I. MIT TANULTUNK AZ ELŐZŐ ÉVEKBEN? 1. A kommunikáció és a tömegkommunikáció
|
|
- Alíz Bakos
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 I. MIT TANULTUNK AZ ELŐZŐ ÉVEKBEN? 1. A kommunikáció és a tömegkommunikáció 1. Olvasd el az alábbi cikk részletét, és válaszolj a kérdésekre! Elkészült a globális digitális helyzetkép részlet A Nielsen felméréséből kiderül: hazánkban is zajlik a digitális forradalom, de a világátlagnál kevésbé gyorsan. Míg a hatvan vizsgált országban a megkérdezettek átlag 69 százaléka gondolja, hogy a személyes kapcsolatokat egyre inkább az elektronikus eszközök váltják fel, addig Magyarországon ez az arány 51 százalék. Többek között ezt állapítja meg a Nielsen most megjelent tanulmánya, amelynek Harc a nézőkért világunkban, ahol a tévé mindenütt elérhető a címe. [ ] Vélemény Magyarország 60 ország átlaga A videoprogramok életem fontos részét jelentik A személyes kapcsolatokat egyre inkább elektronikus eszközök helyettesítik Élvezem azt a szabadságot, hogy kapcsolatba kerülhetek valakivel bárhol, bármikor Szívesebben nézek videoprogramokat akkor, amikor azokat a megadott időpontban sugározzák Szívesebben nézek videoprogramokat akkor, ha kapcsolódnak a közösségi médiához Minél nagyobb a képernyő, annál jobb Forrás: Nielsen fogyasztói információkat és ismereteket szolgáltató vállalat Fontos kutatási eredmény, hogy a személyes találkozásokat, összejöveteleket felváltják a közösségi médián folytatott valós idejű beszélgetések, és a résztvevők ott cserélik ki véleményeiket kedvelt tévéműsoraikról. Társasági esemény lett a közös tévénézés, ami már kilépett a nappali vagy hálószoba falai közül. A vizsgált országok válaszadóinak nagyobb része, 53 százaléka bizonyos tévéműsorokat azért néz meg, hogy utána tudjon róla csetelni a neten. Továbbá 49 százalék szívesebben megnéz videoprogramokat akkor, ha azok valamilyen módon kapcsolódnak a közösségi médiához. A második, harmadik és néha a negyedik képernyő egyrészt megnöveli a nézők választási lehetőségeit, másrészt pedig a tartalomszolgáltatóknak, valamint hirdetőknek további alkalmakat nyújt arra, hogy elérjenek nézőket, és kapcsolatba kerüljenek velük. [ ] (Médiainfó :34) 4 8_NY_MF_2017_atdolg.indb :22
2 a) Mi a Nielsen? b) A cikk szerint hány országban végzett felmérést a Nielsen? c) Nevezz meg egy olyan országot, ahol végeztek felmérést! d) A cikk mely állításait támasztják alá a táblázat adatai? Jelöld ezeket aláhúzással! e) A cikkben közölt felmérés szerint a közösségi média kiszorítja a tévénézést vagy sem? Válaszodat indokold is 2-3 mondattal! 2. Számolj be a felmérés eredményeivel összefüggésben saját médiafogyasztói szokásaidról 2-3 mondatban! 3. Mutasd be néhány mondatban a felsorolt fogalmak felhasználásával, mi jellemzi a személyes kommunikációt, és mi a tömegkommunikációt! kommunikációs folyamat feladó címzett csatorna üzenet zaj egyirányú kétirányú közvetlen közvetett 5
3 2. A helyesírás 1. Páros tollbamondás Diktáljatok egymásnak tíz-tíz nehéz helyesírású szót! A tollbamondó bátran használhatja A magyar helyesírás szabályai című kiadványt. 2. Helyesírási totó Jelöld a megfelelő számmal, milyen mássalhangzót kell írni a következő szavakban! 1 = rövid 2 = hosszú 1. be fentes (n) 2. be szülött (n) 3. me dörgés (ny) 4. me ország (ny) 5. me asszonytánc (ny) 6. vi hang (sz) 7. fe séges (n) Tipp 8. fe sík (n) 9. fe költ (n) 10. fe tartó (n) 11. felje való (b) 12. alpa aöltöny (k) 13. alpa atálca (k) esőkö eny (p) Tipp 3. Írj egy-egy mondatot azokkal a szavakkal, amelyekben hibát ejtettél! Ügyelj a helyesírásukra! 4. Pótold a hiányzó magánhangzót a szavakban! árb crúd kétárb cos metaf raelmélet t ristabakancs lámpab ra b jdosóének kürt skalács alum niumtartály 6
4 5. Írd a mondatokba a megadott igék megfelelő alakját! a) már békén, látod, hogy mennyire zavarja! (hagy) b), ez nekünk is sikerülni fog! (elhisz) c) Akkor, mit is kell összeszerelni! (lát) d) Még ma a levelet, hogy a héten megérkezzen! (felad) e) Ti mióta ezt a játékot? (játszik) f) Ne hagyjuk abba, még tovább! (játszik) g) Nem kaptam eddig semmit, már el újra az ímélt! (küld) h) arrébb a biciklidet, mert zavarja a járókelőket! (tol) 6. Helyesírási totó a) Mit tanultál a keltezésről? Válaszd ki a helyes megoldást! 1 2 helyes megoldás január január jan 6. jan án 6-án 4. 1-jén 1-én márciusában márciusában előtt 2000 előtt század század mártírjai 1849 mártírjai fordulópont az emberiség történelmében ra 26-ára dik 8-adik fordulópont az emberiség történelmében b) Fogalmazd meg a tanult szabályszerűségeket, készíts vázlatot a füzetedben! 7
5 7. a) Írd le helyesen a zárójeles példákat! (balassi bálint) (pilis) (egyesült királyság) (veszprém megye) (duna folyó) (velencei tó) (sárgarigó utca) (észak európa) TULAJDONNÉV b) Lásd el -i képzővel a tulajdonneveket, írd le őket a 2. oszlopba! Írd az oszlop feletti vonalra a szófajuk nevét! 8. a) A pár mindkét tagja írjon az alábbi képekhez egy-egy egyszerű mondatot a füzetébe a megadott szempontok szerint! (Ne változtass a megadott szavak alakján!) A) B) A kérdő mondatban szerepeljen a vagy kötőszó! C) D) Az óhajtó mondatban szerepeljen a sütkérezni és az enni szó! A kijelentő mondatban a fiatal és a tehetséges ellentétes mellérendelő szószerkezetként szerepeljen! A felszólító mondatban szerepeljen a kutyát és a macskát szó! b) Cseréljétek ki a füzeteiteket, ellenőrizzétek egymás munkáját! 8
6 3. A szövegalkotás 1. Olvasd el a következő szöveget, és válaszolj a kérdésekre! Furcsán üres volt a lakótelep. A korán kelők már elmentek, a nyolcra járók, mint Gergő szülei is, még nem indultak el. A különálló hatalmas házak körül szép volt a pázsit, túl szép is, senkinek se jutott eszébe, hogy rálépjen, pláne hogy futkosson vagy focizzon rajta. Hol lehet itt focizni? jutott eszébe Gergőnek, ahogy az egyenesre nyírt pázsitot nézte. Az egyik csapról hosszú gumicső lógott le, lustán nyúlt el, mint egy alvó kígyó. Gergő elrágta a kenyeret a szalámi után, s elindult ki a lakótelepről. A telep végén félig kész házak álltak, óriási fehér csontvázukon parányi emberek nyüzsögtek, hegesztő kék fénye villogott a magasban, mintha szentjánosbogarak röpködtek volna. Mész és friss betonfertőtlenítő szúrós illata terjengett a levegőben. Kíváncsian bámészkodott, majd megunta, és a nyaka is elfáradt, tovább ballagott egy-egy kavicsot vezetgetve, rugdosva a falak tövében. Az utolsó kavics is eltűnt egy gödörben, mikor egy betonváz mögül kikanyarodva meglátott egy földszintes utcát. Olyan váratlan volt a látvány, a tízemeletes betonváz mögött lapuló földszintes utca, hogy percekig ámulva nézte. Az utca közepén sárgállott a keramitkocka amellyel az út volt kirakva, mint az arany, ahogy a nap rásütött. Tiszta volt, mintha most seperték volna fel. Holott első pillantásra is nyilvánvaló volt, hogy nem lakik senki a kis utcában, mivel egy-két ablakból hiányzott az üveg, a többi pedig be volt csukva nyár elején. Azon kívül egy-egy utcára nyíló ajtó pedig tárva-nyitva volt, de senki se mozgolódott az ajtó mögött. Gergő aprólékosan sorra vett mindent a betonváznak támaszkodva. Az utca egyik oldalán három ház állt, még jó állapotban, a másikon kettő. A harmadik házhely üres volt. Mindegyik háznak kőkerítéssel körülvett udvara volt, sovány ecetfák nyúltak a kerítés fölé. Némelyik ablakban virágzott az ottfelejtett muskátli, az ablakok alatt sötétlő pinceablakokon távolról is szinte érezhető nyirkos szag dőlt ki, az egyik pinceablakból egy kócos macska ugrott ki rémülten, s eltűnt a kőkerítés mögött, mint egy puha árnyék. Az utcatáblát ugyan leszedték a szélső házakról, de a kapuk, ajtók felett otthagyták a számtáblákat. Gergő dobogó szívvel gyönyörködött a halott utcában. Találgatta, hogy mi történhetett. Csakis az, hogy a lakók már elköltöztek, mivel nyilván lebontják az öreg házakat, kell a hely a lakótelepnek. De még nem bontották le. A régi lakók meg olyan gyorsan költözhettek el, hogy ottfelejtették például a virágzó muskátlit az ablakban. 9 8_NY_MF_2017_atdolg.indb :22
7 Mikor mindezt végiggondolta, elhatározta, hogy terepszemlét tart, vagyis alaposabban és közelről szemügyre vesz mindent. Még egy gyors gondolat is átfutott a fején, hogy talán lehetne valamit kezdeni ezzel a halott utcával, vagyis hogy nem egészen veszett el a nyár. (Csukás István: Vakáció a halott utcában részlet) a) Milyenek a lakótelep házai, és milyen házak vannak a halott utcában? b) Hány ház van a halott utcában? c) Mi bizonyítja, hogy lakatlanok a halott utca házai? d) Hogyan mondanád másképp a szövegben szereplő, következő szavakat, szókapcsolatokat? pázsit: bámészkodott: aprólékosan: dobogó szívvel gyönyörködött: szemügyre vesz mindent: 2. Keress a szövegből 3 példát hasonlatra! 3. a) Keress a szövegből két példát leírásra, jelöld is be ceruzával! b) Cseréljétek ki munkafüzeteteket! Ellenőrizzétek, ha szükséges, beszéljétek meg, és javítsátok egymás munkáját! 10
8 4. Milyen eszközökkel érzékelteti az ürességet, a sivárságot Csukás István a szövegrészletben? Írj 5-6 példát! 5. Adj címet az olvasott részletnek! 6. Készíts szabadon választott technikával három rajzot a történethez úgy, mintha egy képregény kockái lennének! 7. Folytasd a történetet a füzetedben: írd meg, vajon mi történhetett a halott utcában! 8. Nézz utána a könyvtárban vagy az interneten, miről szól Csukás István Vakáció a halott utcában című regénye! 9. Írj másfél-két oldalnyi terjedelmű fogalmazást a füzetedbe szabadon választott témában a következő megkötésekkel! a) Használd fel a Csukás-szövegben szereplő hasonlatok valamelyikét! b) Elbeszélő jellegű szövegedben szerepeljen minimum 2-3 leíró rész is! c) Adj címet fogalmazásodnak, készítsd el a történet vázlatát! 11
9 4. A beszédhangok 1. Olvasd el az alábbi szöveget, és válaszolj a kérdésekre! LINZERKARIKA HOZZÁVALÓK 40 dkg liszt 20 dkg cukor 1 csomag sütőpor 2 tojás 1 citrom reszelt héja és leve 25 dkg margarin porcukor lekvár vaníliarúd vagy -aroma ELKÉSZÍTÉS A lisztet a cukorral, a margarinnal, a sütőporral, a tojással, a reszelt citromhéjjal és a citrom levével, a vaníliarúd kikapart belsejével vagy a vaníliaaromával összedolgozzuk. Az így készült tésztából 4 cipót formázunk. A cipókat egyesével kinyújtjuk kb. fél centi vastagra. A kinyújtott tésztát linzerformával kiszúrjuk, ügyelve, hogy annyi legyen az alja, amennyi a lyukas teteje perc alatt kisütjük előmelegített sütőben. A még forró tetejét porcukrozzuk, majd az aljára kanalazott lekvárral összeragasztjuk. a) Mely összetevők esetében határozza meg a recept írója a pontos tömeget? b) Mely hozzávalók nem kerülnek bele a sütemény tésztájába? c) Mire kell ügyelnie a sütemény készítőjének? d) Adj címet az elkészítés külön bekezdéssel jelölt fázisainak! Sorold fel, milyen nem nyelvi jelek kísérik a fenti írott szöveget! 12
10 3. Írj 3-3 példát a szövegből magas, mély és vegyes hangrendű szóra! magas hangrendű szó: mély hangrendű szó: vegyes hangrendű szó: 4. a) Keress a szövegben öt példát olyan szóra, amelyikben valamilyen mássalhangzótörvény érvényesül! PÉLDA MÁSSALHANGZÓTÖRVÉNY b) Határozd meg, milyen mássalhangzótörvény érvényesül az egyes szavakban! 5. Az előző feladatban felsorolt mássalhangzótörvényeken kívül még milyen mássalhangzótörvényről tanultál? Nevezd meg őket, és írj rájuk példát is! 6. Határozd meg a következő fogalmakat saját szavaiddal! a) Vegyes hangrendű szó b) Illeszkedés törvénye 13
11 5. A szavak szerkezete és jelentése 1. Olvasd el az alábbi szöveget, és válaszolj a kérdésekre! Képzeld el, hogy kialszik minden fény A Láthatatlan Kiállítás Budapest egy különleges, interaktív utazás egy láthatatlan világba, ahol teljes sötétségben próbálhatsz meg eligazodni csupán a tapintás, a hangok és az illatok nyomán. Bízz vakon! Ha eljössz, Te is megértheted majd, milyen érzés az egyik legtöbb információt adó érzékszerved, a látásod nélkül élni, és hogyan erősödnek fel egyéb érzékeid. Ezen a kiállításon vakok vagy látássérültek kísérnek el egy olyan útra, ami megváltoztatja az életed. Érdekes? Furcsa? Idegen? Esetleg természetes? Egy óra vakság fel tudná nyitni a szemed? A Láthatatlan Kiállítás Budapest egyik leglátogatottabb programja, mely Prágában, Varsóban és Stockholmban is várja az érdeklődőket! A kiállításon a résztvevők csupán tapintás, hallás, szaglás és egyensúlyérzékelés útján jutnak információkhoz. Így a látáshiány okozta új helyzetben a nehézségek mellett azt is megtapasztalhatják, hogy a szem mint érzékszerv kiiktatásával is lehet szép és teljes a világ. A Láthatatlan Kiállítás Budapest a nem látók és a látók világát igyekszik közelíteni egymáshoz, és pozitív élményeken keresztül tanítja meg, hogyan segíthetjük, s miképpen érthetjük meg őket. (Láthatatlan Kiállítás, nyomán ) a) Mi a kiállítás teljes neve? b) Mely városokban van még ilyen kiállítás? c) Kiknek készült a kiállítás? 14
12 d) Mi a szervezők célja a kiállítással? e) Mely érzékszerveiket használhatják a látogatók a kiállításon? 2. a) Értelmezd saját szavaiddal az interaktív kifejezést! b) Hangalak és jelentés kapcsolata szempontjából milyen szó az interaktív? c) Hangalak és jelentés kapcsolata szempontjából milyen a vak és a világ szavunk? Válaszodat indokold is meg a füzetedben! 3. Mit jelent a szövegben szereplő két mondat? a) Bízz vakon! b) Egy óra vakság fel tudná nyitni a szemed? 4. a) Jelöld be azt a szót, amelyiken nem szerepel semmilyen toldalék! három királyság nyúl országos kék sokaság b) Keress a szövegben 4 olyan alapszófajú szóra példát, amelyik toldalék nélkül, tőszó formájában szerepel! Húzd alá ezeket a szavakat! c) Keress a szövegben 4 olyan alapszófajú szóra példát, amelyiken csak képző szerepel, jel és rag nem! Karikázd be ezeket a szavakat! 5. Jelöld a következő szavakban a szóelemek határát a tanult módon! információt érzékszerved látók tanítja 6. Keresd meg az alábbi képletekhez illő szót a szövegben! Írd a szót a képlet mellé! szótő+képző+rag: szótő+rag: szótő+jel+rag: szótő+képző+képző: 15
13 6. A szófajok 1. Olvasd el az alábbi szöveget, válaszolj a kérdésekre, és oldd meg a feladatokat! A pacsirta részlet Ismeritek-e a kis pacsirtát? Noná, nem ismeritek. A költők annyit áradoznak róla, hogy muszáj az embernek ismerni. Még az olyan becsületes városi ember is ismeri, aki különben azt hiszi, hogy a búzát kapálják, a szarka pedig négylábú állat, mely a víz felszínén csúszkál. A pacsirta éneklő madár, ami alatt azt értjük, hogy őrült csiripelést végez, amikor a magasba száll. Valamivel nagyobb a verébnél, de jóval kisebb a vérebnél, s tolla olyan szürkés, mint a veréb tolla, de szurokba mártva a pacsirta is fekete. Ha tavasszal járkálunk a mezőn, pacsirtát mindig láthatunk, amennyiben pedig nem látnánk, vagy vakok vagyunk, vagy pechünk van. A pacsirta jókor ébred, s mire a munkások a mezőre érnek, s dühös morgás közt megkezdik napi munkájukat, a pacsirta már éktelen vígsággal csiripel, azaz zenél, sőt danál, vagy másképp, csicsergi reggeli énekét. Néha olyan magasra repül, hogy csak akkorának látszik, mint egy darázs ebben hasonlít a repülőgéphez. [ ] (Nagy Lajos: Képtelen természetrajz részlet) a) Kinek mely művét kell megkeresned, ha a részletet tovább szeretnéd olvasni? b) Képezz az a) pontban megnevezett tulajdonnevekből mellékneveket! c) Írd ki a szövegből azokat az igéket, amelyeknek jelentése az énekel szóval rokon! d) Írd ki a szövegből azokat a szavakat, amelyekkel a szerző a pacsirta tulajdonságait írja le! 16
14 2. Írj a következő szófajokra egy-egy példát a szövegből! főnév: melléknév: (feltételes módú, többes szám 2. személyű) ige: határozószó: mutató névmás: (ellentétet kifejező) kötőszó: 3. Határozd meg az aláhúzott szavak szófaját! Határozd meg, mi a különbség az alapszófajú szavak és a viszonyszók között! A részletből vett példákkal szemléltesd magyarázatodat! 5. Készítsetek a füzetetekben az olvasott szöveghez hasonló, humoros jellemzést 8-10 mondatban egy általatok választott állatról vagy növényről! A szöveg elkészítése előtt gyűjtsétek össze jellegzetes tulajdonságait! 17
15 7. A szószerkezetek 1. a) Írd az aláhúzott szószerkezeteket a táblázat megfelelő oszlopába! Gyakran halljuk ezt a kifejezést: már az ókori görögök is Igen, nagyon sok mindent köszönhetünk nekik. Például az olimpiai játékokat vagy egy csomó atlétikai számot. De maradandót alkottak az építészet, a szobrászat terén is. Kár, hogy Pheidiasz legnagyobb alkotásai már csak a leírások alapján készült másolatokon láthatók. Alárendelő szószerkezet Mellérendelő szószerkezet példa fajtája példa fajtája b) Ábrázold a szószerkezet tagjainak viszonyát! c) Határozd meg a szószerkezetek fajtáját is, írd a táblázatba a példa mellé! 2. Keress a szövegből az alábbi szószerkezetekre példát! a) Birtokos jelzős alárendelő szószerkezet: b) Mennyiségjelzős alárendelő szószerkezet: c) Választó mellérendelő szószerkezet: 3. Írj szószerkezeteket az alábbi hiányos képletek segítségével! a) régi szószerkezet: b) szószerkezet: gyorsan 18
16 8. A mondatok és a mondatrészek 1. Olvasd el az alábbi könyvajánlót, és válaszolj a kérdésekre! Kiss Attila: Altináj Kiss Attila remek könyvében időutazásra hívja az olvasót ezer évvel ezelőttre, a Hét Törzs Szövetségének területére. A Szövetségbe tartozik a keszi törzs is. Közöttük él Csábán, akinek visszaemlékezését ismerjük meg első s legkedvesebb lováról, Altinájról. A kancát apja, Akkus ajándékozta a fiának. A bonyodalmak akkor kezdődnek, mikor Altináj megnyeri az ősszel megrendezett lóversenyt, Akkus pedig Csábán nagy bánatára jó pénzért eladja a lovat. A fiú elindul megkeresni a paripát. Otthon hagyja szüleit, testvérét és barátját, Árikánt is. A lány Csábán után indul, és segít neki megtalálni a lovat. Útjuk során tudomást szereznek arról, hogy a Szövetség nagy veszélyben van. Nehéz dönteniük: Altinájt keressék tovább, vagy mentsék meg a Hét Törzset? Vajon hogyan döntenek? Sikerülhet-e a keszi fiúnak visszaszerezni a lovát? Le tudja küzdeni az akadályokat? Eredj Te is Altináj után! Éld át Csábán kalandjait újra és újra a könyv segítségével! (Kovács Balázs Kiss Attila Altináj című könyvéhez írt ajánlója nyomán. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár honlapja; , ) a) Hol játszódik az Altináj című regény? b) Ki a regény címszereplője, és ki a főszereplője? c) Értelmezd az olvasott szöveg segítségével a keszi fiú kifejezést! 2. Mondatfajták a beszélő szándéka szerint a) Milyen mondat a beszélő szándéka szerint a kékkel aláhúzott mondat? b) Milyen mondatok vannak még a szövegben? 19
Magyar nyelv. Munkafüzet. Eszterházy Károly Egyetem Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet
Magyar nyelv Munkafüzet 8. Eszterházy Károly Egyetem Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Engedélyszám: A kiadvány megfelel az 51/2012. (XII. 21.) EMMI-rendelet, 2. sz. melléklet, Magyar nyelv és irodalom
Magyar nyelvtan tanmenet 4. osztály
COMENIUS ANGOL-MAGYAR KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA Magyar nyelvtan tanmenet 4. osztály 2013/2014 Tanítók: Tóth Mária, Buruncz Nóra Tankönyvcsalád: Nemzeti Tankönyvkiadó Anyanyelvünk világa 4. osztály
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM VIZSGA 8. ÉVFOLYAM
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium 3529 Miskolc, Fényi Gyula tér 2-12. Tel.: (+36-46) 560-458, 560-459, 560-583, Fax: (+36-46) 560-582 E-mail: fenyi@jezsuita.hu Honlap: www.jezsu.hu A JECSE Jesuit
Dr`avni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 1. feladatlap. Nem művészi szöveg elemzése május 29., hétfő / 60 perc
A jelölt kódszáma: Dr`avni izpitni center *P061A10311* TAVASZI IDŐSZAK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1. feladatlap Nem művészi szöveg elemzése 2006. május 29., hétfő / 60 perc Engedélyezett segédeszközök: a
JAVÍTÓKULCS. Az elrepült focilabda
Az iskolától nem messze van egy focipálya. Kerítés választja el az úttesttől. A fiúk gyakran mennek oda focizni. Laci a legjobb játékos. Gyorsan fut, ügyesen cselez, és sok gólt lő. Péntek délután egymás
Nyelvtan, helyesírás 4. évfolyam. Tollal dolgozz! Ügyelj a külalakra! Jó munkát kívánunk!
Nyelvtan, helyesírás 4. évfolyam Név: Osztály: Tollal dolgozz! Ügyelj a külalakra! Jó munkát kívánunk! 1. Tedd ki a megfelelő ékezeteket a szavakra! futotest, fozokanal, kultura, szulofold, szololevel
Dr`avni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 1. feladatlap. Nem művészi szöveg elemzése. Szombat, május 29. / 60 perc
A jelölt kódszáma: Dr`avni izpitni center *P041A10311* TAVASZI IDŐSZAK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1. feladatlap Nem művészi szöveg elemzése Szombat, 2004. május 29. / 60 perc Engedélyezett segédeszközök:
hang Példamondatok: hang hang hang hang Feladatok: hang
hang A hangokat a fülünkkel érzékeljük. Nyelvtanórán a hang szónak a beszédhang jelentését használjuk. Amikor kimondunk egy betűt, az a hang. A beszédhangokat mi hozzuk létre a szánkkal és a nyelvünkkel.
NT MAGYAR NYELV ÉS KOMMUNIKÁCIÓ 6. TANMENETJAVASLAT. (heti 2 óra, azaz évi 74 óra)
NT-11631 MAGYAR NYELV ÉS KOMMUNIKÁCIÓ 6. TANMENETJAVASLAT (heti 2 óra, azaz évi 74 óra) A tanmenetben megadott gyakorlatszámok csak tájékoztató jellegűek, nem a megoldandó feladatok mennyiségét jelölik,
Források: magyar nyelv és kommunkikáció kísérleti tk. és mf. (OFI, 2014) Czinegéné L.J.
Források: magyar nyelv és kommunkikáció kísérleti tk. és mf. (OFI, 2014) http://www.drama.hu/jatektar/ http://www.google.com/ Czinegéné L.J. 2014 Tanulói feladatlap 1. Jelöld a magánhangzókat! (Karikázd
Anyanyelv és kommunikáció évfolyam. 3. forduló
Anyanyelv és kommunikáció 2011-12. 7-8. évfolyam 3. forduló Bizonyára emlékeztek még arra, hogy decemberi találkozásunk témája a tél ünnepkörének felelevenítése volt. A következőkben az ott elhangzottakhoz
PETŐFI SÁNDOR TANULMÁNYI VERSENY 2015
PETŐFI SÁNDOR TANULMÁNYI VERSENY 05 ORSZÁGOS DÖNTŐ KÖZÉPISKOLA Barna Dávid: Egy magyar regény Feladatlap Megoldási idő: 60 perc Elérhető pontszám: 50 pont Elért pontszám: pont Kódszám: Kedves Versenyző!
5. osztályos tananyag
1. A kommunikáció OSZTÁLYOZÓ VIZSGA TÉMAKÖREI MAGYAR NYELVTAN 2. A kommunikációs kapcsolat 3. A szövegszerkesztés állomásai 4. Az elbeszélés 5. A leírás 6. Jellemzés 5. osztályos tananyag 7. A hangok világa;
Dr`avni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 1. feladatlap. Nem művészi szöveg elemzése. Kedd, február 01. / 60 perc
A jelölt kódszáma: Dr`avni izpitni center *P043A10311* TÉLI VIZSGAIDŐSZAK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1. feladatlap Nem művészi szöveg elemzése Kedd, 2005. február 01. / 60 perc Engedélyezett segédeszközök:
Érzékszerveink. Olvasószint: A
Az Olvass magyarul! kiskönyvsorozat azoknak a tengeren túl élő magyar gyerekeknek készül, akik az angol mellett magyarul is tanulnak írni és olvasni. Természetesen a világ bármely részén élő magyar gyermeknek
MAGYAR NYELV Tömbösített tanmenet 7. b évfolyam
Óra Témakör, tananyag MAGYAR NYELV Tömbösített tanmenet 7. b évfolyam Helyesejtés, helyesírás, Kommunikáció nyelvművelés Olvasás-szövegértés és szövegalkotás Megjegyzés 1. 2. 3. Ismétlés: hangtan Ismétlés:
szó Jelentés: 2) A toll szónak több jelentése van. Nézz utána értelmező szótárban! Legalább 4 különböző jelentésével írj egy-egy mondatot!
szó A szó olyan hangsor vagy betűsor, aminek saját jelentése van. Szavakkal nevezzük meg a világ dolgait azért, hogy kommunikálni tudjunk egymással. Ha értjük a szót, amikor meghalljuk vagy elolvassuk,
PETŐFI SÁNDOR TANULMÁNYI VERSENY 2018
PETŐFI SÁNDOR TANULMÁNYI VERSENY 08 ISKOLAI FORDULÓ KÖZÉPISKOLA MÉSZÖLY ÁGNES: SZABADLÁBON Feladatlap Megoldási idő: 60 perc Elérhető pontszám: 50 pont Elért pontszám: pont Kódszám: Kedves Versenyző! Köszöntünk
1. Mik a szófajok elkülönítésének általánosan elfogadott három szempontja? 2. Töltsd ki a táblázatot az alapszófajok felsorolásával!
Kedves 3.A osztály! A dolgozathoz való gyakorlás elősegítése érdekében küldök egy feladatsort, melyhez megoldókulcsot is csatoltam. Csütörtökön megtaláltok az iskolában, ha bármi kérdésetek van, tudunk
Nehogy a nyúl visz a puska! Mondat ez? Bizonyára te is látod,
II. NYELVI SZINTEK 4. A SZÓELEMEK SZINTJE: TÖVEK, TÔ VÁL TO ZA- TOK ÉS TOLDALÉKOK Nehogy a nyúl visz a puska! Mondat ez? Bizonyára te is látod, hogy ezzel némi gond van. Nyelvi közléseinket úgy rakod össze
Szövegértés évfolyam
Szövegértés 9-12. évfolyam Az előadás menete 1. 2. 3. 4. Néhány gondolat a kompetenciamérésről A bemeneti mérés tapasztalatai Mit jelent a szövegértés? Melyek a szövegértést és a szövegalkotást fejlesztő
A pillangóval jelölt feladatok mindenki számára könnyen megoldhatók. a mókussal jelölt feladatok kicsit nehezebbek, több figyelmet igényelnek.
Kedves második osztályos tanuló! Bizonyára te is szívesen tanulod a matematikát. A 2. osztályban is sok érdekes feladattal találkozhatsz. A Számoljunk! című munkafüzetünk segítségedre lesz a gyakorlásban.
Magyar nyelv 6. osztály. Főbb témakörök
Magyar nyelv 6. osztály Főbb témakörök 1) Szófaj fogalma 2) Ige, főnév, melléknév, számnév, névmás definíciója; igenevek, határozószók, viszonyszók fogalma 3) Szófajok felismerése 4) Átalakítás jelen időből
Državni izpitni center MAGYAR NYELV ÍRÁSBELI FELMÉRŐLAP május 4., péntek / 60 perc
A t a n u l ó k ó d s z á m a: Državni izpitni center *N073* RENDES MÉRÉS MAGYAR NYELV ÍRÁSBELI FELMÉRŐLAP 007. május 4., péntek / 60 perc Engedélyezett segédeszközök: a tanuló által hozott kék vagy fekete
nyelv: 2) Kérdezz meg 3 embert a környezetedben arról, milyen nyelven tud beszélni, írni, olvasni. Írd le a válaszaikat!
nyelv: A nyelv arra való, hogy el tudjuk mondani másoknak, amit gondolunk, és mások gondolatait meg tudjuk érteni. Nagyon régen alakult ki, és folyamatosan változik. A nyelv részei: a hangok, a szavak,
Magyar nyelv és irodalom
Magyar nyelv és irodalom 1. évfolyam A tanuló érthetően beszéljen, legyen tisztában a szóbeli kommunikáció alapvető szabályaival, alkalmazza őket. Szavakat és szópárokat tudjon utánmondással, helyes idő-tartammal
Minimumkövetelmények magyar nyelvből (5. osztály) Minimumkövetelmények irodalomból 5. osztály
Minimumkövetelmények magyar nyelvből (5. osztály) HELYESÍRÁS: 1. Írása legyen rendezett, olvasható. 2. Megfelelő tempóban írjon diktálás esetén. 3. Kevés hibával másoljon 8-10 soros szöveget vagy 10-15
XXXII. BORBÉLY SÁNDOR ORSZÁGOS TANULMÁNYI VERSENY Komplex anyanyelvi készségek tantárgy 3. évfolyam VÁC 2014.
XXXII. BORBÉLY SÁNDOR ORSZÁGOS TANULMÁNYI VERSENY Komplex anyanyelvi készségek tantárgy 3. évfolyam VÁC 2014. KEDVES GYEREKEK! JÓ VERSENYZÉST KÍVÁNUNK! Olvasd el figyelmesen a történetet! Az elrepült focilabda
minden ami rejtvény, kisiskolásoknak! Olvasórally Csivitelő
Olvasórally 2-3. oldalhoz Csivitelő 3. oldalhoz 1. Karikázd be a helyes megoldások előtt álló betűt! Ezután olvasd össze, és megtudhatod, hogyan dolgoztál! Melyik az év legrövidebb napja? T/ Miklós nap
Európai Gazdasági és Monetáris Unió
2 P122-A103-1-1 P122-A103-1-1 3 Melléklet az 1. feladatlaphoz Európai Gazdasági és Monetáris Unió 1. Az Európai Gazdasági és Monetáris Unió, vagy egyszerűbben Gazdasági és Monetáris Unió (EGMU vagy GMU)
2013/14. tanév. 3.osztály
2013/14. tanév Magyar és tanmenet 3.osztály Tanító: Kottyán Dóra, Törzsökné Peske Edina Tankönyv:Földvári Erika munkatankönyv I-II. Földvári Erika munkatankönyv Éves óraszám:148 óra ( heti 4 óra) 1.hét
Mondatkiegészítés adott. Az írásmódtól eltérô. Mondatalkotás. pótlása. Hosszú mássalhangzós. Másolás. Mondatvégi írásjelek
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. Felmérés a tanév elején Az alsó és felsô ívelésû betûcsoportok Felsô hurkolású betûk C-s kapcsolás alsó ívelés után Kis horogvonallal kapcsolódó betûk Kis horogvonal után c-s kapcsolás
2+1. Irodalmi és Filmes Verseny (2018/2019) Kedves Versenyző!
+1 Irodalmi és Filmes Verseny (018/019) A versenyző neve: Iskolája: Felkészítő tanára: Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntünk abból az alkalomból, hogy a kiírásban szereplő könyvek elolvasása és a film
Témaválasztás, anyaggyűjtés
Témaválasztás, anyaggyűjtés Honnan gyűjtenél anyagot a következő témákhoz? Válaszd ki és írd le! Ha van saját ötleted, azt is írd oda! beszélgetés, lexikon, fényképek, családi beszélgetés, értelmező szótár,
Irodalom Szövegértés, szövegfeldolgozás 9. NY Órakeret:36 óra
/ Fejlesztési cél Irodalom Szövegértés, szövegfeldolgozás 9. NY :36 óra Beszédkészség, szóbeli szövegek megértése és alkotása 11 óra A beszéd zenei eszközei: dallam, hangsúly, tempó, hangerő, szünet; beszédhelyzet;
Nagy munka ez! Nem mértem én ezt azonban. Csak a cél volt előttem. (Reguly Antal)
Nagy munka ez! Nem mértem én ezt azonban. Csak a cél volt előttem. (Reguly Antal) A REGULY ANTALRÓL ELNEVEZETT MAGYAR NYELVI ÉS KOMMUNIKÁCIÓS VERSENY 2016. ÉVI FELADATAI A versenyző sorszáma: Elérhető
Négy osz tá lyos kö zép is ko lá ba ké szü lõk nek. 1. feladatsor OLAJOSKANNA ... Zebra: Tévedés áldozata vagyok. Az elefánt átkelt rajtam gyalog...
Négy osz tá lyos kö zép is ko lá ba ké szü lõk nek 1. a) Hány keresztnevet tudsz kiolvasni a következõ szóból? (3 pont) OLAJOSKANNA b) Húzd alá, mi a humor forrása a Romhányi József tollából származó sírfeliratban!
Szó-kincseink könnyedén
Szó-kincseink könnyedén III. H, I, Í, J Szó-kincseink könnyedén II. A szótár felépítése A szótár felépítése egyszerű, bár némileg eltér a hagyományos szótárakétól. Jeleket, rövidítéseket nem tartalmaz.
FELSŐBÜKI NAGY PÁL ALSÓ TAGOZATOS TANULMÁNYI VERSENY Bük, 2013. március 25. MATEMATIKA 1. OSZTÁLY
FELSŐBÜKI NAGY PÁL ALSÓ TAGOZATOS TANULMÁNYI VERSENY Bük, 2013. március 25. MATEMATIKA 1. OSZTÁLY név:... iskola:... 1. Számolj pontosan! Milyen szám kerül az utolsó helyre? 19-3 + 2-7 - 2 + 5-2 + 6 =
MAGYAR NYELV Tömbösített tanmenet 7. a osztály
Óra Témakör, tananyag 1. Bevezető óra: ismerkedés az új taneszközökkel 2. Ismétlés: hangtan 3. 4. Ismétlés: a szófajok Ismétlés: szóalaktan 5. Ism.: Az igenevek Tollbamondás 6. Az év eleji tollbamondásértékelése
Név:... Iskola:... Összpontszám: 240 pont Elért pontszám:... Helyezés:...
Tanulmányi versenyanyag 2018/2019. tanév Nyelvtan-helyesírás 3. osztály Név:... Iskola:... Összpontszám: 240 pont Elért pontszám:... Helyezés:... 1. Tollbamondás 50 2. Bontsd szavakra és mondatokra az
A part alatt. Melyik munkát, te-vé-keny-sé-get melyik állat végzi? Írd mellé! Kiveszi a ke-men-cé-ből a megsült cipót.
A part alatt Melyik munkát, te-vé-keny-sé-get melyik állat végzi? Írd mellé! Vizet önt a da-gasz-tó-tek-nő-be. Szekérre rakja a bú-za-ké-vét. Le-ka-szál-ja a búzát. Dagasztja a tésztát. Kévébe köti a búzát.
PETŐFI SÁNDOR TANULMÁNYI VERSENY Paola Zannoner: Célvonal
PETŐFI SÁNDOR TANULMÁNYI VERSENY 08 ISKOLAI FORDULÓ A KÉTNYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLÁK 8 9. OSZTÁLYA Paola Zannoner: Célvonal Feladatlap Megoldási idő: 60 perc Elérhető pontszám: 50 pont Elért pontszám: pont
Daniel Defoe: Robinson Crusoe 4. fejezet
A kis képek alapján mondd el a mesét saját szavaiddal! Te milyen csodatarisznyát szeretnél? Írd le! Az olvasófüzetedben dolgozz! Daniel Defoe: Robinson Crusoe 4. fejezet Írd le a fejezet címét! Hány méterre
Magyar nyelvi felvételi feladatok 2008. február 22.
Magyar nyelvi felvételi feladatok 2008. február 22. Kedves Felvételiző! Aláhúzással válaszd ki, melyik idegen nyelvet szeretnéd tanulni! angol német - A feladatlapok mindegyikére írd rá a kódszámodat!
Tartalomjegyzék. Tartalomjegyzék. A főnév 10 A főnevek neme 10 A főnevek többes száma 14 A főnév a mondatban 16 Gyakorlatok 17
A főnév 10 A főnevek neme 10 A főnevek többes száma 14 A főnév a mondatban 16 Gyakorlatok 17 A főnév szószerkezetekben 20 A névelő 21 Gyakorlatok 26 A hangsúlytalan mutató névmással álló főnév 28 A birtokos
1. TÁJÉKOZÓDÁS A SAKKTÁBLÁN 1
TÁJÉKOZÓDÁS A SAKKTÁBLÁN Egy híres sakkozó nevét kapod, ha jó úton jársz. Írd át színessel a név betûit! P O V G P O L G J Á R D U J T U T D I I T 2. Moziba mentek a bábok. Nézz körül a nézôtéren, és válaszolj
FELVÉTELI FELADATOK 4. osztályosok számára A-3 változat
FELVÉTELI FELADATOK 4. osztályosok számára A-3 változat 2001. február 7. Név:.. Születési év: hó: nap: Kedves Felvételizı! Szeretettel üdvözlünk írásbeliden. Kérünk arra, hogy figyelj a feladatokra szánt
MATEMATIKA VERSENY
Eötvös Károly Közös Fenntartású Óvoda, Általános Iskola 2012. és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 8314 Vonyarcvashegy, Fő u. 84/1. 2. osztály MATEMATIKA VERSENY -------------------- név Olvasd el figyelmesen,
Tagolatlan mondat szavakra tagolása, helyes leírása Ellenőrzés
táblák:layout 1 2008.06.13. 6:37 Oldal 18 1. Ismétlés A 2. osztályos szóanyag szavainak másolása írott és nyomtatott betűkről Tollbamondás Szógyűjtés képről, a gyűjtött szavak leírása 2. Ismétlés A 2.
MÉSZÖLY ÁGNES: SZABADLÁBON
PETŐFI SÁNDOR TANULMÁNYI VERSENY 08 ORSZÁGOS DÖNTŐ KÖZÉPISKOLA MÉSZÖLY ÁGNES: SZABADLÁBON Feladatlap Megoldási idő: 60 perc Elérhető pontszám: 50 pont Elért pontszám: pont Kódszám: Kedves Versenyző! Gratulálunk
Szia Kedves Elsős! Remélem, jól megtanulsz írni év végéig! Jutalmad ez az érme lesz. Színezd ki, vágd ki, és viseld büszkén! Megérdemled! Jó munkát!
Szia Kedves Elsős! Ugye ismersz? Én vagyok BÖLCS BAGOLY! Remélem, jól megtanulsz írni év végéig! Jutalmad ez az érme lesz. Színezd ki, vágd ki, és viseld büszkén! Megérdemled! Jó munkát! 3 4. Játsszunk
Osztályozóvizsga követelményei
Osztályozóvizsga követelményei Képzés típusa: Tantárgy: általános iskola angol nyelv Évfolyam: 1. Vizsga típusa: írásbeli, szóbeli Követelmények, témakörök: Én és a családom: üdvözlés, köszönések napszak
Hargitai Katalin. Játékváros. Magyar nyelvi munkatankönyv az általános iskola 3. osztálya számára. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest
Hargitai Katalin Játékváros Magyar nyelvi munkatankönyv az általános iskola 3. osztálya számára Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest Tartalom Fõnév......................... 3 19; 41 56; 75 90; 111 126 Fõfogalom
Magyar nyelvtan. 5. osztály. I. félév I. A kommunikáció
Magyar nyelvtan 5. osztály I. félév I. A kommunikáció A hangsúlyozás, dallam, tempó és szünettartás szerepe a beszédben. Alapismeretek a kommunikáció tényezőiről: feladó, címzett, üzenet, kód, csatorna.
Megoldások III. osztály
Bolyai Farkas Elméleti Líceum Marosvásárhely, 2015. március 20-22. Megoldások III. osztály 1. Számkeresztrejtvény: Az alábbi keresztrejtvény ábra abban különbözik a hagyományos keresztrejtvényektől, hogy
SZÁMÍTÓGÉPES NYELVI ADATBÁZISOK
SZÁMÍTÓGÉPES NYELVI ADATBÁZISOK A MAGYARÓRÁN Sass Bálint joker@nytud.hu Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézet Korpusznyelvészeti Osztály XVI. MANYE kongresszus Gödöllő, 2006. április 10-12.
ORSZÁGOS TUDÁSFELMÉRÉS ÚTMUTATÓ A TANULÓNAK
A t a n u l ó k ó d s z á m a: Državni izpitni center *N3* RENDES MÉRÉS. szakasz MAGYAR NYELV 0. május 8., kedd / 60 perc Engedélyezett segédeszközök: a tanuló által hozott kék vagy fekete töltőtoll vagy
Catherine Talor JÁTÉKOS OLASZ. olasz nyelvköny és munkafüzet gyerekeknek I. ELŐSZÓ
Catherine Talor JÁTÉKOS OLASZ olasz nyelvköny és munkafüzet gyerekeknek I. ELŐSZÓ Szeretettel ajánlom ezt a nyelvkönyvsorozatot kezdő tanulóknak (felnőtteknek gyerekeknek) egyaránt. Ez az olasz nyelvkönyv
Iskolakód 2008/2009. S ZÖVEGÉRTÉS 6. év f olyam
Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet 1088 Budapest, Vas utca 8-10. Iskolakód 5 Évfolyam Osztálykód Naplósorszám Nem 2008/2009. S ZÖVEGÉRTÉS 6. év f olyam Az iskola Név:...
középső o Nyelv eleje magasabban magas hátulja magasabban mély o Ajak kerekítés (labiális) rés (illabiális) o Hossz rövid hosszú Mássalhangzók o Idő
Nyelvtan Nyelvi jelek o szavak (lexéma o szóelem (morféma: szótő és toldalék) o tovább bonthatók fonémákra (jelelemek) Nyelv 3 szint o hangok o szavak o mondatok o nyelvtan szintek egymásra épülésének
Feladatlap a gimnáziumi versenyzők számára
Édes anyanyelvünk országos nyelvhasználati verseny Fővárosi forduló, FPPTI, 2007. szeptember 17. A versenyző kódszáma: Feladatlap a gimnáziumi versenyzők számára Olvassa el figyelmesen az alábbi szöveget,
Megoldások IV. osztály
Bolyai Farkas Elméleti Líceum Marosvásárhely, 2015. március 20-22. Megoldások IV. osztály 1. Számkeresztrejtvény: Az alábbi keresztrejtvény ábra abban különbözik a hagyományos keresztrejtvényektől, hogy
80/ S z ö v e g é r t ő v e r s e n y május osztály. Jó versenyzést kívánunk! Név: Iskola: Elért pontszám:
S z ö v e g é r t ő v e r s e n y 2018. május 3. 1. osztály Név: Iskola: Elért pontszám: 80/ Hasznos tanácsok: 1. 45 percig dolgozhatsz! 2. Ceruzával írj! 3. Figyelj az utasítás pontos végrehajtására!
Óravázlat. Tananyag: Műveletvégzés a 20-as számkörben tízes átlépéssel. A természetes szám fogalmának mélyítése a számtulajdonságok megfigyelésével.
Óravázlat Tantárgy: Matematika Osztály: BONI Széchenyi István Általános Iskola 1. e Tanít: Dr. Szudi Lászlóné Tananyag: Műveletvégzés a 20-as számkörben tízes átlépéssel Kiemelt kompetenciák: Matematika
Tantárgyi követelmények. Német nyelv. 9. oszt.
Tantárgyi követelmények Német nyelv 9. oszt. Témakörök: Bemutatkozás Az én családom Az én barátom Az én házam/lakásom Az én szobám Az én iskolám Lakóhely bemutatása Napirend Étkezési szokások Szabadidő
Državni izpitni center *N * osztály MAGYAR NYELV május 6., péntek ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. 9. osztályos ORSZÁGOS TUDÁSFELMÉRÉS RIC 2016
Državni izpitni center *N6332* 9. osztály MAGYAR NYELV 206. május 6., péntek ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ 9. osztályos ORSZÁGOS TUDÁSFELMÉRÉS RIC 206 2 N6-3-3-2 a a tanuló a feleletválasztós feladatokban a kért
A 2017/2018. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló MŰVÉSZETTÖRTÉNET FELADATLAP
Oktatási Hivatal Munkaidő: 120 perc Elérhető pontszám: 100 pont ÚTMUTATÓ A 2017/2018. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló MŰVÉSZETTÖRTÉNET FELADATLAP A munka megkezdése előtt nyomtatott
Kacor király. 1. Színezd ki azt a rajzot, amelyik a mese első jelenetét ábrázolja!
Kacor király 1. Színezd ki azt a rajzot, amelyik a mese első jelenetét ábrázolja! 2. Húzd alá azt a mondatot, amelyikből kiderül, mit csinált a macska, miután elkergette az asszony! Elindult az erdőbe,
*N * MAGYAR NYELV ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. osztály május 4., csütörtök. Državni izpitni center. 6. osztályos ORSZÁGOS TUDÁSFELMÉRÉS
Državni izpitni center *N7322* 6. osztály MAGYAR NYELV 207. május 4., csütörtök ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ 6. osztályos ORSZÁGOS TUDÁSFELMÉRÉS Državni izpitni center Vse pravice pridržane. 2 N7-3-2-2 ÚTMUTATÓ
Húsvét. Olvasószint: A. Megoldások:
Az Olvass magyarul! kiskönyvsorozat azoknak a tengeren túl élő magyar gyerekeknek készül, akik az angol mellett magyarul is tanulnak írni és olvasni. Természetesen a világ bármely részén élő magyar gyermekeknek
1. Hány király él a mesében? egy... Hány lánya van neki? három... Hány országa van? három...
A SÓ (népmese) Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy öreg király s volt három szép lánya. Volt néki három dúsgazdag országa, mindhárom lányának jutott egy-egy ország. Hanem ahogy mondják: nincs három
2. Folytasd a betûk írását írott betûkkel! Figyelj az idôtartamra!
1. Másold le írott betûkkel! 2. Folytasd a betûk írását írott betûkkel! Figyelj az idôtartamra! 3. Írd le írott betûkkel! Figyelj az idôtartamra! b c cs d dz dzs f g gy h j k l ly m n ny p q r s sz t ty
MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A
MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A Matematika 2. évfolyam MÉRŐLAPOK 7. modul 6. melléklet 2. évfolyam 1. mérőlap tanuló/1. 1. Írd le a számokat egymás mellé! ; ; ; ; 2. Tedd a kapott számokat csökkenő sorrendbe!
BESZÉD ÉS ANYANYELV. Nyelvtan-helyesírás 2. osztályosoknak TANMENET
BESZÉD ÉS ANYANYELV Nyelvtan-helyesírás 2. osztályosoknak TANMENET Beszéd és anyanyelv Nyelvtan-helyesírás 2. osztályosoknak Tematika és tanmenet (55 óra) 1. félév heti 1 óra 2. félév heti 2 óra ÓRA CÍM
PETŐFI SÁNDOR TANULMÁNYI VERSENY 2011 ÉLETTÖRTÉNETEK
PETŐFI SÁNDOR TANULMÁNYI VERSENY 0 ORSZÁGOS DÖNTŐ A KÉTNYELVŰ KÖZÉPISKOLA I IV. OSZTÁLYA ÉLETTÖRTÉNETEK Háy János: A bogyósgyümölcskertész fia Feladatlap Megoldási idő: 45 perc Elérhető pontszám: 50 pont
TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS 4. OSZTÁLY
TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS. OSZTÁLY Tanuló neve, osztálya: Iskola neve, címe: Levelezési cím: Felkészítő tanár neve: BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: 009. DECEMBER 7. 1 CÍM: FEKETE ISTVÁN ÁLTALÁNOS
A felszín ábrázolása a térképen
A felszín ábrázolása a térképen Rajzold le annak a három tájnak a felszínét, amelyről a tankönyvben olvastál! Írd a képek alá a felszínformák nevét! Színezd a téglalapokat a magassági számoknak megfelelően!
Tizenkettedik lecke. Az ajtóban
Tizenkettedik lecke Az ajtóban Gulyás Szia, édes! Szia, kicsim! Egy picit korán jössz... Hát... én el is mehetek... Jaj, nem úgy értem! Bocsánat! Csak még nincs kész a vacsora. A vacsora a mai meglepetés.
FÖL(D)PÖRGETŐK HÁZI VERSENY 2. FORDULÓ 5-6. évfolyam Téma: Lelkünk temploma, avagy nagyító alatt az emberi test
A Földpörgetők versenyen, minden tantárgy feladataira összesen 20 pontot lehet kapni, így egy forduló összpontszáma 100 pont a feladatok számától függetlenül. Csak a kiosztott fejléces üres papírokra lehet
Bemutató tanítás 2008-10-07 Vázlat. Tanít: Nagy Györgyné Osztály: korrekció 8/a. Tantárgy: magyar nyelv Az óra típusa: készségfejlesztő óra
Bemutató tanítás 2008-10-07 Vázlat Tanít: Nagy Györgyné Osztály: korrekció 8/a. Tantárgy: magyar nyelv Az óra típusa: készségfejlesztő óra Táblára felírt szöveg: Nem az a lényeg, amit néha napján megteszel,
A feladat sorszáma: Standardszint: 5-6. Tájékozódás a szövegben, szövegelemző műveletek, információkeresés. Információk gyűjtése, rendszerezése.
A feladat sorszáma: 8-12. Standardszint: 5-6. A standard(ok), amelye(ke)t a feladattal fejlesztünk: Olvasás, az írott szöveg megértése A tanulási képességek fejlesztése A tanulási képességek fejlesztése
Fejlesztőfeladatok a. MATEMATIKA és az ANYANYELVI KOMMUNIKÁCIÓ. standardleírás szintjeihez
Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz Fejlesztőfeladatok a MATEMATIKA és az ANYANYELVI KOMMUNIKÁCIÓ standardleírás
TUDÁSFELMÉRÉS MODERIRANA RAZLIČICA
Državni izpitni center *N2322* RENDES MÉRÉS 2. szakasz MAGYAR NYELV 202. május 8., kedd ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ 2. szakasz végi ORSZÁGOS TUDÁSFELMÉRÉS MODERIRANA RAZLIČICA RIC 202 2 N2-3-2-2 a a tanuló a feleletválasztós
MATEMATIKA VERSENY --------------------
Eötvös Károly Közös Fenntartású Általános Iskola 2013. és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 831 Vonyarcvashegy, Fő u. 8/1. 2. osztály MATEMATIKA VERSENY -------------------- név Olvasd el figyelmesen,
KÖRNYEZETISMERET. TÉMAZÁRÓ FELADATLAPOK 4. osztályos tanulók részére. Élô és élettelen természet. Tompáné Balogh Mária. ...
Tompáné Balogh Mária KÖRNYEZETISMERET Élô és élettelen természet TÉMAZÁRÓ FELADATLAPOK. osztályos tanulók részére............. a tanuló neve pauz westermann AZ ÉLÔ ÉS ÉLETTELEN TERMÉSZET ALAPISMERETEI.
FELSŐBÜKI NAGY PÁL ALSÓ TAGOZATOS TANULMÁNYI VERSENY Bük, március 30. MATEMATIKA 2. OSZTÁLY
ALSÓ TAGOZATOS TANULMÁNYI VERSENY MATEMATIKA 2. OSZTÁLY név:... iskola:... 1. Melyik számra gondoltam? Írd az üres négyzetbe! a) A legkisebb páros szám: b ) 1 tízes + 3 egyes = A legnagyobb egyjegyű páratlan
TANTÁRGYI PROGRAM. 2. osztály. Éves óraszám: 74 óra 2 óra/hét. fogalmak, ismeretek Új tantárgyunk: az anyanyelv. Bevezetés. A beszéd és az írás.
112 Éves óraszám: 74 óra 2 óra/hét TANTÁRGYI PROGRAM 2. osztály Témakör, óraszám A beszéd és az írás 1 2. óra A hangok és a betûk A betûrend 3 5. óra A beszédhangok keletkezése A magánhangzók csoportosítása.
Feladatok a meséhez. 1. Miért mondja a szerző, hogy igaz mese volt? Írj véleményt! Élete során milyen állatokkal került kapcsolatba Hóka?
Feladatok a meséhez 1. Miért mondja a szerző, hogy igaz mese volt? Írj véleményt! 2. Válaszolj! Élete során milyen állatokkal került kapcsolatba Hóka? Milyen munkaeszközökkel találkozott? Milyen munkahelyekre
RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 14. RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. május 14. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS
1. Egy Kft dolgozóit a havi bruttó kereseteik alapján csoportosítottuk: Havi bruttó bér, ezer Ft/fő
Figyelem! A példasor nem tartalmazza valamennyi típuspéldát. A dolgozatban az órán leadott feladatok közül bármely típusú előfordulhat. A példasor már a második dolgozat anyagát gyakorló feladatokat is
OLVASNAK? NEM OLVASNAK? A Z GENERÁCIÓ OLVASÁSI SZOKÁSAIRÓL. Komló-Szabó Ágnes Eger, június 29.
OLVASNAK? NEM OLVASNAK? A Z GENERÁCIÓ OLVASÁSI SZOKÁSAIRÓL Komló-Szabó Ágnes Eger, 2017. június 29. Olvasás Olvasni! Olvass! Olvasni. Olvasás. Szeress! Álmodj! Mindent kötelezővé lehet tenni? Azonnal menj
Írás. munkafüzet 3. osztályosoknak. Eszterházy Károly Egyetem Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet
Írás munkafüzet 3. osztályosoknak Eszterházy Károly Egyetem Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Tartalomjegyzék Ceruzaforgató... 4 Ismét együtt! Ismételjünk!... 6 Légy szemfüles!... 8 Alsó ívelés, felső
Fekete István: Lutra Ifjúsági Könyvkiadó, Budapest, 1955.
Fekete István: Lutra Ifjúsági Könyvkiadó, Budapest, 1955. Szöveg típusa: elbeszélő Szöveg olvashatósága: közepesen nehéz Kérdések nehézsége: könnyű, közepesen nehéz, nehéz Javasolt felhasználás: 4 6. évfolyam.
Eszközök: Classmate PC, tanári laptop; füzetek; üres kis kártyalapok; pörgettyű, írólapok; óra; két szöveg; 2 darab szinonimaszótár.
Óravázlat 2. osztályos nyelvtan Tananyag: Mit tudsz már a szavakról? Oktatási cél: A szavak jelentésének megfigyelése. Szómagyarázatok készítése az életkornak megfelelő szókincs használatával. Szavak összeállítása
OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI 1 4. ÉVFOLYAM
OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI 1 4. ÉVFOLYAM MATEMATIKA - számfogalom húszas számkörben - nyitott mondatok, hiányos műveletek, relációk - egyszerű szöveges feladatok - összeadás, kivonás, bontás, pótlás
MATEMATIKA VERSENY
Vonyarcvashegyi Eötvös Károly Általános Iskola 2015. 8314 Vonyarcvashegy, Fő u. 84/1. 2. osztály MATEMATIKA VERSENY -------------------- név Olvasd el figyelmesen, majd oldd meg a feladatokat! A részeredményeket
Tantárgyi koncentráció: Rajz, magyar, matematika, környezetismeret
1. Térbeli ábrázolás Témakör: Paint Tananyag: Térbeli viszonyok ábrázolása Állandó melléktéma: Képek szerzıi joga, vágólapmőveletek, transzformációs mőveletek Az óra típusa: Gyakorló óra Tantárgyi koncentráció:
MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET
É RETTSÉGI VIZSGA 2008. október 28. MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. október 28. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI