Hírlap Newsletter 2017 ÁPRILIS

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Hírlap Newsletter 2017 ÁPRILIS"

Átírás

1 Hírlap Newsletter E l n ö k i b e s z á m o l ó 2017 ÁPRILIS Hetvenöt év. Körülbelül ennyit kapnak, ha szerencsések. Hetvenöt évet: hetvenöt tél és hetvenöt tavasz, hetvenöt nyár és hetvenöt ősz. Ha így nézzük, nem is olyan sok, igaz? Hát használják ki! Szálljanak ki a mókuskerékből! Figyeljenek a belső ösztöneikre! Űzzék ki a szorongásaikat! Éljék boldogan az életüket! Most rögtön, ebben a pillanatban! Nem úgy értem, hogy dobjanak el mindent, és rúgják fel a szabályokat, hanem ragadják meg a szeretetet! Ha kockáztatnak, lehet, hogy tovább élnek. Ha tovább élnek, többet lehetnek a családjukkal. Győzzék le a félelmeiket, szeressenek, ne gyűlöljenek! Fogadják el a másikat! Ebben rejlik a boldogság. Ha hajlandóak vagyunk elfogadni a másik embert, már nyertünk, ez egészen biztos. Ez a boldogság záloga. /A szentfazék c. film/ A tavasz kellemes melegére, a fák kirügyezésére vágyakozunk, és közben a Kossuth ház számtalan programjából válogathatunk, ollózgathatunk, hogy milyen eseményen szeretnénk részt venni. A hónap elején ismét Gál Pétert és társait, Tóth Renit, Rudan Joet és Kalapács Józsefet üdvözölhettük a klubunkban. A régi számok felcsendülésekor nosztalgiázhattunk és együtt énekelhettünk a művészekkel. A Március 15-i évfordulót az idén szombaton, 11-én ünnepeltük meg. A Kossuth táncosok középső és nagy csoportja táncaikkal tette az ünnepséget még szebbé. A kitcheneri és guelphi iskolások felelevenítették az 1848-as forradalom fontosabb eseményeit. Nagyon örvendünk, hogy az iskolások és a táncosaink is aktívan részt vesznek a Kossuth ház ünnepségein.

2 Amint már meghirdettük, minden hónap második vasárnapján (októbertőláprilisig) mozidélutánt tartunk. Márciusban a Kőszívű ember fiai című filmet tekinthették meg a megjelenők. nak, hogy eseményeink minél sikeresebbek legyenek. Tisztelettel /Bíró Ágnes/ Fr o m t h e p r e s i d e n t A hónap közepén ismét megrendezésre került a Zoom to Kanada egyhetes tábor, ahol fiataljaink megismerkedhettek a filmforgatás, filmvágás technikáival. Közben a besegítő szülők segítségével konyhai titkokkal is megbarátkozhattak. Nagyon finom pizzát készítettek. Mindenki örömmel fogyasztotta el a saját maga készítette pizzát. A tábor záró ünnepségén vendégünk volt az óhazából Balázs János, Liszt Ferenc díjas zongoraművész, aki nagy szeretettel és figyelemmel magyarázta a zongora, mint hangszer, történetét és részeit. Közben kellemes és ismert melódiákkal szórakoztatta az iskolásokat és szüleiket egyaránt. A Kossuth ház programajánlata megtalálható a weboldalunkon Kossuth.ca és a Facebook oldalunkon is a Kossuth haz címszó alatt. Kérem a tagokat és nemtagokat, akik látogatják az oldalakat, adják át az információkat barátaik- As we longingly await the smells and new life which spring brings, there are many programs to keep all our members involved and entertained taking place at the Hungarian Hall. To recap our March events, we started the month with a concert featuring Peter Gal, Reni Toth, Joe Rudan and Joseph Kalapacs. The concert stirred up many memories through the songs which they performed and which the audience sang along with. For the first time this year, we celebrated the March 15, revolution on Saturday late afternoon. The Hungarian schools worked hard remembering the events of March 15 and passing on this information to the audience. Alongside the students Janos Barna recited a couple of poems commemorating the event, Gabor Vaski was the main speaker and the Kossuth dancers junior and senior groups rounded out 2 the after celebrations.

3 As has been previously mentioned, there is a movie afternoon the second Sunday of every month from October to April. This month's film took place prior and during the aforementioned March revolution. Movie goers were treated to Kossuth kifli and retes during the movie. We look forward seeing more attendees at our April movie. During March break, the Hungarian schools once again organized the "Zoom to Canada" camp. The campers learned about the techniques of filming and photography. They also took part in other activities including making their own pizza's which they all enjoyed for lunch. During the closing ceremonies, the students were entered by the Liszt Ferenc award winning pianist, Janos Balazs, who took the time during his performance to talk to the campers about the history and mechanics of the piano while playing many melodies which were enjoyed by the campers and parents alike. April also holds many interesting events in the Hungarian club. Opening the month is the Attila Pataki concert and closing the month is the annual Kossuth Dancers Ball. We welcome all our members and those who follow us on our website: Kossuth.ca and on facebook: to visit our hall during our events and pass on the events to their friends who may not be aware of what's going on so that the events can be a success and enjoyable for all. Respectfully /Bíró Ágnes/ Személyzetet keresünk fizetett pozíciókra! Keresünk mosogatót a konyhára, valamint olyan személyt/házaspárt, akik a rendezvények alkalmával a terem rendezésében segítenek. Bővebb felvilágosításért az érdeklődők hívják az alábbi telefonszámok valamelyikét: (Bíró Ágnes); (Ankucza Klári) 3

4 Ja n u á r i p é n z t á r i b e s z á m o l ó Nem számítva a szilveszteri pénzügyi akciókat, tavalyi számlákra $700 lett kifizetve januárban. Januárban hírlevél költségeire $200, Bell előfizetésre $300, takarításra $500, szemet szállításra $200, fűtésre $2100 ment el. Tag- díjból $240 jött be, kéthavi pingpong térem bérlésből $2800. Szilveszter költsége $7500 és bevétele $19000, igy a profit $ /Roller Ildikó/ Ta g s á g i H í r e k Gyurcsik Mihály guelphi tagtársunk komoly szívműtéten esett át. Mielőbbi felépülést kívánunk neki. Dorozsmai József tagtársunk is szívműtéten esett át. Jó egészséget és mielőbbi felépülést kívánunk neki. Adományt kaptunk az Égerházi házaspártól ($45) és Gilicze Helentől ($45). Köszönjük szépen! A Kásos család részére a Matus családtól (Guelph), az Ádám családtól (Guelph) és Kálóczi Edittől (Cambridge) érkezett további adomány. Időközben Kásos Attila szervezetét legyőzte a súlyos betegség, és február 28-án, 38 évesen eltávozott közülünk, pótolhatatlan hiányt hagyva maga után feleségének, Anikónak és két kisfiuknak, Gabinak és Petinek. Hálásan köszönünk a részükre érkezett minden adományt! Vezetőség M á r c i u s b a n b e f i z e t e t t t a g d í j a k Kitchener-Waterloo: Kruzlics János, Hiba Jolán, Csapó Vince & Petők Enikő, Égerházi Sándor, Kukuric Mato & Éva, Szilágyi Mihály, Gilicze Helen, Timafi András & Angela, Papp Zoltán Távolsági: Hiba Erika, Kasler György, Fay Tamás & Melinda, Susan Cadorin Guelph: Lipinski István, Kovács Zoltán, Nagy-Zámbo Csaba, Erdélyi Lajos & Ilonka, Weber István, Kovács Anita, Rák István & Gyöngyi, Stupavszki Igor 4

5 Ismét színházi előadásra hívjuk Ӧnöket! A kisebbségi történet olyan apróságairól mesél, amelyekről azt hisszük, hogy nem fontosak. Megélték eleink és megéljük nap, mint nap mi is, de azt gondoljuk, hogy a mi történetünk senkinek sem fontos. Azt, hogy mi a fontos és mi nem, azt a fontos emberek döntik el, ők mondják el önfényező, hangos szóval. Miénk a csönd, a hit és az a derű, amely emberségünkből és tisztességünkből fakad. Ez marad utánunk akkor is, amikor majd ezen a tájon, ezen a nyelven már csak a fejfák beszélnek. 5 (Soóky László)

6 Áprilisban két filmet tervezünk lejátszani, az első egy 25 perces magyar élőszereplős rövidfilm. Mindenki a címe, ami ben Oscar díjat nyert az élőszereplös rövidfilm kategoriában. Ezt követően A tizedes meg a többiek című vígjátékot, ami ben készült. Kiváló magyar színészek szereplésével : Sinkovits Imre, Major Tamás, Szabó Gyula, Darvas Iván, egy párat kiemelve. Ez a film a Magyar Művészeti Akadémia legjobb alkotásai között szerepel Kossuth Ház - alsó terem Vasárnap, Április 9, 2017 D.u. 2-kor $5 belépő - házi sütemény, tea, kávé 6

7 7

8 8

9 Március 15-i ünnepség A hagyományokhoz híven ismét a Cambridge-i Kossuth Ház adott otthont a Waterloo- Wellington régióban élő magyar közösség március 15-i ünnepségének. A rendezvényt rendkívül összetett és hosszas felkészülés előzte meg, hiszen minden magyar ifjúsági egyesület műsorral képviseltette magát. Az ünnepséget meghívott szónokunk, Vaski Gábor, a Kanadai Magyarok Országos Szövetségének elnöke nyitotta meg, méghozzá tárogatójátékkal. A zenés megnyitót táncbemutató követte, amelyet a Kossuth Néptáncegyüttes középső csoportja adott elő. Barna János szavalata után a Guelphi és Kitcheneri Magyar Iskolák tanulóinak műsora következett: először az óvodások énekeltek és verseltek huszárcsákóval fejükön és kokárdával mellükön, majd az idősebbek mondtak verset és színesítették modern dalokkal a műsort. A gyermekek előadását követően Vaski Gábor tartotta meg ünnepi beszédét, aki nem csak a forradalmi eseményeket és a szabadságharchoz vezető okokat vázolta fel, de kiemelte a magyarok közötti összefogás fontosságát is, mint a nemzet függetlenségének és fennmaradásának egyik zálogát. Kossuth néptáncosaink nagycsoportjának Mezőségi tánca és újabb szavalat után, közös Himnusz éneklés zárta a színvonalas ünnepséget. Köszönjük minden szereplőnek és vendégnek, hogy együtt ünnepelhettünk! (Fodor Kinga, Ankucza Klára) Zoom to Canada egy tábor, ahol a képzelet valósággá válik 2017 március 13 és 17 között zajlott, az immár második alkalommal megrendezett, Zoom to Canada médiatábor, amely a Waterloo-Wellington régióban élő magyar származású gyermekek és fiatalok számára kínált lehetőséget a tavaszi szünet tartalmas, élménydús eltöltésére. A tavalyi évhez hasonlóan, a táborozók szakképzett oktatók segítségével öt napon keresztül ismerkedhettek a média, filmezés, valamint fotózás világával, de hála egy Magyarországról érkezett vendégoktatónak, idén animációval is bővült a tábor repertoárja. A rendezvénynek a Cambridge-i Kossuth Hall adott otthont, ahová a régió több városából, így Guelph-ről, Kitchenerből, sőt, még a távoli Hamiltonból is érkeztek táborozók. A tábor első napja mindjárt egy 9 általános bevezetővel indult: a gyermekek itt oktatóiktól megtudhatták, mi is a különbség a film

10 és az animáció között, milyen filmes mű- fajok léteznek és persze a legfontosabbat, hogy mely technikák segítségével alkothatnak saját filmeket és animációkat a táborban. Míg a hétfői nap inkább elméleti ismereteket adott a gyerekeknek, kedden már megkezdődött a valódi, gyakorlati munka is: a fiatalokat két csoportra osztották, aszerint, hogy a film, vagy éppen az animáció világában szeretnének jobban elmélyedni. De a munka oroszlánrésze csak ezután kezdődött, hiszen a csoportoknak ki kellett találniuk, milyen projektet szeretnének megvalósítani a hátralévő négy napban. A tábor pedig bőven szolgáltatott ötleteket a forgatókönyvekhez: a Kossuth Ház nagytermében folyó ping pong tábor, a közös pizzakészítés, és a hógolyócsaták jó anyagnak bizonyultak a dokumentumfilmek és riportok készítéséhez. A gyermekek fantáziájának pedig semmi sem szabhatott határt: a fiatal rendezőknek hála a Kossuth Ház konyhája varázsműhellyé, ruhatára börtönné, színpada pedig varázserdővé alakult a következő napokban. Amíg az idősebbek oktatóik segítségével filmeket és animációt készítettek, a legkisebbek egy saját színpadi előadásra készültek fel. Hétfőtől csütörtökig szorgos kis kezek színezték, vágták és ragasztották a történethez szükséges jelmezeket és díszleteket és maszkokat. A barkácsolás közben pedig minden nap szakítottunk időt a színpadi próbákra is, hiszen az apróságok számára nagy kihívást jelentett a magyar nyelvű szövegek tökéletes elsajátítása. Ennek ellenére a kis színészpalánták a pénteki nagybemutatón sem szeppentek meg, és elmondásuk alapján a legkisebbek kifejezetten élvezték a fellépéssel járó rivaldafényt. Miközben a kicsik az elő- adásra készültek, a nagyobbak sem tétlenkedtek: kattogtak a fényképezőgépek, forogtak a filmkockák, míg péntekre elkészültek a várva várt saját produkciók is. Ezeket közös vetítés keretében tekinthették meg a tábor résztvevői. Több riport, dokumentumfilm, animációs és rövidfilm is készült, amelyek mind-mind az alkotók egyé- ni látásmódját, zenei ízlését, kameratechnikáját és fantáziáját tükrözik. A filmes programok mellett mozgásból sem volt hiány a hét folyamán: a kanadai idő- járás lehetőséget kínált a márciusi hógolyó csatákra, a D.R.Ping Pong Akadémia munkatársai pedig vállalták, hogy naponta kétszer is megmozgatják a színész-, rendező- és operatőrpalántákat, így serkentve az új ihlet megszületését. Nekik ezúton is szeretnénk megköszönni a segítséget! A tábor keretében készült alkotásokat március 18-án,szombaton egy záró gála keretében a szülők, rokonok és érdeklődők is megtekinthették. Aki esetleg 10 lemaradt volna a gáláról, de szeretné visszanézni a tábor folyamán készült képeket

11 és filmeket megteheti a Zoom to Canada facebook oldalon, valamint a Guelph-i és Kitcheneri Magyar Iskola közös honlapján. /Fodor Kinga/ Anyák napi ünnepség a Kossuth Házban május 6-án szombaton 4 órai kezdettel, a kitcheneri és guelphi iskolások valamint Kossuth néptáncosaink közreműködésével. Az ünnepi műsor után vacsora 6 órakor Felnőtteknek $20, gyerekeknek $10 (12 éves korig) A vacsorára kérjük az előzetes bejelentkezést Ankucza Klárinál az telefonszámon. Szeretettel várunk mindenkit! A legáldottabb kéz a földön A te két kezed, jó Anyám! Mindenki áldja közeledben: Hát én hogy is ne áldanám?! Tudom megáldja Istenünk is, Az örök Jóság s Szeretet! Némán, nagy, forró áhitattal, Csókolom meg a kezedet! /Dsida Jenő/ 11

12 Minden kedves tagunknak, olvasónknak áldott húsvéti ünnepeket kívánunk! A keresztnek felső ága égre mutat, itt van a te utad A keresztnek két karja a légbe szétszalad, rajta sovány kezek tört vért virágzanak: vigyázz: őr a lélek, de a test megszakad, Kétfelé visz ösvény s te szabad vagy, szabad A keresztnek alsó ága földre mutat: vesződj: itt áss kutat, Lásd benne arcodat. (Weöres Sándor) A Waterloo-Wellington Magyar Protestáns Gyülekezet szeretettel várja Önöket! Magyar nyelvű istentisztelet minden hónap első és harmadik vasárnapján délután 3 órai kezdettel Kitchenerben, a St. Andrew s templom kápolnájában. (54 Queen St. N., Queen és Weber St. sarok) Igét hirdet Szatmári Ferenc lelkipásztor. Április 16-án, Húsvét vasárnapján ünnepi istentiszteletet tartunk úrvacsora osztással. Mindenkit szeretettel hívunk! Jöjjetek énhozzám mindnyájan akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket. Mt. 11:28 12

13 13

14 E l ő z e t e s e s e m é n y n a p t á r Április 1. - Szavalóverseny Április 2. - A kör közepén 43 éve - Pataky Attila koncert Április 8. - A nagy (cseh) szolvákiai magyar csönd Április Nagyszombati nyuszi Május 6. Anyák napja Május 13. Családi nap A Kossuth Ház vezetősége a műsorváltoztatás jogát fenntartja Magyarul és angolul tökéletesen beszélő megbízható, lelkiismeretes fiatal ingatlanügynök 14

15 A Ping pong klub február 12-től SENIOR 50+ PROGRAMOT indít. A program célja: Egészséges és tudatos életmódhoz való hozzájárulás a mozgás által azon résztvevőknek akiknek fontos az egészségük. A program időtartama: februar 12-től május 31-ig. A program tartalma: 10 alkalommal tréning Dudás Róbert vezető edző iranyításával. 2 alkalommal verseny a programban a résztvevők számára, OTTA-Ontario Table Tennis Association rekreációs tagság Program ára: A programban való részvétel csupán $24/fő. Ez tartalmazza a 10 alkalommal való foglalkozásokat, a versenyen való részvételt és a végén ajándékot. Nyitva tartás: Kedd 17:00-21:00 Csütörtök 17:00-21:00 Vasárnap 15:00-19:00 Programjaink: Gyermek oktatás, Nyári táborok, Magánóra, Versenyek - Mini táborok felnőtteknek- 2 óra - Korosztály 5 évestől 65+ korig. Játék lehetősége biztosított mindenki számára nyitvatartási időben. Bővebb információ: facebook.com/drtabletennis, Dudás Koszo Katalin S Z I L V I A A P R Ó T r a v e l C o n s u l t a n t I n t e r n a t i o n a l T r a v e l T e l : C e l l : E - m a i l : s z i l v i a t r a v e r o g e r s. c o m REPÜLŐJEGYEK, TENGERPARTI ÜDÜLÉSEK, HAJÓUTAK, AU- TÓBÉRLÉS, BIZTOSÍTÁS Felvilágosításért és helyfoglalásért hívjon bizalommal! 15

16 Eladó magánház Budakeszin 58 millió forint ($264,000 dollár) A telek 632 négyzetméter Van rajta egy kis ház ami 44 négyzetméter alapterületű. A kis ház egy szoba, konyha és kamra. 20 perc Budapest, 5 perc a Duna part Információ: Jacso Marika vagy mcjacso@aol.com 16

Hírlap Newsletter 2017 MÁRCIUS. Mozidélutánt szeretnénk minden hónap második vasárnapján tartani októbertől

Hírlap Newsletter 2017 MÁRCIUS. Mozidélutánt szeretnénk minden hónap második vasárnapján tartani októbertől Hírlap Newsletter E l n ö k i b e s z á m o l ó 2017 MÁRCIUS Február is sok érdekes programot ajánlott a tagságnak. Hónap elején a Kossuth néptánccsoport egy sikeres Táncházat szervezett, ahol a fiatalok

Részletesebben

XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI július 7-14.

XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI július 7-14. XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI 2013. július 7-14. A hét eseményei: 2013. július 7. vasárnap 10,00 Tábornyitó istentisztelet a református templomban - Közreműködnek:

Részletesebben

Kossuth Ház Hírlap - Newsletter

Kossuth Ház Hírlap - Newsletter Kossuth Ház Hírlap - Newsletter rendkívüli kiadás ÁLLAMALAPÍTÓ SZENT ISTVÁN NAPI ÜNNEPI HÉTVÉGE A KOSSUTH HÁZBAN 2014. AUGUSZTUS 23. 24. Elnöki beszámoló Az augusztus 23. 24. Szent István napi ünnepünk

Részletesebben

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:

Részletesebben

T Ú R I F A Z E K A S M Ú Z E U M

T Ú R I F A Z E K A S M Ú Z E U M T Ú R I F A Z E K A S M Ú Z E U M T ú r P o t t e r y M u s e u m M e z ô t ú r, a k e r á m i a v á r o s a A z A l f ö l d k ö z e p é n, J á s z- N a g y - k u n - S z o l n o k M e g y é b e n, S z

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben Hitéleti alkalmaink a 2017-2018-as tanévben Intézményünk vezérigéje a 2017-2018-as tanévben: "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10)

Részletesebben

VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/

VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/ A programjai 2017. 2017. január 16. Tücsök Peti zenés interaktív gyermekműsora 2017. január 23 február 14. Vasutas Galéria FISAIC fotókiállítás, megnyitó: január 23. 2017. január 27. Tabán Táncegyüttes

Részletesebben

Nevezési határidő/ dateline of entry: július 17. (péntek) 14:00-ig / 14:00, (Friday) 17th July 2015!

Nevezési határidő/ dateline of entry: július 17. (péntek) 14:00-ig / 14:00, (Friday) 17th July 2015! There are no translations available. Meghívó / Invitation a HÖDLMAYR GOLF CUP 2015 versenyre / to the HÖDLMAYR GOLF 2015 Tournament Nevezési határidő/ dateline of entry: 2015. július 17. (péntek) 14:00-ig

Részletesebben

Hírlap Newsletter 2016 SZEPTEMBER

Hírlap Newsletter 2016 SZEPTEMBER Hírlap Newsletter 2016 SZEPTEMBER E l n ö k i b e s z á m o l ó Éljünk ma úgy, hogy holnap szebb legyen Szeretném azt, hogy mindenki úgy tegyen Az időjárásra mindig panaszkodunk. Vagy túl nagy a meleg,

Részletesebben

Kedves Fesztivállátogató!

Kedves Fesztivállátogató! Kedves Fesztivállátogató! Szeretettel köszöntjük Önöket a tavaszi fesztiválok megrendezése alkalmából és örömmel invitáljuk programjainkra a siófoki Hajókikötőbe. Reményeink szerint olyan színvonalas programot

Részletesebben

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével

Részletesebben

2015-2016. évi 6. Hírlevél

2015-2016. évi 6. Hírlevél Kedves Lions tagok, kedves Oroszlánok! 2015-2016. évi 6. Hírlevél Itt van az ősz, itt van újra. Valóban, beköszöntött az ősz, becsengettek az iskolákban is. Elindult hivatalosan is a 2015-2015-os Lions

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program 10 - A Bocskai István Ált. Isk. és AMI fúvószenekarának és majorette csoportjának bemutatója - Bocskai István

Részletesebben

A Debreceni Művelődési Központ Homokkerti Közösségi Ház egységének 2011 évi programterve

A Debreceni Művelődési Központ Homokkerti Közösségi Ház egységének 2011 évi programterve 43.b.sz. melléklet felnőttek 100 HKH 1 2011 január 1 Szilveszteri mulatság homokkerti kertbarát Kör 2011.01.06 Aprók-falvi ficánkoló óvódások 25 HKH 2 3 2011.01.08 "Találnál csodafiú szarvast" családok

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. VARSÁNYI LÁSZLÓNÉ SZOLFÉZS TANSZAKI NAP A VÁCI ZENEISKOLÁBAN Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. március 22-én. A személyes meghíváson kívül egy szép meghívó

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és májusi programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi Kalendárium 2011. május 14. A Népi Kalendárium májusi témája a gyapjú. Ez alkalommal

Részletesebben

forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március

forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptárja

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

OLYMPICS! SUMMER CAMP

OLYMPICS! SUMMER CAMP OLYMPICS! SUMMER CAMP YOUNG BUSINESS CAMP 3D DESIGN CAMP OLYMPICS SUMMER CAMP 20 24 JUNE AND 27 JUNE 1 JULY AGE: 6-14 Our ESB native-speaking teachers will provide a strong English learning content throughout

Részletesebben

HBM HÍRLAP. V. KONGRESSZUS október BUDAPEST október 3.évfolyam 10.szám. Magunkról beszélünk, Egymásért teszünk (Vida)

HBM HÍRLAP. V. KONGRESSZUS október BUDAPEST október 3.évfolyam 10.szám. Magunkról beszélünk, Egymásért teszünk (Vida) HBM HÍRLAP 2012. október 3.évfolyam 10.szám Magunkról beszélünk, Egymásért teszünk (Vida) Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen! (Széchenyi István) V. KONGRESSZUS 2012. október 11-12. BUDAPEST

Részletesebben

HUMÁN ÉRDEKLŐDÉSŰ TANULÓK AKTIVITÁSÁNAK FOKOZÁSA AZ ÓRÁKON

HUMÁN ÉRDEKLŐDÉSŰ TANULÓK AKTIVITÁSÁNAK FOKOZÁSA AZ ÓRÁKON HUMÁN ÉRDEKLŐDÉSŰ TANULÓK AKTIVITÁSÁNAK FOKOZÁSA AZ ÓRÁKON Kabály Enikő A Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona az ELTE Természettudományi Kar PhD hallgatója kabalye@freemail.hu BEVEZETÉS

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS 2019. szeptember HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA SZEPTEMBER 15-TŐL ÉRVÉ- NYES MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra,

Részletesebben

a fák táncra állanak.

a fák táncra állanak. 2015. április 10-én ismét a költészet parkjává alakul a KÖSZI előtti tér. A Költészet Napja Kőbányán ebben az évben is olyan különleges rendezvény lesz, amelyre érdemes jelentkezni gyerekeknek és felnőtteknek

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május Galgagyörki Napló Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám 2012. május ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Lőrik László átveszi a Köznevelésért díjat Fristáczki Erik 8. osztályos tanuló Izgatottan

Részletesebben

A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten

A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten 2015. október 21-25-e között Magyarországra látogatott A Drezdai Kórusakadémia Gyermekkara. A Singakademie Dresden 130 éves tradiciójával a németországi Szászország

Részletesebben

Október 23 11:00 Ökumenikus Istentisztelet és Október 23.-i koszorúzás/ünnepség, Menü: Lecsós Hús körettel, sütemény kávéval Egységesen $15

Október 23 11:00 Ökumenikus Istentisztelet és Október 23.-i koszorúzás/ünnepség, Menü: Lecsós Hús körettel, sütemény kávéval Egységesen $15 HíRADÓ - Október, 2016 Hungarian Christian Society Petőfi (Club)Kultúrális Egyesület 165 N Jackson Rd., Venice, FL 34292 Tel: (941) 483-4830, Email: petoficlub@live.com Facebookon: Hungarian Christian

Részletesebben

Hírlap Newsletter 2017 JANUÁR

Hírlap Newsletter 2017 JANUÁR Hírlap Newsletter 2017 JANUÁR E l n ö k i b e s z á m o l ó Kedves magyar barátaim! Ránk köszöntött egy új év. Az elmúlt év sokunk számára eseménydúsan telt. Voltak kellemetlen események is, de remélhetőleg

Részletesebben

Hírlap Newsletter 2017 SZEPTEMBER. E l n ö k i b e s z á m o l ó

Hírlap Newsletter 2017 SZEPTEMBER. E l n ö k i b e s z á m o l ó Hírlap Newsletter E l n ö k i b e s z á m o l ó 2017 SZEPTEMBER Nyárbúcsúztató Szűkre szabott hajnalok Topognak a nappalok Nyújtózkodó éjszakák Minduntalan átszabják Halványfényű hetemet Összesúg a lehelet

Részletesebben

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében 2016. Csobánka program A 2016. évi munkaterve tervezett szereplők időpont helyszín interaktív bábelőadás gyerekeknek, A magyar kultúra napja január 23. Nyáry Bernadett bábművész Farsangi kézműves foglalkozás

Részletesebben

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2013 A CSOPORT. on of for from in by with up to at

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2013 A CSOPORT. on of for from in by with up to at ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2013 A CSOPORT A feladatok megoldására 45 perc áll rendelkezésedre, melyből körülbelül 10-15 percet érdemes a levélírási feladatra szánnod. Sok sikert! 1. Válaszd ki a helyes

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY

ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY A feladatsor három részbol áll 1. A vizsgáztató társalgást kezdeményez a vizsgázóval. 2. A vizsgázó egy szituációs feladatban vesz részt a

Részletesebben

A Nyitra Utcai Általános Művelődési Központ többcélú intézmény.

A Nyitra Utcai Általános Művelődési Központ többcélú intézmény. Kedves Lakók, Szülők, Gyerekek! A Nyitra Utcai Általános Művelődési Központ többcélú intézmény. Alaptevékenysége az iskoláskorúak általános iskolai oktatása, napközi otthonos ellátásuk, a gyermekek, fiatalok,

Részletesebben

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44 A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira

Részletesebben

XIV évfolyam - 12 szám 2013 December Meghívó Programajánló Az Örökzöld Nyugdíjas Klub meghívja klubtagjait 2013 december 18-án 16 órai kezdettel Karácsony és Névnapok ünneplésére a Dr Brusznyai Árpád Művelődési

Részletesebben

Hírlap Newsletter 2017 JÚNIUS. E l n ö k i b e s z á m o l ó

Hírlap Newsletter 2017 JÚNIUS. E l n ö k i b e s z á m o l ó Hírlap Newsletter E l n ö k i b e s z á m o l ó 2017 JÚNIUS A hosszú tél után már mindannyian várjuk a nyár beköszöntését, ami elég lassan indul az idén. A Kossuth Házban az idén az Anyák napi műsor szombat

Részletesebben

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most 2011. március 3 TÉL-FÉNY 2011. XI. alkalommal megrendezett fotókiállításon Afrikától Furugyon át Új-Zélandig láthattunk fényképeket a tárlaton. Először lehetett szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot

Részletesebben

AUGUST 2018 SUNDAY MONDAY TUESDAY WEDNESDAY THURSDAY FRIDAY SATURDAY WEEK STAFF 29 INDUCTION SMT SLT

AUGUST 2018 SUNDAY MONDAY TUESDAY WEDNESDAY THURSDAY FRIDAY SATURDAY WEEK STAFF 29 INDUCTION SMT SLT AUGUST 2018 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 8.30-3.30 STAFF 28 29 INDUCTION 30 31 WEEK SEPTEMBER 2018 2 3 4 Start of School Year Term 1 5 6 7 8 9 10 11 ToK Essay

Részletesebben

XV. évfolyam - 3. szám Kezdetben sok érdeklődő volt, de sajnos csak érdeklődtek. Többen mondják ma is, hogy szeretnének jönni néptánc oktatásra. Erre én mindig felteszem a kérdést az órákon: Itt vannak,

Részletesebben

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET 2018. november KATOLIKUS egyházközségeink F GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG miserendünk: Novembertől a téli miserend lép életbe. Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap

Részletesebben

KAToLIKUS egyházközségeink F. Alsódabasi KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg

KAToLIKUS egyházközségeink F. Alsódabasi KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg KAToLIKUS egyházközségeink F Gyóni KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg Szentmiséink Gyónon hétfőnként, szerdánként, péntekenként és szombatonként 18 órakor kezdődnek. A pénteki szentmisék után 1 órás csendes szentségimádást

Részletesebben

JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7.

JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7. JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7. KEDVES INTÉZMÉNYVEZETŐ! Egy ünnepi programfüzetet tart a kezében, amely a Váci Mihály Gimnázium fennállásának 50. évfordulója alkalmából színes, tartalmas,

Részletesebben

Maros Megye. Konferál: Onodiné Csécsi Katalin. 11:30-12:30 Bekecs Néptáncegyüttes folklór előadása

Maros Megye. Konferál: Onodiné Csécsi Katalin. 11:30-12:30 Bekecs Néptáncegyüttes folklór előadása PROGRAMFÜZET 1 2019. május 10. péntek Maros Megye Konferál: Onodiné Csécsi Katalin 10:30-11:30 Fesztivál Hivatalos Nyitóünnepsége- A Szépszivárvány Táncegyüttes és Kovács Imre és népi zenekara közreműködésével

Részletesebben

22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs

22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs Katolikus egyházközségeink F Egyházaink hírei Gyóni Katolikus EgyHÁZKÖZSég Hétköznapi szentmiséinket a szokásos időpontokban kezdjük Gyónon: hétfőn, szerdán és pénteken 17 órától, utóbbi után 1 órás csendes

Részletesebben

2012. 12. 13-án, csütörtökön véradás lesz a művelődési házban. 9 órától délután 4 óráig tart a véradás.

2012. 12. 13-án, csütörtökön véradás lesz a művelődési házban. 9 órától délután 4 óráig tart a véradás. December 12. 17.00 órakor kiállítás megnyitó a művelődési házban: Takács Gabriella kézműves, szövő szakember kiállítása. Megnyitja: Adorjáni Endre (20 éves a bátaszéki rajztagozat keretében) 2012. 12.

Részletesebben

Hírlap Newsletter 2016 JÚNIUS. vinni. Addig kell az idősödő édesanyákat szeretni, amíg itt vannak közöttünk.

Hírlap Newsletter 2016 JÚNIUS. vinni. Addig kell az idősödő édesanyákat szeretni, amíg itt vannak közöttünk. Hírlap Newsletter 2016 JÚNIUS E l n ö k i b e s z á m o l ó Május a tavasz kezdetét jelenti, és az egyik legszebb hónap. Ilyenkor kizöldül a fű, virágoznak a fák, éslehetőleg többet süt a nap és erőteljesebben,

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

RENDEZVÉNYTERV 2017/2017

RENDEZVÉNYTERV 2017/2017 RENDEZVÉNYTERV 2017/2017 SZEPTEMBER VIII. 31. - Tanévnyitó ünnepély (csütörtök 17 00 óra) 1. - Első tanítási nap (péntek) elején - Első évfolyamos szülői értekezlet 17 00 -órakor 8 10. - Halasi Szüret

Részletesebben

Monor város évi I. féléves programtervezete

Monor város évi I. féléves programtervezete Rendezvény időpontja: 2018. január 8. 2018. január 12. 18:00 Rendezvény megnevezése: megnyitója Magócsi Ildikó fotóművész Újévi operett 2018. január 13. Jégvirágtól Borvirágig forralt boros túra 2018.

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez 1 FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 351-9/2017. 1. T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez

Részletesebben

PROGRAMNAPTÁR. Időpont E sem ény Felelős. Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap

PROGRAMNAPTÁR. Időpont E sem ény Felelős. Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap 1. 3. Hétfő Tanévnyitó ünnepély - A szorgalmi idő első tanítási napja 2. 4. Kedd 3. 5. Szerda 4. 6. Csütörtök 5. 7. Péntek 8. Szombat 9. Vasárnap 6. 10. Hétfő 7. 11.

Részletesebben

Ütemterv AUGUSZTUS

Ütemterv AUGUSZTUS Ütemterv 2018. AUGUSZTUS 24. P 25. Szo 26. V 27. H Alakuló értekezlet 9 óra Munkavédelmi oktatás Pótvizsgák 10 óra Tanévnyitó értekezlet 9:00 óra 16:00 Közösségi fórum az 1. osztályos szülőknek, Családi

Részletesebben

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS DERECSKEI PROGRAMFÜZET E-mail:programfuzet@gmail.com 2007. DECEMBER HÓ Közösségi programok Klubok, tanfolyamok Zenés rendezvények Iskolai programok Kiállítás, vásár Színház, mozi Egyházi élet Áldott, Békés

Részletesebben

Az Alapítvány a Sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola Támogatására, a Szent László és Szent Miklós Plébániák támogatásával

Az Alapítvány a Sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola Támogatására, a Szent László és Szent Miklós Plébániák támogatásával Mottó: Hiszek a szeretet végső győzelmében Az Alapítvány a Sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola Támogatására, a Szent László és Szent Miklós Plébániák támogatásával Emberhalász tábor 2013. július

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával.

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával. BESZÁMOLÓ Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR-2018-0252 A pályázat megvalósult: támogatásával. A dr.barsi Ernő Népdalkör és Citeraegyüttes a pályázaton elnyert támogatást a szerződésben foglaltak szerint

Részletesebben

A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele. 49. hét december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája

A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele. 49. hét december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele 49. hét 2017. december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája Kultúrpart-advent Kárpát-medencei folklór és kortárs költészet sok-sok zenével minden

Részletesebben

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója XVI évfolyam - 11 szám 2015 November Programajánló óvoda, iskola, ápolóotthon, Tompaháti Közösségi Tér karácsonyi műsora, az estet a Szegedi Miniszínház műsora zárja Hozzon egy díszt a falu karácsonyfájára!

Részletesebben

Boldog Újévet. Happy New Year. 2015! Évi munkaterv - Naptár, Yearly Scheduled Activities. Hungarian Reformed Church! SUNDAY SERVICES AT 11 AM

Boldog Újévet. Happy New Year. 2015! Évi munkaterv - Naptár, Yearly Scheduled Activities. Hungarian Reformed Church! SUNDAY SERVICES AT 11 AM 2015! Évi munkaterv - Naptár, Yearly Scheduled Activities! SUNDAY SERVICES AT 11 AM Office hours Tue and Thursday 9 AM to 1 PM Mailing address: P.O.Box 83625 Phoenix Az. 85071-3625 Lelkipásztori fogadónap

Részletesebben

1960.iebr. 2-től márc. 3-ig

1960.iebr. 2-től márc. 3-ig / wata HELYŐRSÉGI KLUB. MEZŐTÚR V MAGYAR NÉPHADSEREG MEZŐTÚRI HELYŐRSÉGI KLUBJÁNAK 1960.iebr. 2-től 1960. márc. 3-ig EjMDth Lajos u, 3. Tel.! 192 \ < # Február 2., kedd 15.00 órakor GYERMEK RAJZKIÁLLÍTÁS

Részletesebben

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda TANÉV RENDJE Tanítás nélküli munkanapok 1. szept.29. őszi nevelési értekezlet szépkorúak napja 2. dec.22. péntek ig. szünet 3. február 5. félévi értekezlet 4. ápr. 4. tavaszi nevelési ért. 5. ápr. 21.

Részletesebben

Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemle programok

Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemle programok Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemle programok 2014. október 15 19. (szerda vasárnap) október 15. (szerda) 12.05 13.15 Versenyfilmek vetítése 13.30 15.00 Versenyfilmek vetítése 15.15 16.45 Versenyfilmek

Részletesebben

A modern e-learning lehetőségei a tűzoltók oktatásának fejlesztésében. Dicse Jenő üzletfejlesztési igazgató

A modern e-learning lehetőségei a tűzoltók oktatásának fejlesztésében. Dicse Jenő üzletfejlesztési igazgató A modern e-learning lehetőségei a tűzoltók oktatásának fejlesztésében Dicse Jenő üzletfejlesztési igazgató How to apply modern e-learning to improve the training of firefighters Jenő Dicse Director of

Részletesebben

ELŐTERJ ESZTÉS. - a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsághoz. köznevelési eseti kérelmek elbírálására

ELŐTERJ ESZTÉS. - a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsághoz. köznevelési eseti kérelmek elbírálására SZOCIÁLIS és KÖZNEVELÉSI OSZTÁLY 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-585; FAX: +36 42 524-586 E-MAIL: NYHSZOC@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám:8305/2015.05 Ügyintéző : Kertész Sándorné

Részletesebben

A TANÉV RENDJE 2016/2017.

A TANÉV RENDJE 2016/2017. A TANÉV RENDJE 2016/2017. AUGUSZTUS SZEPTEMBER OKTÓBER 1 2 3 4 5 6 7 8 9 Hétfő 1 8 15 22 29 Hétfő 5 12 19 26 Hétfő 3 10 17 24 31 Kedd 2 9 16 23 30 Kedd 6 13 20 27 Kedd 4 11 18 25 Szerda 3 10 17 24 31 Szerda

Részletesebben

Tisztelt Olvasók! Kedves Barátaink! Felhívjuk szíves figyelmüket a Hollandiai Magyar Szövetség lent közölt híreire. Amennyiben barátaik, ismerőseik

Tisztelt Olvasók! Kedves Barátaink! Felhívjuk szíves figyelmüket a Hollandiai Magyar Szövetség lent közölt híreire. Amennyiben barátaik, ismerőseik Tisztelt Olvasók! Kedves Barátaink! Felhívjuk szíves figyelmüket a Hollandiai Magyar Szövetség lent közölt híreire. Amennyiben barátaik, ismerőseik között vannak olyanok, akik szívesen olvasnák a Hírlevelet,

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE / Székesfehérvári Nemes Nagy Ágnes Kollégium 8000 Székesfehérvár Gyümölcs u. 13. Tel: 22-500-231 Fax: 22-500-290 ESEMÉNYNAPTÁR A 2016-2017-ES TANÉVRE Készítette: Nyikusné Tatai Szilvia igazgatóhelyettes

Részletesebben

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/OKTÓBER. Tisztelt Olvasó!

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/OKTÓBER. Tisztelt Olvasó! A pécsváradi Tourinform iroda HÍRLEVELE 2014/OKTÓBER Tisztelt Olvasó! Ön a pécsváradi Tourinform Iroda 2014. évi tizedik hírlevelét olvassa, amellyel célunk, hogy mind partnereinket, mind pedig az érdeklődőket

Részletesebben

OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM

OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM OKTÓBER 14. KEDD 10:00 CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM Az induló helyismereti klub vendége a VERSEGHY KÖR HÍDVÉGI ILONA: Szemelvények a szolnoki gépipari technikum történetéből című

Részletesebben

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok Gyóni Napok 2019 október 14 27. Gyóni Napok 2019 október 14 27. Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára Pálinkásné Balázs Tünde alpolgármester Kőszegi

Részletesebben

Évi munkaterv - Naptár, Yearly Scheduled Activities. We reserve the right to make changes as needed. Hungarian Reformed Church

Évi munkaterv - Naptár, Yearly Scheduled Activities. We reserve the right to make changes as needed. Hungarian Reformed Church Évi munkaterv - Naptár, Yearly Scheduled Activities We reserve the right to make changes as needed. SUNDAY SERVICES AT AM Office hours Tue and Thursday AM to 1 PM Mailing address: P.O.Box Phoenix Az. 01-

Részletesebben

31, 2015 PHOENIXI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG

31, 2015 PHOENIXI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG May 31, 2015 PHOENIXI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG HUNGARIAN REFORMED CHURCH IN PHOENIX Cím: 1822 W. Vogel Ave, Phoenix, AZ Postacím: P.O. Box 83625, Phoenix, AZ, 85071 Telefon: 602-943-2539, Email:

Részletesebben

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló Újvárosi városrészi nap LEADER rendezvény Beszámoló A rendezvény helyszíne: 6800 Hódmezővásárhely, Széchenyi tér A rendezvény időpontja: 2012. július 21. A Visszhang utcai Olvasókör 12 éve rendezi meg

Részletesebben

Dabrony: falunap és búcsú augusztus 21. vasárnap, 09:30

Dabrony: falunap és búcsú augusztus 21. vasárnap, 09:30 Az idén is megrendezésre került a már hagyományosnak számító falunap - augusztus 13-án majd másnapi a búcsú. Ezen a szombati napon az égiek is kedveztek az ünnepléshez, mert a korábbi borús napok után

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben

országjáró KulTúR kamion Színház VR kiállítás 3D mozi Házhoz megy a kultúra Kiajánló

országjáró KulTúR kamion Színház VR kiállítás 3D mozi Házhoz megy a kultúra Kiajánló Színház VR kiállítás 3D mozi Kiajánló 1 Magyarországon először idén NYÁRON indul útjára és járja be az országot a Közép- Kelet Európában egyedülálló film-színház Szervezetünk az Esztrád Színház, Magyarországon

Részletesebben

PREVENT ART 2. 2011. ÁPRILIS 7.

PREVENT ART 2. 2011. ÁPRILIS 7. PREVENT ART 2. Programok és Módszervásár a józanságért 2011. ÁPRILIS 7. ANGYALFÖLDI JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI KÖZPONT PROGRAMISMERTETŐ A XIII. Kerületi Közművelődési Nonprofit Kft. Iránytű Ifjúsági Információs

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS 2019. április HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabas-Szőlők),

Részletesebben

SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLATA nevelési évre

SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLATA nevelési évre SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLATA 2017-2018. nevelési évre FŐVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ÓVODÁJA Kedves Kollégák! SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLAT a 2017/2018-as nevelési évre Szeretettel ajánljuk az érdeklődők figyelmébe a 2017

Részletesebben

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Június 01. hétfő NYÁRI KALENDÁRIUM Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Kalandozások Napja Lovas kocsikázás településeink utcáin Június 02. kedd Tűzoltók, Rendőrök Napja 10. 00 11. 00 Ismerkedés a tűzoltók,

Részletesebben

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

!#$ ,-*$$ -%!$)%-%*(. / -&0& 1 -* ,#*5,#! 1 A! $  $ & B!  $ '( $   A!% E % D2% D D $ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<

Részletesebben

RÁTH GYÖRGY-VILLA PROGRAMFÜZET JANUÁR JÚNIUS

RÁTH GYÖRGY-VILLA PROGRAMFÜZET JANUÁR JÚNIUS RÁTH GYÖRGY-VILLA PROGRAMFÜZET 2019. JANUÁR JÚNIUS kurátori tárlatvezetés A MI SZECESSZIÓNK CÍMŰ KIÁLLÍTÁSBAN Múzeumi kollégák szakmai tárlatvezetése a Ráth György-villa állandó kiállításában. 01.18. PÉNTEK

Részletesebben

A nyitva tartás rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai

A nyitva tartás rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai A nyitva tartás rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai TARTALOM NYITVATARTÁS RENDJE... 3 CSENGETÉSI REND NAPPALI TAGOZAT... 3

Részletesebben

Képleírási segédlet középszintű angol nyelvi vizsgákhoz. Horváth Balázs Zsigmond, Lövey Zoltán. Publio kiadó. Minden jog fenntartva!

Képleírási segédlet középszintű angol nyelvi vizsgákhoz. Horváth Balázs Zsigmond, Lövey Zoltán. Publio kiadó. Minden jog fenntartva! Képleírási segédlet középszintű angol nyelvi vizsgákhoz Horváth Balázs Zsigmond, Lövey Zoltán 2015 Publio kiadó Minden jog fenntartva! Tisztelt Olvasó! Az önálló témakifejtés vagy más néven képleírás a

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK HIT VALLÁS HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra Dabasi-Szőlők,

Részletesebben

KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F

KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F EgyházAINk HÍRei GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Örömünkre, a szőlősi templomunk fűtéskorszerűsítésének eredményeként mostantól a szentmiséinken 17 C van. Az adventtel megkezdődött

Részletesebben

TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT. 2014. november 10 - november 14.

TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT. 2014. november 10 - november 14. TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT 2014. november 10 - november 14. A TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT PROGRAMJA 2014. november 10 - november 14. November 10. hétfő 13 45 óra Megnyitó 14 00 óra Matematika verseny I. forduló

Részletesebben

MÁJUSI ELÕZETES Május 1. Majális a Sárostói Sportpályán tervezett program

MÁJUSI ELÕZETES Május 1. Majális a Sárostói Sportpályán tervezett program ÁPRILIS 1-3. (csütörtök-szombat) III. Bihar-Bihor Amatõr Diákszínjátszó Fesztivál színházterme ÁPRILIS 8. (csütörtök) 17 óra A GOBLEIN kör gyûlést tart Szõllõsi Imréné vezetésével Munkákat lehet hozni

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám Kedves Olvasó! A hosszúra nyúlt hideg idő után végre élvezhetjük a tavaszt. Áprilisban nemcsak a Húsvétra készülünk kínálatunkkal, de már anyák napjára is, hiszen május

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:

Részletesebben

Hírlap Newsletter 2016 NOVEMBER

Hírlap Newsletter 2016 NOVEMBER Hírlap Newsletter 2016 NOVEMBER E l n ö k i b e s z á m o l ó Az októberi hónap mulatsággal, vagyis a Szüreti bállal, kezdődött. Szépen feldíszített terem, sok finomság, jó zene várta a vendégeket. A Kossuth

Részletesebben

TÁMOP-3.1.4/08/ Kom petencia al apú oktatás, egyenl ő ho z záférés bevezet ése Hévíz k özoktatási ne vel ési intézm é nye ibe n.

TÁMOP-3.1.4/08/ Kom petencia al apú oktatás, egyenl ő ho z záférés bevezet ése Hévíz k özoktatási ne vel ési intézm é nye ibe n. A projekt címe: Belebújunk maskarába farsang - témahét A projekt fő célja: A farsangi ünnepkör szimbólumainak, az ünnepkör eredetének megismertetése mellett az adott témát a lehető legváltozatosabb szemszögből

Részletesebben

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,

Részletesebben

Különös közzétételi lista Alapfokú Művészeti intézmények. 20/2012 (VIII.31.) EMMI rendelet alapján

Különös közzétételi lista Alapfokú Művészeti intézmények. 20/2012 (VIII.31.) EMMI rendelet alapján Intézmény neve: Levendula Alapfokú Művészeti Iskola OM azonosító: 200223 Különös közzétételi lista Alapfokú Művészeti intézmények 20/2012 (VIII.31.) EMMI rendelet alapján 1. A ok iskolai végzettsége, szakképzettsége

Részletesebben

XIII. évfolyam - 9. szám 2012. Október 9 XIII. évfolyam - 10. szám 2012. November Ágoston Anita (Szentes) Klub 99 (Nagymágocs) Yasmine hastánccsoport (Tompahát) Könyvtár TOP lista - október Henning Mankell:

Részletesebben

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00 Szeptember 2 vasárnap 9:00 tanévnyitó 9:30 Veni Sancte szentmise az 1-4. évfolyamnak 3 hétfő 1. tanítási nap 14:00-17:30 zeneiskolai beiratkozás régi és új hangszeres növendékeknek helyszín: az általános

Részletesebben