IPMS HUNGARY (KERETRENDSZER ISMERTETŐ) SZERVEZETI MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT
|
|
- Elemér Fülöp
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 verzió: IPMS HUNGARY (KERETRENDSZER ISMERTETŐ) SZERVEZETI MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Verseny rendezési, illetve értékelési, díjazási szabályozása A versenyértékelés fajtái Az IPMS keretrendszerrel rendezett versenyeken a következő értékelési leírások szerint kell a versenyeket megrendezni. Bármelyik értékelési verzió választható, de a verseny kiírásban mindig előre fel kell tüntetni, hogy melyik kategória melyik leírás szerint lesz elbírálva, továbbá a felkért zsűritagoknak el kell küldeni a kiválasztott értékelési leírást. A zsűritagok jelentkezése csak ezen leírás, illetve a zsűri etikai kódex elfogadását követően tekinthető érvényesnek. A versenyek kategóriáinak egységesítésével azt szeretnénk elérni, hogy az évközi versenyeken született eredmények összehasonlíthatóak legyenek, továbbá az elbírálás menetének uniformizálásával elérhetővé válik, hogy minden makettező számára érthető legyen az adott versenymunkák rangsorolása. Az IPMS Hungary nem maximalizálja a zsűri összlétszámát, ahogyan a kategóriánként bírálók létszámát sem. A minimum zsűri létszám viszont nem lehet 2 főnél kevesebb. Az IPMS Hungary lehetőséget biztosít arra, hogy a kisebb versenyeken a minimum létszámú zsűri megtartásánál, egy fő pluszt a szervező klub (honos tag) delegálhasson, amennyiben a delegált tag megfelel a zsűrire vonatkozó kritériumoknak, illetve tagja az IPMS Hungary választható zsűritagjainak. A szabályzat betartását a verseny szervezőinek kell felügyelnie, ezért javasolt maximum 3 kategóriánként egy felügyelő alkalmazása. Saját klubtagos zsűri bevonása esetén a honos tag feladata a szabályzat betartatása. Azok a klubok, amelyek csak nemrég csatlakoztak a szervezethez, az IPMS Hungary-tól igényelhetnek egy felügyelőt, aki ugyanezt a feladatot hivatott ellátni
2 A versenyértékelés fajtái Szemrevételezéses értékelés Pontozásos értékelés Vegyes értékelés Ezeken belül is többféle elbírálási alkategóriát különböztetünk meg: A szemrevételezéses értékelési rendszer 1. Egységes, szemrevételezéses zsűrizés 2. Független 3. Sorrendi 1. Egységes, szemrevételezéses zsűrizés Ahogy a nevéből is kitalálható, ez az értékelés az eddigi rendszerben leginkább alkalmazott típus. Ilyenkor a zsűritagok kiemelik a legjobb 5-6 makettet a felhozatalból, majd mindegyik makettet közösen átnézik. Ilyenkor egy makett részletes, illetve teljes áttekintése és bírálata után váltanak a következő makettre, mindaddig, amíg nem végeznek a kiválasztott makettekkel. Ezután az eddigi tapasztalatuk alapján egy új sorrendet állítanak fel. Ez a sorrend lesz a végleges eredmény. Előnye: Nem kell a pontozólapok kitöltésével, illetve azok értékelésével időt tölteni, így viszonylag gyorsan elvégezhető az értékelési folyamat. Hátránya: Elveszti a kategória a minősítő verseny jellegét, így az itt arany minősítést szerzett makett továbbra is indulhat ebben a kategóriában, még akkor is, ha a munka minősége megérdemelné a magasabb kategóriába sorolást. Az egységes megítélés miatt okozhat a zsűritagok között feszültséget, illetve a határozottabb személyiségek könnyebben befolyásolhatják a döntésben a többi zsűritagot. A versenyzők nem kaphatnak a későbbiekben visszaigazolást a makettjeikről. (Pontozólapok hiányában nem lekövethető, hogy kinek mi alapján értékelték a munkáját.) 2. Független, szemrevételezéses zsűrizés Ennél az értékelésnél sokkal nagyobb szerepe van az egyes zsűritagok magánvéleményének. A legjobb 5-6 makett kiemelése után a zsűritagok mindegyik makettet önállóan nézik át, illetve értékelik konzultáció nélkül. Ilyenkor egy makett részletes, illetve teljes áttekintése és bírálata után váltanak a következő makettre, mindaddig, amíg nem végeznek a kiválasztott makettekkel. Ezután az eddigi tapasztalatuk alapján egy új sorrendet állítanak fel. Ezt a sorrendbeosztást egy összesítő lapon feljegyzik. A zsűritagok véleményét ugyanúgy, mint a pontozólapok esetében, átnézik, és a véleményeket összefésülik. Szakmai zsűrik esetében minimális lehet csak az eltérés, de akadhatnak olyan makettek, amelyek nem egyértelműen besorolhatóak az adott éremfokozatra. Például előfordulhat, hogy a három zsűriből kettő arany, egy pedig ezüst besorolásúnak ítélt meg egy makettet. Ebben az esetben a több szavazat a döntő. Ilyenkor a harmadik zsűritag fennmaradó arany besorolásúnak ítélt makettje ezüst besorolású lesz, ahol szintén szembekerül a többi ezüst besorolású makettel. Ugyanezzel a logikával elképzelhető az is, hogy egy első körben arany besorolású makett akár a dobogóról is lecsúszhat. A végleges eredményeket minden besorolásnál hasonlóképpen kell elvégezni. Azokban az esetekben, amikor három különböző makettet jelölnek a zsűritagok egy-egy besoroláshoz, mindhárom makettnek - 2 -
3 meg kell adni a besorolásának megfelelő érmet. Nagyon nagy eltérések esetén a zsűri elnöke független szakmai (tartalék) zsűritagot jelölhet ki az adott éremkiosztások megítélése érdekében, de akár újra is zsűriztetheti a kategóriát egy független szakmai bizottsággal. Előnye: Elég a zsűritagoknak csak a kiválasztást együtt véghezvinni, maga a zsűrizés menete egymástól függetlenül történik, így nem kell megvárni, hogy mindhárom zsűritag egy időben jelen legyen az értékelésnél, továbbá kizárható annak a lehetősége is, hogy a zsűritagok befolyásolhassák egymást a döntésben. Hátránya: Elveszti a kategória a minősítő verseny jellegét, így az itt arany minősítést szerzett makett továbbra is indulhat ebben a kategóriában, még akkor is, ha a munka minősége megérdemelné a magasabb kategóriába sorolást. Az független megítélés miatt minimális adminisztrációs és kiértékelési folyamatot von maga után. Adott kategóriában előfordulhat több érem kiosztása is. A versenyzők nem kaphatnak a későbbiekben visszaigazolást a makettjeikről. (Pontozólapok hiányában nem lekövethető, hogy kinek mi alapján értékelték a munkáját.) 3. Sorrendi, szemrevételezéses zsűrizés Ennél a zsűritagok kiemelik a legjobb 5-6 makettet a felhozatalból, majd mindegyik makettet közösen átnézik, és egymáshoz viszonyítva értékelik. Ilyenkor az összes kiemelt makett részletes, illetve teljes áttekintése úgy történik, hogy az adott értékelendő felületet (pl. üveg felületek, stb.) mindegyik makettnél megnézik, és egymáshoz viszonyítva állítanak fel egy sorrendet. A tételes áttekintés után alakul ki a végleges sorrend. Előnye: Nem kell a pontozólapok kitöltésével, illetve azok értékelésével időt tölteni, így viszonylag gyorsan elvégezhető értékelési folyamat. Hátránya: Elveszti a kategória a minősítő verseny jellegét, így az itt arany minősítést szerzett makett továbbra is indulhat ebben a kategóriában, még akkor is, ha a munka minősége megérdemelné a magasabb kategóriába sorolást. Az egységes megítélés miatt okozhat a zsűritagok között feszültséget, illetve a határozottabb személyiségek könnyebben befolyásolhatják a többi zsűritagot a döntésben. A versenyzők nem kaphatnak a későbbiekben visszaigazolást a makettjeikről. (Pontozólapok hiányában nem lekövethető, hogy kinek mi alapján értékelték a munkáját.) A pontozásos értékelési rendszer 1. Független 2. Egységes (1,3 pontozólapos) 3. Sorrendi 4. Súlyozásos 1. Független, pontozásos zsűrizés Ennél az értékelésnél sokkal nagyobb szerepe van az egyes zsűritagok magánvéleményének. A közösen kiemelt legjobb 5-6 makett kiválasztása után a zsűritagok mindegyik makettet önállóan nézik át, illetve értékelik konzultáció nélkül. Ilyenkor egy makett részletes, illetve teljes áttekintése és bírálata után váltanak a következő makettre, mindaddig, amíg nem végeznek a kiemelt makettekkel. Minden makettről saját véleményük alapján kitöltenek egy pontozólapot, amelynek tartalmát vagy rögzítik az erre a célra kifejlesztett rendszerben, vagy továbbítják azt a zsűri elnökének értékelésre. A mindhárom zsűritag által függetlenül kitöltött pontozólapok - 3 -
4 összesítése után, az adott makett egy százalékos értékelési rendszerbe kerül, amely automatikusan meghatározza az adott makett helyezését. Előnye: A kategória a minősítő verseny jellegét megtartja, így az itt arany minősítést szerzett makett a továbbiakban, ugyanebben a kategóriában nem indulhat. Az adott versenyző a továbbiakban mint mester indulhat az adott kategóriájában. A zsűritagoknak elég csak a kiválasztást együtt véghezvinni, maga a zsűrizés menete egymástól függetlenül történik, így nem kell megvárni, hogy mindhárom zsűritag egy időben jelen legyen az értékelésnél, továbbá kizárható annak a lehetősége is, hogy a zsűritagok befolyásolják egymást a döntésben, továbbá a köztes kommunikációk elmaradása miatt egy-egy makett értékelése is hamarabb megvalósítható. (Az átlagosan pontból álló értékelés maximum 3-5 percet vehet igénybe (20-25 mp/értékelési pont), így nagyjából perc, amíg egy teljes kategória értékelése megtörténik.) A versenyzők a későbbiekben visszaigazolást kaphatnak a makettjeikről, hiszen a pontozólapok megléte ezt biztosítja. Hátránya: A független megítélés miatt adminisztrációs és kiértékelési folyamatot von maga után. (A tervezett webes felület létrehozását követően már a zsűrizést is lehet majd online végezni, így az adott makett kiértékelése sem jelent majd további többletmunkát, illetve papírköltséget a szervezőknek.) Adott kategóriában előfordulhat több érem kiosztása is. 2. Egységes, pontozásos zsűrizés (1 lapos) Egy régen alkalmazott rendszer újragondolása, amely gyorsítja a végleges kiértékelést. Ilyenkor a zsűritagok kiemelik a legjobb 5-6 makettet a felhozatalból, majd mindegyik makettet közösen átnézik. Ilyenkor egy makett részletes, illetve teljes áttekintésére és bírálatára együtt kerül sor. A zsűritagok közösen megbeszélik a makettekkel kapcsolatos észrevételeiket. Ezek után minden makettről csak egy pontozólapot töltenek ki közösen. (webes vagy papíralapú pontozólap) Előnye: A kategória a minősítő verseny jellegét megtartja. A pontozólapok kiértékelésével nem kell annyi időt tölteni, hiszen egy kategóriában maximum 6 pontozólap lesz a "független, pontozásos zsűrizéshez" képest, ahol a pontozólapok száma eléri a 18 darabot kategóriánként. (A három lapos verziónál ez szintén 18 db.) Hátránya: A megbeszélési folyamatok, illetve felmerülő pro-kontra érvek miatt lényegesen lassabb értékelési folyamat, továbbá az egységes megítélés miatt okozhat a zsűritagok között feszültséget. Nem beszélve arról, hogy a határozottabb személyiségek könnyebben befolyásolhatják a többi zsűritagot a döntésben. Egységes, pontozásos zsűrizés (3 lapos) Ahogy a nevéből is kivehető, ez az értékelés az eddigi rendszerben leginkább alkalmazott módszer. Ilyenkor a zsűritagok kiemelik a legjobb 5-6 makettet a felhozatalból, majd mindegyik makettet közösen átnézik. Ilyenkor egy makett részletes, illetve teljes áttekintése együtt történik, ahol minden zsűritag elmondhatja a véleményét az adott makettről anélkül, hogy megmondaná az értékelési pontszámot. Majd az egyes zsűritagok a kapott információik birtokában önállóan döntenek a pontozásról. Ebben az esetben minden zsűritag 1 pontozólapot tölt ki az adott makettről. Előnye: A kategória a minősítő verseny jellegét megtartja. Több szem többet lát alapon mindenki elmondhatja, hogy mit látott a maketten. Független véleménynyilvánításra ad lehetőséget sokkal több információ alapján
5 Hátránya: A megbeszélési folyamatok, illetve a felmerülő pro-kontra érvek miatt lényegesen lassabb értékelési folyamat, továbbá a három pontozólap kiértékelése is sokkal több időt vesz igénybe. Nem beszélve arról, hogy a határozottabb személyiségek könnyebben befolyásolhatják a többi zsűritagot a döntésben. A három lapos verziónál inkább a független értékelési rendszer javasolt. 3. Sorrendi, pontozásos zsűrizés (egységes, illetve egyéni értékelésben is megvalósítható) Itt a zsűritagok szintén kiemelik a legjobb 5 makettet a felhozatalból, majd mindegyik makettet közösen átnézik, illetve egymáshoz viszonyítva értékelik. Ilyenkor az összes kiemelt makett részletes, illetve teljes áttekintése úgy történik, hogy az adott értékelendő felületet (pl. üveg felületek, stb.) mindegyik makettnél megnézik, majd egymáshoz viszonyítva állítanak fel egy sorrendet. Ilyenkor a pontozólapra az adott makett értékelési pontjának a rubrikájába a javasolt helyezést kell feltüntetni, tehát az összesítés után az lesz a nyertes, akinek kevesebb pontszámot sikerült begyűjtenie. Előnye: A pontozólapok kiértékelése viszonylag gyorsan elvégezhető. A makett tételes átvizsgálásra kerül, sokkal jobban, mint ugyanennek a rendszernek a szemrevételezős verziójában. Hátránya: Elveszti a kategória a minősítő verseny jellegét. Az egységes megítélés miatt okozhat a zsűritagok között feszültséget, illetve a határozottabb személyiségek könnyebben befolyásolhatják a többi zsűritagot a döntésben. A versenyzők nem kaphatnak a későbbiekben visszaigazolást a makettjeikről. (A pontozólapok csak az egymáshoz viszonyított állást mutatják, így a későbbiekben nem lekövethető, hogy kinek miben kéne fejlődnie.) 4. Súlyozásos, pontozásos zsűrizés (egységes, illetve egyéni értékelésben is megvalósítható) Ugyanúgy működik, mint a "független, illetve az egységes, pontozásos rendszer", de a megítélési pontokat súlyozottabban határozzák meg. Ez történhet akár más, részletesebb pontozólap kiosztásával, vagy ugyanannak a pontozólapnak a szigorúbban vételével. Tehát egy hobbi kategóriában elért 86 %-os munka itt akár 70 %-os is lehet ezzel a rendszerrel. Ez persze nem "hasra ütéses" zsűrizést jelent, hanem például, egy olyan felületnél, ahol a hobbi kategóriában az aranyéremhez elegendőnek bizonyult 5 festékréteg a megfelelő átmenetek eléréséhez, az a mester kategóriában ugyanezzel az öt réteggel már csak maximum 3. helyre lenne sorolható. Ezzel sarkalljuk tehát minőségi változásra a mester kategóriában induló makettezőket, hogy a nemzetközi versenyeken is hasonló sikereket érhessenek el. Előnye: kategória a minősítő verseny jellegét megtartja. Határozott fejlődésre sarkallja a mester kategóriákban induló makettezőket. A versenyzők a későbbiekben visszaigazolást kaphatnak a makettjeikről, hiszen a pontozólapok megléte ezt biztosítja. Hátránya:. A pontozólapok kiértékelése viszonylag hosszadalmas, ha bővített pontozólapot használnak a verseny szervezői. Nehéz a megfelelő kvalifikálású zsűritagok delegálása. A vegyes értékelési rendszer - 5 -
6 Ez egy egyszerűsített értékelési rendszer. Elsősorban az egynapos versenyek lebonyolításánál alkalmazható, vagy azoknál a versenyeknél, ahol nincs elég zsűritag, így egy adott csapat több kategóriát is kénytelen lezsűrizni. (Pl. a junior-hobbi-mester repülő kategóriák esetében akár több méretarányban is.) Előnye, hogy a megmérettetés megőrizheti az IPMS minősítő verseny jellegét, nem beszélve arról, hogy ez a módszer jelentősen gyorsítja mind a zsűrizés, mind a kiértékelés folyamatát. Elsődlegesen olyan kategóriáknál (hobbi) érdemes használni, ahol csak egy arany, egy ezüst, illetve egy bronzérem nyerhető. Mivel a mester kategóriákban akár több arany, ezüst, illetve bronzérem is születhet, így ennek a rendszernek a használata ott nem javasolt, hacsak a versenykiírás ezt másképpen nem szabályozza. A vegyes értékelési rendszer leírása Az adott zsűri ugyanúgy, mint a "sorrendi szemrevételezésnél" kiválasztja az adott kategóriákban az első 5-6 makettet. Ezek után felállít egy sorrendet. Majd a felállított sorrendből kiválasztja a legjobbat, és ezt egy pontozólapon értékeli. Ezután az "egységes, pontozási leírás" alapján csak egy pontozólapot kell kitöltenie a zsűritagoknak. A makett eredményétől függően alakul majd ki a végleges helyezés. Amennyiben az elbírált makett a meghatározott pontozási százaléknak megfelelően csak ezüst, vagy bronz besorolású lett, úgy a többi makettet ehhez képest kell elhelyezni az éremtáblázaton. Ennek a példának az értelmében, az ezüst besorolású makett utáni kiválasztott első makett, csak a bronzérmet kaphatja meg. A versenyek díjazása Ahogy a zsűri összeállításában, illetve az egyes kategóriák értékelésében, (szemrevételezéses, illetve pontozásos) úgy az IPMS Hungary az érmek, oklevelek kiosztásában sem kíván egységesen szabályozott formát ráerőltetni a verseny szervezőire. Alapszabály viszont, hogy amennyiben egy makettező adott kategóriában 2 vagy több makettet indít, és azok mindegyike helyezett lenne, akkor csak a legjobbnak ítélt makett kerül díjazásra, a többi makett maximum "kiemelkedő munka" emléklapot kaphat, amennyiben ez a díjazási kategória az adott versenyen honos. Az átadásra szánt okleveleken minden esetben fel kell tüntetni az IPMS Hungary emblémáját. Abban az esetben, ha az adott versenyen nem osztanak oklevelet, akkor ennek az emblémának a kiosztott érmeken kell szerepelnie. Több, működő díjazásos megoldás is létezik, következzen alább néhány példa: Sorrendi díjazás Ebben az esetben csak a legjobbnak ítélt első három versenyző kap díjat. Ilyenkor az arany, az ezüst és a bronzérem mindig kiosztásra kerülnek. Ez független attól, hogy a zsűritagok milyen kategóriában és milyen értékelési rendszerben értékelték a maketteket. Ilyenkor nem számít az, hogy a százalékos besorolásnál éppen milyen eredménnyel végeztek a megítélésen átesett pályamunkák. Tehát könnyen előfordulhat, hogy a bronzérmet kapott makett a pontozólapja alapján még mindig arany besorolásúnak számítana. Ahogy szintén megeshet, hogy egy bronz besorolású munka aranyérmet kaphat egy ilyen versenyen. Továbbá szintén előfordulhat, hogy egy nem díjazott makett is elérheti a mester akkreditációs szintet
7 Előnye: a verseny szervezői könnyen kikalkulálhatják az érmek, illetve az oklevelek számát. Ennek leginkább a kisebb anyagi forrásokból gazdálkodó klubok esetében van jelentősége. A pontozólapos értékelés alapján viszont a viszonylag gyengébb munkák is elérhetik az arany érmet. Hátránya: Azok a makettezők, akik bár jó minőségben dolgoznak (pl. minősített ezüst), nehezen érhetik el az arany, ezüst, vagy bronz besorolást, ha több jó munka található az adott kategóriájukban, még akkor is, ha a százalékos eredményük amúgy feljogosítaná őket erre az éremre. Ha mindenképpen kiadásra kerülnek az arany, ezüst, illetve bronzérmek még akkor is, ha a legjobb munka csak ezüst besorolású lenne egy pontozásos rendszerben, akkor ez a verseny elveszíti az IPMS Hungary "Minősítő verseny" besorolását. Ebben a díjazási formában tehát nem ajánlott a pontozásos rendszer alkalmazása. Minősített díjazás Ebben az esetben minden kiválasztott és értékelt makett tulajdonosát az értékelésének megfelelő éremdíjazásban kell részesíteni, még akkor is, ha ez 6 kiválasztott makett esetében 6db aranyérmet jelentene. Előnye: Közel hasonló minőségű munkák megkapják az őket megillető éremdíjazást, így ez a díjazási forma hosszabb távon akár több versenyzőt is vonzhat a versenyekre. Hátránya: Nagyon nehezen kalkulálható ki az érmek száma, illetve nagyon nagy tartalékkal kell dolgozni. Kis költségvetésű versenyek esetében nem ajánlott forma. A sok kiadott érem miatt könnyen elértéktelenedhet a versenyen szerzett érem, illetve romolhat a verseny megítélése. Sorrendi, minősített díjazás Ebben az esetben kategóriánként maximum egy arany, ezüst, bronzérem osztható ki. Ennél a díjazási rendszernél mindenképpen számít a pontozólapon rögzített százalékos eredmény. Tehát ha a legjobb munka nem éri el az aranyminősítést, akkor ebben az esetben az aranyérem nem kerül átadásra. Tehát könnyen előfordulhat, hogy a bronzérmet kapott makett a pontozólapja alapján még mindig arany besorolásúnak számítana. Továbbá szintén előfordulhat, hogy egy nem díjazott makett is elérheti a mester akkreditációs szintet. Ezt a díjazási módszert célszerű a hobbi kategóriában használni, míg a vegyes mesterben bármely pontozásos értékelés alkalmazható. Előnye: Az itt megszerzett érem értéktartó! A sok érem kiadása esetében könnyen értékét vesztheti a versenyen elért eredmény. Könnyen kalkulálható az érmek, illetve az oklevelek száma a verseny szervezői számára. Ennek főleg a kisebb anyagi forrásból gazdálkodó versenyeknél van jelentősége. Megőrzi az IPMS Hungary "Minősítő verseny" besorolását. Hátránya: Azok a makettezők, akik bár jó minőségben dolgoznak (pl. minősített ezüst), azok nehezen érhetik el az arany, ezüst, vagy bronz besorolást, ha több jó munka található az adott kategóriájukban, még akkor is, ha a százalékos eredményük feljogosítaná őket erre az éremre
8 Az IPMS Hungary keretrendszerében megrendezett versenyek kívánalmai Az IPMS Hungary keretrendszerében megrendezésre kerülő versenyekkel kapcsolatos, az IPMS Hungary által támasztott elvárások Minden olyan csatlakozott klub, amelyik ebben a rendszerben szeretné megrendezni a versenyét, köteles erről a szándékáról a verseny előtt minimum 6 hónappal értesíteni az IPMS Hungary vezetőségét, hogy a versenyt fel tudják tölteni mind a saját mind a nemzetköz IPMS versenyfüzetekbe. Továbbá a versenykiírásokon, legyen az szórólap, plakát, vagy egyéb internetes megjelenés, esetleg videó, fel kell tüntetni az IPMS Hungary emblémáját, illetve azt, hogy a verseny ennek a rendszernek a betartásával kerül megrendezésre. Azoknak a kluboknak, akik nem csatlakoztak még az IPMS Hungary csoporthoz, de szeretnék használni mind a keretrendszerben foglaltakat, mind hozzáférést szeretnének a digitális előnevező-nevező, kiértékelő és online verseny eredménykövető rendszerhez, egy csatlakozási szándéknyilatkozatot kell tenniük a szabályrendszer elfogadásáról, illetve ennek a rendszernek a betartásáról. Ezt a nyilatkozatot legkésőbb a verseny megrendezése előtt 6 hónappal el kell juttatniuk az IPMS Hungary vezetőségének. A szervezők továbbá kötelesek az IPMS Hungary által ajánlott zsűri listából kiválasztani a bíráskodásban résztvevőket. A versenykiírásban mindig előre fel kell tüntetni, hogy melyik kategória melyik leírás szerint lesz elbírálva, továbbá a felkért zsűritagoknak el kell küldeni a kiválasztott értékelési leírást. A verseny szervezői kötelesek gondoskodni arról, hogy a rendezvény lebonyolítása megfeleljen az IPMS Hungary által elvártaknak. (A frissen csatlakozott klubok esetében az IPMS Hungary egy inspektort delegálhat, aki felügyeli, hogy a verseny, illetve a zsűrizés a szabályzatnak megfelelően történik.) Amennyiben a verseny értékelését a verseny szervezői nem digitálisan, hanem manuálisan rögzítik, úgy a verseny lezárása után legkésőbb két nappal az eredmények listáját kötelesek az IPMS Hungary felé továbbítani, mégpedig digitális formában. ( ) Versenykategóriák Az ajánlott versenykategóriákat részben az itthoni versenyek alapján, részben pedig az elérhető közelségben lévő, külföldi versenyek kiírásai alapján állítottuk össze. Mivel az versenyek mérete igen széles skálán mozog, ezért a kategóriánkon belül meghagytuk annak a lehetőségét, hogy kevés induló esetén több kategória összevonható legyen. Az ajánlott kategóriák elérhetőek lesznek a későbbiekben. (A jelenlegi, illetve bővíthető versenykategóriák a mellékletben találhatóak.) - 8 -
9 Az IPMS Hungary versenytípusok IPMS Hungary minősítő verseny Olyan versenyek, ahol a mérhető eredmények miatt minimum a vegyes értékelési rendszert alkalmazzák. Ez a hobbi kategóriában indított makettek mester kategóriába való sorolása miatt minősítő versenynek számít. Az itt hobbi kategóriában elért arany minősítés automatikusan egy mester bronz munkának felel meg, ezért a következő versenyen a makett készítője az adott kategóriában már csak mester besorolásban nevezhet, illetve indulhat. Tehát, annak a makettezőnek, akinek hobbi aranya született az IPMS Hungary keretrendszerén belüli minősítő versenyen, illetve a szolnoki versenyeken aranyérmet nyert, vagy helyezett lett a Mosonshow-n, mester kategóriában KELL indulnia, amennyiben van hobbi/mester bontás. Fontos, hogy a fenti hobbi kategória kizáró tényező nem az alkategóriára vonatkozik, hanem a főkategóriákra (repülő, harci jármű, hajó, polgári jármű, figura, papír, stb...) azaz, ha valaki 1:72 repülőben szerez hobbi aranyat a minősítő versenyeken, akkor onnan csak mester repülőben indulhat méretaránytól függetlenül. Minősítési százalékok Hobbi: Mester: Magyarországon elérhető mesterlevelek bronz: 69% bronz: 78% magyar mesterlevél: 90% ezüst: 73% ezüst: 82% Mosonmagyaróvár mestere cím: 90% arany: 78 % arany: 86% IPMS Hungary akkreditációs és mesterlevél: 95% IPMS Hungary szatellit verseny Minden olyan verseny, ahol nem használnak pontozólapokat, főleg szemrevételezéssel történik az értékelés. Ilyen versenyen nem adható akkreditációs mesterlevél, illetve IPMS Hungary mesterlevél sem. Mivel az értékelés során nem születik mérhető eredmény, ezért az ilyen verseny a százalékos eredmény hiányában elveszíti a "minősítő verseny" besorolást. Ezek a versenyek általában kis költségvetésű, kevés vagy több összevont kategóriát felvonultató, 1 napos versenyek. IPMS Hungary minősítő szatellit verseny Az IPMS Hungary lehetőséget biztosít a kis versenyeknek is, hogy bizonyos kategóriákban mesterminősítést adjanak. Tehát egy-egy kategóriát a minősítő versenyek szabálya szerint kell megrendezni, míg a többi kategóriát a szatellit szabályzat szerint kell értékelni. Tehát lehetőség van olyan verseny megrendezésére is, amely csak egy kategóriában ad mesterminősítést. Ilyenkor a verseny kiíráson fel kell tüntetni az adott kategóriát, amelyben a verseny mesterminősítést adhat
10 IPMS Hungary kategória értelmező Minden főbb kategóriára vonatkozó, alap paraméterezési segédlet a zsűrinek, illetve a szervezőknek az esetleges besorolási, illetve átsorolási feladatokhoz. Repülő Minden olyan katonai repülésben használt légi eszköz, amely legyen prototípus, valós vagy csak tervezőasztalon létezett repülő eszköz. Ide sorolandó minden katonai használatban lévő szállító gép, továbbá az összes háborúban használt fegyvertelen légi felderítő jármű, drón, vagy léghajó, méretaránytól függetlenül. Összevont kategóriában ide sorolandó az összes hasonló alkalmazású katonai, illetve szállító helikopter is. A bemutatott jármű épített környezete nem haladhatja meg a nevezett jármű alapterületének háromszorosát. Harci jármű Minden szárazföldi, katonai használatban álló, gumikerekes, lánctalpas, páncélozott felfegyverzett, vagy szállító jármű, ágyú, földi telepítésű rakéta, méretaránytól függetlenül. A makett lehet prototípus, valós, vagy csak tervezőasztalon létezett eszköz. A bemutatott jármű épített környezete nem haladhatja meg a nevezett jármű alapterületének háromszorosát. Hajó Minden katonai és polgári hajózásban használt katonai vagy szállító hajó, legyen az motoros vagy vitorlás. Összevont kategóriában ide sorolandó az összes tengeralattjáró, illetve búvárgép. A bemutatott jármű épített környezete nem haladhatja meg a nevezett jármű alapterületének négyszeresért. Figura Olyan katonai és polgári személy szóló alakja, amely lehet valós, fantasy, vagy akár filmbéli alak. Összevont kategóriában ide sorolandó az összes mellszobor és torzó. Figura csoport Olyan katonai, illetve polgári személyek alakjai, amelyek lehetnek valósak, fantasy figurák, vagy akár filmbéli alakok. A bemutatott figura épített környezetében minimum +1 főnek kell tartózkodnia. Dioráma Minden olyan életkép, amelynek az alapterülete nem lehet kisebb, mint a bemutatott járművek alapterületének a háromszorosa. Továbbá a kiegészítésként használt figurák száma bőven meghaladhatja a bemutatott járművek kiszolgáló személyzetének létszámát. Olyan életkép, amelyen nincs legalább 1 figura, nem minősülhet diorámának
11 Vinyetta Minden olyan életkép, amelyben az épített környezet alapterülete nem haladja meg a bemutatott járművek alapterületének a háromszorosát. Továbbá a kiegészítésként használt figurák csak abban az esetben érhetik el a kiszolgáló személyzet létszámát, ha azok nem érintik a talajt.(pl. a járművön, vagy a járműben tartózkodnak). A jármű mellett álló figurák esetében a személyzet nem érheti el a kiszolgáló személyzet létszámát. Polgári Minden olyan fegyvertelen polgári jármű kicsinyített mása, amely lehet valós, vagy csak prototípus. Összevont kategóriában ide sorolandó az összes polgári használatban álló repülő, hajó, autó, motor, kamion, stb. Egyéb Minden az eddigi felsorolásban nem szereplő jármű, illetve egyéb kitalált alak, legyen az műanyag, vagy papír, vagy egyéb más anyagból készült modell. Az IPMS Hungary bővíthető kategóriáinak logikai felépítése Az IPMS Hungary online regisztrációs, illetve versenykiértékelő programjában használt kategóriák a bővítés lehetőségét meghagyva, a következő logikai felosztás szerint kerültek összeállításra. Minden szám nélkül ellátott főkategória az adott témakör összevont kategóriájának minősül. A további számokkal ellátott kategória megnevezések pedig az adott főkategóriák alatti bontásban, a végtelen variációs megoldásig bővíthetőek, illetve összevonhatóak. Így ez a metodika a kisebb és nagyobb versenyeken egyaránt használható. Igény szerint plusz főkategóriák hozhatóak létre ugyanezzel a logikai felépítéssel, de ebben az esetben figyelni kell arra, hogy az adott témakörben legyen elkészített pontozólap, a minősítő versenyek, illetve a mesterkategóriák mérhetősége miatt. Például: Vinyetta FHV Vinyetta összevont FHV1-1/72 és kisebb repülő vinyetta és nagyobb FHV2-1/48 repülő vinyetta és nagyobb FHV3 - repülő vinyetta összevont
IPMS HUNGARY (KERETRENDSZER ISMERTETŐ) SZERVEZETI MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT
verzió: 20180107 IPMS HUNGARY (KERETRENDSZER ISMERTETŐ) SZERVEZETI MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Janik Zsolt elnök president@ipms Hungary.org Menyhárt Miklós versenykoordinátor treasurer@ipms Hungary.org Halmos
Az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis, a Szolnoki Makettezők Baráti Köre, Puma Makett Klub és a Turul Makett Klub
1 Az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis, a Szolnoki Makettezők Baráti Köre, Puma Makett Klub és a Turul Makett Klub 2016. március 12-13-án rendezi meg a XXVI. Országos Makett kiállítást és versenyt, melyre,
IPMS HUNGARY (KERETRENDSZER ISMERTETŐ) SZERVEZETI MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Bírói szabályozás
verzió: 20180107 IPMS HUNGARY (KERETRENDSZER ISMERTETŐ) SZERVEZETI MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Bírói szabályozás IPMS Hungary zsűritagságra vonatkozó szabályozásai Ki lehet zsűritag Minden olyan makettező, aki
Bolyai Makett Klub, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Budapesti Egyesülete és a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rendezésében.
Meghívó VI. BOLYAI MAKETTÉPÍTŐ KUPA ORSZÁGOS MAKETT KIÁLLÍTÁS ÉS VERSENY a Bolyai Makett Klub, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Budapesti Egyesülete és a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rendezésében.
Versenyszabályzat. felmenő rendszerű HIV/AIDS prevenciós verseny szervezéséhez és lebonyolításához. Budapest 2016.
Versenyszabályzat felmenő rendszerű HIV/AIDS prevenciós verseny szervezéséhez és lebonyolításához Budapest 2016. 1 Versenyszabályzat felmenő rendszerű HIV/AIDS prevenciós Verseny szervezésére és lebonyolításához
MINŐSÍTÉSI ÉS EGYESÜLETI RANGSOR SZÁMÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA
HUNGARIAN GYMNASTICS FEDERATION MAGYAR TORNA SZÖVETSÉG H 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. Tel. (36-1) 460-6883, 460-6905 Fax: (36-1) 460-6907 Web: www.tornasport.hu E-mail: torna@tornasport.hu Akrobatikus
2018/2019. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS
2018/2019. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS 1 2018/2019. TANÉVI AEROBIK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS Az Aerobik Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (a továbbiakban: MDSZ) közösen
Magyarország Nyílt Nemzeti Gyorsasági Motoros Bajnokság Alapkiírás
Magyarország Nyílt Nemzeti Gyorsasági Motoros Bajnokság Alapkiírás 2018 Készítette: Jóváhagyta: Kiadja: A MAMS Gyorsasági Szakág A MAMS Elnöksége A MAMS Ttitkársága További szakági információk: www.mams.hu
SZÁLLJ VERSENYBE ÚJBUDA LEGFITTEBB 60 FELETTI BAJNOKA CÍMÉRT! 60 ÉV FELETTI ÚJBUDAI LAKOSOK SZÁMÁRA. VERSENYSZABÁLYZAT és ÖSSZESÍTETT PONTRNDSZER
SZÁLLJ VERSENYBE ÚJBUDA LEGFITTEBB 60 FELETTI BAJNOKA CÍMÉRT! 60 ÉV FELETTI ÚJBUDAI LAKOSOK SZÁMÁRA VERSENYSZABÁLYZAT és ÖSSZESÍTETT PONTRNDSZER A program szervezője: Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. A
KOZMA LÁSZLÓ XVII. ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYKIÍRÁS A 2018/2019-ES TANÉVRE évfolyam részére
KOZMA LÁSZLÓ XVII. ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYKIÍRÁS A 2018/2019-ES TANÉVRE 5-6. évfolyam részére A verseny meghirdetője: Informatika - Számítástechnika Tanárok Egyesülete
2018/2019. TANÉVI SAKK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS
2018/2019. TANÉVI SAKK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS A Sakk Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (a továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti meg a versenyt az MDSZ-szel kötött
VI. Abigél Országos Minősítő Táncfesztivál április (szombat-vasárnap) Nyíregyháza Continental Aréna
VI. Abigél Országos Minősítő Táncfesztivál 2018. április 21-22. (szombat-vasárnap) Nyíregyháza Continental Aréna Versenykiírás Az Abigél Többcélú Intézmény és a Pro Homo Egyesület közös szervezésében kerül
Magyarország Nyílt Nemzeti Gyorsasági Motoros Kupa Alapkiírás
Magyarország Nyílt Nemzeti Gyorsasági Motoros Kupa Alapkiírás 2018 Készítette: Jóváhagyta: Kiadja: A MAMS Gyorsasági Szakág A MAMS Elnöksége A MAMS Ttitkársága További szakági információk: www.mams.hu
V. ZENEI VERSENY VERSENYKIÍRÁS
V. PREMIER MŰVÉSZETI NAPOK 2017. MÁRCIUS 17. V. PREMIER TÁNC ÉS ZENEI VERSENY V. ZENEI VERSENY VERSENYKIÍRÁS 2017. március 17. (péntek) SZEGED Az. V. Premier Tánc- és Zenei Versenyt meghirdető intézmény
MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG SÁRKÁNYHAJÓ VERSENYRENDSZER
MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG SÁRKÁNYHAJÓ VERSENYRENDSZER 2013 2013 JANUÁR MKKSZ SÁRKÁNYHAJÓ VERSENYRENDSZER 2013 SZERVEZŐ Magyar Kajak-Kenu Szövetség Cím: 1138 Budapest, Latorca u.2 Email: info@mkksz.hu
Szabadidős Lovasverseny Sorozat. a Berente Sándor Kupáért. Versenykiírás
Szabadidős Lovasverseny Sorozat a Berente Sándor Kupáért Versenykiírás 2015.06.01. 1. Általános szabályok 1.1. A Csongrád Megyei a 2015. évben szabadidős lovasverseny sorozatot szervez, melynek célja a
SZÁLLJ VERSENYBE ÚJBUDA LEGFITTEBB 60 FELETTI BAJNOKA CÍMÉRT! 60 ÉV FELETTI ÚJBUDAI LAKOSOK SZÁMÁRA. VERSENYSZABÁLYZAT és ÖSSZESÍTETT PONTRNDSZER
SZÁLLJ VERSENYBE ÚJBUDA LEGFITTEBB 60 FELETTI BAJNOKA CÍMÉRT! 60 ÉV FELETTI ÚJBUDAI LAKOSOK SZÁMÁRA VERSENYSZABÁLYZAT és ÖSSZESÍTETT PONTRNDSZER A program szervezője: Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. A
CSMLSZ Szabadidős versenysorozat kiírás 2016
CSMLSZ Szabadidős versenysorozat kiírás 2016 Szabadidős Lovasverseny Sorozat a Berente Sándor Kupáért 2016.03.16. 1. Általános szabályok 1.1. A Csongrád Megyei a 2016. évben szabadidős lovasverseny sorozatot
A Magyar Fallabda (Squash) Szövetség felnőtt ranglista szabályzata
A Magyar Fallabda (Squash) Szövetség felnőtt ranglista szabályzata 1. A ranglista célja: A MF(S)Sz által kiírt és/vagy rendezett versenyrendszerben a játékosokat objektíven pontozza és ez alapján a játékosok
MEGHÍVÓ INFORMÁCIÓK: Egresi András telefon: 06-20 / 517-8119 e-mail: egresi@makettklub.hu
MEGHÍVÓ A Mosonmagyaróvári Makettező Klub 2008. április 12-én és 13-án tartja a XII. Halászi Takarék - Nemzetközi Makett Kiállítását és Versenyét, melyre szeretettel meghívjuk Önt, Kedves családját és
Versenyszabályzat: az Év Szabadúszója Verseny
1. Általános információk Versenyszabályzat: az Év Szabadúszója Verseny A Talentio Kft. partnereivel együttműködve életre hívta az Év Szabadúszója Versenyt (továbbiakban: Verseny). A Verseny célja, hogy
A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Triatlon Szövetséggel (MTSZ) együttműködésben hirdeti meg.
B kategória III-VI. KORCSOPORT Duatlon B KATEGÓRIA A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Triatlon Szövetséggel (MTSZ) együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A futás, és kerékpározás,
2016/2017. TANÉVI AEROBIK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS
2016/2017. TANÉVI AEROBIK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS Az Aerobik Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti meg; a versenyt az MDSZ-szel
Junior ranglista kiírás 2018
Junior ranglista kiírás 2018 A Magyar Golf Szövetség junior játékosok számára Junior Fiú és Junior Lány kategóriákban állít fel ranglistát. A ranglista a jelen kiírás szabályai alapján szerzett pontok
PREMIER NAPOK. TÁNCVERSENY VERSENYKIÍRÁS március 18. (péntek) BÉKÉSCSABA
PREMIER NAPOK 2016. MÁRCIUS 18-19. PREMIER KORTÁRS MODERN TÁNC ÉS ZENEI VERSENY TÁNCVERSENY VERSENYKIÍRÁS 2016. március 18. (péntek) BÉKÉSCSABA A Premier Kortárs modern tánc és Zenei Versenyt meghirdető
Versenybíró Bizottsága VERSENYBÍRÓK MINŐSÍTÉSI RENDSZERE
Versenybíró Bizottsága VERSENYBÍRÓK MINŐSÍTÉSI RENDSZERE Versenybírók minősítési rendszere 1. Bevezetés Jelen dokumentum célja a Magyarországon aktívan tevékenykedő vitorlás versenybírók működési és minősítési
Budapesti Tollaslabdázók Szövetsége B U D A P E S T / évi, 42. nyílt Női Csapatbajnoksága. Versenykiírás
Budapesti Tollaslabdázók Szövetsége B U D A P E S T 2017 / 2018. évi, 42. nyílt Női Csapatbajnoksága Versenykiírás 1. A CsB célja - a tollaslabdasport népszerűsítése; - versenyzési lehetőség biztosítása
Budapesti Tollaslabdázók Szövetsége B U D A P E S T / évi, 55. nyílt Férfi Csapatbajnoksága. Versenykiírás
Budapesti Tollaslabdázók Szövetsége B U D A P E S T 2017 / 2018. évi, 55. nyílt Férfi Csapatbajnoksága Versenykiírás 1. A CsB célja - a tollaslabdasport népszerűsítése; - versenyzési lehetőség biztosítása
XXVI. TOMPA MIHÁLY ORSZÁGOS VERSENY VERSENYSZABÁLYZAT 2017
XXVI. TOMPA MIHÁLY ORSZÁGOS VERSENY VERSENYSZABÁLYZAT 2017 A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya társszervezőivel: a Csemadok területi választmányaival,
2016/2017. TANÉVI GUMIASZTAL és MINITRAMPOLIN DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS
2016/2017. TANÉVI GUMIASZTAL és MINITRAMPOLIN DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS A Gumisztal és Minitrampolin Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (továbbiakban:
A vitorlázórepülő versenyrendszer
Magyar Repülő Szövetség Vitorlázórepülő Szakbizottsága A vitorlázórepülő versenyrendszer Érvénybe lép: 2004. március 31. Kidolgozta a VTSB Címlap hátolda A VERSENYRENDSZER A vitorlázórepülő versenyrendszer
A Magyar Bridzs Szövetség Mesterpont Szabályzata A Szabályzat
A Magyar Bridzs Szövetség Mesterpont Szabályzata 2005. Jelen szabályzat célja, hogy a Magyar Bridzs Szövetség (MBSz) tagszervezetei versenyengedéllyel rendelkező játékosait az e szabályzat hatálya alá
VIII. Oxigén Kupa Erdei futóverseny sorozat 2014-2015
VIII. Oxigén Kupa Erdei futóverseny sorozat 2014-2015 V E R S E N Y K I Í R Á S A verseny fővédnöke:balczó ANDRÁSa Nemzet Sportolója A verseny célja: Versenyzés biztosítása közép- és hosszútávfutók, illetve
GYŐRI DARTS CLUB SPORTEGYESÜLET PDP Series CLUB ARÉNA STEEL DARTS CLUB. Pénteki Darts Party Amatőr Versenysorozat.
Pénteki Darts Party Amatőr Versenysorozat Versenykiírás 7 / 1. oldal I. A versenysorozat célja A Győri Darts Club Sportegyesület és a Club Aréna Steel Darts Club, későbbiekben szervező, lehetőséget kíván
A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Asztalitenisz Szövetséggel (MOATSZ) együttműködésben hirdeti meg.
Asztalitenisz A és B KATEGÓRIA A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Asztalitenisz Szövetséggel (MOATSZ) együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: Az asztalitenisz sportág népszerűsítése
MAGYARORSZÁG VERSENYKIÍRÁSA 2018/2019.
MAGYARORSZÁG AKROBATIKUS KOSÁRLABDA CSAPAT BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA 2018/2019. MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION SZÉKHELY: 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 1-3. POSTACÍM:
RANGLISTA KIÍRÁS 2015. A Magyar Golf Szövetség meghirdeti a ranglisták felállítását, és az arra való felkerülést az alábbi feltételek szerint:
RANGLISTA KIÍRÁS 2015. A meghirdeti a ranglisták felállítását, és az arra való felkerülést az alábbi feltételek szerint: 1. A ranglista A által kijelölt ranglista versenyeken a játékos által a kategóriák
A Magyar Fallabda (Squash) Szövetség felnőtt ranglista szabályzata
A Magyar Fallabda (Squash) Szövetség felnőtt ranglista szabályzata 1. A ranglista célja: A MF(S)Sz által kiírt és/vagy rendezett versenyrendszerben a játékosokat objektíven pontozza és ez alapján a játékosok
SZÁLLJ VERSENYBE ÚJBUDA LEGFITTEBB 60 FELETTI BAJNOKA CÍMÉRT! 60 ÉV FELETTI ÚJBUDAI LAKOSOK SZÁMÁRA VERSENYSZABÁLYZAT ÉS ÖSSZESÍTETT PONTRENDSZER
SZÁLLJ VERSENYBE ÚJBUDA LEGFITTEBB 60 FELETTI BAJNOKA CÍMÉRT! 60 ÉV FELETTI ÚJBUDAI LAKOSOK SZÁMÁRA VERSENYSZABÁLYZAT ÉS ÖSSZESÍTETT PONTRENDSZER A program szervezője: Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft.
RC Off-Road Autómodellező Egyesület RCOR kupa terepversenyek szabályzata
RC Off-Road Autómodellező Egyesület RCOR kupa terepversenyek szabályzata 2013 KATEGÓRIÁK: 1/8 BUGGY ELEKTROMOS KATEGÓRIA 1/8 TRUGGY ELEKTROMOS KATEGÓRIA 1/10 SCT ELEKTROMOS KATEGÓRIA 1/8 BUGGY ROBBANÓS
A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ együttműködésben hirdeti meg.
A kategória Torna A kategória A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A torna, mint alapsportág népszerűsítése az iskolák
2014./2015. év. 5. Szauna Szeánsz Oscar ALAPSZABÁLYZAT
2014./2015. év 5. Szauna Szeánsz Oscar ALAPSZABÁLYZAT I. A verseny általános, gyakorlati leírása A verseny elődöntőből, kettő középdöntőből és egy döntőből áll, ahol külföldi szaunamesterekkel együtt mérik
Magyar Bajnokság. Versenysport kategória évi versenykiírás
! Magyar Bajnokság Versenysport kategória 06. évi versenykiírás RITMIKUS GIMNASZTIKA MRGSZ Preambulum A Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség célja az egyesületekkel együttműködve megteremteni a sportág
IV. Budapesti Vándor Révész Fesztivál és II. Nemzetközi Kórusverseny május Budapest
IV. Budapesti Vándor Révész Fesztivál és II. Nemzetközi Kórusverseny 2016. május 19-22. Budapest A Budapesti Vándor Kórus és a kórus tevékenységét segítő Budapesti Vándor Kórus Barátai Egyesület, valamint
SZABÁLYZAT. LEGJOBB SZŐLŐPÁLINKÁJA és Bács-Kiskun megye. LEGEREDMÉNYESEBB PÁLINKAFŐZDÉJE cím kiválasztásához. Bács-Kiskun megye
SZABÁLYZAT Bács-Kiskun megye LEGJOBB SZŐLŐPÁLINKÁJA és Bács-Kiskun megye LEGEREDMÉNYESEBB PÁLINKAFŐZDÉJE cím kiválasztásához 1 A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat az évenként Kecelen megrendezésre kerülő
V. MIGHTYFIST EAGLES CUP NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG GYEREK, SERDÜLŐ, IFJÚSÁGI, FELNŐTT 2015
Verseny megnevezése: Rendező Szervezet: V. MIGHTYFIST Eagles Cup Nemzetközi ITF. Taekwon-do Bajnokság Magyar ITF Taekwon-do Szövetség, Sasok Sportegyesület Rendező: Szalay Gábor V.dan, Békássy Csaba V.dan
SZOLFÉZS-ZENEELMÉLET, KAMARAÉNEK KATEGÓRIA HELYI FORDULÓ Nyomtatott betűkkel (olvashatóan) kérjük kitölteni!
JELENTKEZÉSI LAP A KÖZÉPISKOLÁSOK V. ZENEI VERSENYÉRE SZOLFÉZS-ZENEELMÉLET, KAMARAÉNEK KATEGÓRIA HELYI FORDULÓ Nyomtatott betűkkel (olvashatóan) kérjük kitölteni! A nevező iskola adatai: Neve:.. Címe:...
ÉBTK III. KERÜLETI VERSENYEK 2018/
ÉBTK III. KERÜLETI VERSENYEK 2018/19 2018.10.04. A VÁLTOZÁSOKRÓL ÁLTALÁNOSSÁGBAN ÚJ VERSENYSZABÁLYZAT LÉPETT ÉRVÉNYBE MEGVÁLTOZOTT A PSZI NEVE, HONLAPJA A VERSENYEK KÉT KATEGÓRIÁBAN KERÜLNEK MEGRENDEZÉSRE
XX.sz. MAGYAR RALLY KUPA VERSENYKIÍRÁS 2017
XX.sz. MAGYAR RALLY KUPA VERSENYKIÍRÁS 2017 1. A pontszerző rally repülő verseny sorozat célja: - a rally repülés népszerűsítése - versenyzési lehetőséget biztosítani a motoros repülőtársadalom szélesebb
2015/16. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS
2015/16. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. TANÉVI MVLSZ-SULI PÓLÓ DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA 1. A verseny célja A vízilabda sportág népszerűsítése. A sportág kiválasztási lehetőségének bővítése. A szabadidőben
A FM Közép-magyarországi Agrár-szakképző Központ Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium. meghirdeti a 2014/2015.
A FM Közép-magyarországi Agrár-szakképző Központ Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium meghirdeti a 2014/2015. tanévben a "FÖLDTŐL AZ ASZTALIG" AGRÁR- ÉS ÉLELMISZERTUDOMÁNYI PROJEKTVERSENYT
PÁLYÁZATI KIÍRÁS A tájékozódási futás sportágban tevékenykedő utánpótlás edzők támogatására
PÁLYÁZATI KIÍRÁS A tájékozódási futás sportágban tevékenykedő utánpótlás edzők támogatására - 2015 1 A pályázat célja A pályázat célja az utánpótlás nevelés érdekében végzett edzői munka ösztönzése és
SÁRKÁNYHAJÓ HAZAI VERSENYRENDSZER 2015
PROGRAMTERVEK Magyar Kajak-Kenu Szövetség SÁRKÁNYHAJÓ HAZAI VERSENYRENDSZER 2015 KAJAK-KENU SPORT SZAKMAI DOKUMENTUMAI Programok felelősei és a dokumentumok készítői: OLIMPIAI CIKLUS: 2012-2016 Rio TERVEZÉSI
MAGYARORSZÁG VERSENYKIÍRÁSA
MAGYARORSZÁG KOSÁRPALÁNTA BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA 2017/2018. MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION SZÉKHELY: 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 1-3. POSTACÍM: 1146 BUDAPEST,
ITF TAEKWON-DO MAGYAR BAJNOKSÁG GYERMEK, SERDÜLŐ, IFJÚSÁGI, FELNŐTT ÜLLŐ, 2015.
ITF TAEKWON-DO MAGYAR BAJNOKSÁG GYERMEK, SERDÜLŐ, IFJÚSÁGI, FELNŐTT ÜLLŐ, 2015. Verseny megnevezése: Rendező Szervezet: ITF Taekwon-do Magyar Bajnokság Magyar ITF Taekwon-do Szövetség Sasok Sportegyesület
VERSENYSZABÁLYZAT. PAPÍRMÁNIA avagy SZERETEM AZ ERDŐT! Helyi és országos rajzverseny 10-14 év közötti gyermekek részére a 2015/16 tanévben!
VERSENYSZABÁLYZAT PAPÍRMÁNIA avagy SZERETEM AZ ERDŐT! Helyi és országos rajzverseny 10-14 év közötti gyermekek részére a 2015/16 tanévben! Papír- és Nyomdaipari Szövetség - elsősorban tagvállalatai bevonásával
2017/2018. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS
2017/2018. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS 2017/2018. TANÉVI RITMIKUS GIMNASZTIKA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS A Ritmikus Gimnasztika Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (a továbbiakban:
-Férfi egyéni I. osztály -Férfi egyéni II. osztály (nyílt) -Női egyéni (nyílt) -Férfi páros (nyílt) -Női páros (nyílt) 1. Engedélyezett eszközök:
A Budapesti Darts Szövetség, mint a Nemzeti Sportszövetség és azon belül a Magyar Darts Szövetség erre jogosult szervezete a Magyar Darts Szövetség versenyszabályzata alapján kiírja a 2010-2011. évi, Budapest
IV. KRUTILLA JÓZSEF ORSZÁGOS AKVARELLFESTŐ VERSENY
IV. KRUTILLA JÓZSEF ORSZÁGOS AKVARELLFESTŐ VERSENY A verseny döntőjének időpontja: 2017. 04. 01. (szombat), TISZAVASVÁRI 9:30-10:30 Regisztráció 10:45 Megnyitó 11:00 Döntő: I-II korcsoport 13:00 óráig
Horgászegyesület Elnöke
Horgászegyesületek Velencei-tavi és Dunamenti Szövetsége H V D SZ 8 0 0 0 S z é k e s f e h é r v á r S z é c h e n y i u. 4. Nyt. Szám: 15/2014 Horgászegyesület Elnöke SZÉKHELYÉN Tárgy: Versenykiírás
Eger, május20.
Magyar Ugrókötelesek Szövetsége Tel.: +3670/365-02-36 VERSENYKIÍRÁS BOSCH Mesterek Tornája ésdemó Kupa Eger, 2018. május20. Időpont : 2018. május 20. Helyszín: Rendező: Kemény Ferenc Körcsarnok 3300 Eger,
Bács-Kiskun Megye Szörpje 2018 A SZÖRPKIVÁLASZTÁS SZABÁLYZATA
Bács-Kiskun Megye Szörpje 2018 A SZÖRPKIVÁLASZTÁS SZABÁLYZATA 1 2 A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat, az évenként megrendezett Nemzeti Szörp és Lekvárverseny keréteben kiválasztja Bács-Kiskun megye legjobb
FELHÍVÁS. a 2014/2015. tanév őszi szemeszterében tartandó Kari Tudományos Diákköri Konferencián való részvételre
FELHÍVÁS a 2014/201. tanév őszi szemeszterében tartandó Kari Tudományos Diákköri Konferencián való részvételre A konferencia helyszíne: Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Cím: 3 Budapest
Sárkányhajó Roadshow és SUP Kupa Orfű június 2.
SZERVEZŐ MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG H-1138 Budapest, Latorca u. 2. Kapcsolattartó: Balázs Réka +36 30 560 6921 reka.balazs@mkksz.hu HELYSZÍN 7677, Széchenyi tér 5-6. IDŐPONT ELŐZETES PROGRAM 08.00 08.30
RC Off-Road Autómodellező Egyesület RCOR kupa terepversenyek szabályzata
RC Off-Road Autómodellező Egyesület RCOR kupa terepversenyek szabályzata 2014 KATEGÓRIÁK NYÁR: 1/8 BUGGY ELEKTROMOS KATEGÓRIA 1/8 TRUGGY ELEKTROMOS KATEGÓRIA 1/10 SCT ELEKTROMOS KATEGÓRIA 1/8 BUGGY ROBBANÓS
TŰZOLTÓ-KAPOCSKUPA VERSENYSZABÁLYZAT
MAGYAR TŰZOLTÓ SZÖVETSÉG BUDAPEST TŰZOLTÓ-KAPOCSKUPA VERSENYSZABÁLYZAT 2014.DECEMBER 16. 1/5 Tartalomjegyzék: Tartalomjegyzék... 1 1. Általános Leírás... 2 1.1 Célkitűzések és háttér... 2 1.2 Lebonyolítás...
Eger, április 26.
Magyar Ugrókötelesek Szövetsége 2836 Baj, Petőfi S.u.137. ugrokotel@gmail.com Tel.: +3670/3650236 VERSENYKIÍRÁS ZF Lenksysteme Mesterek Tornája és Demó Kupa Eger, 2015. április 26. Időpont : 2014. április
A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ együttműködésben hirdeti meg.
A KATEGÓRIA Torna A kategória A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A torna mint alapsportág népszerűsítése az iskolák
XXI.sz.MAGYAR RALLY KUPA VERSENYKIÍRÁS 2018
XXI.sz.MAGYAR RALLY KUPA VERSENYKIÍRÁS 2018 1. A pontszerző rally repülő verseny sorozat célja: - a rally repülés népszerűsítése - versenyzési lehetőséget biztosítani a motoros repülőtársadalom szélesebb
2016/2017. TANÉVI RITMIKUS GIMNASZTIKA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS
2016/2017. TANÉVI RITMIKUS GIMNASZTIKA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS A Ritmikus Gimnasztika Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti
Magyar Sárkányhajó Bajnokság IV. forduló Újpesti-öböl augusztus 4.
Magyar Sárkányhajó Bajnokság 2018. IV. forduló Újpesti-öböl 2018. augusztus 4. Szervező Magyar Kajak - Kenu Szövetség H-1138 Budapest, Latorca u. 2. www.kajakkenusport.hu Helyszín Újpesti-öböl (Budapest,
VERSENYKIÍRÁS. Pályázók köre: A versenyre pályázhat bármilyen Magyarországon bejegyzett cég, illetve magánszemélyek is beadhatnak nevezéseket.
VERSENYKIÍRÁS Nevezési határidő: 2015. május 29. Pályázók köre: A versenyre pályázhat bármilyen Magyarországon bejegyzett cég, illetve magánszemélyek is beadhatnak nevezéseket. Nevezési feltételek: A versenyre
A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ) együttműködésben hirdeti meg.
A KATEGÓRIA Torna A kategória A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ) együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A torna mint alapsportág népszerűsítése az iskolák
RC Off-Road Autómodellező Egyesület
RC Off-Road Autómodellező Egyesület RCOR téli kupa terepversenyek szabályzata 2012-13 KATEGÓRIÁK: 1/8 BUGGY ELEKTROMOS KATEGÓRIA 1/8 TRUGGY ELEKTROMOS KATEGÓRIA 1/10 SCT ELEKTROMOS KATEGÓRIA 1/10 BUGGY
Atlétika Mezei Futóbajnokság
Atlétika Mezei Futóbajnokság A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Atlétikai Szövetséggel (MASZ) együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A Diákolimpia versenyrend szerében megrendezésre
VERSENYKIÍRÁS Lovastorna SÓSKÚT KUPA 2014. május 3-4. - helyszíne: Sóskúti Lovas-és Élménypark
VERSENYKIÍRÁS Lovastorna SÓSKÚT KUPA 2014. május 3-4. Sóskúti Lovas-és Élménypark 1. Általános rendelkezések: A verseny kiírója és a kiírás alapja: Magyar Lovas Szövetség Lovastorna Szakág (továbbiakban:
XXIV. TOMPA MIHÁLY ORSZÁGOS VERSENY VERSENYSZABÁLYZAT 2015
XXIV. TOMPA MIHÁLY ORSZÁGOS VERSENY VERSENYSZABÁLYZAT 2015 A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya társszervezőivel, a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézettel,
A Pest Megyei Ki Mit Tud? vetélkedő hivatalos. Szabályzata
A Pest Megyei Ki Mit Tud? vetélkedő hivatalos Szabályzata 1 Időpont: Helyi elődöntők /Aszód, Érd, Gyál, Monor, Vác/: legkésőbb 2008. április 20-ig. Döntő /Monor/: 2008. május 10. Nevezési határidő: 2008.
TERÉZVÁROSI MAGYAR ANGOL, MAGYAR NÉMET KÉT TANNYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT
TERÉZVÁROSI MAGYAR ANGOL, MAGYAR NÉMET KÉT TANNYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT 2018 Tartalom 1. Az intézményi értékelési szabályzat célja... 2 2. Jogszabályi háttér... 2 3. A Szabályzat
A Sólyi Sőlőhegyi Kertbarátok Egyesülete borverseny szabályzata
A Sólyi Sőlőhegyi Kertbarátok Egyesülete borverseny szabályzata A Sólyi Szőlőhegyi Kertbarátok Egyesülete minden évben borversenyt rendez, hogy a gazdák egymás között meg tudják méretni boraikat. I. Nevezési
III. WATT 22 Kupa Versenykiírás
III. WATT 22 Kupa Versenykiírás A WATT 22 SE a sportág népszerűsítése érdekében az idei évben ismét megrendezi immár a III. WATT 22 elnevezésű vándor kupát az Országos- és a Budapesti Tekézők Szövetsége
Magyar Torna Szövetség Gumiasztal Szakág. ORSZÁGOS DÖNTŐ Balatonfüred, Észak-Balatoni Regionális Konferencia Központ 2014. május 10.
Magyar Torna Szövetség Gumiasztal Szakág ORSZÁGOS DÖNTŐ Balatonfüred, Észak-Balatoni Regionális Konferencia Központ 2014. május 10. 1 2013/2014. TANÉVI GUMIASZTAL DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS
Horgászegyesület Elnöke
HORGÁSZEGYESÜLETEK VELENCEI-TAVI és DUNAMENTI SZÖVETSÉGE Pákozd, Budai út 72. Nyt. Szám: /2016 Horgászegyesület Elnöke SZÉKHELYÉN Tárgy: Versenykiírás Tisztelt Sporttársunk! A Horgászegyesületek Velencei-tavi
SZABÁLYZATOT ZENTA KÖZSÉGBEN AZ ÉLSPORT FINANSZÍROZÁSÁNAK MÓDJÁRÓL
Zenta község statútuma (Zenta Község Hivatalos Lapja, 5/2011. szám) 78. szakaszának 2. bekezdése és a testnevelés és a sport Zenta község költségvetéséből való finanszírozása alapjainak és mércéinek megállapításáról
XVIII.sz.MAGYAR RALLY KUPA VERSENYKIÍRÁS 2015
XVIII.sz.MAGYAR RALLY KUPA VERSENYKIÍRÁS 2015 1. A pontszerző rally repülő verseny sorozat célja: - a rally repülés népszerűsítése - versenyzési lehetőséget biztosítani a motoros repülőtársadalom szélesebb
2017. ÉVI VETERÁN TRIPLETT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG ÉS VÁLOGATÓ VERSENYKIÍRÁSA
Magyar Pétanque Szövetség Fédération Hongroise de Pétanque Hungarian Federation of Pétanque H-7396 Magyarszék, Kossuth Lajos u. 33. Tel: +36 70 933 0215 Fax: +36 72 521-006 E-mail: info@petanque.hu 2017.
IV. EAGLES CUP NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG FELNŐTT, IFJÚSÁGI, SERDÜLŐ 2013.
IV. EAGLES CUP NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG FELNŐTT, IFJÚSÁGI, SERDÜLŐ 2013. Verseny megnevezése: Rendező Szervezet: IV. Eagles Cup Nemzetközi ITF. Taekwon-do Bajnokság Magyar ITF Taekwon-do Szövetség Sasok Sportegyesület
VERSENYKIÍRÁS TÍMÁR KÁROLY
VERSENYKIÍRÁS A BUDAPESTI TEKÉZŐK SZÖVETSÉGE SZERVEZÉSÉBEN 2019.ÉVI TÍMÁR KÁROLY EMLÉKVERSENY A versenysorozat céljai: A 2019. évre a Budapesti Tekézők Szövetsége továbbiakban: BTSZ - által kiírt versenysorozat
Az MNASZ Rallye Szakági Bizottság határozatai 2016
Az MNASZ Rallye Szakági Bizottság határozatai 2016 20/2016 Rallye Szakági Bizottság határozat 2016. február 17 A Rallye Szakági Bizottság úgy határoz, hogy a MARB mindhárom régiójában felkéri a rendezőket,
Szeged Beach 2015 Sziksósfürdő 6791, Szeged-Kiskundorozsma, Széksósi út
1. Lebonyolítás A verseny 6 Leonhart versenyasztalon, 8 kategóriában, a Magyarországon érvényben lévő szabályok alapján kerül megrendezésre az alábbi paraméterekkel: A 2-Ball-on kívül minden kategória
-Férfi egyéni I. osztály -Férfi egyéni II. osztály (nyílt) -Női egyéni (nyílt) -Férfi páros (nyílt) -Női páros (nyílt) 1. Engedélyezett eszközök:
A Budapesti Darts Szövetség, mint a Nemzeti Sportszövetség és azon belül a Magyar Darts Szövetség erre jogosult szervezete a Magyar Darts Szövetség versenyszabályzata alapján kiírja a 2014-2015. évi, Budapest
XIII. WTF Taekwondo. Bajnokság május 31. Nagykáta
XIII. WTF Taekwondo Országos Formagyakorlat Bajnokság 2014. május 31. Nagykáta Dátum: Helyszín Kiíró: Rendező: Versenyigazgató: Főbíró: Szabályok: Nevezési díj: Nevezési határidő: Nevezések beküldése,
VERSENYKIÍRÁS AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT
Oktatási Hivatal B U D A P E S T I P E D A G Ó G I A I O K T A T Á S I K Ö Z P O N T 1088 Budapest, Vas u. 8. Telefon: (+36 1) 374-2161 Honlap: www.oktatas.hu E-mail: POKBudapest@oh.gov.hu VERSENYKIÍRÁS
Nagy Balázs november 7.
OTDK tájékoztató Nagy Balázs 2016. november 7. tdk@btk.elte.hu ELTE BTK Eredmények: Humán Szekció, 2015 159 induló, 60 helyezés (37%) 1. helyezés: 22 (14%) 2. helyezés: 21 (13%) 3. helyezés: 17 (10%) Szekciók:
Magyarország Nyílt Nemzeti CONGEN Motocross Kupasorozat Alapkiírás
Magyarország Nyílt Nemzeti CONGEN Motocross Kupasorozat Alapkiírás 2019 Készítette: Jóváhagyta: Kiadja: A MAMS Motocross Szakági Tanácsa MAMS Elnökség MAMS Titkárság További szakági információk: www.mams.hu,
Az országúti szakág versenyrendezési minimum feltételei
Az országúti szakág rendezési minimum feltételei MKSZ elnökségi jóváhagyás: 2016 04 28. 6. számú határozat Kategória Területi Országos Verseny engedélyezésének minimum feltételei megléte szolgáló orvos
Kenguru és Gyermek Kupa. Versenykiírás 2010/2011.
MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE Kenguru és Gyermek Kupa Versenykiírás 2010/2011. MEGTÁRGYALTA ÉS ELFOGADTA AZ MKOSZ ELNÖKSÉGE 2010. szeptember 20. 2010/2011. KENGURU ÉS GYERMEK KUPA 2. 1. A verseny
A VM Közép-magyarországi Agrár-szakképző Központ Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium. meghirdeti a 2013/2014 tanévben
A VM Közép-magyarországi Agrár-szakképző Központ Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium meghirdeti a 2013/2014 tanévben a "FÖLDTŐL AZ ASZTALIG" AGRÁR- ÉS ÉLELMISZERTUDOMÁNYI PROJEKTVERSENYT
Hallgatói Képviselet ösztöndíja
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT Szervezeti és Működési Szabályzat 3. számú melléklet Hallgatói Képviselet ösztöndíja Elfogadta a Hallgatói Képviselet
Magyarország MXMANIA Nyílt Nemzeti Motocross Kupasorozat Alapkiírás
Magyarország MXMANIA Nyílt Nemzeti Motocross Kupasorozat Alapkiírás 2017 Készítette: Jóváhagyta: Kiadja: A MAMS Motocross Szakági Tanácsa MAMS Elnökség MAMS Titkárság, További szakági információk: www.mams.hu