JEGYZ KÖNYV. Tóthné Csetneki Ilona jegyzőkönyvvezető,
|
|
- Bence Orbán
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 JEGYZ KÖNYV Készült: junius 29- én du. 14,00 órakor az Ady Endre Művelődési Központ és Városi Könyvtár tanácstermében megtartott képviselő-testületi ülése alkalmából. Jelen vannak: Beke Imre polgármester Czibere Lajos, Csendes Ferenc, Dr. Danka József, Kalmár Erzsébet, Korcsmáros Sándor, Ludmanné Papp Ilona, Réz Szilárd képviselők Vincze András jegyző, Dr. Sós Csaba aljegyző, Kovács Lászlóné irodavezető, Jakabné Beke Gyöngyi irodavezető, Ludman Lajos ügyveztő, Tóthné Budaházi Judit igazgató, Barta Imre polgárőr Szőnyi Zsolt mezőőr Vida László TRV. Vizmü Karacs Károly tüzoltóság vezető Tóthné Csetneki Ilona jegyzőkönyvvezető, Távolmaradását bejelentette: Boros Lajosné képviselő, Dr. Danka József képviselő a jelenléti ívet aláírta, de egészségügyi okok miatt még sem tudott rész venni az ülésen, annak megkezdése előtt távozott, igy a jelenlévő képviselők száma: 7 fő. Beke Imre polgármester, köszönti a megjelent képviselőket és megállapította, hogy 7 fő képviselő jelen van, így a testület határozatképes. Döntéshozatalban résztvevő képviselők száma: 7 fő Előterjesztést tett a jegyzőkönyv hitelesítőkre Korcsmáros Sándor és Réz Szilárd képviselőkre, melyet a képviselő-testület 7 igen szavazattal elfogadott. Beke Imre polgármester, javasolta, hogy a meghívóban közölt napirendi pontokat módosítsák aszerint, hogy a 10./ napirendi pontot vegyék le. 1
2 Az Országos Mentőszolgálat részére helyiség biztosítása eset kocsi napközbeni elhelyezéséről szólt az előterjesztés, de a szakemberek megvizsgálták a lehetséges helyiségeket és nem találták megfelelőnek egyiket sem. A Petőfi utcai épületre sok pénzt kellene ráfordítani. Az orvos ügyelet helyisége sem megfelelő A volt GAMESZ iroda egy részét is megvizsgálták, ott gond volt a gépjármű forgalom, mivel az udvar a TVGN Kft-vel közös használatban van. Menetközben a szakemberek javasolták, hogy a Civilek háza teljesen megfelelő lenne erre a célra. 10 x 10-es méretű, garázsa van az épületnek. Ezt majd a szakemberek előkészítik és ismét a testület elé hozza megvitatásra. A nagycsaládosokkal, a horgászokkal, akik az épületet jelenleg használják le kell ülni egyeztetni. Javasolta a képviselő-testület tagjainak, hogy a meghívóban közölt napirendeket a 10./ pont kivételével tárgyalják, illetve a különfélékben, pedig vegyék fel napirendire az alábbi előterjesztéseket: - Tárgy: Támogatás nyújtása a Krízis Alapból. Előterjesztő: Beke Imre polgármester - Tárgy: Nádudvar Város Önkormányzata és a MOL Nyrt. között a 1638/11 helyrajzi számú kivett árok megjelölésű ingatlanra vonatkozó közérdekű használati jogot alapító megállapodás elfogadása Előterjesztő: Beke Imre, polgármester Döntéshozatalban résztvevő képviselők száma: 7 fő A képviselő-testület a polgármester javaslatát, miszerint a 10./ pontot leveszik a napirendről, illetve a különfélékben, pedig felvételre kerülnek az alábbi előterjesztések: - Tárgy: Támogatás nyújtása a Krízis Alapból. Előterjesztő: Beke Imre polgármester - Tárgy: Nádudvar Város Önkormányzata és a MOL Nyrt. között a 1638/11 helyrajzi számú kivett árok megjelölésű ingatlanra vonatkozó közérdekű használati jogot alapító megállapodás elfogadása Előterjesztő: Beke Imre, polgármester 7 igen szavazattal elfogadta. Beke Imre polgármester, a napirendi pontokat összességében, a fentebb elfogadott módosításokkal együtt, javasolta a képviselő-testület tagjainak, hogy fogadják el. Döntéshozatalban résztvevő képviselők száma: 7 fő A képviselő-testület a napirendre tett módosítást 7 igen szavazattal elfogadta és az alábbiak szerint tárgyalja: 1. /Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. beszámolója a nádudvari viziközmű hálózat évi üzemeltetéséről Előterjesztő: Hajdú Gábor vezérigazgató 2
3 2./ Beszámoló a Püspökladányi Hivatásos Tüzoltóparancsnokság Működési területének, évi mentő tűzvédelmi helyzetéről. Előterjesztő: Karacs Károly tűzoltóparancsnok 3./Beszámoló a Mezőőrség évi munkájáról Előterjesztő: Szőnyi Zsolt mezőőrség vezetője 4./ Tájékoztató a Nádudvari Polgármesteri Hivatal évi tevékenységéről Előterjesztő: Vincze András jegyző 5./ Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal közszolgálati tisztviselőinek jogviszonyával összefüggő egyes kérdéseiről szóló 7/2012. (III.30.) önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezése és új önkormányzati rendelet alkotása Előterjesztő: Beke Imre polgármester 6./Beszámoló az Ady Endre Művelődési Központ és Városi Könyvtár évi tevékenységéről Előterjesztő: Beke Imre polgármester 7./ Előterjesztés Nádudvar Város Önkormányzata és a Nádudvari Településfejlesztési és Városgazdálkodási Nonprofit Kft. között kötött hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződés felmondására Előterjesztő: Beke Imre polgármester 8./Előterjesztés Nádudvar Város Önkormányzata és Dr. Buzdogány Tímea között egészségügyi alapellátására kötött feladat-ellátási szerződés módosítására Előterjesztő: Beke Imre polgármester 9./ Előterjesztés a Nádudvar Város Önkormányzat forgalomképtelen törzsvagyonába tartozó 0505/148 hrsz-ú kivett árok megnevezésű ingatlan átminősítésére forgalomképessé és értékesítésére Előterjesztő: Beke Imre polgármester 10./ Előterjesztés a polgármester munkájának elismerésére Előterjesztő: Dr. Danka József ügyrendi bizottság elnöke 11./ Különfélék - Tárgy: Támogatás nyújtása a Krízis Alapból. Előterjesztő: Beke Imre polgármester - Tárgy: Nádudvar Város Önkormányzata és a MOL Nyrt. között a 1638/11 helyrajzi számú kivett árok megjelölésű ingatlanra vonatkozó közérdekű használati jogot alapító megállapodás elfogadása Előterjesztő: Beke Imre, polgármester 1./Napirendi pont megtárgyalása:. Tárgy: 1. /Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. beszámolója a nádudvari viziközmű hálózat évi üzemeltetéséről Előterjesztő: Hajdú Gábor vezérigazgató 3
4 Beke Imre polgármester, előterjesztést tett a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. beszámolója a nádudvari viziközmű hálózat évi üzemeltetéséről szóló beszámolóra, melynek irásos anyaga a jegyzőkönyv mellékletét képezi. Megállapította, hogy a beszámoló frappáns, mindenre kiterjedő. Megkérdezte Vida László TRV Zrt. nádudvari kirendeltségének vezetőjét, hogy kivánja e kiegészíteni a beszámolót? Vida László TRV Zrt. nádudvari kirendeltségének vezetője, igen az alábbiakkal egészítette ki a beszámolót: A beszámolóban nem szerepel, hogy Nádudvaron kísérleti, teszt jelleggel működik egy biológiai víztisztítás. Ez az országban nagyon kevés helyen van. Itt Nádudvaron 3-4 hónapja működik. A műszaki igazgatóval és a beruházási igazgatóval átbeszélték, az eredmény jó. A vizvizsgálatot nem kell megvárni, ez a berendezés percenként fotózza és vizsgálja a víz minőségét. Biológiai viztisztó berendezés EU- s minősítésű, bakteriális szempontból is vizsgál. 4 óránként vizsgálja a kimenő vizet. Ha nem jó a víz, azonnal tudnak intézkedni, mivel ez a berendezés azonnali adatokkal szolgál. Folyamatos, valós idejü biológiai vizmonitoring, amely megoldás az algák és más mikroszkopikus élőlények felismerésére, osztályozására és számuk meghatározására. Csendes Ferenc képviselő, a beszámolóban a lakosságszám szerinte nem helyes. Arányaiban nagyon magas általános költség van, 33 millió a kalkulált általános költség. Miért ilyen magas? Réz Szilárd alpolgármester, a kitermelt víz és az értékesített víz közötti különbség miből adódik. Elfolyik, vagy mi történik a vízzel? Vida László TRV Zrt. nádudvari kirendeltségének vezetője, a lakosságszám valószínű elírás lehet, üzemeltetési területre gondolhatott itt a beszámoló készítője. Nádudvar Karcag - Berettyóújfalu, Kunmadaras tartozik ide. Arra, hogy a kalkulált általános költség mi alapján lett számolva, hogyan osztották fel, nem kapott választ ő sem a TRV-től. A hálózatveszteség valóban magas. Ez a szivacsos mosatás, illetve a régi, elavult hálózat miatt sok a viz elfolyás. 54 km. azbeszt cső van lefektetve, ami közel 50 éves. A szerelvények meghibásodása miatt nagyon sok a vízveszteség. Az újonnan bekötésre kerülő vezetékek már az uj szabályoknak megfelelnek, modern csővezeték. A közkifolyók viszkivételezésre, és a tűzoltásra használt viz nem kerültek kiszámlázásra. 140 db tolózár cseréje történt meg ez idáig. A régi hálózat a vezetékcserére érett. Beke Imre polgármester, valóban régi a víz vezetékhálózat, ki kell cserélni a vezetékeket. Erre reméli, hogy lesz pályázati lehetőség, élni kell vele. Sajnos a várost emiatt teljesen fel kell túrni, ami elég kellemetlen lesz. Annak nagyon örül, hogy ismét lehet jó vizet inni. A visszajelzések jók, de ennek ellenére tovább kell folytatni a szivacsos mosatást. Megköszönte Vida László munkáját. Elmondta, hogy napi szinten találkoznak, bármi kérése van azt nyomban teljesíti. Egyben a TRV Zrt munkáját is megköszönte. 4
5 Javasolta a képviselő-testület tagjainak, hogy a beszámolót az alábbi határozati javaslattal fogadják el: Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a Tiszamenti Regionális Vizmüvek Zrt. Nádudvar városban nyujtott évi tevékenységéről szóló beszámolót elfogadta. Egyben megköszönte a TRV Zrt dolgozóinak, illetve Vida Lászlónak a nádudvari kirendeltség vezetőjének a végzett munkát. Felkéri a képviselő-testület a polgármestert, hogy a képviselő-testület köszönetét és elismerését tolmácsolja. Határidő: azonnal Felelős: Beke Imre polgármester Döntéshozatalban résztvevő képviselő száma: 7 fő A képviselő-testület a fenti határozati javaslatot 5 igen 2 tartózkodással elfogadta és az alábbi határozatot hozta: Nádudvar Városi Önkormányzat Képvisel -testületének Önkormányzati számu határozata: 65/2017. (VI.29.) Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a Tiszamenti Regionális Vizmüvek Zrt. Nádudvar városban nyujtott évi tevékenységéről szóló beszámolót elfogadta. Egyben megköszönte a TRV Zrt dolgozóinak, illetve Vida Lászlónak a nádudvari kirendeltség vezetőjének a végzett munkát. Felkéri a képviselő-testület a polgármestert, hogy a képviselő-testület köszönetét és elismerését tolmácsolja. Határidő: azonnal Felelős: Beke Imre polgármester 2./ Napirendi pont megtárgyalása: Tárgy: Beszámoló a Püspökladányi Hivatásos Tüzoltóparancsnokság Működési területének, évi mentő tűzvédelmi helyzetéről. Előterjesztő: Karacs Károly tűzoltóparancsnok Beke Imre polgármester, előterjesztést tett a Püspökladányi Hivatásos Tüzoltóparancsnokság Működési területének, évi mentő tűzvédelmi helyzetéről szóló beszámolóra, melynek írásos anyaga a jegyzőkönyv mellékletét képezi. Karacs Károly tűzoltóparancsnok, megköszönte a meghívást, és kiegészítésében elmondta, hogy a beszámoló a teljes működési területről szól, viszont ő Nádudvari eseményekről kíván egy pár szót beszélni. 5
6 Elmondta, hogy évben 19 tűz eset volt, ebből 11 eset műszaki mentés volt. Örül annak, hogy szándékos riasztás nem volt, ami régebben a gyerekekre volt jellemző. Egyébként két szűrő van, a 112 hívószám és a megyei elérhetőség. Nagyon nagy segítség az is, ha az állampolgárok bejelentik a tűzesetet, és azt követően kezdik oltani tüzet ben 25 %-os a visszaesés a káresetek terén, országosan 10 %-os a csökkenés. Tüzeset szabadterületen nem volt kiemelkedő. Kéménytűz sem volt, bár egy időben nagyon sok. A kéményseprők más struktúrával dolgoznak. A polgári védelemről nem szól, mert kettősség van a működési körzetben. A közbiztonsági referenssel Szatmári Szabolccsal jó a kapcsolat, melyet megköszönt. Továbbá megköszönte a képviselő-testület támogatását is. Réz Szilárd alpolgármester, a tűzoltóparancsnok régi ismerős, még a munkahelyéről ismeri, az akkori munkájából kifolyólag. Valóban, ami le van irva a beszámolóban megfelel a valóságnak. Ha szakmai segítségre volt szüksége, mindig segített neki. Megköszönte a munkáját és a kollegái munkáját is. Beke Imre polgármester, csapatjáték ez is, megköszönte a munkát és javasolta a képviselő-testület tagjainak, hogy a beszámolót az alábbi határozati javaslattal fogadják el: Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Püspökladány Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Püspökladány Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság évi munkájáról szóló beszámolót elfogadta. A képviselő-testület köszönetét és elismerését fejezi ki a lelkiismeretes, áldozatos munkájukért. Határid : Felel s: azonnal Beke Imre polgármester Döntéshozatalban résztvevő képviselők száma: 7 fő A képviselő-testület a fenti határozati javaslatot 7 igen szavazattal elfogadta és az alábbi határozatot hozta: Nádudvar Város Önkormányzata Képvisel -testületének 66/2017. (VI.29.) önkormányzati számú határozata: Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Püspökladány Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Püspökladány Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság évi munkájáról szóló beszámolót elfogadta. A képviselő-testület köszönetét és elismerését fejezi ki a lelkiismeretes, áldozatos munkájukért. Határid : Felel s: azonnal Beke Imre polgármester 6
7 Réz Szilárd alpolgármester elhagyta az üléstermet, igy a jelenlévő képviselők száma: 6 fő 3./ Napirendi pont megtárgyalása: Tárgy: Beszámoló a Mezőőrség évi munkájáról Előterjesztő: Szőnyi Zsolt mezőőrség vezetője Beke Imre polgármester, előterjesztést tett a Mezőőrség évi munkájáról szóló beszámolóra, melynek írásos anyaga a jegyzőkönyv mellékletét képezi. Sz nyi Zsolt szolgálatvezető, elmondta, hogy év olyan év volt, ahol a legmagasabb volt a mezőgazdasági lopás. Most sokkal kevesebb volt. Viszont annál inkább több a békéltetés a területekre vonatkozóan. A rossz szomszéd, a területvita, az átvetés, át vegyszerezés, stb. egyre sűrűbb, elfogyott a gazdák egymással szembeni türelme. Szerencsére az esetek többségét, 99 %-ban meg tudjuk oldani a kollégákkal. Ennél nagyobb gondot jelent most a kóbor ebekkel való foglalkozás. Bent a városban, kint a külterületeken. A vadász társaságnak tiltja a törvény a puska használatát közterületen. Réz Szilárd alpolgármester visszaérkezett az ülésterembe, igy a jelenlévő képviselők száma: 7 fő Tovább folytatva a szolgálatvezető elmondta, hogy a belterületen a TVG-Nonprofit Kft. befogást végez, de talán lehet jobb lenne a csapda, vagy altató lövedék használata. Három esetben okoztak a kóbor ebek kárt az udvarban, baromfit és birkát pusztitottak el. Ami nagyon uj dolog a méhészeti szabályok betartatása. Sok gond van velük, főleg a vándorméhészekkel. Nem szeretik a gazdák és van aki be sem jelenti magát a hivatalhoz. Kalmár Erzsébet képviselő, megkérdezte, hogy a régi mezőőri kocsi eladása hogy áll? Közel 23 ezer ha területet őriznek a mezőőrök, szerinte költségvetés készítésekor mindenképp gondolni kell arra, hogy a mezőőri létszámot bővítsük. Megköszönte a mezőőrök munkáját. Beke Imre polgármester, a régi mezőőri autó fel van értékelve eft-ra. Ez az autó 12 éves, földúton ment. Meghirdettük, várjuk az érdeklődőket. Sz nyi Szolt szolgálatvezető, elmondta, hogy ezzel a régi autóval kellett a napokban egy szemétlerakás ügyében intézkednie. Sajnos a rossz útviszonyok miatt majdnem felborult vele, és kitört a szélvédője, viszont a szemétlerakónak meg van a rendszáma. Beke Imre polgármester, annyival kevesebb lesz az ára az autónak. Újat kell venni, mert a télen nem járhatnak motorral. Mivel több kérdés és észrevétel nem volt, javasolta a képviselő-testület tagjainak, hogy az előterjesztést az alábbi határozati javaslattal fogadják el: Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Mezőőri Szolgálat évi munkájáról készült beszámolót megtárgyalta és azt tudomásul vette. 7
8 Köszönetét és elismerését fejezi ki a mezőőrség minden tagjának a lelkiismeretes, áldozatos munkájukét. Egyben felkéri a szolgálat vezetőjét, hogy a mezőőrség tagjait tájékoztassa a testületi döntésről. Határid : Felel s: azonnal Beke Imre polgármester Szőnyi Zsolt szolgálatvezető Döntéshozatalban résztvevő képviselők száma: 7 fő A képviselő-testület a fenti határozati javaslatot 7 igen szavazattal elfogadta és az alábbi határozatot hozta: Nádudvar Város Önkormányzat Képvisel -testületének 67/2017. (VI.29.) Önkormányzati számú határozata: Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Mezőőri Szolgálat évi munkájáról készült beszámolót megtárgyalta és azt tudomásul vette. Köszönetét és elismerését fejezi ki a mezőőrség minden tagjának a lelkiismeretes, áldozatos munkájukét. Egyben felkéri a szolgálat vezetőjét, hogy a mezőőrség tagjait tájékoztassa a testületi döntésről. Határid : Felel s: azonnal Beke Imre polgármester Szőnyi Zsolt szolgálatvezető 4./ Napirendi pont megtárgyalása: Tárgy: Tájékoztató a Nádudvari Polgármesteri Hivatal évi tevékenységéről Előterjesztő: Vincze András jegyző Beke Imre polgármester, előterjesztést tett a Nádudvari Polgármesteri Hivatal évi tevékenységéről szóló tájékoztatóra, melynek írásos anyaga a jegyzőkönyv mellékletét képezi. Ludmanné Papp Ilona ügyrendi bizottság tagja, a bizottsági elnök úr felkérésének megfelelően tájékoztatta a képviselő-testületet, hogy a bizottság megtárgyalta a tájékoztatót, megállapította, hogy nagyon sokrétű, mindenre kiterjedő anyag. Jó az ügyfélszolgálat, a lakosságot jó irányba tereli. Az irodák munkája színvonalas, egyre több elégedett ügyfél van, a panasz is kevesebb. Megköszönte a képviselő-testület nevében a hivatal dolgozóinak a velük való jó kapcsolatot, segítő készséget. Magas színvonalon működik a hivatal. Kérték, hogy az előterjesztéseket sokkal hamarabb kapják meg a képviselők. Az ASP informatikai rendszer meghatározó lesz, ezért javasolják, hogy 1 fő informatikust vegyenek fel. Megköszönte a polgármester, a jegyző az irodavezetők, és a dolgozók munkáját. Valamint minden bizottság köszöni a mentori munkájukat. A bizottság elfogadásra javasolja a beszámolót. 8
9 Beke Imre polgármester, jól eső érzés volt hallgatni a bizottság véleményét. Mindenki ugy próbál dolgozni, hogy orvosolják az ügyfelek ügyes-bajos dolgait. Egyre több lakos elégedett. Az első szűrő valóban a porta, ott megkapja a felvilágosítást az ügyfél, az odaillő nyomtatványokról is ott gondoskodnak. Az ASP informatikai rendszer a Kincstárnál fut össze, az egész ország teljes gazdálkodását látni fogják. Probléma a rendszer gyorsasága, mivel a hivatalnál csak 20 megás van, míg a lakossági 30 megás. Azt, hogy hogyan gyorsul fel a hivatali rendszer még kérdés. Kalmár Erzsébet képviselő, a tájékoztató sokoldalúan mutatja be a hivatali munkát. Kevés férfi dolgozik a hivatalban, de mindegyik felsőfokú végzettséggel rendelkezik a statisztika szerint. A nők adminisztrációs munkájáról teljes körűen nem lehet beszámolni, mert az egészségüggyel és a sporttal is foglalkoznak. Több munkát végeznek ettől, mint amit a tájékoztató ir. Nagyon komoly, sokkal széttagoltabb és nagy odafigyelést igényel az irodavezetőktől a munka felügyelete. Javasolta, hogy legyen egy kapcsolattartó, egy referens, aki összefogja az egészségüggyel és a sporttal való munkát. Köszöni a munkát, ő tudja mennyit kell dolgozni, innen ment nyugdíjba. A köztisztviselői nap alkalmából mindenkit szeretettel köszönt, és további lelkesedést kíván minden dolgozónak. Beke Imre polgármester, dicséretes ez, csapatjáték. jó érzés, hogy pozitívan ítélik meg a hivatal munkáját, Javasolta, hogy a tájékoztatót az alábbi határozati javaslattal fogadják el: Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Nádudvari Polgármesteri Hivatal évi munkájáról készült beszámolót megtárgyalta és elfogadja. Köszönetét fejezi ki a Polgármesteri Hivatal vezetőinek, dolgozóinak a törvényes, szakszerű és eredményes munkáért. Határid : azonnal Felel s: Vincze András jegyz Döntéshozatalban résztvevő képviselők száma: 7 fő A képviselő-testület a fenti határozati javaslatot 7 igen szavazattal elfogadta és az alábbi határozatot hozta: Nádudvar Város Önkormányzat Képvisel -testületének 68/2017. (VI.29.) Ök.sz. határozata: Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Nádudvari Polgármesteri Hivatal évi munkájáról készült beszámolót megtárgyalta és elfogadja. Köszönetét fejezi ki a Polgármesteri Hivatal vezetőinek, dolgozóinak a törvényes, szakszerű és eredményes munkáért. Határid : azonnal Felel s: Vincze András jegyz 9
10 5./ Napirendi pont megtárgyalása: Tárgy: Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal közszolgálati tisztviselőinek jogviszonyával összefüggő egyes kérdéseiről szóló 7/2012. (III.30.) önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezése és új önkormányzati rendelet alkotása Előterjesztő: Beke Imre polgármester Beke Imre polgármester, előterjesztést tett Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal közszolgálati tisztviselőinek jogviszonyával összefüggő egyes kérdéseiről szóló 7/2012. (III.30.) önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezése és új önkormányzati rendelet alkotására, melynek irásos anyaga a jegyzőkönyv mellékletét képezi. Ludmanné Papp Ilona ügyrendi bizottság tagja, a bizottság megtárgyalta a rendelet-tervezetet, melyben egy pontosítást kell végezni a 6. oldalon a rendelettervezet bevezető részéből, a harmadik sorból törölni kell egy paragrafust a (5) bekezdés b./pontját.ezzel a javítással a bizottság elfogadta a rendelettervezetet és elfogadásra javasolja.. Kovács Lászlóné irodavezető, véletlenül maradt a rendelet-tervezetbe a a (5) bekezdés b./pontját törölni kell. Beke Imre polgármester, javasolta a képviselő-testület tagjainak, hogy a rendelettervezetet a fenti módosítással mely szerint a rendelet-tervezet bevezető részéből a (5) bekezdés b./pontja törlésre kerül - fogadják el. Döntéshozatalban résztvevő képviselők száma: 7 fő A képviselő-testület a rendelet-tervezetet a javítással mely szerint a rendelettervezet bevezető részéből a (5) bekezdés b./pontja törlésre kerül 7 igen szavazattal elfogadta és azt rendeletté nyilvánitotta a következők szerint: Nádudvar Város Önkormányzat Képvisel -testületének 16/2017. (VI.30.) önkormányzati rendelete a Polgármesteri Hivatal közszolgálati tisztvisel ket megillet juttatásokról és támogatásokról Nádudvar Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a közszolgálati tisztviselőkről szóló évi CXCIX. törvény 226. (7) bekezdésében, a 234. (3)-(4) bekezdésében, a 236. (4) bekezdés a) pontjában, továbbá a ában kapott felhatalmazás alapján, Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: I. Általános rendelkezések 1. (1) A rendelet hatálya Nádudvari Polgármesteri Hivatalban (továbbiakban: Hivatal) foglalkoztatott közszolgálati jogviszonyban álló köztisztviselőkre és 10
11 közszolgálati ügykezelőkre ( továbbiakban együtt: köztisztviselő) terjed ki. (2) A rendeletnek a juttatásokról, támogatásokról rendelkező ban foglaltakat a Hivatalban a Munka Törvénykönyve szerinti munkavállalókra is megfelelően alkalmazni kell. (3) A foglalkoztatási jogviszonyban álló polgármesterre, alpolgármesterre (továbbiakban együtt: polgármester ) a rendelet hatálya értelemszerűen kiterjed. (4) A részmunkaidőben foglalkoztatott köztisztviselőket e rendeletben szabályozott jogosultságok munkaidő arányosan illetik meg. (5) A rendelet 11. -ának rendelkezései a Hivatalból nyugállományba került köztisztviselőkre terjed ki. II. A díjazás egyes szabályai Illetménykiegészítés 2. (1) A Hivatal felsőfokú iskolai végzettségű köztisztviselője illetménykiegészítésre jogosult, amelynek mértéke a köztisztviselő alapilletményének 20 %-a. (2) A Hivatal érettségi végzettségű köztisztviselője illetménykiegészítésre jogosult, amelynek mértéke a köztisztviselő alapilletményének 10 %-a. Vezet i illetménypótlék 3. (1) A Képviselőtestület az SZMSZ-ben meghatározott szervezeti egységek, osztályvezetői szintnek megfelelő vezető köztisztviselői (irodavezetők) részére vezetői illetmény pótlékot állapít meg. (2) A vezetői illetménypótlék mértéke a vezető alapilletményének 10 %-a. Képzettségi pótlék 4. (1) A jegyző jogszabályban meghatározott keretek között képzettségi pótlékot állapíthat meg. III. Juttatások, támogatások Szociális juttatások 5. 11
12 (1) A köztisztviselők részére az önkormányzat képviselő-testülete a következő visszatérítendő és vissza nem térítendő szociális juttatásokat biztosíthatja: a) Lakhatási támogatások: aa) Albérleti díj hozzájárulás b) Lakásépítési, lakásvásárlási támogatás: kamatmentes kölcsön c) Családalapítási támogatás d) Szociális támogatás e) Illetményelőleg Jóléti juttatások 6. (1) A köztisztviselő részére az önkormányzat képviselő-testülete cafetéria juttatást biztosít (2) A képviselő-testület a köztisztviselők részére a bankszámla hozzájárulás mértékét havonta a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott mérték felső határával azonos összegben biztosítja. A bankszámla hozzájárulást tárgy év november hónapban kell az érintettek fizetési számlára történő utalással teljesíteni. Egészségügyi támogatás 7. (1) A köztisztviselők részére az önkormányzat képviselő-testülete a következő egészségügyi juttatásokat biztosíthatja: a) Egészségügyi szűrővizsgálatok támogatása; b) Szemüveg ( kontaktlencse) készítésének díjához történő hozzájárulás Tanulmányi, képzési, továbbképzési támogatás 8. (1) A köztisztviselők részére képzési, továbbképzési és nyelvtanulási támogatás biztosítható. (2) A tanulmányi támogatás éves mértékét az önkormányzat éves költségvetésében határozza meg, amely csak 1 évre vonatkozik. Kegyeleti támogatás 9. 12
13 (1) A képviselő-testület a köztisztviselő és vele közös háztartásban élő közeli hozzátartozójának életkörülményeikben bekövetkezett tragikus események megoldására kegyeleti támogatást biztosíthat az Önkormányzat éves költségvetésében meghatározott összeg erejéig. (2) Ha a köztisztviselőt nem nyilvánították a közszolgálat halottjává, akkor az elhunyt köztisztviselő közeli hozzátartozója kegyeleti támogatást kérhet. (3) A köztisztviselőt a közeli hozzátartozójának halála esetén, kérelmére kegyeleti támogatás illeti meg. Közeli hozzátartozónak minősülnek a Polgári Törvénykönyvről szóló évi V.törvény 8:1 (1) bekezdés 1. pontjában meghatározott személyek. IV. Nyugállományú köztisztvisel támogatása 10.. (1) A nyugállományú köztisztviselő, aki a Hivataltól került nyugállományba, szociális helyzetére figyelemmel rászorultság alapján pénzbeli, vagy természetbeni támogatásban részesíthető. (2) A szociális keret terhére az alábbi pénzbeli és természetbeni támogatások nyújthatók: a.) eseti szociális támogatás b.) kegyeleti támogatás c.) kedvezményes étkeztetés d.) egyes önkormányzat által biztosított szolgáltatások kedvezményes igénybevétele (3) A jogosultságok megállapítása a jegyző hatásköre. V. Eljárási szabályok 11.. (1) A rendeletben meghatározott juttatások mértékét, feltételeit, az elbírálás és elszámolás rendjét, valamint a visszatérítés szabályait a jegyző az egységes közszolgálati szabályzatban állapítja meg. (2) A rendeletben foglalt juttatások és támogatások pénzügyi fedezetét az Önkormányzat éves költségvetésében biztosítja. VI. Záró rendelkezések 12. A rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. Egyidejűleg hatályát veszti Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri 13
14 Hivatal közszolgálati tisztviselőinek jogviszonyával összefüggő egyes kérdéseiről szóló 7/2012. (III.30.)) önkormányzati rendelete. Beke Imre polgármester Vincze András jegyz 6./ Napirendi pont megtárgyalása: Tárgy: Beszámoló az Ady Endre Művelődési Központ és Városi Könyvtár évi tevékenységéről Előterjesztő: Beke Imre polgármester Beke Imre polgármester, előterjesztést tett az Ady Endre Művelődési Központ és Városi Könyvtár évi tevékenységéről szóló beszámolóra, melynek irásos anyaga a jegyzőkönyv mellékletét képezi. Tóthné Budaházi Judit igazgató, megköszönte, a képviselő-testületnek, hogy elfogadta a testületi ülés helyszínéül a művelődési ház tanácstermét. Szeretne egy képes prezentációt bemutatni a működésükről. Tájékoztatásként meg elmondta, hogy sajnos az EFOP 4.8. pályázatuk elutasításra került, de a TVG- Nonprofit Kft fellebbezési határidőn belül megfellebbezi ezt a döntést, hátha sikerül mégis nyerni. Megköszönte a képviselő-testület támogatását. Ludmanné Papp Ilona ügyrendi bizottság tagja, a bizottság megtárgyalta az előterjesztést, és megállapították, hogy a művelődési ház nagyon szűk szakmai stábbal dolgozik. Kevés a létszám, szükséges plusz munkaerő. Egy személy nyugdíjazásra kerül, egy fő, pedig tartósan beteg. A beszámolóból kitűnik az is, hogy a fiatalokat érintené meg, de sajnos nem jelentkeznek munkára, mert nagyon kevés a fizetés. Jelenleg 4 órában dolgozik egy fő fiatal munkaerő, aki máris újdonságokkal állt elő. Holdviola házat indít be, ahova ovisok, kisiskolásokat vár. A szakiskolával nem felhőtlen a kapcsolat, főleg a hétvégi oktatással, de sikerült a két igazgatónak egyeztetnie, és megtalálták a megoldást. Kommunikációs hiba volt közöttük. A színházi előadások iránt nagyon nagy az érdeklődés, más településekről is jönnek. Most bérleti előadásokat szeretnének szervezni. A továbbiakban színvonalas gyermekeknek való színházat szeretne létrehozni az igazgatónő. Sajnos a könyvtár pályázatuk nem nyert, de megfellebbezik, hisz csak formai dolgok miatt utasították el. A könyvtárral kapcsolatban jó elgondolás az is, hogy az emeleti részt a földszintre helyezni, így egy fő munkaerő felszabadul. Jobban átlátható lesz, bár a gyerekek az internet világában nem szeretnek olvasni, de bíznak benne, hogy mégis csak be lehet őket csalogatni. A büfé kérdését nem sikerült eddig rendezni. Minden nap nem gazdaságos működtetni. A pénzügyi bizottság elnöke javaslata, hogy csak alkalmanként, eseti szerződéssel, nagy rendezvényekre adja ki a büfét. A tekepálya üzemel. Ars poétikájával egyetért, megszólitani az embereket, ránevelni őket a kultúrára. Az igazgatónő jól vezeti az intézményt, melyhez csak gratulálni lehet. Elfogadásra javasolja bizottság a beszámolót. Tóthné Budaházi Judit igazgató, elmondta, hogy az üzemeltetés nem közművelődési feladati, de ezt is meg kell oldani. Próbál olyan ajánlatot tenni a 14
15 büfére vonatkozóan, hogy kedvező legyen, hátha valaki hosszútávra kivenné, de van alkalmi, eseti megbízásra is alternatívája. Sok ötlete volt, sok időt vesz igénybe, de a fiatalokat vissza kell hozni a művelődési házba. Fiatal munkatársakkal vette magát körül, hisz övéké a jövő. Varga Zsuzsanna, Győrfiné Ági, Tóth Ilona személyeiben. Lendületesek, ötletesek, erre van szükség. Tóth Ilona az Angyalkerti óvodából jött ide, az ő ötlete a játszóház, és az ő feladata a gyerekkel való foglalkozás. Együtt dolgoznak, képes bemutatót készítenek. A civilek adják a fotókat, az év természetfotói című kiállításra. Beke Imre polgármester, jó, hogy fejlődik a művelődési ház, jó a munka színvonala. Az idegenek idejönnek a rendezvényekre és jól érzik magukat, jó a visszajelzés a rendezvényekről. Megköszönte a művelődési ház igazgatójának, és dolgozóinak a színvonalas, és lelkiismeretes munkát. Javasolta a képviselő-testület tagjainak, hogy a beszámolót az alábbi határozati javaslattal fogadják el: Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testülete az Ady Endre Művelődési Központ és Városi Könyvtár évi közművelődési tevékenységéről, és a évi terveiről szóló szakmai beszámolóját elfogadta. Egyben megköszönte a művelődési központ igazgatójának és dolgozóinak a színvonalas és lelkiismeretes munkájukat. Felkérte a képviselő-testület a polgármestert, hogy a képviselő-testület döntéséről az igazgatónőt értesítse ki. Határidő: azonnal Felelős: Beke Imre polgármester Döntéshozatalban részvevő képviselők száma: 7 fő A képviselő-testület a fenti határozati javaslatot 7 igen szavazattal elfogadta és az alábbi határozatot hozta: Nádudvar Városi Önkormányzat képvisel -testületének 69/2017. (VI.29.) önkormányzati számú határozata: Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testülete az Ady Endre Művelődési Központ és Városi Könyvtár évi közművelődési tevékenységéről, és a évi terveiről szóló szakmai beszámolóját elfogadta. Egyben megköszönte a művelődési központ igazgatójának és dolgozóinak a színvonalas és lelkiismeretes munkájukat. Felkérte a képviselő-testület a polgármestert, hogy a képviselő-testület döntéséről az igazgatónőt értesítse ki. Határidő: azonnal Felelős: Beke Imre polgármester 15
16 7./ Napirendi pont megtárgyalása: Tárgy: Előterjesztés Nádudvar Város Önkormányzata és a Nádudvari Településfejlesztési és Városgazdálkodási Nonprofit Kft. között kötött hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződés felmondására Előterjesztő: Beke Imre polgármester Beke Imre polgármester, előterjesztést tett Nádudvar Város Önkormányzata és a Nádudvari Településfejlesztési és Városgazdálkodási Nonprofit Kft. között kötött hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződés felmondására, melynek irásos anyaga a jegyzőkönyv mellékletét képezi. Elmondta, hogy elég lassan halad az ügy a hulladékgazdálkodási közszolgáltatással kapcsolatban, de a feladatokat végre kell hajtani. Most fel kell mondani a szerződést. Javasolta a képviselő-testület tagjainak, hogy az előterjesztést az alábbi határozati javaslattal fogadják el: Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Nádudvar Város Önkormányzata és a Nádudvari Településfejlesztési és Városgazdálkodási Nonprofit Kft. között június 30-án kötött hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződést a hulladékról szóló évi CLXXXV. törvény 37. (1a) bekezdésében megjelölt felmondási ok miatt a helyi közszolgáltató nem rendelkezik megfelelőségi véleménnyel - az Önkormányzat július 1-i kezdőnappal hat hónapos felmondási idővel december 31-el felmondja. Felkéri a Képviselő-testület Beke Imre polgármestert, hogy a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződés felmondásáról az ok megjelölésével írásban értesítse a Nádudvari Településfejlesztési és Városgazdálkodási Nonprofit Kft.-t. Határid : július 1. Felel s: Beke Imre polgármester Döntéshozatalban résztvevő képviselők száma. 7 fő A képviselő-testület a fenti határozati javaslatot 7 igen szavazattal elfogadta és az alábbi határozatot hozta: Nádudvar Város Önkormányzat Képvisel -testületének 70/2017. (VI.29.) Ök. sz. határozata: Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Nádudvar Város Önkormányzata és a Nádudvari Településfejlesztési és Városgazdálkodási Nonprofit Kft. között június 30-án kötött hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződést a hulladékról szóló évi CLXXXV. törvény 37. (1a) bekezdésében megjelölt felmondási ok miatt a helyi közszolgáltató nem rendelkezik megfelelőségi véleménnyel - az Önkormányzat július 1-i kezdőnappal hat hónapos felmondási idővel december 31-el felmondja. Felkéri a Képviselő-testület Beke Imre polgármestert, hogy a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződés felmondásáról az ok megjelölésével írásban értesítse a Nádudvari Településfejlesztési és Városgazdálkodási Nonprofit Kft.-t. 16
17 Határid : július 1. Felel s: Beke Imre polgármester 8./ Napirendi pont megtárgyalása: Tárgy: Előterjesztés Nádudvar Város Önkormányzata és Dr. Buzdogány Tímea között egészségügyi alapellátására kötött feladat-ellátási szerződés módosítására Előterjesztő: Beke Imre polgármester Beke Imre polgármester, előterjesztést tett Nádudvar Város Önkormányzata és Dr. Buzdogány Tímea között egészségügyi alapellátására kötött feladat-ellátási szerződés módosítására, melynek írásos anyaga a jegyzőkönyv mellékletét képezi. Kalmár Erzsébet egészségügyi, ifjúsági és szociális bizottság elnöke, a bizottság megtárgyalta az előterjesztést, azt elfogadta, és elfogadásra javasolja a képviselőtestületnek. Beke Imre polgármester, javasolta a képviselő-testület tagjainak, hogy az előterjesztésben foglaltakat az alábbi határozati javaslattal fogadják el: 1. Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete az önálló orvosi tevékenységről szóló évi II. törvény 2/B. -a alapján a nádudvari ÁNTSZ ágazati azonosító számú területi ellátási kötelezettséggel bíró házi orvosi körzet egészségügyi alapellátási feladatainak ellátására a december 1-i hatállyal feladat-ellátási szerződést kötött Dr. Buzdogány Tímeával. A feladat-ellátási szerződést a Képviselő-testület a határozat melléklete szerinti tartalommal módosítja július 1-i hatállyal. 2. Felkéri a Képviselő-testület Beke Imre polgármestert a szerződés módosítás aláírására. Határid : július 5. Felel s: Beke Imre polgármester Melléklet a /2017. ( ) Ök. sz. határozathoz 1. számú szerz désmódosítás egészségügyi alapellátási (háziorvosi) feladatok ellátására amely létrejött egyrészről Nádudvar Város Önkormányzata (4181 Nádudvar, Fő út 119.) képviseli: Beke Imre polgármester, (a továbbiakban: Önkormányzat) másrészről Dr. Buzdogány Tímea háziorvos, egyéni vállalkozó (szül.: Debrecen, március 22.; an.: Szabó Zsuzsanna; állandó lakcíme: 4002 Debrecen, Hattyú u. 2/2,; Egyéni vállalkozói nyilvántartási száma: ; Adószáma: ; Vállalkozói számlaszáma: ) (a továbbiakban: Vállalkozó) (továbbiakban együtt: Szerződő felek) között alulírott napon és helyen az alábbi feltételekkel: 17
18 között október 27 én létrejött feladat-ellátási szerződést a Felek július 1- i hatállyal az alábbiak szerint módosítják: A szerződés bevezető részében a Vállalkozó adatait tartalmazó rész helyébe a szerződésmódosítás bevezető részében a Vállalkozó adatait tartalmazó rész lép. A szerződés egyebekben változatlanul hatályban marad. Ezen szerződést, mely 4 példányban készült és amelyből 2 példány megbízót, 2 példány megbízottat illeti - a felek Nádudvar Város Önkormányzata Képviselőtestülete /2017. ( ) önkormányzati számú jóváhagyó határozatát követően -, mint akaratukkal mindenben megegyezőt elolvasás és értelmezés után jóváhagyólag aláírják. Nádudvar, július Beke Imre polgármester Dr. Buzdogány Tímea vállalkozó háziorvos Döntéshozatalban résztvevő képviselők száma: 7 fő A képviselő-testület a fenti határozati javaslatot 7 igen szavazattal elfogadta és az alábbi határozatot hozta: Nádudvar Város Önkormányzat Képvisel -testületének 71/2017. (VI.29.) Ök. sz. határozata: 1. Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete az önálló orvosi tevékenységről szóló évi II. törvény 2/B. -a alapján a nádudvari ÁNTSZ ágazati azonosító számú területi ellátási kötelezettséggel bíró házi orvosi körzet egészségügyi alapellátási feladatainak ellátására a december 1-i hatállyal feladat-ellátási szerződést kötött Dr. Buzdogány Tímeával. A feladat-ellátási szerződést a Képviselő-testület a határozat melléklete szerinti tartalommal módosítja július 1-i hatállyal. 2. Felkéri a Képviselő-testület Beke Imre polgármestert a szerződés módosítás aláírására. Határid : július 5. Felel s: Beke Imre polgármester Melléklet a 71/2017. (VI.29.) Ök. sz. határozathoz 1. számú szerz désmódosítás egészségügyi alapellátási (háziorvosi) feladatok ellátására 18
19 amely létrejött egyrészről Nádudvar Város Önkormányzata (4181 Nádudvar, Fő út 119.) képviseli: Beke Imre polgármester, (a továbbiakban: Önkormányzat) másrészről Dr. Buzdogány Tímea háziorvos, egyéni vállalkozó (szül.: Debrecen, március 22.; an.: Szabó Zsuzsanna; állandó lakcíme: 4002 Debrecen, Hattyú u. 2/2,; Egyéni vállalkozói nyilvántartási száma: ; Adószáma: ; Vállalkozói számlaszáma: ) (a továbbiakban: Vállalkozó) (továbbiakban együtt: Szerződő felek) között alulírott napon és helyen az alábbi feltételekkel: között október 27 én létrejött feladat-ellátási szerződést a Felek július 1- i hatállyal az alábbiak szerint módosítják: A szerződés bevezető részében a Vállalkozó adatait tartalmazó rész helyébe a szerződésmódosítás bevezető részében a Vállalkozó adatait tartalmazó rész lép. A szerződés egyebekben változatlanul hatályban marad. Ezen szerződést, mely 4 példányban készült és amelyből 2 példány megbízót, 2 példány megbízottat illeti - a felek Nádudvar Város Önkormányzata Képviselőtestülete 71/2017. (VI. 29. ) önkormányzati számú jóváhagyó határozatát követően -, mint akaratukkal mindenben megegyezőt elolvasás és értelmezés után jóváhagyólag aláírják. Nádudvar, július Beke Imre polgármester Dr. Buzdogány Tímea vállalkozó háziorvos 9./ napirendi pont megtárgyalása: Tárgy: A Nádudvar Város Önkormányzat forgalomképtelen törzsvagyonába tartozó 0505/148 hrsz-ú kivett árok megnevezésű ingatlan átminősítése forgalomképessé és értékesítése Előterjesztő: Beke Imre polgármester Beke Imre polgármester, előterjesztést tett a Nádudvar Város Önkormányzat forgalomképtelen törzsvagyonába tartozó 0505/148 hrsz-ú kivett árok megnevezésű ingatlan átminősítése forgalomképessé és értékesítésére, melynek írásos anyaga a jegyzőkönyv mellékletét képezi. Elmondta, hogy erre a területre egy horgásztó épült, mely alatt volt a vízelvezető árok is, igy gyakorlatilag maga a tó lett a vizgyütjő. Korcsmáros Sándor városfejlesztési, környezetvédelmi bizottság elnöke, a bizottság megtárgyalta az előterjesztést. A bizottság mind a két határozati javaslatot elfogadta és elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek is azzal, hogy a vételár nem lehet alacsonyabb az értékbecslő által megállapított Ft-nál. 19
20 Beke Imre polgármester, az előterjesztéshez két határozati javaslat tartozik. I.sz. határozati javaslat: Beke Imre polgármester, javasolta a képviselő-testület tagjainak, hogy az I.sz. határozati javaslatot, mely az ingatlan besorolásához tartozik az alábbi határozattal fogadják el: Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete hozzájárul tulajdonát képező 0505/148 hrsz-ú ingatlan forgalomképtelen törzsvagyon besorolásból forgalomképes üzleti vagyonba történő átsorolásához. Felkéri a Képviselő-testület Beke Imre polgármestert, az átsorolást végezze el. Határid : július 15. Felel s: Beke Imre polgármester Döntéshozatalban résztvevő képviselők száma: 7 fő A képviselő-testület a fenti határozati javaslatot 7 igen szavazattal elfogadta és az alábbi határozatot hozta: Nádudvar Városi Önkormányzat Képvisel -testületének 72/2017. (VI.29.) Ök. sz. határozata: Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete hozzájárul tulajdonát képező 0505/148 hrsz-ú ingatlan forgalomképtelen törzsvagyon besorolásból forgalomképes üzleti vagyonba történő átsorolásához. Felkéri a Képviselő-testület Beke Imre polgármestert, az átsorolást végezze el. Határid : július 15. Felel s: Beke Imre polgármester II.sz. határozati javaslat: Beke Imre polgármester, javasolta, hogy a II.sz. határozati javaslatot az alábbi határozattal fogadják el: Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete, mint a 0505/148 hrsz-ú ingatlan tulajdonosa hozzájárul ahhoz, hogy az üzleti vagyon részét képező funkcióját vesztett 2299 m 2 területű kivett árkot a kérelmező Kovács Lajos megvásárolja. A vételár nem lehet alacsonyabb az értékbecslő által megállapított Ft-nál. Felkéri a Képviselő-testület Beke Imre polgármestert, hogy az adás-vételi szerződést írja alá. Határid : értelemszerűen Felel s: Beke Imre polgármester Döntéshozatalban résztvevő képviselők száma: 7 fő 20
21 A képviselő-testület a fenti határozati javaslatot 7 igen szavazattal elfogadta és az alábbi határozatot hozta: Nádudvar Városi Önkormányzat Képvisel -testületének 73/2017. (VI.29.) Ök. sz. határozata: Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete, mint a 0505/148 hrsz-ú ingatlan tulajdonosa hozzájárul ahhoz, hogy az üzleti vagyon részét képező funkcióját vesztett 2299 m 2 területű kivett árkot a kérelmező Kovács Lajos megvásárolja. A vételár nem lehet alacsonyabb az értékbecslő által megállapított Ft-nál. Felkéri a Képviselő-testület Beke Imre polgármestert, hogy az adás-vételi szerződést írja alá. Határid : értelemszerűen Felel s: Beke Imre polgármester 10./ Napirendi pont megtárgyalás: Beke Imre polgármester, érintettség miatt elhagyta az üléstermet, és átadta az ülés vezetését Réz Szilárd alpolgármesternek Tárgy: Javaslat a polgármester jutalmának meghatározására Előterjesztő: Az Ügyrendi, Igazgatási, Jogi Bizottság elnöke Réz Szilárd alpolgármester, felkérte az ügyrendi bizottság tagját, hogy a polgármester jutalmáról szóló javaslatot terjessze a képviselő-testület elé. Ludmanné Papp Ilona ügyrendi, igazgatási, jogi bizottság tagja, javaslatot tett a polgármester jutalmának meghatározására, melynek irásos anyaga a jegyzőkönyv mellékletét képezi. A bizottság megtárgyalta, és elfogadta a javaslatot, és elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek. Réz Szilárd alpolgármester, javasolta a képviselő-testület tagjainak, hogy az előterjesztésben szereplő javaslatot az alábbi határozattal fogadják el: Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testülete Beke Imre Polgármestert az elmúlt időszakban végzett eredményes munkája elismeréseként a közszolgálati tisztviselőkről szóló évi CXCIX. törvény 225/H. felhatalmazása alapján, bruttó forint összegű jutalomban részesíti. A jutalom kifizetésének fedezete a évi költségvetésben rendelkezésre áll. A Képviselő-testület köszönetét fejezi ki Beke Imre Polgármesternek Nádudvar Városért végzett eredményes munkájáért. 21
22 Felkéri a Képviselő-testület a jegyzőt, hogy a polgármester jutalmának számfejtése és folyósítása érdekében a szükséges lépeseket tegye meg. Határid : azonnali Felel s: Vincze András jegyz Kovács Lászlóné irodavezet Döntéshozatalban résztvevő képviselők száma. 6 fő A képviselő-testület a fenti határozati javaslatot. 6 igen szavazattal elfogadta és az alábbi határozatot hozta: Nádudvar Város Önkormányzat Képvisel -testületének74/20167 (VI.29) Ök.sz. határozata: Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testülete Beke Imre Polgármestert az elmúlt időszakban végzett eredményes munkája elismeréseként a közszolgálati tisztviselőkről szóló évi CXCIX. törvény 225/H. felhatalmazása alapján, bruttó forint összegű jutalomban részesíti. A jutalom kifizetésének fedezete a évi költségvetésben rendelkezésre áll. A Képviselő-testület köszönetét fejezi ki Beke Imre Polgármesternek Nádudvar Városért végzett eredményes munkájáért. Felkéri a Képviselő-testület a jegyzőt, hogy a polgármester jutalmának számfejtése és folyósítása érdekében a szükséges lépeseket tegye meg. Határid : azonnali Felel s: Vincze András jegyz Kovács Lászlóné irodavezet Beke Imre polgármester visszaérkezett az ülésterembe, és átvette az ülés vezetését. A jelenlévő képviselők száma: 7 fő Réz Szilárd alpolgármester, tájékoztatta a polgármester Urat a testület döntéséről, további munkájához sok erőt és egészséget kívánt. 11./Különfélék: 1/a Tárgy: Előterjesztő: Támogatás nyújtása a Krízis Alapból. Beke Imre polgármester 22
23 Beke Imre polgármester, előterjesztést tett a Krízis Alapból történő támogatás nyújtására, melynek írásos anyaga a jegyzőkönyv mellékletét képezi. Kalmár Erzsébet egészségügyi, ifjúsági és szociális bizottság elnöke, a bizottság megtárgyalta az előterjesztést, és mind a két határozati javaslatot elfogadta és elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek. Beke Imre polgármester, az előterjesztéshez két határozati javaslat tartozik, igy külön- külön kell szavazni.. I.sz. határozati javaslat: Beke Imre polgármester, javasolta, hogy az I.sz. határozati javaslatot melyben Török Kitti gyógykezelésének támogatására 150.eft ot nyújt az önkormányzat az alábbi határozattal fogadják el: Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete Török Imre (an: Makai Katalin, szül: Püspökladány, ), 4181 Nádudvar, Kisszőlőskert utca 6.sz. alatti lakos, gyermeke Török Kitti (an: Gonda Róza, szül: Debrecen, ) gyógykezeléséhez, az ún. Krízis Alap terhére forint vissza nem térítend támogatást nyújt. A támogatás a gyógykezeléshez szükséges utazási költségtérítéshez, parkoláshoz, gyógyszerek, kiegészítő tápszerek, élelmiszerek vásárlásához használható fel. A vissza nem térítendő támogatás feltétele, hogy a támogatott a felhasználásról számlákkal számoljon el a támogatási szerződésben meghatározott határidőig a Nádudvari Polgármesteri Hivatal Közgazdasági és Pénzügyi Irodának. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a Nádudvar Város Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 4/2017.(III.03.) önkormányzati rendelet soron következő módosításába a támogatás összegét építse be. Határid : azonnal Felel s: Beke Imre polgármester Jakabné Beke Gyöngyi Közgazdasági és Pénzügyi Iroda irodavezet je Döntéshozatalban résztvevő képviselők száma: 7 fő A képviselő-testület a fenti határozati javaslatot 7 igen szavazattal elfogadta és az alábbi határozatot hozta: Nádudvar Városi Önkormányzat Képvisel -testületének 75/2017. (VI.29.) önkormányzati számú határozata: Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete Török Imre (an: Makai Katalin, szül: Püspökladány, ), 4181 Nádudvar, Kisszőlőskert utca 6.sz. alatti lakos, gyermeke Török Kitti (an: Gonda Róza, szül: Debrecen, ) gyógykezeléséhez, az ún. Krízis Alap terhére forint vissza nem térítend támogatást nyújt. 23
24 A támogatás a gyógykezeléshez szükséges utazási költségtérítéshez, parkoláshoz, gyógyszerek, kiegészítő tápszerek, élelmiszerek vásárlásához használható fel. A vissza nem térítendő támogatás feltétele, hogy a támogatott a felhasználásról számlákkal számoljon el a támogatási szerződésben meghatározott határidőig a Nádudvari Polgármesteri Hivatal Közgazdasági és Pénzügyi Irodának. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a Nádudvar Város Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 4/2017.(III.03.) önkormányzati rendelet soron következő módosításába a támogatás összegét építse be. Határid : azonnal Felel s: Beke Imre polgármester Jakabné Beke Gyöngyi Közgazdasági és Pénzügyi Iroda irodavezet je II.sz. határozati javaslat: Beke Imre polgármester, javasolta a képviselő-testület tagjainak, hogy a II.sz határozati javaslatot melyben Szabó Csaba gyógykezelését 150 eft-tal támogatja az önkormányzat az alábbi határozattal fogadják el: Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete Szabóné Törös Edit (an: Sallai Etelka, szül: Püspökladány, ), 4181 Nádudvar, Ady Endre utca 48. szám alatti lakos részére gyermeke Szabó Csaba (an: Törös Edit, szül: Debrecen, ) gyógykezeléséhez, az ún. Krízis Alap terhére forint vissza nem térítend támogatást nyújt. A támogatás a gyógykezeléshez szükséges utazási költségtérítéshez, gyógyszerek, kiegészítő tápszerek, tisztító, és fertőtlenítő szerek vásárlásához használható fel. A vissza nem térítendő támogatás feltétele, hogy a támogatott a felhasználásról számlákkal számoljon el a támogatási szerződésben meghatározott határidőig a Nádudvari Polgármesteri Hivatal Közgazdasági és Pénzügyi Irodának. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a Nádudvar Város Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 4/2017.(III.03.) önkormányzati rendelet soron következő módosításába a támogatás összegét építse be. Határid : azonnal Felel s: Beke Imre polgármester Jakabné Beke Gyöngyi Közgazdasági és Pénzügyi Iroda irodavezet je Döntéshozatalban résztvevő képviselők száma: 7 fő A képviselő-testület a fenti határozati javaslatot 7 igen szavazattal elfogadta és az alábbi határozatot hozta: 24
25 Nádudvar Városi Önkormányzat Képvisel -testületének 76/2017. (VI.29.) önkormányzati számú határozata: Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete Szabóné Törös Edit (an: Sallai Etelka, szül: Püspökladány, ), 4181 Nádudvar, Ady Endre utca 48. szám alatti lakos részére gyermeke Szabó Csaba (an: Törös Edit, szül: Debrecen, ) gyógykezeléséhez, az ún. Krízis Alap terhére forint vissza nem térítend támogatást nyújt. A támogatás a gyógykezeléshez szükséges utazási költségtérítéshez, gyógyszerek, kiegészítő tápszerek, tisztító, és fertőtlenítő szerek vásárlásához használható fel. A vissza nem térítendő támogatás feltétele, hogy a támogatott a felhasználásról számlákkal számoljon el a támogatási szerződésben meghatározott határidőig a Nádudvari Polgármesteri Hivatal Közgazdasági és Pénzügyi Irodának. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a Nádudvar Város Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 4/2017.(III.03.) önkormányzati rendelet soron következő módosításába a támogatás összegét építse be. Határid : azonnal Felel s: Beke Imre polgármester Jakabné Beke Gyöngyi Közgazdasági és Pénzügyi Iroda irodavezet je 2/a Tárgy: Nádudvar Város Önkormányzata és a MOL Nyrt. között a 1638/11 helyrajzi számú kivett árok megjelölésű ingatlanra vonatkozó közérdekű használati jogot alapító megállapodás elfogadása Előterjesztő: Beke Imre, polgármester Beke Imre polgármester, előterjesztést tett Nádudvar Város Önkormányzata és a MOL Nyrt. között a 1638/11 helyrajzi számú kivett árok megjelölésű ingatlanra vonatkozó közérdekű használati jogot alapító megállapodás elfogadására, melynek irásos anyaga a jegyzőkönyv mellékletét képezi. Dr. Sós Csaba aljegyző, elmondta, hogy a Határ út mellett található egy MOL NU-21 CH kut, amelyik a legjobban kitermelhető jelenleg. Ez a kút a Határ úthoz van közel. Itt található az önkormányzat tulajdonát képező 1638/11 helyrajzi számú kivett árok megjelölésű ingatlan. Az árok lefedéséhez tavaly az önkormányzat hozzájárult. A MOL a kitermelés biztonsága, a kút megközelíthetősége érdekében idén eredetileg megkívánta szerezni az árok tulajdonjogát. Az önkormányzat nem kívánja akadályozni a MOL tevékenységét, cserében a MOL sem teszi lehetetlenné az önkormányzati feladat ellátását. A MOL közérdekű használati jogot kíván bejegyeztetni a tárgybeli ingatlannak arra a részére, amely szükséges nekik ahhoz, hogy zavartalanul megtudják közelíteni közútról a Nu-21 CH kutat. A szükséges vázrajzot saját költségén elkészítette a MOL. Az ingatlan művelési ágát módosítani kell majd, ezért az ingatlan művelési ága a jövőben kivett árok, út ra módosul majd. A Felek megállapodás szerint a művelési ág változás valamint a közérdekű használati jog ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésének valamint az ügyvéd tiszteletdíja mint költség a MOL-t terheli. 25
26 Kalmár Erzsébet képviselő, megkérdezte, hogy kiszámítva ez az érték? mennyi a tarifa, hogyan lett Beke Imre polgármester, a gázkutat üzembe hozták, és rendesen fizetik az adót is. Kovács Lászlóné irodavezető, igen rendes adófizetők. Csendes Ferenc képviselő, a NAGISZ Zrt-t is érinti ez a dolog. Egyébként nevetségesnek tartja ezt az összeget. Nem tárgyalási alap. A többi terület használhatóságát rontja. A megközelítés okafogyott, mert a Kuik tanyánál van földút, oda vezet, igy szerinte onnan is megközelíthető. A MOL által felajánlott árat nem fogadja el. Beke Imre polgármester, javasolta, hogy a II.sz. határozati javaslatot utasítsák el azzal, a MOL által felajánlott árat nem fogadja el a testület. Hatalmazzanak fel a további tárgyalásokat folytassak. Elmondta, hogy két határozati javaslat van, mind a kettőről külön kell szavazni. I.sz. Határozati javaslat Beke Imre polgármester, javasolta, hogy az I.sz. határozati javaslatot az alábbi határozattal fogadják el:. Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CXXXIX. törvény ban biztosított jogkörében eljárva hozzájárul a tulajdonában lévő nádudvari 1638/11 hrsz ú ingatlan művelési ágának kivett árok helyett kivett árok, út művelési ágra történő módosításához, illetve bejegyzéséhez az ingatlan-nyilvántartásba a kérelem Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Hajdúszoboszlói Járási Hivatala Földhivatali Osztályánál történő benyújtásához. Felkéri a Képviselő-testület Beke Imre polgármestert, hogy a képviselő-testület döntéséről írásban tájékoztassa a MOL Nyrt.-t (Kutatás-Termelés MOL, KT Üzleti Támogatás MOL, Engedélyeztetés, Bányamérés és Birtokjog; 5000 Szolnok, Ady Endre u.26.) Határid : július 5. Felel s: Beke Imre polgármester Döntéshozatalban résztvevő képviselők száma: 7 fő A képviselő-testület a fenti határozati javaslatot 7 igen szavazattal elfogadta és az alábbi határozatot hozta: 26
27 Nádudvar Város Önkormányzat Képvisel -testületének 77/2017. (VI.29.) Ök. sz. határozata: Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CXXXIX. törvény ban biztosított jogkörében eljárva hozzájárul a tulajdonában lévő nádudvari 1638/11 hrsz ú ingatlan művelési ágának kivett árok helyett kivett árok, út művelési ágra történő módosításához, illetve bejegyzéséhez az ingatlan-nyilvántartásba a kérelem Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Hajdúszoboszlói Járási Hivatala Földhivatali Osztályánál történő benyújtásához. Felkéri a Képviselő-testület Beke Imre polgármestert, hogy a képviselő-testület döntéséről írásban tájékoztassa a MOL Nyrt.-t (Kutatás-Termelés MOL, KT Üzleti Támogatás MOL, Engedélyeztetés, Bányamérés és Birtokjog; 5000 Szolnok, Ady Endre u.26.) Határid : július 5. Felel s: Beke Imre polgármester II.sz. határozati javaslat: Beke Imre polgármester, javasolta a képviselő-testület tagjainak, hogy a II.sz. határozati javaslatot utasitsák el azzal, hogy a MOL által felajánlott árat nem fogadja el a testület, és tárgyalás után ujra hozzák vissza a képviselő-testület elé megvitatásra fogadják el az alábbi határozattal: Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Önkormányzat tulajdonát képező 1638/11 helyrajzi számú ingatlanra vonatkozóan a MOL Nyrt.-vel a NU-21 CH kút zavartalan üzemeltetésének biztosítása érdekében közérdekű használati jogot alapító megállapodást kötését elutasitja azzal, hogy a MOL által felajánlott árat nem fogadja el a testület, és tárgyalás után ujra hozzák vissza a képviselő-testület elé megvitatásra Felkéri a Képviselő-testület Beke Imre polgármestert, hogy a képviselő-testület döntéséről írásban tájékoztassa a MOL Nyrt.-t. Határidő: azonnal Felelős: Beke Imre polgármester Döntéshozatalban résztvevő képviselők száma: 7 fp A képviselő-testület a fenti határozati javaslatot 7 igen szavazattal elfogadta és az alábbi határozatot hozta: Nádudvar Városi Önkormányzat Képvisel -testületének 78/2017. (VI.29.) Önkormányzati számu határozata: Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Önkormányzat tulajdonát 27
28 képező 1638/11 helyrajzi számú ingatlanra vonatkozóan a MOL Nyrt.-vel a NU-21 CH kút zavartalan üzemeltetésének biztosítása érdekében közérdekű használati jogot alapító megállapodást kötését elutasitja azzal, hogy a MOL által felajánlott árat nem fogadja el a testület, és tárgyalás után ujra hozzák vissza a képviselő-testület elé megvitatásra Felkéri a Képviselő-testület Beke Imre polgármestert, hogy a képviselő-testület döntéséről írásban tájékoztassa a MOL Nyrt.-t. Határid : azonnal Felel s: Beke Imre polgármester Egyebek: Beke Imre, polgármester, tájékoztatta a képviselő-testület tagjait, hogy Fazekas Ferenc felajánlotta a Csillag utcai házat az önkormányzatnak. Felújítást követően a Fazekas emlékházat lehet üzemeltetni. Ezt a házat már műemlékké nyilvánítottuk. Az utókor számára meg lehetne őrizni. Sajnos nem lehet áthelyezni sehova, mert olyan állapotban van, hogy összedőlne. Esetleg pályázati pénzt lehetne rá keresni a felújítására. Ludmanné Papp Ilona képviselő, nagyon szép a telek egy csodás skanzent lehetne oda csinálni, csak működtetni kell. Műemlék,a törvény védi a házat. Beke Imre polgármester, ezt csak tájékoztatásként mondta el, majd vissza fognak erre térni később. 2./ Kalmár Erzsébet képviselő, tájékoztatta a képviselő-testületet, hogy Egerben szerepelt a Nyugdijas Klub Énekkara, és aranytábla minősítést értek el. Érdemes velük foglalkozni. Beke Imre polgármester, gratulálunk nekik. 3./ Vincze András jegyző, tájékoztatta a képviselő-testület, hogy Szabó István, a KITE Zrt tiszteletbeli örökös elnöke, Nádudvar első díszpolgára örök nyugalomra tért, Bucsuztatója julius 05-én de. 11 órakor lesz az Ady Endre Művelődési Központ előtti téren. Beke Imre polgármester, a temetésre a későbbiekben szűk családi körben kerül sor, de mivel sokan el szerettek volna tőle Bucsuzni, ezért úgy gondolták, hogy a végtisztességet igy adják meg neki. Az önkormányzat feladata a helyszín és a parkolás biztosítása. A többit a KITE rendezi. Még holnap lesz egyeztetés velük. Csendes Ferenc képviselő, javasolja, hogy a benzinkútnál lévő parkolót is vegyék igénybe, és onnan be lehet hozni a résztvevőket. 28
29 Czibere Lajos képviselő, megkérdezte, hogy mi lesz a pontos menetrend, mivel a helyi református egyház vezetőjétől is kell engedélyt kérni, ha más Bucsuztat ezen a területen. Beke Imre polgármester, biztos a KITE ezzel kapcsolatban is egyeztetett, nem tudja a pontos menetet, de ez nem temetési Bucsuztató. 4./ Beke Imre polgármester, tájékoztatta a képviselő-testület tagjait, hogy július 16-án ismét megrendezésre kerül a Salárdi Napok, ahová meghívást kaptunk. A kisbusz fog menni, várja a jelentkezőket. 5./ Vincze András jegyző, megköszönte a képviselő-testületnek, hogy a hivatal munkájáról készült beszámolót elfogadta, elismerte az apparátus munkáját. Csapat munka ez. Megköszönte Kalmár Erzsébet képviselő jókívánságait a közelgő köztisztviselők napja alkalmából, valamint a polgármester Úr támogatását is. Beke Imre polgármester, mivel több napirend és hozzászólás nem volt, az ülést 16,00 órakor berekesztette. Kmft. Beke Imre polgármester Vincze András jegyz Korcsmáros Sándor Réz Szilárd jegyz könyv-hitelesít k 29
30 Nádudvar Város Önkormányzatának P o l g á r m e s t e r é t ő l! H-4181 Nádudvar, Fő út 119. sz. Tel: +36/54/ Mobil: +36/30/ bekeimre@nadudvar.hu 34-64/2017. MEGHIVÓ Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőit június 29-én (csütörtök) du: 14,00 órára képviselő-testületi ülésre összehívom. Az ülés helye: Ady Endre Művelődési Központ és Városi Könyvtár (4181. Nádudvar, Ady tér 10. sz. tanácsterem) Napirendi pontok: 1. /Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. beszámolója a nádudvari viziközmű hálózat évi üzemeltetéséről Előterjesztő: Hajdú Gábor vezérigazgató 2./ Beszámoló a Püspökladányi Hivatásos Tüzoltóparancsnokság Működési területének, évi mentő tűzvédelmi helyzetéről. Előterjesztő: Karacs Károly tűzoltóparancsnok 3./Beszámoló a Mezőőrség évi munkájáról Előterjesztő: Szőnyi Zsolt mezőőrség vezetője 4./ Tájékoztató a Nádudvari Polgármesteri Hivatal évi tevékenységéről Előterjesztő: Vincze András jegyző 5./ Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal közszolgálati tisztviselőinek jogviszonyával összefüggő egyes kérdéseiről szóló 7/2012. (III.30.) önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezése és új önkormányzati rendelet alkotása Előterjesztő: Beke Imre polgármester 6./Beszámoló az Ady Endre Művelődési Központ és Városi Könyvtár évi tevékenységéről Előterjesztő: Beke Imre polgármester 7./ Előterjesztés Nádudvar Város Önkormányzata és a Nádudvari Településfejlesztési és Városgazdálkodási Nonprofit Kft. között kötött hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződés felmondására Előterjesztő: Beke Imre polgármester 8./Előterjesztés Nádudvar Város Önkormányzata és Dr. Buzdogány Tímea között egészségügyi alapellátására kötött feladat-ellátási szerződés módosítására Előterjesztő: Beke Imre polgármester
31 Nádudvar Város Önkormányzatának P o l g á r m e s t e r é t ő l! H-4181 Nádudvar, Fő út 119. sz. Tel: +36/54/ Mobil: +36/30/ bekeimre@nadudvar.hu 9./ Előterjesztés a Nádudvar Város Önkormányzat forgalomképtelen törzsvagyonába tartozó 0505/148 hrsz-ú kivett árok megnevezésű ingatlan átminősítésére forgalomképessé és értékesítésére Előterjesztő: Beke Imre polgármester 10./ Előterjesztés az Országos Mentőszolgálat részére helyiség biztosítása esetkocsi napközbeni elhelyezésére Nádudvaron Előterjesztő: Beke Imre polgármester 11./ Előterjesztés a polgármester munkájának elismerésére Előterjesztő: Dr. Danka József ügyrendi bizottság elnöke 12./ Különfélék Megjelenésére feltétlenül számitok! Nádudvar, június 21. Üdvözlettel: Beke Imre sk. polgármester
32
33
34
35
36
37
38
39
40
41
42
43
44
45
46
47
48 Határozati javaslat Nádudvar Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2017. ( ) önkormányzati számú határozata: Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Püspökladány Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Püspökladány Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság évi munkájáról szóló beszámolót elfogadta. A képviselő-testület köszönetét és elismerését fejezi ki a lelkiismeretes, áldozatos munkájukért. Határidő: azonnal Felelős: Beke Imre polgármester Kmft. Beke Imre sk. polgármester Vincze András sk. jegyző
49 Beszámoló a Mez ri Szolgálat 2016 évi munkájáról Nádudvar 2017
50 NÁDUDVAR VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL MEZ RI SZOLGÁLAT Városunk Mezőőri Szolgálata 2016-ban 5 fővel működött. Valamennyien a szükséges iskolai végzettséget megszerezték. A szolgálat tagjai a Belügyminisztérium által megrendezett oktatáson részt vettek illetve mindannyian sikeres Rendészeti vizsgát tettek, amely birtokában kényszerítő eszközt is alkalmazhatnak az intézkedés foganatosítása céljából. A törvény szerint a rendészeti feladatot ellátó személyeket fokozott védelem illeti, a Rendőrség lát el felügyeletet, illetve a továbbképzésekben részt vállal. Az állomány ezen képzésen, valamint az éves továbbképzésen is részt vett. A technikai feltételek, felszerelések a törvényi előírásnak megfelelnek, az előző évivel azonosak. Így az állomány rendelkezik: 5 darab IZS-12 sörétes szolgálati lőfegyverrel 5 darab mobiltelefonnal 1 darab kereső lámpával 1 darab kereső távcsővel 1 darab Suzuki Vitara típusú szolgálati terepjáróval. 5 motorkerékpárral A nádudvari Mezőőri Szolgálat munkarendje a múlt évben bevezetett motoros szolgálat miatt változott. A tavaszi időszaktól (a talajmunkák megkezdésétől) a betakarítási munkák végéig a szolgálat ellátása motorkerékpárral történik. A mezőőrök szolgálati területükön a szántóföldi és kertészeti kultúrákat egyénileg ellenőrzik. A külterületen az utóbbi időszakban több gazdasági célból létesített tanya és telephely is épült, amelyek nem állandóan lakottak, ezek felügyelete többlet munkát ró a szolgálatunkra. A betakarítás végétől gépkocsival történik a szolgálat ellátás, illetve segítség nyújtásra, panaszos helyszínre kiszállításában a nyári időszakban is használjuk. 2
51 2 A Mezőőri Szolgálat 2016-ban az alábbi intézkedéseket hajtotta végre: Szabálysértési eljárást kezdeményezett 11 személy ellen, jellemző volt a falopás, kukoricalopás az előző évekhez hasonlóan a széna-lucernabálák eltulajdonítása. A szolgálat több esetben intézkedett a Rendőrséggel együtt tiltott horgászat miatt. Bűncselekmény elkövetése miatt tetten ért, elfogott, s a rendőrségnek átadott 4 személyt, akik nagy értékre követtek el falopást, ill egy mezőgazdasági telephelyről gázolajlopást. Igazoltatott figyelmeztetést, tett 81 esetben, ezek főleg engedély nélküli tarlózók voltak, még mindig járnak ki a földekre a tulajdonossal történt egyeztetés nélkül. Ezekhez az esetekhez gyakran társul a gazdáktól bejelentés, mi szerint több személyt láttak kerékpáron kukoricát tolni a város irányába. A személyeket igazoltatva azonban megállapítható, hogy a kukorica tarlózásból származik. Ehhez hasonló cselekmény a Csukás kerti temetőből történő gallygyűjtés, ahol az esetek nagy százalékában a Református Egyházközség által kiállított engedély alapján történik a favágás. Területviták rendezése 12 alkalommal történt. Ezen esetek előfordulása évről-évre növekszik. A gazdák gyakran kiszántják a dűlőutakat, a mezsgyéig vetik a kapás növényeiket ezzel kárt okoznak a szomszédnak. A bejelentéseket nagy százalékban a bíróság bevonása nélkül a helyszínen sikerül elintézni. A helytelen vegyszerezési munkák miatti károkozást az elkövető minden esetben betakarításkor rendezte. Rendezvények biztosítását 24 alkalommal látta el szolgálatunk. Kiemelt városi rendezvényeken, valamint a temetőnél. 3
52 3 Együttműködés, segítségnyújtás különböző hatóságokkal, szervekkel: Tűzoltóság: 4 alkalommal, külterületi tüzek helyszínének megközelítéséhez. Vízügy:1 alkalommal. A védelmi berendezéseket, vagyonvédelmi szempontból napi rendszerességgel ellenőriztük. Rend rség: 27 alkalommal. Közös szolgálat, elfogások, segítség nyújtás eljárás lefolytatásához. Hortobágyi Nemzeti Park rszolgálatának 2 alkalommal, védett növények gyűjtése miatt valamint falopási ügyben.. Hivatali segítségnyújtást 10 alkalommal végzett a mezőőrség. Melyek az alábbiak voltak: pénzkísérés, kifizetések biztosítása, családsegítő szolgálatnak, gyámügynek, szabálysértési előadónak segítségnyújtás. A Szociális Szolgáltató Központ munkatársait 3 alkalommal segítettük feladatuk ellátásának biztosításában. Hatósági ügyintézésünk 7 alkalommal volt, amely idézéseken való megjelenés, fegyverengedélyezési eljárás, alkalmassági vizsgálat, továbbképzés. Új jelenség a területünkön a méhészekkel kapcsolatos bejelentések számának növekedése. A szabályok be nem tartása miatt a nádudvari méhészek gyakran kárt szenvednek. A vándorméhészek a bejelentési kötelezettségüknek a terület elfoglalásával kapcsolatban nem vagy csak késve tesznek eleget. A dűlőutak karbantartásával kapcsolatban folyamatos bejelentéseket kapunk, mivel a rossz utak miatt a mezőgazdasági kultúrákban okoznak taposási károkat. 4
53 4 Több panasz érkezett az elmúlt évekhez viszonyítva az állati tetemek külterületen történő elhelyezésével kapcsolatban. Ezekhez az esetekben kiszállva a tetemeket átvizsgáljuk azokból az egyedi azonosítót (fülszám, tetoválás, chipet) minden esetben eltávolították a kidobás előtt. Érdemes lenne a gazdálkodókat a állati tetemek megsemmisítésével kapcsolatban felvilágosítani. Utoljára a kóbor ebekkel kapcsolatos károkozás miatti intézkedéseink számának megszaporodásáról szólnék. Mind a külterületen mind a belterületen kaptunk értesítést kóbor ebek által okozott kárról. Az ebek azonosítóval nem rendelkeznek tulajdonosuk nem felkutatható. Az ebek befogására engedéllyel nem rendelkezünk az intézkedést átadjuk az illetékes hatóságnak. Egy esetben a testi épség veszélyeztetése miatt a kutya kilövését elvégeztük a rendőrség felügyeletével. Tisztelettel: Szőnyi Zsolt szolgálatvezető Nádudvar,
54 Határozati javaslat Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testületének /2017. (.) Önkormányzati számú határozata: Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Mezőőri Szolgálat évi munkájáról készült beszámolót megtárgyalta és azt tudomásul vette. Köszönetét és elismerését fejezi ki a mezőőrség minden tagjának a lelkiismeretes, áldozatos munkájukét. Egyben felkéri a szolgálat vezetőjét, hogy a mezőőrség tagjait tájékoztassa a testületi döntésről. Határidő: azonnal Felelős: Beke Imre polgármester Szőnyi Zsolt szolgálatvezető Kmft. Beke Imre sk. polgármester Vincze András sk. jegyző
55 Nádudvar Város Önkormányzat Jegyz jét l Nádudvar, Fő út 119. Tel.: 54/ Fax: 54/ , jegyzo@nadudvar.hu Iktató szám: 34-75/2017. EL TERJESZTÉS Nádudvar Város Önkormányzat Képvisel -testülete június 29-i ülésére Tárgy: Beszámoló a Nádudvari Polgármesteri Hivatal évi munkájáról El terjeszt : Vincze András jegyz Készítette: Vincze András jegyz Jakabné Beke Gyöngyi irodavezet Kovács Lászlóné irodavezet Tárgyalja: Ügyrendi, Jogi, Igazgatási Bizottság Törvényességi ellen rzést végezte: A döntéshez nyílt/zárt, egyszerű/min sített többség szükséges. 1
56 Nádudvar Város Önkormányzat Jegyz jét l Nádudvar, Fő út 119. Tel.: 54/ Fax: 54/ , jegyzo@nadudvar.hu Iktató szám:34-75/2017. EL TERJESZTÉS Nádudvar Város Önkormányzat Képvisel -testülete június 29-i ülésére Tárgy: Beszámoló a Nádudvari Polgármesteri Hivatal évi munkájáról Tisztelt Képvisel -testület! Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény (továbbiakban: Mötv.) 84. -a kimondja, hogy a helyi önkormányzat képviselőtestülete az önkormányzat működésével, valamint a polgármester vagy a jegyző feladat- és hatáskörébe tartozó ügyek döntésre való előkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátására polgármesteri hivatalt vagy közös önkormányzati hivatalt hoz létre. A hivatal közreműködik az önkormányzatok egymás közötti, valamint az állami szervekkel történő együttműködésének összehangolásában. Az Mötv. alapján Nádudvaron a polgármesteri hivatal látja el a fent hivatkozott jogszabályhelyben meghatározott feladatokat. Az Mötv. 81. (3) f) pontja alapján a jegyző beszámol a Képviselő-testületnek a hivatal tevékenységéről. A hivatal személyi és tárgyi feltételei A hivatal létszámát évben 28 fő köztisztviselő és a munka törvénykönyv hatálya alá tartozó munkavállaló 11 fő, november 1-től 12 fő alkotta. A korábban kialakult struktúra szinte változatlan formában működik tovább. Hangsúlyozni szükséges, hogy a 28 fős köztisztviselői létszámmal nagyon feszített munkatempóval és csak úgy tarthatóak a határidők, hogy egyéb foglalkoztatás keretében nyújtunk segítséget ügyintézőinknek egyes feladatok ellátásához. Az Mötv. kimondja, hogy a hivatal jegyzője, köteles biztosítani az ügyfélfogadást, illetve a testületi üléseken való részvételt. E rendelkezés maradéktalanul érvényesül. Munkánk tárgyi feltételei alapvetően adottak. A hivatal ellátja a képviselő-testület, bizottságok és a nemzetiségi önkormányzat döntéseinek előkészítésével, végrehajtásuk szervezésével kapcsolatos feladatokat. A hivatal a testületi ülések előkészítésével, a döntések végrehajtásának szervezésével kapcsolatos feladatokon túl tevékenyen részt vesz az önkormányzatok különböző rendezvényeinek, ünnepségek szervezésében, lebonyolításában is. 2
57 Államigazgatási hatósági feladatok ellátása Az Mötv. 84. (1) bekezdése alapján a hivatal látja el a polgármester, illetve a jegyző feladat- és hatáskörébe tartozó ügyek döntésre való előkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatokat is. Az államigazgatási ügyek intézése iktatása helyben történik. Az iktatás elektronikus úton történik ún. tanúsított iktatóprogram felhasználásával. Az iktatott iratokról készült kimutatás a Jegyzői iroda beszámolójában látható. A beszámolóban arra törekedtünk, hogy a legjellemzőbben előforduló feladatokról és ügyirat forgalomról adjunk számot, mivel az önkormányzati és jegyzői hatáskörbe tartózó összes feladatra vonatkozóan nehéz lenne a teljességre vonatkozó kimutatás. Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy a hivatal évi munkájáról szóló beszámolót megvitatás után elfogadni szíveskedjenek. Nádudvar, június 19. Tisztelettel: Vincze András sk. jegyz Határozati javaslat: Nádudvar Város Önkormányzat Képvisel -testületének /2017. (..) Ök.sz. határozata: Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Nádudvari Polgármesteri Hivatal évi munkájáról készült beszámolót megtárgyalta és elfogadja. Határid : Felel s: azonnal Vincze András jegyz 3
58 Beszámoló a Nádudvari Polgármesteri Hivatal évi munkájáról Bevezet gondolatok Az erős, de az indokoltnál nem nagyobb, a változásokhoz gyorsan és rugalmasan alkalmazkodni képes - a nemzeti érdekeket előtérbe helyező - állam olyan közszolgálatra alapozható, amely élvezi a társadalom megbecsülését, hatékony és költségtakarékos, demokratikus, pártsemleges, törvényesen működik, tagjai korszerű szakmai ismeretekkel rendelkeznek, Magyarország érdekeit és a közjót pártatlanul és hazaszeretettel szolgálják. Célunk ezért, hogy előmozdítsuk az értékelvű közszolgálati tisztviselői hivatás megteremtését, s kiszámítható életpályát nyújtsunk, amelynek szabályai segítik a tisztviselőket a hivatalukhoz méltó, kötelességtudatos magatartás tanúsításában." (A évi CXCIX. törvény preambuluma) A közszolgálati tisztviselőkről szóló évi CXCIX. törvény preambulumának szellemében kívánok számot adni a Nádudvari Polgármesteri Hivatal évi munkájáról. I. A hivatal emberi er forrás szervezete A Polgármesteri Hivatal létszámát minden évben a Képviselő-testület a költségvetésében határozza meg. A hivatalt a polgármester irányításával a jegyző vezeti. A hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatát a Képviselő-testület február 12.-i ülésén 14/2014. (II.12.) Ök. sz. határozatával fogadta el. A Szervezeti és Működési Szabályzat 2015-ben az időközben bekövetkezett szervezeti változások átvezetése miatt módosításra került. A hivatali szervezet három irodával végezte szakmai munkáját. Az irodák élükön irodavezetőkkel, irodán belüli csoport bontásban, a következőképpen alakult a létszám az elmúlt évben: Vezető beosztású köztisztviselő: 1 fő jegyző 1 fő aljegyző 2 fő irodavezető 4
59 A közszolgálati jogviszonyban állók összetétele életkor szerint január 1-jén Kormányzati szolgálati/ Életkor közszolgálati jogviszonyban állók száma Összesen (fő) Nő Férfi Összesen: 22 6 Mindösszesen: 28 A közszolgálati jogviszonyban állók megoszlása végzettség és nem szerint Nők Férfiak Összesen Iskolai Nők Férfiak végzettség Száma % Száma % Száma % aránya (%) Szakközépiskola % 0% Gimnázium % 0% Főiskola % 25% Egyetem % 75% Összesen
60 Az engedélyezett köztisztviselői létszám és évben 28 fő volt. Az Mt. hatálya alá tartozó létszám 11 fő, mely november 1.-től 1 fővel nőtt. A végzettség szerinti megoszlást tekintve, a köztisztviselők képesítési előírásairól szóló jogszabálynak megfelelően a szakképzett és a felsőfokú végzettségű köztisztviselők száma meghatározó jelentőségű. Természetesen nem tekinthetünk el attól a ténytől sem, hogy a köztisztviselők számára előírt képesítési követelmény szerint valamennyi felső-, és középfokú végzettségű köztisztviselőnek a meglévő képzettsége mellett kötelező érvénnyel közigazgatási alap, illetőleg közigazgatási szakvizsgát kell tennie. Továbbá bizonyos szakterületeken a szakmai szakvizsgák megléte is követelmény. Jogszabályi kötelezettség, hogy minden évben el kell készíteni az adott évre szóló hivatali képzési tervet. A továbbképzési terv a köztisztviselők egyénre szabott képzési tervéből áll össze. 4 éves ciklusban, az adott köztisztviselő végzettségének, beosztásának megfelelően kreditpontokat kell megszerezni, mely minden köztisztviselő számára kötelező. Az egyénre szabott képzési tervek alapja a köztisztviselők teljesítményértékelése. A munkakörre és kompetenciára épülő teljesítmény követelmények értékelése irányt mutathat, hogy az adott dolgozónak mely területen lehet növelni a feladatai ellátásának színvonalát, és milyen továbbképzés javasolt neki. Tárgyi feltételek A Nádudvari Polgármesteri Hivatalban a munkavégzés tárgyi feltételei biztosítottak. A Hivatal informatikai ellátottsága megfelelő, minden munkatárs rendelkezik a munkája elvégzéséhez szükséges IT eszközökkel. Az internet minden ügyintéző részére elérhető. A Hivatalban a mindennapi munkavégzés az adott területre kifejlesztett számítógépes programok segítségével történik. A hardver felől nézve a gépek állapota megfelelő. A Hivatal jelenlegi szoftver és hardver állományát, illetve a pénzügyi lehetőségeket figyelembe véve az eszközök folyamatos cseréje indokolt. A speciális feladatokra használt szoftverek egy része központilag fejlesztett program, amelyek jellemzően a Hivatal és az államigazgatási szervek közti adatkapcsolatot valósítanak meg, és üzemeletetése az államigazgatási szerv és a Hivatal együttes feladata. A szoftverek másik része, melyek az önkormányzati vagy hatósági feladatok ellátásához nyújtanak támogatást, és a Hivatal üzemelteti azokat. Az informatikai ellátottság részleteit a jegyzői iroda feladatainál találhatjuk. 6
61 I. Jegyz i Iroda Az Iroda feladatait a jegyző vezetésével, irányításával látja el. Az Iroda főbb feladatait a Nádudvari Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata határozza meg. A jegyző egyik kiemelt feladata a megfelelő kontroll rendszer működtetése, azért hogy a szervezet a tevékenységét szabályos és hatékony módon folytassa, biztosítva a vezetés politikájának érvényesülését, a vagyon védelmét, a nyilvántartások teljességét és pontosságát, és mindezekről pontos, időbeni információkat nyújtson a vezetés számára. Ennek érvényesülésére lehetőség szerint, hetente-kéthetente vezetői értekezleten kerültek megbeszélésre az aktuális feladatok és az elvégzett munkák. Az Iroda feladata sokrétű. Gondoskodni kell a testületi és társulási ülések megszervezéséről, az előterjesztések elkészítéséről és elkészíttetéséről (a többi iroda bevonásával). A testületi ülések jegyzőkönyveinek készítése, a Nádudvari Roma Nemzetiségi Önkormányzat jegyzőkönyveinek elkészítéséhez szakmai segítséget nyújtunk. sőt az ülések helyszíne a Polgármesteri Hivatal, igy ezeken az üléseken a jegyző és az aljegyző is részt vett és ezen ülések jegyzőkönyveit a hivatal által biztosított jegyzőkönyvezető készíti elő. Az Iroda látja el a Képviselő-testület bizottságai üléséinek előkészítésével, a jegyzőkönyvek készítésével kapcsolatos teendőket. Nádudvar Város közigazgatási területén a területi ellátási kötelezettséggel érintett házi orvosi és fogorvosi szolgálatok finanszírozásához szükséges lakosságszám megoszlásának igazolása, az ezzel kapcsolatos feladatok ellátása is az iroda feladata. Ezenkívül az iskola és ifjúság-egészségügyi orvosi ellátás valamint a területi védőnői szolgálat összesített finanszírozásához szükséges feladatokat is az Iroda végzi. A rendeletek kihirdetése, a Nemzeti Jogtárba (továbbiakban: NJT) történő rögzítése is az Iroda feladata. Akárcsak a médiumok készítése, tartalmának folyamatos frissítése. A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal elektronikusan( en) és az NJT-n keresztül kér adatokat illetve küld leveleket és szakmai tájékoztatókat az önkormányzatnak, Polgármesteri Hivatalnak. Az NJT-én és az en érkezett levelek továbbítása az érintetteknek. Az Iroda dolgozza ki az egészségügyi alapellátás, önkormányzati forrású fejlesztések, szolgáltatások és feladat ellátás szerződéses hátterét vagy közreműködik abban. A többi szervezeti egység, intézmény munkáját szükség esetén jogszabály értelmezéssel, konkrét intézkedések kidolgozásával segíti. A Hivatal munkatársai az önkormányzati és az intézményi beszerzések, közbeszerzések folyamatának végig vitelében a Beszerzési Munkacsoport és a Bíráló Bizottság tagjaiként jelentős szerepet játszanak. E tevékenység során 7
62 a Nádudvari Településfejlesztési és Városgazdálkodási Nonprofit Kft. és a közbeszerzési tanácsadó munkatársaival folyamatos az egyeztetés ban többletfeladatként jelentkezett a jegyzői iroda számára az országos népszavazás helyi előkészítése, megszervezése s végül közmegelégedésre történő lebonyolítása. Nádudvar Város Önkormányzata a Nádudvari Szociális Intézményfenntartó Társulásban, mint gesztor önkormányzat is lát el feladatokat. Ezen feladatok jelentős része szintén a Jegyzői Irodához és a Közgazdasági és Pénzügyi Irodához tartozik, amelyek a napi munkájuk mellett az ún. munkaszervezeti feladatokat is ellátják. A létszám a jelenlegi feladatok ellátására az Irodán is csak úgy megfelelő, hogy a Kttv.-s, Mt.-s foglalkoztatási formákon kívül más foglalkoztatási formákat is igénybe veszünk a létszám helyzet rendezéséhez. A képvisel -testületi ülések jellemz adatai Testületi ülések száma Hozott határozatok száma Megalkotott rendeletek száma Bizottsági ülések száma Hozott határozatok száma Nádudvari Szociális Intézményfenntartó Társulás társulási tanács ülés: Társulási ülések száma Hozott határozatok száma Nádudvar Város Önkormányzata és a közigazgatási területén létrejött nemzetiségi önkormányzat között létrejött megállapodás alapján a Polgármesteri Hivatal látja el a nemzetiségi önkormányzat működésével kapcsolatos feladatokat is. 8
63 Nádudvari Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képvisel Testülete Ülések száma 7 7 Hozott határozatok száma A hivatal a testületi ülések előkészítésével, a döntések végrehajtásának szervezésével kapcsolatos feladatokon túl tevékenyen részt vesz az önkormányzatok különböző rendezvényeinek, ünnepségek szervezésében, lebonyolításában is. Ezeken túl a Polgármesteri Hivatal és az intézmények részére a rendszergazda nyújt informatikai szolgáltatásokat. A jelenlegi számítógépes állomány már olyan nagyságú, amelynek a támogatása egy ember számára megterhelő feladat. A Hivatal ügyfélszolgálati munkatársainak / 2 fő/ feladataik ellátása révén jelentős befolyásuk van a Polgármesteri Hivatalról a nádudvari lakosokban kialakult pozitív közképről. A Hivatal állományába tartozó két kézbesítő jelentős kézbesítési költség megtakarítást eredményez azzal, hogy nagy helyismerettel rendelkeznek és ismerik azt az ügyfélkört, akinek kézbesíteniük kell a küldeményeket. Iktatás, irattározás Jogszabályi háttér: a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló évi LXVI. törvény a közfeladatot ellátó szervek iratkezelésének általános követelményeiről szóló 335/2005. (XII. 29.) Korm. rendelet az önkormányzati hivatalok egységes irattári tervének kiadásáról szóló 78/2012. (XII. 28.) BM rendelet közfeladatot ellátó szerveknél alkalmazható iratkezelési szoftverekkel szemben támasztott követelményekről szóló 24/2006. (IV. 29.) BM IHM NKÖM együttes rendelet Iktatott ügyiratforgalom: 9
64 Összes iktatott irat száma: Összes f számra iktatott irat száma: Összes alszámra iktatott irat száma: Összes határozat száma: Összes végzés száma: évben az iktató tevékenysége belső ellenőrzés keretében vizsgálva volt a megállapításokról illetve a megtett intézkedésről a képviselő-testület tájékoztatva lett a belső ellenőrzésekről készült előterjesztésben. Mint több szakrendszerben, a bevezetésre kerülő ASP miatt ezen a területen is átalakításra kerül a munkamenet folyamata. Kommunikációs feladatok ( ) Nádudvari Hírek: A városi közéleti havilap 1996 júniusától szolgálja a lakosságtájékoztatását a település, azon belül is az önkormányzat legfontosabb híreiről, feladatairól. Jelenleg példányszámban kerül kinyomtatásra, amely éppen fedezi az előfizetői, az árus és a tiszteletpéldányok számát. Az újság eredendően 8 fekete-fehér oldalon jelenik meg, a borítókon (első, hátsó) zöld kísérőszínnel. Azonban a növekvő információmennyiség okán ritkán tartható a 8 oldalas terjedelem, ezért gyakorta 10, sőt nagyobb rendezvények, események pl.: Pásztornap, városnap, iskolai tablók esetén 12 (8+ 4 színes) oldalas újságot kell kiadnunk, gondos és takarékos szerkesztés mellett is. Ez nyilvánvalóan plusz kiadásokkal jár. A költségek kompenzálására 2013 márciusától hirdetési lehetőséget biztosítunk. A hirdetések megjelenésének engedélyezése az alapító részéről jó döntésnek bizonyult. A lap készítése egy teljes évre előre, napra pontosan meghatározott ütemterv szerint történik. Az aktualitás érdekében szűkre szabott időintervallumú munkafázisokkal dolgozunk. A lapzárta mindig tárgyhónap elseje, a szerkesztésre egy hét áll rendelkezésre, két-három nap a nyomda előkészítési munkálatokra (tördelés, kefelenyomat áttekintése), majd a nyomtatásra kért teljes munkanap áll rendelkezésre. Ezután a nyomdából a postára szállítjuk 10
65 a lapot, amely a hónap közepén kerül terjesztésre. A magas postai költségek miatt érdemes lenne ezen változtatni. A lap előfizetői példányszáma 2015-ben és 2016-ban az előző évekhez hasonlóan folyamatos növekedést mutatott Mára elértük azt a számot, aminek megtartása is derekas feladat. Bízunk benne, ez a pontos és hiteles tájékoztatásunknak is betudható. Ezt támasztja alá, hogy a lap 2015-ben megkapta a város Pro Urbe emlékérmét. Városi honlap: 2011-től a internetes oldal jelentős tartalmi változáson ment át, nem is annyira a külsőségekben, mint inkább naprakészségében használhatóságában. A honlapon igyekszünk minden lényeges információt megosztani, a törvényi előírások maximálisan megfelelve, naprakészen tartani azt ben a dizájn megújult, modernebb s fiatalosabb lett. Nádudvar város hivatalos Facebook oldala: Habár a városnak saját televíziója nincsen, mivel az jelentős költségeket róna az önkormányzatra, de a kommunikáció adta lehetőségeket igyekszünk kihasználni. Nádudvar város hivatalos Facebook oldalán teszünk közzé közérdekű információkat, ahol rendszerint több százan, de nem ritkán ezres nagyságrendben is megtekintették az érdeklődők a helyi közéletet bemutató videókat. Polgármesteri Tájékoztató A település minden háztartásába eljuttatandó (jellemzően) egyoldalas kiadvány az aktuális, közérdekű témákról ír közérthető stílusban. Megjelenési periodisztikája a mondanivalók gyakoriságától függő, jellemzően havonta egyszeri. A lakosság fontos tájékozódási forrása. Informatika Informatikai háttér A Polgármesteri Hivatal és Intézményei az alábbi számítógépes háttérrel bírnak (darabszám): Hivatal összesen 45 Iskola 8 Óvodák 12 SzSzK 10 AEMK 10 Tanácsadó 4 Egyéb notebook, PC 10 11
66 Mindösszesen 99 A Hivatal összesen a Polgármesteri Hivatal épületében dolgozók által használt és az egyéb kiszolgáló gépek (szerver) darabszáma. Az Iskola mennyisége csak az Önkormányzat fennhatósága alá eső igazgatói, titkársági és gazdasági irodában használt számítógépek számát mutatja. Az Óvodák, az SzSzK (benne a Gyermekjólét), a Művelődési Központ, a Tanácsadó gépei az ott dolgozók által használtak, az Egyéb notebook, PC pedig a képviselői és egyéb számítógépek darabszámát tükrözi. Nyomtató, fénymásoló eszközök száma: Hivatal összesen 20 Iskola 6 Óvodák 5 SzSzK 2 AEMK 2 Tanácsadó 1 Mindösszesen 37 12
67 A nyomtatók számát a Hivatal összesen sorban szintén a Polgármesteri Hivatal épületében dolgozók által használt nyomatkészítők, fénymásolók adják. Ennek - még mindig nagy mennyisége legfőképpen az ügyfélforgalmat bonyolító dolgozók eszközeiből adódik, akik a gyors ügyfelezés érdekében a sürgős kis mennyiségű nyomatokat készítik el, továbbá vezetői szinten mindenkinek saját kis teljesítményű nyomtatója van. Az épületben lévő három nagy teljesítményű fénymásoló/nyomtató összesen havi átlagban nyomatot készít el. Felhasználói szoftverek száma: Hivatal összesen 16 Iskola 2 Pedagógiai Szakszolgálat 1 Óvodák 2 SzSzK 2 AEMK 1 Tanácsadó 1 Mindösszesen 25 Ezek a szoftverek csak a megvásárolt, átalánnyal vagy eseti megbízással karbantartott programok, melyet nagyrészt egyedi gépeken használnak a felhasználók, továbbá hálózatos alkalmazások is vannak, amelyeket egyszerre több felhasználó is tud használni (iktatás, pénzügyi (Saldo) program, adó program, ). Ezen felül több, webes felületű hozzáféréssel rendelkezünk, melyek a napi munka jelentős részét képezik. Következő év januárjától gyökeres változás lesz a Hivatal által használatos programokkal kapcsolatban. Kötelezően bevezetésre kerül az ún. ASP (Application Service Providing, alkalmazás-szolgáltatás), ami nem más, mint egy technológiai modell, rendszer, melynek lényege, hogy a felhasználók 13
68 távoli szolgáltató központtól, interneten keresztül vehetik igénybe a tevékenységükhöz szükséges alkalmazásokat. A helyi önkormányzatok feladatellátását támogató rendszer tartalmazza az önkormányzati gazdálkodást, az ingatlanvagyon-nyilvántartást, a helyi adóztatást, az ipari és kereskedelmi feladatokat, az iratkezelést támogató integrált szakrendszereket, a szakrendszeri szolgáltatásokat összefogó és azok menedzsmentjét biztosító keretrendszert, valamint az ügyfélszolgálati és csatlakoztatási koordinációs feladatokat támogató rendszereket. Ezek együtt biztosítják az elektronikus ügyintézéshez szükséges technológiákat. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően a jövőben az ügyintézők könnyebben tehetnek eleget az adatszolgáltatási kötelezettségeiknek, továbbá hozzáférhetnek a központi nyilvántartások adataihoz is. A szakrendszerek integrációjával megszüntethetők az ügyviteli és az adminisztrációs párhuzamosságok, csökkenthetők az eljárási költségek, lerövidülhet az ügyintézési idő. Az ASP bevezetése nálunk is nagy terhet ró minden egyes, ebben részt vevő munkatársra, hiszen az eddig használt adatokat migrálni, azaz be kell építeni az új szakrendszerekbe. A Magyar Államkincstár végzi az egyes szakrendszerek fejlesztését, továbbá gondoskodik a csatlakoztatásról. A NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. biztosítja a rendszer működéséhez szükséges központi infrastruktúrát és látja el annak üzemeltetési feladatait, fokozatosan csatlakoztatja az önkormányzati hivatalokat a Nemzeti Távközlési Gerinchálózathoz. Természetesen a jelenleg működő szerverek és munkaállomások továbbra is használatban lesznek. Pályázat útján kapunk öt munkaállomást, egy nagy teljesítményű nyomtatót, de ezek mellé legalább ilyen mennyiségű munkaállomást kell beszereznünk saját forrásból, hogy megbízhatóan használhassuk az új rendszereket. Szoftverek A használatos szoftvereket, programokat három nagy csoportba osztjuk: - operációs rendszerek - vásárolt felhasználói rendszerek - ingyenes programok Az operációs rendszerek elengedhetetlenek a számítógép működéséhez, minden géphez meg kell vásárolni, feltelepíteni. Ezek teljes mértékben Microsoft Windows termékek. Egy része Windows XP (amihez 2014 áprilisában megszűnt a támogatás), ezek folyamatos rendszercseréjével 14
69 biztosítjuk a biztonságos működét, másik része pedig a már bevált Windows 7 vagy a Windows 10. A vásárolt felhasználói programok további két részre bonthatók: - irodai programcsomagok - készíttetett programok Az irodai programcsomagok elengedhetetlenek a mindennapi számítógép használathoz, hiszen a szövegszerkesztőket, táblázatkezelő rendszereket már minden munkafolyamat során használni kell. Ezek túlnyomó része szintén Microsoft termék, mivel a kompatibilitás és a használat ismertsége ezt követeli meg. Ezeket is fejlesztenünk kell az ASP csatlakozás miatt, az Office 2010 előtti szoftvereket le kell cserélnünk. Az MS termékek mellett elhanyagolható mennyiségű a szabadszoftveres szövegszerkesztők, melyek ingyenesek, de nem igazán elterjedtek. A fent említett operációs rendszer és egy irodai csomag együttes ára megközelíti egy számítógép árát, úgyhogy a beszerzés folyamán ezt is figyelembe kell vennünk. A felhasználói programok másik csoportjába tartoznak a mindennapi, szakmai munkát segítő programok (iktatás, gyermekvédelmi, lakhatási támogatás kezelése, ezek országos adatbázisa (PTR), adós program, számlázó program,...). Ezeket a Hivatal már megvásárolta, esetleges fejlesztésük, bővítésük eseti megbízás szerint mennek, épp úgy, mint az éves frissítési költségek. A harmadik csoportba tartoznak az ingyenesen, akár otthon is szabadon letölthető programok, melyek szintén a mindennapos munkát segítik (Adobe Reader, Total Commander, böngészők, ) Ezeket igény szerint telepítjük a számítógépekre. Hálózati infrastruktúra A munkaállomások mindegyike hálózatba kötött, szükség szerint elérik egymás adatait (szigorúan ellenőrizve!). Két, egymással összekötött rack szekrény van (egyik az emeleten, másik a földszinten), amelybe az aktív hálózati eszközöket helyezték el, ezeken kapcsolódnak egymáshoz a gépek, továbbá ezeken jutnak ki az internetre. A sávszélesség sajnos nem megfelelő, a közeljövőben fejleszti a Telekom a rendszerüket (a város nagy részén már használható), akkor már nálunk is elérhető lesz a gyors internet. Ugyanilyen formában érik el a központi nyomtatókat is, amelyek közül egy a földszinten van, a másik az emeleten. A felhasználók dokumentumai biztonságának érdekében a nyomtatók személyes fiókokkal rendelkeznek, amelybe a nyomtatónál tudnak belépni és lehívni a nyomtatásra váró dokumentumokat. Azokon az ügyfélfogadási helyeken, ahol gyors és egy-két lapos nyomtatás a szükséges, továbbá az ügyfél jelenléte megköveteli (gyermekvédelem, lakástámogatás, birtok-védelem, ), ezen felül vezetői, irodavezetői szinten egyedi nyomtatókat is használunk, leginkább csak kiegészítőként. Költségigénye ezeknek kicsi, mivel utángyártott tonereket igényelnek. 15
70 A mindennapos használat hátterében rejtőzik az adatok irányított, központosított mentése, amelyet két, egymástól független, úgynevezett NASra archiválunk. Ez egy olyan háttértár, amelyet minden munkaállomás lát, de a felhasználó nem tudja használni, elérni (kivéve engedéllyel), csak az archiváló program, így az adatok biztonságosan tárolódnak. A mentések naponta készülnek, a felhasználótól függetlenül, a háttérben. Kapcsolattartás Az Önkormányzat saját domainnel allátott levelezéssel rendelkezik, melyen a munkatársak egymással és a hivatalos szervekkel tartják a kapcsolatot. A név@nadudvar.hu címmel rendelkezők (mintegy 50 cím) levelezőprogramjait az Önkormányzat informatikusa állít be. Informatikai biztonság Az Önkormányzat működésében fontos a biztonsági alapdokumentumok (informatikai szabályzat, katasztrófaterv, adatvédelmi szabályzat, belső ellenőrzési szabályzat stb.) megléte és ezek naprakészen tartása, illetve a biztonsági követelmények meghatározása és azok betartatása. A Hivatalban a fenti célt az alábbi dokumentumok szolgálják: - Informatikai Szabályzat - Adatvédelmi Szabályzat - Ellenőrzési Szabályzat - Közérdekű adatok megismerése - Informatikai Stratégia - Katasztrófavédelmi Szabályzat Az állami és önkormányzati szervek elektronikus információbiztonságáról szóló évi L. törvény és a hozzá kapcsolódó 77/2013. (XII. 19.) NFM végrehajtási rendelet új kötelezettségeket és feladatokat ró az önkormányzatokra, illetve vezetőikre információbiztonság terén. A törvény értelmében az önkormányzatoknak is biztosítaniuk kell az elektronikus információs rendszerek által kezelt adatok bizalmasságát, sértetlenségét és rendelkezésre állását, valamint az információs rendszerek sértetlenségének és rendelkezésre állásának kockázatokkal arányos védelmét. A törvényi hátteret kielégítve továbbra is kapcsolatban állunk egy külsős céggel, amely elvégzi a szükséges besorolást, ellenőrzést, felülvizsgálatot. A kapcsolattartásunk folyamatos, naprakész. Informatikai humán er forrás Nádudvar Város Önkormányzata egy fő főállású informatikussal rendelkezik, aki a Hivatal és Intézményei számítógép parkját felügyeli, karbantartja, úgy hardver, mint szoftver téren. Eddig a közmunka program keretében egy fő középfokú informatikai végzettségű munkatárs segítette az informatikus 16
71 munkáját, de ez a hely most betöltetlen, keressük a megfelelő munkatársat. Az informatikus feladatai többek között: - Általános rendszergazda feladatok (karbantartás, programok felügyelete, ) - Hardveres feladatok (szerelés, karbantartás, ) - Szoftveres feladatok (telepítés, törlés, módosítás, ) - Hálózati feladatok (kiépítés, bővítés, ) - Levelezés biztosítása (Levelező rendszer, címek felügyelete, ) - Biztonsági feladatok (adatmentések, visszatöltések, ) - Tájékoztatási feladatok (felső vezetők részére beszámolók készítése, ) - Adminisztrációs feladatok (rendszernaplózás, dokumentációk készítése, ) - Informatikai biztonsági teendők, kapcsolattartás - ASP rendszer kialakítása, kapcsolattartás - Riasztórendszer felügyelete, kapcsolattartás - Tűzjelző rendszer felügyelete, kapcsolattartás - Egyes karbantartási feladatok felügyelete, kapcsolattartás - Katasztrófavédelmi referensi feladatok - Minden, amivel a Jegyző megbízza (a fenti felsoroláson kívül) Munkaügyi, Hatósági és Igazgatási Iroda A Munkaügyi, Hatósági és Igazgatási Irodának négy részterület tartozik a feladatkörébe:. 1. Humánerő gazdálkodási feladatok 2. Építéshatósági, műszaki, vízgazdálkodási, környezetvédelmi, közterületfelügyeleti hatósági feladatok 3. Helyi adókra vonatkozó adóhatósági feladatok 4. Igazgatási, szociális feladatok A négy terület feladatainak az ellátását 1 fő irodavezető irányításával, 12 fő köztisztviselő, 2 fő munka törvénykönyv szerint foglalkoztatott dolgozó látja el. A személyi állomány szakmai képzettsége megfelelő, a köztisztviselői törvény által előirt képesítéssel rendelkeznek az ügyintézők. A felsőfokú végzettségű köztisztviselők száma 9 fő és közigazgatási szakvizsgával rendelkeznek. A 4 fő középiskolai végzettségű köztisztviselő megfelelő szakirányú szakképzettséggel rendelkezik és közigazgatási alapvizsgát tettek. Az éves továbbképzések alkalmával a jogszabályi változások követése megoldott, a napi munkavégzés során minden esetben ezek alkalmazásra kerülnek. A Polgármesteri Hivatalban a költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzésről szóló 370/2011. (XII.31.) Korm. rendeletnek megfelelően működik a belső kontrollrendszer. Ennek keretében az 17
72 irodavezető feladata a FEUVE ( Folyamatba épített előzetes utólagos vezetői ellenőrzés), melynek során a mindennapi munkavégzéshez kapcsolódó hibák megelőzése és kiszűrése a cél. Az iroda feladatainak szakmai ellenőrzését a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal látja el. A közfoglalkoztatás megfelelő hatékonyságú működését a Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztálya, valamint a Belügyminisztérium és évben összesen 10 alkalommal vizsgálta. Egyetlen esetben sem találtak hiányosságot, segítő szándékú észrevételeiket minden esetben beépítettük a munkavégzés folyamatába. A jegyző gyermekvédelmi feladataival kapcsolatos tevékenységet a Kormányhivatal Gyámügyi és Igazságügyi Főosztálya ban vizsgálta. A vizsgálat során a jogszabályi hivatkozások pontosítására, nyomtatványok adatainak kibővítésére, adminisztratív jellegű ésszerűsítésekre tettek javaslatot, melyet teljes egészében megvalósítottunk. Ebben az évben került ellenőrzésre a közszolgálati tisztviselők foglalkoztatásával kapcsolatban az illetmény megállapítás gyakorlata, a rendkívüli munkaidő elrendelésének szabálya, egyéb juttatások megállapításának gyakorlata, valamint a szabadság megállapításának és kiadásának rendje. A Kormányhivatal jelentésében csak a köztisztviselők szabadságának kiadásával kapcsolatban tettek észrevételt. Ennek oka, hogy a nem megoldott helyettesítések miatt, a dolgozók a tárgyévben nem minden esetben tudják a szabadságukat letölteni, ezért törekedni kell arra, hogy ez a tárgyévben megoldott legyen. Részleteiben a négy csoport által végzett feladatok, évben jellemzően az alábbiak: - Humáner gazdálkodási feladatok ellátása A humánerő gazdálkodási feladatok ellátását 2 fő köztisztviselő és 2 fő munka törvénykönyv szerinti munkavállaló látja el. A beszámolási időszakban a Polgármesteri Hivatalban és az Önkormányzatnál kinevezett és állandó dolgozók, közel 80 fős létszámának foglalkoztatásával kapcsolatos feladatokat 1 ügyintéző végzi. Feladata többek között a munkavállalók kinevezési, átsorolási és illetmény módosítások elvégzése, a közszolgálati nyilvántartások napra kész vezetése. Munkaügyi feladatokhoz tartozik a Hivatal képzési tervének elkészítése, valamint a teljesítmény értékelési rendszer támogatói feladatok ellátása. A képviselők és köztisztviselők vagyonnyilatkozat tételi kötelezettségével kapcsolatos hivatali feladatok elvégzése. A munkaügy kiemelt területe továbbra is a közfoglalkoztatás szervezése, bonyolítása, nyomon követése, munka szervezése, melyet 1 fő köztisztviselő és 2 fő munka törvény szerinti foglalkoztatott végez. A Hajdú- Bihar Megyei Kormányhivatal Hajdúszoboszlói Járási Hivatal Munkaügyi Osztálya által indított, és finanszírozott foglalkoztatások 18
73 keretében Nádudvar Város Önkormányzata évben közel harminc közfoglalkoztatási programot indított, több mint ezer fő bevonásával évben 632 fő, míg 2016-ban 375 fő foglalkoztatása valósult meg. A programok szinte minden önkormányzati feladat ellátási területet magukba foglaltak. Az intézményekben sikerült olyan álláshelyeket betölteni, mint portás, takarítónő, konyhai kisegítő, varrónő, dajka, gondozó takarító, pedagógiai asszisztens. Mindezek mellett a lehetőségek adta start mintaprogramokban, illetve hosszabb idejű közfoglalkoztatási programok keretében valósultak az alábbi programok: - Mezőgazdaság - Belvíz - Bio- és megújuló energia - Belterületi utak - Mezőgazdasági földutak karbantartása - Illegális hulladék lerakók felszámolása - Mezőgazdasági Útőr program Hosszabb idejű közfoglalkoztatási programok lehetőséget nyújtottak képzések beindítására is, mint például az alapkompetencia-, vagy a parkgondozói képzés. Ezekben a képzésekben két év 4 program keretében 140 fő vett részt. A mellékelt táblázatban az elmúlt két év közfoglalkoztatási programjai szerepelnek a teljesség igénye nélkül. 19
74 Létszá Fő Progra eg evezése Időtarta S.sz. Irodai Mu kavezető Konyhai Takarító Segéd u kás Mi dösszese 1 Hossza idejű közfog. - i téz é yi Start u ka Mezőgazdaság Hossza idejű közfogl. io, v, u, ku,ill Hossza idejű közfogl. i téz é yi Hossza idejű közfoglalkoztatás Hossza idejű közfoglalkoztatás Hossza idejű közfoglalkoztatás Hossza idejű közfogl. io, v, u, ku,ill, i t Hossza idejű közfogl. Alapko pete ia kép Mezőgazdaság Belvíz Bio és egújuló e ergia Belterületi utak Mezőgazdasági földutak kar a tartása Illegális hulladék lerakók felszá olása Mezőgazdasági Útőr progra I téz é yi dajka, varró, ped.assz., portás I téz é yi I téz é yi porta, ped.assz I téz é yi porta Alapko pete ia képzés Parkgo dozó képzés Parkgo dozó képzés Rövidítések: v: elvíz u: elterületi utak ku: külterületi utak ill: illegás hulladék i t: i téz é yi ped.assz.: pedagógiai assziszte s 20
75 Nyári diákmunka keretében 1 hónapos időre napi 4 órában évben 31 főt, évben 41 tanulót foglalkoztattunk. Bérüket és a foglalkoztatói járulékot az állam teljes egészében megtérítette. - Építéshatósági, műszaki, vízgazdálkodási, környezetvédelmi, közterületfelügyeleti hatósági feladatok A csoport a korábbi évekhez hasonlóan végezte feladatát, kiemelt jogszabályi változás ezen a téren nem történt. A csoporthoz tartozó feladatokat 3 fő köztisztviselő végzi. Az iroda működésén belül talán a műszaki feladatok a legösszetettebbek és legszétágazóbbak. A teljesség igénye nélkül az alábbi területek tartoznak hozzá. Végzik a településfejlesztési és településrendezési, a helyi környezetés természetvédelem, élelmiszerlánc-felügyelettel és agrárigazgatással, földüggyel kapcsolatos feladatok, panaszok, közérdekű bejelentések, vízgazdálkodási, vízkár elhárítási, településfejlesztést érintő pályázatokkal kapcsolatos nyilvántartások, kimutatások vezetése, szükséges építési engedélyek, szakhatósági engedélyek beszerzése. Ide tartoznak a közterülettel kapcsolatos engedélyezési ellenőrzési feladatok, valamint a katasztrófavédelemmel, tűzszerészeti mentesítéssel, zenés, táncos rendezvény tartásának engedélyezésével kapcsolatos hatáskörök. A műszaki ügyintéző feladatkörébe tartozik, az önkormányzati saját beruházásokhoz a hatósági engedélyek beszerzése, a műszaki tartalom áttekintése, véleményezése, a beruházás műszaki ellenőrzése, a teljesítés igazolása is, a Közgazdasági és Pénzügyi Iroda részére műszaki paraméter adatok szolgáltatása. A fentieken túl a pályázat keretében megvalósuló projektekhez kapcsolódóan, a közbeszerzési eljárásokban műszaki szakértőként való közreműködésével segíti a helyes döntés meghozatalát. Nádudvaron az építésügyben tényleges hatósági feladatot nem végzünk, mivel un. építésügyi szolgáltatási pontként.működik az ügyfélszolgáltatás. Mind ez nem azt jelenti, hogy ezen a területen nem maradt tenni való, hiszen az alábbi feladatokat az építésügyi szolgáltatási ponttal kapcsolatban továbbra is végezni kell: információ szolgáltatás az állampolgárok részére az építésügyi hatósági ügyintézésük elősegítése érdekében, az építésügyi feladatok intézéséhez az állampolgári kérelmek átvételének és továbbításának, hiánypótlás befogadásának, nyilatkozatok felvételének és továbbításának, digitalizálásának és feltöltésének biztosítása az építésügyi hatósági engedélyezési eljárást támogató elektronikus dokumentációs rendszerbe (a továbbiakban: ÉTDR), kérelmek papír alapon vagy elektronikus adathordozón való fogadása, szükség szerinti szkennelése és az ÉTDR-be történő feltöltésének biztosítása, 21
76 az építésügyi hatósági eljárás illetékének és az építésügyi igazgatási szolgáltatási díjak befizetésének lehetővé tétele, továbbá Összes ügyiratforgalom év év Határozatok Végzések Hatósági bizonyítványok Tulajdonosi hozzájárulás Áttétel illetékességből 11 Méhek, eb, állattartás Kifüggesztések Ingatlan eladás, bérbeadás Telekalakítások Rendezési 5 2 tervmódosítás Panaszok kivizsgálása Állásfoglalás kiadása Telepengedélyek 6 12 nyilvántartása Vízügyi igazgatás Egyéb hatósági ügy (környezetvédelem, hulladékgazdálkodás, növényvédelem stb.) Összességében a fentebb felsorolt feladatok tekintetében a beszámolási időszakban több mint 1000 db ügyirat keletkezett ügyintézés céljából. Szűkebb értelemben a műszaki csoporthoz tartozik a május 1.-én alakult közterület-felügyelet. Nádudvar Város Önkormányzata a közterületi rend és tisztaság védelméről, a közrend és közbiztonság helyzetének javításáról és a szabálysértések felszámolására teendő intézkedések megtételéről a Közterület-felügyelet útján gondoskodik, illetékessége Nádudvar Város teljes közigazgatási területére terjed ki. A közterületen észlelt hiányosságokról úthiba, kaszálás hiányossága, parlagfű, közúti útburkolati jelek és közúti jelzőtáblák kopottsága, a közlekedést akadályozó fák, bokrok állapota, önkormányzati területen található jelentősebb illegális hulladék vonatkozásában a Polgármesteri Hivatal Műszaki Csoportját és a Nádudvari Nonprofit Kft-t tájékoztatja. A felügyelő figyelemmel kíséri a folyamatban lévő építkezések, útbontások, csatornázási munkálatok jogszerűségét és környezetük tisztaságát. A 22
77 munkálatok befejezését követően a helyreállítási munkálatok megtörténtének utóellenőrzése is feladata évben 88 esetben került sor írásbeli figyelmeztetés megtételére. Ezek zöme: az elhanyagolt ingatlanok, (61 db) illegális hulladéklerakás, (2 db) engedély nélkül tárolt gépjárművek, (3 db) engedély nélkül tárolt haszonjárművek, (5 db) közterületen tárolt inert hulladéklerakás, (4 db) közterület helyreállításnak elmulasztása, (2 db) közterület-használati engedély valamint közút kezelői hozzájárulás elmulasztása (1 db) - Helyi adókra vonatkozó adóhatósági feladatok A helyi adóhatósági feladatokat 3 fő köztisztviselő látja el. Nádudvar Városi Önkormányzatnál, a Képviselő-testület döntése alapján a helyi adókról szóló 24/2013 (X. 18. ) önkormányzati rendelettel az iparűzési és idegenfogalmi adó került bevezetésre. A gépjárműadó átengedett központi adó, az önkormányzat általi adó megállapítási joga a gépjárműadóról szóló évi LXXXII. törvény rendelkezései szerint gyakorolható. A helyi adókon túlmenően a fegyveres biztonsági őrségről, a természetvédelmi és a mezei őrszolgálatról szóló évi CLIX. törvény felhatalmazása alapján a Képviselő-testület április 1-től bevezette a 4/2004. ( II. 27.) rendelettel a mezőőri járulékfizetési kötelezettséget, valamint elfogadta a környezetterhelési díjról szóló évi LXXXIX. törvény alapján az 5/2013. (III. 07.) önkormányzati rendeletet a talajterhelési díjról (amelyek nem minősülnek adónak). Az adózás rendjéről szóló évi XCII. törvény és a bírósági végrehajtásról szóló évi LIII. törvény előírásai alapján az adók módjára behajtandó köztartozások beszedése, nyilvántartása és az ehhez kapcsolódó végrehajtási eljárás is a helyi adóhatóság hatáskörébe tartozik. A fenti feladatokon túl egyéb hatósági munkát is ellát az adóhatóság: földhivatali határozatok adatainak átvezetése a földkönyvbe, hagyatéki eljáráshoz és egyéb hatósági intézkedéshez szükséges adó- és érték bizonyítványok kiállítása, különböző hivatalok megkeresésére (NAV, bíróság, stb.) adatok biztosítása, illetve különféle nyilatkozatok kiállítása. Az alábbiakban a legjellemzőbb feldatokhoz kapcsolódó ügyiratforgalom kerül bemutatásra. 23
78 Feladat megnevezése Ügyirat forgalom év év Gépjárműadó kivetés, iparűzési adó, idegenforgalmi adó Hatósági bizonyítvány Túlfizetés visszautalás, számla 126 rendezés 129 Talajterhelési díj Mezőőri járulék határozat Adók módjára behajtandó köztartozás Adótartozás behajtása, végrehajtási 1597 eljárások 1968 Iparűzési adó ellenőrzés A helyi adóbevétel megrövidítésének megakadályozása érdekében rendszeresen végzünk adóellenőrzéseket a vállalkozásoknál évben kiemelt ellenőrzési szempontként határoztuk meg azon adózók vizsgálatát, akik iparűzési adó bevallásukban alvállalkozói teljesítések értékét számolták el. Az ellenőrzések során kiszűrésre került 19 cég vagy egyéni vállalkozás, akik huzamosabb ideig dolgoztak Nádudvaron, de iparűzési adó fizetési kötelezettségüknek nem tettek eleget. A évi ellenőrzés eredményeként Ft adóhiányt, Ft adóbírságot és Ft késedelmi pótlékot állapítottunk meg. Az ellenőrzést évben is folytattuk, különös tekintettel a közvetített szolgáltatások levonhatóságának jogszabályi megfeleltethetőségére. Ebben az évben a megállapított adóhiány összege Ft, az adóbírság Ft és a késedelmi pótlék Ft volt. Az ellenőrzések jelenleg is zajlanak, és a jövőre nézve tovább folytatjuk a vizsgálatokat ezáltal is ösztönözve az adózókat az önkéntes jogkövetésre. - Igazgatási, szociális, belügyi igazgatási feladatok Az igazgatási, szociális és belügyi igazgatási feladatokat 4 fő köztisztviselő látja el, többszörösen megosztott munkakörrel. Anyakönyvvezetés: 2014.július 1-től az eddigi papír alapú anyakönyvezést felváltotta az országosan egységes elektronikus anyakönyvezés, melynek adatbázisa a papír alapú anyakönyvi bejegyzések alapján, az esemény helye szerinti anyakönyvvezető folyamatos rögzítése által kerül feltöltésre. A születési, házassági és halotti anyakönyvi bejegyzések pontossága miatt, telefonon állandó egyeztetés folyik a bejegyzés helye szerinti anyakönyvvezetővel. 24
79 Születések száma (nem a településen születettek): Házasságkötések száma: Halálesetek száma: Kiadott kivonatok száma: Névadók száma: Jubileumi házassági évforduló száma: Családi jogállás rendezés: 1 3 Amennyiben a gyermek nem házastársi kapcsolatból születik, a szülők tehetnek előzetes apai elismerő nyilatkozatot, vagy pedig a gyermek születése után teljes hatályú apai elismerő nyilatkozatot Apai elismerő nyilatkozat felvétel Állampolgársági ügyek: A magyar állampolgárság megszerzése a Magyar Köztársaság elnökének honosító-, visszahonosító okirata alapján, a polgármester előtt tett eskü vagy fogadalomtétellel történik Egyszerűsített honosítás keretén belül Nádudvaron állampolgársági esküt tevők száma: 2 2 Hagyatéki ügyek: A településünkön állandó lakóhellyel rendelkező elhaltak vagyonának leltározása iránt a jegyző intézkedik. Amennyiben utóbb derül ki, hogy a meghalt személy után leltározás alá eső, de korábban még nem leltározott vagyon maradt, póthagyatéki leltárt kell készíteni
80 Hagyatéki ügyek száma: Népesség-, lakcímnyilvántartás, adatszolgáltatás, hatósági bizonyítvány kiadása A nyilvántartás szervei a közhiteles nyilvántartásból, törvényben meghatározott feltételekkel, kérelemre, a felhasználás céljának és jogalapjának megjelölésével adatot szolgáltatnak, illetve a törvényben meghatározott adatokat, azok változásait gyűjti, kezeli azokról okiratot ad ki Adatszolgáltatás Hatósági bizonyítvány kiadás Szociális feladatok A jogszabályi háttért a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló évi III. törvény biztosítja Köztemetés Szociális rászorultságtól függő természetben nyújtott ellátás, költsége a helyben szokásos legolcsóbb temetés költségével azonos Köztemetést kérők száma: 2 1 Aktív korúak ellátása A hátrányos munkaerő-piaci helyzetű személyek és családjuk részére megállapított támogatással kapcsolatos feladatokat március 1. napjától a Hajdú-Bihar megyei Kormányhivatal látja el. Ezen időponttól alakult át a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló évi törvény rendelkezéseinek megfelelően, a település által adható szociális segélyek rendszere. A Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testületének 31/2015. (XII.16.) önkormányzati rendelet alapján lakhatási támogatás, települési támogatás, köztemetés állapítható meg az arra rászorultak részére. 26
81 Megnevezés év/f Támogatás összege/ Ft év/f Támogatás összege/ft Rendszeres szociális segély Aktív korúak ellátása Lakhatási támogatás Ügyiratok száma/db Igazolások és hatósági bizonyítványok kiadása A földgázellátásról szóló évi XL. törvény és a villamos energiáról szóló évi LXXXVI. törvény alapján kiállított védendő fogyasztói körbe tartozás igazolása, valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény alapján az ügyfél kérelmére tény vagy adatok igazolására kiállított hatósági bizonyítvány. Kiadott hatósági bizonyítványok, igazolások száma Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény: A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság megállapításának célja annak igazolása, hogy a gyermek szociális helyzete alapján jogosult gyermekétkeztetés normatív kedvezményének, természetbeni támogatásnak és külön jogszabályban meghatározott egyéb kedvezményeknek az igénybevételére. A rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény folyósítása természetbeni ellátás formájában történt, emellett az év során 2 alkalommal (augusztusban és decemberben) gyermekenként forint értékben, természetbeni ellátásként Erzsébet utalványt kaptak a szülők, melynek fedezetét a központi költségvetés biztosította. 27
82 Benyújtott kérelmek száma: Gyermekvédelmi kedvezményben részesülő családok száma: Gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermek száma: Halmozottan hátrányos és hátrányos helyzet megállapítása Halmozottan hátrányos helyzetűnek minősül az a védelembe vett illetőleg rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermek, akinek a szülei legfeljebb az iskola nyolcadik évfolyamán folytatott tanulmányaikat fejezték be sikeresen. Továbbá a kérelem benyújtásának időpontjában a gyermeket nevelő szülők bármelyike aktív korúak ellátására jogosult vagy a kedvezmény igénylésének időpontját megelőző 16 hónapon belül legalább 12 hónapig álláskeresőként tartották nyilván a munkaügyi központ. Hátrányos helyzetű az a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermek, akinek a szüleiről önkéntes nyilatkozatuk alapján megállapítható, hogy a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény igénylésekor legfeljebb alapfokú iskolai végzettséggel rendelkeznek. A halmozottan hátrányos és hátrányos helyzetről - a szülök önkéntes nyilatkozata alapján - a jegyző határozatot állít ki. A határozat együtt érvényes a védelembe vételről szóló, illetve a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt megállapító érvényes határozattal. Halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek száma: Hátrányos helyzetű gyermekek száma: Környezet-tanulmány és vagyonleltár készítése: Bíróság vagy Kormányhivatal megkeresésére környezettanulmány és vagyonleltár készítése történik a hatóság részéről, az érintett/érintettek lakó-, vagy tartózkodási helyén. Az ügyintéző a család lakhatási, anyagi és 28
83 egyéb körülményeire vonatkozó adatokat rögzíti a megfelelő formanyomtatványon, melyet az adatszolgáltató érintett is hitelesít aláírásával. Jellemzően házasság felbontása, vagy gyermekelhelyezés, gondnokság alá helyezési ügyben történnek ilyen jellegű megkeresések Környezettanulmány készítés Vagyonleltár készítése Rendkívüli települési támogatás A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló évi III. törvény, valamint Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testületének 31/2015. (XII.16.) Ök.sz. rendelete alapján megállapítása a polgármester átruházott hatáskörébe tartozik Támogatási esetek Támogatásban részesített személyek Felhasznált összeg Óvodáztatási támogatás Az óvodáztatási támogatásra való jogosultság megállapításának célja a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek minél korábbi életkorban történő rendszeres óvodába járásának elősegítése. A települési önkormányzat jegyzője az óvodáztatási támogatásra való jogosultságát - kérelmére - annak a szülőnek vagy családba fogadó gyámnak állapítja meg, akinek gyermeke tekintetében a halmozottan hátrányos helyzet fennállását a jegyző megállapította és legkésőbb annak az óvodai nevelési évnek a kezdetéig, amelyben az ötödik életévét betölti, megkezdi az óvodai nevelésben való tényleges részvételt és a kérelem benyújtását közvetlenül megelőző időszakban legalább két hónapon keresztül a gyámhatóságokról valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló kormányrendeletben foglaltak szerint rendszeresen jár óvodába Óvodáztatási támogatásban részesülők száma 31 29
84 Ez a támogatási forma májusában megszűnt. A 80 éven felüliek hulladékszállítási díjkedvezménye A kedvezmény Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testületének az önkormányzati hulladékgazdálkodási közfeladatok ellátásáról szóló 7/2016. (III.30) Ök.sz. rendelete alapján kerül megállapításra. Mentesül a hulladékszállítási díj megfizetése alól az az egyedülálló és egyedül élő személy, aki a 80. életévét betöltötte éven felüliek hulladékszállítási díjkedvezménye Önkormányzat földterületei Megnevezés 2015 év /ha 2016 év/ha Állandó gyep 226,62 226,62 Szántóföldi kultúra 6,00 6,00 Szántóföldi zöldség 4,84 4,84 Belügyi igazgatási tevékenység Birtokvédelem: A birtokvédelmi eljárás során az ingatlan tulajdonosa kérhet birtokvédelmet a jegyzőtől, ha a birtokától megfosztották, vagy a birtoklásában zavarták és a sérelmezett állapot fennállása az eljárás megindításától kevesebb, mint egy éve tart, vagy a birtoksértő cselekmény visszamenőleg kevesebb, mint egy éve történt. Ha a sérelmes tevékenység több mint egy éve tart, akkor birtokvédelmet csak a bíróságtól lehet kérni. Birtokvédelmi eljárások száma
85 A birtokvédelmi eljárás illetékköteles, az eljárás megindításának feltétele forintos eljárási díj illetékbélyegen történő lerovása. A határozattal elégedetlen ügyfél a bíróságon az ellenérdekű féllel szemben indíthat eljárást. A bírósági keresetindítás a jegyzői határozat végrehajtására halasztó hatállyal nem bír. Közérdekű bejelentések, panaszok: Beadványok száma: 4 6 Kereskedelmi-, szálláshely-szolgáltatási hatósági feladatok: Kereskedelmi tevékenységhez kapcsolódó ügyek száma: Szálláshely-üzemeltetési tevékenységekhez kapcsolódó ügyek száma: Bursa Hungarica önkormányzati ösztöndíjprogram A Bursa Hungarica Ösztöndíjrendszer célja, hogy a szociális támogatási rendszerben azon a szinten történjen a döntéshozás, ahol a legtöbb ismeret birtokában képesek a rászorultságot elbírálni. Ennek megfelelően az önkormányzat által évente kiírt Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat helyben kerül elbírálásra. A támogatás havi összegét pályázónként állapítja meg az önkormányzat Beadott pályázatok száma: Intézményfelügyeleti ügyek Az önkormányzat fenntartásában és működtetésében lévő közművelődési- és köznevelési intézményekkel, valamint a Nádudvari Szociális Intézményfenntartó Társulás által fenntartott Szociális Szolgáltató Központtal kapcsolatos felügyeleti tevékenyéggel kapcsolatos ügyek. 31
86 Intézményfelügyeleti ügyek száma: 14 9 Összességében az iroda munkáját a fentiekben ismertetetteken kívül olyan feladatok is jellemzik, melyek számszerűsíthető formában nem mérhetőek. A munkavégzést jelentősen nehezíti a folyamatosan változó jogszabályi környezet kihívása, az egyre több területen megjelenő jogbizonytalanság. Újabb kihívás elé állítja az iroda dolgozót a bevezetendő ASP rendszer, mely az adóigazgatást, a hagyatéki eljárást és az ipar,- kereskedelmi tevékenységet fogja érinteni. Mindezen nehézségek ellenére az iroda feladatkörébe tartozó ügyeket a dolgozók a legjobb tudásuk szerint a jogszabályi előírásoknak megfelelően látják el, ennek bizonyítéka, hogy másod fokú közigazgatási eljárásra egyetlen esetben sem került sor. Közgazdasági és Pénzügyi Iroda évi munkája A Hivatal gazdasági szervezeteként szakmai munkát elsősorban a mindenkor hatályos ágazati jogszabályok határozzák meg. A jogszabályok sajnos rendszeresen változnak, ezért munkájuk során folyamatosan nyomon kell követni. Az iroda alapvet feladata a saját és a hozzákapcsolt költségvetési szervek működtetése, a költségvetés tervezése, az előirányzatok módosítása, átcsoportosítása, felhasználásának végrehajtása finanszírozási, adatszolgáltatási, beszámolási feladatok teljesítése, a pénzügyi és számviteli rend betartása. Az alapító okiratban foglaltaknak megfelel en az alábbi intézmények gazdálkodását látja el az iroda: 1. Nádudvar Város Önkormányzata 2. Nádudvar Polgármesteri Hivatal 3. Nádudvari Szociális Intézményfenntartó Társulás 4. Napfény Óvoda és Bölcsőde 5. Ady Endre Művelődési Központ és Városi Könyvtár 6. Szociális Szolgáltató Központ 7. Nádudvari Roma Nemzetiségi Önkormányzat Ez azt jelenti, hogy ennyi intézményi költségvetést, beszámolót, időközi jelentést, illetve ennyi adóalanyként készítjük az adóbevallásokat. A Magyar Államkincstár felé az alábbi beszámoló és adatszolgáltatási kötelezettséget teljesítette az iroda években. 32
87 Beszámoló és adatszolgáltatás a Magyar Államkincstár részére évékben év év év 1. Elemi költségvetés Féléves beszámoló Éves beszámoló Mérlegjelentés I. negyedév Mérlegjelentés II. negyedév Mérlegjelentés III. negyedév Mérlegjelentés IV. negyedév Mérlegjelentés 15. időszak Mérlegjelentés 16. időszak Mérleg gyorsjelentés Havi adatszolgáltatás 4. havi Havi adatszolgáltatás 5. havi Részesedések és részesedések utáni osztalék alakulása (16. időszak) Részesedések és részesedések utáni osztalék alakulása (15. időszak) Könyvelő programokkal kapcsolatos felmérés 16. Költségvetés jelentés I. negyedév Költségvetés jelentés II. 17. negyedév Költségvetés jelentés III. negyedév Költségvetés jelentés IV. negyedév Havi adatszolgáltatás 7. hó Havi adatszolgáltatás 8. hó Havi adatszolgáltatás 10. hó 7 7 7
88 23. Havi adatszolgáltatás 11. hó Rendező mérleg Adósságadatok 10. hó Adósságadatok 11. hó Havi adatszolgáltatás 4. hó Havi adatszolgáltatás 5. hó Költségvetési beszámolói kérelem Összesen (db): Az iroda létszáma 9 f, két csoportra tagozódik: 1. Gazdálkodási csoport. 2. Finanszírozási csoport. Az iroda létszámából egy fő teljes körű adminisztrációs munkát végez, telefonközpont kezelése, sokszorosítások, gépelések, iktatás stb. A kinevezett dolgozók iskolai végzettség és szakképzettség szerint az alábbi összetételt mutatják: Szakirányú felsőfokú iskolai végzettség: 4 fő Szakirányú középfokú iskolai végzettség: 5 fő Mérlegképes könyvelői szakképesítés: 5 fő Közigazgatási szakvizsga: 4 fő Közigazgatási alapvizsga: 9 fő 2015-ben 2 fő tett sikeres alapvizsgát ban pedig 2 fő szakvizsgázott. Az iskolai végzettségek, szakképzettségek, ill. az itt fel nem sorolt egyéb szakképzettségek megfelelő alapot jelentenek a minőségi és szakszerű munkavégzéshez. A mérlegképes könyvelők évente részt vesznek a kötelező továbbképzéseken, ezen kívül évente több alkalommal egyéb szakmai továbbképzéseken, konferenciákon vesznek részt. Az irodavezető rendelkezik a gazdasági vezetők kötelező belső controll és államháztartási számvitel végzettséggel, továbbá tagja a SALDO Tanácsadó szervezetnek. A munkavégzés tárgyi feltételei maradéktalanul megfelelnek az egyéni és közösségi elvárásoknak, az informatikai és egyéb technikai háttér a jelenlegi futó programokhoz teljes mértékben elegendőek. Az iroda jelentős koordináló szerepet tölt be a Hivatal többi irodájával kapcsolatban a pénzügyi vonatkozású kérdésekben (pl. költségvetés, szerződéskötések stb.) az önállóan működő intézmények vezetőivel és gazdasági ügyintézőivel, a Nemzetiségi Önkormányzattal a szociális társulás önkormányzataival, intézmény egységekkel, a TVG Kft. dolgozóival, a könyvvizsgálókkal.
89 Ezen kívül a környék önkormányzataival rendszeresek a kapcsolattartások, a véleménycserék. Napi kapcsolatban állunk a Magyar Államkincstár igazgatóságával a helyi és megyei OTP Bankkal és a sok beszállítóval. A Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata 1.sz. melléklete szerint az iroda f bb feladatai: 1. A részletes önkormányzati és intézményi költségvetés összeállítása, költségvetési egyeztetések bonyolítása, 2. Éves beszámolók készítése a Magyar Államkincstár és a Képviselőtestület felé, 3. Negyedéves és havi költségvetési és mérlegjelentések készítése a Magyar Államkincstár felé, 4. A költségvetésekkel, beszámolókkal, előirányzat módosításokkal kapcsolatos az önkormányzat egyéb pénzügyeivel, gazdálkodásával kapcsolatos Képviselő-testületi előterjesztések összeállítása, 5. Önkormányzati és intézményi főkönyvi könyvelés végzése, egyéb gazdálkodási feladatok ellátása, intézményenként a Számviteli Törvény előírása szerinti analitikus nyilvántartások vezetése, 6. A Polgármesteri Hivatal, mint gazdaságilag önálló intézmény gazdálkodásával kapcsolatos feladatok, a gazdasági szervezet működtetése, 7. A költségvetési intézmények gazdálkodásának koordinálása, a pénzügyi kapcsolódások biztosítása, a költségvetésük végrehajtására vonatkozó információk egyeztetése az intézmények vezetőivel, 8. A pénzellátási, finanszírozási feladatok végzése, banki pénzforgalom bonyolítása, 9. A bankszámlaszerződések megkötése, karbantartása, a beruházási hitel-keret szerződések előkészítése, lehívása. 10. A központi támogatások nyilvántartása, lehívása, az elszámolás biztosítása. 11. A központosított támogatásokra pályázatok benyújtása, igénylése, elszámolása, ellenőrzése. 12. Az önkormányzat és intézményei tárgyi eszközeinek, és vagyonkataszteri nyilvántartásának vezetése. 13. Az önkormányzati vagyonleltározási és selejtezési tevékenységének végzése. 14. Házipénztár műkötetése az önkormányzat, a Hivatal és az intézmények részére készpénzes ki- és befizetések bonyolítására. 15. Egyéb önkormányzati bevételek számlázása, beszedése bérleti díjak, továbbszámlázott rezsi díjak, stb Munkafolyamatba épített pénzügyi ellenőrzések végzése. 17. Önkormányzati társulás munkaszervezetében a pénzügyi feladatok végzése (költségvetés, beszámoló készítése, könyvelési, banki, készpénzes pénzforgalom bonyolítása, rehabilitációs hozzájárulás, adófizetések bonyolítása. 18. Adóbevallások elkészítése (ÁFA és egyéb költségvetési kapcsolatokra). 19. Az önkormányzati hitelnyújtások és törlesztések pénzügyi bonyolítása. 20. Szolgáltatási szerződések előkészítése, elszámolása. 35
90 21. Beruházások, felújítások pénzügyi elszámolása. 22. Kockázat elemzési feladatok. 23. Uniós támogatásokkal megvalósuló beruházások finanszírozása, pénzügyi elszámolásban való közreműködés, a beruházások fenntarthatóságának igazolása 24. FEUVE rendszer működtetése 25. Nemzetiségi Önkormányzat pénzügyi, gazdasági feladatainak végzése (költségvetés, beszámolók, jelentések, előirányzat módosítás, stb.) 26. Központosított beszerzések bonyolítása, gondnoki feladatok végzése az önkormányzat és az intézmények területén (élelmiszer, irodaszer, tisztítószer) 27. Egységes szolgáltatási szerződések bonyolítása az önkormányzat és intézmények területén (villany, gáz, telefon, stb.) 28. Vagyonbiztosítási szerződések megkötése és karbantartása, kárbejelentések, kártérítések rendezése. 29. Az önkormányzat és intézményei alapító okiratainak előkészítése, a törzskönyvi nyilvántartás vezetése. 30. Az általános iskola működtetői feladatainak részleges végzése 31. Civil szervezetek önkormányzati támogatásának koordinálása, szerződések megkötése, és elszámoltatása. A gazdálkodással összefüggésben 22 darab szabályzat elkészítéséről és folyamatos karbantartásáról kell gondoskodni ban minden szabályzat átdolgozásra került, nem külső szakértő igénybevételével, hanem saját szellemi munkával. A gazdasági szervezet már az idők folyamán teljes mértékben összevonásra került. A gazdálkodási jogkörök meghatározása kellő biztonságot és nyomon követhetőséget biztosít minden önkormányzati szervezetnek. A szabályzat előírásait az iroda dolgozói maximálisan betartják és betartatják. A Közgazdasági és Pénzügyi Iroda munkáját a Képviselő testület folyamatosan nyomon követi, hiszen a gazdálkodással, költségvetési rendeletmódosításokkal, illetve számos pénzügyi fedezetet igénylő egyedi előterjesztésekkel rendszeresen találkozott és években is. Az előterjesztések elkészítése nagyon sok időt vesz igénybe. A Hivatali funkcionális szellemi munkát naturális mutatókkal nehéz mérni. A pénzügyi szakmában kevésbé jellemző mutató az iktatott ügyiratok száma, hiszen pl. a számlák nem kerülnek iktatásra. Az ügyiratok könnyebb visszakeresése, átláthatósága miatt az Iroda a közös használatú E-iktat programban, de külön könyvtárban végzi az iktatást. Iktatott ügyiratok száma évekbe: Ügyirat év (db) év (db) év (db) Főszám Alszám Összesen:
91 A pénzügyi számviteli munkát leginkább az alábbi adatok mutatják: Megnevezés Mennyiségi egység év év év Gazdálkodási főösszeg önkormányzat Gazdálkodási főösszeg társulás Gazdálkodási főösszeg roma önkormányzat Készpénzes forgalmak Könyvelési tételek száma Ft Ft Ft e Ft db Beérkező számlák db Kimenő számlák db Szerződések száma db Hiteltörlesztések db száma Leltári tárgyak, kataszteri nyilvántartási tételek db száma Készpénzt helyettesítő utalványok értéke Természetben nyújtott segélyezés Szigorú számadású, és hitelesített nyomtatványok száma Kötelezettségvállalások száma Ft, db db db 3408 db Ft Ft
92 Harmadik évben alkalmazzák az új számviteli szabályokat és az új SALDO CREÁTOR integrált könyvelői szoftvert. Továbbra is nagy nehézséget jelent a havi és negyedéves adatszolgáltatások határidőinek betartása. Számos esetben kincstári lemaradások miatt csúsznak a határidők. Elérkezett az idő, hogy a Magyar Államkincstár is kidolgozta az új integrált nyilvántartási rendszerét, amelyet január 1-től kötelezően használni kell. Ez az ASP rendszer. Erre való felkészülés van jelenleg folyamatban. Az intézményhálózat széttagolásával az iroda legnagyobb volumenű feladata, az éves költségvetés összeállítása. Év elején négy hónap meghatározó feladata a költségvetés összeállítása, az intézményi, illetve egyéb szervekkel az egyeztetések lefolytatása. Gazdasági számítások végzése, a várható bevételek kiadások kalkulálása. Ezzel párhuzamosan készül az előző évről a költségvetési beszámoló, amelynek nagyobb része a kincstári rendszerbe kerül bedolgozásra, összevont formában pedig a Képviselő-testület is elfogadja. A gazdálkodási feladatok szerves és jelentős részét teszik ki az állami adóhatóság felé teljesítendő bevallási kötelezettségek, és egyéb kapcsolattartások. A bevallásokat havi, negyedéves vagy éves szinten kell teljesíteni évben 7 adóalanyiságot kezeltünk ÁFA és rehabilitációs hozzájárulás adónemekben. Rendkívül széttagolt a közmunkaprogram bonyolítása év márciusában a pénzügyi feltételeken egyszerűsített a kormányzat. Egyetlen közös alszámlán lehet azóta bonyolítani a programokat, addig pedig szinte programonként kellett alszámlát nyitni ben a START mintaprogramon belül 9 programban, 2016-ban 14 programban dolgozunk. Az iroda végzi a támogatások és a tényleges kiadások összevetését, és a programok finanszírozását. A Magyar Államkincstár információs rendszerében a központi, központosított támogatásokat igencsak bonyolult internet alapú szoftverek alkalmazásával lehet igényelni, elszámolni. Nagy kötöttséget, folyamatos odafigyelést jelent a rendszer kezelése, mivel a határidők órákban mérhetők, és a rendszereket központilag zárják. Központosított támogatásokra eseti pályázatok összeállításával években az alábbi jogcímeken kaptunk támogatást: év Gyermekszegénység elleni program keretében nyári étkeztetés biztosítása Átmeneti ívóvízellátás biztosításával kapcsolatos költségek finanszírozásának támogatása Önkormányzatok és tárulásaik európai uniós fejlesztési pályázatai saját forrás kiegészítésének támogatása Óvoda projekt Közművelődési érdekeltségnövelő támogatás Ft Ft Ft Ft 38
93 Települési önkormányzatok rendkívüli támogatása A évről áthúzódó bérkompenzáció támogatása A köznevelési intézmények működtetéséhez kapcsolódó támogatás Pénzbeli szociális ellátások kiegészítése Szociális ágazati pótlék A települési önkormányzatok könyvtári célú érdekeltségnövelő támogatása A költségvetési szerveknél foglalkoztatottak évi kompenzációja (1059/2015. (III. 18.) Korm. hat.) Szociális kiegészítő ágazati pótlék támogatása (1520/2015. (VII. 27.) Korm. hat.) Összesen: év Átmeneti ívóvízellátás biztosításával kapcsolatos költségek finanszírozásának támogatása Lakossági közműfejlesztés támogatása Közművelődési érdekeltségnövelő támogatás Települési önkormányzatok rendkívüli támogatása A évről áthúzódó bérkompenzáció támogatása A köznevelési intézmények működtetéséhez kapcsolódó támogatás Pénzbeli szociális ellátások kiegészítése Szociális ágazati pótlék A települési önkormányzatok könyvtári célú érdekeltségnövelő támogatása Szociális kiegészítő pótlék támogatása A költségvetési szerveknél foglalkoztatottak évi kompenzációja (1047/2016. (II. 15.) Korm. hat.) Önkormányzati elszámolások 5. pont szerinti EU Önerő támogatás-szennyvíz Összesen: Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft A pályázati kiírások nyomon követése a pályázat összeállítása, a szükséges mellékletekkel való felszerelése és a pénzügyi elszámolások komplex feladatait az iroda végzi. Kiemelkedik a pályázatok közül a MÜKI, amely az egyre szűkölő pályázati feltételek mezsgyéjén igen eredményesnek mondható ben 19 M Ft-ot, 2016-ban 10 M Ft-ot nyertünk. Jelentős feladatot jelentenek az uniós projektekkel kapcsolatos nyilvántartási, számviteli és pénzügyi feladatok. A projektek zömmel a Településfejlesztés és Városgazdálkodási Kft. menedzseri hatáskörébe tartoznak, de a közreműködő szervezettekkel való levelezések, a projektek nyomon követése, a kifizetési kérelmek alapadatainak összeállítása, a 39
94 projektek finanszírozása, az ellenőrzéseken való közreműködés a Pénzügyi Iroda feladata ben 9 projektet, 2016-ban 3 projektet bonyolítottak ben lezárultak a uniós ciklus pályázatai, rendkívül nagy munkát jelentett a projektek lezárása, a könyvvizsgálati záradék kiadása, a pénzügyi elszámolás megvalósítása. Sikeresen zárultak a projektek, minimális visszafizetési kötelezettsége keletkezett az önkormányzatnak. Mindezeken túlmenően gondnoki-ellátó feladatokat is végez a Pénzügyi Iroda. Központi beszerzést bonyolít az egész intézményhálózatra és az Önkormányzatra vonatkozóan: - Irodaszer, Tisztítószer, Villamosenergia, Földgáz, Élelmiszer beszerzés, Telekommunikáció Vagyonbiztosítás, Munka és védőruha beszerzés terén. Az iroda végzi a beszállítói pályázat, szerződéskötés előkészítését, a megrendelések leadását és a teljesítések ellenőrzését. Bonyolítja a vagyonbiztosítással kapcsolatos kárbejelentéseket. Közreműködik a kárfelmérésekben. Vezeti az egész intézmény hálózat bélyegző nyilvántartását, illetve itt összpontosul minden bélyegző megrendelése. Végzi az önkormányzat tulajdonában lévő valamennyi gépjármű üzemeltetését, vezeti a gépjárművek üzemanyag felhasználását. Az országgyűlési és helyi választások ellátási feladatait végzi az iroda, gondoskodik a központi támogatások elszámolásáról ban az országos népszavazás ezen feladatait látta el. Az állami oktatási feladatok átszervezése kapcsán mindkét évben jelentős többletmunkát igényelt az irodától. A szakképzés terén július 1-től a helyi szakiskola és kollégium a KLIKtől átkerült a Szakképzési Centrumhoz január 1-től pedig az általános iskolai oktatás működtetői feladatait is átvette a KLIK. A szerződések előkészítése, a mellékletek összeállítása, a beszállítói szerződések megszüntetése rendkívül sok munkát igényelt II. félévétől kezdve egy jelentős többletmunkát vett az iroda. A Nádudvari Csatornamű Beruházó Víziközmű Társulat megszűnésével az önkormányzat vette át a Társulat vagyonát. A legnagyobb vagyonelem a hátralékos állomány volt. A három ütemben megvalósult szennyvízberuházásból 51,5 M Ft hátralékot hagyott maga után a Társulat. Az iroda kapta feladatául a hátralékok kezelését, beszedését, az adategyeztetéseket, a nyilvántartások pontosítását. Rendkívül nagy feladat, 1 fő látja el évben Ft hátralék került beszedésre, első 4 hónapjában már 6 M Ft bevétel folyt be. 40
95 Közel 100 ingatlantulajdonossal részletfizetési megállapodást kötöttek. 1 fő félállásban mindennap a laborban szedi a vérvételi díjat ban Ft bevétel folyt be. Az Iroda szervezte és bonyolította a Kollégium nyári, illetve szünidei hasznosítását, táborok, lakodalmi, családi rendezvények bonyolítását. Ezen a címen 2016-ban 5 M Ft bevétel került beszedésre. Több statisztikai adatszolgáltatást végez az alábbi témakörökben: - Jelentés az önkormányzatok tulajdonában lévő ingatlanvagyonról - A mezőgazdasági, erdőgazdálkodási, halászati tevékenységet végzők ráfordításai - Éves jelentések a beruházások összetételéről - Negyedéves beruházás-statisztikai jelentés - Éves beruházás-statisztikai jelentés Mivel az egységes gazdálkodás alapján gazdasági szervezetként működik a Pénzügyi Iroda, ezért akár bels, akár küls ellen rzés van, általában az iroda szolgáltatja a pénzügyi adatokat, bizonylatokat, amely sok időt és energiát igényel ban az alábbi ellen rzések zajlottak az irodát érint en: év év év Szenczi Divizor Kft. által - Rendszeres ellenőrzés - Szabályszerűségi ellenőrzés Észak-Aldöldi Regionális Fejlesztési Ügynökség -Városközponti projekt 1 - Schönhercz úti beruházás 1 - Funkcióbővítő beruházás 1 - Általános Iskola komplex fejlesztése 1 - Kerékpárút kialakítása 1 - Napfény Óvoda bővítés 1 Nemzeti Fejlesztési Minisztérium - Szennyvízberuházás 1 - Szennyvízberuházás záró ellenőrzés 1 - Hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése eszközbeszerzésekkel 1 - Napelemes rendszer telepítése 1 Nemzeti Adó és Vámhivatal - ÁFA ellenőrzés (SzSzK) 1 41
96 - ÁFA ellenőrzés (Önkormányzat) Magyar Államkincstár - intézményi gyermekétkeztetés 1 - bölcsődei ellátás 2015-ben évi beszámoló hatósági ellenőrzése 1 - Szelektív hulladékgyűjtő szigetek 1 - Általános Iskola közösségi tér 1 - Kossuth téri játszótér 1 - Kerékpárút kialakítása 1 - Általános Iskola akadálymentesítése 1 - Schönhercz u. fejlesztése 1 Összesen: (db) A belső ellenőrzések megállapításairól a Képviselő testület évente tájékoztatást kap. A külső ellenőrzések során elmarasztaló vagy fizetési kötelezettséggel együtt járó megállapítást az ellenőrző szervek egy esetben tettek, 75 e Ft adóbírságot kellett fizetni FEUVE keretében. Átfogóan áttekintették a Nádudvari Hírek lapterjesztési szerződését, amely szerint a kis volumenű lapszám és az alacsony eladási ár alapján minimális bevétel keletkezik a lapterjesztési költségeken felül, ezért indokolt lenne átgondolni a lapterjesztést. Ezen túlmenően vezetői, vagy folyamatba épített ellenőrzést több alkalommal végeztek. Már több éve részt vesznek az Állami Számvevőszék Integritás felmérésében, amely során közreműködnek a korrupció és visszaélés lehetőségeinek a minimálisra szorításában években is köszönetét fejezte ki az ÁSZ a felmérés során végzett munkáért. Összefoglalva elmondható, hogy az iroda pénzügyi számviteli, gazdasági feladatait a szakmai törvények és a helyi szabályzatok betartása mellett jó színvonalon látja el. Lépést tud tartani a rendkívül felgyorsult jogszabályi és szervezeti változásokkal. Az önkormányzaton belüli és külső partnerekkel szoros kapcsolatot tart, így megfelelően képes koordinálni a széttagolt feladat-ellátási helyeket, belső egységeket. A jövőt illetően legfőbb feladata megfelelően felkészülni az ASP integrált gazdálkodási rendszer alkalmazásához, és megfelelő segítséget nyújtani az önkormányzati intézmények gazdálkodási feladatai ellátásához. Tisztelt Képvisel -testület! A fentiek alapján látható, hogy a hivatal szervezeti egységei igen széleskörű feladat- és hatásköröket látnak el, melyek a jelenlegi struktúrában biztosíthatók. A jelentős számban előforduló jogszabályváltozások folyamatos odafigyelést, körültekintést igényelnek a szakemberek részéről. Összességében megállapítható, hogy a Nádudvari Polgármesteri Hivatal a sokrétű feladatai a jogszabályi előírások betartásával látja el. 42
97 Az elkövetkez id szak legfontosabb feladatai az alábbiak: 1. A köztisztviselők által biztosított szolgáltatások színvonalának emelése, a lakosság elégedettségének fokozása. 2. Költségvetési gazdálkodás során az önkormányzat működőképességének fenntartása, 3. Pályázati lehetőségek kihasználása, a lakossági közszolgáltatások színvonalának emelése 4. A közszolgálat emberi erőforrásainak fejlesztése, az apparátus folyamatos képzése, továbbképzése. 5. A Hivatal hatősági feladatokat végző köztisztviselőinek ebben az évben el kell sajátítaniuk a közigazgatási és hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályiről szóló törvényt(ket.) felváltó általános közigazgatási rendtartás szabályait(ákr.), melyet a Hivatal köztisztviselőinek január 1-étől kell alkalmazniuk. 6. Az előzőkben már említett ASP (Application Service Providing)- magyarul alkalmazás-szolgáltatás) bevezetésével több feladatterületen kötelező lesz egy új informatikai rendszer alkalmazása, január 1-től hat területen (adórendszer, iratkezelés, gazdálkodás, ingatlanvagyonkataszter, ipar-és kereskedelem, hagyaték) ezekre való felkészülés jelentős munkaterhet ró a Hivatal köztisztviselőire. 7. Felkészülés a évi országgyűlési képviselő választásra. A Hivatal új szárnyában megvalósult a korszerű, integrált ügyfélfogadás és ügyintézés minden feltétele. Ehhez az is nagyban hozzájárult, hogy eredeti elképzeléseinknek megfelelően a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Hajdúszoboszlói Járási Hivatala Nádudvari Kirendeltsége is az épületben látja el feladatát. Köszönjük a Képviselő-testületnek, hogy biztosították és biztosítják a Polgármesteri Hivatal működéséhez szükséges forrásokat. Nádudvar, június 22. Vincze András sk. jegyz 43
98 Nádudvar Város Önkormányzat Polgármesterétől Nádudvar, Fő út 119. Tel.: 54/ Fax: 54/ , Iktatószám: 34-72/2017. Előterjesztés Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete június 29.-i ülésére Tárgy: Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal közszolgálati tisztviselőinek jogviszonyával összefüggő egyes kérdéseiről szóló 7/2012. (III.30.) önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezése és új önkormányzati rendelet alkotása Előterjesztő: Beke Imre polgármester Készítette: Kovács Lászlóné irodavezető Tárgyalja: Ügyrendi, Igazgatási, Jogi Bizottság Törvényességi ellenőrzést végezte: Vincze András jegyző A döntéshez nyílt/zárt ülésen, egyszerű/minősített többség szükséges. 1
99 Nádudvar Város Önkormányzat Polgármesterétől Nádudvar, Fő út 119. Tel.: 54/ Fax: 54/ , Előkészítette: Kovács Lászlóné irodavezető Iktatószám: 34-72/2017. Előterjesztés Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete június 29..-i ülésére Tárgy: Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal közszolgálati tisztviselőinek jogviszonyával összefüggő egyes kérdéseiről szóló 7/2012. (III.30.) önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezése és új önkormányzati rendelet alkotása Tisztelt Képviselő-testület! A Képviselő-testület a 7/2012. (III.30.) önkormányzati rendelettel állapította meg a polgármesteri Hivatal köztisztviselőit megillető juttatásokat és támogatásokat. A jelenleg hatályos rendelet bevezető rendelkezése nem felel meg a jogszabályszerkesztésről szóló 61/2009. (XII.14.) IRM rendelet (a továbbiakban: IRM rendelet) 55. (5) bekezdésének, valamint az IRM rendelet 23. alcímében meghatározott követelményeknek. Az IRM rendelet 55. (5) bekezdése szerint önkormányzati rendelet bevezető részének a megszövegezésekor az önkormányzat feladatköreként az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés megfelelő pontját, a helyi önkormányzatokról szóló törvénynek a feladatkört megállapító rendelkezését vagy más törvénynek a feladatkört megállapító rendelkezését kell feltüntetni. Tekintettel arra, hogy a jogalkotásról szóló évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Jat.) 8. (2) bekezdése szerint a rendelet bevezető részét nem lehet módosítani, ezért szükséges új köztisztviselők juttatásáról szóló rendeletet alkotni. A rendelet megalkotása óta eltelt időszakban további jelentős jogszabályi változások voltak, egyebek mellett a közszolgálati tisztviselőkről szóló évi CXCIX. törvényi változások, valamint a vonatkozó jogszabályok (pl.: Ptk.) mely körülmények szintén szükségessé teszik az új rendelet megalkotását. A közszolgálati tisztviselőkről szóló évi CXCIX. törvény (a továbbiakban: Kttv.) 237. alapján az önkormányzati képviselő-testület a juttatásokkal és támogatásokkal összefüggésben a törvény keretei között rendeletben szabályozza a szociális, jóléti, kulturális, egészségügyi juttatásokat, szociális és kegyeleti támogatásokat. A Kttv (1) bekezdése szerint a közszolgálati ügykezelő közszolgálati jogviszonyában a köztisztviselőkre vonatkozó, e törvényben meghatározott rendelkezéseket az e fejezetben foglalt eltérésekkel, megfelelően kell alkalmazni. 2
100 A köztisztviselőkre és a közszolgálati ügykezelőkre vonatkozó eltérő rendelkezés hiányában alkalmazandó a Kttv (1) bekezdése, mely úgy rendelkezik, hogy a kormánytisztviselő részére további, visszatérítendő, illetve vissza nem térítendő szociális jóléti, kulturális, egészségügyi juttatás biztosítható. Ilyen juttatás lehet különösen: a) lakhatási, lakásépítési és -vásárlási támogatás, b) albérleti díj hozzájárulás, c) családalapítási támogatás, d) szociális támogatás, e) illetményelőleg, f) tanulmányi ösztöndíj, képzési, továbbképzési, nyelvtanulási támogatás, g) üdülési támogatás. Az a) f) pontokban foglalt juttatás mértékét, feltételeit, az elbírálás és elszámolás rendjét, valamint a visszatérítés szabályait a hivatali szervezet vezetője állapítja meg, mely szabályokat a Nádudvar Város Jegyzőjének az egységes közszolgálati szabályzatának rendelkezése tartalmazza. A köztisztviselőkre vonatkozó juttatások és támogatások mértékét és körét az új rendeletben nem tervezzük változtatni, azok a korábbi rendelkezésekhez hasonló módon lettek szabályozva. A fentiek figyelembevételével kérem a tisztelt Képviselő-testületet, hogy a Polgármesteri Hivatal közszolgálati tisztviselőinek jogviszonyával összefüggő egyes kérdéseiről szóló 7/2012. (III 30.) önkormányzati rendeletét helyezze hatályon kívül, és az új köztisztviselőket megillető juttatásokról és támogatásokról szóló önkormányzati rendeletét alkossa meg. Nádudvar, június 14. Tisztelettel: Beke Imre sk. polgármester Előzetes hatásvizsgálati lap Fentiek alapján a rendelet alkotásnak a várható következményeiről az előzetes hatásvizsgálat tükrében az alábbi tájékoztatást adom: I. Társadalmi, gazdasági, költségvetési hatásai: A rendelet társadalmi, gazdasági és költségvetési szempontból az előző évek gyakorlatához igazodik, így e tekintetben számottevő változással nem kell számolni. II. Környezetei és egészségi következményei: A rendelet elfogadásának környezeti, egészségi hatása nem jellemző III. Adminisztratív terheket befolyásoló hatásai: Az adminisztratív terhekben változás nem következik be, többlet adminisztratív terhet nem ró az önkormányzatra 3
101 IV. A jogszabály megalkotásának szükségessége: A korábbi önkormányzati rendelet a hatályos jogszabályi környezettel nem állt összhangban, a jogalkotásról szóló évi CXXX. törvény a jogszabályok felülvizsgálatát határozza meg, többek között a tárgykört érintő új jogi szabályozás vagy módosítás kapcsán. V. Alkalmazásához szükséges személyi, szervezeti, tárgyi és pénzügyi feltételek: A rendelet alkalmazásához szükséges személyi, szervezeti, tárgyi feltételek adottak, pénzügyi feltételekben változást nem eredményez. Nádudvar, június 14. Vincze András sk. jegyző Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Polgármesteri Hivatal köztisztviselőit megillető juttatásokról és támogatásokról szóló /2017. (.) önkormányzati rendeletének indokolása 1. Általános indokolás A rendeletalkotásra a közszolgálati tisztviselőkről szóló évi CXCIX. törvény ban kapott felhatalmazás alapján, a Képviselő-testület ebben a tárgykörben korábban alkotott rendeletének hatályon kívül helyezése és új rendelet megalkotása vált szükségessé a megváltozott jogszabályi környezethez való igazodás miatt. Az előterjesztett rendelet-tervezet új támogatást nem állapít meg, költségvetési többletforrást nem igényel. a évre elfogadott költségvetési rendelet valamennyi a szabályozás tárgykörébe tartozó juttatást tartalmazza, a hasonló tárgykörű 7/2012. (III.30.) önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezése és új rendelet megalkotása jogtechnikai szükségszerűség. 2. Részletes indokolás 1. -hoz A rendelet személyi hatályát tartalmazó rendelkezés hoz Meghatározásra került a Hivatalban foglalkoztatott felsőfokú és érettségi végzettségű köztisztviselők díjazása, vezető szintek és vezetői illetménypótlék mértéke, valamint a képzettségi pótlékra vonatkozó szabályozás hoz A rendelet meghatározza a köztisztviselőket megillető juttatásokat és támogatásokat hoz A nyugállományú köztisztviselők támogatására vonatkozó rendelkezéseket tartalmazza. 4
102 11. -hoz Meghatározásra került, hogy a juttatások és támogatások mértéke, feltételei, az elbírálás és elszámolás rendje Közszolgálati Szabályzatban kerül rögzítésre, valamint a pénzügyi fedezetre vonatkozó rendelkezést tartalmazza hoz A hatálybalépésre vonatkozó szabályokat tartalmazza. Nádudvar, június 14. Vincze András sk. jegyző 5
103 Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testületének /2017. ( ) önkormányzati rendelete Tervezet a Polgármesteri Hivatal közszolgálati tisztviselőket megillető juttatásokról és támogatásokról Nádudvar Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a közszolgálati tisztviselőkről szóló évi CXCIX. törvény 226. (7) bekezdésében, a 234. (3)-(4) bekezdésében, a 236. (4) bekezdés a) pontjában, továbbá a ában kapott felhatalmazás alapján, Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: I. Általános rendelkezések 1. (1) A rendelet hatálya Nádudvari Polgármesteri Hivatalban (továbbiakban: Hivatal) foglalkoztatott közszolgálati jogviszonyban álló köztisztviselőkre és közszolgálati ügykezelőkre ( továbbiakban együtt: köztisztviselő) terjed ki. (2) A rendeletnek a juttatásokról, támogatásokról rendelkező ban foglaltakat a Hivatalban a Munka Törvénykönyve szerinti munkavállalókra is megfelelően alkalmazni kell. (3) A foglalkoztatási jogviszonyban álló polgármesterre, alpolgármesterre (továbbiakban együtt: polgármester ) a rendelet hatálya értelemszerűen kiterjed. (4) A részmunkaidőben foglalkoztatott köztisztviselőket e rendeletben szabályozott jogosultságok munkaidő arányosan illetik meg. (5) A rendelet 11. -ának rendelkezései a Hivatalból nyugállományba került köztisztviselőkre terjed ki. II. A díjazás egyes szabályai Illetménykiegészítés 2. (1) A Hivatal felsőfokú iskolai végzettségű köztisztviselője illetménykiegészítésre jogosult, amelynek mértéke a köztisztviselő alapilletményének 20 %-a. (2) A Hivatal érettségi végzettségű köztisztviselője illetménykiegészítésre jogosult, amelynek mértéke a köztisztviselő alapilletményének 10 %-a. 6
104 Vezetői illetménypótlék 3. (1) A Képviselőtestület az SZMSZ-ben meghatározott szervezeti egységek, osztályvezetői szintnek megfelelő vezető köztisztviselői (irodavezetők) részére vezetői illetmény pótlékot állapít meg. (2) A vezetői illetménypótlék mértéke a vezető alapilletményének 10 %-a. Képzettségi pótlék 4. (1) A jegyző jogszabályban meghatározott keretek között képzettségi pótlékot állapíthat meg. III. Juttatások, támogatások Szociális juttatások 5. (1) A köztisztviselők részére az önkormányzat képviselő-testülete a következő visszatérítendő és vissza nem térítendő szociális juttatásokat biztosíthatja: a) Lakhatási támogatások: aa) Albérleti díj hozzájárulás b) Lakásépítési, lakásvásárlási támogatás: kamatmentes kölcsön c) Családalapítási támogatás d) Szociális támogatás e) Illetményelőleg Jóléti juttatások 6. (1) A köztisztviselő részére az önkormányzat képviselő-testülete cafetéria juttatást biztosít (2) A képviselő-testület a köztisztviselők részére a bankszámla hozzájárulás mértékét havonta a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott mérték felső határával azonos összegben biztosítja. A bankszámla hozzájárulást tárgy év november hónapban kell az érintettek fizetési számlára történő utalással teljesíteni. 7
105 Egészségügyi támogatás 7. (1) A köztisztviselők részére az önkormányzat képviselő-testülete a következő egészségügyi juttatásokat biztosíthatja: a) Egészségügyi szűrővizsgálatok támogatása; b) Szemüveg ( kontaktlencse) készítésének díjához történő hozzájárulás Tanulmányi, képzési, továbbképzési támogatás 8. (1) A köztisztviselők részére képzési, továbbképzési és nyelvtanulási támogatás biztosítható. (2) A tanulmányi támogatás éves mértékét az önkormányzat éves költségvetésében határozza meg, amely csak 1 évre vonatkozik. Kegyeleti támogatás 9. (1) A képviselő-testület a köztisztviselő és vele közös háztartásban élő közeli hozzátartozójának életkörülményeikben bekövetkezett tragikus események megoldására kegyeleti támogatást biztosíthat az Önkormányzat éves költségvetésében meghatározott összeg erejéig. (2) Ha a köztisztviselőt nem nyilvánították a közszolgálat halottjává, akkor az elhunyt köztisztviselő közeli hozzátartozója kegyeleti támogatást kérhet. (3) A köztisztviselőt a közeli hozzátartozójának halála esetén, kérelmére kegyeleti támogatás illeti meg. Közeli hozzátartozónak minősülnek a Polgári Törvénykönyvről szóló évi V.törvény 8:1 (1) bekezdés 1. pontjában meghatározott személyek. IV. Nyugállományú köztisztviselő támogatása 10.. (1) A nyugállományú köztisztviselő, aki a Hivataltól került nyugállományba, szociális helyzetére figyelemmel rászorultság alapján pénzbeli, vagy természetbeni támogatásban részesíthető. (2) A szociális keret terhére az alábbi pénzbeli és természetbeni támogatások nyújthatók: 8
106 a.) eseti szociális támogatás b.) kegyeleti támogatás c.) kedvezményes étkeztetés d.) egyes önkormányzat által biztosított szolgáltatások kedvezményes igénybevétele (3) A jogosultságok megállapítása a jegyző hatásköre. V. Eljárási szabályok 11.. (1) A rendeletben meghatározott juttatások mértékét, feltételeit, az elbírálás és elszámolás rendjét, valamint a visszatérítés szabályait a jegyző az egységes közszolgálati szabályzatban állapítja meg. (2) A rendeletben foglalt juttatások és támogatások pénzügyi fedezetét az Önkormányzat éves költségvetésében biztosítja. VI. Záró rendelkezések 12. A rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. Egyidejűleg hatályát veszti Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal közszolgálati tisztviselőinek jogviszonyával összefüggő egyes kérdéseiről szóló 7/2012. (III.30.)) önkormányzati rendelete. Beke Imre sk. polgármester Kihirdetési záradék: Kihirdetve a Nádudvari Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján. Nádudvar, június Vincze András sk. jegyző Vincze András jegyző 9
107 Ady Endre Művelődési Központ és Városi Könyvtár Cím: Nádudvar, Ady tér 10. Tel.: 54/ , Fax: 54/ Szakmai beszámoló az Ady Endre Művelődési Központ és Városi Könyvtár évi közművelődési tevékenységéről és terveiről a évre Készítette: Tóthné Budaházi Judit igazgató Nádudvar
108 Tartalomjegyzék I. Az intézmény státusza, működésének személyi és tárgyi feltételei 1. Az intézmény egységei 2. Személyi állomány 3. Tárgyi feltételek 4. Gazdálkodás 5. Kapcsolatrendszerünk 6. Nyitvatartási rend 7. Rendszeres csoportfoglalkozások II. A Művelődési Központ évi szakmai munkája Színházi események, koncertek, bálok Nyári táborok Tanfolyamok Szolgáltatások Küls szervek rendezvényei Pályázatok III. A Városi Könyvtár évi szakmai munkája, évi tervei Mellékletek: évi rendezvényeink évi rendezvényeink 2
109 Tisztelt Képvisel -testület! Jelen beszámolómból tájékoztatást nyújtok feladatainkról, gazdálkodásunkról, rendezvényeinkr l, elnyert pályázatainkról. Mindkét intézményegység elkészítette a 2016-os évre vonatkozó szakmai beszámolóját, valamint az idei évre tervezett esemény-naptárát, a költségvetés tárgyalása el tt a szakmai munkára a keret már meghatározásra került erre az évre vonatkozólag. A tavaly megfogalmazott rendezvény- és munkatervünket sikerült teljesítenünk, hiszen mind a művel dési központ, mind a könyvtár igyekezett valamennyi korosztály számára színvonalas rendezvényeket, alkalmakat szervezni. Úgy gondolom szakmai elhivatottságunknak köszönhet en a 2016-os év gazdag kulturális kínálatot eredményezett, nemcsak Nádudvar, hanem a környez települések számára is. 1. Intézmény státusza A nádudvari Ady Endre Művel dési Központ és Városi Könyvtár, Nádudvar Város közművel dési intézménye, ahol megtalálható a városi könyvtár két egysége, a gyermek és feln tt könyvtár is. Intézményünk önkormányzati fenntartású, önállóan működ, de nem önállóan gazdálkodó intézmény. A művel dési központ tulajdonjoga 50%-50%-ban Nádudvar Város Önkormányzatánál és a Nádudvari Termel szövetkezetnél van, az üzemeltetést viszont az önkormányzat gyakorolja. Az Ady tér látványossága a több, mint 30 éves múlttal rendelkez Ady Endre Művel dési Központ és Városi Könyvtár, amely építészetileg és lehet ségeit tekintve is a megye egyik legnagyobb kulturális intézménye, mint Nádudvar közművel dési intézménye gazdag közösségi és kulturális szolgáltatásokat, programokat kínál városunk lakóinak, közösségeinek és az idelátogató vendégeknek. Néhány példa a statisztikából: az elmúlt naptári évben a következ típusú rendezvények voltak megtalálhatóak: Rendezvény típus Alkalmak száma Látogatók száma (f ) Ismeretterjesztés Kiállítás Művészeti esemény
110 Szórakoztató rendezvény Közösségi rendezvény Belföldi fesztivál Külföldi fesztivál 1 30 Tábor 3 65 Képzés 7 54 Becsült látogatószám f Ezen kívül a házban működik 8 amat r művészeti csoport 166 taggal, valamint 3 állandó klubunk is van. Viszonyításként a nyíregyházi Váci Mihály művel dési központ éves látogatószáma 200 ezer f, a város lakossága 120 ezer f. A rendszeresen működ művel d közösségek, civil szervezetek, szakkörök, valamint a Nádudvari Polgár r Közhasznú Egyesület, a Szül földünk Nádudvar Öröksége és Jöv je Alapítvány és a Liszt Ferenc Kórus Alapítvány székhelye is itt található. Az épületben városunk népművészete állandó kiállításon mutatkozik be. Városi Könyvtárunkban tekinthet meg Nádudvar helytörténete sajtó-, illetve fotógyűjteményeken. Lehet séget biztosítunk a helyi kultúra megismerésére, a közösségi életre, élményszerzésre, tanulásra, az önművelésre, valamint a szabadid kellemes eltöltésére. Helyt adunk rendezvényeknek, a tíz f s tárgyalástól a több száz f s konferenciáig. I. Az intézmény működésének személyi és tárgyi feltételei 1. Az intézmény egységei 1. Közművel dési egység 2. Városi Könyvtár Feln tt Gyermek 2. Személyi állomány Közművel dési egység: 10 f 1 f intézményvezet - rendezvényszervez 1 f közművel dési szakember 1 f közművel dési szakember 4 órás munkaviszonyban 1 f közművel dési asszisztens 4
111 1 f programszervez - moziüzem-vezet 1 f gazdasági ügyintéz 1 f gondnok 1 f technikus 2 f portás Városi Könyvtár: 2 f 1 f könyvtárvezet 1 f könyvtáros Intézményünkben jelenleg 2 f kulturális közfoglalkoztatott foglalkoztatására van lehet ség, egy f a gyermek könyvtárban - egy a közművel dés területén tevékenykedik. Továbbá az önkormányzati közfoglalkoztatás keretében átlagosan 7 f közfoglalkoztatott dolgozik nálunk, akik takarítói feladatokat látnak el. Munkatársaink közül egy f felmentési idejét tölti augusztusig, egy kolléga tartósan betegállományban van sajnos. A hiányzó létszámot mindig a rendezvényekhez illeszked en alakítom, 4 órás munkaid vel. 3. Tárgyi feltételek Az intézményünk hasznos alapterülete 2700 négyzetméter, amelynek központi magját egy többcélúan használható nagyterem képezi. A Nagy termet L alakban fogja körbe a szintén több célú térrendszer, melyet változó padló és födém szintek osztanak külön-külön használható térrészekké. Az el csarnok bejáratához közel es részen található a művel dési központ információs pultja, illetve a ruhatár. A vizesblokkok úsztatott elhelyezése lehet vé tette a nagyterem és a kisterem közötti vizuális kapcsolat megteremtését, továbbá a két vizesblokk közötti terület tetsz legesen kapcsolható az el csarnokhoz kiállítótérként. Az el csarnokban található a büfé. E téren át lehet megközelíteni a süllyesztett szintet, amely id szakonként diszkóként üzemel, valamint egy tekepálya is megtalálható itt. A büfé mögött helyezkedik el a táncterem. Az épület másik központi helye az ún. intenzív tér, amely paravánokkal többcélúan variálható. Ebb l a teremb l, több kis terem nyílik, amelyek helyet adnak a csoportok foglalkozásainak, itt található még a művel dési központ vezet i irodája is. Ebb l a térb l lépcs vezet fel az emeletre, amely a feln tt könyvtárnak ad helyet. Ehhez az intenzív térhez kapcsolódik egy bels udvar, amelyet fix és tolható üvegajtók vesznek körül. A bels udvarban félkör alakú lépcs zet található, amely nyaranta csoport foglalkozásoknak ad helyet. A bels udvar melletti folyosókról nyílnak a dolgozói irodák, a gyermek könyvtár. Innen tovább haladva a közleked folyosóból nyílnak a felújított személyzeti mosdók, és a szintén felújított öltöz k, el térrel, mosdóval és zuhanyzókkal, társalgó szoba, kazánház, 5
112 díszletraktár. A művel dési központunk egyik legszebb terme a 386 f s színházterem, amelynek közvetlen kapcsolata van az el csarnokkal, intenzívtérrel és az öltöz kkel. Színházterem aljzata lesüllyeszthet, így ez a terem is több funkciós. A színpad szétszedhet elemekb l nyert összeállítást. Az épület rendelkezik még egy tanácsteremmel, szakköri teremmel, konyhával és több kisebb méretű több funkciós teremmel. A szakköri teremb l lehet ségünk van lemenni egy szintén süllyesztett részre, ahol jelenleg a fás és fazekasműhelyek működnek. A művel dési központ el tti és melletti terek alkalmasak szabadtéri rendezvények lebonyolítására. Az művel dési központ fény- és hangtechnikai felszereltsége igen jónak mondható, az érdekeltségnövel pályázatokból folyamatosan fejlesztjük ket. Rendelkezünk beépített projektorral és interaktív táblával, egy kis projektorral, valamint a színházteremben egy nagy vetít vászonnal, nagy projektorral és hagyományos mozi technikával. 10 számítógépünk van egymással hálózatba kötve, ezzel megkönnyítve a munkánkat. Ezen kívül rendelkezünk 4 db laptoppal, és egy fényképez géppel is. Az irodákban külön nyomtatók vannak és egy darab scanner. A feln ttkönyvtár, a tanácsterem, a táncterem és a vezet i iroda klimatizált. Összességében a technikai felszereltségünk a mindennapi életünkhöz, rendezvényeinkhez, városi rendezvényekhez kielégít ek. Az ett l komolyabb igényű színházak, fesztiválok, koncertek alkalmával pedig erre szakosodott technikai stábtól bérlünk színpadi hang- és fénytechnikát. Az épület és a bútorzata megfelel, nem a legújabbak, de az igényeket és szükségleteket kielégítik. Az érdekeltségnövel pályázatból az elmúlt évben a könyvtárak padlósz nyegét és a gyermek könyvtár bútorainak egy részét is lecseréltük, valamint a tanácsterembe új sz nyegpadló és mivel a házasságkötés is itt zajlik esket bútorok kerültek. Környezetünkre és eszközeinkre fokozottan figyelünk és vigyázunk, lehet ségeinkhez mérten igyekszünk ket lecserélni, fejleszteni, korszerűsíteni. Intézményünkben T-home vezetékes internet található meg valamint rendelkezünk WIFI lefedettséggel is, és működik nálunk az e-pont is. 4. Gazdálkodás Intézményünk önkormányzati fenntartású, nem önállóan gazdálkodó intézmény. F bb bevételünk az önkormányzati támogatás, amely az idei évben Ft és a normatív támogatás, amely Ft. Ezek alapján az éves költségvetésünk Ft. Intézményünk minden évben pályázik a helyi alapítványhoz, így a Nádudvar Város Művel déséért és Sportjáért Alapítványhoz, valamint folyamatosan figyeljük a pályázati 6
113 kiírásokat és rendszeresen pályázunk a Nemzeti Kulturális Alaphoz is. Mecenatúraként említhetjük meg a National Instruments et, ahonnan az elmúlt években rendszeresen kaptunk anyagi támogatást a Lego-robot tábor megvalósítására, illetve a Szül földünk Nádudvar Öröksége és Jöv je Alapítványt, amely kulturális feladatok ellátására jött létre, bár jórészt a Népi Kismesterségek Szakközépiskoláját támogatja. A két nagy helyi cég a KITE Zrt. és a NAGISZ Zrt. szintén segítségünkre van a rendezvények szponzorálásában. Bevételeink a származtatatott szolgáltatásokból, így a terem, technika bérlésb l, az intézményünkben lév automaták helyének bérbeadásából, a büfé és a tekepálya bérbeadásából valamint a jegybevételekb l vannak. Konkrétan tervezhet bevételünk csak a terembérlet, persze az is változhat. A rendezvények bevétele mindig bizonytalan, nekünk minden vendégért és belép díjért meg kell dolgozni. A tervezésnél figyelembe kell vennünk az igényeket és a lehet ségeket ennek függvényében lehet megállapítani a belép díjakat. Mindig vannak trendek, amelyeket igyekszünk rugalmasan kihasználni. Nagy rendezvényeknél, fesztiváloknál vannak vállalkozók, akik tárgyi eszközökkel, így például tombola ajándékokkal, belép jegyekkel, vendéglátással támogatják intézményünket. Az idei évben a fenntartó által támasztott követelmény alapján Ft-os bevételt kell produkálnunk. (Viszonyításként szeretném jelezni: Hajdúszoboszló városában ez az összeg pl. 12 M Ft és ott az önkormányzati támogatás 195 M Ft a dolgozói létszám 20 f amelyb l 3 f népművel.) Ez a tervezett összeg a környez településekhez magas, vállaltuk, de a tekepálya felújítása miatt teljesítése kérdésesnek tűnik. Az eddigi bérl nem kívánja tovább folytatni a tevékenységet a felhívásra jelentkezett egy bérl, aki szándéknyilatkozatában az üzemeltetésre vonatkozóan az év második felét jelölte meg, tekintettel a tekepálya felújítási munkálatokra, sajnos azonban, id közben elállt szándékától. Ez most újabb feladatot jelent. Elmúlt évek bevételei: 2014-ben tervezett: 5 Millió Ft megvalósult: 10 Millió Ft 2015-ben tervezett: 10 Millió Ft megvalósult: 10,5 Millió Ft 2016-ban tervezett: 13 Millió Ft megvalósult: 13 Millió Ft Állandó bérl k: Pedagógiai Szakszolgálat ban nem fizetett bérleti díjat Vízmű ban nem fizetett bérleti díjat BSzC Népi Kézműves Szakiskola ban nem fizetett bérleti díjat, csekély mértékű szinte jelképes költségtérítést kapunk. 7
114 A vendéglátó egység bérl je: Ludman Erzsébet vállalkozó augusztustól szerz dés szerint fizetett Polgár r Közhasznú Egyesület a 6-os számú irodát biztosítottuk az egyesület vezet sége számára szóbeli megállapodásunk szerint biztosítják az intézmény rendezvényeit. Egyéb civil szervezetek az Önkormányzat rendelete szerint foglalkozásaikra, kisebb rendezvényeikre térítésmentesen használhatják az intézményt. A költségvetés tárgyalásakor már a testület elé terjesztettük a terembérleti kimutatást a civil szervezetek és intézmények részér l. Ezt most csak összegszerűen írom itt, tehát: 2015-ben 2061 órában összesen ezer Ft összegben, 2016-ban 2728 órában összesen ezer Ft - a megállapított terembérleti díjak mellett. 5. Kapcsolatrendszerünk Intézményünk a fenntartóval, Nádudvar Város Önkormányzatával napi kapcsolatban van, szerencsére rugalmasan kezeljük a problémás helyzeteket és a tulajdonosi kör igényeit minden esetben el térbe helyezzük. Jó a kapcsolatunk a helyi intézményekkel, a köznevelési és oktatási intézményekkel, azok vezet ivel és dolgozóival, valamint a helyi vállalkozókkal is. Folyamatosan kapcsolatban állunk a helyi civil szervezetekkel, művel d közösségekkel, örömmel látjuk, hogy a Kincsesházat is birtokba vették gyerekek és feln ttek és az intézmény felvállalt közművel dési feladatokat is. A lakossággal igyekszünk nem csak az online felületen tartani a kapcsolatot, hanem személyesen, hiszen az egyik legfontosabbnak tartjuk a személyes kontaktust. Intézményünk rendelkezik saját weboldallal és facebook oldallal, ahol igyekszünk napra kész tájékoztatást nyújtani az érdekl d knek. A nádudvari református és katolikus egyházzal is kapcsolatban állunk. Városunkban működik a Nádudvari Hírek című havilap, amelynek a felel s kiadója az intézményvezet. Az újság az egyik helyi média felületünk is, hiszen folyamatosan megtalálhatóak benne rendezvényeink. Folyamatos kapcsolatban vagyunk a Debreceni Művel dési Központtal, a Kulturász Közhasznú Egyesülettel, a Nemzeti Művel dési Intézettel és a környez települések művel dési központjaival. Határon túli kapcsolatunk van a lengyel testvérvárosunkkal, Urzedow-val és Erdélyben Szalárd településsel. 8
115 6. Nyitvatartási rend Művelődési Központ nyitva tartása Hétf : Zárva Kedd: 08:00-21:00 Szerda: 08:00-21:00 Csütörtök: 08:00-21:00 Péntek: 08:00-21:00 Szombat: 09:00-12:00 és 16:00-21:00 Vasárnap: Zárva Városi könyvtár nyitva tartása Hétf : Zárva Kedd: 10:00-12:00, 13:00-18:00 Szerda: 10:00-12:00, 13:00-18:00 Csütörtök: 10:00-12:00, 13:00-18:00 Péntek: 10:00-12:00, 13:00-18:00 Szombat: 09:00-12:00 Vasárnap: Zárva Hétf n és vasárnap hivatalosan zárva vagyunk, de minden esetben kinyitottunk az elmúlt id szakban az állandó bérl k miatt, illetve a rendezvények miatt. Ett l függetlenül a nyári id szakban a szabadságolások miatt fenntartjuk a hétf i nap zárva tartását. A szakiskola szeptembert l beindította a feln ttképzési oktatásait, ez a művel dési központ nyitva tartását is érintette. Próbáltuk rugalmasan alakítani, hogy mindenki számára megfelel legyen, de mégse kelljen portaszolgálatot biztosítani, mert azt nem gy ztük volna létszámmal. 7. Rendszeres csoportfoglalkozások: Liszt Ferenc Kórus próbája: szerda 17:30 Kéknefelejcs Citerazenekar: szerda 19:30 Nyugdíjasklub: csütörtök 14:00 Mazsorett csoportok: keddt l - szombatig N i torna: keddt l szombatig Polgár rség: minden hónap els péntek 18:30 Nagycsaládosok: minden hónap els péntek 18:00 Sakk: kedd és péntek Asztalitenisz: csütörtök: 17:00 Dalma tánccsoport: szombat 16:30 Feln tt néptánc: szerda Vívás: szombat 9:00 Baba-mama klub kedd és csütörtök 10 óra 9
116 A Turizmus, a Galamb és Kisállattenyészt k és a Horgászegyesületek alkalmanként veszik igénybe termeinket. 8. Színházi események, nagykoncertek, bálok Nádudvaron az elmúlt évek munkájának köszönhet en a színházi- és koncertesemények a legkedveltebb és leglátogatottabb műfajjá váltak. Teltházas feln tt színházi el adást 2015-ben és 2016-ban is 5 alkalommal, kb f részvételével szerveztünk, ahol nemcsak városunk lakói, hanem a környez települések lakossága is egyre nagyobb számban képviseltette magát. A színházi el adásaink a magas költségek ellenére gazdasági szempontból összességében rentábilis eredménnyel zárultak. Dumaszínházaink is népszerűek Beliczai Balázs és a Szomszédnéni Produkció volt nálunk. 3 nagykoncertet szerveztünk, amelyhez külön színpadtechnikát kellett bérelni. Az Ismer s Arcok a színházteremben 350 f vel, a városnapon szabadtéren a Zion Refresh és a Hooligans és decemberben a színházteremben a Debreceni Big Band Gájer Bálinttal ban összesen 4 táncos rendezvény volt és az év végi szilveszteri bál amely az egyik legnagyobb feladat és a belép díjas rendezvények közül a legnagyobb látogatottságú év színházi el adások: 3 alkalom év színházi el adások: 5 alkalom + 1 alkalom Dumaszínház év színházi el adások: 5 alkalom + 2 alkalom Dumaszínház év koncert: 0 alkalom év koncert: 3 alkalom év koncert: 4 koncert év táncos rendezvény: 3 alkalom év táncos rendezvény: 3 alkalom év táncos rendezvény: 5 alkalom Nyári táborok: LEGO-ROBOT TÁBOR I. ( ) MORZSI TÁBOR ( ) LEGO-ROBOT TÁBOR II. ( ) A fenti 3 alkalommal 65 gyereket táboroztattunk napközis jelleggel. A LEGO ROBOT épít táborokat mi honosítottuk meg Nádudvaron a debreceni National Instruments segítségével. A programozható robotokat- szetteket a National Instruments 10
117 biztosította a mentor tiszteletdíjával együtt. F leg a fiúk körében népszerű még mindig a tábor. A Morzsi állatbarát tábor évek óta működik alapítványi támogatással. Tanfolyamok-képzések Nyelvtanfolyamokat (angol német) és számítógépes tanfolyamokat szerveztünk, utóbbihoz a gépeket a tanfolyami oktató biztosította, mivel itt vannak még tárgyi eszköz hiányosságok. Összesen 7 képzésen 54 f vett részt. Szolgáltatások Továbbra is igény van a lakosság részér l a számítógépes szolgáltatásokra: fax, fénymásolás, szkennelés, nyomtatás. Ezt egy nagy teljesítményű több funkciós fénymásoló bérlésével oldottuk meg a porta mellett, illetve a feln tt könyvtárban. Továbbra is működik az e-pont, egy számítógép van erre a célra beállítva. Külső szervek rendezvényei Bevételi forrásunk egyik része a terembérleti szolgáltatás: ezek vásárok, bemutatók, tanfolyamok és céges rendezvények. Itt az önkormányzat által meghatározott tarifák szerint dolgozunk. Költségtérítés nélkül használják az intézmény: NAGISZ mint résztulajdonos, Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek, klubok, intézmények: Általános Iskola, Óvoda, SZSZK, Katasztrófavédelem, Munkaügyi Központ, Falugazdász, valamint esküv kre és névadókra is biztosítjuk a helységet és a megfelel technikát. Fent említett szervezetekkel még ha anyagi bevétel nem is termel dik, - bár az iskolánál változott a helyzet - úgy gondoljuk a közösen szervezett rendezvény, esemény közelebb hozhatja mind szakmailag, mind emberileg az esemény lebonyolításában dolgozókat és a művel dési központ nyitott ház elképzelését tovább er síti. Pályázatok: 2016-ban a Helyi önkormányzatok közművelődési érdekeltségnövelő támogatása című pályázatból digitális fénykever pultot vásároltunk valamint színpadi lámpákat és a könyvtárba 3 szett gyermek foglalkoztató asztalt székekkel valamint sz nyegeket összesen: Ft összegben. A Nádudvar Város Művelődéséért és Sportjáért Alapítvány pályázatán összesen Ft-ot nyertünk, melyet az alábbiak szerint használtunk fel: 11
118 forintot a Morzsi Kutyabarát Tábor szervezésére fordítottunk. A támogatással elértük, hogy ismét tudtunk nyári tábort szervezni 15 gyerek számára alacsony részvételi díjjal, hiszen sikerült olyan témát választani, amire többszörös volt a túljelentkezés. Szintén az alapítvány támogatásával valósulhatott meg az Id sek Világnapi rendezvény, ahol Karczagi Nagy Zoltán nóta műsorát láthatta a közönség. LEGO-ROBOT épít tábor szerveztünk a debreceni székhelyű National Instruments támogatásával. A cég biztosította a mentort, az eszközöket és forint pénzügyi támogatást. EFOP pályázatok jelentek meg célzottan a közművelődésre, 4 pályázatot adtunk be: EFOP Kulturális intézmények a köznevelés eredményességéért Pályázott összeg: Ft Témája: Szakmai rendezvények gyerekeknek. Id tartam: EFOP A közösségi Művel dési intézmény és szervezetrendszer tanulást segít infrastrukturális fejlesztése Pályázott összeg: Ft Témája: infrastrukturális fejlesztés Legalább 15 f csoport befogadására alkalmas kiszolgáló helyiségek kialakítása. Gasztronómiai tanfolyamok tartására alkalmas konyharész kialakítása. Id tartam: 5 év EFOP Könyvtári Intézményrendszer tanulást segít infrastrukturális fejlesztése. (ez a volt Rendőrség területe) 1 es tevékenységtípus Az intézmények egész életen át tartó tanulást támogató feltételének fejlesztése céljából, a fejlesztés helyszínéül szolgáló tanulási, kreatív foglalkoztató, oktatási célú tervek, valamint audiovizuális ismeretek tanulására alkalmas helyiségek tereinek kialakítása, ehhez kapcsolódóan bels építészeti kialakítások. Ehhez kapcsolódóan mosdó felújítás. Pályázott összeg: Ft Üzemeltetés:5 év EFOP Egész életen tartó tanuláshoz hozzáférés biztosítása. Pályázni kívánt összeg: Ft Témája: foglalkozás - Tanfolyamok - Szakkör - Klubfoglalkozás - Művészeti csoportok Id tartam: 2 év 12
119 Amennyiben az EFOP pályázatok pozitív bírálatban részesülnek 2018-ban lesz megvalósítandó feladat és annak meg lesz a fedezete. Sajnos ennek a döntésnek az ideje kérdéses, leghamarabb szre várható. II. A Városi Könyvtár évi szakmai munkája, évi tervei Könyvtárunk általános gyűjt körű, nyilvános közművel dési könyvtár. Feladatunk a városban, és a lakókörzetében él k könyvtári, könyvtárhasználati igényeinek, érdekl dési körének, megfelel tájékoztatásának, informálásának ellátása. Mint nyilvános közművel dési könyvtár feladata a helyi lakosság általános művel dési igényének kielégítése. A szakmai önképzés és a szabadid hasznos eltöltésének segítése. Ennek megfelel en gyűjt körünk általános jellegű, minden ismeretágra kiterjed. Nem gyűjtjük teljes körűen egyetlen szakterület irodalmát sem. Kivétel ez alól a településre vonatkozó irodalom. A gyűjt kört meghatározza a településen folyó mez gazdasági tevékenység. Állománya, nyilvántartásai, feltáró apparátusa minden olyan ismerethordozót (könyv, folyóirat, cd-room, dvd, hangos könyv, audio-, és videokazetta, hanglemez) tartalmaz, amelyek kielégítik a lakosság általános művel dési igényeit. A könyvtári anyagok beszerzése az intézmény alaptevékenységének megvalósítását segíti. A könyvtár, állományának gyarapításakor figyelembe veszi a használók igényeit, foglalkozási, képzettségi és anyanyelvi összetételét, érdekl dési körét, az állomány arányos fejlesztését. Gyűjteményünk elvileg - minden ismeretágra kiterjed, figyelembe veszi a potenciális olvasótábor igényeit. A b vítés határait a mindenkori költségvetési kondíciók, a könyvtár anyagi lehet ségei szabják meg. Figyelemmel kísérjük az Európai Unióról, országairól szóló szépirodalmi és ismeretterjeszt műveket. Jogszabály 2013-tól a 13/2013(II.14.) EMMI rendelete a települési önkormányzatok könyvtári, közművel dési és múzeumi feladataihoz nyújtott támogatások részletes szabályairól. Ennek értelmében a települési önkormányzatok a támogatások legalább 10 %-át dokumentum vásárlására kell, hogy fordítsa és a felhasználásról adatlapot kell a miniszternek benyújtani. SZOLGÁLTATÁSAINK 13
120 A Városi Könyvtár a település valamennyi lakójának rendelkezésére bocsátja állományából mindazokat a dokumentumokat, információkat, amelyek a művel dés, az egész életen át tartó tanulás, a szakmai önképzés és a szabadid hasznos eltöltéséhez nélkülözhetetlen. Ezek szerint szolgáltatásaink: könyv és folyóirat kölcsönzés, könyvtárközi kölcsönzés, helyben olvasás, helytörténeti anyag használata, irodalomfigyelés, kézikönyvek használata, dokumentum el jegyzés. Gyűjt köri szabályzat alapján látjuk el a szakmai tevékenységünket. Szolgáltatásainkról és nyitva tartásunkról tájékoztatjuk a könyvtárhasználókat. A könyvtárhasználati, a katalógus használati, számítógép használati szabályzatunk a könyvtárlátogatók számára tartalmaz fontos információkat. Ezek a dokumentumok frissítése fontos feladat TÉRÍTÉSES SZOLGÁLTATÁSAINK Számítógéphasználat, lehet ség van internetezésre nyomtatásra, szkennelésre. Fénymásolás, spirálozás, laminálás, fax küldése, fogadása lehetséges. KIEMELET FELADATOK 1. A könyvtári állomány számítógépes feldolgozását a Szirén integrált könyvtári rendszer használatával elvégeztük januártól elindítottuk a számítógépes nyilvántartást, statisztikát és könyvkölcsönzést. 2. A könyvtári szabályzatokat aktualizáljuk a könyvtári szolgáltatások fejlesztési lehet ségei és a jelenlegi könyvtári működési körülmények figyelembe vételével (könyvtárhasználati szabályzat, gyűjt köri szabályzat, katalógusszerkesztési szabályzat, számítógép használati szabályzat ) A 2015 november-december folyamán történt szakért i vizsgálat során felmerült kérdéseket 2016-ban rendeztük és azóta is folyamatos az állomány fiatalítása. 3. A könyvtári programok, rendezvények els sorban az aktuális év évfordulós eseményeihez illeszkednek. 4. Pályázatfigyeléssel próbáljuk a könyvtár lehet ségeit b víteni. 6. Az érdekeltségnövel támogatás pályázatot figyelemmel követjük, mert a könyvtár dokumentum vásárlását támogatja a pályázat. Sok kötet könyvvel, hangos könyvvel gazdagodott könyvtárunk állománya a MÁRAI Program alapján. 14
121 SZAKMAI FELADATOK 1.Folyamatos, naponkénti tevékenységek - szolgáltatások igénybevételével kapcsolatos adminisztrációs és pénzügyi feladatok - napi statisztika elkészítése - periodikumok érkeztetése, nyilvántartása - dokumentum állomány feldolgozása és nyilvántartása - olvasógondozási tevékenységek - eseménynaplók, munkanaplók vezetése - könyvtárközi kölcsönzés lebonyolítása - katalógus naprakész építése - helytörténeti cikkek gyűjtése, rendezése - pályázatok figyelése és készítése - számítógépes könyvtári program folyamatos építése, használata 2. Id szakos tevékenységek - havi, negyedéves statisztika elkészítése - dokumentumállomány nyilvántartás negyedéves, éves zárása - honlap frissítés - késedelmes olvasóknak felszólítás küldése - selejtezés (elveszett és kifizetett, elavult, elhasználódott, megrongálódott dokumentum) - min ségbiztosítás keretében felmérjük a partnereink véleményét a könyvtár fejlesztése érdekében - az általános iskola versenyfeladataihoz irodalomkutatás 3. Rendszeresen tartunk szakmai megbeszéléseket, f leg azért is, mert munkánkat közcélú és nem szakképzett dolgozó segíti. - szakmai rendezvényeken- lehet séghez mérten- részt veszünk - a Városi Könyvtár hagyományosan kialakult kapcsolatrendszerét folyamatosan ápoljuk - könyvtári szolgáltatások népszerűsítését és rendezvények propagálását végezzük - részt veszünk a helyismereti kiadványok szerkesztésében Személyi feltételek: 15
122 A könyvtárban két szakképzett alkalmazott dolgozik, a város könyvtári ellátását csak közcélú dolgozó bevonásával tudjuk megoldani. Tárgyi feltételek: A könyvtárban folyó munkához az Érdekeltségnövel pályázatból gyerekbútort és könyvet vásároltunk. Jelenleg a kölcsönzés gépesítéséhez, a könyvek kóddal vagy chip-el történ ellátására van szükség. Ennek használatához leolvasókat kell vásárolnunk, ehhez pályázati lehet séget keresünk. Alaptevékenységünk mellett, lehet ségeinkhez mérten rendezvények szervezésére is törekszünk évi rendezvényterv Január Átiratkozás. Januárban a Magyar Kultúra Napja megünneplése alkalmából a könyvtárban kiállítást készítünk legrégebbi könyveinkb l. Kazinczy, Szép magyar beszéd verseny városi dönt je kerül megrendezésre. Február Városi Olvasási verseny szervezése 2., 3., 4. osztályosok részére. Március Barátunk a könyv megyei verseny szervezése, csoportos foglalkozások a benevezett alsós és fels s csoportokkal folyamatosan májusig. Április Április 11. a Költészet Napja méltó ünnepléseként el adóestet szervezünk Arany János születésének 200. évfordulója tiszteletére. a Szül földünk, Nádudvar Öröksége és Jöv je Alapítvánnyal közös szervezésben. Május Barátunk a könyv eredményhirdetés - helyi szinten és remény szerint megyei díjátadáso Június Ünnepi Könyvhét alkalmából irodalmi műsor szervezése. Július- augusztus Selejtezés, állomány tervszerű apasztása Szabadságolás /Zárva 2 hét / Szeptember Egy népszerű, ismert mesekönyv íróval találkozó a Magyar Népmese Napja alkalmából Október Városi vers- és prózamondó verseny, hirdetése, rendezése. November szi Gyermekkönyvnapok keretében író-olvasó találkozó egy napjainkban népszerű gyerekkönyv íróval. December Ünnepi játékos rendezvény gyerekeknek. 16
123 2016.év munkatervének értékelése A évre tervezett munkafolyamatok és rendezvények nagy része teljesült. A könyvtári állomány átvizsgálása után selejtezésre került sor, nagyon nagy számban A könyvtár néhány új berendezéssel kicsit modernebb lett. Az év folyamán több kiállítást is készítettünk, mindig adott alkalomra, ünnepre a könyvtárban. Folyamatosan használjuk és karban tartjuk feldolgozás, kölcsönzés munkafolyamatokat a Szirén könyvtári integrált programmal. Januárban a Magyar Kultúra Napjára a Pedagógusok arcképcsarnoka című kiadvány bemutatójára került sor. Kazinczy verseny városi dönt jét szerveztük általános iskolásoknak. Márciusban 2.,3.,4. osztályosoknak az Olvasási verseny dönt je a könyvtárban került megrendezésre. Áprilisban a Költészet Napját a Szül földünk, Nádudvar Öröksége és Jöv je Alapítvánnyal közösen rendeztük meg. Vendégünk volt Galánfi András. Nyáron társasjáték délutánt tartottunk több alkalommal is. Az év folyamán óvodai és iskolai csoportoknak tartottunk könyvtári tájékoztatókat. Októberben Városi Vers- és Prózamondó versenyt szerveztünk. Novemberben az szi Megyei Gyermekkönyv Napok alkalmából a gyerekek részére Telegdi Ágnes író tartott el adást a köztünk él madarakról, állatokról. Összes rendezvény: 21 alkalom 583 résztvev vel Rövid statisztika decemberi állapot: könyvtári állomány: felnőtt szépirodalom: felnőtt szakirodalom: 7839 ifjúsági irodalom: 6142 hang és képdokumentum:528 regisztrált olvasó 1183 fő kölcsönzött dokumentum:
124 Néhány gondolat a művelődési ház épületével kapcsolatosan: Tavalyi évben sikerült klimatizálni a feln tt könyvtárat, amely a délutáni órákban nagyon meleg szén beázott a tekepálya, ennek teljes rekonstrukciója májusában kezd dött és június elejére készen lett. Az épület állagának megóvására többször felhívtam a figyelmet. Idén is leírom, hogy a beázás egyre nagyobb mértékű, nagyobb es zésnél a világítótestekb l folyik a víz, ez balesetveszélyes. Szeretném, ha ilyen nem történne és megel znénk a bajt, erre vonatkozóan összeállítottuk a felújítási javaslatunkat. Intézményvezetőként a tavalyi évben elvégeztem a könyvtárvezet i képzést. Igyekeztem felmérni a környez településeken folyó szakmai munkát, lehet ségeimhez mérten igyekeztem szakmai konferenciákon részt venni. Jelenleg módosítás alatt áll a közművel dési törvény, fogalmakat, funkciókat változtatnak. A közművel dést a közösségi művel dés fogalma váltja fel. Támogatottságunk némileg el re mozdulni látszik. Központosított béremelés volt: sajnos csak erre az évre határoztak meg kulturális járulékot. Tisztelt Képviselő testület! Bízom benne, sikerült lényegre tör en összefoglalni az elmúlt év teljesítményét és az el ttünk álló feladatokat. Ezúton köszönöm meg a Testületnek az el z id szakban tanúsított együttműködést a Hivatal apparátusának a háttérmunkát. Bízom benne, hogy a fenntartó a leírtak figyelembevételével 2017-ben is kiemelten fontosnak tartja a kultúra színvonalas működtetését és támogatja tevékenységünket. Kérem Önöket az Ady Endre Művel dési Központ és Városi Könyvtár évi szakmai beszámolójának megtárgyalására és elfogadására! Nádudvar, június 12. Tóthné Budaházi Judit intézményvezet 18
125 I. Melléklet A művelődési központ évi rendezvényei Január Január 15. Mulatós Pót Szilveszter (Sihell Ferry&Henna, Nótár Mary, Kaczor Feri sztárfellép kkel) Január 22. A Magyar Kultúra Napja alkalmából Pedagógusok arcképcsarnoka című könyv bemutatója Január 24. Sakk verseny Január 27. Szép magyar beszéd a Kazinczy verseny városi dönt je a Városi Könyvtárban Január 7-9. Galamb és díszállat kiállítás Német nyelvtanfolyam, kezd II. Német nyelvtanfolyam, haladó Angol nyelvtanfolyam, kezd II. Február Február 3. TÖOSZ gyűlés Február 3. Tankerületi gyűlés (iskola) Február 6. Cirkusz Február 19. A Kaktusz Virága című színházi darab a Bánfalvy Stúdió el adásában Február 14. Sakk verseny Február 26. Dumaszínház Beliczai Balázzsal KIÁLLÍTÁS: Február 18 Gál Imre amat r fotós kiállítása MOZI: Február 5-én, 12-én, 26-án TANFOLYAMOK: Német nyelvtanfolyam, kezd II. Német nyelvtanfolyam, haladó Angol nyelvtanfolyam, kezd II. Március Március 4. Filharmónia gyerekeknek Március 5. Aranyhangszál megyei tehetségkutató verseny Március 12. Ismer s arcok koncert a Kövy Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola kamara kórusának közreműködésével Március 15. Városi ünnepség, koszorúzás Március 19. Tavaszköszönt Bál (Traffic Band, Irigy Hónaljmirigy, divat bemutató) KIÁLLÍTÁS: Gál Imre amat r fotós kiállítása MOZI
126 Március 16-án mozi 3D-ben Star Wars Az ébred er Március 25-én Április Április 6. Mesemondó az óvodásoknak Április 11. Költészet Napja alkalmából Galánfi András Mostan színes tintákkal álmodom című estje. Válogatás a világirodalom legszebb szerelmes verseib l. Április 16. Forró hétvége című komédia két részben a Vidám Színpad el adásában Április 17. Sakk verseny Április 22. Varázsceruza helyesírási verseny Április 21. OVI MOZI Április 29. RUBIN CIP K megyei tehetségkutató verseny Április 29. XII. Pásztornap kiállítás megnyitó Pásztor viselet és tartozékai címmel. A kiállítást megnyitja Mátrai Nagy Andrea Közreműködik: Bürkös zenekar és a Debreceni Népi Együttes Április 30. Pásztormajális 3 helyszínen Em d tónál hagyomány rz bemutatók, túrós csusza f zés és kóstolás, színpadi produkciók, a strandon és Sportcentrum területén kispályás foci, majális kupa MOZI Április 14. 3D-ben a Kung Fu Panda 3. és a Bazi nagy görög lagzi 2. Április 8-án, 15- én, 22-én KIÁLLÍTÁS: Április 19-t l Pásztornapi kiállítás illetve Svéd fotó kiállítás Május Május 6. AMI Tavaszköszönt növendék hangverseny Május 7. Életet az éveknek Nyugdíjasklub anyák napi ünnepsége Május 13. Mulatós Buli (Kis Grófo, Kozma Lacika és Sós Fecó&Hencsi) KIÁLLÍTÁS: Május 20-tól Június 10-ig AMI 20 éves a Kövy című kiállítása 3D MOZI: Angry Birds és a Rossz szomszédság 2. MOZI: és Iskola mozi: Június Június 4. Gyereknap a strandon és az Em d tónál, h légballon, laser tag, ugrólóvár, lufibohóc stb. Június 3. Óvoda ballagás Június 6-án 20 éves a Kövy című kiállítás megnyitója Június 9. Bábszínház az óvodapedagógusok el adásában Június 10. AMI Táncgála
127 Június éves a Nádudvari Hírek, évfordulós beszélgetés az eddigi szerkeszt ségi tagokkal Június 18. AMI ballagás Június 22. AMI tanévzáró hangverseny Június 21. Szakiskola ballagása és kiállítás megnyitója Június 23. Nyíregyházi Lego gyár látogatás a táboros gyerekekkel Június 24. AMI tanévzáró Június 25. Liszt Ferenc Kórus jótékonysági hangversenye a katolikus templomban TÁBOR: LEGO ROBOT TÁBOR I. június ig MOZI: 10-én és 17-én 3D MOZI: 25-én Szenilla nyomában és Warcraft KIÁLLÍTÁS: Május 23-tól a Kövy Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola 20 éves a Kövy című kiállítása Június 13-tól Az év természetfotói című kiállítás Június 21-t l Szakiskola kiállítása a 2015/16-os tanévben készített kézműves alkotásaiból, vizsga remekeib l Július Július 1. Mazsorett nyílt óra Július 16. Színház Futóbolondok címmel Július 22. Polgár r Bál (Jolly&Suzy) Július 29. Anyatej világnapja alkalmából Baba-mama nap TÁBOR: MORZSI TÁBOR július 4-8-ig LEGO ROBOT TÁBOR II. július ig MOZI: Július 8. és 15. filmvetítés 3D MOZI: Tini nindzsa tekn cök és Jégkorszak 5. Augusztus Augusztus 19. Államalapítás ünnepe (Vizi foci, csocsó, ping-pong versenyek, Szabó Ádám fellépése, gyerekek ünnepi műsora, tűzijáték, utcabál) Augusztus 30. Általános iskola tanév nyitó ünnepsége 3D MOZI: Augusztus 18. A kis kedvencek titkos élete és a Suicide Squad Öngyilkos osztag Szeptember Szeptember 16. XIV. Nádudvar Napja alkalmából Hooligans, Zion Refresh koncert, tűzijáték
128 Szeptember 17. XIV. Nádudvar Napja alkalmából Polgár Peti, Animal Cannibals koncert, helyi amat r művészeti csoportok, testvérváros csoportjainak fellépése, Bohóc műsor, lufi hajtogatás, kézműves sátrak, rodeó bika, trambulin, hali-gali, légvárak Szeptember 29. AMI Zene Világnapi hangverseny KIÁLLÍTÁS: Szeptember 16. Kézimunka kiállítás megnyitója, a kiállítást megnyitja Barna Sándorné Erd s Mária kiállítása 3 D MOZI: Szeptember 3. Barátságos óriás és a Rossz Anyák Október Október 7. Dumaszínház (Szomszédnéni Produkció) Október 8. Id sek Világnapi ünnepség, Sztárvendég: Karcagi Nagy Zoltán Október 19. Városi szavalóverseny az 56-os forradalom tiszteletére Október 20. Erd s Margit Cím nélkül című kiállítás megnyitója. A kiállítást megnyitja: Angyal László Október 21. Városi emlékünnep a 8. évfolyam közreműködésével SZÍNHÁZ: Október 21. A csúnya lány című 3 felvonásos operett a Mandala Dalszínház el adásában 3 D MOZI: Október 13. Gólyák és a Brigit Jones Naplója KIÁLLÍTÁS: Szeptember 16. október 16. Kézimunka kiállítás megnyitója, a kiállítást megnyitja Barna Sándorné illetve Erd s Mária Összefüggések című kiállítása Október 20-tól Erd s Margit Cím nélkül című kiállítása TANFOLYAMOK: Október 18-tól Gyermek és feln tt néptánc tanfolyam November November 5. Lovass Lajos emlékünnep November 11. Kövy Bál zenél a NILZEN November 12. Szül földünk Alapítvány Helyi értékek című estje (kiállítás megnyitóval, könyv bemutatóval, iskolás gyerekek műsorával) November 16. Márton-napi vigasság óvodásoknak November 30. szi Megyei Gyermekkönyv napok Telekdi Ágnessel 3D MOZI: November 24. Mozi 3D-ben KIÁLLÍTÁS: November ig Galamb és díszállat kiállítás November 12-t l Helyi értékek című kiállítás TANFOLYAMOK: Gyermek és feln tt néptánc tanfolyam Angol és német tanfolyam Jóga tanfolyam Vívó Klub
129 December ADVENTI RENDEZVÉNY SOROZAT: December 1. Ludas Matyi című darab a Mandala Dalszínház el adásában 2-6-ig évfolyamnak December 4. Színház Elvis, oltár, Miami címmel a Bánfalvy Stúdió el adásában dec Karácsonyi Játszóház (Légvár, trambulin) December 6. Debrecen Big Band és Gájer Bálint műsora a 6-8. évfolyamnak December 6. Mikulás December 7- SZSZK Gyermekjóléti Szolgálat karácsonyi ajándékosztása December 9. ovi mozi és az óvoda alapítványi délutánja December 14. Kis Kalász zenekar koncertje az óvodásoknak és az évfolyamnak December 16. Iskola mozi December 16. Cip sdoboz rászoruló gyerekeknek Kéklovagok és SzSZK közreműködésével December 17. Kövy Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola karácsonyi hangversenye December 17. Mazsorett Gála December 17. Süti süt verseny December 19. Bor kúrzus December 20. Kövy Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola 4. évfolyamának Szálljatok le karácsonyi angyalok című műsora December 21. Kövy Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola 4. évfolyamának Szálljatok le karácsonyi angyalok című műsora December 31. Szilveszteri Bál sztárvendég: Márió KIÁLLÍTÁS: December 6. Angyalka kiállítás 3D MOZI: December 22. Mozi 3D-ben TANFOLYAMOK: Gyermek és feln tt néptánc tanfolyam Angol és német tanfolyam Vívó klub Jóga tanfolyam
130 2017. évi rendezvényterv Január Január 21. Pót Szilveszter (Zéklub és Kaczor Feri) Január 27. A Magyar Kultúra Napja alkalmából a Debreceni Népi Együttes 13 almafa című műsora Január 31. Szép magyar beszéd Kazinczy verseny városi dönt je KIÁLLÍTÁS: Máté László műgyűjt Magyar grafika című kiállítása MOZI: Január 18-án mozi 3D-ben (Énekelj és A nagy fal) TANFOLYAMOK: Német nyelvtanfolyam Angol nyelvtanfolyam Gyermek és feln tt néptánc Vívó klub Jóga tanfolyam Február Február 10. Nádudvari Népi Kézműves Szakiskola szalagtűz je Február 11. a Fogi Bulvárszínház el adásában A Balek avagy a hülyéje című vígjáték Február 16. Dumaszínház Aranyosi Péterrel Február 21. Rendhagyó rajzóra az iskolásoknak Máté László tárlatvezetésével Február 22. Napfény Óvoda és Bölcs de óvodapedagógusainak farsangi el adása Február 22. Olvasási verseny Február 24. Endrei Judit író, műsorvezet vel való kötetlen beszélgetés KIÁLLÍTÁS: Máté László műgyűjt Magyar grafika című kiállítása MOZI: Február 23. Mozi 3D-ben (Lego Bathman és a Sötét 50 árnyalata) TANFOLYAMOK: Német nyelvtanfolyam Angol nyelvtanfolyam Feln tt néptánc Jóga tanfolyam Március Március 11. Tavaszköszönt Bál a polgár rség támogatására (Zéklub, A jó Laci betyár) Március 14. Az általános iskola 7. évfolyamának Ma büszke a szívem, hogy magyar vagyok című műsora Március 15. Városi ünnepség, koszorúzás Március 17. Aranyhangszál tehetségkutató verseny Március 18. Mega játszóház Március 24. Kárpátia koncert
131 Március 31. Az Anya és Gyermekvédelmi Tanácsadó szervezésében Baba els segély tanfolyam I. KIÁLLÍTÁS: Március 14-t l Nádudvar Város díszpolgárai az elmúlt 20 évben TANFOLYAMOK: Német nyelvtanfolyam Angol nyelvtanfolyam Feln tt néptánc Április Április 1. Életet az éveknek Nyugdíjasklub szervezésében Nyugdíjas ki mit tud? Április 7- Járási Polgár r Gyűlés Április 12. Légy jó mindhalálig gyermek színház 2 el adás Április 13. Költészet Napja a Szül földünk Alapítvány szervezésében Mohai Gábor Mese a világról című műsora Április 21. Az Anya és Gyermekvédelmi Tanácsadó szervezésében Baba els segély tanfolyam II. Április 22. Bál a Savoyban című zenés vígjáték Április 25. RUBIN CIP K Mozgásművészeti verseny Április 28. Varázsceruza iskola verseny 25. évfordulója KIÁLLÍTÁS: Április 8. Papagáj kiállítás MOZI: Április 4-én mozi 3D-ben Szépség és a szörnyeteg, Hupikék Törpikék TANFOLYAMOK: Német nyelvtanfolyam Angol nyelvtanfolyam Feln tt néptánc Május Május 1. Hagyomány rz majális az Em d tónál Május 13. Anyák napja az Életet az Éveknek nyugdíjas klub szervezésében Május 19. Nyugdíjas Ki mit tud, Május 19. Az Anya és Gyermekvédelmi Tanácsadó szervezésében Baba els segély tanfolyam III. Május 20. Pasik a pácban című zenés vígjáték a Gergely Theater el adásában Május 25. El adás: Török Zita -Igazgyöngy Alapítvány Hármas fókuszú vizuális nevelés Május 27. Gyermeknap KIÁLLÍTÁS: Igazgyöngy Alapítvány és Az én meseh söm című pályázat gyermekrajz kiállítása MOZI: Május D mozi ( Bébi úr és az Arthúr király legendája) TANFOLYAM: Feln tt néptánc Június Június 2. és 9. Óvodai ballagások
132 Június 10. BSZC ballagási ünnepség Június 10. Iskolai gyermeknap SZABYEST koncert Június 13. Óvodai műsor Június D MOZI Június 20. Művészeti iskola koncertje KIÁLLÍTÁS: Az év természetfotósa kiállítás Július Július 1. Mazsorett fesztivál Július 8. Holdviola kreatív alkotó nap gyerekeknek Július 12. Nyugdíjas tekeverseny Július 14.Nyári bál a Zé Klubbal és Zoltán Erikával Július 28. Anyatej Világnapja az Anya és Gyermekvédelmi Tanácsadó szervezésében Nyári táborok: július Morzsi tábor július LEGO ROBOT tábor Július 29. Holdviola kreatív alkotó nap gyerekeknek KIÁLLÍTÁS: Az év természetfotósa kiállítás Augusztus Augusztus 12. Holdviola kreatív alkotó nap gyerekeknek Augusztus 19. Államalapítás ünnepe egész nap: Vidámpark, Holdviola kreatív alkotó nap gyerekeknek este: Ünnepi műsor- zenei összeállítás - Tűzijáték Szeptember Szeptember 16. XV. Nádudvar Napja Kowalsky meg a Vega koncert és egész napos rendezvényfolyam Október Október 7. Id sek Világnapja Bangó Margit Kossuth-díjas, érdemes művész közreműködésével Október 14. Vujity Tvrtko motivációs el adása Október 23 Ünnepség- szavalóverseny November Színházi el adás Alapítványi bálok Galamb és díszmadár kiállítás December Adventi rendezvények Szilveszteri bál
133
134 Nádudvar Város Önkormányzat Polgármesterét l Nádudvar, Fő út 119. Tel.: 54/ Fax: 54/ , nadudvar@nadudvar.hu Iktató szám: 34-65/2017. EL TERJESZTÉS Nádudvar Város Önkormányzat Képvisel -testülete június 29-i ülésére Tárgy: A Nádudvar Város Önkormányzata és a Nádudvari Településfejlesztési és Városgazdálkodási Nonprofit Kft. között kötött hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerz dés felmondása El terjeszt : Beke Imre, polgármester Készítette: Dr. Sós Csaba aljegyz Tárgyalja: Törvényességi ellen rzést végezte: Vincze András, jegyz A döntéshez nyílt/zárt ülés, egyszerű/min sített többség szükséges.
135 Nádudvar Város Önkormányzat Polgármesterét l Nádudvar, Fő út 119. Tel.: 54/ Fax: 54/ , nadudvar@nadudvar.hu El készítette: Dr. Sós Csaba aljegyz Ikt. szám: 34-65/2017. El terjesztés Nádudvar Város Önkormányzat Képvisel -testülete június 29-i ülésére Tárgy: A Nádudvar Város Önkormányzata és a Nádudvari Településfejlesztési és árosgazdálkodási Nonprofit Kft. között kötött hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerz dés felmondása Tisztelt Képvisel -testület! Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testületének törvényi kötelezettsége volt, hogy a hulladékról szóló évi CLXXXV. törvény (továbbiakban: Ht.) április 1-én hatályba lépett módosításainak megfelelő tartalmú hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződést (továbbiakban: hksz) kössön a Nádudvari Településfejlesztési és Városgazdálkodási Nonprofit Kft.-vel (továbbiakban: Kft.). A képviselő-testület a Ht. előírásainak eleget téve június 30-án kötötte meg a hksz-t. A hksz módosítására tavaly két alkalommal került sor, első alkalommal június 30-án, hogy a szerződés a Ht. újabb módosításában megfogalmazott előírásoknak megfeleljen. Második alkalommal november 28-án, ez esetben a KEOP-1.1.1/C/ sz. projekt keretében beszerzett hulladékgazdálkodási eszközbeszerzést, - amelyet a Nádudvar Kaba Hulladékgazdálkodási Konzorcium bonyolított le tavaly a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (továbbiakban: NFM) vizsgálta. A minisztérium arra kérte fel Nádudvar Város Önkormányzatát, hogy a közszolgáltatási szerződés első pontját módosítsa. Ennek a támogató szervezet által megfogalmazott kérésnek az önkormányzat eleget tett. Az állami hulladékgazdálkodási közfeladat ellátására létrehozott szervezet kijelöléséről, feladatköréről, az adatkezelés módjáról, valamint az adatszolgáltatási kötelezettségek részletes szabályairól szóló 69/2016. (III. 31.) Korm. rendelet (továbbiakban: Korm.rendelet) az állami közszolgáltató feladatainak ellátására a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-t (továbbiakban: NHKV) jelölte ki. Az NHKV 2017.április 10-én kelt /2017. ügyiratszámú tájékoztatásában arról adott tájékoztatást Nádudvar Város Önkormányzatának, hogy a Kft. megfelelőségi véleményét azonnali hatállyal visszavonta. Az NHKV tájékoztatása szerint a Korm.rendelet 8. (2) bekezdése miatt került sor erre a döntésre. A hivatkozott jogszabályhely szerint: Ha a közszolgáltató az OHKT-ban foglaltaknak a 6 hónapos időtartam alatt ismételten nem felel meg, úgy a Koordináló szerv a megfelelőségi véleményét visszavonja, és a közszolgáltató adatait törli a 7. (4) bekezdésben meghatározott nyilvántartásból. Az NHKV eredeti elvárása az lett volna, hogy a tájékoztatás kézhezvételét követően a Ht. 37/A. (1a) bekezdése alapján egy hónapos határidővel mondja fel a hksz-t az önkormányzat május 31-el. Nádudvar Város Önkormányzat ezt követően, mint a Ht. és a Korm. rendelet szerinti ellátásért felelős megkereste mind a Kft.-t, mind az NHKV-t a helyzet tisztázása érdekében. 2
136 Nádudvar Város Önkormányzat Polgármesterét l Nádudvar, Fő út 119. Tel.: 54/ Fax: 54/ , nadudvar@nadudvar.hu A Kft. egyezően az NHKV-val arról tájékoztatta az önkormányzatot, hogy a megfelelőségi vélemény most került először visszavonásra. Az önkormányzat a Ht. 37/A. (2) bekezdése alapján hat hónapos felmondási idővel kívánta felmondani a hksz-t. Ezért állásfoglalást kért az NHKV-től. Az NHKV május 26-án kelt /2017. tájékoztatásában elfogadta az Önkormányzat azon érvelését, hogy mivel a felek a hksz-t április 1-e előtt kötötték nincs más jogi lehetősége az önkormányzatnak a felmondásra, mint a hat hónapos felmondási idő alkalmazása. Erre tekintettel az önkormányzatnak a április elején elindított országos hulladékgazdálkodási integrációban való részvétel okán nincs más lehetősége, mint december 31-vel a szerződést felmondani. A hksz felmondását követően a helyi közszolgáltatónak a Kft.-nek a felmondási idő végéig el kell látnia a feladatát, ezért az NHKV-tól szolgáltatási díjat kap. Az ellátás biztonsága tehát nem kerül veszélybe. Hajdú-Bihar megyében a jelenlegi hét helyi közszolgáltatóból csak egy a Debreceni Hulladék Közszolgáltató Nonprofit Kft. (továbbiakban: DHK) rendelkezik megfelelőségi véleménnyel. A II. félévben az Önkormányzat a Kft.-vel közösen ki fogja dolgozni, hogy milyen feltételekkel tud a Kft. a továbbiakban is részt venni a hulladékgazdálkodási feladatok ellátásában. Tárgyalásokat kezdeményeztem azért, hogy a nádudvari lakosok ellátásának biztosítása érdekében a DHK január 1-től, mint megfelelőségi véleménnyel rendelkező helyi közszolgáltató lássa el Nádudvaron a hulladékgazdálkodási közfeladatokból a gyűjtést, szállítást, stb. Kérem a tisztelt Képviselő-testületet, hogy a határozatot elfogadni szíveskedjen. Nádudvar, június 1. Határozati javaslat: Tisztelettel: Beke Imre sk. polgármester Nádudvar Város Önkormányzat Képvisel -testületének /2017. (..) Ök. sz. határozata: Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Nádudvar Város Önkormányzata és a Nádudvari Településfejlesztési és Városgazdálkodási Nonprofit Kft. között június 30-án kötött hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződést a hulladékról szóló évi CLXXXV. törvény 37. (1a) bekezdésében megjelölt felmondási ok miatt a helyi közszolgáltató nem rendelkezik megfelelőségi véleménnyel - az Önkormányzat július 1-i kezdőnappal hat hónapos felmondási idővel december 31-el felmondja. Felkéri a Képviselő-testület Beke Imre polgármestert, hogy a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződés felmondásáról az ok megjelölésével írásban értesítse a Nádudvari Településfejlesztési és Városgazdálkodási Nonprofit Kft.-t. Határid : július 1. Felel s: Beke Imre polgármester 3
137 Nádudvar Város Önkormányzat Polgármesterétől Nádudvar, Fő út 119. Tel.: 54/ Fax: 54/ , Iktató szám: 34-66/2017. Előterjesztés Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete június 29-i ülésére Tárgy: A Nádudvar Város Önkormányzata és Dr. Buzdogány Tímea között egészségügyi alapellátására kötött feladat-ellátási szerződés módosítása Előterjesztő: Beke Imre polgármester Készítette: Dr. Sós Csaba aljegyző Tárgyalja: Törvényességi ellenőrzést végezte: Vincze András jegyző A döntéshez nyílt/zárt ülés, egyszerű/minősített többség szükséges. 1
138 Nádudvar Város Önkormányzat Polgármesterétől Nádudvar, Fő út 119. Tel.: 54/ Fax: 54/ , Előkészítette: Dr. Sós Csaba aljegyző Ikt. szám: 34 66/2017. Előterjesztés Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete június 29-i ülésére Tárgy: A Nádudvar Város Önkormányzata és Dr. Buzdogány Tímea között a egészségügyi alapellátására kötendő feladat-ellátási szerződés elfogadása Tisztelt Képviselő-testület! Nádudvar Város Önkormányzata és Dr. Buzdogány Tímea egyéni vállalkozó október 27-én kötött feladat-ellátási szerződést a korábban Dr. Nagy Benedek Miklós által ellátott felnőtt háziorvosi körzet egészségügyi alapellátási feladatainak ellátására. A doktornő kezdeményezte a szerződésmódosítását, mert az állandó lakóhelye megváltozott, a korábbi tartózkodási helye lett az állandó lakóhelye. Erre tekintettel a feladat-ellátási szerződés bevezető részében, ahol a doktornő azonosítására alkalmas adatok vannak meghatározva szükséges átvezetni az adatokban bekövetkezett változást. A feladat-ellátási szerződés egyéb pontjai változtatás nélkül maradnak hatályban. Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztésben foglaltakat elfogadni a határozatot meghozni szíveskedjen. Nádudvar, június 1. Határozati javaslat: Tisztelettel: Beke Imre sk. polgármester Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testületének /2017. (..) Ök. sz. határozata: 1. Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete az önálló orvosi tevékenységről szóló évi II. törvény 2/B. -a alapján a nádudvari ÁNTSZ ágazati azonosító számú területi ellátási kötelezettséggel bíró házi orvosi körzet egészségügyi alapellátási feladatainak ellátására a december 1-i hatállyal feladat-ellátási szerződést kötött Dr. Buzdogány Tímeával. A feladatellátási szerződést a Képviselő-testület a határozat melléklete szerinti tartalommal módosítja július 1-i hatállyal. 2. Felkéri a Képviselő-testület Beke Imre polgármestert a szerződés módosítás aláírására. Határidő: július 5. Felelős: Beke Imre polgármester 2
139 Melléklet a /2017. ( ) Ök. sz. határozathoz 1. számú szerződésmódosítás egészségügyi alapellátási (háziorvosi) feladatok ellátására amely létrejött egyrészről Nádudvar Város Önkormányzata (4181 Nádudvar, Fő út 119.) képviseli: Beke Imre polgármester, (a továbbiakban: Önkormányzat) másrészről Dr. Buzdogány Tímea háziorvos, egyéni vállalkozó (szül.: Debrecen, március 22.; an.: Szabó Zsuzsanna; állandó lakcíme: 4002 Debrecen, Hattyú u. 2/2,; Egyéni vállalkozói nyilvántartási száma: ; Adószáma: ; Vállalkozói számlaszáma: ) (a továbbiakban: Vállalkozó) (továbbiakban együtt: Szerződő felek) között alulírott napon és helyen az alábbi feltételekkel: között október 27 én létrejött feladat-ellátási szerződést a Felek július 1-i hatállyal az alábbiak szerint módosítják: A szerződés bevezető részében a Vállalkozó adatait tartalmazó rész helyébe a szerződésmódosítás bevezető részében a Vállalkozó adatait tartalmazó rész lép. A szerződés egyebekben változatlanul hatályban marad. Ezen szerződést, mely 4 példányban készült és amelyből 2 példány megbízót, 2 példány megbízottat illeti - a felek Nádudvar Város Önkormányzata Képviselőtestülete /2017. ( ) önkormányzati számú jóváhagyó határozatát követően -, mint akaratukkal mindenben megegyezőt elolvasás és értelmezés után jóváhagyólag aláírják. Nádudvar, július Beke Imre polgármester Dr. Buzdogány Tímea vállalkozó háziorvos 3
140 Nádudvar Város Önkormányzat Polgármesterét l Nádudvar, Fő út 119. Tel.: 54/ Fax: 54/ , nadudvar@nadudvar.hu Iktató szám: 34-67/2017. EL TERJESZTÉS Nádudvar Város Önkormányzat Képvisel -testülete június 29-i ülésére Tárgy: A Nádudvar Város Önkormányzat forgalomképtelen törzsvagyonába tartozó 0505/148 hrsz-ú kivett árok megnevezésű ingatlan átmin sítése forgalomképessé és értékesítése El terjeszt : Beke Imre polgármester Készítette: Dr. Sós Csaba aljegyz Tárgyalja: Pénzügyi Bizottság Városfejlesztési, Környezetvédelmi Bizottság Törvényességi ellen rzést végezte: Vincze András jegyz A döntéshez nyílt/zárt ülés, egyszerű/min sített többség szükséges.
141 Nádudvar Város Önkormányzat Polgármesterét l Nádudvar, Fő út 119. Tel.: 54/ Fax: 54/ , nadudvar@nadudvar.hu El készítette: dr. Sós Csaba aljegyz Ikt. szám: 34-67/2017. El terjesztés Nádudvar Város Önkormányzat Képvisel -testülete június 29-i ülésére Tárgy: A Nádudvar Város Önkormányzat forgalomképtelen törzsvagyonába tartozó 0505/148 hrsz-ú kivett árok megnevezésű ingatlan átmin sítése forgalomképessé és értésesítése Tisztelt Képvisel -testület! Kovács Lajos (4181 Nádudvar, Petőfi S. u. 14.) 2012-ben azzal kereste meg az önkormányzatot, hogy az önkormányzat tulajdonát képező 0505/94 hrsz-ú kivett árok megnevezésű ingatlannak egy részét bérelni szeretné. A képviselő-testület a június 28-án tartott ülésén hozott 125/2012. (VI.28.) Ök. számú határozatával hozzájárult ahhoz, hogy a felek között a bérleti szerződés megkötésre kerüljön. A bérelt ingatlanrész nagysága 2299 m 2. A felek a szerződést 15 éves időtartamra kötötték meg júliusában. A T. Képviselő-testület ugyanezen az ülésén hozott 124/2012. (VI.28.) Ök. számú határozatával ahhoz is hozzájárulását adta, hogy a kérelmező által a tulajdonában levő 0505/145 hrsz-ú ingatlanon megépítendő, kialakítandó horgásztó úgy kerüljön kialakításra, hogy az a 0505/94 hrsz-ú ingatlan bérelt részét is tartalmazza. A képviselő-testület azzal a kikötéssel járult hozzá ehhez, hogy a vízgazdálkodásról szóló évi LVII. törvény 4. (1) bekezdés f) pontjában meghatározott kötelező önkormányzati feladatot - helyi vízrendezés és vízkárelhárítás, az árvíz- és belvízelvezetés a horgásztó nem veszélyeztetheti. A horgásztónak megépítése után is biztosítani kell a környező ingatlanokon megjelenő belvíz mesterséges lefolyását, a belvízmentesítést. A horgásztó kialakítása ezen feltételnek megfelel. A kérelmező 2015-ben azzal a kéréssel fordult az önkormányzathoz, hogy a bérelt ingatlanrészt amennyiben arra lehetőség van meg kívánja vásárolni. A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 106. (2) bekezdése szerint: a helyi önkormányzat vagyona a tulajdonából és a helyi önkormányzatokat megillető vagyoni értékű jogokból áll, amelyek az önkormányzati feladatok és célok ellátását szolgálják. Az árok kötelező önkormányzati feladat ellátását szolgálja, ezért mint ilyen vagyontárgy - a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. törvény 5. (2) bekezdésének rendelkezése alapján figyelemmel a szakasz teljes szabályozására is forgalomképtelen törzsvagyonként került nyilvántartásra az önkormányzat könyveiben. A hivatkozott törvény rendelkezéseit értelmezve az állapítható meg, hogy a minősítés addig tartható fent, amíg a vagyontárgy a feladatellátását szolgálja vagy ilyen funkcióját betölti. 2
142 A kérelem beérkezését követően a Nádudvari Polgármesteri Hivatal megkereste az ügyben hatáskörrel és illetékességgel rendelkező Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot, annak a kérdésnek az eldöntésére, hogy a mintegy 425 m hosszú szakaszon az árok a funkcióját ellátja-e. A tervezői nyilatkozat szerint az árok a mélyfekvésű gyepterület belvízmentesítésére készült el. A horgásztó azon a gyepterületen valósult meg, amelynek a mentesítését szolgálja az árok. A környező területek belvízmentesítését a Kösely-főcsatorna biztosítja, a horgásztó nem akadályozza a belvizek befogadóba jutását. A vízügyihatóság szeptember 10-én kelt 35900/2807-3/2015. iktatószámú nyilatkozatában az árokszakasz értékesítése ellen vízügyi és vízvédelmi szempontból nem emelt kifogást. A szakhatósági állásfoglalás figyelembevételével a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Hajdúszoboszlói Járási Hivatal Földhivatali Osztálya az ingatlan megosztásához hozzájárult, az átvezetés februárjában történt meg. A 0505/94 hrsz-ú ingatlanból a 0505/147 és a 0505/148 hrsz-ú ingatlanok kerültek kialakításra. A kérelmező a 0505/148 hrsz-ú ingatlant kívánja megvásárolni. A hatályos jogszabályok alapján a forgalomképesség megváltoztatásáról, ha törvény másként nem rendelkezik a tulajdonosi jogokat gyakorló képviselő-testület dönthet. Nádudvar Város Önkormányzat Képviselőtestületének Nádudvar Város Önkormányzat vagyonáról és a vagyonnal való gazdálkodás szabályairól szóló 4/2012. (III.30.) önkormányzati rendelete 4. (2) bekezdése szerint: A tulajdonost megillető jogokat az önkormányzat képviselő-testülete gyakorolja. Az ingatlan nem szolgálja közvetlenül a kötelező önkormányzati feladatkör ellátását. Erre tekintettel indokolt és szükséges a 0505/148 hrsz-ú ingatlan vagyonkimutatás szerinti besorolásának megváltoztatása, forgalomképtelen törzsvagyonról forgalomképes üzleti vagyonra történő átvezetése. Az ingatlanrészt értékbecslővel felértékeltettük. Az értékbecslés szerint az ingatlanrész értéke Ft. Kérem a tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztésben foglaltakat elfogadni, a határozatot meghozni szíveskedjen. Nádudvar, május 30. Tisztelettel: Beke Imre sk. polgármester I. sz. Határozati javaslat: Nádudvar Városi Önkormányzat Képvisel -testületének /2017. (..) Ök. sz. határozata: Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete hozzájárul tulajdonát képező 0505/148 hrsz-ú ingatlan forgalomképtelen törzsvagyon besorolásból forgalomképes üzleti vagyonba történő átsorolásához. Felkéri a Képviselő-testület Beke Imre polgármestert, az átsorolást végezze el. Határid : július 15. 3
143 Felel s: Beke Imre polgármester Jakabné Beke Gyöngyi irodavezet II. sz. Határozati javaslat: Nádudvar Városi Önkormányzat Képvisel -testületének /2017. (..) Ök. sz. határozata: Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete, mint a 0505/148 hrsz-ú ingatlan tulajdonosa hozzájárul ahhoz, hogy az üzleti vagyon részét képező funkcióját vesztett 2299 m 2 területű kivett árkot a kérelmező Kovács Lajos megvásárolja. A vételár nem lehet alacsonyabb az értékbecslő által megállapított Ft-nál. Felkéri a Képviselő-testület Beke Imre polgármestert, hogy az adás-vételi szerződést írja alá. Határid : Felel s: értelemszerűen Beke Imre polgármester 4
144 5
145 6
146 7
147 8
148 Nádudvar Város Önkormányzat Polgármesterét l Nádudvar, Fő út 119. Tel.: 54/ Fax: 54/ , nadudvar@nadudvar.hu Iktató szám: 34-70/2017. EL TERJESZTÉS Nádudvar Város Önkormányzat Képvisel -testülete június 29-i ülésére Tárgy: Az Országos Ment szolgálat részére helyiség biztosítása esetkocsi napközbeni elhelyezésére Nádudvaron El terjeszt : Beke Imre polgármester Készítette: Dr. Sós Csaba aljegyz Tárgyalja: Egészségügyi, Ifjúsági és Szociális Bizottság Törvényességi ellen rzést végezte: Vincze András jegyz A döntéshez nyílt/zárt ülés, egyszerű/min sített többség szükséges.
149 Nádudvar Város Önkormányzat Polgármesterét l Nádudvar, Fő út 119. Tel.: 54/ Fax: 54/ , nadudvar@nadudvar.hu El készítette: dr. Sós Csaba aljegyz Ikt. szám: 34-70/2017. El terjesztés Nádudvar Város Önkormányzat Képvisel -testülete június 29-i ülésére Tárgy: Az Országos Ment szolgálat részére helyiség biztosítása esetkocsi napközbeni elhelyezésére Nádudvaron Tisztelt Képvisel -testület! Az Országos Mentőszolgálat (továbbiakban: Szolgálat) megkereste Nádudvar Város Önkormányzatát és egy esetkocsi nádudvari elhelyezéséhez kérte az önkormányzat támogatását. A Szolgálat megadta azokat a paramétereket, amelyeket az önkormányzat által rendelkezésre bocsátott ingatlannak feltétlenül biztosítania kell. A Szolgálat a mentési pont részére biztosítandó ingatlan felépítményével kapcsolatban azt kéri, hogy az zárható, az illetéktelen személyek kizárását biztosító telephely legyen, amelyben van egy legalább 15 nm alapterületű, akár éjszakai tartózkodására is alkalmas helyiség, mosdó, illemhelyiség, teakonyha található. A berendezéssel kapcsolatban mivel egy esetkocsi személyzete 2-3 fő, ezért ennyi főre a következőket kérik biztosítani: fotel/fotelágy és szék, asztal a papírmunka - adminisztrációs feladatok - elvégzéséhez valamint az étkezéshez, világítást és olvasó lámpát, egy zárható tároló szekrényt, vízforralásra, ételmelegítésre alkalmas eszköz mikrosütő és vízforraló, kisméretű hűtőszekrény. a mentési pont a személyzet és a gépjármű elhelyezését kell, hogy a vonatkozó előírásoknak megfelelően biztosítani tudja. A gépjármű elhelyezésének biztosításához: fedett járműbeálló - előtető vagy garázs, a mentőgépjármű elektromos töltésének biztosítása 220 V-os biztonsági csatlakozóval, szintezett szilárd burkolatú vonulási útvonal, mentőgépjármű kihajtására figyelmezető jelzés elhelyezése (vigyázz mentő világító tábla), a mentőgépjármű biztonságos elhelyezésének és közútra történő kihajtásának biztosítása, tűzoltó készülék. Az önkormányzatnak jelenleg csak egy olyan ingatlan van a tulajdonában, amelyben ezek a feltételek minimális ráfordítással biztosíthatóak. Ez a Nádudvari Polgármesteri Hivatal Közgazdasági és Pénzügyi irodájának volt épülete a Fő u sz. alatt. Itt lényegében tűzoltó készüléket, hűtőszekrényt, mikrosütőt, vízforralót, olvasólámpát, íróasztalt, ágyakat, széket és a világító figyelmeztető jelzést kell elhelyezni. Ezek egy része jelenleg is a Nádudvari Polgármesteri Hivatal rendelkezésére áll. Az esetkocsi napközben 7 óra és 19 óra között állna készenlétben Nádudvaron. Kérem a tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztésben foglaltakat elfogadni, a határozatot meghozni szíveskedjen. Nádudvar, június 19. Tisztelettel: 2 Beke Imre sk. polgármester
150 Határozati javaslat: Nádudvar Városi Önkormányzat Képvisel -testületének /2017. (..) Ök. sz. határozata: Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete mint tulajdonos hozzájárul ahhoz, hogy a 4181 Nádudvar, Fő u sz. alatti ingatlanban az Országos Mentőszolgálat mentési pontként egy garázst, egy irodahelyiséget, egy mosdót, egy, illemhelyiséget, egy teakonyhát használhasson térítésmentesen. Az önkormányzat a mentési pont rendeltetésszerű használatához szükséges berendezési tárgyakat, felszerelést az Országos Mentőszolgálat által kérteknek megfelelően biztosítja. Felkéri a Képviselő-testület Beke Imre polgármestert, hogy döntéséről írásban értesítse az Országos Mentőszolgálatot valamint a mentési pont elhelyezésének biztosítását szolgáló megállapodást írja alá. Határid : július 15. Felel s: Beke Imre polgármester 3
151 Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete Ügyrendi, Igazgatási, Jogi Bizottsága Elnökétől Nádudvar, Fő út 119. Tel.: 54/ Fax: 54/ , Iktató szám:34-71/2017. EL TERJESZTÉS Nádudvar Város Önkormányzat Képvisel -testülete június 29.-i ülésére Tárgy: Javaslat a polgármester jutalmának meghatározására El terjeszt : Az Ügyrendi, Igazgatási, Jogi Bizottság elnöke Készítette: Kovács Lászlóné Munkaügyi, Hatósági és Igazgatási irodavezet Tárgyalja: Ügyrendi, Igazgatási, Jogi Bizottság Törvényességi ellen rzést végezte: Vincze András jegyz A döntéshez nyílt/zárt ülésen egyszerű/min sített többség szükséges.
152 N Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete Ügyrendi, Igazgatási, Jogi Bizottsága Elnökétől Nádudvar, Fő út 119. Tel.: 54/ Fax: 54/ , El készítette: Kovács Lászlóné Munkaügyi, Hatósági és Igazgatási irodavezet Ikt. szám: 34-71/2017. El terjesztés Nádudvar Város Önkormányzat Képvisel -testülete június 29.-i ülésére Tárgy: Javaslat a polgármester jutalmának meghatározására Tisztelt Képvisel -testület! A közszolgálati tisztviselőkről szóló CXCIX. törvény 225/H. (1) bekezdése szerint A képviselő-testület határozatával jutalmat állapíthat meg a polgármesternek meghatározott időszakban végzett munkája értékelése alapján. A jutalom évi mértéke nem haladhatja meg a polgármestert megillető illetmény vagy tiszteletdíj hathavi összegét. A jogszabályi rendelkezést figyelembe véve az önkormányzat évi költségvetésében eft került betervezésre a polgármester jutalmazására. Javaslom a tisztelt képviselő-testületnek, hogy Beke Imre Polgármestert eredményes munkájának elismeréseként, illetményének három havi összegével megegyező, bruttó Ft jutalomban részesítse. Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztésben foglaltakat tárgyalja meg és a határozati javaslatot fogadja el. Nádudvar, június 12. Tisztelettel: Dr. Danka József sk. bizottsági elnök 2
153 Határozati javaslat: Nádudvar Város Önkormányzat Képvisel -testületének /20167 (..) Ök.sz. határozata: Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testülete Beke Imre Polgármestert az elmúlt időszakban végzett eredményes munkája elismeréseként a közszolgálati tisztviselőkről szóló évi CXCIX. törvény 225/H. felhatalmazása alapján, bruttó forint összegű jutalomban részesíti. A jutalom kifizetésének fedezete a évi költségvetésben rendelkezésre áll. A Képviselő-testület köszönetét fejezi ki Beke Imre Polgármesternek Nádudvar Városért végzett eredményes munkájáért. Felkéri a Képviselő-testület a jegyzőt, hogy a polgármester jutalmának számfejtése és folyósítása érdekében a szükséges lépeseket tegye meg. Határid : Felel s: azonnali Vincze András jegyz Kovács Lászlóné irodavezet 3
154 Nádudvar Város Önkormányzat Polgármesterétől Nádudvar, Fő út 119. Tel.: 54/ Fax: 54/ , Iktató szám: 34-73/2017. EL TERJESZTÉS Nádudvar Város Önkormányzat Képvisel -testülete június 21-i rendkívüli ülésére Tárgy: Szabó István Nádudvar Város Önkormányzat díszpolgára temetése. El terjeszt : Beke Imre polgármester Készítette: Jakabné Beke Gyöngyi Közgazdasági és Pénzügyi Iroda irodavezet je Tárgyalja: Törvényességi ellen rzést végezte: Vincze András jegyz A döntéshez nyílt/zárt ülésen, egyszerű/min sített többség szükséges
155 Nádudvar Város Önkormányzat Polgármesterétől Nádudvar, Fő út 119. Tel.: 54/ Fax: 54/ , Ügyiratszám: 34-73/2017. El készítette: Jakabné Beke Gyöngyi Közgazdasági és Pénzügyi Iroda irodavezet je El terjesztés Nádudvar Város Önkormányzat Képvisel -testülete június 21-i ülésére Tárgy: Szabó István Nádudvar Város Önkormányzat díszpolgára temetése. Tisztelt Képvisel -testület! Szabó István a helyi Vörös Csillag MGTSZ nyugalmazott elnöke, a KITE Zrt. elnöke, később tiszteletbeli elnöke, Nádudvar város Önkormányzat 1997-ben elsőként megválasztott díszpolgára elhunyt. Nádudvar város Önkormányzat Képviselő-testülete a díszpolgári címről és a városi önkormányzati elismerő címről, kitüntetésekről és díjakról szóló 12/2015. (V.25.) önkormányzati rendeletében szabályozta a város díszpolgárait megillető jogokat, kiváltságokat. Az említett rendelet 3. (2) bekezdés d) pontja alapján a város díszpolgára: elhalálozása esetén családja beleegyezésével az önkormányzat saját halottjának tekinti. A Képviselő-testület őszinte részvétét, és mély megrendülését fejezi ki a családnak Szabó István, a város díszpolgárának halála miatt. Szabó Levente a KITE Zrt.vezérigazgatójával folytatott egyeztetésen Vezérigazgató Úr kinyilvánította, hogy a KITE Zrt. is saját halottjának tekinti az elhunyt tiszteletbeli elnöküket. Idő közben az elhunyt családjával is megtörtént az egyeztetés, fia a család akaratának megfelelően köszönetét fejezte ki mindkét szervezet vezetőjének apja gyászhírére tett intézkedéséért. A temetés, illetve a megemlékezés költségeit önkormányzatunk és a KITE Zrt. együttesen viseli. Nagyságrendjéről az események végeztével tájékoztatom a Képviselő-testületet. A költségek fedezetét az önkormányzat évi költségvetésének tartalékalapjából teremtjük meg. Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy az alábbi határozati javaslatot szíveskedjen elfogadni.
K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének junius 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből:
ülésének könyvéből: Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 61/2018. (VI.27.) önkormányzati számu határozata: Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testülete az Orvosi Ügyelet Egészségügyi
Csendes Ferenc, Dr.Danka József képviselők
JEGYZŐKÖNYV Készült: 2016. október 07-én de. 7,30 órakor a Nádudvari Polgármesteri Hivatal tanácstermében a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli ülése alkalmából. Jelen vannak: Beke Imre
Előterjesztés a közszolgálati tisztségviselőket megillető juttatásokról és támogatásokról szóló rendelet megalkotására
1. Előterjesztő és készítette: Előterjesztés a közszolgálati tisztségviselőket megillető juttatásokról és támogatásokról szóló rendelet megalkotására Tisztelt Képviselő-testület! A Képviselő-testület a
ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK DECEMBER 23-I ÜLÉSÉRE
ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐJÉTŐL 3571 Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel: 46/520-020 ; Fax: 46/520-021 polg.hiv@alsozsolca.hu www.alsozsolca.hu ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK
JEGYZŐKÖNYV. Vincze András jegyző, Dr.Sós Csaba aljegyző, Kovács Lászlóné irodavezető, Jakabné Beke Gyöngyi irodavezető,
JEGYZŐKÖNYV Készült: 2015. május 06-án de. 7,30 órakor a Nádudvari Polgármesteri Hivatal tanácstermében a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli ülése alkalmából. Jelen vannak: Beke Imre
I. Fejezet. Bevezető rendelkezések
Albertirsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2012. (XI. 14.) önkormányzati rendelete a Képviselő-testület hivatalának köztisztviselői közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről Albertirsa
I. Fejezet. Bevezető rendelkezések
Albertirsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2012. (XI. 14.) önkormányzati rendelete, a 2/2017.(I.27.), a 2/2018. (I.26.), valamint az 1/2019. (II.1.) önkormányzati rendelettel egységes szerkezetbe
I. Fejezet. Bevezető rendelkezések
Albertirsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2012. (XI. 14.) önkormányzati rendelete, a 2/2017.(I.27.) önkormányzati rendelettel egységes szerkezetbe foglalt szövege a Képviselő-testület hivatalának
JEGYZŐKÖNYV. Vincze András jegyző, Dr.Sós Csaba aljegyző, Jakabné Beke Gyöngyi irodavezető, Kovács Lászlóné irodavezető,
JEGYZŐKÖNYV Készült: 2015. január 16-án de: 7,30 órakor a Nádudvari Polgármesteri Hivatal tanácstermében a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli ülésének alkalmából. Jelen vannak: Beke
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET június 07-ei ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 149/2012. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. június 07-ei ülésére Tárgy: Javaslat a közszolgálati tisztviselők juttatásainak és
Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 26/2003. /XI. 7../ Ör. rendelete
Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 26/2003. /XI. 7../ Ör. rendelete a Polgármesteri Hivatal köztisztviselői közszolgálati jogviszonyával összefüggő juttatásokról és támogatásokról szóló
JEGYZŐKÖNYV. Tóthné Csetneki Ilona jegyzőkönyvvezető,
JEGYZŐKÖNYV Készült: 2015. szeptember 09-én de. 7,30 órakor a Nádudvari Polgármesteri Hivatal tanácstermében a Városi Önkormányzat Képviselőtestületének rendkívüli ülése alkalmából. Jelen vannak: Beke
JEGYZŐKÖNYV. Boros Lajosné, Juhász Sándor, Korcsmáros Sándor, Kovács Zsolt, Ludmanné PappIlona, Réz Szilárd képviselők,
JEGYZŐKÖNYV Készült: 2013. november 08-án de: 7,30 órakor a Nádudvari Polgármesteri Hivatal tanácstermében, a Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének rendkívüli ülése alkalmából. Jelen vannak:
I. Általános rendelkezések
Sajószentpéter Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2016. (IX.5.) önkormányzati rendelete a közszolgálati tisztségviselőket megillető juttatásokról és támogatásokról (egységes szerkezetben a 29/2016.
ELŐTERJESZTÉS július 5-i rendes ülésére
7. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 5-i rendes ülésére Tárgy: A képviselő-testület hivatala köztisztviselői és ügykezelői
Előterjesztő: Polgármester. Előkészítő: Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály. Ózd, 2012. szeptember 20.
Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének../. (.) önkormányzati rendelete a köztisztviselők szociális, jóléti, egészségügyi juttatásairól, valamint szociális és kegyeleti támogatásairól Előterjesztő:
I. fejezet Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya és alkalmazási köre 1.
Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2012. (VII. 6.) önkormányzati rendelete a képviselő-testület hivatala köztisztviselői és ügykezelői közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről
A rendelet hatálya. Díjazás
1. oldal A Tolna Megyei Önkormányzat 10/2012. (XI. 30.) önkormányzati rendelete a Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal köztisztviselőinek díjazásáról és egyéb A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése az Alaptörvény
HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA P O L G Á R M E S T E R T Ő L 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295
HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA P O L G Á R M E S T E R T Ő L 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő testületének 2013.
JEGYZŐKÖNYV. Készült: január 11-én de. 7,30 órakor a Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli ülése alkalmából.
JEGYZŐKÖNYV Készült: 2013. január 11-én de. 7,30 órakor a Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli ülése alkalmából. Jelen vannak: Beke Imre polgármester Boros Lajosné, Korcsmáros
JEGYZŐKÖNYV. Vincze András jegyző, Jakabné Beke Gyöngyi irodavezető, Kovács Lászlóné irodavezető, Ludman Lajos TVG Kft.
JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. április 03-án de. 7,30 órakor a Nádudvari Polgármesteri Hivatalban a Városi Önkormányzat képviselő-testületének rendkívüli ülése alkalmából. Jelen vannak: Boros Lajosné, Juhász
Bevezető rendelkezések 1.
KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/200.(IX.27.) Ökr. számú r e n d e l e t e A POLGÁRMESTERI HIVATALBAN FOGLALKOZTATOTT KÖZTISZTVISELŐK JOGVISZONYÁNAK EGYES KÉRDÉSEIRŐL (módosítva a 30/2003.
Hévízgyörk Községi Önkormányzata Képviselő-testületének a 2/2010.(II.16.)sz. és az 5/2011. (II.12.) sz. rendeletekkel módosított
Hévízgyörk Községi Önkormányzata Képviselő-testületének a 2/2010.(II.16.)sz. és az 5/2011. (II.12.) sz. rendeletekkel módosított 11/2001.(X.30.). ÖKT. sz. rendelete a képviselő-testület hivatalának köztisztviselői
5. napirend ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐ LAP. E-szám: 100/2015.
ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐ LAP E-szám: 100/2015. Tárgy: Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének önkormányzati rendelete a közszolgálati jogviszonyban állókat megillető szociális, jóléti és
KIVONAT. a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzati Hivatal köztisztviselőinek díjazásáról és egyéb juttatásairól
KIVONAT a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés 2013. szeptember 26-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------
1. A rendelet hatálya 1.
Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 40/2012.(X. 4.) önkormányzati rendelete a Polgármesteri Hivatal köztisztviselői számára biztosított juttatásokról, támogatásokról * a módosításokkal
8/2002. (II.28.) Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselőtestületének
8/2002. (II.28.) Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselőtestületének rendelete A Polgármesteri Hivatalban 1 foglalkoztatottak közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről Módosította: a 38/2002.(XII.12.),
40/2001.(XI.16.) ÖKT. sz. rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege
Budaörs Város Önkormányzat A BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALÁBAN FOGLALKOZTATOTT KÖZTISZTVISELOK ILLETMÉNYKIEGÉSZÍTÉSÉROL ÉS VEZETOI PÓTLÉKÁRÓL, AZ OKET MEGILLETO SZOCIÁLIS, JÓLÉTI ÉS
1. A rendelet hatálya
Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 30/2014. (XI.18.) önkormányzati rendelete a köztisztviselők és ügykezelők jogviszonyának egyes kérdéseiről /egységes szerkezetben
JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Beke Imre polgármester. Boros Lajosné, Juhász Sándor, Korcsmáros Sándor, Ludmanné Papp Ilona, Réz Szilárd képviselők
JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. július 18-án de. 7,30 órakor a Nádudvari Polgármesteri Hivatal hivatalai helyiségében a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli ülésének alkalmából. Jelen vannak:
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. szeptember 10-i ülésére Tárgy: Zirc Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában foglalkoztatott köztisztviselőket megillető
Helyi joganyagok - Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testületé 2. oldal 2. Vezetői besorolás 4. (1) A Hivatal munkamegosztása szem
Helyi joganyagok - Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testületé 1. oldal Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2010. (III. 10.) önkormányzati rendelete
JEGYZŐKÖNYV. Vincze András jegyző, Jakabné Beke Gyöngyi irodavezető, Kovács Lászlóné irodavezető, Ludman Lajos TVG Kft.
JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. április 23-án de. 7,30 órakor a Nádudvari Polgármesteri Hivatalban a Városi Önkormányzat képviselő-testületének rendkívüli ülése alkalmából. Jelen vannak: Beke Imre polgármester
1. A rendelet hatálya. 2. (1) E rendelet 7. -ának hatálya kiterjed a Zuglói Önkormányzati Rendészet köztisztviselőire is.
Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 30/2014. (XI.18.) önkormányzati rendelete a köztisztviselők és ügykezelők jogviszonyának egyes kérdéseiről /egységes szerkezetben
E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület október 25-i ülésére
PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 136. 8500 Pápa, Fő utca 12. Tel.: 89/515-000 Fax.: 89/313-989 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2012. október 25-i ülésére Tárgy: Pápa
JEGYZŐKÖNYV. Készült: május 16-ai de.7,30 órakor a Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli ülése alkalmából.
JEGYZŐKÖNYV Készült: 2013. május 16-ai de.7,30 órakor a Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli ülése alkalmából. Jelen vannak: Beke Imre polgármester Csendes Ferenc, Boros Lajosné,
Általános rendelkezések
Kozármisleny Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2014. (III. 18.) Önkormányzati rendelete a Kozármislenyi Közös Önkormányzati Hivatalban foglalkoztatott köztisztviselőket megillető juttatásokról
I. fejezet Bevezető rendelkezések
NYÁRLŐRINC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 11/2001. (XI. 30.) SZ. ÖR. RENDELETE A KÉPVISELŐTESTÜLET HIVATALÁNAK KÖZTISZTVISELŐIT MEGILLETŐ JUTTATÁSOKRÓL ÉS TÁMOGATÁSOKRÓL Nyárlőrinc Község Önkormányzatának Képviselőtestülete
Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének. 15/2001. (X. 31.) számú. R e n d e l e t e
Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2001. (X. 31.) számú R e n d e l e t e A köztisztviselők szociális, jóléti, kulturális és egészségügyi juttatásairól, valamint szociális és kegyeleti
Fedőlap. Az előterjesztés közgyűlés elé kerül. Az előterjesztés tárgyalásának napja:
Fedőlap Az előterjesztés közgyűlés elé kerül Az előterjesztés tárgyalásának napja: 2016. 12. 15. Javaslat Dunaújváros Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában foglalkoztatott közszolgálati jogviszonyban
Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk
Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 4/2017.(III.15.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: a közszolgálati tisztviselők szociális, jóléti, kulturális,
I. Fejezet Bevezető rendelkezések
Csomád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2004. (XII.06.) számú rendelete A Képviselő-testület hivatalának köztisztviselői, közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről A 9/2005.(XII.06.)
I. Fejezet. Általános rendelkezések. A rendelet célja
Gyál Város Önkormányzatának 2/2010.(II.12.) Ök. számú rendelete a Polgármesteri Hivatalban foglalkoztatott köztisztviselőket megillető juttatásokról Módosítására kiadott 19/2010(XII.22)önkormányzati rendelettel
Javaslat. polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens, mb. osztályvezető
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens, mb. osztályvezető Javaslat Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének a közszolgálati tisztviselőket
1 /2004. (I. 26.) számú rendelete
Gölle Község Önkormányzatának 1 /2004. (I. 26.) számú rendelete a Büssü, Gölle, Kisgyalán Községek Körjegyzősége köztisztviselői közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről Gölle község Önkormányzatának
K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének május 31-ei ülésének jegyzőkönyvéből:
ülésének könyvéből: Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 47/2018. (V.31.) önkormányzati számu határozata: Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011.
JÁSZSZENTANDRÁS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 20/2001. (X.29.) RENDELETE. A Képviselőtestület hivatalának köztisztviselői
JÁSZSZENTANDRÁS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 20/2001. (X.29.) RENDELETE A Képviselőtestület hivatalának köztisztviselői közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről /egységes szerkezetben / Jászszentandrás
/2003. XI. 24. / A rendelet hatálya
2001-47c Budapest Főváros Terézváros Önkormányzatának 47/2001. (XII. 14.) sz. rendelete a Polgármesteri Hivatal köztisztviselőinek juttatásairól és támogatásairól a) Módosítások: 21/2002. (V. 10.) ör.
Drávatamási Önkormányzatának 4/2006 (V.2.) rendelete a Képviselőtestület hivatalának köztisztviselői közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről
Drávatamási Önkormányzatának 4/2006 (V.2.) rendelete a Képviselőtestület hivatalának köztisztviselői közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről Drávatamási Önkormányzatának Képviselőtestülete a köztisztviselők
JEGYZŐKÖNYV. Boros Lajosné, Csendes Ferenc, Korcsmáros Sándor, Ludmanné Papp Ilona Réz Szilárd képviselők
JEGYZŐKÖNYV Készült: 2013. július 04-én de.7,30 órakor a Nádudvari Polgármesteri Hivatalban a Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének rendkívüli ülése alkalmából. Jelen vannak: Távolmaradását
Előterjesztés Vaszar, Gecse, Takácsi Községek Önkormányzatai Képviselő-testületének február 12-i együttes testületi ülésére
Előterjesztés Vaszar, Gecse, Takácsi Községek Önkormányzatai Képviselő-testületének 2013. február 12-i együttes testületi ülésére Tisztelt Képviselők! A képviselő-testületek döntésének megfelelően 2012.
Kisszállás Községi Önkormányzat 14/2001.(XI.1.) RENDELETE. A Polgármesteri Hivatal köztisztviselői közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről
Kisszállás Községi Önkormányzat 14/2001.(XI.1.) RENDELETE A Polgármesteri Hivatal köztisztviselői közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről (a 3/2003.(III.1.) számú rendeleti módosítással egységes
A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének november 30-i ülése 4. számú napirendi pontja
Minősített többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2012. november 30-i ülése 4. számú napirendi pontja Rendelettervezet a Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal köztisztviselőinek díjazásáról és
BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT / ^ ' '
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése írh^lzlíml-- BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT / ^ ' ' JEGYZŐJE,,... (...,. ^ Tárgy: Javaslat a Budapest Főváros
TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 40/2004. (IX. 13.) Kt. rendelete 1
TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 40/2004. (IX. 13.) Kt. rendelete 1 a polgármesteri hivatalban foglalkoztatott köztisztviselőket megillető illetménykiegészítésről, szociális, jóléti
I. FEJEZET BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK
Algyő Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2001. (XI.4.) Önkormányzati rendelete a Képviselő-testület hivatalának köztisztviselői közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről / egységes
Újhartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. december 11-i ülésére 2. napirend: Göndörné Frajka Gabriella jegyző
1 E L Ő T E R J E S Z T É S Újhartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. december 11-i ülésére 2. napirend: Tárgy: Köztisztviselők közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről szóló rendelet
JEGYZŐKÖNYV. Tóthné Csetneki Ilona jegyzőkönyvvezető,
JEGYZŐKÖNYV Készült: 2015. szeptember 17-én de. 7,30 órakor a Nádudvari Polgármesteri Hivatal tanácstermében a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli ülése alkalmából. Jelen vannak: Beke
(egységes szerkezetben) A rendelet hatálya
Bocskaikerti Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 4/2009.(II.19.) KT. sz. rendelettel módosított 23/2003. (XII. 1.) KT. sz. rendelete a polgármesteri hivatalban foglalkoztatott köztisztviselőket
Zsámbék Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2005. (I.31.) Ö.K. számú RENDELETE *
Zsámbék Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2005. (I.31.) Ö.K. számú RENDELETE * A Képviselő-testület hivatalának köztisztviselői jogviszonyával összefüggő juttatásokról és támogatásokról Zsámbék
Jegyzőkönyv. Nádudvar Város Önkormányzata képviseletében: Beke Imre polgármester,
Jegyzőkönyv Készült: 2016. május 25-én de: 9,00 órai kezdettel a Nádudvari Polgármesteri Hivatal helyiségében a Nádudvari Szociális Intézményfenntartó Társulás Társulási Tanács tanácsüléséről Jelen vannak:
KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE az 55/2004. (XII.16.) és 3/2010. (II.16.) rendelettel módosított
KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE az 55/2004. (XII.16.) és 3/2010. (II.16.) rendelettel módosított 45/2003. (XII.16.) r e n d e l e t e a köztisztviselők szociális, jóléti, kulturális,
Martfű Városi Önkormányzat 5/2004./II.20./ R E N D E L E T E
Martfű Városi Önkormányzat 5/2004./II.20./ R E N D E L E T E a köztisztviselők közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről, illetménykiegészítéséről és egyéb juttatásairól. Martfű Város Önkormányzata
(2) A rendelet hatálya a munkavállalóra a 2. ; 4. ; 5. és 10. -ban szabályozott juttatások vonatkozásában nem terjed ki.
Kőszegpaty község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2014.(IX.17.) önkormányzati rendelete a Lukácsházi Közös Önkormányzati Hivatal köztisztviselői juttatásainak, támogatásainak egyes kérdéseiről Kőszegpaty
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. január 28-i ülésére Tárgy: Zirc Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában foglalkoztatott köztisztviselőket megillető szociális,
Rendelet hatálya 1. Illetménykiegészítés, képzettségi pótlék 2.
Tiszasziget Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2015. (II.13.) önkormányzati rendelete a közös önkormányzati hivatal köztisztviselőit megillető juttatásokról, támogatásokról Tiszasziget Község
Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2017. (III.10.) önkormányzati rendelete
Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2017. (III.10.) önkormányzati rendelete a köztisztviselőket megillető szociális juttatásokról és támogatásokról Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete
K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének december 13-ai ülésének jegyzőkönyvéből:
Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. december 13-ai ülésének könyvéből: Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 153/2018.(XII.13.)ök.sz. határozata: Nádudvar Városi Önkormányzat
Jegyzőkönyv. Nádudvar Város Önkormányzata képviseletében: Beke Imre polgármester,
Jegyzőkönyv Készült: 2015.junius 25-én du: 14,00 órai kezdettel a Nádudvari Polgármesteri Hivatal helyiségében a Nádudvari Mikrotérségi Szociális és Gyermekvédelmi Intézményfenntartó Társulási Tanács tanácsüléséről
Jegyzőkönyv. Nádudvar Város Önkormányzata képviseletében: Beke Imre polgármester,
Jegyzőkönyv Készült: 2015. május 28-án de: 9,00 órai kezdettel a Nádudvari Polgármesteri Hivatal helyiségében a Nádudvari Mikrotérségi Szociális és Gyermekvédelmi Intézményfenntartó Társulási Tanács tanácsüléséről
Rakamaz Város Önkormányzatának 13/2001. (XI.12.) KT. r e n d e l e t e
Rakamaz Város Önkormányzatának 13/2001. (XI.12.) KT. r e n d e l e t e a Képviselő-testület hivatalában foglalkoztatott köztisztviselőket és ügykezelőket* megillető szociális, jóléti, kulturális, egészségügyi
JEGYZŐKÖNYV. Tóthné Csetneki Ilona jegyzőkönyvvezető,
JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. július 08-án de. 7,30 órakor a Nádudvari Polgármesteri Hivatal hivatalai helyiségében a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli ülésének alkalmából. Jelen vannak:
40/2001.(XI.16.) ÖKT. sz. rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege
Budaörs Város Önkormányzat A BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALÁBAN FOGLALKOZTATOTT KÖZTISZTVISELŐK ILLETMÉNYKIEGÉSZÍTÉSÉRŐL ÉS VEZETŐI PÓTLÉKÁRÓL, AZ ŐKET MEGILLETŐ SZOCIÁLIS, JÓLÉTI ÉS
I. Fejezet Bevezető rendelkezés A RENDELET HATÁLYA
Kerepes Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2003. (X. 29.) rendelete Kerepes Nagyközség Polgármesteri Hivatalának köztisztviselői közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről egységes szerkezetben
1. A rendelet hatálya
NYÁREGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8/2001. (XII.15.) sz. Kt. rendelete a 11/2003. (XII.11.) számú Kt. rendelettel egységes szerkezetbe foglalt szövege a polgármesteri hivatalban foglalkoztatott köztisztviselők
PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 28/2001. (IX.28.)
PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 28/2001. (IX.28.) önkormányzati rendelete a köztisztviselők munkavégzéséről és juttatásairól 1 /Egységes szerkezetben/ Pápa Város Képviselőtestülete a köztisztviselők
K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 03-ai ülésének jegyzőkönyvéből:
Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 03-ai ülésének könyvéből: Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testületének 114/2015. (IX.03.) önkormányzati számu határozata: Nádudvar
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET január 28-ai ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2016. január 28-ai ülésére Iktató szám: 9/2016. Tárgy: Előterjesztő: Készítette: A közszolgálati tisztviselők juttatásainak
PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2014. (II.16.) sz. önkormányzati rendelete A Képviselő-testület Hivatalában dolgozó köztisztviselők, ügykezelők közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről
PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselő-testületének. /2013. ( ) sz. önkormányzati rendelete
PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselő-testületének /2013. ( ) sz. önkormányzati rendelete A Képviselő-testület Hivatalában dolgozó köztisztviselők, ügykezelők közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről
Balatonboglár Város Önkormányzatának 22/2003.(XI.10.) KT számú rendelete a köztisztviselőket megillető juttatásokról és támogatásokról
Balatonboglár Város Önkormányzatának 22/2003.(XI.10.) KT számú rendelete a köztisztviselőket megillető juttatásokról és támogatásokról A módosításokkal egységes szerkezetben Utolsó átvezetett módosítás:
JEGYZŐKÖNYV. Sándor Edit bizottsági tagok
1 JEGYZŐKÖNYV Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Szociális, Oktatási és Kulturális Bizottságának 2017. április 27.-én 8.00. órai kezdettel a Nyíracsádi Polgármesteri Hivatal tanácstermében
7. NAPIREND Ügyiratszám: 1/175/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület 2012. február 17-i nyilvános ülésére
7. NAPIREND Ügyiratszám: 1/175/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. február 17-i nyilvános ülésére Tárgy: A polgármesteri hivatalban foglalkoztatott köztisztviselőket megillető illetménykiegészítésről,
JEGYZŐKÖNYV. Vincze András jegyző, Dr.Sós Csaba aljegyző, Jakabné Beke Gyöngyi irodavezető, Dr.Koroknai-Bokor Erzsébet irodavezető,
JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. augusztus 18-án du. 16 órakor a Nádudvari Polgármesteri Hivatal hivatalai helyiségében a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli ülésének alkalmából. Jelen vannak:
A rendelet hatálya. Köztisztviselői juttatások, támogatások
Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2009. (II.13.) rendelete a köztisztviselőket megillető szociális, jóléti és egészségügyi juttatásokról, valamint szociális és kegyeleti támogatásokról
KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK január 05-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Iktatószám: 59-3/2017/KVÖ KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. január 05-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 1. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2015. január 29-ei ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 9/2015. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2015. január 29-ei ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: A közszolgálati tisztviselők juttatásainak
Tiszavasvári Polgármesteri Hivatal Képviselő-testületi ülésterme (4440 Tiszavasvári, Városháza tér 4.) Balogh Sándor, Szőke Zoltán képviselők.
JEGYZŐKÖNYV Készült: 2013. október 16-án Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselőtestületének rendkívüli, nyílt üléséről. Helye: Tiszavasvári Polgármesteri Hivatal Képviselő-testületi ülésterme (4440
egységes szerkezetben a módosításáról szóló 3/2011(II.26.) sz. Ö.K. rendelettel
Üllő Nagyközségi Önkormányzat 2/2002. (II.23.) számú Ö.K. rendelete a polgármesteri hivatalban foglalkoztatott köztisztviselőket megillető egyéb juttatásokról és támogatásokról egységes szerkezetben a
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes (később érkezett) számviteli, vagyonnyilvántartási- és kezelési osztályvezető.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2014. szeptember 8-án a Városháza emeleti kistermében 9 00 órai kezdettel megtartott nyílt
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2014. január 23-ai ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 12/2014. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2014. január 23-ai ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: A közszolgálati tisztviselők juttatásainak
(2) E rendelet 6. -ának előírásait kell alkalmazni a foglalkoztatási jogviszonyban álló polgármesterre is.
Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2014. (II.11.) önkormányzati rendelete a közös önkormányzati hivatalban foglalkoztatott köztisztviselőket megillető illetménykiegészítésről, szociális,
NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE március 29-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2018. március 29-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendelet: 5/2018. (III. 29.) önkormányzat rendelet A települési támogatások és ellátások
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET december 13-ai ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2018. december 13-ai ülésére Iktató szám: 222/2018. Tárgy: Javaslat a közszolgálati tisztviselők juttatásainak
JEGYZŐKÖNYV. Tóthné Csetneki Ilona jegyzőkönyvvezető, Ludmanné Papp Ilona képviselő
JEGYZŐKÖNYV Készült: 2015. június 24-én du : 14,00 órakor a Nádudvari Polgármesteri Hivatal tanácstermében a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének ülése alkalmából. Jelen vannak: Beke Imre polgármester
3. s z á m ú J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Nagyoroszi Község Önkormányzat Képviselő - testülete 3. s z á m ú J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. május 26-án 16 órakor megtartott képviselő-testületi ülésről Jelen vannak: Jelenléti ív szerint, Gönczöl
Jegyzőkönyv. Nádudvar Város Önkormányzata képviseletében: Beke Imre polgármester,
Jegyzőkönyv Készült: 2017. június 29-én de: 8,00 órai kezdettel a Nádudvari Polgármesteri Hivatal helyiségében a Nádudvari Szociális Intézményfenntartó Társulás Társulási Tanács tanácsüléséről Jelen vannak:
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET február 16-ai ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2017. február 16-ai ülésére Iktató szám: 33/2017. Tárgy: Előterjesztő: Készítette: I.) A közszolgálati tisztviselők
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 48/2009.(XII.15.) KGY. r e n d e l e t e
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 48/2009.(XII.15.) KGY r e n d e l e t e köztisztviselők és ügykezelők közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről (egységes szerkezetben a 10/2011.(III.10.)
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 32/2003.(VIII.29.) Kgy. rendelete
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 32/2003.(VIII.29.) Kgy. rendelete a Polgármesteri Hivatalban foglalkoztatott köztisztviselőket megillető juttatásokról (Egységes szerkezetben) Szeged Megyei Jogú