Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 14/2017.(III.30.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 14/2017.(III.30.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről"

Átírás

1 Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 14/2017.(III.30.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése az egészségügyi alapellátásról szóló CXXIII. törvény 6. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 13. (1) bekezdés 4. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1. A rendelet hatálya kiterjed a Salgótarján városban területi ellátási kötelezettséggel alapellátásban egészségügyi szolgáltatást nyújtó háziorvosokra, házi gyermekorvosokra, fogorvosokra és védőnőkre. 2. Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata az egészségügyi alapellátáshoz kapcsolódó kötelező feladatait Salgótarján és Térsége Önkormányzatainak Társulása útján, feladat-ellátási szerződéssel, valamint más helyi önkormányzattal kötött megállapodás alapján látja el. 3. (1) Az egyes felnőtt háziorvosi körzetekhez tartozó utcák és közterületek névjegyzékét a rendelet 1. melléklete tartalmazza. (2) Az egyes házi gyermekorvosi körzetekhez tartozó utcák és közterületek névjegyzékét a rendelet 2. melléklete tartalmazza. (3) Az egyes fogorvosi körzetekhez tartozó utcák és közterületek, valamint a köznevelési intézmények névjegyzékét a rendelet 3. melléklete tartalmazza. (4) A területi védőnői ellátási körzetekhez tartozó utcák névjegyzékét a rendelet 4. melléklete tartalmazza. (5) Az iskolai védőnői ellátási körzetekhez tartozó intézmények jegyzékét a rendelet 5. melléklete tartalmazza. (6) Az alapellátáshoz kapcsolódó háziorvosi ügyeleti ellátás körzetét az 1. és 2. melléklet tartalmazza. (7) Az alapellátáshoz kapcsolódó fogorvosi ügyeleti ellátás körzetét a 3. melléklet tartalmazza.

2 4. (1) E rendelet április 1. napján lép hatályba. (2) Hatályát veszti Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének a háziorvosi körzetekről szóló 38/2015.(XI. 27.) önkormányzati rendelete, valamint a védőnői körzetek meghatározásáról szóló 48/2006. (XI. 28.) önkormányzati rendelete. Fekete Zsolt sk. polgármester Tóthné dr. Kerekes Andrea sk. jegyző 2

3 Felnőtt háziorvosi körzetek területi beosztása 1. melléklet a 14/2017.(III.30.) önkormányzati rendelethez 1. számú felnőtt háziorvosi körzet Báthory István út Béke körút Gazdasági út Mikszáth Kálmán út Ruhagyári út 2. számú felnőtt háziorvosi körzet Ady Endre út Alsó Idegér út Bem utca Berkenye köz Csuszka utca Dugdel puszta Felső Idegér út Gerber Frigyes köz Gyurtyános Kővár út Kun utca Mezei út Poszáta utca Virágos utca Zemlinszky Rezső utca 3. számú felnőtt háziorvosi körzet Berzsenyi Dániel út Erdőalja köz Hunyadi körút Kazinczy Ferenc. út Vereckei utca Szerpentin út 30-tól 52-ig Béke út Fáy András körút Kercseg út Móricz Zsigmond út Zrínyi Miklós út Aknász út Bányász út Bereczki Máté út Corvin út Domb utca Erdész út Fürdő út Gurgyalag utca Karancs út Kővirág utca Meggyvágó utca Pinty utca Szeder köz Vörösbegy utca Damjanich út Hargita körút József Attila Pécskő út 8-tól 54-ig Szerpentin út 19-től 47-ig 4. számú felnőtt háziorvosi körzet Alagút utca December 8. tér Huta utca Lőwy Sándor út Munkácsy út Rákóczi út ig, és ig Szerpentin út 1. helyett: 1/A; 1/B Tanács út 2-től 10-ig és 11. Úttörők út 1

4 5. számú felnőtt háziorvosi körzet Acélgyári út Balassi út Derencsényi utca Dornyay utca Fácán utca Felső Vár út Gólya utca Kaszinó sor Medves puszta Mikes Kelemen út Orgona utca Salgó út 1-29-ig Törökvész út Zenthe Ferenc park 6. számú felnőtt háziorvosi körzet Bem utca 7., és 2-12-ig Meredek utca 2-40-ig, és 1-41-ig Szenes út Szerpentin út 5-17-ig, és 2-28-ig 7. számú felnőtt háziorvosi körzet II. András király út Baglyasi út Bóna Kovács Károly út Csokonai út 2-6-ig Erkel köz Fakopáncs utca Furák Teréz köz Gárdonyi Géza út Kakukk József út Kertész utca Nagy-Sándor József út Rákóczi út 113-tól 143-ig és 136-tól 186-ig Temető út Vasút út 8. számú felnőtt háziorvosi körzet Dobó Katica út 2-től 50/A-ig Faiskola út Forgách Antal út Kazári út Liszt Ferenc út Mikóvölgyi út Somlyói út 2., 3., 4. Téglagyár köz Árpád út Deák Ferenc út Dózsa György út Eresztvényi út Fecske utca Galamb utca Jókai sor Madách Imre út Medvesi út Nádas utca Salgó puszta Szapolyi János út Vár út Zsombékos utca Játszó út Rákóczi út ig, és ig Szent Flórián tér Tanács út 1-5-ig Állomás út Bajcsy-Zsilinszky út 63-tól 101-ig Cinege utca Dűlő utca Erkel út Frankel Leó út Fülemüle út Jakubi utca Katalin utca Kisvasút utca Petőfi út Régiposta utca Vásártér út Dobó Katica köz 2-től 22-ig Forgách Antal telep Irinyi János út Kovácshegy köz Margittáró utca Munkás út Szérűskert út Újaknai út 2

5 Vasvári Pál köz Völgy utca 9. számú felnőtt háziorvosi körzet Akácos út Borbély Lajos utca Dér utca Fenyves út Határ út Ilona út Jónásch körút Kisponyi út Művész köz Pécskő puszta Rudolfi út Salgó út ig, és 2-től 70-ig Szelei út Táncsics út Tározó utca Zalka út 10. számú felnőtt háziorvosi körzet Arany János út 2-10-ig, és 3-9-ig Kistarján út 8. Március 15. út Pécskő út 2-6-ig Rákóczi út számú felnőtt háziorvosi körzet Ánizs utca Bazsalikom utca Csokonai út 1-től 147-ig, és 8-tól 214-ig Eötvös Lóránd út Kálmán Imre út Kölcsey utca Majoránna utca Nagymező út Patakpart út Réka köz Rózsafa út Szabó Ervin út Torma utca Zsázsa utca Vasvári Pál út Bátki József utca Bugát Pál út Építők utca Harmat utca Hegyi út Izsó Miklós út Kisfaludy Sándor út Liliom út Nádasdi körút Rózsa út Salakhegy út Somogyi Bacsó út Szögverő utca Tarjáni út 1-43-ig, és 2-től 46-ig Zagyvai Rakodó utca Fő tér Klapka György utca Mérleg utca Rákóczi út 2-10-ig Batsányi út 1-től 19-ig és 2-től 20-ig Borsikafű utca Egressy Béni út Kakukkfű utca Kapor utca Lakatos Péter út Mandula utca Paprika utca Pecsenyéző utca Rozmaring utca Sugár út Tárkony utca Viola utca 3

6 12. számú felnőtt háziorvosi körzet Akna telep Déryné út 25. Hársfa út Centrál köz Hősök útja ig és ig Radnóti köz Szánasalja út Zöldfa út 13. számú felnőtt háziorvosi körzet Asztalos út Budavölgy utca Csalános utca Farkasbükk út Fénykő út Határőr út Homok utca Iskola út Mátyás király útja Őrhegy út Petikláza Rónai út Szilváskő puszta Vadvirág út Váralja út Zagyva út 14. számú felnőtt háziorvosi körzet Arany János út ig, és 15-től 39-ig Kistarján út 2.,4., számú felnőtt háziorvosi körzet Beszterce tér 2., 3. Gedőci utca Gyermekkert utca Medves körút Ybl Miklós út ig és ig 16. számú felnőtt háziorvosi körzet Csillag utca Gedőc puszta Kőműves köz Pitypang utca Vadas kert Vadaskert-külső út Beatrix utca Corvina utca Csernyik völgy Feketesereg utca Fenyvesalja út Holló utca Huszita utca Kisszállás utca Nagykert út Ötvözetgyár út Posta út Sallai út Tarjáni út ig Vajda János út Vasas út Zagyvafő út Kissomlyó utca Pécskő út 5-től 25-ig Camping út Görbe utca Hold utca Teraszos utca Füleki út 72-től 160-ig, és 59-től 201-ig Kékkői utca Madzsar József utca Sebaji út Vadaskerti út Ybl Miklós út 1-51-ig, és 2-84-ig 4

7 17. számú felnőtt háziorvosi körzet Bagókői út Juhász Gyula út Köves utca Magyabánya telep Perczel Mór utca Somoskői út Vároldal utca 18. számú felnőtt háziorvosi körzet Barátság utca Budapesti út Csókás körút Gagarin utca Jenő utca Keszi utca Kamilla utca Kotyházi út Liptay út Megyer utca Park út Radnóti Miklós út 19. számú felnőtt háziorvosi körzet Bercsényi út Gorkij körút 2-től 16-ig, 52-től 64-ig, 63-tól 71-ig és 73-tól 85-ig Kankalin utca Szarkaláb utca 20. számú felnőtt háziorvosi körzet Alkotmány út 2-6-ig, 1-9-ig, és ig Gizella út Kossuth Lajos út Losonci út Mártírok útja Múzeum tér Pipishegy út 21. számú felnőtt háziorvosi körzet Batsányi út ig, és ig Búzavirág utca Csorbóka utca Frigyes körút Bajza József utca Kőbánya utca Lovassy László köz Nyerges utca Sátorhegy utca Szemere Bertalan utca Wesselényi utca Blaha Lujza út Csalogány út Csókás puszta Hősök útja 2-18-ig Kér utca Kinizsi Pál út Kotyháza puszta Kürtgyarmat út Makarenkó út 2-6-ig Nyék utca Patak út Szécsényi út Déryné út 3-tól 23-ig, és 2-től 8-ig Gyöngyvirág utca Makarenkó út 1-től 7-ig, 8-tól 64-ig, 33-tól 65-ig és 66-tól 94-ig Zatkó utca Füleki út 2-70-ig, és 1-57-ig Kassai sor Liget út Május 1. út Meszes utca Óvoda tér Szent István tér Bródy Sándor út Csehov utca Esze Tamás út Gorkij körút 2-től 16-ig, 1-27-ig és 66-tól 5

8 Gulibás utca Honvéd út Ikravirág utca Nyírfácska út Tűzliliom utca Haris köz Hulladék-lerakó út Nyárjas puszta Sisakvirág utca Winhardi út 24. számú felnőtt háziorvosi körzet Áfonya utca Almafa utca Aranyeső utca Bajcsy-Zsilinszky út 1-61-ig, és 2-től 20-ig Barack út Barackfa utca Bartók Béla út Bimbó utca Birsalma utca Bodza utca Borbolya utca Boróka utca Ciklámen utca Ciprus utca Cseresznye utca Csille köz Diófa utca Dobó Katica út 1-től 37-ig Dobó Katica köz 1-től 33-ig Egri utca Eperfa utca Erzsébet tér Fagyal utca Fazekas Mihály út Fűzfa utca Galagonya utca Gesztenye utca Gyöngyvessző utca Hanga utca Hérics utca Ibolya utca Jázmin utca Katona József út Kikerics utca Kökény utca Körtefa utca Köszméte utca Labdarózsa utca Levendula utca Liliomfa utca Magyal utca Málna utca Meggyfa utca Meredek út 1. Mogyoró utca Munkásotthon tér Nap utca Nefelejcs út Nektarin utca Nyár utca Páfrány utca Pécskő út 1-3-ig Pécskő-kerti utca Pipacs utca Puszpáng utca Ribizli utca Ringló utca Som utca Somlyói út 1., és 5-től 21-ig illetve 6-tól 50-ig Szamóca utca Szerpentin út 3 Szilvafa utca Szilváskert utca Szőlő utca Teréztáró utca Tiszafa utca Tulipánfa utca Vadszőlő utca Vájár utca Virág utca Völgyhíd utca Zsálya utca 6

9 28. számú háziorvosi körzet; hajléktalanok ellátása Háziorvosi ügyeleti ellátás Az ellátás működtetője Az ellátás formája Az ellátás körzete Szent Lázár Megyei Kórház 3100 Salgótarján, Füleki út városi központi vegyes ügyeleti ellátás Salgótarján közigazgatási területe 7

10 2. melléklet a 14/2017.(III.30.) önkormányzati rendelethez Házi gyermekorvosi körzetek területi beosztása 3. számú gyermekorvosi körzet Acélgyári út 2-62-ig Alkotmány út 7-9-ig és ig Bányász út Bem utca 2-18-ig Berkenye köz Csuszka utca Domb út Erdész út Felső Idegér út Gerber Frigyes köz Gyurtyános Játszó utca Kassai sor 4-8-ig, és ig Kossuth Lajos út Kun utca Mártírok útja Meggyvágó utca Mezei út Óvoda tér Poszáta utca Szeder köz Szent István tér Tanács út Virágos út Zagyvai Rakodó utca Alagút út Alsó Idegér út Barack utca Bereczki Máté út Corvin út December 8. tér Dugdel puszta Erzsébet tér Fürdő út Gyurgyalag utca II. András király út Karancs út Kisvasút utca Kővirág út Lőwy Sándor út Meggyfa utca Meszes utca Mogyoró utca Pinty utca Rákóczi út ig, és ig Szelei út Szerpentin út 2-12-ig Úttörők út Vörösbegy utca Zsálya utca 4. számú gyermekorvosi körzet Áfonya utca Aranyeső utca Bimbó utca Bóna Kovács Károly út Boróka utca Cinege utca Csille köz Dobó Katica köz Dűlő utca Erkel köz Fagyal utca Forgách Antal telep Almafa utca Baglyasi út Birsalma Borbolya utca Ciklámen utca Ciprus utca Cseresznye utca Dobó Katica út Egri utca Erkel út Fakopáncs utca Forgách Antal út 8

11 Frankel Leó út Fülemüle út Galagonya utca Gesztenye utca Hanga utca Hulladék-lerakó út Irinyi János út Jázmin utca Katalin utca Kikerics utca Kökény utca Köszméte utca Levendula utca Liszt Ferenc út Málna utca Munkás út Pécskő-kerti utca Pipacs utca Rákóczi út 52-től 184-ig és 81-től 129-ig Ringló utca Somlyói út Szent Flórián tér Szérűskert utca Szilváskert utca Téglagyár köz Teréztáró út Tulipánfa utca Vadszőlő utca Vasvári Pál út Virág utca Völgyhíd utca 5. számú gyermekorvosi körzet Alkotmány út 2-től 6-ig Árpád út Bajza József utca Bem utca 22 Deák Ferenc út Dornyay utca Fáy András körút Felső Vár út Galamb utca Gólya utca Juhász Gyula utca Kercseg út Kistarján út Köves utca Lovassy László köz Furák Teréz köz Fűzfa utca Gárdonyi Géza út Gyöngyvessző utca Hérics utca Ibolya utca Jakubi utca Kakukk József út Kazári út Kovácshegy köz Körtefa utca Labdarózsa utca Liliomfa utca Magyal utca Mikóvölgyi út Páfrány utca Petőfi út 40-től 204-ig és 39-től 145/M-ig Puszpáng utca Ribizli utca Som utca Szamóca utca Szerpentin út 14-től 52-ig és 3-tól 47-ig Szilvafa utca Szőlő utca Temető út Tiszafa utca Újaknai út Vájár utca Vasvári Pál köz Völgy utca Winhardi út Arany János út 15-től 39-ig Bagókői út Balassi utca Csernyik völgy Derencsényi utca Eresztvényi út Fecske utca Gazdasági út Gizella út Jókai sor Kassai sor 14-től 16-ig Kissomlyó utca Kőbánya utca Liget út Madách Imre út 9

12 Magyarbánya telep Medves puszta Mikes Kelemen út Nyerges utca Perczel Mór utca Salgó puszta Somoskői út Szemere Bertalan utca Vár út Wesselényi utca Ybl Miklós út 1-től 51-ig és a 63. szám Zsombékos utca Május 1. út Medvesi út Nádas utca Orgona utca Pipishegy utca Sátorhegy utca Szapolyai János út Törökvész út Vároldal utca Ybl Miklós út 2-től 100-ig Zenthe Ferenc park 6. számú gyermekorvosi körzet Batsányi út Bercsényi Miklós út Bródi Sándor út Budapesti út 2/B-től 66-ig és 1-től 51-ig Csokonai út Déryné út 1-15-ig, 15/A Egressy Béni út Eötvös Lóránd út Esze Tamás út Fácán utca Gagarin utca Gyöngyvirág utca Haris köz Honvéd út Kálmán Imre út Kankalin utca Kölcsey utca Lakatos Péter út Makarenkó út Mandula utca Nagymező út Patakpart utca Petőfi út 2-től 38-ig és 5-től 37-ig Réka köz Rózsafa út Sugár út Szabó Ervin út Szarkaláb utca Viola utca Zatkó utca 7. számú gyermekorvosi körzet Akácos út Asztalos út Beatrix utca Borbély Lajos utca Budavölgy utca Csalános utca Dózsa György út Farkasbükk út Fénykő út Fenyvesalja út Fő tér Határ út Hegyi út Homok utca Ilona út Izsó Miklós út Kaszinó sor Arany J. út 2-től 70-ig és 3-tól 13-ig Bátki József utca Béke út Bugát Pál út Corvina utca Dér utca Építők utca Feketesereg utca Fenyves út Fogaskerekű út Harmat utca Határőr út Holló utca Huszita utca Iskola út Jónásch körút Kisfaludy Sándor út 10

13 Klapka György utca Liliom út Losonci utca Március 15. utca 14-től 34--ig Margittáró út Mátyás király útja Mérleg utca Művész köz Nádasdi körút Nagykert utca Ötvözetgyár út Őrhegy út Pécskő puszta Pécskő út 2. Posta út Rákóczi út 2-től 10-ig Rónai út Rózsa út Rudolfi út Salakhegy út Salgó út 38-tól 66-ig és 5-től 65-ig Sallai út Somogyi Bacsó út Szilváskő puszta Szögverő utca Táncsics út Tarjáni út Tározó utca Vadvirág utca Vajda János út Váralja út Vasas út Zagyva út Zagyvafő utca Zalka út 8. számú gyermekorvosi körzet Acélgyári út 1-től 75-ig Béke körút Camping út Füleki út Gedőci utca Gyermekkert utca Kékkői utca Kisszállás út Madzsar József utca Mikszáth Kálmán út Ruhagyári út 2-től 30-ig és 1-től 11-ig Sebaji út Vadas kert Vadaskerti út Zrínyi Miklós út 9. számú gyermekorvosi körzet Akna telep Déryné út 2-8-ig és 15/B és 17-től 25-ig Hősök útja Zöldfa út 10. számú gyermekorvosi körzet Ady Endre út Alkotmány út 1-től 5-ig Barackfa utca Berzsenyi Dániel út Báthori István út Beszterce tér Csillag utca Gedőc puszta Görbe utca Hold utca Kisponyi út Kőműves köz Medves körút 2-től 98-ig és 5-től 63-ig Móricz Zsigmond út Salgó út 1-től 3-ig és 4-től 8/D-ig Teraszos utca Vadaskert-külső út Ybl M. út 53-tól 61-ig és 102-től 104-ig Centrál köz Hársfa út Szánasalja út Aknász út Bajcsy-Zsilinszky út Bartók Béla út Damjanich út 11

14 Diófa utca Erdőalja köz Fazekas Mihály út Hunyadi körút Katona József út Kővár út Meredek utca Múzeum tér Nektarin utca Pécskő út 4-től 184-ig és 1-től 31/A-ig Rákóczi út 42-től 48-ig és 45-től 75-ig Szenes út Szerpentin út 1. helyette. 1/A, 1/B Vasút út Zemlinszky Rezső utca 11. számú gyermekorvosi körzet Állomás út Barátság utca Blaha Lujza út Budapesti út 2. Csalogány utca Csókás körút Csorbóka utca Gorkij körút Gyöngyvirág utca Ikravirág utca Kakukkfű utca Kamilla utca Kertész utca Kér utca Kotyháza puszta Kürtgyarmat utca Majoránna utca Nyárjas puszta Nyírfácska utca Park út Pecsenyéző utca Radnóti Miklós út Rozmaring utca Szarkaláb utca Tárkony utca Tűzliliom utca Zsázsa utca Eperfa utca Faiskola út Hargita körút József Attila út Kazinczy Ferenc út Március 15. út 2-től 12-ig Munkácsy út Nap utca Nyár utca Pitypang utca Salgó út 10-től 36-ig Szent István tér Vásártér út Vereckei utca Ánizs utca Bazsalikom utca Borsikafű utca Búzavirág utca Csehov utca Csókás puszta Frigyes körút Gulibás utca Huta utca Jenő utca Kankalin utca Kapor utca Keszi utca Kinizsi Pál út Kotyházi út Liptay út Megyer utca Nyék utca Paprika utca Patak út Radnóti köz Régiposta utca Sisakvirág utca Szécsényi út Torma utca Vadszőlő utca 12

15 Hétvégi és ünnepnapi gyermekorvosi rendelés Az ellátás működtetője Az ellátás formája Az ellátás körzete Szent Lázár Megyei Kórház 3100 Salgótarján, Füleki út hétvégi és ünnepnapi gyermekorvosi rendelés Salgótarján közigazgatási területe 13

16 3. melléklet a 14/2017.(III.30.) önkormányzati rendelethez Fogorvosi körzetek területi beosztása 1. számú fogorvosi körzet: Arany János út Berzsenyi Dániel út Damjanich út Erdőalja köz Hargita körút Hunyadi körút József Attila út Kazinczy Ferenc út Kissomlyó utca Kistarján út Klapka György utca Kossuth Lajos út Május 1. út Március 15. utca Mártírok útja Mérleg utca Salgó út Vereckei utca Köznevelési intézmények: Óvoda: Salgótarjáni Összevont Óvoda Mackóvár Központi Óvodája Salgótarjáni Összevont Óvoda Pitypang Tagóvodája Iskola: Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium páros évfolyam 3. számú fogorvosi körzet: Borbély Lajos utca Csillag utca Csokonai út Egressy Béni út Eötvös Lóránd út Gedőc puszta Hold utca Kálmán Imre út Kékkői utca Kisponyi út Kisszállás út Kölcsey utca Kőműves köz Lakatos Péter út Liptay út Madzsar József utca Mandula utca Nagymező út Patakpart utca Pecsenyéző utca Réka köz Rózsafa út Sebaji út Sugár út Szabó Ervin út Szelei út Vadaskert Vadaskert- külső út Vadaskerti út Viola utca Ybl Miklós út Köznevelési intézmények: Óvoda: Salgótarjáni Összevont Óvoda Hétszínvirág Tagóvodája Iskola: Illyés Gyuláné Óvoda, Általános Iskola Speciális Szakiskola Salgótarjáni Általános Iskola Petőfi Sándor Tagiskolája 14

17 4. számú fogorvosi körzet: Ady Endre út Alkotmány út Aknász út Alsó Idegér út Bányász út Bereczki Máté út Berkenye köz Budavölgy utca Corvin út Csalános utca Csernyik völgy Csuszka utca Domb utca Dugdel puszta Feketesereg utca Felső Idegér út Füleki út Gerber Frigyes köz Gyurgyalag utca Gyurtyános Homok utca Huszita utca Iskola út Kassai sor Kisponyi puszta Kővár út Kővirág utca Kun utca Liget út Mátyás király útja Meggyvágó utca Mezei út Nagyponyi puszta Ötvözetgyár út Petikláza Petőfi út Pinty utca Pipishegy utca Poszáta utca Sallai út Szeder köz Tarjáni út Vadvirág utca Virágos utca Vörösbegy utca Zemlinszky Rezső utca Köznevelési intézmények: Iskola: Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium páratlan évfolyam Salgótarjáni Madách Imre Gimnázium Salgótarjáni SZC Borbély Lajos Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma 5. számú fogorvosi körzet: Acélgyári út Alagút utca Bátki József utca Béke út Dér utca Építők utca Gazdasági út Harmat utca Ilona út Jónásch körút Kercseg út Liliom út Móricz Zsigmond út Nádasdi körút Rudolfi út Salakhegy út Akácos út Báthori István út Béke körút Bugát Pál út Dózsa György út Fenyves út Görbe utca Határ út Izsó Miklós út Kaszinó sor Kisfaludy Sándor út Mikszáth Kálmán út Művész köz Pécskő puszta Ruhagyári út Somogyi Bacsó út 15

18 Szerpentin út Szögverő utca Táncsics út Tározó utca Zagyvai Rakodó utca Zalka út Zrínyi Miklós út Pitypang utca Köznevelési intézmények: Óvoda: Salgótarjáni Összevont Óvoda Vadvirág Tagóvodája Salgótarjáni Összevont Óvoda Szivárvány Tagóvodája Salgótarjáni Összevont Óvoda Mesekert Tagóvodája Salgótarjáni Összevont Óvoda Gyermekkert Tagóvodája Iskola: Salgótarjáni Általános Iskola Beszterce-lakótelepi Tagiskolája 6. számú fogorvosi körzet Aranyeső utca Barackfa utca Bem utca Bimbó utca Birsalma utca Boróka utca Ciklámen utca Ciprus utca Cseresznye utca Diófa utca Dobó Katica köz Dobó Katica út Egri utca Eperfa utca Fagyal utca Faiskola út Forgách Antal telep Forgách Antal út Fűzfa utca Galagonya utca Gyöngyvessző utca Hérics utca Hősök útja Irinyi János út Játszó utca Karancs út Kazári út Kikerics utca Kovácshegy köz Köszméte utca Labdarózsa utca Levendula utca Liliomfa utca Liszt Ferenc út Losonci utca Lőwy Sándor út Magyal utca Margittáró út Meredek utca Mikóvölgyi út Mogyoró utca Munkás út Munkásotthon tér Nektarin utca Őrhegy út Páfrány utca Pécskő-kerti utca Puszpáng utca Ringló utca Som utca Somlyói út Szamóca utca Szent Flórián tér Szérűskert utca Szilvafa utca Szilváskert utca Tanács út Téglagyár köz Tiszafa utca Tulipánfa utca Újaknai út Vadszőlő utca Vájár utca Vasvári Pál köz Vasvári Pál út Völgy utca Winhardi út Zsálya utca Köznevelési intézmények: Óvoda: Salgótarjáni Összevont Óvoda Baglyasi Tagóvodája 16

19 Iskola: Salgótarjáni Általános Iskola Dornyay Béla Tagiskolája 7. számú fogorvosi körzet: Barátság utca Beszterce tér Blaha Lujza út Bródy Sándor út Budapesti út Csalogány utca Csehov utca Csókás puszta Erzsébet tér Esze Tamás út Frigyes körút Gagarin utca Gizella út Honvéd út Jenő utca Kamilla utca Keszi utca Kér utca Kinizsi Pál út Kotyháza puszta Kotyházi út Kürtgyarmat utca Megyer utca Nagykert utca Nyárjas puszta Nyék utca Nyírfácska utca Park út Patak út Radnóti Miklós út Rákóczi út Szécsényi út Szenes út Köznevelési intézmények: Iskola: Salgótarjáni SZC Táncsics Mihály Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Salgótarjáni SZC Stromfeld Aurél Gépipari, Építőipari és Informatikai Szakközépiskolája 8. számú fogorvosi körzet: Árpád út Bajza József utca Deák Ferenc út Dornyay utca Fácán utca Felső Vár út Gólya utca Juhász Gyula utca Köves utca Madách Imre út Medves puszta Mikes Kelemen út Nyerges utca Perczel Mór utca Sátorhegy utca Szapolyai János út Törökvész út Vároldal utca Zenthe Ferenc park Bagókői út Balassi út Derencsényi utca Eresztvényi út Fecske utca Galamb utca Jókai sor Kőbánya utca Lovassy László köz Magyarbánya telep Medvesi út Nádas utca Orgona utca Salgó puszta Somoskői út Szemere Bertalan utca Vár út Wesselényi utca Zsombékos utca 17

20 9. számú fogorvosi körzet Akna telep Állomás út Baglyasi út Bóna Kovács Károly út Camping út Cinege utca Csókás körút Dűlő utca Erdész út Erkel köz Erkel út Fáy András körút Fakopáncs utca Frankel Leó út Furák Teréz köz Fülemüle út Gárdonyi Géza út Gedőci utca Haris köz II. András király út Jakubi utca Kakukk József út Katalin utca Kertész utca Kisvasút utca Nagy - Sándor József út Óvoda tér Pécskő út Régiposta utca Rózsa út Temető út Teraszos utca Vasút út Vásártér út Köznevelési intézmények: Óvoda: Salgótarjáni Összevont Óvoda Körúti Tagóvodája Salgótarjáni Összevont Óvoda Aprófalva Tagóvodája Iskola: Salgótarjáni Általános Iskola Kodály Zoltán Tagiskolája 10. számú fogorvosi körzet: Áfonya utca Asztalos út Barack utca Beatrix utca Borbolya utca Csille köz Farkasbükk út Fénykő út Fő tér Gesztenye utca Gyöngyvirág utca Határőr út Ibolya utca Kankalin utca Kökény utca Makarenkó út Meggyfa utca Múzeum tér Nefelejcs utca Pipacs utca Ribizli utca Szarkaláb utca Szilváskő puszta Teréztáró utca Almafa utca Bajcsy-Zsilinszky út Bartók Béla út Bercsényi Miklós út Corvina utca Déryné út Fazekas Mihály út Fenyvesalja út Fürdő út Gorkij körút Hanga utca Holló utca Jázmin utca Katona József út Körtefa utca Málna utca Meszes utca Nap utca Nyár utca Posta út Rónai út Szent István tér Szőlő utca Váralja út 18

21 Vajda János út Virág utca Vasas út Völgyhíd utca Zagyva út Zagyvafő utca Zatkó utca Köznevelési intézmények Óvoda: Salgótarjáni Összevont Óvoda Nyitnikék Tagóvodája Iskola: Salgótarjáni Általános Iskola Arany János Tagiskolája 11. számú fogorvosi körzet: Ánizs utca Batsányi út Bazsalikom utca Borsikafű utca Búzavirág utca Centrál köz Csorbóka utca December 8. tér Gulibás utca Gyermekkert utca Hársfa út Hegyi út Hulladék-lerakó út Huta utca Ikravirág utca Kakukkfű utca Kapor utca Majoránna utca Munkácsy út Medves körút Paprika utca Radnóti köz Rozmaring utca Sisakvirág utca Szánasalja út Tárkony utca Torma utca Tűzliliom utca Úttörők út Zöldfa út Zsázsa utca Lakcím nélküli Köznevelési intézmények: Iskola: Salgótarjáni Bolyai János Gimnázium Salgótarjáni SZC Kanizsa Dorottya Egészségügyi Szakközépiskolája és Szakiskolája Salgótarjáni SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolája és Szakiskolája Fogorvosi ügyelet Az ellátás működtetője Az ellátás formája Az ellátás körzete Salgótarján és Térsége fogorvosi ügyelet Salgótarján közigazgatási Egészségügyi-Szociális Központja területe 19

22 4. melléklet a 14/2017.(III.30.) önkormányzati rendelethez Védőnői körzetek 2. sz. területi védőnői körzet Árpád út Balassi út Báthori István út Béke körút Beszterce tér Camping út Csillag utca Deák Ferenc utca Derencsényi út Eresztvényi út Fácán utca Fecske utca Felső Vár út Füleki út Gedőc puszta Gedőci út Görbe utca Gyermekkert utca Hold utca Jókai sor Kékkői út Kőbánya utca Kőműves köz Lovassy László köz Madách Imre út Madzsar József utca Medves körút Medves puszta Medvesi út Mikes Kelemen út Mikszáth Kálmán út Ruhagyári út Salgó puszta Sebaji út Szapolyai János út Teraszos utca Törökvész út Vár út Várberek út Ybl Miklós út 53-tól 61-ig és 102-től 104-ig Zenthe Ferenc park Zrínyi Miklós út Zsombékos utca Körzetben ellátott óvoda: Gyermekkert Tagóvoda, Salgótarján Gyermekkert út sz. területi védőnői körzet Bagókői út Fáy András körút Gizella út Kercseg út Köves utca Losonci utca Május 1. út Móricz Zsigmond út Nyerges utca Pipishegy út Somoskői út Vadas kert Vadaskert-külső út Wesselényi utca Bajza József utca Gazdasági út Juhász Gyula utca Kossuth Lajos út Liget út Magyarbánya telep Mártírok útja Orgona út Perczel Mór utca Sátorhegy utca Szemere Bertalan utca Vadaskerti út Vároldal utca Ybl Miklós út 1-51-ig, 20-től 100-ig és a 63.sz. 20

23 Körzetben ellátott óvoda: Körúti Tagóvoda, Salgótarján, Fáy András körút sz. területi védőnői körzet Asztalos út Bátki József út Beatrix utca Béke út Budavölgy utca Bugát Pál út Corvina utca Csalános utca Csernyik völgy Dér utca Építők utca Farkasbükk út Feketesereg utca Fénykő út Fenyves út Fenyvesalja út Fogaskerekű út Harmat utca Határőr út Holló utca Homok utca Huszita utca Iskola út Izsó Miklós út Kisfaludy Sándor út Kisponyi út Liliom út Margittáró út Mátyás király út Művész köz Nagykert utca Őrhegy út Ötvözetgyár út Pécskő puszta Posta út Rónai út Rózsa Ferenc út Rudolfi út Salakhegy út Salgó út 1-től 39-ig és 26-tól 70-ig Sallai út Somogyi Bacsó út Szilváskő puszta Táncsics út Tarjáni út Tározó utca Tóth Ferenc utca Vadvirág utca Vajda János út Váralja út Vasas út Zagyva út Zagyvafő utca Zalka Máté út Körzetben ellátott óvoda: Vadvirág Tagóvoda Salgótarján, Őrhegy út 2. Hétszínvirág Tagóvoda, Salgótarján, Acélgyári út sz. területi védőnői körzet Acélgyári út Arany János út Dózsa György út Határ út Ilona út Kassai sor 16-tól 52-ig Kissomlyó utca Klapka György utca Meszes köz Nádasi körút Salgó út 2-től 24-ig Zagyvai Rakodó Utca Akácos út Borbély Lajos utca Fő tér Hegyi út Jónásch körút Kaszinó sor Kistarján út Mérleg utca Meszes utca Rákóczi út 2-től 10-ig Szögverő utca 21

24 Körzetben ellátott óvoda: Mackóvár Központi Óvoda 50 %-a, Salgótarján, Arany János út 19/A. 7. sz. területi védőnői körzet Aknász út Alagút út Alkotmány út 1-től 11-ig Alsó Idegér Bányász út Bartók Béla út Bem út Bereczki Máté út Berkenye köz Corvin út December 8. tér Domb utca Dugdel puszta Erdész út Felső Idegér Fürdő utca Gerber Frigyes köz Gyurtyános Huta utca Játszó utca Karancs út Kassai sor Kővár út Kővirág utca Lőwy Sándor út Mezei út Múzeum tér Szeder köz Szent István tér Tanács út Úttörők út Virágos utca Körzetben ellátott óvoda: Mackóvár Központi Óvoda gyermeklétszám 50 %-a Salgótarján, Arany János út 19/A 8. sz. területi védőnői körzet Ady Endre út Alkotmány út 2-től 20-ig Bajcsy-Zsilinszky út Berzsenyi Dániel út Damjanich út Erdőalja köz Erzsébet tér Fazekas Mihály út Hargita körút Hunyadi körút József Attila út Katona József út Kazinczy Ferenc út Kun utca Március 15. utca 2-től 12-ig és 14-től 34-ig Meredek utca 1-től 29-ig és 4-16-ig Munkácsy út Nap utca Nyár utca Pécskő út Pécskő-kerti utca Vereckei utca Zemlinszky Rezső utca Körzetben ellátott óvoda: Pitypang Tagóvoda Salgótarján, Meredek utca 1. Mesekert Tagóvoda Salgótarján, Meredek utca sz. területi védőnői körzet Áfonya utca Almafa utca Barack utca Bimbó utca Borbolya utca Borsikafű utca Állomás út Baglyasi út Barackfa utca Birsalma utca Boróka utca Ciklámen utca 22

25 Cinege utca Dobó Katica köz Egri utca Forgách Antal telep Fülemüle út Gárdonyi Géza út Hanga utca Ibolya utca Jázmin utca Kertész utca Kovácshegy köz Körtefa utca Málna utca Mikóvölgyi út Munkás út Nagy-Sándor József út Pipacs utca Ribizli utca Szelei út Szent Flórián tér Szérűskert utca Szőlő utca Teréztáró út Újaknai út Vásártér út Vasvári Pál köz Virág utca Völgyhíd utca Körzetben ellátott óvoda: Szivárvány Tagóvoda Salgótarján, Forgách Antal út 2. Csille köz Dobó Katica út Faiskola út Forgách Antal út Galagonya utca Gesztenye utca Hérics utca Irinyi János út Kazári út Kikerics utca Kökény utca Liszt Ferenc út Meggyfa utca Mogyoró utca Munkásotthon tér Nefelejcs utca Rákóczi út 21-től 47-ig, 26-tól 38-ig, 42-től 184-ig és 81-től 129-ig Somlyói út Szenes út Szerpentin út Szilvafa utca Téglagyár köz Újakna telep Vájár utca Vasút út Vasvári Pál út Völgy utca Zsálya utca 10. sz. területi védőnői körzet Aranyeső utca Bóna Kovács Károly út Centrál köz Cseresznye utca Diófa utca Dűlő utca Erkel köz Fakopáncs utca Frankel Leó út Fűzfa utca Gólya utca Gyöngyvessző utca Hősök útja II. András király út Jakubi utca Bazsalikom utca Búzavirág utca Ciprus utca Csorbóka utca Dornyay utca Eperfa utca Erkel út Fagyal utca Furák köz Galamb utca Gulibás utca Gyöngyvirág utca Hulladék-lerakó út Ikravirág utca Kakukk József út 23

26 Kakukkfű utca Kapor utca Kisvasút út Köszméte utca Levendula utca Liptay út Petőfi út Ringló utca Temető út Körzetben ellátott óvoda: Baglyasi Tagóvoda Salgótarján, Erkel út 29. Kankalin utca Katalin utca Kisszállás út Labdarózsa utca Liliomfa utca Magyal utca Régiposta utca Szánas puszta Zöldfa út 12. sz. területi védőnői körzet Batsányi út Bercsényi Miklós út Blaha Lujza út Bródy Sándor út Csokonai út Déryné út Egressy Béni út Eötvös Lóránd út Esze Tamás út Haris Köz Hársfa út 1-től 31-ig Honvéd út Kálmán Imre út Kishartyáni utca Kölcsey utca Lakatos Péter út Majoránna utca Makarenkó út 9-től 57-ig, 22-től 98-ig Mandula utca Nagymező út Patakpart út Pecsenyéző utca Pitypang utca Puszpáng utca Radnóti Miklós út Réka köz Rózsafa út Sisakvirág utca Som utca Sugár út Szabó Ervin út Szamóca utca Szilváskert utca Tárkony utca Tiszafa utca Torma utca Tulipánfa utca Tűzliliom utca Viola utca Zatkó utca Zsázsa utca Körzetben ellátott óvoda: Aprófalva Tagóvoda Salgótarján, Barátság utca sz. területi védőnői körzet Akna telep Barátság utca Csalogány utca Csókás körút Frigyes körút Gorkij körút Jenő utca Keszi utca Kotyháza puszta Kürtgyarmat út Ánizs utca Budapesti út Csehov út Csókás puszta Gagarin út Hársfa út 2-től 16-ig Kér utca Kinizsi Pál út Kotyházi út Makarenkó út 2-től 20-ig, 1-től 7-ig 24

27 Megyer utca Nyárjas puszta Nyék utca Nyírfácska út Radnóti köz Szánasalja út Szécsényi út Körzetben ellátott óvoda: Nyitnikék Tagóvoda Salgótarján, Budapesti út

28 5. melléklet a 14/2017.(III.30.) önkormányzati rendelethez Iskolavédőnői körzetek 1. sz. iskolai védőnői körzet Intézmény megnevezése Intézmény telephelye Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium Salgótarján, József Attila út 2. Illyés Gyuláné Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola Salgótarján, Acélgyári út sz. iskolai védőnői körzet Intézmény megnevezése Salgótarjáni Általános Iskola Kodály Zoltán Tagiskolája Salgótarjáni Általános Iskola Arany János Tagiskolája Intézmény telephelye Salgótarján, Mártírok útja 3. Salgótarján, Budapesti út sz. iskolai védőnői körzet Intézmény megnevezése Intézmény telephelye Bolyai János Gimnázium Salgótarján, Kissomlyó út 1. Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola Salgótarján, Arany János út sz. iskolai védőnői körzet Intézmény megnevezése Salgótarjáni Általános Iskola Petőfi Sándor Tagiskolája Salgótarjáni SZC Táncsics Mihály Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Intézmény telephelye Salgótarján, Acélgyári út 24. Salgótarján, Május 1. út

29 5. sz. iskolai védőnői körzet Intézmény megnevezése Salgótarjáni Általános Iskola Dornyay Béla Tagiskolája Salgótarjáni SZC Stromfeld Aurél Gépipari, Építőipari és Informatikai Szakközépiskolája Intézmény telephelye Salgótarján, Forgách Antal út 1. Salgótarján, Rákóczi út sz. iskolai védőnői körzet Intézmény megnevezése Salgótarjáni Általános Iskola Besztercelakótelepi Tagiskolája Salgótarjáni SZC Kanizsai Dorottya Egészségügyi Szakközépiskolája és Szakiskolája Intézmény telephelye Salgótarján, Beszterce tér 4. Salgótarján, Acélgyári út sz. iskolai védőnői körzet Intézmény megnevezése Salgótarjáni SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolája és Szakiskolája Salgótarjáni SZC Borbély Lajos Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma Intézmény telephelye Salgótarján, Zemlinszky Rezső utca 4. Salgótarján, Csokonai út

Felnőtt háziorvosi körzetek (2016. január 1-től)

Felnőtt háziorvosi körzetek (2016. január 1-től) Orvosi ügyelet Szent Lázár Megyei Kórház Salgótarján, Füleki út 54-56. Tel.: 522-000, 311-222, 310-222 1. számú felnőtt háziorvosi körzet Felnőtt háziorvosi körzetek (2016. január 1-től) Dr. Mester Mária

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 14/2017.(III.30.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről

Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 14/2017.(III.30.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 14/2017.(III.30.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről (egységes szerkezetben a 33/2018.(XII.20.) önkormányzati rendelettel)

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 38/2015.(XI.27.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetekről

Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 38/2015.(XI.27.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetekről Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 38/2015.(XI.27.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetekről Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011.

Részletesebben

Helyi joganyagok - Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 38/ 2. oldal Ady Endre út Aknász út Alsó Idegér út Bányász út Bem utca 22

Helyi joganyagok - Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 38/ 2. oldal Ady Endre út Aknász út Alsó Idegér út Bányász út Bem utca 22 Helyi joganyagok - Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 38/ 1. oldal Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 38/2015. (XI. 27.) önkormányzati rendelete a háziorvosi

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének../2015. (..) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetekről

Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének../2015. (..) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetekről Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének../2015. (..) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetekről Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere. Javaslat az egészségügyi alapellátási körzetekről szóló önkormányzati rendelet megalkotására

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere. Javaslat az egészségügyi alapellátási körzetekről szóló önkormányzati rendelet megalkotására Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Iktatószám: 4672/2017. Javaslat az egészségügyi alapellátási körzetekről szóló önkormányzati rendelet megalkotására Tisztelt Közgyűlés! Az egészségügyi alapellátásról

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda. Szám: 3556/2014. Javaslat óvodai beiratkozásra a 2014/2015-ös nevelési évre

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda. Szám: 3556/2014. Javaslat óvodai beiratkozásra a 2014/2015-ös nevelési évre Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda Szám: 3556/2014. Javaslat óvodai beiratkozásra a 2014/2015-ös nevelési évre Tisztelt Közgyűlés! A nemzeti köznevelésről szóló 2011.

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere. Javaslat. az egészségügyi alapellátási körzetekről szóló önkormányzati rendelet módosítására

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere. Javaslat. az egészségügyi alapellátási körzetekről szóló önkormányzati rendelet módosítására Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Iktatószám: 22266-1/2018. Javaslat az egészségügyi alapellátási körzetekről szóló önkormányzati rendelet módosítására Tisztelt Közgyűlés! Az egészségügyi alapellátásról

Részletesebben

26/2005.(VI.30.), 18/2006.(V.25.), 20/2006.(VI.29.), 60/2006. (XII.12.), 12/2007.(IV.24.), 14/2008.(III.25.), 21/2008.(IV.29.)

26/2005.(VI.30.), 18/2006.(V.25.), 20/2006.(VI.29.), 60/2006. (XII.12.), 12/2007.(IV.24.), 14/2008.(III.25.), 21/2008.(IV.29.) 24/2003.(VIII.28.)Ör. sz. rendelet A háziorvosi körzetek meghatározásáról (egységes szerkezetben a 25/2004.(VI.24.), 26/2005.(VI.30.), 18/2006.(V.25.), 20/2006.(VI.29.), 60/2006. (XII.12.), 12/2007.(IV.24.),

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere. Javaslat a háziorvosi körzetek meghatározásáról szóló önkormányzati rendelet megalkotására

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere. Javaslat a háziorvosi körzetek meghatározásáról szóló önkormányzati rendelet megalkotására Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Iktatószám: 27023/2015. Javaslat a háziorvosi körzetek meghatározásáról szóló önkormányzati rendelet megalkotására Tisztelt Közgyűlés! Az egészségügyi alapellátásról

Részletesebben

Védőnői körzetek

Védőnői körzetek Védőnői körzetek 2017.04.01. 2. sz. területi védőnői körzet ( Fin. kódja: 120097786) Címe: 3100 Salgótarján, Medves krt. 57. Tanácsadás ideje: Nők, várandós anyák részére: csütörtök 12.00-14.00 Csecsemő,

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Iktatószám: 20241/2015. J a v a s l a t a védőnői körzetek meghatározásáról szóló 48/2006. (XI. 28.) rendelet módosítására Tisztelt Közgyűlés! Az egészségügyről

Részletesebben

FELHÍVÁS. az általános iskolákba történ? beíratásra. 2013. április 8. - 9. (hétf?, kedd) 8.00 órától 18.00 óráig

FELHÍVÁS. az általános iskolákba történ? beíratásra. 2013. április 8. - 9. (hétf?, kedd) 8.00 órától 18.00 óráig FELH FELHÍVÁS az általános iskolákba történ? beíratásra Értesítjük az érintett szül?ket, hogy a 2013/2014. tanévre történ? általános iskolai beíratásokra az alábbi id?pontokban kerül sor: 2013. április

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város egyéni választókerületei (Szavazóköri bontásban) Jóváhagyva: 1/2018. (I.05.) HVI vez. sz.

Salgótarján Megyei Jogú Város egyéni választókerületei (Szavazóköri bontásban) Jóváhagyva: 1/2018. (I.05.) HVI vez. sz. Salgótarján Megyei Jogú Város egyéni ei (Szavazóköri bontásban) Jóváhagyva: 1/2018. (I.05.) HVI vez. sz. határozattal Választókerület Szavazókör Szavazókör címe Szavazókör területe 1. Beszterce I. Beszterce

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda Ikt. szám: 25.075/2010. Javaslat a védőnői körzetek meghatározásáról szóló önkormányzati rendelet módosítására Tisztelt

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyőlésének /2006.(X.31.) rendelete az állatok tartásáról szóló 35/2003.(XI.27.) Ör. sz. rendelet módosításáról

Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyőlésének /2006.(X.31.) rendelete az állatok tartásáról szóló 35/2003.(XI.27.) Ör. sz. rendelet módosításáról Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyőlésének /2006.(X.31.) rendelete az állatok tartásáról szóló 35/2003.(XI.27.) Ör. sz. rendelet módosításáról Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyőlése a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási-Kulturális és Sport Iroda

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási-Kulturális és Sport Iroda Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási-Kulturális és Sport Iroda Szám: 10030/2008. J a v a s l a t óvodai és általános iskolai beiratkozásra a 2008/2009-es nevelési évre és tanévre

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda Ikt.szám: 19.768/2008. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda J a v a s l a t a 2. sz. fogorvosi körzet ellátására vonatkozó szerződés felmondására, valamint

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 17/2014.(VI.26.) önkormányzati rendelete a mezei őrszolgálat létrehozásáról és működtetéséről

Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 17/2014.(VI.26.) önkormányzati rendelete a mezei őrszolgálat létrehozásáról és működtetéséről Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 17/2014.(VI.26.) önkormányzati rendelete a mezei őrszolgálat létrehozásáról és működtetéséről Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Népjóléti Iroda. Szám: 6484/2013. Javaslat óvodai beiratkozásra a 2013/2014-es nevelési évre

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Népjóléti Iroda. Szám: 6484/2013. Javaslat óvodai beiratkozásra a 2013/2014-es nevelési évre Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Népjóléti Iroda Szám: 6484/2013. Javaslat óvodai beiratkozásra a 2013/2014-es nevelési évre Tisztelt Közgyűlés! 2012. szeptember 1-től a nemzeti köznevelésről

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda Szám: 6635/2015. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda Javaslat a Salgótarjáni Összevont Óvoda 2015/2016. nevelési év kezdésével összefüggő döntések meghozatalára Tisztelt

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda Ikt. szám: 12659/2008. Javaslat a védőnői körzetek meghatározásáról szóló önkormányzati rendelet módosítására Tisztelt

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal OKMÁNY, IGAZGATÁSI ÉS KÖZTERÜLETFELÜGYELETI IRODA VÁROSI FŐÉPÍTÉSZ Szám: 1601/2012 Szám: 1757-1/2012 Javaslat Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének.../2012.

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Jegy zője

Salgótarján Megyei Jogú Város Jegy zője Salgótarján Megyei Jogú Város Jegy zője Szám: 11624 /2015 üi: Angyalné Wilwerger Józsa főépítész jozsa.wilwerger@salgotarjan.hu tárgy: Egyes közterületi ingatlanok közterületi jellege megváltoztatása és

Részletesebben

szav az6helyi s 6 g ek c imdnek me g 6l I ap f t fs ir 6l szolo I / 20 3.N li. 3 1. ) HVI vez. hatdr ozat m6 do sitrisa hatfrozatot: Indokol6s

szav az6helyi s 6 g ek c imdnek me g 6l I ap f t fs ir 6l szolo I / 20 3.N li. 3 1. ) HVI vez. hatdr ozat m6 do sitrisa hatfrozatot: Indokol6s Salg6tarjfn Megyei Jogrl Vriros Jegyz6je Helyi Yflasztfsi lroda Yezetfje 8212014. (I.16) HVI vez. T { rgy : A szav az6korcik sz6m6nak, sorsz6m6nak, tertileti beoszt6s6nak, valamint a szav az6helyi s 6

Részletesebben

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: PKCBD Gyál Dátum: :46:13 Barka Ferenc Lapszám: 1

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: PKCBD Gyál Dátum: :46:13 Barka Ferenc Lapszám: 1 Barka Ferenc Lapszám: 1 001. szavazókör Azonosító: 14-048-001-2, Cím: Ady E. Ált. Isk. Ady E. u. 20., OEVK: 07 Arany János utca teljes közterület 27 Csontos József utca 000001 000061 páratlan házszámok

Részletesebben

1. A rendelet hatálya Felnőtt háziorvosi körzetek Házi gyermekorvosi körzetek 3.

1. A rendelet hatálya Felnőtt háziorvosi körzetek Házi gyermekorvosi körzetek 3. Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (XII.01.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási-Kulturális és Sport Iroda

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási-Kulturális és Sport Iroda Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási-Kulturális és Sport Iroda Szám: 7400/2008. J a v a s l a t óvodai és általános iskolai beiratkozásra a 2008/2009-es nevelési évre és tanévre

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL Köznevelési intézmény: Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Felvételi körzet: Ady Endre utca páros oldal, páratlan

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Ady Endre utca páros oldal, páratlan oldal 1-87-ig Balassa János utca Balogh

Részletesebben

Ez a rendelet 2006. november 1-jén lép hatályba. Salgótarján, 2006. október 31.

Ez a rendelet 2006. november 1-jén lép hatályba. Salgótarján, 2006. október 31. Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyőlésének.../2006. (X.31.) rendelete a zöldterületek létesítésérıl, fenntartásáról és használatáról szóló 8/1996.(III. 25.) Ör. sz. rendelet módosításáról Salgótarján

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Ady Endre utca Arany János utca Balassa János utca Balogh Ádám utca Barackos

Részletesebben

IZSÁK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2011.(VI.29.) önkormányzati rendelete

IZSÁK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2011.(VI.29.) önkormányzati rendelete IZSÁK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2011.(VI.29.) önkormányzati rendelete A háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetek meghatározásáról Izsák Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Háziorvosi körzetek leírása. 1. számú háziorvosi körzet

Háziorvosi körzetek leírása. 1. számú háziorvosi körzet 1. melléklet a 12/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelethez Háziorvosi körzetek leírása 1. számú háziorvosi körzet Baczoni István utca Bethlen Gábor utca Blaha Lujza utca Búzavirág utca Csíktarcsa utca

Részletesebben

Módosította a 28/2016. (XII.16.) önkormányzati rendelet 1. (1) bekezdése. Hatályos február 1.

Módosította a 28/2016. (XII.16.) önkormányzati rendelet 1. (1) bekezdése. Hatályos február 1. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2015. (X.26.) önkormányzati rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi és védőnői körzetekről 1 Lajosmizse Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Felnőtt Háziorvosi ellátási körzetek

Felnőtt Háziorvosi ellátási körzetek 1. számú melléklet 1 16/2002. (VI. 21.) sz. önkormányzati rendelet 1. sz. melléklete (28/2012. (VII. 13.) sz. Ör. 1. számú melléklet) 1. számú körzet Felnőtt Háziorvosi ellátási körzetek Alkotmány utca,

Részletesebben

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 32/2009. (XI. 13.) számú R E N D E L E T E

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 32/2009. (XI. 13.) számú R E N D E L E T E Marcali Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 32/2009. (XI. 13.) számú R E N D E L E T E az egészségügyi

Részletesebben

A rendelet hatálya. Felnőtt háziorvosi körzet

A rendelet hatálya. Felnőtt háziorvosi körzet Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének 3/2017.(I.31.) önkormányzati rendelete a felnőtt és gyermek háziorvosi, a fogorvosi körzetek, a területi védőnői körzetek, az iskolavédőnői körzet,

Részletesebben

ürítési nap hétfő és csütörtök

ürítési nap hétfő és csütörtök Utca Ady Endre utca Akácos utca Alinka utca Alkotmány utca Arany János utca Árpád utca Árvácska utca Avar utca Babits Mihály utca Bajcsy Zsilinszky utca Bakony utca Bányász utca Barátság utca Bartók Béla

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 13/2012.(IX.11.) Rendelet típusa: Módosító Rendelet címe: A háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetek meghatározásáról

Részletesebben

Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84.

Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84. Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84. Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2017.(II.15.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről Szécsény

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 20/2016. (XI.28.) önkormányzati rendelete. az orvosi körzetek kialakításáról

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 20/2016. (XI.28.) önkormányzati rendelete. az orvosi körzetek kialakításáról Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 20/2016. (XI.28.) önkormányzati rendelete az orvosi körzetek kialakításáról Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében

Részletesebben

Jászfényszaru Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2013. (X.04.) önkormányzati rendelete

Jászfényszaru Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2013. (X.04.) önkormányzati rendelete Jászfényszaru Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2013. (X.04.) önkormányzati rendelete Az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról Jászfényszaru Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2016.(VII.27.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről (módosításokkal egységes szerkezetben) Dévaványa Város Önkormányzat

Részletesebben

Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84.

Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84. Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84. Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2017.(II.15.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről (a módosításokkal

Részletesebben

Polgár Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Polgár Város Önkormányzata Képviselő-testületének Polgár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (VI. 17.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek kialakításáról (egységes szerkezetben az 1/2017. (I. 20.) és a 32/2017.

Részletesebben

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 32/2009. (XII. 21.) Kt. rendelete az orvosi körzetek kialakításáról

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 32/2009. (XII. 21.) Kt. rendelete az orvosi körzetek kialakításáról TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 32/2009. (XII. 21.) Kt. rendelete az orvosi körzetek kialakításáról Tapolca Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

3. (1) E rendelet 2011. július 01. napján lép hatályba.

3. (1) E rendelet 2011. július 01. napján lép hatályba. Gyál Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2011. (VII.1.) önkormányzati rendelete a háziorvosi, a házi gyermekorvosi és a fogorvosi körzetekről Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban:

Részletesebben

Monori Kossuth Lajos Óvoda (2200 Monor, Kossuth Lajos utca 37.) felvételi körzete:

Monori Kossuth Lajos Óvoda (2200 Monor, Kossuth Lajos utca 37.) felvételi körzete: Monori Kossuth Lajos Óvoda (2200 Monor, Kossuth Lajos utca 37.) felvételi körzete: 1. Acsádi utca 2. Ady Endre utca páratlan oldala (vasút és a Kossuth Lajos utca közötti szakasz) 3. Arany János utca 4.

Részletesebben

Szalmatercsi Roma Nemzetiségi Önkormányzat. 2014. évi 2. sz. jegyzőkönyve. a 2014. február 20-án megtartott, rendes, nyilvános üléséről.

Szalmatercsi Roma Nemzetiségi Önkormányzat. 2014. évi 2. sz. jegyzőkönyve. a 2014. február 20-án megtartott, rendes, nyilvános üléséről. Szalmatercsi Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2014. évi 2. sz. jegyzőkönyve a 2014. február 20-án megtartott, rendes, nyilvános üléséről. JEGYZŐKÖNYV Amely készült a Szalmatercsi Roma Nemzetiségi Önkormányzat

Részletesebben

Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2016. (XII.01.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről

Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2016. (XII.01.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2016. (XII.01.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testülete az egészségügyi

Részletesebben

Választási Közlemény

Választási Közlemény Választási Közlemény Tájékoztatjuk a Tisztelt választópolgárokat, hogy a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 2010. évi L. törvény 5. (2) bekezdése értelmében Ajka város

Részletesebben

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 17/2016.(V.26.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 17/2016.(V.26.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 17/2016.(V.26.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Edelény város területén működő egészségügyi alapellátást nyújtó szolgálatok körzethatárairól Edelény Város Önkormányzatának

Részletesebben

Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2017. (II. 28.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről

Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2017. (II. 28.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2017. (II. 28.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről Balatonkenese Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az egészségügyi

Részletesebben

KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉT. 12/2006. (III.30.) sz. r e n d e l e t e

KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉT. 12/2006. (III.30.) sz. r e n d e l e t e KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉT 12/2006. (III.30.) sz. r e n d e l e t e A HÁZIORVOSI, HÁZI GYERMEKORVOSI ÉS A FOGORVOSI KÖRZETEK MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL Komló Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási-Kulturális és Sport Iroda

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási-Kulturális és Sport Iroda Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási-Kulturális és Sport Iroda Szám: 5984/2007. J a v a s l a t óvodai és általános iskolai beiratkozásra a 2007/2008-as nevelési évre és tanévre

Részletesebben

Törökszentmiklósi Óvodai Intézmény Törökszentmiklós Hunyadi út 14. ÓVODAI KÖRZET BEOSZTÁSOK 2018/2019

Törökszentmiklósi Óvodai Intézmény Törökszentmiklós Hunyadi út 14. ÓVODAI KÖRZET BEOSZTÁSOK 2018/2019 Tulipánkert Székhelyóvoda - Hunyadi u.14. Törökszentmiklósi Óvodai Intézmény Törökszentmiklós Hunyadi út 14. ÓVODAI KÖRZET BEOSZTÁSOK 2018/2019 Északon a Vásárhelyi Pál utca, az Ipolyi térig. A Kossuth

Részletesebben

Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 13/2016. (XII. 1.) önkormányzati rendelete. az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról

Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 13/2016. (XII. 1.) önkormányzati rendelete. az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 13/2016. (XII. 1.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban:

Részletesebben

KÖRZETLEÍRÓ LISTA. Közterület neve jellege Kapubejárat tartomány Intervallum típusa

KÖRZETLEÍRÓ LISTA. Közterület neve jellege Kapubejárat tartomány Intervallum típusa Lapszám: 1 001. szavazókör, a Ve. 78. -a szerint a települési szintû lakóhellyel rendelkezö választópolgárok szavazására kijelölt szavazókör is Azonosító: 14-085-001-4, Cím: Napközi otthon, Bajcsy Zs.

Részletesebben

Óvodai felvételi körzethatárok

Óvodai felvételi körzethatárok Nyitnikék Óvoda Telepi Óvoda Óvodai felvételi körzethatárok Szalonka u. 299/101 Pomázi út 3. Mályva u.1. Budakalász Ady Endre utca Szalonka u. Budakalász Áfonya utca Szalonka u. Budakalász Alsóvár utca

Részletesebben

Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének Egységes szerkezetbe foglalt szöveg Hatályos: 2017. március 21-től Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 25/2012.(XII.27.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről 1 ZÁRADÉK

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN BUDAKALÁSZ

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN BUDAKALÁSZ AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN BUDAKALÁSZ Köznevelési intézmény: Kalász Suli Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2011 Budakalász, Budai út 54. Felvételi körzet: Ady

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 9/2015. (III. 30.) önkormányzati rendelete. az orvosi körzetek kialakításáról

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 9/2015. (III. 30.) önkormányzati rendelete. az orvosi körzetek kialakításáról Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 9/2015. (III. 30.) önkormányzati rendelete az orvosi körzetek kialakításáról Tapolca Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2)

Részletesebben

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i ülésére

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i ülésére 3. Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. január 26-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2017. (.) önkormányzati rendelete a háziorvosi,

Részletesebben

Kazincbarcika Város szavazóköri beosztása

Kazincbarcika Város szavazóköri beosztása Kazincbarcika Város szavazóköri beosztása 1. sz. szavazókör helye: Kodály Z. Művészetoktatási Int. Egressy B. út 1/B. Egressy B. út 1-19-ig (páratlan), Egressy B. út 2-26-ig (páros), Jókai tér teljesen,

Részletesebben

Területi, személyi, tárgyi hatály

Területi, személyi, tárgyi hatály Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2014. (XII. 18.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról Egységes szerkezetben a 11/2016.(IV.21.) számú önkormányzati rendelettel

Részletesebben

SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról

SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról Sárbogárd Város Önkormányzata az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról,

Részletesebben

Tól Ig Közterület neve Házszám Ép. Lh. Házszám Ép. Lh. Intervallum Körzet

Tól Ig Közterület neve Házszám Ép. Lh. Házszám Ép. Lh. Intervallum Körzet Gyomaendrőd 1. oldal Áchim András utca Teljes 002 Ady Endre utca Teljes 009 Akác utca Teljes 016 Alkotmány utca Teljes 014 Álmos utca Teljes 002 Álmosdomb utca Teljes 017 Apponyi utca Teljes 012 Arany

Részletesebben

I. számú választókerület

I. számú választókerület I. számú választókerület Ady Endre utca Berzsenyi Dániel utca Hársfás utca Hársfás utca Kazinczy utca Nádasdy utca Puskás Ferenc utca Szigetdőlı Táncsics lakótelep Wesselényi utca a a 1-23 páratlan házszámok

Részletesebben

Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának 16/2016.(IX.08.) önkormányzati rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi és védőnői körzetekről

Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának 16/2016.(IX.08.) önkormányzati rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi és védőnői körzetekről Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának 16/2016.(IX.08.) önkormányzati rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi és védőnői körzetekről Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzata az egészségügyi

Részletesebben

Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének 26/2012.(X.26.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekrıl

Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének 26/2012.(X.26.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekrıl Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének 26/2012.(X.26.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekrıl Szécsény Város Önkormányzata

Részletesebben

A felnőtt háziorvosi körzetekhez tartozó területek a következők:

A felnőtt háziorvosi körzetekhez tartozó területek a következők: A felnőtt háziorvosi körzetekhez tartozó területek a következők: 1. számú körzet: dr. Kribusz Edgár Állomás Arany János utca Attila utca Baross Gábor utca Batthyány utca Bellus József utca Bem utca Bercsényi

Részletesebben

Választókerületek, szavazókörök ssorszáma és területi beosztása ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-VÁLASZTÁS 2010.

Választókerületek, szavazókörök ssorszáma és területi beosztása ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-VÁLASZTÁS 2010. sor Választókerületek, szavazókörök ssor és területi beosztása Lakosságszám SZAVAZÓHELYISÉG CÍME KÖZTERÜLET MEGNEVEZÉSE 1. 1 BORSOS MIKLÓS ÁLTALÁNOS ISKOLA BAJCSY-ZSILINSZKY 995 1210 Dobó K. u. 16. BATTHÁNY

Részletesebben

SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) önkormányzati 1 rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról

SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) önkormányzati 1 rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról 1. oldal SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 21/2002. (VII. 18.) önkormányzati 1 rendelete a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról Sárbogárd Város Önkormányzata az egészségügyről szóló

Részletesebben

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 13/2002.(VI.24.) SZÁMÚ R E N D E L E T E

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 13/2002.(VI.24.) SZÁMÚ R E N D E L E T E EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 13/2002.(VI.24.) SZÁMÚ R E N D E L E T E Edelény város területén működő egészségügyi alapellátást nyújtó szolgálatok körzethatárairól (Módosításokkal egységes szerkezetben.)

Részletesebben

Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2016.(VI.23.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról

Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2016.(VI.23.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2016.(VI.23.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról Halásztelek Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország

Részletesebben

Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (XI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteiről

Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (XI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteiről Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (XI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteiről Tolna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az önálló orvosi tevékenységről

Részletesebben

1. számú VÁLASZTÓKERÜLET

1. számú VÁLASZTÓKERÜLET 1. számú 1. számú Batsányi János Művelődési Központ 732 Tapolca, Vasút u. 3. Akácfa Árpád Bacsó Béla Damjanich János Dózsa György Fazekas Hegymagasi Kandó Kálmán Keszthelyi Kulich Gyula Mogyoróshegy Nyár

Részletesebben

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2015. (VI...) önkormányzati rendelete

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2015. (VI...) önkormányzati rendelete Marcali Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7.sz. előterjesztés /2015. (VI....) önkormányzati rendelete

Részletesebben

Választókerületek, szavazókörök ssorszáma és területi beosztása ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-VÁLASZTÁS 2010.

Választókerületek, szavazókörök ssorszáma és területi beosztása ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-VÁLASZTÁS 2010. sor Választókerületek, szavazókörök ssor és területi beosztása SZAVAZÓHELYISÉG CÍME KÖZTERÜLET MEGNEVEZÉSE 1. 2807 1 995 BORSOS MIKLÓS ÁLTALÁNOS ISKOLA Dobó K. u. 16. BAJCSY-ZSILINSZKY BATTHÁNY TÉR BERÉNDI

Részletesebben

BICSKE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK./2015. (..) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A VÉDŐNŐI KÖRZETEK MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL

BICSKE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK./2015. (..) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A VÉDŐNŐI KÖRZETEK MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL BICSKE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK./2015. (..) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A VÉDŐNŐI KÖRZETEK MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32. cikk

Részletesebben

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 13-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 13-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 1 K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 13-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete az egészségügyi alapellátások

Részletesebben

1. sz. választókerület

1. sz. választókerület 1. sz. választókerület 1. sz. szavazókör Szabadság u. 29. Szlovák Ált. Iskola Árpád utca 1 - folyamatos házszámok Árpád utca 5 9 páratlan házszámok Béke lakótelep Béke utca 1-3/B páratlan házszámok Bethlen

Részletesebben

Helyi Választási Iroda Vezetője 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. Szám: /2013. Határozat

Helyi Választási Iroda Vezetője 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. Szám: /2013. Határozat Helyi Választási Iroda Vezetője 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. Szám: 4554-6/2013. Határozat A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI.. törvény /a továbbiakban: Ve./ 77. /1/ bekezdésében biztosított

Részletesebben

Pilisvörösvári Helyi Választási Iroda 3/2014. HVI vezetői határozat melléklete

Pilisvörösvári Helyi Választási Iroda 3/2014. HVI vezetői határozat melléklete Lapszám: 1 001. szavazókör Azonosító: 14-112-001-5, Cím: Fõ tér 1. (polgármesteri hivatal), TEVK: 01 Akácfa köz teljes közterület Báthory utca teljes közterület Béke utca teljes közterület Cékla köz teljes

Részletesebben

meghatározásáról szóló 5/2004. (III. 10.) számú rendelet 2. melléklete helyébe e rendelet 2. számú melléklete lép.

meghatározásáról szóló 5/2004. (III. 10.) számú rendelet 2. melléklete helyébe e rendelet 2. számú melléklete lép. Pécel Város Önkormányzatának 8/2009. (IV. 1.) számú rendelete a Pécel Város Önkormányzatának közigazgatási területén lévı háziorvosi ek meghatározásáról szóló 5/2004. (III. 10.) számú rendelet módosításáról

Részletesebben

A rendelet 1. sz. melléklete e rendelet 1. sz. melléklete szerint módosul. A rendelet 3. sz. melléklete e rendelet 2. sz. melléklete szerint módosul.

A rendelet 1. sz. melléklete e rendelet 1. sz. melléklete szerint módosul. A rendelet 3. sz. melléklete e rendelet 2. sz. melléklete szerint módosul. Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének 33/2011. (XII. 28.) önkormányzati rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi körzetek és védőnői szolgálatok területének megállapításáról

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról

E L Ő T E R J E S Z T É S az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról E L Ő T E R J E S Z T É S az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 25-i ülésére Előterjesztő: Bárányné Márton Melinda

Részletesebben

Balatonfüred-állandó

Balatonfüred-állandó Balatonfüred-állandó Ady Endre u. keleti oldal Ady Endre u. nyugati oldal Alsó Köz Arácsi u. Arad.u. Arany János u. Árokszőlő u. Árpád u. Árvalányhaj u. Babits M.u. Bajcsy Zs. u. Balassi B. u. Balaton

Részletesebben

Háziorvosi körzetek. Dr. Balla Ferenc általános orvostan, sebész, Traumatológia szakorvos, háziorvostan

Háziorvosi körzetek. Dr. Balla Ferenc általános orvostan, sebész, Traumatológia szakorvos, háziorvostan Háziorvosi körzetek Körzet megnevezése/ Rendelés helye/ Háziorvos neve/ képesítési adatai I. számú felnőtt Kálvin tér 7. Dr. Király Tímea II. számú felnőtt Petőfi u. 14. Dr. Ungvári Zsigmond általános

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a képviselő-testület január 19-én tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS a képviselő-testület január 19-én tartandó ülésére Tárgy: ELŐTERJESZTÉS a képviselő-testület 2017. január 19-én tartandó ülésére Javaslat az egészségügyi alapellátási körzetekről szóló 16/2016.(VI.17.) önkormányzati rendelet felülvizsgálatára Előterjesztő:

Részletesebben

KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉT. 12/2006 (III.30.) sz. r e n d e l e t e

KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉT. 12/2006 (III.30.) sz. r e n d e l e t e KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉT 12/2006 (III.30.) sz. r e n d e l e t e A HÁZIORVOSI, HÁZI GYERMEKORVOSI ÉS A FOGORVOSI KÖRZETEK MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL Komló Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE. Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE. Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről 1 MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről (egységes szerkezetben a módosításáról rendelkező 39/2005.(XI.5.),

Részletesebben

Balatonfüred-nyaraló

Balatonfüred-nyaraló Balatonfüred-nyaraló Utcanév Ady Endre u. keleti oldal Ady Endre u. nyugati oldal Alsó Köz Alsómuskátli u. Arácsi u. Arad u. Arany János u. Aranyhíd sétány Árokszőlő u. Árpád u. Árvalányhaj u. Babits M.u.

Részletesebben

Szavazókör sorszáma Szavazókör területe Szavazókör helye, címe Akácfa utca 1. VÍZMŰ KLUBTERME Dózsa György utca

Szavazókör sorszáma Szavazókör területe Szavazókör helye, címe Akácfa utca 1. VÍZMŰ KLUBTERME Dózsa György utca Helyi Választási Iroda Vezetője 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. Szám: /2008. A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény 10. /1/-/2/ bekezdésében biztosított hatáskörömben eljárva Pásztó városban

Részletesebben

rendelet 1/a. számú melléklete Az önkormányzat forgalomképtelen törzsvagyonába tartozó vagyontárgyak:

rendelet 1/a. számú melléklete Az önkormányzat forgalomképtelen törzsvagyonába tartozó vagyontárgyak: rendelet 1/a. számú melléklete Az önkormányzat forgalomképtelen törzsvagyonába tartozó vagyontárgyak: Forgalomképtelen ingatlanok Sorsz. Hrsz. Terület ha m2 Cím Megnevezés Megjegyzés 1. 2 1 0783 Kossuth

Részletesebben

Sarkad Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2014. (XI.28.) önkormányzati rendelete a területi védőnői körzetekről 1..

Sarkad Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2014. (XI.28.) önkormányzati rendelete a területi védőnői körzetekről 1.. Sarkad Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2014. (XI.28.) önkormányzati rendelete a területi védőnői körzetekről Sarkad Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az egészségügyről szóló 1997.

Részletesebben

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2017. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2017. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2017. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete z egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról

SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról 1. oldal SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról Sárbogárd Város Önkormányzata az egészségügyről szóló 1997.

Részletesebben

Mezőkövesd Város Önkormányzatának 22/2002.(VI. 27.) ÖK számú R E N D E L E T E a háziorvosi körzetek meghatározására

Mezőkövesd Város Önkormányzatának 22/2002.(VI. 27.) ÖK számú R E N D E L E T E a háziorvosi körzetek meghatározására Mezőkövesd Város Önkormányzatának 22/2002.(VI. 27.) ÖK számú R E N D E L E T E a háziorvosi körzetek meghatározására Mezőkövesd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2001. évi CVII. tv. 25. (7)

Részletesebben