Minősített RID Oktatói képzés. Budapest, MEGHÍVÓ

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Minősített RID Oktatói képzés. Budapest, MEGHÍVÓ"

Átírás

1 Minősített RID Oktatói képzés Budapest, MEGHÍVÓ

2 Tisztelt Partnerünk! A RID ellenőrzések középpontjában Európa szerte a RID 4, 5 és 6 részeinek történő megfelelés szerepel. Ebből következik, hogy a célellenőrzések több mint 80 %-a veszélyes árut szállító vasúti tartálykocsikra irányul. Egy -egy DISASTER RID akció során a BM OKF ellenőrei több ezer vasúti járművet ellenőriznek. Az ellenőrzés során feltárt szabálytalanságokat elemezve megállapítható, hogy a vasúti közlekedésben résztvevő, illetve közreműködő személyek RID ismeretekre irányuló képzését és továbbképzését javítani szükséges a vasúti közlekedésbiztonság növelés céljából. A jelenlegi gyakorlat szerint a RID tanácsadói végzettség megszerzéséhez nem szükséges feltétlenül felsőfokú végzettség és vasútszakmai ismeret. A tanácsadó pedagógiai (andragógiai) ismeret és oktatási gyakorlat nélkül oktathat RID-et. A Hungrail Akadémia felismerve ezt, célirányosan indítja el a Minősített RID Oktató gyakorlatorientált képzéseit, melynek célja a Train to Trainer képzési rendszer keretében a RID oktatást végző biztonsági tanácsadók szakmai és pedagógiai-andragógiai ismereteinek bővítése és a helyes és korszerű RID oktatási gyakorlat elsajátítása.

3 A tanfolyamot ajánlom minden RID tanácsadónak, akik oktatást végeznek vagy oktatni szeretnének. A képzés keretében egyedülálló lehetőség nyílik az ellenőrző hatóságok belső eljárásainak elméleti és gyakorlati megismerésére. A tanfolyamon nagy felnőttképzési és vasútüzemi, valamint RID oktatási gyakorlattal rendelkező szakemberek segítségével tudják a helyes oktatási gyakorlatot elsajátítani a résztvevők. dr. Sárosi György Veszélyesáru Szakértő Hungrail RID Munkabizottság vezetője

4 Időpontja: április 24 május 5. Maximális létszám: 20 fő Helyszíne: HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület (Budapest, Teréz körút krt. 38.) Bővebben a tanfolyamról Tanfolyamvezető: dr. Sárosi György, RID Munkabizottság vezetője A tanfolyam célja A RID oktatói képzés - a nemzetközi gyakorlatban jól ismert Train to Trainer keretében - hozzájárul a RID oktatást végző biztonsági tanácsadók szakmai és pedagógiai-andragógiai ismereteinek növeléséhez és a helyes oktatási gyakorlat elsajátításához. A minősített RID Oktató képes lesz oktatói munkájával növelni a veszélyes áruk vasúti fuvarozásának a biztonságát. A tanfolyami terv a BM OKF RID célellenőrzéseken szerzett tapasztalatainak figyelembevételével történt. Megszerezhető szakképesítés Minősített RID Oktató* *A minősített RID oktató regisztrációja 5 éves. A regisztráció meghosszabbítása továbbképzési kötelezettséggel jár.

5 A betölthető munkakörök és végezhető tevékenység - RID oktatási tematikák és ellenőrző feladatok készítése - RID 1.3 szerint előírt elméleti és gyakorlati oktatás megtartása - Egyéb veszélyes áruk vasúti fuvarozását érintő oktatási és vizsgáztatási feladatok ellátása Megszerezhető kompetenciák - RID alapozó, szakosító és biztonsági oktatási tematika és óravázlat összeállítása, - RID oktatási anyagok és prezentációk készítése - Ellenőrző kérdések és vizsgafeladatok összeállítása - RID 1.3 képzések helyes nyilvántartása A tanfolyamon való részvétel feltételei - Legalább RID Veszélyes áru Biztonsági tanácsadói végzettség - Legalább 2 év vasútüzemi vagy azzal egyenértékű gyakorlat (a tanfolyamon való részvételhez nem szükséges a vasútüzemi képesítés megléte)

6 Részletes program április 24., 9:00 10:00 Tanfolyamnyitás Vasúti árufuvarozási jellemzők bemutatása (1 TE) Előadó: Hódosi Lajos április 24., 10:00 13:00 RID 2017 változásai (3 TE) Előadó: Hudák Árpádné április 24., 14:00 16:00 Felnőttoktatási pedagógiai-andragógiai ismeretek (2 TE) Előadó: Szörcsök Sándor április 24., 16:00 18:00 RID oktatások módszertani alapjai (2 TE) Előadó: Vincze Attila András

7 2017. április 25. 8:00 16:00 Vasúti tartálykocsik jellemzői és a vasúti vegyi elhárítói beavatkozások (3 TE) Előadó: Csabai László RID Oktatási gyakorlati ismeretek, Módszertan Gyakorlat I (5 TE) Gyakorlatvezető: Vincze Attila András április 26., 08:00 16:00 óra RID 1.3 mikrotanítások Gyakorlat II (8 TE) Gyakorlatvezető: Vincze Attila András május 04., 8:00 16:00 RID ellenőrzési ismeretek Katasztrófavédelmi Blokk (8 TE) Előadó: BM OKF Veszélyes szállítmányok Főosztály május 05., 9:00 13:00 Minősítő Vizsga Vizsgabizottság Oklevelek átadása és tanfolyamzárás

8 Témakörök 1. A RID 2017 változásainak ismertetése (public blokk). 2. A felnőttoktatás pedagógiai-andragógia és módszertani elméletének ismertetése 3. A vasúti tartálykocsik bemutatása és a vegyi elhárítás rendszerének felépítése. 4. Kiscsoportos gyakorlatok felkészülés a RID 1.3 alap, szakosító és biztonsági oktatásra. Tanfolyamtervezés. a. Tematikák és óravázlatok készítése b. Prezentációk készítése különböző célcsoportoknak c. A számonkérés lehetőségei, tudásellenőrzés, feladatok és kérdések készítése 5. Mikrotanítások és azok értékelése, tanulságok, gyakorlás. 6. Hatósági ellenőrzés gyakorlata a. Hatáskör, illetékesség, hatósági eljárások b. Mit és hogyan ellenőriz a katasztrófavédelmi hatóság, eljárásrendje c. Vasúti ellenőrzések tapasztalatai és módszertani útmutatók 7. Közös ellenőrzési gyakorlat végrehajtása.

9 Információk hallgatók részére A RID oktatási gyakorlatokon való sikeres részvétel érdekében szükséges, hogy a hallgató hozza magával a RID Szabályzatát és az egyéb vasúti szabályzatait. Legyen saját számítógépe (PC) vagy Touchpadje esetleg más Smart eszköze, interneteléréssel és prezentáció készítésére alkalmas szoftverrel (Prezi, PowerPoint, stb.). A tananyag egységei Felnőttoktatási pedagógiai-andragógiai ismeretek A tantárgy oktatásának a célja A hallgatók ismerjék meg a felnőttoktatás sajátosságait és elméleti alapjait és módszereit valamint azok RID oktatásban történő alkalmazási lehetőségeit. Követelmények A hallgató a tantárgy oktatásának befejeztével: - ismerje meg a felnőttoktatás sajátosságainak pedagógiai-andragógiai és módszertani alapjait,

10 - legyen képes a megfelelő oktatási módszertan kiválasztására, - az oktatandó csoportnak megfelelő RID ismeretek kiválasztására és az adatok rendszerezésére, - Az oktatás és számonkérés megtervezésére. RID Oktatási gyakorlatok I. A tantárgy oktatásának a célja A hallgató sajátítsa el a RID oktatásával kapcsolatos tematika, óravázlat készítés gyakorlatát. A megfelelő tananyag összeállítását és a tudásszintet felmérő kérdések készítésének módszertanát. Követelmények A tanfolyami képzés után a résztvevő: - legyen képes RID 1.3 szerinti tematika összeállítására és óravázlat készítésére, - legyen képes önállóan tananyagot összeállítani és prezentációt készíteni, - legyen képes ellenőrző kérdések összeállítására és gyakorlati feladatok készítésére Témakörök 1. Mozdonyvezetők és kocsivizsgálók oktatása, milyen módszert alkalmazzunk?

11 2. Feladatlap készítése 2. kategóriába tartozó személyzet részére, 3. Prezentáció készítése a vasúti infrastruktúrát üzemeltető vezetőség részére, stb. 4. Pályás szempontok (a vasúti pálya felépítése, pályamérések a helyszínen, siklások okai) 5. Szolgáltatási szempontok (utasok viselkedése, irányítása, áruk felvétele és rögzítése) RID Oktatási gyakorlatok II Mikrotanítások A tantárgy oktatásának a célja A hallgatók sajátítsák el az önálló RID oktatások célcsoportnak megfelelő helyes pedagógiaandragógiai gyakorlatát. Követelmények A tanfolyami képzés után a résztvevő: - legyen képes RID tanítási egység oktatására - legyen képes különböző korszerű oktatásimódszertant alkalmazni. Témakörök 1. Mikrotanítás interaktív eszközökkel kiscsoportnak,

12 2. Mikrotanítás prezentációval nagycsoportnak, 3. Mikrotanítás különböző gyakorlatú és képességű hallgatóság számára, stb. 4. A kockázatok elemzési módszerei (SHELLmodell) Vizsga Írásbeli és szóbeli (oktatási) feladatokból áll. Megfelelési szint: minimum 80% Részvételi díjak Teljes képzési költség (min. 2 fő jelentkezése esetén Ft / fő kedvezmény): Ft / fő Teljes jogú tagsággal rendelkező HUNGRAIL tagvállalatok részére: Ft / fő Kérjük, hogy a következő oldalon található jelentkezési lapot április 20-án 16 óráig kitöltve küldje vissza a hungrail@hungrail.hu címre. Valamint csatolva kérjük megküldeni a RID tanácsadói bizonyítványt és a gyakorlati igazolást is. Lehetőség van a tanfolyami hallgatókon kívül az első napon a Public Blokk keretében RID 2017 változások

13 ismertetésén részt venni Ft / fő + áfa részvételi díjon. Mindkét esetben a jelentkezése a befizetést követően válik véglegessé. A tanfolyam díját a jelentkezést követően kiállításra és megküldésre kerülő díjbeszedőn szereplő összeg átutalásával lehet kiegyenlíteni. Amennyiben eseményünk a mi hibánkból marad el, úgy a teljes befizetett összeget visszautaljuk. További információk: Telefon: / (Szabó Annamária) hungrail@hungrail.hu

14 ÓRAREND Tárgy neve Előadó Időpont Vasúti árufuvarozási jellemzők bemutatása RID 2017 változásai Felnőttoktatási pedagógiaiandragógiai ismeretek RID oktatások módszertani alapjai Vasúti tartálykocsik jellemzői és a vasúti vegyi elhárítói beavatkozások RID Oktatási gyakorlati ismeretek, Módszertan Gyakorlat I RID 1.3 mikrotanítások Gyakorlat II RID ellenőrzési ismeretek Katasztrófavédelmi Blokk E E E E E GY GY E Hódosi Lajos Hudák Árpádné Szörcsök Sándor Vincze Attila András Csabai László Vincze Attila András Vincze Attila András BM OKF Veszélyes szállítmányok Főosztály Minősítő Vizsga Vizsgabizottság Oklevelek átadása és tanfolyamzárás április 24. 9:00-10: április :00 13: április :00 16: április :00-18: április 25. 8:00 16: április :00 16: május 04. 8:00 16: május 05. 9:00 13:00

15 Jelentkezési lap szeretnék részt venni a minősített RID Oktatói képzésen csak a Public Blokkban kívánok részt venni ( Ft + áfa) Név:... Pozíció:... A hallgató telefonszáma és címe: RID Tanácsadói Bizonyítvány száma és érvényessége: Igénybevett kedvezmény:..

16 Számlázási adatok: Vállalat/magánszemély neve:.. Adószám:.... Számlázási cím:.. Telefonszám: cím: Kapcsolattartó személy neve, telefonszáma, címe:.. Dátum: Cégszerű aláírás:

Minősített RID Oktatói képzés. Budapest, MEGHÍVÓ

Minősített RID Oktatói képzés. Budapest, MEGHÍVÓ Minősített RID Oktatói képzés Budapest, 2017. 04. 24-05.05. MEGHÍVÓ Időpontja: 2017. április 24 május 5. Maximális létszám: 20 fő Helyszíne: HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület (Budapest, Teréz körút krt.

Részletesebben

Minősített RID Oktatói képzés. Budapest, MEGHÍVÓ

Minősített RID Oktatói képzés. Budapest, MEGHÍVÓ Minősített RID Oktatói képzés Budapest, 2018. 04. 16-27. MEGHÍVÓ Tisztelt Partnerünk! A RID ellenőrzések középpontjában Európa szerte a RID 4, 5 és 6 részeinek történő megfelelés szerepel. Ebből következik,

Részletesebben

A veszélyes áru szállítás ellenőrzési és szankcionálási tevékenység aktuális kérdései a vasút vonatkozásában

A veszélyes áru szállítás ellenőrzési és szankcionálási tevékenység aktuális kérdései a vasút vonatkozásában A veszélyes áru szállítás ellenőrzési és szankcionálási tevékenység aktuális kérdései a vasút vonatkozásában Dr. Mógor Judit tű. ezredes hatósági főigazgató-helyettes Budapest, 2017. május 03. Az előadás

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS JELENTKEZÉSI LAP

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS JELENTKEZÉSI LAP PÁLYÁZATI FELHÍVÁS JELENTKEZÉSI LAP 1.) A pályázat teljes címe: Trénerképző, tréner továbbképző tanfolyam: Képzők képzése»train the trainer program«2.) A pályázat kiírója és a képzési program jogtulajdonosa:

Részletesebben

A tanfolyamot INDÍTJUK!

A tanfolyamot INDÍTJUK! A képzés kezdésének időpontja: 2018. március 28. (szerda) A képzés helyszín(ei): 1149 Budapest, Buzogány u. 10-12. és/vagy 1149 Budapest, Pillangó park 3-5. A tanfolyamot INDÍTJUK! ntéző (OKJ 51 344 01;

Részletesebben

XXI. A magyar közlekedés helyzete az EU-ban

XXI. A magyar közlekedés helyzete az EU-ban XXI. A magyar közlekedés helyzete az EU-ban A katasztrófavédelem szerepe a közúti, vasúti, vízi szállítások felügyeletében Dr. Mógor Judit tű. ezredes hatósági főigazgató-helyettes 217. február 23. A katasztrófavédelem

Részletesebben

Hallgatói tájékoztató. Szakértők felkészítése a pedagógusminősítésre

Hallgatói tájékoztató. Szakértők felkészítése a pedagógusminősítésre Hallgatói tájékoztató Szakértők felkészítése a pedagógusminősítésre Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. a TÁMOP 3.4.2.B Sajátos nevelési igényű gyerekek integrációja (Szakszolgálatok fejlesztése)

Részletesebben

VESZÉLYES ÁRU ÉVKÖNYV

VESZÉLYES ÁRU ÉVKÖNYV VESZÉLYES ÁRU ÉVKÖNYV 2011 MAGYARORSZÁG Készült: A Biztonsági Tanácsadók Nemzetközi Szakmai Egyesülete szakértői szerkesztésében 2012. TARTALOMJEGYZÉK oldal Bevezető, Tartalomjegyzék 5-16 I. JOGSZABÁLYI

Részletesebben

A sorszámú Légi közlekedésüzemvitel-ellátó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

A sorszámú Légi közlekedésüzemvitel-ellátó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK A sorszámú Légi közlekedésüzemvitel-ellátó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 841 03 1.2.

Részletesebben

Tavaszi hatósági kerekasztal értekezlet

Tavaszi hatósági kerekasztal értekezlet Tavaszi hatósági kerekasztal értekezlet Veszélyes áru szállítás szakterületet érintő hatósági változások, tapasztalatok Kozma Sándor tű. ezredes főosztályvezető Budapest, 2017. március 21. A katasztrófavédelmi

Részletesebben

A 25. sorszámú Közúti közlekedésüzemvitel-ellátó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

A 25. sorszámú Közúti közlekedésüzemvitel-ellátó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye A 25. sorszámú Közúti közlekedésüzemvitel-ellátó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 841 02

Részletesebben

A BELSŐ ELLENŐRZÉS ALAPJAI A BELSŐ ELLENŐZÉS GYAKORLATA

A BELSŐ ELLENŐRZÉS ALAPJAI A BELSŐ ELLENŐZÉS GYAKORLATA A BELSŐ ELLENŐRZÉS ALAPJAI A BELSŐ ELLENŐZÉS GYAKORLATA 1. A tréning programja 1.1. Megnevezés Belső ellenőrzés alapjai a belső ellenőrzés gyakorlata 1.2. A tréning célja A hatnapos tréning sikeres elvégzésével

Részletesebben

Az Országos szakértői névjegyzék elektronikus felületének kezelése. felhasználói leírás

Az Országos szakértői névjegyzék elektronikus felületének kezelése. felhasználói leírás Az Országos szakértői névjegyzék elektronikus felületének kezelése felhasználói leírás Tartalom 1. Belépés a felületre... 2 2. Adatok módosítása... 2 2.1. Helyes személyi adatok, végzettség és elvégzett

Részletesebben

Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11. pontjában írtakkal!

Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11. pontjában írtakkal! II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása Valamennyi programmodulra külön-külön kitöltendő 1. A programmodul azonosító adatai Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen

Részletesebben

Képzés megnevezése: ÚJ PREZENTÁCIÓS MÓDSZEREK A HATÉKONY KOMMUNIKÁCIÓÉRT A VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSBEN

Képzés megnevezése: ÚJ PREZENTÁCIÓS MÓDSZEREK A HATÉKONY KOMMUNIKÁCIÓÉRT A VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSBEN Képzés megnevezése: ÚJ PREZENTÁCIÓS MÓDSZEREK A HATÉKONY KOMMUNIKÁCIÓÉRT A VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSBEN A képzés célja A vállalkozások hatékonyságának növelése a munkatársak kommunikációs technikájának, eszközeinek,

Részletesebben

KÉPZÉSI PROGRAM. LOGISZTIKAI ÜGYINTÉZŐ OKJ azonosító: 54 345 01. Szolnok

KÉPZÉSI PROGRAM. LOGISZTIKAI ÜGYINTÉZŐ OKJ azonosító: 54 345 01. Szolnok KÉPZÉSI PROGRAM LOGISZTIKAI ÜGYINTÉZŐ OKJ azonosító: 54 345 01 Szolnok 2014 Megnevezése A képzési program Logisztikai ügyintéző OKJ azonosító 54 345 01 A képzés során megszerezhető kompetenciák rendelések,

Részletesebben

Ft helyett csak Ft Ft/hó helyett csak Ft/hó

Ft helyett csak Ft Ft/hó helyett csak Ft/hó Tanfolyami összefoglaló Tervezett kezdés: 2019-09-21 Ütemezés: Időtartam: Hetente 7 hónap Helyszín: Budán: XI. Villányi út 5-7. vagy Pesten: XIII. Frangepán u. 19. Tanfolyami napok: szombat 9:00-15:30,

Részletesebben

KATASZTRÓFAVÉDELMI OKTATÁSI KÖZPONT 1033 Budapest, Laktanya u. 33. Tel: 06(1)436-1500, BM: 27-500, Fax: 06(1)436-1505

KATASZTRÓFAVÉDELMI OKTATÁSI KÖZPONT 1033 Budapest, Laktanya u. 33. Tel: 06(1)436-1500, BM: 27-500, Fax: 06(1)436-1505 Beépített tűzjelző és/vagy tűzoltó berendezéseket tervezők, a kivitelezésért felelős műszaki vezetők, valamint az üzembe helyező mérnökök tűzvédelmi szakvizsgára felkészítő tanfolyama és továbbképzése

Részletesebben

TANTÁRGYI KÖVETELMÉNYEK

TANTÁRGYI KÖVETELMÉNYEK 1. A tantárgy megnevezése: OKTATÁSTAN I. 2. Az évfolyam megnevezése: Okl. mérnöktanár, mérnöktanár szak nappali tagozat II. évf. 2. félév, II. évf. 1. félév Műszaki szakoktató szak II. évfolyam 1. félév

Részletesebben

A sorszámú Közúti közlekedésüzemvitel-ellátó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

A sorszámú Közúti közlekedésüzemvitel-ellátó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK A sorszámú Közúti közlekedésüzemvitel-ellátó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 841 02 1.2.

Részletesebben

IFRS MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐ

IFRS MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN NYILVÁNTARTOTT IFRS MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐ OKJ 55 344 05 szakképesítés-ráépülés 1 KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ Készüljön fel a változásokra Ön is, és szerezze meg az IFRS mérlegképes könyvelő

Részletesebben

Avagy hogyan maradhatok, hogyan lehetek, hogyan folytathatom?

Avagy hogyan maradhatok, hogyan lehetek, hogyan folytathatom? A geodéziai tervező és szakértő minősítések új szabályai Avagy hogyan maradhatok, hogyan lehetek, hogyan folytathatom? A jogszabályban (327/2015. (XI.10.) Korm. r.) van egy negyedik terület is a hogyan

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP 1.) A pályázat címe: Értékesítési-üzletkötői tanfolyam (komplex kompetencia-fejlesztő képzési program) 2.) A pályázat kiírója: Európai Üzleti Iskola 1539 Budapest,

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS JELENTKEZÉSI LAP

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS JELENTKEZÉSI LAP PÁLYÁZATI FELHÍVÁS JELENTKEZÉSI LAP 1.) A pályázat teljes címe: Vállalati trénerképző, tréner továbbképző tanfolyam: Képzők képzése»train the trainer program«2.) A pályázat kiírója és a képzési program

Részletesebben

SZÁMÍTÓGÉP AZ IRODÁBAN KÉPZÉSI PROGRAM

SZÁMÍTÓGÉP AZ IRODÁBAN KÉPZÉSI PROGRAM SZÁMÍTÓGÉP AZ IRODÁBAN KÉPZÉSI PROGRAM a Felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. tv. 12. (1) bekezdésének megfelelően. A képzési program Megnevezése Nyilvántartásba vételi száma Számítógép az irodában

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A Képzőszerv fenti tárgyban előterjesztett kérelmének, annak érdemi vizsgálatát követően, h e l y t a d.

H A T Á R O Z A T. A Képzőszerv fenti tárgyban előterjesztett kérelmének, annak érdemi vizsgálatát követően, h e l y t a d. Ügyirat száma: Ügyintéző neve: Elérhetősége: HF/NS/A/1878/3/2011. Hajnal Krisztián +36 1 474 17 29 Tárgy: Hajózási szabályzat; Hajóvezetéstan; Hajózási földrajz, vízrajz, meteorológia; Vonalismeret; Hajóelmélet,

Részletesebben

A tevékenység által, kreatív szemléletűek részére Szakszerű gyors módszerek elsajátítását, és a minőséget igénylők részére

A tevékenység által, kreatív szemléletűek részére Szakszerű gyors módszerek elsajátítását, és a minőséget igénylők részére I. ADATLAP - A program általános tartalma 1. A program megnevezése 1.1. Divat- és stílustervező felnőttképzés OKJ-s program esetén 1.2. OKJ száma is 54 211 07 0000 00 00 2. A program besorolása Csak egy

Részletesebben

A Magyar Nemzeti Múzeum meghirdeti Múzeumi Gyűjtemény- és Raktárkezelő felső-középfokú szakképző tanfolyamát a 2017/2018-as tanévre

A Magyar Nemzeti Múzeum meghirdeti Múzeumi Gyűjtemény- és Raktárkezelő felső-középfokú szakképző tanfolyamát a 2017/2018-as tanévre A Magyar Nemzeti Múzeum meghirdeti Múzeumi Gyűjtemény- és Raktárkezelő felső-középfokú szakképző tanfolyamát a 2017/2018-as tanévre (OKJ azonosító szám: 51 211 03 Munkaügyi Központi nyilvántartási szám:

Részletesebben

Ellenörző és elökészítő, beállító műveletek és funkció próba elsajátítása

Ellenörző és elökészítő, beállító műveletek és funkció próba elsajátítása II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása Valamennyi programmodulra külön-külön kitöltendő 1. A programmodul azonosító adatai Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen

Részletesebben

A megállapított pontértékkel a tanfolyamok 2008. évben az igényeknek megfelelően többször megismételhetők.

A megállapított pontértékkel a tanfolyamok 2008. évben az igényeknek megfelelően többször megismételhetők. MMK/2007-ME-FMV/1 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Magyar Mérnöki Kamara pályázatot hirdet olyan szabadon választható tanfolyamok kamarai akkreditálására, amelyek építési műszaki ellenőrök és felelős műszaki vezetők

Részletesebben

Az ANCS 10 Éves születésnap - Párizs Biztonsági Tanácsadók Nemzetközi Szakmai Egyesülete - BTE 2014.01.24

Az ANCS 10 Éves születésnap - Párizs Biztonsági Tanácsadók Nemzetközi Szakmai Egyesülete - BTE 2014.01.24 Az ANCS 10 Éves születésnap - Párizs Biztonsági Tanácsadók Nemzetközi Szakmai Egyesülete - BTE 2014.01.24 Nagy Zsolt Elnök Tartalom 1. BTE megalakulása, célok 2. Veszélyes áru konferenciák szakmai napok

Részletesebben

EGYÉB, NEM ENGEDÉLYEZETT KÉPZÉSEK ESETÉBEN ALKALMAZANDÓ ELJÁRÁSREND

EGYÉB, NEM ENGEDÉLYEZETT KÉPZÉSEK ESETÉBEN ALKALMAZANDÓ ELJÁRÁSREND 2. számú függelék EGYÉB, NEM ENGEDÉLYEZETT KÉPZÉSEK ESETÉBEN ALKALMAZANDÓ ELJÁRÁSREND (A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM FELNŐTTKÉPZÉSI SZABÁLYZATÁNAK FÜGGELÉKE) BUDAPEST 2016. (Hatályos: 2016. június 25.

Részletesebben

ÁLTALÁNOS TOVÁBBKÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS JELENTKEZÉSI LAP

ÁLTALÁNOS TOVÁBBKÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS JELENTKEZÉSI LAP ÁLTALÁNOS TOVÁBBKÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS JELENTKEZÉSI LAP Kérjük, figyelmesen olvassa át az Általános Továbbképzési Tájékoztatót, majd amennyiben képzésünk felkeltette érdeklődését, úgy a jelentkezési lap

Részletesebben

Magyar joganyagok - 35/2017. (VIII. 31.) NFM rendelet - a nemzeti fejlesztési miniszt 2. oldal 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1.

Magyar joganyagok - 35/2017. (VIII. 31.) NFM rendelet - a nemzeti fejlesztési miniszt 2. oldal 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. Magyar joganyagok - 35/2017. (VIII. 31.) NFM rendelet - a nemzeti fejlesztési miniszt 1. oldal 35/2017. (VIII. 31.) NFM rendelet a nemzeti fejlesztési miniszter ágazatába tartozó szakképesítések szakmai

Részletesebben

A 146. sorszámú Mechatronikus-karbantartó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

A 146. sorszámú Mechatronikus-karbantartó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK A 146. sorszámú Mechatronikus-karbantartó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 523 01 1.2.

Részletesebben

Trénerképzés 2015. Képző intézmény: PORTENT Kft. 1034 Budapest, Tímár u. 13/A. Képviseli: Koós Viktória

Trénerképzés 2015. Képző intézmény: PORTENT Kft. 1034 Budapest, Tímár u. 13/A. Képviseli: Koós Viktória Trénerképzés 2015 PORTENT Kft. 1034 Budapest, Tímár u. 13/a. Cg.: 01-09-929071, Asz.: 14987641-2-41 Képviselő: Koós Viktória Kedves Érdeklődő, Kedves Arcjóga arctorna trénerjelölt! Ezúton tájékoztatlak,

Részletesebben

1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1. A képzés megnevezése: Veszélyes áru légi szállítási katasztrófavédelmi ellenőri képzés 1.2. A képzés végrehajtásának jogi háttere Magyarország Alaptörvénye 2011. évi CXXVIII.

Részletesebben

6. A tantervek szerepe az oktatás tartalmi szabályozásában

6. A tantervek szerepe az oktatás tartalmi szabályozásában TKO1108 Tanítás-tanulás 2. A pedagógiai folyamat tervezése, értékelése előadás 1. A tanári hivatásra készülünk: a pedagógiai tervezés, mint meghatározó tanári kompetencia 2. Alapfogalmak: tervezés, tanterv,

Részletesebben

A 2. sorszámú Asztalos megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

A 2. sorszámú Asztalos megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK A 2. sorszámú Asztalos megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 543 02 1.2. Szakképesítés megnevezése:

Részletesebben

oktatóközpont ÁLTALÁNOS TÁJÉKOZTATÓ FOCUS OKTATÁSI KFT.

oktatóközpont ÁLTALÁNOS TÁJÉKOZTATÓ FOCUS OKTATÁSI KFT. ÁLTALÁNOS TÁJÉKOZTATÓ FOCUS OKTATÁSI KFT. Általános információk Képzések típusa: Képzéseinket az oktatás intenzitása szerint csoportosítjuk. Ezen szempontok szerint a Résztvevők választhatnak a hétközi,

Részletesebben

KATASZTRÓFAVÉDELMI OKTATÁSI KÖZPONT 1033 Budapest, Laktanya u. 33. Tel: 06(1)436-1500, BM: 27-500, Fax: 06(1)436-1505

KATASZTRÓFAVÉDELMI OKTATÁSI KÖZPONT 1033 Budapest, Laktanya u. 33. Tel: 06(1)436-1500, BM: 27-500, Fax: 06(1)436-1505 Beépített tűzjelző és/vagy tűzoltó berendezéseket tervezők, a kivitelezésért felelős műszaki vezetők, valamint az üzembe helyező mérnökök tűzvédelmi szakvizsgára felkészítő tanfolyama és továbbképzése.

Részletesebben

ALAPKÉPZÉS ÉS VIZSGA SZABÁLYZAT ORSZÁGOS SZAKTANÁCSADÁSI KÖZPONT március

ALAPKÉPZÉS ÉS VIZSGA SZABÁLYZAT ORSZÁGOS SZAKTANÁCSADÁSI KÖZPONT március ALAPKÉPZÉS ÉS VIZSGA SZABÁLYZAT ORSZÁGOS SZAKTANÁCSADÁSI KÖZPONT 2018. március 30. -1- A mezőgazdasági és vidékfejlesztési szaktanácsadói tevékenységről szóló 73/2015. (XI. 6.) FM rendelet (továbbiakban:

Részletesebben

KÉPZÉSI PROGRAM Pénzügyi-számviteli ügyintéző OKJ azonosító: 54 344 01

KÉPZÉSI PROGRAM Pénzügyi-számviteli ügyintéző OKJ azonosító: 54 344 01 KÉPZÉSI PROGRAM Pénzügyi-számviteli ügyintéző OKJ azonosító: 54 344 01 Szolnok 2015 KÉPZÉSI PROGRAM A képzési program Megnevezése Pénzügyi-számviteli ügyintéző OKJ azonosító 54 344 01 A képzés során megszerezhető

Részletesebben

Képzési program. A képzés megnevezése: CNC szerviz technológus. 1. A képzéssel megszerezhető kompetenciák:

Képzési program. A képzés megnevezése: CNC szerviz technológus. 1. A képzéssel megszerezhető kompetenciák: Képzési program A képzés megnevezése: CNC szerviz technológus 1. A képzéssel megszerezhető kompetenciák: 1.1. Számítógépeket kezel, szoftvereket használ 1.2. Alkalmazza a számítástechnikai ismereteit 1.3.

Részletesebben

KÉPESÍTETT KOCKÁZATKEZELŐ KÉPZÉS

KÉPESÍTETT KOCKÁZATKEZELŐ KÉPZÉS KÉPESÍTETT KOCKÁZATKEZELŐ KÉPZÉS www.bankarkepzo.hu A tanfolyam célja, hogy stabil hitelintézeti kockázatkezelői alaptudást adjon; átfogóan, egységes szerkezetben mutassa be a kockázatkezelés, kockázatelemzés

Részletesebben

Előadó: Kozák Tamás. BALOGH GYÖRGYNÉ MÁV-START Zrt.

Előadó: Kozák Tamás. BALOGH GYÖRGYNÉ MÁV-START Zrt. Előadó: Kozák Tamás BALOGH GYÖRGYNÉ MÁV-START Zrt. A SZERVEZETI VÁLTOZÁSOK ELŐTT 1 A Vezérigazgatóság főosztályai, szakigazgatóságok, területi központok, hivatalok részére az O.1. sz. Oktatási utasítás

Részletesebben

Tartalom. Tartalom Általános rendelkezések Jelentkezés az alapismereti oktatásra és a vizsgára Vizsgabizottság...

Tartalom. Tartalom Általános rendelkezések Jelentkezés az alapismereti oktatásra és a vizsgára Vizsgabizottság... Tartalom Tartalom... 1 Általános rendelkezések... 2 Jelentkezés az alapismereti oktatásra és a vizsgára... 3 Vizsgabizottság... 4 A vizsga lefolytatása... 4 Jegyzőkönyv... 4 Tanúsítvány... 4 Díj... 5 Hatálybalépés...

Részletesebben

KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ A képzési kör

KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ A képzési kör Nyíregyházi Szakképzési Centrum 4400 Nyíregyháza, Dugonics utca 10-12. Tel.: 42/512-371 OM azonosító: 203045 E-mail: nyirszc@gmail.com Honlap: www.nyiregyhaziszc.hu KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ A képzési kör A

Részletesebben

TARGONCA TÁJÉKOZTATÓ A RÉSZTVEVŐ RÉSZÉRE

TARGONCA TÁJÉKOZTATÓ A RÉSZTVEVŐ RÉSZÉRE F E D E R A L T R U S T C O M P A N Y K O R L Á T O L T F E L E L Ő S S É G Ű T Á R S A S Á G Iroda: 1048 Budapest, Megyeri út 202. Telefon: 798 42 18 Mobil: 06 20 / 373 8889 Web: www.gkivizsga.com; www.targoncavizsga.com;

Részletesebben

Felhívás. a II. kategóriás növényvédő szerek vásárlására és felhasználására jogosító engedély (zöld könyv) meghosszabbítására

Felhívás. a II. kategóriás növényvédő szerek vásárlására és felhasználására jogosító engedély (zöld könyv) meghosszabbítására Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara Pest Megyei Szervezete 2100 Gödöllő, Kotlán Sándor u. 3. Elnök elérhetősége: Erdész Ferenc Telefon: (06-20347-2223, E-mail: erdeszf@gmail.com Felhívás A

Részletesebben

II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása

II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása 1. A programmodul azonosító adatai 1.1. Program megnevezése Digitális fényfépezés alapismeretei 1.2.. A modul sorszáma 2 1.3. A modul megnevezése A fényképezés

Részletesebben

ROBBANÁSBIZTONSÁG-TECHNIKAI OKTATÓ ÉS VIZSGAKÖZPONT

ROBBANÁSBIZTONSÁG-TECHNIKAI OKTATÓ ÉS VIZSGAKÖZPONT Veproil Kft. ROBBANÁSBIZTONSÁG-TECHNIKAI OKTATÓ ÉS VIZSGAKÖZPONT Képzési összefoglaló Oktatásokat vállalunk egyéni és keretszerződés formájában is. További információ: exam@veproil.hu A Veproil Kft. hosszú

Részletesebben

Külügyi szaktanácsadó szakirányú továbbképzési szak tájékoztatója

Külügyi szaktanácsadó szakirányú továbbképzési szak tájékoztatója Külügyi szaktanácsadó szakirányú továbbképzési szak tájékoztatója A képzés célja: A Külügyi szaktanácsadó szakirányú továbbképzés célja a kortárs diplomácia és nemzetközi kapcsolatok működésének magasabb

Részletesebben

KÉPZÉSI PROGRAM. LOGISZTIKAI ÜGYINTÉZŐ OKJ azonosító: 54 345 01. Szolnok

KÉPZÉSI PROGRAM. LOGISZTIKAI ÜGYINTÉZŐ OKJ azonosító: 54 345 01. Szolnok KÉPZÉSI PROGRAM LOGISZTIKAI ÜGYINTÉZŐ OKJ azonosító: 54 345 01 Szolnok 2014 Megnevezése A képzési program Logisztikai ügyintéző OKJ azonosító 54 345 01 ztk rendelések, beszerzések, értékesítés (termék,

Részletesebben

II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása

II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása 1. A programmodul azonosító adatai 1.1. Program megnevezése Elektronikai alkalmazások a korszerű gépjárművekben 1.2.. A modul sorszáma 3 1.3. A modul megnevezése

Részletesebben

Bérügyintéző (OKJ ; E /2015/A001) TÁVOKTATÁS! BEVEZTŐ ÁRON! A képzés kezdésének időpontja: szeptember 09.

Bérügyintéző (OKJ ; E /2015/A001) TÁVOKTATÁS! BEVEZTŐ ÁRON! A képzés kezdésének időpontja: szeptember 09. A képzés kezdésének időpontja: 2017. szeptember 09. (szombat) A képzés helyszín(ei): 1138 Budapest, Váci út 186. Bérügyintéző (OKJ 51 344 01; E-001138/2015/A001) TÁVOKTATÁS! BEVEZTŐ ÁRON! Jelentkezés feltételei

Részletesebben

Magyar joganyagok - Nemzeti Közlekedési Hatóság közleménye - a közúti járművek m 2. oldal Segéd- és motorkerékpárok vizsgálata, Jármű műszaki vizsgála

Magyar joganyagok - Nemzeti Közlekedési Hatóság közleménye - a közúti járművek m 2. oldal Segéd- és motorkerékpárok vizsgálata, Jármű műszaki vizsgála Magyar joganyagok - Nemzeti Közlekedési Hatóság közleménye - a közúti járművek m 1. oldal Nemzeti Közlekedési Hatóság közleménye a közúti járművek műszaki megvizsgálását végző vizsgabiztosok képzéséről

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS JELENTKEZÉSI LAP

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS JELENTKEZÉSI LAP PÁLYÁZATI FELHÍVÁS JELENTKEZÉSI LAP 1.) A pályázat címe: Irodavezető/titkárságvezető tanfolyam a vezetők munkáját támogató munkatársak számára (komplex kompetencia-fejlesztő képzési program) 2.) A pályázat

Részletesebben

A 56. SORSZÁMÚ VÍZMINŐSÉG-VÉDELMI SZAKTECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYE

A 56. SORSZÁMÚ VÍZMINŐSÉG-VÉDELMI SZAKTECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYE A 56. SORSZÁMÚ VÍZMINŐSÉG-VÉDELMI SZAKTECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYE 1. Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok 1.1. A szakképesítés-ráépülés azonosító : 55 853 02

Részletesebben

A 156. sorszámú Műemlékfenntartó technikus megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye

A 156. sorszámú Műemlékfenntartó technikus megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye A 156. sorszámú Műemlékfenntartó technikus megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés-ráépülés azonosító száma:

Részletesebben

6. ÁRAMFEJLESZTŐ KEZELŐI TANFOLYAM (10 kva feletti teljesítmény esetén)

6. ÁRAMFEJLESZTŐ KEZELŐI TANFOLYAM (10 kva feletti teljesítmény esetén) BM KATASZTRÓFAVÉDELMI OKTATÁSI KÖZPONT KÉPZÉSI PROGRAM TŰZOLTÓTECHNIKA KEZELŐI TANFOLYAMOK 6. ÁRAMFEJLESZTŐ KEZELŐI TANFOLYAM (10 kva feletti teljesítmény esetén) 2004. AZ ÁRAMFEJLESZTŐ MŰSZAKI SAJÁTOSSÁGAI,

Részletesebben

GKI. Ügyfélfogadás: Pécs Hengermalom u. 4. H-CS: 08:00-16:00, P: 08:00-12:00 Pécs Hungária u. 9. H-Cs: 12:00-16:00

GKI. Ügyfélfogadás: Pécs Hengermalom u. 4. H-CS: 08:00-16:00, P: 08:00-12:00 Pécs Hungária u. 9. H-Cs: 12:00-16:00 A I ÉCS Kft. ATI PÉCS kereskedelmi és szolgáltató korlátolt felelősségű társaság Cégjegyzékszám: 02-09-075009 Nyilvántartási szám: 00211-2010 adószám:14988185-2-02 7623 Pécs Jókai u. 40. 3/1 Telefon: 72/311422,

Részletesebben

Vizsgaszervezés rendje 2013.

Vizsgaszervezés rendje 2013. Vizsgaszervezés rendje 2013. A Nemzeti Munkaügyi Hivatal, mint vizsgaszervező a szakmai vizsgáztatás általános szabályairól és eljárási rendjéről szóló 20/2007. (V.21.) SZMM rendelet, a 9/2008. (VI. 28.)

Részletesebben

2018. EüK. 19. szám EMMI felhívás. hatályos

2018. EüK. 19. szám EMMI felhívás. hatályos Az Emberi Erőforrások Minisztériuma felhívása az 55 723 01 OKJ azonosítószámú Ápoló szakképesítés-ráépülés Országos Szakmai Tanulmányi Versenyre a 2018/2019. tanévre 2018. EüK. 19. szám EMMI felhívás hatályos

Részletesebben

1. MODULVIZSGÁK 1.1. Egészségügyi modul. Jelentkezés

1. MODULVIZSGÁK 1.1. Egészségügyi modul. Jelentkezés Tájékoztató a természetgyógyászati tevékenység gyakorlásának egyes kérdéseiről szóló 11/1997. (V. 28.) NM rendelet szerinti természetgyógyászati vizsgákra történő jelentkezésről 1. MODULVIZSGÁK 1.1. Egészségügyi

Részletesebben

A 33. sorszámú Drog- és toxikológiai technikus megnevezésű szakképesítésráépülés szakmai és vizsgakövetelménye

A 33. sorszámú Drog- és toxikológiai technikus megnevezésű szakképesítésráépülés szakmai és vizsgakövetelménye A 33. sorszámú Drog- és toxikológiai technikus megnevezésű szakképesítésráépülés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés-ráépülés azonosító

Részletesebben

Az iskolai rendszeren kívüli rendőr szakképzésben való részvétel feltételei

Az iskolai rendszeren kívüli rendőr szakképzésben való részvétel feltételei Az iskolai rendszeren kívüli rendőr szakképzés célja Az iskolarendszeren kívüli rendőr szakképzés célja, hogy a rendőrség középfokú szakképesítéshez kötött beosztásaiba előírt szakképzettség megszerzését

Részletesebben

A 6. sorszámú Asztalos megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 2.

A 6. sorszámú Asztalos megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 2. A 6. sorszámú Asztalos megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 543 02 1.2. Szakképesítés megnevezése:

Részletesebben

Pályázati felhívás. - Egy pályázó több szakmacsoportban, de maximum 15 szakképesítésben nyújthatja be pályázatát.

Pályázati felhívás. - Egy pályázó több szakmacsoportban, de maximum 15 szakképesítésben nyújthatja be pályázatát. Pályázati felhívás A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara pályázatot hirdet megyei Szakmai vizsgabizottsági tagi névjegyzékébe történő felvételre 1. A pályázati kiírás célja: A szakképzésről szóló,

Részletesebben

A 9. SORSZÁMÚ BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI SEGÉDFELÜGYELŐ MEGNEVEZÉSŰ RÉSZSZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYE

A 9. SORSZÁMÚ BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI SEGÉDFELÜGYELŐ MEGNEVEZÉSŰ RÉSZSZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYE A 9. SORSZÁMÚ BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI SEGÉDFELÜGYELŐ MEGNEVEZÉSŰ RÉSZSZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYE 1. Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok 1.1. A részszakképesítés azonosító : 31

Részletesebben

MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐ

MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN NYILVÁNTARTOTT MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐ (OKJ 54 344 02 0000 00 00) ADOSZT tagoknak 1 KÉPZÉSI ALAPINFORMÁCIÓK A képzésbe való bekapcsolódás feltételei: A Nemzetgazdasági Minisztérium

Részletesebben

Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium. Képzési program. Motorfűrész-kezelő OKJ azonosító:

Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium. Képzési program. Motorfűrész-kezelő OKJ azonosító: Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 5300 Karcag, Szentannai Sámuel utca 18. OM azonosító: 036005 Képzési program Motorfűrész-kezelő OKJ azonosító: 21 623 02 KÉPZÉSI PROGRAM 1. A képzési

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem. Államtudományi és Közigazgatási Kar

Nemzeti Közszolgálati Egyetem. Államtudományi és Közigazgatási Kar Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Kar Vízügyi közigazgatási szakokleveles tanácsadó szakirányú továbbképzési szak Képzési program Szakfelelős: Dr. Imre Miklós egyetemi docens

Részletesebben

GYALOGOS VÁNDORTÁBOR-VEZETŐ Akkreditált pedagógus továbbképzés

GYALOGOS VÁNDORTÁBOR-VEZETŐ Akkreditált pedagógus továbbképzés A Testnevelési Egyetem és az Országos Erdészeti Egyesület akkreditált továbbképzést szervez pedagógusok számára GYALOGOS VÁNDORTÁBOR-VEZETŐ Akkreditált pedagógus továbbképzés A továbbképzés azonosító száma:

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó

T Á J É K O Z T A T Ó T Á J É K O Z T A T Ó A kategória Nemzetközi kategória. A 25 kw teljesítményt és a 0,16 kw/kg teljesítmény/saját tömeg arányt meghaladó motorkerékpár. Az "A" kategóriába tartozó járművek csak "A" kategóriára

Részletesebben

Lámpás tudástár Üzleti tervezés

Lámpás tudástár Üzleti tervezés ÜZLETI TERVEZÉS Lámpás tudástár Üzleti tervezés képzési program Célja: Gyakorló vezetők, kulcsemberek számára a vállalati üzleti tervezés alapgondolatainak ismertetése, illetve a nem gazdasági szakemberek

Részletesebben

A 11. sorszámú Információrendszer-szervező megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye

A 11. sorszámú Információrendszer-szervező megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye A 11. sorszámú Információrendszer-szervező megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 55 481

Részletesebben

Képzési (program) ajánlattételi adatlap. 2. A képzés adatai: 2.1 A képzéshez tartozó összes követelmény modul (ok) azonosítója, megnevezése:

Képzési (program) ajánlattételi adatlap. 2. A képzés adatai: 2.1 A képzéshez tartozó összes követelmény modul (ok) azonosítója, megnevezése: Képzı intézmény neve: Ajánlattételi felhívásban a képzés sorszáma: Képzési (program) ajánlattételi adatlap Helyszíne: 1. Képzés neve: Szakképesítés OKJ száma (1): Szakképesítés OKJ száma (2): Megszerezhetı

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a Nemzeti Közszolgálati Egyetem által szervezett ügykezelői alapvizsga felkészítő tanfolyamon közreműködő oktatók számára

TÁJÉKOZTATÓ a Nemzeti Közszolgálati Egyetem által szervezett ügykezelői alapvizsga felkészítő tanfolyamon közreműködő oktatók számára TÁJÉKOZTATÓ a Nemzeti Közszolgálati Egyetem által szervezett ügykezelői alapvizsga felkészítő tanfolyamon közreműködő oktatók számára Budapest, 2014. október Tisztelt Oktató Kolléga! A Nemzeti Közszolgálati

Részletesebben

Magiszter Menedzser Kft.

Magiszter Menedzser Kft. Tanfolyami összefoglaló Tervezett kezdés: 2018-01-13 Ütemezés: Változó (órarend szerint) Időtartam: 4 hónap Helyszín: Budapest Tanfolyami napok: kérje az órarendet (06 30 940 8179) Oktatás díja egy összegben:

Részletesebben

Az új Országos Képzési Jegyzék bevezetése

Az új Országos Képzési Jegyzék bevezetése Az új Országos Képzési Jegyzék bevezetése Soós László szakmai tanácsadó Szakképzési és Felnőttképzési Főosztály A szakképzés újraszabályozása 2011-2013 Új szakképzési törvény (a 2011. évi CLXXXVII. törvény)

Részletesebben

Rendkívüli szülői értekezlet E, 10. F osztály

Rendkívüli szülői értekezlet E, 10. F osztály Rendkívüli szülői értekezlet 2018.04.11 10. E, 10. F osztály A 2018. január 1-én hatályba lépett törvényi változások: A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 2.. és 22/A. A tanuló a szakgimnázium

Részletesebben

Változások az egészségügyi szakdolgozók továbbképzésének szabályozásában. Tóbiásné Csutka Anett megyei vezető ápoló

Változások az egészségügyi szakdolgozók továbbképzésének szabályozásában. Tóbiásné Csutka Anett megyei vezető ápoló Változások az egészségügyi szakdolgozók továbbképzésének szabályozásában Tóbiásné Csutka Anett megyei vezető ápoló Új jogi szabályozás 63/2011. (XI. 29.) NEFMI rendelet az egészségügyi szakdolgozók továbbképzésének

Részletesebben

IATA-DGR VESZÉLYES ÁRU SZABÁLYZAT ISMERETEK. Tanfolyami tájékoztató. www.hvesz.hu 1 / 5

IATA-DGR VESZÉLYES ÁRU SZABÁLYZAT ISMERETEK. Tanfolyami tájékoztató. www.hvesz.hu 1 / 5 IATA-DGR VESZÉLYES ÁRU SZABÁLYZAT ISMERETEK Tanfolyami tájékoztató www.hvesz.hu 1 / 5 Az ICAO Technikai Utasítása (Technical Instructions) megköveteli, hogy az alap és ismeretfelújító veszélyes áru szabályzatok

Részletesebben

SZÁMÍTÓGÉPES GRAFIKA KÉPZÉSI PROGRAM

SZÁMÍTÓGÉPES GRAFIKA KÉPZÉSI PROGRAM SZÁMÍTÓGÉPES GRAFIKA KÉPZÉSI PROGRAM a Felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. tv. 12. (1) bekezdésének megfelelően. A képzési program Megnevezése Nyilvántartásba vételi száma Számítógépes grafika E-000976/2014/D002

Részletesebben

A tervezet előterjesztője a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.

A tervezet előterjesztője a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

A logisztikai szakterületet érintő anyagi jogszabály-változások

A logisztikai szakterületet érintő anyagi jogszabály-változások A logisztikai szakterületet érintő anyagi jogszabály-változások Dr. habil Vass Gyula tű. ezredes igazgató Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézet 2017. MAVESZ Konferencia Veszélyes anyagokkal

Részletesebben

11. HABBAL OLTÓ TŰZOLTÓ GÉPJÁRMŰ, ILLETVE HABBAL OLTÓ CSEREFELÉPÍTMÉNY KEZELŐI TANFOLYAM

11. HABBAL OLTÓ TŰZOLTÓ GÉPJÁRMŰ, ILLETVE HABBAL OLTÓ CSEREFELÉPÍTMÉNY KEZELŐI TANFOLYAM BM KATASZTRÓFAVÉDELMI OKTATÁSI KÖZPONT KÉPZÉSI PROGRAM TŰZOLTÓTECHNIKA KEZELŐI TANFOLYAMOK 11. HABBAL OLTÓ TŰZOLTÓ GÉPJÁRMŰ, ILLETVE HABBAL OLTÓ CSEREFELÉPÍTMÉNY KEZELŐI TANFOLYAM 2004. HABBALOLTÓ TŰZOLTÓ

Részletesebben

II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása

II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása 1. A programmodul azonosító adatai 1.1. Program megnevezése Elektronikai alkalmazások a korszerű gépjárművekben 1.2.. A modul sorszáma 2 1.3. A modul megnevezése

Részletesebben

ADATVÉDELEM INCIDENSEK ÉS KEZELÉSÜK

ADATVÉDELEM INCIDENSEK ÉS KEZELÉSÜK ADATVÉDELEM INCIDENSEK ÉS KEZELÉSÜK hatósági vizsgálatok lebonyolítása Dr. Soós Andrea Klára adatvédelmi szakjogász, LLM 2019. október 31. 10:00-12:45 HELYSZÍN EDUTUS Ház Falk1 Rendezvényközpont MAVOR

Részletesebben

Az 12. sorszámú Hajózási technikus megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

Az 12. sorszámú Hajózási technikus megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK z 12. sorszámú Hajózási technikus megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. Z ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ DTOK 1.1. szakképesítés azonosító száma: 54 841 01 1.2. Szakképesítés

Részletesebben

A 105. sorszámú Pantomimes megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 2.

A 105. sorszámú Pantomimes megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 2. A 105. sorszámú Pantomimes megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 212 07 1.2. Szakképesítés megnevezése:

Részletesebben

A 86. sorszámú Közművelődési és közönségkapcsolati szakember (a szakmairány megjelölésével) megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

A 86. sorszámú Közművelődési és közönségkapcsolati szakember (a szakmairány megjelölésével) megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye A 86. sorszámú Közművelődési és közönségkapcsolati szakember (a szakmairány megjelölésével) megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1.

Részletesebben

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma felhívása Ápoló szakképesítés-ráépülés Országos Szakmai Tanulmányi Versenyre a 2015/2016.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma felhívása Ápoló szakképesítés-ráépülés Országos Szakmai Tanulmányi Versenyre a 2015/2016. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma felhívása Ápoló szakképesítés-ráépülés Országos Szakmai Tanulmányi Versenyre a 2015/2016. tanévre hatályos: 2015.11.12 - Jelen versenyfelhívás az emberi erőforrások

Részletesebben

(Minőségirányítási eljárás) 3. sz. verzió. A kiadás dátuma: 2007. február 27. (Érvényes visszavonásig) Prof. Dr. Rudas Imre rektor

(Minőségirányítási eljárás) 3. sz. verzió. A kiadás dátuma: 2007. február 27. (Érvényes visszavonásig) Prof. Dr. Rudas Imre rektor BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA ME 06 TOVÁBBKÉPZÉSI FOLYAMATOK (Minőségirányítási eljárás) 3. sz. verzió A kiadás dátuma: 2007. február 27. (Érvényes visszavonásig) FOLYAMATGAZDA: Dr. Francsovics Anna dékánhelyettes

Részletesebben

A TÜV Rheinland InterCert Kft. Akadémia. Tanulmányi szabályzat

A TÜV Rheinland InterCert Kft. Akadémia. Tanulmányi szabályzat A TÜV Rheinland InterCert Kft. Akadémia Tanulmányi szabályzat TÜV Rheinland InterCert Kft. Akadémia üzleti terület Cím: 1132 Budapest, Váci út 48 / A - B. Telefon: 461-1240 Fax: 461-1199. E-mail: akademia@hu.tuv.com

Részletesebben

RAKTÁROZÁS MENEDZSMENT

RAKTÁROZÁS MENEDZSMENT RAKTÁROZÁS MENEDZSMENT A KÉPZÉSRŐL Raktározás menedzsment kurzusunkban az operatív szintű Raktározási ismeretek képzésnél magasabb szintre, a raktározás működtetésével, menedzsmentjével kapcsolatos kérdésekre

Részletesebben

Tanfolyami tájékoztató

Tanfolyami tájékoztató MIOK Szeged Szakgimnázium és Szakközépiskola Tanfolyami tájékoztató ÉPÜLETGÉPÉSZ TECHNIKUS OKJ 54 582 01 Képzés : Épületgépész technikus Képzés OKJ száma: OKJ 54 582 01 Jelentkezés feltételei: érettségi

Részletesebben

MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐ (OKJ száma: 54 344 02 0000 00 00)

MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐ (OKJ száma: 54 344 02 0000 00 00) Mérlegképes könyvelő szakmai vizsga - INTENZÍV II. MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐ (OKJ száma: 54 344 02 0000 00 00) Részvétel feltétele: képzésen kizárólag azok vehetnek részt, akik felsőfokú iskolai tanulmányaikat

Részletesebben

MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐ

MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN NYILVÁNTARTOTT MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐ (OKJ 54 344 02 0000 00 00) 2013. nyár Budapest 1 KÉPZÉSI ALAPINFORMÁCIÓK A képzésbe való bekapcsolódás feltételei: A Nemzetgazdasági Minisztérium

Részletesebben