ELTE Tanító- és Óvóképző Kar BELSŐ TÁJÉKOZTATÓ. 2016/2017 VI. szám

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ELTE Tanító- és Óvóképző Kar BELSŐ TÁJÉKOZTATÓ. 2016/2017 VI. szám"

Átírás

1 ELTE Tanító- és Óvóképző Kar BELSŐ TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017 VI. szám

2 Közérdekű közlemények A Kari Tanács következő ülésére március 23-án 14 órai kezdettel kerül sor a fszt. 4. számú tanácstermében. Napirend: 1. Az Oktatási Bizottság előterjesztései Előterjesztő: Szabóné Dr. Szitányi Judit adjunktus, a kari Oktatási Bizottság elnöke 2. Az ELTE TÓK minőségfejlesztési jelentése Előterjesztő: Dr. Serfőző Mónika adjunktus, a Minőségfejlesztési Bizottság elnöke 3. Az ELTE TÓK SzMSz módosítása Előterjesztő: Dr. Mikonya György dékán 4. Az egyetemi szenátusi előterjesztés kari véleményezése: Előterjesztő: Dr. Mikonya György dékán 5. A 2017/2017. tanév II. félévi rendezvényterve Előterjesztő: Dr. Márkus Éva dékánhelyettes 6. A Kari Tanács 2016/2017. tanév II. félévi munkaprogramja Előterjesztő: Dr. Mikonya György dékán 7. Egyebek Szakmai közélet hírei Ének-Zenei Tanszék Döbrössy János vezetésével a Vox Hungarica Nőikar január 29-én a Magyar Nemzeti Galériában adott koncertet. Az Ének-zenei Tanszék január 26-án Kodály és a XXI. század Zeneiség a digitalizált világban címmel zenepedagógiai konferenciát tartott. Az előadók között a tanszék oktatói közül többen szerepeltek, előadásaik címe: Zene játék módszertani ötletek: Bánki Vera, Digitális világ a zenetanár szemével: Deákné Kecskés Mónika, Mindennapos éneklés: Döbrössy János, Tesz-vesz muzsika: Hegedűsné Tóth Zsuzsanna, Zene játék bölcsődében, óvodában: Kismartony Katalin, A kodályi elvek és a zeneterápia kapcsolata: Szabadi Magdolna, A népzenegyűjtés integrálódása Kodály hangszeres zenéjében: Szesztay Zsuzsa,

3 Zenehallgatás a XXI. sz. óvodájában: Szilágyi Zsuzsa. A konferenciát élő muzsika (oktatóink közül: Szesztay Zsuzsa, Deákné Kecskés Mónika, Szabadi Magdolna) és közös éneklés is színesítette Kismartony Katalin és Döbrössy János irányításával. Az ELTE Gyertyánffy István Gyakorló Általános Iskola ének-zene szakvezetője, Mihalovics Csilla magas színvonalú bemutatójával és előadásával járult a program értelmezéséhez. Digitális Pedagógiai Tanszék Konferencia előadások Lénárd András: Az algoritmikus gondolkodás fejlesztésének kezdeti lépései: a kódolás tanulásának alapozása 6 éves korban. InfoÉra Informatika Szakmódszertani Konferencia Zamárdi Lénárd András Paperttől a konnektivizmusig: tanulás-tudás az információs társadalomban. InfoDidact 2016 Konferencia Zamárdi Lénárd András: A digitális tananyagok kiválasztásának pedagógiai háttere: egy optimális rendszer jellemzőinek bemutatása V. Neveléstudományi és Szakmódszertani Konferencia, Stúrovo (Slovakia), január Lénárd András : december 13-án A digitális kor veszélyei címmel a Független Pedagógiai Intézet szervezésében webináriumot tartott, melyen részt vettek a Romániai Magyar Pedagógusszövetség csíkszeredai pedagógusai is. Lénárd András: január 10-én-én a Digitális kor és a gondolkodás címmel a Független Pedagógiai Intézet szervezésében webináriumot tartott, melyen részt vettek a Romániai Magyar Pedagógusszövetség csíkszeredai pedagógusai is. Lénárd András, Sarbó Gyöngyi: Kódolás-algoritmikus gondolkodás, a kezdeti lépések : az ELTE TÓK Digitális Pedagógiai Tanszéke által készített film bemutatása és vitája. InfoÉra Informatika Szakmódszertani Konferencia Zamárdi Sarbó Gyöngyi: Algoritmikus gondolkodás fejlesztésének lehetőségei IKT eszközökkel 8-10 éves korban. InfoÉra Informatika Szakmódszertani Konferencia Zamárdi Temesi-Ferenczi Kinga: Kerettanterv-kompatibilis mobilalkalmazások az alsó tagozaton. InfoÉra Informatika Szakmódszertani Konferencia Zamárdi

4 Publikációk Digitális Pedagógiai Tanszék Lénárd András: Paperttől a konnektivizmusig: tanulás-tudás az információs társadalomban. InfoDidact 2016, Conference Paper, Szerk.:Szlávi Péter-Zsakó László, Webdidaktika Alapítvány, Budapest 2016, ISBN Lénárd András: A digitális tananyagok kiválasztásának pedagógiai háttere: egy optimális rendszer jellemzőinek bemutatása. Válogatott tanulmányok a pedagógiai elmélet és szakmódszertanok köréből, Szerk. Karlovitz János Tibor, International Research Institute s.r.o., Komárno, Slovakia 2017, ISBN Mellékletek 1) Emlékeztető a Vezetői Értekezlet február 7-i üléséről 2) Emlékeztető az ELTE Szenátusának i üléséről 3) Emlékeztető az ELTE Szenátusának i üléséről 4) Szenátus melléklet ( ): A Szenátus ügyrendje

5 1. sz. melléklet ELTE Tanító- és Óvóképző Kar Emlékeztető a Vezetői Értekezlet február 7-ei üléséről Az ülésen megjelentek a Vezetői Értekezlet tagjai, kivéve Dr. Daróczi Gabriella, Mészárosné Dr. habil Darvay Sarolta, Dr. Csányi Tamás, Traumberger Zsófia. Az ülésről jegyzőkönyvként hangfelvétel készült. 1. Dr. Lénárd András tanszékvezető tájékoztatta a jelenlévőket Magyarország digitális oktatási stratégiájának felsőoktatási vonatkozásairól. Ismertette az oktatás digitális eszközhasználatának jellemzőit, majd bemutatta a stratégia alapelveit, tendenciáit, jövőképét. Szólt a felsőoktatás módszertani megújításának lehetőségéről, amire a tantervek átalakítása során kiemelt figyelmet kell fordítani. Jelezte, hogy a pedagógusképzésben a régi és az új módszerek, tevékenységi formák összekapcsolása ígérkezik optimálisan hatékonynak. Példákat említett arról, hogy a személyes tulajdonú digitális eszközök milyen lehetőségeket adnak az oktatás korszerűsítésére. Kiemelte, hogy a felsőoktatásban a stratégia megvalósításához az oktatók felkészülése mellett fontos feltétel a működőképes hálózat, megjegyezve, hogy a kari wifi kiépítése hosszú ideje csak ígéret. Kiemelte egyúttal, hogy a kari honlap nem kellő mértékben korszerű, ezért megújítása fontos feladat, amihez a hallgatók bevonása is hozzájárulhat. Hozzászólt Dr. Serfőző Mónika, Dr. habil F. Lassú Zsuzsa, Dr. Bodnár Ilona, Dr. habil Mikonya György. 2. Dr. habil Márkus Éva dékánhelyettes tájékoztatta a jelenlévőket az aktuális pályázati lehetőségekről: - a felsőoktatási hallgatók és munkatársak mobilitását szolgáló Erasmus-pályázatokról, - az EGT Norvégiába, Liechtensteinbe és Izlandra irányuló szakmai kapcsolatokat előkészítő látogatásokat célzó pályázatairól. Szólt arról, hogy az EGT pályázat első benyújtási határideje februárban már lejárt, de még két alakalommal lehet pályázni további szakmai előkészítő látogatásokra: 2017.április 20-ig és július 24-ig. Elmondta, hogy a szakmai látogatásokon egy intézmény részéről egy technikai határidőre benyújtott pályázaton maximum 5 fő vehet részt, egy előkészítő megbeszélés időtartama minimum 2, maximum 5 nap. Az oktatás bármely szintjén aktívan működő magyarországi székhellyel rendelkező intézmények, valamint a donor országok valamelyikében (Norvégia, Izland, Liechtenstein) székhellyel rendelkező intézmények pályázhatnak. A szakmai látogatás során a résztvevők kapcsolatot építenek, illetve meglévő kapcsolatot ápolnak a donor országok releváns intézményeivel. A támogatás mértéke 1000 euró/fő/látogatás.

6 Dr. habil Márkus Éva dékánhelyettes tájékoztatta a jelenlévőket Az egyetem pályázatai kezelésének eljárásrendjéről szóló rektori-kancellári utasítás tervezetéről. Kérte a jelenlévők javaslatait a kari pályázati tevékenység fejlesztéséhez. Hozzászólt Dr. Serfőző Mónika, Trentinné dr. Benkő Éva, Dr. habil F Lassú Zsuzsa, Dr. habil Mikonya György, Balázsné Tóbiás Ildikó, Szabó dr. Szitányi Judit. A kari pályázati tevékenységek a tapasztalatok szerint azért nem fejlődnek dinamikusabban, mert a pályázatírás igen sok időt elvesz az oktatók egyéb szakmai munkájától. A pályázatírás sajátos szemléletet és nyelvezetet kíván, a munka sok-sok adminisztrációval jár. A pályázatban hozzáértően, szorosan kell együttműködni valamennyi résztvevőnek és a kar érintett hivatalainak. Valamennyien egyetértettek abban, hogy a sikeres pályázás érdekében szükség lenne az év pályázatkiírások szempontjából kiemelt időszakában (a naptári év első hónapjaiban) egy kari pályázatíró megbízására. Dr. Csíkos Csaba dékánhelyettes érdeklődött a Leuveni pályázattal kapcsolatban. Dr. habil Márkus Éva dékánhelyettes tájékoztatásul elmondta, hogy a CELSA a Leuveni Egyetem kezdeményezésére indult több egyetem együttműködésével, aminek távlati célja közösen beadni EU pályázatokat. Dr. habil Márkus Éva dékánhelyettes jelezte, hogy elindult az ERASMUS pályázati időszak. Kérte, hogy a jelenlévők a hallgatók körében ismertessék a lehetőségeket, egyúttal ösztönözzék a pályázást, fogadják be a hallgatók külföldi tanulmányait, és ne írják elő a külföldön töltött félév dupla elvégzését. Dr. habil F. Lassú Zsuzsa tanszékvezető kérte, hogy a karral kapcsolatban álló külföldi intézmények képzéseiről, kurzuskínálatáról előzetesen tájékozódjunk, mert csak hasonló képzések esetében van esély a külföldi tanulmányok befogadására. 3. Dr. Csíkos Csaba dékánhelyettes jelezte, hogy a év tavaszi félévének kezdésekor a szokásos tennivalók ellátása mellett a kari alapszakok tanterveinek az új kkk szerinti átdolgozása fontos feladat, jelezte a munkálatok és az egyeztető megbeszélések állását, szólt a további ütemezésről. Bejelentette, hogy a szakmai anyagok az Oktatási Bizottság előterjesztésével a Kari Tanács március 23-i ülésén napirendre kerülnek. Felajánlotta a szakfelelősök számára a technikai, szövegszerkesztési segítséget. A továbbiakban tájékoztatta a jelenlévőket a szombathelyi integrációról, a tanítóképzés és a rajtanár szak kapcsolódásáról, az egységes képzési program indításáról, a hálótervek szükséges egyeztetéséről, esetleges rugalmas megoldásáról. Dr. Demeter Katalin dékáni megbízott tájékoztatta a jelenlévőket az Oktatási Igazgatóság novemberi levelére válaszként egyeztetéssel született előterjesztésről, ami a Neptun működésének ésszerűsítésére irányul:: javíthasson hibásan beírt osztályzatot az oktató egy óra eltelte után is; egy soron (egy tantárgyként) legyen nyilvántartható a rendszerben az összetartozó előadás és szeminárium - egyetlen zárással (de ne legyen kötelező így eljárni) kari különös szabályozásban legyen rögzítve, hogy a szemináriumok zárása, javítása is az egész vizsgaidőszakban történhessen

7 a hallgatók egyszerre tekinthessék át teljes tantervük mindkét félévi valamennyi tantárgyát a Neptunban, hogy egyéni tanulmányi útjukat tervezhessék. Dr. Csíkos Csaba dékánhelyettes tájékoztatta a jelenlévőket arról, hogy KOALA program nyitó szakmai konferenciája február 14-én Egerben, az Eszterházy Károly Egyetemen lesz, itt a kari alprogramot ő maga és Dr. habil F. Lassú Zsuzsa képviseli. Ismertette a 2020-ig tartó program szakmai moduljait, a modulokba általa kijelölt kari képviselők neveit, valamint a programban a résztvevőkre váró munkáról és a finanszírozásról eddig szerzett információit. Hozzászólt Dr. habil F. Lassú Zsuzsa, Dr. Mikonya György. Dr. habil. Döbrössy János tanszékvezető kérdésére Dr. Csíkos Csaba dékánhelyettes elmondta, hogy a gyakorlati képzési tájékoztatók időpontja a kari honlapon is olvasható, a legközelebbire február 8-án reggel kerül sor. Dr. Golyán Szilvia, az óvodapedagógus szak szakfelelőse bejelentette, hogy az óvodapedagógus szak tantervi hálója majdnem kész, amit elküld a tanszékvezetőknek azzal a kéréssel, hogy a még felmerülő változásokat jelezzék, nyomatékosan kérve a határidők betartását. Dr. Csíkos Csaba dékánhelyettes bejelentette, hogy a Kari Tanács március 23-i ülésre az alapszakok tantervének teljes dokumentációját el kell készíteni. Szabóné dr. Szitányi Judit OB elnöke jelezte, hogy a Kari Oktatási Bizottság a Kari Tanács ülése előtt a szabályoknak megfelelően áttekinti a tanterveket, egyúttal kérte, hogy a tantárgyleírások formai előírásaira is legyenek tekintettel a tantervi munkákban résztvevők. Dr. Demeter Katalin dékáni megbízott OB levélszavazást javasolt. Kérte Dr. Csíkos Csaba egyetértését a tantárgystruktúra kialakításának rugalmas kezeléséhez. Dr. Csíkos Csaba dékánhelyettes egyetértett a tantárgystruktúrának a szabályok határai közötti rugalmas kezelésével. Kérte, hogy a tanszékek legyenek tekintettel a tantervi változások során jelentkező átállási nehézségekre, különösen a régi és az új tantervek tantárgyainak megfeleltetésére, mert az ekvivalenciák pontos rögzítése megkönnyíti azoknak a hallgatóknak a tanulmányi útját, akik nem a mintatanterv szerint haladnak. Dr. Lénárd András, a tanító szak szakfelelőse bejelentette, hogy kiküldi a hálóterv egységes formáját és a tantárgyleíráshoz készített, egységes táblázatot, egyúttal jelezte, hogy az általa használt ekvivalencia táblázatot is megmutatja a segítséget igénylőknek. Szabóné dr. Szitányi Judit OB elnök jelezte, hogy a szeminárium és a gyakorlat értelmezéséről a szabályokat rögzítő dokumentumok nem rendelkeznek egyértelműen, így vélhetően lehetőség nyílik a foglalkozástípusok meghatározásában a rugalmasságra. Dr. Golyán Szilvia adjunktus együttműködést, támogatást javasolt a KórházSuli mozgalomhoz való kapcsolódáshoz, a kórházpedagógia képzési, továbbképzési lehetőségek átgondolásához. Dr. habil Mikonya György dékán egyetértett a javaslattal. Dr. habil Márkus Éva dékánhelyettes kérte, hogy aki még nem adta le az óvodapedagógus szakon tervezett angol nyelvű képzés tantárgyleírását, pótlólag küldje meg részére, egyúttal megköszönte azok munkáját, akik már megküldték.

8 Dr. habil Mikonya György dékán megköszönte azok munkáját, akik a kkk munkálatokban részt vettek. Felkérte Dr. Demeter Katalin dékáni megbízottat a szakmai anyagok lektorálására. Balázsné Tóbiás Ildikó gazdasági hivatalvezető tájékoztatta a jelenlévőket a április 1-től augusztus 31-ig tartó felújítási munkálatokról (épület udvar felöli szigetelése, nyílászárók cseréje, kazáncsere, radiátorok szelepcseréje, napkollektorok felszerelése). A munkálatok ütemezését még egyeztetik. Mindenkitől nagy türelmet és az értékek védelmét kérte. Budapest, február 7. Légler Judit hivatalvezető Látta: Dr. habil Mikonya György dékán

9 2. sz. melléklet Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szenátusának a január 16-i ülésen meghozott határozatai Határozatok tára I/2017. (I. 16.) Szen. sz. határozat a Szenátus 2016/2017-es tanév II. félévi ülés- és munkatervéről II/2017. (I. 16.) Szen. sz. határozat Címzetes egyetemi docensi cím adományozásáról Bozsik József részére az Informatikai Karon III/2017. (I. 16.) Szen. sz. határozat Címzetes egyetemi docensi cím adományozásáról Jakab Gergely részére a Természettudományi Karon IV/2017. (I. 16.) Szen. sz. határozat Címzetes egyetemi docensi cím adományozásáról Renner Zsuzsanna részére a Bölcsészettudományi Karon V/2017. (I. 16.) Szen. sz. határozat az ELTE Szervezeti és Működési Szabályzata módosításáról a szombathelyi integrációval összefüggésben VI/2017. (I. 16.) Szen. sz. határozat az ELTE Szervezeti és Működési Szabályzata módosításáról VII/2017. (I. 16.) Szen. sz. határozat a Hallgatói Követelményrendszer Általános részének módosításáról a szombathelyi integrációval összefüggésben VIII/2017. (I. 16.) Szen. sz. határozat a Foglalkoztatási Követelményrendszer módosításáról IX/2017. (I. 16.) Szen. sz. határozat a Szenátus ügyrendjének elfogadásáról X/2017. (I. 16.) Szen. sz. határozat nemzetközi és európai adójogi mesterjogász szakirányú továbbképzési szak létesítéséről és indításáról az Állam- és Jogtudományi Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról XI/2017. (I. 16.) Szen. sz. határozat jogi szakokleveles nemzetközi és európai adózási szakember szakirányú továbbképzés létesítéséről és indításáról az Állam- és Jogtudományi Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról XII/2017. (I. 16.) Szen. sz. határozat fogyatékosságkutatás módszertanai mesterképzési szak létesítésének kezdeményezéséről a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar gondozásában XIII/2017. (I. 16.) Szen. sz. határozat orosz nyelv és irodalom mesterképzési szak orosz nyelvű tantervének módosításáról a Bölcsészettudományi Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról XIV/2017. (I. 16.) Szen. sz. határozat filmtudomány mesterképzési szak angol nyelvű tantervének módosításáról a Bölcsészettudományi Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról

10 XV/2017. (I. 16.) Szen. sz. határozat programtervező informatikus asszisztens felsőoktatási szakképzés indításáról az Informatikai Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról XVI/2017. (I. 16.) Szen. sz. határozat innovációk az óvodai nevelés gyakorlatában szakirányú továbbképzés létesítéséről és indításáról a Tanító- és Óvóképző Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról XVII/2017. (I. 16.) Szen. sz. határozat óvodapedagógus alapképzési szak angol-magyar kétnyelvi specializációjának angol nyelven történő indításáról a Tanító- és Óvóképző Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról XVIII/2017. (I. 16.) Szen. sz. határozat anyagtudomány mesterképzési szak angol nyelven történő indításáról a Természettudományi Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról XIX/2017. (I. 16.) Szen. sz. határozat az ELTE HÖK Alapszabálya módosításának jóváhagyásáról

11 Az egyes érdemi és ügyrendi határozatok, bejelentések, kérdések és válaszok 1. A napirend elfogadása előtt Kisfaludi András rektorhelyettes szeretettel üdvözölte az újonnan megválasztott Szenátust. 2. Ezt követően Kisfaludi András rektorhelyettes bejelentette, hogy Mezey Barna rektor megérkezéséig az ülés elnöki feladatait ő fogja ellátni. 3. A Szenátus a kiküldött napirendet 36 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta. 4. A Szenátus Kisfaludi András rektorhelyettes előterjesztésére vita nélkül, 36 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a I/2017. (I. 16.) Szen. sz. határozatát a Szenátus 2016/2017-es tanév II. félévi ülés- és munkatervéről (1. sz. mell.). 5. A Szenátus Kisfaludi András rektorhelyettes előterjesztésére vita nélkül, 36 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül meghozta a II/2017. (I. 16.) Szen. sz. határozatát címzetes egyetemi docensi cím adományozásáról Bozsik József részére az Informatikai Karon. 6. A Szenátus Kisfaludi András rektorhelyettes előterjesztésére vita nélkül, 36 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül meghozta a III/2017. (I. 16.) Szen. sz. határozatát címzetes egyetemi docensi cím adományozásáról Jakab Gergely részére a Természettudományi Karon. 7. A Szenátus Kisfaludi András rektorhelyettes előterjesztésére vita nélkül, 36 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül meghozta a IV/2017. (I. 16.) Szen. sz. határozatát címzetes egyetemi docensi cím adományozásáról Renner Zsuzsanna részére a Bölcsészettudományi Karon. A napirend tárgyalását követően Mezey Barna rektor átvette az elnöklést Kisfaludi András rektorhelyettestől. 8. A Szenátus Rikker Emília igazgatási vezető előterjesztésére Surján Péter dékán (TTK), Borhy László dékán (BTK), Demetrovics Zsolt dékán (PPK), Mezey Barna rektor, Kisfaludi András rektorhelyettes, Michaletzky György (doktori iskolák képviselője), Zászkaliczky Péter dékán (BGGyK), Horváth Zoltán dékán (IK), Scheuer Gyula kancellár és Németh István, a NyME rektohelyettese (a napirend tárgyalására meghívott) hozzászólásával, az előterjesztő válaszaival, továbbá Surján Péter dékán (TTK) 1 és Kacskovics Imre (TTK) ügyrendi hozzászólásával, a helyszínen elfogadott módosításokkal, 36 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett meghozta az V/2017. (I. 16.) Szen. sz. határozatát az ELTE Szervezeti és Működési Szabályzata módosításáról a szombathelyi integrációval összefüggésben (2. sz. mell.). A napirend tárgyalása közben Mezey Barna rektor köszöntötte Németh Istvánt, a NyME rektohelyettesét. A vita során az alábbi módosító javaslatok hangzottak el, amelyek tárgyában a Szenátus a következők szerint határozott: 1 Surján Péter dékán (TTK) ügyrendi hozzászólásában a b) pont szerinti módosítási javaslat elfogadását követően visszavonta az ELTE Savaria Pedagógusképzési Módszertani és Továbbképzési Centrummal kapcsolatos módosítási javaslatát, amely szerint az a Tanárképző Központ részeként működjön, amelyet főigazgató-helyettes vezet.

12 a) Az SZMR 1. sz. mellékletének II. része az alábbiak szerint módosul: II. Kari szervezetbe tartozó oktató-kutató egységek Bölcsészettudományi Kar Bölcsészettudományi Intézet Centrum Szombathely (Nem önálló Önálló szervezeti egység) [intézeti tanszékek] ( ) Természettudományi Kar Természettudományi Intézet Centrum Szombathely (Nem önálló Önálló szervezeti egység) [intézeti tanszékek] ( ) Az indítványt a Szenátus 29 igen szavazattal, 3 ellenszavazat és 5 tartózkodás mellett elfogadta. b) A Szenátus nem hozza létre az ELTE Savaria Pedagógusképzési Módszertani és Továbbképzési Centrum elnevezésű szervezeti egységet, ennek megfelelően az SZMR 29. (1) bekezdés f) pontjára, valamint az SZMR 1. sz. mellékletének III. része kiegészítésére tett javaslat törlésre kerül: 29. (1) Az Egyetemen az alábbi kari szervezeten kívüli oktatási-kutatási egységek működnek: ( ) f) ELTE Savaria Pedagógusképzési Módszertani és Továbbképzési Centrum ( ) 1. sz. melléklet III. Kari szervezeten kívüli oktatási-kutatási egységek ( ) ELTE Savaria Pedagógusképzési Módszertani és Továbbképzési Centrum Az indítványt a Szenátus 36 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett elfogadta. c) Az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ a köznevelési intézmények közé kerüljön besorolásra, ennek megfelelően az SZMR 33. (1) és (2) bekezdései módosítására, valamint a 35/A. és az azt megelőző cím beiktatására tett javaslat törlésre kerül: SZMR 33. (1) Az Egyetemen egyetemi szintű önálló szolgáltató szervezeti egységként ( ) b) ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ, ( ) működik. (2) Az egyetemi szintű önálló szolgáltató szervezeti egységek vezetőit a Szenátus véleményének ismeretében a rektor nevezi ki. Az Egyetemi Könyvtár, és a Tanárképző Központ, valamint az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ élén főigazgató, az Egyetemi Levéltár és az Innovációs Központ élén igazgató áll.

13 ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ 35/A. (1) Az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ feladata alapító okiratával összhangban különösen pedagógiai szakmai szolgáltatás, közoktatási és felsőoktatási kutatások, pedagógusképzés gyakorlati képzésének irányítása. (2) Az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ a tevékenysége során szorosan együttműködik az Egyetem pedagógusképzésben érintett szervezeti egységeivel, így különösen a karokkal, köznevelési intézményekkel, a Tanárképző Központtal, valamint az Egyetem e feladathoz kapcsolódóan létrehozott testületeivel. (3) Az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ feletti szakmai felügyeletet a Pedagógiai és Pszichológiai Kar látja el. az SZMR a kiegészül az alábbi (8) bekezdéssel, egyidejűleg a (8) bekezdés számozása (9) bekezdésre módosul: 132. (8) Az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ feletti szakmai felügyeletet a Pedagógiai és Pszichológiai Kar látja el. az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ az SZMR 1. sz. mellékletének IV. részéből törlésre kerül, az V. rész kiegészül az egységgel az alábbiak szerint: 1. sz. melléklet IV. Szolgáltató egységek Kari szervezetbe nem tartozó központi szolgáltató egységek ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ ( ) V. Köznevelési intézmények ( ) ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ Az indítványt a Szenátus 28 igen szavazattal, 2 ellenszavazat és 6 tartózkodás mellett elfogadta. d) A Szenátus nem hozza létre az ELTE SEK Testnevelési és Sportközpont elnevezésű szervezeti egységet, ennek megfelelően az SZMR 1. sz. mellékletének II. részéből az egység törlésre kerül: II. Kari szervezetbe tartozó oktató-kutató egységek Pedagógiai és Pszichológiai Kar ( ) Pedagógiai és Pszichológiai Intézet Szombathely (Önálló szervezeti egység) Tanszékek Sporttudományi Intézet Szombathely (Önálló szervezeti egység) Tanszékek ELTE SEK Testnevelési és Sportközpont Az indítványt a Szenátus 35 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

14 e) A Szombathelyi Pedagógusképzés Koordinációs Bizottsága elnevezése Szombathelyi Pedagógusképzés Koordinációs Értekezlete elnevezésre módosul, ennek megfelelően az alábbiak szerint változik az SZMR 100/A. és az azt megelőző cím: Szombathelyi Pedagógusképzés Koordinációs Bizottsága Értekezlete 100/A. (1) A Szombathelyi Pedagógusképzés Koordinációs Bizottsága Értekezlete az Egyetem egészét tekintve a pedagógusképzés főbb kérdéseinek ELTE Savaria Egyetemi Központban megvalósuló elemeivel összefüggő szakmai egyeztetésére működik. (2) Az (1) bekezdésben meghatározott testület tagjai az egyes karok (IK, BTK, PPK, TÓK, TTK) ELTE Savaria Egyetemi Központban működő tanító, bölcsészettudományi, természettudományi, pedagógiai és pszichológiai, valamint műszaki és informatikai területet képviselő egy-egy munkatársa, az érintett öt kar dékánja által delegált egy-egy oktató, a Tanárképző Központ vezetője, az oktatási rektorhelyettes, valamint a Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ vezetője, illetve az oktatási igazgató, továbbá az EHÖK tanárképzési referense. (3) A Szombathelyi Pedagógusképzés Koordinációs Bizottsága Értekezlete működéséről a maga alkotta ügyrend rendelkezik. Az indítványt a Szenátus 32 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 4 tartózkodás mellett elfogadta. 9. A Szenátus Rikker Emília igazgatási vezető előterjesztésére Michaletzky György (doktori iskolák képviselője) hozzászólásával, 37 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a VI/2017. (I. 16.) Szen. sz. határozatát az ELTE Szervezeti és Működési Szabályzata módosításáról (3. sz. mell.). 10. A Szenátus Rikker Emília igazgatási vezető előterjesztésére Surján Péter dékán (TTK), Michaletzky György (doktori iskolák képviselője), Cseszregi Tamás oktatási igazgató, Horváth Zoltán dékán (IK) hozzászólásával, a helyszínen elfogadott módosításokkal, az ELTE HÖK egyetértésével, 36 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett meghozta a VII/2017. (I. 16.) Szen. sz. határozatát a Hallgatói Követelményrendszer Általános részének módosításáról a szombathelyi integrációval összefüggésben (4. sz. mell.). A vita során az alábbi módosító javaslatok hangzottak el, amelyek tárgyában a Szenátus a következők szerint határozott: a) A HKR 34/B. az alábbiak szerint módosul: 34/B. Jelen szabályzat átvételre vonatkozó rendelkezéseit kell megfelelően értelemszerűen alkalmazni a képzési helyszín megváltoztatására megváltoztatása esetén is. Az indítványt a Szenátus 33 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 2 tartózkodás mellett elfogadta. b) A határozati javaslat 14) pontjának 2. mondata törlésre kerül: 14) A javaslat 11) pontjával elfogadott XIII/A. fejezet 206/B. -a a 2016/2017. tanév második félévének végéig hatályos. A Szenátus felkéri a rektort és a kancellárt, hogy május 31-ig terjessze elő a XIII/A. fejezet átdolgozott változatát.

15 Az indítványt a Szenátus 22 igen szavazattal, 7 ellenszavazat és 7 tartózkodás mellett elfogadta. 11. A Szenátus Rikker Emília igazgatási vezető előterjesztésére Michaletzky György (doktori iskolák képviselője), a helyszínen elfogadott módosítással, 34 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 2 tartózkodás mellett meghozta a VIII/2017. (I. 16.) Szen. sz. határozatát a Foglalkoztatási Követelményrendszer módosításáról (5. sz. mell.). A vita során az alábbi módosító javaslat hangzott el, amely tárgyában a Szenátus a következők szerint határozott: Az FKR 46. (5) bekezdése az alábbiak szerint módosul: 46. (5) A kiválásos beolvadás eredményeképpen az Egyetemmel átadó intézménnyel folyamatos jogviszonyban álló közalkalmazottak besorolása átvétel után nem változik, az megegyezik a jogutódlást megelőző címükkel és munkakörükkel. Az indítványt a Szenátus 28 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 7 tartózkodás mellett elfogadta. 12. A Szenátus Rikker Emília igazgatási vezető előterjesztésére Surján Péter dékán (TTK) és Michaletzky György (doktori iskolák képviselője) hozzászólásával, a helyszínen elfogadott módosítással, 34 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a IX/2017. (I. 16.) Szen. sz. határozatát a Szenátus ügyrendjének elfogadásáról (6. sz. mell.). A vita során az alábbi módosító javaslat hangzott el, amely tárgyában a Szenátus a következők szerint határozott: Az ügyrend 13. (2) bekezdése második mondatát követően kiegészül az alábbi mondattal: 13. (2) Az előterjesztő előterjesztését legkésőbb a napirend elfogadásáig módosíthatja. Ebben az esetben a napirend elfogadására vonatkozó szavazás előtt megfelelő időt kell biztosítani a módosítás megismerésére. A kari tanácsok vagy más testületek által tárgyalt előterjesztések esetén előterjesztői módosítás csak a testületi véleményekkel összefüggésben tehető. ( ) Az indítványt a Szenátus 30 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 6 tartózkodás mellett elfogadta. 13. A Szenátus Zentai László rektorhelyettes előterjesztésére vita nélkül, 36 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a X/2017. (I. 16.) Szen. sz. határozatát nemzetközi és európai adójogi mesterjogász szakirányú továbbképzési szak létesítéséről és indításáról az Állam- és Jogtudományi Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról; 36 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a XI/2017. (I. 16.) Szen. sz. határozatát jogi szakokleveles nemzetközi és európai adózási szakember szakirányú továbbképzés létesítéséről és indításáról az Állam- és Jogtudományi Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról; 36 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a XII/2017. (I. 16.) Szen. sz. határozatát fogyatékosságkutatás módszertanai mesterképzési szak létesítésének kezdeményezéséről a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar gondozásában;

16 36 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a XIII/2017. (I. 16.) Szen. sz. határozatát orosz nyelv és irodalom mesterképzési szak orosz nyelvű tantervének módosításáról a Bölcsészettudományi Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról; 36 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a XIV/2017. (I. 16.) Szen. sz. határozatát filmtudomány mesterképzési szak angol nyelvű tantervének módosításáról a Bölcsészettudományi Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról; 36 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a XV/2017. (I. 16.) Szen. sz. határozatát programtervező informatikus asszisztens felsőoktatási szakképzés indításáról az Informatikai Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról; 36 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a XVI/2017. (I. 16.) Szen. sz. határozatát innovációk az óvodai nevelés gyakorlatában szakirányú továbbképzés létesítéséről és indításáról a Tanító- és Óvóképző Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról; 36 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a XVII/2017. (I. 16.) Szen. sz. határozatát óvodapedagógus alapképzési szak angol-magyar kétnyelvi specializációjának angol nyelven történő indításáról a Tanító- és Óvóképző Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról; 36 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a XVIII/2017. (I. 16.) Szen. sz. határozatát anyagtudomány mesterképzési szak angol nyelven történő indításáról a Természettudományi Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról. 14. A Szenátus Sujtó Attila elnök (ELTE HÖK) előterjesztésére a helyszínen ismertetett módosításokkal, 37 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a XIX/2017. (I. 16.) Szen. sz. határozatát az ELTE HÖK Alapszabálya módosításának jóváhagyásáról (7. sz. mell.). 15. Az Egyebek között Mezey Barna rektor bejelentette, hogy Az MTA negyvennégy új doktora vette át oklevelét december 8-án, köztük 7-en az ELTE-ről: Farkas Illés, Hamar Imre, Herczeg Gábor, Juhász Gábor, Károly Krisztina, Magyari Enikő és Nguyen Quang Chinh december 1-jén adták át a Magyar Tudományos Akadémián a Rácz Tanár Úr Életműdíjakat: az idei évben is kilenc pedagógus, köztük Zsigri Ferenc, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium fizika szakos tanára vehette át a hazai természettudományos oktatás és egyben a közoktatás egyik legrangosabb elismerését november 29-én, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) jubileumi, tizedik Digitális Esélyegyenlőség konferenciáján adták át a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság évi díjait. Informatikai Karunkról díjat kapott Laki Sándor, Illés Zoltán és Heizlerné Bakonyi Viktória. A Népművészet és közművelődés kategóriában egyedüli muzeológusként tüntették ki Junior Prima díjjal Kovács Bencét, az ELTE BTK hallgatóját. Az elismerést a kiemelkedő teljesítményt nyújtó harminc év alatti fiatalok közül azok vehetik át, akik a jók közül is a legjobbak december 22-én adták át az Országházban az idei Magyar Nyelvőr Díjakat: Szatmári István, az ELTE BTK Mai Magyar Nyelvi Tanszékének professor emeritusa mellett Hőnyi Ede és Vanconé Kremmer Ildikó vehettek át az elismerést. A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület életműdíját Komoróczy Géza hebraista, asszíriológus, történész, az ELTE Assziriológiai és Hebraisztikai Tanszék professor emeritusa vehette át december 27-én, hanuka alkalmából a Bethlen téri zsinagógában rendezett ünnepségen.

17 A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ Kutatási infrastruktúra fejlesztése címmel pályázatot hirdetett felsőoktatási intézmények által vezetett konzorciumok részére 2016 júliusában. A Kacskovics Imre, az ELTE TTK Immunológiai Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára által benyújtott Molekuláris biomarker kutatási és szolgáltatási központ kialakítása az ipari igények kiszolgálása érdekében című projekt 2,5 milliárd forintnyi pályázati támogatásban részesült. 'Az Év Honlapja' pályázat díjátadóján az oktatás kategóriában különdíjat kapott az ELTE új honlapja. 16. Továbbra is az Egyebek között Mezey Barna rektor tájékoztatta a Szenátust, hogy január 25-én újabb nyílt nap lesz Szombathelyen. Ennek kapcsán felkérte az érintett karokat, hogy megfelelő képviselettel rendelkezve vegyenek részt az eseményen. Budapest, január 16. Hitelesítő: Dr. Mezey Barna rektor a Szenátus elnöke dr. Rikker Emília igazgatási vezető a Szenátus titkára

18 3. sz. melléklet Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szenátusának a február 6-i ülésen meghozott határozatai Határozatok tára XX/2017. (II. 6.) Szen. sz. határozat Arató Krisztina Állam- és Jogtudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről XXI/2017. (II. 6.) Szen. sz. határozat Sonnevend Pál Állam- és Jogtudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről XXII/2017. (II. 6.) Szen. sz. határozat Károly Krisztina Bölcsészettudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről XXIII/2017. (II. 6.) Szen. sz. határozat Magyarics Tamás Bölcsészettudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről XXIV/2017. (II. 6.) Szen. sz. határozat Ruzsa Ferenc Bölcsészettudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről XXV/2017. (II. 6.) Szen. sz. határozat Takács Imre Bölcsészettudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről XXVI/2017. (II. 6.) Szen. sz. határozat Balázs Judit Pedagógiai és Pszichológiai Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről XXVII/2017. (II. 6.) Szen. sz. határozat Felvinczi Katalin Pedagógiai és Pszichológiai Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről XXVIII/2017. (II. 6.) Szen. sz. határozat Horváth H. Attila Pedagógiai és Pszichológiai Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről XXIX/2017. (II. 6.) Szen. sz. határozat Németh Dezső Pedagógiai és Pszichológiai Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről XXX/2017. (II. 6.) Szen. sz. határozat Szivák Judit Pedagógiai és Pszichológiai Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről XXXI/2017. (II. 6.) Szen. sz. határozat Veres-Székely Anna Pedagógiai és Pszichológiai Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről XXXII/2017. (II. 6.) Szen. sz. határozat Herczeg Gábor Természettudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről XXXIII/2017. (II. 6.) Szen. sz. határozat Juhász Gábor Természettudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről

19 XXXIV/2017. (II. 6.) Szen. sz. határozat Veres Gábor Természettudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről XXXV/2017. (II. 6.) Szen. sz. határozat Kukorelli István egyetemi tanár Egyetemi Doktori Tanács tagjává megválasztásáról XXXVI/2017. (II. 6.) Szen. sz. határozat Kulcsár Szabó Ernő egyetemi tanár Egyetemi Doktori Tanács tagjává megválasztásáról XXXVII/2017. (II. 6.) Szen. sz. határozat Benczúr András id. professor emeritus Egyetemi Doktori Tanács tagjává megválasztásáról XXXVIII/2017. (II. 6.) Szen. sz. határozat Oláh Attila egyetemi tanár Egyetemi Doktori Tanács tagjává megválasztásáról XXXIX/2017. (II. 6.) Szen. sz. határozat Örkény Antal egyetemi tanár Egyetemi Doktori Tanács tagjává megválasztásáról XL/2017. (II. 6.) Szen. sz. határozat Jordán Tibor egyetemi tanár Egyetemi Doktori Tanács tagjává megválasztásáról XLI/2017. (II. 6.) Szen. sz. határozat Török László akadémikus Egyetemi Doktori Tanács tagjává megválasztásáról XLII/2017. (II. 6.) Szen. sz. határozat Szigeti Péter egyetemi tanár Egyetemi Doktori Tanács tagjává megválasztásáról XLIII/2017. (II. 6.) Szen. sz. határozat Kamarás Katalin kutatóprofesszor Egyetemi Doktori Tanács tagjává megválasztásáról XLIV/2017. (II. 6.) Szen. sz. határozat Fazekas Marianna habilitált egyetemi docens Egyetemi Doktori Tanács póttagjává megválasztásáról XLV/2017. (II. 6.) Szen. sz. határozat Boros Gábor egyetemi tanár Egyetemi Doktori Tanács póttagjává megválasztásáról XLVI/2017. (II. 6.) Szen. sz. határozat Weisz Ferenc egyetemi tanár Egyetemi Doktori Tanács póttagjává megválasztásáról XLVII/2017. (II. 6.) Szen. sz. határozat Demetrovics Zsolt egyetemi tanár Egyetemi Doktori Tanács póttagjává megválasztásáról XLVIII/2017. (II. 6.) Szen. sz. határozat Orosz Éva egyetemi tanár Egyetemi Doktori Tanács póttagjává megválasztásáról XLIX/2017. (II. 6.) Szen. sz. határozat Erdei Anna egyetemi tanár Egyetemi Doktori Tanács póttagjává megválasztásáról L/2017. (II. 6.) Szen. sz. határozat Szalay Péter egyetemi tanár, tudományos ügyek rektorhelyettese Egyetemi Doktori Tanács elnöki feladatai ellátásával megbízásának tudomásulvételéről

20 LI/2017. (II. 6.) Szen. sz. határozat Horváth Zoltán egyetemi tanár Tudományos Tanács tagjává megválasztásáról LII/2017. (II. 6.) Szen. sz. határozat tiszteletbeli doktori és professzori cím adományozásáról Mesterházi Zsuzsanna professor emeritus részére a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karon LIII/2017. (II. 6.) Szen. sz. határozat tiszteletbeli doktori és professzori cím adományozásáról Csiszár Imre egyetemi tanár részére a Természettudományi Karon LIV/2017. (II. 6.) Szen. sz. határozat az ELTE évre szóló Minőségfejlesztési jelentése, valamint az abban foglalt, évre szóló minőségcélok elfogadásáról LV/2017. (II. 6.) Szen. sz. határozat az ELTE HÖK Alapszabálya módosításának jóváhagyásáról

21 Az egyes érdemi és ügyrendi határozatok, bejelentések, kérdések és válaszok 17. Napirend előtt Kisfaludi András rektorhelyettes bejelentette, hogy Mezey Barna rektor távollétében az ülés elnöki feladatait ő fogja ellátni. 18. Kisfaludi András rektorhelyettes bejelentette, hogy január 23-án életének 88. évében elhunyt Mohayné Katanics Mária Liszt-díjas, Bartók Pásztory-díjas karnagy, zenetanár, a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje kitüntetettje, az ELTE Zenei Tanszék egykori főiskolai tanára. A Szenátus egyperces néma felállással adózott emlékének. 19. Továbbra is a napirend elfogadása előtt Kisfaludi András rektorhelyettes egyetemi tanári kinevezést adott át Bajtay Zsuzsanna, Mészáros Róbert és Urbán Róbert részére, címzetes egyetemi tanári oklevelet adott át Tóth István részére a Természettudományi Karon, valamint címzetes egyetemi docensi oklevelet adott át Renner Zsuzsanna részére a Bölcsészettudományi Karon, Timárné dr. Szabó Júlia részére a Pedagógiai és Pszichológiai Karon és Bozsik József részére az Informatikai Karon. 20. A Szenátus a kiküldött napirendet 37 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta. 21. A Szenátus az Ügyrendi Bizottsága tagjává választotta Juhász Gábor dékán (TáTK) javaslatára vita nélkül, 38 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül Elek Pétert (TáTK); Babos János (oktatást-kutatást támogató közalkalmazottak képviseletében) javaslatára vita nélkül, 40 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül Horváth Lászlót (FDSz képviseletében); Sujtó Attila elnök (ELTE HÖK) javaslatára vita nélkül, 39 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül Czabán Samut (ÁJTK HÖK). Ez követően a Szenátus Kisfaludi András rektorhelyettes javaslatára vita nélkül, 38 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül Elek Pétert (TáTK) az Ügyrendi Bizottsága elnökévé választotta. 22. A Szenátus Kisfaludi András rektorhelyettes előterjesztésére vita nélkül, 40 igen szavazattal, 1 ellenében meghozta a XX/2017. (II. 6.) Szen. sz. határozatát Arató Krisztina Állam- és Jogtudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről; 41 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül meghozta a XXI/2017. (II. 6.) Szen. sz. határozatát Sonnevend Pál Állam- és Jogtudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről; 41 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül meghozta a XXII/2017. (II. 6.) Szen. sz. határozatát Károly Krisztina Bölcsészettudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről; 40 igen szavazattal, 1 ellenében meghozta a XXIII/2017. (II. 6.) Szen. sz. határozatát Magyarics Tamás Bölcsészettudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről; 40 igen szavazattal, 1 ellenében meghozta a XXIV/2017. (II. 6.) Szen. sz. határozatát Ruzsa Ferenc Bölcsészettudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről;

22 41 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül meghozta a XXV/2017. (II. 6.) Szen. sz. határozatát Takács Imre Bölcsészettudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről; 40 igen szavazattal, 1 ellenében meghozta a XXVI/2017. (II. 6.) Szen. sz. határozatát Balázs Judit Pedagógiai és Pszichológiai Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről; 39 igen szavazattal, 1 ellenében meghozta a XXVII/2017. (II. 6.) Szen. sz. határozatát Felvinczi Katalin Pedagógiai és Pszichológiai Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről; 40 igen szavazattal, 1 ellenében meghozta a XXVIII/2017. (II. 6.) Szen. sz. határozatát Horváth H. Attila Pedagógiai és Pszichológiai Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről; 40 igen szavazattal, 1 ellenében meghozta a XXIX/2017. (II. 6.) Szen. sz. határozatát Németh Dezső Pedagógiai és Pszichológiai Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről; 38 igen szavazattal, 2 ellenében meghozta a XXX/2017. (II. 6.) Szen. sz. határozatát Szivák Judit Pedagógiai és Pszichológiai Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről; 40 igen szavazattal, 1 ellenében meghozta a XXXI/2017. (II. 6.) Szen. sz. határozatát Veres-Székely Anna Pedagógiai és Pszichológiai Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről; 41 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül meghozta a XXXII/2017. (II. 6.) Szen. sz. határozatát Herczeg Gábor Természettudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről; 41 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül meghozta a XXXIII/2017. (II. 6.) Szen. sz. határozatát Juhász Gábor Természettudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről; 41 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül meghozta a XXXIV/2017. (II. 6.) Szen. sz. határozatát Veres Gábor Természettudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről. 23. Kisfaludi András rektorhelyettes tájékoztatta a Szenátust arról, hogy a Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa november 5. napján 18 igen, 0 nem, 0 érvénytelen szavazattal támogatta Fűzfa Balázs, a Savaria Egyetemi Központban működő szervezeti egységnél foglalkoztatott oktató egyetemi tanári pályázatát. 24. A Szenátus Kisfaludi András rektorhelyettes előterjesztésére vita nélkül, 36 igen szavazattal, 1 érvénytelen szavazattal meghozta a XXXV/2017. (II. 6.) Szen. sz. határozatát Kukorelli István egyetemi tanár Egyetemi Doktori Tanács tagjává megválasztásáról;

23 37 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül meghozta a XXXVI/2017. (II. 6.) Szen. sz. határozatát Kulcsár Szabó Ernő egyetemi tanár Egyetemi Doktori Tanács tagjává megválasztásáról; 38 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül meghozta a XXXVII/2017. (II. 6.) Szen. sz. határozatát Benczúr András id. professor emeritus Egyetemi Doktori Tanács tagjává megválasztásáról; 38 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül meghozta a XXXVIII/2017. (II. 6.) Szen. sz. határozatát Oláh Attila egyetemi tanár Egyetemi Doktori Tanács tagjává megválasztásáról; 38 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül meghozta a XXXIX/2017. (II. 6.) Szen. sz. határozatát Örkény Antal egyetemi tanár Egyetemi Doktori Tanács tagjává megválasztásáról; 37 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül meghozta a XL/2017. (II. 6.) Szen. sz. határozatát Jordán Tibor egyetemi tanár Egyetemi Doktori Tanács tagjává megválasztásáról; 38 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül meghozta a XLI/2017. (II. 6.) Szen. sz. határozatát Török László akadémikus Egyetemi Doktori Tanács tagjává megválasztásáról; 37 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül meghozta a XLII/2017. (II. 6.) Szen. sz. határozatát Szigeti Péter egyetemi tanár Egyetemi Doktori Tanács tagjává megválasztásáról; 37 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül meghozta a XLIII/2017. (II. 6.) Szen. sz. határozatát Kamarás Katalin kutatóprofesszor Egyetemi Doktori Tanács tagjává megválasztásáról. 25. A Szenátus Kisfaludi András rektorhelyettes előterjesztésére vita nélkül, 37 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül meghozta a XLIV/2017. (II. 6.) Szen. sz. határozatát Fazekas Marianna habilitált egyetemi docens Egyetemi Doktori Tanács póttagjává megválasztásáról; 38 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül meghozta a XLV/2017. (II. 6.) Szen. sz. határozatát Boros Gábor egyetemi tanár Egyetemi Doktori Tanács póttagjává megválasztásáról; 37 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül meghozta a XLVI/2017. (II. 6.) Szen. sz. határozatát Weisz Ferenc egyetemi tanár Egyetemi Doktori Tanács póttagjává megválasztásáról; 37 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül meghozta a XLVII/2017. (II. 6.) Szen. sz. határozatát Demetrovics Zsolt egyetemi tanár Egyetemi Doktori Tanács póttagjává megválasztásáról; 36 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül meghozta a XLVIII/2017. (II. 6.) Szen. sz. határozatát Orosz Éva egyetemi tanár Egyetemi Doktori Tanács póttagjává megválasztásáról;

24 38 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül meghozta a XLIX/2017. (II. 6.) Szen. sz. határozatát Erdei Anna egyetemi tanár Egyetemi Doktori Tanács póttagjává megválasztásáról. 26. Az Egyetemi Doktori Tanács tagjai és póttagjai megválasztását követően Kisfaludi András rektorhelyettes tájékoztatta a Szenátust, hogy az Egyetemi Doktori Tanács doktorandusz hallgatók által delegált tagja Szabó P. Katalin. 27. A Szenátus Kisfaludi András rektorhelyettes előterjesztésére vita nélkül, 37 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül meghozta az L/2017. (II. 6.) Szen. sz. határozatát Szalay Péter egyetemi tanár, tudományos ügyek rektorhelyettese Egyetemi Doktori Tanács elnöki feladatai ellátásával megbízásának tudomásulvételéről. 28. A Szenátus Kisfaludi András rektorhelyettes előterjesztésére vita nélkül, 37 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 érvénytelen szavazattal meghozta az LI/2017. (II. 6.) Szen. sz. határozatát Horváth Zoltán egyetemi tanár Tudományos Tanács tagjává megválasztásáról. 29. A Szenátus Kisfaludi András rektorhelyettes előterjesztésére vita nélkül, 38 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül meghozta az LII/2017. (II. 6.) Szen. sz. határozatát tiszteletbeli doktori és professzori cím adományozásáról Mesterházi Zsuzsanna professor emeritus részére a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karon. 30. A Szenátus Kisfaludi András rektorhelyettes előterjesztésére vita nélkül, 38 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül meghozta az LIII/2017. (II. 6.) Szen. sz. határozatát tiszteletbeli doktori és professzori cím adományozásáról Csiszár Imre egyetemi tanár részére a Természettudományi Karon. 31. A Szenátus Zentai László rektorhelyettes előterjesztésére Sujtó Attila elnök (ELTE HÖK), Müller Viktor (TTK), Király Miklós (ÁJTK), Demetrovics Zsolt dékán (PPK), Surján Péter dékán (TTK), Fazekas János (ÁJTK), Szalay Péter rektorhelyettes hozzászólásával, az előterjesztő válaszaival, a helyszínen elfogadott módosítással, 40 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta az LIV/2017. (II. 6.) Szen. sz. határozatát az ELTE évre szóló Minőségfejlesztési jelentése, valamint az abban foglalt, évre szóló minőségcélok elfogadásáról (1. sz. mell.). A vita során az alábbi módosító javaslat hangzott el, amely tárgyában a Szenátus a következők szerint határozott: Azon minőségcélok tekintetében, amelyek megvalósítása 2016-ról 2017-re tolódott, a határozat egészüljön ki teljesítési határidővel: 2016-ban meg nem valósult minőségcélok, amelyek megvalósítása 2017-re tolódott. E feladatok teljesítési határideje május 31. Az indítványt a Szenátus 39 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta. 32. A Szenátus Sujtó Attila elnök (ELTE HÖK) előterjesztésére vita nélkül, 39 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta az LV/2017. (II. 6.) Szen. sz. határozatát az ELTE HÖK Alapszabálya módosításának jóváhagyásáról (2. sz. mell.). 33. Az Egyebek között Kisfaludi András rektorhelyettes bejelentette, hogy

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 16-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 16-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2014. szeptember 16-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 35/2014. (IX.16.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2014/2015. tanév I. félév ülés- és

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács február 1-jei ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács február 1-jei ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2011. február 1-jei ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 1/2011. (II.1.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2010/2011. tanév II. félévi ülés- és munkatervéről

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2009. szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 30/2009. (IX.22.) KT. sz. határozat a 2009/2010. tanév I. félév ülés- és munkatervének

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖKSÉG. Jegyzőkönyv. Elnökségi ülés

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖKSÉG. Jegyzőkönyv. Elnökségi ülés Jegyzőkönyv Elnökségi ülés 2016. június 22. (szerda) 15:30 óra, Helyszín: ELTE EHÖK irodai tárgyaló terem (Budapest, Szerb utca 21-23.) Napirend: 1. Elnöki beszámoló 2. Bejelentések 3. Delegálások, jelölések

Részletesebben

B E L S Ő T Á J É K O Z T A T Ó

B E L S Ő T Á J É K O Z T A T Ó ELTE TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR B E L S Ő T Á J É K O Z T A T Ó 2014/2015. 10. szám Közérdekű közlemények A Kari Tanács következő ülésére 2015. június 18-án 14 45 órai kezdettel kerül sor a fszt. 4. számú

Részletesebben

B E L S Ő T Á J É K O Z T A T Ó

B E L S Ő T Á J É K O Z T A T Ó ELTE TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR B E L S Ő T Á J É K O Z T A T Ó 2012/2013. 6. szám Közérdekű közlemények A Kari Tanács következő ülésére 2013. február 14-én 14 45 órai kezdettel kerül sor a fszt. 4. számú

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 25-én tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 25-én tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2018. szeptember 25-én tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 42/2018. (IX.25.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2018/2019. tanév I.

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 26-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 26-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2017. szeptember 26-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 70/2017. (IX.26.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2017/2018. tanév I.

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács május 10-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács május 10-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2016. május 10-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 9/2016. (V.10.) KT. sz. határozat Dr. Rozsnyai Krisztina Közigazgatási Jogi Tanszékre benyújtott

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 27-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 27-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2011. szeptember 27-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 40/2011. (IX.27.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2011/2012. tanév I. félévi ülés- és

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2015. szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 43/2015. (IX.22.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2015/2016. tanév I. félév ülés- és

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács január 30-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács január 30-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2018. január 30-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 1/2018. (I.30.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2017/2018. tanév II. félévi

Részletesebben

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács május 16-i ülésének jegyzőkönyve

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács május 16-i ülésének jegyzőkönyve Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács 2019. május 16-i ülésének jegyzőkönyve A KARI TANÁCS ÜLÉSÉNEK HELYE ELTE BTK, Kari Tanácsterem (Múzeum krt. 4/A, fszt. 39. sz. terem)

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács február 11-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács február 11-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2014. február 11-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 1/2014. (II.11.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2013/2014. tanév II. félévi ülés- és munkatervéről

Részletesebben

B E L S Ő T Á J É K O Z T A T Ó

B E L S Ő T Á J É K O Z T A T Ó ELTE TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR B E L S Ő T Á J É K O Z T A T Ó 2014/2015. 7. szám Közérdekű közlemények A Kari Tanács következő ülésére 2015. április 9-én 14 45 órai kezdettel kerül sor a fszt. 4. számú

Részletesebben

ELTE TáTK Kari Tanács-ülés Jegyzőkönyv február 21. JEGYZŐKÖNYV az ELTE Társadalomtudományi Kar Kari Tanácsának üléséről

ELTE TáTK Kari Tanács-ülés Jegyzőkönyv február 21. JEGYZŐKÖNYV az ELTE Társadalomtudományi Kar Kari Tanácsának üléséről JEGYZŐKÖNYV az ELTE Társadalomtudományi Kar Kari Tanácsának üléséről Időpont 2017. február 21. 14 00 Helyszín ELTE Lágymányosi Campus, Északi Tömb 0.100C Kari Tanácsterem Elnök Juhász Gábor JELEN VANNAK

Részletesebben

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának a február 12-i ülésen meghozott határozatai. Határozatok tára

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának a február 12-i ülésen meghozott határozatai. Határozatok tára Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának a 2001. február 12-i ülésen meghozott határozatai Határozatok tára I/2001. (II. 12.) ET sz. határozat az egyetemi és főiskolai tanári pályázatok véleményezéséről

Részletesebben

AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM. Szervezeti és Működési Szabályzat. I. kötet. Szervezeti és Működési Rend. 4.s. sz. melléklete

AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM. Szervezeti és Működési Szabályzat. I. kötet. Szervezeti és Működési Rend. 4.s. sz. melléklete AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM Szervezeti és Működési Szabályzat I. kötet Szervezeti és Működési Rend 4.s. sz. melléklete AZ ELTE TANÁRKÉPZŐ KÖZPONT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA BUDAPEST, 2014.

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács október 25-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács október 25-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2011. október 25-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 51/2011. (X.25.) KT. sz. határozat tiszteletbeli doktor és professzor cím odaítéléséről

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács december 1-jei ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács december 1-jei ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2015. december 1-jei ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 60/2015. (XII.1.) KT. sz. határozat tiszteletbeli doktor és professzor (Doctor et Professor

Részletesebben

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács január 5-ei ülésének határozatai és jegyzőkönyve

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács január 5-ei ülésének határozatai és jegyzőkönyve Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács 2017. január 5-ei ülésének határozatai és jegyzőkönyve A KARI TANÁCS ÜLÉSÉNEK HELYE ELTE BTK, kari tanácsterem (Múzeum krt. 4/A, fszt.

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács november 6-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács november 6-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2018. november 6-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 49/2018. (XI.06.) KT. sz. határozat a 2018. évi kari tanácsi választások

Részletesebben

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács január 29-ei ülésének határozatai és jegyzőkönyve

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács január 29-ei ülésének határozatai és jegyzőkönyve Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács 2015. január 29-ei ülésének határozatai és jegyzőkönyve A KARI TANÁCS ÜLÉSÉNEK HELYE ELTE BTK kari tanácsterem (Múzeum krt. 4/A, fszt.

Részletesebben

A Kari Tanács a napirendi pontokat a módosító javaslatokkal együtt egyhangúlag elfogadta.

A Kari Tanács a napirendi pontokat a módosító javaslatokkal együtt egyhangúlag elfogadta. Jegyzőkönyv a 2008. november 26-ai Kari Tanács üléséről (PTE ETK Pécs, Vörösmarty u. 4. Kari Tanácsterem) Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint. Köszöntötte a Kari Tanács ülésen megjelenteket.

Részletesebben

A Szenátus 20/2013. (VI.19.) sz. határozata egyetemi tanári pályázatról

A Szenátus 20/2013. (VI.19.) sz. határozata egyetemi tanári pályázatról 20/2013. (VI.19.) sz. határozata egyetemi tanári pályázatról 21/2013. (VI.19.) sz. határozata egyetemi docensi pályázatokról 22/2013. (VI.19.) sz. határozata főiskolai docensi pályázatokról 23/2013. (VI.19.)

Részletesebben

B E L S Ő T Á J É K O Z T A T Ó

B E L S Ő T Á J É K O Z T A T Ó ELTE TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR B E L S Ő T Á J É K O Z T A T Ó 2012/2013. 8. szám Közérdekű közlemények A Kari Tanács következő ülésére 2013. április 25-én 14 45 órai kezdettel kerül sor a fszt. 4. számú

Részletesebben

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának a november 15-i ülésen meghozott határozatai. Határozatok tára

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának a november 15-i ülésen meghozott határozatai. Határozatok tára Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának a 2004. november 15-i ülésen meghozott határozatai Határozatok tára CVI/2004. (XI. 15.) ET sz. határozat Magyar alapszak (BA) CVII/2004. (XI. 15.) ET

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács október 20-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács október 20-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2015. október 20-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 53/2015. (X.20.) KT. sz. határozat az Egyetem téri épület I. em. 118. terem Navratil Ákosról

Részletesebben

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK 2016. ÉVI HATÁROZATAI SOPRON 2016 1/2016. (I.15.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa egyhangúlag elfogadja a

Részletesebben

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szenátusának a április 27-i ülésen meghozott határozatai. Határozatok tára

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szenátusának a április 27-i ülésen meghozott határozatai. Határozatok tára Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szenátusának a 2015. április 27-i ülésen meghozott határozatai Határozatok tára LI/2015. (IV. 27.) Szen. sz. határozat Professor Emeritus cím adományozásáról Cs. Czachesz

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: az Eszterházy Károly Egyetem Szenátusának ülésén október 17. napján. Az ülés órakor veszi kezdetét.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: az Eszterházy Károly Egyetem Szenátusának ülésén október 17. napján. Az ülés órakor veszi kezdetét. Ikt. szám: RK/1391-17/2018. JEGYZŐKÖNYV Készült: az Eszterházy Károly Egyetem Szenátusának ülésén 2018. október 17. napján. Az ülés 10.00 órakor veszi kezdetét. Jelen vannak: a 31 fős testületből jelen

Részletesebben

A PTE Művészeti Kar Kari Tanács évi határozatai

A PTE Művészeti Kar Kari Tanács évi határozatai A PTE Művészeti Kar Kari Tanács 2019. évi határozatai 1/2019.sz. (2019.01.15.) KT határozat: A PTE MK Kari Tanácsa titkos szavazással az alábbiak szerint támogatja a Művészeti Kar által delegált oktatókat

Részletesebben

K. m. f. Eszterházy Károly Egyetem Szenátusa. Ikt. szám: RK/1336-4/2017.

K. m. f. Eszterházy Károly Egyetem Szenátusa. Ikt. szám: RK/1336-4/2017. Ikt. szám: RK/1336-4/2017. 208/2017. (IX.27.) sz. határozata az Szervezeti és Működési Rendjének a Sporttudományi Intézet felépítésére vonatkozó módosításának elfogadásáról 1. elfogadja az Szervezeti és

Részletesebben

ELTE TáTK Kari Tanács-ülés Jegyzőkönyv június 21. JEGYZŐKÖNYV az ELTE Társadalomtudományi Kar Kari Tanácsának üléséről

ELTE TáTK Kari Tanács-ülés Jegyzőkönyv június 21. JEGYZŐKÖNYV az ELTE Társadalomtudományi Kar Kari Tanácsának üléséről JEGYZŐKÖNYV az ELTE Társadalomtudományi Kar Kari Tanácsának üléséről Időpont 2016. június 21. 14 00 Helyszín ELTE Lágymányosi Campus, Északi Tömb 0.100C Kari Tanácsterem Elnök Juhász Gábor JELEN VANNAK

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács június 19-én tartott rendes ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács június 19-én tartott rendes ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2018. június 19-én tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 18/2018. (VI.19.) KT. sz. határozat Dr. Gárdos-Orosz Fruzsina Alkotmányjogi

Részletesebben

TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR

TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR ELTE TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR TELEFONKÖNYVE Belső használatra! 2015/2016 ELTE TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR VEZETÉSE 1126. Budapest, Kiss János altb. u. 40. Tel: 487-81-00 Fax: 487-81-96 v. 6996 Web: www.tok.elte.hu

Részletesebben

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM DÉKÁN BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR Előterjesztés a Kari Tanács 2018. szeptember hó 26. napi ülésére Előterjesztő: Alföldi György DLA dékán Szervezeti egység: Építészmérnöki

Részletesebben

Határozatok

Határozatok 1/ 14-15 (10. 07.) KT. számú határozat: Határozatok 2014-2015 egyhangúlag elfogadta a Kar Jogtörténeti Tanszékének beszámolóját. 2/ 14-15 (10. 07.) KT. számú határozat: egyhangúlag, az ülésen elfogadott

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2014. október 21-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2014. október 21-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2014. október 21-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 50/2014. (X.21.) KT. sz. határozat a Kari Etikai Bizottság elnökének és tagjainak megválasztásáról

Részletesebben

a Kari Tanács határozatai a december 5-i ülésről 1

a Kari Tanács határozatai a december 5-i ülésről 1 BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTŐMÉRNÖKI KAR KARI TANÁCS a Kari Tanács határozatai a 2017. december 5-i ülésről 1 A Kari Tanács határozatképes (26 fő jelen, 2 fő távol 92,9 %) Napirendi

Részletesebben

AZ ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM PEDAGÓGUSKÉPZŐ KÖZPONT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJE

AZ ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM PEDAGÓGUSKÉPZŐ KÖZPONT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJE AZ ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM PEDAGÓGUSKÉPZŐ KÖZPONT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJE 2017. Preambulum Jelen szabályzat célja, hogy a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 103. előírásának,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR KARI TANÁCSÁNAK június 14. NAPJÁN TARTANDÓ ÜLÉSÉRE

ELŐTERJESZTÉS A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR KARI TANÁCSÁNAK június 14. NAPJÁN TARTANDÓ ÜLÉSÉRE ELŐTERJESZTÉS A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR KARI TANÁCSÁNAK 2017. június 14. NAPJÁN TARTANDÓ ÜLÉSÉRE Tárgy: Javaslat a PTE TTK Kari Tanácsának 2017/2018. tanév munkaprogramjának elfogadására

Részletesebben

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szenátusának a február 9-i ülésen meghozott határozatai. Határozatok tára

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szenátusának a február 9-i ülésen meghozott határozatai. Határozatok tára Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szenátusának a 2015. február 9-i ülésen meghozott határozatai Határozatok tára I/2015. (II. 9.) Szen. sz. határozat a Szenátus 2014/2015-ös tanév II. félévi ülés- és munkatervéről

Részletesebben

Polgári eljárásjog I-II. Kommentár a gyakorlat számára - Harmadik kiadás (szerk. Petrik Ferenc) RÉSZ

Polgári eljárásjog I-II. Kommentár a gyakorlat számára - Harmadik kiadás (szerk. Petrik Ferenc) RÉSZ Polgári eljárásjog I-II. Kommentár a gyakorlat számára - Harmadik kiadás (szerk. Petrik Ferenc) RÉSZ ELSŐ RÉSZ ALAPVETÉSEK I. FEJEZET A TÖRVÉNY HATÁLYA ÉS AZ ALAPELVEK 1-6. SZERZŐ MÁSODIK RÉSZ ÁLTALÁNOS

Részletesebben

A Kari Tanács írásbeli szavazat alapján Dr. Izsó Lajos részfoglalkozású egyetemi tanári megbízását támogatja. ( 13 igen, 0 nem, 0 tartózkodás)

A Kari Tanács írásbeli szavazat alapján Dr. Izsó Lajos részfoglalkozású egyetemi tanári megbízását támogatja. ( 13 igen, 0 nem, 0 tartózkodás) 2006 BGK-KT/ XXVI/1/2006 A Kari Tanács írásbeli szavazat alapján (Tóth Béla megbízásának lejárta miatt) Stein Vera adjunktust választotta a kari Fegyelmi testület elnökének. Megbízása 2006. január 10 -től

Részletesebben

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának a március 29-i ülésen meghozott határozatai. Határozatok tára

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának a március 29-i ülésen meghozott határozatai. Határozatok tára Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának a 2004. március 29-i ülésen meghozott határozatai Határozatok tára XVI/2004. (III. 29.) ET sz. határozat tiszteletbeli doktori cím adományozásáról Moshe

Részletesebben

A január 13-i szenátusi ülésen hozott Határozatok március 9-i szenátusi ülésen hozott Határozatok

A január 13-i szenátusi ülésen hozott Határozatok március 9-i szenátusi ülésen hozott Határozatok A 2016. január 13-i SZE 1481/3.1/2016.(I.13.) döntés: A Kodolányi János Főiskola intézményfejlesztési tervének aktualizálása a 2016-2020-as időszakra SZE: 18 igen 0 nem 0 tartózkodás 2016. március 9-i

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács január 29-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács január 29-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2013. január 29-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 1/2013. (I.29.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2012/2013. tanév II. félévi ülés- és munkatervéről

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y. az ELTE PPK Kari Tanácsának április 5-i üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y. az ELTE PPK Kari Tanácsának április 5-i üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y az ELTE PPK Kari Tanácsának 2016. április 5-i üléséről Az ülés helyszíne: Kazinczy u. 23-27. Kari Tanácsterem Az ülés időpontja: 2016. április 5. (kedd), 14:00 óra Jelen vannak: az

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖKSÉG. Jegyzőkönyv. Elnökségi ülés

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖKSÉG. Jegyzőkönyv. Elnökségi ülés Jegyzőkönyv Elnökségi ülés 2015. szeptember 30. (szerda) 17:00 óra, Helyszín: ELTE EHÖK irodai tárgyaló terem (Budapest, Szerb utca 21-23.) Napirend: 1. Elnöki beszámoló 2. Bejelentések 3. Gólyabálok tervezése

Részletesebben

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MUNKÁLTATÓI JOGKÖRÖK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MUNKÁLTATÓI JOGKÖRÖK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MUNKÁLTATÓI JOGKÖRÖK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE Szeged, 2019. április 29. SZ-8/2018/2019. Munkáltatói jogkörök gyakorlásának rendje 1 MUNKÁLTATÓI JOGKÖRREL RENDELKEZŐ: REKTOR Munkakör,

Részletesebben

VEZETŐ TESTÜLETI ÜLÉSEK IDŐPONTJAI, NAPIRENDI PONTJAI A 2016/2017. TANÉV 2. FÉLÉVÉBEN

VEZETŐ TESTÜLETI ÜLÉSEK IDŐPONTJAI, NAPIRENDI PONTJAI A 2016/2017. TANÉV 2. FÉLÉVÉBEN VEZETŐ TESTÜLETI ÜLÉSEK IDŐPONTJAI, NAPIRENDI PONTJAI A 2016/2017. TANÉV 2. FÉLÉVÉBEN Elfogadta: a Miskolci Egyetem Szenátusa 3/2017. sz. határozatával. TARTALOMJEGYZÉK I. A MISKOLCI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2015. január 27-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2015. január 27-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2015. január 27-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 1/2015. (I.27.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2014/2015. tanév II. félév ülés- és munkatervéről

Részletesebben

A március 28-i szenátusi ülésen hozott Határozatok

A március 28-i szenátusi ülésen hozott Határozatok A 2018. március 28-i szenátusi ülésen hozott Határozatok SZE 1668/3.2/2018.(III.28.) határozat: A Szenátus egyhangúlag támogatta a Család- és gyermekvédelem szakirányú továbbképzési szak székesfehérvári

Részletesebben

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának a június 30-i ülésen meghozott határozatai. Határozatok tára

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának a június 30-i ülésen meghozott határozatai. Határozatok tára Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának a 2003. június 30-i ülésen meghozott határozatai Határozatok tára XXXI/2003. (VI. 30.) ET sz. határozat Professor Emeritus cím adományozásáról az Eötvös

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT 3488-R/2007-1. JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT KÉSZÜLT: a Miskolci Egyetem Szenátusának 2007. december 17-én megtartott ülésén. JELEN VANNAK: a mellékelt jelenléti ív szerint. AZ ELŐTERJESZTÉSEK (MELLÉKLETEK) MEGTEKINTHETŐEK:

Részletesebben

K. m. f. Eszterházy Károly Egyetem Szenátusa. Ikt. szám: RK/219-3 /2016.

K. m. f. Eszterházy Károly Egyetem Szenátusa. Ikt. szám: RK/219-3 /2016. 85/2016. (XII. 14.) sz. határozata az Eszterházy Károly Egyetem Szervezteti és Működési Rend (önálló Tanszékek Intézetté alakítása) módosításának elfogadásáról 1. elfogadja az Eszterházy Károly Egyetem

Részletesebben

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának a szeptember 29-i ülésen meghozott határozatai. Határozatok tára

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának a szeptember 29-i ülésen meghozott határozatai. Határozatok tára Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának a 2003. szeptember 29-i ülésen meghozott határozatai Határozatok tára LXIII/2003. (IX. 29.) ET sz. határozat az ELTE Egyetemi Tanács megválasztásával

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖKSÉG. Jegyzőkönyv. Elnökségi ülés

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖKSÉG. Jegyzőkönyv. Elnökségi ülés Jegyzőkönyv Elnökségi ülés 2015. november 18. (szerda) 17:00 óra, Helyszín: ELTE EHÖK irodai tárgyaló terem (Budapest, Szerb utca 21-23.) Napirend: 1. Elnöki beszámoló 2. Bejelentések 3. Rektori sportpályázat

Részletesebben

ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM PEDAGÓGUSKÉPZŐ KÖZPONT SZAKMAI TANÁCSADÓ TESTÜLETÉNEK ÜGYRENDJE

ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM PEDAGÓGUSKÉPZŐ KÖZPONT SZAKMAI TANÁCSADÓ TESTÜLETÉNEK ÜGYRENDJE ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM PEDAGÓGUSKÉPZŐ KÖZPONT SZAKMAI TANÁCSADÓ TESTÜLETÉNEK ÜGYRENDJE 2017 Az Eszterházy Károly Egyetem vezetése a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 103. -ban foglaltak

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2016-os határozatai

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2016-os határozatai A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2016-os határozatai 1/2016 (2016.01.19.) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa titkos szavazással 14 IGEN, 0 NEM szavazattal, 2 TARTÓZKODÁS

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Óbudai Egyetem Szenátusának január 28-ai üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Óbudai Egyetem Szenátusának január 28-ai üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Óbudai Egyetem Szenátusának 2013. január 28-ai üléséről OE-RH-221/2013 Az emlékeztető röviden és tömören összefoglalja a Szenátus ülésén elhangzottakat. Az ülésről videofelvétel készült,

Részletesebben

ELTE TáTK Kari Tanács-ülés Jegyzőkönyv december 6. JEGYZŐKÖNYV az ELTE Társadalomtudományi Kar Kari Tanácsának üléséről

ELTE TáTK Kari Tanács-ülés Jegyzőkönyv december 6. JEGYZŐKÖNYV az ELTE Társadalomtudományi Kar Kari Tanácsának üléséről JEGYZŐKÖNYV az ELTE Társadalomtudományi Kar Kari Tanácsának üléséről Időpont 2016. december 6. 14 00 Helyszín ELTE Lágymányosi Campus, Északi Tömb 0.100C Kari Tanácsterem Elnök Juhász Gábor JELEN VANNAK

Részletesebben

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2003.9.23. HU 179 2. A SZEMÉLYEK SZABAD MOZGÁSA A. SZOCIÁLIS BIZTONSÁG 1. 31971 R 1408: A Tanács 1971. június 14-i 1408/71/EGK rendelete a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra,

Részletesebben

VEZETŐ TESTÜLETI ÜLÉSEK IDŐPONTJAI, NAPIRENDI PONTJAI A 2014/2015. TANÉV 2. FÉLÉVÉBEN

VEZETŐ TESTÜLETI ÜLÉSEK IDŐPONTJAI, NAPIRENDI PONTJAI A 2014/2015. TANÉV 2. FÉLÉVÉBEN VEZETŐ TESTÜLETI ÜLÉSEK IDŐPONTJAI, NAPIRENDI PONTJAI A 2014/2015. TANÉV 2. FÉLÉVÉBEN Elfogadta: a Miskolci Egyetem Szenátusa a 30/2015. sz. határozatával. TARTALOMJEGYZÉK I. A MISKOLCI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK

Részletesebben

ELTE TáTK Kari Tanács-ülés Jegyzőkönyv szeptember 13. JEGYZŐKÖNYV az ELTE Társadalomtudományi Kar Kari Tanácsának üléséről

ELTE TáTK Kari Tanács-ülés Jegyzőkönyv szeptember 13. JEGYZŐKÖNYV az ELTE Társadalomtudományi Kar Kari Tanácsának üléséről JEGYZŐKÖNYV az ELTE Társadalomtudományi Kar Kari Tanácsának üléséről Időpont 2016. szeptember 13. 14 00 Helyszín ELTE Lágymányosi Campus, Északi Tömb 0.100C Kari Tanácsterem Elnök Juhász Gábor JELEN VANNAK

Részletesebben

PTE Művészeti Kar Kari Tanácsának 2009-es határozatai. 1/2009 ( ) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa nyílt

PTE Művészeti Kar Kari Tanácsának 2009-es határozatai. 1/2009 ( ) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa nyílt PTE Művészeti Kar Kari Tanácsának 2009-es határozatai 1/2009 (2009.01.06.) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa nyílt szavazással 11 IGEN, 0 NEM szavazattal, 0 TARTÓZKODÁS mellett támogatja

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI EGYETEM A ZENEI INTÉZET ÜGYRENDJE

NYÍREGYHÁZI EGYETEM A ZENEI INTÉZET ÜGYRENDJE NYÍREGYHÁZI EGYETEM A ZENEI INTÉZET ÜGYRENDJE Elfogadva: 2013. október 15., hatályba lép: 2013. október 17-én Utolsó módosítás: 2018. május 22., hatályba lép: 2018. május 24-én A Zenei Intézet ügyrendjét

Részletesebben

B E L S Ő T Á J É K O Z T A T Ó

B E L S Ő T Á J É K O Z T A T Ó ELTE TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR B E L S Ő T Á J É K O Z T A T Ó 2015/2016. 7. szám Közérdekű közlemények A Kari Tanács következő ülésére 2016. március 31-én 14 45 órai kezdettel kerül sor a fszt. 4. számú

Részletesebben

1/2019. (II. 28.) sz. rektori utasítás. a Szegedi Tudományegyetem. Rektorát illető munkáltatói jogkörök. delegálásának rendjéről

1/2019. (II. 28.) sz. rektori utasítás. a Szegedi Tudományegyetem. Rektorát illető munkáltatói jogkörök. delegálásának rendjéről Munkáltatói jogkörök gyakorlásának rendje delegált jogkörök 1 IKT/5-546/019. 1/019. (II. 8.) sz. rektori utasítás a Szegedi Tudományegyetem Rektorát illető munkáltatói jogkörök delegálásának rendjéről

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem Természettudományi Kar. Kari Tanácsának évi határozatai

Nyugat-magyarországi Egyetem Természettudományi Kar. Kari Tanácsának évi határozatai Nyugat-magyarországi Egyetem Természettudományi Kar Kari Tanácsának 2010. évi határozatai Szombathely 2010 1/2010. (I. 20.) számú határozat igen szavazattal elfogadja Biológia BSc mintatantervével kapcsolatos

Részletesebben

2016. évi határozatok kivonata

2016. évi határozatok kivonata 2016. évi határozatok kivonata 1/2016.01.21. sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött a Munkatársak Által Választható Béren Kívüli Juttatások Szabályzatának 2/2016.01.26. sz. határozat: A PPKE Egyetemi

Részletesebben

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács február 14-ei ülésének jegyzőkönyve

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács február 14-ei ülésének jegyzőkönyve Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács 2019. február 14-ei ülésének jegyzőkönyve A KARI TANÁCS ÜLÉSÉNEK HELYE ELTE BTK, Kari Tanácsterem (Múzeum krt. 4/A, fszt. 39. sz.

Részletesebben

R/643-1/2015. JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. KÉSZÜLT: a Miskolci Egyetem Szenátusának március 19-én megtartott ülésén.

R/643-1/2015. JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. KÉSZÜLT: a Miskolci Egyetem Szenátusának március 19-én megtartott ülésén. R/643-1/2015. JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT KÉSZÜLT: a Miskolci Egyetem Szenátusának 2015. március 19-én megtartott ülésén. JELEN VANNAK: a mellékelt jelenléti ív szerint. NAPIRENDEK: 1. Javaslat a vezető testületek

Részletesebben

K. m. f. Eszterházy Károly Egyetem Szenátusa. Ikt. szám: RK/951-1/2017.

K. m. f. Eszterházy Károly Egyetem Szenátusa. Ikt. szám: RK/951-1/2017. Ikt. szám: RK/951-1/2017. 189/2017. (VIII. 30.) sz. határozata az Eszterházy Károly Egyetem Szenátusának 2017/2018. tanév I. félévére vonatkozó munkatervének elfogadásáról 1. elfogadja az Eszterházy Károly

Részletesebben

MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM

MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM MEGHÍVÓ MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM TERMÉSZETTUDOMÁNYI-MATEMATIKAI-INFORMATIKAI OKTATÁS MUNKACSOPORT BESZÁMOLÓ KONFERENCIA MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM TERMÉSZETTUDOMÁNYI-MATEMATIKAI-INFORMATIKAI

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács június 23-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács június 23-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2015. június 23-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 24/2015. (VI.23.) KT. sz. határozat Dr. Fekete Balázs Jog- és Társadalomelméleti Tanszékre

Részletesebben

100. szám május 26. Tartalom

100. szám május 26. Tartalom Egyetemi Értesítő A Szegedi Tudományegyetem hivatalos és információs lapja 100. szám 2015. május 26. Tartalom NAPIRENDI PONTOK A Szegedi Tudományegyetem Szenátusának 2015. év április hó 27. napján tartott

Részletesebben

T U R I Z M U S, T E R Ü L E T F E J L E S Z T É S I É S I D E G E N N Y E L V I I N T É Z E T

T U R I Z M U S, T E R Ü L E T F E J L E S Z T É S I É S I D E G E N N Y E L V I I N T É Z E T Szervezeti és Működési Rend 10. melléklete: Turizmus, Területfejlesztési és Idegen Nyelvi Intézet működési rendje 2012. Beosztás T U R I Z M U S, S z a b á l y z a t Oldal: 2/7. Készítette Ellenőrizte

Részletesebben

Ü Z L E T I T U D O M Á N Y O K I N T É Z E T E

Ü Z L E T I T U D O M Á N Y O K I N T É Z E T E Szervezeti és Működési Rend 11. melléklete: Üzleti Tudományok Intézete működési rendje 2012. Beosztás Ü Z L E T I T U D O M Á N Y O K S z a b á l y z a t Oldal: 2/8. Készítette Ellenőrizte Jóváhagyta oktatási

Részletesebben

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTŐMÉRNÖKI KAR KARI TANÁCS

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTŐMÉRNÖKI KAR KARI TANÁCS BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTŐMÉRNÖKI KAR KARI TANÁCS a Kari Tanács határozatai a 2016. május 18-i ülésről 1 A Kari Tanács határozatképes (26 fő jelen, 2 fő távol 92,9 %) Napirendi

Részletesebben

ELTE Tanító- és Óvóképző Kar BELSŐ TÁJÉKOZTATÓ. 2016/2017 V. szám

ELTE Tanító- és Óvóképző Kar BELSŐ TÁJÉKOZTATÓ. 2016/2017 V. szám ELTE Tanító- és Óvóképző Kar BELSŐ TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017 V. szám Közérdekű közlemények 2017. február 7-én dékáni szakmai napot tartunk 10 órai kezdettel. 2017. február 7-én kibővített vezetői értekezlet

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI EGYETEM A ZENEI INTÉZET ÜGYRENDJE

NYÍREGYHÁZI EGYETEM A ZENEI INTÉZET ÜGYRENDJE NYÍREGYHÁZI EGYETEM A ZENEI INTÉZET ÜGYRENDJE Elfogadva: 2013. október 15., hatályba lép: 2013. október 17-én Utolsó módosítás: 2016. február 16., hatályba lép: 2016. február 18-án A Zenei Intézet ügyrendjét

Részletesebben

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MUNKÁLTATÓI JOGKÖRÖK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MUNKÁLTATÓI JOGKÖRÖK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MUNKÁLTATÓI JOGKÖRÖK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE Szeged, 2017. június 12. Munkáltatói jogkörök gyakorlásának rendje 1 MUNKÁLTATÓI JOGKÖRREL RENDELKEZŐ: REKTOR Munkakör, beosztás, (Kjt.

Részletesebben

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MUNKÁLTATÓI JOGKÖRÖK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MUNKÁLTATÓI JOGKÖRÖK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MUNKÁLTATÓI JOGKÖRÖK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE Szeged, 2016. december 19. Munkáltatói jogkörök gyakorlásának rendje 1 MUNKÁLTATÓI JOGKÖRREL RENDELKEZŐ: REKTOR rektorhelyettes dékán Klinikai

Részletesebben

A DUNAÚJVÁROSI EGYETEM SZERVEZETI EGYSÉGVEZETŐINEK ELÉRHETŐSÉGEI. Egység Név Beosztás Iroda Telefon

A DUNAÚJVÁROSI EGYETEM SZERVEZETI EGYSÉGVEZETŐINEK ELÉRHETŐSÉGEI. Egység Név Beosztás Iroda Telefon Egység Név Beosztás Iroda Telefon E-mail Dr. habil András István Rektor F-109 (25) 551-215 rektor@uniduna.hu Kancellária Kabinet Kancellár F-420 (25) 551-174 kancellaria@uniduna.hu Dr. Rajcsányi-Molnár

Részletesebben

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szenátusának a október 14-i rendkívüli ülésen meghozott határozatai. Határozatok tára

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szenátusának a október 14-i rendkívüli ülésen meghozott határozatai. Határozatok tára Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szenátusának a 2013. október 14-i rendkívüli ülésen meghozott határozatai Határozatok tára CCLXXX/2013. (X. 14.) Szen. sz. határozat a rektori pályázati felhívás szövegére

Részletesebben

B E L S Ő T Á J É K O Z T A T Ó

B E L S Ő T Á J É K O Z T A T Ó ELTE TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR B E L S Ő T Á J É K O Z T A T Ó 2015/2016. 8. szám Közérdekű közlemények A Kari Tanács következő ülésére 2016. május 5-én 14 45 órai kezdettel kerül sor a fszt. 4. számú tanácstermében.

Részletesebben

ELTE TáTK Kari Tanács-ülés jegyzőkönyv március 12. JEGYZŐKÖNYV az ELTE Társadalomtudományi Kar Kari Tanácsának rendkívüli üléséről

ELTE TáTK Kari Tanács-ülés jegyzőkönyv március 12. JEGYZŐKÖNYV az ELTE Társadalomtudományi Kar Kari Tanácsának rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV az ELTE Társadalomtudományi Kar Kari Tanácsának rendkívüli üléséről Időpont 2014. március 12. 14 00 Helyszín ELTE Lágymányosi Campus, Északi Tömb 0.100C Kari Tanácsterem Elnök Tausz Katalin

Részletesebben

VEZETŐ TESTÜLETI ÜLÉSEK IDŐPONTJAI, NAPIRENDI PONTJAI A 2014/2015. TANÉV 1. FÉLÉVÉBEN

VEZETŐ TESTÜLETI ÜLÉSEK IDŐPONTJAI, NAPIRENDI PONTJAI A 2014/2015. TANÉV 1. FÉLÉVÉBEN VEZETŐ TESTÜLETI ÜLÉSEK IDŐPONTJAI, NAPIRENDI PONTJAI A 2014/2015. TANÉV 1. FÉLÉVÉBEN Elfogadta: a Miskolci Egyetem Szenátusa a 319/2014. sz. határozatával. TARTALOMJEGYZÉK I. A MISKOLCI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK

Részletesebben

2/2018. (IV. 19.) határozat: A Debreceni Egyetem Szenátusa Dr. Hidvégi Péter egyetemi docensi pályázatát az első helyre rangsorolta.

2/2018. (IV. 19.) határozat: A Debreceni Egyetem Szenátusa Dr. Hidvégi Péter egyetemi docensi pályázatát az első helyre rangsorolta. A Debreceni Egyetem Szenátusának 2018. április 19-én (csütörtökön) du. 15:00 órakor a Debreceni Egyetem főépületének Aulájában megtartott 2017/2018. tanévi VI. rendes ülésén hozott határozatok 1/2018.

Részletesebben

5/2014. (IX. 25.) határozat: A Debreceni Egyetem Szenátusa támogatta az előterjesztést a Tehetségtanács új tagjának megválasztására.

5/2014. (IX. 25.) határozat: A Debreceni Egyetem Szenátusa támogatta az előterjesztést a Tehetségtanács új tagjának megválasztására. A Debreceni Egyetem Szenátusának 2014. szeptember 25-én (csütörtökön) du. 15 órakor a Debreceni Egyetem főépületének Aulájában megtartott 2014/2015. tanévi 1. rendes ülésén hozott határozatok 1/2014. (IX.

Részletesebben

A Kari Tanács január 17-i ülésének napirendjei és határozatai. Határozatok

A Kari Tanács január 17-i ülésének napirendjei és határozatai. Határozatok A 2012. január 17-i ülésének napirendjei és határozatai 1. Egyetemi tanári pályázatok elbírálása 2. Tantervi változások 3. Záróvizsganaptár 4. Egyebek RKK-KT-XXVIII/1/2012 A dr. Takács Erzsébet határozatlan

Részletesebben

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK 2013. ÉVI HATÁROZATAI SOPRON 2013 1/2013. (I.8.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa 36 igen egyhangú szavazattal

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM EGYETEMI HALLGATÓI SZOCIÁLIS ÉS ÖSZTÖNDÍJBIZOTTSÁG Jegyzőkönyv ELTE Egyetemi Hallgatói Szociális és Ösztöndíjbizottság ülése 2016. január 25. (hétfő), 13 óra 30 perc, Helyszín:

Részletesebben

Oktatásfejlesztési Kabinet ÜGYREND

Oktatásfejlesztési Kabinet ÜGYREND Ügyiratszám: GTK/268/2014 Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Oktatásfejlesztési Kabinet ÜGYREND Gödöllő, 2014. Április 10. A SZIE Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Oktatásfejlesztési

Részletesebben

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács február 2-ai ülésének határozatai és jegyzőkönyve

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács február 2-ai ülésének határozatai és jegyzőkönyve Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács 2012. február 2-ai ülésének határozatai és jegyzőkönyve A KARI TANÁCS ÜLÉSÉNEK HELYE kari tanácsterem (Múzeum krt. 4/A, fszt. 39.)

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A SZENÁTUS ÖSSZETÉTELÉRE VONATKOZÓ, VALAMINT EGYES KAPCSOLÓDÓ SZABÁLYOK MÓDOSÍTÁSÁRA

ELŐTERJESZTÉS A SZENÁTUS ÖSSZETÉTELÉRE VONATKOZÓ, VALAMINT EGYES KAPCSOLÓDÓ SZABÁLYOK MÓDOSÍTÁSÁRA ELŐTERJESZTÉS A SZENÁTUS ÖSSZETÉTELÉRE VONATKOZÓ, VALAMINT EGYES KAPCSOLÓDÓ SZABÁLYOK MÓDOSÍTÁSÁRA A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Nftv.) 12. (7) bekezdés a)-e)

Részletesebben

I. 54 Radics László hivatásos ,22 36,75 8,77 861,74

I. 54 Radics László hivatásos ,22 36,75 8,77 861,74 Összesített lista Hely Rajtszám NÉV Kategória I. 54 Radics László hivatásos 450 330 36,22 36,75 8,77 861,74 II. 22 Tóbiás Béla Mátyás sport 230 23,86 327,66 334,37 10,29 926,18 III. 50 Szabados Zoltán

Részletesebben

A S ZENÁT US ÁLLANDÓ B I ZOTTSÁGAI e lfogadva a S z en átu s 324/2008. (XI. 19.) sz. h a tá ro z a tával

A S ZENÁT US ÁLLANDÓ B I ZOTTSÁGAI e lfogadva a S z en átu s 324/2008. (XI. 19.) sz. h a tá ro z a tával A S ZENÁT US ÁLLANDÓ B I ZOTTSÁGAI e lfogadva a S z en átu s 324/2008. (XI. 19.) sz. h a tá ro z a tával EGYETEMI DOKTORI TANÁCS ÉS HABILITÁCIÓS TANÁCS Elnök Prof. Dr. Neményi Miklós tudományos és külügyi

Részletesebben