Déry Attila: A pesti Belváros. Déry Attila: A régi pesti Belváros
|
|
- Jázmin Kovács
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Déry Attila: A régi pesti Belváros 01
2 Pest 1686 után. A visszafoglalás után a katonaság hatalmi, a kamara gazdasági érdekek alapján igyekezett a város sorsát intézni az önkormányzatért harcoló polgársággal szemben. A kamara felismerte, hogy a polgárság önkormányzatának felállítása nem halogatható. Werlein János kamarai inspektor a katonai hatóságok ellenére 1687-ben megalakíttatta a polgárság részleges önkormányzatának szervezetét. Pest 1703-ban kapta meg Budával együtt privilégiális levelét. A privilégium, a szabad királyi városi joggal együtt, a kamarai igazgatástól való jogi függés megszűnését jelentette. Bár a kamara megkísérelte a privilégium biztosította jogok átruházásának elodázását, ben engedélyezték a bíróválasztást. Fokozatos fejlődés és három sávos beépítés I. a középkori eredetű (Kecskeméti u.-károlyi M. u.-petőfi S. u. vonalától nyugatra), II. a visszafoglalás utáni nagy telkes (az előbbi vonaltól keletre), III. a 18. század eleji városfal menti kis telkes beépítés Újvilág (Neuwelt). 02
3 I. a középkori eredetű beépítés 03
4 II. a nagy telkes beépítés 04
5 III. az Újvilág 05
6 Plan der beyden königlichen freyen Haupstädte (1810. J. Lipszky), részlet. 06
7 Sz. kir. Pest-Város beltelkeinek térképe (1872. Halácsy Sándor), részlet. 07
8 Sz. kir. Pest-Város beltelkeinek térképe (1872. Halácsy Sándor), részlet. Az 1896-ban lebontott városrész telkei és házai. 08
9 Budapest térképe, rajzolta Homolka József , részlet. Az 1896-os bontás elképzelései 09
10 Budapest székesfőváros térképe :5000, részlet. A részleges bontás állapota; a Városháza már hiányzik, piarista rendház még áll, a Klotildpalotákat és az Osztálysorsjáték palotáját már felépítették. 010
11 A Belváros szíve az 1870-es években. 1 = piarista rendház, 2 = plébániatemplom, 3 = plébánia, 4 = Városháza. 011
12 Egykori Glöckelberg-palota, piarista rendház. A telken Glöckelsbergné Hillingeni Hufnágel Zsófia Johanna építtetett palotát és a dunaparti oldalon rondellához hasonlatos partvédő művet a Duna rombolása ellen 1697 után. Több tulajdonosváltozás után 1755-től a kegyesrendé. A tornyot Rosipalek Ignác építette ban. 012
13 Piarista iskolaépület, tervező és építő Kasselik Ferenc ( ) 013
14 Egykori Glöckelsberg-palota, piarista rendház, kápolna. 014
15 Két és háromemeletes toldalékszárny, tervező és kivitelező építőmester Gottgeb Antal ( ). 015
16 Egykori Glöckelberg-palota, piarista rendház és jobbra a Kötő utcai nemzeti iskola, építtette a 1777-es Ratio Educationis szerint, a Lenz és Hager-féle telkeken Pest Városa között. 016
17 A városi iskola az udvar felől ben a rend visszaszerezte a telkén épült nemzeti iskolát amelynek ellenértékére a főváros nem tartott igényt. 017
18 A piarista rendház a 20. század elején, a már lebontott Városházával, a homlokzat előtt már a hídfőhöz igazítva emelt járdaszinttel. A háttérben jobbra a Vasudvar. 018
19 A Városház tár a Városháza bontása után, a már álló Klotild palotákkal és a kész hídfővel, de az új piarista rendház nélkül, valamikor között. Jobbra az Osztálysorsjáték palotájának sarka, ami elpusztult a második világháborúban. 019
20 Az Erzsébet híd hídfője, a plébániatemplom mellett, hátul az Osztálysorsjáték palotájával, de még a régi piarista rendház maradék épületével az új nélkül 1910 körül. Az épületet Körösi Albert és Sebestyén Artúr tervei alapján építették 1905-ben. 020
21 A régi piarista rendház maradék épülete, az új rendház felépülte után, között. Az épületben működött az első világháború után a Népjóléti Minisztérium. 021
22 Buda és Pest visszavétele után a városi hatóság a Fő tér és a Plébánia utca közötti telektömb három házában alakította ki városházáját : a részleges első emelet építés : Pauer (Paur) János-György építőmester és Hochecker György ács tornyot épít. 1753: a tornyot repedés miatt lebontják. 1755: új tornyot épít Schlepp József kőművesmester. 1767: emelet, körfolyosó hivatali szobák kialakítása és csatlakozó épületek bontása as árvíz kárai után újjáépítés : teljes átalakítás és második emelet, Kasselik Ferenc építőmester műve, szobrok Bauer Mihály és Uhrl Ferenc alkotásai. 1862: harmadik emeletet épít Hild József. 1900: bontás. 022
23 A városháza kétemeletes formája. 023
24 A városháza végső formája, az áthelyezett szobrokkal. 024
25 Déry Attila: A pesti Belváros A Városház tér. 025
26 Déry Attila: A pesti Belváros korábbi épület, építtető: Almássy József, tervező építőmester: Pollack Ágoston /1839, +1 emelet rá, építtető: Almássy József, tervező és építőmester: Pollack Ágoston (?) /1840 után 1897-ben gróf Szapáry László lebontatta. 026
27 A Városház tér. Várady-ház, építtető: Várady Károly, tervező és építőmester: Diescher József /
28 Belvárosi plébániatemplom. 4. század: Contraaquincum 6-7 század: Cella trichora? 9-10 század: keresztény templom vagy kápolna? 1045 k.: a Boldogságos Szűz tiszteletére szentelt templom, 1241: pusztulás sz.: helyreállított vagy új templom több ütemben tovább épül török kor: pusztulás, átépítés 1688: újraboltozás, es évek újjépítés és bővítés: Paur (Pauer) János György építőmester 1755: Jung Józseffel és Nepauer Mátyás Mátéval javításai : Hild János restaurálása 1889: Steindl Imre restaurálása 028
29 A plébániatemplom a régi Szentháromsággal. 029
30 A Plébánia tér és a Szentháromság szobor. Pest városa az 1691-es pestisjárvány után ben Szentháromság szobrot emelt. A szobor állapota gyorsan romlott között új szobrot emeltek. E szobrot 1735-ben, majd 1743-ban restaurálták, 1809-ben lebontották. A polgárság és a tanács 1823-ig tartó szobor-elhelyezési vitája után a téren 1863-ban állítottak fel új szobrot, amelyet Halbig András készített. Ezt az 1880-as évek végén távolították el. 030
31 A Plébánia tér a Szentháromság bontása után. 031
32 A plébániatemplom még a hozzáépített üzletekkel. 032
33 A plébániatemplom belső tere a Steindl-féle restaurálás előtt. 033
34 A belvárosi plébánia. Építtető: Pest városa, tervező: Feszl Frigyes, építőmester: Wagner János / Az építkezés 1849 őszén félbeszakadt, ben befejezték. Az építkezés vezetője Hild József volt. 034
35 A belvárosi plébánia. 035
36 Porszász-ház. Építtető: Porszász Antal, terv: Feszl Frigyes (Kauser-Frey) / Az építtető halála után az építkezést özvegye, Eigel Josepha fejezte be, aki 1870-ben Kauser Lipót felesége lett. 036
37 Plébánia utca a Hal tér felől. 037
38 A Plébánia utca a Hal tér felől, a Porszász ház bontása után a további bontások előtt. 038
39 Duna u. 3. építtető: Bischof Bernardine, tervező és építőmester: Gottgeb Antal / Porszász-ház. 3. Duna u. 6. építtető: Kietreiber?, tervező és építőmester: Kasselik Ferenc / Duna u. 7. építtető: Müller J., tervező és építőmester: Kasselik Fidél /
40 Rózsa tér
41 Rózsa tér Rózsa tér 2. építtető: Pietsch József, tervező és építőmester: Zofahl Lőrinc /
42 Rózsa tér 2. Duna u
43 Rózsa tér sarka a Lipót utca felé. Sarokház, építtető: Laczkovits-család /18. század vége. Az épületben a Martinovits összeesküvés tagjai több összejövetelt tartottak az emeleti sarki, stukkódíszes, ún. Vörösteremben. 043
44 Előtérben a Sebestyén tér 9. (1.), háttérben a Rózsa tér 2. (2.) 044
45 Sebestyén tér Sebestyén tér 3. építtető: Tarczalovits A., tervező és építőmester: Wagner János / Sebestyén tér 4. építtető: Jancsó Károly, tervező és építőmester: Hild József /1842, +1 emelet rá, építtető: Simonyi Antal, építőmester: Dötzer Ferenc /
46 Sebestyén tér 5. Korábbi épület átalakítása, építtető: Kovács Mojzes, tervező és építőmester: Pollack Mihály /1811. Az épületet ismételten átépítették, utoljára 1869-ben Schusbeck Pál, a Hétszemélyes Tábla részére. 2. Sebestyén tér 6. építtető: Müller-testvérek, tervező és építőmester: Kasselik Ferenc / Sebestyén tér
47 Sebestyén tér Sebestyén tér Sebestyén u Sebestyén u. 6. végső forma: építtető: Beregszászy Lajos, tervező és építőmester: Gottgeb Antal /
48 A régi Kúria tűzfalát eltakaró bazár a Ferenciek terénél. Ideiglenes épület, kis épületek helyén, Feszty Adolf tervei alapján 1875 körül. 048
49 A régi Kúria tűzfalát eltakaró bazár és a Kígyó tér, a patikával. 049
50 A Kígyó patika a Kígyó és a Sebestyén utca sarkán. 050
51 Zöldfa u 12. Kalap u. sarok. 051
52 Kalap utca nézete a szemben lévő oldal bontása után. Kalap u. 13. (1.) és 15. (2.). 052
53 Kalap u. 17 (1.), 19 (2.), 21 (3.), 23. (4.), a szemben lévő oldal bontása után. 053
54 Kalap u. 4 (1.), 6 (2.), 8 (3.), a Kéményseprő utca sarkán 054
55 Kalap u. 11. Lipót u
56 Kalap u. 14. Lipót u
57 A Lípót utca eleje, a 6. (1.), 8. (2.) és a 10. (3.) számokkal. Távolban az Angol hölgyek (Angolkisasszonyok) temploma és rendháza. 057
58 A Lípót utca az Angolkisasszonyok) temploma felé. Balra a 11-től (1.), jobbra a 20-től (2.) felfelé kezdődő házszámok
59 Angolkisasszonyok temploma körül: domonkos kolostor, alapította Bessenyei Mihály, felesége és fia 1241: a templom és kolostor elpusztult 1250-es évek újjáépítés török kor: romlás és pusztulás 1699-től: újjáépítés, több menetben, közben tűzvész 1716-ban : befejezés 1784: domonkos rend feloszlatása 1786: váci Angolkisasszonyok beköltözése 1874: templom restaurálás, terv és kivitel: Hofhauser Lajos 1933: boltozat javítás 059
60 Az angolkisasszonyok temploma. 060
61 Az angolkisasszonyok templomának belső tere. 061
62 Grandauer-ház, a mögött lévő épületek bontása után. Korábban ott állott ház falainak felhasználásával, építtető: Grandauer Péter, építőmester: Hofrichter József /
63 Régi Batthyányi-ház vagy -palota /18. század második fele, átalakította gróf Batthyány Alojzia, Wechselmann Ignáccal /1874 A XX. sz. elején gróf Batthyány Elemér tulajdonában volt. A MOB 1913-ban felmérette ban bontották le. Lux Kálmán a faragott köveket Sorg Antal építőipari telepén helyeztette el; onnan tűnt el a második világháború után. 063
64 A Ferenciek tere. 064
65 Egykori Beleznay-ház a Ferenciek terén. 065
66 Az egykori Athenaeum a Ferenciek terén, építtető: Gyarmathay Sándor Mihály /18. század közepe. Gyarmathay Albert,az 1850-es években a palota épületének kétharmadát eladta Emich Gusztávnak. Emich 1841-ben nyitott önálló kereskedést és 1848-ban alapította nyomdáját. Az épület tulajdonosaként alapította meg 1868-ban Jókai Mór, báró Kemény Zsigmond, Lampel Róbert és mások részvételével az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt-t ban az épület udvari szárnyát lebontották. Az épületeket 1897-ben bontották le. 066
Déry Attila: Városháza pályázata 1939. Déry Attila: A budapesti Városháza bővítésének pályázata, 1939
Déry Attila: A budapesti Városháza bővítésének pályázata, 1939 01 A Városháza városépítészeti és építészeti problémái Budapesten. A városháza helye. Városház tér, Plébánia tér. Szentháromság szobor. Súlypont,
Kossuth L u 19-21, Magyar u 2-6, 26 ÉPÍTÉSI SZABÁLYOZÁS - (SZT és 5.1., és 5.2 melléklet szerint) Övezeti besorolás (SZT) VK-V VK-V VK-V
Déli Belváros 6 TÖMB tömbszám 6 6 6 HRSZ 2421 24213 24215 közterület név Kossuth Lajos utca Múzeum körút Magyar utca házszám 19-21 7 12-14 többes cím Kossuth L u 19-21, Magyar u 2-6, Magyar utca 12-14,
Budapest II. Török u. 10. hrsz 13439
Budapest II. Török u. 10. hrsz 13439 2009 PLINTHOSZ Bt. 2092. Budakeszi, Rákóczi F. u. 26. tel: 06/23451291 fax: 06/3160890 e-mail: dery.csaki@t-online.hu készítette: Dr. Déry Attila építészmérnök, építészettörténész
befoglaló tömb romantikus 102. tömb II. klasszicista 102. tömb II.
r.k. plébániatemplom 36910 református templom 37015 37014, 37013 volt Két Oroszlán Fogadó Közgazdasági Egyetem (volt Fővámház) 37058 37730 37033 37008 Bakáts tér romantikus 126. 15664 Kálvin tér 7. klasszicista
Kultúrtörténet Déry Attila
Kultúrtörténet Déry Attila A hatalom elvesző formája Ronda Nemzeti rejtőzködő hatalom Pesti Német Színház Aman János és Pollack Mihály 1807-1812 02 Ideiglenes Német Színház az Erzsébet téren 1853-1870
A B-LVSZ MELLÉKLETEI ÉS FÜGGELÉKEI MELLÉKLETEK
A B-LVSZ MELLÉKLETEI ÉS FÜGGELÉKEI MELLÉKLETEK 1.-4. TÉRKÉPEK ÉS JEGYZÉKEK 1. számú melléklet ÖVEZETI TERVLAP 2. számú melléklet AZ ÉPÍTMÉNYMAGASSÁG MEGENGEDETT LEGNAGYOBB ÉRTÉKE AZ EGYES UTCÁKBAN TERVLAP
Városunk Pécs Pécsi Tudományegyetem webhelyen lett közzétéve (http://hunyor.pte.hu)
PÉCS [1] A pannon és kelta törzsek által lakott vidéken a rómaiak alapítottak várost a 2. század elején Sopiane néven. A kereszténység egyik központjává váló város tartományi székhellyé nőtte ki magát.
FŐKÉTÜSZ Kft évi kéményellenőrzés sormunka ütemezése V. kerület
Közterület neve Közterület Dátum Házszám 1 Házszámtörés 1 Házszám 2 Házszámtörés 2 jellege (tervezett) Akadémia utca 1 3 2016.01.11 Akadémia utca 7 2016.04.01 Akadémia utca 7 2016.04.01 Akadémia utca 7
Társasházak felújítási pályázata 2009. - támogatásban részesült társasházak
Társasházak felújítási pályázata 2009. - támogatásban részesült társasházak Ssz: Cím: 1 Akadémia u. 7. 19 404 000 Ft 5 821 200 Ft kazáncsere 2 Alkotmány u. 4. 6 400 000 Ft 1 920 000 Ft tetőfelújítás I.
1052 Deák Ferenc utca Fehér Hajó utca Fehér Hajó utca Fehér Hajó utca
Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám Tervezett időpont 1051 Október 6 utca 6 2017.01.04 1051 Október 6 utca 8 2017.07.10 1051 Október 6 utca 11 2017.01.06 1051 Október 6 utca 19 2017.01.09
PADA DOKTORI ISKOLA / az Óvárosháza épületének megújítása
PADA DOKTORI ISKOLA / az Óvárosháza épületének megújítása PALLAS ATHÉNÉ DOMUS ANIMAE ALAPÍTVÁNY BUDAPEST I. KERÜLET, ÚRI U. 21. 2016. ÁPRILIS Az épület, a 13. század második felétől, a budai polgárváros
^4 5zení György tér és környéke részlet J. Hauy helyszínrajza
A SZENT GYÖRGY TÉR TOPOGRÁFIAI VÁLTOZÁSAI ^4 5zení György tér és környéke részlet J. Hauy helyszínrajza 1687-ben nyomán ;PíWS«fit......... f... /í Szén? György tér és környéke 1753-ban részlet a Hadtörténeti
Fővárosi helyi védelemmel érintett építészeti örökség
2. sz. függelék Fővárosi helyi védelemmel érintett építészeti örökség 1. Építmények Cím Helyrajzi szám Védelem tárgya 8.1.1. Alföldi utca 20. lásd: Fiumei út 19/A, B 8.1.2. Baross utca 11. lásd: Üllői
III. BUDAVÁR, KRISZTINAVÁROS, VÍZIVÁROS
III. BUDAVÁR, KRISZTINAVÁROS, VÍZIVÁROS Harmadik sétánk a Duna jobb partjára vezet. Ez a rész nem képez külön időrendi egységet, Lisztnek nem volt itt lakása, viszont mind ifjú, mind időskori látogatásai
Nagyrécse-Galambok kerékpártúra
Nagyrécse-Galambok kerékpártúra Túra hossza: 39 km Nehézsége: Könnyű Terep: Dombvidék A kerékpártúra Nagyrécsén a Kossuth u és a Petőfi u találkozásánál kezdődik (1). Innen a Kossuth úton a falut északi
Társasházak felújítási pályázata 2008. - támogatásban részesült társasházak
Társasházak felújítási pályázata 2008. - támogatásban részesült társasházak Ssz: Cím: 1 Akadémia u. 7. 18 598 208 Ft 5 579 462 Ft belső udvari homlokzatok és függőfolyosók felújítása 2 Alkotmány u. 18.
Nyitra felől Turóc-völgyébe
Nyitra felől Turóc-völgyébe Felsőelefánt (Horné Lefantovce) Kisebbik kastélya eredetileg az 1369-ben létesült pálos kolostor, a rend tartományi főnökének székhelye és a novícius szerzetesek szemináriuma
Budafok-Belváros megújul program során nyújtott támogatások Budafok Belváros megújul I.
1. melléklet Budafok-Belváros megújul program során nyújtott támogatások 2014-2019. Budafok Belváros megújul I. Felújítás összes költsége br. 1. utca 8. utca 11. utca 21. 4. utca 37-39. utca 38. 6. utca
Tematikus séták a Honismeret Napja alkalmából április 12. I. séta Kezdés időpontja: 8 óra. A középkori Veszprém legendáinak nyomában
Indulás helye: Jezsuita templom Időtartama:, óra A séta hossza:, km 0. április. I. séta Kezdés időpontja: óra A középkori Veszprém legendáinak nyomában Veszprém belvárosában felkeressük azokat a fontosabb
1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve:
I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Pannónia Kulturális Központ és Könyvtár 2. A javaslatot benyújtó személy vagy a kapcsolattartó személy
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: PKCBD Gyál Dátum: :46:13 Barka Ferenc Lapszám: 1
Barka Ferenc Lapszám: 1 001. szavazókör Azonosító: 14-048-001-2, Cím: Ady E. Ált. Isk. Ady E. u. 20., OEVK: 07 Arany János utca teljes közterület 27 Csontos József utca 000001 000061 páratlan házszámok
Pályázó adatai: Szuromi Imre építész 2000 Szentendre Paprikabíró u. 11. szuroim@gmail.com 06-20-336-95-91
Wéber Antal Díj 2015 Szuromi Imre Pályázó adatai: Szuromi Imre építész 2000 Szentendre Paprikabíró u. 11. szuroim@gmail.com 06-20-336-95-91 1973-ban szereztem diplomát a BME Építész karán. Ezt követően
1. függelék a 18/2015. (XII.10.) önkormányzati rendelethez HELYI VÉDELEM ALATT ÁLLÓ ÉPÍTMÉNYEK JEGYZÉKE
1. függelék a 18/2015. (XII.10.) önkormányzati rendelethez HELYI VÉDELEM ALATT ÁLLÓ ÉPÍTMÉNYEK JEGYZÉKE 1 246 Hősök tere 2. Római katolikus plébánia Az udvari szárny 1746-ban, az utcai beforduló szárny
Budapest látványossága, a Vigadó
Budapest látványossága, a Vigadó I. Pályamunkánk témájaként Budapest látványossága, a Vigadó bemutatását választottuk. Ismertetésének eszközéül ez a dokumentum és a melléklete, egy általunk létrehozott
NKM FÖLDGÁZSZOLGÁLTATÓ előrefizetős Mérő KÁrTyAFeLTÖLTéSi helyek A LApKer hálózatában
címe i. kerület Batthyány tér aluljáró RELAY 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-15:00 06:00-15:00 Batthyány tér (HÉV-állomás aluljáró) RELAY 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-18:00
TIÉD A VÁROS! Az Orczy Kultúrkert Egyesület városvédő munkacsoportjának Tanulj a várostól című ingyenes városismereti sétaprogramja.
TIÉD A VÁROS! Az Orczy Kultúrkert Egyesület városvédő munkacsoportjának Tanulj a várostól című ingyenes városismereti sétaprogramja. Miénk a Ház! Sétálni mindig jó. Akár egyedül, akár csoportosan, vagy
HELYI VÉDETT ÉPÜLETEK
1 KALOCSA VÁROS ÉRTÉKVÉDELMI RENDELET FOTÓMELLÉKLET Az értékvédelmi rendelet alkalmazása során a fotók alatt lévő megjegyzések szerint kell eljárni!! HELYI VÉDETT ÉPÜLETEK Alkony utca 8. Újvárosi óvoda
Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat Képviselőtestületének
Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat Képviselőtestületének 27/2010. (VII. 12.) önkormányzati rendelete az V. kerület közigazgatási területén működő egészségügyi alapellátás körzeteinek
NKM ENERGIA ZRT. FÖLDGÁZ ELŐREFIZETŐS MÉRŐ KÁRTYAFELTÖLTÉSI HELYEK A LAPKER HÁLÓZATÁBAN
I. kerület Batthyány tér aluljáró RELAY 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-15:00 06:00-15:00 Batthyány tér (HÉV-állomás aluljáró) RELAY 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-18:00
Javaslat. a Kétegyházi Római Katolikus Templom és Templomkert. települési értéktárba történő felvételéhez. Készítette: Árgyelán Erzsébet
1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelethez Javaslat a Kétegyházi Római Katolikus Templom és Templomkert települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: Árgyelán Erzsébet. Kétegyháza 2016.
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN VECSÉS
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN VECSÉS Köznevelési intézmény: Grassalkovich Antal Német Nemzetiségi és Kétnyelvű Általános Iskola Anton Grassalkovich Grundschule Wetschesch
Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/215
Eljárást megindító felhívás módosítása - Vállalkozási szerződés a váci munkaerő-piaci elhelyezkedést segítő speciális fejlesztő központ ferences kolostor és templom rekonstrukciójára Közbeszerzési Értesítő
Képek a Jászságból 161
Képek a Jászságból 161 Farkas Kristóf Vince Képes tudósítás a jászfényszarui Főtérről A most bemutatott fotók az ÉAOP-5.1.1/D-09-2f-2011-0003 jelű Jászfényszaru Városközpontjának értékmegőrző megújítása
Konyha típusa. tálaló. tálaló. tálaló. tálaló. tálaló. tálaló. tálaló. főző. tálaló. tálaló. tálaló. tálaló. tálaló. főző
Ellátandó Intézmények neve/címe Konyha típusa Főzőkonyha működési engedély száma, engedélyezett adagszáma PMJV ISZI 7633 Pécs Zipernowsky Károly u. 1. PMJV ISZI Tüzér utcai Idősek Otthona 7633 Pécs, Tüzér
A Budai Várnegyed és Várlejtõk fejlesztési koncepcióvázlata 2011.06.14
A Budai Várnegyed és Várlejtõk fejlesztési koncepcióvázlata 2011.06.14 Megrendelõ: Budapest I. kerület, Budavári Önkormányzat Generáltervezõ: Középülettervezõ Zártkörûen Mûködö Részvénytársaság BEVEZETÕ
BELVÁROS-LIPÓTVÁROS V. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT INGATLANVAGYONA FORGALOMKÉPESSÉG SZERINTI BONTÁSBAN ( DECEMBER 31.)
16/a sz. melléklet BELVÁROS-LIPÓTVÁROS V. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT INGATLANVAGYONA FORGALOMKÉPESSÉG SZERINTI BONTÁSBAN ( 21. DECEMBER 31.) Törzs-ingatlanvagyon: I. Forgalomképtelen ingatlanvagyon 1. Helyi
a megfigyelt terület HRK száma (db) helyszíne, elhelyezése BRFK V. Kerület 1 Szabadság tér Szabadság tér
Rendőri Szerv RK, Kamerák a kamera pontok Települések a megfigyelt terület HRK száma (db) helyszíne, elhelyezése Szabadság tér Szabadság tér Bajcsy-Zsilinszky út 24. Bajcsy-Zsilinsuky út és Podmaniczky
1 Cím, megnevezés helyrajzi szám védettség foka
1. melléklet a 39/2017. (XII. 18.) önkormányzati rendelethez 1. A HV-A jelű védett épületek A B C D 1 Cím, megnevezés helyrajzi szám védettség foka nyilvántartási szám 2 Akácos u. 10. lakóház 6305 HV-A
Lengyel emlékhelyek nyomában Dunakanyar, Ipolymente
Lengyel emlékhelyek nyomában Dunakanyar, Ipolymente A magyarországi lengyel emlékhelyeket bejárva 2014-ben hazánk egyik legszebb vidékére, a Dunakanyarba, valamint az Ipolymentére látogatunk el. Olyan
Vác. A XII. században Magyarország egyik leggazdagabb városa. Imre király itt tart 1193-ban nemzeti zsinatot.
Vác A Duna völgyében, különböző tájegységek találkozásánál fekszik ez a bájos, mediterrán hangulatú kisváros. Ha kellőképpen kipihentük magunkat, bújjunk kényelmes cipőbe, vegyünk térképet a kezünkbe,
FŐGÁZ előrefizetős mérő kártyafeltöltési helyek a lapker hálózatában. budapest
címe i. kerület Batthyány tér aluljáró RELAY 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-15:00 06:00-15:00 Déli pályaudvar peron asztal RELAY 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-18:00
A szimmetria világa - a világ szimmetriája/tamop3.1.4./6.o Budai Vár
A szimmetria világa - a világ szimmetriája/tamop3.1.4./6.o Budai Vár 1. Keress szimmetrikus elemeket a képeken! Stróbl Alajos: Mátyás kútja Keresd meg a főszereplőket: Mátyás király, Szép Ilonka, Galeotto
1/2014. (II.3.) önkormányzati rendelet. a választási plakátok elhelyezésének tilalmáról
1. oldal 1/2014. (II.3.) önkormányzati rendelet a választási plakátok elhelyezésének tilalmáról (Módosította a 7/2014. (II.28.) önkormányzati rendelet) Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlése a választási
FÜGGELÉKEK. a KÉSZ-hez
1 FÜGGELÉKEK a KÉSZ-hez Figyelem: a mellékelt anyag nem része a 16/2000. (VIII. 15.) Kt. sz. rendelettel megalkotott Kerületi Építési Szabályzatnak. Adatai más jogszabályokon, ill. intézkedéseken alapulnak.
ÖSSZESEN: Utcanevek. Állandó lakosok száma (fő) 1. melléklet a 26/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelethez
I. számú háziorvosi körzet körzethatára (utcajegyzék) 1. melléklet a 26/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelethez Utcanevek Öreghegy pincesor 25 Ságvári utca 47 Szabadság tér 143 Templom utca 33 Török Bálint
A Fõvárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtára
A Fõvárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtára rendezvényi ajánló A Wenckheim-palota A Belsõ-Józsefvárosban, a Nemzeti Múzeum háta mögött az 1860-as évektõl kezdõdõen épült ki a palotanegyed. A historizáló
Veszprém műemlékjegyzéke A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Nyilvántartási és Tudományos Igazgatóság adatszolgáltatása alapján
1 Veszprém műemlékjegyzéke A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Nyilvántartási és Tudományos Igazgatóság adatszolgáltatása alapján azonosító. cím hrsz. cím műemléki műemléki megjegyzés javítás véd.kat.
A Királyi Palota egykor és ma 1241-2010
A Királyi Palota egykor és ma 1241-2010 A Budai királyi palota története 1241-es Tatárdúlás után kezdi építeni IV.Béla védelmi funkcióval Zsigmond (1387-1437) alatt válik igazi királyi székhellyé Mátyás
MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye
MVMSZ tagok nyilvántartása Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye 1. megyei hatókörű városi Katona József Múzeum 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 1. 2. területi,
Niczki Tamás: Korszerű többlakásos épületek tervezési kérdései A hazai modern lakóházak tanulsága
Niczki Tamás: Korszerű többlakásos épületek tervezési kérdései 1. Korszerű többlakásos épületek tervezési problémái 1.1. tervezéskor felmerülő kérdések: mit építünk? a feladat meghatározása kinek? hogyan?
A Március 15. tér már a középkorban is Vác kereskedelmi központja, melynek meghatározó épülete a Szent Mihály templom volt.
A Március 15. tér már a középkorban is Vác kereskedelmi központja, melynek meghatározó épülete a Szent Mihály templom volt. A nagy barokk városrendezés során, a téren épültek fel a ma is látható legszebb
A magyarországi gyógyszertárak névadási szokásai
A magyarországi gyógyszertárak névadási szokásai 1932-2013 Dobson Szabolcs, Dobson Dénes Bevezetés A magyarországi gyógyszertár névadási szokásokról még nem született korszakok közötti számszerű összehasonlító
Egyes ingatlanok műemlékké nyilvánításáról, illetve műemléki védettségének megszüntetéséről szóló miniszteri rendelet tervezete
Egyes ingatlanok műemlékké nyilvánításáról, illetve műemléki védettségének megszüntetéséről szóló miniszteri rendelet tervezete I. A műemlékek védetté nyilvánítása és a védettség megszüntetése a kulturális
Kerekes Kollégium - Diákbizottsági Képzés Pályázat
Kerekes Kollégium - Diákbizottsági Képzés Pályázat Tervezett időpont: 2016. 02. 05-07. Helyszín: Szentendre A résztvevők bemutatása: A pályázók az ELTE Kerekes Kollégium Diákbizottsága, illetve a meghívott
7/2005. (III. 1.) NKÖM rendelet
A jogszabály mai napon (2015.II.17.) hatályos állapota A jel a legutoljára megváltozott bekezdéseket jelöli. 7/2005. (III. 1.) NKÖM rendelet Budapest és Pannonhalma világörökségi helyszíneinek műemléki
Ugyanez a villa ma: a tetőn lévő egykori kis háromszögtől eltekintve változatlan a homlokzat.
Törökbálint egykor. És ma? - (régi képeslap reprodukció: Scheiblinger Péter) A levelezőlap Róth Miksáné, született Walla Jozefának szól, Walla József lányának. A szöveg német nyelven íródott, de sajnos
KÖZÖS HÁZ. Csízy László Hakkel Márton Tatár-Gönczi Orsolya. konzulens: Fejérdy Péter 2013-01-10
Csízy László Hakkel Márton Tatár-Gönczi Orsolya konzulens: Fejérdy Péter 2013-01-10 Építőművészeti Doktori Iskola 2012/2013 A kicsi szép tematikus éve degrowth elmélet résztvevők közösségi tervezés talált
Budapest Budapest Budapest, I. kerület Kapisztrán tér 2/4. Budapest Budapest Budapest, I. kerület Krisztina krt
Cím Megye Település Budapest Budapest Budapest, I. kerület Bem rakpart 6. Budapest Budapest Budapest, I. kerület Kapisztrán tér 2/4. Budapest Budapest Budapest, I. kerület Krisztina krt. 87-91. Budapest
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének./2009. (.) számú R E N D E L E T E
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének./2009. (.) számú R E N D E L E T E a háziorvosi, a házi gyermekorvosi és a fogorvosi körzetek megállapításáról szóló többször módosított
Tervek Pest és Buda között. Domonkos Csaba muzeológus Közlekedési Múzeum
Tervek Pest és Buda között Domonkos Csaba muzeológus Közlekedési Múzeum Az ötletek születése A Duna Buda és Pest közötti szakaszán az új hidak építése előtt általában évtizedes ötletelés zajlik. Az elmúlt,
KVPL III. forduló. 650 éves város Kecskemét. 1. Készítsetek logót az emlékév tiszteletére! 10/
KVPL III. forduló 650 éves város Kecskemét 1. Készítsetek logót az emlékév tiszteletére! 10/ 2. Készítsetek időszalagot Kecskemét város történetének 1368 és 2018 közötti időszakáról! Írjatok az időszalagra
Üres, elidegenítésre javasolt nem lakás célú helyiségek
Épület címe Ép HRSZ Albetét címe Ter. (m 2 ) Bejárat 1 Alkotmány utca 23 24864 pince (A001) 21 Közöst 2 Alkotmány utca 23 24864 pince (A002) 38 Közöst 3 Alkotmány utca 23 24864 pince (A003) 10 Közöst 4
Pesthidegkút bemutatása
BUDAPEST II. kerület / Pesthidegkút Pesthidegkút bemutatása 2013. szeptember 26. 1 Budapest II. kerülete A II. kerület területe: 36 km 2 Népesség: Polgármester: 88 200 fő Dr. Láng Zsolt 2 Pesthidegkút
Déry Attila: Szepességi kéthajós templomok. Szepességi kéthajós templomok
Déry Attila: Szepességi kéthajós templomok 01 A Szepesség története. Elnevezés, kialakulás, bevándorlás Hospes saxones de Sepces. A bányavárosok. A Szepesség szerepe a magyar városiasodásban. A bányavárosok
KÉPJEGYZÉK. 1. A gyulafehérvári székesegyház nyugati kapuja, 1270 körül (Entz Géza Antal felvétele)
KÉPJEGYZÉK 1. A gyulafehérvári székesegyház nyugati kapuja, 1270 körül (Entz Géza Antal 2. A gyulafehérvári székesegyház kelet felől az 1270-es években újjáépített főszentéllyel (Josef Fischer felvétele,
PILINYI PÉTER GAVLIK ISTVÁN. Józsefváros
PILINYI PÉTER GAVLIK ISTVÁN Józsefváros A Józsefvárosi Galériában, 2004. március 3-án tartott Budapesti Históriák elõadóesten M. Szûcs Ilona a Budapesti Városvédõ Egyesület Józsefvárosi Csoportjának elnöke
1. számú VÁLASZTÓKERÜLET
1. számú 1. számú Batsányi János Művelődési Központ 732 Tapolca, Vasút u. 3. Akácfa Árpád Bacsó Béla Damjanich János Dózsa György Fazekas Hegymagasi Kandó Kálmán Keszthelyi Kulich Gyula Mogyoróshegy Nyár
FORGALOMKÉPTELEN VAGYON
1. melléklet a 16/2017. (VI. 7.) önkormányzati rendelethez 1. melléklet a 19/2013. (VI. 24.) önkormányzati rendelethez FORGALOMKÉPTELEN VAGYON CÍM MEGJEGYZÉS SORSZÁM VAGYONTÁRGY HRSZ. TERÜLET m 2 1. Köz
A Budapest Főváros Kormányhivatala által vagyonkezelt, használt és bérelt ingatlanok listája. Cím (irányítószám, település,utca, házszám)
1 1012 Budapest, Logodi utca 38-40. 2 1013 Budapest, Attila út 12. 3 1013 Budapest, Pauler utca 4. 4 1027 Budapest, Feketesas utca 6. II. emelet (Tölgyfa utca 10.) 5 1027 Budapest, Horváth utca 12-26.
914 autóbusz menetrend és vonal térkép
914 autóbusz menetrend és vonal térkép 914 Káposztásmegyer Mogyoródi-patak / Dél-pesti autóbuszgarázs Váltás Teljes Weboldal Nézetre A 914 autóbusz vonal (Káposztásmegyer Mogyoródi-patak / Dél-pesti autóbuszgarázs)4
FEHÉRVÁR ÁRUHÁZ CSOPORTOS ALKOTÁS BME DLA. Bedecs-Varga Éva Kovács Dávid Beke András
FEHÉRVÁR ÁRUHÁZ CSOPORTOS ALKOTÁS BME DLA BedecsVarga Éva Kovács Dávid Beke András a feladat Székesfehérvár, a Budapesttől 60 kmre elhelyezkedő megyeszékhely, nagy arányú pusztítást szenvedett el a második
3. napirendi pont: Tárgyalja: Gazdasági Bizottság Ügyrendi és Kommunikációs Bizottság
Kapuvár Város Polgármestere 9330 KAPUVÁR, Fő tér 1. GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE : 96/596-001, Fax: 96/596-005 E-mail: polgarmester@kapuvar.hu 3. napirendi pont: Tárgyalja: Gazdasági Bizottság Ügyrendi és Kommunikációs
Tól Ig Közterület neve Házszám Ép. Lh. Házszám Ép. Lh. Intervallum Körzet
Gyomaendrőd 1. oldal Áchim András utca Teljes 002 Ady Endre utca Teljes 009 Akác utca Teljes 016 Alkotmány utca Teljes 014 Álmos utca Teljes 002 Álmosdomb utca Teljes 017 Apponyi utca Teljes 012 Arany
Kor: XIV. század közepén épült, de helyén már korábban is templom állhatott;
Rudabányai református templom Megközelítés: H-3733 Rudabánya,Temető u. 8.; GPS koordináták: É 48,38152 ; K 20,62107 ; Kor: XIV. század közepén épült, de helyén már korábban is templom állhatott; Jelenlegi
IV. 86. Ügyvédek után maradt iratok levéltári gyűjteménye. /Acta post advocatos/
IV. 86. Ügyvédek után maradt iratok levéltári gyűjteménye /Acta post advocatos/ 1627 1835 Terjedelme: 14,80 ifm 92 (14,73 fm) doboz 2 (0,07 fm) kötet 94 rakt egys. Raktári helye: Mester utca, 2 emelet,
FEHÉRVÁR ÁRUHÁZ CSOPORTOS ALKOTÁS BME DLA. Bedecs-Varga Éva Kovács Dávid Beke András
FEHÉRVÁR ÁRUHÁZ CSOPORTOS ALKOTÁS BME DLA Bedecs-Varga Éva Kovács Dávid Beke András A KUTATÁS-TERVEZÉS FOLYAMATA Digitális helyszínrajz ok Eredeti tervek - Lechner Tudásközpontból ok 2000-es átalakítás
Vitány-vár. Készítette: Ficzek Kinga Szénássy Péter. Felkészítő tanár: Fürjes János. Hild József Építőipari Szakközépiskola Győr 2014.
Készítette: Ficzek Kinga Szénássy Péter Felkészítő tanár: Fürjes János Hild József Építőipari Szakközépiskola Győr 2014. A vár leírása A Vértes hegység északi lejtőjén egy északnyugat felé kinyúló keskeny
RECOMMENDED HOTELS. Have a good time in Budapest! LIST OF HOTELS: 1. MERCURE BUDA BUDAPEST. Location: 1013 Krisztina krt. 41-43.
RECOMMENDED HOTELS In this document you can find 7 recommended hotels in Budapest. While making your reservations, please refer to the Budapest University of Technology and Economics! Apart from list of
a Nyíregyházi Törvényszék épületének bemutatása (4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 2.) Készítette:
a Nyíregyházi Törvényszék épületének bemutatása (4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 2.) Nyíregyháza, 2019. március 26. Készítette: Pollák József Elnöki titkárságvezető 1 / 9 I. A NYÍREGYHÁZI TÖRVÉNYSZÉK ELÉRHETŐSÉGE
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: TGDBB Tolna Dátum: :15:19 Fõglein Ilona Lapszám: 1
Fõglein Ilona Lapszám: 1 001. szavazókör Azonosító: 17-099-001-6, Cím: Hõsök tere 1. (Városháza), TEVK: 01 Ady Endre utca teljes közterület 107 Bajcsy-Zsilinszky utca 000002 000128 páros házszámok 116
Nagyrécse-Kisbalaton-Nagykanizsa kerékpártúra
Nagyrécse-Kisbalaton-Nagykanizsa kerékpártúra Túra hossza: 76 km Nehézsége: Közepesen nehéz Terep: Dombvidék A kerékpártúra Nagyrécsén a Kossuth u és a Petőfi u találkozásánál kezdődik (1). Innen a Kossuth
2018/2019. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS
2018/2019. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS I. Korcsoport Leány 1 Borsod-AZ Szent Imre Római Katolikus Általános és Óvoda Miskolc 2 Pest Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Érd 3 Budapest Budapest XIII.
Országos műveltségi vetélkedő Internetes elődöntőjének javítókulcsa 2011.
MAGYARORSZÁG AZ ÉN HAZÁM Országos műveltségi vetélkedő Internetes elődöntőjének javítókulcsa 2011. 1. feladat MI VAGYOK ÉN? A feladatotok, hogy a táblázatban olvasott megfogalmazások alapján megnevezzétek
Budapest. IV. kerület Nyitva tartás Kapható. Cím Cégek Hétköznap Szombat Vasárnap Jegyek Bérletek
Budapest IV. kerület Nyitva tartás Kapható Árpád út 16. Posta 8.00-16.00 ZÁRVA Árpád út 90-92. Közért 6.00-21.00 Árpád út 90-92. Közért 7.00-22.00 7.00-19.00 8.00-14.00 Árpád út 93. pékség Árpád út 112.
IZSÁK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2011.(VI.29.) önkormányzati rendelete
IZSÁK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2011.(VI.29.) önkormányzati rendelete A háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetek meghatározásáról Izsák Város Önkormányzat Képviselő-testülete
1. melléklet. 10 274 HB lakóház. 2008 Ányos Pál u. 24 267 HB lakóház. 1 285 H Rupert -ház lakóház. 9 143 H lakóház. 1 2499 H lakóház 6 2470 H lakóház
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 6/202. (III.30.) rendelete az épített környezet értékeinek helyi védelméről. melléklet H B T Jelmagyarázat Homlokzati elemek, vakolatdíszek - architektúra,
Kréta szigetén, Knósszosz központtal kialakult egy kultúra - a művészet középpontjában nem a harcok, hanem az élet örömei álltak
Jegyzetek művészettörténethez IV. 8. és 9. osztály Égei kultúra Minószi (krétai) kultúra Kr. e. 2700-1100 Kréta szigetén, Knósszosz központtal kialakult egy kultúra - a művészet középpontjában nem a harcok,
0152-es kód (kozmetikus) ideiglenes felvételi jegyzéke Sorszám Jelszó TASZ Általános iskola Összes pontszám
0152-es kód (kozmetikus) ideiglenes felvételi jegyzéke Sorszám Jelszó TASZ Általános iskola Összes pontszám 1 72156642585 Gloriett Sportiskolai Általános Iskola 65 2 72167903106 Szigetújfalui Móra Ferenc
Kulturális Javak Bizottsága 2011. szeptember 14-i ülés
Kulturális Javak Bizottsága 2011. szeptember 14-i ülés Az ülés napirendje 1. DEBRECEN (ex KASSA) TISZA típusú, folyam-tengeri áruszállító motorhajó. (Épült 1939-ben az újpesti Ganz és Tsa, Villamossági-,
Akadémia utca 6, Arany János utca 4. Szécshenyi rkp. felőli épületszárny megtartása javasolt
Északi Lipótváros 97 TÖMB kerületrész Északi Lipótváros Északi Lipótváros tömbszám 97 97 HRSZ 24646 24648 közterület név Akadémia utca Széchenyi utca házszám 6 1 többes cím Akadémia utca 6, Arany János
ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 13/2005. (IX. 22.) számú rendelete. az egészségügyi alapellátások körzeteirıl
ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 13/2005. (IX. 22.) számú rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteirıl Enying Város Önkormányzatának Képviselı-testülete az egészségügyrıl szóló 1997.
Schreffel János főépítész. Munkatárs: Telek Viktória 2010. augusztus
Schreffel János főépítész Munkatárs: Telek Viktória 2010. augusztus ÚJBUDA FÖLDRAJZI ELHELYEZKEDÉSE Budapest Európában Újbuda Budapesten A KULTURÁLIS VÁROSKÖZPONT JELENLEGI ARCA E S Z K Ö Z Ö K C
Pannonhalma (Szent Márton hegy) kb. 966. Kolostori iskola, a Benedek-rend regulái szerint
Kaposi József Pannonhalma (Szent Márton hegy) kb. 966. Kolostori iskola, a Benedek-rend regulái szerint egyházi, állami hivatalnokok képzése új hitvilág és erkölcsi felfogás terjesztése mindennapok élete
Szabadka urbanisztikai és építészeti fejlõdése a XIX XX. század fordulóján
Dömötör Gábor Szabadka urbanisztikai és építészeti fejlõdése a XIX XX. század fordulóján Európa nagy építészei közül valaki azt mondta: Ahol a homlokzatokról hullik a vakolat, az utcák pedig elhanyagoltak,
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Ady Endre utca Arany János utca Balassa János utca Balogh Ádám utca Barackos
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Ady Endre utca páros oldal, páratlan oldal 1-87-ig Balassa János utca Balogh
VI. korcsoport Leány: 2016. január 16. (szombat), 9.00 óra
VI. KORCSOPORT LEÁNY 1 Bács-Kiskun Kecskeméti Református Gimnázium Kecskemét 2 Bács-Kiskun Kecskeméti SZC Lestár Péter Szakközépiskolája és Szakiskolája Kecskemét 3 Budapest Kölcsey Ferenc Gimnázium Budapest
F O T Ó D O K U M E N T Á C I Ó
F O T Ó D O K U M E N T Á C I Ó 1088 BUDAPEST, BRÓDY SÁNDOR U. 15. Hrsz.: 36623, A jelű főépület műemléki törzsszám: 15613 UDVARI B ÉS C JELŰ ÉPÜLETSZÁRNYAK, A TELKEN ÁLLÓ KISZOLGÁLÓ ÉPÜLETEK, VALAMINT
Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk
Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk Iskolánk diákjai ismét külföldi tanulmányi kiránduláson vehettek részt a Határtalanul! program jóvoltából: április 10. és 13. között Szlovéniában
Szent Pál székesegyház, London Sir Christopher Wren BME GTK november Helfrich Szabolcs DLA, egyetemi adjunktus
Szent Pál székesegyház, London Sir Christopher Wren 1708 Petrarca - reneszánsz 1304-1374 Palotabelső - barokk Az ember tere - építészeti alapismeretek Klasszicizmus Kis Trianon, Versailles, Jacques-Ange