Szakképzési HÍD Program Szakmai Helyi Tanterve
|
|
|
- István Fekete
- 7 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Ikt. szám: 24. melléklet Gyulai Szakképzési Centrum Harruckern János Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma Szakképzési HÍD Program Szakmai Helyi Tanterve 2018/2019-as tanév Hatályos: szeptember 1-től Czeglédiné Szappanos Anita igazgató 1
2 Tartalom ASZTALOSIPARI SZERELŐ KONYHAI KISEGÍTŐ SÜTŐIPARI ÉS GYORSPÉKSÉGI MUNKÁS SZOBAFESTŐ FALUSI VENDÉGLÁTÓ ÉLELMISZER ÉS VEGYI ÁRU ELADÓ 2
3 SZAKMAI HELYI TANTERVI ADAPTÁCIÓ a ASZTALOSIPARI SZERELŐ részszakképesítés HÍD II. programban történő 2 éves oktatásához A Asztalos szakképesítés kerettanterve alapján I. A szakképzés jogi háttere A szakmai tantervi adaptáció a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény, valamint az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Kormányrendelet, az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló 217/2012. (VIII. 9.) Kormányrendelet, a Asztalosipari szerelő részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet rendelet, a szakképesítések kerettanterveit tartalmazó NGM rendelet 3
4 alapján készült. II. A részszakképesítés alapadatai A részszakképesítés azonosító száma: A részszakképesítés megnevezése: Asztalosipari szerelő A szakmacsoport száma és megnevezése: 11. Faipar Ágazati besorolás száma és megnevezése: XVIII. Faipar Elméleti képzési idő aránya: 30 % Gyakorlati képzési idő aránya: 70 % III. A szakképzésbe történő belépés feltételei Iskolai előképzettség: hat általános iskolai évfolyam elvégzése Betöltött 15. életév Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek V. A szakképesítés óraterve 2 éves nappali rendszerű oktatásra 4
5 A képzés heti és éves szakmai óraszámai rövidebb képzési idejű részszakképesítés oktatásához: H/II/1 évfolyam heti óraszám H/II/1 évfolyam éves óraszám (36 héttel) H/II/2 évfolyam heti óraszám H/II/2 évfolyam éves óraszám (32 héttel) Szakmai elmélet és gyakorlat együtt A szakmai szabadsávból 0,5 óra került felhasználásra. ASZTALOSIPARI SZERELŐ Tantárgy 1.évf. 2.évf. Összes óraszám Elmélet óraszám Gyakorlat óraszám hetek száma Biztonságos munkavégzés 0, Biztonságos munkavégzés gyakorlat Faipari szakmai és gépismeret Faipari szakmai gakorlat 2, Asztalosipari szerelési ismeretek Asztalosipari szerelési gyakorlat Nyári gyakorlat Heti szakmai óraszám:
6 1. számú táblázat A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak heti óraszáma évfolyamonként szabadsáv nélkül Heti óraszám Szakmai követelménymodulok Tantárgyak H/II/1 évfolyam H/II/2 évfolyam elméleti gyakorlati ögy elméleti gyakorlati Biztonságos munkavégzés alapjai 0,5 1 Biztonságos munkavégzés Biztonságos munkavégzés gyakorlata Alapvető tömörfa megmunkálás Faipari szakmai és gépismeret Faipari szakmai gyakorlat 1 3 2, Asztalosipari szerelés Asztalosipari szerelési ismeretek Asztalosipari szerelési gyakorlat Összes heti elméleti/gyakorlati óraszám 2,5 5, Összes heti/ögy óraszám számú táblázat 6
7 A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak és témakörök óraszáma évfolyamonként Óraszám Szakmai követelménymodul Tantárgyak/témakörök H/II/1. évfolyam(36 hét) H/II/2. évfolyam(32hét) Összesen elméleti gyakorlati ögy elméleti gyakorlati Biztonságos munkavégzés alapjai Munka- és tűzvédelem Biztonságos munkavégzés Környezetvédelmi- és technológiai szabályok Faipari alapgépek, szerszámok, eszközök biztonságtechnikája Biztonságos munkavégzés gyakorlata Faipari szerszámok, eszközök biztonságtechnikája Faipari alapgépek biztonságtechnikája Munkabiztonság Alapvető tömörfa megmunkálás Faipari szakmai és gépismeret Tömörfa megmunkálás kézi szerszámokkal, kisgépekkel Fűrészelés és keresztmetszetmegmunkálás gépei és szerszámai Alkatrészek felületi
8 előkészítése, ellenőrzése Alapszerkezetek kialakításának jellemző típusai és gyártástechnológiái Faipari szakmai gyakorlat Tömörfa megmunkálás kézi szerszámokkal, kisgépekkel Fűrészelés és keresztmetszetmegmunkálás gépei és szerszámai Alkatrészek felületi előkészítése, ellenőrzése Alapszerkezetek kialakításának jellemző típusai és gyártástechnológiái Asztalosipari szerelési ismeretek Szerelési dokumentáció használata, alkatrészek Asztalosipari szerelés előszerelése Alapszerkezetek és asztalosipari szerkezetek szerelése Helyszíni szerelési feladatok Asztalosipari szerelési gyakorlat
9 Szerelési dokumentáció használata, alkatrészek előszerelése Alapszerkezetek és asztalosipari szerkezetek szerelése Helyszíni szerelési feladatok Összes éves elméleti/gyakorlati óraszám: Összes éves/ögy óraszám: Elméleti óraszámok/aránya 250/29% Gyakorlati óraszámok/aránya 623/71% A azonosító számú 9
10 Biztonságos munkavégzés megnevezésű szakmai követelménymodul tantárgyai, témakörei 10
11 A azonosító számú, Biztonságos munkavégzés megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgyak és a témakörök oktatása során fejlesztendő kompetenciák Biztonságos munkavégzés alapjai Biztonságos munkavégzés gyakorlata Biztonságos munkavégzés Munka- és tűzvédelem Környezetvédelmi- és technológiai szabályok Faipari alapgépek, szerszámok, eszközök biztonságtechnikája Faipari szerszámok és eszközök biztonságtechnikája Faipari alapgépek biztonságtechnikája Munkabiztonság FELADATOK Betartja a munka- és balesetvédelmi előírásokat Betartja a biztonságtechnikai előírásokat Betartja a tűzvédelmi előírásokat Betartja a környezetvédelmi előírásokat Betartja a karbantartásra vonatkozó előírásokat Betartja a gépek biztonságos használatára vonatkozó előírásokat Kéziszerszámokat, kézi kisgépeket, munkaterületet előkészít Gépeket, szerszámokat ellenőriz, beállít Biztonságtechnikai eszközöket beállít SZAKMAI ISMERETEK Munkabiztonsági szabályok, rendeletek Munkavégzési környezeti és technológiai szabályok Munkáltatók és munkavállalók jogai és kötelességei 11
12 Elsősegélynyújtás Tűzvédelem Tűzoltó berendezések és eszközök feladatai Tűzkárbejelentés Érintésvédelmi szabályok, előírások Környezetvédelem Faipari hulladék kezelésének előírásai Faipari termékek készítésének általános követelményei A faipari munkavégzés feltételei Géptani alapfogalmak Kéziszerszámok, kézi kisgépek Faipari alapgépek felépítése, szerszámai és beállításai Faipari alapgépek kezelésének szabályai és biztonságtechnikai előírásai Gépkönyv, kezelési, szerelési, karbantartási útmutatók SZAKMAI KÉSZSÉGEK Munkabiztonsági eszközök, felszerelések használata Gépek, szerszámok biztonságos használata Köznyelvi és szakmai szöveg hallás utáni megértése Olvasott köznyelvi és szakmai szöveg megértése SZEMÉLYES KOMPETENCIÁK Precizitás Döntésképesség Kézügyesség TÁRSAS KOMPETENCIÁK Kapcsolatteremtő készség 12
13 Közérthetőség Kompromisszumkészség MÓDSZERKOMPETENCIÁK Gyakorlatias feladatértelmezés Problémaelemzés,-feltárás Rendszerező képesség 1. Biztonságos munkavégzés alapjai tantárgy 50 óra 1.1. A tantárgy tanításának célja A biztonságos munkavégzés alapjai elméleti oktatás célja, hogy a tanulókat felkészítse a munkaterületen jelentkező munkavédelmi, tűzvédelmi és környezetvédelmi feladatok ellátására, a faipari alapgépekkel, szerszámokkal, eszközökkel történő körültekintő és elővigyázatos munkavégzés szabályainak elsajátítására. A tantárgy oktatása során felelős, környezettudatos magatartás alakuljon ki a tanulókban Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak A tantárgy az adott évfolyamba lépés feltételeiként megjelölt közismereti és szakmai tartalmakra épül Témakörök Munka- és tűzvédelem 18 óra A munkavédelem célja, feladata, területei, szervezete és fontosabb jogszabályai. A munkáltató és munkavállaló jogai és kötelességei. A biztonságos munkavégzés tárgyi és személyi feltételei. Az anyagmozgatás és anyagtárolás biztonságtechnikája. Baleset fogalma, csoportosítása, megelőzése. 13
14 Balesetek kivizsgálása, nyilvántartása. Tennivalók baleset esetén. Az elsősegélynyújtás szabályai. Szakhatóságok jogai. Egészséges munkahelyek kialakítása, szervezeti intézkedések. Gépek, berendezések biztonságos üzemeltetése. Kéziszerszámok biztonságos használata. Munkabiztonsági felszerelések, eszközök, védőruhák használata. Egyéni és kollektív védőfelszerelések használata a biztonságos munkavégzéshez. A foglalkozási ártalom fogalma, csoportosítása, okai, következményei, valamint megelőzésének lehetőségei. Foglalkozási betegségek. Foglalkozás-egészségügy tárgykörei (munkaélettan, munkalélektan, munkakörülményi tényezők, munkakultúra). Orvosi alkalmassági vizsgálatok. Személyi higiénia. Ergonómia. A tűzvédelem célja és feladatai. Az égés feltételei, fajtái. Tűzveszélyes anyagok, tűzveszélyességi osztályba sorolás. Tűzoltó anyagok és eszközök, kezelésük. Tennivalók tűz esetén, tűzoltási módok. A villamosság biztonságtechnikája. Érintésvédelem. 14
15 Környezetvédelmi- és technológiai szabályok 20 óra Ökológiai alapismeretek. A környezet- és természetvédelem fogalma, jelentősége. Környezetvédelem eszközei, módszerei. A víz, a levegő, a talaj, a környezet tisztaságának védelme. A fa- és bútoriparban keletkező hulladékok feldolgozása, tárolása, ártalmatlanítása. Beruházások környezetvédelmi előírásai. A faipari beruházás előkészítése, szakhatóságok előírásai és telephely engedélyezési eljárás. Szennyvíz- és hulladékkezelés. Veszélyes hulladékok kezelése, tárolása. Biztonsági adatlapok, R-S mondatok. Zajvédelem Faipari alapgépek, szerszámok, eszközök biztonságtechnikája 12 óra Biztonságtechnika a faiparban. Ergonómiai előírások, gépek kezelhetősége. Faipari gépek üzemeltetésének környezeti szempontjai. Faipari alapgépek működtetéséhez, üzemeltetéséhez szükséges ismeretek. Alapvető kéziszerszámok, kézi kisgépek biztonságtechnikája. Elsősegély-nyújtási ismeretek A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) Tanterem 15
16 Sorszám A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás) Alkalmazott oktatási A tanulói tevékenység szervezeti kerete Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. módszer neve egyéni csoport osztály pont lebontása, pontosítása) 1.1 magyarázat megbeszélés szemléltetés házi feladat A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás) Tanulói tevékenység Sorszám Tanulói tevékenységforma szervezési kerete (differenciálási módok) Egyéni Csoport- bontás Osztály- keret Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása) 1. Információ feldolgozó tevékenységek Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Információk feladattal vezetett rendszerezése Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok Tesztfeladat megoldása - 3. Képi információk körében 3.1. Munkavédelemi táblák értelmezése - 4. Komple információk körében 16
17 4.1. Esetleírás készítése - 5. Csoportos munkaformák körében 5.1. Csoportos versenyjáték - A tantárgyak értékelésének módja egységes, a következőképpen alakul: A szaktanár, pedagógus a tanuló teljesítményét, előmenetelét tanítási év közben rendszeresen érdemjeggyel értékeli, félévkor és a tanítási év végén osztályzattal minősíti. Az érdemjegyekről a tanulót és a kiskorú tanuló szülőjét rendszeresen értesíteni kell. A félévi és az év végi osztályzatot az érdemjegyek alapján kell meghatározni. Az iskola az osztályzatról a tanulót és a kiskorú tanuló szülőjét félévkor értesítő, év végén bizonyítvány útján értesíti. Értesítő gyakrabban is készülhet az intézmény pedagógia programja szerint. Az érdemjegy és az osztályzat megállapítása a tanuló teljesítményének, szorgalmának értékelésekor, minősítésekor nem lehet fegyelmezési eszköz. Az érdemjegyek és osztályzatok a következők: A tanuló tudásának értékelésénél és minősítésénél a következők érvényesülnek % jeles (5) 71-80% jó (4) 61-70% közepes (3) 52-60% elégséges (2) 0-51% elégtelen (1) 17
18 2. Biztonságos munkavégzés gyakorlata tantárgy 68 óra 2.1. A tantárgy tanításának célja A biztonságos munkavégzés gyakorlata oktatás célja, hogy felkészítse a tanulókat a faipari alapgépek, szerszámok, eszközök biztonságos használatára. A tantárgy oktatása során elsajátított kompetenciák birtokában a tanulók képesek legyenek a faipari termelésben a kézi és gépi munkavégzés szabályainak maradéktalan betartására, a munkabiztonsági eszközök, felszerelések használatára, a gépek, szerszámok biztonságos használatára Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak A tantárgy az adott évfolyamba lépés feltételeiként megjelölt közismereti és szakmai tartalmakra épül Témakörök Faipari szerszámok, eszközök biztonságtechnikája 24 óra Műhelyrend. Padszerszámok, közös szerszámok. Szerszámok tárolása. Szerszámok tárolása munka közben. Kéziszerszámok kezelése, fűrészek, gyaluk, vésők, fúrók, kalapácsok. Egyéb szerszámok biztonságos használata Faipari alapgépek biztonságtechnikája 34 óra Faipari gépek rendeltetése, biztonságos beállítása. Védőberendezések, védőeszközök használata. Faipari gépek biztonságos üzemeltetése, karbantartása. A gépek üzemi körülményei, gépápolás. 18
19 Gépi szerszámok kezelése, tárolása. Gépi szerszámok biztonságos szállítása és tárolása, szerszámok ellenőrzése. Gépi munkavégzés szabályai Munkabiztonság 10óra A munkahely rendje, anyagok rakatolása megmunkálás közben. Magatartási szabályok a műhelyben, testtartás megmunkálás közben. Környezeti és technológiai szabályok munkavégzés közben. Veszélyes anyagok kezelése, tárolása. Elsősegélynyújtás. Tűzoltó berendezések és eszközök használata. Tűzkárbejelentés. Érintésvédelmi szabályok, előírások a műhelyben. Faipari por-forgács elszívása, faipari hulladék kezelése A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) Szakmaspecifikus tanműhely vagy szakmaspecifikus gazdálkodó szervezet 2.5. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás) Sorszám A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos oktatási módszerek (ajánlás) Alkalmazott oktatási A tanulói tevékenység szervezeti kerete Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. módszer neve egyéni csoport osztály pont lebontása, pontosítása) 1.1 magyarázat - 19
20 1.4. megbeszélés szemléltetés A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás) Tanulói tevékenység Sorszám Tanulói tevékenységforma szervezési kerete (differenciálási módok) Egyéni Csoport- bontás Osztály- keret Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása) 1. Gyakorlati munkavégzés körében 1.2. Műveletek gyakorlása 1.3. Munkamegfigyelés adott szempontok alapján 2. Üzemeltetési tevékenységek körében 2.1. Géprendszer megfigyelése adott szempontok alapján 2.2. Feladattal vezetett szerkezetelemzés 2.3. Üzemelési hibák szimulálása és megfigyelése 2.4. Adatgyűjtés géprendszer üzemeléséről A tantárgyak értékelésének módja egységes, a következőképpen alakul: A szaktanár, pedagógus a tanuló teljesítményét, előmenetelét tanítási év közben rendszeresen érdemjeggyel értékeli, félévkor és a tanítási év végén osztályzattal minősíti. Az érdemjegyekről a tanulót és a kiskorú tanuló szülőjét rendszeresen értesíteni kell. A félévi és az év végi osztályzatot az érdemjegyek alapján kell meghatározni. Az iskola az osztályzatról a tanulót és a kiskorú tanuló szülőjét félévkor értesítő, év végén bizonyítvány útján értesíti. Értesítő gyakrabban is 20
21 készülhet az intézmény pedagógia programja szerint. Az érdemjegy és az osztályzat megállapítása a tanuló teljesítményének, szorgalmának értékelésekor, minősítésekor nem lehet fegyelmezési eszköz. Az érdemjegyek és osztályzatok a következők: A tanuló tudásának értékelésénél és minősítésénél a következők érvényesülnek % jeles (5) 71-80% jó (4) 61-70% közepes (3) 52-60% elégséges (2) 0-51% elégtelen (1) 21
22 A azonosító számú Alapvető tömörfa megmunkálás megnevezésű szakmai követelménymodul tantárgyai, témakörei 22
23 A azonosító számú, Alapvető tömörfa megmunkálás megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgyak és a témakörök oktatása során fejlesztendő kompetenciák Faipari szakmai és gépismeret Faipari szakmai gyakorlat Alapvető tömörfa megmunkálás Tömörfa megmunkálás kézi FELADATOK szerszámokkal, kisgépekkel Fűrészelés és keresztmetszet- Alkatrészek felületi előkészítése, ellenőrzése Alapszerkezetek kialakításának jellemző típusai és gyártástechnológiái Tömörfa megmunkálás kézi szerszámokkal, kisgépekkel Fűrészelés és keresztmetszet- Alkatrészek felületi előkészítése, ellenőrzése Alapszerkezetek kialakításának jellemző típusai és gyártástechnológiái Kézi szerszámokat használ Porelszívót ellenőriz, bekapcsol Ellenőrzi az alapgépek paramétereit, működését Szabászati tevékenységet végez Keresztmetszeti megmunkálást végez Fúrási műveleteket végez Csiszolási műveleteket végez Szerkezeti kötéseket kialakít Faipari alapszerkezeteket készít Gyártásközi ellenőrzést végez Lambéria, padló, parketta alapanyagot készít Lépcsőlapok, lépcsőkorlátok gyártását végzi Fahulladékot feldolgoz SZAKMAI ISMERETEK 23
24 Gyártási utasítások értelmezése Faipari alapgépek kezelése, védőberendezések használata Alkatrészek gyártása faipari alapgépeken Fűrészelés Gyalulás Fúrás Csiszolás Csiszolóanyagok Faipari alapgépeken alkalmazható szerszámok jellemzői Szerszám-karbantartási feladatok Minőségbiztosítási feladatok Forgácsolással kapcsolatos számítások Anyaggazdálkodási feladatok Megmunkálási ráhagyások, anyagkihozatal számítás Kéziszerszámok, kézi kisgépek használata A faanyagok műszaki tulajdonságai SZAKMAI KÉSZSÉGEK Faipari rajz olvasása, értelmezése Számolási készség, alapvető összefüggések ismerete Gépek, szerszámok biztonságos használata SZEMÉLYES KOMPETENCIÁK Precizitás Önállóság Kézügyesség TÁRSAS KOMPETENCIÁK 24
25 Segítőkészség Közérthetőség MÓDSZER KOMPETENCIÁK Körültekintés, elővigyázatosság Gyakorlatias feladatértelmezés Problémamegoldás, hibaelhárítás 25
26 3. Faipari szakmai és gépismeret tantárgy 132 óra 3.1. A tantárgy tanításának célja A tanulók számára olyan alapképzést nyújtson, mely alapja lehet a faipari szakmák speciális tananyagainak. Megismertesse a tanulókkal a fa megmunkálásának kézi technológiáit, a faipari alapgépek szerkezetét és működési elvét, tegye alkalmassá a tanulókat a szakelméleti ismeretek gyakorlati alkalmazására Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak A tantárgy az adott évfolyamba lépés feltételeiként megjelölt közismereti és szakmai tartalmakra épül Témakörök Tömörfa megmunkálás kézi szerszámokkal, kisgépekkel 46 óra A forgácsolás elmélete. Faipari szerszámok és kézi kisgépek (fűrész-, maró- és csiszológépek, fúrógépek, oszlopos fúró). Forgácsoló szerszámok jellemzői egyenes és körpályán mozgó szerszámoknál. Jellemző szögek és hatásuk a felületi finomságra. Forgácsoláshoz szükséges mozgások (főmozgás, mellékmozgás). Forgácsoló sebesség, előtoló sebesség. Forgácsolás egyenes vonal mentén. Forgácsolás ív mentén. Forgácsolással összefüggő szakmai számítások (jellemző szögek, áttétel, fűrészszalag hossza, vastagsága, körfűrészek forgácsolási sebessége, előtoló sebessége, gyalugép forgácsolási sebessége, előtoló sebessége). Kézi szerszámok műhelyszintű használata. Kézi szerszámok (fűrészek, gyaluk, vésők, fúrók) fajtái és alkalmazásuk. 26
27 Kézi csiszolásnál használt anyagok és felhasználásuk. Darabolás, szélezés, szeletelés, hibakiejtés, sík és térgörbék vágása. Szelvény méretre alakítása kézi szerszámokkal, faipari kisgépekkel. Fűrészáru lap és él gyalulása derékszögben, méretre munkálás kézi szerszámokkal, faipari kisgépekkel. Faipari kézi gépek működtetése és biztonságtechnikája. Kézi fűrészgépek: körfűrészek, láncfűrészek, dekopír-fűrészek, rezgőfűrészek, szúrófűrészek működése, alkalmazása. Kézi gyalugépek működése, alkalmazása. Kézi fúrógépek működése, alkalmazása. Kézi marógépek (felsőmaró gép, laposcsap/lamelló marógép) működése, üzemeltetése, alkalmazása. Kézi csiszológépek (szalag, korong, rezgő) működése, üzemeltetése, alkalmazása. Kézi gépeknél használt por- és forgácselszívók. Kézi gépek biztonságtechnikai előírásai, szabályai. Műhelyben betartandó általános biztonságtechnikai szabályok Fűrészelés és keresztmetszet-megmunkálás gépei és szerszámai 37 óra Megmunkáló gépek, szerszámok (szalag- és körfűrészgépek, gyalugépek). Szalagfűrészek működése és felhasználása, üzemeltetési szabályai. Körfűrészek működése és felhasználása, üzemeltetési szabályai. Egyengető gyalugépek működése, felhasználása és üzemeltetési szabályai. Vastagsági gyalugépek működése, felhasználása és üzemeltetési szabályai. Fűrész- és gyalugépeknél használt por- és forgácselszívók. Kiegészítő berendezések, sablonok, munkadarabok ellenőrzése. 27
28 Fűrész- és gyalugépek biztonságtechnikai előírásai. Gépteremben betartandó általános biztonságtechnikai szabályok. Darabolás, szélezés, szeletelés, hibakiejtés. Sík és térgörbék vágása. Szelvény méretre alakítása faipari fűrészgépekkel. Fűrészáru lap és él gyalulása derékszögben. Méretre munkálás faipari gyalugépeken Alkatrészek felületi előkészítése, ellenőrzés 14 óra Csiszolási műveletek végzése kézzel és kisgépekkel. Kézi és gépi csiszolóanyagok ismertetése. Kézi csiszológépeken (szalag, tárcsás, rezgő) végezhető technológiák. Sík, mart, profilozott felületek csiszolása. Sarkok, élek letörése Alapszerkezetek kialakításának jellemző típusai és gyártástechnológiái 35 óra Faipari alapszerkezetek (lap-, keret-, káva- és állványszerkezetek). Toldások, fakötések. Egyszerű szélesbítő toldások (egyenes élillesztéssel, idegencsappal, gépi toldással) szerkezeti kialakítása, felhasználási területei. Egyszerű hosszabbító toldások (rálapolással, gépi toldással) kialakítása és alkalmazásai. Alap keretkötések (ollós csapozás, vésett csapozás) kialakításai, felhasználási területei. Alap kávakötések (egyenes és fecskefarkú fogazások) kialakítása és alkalmazásai. 28
29 3.4. A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) Tanterem 3.5. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás) Sorsz ám A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás) Alkalmazott oktatási A tanulói tevékenység szervezeti kerete Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. módszer neve pont lebontása, egyéni csoport osztály pontosítása) 1.1 magyarázat megbeszélés szemléltetés házi feladat A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás) Tanulói tevékenység Sorszám Tanulói tevékenységforma szervezési kerete (differenciálási módok) Egyéni Csoport- bontás Osztály- keret Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása) 1. Információ feldolgozó tevékenységek Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel
30 1.3. Információk önálló rendszerezése Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre Tesztfeladat megoldása - A tantárgyak értékelésének módja egységes, a következőképpen alakul: A szaktanár, pedagógus a tanuló teljesítményét, előmenetelét tanítási év közben rendszeresen érdemjeggyel értékeli, félévkor és a tanítási év végén osztályzattal minősíti. Az érdemjegyekről a tanulót és a kiskorú tanuló szülőjét rendszeresen értesíteni kell. A félévi és az év végi osztályzatot az érdemjegyek alapján kell meghatározni. Az iskola az osztályzatról a tanulót és a kiskorú tanuló szülőjét félévkor értesítő, év végén bizonyítvány útján értesíti. Értesítő gyakrabban is készülhet az intézmény pedagógia programja szerint. Az érdemjegy és az osztályzat megállapítása a tanuló teljesítményének, szorgalmának értékelésekor, minősítésekor nem lehet fegyelmezési eszköz. Az érdemjegyek és osztályzatok a következők: A tanuló tudásának értékelésénél és minősítésénél a következők érvényesülnek % jeles (5) 71-80% jó (4) 61-70% közepes (3) 52-60% elégséges (2) 0-51% elégtelen (1) 30
31 4. Faipari szakmai gyakorlat tantárgy 282 óra 4.1. A tantárgy tanításának célja A tanulók ismerjék meg a faanyag tulajdonságait, megmunkálási lehetőségeit, tanulják meg használni a kéziszerszámokat és kezelni a faipari alapgépeket. A tanulók legyenek képesek felismerni a leggyakrabban használatos fafajokat és a felhasználásukat megnehezítő fahibákat, ismerkedjenek meg az asztalos szakma tevékenységi körével, lehetőségeivel, munkamódszereivel Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak A tantárgy az adott évfolyamba lépés feltételeiként megjelölt közismereti és szakmai tartalmakra épül Témakörök Tömörfa megmunkálás kézi szerszámokkal, kisgépekkel 71 óra Természetes fából készülő alkatrészek szabása, darabolása, szeletelése, kézi szerszámokkal és kézi kisgépekkel (gépek, berendezések, szerszámok ellenőrzése, szerszámok beállítása, működtetése). Kézi fűrészek általános ismertetése (fűrészfog jellemzői, szögei, élezés menete, terpesztés-oldallapsúrlódás csökkentés). Fűrészelési gyakorlat (szükséges mérő- és rajzoló eszközök ismertetése, használata, anyagkiosztás). Fűrészelési technológia - anyagbefogás, rögzítési módok, ellenőrzés, munkavédelem. Fűrészelési gyakorlatok. Kézi körfűrész gépek, dekopír-, szúró-, rezgőfűrészek bemutatása, használata. Gépi fűrészelési gyakorlatok. 31
32 Keresztmetszet megmunkáló kézi szerszámok és gépek, gépekhez tartozó szerszámok jellemzői, késcsere, gépbeállítás. Simító gyalu bemutatása, nagyolási gyakorlatok. Eresztő gyalu felépítése, forgácstörő szerepe, egyengetési gyakorlat, kézjegy szerepe. Derékszögű síkok képzése, méretre gyalulás, önellenőrzés. Gépi gyaluszerszámok, késcsere, késbeállítás, kiegyensúlyozás eszközei, használatuk. Méretre gyalulás, méretellenőrzés. Hosszú, rövid, görbe és csavarodott alkatrészek egyengetése. Biztonságtechnika, baleset-megelőzés. Kézi marógépek, marószerszámok, szerszámcsere, gépbeállítás, biztonságtechnikai eszközök és berendezések alkalmazása, marási típusok. Felsőmarógép bemutatása, használata. Laposcsap (lamelló) marógép bemutatása, használata. Kézi és állványos fúrógépek, fúrószerszámok, szerszámcsere, gépállítás, fúrási típusok, technológiák Fűrészelés és keresztmetszet-megmunkálás gépei és szerszámai 56 óra Megmunkáló gépek, szerszámok (szalag- és körfűrészgépek, gyalugépek). Gépi fűrészszerszámok (fűrészszalagok, körfűrészlapok és azok típusainak bemutatása) felépítése, beállítása. Asztalos szalagfűrészgép felépítése, beállítása, szalagcsere, fűrészelési gyakorlat. Asztalos körfűrészgép felépítés, beállítása, az elővágó körfűrészlap szerepe. Fűrészelés gyakorlása, darabolás, szélezés, szeletelés, íves (sík és térgörbe) alkatrészek kialakítása. 32
33 Gépi gyaluszerszámok, késcsere, késbeállítás, kiegyensúlyozás eszközei, használata, gyalulási gyakorlat. Egyengetés, vastagolás, teljes keresztmetszetű megmunkálás gyakorlása, méretre gyalulás, méretellenőrzés. Hosszú, rövid, görbe és csavarodott alkatrészek egyengetése. Biztonságtechnika, baleset-megelőzés Alkatrészek felületi előkészítése, ellenőrzése 20 óra Csiszolási típusok, kézzel, kisgépekkel. Csiszolóanyagok. Természetes fa csiszolási technológiái (színlőpenge használata), natúr, pácolt, mázolt, lazúr, lakkozott felület alá. Csiszolópapírok, kézi szalagcsiszoló gép, vibrációs és korongcsiszoló gépek használata, működése. Csiszolási gyakorlatok - tömörfa alkatrészek, kávák csiszolása. Méret- és minőség-ellenőrzés. A gyártásközi ellenőrzések meghatározása, a dokumentálás tartalmi és formai követelményei Alapszerkezetek kialakításának jellemző típusai és gyártástechnológiái 135 óra Faipari szélesbítő és hosszabbító toldások készítése kézi szerszámokkal, kisgépekkel. Szélesbítő toldás egyenes élillesztéssel. Szélesbítő toldás idegen csappal. Hosszabbító toldás rálapolással, egyenes vagy ferde élillesztéssel. Keret- és kávakötések kézi szerszámokkal, kézi és faipari gépekkel. 33
34 Sarokkötések lapolással, 90 -os illesztésű lapolással (alkalmazási terület, műveleti sorrend, összerajzolás menete, alkalmazott szerszámok), vállazás. Sarokkötés ollós csapozással, 90 -os illesztéssel, egy oldalon (összerajzolás, fűrészelés, vésés). Sarokkötés ollós csappal 1/3 aljazással, 2/3-os aljazással (összerajzolás, aljazott méretek, vállazási méretek összhangja). Sarokkötés fészkes szakállas vésett- csappal, átmenő szakállas vésett- csappal. T kötés átvésett csappal. Kávakötések kézi szerszámokkal és gépekkel. Hevederek és csap készítése kézi szerszámokkal és gépekkel. Egyenes fogazás, nyílt, félig takart fecskefarkú fogazás kézi szerszámokkal, gépekkel. Köldökcsaphely-fúrás, fúrógépek szerszámai, felépítésük, működésük. Idegen csap helyének marása, laposcsap/lamelló helyének marása. Egyszerű munkadarabok készítése. Alapszerkezetek gyakorlása kézi szerszámokkal és gépekkel A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) Szakmaspecifikus tanműhely vagy szakmaspecifikus gazdálkodó szervezet 4.5. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás) Sorszám A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás) Alkalmazott oktatási A tanulói tevékenység szervezeti kerete Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. módszer neve egyéni csoport osztály pont lebontása, pontosítása) 1.1 magyarázat - 34
35 1.2. megbeszélés szemléltetés A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás) Tanulói tevékenység Sorszám Tanulói tevékenységforma szervezési kerete (differenciálási módok) Egyéni Csoport- bontás Osztály- keret Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása) 1. Csoportos munkaformák körében 1.1. Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással - 2. Gyakorlati munkavégzés körében 2.1. Műveletek gyakorlása Munkamegfigyelés adott szempontok alapján - A tantárgyak értékelésének módja egységes, a következőképpen alakul: A szaktanár, pedagógus a tanuló teljesítményét, előmenetelét tanítási év közben rendszeresen érdemjeggyel értékeli, félévkor és a tanítási év végén osztályzattal minősíti. Az érdemjegyekről a tanulót és a kiskorú tanuló szülőjét rendszeresen értesíteni kell. A félévi és az év végi osztályzatot az érdemjegyek alapján kell meghatározni. Az iskola az osztályzatról a tanulót és a kiskorú tanuló szülőjét félévkor értesítő, év végén bizonyítvány útján értesíti. Értesítő gyakrabban is készülhet az intézmény pedagógia programja szerint. Az érdemjegy és az osztályzat megállapítása a tanuló teljesítményének, szorgalmának értékelésekor, minősítésekor nem lehet fegyelmezési eszköz. Az érdemjegyek és osztályzatok a következők: A tanuló tudásának értékelésénél és minősítésénél a következők érvényesülnek % jeles (5) 71-80% jó (4) 35
36 61-70% közepes (3) 52-60% elégséges (2) 0-51% elégtelen (1) 36
37 37
38 A azonosító számú Asztalosipari szerelés megnevezésű szakmai követelménymodul tantárgyai, témakörei 38
39 A azonosító számú, Asztalosipari szerelés megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgyak és a témakörök oktatása során fejlesztendő kompetenciák Asztalosipari szerelési ismeretek Asztalosipari szerelési gyakorlat Asztalosipari szerelés FELADATOK Szerelési dokumentáció használata, alkatrészek előszerelése Alapszerkezetek és asztalosipari szerkezetek szerelése Helyszíni szerelési feladatok Szerelési dokumentáció használata, alkatrészek előszerelése Alapszerkezetek és asztalosipari szerkezetek szerelése Helyszíni szerelési feladatok Szerelési dokumentációt értelmez Előszerelési műveleteket végez Asztalosipari alapszerkezeteket szerel Összeállítja a terméket a technológiai sorrend, illetve a szerelési utasítás szerint Helyszíni szerelést végez SZAKMAI ISMERETEK Kézi szerszámok, kézi kisgépek használata Összeállítási feladatok megszervezése Ragasztók felhasználása Csiszolóanyagok felhasználása Helyszíni szerelési műveletek Pneumatikus kézi kisgépek használata Kézi szorítóeszközök Keretprések, korpuszprések 39
40 Termék gyártástechnológiai leírások értelmezése Vasalatok, szerelvények, szerelés anyagai Rögzítés-technikai alapismeretek SZAKMAI KÉSZSÉGEK Faipari rajz olvasása, értelmezése Építőipari rajz olvasása, értelmezése Számolási készség, alapvető összefüggések ismerete Gépek, szerszámok biztonságos használata SZEMÉLYES KOMPETENCIÁK Pontosság Önállóság Szervezőkészség TÁRSAS KOMPETENCIÁK Határozottság Irányíthatóság MÓDSZER KOMPETENCIÁK Gyakorlatias feladatértelmezés A környezet tisztántartása Körültekintés, elővigyázatosság 40
41 5. Asztalosipari szerelési ismeretek tantárgy 68 óra 5.1. A tantárgy tanításának célja A tanuló ismerje meg az asztalosipari szereléshez, javításához szükséges technológiai folyamatokat. A szerelési dokumentáció alapján legyen képes elvégezni a különböző szerelési feladatokat kéziszerszámokkal, gépesített kéziszerszámokkal és gépekkel Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak A tantárgy az adott évfolyamba lépés feltételeiként megjelölt közismereti és szakmai tartalmakra épül Témakörök Szerelési dokumentáció használata, alkatrészek előszerelése 23 óra Szerelési dokumentációk, rajzok értelmezése, készítése. A minőségbiztosítás alapjai, az ISO rendszer elve, minőségbiztosítás esetei a szereléskor a bútor- és faiparban. Alkatrészek méret- és, minőségellenőrzése, dokumentációja. Szereléshez szükséges megmunkálások pozícionálása, jelölése, beállítások (pl.: fiókcsúszók korpuszban, vasalathely, idegencsap helye, fakötések előkészítése, mosogatótálcák helyének kivágása, stb.) Alapszerkezetek és asztalosipari szerkezetek szerelése 28 óra Alapszerkezetek idegencsapos szerkezetek kialakításának alapjai, módszerei. Alapszerkezetek szerkezeti ragasztások kialakításának alapjai, módszerei. Alapszerkezetek szerkezeti vasalással kialakított kötések kialakításának alapjai, módszerei. Alapszerkezetek bontható mechanikus szerkezeti kötések kialakításának alapjai, módszerei. 41
42 Különböző, a termék összeállításához szükséges furatok, fészkek, nútok, stb. kialakításának alapjai, módszerei. Asztalosipari alapszerkezetek (korpusz, káva, keret, állványszerkezet) elkészítése, alkalmazható technológiák. Asztalosipari termék szerkezeti összeállítása, technológiai sorrend és szerelési dokumentáció alapján. Asztalosipari termék vasalatainak szerelése, termék összeállítása, beállítása. Kiegészítők, kellékek, díszítőelemek szerelése, hibajavítási lehetőségek Helyszíni szerelési feladatok 17 óra Asztalosipari termék csomagolása, előkészítése szállításra, helyszíni szerelésre. Szerelési dokumentációk, rajzok értelmezése, készítése. Bútoripari termékek helyszíni szerelésének alapjai. Belsőépítészeti termékek helyszíni szerelésének alapjai. Kültéri asztalosipari termékek helyszíni szerelésének alapjai. Épületasztalos-ipari termékek helyszíni szerelésének alapjai A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) Tanterem 5.5. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás) Sorszám A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás) A tanulói tevékenység Alkalmazott oktatási Alkalmazandó eszközök szervezeti kerete és felszerelések (SZVK 6. 42
43 módszer neve egyéni csoport osztály pont lebontása, pontosítása) 1.1 magyarázat megbeszélés szemléltetés házi feladat A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás) Tanulói tevékenység Sorszám Tanulói tevékenységforma szervezési kerete (differenciálási módok) Egyéni Csoport- bontás Osztály- keret Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása) 1. Információ feldolgozó tevékenységek Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Információk önálló rendszerezése Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre Tesztfeladat megoldása - A tantárgyak értékelésének módja egységes, a következőképpen alakul: A szaktanár, pedagógus a tanuló teljesítményét, előmenetelét tanítási év közben rendszeresen érdemjeggyel értékeli, félévkor és a tanítási év végén osztályzattal minősíti. Az érdemjegyekről a tanulót és a kiskorú tanuló szülőjét rendszeresen 43
44 értesíteni kell. A félévi és az év végi osztályzatot az érdemjegyek alapján kell meghatározni. Az iskola az osztályzatról a tanulót és a kiskorú tanuló szülőjét félévkor értesítő, év végén bizonyítvány útján értesíti. Értesítő gyakrabban is készülhet az intézmény pedagógia programja szerint. Az érdemjegy és az osztályzat megállapítása a tanuló teljesítményének, szorgalmának értékelésekor, minősítésekor nem lehet fegyelmezési eszköz. Az érdemjegyek és osztályzatok a következők: A tanuló tudásának értékelésénél és minősítésénél a következők érvényesülnek % jeles (5) 71-80% jó (4) 61-70% közepes (3) 52-60% elégséges (2) 0-51% elégtelen (1) 44
45 6. Asztalosipari szerelési gyakorlat tantárgy 168 óra 6.1. A tantárgy tanításának célja A tanuló az elméletben elsajátított szerelési ismereteket a gyakorlatban képes legyen alkalmazni. A tanuló értelmezze a szerelési dokumentumokat, és az asztalosipari szerkezetek szerelését a műveletekhez szükséges szerszámok és gépek kiválasztásával és kezelésével el tudja végezni Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak A tantárgy az adott évfolyamba lépés feltételeiként megjelölt közismereti és szakmai tartalmakra épül Témakörök Szerelési dokumentáció használata, alkatrészek előszerelése 36 óra Szerelési dokumentációk, rajzok értelmezése. Alkatrészek méret- és minőségellenőrzése, dokumentálása. Szereléshez szükséges megmunkálások pozícionálása, jelölése, beállítása (fiókcsúszók korpuszban, vasalathely, idegencsap helye, fakötések előkészítése) Alapszerkezetek és asztalosipari szerkezetek szerelése 81 óra Alapszerkezetek idegencsapos szerkezetek kialakítása. Alapszerkezetek szerkezeti ragasztások kialakítása. Alapszerkezetek szerkezeti vasalással kialakított kötések kialakítása. Alapszerkezetek bontható mechanikus szerkezeti kötések kialakítása. Különböző, a termék összeállításához szükséges furatok, fészkek, nútok kialakítása, előkészítése. 45
46 Egyéb bútoralkatrészek beépítésének előkészítése (mosogató, kézmosó, tükör, üveg). Asztalosipari alapszerkezetek, korpusz, káva elkészítése. Asztalosipari alapszerkezetek szerelésének előkészítése. Asztalosipari alapszerkezetek (korpusz, káva, keret, állványszerkezet) elkészítése. Asztalosipari termék szerkezeti összeállítása technológiai sorrend és szerelési dokumentáció alapján. Asztalosipari termék vasalatainak szerelése, termék összeállítása, szerelése, beállítása. Kiegészítők, kellékek, díszítőelemek szerelése. Asztalosipari termék hibajavítása Helyszíni szerelési feladatok 51 óra Asztalosipari termék csomagolása, előkészítése szállításra, helyszíni szerelésre. A helyszíni felmérés elvégzése. A helyszíni felmérés dokumentációjának elkészítése, vázlatrajz készítése. Helyszíni szerelés előkészítése szerelési dokumentációk, rajzok, szerelési utasítások alapján. A helyszíni szereléshez szükséges gépek, szerszámok, segédanyagok (ragasztóanyagok, rögzítőelemek, csavarok). Bútoripari termékek helyszíni szerelése. Belsőépítészeti termékek helyszíni szerelése. Épületasztalos-ipari termékek helyszíni szerelése A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) Szakmaspecifikus tanműhely vagy szakmaspecifikus gazdálkodó szervezet 46
47 6.5. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás) Sorszám A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás) Alkalmazott oktatási A tanulói tevékenység szervezeti kerete Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. módszer neve pont lebontása, egyéni csoport osztály pontosítása) 1.1 magyarázat megbeszélés szemléltetés A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás) Tanulói tevékenység Sorszám Tanulói tevékenységforma szervezési kerete (differenciálási módok) Egyéni Csoport- bontás Osztály- keret Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása) 1. Csoportos munkaformák körében 1.1. Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással - 2. Gyakorlati munkavégzés körében 2.1. Műveletek gyakorlása Munkamegfigyelés adott szempontok alapján - A tantárgyak értékelésének módja egységes, a következőképpen alakul: A szaktanár, pedagógus a tanuló teljesítményét, előmenetelét tanítási év közben 47
48 rendszeresen érdemjeggyel értékeli, félévkor és a tanítási év végén osztályzattal minősíti. Az érdemjegyekről a tanulót és a kiskorú tanuló szülőjét rendszeresen értesíteni kell. A félévi és az év végi osztályzatot az érdemjegyek alapján kell meghatározni. Az iskola az osztályzatról a tanulót és a kiskorú tanuló szülőjét félévkor értesítő, év végén bizonyítvány útján értesíti. Értesítő gyakrabban is készülhet az intézmény pedagógia programja szerint. Az érdemjegy és az osztályzat megállapítása a tanuló teljesítményének, szorgalmának értékelésekor, minősítésekor nem lehet fegyelmezési eszköz. Az érdemjegyek és osztályzatok a következők: A tanuló tudásának értékelésénél és minősítésénél a következők érvényesülnek % jeles (5) 71-80% jó (4) 61-70% közepes (3) 52-60% elégséges (2) 0-51% elégtelen (1) 48
49 Összefüggő szakmai gyakorlat Az összefüggő nyári gyakorlat egészére vonatkozik a meghatározott óraszám, amelynek keretében az összes felsorolt elemet kötelezően oktatni kell az óraszámok részletezése nélkül, a tanulók egyéni kompetenciafejlesztése érdekében. Szakmai követelménymodulok Tantárgyak/Témakörök Faipari szakmai gyakorlat tantárgy Alapvető tömörfa megmunkálás Alapszerkezetek kialakításának jellemző típusai és gyártástechnológiái Asztalosipari szerelés Asztalosipari szerelési gyakorlat tantárgy Szerelési dokumentáció használata, alkatrészek előszerelése Alapvető tömörfa megmunkálás Faipari szakmai gyakorlat tantárgy Témakörök Alapszerkezetek kialakításának jellemző típusai és gyártástechnológiái Faipari szélesbítő és hosszabbító toldások készítése kézi szerszámokkal, kisgépekkel. 49
50 Keret- és kávakötések kézi szerszámokkal, kézi és faipari gépekkel. Kávakötések kézi szerszámokkal és gépekkel. Hevederek és csap készítése kézi szerszámokkal és gépekkel. Egyenes fogazás, nyílt, félig takart fecskefarkú fogazás kézi szerszámokkal, gépekkel. Köldökcsaphely-fúrás, fúrógépek szerszámai, felépítésük, működésük. Idegen csap helyének marása, laposcsap/lamelló helyének marása. Egyszerű munkadarabok készítése. Alapszerkezetek gyakorlása kézi szerszámokkal és gépekkel Asztalosipari szerelés Asztalosipari szerelési gyakorlat tantárgy Témakörök Szerelési dokumentáció használata, alkatrészek előszerelése Szerelési dokumentációk, rajzok értelmezése. Alkatrészek méret- és minőségellenőrzése, dokumentálása. Szereléshez szükséges megmunkálások pozícionálása, jelölése, beállítása (fiókcsúszók korpuszban, vasalathely, idegencsap helye, fakötések előkészítése). 50
51 6.21. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a KONYHAI KISEGÍTŐ részszakképesítés Szakképzési Hídprogramban történő oktatásához a Szakács szakképesítés kerettanterve alapján I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény, valamint alapján készült. az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet, az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló 217/2012. (VIII. 9.) Korm. rendelet, és a Konyhai kisegítő részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet II. A részszakképesítés alapadatai 51
52 A részszakképesítés azonosító száma: A részszakképesítés megnevezése: Konyhai kisegítő A szakmacsoport száma és megnevezése:18. Vendéglátás turisztika Ágazati besorolás száma és megnevezése: XXVII. Vendéglátóipar Elméleti képzési idő aránya:30% Gyakorlati képzési idő aránya: 70 % III. A szakképzésbe történő belépés feltételei Iskolai előképzettség: hat általános iskolai évfolyam elvégzése Betöltött 15. életév Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek IV. A szakképzés szervezésének feltételei Személyi feltételek A szakmai elméleti és gyakorlati képzésben a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény és a szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény előírásainak megfelelő végzettséggel rendelkező pedagógus és egyéb szakember vehet részt. Ezen túl az alábbi tantárgyak oktatására az alábbi végzettséggel rendelkező szakember alkalmazható: 52
53 Tantárgy Szakképesítés/Szakképzettség - - Tárgyi feltételek A szakmai képzés lebonyolításához szükséges eszközök és felszerelések felsorolását a részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye (szvk) tartalmazza, melynek további részletei az alábbiak: nincs. Ajánlás a szakmai képzés lebonyolításához szükséges további eszközökre és felszerelésekre: Nincs. V. A részszakképesítés óraterve nappali rendszerű oktatásra A képzés heti és éves szakmai óraszámai rövidebb képzési idejű részszakképesítés oktatásához: SZH/1 évfolyam heti óraszám SZH/1 évfolyam éves óraszám (36 héttel) SZH/2 évfolyam heti óraszám SZH/2 évfolyam éves óraszám (35 héttel) Közismeret Szakmai elmélet és gyakorlat együtt 7, ,5 507,5 Összesen 31, ,5 1102,5 8-10% szabad sáv (közismereti rész) 8-10% szabad sáv (szakmai rész) ,5 18 1,5 52,5 53
54 Mindösszesen (teljes képzés ideje) A részszakképesítés oktatására fordítható idő 953 óra ( , ,5) nyári összefüggő gyakorlattal és szakmai szabadsávval együtt. 54
55 1. számú táblázat A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak heti óraszáma évfolyamonként szabadsáv nélkül Szakmai követelménymodulok Élelmiszer, fogyasztóvédelem Konyhai kisegítés Tantárgyak Általános élelmiszerismeretek, fogyasztóvédelem Élelmiszerek csoportjai Előkészítési és ételkészítési alapismeretek Előkészítési és ételkészítési alapozó gyakorlat Előkészítési és ételkészítési alapozó üzemi gyakorlat SZH/1 évfolyam Heti óraszám SZH/2 évfolyam elméleti gyakorlati ögy elméleti gyakorlati , ,5 7 Összes heti elméleti/gyakorlati óraszám 3, ,5 Összes heti/ögy óraszám 7, ,5 A kerettanterv szakmai tartalma - a szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény 8. (5) bekezdésének megfelelően - a nappali rendszerű oktatásra meghatározott tanulói éves kötelező összes óraszám szakmai elméleti és gyakorlati képzésre rendelkezésre álló részének legalább 90%-át lefedi. Az időkeret fennmaradó részének (szabadsáv) szakmai tartalmáról a szakképző iskola szakmai programjában kell rendelkezni. A szakmai és vizsgakövetelményben a szakképesítésre meghatározott elmélet/gyakorlat arányának a teljes képzési idő során kell teljesülnie. 55
56 2. számú táblázat A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak és témakörök óraszáma évfolyamonként Szakmai követelménymodul Tantárgyak/témakörök Óraszám SZH/1. évfolyam SZH/2. évfolyam Összesen elméleti gyakorlati ögy elméleti gyakorlati Általános élelmiszerismeretek, fogyasztóvédelem Az élelmiszereket felépítő anyagok és tápértékük megőrzése Vendéglátó üzlet kialakításának feltételei Vendéglátó tevékenység folytatásának követelményei Élelmiszer, fogyasztóvédelem Fogyasztóvédelem 4 4 Élelmiszerek csoportjai Növényi eredetű élelmiszerek Állati eredetű élelmiszerek Édesítőszerek és édesipari termékek, koffeintartalmú élvezeti áruk Fűszerek, ízesítők, zamatosítók és állományjavítók Italok Előkészítési és ételkészítési alapismeretek Konyhai kisegítés Munkavédelem, tűzvédelem, szakmai elvárások, HACCP Technológiai alapismeretek Saláták, öntetek, köretek
57 Főzelékek, levesek, levesbetétek Előkészítési és ételkészítési alapozó gyakorlat Munkavédelem, tűzvédelem, szakmai elvárások, HACCP ,5 266, Technológiai alapismeretek Saláták, öntetek, köretek Főzelékek, levesek, levesbetétek Előkészítési és ételkészítési alapozó üzemi gyakorlat Munkavédelem, tűzvédelem, szakmai elvárások, HACCP 35 42,5 77, Technológiai alapismeretek Saláták, öntetek, köretek Főzelékek, levesek, levesbetétek Összes éves elméleti/gyakorlati óraszám: ,5 Összes éves/ögy óraszám: ,5 Elméleti óraszámok/aránya 31% Gyakorlati óraszámok/aránya 69% Jelmagyarázat: e/elmélet, gy/gyakorlat, ögy/összefüggő szakmai gyakorlat A szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény 8. (5) bekezdésének megfelelően a táblázatban a nappali rendszerű oktatásra meghatározott tanulói éves kötelező összes óraszám szakmai elméleti és gyakorlati képzésre rendelkezésre álló részének legalább 90%-a felosztásra került. A szakmai és vizsgakövetelményben a szakképesítésre meghatározott elmélet/gyakorlat arányának a teljes képzési idő során kell teljesülnie. 57
58 A tantárgyakra meghatározott időkeret kötelező érvényű, a témakörökre kialakított óraszám pedig ajánlás. 58
59 A azonosító számú Élelmiszer, fogyasztóvédelem megnevezésű szakmai követelménymodul tantárgyai, témakörei 59
60 A azonosító számú, Élelmiszer, fogyasztóvédelem megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgyak és a témakörök oktatása során fejlesztendő kompetenciák Élelmiszer, fogyasztóvédelem Alkalmazza a korszerű táplálkozástudomány eredményeit Alkalmazza a korszerű életmódhoz kötődő sajátosságokat Alkalmazza az élelmiszerkutatások eredményeit Általános élelmiszerismeretek, fogyasztóvédele m Élelmiszerek csoportjai Alkalmazza a diétás szabályokat Betartja és betartatja a HACCP előírásait Betartja és betartatja a higiéniai előírásokat Az előírásoknak megfelelően tárolja az élelmiszereket Alapanyagokat vizsgál és/vagy ellenőriz Ellenőrzi a fogyaszthatósági, illetve minőség-megőrzési időket és az áruk minőségét Az előírásoknak megfelelően alkalmazza a mintavételi szabályokat Betartja és betartatja a környezetvédelmi előírásokat Betartja a fogyasztóvédelmi előírásokat Magas fokú személyi higiéniát tart fenn az élelmiszer forgalmazás során SZAKMAI ISMERETEK Olvasott szakmai szöveg megértése Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése Szakmai nyelvű beszédkészség SZEMÉLYES KOMPETENCIÁK Pontosság Felelősségtudat TÁRSAS KOMPETENCIÁK Határozottság MÓDSZER KOMPETENCIÁK Rendszerező képesség Problémamegoldás, hibaelhárítás 60
61 1. Általános élelmiszer-ismeretek, fogyasztóvédelem tantárgy 36 óra 1.1. A tantárgy tanításának célja Az élelmiszereket felépítő anyagok jellemző kémiai, fizikai tulajdonságainak megismertetése, a táplálkozásban betöltött szerepük megmutatása. A vendéglátó üzlet kialakításának és üzemeltetésének követelményei és a működéssel kapcsolatos fogyasztóvédelmi és HACCP szabályok elméleti hátterének megismertetése, a tudatos fogyasztói magatartás kialakítása. A feldolgozott élelmiszerek forgalomba hozatalának lehetőségei, feltételeinek elsajátítása Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak A tantárgy az adott évfolyamba lépés feltételeiként megjelölt közismereti és szakmai tartalmakra épül Témakörök Az élelmiszereket felépítő anyagok és tápértékük megőrzése 20 óra Az élelmiszerek fogalma Az élelmiszerek árujellemzői és forgalmazásuk feltételei Táplálkozás jelentősége. Az élelmiszereket felépítő anyagok: víz, fehérjék, zsiradékok és zsírszerű anyagok, szénhidrátok, vitaminok, ásványi anyagok, adalékanyagok. Emésztés, tápanyag felszívódás. Táplálkozás feladata, a szervezet tápanyag és energiaszükséglete. Élelmiszerek tápértékének megőrzése. Az élelmiszerek feldolgozásának hatása a tápanyagokra. Az élelmiszerek feldolgozása folyamán bekövetkező változások. Mikroorganizmusok jellemzése, életfeltételei. Mikroorganizmusok hasznos és káros tevékenysége. Az élelmiszerek romlása. A tartósítás fogalma. 61
62 Az élelmiszer-tartósítás fizikai módszerei Az élelmiszer-tartósítás, fizika-kémiai módszerei Az élelmiszer-tartósítás kémiai módszerei. Az élelmiszer-tartósítás biológiai módszerei Vendéglátó üzlet kialakításának feltételei 8 óra Vendéglátó egységek telepítésének alapfeltételei. Környezetszennyezés nélküli építési terület, ivóvíz, szennyvízelvezetés követelményei. A helyiségek egyirányú kapcsolódása, tiszta és szennyezett övezetek kereszteződésének tilalma. Bejáratok kialakításának követelményei. Raktárak kialakításának követelményei. Előkészítő helyiségek kialakításának követelményei. Konyhák, műhelyek kialakításának követelményei. Mosogatók kialakításának követelményei. Vendégtér, szociális helyiségek kialakításának követelményei. Személyi higiénia. Test, munkaruha higiéniai előírásai, egészségügyi kiskönyv, érvényes orvosi alkalmassági vizsgálat igazolása. Vendéglátó tevékenység, élelmiszer előállítás személyi feltételei. Képzési, egészségügyi, szakmai és erkölcsi feltételek Vendéglátó tevékenység folytatásának követelményei 4 óra A HACCP minőségbiztosítási rendszer alapelvei. Nyersanyagok beszerzési, átvételi, tárolási, előkészítési követelményei. Üzemi, üzleti terméktárolás szabályai. Vendéglátó tevékenység környezetvédelmi előírásai Fogyasztóvédelem 4 óra 62
63 Fogyasztók egészségének és biztonságának védelme Fogyasztók gazdasági érdekeinek védelme Fogyasztói jogokról való tájékoztatás és azok oktatása Jogorvoslathoz és kárigényhez, érvényesítéséhez való jog Jog a fogyasztóvédelmi érdekek képviseletéhez fogyasztói részvétellel Állami fogyasztóvédelmi intézményrendszerek Önkormányzati fogyasztóvédelmi szervek Társadalmi fogyasztóvédelmi érdekképviseleti szervezetek Vásárlók Könyve használatának és az abba történt bejegyzések elintézésének szabályai Vásárlók könyvének hitelesítése, kihelyezése Jegyzőkönyv kitöltése Válaszadás határideje a bejegyzésre Szavatosság és jótállás helytállási kötelezettségei Szavatosság és jótállás helytállási kötelezettségének időtartama Szavatosság és jótállás helytállási bizonyítási kötelezettségei 1.4. A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) Tanterem 1.5. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás) Sorszám A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás) Alkalmazott oktatási módszer neve A tanulói tevékenység szervezeti kerete egyéni csoport osztály Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása) 1.1 magyarázat elbeszélés kiselőadás - 63
64 1.4. megbeszélés vita szemléltetés projekt kooperatív tanulás szimuláció szerepjáték házi feladat A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás) Sorszám Tanulói tevékenységforma Tanulói tevékenység szervezési kerete Egyéni (differenciálási módok) Csoport- bontás Osztály- keret Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása) 1. Információ feldolgozó tevékenységek 1.1. Olvasott szöveg önálló feldolgozása Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása Információk önálló rendszerezése Információk feladattal vezetett rendszerezése Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok Írásos elemzések készítése - 64
65 2.2. Leírás készítése Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre Tesztfeladat megoldása Szöveges előadás egyéni felkészüléssel Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban Csoportos munkaformák körében Feladattal vezetett kiscsoportos szövegfeldolgozás Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással Csoportos helyzetgyakorlat Csoportos versenyjáték A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény. 54. (2) a) pontja szerinti értékeléssel. 2. Élelmiszerek csoportjai tantárgy 106 óra 2.1. A tantárgy tanításának célja A vendéglátásban felhasználásra kerülő élelmiszerek tulajdonságainak, azok konyhatechnológiai szerepének és fontosságának megismerése a felhasználás lehetőségeinek az elsajátítása Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak A tantárgy az adott évfolyamba lépés feltételeiként megjelölt közismereti és szakmai tartalmakra épül. Az Előkészítési és ételkészítési alapismeretek tantárgyban A technológiai alapismeretek témakör kapcsolódó tartalom. 65
66 2.3. Témakörök Növényi eredetű élelmiszer 36 óra Növényi eredetű zsiradékok jellemzése és felhasználása. Zsírok, olajok fogalom-meghatározása. A növényi olajok, zsírok jellemzői, alapanyagai, előállításuk fő lépcsői. Az állati eredetű zsírok jellemzői, előállításuk. Zsírok-olajok minőségértékelésének szempontjai. A termékcsoport áruinak minőségmegőrzése. Zöldségek jellemzése és felhasználása. A gyümölcs- és zöldségáruk árurendszere. A gyümölcs- és zöldségáruk árutulajdonságai. Gyümölcsfajták jellemző árutulajdonságai. Zöldségfajták jellemző árutulajdonságai. Gyümölcs- és zöldségáruk minőségmegőrzése, forgalmazásuk szabályai. Gyümölcsök jellemzése és felhasználása Gabona-, malom-, sütő- és tésztaipari termékek jellemzése és felhasználása. A gabonafajták és alkalmazásuk az emberi táplálkozásban. Malomipari műveletek és termékeik. Száraztészták. A kenyér. Sütőipari fehértermékek Állati eredetű élelmiszerek 36 óra Állati eredetű zsiradékok (vaj, sertészsír, baromfizsír, háj, tepertő, állati eredetű olajak) jellemzése felhasználása. Tej, tejkészítmények, tejtermékek jellemzése, felhasználása (tej, túró, joghurt, sajt, vaj, ízesített tejkészítmények, tejkonzervek, sűrített tej, stb.). A tej és tejkészítmények, 66
67 tejtermékek tárolása, eltarthatósága, vendéglátóipari felhasználása. Tojás felépítése, összetétele, tojássárgája és fehérje technológiai hatása. Tojás minősítése, tárolása, tartósított termékei. A tojás tárolása, eltarthatósága vendéglátóipari felhasználása. Hús, húsipari termékek jellemzése, táplálkozástani jelentősége, felhasználása. Tartós és nem tartós húsipari termékek, darabos áruk, vörös áruk, pácolt, főtt, füstölt, szárított készítmények. A húsipari termékek eltarthatósága, tárolása és vendéglátóipari felhasználása. A húsfeldolgozóipar nyersanyagai. Alapanyagok, segéd- és járulékos anyagok. Húsfeldolgozóipari műveletek. A húsfeldolgozóipar termékeinek jellemzése és csoportosítása, minőségi követelményei. Töltelékes áruk: hőkezeléssel és hőkezelés nélkül készült töltelékes áruk. Darabos húskészítmények. Étkezési szalonnák. Húskonzervek. A halfeldolgozóipar termékei. Halkonzervek. Baromfiipari termékek, vágott baromfik jellemzése, táplálkozástani jelentősége, felhasználása. A háziszárnyasok (tyúk, liba, kacsa, pulyka, stb.) feldolgozása. A baromfihúsból készült húsipari termékek, tárolása, eltarthatósága. Vadak jellemzése felhasználása. A vadhúsok táplálkozástani jelentősége. A vadhúsok kezelése, feldolgozása. A vadak csoportosítása. Halak és hidegvérűek jellemzése felhasználása. Egyéb hidegvérű állatok jellemzése, táplálkozástani jelentősége, felhasználása. Halak, puhatestűek, rákok, kagylók, étkezési csigák Édesítőszerek és édesipari termékek, koffeintartalmú élvezeti áruk 5 óra A témakör részletes kifejtése 67
68 Természetes édesítőszerek jellemzése és felhasználása. Mesterséges édesítőszerek jellemzése és felhasználása. Kakaópor jellemzése és felhasználása. Csokoládétermékek és bevonómasszák jellemzése és felhasználása. Kávéfajták, kávé feldolgozása, pörkölési módok, kávé felhasználása. Teafajták, tea feldolgozása, összetétele, felhasználása Fűszerek, ízesítők, zamatosítók és állományjavítók 19 óra Fűszerek jellemzése és felhasználása. Ízesítőanyagok, só és ecet jellemzése, felhasználása. Adalékanyagok jellemzése és felhasználása. Ételkészítési és cukrászati kényelmi anyagok jellemzése és felhasználása Italok 10 óra A témakör részletes kifejtése Alkoholtartalmú italok jellemzése és felhasználása. Alkoholmentes italok. Természetes vizek, ásványvizek, gyógyvizek fogalma, biológiai hatása, szerepük a kereskedelemben. Gyümölcs- és zöldséglevek, szörpök (élettani hatásuk, alapanyagaik, minőségi követelmények). Szénsavas üdítőitalok (táplálkozástani hatásuk, kereskedelmi jelentőségük, minőségi követelményeik, minőségmegőrzés időtartama). Alkoholtartalmú italok. Az alkohol élettani hatásának ismertetése. A kulturált alkoholfogyasztás szabályai. Hazánk borvidékei. A borok. A borok fogalma, jellemzése, készítése, kezelése és gondozása, palackozása, tárolása. 68
69 Minőséget meghatározó tényezők. A borok típusai. Természetes borok. Likőrborok. Szénsavas borok. A pezsgő gyártása, minőségi jellemzői, fajtái, minőségi követelmények, érzékszervi tulajdonságai, választéka, palacktípusa. A sör (jellemzése, készítése, minőségét meghatározó tényezők). Sörök fő típusa, forgalomba hozatala. Szeszipari készítmények (jellemzése, készítése, minőségi követelménye, kereskedelmi jelentősége). Alkoholmentes italok jellemzése és felhasználása A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) Tanterem 2.5. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás) Sorszám A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás) Alkalmazott oktatási módszer neve A tanulói tevékenység szervezeti kerete egyéni csoport osztály Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása) 1.1 magyarázat elbeszélés kiselőadás megbeszélés vita szemléltetés projekt - 69
70 1.8. kooperatív tanulás szimuláció szerepjáték házi feladat A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás) Sorszám Tanulói tevékenységforma Tanulói tevékenység szervezési kerete Egyéni (differenciálási módok) Csoport- bontás Osztály- keret Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása) 1. Információ feldolgozó tevékenységek 1.1. Olvasott szöveg önálló feldolgozása Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása Információk önálló rendszerezése Információk feladattal vezetett rendszerezése Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok Írásos elemzések készítése Leírás készítése Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre Tesztfeladat megoldása - 70
71 Szöveges előadás egyéni felkészüléssel Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban Csoportos munkaformák körében Feladattal vezetett kiscsoportos szövegfeldolgozás Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással Csoportos helyzetgyakorlat Csoportos versenyjáték A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény. 54. (2) a) pontja szerinti értékeléssel. 71
72 A azonosító számú Konyhai kisegítés megnevezésű szakmai követelménymodul tantárgyai, témakörei 72
73 A azonosító számú, Konyhai kisegítés megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgyak és a témakörök oktatása során fejlesztendő kompetenciák Konyhai kisegítés 73 Előkészítési és ételkészítési alapismeretek Előkészítési és ételkészítési alapozó gyakorlat Elvégzi az egyéni előkészületeket Előkészíti a tevékenységéhez szükséges munkaterületet, gépeket, berendezéseket, eszközöket, anyagokat, gondoskodik a tisztántartásukról Nyers és feldolgozott élelmiszereket készít elő: húst, halat, zöldség- és gyümölcsféléket, tojást, malomipari termékeket Ételkészítési alap-, kiegészítő- és befejező műveleteket végez Salátákat, önteteket készít, tálal Hagyományos és korszerű konyha technológiával készülő főzelékeket, köreteket készít, tálal Leveseket és levesbetéteket készít, tálal Az étel jellegének megfelelően készen tart Gondoskodik a maradvány tárolásáról Szükség szerint mosogat Rendet és tisztaságot tart a munkakörnyezetében Betartja a munkavédelmi és tűzrendészeti szabályokat SZAKMAI ISMERETEK Húsbontás Saláták és öntetek Főzelékek, köretek Levesek, levesbetétek Ételkészítés alap-, kiegészítő- és befejező műveletei Anyagfelhasználás ellenőrzése A konyha és kapcsolódó helyiségeinek higiéniai, tűzrendészeti és munkavédelmi szabályai Munkahelyi és személyi higiénia Gépek, berendezések, eszközök üzemeltetési jellemző SZAKMAI KÉSZSÉGEK Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése Szakmai nyelvű beszédkészség Elemi számolási készség SZEMÉLYES KOMPETENCIÁK Mozgáskoordináció (testi ügyesség) Elhivatottság, elkötelezettség
74 Önállóság TÁRSAS KOMPETENCIÁK Motiválhatóság Irányíthatóság Együttműködés MÓDSZER KOMPETENCIÁK Módszeres munkavégzés Gyakorlatias feladatértelmezés A környezet tisztántartása 3. Előkészítési és ételkészítési alapismeretek tantárgy 124 óra 3.1. A tantárgy tanításának célja Az ételkészítési folyamatok különböző technológiákhoz köthető mozzanatainak elsajátítása az előkészítés, elkészítés, készen tartás, tálalás folyamatában. A saláták, öntetek, főzelékek, köretek, levelesek, levesbetétek ételcsoportok rendszereinek elsajátítása, a megadott ételcsoportokba tartozó ételek ételkészítési technológiáinak elméleti elsajátítása Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak A tantárgy az Általános élelmiszer-ismeretek, fogyasztóvédelem tantárgy, az Élelmiszerek csoportjai tantárgy valamint a Vendéglátó gazdálkodás tantárgy anyagához kapcsolódik Témakörök Munkavédelem, tűzvédelem, szakmai elvárások, HACCP 7 óra Munkavédelmi előírások a szakács szakmában. Balesetvédelmi előírások szakács szakmában. Tűzvédelmi előírások a vendéglátásban. Gépek, berendezések, munkaeszközök előírás szerinti használata. Személyi higiénia, higiéniai előírások, azok betartása, munkaruha használata. Szakmai követelmények, elvárások a szakács szakmában. HACCP szakács szakmára vonatkozó előírásai, szelektív hulladékgyűjtés, 74
75 energiatakarékosság Technológiai alapismeretek 19 óra A konyhák és kapcsolódó helyiségek kialakításának szabályai, eszközei, berendezései, felszerelései. Az élelmiszerek kiválasztásának szempontjai. A zöldség és gyümölcsfélék fajtáinak szezonális áttekintése, összetételük A zöldség és gyümölcsfélék előkészítése Malomipari termékek előkészítése Állati eredetű élelmiszerek előkészítése Az elkészítés műveletei: főzés, gőzölés, sütés, pirítás, párolás, mikrohullámú hőkezelés, füstölés. Elkészítést kiegészítő műveletek: sűrítési eljárások, dúsítási eljárások, bundázási eljárások, alaplevek, kivonatok, pecsenyelevek, fűszerezés, ízesítés. Befejező műveletek Saláták, öntetek, köretek 44 óra Saláták: Nyers saláták, főzve készült saláták, tartósított saláták. Salátaöntetek (dresszingek) ecet-olaj öntetek, tejtermék alapú öntetek. Köretek készítése: Zöldségekből főzéssel, gőzöléssel, sütéssel és párolással készíthető zöldségköretek. Burgonyából készíthető köretek: Főtt burgonya köretek, sültburgonya-köretek, főtt-sült burgonyaköretek pároltburgonya köretek. Gabonafélékből készíthető köretek: Főzéssel, pirítással és párolással készíthető gabonaköretek. Tésztaköretek: 75
76 Főzéssel, sütéssel, párolással és gőzöléssel készíthető tésztaköretek. Gyümölcsökből készíthető köretek: Főzéssel, sütéssel, párolással készíthető gyümölcsköretek. Vegyes köretek Főzelékek, levesek, levesbetétek 54 óra Főzelékek Levesek, levesbetétek. Levesek. Híglevesek (magyaros hígleves, erőleves). Sűrített levesek (egyszerű, pürélevesek, krémlevesek, gyümölcslevesek, nyáklevesek). Levesbetétek. Főzelékek. Sűrített főzelékek. Angolos főzelékek. Franciás főzelékek. Lengyeles főzelékek. Különleges főzelékek A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) Szaktanterem 3.5. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás) Sorszám A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás) Alkalmazott oktatási módszer neve A tanulói tevékenység szervezeti kerete egyéni csoport osztály Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása) 76
77 1.1 Magyarázat Elbeszélés Kiselőadás Megbeszélés Vita Szemléltetés Projekt kooperatív tanulás házi feladat A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás) Sorszám Tanulói tevékenységforma Tanulói tevékenység szervezési kerete Egyéni (differenciálási módok) Csoport- bontás Osztály- keret Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása) 1. Információ feldolgozó tevékenységek 1.1. Olvasott szöveg önálló feldolgozása X Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása Információk önálló rendszerezése X Információk feladattal vezetett rendszerezése Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok - 77
78 2.1. Írásos elemzések készítése X Leírás készítése X Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre Tesztfeladat megoldása Szöveges előadás egyéni felkészüléssel Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban Csoportos munkaformák körében Feladattal vezetett kiscsoportos szövegfeldolgozás Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény. 54. (2) a) pontja szerinti értékeléssel. 4. Előkészítési és ételkészítési alapozó gyakorlat tantárgy 266,5 óra 4.1. A tantárgy tanításának célja Az ételkészítési folyamatok különböző technológiákhoz köthető mozzanatainak elsajátítása készség szinten. A saláták, öntetek, főzelékek, köretek, levelesek, levesbetétek, ételcsoportok rendszereinek elsajátítása, a megadott ételcsoportokba tartozó ételek elkészítésének elsajátítása, begyakorlása Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak A tantárgy az Előkészítési és ételkészítési alapozó ismeretek tantárgy anyagára épül és a Élelmiszer, fogyasztóvédelem modul Általános élelmiszer-ismeretek, fogyasztóvédelem tantárgy és az Élelmiszerek csoportjai tantárgy anyagához kapcsolódik. 78
79 4.3. Témakörök Munkavédelem, tűzvédelem, szakmai elvárások, HACCP 24 óra Munkavédelmi előírások a gyakorlatban. Balesetvédelmi előírások a gyakorlatban. Tűzvédelmi előírások. A tűzvédelmi terv egyes dolgozóra vonatkozó elvárásainak begyakorlása Gépek, berendezések, munkaeszközök előírás szerinti használata. Személyi higiénia, higiéniai előírások, azok betartása, munkaruha használata. Szakmai követelmények, elvárások a szakács szakmában. HACCP szakács szakmára vonatkozó előírásai. A HACCP dokumentáció elemeinek kitöltése a tartalmi, formai előírások betartásával. Szelektív hulladékgyűjtés, energiatakarékosság Technológiai alapismeretek 90 óra A tankonyha és üzem kapcsolódó helyiségei (raktárak, előkészítők, mosogatók) kialakításának szabályai, eszközei, berendezései, felszerelései. Konyhákon használt edények és kéziszerszámok Az élelmiszerek kiválasztása. Az élelmiszerek kiválasztásának szempontjai. Az élelmiszerek előkészítésének formái, lehetőségei, előkészítés a gyakorlatban. A zöldség és gyümölcsfélék előkészítése Malomipari termékek előkészítése Állati eredetű élelmiszerek előkészítése Az elkészítés műveletei. Az elkészítés műveletei: főzés, gőzölés, sütés, pirítás, párolás, mikrohullámú hőkezelés, füstölés különböző alapanyagokkal. Az elkészítés kiegészítő műveletei. Elkészítést kiegészítő műveletek: sűrítési eljárások, dúsítási eljárások, bundázási eljárások, alaplevek, kivonatok, pecsenyelevek, fűszerezés, ízesítés gyakorlása. 79
80 Befejező műveletek gyakorlása. Az ételek készen tartása (hidegen, melegen), adagolás, tálalás, díszítés gyakorlása Saláták, öntetek, köretek 75 óra Saláták: Nyers saláták, főzve készült saláták, tartósított saláták. Salátaöntetek (dresszingek) ecet-olaj öntetek, tejtermék alapú öntetek. Köretek készítése: Zöldségekből főzéssel, gőzöléssel, sütéssel és párolással készíthető zöldségköretek. Burgonyából készíthető köretek: Főttburgonya köretek, sültburgonya-köretek, főtt-sült burgonyaköretek pároltburgonya köretek. Gabonafélékből készíthető köretek: Főzéssel, pirítással és párolással készíthető gabonaköretek. Tésztaköretek: Főzéssel, sütéssel, párolással és gőzöléssel készíthető tésztaköretek. Gyümölcsökből készíthető köretek: Főzéssel, sütéssel, párolással készíthető gyümölcsköretek. Vegyes köretek Főzelékek, levesek, levesbetétek 77,5óra Levesek, levesbetétek. Híglevesek (magyaros hígleves, erőleves). Sűrített levesek (egyszerű, pürélevesek, krémlevesek, gyümölcslevesek, nyáklevesek). Levesbetétek. Főzelékek. Sűrített főzelékek. Angolos főzelékek. Franciás főzelékek. 80
81 Lengyeles főzelékek. Különleges főzelékek A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) Tanműhely 4.5. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás) Sorszám A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás) Alkalmazott oktatási módszer neve A tanulói tevékenység szervezeti kerete egyéni csoport osztály Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása) 1.1 Magyarázat Megbeszélés Vita Szemléltetés Projekt Szimuláció A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás) Sorszám Tanulói tevékenységforma Tanulói tevékenység szervezési kerete Egyéni (differenciálási módok) Csoport- bontás Osztály- keret Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása) 1. Csoportos munkaformák körében 1.1. Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással Csoportos helyzetgyakorlat - 81
82 1.3. Csoportos versenyjáték - 2. Gyakorlati munkavégzés körében 2.1. Árutermelő szakmai munkatevékenység Műveletek gyakorlása Munkamegfigyelés adott szempontok alapján - 3. Vizsgálati tevékenységek körében 3.1. Technológiai próbák végzése Technológiai minták elemzése Anyagminták azonosítása A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény. 54. (2) a) pontja szerinti értékeléssel. 5. Előkészítési és ételkészítési alapozó üzemi gyakorlat tantárgy 245 óra 5.1. A tantárgy tanításának célja Üzemi körülmények között végezve rögzüljenek a különböző mozdulatok, alapműveletek, technológiák, készítmények. A már ismert nyersanyagok felhasználási tulajdonságai, lehetőségei, velük szemben alkalmazható eljárások, technológiák elmélyüljenek Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak A tantárgy az Előkészítési és ételkészítési alapozó ismeretek tantárgy anyagára épül és a Élelmiszer, fogyasztóvédelem modul Általános élelmiszer-ismeretek, fogyasztóvédelem tantárgy és az Élelmiszerek csoportjai tantárgy anyagához kapcsolódik Témakörök Munkavédelem, tűzvédelem, szakmai elvárások, HACCP 20 óra Munkavédelmi előírások a gyakorlatban. 82
83 Balesetvédelmi előírásoka gyakorlatban. Tűzvédelmi előírások. A tűzvédelmi terv egyes dolgozóra vonatkozó elvárásainak begyakorlása Gépek, berendezések, munkaeszközök előírás szerinti használata. Személyi higiénia, higiéniai előírások, azok betartása, munkaruha használata. Szakmai követelmények, elvárások a szakács szakmában. HACCP szakács szakmára vonatkozó előírásai. A HACCP dokumentáció elemeinek kitöltése a tartalmi, formai előírások betartásával. Szelektív hulladékgyűjtés, energiatakarékosság Technológiai alapismeretek 75 óra A tankonyha és üzem kapcsolódó helyiségei (raktárak, előkészítők, mosogatók) kialakításának szabályai, eszközei, berendezései, felszerelései. Konyhákon használt edények és kéziszerszámok Az élelmiszerek kiválasztása. Az élelmiszerek kiválasztásának szempontjai. Az élelmiszerek előkészítésének formái, lehetőségei, előkészítés a gyakorlatban. A zöldség és gyümölcsfélék előkészítése Malomipari termékek előkészítése Állati eredetű élelmiszerek előkészítése Az elkészítés műveletei. Az elkészítés műveletei: főzés, gőzölés, sütés, pirítás, párolás, mikrohullámú hőkezelés, füstölés különböző alapanyagokkal. Az elkészítés kiegészítő műveletei. Elkészítést kiegészítő műveletek: sűrítési eljárások, dúsítási eljárások, bundázási eljárások, alaplevek, kivonatok, pecsenyelevek, fűszerezés, ízesítés gyakorlása. Befejező műveletek gyakorlása. Az ételek készen tartása (hidegen, melegen), adagolás, tálalás, díszítés gyakorlása. 83
84 Saláták, öntetek, köretek 75 óra Saláták: Nyers saláták, főzve készült saláták, tartósított saláták. Salátaöntetek (dresszingek) ecet-olaj öntetek, tejtermék alapú öntetek. Köretek készítése: Zöldségekből főzéssel, gőzöléssel, sütéssel és párolással készíthető zöldségköretek. Burgonyából készíthető köretek: Főttburgonya köretek, sültburgonya-köretek, főtt-sült burgonyaköretek pároltburgonya köretek. Gabonafélékből készíthető köretek: Főzéssel, pirítással és párolással készíthető gabonaköretek. Tésztaköretek: Főzéssel, sütéssel, párolással és gőzöléssel készíthető tésztaköretek. Gyümölcsökből készíthető köretek: Főzéssel, sütéssel, párolással készíthető gyümölcsköretek. Vegyes köretek Főzelékek, levesek, levesbetétek 75 óra Levesek, levesbetétek. Híglevesek (magyaros hígleves, erőleves). Sűrített levesek (egyszerű, pürélevesek, krémlevesek, gyümölcslevesek, nyáklevesek). Levesbetétek. Főzelékek. Sűrített főzelékek. Angolos főzelékek. Franciás főzelékek. Lengyeles főzelékek. Különleges főzelékek. 84
85 5.4. A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) Tanműhely és/vagy gyakorlati képző hely 5.5. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás) Sorszám A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás) Alkalmazott oktatási módszer neve A tanulói tevékenység szervezeti kerete egyéni csoport osztály 1.1 Magyarázat 1.2. Megbeszélés 1.3. Vita 1.4. Szemléltetés 1.5. Projekt 1.6. Szimuláció 1.7. irányított manuális tevékenység Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása) A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás) Sorszám Tanulói tevékenységforma Tanulói tevékenység szervezési kerete Egyéni (differenciálási módok) Csoport- bontás Osztály- keret Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása) 1. Csoportos munkaformák körében 1.1. Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 1.2. Csoportos helyzetgyakorlat Csoportos versenyjáték - 2. Gyakorlati munkavégzés körében 85
86 2.1. Árutermelő szakmai munkatevékenység 2.2. Műveletek gyakorlása 2.3. Munkamegfigyelés adott szempontok alapján - 3. Vizsgálati tevékenységek körében 3.1. Technológiai próbák végzése Technológiai minták elemzése Anyagminták azonosítása A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény. 54. (2) a) pontja szerinti értékeléssel. 86
87 ÖSSZEFÜGGŐ SZAKMAI GYAKORLAT SZH/1 évfolyamot követően 105 óra Az összefüggő nyári gyakorlat egészére vonatkozik a meghatározott óraszám, amelynek keretében az összes felsorolt elemet kötelezően oktatni kell az óraszámok részletezése nélkül, a tanulók egyéni kompetenciafejlesztése érdekében. A SZH/1. évfolyamot követő szakmai gyakorlat szakmai tartalma: A szakmai tartalom részletes kifejtése Szakmai követelménymodulok Tantárgyak/Témakörök Előkészítési és ételkészítési alapozó gyakorlat Konyhai kisegítés Munkavédelem, tűzvédelem, szakmai elvárások, HACCP Technológiai alapismeretek Saláták, öntetek, köretek Főzelékek, levesek, levesbetétek Konyhai kisegítés Előkészítési és ételkészítési alapozó gyakorlat tantárgy Témakörök Munkavédelem, tűzvédelem, szakmai elvárások, HACCP Munkavédelmi előírások a gyakorlatban. Balesetvédelmi előírások a gyakorlatban. 87
88 Tűzvédelmi előírások a vendéglátásban. A tűzvédelmi terv egyes dolgozóra vonatkozó elvárásainak begyakorlása. Gépek, berendezések, munkaeszközök előírás szerinti használata. Személyi higiénia, higiéniai előírások, azok betartása, munkaruha használata. Szakmai követelmények, elvárások a szakács szakmában. HACCP szakács szakmára vonatkozó előírásai. A HACCP dokumentáció elemeinek kitöltése a tartalmi, formai előírások betartásával. Szelektív hulladékgyűjtés, energiatakarékosság. Technológiai alapismeretek A tankonyha és az üzem kapcsolódó helyiségei (raktárak, előkészítők, mosogatók) kialakításának szabályai, eszközei, berendezései, felszerelései. Konyhákon használt edények és kéziszerszámok Az élelmiszerek kiválasztása. Az élelmiszerek kiválasztásának szempontjai. Az élelmiszerek előkészítése. A zöldség és gyümölcsfélék összetétele és szezonális áttekintése A zöldség és gyümölcsfélék előkésztése Malomipari termékek előkészítése Állati eredetű élelmiszerek előkészítése Az elkészítés műveletei. Az elkészítés műveletei: főzés, gőzölés, sütés, pirítás, párolás, mikrohullámú hőkezelés, füstölés. Az elkészítés kiegészítő műveletei. Elkészítést kiegészítő műveletek: sűrítési eljárások, dúsítási eljárások, bundázási eljárások, alaplevek, kivonatok, pecsenyelevek, fűszerezés, ízesítés. Befejező műveletek. Az ételek készen tartása (hidegen, melegen), adagolás, tálalás, díszítés. 88
89 Saláták, öntetek, köretek Saláták: Nyers saláták, főzve készült saláták, tartósított saláták. Salátaöntetek (dresszingek) ecet-olaj öntetek, tejtermék alapú öntetek. Köretek készítése: Zöldségekből készíthető köretek főzéssel, gőzöléssel készíthető zöldségköretek, sütéssel készíthető zöldségköretek, párolással készíthető zöldségköretek. Burgonyából készíthető köretek: Főtt burgonya köretek, sültburgonya-köretek, főtt-sült burgonyaköretek pároltburgonya köretek. Gabonafélékből készíthető köretek: Főzéssel készíthető gabonaköretek, pirítással és párolással készíthető gabonaköretek. Tésztaköretek: Főzéssel készíthető tésztaköretek, sütéssel készíthető tésztaköretek, párolással készíthető tésztaköretek, gőzöléssel készíthető tésztaköretek. Gyümölcsökből készíthető köretek: Főzéssel készíthető gyümölcsköretek, sütéssel készíthető gyümölcsköretek, párolással készíthető gyümölcsköretek. Vegyes köretek. Főzelékek, levesek, levesbetétek Főzelékek Levesek, levesbetétek. Levesek. Híglevesek (magyaros hígleves, erőleves). Sűrített levesek (egyszerű, pürélevesek, krémlevesek, gyümölcslevesek, nyáklevesek). Levesbetétek. Főzelékek. Sűrített főzelékek. 89
90 Angolos főzelékek. Franciás főzelékek. Lengyeles főzelékek. Különleges főzelékek. 90
91 6.27. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a Sütőipari és gyorspékségi munkás részszakképesítés Szakképzési Hídprogramban történő oktatásához a Pék szakképesítés kerettanterve alapján I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény, valamint az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet, az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló 217/2012. (VIII. 9.) Korm. rendelet, és a Sütőipari és gyorspékségi munkás részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó rendelet alapján készült. II. A részszakképesítés alapadatai A részszakképesítés azonosító száma: A részszakképesítés megnevezése: sütőipari és gyorspékségi munkás A szakmacsoport száma és megnevezése: 21. Élelmiszeripar Ágazati besorolás száma és megnevezése: XXXVI. Élelmiszeripar Elméleti képzési idő aránya: 30% Gyakorlati képzési idő aránya: 70% III. A szakképzésbe történő belépés feltételei Iskolai előképzettség: hat általános iskolai évfolyam elvégzése Betöltött 15. életév Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek IV. A szakképzés szervezésének feltételei 91
92 Személyi feltételek A szakmai elméleti és gyakorlati képzésben a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény és a szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény előírásainak megfelelő végzettséggel rendelkező pedagógus és egyéb szakember vehet részt. Ezen túl az alábbi tantárgyak oktatására az alábbi végzettséggel rendelkező szakember alkalmazható: Tantárgy - - Szakképesítés/Szakképzettség Tárgyi feltételek A szakmai képzés lebonyolításához szükséges eszközök és felszerelések felsorolását a részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye (szvk) tartalmazza, melynek további részletei az alábbiak: Nincs. Ajánlás a szakmai képzés lebonyolításához szükséges további eszközökre és felszerelésekre: Nincs. VI. A részszakképesítés óraterve nappali rendszerű oktatásra A képzés heti és éves szakmai óraszámai hosszabb képzési idejű részszakképesítés oktatásához: SZH/1 SZH/1 SZH/2 évfolyam SZH/2 évfolyam évfolyam évfolyam heti óraszám éves óraszám heti óraszám éves óraszám (35 héttel) (36 héttel) Közismeret Szakmai elmélet és gyakorlat együtt 7, ,5 507,5 Összesen 31, ,5 1102,5 8-10% szabad sáv (közismereti rész) % szabad sáv (szakmai rész) Mindösszesen (teljes képzés ideje) 0,5 18 1,5 52, A részszakképesítés oktatására fordítható idő 953 óra ( , ,5) nyári összefüggő gyakorlattal és szakmai szabadsávval együtt. 92
93 Sütőipari alapismeretek 1. számú táblázat A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak heti óraszáma évfolyamonként szabadsáv nélkül Tantárgyak Sütőipari technológia I SZH/1 évfolyam Heti óraszám SZH/2 évfolyam elméleti gyakorlati ögy elméleti gyakorlati 1 Szakmai gépek I 1 1 Szakmai számítások I 1 1 Szakmai gyakorlat I 4,5 7 Munka- és környezetvédelem Mikrobiológia és higiénia 0,5 0, Élelmiszerelőállítási alapismeretek Minőségirányítás 0,5 Szakmai követelménymodulok Minőségellenőrzés gyakorlat 3 Gazdasági és fogyasztóvédelmi ismeretek Összes heti elméleti/gyakorlati óraszám 3 4,5 4,5 10 Összes heti/ögy óraszám 7, ,5 A kerettanterv szakmai tartalma - a szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény 8. (5) bekezdésének megfelelően - a nappali rendszerű oktatásra meghatározott tanulói éves kötelező összes óraszám szakmai elméleti és gyakorlati képzésre rendelkezésre álló részének legalább 90%- át lefedi. 93 1
94 Az időkeret fennmaradó részének (szabadsáv) szakmai tartalmáról a szakképző iskola szakmai programjában kell rendelkezni. A szakmai és vizsgakövetelményben a szakképesítésre meghatározott elmélet/gyakorlat arányának a teljes képzési idő során kell teljesülni. 94
95 2. számú táblázat Szakmai követelménymodul 2. számú táblázat A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak és témakörök óraszáma évfolyamonként Tantárgyak/témakörök SZH/1 évfolyam Óraszám SZH/2 évfolyam elméleti gyakorlati ögy elméleti gyakorlati Összesen Sütőipari technológia I Sütőipari nyersanyagok Sütőipari alapismeretek Sütőipari technológia szakaszai Kenyérfélék Péksütemények Finom pékáruk Egyéb termékek 2 2 Szakmai gépek I Gépészeti alapok 6 6 Raktározás eszközei, berendezései 9 9 Tésztakészítés gépei Tésztafeldolgozás gépei, eszközei Kelesztő berendezések és eszközök, kemencék, sütők Szállítás eszközei, járművei, egyéb berendezések, eszközök
96 Szakmai számítások I Mértékegységek átváltása 4 4 Alapszámítások 4 4 Sütőipari anyagnormák típusai 4 4 Nyersanyagszámítások Kovász technológiai mutatóinak kiszámítása 5 5 Szakmai gyakorlat I Pékség működése 4 4 Nyersanyagok tárolása és előkészítése Tésztakészítés Tésztafeldolgozás Kelesztés Sütés Késztermékek kezelése, csomagolása, jelölése Mikrobiológia és higiénia Mikrobiológia és higiénia Higiénia Élelmiszerelőállítási alapismeretek Munka és környezetvédelem Munkavédelem Környezetvédelem
97 Minőségirányítás Minőségirányítás Minőség-ellenőrzés gyakorlat Laboratóriumi alapok 6 6 Tömegméréses alapvizsgálatok Térfogatméréses alapvizsgálatok Szakmaspecifikus titrimetriás vizsgálatok Érzékszervi vizsgálatok 9 9 Üzemi minőségellenőrzés Technológiai tulajdonságok vizsgálata Szárazanyag, koncentráció, sűrűség vizsgálatai Gazdasági és fogyasztóvédelmi ismeretek Gazdasági alapok Vállalkozási alapok 8 8 Marketing 7 7 Fogyasztóvédelem 2 2 Összes éves elméleti/gyakorlati óraszám:
98 Összes éves/ögy óraszám: Elméleti óraszámok/aránya 265/30,0% Gyakorlati óraszámok/aránya 617/70,0% Jelmagyarázat: e/elmélet, gy/gyakorlat, ögy/összefüggő szakmai gyakorlat A szakmai és vizsgakövetelményben a szakképesítésre meghatározott elmélet/gyakorlat arányának a teljes képzési idő során kell teljesülnie. A tantárgyakra meghatározott időkeret kötelező érvényű, a témakörökre kialakított óraszám pedig ajánlás. 98
99 A azonosító számú Sütőipari alapismeretek megnevezésű szakmai követelménymodul tantárgyai, témakörei 99
100 A azonosító számú Sütőipari alapismeretek megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgyak és témakörök oktatása során fejlesztendő kompetenciák FELADATOK Anyagszükséglet számítást végez adott összetétel alapján Nyersanyagot szakszerűen elhelyez a ratárban illetve nyersanyagot mozgat Sütőipari technológia I. Szakmai gépek I. Szakmai számítások I. Közreműködik a tésztakészítésben Tésztafeldolgozást végez, oszt, alakít, pihentet Irányítással elvégzi a kemence kiszolgálását Használja a sütőipari eszközöket Irányítással kezeli a sütőipari gépeket és berendezéseket SZAKMAI ISMERETEK Nyersanyag szükséglet számításai Nyersanyagok csoportosítása Tésztakészítési eljárások Kelesztés feltételei, eszközei Sütés feltételei Kéziszerszámok, eszközök használata SZAKMAI KÉSZSÉGEK Elemi számolási készség Komple eszközhasználati képesség Kisgépek használata SZEMÉLYES KOMPETENCIÁK Pontosság Állóképesség TÁRSAS KOMPETENCIÁK Segítőkészség Irányíthatóság MÓDSZERKOMPETENCIÁK Áttekintő képesség Gyakorlatias feladatértelmezés Szakmai gyakorlat I. 100
101 1. Sütőipari technológia I. tantárgy 71 óra 1.1. A tantárgy tanításának célja A pék szakmához szükséges alapvető sütőipari ismeretek elméleti tudásanyagának elsajátítása, amely megalapozza az alapvető gyakorlati ismeretek tudatos alkalmazását és a technológia könnyebb áttekinthetőségét Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak 1.3. Témakörök Sütőipari nyersanyagok 20 óra Nyersanyagok csoportosítása, lisztek jelölése, elnevezése, tárolása, segédanyagok csoportosítása, tárolása, járulékos anyagok csoportosítása, tárolása Sütőipari technológia szakaszai 18 óra Nyersanyagok előkészítésének műveletei, tésztakészítés célja, eljárások, dagasztási módok. Tésztafeldolgozás célja, műveletei. Kelesztés célja, leggyakrabban alkalmazott technológiai paraméterek. Sütés célja, sütés három feltétele. Késztermékek kezelésének műveletei. Csomagolás célja Kenyérfélék 11 óra Kenyerek csoportosítása MÉ szerint. Kenyérgyártás eljárásai. Kenyérgyártás műveletei. Fehér kenyér és félbarna kenyér gyártása Péksütemények 10 óra Péksüteményekhez tartozó termékcsoportok. Péksütemények jellemzői. Vizes tésztából készült péksütemények csoportjának termékei, vizes zsemle anyagnormája. Tejes tésztából készült péksütemények csoportjának termékei, tejes kifli anyagnormája. Dúsított tésztából készült péksütemények termékei Finom pékáruk 10 óra Finom pékáruk csoportjába tartozó termékcsoportok. Finom pékáruk jellemzői. Tojással dúsított tésztából készült finom pékáruk termékei. Omlós tésztából készült finom pékáruk termékei. Omlós tészta kialakítása. Leveles tésztából készült finom pékáruk termékei. Leveles tészta szerkezet kialakítása Egyéb termékek 2 óra 101
102 Sütőipar egyéb termékeihez tartozó termékcsoportok. (Tartós termékek, nyers - fagyasztott termékek, zsiradékban sült termékek, diétás termékek, különleges táplálkozási igényt kielégítő termékek, 1.4. A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) Tanterem, szaktanterem 1.5. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás) A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás) Sorszám Alkalmazott oktatási módszer neve A tanulói tevékenység szervezeti kerete egyéni csoport osztály 1. szemléltetés 2. gyakoroltatás 3. önálló feladatmegoldás 4. házi feladat 5. megbeszélés 6. előadás Alkalmazandó eszközök és felszerelések A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás) Sorszám Tanulói tevékenységforma 1. Információ feldolgozó tevékenységek Olvasott szöveg önálló feldolgozása Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása Információk feladattal vezetett rendszerezése Tanulói tevékenység szervezési kerete (differenciálási módok) egyéni csoportbontás osztálykeret 2. Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok 2.1. Írásos elemzések készítése 2.2. Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre Alkalmazandó eszközök és felszerelések 102
103 2.3. Tesztfeladat megoldása 2.4. Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban 3. Komple információk körében 3.1. Elemzés készítése tapasztalatokról 4. Csoportos munkaformák körében 4.1. Feladattal vezetett kiscsoportos szövegfeldolgozás 4.2. Csoportos helyzetgyakorlat 5. Gyakorlati munkavégzés körében 5.1. Árutermelő szakmai munkatevékenység 5.2. Műveletek gyakorlása 5.3. Munkamegfigyelés adott szempontok alapján 6. Üzemeltetési tevékenységek körében 6.1. Üzemelési hibák szimulálása és megfigyelése 7. Vizsgálati tevékenységek körében 7.1. Technológiai próbák végzése 7.2. Technológiai minták elemzése 8. Szolgáltatási tevékenységek körében Önálló szakmai munkavégzés felügyelet mellett Önálló szakmai munkavégzés közvetlen irányítással 1.6. A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény. 54. (2) a) pontja szerinti értékeléssel. 2. Szakmai gépek I. tantárgy 71 óra * Háromévfolyamos képzés közismereti oktatással/kétévfolyamos képzés közismereti oktatás nélkül 2.1. A tantárgy tanításának célja A tantárgy tananyagának elsajátításával a tanuló képet kap a sütőiparban használt gépek, berendezések, eszközök szakszerű használatáról, munkavédelmi szabályairól, takarításukról Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak 2.3. Témakörök Gépészeti alapok 6 óra Sütőipari gépeknél felhasználható anyagok, erőátviteli gépelemek, hajtások (hajtási elv). 103
104 Raktározás eszközei, berendezései 8 óra Raklapok, polcok, kézi szállító eszközök szakszerű használata, munkavédelmi szabályok, higiéniai előírások. Zsákos liszttárolás előírásai, raklapok, kézikocsik használata, munkavédelmi szabályok, higiéniai előírások. Szitálás elve. Lisztcentrifugák kezelése, munkavédelmi szabályok, higiéniai előírások Tésztakészítés gépei 8 óra/8 óra Dagasztógépek működési elve. Spirálkarú dagasztógép és a keverő habverő gép kezelése, munkavédelme, higiéniai előírásai Tésztafeldolgozás gépei, eszközei 16 óra Osztógépek: kézi, kisüzemi süteménytészta osztó, karos osztó gömbölyítő gép kezelése, munkavédelme, higiéniai előírásai. Szalagos kiflisodrógép kezelése, munkavédelme, higiéniai előírásai Kelesztő berendezések és eszközök, kemencék, sütők 21 óra Kelesztés eszközei: szakajtók, kelesztőláda, sütőlemezek, formák. Kelesztőkamrák kiszolgálása, higiéniája, munkavédelme. Kemencék hőközlési módjai: közvetlen, közvetett. Kemencék üzemeltetésének feladatai. Kemencék munkavédelme, higiéniája Szállítás eszközei, járművei, egyéb berendezések, eszközök 11 óra Rekeszek, ládák, konténerek használata, méretei. Szállítóautók előírásai. Hűtőgépek kezelése, higiéniája. Szeletelő csomagoló gépek kezelése, munkavédelme higiéniája A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) Tanterem, szaktanterem, szemléltetéshez: sütőüzem 2.5. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás) A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás) Sorszám Alkalmazott oktatási módszer neve A tanulói tevékenység szervezeti kerete egyéni csoport osztály 1. Szemléltetés 2. gyakorlotatás 3. megbeszélés 4. önálló munka 5. csoportmunka Alkalmazandó eszközök és felszerelések 104
105 6. házi feladat A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás) Sorszám Tanulói tevékenységforma 1. Információ feldolgozó tevékenységek Olvasott szöveg önálló feldolgozása Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása Tanulói tevékenység szervezési kerete (differenciálási módok) egyéni csoportbontás osztálykeret Alkalmazandó eszközök és felszerelések 1.6. Információk önálló rendszerezése 1.7. Információk feladattal vezetett rendszerezése 2. Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok 2.1. Írásos elemzések készítése 2.2. Leírás készítése 2.3. Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 2.4. Tesztfeladat megoldása Szöveges előadás egyéni felkészüléssel Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban 3. Csoportos munkaformák körében 3.1. Csoportos helyzetgyakorlat 2.6. A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény. 54. (2) a) pontja szerinti értékeléssel. 105
106 3. Szakmai számítások I. tantárgy 35 óra * Háromévfolyamos képzés közismereti oktatással/kétévfolyamos képzés közismereti oktatás nélkül 3.1. A tantárgy tanításának célja Tanulók alapvető számolási készségének fejlesztése. Sütőipari számítási szabályok megismerése, mértékegységek, nagyságrendek alkalmazása Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak 3.3. Témakörök Mértékegységek átváltása 4 óra Tömeg, térfogat és időegységek átváltása kisebb és nagyobb mértékegységre. Nagyságrendek érzékelése Alapszámítások 4 óra Aránypár számítások, % számítások, ezrelék számítások, összeadás, kivonás, keverékek számításai. Oldatok számításai, sűrűség számítás Sütőipari anyagnormák típusai 4 óra Kenyér anyagnormák %-os és nyersanyag tömeg megadásával. Péksütemény anyagnormák és finom pékárú anyagnormák % és tömeg megadásával. Töltelék normák. Felületi szóróanyagok Nyersanyagszámítások 20 óra Adott termékmennyiség alapján szükséges nyersanyagok számítása, kenyerek, péksütemények és finom pékáruk megadott normáival. Tészta tömegének kiszámolása Kovász technológiai mutatóinak kiszámítása 8 óra Kovász technológiai mutatóinak definíciói. Kovásznagyság számítása megadott összes liszt alapján. Kovászsűrűség számítása megadott kovászliszt alapján. kovászba adagolt élesztő számítása összes élesztő, illetve kovászliszt alapján. Kovász tömegének kiszámolása a kovász nyersanyagainak alapján A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) Tanterem 3.5. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás) A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás) 106
107 Sorszám Alkalmazott oktatási módszer neve A tanulói tevékenység szervezeti kerete egyéni csoport osztály 1. magyarázat 2. megbeszélés 3. előadás 4. gyakorlotatás 5. önálló feladatmegoldás Alkalmazandó eszközök és felszerelések A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás) Sorszám Tanulói tevékenységforma 1. Információ feldolgozó tevékenységek Olvasott szöveg önálló feldolgozása Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása Információk feladattal vezetett rendszerezése Tanulói tevékenység szervezési kerete (differenciálási módok) egyéni csoportbontás osztálykeret 2. Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok 2.1. Írásos elemzések készítése 2.2. Leírás készítése 2.3. Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 2.4. Tesztfeladat megoldása Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban Alkalmazandó eszközök és felszerelések 3.6. A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény. 54. (2) a) pontja szerinti értékeléssel. 4. Szakmai gyakorlat I. tantárgy 407 óra/ * Háromévfolyamos képzés közismereti oktatással/kétévfolyamos képzés közismereti oktatás nélkül 107
108 4.1. A tantárgy tanításának célja Sütőipari ismeretek alkalmazása abból a célból, hogy a tanuló képet kapjon a pékség működéséről és az alapműveletek sorrendjéről, jelentőségéről. A tanuló alapokat kapjon a magasabb évfolyam követelményeinek elsajátításához Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak 4.3. Témakörök Pékség működése 4 óra Pékség helyiségeinek rendeltetése, az adott pékségben gyártott termékek. Gépek elhelyezése, adott pékség technológia sorrendje. Pékségben elvárt magatartás, munkafegyelem Nyersanyagok tárolása és előkészítése 48 óra Nyersanyagok tárolásának bemutatása. Szakosított tárolás elvei. Anyagok szabályos elhelyezése. Anyagok szabályos mozgatása. Hűtés ellenőrzése. Mérési feladatok elvégzése tömegre, térfogatra különböző anyagoknál, különböző nagyságrendekben (kg, dkg, g, liter, dl.). Nyersanyagok helyes munkahelyi tárolása Tésztakészítés 86 óra Tészta nyersanyagainak összemérése. Dagasztás folyamata. Csészecsere. Dagasztógép kezelése üzemben lévő gépeken. Dagasztási idő beállítása. Megfelelően bedagasztott tészta jellemzői. Kézi dagasztás Tésztafeldolgozás 158 óra Tésztafeldolgozás műveletei: kézi tésztaosztás, tészta mérés, gömbölyítés, hosszformázás. Kiflisodrás. Briósfélék fonása. Kalácsfonás több szálból. Osztógépek és kiflisodrók kezelése Kelesztés 42 óra Kelesztőeszközök megismerése, előkészítése. Kelesztőkamrák által jelzett értékek értelmezése. Kelesztőkamrák kiszolgálása, higiéniája, munkavédelme Sütés 50 óra Sütés szerepe a pékségben. Tészták előkészítése a vetésre. 108
109 Vetési műveletek. Kemencék által mutatott értékek értelmezése. Megsült termékek kisütése, felületkezelés. Kemencék kiszolgálásának munkavédelme Késztermékek kezelése, csomagolása, jelölése 19 óra Termékek hűtésének és tárolásának körülményei. Késztermékek csomagolása. Csomagoló anyagok fajtái, zárása. Termékek jelölésének szabályos elhelyezése. Késztermékek szabályos elhelyezése szállítóeszközben A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) tanműhely, tanüzem, üzem 4.5. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás) A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás) Sorszám Alkalmazott oktatási módszer neve A tanulói tevékenység szervezeti kerete egyéni csoport osztály 1. gyakoroltatás 2. önálló munka 3. bemutatás Alkalmazandó eszközök és felszerelések A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás) Sorszám Tanulói tevékenységforma 1. Információ feldolgozó tevékenységek 1.1. Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása Tanulói tevékenység szervezési kerete (differenciálási módok) egyéni 2. Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban 3. Komple információk körében Jegyzetkészítés eseményről kérdéssor alapján Esemény helyszíni értékelése szóban felkészülés után 3.3. Utólagos szóbeli beszámoló 4. Csoportos munkaformák körében csoportbontás osztálykeret Alkalmazandó eszközök és felszerelések 109
110 Feladattal vezetett kiscsoportos szövegfeldolgozás Információk rendszerezése mozaikfeladattal Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 4.4. Csoportos helyzetgyakorlat 4.5. Csoportos versenyjáték 5. Gyakorlati munkavégzés körében 5.1. Árutermelő szakmai munkatevékenység 5.2. Műveletek gyakorlása 5.3. Munkamegfigyelés adott szempontok alapján 6. Üzemeltetési tevékenységek körében Géprendszer megfigyelése adott szempontok alapján Feladattal vezetett szerkezetelemzés Üzemelési hibák szimulálása és megfigyelése Adatgyűjtés géprendszer üzemeléséről 7. Vizsgálati tevékenységek körében 7.1. Technológiai próbák végzése 7.2. Technológiai minták elemzése 8. Szolgáltatási tevékenységek körében Önálló szakmai munkavégzés felügyelet mellett Önálló szakmai munkavégzés közvetlen irányítással 4.6. A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény. 54. (2) a) pontja szerinti értékeléssel. 110
111 A azonosító számú Élelmiszerelőállítási alapismeretek megnevezésű szakmai követelménymodul tantárgyai, témakörei 111
112 A azonosító számú Élelmiszerelőállítási alapismeretek megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgyak és témakörök oktatása során fejlesztendő kompetenciák Munka- és környezetvédelem Mikrobiológia és higiénia Minőségirányítás Minőség-ellenőrzés gyakorlat Gazdasági és fogysztóvédelmi ismeretek Betartja és betartatja a munkahelyekkel kapcsolatos munkavédelmi követelményeket Tudatosan alkalmazza az élelmiszer-ipari mikroorganizmusait Nyersanyagot, készterméket vizsgál Betartja és betartatja az élelmiszer-előállításra vonatkozó higiéniai előírásokat és HACCP szabályokat Vállalkozási és kereskedelmi tevékenységet folytat Ismeri és alkalmazza a vállalkozás jogkövető működése érdekében a fogyasztóvédelmi előírásokat FELADATOK SZAKMAI ISMERETEK Munkahelyi egészség és biztonság mint érték Laboratóriumi alapmérések, alapműveletek Mikrobiológiai alapok Alapanyag minősítés, késztermék minősítés, gyártásközi ellenőrzések alapelvei Kereskedelmi és marketing alapok A képzéshez illeszkedő haza és európai uniós fogyasztóvédelmi előírások SZAKMAI KÉSZSÉGEK Szakmai nyelvű beszédkészség Jogszabályok ismerete labortechnikai eszközök használata Információforrások kezelése SZEMÉLYES KOMPETENCIÁK Önállóság Megbízhatóság Elhivatottság, elkötelezettség TÁRSAS KOMPETENCIÁK Kapcsolatteremtő készség Kapcsolatfenntartó készség MÓDSZERKOMPETENCIÁK Helyzetfelismerés Numerikus gondolkodás, matematikai készség Körültekintés, elővigyázatosság 112
113 113
114 5. Munka és környezetvédelem tantárgy 18 óra 5.1. A tantárgy tanításának célja A biztonságos és egészséges munkavégzés szabályainak tudatos alkalmazása. A munkavédelem készség szintű alkalmazása. Balesetvédelmi előírások alkalmazása. Elsősegélynyújtás alapszintű elsajátítása 5.2. Témakörök Munkavédelem 13 óra Munkavédelem célja, szabályozása, feladata, területei. Munkavédelmi feladatok a munkaadó és a munkavállaló részéről. Munkavédelmi jogok és kötelességek. Munkavédelmi eszközök, védőruha és munkaruha. Baleset megelőzés feladatai. Munkaegészségügyi előírások az élelmiszeriparban, és szakma specifikusan. Ergonómia. Hőmunka. Munkavégzés hatása az emberi szervezetre. Munkalélektan. Munkavédelmi kockázatértékelés készítésének kötelezettségei. Érintésvédelem fajtái, ellenőrzése. Villamos berendezések munkavédelme. Tűz elleni védekezés, teendők tűz esetén. Elsősegélynyújtás alapjai Környezetvédelem 5 óra Környezetvédelem célja, területei. Szakmaspecifikus környezetvédelmi szabályok. Hulladékkezelés előírásai. Veszélyes hulladékok kezelése. Füstgáz kibocsátásra vonatkozó szabályok 5.3. A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) tanterem 5.4. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás) A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás) Sorszám Alkalmazott oktatási módszer neve A tanulói tevékenység szervezeti kerete egyéni csoport osztály 1. Beszélgetés 2. Bemutatás 3. Szemléltetés 4. Előadás 5. Megbeszélés Alkalmazandó eszközök és felszerelések 114
115 115
116 A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás) Sorszám Tanulói tevékenységforma Tanulói tevékenység szervezési kerete (differenciálási módok) egyéni 1. Információ feldolgozó tevékenységek Olvasott szöveg önálló 1.1. feldolgozása Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel csoportbontás osztálykeret 1.5. Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 1.6. Információk önálló rendszerezése 1.7. Információk feladattal vezetett rendszerezése 2. Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok 2.1. Írásos elemzések készítése 2.2. Leírás készítése 2.3. Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 2.4. Tesztfeladat megoldása 2.5. Szöveges előadás egyéni felkészüléssel 2.6. Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 2.7. Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban 4. Komple információk körében 4.1. Esetleírás készítése 4.2. Elemzés készítése tapasztalatokról 4.3. Jegyzetkészítés eseményről kérdéssor alapján Esemény helyszíni értékelése szóban felkészülés után 4.5. Utólagos szóbeli beszámoló Alkalmazandó eszközök és felszerelések 5.5. A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény. 54. (2) a) pontja szerinti értékeléssel. 116
117 117
118 6. Mikrobiológia és higiénia tantárgy 18 óra 6.1. A tantárgy tanításának célja Az élelmiszeriparban előforduló hasznos és káros mikroorganizmusok tudatos alkalmazása illetve védekezés ellenük a mikroorganizmusok életfeltételeinek befolyásolásával. Az élelmiszer-higiéniai szabályainak megismertetése, a biztonságos élelmiszer előállítás előírásainak alkalmazása 6.2. Témakörök Mikrobiológia 13 óra Mikrobiológia tárgya. Mikroorganizmusok csoportosítása. Mikroorganizmusok életfeltételei. Életfeltételek szabályozása. Mikroorganizmusok anyagcseréje, anyagcsere termékei. Mikroorganizmusok szaporodása, szaporodás szabályozása. Mikroorganizmusok élelmiszer-ipari szerepe. Szakma specifikus mikroorganizmusok szerepe az adott élelmiszeripari ág technológiájában. Védekezés a káros mikroorganizmusok ellen. Élelmiszer fertőzés és mérgezés Élelmiszeripari higiénia 5 óra Élelmiszeripari általános higiéniai előírásai. Üzemi higiénia: raktározás, feldolgozás, késztermék tárolás és szállítás higiéniája. Gépek higiéniája. Személyi higiénia. Tisztálkodás. Munkaruha higiéniája 6.3. A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) tanterem 6.4. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás) A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás) Sorszám Alkalmazott oktatási módszer neve A tanulói tevékenység szervezeti kerete egyéni csoport osztály 1. Előadás 2. magyarászat 3. Önálló munka 4. feladat megoldás 5. megbeszélés Alkalmazandó eszközök és felszerelések 118
119 A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás) Sorszám Tanulói tevékenységforma Tanulói tevékenység szervezési kerete (differenciálási módok) egyéni 1. Információ feldolgozó tevékenységek Olvasott szöveg önálló 1.1. feldolgozása Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása csoportbontás osztálykeret 1.6. Információk feladattal vezetett rendszerezése 2. Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok 2.1. Írásos elemzések készítése 2.2. Leírás készítése 2.3. Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 2.4. Tesztfeladat megoldása 2.5. Szöveges előadás egyéni felkészüléssel 2.6. Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 2.7. Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban 3. Komple információk körében 3.1. Jegyzetkészítés eseményről kérdéssor alapján 3.2. Esemény helyszíni értékelése szóban felkészülés után 3.3. Utólagos szóbeli beszámoló 4. Csoportos munkaformák körében 4.1. Feladattal vezetett kiscsoportos szövegfeldolgozás 4.2. Információk rendszerezése mozaikfeladattal 4.3. Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 4.4. Csoportos helyzetgyakorlat 4.5. Csoportos versenyjáték Alkalmazandó eszközök és felszerelések 6.5. A tantárgy értékelésének módja 119
120 A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény. 54. (2) a) pontja szerinti értékeléssel. 7. Minőségirányítás tantárgy 17 óra 7.1. A tantárgy tanításának célja Az élelmiszeripari termékek felelősségteljes előállításának elvei. A tanulók felelősségérzetének fejlesztése. A fogyasztók egészségi és gazdasági érdekei tiszteletének fejlesztése. A hatósági eljárásrend megismerése 7.2. Témakörök Minőségirányítás 17 óra Minőség fogalma. Élelmiszerminőség elemei példákkal. Élelmiszerbiztonsági veszélyek. Veszélyek megelőzése. Veszélyek azonosítása. Minőség irányítás jogi szabályozása. Minőségirányítási rendszerek az élelmiszeriparban (kötelező, választott). Minőségirányítás dokumentumai, dokumentáció vezetése A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) szaktanterem, tanterem 7.4. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás) A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás) Sorszám Alkalmazott oktatási módszer neve A tanulói tevékenység szervezeti kerete egyéni csoport osztály 1. előadás 2. magyarázat 3. megbeszélés 4. gyakorlotatás 5. szemléltetés Alkalmazandó eszközök és felszerelések A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás) Sorszám Tanulói tevékenységforma 1. Információ feldolgozó tevékenységek Tanulói tevékenység szervezési kerete (differenciálási módok) egyéni csoportbontás osztálykeret Alkalmazandó eszközök és felszerelések 120
121 Olvasott szöveg önálló feldolgozása Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 1.5. Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 1.6. Információk önálló rendszerezése 1.7. Információk feladattal vezetett rendszerezése 2. Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok 2.1. Írásos elemzések készítése 2.2. Leírás készítése 2.3. Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 2.4. Tesztfeladat megoldása 2.5. Szöveges előadás egyéni felkészüléssel 2.6. Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 2.7. Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban 4. Komple információk körében 4.1. Esetleírás készítése 4.2. Elemzés készítése tapasztalatokról 4.3. Jegyzetkészítés eseményről kérdéssor alapján 4.4. Esemény helyszíni értékelése szóban felkészülés után 4.5. Utólagos szóbeli beszámoló 5. Csoportos munkaformák körében 5.1. Feladattal vezetett kiscsoportos szövegfeldolgozás 5.2. Információk rendszerezése mozaikfeladattal 5.3. Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 5.4. Csoportos helyzetgyakorlat 5.5. Csoportos versenyjáték 6. Vizsgálati tevékenységek körében 6.1. Technológiai próbák végzése 7.5. A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény. 54. (2) a) pontja szerinti értékeléssel. 121
122 8. Minőség-ellenőrzés gyakorlat tantárgy 105 óra 8.1. A tantárgy tanításának célja A nyersanyagok, félkész és késztermékek minőségi előírásainak ellenőrzésével kialakítani a felelősségtudatot az élelmiszerek előállításánál. Az üzemi minőségellenőrzéssel segíteni az áttekintőképesség, a precizitás, pontosság kialakítását Témakörök Laboratóriumi alapok 6 óra Laboratóriumi rendszabályok ismertetése. Vegyszerek, kezelése, felhasználásuk szabályai. Eszközök ismertetése, szakszerű használata. Laboratóriumi mérések jegyzőkönyvezésének szabályai Tömegméréses alapvizsgálatok 12 óra Tömegmérés eszközei, mértékegységei. Érzékenység, terhelhetőség fogalma. Tömegmérés szabályai. Mérés fogalma, mennyiség jelentése. Tömegmérési feladatok. Lemérés, bemérés. Szabályos mintavétel. Szakmára jellemző tömegmérési vizsgálatok. Nyersanyag, félkész és késztermék tömegének mérése. Termék valamely fizikai alkotójának mérése (töltelék, bevonat). Nedvességtartalom mérés Térfogatmérése alapvizsgálatot 12 óra Térfogatmérő eszközök ismertetése. Térfogatmérési feladatok. Jelre állítás, hitelesítés. Szakmára jellemző térfogatmérések Szakmaspecifikus titrimetriás vizsgálatok 15 óra Titrimetriás vizsgálatok célja. Indikátorok szerepe. Térfogatos elemzés lényege. Savak, lúgok titrálása. Szakmára jellemző nyersanyagok vagy késztermékek titrálásos vizsgálata Érzékszervi vizsgálatok 9 óra Nyersanyagok, késztermékek érzékszervi tulajdonságainak vizsgálata, szabvány szerinti minősítése. Érzékszervi vizsgálatok értékelése Üzemi minőségellenőrzés 15 óra 122
123 Gyártásközi ellenőrzések elvégzése. Nyersanyagok vizsgálata, technológiai paraméterek ellenőrzése, dokumentálása, kiértékelése. Késztermékek vizsgálata Technológiai tulajdonság vizsgálata 27 óra Szakmára jellemző nyersanyag, félkész vagy késztermék vizsgálatok vonatkozó szabványok alapján Szárazanyag, koncentráció, sűrűség vizsgálata 9 óra Refraktometriás vizsgálatok. Sűrűségmérés. Különböző koncentrációjú oldatok készítése, meghatározása 8.3. A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) laboratórium, tanüzem, üzem 8.4. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás) A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás) Sorszám Alkalmazott oktatási módszer neve A tanulói tevékenység szervezeti kerete egyéni csoport osztály 1. szemléltetés 2. bemutatás 3. gyakoroltatás 4. önálló feladatmegoldás 5. magyarázat 6. megbeszélés Alkalmazandó eszközök és felszerelések A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás) Sorszám Tanulói tevékenységforma Tanulói tevékenység szervezési kerete (differenciálási módok) egyéni 1. Információ feldolgozó tevékenységek Olvasott szöveg önálló 1.1. feldolgozása Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel csoportbontás osztálykeret Alkalmazandó eszközök és felszerelések 123
124 1.4. Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 1.5. Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 1.6. Információk önálló rendszerezése 1.7. Információk feladattal vezetett rendszerezése 2. Csoportos munkaformák körében 2.1. Feladattal vezetett kiscsoportos szövegfeldolgozás 2.2. Információk rendszerezése mozaikfeladattal 2.3. Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 2.4. Csoportos helyzetgyakorlat 2.5. Csoportos versenyjáték 3. Vizsgálati tevékenységek körében 3.1. Technológiai próbák végzése 3.2. Technológiai minták elemzése 3.3. Geometriai mérési gyakorlat 3.4. Vegyészeti laboratóriumi alapmérések 3.5. Anyagminták azonosítása 3.6. Tárgyminták azonosítása 4. Szolgáltatási tevékenységek körében 4.1. Önálló szakmai munkavégzés felügyelet mellett 4.2. Önálló szakmai munkavégzés közvetlen irányítással 8.5. A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény. 54. (2) a) pontja szerinti értékeléssel. 124
125 9. Gazdasági és fogyasztóvédelmi ismeretek tantárgy 35 óra 9.1. A tantárgy tanításának célja A gazdasági folyamatok, összefüggések megismertetése. A vállalkozások indításának, működtetésének feladatainak megismerése, alkalmazása, ezzel a gazdaság alapelemének számító értékteremtő tevékenységek elsajátítása 9.2. Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak 9.3. Témakörök Gazdasági alapok 18 óra Gazdaság működése, körfolyamata. Gazdasági rendszerek. Piacgazdaság működése. Szükségletek, hierarchiája. Igények és javak. Piac működése, szereplői, elemei. Piac szabályozása. Pénzügyi szervezetek, szerepük, működésük. Hitel fogalma, fajtái. Pénzforgalom szabályai. Adózási alapfogalmak. Kereskedelem fajtái, szereplői, szerepe a gazdaságban Vállalkozási ismeretek 8 óra Vállalkozások szerepe a gazdaságban. Vállalkozások típusai. Vállalkozások alapítása, indítása, működtetése, megszüntetése Marketing 7 óra Marketing fogalma. Marketing mi elemei. Termékéletpálya. Reklám szerepe. Reklám jellemzői, típusai A témakör részletes kifejtése Fogyasztóvédelem 2 óra Alapfogalmak (tudatos fogyasztó, vállalkozás, forgalmazó, termék és szolgáltatás, eladási ár és egységár, online adásvételi és szolgáltatási szerződés) Az ár feltüntetése (feltüntetés módja, több ár feltüntetése) Csomagolás (alapvető előírások) Panaszkezelés, ügyfélszolgálat (panasztételi lehetőségek, szóbeli, írásbeli panasz, jegyzőkönyv felvétele, válaszadás módja és ideje). Fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesületek A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok Piacfelügyeleti alapfogalmak A hatósági ellenőrzés Kereskedelmi törvény fogyasztóvédelmi rendelkezései (méret, súly, használhatóság ellenőrzése, vásárlók könyvének vezetése, üzlet nyitva tartásáról szóló tájékoztatás, e- kereskedelemhez kapcsolódó fogyasztóvédelmi előírások) 125
126 Szavatosságra és jótállásra vonatkozó tudnivalók 9.4. A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) tanterem, szaktanterem, tanbolt 9.5. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás) A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás) Sorszám Alkalmazott oktatási módszer neve A tanulói tevékenység szervezeti kerete egyéni csoport osztály 1. előadás 2. szemléltetés 3. megbeszélés 4. magyarázat 5. egyéni munka 6. gyakoroltatás Alkalmazandó eszközök és felszerelések A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás) Sorszám Tanulói tevékenységforma Tanulói tevékenység szervezési kerete (differenciálási módok) egyéni csoportbontás osztálykeret 1. Információ feldolgozó tevékenységek 1.1. Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 1.2. Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 1.3. Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 1.4. Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 1.5. Információk feladattal vezetett rendszerezése 2. Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok 2.1. Leírás készítése 2.2. Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 2.3. Tesztfeladat megoldása 2.4. Szöveges előadás egyéni felkészüléssel 3. Csoportos munkaformák körében 3.1. Feladattal vezetett kiscsoportos szövegfeldolgozás 3.2. Csoportos versenyjáték Alkalmazandó eszközök és felszerelések 9.6. A tantárgy értékelésének módja 126
127 A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény. 54. (2) a) pontja szerinti értékeléssel. 127
128 ÖSSZEFÜGGŐ SZAKMAI GYAKORLAT SZH/1 évfolyamot követően 105 óra A SZH/1. évfolyamot követő szakmai gyakorlat szakmai tartalma: Pékség helyiségeinek rendeltetése, adott pékségben gyártott termékek. Gépek elhelyezése, adott pékség technológia sorrendje. Pékségben elvárt magatartás, munkafegyelem. Nyersanyagok tárolásának bemutatása. Szakosított tárolás elvei. Anyagok szabályos elhelyezése. Anyagok szabályos mozgatása. Hűtés ellenőrzése. Mérési feladatok elvégzése tömegre, térfogatra különböző anyagoknál, különböző nagyságrendekben (kg, dkg, g, liter, dl.) Nyersanyagok helyes munkahelyi tárolása. Tészta nyersanyagainak összemérése. Dagasztás folyamata. Csészecsere. Dagasztógép kezelése üzemben adott gépeken. Dagasztási idő beállítása. Megfelelően bedagasztott tészta jellemzői. Kézi dagasztás. Tésztafeldolgozás műveletei: kézi tészta osztás, tészta mérés, gömbölyítés, hosszformázás. Kiflisodrás. Briósfélék fonása. Kalácsfonás több szálból. Osztógépek kezelése. Kelesztőeszközök megismerése, előkészítése. Kelesztőkamrák által jelzett értékek értelmezése. Kelesztőkamrák kiszolgálása, higiéniája, munkavédelme. Sütés szerepe a pékségben. Tészták előkészítése a vetésre. Vetési műveletek. Kemencék által mutatott értékek értelmezése. megsült termékek kisütése, felületkezelés. Kemencék kiszolgálásának munkavédelme. Termékek hűtésének és tárolásának körülményei. Késztermékek csomagolása. csomagoló anyagok fajtái, zárása. Termékek jelölésének szabályos elhelyezése. Késztermékek szabályos elhelyezése szállítóeszközben 128
129 7.23. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a SZOBAFESTŐ részszakképesítés Szakképzési Hídprogramban történő oktatásához a Festő, mázoló, tapétázó szakképesítés kerettanterve alapján I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény, valamint alapján készült. az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet, az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló 217/2012. (VIII. 9.) Korm. rendelet, és a Szobafestő részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet II. A részszakképesítés alapadatai 129
130 A részszakképesítés azonosító száma: A részszakképesítés megnevezése: Szobafestő A szakmacsoport száma és megnevezése: 9. Építészet Ágazati besorolás száma és megnevezése: XVI. Építőipar Elméleti képzési idő aránya: 30% Gyakorlati képzési idő aránya: 70% III. A szakképzésbe történő belépés feltételei Iskolai előképzettség: hat általános iskolai évfolyam elvégzése Betöltött 15. életév Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek IV. A szakképzés szervezésének feltételei Személyi feltételek A szakmai elméleti és gyakorlati képzésben a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény és a szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény előírásainak megfelelő végzettséggel rendelkező pedagógus és egyéb szakember vehet részt. 130
131 Ezen túl az alábbi tantárgyak oktatására az alábbi végzettséggel rendelkező szakember alkalmazható: Tantárgy Szakképesítés/Szakképzettség - - Tárgyi feltételek A szakmai képzés lebonyolításához szükséges eszközök és felszerelések felsorolását a részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye (szvk) tartalmazza, melynek további részletei az alábbiak: nincs Ajánlás a szakmai képzés lebonyolításához szükséges további eszközökre és felszerelésekre: Nincs VII. A részszakképesítés óraterve nappali rendszerű oktatásra A képzés heti és éves szakmai óraszámai hosszabb képzési idejű részszakképesítés oktatásához: SZH/1 SZH/1 SZH/2 évfolyam SZH/2 évfolyam évfolyam évfolyam heti óraszám éves óraszám heti óraszám éves óraszám (36 héttel) (35 héttel) Közismeret 16, Szakmai elmélet és gyakorlat együtt ,5 752,5 Összesen 31, ,5 1102,5 8-10% szabad sáv 2,
132 (közismereti rész) 8-10% szabad sáv (szakmai rész) Mindösszesen (teljes képzés ideje) ,5 87, A részszakképesítés oktatására fordítható idő 1521 óra ( , ,5) nyári összefüggő gyakorlattal és szakmai szabadsávval együtt. 132
133 1. számú táblázat A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak heti óraszáma évfolyamonként szabadsáv nélkül Szakmai követelménymodulok Tantárgyak Heti óraszám SZH/1 évfolyam SZH/2 évfolyam elméleti gyakorlati ögy elméleti gyakorlati Építőipari közös tevékenység Építőipari alapismeretek Építőipari alapismeretek gyakorlat 2 2,5 Falfelület festése, díszítése Szobafestő, díszítő munkák Falfelület festésének, díszítésének gyakorlata Tapétázási munkák Tapétázási munkák 2 2 Tapétázási munkák gyakorlata 2 6 Összes heti elméleti/gyakorlati óraszám ,5 Összes heti/ögy óraszám ,5 A kerettanterv szakmai tartalma - a szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény 8. (5) bekezdésének megfelelően - a nappali rendszerű oktatásra meghatározott tanulói éves kötelező összes óraszám szakmai elméleti és gyakorlati képzésre rendelkezésre álló részének legalább 90%-át lefedi. Az időkeret fennmaradó részének (szabadsáv) szakmai tartalmáról a szakképző iskola szakmai programjában kell rendelkezni. A szakmai és vizsgakövetelményben a szakképesítésre meghatározott elmélet/gyakorlat arányának a teljes képzési idő során kell teljesülnie. 133
134 2. számú táblázat A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak és témakörök óraszáma évfolyamonként Szakmai követelménymodul Tantárgyak/témakörök Óraszám SZH/1 évfolyam SZH/2 évfolyam elméleti gyakorlati ögy elméleti gyakorlati Összesen Építőipari alapismeretek Szakmai munka-és balesetvédelem 18 17,5 35,5 Építési alapismeretek 18 17,5 35, Építőipari közös tevékenység Munkajogi és vállalkozási ismeretek Építőipari alapismeretek gyakorlat ,5 159,5 Építési alapismeretek 36 17,5 53,5 Műszaki rajz Épületfizika Falfelület festése, díszítése elmélet Szobafestő, díszítő munkák Festési technológiák, anyagok szakmai ismerete Festési munkálatok anyag- és gyártásismerete Díszítőmunkák, színelmélet, szakrajz 18 17,5 35, ,5 35, Szakszámítás Falfelület festésének, díszítésének gyakorlata
135 Alapfelületek vizsgálata, bevonatrendszerek elemzése Festés készítése különböző felületeken, különböző anyagokkal Különleges festési technikák, díszítések Tapétázási munkák Tapétázás műveleti sorrendje, eszközei, szerszámai, gépei Díszítési technológiák 17,5 17,5 Szakszámítás Anyagismeret 17,5 17, Tapétázási munkák Tapéták csoportosítása, gyártásismerete Tapétázási munkák gyakorlata Felület előkészítés, előkezelés Ragasztóanyagok alkalmazása Tapétázás, díszítés Összes éves elméleti/gyakorlati óraszám: ,5 1292,5 Összes éves/ögy óraszám: , Elméleti óraszámok/aránya 424./30,4.% Gyakorlati óraszámok/aránya 937,5./69,6% Jelmagyarázat: e/elmélet, gy/gyakorlat, ögy/összefüggő szakmai gyakorlat A szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény 8. (5) bekezdésének megfelelően a táblázatban a nappali rendszerű oktatásra meghatározott tanulói éves kötelező összes óraszám 135
136 szakmai elméleti és gyakorlati képzésre rendelkezésre álló részének legalább 90%-a felosztásra került. A szakmai és vizsgakövetelményben a szakképesítésre meghatározott elmélet/gyakorlat arányának a teljes képzési idő során kell teljesülnie. A tantárgyakra meghatározott időkeret kötelező érvényű, a témakörökre kialakított óraszám pedig ajánlás. 136
137 A azonosító számú Építőipari közös tevékenység megnevezésű szakmai követelménymodul tantárgyai, témakörei 137
138 A azonosító számú, Építőipari közös tevékenység megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgyak és a témakörök oktatása során fejlesztendő kompetenciák Építőipari alapismeretek Építőipari alapismeretek gyakorlat Építőipari közös tevékenység Szakmai munka- és balesetvédelem Építési alapismeretek FELADATOK Munkajogi és vállalkozási ismeretek Építési alapismeretek Műszaki rajz Épületfizika Ellenőrzi a munkavégzés feltételeit, helyszíni méréseket végez Értelmezi a rendelkezésre álló műszaki dokumentáció tartalmát és használja az építészeti alapfogalmakat munkája során Felvonul a megfelelő eszközökkel a munkaterületre Betartja az építési technológiai folyamatok sorrendiségét Biztosítja az anyagok, eszközök szakszerű tárolását és figyelemmel kíséri a munkájához szükséges anyagok folyamatos utánpótlását Ellenőrzi a felhasználásra kerülő anyagokat, biztosítja azok szakszerű felhasználását Gondoskodik a munkaterület folyamatos tisztántartásáról Átadja a munkát a munkáltatójának, levonul a munkaterületről Alkalmazza és értelmezi a műszaki ábrázolás módszereit, értelmezi az építőipari rajzokat 138
139 Alkalmazza a különböző szerkezetek jelölését, értelmezi a szerkezetek térbeli helyzetét Értelmezi a különböző szintű dokumentációk tartalmát, és a gyakorlatban hasznosítja azokat Betartja és betartatja a munkavédelmi, biztonságtechnikai, tűz- és környezetvédelmi előírásokat Betartja, betartatja a foglalkozásegészségügyi előírásokat Baleset, illetve veszélyhelyzet esetén munkakörének megfelelően intézkedik, elsősegélyt nyújt Használja a kivitelezési munkák végrehajtásához szükséges munkavédelmi eszközöket Biztosítja az anyagok, eszközök szakszerű, biztonságos mozgatását, használatát Gondoskodik a munkavédelmi eszközök használhatóságáról Elvégzi a munkaterület kockázat elemzését, értékelését Munkavégzésre alkalmas állapotban jelenik meg a munkavégzés helyszínén Betartja és betartatja a Munka Törvénykönyve alapelveit, területi és személyi hatályát Munkaszerződést köt, betartja és betartatja a szerződésben foglaltakat Betartja és betartatja a munkavállalói és a munkáltatói jogokat és kötelezettségeket Betartja és betartatja a munkaviszony megszüntetésére, megszűnésére vonatkozó szabályokat Alkalmazza a norma időre, norma rendszerre vonatkozó előírásokat Szakmai ajánlatot készít és ad 139
140 SZAKMAI ISMERETEK Munka megkezdésének és végzésének feltételei Az anyagszállítás és tárolás általános szabályai A méréshez, kitűzéshez szükséges eszközök A kivitelezési munka technológia sorrendje és összefüggései Kiviteli tervek tartalma Építési dokumentációk értelmezése Munkabiztonsági és balesetvédelmi előírások Elsősegélynyújtás Egyéni védőfelszerelések, védőruhák Tűzvédelem Környezetvédelem, hulladékok veszélyes Szállítás, anyagmozgatás Építőipari gépek munkavédelmi előírásai Építőipari anyagok tulajdonságai és felhasználási területük A Munka Törvénykönyve alapvető szabályai A munkavállalás alapfeltételei Munkaszerződés kötés Munkaadó, munkavállaló jogai és kötelezettségei Tételes költségvetési kiírás felépítése Vállalkozás fogalma és szerepe a gazdasági életben Vállalkozási formák 140
141 Vállalkozás általános felépítése, és működtetésének feltételei Vállalkozásokról szóló jogszabályok Munkanapló vezetés A norma idő SZAKMAI KÉSZSÉGEK Építészeti jelképek értelmezése Kiviteli tervrajz olvasása, értelmezése Egyéni és kollektív munkavédelmi eszközök használata Információforrások kezelése Szakmai számolási készség SZEMÉLYES KOMPETENCIÁK Pontosság Térlátás Felelősségtudat TÁRSAS KOMPETENCIÁK Segítőkészség Konszenzus készség Határozottság MÓDSZER KOMPETENCIÁK Rendszerező képesség Problémamegoldás, hibaelhárítás 141
142 2. Építőipari alapismeretek tantárgy 106 óra 2.1. A tantárgy tanításának célja Az adott feladat munkavédelmi szempontból való átgondolása, a helyes munkaeszközök kiválasztására, a megfelelő munkakörnyezet megteremtése, a biztonságos munkafolyamatok megtervezése a tűz- és környezetvédelmi előírások figyelembe vételével. A figyelmetlenségből eredő sérülések, balesetek és egészségkárosodás megelőzése, illetve a véletlen balesetekből eredő károk minimalizálása. Az építészeti alapfogalmak megismertetése és azok megfelelő alkalmazása. Különféle építési technológiák és módszerek, valamint építési alapanyagok, kivitelezési eszközök és szerszámok megismertetése. Kivitelezési munkafolyamatok megismertetése. Tervezési folyamatok ismerete, tervdokumentációk és műszaki rajzok értelmezése. A jogok és kötelezettségek megismerése munkaadói és munkavállalói oldalról. Az önálló vállalkozási tevékenység elindításához szükséges munkaügyi és pénzügyi feltételek megismerése, figyelembe véve a mindenkori munkaerőpiaci információkat Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak A tantárgy az adott évfolyamba lépés feltételeiként megjelölt közismereti és szakmai tartalmakra épül Témakörök Szakmai munka- és balesetvédelem 35,5 óra Munkavédelmi törvény. Munkaegészségügyi előírások. Tűzvédelmi előírások az építőiparban. Munkavégzés tárgyi és személyi feltételei. Munkavédelmi eszközök és használatuk. Építési terület minimális munkavédelmi és szociális előírásai. Környezetvédelem, veszélyes hulladékok. Építőipari kivitelezési biztonságtechnikai előírások. Építési tevékenység emberre gyakorolt káros hatásai (por, zaj, rezgés, időjárás, vegyi 142
143 anyagok, gépek stb.), kockázatelemzés, értékelés ismertetése. Foglalkozási ártalmak. Balesetvédelmi előírások gépek és szerszámok esetében. Szállítási, közlekedési és anyagmozgatási előírások. Elsősegélynyújtás. Teendők a baleset helyszínén. A baleseti helyszín biztosítása. Vérkeringés, légzés vizsgálata. Heimlich-féle műfogás. Rautek-féle műfogás. Elsősegélynyújtás vérzések esetén. Sebellátás. Hajszáleres vérzés. Visszeres vérzés. Ütőeres vérzés. Belső vérzések és veszélyei. Mérgezések: gyógyszermérgezés, szénmonoid (CO) mérgezés, metilalkoholmérgezés. Csontok, ízületek sérülései: rándulás, ficam, törés. Fektetési módok. Idegen test szemben, orrban, fülben. Elsősegélynyújtó feladata veszélyes anyagok okozta sérülések esetén. Elsősegélynyújtó feladatai villamos áram okozta sérülések esetén Építési alapismeretek 35,5óra A kivitelezés fogalma. Az építőipari szakmák tevékenységi köre. Tevékenységek kapcsolata a megvalósítás folyamatában, szakmák sorrendisége. 143
144 Az építési munkák csoportosítása. Kivitelezési munkák dokumentumai, műszaki tervek - építési engedély, bontási engedély, kivitelezési terv, használatbavételi engedély, fennmaradási engedély, tervrajzok, műszaki leírás, költségvetés, építési szerződés, építési napló. Építési, beruházási folyamat résztvevői, feladataik és jogkörük, szakmai kommunikáció. Munkahelyi kapcsolattartás az építésvezető és a műszaki ellenőr feladata, jogköre. Az építési folyamat előkészítő munkái. Az építési helyszín berendezésének elemei, vonatkozó előírások gépek, raktárak, szociális ellátás létesítményei, építésirányítás helységei, elektromos hálózat, vízhálózat, csatorna, vízelvezetés, ideiglenes utak, közlekedés útvonalak kialakítása. Szállítás eszközei közúton és építési területen. Építési technológiák, építési módok ismertetése. Munkaterület átadás-átvétel, teljesítés igazolása, levonulás dokumentálása. Az építőipar feladata. Az építőipar felosztása. Települési infrastruktúra. Épületek, építmények csoportosítása rendeltetés szerint, jellemzőik. Lakóépületek kialakítása, elhelyezése, tájolása. Lakóépületek fajtái. Lakóépületek helyiségei, azok rendeltetése és sajátosságai. Épületszerkezetek. Az építőipari alapanyagok felépítése, szerkezete, tulajdonságai. Kivitelezési eszközök és szerszámok Munkajogi és vállalkozási ismeretek 35óra A magyar jogrendszer. Munkajogi szabályozás. Önálló munkavégzés és a függő munka közötti alapvető különbség. 144
145 Alapvető törvények a munkajogviszonyban: Munka Törvénykönyve (1992. évi XXII. tv.) Mt. Közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény (1992. évi XXXIII. tv.) Kjt. Köztisztviselők jogállásáról szóló törvény (1992. évi XXIII. tv.) Ktv. Személyes jog. Együttműködési kötelezettség. Érvénytelenségnek fajtái: semmisség megtámadhatóság részleges érvénytelenség. Mit jelent az elévülés, milyen szabályok vonatkoznak az elévülésre. Mikor nyugszik, ill. mikor szakad meg az elévülés. Munkahelyi szervezetek. Munkaviszony létesítése. Munkaszerződés kötése. A munkáltató jogai és kötelességei: Munkáltató jogai: irányítási jog munka feletti felügyelet jog fegyelmezési jog vagyoni jellegű jog személyzeti jogok. A munkáltató kötelességei: munka díjazásának kötelessége foglalkoztatási kötelesség ún. gondoskodási kötelesség. Munkavállaló jogai: kollektív jogai koalíciós szabadságjogok részvételi jogok bármikor szakszervezet szervezhető munkavédelmi képviselő választható 50 fő munkavállaló fölött kötelező. Munkavállaló kötelezettségei: munkavállaló rendelkezésre állási személyes kötelesség 145
146 Rendelkezésre állás helye Rendelkezésre állás ideje munkavégzési kötelesség egyéb ún. magatartási kötelesség titoktartási kötelesség a munkáltató szervezeti rendjébe való beilleszkedés kötelessége oltalmi kötelezettség. Munkabér, pótlékok, munkaidő, pihenőidő, szabadság. Munkaviszony megszüntetésének szabályai, vonatkozó előírásai. A vállalkozás fogalma és alapfunkciója. Tulajdoni forma alapján lehet: magán állami önkormányzati szövetkezeti egyéb közösségi illetve vegyes tulajdonú vállalkozás. Szervezeti felépítése szerint lehet: egyéni- vagy társas vállalkozás. Egyéni vállalkozás: devizabelföldi fogalma cselekvőképesség fogalma foglalkozástól, közügyektől, eltiltott fogalma egyéb feltételek tisztázása vállalkozás indítása január 1 után főállású egyéni vállalkozó. Társas vállalkozások: gazdasági társaságok (Kkt., Bt., Kft., Rt., közös vállalat, és az egyesülés). szövetkezetek közhasznú társaságok szabadalmi ügyvivői társaság 146
147 ügyvédi munkaközösség oktatói munkaközösség. Tevékenység típusok szempontjából lehetnek: ipari kereskedelmi mezőgazdasági közlekedési-, pénzintézeti személyi szolgáltatást nyújtó vállalkozásokat. Nagyságrend tekintetében: mikro kis-, közepes nagyvállalkozás. Vállalkozás finanszírozása (saját tőke, hitel). Pénzforgalom lebonyolítása (pénztár, bankszámla) Vállalkozás gazdálkodása (bevétel, kiadás, nyereség, veszteség) Vállalkozás megszűnése, csődeljárás, felszámolási eljárás 2.4. A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) Tanterem Tanműhely 2.5. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás) Sorszám A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás) Alkalmazott oktatási módszer neve A tanulói tevékenység szervezeti kerete egyéni csoport osztály Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása) 1.1 magyarázat kiselőadás - 147
148 1.3. megbeszélés szemléltetés projekt házi feladat A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás) Sorszám Tanulói tevékenységforma Tanulói tevékenység szervezési kerete (differenciálási módok) Egyéni Csoport- bontás Osztály- keret Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása) 1. Információ feldolgozó tevékenységek 1.1. Olvasott szöveg önálló feldolgozása Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása Információk önálló rendszerezése Információk feladattal vezetett rendszerezése Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok Írásos elemzések készítése Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre Tesztfeladat megoldása Szöveges előadás egyéni felkészüléssel - 3. Csoportos munkaformák körében 3.1. Feladattal vezetett kiscsoportos szövegfeldolgozás - 148
149 3.2. Csoportos versenyjáték A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény 54. (2) a) pontja szerinti értékeléssel. 3. Építőipari alapismeretek gyakorlat tantárgy 159,5 óra 3.1. A tantárgy tanításának célja A tanulók sajátítsák el a következő ismereteket: az építészeti alapfogalmak megismertetése és azok gyakorlati alkalmazása. Különféle építési technológiák és módszerek, valamint építési alapanyagok, kivitelezési eszközök és szerszámok megismertetése, azok megfelelő használata. Kivitelezési munkálatok előkészítése. Tervezési folyamatok ismerete, tervdokumentációk és műszaki rajzok értelmezése. Az egyes szakterületek munkafolyamataihoz kapcsolódó víz-, hő- és hangszigetelési munkák anyagainak, technológiáinak elméleti és gyakorlati megismerése. Talajnedvesség és talajpára elleni szigetelés készítéséhez szükséges ismeretek elsajátítása. Hőtechnikai, akusztikai és hidrotechnikai tulajdonságok ismerete. Szigetelő anyagok, szigetelési munkák eszközeinek és gépeinek megfelelő használata. Az épületek energetikai, hőtechnikai, elektromos és akusztikai feltételeinek ismerete Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak A tantárgy az adott évfolyamba lépés feltételeiként megjelölt közismereti és szakmai tartalmakra épül Témakörök Építési alapismeretek 53,5 óra Építészeti alapfogalmak értelmezése, gyakorlati alkalmazása. Alapvető építési és kivitelezési technológiák alkalmazása. Építési alapanyagok szakszerű használata. Építési alapanyagok tárolására vonatkozó előírások. 149
150 Építési anyagok csoportosítása. Szerszámok, eszközök ismertetése. Eszközök és szerszámok megfelelő használata. A kivitelezési munkafolyamatok résztvevői. Kivitelezési munkafolyamatok sorrendisége, szervezés jelentősége. Szervezési munkafolyamatok lebonyolítása. Engedélyeztetések dokumentációinak ügyintézése. Kivitelezési munkálatok megkezdése, a munkafolyamatok nyomon követése, ellenőrzése, lebonyolítása. Építési helyszínek ismerete, sajátosságai Műszaki rajz 71 óra A rajzolás alapjai. Vonalgyakorlatok, szabványírás. A szabvány fogalma, a rajzi szabványok. Építőipari szabványok. A megfelelő méretarányok ismerete. Méretarányok átváltása. Szerkesztési gyakorlatok. Ábrázolási módok. Vetületi ábrázolások. Aonometrikus ábrázolások. Az építészeti rajzokon használt tervi jelölések értelmezése, gyakorlati jelentősége a kivitelezés során. Anyagjelölések ismertetése, részletrajzon való felismerése. Az építészeti rajz formai követelményei. Építészeti rajzok megismerése, értelmezése. Engedélyezési és kiviteli terv szerepe a megvalósítás folyamatában. 150
151 Kiviteli tervrajz olvasása, értelmezése. Műszaki rajz készítése megadott szempontok alapján Épületfizika 35óra Épületszerkezettani alapismeretek alkalmazása. Statikai alapismeretek gyakorlati alkalmazása. Hőterhelési korlátok. Páraterhelés. Akusztika alapjai, hangszigetelési ismeretek. Épületgépészeti és energetikai ismeretek. Elektromos szakipar alapjai. Hidrotechnikai tulajdonságok. Szerkezeteket károsító nedvesség előfordulási formái. Vízszigetelő anyagok fajtái, felhasználási gyakorlata. Talajpára, talajnedvesség elleni szigetelés anyagai, szigetelési módok bemutatása. Szigetelő anyagok fektetése, toldása. Szigetelések kivitelezése során keletkezett hulladékok tárolása, kezelése. Szigetelési hibák korrigálása. Kapcsolódó tervekben méretmegadási módok gyakorlati alkalmazása. Szigetelések anyagjelölése a terveken. Anyagszükséglet meghatározása tervdokumentáció alapján. Épületeket érő hő és hanghatások. Hőtechnikai ismeretek. Hővezetés. Hősugárzás. Hőáramlás. Hőátbocsátási tényező. Hőtágulás. 151
152 Tűzállóság. Hőtechnikai jellemzők. Akusztikai alapfogalmak. Hőhíd épületszerkezetekre gyakorolt hatása. Hő- és hangszigetelő anyagokkal szemben támasztott követelmények. Hő- és hangszigetelés alapanyagai, fajtái, jellemzői. Hő- és hangszigetelési technológiák gyakorlati alkalmazása. Utólagos hő- és hangszigetelése készítése. Hő- és hangszigetelés jelölése tervrajzokon, részletrajzokon. Hő- és hangszigetelések készítésére vonatkozó munkavédelmi előírások betartása A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) Tanterem Tanműhely 3.5. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás) A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás) Sorszám Alkalmazott oktatási módszer neve A tanulói tevékenység szervezeti kerete egyéni csoport osztály Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása) 1.1 magyarázat kiselőadás megbeszélés szemléltetés házi feladat A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás) 152
153 Sorszám Tanulói tevékenységforma Tanulói tevékenység szervezési kerete (differenciálási módok) Egyéni Csoport- bontás Osztály- keret Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása) 1. Információ feldolgozó tevékenységek 1.1. Olvasott szöveg önálló feldolgozása Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása Információk önálló rendszerezése Információk feladattal vezetett rendszerezése Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban - 3. Képi információk körében 3.1. Kiviteli és engedélyezési tervdokumentáció értelmezése A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény 54. (2) a) pontja szerinti értékeléssel. 153
154 A azonosító számú Szobafestő, díszítő munkák megnevezésű szakmai követelménymodul tantárgyai, témakörei 154
155 A azonosító számú, Szobafestő, díszítő munkák megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgyak és a témakörök oktatása során fejlesztendő kompetenciák Falfelület festése, díszítése Falfelület festésének, díszítésének gyakorlata Szobafestő, díszítő munkák Festési technológiák, anyagok, szakmai ismerete Festési munkálatok anyag- és gyártásismerete Díszítőmunkák, színelmélet, szakrajz FELADATOK Szakszámítás Alapfelületek vizsgálata, bevonatrendszerek elemzése Festés készítése különböző felületeken, különböző anyagokkal Különleges festési technikák, díszítések Felületvizsgálatot, feltárást végez, kül- és beltérben Meglévő bevonat rétegrendjének felépítését vizsgálja, kül- és beltérben, az eredményeket írásos feljegyzésben dokumentálja Szakmai javaslatot ad a felújítandó felület minősítéséről Anyagmennyiséget tervrajzról és helyszínen számol Vizsgálatok eredménye függvényében a felületet előkezeli Felvonul a munkaterületre a szükséges gépekkel, szerszámokkal, eszközökkel Nem festendő felületeket megóv (takarást, maszkolást végez) Alapvakolat felületét javítja külés beltérben Sarok, nyílászárók káváinak, sarokkiképzéseinek kialakítását javítja (élvédő) 155
156 Különböző glettanyaggal simítja a felületet kül- és beltérben Építőelemek, burkolóelemek illesztését szakszerűen javítja Kézi, gépi csiszolással finomítja a felületet Választott technikának megfelelő alapozást (impregnálást) végez Mészfestést készít új vagy régi felületre kül- és beltérben, fehér és színes kivitelbe Homlokzat színezését megtervezi, elkészíti különböző vékonyvakolattal, szilikát festékkel Fröcskölést, durva színfröcskölést készít Határoló, díszítő vonalozást, sablonálást készít Mintanyomó hengerezést készít Egyszerű díszítőelemeket helyez fel kül- és beltérben Egyszerű faerezet utánzatot fest Betartja a munkavédelmi, biztonságtechnikai, tűz- és környezetvédelmi előírásokat Elvégzi a szükséges utómunkálatokat (szerszám-, eszköztakarítás, munkaterület takarítása, anyagtárolás, hulladékkezelés) Munkaterületet átad SZAKMAI ISMERETEK Falfelületek vizsgálata Felvonul a munkaterületre Falfelületek előkészítése 156
157 Munka megkezdésének és végzésének feltételei Munkabiztonsági balesetvédelmi előírások Anyagszükségletet (szakszámítás) és számítás Színezőanyagok A munkavédelmi, biztonságtechnikai, tűz- és környezetvédelmi szabályok Kéziszerszámos, felületcsiszolás gépi Az anyagszállítás és tárolás általános ismerete Alapfelületek anyagai Alapfelületek fajtái Falfelületek kiegyenlítése csiszolással, gletteléssel Alapozás (impregnálás) Meszes glett, mészfestés Hengerezés Díszítő sorminta, sablon Színezőanyagok Diszperziós glettek, műgyanta kötőanyagú festékek Struktúra képzés Vékonyvakolat bevonatrendszerek Díszítő elemek SZAKMAI KÉSZSÉGEK Létra használata Anyagokat, szerszámokat szakszerűen használ Kéziszerszámok használata 157
158 Festőipari gépek használata Egyéni és kollektív munkavédelmi eszközök használata SZEMÉLYES KOMPETENCIÁK Kézügyesség Pontosság Állóképesség TÁRSAS KOMPETENCIÁK Kompromisszumkészség Konfliktusmegoldó készség Kapcsolatfenntartó készség MÓDSZER KOMPETENCIÁK Áttekintő képesség Kreativitás, ötletgazdagság 158
159 4. Falfelület festése, díszítése tantárgy 177 óra l 4.1. A tantárgy tanításának célja A tanuló legyen képes a lakó- és középületek falfelületeinek a megrendelő által igényelt bevonatrendszerrel történő kialakítására a felületvédelmi és higiéniai előírások betartásával. Ismerje a színhasználat nyújtotta téralakítási lehetőségeket, valamint a különféle díszítési technikákat és eljárásokat Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak A tantárgy az adott évfolyamba lépés feltételeiként megjelölt közismereti és szakmai tartalmakra épül Témakörök Festési technológiák, anyagok szakmai ismerete 35,5 óra A falfestés során használatos szerszámok, műszerek és gépek működése, azok szakszerű használata. Alapfelület fajtái, vizsgálatuk ismerete különböző módszerekkel (műszeres, mechanikus, laboratóriumi). Felületdiagnosztikának, megfelelő felület előkezelés (szükség esetén). Felületdiagnosztikának megfelelő felület előkészítés lépései, minőségi követelményei. Felület impregnálásának lépései, szabályai, fontossága. Felületerősítő segédanyagok, hézagoló anyagok, hézagerősítő szalagok. Felületpótló, felületkiegyenlítő anyagok fajtái és alkalmazási területük. Kül- és beltéri alapvakolatok felületének, javításának anyagai. Élvédők típusai, alkalmazási területük. Felhasznált festékek alapanyagának meghatározása, fajtái. Festés kivitelezésének sorrendje, lépései. Különböző kötőanyagú és struktúrájú festékek ismerete. Homlokzatfestésének lépései, különböző vékonyvakolattal, szilikát festékkel. Vékony díszítővakolatok felület előkészítése, felhordásának technológiája. 159
160 Pigmentek fajtái, alkalmazási területe, szakszerű használatuk ismerete. Komplett bevonatrendszerek kialakítása, minőségi követelményei Festési munkálatok anyag- és gyártásismerete 35,5 óra Anyagok fizikai, kémiai tulajdonságai. hőmérséklet, belső hőmérséklet, halmazállapot, párolgás. színek keletkezése, jelentése, hatásai. alakváltozás, térfogat, felületi minőség. egyéb fizikai tulajdonságok. kémiai reakciók. oldatok. keverékek. szerves, szervetlen vegyületek. Kötőanyagok csoportosítása: szerves-szervetlen. mesterséges-természetes. előállításuk alapján. összetételük alapján. Felület előkezelő, előkészítő anyagok: felületi hibák. felületi hibák okai. felületi hibák megszüntetésének lehetőségei, módszerei. megfelelő hordozóréteg kialakításának lépései. Felület hibáinak javítására szolgáló anyagok (masszák, glettek, gipszek): gipsz alapanyag tulajdonságai. cement alapanyag tulajdonságai. műgyanta kötőanyaggal módosított, javított anyagok. Pigmentek, színezőanyagok, töltőanyagok csoportosítása: mesterséges-természetes. szerves-szervetlen. pigmentek jellemző tulajdonságai. töltőanyagokra vonatkozó szabványok. Festékek gyártási ismerete: csoportosításuk előállításuk alapján. csoportosításuk felhasználásuk alapján. csoportosításuk tulajdonságaik alapján. Töltő, adalékanyagok, hozzátét anyagok ismeret. Festékek tulajdonságai Kész bevonatrendszerek rétegrendjének kapcsolatai. 160
161 Díszítőmunkák, színelmélet, szakrajz 53 óra Rajzok, tervek, tervrajzok, tervdokumentáció. Tervezés, méretarány, lépték, fogalma. Színelmélet (téralakító, pszichológiai, lélektani hatások). Színdinamika, színek tudatos tervezésének ismerete. Színharmónia, szín-diszharmonia ismerete, alkalmazása. Modern díszítési technikák alkalmazásának ismerete. Egyszerű és különleges díszítőmunkák technikáinak ismerete: Egyszerű színfröcskölés- durvafröcskölés Márvány hatású effekt festés- márványutánzat festése (olajmárvány) Egyszerű határoló vonalazás- plasztikus vonalazás Strukturált festék- masszamunka készítés Modern díszítőanyagok használatának ismerete Sablonok készítésének ismerete: tervezés. szerkesztés. kivágás, kiszabás. jelölőpontok. többszínű sablonok. sorminták. sarokminták. önálló dekorációs sablonok. Többszínű mintanyomó hengerezés készítésének ismerete. Egyszerű díszítőelemek kül- és beltéri felhelyezésének ismerete: kijelölés, kiszerkesztés. díszítő elemek szabása egyenes fonalban, és szögben. egyszerű gipsz díszítőelemek mintalevétele, öntése, felhelyezésének ismerete. Polisztirol díszítőelemek szabása, ragasztása, javítása, festése. Egyszerű faerezet utánzat festésének ismerete. Homlokzat színezésének megtervezése Szakszámítás 53 óra Mértékegységek, átváltások. 161
162 Tervrajzok fajtái, rajzolvasás. Felmérés szabályai, iránymutatói. Felmérés hibalehetőségei. Felmérés különbsége tervrajzról, és helyszínen. Szükséges anyagnormák ismerete. Szükséges időnormák ismerete, időterv készítésének szabályai, adatai, szorzói (vonalas terv készítése). Munkavégzéshez szükséges eszközök, gépek időnormái. Munkaerő felmérésének lépései. Anyagmennyiség számításának ismerete tervdokumentáció alapján. Anyagszámítás tervrajzról. Felmérés helyszínen. Árajánlat, költségvetés, készítése A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) Tanterem 4.5. A tantárgy elsajátítása során alkalmazott sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás) Sorszám Alkalmazott oktatási módszer neve A tanulói tevékenység szervezeti kerete egyéni csoport osztály Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása) 1.1 magyarázat 1.2. megbeszélés 1.3. szemléltetés 1.4. projekt 162
163 1.5. kooperatív tanulás 1.6. házi feladat A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás) Sorszám Tanulói tevékenységforma Tanulói tevékenység szervezési kerete (differenciálási módok) Egyéni Csoport- bontás Osztály- keret Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása) 1. Információ feldolgozó tevékenységek 1.1. Olvasott szöveg önálló feldolgozása 1.2. Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 1.3. Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 1.4. Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 2. Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok 2.1. Írásos elemzések készítése 2.2. Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 2.3. Tesztfeladat megoldása 2.4. Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban 3. Képi információk körében 3.1. XY rajz értelmezése 3.2. XY rajz készítése leírásból 3.3. XY rajz készítés tárgyról 3.4. XY rajz kiegészítés 3.5. XY rajz elemzés, hibakeresés 163
164 4. Komple információk körében 4.1. Elemzés készítése tapasztalatokról 4.2. Jegyzetkészítés eseményről kérdéssor alapján 4.3. Esemény helyszíni értékelése szóban felkészülés után 5. Csoportos munkaformák körében Feladattal vezetett kiscsoportos szövegfeldolgozás Információk rendszerezése mozaikfeladattal Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 6. Vizsgálati tevékenységek körében 6.1. Technológiai próbák végzése 6.2. Technológiai minták elemzése 6.3. Geometriai mérési gyakorlat 6.4. Vegyészeti laboratóriumi alapmérések 6.5. Anyagminták azonosítása 6.6. Tárgyminták azonosítása 4.6. A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény 54. (2) a) pontja szerinti értékeléssel. 5. Falfelület festésének, díszítésének gyakorlata tantárgy 426 óra 5.1 A tantárgy tanításának célja A tanuló ismerje meg a falfelületek festése és díszítése során alkalmazott anyagok, eszközök és szerszámok balesetmentes, szakszerű használatát. Az elméletben tanult tananyagok begyakorlása képesség, készség, jártasság szinten. 5.2 Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak 164
165 A tantárgy az adott évfolyamba lépés feltételeiként megjelölt közismereti és szakmai tartalmakra épül. 5.3 Témakörök Alapfelületek vizsgálata, bevonatrendszerek elemzése 72óra Felületvizsgálat gyakorlata. Felületvizsgálat szemrevételezéssel: vizsgálat lépései, szabályai. főbb szempontok a vizsgálat során. ok-okozat, és összefüggések keresése (pl. beázás, hólyagosodás). a felület minősítése, további vizsgálatok megállapítása. Mechanikus úton: vizsgálat lépései, szabályai. főbb szempontok a vizsgálat során. ok-okozat, és összefüggések keresése (pl. beázás, hólyagosodás). a felület minősítése, további vizsgálatok megállapítása. Műszeres felületvizsgálat: vizsgálat lépései, szabályai. főbb szempontok a vizsgálat során. ok-okozat, és összefüggések keresése (pl. beázás, hólyagosodás). a felület minősítése, további vizsgálatok megállapítása. Alapfelület anyagának meghatározása és minőségének felmérése. Anyagok egymásra gyakorolt hatásának ismerete. Felújítandó vagy új bevonatrendszerek vizsgálata, minősítése. Bevonatrendszer felépítésének vizsgálata, vélemény készítése a felújításról Vizsgálatok eredményeiről írásos feljegyzés készítése (szakmai vélemény) Festés készítése különböző felületeken, különböző anyagokkal 212 óra Szakmai vélemény alapján a bevonatrendszer eltávolítása, vagy előkezelése, vagy előkészítése. Anyagszámítás készítése tervrajzról, helyszíni felmérés alapján. 165
166 Kivitelezés lépéseinek megtervezése. Falfelületek kiegyenlítése: meszes glett. gipsz kötőanyagú vékonyvakoló glettel. gipsz alapú vastag glettanyaggal. glettanyaggal. vékony glettanyagal. Alapozás (impregnálás). Fogadóképes felület kialakítása, megerősítése. Tapadást biztosító felület kialakítása. Kijelölés, határoló vonalak kicsapása. Mészfestés. Színes mészfestés. Diszperzióval erősített glettek, műgyanta kötőanyagú festék. Különböző kötőanyagú festékek felhordása, festési technológiája. Homlokzatok előkészítése, előkezelése, festése. Színezőanyagok alkalmazása. Strukturált felületek kialakítása különbözőtechnikákkal. Vékonyvakolati bevonatrendszerek készítése. Speciális bevonatok készítése. Munka- és balesetvédelmi ismeretek. Anyagtárolás és szállítás Különleges festési technikák, díszítések 142 óra Megfelelő alapfelület előkészítése, előkezelése díszítéshez. Díszítés megtervezése. Díszítés technikájának megválasztása. Díszítés színeinek megtervezése. Díszítendő felületek kimérése, kijelölése, kicsapása. 166
167 Díszítőelemek (polisztirol, gipszlécek, falécek, rozetták) felhelyezése. Díszítőanyag előkészítés, próbafestés. Díszítő hengerezés technológiája. Vonalazás, színelválasztás technológiája. Színfröcskölés technológiája. Tamponálás technológiája. Fallazúrozás technológiája. Strukturált felületek kialakítása: különböző strukturált festékek felhordásának szerszámai, technikái, anyagai. különböző vékonyvakolatok struktúráinak kialakítása, szerszámai, anyagai. különböző masszamunkák kialakításának szerszámai, technikái, anyagai strukturált felületek. Díszítő sorminta, sablon alkalmazása. Modern díszítések bemutatása. Különleges díszítési munkák bemutatása. 5.4 A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) Szakmaspecifikus tanműhely vagy szakmaspecifikus gazdálkodó szervezetnél A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás) 167
168 A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás) Sorszám Alkalmazott oktatási módszer neve A tanulói tevékenység szervezeti kerete egyéni csoport osztály Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása) 1.1 magyarázat elbeszélés megbeszélés szemléltetés projekt kooperatív tanulás szimuláció A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás) Sorszám Tanulói tevékenységforma Tanulói tevékenység szervezési kerete (differenciálási módok) Egyéni Csoport- bontás Osztály- keret Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása) 1. Információ feldolgozó tevékenységek 1.1. Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 1.2. Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 1.3. Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 1.4. Információk önálló rendszerezése 1.5. Információk feladattal vezetett rendszerezése 2. Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok 2.1. Írásos elemzések készítése 168
169 2.2. Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 2.3. Tesztfeladat megoldása 2.4. Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban 3. Képi információk körében 3.1. XY rajz értelmezése 3.2. XY rajz készítése leírásból 3.3. XY rajz készítés tárgyról 3.4. XY rajz kiegészítés 3.5. XY rajz elemzés, hibakeresés 4. Komple információk körében 4.1. Esetleírás készítése 4.2. Elemzés készítése tapasztalatokról 4.3. Esemény helyszíni értékelése szóban felkészülés után 5. Csoportos munkaformák körében Feladattal vezetett kiscsoportos szövegfeldolgozás Információk rendszerezése mozaikfeladattal Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 6. Gyakorlati munkavégzés körében 6.1. Műveletek gyakorlása 6.2. Munkamegfigyelés adott szempontok alapján 7. Vizsgálati tevékenységek körében 7.1. Technológiai próbák végzése 7.2. Technológiai minták elemzése 7.3. Geometriai mérési gyakorlat 7.4. Anyagminták azonosítása 169
170 7.5. Tárgyminták azonosítása 5.6. A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény 54. (2) a) pontja szerinti értékeléssel. 170
171 A azonosító számú Tapétázási munkák megnevezésű szakmai követelménymodul tantárgyai, témakörei 171
172 A azonosító számú, Tapétázási munkák megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgyak és a témakörök oktatása során fejlesztendő kompetenciák Tapétázási munkák Tapétázási munkák gyakorlata Tapétázási munkák Tapétázás műveleti sorrendje, eszközei, szerszámai, gépei Díszítési technológiák Szakszámítás Anyagismeret FELADATOK Tapéták csoportosítása, gyártásismerete Felület előkészítés, előkezelés Ragasztóanyagok alkalmazása Tapétázás, díszítés Felületvizsgálatot, feltárást, felületdiagnosztikát végez Meglévő rétegrendjének vizsgálja bevonat felépítését Az eredményeket írásos feljegyzésben dokumentálja Szakmai javaslatot ad felújítandó felület minősítéséről Anyagszükségletek meghatározása tervrajzról, és helyszínen Vizsgálatok eredménye függvényében a felületet előkezeli Megállapítja a megfelelő technika, anyag használatát Építőelemek, burkolóelemek illesztését szakszerűen javítja Választott technikának megfelelő alapozást (impregnálást) végez Alapvakolat felületét javítja Szükség szerint sarkok, nyílászárók káváinak éleit erősíti, élvédővel 172
173 Különböző glettanyaggal simítja a felületet Alapfelületet erősíti erősítősávval Kézi, gépi csiszolással finomítja a felületet Elvégzi a tapétázás előkészítő munkálatait Makulatúráz Ragasztót kever, előkészít, próbaragasztás végez Tapétát méretre vág Tapétát ragaszt Lesimítja a tapétát Szükség szerin utómunkát végez Díszítést végez Befejező munkálatokat elvégz Tapéta felújítást (tisztítás), végez Betartja a munkavédelmi, biztonságtechnikai, tűz- és környezetvédelmi előírásokat SZAKMAI ISMERETEK Munka megkezdés, végzés, befejezés feltételei Munkabiztonsági egészségvédelmi előírások és Felületek fajtái, előkészítése Szervetlen és szerves kötőanyagok Tapéták típusai, tulajdonságai Az anyagszállítás és tárolás általános szabályai Adalékanyagok, segédanyagok 173
174 Tapétázás díszítőelemei Vonatkozó egészségvédelmi szabályok környezet-, előírások SZAKMAI KÉSZSÉGEK Létra használata Kéziszerszámok, segédeszközök használata Festőipari, tapétázási gépek használata SZEMÉLYES KOMPETENCIÁK Kézügyesség Pontosság Állóképesség TÁRSAS KOMPETENCIÁK Kompromisszumkészség Konfliktusmegoldó készség Kapcsolatfenntartó készség MÓDSZER KOMPETENCIÁK Áttekintő képesség Kreativitás, ötletgazdagság 174
175 6. Tapétázási munkák tantárgy 142 óra 6.1 A tantárgy tanításának célja A tanuló ismerje meg a tapétázás célját, a különböző anyagú felületek esztétikai és felületvédelmi célból történő bevonását. Ismerje meg, hogy a speciális tapéták alkalmazásával hőszigetelő, ütésálló, erősítő, mosható, dörzsölhető felületeket hozhatunk létre. A tantárgy célja a tapétázási műveletek megismertetése, díszítések bemutatása. 6.2 Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak A tantárgy az adott évfolyamba lépés feltételeiként megjelölt közismereti és szakmai tartalmakra épül. 6.3 Témakörök és elemeik Tapétázás műveleti sorrendje, eszközei, szerszámai, gépei 36 óra Alapfelületek fajtái, vizsgálatuk ismerete különböző módszerekkel (műszeres, mechanikus, laboratóriumi). Hézagoló anyagok, hézagerősítő szalagok és felületkiegyenlítők típusai és alkalmazási területei. Élvédők típusai, alkalmazási feltételei. A tapétázási munkák során használatos szerszámok, műszerek és gépek működése, azok szakszerű használata. Felület előkezelés, előkészítés. Anyagszámítás tervrajzból, és helyszínen. Felhasznált alapanyagok fajtái. Munka és balesetvédelmi ismeretek. Kivitelezés lépései. Vizsgálatok eredményétől függően a felület semlegesítése, szilárdítása, fogadóképes felület kialakításának lépései. 175
176 Felület hiányosságainak pótlásának módjai. Felületerősítés módjai. Tapétázás előkészítő munkálatainak ismertetése. Tapéták csoportosítása korok, stílusok, anyaguk, mintázatuk, fajtájuk, súlyuk szerint. Tapétákon alkalmazott piktogramok ismertetése. Tapétázás műveleti sorrendjének ismertetése a tapéta anyagától függően. Tapétázás anyagainak, segédanyagainak ismertetése (felületerősítők, ragasztók, adalékanyagok, segédszerkezetek). Tapétázási munkák díszítésének anyagai, lehetőségei. Tapéta felújítás, javítás, tisztítás műveletei Díszítési technológiák 17,5 óra Díszítő anyagok ismertetése: bordűrök. zsinórok. paszományok. polisztirol kiegészítők. Díszítő anyagok csoportosítása: anyaguk szerint. elhelyezésük szerint. technológiájuk alapján. Díszítések műveleti sorrendje: tapéta felhelyezése előtt. tapéta felhelyezése után. Tapéta stílusának megfelelő díszítések alkalmazása. Kiegészítők, amelyekkel az összhatás fokozható Szakszámítás 35 óra Tapétázandó felület nagyságának meghatározása tervrajzról: felmérés szabályai. vágási, szabási hulladék ráhagyása. kávák méretének megállapítása. 1nm-nél kisebb felületek. mennyezetek tapétázásának szabályai, fényirány meghatározás. 176
177 ráhagyások, kiszerelési egység szerinti anyag meghatározás. Felület előkészítés, előkezeléshez szükséges anyagok kiszámítása. alapfelület fajtája, vizsgálata, felületi hiányosságok megállapítása szemrevételezéssel. szükséges előkezelés anyagai (penészedés, étvérzés, nem szívóképes felület). porustömítő alapozás anyagának kiszámítása. felület erősítők anyagának meghatározása. glettelés anyagának meghatározása (műgyanta alapú glettel). impregnálás, előenyvezés anyagának meghatározása. Szükséges segédanyagok meghatározása: tapéta fajtájának megfelelő makulatúra kiszámítása (folyékony, alátét tapéta, sáv makulatúra). tapétának megfelelő ragasztóanyag meghatározása. Tapétázási munkák időnormájának ismertetése: mennyezeten. oldalfalon. lépcsőházban. nehezen hozzáférhető helyeken. Tapétázási munkák anyagnormáinak ismerete: tapétának megfelelő előkezelésnél. tapétának megfelelő előkészítésnél. különböző tapétatípusoknál. díszítések meghatározása Anyagismeret 17,5 óra Felület előkészítés, előkezelés anyagai és használatuk: felületi hibák fajtái, okai (salétromos só kivirágzás, kátrányos átvérzés, nikotin elszíneződések, nem szívóképes felület, vizesedés, beázás). felületi hibák előkezelésének anyagai, vonatkozó előírások. felület előkészítés anyagai, vonatkozó szabványelőírások. pórustömítés, impregnálás anyagai. felületi egyenetlenségek javításának anyagai, vonatkozó előírások. Tapéták alapanyagának összetétele, vizsgálata: tapéták csoportosítása összetételük alapján (egyszerű, duple, hordozóréteggel ellátott). tapéták csoportosítása alapanyaguk szerint. vonatkozó szabványelőírások (szakadás, tépés, rugalmasság, nedvességfelvevő képesség, alak-mérettartás, dörzsölhetőség, moshatóság, színtartás, mintanyomás). Ragasztóanyagok alapanyagának ismerete: gyártástechnológiájuk. 177
178 adhézió kohézió ismerete. Ragasztóanyagok vizsgálata, vonatkozó szabványelőírások (fazékidő, kezdeti tapadóerő, hőingadozás tűrése, maradéktalanul eltávolítható). Ragasztóanyagokkal szemben támasztott követelmények. Segédanyagok fajtáji, tulajdonságaik (tapétaleoldók) Tapéták csoportosítása, gyártásismerete 36 óra Tapéták gyártástechnológiája során alkalmazott anyagok bemutatása. Tapéták gyártásának bemutatása. Tapéták színezésénél, mintázásánál alkalmazott anyagok, technológiák. Tapéták csoportosítása előállításuk alapján. Tapéták csoportosítása anyaguk szerint. Tapéták csoportosítása fajtájuk szerint. Tapéták csoportosítása súlyuk szerit. Tapéták csoportosítása típusuk szerint (egyrétegű, duple, kasítozott, hordozóréteggel ellátott). Tapéták csoportosítása mintájuk alapján. Tapéták csoportosítása felhasználásuk alapján. Struktúra tapéták gyártásának menete. Vonatkozó szabványelőírások (mérettartás, tekercsnagyság, színazonosság, tisztíthatóság, fényállóság). 6.4 A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) Tanterem 6.5 A tantárgy elsajátítása során alkalmazott sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás) 178
179 Sorszám Alkalmazott oktatási módszer neve A tanulói tevékenység szervezeti kerete egyéni csoport osztály Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása) 1.1 magyarázat elbeszélés megbeszélés szemléltetés projekt kooperatív tanulás házi feladat A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás) Sorszám Tanulói tevékenységforma Tanulói tevékenység szervezési kerete (differenciálási módok) Egyéni Csoport- bontás Osztály- keret Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása) 1. Információ feldolgozó tevékenységek 1.1. Olvasott szöveg önálló feldolgozása Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása Információk önálló rendszerezése Információk feladattal vezetett rendszerezése Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok - 179
180 2.1. Írásos elemzések készítése Leírás készítése Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre Tesztfeladat megoldása Szöveges előadás egyéni felkészüléssel Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény 54. (2) a) pontja szerinti értékeléssel. 7..Tapétázási munkák gyakorlata tantárgy 282 óra 7.1 A tantárgy tanításának célja Tapétázási munkák előkészítési műveleteinek, anyagainak, szerszámainak megismertetése. A tapétázási munkák technológiai folyamatának gyakorlati elsajátítása, a befejező műveletek gyakorlása, díszítő munkálatok elvégzése. A tanuló legyen képes önállóan tapétázási műveletek elvégzésére. 7.2 Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak A tantárgy az adott évfolyamba lépés feltételeiként megjelölt közismereti és szakmai tartalmakra épül. 7.3 Témakörök és elemeik Felület előkészítés, előkezelés 106 óra Felületvizsgálat gyakorlata (mechanikus, műszeres, Ph.-tartalom, nedvességmérés). Felület előkészítés, előkezelés szerszámainak, eszközeinek, gépeinek bemutatása. 180
181 Vizsgálat függvényében a felület előkészítésének, előkezelésének anyagainak bemutatása. Felületerősítő anyagok (szövetek, hálók, szalagok, élvédők) bemutatása. Felület egyenetlenségeinek javításának technológiája. Impregnálás, alapfelület szilárdítás anyagai, technológiája. Pórustömítő alapozó használata. Felület kellősítése, tapadásjavító anyagok felhordásának módja Ragasztóanyagok alkalmazása 106 óra Adhézió- kohézió a gyakorlatban. Tapéta anyagának megfelelő ragasztóanyagok csoportjai, felhasználási területük a gyakorlatban. Megfelelő ragasztóanyag meghatározásának lépései. Ragasztóanyag bekeverésének bemutatása a gyakorlatban. Pihentetési idő, fazékidő bemutatása a gyakorlatban. Kezdeti tapadóerő bemutatása a gyakorlatban. Kiszellőztetési idő bemutatása a gyakorlatban. Nyitott idő bemutatása a gyakorlatban. Ragasztóanyagok felhordásának módja, szerszámai, eszközei, gépei. Próbaragasztás készítése. Ragasztó anyagok vizsgálata kötés után (adhéziós szakadás). Vonatkozó szabványelőírások Tapétázás, díszítés 70 óra Megrendelő igényeinek felmérése, egyeztetés a megrendelővel. Igényeknek megfelelő tapéták csoportosítása, bemutatása a megrendelőnek. Tapétához illő, megfelelő díszítés kiválasztása. Helyszíni bejárás végzése, felület szemrevételezése. 181
182 A tapétasávok kiosztásának menete (fényirány, gyújtópont meghatározása). Helyszíni felmérés, anyag meghatározás a gyakorlatban. Tapétázás segédanyagainak kiválasztása (makulatúra, ragasztó). Tapétázási munkálatok lépéseinek megtervezése a gyakorlatban. Megfelelő fogadófelület kialakítása. Tapétázás eszközeinek, szerszámainak, gépeinek bemutatása, szakszerű használatuk. Tapétázás műveleti sorrendjének gyakorlása. Tapétázás készítése oldalfalon, mennyezeten különféle tapétákkal. Tapéta díszítés készítése. Utómunkálatok elvégzése. 7.4 A képzési helyszín jellege (ajánlás) Szakmaspecifikus tanműhelyben vagy szakmaspecifikus gazdálkodó szervezetnél 7.5 A tantárgy elsajátítása során alkalmazott sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák 182
183 A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás) Sorszám Alkalmazott oktatási módszer neve A tanulói tevékenység szervezeti kerete egyéni csoport osztály Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása) 1.1 magyarázat elbeszélés megbeszélés szemléltetés projekt kooperatív tanulás házi feladat A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás) Sorszám Tanulói tevékenységforma Tanulói tevékenység szervezési kerete (differenciálási módok) Egyéni Csoport- bontás Osztály- keret Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása) 1. Információ feldolgozó tevékenységek 1.1. Olvasott szöveg önálló feldolgozása Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása Információk önálló rendszerezése Információk feladattal vezetett rendszerezése - 183
184 2. Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok 2.1. Írásos elemzések készítése Leírás készítése Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre Tesztfeladat megoldása Szöveges előadás egyéni felkészüléssel Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény 54. (2) a) pontja szerinti értékeléssel. 184
185 ÖSSZEFÜGGŐ SZAKMAI GYAKORLAT SZH/1 évfolyamot követően 105 óra Az összefüggő nyári gyakorlat egészére vonatkozik a meghatározott óraszám, amelynek keretében az összes felsorolt elemet kötelezően oktatni kell az óraszámok részletezése nélkül, a tanulók egyéni kompetenciafejlesztése érdekében. Szakmai követelménymodulok Tantárgyak/Témakörök Falfelület festésének, díszítésének gyakorlata Szobafestő, díszítő munkák Alapfelületek vizsgálata, bevonatrendszerek elemzése Festés készítése különböző felületeken, különböző anyagokkal Különleges festési technikák, díszítések Tapétázási munkák A szakmai követelménymodul azonosító száma, megnevezése Tapétázási munkák gyakorlata Felület előkészítés, előkezelés Ragasztóanyagok alkalmazása Tapétázás, díszítés Szobafestő, díszítő munkák Témakörök Alapfelületek vizsgálata, bevonatrendszerek elemzése Felületvizsgálat gyakorlata. 185
186 Felületvizsgálat szemrevételezéssel: vizsgálat lépései, szabályai. főbb szempontok a vizsgálat során. ok-okozat, és összefüggések keresése (pl. beázás, hólyagosodás). a felület minősítése, további vizsgálatok megállapítása. Mechanikus úton: vizsgálat lépései, szabályai. főbb szempontok a vizsgálat során. ok-okozat, és összefüggések keresése (pl. beázás, hólyagosodás). a felület minősítése, további vizsgálatok megállapítása. Műszeres felületvizsgálat: vizsgálat lépései, szabályai. főbb szempontok a vizsgálat során. ok-okozat, és összefüggések keresése (pl. beázás, hólyagosodás). a felület minősítése, további vizsgálatok megállapítása. Alapfelület anyagának meghatározása és minőségének felmérése. Anyagok egymásra gyakorolt hatásának ismerete. Felújítandó vagy új bevonatrendszerek vizsgálata, minősítése. Bevonatrendszer felépítésének vizsgálata, vélemény készítése a felújításról Vizsgálatok eredményeiről írásos feljegyzés készítése (szakmai vélemény). Festés készítése különböző felületeken, különböző anyagokkal Szakmai vélemény alapján a bevonatrendszer eltávolítása, vagy előkezelése, vagy előkészítése. Anyagszámítás készítése tervrajzról, helyszíni felmérés alapján. Kivitelezés lépéseinek megtervezése. Falfelületek kiegyenlítése. meszes glett gipsz kötőanyagú vékonyvakoló glettel gipsz alapú vastag glettanyaggal glettanyaggal vékony glettanyaggal Alapozás (impregnálás) Fogadóképes felület kialakítása, megerősítése. Tapadást biztosító felület kialakítása. 186
187 Kijelölés, határoló vonalak kicsapása. Mészfestés. Színes mészfestés. Diszperzióval erősített glettek, műgyanta kötőanyagú festékek. Különböző kötőanyagú festékek felhordása, festési technológiája. Homlokzatok előkészítése, előkezelése, festése. Színezőanyagok alkalmazása. Strukturált felületek kialakítása különbözőtechnikákkal. Vékonyvakolati bevonatrendszerek készítése. Speciális bevonatok készítése. Munka- és balesetvédelmi ismeretek. Anyagtárolás és szállítás. Különleges festési technikák, díszítések Megfelelő alapfelület előkészítése, előkezelése díszítéshez. Díszítés megtervezése. Díszítés technikájának megválasztása. Díszítés színeinek megtervezése. Díszítendő felületek kimérése, kijelölése, kicsapása. Díszítőelemek (polisztirol, gipszlécek, falécek, rozetták) felhelyezése. Díszítőanyag előkészítés, próbafestés. Díszítő hengerezés technológiája. Vonalazás, színelválasztás technológiája. Színfröcskölés technológiája. Tamponálás technológiája. Fallazúrozás technológiája. Strukturált felületek kialakítása. 187
188 különböző strukturált festékek felhordásának szerszámai, technikái, anyagai. különböző vékonyvakolatok struktúráinak kialakítása, szerszámai, anyagai. különböző masszamunkák kialakításának szerszámai, technikái, anyagai strukturált felületek. Díszítő sorminta, sablon alkalmazása. Modern díszítések bemutatása. Különleges díszítési munkák bemutatása Tapétázási munkák Tapétázási munkák gyakorlata tantárgy Témakörök Felület előkészítés, előkezelés Felület előkészítés, előkezelés szerszámainak, eszközeinek, gépeinek bemutatása. Vizsgálat függvényében a felület előkészítésének, előkezelésének anyagainak bemutatása. Felületerősítő anyagok (szövetek, hálók, szalagok, élvédők) bemutatása. Felület egyenetlenségeinek javításának technológiája. Impregnálás, alapfelület szilárdítás anyagai, technológiája. Pórustömítő alapozó használata. Felület kellősítése, tapadásjavító anyagok felhordásának módja. Ragasztóanyagok alkalmazása Adhézió- kohézió a gyakorlatban. Tapéta anyagának megfelelő ragasztóanyagok csoportjai, felhasználási területük a gyakorlatban. Megfelelő ragasztóanyag meghatározásának lépései. Ragasztóanyag bekeverésének bemutatása a gyakorlatban. 188
189 Pihentetési idő, fazékidő bemutatása a gyakorlatban. Kezdeti tapadóerő bemutatása a gyakorlatban. Kiszellőztetési idő bemutatása a gyakorlatban. Nyitott idő bemutatása a gyakorlatban. Ragasztóanyagok felhordásának módja, szerszámai, eszközei, gépei. Próbaragasztás készítése. Vonatkozó szabványelőírások. Tapétázás, díszítés Megrendelő igényeinek felmérése, egyeztetés a megrendelővel. Igényeknek megfelelő tapéták csoportosítása, bemutatása a megrendelőnek. Tapétához illő, megfelelő díszítés kiválasztása. Helyszíni bejárás végzése, felület szemrevételezése. A tapétasávok kiosztásának menete (fényirány, gyújtópont meghatározása). Helyszíni felmérés, anyag meghatározás a gyakorlatban. Tapétázás segédanyagainak kiválasztása (makulatúra, ragasztó). Tapétázási munkálatok lépéseinek megtervezése a gyakorlatban. Megfelelő fogadófelület kialakítása. Tapétázás eszközeinek, szerszámainak, gépeinek bemutatása, szakszerű használatuk. Tapétázás műveleti sorrendjének gyakorlása. Tapétázás készítése oldalfalon, mennyezeten különféle tapétákkal. Tapéta díszítés készítése. Utómunkálatok elvégzése. 189
190 7.12. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a FALUSI VENDÉGLÁTÓ részszakképesítés Szakképzési Hídprogramban történő oktatásához a Kistermelői élelmiszerelőállító, falusi vendéglátó szakképesítés kerettanterve alapján I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény, valamint alapján készült. az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet, az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló 217/2012. (VIII. 9.) Korm. rendelet, és a Falusi vendéglátó részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó rendelet II. A részszakképesítés alapadatai 190
191 A részszakképesítés azonosító száma: A részszakképesítés megnevezése: Falusi vendéglátó A szakmacsoport száma és megnevezése: 21. Élelmiszeripar Ágazati besorolás száma és megnevezése: XXXVI. Élelmiszeripar Elméleti képzési idő aránya: 30% Gyakorlati képzési idő aránya: 70% III. A szakképzésbe történő belépés feltételei Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség vagy iskolai előképzettség hiányában Betöltött 15. életév Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek IV. A szakképzés szervezésének feltételei Személyi feltételek A szakmai elméleti és gyakorlati képzésben a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény és a szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény előírásainak megfelelő végzettséggel rendelkező pedagógus és egyéb szakember vehet részt. Ezen túl az alábbi tantárgyak oktatására az alábbi végzettséggel rendelkező szakember alkalmazható: 191
192 Tantárgy Szakképesítés/Szakképzettség - - Tárgyi feltételek A szakmai képzés lebonyolításához szükséges eszközök és felszerelések felsorolását a részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye (szvk) tartalmazza, melynek további részletei az alábbiak: Konyhai berendezések, felszerelések és gépek Terítés, felszolgálás eszközei Takarító eszközök, gépek Mosás, vasalás gépei, eszközei Csecsemőgondozási felszerelések Betegágy, házi beteggondozási felszerelések Elsősegélynyújtás eszközei, anyagai Telefon Számítógép (szoftverek, hardver, Internet kapcsolat, nyomtató, szkenner) Vendégszobai bútorok Vendégszoba berendezési kiegészítők Mini-bárkocsi Szabadtűzön főzés eszközei és berendezései Virágoskert, konyhakert terület, művelési eszközök Fűnyíró Udvargondozási eszközök Szabadidős tevékenység (játszótér) eszközei Népi kismesterségek bemutatásához szükséges eszközök 192
193 Házkörüli állatok, állattartási eszközök Disznóvágás, házi zöldség- és gyümölcsfeldolgozás eszközei Ajánlás a szakmai képzés lebonyolításához szükséges további eszközökre és felszerelésekre Nincs VIII. A részszakképesítés óraterve nappali rendszerű oktatásra A képzés heti és éves szakmai óraszámai hosszabb képzési idejű részszakképesítés oktatásához: SZH/1 SZH/1 SZH/2 évfolyam SZH/2 évfolyam évfolyam évfolyam heti óraszám éves óraszám heti óraszám éves óraszám (36 héttel) (35 héttel) Közismeret 16, Szakmai elmélet és gyakorlat együtt ,5 752,5 Összesen 31, ,5 1102,5 8-10% szabad sáv (közismereti rész) 8-10% szabad sáv (szakmai rész) Mindösszesen (teljes képzés ideje) 2, ,5 87, A részszakképesítés oktatására fordítható idő 1521 óra ( , ,5) nyári összefüggő gyakorlattal és szakmai szabadsávval együtt. 193
194 1. számú táblázat A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak heti óraszáma évfolyamonként szabadsáv nélkül Szakmai követelménymodulok Tantárgyak Heti óraszám SZH/1 évfolyam SZH/2 évfolyam elméleti gyakorlati ögy elméleti gyakorlati Üzemgazdaság, ügyvitel Üzemgazdasági, ügyviteli ismeretek Vendéglátás Falusi vendégfogadás Vendéglátás, idegenforgalom Vendéglátás, idegenforgalom gyakorlat Falusi vendégfogadás alapjai Falusi vendégfogadás gyakorlat ,5 Összes heti elméleti/gyakorlati óraszám ,5 Összes heti/ögy óraszám ,5 A kerettanterv szakmai tartalma - a szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény 8. (5) bekezdésének megfelelően - a nappali rendszerű oktatásra meghatározott tanulói éves kötelező összes óraszám szakmai elméleti és gyakorlati képzésre rendelkezésre álló részének legalább 90%-át lefedi. Az időkeret fennmaradó részének (szabadsáv) szakmai tartalmáról a szakképző iskola szakmai programjában kell rendelkezni. A szakmai és vizsgakövetelményben a szakképesítésre meghatározott elmélet/gyakorlat arányának a teljes képzési idő során kell teljesülnie. 194
195 2. számú táblázat A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak és témakörök óraszáma évfolyamonként Óraszám Szakmai követelménymodul Tantárgyak/témakörök SZH/1 évfolyam SZH/2 évfolyam Összesen elméleti gyakorlati ögy elméleti gyakorlati Üzemgazdasági, ügyviteli ismeretek Üzemgazdaság, ügyvitel Üzemgazdasági alapfogalmak Vállalkozási alapismeretek Pénzügyi, adózási alapismeretek Ügyviteli ismeretek Fogyasztóvédelmi alapismeretek 5 5 Vendéglátás, idegenforgalom Idegenforgalmi alapismeretek Vendéglátás fogalma, feltételei Vendégfogadási feladatok Vendéglátási tevékenység Programok szervezése Vendéglátás Kommunikáció Vendéglátás, idegenforgalom gyakorlat Vendégfogadási feladatok Vendéglátási tevékenység Programok szervezése Kommunikáció Falusi vendégfogadás Falusi vendégfogadás alapjai Falusi vendégfogadás általános kérdései
196 Falusi vendégfogadás tárgyi feltételrendszere Falusi vendégfogadás szabályai Programszervezés Hagyományőrzés Gyermekprogramok szervezése 8 8 Falusi vendégfogadás gyakorlat ,5 442,5 Vendéglátás általános gyakorlata Falusi vendégfogadás sajátosságai Programok, gyermekprogramok szervezése Családi gazdaság, vendégfogadás, falusi turizmus tanulmányozása ,5 82,5 Összes éves elméleti/gyakorlati óraszám: ,5 1292,5 Összes éves/ögy óraszám: ,5 1397,5 Elméleti óraszámok/aránya 390 / 28% Gyakorlati óraszámok/aránya 1007,5 / 72 % Jelmagyarázat: e/elmélet, gy/gyakorlat, ögy/összefüggő szakmai gyakorlat A szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény 8. (5) bekezdésének megfelelően a táblázatban a nappali rendszerű oktatásra meghatározott tanulói éves kötelező összes óraszám szakmai elméleti és gyakorlati képzésre rendelkezésre álló részének legalább 90%-a felosztásra került. A szakmai és vizsgakövetelményben a szakképesítésre meghatározott elmélet/gyakorlat arányának a teljes képzési idő során kell teljesülnie. A tantárgyakra meghatározott időkeret kötelező érvényű, a témakörökre kialakított óraszám 196
197 pedig ajánlás. 197
198 A azonosító számú Üzemgazdaság, ügyvitel megnevezésű szakmai követelménymodul tantárgyai, témakörei 198
199 A azonosító számú Üzemgazdaság, ügyvitel megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgyak és témakörök oktatása során fejlesztendő kompetenciák Üzemgazdasági, ügyviteli ismeretek FELADATOK Felméri a vállalkozás beindításának lehetőségeit, beszerzi a működéshez szükséges engedélyeket Megteremti a vállalkozás működéséhez szükséges erőforrásokat Hatályos gazdasági és jogi szabályoknak megfelelően indítja, működteti a vállalkozást/gazdaságot Ismeri és alkalmazza a pénzügyi és munkajogi előírásokat Fejleszti vállalkozását, figyeli és készíti /készítteti a pályázatokat, támogatást igényel Tervdokumentációkat, tanulmányokat, üzleti tervet készít/ készíttet Kereskedelmi ügyleteket szervez, árajánlatokat készít, szolgáltatást, árut értékesít Árajánlatokat kér, árut rendel, vásárol, egyeztet a külsőszolgáltatókkal Szerződést köt szóban és írásban Alapvető pénzügyi, számviteli műveleteket végez Gazdasági számításokat, értékelést végez, adatokat gyűjt és nyilvántart, adatszolgáltatást végez Piackutatást, marketing, reklám-tevékenységet bonyolít, kapcsolatot tart az ügyfelekkel, más turisztikai szolgáltatókkal, szakmai szervezetekkel 199
200 Kezeli a reklamációt Információcsere érdekében idegen nyelven alapfokon kommunikál Intézi a tevékenységhez kapcsolódó adminisztrációs feladatokat Nyilvántartásokat vezet, bizonylatot állít ki, számlát ad Levelezést folytat beszállítókkal, vevőkkel, szakhatóságokkal, szakmai szervezetekkel postai úton/ ben Házipénztárt kezel, banki, postai tranzakciókat végez Számítógépet használ a nyilvántartások vezetésére és egyéb szakmai feladatoknál Telefont, fénymásolót, audiovizuális eszközöket, pénztárgépet és egyéb ügyvitel technikai eszközöket használ Ismeri és alkalmazza a vállalkozás jogkövető működése érdekében a fogyasztóvédelmi előírásokat SZAKMAI ISMERETEK Piaci alapismeretek (a piac funkciói, szereplői, típusai), piacbefolyásoló tényezők (eladás/vásárlás, reklám, eladás, imázs stb.) Pénz szerepe a piacgazdaságban: pénzügyi, pénzintézeti rendszer, pénzügyi szolgáltatások, értékpapírok, tőzsde, a vállalkozás pénzügyei Egyéni és társas vállalkozási formák, adófizetési kötelezettségek Termőföldre vonatkozó jogszabályok A munkavállaló és munkáltató jogai, kötelezettségei, a munkavégzés szabályai Vállalkozás létesítése, a vállalkozás indításának és működtetésének alapvetőjogi, adminisztratív szabályai, gyakorlati lépései, a források biztosítása, szükséges tárgyi és személyi (munkaerő) feltételek kialakítása, átalakításának és megszüntetésének formái 200
201 Az üzleti terv felépítése, tartalma, a tervezés módszerei, pályázatkészítés, a támogatások igénybevételének szabályai Számviteli, pénzügyi alapműveletek Önköltségszámítás, bevétel és költségnyilvántartás, árajánlat készítés Bizonylati elv és fegyelem, az agrárágazati és a turizmussal kapcsolatos tevékenység során használható főbb bizonylatok, alkalmazott dokumentumok, bizonylatok kitöltése, nyilvántartások vezetése Pénzügyi tranzakciók Szerződések: a megállapodások megkötésére, felbontására vonatkozó előírások, szabályok, a beszerzés/vásárlás folyamata, befolyásoló tényezői, mezőgazdasági termékértékesítési szerződések, értékesítési módok, befolyásoló tényezők Kommunikációs módszerek, eszközök Piackutatási alapelvek Marketing tevékenység Levelezés, üzleti levelezés szabályai Eszközkezelés Számítógépes adatnyilvántartás, számítógépes programok használata Fogyasztóvédelmi intézményrendszer, fogyasztói jogorvoslati lehetőségek Szavatosság és jótállás, a fogyasztói reklamációk intézésének módja Vásárlók Könyve használatának és az abban történt bejegyzések elintézésének szabályai A képzéshez illeszkedő hazai és európai uniós fogyasztóvédelmi előírások SZAKMAI KÉSZSÉGEK Szakmai nyelvezetű írás-, fogalmazáskészség Mennyiségérzék Számolási készség 201
202 Idegen nyelvű beszédkészség Elemi szintű számítógép használat (szövegszerkesztés, táblázatkezelés) SZEMÉLYES KOMPETENCIÁK Döntésképesség Önállóság Külsőmegjelenés TÁRSAS KOMPETENCIÁK Meggyőzőkészség Udvariasság Kommunikációs rugalmasság MÓDSZERKOMPETENCIÁK Rendszerezőképesség Lényegfelismerés Eredményorientáltság 10. Üzemgazdasági, ügyviteli ismeretek tantárgy 71 óra A tantárgy tanításának célja Gazdasági alapfogalmak, gazdaság- tevékenységi keretek megismerése. Felkészíteni a kistermelői tevékenységekkel kapcsolatos gazdálkodási formák pénzügyi, adózási szabályozásának alkalmazására, a szükséges adminisztrációs kötelezettségek elvégzésére. A vállalkozás eredményes működtetése megköveteli az áruértékesítés legfontosabb lépéseinek, az üzleti levelezés, az ajánlatkérés és készítés, a szerződéskötésekkel kapcsolatos alapelvek és a pénzügyi tranzakciók szabályainak elsajátítását Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak Matematika, foglalkoztatás I., II Témakörök Üzemgazdasági alapfogalmak 12 óra 202
203 Termelés fogalma, célja, folyamata (termelés, elosztás, forgalom, fogyasztás, újratermelés) Piac fogalma, csoportosítása, szereplői, alapelemei (kereslet- kínálat- ár), piacbefolyásoló tényezők Termelési erőforrások: természeti erőforrások, eszközök (befektetett tárgyi eszközök, forgóeszközök), munkaerő Ráfordítás és hozam fogalma, mutatószámai Termelési költség (fogalma, csoportosítása, költségfajták), költséggazdálkodás Termelési érték és az árbevétel Jövedelem, jövedelmezőség, hatékonyság, a jövedelmezőséget befolyásoló tényezők Kereskedelmi és marketing tevékenység fogalma, célja, összefüggése Vállalkozási alapismeretek 24 óra Vállalkozás fogalma, célja Vállalkozási formák alaptípusainak (egyéni és- családi vállalkozások, gazdasági társaságok, szövetkezetek) általános jellemzői Vállalkozások indítása Egyéni- és családi vállalkozás létrehozása, nyilvántartásba-vétele, működtetése, megszüntetése Mezőgazdasági termelő-szolgáltató tevékenység gyakorlása őstermelőként vagy kistermelőként Vállalkozásfejlesztés Üzleti terv fogalma, felépítése, készítésének/készíttetésének célja Beruházás, fejlesztés külső támogatással: kölcsönök, hitelek, pályázati támogatások Pályázatok készítésének célja, a támogatások igénylésének lehetőségei, feltételei, a pályázati kiírások figyelésének módszerei, konkrét pályázati lehetőségek ismerete a mezőgazdaságban és a falusi vendéglátásban Pénzügyi, adózási alapismeretek 15 óra Pénz szerepe a piacgazdaságban Pénzintézeti rendszer, bankválasztási szempontok 203
204 Pénzintézeti szolgáltatások Biztosítások szerepe, jelentősége, formái Pénzügyi tranzakciók, pénzkezelési szabályok: folyószámla, bankkártya, készpénz, házipénztár működtetés, pénztárgép kezelés szabályai Hitelek, kölcsönök (személyi, áruvásárlási, építési, beruházási) felvételének legfontosabb szabályai Adóztatáshoz kapcsolódó általános ismeretek Adófajták Adózási rend (bevallás, az adózás mértéke, adókulcsok, adófizetési határidők) Mezőgazdasági őstermelők és kistermelők adózása Agrárgazdaság és falusi vendéglátás munkaerő gazdálkodásának jellemzői: munkakörök, időbeosztás, idénymunka, szabadság, anyagi felelősség Ügyviteli ismeretek 15 óra Bizonylatok (fogalma, a bizonylatok alaki, tartalmi követelményei, bizonylati elv) Agrárágazattal és turizmussal kapcsolatos gazdasági tevékenységek főbb bizonylatai Bizonylatok kitöltése (számla, nyugta, utalvány, készpénzfizetés, átutalás, szállítólevél, egyéb bizonylatok) Szerződések fajtái, előírásai, a szerződéskötés Levelezés (szabályai, formái), a kapcsolattartás Árajánlatkérés,- értékelés, árurendelés áruszállítás, áruátvétel adminisztrációja Árajánlat, árkalkuláció készítése, értékesítési módok, szolgáltatások, áru értékesítése, marketing tevékenység Számítógép és számítógépes programok használata a nyilvántartások vezetésénél Reklamációk kezelése Fogyasztóvédelmi alapismeretek 5 óra Alapfogalmak (tudatos fogyasztó, vállalkozás, forgalmazó, termék és szolgáltatás, eladási ár és egységár, online adásvételi és szolgáltatási szerződés) Az ár feltüntetése (feltüntetés módja, több ár feltüntetése) 204
205 Csomagolás (alapvető előírások) Panaszkezelés, ügyfélszolgálat Fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesületek A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok Piacfelügyeleti alapfogalmak A hatósági ellenőrzés Kereskedelmi törvény fogyasztóvédelmi rendelkezései Szavatosságra és jótállásra vonatkozó tudnivalók A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás) A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás) Sorszám Alkalmazott oktatási módszer neve A tanulói tevékenység szervezeti kerete egyéni csoport osztály Alkalmazandó eszközök és felszerelések 1. magyarázat 2. elbeszélés 3. megbeszélés 4. vita 5. szemléltetés 6. projekt 7. kooperatív tanulás 8. szimuláció 9. házi feladat 205
206 A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás) Sorszám Tanulói tevékenységforma Tanulói tevékenység szervezési kerete (differenciálási módok) egyéni csoportbontás osztálykeret Alkalmazandó eszközök és felszerelések 1. Információ feldolgozó tevékenységek Olvasott szöveg önálló feldolgozása Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 1.6. Információk önálló rendszerezése 1.7. Információk feladattal vezetett rendszerezése 2. Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok 2.1. Írásos elemzések készítése 2.2. Leírás készítése 2.3. Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 2.4. Tesztfeladat megoldása Szöveges előadás egyéni felkészüléssel Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 206
207 2.7. Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény. 54. (2) a) pontja szerinti értékeléssel. 207
208 A azonosító számú Vendéglátás megnevezésű szakmai követelménymodul tantárgyai, témakörei 208
209 A azonosító számú Vendéglátás megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgyak és témakörök oktatása során fejlesztendő kompetenciák Vendéglátás, idegenforgalom Vendéglátás, idegenforgalom gyakorlat FELADATOK Kialakítja a szálláshelyeket Berendezi a szálláshelyeket Kikérdezi a vendégeket az igényeikről Biztosítja a speciális igényű vendégek fogadásának feltételeit Ellátja a recepciós feladatokat Fogadja és elhelyezi a vendégeket Gondoskodik a vendégek és vagyontárgyaik biztonságáról Tájékoztatja a vendégeket a szolgáltatásokról, programlehetőségekről Biztosítja a reggelit, illetve igény szerint vacsorát ad Tartja a kapcsolatot a vendégekkel Méri a vendégek elégedettségét Betartja a kulturált viselkedés és vendégfogadás szabályait Részt vesz a minőségirányítási, élelmiszerbiztonsági rendszerek kiépítésének folyamatában, ezek működtetésében és belső felülvizsgálatában SZAKMAI ISMERETEK Vendéglátás és idegenforgalom Szálláshely-kialakítás és berendezés Vendégfogadás, elhelyezés 209
210 Reggelifajták és felszolgálásuk Programkínálat Kommunikáció magyarul és idegen nyelven Személyi és környezeti higiénia Környezetvédelem Munkavédelem, elsősegélynyújtás Élelmiszerbiztonság SZAKMAI KÉSZSÉGEK Elemi szintű számítógép használat Szakmai nyelvű szöveg megértése Szakmai nyelvű beszédkészség Idegen nyelvű szöveg megértése Idegen nyelvű beszédkészség Élelmiszerek érzékszervi tulajdonságainak megítélése SZEMÉLYES KOMPETENCIÁK Tűrőképesség Megbízhatóság Felelősségtudat TÁRSAS KOMPETENCIÁK Udvariasság Kommunikációs rugalmasság Kompromisszumkészség MÓDSZERKOMPETENCIÁK A környezet tisztán tartása Problémamegoldás, hibaelhárítás Nyitott hozzáállás 210
211 11. Vendéglátás, idegenforgalom tantárgy 177 óra A tantárgy tanításának célja A vendéglátással és idegenforgalommal kapcsolatos tanulmányok segítik a sokoldalú műveltség, a vendéglátásban rejlő gazdasági lehetőségek megismerését. Az idegenforgalmi szabályok, a vendégforgalom történelmének és hagyományainak elsajátítása szélesíti a tanulók látókörét, bővíti kapcsolatteremtő képességét. A tantárgy tanításának célja megismertetni a szállásadás, vendéglátás, rendezvényszervezés módszereit, a szolgáltatások rendszerét. Felkészíteni a hazai földrajzi, kulturális lehetőségek bemutatására, a vendéglátással kapcsolatos szabadidős tevékenységek szervezésére. Megismertetni a vendéglátással, turisztikával foglalkozó szervezetek rendszerét, a kapcsolódó tevékenységek feladatait, sajátosságait. A képzés során kialakítandó viselkedéskultúra, kommunikációs és marketing ismeretek birtokában felkészíteni a tanulókat az önálló vállalkozás működtetéséhez szükséges kapcsolatrendszer kialakítására, a hivatalos ügyintézési feladatok végzésére Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak Idegen nyelv, kommunikáció, higiénia Témakörök Idegenforgalmi alapismeretek 18 óra Turizmus fogalma, helye, szerepe Idegenforgalom és a vendéglátás kialakulása, történelmi előzményei, a turizmus fejlődéstörténete Magyarország turisztikai vonzerői, hagyományaink, az ország lehetőségei Idegenforgalmi piac működési mechanizmusa Turizmus és a vendéglátás kapcsolódási pontjai Gépkocsi, vonat, repülőgép és a tömegturizmus kapcsolata Kereslet-kínálat összefüggései, az idegenforgalmi piac jellemzői, a változások okai, várható fejlődésének irányai Vendéglátás fogalma, feltételei 24 óra Vendéglátás fogalma, a vendéglátás, mint jövedelemszerző tevékenység Vendéglátás személyi feltételei 211
212 Környezeti feltételek: tisztaság, rend, ésszerűség, kényelem, egyszerűség, hangulatteremtés, az elsősegélynyújtás feltételeinek biztosítása Vendéglátás tárgyi feltételei: a vendégszoba kialakítása, berendezései, higiéniai és munkavédelmi követelményei Vendégfogadási feladatok 30 óra Vendég érkezése előtti feladatok, vendégvárás Recepciós feladatok ellátásának szabályai Vendégek fogadása, a szállás bemutatása Speciális igényű vendégek kéréseinek figyelembevétele Vendégek kikérdezése az elképzeléseikről, igényeikről Tájékoztatás a szolgáltatásokról, a házirendről, programlehetőségekről, vagyontárgyak biztonságos elhelyezéséről (gépkocsi, pénz, ékszerek, műszaki cikkek stb.), mosási, vasalási lehetőségről Egyéb információk átadása (utazások, üzletek stb.) Kommunikáció magyarul és idegen nyelven Vendéglátási tevékenység 25 óra Üzlettípusok jellemzői: vendég-, vásárlói-kör, fogyasztói elvárások-szokások Különböző reggelifajták ismerete Reggeli, vagy/és vacsora biztosítása Távozás körülményeinek biztosítása Meghívási lehetőségek: élőszó, telefon, levél, , hirdetés, üzleti-baráti kapcsolat Kapcsolattartás, együttműködés a vendéglátásban Nyomtatványok, dokumentációk a vendéglátásban Programok szervezése 38 óra/ Vendégek igénye szerint a programok előkészítési, szervezési feladatai Eszközök biztosítása, kölcsönzése Utazás előkészítése, lebonyolítása 212
213 Kommunikáció 42 óra Kommunikáció fogalma, szerepe, csoportosítása, nem nyelvi jelek Hagyományos szokások, új divatok, illemszabályok: tegeződés, magázódás, megszólítás, bemutatkozás, kézfogás, bemutatás, ismerkedés, megszólítás Értelmes beszéd követelményei (vélemény, kérés, kérdés, hozzászólás, felszólalás, vita, bemutatás, előadás, alkalmi ünnepi beszéd) Egyéb kapcsolatteremtés formák (telefon, fa, , hirdetés stb.) követelményei Szövegszerkesztés: felszólítás, értesítés, bejelentés, kérvény, meghatalmazás, meghívó, önéletrajz szerkesztése Konfliktus-feldolgozási készség fejlesztésének feladatai, lehetőségei Önvizsgálat és önalakítás: bizalom, bizalmatlanság, kishitűség, elfogultság, önmegvalósítás Csoportos tevékenység hatásai (személyiségváltozás, átalakulás, fejlődés, elfogadás, negatív hatások) Kritikus helyzetek megoldása, váratlan események kezelése Kommunikáció és viselkedés a vendégfogadásnál: - köszönés, üdvözlési formák, vendéglátás, információ-átadás, elköszönés - társalgás kezdeményezése, diszkréció, a protokoll értelmezése, alkalmazása Szakmai rendezvények, kiállítások, továbbképzések szerepe, jelentősége A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás) 213
214 A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás) Sorszám Alkalmazott oktatási módszer neve A tanulói tevékenység szervezeti kerete egyéni csoport osztály Alkalmazandó eszközök és felszerelések 1. magyarázat 2. elbeszélés 3. megbeszélés 4. vita 5. szemléltetés 6. projekt 7. kooperatív tanulás 8. szimuláció 9. házi feladat A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás) Sorszám Tanulói tevékenységforma Tanulói tevékenység szervezési kerete (differenciálási módok) egyéni csoportbontás osztálykeret Alkalmazandó eszközök és felszerelések 1. Információ feldolgozó tevékenységek Olvasott szöveg önálló feldolgozása Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 214
215 1.6. Információk önálló rendszerezése 1.7. Információk feladattal vezetett rendszerezése 2. Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok 2.1. Írásos elemzések készítése 2.2. Leírás készítése 2.3. Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 2.4. Tesztfeladat megoldása Szöveges előadás egyéni felkészüléssel Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény. 54. (2) a) pontja szerinti értékeléssel. 12. Vendéglátás, idegenforgalom gyakorlat tantárgy 460 óra A tantárgy tanításának célja A tantárgy tanításának célja a szállásadás, vendéglátás, rendezvényszervezés módszereinek alkalmazása, gyakorlása. A hazai földrajzi, kulturális lehetőségek bemutatása, a vendéglátással kapcsolatos szabadidős tevékenységek szervezése. A vendéglátáshoz kapcsolódó tevékenységek alkalmazása Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak Idegen nyelv, kommunikáció, higiénia Témakörök Vendégfogadási feladatok 120 óra Vendég érkezése előtti feladatok, vendégvárás Recepciós feladatok 215
216 Vendégek fogadása, a szállás bemutatása Speciális igényű vendégek kezelése Vendégek kikérdezése az elképzeléseikről, igényeikről Tájékoztatás a szolgáltatásokról, a házirendről, programlehetőségekről, vagyontárgyak biztonságos elhelyezéséről (gépkocsi, pénz, ékszerek, műszaki cikkek stb.), mosási, vasalási lehetőségről Egyéb információk átadása (utazások, üzletek stb.) Kommunikáció magyarul és idegen nyelven Vendéglátási tevékenység 200 óra Különböző reggelifajták ismertetése Reggeli, vagy/és vacsora biztosítása Távozás körülményeinek biztosítása Kapcsolattartás, együttműködés a vendéglátásban Nyomtatványok, dokumentációk a vendéglátásban Programok szervezése 60 óra Vendégek igénye szerint a programok előkészítési, szervezési feladatai Eszközök biztosítása, kölcsönzése Utazás előkészítése, lebonyolítása Kommunikáció 80 óra Kommunikációs helyzetgyakorlatok: Hagyományos szokások, új divatok, illemszabályok: tegeződés, magázódás, megszólítás, bemutatkozás, kézfogás, bemutatás, ismerkedés, megszólítás Értelmes beszéd követelményei (vélemény, kérés, kérdés, hozzászólás, felszólalás, vita, bemutatás, előadás, alkalmi ünnepi beszéd) Egyéb kapcsolatteremtés formák (telefon, fa, , hirdetés stb.) követelményei Konfliktus-feldolgozási készség fejlesztésének feladatok Kritikus helyzetek megoldása, váratlan események kezelése Kommunikáció és viselkedés a vendégfogadásnál: 216
217 - köszönés, üdvözlési formák, vendéglátás, információ-átadás, elköszönés - társalgás kezdeményezése, diszkréció, a protokoll értelmezése, alkalmazása A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás) A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás) Sorszám Alkalmazott oktatási módszer neve A tanulói tevékenység szervezeti kerete egyéni csoport osztály Alkalmazandó eszközök és felszerelések 1. magyarázat 2. elbeszélés 3. megbeszélés 4. vita 5. szemléltetés 6. projekt 7. kooperatív tanulás 8. szimuláció 9. házi feladat A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás) Sorszám Tanulói tevékenységforma Tanulói tevékenység szervezési kerete (differenciálási módok) Alkalmazandó eszközök és felszerelések 217
218 1. Információ feldolgozó tevékenységek egyéni csoportbontás osztálykeret Olvasott szöveg önálló feldolgozása Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 1.6. Információk önálló rendszerezése 1.7. Információk feladattal vezetett rendszerezése 2. Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok 2.1. Írásos elemzések készítése 2.2. Leírás készítése 2.3. Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 2.4. Tesztfeladat megoldása Szöveges előadás egyéni felkészüléssel Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény. 54. (2) a) pontja szerinti értékeléssel. 218
219 A azonosító számú Falusi vendégfogadás megnevezésű szakmai követelménymodul tantárgyai, témakörei 219
220 A azonosító számú Falusi vendégfogadás megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgyak és témakörök oktatása során fejlesztendő kompetenciák FELADATOK Falusi vendégfogadás alapjai Falusi vendégfogadás gyakorlat Speciális falusi jellegzetességek figyelembevételével kialakítja a vendégfogadás feltételeit Berendezi a vendéglátóhelyet Üzemelteti a vendéglátóhelyet Igény szerint biztosítja a vendégek részleges/teljes ellátását Elkészíti a tájjellegű, hagyományos ételeket Megszervezi a szabadban történő étkeztetést Felhasználja a saját gazdaságában, környezetében előállított termékeket Termésekből, virágokból dekorációt, ajándékot készít Műveli, bemutatja, tanítja a tájegységhez kötődő népszokásokat, hagyományos népi kismesterségeket, használati eszközöket Árulja a helyi hagyományok alapján készített termékeket, tárgyakat Bemutatja a gazdaságot Műveli a virágoskertet, a konyhakertet, fűszerés gyógynövényeket termel Gondozza az udvart, a pázsitot és a ház körül tartott állatokat Végzi a haszonállat tartása során rábízott feladatokat 220
221 Részt vesz a gazdaságban megtermelt növények betakarításában, feldolgozásában, tartósításában, értékesítésében Részt vesz az állati termékek feldolgozásában, értékesítésében Lehetőség és igény szerint bevonja a vendégeket a gazdaság munkáiba (disznóvágás, befőzés, lekvár főzés, szüretelés stb.) Tevékenyen részt vesz a tájegység, település programjaiban (gasztronómia, szabadidő, bemutatók, szakmai rendezvények stb.) Megszervezi a tájegységnek megfelelőprogramokat Megszervezi a speciális gyerekprogramokat Kiépíti a kapcsolatrendszert a vendégekkel és a környék falusi vendéglátóival Ismeri a kistermelői élelmiszer előállítás szabályait SZAKMAI ISMERETEK Speciális szakmai alapismeretek Falusi vendéglátóhely jellegzetességei Falusi vendéglátóhely berendezései Vendégfogadás, -elhelyezés Étlap, étrend összeállítás szabályai Tájjellegű, hagyományos ételek Szabadban készíthető ételek és eszközeik Saját gazdaságban előállítható élelmiszer alapanyagok, termékek Virágoskert, konyhakert és udvar kialakítás, ápolás, fűnyírás Alapvető betakarítási, termék-feldolgozási ismeretek Alapvető állatgondozási ismeretek Alapvető virágkötészeti ismeretek Játszóhelyek kialakítása 221
222 Népművészet, népi kismesterségek, népszokások Speciális, tájegységhez kapcsolódó programok Kommunikáció magyarul és idegen nyelven Személyes és környezeti higiénia Munkavédelem, elsősegélynyújtás Környezetvédelem Élelmiszerbiztonsági szabályok SZAKMAI KÉSZSÉGEK Elemi szintű számítógép használat Háziállatok gondozása Virágkötészeti anyagok, eszközök használata Népi kismesterségek eszközeinek működtetése Képes a gyakorlatban is alkalmazni a vendéglátásban előírt higiéniai, élelmiszerbiztonsági szabályokat SZEMÉLYES KOMPETENCIÁK Kézügyesség Önállóság Önfegyelem TÁRSAS KOMPETENCIÁK Udvariasság Segítőkészség Konfliktusmegoldó készség MÓDSZERKOMPETENCIÁK Kreativitás, ötletgazdaság Problémamegoldás, hibaelhárítás Módszeres munkavégzés 222
223 13. Falusi vendégfogadás alapjai tantárgy 142 óra A tantárgy tanításának célja A tantárgy tanításának célja, hogy a vendégszerető vendéglátó megismerje a lakóhely, a település, a kistérség, a vidéki környezet jelentőségét a turizmus folyamatosan növekvő ágazatának fejlesztésében, felismerje a meglévő, vagy kialakítható idegenforgalmi értékeket, és hozzáértő, lelkiismeretes munkával segítse a lehetőségek kihasználását. A környezet gondozása, a higiénia megvalósítása, a munkavédelmi feladatok betartása a vendégek jó közérzetének alapjait biztosítják. A falusi vendégfogadás egész rendszere a családi közös programok megvalósításának lehetősége mellett, a vissza a természetbe célkitűzés feltételeit is megteremti, ezért kiemelt feladat a gyermekekkel való foglalkozás, az értelmes programszervezés lehetőségeinek megismerése Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak Vendéglátás, idegenforgalom, ügyvitel, üzemgazdaság, higiénia, minőségbiztosítás, élelmiszeripari technológia Témakörök Falusi vendégfogadás általános kérdései 12 óra Vidéki turizmus jellemzői, megjelenési formái: falusi turizmus, agroturizmus, ökoturizmus, szakmai turizmus stb. Falusi vendégfogadás és a fizetővendéglátás kapcsolata Falusi vendégfogadás helyszíne, a település és környezete Falusi turizmus kistérségi, tájegységi értékei és azok hasznosítása Falusi vendégfogadás tárgyi feltételrendszere 26 óra Falusi vendégfogadás környezeti feltételeinek felmérése, közlekedési, infrastrukturális adottságok, a település rendezettsége, a környezetvédelem helyzete Szolgáltatások a szálláshelyen és környékén (üzletek, éttermek, egyéb szolgáltatások, szórakozási feltételek megléte, egészségügyi ellátottság) Falusi vendégfogadásra alkalmas lakókörnyezet kialakítása Vendégfogadásra alkalmas lakóházak, lakások, épületek, helyiségek kijelölése, a lakás átalakítása, felújítása Vendégszoba berendezése, konyha és étkező, fürdőszoba, mosdó, WC, elhelyezése és berendezései 223
224 Közösen használt helyiségek kialakítása, megosztása, berendezésének kiegészítése, dekoráció, díszítés Tartózkodási helyek a szabadban, a ház körül (a környezeti feltételek felmérése, javítása) Játszóhelyek kialakításának szabályai Gazdasági udvar, az állatok, a konyhakert, a virágoskert kialakításának lehetőségei, követelményei Saját és helyi termékek felhasználási, értékesítési lehetőségei Falusi vendégfogadás szabályai 26 óra Falusi vendéglátóhely indításának, üzemeltetésének szabályozása, nyilvántartásba vétel, osztályba sorolás, minősítési rendszer Felkészülés a vendég fogadására: a vendégfogadás követelményeinek megismerése, az üzemeltetés új feladatai miatt a családi munkamegosztás megváltoztatása, a szokások átalakítása Ármegállapítás, árképzés Vendégfogadói magatartás, a vendéglátó feladatai a vendég érkezésekor Adminisztrációs munkák (számlaadás, vendégnyilvántartás, bejelentés, stb.) Vendégek elhelyezése Vagyonvédelem fogalma, szabályai, a vendégek és vagyontárgyaik biztonságos elhelyezésének lehetőségei Vendégek igényeinek felmérése, a tájékoztatás módja Étlap, étrend összeállítás speciális szabályai, a vendégek részleges/teljes ellátásának feltételrendszere Étel- és italfelszolgálás alapjai: idegen étkezési szokások, étkezési idők ismerete, kulturált megjelenés követelményei, személyi és környezeti higiénia Marketing sajátosságok a falusi turizmusban (meghívás, kapcsolattartás, visszajelzés kérése, reklámtevékenység, programok ajánlása) Programszervezés 35 óra Helyi program lehetőségek felmérése: természeti-kulturális adottságok, kirándulóhelyek, történelmi nevezetességek, növény és állatvilág jellegzetességei 224
225 Saját gazdaságban, saját területen megvalósítható programok Tájjellegű ételek készítésének ismerete, a szabadban történő étkezés előkészítésének feladatai, közös sütés-főzés, kerti étkezés feltételei Szabadidős tevékenységek, a kikapcsolódás lehetőségei (kirándulás, úszás, lovaglás, horgászat, pincelátogatás, disznóvágás, vadászat, mezőgazdasági munkák/szüret, gasztronómiai bemutató, népművészet, kulturális programok, gyógyüdülés, termálvizek, gyógynövények ismerete, nemzeti parkok stb.) Együttműködési módok az érintett szervezetekkel (szövetség, egyesületek, önkormányzatok, utazási irodák stb.) a programok szervezésében Programok a vendéglátó területén kívül: falunap, kiállítás, fesztivál, búcsú, népművészeti vásár, szüret, termelési bemutató, főzőverseny, lovas programok, versenyek, bemutatók, lovaglási lehetőség Programok a lakóhelyen kívül: kirándulás, kerékpár, vizi sportok, egyéb versenyek Hagyományőrzés 35 óra Hagyományok és csoportosításuk Tágabb és szűkebb környezet hagyományai, a hagyományőrzés lehetőségei Néptánc, népi játék, mondóka, népzene, népdal ismeret Népi kismesterségek, népviselet, népszokások Egyházi ünnepek, a helyi vallások ismerete Hagyományőrző és hagyományteremtő rendezvények, ünnepek Helyi hagyományos eszközök, tárgyak Gyermekprogramok szervezése 8 óra Vendégek tájékoztatása a lehetőségekről Gyermekmegőrzés (felelősség, feladatok, szervezés) Játéklehetőségek, sport, társasjáték, versenyek Növénygyűjtési ismeretek, állatsimogatási szabályok Magyar és más népek hagyományos népmeséinek ismerete Helyi hagyományos gyermekfoglalkoztatások, játékok ismerete 225
226 13.4. A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás) A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás) Sorszám Alkalmazott oktatási módszer neve A tanulói tevékenység szervezeti kerete egyéni csoport osztály Alkalmazandó eszközök és felszerelések 1. magyarázat 2. elbeszélés 3. megbeszélés 4. vita 5. szemléltetés 6. projekt 7. kooperatív tanulás 8. szimuláció 9. házi feladat A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás) Sorszám Tanulói tevékenységforma Tanulói tevékenység szervezési kerete (differenciálási módok) egyéni csoportbontás osztálykeret Alkalmazandó eszközök és felszerelések 1. Információ feldolgozó tevékenységek 1.1. Olvasott szöveg önálló feldolgozása 226
227 Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 1.6. Információk önálló rendszerezése 1.7. Információk feladattal vezetett rendszerezése 2. Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok 2.1. Írásos elemzések készítése 2.2. Leírás készítése 2.3. Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 2.4. Tesztfeladat megoldása Szöveges előadás egyéni felkészüléssel Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény. 54. (2) a) pontja szerinti értékeléssel. 14. Falusi vendégfogadás gyakorlat tantárgy 442,5 óra A tantárgy tanításának célja A Vendéglátás, vendégfogadás gyakorlati tantárgy célja, hogy felkészítse a tanulókat a vidéki környezetben, változó körülmények között, a hazai és külföldi vendégek fogadására, ellátására. Mindez az elméletben megtanult, illetve a korábbi gyakorlatok során elsajátított 227
228 tevékenységek komple alkalmazását feltételezi. A gyakorlatok során különös figyelmet kell fordítani a higiénia biztosítására, a környezet kulturált alakítására, a programok szervezésének, a jó példák átvételének elsajátítására, és a falusi turizmussal foglalkozók közötti együttműködés fejlesztési lehetőségeinek megismerésére Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak Vendéglátás, idegenforgalom, ügyvitel, üzemgazdaság, higiénia, minőségbiztosítás, élelmiszeripari technológia Témakörök Vendéglátás általános gyakorlata 100 óra Vendégvárás előkészítése: a vendéglátóhely és környékének rendbetétele, a szobák, fürdőszobák felszerelésének, tisztaságának ellenőrzése, a hiányosságok pótlása Szálláshely és egyéb szolgáltatások árának képzése Recepciós feladatok végzése: - vendégek fogadása, a szállás bemutatása, szükség esetén választási lehetőségek biztosítása - vendégek kikérdezése az elképzeléseikről, igényeikről - speciális igényű vendégek kéréseinek figyelembevétele, kielégítése (mosási, vasalási lehetőség, gyermekmegőrzés biztosítása stb.) - vendégek tájékoztatása a szolgáltatásokról, a helyi lehetőségekről, a házirendről, egyéb információk átadása (programok, utazások, üzletek stb.) - vagyontárgyak biztonságos elhelyezésének ismertetése (gépkocsi, pénz, ékszerek, műszaki cikkek stb.) - számítógép használat a vendégek fogadásánál, nyilvántartásánál/ vendégkönyvvezetésnél, a számla szabályos készítésénél Telefon, fa, számítógép, internet, pénztárgép, kártyaleolvasó kezelése Levelezés (szakhatóságokkal, beszállítókkal, vendégekkel stb.) postai úton és en Kommunikáció magyarul és idegen nyelven (köszönés, ismerkedés, fogadás, elhelyezés) Közreműködés a vendégek étkeztetésében (reggelihez, vacsorához terítés, felszolgálás) Kapcsolattartás a vendéggel, elégedettség mérése, kapcsolatépítés a kulturált viselkedés és vendégfogadás szabályainak betartásával Beszerzésekkel, értékesítésekkel, vendégforgalommal kapcsolatos pénzügyi-, számviteli műveletek, jelentések, bevallások szabályos készítése nyomtatványon vagy számítógépes programon 228
229 Baleset esetén elsősegélynyújtás, a szükséges intézkedések megtétele Feladatok ellátása a személyi és környezeti higiénia, valamint a munkavédelmi szabályok betartásával Falusi vendégfogadás sajátosságai 180 óra Tervkészítés a vendéglátásra alkalmas lakás kialakítására, átalakítására, korszerűsítésére, berendezésének kiegészítésére Piackutatás végzése, a helyi igények, lehetőségek, környezeti feltételek, tágabb és szűkebb környezet hagyományainak, a hagyományőrzés lehetőségeinek feltárása Arculattervezés (logo, névjegykártya, levélpapír, szórólap) On-line marketing, honlap használat Részvétel kiállításokon, kapcsolatkeresés a vendéggel Vendéglátóhely indításának feltételei, a falusi vendégfogadás sajátosságai, követelményei Vendéglátóhely berendezése, helyi hagyományos eszközök, tárgyak beszerzése, felhasználása a lakás, a vendégszoba, környezet díszítésében Tisztálkodási feltételek tisztaság, rend, higiéniás előírások biztosítása Virágoskert, veteményes, fűszer- és gyógynövény ágyások, pázsit, pihenőkert, udvar, a ház körüli állatok (haszon- és hobbiállatok) gondozása, időszerű gazdasági munkák végzése Saját termelésű termékeket felhasználva igény szerinti részleges vagy teljes ellátás biztosítása (az étlap, étrend ennek megfelelő összeállítása, az ételeket elkészítése, terítés, felszolgálás) Tájjellegű ételek készítése (a vendég igénye szerint bemutatás, vagy a vendéggel közös főzés) Szabadban történő sütés-főzés, étkezés (tájjellegű ételkészítés, hús-, kolbász-, szalonnasütés, bográcsozás) szervezése, előkészítése, bemutatása a vendégeknek Ünnepi előkészületek, ünnepi menük készítése a hagyományos, helyi étkezési szokásoknak megfelelően Helyi hagyományokon alapuló tárgyak értékesítése Népi kismesterségek bemutatása Alapvető virágkötészeti munkák végzése 229
230 Termésekből, virágokból dekoráció, ajándék készítése Programok, gyermekprogramok szervezése 80 óra Szabadidős tevékenységek tervezése, javaslatok a kikapcsolódásra Vendégek igénye szerinti programok előkészítése, megszervezése, a szükséges eszközök biztosítása, kölcsönzése Utazás előkészítése, lebonyolítása Saját gazdaságban, megvalósítható programok, helyi program lehetőségek, szolgáltatások felmérése Saját gazdaságban a virágoskert, a konyhakert növényeinek, fűszer- és gyógynövényeknek a megismertetése, haszon- és hobbiállatok bemutatása a vendégeknek Egyházi, családi ünnepek (eljegyzés, esküvő stb.) beépítése a programokba Népi játékok, mondókák, népzene, népdalok ismeretében közös programok szervezése a vendéggel Népviselet, népszokások bemutatása Néptánc bemutatók, alaplépések ismertetése, táncház szervezése Programok a vendéglátó területén kívül: falunap, kiállítás, fesztivál, búcsú, népművészeti vásár, szüret, termelési bemutató, főzőverseny, a település, tájegység hagyományőrző és hagyományteremtő rendezvényein történő részvétel Programok a lakóhelyen kívül: kirándulás, kerékpár, vízi sportok, egyéb versenyek Gyermekprogramok szervezése Családi gazdaság, vendégfogadás, falusi turizmus tanulmányozása 82,5 óra Az intézmény, a hallgatók lakóhelye környékén működő családi, mezőgazdasági vállalkozások megtekintése, ahol egyértelműen, példaszerűen működik a falusi vendéglátási tevékenység. Célszerű több területen látogatást tenni, és konkrét tapasztalatokat szerezve kapcsolatépítést kezdeményezni A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) 230
231 14.5. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás) A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás) Sorszám Alkalmazott oktatási módszer neve A tanulói tevékenység szervezeti kerete egyéni csoport osztály Alkalmazandó eszközök és felszerelések 1. magyarázat 2. elbeszélés 3. megbeszélés 4. vita 5. szemléltetés 6. projekt 7. kooperatív tanulás 8. szimuláció 9. házi feladat A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás) Sorszám Tanulói tevékenységforma Tanulói tevékenység szervezési kerete (differenciálási módok) egyéni csoportbontás osztálykeret Alkalmazandó eszközök és felszerelések 1. Információ feldolgozó tevékenységek Olvasott szöveg önálló feldolgozása Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 231
232 Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 1.6. Információk önálló rendszerezése 1.7. Információk feladattal vezetett rendszerezése 2. Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok 2.1. Írásos elemzések készítése 2.2. Leírás készítése 2.3. Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 2.4. Tesztfeladat megoldása Szöveges előadás egyéni felkészüléssel Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény. 54. (2) a) pontja szerinti értékeléssel. 232
233 ÖSSZEFÜGGŐ SZAKMAI GYAKORLAT SZH/1 évfolyamot követően 105 óra Az összefüggő nyári gyakorlat egészére vonatkozik a meghatározott óraszám, amelynek keretében az összes felsorolt elemet kötelezően oktatni kell az óraszámok részletezése nélkül, a tanulók egyéni kompetenciafejlesztése érdekében. A SZH/1. évfolyamot követő szakmai gyakorlat szakmai tartalma: A szakmai tartalom részletes kifejtése Vendéglátás, idegenforgalom gyakorlat: Vendég érkezése előtti feladatok, vendégvárás Recepciós feladatok Vendégek fogadása, a szállás bemutatása Tájékoztatás a szolgáltatásokról Kommunikáció magyarul és idegen nyelven Reggeli, vagy/és vacsora biztosítása Nyomtatványok, dokumentációk a vendéglátásban Vendégek igénye szerint a programok előkészítési, szervezési feladatai Falusi vendégfogadás gyakorlat Vendégvárás előkészítése Recepciós feladatok végzése Közreműködés a vendégek étkeztetésében Kapcsolattartás a vendéggel Gazdasági munkák végzése Tájjellegű ételek készítése 233
234 Hagyományokhoz, ünnepekhez kapcsolódó szokások ápolása, ételek készítése, tárgyak készítése Programok, gyermekprogramok szervezése 7.7. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a ÉLELMISZER-, VEGYI ÁRU ELADÓ részszakképesítés Szakképzési Hídprogramban történő oktatásához a Eladó szakképesítés kerettanterve alapján I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény, valamint az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet, az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló 217/2012. (VIII. 9.) Korm. rendelet, és a Élelmiszer-, vegyi áru eladó részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó rendelet 234
235 alapján készült. II. A részszakképesítés alapadatai A részszakképesítés azonosító száma: A részszakképesítés megnevezése: Élelmiszer-, vegyi áru eladó A szakmacsoport száma és megnevezése: 17. Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció Ágazati besorolás száma és megnevezése: XXVI. Kereskedelem Elméleti képzési idő aránya: 30 % Gyakorlati képzési idő aránya: 70% III. A szakképzésbe történő belépés feltételei Iskolai előképzettség: hat általános iskolai évfolyam elvégzése Betöltött 15. életév Bemeneti kompetenciák: a képzés megkezdhető a szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit kiadó rendelet 3. számú mellékletében a 17. Kereskedelem, marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában. Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek 235
236 IV. A szakképzés szervezésének feltételei Személyi feltételek A szakmai elméleti és gyakorlati képzésben a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény és a szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény előírásainak megfelelő végzettséggel rendelkező pedagógus és egyéb szakember vehet részt. Ezen túl az alábbi tantárgyak oktatására az alábbi végzettséggel rendelkező szakember alkalmazható: Tantárgy Részszakképesítés /Szakképzettség - - Tárgyi feltételek A szakmai képzés lebonyolításához szükséges eszközök és felszerelések felsorolását a részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye (szvk) tartalmazza, melynek további részletei az alábbiak: Nincs. Ajánlás a szakmai képzés lebonyolításához szükséges további eszközökre és felszerelésekre: Nincs. IX. A részszakképesítés óraterve nappali rendszerű oktatásra A képzés heti és éves szakmai óraszámai hosszabb képzési idejű részszakképesítés oktatásához: SZH/1 évfolyam heti óraszám SZH/1 évfolyam éves óraszám (36 héttel) SZH/2 évfolyam heti óraszám SZH/2 évfolyam éves óraszám (35 héttel) 236
237 Közismeret 16, Szakmai elmélet és gyakorlat együtt ,5 752,5 Összesen 31, ,5 1102,5 8-10% szabad sáv 2, (közismereti rész) 8-10% szabad sáv ,5 87,5 (szakmai rész) Mindösszesen (teljes képzés ideje) A részszakképesítés oktatására fordítható idő 1521 óra ( ,5+87,5) nyári összefüggő gyakorlattal és szakmai szabadsávval együtt. 237
238 1. számú táblázat A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak heti óraszáma évfolyamonként szabadsáv nélkül Szakmai követelménymodulok Kereskedelmi ismeretek Eladástan Élelmiszerek és vegyi áruk forgalmazása Tantárgyak SZH/1 évfolyam Heti óraszám SZH/2 évfolyam elméleti gyakorlati ögy elméleti gyakorlati Kereskedelmi 2 3 ismeretek Kereskedelmi 6 8,5 gyakorlat Eladástan 1,5 1,5 Eladási gyakorlat 3, ,5 Élelmiszer- és vegyi áruismeret 2 2 Összes heti elméleti/gyakorlati óraszám 5,5 9,5 6,5 15 Összes heti/ögy óraszám ,5 Jelmagyarázat: ögy/összefüggő szakmai gyakorlat A kerettanterv szakmai tartalma - a szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény 8. (5) bekezdésének megfelelően - a nappali rendszerű oktatásra meghatározott tanulói éves kötelező összes óraszám szakmai elméleti és gyakorlati képzésre rendelkezésre álló részének legalább 90%-át lefedi. Az időkeret fennmaradó részének (szabadsáv) szakmai tartalmáról a szakképző iskola szakmai programjában kell rendelkezni. A szakmai és vizsgakövetelményben a részszakképesítésre meghatározott elmélet/gyakorlat arányának a teljes képzési idő során kell teljesülnie. 238
239 2. számú táblázat A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak és témakörök óraszáma évfolyamonként Szakmai követelménymodul Kereskedelmi ismeretek Tantárgyak/ témakörök SZH/1 évfolyam Óraszám SZH/2 évfolyam elméleti gyakorlati ögy elméleti gyakorlati Összesen Kereskedelmi ismeretek Áruforgalom Jogszabályok alkalmazása Pénztár- és pénzkezelés, bizonylatkitöltés Kereskedelmi gyakorlat Áruforgalom gyakorlata Jogszabályok alkalmazásának gyakorlata ,5 513, ,5 179, Eladástan Pénztár- és pénzkezelés gyakorlata Bizonylatkitöltés gyakorlata Eladástan , ,5 Eladási ismeretek 18 17,5 35,5 Eladás idegen nyelven Eladási gyakorlat ,5 353,5 Az eladó személyisége Az eladási folyamat gyakorlása ,5 249,5 Élelmiszer- és vegyi áruismeret Élelmiszer Élelmiszerek és áruismeret I. vegyi áruk Élelmiszer forgalmazása áruismeret II. Vegyi áruk ismerete Összes éves elméleti/gyakorlati óraszám: , ,5 Összes éves/ögy óraszám: ,5 1397,5 Elméleti óraszámok/aránya 425,5/30,4% Gyakorlati óraszámok/aránya 972/69,6% Jelmagyarázat: ögy/összefüggő szakmai gyakorlat 239
240 A szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény 8. (5) bekezdésének megfelelően a táblázatban a nappali rendszerű oktatásra meghatározott tanulói éves kötelező összes óraszám szakmai elméleti és gyakorlati képzésre rendelkezésre álló részének legalább 90%-a felosztásra került. A szakmai és vizsgakövetelményben a szakképesítésre meghatározott elmélet/gyakorlat arányának a teljes képzési idő során kell teljesülnie. A tantárgyakra meghatározott időkeret kötelező érvényű, a témakörökre kialakított óraszám pedig ajánlás. 240
241 A azonosító számú, Kereskedelmi ismeretek megnevezésű szakmai követelménymodul tantárgyai, témakörei 241
242 A azonosító számú, Kereskedelmi ismeretek megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgyak és témakörök oktatása során fejlesztendő kompetenciák Kereskedelmi ismeretek Kereskedelmi gyakorlat FELADATOK Információt ad a vezető árubeszerzési munkájához, készletfigyelés és készletváltozás alapján árurendelési javaslatot tesz Előkészíti a raktárt/árumozgató eszközöket az áru fogadására, előkészíti a visszaszállítandó göngyöleget és a visszárut Mennyiségi, minőségi áruátvételt végez, elvégzi a hibás teljesítésből adódó teendőket Ellenőrzi az áruhoz előírás szerint csatolandó dokumentumok meglétét, szabályszerűségét, szükség szerint intézkedik Készletre veszi az árut hagyományos, vagy elektronikus úton Szakszerűen elhelyezi az árut s a raktárban és az eladótérben Értékesítésre előkészíti az árut és gondoskodik az áru szakmai és kereskedelmi egység boltképéhez igazodó kihelyezéséről Elvégzi és ellenőrzi az árak szabályszerű feltüntetését Az áru jellegének/előírásoknak megfelelően gondoskodik az áru minőségének és a mennyiségének megóvásáról Szabályszerűen kitölti és kezeli a kereskedelmi munka során használt bizonylatokat és okmányokat Szabályszerűen használja és kezeli a kereskedelmi egységek gépeit, eszközeit és berendezéseit 242
243 Betartja/betartatja a biztonsági és vagyonvédelmi előírásokat Leltárt készít/közreműködik a leltározásban Átadja az árut a vevőnek, a vevő igényétől, az áru jellegétől függően becsomagolja az árut Ismeri és alkalmazza a vállalkozás jogkövető működése érdekében a fogyasztóvédelmi előírásokat, szabályszerűen kezeli és intézi a fogyasztói reklamációkat Együttműködik a hatósági ellenőrzések során Betartja és betartatja a munkahelyekkel kapcsolatos munkavédelmi követelményeket Betartja és betartatja a munkavégzés személyi, tárgyi és szervezési feltételeivel kapcsolatos munkavédelmi követelményeket A munkavédelmi szakemberrel, munkavédelmi képviselővel együttműködve részt vesz a munkavédelmi feladatok ellátásában Betartja és prioritásként kezeli a környezetvédelemi szempontokat Betartja/betartatja a minőségirányítási és higiéniai előírásokat Kezeli a rendkívüli eseményeket Betartja/betartatja a pénzelszámolási/pénzkezelési szabályokat Elszámolja az ellenértéket, kezeli a pénztárgépet, számlát készít Készpénzzel és készpénzkímélő módon fizettet SZAKMAI ISMERETEK A kereskedelmi értékesítés szinterei, bolti-, bolt nélküli és e-kereskedelem jellemzői, alkalmazási területe Az e-kereskedelemre vonatkozó értékesítési- és fogyasztóvédelmi szabályok Az áruk csomagolására, jelölésére, felirataira vonatkozó előírások 243
244 Az árubeszerzést meghatározó tényezők, beszerzési források, módok Az áruátvételnél használt eszközök működése, kezelése Az áruátvétel folyamata, szempontjai, igazolása Árurendszerek, kódrendszerek A szabványosítás, a szabvány fogalma, szerepe A minőség, minőségbiztosítás jelentősége, szerepe, a minőségre ható tényezők Az áru jellegének megfelelő raktározási módok, szabályok A leltározás menete, a tényleges készletérték megállapítása Az áru-előkészítés menete, az előkészítésre vonatkozó szabályok, előírások Az árukihelyezés szabályai Az árak feltüntetésére vonatkozó szabályok Az áru és vagyonvédelmi berendezések fajtái, használata Az értékesítéshez kapcsolódó szolgáltatások A munkabalesetek és foglalkozási megbetegedések hátrányos következményei A munkavédelem fogalomrendszere, szabályozása Munkahelyek kialakításának alapvető szabályai A munkavégzés általános személyi és szervezési feltételei A kereskedelemben alkalmazott gépek eszközök fajtái, használati szabályai Veszélyforrások, és kockázati tényezők a munkahelyen Munkabalesetek kivizsgálása, bejelentése, adminisztrációja A tűzvédelmi szabályok alkalmazása a kereskedelemben 244
245 A kereskedelmi egység működési rendjéhez kapcsolódó szabályok A csomagolóanyagok és a környezetvédelem kapcsolata Az egyes áruféleségekre vonatkozó forgalmazási környezetvédelmi előírások A kereskedelmet érintő minőségirányítási és higiéniai előírások A hazai és európai uniós fogyasztóvédelmi előírások Az üzletek működésére vonatkozó biztonsági és vagyonvédelmi előírások, rendkívüli események fajtái, kezelése A fizettetés módjai, a pénzforgalom lebonyolításának módjai, szabályai A pénztáros feladatai, pénzkezelésre vonatkozó szabályok A pénztárgépek használatának szabályai A számlázás, nyugtaadás szabályai A kereskedelemben alkalmazott bizonylatok fajtái kitöltésükre vonatkozó szabályok SZAKMAI KÉSZSÉGEK Elektronikus és számítógépes pénztárgépek használata Árumozgató eszközök használata Áruvédelmi eszközök használata Olvasott szakmai szöveg megértése Szakmai nyelvű beszédkészség SZEMÉLYES KOMPETENCIÁK Megbízhatóság, precizitás Önállóság Elhívatottság, elkötelezettség TÁRSAS KOMPETENCIÁK Kapcsolatteremtő készség 245
246 Meggyőző készség Udvariasság MÓDSZERKOMPETENCIÁK Gyakorlatias feladatértelmezés Helyzetfelismerés Problémamegoldás, hibaelhárítás 246
247 1. Kereskedelmi ismeretek tantárgy 177 óra 1.1. A tantárgy tanításának célja Kereskedelmi ismeretek tantárgy tanításának célja, hogy a tanulók megismerjék az árurendszereket, a minőségbiztosítás és minőségtanúsítás elméleti teendőit. Ismerjék és tartsák be a baleset-, munka-, tűzvédelmi, környezetvédelmi szabályokat. A tanulók legyenek képesek előkészíteni a raktárt áruátvételre, átvenni az árut, gondoskodni megóvásáról, leltárt készíteni, és előkészíteni az árut értékesítésre. Legyenek képesek értékesíteni az árukat, betartva a pénzelszámolási/pénzkezelési és a fogyasztóvédelmi szabályokat, valamint üzemeltetni az értékesítés során használt gépeket, eszközöket Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak Témakörök Áruforgalom 82 óra A kereskedelem tevékenység jellemzése, szerepe, tagozódása. A nagykereskedelem tevékenysége, formái. A kiskereskedelem tevékenysége, formái. Az áruforgalomi folyamat elemei. Árubeszerzés. A beszerzés helye, szerepe az áruforgalomban. A beszerzés fogalma, folyamata (a beszerzendő áruk mennyiségének és összetételének meghatározása, a szállító partnerek kiválasztása, az áruk megrendelése, az áruk átvétele, a beszerzett áruk ellenértékének kiegyenlítése). Az áruátvétel célja, lebonyolításának hatása az egység eredményességére, mozzanatai (áruátvétel előkészítése, lebonyolítása, adminisztrációs feladatok), áruátvétel bizonylatai. Teendő hibás teljesítés esetén. A visszáru és a visszaszállítandó göngyölegek előkészítése. Az áruk raktári elhelyezése és tárolása az állagvédelem, az áttekinthetőség, a hozzáférhetőség, a kedvező helykihasználás, a vagyon-, tűz-, balesetvédelmi és a közegészségügyi szabályok betartásával. Tárolási rendszerek (statikus és dinamikus) és tárolási módok (tömb és soros, állványos és állvány nélküli tárolás). Árumozgató gépek, eszközök. Készlet fogalma, készletgazdálkodás jelentősége. A beérkezett áruk készletre vétele, a készletnagyság megállapítása. A leltár és leltározás fogalma, leltár céljai (elszámoltató leltár, vagyonmegállapító leltár, ellenőrző leltár, átadó-átvevő leltár, rendkívüli leltár). A leltározás megszervezése, a leltározás menete (előkészítése, lebonyolítása, tényleges készletérték megállapítása). A leltárhiány és leltártöbblet oka. Az áruk eladásra történő előkészítése: az áruk kicsomagolása, előrecsomagolása, 247
248 árucímkék elhelyezése, fogyasztói ár feltüntetése. Az áruk eladótéri elhelyezése. Az egyes értékesítési módok hagyományos, önkiszolgáló, önkiválasztó, minta utáni és egyéb bolt nélküli értékesítési formák jellemzői, előnyei, hátrányai, alkalmazásuk, személyi és tárgyi feltételeik, az eladó feladatai. Az e-kereskedelemre vonatkozó jogszabályok. A web-lapok tartalmi és formai követelményei: szerződési feltételek, regisztráció. Web-lap, virtuális áruház gondozása, reklámozási lehetőségek. Az elektronikus fizetés feltételeinek kialakítása, fajtái, lebonyolítása. Az e-kereskedelemben kapott megrendelések feldolgozása, visszaigazolása, adatbázis vezetés. Árukezelési, komissiózási és epediálási feladatok lényeges elemei. Az áru feladása, árukövetés biztosítása, az áruátvétel visszaigazolása. Fogyasztóvédelmi jogok biztosítása az e-kereskedelemben. A kereskedelmi egységekben használatos gépek, berendezések (pénztárgépek, hűtőberendezések, mérlegek, szeletelő-, aprító- és csomagológépek) fajtái. Áru- és vagyonvédelmi eszközök fajtái, fő jellemzői. Elektronikus áruvédelmi rendszerek jellemzői, működésük. Jelzőcímkék fajtái, elhelyezésük a termékeken. Az üzlet biztonságát befolyásoló tényezők. Lopás módjai, eljárási alapelvek. Rendkívüli események fajtái, kezelése Jogszabályok alkalmazása 53 óra Munka- baleset- és tűzvédelem: A munkavédelem fogalomrendszere, szabályozása. A biztonságos munkavégzés feltételei: munkáltató kötelezettségei, felelőssége, a munkavállaló kötelességei. Munkahelyek kialakításának alapvető szabályai: közlekedő utakra, árutárolásra vonatkozó szabályok, előírások, jelölések. Az üzlet tisztántartásával kapcsolatos higiéniai, kémiai biztonsági előírások. A munkavégzés általános személyi és szervezési feltételei: munka alkalmassági vizsgálatra, oktatásra, munka- és védőruházatra vonatkozó előírások. Veszélyforrások, és kockázati tényezők a munkahelyen: Kézi- és gépi anyagmozgatásra vonatkozó szabályok. Helyes és helytelen munkaruha-, lábbeli-, ékszer használat. Anyagmozgató gépek fajtái, használati szabályai. Zsámolyokra, fellépőkre, létrákra vonatkozó használati szabályok. Kések, szikék, ollók használati szabályai. Gépek, berendezések használati szabályai (szeletelő-, aprító gépek, csomagoló gépek). 248
249 A balesetek, munkabalesetek és foglalkozási megbetegedések meghatározása. A munkabalesetek kivizsgálása, bejelentése, adminisztrációja. Tűzvédelmi szabályok: Tűz és égésvédelmi alapfogalmak. Tűzvédelmi szabályzat. Tűzveszélyességi osztályba sorolás. Tűzoltó készülékekre vonatkozó szabályok: töltőanyagai, elhelyezésük és annak jelölése, címkéjük adattartalma, hitelesítésük. A tűz feltételei. Tűzriadó terv tartalma. A tűz jelzése, oltása. Tűzoltó készülékek használata. Tűzoltási út, kiürítési útvonal. Veszélyforrások: raktározásra-, villamos és világító berendezésekre, (dohányzásra) vonatkozó szabályok. Fogyasztóvédelem: Fogyasztóvédelemmel kapcsolatos jogszabályok. Fogyasztóvédelem intézményrendszere. Alapfogalmak: fogyasztó, vállalkozás, forgalmazó, tudatos fogyasztó, termék és szolgáltatás, eladási ár és egységár, online adásvételi és szolgáltatási szerződés. A fogyasztókat megillető alapjogok. Biztonságos termék: Termékfelelősség, minőségi bizonyítvány. Minőség tanúsítás formái: Minőséget meghatározó tényezők, minőségi osztályok, minőség objektív és szubjektív jellemzői. Szabvány, szabványosítás szerepe, szabványok csoportosítása, magyar- és nemzetközi szabványok. Minőségtanúsítás eszközei: 249
250 Megkülönböztető minőségi jelek, minőségi bizonyítvány, műszaki leírás, használati kezelési útmutató, CE megfelelőségi jelölés. Termékcímke adattartalma. Fogyasztói ár feltüntetésére vonatkozó előírások. Csomagolásra vonatkozó előírások. Gyermek- és fiatalkorúak védelmét szolgáló előírások. Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok. Szavatosság, szavatossági idők, kellékszavatosság. Jótállás, kiterjesztett jótállás, jótállási jegy. Fogyasztói panaszok kezelése, ügyfélszolgálat. Vásárlók könyve vezetése. Békéltető testület. Hatósági ellenőrzés: Kereskedelmi egységek ellenőrzését végző hatóságok. Ellenőrzés módszerei, határozatai, jogkövetkezmények. Kereskedelmi törvény fogyasztóvédelmi rendelkezései: Méret, súly, használhatóság ellenőrzése. Üzlet nyitva tartásáról szóló tájékoztatás. Bolt nyitása, nyitva tartása, működési engedély. Üzlethelyiségen kívüli és távollevők közötti ügyletekhez (e-kereskedelemhez) kapcsolódó fogyasztóvédelmi előírások. Általános áruismeret: Az áru, áruismeret fogalma. Árurendszerek jelentősége, hagyományos és kód típusú árurendszerek. A kódolás fogalma, kódok fajtái. Vonalkódok fajtái: egydimenziós, kétdimenziós EAN (GTIN) kód bevezetése, felépítése EAN13, EAN8, EAN5. EPOS rendszer felépítése, előnyei, hátrányai. 250
251 Az élelmiszerbiztonsági rendszer kialakítása a kereskedelmi egységekben. A HACCP lényege. Csomagolás fogalma, funkciói. A csomagolás anyagai, jellemzői, előnyös és hátrányos tulajdonságai. Csomagolóeszközök fajtái, alkalmazásuk. Csomagolóeszközökön feltüntetett áruvédelmi, és veszélyességi jelölések fajtái, értelmezése. Hulladékkezelési szabályok: Reverz logisztika (csomagolóeszközök összegyűjtése, környezetvédelem) Pénztár- és pénzkezelés, bizonylatkitöltés 42 óra Pénztár- és pénzkezelés Pénztárgépek fajtái, szerepe a kereskedelemben. Pénztárgépekkel kapcsolatos előírások, követelmények. A pénztárnyitás feladatai. Az ellenérték elszámolásának mozzanatai, szabályai. A vásárlási tételek rögzítésének módjai, szabályai. A készpénzt átvételére vonatkozó szabályok. Készpénzkímélő eszközök fajtái, elfogadásuk, kezelésük szabályai. Utalványokkal, kuponokkal, bankkártyával, hitelkártyával történő fizetés feltételei, szabályai. Euroval történő fizetés szabályai. A pénzvisszaadás szabályai. Nyugtaadási kötelezettség. A bizonylat és a visszajáró pénz átadásának szabályai. Gépi nyugta adattartalma. Gépi/ kézi készpénzfizetési számla adattartalma, példányok kezelése. Pénztárzárás feladatai. A készpénz-, és készpénzkímélő eszközök szortírozása, számbavétele. Pénztáros elszámoltatása. 251
252 A pénzfeladás és bizonylatai. Bizonylatkitöltés Bizonylatkezelés a kereskedelmi egységekben. Bizonylat fogalma. Bizonylati elv, bizonylati rend, bizonylati fegyelem. Bizonylatok csoportosítása: Készítési helyük szerint (külső bizonylatok, belső bizonylatok). Szigorú számadású kötelezettség alá vont bizonylatok. Szigorú számadású nyomtatványok beszerzése, nyilvántartása. A bizonylatok kiállításával kapcsolatos szabályok (alaki és tartalmi kellékei). Bizonylatok javításának szabályai. Áruforgalom bizonylatai. (árumegrendelés, szállítólevél, boltközi szállítólevél, visszáru jegyzék, mezőgazdasági termékfelvásárlás, jótállási jegy, pénzforgalom bizonylatai. Értékesítés bizonylatai (nyugta, pénztári nyugta, készpénzfizetési számla, számla, árucsere utalvány,). Pénztáros elszámolásának bizonylatai (Pénztárjelentés, Pénztárelszámolás, Pénztárzárás kézi/gépi, Kiadási-, bevételi pénztárbizonylat, Üvegvisszaváltó jegy, Címletjegyzék, Készpénzfeladási utalvány, Átutalási megbízás). Készletnyilvántartás, leltározás bizonylatai. Leltározás bizonylatai: Leltárfelvételi ív, árváltozási leltárív, árcsökkenés-, áremelés jelentés. Jegyzőkönyvek: jegyzőkönyv mennyiségi-, minőségi kifogásról (szállítói), jegyzőkönyv vásárlói minőségi kifogás elintézéséről. Jegyzőkönyv pénztár többlet vagy hiány esetén, árueltulajdonítási jegyzőkönyv, selejtezési jegyzőkönyv A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) Tanterem/szaktanterem/demonstrációs terem A tantárgy elsajátítása során alkalmazott sajátos módszerek, tanulói 252
253 tevékenységformák (ajánlás) Sorszám A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás) Alkalmazott oktatási módszer neve A tanulói tevékenység szervezeti kerete egyéni csoport osztály Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása) 1. magyarázat - 2. elbeszélés - 3. kiselőadás - 4. megbeszélés - 5. vita - 6. szemléltetés - 7. projekt - 8. kooperatív tanulás - 9. szimuláció szerepjáték házi feladat A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás) Sorszám Tanulói tevékenységforma 1. Információ feldolgozó tevékenységek Tanulói tevékenység szervezési kerete (differenciálási módok) egyéni csoportbontás osztálykeret Alkalmazandó eszközök és felszerelések 1.1. Olvasott szöveg önálló feldolgozása 1.2. Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 253
254 Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása Információk önálló rendszerezése Információk feladattal vezetett rendszerezése 2. Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok 2.1. Írásos elemzések készítése 2.2. Leírás készítése 2.3. Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 2.4. Tesztfeladat megoldása Szöveges előadás egyéni felkészüléssel Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban 3. Csoportos munkaformák körében Feladattal vezetett kiscsoportos szövegfeldolgozás Információk rendszerezése mozaikfeladattal Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 3.4. Csoportos helyzetgyakorlat 3.5. Csoportos versenyjáték 4. Szolgáltatási tevékenységek körében 4.1. Szolgáltatási napló vezetése Önálló szakmai munkavégzés felügyelet mellett Önálló szakmai munkavégzés közvetlen irányítással 1.6. A tantárgy értékelésének módja 254
255 A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény 54. (2) a) pontja szerinti értékeléssel. 2. Kereskedelmi gyakorlat tantárgy 513,5 óra 2.1. A tantárgy tanításának célja A kereskedelmi gyakorlat tantárgy oktatásának célja, hogy a tanulók működő, valóságos üzleti környezetben alkalmazhassák az elméletből elsajátított ismereteket. A tanulók megismerik az áruforgalmi folyamat elemeit, az árubeszerzés gyakorlati folyamatát, a készletezéssel és értékesítéssel kapcsolatos gyakorlati teendőket. Megismerik a kereskedelemi egység működéséhez kapcsolódó szabályokat, a pénztár elszámolási feladatokat, és a kereskedelemben használatos bizonylatokat töltenek ki Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak Témakörök Áruforgalom gyakorlata 179,5 óra Az áruforgalmi folyamat elemeinek megismerése. Az árubeszerzés folyamatának megismerése. A beszerzendő áruk mennyiségének és összetételének meghatározása után javaslatot tesz a vezetőnek. A megrendelés módjait és dokumentumait megismeri és alkalmazza. Áruátvételhez szükséges eszközök előkészítése (göngyölegbontó, árumozgató eszközök, mérő-, számlálóeszközök, PDA, íróeszköz, bizonylat). A visszáru és a visszaszállítandó göngyölegek előkészítése (bizonylatolása, csomagba rendezése, csomagolása). Az áruk mennyiségi és minőségi átvétele (mennyiségi és minőségi átvétel szempontjai). Az áruhoz előírás szerint csatolandó dokumentumok megléte, szabályszerűsége. Teendő mennyiségi és/vagy minőségi eltérés esetén. Az áruátvétel igazolása, kifogások intézése. Készletezés. 255
256 A beérkezett áruk készletre vétele. Az áruk szakszerű elhelyezése a raktárban. Az áruk szakszerű elhelyezése az eladótérben. Az áru minőségének és a mennyiségének megóvása. A készletnyilvántartás módszerei, eszközei. Árváltozás. Árumozgató gépek, eszközök szabályszerű használata. Leltározás folyamata, a tényleges készlet felmérése, a leltáreredmény megállapítása. Leltározás a gyakorlatban. Az áruk eladásra történő előkészítése. Az áruk kicsomagolása és előcsomagolása, a vevők tájékoztatását szolgáló információk meglétének ellenőrzése. Az áru szakmai és kereskedelmi egység boltképéhez igazodó kihelyezése. Áruvédelmi címkék, eszközök fajtái és elhelyezkedésük a termékeken. A fogyasztói ár szabályszerű feltüntetése.(árjelző táblák, vonalkódok készítése.) Az áruk eladótéri elhelyezése, szabályai, szempontjai. A vevők fogadása, a vásárlói igények megismerése, az áruk bemutatása, ajánlása. Ajándék és/vagy díszcsomag készítése. Biztonsági és vagyonvédelmi eszközök. Elektronikus áruvédelmi rendszerek jellemzői, működésük, az üzlet biztonságát befolyásoló tényezők. Lopás módjai, eljárási alapelvek. Rendkívüli események fajtái, kezelése a gyakorlatban. Az e-kereskedelemre vonatkozó szabályok, szerződési feltételek, regisztráció. Web-lap, virtuális áruház felépítése, szerződési feltételek áttekintése. Az elektronikus fizetés feltételeinek kialakítása, az áruátvétel visszaigazolása. Fogyasztóvédelmi jogok biztosítása az e-kereskedelemben Jogszabályok alkalmazása gyakorlata 114 óra 256
257 Munka-, baleset-, és tűzvédelem sajátosságai a gyakorlati képzőhelyen. Fogyasztóvédelem gyakorlata: Fogyasztóvédelem intézményrendszere. Minőség tanúsítás formái: Minőséget meghatározó tényezők, minőségi osztályok, minőség objektív és szubjektív jellemzői. Minőségtanúsítás eszközei: Megkülönböztető minőségi jelek, minőségi bizonyítvány, műszaki leírás, használati kezelési útmutató, CE megfelelőségi jelölés. Termékcímke adattartalma. Csomagolásra vonatkozó előírások. Gyermek- és fiatalkorúak védelmét szolgáló előírások. Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok. Szavatosság, szavatossági idők, kellékszavatosság. Jótállás, kiterjesztett jótállás, jótállási jegy. Fogyasztói panaszok kezelése, ügyfélszolgálat. Vásárlók könyve vezetése. Békéltető testület. Kereskedelmi törvény fogyasztóvédelmi rendelkezései: Méret, súly, használhatóság ellenőrzése. Üzlet nyitva tartásáról szóló tájékoztatás. Bolt nyitása, nyitva tartása, működési engedély. Általános áruismeret gyakorlata: Vonalkódok fajtái: egydimenziós, kétdimenziós. EAN (GTIN) kód felépítése EAN13, EAN8, EAN5. Az élelmiszerbiztonsági rendszer kialakítása a kereskedelmi egységekben. Hulladékkezelési szabályok: csomagolóeszközök összegyűjtése, környezetvédelem Pénztár- és pénzkezelés gyakorlata 96 óra A pénztáros feladatai, pénzkezelésre, pénzelszámolásra vonatkozó szabályok. A pénztárgépek használatának szabályai. Pénztárgép, Pénztárrendszer, Pénztárterminál (POS rendszer). Egytételes eladás, többtételes eladás. Részösszegző feladata. Törlés (azonnali, utólagos). Fizetési módok (készpénzzel, utalvánnyal, valutával, bankkártyával, vegyesen). Egyszerűsített (készpénzes) számla készítése. Nyugta-, számlaadási kötelezettség. Ellenérték elszámolásának technikája. A készpénz átvételére vonatkozó szabályok. Euroval történő fizetés szabályai. Jelentések (X jelentés - napközben, Z jelentés - zárás). Pénztáros elszámoltatása. Pénztárnyitás, pénztárzárás. A pénztárosra vonatkozó viselkedési szabályok (pénztáros és vevő kapcsolata) Bizonylatkitöltés gyakorlata 124 óra Áruforgalom bizonylatainak szabályszerű kitöltése és kezelése. Árumegrendelés kézzel és/vagy géppel. Szállítólevél (tartalma, bizonylat kitöltése, kézzel és/vagy géppel). Visszáru jóváírás bizonylat, visszáru számla (tartalma, kitöltése). Jótállási jegy kitöltése. 257
258 Árucsere utalvány. Készpénzfizetési számla (tartalma, bizonylat kitöltése, kézzel és/vagy géppel). Számla (tartalma, bizonylat kitöltése, kézzel és/vagy géppel). Nyugta (tartalma, kitöltése). Pénztárjelentés, Pénztárelszámolás (tartalma, készítése). (Kiadási-, bevételi pénztárbizonylat, üvegvisszaváltó jegy, címletjegyzék.) Készletnyilvántartás, leltározás bizonylatai. Árváltozás bizonylata. Jegyzőkönyvek (szállítói, vásárlói minőségi kifogás, jegyzőkönyv lopás esetén stb.). Leltárfelvételi ív, leltárösszesítő. A kereskedelemben használatos levélfajták: árajánlat, megrendelés, reklamáció A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) Tanterem és/vagy szakmaspecifikus tanműhely vagy szakmaspecifikus gazdálkodó szervezetnél 2.5. A tantárgy elsajátítása során alkalmazott sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás) A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás) Sorszám Alkalmazott oktatási módszer neve A tanulói tevékenység szervezeti kerete egyéni csoport osztály Alkalmazandó eszközök és felszerelések 1. magyarázat 2. elbeszélés 3. kiselőadás 4. megbeszélés 5. vita 6. szemléltetés 7. projekt 8. kooperatív tanulás 9. szimuláció 10. szerepjáték 11. házi feladat A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás) 258
259 Sorszám Tanulói tevékenységforma Tanulói tevékenység szervezési kerete (differenciálási módok) egyéni csoportbontás osztálykeret Alkalmazandó eszközök és felszerelések 1. Információ feldolgozó tevékenységek 1.1. Olvasott szöveg önálló feldolgozása 1.2. Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 1.6. Információk önálló rendszerezése 1.7. Információk feladattal vezetett rendszerezése 2. Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok 2.1. Írásos elemzések készítése 2.2. Leírás készítése 2.3. Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 2.4. Tesztfeladat megoldása Szöveges előadás egyéni felkészüléssel Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban 3. Csoportos munkaformák körében 3.1. Feladattal vezetett kiscsoportos szövegfeldolgozás 259
260 Információk rendszerezése mozaikfeladattal Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 3.4. Csoportos helyzetgyakorlat 3.5. Csoportos versenyjáték 4. Gyakorlati munkavégzés körében 4.1. Műveletek gyakorlása 4.2. Munkamegfigyelés adott szempontok alapján 5. Szolgáltatási tevékenységek körében 5.1. Szolgáltatási napló vezetése Önálló szakmai munkavégzés felügyelet mellett Önálló szakmai munkavégzés közvetlen irányítással 2.6. A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény 54. (2) a) pontja szerinti értékeléssel. 260
261 A azonosító számú, Eladástan megnevezésű szakmai követelménymodul tantárgyai, témakörei 261
262 A azonosító számú, Eladástan megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgyak és témakörök oktatása során fejlesztendő kompetenciák Eladástan Eladási gyakorlat FELADATOK Alkalmazza az eladóval szemben támasztott viselkedési formákat és magatartási szabályokat. Bemutatja a vásárló udvarias köszöntési formáit. Alkalmazza a meggyőzésen alapuló eladói magatartás szemléletét, és módszereit. Megszólítja a vevőt, vásárlási szándéka felől érdeklődik. Felkelti a vásárló érdeklődését. Segítőkész hozzáállással kezeli a vevőreklamációt. Ösztönzi a vásárlást, a vásárló érdeklődésének megfelelően árut ajánl. Meggyőző érveléstechnikával segíti a vásárlót a döntésben. Tájékoztatja a vásárlót az áruhoz kapcsolódó szolgáltatásokról, az igénybevétel feltételeiről. Kiszolgálás közben kapcsolódó áruféleségeket ajánl. Felhívja a figyelmet a kiemelt ajánlatokra, akciókra, szezonális termékekre. Megfelelő kommunikációval, kérdésfeltevéssel és pozitív kisugárzással elősegíti a sikeres vásárlást. Befejezi a kiszolgálást, udvariasan elköszön a vásárlótól. SZAKMAI ISMERETEK 262
263 Az eladóval szemben támasztott követelmények. Az udvarias kiszolgálás és vásárlóval történő helyes bánásmód. Az eladótól elvárt beszédkultúra és megjelenés. A vásárlás indítékai, a vásárlási döntés folyamata. Benyomáskeltés, hozzáállás, viszonyulás. Kérdezéstechnikai alapok. Az áruk szakszerű bemutatása, áruajánlás, érveléstechnika gyakorlata. A folyamatok egyes fázisainak észlelése, az elfogadás/elutasítás felismerése. Az akvizíciós beszélgetés szakaszai. A vásárlás ösztönzés eszközei. Az eladói munka hatása az árbevételre. Vásárlótípusok és vásárlói magatartások ismerete. A lélektan és az etika jelentősége az eladói munkában. SZAKMAI KÉSZSÉGEK Verbális és nem verbális kommunikációs készség Tolerancia, empátia Megnyerő, magabiztos fellépés, asszertivitás Vevőorientált gondolkodás Szakmai szöveg megértése SZEMÉLYES KOMPETENCIÁK Állóképesség Külső megjelenés Elhivatottság TÁRSAS KOMPETENCIÁK Meggyőző képesség 263
264 Hatékony kérdezés készsége Konfliktuskezelő készség MÓDSZERKOMPETENCIÁK Áttekintő képesség Problémamegoldó képesség Figyelem megosztás képessége 264
265 3. Eladástan tantárgy 106,5 óra 3.1. A tantárgy tanításának célja Az Eladástan tantárgy célja, hogy a tanulók elméletben megismerjék a vásárlói típusokat, a velük szembeni helyes eladói magatartást. Az eladóval szemben támasztott követelmények mellett a testbeszéd jelentőségét és az eladási technikát is megismerik. A tanulók legyenek képesek úgy értékesíteni az árukat, hogy az eladási folyamat elméleti anyagát alkalmazzák magyar és idegen nyelven Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak Témakörök Eladási ismeretek 35,5 óra A vásárlás pszichológiai tényezői. Az eladás jelentősége a gazdaságban. A vásárlás indítékai. A vásárlási indítékok megismerése a vásárlási döntés folyamata. A vásárlói típusok, vásárlói magatartások. Magatartás szerinti vevőtípusok, és jellemzőik. Különböző nemű és életkorú vevőtípusok. Az eladó: Az eladóval szemben támasztott követelmények. Szakmai viszonyulás. Szaktudás. Magatartás, viselkedés. Megjelenés. Testbeszéd. Nyelvi kifejezőerő. Az eladás technikája: 265
266 Érintkezési szakasz: A vevők fogadása, a vásárlói igények megismerése. A köszöntés formái, kultúrája. A szükséglet felmérése. A meggyőzés szakasza: Benyomáskeltés, hozzáállás, viszonyulás. Az áruk szakszerű bemutatása, áruajánlás, érveléstechnika gyakorlata. Kérdezéstechnikai alapok. A folyamatok egyes fázisainak észlelése, az elfogadás/elutasítás felismerése. A kifogások kezelése. Kiegészítő áruajánlás. Záró szakasz: Erősítő hatás. Számlakiállítás. Csomagolás. Fizetés. Búcsúzás. Személytelen árubemutatás. A vásárlás ösztönzés eszközei Eladás idegen nyelven 71 óra Számok (méretek, árak), színek, mértékegységek Élelmiszerek megnevezése. Szituációk az élelmiszerboltban. Műszaki cikkek megnevezése. Szituációk a műszaki cikk üzletben. Ruházati termékek megnevezése. Szituációk a ruházati boltban. 266
267 3.4. A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) Tanterem/szaktanterem/demonstrációs terem A tantárgy elsajátítása során alkalmazott sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás) A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás) Sorszám Alkalmazott oktatási módszer neve A tanulói tevékenység szervezeti kerete egyéni csoport osztály Alkalmazandó eszközök és felszerelések 1. magyarázat 2. elbeszélés 3. kiselőadás 4. megbeszélés 5. vita 6. szemléltetés 7. projekt 8. kooperatív tanulás 9. szimuláció 10. szerepjáték 11. házi feladat A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás) Sorszám Tanulói tevékenységforma 1. Információ feldolgozó tevékenységek Tanulói tevékenység szervezési kerete (differenciálási módok) egyéni csoportbontás osztálykeret Alkalmazandó eszközök és felszerelések 1.1. Olvasott szöveg önálló feldolgozása 1.2. Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 267
268 Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 1.6. Információk önálló rendszerezése 1.7. Információk feladattal vezetett rendszerezése 2. Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok 2.1. Írásos elemzések készítése 2.2. Leírás készítése 2.3. Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 2.4. Tesztfeladat megoldása 2.5. Szöveges előadás egyéni felkészüléssel Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban 3. Csoportos munkaformák körében Feladattal vezetett kiscsoportos szövegfeldolgozás Információk rendszerezése mozaikfeladattal Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 3.4. Csoportos helyzetgyakorlat 3.5. Csoportos versenyjáték 4. Gyakorlati munkavégzés körében 4.1. Árutermelő szakmai munkatevékenység 4.2. Műveletek gyakorlása 268
269 4.3. Munkamegfigyelés adott szempontok alapján 5. Szolgáltatási tevékenységek körében 5.1. Részvétel az ügyfélfogadáson, esetmegfigyelés 5.2. Szolgáltatási napló vezetése Önálló szakmai munkavégzés felügyelet mellett Önálló szakmai munkavégzés közvetlen irányítással 3.6. A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény 54. (2) a) pontja szerinti értékeléssel. 4. Eladási gyakorlat tantárgy 353,5 óra 4.1. A tantárgy tanításának célja Az Eladási gyakorlat tantárgy célja, hogy a tanulók az eladóval szemben támasztott követelményeknek megfelelően viselkedjenek. Gyakorolják az eladási folyamatot a vásárlóval folytatott kommunikáció során magyarul és idegen nyelven. Az érveléstechnikát szakszerűen alkalmazzák, figyelembe véve a vevőtípusokat. Információk nyújtásával segítik az eladást, a konfliktus helyzeteket jól kezelik Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak Témakörök Az eladó személyisége 50 óra Az eladó megjelenése az üzletben. Az eladó magatartása a gyakorlatban. (illemszabályok). Beszédstílus (szókincs, hangnem, hangerő) helyes alkalmazása. Alkalmazza a helyes testbeszédet. 269
270 A vevőtípusok felismerése (határozott, határozatlan vevő stb.). Az egyes vevőtípusokkal szembeni helyes viselkedés. Megfelelő viselkedés a vevőkkel szemben életkor és nem szerint. ( A nőkkel, férfiakkal, gyerekekkel, idősekkel szembeni viselkedés) Az eladási folyamat gyakorlása 177,5 óra Bemutatja a vásárló udvarias köszöntési formáit. Megszólítja a vevőt, vásárlási szándéka felől érdeklődik. Felismeri a visszatérő vevőket, törzsvásárlókat és kiemelt figyelmet fordít rájuk. Megjelenéstől függetlenül minden vásárlónak megadja a tiszteletet és udvarias kiszolgálásban részesíti. Felkelti a vásárló érdeklődését. Alkalmazza a meggyőzésen alapuló eladói magatartás szemléletét, és módszereit. Ösztönzi a vásárlást, a vásárló érdeklődésének megfelelően árut ajánl. Tapintatosan érdeklődik a vevő árérzékenységéről és annak megfelelően ajánl árut. Felhívja a figyelmet a kiemelt ajánlatokra, akciókra, szezonális termékekre. Tájékoztatja a vásárlót az áruhoz kapcsolódó szolgáltatásokról, az igénybevétel feltételeiről. Kiszolgálás közben kapcsolódó áruféleségeket ajánl. Felhívja a figyelmet a kiemelt ajánlatokra, akciókra, szezonális termékekre. Meggyőző érveléstechnikával segíti a vásárlót a döntésben. Megfelelő kommunikációval, kérdésfeltevéssel és pozitív kisugárzással elősegíti a sikeres vásárlást. Készlethiány esetén helyettesítő terméket ajánl, vagy közbenjár az áruutánpótlás érdekében. Befejezi a kiszolgálást, udvariasan elköszön a vásárlótól. Segítőkész hozzáállással a fogyasztót megillető jogok szerint kezeli és intézi a vevőreklamációt. Konfliktushelyzet megoldása A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) 270
271 Tanterem és/vagy szakma-specifikus tanműhely vagy szakma specifikus gazdálkodó szervezet A tantárgy elsajátítása során alkalmazott sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás) A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás) Sorszám Alkalmazott oktatási módszer neve A tanulói tevékenység szervezeti kerete egyéni csoport osztály 1. magyarázat 2. elbeszélés 3. kiselőadás 4. megbeszélés 5. vita 6. szemléltetés 7. projekt 8. kooperatív tanulás 9. szimuláció 10. szerepjáték 11. házi feladat Alkalmazandó eszközök és felszerelések A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás) Sorszám Tanulói tevékenységforma 1. Információ feldolgozó tevékenységek Tanulói tevékenység szervezési kerete (differenciálási módok) egyéni csoportbontás osztálykeret Alkalmazandó eszközök és felszerelések 1.1. Olvasott szöveg önálló feldolgozása 1.2. Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 271
272 Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 1.6. Információk önálló rendszerezése 1.7. Információk feladattal vezetett rendszerezése 2. Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok 2.1. Írásos elemzések készítése 2.2. Leírás készítése 2.3. Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 2.4. Tesztfeladat megoldása 2.5. Szöveges előadás egyéni felkészüléssel 2.6. Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 2.7. Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban 3. Csoportos munkaformák körében Feladattal vezetett kiscsoportos szövegfeldolgozás Információk rendszerezése mozaikfeladattal Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 3.4. Csoportos helyzetgyakorlat 3.5. Csoportos versenyjáték 4. Gyakorlati munkavégzés körében 4.1. Árutermelő szakmai munkatevékenység 4.2. Műveletek gyakorlása 272
273 4.3. Munkamegfigyelés adott szempontok alapján 5. Szolgáltatási tevékenységek körében 5.1. Részvétel az ügyfélfogadáson, esetmegfigyelés 5.2. Szolgáltatási napló vezetése Önálló szakmai munkavégzés felügyelet mellett Önálló szakmai munkavégzés közvetlen irányítással 4.6. A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény 54. (2) a) pontja szerinti értékeléssel. 273
274 A azonosító számú, Élelmiszerek és vegyi áruk forgalmazása megnevezésű szakmai követelménymodul tantárgyai, témakörei 274
275 A azonosító számú, Élelmiszerek és vegyi áruk forgalmazása megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgyak és a témakörök oktatása során fejlesztendő kompetenciák FELADATOK Élelmiszer- és vegyi áruismeret Előkészíti és lebonyolítja az élelmiszerek és vegyi áruk mennyiségi és minőségi áruátvételét. Betartja az élelmiszerek és vegyi áruk tárolására, előkészítésére, eladótéri kihelyezésére és értékesítésére vonatkozó előírásokat. Ellenőrzi a jövedéki termékek zárjegyének, adójegyének meglétét, épségét és betartja a jövedéki termékek forgalmazására vonatkozó korlátozó és egyéb szabályokat. Ellenőrzi a fogyaszthatósági, minőségmegőrzési időket a FIFO elvnek megfelelően rendezi az áruféleségeket a raktárban és az eladótérben. A forgalomból bevonandó árukészleteket szabályszerűen elkülöníti és dokumentálja. Ellenőrzi és feljegyzi a tárolási hőmérsékletet. Biztosítja a hűtőláncot. Biztonsági előírásoknak megfelelően használja a kereskedelmi munkát segítő eszközöket és gépi berendezéseket, gondoskodik azok megfelelő higiéniai állapotáról. Ellenőrzi a mérőeszköz hitelesítésének meglétét, érvényességét szükség esetén jelzi a kereskedelmi egység vezetőjének. Igény szerint tájékoztatást ad a korszerű táplálkozást biztosító élelmiszerekről és az élelmiszerézékeny fogyasztók számára készült áruk választékáról. Leméri az árut. Igény szerint tájékoztatást ad a környezetbarát vegyipari termékekről. 275
276 Tájékoztatja a vevőt az élelmiszerek, vegyi áruk jellemzőiről, az árukon található feliratok segítségével szakszerű áruajánlással ösztönzi a vásárlást. Igény szerint csomagol: ajándékkosarat, díszcsomagolást készít. Tájékoztatást ad a kapcsolódó szolgáltatásokról. Magas fokú személyi higiéniát tart fenn az élelmiszer, vegyi áruk forgalmazás során. Betartja és betartatja a HACCP és más vonatkozó minőségellenőrző rendszerek előírásait. SZAKMAI ISMERETEK Az élelmiszerek csoportosítása, jellemzői, forgalmazásuk feltétele Az élelmiszer áruk feliratozása, a címkén található jelölések, jelképek Az élelmiszereket felépítő anyagok: víz, alaptápanyagok, védőtápanyagok, adalékanyagok. Az élelmiszerfogyasztás jellemzői: egészséges táplálkozás követelményei, korszerű élelmiszerek, különleges táplálkozási célú élelmiszerek. A Hungaricumok kereskedelmi jelentősége, élelmiszer Hungaricumok Az élelmiszerek értékelése, energiaértéke: tápértéktáblázat értelmezése. Az élelmiszerérzékenység fajtái, tünetei, élelmiszerérzékenységre vonatkozó termékjelölések. Az élelmiszerek jellemzőiről való vevői tájékoztatás. A vegyi áruk csoportosítása, jellemzői, minőségi követelményei Vegyi áruk feliratozása, a címkén található jelölések, jelképek A vegyi áruk jellemzőiről való vevői tájékoztatás. HACCP, élelmiszerbiztonsági, higiéniai követelmények. SZAKMAI KÉSZSÉGEK Hallott szakmai szöveg megértése, szakmai nyelvű beszédkészség. 276
277 Idegen nyelvű hallott szöveg megértése, idegen nyelvű beszédkészség. Eszközök és gépi berendezések szabályszerű használata. Az élelmiszerbiztonság előírásainak megfelelő munkavégzés. SZEMÉLYES KOMPETENCIÁK Pontosság Kézügyesség Szaglás TÁRSAS KOMPETENCIÁK Közérthetőség Segítőkészség Kommunikációs rugalmasság MÓDSZERKOMPETENCIÁK Ismeretek helyén való alkalmazása Gyakorlatias feladatértelmezés Módszertani munkavégzés 277
278 5. Élelmiszer- és vegyi áruismeret tantárgy 142 óra 5.1.A tantárgy tanításának célja A tantárgy elméleti oktatásának alapvető célja, hogy a tanulók elsajátítsák az élelmiszerek jellemzőit, minőségi követelményeit, legyenek képesek csoportosítani azokat. Ismerjék az élelmiszerbiztonsági lánc folyamatait, tartsák be az élelmiszerbiztonsági előírásokat és tudják vezetni a kapcsolódó nyilvántartásokat. Legyenek képesek a vegyi áruk minőségi csoportosítására jellemzői alapján, legyenek tisztában a tárolási követelményekkel. Mindkét árucsoportnál legyenek képesek az elmélethez szorosan kapcsolódó olyan gyakorlati tudnivalókat elsajátítani, amelyek a mindennapi munkában sűrűn előfordulnak: mélyítik az ismeretanyagot; lehetővé teszik a fogyasztó-centrikus szemlélet kialakítását a képességek szintjén; mintát adnak a mindennapi munkában adódó feladatok megoldására, a minőség értékelésére, az árujellegnek, az előírásoknak megfelelő mennyiségi és minőségi árumegóvásra. 5.2.Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak Az általános iskolai tanulás során a biológia tantárgy keretében elsajátított tudásanyag. 5.3.Témakörök Élelmiszer áruismeret I. 54 óra Az élelmiszerek, jellemzői, forgalmazásuk feltétele. Az élelmiszereket felépítő anyagok: a víz, az alaptápanyagok, a védőtápanyagok, adalékanyagok. HACCP, élelmiszerbiztonsági, higiéniai követelmények. Élelmiszerérzékenység fajtái, ajánlható termékek és jelölésük. Az élelmiszer-fogyasztás jellemzői: korszerű élelmiszerek, hungaricumok, táplálkozási irányzatok, különleges táplálkozási célú élelmiszerek (gyermek, diétás, reform, stb.). Az élelmiszerek tartósítása. Az élelmiszerek romlása, élvezeti, biológiai és a tápértékének csökkenése. A gabonafélék jellemzése és fajtái. A gabonaszem táplálkozástani jelentősége. A gabonafélék feldolgozása. Malomipari termékek. 278
279 Őrlemények, hántolt termékek, egyéb eljárással készült termékek. Sütő- és tésztaipari termékek. Kenyér. Kenyér minősége. Kenyér fajtái. Sütőipari fehértermékek. Száraztészták. Száraztészták csoportosítása, jellemzése, minősége Élelmiszer áruismeret II. 53 óra Természetes édesítőszerek: Cukor, Méz. Mesterséges édesítőszerek: Az édesítőszerek jelentősége. Édesipari áruk: A cukorkák, kakaó és csokoládéáruk. Nugátok és nugátszerű készítmények. Édesipari lisztes áruk, édesipari tartós sütemények. Gyümölcsök, zöldségáruk: Gyümölcsök összetétele és táplálkozástani jelentősége. A gyümölcsök csoportosítása. Hazai és egzotikus gyümölcsök jellemzői. A zöldségfélék összetétele és táplálkozástani jelentősége. A zöldségfélék csoportosítása. A zöldségfélék fajtái, árujellemzői Ehető gombák. Tartósított gyümölcs- és zöldségáruk: Gyorsfagyasztott gyümölcs- és zöldségáruk. Vízelvonással, cukrozással és sózással tartósított áruk. Gyümölcs-zöldség konzervek. 279
280 A tej és tejkészítmények: A tej összetétele és táplálkozástani jelentősége. Fogyasztási tejek. Ízesített, sűrített, savanyított tejkészítmények, zsírdús készítmények. Tejtermékek: Vajféleségek. Túróféleségek. Natúr sajtok. Ömlesztett sajtok. Húskészítmények, húskonzervek: Rövid ideig eltartható töltelékes áruk. Tartós töltelékes áruk. Darabos húskészítmények. Húskonzervek. A tojás. A tojás értékesítési jellemzői. A tojás minősége és a jelölések értelmezése. Étkezési zsírok, olajok: A zsiradékok összetétele és táplálkozástani jelentősége. A zsiradékok csoportosítása, zsírok és olajok jellemzői. Alkoholmentes italok. A, szódavíz, ásványvizek és gyógyvizek. Üdítőitalok, sűrítmények, gyümölcsszörpök, gyümölcs- és zöldséglevek csoportjai. árujellemzői. Az alkoholtartalmú italok: A borok csoportosítása Magyarország borvidékei. A bor, forgalmazása. 280
281 A borok főbb típusai, árujellemzésük. Sörök: A sörök csoportosítása alapanyag és készítési mód szerint. A sör, forgalmazása. A sörök főbb típusai, árujellemzésük. Szeszesitalipari termékek: Párlatok, likőrök. A pálinka jellemzői, a pálinka, mint hungarikum. Koffeintartalmú élvezeti szerek: A kávéfajtái, minősége. Kávékivonatok, kávépótló szerek. A tea fajtái, minősége. Virágteák, ízesített teák, gyógyteák, pótteák. Fűszerek és ízesítőszerek: A fűszerek minősége, csoportosítása, forgalmazása. Hazai fűszerkülönlegességek. Fűszerkeverékek, fűszerpótlók. Ízesítők, zamatosító, állományjavítók Vegyi áruk ismerete 35 óra Vegyi-áruk csoportosítása, jellemzői, minőségi követelményei. A vegyi áruk csomagolása. A címkén található jelölések, jelképek, veszélyes anyagok, környezetkímélő, környezetbarát jelek. A szappanok és a mosás anyagai: Szappanok. Mosószerek. Mosási segédanyagok. Háztartási tisztító- és ápolószerek: 281
282 Mosogatószerek. Általános tisztítószerek, lemosók. Súrolószerek. Szőnyeg- és kárpittisztító szerek. Ablak-, tükör-, üvegtisztítók. Folttisztító szerek. Bútorápoló szerek. Padlóápoló szerek. Fertőtlenítő-, vízkőoldó és maró hatású szerek. Tűzhelytisztítók. Testápoló és személyes higiéniát szolgáló készítmények: Fürdő- és tusoló készítmények. Testápoló tejek, emulziók. Kéz- és lábápoló készítmények. Hintőporok. Szőrtelenítő készítmények. Hajápolási készítmények. Fog- és szájápoló készítmények. Borotválkozószerek. Dezodorok és izzadást gátló készítmények. Napozószerek. Arcápolók, díszítőkozmetikumok és illatszerek. Arcápoló készítmények, krémek, kenőcsök. Díszítő kozmetikumok, ajakápolók, a szemkörnyék kozmetikumai. Illatszerek. Babaápolási készítmények. Norinbergi áruk: Kozmetikai kiegészítő áruk. Egészségügyi áruk. 282
283 Háztartási áruk. 5.4.A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) Tanterem/szaktanterem. 5.5.A tantárgy elsajátítása során alkalmazott sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás) A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás) Sorszám Alkalmazott oktatási módszer neve A tanulói tevékenység szervezeti kerete egyéni csoport osztály 1. magyarázat 2. elbeszélés 3. kiselőadás 4. megbeszélés 5. vita 6. szemléltetés 7. projekt 8. kooperatív tanulás 9. szimuláció 10. szerepjáték 11. házi feladat Alkalmazandó eszközök és felszerelések A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás) Sorszám Tanulói tevékenységforma Tanulói tevékenység szervezési kerete (differenciálási módok) egyéni csoportbontás osztálykeret Alkalmazandó eszközök és felszerelések 1. Információ feldolgozó tevékenységek 283
284 1.1. Olvasott szöveg önálló feldolgozása 1.2. Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása Információk önálló rendszerezése Információk feladattal vezetett rendszerezése 2. Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok 2.1. Írásos elemzések készítése 2.2. Leírás készítése 2.3. Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 2.4. Tesztfeladat megoldása 2.5. Szöveges előadás egyéni felkészüléssel Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban 3. Csoportos munkaformák körében Feladattal vezetett kiscsoportos szövegfeldolgozás Információk rendszerezése mozaikfeladattal Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 3.4. Csoportos helyzetgyakorlat 3.5. Csoportos versenyjáték 284
285 4. Gyakorlati munkavégzés körében 4.1. Árutermelő szakmai munkatevékenység 4.2. Műveletek gyakorlása 4.3. Munkamegfigyelés adott szempontok alapján 5. Szolgáltatási tevékenységek körében 5.1. Részvétel az ügyfélfogadáson, esetmegfigyelés 5.2. Szolgáltatási napló vezetése Önálló szakmai munkavégzés felügyelet mellett Önálló szakmai munkavégzés közvetlen irányítással 5.6.A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény 54. (2) a) pontja szerinti értékeléssel. 285
286 ÖSSZEFÜGGŐ SZAKMAI GYAKORLAT SZH/1. évfolyamot követően 105 óra Az összefüggő nyári gyakorlat egészére vonatkozik a meghatározott óraszám, amelynek keretében az összes felsorolt elemet kötelezően oktatni kell az óraszámok részletezése nélkül, a tanulók egyéni kompetenciafejlesztése érdekében. A SZH/1. évfolyamot követő szakmai gyakorlat szakmai tartalma: Munka-, baleset-, és tűzvédelem sajátosságai a gyakorlati képzőhelyen. Kereskedelmi gyakorlat: Az áruforgalmi folyamat (beszerzés, készletezés, értékesítés.) elemeinek és a hozzá kapcsolódó bizonylatoknak a gyakorlatban való megismerése. Áruátvételhez szükséges eszközök, valamint a visszáru és a visszaszállítandó göngyölegek előkészítése. Az áruk mennyiségi és minőségi átvételét megismeri, a kapcsolódó bizonylatokat ellenőrzi. Az árukat szakszerűen elhelyezi a raktárban illetve az eladótérben. Árumozgató gépeket, eszközöket szabályszerűen használja. Leltározásban való részvétel, a hozzá kapcsolódó bizonylatok megismerése (leltárfelvételi ív, leltárösszesítő, jegyzőkönyv). Az áruk kicsomagolása és előcsomagolása, a vevők tájékoztatását szolgáló információk meglétének ellenőrzése. Az áru szakmai szempontok szerinti kihelyezése, figyelembe véve a kereskedelmi egység boltképét. Áruvédelmi címkék elhelyezése a termékeken. A fogyasztói ár szabályszerű feltüntetése. Árjelző táblák, vonalkódok készítése. A vevők fogadása, a vásárlói igények megismerése, az áruk bemutatása, ajánlása. Hulladékkezelési szabályok megismerése, betartása. 286
287 Áruforgalom bizonylatainak szabályszerű kitöltése és kezelése: szállítólevél, árucsere utalvány, készpénzfizetési számla, nyugta, számla (tartalma, bizonylat kitöltése, kézzel és/vagy géppel). Eladási gyakorlat: Az eladó magatartása a gyakorlatban. (illemszabályok). Beszédstílus (szókincs, hangnem, hangerő) helyes alkalmazása. Alkalmazza a helyes testbeszédet. A vevőtípusok felismerése (határozott, határozatlan vevő stb.). Az egyes vevőtípusokkal szembeni helyes viselkedés. Az eladási folyamat gyakorlása: A vásárlót udvariasan köszönti. Megszólítja a vevőt, vásárlási szándéka felől érdeklődik. Felismeri a visszatérő vevőket, törzsvásárlókat és kiemelt figyelmet fordít rájuk. Megjelenéstől függetlenül minden vásárlónak megadja a tiszteletet és udvarias kiszolgálásban részesíti. Felkelti a vásárló érdeklődését. Alkalmazza a meggyőzésen alapuló eladói magatartás szemléletét, és módszereit. Ösztönzi a vásárlást, a vásárló érdeklődésének megfelelően árut ajánl. Tapintatosan érdeklődik a vevő árérzékenységéről és annak megfelelően ajánl árut. Felhívja a figyelmet a kiemelt ajánlatokra, akciókra, szezonális termékekre. Tájékoztatja a vásárlót az áruhoz kapcsolódó szolgáltatásokról, az igénybevétel feltételeiről. Kiszolgálás közben kapcsolódó áruféleségeket ajánl. Felhívja a figyelmet a kiemelt ajánlatokra, akciókra, szezonális termékekre. Meggyőző érveléstechnikával segíti a vásárlót a döntésben. Készlethiány esetén helyettesítő terméket ajánl, vagy közbenjár az áruutánpótlás érdekében. Befejezi a kiszolgálást, udvariasan elköszön a vásárlótól. Konfliktushelyzet megoldása. 287
288 Gyula, szeptember 1. Czeglédiné Szappanos Anita igazgató 288
Javító-, különbözeti és osztályozó vizsga anyaga. 9.évfolyam Híd program
Biztonságos munkavégzés alapjai tantárgyból Munka és tűzvédelem Munkavédelmi alapfogalmak ismerete, baleset fogalma, balesetek bejelentése, kivizsgálása,elsősegélynyújtás szabályai,tűzvédelmi feladatok,szabályok
SZAKMAI TANTERVI ADAPTÁCIÓ. a 31 543 01 FAMEGMUNKÁLÓ részszakképesítés HÍD II. programban történő 2 éves oktatásához
SZAKMAI TANTERVI ADAPTÁCIÓ a 31 543 01 FAMEGMUNKÁLÓ részszakképesítés HÍD II. programban történő 2 éves oktatásához a 34 543 02 Asztalos szakképesítés kerettanterve alapján I. A szakképzés jogi háttere
Szakképzési HÍD Program Szakmai Helyi Tanterve
Ikt. szám: 24. melléklet Gyulai Szakképzési Centrum Harruckern János Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma Szakképzési HÍD Program Szakmai Helyi Tanterve 2018/2019-as tanév Hatályos:
ASZTALOS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA
34 543 02 ASZTALOS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII.
Gyulai Szakképzési Centrum Harruckern János Szakképző Iskolája és Kollégiuma
Ikt.sz: 26. számú melléklet Gyulai Szakképzési Centrum Harruckern János Szakképző Iskolája és Kollégiuma Gyula Szent István út 38. HÍD - II szakmai képzés szakmai tantárgyainak felnőtt oktatás esti képzésben
ASZTALOS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA
34 543 02 ASZTALOS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII.
A feladatsor első részében található 1 20-ig számozott vizsgakérdéseket ki kell nyomtatni, majd pontosan kettévágni. Ezek lesznek a húzótételek.
A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben szereplő szakmai követelménymodulok témaköreinek mindegyikét tartalmazza.
a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény,
34 522 04 VILLANYSZERELŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII.
SZENT JÓZSEF KATOLIKUS SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA
SZENT JÓZSEF KATOLIKUS SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA HELYI TANTERV 34 543 02 ASZTALOS (2016. SZEPTEMBER 1 TŐL) EGYHÁZASGERGE 2017. SZEPTEMBER 1. Tartalom 1. A SZAKKÉPZÉS JOGI HÁTTERE... 2 2. A SZAKKÉPESÍTÉS
A azonosító számú Élelmiszer, fogyasztóvédelem megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó Általános élelmiszer-ismeretek,
A 10044-12 azonosító számú Élelmiszer, fogyasztóvédelem megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó Általános élelmiszer-ismeretek, fogyasztóvédelem tantárgy 1 1. A 10044-12 azonosító számú, Élelmiszer,
A azonosító számú. Konyhai kisegítés megnevezésű. szakmai követelménymodulhoz tartozó Előkészítési és ételkészítési alapismeretek tantárgy
A 10049-12 azonosító számú Konyhai kisegítés megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó Előkészítési és ételkészítési alapismeretek tantárgy 1. 1. A 10049-12 azonosító számú, Konyhai kisegítés megnevezésű
S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V
S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V a(z) 34 582 14 KŐMŰVES SZAKKÉPESÍTÉSHEZ I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről
a(z) ÁCS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ
S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V a(z) 34 582 01 ÁCS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről
A azonosító számú Szakmai idegen nyelv megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó Szakmai idegen nyelv tantárgy
A 10046-12 azonosító számú Szakmai idegen nyelv megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó Szakmai idegen nyelv tantárgy 1. A 10046-12 azonosító számú, Szakmai idegen nyelv megnevezésű szakmai követelménymodulhoz
JÁRMŰFÉNYEZŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA
34 525 03 JÁRMŰFÉNYEZŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII.
JÁRMŰFÉNYEZŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA
34 525 03 JÁRMŰFÉNYEZŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII.
1.4. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a ASZTALOS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ
1.4. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a 34 543 02 ASZTALOS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló 2011.
FESTŐ, MÁZOLÓ, TAPÉTÁZÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA
34 582 04 FESTŐ, MÁZOLÓ, TAPÉTÁZÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló 2011.
A szóbeli tételhez segédeszköz nem használható.
A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben szereplő szakmai követelménymodulok témaköreinek mindegyikét tartalmazzák.
a(z) ELADÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ
S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V a(z) 34 341 01 ELADÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről
SZAKKÉPZÉSI TANTERVI AJÁNLÁS
SZAKKÉPZÉSI TANTERVI AJÁNLÁS a 34 543 02 ASZTALOS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ Kizárólag a 2012/2013. tanévben induló szakképzésekre vonatkozóan a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény (a továbbiakban Szt.)
SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a(z) Gerinchálózati rendszerüzemeltető technikus SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉSHEZ
SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a(z) 55 523 03 Gerinchálózati rendszerüzemeltető technikus SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉSHEZ I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011.
1.2. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a 34 543 02 ASZTALOS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ
1.2. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a 34 543 02 ASZTALOS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló 2011.
KÖZPONTIFŰTÉS- ÉS GÁZHÁLÓZAT RENDSZERSZERELŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA
34 582 09 KÖZPONTIFŰTÉS- ÉS GÁZHÁLÓZAT RENDSZERSZERELŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről
ÁCS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA
34 582 01 ÁCS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény,
A azonosító számú, A kereskedelmi egység működtetése megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó Működtetés szabályai gyakorlat tantárgy
A 10025-12 azonosító számú, A kereskedelmi egység működtetése megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó Működtetés szabályai gyakorlat tantárgy 1. 1. A 10025-12 azonosító számú, A kereskedelmi egység
Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre
Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Asztalos szakma gyakorlati oktatásához OKJ száma: 34 543 02 A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának dátuma: Tanulók adatai és
ELEKTRONIKAI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA
54 523 02 ELEKTRONIKAI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló 2011.
2.26. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 54 813 01 FITNESS-WELLNESS INSTRUKTOR SZAKKÉPESÍTÉSHEZ. valamint a XXXVII. Sport ÁGAZATHOZ
2.26. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 54 813 01 FITNESS-WELLNESS INSTRUKTOR SZAKKÉPESÍTÉSHEZ valamint a XXXVII. Sport ÁGAZATHOZ A szakképzési kerettanterv ágazatra vonatkozó része (4+1 évfolyamos képzésben
a(z) SZÍNPADI FÉNYTERVEZŐ SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉSHEZ
S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V a(z) 55 521 02 SZÍNPADI FÉNYTERVEZŐ SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉSHEZ I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi
SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az TURISZTIKAI SZERVEZŐ, ÉRTÉKESÍTŐ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ valamint a XXVIII. TURISZTIKA ÁGAZATHOZ
Levelezési Gyakorlat 2.110. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 54 812 03 TURISZTIKAI SZERVEZŐ, ÉRTÉKESÍTŐ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ valamint a VIII. TURISZTIKA ÁGAZATHOZ A 10063-12 azonosító számú, Ügyviteli folyamatok
SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az VENDÉGLÁTÁSSZERVEZŐ-VENDÉGLŐS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint a XXVII. VENDÉGLÁTÓIPAR ÁGAZATHOZ
2.123. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 54 811 01 VENDÉGLÁTÁSSZERVEZŐ-VENDÉGLŐS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint a XXVII. VENDÉGLÁTÓIPAR ÁGAZATHOZ A 10051-12 azonosító számú Vendéglátó marketing és kommunikáció megnevezésű
MŰEMLÉKFENNTARTÓ TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉS SZAKMAI PROGRAMJA
55 58 0 MŰEMLÉKFENNTARTÓ TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉS SZAKMAI PROGRAMJA I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 0. évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló
3.20. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 55 724 01 FOGTECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉSHEZ
3.20. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 55 724 01 FOGTECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉSHEZ I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről
Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola. 1212 Budapest, Széchenyi u. 93. Tel.: (1) 277-8301 E-mail: szigetiskola@gmail.
Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola 1212 Budapest, Széchenyi u. 93. Tel.: (1) 277-8301 E-mail: [email protected] Szakmai Programok Budapest, 2013. március 19. Szénásy
A feladatsor első részében található 1-20-ig számozott vizsgakérdéseket ki kell nyomtatni, majd pontosan kettévágni. Ezek lesznek a húzótételek.
A) Szakmai ismeret: Famegmunkálási, alakítási módok. Alkatrészek hajlítása. Fa ragasztása (ragasztással kapcsolatos fogalmak, ragasztás technológiája, ragasztás hibái). Faipari alapszerkezetek, fahajók
BÚTORASZTALOS SZAKKÉPESÍTÉS KÖZPONTI PROGRAMJA
BÚTORASZTALOS SZAKKÉPESÍTÉS KÖZPONTI PROGRAMJA I. A szakképesítés adatai, a képzés szervezésének feltételei és a szakképesítés óraterve 1. A szakképesítés adatai A szakképesítés azonosító száma: 33 543
Készült az Oktatási Minisztérium megrendelésére a Nemzeti Szakképzési Intézetben
Készült az Oktatási Minisztérium megrendelésére a Nemzeti Szakképzési Intézetben A szóbeli vizsgatételek felhasználását a 2002-től tartandó szakmai vizsgákon az OM 412/2002. számon engedélyezte 2 A szakmai
A szakmai tantárgyak rendszeréből kiemelhetőek azok a tantárgyak ill. témakörök, amelyek fő feladata technikai termékek működésének és egyéb
Dr. Kadocsa László A szakmai tantárgyak rendszeréből kiemelhetőek azok a tantárgyak ill. témakörök, amelyek fő feladata technikai termékek működésének és egyéb munkafunkciójának megtanítása. A technikai
Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre
Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre szakma gyakorlati oktatásához (OKJ száma: ) A napló vezetéséért felelős: A foglalkoztató vállalkozó, vállalkozás neve:.. Címe:. Ügyintéző neve,telefonszáma:... A tanuló
Készült az Oktatási Minisztérium megrendelésére a Nemzeti Szakképzési Intézetben
Készült az Oktatási Minisztérium megrendelésére a Nemzeti Szakképzési Intézetben A szóbeli vizsgatételek felhasználását a 2002-től tartandó szakmai vizsgákon az OM 412/2002. számon engedélyezte 2 A szakmai
Készült az Oktatási Minisztérium megrendelésére a Nemzeti Szakképzési Intézetben
Készült az Oktatási Minisztérium megrendelésére a Nemzeti Szakképzési Intézetben A szóbeli vizsgatételek felhasználását a 2002-től tartandó szakmai vizsgákon az OM 412/2002. számon engedélyezte 2 A szakmai
A azonosító számú Munkahelyi egészség és biztonság megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó Munkahelyi egészség és biztonság tantárgy
A 11500-12 azonosító számú megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgy 1. A 11500-12 azonosító számú megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgyak és témakörök oktatása során
54 543 01 FAIPARI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA
54 543 01 FAIPARI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló 2011. évi
Tájékoztatás a Gyakorlati Képzőhelyek részére
Tájékoztatás a Gyakorlati Képzőhelyek részére A 10250-12 azonosító számú Kézápolás megnevezésű szakmai követelménymodul tantárgyai, témakörei Vendégfogadás, diagnosztizálás, kézápolás Manikűr 1. Manikűr
a(z) SZOCIÁLIS GONDOZÓ ÉS ÁPOLÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ
S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V a(z) 34 762 01 SZOCIÁLIS GONDOZÓ ÉS ÁPOLÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi
a(z) XXV. ÜGYVITEL ágazathoz tartozó IRODAI TITKÁR SZAKKÉPESÍTÉSHEZ
S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V a(z) XXV. ÜGYVITEL ágazathoz tartozó IRODAI TITKÁR SZAKKÉPESÍTÉSHEZ A(z) XXV. ÜGYVITEL ágazathoz az alábbi szakképesítések tartoznak: 31 346 02 Számítógépes
a(z) SZÍNPADI MAGASÉPÍTŐ SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉSHEZ
S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V a(z) 55 521 03 SZÍNPADI MAGASÉPÍTŐ SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉSHEZ I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi
Készült az Oktatási Minisztérium megrendelésére a Nemzeti Szakképzési Intézetben
Készült az Oktatási Minisztérium megrendelésére a Nemzeti Szakképzési Intézetben A szóbeli vizsgatételek felhasználását a 2002-től tartandó szakmai vizsgákon az OM 412/2002. számon engedélyezte 2 A szakmai
Élelmiszeripari mikrobiológiai laboráns. Laboratóriumi technikus
A /07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a(z) KÖZÖSSÉGFEJLESZTŐ ANIMÁTOR SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉSHEZ
SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a(z) 55 345 02 KÖZÖSSÉGFEJLESZTŐ ANIMÁTOR SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉSHEZ I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény,
A azonosító számú Élelmiszer, fogyasztóvédelem megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó Élelmiszerek csoportjai tantárgy
A 10044-12 azonosító számú Élelmiszer, fogyasztóvédelem megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó Élelmiszerek csoportjai tantárgy 1 1. A 10044-12 azonosító számú, Élelmiszer, fogyasztóvédelem megnevezésű
A azonosító számú, A kereskedelmi egység működtetése megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó Működtetés szabályai tantárgy
A 10025-12 azonosító számú, A kereskedelmi egység működtetése megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó Működtetés szabályai tantárgy 1. 1. A 10025-12 azonosító számú, A kereskedelmi egység működtetése
2.94.5. KERETTANTERV részlet a XXXVIII. Rendészet ÁGAZATHOZ
2.94.5. KERETTANTERV részlet a XXXVIII. Rendészet ÁGAZATHOZ A kerettanterv a 9-12. középiskolai évfolyamokra előírt tartalommal a Rendészet ágazatra egységesen vonatkozik: Megnevezés: Fegyveres szervek
A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak és témakörök óraszáma évfolyamonként /13.
Szakmai követelmény- modul A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak és témakörök óraszáma évfolyamonként Tantárgyak, témakörök Ágazati szakközépiskolai képzés óraszáma a közismereti oktatással
A 2. sorszámú Asztalos megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
A 2. sorszámú Asztalos megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 543 02 1.2. Szakképesítés megnevezése:
SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a(z) ELEKTRONIKUS HOZZÁFÉRÉSI ÉS MAGÁNHÁLÓZATI RENDSZERÜZEMELTETŐ SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉSHEZ
SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a(z) 55 523 01 ELEKTRONIKUS HOZZÁFÉRÉSI ÉS MAGÁNHÁLÓZATI RENDSZERÜZEMELTETŐ SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉSHEZ I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről
TANMENET. Tanév: 2014/2015. Szakképesítés száma: 34 521 03. Követelménymodul: Követelménymodul száma: 10176-12. Tantárgy: Tananyag típus: Évfolyam:
TANMENET Tanév: 2014/2015 Szakképesítés megnevezése: Gépi forgácsoló Szakképesítés száma: 34 521 03 Követelménymodul: Marós feladatok Követelménymodul száma: 10176-12 Tantárgy: Tananyag típus: Évfolyam:
TURISZTIKAI SZERVEZŐ, ÉRTÉKESÍTŐ. emelt szintű szakképesítés
18. Vendéglátás-turisztika 54 812 03 TURISZTIKAI SZERVEZŐ, ÉRTÉKESÍTŐ emelt szintű szakképesítés Felnőttoktatás, esti munkarendszerű képzés Helyi tanterv 2017. Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum A
Adózási alapismeretek tantárgy
Adózási alapismeretek tantárgy helyi programja Készült a tantárgy központi programja alapján 2013. A tantárgy tanításának célja: Az Adózási alapismeretek tantárgy tanításának célja, hogy a tanulókkal megismertesse
ELADÓ HELYI KÉPZÉSI PROGRAM
HELYI KÉPZÉSI PROGRAM 34 341 01 ELADÓ 2015. 3 éves Eladó szakképesítés helyi képzési programja 10. évfolyam: kihelyezett gyakorlat 6 nap/2 hét képzési program szerinti óraszám 38 óra/2 hét 11. évfolyam:
A azonosító számú A ruházati cikkek és a vegyes iparcikkek forgalmazása megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartoz Áruforgalmazás
A 10027-12 azonosító számú A ruházati cikkek és a vegyes iparcikkek forgalmazása megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartoz Áruforgalmazás gyakorlat I tantárgy 1. 1. A 10027-12 azonosító számú, A ruházati
Projekt címe: Az új szakképzés bevezetése a Keményben. Projekt azonosítószáma: TÁMOP-2.2.5.B-12/1-2012-0052
Projekt címe: Az új szakképzés bevezetése a Keményben Projekt azonosítószáma: TÁMOP-2.2.5.B-12/1-2012-0052 A tantárgy modulja: 11500-12 Munkahelyi egészség és biztonság A tantárgy címe: Munkahelyi egészség
a(z) SZÁMÍTÓGÉP-SZERELŐ, KARBANTARTÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ
S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V a(z) 34 523 02 SZÁMÍTÓGÉP-SZERELŐ, KARBANTARTÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011.
Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11. pontjában írtakkal!
II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása Valamennyi programmodulra külön-külön kitöltendő 1. A programmodul azonosító adatai Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen
FAIPARI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint a XVIII. FAIPAR ÁGAZATHOZ
54 543 01 FAIPARI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint a XVIII. FAIPAR ÁGAZATHOZ A szakképzési kerettanterv {gazatra vonatkozó része (4+1 évfolyamos képzésben az első négy évfolyamra, azaz a 9-12. középiskolai
A feladatsor a szakmai követelménymodulok témakörei alapján az alábbi részszakképesítések szóbeli vizsgatevékenységeit is tartalmazza:
A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben szereplő szakmai követelménymodulok témaköreinek mindegyikét tartalmazzák.
FELNŐTTOKTATÁS HELYI TANTERVE a 34 543 02 ASZTALOS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ
FELNŐTTOKTATÁS HELYI TANTERVE a 34 543 02 ASZTALOS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló 2011.
a(z) XXXII. ERDÉSZET ÉS VADGAZDÁLKODÁS ágazathoz tartozó VADGAZDÁLKODÁSI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ
S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V a(z) XXXII. ERDÉSZET ÉS VADGAZDÁLKODÁS ágazathoz tartozó 54 625 01 VADGAZDÁLKODÁSI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ A(z) XXXII. ERDÉSZET ÉS VADGAZDÁLKODÁS ágazathoz
Logisztikai ügyintéző
17. Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció 54 345 01 Logisztikai ügyintéző emeltszintű szakképesítés Nappali munkarendszerű, egyéves képzés Helyi tanterv 2017. Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum
A CUKRÁSZ SZAKKÉPESÍTÉS
A 34 811 01 CUKRÁSZ SZAKKÉPESÍTÉS I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény, valamint
Munkahelyi egészség és biztonság. helyi programja
Munkahelyi egészség és biztonság tantárgy helyi programja Készült a tantárgy központi programja alapján 2013. A tantárgy tanításának célja: A tanuló általános felkészítése az egészséget nem veszélyeztető
a(z) VÍZMINŐSÉG-VÉDELMI SZAKTECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉSHEZ
S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V a(z) 55 853 02 VÍZMINŐSÉG-VÉDELMI SZAKTECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉSHEZ I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló
XXX. SZÉPÉSZET ágazathoz tartozó FODRÁSZ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA
XXX. SZÉPÉSZET ágazathoz tartozó 54 815 01 FODRÁSZ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről
BÚTORASZTALOS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
ÚTORASZTALOS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 33 543 01 1000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése: útorasztalos
Darukötöző Építményszerkezet-szerelő Targoncavezető Építő- és anyagmozgató gép kezelője 2/42
A /2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Pénzügyi alapismeretek tantárgy
Pénzügyi alapismeretek tantárgy helyi programja Készült a tantárgy központi programja alapján 2013. A tantárgy tanításának célja: A pénzügyi alapismeretek tantárgy tanításának célja, hogy a tanuló legyen
A 34 543 02 ASZTALOS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA
A 34 543 02 ASZTALOS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII.
HEGESZTŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA
34 521 06 HEGESZTŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII.
A azonosító számú Foglalkoztatás I. megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó Foglalkoztatás I tantárgy
A 11497-12 azonosító számú Foglalkoztatás I. megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó Foglalkoztatás I tantárgy 1. 1. A 11497-12 azonosító számú, Foglalkoztatás I. megnevezésű szakmai követelménymodulhoz
A 6. sorszámú Asztalos megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 2.
A 6. sorszámú Asztalos megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 543 02 1.2. Szakképesítés megnevezése:
Turizmus alapjai. tantárgy. helyi programja
Turizmus alapjai tantárgy helyi programja Készült a tantárgy központi programja alapján 2013. A tantárgy tanításának célja: A turizmus alapjai tantárgy oktatásának alapvető célja, hogy a tanulók elsajátítsák
a(z) DÍSZNÖVÉNYKERTÉSZ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ
S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V a(z) 34 622 01 DÍSZNÖVÉNYKERTÉSZ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény,
Fémtömegcikkgyártó Fémipari megmunkálógépsor és berendezés-üzemeltető
A /2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
6.21. SZAKKÉPZÉSI TANTERV a KONYHAI KISEGÍTŐ részszakképesítés Szakképzési Hídprogramban történő oktatásához
6.21. SZAKKÉPZÉSI TANTERV a 21 811 01 KONYHAI KISEGÍTŐ részszakképesítés Szakképzési Hídprogramban történő oktatásához a 34 811 04 Szakács szakképesítés kerettanterve alapján I. A szakképzés jogi háttere
Fémnyomó Fémipari megmunkálógépsor és berendezés-üzemeltető
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
1.67. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a 34 762 01 Szociális gondozó és ápoló MEGNEVEZÉSŰ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ
1.67. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a 34 762 01 Szociális gondozó és ápoló MEGNEVEZÉSŰ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény,
Ingatlanfenntartó, karbantartó Ingatlanfenntartó, karbantartó
A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
33 543 01 1000 00 00 Bútorasztalos szakképesítés Helyi tanterve 2010
516. sz. Ipari Szakképző Iskola és Kollégium 7200 Dombóvár, Népköztársaság u.21 33 543 01 1000 00 00 Bútorasztalos szakképesítés Helyi tanterve 2010 Készítette: Mayer Levente szaktanár 1 BÚTORASZTALOS
ÁRNYÉKOLÁSTECHNIKAI SZERELŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
ÁRNYÉKOLÁSTECHNIKAI SZERELŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 31 582 22 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése:
Informatika a turizmusban gyakorlat tantárgy. helyi programja. Készült a tantárgy központi programja alapján
Informatika a turizmusban gyakorlat tantárgy helyi programja Készült a tantárgy központi programja alapján 2013 A tantárgy tanításának célja: Az informatika a turizmusban tantárgy gyakorlati oktatásának
SZAKMAI TANTERVI ADAPTÁCIÓ a 31 521 01 BEVONTELEKTRÓDÁS KÉZI ÍVHEGESZTŐ részszakképesítés HÍD II. programban történő 2 éves oktatásához
SZAKMAI TANTERVI ADAPTÁCIÓ a 31 521 01 BEVONTELEKTRÓDÁS KÉZI ÍVHEGESZTŐ részszakképesítés HÍD II. programban történő 2 éves oktatásához a 34 521 06 Hegesztő szakképesítés kerettanterve alapján I. A szakképzés
A azonosító számú Foglalkoztatás II. megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó Foglalkoztatás II. tantárgy
A 11499-12 azonosító számú megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgy 1. 1. A 11499-12 azonosító számú, megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgyak és a témakörök oktatása
A 259. sorszámú Bútoripari gyártás-előkészítő, szervező megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1
A 259. sorszámú Bútoripari gyártás-előkészítő, szervező megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma:
