Helytörténeti album 4. Hetény. A hetényi népviselet a 20. században

Átírás

1 Helytörténeti album 4. Hetény A hetényi népviselet a 20. században 2017

2 Támogatónk: A kiadvány a Nem csak helytörténet pályázat keretén belül kerül kiadásra. Minden jog fenntartva. A kiadvány vagy annak bármely részletét a szerzők engedélye nélkül bármilyen formában vagy eszközzel reprodukálni, tárolni és közölni tilos. Szöveg és képek: Rancsó Sarolta 2017 A munka a Kincskeresők - regionális értékeket kutató diákok országos konferenciáján Arany-sávos minősítést kapott. Köszönet Deák Irénnek a Selye János Gimnázium történelemtanárának, valamint Gaál Idának a Duna Menti Múzeum néprajzkutatójának és Szanyi Máriának a szakmai segítségért. ISBN A borítón: Szabó Mária, Szabó Balázs, Szabó Etel

3 Bevezető A Kincskeresők regionális értékeket kutató diákok országos konferenciáján éveken keresztül figyelhettem, ahogy e dolgozat szerzője mélyrehatóan kutatja és feltárja a környezetében lévő helyi értékeket. Az idei témát egy kiállítás adta számára, amelynek célja a helyi népviselet bemutatása volt. A kiállítás előkészítésébe a fiatalokat is bevonták, így a szerzőt, Rancsó Saroltát is. Ehhez nemcsak a faluban még fellehető régi viseletdarabokat és féltve őrzött régi fényképeket kellett felkutatni, de beszélgetni kellett idős emberekkel, akik felelevenítették ifjúkori emlékeiket, és nem utolsó sorban meg kellett ismerni a népviselettel foglalkozó forrásanyagot is. A szerző a dokumentumok és az emlékezet alapján a 20. század elejétől próbálta meg nyomon követni a hetényi viselet fejlődését, változásait. A viseletek kiteljesedése, kivirágzása a 19. század végére, 20. század elejére tehető. Ekkor a gyári termékek hozzáférhetővé váltak a falusi paraszti rétegek számára is, és a viseletben fokozatosan alkalmazni kezdték a finomabb anyagokat, szalagokat, pántlikákat. A múlt század első évtizedeiben azonban még Hetényen is viselték a népviselet alapelemeinek olyan egyszerű, házilag előállított, kendervászonból készült darabjait is, mint a pendely, ing vagy a vászongatya. Az öltözetdaraboknak újabb divatú csoportját alkották azok, amelyek jobbára gyári kelméből készültek, általában bonyolult szabással és elkészítésük többnyire mesteremberek vagy falusi varrónők dolga volt. Ide tartozik a posztóból készült férfi öltözet, a női pruszlikok, szoknyák, kötények és ujjasok többféle változata. Külön erénye e dolgozatnak, hogy Sarolta számos olyan régi fényképet tesz közzé, amelyet a faluban sikerült összegyűjteni, s mivel napjainkban már régi viseletdarabokat Hetényen alig lehet fellelni, e fényképek nagyban hozzásegítenek Hetény hagyományos népviseletének megismeréséhez. A paraszti viseletnek azonban nemcsak az volt a feladata, hogy védje, esetleg díszítse az ember testét. Az adott viseletközösségekben a népviselet árnyaltan kifejezte az egyes személyek társadalmi helyzetét, életkorát, állapotát, a különböző alkalmakat. A népviselet egyik sajátsága éppen ez a kötöttség és az aprólékosan szabályozott kifejezőkészség. Reméljük, hogy a szerzőnek ez a szerény dolgozat csak kezdete a hetényi népviselet további kutatásának, a jövőben a szerző vagy az érdeklődő fiatalok folytatják az elkezdett munkát és részletesen feltárják a hetényi viselet egyes elemeit, változásait, s ami nem kevésbé fontos, a viselet társadalmi vetületét november 5. Gaál Ida 3

4 4

5 Rancsó Sarolta: A hetényi népviselet a 20. században Gyakran feltesszük a kérdést, hogy mit jelent a hagyaték, a helytörténeti érték, mennyire vagyunk felelősek mindazért, amit őseinktől örököltünk? Sorsunk alakulását számtalan módon magyarázhatjuk, azonban nem tagadhatjuk, hogy felmenőink tettek minket igaz emberré, így tartozunk nekik annyival, hogy örökségüket megőrizzük, rögzítsük, felkutassuk. Régen az egyes falvakban élő embereket viseletük is megkülönböztette akár a szomszédos falvak vagy tájegységek lakóitól. A népviseletet tanulmányozva jobban megismerhetjük az adott faluközösségének gondolkodását, szokásait. Nagyon sokáig azt hittük, hogy Heténynek nincs igazán jellegzetes viselete, összehasonlítva a martosi vagy akár az izsai viselettel. A gazdagon díszített martosi mellett a hetényi viselet igen szegényesnek tűnhet. Hetényi család

6 2017-ben ismételten nagyszabású gyűjtőakcióba kezdtünk. Nagyon sok régi fénykép került elő, többek közt a borítón látható, 1903-ban készült kép is, melyen Szalai Mári, Balázs és Etel látható ünnepi viseletben. Ez indított minket arra, hogy egy kicsit mélyebben foglalkozzunk a hetényi viselettel. Munkánkat az 1900-as évek elején készült fényképek, az adatközlők elbeszélései, valamint a hozzáférhető irodalmi források alapján állítottuk össze. Szakmai segítséget Dr. Gaál Ida etnográfustól, a Duna Menti Múzeum munkatársától kaptunk. A hagyományos paraszti viselet alakulására egyebek mellett a helyi szokások és az egyéni ízlés volt hatással. A legrégibb viseletdarabok amelyeket Hetényen még a 20. század első évtizedeiben is használtak házi kendervászonból készültek. Kendert a falu két nagy földjén az Alsó-Kenderföldön és a Felső-Kenderföldön termesztettek. Jóformán minden családnak volt kenderültetvénye ezen a területen, annyi, amennyiből fedezni tudták a család vászonszükségletét, hiszen amit csak lehetett, azt a család egyedül állított elő. Így volt ez a kenderből készült vászonnal is. A kender feldolgozása a betakarítással kezdődik, amit nyüvésnek hívnak és a földből kézzel kitépését jelenti a növénynek. Majd az áztatás következik, Hetényi család

7 ami Hetényen a tavakban történt. Heténynek 13 tava volt, mára már csak egy maradt. Az alaposan kiáztatott kendert megszárították, törték és tilolták, majd az így kapott szöszből, a szálkenderből fonalat fontak. A kender feldolgozása a nők munkája volt a falusi háztartásokban. Ők készítették a növény rostos szárából a fonalat. Szövőszék nem volt Hetényen. A szövést ugyanis a mi vidékünkön mesteremberre, takácsra bízták. Az otthon elkészített kenderfonalat a szomszédos Marcelházára, esetleg Naszvadra vitték a takácshoz. (Az utolsó naszvadi takács Csuport József volt, 1992-ben halt meg.) Az elkészült vászonból varrták meg aztán a háztartásban használt lepedőket, abroszokat, törülközőket és a viselet egyes darabjait, úgy, mint a péntőt (pendelyt), a női inget, a férfiaknak a vászoninget és a vászongatyát. A kendervászon anyagot lassan felváltotta a hétköznapi viseletben is a gyári gyolcs, karton, barkét, klott. Az ünnepi viseletben pedig megjelent a selyem, a brokát, a blüss és az atlasz anyag 1. Most nézzük meg, hogy mi volt a jellemző a 20. század eleji hetényi női viseletre: A legalsó ruhadarab, amit a testre vettek fel a pendely (péntő) volt. Kendervászonból készült, eleje sima, közepén hasadékkal. A hátsó részen apró ráncokba van szedve. A pendelyt derékban egy kb. 10 cm széles gallér fogja övszerűen össze és a korc, két szál madzagból készült vállpánt tartotta meg a testen. Vagy a galléron elöl egy-egy lyukat varrtak és az ezekbe fűzött madzaggal kötötték össze a pendelyt. Zajos Ernő 1979-ben gyűjtötte össze Hetény kiveszendőben lévő szavait, s itt találkozhatunk a péntő kifejezéssel is. Ez a pendely hetényi elnevezése. Szólás is kapcsolódik hozzá: Mámi, fönnakadt a szoknyája, kiláccik a péntő! A kendervászonból készült ruhadarab kemény volt, csak sok hordás után puhult meg. (Az elhordás, elhasználódás után még a csecsemőknek készítettek belőle pelenkát, ugyanis addigra már annyira megpuhult, hogy nem irritálta a gyermek bőrét.) A péntőre vették fel az alsószoknyákat, ezek száma alkalmanként változott. Ünnepi alkalomra 5 6 alaposan kikeményített darabot vettek fel. 1 Šťastná, Ida: Komárom környéki textil és népviselet (Kiállítás vezető), Duna Menti Múzeum Komárom, é.n. (1976), o. 7

8 Ezek anyaga vászon, karton, parget volt. A felső testre került a rövid női ing, az ingváll. Ezeknél az ingeknél a derík, vagyis az eleje és a háta még a múlt század elején kendervászonból készült, és csak az ujjak voltak gyolcsból. A nyaknál körbe sűrűn beráncolták és szegőszalagba fogták. Elől egy gombbal vagy a szegőszalagból hosszabbra hagyott kötővel tartották össze. Az ingujj néha egy csík hímzéssel, az ujj anyagából készült fodorral vagy csipkével végződik. Ezt könyökön felül vagy a csukló fölött szalaggal bokorkötésre kötöttek meg. Az ingvállat és a pendelyt a két háború közötti időszakban a hosszi ing váltotta föl. Az ingvállra szalagokkal, néha gyöngyökkel vagy arany-ezüst csipkével díszített, vagy ugyanilyen fonállal kihímzett pruszlikot vettek föl. A pruszlik derékig érő, nyakig gombolós, ritkábban elöl ezüst csatokkal összekacsolt, testhez álló mellényke. Kosdi Tanító Margit és Irén 8

9 Szalai Mária Az alsószoknyákra vették föl a szoknyát, rokolyát. Ezek hétköznapra olcsó kartonból, pargetből készültek, az ünnepi viseletdarabok a viselője vagyonossága szerint selyemből, brokátból, atlaszból, blüssből. A legkedveltebb színek az egyszínű meggy-, égszín, tengerzöld, rózsaszín voltak. A szoknya elől sima volt, baloldalt hasadékkal, körbe apró ráncokba szedve, amelyeket derékban a majc fogta össze. Hogy a szoknya szépen álljon a silányabb lányok a derekuk hátsó részére derékvastagító övet, pufándlit kötöttek. Zajos Ernő jegyzetei között találtunk a pufándlihoz kapcsolódó hetényi mondást: Nincs is döröka, csak a pufándlira aggatyja a szoknyáját! 2 Ebből arra következtettünk, hogy Hetényen a lányok megszólták azokat, akiknek pufándlijuk volt. Adatközlőink büszkén mondták: Dehogy vót nekem olyanom, nem vót rá szüksígem. 3 2 Zajos, Rancsóné Hencz Gizella (1921) visszaemlékezései, lejegyezve szeptember 1. 9

10 A szoknyával (rokolyával) találkozhatunk a Szentpéteri dimbes dombos című hetényi népdalban is: Szentpéteri dimbes dombos kakukkfüves szederindás határon, megy a gróf úr kocsikázni négykerekű gumirádlis batáron. Nem nézi ő sem a repcét, sem a búza keresztjét, csak azt a szép, fehér lábú térdig érő rokolyájú hetényi menyecskét. A ráncok mesteri kézzel vannak összerakva. Az ünnepi öltözet a hétköznapitól színben és bővebb szabásban is különbözik. Az elbeszélések szerint volt külön templomjáró ruhájuk. Vasárnapi istentiszteletkor gazdag színekben ragyogtak a padsorok. Az egyszínű ruhák mellett nagyrózsás, színes virágminták voltak a divatosak. Egyedül nagypéntekre vettek fel sötétkék ünnepi ruhát. A szoknya aljára alulról anyagot varrtak, amit plének neveztek. Ennek az volt a célja, hogy a szoknya szebben álljon. Már rászegtem a plét a szoknyámra 4 Méry Margit munkájában említi, hogy Hetényen végzett gyűjtése során az asszonyok úgy mondták: itt szép tiszta vasalt szoknyában jártunk. 5 A kötény, kötíny elmaradhatatlan kiegészítő része a női viseletnek. Színe a szoknya színéhez volt választva. Általában olyan színű volt a kötényt, mint a rokolya színe. Csak a 30-as évek végén jött divatba a fehér színű kötény a fiatal, eladó lányoknál. A férjezett asszonyok csak a rokolya színével megegyező színű fékötínyt hordhattak, amit derékban hátul megkötöttek. Hetényi hímző asszony Borovszky Samu kiadványában 4 Zajos, E Méry Margit: Szlovákiai magyar parasztviseletek, Bratislava, 2002, o. 10

11 Szabó Benőné Csintalan Eszter ( ) - ágendázási ünneplőben Lábbeli: Ha a fiatal nő láttatni akarta magát, mezítláb járt. Szokás volt, hogy a csizmát, vagy a magas szárú cipőt a templom küszöbén bemenetkor felhúzta, kijövetkor ismét felvette. Ez nem szegénységre vagy fösvénységre mutat, hanem, hogy a fedetlen lábakat nem tartotta tisztességtelennek, inkább társadalmi kötelezettségnek. A csizma drága volt, kímélni kellett. Azok a lányok, akiknek már udvarlójuk volt, nem jártak mezítláb. A csizmát lassanként felváltotta a drága bőr-, atlasz- és bársony-fűzős, húzós cipő (topánka). A templom és a cipő kapcsolatára egyébként egy hetényi nótából is lehet következtetni: Mikor mentem vasárnap a templomba.cipőm sarka elakadt a bokorba, rózsa ága ereszd el a magas szárú cipőmet, had ölelhessem meg a szeretőmet. Ezt a nótát Gál Istvánné, Kis Juszti énekelte el Zajos Ernő helytörténésznek 1975-ben. Egy másik hetényi népdal az új cipő és a varrottas készítésének kapcsolatáról szól: Új a cipőm, el akarom hordani, de az anyám nem akarja engedni. Engedd anyám, nem a te pénzed ára, én kerestem kis tűvel a szobába. (Megjegyzés: A hetényi asszonyok varrottas azsúr kézimunka készítésével és piaci árusításával keresték a pénzt a múlt század első évtizedeiben.) 11

12 A kéz és alsó kar munkában s általában hétköznap mindig fedetlen volt, de annál gondosabban fedték be ünnepen és a templomban. Falukon kesztyűt nem hordtak. Helyette a karra borított színes vagy fehér vállkendő volt, mely alatt a keresztbe tett két kar mozdulatlan. Más más anyagú volt a nyári és a téli kendő is. Nyáron főleg vékonyabb anyagú kendőket hordtak. Találkoztunk olyan vállkendőkkel, melyek fekete alapjára színes virágminták voltak hímezve. Télen a fiatalok fehér színű, az idősebbek általában fekete vastag belinerkendőt viseltek. Ezek általában önmagában mintásak voltak, melyet a szövés adott ki. Télen egyébként melegebb alsó inget is hordtak. Ez volt az ujjas egy magas nyakú, mellény alatt viselt téli ruha. (Vedd fő az ujjasod, mer hideg van!) Erre vették fel a lílökmelegítőt rövid női mellényt. (Jó vastag a lílökmelegítőd, biztosan melegöd is lesz!). Télen bélelt rövid kabátkát hordtak, melyet kacatnak neveztek. (Alig ír be a kacatom, möghíztam!) 6 Péczi István családja Zajos,

13 A viselet fontos kiegészítője volt a hajviselet és az ékszerek is. A haj leányoknál középen két felé volt választva, a homloktól egészen a fül tövéig befonva, végül a tarkónál találkozva egy copfba fonva. A copfot színes szalagokkal (pántlikákkal) díszítették. A nők főkötője (fíkető) a különböző vidékek szerint sokféle. Méry Margit munkájában említi, hogy Hetényen több változata is volt egy időben. A legrégebbi, amire emlékeztek a pintli, ez homlokkötős forma, és fekete klottból készült, elöl fehér vagy fekete csipke szegélyzettel. Az as években terjedt el a konty, aranykonty. Ezeket hátul rúzsás pántlikával díszítették. Viseltek még a bodros fíketőt 7. Ahogy idősödött az asszony, úgy sötétedett a kendő színe. Férjezett asszonynak pedig már nem volt szabad kendő nélkül kimennie az utcára. Az új asszonynak, mikor bevezették a templomba (esküvője után való vasárnap), kanalas kendővel volt lefedve a haja. A kanalas kendő formára volt kötve, keményebb karton tartotta, s ezt tűzték a konty fölé. Tulajdonképpen ez szorította le a hajat. Mondogatták is 7 Méry, 2002 Hetényi lányok viseletben

14 Hetényen: Écsúszott a kanalaskendőm, fére áll a kontyom! A hetényi szép asszonyról és a hajáról szól egy nóta: Ez az asszony, de szép asszony. Túrót árul a piacon. Reng a csecse, reng a fara, föl van csavarva a haja. A viseletet kiegészítő szalagok nemcsak a hajat díszítették. Pántlikák voltak az ingujj köré kötve, a rokolyán hordott ketínyre is ezek simultak. Színük különböző volt, és színes hímzett virágmintával voltak díszítve. Ezek gyári termékek voltak, s boltban vásárolták őket. Egy népdalunk alapján is tudunk következtetni színükre: Zöld pántlika a harisnyám kötője, legény legyen aki aztat megkösse, enyémet is megkötötte egy barna, homlokára göndörödik a haja. Kiegészítő eleme a hetényi viseletnek a nyakon hordott 5-6 soros nyaklánc (kaláris). Gyöngyökből, nyáron horgolt golyókból állt, mivel a szoros kaláris kissé kényelmetlen volt 8. Ünnepen ezüst láncocskát hordtak a fiatalok. Férfi-viselet Ennek is egyik alapvető darabja az ing. A korai férfiingek egyenes T szabással készültek 9. Elöl ráncokba volt levarrva. Ujja vagy kézelős, vagy lobogós volt. A kézelőst a csuklónál gombbal fogták össze. A lobogós ujj tűre-szedett apró sűrű ránccal volt a vállon jóval alul érő vállfolthoz varrva. Az ingre testhez álló rövid ujjatlan mellényt (derékra való, kis mándli) vettek fel, melynek szabása mutatta, hogy melyik faluból való a viselője. A mellény elöl egy, két vagy négy sor apró ezüstgombokkal volt díszítve. Találtam olyan fényképet, melyen a mellényt panyókán 10 vetett prémes prémes zsinóros dolmány 11 fedi. Ez fekete vagy sötétkék posztóból készült. 8 Nagy Józsefné Viczena Margit gyűtése, Fél, Edit: A női ruházkodás Martoson (Népr. Ért. 1942), elérhető a hu/02100/02115/html/ html 10 Magyarázat: panyókán vetett vállon átvetett 11 Magyarázat: térdig vagy combközépig érő, testhezálló, felálló gallérú, férfi posztó felsőruha (kabát) 14

15 Sajnos a visszaemlékezések nem bizonyítják, hogy Hetényen panyókán vetve hordták a dolmányt. Az ing alsó részét betűrték a ráncos vászongatyába, mely lábszárközépig ért s rojtokban vagy egyszerű szegélyben végződött. Falunkban mesterkével 12 volt díszítve. A gatyaszárai szoknyabőségűek voltak. A Villa Heten polgári társulás tulajdonában van nemcsak vászongatya, de a későbbiekben divatba jött zsinóros nadrág és kabát is. Az ellenzős nadrág hosszú, szűk szárú, kék vagy fekete posztóból készült, fehér posztóval vagy flanellal volt bélelve 13. Falunkban főleg fekete színű nadrággal találkoztam. Elejét lehajtható ellenző jellemezte. A lábszárvégekre talpalót varrtak, mellyel könnyebben beleléptek a csizmába, anélkül, hogy a nadrág szára felhúzódott volna. A nadrág zsinórozással volt díszítve. Hogy a női viseletnél felvett sorrendet megtartsuk, meg kell említenünk a férfi népviselet darabjai között a kötényt is. Ruhakímélőnek használták munka közben a földeken. A melleskötíny a test felső részét is takaró kötény volt. Mondogatták is férfiak a fiaiknak, mikor a földekre mentek dolgozni: Vedd föl a melleskötínyed, nem piszkálódik be a ingöd! 14 A férfiak általában fekete csizmát viseltek, nyáron munkára régebben mezítláb voltak vagy bőrpapucsban jártak. A fejet általában kerek posztó kalap fedte, melyet ünnepi alkalmakkor darutollal, strucctollal, virágbokrétával díszítettek. Hetényen árvalányhajat tűztek a kalapra. Télen asztrahánbirka kucsmája volt a hetényi embernek. A téli viselet elengedhetetlen része a szűr. A szakirodalomban is gyakran szerepel, s részletes leírások születtek róla. Hetényen azonban nem találkoztunk ezzel a viseleti darabbal, holott egy hetényi népdalunk is említi: Cifra az én szűröm, a vásáron vettem. Fázik a galab m, hogy megmelegítsem. Betakarom, hogy ne fázzon, megölelem, hogy ne fázzon. Csak arra vigyázunk, senki meg ne lásson. 12 Magyarázat: a mesterke egy szálhúzásos technika, mellyel a gatya lábszárának alsó részét díszítették október 20., 14 Zajos,

16 Az ünnepi férfi viseletnek számított a vőlegény ruha is. A hetényi templom tornyában az első emeleten, a karzattal egy magasságban, közvetlenül az ajtó közelében a falba volt verve egy szeg. Ezen lógott egy vastag kenderfonálból készült tarisznya. Benne egy kék posztóból készült zsinóros csizmanadrág, kétellenzős. Ugyanabból a posztóból készült kabát, kétsoros, de nem ezüstgombbal, hanem fekete szövött gombokkal és egy mellény. Ez az egyház tulajdona volt. Ezt vitték el a szegény (zsellér) férfiak esküvőjükre, mert ők állandóan vászongatyába jártak. Ezt adta az egyház, hogy az esküvő alkalmával az Úrasztala elé ne gatyába álljon a vőlegény. Az ingjét jegyingként a menyasszony készítette. A ruha a II. világháború alatt elveszett15. Kosdi Benő, Gáspár Julianna 15 Zajos Ernő visszaemlékezései, lejegyezve 1999-ben 16

17 Gyermekek viselete: A felnőtt viselet kicsinyített változata a gyermekeké. Míg a gyerekek nem tanultak meg járni, addig egyformán öltöztették őket, nem volt különbség a fiúk és lányok öltözete között. Ruházatukat az asszonyok varrták a már elhordott pendelyekből, viseletes darabokból, mert azok kellőképpen megpuhultak. A már nagyobbacska jányok viselete szinte teljesen ugyanaz, mint az eladójány viselete. Itt is megtalálható az ingváll, a pruszlik, a rokolya, a ketíny, a pántlika. A lányok viseletének tanulmányozása során találkoztunk a tukorgós kifejezéssel, mely fodrosat jelent: Hú, de tukorgós a ingújja a Julisnak! 16 A gyereké (vagyis a fiúé) abban különbözik a felnőtt férfiétól, hogy az inge sötét volt, de ugyanúgy hordott csizmát és kalapot is. 16 Zajos, (1979) Szalai Etelka 4 éves 17

18 Érdekességként megemlítjük még, hogy mit mondtak Hetényen akkor, ha valaki rendetlenül öltözött elmeznén őtözött: Olyan alangyárén van őtözve, pedig van rendes gönce. (Olyan rendetlenül öltözött fel, pedig van rendes ruhája!) Néha az is elhangzott: De cédán őtözött föl a Mári, nemtom mi van véle? (Olyan rendetlenül öltözött fel a Mari, nem tudom, mi van vele?) Ha pedig valaki díszesen, cifrán öltözködött, akkor pámpilláskodott: A Kapás Julis milyen pámpillássan őtözik mindig! 17 A paraszti viselet elhagyása falunkban már a 20. század 30-as évei végén elkezdődött, majd a második világháború utáni években elpolgáriasodott. A magyar népviseletnek van néhány olyan változata, mely eredetiségét tisztán megőrizte, sajnos a hetényi nem tartozik közéjük. Munkánkkal megpróbáltuk még lejegyezni, felkutatni viseletünket. Inspiráltak a hetényi népdalok is, melyek alátámasztják mondanivalónkat. Népviseltünk nekünk, hetényieknek szép. Reméljük, hogy mások is megismerik és esetleg szintén kedvet kapnak saját településük régi népviseletének felkutatására, megismerésére, közzétételére. Ifj.Szabó Lajos, Szalai Lídia, Szabó Mária Zajos, (1979) Zajos András, Szabó Mária esküvői fényképe Zajos András, Szabó Mária, és gyermekük Gizella

19 Felhasznált irodalom BAKSAY Sándor: A magyar népviselet. magyar-monarchia-irasban-es-kepben-1/magyarorszag-2a7c/a-magyar-nep- 2D2C/a-magyar-nepviselet-baksay-sandortol-2F4C/( október 1.) BOROVSZKY, Samu szerk.: Komárom vármegye és Komárom város, Budapest, é.n. (1907), Magyarország vármegyéi és városai GAÁL,Ida: Kenderfeldolgozás Délnyugat-Szlovákiában (Kiállítás vezető), Duna Menti Múzeum Komárom, 1983 FÉL, Edit: A női ruházkodás Martoson (Népr. Ért. 1942), elérhető a oszk. hu/02100/02115/html/ html (2017.okt.20.) MÉRY, Margit: Szlovákiai magyar parasztviseletek, Bratislava 2002, o. Nagy Józsefné Viczena Margit gyűjtése, 1972 Népviselet. (2017. okt. 2.) ŠŤASTNÁ, Ida: Komárom környéki textil és népviselet (Kiállítás vezető), Duna Menti Múzeum Komárom, é.n. (1976). ZAJOS, Ernő: Száz egynéhány szó. Szülőfalum kiveszőben levő szavai. Budapest, 1979 Adatközlők: Rancsóné Hencz Gizella (1921), lejegyezve szeptember 1. Zajos Ernő (1923), lejegyezve 1999-ben Fényképek: Villa Heten PT, Zajos Ernő gyűjteménye, Kosdi Miklós gyűjteménye, Cziborné Paluska Ilona, Tóthné Mocskos Terézia, Perczelné Hajmássy Gizella Balról Zajos Mária, Zajosné Szabó Mária, Zajos András, Zajos Gizella - kb

20 20