készüljenek, vagy megünnepeljenek egy-egy fontos eseményt. A falu szélesebb közönsége jeles napi és ünnepi programok idején látogat el évente többször is az emlékházba. Meg kell említenem az udvar előremutató kihasználását is, ugyanis a település számára fontos munkalehetőséget biztosító gyógynövény feldolgozás hagyományaihoz nyúlik vissza az itt létrehozott fűszer- és gyógynövénykert, valamint a portán élő régi fák sem hiába teremnek. A kert minden javát feldolgozzák a falumúzeum munkatársai. Amellett, hogy így egy kis plusz bevételre tesz szert az emlékház, életben tartják azt a helyiek elődeire igen jellemző szemléletet mely a mai viszonyok közt, a tujákkal körülültetett füves udvarok terjedésének idején egyre halványodik hogy a természet kínálta lehetőségeket okos és szorgalmas munkával kell felhasználni saját és közösségünk gyarapodására. Terendi Viktória Irodalom Nagy Gyula Parasztélet a vásárhelyipusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4.) Békéscsaba 39

40 A Magyarországi Tájházak Szövetsége tájékoztató lapja Tájház és Múltidéző Ház Füzéren az 1870-es éveket idéző tájház bővítése csűrrel, valamint az 1940-es és 1950-es éveket idéző lakóépület kialakítása A Füzéri Várgondnokság Élő Vár Zemplénben című projektje keretében európai uniós pályázati forrás felhasználásával került sor Füzér vára felújítására, a település központjában a Váruradalmi Kézműves Ház megépítésére, valamint ugyancsak ennek részeként újult meg az 1800-es évek végét bemutató tájház. A fejlesztési program keretében a tájház porta bővült egy, az 1940-es éveket követő időszakot megjelenítő épülettel, amely július 2-i megnyitóján a Múltidéző Ház nevet kapta. Az 1879-ben épült tájház a füzéri paraszti építkezés, lakás- és eszközkultúra megismerésének céljából helyreállított lakóház, műemlék, a 19. századi és a Hegyközre jellemző építészeti elemeket mutatja be. Az épület kőalapokon nyugvó, sárba rakott kőfalazattal épült. A hagyományos háromosztatú házra jellemző alaprajzi elrendezéshez kettős istálló-kamra helyiségek kapcsolódnak. Az épület felett kontyolt nyeregtetőbe az istállóajtó közelében szokványos méretű szénapadlásajtó - tetőkiemelés csatlakozik. Berendezése a 20. század eleji füzéri kisparaszti életmódot reprezentálja. Ugyanezen a portán a csűr mellett található a dr. Sári Zsolt néprajzkutató muzeológus koncepciója alapján berendezett Múltidéző Ház, amely a 1940-es évektől a 70-es évekig tartó átalakulást mutatja be, mintha egy kisebb időutazáson vennénk Füzéri Tájház (Fotó: Tompa-Vida Márta, 2016.) 40

41 Tájházi Hírlevél szám részt. A két különböző korszakot megtestesítő épület megtekintésével egy család több generációjának életéhez kötődő történeteken keresztül az 1870-es évektől eljuthatunk egészen az 1970-es évekig. A látogatók számára lehetőség nyílik arra, hogy a Füzéren élők visszaemlékezései révén megismerjenek két, egymástól radikálisan eltérő korszakot, az ezekhez kapcsolódó használati és berendezési tárgyakat. A tájház porta új egységében a mai kor elvárásainak megfelelő modern, minden igényt kielégítő kiállítás tekinthető meg, az épület bútorzata mellett interaktív eszközök is helyet kapnak. A két tájházi épület kettős funkciót lát el: egyrészt növeli a látogatók településen eltöltött tartózkodási idejét, másrészt a megismerkedhetnek a két különböző periódus építészeti megoldásaival, lakókörnyezetével, eszközeivel, az érintett időszak generációinak életvitelével. A tájház portákon képzett animátorok mutatják be a kiállításokat és teszik színesebbé Füzér múltjának megismerését. A Füzéri Tájház számos, évente megrendezésre kerülő hagyományőrző rendezvény helyszínéül is szolgál (Pünkösdi Mulatság, Tavaszi Várkapu Tárogató, Füzéri Várnapok, Zempléni Szabad Pálinka Nap, Fonó, Csűrdöngölő, Falusi lakodalom), melyekre szeretettel várják az érdeklődőket. Tompa-Vida Márta Múlidéző Ház- Füzér (Fotó: Balogh Botond, 2016.) 41

42 A Magyarországi Tájházak Szövetsége tájékoztató lapja Múltidéző Ház fatüzelésű vízmelegítő a fűrdőszobában (Fotó: Balogh Botond, 2017.) Múltidéző Ház nappali (Fotó: Balogh Botond, 2017.) 42

43 Tájházi Hírlevél szám Életmódváltás a dél-borsodi térségben a tiszaújvárosi állandó helytörténeti kiállítás elemei Állandó kiállításunk története A tiszaújvárosi Helytörténeti Gyűjtemény állandó várostörténeti kiállítása a Hamvas Béla Városi Könyvtár földszintjén tekinthető meg. Az itt látható első állandó kiállítás 1998-ban nyitotta meg kapuit a látogatók előtt. Az első megújítás 2006-ban történt, legutóbbi 2016-ban, Tiszaújváros várossá nyilvánításának 50. évfordulója alkalmából. Életmódváltás Az életmódváltás folyamatát kiállításunk egységein keresztül mutatjuk be, látogatóink egy időutazás részeseiként ismerhetik meg Tiszaújváros történetét. Ez az életmódváltás jelenleg is zajlik, amit az mutat meg legjobban, hogy tárlatunk a közelmúltban többször is megújult, elsősorban interaktív eszközökkel. Na, de kezdjük az elején! A kiállítás első egységében többek között arról is olvashatnak látogatóink, hogy a térség története visszanyúlik az írásbeliség előtti időszakra. Erről régészeti leletek tanúskodnak. A legelső írásos forrás 1268-ból való és Villa Scederkyn néven tesz említést a településről. Kiemelkedő esemény volt Lorántffy Zsuzsanna évi hajdútelepítése és Mária Terézia úrbérrendezése. Szederkény helység így hívták ekkor Urbáriuma 1771-ben készült el, másolatát az itt élő 116 család névsorával a látogatók is megtekinthetik. Elrendelték az országos helységnévrendezést, és mivel három Szederkény volt az országban, így 1905-ben Tiszaszederkény lett a falu elnevezése. De nem ez lesz az egyetlen névváltozás a település történetében ban megújítottuk tárlatunkat, ennek részeként ebben a kiállítási egységben egy hangpontot helyeztünk el. Az egész megújításhoz a Kubinyi Ágoston Program és Tiszaújváros Város Önkormányzata nyújtott támogatást, köszönjük szépen! Tehát látogatóink nem csak olvashatnak, hanem hallhatnak is történeteket a kezdeti időszakról. (1. kép) A következő részben Tiszaszederkényben vagyunk, amely ekkor egy kicsi és szegény falu volt. Egy 20. század eleji tisztaszobát mutatunk be, jellemző bútorokkal (pl. karos lóca), tárgyakkal (petróleumlámpa), családi fotókkal, az ablakból pedig szemünk elé tárul a jellegzetes falusi udvar képe. (2. kép) Aztán elérkezik a fordulat, ugyanis 1951-ben megszületik az Országos Tervhivatal határozata, mely kimondta, hogy a falu mellett erőmű és vegyi kombinát létesül. Megkezdődött az építkezéshez a munkaerő-toborzás, elsősorban a mezőgazdasági dolgozók köréből, de voltaképpen a társadalom minden rétege képviseltette 43

44 A Magyarországi Tájházak Szövetsége tájékoztató lapja 1. kép. A térség történetének kezdetei (Fotó: Urbán Anett, 2017.) 2. kép. Tisztaszoba (Fotó: Urbán Anett, 2017.) 44

45 Tájházi Hírlevél szám magát. A munkásokat kezdetben fabarakkokban voltak kénytelenek elszállásolni, mert Tiszaszederkény hazánk legelmaradottabb települései közé tartozott, ahol még kövezett út sem volt, nemhogy munkásszálló. Kiállításunk következő részében egy fabarakkot mutatunk Hamvas Béla alakjával, aki maga is lakott ilyenben, amikor az erőmű építésénél dolgozott, mint raktáros. Mellette egy kicsit későbbi barakktípus képét láthatják. (3. kép) 3. kép. Barakk Hamvas Béla alakjával (Fotó: Urbán Anett, 2017.) 4. kép. Gyár- és városépítés képei (Fotó: Urbán Anett, 2017.) 45

46 A Magyarországi Tájházak Szövetsége tájékoztató lapja Ebben a részben is elhelyeztünk egy hangpontot, ahol Hamvas Béla itteni éveiről hallhatnak látogatóink. A barakk mellet a gyár- és városépítés mozzanatairól láthatnak fotókat. Az építkezéshez szükséges munkaerőnek, majd később a gyárak dolgozóinak elhelyezéséhez szükség volt lakásokra ben kezdődött meg az új város építése, hiszen egy új város volt ekkor születőben. (4. kép) A következő részben a 60-as években járunk, egy szobabelsőt mutatunk be. A falusi környezetben megszokott tárgyaikat fokozatosan elhagyták az emberek, és az új lakhely által diktált normák szerint rendezték be otthonaikat. A lakásokban a komódot felváltja a szekrénysor, a karos lócát az ülőgarnitúra, a petróleumlámpát pedig a villanyvilágítás. A korszak jellemző bútorait, berendezési tárgyait igyekszünk bemutatni végéig 1464 lakás készült el, a lakosság ekkor 5100 fő. (Korábbi pár száz fős falu mellett, a lakatlan pusztából kiindulva!) (5. kép) Ebben az enteriőrben egy történelmi telefont helyeztünk el, fel lehet venni és a korszak lakásépítéseiről lehet érdekességeket hallgatni. Ezután egy május 1-jei felvonulás részesei lehetünk. A munka nemzetközi ünnepe központilag szervezett ünnep volt, a pártvezetők tribünjei előtt kellett felvonulni különféle egyenruhákban. Ezt a jellegzetes hangulatot igyekszünk bemutatni látogatóinknak. (6. kép) A kiállítás következő részében egy tárlóban mutatjuk be városunk két fontos okiratát: a várossá nyilvánítás 1966-os, illetve a Leninvárossá átkeresztelés es okiratát, mindkettő eredeti. Ugyanis, mint már korábban említettem, a település Szederkény, majd Tiszaszederkény néven létezett, de 1970-ben újabb átnevezés következett, Leninvárossá. A tárlóban többek között még egy Lenin-szobor, illetve Leninváros kerámiából készített címere is megtekinthető. A tárló mellett lecserélt utcanév táblákat mutatunk be. (7. kép) Hiszen a következő részben már a 90-es években járunk. Ekkor az infokommu-nikációs technológia is forradalmi fejlődésnek indult. A háztartásokban megjelentek a számítógépek, kiszorítva ezzel a hagyományos írógépeket. Egy mini írógépkiállítás szemtanúi lehetnek a kiállítás ezen pontján. (8. kép) Városunkban a 90-es években indult be a családi házas építkezés. Egy 90-es évekbeli szobabelsőt mutatunk be látogatóinknak a korszakra jellemző berendezési tárgyakkal: a hifi-torony vagy a VHS lejátszó a háztartások elmaradhatatlan kelléke volt ekkor. Itt is elhelyeztünk egy korhű történelmi telefont, a korszak családi házainak építéséről hallhatnak érdekességeket. (9. kép) Tovább haladva egy kis játékra invitáljuk látogatóinkat, ugyanis egy puzzle-falat és egy tudásfalat helyeztünk el. A puzzle-falon három képet lehet kiforgatni, a tudásfal kis ablakainak külső részén egy-egy kérdést olvashatnak, majd válaszokat az ablak belső oldalán 46

47 Tájházi Hírlevél szám 5. kép. Az 1960-as évekbeli szobabelső (Fotó: Urbán Anett, 2017.) 6. kép. Május 1-jei felvonulás (Fotó: Urbán Anett, 2017.) 47

48 A Magyarországi Tájházak Szövetsége tájékoztató lapja 7. kép. Okiratok, Lenin-anyagok tárlója és az utcanév táblák (Fotó: Urbán Anett, 2017.) 8. kép. Írógépek (Fotó: Urbán Anett, 2017.) 48

49 Tájházi Hírlevél szám megtalálják. (10. kép) A következőekben két tárlót tekinthetnek meg. Az egyikben szintén egy fon- 9. kép. Az 1990-es évekbeli szobabelső (Fotó: Urbán Anett, 2017.) 10. kép. Puzzle-fal, tudásfal (Fotó: Urbán Anett, 2017.) 49

50 A Magyarországi Tájházak Szövetsége tájékoztató lapja tos okiratot állítunk ki. Ugyanis újabb átnevezés következett be a város életében, 1991-ben a lakosság választása nyomán Tiszaújváros elnevezést kapott településünk, ennek a döntésnek az eredeti okiratát mutatjuk többek között ebben a vitrinben. A másikban városunk híres sportolóinak érmeit, kupáit láthatják. A sportrajongóknak Rakusz Éva vagy Sebestyén Júlia neve biztosan ismerősen hangzik, ők is városunk szülöttei. (11. kép) 11. kép. A sportolók relikviáit és a Tiszaújváros nevet adományozó okirat tarlója (Fotó: Urbán Anett, 2017.) 12. kép. Fotómontázs-fal (Fotó: Urbán Anett, 2017.) 50

51 Tájházi Hírlevél szám A tárlók mellé egy fotómontázs-falat készítettünk, melynek segítségével a város látnivalóit ismerhetik meg. (12. kép) A tudás- és puzzle-fal elé járható felületű várostérképeket helyeztünk el, egy korábbit és egy jelenlegit. (13. kép) A kiállítás végén egy infobox várja látogatóinkat, melyben rengeteg információt és fotót láthatnak a város múltjáról, jelenéről, környezetéről, valamint játszhatnak is várostörténeti quizünkkel vagy kirakósunkkal. (14. kép) A kiállítás elejétől-végéig a padlón egy idővonal fut körbe, amelyen a várostörténet kiemelkedő eseményei olvashatók, valamint ezek részletes leírása, melyet egy QR-kód segítségével, okostelefon használatával tudnak elérni. Plusz minden kiállítási egységhez tartozik egy saját QR-kód. (15. kép) Kiállításunkhoz kiállításvezetőt és családi feladatlapot is készítettünk. Szeretettel várjuk Önöket Tiszaújvárosban, tájházunkban és állandó várostörténeti kiállításunkon! Urbán Anett 13. kép. Járható felületű térkép (Fotó: Urbán Anett, 2017.) 51

52 A Magyarországi Tájházak Szövetsége tájékoztató lapja 14. kép. Infobox (Fotó: Urbán Anett, 2017.) 15. kép. Idővonal (Fotó: Urbán Anett, 2017.) 52

53 Tájházi Hírlevél szám A József Attila Múzeum Skanzene, Makó szívében Sokan meglepődnek, amikor a József Attila Múzeumba lépnek, és szemük elé tárul, hogy mennyi értékes, tárgyakban gazdag állandó kiállításokkal, irodalmi emlékházzal és szabadtéri kiállítással rendelkezünk. Ez a kisebb méretű szabadtéri néprajzi múzeum Makó város szívében található, egy olyan különleges udvarban, amelyben a népi építészeti emlékeket körbe öleli a Maros mentére jellemző fauna egy-egy szép példánya. De a kertünkben fellelhető az arizonai cédrus, a cukorsüveg-, selyem-, és mamutfenyő is. A József Attila Múzeumot 1950-ben alapították, a városi szabadtéri múzeum létrehozásának gondolata az Espersit-ház megvásárlásával, az irodalmi múzeum létesítésekor, még a 70-es évek végén vetődött fel először. A nagyközönségnek ben adták át, amikor is egy apátfalvi házat rendeztek be a régi cselédházból dr. Tóth Ferenc szakmai vezetésével. Egy teljes apátfalvi parasztházat készítettek, mely a hagyományos építkezés jegyeit viselte magán. Tiszta szoba, konyha, kamra részből állt, melyben a búbos kemence és az ún. oltár is helyet kapott. Sajnos ezt a kiállítást a 90-es években lebontották az épület rossz állaga miatt. Jelenleg raktárként funkcionál ban a Kubinyi programnak köszönhetően az épület tetőszerkezete, falazata, nyílászárói megújultak. Hagymásház (Fotó: Szikszai Zsuzsanna, 2016.) 53

54 A Magyarországi Tájházak Szövetsége tájékoztató lapja Makói putri (Fotó: Szikszai Zsuzsanna, 2016.) Nagy hombár (Fotó: Szikszai Zsuzsanna, 2016.) 54

55 Tájházi Hírlevél szám A skanzen udvar első részén kapott helyet a putri, a városszéli szegények lakhelye. Egy egysejtű, lapos tetejű putri, ami a 20. század második felében, a Honvéd városrészben fellelhető cigányputrik másolata, padlás nélküli, tapasztott viskó. Mellette a két szántalpas gabonás-, búzáskas Makóról és Apátfalváról való. Ezek mellett található két különböző nagyságú hombár. A hombárok a parasztudvarban, a házzal szemben különálló, csak gabona tárolására szolgáló épületek. Gerendavázas szerkezetűek, sározott deszka- vagy vesszőfallal, cseréptetővel. Belső terük deszkákkal rekeszekre osztott. A kis hombár mellett tornyosul nagyobb testvére, mely már átvezet bennünket a skanzen másik részébe. A hátsó udvaron először két műhelybe nyerhetünk betekintést. A kovács- és a bognárműhely nem véletlenül kerültek közvetlenül egymás mellé, hiszen a két mesterség (és céheik) a történelem során is összefonódtak. A kovács- és bognárműhely szintén a 20. század elejéről származik, és az 1960-as évekig használták a kiállított tárgyakkal. Farkas Pál kovácsmester és Bagosi Sándor bognármester egymás mellett dolgozott. Amíg a kovács patkolta a lovat, addig a bognár kereket javított. A kovácsműhelyben fúrógép, fújtató, üllő- és kalapács stb. látható, a bognárműhelyben kerékgyártó szerszámok, fúrók, inas ágy stb. találhatók. A műhelyekre merőlegesen helyezkedik el a Hagymásház néven emlegetett épület, amelyben múzeumunknak a világhírű makói hagymatermesztést bemutató állandó kiállítása kapott helyet. Az Erdei Ferenc szociológus szülőházának mintájára épített épületben egy polgári stílusban berendezett tisztaszobát láthatunk; két másik szobában pedig a makói hagymatermesztés munkaeszközeit, s a makói hagymatermesztést meghatározó makói parasztpolgári családokat mutatjuk be. A konyhában a gömbölyded alakú, bronzvörös héjazatú, fehér húsú, csípős ízű, jól tárolható, magas beltartalmi értékű makói hagymafajta ismerhető meg. A konyha belső részében egy dioráma az egykori hagymapiacot villantja föl. A tisztaszoba a 20. század elején használt bútorokkal van berendezve. A hátsó két helyiségben a sajátos makói hagymatermesztés munkamenete és eszközei láthatók. A kiállítás alsó vonulatában a hagyományos, népi hagymatermesztés folyamatát, fölső fríz-szerű fényképsorozatában a gépesített hagymaművelést mutatja be. Első évben magról apróhagymát, a másodikban apróhagymáról étkezési hagymát, a harmadikban maghagymáról hagymamagot állítanak elő. Láthatók a jellegzetes földmegmunkáló hagymás eszközök: a rövidnyelű hagymakaparó, a tolókapa, amelyet dikkelőnek neveznek; a szedésnél használják a hagymaásót, szedőrostát és a különböző földrostákat; a dughagyma osztályozásra rázó, tolós és forgatós rosták terjedtek el. Magas szárazanyag tartalma és különleges aromája miatt belőle a világ legjobb hagyma szárítmánya állítható elő. A Hagymásház vagy Erdeiház végében került berendezésre a Papós Antal és Szilágyi Sándor asztalosmesterek hagyatéki anyagából megalkotott asztalosműhely, ahol betekintést nyerhetünk a

56 A Magyarországi Tájházak Szövetsége tájékoztató lapja századi asztalosmesterség kulisszái mögé. Alapítója Szilágyi Sándor volt 1910-ben, özvegyét vette feleségül Papós Antal 1922-ben. Szakmájukat szerető mesteremberek voltak, akik a hagyományos kézműves technikával a kor igényeinek megfelelő bútorokat, kapukat, ablakokat készítettek. Különlegesség a betűjellel ellátott 130 darabos profilgyalu készlet, amely egyedülálló az országban. A gépesített eszközök közül az 1900-as évek elejéből származó véső-fúrógép látható. Közel 1000 db tárgy van kiállítva. A műhely az 1990-es évek elejéig működött májusában készült el a hagymás és a Papós kiállító terek között az apátfalvi ház. Apátfalva lakossága a 18. század végén a Jászságból érkezett vidékünkre. Különálló nyelvi, etnikai, etnográfiai szigetként élnek napjainkig, megtartva nyelvjárásukat, vallásukat, szokásaikat, hagyományaikat. Ezen gazdag kultúra kincseit, a festett bútorokat, tükrös szentképeket, a hétköznapi élet kellékeit láthatja a nagyközönség. A kiállítás a Börcsök Attila Különgyűjtemény értékes tárgyaival lett berendezve. Skanzenünk egy tágas, szép udvaron található, ahol lehetősége nyílik az ide látogatóknak, hogy mélyebb ismereteket szerezzenek a századi makói paraszti, parasztpolgári életmódról. Szikszai Zsuzsanna A Hagymásház tornáca (Fotó: Szikszai Zsuzsanna, 2016.) 56

57 Tájházi Hírlevél szám Az Év Tájháza tábla avatása Boldogon Szövetségünk idén a bíráló bizottság döntése nyomán az Év Tájháza kitüntető címet a Boldogi Tájháznak ítélte. A díjat jelképező tábla avatására és a Kubinyi Ágoston Program támogatásával megvalósult legújabb fejlesztések átadására ünnepélyes keretek között november 27-én került sor a Heves megyei településen. Laczkó Roland polgármester köszöntőjében megfogalmazta, a tájház jelenlegi állapota annak köszönhető, hogy egy fejlesztési koncepció mentén lépésről-lépésre haladva, az EMMI Kubinyi Ágoston Programjára pályázva négy éven keresztül sikerrel jutottak támogatáshoz. A település önkormányzata az elnyert összegekhez mindig jelentős önerővel járult hozzá, így kerülhetett sor az épület utólagos szigetelésére, a folyosó és az oszlopok felújítására, a vizesblokkok kialakítására, a kamera és riasztórendszer telepítésére. A Tájházszövetség képviseletében Hegedűsné Majnár Márta ügyvezető elnök ismertette, hogy szigorú szempontrendszernek kell megfelelnie a pályázóknak ahhoz, hogy az Év Tájháza címet elnyerhessék. A tájház épületének, közvetlen környezetének minősége, a tisztaság és rendezettség mellett elengedhetetlen az Szabó Zsolt államtitkár és Hegedűsné Majnár Márta ügyvezető elnök az Év Tájháza tábla avatásakor (Fotó: Berecz Lászlóné) 57

58 A Magyarországi Tájházak Szövetsége tájékoztató lapja enteriőr hitelessége, a kiállított tárgyak, dokumentumok kifogástalan állapota. Legalább ennyire fontos az is, hogy a tájház milyen szerepet tölt be a helyi közösség életében és programjaival, rendezvényeivel mennyire tudja felkelteni tágabb környezetének érdeklődését. A Boldogi Tájház mindezeknek a kritériumoknak nem csupán megfelelt, hanem a Magyarországi Tájházak Szövetsége követésre méltó példaként, jó gyakorlatként meri ajánlani mind a szakma, mind a látogatók számára. Az eseményen résztvevő Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője kifejtette, hogy nagyon büszke a boldogiak hagyományőrző törekvéseire, fontosnak tartja ezeknek a régi gyökereknek a megerősítését. A településen idősek Szabó Zsolt államtitkár és Laczkó Roland polgármester a Boldogi Tájház fedett közösségi színterének ünnepélyes szalagátvágásakor (Fotó: Hegedűsné Majnár Márta) és fiatalok egyaránt kötődnek tárgyi és szellemi örökségükhöz, büszkék gyönyörű viseletükre, ugyanígy tájházukra is, amelynek nem csak karbantartásáról, megújulásáról gondoskodnak, hanem folyamatosan élettel is megtöltik azt. Rendkívüli megtiszteltetésnek tartja az Év Tájháza cím elnyerését, meggyőződése, hogy méltó helyre került az elismerés. Az esemény részeként került sor a Boldogi Tájház fedett közösségi színterének átadására, amely egyrészt a gyűjtemény részét képező gazdasági eszközök állagának védelmét fogja szolgálni, másrészről lehetőséget biztosít a szabadtéri múzeumpedagógiai programok, hagyományőrző események megvalósítására. A Bajnóczy- Kovács Edina etnográfus nevéhez kötődő fejlesztési koncepció utolsó elemeként elkészült épületet Buzás Miklós, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum főépítésze tervezte és a Kubinyi Ágoston Program támogatásával valósult meg. Hegedűsné Majnár Márta 58