RENDEZVÉNYEK: UTAZÁS KIÁLLÍTÁS

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "RENDEZVÉNYEK: UTAZÁS KIÁLLÍTÁS"

Átírás

1 Tisztelt Egyesületi Tag! Márciusi hírlevelünk kapcsán szeretnénk tájékoztatni Önöket az aktuális hírekről, rendezvényről, az új támogatási felhívásról, valamint röviden ismertetjük, hogy mely fontosabb támogatási lehetőség módosultak. RENDEZVÉNYEK: UTAZÁS KIÁLLÍTÁS március 1-4. Bács-Kiskun megye 18 települése közös standon, a D pavilonban a 203/A standon mutatkozott be az Utazás Kiállításon. A látogatók a közös standon 18 település turisztikai kínálatát láthatták, az idén is egységes arculattal, 80 négyzetméteren, 18 társkiállítóval együtt, 12 standon jelent meg Magyarország legrangosabb turisztikai seregszemléjén. A megyei összefogásnak köszönhetően így a kisebb települések attrakcióinak is lehetősége adódott a bemutatkozásra. Fülöpjakab, Jakabszállás és Kunszállás a Falvak éjszakája rendezvényt népszerűsítették Budapesten. A megyei összefogás szervezője a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat turizmusfejlesztési cége, amely elsősorban térség turisztikai fejlesztéseinek koordinálásával, beruházások előkészítésével és menedzsmentjével foglalkozik. Ebben az évben a megye új attrakcióval készült a vásárra, bemutatták a megyei imázsfilmet, valamint a megye turisztikai látványait, programjait jelölő térképet. Több mint 300 Bács-megyei turizmusra alapuló kvíz kérdőívet töltöttek ki a játékos kedvű látogatók a kiállítás ideje alatt. A díjakat szombaton reggel Káposzta Lajos turisztikai szakember, délután pedig Tiszakécske polgármestere Tóth János sorsolta ki. A fődíjat Tiszakécske város ajánlotta fel, ami gravírozott üvegpohár készletből, üveg tálcából és két palack tiszakécskei borból állt, valamint további értékes csomagot sorsoltak ki, amiben a megye településeinek helyi értékei, ajándékai voltak. Vasárnap pedig Kiskunmajsa és Tiszakécske fürdő belépőket ajándékozott, de volt kecskeméti vadaskert belépő, lószőr ékszerek, valamint belépők a Lajosmizsei tanyacsárda programjaira is.

2 KECSKEMÉTI TAVASZI FESZTIVÁL március A 2018-ban, a város fennállásának 650. évfordulóján, Kecskemét változatos programjaival már készül a tavaszra. A város kultúrával foglakozó közösségei idén is együttműködve állították össze a nagyközönség számára a 33. Kecskeméti Tavaszi Fesztivál programajánlatát. A tavasz színeihez hasonlóan gazdag palettával pompázó rendezvény több héten keresztül élményt, feltöltődést ígér, minden egyes résztvevőnek, szellemet és lelket gazdagítva. Jazz, világzene, könnyűzene, kiállítás, népzene, irodalom, komolyzene, színház, show, gyermek és ifjúsági programok az idei Kecskeméti Tavaszi Fesztiválon. Bővebben: MÓDOSÍTOTT FELHÍVÁSOK február 2-től az alábbi civil szervezetek fejlesztésre megjelent LEADER pályázati felhívások módosultak: Látvány főző helyszínek, öko- és gyógynövénykert kialakítása Civil szervezetek eszközfejlesztése Egészségügyi, kulturális, sport és szabadidős szolgáltatások fejlesztése, társadalmi nevelés Közbiztonság fejlesztése civil szervezetek bevonásával A felhívások a Magyar Államkincstár honlapján érhetőek el, az alábbi linken: Bővebben: február 21. Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent Védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának ex situ vagy in vitro megőrzése, továbbá a genetikai beszűkülést megelőző tanácsadói tevékenységek támogatása című (VP kódszámú) felhívás, valamint az 1. és 8. számú mellékletek. Bővebben:

3 Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent A fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtott induló támogatás című (VP kódszámú) felhívás. Bővebben: felhvs február 22. Kiegészült a Széchenyi 2020 keretében megjelent Borszőlőültetvény telepítés támogatása című (VP kódszámú) felhívás dokumentációja az ÉNGY import segédlettel. Bővebben: február 26. Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent Az erdőgazdálkodási potenciálban okozott erdőkárok helyreállítása című (VP kódszámú) felhívás dokumentációja. Bővebben: február 28. Meghosszabbították a GINOP K+F+I pályázatának benyújtási határidejét Bővebben: március 10. Módosult a Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára című (GINOP kódszámú) felhívás A módosítást követően a támogatási kérelmek benyújtása március 21-től tól december 3-án, 12 óráig lehetséges. Bővebben: MEGJELENT FELHÍVÁSOK február 28. Megjelent a Zöld Forrás pályázat évi kiírása március 1-től benyújtható a Zöld Forrás környezetvédelmi pályázat, melyet civil szervezetek számára hirdettek meg. Bővebben:

4 2018. március 1. Új munkahelyek támogatása, március 1-től a cégek új munkavállalóik után bértámogatást igényelhetnek az úgynevezett TOP forrásokból. A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat nagyszabású és hosszú távú képzési és foglalkoztatási programokat indított partnereivel Bács-Kiskun megyében. A cél a munkaerő-piac bővítése, a foglalkoztatás növelése. Ennek egyik eszközeként március 1-től a cégek új munkahelyeik után bértámogatást igényelhetnek a munkát vállalni szándékozó, álláskereső hátrányos helyzetűek, inaktívak, valamint közfoglalkoztatottak részére. A munkaadók kérelem alapján kaphatnak bérköltség támogatást, ha álláskeresőt foglalkoztatnak munkaviszony keretében teljes munkaidőben, vagy legalább a napi 4 órát elérő részmunkaidőben. A támogatás folyósítási időtartama legfeljebb 8 hónap lehet, további 4 hónapos támogatás nélküli továbbfoglalkoztatási kötelezettséggel. A támogatás mértéke havonta legfeljebb a minimálbér másfélszerese és annak szociális hozzájárulási adója mértékéig terjedhet. Bővebben: tájékoztatás az adott járási hivatal állami foglalkoztatási szervként eljáró egységénél kérhető. Munkahelyi képzések támogatása Megjelent a Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára című, GINOP kódszámú felhívás Fő célja, hogy az alkalmazottak foglalkoztathatóságának, a munkavállalók munkahelyi készségeinek és kompetenciáinak javítása révén növekedjen a vállalkozások versenyképessége, a mikro-, kis- és középvállalkozásokra vonatkozó képzéselérési arány tovább javuljon. Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege min Ft max Ft. A támogatás maximális mértéke %. A támogatási kérelmek benyújtására március 13-án órától kezdődően december 3-án óráig van lehetőség. Bővebben: Egyedi megoldások tanyán élőknek A felhívás a vidéki térségek önkormányzatainak, illetve a vidéki térségekben, tanyán élők számára nyújt fejlesztési lehetőséget, a villamos energia és vízellátás, valamint a szennyvízkezelés kapcsán. A pályázat a peremterületen élők életminőségének átfogó javítását, a fenntarthatóság növelését segíti elő olyan fejlesztések támogatásával, amelyek hozzájárulnak a helyi gazdaság fellendüléséhez, a szennyvízkezeléshez és a tanyasi élet minőségének javításához. Bővebb információ: Tóth Márta Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Bács-Kiskun megyei területi felelős toth.marta@szechenyiprogramiroda.hu Tel.: 06-20/ március 7. Földművelésügyi Minisztérium pályázatot hirdet az agrárágazati civil szervezetek számára A pályázható keretösszeg 40 millió forint, az egy pályázattal elnyerhető vissza nem térintendő támogatás összege forinttól forintig terjedhet. A kiírás feltételeinek megfelelő szervezetek pályázatát várják a felhívásban szereplő módón és határidőn belül, azaz március 8. április 5. között. Bővebben:

5 2018. március 08. Támogatás a népi építészeti örökség megőrzésére 2018-ban is A programra 2018-ban 1,5 milliárd forintos keretösszeg áll rendelkezésre. Az egyedi kérelmek benyújtására a Tájékoztató megjelenését (2018. március 7.) követő 30 napig van lehetőség. A támogatást a Népi Építészeti Program keretében, a Lechner Tudásközpont közreműködésével, a Miniszterelnökség biztosítja. Bővebben: VÁRHATÓ MEGJELENÉSEK március 5. Kilenc milliárdos pályázat vállalati képző központok létrehozására és működtetésére millió forint támogatást nyerhetnek vállalkozások képző központok létrehozására, működtetésére, és az ehhez szükséges infrastrukturális fejlesztések megvalósítására. A támogatási kérelmeket április 3-tól május 4-ig lehet majd benyújtani - jelentette be Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára. További információkat kérhet személyesen hivatali időben, a munkaszervezeti irodában (6000 Kecskemét, Vörösmarty u. 12.), a es telefonszámon, valamint a internetes címen illetve a weboldalon () feltüntetett további elérhetőségeken. Kecskemét, március 14. Tisztelettel: Dr. Vén Gabriella s.k. munkaszervezet vezető

Tájékoztatjuk a tisztelt kutatókat/dolgozókat a következő pályázati lehetőségekről

Tájékoztatjuk a tisztelt kutatókat/dolgozókat a következő pályázati lehetőségekről 2018. április 18. Tájékoztatjuk a tisztelt kutatókat/dolgozókat a következő pályázati lehetőségekről 2018. május 7. Hubert Curien Balaton Program A Balaton Program - Programme Hubert Curien keretében magyarországi

Részletesebben

RENDEZVÉNY: május 20-án, immár nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre a Szamócás Vásári Forgatag Lajosmizsén.

RENDEZVÉNY: május 20-án, immár nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre a Szamócás Vásári Forgatag Lajosmizsén. Tisztelt Egyesületi Tag! Májusi hírlevelünk kapcsán szeretnénk tájékoztatni Önöket a legfrissebb hírekről, programokról és, hogy mely fontosabb támogatási lehetőség módosultak, illetve felfüggesztésre

Részletesebben

A Vidékfejlesztési Program aktualitásai. Számfira Gabriella Vidékfejlesztési referens

A Vidékfejlesztési Program aktualitásai. Számfira Gabriella Vidékfejlesztési referens A Vidékfejlesztési Program aktualitásai Számfira Gabriella Vidékfejlesztési referens Vidékfejlesztési Program forrásai Összes forrás - 1294 Mrd Ft Megjelent Megjelenésre vár 6% 94% Felfüggesztett pályázati

Részletesebben

A Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési kerete

A Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési kerete A Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési kerete azonosító jele neve keretössz ege (Mrd Ft) 1. VP1-1.1.1-17 Agrárgazdasági képzések és felkészítő tréningek 6,20 standard Meghirdetve: 2017. 2. VP1-1.2.2-16

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP-6.1.5-17 Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs

Részletesebben

Tisztelt Egyesületi Tag!

Tisztelt Egyesületi Tag! Tisztelt Egyesületi Tag! Szeptemberi hírlevelünk kapcsán szeretnénk tájékoztatni Önöket a támogatási felhívásokat kapcsolatos közleményekről, valamint rövid ismertetjük, hogy mely fontosabb támogatási

Részletesebben

Foglalkozást segítő kormányzati intézkedések, pályázati lehetőségek

Foglalkozást segítő kormányzati intézkedések, pályázati lehetőségek Foglalkozást segítő kormányzati intézkedések, pályázati lehetőségek Ádám Sándor főosztályvezető Munkaerőpiaci Programok Főosztály Nemzetgazdasági Minisztérium Budapest, 2017. március 7. MUNKAERŐPIACI TRENDEK

Részletesebben

Foglalkoztatáspolitika a gazdaságfejlesztés szolgálatában

Foglalkoztatáspolitika a gazdaságfejlesztés szolgálatában Foglalkoztatáspolitika a gazdaságfejlesztés szolgálatában Dr. Simon Attila István Munkaerőpiacért Felelős Helyettes Államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium Székesfehérvár, 2016. november 24. Tartalom

Részletesebben

PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK ÉS AKTUALITÁSOK

PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK ÉS AKTUALITÁSOK SZÉCHENYI PROGRAMIRODA KÖFOP-3.3.3-15-2016-00001 PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK ÉS AKTUALITÁSOK Hauser Richárd tanácsadó A bemutatásra kerülő pályázati felhívások GINOP-5.2.4-16 Gyakornoki program pályakezdők támogatására

Részletesebben

A GINOP KIEMELT PROJEKT A VÁLLALATI KÉPZÉSEK SZOLGÁLATÁBAN

A GINOP KIEMELT PROJEKT A VÁLLALATI KÉPZÉSEK SZOLGÁLATÁBAN A GINOP-6.1.7-17 - KIEMELT PROJEKT A VÁLLALATI KÉPZÉSEK SZOLGÁLATÁBAN Előadó: Vavró Márta projektmenedzser Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal GINOP-6.1.7-17-2018-00001 E-mail cím: ginop617@nive.hu

Részletesebben

Hírlevele. Kapacitásfejlesztő fórum Barcson! MEGHÍVÓ. összefüggésben. kapacitásfejlesztő fórumot

Hírlevele. Kapacitásfejlesztő fórum Barcson! MEGHÍVÓ. összefüggésben. kapacitásfejlesztő fórumot A RINYA-DRÁVA SZÖVETSÉG Hírlevele Kapacitásfejlesztő fórum Barcson! MEGHÍVÓ A Rinya-Dráva Szövetség a Helyi Fejlesztési Stratégia megvalósításával összefüggésben kapacitásfejlesztő fórumot szervez Barcson,

Részletesebben

A Vidékfejlesztési Program (VP) éves fejlesztési kerete A B C D E F G H I J K. 2. prioritás. prioritás. prioritás

A Vidékfejlesztési Program (VP) éves fejlesztési kerete A B C D E F G H I J K. 2. prioritás. prioritás. prioritás A Vidékfejlesztési Program (VP) éves fejlesztési kerete 1. Felhívás azonosító jele 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. A B C D E F G H I J K VP1-1.1.1- VP1-1.2.2- VP1-1.3.1- VP1-2.1.1-2.1.2- VP1-2.3.1-4.1.1.1-4.1.1.2-4.1.1.3-

Részletesebben

A 2014-2020-AS FEJLESZTÉSI CIKLUS

A 2014-2020-AS FEJLESZTÉSI CIKLUS A 2014-2020-AS FEJLESZTÉSI CIKLUS Dr. Bene Ildikó Szolnok, 2015.11.24. ÚMFT-ÚSZT projektek projektgazdák szerinti megoszlása JNSZ megyében 2007-2013 között JNSZ megye uniós támogatásai 2007-2013 ÖSSZESEN:

Részletesebben

A Kormány 1012/2016. (I. 20.) Korm. határozata a Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési keretének megállapításáról

A Kormány 1012/2016. (I. 20.) Korm. határozata a Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési keretének megállapításáról 498 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2016. évi 8. szám A Kormány 1012/2016. (I. 20.) Korm. határozata a Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési keretének megállapításáról 1. A Kormány megállapítja a Vidékfejlesztési

Részletesebben

Magyar joganyagok - 8/2018. (III. 29.) MvM rendelet - az Európai Mezőgazdasági Vid 2. oldal 2. VP Ökológiai gazdálkodásra történő át

Magyar joganyagok - 8/2018. (III. 29.) MvM rendelet - az Európai Mezőgazdasági Vid 2. oldal 2. VP Ökológiai gazdálkodásra történő át Magyar joganyagok - 8/2018. (III. 29.) MvM rendelet - az Európai Mezőgazdasági Vid 1. oldal 8/2018. (III. 29.) MvM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes támogatások

Részletesebben

Tájékoztatjuk a tisztelt kutatókat/dolgozókat a következő pályázati lehetőségekről. Tudásszövetségek (Knowledge Alliances)

Tájékoztatjuk a tisztelt kutatókat/dolgozókat a következő pályázati lehetőségekről. Tudásszövetségek (Knowledge Alliances) Debrecen, 2018. február 22. Tájékoztatjuk a tisztelt kutatókat/dolgozókat a következő pályázati lehetőségekről 2020. február 18. Mezőgazdasági- és feldolgozó üzemek energiahatékonyságának javítása (VP5-4.1.6-4.2.3-17)

Részletesebben

Borsod-Torna-Gömör Egyesület HÍRLEVÉL

Borsod-Torna-Gömör Egyesület HÍRLEVÉL Borsod-Torna-Gömör Egyesület HÍRLEVÉL A Borsod-Torna-Gömör Egyesület ingyenes kiadványa IX. évfolyam/1. szám, 2018. január JANUÁRI HÍREK Civil szervezetek szakmai programjának támogatása 2018. PÁLYÁZATI

Részletesebben

FOGLALKOZTATÁSSAL ÉS MUNKAHELYI KÉPZÉSEKKEL KAPCSOLATOS FORRÁSLEHETŐSÉGEK /GINOP/

FOGLALKOZTATÁSSAL ÉS MUNKAHELYI KÉPZÉSEKKEL KAPCSOLATOS FORRÁSLEHETŐSÉGEK /GINOP/ SZÉCHENYI PROGRAMIRODA KÖFOP-3.3.3-15-2016-00001 FOGLALKOZTATÁSSAL ÉS MUNKAHELYI KÉPZÉSEKKEL KAPCSOLATOS FORRÁSLEHETŐSÉGEK /GINOP/ GINOP-5.2.4-16 GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA Rendelkezésre

Részletesebben

VIDÉKFEJLESZTÉSI PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSÁNAK ÜTEMEZÉSE 2016

VIDÉKFEJLESZTÉSI PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSÁNAK ÜTEMEZÉSE 2016 VIDÉKFEJLESZTÉSI PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSÁNAK ÜTEMEZÉSE 2016 (Jelen információk tájékoztató jellegűek, az Egyesület munkatársainak információi alapján kerültek összeállításra!) VP1-1.1.1-16 Agrárgazdálkodási

Részletesebben

AKTUÁLIS GINOP PÁLYÁZATI KIÍRÁSOK (TURISZTIKA, VENDÉGLÁTÁS TERÜLETÉN FELHASZNÁLHATÓ)

AKTUÁLIS GINOP PÁLYÁZATI KIÍRÁSOK (TURISZTIKA, VENDÉGLÁTÁS TERÜLETÉN FELHASZNÁLHATÓ) SZÉCHENYI PROGRAMIRODA KÖFOP-3.3.3-15-2016-00001 AKTUÁLIS GINOP PÁLYÁZATI KIÍRÁSOK (TURISZTIKA, VENDÉGLÁTÁS TERÜLETÉN FELHASZNÁLHATÓ) BEMUTATÁSRA KERÜLŐ PÁLYÁZATOK Pályázati kód GINOP-4.1.1-8.4.4-16 GINOP-5.2.4-16

Részletesebben

A B C D E F G H I J K Felhívás Egyes prioritások/fókuszterületek hozzájárulása a felhívás keretösszegéhez 1. Felhívás Felhívás neve

A B C D E F G H I J K Felhívás Egyes prioritások/fókuszterületek hozzájárulása a felhívás keretösszegéhez 1. Felhívás Felhívás neve 1. melléklet az 1012/2016. (I. 20.) Korm. határozathoz A Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési kerete A B C D E F G H I J K Felhívás Egyes prioritások/fókuszterületek hozzájárulása a felhívás keretösszegéhez

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP-6.1.6-17 Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP-5.2.4-16 Gyakornoki program pályakezdők támogatására pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs Kft. 6725 Szeged,

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ AZ EURÓPAI UNIÓS ÉS HAZAI PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEKRŐL

TÁJÉKOZTATÓ AZ EURÓPAI UNIÓS ÉS HAZAI PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEKRŐL TÁJÉKOZTATÓ AZ EURÓPAI UNIÓS ÉS HAZAI PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEKRŐL A Széchenyi 2020 időszak pályázati felhívásainak az utolsó felvonásának időszakát éljük, fontos, hogy a kínálkozó lehetőségekről mindenki

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM A Széchenyi 2020 foglalkoztatási célú Karsai Tamás helyettes államtitkár Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárság Hangsúlyos foglalkoztatási

Részletesebben

Aktuális pályázati lehetőségek vállalkozóknak március

Aktuális pályázati lehetőségek vállalkozóknak március Aktuális pályázati lehetőségek vállalkozóknak 2018. március Gyakornoki program pályakezdők támogatására (GINOP-5.2.4-16) A kiírás célja: fiatalok munkaerő-piaci integrációjának segítése Kötelezően megvalósítandó,

Részletesebben

Foglalkoztatási támogatások

Foglalkoztatási támogatások Foglalkoztatási támogatások Projektek Az Európai Unió támogatásával és a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat közreműködésével megvalósuló programok: 1. Ifjúsági Garanciarendszer keretében megvalósuló munkaerőpiaci

Részletesebben

VP Nem mezőgazdasági tevékenységek beindítására és fejlesztésére irányuló beruházások támogatása

VP Nem mezőgazdasági tevékenységek beindítására és fejlesztésére irányuló beruházások támogatása VP6-6.4.1-16 Nem mezőgazdasági tevékenységek beindítására és fejlesztésére irányuló beruházások támogatása Pályázat benyújtása Projekt helyszíne A támogatási kérelmek benyújtása 2017. április 3. Az első

Részletesebben

GINOP Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára

GINOP Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára GINOP-6.1.5-17 Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára Pályázat benyújtása Projekt helyszíne Jelen felhívás keretében a támogatási kérelmek benyújtására 2018. március 20. 10.00

Részletesebben

VP Nem mezőgazdasági tevékenységek beindítására és fejlesztésére irányuló beruházások támogatása

VP Nem mezőgazdasági tevékenységek beindítására és fejlesztésére irányuló beruházások támogatása VP6-6.4.1-16 Nem mezőgazdasági tevékenységek beindítására és fejlesztésére irányuló beruházások támogatása Pályázat benyújtása Projekt helyszíne A támogatási kérelmek benyújtása 2017. május 12. naptól

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP-5.3.8-17 Munkahelyi bölcsődék létrehozásának támogatása pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs Kft. 6725 Szeged,

Részletesebben

Mi az a Debrecen Foglalkoztatási Paktum?

Mi az a Debrecen Foglalkoztatási Paktum? Mi az a Debrecen Foglalkoztatási Paktum? Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatallal közösen helyi szintű foglalkoztatási- és gazdaságfejlesztési programot valósít meg,

Részletesebben

Vidékfejlesztési Program 2015. ÉVRE SZÓLÓ ÉVES FEJLESZTÉSI KERET

Vidékfejlesztési Program 2015. ÉVRE SZÓLÓ ÉVES FEJLESZTÉSI KERET Vidékfejlesztési Program 2015. ÉVRE SZÓLÓ ÉVES FEJLESZTÉSI KERET Felhívás azonosító tervezett ideje VP4-10.1.1-15 Agrárkörnyezetgazdálkodási kifizetés 158.6 egyszerűsített október VP4-11.1.1-11.2.1-15

Részletesebben

GINOP GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA SZÉCHENYI PROGRAMIRODA

GINOP GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA SZÉCHENYI PROGRAMIRODA SZÉCHENYI PROGRAMIRODA KÖFOP-3.3.3-15-2016-00001 GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA GINOP-5.2.4-16 2018.05.23. ZALAEGERSZEGI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM SZÉCHENYI ISTVÁN SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA

Részletesebben

Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok

Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára - GINOP 6.1.6-17 FELHÍVÁS CÉLJA: A felhívás fő célja, hogy az alkalmazottak foglalkoztathatóságának, a munkavállalók

Részletesebben

A Kormány 1248/2016. (V. 18.) Korm. határozata a Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési keretének megállapításáról

A Kormány 1248/2016. (V. 18.) Korm. határozata a Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési keretének megállapításáról M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2016. évi 70. szám 5451 A Kormány 1248/2016. (V. 18.) Korm. határozata a Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési keretének megállapításáról 1. A Kormány a) megállapítja a Vidékfejlesztési

Részletesebben

Program a fiatalokért és Kedvező támogatási lehetőségek a mikro- kis- és középvállalkozások számára

Program a fiatalokért és Kedvező támogatási lehetőségek a mikro- kis- és középvállalkozások számára Program a fiatalokért VEKOP-8.2.1-15kódszámú Ifjúsági Garancia a Közép-magyarországi régióban elnevezésű kiemelt projekt a Nemzetgazdasági Minisztérium irányítása alatt 4.2 milliárd forintos költségvetésből,

Részletesebben

A Vidékfejlesztési Program aktualitásai - benyújtott pályázatok és értékelésük

A Vidékfejlesztési Program aktualitásai - benyújtott pályázatok és értékelésük A Vidékfejlesztési Program aktualitásai - benyújtott pályázatok és értékelésük Nagy Attila Főosztályvezető EMVA Stratégiai Főosztály Miniszterelnökség GYÜMÖLCSTERMELŐK ÉVES TOVÁBBKÉPZÉSÉRE Tatárszentgyörgy,

Részletesebben

Vállalkozói. Hírlevél. A gazdaságélénkítésről szóló önkormányzati rendelet módosult. Tisztelt Vállalkozók!

Vállalkozói. Hírlevél. A gazdaságélénkítésről szóló önkormányzati rendelet módosult. Tisztelt Vállalkozók! Vállalkozói Hírlevél A gazdaságélénkítésről szóló önkormányzati rendelet módosult Tisztelt Vállalkozók! Algyő Nagyközség Önkormányzata Képviselő Testületének gazdaságélénkítésről szóló 2/2016. (I.29.)

Részletesebben

1. melléklet az 1248/2016. (V. 18.) Korm. határozathoz A Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési kerete 6,20 0,00 2,60 1,38 1,66 0,56 0,00

1. melléklet az 1248/2016. (V. 18.) Korm. határozathoz A Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési kerete 6,20 0,00 2,60 1,38 1,66 0,56 0,00 1. melléklet az 1248/20. (V. 18.) Korm. határozathoz A Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési kerete neve 1. 2. 3. 4. 5. VP1-1.1.1- VP1-1.2.1- VP1-1.2.2- VP1-1.3.1- VP1-2.1.1-2.1.2- Agrárgazdasági képzések

Részletesebben

MAG Magyar Gazdaságfejlesztési Központ A 2007-2013-as programozási időszak eredményei, tapasztalatai, előretekintés Müller Ádám, SA Pénzügyi és Monitoring igazgató-helyettes Szombathely,2014.04.10. Felülről

Részletesebben

Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára GINOP

Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára GINOP Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára GINOP-6.1.6-17 Keretösszeg Támogatási kérelmek várható száma 13 040 millió Ft 260-4346 db Támogatás összege minimum

Részletesebben

Hírlevele A RINYA-DRÁVA SZÖVETSÉG

Hírlevele A RINYA-DRÁVA SZÖVETSÉG A RINYA-DRÁVA SZÖVETSÉG Hírlevele Külterületi helyi közutak fejlesztése, önkormányzati utak kezeléséhez, állapotjavításához, karbantartásához szükséges erő- és munkagépek beszerzése pályázat megjelenése

Részletesebben

Engedje meg, hogy megosszuk Önnel a legfrissebb információinkat a hamarosan benyújtható pályázatokkal kapcsolatban.

Engedje meg, hogy megosszuk Önnel a legfrissebb információinkat a hamarosan benyújtható pályázatokkal kapcsolatban. Tisztelt Hölgyem! Tisztelt Uram! Tisztelt Vállalkozó Ügyfelünk! Engedje meg, hogy megosszuk Önnel a legfrissebb információinkat a hamarosan benyújtható pályázatokkal kapcsolatban. MÓDOSULT A TELEPHELY

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben VP6-7.2.1.4-17 Tanyák háztartási léptékű villamos energia és vízellátás, valamint szennyvízkezelési fejlesztései pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM GINOP források a vállalkozóvá válás támogatására Karsai Tamás helyettes államtitkár Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárság GINOP 5 prioritás

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP-5.3.8-17 Munkahelyi bölcsődék létrehozásának támogatása pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs Kft. 6725 Szeged,

Részletesebben

A munkaügyi kirendeltségekkel történő kapcsolatfelvétel, valamint a munkáltatók részéről elérhető kedvezmények és támogatások

A munkaügyi kirendeltségekkel történő kapcsolatfelvétel, valamint a munkáltatók részéről elérhető kedvezmények és támogatások CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA A munkaügyi kirendeltségekkel történő kapcsolatfelvétel, valamint a munkáltatók részéről elérhető kedvezmények és támogatások Szeged, 2013. április 8.

Részletesebben

Tájékoztató. Gyakornoki program pályakezdők támogatására. GINOP kódszámú pályázatról

Tájékoztató. Gyakornoki program pályakezdők támogatására. GINOP kódszámú pályázatról Tájékoztató Gyakornoki program pályakezdők támogatására GINOP-5.2.4-16 kódszámú pályázatról A pályázati kiírás célja A szakképzésből kilépő fiatalok elhelyezkedésének, munkatapasztalat szerzésének elősegítése.

Részletesebben

GINOP ÚT A MUNKAERŐPIACRA

GINOP ÚT A MUNKAERŐPIACRA ÚT A MUNKAERŐPIACRA ÚT A MUNKAERŐPIACRA Az Európai Unió a tagjai számára számos támogatási formát nyújt. Magyarország a csatlakozást követően jogosulttá vált ezen támogatási formák igénybevételére. A Széchenyi

Részletesebben

TÁMOP /

TÁMOP / Projekt főbb adatai Főkedvezményezett: Nemzetgazdasági Minisztérium Kedvezményezettek: 18 megye Konzorciumi megvalósítás - partnerség - szerződés vezető Projekt összköltsége 111 390 000 000 Ft Hajdú Bihar

Részletesebben

Az Ifjúsági Garancia Rendszer és programjainak bemutatása

Az Ifjúsági Garancia Rendszer és programjainak bemutatása Az Ifjúsági Garancia Rendszer és programjainak bemutatása GINOP 5.2.5 Gyakornoki program támogató szolgáltatások projektindító Győr, 2016. november 22. Temesszentandrási Judit Nemzetgazdasági Minisztérium

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. [GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA Alapítva 2000-ben PÁLYÁZAT] BÉR- ÉS JÁRULÉK TÁMOGATOTT MUNKAERŐ, ESZKÖZBESZERZÉS ÉS KISLÉPTÉKŰ INGATLAN BERUHÁZÁS LEHETŐSÉGÉVEL! GINOP-5.2.4-16

Részletesebben

Miskolc, március 17.

Miskolc, március 17. Miskolc, 2010. március 17. Törvényiháttér - 1991. évi IV. törvény a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról - 6/1996 MüM rendelet a foglalkoztatást elősegítő támogatásokról, valamint

Részletesebben

Gyorsító pályán a Vidékfejlesztési Program pályázatai

Gyorsító pályán a Vidékfejlesztési Program pályázatai Gyorsító pályán a Vidékfejlesztési Program pályázatai Kis Miklós Zsolt Agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár Miniszterelnökség Nyugat-magyarországi Agrárfórum 2017. május 19. Pápai Agrárexpo Európai

Részletesebben

Javaslat támogatási kérelem benyújtására az EFOP kódszámú, Integrált térségi gyermekprogramok című felhívásra Ózd, június 24.

Javaslat támogatási kérelem benyújtására az EFOP kódszámú, Integrált térségi gyermekprogramok című felhívásra Ózd, június 24. Javaslat támogatási kérelem benyújtására az EFOP-1.4.2-16 kódszámú, Integrált térségi gyermekprogramok című felhívásra Ózd, 2016. június 24. Előterjesztő: Társulás Elnöke Előkészítő: Munkaszervezet Hatósági

Részletesebben

Beadási határidő A pályázat benyújtására 2015.július 9-től 2017. július 10-ig van lehetőség. Rendelkezésre álló keret

Beadási határidő A pályázat benyújtására 2015.július 9-től 2017. július 10-ig van lehetőség. Rendelkezésre álló keret Tájékoztató A mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP 1.2.1) és A mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP 1.2.2) pályázathoz Beadási

Részletesebben

GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA

GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA MUNKAHELYTEREMTÉS- GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA GINOP-5.2.4-16 kódszámú felhívás ELŐADÓ: NAGY GÁBOR A PROGRAMRÓL RÖVIDEN Magyarország Kormánya az Európai Unióval együttműködve átfogó programot

Részletesebben

Foglalkoztatási támogatások 2011-ben Jáger László

Foglalkoztatási támogatások 2011-ben Jáger László Foglalkoztatási támogatások 2011-ben Jáger László kirendeltségvezető Támogatások Foglalkoztatás bővítését elősegítő bértámogatás Pályakezdők munkatapasztalat szerzés támogatása Mobilitási támogatás MKKv

Részletesebben

A hamarosan megjelenő GINOP pályázat prioritásai, keretösszegei és várható pályázatok száma

A hamarosan megjelenő GINOP pályázat prioritásai, keretösszegei és várható pályázatok száma A hamarosan megjelenő GINOP pályázat ai, keretösszegei és várható pályázatok száma 2014-2020 Uniós források kb. 133 pályázat kb. 2733 milliárd Ft 2015 GINOP kb. 70 pályázat kb. 830 milliárd Ft Várható

Részletesebben

GINOP Út a munkaerőpiacra. GINOP Ifjúsági Garancia program

GINOP Út a munkaerőpiacra. GINOP Ifjúsági Garancia program GINOP-5.1.1-15-2015-00001 Út a munkaerőpiacra GINOP-5.2.1-14-2015-00001 Ifjúsági Garancia program GINOP-5.3.10-17-2017-00001 Létszámleépítések megelőzése és kezelése program TOP-5.1.2-15-VE1-2016-00001

Részletesebben

A HAJDÚ-BIHAR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TÁJÉKOZTATÓJA

A HAJDÚ-BIHAR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TÁJÉKOZTATÓJA A HAJDÚ-BIHAR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TÁJÉKOZTATÓJA 2018. ÉVI PROGRAMOK ÉS TÁMOGATÁSRA FORDÍTHATÓ PÉNZÜGYI KERETÜK GINOP 5.2.1-14 Ifjúsági Garancia Program 3 740 243 285.- Ft (2 853 fő bevonása a cél) GINOP

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP-6.1.5-17 Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs

Részletesebben

FINANCE-HÍRLEVÉL. Pályázati lehetőségek. 2013. április 30.

FINANCE-HÍRLEVÉL. Pályázati lehetőségek. 2013. április 30. FINANCE-HÍRLEVÉL Pályázati lehetőségek 2013. április 30. Tartalom Pályázati lehetőségek PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK HÍRLEVÉL 2013. ÁPRILIS MUNKAHELYMEGTARTÓ TÁMOGATÁSOK Tisztelt Ügyfelünk, Partnerünk! Ön cégcsoportunk

Részletesebben

CSERHÁTALJA VIDÉKFEJLESZTÉSI EGYESÜLET PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL

CSERHÁTALJA VIDÉKFEJLESZTÉSI EGYESÜLET PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 5. évfolyam 4. szám 2016. április 7. CSERHÁTALJA VIDÉKFEJLESZTÉSI EGYESÜLET PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL PÁLYÁZATI FELHÍVÁSOK Sertéstartó telepek korszerűsítése (VP2-4.1.1.5-16) Szarvasmarhatartó telepek korszerűsítése

Részletesebben

Támogatási lehetőségek között a turisztikai piaci szereplőknek az Operatív Programokban

Támogatási lehetőségek között a turisztikai piaci szereplőknek az Operatív Programokban Támogatási lehetőségek 2014-2020 között a turisztikai piaci szereplőknek az Operatív Programokban Az alábbi összeállítás a 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó azon támogatási lehetőségeket tartalmazza,

Részletesebben

Kik vagyunk? A Körics Euroconsulting 2003 óta meghatározó szereplője a hazai fejlesztési és üzleti tanácsadói piacnak.

Kik vagyunk? A Körics Euroconsulting 2003 óta meghatározó szereplője a hazai fejlesztési és üzleti tanácsadói piacnak. Horizon 2020 Kik vagyunk? A Körics Euroconsulting 2003 óta meghatározó szereplője a hazai fejlesztési és üzleti tanácsadói piacnak. Munkatársainkkal a kis- és középvállalkozások, önkormányzatok, érdekképviseleti

Részletesebben

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,

Részletesebben

Borsod-Torna-Gömör Egyesület HÍRLEVÉL

Borsod-Torna-Gömör Egyesület HÍRLEVÉL Borsod-Torna-Gömör Egyesület HÍRLEVÉL A Borsod-Torna-Gömör Egyesület ingyenes kiadványa VIII. évfolyam/10. szám, 2017. október OKTÓBERI HÍREK Újabb ügyfélbarát módosítások a Vidékfejlesztési Program pályázati

Részletesebben

SZÉCHENYI PROGRAMIRODA VÁLLALKOZÓVÁ VÁLÁS ÉS MUNKAADÓK ÁLTAL IGÉNYBE VEHETŐ TÁMOGATÁSOK

SZÉCHENYI PROGRAMIRODA VÁLLALKOZÓVÁ VÁLÁS ÉS MUNKAADÓK ÁLTAL IGÉNYBE VEHETŐ TÁMOGATÁSOK SZÉCHENYI PROGRAMIRODA VÁLLALKOZÓVÁ VÁLÁS ÉS MUNKAADÓK ÁLTAL IGÉNYBE VEHETŐ TÁMOGATÁSOK FOGLALKOZTATÁSPOLITIKA Foglalkoztatáspolitika aktív eszközei Aktív eszközcsoport, ami a foglalkoztatás elősegítésére

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének május 19-i rendkívüli ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének május 19-i rendkívüli ülésére ---------------------------------------------------------------------------------------------------------- E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. május 19-i

Részletesebben

GINOP IFJÚSÁGI GARANCIA PROGRAM

GINOP IFJÚSÁGI GARANCIA PROGRAM GINOP-5.2.1-14 IFJÚSÁGI GARANCIA PROGRAM A projekt az Észak-magyarországi, az Észak-alföldi, a Dél-alföldi és a Dél-dunántúli régiókban az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezés keretében támogatásban

Részletesebben

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program évre szóló éves fejlesztési kerete

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program évre szóló éves fejlesztési kerete A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 208. évre szóló éves fejlesztési kerete. A kis- és középvállalkozások versenyképességének javításáról szóló. prioritás azonosító jele neve keretösszege

Részletesebben

a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, 10/2017. (III. 17.) MvM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes támogatások 2017. évi igénybevételével kapcsolatos egységes eljárási szabályokról A mezőgazdasági,

Részletesebben

Pályázati Hírlevél. RC Gazdasági és Adótanácsadó Zrt. Hamarosan újra pályázható két KKV-kat támogató vállalkozásfejlesztési felhívás

Pályázati Hírlevél. RC Gazdasági és Adótanácsadó Zrt. Hamarosan újra pályázható két KKV-kat támogató vállalkozásfejlesztési felhívás Pályázati Hírlevél RC Gazdasági és Adótanácsadó Zrt. 2016. október Hamarosan újra pályázható két KKV-kat támogató vállalkozásfejlesztési felhívás Társadalmi egyeztetésre került két, korábban felfüggesztett

Részletesebben

Tájékoztató. Gyakornoki program pályakezdők támogatására. GINOP kódszámú pályázatról

Tájékoztató. Gyakornoki program pályakezdők támogatására. GINOP kódszámú pályázatról Tájékoztató Gyakornoki program pályakezdők támogatására GINOP-5.2.4-16 kódszámú pályázatról A pályázati kiírás célja A szakképzésből kilépő fiatalok elhelyezkedésének, munkatapasztalat szerzésének elősegítése.

Részletesebben

Üdvözöljük Önöket LEADER tervezési műhelynapunkon! Pannónia Kincse LEADER Egyesület munkaszervezete

Üdvözöljük Önöket LEADER tervezési műhelynapunkon! Pannónia Kincse LEADER Egyesület munkaszervezete Üdvözöljük Önöket LEADER tervezési műhelynapunkon! Pannónia Kincse LEADER Egyesület munkaszervezete A Vidékfejlesztési Program 2014-2020 között A magyarországi vidékfejlesztési program, amelyet az Európai

Részletesebben

TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK

TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK 2011. július 18., hétfő TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK Az üzleti infrastruktúra és a befektetési környezet fejlesztése- ipari parkok, iparterületek és inkubátorházak támogatása

Részletesebben

Támogatási lehetőségek a turizmusban

Támogatási lehetőségek a turizmusban Támogatási lehetőségek a turizmusban Hévíz 2015. május 28. Bozzay Andrásné szakmai főtanácsadó Lehetőségek az operatív programokban 2014-2020 1. Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (GINOP)

Részletesebben

- A 4.1. pont, támogatást igénylők körére vonatkozó feltételekben is történtek változások:

- A 4.1. pont, támogatást igénylők körére vonatkozó feltételekben is történtek változások: Módosult Mezőgazdasági, erdőgazdálkodási és élelmiszer-feldolgozáshoz kapcsolódó egyéni és csoportos szaktanácsadás című (VP1-2.1.1-2.1.2-17 kódszámú) felhívás és annak dokumentációja Módosult a Széchenyi

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben VP1-1.1.1-17 Agrárgazdasági képzések és felkészítő tréningek pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs Kft. 6725 Szeged,

Részletesebben

A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében)

A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében) A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében) Dr. Simon Attila István Nemzetgazdasági Minisztérium Munkaerőpiacért Felelős Helyettes Államtitkár Székesfehérvár, 2017. január 31.

Részletesebben

Az operatív programok pályázati feltételeiről, annak megfeleléséről részletesen.

Az operatív programok pályázati feltételeiről, annak megfeleléséről részletesen. Az operatív programok pályázati feltételeiről, annak megfeleléséről részletesen. Tematika Háttér és alapfogalmak Operatív programok GINOP Támogatás intenzitás Változások, tapasztalatok Háttér és alapfogalmak

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP-2.1.2-8.1.4-16 Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM SZÉCHENYI 2020 - GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS OPERATÍV PROGRAM BEMUTATÁSA ilos Katalin- Főosztályvezető, emzetgazdasági Minisztérium Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért

Részletesebben

GINOP GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA

GINOP GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA A FELHÍVÁS INDOKOLTSÁGA ÉS CÉLJA Az intézkedés kiemelt célja, hogy javuljon a fiatalok gyakornoki képzésben való részvétele, képzettsége, szakmai gyakorlati

Részletesebben

Helyi önkormányzatok fejlesztési eszközei Magyarországon Uniós forrásokhoz való hozzáférés lehetőségei a 2014-2020-as időszakban

Helyi önkormányzatok fejlesztési eszközei Magyarországon Uniós forrásokhoz való hozzáférés lehetőségei a 2014-2020-as időszakban Helyi önkormányzatok fejlesztési eszközei Magyarországon Uniós forrásokhoz való hozzáférés lehetőségei a 2014-2020-as időszakban Németh Mónika Miniszterelnökség Nemzetközi Főosztály 1 2012 Partnerségi

Részletesebben

SZAKMAI KÉPZÉSBEN ÉS MUNKAERŐPIACI ELHELYEZKEDÉSBEN SEGÍTŐ

SZAKMAI KÉPZÉSBEN ÉS MUNKAERŐPIACI ELHELYEZKEDÉSBEN SEGÍTŐ SZAKMAI KÉPZÉSBEN ÉS MUNKAERŐPIACI ELHELYEZKEDÉSBEN SEGÍTŐ TÁJÉKOZTATÓ KIADVÁNY A ZALAI INNOVATÍV FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM MEGVALÓSÍTÁSA KERETÉBEN TOP-5.1.1-15-ZA1-2016-00001 Készítette: Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési

Részletesebben

GINOP MUNKAHELYI KÉPZÉSEK TÁMOGATÁSA MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALATOK MUNKAVÁLLALÓI SZÁMÁRA

GINOP MUNKAHELYI KÉPZÉSEK TÁMOGATÁSA MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALATOK MUNKAVÁLLALÓI SZÁMÁRA GINOP-6.1.6-17 MUNKAHELYI KÉPZÉSEK TÁMOGATÁSA MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALATOK MUNKAVÁLLALÓI SZÁMÁRA PÁLYÁZAT CÉLJA: A fő cél, hogy az alkalmazottak foglalkoztathatóságának, a munkavállalók munkahelyi készségeinek

Részletesebben

Pályázati Hírlevél. RC Gazdasági és Adótanácsadó Zrt. Megjelent két új vállalkozásfejlesztési pályázat KKV-k számára

Pályázati Hírlevél. RC Gazdasági és Adótanácsadó Zrt. Megjelent két új vállalkozásfejlesztési pályázat KKV-k számára Pályázati Hírlevél RC Gazdasági és Adótanácsadó Zrt. 2015. június Megjelent két új vállalkozásfejlesztési pályázat KKV-k számára 2015. június 9-én megjelent két új GINOP pályázat KKV-k kapacitásbővítésének

Részletesebben

Veszprém Megyei TOP. 2015. április 24.

Veszprém Megyei TOP. 2015. április 24. Veszprém Megyei TOP Veszprém Megyei Önkormányzat aktuális területfejlesztési tervezési feladatai, különös tekintettel Veszprém megye Integrált Területi Programjára 2015. április 24. NGM által megadott

Részletesebben

A Vidékfejlesztési Program aktualitásai

A Vidékfejlesztési Program aktualitásai A Vidékfejlesztési Program aktualitásai Kis Miklós Zsolt Agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár Miniszterelnökség XXX. Biokultúra Tudományos Nap Budapest, MOM Kulturális Központ 2017. December 2.

Részletesebben

Tőlünk függ minden, csak akarjunk! Széchenyi István

Tőlünk függ minden, csak akarjunk! Széchenyi István Tőlünk függ minden, csak akarjunk! Széchenyi István Az Új Széchenyi Terv kiemelt céljai 1. Foglalkoztatás dinamikus növelése Minden GOP-os pályázatban alapelem 2. Növekedés Stratégia alkotás Kitörési pontok

Részletesebben

HELYI FOGLALKOZTATÁS- FEJLESZTÉS

HELYI FOGLALKOZTATÁS- FEJLESZTÉS Társadalmi Innovációk generálása Borsod-Abaúj-Zemplén megyében TÁMOP-4.2.1.D-15/1/KONV-2015-0009 HELYI FOGLALKOZTATÁS- FEJLESZTÉS Helyi foglalkoztatást erősítő (aktív) foglalkoztatáspolitikai eszközök

Részletesebben

2014 2020-AS EU-S PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK

2014 2020-AS EU-S PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK 2014 2020-AS EU-S PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK OPERATÍV PROGRAMOK FORRÁSELOSZTÁSA Operatív program Költségvetési juttatás (EUR) Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) 7 684 204 174 Terület-

Részletesebben

Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára c.

Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára c. TÁJÉKOZTATÓ Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára c. pályázati felhíváshoz Kódszám: GINOP-6.1.5-16 2017. február 22. A PÁLYÁZAT CÉLJA: A munkavállalói csoportok nem egyforma

Részletesebben

A Vidékfejlesztési Program aktualitásai

A Vidékfejlesztési Program aktualitásai A Vidékfejlesztési Program aktualitásai Nagy Attila főosztályvezető EMVA Stratégiai Főosztály Miniszterelnökség Eredetvédelmi Fórum, Miskolc 2017. május 12. A Vidékfejlesztési Program végrehajtásának előrehaladása

Részletesebben

Pályázat címe GINOP Gyakornoki program pályakezdők támogatására. Magyarország, kivéve a Közép-Magyarországi régió

Pályázat címe GINOP Gyakornoki program pályakezdők támogatására. Magyarország, kivéve a Közép-Magyarországi régió Pályázat címe GINOP-5.2.4-16 Gyakornoki program pályakezdők támogatására Pályázat benyújtása 2016. augusztus 1-től, 2020. március 31. Projekt helyszíne Magyarország, kivéve a Közép-Magyarországi régió

Részletesebben

Az ökoturizmus szerepe a hazai turizmus 2014-2024 közötti fejlesztésében, a támogatási programok tervezése

Az ökoturizmus szerepe a hazai turizmus 2014-2024 közötti fejlesztésében, a támogatási programok tervezése Az ökoturizmus szerepe a hazai turizmus 2014-2024 közötti fejlesztésében, a támogatási programok tervezése 2013. június 7. Dr. Nemes Andrea főosztályvezető NGM Turisztikai és Vendéglátóipari Főosztály

Részletesebben