RECA Kft. RECA CONNECTS. PERFORMS. INSPIRES. RECA SECO A Reca Kft. szolgáltatási koncepciója.
|
|
- Csenge Tamásné
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 RECA Kft. RECA CONNECTS. PERFORMS. INSPIRES. RECA SECO A Reca Kft. szolgáltatási koncepciója
2 RECA Kft. Az Önök igényeihez igazodunk Innováció, a termékkínálatunk összetételének kialakításakor a legmagasabb minőség iránti igény, a vevőinkhez való közvetlen partneri kapcsolat, folyamatos fejlesztés és rugalmasság mindezen alaptulajdonságok köré szerveződik a Reca Kft. tevékenysége, amelynek középpontjában vevőink igényei és szükségletei állnak. Az ő sikereik a mi sikerünk is egyben. A Reca Kft. a RECA cégcsoport tagja, amely Európa 21 országában, valamint Kínában összesen 29 tagvállalattal vesz részt a nemzetközi gazdasági vérkeringésben. A cégcsoport rendkívül széles termékkínálatával és kompetens szolgáltatásaival a nagy- és kisipari felhasználók szerteágazó igényeinek kiszolgálására törekszik. A cégcsoport logisztikai bázisa és központi raktára Felső-Ausztriában, Welsben található. Tevékenységünk azonban nem csupán ezekre a földrajzi területekre korlátozódik. Vevőinket elkísérjük sok egyéb országba is, ahol C-alkatrész-gazdálkodásunk segítségével helyben tudjuk támogatni őket. A végzett tevékenység helyétől függetlenül mindig megtaláljuk a méretre szabott megoldást vevőink számára. Mindig helyes megoldást kínálunk Vevőink szükségleteinek kielégítéséhez mindig a helyes eszközt választjuk ehhez nem csupán a több mint termékből álló, folyamatosan fejlesztett termékkínálatunk, hanem rugalmas szolgáltatási struktúránk is segítséget nyújt. Minden igényre megtaláljuk a megoldást. Így tudjuk Önöket támogatni abban, hogy munkafolyamataik optimalizálásával biztosíthassák piaci versenyelőnyüket. C-alkatrész-gazdálkodásunk fontos elem lehet ebből a szempontból. Hogy pontosan mi is ez, kiadványunkból megtudhatják. 2
3 RECA Group erős nemzetközi mezőny Bízunk az összefogásban A RECA csoport egy nemzetközi vállalatcsoport, amely kiváló minőségű, bizonyított márkájú termékekkel rögzítéstechnikai elemek, szerszámok, szerelési és karbantartási eszközök, valamint vegyi anyagok kis- és nagyipari, autóipari üzletágakban tevékenykedő partnerek kiszolgálását végzi. A csoport a piacon erős, stabil márkák kínálójaként Európa legnagyobb szereplőjének számít az üzletágban. A RECA vállalatok sűrű értékesítési hálózatot formálnak, nemzetközi szinten is hatalmas beszerzési volumennel rendelkeznek. Ennek előnyeiből Önök és minden partnerünk is profitálhat: többek között az országhatárokon átívelő szolgáltatások, a globális kompetencia és tapasztalat, a széles termékválaszték, valamint a kedvező árak tekintetében. 3
4 4 4
5 Ami összetart: Életteli partnerség Őszinteség, szimpátia és megbízhatóság ezen értékek mentén célozzuk meg a vevőinkkel való együttműködést. Az életteli, aktív partnerséget a rendszeresen bővített és aktualizált szerszám- és kötőelem termékkínálatunkkal, valamint tartalmas szolgáltatásainkkal kívánjuk fenntartani. Az Önök munkafolyamatainak optimalizálását, valamint a piacon elérhető legmagasabb szolgáltatási és termékminőségi színvonalat különböző intézkedések szolgálják. Működtetjük és működik. Pontosan ezért élnek partneri kapcsolataink. n reca saját márka, amely a legmagasabb minőséget képviseli n csúcstermékek a piacvezető gyártócégektől n vevőspecifikus logisztikai megoldások n vevőtalálkozók és egyéb rendezvények n kiszolgált vevő a teljes Kellner & Kunz cégcsoporton belül n 900 lelkes munkatárs a Kellner & Kunz cégcsoport egészében n több mint 700 kompetens szaktanácsadó kolléganőnk/kollégánk biztosítja a közvetlen kapcsolatot vevőinkkel n állandóan rendelkezésre álló telefonos ügyfélszolgálat irodáinkban n néhány napon belüli házhozszállítás raktárunkból 5
6 6 6
7 Csúcsprecizitású logisztika Aki a RECA Kft. partnereként végzi üzleti tevékenységét, sok dologban egyáltalán nem kell elmélyednie. Méghozzá azért nem, mert jól működik mintha önműködő lenne. Ez jellemzi logisztikai folyamatainkat is. Állandó mozgásban A logisztika számunkra lényegesen többet jelent annál, minthogy áruin kat A -ból B -be juttassuk. A fogalom alatt rugalmas, az Önök igényeihez igazodó koncepciót értünk. S hogy ez mit jelent valójában? Motivált munkatársak és a legmodernebb raktárgazdálkodási, árutovábbítási berendezések elegyét, amelyhez kreatív, a folyamatos fejlesztést mindig szem előtt tartó irányítás is párosul. Méretre szabott logisztikai megoldások: Nincs szükség arra, hogy minden héten újabb és újabb logisztikai megoldásokat találjunk fel. A meglévő, jól bevált, moduláris felépítésű logisztikai rendszerünk elemeinek kombinálásával és folyamatos fejlesztésével mindig az Önök igényeihez tudunk igazodni. Szállítókészség: A raktárkapacitás, az átfutási idők, a naprakészség nálunk mindig a középpontban állnak, nagy biztonságot adva így az Önök gyártási folyamatainak. Magas kiszolgálási fok: Azt, hogy az Önök C-alkatrészei mindig elérhetőek legyenek, a lehető legrövidebb átfutási idővel, a teljes logisztikai rendszerünket átfogó automatizált, dinamikus priorizálási renddel, valamint a vevői igényekhez igazodó megrendelés-feldolgozással biztosítjuk. Kifinomult technológiák: A legmodernebb raktárgazdálkodási, árutovábbítási berendezések mellett a raktári termékek mozgását 3 mp-ként elemző, s az adatok alapján döntést hozó speciális szoftver segíti rendszerünk hatékonyságát. 7
8 Tanúsított minőséggel: Welsi központunkban, illetve a főbb beszál lí tóink nál helyben található vizsgálati laborjainkban különféle eszközök segítik munkánkat Szakítószilárdsági vizsgálatot végző készülék húzó-/nyomó szilárdsági próba szilárdsági próbák anyákon és csavarokon Vickers-keménységmérő eszköz az ISO 6507 szabvány szerinti keménységmérés a határ- és magkeménység meghatározása keménységi görbék Rétegvastagság-mérő készülék az ISO 3497 szabvány szerinti rétegvastagság-mérés a röntgenfluoreszcens spektroszkópia segítségével Profilprojektor hosszúság, szög és emelkedés mérése Súrlódási tényező- és nyomatékmérés súrlódási tényező meghatározása az ISO szabvány alapján forgatónyomaték/feszítőerő mérése torziós kísérlet, a szorító- és törőnyomaték meghatározása 8 8
9 Minőségirányítási rendszer Minőségünk állandó. Minden próbát kiállva bizonyít napról napra. Tanúsított minőség termékeinknél és szolgáltatásainknál egyaránt Pontosan meghatározott minőségi szabványok Együttműködés független intézményekkel Gyakorlatorientált reklamáció-kezelés Speciális követelmények új termékeinkkel szemben ISO-tanúsítással rendelkező vállalati folyamatok 9
10 10 10
11 C-alkatrészek első osztályú gazdálkodással Levesszük a terhet az Önök válláról Mik azok a C-alkatrészek? csekély áruértékkel bíró termékek nagyon sokféle kivitelben fordulnak elő szabályozott vállalati folyamatokban van szükség rájuk e termékek beszerzési költségei a termék értékéhez képest jelentősek C-alkatrész-gazdálkodás a Reca Kft.-vel Beszerzési folyamataikat megvizsgáljuk, elemezzük és optimalizáljuk Egyedileg Önökre szabott koncepciót dolgozunk ki Az Önök vállalatához/gazdálkodásához igazítva alakítjuk ki a rendszert Átvállaljuk a lebonyolítást Önök a fő tevékenységükre fókuszálhatnak A beszerzés folyamatát hatékonyabbá tesszük 11
12 Nagy gondot fordítunk az Önök készleteire Az alábbi munkafolyamatokat vállaljuk át Önöktől Készletellenőrzés: Megrendelés felvétele: Kiszállítás: Töltés / beraktározás: készleteiket megállapodott időszakonként ellenőrizzük. a hiányzó mennyiségeket rögzítjük, megrendeljük. a megrendelt termékeket kiszállítjuk az Önök telephelyére. igényük szerint a kiszállított termékek beraktározását, a raktárhelyekre való feltöltését is elvégezzük. Töltés / beraktározás Készletellenőrzés Kiszállítás Megrendelés felvétele 12 12
13 Bízhat bennünk értjük a munkánkat RECA SECO a Reca Kft. szolgáltatási koncepciója SECO a Reca Kft. szolgáltatási koncepciója A RECA SECO a Reca Kft. beszállítási-, polc- és raktárgazdálkodási koncepciója, amely minden részletre kiterjed. A SECO szolgáltatásba bevont termékek olyan kötőelemek, vegyi anyagok és szerszámok, amelyekre az Önök vállalatánál rendszeres igény mutatkozik. Segítünk Önöknek e termékek optimális készletezésében, raktározásában. Egyszerű, gyors működtetés A Reca Kft. rugalmas C-alkatrész-gazdálkodásának köszönhetően Ön adminisztrációs költségektől szabadul meg. nincs szükség Önöknél megrendelés leadására, a rendelések visszaigazolására, a termékek beérkeztetésére/könyvelésére stb. a számlatételek csökkentésével az Önök könyvelésére is kisebb teher hárul A rendszer típusának kiválasztása és a mennyiségek közös meghatározása Polcgazdálkodási rendszerünket rugalmasan és egyedileg az Önök üzemi adottságaihoz igazítjuk. Önökkel közösen határozzuk meg a gazdálkodásba bevonandó termékcikkeket, valamint a hozzájuk tartozó minimum és maximum mennyiségeket. Megbízható állványtervezés Átvállaljuk Önöktől az állványok, polcok megtervezését, etikettezését és feliratozását. A különböző alkatrészek felhasználása ritkán egyenletes. Ezért a megállapodott gazdálkodási ritmusban folyamatosan ellenőrizzük az Önök készleteit. A megrendelések gyors kiszállításának köszönhetően így mindig a megfelelő mennyiségű C-alkatrészek állnak rendelkezésre az Önök raktárában. Etikettek egyedileg az Önök igényeihez igazítva Minden tároló etikettjét egyedileg határozhatjuk meg. Az alábbi információkat tudjuk minden etiketten rögzíteni: Vevői cikkszám Vonalkód Termék megnevezése Cikkszám Minimum-/ maximum készletszint A termék megnevezése Cikkszám Vonalkód Minimum készletszint Csomagolási egység Maximum készletszint Méret Kép a termékről 13
14 14 14
15 RECA SECO ingyenes szolgáltatásunk minden partnerünk számára......hogy minden a helyére kerüjön, s a megfelelő kivitelben, megfelelő mennyiségben, valamint a megfelelő időpontban álljon rendelkezésre. Érdemes összehasonlítani! RECA SECO szolgáltatás nélkül RECA SECO szolgáltatással Előnyök az Önök számára: A legfontosabb termékek mindig elérhetőek Ápoljuk, rendben tartjuk állványait, polcait Igény szerint feldíszítjük raktárát saját állványainkkal A raktár területének optimalizálása a termékek elérése és kivétele könnyebbé válik Szívesen adunk tanácsot az új rendelés-lebonyolítási lehetőségekről (pl. scanner-es megoldások, EDI, RFID,...) Haszon az Önök számára: Rend és tisztaság Átláthatóság Időmegtakarítás Ellátási biztonság Költségcsökkentés (kisebb készletérték) Az Önök igényei szerinti raktárkialakítás Optimális volumenű raktárkészlet 15
16 Méretre szabott koncepció Példa egyedi állványtervezésre 16 16
17 Közös úton a közös cél felé Egyedi szolgáltatási koncepciónk 4 lépésben eshop Egyeztetett termékszortiment Közösen meghatározzuk az Önöknél rendszeres igénnyel felmerülő termékeket. Tervezés az igényeknek megfelelően Megtervezzük a szükséges állványokat, polcokat Önök pedig döntenek. EDI A rendszer kialakítása Kiépítjük Önöknél a rendszerünket. Folyamatosan rendelkezésre álló termékek Szaktanácsadó kollégánk rendszeresen gondoskodik az Önök raktáráról, valamint tájékoztatja Önöket termékújdonságainkról. 17
18 Támogatást adunk az állványok tervezéséhez innovatív rugalmas egyedi RECA nyitott polcállvány 1000 B=1000 mm Ma=180 mm RECA kartondobozok Standard kartondobozok (30, 32, 34) sz=90 mm, m=90 mm Ma=150 mm RECA tárolórekeszek, 4-es méret kis tárolórekeszek sz=95 mm, m=130 mm Ma=200 mm RECA tárolórekeszek, 3-as méret közepes tárolórekeszek (standard) sz=140 mm, m=130 mm Ma=200 mm RECA tárolórekeszek, 2-es méret nagy tárolórekeszek sz=200 mm, m=150 mm Ma=2000 mm Ma=250 mm RECA tárolórekeszek, 1-es méret XL méretű tárolórekeszek sz=300 mm, m=180 mm Ma=400 mm RECA VTS szortiment tárolók szortiment torony sz=390 mm, m=360 mm Ma=400 mm Tárolórekeszek ömlesztett árukhoz m=200 mm Ma=400 mm Elválasztólemezek m=400 mm 18 18
19 Kartondobozok RECA tárolórekeszek Tárolórekeszek ömlesztett árukhoz VTS szortiment tároló RECA nyitott polcállvány 750 B=750 mm Ma=180 mm RECA kartondobozok Standard kartondobozok (30, 32, 34) sz=90 mm, m=90 mm Ma=150 mm RECA tárolórekeszek, 4-es méret kis tárolórekeszek sz=95 mm, m=130 mm Ma=200 mm RECA tárolórekeszek, 3-as méret közepes tárolórekeszek (standard) sz=140 mm, m=130 mm Ma=200 mm RECA tárolórekeszek, 2-es méret nagy tárolórekeszek sz=200 mm, m=150 mm Ma=2000 mm Ma=250 mm 1 2 RECA tárolórekeszek, 1-es méret XL méretű tárolórekeszek sz=300 mm, m=180 mm Ma=400 mm RECA VTS szortiment tárolók szortiment torony sz=390 mm, m=360 mm Ma=400 mm Tárolórekeszek ömlesztett árukhoz m=200 mm Ma=400 mm Elválasztólemezek m=400 mm 19 19
20 20 20
21 SECO-PACKAGE Összecsomagoljuk Önöknek apró alkatrészek csomagként való összeállítása az Önök darabjegyzéke alapján (package); mindezzel hatékony segítséget nyújtunk termékei helyben történő összeszereléséhez Önökkel közösen határozzuk meg és optimalizáljuk is a csomag műszaki tartalmát meghatározzuk a kész csomagok biztonsági készletét SAP-rendszerünkben igény szerint rögzítjük a vevői cikkszámokat/termékkódokat az egyes alkatrészekhez a csomagok beszállítása és a gazdálkodási rendszer működtetése az összeszerelés helyén történik A SECO-Package-ok csomagolási módozatai Karton/papír Bliszteres csomagolás Műanyag tasak Doboz/láda Hegesztett fóliás csomagolás Logózás/feliratozás (etikettek és csomagolás) 21
22 RECA Toolmobile Profi szerszámkocsi A munkavégzés ergonomikus magassága 1 méter feletti Központilag zárható fiókok Antisztatikus fiókbetétek Olajálló fogantyúk 22 22
23 Szerszámkészletek rendszerbe foglalva Könnyen megteremtjük az áttekinthetőséget és a rendet az Önök igényei szerint kialakított szerszámkészletek RECA kínálat strapabíró termékekből: szerszámszekrények szerszámkofferek szerszámkocsik RECA Profi szerszámkoffer szerszámkészlettel Cikkszám: Toolmobile Profi szerszámkocsi Cikkszám: Önökkel együtt alakítjuk ki Meghatározzuk a szükséges kéziszerszámokat Igény esetén készletenként külön cikkszámot rögzítünk a termékekhez Szükség esetén biztonsági készletszinteket határozunk meg az egyes termékekhez Igény szerint egyedileg összeállított szerszámkészleteket is tudunk szállítani 23
24 24 24
25 Az Önök építési területén is helyben vagyunk A RECA Container-Service megoldása Építési területen dolgozik? Minden olyan anyagot helyben szeretne elérni, amelyekre szüksége lehet az építkezésen? Törődünk igényeivel! Készletgazdálkodással segítjük a konténerben tárolt termékeire vonatkozóan Előnyök, amelyek azonnal jelentkeznek A rendszer helyben történő kiépítése Rendet tartunk az Ön konténerében A használni kívánt anyagok mindig kéznél vannak Jelentős költséget takaríthat meg szolgáltatásunkkal 25
26 26 26
27 eshop A legjobb út az elektronikus Beszerzését okos technológiával támogatjuk! rendelését közvetlenül eshop-unkon keresztül is leadhatja bármikor, rugalmasan és igény szerint az Önök rendelkezésére tudjuk bocsátani a szermélyre szabott elektronikus katalógusadatainkat; ez azt jelenti, hogy a reca katalógusát be lehet vinni az Önök elektronikus beszerzési, illetve rendelési rendszerébe szortimentünk kialakítása a nemzetközi termékosztályozások (pl. ecl@ss és UNSPSC) alapján történik Előnyök, amelyek azonnal jelentkeznek Egyszerű, felhasználóbarát kezelés Rendelését a nap 24 órájában bármikor leadhatja Mindig aktuális információk a termékszortimentre és az egyéb termékadatokra vonatkozóan Azonnali információk termékeink elérhetőségéről Egyedi, vevőspecifikus árlisták rögzítésének lehetősége Kevesebb adminisztráció: a rendelések és a szállítások automatikus hozzárendelése a megfelelő költséghelyhez Tökéletes kontroll: különböző szintű jogosultságok és költségkeretek felhasználókhoz és/vagy költséghelyekhez történő hozzárendelése 27
28 Leegyszerűsítjük és felgyorsítjuk a megrendelések folyamatát Beleglose Abwicklung durch EDV-Direktanbindung via EDI VEVŐ Fájlformátum, pl. RECA Kft. IDOCs, EDIFACT, XML ERP-rendszer Megrendelések lebonyolítása Könyvelés (kötelezettség) Vevő oldali konvertáló szoftver Ajánlatkérés Ajánlat Megrendelés Megrendelés visszaigazolás Státuszlekérdezés/Válasz Értesítés kiszállításról Számla Számla kiegyenlítése Pl. SAP Business Connector, EDI konvertáló SAP R/3 ERP-rendszer Megrendelések feldolgozása Könyvelés (követelés) 28
29 EDI RECA EDI (közvetlen elektronikus kapcsolat) informatikai rendszerünk lehetővé teszi a papírmentes kommunikációt és a gyors, hibátlan adatcserét a beszerzési folyamat egészében: ajánlatkérés, ajánlat, megrendelés, megrendelés visszaigazolás, szállítási értesítés elektronikus szállítólevél, elektronikus számla, jóváírás nyomonkövetése Használható adatformátumok EDIFACT SAP-IDOC XML TXT EXCEL Alkalmazható interfészek EDI-interfész Társítás saját adatkonvertáló segítségével Külső klíring-állomás Webes interfész 29
30 SECO termékek kínálatunkból A SECO szolgáltatásba tipikusan bevonható RECA termékek Kéziszerszámok Rögzítéstechnika RECA munkavédelem RECA HÄLT. WIRKT. BEWEGT. RECA Arbeitsschutz Sicherheit für die Sinne Minden felhasználó számára a megfelelő szerszámot tartalmas termékprogramunk mindezt lehetővé teszi, legyen szó szerelésről, fúrásról, csiszolásról, vágásról vagy fűrészelésről. A RECA saját márkájú szerszámaink mellett piacvezető európai gyártók termékpalettájából is széles kínálatot biztosítunk. Rögzítéstechnikai kínálatunk a DIN és egyéb szabvány szerinti kötőelemektől a szegecseken, szaniter- és szerelési csomagokon át számos csavartípusig terjed. Függetlenül attól, hogy Ön a fémipar, az összeszerelő ipar vagy az építőipar területén tevékenykedik, ránk mindig számíthat, megbízható partnerként állunk rendelkezésére. Sicherheit für die Sinne Arbeitsschutz RECA Sokoldalú, biztonságos és modern. Saját márkájú és egyéb kiemelkedő minőségű munkavédelmi termékeinkkel (fej-, szem-, hallás-, légzés- és kézvédelem) és professzionális munkaruházati kínálatunkkal készséggel állunk rendelkezésére! Biztonság, tartósság RECA rögzítéstechnika A Z Kérje tőlünk az új, átdolgozott Rögzítéstechnika A Z kiadványunkat vagy látogasson meg minket weboldalunkon, a címen
31 RECA dübeltechnika RECA sebs önfúróönmetsző csavarok RECA vegyi anyagok Magas minőség a nagyobb biztonság érdekében átfogó, tartalmas RECA dübelkínálatunkban mindig megtalálhatja a felhasználási céljának leginkább megfelelő terméket. A felhasználási területhez és a megmunkálandó anyaghoz igazodva mindig választhat programunkból! A speciális fúróhegyű RECA önfúró-önmetsző csavarokkal sok időt és költséget takaríthat meg. Egyedi felhasználási igényéhez mindig megtalálja a megfelelő csavart! A RECA arecal vegyi anyag kínálata építő-, fémés összeszerelő ipari ápoló- és segédanyagokat tartalmaz. Különleges hangsúlyt helyezünk termékeink felhasználó-barátságára
32 RECA műanyag tárolódoboz Elválasztó elem Karton tárolódoboz VTS tárolótorony Elválasztó lap Tárolóelem menetes szálakhoz 32 32
33 Méretre szabott megoldások Egyedileg az Ön igényeihez igazodva Kérjük, tekintse meg az Ön saját SECO állványainak különböző építőelemeit: Állványok: RECA tárolóállvány (ma szé mé) 5 polcelemmel RECA tárolóállvány (ma szé mé) 5 polcelemmel Külső kiegészítők: Rácsos hátfal Rácsos oldalfal Rácsos ajtók Tárolóelem menetes szálakhoz RECA kiegészítő tárolóállvány (ma szé mé) 5 polcelemmel RECA kiegészítő tárolóállvány (ma szé mé) 5 polcelemmel Acél hátfal Acél oldalfal Acél szárnyas ajtó Polcelemek: RECA polcelem tárolóállványhoz mm (szé mé) RECA polcelem tárolóállványhoz mm (szé mé) Kiegészítők a polcelemekhez: RECA feliratozható sínelemek tárolóállványhoz Scanner sínelemek Egyenes hosszmerevítő elemek Függesztő konzolok Elülső hosszmerevítő elemek Hátsó hosszmerevítő elemek Polctartó fülek állványhoz Elválasztólapok Tárolóelemek ömlesztett árukhoz Elválasztó lemezek Elválasztó fülek Billenésgátló elemek Elválasztóelemek Oldaltámasz elemek Mágneses táblák 33 33
34 Tárolórendszer raktárak, műhelyek, üzemek számára TERHELHETŐSÉG 150 KG polconként Gyorsan összeállítható (egymásba tolható elemekkel) Egyoldalas használatra, keresztmerevítőkkel magasság: 2000 mm mélység: 400 mm Tulajdonságai A polcok állítható magasságúak (25 mm a keretben) Fal melletti elhelyezésre kiváló, ám használható dupla tárolóként is, egymásnak háttal fordítva az állványokat Előnyei szélesség: 1000 mm szélesség: 750 mm Cikkszám Megnevezés Szélesség Mélység Magasság mm mm mm Állvány Kigészítő állvány Állvány Kigészítő állvány Minden állvány 5 polcelemet, polctartó füleket, keresztmerevítőt, talp elemeket és feliratozható síneket tartalmaz. A polcok az állványba tolhatóak, ezért rendkívül gyorsan összeállítható Feszítőszemek segítségével egyszerűen stabilizálhatjuk az állványt Terhelhetősége további merevítő elemekkel növelhető 34 34
35 Kiegészítők a tárolóállványhoz innovatív megoldásunkkal rendet teremthet raktárában Rácsos hátfal tárolóállványokhoz rácsozat: mm rögzítőkampókkal együtt fényesre horganyozva Cikkszám Megnevezés Szélesség Magasság mm mm Rácsos hátfal Rácsos hátfal Rácsos oldalfal tárolóállványokhoz rácsozat: mm rögzítőkampókkal együtt fényesre horganyozva Cikkszám Megnevezés Szélesség Magasság mm mm Rácsos oldalfal Rácsos ajtó tárolóállványokhoz rácsozat: mm rögzítőkampókkal együtt fényesre horganyozva Cikkszám Megnevezés Szélesség Magasság mm mm Rácsos ajtó Rácsos ajtó Tárolóelem menetes szálakhoz hosszú termékek, pl. menetes szálak, profilok, lécek tárolására oldalról rácsavarozható az állvány profiljára egy alsó- és egy felső részből áll Cikkszám Megnevezés Szélesség Tárolóelem menetes szálakhoz mm
36 Acél hátfal, kétrészes tárolóállványokhoz Cikkszám Megnevezés Szélesség Magasság mm mm Hátfal, horganyzott Hátfal, horganyzott Acél oldalfal, kétrészes tárolóállványokhoz Cikkszám Megnevezés Szélesség Magasság mm mm Oldalfal, horganyzott Acél szárnyas ajtó tárolóállványokhoz Cikkszám Megnevezés Szélesség Magasság mm mm Szárnyas ajtó, zöld Függesztő konzolok hosszmerevítős tárolóállványokhoz a konzol terhelhetősége: 100 kg horganyzott Cikkszám Megnevezés Függesztő konzolok Figyelem! A sarokmegoldáshoz egy alap- és egy kiegészítő állványra van szükség. Polcsíkonként egy-egy elülső és hátulsó hosszmerevítő elemet szereljünk fel az alapállványra, majd az elülső merevítőre illesszünk be két kampót. 36
37 RECA polcelem tárolóállványokhoz polcelem 25 mm-es élmagassággal, teherbírás: 150 kg fiókprofil biztosítja az egyenletes tehereloszlást szabályos furatokkal (50 mm-es távolsággal) Cikkszám Megnevezés Hossz Mélység mm mm RECA polcelem RECA polcelem Figyelem! A polcelemeket tartófülek és feliratozható sínek nélkül szállítjuk. Mivel ezek nélkül a polcokat nem tudjuk céljának megfelelően használni, ne felejtse el külön megrendelni! Tartófül cikkszáma: Feliratozható sín cikkszáma: Polctartó fül tárolóállványokhoz a polcelemek tárolóállvány-keretre történő függesztéséhez polconként 4 db fül szükséges horganyzott Cikkszám Megnevezés Polctartó fül RECA feliratozható sínelem tárolóállványokhoz öntapadós, átlátszó 25 és 30 mm magas feliratozható csíkok Cikkszám Megnevezés Szélesség Magasság mm mm RECA feliratozható sínelem RECA feliratozható sínelem Scanner-sínelem Egyenes hosszmerevítő elem + 2 stift sarokmegoldásokhoz, illetve a terhelhetőség növelésére 150 kg-ról 250 kg-ra emelhetjük a polcelem terhelhetőségét nyitott tárolóállványokhoz keresztmerevítő nélkül is stabilizál horganyzott Cikkszám Megnevezés Hossz mm Egyenes hosszmerevítő elem Egyenes hosszmerevítő elem 750 Figyelem! Polconként 2-2 db hosszmerevítő szükséges. 37
38 Hosszmerevítő elem + 2 stift polcok döntéséhez Cikkszám Megnevezés Szélesség mm Elülső hosszmerevítő elem Elülső hosszmerevítő elem Hátulsó hosszmerevítő elem Hátulsó hosszmerevítő elem 750 Figyelem! Polconként 1-1 db elülső és hátulsó hosszmerevítő szükséges Elválasztólap szabadon álló lap mérete hosszirányban állítható RAL 7035 világosszürke Cikkszám Megnevezés Mélység Magasság mm mm Elválasztólap RECA tárolóelem ömlesztett árukhoz apró alkatrészek és ömlesztett áruk tárolására polcelemre helyezhető tárolóelemek elülső és hátsó részből, valamint 2 oldallemezből áll elülső magassága 100 mm, hátul pedig 200 mm további elválasztólemezek alkalmazásával további rekeszeket alakíthatunk ki horganyzott Cikkszám Megnevezés Mélység mm Tárolóelem ömlesztett áruhoz 5 db elválasztó lemezzel 400 RECA elválasztó lemez tárolóállványokhoz polcelemek rekeszekre osztásához, apró alkatrészek optimális tárolásához két polcelem közé egyszerűen betolható horganyzott Cikkszám Megnevezés Magasság Mélység VPE mm mm Elválasztó lemez Elválasztó lemez
39 Elválasztóelem karton és műanyag tárolódobozok jobb beosztásához Cikkszám Megnevezés Hossz mm Elválasztó elem, horganyzott 400 Figyelem! Elválasztó elemek vásárlásakor oldaltámasz elemek beszerzése is ajánlott! Oldaltámasz elem Cikkszám Megnevezés Hossz mm Oldaltámasz elem, horganyzott 400 Figyelem! Polconként 2-2 db oldaltámasz elem szükséges. Elválasztó fül, magasított vegyi anyagokhoz, szilikonokhoz, stb. Cikkszám Megnevezés Hossz mm Elválasztó fül, horganyzott 400 Figyelem! Elválasztó fülek vásárlásakor billenésgátló elemek beszerzése is ajánlott, amennyiben a polcot dönteni szeretné! Billenésgátló elem horganyzott Cikkszám Megnevezés Billenésgátló elem, horganyzott, mm Billenésgátló elem, horganyzott, 750 mm Figyelem! Polconként 1-1 db db billenésgátló elem szükséges. VTS-torony, szortimentek tárolására strapabíró porszórt bevonattal teljes egészében kihúzható dobozok/fiókok központilag zárható egymásra helyezhető : A torony egyes fiókai biztonsági reteszeléssel ellátottak, így egyidejűleg csak egy fiók nyitható nem borulhat fel. Szortimentes tárolódobozok nélkül szállítjuk : 2 fiók nagy volumenű anyagok részére Cikkszám Megnevezés Mélység Magasság mm mm VTS-torony, A típus VTS-torony, B típus
40 Vágótárcsa-tárolóelem falra szerelhető Cikkszám Megnevezés Vágótárcsa-tárolóelem 4 kampóval Vágótárcsa-tárolóelem 7 kampóval Csiszolótekercs-tárolóelem falra szerelhető 5 tekercs (max mm-es) tárolására alkalmas fogazott élének köszönhetően egyszerűen és tisztán szabhatjuk a tekercset csiszolótekercsek nélkül szállítjuk! Cikkszám Megnevezés Szélesség Hossz Magasság mm mm mm Csiszolótekercs-tárolóelem Műanyag tárolódobozok apró alkatrészek átlátható tárolására 5 különböző méretben és színben szállítjuk elválasztó és lezárólapokkal is felszerelhető Cikkszám Méret Szín Külső méret, mm Csom. Hossz Szélesség Magasság egys piros kék zöld sárga szürke piros kék zöld sárga szürke piros kék zöld sárga szürke piros kék zöld sárga szürke piros kék zöld sárga szürke
41 Elválasztólap műanyag tárolódobozokhoz különböző vagy különböző méretű termékek egy dobozban történő tárolására mind hosszanti, mind keresztirányban oszthatók a dobozok az elválasztólapok etikettezhetők anyaga: polisztirol, átlátszó Cikkszám Megnevezés VPE Hosszú elválasztólap, 1-es mérethez Rövid elválasztólap, 1-es mérethez Hosszú elválasztólap, 2-es mérethez Rövid elválasztólap, 2-es mérethez Rövid elválasztólap, 3-as mérethez Rövid elválasztólap, 4-es mérethez 10 Zárólap műanyag tárolódobozokhoz védi az etiketteket a szennyeződéstől és a sérülésektől Cikkszám Megnevezés VPE Zárólap, 1-es és 2-es mérethez Zárólap, 3-as mérethez 10 Fedél műanyag tárolódobozokhoz Cikkszám Megnevezés VPE Fedél, 2-es mérethez Fedél, 3-as mérethez Fedél, 4-es mérethez 1 RECA karton tárolódoboz-készlet a RECA kartondoboz-készlet (cikkszám: ) tartalma: 30 db doboz, 30-as méret 40 db doboz, 32-es méret 40 db doboz, 34-es méret Cikkszám Megnevezés RECA kartondoboz-készlet 41
42 Feszítőkampók rácsfalhoz Oszlopláb horganyzott Cikkszám Megnevezés Cikkszám Megnevezés Hajlított feszítőkampó rácsos hátfalhoz Hajlított feszítőkampó rácsos oldalfalhoz Oszlopláb, horganyzott Elválasztólemez ömlesztett árukhoz ömlesztett áruk optimális tárolásához magassága elöl 100 mm, hátul 200 mm horganyzott Fali rögzítőelem horganyzott polcos tárolóállványok billenés elleni biztosítására csavarok és dübelek nélkül szállítjuk Cikkszám Megnevezés Cikkszám Megnevezés Elválasztólemez ömlesztett árukhoz Fali rögzítőelem tárolóállványhoz Profilrögzítő elem dupla állványokhoz T-profilok rögzítésére dupla állványoknál Zárólemez keresztmerevítőhöz keresztmerevítő elem szereléséhez dupla állványoknál Cikkszám Megnevezés Cikkszám Megnevezés Profilrögzítő elem Zárólemez keresztmerevítőhöz Mágneses táblák Hátfalkapocs tárolóállványokhoz Cikkszám Megnevezés Szélesség Magasság Csom. mm mm egys Mágneses tábla db Cikkszám Megnevezés Hátfalkapocs
43 RECA SECO kiegészítők tárolóállványokhoz apró alkatrészek a még egyedibb rendszerekhez Feszítőkampó Oszlopláb Elválasztólemez Fali rögzítőelem Profilrögzítő elem Zárólemez Mágneses táblák Hátfalkapocs 43
44 RECA Kft. RECA CONNECTS. PERFORMS. INSPIRES. Kellner & Kunz AG központ Boschstraße 37 A-1601 Wels Tel.: +43(0) 7242/484-0 Fax: +43(0) 7242/ u. 929 Kellner & Kunz AG Großmarktstraße 14 A-1230 Wien Tel.: +43(0) 1/ Fax: +43(0) 1/ u. 860 Kellner & Kunz AG Gradnerstraße 96 A-8055 Graz Tel.: +43(0) 316/ Fax: +43(0) 316/ Kellner & Kunz AG Wirtschaftspark 11 A-9130 Poggersdorf/Klagenfurt Tel.: +43(0) 4224/ Fax: +43(0) 4224/ Kellner & Kunz AG Eduard-Bodem-Gasse 2 A-6020 Innsbruck Tel.: +43(0) 512/ Fax: +43(0) 512/ innsbruck@reca.co.at Kellner & Kunz AG Vogelweiderstraße 115 A-5020 Salzburg Tel.: +43(0) 662/ Fax: +43(0) 662/ salzburg@reca.co.at RECA spol. s r. o. Olomoucká 36 CZ Brno Tel / 5/ Fax 00420/ 5/ reca@reca.cz RECA Slovensko s.r.o. Vajnorská 134/ B SK Bratislava Tel / 2/ / Fax 00421/ 2/ / reca@reca.sk RECA Polska Spółka z o.o. ul. R. Traugutta 24/ 6 PL Kraków Tel. 0048/ 12/ Fax 0048/ 12/ reca@reca.pl RECA d.o.o. Slovenija Kraljeviča Marka ulica 5 SI-2000 Maribor Tel / 02/ Fax 00386/ 02/ reca@reca.si RECA d.o.o. Kučanska bb HR Varaždin Tel / 42/ Fax 00385/ 42/ recadoo@reca.co.at RECA d.o.o. Sarajevo Hifzi Bjelaca 11A BA Ilidza Sarajevo Tel / 33/ Fax 00387/ 33/ reca@reca.ba RECA d.o.o. Beograd Bulevar Mihajla Pupina 10 Z, br. 15 RS Beograd Tel / 11/ Fax 00381/ 11/ reca@reca.rs RECA București S.R.L. Str. Costache Sibiceanu 15, Et. 2, RO București, Sector 1 Tel. 0040/ (0) 21/ Fax 0040/ (0) 21/ reca@reca.ro RECA Bulgaria EOOD Dobri Voinikov Str. 4 BG-1164 Sofia Tel / 2/ Fax 00359/ 2/ reca@reca.bg RECA Ltd. Sti Atatürk Organize Sanayi Bölgesi Sk. No:10 TR Ciğli/ İzmir Tel. 0090/ 232/ Fax 0090/ 232/ reca@reca.com.tr RECA NORM GMBH Am Wasserturm 4 D Kupferzell Tel. 0049(0) 7944/61-0 Fax 0049(0) 7944/ info@recanorm.de RECA Kft. Kondorfa u. 10. H-1116 Budapest Tel. 0036/ 1/ Fax 0036/ 1/ recakft@reca.hu Facebook 44
RECA dekopír- és orrfűrészlapok
RECA Kft. RECA I CONNECTS. PERFORMS. INSPIRES. RECA dekopír- és orrfűrészlapok www.facebook.com/recakft www.reca.hu 8. oldal Éles, élesebb RECA dekopír- és orrfűrészlapok. oldal: Tartalomjegyzék. oldal:
Külső kulcsnyílású csavarok, acél csavarok (hatlapfejű csavarok) reca sebs (önfúró-önmetsző csavarok), lemezcsavarok, lemezanyák
Külső kulcsnyílású csavarok, acél csavarok (hatlapfejű csavarok) 1 Belső meghajtású csavarok (belső hatlapú csavarok) 2 Menetes szálak, tőcsavarok, menetes csapok 3 Anyák 4 Hengeres szegek, kúpos szegek,
reca A reca szortiment dobozok ÚJ generációja Áttekinthetőség reca szortimentek
reca A reca szortiment dobozok ÚJ generációja Áttekinthetőség reca szortimentek reca A reca szortiment dobozok ÚJ generációja segítségével Made in Germany ÁTTEKINTHETŐSÉG ÉS REND uralkodik műhelyében!
RECA Kft. RECA CONNECTS. PERFORMS. INSPIRES. RECA arecal H1. Az egészséges munkavégzés céljával. www.facebook.com/recakft
RECA Kft. RECA CONNECTS. PERFORMS. INSPIRES. RECA arecal H1 Az egészséges munkavégzés céljával www.facebook.com/recakft www.reca.hu 1 2 Az új RECA arecal H1 termékprogram Az egészséges munkavégzés céljával
RECA Kft. RECA CONNECTS. PERFORMS. INSPIRES. RECA Újdonságok 2018/04. Minden termék online is megrendelhető!
RECA Kft. RECA CONNECTS. PERFORMS. INSPIRES. RECA Újdonságok 2018/04 Minden termék online is megrendelhető! www.reca.hu Visszaütésmentes puha kalapácsok Rendkívül stabil és robusztus acélcső nyéllel, gumimarkolattal
Egy tökéletes tárolási rendszer gyors hozzáférhetõséget biztosít! ORSY - A rend és a rendszer márkajele
ORSY - A rend és a rendszer márkajele A Würth által kifejlesztett ORSY-polcrendszer lehetôséget ad arra, hogy áttekinthetô, rendezett raktárt üzemeltessen. Az ORSY-polcrendszerünk stabil, erôs fémszerkezetbôl
Kardex Remstar Horizontal: gyors komissiózás és készenlétbe helyezés horizontális irányban.
Szabványos megoldások Horizontális páternoszter rendszerek Kardex Remstar Horizontal: gyors komissiózás és készenlétbe helyezés horizontális irányban. 20 21 Kardex Remstar Horizontal Kardex Remstar Horizontal:
APROD POLC. csavarkötés nélküli fém polcrendszer. Fő Alkalmazási területek. Színválaszték. Jellemző állványméretek
APROD POLC csavarkötés nélküli fém polcrendszer Az APROD kapcsolható fém polcos állvány csavarkötés nélkül összeállítható elemekből áll, mely egyszerű, gyors szerelhetőséget biztosít kimagasló stabilitás
TARTALOMJEGYZÉK. Salgó polcok - Háztartási polcok. Salgó polcok - Nagy teherbírású metrikus polcok. Salgó polcok - Metrikus polcok
TARTALOMJEGYZÉK 1. SALGÓ Csavarozható állványrendszer Profilok Salgó polcok Salgó polcok - Háztartási polcok Salgó polcok - Nagy teherbírású polcok Salgó polcok - Metrikus polcok Salgó polcok - Nagy teherbírású
IPARI FELSZERELÉSEK 2010 MŰHELYFELSZERELÉSEK JOULEING KFT. www.jouleing.hu. info@jouleing.hu Tel: +36 70 336-4032 +36 70 900-5581
IPARI FELSZERELÉSEK 2010 MŰHELYFELSZERELÉSEK JOULEING KFT Tel: +36 70 336-4032 +36 70 900-5581 FÉMBÚTOROK Kis, zárható rekeszek Tetszőlegesen bővíthető. A szállítás lapraszerelve történik. Szerszám nélkül
TARTALOMJEGYZÉK. Salgó polcok - Háztartási polcok. Salgó polcok - Nagy teherbírású metrikus polcok. Salgó polcok - Metrikus polcok
TARTALOMJEGYZÉK 1. SALGÓ Csavarozható állványrendszer Profilok Salgó polcok Salgó polcok - Háztartási polcok Salgó polcok - Nagy teherbírású polcok Salgó polcok - Metrikus polcok Salgó polcok - Nagy teherbírású
Külső kulcsnyílású csavarok, acél csavarok (hatlapfejű csavarok) reca sebs (önfúró-önmetsző csavarok), lemezcsavarok, lemezanyák
Emeléstechnika Külső kulcsnyílású csavarok, csavarok (hatlapfejű csavarok) Belső meghajtású csavarok (belső hatlapú csavarok) 2 Menetes szálak, tőcsavarok, menetes csapok 3 Anyák Hengeres szegek, kúpos
Beszerzési és elosztási logisztika. Előadó: Telek Péter egy. adj. 2008/09. tanév I. félév GT5SZV
Beszerzési és elosztási logisztika Előadó: Telek Péter egy. adj. 2008/09. tanév I. félév GT5SZV 3. Előadás A beszerzési logisztikai folyamat Design tervezés Szükséglet meghatározás Termelés tervezés Beszerzés
CSOPORTSZOBA III. 2 BD55793 Fektetőágy tároló. 2 BD Görgős műanyag tároló - 9 fiókos. 2 FA_1532 Fogmosópohár tartó, fogassokkal
8 1 11 9 6 13 10 4 14 3 1 1 www.bdovi.hu 1 mennyiség cikkszám termék BD9 Kör asztal 9 mennyiség cikkszám termék BD93 Fektetőágy tároló 1 AL_DONALD Favázas szék natúr 10 BD800006 Görgős műanyag tároló -
WNT TOOL SUPPLY 24/7. Egyéni megoldások szerszámbeszerzéshez december.
WNT TOOL SUPPLY 24/7 2017. december Egyéni megoldások szerszámbeszerzéshez www.wnt.com Tartalomjegyzék WNT Tool Supply 24/7 Előnyök A szerszámkiadó rendszer További lépések WNT Tool Supply 24/7 Egyéni
TARTALOMJEGYZÉK. Salgó polcok - Háztartási polcok. Salgó polcok - Nagy teherbírású metrikus polcok. Salgó polcok - Metrikus polcok
TARTALOMJEGYZÉK 1. SALGÓ Csavarozható állványrendszer Profilok Salgó polcok Salgó polcok - Háztartási polcok Salgó polcok - Nagy teherbírású polcok Salgó polcok - Metrikus polcok Salgó polcok - Nagy teherbírású
VÁSÁRLÁSI SEGÉDLET ELVARLI. Nyitott tárolórendszer TERVEZŐ:
VÁSÁRLÁSI SEGÉDLET ELVARLI Nyitott tárolórendszer TERVEZŐ: Ehlén Johansson BIZTONSÁG: Az állítható oszlopot a mennyezethez kell rögzíteni, az oldalelemt pedig a falhoz. Az egyes mennyezetekhez különböző
bott uno A funkcionális járműberendezés Modulok dobozos járművekhez, szállítójárművekhez és egyterű szállítójárművekhez
A funkcionális járműberendezés Modulok dobozos járművekhez, szállítójárművekhez és egyterű szállítójárművekhez Tulajdonságok és értékek A szervíz és a szerelés fókuszában szolid megoldások állnak. Alátámasztják
rajz szerinti alkatrészek és műszaki szortimentek
rajz szerinti alkatrészek és műszaki szortimentek tapasztalt partner az ön oldalán SZOLGÁLTATÁSAINK A kötőelemek és a rögzítéstechnika területén szerzett több mint 140 év tapasztalat biztos alapot kölcsönöz
Az állványrendszer 1mm-es mélyhúzható acéllemezből, hideghengerléssel és hajlítással készül. A polctávolság 50mm-enként változtatható.
APROD csavarmentes polcrendszer Előnyei: Csavarmentes Összeállítása gyors és egyszerű Korlátlanul bővíthető Nagy teherbírás, akár 200 kg/polclap megoszló terhelés esetén Felhasználási területek: Irattárak
L-TECHNIC Magyarország Kft. Székhely: 1188 Budapest, Péteri út 6. Telephely: 1201 Budapest, Torontál u. 1.
L-TECHNIC Magyarország Kft. Székhely: 1188 Budapest, Péteri út 6. Telephely: 1201 Budapest, Torontál u. 1. Telefon / Fax: +36 1 294 7460 E-mail: info@ltechnic.hu www.ltechnicmagyrorszag.hu Munkaasztal
VÁSÁRLÁSI SEGÉDLET ELVARLI. Nyitott tárolórendszer TERVEZŐ:
VÁSÁRLÁSI SEGÉDLET ELVARLI Nyitott tárolórendszer TERVEZŐ: Ehlén Johansson BIZTONSÁG: Az állítható oszlopot a mennyezethez kell rögzíteni (a padlóhoz nem), az oldalelemet pedig a falhoz. Bizonyos mennyezetekhez
APROD KÉSZ POLC ÖSSZEÁLLÍTÁSOK / Alap- és kiegészítő mező egységárak
APROD POLC csavarkötés nélküli fém polcrendszer ELEMKATALÓGUS ÉS ÁRJEGYZÉK Érvényes 2018.03.01-től visszavonásig APROD KÉSZ POLC ÖSSZEÁLLÍTÁSOK / Alap- és kiegészítő mező egységárak Méret Polcok Polcköz
UKB-szerszámszekrények és hajlítási segédeszközök
-szerszámszekrények és hajlítási segédeszközök. Tárolni, megóvni és rendszerezni -szerszámszekrényekkel 196 Szerszámszekrény kialakítása. 197 A "KLASSZIKUS" szerszámszekrény. 198 199 A "KOMPAKT" szerszámszekrény.
VÁSÁRLÁSI SEGÉDLET ELVARLI. Nyitott tárolórendszer TERVEZŐ:
VÁSÁRLÁSI SEGÉDLET ELVARLI Nyitott tárolórendszer TERVEZŐ: Ehlén Johansson BIZTONSÁG: Az állítható oszlopot a mennyezethez kell rögzíteni (a padlóhoz nem), az oldalelemet pedig a falhoz. Bizonyos mennyezetekhez
A legjobb választás pick-up-okhoz, tehergépkocsikhoz és
A legjobb választás pick-up-okhoz, tehergépkocsikhoz és A vállalatról A Gepro Box kishaszongépjárművekhez, kisteherautókhoz, kamionokhoz, teherautókhoz és utánfutókhoz gyárt tároló és szerszámos ládákat.
BIS RapidStrut Szerelősín rendszer
walraven.com BIS RapidStrut Szerelősín rendszer Új! BIS UltraProtect 000 BIS RapidStrut G tartozékok A következő generáció BIS RapidStrut DS 5 BIS RapidStrut : minden közepes és nehéz teher rögzítéséhez
DOBOZOK, VÉDŐCSÖVEK RAKTÁRI TERMÉK, KISZÁLLÍTÁS 24 ÓRA RAKTÁRI TERMÉK, KISZÁLLÍTÁS 72 ÓRA STORE 100 TERMÉK, AZONNAL ELVIHETŐ
DOBOZOK, VÉDŐCSÖVEK RAKTÁRI TERMÉK, KISZÁLLÍTÁS 24 ÓRA RAKTÁRI TERMÉK, KISZÁLLÍTÁS 72 ÓRA STORE 100 TERMÉK, AZONNAL ELVIHETŐ ENERGIA IPAR ÉPÜLET BERENDEZÉS IT KÁBEL VILÁGÍTÁS ALTERNATÍV ENERGIA FALON KÍVÜLI
2011 KATALÓGUS KÜLTÉRI ÉS BELTÉRI BERUDALÓK ÉS KIEGÉSZÍTOIK www.estiare.hu
ESTIARE S.A. Pol. Ind. Cova Solera - C/ Praga, 5 089 Rubí - Barcelona - España Tel. + (34) 935 86 282 - Fax. + (34) 936 979 768 info@estiare.es - www.estiare.es 20 KATALÓGUS KÜLTÉRI ÉS BELTÉRI BERUDALÓK
159,50. program elérhető kínálatunkban. AZ ÁRAK A SZERSZÁM KÉZISZERSZÁM NÉLKÜLI TÁSKÁKRA VONATKOZNAK. - Robust
AZ ÁRAK A SZERSZÁM KÉZISZERSZÁM NÉLKÜLI TÁSKÁKRA VONATKOZNAK 460 x 310 x 370 8,0 kg Made in USA, extra erős, szerszámtartó betéttel, számzáras, gurulós, teleszkópos húzókar Terhelhetőség: 45 kg 5267 Kétoldalas
Klau és Társa Kft. címünk: 2030 Érd, Gábor u. 11. telefon: / web:
Táblás kerítés árlista 3D táblás kerítéselem 4-4 mm huzalokból Merev táblás kerítés, amely a vízszintes és függőleges acél huzalok összehegesztésével készül. A tábla merevségét a képen illusztrált 100mm-es
1. G21 GAH 529. A termék leírása :
1. G21 GAH 529 A termék leírása : A G21 GAH 529 kerti házikó ideális tárolási lehetőséget nyújt egész évben a szerszámoknak, bútoroknak, motorkerékpároknak, fűnyíróknak, bozótvágónak, kerékpároknak, a
KÜLÖNBÖZŐ MAGASSÁGI MÉRETEK
Trixagon tároló Trixagon tároló 2 Trixagon tároló A hatszög forma gyakran megtalálható a természetben. A hópelyhek, a méhkas szerkezete és a teknősök páncélja is hatszög alakú. A hatszögek a természet
SONIMA. Az Ön partnere a moduláris üzleti szolgáltatások terén
SONIMA Az Ön partnere a moduláris üzleti szolgáltatások terén 1 Moduláris megoldások Manufacturing Gyártás Assembly Szerelés Industrial Ipari Cleaning tisztítás Warehousing Raktározás Logisztika Logistics
C24 PR 350 RAKLAPOS ÁLLVÁNY
C24 PR 350 Használati területek A hosszanti áthidalós állványok a raktárakban elõforduló mindenféle feladatra univerzálisan felhasználhatóak. A megfelelõ kiegészítõkkel ellátva, tetszés szerint a legkülönbözõbb
Plakáttartó állványok és rögzítők
Plakáttartó állványok és rögzítők Plakáttartó állványok BD-modellek Konzolos állványok Plakáttartó rögzítők PLAKÁTTARTÓ ÁLLVÁNYOK ÉS RÖGZÍTőK * a következő plakáttartó állványokba a keret a rövidebb oldalán
GÖWEIL Maschinenbau GmbH Davidschlag 11 / A-4202 Kirchschlag Tel: +43 (0)7215 2131-0 / Fax: +43 (0)7215 2131-9 office@goeweil.com / www.goeweil.
GHU Homlokrakodó GÖWEIL / Homlokrakodó / 02-03 oldal GÖWEIL Maschinenbau GmbH Davidschlag 11 / A-4202 Kirchschlag Tel: +43 (0)7215 2131-0 / Fax: +43 (0)7215 2131-9 office@goeweil.com / www.goeweil.com
ELEMKATALÓGUS ÉS ÁRJEGYZÉK
ELEMKATALÓGUS ÉS ÁRJEGYZÉK SALGÓ festett polcrendszer Alapmezős szerelés Hagyományos csavarkötéses fém polcrendszer, 19,05 mmes raszterű lyukasztott profilokból. A polcelemeket csavarral rögzítik az oszlopokhoz
RECA Újdonságok 2019/02. RECA Kft. Minden termék online is megrendelhető! Áttételes szorító, 8. oldal. RECA R2F Zoom, 5. oldal
RECA Kft. RECA CONNECTS. PERFORMS. INSPIRES. Áttételes szorító, 8. oldal RECA R2F Zoom, 5. oldal RECA diaflex Beton & Gránit, 3. oldal RECA Újdonságok 2019/02 Minden termék online is megrendelhető! www.reca.hu
SALGÓ Elemkatalógus és árjegyzék Érvényes: től visszavonásig
SALGÓ Elemkatalógus és árjegyzék Érvényes: 2017.01.01 től visszavonásig SALGÓ Profilok Az L szelvényre hajlított hidegen hengerelt előírt nagyszilárdságú szalagacél profilokon a lyukak raszter osztás (R)
Perforált fal készlet. Szélesség: 800 mm. Magasság: 1000 mm Ft. Magasság: 1500 mm Ft. Magasság: 2000 mm Ft
06 20 254 1419 Perforált fal készlet Szélesség: 800 mm Magasság: 1000 mm 11 118 Ft Magasság: 1500 mm 15 634 Ft 22 250 Ft Szimpla kampó 120 mm 125 Ft Dupla kampó 120 mm 100 Ft Hátfal nélküli polcos fal
VÁSÁRLÁSI SEGÉDLET NORDLI. Hálószobabútor-sorozat. TERVEZŐ Ola Wihlborg
VÁSÁRLÁSI SEGÉDLET NORDLI Hálószobabútor-sorozat TERVEZŐ Ola Wihlborg KEZELÉSI ÚTMUTATÓ Enyhe szappanos oldattal tisztítsd, majd tiszta ruhával töröld szárazra. FIGYELMEZTETÉS! BORULÁSVESZÉLY A nem rögzített
ÉPÍTKEZÉS. A tető- és homlokzatépítés Profi rendszere. FEIN akkus fémipari csavarozó és akkus lemezcsipkedő készletben. Most célirányos készletben!
ÉPÍTKEZÉS A tető- és homlokzatépítés Profi rendszere. FEIN akkus fémipari csavarozó és akkus lemezcsipkedő készletben. Most célirányos készletben! Két gép, egy készlet: az új FEIN Profi rendszer a rugalmasabb
Polcmagasság/ Lemezvastagság
1 Logistor Raktártechnika Kft. H-2220 Vecsés, Dózsa György u. 1. Tel.: 06-20/4466-017; Fax: 06-29/352-748 E-mail: info@logistor.hu; Web: www.logistor.eu Polcmagasság/ Lemezvastagság Terhelhetőség Polc
RECA Újdonságok 2019/05. RECA Hybrid vágótárcsa. RECA Hybrid Mop cikkszám: RECA Kft. cikkszám: Minden termék online!
RECA Hybrid Mop cikkszám: 0666 130 125 RECA Hybrid vágótárcsa cikkszám: 0670 130 125 RECA Újdonságok 2019/05 Minden termék online! www.reca.hu Kenőanyaggal bevont rozsdamentes acélanyák A bevonat ( Gleitmo
AKCIÓ ÚJ FÉM SZEKRÉNYEK
AKCIÓ ÚJ FÉM SZEKRÉNYEK ÉRVÉNYES A KÉSZLET EREJÉIG TATABÁNYAI TELEPHELYI ÁTADÁSSAL 2015.06.05-től!! AZ ÁRAK NETTÓ/DB ÉRVÉNYESEK! EGYÉB KEDVEZMÉNNYEL NEM ÖSSZEVONHATÓ! ÖLTÖZŐ SZEKRÉNYEK Típus: 4908, 5 db
A MI SZAKÉRTELMÜNK AZ ÖN BIZTONSÁGA ZARGES - AZ ÖN PARTNERE AZ OPTIMÁLIS MEGOLDÁSOK, A TERMÉKEK ÉS AZ IDŐSZAKOS BEVIZSGÁLÁSOK TERÉN.
A MI SZAKÉRTELMÜNK AZ ÖN BIZTONSÁGA ZARGES - AZ ÖN PARTNERE AZ OPTIMÁLIS MEGOLDÁSOK, A TERMÉKEK ÉS AZ IDŐSZAKOS BEVIZSGÁLÁSOK TERÉN. MAXIMÁLIS BIZTONSÁG A MEGFELELŐ TERMÉKKEL A biztonságos munkavégzést
Nyomórugó. hennlich ipartechnika kft. HENNLICH. Nyomórugó raktárról
Nyomórugó hennlich ipartechnika kft. HENNLICH NYOMÓrugó Nyomórugó raktárról hennlich ipartechnika kft. HENNLICH Gawin Balázs üzletágvezetô E-mail: gawin@hennlich.hu Tel.: 06-76/470-309 Mobil: 06-20/927-5693
STABILO. Homlokzati állvány rendszerelemek. Normál bilincs. Forgó bilincs. Toldó bilincs. Félbilincs csatlakozó elemmel. Félbilincs.
Homlokzati állvány rendszerelemek Normál bilincs Forgó bilincs Fix 90, SW 22 48,3 mm-es átmérőjű csőhöz Acél és alumínium csőhöz egyaránt használható (DIN EN 74) SW 22 48,3 mm-es átmérőjű csőhöz Acél és
RECA Kft. RECA CONNECTS. PERFORMS. INSPIRES. RECA Újdonságok 2018/07. Minden termék online is megrendelhető!
RECA Kft. RECA CONNECTS. PERFORMS. INSPIRES. RECA Újdonságok 08/07 Minden termék online is megrendelhető! www.reca.hu POW AIR sűrített gázos spray Alkalmazási területek: Minden tárgyról, szerszámról és
Komplett üzleti megoldás a kis- és közepes méretű termelő vállalatok számára
Komplett üzleti megoldás a kis- és közepes méretű termelő vállalatok számára JÖVŐBIZTONSÁG A szoftver gyártója Invesztíció az elmúlt évben 1.700 új dolgozó 600 új fejlesztő 5.293 új programfunkció A harmadik
ÁRJEGYZÉK SALGÓ PROFILOK. Hossz Tömeg Porszórt Horganyzott Megnevezés
1. SALGÓ PROFILOK Hossz Tömeg Porszórt Horganyzott mm kg/db Ft/db Ft/db P140/26R 1981 1,56 1 320 1 070 P140/28R 2134 1,68 1 420 1 210 P140/32R 2438 1,92 1 600 1 330 P140/40R 3048 2,41 2 000 1 640 P140/52R
HOZZÁFÉRÉST ELLENŐRZŐ KÉSZLET NYOMONKÖVETŐ RENDSZEREK
HOZZÁFÉRÉST ELLENŐRZŐ KÉSZLET NYOMONKÖVETŐ RENDSZEREK making workspace work Kontroll - a biztonságért! Ki? - Mit? - Mennyit? - Mikor? Ha fontos a hozzáférés különböző jogkörök szerinti szabályozása, akkor
ELEMKATALÓGUS ÉS ÁRJEGYZÉK
ELEMKATALÓGUS ÉS ÁRJEGYZÉK SALGÓ festett polcrendszer Alapmezős szerelés Hagyományos csavarkötéses fém polcrendszer, 19,05 mmes raszterű lyukasztott profilokból. A polcelemeket csavarral rögzítik az oszlopokhoz
W DS ÁLLÓSZEKRÉNYEK W SCHRACK INFO
W DS ÁLLÓSZEKRÉNYEK 14 Hegesztett, porszórt acéllemez vázszerkezet, 1,5mm Magasság:,, 22, 27, 32, 37, 42, 45 és 47U Szélesség: 600 és 800mm Mélység: 600, 800, 900 és 00mm Szín: világosszürke RAL75 keret:
Orion Plus - IP65-ös falon kívüli elosztószekrények. elosztószekrények
Orion Plus - IP65-ös falon kívüli elosztószekrények elosztószekrények Még nagyobb biztonság: Az új Orion elosztószekrény További információ az internetes oldalunkon Az új, "mindentudó" elosztószekrényünk
CSAVARKÖTÉSES FÉM POLCOS ÁLLVÁNY
CSAVARKÖTÉSES FÉM POLCOS ÁLLVÁNY SZÁRMAZÁSI HELY: MAGYARORSZÁG Hagyományos csavarkötéses fém polcrendszer, 19,05 mm-es raszterű lyukasztott profilokból. A polcelemeket csavarral rögzítik az oszlopokhoz
Öltözőszekrények, fém szekrények, műhelyberendezések árlistája
Öltözőszekrények, fém szekrények, műhelyberendezések árlistája Kép Megnevezés Cikkszám Méret (magasság x szélesség) Ajtók száma Egységár Öltözőszekrények Hosszúajtós ek Egy sorban 300mm és 400mm széles
Király Trading KFT H-1151 Budapest Mogyoród útja Leírás
K0377 Anyák T-hornyokhoz, DIN 508, bővített Nemesíthető acél, 10-es minőségi osztály, EN AW-7075 vagy 1.4305 nemesacél. Acél, fekete. Alumínium és nemesacél, csupasz. Az alumínium T-horonyanyák acél menetes
Azoknak, akik munkájuk során legyőzik az akadályokat.
Konstantin Schmidt, Kereskedelmi igazgató Azoknak, akik munkájuk során legyőzik az akadályokat. Egy ZARGES koffer amely tökéletes megjelenésű, elegáns és strapabíró Annyira híres. Annyira elegáns. Az új
AlbaDim Kft, 8000, Székesfehérvár, Könyves Kálmán utca 22
Azonnali árajánlatadással-országos gyors kiszállítással! Elérhetőségeink: Verőczei István Telefon: 06 70 9 434-220 E-mail: veroistvan@gmail.com Honlapunk: salgopolcallvany.hu METRIKUS SALGO ELEMEK FESTETT
Király Trading KFT H-1151 Budapest Mogyoród útja Teleszkópos sínek, részben kihúzható, max.
K0536 Teleszkópos sínek, részben kihúzható, max. 15 kg teherbírás Termékleírás / Termékillusztrációk Leírás Alapanyag: Sínek, acél. Golyókosarak, műanyag. Golyók, C-acél. Kivitel: Sínek, tűzi horganyzott.
kiválasztási táblázat Van Geel GKO-5 kábeltálcák, szalaghorganyzott
kiválasztási táblázat Van Geel GKO-5 kábeltálcák, szalaghorganyzott tartó- és függesztõrendszerek Kábeltálcaszélesség Mennyezeti rögzítôelem univerzális (1500 N) Mennyezeti rögzítôelem (2500 N) el. galv.
RÖVID MŰSZAKI JELLEMZŐK
RÖVID MŰSZAKI JELLEMZŐK Oszlop magassága: 1060-4560 mm-ig (100 mm-es lépcsőkben) Oszlop mélysége: 30, 60, 80, 110 mm A függőleges oszlop a polcrendszer fő szerkezeti eleme, minden más alkatrész, például
Elemkatalógus és árjegyzék Érvényes: 2015.01.01 től visszavonásig
Elemkatalógus és árjegyzék Érvényes: 2015.01.01 től visszavonásig SZÁRMAZÁSI HELY: MAGYARORSZÁG Egy állványmezőre számolt tájékoztató ár Méret Polcok Polcköz Nettó ár (FESTETT) Nettó ár (HORGANYZOTT) a/b/c
XL fali elosztószekrények
Termékek és rendszerek XL 3 160 fali elosztószekrények [ XL 3 ] Az új XL 3 160 fali elosztószekrények elôszerelten kerülnek kiszállításra. Minden fô alkotóelemet tartalmaznak, mint pl. szekrény, 3 sínek,
Treston munkaasztalok tp. Acél fiókos szekrény x 500 mm (Mélység x Szélesség)
Treston munkaasztalok tp Ergonomikus munkaasztalok könnyû szerelésre alkalmasak. Váza, acél epoxi pórszórt bevonattal RAL7035 színben. A munkafelület 26 mm vastag laminált munkapad, magasság állítás Allen
VÁSÁRLÁSI SEGÉDLET Fali polcok
VÁSÁRLÁSI SEGÉDLET Fali ok BIZTONSÁG Az egyes faltípusokhoz más-más rögzítő alkatrész szükséges, ezért ezeket A megfelelő rögzítő csavarok kiválasztásához szakembertől kérj segítséget. JÓ TUDNI! A ok maximális
RECA Kft. RECA CONNECTS. PERFORMS. INSPIRES. RECA diafl ex. Robusztusság, biztonság. www.facebook.com/recakft
RECA Kft. RECA CONNECTS. PERFORMS. INSPIRES. RECA diafl ex Robusztusság, biztonság www.facebook.com/recakft www.reca.hu RECA gyémánt-vágótárcsák Tartalom Megmunkálandó anyagok termékáttekintés RECA diaflex
RECA Kft. RECA CONNECTS. PERFORMS. INSPIRES. RECA vágó- és csiszolótárcsák. www.facebook.com/recakft
RECA Kft. RECA CONNECTS. PERFORMS. INSPIRES. RECA vágó- és csiszolótárcsák www.facebook.com/recakft www.reca.hu 3. oldal: Áttekintés a reca tárcsák felhasználási területéről 4 5. oldal: Áttekintés a reca
Termék katalógus TÁROLÓRENDSZEREK
2012 Termék katalógus TÁROLÓRENDSZEREK Tárolórendszerek» PCB tárolás Oldaltöltős TTxxC TTxxCEL és Elöltöltős tálcás PCB tároló kocsi tálcás kocsik 19 és 39 tálcás kivitelben opcionális ESD kit opcionális
TERMÉK KATALÓGUS SALGÓ POLC. csavarkötéses fém polcrendszer
TERMÉK KATALÓGUS SALGÓ festett polcrendszer Alapmezős szerelés Hagyományos csavarkötéses fém polcrendszer, 19,05 mmes raszterű lyukasztott profilokból. A polcelemeket csavarral rögzítik az oszlopokhoz
Rozsdamentes bútorok, elszívóernyők, kocsik
Cikkszám RM munkaasztal Nettó ár Bruttó ár 1000-106 RM munkaasztal 100x60x85 cm 58 200 Ft 72 750 Ft 1000-116 RM munkaasztal 100x60x85 cm 59 400 Ft 74 250 Ft 1000-126 RM munkaasztal 120x60x85 cm 60 600
SAP Business One: hatékonyabb ellenőrzés, átláthatóbb üzleti folyamatok, megalapozottabb döntések, eredményesebb gazdálkodás
SAP Business One: hatékonyabb ellenőrzés, átláthatóbb üzleti folyamatok, megalapozottabb döntések, eredményesebb gazdálkodás Budapest, 2015. április 9. Váradi László 1 itelligence 21 éve Magyarországon
Műhelykocsik 1475K sorozat. Csúszásbiztos gumi munkalap. Fiókfogantyúk alumíniumból. Loch & Go zárrendszer. A fiókok görgős síneken mozognak
Csúszásbiztos gumi munkalap Fiókfogantyúk alumíniumból Loch & Go zárrendszer A fiókok görgős síneken mozognak Műhelykocsik 1475K sorozat Nagy teherbírás 677 mm-es (26 ) szerszámkocsik 1475K sorozat 1475K6
Kötőelemek, talplemezet. Tájékoztató árlista Érvényes: 2013. április 01-től visszavonásig
SALGÓ csavarkötéses fém polcrendszer alkatrész anyagjegyzék (DEXION kompatibilis) Tájékoztató árlista Érvényes: 2013. április 01-től visszavonásig Profilok: Az L szelvényre hajlított hidegen hengerelt
IVAR VÁSÁRLÁSI SEGÉDLET. Tárolórendszer
VÁSÁRLÁSI SEGÉDLET IVAR Tárolórendszer HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ Tartós és könnyen tisztán tartható felületet kapsz, ha lekezeled olajjal, méhviasszal, lakkal, festékkel vagy páccal. KÖRNYEZET Újrafelhasználható
Egyszerü - olcsó - megmunkálás nélkül
Egyszerü - olcsó - megmunkálás nélkül LAUNE Gyártáskiszolgálás Kft. 5000 Szolnok Löwy Sándor u. 8. Tel.: +36-56-515-015 Fax : +36-56-515-016 E-mail : info@laune.hu www.laune.hu C1 11 08 D / N5412 A szakemberek
VÁSÁRLÁSI SEGÉDLET EKET. Tárolórendszer sorozat. ÁPOLÁS Enyhe tisztítószeres, nedves ruhával töröld le. Tiszta ruhával töröld szárazra.
VÁSÁRLÁSI SEGÉDLET EKET Tárolórendszer sorozat ÁPOLÁS Enyhe tisztítószeres, nedves ruhával töröld le. Tiszta ruhával töröld szárazra. BIZTONSÁG A felborulást megelőzendő, a bútort rögzíteni kell a falhoz
Az Ön rendszerpartnere Megoldások profiknak. www.ploberger.hu www.ploscan.com
Az Ön rendszerpartnere Megoldások profiknak www.ploberger.hu www.ploscan.com Rendszerpartner A PLOBERGER egy modern, innovatív, teljes körű szolgáltató professzionális szerszámok, gépek, műhelyfelszerelések,
INGYENES MINDEN SZERSZÁM- KOCSIHOZ
EPICSERIES Limitált kiadások Cikksz. SON719251 S9 S9 szerszámkocsi, 4 fiók 192 DB EPICSERIES/192 INGYENES MINDEN SZERSZÁM- KOCSIHOZ Cikksz. SON4734910 EPIC szervizkocsi Cikksz. SON75214 36 db, 1/4 dugókulcs-
Tudja, hogy... könnyen kiszámíthatja az árat és egyszerűen megrendeli az alumínium keretek megrendelőlap segítségével, amely letölthető a www
Tudja, hogy... könnyen kiszámíthatja az árat és egyszerűen megrendeli az alumínium keretek megrendelőlap segítségével, amely letölthető a www oldalunkon? alumínium program Ajtó és fiók profilok Rápattintható
Függesztő rendszerek
FÜGGESZTő RENDSZEREK Függesztő rendszerek Posztersínek és kiegészítők Plakáttartó és klapp sínek 109 POSZTERSÍNEK ÉS Posztersínek és kiegészítők Az OEK poszter sínrendszer lendületbe hozza reklámját! A
Akciós úszókapu vasalat szett!
Bemutatóterem és raktár: 1183 Budapest, Akadály u. 15 Bejárat a Nefelejcs u. felől! Telefon: +36 1 297 33 96 info@polswat.hu Nyitva: H-Cs: 8-17:00 Magyarország Kft. Mobil:+36 30 633 21 60 www.polswatbolt.hu
KülsŒ kulcsnyílású csavarok, acél csavarok (hatlapfejı csavarok) BelsŒ meghajtású csavarok (belsœ hatlapú csavarok)
KülsŒ kulcsnyílású csavarok, acél csavarok (hatlapfejı csavarok) 1 BelsŒ meghajtású csavarok (belsœ hatlapú csavarok) 2 Menetes szálak, tœcsavarok, menetes csapok 3 Anyák 4 Hengeres szegek, kúpos szegek,
Sprinkler szerelési rendszer áttekintő VdS jóváhagyással és megfelelőséggel
Sprinkler szerelési rendszer áttekintő jóváhagyással és megfelelőséggel System CEA System CEA CEA CEA CEA DN 200 CEA - "Anforderung und Prüfmethoden für Bauteile" jóváhagyással. CEA"Planung und Einbau"
i A felépítési változat függvényében ballasztsúlyokat kell használni
kb. 7,00 m kb. 5,00 m Alumínium munkaállvány + + TÜV/GS-minősítéssel, terhelhetősége 00 kg/m² a DIN EN 00 szerint + + Az egymásba tolható keret-rendszerelemek révén gyorsan, + szerszám nélkül felépíthető
Bosch 1200-as sorozatú tűzjelző központ Ha fontos a biztonság
Bosch 1200-as sorozatú tűzjelző központ Ha fontos a biztonság 2 1200-as sorozatú tűzjelző központ A biztonság nyugalma Tökéletes védelem az Ön igényihez szabva Az 1200-as sorozatú tűzjelző központ rugalmas,
Nagy szélességű nehézállványok
Nagy szélességű nehézállványok Polcterhelés: 500 Mezőterhelés: max. 4000 WS-L típus V20 E1 minőségű 22 vastag faforgácslap. Állványkeretek szereletlen állapotban (igény szerint összeszerelve is) Csavarmentesen
KISKERESKEDELMI ÁRLISTA. VINK Plast Kft ÜREGKAMRÁS POLIKARBONÁT LEMEZEK ÉS TARTOZÉKOK 3. OLDAL ÜREGKAMRÁS LEMEZEK (STANDARD)
KISKERESKEDELMI ÁRLISTA ÜREGKAMRÁS POLIKARBONÁT LEMEZEK ÉS TARTOZÉKOK 1. OLDAL TARTALOM 2. OLDAL AKCIÓK 3. OLDAL ÜREGKAMRÁS LEMEZEK (STANDARD) 4. OLDAL ÜREGKAMRÁS LEMEZEK (LEXAN ) 5. OLDAL KIEGÉSZÍTŐK
Szortiment dobozok 2015
HU Akció Érvényes: 2016, 02. 29.-ig. Szortiment dobozok 2015 Könnyű és sokoldalú! Érvéghüvely készlet Tartalom: 5.100 Szigetelt érvéghüvelyek, 1 présfogó (Cikksz. 210804), préstartomány 0,5-10 mm², műanyag
falprolab Egészségügyi bútorprogram
www.falcosopron.hu Oldal: 1 A bútorcsalád elemeit az elemjegyzék tartalmazza rendelési kódjával és a választható színekkel együtt. A falprolab rendszer a Központosított Közbeszerzés keretein belül is rendelhető
A tárlolandó áruk jellemzői és a tárolási mód közötti kapcsolat:
Raktár A tárlolandó áruk jellemzői és a tárolási mód közötti kapcsolat: Raktári elrendezési változatok: Fejelrendezés Átmenő elrendezés Darabárus raktárak főbb típusai: Állvány nélküli tárolás változatai:
Fellépők és szerelődobogók 3
Fellépők és szerelődobogók reppy két oldalon járható összecsukható fellépő 0. o. Rolly két oldalon járható összecsukható fellépő 0. o. reppo két oldalon járható összecsukható fellépő. o. oppy XL összecsukható
hl pictoria Keretek, megállítótáblák
Keretek, megállítótáblák A megállítótáblák 6 szabvány színben, a Pictoria Prestige pedig a 6 színen felül további 3 modern standard színben kapható. A Pictoria termékcsalád sokféle megoldást kínál a kül-
Az Ön elképzelései szerint kialakítva.
INNOVÁCIÓ eform Online konfigurátor Az Ön elképzelései szerint kialakítva. eform egyénileg tervezhető keményhab betétek szerszámai számára. eform Formába hozzuk szerszámait. Az Ön elvárásai a mi megoldásunk.
ORSY 1 - Rend és rendszer
ORSY 1 - Rend és rendszer WÜRTH Szereléstechnika Kft. - 2040 Budaörs, Gyár u. 2. - Tel.: (00 36) 23/418-130 - Nyomtatva Magyarországon M 09 0020 10/2005 M 09 0020 Vegyi termékek, csiszolóanyagok, dübelek,
KÖZÉPNEHÉZ ECONOMY. Economy kapcsolható, csavar nélkül összeállítható polcos állványrendszer
KÖZÉPNEHÉZ ECONOMY Economy kapcsolható, csavar nélkül összeállítható polcos állványrendszer Kiválóan alkalmas viszonylag nagy tömegű anyagok tárolására, melyek normál polcos állványokban már nem tárolhatók,
CAMBRO. Camshelving. polcrendszerek árlistája 2009 január. vezérképviselet:
CAMBRO Camshelving polcrendszerek árlistája 2009 január vezérképviselet: 1224 Budapest, Bartók Béla út 137. tel.: (1) 362-0375, 362-6515 fax: (1) 362-6097 e-mail: kadasco@t-online.hu www.kadasco.hu ÁLTALÁNOS