Rovatvezető: Király Pál
|
|
- Vilmos Orosz
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Rovatvezető: Király Pál Az elnökség június hó 18-án, Budapesten, dr, Herpay Imre elnökletével ülést tartott. A napirendi pontoknak megfelelően: határozott az egyesületi kitüntetések (Bedő Albert-emlékérem és Kaán Káróly-emlékérem) adományozására; meghallgatta és köszönettel tudomásul vette dr. Kovács Jenőnek, a Mátrai EFAG állami díjas vezérigazgatójának tájékoztatását az évi egyesületi vándorgyűlés egri előkészületeinek állásáról; majd az elnök ismertetésében nagy figyelmet szentelt az MSZMP XIII. kongresszusának határozataiból adódó MTESZ-, illetve egyesületi feladatokra azzal, hogy a megválasztandó új vezetőság az év második félévi, illetőleg az évi munkatervek összeállítására megfelelő irányelveket ad majd ki. Az elnök zárzószavában kegyelettel és szeretettel emlékezett meg Ubitz Gyula elnökségi és Tóth István választmányi tag, nagyrabecsült, kedves kollégáink időközben bekövetkezett haláláról. Az elnökség néma felállással adózott emléküknek. Végül dr. Herpay Imre a jelenleg funkcióban levő elnökség utolsó testületi ülését felhasználva, köszönetét és elismerését fejezte az elnökség tagjainak önzetlen, mindenkor készséges és segítőkész munkájáért, egyesületünk érdekében kifejtett támogatásért. Titkári tanácskozást tartott Király Pál, főtitkár június hó 6 7-én, Nyíregyházán. A helyi választások lezajlása utáni kölcsönös megismerkedést követően ismertette az időszerű egyesületi feladatokat, melyet kötetlen beszélgetés keretében megvitattak. A tanácskozáson nagy hangsúlyt kapott a vezetőségválasztó küldöttközgyűlésre történő felkészülés. A tanácskozás résztvevői a nyíregyházi erdészet területén, valamint a debreceni erdőspuszták térségében szakmai programmal egybekötött tanulmányutat tettek. Az emlékezetes összejövetel kitűnő szervezését nyíregyházi helyi csoportunk és annak titkára, Franké János végezte, osztatlan elismerést és köszönetet váltva ki mendenkitől. A gépesítési szakosztály munkaterv szerinti ülését a Kisalföldi EFAG északhansági erdészeténél, Jánossomorján tartotta meg. Tárgy: 1. A hidraulikus berendezések üzemeltetése, javítása és karbantartása. 2. Az észak-hansági erdészet javító bázisának bemutatása. Az első napirend anyagát dr. Fekete Gyula, a Mezőgép Fejlesztő Intézet fejlesztő mérnöke ismertette. Előadásában az általános kérdéseken kívül kitért a gyakorlatban használható és ma beföldön beszerezhető különböző mérő- és ellenőrző műszerekre, a használható olajokra. Előadását követően az elhangzottakat a CLARK BOBCAT döntő rakásológép műszeres bevizsgálásával bizonyította. A második napirendi pontot Czágásch József a Kisalföldi EFAG műszaki igaz-r gatóheiyettese és Balsay Sándor az észak-hansági erdészet vezetője vezette, rövid áttekintést nyújtva a gazdaság és ezen belül az erdészet szerepéről, helyéről és feladatairól, gépesítési helyzetéről, külön kiemelve azt a tényt, hogy 25 éves az erdészet és 25 évvel ezelőtt indult a Hanság-fásítás nagy munkája, ezek az erdőrészletek napjainkra adják véghasználatukat, megnövelve az erdőfelújítás első kivitelének volumenét is.
2 Ezt követően az erdészeti javítóbázis bemutatására, majd dr. Komjáthy Ferenc igazgató üdvözlő szavaira, hozzászólásokra és kérdésekre került sor. A vita során dr. Szőke Vilmos, Horváth Imre, Tóth József, Vida Zoltán, Szabó Béla, Nagy András és még mások kértek szót. A feltett kérdésekre dr- Fekete Gyula és Czágásch József adta meg a válaszokat. A szombathelyi AGROKER, az AGROTEK, az ERTI, az Erdészeti Gépgyártó Vállalat, a NEFAG. a Vas Megyei Tsz. Szövetséggel, a kisrákosi és Öriszentpéteri Termelőszövetkezetekkel jól sikerült erdészeti tapasztalatcserét és gépbemutatót rendezett. A bemutatón számos dunántúli erdőgazdaság, munkatársa is jelen volt. Az oktatási és közművelődési bizottság ülését, az Erdők éve" jegyében, a Bükki Nemzeti Park területén, a rejteki kutatóházban tartotta. Vitaindító előadást dr. Bartucz Ferenc, a BNP igazgatója tartott a környezetvédelmi oktatás helyzetéről, elsősorban az erdészeti oktatási intézményekre vonatkozóan. Sípos Fere?ic tájékoztatta a bizottságot arról a felmérésről, amely az Erdők napja" jegyében folyt. A továbbiakban az egyesületi élet időszerű dolgait beszélték meg. A résztvevők nagy érdeklődéssel fogadták az értekezlet végén bemutatott, a BNP-ről készült diákat és filmeket. A kellemes hangulatú tanácskozás a délutáni órákban Egerben folytatódott, ahol Bodnár Pál igazgatóhelyettes bemutatta a Dobó István Gimnázium és Erdészeti Szakközépiskola erdészeti oktatási épületét, melyet az elmúlt években újítottak fel. Az erdőfeltárási szakosztály kihelyezett ülést tartott a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság területén. A szakosztály tagjait Papp László igazgató köszöntötte és tájékoztatta az erdőgazdaság gazdálkodási viszonyairól, feladatairól és eredményeiről. Az első napon Szoták Ferenc termelési igazgatóhelyettes vezetésével került bemutatásra az erdőgazdaság erdőfeltárási tevékenysége. Ennek keretében megtekintették és értékelték a pörbölyi fafeldolgozó üzem anyagmozgatási rendszerét, annak technológiai kapcsolatait, a Pörbölyi ÁEV korszerűsítési és műtárgy építési munkáit, a gépesített uszályrakodást, valamint Baja Duna-parti rakodó anyagmozgatási technológiáját. Másnap Mezős József osztályvezető-helyettes a helyszínen ismertette az érsekcsanádi fafeldolgozó üzem magyar, 7,5 tonnás bakdaru pályaépítési munkáit. A szakosztály ülése keretében köszöntötte új tagjait, valamint hagyományainak megfelelően emléktárgy átadásával Boncz Tibor, Hajak Gyula, dr. Herpay Imre, Horváth Sándor és Szlágyi József erdőmérnököket, akik különböző erdészeti területeken végzett eredményes munka és hasznos szakosztályi tevékenykedés után a közelmúltban nyugállományba kerültek, továbbra is változatlanul számítva a szakosztályban kifejthető egyesületi munkára. A helyi csoportok életéből A budapesti csoport rendezésében Bosznay László minisztériumi tanácsos az Űj rendszerű technikusképzés kialakítása" címmel tartott előadást. Bevezetőben Sághi István ismertette az MTESZ Budapesti Szervezete elnöksége ülésének határozatát, miszerint az Erdők éve" keretében az erdők védelmére és társadalmi megbecsülésének fokozása céljából akcióprogramot kell kidolgozni. Erre a feladatra a budapesti csoportunkat kérték fel. A technikusképzés igen széles körű vitát váltott ki. Véleményét fejezte ki dr. Firbás Oszkár, Halápi Nándor, Simó Gézáné, Boross György, Németh Éva. Az elhangzott javaslatokra Bosznay László válaszolt. A csoport nyugdíjasai kétnapos tanulmányutat szerveztek a Szőcsénypusztai Erdészeti Szakiskolába, majd a Somogyi EFAG területére. A tanulmányút során megismerkedtek a szakoktatás helyzetével Oít György igazgató előadásában. A második napon Takács László vezérigazgató és Bóna József erdészeti igazgató ismertetésében tanulmányozták a Somogyi EFAG munkáját. A budapesti erdőfelügyelőségi csoport tapasztalatcserét szervezett a Mezőföldi ÁEVAG soponyai erdészeténél, ahol a csoportot Markovics László igazgató és Kiss Zoltán osztályvezető, a helyi csoport titkára fogadta és kalauzolta. Az ÁEVG
3 tevékenységi körét, a gazdálkodás főbb mutatóit és jellemző adatait, eredményeit, majd a soponyai erdészet munkáját ismertették a résztvevőkkel. A vendégeknek bemutatták a szárnyasvad tenyésztelepet és a vadfeldolgozó üzemet, melynek során elismerésre méltóan magasszínvonalú, jól szervezett és eredményes munkát láthattak. A helyszíni bemutatók után Tác Gorsiumban végzett római kori ásatásokat is érintve, dr. Rácz Antal MÉMfőosztályvezető az erdő- és vadgazdálkodás kapcsolatáról, az erdei vadkárosításról tartott igen érdekes, széles körű, gyakorlati tapasztalatokon alapuló előadást, melyet kötetlen beszélgetés követett. Ennek során szó esett a vadlétszámbecslés reális módszereiről, a vadíöldgazdálkodásról. a vadászati üzemterv fejlesztési lehetőségeiről, a téli hónapokban történő takarmányfelvétel szükséges mennyiségének, erdőtípusonkénti megállapításáról; az erdő és vad közötti összhang megteremtéséről.. A balassagyarmati csoport a szécsényi erdészet területén a költségkímélő technológiák megvitatására bemutatót szervezett. A fahasználati bemutató tapasztalatcsere célja nem látványos technikai újdonságok bemutatása volt, hanem az eredménycentrikus gazdálkodás jegyében az olcsó, költségkímélő technológiák ismertetése, népszerűsítése, társegységeknél történő meghonosítása. Á megtekintett kitermeléseknél a fogatos komplex technológia költségelemzése került megvitatásra. A fogatosszálfás közelítés a szélsőséges domborzati viszonyok között is kedvező (olcsó) szakmai megoldásnak bizonyult. A pilinyi akác végvágásban kísérleti jelleggel egy új érdekeltségi formában dolgozó munkacsapatot tekintettek meg a résztvevők. Az új forma anyagilag teszi érdekeltté a dolgozókat az anyag- és energiatakarékos termelésben. Az eddigi tapasztalatok biztatóak. A tapasztalatcsere során elhangzott hozászólások megerősítették a takarékos technológiák elterjesztésének (alkalmazásának) szükségességét. Általános megállapítás volt, hogy az ilyen és ehhez hasonló rendezvények hasznosak, elősegítik, fejlesztik a közgazdasági szemléletnek az erdészeti szakmába történő megerősödését. A balatonfelvidéki csoport (Keszthely) vezetőségi ülésén Fábián Béla titkár előterjesztésével vitatták meg az egyes reszortfelelősök feladatát, megbízatását, majd elfogadták a helyi csoport programját. E szerint: a csoporton belül ki kell alakítani az egyesület új szervezeti kereteit ( területr'-csoportokat szervezni önálló feladattal); javítani a szervezettséget; támogatni a helyi és egyéni kezdeményezéseket; elősegíteni a fiatalok aktivitását; emelni az egyesületi propaganda színvonalát. A Békés megyei csoport (Gyula) szakmai napot szervezett. Ezen elsőként Vida László a DEFAG nyugalmazott igazgatóhelyettese tartott érdekes előadást..az erdőgazdálkodás a jelenlegi közgazdasági környezetben, a- DEFAG és az évi szabályozók" címmel. A hozzászólások azt bizonyították, hogy a téma öt hónnappal az év kezdete után is élénken foglalkoztatta a kollégákat. Másodikként ugyancsak érdekes, sokakat érdeklő előadást tartott Páll Tamás, a Zalai EFAG Bánokszentgyörgyi Erdészetének fiatal erdőmárnöke Tanulmányút a Göttingen-i (erdészeti) egyetemen" címmel. A diavetítéssel egybekötött beszámoló elsősorban környezetvédelmi ihletésű volt, így nem csak az erdész, hanem a meghívott vízügyes kollégák számára is sok izgalmas témát érintett. A debereceni csoport az Erdők éve" megemlékezéséül szervezett az erdőspusztai parkerdő hármashegyi kirándulóközpontjában egész napos rendezvényt. Ünnepi beszédet mondott Salamon Ferenc, a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatója, aki előadásában kiemelte az erdők szerepét környezetünkben, a madarak és fák védelmének jelentőségét. A rendezvényen részt vett az újkerti Általános Művelődési Központ általános iskolájának 1700 tanulója. Az iskola énekkara és színjátszó csoportja hangulatos műsort adott, a rendezvényen. Az előadás után a résztvevő erdészeti szakemberek a tanulókkal külön csoportokban foglalkoztak és az erdők többcélú hasznosításával, üdülési, védelmi szerepével ismertették meg a gyerekeket. A csoport új vezetősége megtartotta első ülését, amelyen az elfogadott munkaterv alapján a rendezvények szervezésével foglalkoztak, majd megválasztották a szakbizottságok új vezetőit. Az ülést Sípos Géza, a helyi csoport újonnan megválasztot titkára vezette. A miskolci csoport taggyűlésén megválasztották az új vezetőséget. A csoport elnöke Varga József, titkára Várfalvi József, gazdasági felelőse Kapronczi Józsefné lett.
4 A csoport szakmai bemutatót rendezett a Lillafüredi Erdészet területén. A bemutatót megelőzően a résztvevők meghallgatták, majd megvitatták dr. Illyés Benjámin Az erdőművelés finanszírozási rendszerének továbbfejlesztése" és Mendlik Géza..Bükkös állományok nevelési modelljének gyakorlati alkalmazása' 7 címmel tartott előadását.a helyszíni bemutatókon Szegő Lajos erdészetvezető ismertette az erdészet helyzetét, munkáját és jövő feladatait. Czeglédi Lajos erdészetvezető-helyettes és Szakos György erdőművelési műszaki vezető a bemutatott állományokban az eddig végzett munka módszereit és eredményeit ismertette. A hozzászólásokból kiderült, hogy a modelltáblák mellé a kerületvezető erdészek számára azt kell megadni, hogy az optimális körlapösszeg milyen törzshálózat esetén alakul ki. A gyakorlatban ugyanis a hálózat és a sűrűsag az a mutató szám, amelyen könnyen el lehet igazodni. A tamási csoport Az Erdők éve" keretében szakmai bemutatót szervezett a tamási parkerdőben. A Városi Tanács VB, az általános iskolák és Ipari Szakközépiskola képviselői mintegy 600 kisdiák részvételével Pétervári Gáborné, a helyi csoport titkára, köszöntve a megjelenteket, az erdők éve kapcsán az erdőről és a környezetvédelemről, természetvédelemről adott általános tájékoztatót. Kitért a madárvédelemre, színes képeken mutatta be a védett madarakat. Ismertette a helyszínt, a tamási pihenőerdő történetét. Deák István ünnepélyes szavak kíséretében megnyitotta az erdő- és vadgazdaság által létesített erdei tornapályát. A nap hátralevő részében természetjárás, szakmai ismeretterjesztés, vetélkedő, játék, szabadtéri bográcsfőzés, stb. töltötte ki a Madarak és fák napját". A vértesi csoport (Tatabánya) rendezvénysorozata, amely az Erdők éve" jegyében szerveződött, a tagság és a vérteskörnyéki társadalom körében elismerő és örömteli fogadtatásban részesültek. A kiadott szakmai tematikának megfelelően Somodi Jaksabné interjút adott a Komárom megyei Dolgozók Lapjá-nak Mit tesz a Vértesi EFAG az»erdők évében«" címmel, és kábel televízión méltatta az évet", bemutatva a turuli parkerdőt. Mintegy 900 általános iskolás diák vett részt a gazdaság négy erdészetében, természetjáráson. A környezet- és természetvédő bizottságok megyei és városi ünnepi közgyűlésén felkérésre László György mondta az ünnepi beszédet. méltatva az Erdők évét" és a környezetvédelmi világnapot. Ezen a közgyűlésen a Hazafias Népfront Országos Titkársága képviselője László Györgynek átnyújtotta a Környezetünk védelméért, fejlesztéséért" kitünte. tést. A csoport megszervezte a körtvélyesi nyári úttörőtábor 800 fős fiataljainak turnusonkénti programját, különös tekintettel az erdők és a fák jelentőségére. Az e téren végzett propagandát szórólapokkal is támogatják. A csoport a kisbéri és a pusztavámi erdészet területén tapasztalatcserét tartott erdőnevelési témakörben.az előadók Somodi Jakabné osztályvezető, Greiner József és Lascsik Gyula erdőművelési műszaki vezetők, a jelölés fontosságára hívták fel a figyelmet. A megmaradó állomány körlapösszegének, a fák egymástól való távolságának kialakításában nagy segítséget jeltenek az erdőnevelési modelltáblák- A tapasztalatcsere sikerét a Budapesti Erdőfelügyelőség dolgozói értékes hozzászólásokkal segítették. A szakmai továbbképzés keretében a helyi csoportoknál a következő előadásokat tartották. Miskolcon: Dessewffy Imre Fafeldolgozás fejlesztésé a VII. ötéves tervben"; Pécsett: Dr. Illyés Benjámin Az erdőművelés finanszírozási rendszerének továbbfejlesztése" ; Szegeden: Rada Antal A termelőszövetkezeti erdőgazdálkodás fejlesztése". Az erdőfelügyeleti munka hatékonyságának növelése"; Dr. Gál János Az egyetemi komplex fejlesztés"; Dr. Molnár Sándor Összefüggések a fatermesztés és a faanyag minősége között" ; Dr. Horváth Béla A csemetetermesztés gépesítésének kérdései";, Dr. Marosvölgyi Béla Az erdészeti gépüzemeltetés néhány energetikai jellemzője"; Ugod Huszárokelőpuszta: Dr. Csesznák Elemér: A bükkösök természetes felújítása"; Dr. Rumpf János A fakitermelések mű szaki fejlesztésének hatékonysági kérdései, műszaki-technológiai innováció" címmel.
5 Halálozás: Mély megrendüléssel értesültünk Ubitz Gyula erdőmérnök, a Miskolci Erdőfelügyelőség igazgatójának, egyesületünk elnöksége tagjának haláláról, aki életének 53. évében, súlyos betegség után távozott örökre sorainkból. Őszintén tiszteltük, mint embert, szerettük mint kollégát, nagyrabecsülve értékeltük kiemelkedő egyesületi társadalmi munkásságát. A MÉM Erdészeti ás Faipari Hivatala, az Országos Erdészeti Egyesület elnöksége és a Miskolci Erdőfelügyelőség saját halottjaként, nagy részvét mellett temették május 31-én Miskolcon a Szentpéteri kapui temetőben. A MÉM EFH nevében dr. Királyi Ernő hivatalvezető búcsúztatta. Egyesületünket dr. Herpay Imre elnök képviselte és helyezte el emlékezésünk koszorúját. Életének 73. esztendejében, hosszú betegség után csendesen elhunyt Danis János, erdőmérnök Gödöllőn. Kedves egyéniségére sokáig emlékezünk. Rövid szenvedés után, 60 éves korában Vácott elhunyt Tóth István, erdőmérnök, nyugalmazott üzemi főmérnök kollégánk, egyesületünk választmányának tagja. Személyében hosszú éveken át az egyesület céljait magáévá tevő, abban kiemelkedően munkálkodó tagtársat vesztettünk el. Mint egyesületünk oktatási és közművelődési bizottságának évtizeden át volt elnöke, végzett rendkívül hasznos és érdemi munkát az erdészeti szakoktatás különböző intézmény-rendszerei fejlesztéséárt. Az MTESZ OKB-a küldött képviselettel, annak tagjaként számos állami előterjesztés részese volt, így legutóbb az erdészeti technikusképzés visszaállításával kapcsolatos indokolás kidolgozásával. Két választási cikluson keresztül tagja volt a szerkesztő bizottságnak, s erről röviddel halála előtt a bizottság elnökéhez írt levelében így emlékezett meg: erre büszke is voltam". Üj tagfelvétel: Orbán László mezőgazdasági technikus, Szentgál; Halász László erdésztechnikus, Miskolc; Kolyvek Tamás gépészmérnök, Miskolc; Petőfi Zoltán erdásztechnikus, Répáshuta; Varga László földmérő. Szombathely; dr. Adorján Ákos állatorvos, Budakeszi; Csizmadia Tibor erdésztechnikus, Mány; Kovács Ferencné Pap Adrienne üzemgazdász, Budakeszi; Sándor Mihály erdésztechnikus, Bajna; Szabó Zoltán agrármérnök, Gödöllő; Ványi Tibor erdésztechnikus, Tök; Angyal István faipari üzemmérnök, Miskolc; Kársai János erdőmérnök, faipari szakmérnök, Miskolc; Szerendey Éva fapiari üzemmérnök, Miskolc; Zámó Zoltán tanár, Tata; Kiss István építő-gépász üzemérnök, Vác; Lombos László faipari üzemmérnök, Márianosztra; Emmerling Gábor erdőmérnök, Székesfehérvár; Kerekes Károly erdésztechnikus, Csévharaszt; Magyar János erdőmérnök, Cegléd; dr. Törley Dezsőné közgazdász, Budapest. AZ ERDŐ SZERKESZTŐ BIZOTTSÁGA. Elnök: dr. Sólymos Rezső, a mezőgazdasági tudományok (erdészet) doktora, Budapest; főmunkatárs: J érőmé René, Budapest. Tagok: dr. Balázs István, Budapest: Bánszegi József, Kemencepatak; dr. Bondor Antal, Budapest; dr. Berdár Béla, Visegrád; Botos Géza, Debrecen; Cebe Zoltán, Szombathely; dr. Csötönyi József, Budapest; Deák István, Tamási; dr. Erdős László, Budapest; dr. Firbás Oszkár, Sopron; Gáspár- Hantos Géza, Budapest; Hajak Gyula, Budapest; dr. Herpay Imre, a mezőgazdasági tudományok (erdészet) kandidátusa, Sopron; dr. Járó Zoltán, a mezőgazdasági tudományok (erdészet) kandidátusa, Budapest; dr. Kecskés Sándor, a műszaki tudományok doktora, Budapest; Keszthelyi István, Budapest; Király Pál, Budapest; dr. Királyi Ernő, a közgazdasági tudományok kandidátusa, Budapest; dr. Kiss Rezső, Budapest; Lakatos Zoltán, Kaposvár; Lőcsey Iván. Budapest; Murányi János, Gödöllő; Rodek Márton, Nagykanizsa; dr. Rácz Antal, a me zőgazdasági tudományok (erdészet) kandidátusa, Budapest; Sods Károly, Kecskemét; Stádel Károly, Győr; dr. Szentkúti Ferenc. Sopron; dr. Szepesi László, a mezőgazdasági tudományok (erdészet) doktora, Budapest; dr. Szikra Dezső, Visegrád; Tóth István, Vác; dr. Tóth Sándor, a mezőgazdasági tudományok (erdészet) kandidátusa. Budapest: Varga Béla. Eger; Vida László. Szeged.
6
EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK. Rovatvezető: Király Pál
EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK Rovatvezető: Király Pál Az OEE országos választmánya 1980. január 31-én, Budapesten, az MTESZ székházában, dr. Váradi Géza alelnök vezetésével ülést tartott. Dr. Váradi Géza elnöki
Rovatvezető: Király Pál
E G Y E S Ü L E T I K Ö Z L E M É N Y E K Rovatvezető: Király Pál Az Erdőrendezési Szakosztály a Geodéziai és Kartográfiai Egyesület Székesfehérvári Csoportjával közös rendezvényt tartott Székesfehérvárott.
A HELYI CSOPORTOK ÉLETÉBŐL
Az elnökség március 26-án, Nyíregyházán, az MTESZ Szabolcs-Szatmár megyei Szervezetének központjában ülést tartott. Ezen elnökségi tagok mellett jelen voltak: Soltz Béla, az MTESZ megyei titkára, Varga
* A közgyűléssel kapcsolatos részletes tájékoztatást az egyesület titkársága és a helyi csoportok titkárai adnak.
1990. ÉVI EGYESÜLETI KÖZGYŰLÉS Az Országos Erdészeti Egyesület vezetőségválasztó küldött közgyűlését Budapesten tartja 1990. március 22-én. Napirend: Elnöki megnyitó (Dr. Herpay Imre elnök) Erdőgazdaságunk
BUDAPESTEN: Bedő Tibor A műszaki tervezés szerepe az ágazat műszaki fejlesztésében", Dr. Konecsni István Az évi gombamérgezések
Az elnökség 1981. március hó 25-én, Budapesten, dr. Herpay Imre elnök vezetésével ülést tartott. Az ülésen megjelent és felszólalt dr. Jéki László, az MTESZ főtitkárhelyettese is. Először Keresztesi Béla
előfordulásai" címmel előadást tartott.
nyert, hogy a fátlan utakon közel "azonosan sok és súlyos volt a baleset, mint a fákkal szegélyezetteken: a legtöbb útvonal ma már korszerűtlen, keskeny, útteste sem megfelelő és azzal sem lesz jobb, ha
megtárgyalta még a titkárság munkáját és javaslatokat tett a munka javítására,
Júliusi számunk mellékleteként megküldtük a helyi csoportok titkárainak a Győr-Sopron Megyei Tanács által kiadott megyei mgtsz erdőgazdálkodási és természetvédelmi koncepciót. Kérjük a helyi titkárokat,
PÁRTÁLLAM ÉS NEMZETISÉGEK ( )
PÁRTÁLLAM ÉS NEMZETISÉGEK (1950-1973) Összeállította, jegyzetekkel ellátta és a bevezető tanulmányt írta: Tóth Ágnes Kecskemét, 2003 TARTALOM Bevezető. 1. Budapest, 1950. március 21. A Vallás- és Közoktatási
Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai
Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai 1./ Az elnökség 2014. évi tevékenységének értékelése, évzáró. Előterjesztő: Kárpáti Zoltán megyei elnök Előterjesztés módja: írásban illetve szóban 2./ A jelenlévők
Rovatvezető: KIRÁLY PÁL
EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK Rovatvezető: KIRÁLY PÁL Az elnökség 1980. december 10-én, Budapesten, dr. Herpay Imre elnök vezetésével ülést tartott. Az első napirendi pont szerint dr. Káldy József, a gépesítési
Miniszter Úr Életfa Emlékplakett Arany Fokozata kitüntetést adományozott 4 személynek, köztük:
A szabadság, a bátorság, az élni akarás ünnepe október huszonharmadika - mondta Fazekas Sándor az 1956-os forradalom ünnepén tartott beszédében. A földművelésügyi miniszter kiemelte: immár negyed százada
Az erdőművelési szakosztály április án, az Ipolyvidéki EFAG területén tartott szakosztályülésén egyhangúlag elfogadott határozata:
Az elnökség június 21rén, dr. Herpay Imre elnökletével ülést tartott. Meghallgatta dr. Bárányi EószZónak, a kecskeméti helyi csoport elnökének tájékoztatóját a vándorgyűlés előkészületeinek állásáról.
CSONTOS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014
CSONTOS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 Az Alföldi Erdőkért Egyesület 2014 június 6-án, a Bugaci Lőtéren tartotta meg a hagyományos Csontos István Lövész Emlékversenyt a KEFAG Zrt. és az Egyesület közös szervezésében.
A HELYI CSOPORTOK ÉLETÉBŐL
MTESZ Városi Intéző Bizottság alakult Gödöllőn Az MSZMP városi bizottságának tanácstermében mintegy 80 küldött részvételével tartotta alakuló ülését az MTESZ gödöllői városi intéző bizottsága. Egyesületünk
TANÉVNYITÓ 2014. Nagy József
TANÉVNYITÓ 2014 Nagy József PROGRAM M E G H Í V Ó HIMNUSZ A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSA ÉS AZ ERDŐMÉRNÖKI KAR TANÁCSA PROF. DR. FARAGÓ SÁNDOR REKTOR TANÉVNYITÓ ÜNNEPI BESZÉDE PROF. DR. LAKATOS
MIRŐL FOGOK BESZÉLNI?
MIRŐL FOGOK BESZÉLNI? 1. A pályás szakszolgálat feladatai az 50-es években 2. A szakirodalom helyzete a I. világháború után 3. A Sínek Világa rovatainak fejlődése 4. Az érdeklődés a lap iránt 5. Nemzetközi
MEE Szegedi Szervezet
MEE Szegedi Szervezet 2014. évi beszámol moló taggyűlés Napirend: 2014 évi beszámoló 2015. évi terv Jelölő bizottság megválasztása 2014. évi egyesületi munka elismerése Jubileumi nyakkendők átadása Munkabiztonság
J E G Y Zİ K Ö NYV. az MTA IX. Osztály Hadtudományi Bizottsága 2013. október 01-én tartott üléséről
MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA IX. Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya Hadtudományi Bizottsága J E G Y Zİ K Ö NYV az MTA IX. Osztály Hadtudományi Bizottsága 2013. október 01-én tartott üléséről Az MTA IX.
A helyi csoportok életéből
Az ellenőrző bizottság dr. Ebli György elnökletével ülést tartott. Ezen megvitatták az OEE 1982. november 12-i küldött közgyűlésre készített EB beszámoló tervezetet. A következőkben az elnök tájékoztatta
Főbb szakmai segítségnyújtó szervezetek
Főbb szakmai segítségnyújtó szervezetek 1. Magyar Kereskedelmi és Iparkamara: 1.1. Bács-Kiskun megyei Kereskedelmi és Iparkamara 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4. bkmkik@mail.datanet.hu Tel.: 76/501-500 www.iparkamara.hu
VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15.
VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15. Budapest, Balassagyarmat, Cegléd, Debrecen, Dunaújváros, Eger, Esztergom, Kaposvár, Kecskemét, Miskolc, Nyíregyháza,
ELLENŐRZŐ BIZOTTSÁGI JELENTÉS
mációkat nem számítva összesen 27 központi szakosztályunk és szakbizottságunk tevékenykedik az erdőgazdálkodás különböző szakterületeinek társadalmi úton való fejlesztésén, illetve bizonyos egyesületi
MFTTT2018 IB-határozatok
MFTTT2018 IB-határozatok 1/2018.(IV.4.) számú IB-határozat: Az Intézőbizottság köszönetét fejezi ki Iván Gyulának, ifj. Domokos Györgynek és Zalaba Piroskának, továbbá Szrogh Gabriella ügyvezető titkárnak
Segítségnyújtási lehetőségek az Integrált Futball Alkalmazás sportszervezeti felhasználóinak
Segítségnyújtási lehetőségek az Integrált Futball Alkalmazás sportszervezeti felhasználóinak 1 Kapcsolattartás 2 Kapcsolattartás 3 Telefonos ügyfélfogadás / Kapcsolattartás Technikai gond: (061)-398-8550
43 Kiss György Ö. Nemzeti Győr 44 Krakovszky János I. osztályú Budapest 45 Kovács Iván EABA Budapest 46 Kovács Gábor I. osztályú Baja 47 Kovács
2012. évi bírólista Név Minősítés Város 1 Ajtai Péter AIBA Budapest 2 Babai Sándor II. osztályú Tatabánya 3 Becsey Károly AIBA Szeged 4 Bende Szabolcs II. osztályú Hódmezővásárhely 5 Benda Tivadar Ö. Nemzeti
Képek a megemlékezésről
2012 Közgyűlések Felderítő Napi megemlékezés 2012. november 11.: az immár hagyományosan a családtagok részvételével tartott ünnepi megemlékezésünkre rendkívül kulturált környezetben, a Művészetek Palotájában
Zala Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT - FIÚ ZALAEGERSZEG 2015.01.31-02.01.
Zala Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT - FIÚ ZALAEGERSZEG 2015.01.31-02.01. 1 RÉSZTVEVŐ CSAPATOK Ssz. Megye: Iskola: Település: 1 Baranya 2 Bács-Kiskun Pécsi
A SZOMBATHELYI ERDÉSZETI ZRT ÉVI KÖZJÓLÉTI ÉS SZAKMAI PROGRAMTERVE
A SZOMBATHELYI ERDÉSZETI ZRT. 2018. ÉVI KÖZJÓLÉTI ÉS SZAKMAI PROGRAMTERVE Összeállította: Varga László Bándy Fruzsina Varga Péter erdei iskolai referens sk. természetvédelmi előadó sk. közjóléti csoportvezető
Rovatvezető: Király Pál
E G Y E S Ü L E T I K Ö Z L E M É N Y E K Rovatvezető: Király Pál Az Erdészettörténeti Szakosztály kétnapos szakosztályülést tartott a Felsőtiszai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság területén. Az ülés első
Tavasz u. 3., 6041 Kerekegyháza (Magyarország) 0630/7486-936 ugrosandor@gmail.com
Önéletrajz SZEMÉLYI ADATOK Tavasz u. 3., 6041 Kerekegyháza (Magyarország) 0630/7486-936 ugrosandor@gmail.com Születési dátum 1976. 02. 02. SZAKMAI TAPASZTALAT 2010. 07. 20. 2014. 09. 21. termelési vezérigazgató-helyettes
MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye
MVMSZ tagok nyilvántartása Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye 1. megyei hatókörű városi Katona József Múzeum 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 1. 2. területi,
1. ERDÉSZETI SZAKTERÜLETEK
1. ERDÉSZETI SZAKTERÜLETEK 1.1. Erdőmérnöki tervező (ER-T) Erdőfeltárás, erdészeti utak tervezése. Erdészeti vízgazdálkodási létesítmények tervezése. Erdészeti geomatika, erdőtérképezés. Erdészeti termőhelyfeltárás
Tiszteletbeli elnökségi tagok jóváhagyása, egyesületi díjak átadása. Dr. Huszty Gábor elnök. HTE közgyűlés 2012. 2012. május 24.
Tiszteletbeli elnökségi tagok jóváhagyása, egyesületi díjak átadása Dr. Huszty Gábor elnök HTE közgyűlés 2012 2012. május 24. Tiszteletbeli elnökségi tagok jóváhagyása Az Egyesület tagjait és tiszteletbeli
A MAGYAR ORVOSI LABORATÓRIUMI SZAKDOLGOZÓK EGYESÜLETÉNEK TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉSE
A MAGYAR ORVOSI LABORATÓRIUMI SZAKDOLGOZÓK EGYESÜLETÉNEK TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉSE Twentieth birthday of the Society of the Hungarian Medical Laboratory Professional Staff From establishment to present days
A HELY I CSOPORTO K ÉLETÉBŐ L
1989. ÉVI EGYESÜLETI VÁNDORGYŰLÉS Az Országos Erdészeti Egyesület rendes évi közgyűlését a VAS MEGYEI FAGAZ DASÁGI NAPOK keretében tartja Szombathelyen. Program : Augusztus 10 11. Hatékony erdőgazdálkodás
MUNKATERV. a 2011-es évre
BÉKEFENNTARTÓK BAJTÁRSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE MUNKATERV a 2011-es évre A tevékenység fő irányelvei: 1. Részvétel a békefenntartással és a katonai ellenőrzés hagyományainak ápolásában. A területi kapcsolatok
Beszámoló Taggyűlés Szegeden március 08. án került sor a Szegedi MEE. Szervezet évi Beszámoló
Beszámoló Taggyűlés Szegeden szakmai előadással és virágokkal 2018. március 08. án került sor a Szegedi MEE. Szervezet 2017. évi Beszámoló Taggyűlésére: - a NŐNAP alkalmával, virággal köszöntöttük a női
2015/2016. Tanévi AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április
SORSOLÁS Budapest, 2016. március 09. (szerda), 11:00 óra A csoport A csoport A/1 Szekszárd, Garay A/1 Orosháza, Táncsics A/2 Baja, Szent László A/2 Gyula, Erkel A/3 Pannonhalma, Bencés A/3 Ajka, Bródy
Fila József, a szeniorok tanácsának elnöke
Az elnökség szeniorok tanácsát hozta létre az egyesület nyugdíjas tagjai érdekeinek az eddigieknél hatékonyabb képviselete céljából; meghatározta feladatkörét, működési rendjét és elfogadta az 1983 1984.
Pótlás. Az ERFATERV három évtizedével foglalkozó 6. lapszám cím- és hátképe utólagos közlés szerint Zágoni István, az iroda főmérnökének felvétele.
A műszaki fejlesztési bizottság ülését a Mátrai EFAG területén tartotta, a műszaki fejlesztés témakörében. A vitaindító előadást Hajak Gyula, MÉM EFH-osztályvezető tartotta. A résztvevők tapasztalatcsere
Folytatás az előző oldalról
Titkári értekezlet. Gáspár-Hantos Géza főtitkár 1986. november 14 15-i értekezletre hívta egybe a helyi csoportok titkárait Lillafüredre az időszerű egyesületi feladatok és az 1987. évi program megvitatására.
AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG (OMMF) ELÉRHETŐSÉGEI
AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG (OMMF) ELÉRHETŐSÉGEI KÖZPONT Cím: 1024 Bp. Margit krt. 85. Postacím: 1399 Budapest 62. Pf. 639. Telefon: 06-1-346-9400 Fax: 06-1-346-9415 E-mail: titkarsag@ommf.gov.hu
2012. december 03. (hétfő)
PROGRAM az erdészeti és vadgazdálkodási, élelmiszeripari, kertészeti, mezőgazdasági gépészeti szakképzést folytató iskolák igazgatói, szakmai vezetői és szaktanárai továbbképzésére A továbbképzés ideje:
Mucsi Balázs Sándor főigazgató Pelyhéné Bartha Irén főigazgató 2015.06.15 Dr. Varga Zoltán Balázs 2015.06.15
BAJAI SZAKKÉPZÉSI 6500 Baja, Petőfi Sándor utca 1 12.) 2015.06.15 Korm. rendelet Virág Tibor főigazgató BÉKÉSCSABAI SZAKKÉPZÉSI 5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1 BERETTYÓÚJFALUI SZAKKÉPZÉSI BUDAPESTI GAZDASÁGI
MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE
MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE Tel : 49/411-346; 500-169 Fax : 0649/500-170 Adószám:18417803-1-05 Bank Sz.:55100162-12001462 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. március 27-én Mezőkövesden, az Ipartestületek
MVMSZ tagok nyilvántartása 2013
MVMSZ tagok nyilvántartása 2013 Jogelőd neve Szervezet neve, székhelye Képviselő Csatlakozás időpontja 1. Bács-Kiskun megye Bács-Kiskun Megyei ok Katona József 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 1. Türr István
Az Országos Erdészeti Egyesület elnökségének tagdíjrendezésre vonatkozó. határozata
Az Országos Erdészeti Egyesület elnökségének tagdíjrendezésre vonatkozó határozata Az Országos Erdészeti Egyesület 1985. augusztus 9-i, egri Vezetőségválasztó Küldöttközgyűlése az Alapszabályok 6.052 alpontjának
A HELYI CSOPORTOK ÉLETÉBŐL
A fatechnológiai szakosztály ülést tartott. Az éves munkatervnek megfelelően ZÁGONI ISTVÁN igazgatóhelyettes-főmérnök előadásában megvitatták a Hulladékhasznosítás az elsődleges faiparban" c. dolgozatot.
JEGYZŐKÖNYV A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének Elnökségi Üléséről
JEGYZŐKÖNYV A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének Elnökségi Üléséről Az ülés időpontja: 2001. december 12. Az ülés helye: Budapest, MaTáSzSz tárgyalóterme Az ülésen jelen voltak: a mellékelt
srsz.: illetékes Erdészeti Igazgatóság pályázó neve kifizetett támogatás (Ft) egyedi azonosító támogatási jogcím
srsz.: illetékes Erdészeti Igazgatóság pályázó neve kifizetett támogatás (Ft) egyedi azonosító támogatási jogcím 1. Bács-Kiskun Megyei MgSzH EI Bedő Albert Középiskola 1 750 000 08-EGYSZA-D-07 2. Bács-Kiskun
H Í R E K Szegedről. A MEE. DÉRI MIKSA Dél Alföldi Régió régi új területi vezetői a régiós együttműködés folytatása mellett döntöttek.
H Í R E K Szegedről A MEE. DÉRI MIKSA Dél Alföldi Régió régi új területi vezetői a régiós együttműködés folytatása mellett döntöttek. A 2019. évi tisztújítást követően, most első ízben Békéscsabán - 2019.
Pályázati Hirdetmény. ÉSSZERŰ ANYAGTAKARÉKOSSÁG MEGVALÓSÍTÁSA" c. pályázat. A pályázat résztvételében nyilvános, jellegében titkos rendszerű.
Pályázati Hirdetmény A népgazdaság fejlődésének döntő felvitele, hogy javuljon a termelés és a gazdálkodás hatékonysága. A kormány izéles körű programot hagyott jóvá (1032/1982./VII. 1./MT sz, határozat)
Az OEE elnöksége február 17-én, Budapesten, dr. Herpay Imre elnök vezetésével
Az OEE elnöksége 1987. február 17-én, Budapesten, dr. Herpay Imre elnök vezetésével ülést tartott. Első napirendi pontként dr. Herpay Imre elnök adott összefoglaló beszámolót Váncsa Jenő mezőgazdasági
A HELYI CSOPORTOK ÉLETÉBŐL
Az elnökség dr. Herpay Imre elnök vezetésével 1981. június 16-án Budapesten ülést tartott. A napirendi pontoknak megfelelően elsőként meghallgatta Komjáthi Ferencnek, a Kisalföldi EFAG igazgatójának tájékoztatását
A XIII. Jedlik Ányos Fizikaverseny Országos Döntőjének rövid krónikája
A XIII. Jedlik Ányos Fizikaverseny Országos Döntőjének rövid krónikája 1999-től kezdődően 13. alkalommal rendeztük meg a Jedlik Ányos fizikaversenyt, nyíregyházi országos döntővel. A 13 év alatt kb. 21
Irányítószám Település 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest
Irányítószám Település 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest 1024 Budapest 1025 Budapest 1026 Budapest 1027 Budapest
Közgyûlések, küldöttközgyûlések ( )
Közgyûlések, küldöttközgyûlések (1892 2002) Szám Idõpont Hely Téma 1892. VI. 7. Selmecbánya alakuló közgyülés 1893. III. 10. Selmecbánya rendkívüli közgyûlés 1. 1894. VIII. 5 6. Nagybánya Wekerle Sándor
2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT NYILVÁNOS SORSOLÁS. Budapest, 2015. március 10.
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS Budapest, 2015. március 10. 1 ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS Budapest, 2015. március 10. (kedd),
A HELYI CSOPORTOK ÉLETÉBŐL
A gépesítési szakosztály az erdőművelési szakosztállyal közös rendezvény során a Mátrai EFAG káli csemetekertjében tett látogatást és együtt tanulmányozták a csemetekerti munkák gépesítésében elért eredményeket,
EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK
EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK Rovatvezető: Király Pál Az OEE elnöksége értesíti a tagságot, hogy augusztus 4-én de. 9 órai kezdettel rendezi meg Pécsett, az Orvostudományi Egyetem aulájában 1978. évi rendes közgyűlését.
Tanácsi loizottságok 1988».^ Xi-*SH2Í ;Í«
Tanácsi loizottságok 1988».^ Xi-*SH2Í ;Í« Várpalota Városi Tanáos Ügyrendi Bizottsága 1988* évi m ű n k a t ie._r_y e Az ügyrendi Bizottság negyedéves ütemezéssel elkészítette 1988, évi munkatervét«a munkatervben
Helyi csoportjaink rendezvényein központunkat hét alkalommal nyolcan képviselték.
Helyi csoportjaink 1971. évi munkája a számok tükrében A 35 helyi csoport legfőbb egyesületi feladatait a népgazdaság IV. ötéves tervérői kiadott 1970. évi II. törvénynek az erdőgazdálkodás fejlesztéséről
Kezdő időpont 10:00 10:00 13:00. Dr. Veress E. u. 6. Szivárvány Gyermekház. 48-as tér 1. Közösségek Háza. Szabadság u. 4-6. Mohácsi ÖK Irodaháza
2005.10.03 2005.10.05 2005.10.10 2005.10.14 Pályaorientációs és Nyílt 2005.10.17 2005.10.19 Napok Képzési, 2005.09.27 szolgáltatás és állásbörze melyik úton? 2005.10.14 2005.10.15 Komló 13:00 Pécs Pécs
Budapesti intézőbizottság Budapest, Anker köz Barátossy Gábor: Erdőtelepítések az erdők fejlesztéséért.
RENDEZVÉNYNAPTÁR Október 7 8. Efdőfeltárási szakosztály Miskolc, BEFAG Tengely Béla Lévay László: Erdészeti útépítési munkák tervezési, kivitelezési, karbantartási tapasztalatai a Bükk Zemplén hegységben,
MOB Sportiskolai Program évi forrás
MOB Sportiskolai Program 2015. évi forrás sorszám támogatott szervezet támogatás célja támogatás összege (Ft) megvalósulás helye KLIK fenntartású intézmények támogatásai: 1. Sugovica Sportiskolai Általános
Tiszteletbeli szenátorok kinevezése, díjak átadása. Dr. Magyar Gábor elnök. HTE Közgyűlés május 16.
Tiszteletbeli szenátorok kinevezése, díjak átadása Dr. Magyar Gábor elnök HTE Közgyűlés 2018 2018. május 16. Tiszteletbeli szenátor jóváhagyása Az Egyesület tagjait és tiszteletbeli tagjait az Egyesületben
OEE Győri Erdőgazdasági Helyi Csoport. Elnök: Kóródi Sándor korodi.sandor[kukac]kaeg[pont]hu
OEE Győri Erdőgazdasági Helyi Csoport Elnök: Kóródi Sándor E-mail: korodi.sandor[kukac]kaeg[pont]hu Titkár: Iványi Ákos E-mail: ivanyi.akos[kukac]kaeg[pont]hu 1. A Helyi Csoport története, működése A Győri
voft Z N^v^T e S Ü } e t Í - 1 l a t í Í r í n e n t Í t a n á c s k o z á EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK
EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK J Ö 6 J L. Rovatvezető: Király Pál A Gépesítési Szakosztály Pusztavámon tanulmányúttal egybekötött ülést tartott. Ennek során tagjai részletesen tanulmányozták a felkészítő telepet,
FŐOSZTÁLYVEZETŐ: Patai Péter. TELEFON: 72/ FAX: 72/
MEGYE Baranya Megye 7621 Pécs, Mátyás király u. 32. (A cím egy saroképület, a Váradi Antal utca felől közelíthető meg.) Patai Péter FŐOSZTÁLYVEZETŐ: Patai Péter Családi csődvédelem TELEFON: 72/512-770
Tiszaszentmárton község Önkormányzat Képviselı Testületének Településfejlesztési- Foglalkoztatás ügyi Beruházás felügyelıi Bizottsági ülésének
Tiszaszentmárton község Önkormányzat Képviselı Testületének Településfejlesztési- Foglalkoztatás ügyi Beruházás felügyelıi Bizottsági ülésének a) jegyzıkönyve b) határozata : 9/2013 Napirendi pontok: 1.
EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK
EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK Rovatverető: Király Pál A Szociálpolitikai Szakosztály a termelőszövetkezetekben dolgozó erdészeti szakemberekre vonatkozó szociálpolitikai felmérés tapasztalatait, a nyugdíjasok
Rovatvezető: Király Pál
E G Y E S Ü L E T I K Ö Z L E M É N Y E K Rovatvezető: Király Pál Egyesületünk elnöksége május 17-én dr. Csontos Gyula alelnök vezetésével ülést tartott. Az ülés napirendje előtt meleg szavakkal fejezte
Oktatói önéletrajz Dr. Hajdú Istvánné
egyetemi tanár Élelmiszertudományi Kar Élelmiszeripari Gazdaságtan Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1963-1968 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, okleveles közgazda 1971-1973 MLEE, Filozófia
TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA
TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ LEÁNY V-VI. KORCSOPORT 1 TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA 2013/2014. TANÉVI TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNYE LEÁNY V-VI. KORCSOPORT
ORTOPÉD OSZTÁLYOK VEZETŐI ÉS ELÉRHETŐSÉGEIK
1 ORTOPÉD OSZTÁLYOK VEZETŐI ÉS ELÉRHETŐSÉGEIK..EGYETEMEK. Prof. Dr. Szendrői Miklós egyetemi tanár Semmelweis Egyetem 1111 Budapest, XI., Karolina út 27. Tel.: +36-1-4666611 (Kp), +36-1-4666059 (közv),
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Nagykörű Községi Önkormányzat 2014. október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről.
1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Nagykörű Községi Önkormányzat 2014. október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. M U T A T Ó : Határozat/Rendelet: Tárgy: 106/2014. (X. 27.) Napirendi pontok elfogadása.
Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése
dátuma: 2015.03.31. 1 NYZCS/14/12289497 SIMON GYULA 4 357,00 520 000 520 000 2 NYZCS/14/12290655 CZUBOR SÁNDORNÉ 3 101,00 450 000 450 000 3 NYZCS/14/12289468 KINCSES GÁBOR FERENC 2 520,00 520 000 520 000
A Magyar Műszaki Értelmiség Napja
A Magyar Műszaki Értelmiség Napja Ünnepségsorozat 2012. június 4-7. 1 Budapest 2006. január 5. 2 3 A nyilatkozat aláírói Magyar Tudományos Akadémia Magyar Mérnökakadémia Magyar Mérnök Kamara Budapesti
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Egészségügyi Bizottsága 2008. szeptember 15-án 14 30 órakor megtartott nyílt ülésén. A bizottsági ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme. Jelen van: Pőcze Levente,
BESZÁMOLÓ A KÖNYVTÁRELLÁTÁSI SZOLGÁLTATÓ RENDSZER HATÉKONY MŰKÖDTETÉSE ÉS A SZOLGÁLTATÁS NÉPSZERŰSÍTÉSE
BESZÁMOLÓ A KÖNYVTÁRELLÁTÁSI SZOLGÁLTATÓ RENDSZER HATÉKONY MŰKÖDTETÉSE ÉS A SZOLGÁLTATÁS NÉPSZERŰSÍTÉSE KSZR Műhelynapok Zalaegerszeg 2015. november 11-12. Zalaegerszegen - Budapest, Pécs, Győr, Eger és
JEGYZŐKÖNYV. Zagyva Jánosné
2965-10/2010. JEGYZŐKÖNYV Készült: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában 2010. augusztus 18-án megtartott Pénzügyi Bizottsági ülésen elhangzottakról. Jelen vannak: Orosz Lászlóné Kiss Barnabás
2006. január. Dialógusok Konferencia a határmenti kulturális együttműködésről Sátoraljaújhely 13. Péntek
219 ESEMÉNYNAPTÁR Kiemelkedő közművelődési, amatőrművészeti események 2006-ban Információ: Magyar Művelődési Intézet, 1011, Corvin tér 8. Telefon: +36-1-201-5053, fax: +36-1-201-5764, e-mail: esemeny@mmi.hu
5. Jeremiás Roland Dávid 2002 Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája és Kollégiuma Pest Megyei D 13,0
FIÚ EREDMÉNYEK - V. KORCSOPORT ssz név szül. év Iskola (Feladatellátás helye) város (cím) OM kód megye eredmény 100 m fiú V. kcs. 11.7 Tokos Zsolt 2002 Perczel Mór Gimnázium 11.7 1. Tóth Csaba 2002 Törökbálint,
VI. korcsoport Leány: 2016. január 16. (szombat), 9.00 óra
VI. KORCSOPORT LEÁNY 1 Bács-Kiskun Kecskeméti Református Gimnázium Kecskemét 2 Bács-Kiskun Kecskeméti SZC Lestár Péter Szakközépiskolája és Szakiskolája Kecskemét 3 Budapest Kölcsey Ferenc Gimnázium Budapest
TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA
TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ FIÚ KISPÁLYÁS V-VI. KORCSOPORT 1 TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA 2013/2014. TANÉVI TELEKOM FIÚ KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNYE
A MAGYAR VÁROSOK SZÖVETSÉGÉNEK SZERVEI
A MAGYAR VÁROSOK SZÖVETSÉGÉNEK SZERVEI 1. Dr. Toller László polgármester 7621 Pécs, Széchenyi tér 1. Tel: 72/ 533-807 Fax: 72/ 212-049 E-mail: tollerl@ph.pecs.hu 2. Társelnök: Dr. Magyar Levente polgármester
SPIE Hungaria Kft. Telefonkönyv szakterületenként Név Beosztás Telephely Telefon Telefax Mobil Ügyvezetés
Név Beosztás Telephely Telefon Telefax Mobil Ügyvezetés Fekete Zoltán ügyvezető igazgató Budapest (1) 238-4858 (1) 238-4859 n.n. titkárságvezető Budapest (1) 238-4858 (1) 238-4859 Nagy Attila IIR vezető,
Az OTDT Agrártudományi Szakmai Bizottságának Szervezeti és Működési Szabályzata
Az OTDT Agrártudományi Szakmai Bizottságának Szervezeti és Működési Szabályzata Az agrártudományi területen működő diákkörök tevékenységének összehangolását a agrártudományi szakmai bizottság (a továbbiakban:
2015. évi Közhasznúsági jelentés
2015. évi Közhasznúsági jelentés Budapest, 2016. április 5. Popp Judit elnök 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ A Mező Tandem Egyesület a 2015. évben gazdálkodásáról a Számviteli törvénynek és a kapcsolódó előírásoknak
MUNKATERV. a 2012-es évre
1 BÉKEFENNTARTÓK BAJTÁRSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE MUNKATERV a 2012-es évre A tevékenység fő irányelvei: 1. Részvétel a békefenntartással és a katonai ellenőrzés hagyományainak ápolásában. A területi kapcsolatok
Közlekedésgépész első forduló. Békéscsabai Szakképzési Centrum Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakgimnáziuma
1. Ódor István Zalaegerszegi SZC Munkácsy Mihály és Zalaegerszeg 87 2. Bogár Dániel Zalaegerszegi SZC Munkácsy Mihály és Zalaegerszeg 85 3. Nagy Levente Békéscsaba 84 4. Rácz Marcell Zalaegerszegi SZC
Tájékoztató. A képzés célja:
Tájékoztató A gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagok együttműködésének elősegítése. A kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem okozta ártalmak azonosítása és kezelése c. képzésről A képzést szervezi:, EFOP-1.2.4-VEKOP-16-2016-
MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE
MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE Tel : 49/411-346; 500-169 Fax : 0649/500-170 Adószám:18417803-1-05 Bank Sz.:55100162-12001462 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. április 09-én, Mezőkövesden, az
Emlékeztető. a Magyar Tűzoltó Szövetség elnökségi üléséről
Emlékeztető a Magyar Tűzoltó Szövetség elnökségi üléséről Helyszín: a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság épület I. emeleti Tímár terem (cím: 1108 Budapest, Dologház u. 1.), Időpont: 2013. március
a Kari Tanács határozatai a december 5-i ülésről 1
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTŐMÉRNÖKI KAR KARI TANÁCS a Kari Tanács határozatai a 2017. december 5-i ülésről 1 A Kari Tanács határozatképes (26 fő jelen, 2 fő távol 92,9 %) Napirendi
Rovatvezető: Gáspár-Hantos Géza
IEGYESÜ L ET1 KÖZLEM É N Y E K B Rovatvezető: Gáspár-Hantos Géza Az erdőművelési szakosztály szervezésében, június 27-én, a szaporítóanyag-termesztés irányítói a Mátra Nyugatbükki EFAG csemetekertjében
ßz JisztaCtársaság neve, címe és jogi HeCyzete
A Miskolci Egyetem Közleménye A sorozat. Bányászat, 67 kötet, (2004) p. 99-103 S E L M E C I Asz
A Belügyminisztérium vezető tisztségviselői november április
A Belügyminisztérium vezető tisztségviselői 1956. november 1963. április Belügyminiszterek (1957. március 1-ig a fegyveres erők minisztere) Münnich Ferenc (1886 1967) 1956. november 12. 1957. március 1.
100 m fiú VI. kcs. 1. ief. 1.
FIÚ EREDMÉNYEK - VI. KORCSOPORT ssz név szül. év Iskola (Feladatellátás helye) város (cím) OM kód megye eredmény 100 m fiú VI. kcs. 11.6 Kiss István 1999 Eötvös József Gimnázium Tiszaújváros 11.6 1. Ajide
8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62.
8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. 8295 Taliándörögd, Kossuth u. 39. 8294 Kapolcs, Kossuth u. 62. 8293 Vigántpetend, Kossuth u. 32. 8308 Sáska, Rákóczi u. 4. Száma: 302-19/2013.