Hírlap Newsletter 2016 SZEPTEMBER

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Hírlap Newsletter 2016 SZEPTEMBER"

Átírás

1 Hírlap Newsletter 2016 SZEPTEMBER E l n ö k i b e s z á m o l ó Éljünk ma úgy, hogy holnap szebb legyen Szeretném azt, hogy mindenki úgy tegyen Az időjárásra mindig panaszkodunk. Vagy túl nagy a meleg, vagy nagyon hideg van. Az elmúlt hónapokban bizony nem panaszkodhattunk, hogy nincsen elég meleg és nem tudjuk élvezni a strandolást meg a fürdést. A nyári vakációzás vége fele tartunk. Remélem, hogy mindenki kellemesen töltötte az elmúlt hónapokat. A Kossuth házban is volt egy pár esemény. Július 17-én tartottuk meg szokásos nyári piknikünket, ahol baráti hangulattal, finom falatokkal és szórakozási lehetőségekkel vártuk a vendégeket. A gyermekeket Kovács Anita, a guelphi iskola tanító nénije, foglalkoztatta. A fenti teremben ismét ki lehetett próbálni az asztaliteniszt, természetesen ingyen. A megjelent vendégek jól érezték magukat. Nagyon szépen köszönöm a számtalan segítőnek az áldozatos munkáját. Lelkesen készülődtünk a Szent István napi ünnepségünkre, ami szintén hagyományörző a Kossuth házban. A déli ebéd utáni szentmise és körmenet már évtizedek óta a Kossuth Ház Szent István napi megünnepléséhez tartozik. Este pedig a bál következett, ahol Kossuth táncosaink és a Hungária zenekar szórakoztatta vendégeinket. Az őszi hónapokban változatos programokkal próbáljuk a helyi magyar közösség igényeit kielégiteni. Kérem, hogy kövessék a honlapunkat meg a Facebook oldalunkat is, hogy minél többen értesüljenek és

2 résztvehessenek az eseményeinken. Aki úgy érzi, hogy szeretne segíteni a munkánkban, azt nagyon szívesen fogadjuk. Jelentkezni lehet a vezetőségi tagoknál. Amint már számtalanszor megírtam, a Kossuth ház a mi otthonunk, és minden magyar testvérünknek itt a helye. /Bíró Ágnes/ Fr o m t h e p r e s i d e n t "Live today so that your tomorrow's will be better...this is my wish for everyone We always complain about the weather...either it's too hot or too cold. This year we certainly could not complain that it was not hot enough. The weather was perfect for days around the pool and enjoying the cottage. As the summer draws to a close, I hope that everyone enjoyed their summer vacations and are returning safely to get back to work and school. The summer months are usually quiet at the club except for two summer events. The first being our summer pinic which was held July 17th. All those in attendance did not leave hungry and the children were also provided a program of activities which was lead by Anita Kovacs, the Guelph Hungarian school teacher. In our main hall, once again, there were free pingpong demonstrations. Thank you to all those who helped to make this a successful afternoon. Our second summer event is our annual St. Stephen's Day celebrations which begins with a lunch followed by mass and pilgrimage around our hall. The evening is the first ball of the season. The evening s entertainment were provided by the Kossuth Dancers and the Hungarian Dance Band. The remainder of the year holds various events for our membership and friends. We ask that you follow us on Facebook and/or check out our website for upcoming events. For those who would like to volunteer at the hall during our events, we always welcome new volunteers and their ideas. Please contact any of the board of directors. As I have said many times before, this Hungarian Hall is our home and we invite all to come in. /Bíró Ágnes/ 2

3 Legyen a vendégünk egy nagyszerű színházi előadásra! Szeptember 18, vasárnap délután 5 órai kezdettel: Shirley Valentine lírai komédia Vándor Éva előadásában Mrs. Bradshaw, született Shirley Valentine évtizedek óta már csak a konyhai falnak beszél. Mert ha a férjéhez szólna, olyan, mintha a falnak beszélne. Ezért inkább az igazi falat választja. De talán mégsem zárult be végleg minden kapu Ki tudná megmondani, a világ bármely táján hány hasonló, középkorú asszony ismer magára Shirley sorsában. Shirley Valentine az 1988-as londoni ősbemutató óta bejárta a világot. Színdarabban és amerikai filmben egyaránt. Vándor Éva 2009-ben kapta meg a szerepet. Előadásáról a közönség és a kritika is elragadtatással beszél. Író: Willy Russell. Fordító: Julián Ria. Rendező: Cserje Zsuzsa Belépő: $20 Jegyvétel: /klub, Bíró Ágnes/ ; /Ankucza Klára/ Étel, ital kapható 3

4 J ú n i u s i p é n z t á r i b e s z á m o l ó Költségeink: hírlevél nyomtatása $300, áramhasználat $750, gázszámla $1000, szemét elszállítása $100, telefon $320, biztosítás $370, új lámpaegők $100, és a szennyvíz gödör ürítése/javítása $1900. Bejöveteleink: tagsági $120, apáknapi piknik $4300, pinpong terembérlés $1300. /Roller Ildikó/ Ta g s á g i h í r e k VEZETŐSÉGI KÖZLEMÉNYEK A Kossuth Ház vezetősége összeállított egy rövid kérdőívet, amely elektronikus úton az alábbi címen érhető el: Kérjük szánjanak rá időt, és töltsék ki a felmérést, ezzel tanácsot adva, segítve a vezetőség további munkáját, terveit. Köszönjük! Tisztelt Tagság! A Kossuth Ház működési szabályzata értelmében a jelenlegi vezetőség megbízatása december 31-én lejár. A vezetőség az évi rendes közgyűlés és választás időpontját november 27-re tűzte ki. Szeretnénk már most, tehát időben kérni tagjainkat, hogy gondolkodjanak el a lassan 55. évébe lépő Kossuth Ház jövőjén. Várjuk azok jelentkezését, akik hajlandók az elkövetkező két évben megbízatást, felelősséget vállalni a Kossuth Ház fenntartásáért, vezetéséért, működéséért. Becsüljük és őrizzük meg ezt a Házat - így, nagybetűvel írva, hiszen több mint egy épület. Több mint fél évszázada próbál otthont adni az emigrációban élő környékbeli magyarságnak, és megőrizni azt a JÓT, amit otthonról hoztunk, ami a gyökereinket, történelmi, kultúrális múltunkat, azonosságunkat jelenti. Azt, akik, amik vagyunk. 4

5 A KOSSUTH NÉPTÁNCCSOPORT FELHÍVÁSA Addig leszünk magyarok, míg magyarul énekelünk és magyarul táncolunk. (Kallós Zoltán) Értesítjük környékünk magyarságát, hogy szeptember 12-től megkezdődnek a tánccsoport próbái a Kossuth Házban. A próbák rendje: hétfő esténként 6:00-7:00 óráig gyermekcsoport (3-10 éves korig) 7:00-9:00: éves korosztály. Bővebb felvilágosításért kérjük hívja az alábbi telefonszámot: (Nick Roller), vagy látogassa meg honlapunkat ( Szeretettel várunk új tagokat, minden érdeklődőt! Kérjük szóljon barátainak, ismerőseinek. The Kossuth Folkdancers Group resumes its dance practices from September 12, 2016 at the Hungarian Canadian Club/Kossuth Hall. Practise resumes Monday 6-7 for kids (ages 3-10) and 7-9 for juniors (10-15). For more information please call: (Nick Roller), or visit our website ( We welcome every newcomer! Hírek a helyi Magyar Iskolákból: Örömmel értesítjük a tisztelt tagokat, hogy a 2016/2017-es tanévben mind a Guelphi, mind a Kitcheneri Magyar Iskolában két-két osztály indul. Óvodai- alsó évfolyam, illetve felső évfolyam, mivel mind a két intézményben elegendő jelentkező gyűlt össze. Természetesen minden most, vagy később jelentkező tanulót is szívesen várunk. Az iskolába 4-14 éves gyermekek nyernek felvételt. Megfelelő jelentkezés esetén középiskolai osztályt is tudunk indítani, ez extra kredit pontot jelent a felsőoktatásban. Mindenkit arra kérünk, hogy a környezetükben lévő ismerősöknek hirdesse iskoláinkat, programunkat, hogy továbbra is legjobb tudásunk szerint tudjuk továbbadni a magyar nyelvet. Az oktatás minden szombaton délelőtt van az iskolákban. Köszönettel: Kovács Anita: tel.: Németh Enikő: tel.: Guelphi Magyar Iskola. Kitcheneri Magyar Iskola St. Francis of Assisi Catholic School. Crestview Public School 287 Imperial Road 153 Montcalm Drive Szombatonként: 9:30-12:00 óráig. Szombatonként: 9:00-11:30- ig. 5

6 S z ü r e t i b á l A KOSSUTH HÁZBAN Október 1. Bár nyitva - 18:00 órától, Vacsora - 19:00 órakor BELÉPŐ: Felnőtt $ 40, Gyerek 12 év alatt $ 20 HELYFOGLALÁS: Kossuth ház , Bíró Ágnes , Ankucza Klára vagy info@kossuthclub.com MENÜ Raguleves Fokhagymával tűzdelt tarja Lecsó ZENE Szinkron együttes Rizs Túrós palacsinta Kávé, Tea Address: 979 Kossuth Rd, Cambridge, ON N3H 4S7, Tel: , info@kossuthclub.com 6

7 Ta g s á g i h í r e k Augusztusban befizetett tagsági: Wagner Lajos Cambridge Családi piknikjük alkalmából a Dicsi családtól $550 adományt kapott klubunk. Nagyon szépen köszönjük! FELHÍVÁS ban emlékezünk meg az 1956-os forradalom 60. évfordulójáról. Az akkori események nem csak a magyarság jövőjére, de a világ további alakulására is rendkívüli hatást gyakoroltak. Kossuth Házunkban is szeretnénk méltón megünnepelni ezt a kerek évfordulót. Keressük és várjuk mindazok jelentkezését, akik az 56-os események kapcsán emigráltak Kanadába, és leltek új otthonra Kitchener-Waterloo-Cambridge és Guelph környékén. Kérjük vegyék fel a kapcsolatot a Kossuth Házzal, és jelentkezzenek az alábbi telefonszámok valamelyikén: (klub); (Bíró Ágnes); (Ankucza Klára) This year marks the 60th anniversary of the 1956 Hungarian Revolution. We at the Kossuth Hall would like to commemorate this event by honouring our members who took part in this event. If you are a member who did take part in the 1956 Revolution, please contact the Kossuth Hall at (519) Alternately, please contact Agnes Biro at (519) or Klara Ankucza at (519) Thank you. 7

8 E m l é k a l a p - I n M e m o r i a m f u n d Tisztelt Tagság! Múlnak az évek, s az évek múlása nem csak a klub épületét érinti, hanem tapasztaljuk ezt azon a szomorú tényen is, hogy az elmúlt időszakban sokan eltávoztak közülünk, akik alapító tagok voltak, akik a klub elnökei, a vezetőség ill. a klub tagjai voltak évtizedeken ke-resztül. Ismeretes, hogy a hozzátartozók, barátok, tisztelők adományok formájában emlékeznek meg az elhunytakról. A klub vezetősége ezért úgy határozott, hogy létrehoz egy ún. Emlék-alapot /In Memoriam Fund/. Ezzel lehetőséget adva azoknak, akik ilyen formában szeretnének kegyelettel adózni elhunyt szeretteik iránt, akik tisztelik hozzátartozóik magyar gyökereit. Voltak idők történelmi távlatokban mérve nem is olyan régen amikor a Kanadába emigrált honfitársaink hosszú évekig nem tudtak hazalátogatni szülőföldjükre, találkozni családtagjaikkal. De a kötődés hazájukhoz, nemzeti hagyományainkhoz, kultúránkhoz erősen élt bennük és ezt itt, az új hazában a mi Kossuth Magyar Házunkban élték át. Az Emlék-alap lehetőséget ad a szeretteinkről való emlékezésre és egyben segíti helyi magyar közösségünk fennmaradását. Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek. /Juhász Gyula/ Dicsi Etelka emlékére kapott adománylista: Susan & John Cadorin $50, Stefan Dicsi $40, Matija Kukuric $30, Marika & Arpad Ferencz $50, Irene & John Sommerauer $20, Mária & Joseph Bóta $40, Mária & Frank Mester $40, Erika Dicsi $300, Helga & Paul Zuccala $250, Rozika & Steve Bedic $50, Klara & Jenő Ankucza $100, Tibore Keizer $200, Karen & Steve Bedic $100, Leila Sawaya $25, Imre Dicsi $200, Voeroes és Szukits család $50, Mary Szucs $100, Heenan -Mercer $50 - Köszönjük szépen! 1956-OS FORRADALOM DÍCSÉRETÉRE ÁLDALAK SZÓVAL ÁLDALAK VIGALOMMAL ZÁM Andrea színművész és Szíki Károly Aranyérdemkeresztes színművész 8 zenés irodalmi műsora október 16-án, vasárnap délután a Kossuth Házban.

9 9

10 10

11 11

12 If you love ABBA don't miss this show! The ABBA Story Sat. Sept. 24th Kossuth Hall 979 Kossuth Rd., Cambridge, ON Arrival for Dinner - 6:30-7:00 p.m. Showtime - 8:30 p.m. Where - The Kossuth Hall, 979 Kossuth Rd., Cambridge, ON Cost - $69.95/person for full package on Sept. 24th $64.95/person for full package on Oct. 8th Full Package includes tax, gratuities, dinner and show. To make a reservation phone

13 13

14 Nyitva tartás: Kedd 17:00-21:00 Szerda 17: Vasárnap 3:00-19:00 Programjaink: Gyermek oktatás Nyári táborok Magánóra Versenyek Mini táborok felnőtteknek- 2 óra Korosztály 5 évestől 65+ korig. Játék lehetősége biztosított mindenki számára nyitvatartási időben. Facebook.com/drtabletennis / Dudás Róbert -vezető edző/tulajdonos E l ő z e t e s e s e m é n y n a p t á r Szeptember Shirley Valentine - Színházi előadás Október 1. - Szüreti bál Október ra emlékezünk Évforduló Október Halloween disco November Választó közgyűlés December 3. - Mikulás December Szilveszter 14 A Kossuth Ház vezetősége a műsorváltoztatás jogát fenntartja

15 forditsa feléd orcáját az úr 4 Mózes 6 A z Ú r J e z u s n e v e b e n h i v e s v a r m i n d e n I s t e n s z e r e t o m a g y a r e m b e r t A magyar keresztény gyülekezet Istentiszteletu nk minden ma sodik vasa rnap du. 3 o rakor tartando Címu nk: 54 Queen Street N, Kitchener, ON E rdeklo dni lehet: Katona Erzse bet: Pataki Zolta n: S Z I L V I A A P R Ó T r a v e l C o n s u l t a n t I n t e r n a t i o n a l T r a v e l T e l : C e l l : E - m a i l : s z i l v i a t r a v e r o g e r s. c o m REPÜLŐJEGYEK, TENGERPARTI ÜDÜLÉSEK, HAJÓUTAK, AUTÓBÉRLÉS, BIZTOSÍTÁS Felvilágosításért és helyfoglalásért hívjon bizalommal! 15

16 Q UA L I T Y B A K E R Y & D E L I Quality is our specialty! FEKETE MIHÁLY - URBÁN VALÉLRIA Finom torták, sütemények, rétes, diós-, mákos kalács valamint friss kenyér, zsemlye, kifli kapható. Választékos Magyaros hentesárú és sajtfélék. Cím: 86 Dawson Road, Guelph, Telefon: A Waterloo-Wellington Magyar Protestáns Gyülekezet szeretettel várja Önöket! A nyári szünet után első istentiszteletünket szeptember 18- án, vasárnap délután 3 órai kezdettel tartjuk Kitchenerben, a St Andrew s templomban (54 Queen Street N., Queen és Weber St. sarok) Igét hirdet Szatmári Ferenc lelkipásztor. Jöjjetek énhozzám mindnyájan akik megfáradtatok és 16 megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket. Mt. 11:28

Hírlap Newsletter 2016 NOVEMBER

Hírlap Newsletter 2016 NOVEMBER Hírlap Newsletter 2016 NOVEMBER E l n ö k i b e s z á m o l ó Az októberi hónap mulatsággal, vagyis a Szüreti bállal, kezdődött. Szépen feldíszített terem, sok finomság, jó zene várta a vendégeket. A Kossuth

Részletesebben

Kossuth Ház Hírlap - Newsletter

Kossuth Ház Hírlap - Newsletter Kossuth Ház Hírlap - Newsletter rendkívüli kiadás ÁLLAMALAPÍTÓ SZENT ISTVÁN NAPI ÜNNEPI HÉTVÉGE A KOSSUTH HÁZBAN 2014. AUGUSZTUS 23. 24. Elnöki beszámoló Az augusztus 23. 24. Szent István napi ünnepünk

Részletesebben

2015-2016. évi 6. Hírlevél

2015-2016. évi 6. Hírlevél Kedves Lions tagok, kedves Oroszlánok! 2015-2016. évi 6. Hírlevél Itt van az ősz, itt van újra. Valóban, beköszöntött az ősz, becsengettek az iskolákban is. Elindult hivatalosan is a 2015-2015-os Lions

Részletesebben

Hírlap Newsletter 2016 JÚNIUS. vinni. Addig kell az idősödő édesanyákat szeretni, amíg itt vannak közöttünk.

Hírlap Newsletter 2016 JÚNIUS. vinni. Addig kell az idősödő édesanyákat szeretni, amíg itt vannak közöttünk. Hírlap Newsletter 2016 JÚNIUS E l n ö k i b e s z á m o l ó Május a tavasz kezdetét jelenti, és az egyik legszebb hónap. Ilyenkor kizöldül a fű, virágoznak a fák, éslehetőleg többet süt a nap és erőteljesebben,

Részletesebben

OLYMPICS! SUMMER CAMP

OLYMPICS! SUMMER CAMP OLYMPICS! SUMMER CAMP YOUNG BUSINESS CAMP 3D DESIGN CAMP OLYMPICS SUMMER CAMP 20 24 JUNE AND 27 JUNE 1 JULY AGE: 6-14 Our ESB native-speaking teachers will provide a strong English learning content throughout

Részletesebben

Hírlap Newsletter 2016 JÚLIUS - AUGUSZTUS

Hírlap Newsletter 2016 JÚLIUS - AUGUSZTUS Hírlap Newsletter 2016 JÚLIUS - AUGUSZTUS E l n ö k i b e s z á m o l ó Beköszöntött a nyári időszak még a naptár szerint is, és a júniusi hónap szokatlanul nagy hőséggel és szárazsággal ajándékozott meg.

Részletesebben

Október 23 11:00 Ökumenikus Istentisztelet és Október 23.-i koszorúzás/ünnepség, Menü: Lecsós Hús körettel, sütemény kávéval Egységesen $15

Október 23 11:00 Ökumenikus Istentisztelet és Október 23.-i koszorúzás/ünnepség, Menü: Lecsós Hús körettel, sütemény kávéval Egységesen $15 HíRADÓ - Október, 2016 Hungarian Christian Society Petőfi (Club)Kultúrális Egyesület 165 N Jackson Rd., Venice, FL 34292 Tel: (941) 483-4830, Email: petoficlub@live.com Facebookon: Hungarian Christian

Részletesebben

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2013 A CSOPORT. on of for from in by with up to at

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2013 A CSOPORT. on of for from in by with up to at ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2013 A CSOPORT A feladatok megoldására 45 perc áll rendelkezésedre, melyből körülbelül 10-15 percet érdemes a levélírási feladatra szánnod. Sok sikert! 1. Válaszd ki a helyes

Részletesebben

Lopocsi Istvánné MINTA DOLGOZATOK FELTÉTELES MONDATOK. (1 st, 2 nd, 3 rd CONDITIONAL) + ANSWER KEY PRESENT PERFECT + ANSWER KEY

Lopocsi Istvánné MINTA DOLGOZATOK FELTÉTELES MONDATOK. (1 st, 2 nd, 3 rd CONDITIONAL) + ANSWER KEY PRESENT PERFECT + ANSWER KEY Lopocsi Istvánné MINTA DOLGOZATOK FELTÉTELES MONDATOK (1 st, 2 nd, 3 rd CONDITIONAL) + ANSWER KEY PRESENT PERFECT + ANSWER KEY FELTÉTELES MONDATOK 1 st, 2 nd, 3 rd CONDITIONAL I. A) Egészítsd ki a mondatokat!

Részletesebben

Hírlap Newsletter 2017 JANUÁR

Hírlap Newsletter 2017 JANUÁR Hírlap Newsletter 2017 JANUÁR E l n ö k i b e s z á m o l ó Kedves magyar barátaim! Ránk köszöntött egy új év. Az elmúlt év sokunk számára eseménydúsan telt. Voltak kellemetlen események is, de remélhetőleg

Részletesebben

Hírlap Newsletter 2017 SZEPTEMBER. E l n ö k i b e s z á m o l ó

Hírlap Newsletter 2017 SZEPTEMBER. E l n ö k i b e s z á m o l ó Hírlap Newsletter E l n ö k i b e s z á m o l ó 2017 SZEPTEMBER Nyárbúcsúztató Szűkre szabott hajnalok Topognak a nappalok Nyújtózkodó éjszakák Minduntalan átszabják Halványfényű hetemet Összesúg a lehelet

Részletesebben

Lexington Public Schools 146 Maple Street Lexington, Massachusetts 02420

Lexington Public Schools 146 Maple Street Lexington, Massachusetts 02420 146 Maple Street Lexington, Massachusetts 02420 Surplus Printing Equipment For Sale Key Dates/Times: Item Date Time Location Release of Bid 10/23/2014 11:00 a.m. http://lps.lexingtonma.org (under Quick

Részletesebben

Tavaszi Sporttábor / Spring Sports Camp. 2016. május 27 29. (péntek vasárnap) 27 29 May 2016 (Friday Sunday)

Tavaszi Sporttábor / Spring Sports Camp. 2016. május 27 29. (péntek vasárnap) 27 29 May 2016 (Friday Sunday) Tavaszi Sporttábor / Spring Sports Camp 2016. május 27 29. (péntek vasárnap) 27 29 May 2016 (Friday Sunday) SZÁLLÁS / ACCOMODDATION on a Hotel Gellért*** szálloda 2 ágyas szobáiban, vagy 2x2 ágyas hostel

Részletesebben

Lesson 1 On the train

Lesson 1 On the train Let's Learn Hungarian! Lesson notes Lesson 1 On the train Dialogue for Lesson 1 (formal speech): Guard: Jó napot kívánok. Jó napot. Guard: Az útlevelét, kérem. Tessék. Guard: Köszönöm. Hmmmm, amerikai?

Részletesebben

ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY

ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY A feladatsor három részbol áll 1. A vizsgáztató társalgást kezdeményez a vizsgázóval. 2. A vizsgázó egy szituációs feladatban vesz részt a

Részletesebben

Please stay here. Peter asked me to stay there. He asked me if I could do it then. Can you do it now?

Please stay here. Peter asked me to stay there. He asked me if I could do it then. Can you do it now? Eredeti mondat Please stay here. Kérlek, maradj itt. Can you do it now? Meg tudod csinálni most? Will you help me tomorrow? Segítesz nekem holnap? I ll stay at home today. Ma itthon maradok. I woke up

Részletesebben

Hírlap Newsletter 2016 OKTÓBER. E l n ö k i b e s z á m o l ó

Hírlap Newsletter 2016 OKTÓBER. E l n ö k i b e s z á m o l ó Hírlap Newsletter 2016 OKTÓBER E l n ö k i b e s z á m o l ó A szeptemberi hónapban szokatlanul meleg és kellemes időjárásnak örvendhettünk, igazi indián nyárnak. A hónap elején egy különleges eseménynek

Részletesebben

mondat ami nélkül ne indulj el külföldre

mondat ami nélkül ne indulj el külföldre 51 mondat ami nélkül ne indulj el külföldre 51 mondat ami nélkül ne indulj el külföldre 1. Good morning / afternoon / evening. Jó reggelt / napot / estét. 2. How are you? / How is it going? Hogy van? /

Részletesebben

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2014 A CSOPORT

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2014 A CSOPORT ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2014 A CSOPORT A feladatok megoldására 45 perc áll rendelkezésedre, melyből körülbelül 10-15 percet érdemes a fogalmazási feladatra szánnod. Megoldásaid a válaszlapra írd! 1.

Részletesebben

Welcome everybody, we hope you will join us this season.

Welcome everybody, we hope you will join us this season. HÍRADÓ - Szeptember, 2016 Hungarian Christian Society Petőfi (Club)Kultúrális Egyesület 165 N Jackson Rd., Venice, FL 34292 Tel: (941) 483-4830, Email: petoficlub@live.com Facebookon: Hungarian Christian

Részletesebben

Januári Programjaink, melyekre sok szeretettel várjuk Önt:

Januári Programjaink, melyekre sok szeretettel várjuk Önt: HIRADÓ - Január, 2016 Hungarian Christian Society Petöfi (Club)Kultúrális Egyesület 165 N Jackson Rd., Venice, FL 34292 Tel: (941) 483-4830, Email: petoficlub@live.com Facebookon: Hungarian Christian Society

Részletesebben

Where are the parrots? (Hol vannak a papagájok?)

Where are the parrots? (Hol vannak a papagájok?) Where are the parrots? (Hol vannak a papagájok?) Hi Agents! This is your final test so get ready. Work your way through the exercises and when you have finished, the letters will spell out the name of

Részletesebben

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Sample letter number 5. International Culture Festival PO Box 34467 Harrogate HG 45 67F Sonnenbergstraße 11a CH-6005 Luzern Re: Festival May 19, 2009 Dear Ms Atkinson, We are two students from Switzerland

Részletesebben

ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY

ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY A feladatsor három részből áll 1. A vizsgáztató társalgást kezdeményez a vizsgázóval. 2. A vizsgázó egy szituációs feladatban vesz részt a

Részletesebben

ö ő í ő ü ö ö í ö ö ö ű ő ö í ü í ö ű í ő ö ö ú ö í ö ö í ö ú ö ő í ö ő Á ű ö

ö ő í ő ü ö ö í ö ö ö ű ő ö í ü í ö ű í ő ö ö ú ö í ö ö í ö ú ö ő í ö ő Á ű ö ö ő ü Ö ő ő ő ö í ö Ö ő ü ö ö í ű ö ő ö ö í ö ö ö ő ö ö ő ö ö Ó ö ő ő í ő í ő ő ö ő í ő ü ö ö í ö ö ö ű ő ö í ü í ö ű í ő ö ö ú ö í ö ö í ö ú ö ő í ö ő Á ű ö ö í ő Í í ő ő í í í ö ö ö ú ö í Á í í í í í

Részletesebben

LEGYÜNK VÁLASZTÉKOSAK

LEGYÜNK VÁLASZTÉKOSAK LEGYÜNK VÁLASZTÉKOSAK Lecke (Kezdő 2. / 2.) ADVERBS OF TIME IDŐHATÁROZÓK Ezek olyan fajta időhatározók, amelyekkel azt tudod kommunikálni, hogy milyen sűrűn vagy milyen rendszerességgel csinálsz, vagy

Részletesebben

Boldog Újévet. Happy New Year. 2015! Évi munkaterv - Naptár, Yearly Scheduled Activities. Hungarian Reformed Church! SUNDAY SERVICES AT 11 AM

Boldog Újévet. Happy New Year. 2015! Évi munkaterv - Naptár, Yearly Scheduled Activities. Hungarian Reformed Church! SUNDAY SERVICES AT 11 AM 2015! Évi munkaterv - Naptár, Yearly Scheduled Activities! SUNDAY SERVICES AT 11 AM Office hours Tue and Thursday 9 AM to 1 PM Mailing address: P.O.Box 83625 Phoenix Az. 85071-3625 Lelkipásztori fogadónap

Részletesebben

JustareminderaboutschoolphotosonThursday2May.Summeruniformplease.

JustareminderaboutschoolphotosonThursday2May.Summeruniformplease. Newsletter DearParentsandfriendsofCherrybrookPS Tuesday 9 April 2013 Cherrybrook Public School Ican tbelievewehavecometotheendofanotherterm!wherehasthetimegone?duetothe students commencing Term 2, on Wednesday

Részletesebben

Tanmenetjavaslat heti 3 óra

Tanmenetjavaslat heti 3 óra Tanmenetjavaslat heti 3 óra Egy leckére átlagosan 3 óra jut, de ehhez nem kell feltétlenül ragaszkodni. Vannak olyan leckék, amelyek 2 óra alatt elvégezhetők, míg olyanok is, amelyek több gyakorlást igényelnek.

Részletesebben

Nevezési határidő/ dateline of entry: július 17. (péntek) 14:00-ig / 14:00, (Friday) 17th July 2015!

Nevezési határidő/ dateline of entry: július 17. (péntek) 14:00-ig / 14:00, (Friday) 17th July 2015! There are no translations available. Meghívó / Invitation a HÖDLMAYR GOLF CUP 2015 versenyre / to the HÖDLMAYR GOLF 2015 Tournament Nevezési határidő/ dateline of entry: 2015. július 17. (péntek) 14:00-ig

Részletesebben

Mellékeljük a meghívót. Az on vagy az alábbi telefon számon lehet rendelést tenni.

Mellékeljük a meghívót. Az on vagy az alábbi telefon számon lehet rendelést tenni. Invitation Meghívó (English and Hungarian) Az Amerikaiak a Magyarokért Alapítvány ezen belül az Amerikai Magyar Klub egy összekötő híd szerepét tölti be a két ország között. A magyar származású és érzelmű

Részletesebben

EGY KIS ZŰRZAVAR. Lecke (Középhaladó 1. / 1.) SOMETIMES, SOMETIME VAGY SOME TIME?

EGY KIS ZŰRZAVAR. Lecke (Középhaladó 1. / 1.) SOMETIMES, SOMETIME VAGY SOME TIME? EGY KIS ZŰRZAVAR Lecke (Középhaladó 1. / 1.) SOMETIMES, SOMETIME VAGY SOME TIME? Igen hasznos adatot fogunk bemelegítésként letisztázni. Tapasztalataink alapján ez a témakör csak elméletben van meg, meglepően

Részletesebben

7. osztály Angol nyelv

7. osztály Angol nyelv 7. osztály Angol nyelv I. Kommunikációs szándékok A társadalmi érintkezéshez szükséges kommunikációs szándékok Köszönés Elköszönés Good morning. Hello. Hi. Goodbye. Bye-bye. See you soon. Bemutatkozás,

Részletesebben

PONTOS IDŐ MEGADÁSA. Néha szükséges lehet megjelölni, hogy délelőtti vagy délutáni / esti időpontról van-e szó. Ezt kétféle képpen tehetjük meg:

PONTOS IDŐ MEGADÁSA. Néha szükséges lehet megjelölni, hogy délelőtti vagy délutáni / esti időpontról van-e szó. Ezt kétféle képpen tehetjük meg: PONTOS IDŐ MEGADÁSA EGÉSZ ÓRÁK MEGADÁSA ( óra van. ) Az óra száma után tesszük az o clock kifejezést. pl. It s 7 o clock. (7 óra van.) A britek az órák számát csak 12-ig mérik. Náluk nincs pl. 22 óra!

Részletesebben

Évi munkaterv - Naptár, Yearly Scheduled Activities. We reserve the right to make changes as needed. Hungarian Reformed Church

Évi munkaterv - Naptár, Yearly Scheduled Activities. We reserve the right to make changes as needed. Hungarian Reformed Church Évi munkaterv - Naptár, Yearly Scheduled Activities We reserve the right to make changes as needed. SUNDAY SERVICES AT AM Office hours Tue and Thursday AM to 1 PM Mailing address: P.O.Box Phoenix Az. 01-

Részletesebben

Mr. Adam Smith Smith's Plastics 8 Crossfield Road Selly Oak Birmingham West Midlands B29 1WQ

Mr. Adam Smith Smith's Plastics 8 Crossfield Road Selly Oak Birmingham West Midlands B29 1WQ - Cím Mr. J. Rhodes Rhodes & Rhodes Corp. 212 Silverback Drive California Springs CA 92926 Amerikai címzés forma: Házszám + utca neve Település neve + ország rövidítése + irányítószám Mr. Adam Smith Smith's

Részletesebben

Személyes adatváltoztatási formanyomtatvány- Magyarország / Personal Data Change Form - Hungary

Személyes adatváltoztatási formanyomtatvány- Magyarország / Personal Data Change Form - Hungary Személyes adatváltoztatási formanyomtatvány- Magyarország / Personal Data Change Form - Hungary KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ: A formanyomtatványon a munkavállaló a személyes adatainak módosítását kezdeményezheti.

Részletesebben

Utazás Általános. Általános - Alapvető, létfontosságú dolgok. Általános - Beszélgetés. Segítségkérés

Utazás Általános. Általános - Alapvető, létfontosságú dolgok. Általános - Beszélgetés. Segítségkérés - Alapvető, létfontosságú dolgok Tudna segíteni? Can you help me, please? Segítségkérés Beszélsz ul? Do you speak English? Annak megkérdezése, hogy az adott személy beszél-e ul Beszélsz / Beszél _[nyelven]_?

Részletesebben

Annak megkérdezése, hogy az adott személy beszél-e egy bizonyos nyelven

Annak megkérdezése, hogy az adott személy beszél-e egy bizonyos nyelven - Alapvető, létfontosságú dolgok Can you help me, please? Segítségkérés Tudna segíteni? Do you speak English? Beszélsz ul? Annak megkérdezése, hogy az adott személy beszél-e ul Do you speak _[language]_?

Részletesebben

Üzleti élet Nyitás. Nagyon hivatalos, a címzettnek meghatározott rangja van, aminek szerepelnie kell

Üzleti élet Nyitás. Nagyon hivatalos, a címzettnek meghatározott rangja van, aminek szerepelnie kell - Nyitás angol magyar Dear Mr. President, Tisztelt Elnök Úr! Nagyon hivatalos, a címzettnek meghatározott rangja van, aminek szerepelnie kell Dear Sir, Hivatalos, férfi címzett, ismeretlen név Dear Madam,

Részletesebben

Üzleti élet Nyitás. Nagyon hivatalos, a címzettnek meghatározott rangja van, aminek szerepelnie kell

Üzleti élet Nyitás. Nagyon hivatalos, a címzettnek meghatározott rangja van, aminek szerepelnie kell - Nyitás magyar angol Tisztelt Elnök Úr! Dear Mr. President, Nagyon hivatalos, a címzettnek meghatározott rangja van, aminek szerepelnie kell Tisztelt Uram! Hivatalos, férfi címzett, ismeretlen név Tisztelt

Részletesebben

Előszó.2. Starter exercises. 3. Exercises for kids.. 9. Our comic...17

Előszó.2. Starter exercises. 3. Exercises for kids.. 9. Our comic...17 2011. december Tartalom Előszó.2 Starter exercises. 3 Exercises for kids.. 9 Our comic....17 1 Előszó Kedves angolul tanulók! A 2010/2011- es tanévben elkezdett újságunkat szeretnénk továbbra is szerkeszteni

Részletesebben

Hírlap Newsletter 2015 SZEPTEMBER

Hírlap Newsletter 2015 SZEPTEMBER Hírlap Newsletter 2015 SZEPTEMBER E l n ö k i b e s z á m o l ó Már sajnos túl vagyunk a nyár közepén, és a nyaralások végére járunk, a Kossuth házban is fellendülnek az események. A júliusi hónapban a

Részletesebben

Május 19. 6:00 Zenés Táncos Est Rakonczai Imrével Menü: Töltött Káposzta és Sült Oldalas Körettel, Varga Béles Tagoknak: $25, Vendégeknek: $30

Május 19. 6:00 Zenés Táncos Est Rakonczai Imrével Menü: Töltött Káposzta és Sült Oldalas Körettel, Varga Béles Tagoknak: $25, Vendégeknek: $30 HÍRADÓ MÁJUS, 2018 Hungarian Christian Society Petőfi Kultúrális Egyesület 165 N Jackson Rd., Venice, FL 34292 Tel: (941) 483-4830, Email: petoficlub.fl@gmail.com Facebookon: Hungarian Christian Society

Részletesebben

EXKLUZÍV AJÁNDÉKANYAGOD A Phrasal Verb hadsereg! 2. rész

EXKLUZÍV AJÁNDÉKANYAGOD A Phrasal Verb hadsereg! 2. rész A Phrasal Verb hadsereg! 2. rész FONTOS! Ha ennek az ajándékanyag sorozatnak nem láttad az 1. részét, akkor mindenképpen azzal kezdd! Fekete Gábor www.goangol.hu A sorozat 1. részét itt éred el: www.goangol.hu/ajandekok/phrasalverbs

Részletesebben

A Present Perfect Tense magyar megfelelői

A Present Perfect Tense magyar megfelelői - 105 - Donga György A Present Perfect Tense magyar megfelelői Szövegelemzés közben egyik hallgatómnak szeget ütött a fejében, hogy egyik olvasmányunk két mondatát, egy jelen idejű és egy múlt idejű mondatot

Részletesebben

ű ú Í Ó Á ú Ű ű Ő Ö Á ú Ű Ü ú ú Á ú ű

ű ú Í Ó Á ú Ű ű Ő Ö Á ú Ű Ü ú ú Á ú ű É Á É É Ó Á ű Á ű ú ú ű ű ú ű ű ú Á ú ű ú ű ú ű ú ű Á ű ú ű ű Ö Ú Á ű ű Á ű ű ú Í Ó Á ú Ű ű Ő Ö Á ú Ű Ü ú ú Á ú ű ű ú ű ű ű ű ű ú ű ű ű ű ű ű Á ú ű ű ú ú ű ű ű ű ű ú ű Á ű ű ű ű ű ű ú ű ú ű ú ű Ö ú ű Ö

Részletesebben

É Í Á Á É Ü Ó É É É É Í Ó Ó Ő Á Á É Á É É É É Á É É Á Á É É Á É Í

É Í Á Á É Ü Ó É É É É Í Ó Ó Ő Á Á É Á É É É É Á É É Á Á É É Á É Í Í É Í Á Á É Ü Ó É É É É Í Ó Ó Ő Á Á É Á É É É É Á É É Á Á É É Á É Í É Á É Í Í É É Í Í Í Á Í Á Á ö ó ö ö ő ő ő ö ö ó ő ű ö ö ö ö ü ö ö ö ü ü ó ö Á ó ó ö ö ő ő ő ő ö ó ü ó ó ó ó ó ó ö ü ü ó ö Ó Í Í É É

Részletesebben

Ü

Ü Ó Á ú Á É Ü Ö Ö Ö É É É Ö É Ü Ö É É É É É Ó Ö Ó Í Ö Ö Ö Ö Í Ö Ö É É É Í Ö Ö É Ö Í Á Ó Í Á É É Ó É Ú Á Í É É É Ö Ö Ó Ö Ö Ö Ö Ó Ó Ó Í Ü Ö É É Ö Ó Ö Ó ö Ö Ö Ö Ö Ö Ó Ü Ö Ó É ű É É É É É É É É Í Ö Ó Ö É Ö Ö

Részletesebben

Ö Ö Ú Ó Ö ű Ő Ő ű ű Ü Ő Ó Ő

Ö Ö Ú Ó Ö ű Ő Ő ű ű Ü Ő Ó Ő ű É ű ű É Ö Ö Ú Ó Ö ű Ő Ő ű ű Ü Ő Ó Ő É Ó Ó É ű Ö ű Ö ű ű ű Ú Ú Ö ű ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű ű Ú É É É É Ö Ö Ú Ö É ű ű ű ű ű ű ű Ó ű Ö Ö ű ű ű É ű ű ű ű ű ű ű ű ű É ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ö ű ű ű Ü ű ű ű ű Ö ű

Részletesebben

ó É ó í ó ó í í ö í ó í ö ö ö ü ö ó ó ó ü ú ö ü ó ó ö ö ü ü ü ö ö ó ö í ó ű Ü ó í ú í ö í ö í Í ó ó í í ö ü ö ö í ö í ö ö ö ü ó í ö ö ó í ú ü ó ö

ó É ó í ó ó í í ö í ó í ö ö ö ü ö ó ó ó ü ú ö ü ó ó ö ö ü ü ü ö ö ó ö í ó ű Ü ó í ú í ö í ö í Í ó ó í í ö ü ö ö í ö í ö ö ö ü ó í ö ö ó í ú ü ó ö Á Ö É Á É Ő Ü Ü ü ö Ö ü ú ö í ü ü ó ó Á ö ó ö ö ö Ö í ü ü ü í í ü ü ö ü ü ü ü ö í ó ó Ő ó ó ö ó ö í ü í Í ó í ó ö í ó ó ö ó ó ö ó ó É ó í ó ó í í ö í ó í ö ö ö ü ö ó ó ó ü ú ö ü ó ó ö ö ü ü ü ö ö ó ö í

Részletesebben

Í Í Í Ü Ó Ó Ö Á Ü Ü Ó Ü Ü Ó Ö Í É Ö

Í Í Í Ü Ó Ó Ö Á Ü Ü Ó Ü Ü Ó Ö Í É Ö Ö É Ö Í Í Í Ü Ó Ó Ö Á Ü Ü Ó Ü Ü Ó Ö Í É Ö Ü Ü Á É Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ú Í É Ó Á Ü Á É Á Ü Í Í Í Í Ü Í Í Í Í Í É Ö Á Í Á Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Í Í É Í Í É É Í Í Í É Í Ü Í Ü Á Ü Ü

Részletesebben

é ú é é é é é é é é é é é é ú é ö é é é ö Ő é é é ú é é é é é é é é ö é é é ö é Ö é é ö é ö é é é ű é ö ö é ö é é ö ö é é ö ö é ö é Ö é ú é é é é é é

é ú é é é é é é é é é é é é ú é ö é é é ö Ő é é é ú é é é é é é é é ö é é é ö é Ö é é ö é ö é é é ű é ö ö é ö é é ö ö é é ö ö é ö é Ö é ú é é é é é é é ű ö Ö é é ö ú é é é é ö ö é ö é é é ö ö é é é ö ö é ű é é ö é é é é é é é é é é ö é ö é é é ű ö ű ö é é é Ö Ú Í é ö é é Ő ö ö ú é é é é é é é é é é ű é é é ú é é é ű ú é é é é é ö é ö é ö é é ö é é é

Részletesebben

é ö é Ö é é ő í ó í é ő ö ú é ó é ő ü ü é ó ö é é ó é é ö é ő í é é ő é é ö é ű ö é í ó é é í ö í ó í ó é é ö ó í ó ó í ó é é ö ő í ó ó í ó ü é í ü

é ö é Ö é é ő í ó í é ő ö ú é ó é ő ü ü é ó ö é é ó é é ö é ő í é é ő é é ö é ű ö é í ó é é í ö í ó í ó é é ö ó í ó ó í ó é é ö ő í ó ó í ó ü é í ü é í ü é ö é é ő ü é é é ú é ó Í é é ő Í é ó ö í é ö é Ö é é ő í ó í é ő ö ú é ó é ő ü ü é ó ö é é ó é é ö é ő í é é ő é é ö é ű ö é í ó é é í ö í ó í ó é é ö ó í ó ó í ó é é ö ő í ó ó í ó ü é í ü é ö ő

Részletesebben

ö ö ö ö ö ö ö ü ö ü ö ű ö ú ü ű ö ü Í ö ú ü ü ű ö ú ü Á ü

ö ö ö ö ö ö ö ü ö ü ö ű ö ú ü ű ö ü Í ö ú ü ü ű ö ú ü Á ü Á Ó ö ü ü ü ú ú ü ü ö ü Ő ö ö ö ü ú ü Á ö ö ö ö ö ö ö ö ü ö ü ö ű ö ú ü ű ö ü Í ö ú ü ü ű ö ú ü Á ü ö ö ü ü ö ü ö Ó ö ö ü ü ö ü ö ú ö ú ü ö ü É É Á ü ű Ö ű ú ö ö ú ö ú ö ú ö ű ü Ö ö ű ü ú ö ü ú ű ö ű ú

Részletesebben

ü É ö É É ö ö ö ü ö ö Á ű ö ű ű ű Á Í ö ö Ó ö

ü É ö É É ö ö ö ü ö ö Á ű ö ű ű ű Á Í ö ö Ó ö Ü É ű ü ü ö Í ü ö ö ü ű Í Í ü ű ö Ö ö ö ö Í ü ü É ö É É ö ö ö ü ö ö Á ű ö ű ű ű Á Í ö ö Ó ö ü ü ü Í ü ö ö ö ö ö ö ö ü Í Í ű ö ö ö ü ü ö ü ö ö ö ü ö ö ö ö ü ü ű ü ö ö ö ü ö ü ű ö ü ö ö ű Í ü ü ű Í ö ü ö

Részletesebben

ő ö ő ú ő ö ö ő ó ő ö ü ú ö ö ó ő ö ü ó ó ó ó ő ő ő ó ó ú ő ü ő ö ö ó ü ö ö ő ű ö ö ő ú ú ó ö ő ű ö ó

ő ö ő ú ő ö ö ő ó ő ö ü ú ö ö ó ő ö ü ó ó ó ó ő ő ő ó ó ú ő ü ő ö ö ó ü ö ö ő ű ö ö ő ú ú ó ö ő ű ö ó ö ú Á ő ű ü ő ó ö ö ú ö ú ü ó ó ű ö ú ó ó ó ő ö ö ő ú ó ö ö ő ő ő ő ö ű ü ü ü ő ü ü ő ő ü ó ő ő ö ő ú ő ö ö ő ó ő ö ü ú ö ö ó ő ö ü ó ó ó ó ő ő ő ó ó ú ő ü ő ö ö ó ü ö ö ő ű ö ö ő ú ú ó ö ő ű ö ó ó ü ű

Részletesebben

ö ö ó ú ö ö ú ü ó ö ö Í ö ö ö ü ó ö ö ú ú ö ü ó ü ó ü ö ú ü ó ü ö ó Á Á ö ü ú ó ö ü ü ö ó ü ü Á ü ö ü ö ü ö ö ö ü ö ú ö ö ö ü ú ö ú ö ű ú ú ü ö ó ö ö

ö ö ó ú ö ö ú ü ó ö ö Í ö ö ö ü ó ö ö ú ú ö ü ó ü ó ü ö ú ü ó ü ö ó Á Á ö ü ú ó ö ü ü ö ó ü ü Á ü ö ü ö ü ö ö ö ü ö ú ö ö ö ü ú ö ú ö ű ú ú ü ö ó ö ö ö ö Ő Ö ü ö Ö ü ü ü ó ö ö ö ü ö ú ü ü ö ö ú ú ö ú ó ú ó ü ú ú ú ú ó ú ö ú Á ö ö ö ó ú ö ö ú ü ó ö ö Í ö ö ö ü ó ö ö ú ú ö ü ó ü ó ü ö ú ü ó ü ö ó Á Á ö ü ú ó ö ü ü ö ó ü ü Á ü ö ü ö ü ö ö ö ü ö ú ö ö ö

Részletesebben

ő ö ő ű ó ö ó ű Í Ö Ö Á Í Ó Ö Ü É Ö Ö Ö Á Á Ö É Á Ö

ő ö ő ű ó ö ó ű Í Ö Ö Á Í Ó Ö Ü É Ö Ö Ö Á Á Ö É Á Ö Í Í Ő Ó Ü Ö Ő ő ö ő ű ó ö ó ű Í Ö Ö Á Í Ó Ö Ü É Ö Ö Ö Á Á Ö É Á Ö ő ö ő Í ó ö ó ú Í Ö Í ÍÍ É Ó Ü Ü Ó Ó Ö É Ö ő ö ő ű ó ö ú Í Ö Í Ö Í Ö Ó Ó Ó Ó Ü Ö Ü Ü É Ú Ö Ó Ó Í Í ő ö ő ű ó ö ó ú É Ö Í Í ÍÍ Í Í Í É Í

Részletesebben

í Ó ó ó í ó ó ó ő í ó ó ó ó

í Ó ó ó í ó ó ó ő í ó ó ó ó í Ú Á Í í Ó ó ó í ó ó ó ő í ó ó ó ó í Ó Ó í ő ó Í í í í Ó í ó í í Ő É Ú Ű Í É Á ó Á É É ó ó í É Ü Í ő í ó í ó í Ő Ő Á Ó Ó Á É É Á Á É É Ő Á Ú É í ó Á í Á í í ő í í Ő Ő É Ú Ű Í É Á ó Á É Ö Í Í É ó ó í Ú

Részletesebben

í í É í ó ó É ö í ó í ó í ó ó í ó í í ó ó ó í ö ö ö ö í í í ó ó ö ó

í í É í ó ó É ö í ó í ó í ó ó í ó í í ó ó ó í ö ö ö ö í í í ó ó ö ó Á Á Ó Ö Á í í É í ó ó É ö í ó í ó í ó ó í ó í í ó ó ó í ö ö ö ö í í í ó ó ö ó ó í í ó ó ű ű ö ű ú í ö ó ó í ó ó ö ö Ü ú ó Ü ö ö í ö í ó ó ó ű í ó ö ö í í ö ö í ö Í ó ö í ö ö ó ó ö ö í ó ö ö í í ö í ú Í

Részletesebben

í ó ő í é ö ő é í ó é é ó é í é é í é í íí é é é í é ö é ő é ó ő ő é ö é Ö ü é ó ö ü ö ö é é é ő í ő í ő ö é ő ú é ö é é é í é é í é é ü é é ö é ó í é

í ó ő í é ö ő é í ó é é ó é í é é í é í íí é é é í é ö é ő é ó ő ő é ö é Ö ü é ó ö ü ö ö é é é ő í ő í ő ö é ő ú é ö é é é í é é í é é ü é é ö é ó í é ű ű ö é ő ó í ö ő ü é ő é ü ő ö ő ö é é í ö ő ö ó ő é ó í ö ő ü é é é é é ő é é é é í ő ö é é ő ű ő ö í ö é é é Ö ű ú ő é é ű ő í ü ö é é ő ó ö ö ő é é é é é é é é é é ő ü í í é ú í í í Ú í é ú é ő ó ó

Részletesebben

ő ő ő ő ú É ü ú ú ű ú ű ő ő ő ő Á Á ü ő É É É É É É Á Ú Á Á ő ő ő ő ő É Á Á Á ő ő ő Á ü ő ő ü

ő ő ő ő ú É ü ú ú ű ú ű ő ő ő ő Á Á ü ő É É É É É É Á Ú Á Á ő ő ő ő ő É Á Á Á ő ő ő Á ü ő ő ü ő É ő ő ő ő É Ü Ö Ö Ö Í Ö Ö Ö ő Ó Ó Ö Ö Á É É É ő Á É Á Á Ú Á Ú Ö Ö Á Ú Ö Á ű Á ú ő ő ü ü Ó ő ő ő ő ú É ü ú ú ű ú ű ő ő ő ő Á Á ü ő É É É É É É Á Ú Á Á ő ő ő ő ő É Á Á Á ő ő ő Á ü ő ő ü ő ő ő ő Á ü ú ú

Részletesebben

ú ú ü ü Á ú ú ü ű ű ú ü ü ü ü

ú ú ü ü Á ú ú ü ű ű ú ü ü ü ü ü ü ü ú ú ü ű ü ű ü ü ű ü ü ü Í ú ú ü ü Á ú ú ü ű ű ú ü ü ü ü ú ü ü Á ű ü ü ü ü ü ü ü ú ü ü Í ú ü É Ö Ö ú Ö Ö Ö ú ú ü ú Á Ö Á ú É ü ú ú É ú ú ú Ü ü ű ú ű É ú ű ü ü Á ú É ü ű ü ú Á É É ú ü Ö Ö Ö ú ú Á Ö

Részletesebben

ú ú ö ö ü ü ü ü ű ü ü

ú ú ö ö ü ü ü ü ű ü ü Ü ú ű ű ú ű ú ú ö ö ü ü ü ü ű ü ü ö ö ö ö ö ö ű ö ö ö ö ö ö ö ö ö ü ü ü Ú ú ü ű ü ú ű ö ű ú ö ö ö ö Á ú ú ű Á ú Á Á Á ü ö ö Á ö ö ü Á ú Á ú Á Á Ö Á Á ö ű ö ö ü ú ü ú ö ú ű ú ú ü ü ü ü ű ű Ő ú ö ű ú ú ű

Részletesebben

ó ú ú ü ú ő ó ő ő ó ó ó ö ó ü ő ó ő ö ü ü ó ö ő É ó ö ö ö ó ó ö ü ü ö ü ó ó ő ó ü ó ü ü ö ö É ú ó ó ö ú ö ü ü ó ó ó ü Á ö ö ü ó ö ó ö ö ö ö ó ó ö ó ó

ó ú ú ü ú ő ó ő ő ó ó ó ö ó ü ő ó ő ö ü ü ó ö ő É ó ö ö ö ó ó ö ü ü ö ü ó ó ő ó ü ó ü ü ö ö É ú ó ó ö ú ö ü ü ó ó ó ü Á ö ö ü ó ö ó ö ö ö ö ó ó ö ó ó Ü Ű Ö É Á Á ö É É Ö Ú Ü ö ü ő ő ö ő Á ő ó ő ü ü ö ö ú É ű ó ü ű ö ú ü ö ó ö ö ü ű ö ó ó ö ö ö ö ü ű ö ő ö ö ó ö ö ő ó ő ü ő ó ő ö ö ő ü ü ö ő ó ú ú ü ú ő ó ő ő ó ó ó ö ó ü ő ó ő ö ü ü ó ö ő É ó ö ö ö ó

Részletesebben

Í Ó ü ü í ü ü ü í Í í É í í Í Í ü ü ü í Í ü

Í Ó ü ü í ü ü ü í Í í É í í Í Í ü ü ü í Í ü É Á í É Á Á ü Ú ű í Í Í Ü ü ú ü Í ü ü ü ü Í ü Í í ü ü ü ü ü ü ü ü ü í Í Ó ü ü í ü ü ü í Í í É í í Í Í ü ü ü í Í ü Í Ó Í Ó ü ü ü Í ü ü É ü ü ü ü ü É ü ü Í ü ü ü Í Ó Í Ó í Á í É ü í Í ü í Í í í ü ü É ü ü

Részletesebben

ü ö ú ö ú ü ö ü Á Ó ö ö ö ö ú ü ú ü ü ú ú ö ö ü ü ú ü ü ö ö ű ö ü ü ü ü ö ö

ü ö ú ö ú ü ö ü Á Ó ö ö ö ö ú ü ú ü ü ú ú ö ö ü ü ú ü ü ö ö ű ö ü ü ü ü ö ö Í Á Ö Ú Á Á Ó Á ö ú ú ö ú ú ö ü ü ű ü ű ö ö ü ű ö ü ö ú ö ü ú ö ö ü ü ö ü ű ö ö ü ű ö ö ú ö ö ú ú ü ö ú ö ú ü ö ü Á Ó ö ö ö ö ú ü ú ü ü ú ú ö ö ü ü ú ü ü ö ö ű ö ü ü ü ü ö ö ü ö ü ö ö ü ö ö ú ö ü ű ö ü

Részletesebben

É Í ü ú É ü ő ő ő ő ú ő ú ü ü ő ü ú ü ű ú ú ü ü Í ü ű ő ő É ő

É Í ü ú É ü ő ő ő ő ú ő ú ü ü ő ü ú ü ű ú ú ü ü Í ü ű ő ő É ő ő Ü É Í ü ú É ü ő ő ő ő ú ő ú ü ü ő ü ú ü ű ú ú ü ü Í ü ű ő ő É ő ő ő ú ő ő ő ú ő ü ú ű ő ű É Í ő É Ü Í ő ü ő ő ő ő ő ő ú ü ű ő ú ő ű ő ő ő ű ő ű ő É Í Ú Ö Á Á É Á Á Á Ő Á É Á Ö Á Ö É É É ü ő Á ő ú ü ő

Részletesebben

Í Í Ó ű Ü Ó Ó Ü ü Ö Í Ü Í Í ú Ö Ó Í ú ú Ö Ó É Í ű ú

Í Í Ó ű Ü Ó Ó Ü ü Ö Í Ü Í Í ú Ö Ó Í ú ú Ö Ó É Í ű ú ű É Í Á Á Á Ó É Á Á Ó Í Ö Á Á Á Ö ü Í Ó Í ű ű ü ú Í Í Ó ű Ü Ó Ó Ü ü Ö Í Ü Í Í ú Ö Ó Í ú ú Ö Ó É Í ű ú ü Í ú Ü Ű Ó Ó Í ú Í ú Ö Ó ü Ü ü ű Ó ú Í ü É Í Í Á Á Ó Í Á ú Ö Í Ó ú ú ú Í ú ú ű ú Ü ü ü Í Á ü ú Í ú

Részletesebben

Í Ú É ő ő ú ö Ö ú ú ú ö ö ú ö ö ű ö ő ö ö ú ö ő ő ö ö ö ő ő ú ő ú ö ö ö ú ö ö ú ő ö ú ö ű ö ő Ó ő Á ö ő ö ö

Í Ú É ő ő ú ö Ö ú ú ú ö ö ú ö ö ű ö ő ö ö ú ö ő ő ö ö ö ő ő ú ő ú ö ö ö ú ö ö ú ő ö ú ö ű ö ő Ó ő Á ö ő ö ö ö ú ö ö ú ö ú Ü ő ú ő ö ő ő ő ö ö Í Ú É ő ő ú ö Ö ú ú ú ö ö ú ö ö ű ö ő ö ö ú ö ő ő ö ö ö ő ő ú ő ú ö ö ö ú ö ö ú ő ö ú ö ű ö ő Ó ő Á ö ő ö ö Ú ő ö ő ő ő ö ú ú ú ő ö ő ö ő ő ő ö ö ö ö ő ő ö ő ú ő ö ú ö

Részletesebben

ű í ú ü ü ü ü ü Ó í ü í í í É Á

ű í ú ü ü ü ü ü Ó í ü í í í É Á ü ű ü ú ű í ú í ű í ú ú ú ú ű í ú ü ü ü ü ü Ó í ü í í í É Á ű í í í Á ü É í í Ö Ö Á í Á É Á ú ú ú í ű í ú ű í í í É í í É í ű í ü í ú ű í ű í É í Ú í í í ű í ú ű í í í ü í í ú í ú í Ö ű í í í ü ü Ő í í

Részletesebben

ő ő ő ő ő ő ú ő ü Á ü ü ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő Ö Ó ő ő ő Ö ő ő ő

ő ő ő ő ő ő ú ő ü Á ü ü ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő Ö Ó ő ő ő Ö ő ő ő ő ő ő ü ő ő ő ő ő ő ő ú ő ü Á ü ü ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő Ö Ó ő ő ő Ö ő ő ő ő ü ő ő ű ü ő ű ő ő ő ő ü ő ő ő ü ő ű ő ő ő ü ő ü ő ő ü ű ő ő ü ü Á ő Á ű ű ü Á ő ű ű ő ű ű ü ű ő ő ő ü ő ű Ó ü Í Á ő ű ő ő ő ő ü

Részletesebben

ú ü ü ú Ö ú ü ü ü ü ü ú ü ú ü ű Í ü ü ű ü ű Ó ü Ü ű ú ú Á ü ű ű ü ü Ö ü ű ü Í ü ü

ú ü ü ú Ö ú ü ü ü ü ü ú ü ú ü ű Í ü ü ű ü ű Ó ü Ü ű ú ú Á ü ű ű ü ü Ö ü ű ü Í ü ü ű ü ü ú ü ú ú ű ü ú ú ü ü Ó Ö Í ü ú ú ű Ö ú ú ú ü ü ú ÍÍ ú ü ü ú Ö ú ü ü ü ü ü ú ü ú ü ű Í ü ü ű ü ű Ó ü Ü ű ú ú Á ü ű ű ü ü Ö ü ű ü Í ü ü ü Ü ü ü ú ü ű ü ü ü Ü ú ú ü ü ü ü Í ü ü ú ű ü ü ü ü ü ü Í Í ü

Részletesebben

ö ö Ö ó ó ö ó ó ó ü ö í ü ú ó ó í ö ö ö ó ö ü ú ó ü ö ü ö ö Ö ü ö ö Ö ó

ö ö Ö ó ó ö ó ó ó ü ö í ü ú ó ó í ö ö ö ó ö ü ú ó ü ö ü ö ö Ö ü ö ö Ö ó ü ö ö Ö ü ü ö ö Ö ö ó ö ú ó ü ö ö ö Ö í ó ü í í ü ö í í ó ó ü ö ü ö ö ü í ó ö ö Ö ó ó ö ó ó ó ü ö í ü ú ó ó í ö ö ö ó ö ü ú ó ü ö ü ö ö Ö ü ö ö Ö ó ö ö Ö ü í ö Ö ö ö ó ü í ö ó ó ü ö ó í ü ü ü ö ö ü í ü

Részletesebben

É ő ő ű ú Á ő Á ő ű ő ő ő ő ő ő ő ő ű ú ű ű ő ő ő ű

É ő ő ű ú Á ő Á ő ű ő ő ő ő ő ő ő ő ű ú ű ű ő ő ő ű ő ő ű ú Á ő ű ő ő ő ő Ö Ö Í Á É Á ő Ö Ö Í ő ő ő ő É ő ő ú ú ú ő Á Ö É ő ő ű ú Á ő Á ő ű ő ő ő ő ő ő ő ő ű ú ű ű ő ő ő ű ő ű ő ú Á ő ű ő ő ő ő ő ő Ö ő ú ú Ö ő ő ű ú Á ő ú Ó ű Ó ú ú ú ő ő ú ú ő ő ú ő Ú ú

Részletesebben

É Ö Á Í Á Ó Ö ü

É Ö Á Í Á Ó Ö ü Ö ű Ö ő ü ő ő ő ű Ö Ö ü Á Á É Ö Á Í Á Ó Ö ü Ö ű ű Ö ű ű ú ű ű ú ú ő ő ü ű ű É Ö ú ű ő ű ű ú ő ü Ö ú ú ő ő ú ű ü ő ü ű ú ú ű Ü ő ő Ó ü É Ó Ö Ö ú ü ü ü ü Ű ú Ö Á ü É Ó ű Á Ö Á ű ü ú Ö ű ű ű ü ő ő ő Á ő ő

Részletesebben

Ö ő ü Ö Ö Ő ü ő Ö Ö ü ű Á Í Ö ű ü ő ő ő Ö ü ü ő ő ő Ü ü ő ő ő ü ő ő ü ü

Ö ő ü Ö Ö Ő ü ő Ö Ö ü ű Á Í Ö ű ü ő ő ő Ö ü ü ő ő ő Ü ü ő ő ő ü ő ő ü ü Ö ő ü Ö ő ü Ö Ö Ő ü ő Ö Ö ü ű Á Í Ö ű ü ő ő ő Ö ü ü ő ő ő Ü ü ő ő ő ü ő ő ü ü ü ő ő ő ú ű ő ő ú Ö ő ü ő ő Ö ő ü ő ő ő ő ő ő ü ü ő ő Ö ő Í Ö Ö Ö ü Ü Ö ő ő Ö ü Ö Ö ü Ö Ö ü Ö Ü Ö ü ü ü ő ű Ö ő Ö ü ü ü ő Ű

Részletesebben

ű ú ú Ö ó Ö ó ó ó Ö ű ó ű ű ü Á ó ó ó ó ü ó ü Ö ó ó ó Ö ű ű ü Ö ű Á ú ú ú ó ű í í Ő ú Á É Ö í ó ü ű í ó ű ó Ö ú Ő ú ó í ú ó

ű ú ú Ö ó Ö ó ó ó Ö ű ó ű ű ü Á ó ó ó ó ü ó ü Ö ó ó ó Ö ű ű ü Ö ű Á ú ú ú ó ű í í Ő ú Á É Ö í ó ü ű í ó ű ó Ö ú Ő ú ó í ú ó ü ű ú ü ű ú ú Ö ó Ö ó ó ó Ö ű ó ű ű ü Á ó ó ó ó ü ó ü Ö ó ó ó Ö ű ű ü Ö ű Á ú ú ú ó ű í í Ő ú Á É Ö í ó ü ű í ó ű ó Ö ú Ő ú ó í ú ó ü í í í í ó ü ó Ö ó ü Ö í ó ű ó ó ó Ö Ö ó ó í í Ö Ö ó ó í Ö ó ű í í ü

Részletesebben

ö Ó ű ö ó í ó ü ö Ó ó í ö ö ó Ö ó ö í ó í ó Á í ó Á Á Ő ú ü ó Í ü ú ü

ö Ó ű ö ó í ó ü ö Ó ó í ö ö ó Ö ó ö í ó í ó Á í ó Á Á Ő ú ü ó Í ü ú ü ú Ö Ú ú ú ó Ő Ö ü Ú ú ö Ö Í ó í ü ü ó ó ó Í ö ö ö ö í ü ó ö ü ü ú í ű ö ó ó ö ö ö ű ö ó ó ö ö Ó ű ö ó í ó ü ö Ó ó í ö ö ó Ö ó ö í ó í ó Á í ó Á Á Ő ú ü ó Í ü ú ü ü ö ö ó ó Í ü ö ó ú ü ü ö ó ö ö Í í ó ó

Részletesebben

ö ü ü ú ó í ó ü ú ö ó ű ö ó ö í ó ö í ö ű ö ó Ú ú ö ü É ó í ö Ó Á í ó í í Ú ö ú ö ű ü ó

ö ü ü ú ó í ó ü ú ö ó ű ö ó ö í ó ö í ö ű ö ó Ú ú ö ü É ó í ö Ó Á í ó í í Ú ö ú ö ű ü ó ö Ö ó ü Ú ú ű ó ú ü ö Ö ü ó ü ü ó ó ö ö ó ó ö Ú ö í ó ö ö ö í í ú ü ó ö ü ü ú ó í ó ü ú ö ó ű ö ó ö í ó ö í ö ű ö ó Ú ú ö ü É ó í ö Ó Á í ó í í Ú ö ú ö ű ü ó ó ó Ó Ú ö ú ó í í ú ó ö ü ü Ö ó ü ü í Ö Ö ú

Részletesebben

í ö Á ö ö ö Á í ö ű ü í í ű ö ú ü íí ö ű ö ü ú ü ö í ü ű í ö ö ü ü í ö ü ö ű ö í ű ü í ö í í ü í Á Á í í ü ö ö ü ű í í ö ö ü í ű ü ö í ö ű ü í í ű ö í í í ö ö í ö ö ö ö ö ö í í ű Á Á Á Á Á í í ú í ö ö

Részletesebben

Í ö ö ű ú ö ö Í ö ü ö ü

Í ö ö ű ú ö ö Í ö ü ö ü Í Í ö ú ö ö ö ö ű ö ö ö ö Í ű ű ö ü ú ö ú ú ű Í ö ö ű ú ö ö Í ö ü ö ü ö ú ü ü ö ú ö ű ö Í ű ú ú ö ú ú ű Á É Á ö ű ú Í ö ö ü Í ú ö ú ö ö Í ű ö Í ú ö ö ö Í ö ö ö ö ö Í ö ö ö Í ö ö ö ö Í ű ö Í ú ö Í ö ö ű

Részletesebben

Ü ű ö Á Ü ü ö ö

Ü ű ö Á Ü ü ö ö Í Í Ü Ú ö ú Ö Ü ű ö Á Ü ü ö ö ú ü ü ö ü ö ö ö ö Ü Ü ö ö ö ö ö ü ü ö ü Ü ö ú ü ö ü ö ű ö ű Ü ü ö É ö ü ü ö ö ö ö ö ö ö ö Ó ö Ü ü Ü ü ü ö ö ö ö ö ö ö ú ü ö ű ü ö ú ű Ü ö ö ö ü Ü Ü Ü ú ö ö ü ű ö ű ö Á Á Í

Részletesebben

í ó í ó ó ó í í ü ú í ú ó ó ü ü í ó ü ú ó ü í í ü ü ü ó í ü í ü ü í ü ü í ó ó ó í ó í ü ó í Á

í ó í ó ó ó í í ü ú í ú ó ó ü ü í ó ü ú ó ü í í ü ü ü ó í ü í ü ü í ü ü í ó ó ó í ó í ü ó í Á Ö ü ó Ö ü ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó í ü í í ü ü ü ü ó ü ü ú ó ü ü ü í ó í ü ü í ó í ó í ó ó ó ó í ó ó ó í í ó ü ú É Ö í í í ú ó í ü í ó í ó ó ó í í ü ú í ú ó ó ü ü í ó ü ú ó ü í í ü ü ü ó í ü í ü ü í ü ü í ó

Részletesebben

É ú É ö ö ű ö ö ö ú ú ú ű ű ú ö ű ö ű ű ü ö ö ü ű ö ü ö ö ö ö ú ü ö ö ö ú ö ö ú ö ö ú ü ú ú ú ű ü ö ö ű ú ű ű ü ö ű ö ö ö ű ú ö ö ü ú ü ö ö ö ü ú ö ű

É ú É ö ö ű ö ö ö ú ú ú ű ű ú ö ű ö ű ű ü ö ö ü ű ö ü ö ö ö ö ú ü ö ö ö ú ö ö ú ö ö ú ü ú ú ú ű ü ö ö ű ú ű ű ü ö ű ö ö ö ű ú ö ö ü ú ü ö ö ö ü ú ö ű É É É Ó Á É ú É ö ö ű ö ö ö ú ú ú ű ű ú ö ű ö ű ű ü ö ö ü ű ö ü ö ö ö ö ú ü ö ö ö ú ö ö ú ö ö ú ü ú ú ú ű ü ö ö ű ú ű ű ü ö ű ö ö ö ű ú ö ö ü ú ü ö ö ö ü ú ö ű ü ű ö ö ú ö ú ö ö ö ö ö ü ú ü ö ö ö ö ö ü

Részletesebben

ő ő Ű ü ú ú Ú ü ű ő ő ő ő Á Á Í ü É ő ő ő ő ő É ő ú ú ú ő Á Ö ő

ő ő Ű ü ú ú Ú ü ű ő ő ő ő Á Á Í ü É ő ő ő ő ő É ő ú ú ú ő Á Ö ő ő ő ű ú ő ü ü ü ü ü ő ő ü ü ü ü ü ü ü ü ü ő Ö ő ő ő ő ő Ű ü ú ú Ú ü ű ő ő ő ő Á Á Í ü É ő ő ő ő ő É ő ú ú ú ő Á Ö ő ő ű ő ú ü ú ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő É ü ű ő ü Á ő ú ű ű ő ő ő É ü ű ő ő ő ű ú ü ú ő ő ő

Részletesebben

í í í í ó í ó ö ö í ű ü ó ó ü ú Á Á ó ó ó ó ó ó í ó ö ö ü Ó ö ü í ö ó ö í í ö í ó ó í ö í ú ó ú í ö ú ö ö ö í ó ó ó ú ó ü ó ö í ó ó í í í Á í ó ó ó

í í í í ó í ó ö ö í ű ü ó ó ü ú Á Á ó ó ó ó ó ó í ó ö ö ü Ó ö ü í ö ó ö í í ö í ó ó í ö í ú ó ú í ö ú ö ö ö í ó ó ó ú ó ü ó ö í ó ó í í í Á í ó ó ó Í ö í ú ú ó ú Ö ü Ú ú Ö ü ó ü ó ö ö ó ó ö í ó í ó í Í ó í ö ö ö ó í ü ó ö ü ü ú ó ó ó ó ó ó í ó ó ó í ú ó ó ó ó ó í ü í í í í ó í ó ö ö í ű ü ó ó ü ú Á Á ó ó ó ó ó ó í ó ö ö ü Ó ö ü í ö ó ö í í ö í ó ó

Részletesebben

ú ű ű É ü ű ü ű ű í ü í ő í Ü ő ő ü ú Í ő ő í ú ü ü ő ü

ú ű ű É ü ű ü ű ű í ü í ő í Ü ő ő ü ú Í ő ő í ú ü ü ő ü ü ü ü ü Ó í Ó Éü í ú ű ű É ü ű ü ű ű í ü í ő í Ü ő ő ü ú Í ő ő í ú ü ü ő ü ű ű ű í ü ő ű ü ü ő ú ú ő ü ő ő ő ü ú ű ú ú ú ő ő ú ő ő í ú í Ó ú ü ő ú ú ú ű ú ú Ű ű ő ű ű ő Á ü í ü ú ü í ú ő ú ő ű ő í ő ő

Részletesebben

í ü í ü ő ő ü Í ő ő ő ú í ő ő ö ö ö ű ü í ő ő í ú ö ö ú ő ő ú í ő í ő ö ö í ő ü ü í ő ö ü ü ú í í ü ő í ü Í í í í ö ő ö ü ő í ő ő ü ű ő ő í ő í í ő ő

í ü í ü ő ő ü Í ő ő ő ú í ő ő ö ö ö ű ü í ő ő í ú ö ö ú ő ő ú í ő í ő ö ö í ő ü ü í ő ö ü ü ú í í ü ő í ü Í í í í ö ő ö ü ő í ő ő ü ű ő ő í ő í í ő ő ö Ö ő ü ü ő Á ü ö ö ő ő ű ő ü ő Ö ö ő í ő ö í ö ö ő ő ö í ú Á Á Á í Á í ü Á ő í í ő Á í ő ő ú ő ö ö ő Í í ő ő í í ö í ő Ó ő ő í ö ő ő ü ö ö ő ö í ö ő í ü í ü ő ő ü Í ő ő ő ú í ő ő ö ö ö ű ü í ő ő í ú ö

Részletesebben

ü ö ö ő ü ó ó ú ó

ü ö ö ő ü ó ó ú ó ö ö ő ü ü ü ő ö ü ö ö ő ü ó ó ú ó Ő Ö ü ö Ö ó ü ü ü ö ö Ö ó ó ü ö ó ő ü ó ü ő ó ő ó ü ö ö ö í í ó ő ú ü ö ö ó ü ö ő í ő ő í ő ü ó ő ü ű ö ú ó ú í ü ó ü ö ó ó ü ö Ö ó ő í ó ő ü ö ü ő ö ö ö ö Ö Ó ő ü ü ó

Részletesebben