Dr. Szabó Károly Lovasberény március 26.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Dr. Szabó Károly Lovasberény március 26."

Átírás

1 Dr. Szabó Károly Lovasberény március 26..

2 Gyülekezet meghatározása Hiszem, hogy Isten fia, a világ kezdetétől fogva annak végéig, az egész emberi nemzetségből, Szent Lelke és Igéje által, az igaz hit egységében magának az örök életre kiválasztott gyülekezetet gyűjt egybe, azt oltalmazza és megtartja: hiszem, hogy annak élő tagja vagyok, és örökké maradok. /Heidelbergi Káté 54./ Ezért már nem vagytok idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és Isten családjának tagjai /Ef 2.19/

3 Gyülekezet meghatározása Isten családjának tagjai a testvérek: adelphosz 230 alkalommal fordul elő a szó az újszövetségben. Eredeti jelentése: ugyanazon méhből való, hívőtárs eleve arra rendelt bennünket, hogy Jézus Krisztus által akarata és tetszése szerint fogadott gyermekeivé legyünk. /Ef 1,5/

4 Gyülekezet meghatározása az Újszövetségben A gyülekezeteink elsősorban lelki közösségek, erről a Biblia így tanít: Isten családja vagytok (Ef.2,19) Isten Izráele vagytok (Gal 6,16) Isten temploma vagytok (1Kor 3,16) Isten szántóföldje vagytok (1Kor 3,9) Isten választott nemzetsége, királyi papság, szent nemzet vagytok (1Pt 2,9) Isten épülete vagytok,ahol a szegletkő Krisztus(Ef. 2,20-22), Isten lelki háza vagytok (1Pt 2,5) Krisztus teste vagytok (1Kor 12,12-27) Krisztus a jó pásztor nyája vagytok (Jn. 10,1-18; 1Pt 2,25; 1Pt 5,2; Jel 7,17; ApCsel 20,28.) Krisztus jegyese vagytok (2Kor 11,2)

5 Gyülekezet meghatározása Belső elhívás (megtérés) nem emberi teljesítmény Ha Istent keresed, be kell látnod, nem fogod önmagadtól megtalálni. Isten talál meg, mutatja önmagát, irányít, és végül elvezet oda, ahova menned kell. C.S Lewis Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki, és rendeltelek titeket arra, hogy elmenjetek, és gyümölcsöt teremjetek /János 15,16/

6 Gyülekezet meghatározása Külső elhívás (szolgálatba állítás) Krisztus ismeret és lelkiség nem magától alakul ki, hanem tanítással, a lelki érettség, mint célkitűzés tanítható. A lelki érettség hangsúlyozása a szolgálatba állítás előtt! A mi Urunk Jézus Krisztus nevére kérlek titeket, testvéreim, hogy mindnyájan egyféleképpen szóljatok, és ne legyenek közöttetek szakadások, hanem gondolkodásotokban és meggyőződésetekben jussatok egyetértésre! /1Kor 1,10/

7 Gyülekezet meghatározása: az Isten akaratának kifejezése Hogy közli Isten az akaratát, hogy az ember felhasználásával gyülekezetet építhessen? Úgy, hogy ad egy másik szemet. Ez a szem, észre fogja venni azt, amit eddig nem vett észre. Úgy hogy ad másik fület. Ez a fül meg fogja hallani, azt, amit eddig nem hallott meg. Úgy, hogy ad másik szívet. Ez a szív érzékeny lesz olyan dolgokra is, amikre eddig nem.

8 Gyülekezeti életünkben először lelki motivációink tisztázzuk Az elköteleződés nem tehetség, nem adottság, nem genetika, sőt nem is anyagiak kérdése. Az elköteleződés szív és akarat kérdése. ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes. /Róm.12:2/

9 Gyülekezeti életünkben először lelki motivációink tisztázzuk Kitartás: amikor valaki csak vasárnap kerül Biblia, imádság, tanítás és gyülekezet közelébe, az a vasárnapi keresztyénség, ami zsákutca. Kitartással, napi Biblia olvasással, imádkozással, tehát napi, apró munkával lehet csak épülni. Ezek pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban. /Apcsel 2, 42/

10 Gyülekezeti életünkben először lelki motivációink tisztázzuk Aki akarja a gyülekezeti életet, - az jelen akar lenni! Lukács az ősgyülekezetről azt írja, hogy kitartóan részt vettek a közösségben, koinóniában. Itt a lényeg a részvétel, a jelenlét. Amikor embereket hívunk a gyülekezetbe, gyakran azt halljuk, hogy nincs időm, nincs erőm, sok a munka tehát arról, hogy ők maguk a végső határai önmaguknak.

11 Gyülekezeti életünkben először lelki motivációink tisztázzuk Ami rajtunk áll, azt meg kell tenni! Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végezetre eltétetett nekem az igazság koronája,.. /2.Tim. 4,7-8./ A Szentírás legdinamikusabb gondolata a hívő embernek. Ami rajta állt azt megtette. Ami pedig Urunkon múlik; higgyük el, megteszi. Csak mindenki tegye meg ami rábízatott! Nem: mindent bele, hanem MAGADAT BELE!!!

12 Gyülekezeti életünkben először lelki motivációink tisztázzuk maradjon meg Isten iránt a bizalom, mely szívünkbe égeti halálig, a gyülekezetépítés alaptörvényét: hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban. /I.Kor 15,58/

13 ELKÖTELEZETTSÉG, MAGA A GYŐZELEM! Az elköteleződés szív és akarat kérdése Az elköteleződés kitartás kérdése Az elköteleződés az időnk odaszánásának a kérdése Az elköteleződés az Istenre hagyatkozás teljes bizalma Ami rajtunk áll, azt meg kell tenni!

14 Elkötelezettségünk szintjei egyéni kegyességünk tükrében 1) Hitre jutás miből tértem meg 2) Imaélet párbeszéd Istennel 3) Napi csendesség - Biblia olvasás /megértem?/ 4) Vasárnap megszentelése engedelmesség - 5) Bizonyságtétel életed az ötödik evangélium? 6) Sáfárság mit kaptál Istentől és mire használod 7) Diakónia szolgálat és gyakorlati testvér szeretet

15 Elkötelezettségünk szintjei GYÜLEKEZETI MAG

16 Gyülekezeti mag (presbiterek?) Ezek azok a testvérek, akik a gyülekezetet viszik előre a rendszeres szolgálataikkal, a hitük és az áldozataik által. Szeretik egymást! Ige szolgálatot végeznek, imaórát vezetnek, szerveznek, mindig lehet rájuk számítani és építeni. Készek az evangélium továbbadására, természetes jellemzőjük a bizonyságtétel, misszió orientált gondolkodásúak Adakozásuk hitvalló, hálacselekedet, egyéni csendességük rendszeres. Ez a csoport a legkisebb, a leglelkesebb és a legaktívabb.

17 Elkötelezettségünk szintjei GYÜLEKEZETI MAG Elkötelezettek köre

18 Elkötelezettek( presbiterek?) Olyan emberek ezek, akik lelkileg érett korúak, ismerik a Bibliát, de még nem álltak be a rendszeres szolgálatba. Bizonyságtételre nem vállalkoznak Alkalmilag lehet számítani rájuk, de még nem tartoznak a rendszeres szolgálókhoz. Imádkoznak, egyéni csendességük rendszertelen Szinte mindig részt vesznek az istentiszteleten, Adakozásuk kötelességszerű, nem hitvalló, hálacselekedet.

19 Elkötelezettségünk szintjei GYÜLEKEZETI MAG Elkötelezettek köre NAGY GYÜLE- KEZET

20 Nagy gyülekezet (presbiterek?) Nem járnak rendszeresen istentiszteletre Nem járnak, vagy csak alkalmanként a házicsoportokba, nem törekednek személyességre Nem imádkoznak az imaközösségben, csak nagyon ritkán, egyéni csendességre nincs indíttatásuk, adakozásuk alkalmi Nem lelkesednek, inkább csak passzívan szemlélnek és részt vesznek mindenben: vagyis fogyasztanak Kritizálnak éppen azért, mert egyrészt lelkileg kiskorúak, másrészt mert ők általában nem sokat tesznek hozzá a gyülekezethez a jelenlétükön kívül. Látványos tapasztalati jelnek tartom, hogy az elkötelezettséggel megszűnik a kritizálás is, ez az egyik legjobb határvonal e két csoport között.

21 Elkötelezettségünk szintjei GYÜLEKEZETI MAG Elkötelezettek köre NAGY GYÜLE- KEZET LÁTO- GATÓK

22 Látogatók köre( presbiterek?) Nem tagjai a gyülekezetünknek (vannak kivételek, aki bár tagja a gyülekezetnek, sajnos csak látogatóba jön néha. Úrvacsorakor, vagy ha szavazni kell valami fontos dologról, vagy ha éppen úgy van kedve meg ideje. Nem értik az egyéni csendesség fontosságát, sem a testvéri közösség erejét. Ezért ők nem tekinthetők megtért hívőknek, mivel a gyülekezet felé tanúsított elkötelezettségük csekély. Hiszek a magam módján

23 Elkötelezettségünk öt szintje GYÜLEKEZETI MAG Elkötelezettek köre NAGY GYÜLE- KEZET LÁTO- GATÓK LAKÓKÖRNYEZETÜNK EZ A GYÜLEKEZET CÉLKITŰZÉSE

24 Jézus szolgálati stratégiája 1) Jézus mindig elment az emberekért, megkereste őket a lakókörnyezetükben. 2) Magához hívta őket belső elhívás ( megtérés ) - és vállalta a közösséget velük, szükséget töltött be. / gyógyított, magányt oldott, bűnöket bocsátott / 3) Tanítani kezdett,saját példáján kiképezte őket, majd a Lélek közösségére, vezetésére bízta őket. 4) Visszaküldte, immáron tanítványokként őket oda, ahonnan ők jöttek. 5) Megbízta a tanítványait a nevében való szolgálatra, közösség építésére.

25 A gyülekezet öt célkitűzése GYÜLEKEZETI MAG Elkötelezettek köre NAGY GYÜLE- KEZET LÁTO- GATÓK BELÉ- PÉSI PONT 1.SZÜKSÉGBETÖLTÉS LAKÓKÖRNYEZETÜNK

26 Az embereket a szükségeiken keresztül lehet megszólítani Kismama klubot a gyerekek megőrzésével. Egyedül élő, magányos ( idős ) emberek társas igénye Nyitott előadásainkon intellektuális szükségeket szeretnénk betölteni, olyan kérdésekre válaszokat adni, ami a mai embereket foglalkoztatják. / családterápia, biztonság, stb/ A fiataloknak szeretnénk egy értelmes alternatívát kínálni a kikapcsolódásra, hogy ne diszkóba vagy inni menjenek, hanem hozzánk, ahol beszélgethetünk, teázhatunk. Sikerült rendszeres és igényes, jó állapotú ruhaszállítmányt szervezni heti rendszerességgel, így valós szükségeket betölteni Szenvedélybetegek segítése csoportos beszélgetésben

27 A gyülekezet öt célkitűzése GYÜLEKEZETI MAG Elkötelezettek köre NAGY GYÜLE- KEZET 2.EVANGÉLIUM MEGTÉRÉS LÁTO- GATÓK BELÉ- PÉSI PONT 1.SZÜKSÉGBETÖLTÉS LAKÓKÖRNYEZETÜNK

28 Az embereket a szükségeiken túl az evangéliummal is meg kell szólítani Isten úgy szeret téged, hogy megszülethettél Isten úgy szeret téged, hogy családot készített neked Isten úgy szeret téged, hogy képességeket kaptál Isten úgy szeret téged, hogy a konfliktusaidból meg akar szabadítani

29 A gyülekezet öt célkitűzése KERESZTELÉS GYÜLEKEZETI MAG Elkötelezettek köre NAGY GYÜLE- KEZET 2.EVANGÉLIUM MEGTÉRÉS 3.TANÍTVÁNYSÁG LÁTO- GATÓK BELÉ- PÉSI PONT 1.SZÜKSÉGBETÖLTÉS LAKÓKÖRNYEZETÜNK

30 Gyülekezetbe járó emberek a tanítványok, akiket tanítani kell Kis csoportos közösségek, hitmélyítők, evangélizációk, szolgáló alkalmak A lelki érettség a cél, folyamatos éhség és vágyakozás váltsa fel a megszokást, a kegyességnek ne csupán látszata, hanem tartalma és ereje is lehessen. Módszere: Barátságok, testvéri kapcsolatok, házi csoportba invitálás. Lelkigondozás, vigasztalást kapjunk, vagy épp feddést és helyreigazítást.

31 A gyülekezet öt célkitűzése 4.FELKÉSZÍTÉS GYÜLEKEZETI MAG Elkötelezettek köre KERESZTELÉS NAGY GYÜLE- KEZET 2.EVANGÉLIUM MEGTÉRÉS 3.TANÍTVÁNYSÁG LÁTO- GATÓK BELÉ- PÉSI PONT SZOLGÁLATBA ÁLLÍTÁS 1.SZÜKSÉGBETÖLTÉS LAKÓKÖRNYEZETÜNK

32 Gyülekezetbe járó emberek a potenciális szolgálók, akiket el kell hívni a szolgálatba A rendszeres szolgálatra felkészítés, a kiképzés és a szolgálatba állítás szintje, szolgálati területük megtalálása fontos! Segítenünk kell nekik,hogy Jézushoz hasonlóvá válhassanak jellemükben, indulataikban, célkitűzéseikben, életük minden területén. A feléjük végzett legfontosabb feladat az, hogy bevonjuk őket a gyülekezeti magba, vagyis szolgálatba állítsuk őket.

33 A gyülekezet öt célkitűzése GYÜLEKEZETI MAG 5.SZOLGÁLAT 4.FELKÉSZÍTÉS Elkötelezettek köre KERESZTELÉS NAGY GYÜLE- KEZET 2.EVANGÉLIUM MEGTÉRÉS 3.TANÍTVÁNYSÁG LÁTO- GATÓK BELÉ- PÉSI PONT SZOLGÁLATBA ÁLLÍTÁS 1.SZÜKSÉGBETÖLTÉS LAKÓKÖRNYEZETÜNK

34 A gyülekezetépítés célja Elkötelezettség növelésével beljebb és beljebb segíteni az embereket Először betöltjük a szükségeiket Elmondjuk az evangélium jó hírét, életközösséget vállalunk velük Tanítvánnyá tesszük őket és felkészítjük őket arra, hogy mások tanítóivá legyenek, és megtalálják a saját szolgálati területüket Krisztus Testében, a Gyülekezetben Kiküldjük őket a világba, hogy szükségeket töltsenek be - és ezzel a folyamat megint kezdődik elölről

35 A gyülekezetépítés célja 1. Közösség a Úrral Hű az Isten, aki elhívott titeket az ő Fiával, a mi Urunk Jézus Krisztussal való közösségre (1Kor. 1.9). 2. Igeközösség És az Ige testté lett és lakozék miközöttünk (Jn. 1.14). 3. Imaközösség Szüntelen imádkozzatok (1Tesssz. 5.17). 4. Közösségünk egymással. Amint halottuk és láttuk, hirdetjük nektek, hogy néktek is közösségetek legyen velünk, és pedig a mi közösségünk az Atyával és az ő Fiával, a Jézus Krisztussal (Jn. 1,3). 5. A szolgáló közösség. Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket (Mt. 28,19)

36 Köszönöm a figyelmet! Ki-ki kötelességének ismerje, hogy az Istentől nyert ajándékokat készségesen és örömmel a többi tagok javára és idvességére fordítsa 22/ /II.Helvét Hitvallás

A vezetés ajándékai. Az ötféle szolgálat Isten erős irányadó keze

A vezetés ajándékai. Az ötféle szolgálat Isten erős irányadó keze A vezetés ajándékai Az ötféle szolgálat Isten erős irányadó keze 4. Szolgálati felmérés Van elhívatásom? Van lelki ajándékom? Fel vagyok készítve? Vannak gyümölcseim? 6. A növekedés útja Róma 12,1-2 A

Részletesebben

EDK -k az EDM -ért. Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért. www.ujremeny.hu

EDK -k az EDM -ért. Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért. www.ujremeny.hu EDK -k az EDM -ért Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért LÁTÁS Egyetemekre, Főiskolákra járó diákok evangéliummal való elérése, keresztyén diáktársaik által. Keresztyén diákok aktivizálása,

Részletesebben

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk A Biblia világosan tanítja:a keresztény ember nem önmagában elszigetelt lélek, akinek magányosan kell élnie vallásos életét. A Biblia világosan tanítja:

Részletesebben

Pozitív intézményi légkör

Pozitív intézményi légkör Pozitív intézményi légkör Mitől más a keresztyén iskola? Írjon le három dolgot, amely ön szerint megkülönbözteti a keresztyén iskolákat más iskoláktól! Ossza meg gondolatait az ön mellett ülővel. A keresztyén

Részletesebben

A helyreállítás lelki ajándékai. Ahogy Isten helyreállítja a rendet közöttünk

A helyreállítás lelki ajándékai. Ahogy Isten helyreállítja a rendet közöttünk A helyreállítás lelki ajándékai Ahogy Isten helyreállítja a rendet közöttünk 0. Áttekintés Vezetés és szervezés ; Lelkek megkülönböztetése Démonok kiűzése Gyógyítás Hit 1. A vezetés / szervezés ajándéka

Részletesebben

3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS

3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS 3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS KÖSZÖNTÉS MISSZIÓI PARANCS KERESZTELÉSI IGE, IGEHIRDETÉS APOSTOLI HITVALLÁS KERESZTELÉSI KÉRDÉSEK KERESZTELÉS (MIATYÁNK) KÖSZÖNTÉS A GYÜLEKEZETBEN 31 KÖSZÖNTÉS Felnőtt

Részletesebben

istvan@katoistvan.hu +36 (20) 5192822 petya1962 A skype konferenciák ezen túl

istvan@katoistvan.hu +36 (20) 5192822 petya1962 A skype konferenciák ezen túl A Felkent helyett járunk tehát követségben, mintha Isten kérlelne titeket rajtunk keresztül, a Felkent helyett kérlelünk titeket: Béküljetek ki Istennel! 2Kor 5:19-20 BÉKÉLTETŐ HÍRLEVÉL 2012.november 4

Részletesebben

Bibliai szemléletű szervezetfejlesztés

Bibliai szemléletű szervezetfejlesztés Református Pedagógiai Intézet Bibliai szemléletű szervezetfejlesztés dr. Szalai Zsolt 2018. április 13. 1 Tartalom Látás és küldetés meghatározásának fontosság A minket körülvevő valóság megértése Képességeink

Részletesebben

MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL?

MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL? MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL? ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes (Róm

Részletesebben

Egy gazdagon megáldott lélek-aratás egy iszlám országban

Egy gazdagon megáldott lélek-aratás egy iszlám országban 1972 2010 Egy gazdagon megáldott lélek-aratás egy iszlám országban Isten országának ez az Evangéliuma pedig hirdettetik majd az egész földkerekségén, tanúbizonyságul minden népeknek; és akkor jön el a

Részletesebben

De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!

De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el! Gyermekmisszió Gyermek Evangélizációs Közösség 2017 nyár/ősz Kedves Testvéreink az Úrban! De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak

Részletesebben

megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett

megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett Félreértett rtett tanítások? Ugyanazon alapról eltérő tanítások? Fordítások A Biblia eredeti nyelve nem a magyar Összehasonlító fordítások,

Részletesebben

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. július 06. Igeliturgia Igeliturgia és Eukarisztia liturgiája, két része ugyan

Részletesebben

22. Bibliai történetek Újszövetség Jézus önmagáról (Jn 6,35. 51; 8,12; 10,7-15; 11,25; 14,6; 15,1-2)

22. Bibliai történetek Újszövetség Jézus önmagáról (Jn 6,35. 51; 8,12; 10,7-15; 11,25; 14,6; 15,1-2) 7. évfolyam 1. Önismeret a Biblia fényében 2. A Szentírásban Isten szava (2Tim 3,16) 3. Megtérés és hit 4. Emberi kapcsolatok a Biblia fényében 5. Hitvallók a történelemben (gályarabok, hitvalló őseink)

Részletesebben

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERETETE Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Előszó: A posztmodern gyülekezetek 11 A posztmodern világ 12

Tartalomjegyzék. Előszó: A posztmodern gyülekezetek 11 A posztmodern világ 12 Tartalomjegyzék Előszó: A posztmodern gyülekezetek 11 A posztmodern világ 12 1. Az alapok: Hogyan látja Isten a gyülekezetet? 17 A tanuló gyülekezet 19 A gondoskodó gyülekezet 22 Az istentiszteletre összegyűlt

Részletesebben

A PRESBITEREK LEHETŐSÉGEI ÉS FELADATAI A GYÜLEKEZETI LÁTOGATÓ SZOLGÁLATBAN

A PRESBITEREK LEHETŐSÉGEI ÉS FELADATAI A GYÜLEKEZETI LÁTOGATÓ SZOLGÁLATBAN mert nem azt keresem, ami a tietek, hanem titeket magatokat kereslek (2 Kor 12,14) A PRESBITEREK LEHETŐSÉGEI ÉS FELADATAI A GYÜLEKEZETI LÁTOGATÓ SZOLGÁLATBAN DÉL- TISZÁNTÚLI REGIONÁLIS DIAKÓNIAI KONFERENCIA

Részletesebben

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért Bevezetés Imádság az idei karácsony teljességéért Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.... Mi pedig

Részletesebben

HETÉNYEGYHÁZI REFORMÁTUS GYÜLEKEZET STRATÉGIÁJA

HETÉNYEGYHÁZI REFORMÁTUS GYÜLEKEZET STRATÉGIÁJA HETÉNYEGYHÁZI REFORMÁTUS GYÜLEKEZET STRATÉGIÁJA KÉSZÜLT 2014 NYARÁN JÖVŐKÉP: Azt ismertük fel, hogy Isten olyan krisztusközpontú gyülekezetet akar látni Hetényegyházán, amely felismeri és cselekszi az

Részletesebben

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA 1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt

Részletesebben

A kijelentési ajándékok. Ahogy Isten velünk, emberekkel kommunikál

A kijelentési ajándékok. Ahogy Isten velünk, emberekkel kommunikál A kijelentési ajándékok Ahogy Isten velünk, emberekkel kommunikál 0. Áttekintés Bölcsesség beszéde Ismeret kijelentése Figyelmeztetés Isteni kijelentések 1.1. Mit mond az Írás? Igehelyek: 1 Kor. 12,8:

Részletesebben

TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros. 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília

TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros. 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília Újpest-Belsőváros 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja Juhász Emília TANÉVZÁRÓ Alapige (textus): Ef 6,1-4; 6,10 Olvasandó (lectio): Péld 3,1-18 Heidelbergi Káté*: XXI. ÚRNAP (*Olvasható a szolgálat végén)

Részletesebben

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Amikor úgy döntöttél, hogy behívod Jézust az életedbe, lehet, hogy felmerült benned a kérdés: Vajon Isten hallotta egyáltalán, amit mondtam?

Részletesebben

Keresztény értékeink

Keresztény értékeink Keresztény értékeink NEW START 1. Táplálkozás 2. Testmozgás 3. Víz 4. Napsugár 5. Önuralom 6. Levegő 7. Pihenés 8. Lelki egyensúly Miért nehéz egészségesen élni? A keresztény öröm Örüljetek az Úrban mindenkor;

Részletesebben

Keresztény értékeink

Keresztény értékeink Keresztény értékeink Egyedül Jézus által Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam (Jn 14:6) Koinonia - Ez az első előfordulása. - Koinos azt jelenti, közös,

Részletesebben

Bizonyára, ha még embereknek igyekeznék tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék!

Bizonyára, ha még embereknek igyekeznék tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék! 2014. december 31. Mandabokor Óévi Istentisztelet 1 Kérve kérlek az Isten és a Krisztus Jézus színe előtt, aki ítélni fog élőket és holtakat; az ő eljövetelére és országára kérlek: 2 hirdesd az igét, állj

Részletesebben

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET 2018. november KATOLIKUS egyházközségeink F GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG miserendünk: Novembertől a téli miserend lép életbe. Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap

Részletesebben

Tanítás a gyülekezetről

Tanítás a gyülekezetről Tanítás a gyülekezetről ADUNARE Tanítás a gyülekezetről. A keresztény élet egyik legfontosabb leckéje a gyülekezetről való tanulás. Isten mindíg az Ő gyülekezetét használja arra hogy a földön véghezvigye

Részletesebben

A püspöki kar körlevelet tett közzé a hit évének kezdete alkalmából, amelyet október 14-én, vasárnap minden templomban felolvastak.

A püspöki kar körlevelet tett közzé a hit évének kezdete alkalmából, amelyet október 14-én, vasárnap minden templomban felolvastak. Magyar honlap a Hit éve eseményeivel A püspöki kar körlevele a hit évének megnyitójára A püspöki kar körlevelet tett közzé a hit évének kezdete alkalmából, amelyet október 14-én, vasárnap minden templomban

Részletesebben

Vezetés, jellem, hatalom

Vezetés, jellem, hatalom CENTRÁL KÁVÉZÓ - Imareggeli, 2014.07.05. Vezetés, jellem, hatalom Heizer Tamás ht.bcsop@gmail.com www.barnabascsoport.hu Kérdések Releváns-e nem egyházi kontextusban, amit a Biblia tanít a vezetésről?

Részletesebben

Bibliaolvasó vezérfonal a évre

Bibliaolvasó vezérfonal a évre Bibliaolvasó vezérfonal a 2019. évre Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk Őáltala. (1Jn 4,9) KÖZÖS IMÁDSÁGAINK TÉMÁI AZ EGYES NAPOKRA

Részletesebben

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA 33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA Liturgikus szín: az egyházi esztendő szerint vagy piros Gyülekezeti felügyelő, presbiter, gyülekezeti munkatárs, gondnok, pénztáros, jegyző, kántor és egyházfi iktatása

Részletesebben

Hitvallás és hivatás - protestáns hivatásetika a köznevelésben. A pedagógusokkal szembeni etikai elvárások a református köznevelésben

Hitvallás és hivatás - protestáns hivatásetika a köznevelésben. A pedagógusokkal szembeni etikai elvárások a református köznevelésben Hitvallás és hivatás - protestáns hivatásetika a köznevelésben A pedagógusokkal szembeni etikai elvárások a református köznevelésben A református szemléletű pedagógia Bibliai megalapozottságú Az isteni

Részletesebben

lehetek. Hogy ebben az ellentmondásos világban Ti vállaltátok a családi életetekkel azt a tanúságtételt, ami mások számára is eligazítást ad.

lehetek. Hogy ebben az ellentmondásos világban Ti vállaltátok a családi életetekkel azt a tanúságtételt, ami mások számára is eligazítást ad. Kedves Testvéreim! A Húsvét ünneplésében hangsúlyt kap az a gondolat, hogy az Egyház évről évre új nemzedékkel gazdagodik. Elsősorban a keresztségre vonatkoztatjuk ezt a megállapítást, ezt a bátorítást,

Részletesebben

Elmélkedések János leveleiről

Elmélkedések János leveleiről Elmélkedések János leveleiről Tóth-Simon Károly A tőle kapott kenet maradjon meg bennetek, és akkor nincs szükségetek rá, hogy bárki is tanítson benneteket mindenre, s ez igaz, nem hazugság. Aszerint,

Részletesebben

A Krisztus-dicséret felépítése

A Krisztus-dicséret felépítése A Krisztus-dicséret felépítése KEZDÕÉNEK HITVALLÁS (CREDO) KEZDÉSHEZ AZ EMBERRÉ LETT ISTEN A SZENVEDÕ ÚR A FELTÁMADOTT ÚR A FELEMELTETETT ÚR EGYHÁZÁNAK URA AZ ANGYALOK URA SZÛZ MÁRIA FIA TANÚINAK URA MIATYÁNK

Részletesebben

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 Nagyböjt Pontosan így (XVI. Bene Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 február 22. Hamvaz ószerda Joel 2,12-18; 2Kor 5,20-6,2; Mt 6,1-6.16-18 A legveszedelmesebb kísértés Részt veszek az első nagy február

Részletesebben

Üdvözlünk Isten családjában!

Üdvözlünk Isten családjában! Üdvözlünk Isten családjában! Amikor Jézust elfogadod Megváltódnak, Isten családjának tagja leszel. Isten azt akarja, hogy ha az Ő gyermeke lettél, növekedj az Ő megismerésében, és válj minél inkább Jézushoz

Részletesebben

GYÜLEKEZETI LAPJA, 3. ÉVFOLYAM, KÜLÖNSZÁM

GYÜLEKEZETI LAPJA, 3. ÉVFOLYAM, KÜLÖNSZÁM 2013 kulonszam tavasz.qxd 2013.02.26. 22:27 Page 1 CSÖMÖR-NAGYTARCSAI REFORMÁTUS MISSZIÓI EGYHÁZKÖZSÉG GYÜLEKEZETI LAPJA, 3. ÉVFOLYAM, KÜLÖNSZÁM 2013. KÜLÖNSZÁM SZERESSÉTEK EGYMÁST! Ahogyan engem szeretett

Részletesebben

HÁLAADÁSRA jött össze a SZERETETLÁNG IMACSOPORT

HÁLAADÁSRA jött össze a SZERETETLÁNG IMACSOPORT HÁLAADÁSRA jött össze a SZERETETLÁNG IMACSOPORT a Szent Imre Templomban 2011. június 23.-án Ákos atyának, plébánosunknak köszöntük meg Imacsoportunknak nyújtott szerető támogatását. Kedves Ákos Atya! Szeretetláng

Részletesebben

A KERESZTSÉG SÁKRAMENTUMA

A KERESZTSÉG SÁKRAMENTUMA A KERESZTSÉG SÁKRAMENTUMA A) GYERMEKKERESZTSÉG ÉNEK Jöjjetek, kérjük Isten áldott Szentlelkét, hogy ébressze fel szívünkben a felelõsséget a tanítvánnyá tétel szolgálata és e gyermek iránt. * Énekmondással

Részletesebben

1. osztály. A tanév során tanult énekek közül 5 ifjúsági és 5 református énekeskönyvi ének ismerete.

1. osztály. A tanév során tanult énekek közül 5 ifjúsági és 5 református énekeskönyvi ének ismerete. 1. osztály Külső jegyek alapján a református templom sajátosságainak felismerése. A bibliai teremtéstörténetének korosztályi szintű ismerete. Noé és a vízözön történetének ismerete. Az elveszett bárány

Részletesebben

TARTALOM. Előszó a magyar kiadáshoz 5

TARTALOM. Előszó a magyar kiadáshoz 5 TARTALOM Előszó a magyar kiadáshoz 5 Í.MÁTÉ EVANGÉLISTA-KI IS VOLT Ő? 13 1.1 A meghaladott életrajzi portré 13 1.2Az evangélium az evangélista nélkül 16 1.3 A teológiai portré 19 1.4Előzetes módszertani

Részletesebben

2015. március 1. Varga László Ottó

2015. március 1. Varga László Ottó 2015. március 1. Varga László Ottó 2Kor 4:6 Isten ugyanis, aki ezt mondta: "Sötétségből világosság ragyogjon fel", ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete

Részletesebben

TAKI! (Találd ki!) 2014. 10. 05. ÉVKÖZI 27. VASÁRNAP 2014.09.21. ÉVKÖZI 25. VASÁRNAP

TAKI! (Találd ki!) 2014. 10. 05. ÉVKÖZI 27. VASÁRNAP 2014.09.21. ÉVKÖZI 25. VASÁRNAP TAKI! (Találd ki!) 2014.09.21. ÉVKÖZI 25. VASÁRNAP Keresd meg a megadott szavakat a táblázatban és húzd ki: ÁCSORGÓ, MUNKÁS, DÉNÁR, SZŐLŐ, PIAC, INTÉZŐ, BÉR, GAZDA, UTOLSÓ, ELSŐ, BARÁTOM, ROSSZ, SZEM A

Részletesebben

hit17.qxd :44 Page 1 A Hetednapi Adventista Egyház hitelvi füzetei 17. hitelv

hit17.qxd :44 Page 1 A Hetednapi Adventista Egyház hitelvi füzetei 17. hitelv hit17.qxd 2007.11.06. 21:44 Page 1 A Hetednapi Adventista Egyház hitelvi füzetei 17. hitelv Lelki ajándékok és szolgálatok És ő»adott«némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul,

Részletesebben

JÚLIUS 1. hétfı. Téma: HŐSÉG

JÚLIUS 1. hétfı. Téma: HŐSÉG JÚLIUS 1. hétfı Téma: HŐSÉG SZENTLECKE Szt. Pál apostolnak a galatákhoz írt levelébıl (Gal 5,22 6,2) Testvéreim! A Lélek gyümölcsei pedig: a szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hőség,

Részletesebben

Megszentelte a 7. napot: Mit jelent ez? Mire mondjuk azt, hogy szent?

Megszentelte a 7. napot: Mit jelent ez? Mire mondjuk azt, hogy szent? Suhai György 1. oldal 2000.11.24. Gen. 2:1-3. A szombatnap elrendelése Fő kérdés: Mire adta nekünk Isten a nyugodalom napját? Hogyan élhetünk vele helyesen? Az itt leírtak tulajdonképpen egy, a nyugodalom

Részletesebben

Miért hiszünk? Hitvédelmi sorozat 2/b rész. Az Igazság valós természete

Miért hiszünk? Hitvédelmi sorozat 2/b rész. Az Igazság valós természete Miért hiszünk? Hitvédelmi sorozat 2/b rész Az Igazság valós természete VALÓSÁG A valóság az, ami VAN. Csak egy valóság létezik! Nem függ a mi elképzeléseinktől A valóság az objektív, tényszerű létezés

Részletesebben

24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz

24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz 24. ÁLDÁSOK az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz 1. Az Úr a te kősziklád, várad és megmentőd, benne lelj oltalmat. Az Úr áldjon meg téged, hogy áldás légy sokak üdvösségére. Zsolt

Részletesebben

A tanítványság és az ima

A tanítványság és az ima január 11 17. A tanítványság és az ima SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 9:2-19; Máté 14:22-23; 26:36; János 17:6-26; Zsidók 2:17; 1Péter 4:7 De nemcsak őérettök könyörgök, hanem azokért is,

Részletesebben

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT:

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A SZENT IMÁDSÁG (A MIATYÁNK) ÁTADÁSA A KATEKUMENEKNEK 1 2 AZ IGE LITURGIÁJA Katekumen olvassa: Olvasmány Szent Pál apostolnak a Galatákhoz írt leveléből 4A

Részletesebben

A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS

A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS Konfirmáció A konfirmációi vizsga felépítése BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS 644 33. Konfirmációi vizsga A konfirmációi vizsga alábbi rendje általános útmutatásul szolgál. A vizsga a

Részletesebben

A tanévzáró istentisztelet felépítése

A tanévzáró istentisztelet felépítése A tanévzáró istentisztelet felépítése HÁLAADÓ ÉNEK BEVEZETÉS BEVEZETÕ ZSOLTÁR (INTROITUS) A NAP IMÁDSÁGA (KOLLEKTA) IGEOLVASÁS IGEHIRDETÉS TE DEUM-ÉNEK ÁLTALÁNOS KÖNYÖRGÕ IMÁDSÁG, KYRIE, MIATYÁNK ÁLDÁS

Részletesebben

Iskola:Vörösmart Osztály:IV. Hittanár:Sipos-Tűr Klára Dátum: 2015. Kognitív (Tudás, megértés): /ismereti szint/ érdeklődés felkeltése: A

Iskola:Vörösmart Osztály:IV. Hittanár:Sipos-Tűr Klára Dátum: 2015. Kognitív (Tudás, megértés): /ismereti szint/ érdeklődés felkeltése: A Iskola:Vörösmart Osztály:IV. Hittanár:Sipos-Tűr Klára Dátum: 2015. Téma:A hit útján Tanítási egység / a tanóra anyaga:az egyházi év Kulcsfogalmak:Katolikus ünnepek, ünnepkörök, egyházi év, Az óra fő céljai:

Részletesebben

NEM MINDENKI. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp.

NEM MINDENKI. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp. NEM MINDENKI Lekció: Mt 7,21 23 Alapige: Mt 7,21 Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az,

Részletesebben

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa

Részletesebben

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE 6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE gyülekezeti (vasárnap délelőtti) istentiszteleten felépítés BEVEZETÉS (BEJELENTÉS, IMÁDSÁG) RÖVID IGEHIRDETÉS HÁZASTÁRSAK MEGÁLDÁSA 67 A házasság megáldásának emlékünnepe

Részletesebben

2013. tél. XVII. évfolyam 4. szám. Áldott karácsonyt kívánunk kedves olvasóinknak!

2013. tél. XVII. évfolyam 4. szám. Áldott karácsonyt kívánunk kedves olvasóinknak! 2013. tél XVII. évfolyam 4. szám Áldott karácsonyt kívánunk kedves olvasóinknak! Gondolatok egy kiállítás képrészlete alapján 2013 Ádventjén Megfürödve lelkileg Olescher Tamás Hiszek egy Megjelent nek,

Részletesebben

A szolgálat lelki ajándékai

A szolgálat lelki ajándékai A szolgálat lelki ajándékai 0. Áttekintés Szolgálat Segítés Adakozás Könyörületesség Zene Vendégszeretet 1.1 Mit mond az Írás? Igehely: Róma 12,7; 1 Péter 4,11. Szolgálat = diakonia az Újszövetségben a

Részletesebben

ELSŐÁLDOZÁSI FELKÉSZÍTŐ 4. JÉZUS, AZ ÉLET KENYERE

ELSŐÁLDOZÁSI FELKÉSZÍTŐ 4. JÉZUS, AZ ÉLET KENYERE ELSŐÁLDOZÁSI FELKÉSZÍTŐ 4. JÉZUS, AZ ÉLET KENYERE 1. feladat Olvassátok el a lábmosásról és az utolsó vacsoráról szóló részletet az Evangéliumból A lábmosás 1 Közel volt már húsvét ünnepe. Jézus tudta,

Részletesebben

megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett Könnyelműen vagy felelősségteljesen a hétköznapokban?

megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett Könnyelműen vagy felelősségteljesen a hétköznapokban? megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett Könnyelműen vagy felelősségteljesen a hétköznapokban? Életidőnk Nagy, meghatározó döntéseink emlékszünk-e rájuk? Nagy, meghatározó

Részletesebben

Bérmálási vizsgakérdések

Bérmálási vizsgakérdések 1 Bérmálási vizsgakérdések 1. Miért bérmálkozol? Hogy a Szentlélek ajándékát elnyerjem. 2. Mire képesít a Szentlélek a bérmálkozásban? Hogy felnőtt keresztény legyek, vagyis saját akaratomból Jézus tanítványa

Részletesebben

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN 1 IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű és minden

Részletesebben

Jellege: 8 osztályos általános iskola. órakeret órakeret 5. 2 72 64 8 6. 2 72 64 8 7. 2 72 65 7 8. 2 72 58 14

Jellege: 8 osztályos általános iskola. órakeret órakeret 5. 2 72 64 8 6. 2 72 64 8 7. 2 72 65 7 8. 2 72 58 14 A hit- és erkölcstan tantárgy helyi tanterve (5-8. évfolyam) Tánc és dráma kapcsolópontokkal KÓD: ÁLT04. Intézmény neve, székhely-település vagy fejléc Általános Iskola Jellege: 8 osztályos általános iskola

Részletesebben

Életfa. // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // A régi székely himnusz

Életfa. // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // A régi székely himnusz Életfa // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // Magyar Vonat Csíksomlyón A régi székely himnusz Hej, én édes jó Istenem, Oltalmazóm, segedelmem, Vándorlásban reménységem, Ínségemben légy

Részletesebben

2016-os évi ökumenikus imahét

2016-os évi ökumenikus imahét 2016-os évi ökumenikus imahét Arra hívattunk, hogy az Úr nagy tetteit hirdessük! 1Pt 2,9 1 Péter 2:9-10 Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe,

Részletesebben

Mit keresitek az élőt a holtak között

Mit keresitek az élőt a holtak között Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni

Részletesebben

Hogyan vagyok másokkal?

Hogyan vagyok másokkal? Mentorálás témái II.B: Hogyan vagyok másokkal? Kommunikáció Kapcsolatok Konfliktuskezelés Igények felmérése és kielégítése Dömös, 2011. december 2-4. 2011.12.12. Mentorálás tanfolyam Dömös 1 2011.12.12.

Részletesebben

2 A hívők egysége a tanításban

2 A hívők egysége a tanításban Minden keresztény egysége Én azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, nekik adtam, hogy egyek legyenek, ahogyan mi egyek vagyunk: én őbennük és te énbennem, hogy tökéletesen eggyé legyenek, hogy felismerje

Részletesebben

32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS

32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS 32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS ELŐJÁTÉK, GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS INTROITUS KRISZTUS IMÁDÁSA (KYRIE) DICSŐÍTÉS (GLORIA IN EXCELSIS) BEJELENTÉS LEKCIÓ IGEHIRDETÉS GYÜLEKEZETI

Részletesebben

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ 2 SZENT BERNÁT

Részletesebben

AZ ÚR SZABADÍTÁSA. Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből.

AZ ÚR SZABADÍTÁSA. Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből. Pasarét, 2013. november 10. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza AZ ÚR SZABADÍTÁSA Lekció: Zsoltár 107,1-16 Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította

Részletesebben

Nagy öröm. Textus: És lőn nagy öröm abban a városban. (ApCsel 8,8).

Nagy öröm. Textus: És lőn nagy öröm abban a városban. (ApCsel 8,8). Nagy öröm Lectio: ApCsel 8,1-25. Textus: És lőn nagy öröm abban a városban. (ApCsel 8,8). Fülöp Samáriában hirdette a Messiást. Jézusról tett bizonyságot, a Szabadítóról. Az ember mindig kapcsolatban kellene,

Részletesebben

Dr. Szabó Károly Békéscsaba április 22.

Dr. Szabó Károly Békéscsaba április 22. Dr. Szabó Károly Békéscsaba 2017. április 22.. Presbiteri tisztség bibliai elvárásai A közöttetek levő presbitereket kérem én, a presbitertárs és Krisztus szenvedéseinek tanúja, valamint eljövendő dicsőségének

Részletesebben

Tel.: +36 (20) 5192822. Gyülekezet http://komarombaptista.hu 2011. január 27. Ismerősek a fenti kifejezések?

Tel.: +36 (20) 5192822. Gyülekezet http://komarombaptista.hu 2011. január 27. Ismerősek a fenti kifejezések? A Biblia üzenete Mindennek rendelt ideje van és ideje van az ég alatt minden akaratnak. Prédikátor könyve 3:1 Terveink szerint Üzleti terv, hiteltörlesztési terv, munkaterv, fejlődési terv. Ismerősek a

Részletesebben

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése 13. Bûnbánati imádságok Advent 1. vasárnapja Istenem! Méltatlan vagyok kegyelmedre, mert sokszor és sokféleképpen vétkeztem. De légy

Részletesebben

A presbiterek szerepe a gyülekezetépítésben 2011. január 16.

A presbiterek szerepe a gyülekezetépítésben 2011. január 16. 2011. január 16. 1. Építsük a gyülekezetet! Az előadás címe azt sugallja, hogy a gyülekezetet építeni kell, mert akkor fog épülni. Magától tehát nem épül. Ugyanakkor azt olvassuk a Zsoltárok könyvében,

Részletesebben

Mi a gyülekezet? Ron McKenzie

Mi a gyülekezet? Ron McKenzie Mi a gyülekezet? Ron McKenzie IGEN NEM Egy épület hasznos, ha hideg van vagy esik az esı, de az épület nem a gyülekezet. Egy gyülekezet egymással közösségben lévı emberek csoportja, kapcsolatok hálózata

Részletesebben

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN 1 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 02. Juhász Emília Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN Olvasandó (lectio): 2 Móz 13,1-10 Alapige (textus): 2 Móz 13,8-9 És mondd el fiaidnak azon a napon: Amiatt történik

Részletesebben

A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi

A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi együtt vagyunk 126 A tisztelet csak Istené 48 A végtelenhez

Részletesebben

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT Lekció: Márk 10. Alapige: Márk 10,45 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak,

Részletesebben

Tartalom. 1. Miről ismerhetjük fel az atyákat? Különböző atyák felismerése és elfogadása életünk szakaszaiban Az atyák tíz típusa...

Tartalom. 1. Miről ismerhetjük fel az atyákat? Különböző atyák felismerése és elfogadása életünk szakaszaiban Az atyák tíz típusa... Tartalom 1. Miről ismerhetjük fel az atyákat?............................5 2. Különböző atyák felismerése és elfogadása életünk szakaszaiban.......................................9 3. Az atyák tíz típusa........................................15

Részletesebben

IMÁDKOZZ ÉSZAK- KOREÁÉRT!

IMÁDKOZZ ÉSZAK- KOREÁÉRT! IMÁDKOZZ ÉSZAK- KOREÁÉRT! Imádság El tudod olvasni ezt a szót? (Mutassuk fel a koreai szó képét, és hallgassunk meg néhány választ!) Ez egy koreai szó. Jelentése: imádság. Így kell kiejteni: ki-do. Mondjuk

Részletesebben

Bibliaismereti alapok

Bibliaismereti alapok Bibliaismereti alapok Bibliaismereti alapok 1. Isten 2. Jézus Krisztus 3. Szent Szellem Szentháromság 4. A Biblia 5. Az Ember 6. Bűn megváltás 7. Újjászületés, megszentelődés 8. Betöltekezés Szent Szellemmel

Részletesebben

ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7

ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7 Tartalom ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7 5 A RÓMAIAKNAK ÍRT LEVÉL 11 Bevezetés 14 A levél szövege 14 Címzés és köszöntés (1,1-7) 16 Hálaadás és a téma megjelölése (1,8-17) 1. TANÍTÓ RÉSZ (1,18-11,36)

Részletesebben

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette

Részletesebben

EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA

EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA A szentmisében a kenyér és a bor Jézus Testévé és Vérévé válik. Lehetséges ez? Nézzük meg először Jézus szavait. János evangéliumának hatodik fejezetében hosszan beszélget

Részletesebben

Vezess úgy, mint Jézus! Dr. Gary L. Johnson

Vezess úgy, mint Jézus! Dr. Gary L. Johnson Vezess úgy, mint Jézus! Dr. Gary L. Johnson A vezetőfejlesztés jézusi módszere 2 Timóteus 2:2 1) Válassz jól Lukács 6:12-16 1 Timóteus 5:22 Elhívás Jellem Képességek 2) Fektess be időt 12 Egy A három Egy

Részletesebben

Viszonyulások. Bibliaolvasás: Gal 2,15-21 Alapige: Gal 2,19-20

Viszonyulások. Bibliaolvasás: Gal 2,15-21 Alapige: Gal 2,19-20 Viszonyulások Bibliaolvasás: Gal 2,15-21 Alapige: Gal 2,19-20 Alapigénk Pál apostolnak a galatákhoz intézet levelének a központi üzenetét foglalja magába, de nemcsak ennek a levélnek, hanem az egész újszövetségnek,

Részletesebben

JELLEMZŐ GONDOLKODÁS MÓDOK

JELLEMZŐ GONDOLKODÁS MÓDOK JELLEMZŐ GONDOLKODÁS MÓDOK szegénység evangéliuma bővölködés teológiája sáfárság a nekünk adott javak gonoszok jár nekem felelősséget jelent azért dolgozom szükségek betöltése meggazdagodjak szolgáljam

Részletesebben

Lelki életünk a mindennapokban

Lelki életünk a mindennapokban Mert nem a csüggedés lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét." (2Timóteus 1:7) Lelki életünk a mindennapokban Hadd vigyem a hitet, hogy szétoszlassam a sötétséget, s

Részletesebben

Tanuljunk imádkozni ADUNARE

Tanuljunk imádkozni ADUNARE Tanuljunk imádkozni ADUNARE Tanuljunk imádkozni. Imádkozni tanulni olyasvalami ami örömet hoz az életünkbe és Istennek is tetsző. Az egyik legfontosabb lecke amelyet megtanulhatunk az az hogy hogyan imádkozzunk,

Részletesebben

Arcodat keresem, Uram!

Arcodat keresem, Uram! Arcodat keresem, Uram! Imádságok az Eukarisztia elõtt Pan non hal ma, 2011. AZ EUKARISZTIA ELÕTT SZENTSÉGIMÁDÁSI ÓRA IMÁDÁS Az Úr Jézus köztünk van az Élet Kenyerében. Hálaadó lélekkel imádjuk ôt, a mi

Részletesebben

Egyházi jövőkép milyen egyházat akarunk? ORSZÁGOS ESPERES - GONDNOKI ÉRTEKEZLET Budapest

Egyházi jövőkép milyen egyházat akarunk? ORSZÁGOS ESPERES - GONDNOKI ÉRTEKEZLET Budapest Egyházi jövőkép milyen egyházat akarunk? ORSZÁGOS ESPERES - GONDNOKI ÉRTEKEZLET 2012.04.25. Budapest Az egyházi jövőkép megfogalmazásának létjogosultsága az, hogy: - Isten népe számára mindenkori jövőjéről

Részletesebben

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 3. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Visszaküldési határidő: Elérhető pontszám: 67p. 2014. november 17. Kedves

Részletesebben

Az Úr közel! 2013. január. Kedves Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Új év

Az Úr közel! 2013. január. Kedves Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Új év Az Úr közel! A M A G Y A R O R S Z Á G I E G Y H Á Z A K Ö K U M E N I K U S T A N Á C S A M I S S Z I Ó I É S E V A N G E L I Z Á C I Ó S B I Z O T T S Á G Á N A K H Í R L E V E L E 2013. január Kedves

Részletesebben

Megtanulni megbocsátani

Megtanulni megbocsátani Megtanulni megbocsátani ADUNARE Megtanulni megbocsátani. Megtanulni megbocsátani az egyik legfontosabb lecke a keresztény életünkben. A megbocsátásról tanulhatunk az egész Biblián keresztül. Amikor megbocsátunk

Részletesebben

JEGYZET MISSZIÓ. Teológiai szempontból ellenőrizte: Endreffy Géza ev. lelkész. Presbiterképzés. Révfülöp. Készítette: Garádi Péter

JEGYZET MISSZIÓ. Teológiai szempontból ellenőrizte: Endreffy Géza ev. lelkész. Presbiterképzés. Révfülöp. Készítette: Garádi Péter JEGYZET MISSZIÓ Teológiai szempontból ellenőrizte: Endreffy Géza ev. lelkész Presbiterképzés Révfülöp 2011 Készítette: Garádi Péter 1. Bevezetés A misszió a világegyetem legjobb hírének, üzenetének, az

Részletesebben

AVAS-DÉLI REFORMÁTUS HÍRLEVÉL

AVAS-DÉLI REFORMÁTUS HÍRLEVÉL AVAS-DÉLI REFORMÁTUS HÍRLEVÉL Az Avas-Déli Református Gyülekezet kiadványa 2015. Május "Az utolsó napokban, így szól az Isten, kitöltök Lelkemből minden halandóra. ApCsel 2, 17. ÁLDOTT PÜNKÖSDI ÜNNEPEKET

Részletesebben