ÖKOLÓGIAI GAZDÁLKODÁS. kézikönyv a támogatási kérelem benyújtásához

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ÖKOLÓGIAI GAZDÁLKODÁS. kézikönyv a támogatási kérelem benyújtásához"

Átírás

1 ÖKOLÓGIAI GAZDÁLKODÁS kézikönyv a támogatási kérelem benyújtásához 2015

2

3 ELŐSZÓ Tisztelt Gazdálkodó! A nyár folyamán elfogadásra került Vidékfejlesztési Program (VP) első pályázati felhívásai az október 7-én meghirdetésre került Ökológiai gazdálkodásra történő áttérés, az ökológiai gazdálkodás fenntartása (VP-ÖKO) és az Agrár-környezetgazdálkodási kifizetés (VP-AKG) támogatások voltak. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara korábban az AKG-ról már jelentetett meg kézkönyvet, jelen kiadványban pedig az ÖKO támogatási lehetőségről kívánunk átfogó tájékoztatást adni. Az előző támogatási ciklusban, az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programban (ÚMVP) az ÖKO támogatás még az AKG szerves része volt, a VP-ben azonban már különálló támogatássá vált. Mindkét támogatásnak alapvető célja az agrár-környezet védelme. A két támogatás esetében a kötelezettségek egy része és a vonatkozó határidők is átfedésben vannak egymással, 5 éves időtartamra szólnak, január 1-től december 31-ig. A korábbi időszakokhoz képest újdonság, hogy az ÖKO pályázat szintén 5 éves kötelezettség vállalással 2017-ben is meghirdetésre kerül majd, főként azon gazdálkodók számára, akik 2015-ben még nem tudtak támogatási kérelmeket benyújtani. A VP-ÖKO támogatás jelentősen átalakult, előírásrendszere egyszerűsödött. A pályázati felhívás az ökológiai gazdálkodást szabályozó uniós rendeletek betartásának követelményén túl nem tartalmaz egyéb többletkötelezettségeket, a biogazdáknak a támogatásért cserébe ezentúl kizárólag az egész unióban alkalmazott, egységes előírásokat kell betartaniuk. A VP-ÖKO támogatásnak külön forráskerete van, amelynek összege a korábbinak mintegy háromszorosa. Az ökogazdálkodásra való áttérésnek számos előnye van. Az ökogazdálkodók többek között mentesülnek a zöldítés kötelezettsége alól, valamint előnyt élveznek egyes támogatásokra való pályázáskor is. Mindezen intézkedések remélhetőleg hozzájárulnak ahhoz, hogy az ökológiai gazdálkodás fejlesztése érdekében készített nemzeti akciótervben megfogalmazott céloknak megfelelően az ökológiai gazdálkodásba vont területek aránya jelentősen emelkedjen. A Miniszterelnökség, a Földművelésügyi Minisztérium, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, a Magyar Biokultúra Szövetség, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szakemberei által készített kézikönyv célja, hogy megkönnyítse a pályázati felhívás szabályainak értelmezését és segítségül szolgáljon a támogatási kérelmek beadásához. Eredményes gazdálkodást kívánunk! Győrffy Balázs elnök Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Kis Miklós Zsolt agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár Miniszterelnökség Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Dr. Gyuricza Csaba elnök, Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Dr. Oravecz Márton elnök Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Czeller Gábor elnök Magyar Biokultúra Szövetség

4 2 1 ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK AZ ÖKOLÓGIAI GAZDÁLKODÁS TÁMOGATÁSÁRÓL Az ökológiai gazdálkodás, vagy más néven biogazdálkodás az ökológiai rendszerek működésére épít, azokkal összhangban igyekszik gazdálkodni. A gazdálkodási típus megnevezése hivatalosan ökológiai gazdálkodás, illetve a termék megnevezése ökológiai gazdálkodásból származó termék. A biogazdálkodás, biotermék kifejezés nem hivatalos ugyan, de szintén használható. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a pályázati felhívás és a kézikönyvben foglaltak közötti eltérés esetén minden esetben a felhívás szövege az irányadó. Az ökológiai gazdálkodás olyan gazdálkodási és élelmiszer előállító rendszer, amely tiltja, illetve korlátozza a szintetikus növényvédő szerek, műtrágyák, valamint a mesterséges hozamfokozók használatát. Kiemelten kezeli a korszerű állatjóléti elvárásokat, a természeti környezet megóvását és a fenntarthatóságot. Ezeket az elveket, szabályokat fokozott ellenőrzés mellett alkalmazza a termeléstől a feldolgozáson keresztül a kereskedelemig. A környezet megóvása, a termelők és fogyasztók egészségének védelme érdekében az ökológiai gazdálkodás támogatás célja a biológiai sokféleség fenntartása és növelése, a természetes önszabályozó folyamatok erősítése, a talaj biológiai állapotának védelme és javítása, a növényvédőszerek szakszerűtlen használatából és a helytelen tápanyag-gazdálkodásból eredő kedvezőtlen környezeti hatások csökkentése és az élelmiszerbiztonság garantálása. Magyarországon a világ más országaihoz hasonlóan az elmúlt 20 évben dinamikusan nőtt az ökológiai művelésbe vont ellenőrzött terület és az ökológiai gazdálkodást folytató szervezetek, gazdaságok száma is. Míg 1995-ben alig több mint 100 üzemben és hektáron termeltünk biotermékeket, addig 2009-ben, az ökológiai gazdálkodásba bevont terület hektárra emelkedett. Az egyes támogatások jelentős hatással voltak a biogazdálkodás elterjedésére, a Vidékfejlesztési Program (VP) Ökológiai gazdálkodás támogatás (VP ÖKO) tervezésekor is az egyik elsődleges cél a további növekedés elérése volt.

5 Korábbi ÖKO támogatások Magyarországon 3 Magyarországon az Agrár-környezetvédelmi intézkedéseket a kormány 2253/1999. (X. 7.) számú határozatával vezettek be. A 2002-ben induló, területalapú támogatást biztosító Nemzeti Agrár-környezetgazdálkodási Program (NAKP) az 1997-től életben lévő nemzeti támogatástól eltérően már nem csak az átállás alatti, hanem az átállt ökológiai gazdálkodást is támogatta, amely 2003-ban is folytatódott. Európai uniós csatlakozásunkat követően között a Nemzeti Vidékfejlesztési Terven (NVT) belül, majd között az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) keretében nyílt lehetőség az ökológiai gazdálkodást folytató gazdálkodók támogatására az Agrár-környezetgazdálkodási támogatás (AKG) intézkedésen belül. Az NAKP eszmeiségét folytatta az NVT AKG (150/2004. (X. 12.) FVM rendelet) és az ÚMVP AKG (61/2009. (V. 14.) FVM rendelet) is. Az intézkedéseken belül a gazdálkodók három, művelési módonként más-más célprogramba kapcsolódhattak be attól függően, hogy szántón, gyepen vagy ültetvényen szerettek volna ökológiai termelést folytatni: az Ökológiai szántóföldi növénytermesztés, az Ökológiai gyepgazdálkodás és az Ökológiai gyümölcs- és szőlőtermesztés célprogramokba. A támogatási összeg nagysága szempontjából szántó és ültetvény esetén az átállási időszakban lévő és a már átállt területekhez különböző támogatási összegek tartoztak. Az ÚMVP AKGban a támogatást az ügyfelek olyan előírások betartásáért kaphatták meg, amelyek az ökológiai gazdálkodásra vonatkozó Európai Közösségi rendeletekből fakadó kötelezettségeken túlmutattak, azokhoz képest plusz előírásokat tartalmaztak. Az alábbi táblázat a korábbi AKG intézkedések ökológiai gazdálkodáshoz kötődő célprogramok statisztikai adatait mutatja be (NAKP) 2003 (NAKP) (NVT) (ÚMVP) Igénylők száma (db) Igényelt terület nagysága (ha) Támogatottak száma (db) Támogatott terület nagysága (ha) A VP ÖKO támogatás A korábbi támogatási programok a Vidékfejlesztési Program keretén belül is folytatásra kerülnek. A VP ÖKO támogatás egyrészt a konvencionális területek ökológiai művelés alá vonását kívánja ösztönözni, másrészt az ökológiai művelésbe vont területeken a gazdálkodási mód fenntartását célozza. Az ökológiai gazdálkodás támogatás olyan önkéntes alapon működő kifizetési rendszer, amelyben a résztvevők az ökológiai gazdálkodási célok elérésének érdekében a gazdálkodásuk során többlet tevékenységek elvégzését vállalják.

6 4 A TÁMOGATÁS CÉLJA Az ökológiai gazdálkodás kettős célt szolgál: a környezetre gyakorolt kedvező hatása kapcsán a biodiverzitás megőrzése, az alacsonyabb környezetterhelés révén a talajok kímélete és a vízbázisok védelme, valamint az ökológiai gazdálkodás előírásainak betartása mellett készült termékeknek magasabb a beltartalmi értéke, ezért teljesebb értékűek, tápanyagban gazdagabbak. A kíméletes szerek használatának köszönhetően a növényvédő szer maradékok a bio élelmiszerekben számottevően alacsonyabbak. A támogatás meghirdetése és a kötelezettségvállalási időszak Az Ökológiai gazdálkodás támogatás meghirdetésére 2015 őszén került sor, a pályázati felhívás október 7 én jelent meg a honlapon (VP kódszámmal). A támogatási kérelmek benyújtására november 31. és december 31. között van lehetőség. A támogatási kérelmeket 5 éves időtartamra lehet benyújtani. Sikeres pályázás esetén a kötelezettségvállalás időszaka: január 1-től december 31-ig tart. A megelőző ciklusban a kötelezettségvállalási időszak számításának alapja a gazdálkodási év volt. A gazdálkodók adminisztrációs terheinek egyszerűsítése miatt az egyes támogatások időszakai az egységes terület alapú támogatás (SAPS) rendszeréhez igazodva egységesítésre kerülnek: a terület alapon igényelhető vidékfejlesztési támogatások az Ökológiai gazdálkodás támogatás mellett, mint a VP-AKG, a Natura 2000 gyep illetve a Természeti Hátránnyal Érintett Területek (THÉT, korábbi KAT) is, 2016-tól naptári évre vonatkoznak majd. A VP ÖKO új rendszere: előírások helyett az ökológiai gazdálkodásra vonatkozó jogszabályi követelményeket kell betartani A VP keretén belül az ökológiai gazdálkodás támogatása az ÚMVP rendszerétől eltérően már nem része az AKG-nak, az ÖKO támogatás a VP-ben külön intézkedésként jelent meg. A VP-ben két alintézkedés vonatkozik az Ökológiai gazdálkodás támogatására: Ökológiai gazdálkodásra történő áttérés és Ökológiai gazdálkodás fenntartása alintézkedések. A támogatás két alintézkedésre történő bontására azért volt szükség, mert az ökogazdálkodásban megkülönböztetünk átállás alatt lévő és már az ökogazdálkodásra teljesen átállt területeket. Az átállási időszakban már be kell tartani minden biogazdálkodásra vonatkozó előírást, azonban ekkor még nem minősíthetők a termékek ökológiai gazdálkodásból származó terméknek.

7 5 Az átállási időszak maximális hossza (a támogatás szempontjából)*: Földhasználati kategória Az átállási időszak hossza gyep szántó ültetvény legfeljebb2 év legfeljebb2 év legfeljebb3 év * az átállási időszak hosszát a 889/2008/EK rendelet 36. cikk (1) bekezdése szabályozza Az átállási időszakban tehát már jelentkeznek az ökológiai gazdálkodás gyakorlatából eredő többletköltségek, a termék azonban még nem értékesíthető biotermékként. A támogatási összeg ezért, valamint az ökológiai gazdálkodásba vont területek növekedésének ösztönzése miatt az átállás időszaka alatt magasabb, mint a fenntartás ideje alatt. A támogatási összegeket a következő alfejezet tartalmazza. Az öt éves kötelezettségvállalási időszak, amennyiben átállási időszakkal kezdődik, az átállás idejének lejárta után az 5. év végéig a fenntartási támogatással folytatható, azaz a két alintézkedés kötelezettségvállalási időszaka együttesen 5 év. A VP ÖKO támogatásra vonatkozó legalapvetőbb változás, hogy míg az ÚMVP AKG részét képező ökológiai célprogramok esetében a tanúsítás követelményein túlmutató előírások után járt csak kifizetés, addig a VP ÖKO támogatás esetében erre nincs szükség. A támogatáshoz a gazdálkodóknak alapvetően az ökológiai gazdálkodásra vonatkozó jogszabályok előírásainak kell megfelelni, azaz alapvetően a vonatkozó 834/2007/EK Tanácsi rendelet, valamint a 889/2008/EK Bizottsági rendeletekben, illetve a 34/2013. VM rendeletben foglaltakat kell betartani. A tanúsítást végző szervezet az ellenőrzés alatt álló területekről minden évben igazolást állít ki. A tanúsított területekről a tanúsító szervezetek az MVH felé adatokat szolgáltatnak. Ezek az adatok képezik majd a kifizetés alapját. A támogatás típusa, összege A VP ökológiai gazdálkodás intézkedésére, 2020-ig összesen eurónak megfelelő forintösszeg áll rendelkezésre, ez az összeg körülbelül 64,4 milliárd forintot tesz ki. A pontos összeg forintban azonban nem megadható, az függ az euró árfolyamtól. A 2016-tól induló ÖKO támogatásra a 64,4 milliárd forint 80%-a használható fel, ami körülbelül 51,5 milliárd Ft.

8 6 A támogatási intenzitás minden esetben 100%, degresszió a VP ÖKO esetében nem kerül alkalmazásra. A támogatás összege továbbra is öt éven keresztül, évente, az egységes kérelem keretein belüli kifizetési kérelemben igényelhető. A sikeres támogatási kérelem (pályázat) benyújtását követően kézhez kapott támogatói okirat nem jelenti automatikusan a támogatás kifizetését, csupán a támogatásban való részvételre jogosít fel. Kifizetési kérelmet az nyújthat be, aki támogatói okirattal rendelkezik vagy támogatási kérelmet vagy kötelezettség-átvételi kérelmet nyújtott be, de jogerős támogatási döntéssel még nem rendelkezik (pl: nem elbírált támogatási kérelemmel és kötelezettség-átvételi kérelemmel rendelkezők, kifogás alatti döntések). Utóbbi két esetben is a valóságnak megfelelően kell a kifizetési kérelmet benyújtani. Az egységes kérelemben a kötelezettségvállalással érintett egybefüggő területen belül kell táblásítani és az adott évi hasznosításokat megadni. A támogatási összeg a kifizetési kérelem ellenőrzését követően kerül odaítélésre, területalapú, vissza nem térítendő támogatás formájában. A támogatás a minőségi rendszer előírásainak teljesítésével összefüggő többlet költségeket és elmaradt bevétel ellentételezését szolgálja. A támogatás igénybevételéhez a tanúsítási rendszer követelményeit be kell tartani, kifizetésre csak az ellenőrzések és a gazdálkodási napló egyes adatait tartalmazó webgn beérkezése után kerül sor. A támogatási összegek kalkulációjakor a tanúsítási rendszerben való részvétel díja beszámításra került, arra külön támogatást igényelni nem lehet. A támogatással érintett terület státusza a kötelezettségvállalás ideje alatt minden évben január 1-i állapot szerint kerül megállapításra és ez alapján kerül a támogatási összeg (átállási/ fenntartási) meghatározásra. Amennyiben a támogatást igénylő a kötelezettségvállalással érintett egybefüggő területre vonatkozóan átállási időszak lerövidítése iránti kérelmet nyújtott be az illetékes ökológiai tanúsító szervezethez és azt a Nemzeti Élelmiszerlánc-Biztonsági Hivatal jóváhagyta, a támogatási összeg az adott kötelezettségvállalással érintett egybefüggő terület ökológiai státuszváltozása kezdetét követő évétől módosul. A támogatás összege a kézikönyvben euró alapon kerül feltüntetésre. A támogatás természetesen forintban kerül majd kifizetésre. Az átváltási arány a kifizetési kérelem benyújtás évének az Európai Központi Bank, január 1-én aktuális középárfolyama szerint kerül majd meghatározásra, ezért jelenleg nem tudunk forintosított összegeket megadni.

9 BEFEKTETÉS A JÖVŐBE Ökológiai gazdálkodásra történő átállás esetén a támogatás összege a következőképpen alakul (euró/ha/év) Ökológiai gazdálkodás fenntartása esetén a támogatás összege a következőképpen alakul (euró/ha/év) Szántóföld Zöldség Almafélék Szőlő Egyéb gyümölcs Gyepgazdálkodás - kaszálás Gyepgazdálkodás - legeltetés min 0,3 ÁE/ha A kifizetési összeg kalkulációjának szempontjából fontos tudni, hogy a kötelezettségvállalás időszaka alatt a támogatást igénylőnek lehetősége van arra, hogy adott tábla esetében az egyik évben a szántóföldi növénytermesztés, a másik évben pedig a zöldségtermesztés támogatási összegét igényelje a termesztett növény figyelembevételével. Ugyan ez a lehetőség adott a gyep földhasználati kategóriába eső terület esetében is: kaszálással, míg a másik évben legeltetéssel is hasznosítható a terület és a hasznosításnak megfelelően igényelhető a támogatási összeg. Ültetvényeknél azonban a kivágást követő újratelepítés esetén: amennyiben az új telepítésű ültetvény után magasabb hektáronkénti támogatási összeg igényelhető, mint a kivágott növényfajra, úgy a támogatást igénylő részére az újratelepített területre csak az alacsonyabb támogatási összeg igényelhető. A támogatás kapcsolata a zöldítéssel, AKG-val Az ökológiai gazdálkodás alá vont területek Magyarországon is automatikusan jogosultak a zöldítési támogatásra. Ezeken a területeken a követelmények betartása nélkül kifizethető a zöldítés támogatási összege (1307/2013/EU rendelet 43. cikk (11) bekezdése értelmében). Habár az AKG és az ÖKO támogatás két teljesen különálló támogatássá vált, alapvető céljuk azonban megegyezik: fenntartható gazdálkodás környezetünk erőforrásaival. Ugyanazt a célt a két rendszer azonban különböző eszközökkel igyekszik elérni. A két támogatás azonos célkitűzése miatt az európai uniós szabályok alapján nem adható ugyanarra a területre mindkét fajta kifizetés. Egy gazdaságon belül ugyanakkor lehetőség van arra, hogy egyes területeken az VP-AKG-s, míg a többi területen a VP-ÖKO-s kifizetéseket vegyenek igénybe. Fontos, hogy ugyanazon, GPS koordinátákkal felmért kötelezettségvállalással érintett egybefüggő területre vagy csak AKG, vagy csak Ökológiai gazdálkodás támogatás vehető igénybe, tehát egy időben egyazon területre nem igénylehető mindkét támogatás. Ugyan ez vonatkozik az ÚMVP AKG részét képező, 10 éves környezetvédelmi gyeptelepítés célprogram területeire is, azok nem fedhetnek át sem a mostani ÖKO-s, sem a mostani AKG-s területekkel. AGRÁR-KÖRNYEZET- GAZDÁLKODÁS kézikönyv a támogatási kérelem benyújtásához AZ AKG TÁMOGATÁSSAL KAPCSOLATBAN a jelen kézkönyvhöz hasonló kiadvány jelent meg, amely elektronikus formában a honlapon, illetve nyomtatott formában a falugazdász irodákban is elérhető.

10 8 2 A VP ÖKO TÁMOGATÁSRA VONATKOZÓ ÚJ ELJÁRÁSREND 2020 A Vidékfejlesztési Programban lévő valamennyi támogatás esetében újdonság, hogy a támogatások igénylésének menete megváltozik: míg korábban az eljárási szabályokat a évi XVII. törvény és a közigazgatási hatósági eljárási szabályairól szóló törvény (Ket.) határozta meg, addig mostantól ezek a 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet hatálya alá fognak tartozni, amely alapján a támogatási jogviszonyra a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) szabályai alkalmazandók. Ez a változás elsődlegesen azt jelenti, hogy a támogatási feltételek nem jogszabályokban, hanem pályázati felhívásban kerülnek meghirdetésre, azokra pályázatot (támogatási kérelmet) kell majd benyújtani. A pályázati felhívások a ( honlapon kerülnek meghirdetésre. A benyújtásra az eddigiekhez hasonlóan az MVH elektronikus felületén lesz majd lehetőség. A támogatások odaítélésére a 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet eljárási szabályai alapján, az ÖKO támogatás esetében támogatói okirat kibocsátásával kerül sor. Összefoglaló táblázat a változó eljárási szabályokról: ÚMVP AKG VP ÖKO támogatás az eljárás alapja Ket. 272/2014. Korm. rendelet a támogatás megnevezése támogatás, jogcím támogatás, pályázat a támogatás meghirdetése a támogatási igény benyújtása értesítés a támogatási döntésről a megítélt támogatási összeg kérelmezése jogcímrendeletben, Magyar Közlöny támogatási kérelem, MVH elektronikus felületén, ügyfélkapun keresztül MVH határozat, postázásra került, illetve ügyfélkapura megküldött kifizetési kérelem, MVH elektronikus felületén (Egységes kérelem) pályázati felhívásban, támogatási kérelem (pályázat), MVH elektronikus felületén Támogatói okirat, elektronikus úton (ügyfélkapu) kifizetési igénylés, MVH elektronikus felületén (Egységes kérelem)

11 AZ EGYSZERŰSÍTETT KIVÁLASZTÁSI ELJÁRÁS 9 Az ÖKO támogatás vonatkozásában az egyszerűsített kiválasztási eljárás kerül alkalmazásra. Ez az eljárás típus objektív, számszerűsíthető szempontok vizsgálatára épül, és terület-, illetve állatlétszám alapú támogatások esetében alkalmazzák. Az ÖKO támogatás mellett a következő műveletek tartoznak még az egyszerűsített eljárás-típushoz: VP-Agár-környezetgazdálkodás kifizetés (VP-AKG) THÉT kifizetések (korábban KAT) NATURA 2000 kompenzációs kifizetések erdő-környezetvédelmi kifizetések génmegőrzés támogatása tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti kifizetések egyes erdészeti és nem termelő beruházások támogatása AZ INTÉZMÉNYRENDSZER FŐBB SZEREPLŐI Az alábbi táblázatban az ÖKO támogatás végrehajtásában közreműködő legfontosabb agrár-közigazgatási szereplők és feladataik kerülnek ismertetésre. Miniszterelnökség (ME) Földművelésügyi Minisztérium (FM) Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) együttműködő szervezet Biokontroll Hungária Nonprofit Kft., Hungária Öko Garancia Kft. tanúsító szervezetek szerep irányító hatóság illetékes hatóság/ szakmai támogató kifizető ügynökség, közbenső szerv támogatási és kifizetési kérelmek ellenőrzése kifizetések és azok könyvelése, nyilvántartása egyéb IH-t támogató funkciók ellátása feladatok VP összeállítása felhívások közzététele támogatói döntés meghozatala program szintű mutatószámok gyűjtése, értékelése a kifizető ügynökség akkreditációja szakmai közreműködés az intézkedések, felhívások kialakításában részvétel az ellenőrzésben gazdálkodási napló elektronikus benyújtásának biztosítása hatásindikátor monitoring rendszer üzemeltetése a tanúsító szervezetek akkreditációja, ellenőrzése egyes engedélyezési eljárások (pl. átállási idő lerövidítése) lefolytatása tanúsítás Minősítő Tanúsítvány kiállításával ellenőrzés

12 10 3 TANÚSÍTÁS, ELLENŐRZÉS Az intézményrendszer szereplői közül az ÖKO támogatás esetében a NÉBIH és a tanúsító szervezetek szerepe kiemelkedő, ezért tevékenységük az alábbiakban részletesen kifejtésre kerül. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szerepe A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH), illetve jogelődjei 2009 óta látják el az ökológiai gazdálkodás területén az illetékes hatóság feladatkörét, mint kijelölt élelmiszerlánc-felügyeleti szerv. Magyarországon nem az illetékes hatóság végzi a tanúsítási tevékenységet, hanem az általa kijelölt ellenőrző szervek, amelyeket tanúsító szervezeteknek nevezünk. A NÉBIH átruházta a tanúsítási tevékenység végzését a tanúsító szervezetekre, de a jogszabályok szerint a tanúsító szerveztek jóváhagyása és ellenőrzése a NÉBIH feladata. Annak megállapítására, hogy a tanúsító szervezet az előírásoknak megfelelően végzi-e az ellenőrzési és tanúsítási tevékenységét, a NÉBIH évente auditokat folytat le mindkét tanúsító szervezetnél. Ezáltal biztosítható, hogy a tanúsító szervezetek működése az előírásoknak megfelelő módon történjék. A NÉBIH a tanúsító szervezetek működésének vizsgálata során a magyar és az EU-s öko jogszabályokban foglalt szakmai feltételeknek való megfelelést vizsgálja. Emellett a NÉBIH, mint illetékes hatóság az ökológiai gazdálkodás területén jogosult egyes, az öko rendeletek alapján kérelmezhető engedélyezési eljárások (pl. átállási idő lerövidítése) lefolytatására. Tanúsító szervezetek Magyarországon Magyarországon az illetékes hatóság által kijelölt tanúsító szervezetek végzik a tanúsítási tevékenységet, vagyis ellátják a vonatkozó EK rendelet szerinti ellenőrzési és tanúsítási feladatokat. Magyarországon jelenleg két tanúsító szervezet van:

13 Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. kódszáma: HU-ÖKO Elérhetőségei: Iroda címe: 1112 Budapest, Oroszvég lejtő 16. Postacím: 1535 Budapest, Pf Telefon: (+36 1) , (30) A szervezet jelenleg ha terület ellenőrzését látja el. Hungária Öko Garancia Kft. kódszáma: HU-ÖKO-02 Elérhetőségei: Honlap: Székhely, levélcím: H-1033 Budapest, Miklós tér 1. info@okogarancia.hu Telefon: +36-1/ A szervezet jelenleg ha terület ellenőrzését látja el. A két szervezet működése között az ellenőrzés és tanúsítás szempontjából lényeges különbség nincs, mindkettő megfelel a jogszabályi követelményeknek. ELLENŐRZÉS: A tanúsító szervezet, a vonatkozó jogszabályok értelmében köteles valamennyi általa tanúsított gazdasági szereplőt évente legalább egyszer az EK rendelet rendelkezéseinek való megfelelés szempontjából a tevékenység végzésének helyszínén teljes körűen ellenőrizni. Emellett a rendelet értelmében a tanúsító szervezet köteles soron kívüli ellenőrzést végezni, ha a gazdasági szereplőnél felmerül a rendelkezések be nem tartásának gyanúja. TANÚSÍTÁS: A tanúsító szervezet a követelményeknek való megfelelés esetén szigorú számadású Minősítő Tanúsítványt ad ki termékekre (adott szállítmányra), illetve termelési folyamatra (pl. előállítás, forgalmazás). A Minősítő Tanúsítvány kiadásával a tanúsító azt tanúsítja, hogy a gazdasági szereplő tevékenysége megfelel az ökológiai gazdálkodásra vonatkozó EU-s jogszabályi előírásoknak. Fontos tudni, hogy a tanúsító szervezetek nem egyes területeket, kultúrákat tanúsítanak, hanem az ökogazdaság egészét. BEJELENTKEZÉS A TANÚSÍTÁSI RENDSZERBE Magyarországon a NÉBIH által elismert és felügyelt tanúsító szervezetek jogosultak és kötelesek fogadni mindazon gazdasági szereplők bejelentkezését az ellenőrzési rendszerbe, akik ökológiai termelésbe, termék előállításba kívánnak kezdeni. A tanúsító szervezettel kötött ellenőrzési/tanúsítási szerződésben rögzített időponttól köteles a gazda betartani az ökológiai gazdálkodásra vonatkozó előírásokat, legkorábban ettől az időponttól kezdődhet az átállás, és innentől tekinthető a gazda ellenőrzött ökológiai gazdálkodónak, vagy más néven biogazdálkodónak.

14 12 MAGYAR BIOKULTÚRA SZÖVETSÉG A Magyar Biokultúra Szövetség összefogja a regionális és szakmai alapon szerveződő egyesületek tevékenységét. Célja az ökológiai gazdálkodók érdekeinek képviselete és az ökológiai gazdálkodás elterjesztése. Ennek jegyében civil partnerként működik közre a minisztériumokkal, más kormányzati és civil szervezetekkel, illetve tartja kapcsolatot a médiával. Népszerűsíti az ökológiai termékeket, valamint rendezvényekkel és kiadványokkal hozzájárul az ökogazdálkodás népszerűsítéséhez. Ökopiac működtetésével értékesítési lehetőséget biztosít számos biogazdaságnak és feldolgozónak. A Magyar Biokultúra Szövetség a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. kizárólagos tulajdonosa, ezért a Szövetség tagszervezeteinek tagjai kedvezményesen vehetik igénybe a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. szolgáltatását. Amennyiben az ökogazdálkodás előírásaival kapcsolatban kérdése merülne fel, forduljon bizalommal a Magyar Biokultúra Szövetség tagegyesületeihez. Magyar Biokultúra Szövetség 1132 Budapest, Visegrádi u. 53. III/1. Telefon: 1/ ; Fax: 1/ biokultura@biokultura.org Honlap: A Magyar Biokultúra Szövetség tagegyesületei: Tagegyesület Név Elérhetőség Biodinamikus Közhasznú Mezei Mihály, mihaly.mezei@gmail.com Egyesület elnök Biokultúra Középmagyarországi Egyesülete Dél-alföldi Biokultúra Egyesület Dél-dunántúli Biokultúra Egyesület Észak-magyarországi Biokultúra Egyesület Kelet-magyarországi Biokultúra Egyesület Közép-dunántúli Biokultúra Egyesület Magyar Ökogazdálkodók Szövetsége Nyugat-dunántúli Biokultúra Egyesület Ökológiai Gazdálkodás Oktató, Kutató és Szaktanácsadó Egyesület Obreczán László, elnök dr. Szántosi Antalné, elnök Czeller Gábor, elnök Orbán Péter, elnök Gencsi Zoltán, elnök Ware Borbála, elnök Gencsi Zoltán, elnök dr. Roszík Péter, elnök dr. Márai Géza, elnök obreczan@kerex.hu szantosine@fre .hu czeller@biokultura.org (külföldi elfoglaltsága miatt a Közép- Magyarországi és a Kelet- Magyarországi Biokultúra Egyesületek megkeresését ajánljuk) gencsi05@gmail.com warep-b@hu.inter.net gencsi05@gmail.com roszik@t-online.hu marai.geza1@gmail.com

15 13 4 A VP ÖKO ÁLTALÁNOS ÉS ALAPKÖVETELMÉNYEI Általános követelmények (kötelezettségvállalások és követelmények) A kötelezettségvállalás január 1-től december 31-ig tart. A támogatást igénylőnek a kötelezettségvállalással érintett teljes területen a támogatási időszak öt éves időtartama alatt be kell tartania az ökológiai gazdálkodás előírásait. A támogatást igénylő a kötelezettségvállalással érintett teljes területen a támogatási időszak öt éves időtartama alatt vállalja, hogy az adott év minden napjára vonatkozóan jogszerű földhasználó. Szántóföldi földhasználati kategória esetében a támogatás minden szántóföldi növény- és zöldségfélére, valamint ültetvény módjára termeszthető zöldségnövényekre, lágyszárú gyümölcsökre, rizsre és zöldugarra igényelhető, az energiafű, a nád, a parlagon hagyott terület, a pihentetett terület, az energetikai céllal telepített kínai nád, valamint a fás szárú energetikai célú ültetvény kivételével. Az aromás, gyógy- és fűszernövények a zöldségnövények után járó támogatási összegre jogosultak. Amennyiben az adott évben legeltetéses hasznosítás kerül a kötelezettségvállalással érintett egybefüggő területen belül kialakított táblán megjelölésre, akkor az összes ezzel érintett területen átlagosan minimum 0,3 ÁE/ha legeltetési sűrűséget kell biztosítani. Az ideiglenes gyep hasznosítási kód csak gyepgazdálkodási földhasználati kategória esetében támogatható. A legeltetésre vonatkozó további információk a 11. fejezetben találhatók. Az ültetvény földhasználati kategóriában a faiskola és csemetekert kivételével minden, a 39. oldalon lévő táblázat szerinti gyümölcsfaj támogatásra jogosult. Az ültetvény földhasználati kategória keretében csak azon területek támogathatók,

16 14 melyeken a támogatási kérelem beadásakor már eltelepített ültetvény található. A támogatási kérelem benyújtásakor még nem termő ültetvény is támogatható. Az ültetvényekre vonatkozó további részletszabályok a 11. fejezetben olvashatók. A gazdálkodó gazdálkodási naplót köteles vezetni. A gazdálkodási naplót adott év január 1-től adott év december 31-ig tartó időszakokra kell vezetni, azt a kötelezettségvállalási időszak utolsó évét követő 10. év végéig (azaz december 31.-ig) meg kell őrizni. A napló adatainak egy részét - azaz a pályázati felhívás 5. számú mellékletében meghatározott adattartalmát - az adott évet követő év január 1. és március 1. között be kell nyújtani a Nemzeti Élelmiszerlánc-Biztonsági Hivatalhoz. A benyújtás az adott időszakban aktuális elektronikus formanyomtatványon tehető meg. A gazdálkodási naplóra vonatkozó információkról bővebben a 11. fejezetben olvashat. A szántó és ültetvény földhasználati kategória esetében a tápanyag-gazdálkodási tervet kell készíteni. A tervet évente szükséges elkészíteni, vagy talajvizsgálati eredmények és amennyiben releváns levélanalízis alapján, vagy egyszerűsített mérlegszámítási módszer alapján a tervezett termésszinthez meghatározott tápanyagigény figyelembevételével. A tápanyag-gazdálkodási terv készítésére vonatkozó további követelményeket a 11. fejezetben ismertetjük. Évente monitoring adatszolgáltatás beküldése kötelező, és amennyiben a gazdálkodó kiválasztásra kerül a hatásindikátor monitorozó rendszerbe, akkor ahhoz adatot kell szolgáltatni. Az áttérési támogatásban részt vevő kedvezményezetteknek december 31- ig ökológiai gazdálkodási képzésen kell részt venniük (a fenntartási támogatásban részt vevőkre ez a kötelezettség nem vonatkozik). A képzésre vonatkozó egyéb tudnivalók: A képzésen a támogatást igénylőnek kell részt vennie. Amennyiben a támogatást igénylő nem természetes személy, a képzésen a vezető tisztségviselőnek, képzésre kijelölt alkalmazottnak vagy tagnak kell részt vennie. Családi gazdaság esetében a képzésen a családi gazdaság vezetőjének vagy a családi gazdaság tagjának kell részt vennie. Amennyiben a kötelezettségvállaló személyében változás történik a támogatási időszak alatt, az áttérési támogatásra vonatkozó támogatási időszak alatt kötelezettség átvevőjének a kötelezettség átvételét követő egy éven belül képzésen kell részt vennie, kivéve, ha már az 1. pontban meghatározott képzésen részt vett. Az a támogatást igénylő, akinek az intézkedésbe vont területe részben vagy egészben fenntartási támogatásban részesül, a kötelező képzésen való részvétel kötelezettsége alól mentesül.

17 ( VP ÖKO alapkövetelmények (referenciaelemek) Az ÖKO alapkövetelmények a SAPS támogatáshoz is teljesítendő követelményekből és az ÖKO minimumkövetelményből állnak. Az alapkövetelmények betartásáért külön támogatás nem adható, ugyanakkor ezek a követelmények minden ÖKO intézkedésbe belépő gazdálkodó számára kötelezőek, kifizetés csak ezen követelmények betartása mellett adható. 15 A VP ÖKO ALAPKÖVETELMÉNYEI a KÖVETKEZŐK: A kedvezményezettnek a teljes támogatási időszak alatt be kell tartania az alábbi követelményeket: 1. Kölcsönös Megfeleltetés előírásai és követelményei (JFGK + HMKÁ) 2. 10/2015. (III. 13.) FM rendelet 2. -a szerinti minimumkövetelmények (zöldítési rendeletben szereplő minimumkövetelmények) 3. ÖKO minimumkövetelmények: növényvédőszer-használatra vonatkozó minimumkövetelmények. A terület alapon igényelhető támogatások rendszere: zonális SAPS ZÖLDÍTÉS ÖKO AKG ( THÉT korábban KAT NATURA 2000 GYEP ÖKO minimumkövetelmények Helyes Mezőgazdasági Gyakorlat (HMGY, nitrátrendelet) Integrált Növényvédelmi Irányelv (IPM) KÖLCSÖNÖS MEGFELELTETÉS (HMKÁ, JFGK) + ZÖLDÍTÉS RENDELET SZERINTI MINIMUMKÖVETELMÉNYEK

18 16 Az ábra az előírások hierarchikus egymásra épülését mutatja be: öko ökológiai gazdálkodásra vonatkozó szabályok 3 ÖKO alapkövetelmények (referenciaelemek) a SAPS támogatáshoz teljesítendő követelmények 2 1 ÖKO minimumkövetelmények Kölcsönös megfeleltetés (HMKÁ, JFGK) + Zöldítés rendelet szerinti minimumkövetelmények A Kölcsönös Megfeleltetés és a zöldítés rendeletben foglalt minimumkövetelmények betartása a SAPS és számos egyéb közvetlen támogatás igényléséhez is szükséges. 1. KÖLCSÖNÖS MEGFELELTETÉS A Kölcsönös megfeleltetés alapvetően két részből áll: - a jogszabályban foglalt gazdálkodási követelményekből (JFGK), - valamint a Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot (HMKÁ) előírásaiból. JFGK-nak nevezzük azt a 13 közösségi jogszabályt, amelyet a 1306/2013/EU rendelet tartalmaz. A HMKÁ előírások keretrendszerét szintén a 1306/2013/EU rendelet fogalmazza meg. A jogszabályban foglalt gazdálkodási követelmények az adott szakterületen már több éve hatályos jogszabályokat tartalmaznak. Új követelményt a Kölcsönös megfeleltetés rendszere nem határoz meg. A rendszer lényege abban rejlik, hogy az összegyűjtött eddig is létező jogszabályi előírások betartása már az EU-s támogatások teljes mértékű eléréséhez is kötődik.

19 17 Földterülettel rendelkezem Nitrátérzékeny területen folytatok gazdálkodást Felhasználok szennyvíziszapot Natura es területen folytatok gazdálkodást Tartok sertést Tartok szarvasmarhafélét Tartok juhot/ kecskét Tartok mézelő méhet Tartok prémes állatot Tartok lovat, nyulat, baromfit Növénytermesztéssel foglakozom HMKÁ X X X X X JFGK 1. JFGK 2. A vizek mező gazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméről A vadon élő madarak védelme X X X* X* X* X* JFGK 3. A vadon élő állatok és növények védelméről X JFGK 4. Élelmiszer-biztonságra vonatkozó eljárások X X X X X X** JFGK 5. A hormon- vagy tireosztatikus hatású anyagoknak és a ß- agonistáknak az állattenyésztésben történő felhasználására vonatkozó tilalomról X X X X JFGK 6. A sertések azonosítása és nyilvántartása X JFGK 7. A szarvasmarhák azonosítása és nyilvántartása X JFGK 8. A juh- és kecskefélék azonosítása és nyilvántartása X JFGK 9. Az egyes fertőző szivacsos agyvelőbántalmak megelőzésére, az ellenük való védekezésre X X X JFGK 10. A növényvédő szerek forgalomba hozataláról X X JFGK 11. A borjak védelmére vonatkozó minimumkövetelmények X JFGK 12. A sertések védelmére vonatkozó minimumkövetelmények X JFGK 13. tenyésztés céljából tartott állatok védelméről X X X X X *Állattartó telep méretétől függően érintett lehet ** Élelmiszernek szánt növény termesztésével és/vagy takarmánytermesztéssel.

20 18 2. A ZÖLDÍTÉS RENDELETBEN SZEREPLŐ MINIMUMKÖVETELMÉNYEK A zöldítés rendelet, azaz a 10/2015. (III. 13.) FM rendelet 2. szerinti minimumkövetelményeket tartalmazó részét a Kölcsönös Megfeleltetés rendszere mellett többek között minden SAPS támogatást és területhez köthető közvetlen támogatást igénylő gazdálkodónak be kell tartani a gazdasága egészén. Ezen minimumkövetelmények csaknem azonos tartalommal korábban a HMKÁ részeként a KM előírások között szerepeltek. A zöldítési rendelet szerinti minimumkövetelmények a következők: - szántóterületen, állandó gyepterületen, vagy állandó kultúrával fedett területen a különböző gyomszabályozási módszerek alkalmazásával olyan mértékben meg kell akadályozni a gyomnövények kelését, a szaporító képletek kialakulását, hogy a kultúrnövény, illetve gyep fejlődése a gyomnövények által kiváltott gyökérversengés és árnyékolás következtében nem kerülhet veszélybe, - szántóterületen, állandó gyepterületen, vagy állandó kultúrával fedett területen a hasznosítás szempontjából nemkívánatos fás szárú növények irtásáról gondoskodni kell, - az állandó gyepterületen rendszeres legeltetés hiányában tárgyév augusztus 31- éig legalább egyszer tisztító kaszálást kell végrehajtani, valamint - tilos az állandó gyepterületeket túllegeltetni. 3. ÖKO MINIMUMKÖVETELMÉNY: Gondoskodni kell a növényvédelemi tevékenység során kiürült csomagoló burkolatok, göngyölegek szakszerű összegyűjtéséről, kezeléséről, megsemmisítéséről (pl.: növényvédőszer csomagolóeszköz más célra még tisztított állapotban sem használható). A növényvédőszeres göngyölegeket jól látható felirattal ellátott, elkülönített helységben (esetleg szekrényben) kell tárolni.

21 19 AZ ÖKOLÓGIAI GAZDÁLKODÁS 5 SZABÁLYAI Az ökológiai gazdálkodásra vonatkozó előírások az egyes tevékenységre vonatkozóan részletes követelményeket fogalmaznak meg, például a növénytermesztés, az állattartás vagy feldolgozás esetén. Az ökológiai gazdálkodás támogatás terület alapú támogatás, növénytermesztési tevékenység kapcsán igényelhető. Ezért a támogatás szempontjából az ökológiai gazdálkodással kapcsolatos tevékenységek közül csak a növénytermesztést érintő követelmények kerülnek elsősorban figyelembe vételre. Fontos hangsúlyozni azonban, hogy ha egy gazdasági szereplő bármely ökológiai gazdálkodási tevékenysége (állattartás, feldolgozás stb.) vonatkozásában az ökológiai gazdálkodás előírásainak megsértése miatt az ökológiai gazdálkodás rendszeréből kizárásra kerül, a növénytermesztési tevékenységet sem folytathatja tovább a kizárás időtartamának leteltéig, így az ÖKO támogatást, kifizetést sem igényelhet, a támogatásból is kizárásra kerül. A fejezet a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. által használt, Az Ökológiai gazdálkodás Alap-feltételrendszere alapján készült. Bizonyos esetekben az egyes előírások a jogszabályokhoz képest az Alap-feltételrendszerben pontosításra kerültek. Ahol ezek az előírás-pontosítások nem egyeznek a másik tanúsító szervezet, a Hungária Öko Garancia Kft. által használt előíráslistával, ott ezeket a különbözőségeket jelezzük. Míg a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. Az Ökológiai gazdálkodás Alap-feltételrendszere című dokumentumban összegzi az ellenőrzés kritériumait, addig a Hungária Öko Garancia Kft. A vonatkozó rendeletek követelményeiről a szervezet honlapján tájékoztatja az érdeklődőket. Az ökológiai gazdálkodás előírásainak jogszabályi háttere Az ökológiai gazdálkodás egy olyan jogszabályokon nyugvó gazdálkodási rendszer, amelynek végeredményeként a gazdálkodásból származó termék az ökológiai (öko, bio) termék megnevezést viselheti.

22 20 Ezen jogszabályok előírásai a világ számos országában, az IFOAM (a biogazdálkodók világszövetsége) munkájának köszönhetően egymással összeegyeztethetők, így például az Európai Unióból származó termék az USA-ban is bioterméknek számít. Magyarországon az ökológiai gazdálkodás alapjait Európai uniós szabályozások határozzák meg és nemzeti jogszabályok egészítik ki. Európai uniós jogszabályok: A Tanács június 28-i 834/2007/EK Rendelete az ökológiai termelésről és az ökológiai termékek címkézéséről és a 2092/91/EGK rendelet hatályon kívül helyezéséről, A Bizottság szeptember 5-i 889/2008/EK Rendelete az ökológiai termelés, a címkézés és az ellenőrzés tekintetében az ökológiai termelésről és az ökológiai termékek címkézéséről szóló 834/2007/EK rendelet részletes végrehajtási szabályainak megállapításáról és A Bizottság 1235/2008/EK Rendelete (2008. december 8.) a 834/2007/EK tanácsi rendeletben az ökológiai termékek harmadik országból származó behozatalára előírt szabályozás végrehajtására vonatkozó részletes szabályok meghatározásáról. Nemzeti jogszabályok: a évi XLVI. Törvény az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről, a 34/2013. (V. 14.) VM rendelet a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek ökológiai gazdálkodási követelmények szerinti tanúsításáról, előállításáról, forgalmazásáról, jelöléséről és ellenőrzésének eljárásrendjéről. Az ökológiai gazdálkodóknak a konvencionális termelésre vonatkozó valamennyi EU-s és hazai jogszabályt, előírást maradéktalanul be kell tartaniuk. A fenti jogszabályok hatálya alá az alábbi termékek tartoznak (a 834/2007/EK 1. cikk (2) szerint): élő vagy feldolgozatlan mezőgazdasági termékek (termesztett/gyűjtött növény vagy gomba, élőállat; DE halászott hal és elejtett vad nem!) feldolgozott, élelmiszernek szánt mezőgazdasági termék (állati és növényi eredetű élelmiszerek és élesztők is) takarmányok (élesztők is) vegetatív szaporító anyagok és vetőmagok A szakmai szabályokon túl az említett jogszabályok a címkézésre, az áruk ökológiai eredetének nyomon követésére és a megfelelést igazoló minősítő tanúsítvány tartalmára vonatkozóan külön követelményeket fogalmaznak meg. AMIBEN NEM, VAGY ALIG MÁS A BIOGAZDÁLKODÁS GYAKORLATA Az ökológiai gazdálkodás az IFOAM szerint négy nagy alapelven nyugszik: 1. KÖRNYEZET MEGÓVÁSA 2. MÉLTÁNYOSSÁG 3. GONDOSSÁG 4. EGÉSZSÉG SZOLGÁLATA Azon gazdálkodási elemek tekintetében, amelyek nem veszélyeztetik az ökológiai gazdálkodás alapelvének érvényre jutását, nincs eltérés a szokványos és a biogaz-

23 dálkodás gyakorlata között. Ennek megfelelően a legtöbb terület átállítható, a meglévő, vagy korábban igénybe vett erő- és munkagéppark, raktár, magtár továbbra is felhasználható (esetleg speciális gépek pl. gyomfésű beszerzése válhat majd szükségessé). Nincs előírt különbség a talaj-előkészítésben, tápanyag kijuttatás gépeiben, vetésben, mechanikai ápolásban, permetezőgép használatban, öntözésben, betakarításban, szárításban, tárolásban. Nincs akadálya továbbá alvállalkozó fogadásának, bérmunka igénybevételének sem. Természetesen minden esetben gondoskodni kell arról, hogy a biotermék bio minősége ne sérüljön, így ne keveredjen nem biotermékkel (tiszták legyenek a vetőgépek, permetezőgépek, betakarítógépek stb.). 21 AMIBEN MERŐBEN MÁS A BIOGAZDÁLKODÁS 1. ÁTÁLLÁSI IDŐSZAK Minden olyan esetben, amikor a termőterület, állatállomány a korábbi időszakból származó anyagokat (műtrágya, növényvédőszer, talajjavítószer stb.) tartalmazhat, akkor egy biztonsági időszakot illesztenek a biogazdálkodás kezdetére, ezt hívják átállási időszaknak. Ebben az időszakban az ökológiai gazdálkodás előírásait maradéktalanul be kell tartani, de az ez alatt betakarított termék még nem forgalmazható ökológiai gazdálkodásból származó termékként. Ez az időszak jelentős terhet ró a gazdákra, mert már jelentkeznek a biogazdálkodás többletkiadásai (pl. A kézimunka ráfordítás, a vegyszeres biztosításhoz képes némileg nő a gazdálkodás kockázata, csökkenhet a hozam, ugyanakkor csökken a műtrágya- és a vegyszer-költség), a termék értékesítési ára viszont még lévén nem biotermék nem emelkedik. Többek között ezzel indokolható, hogy az Unióban alkalmazott ökológiai gazdálkodási támogatási rendszerekben, így Magyarországon is ez az időszak kiemelt támogatásban részesül. Egy terület átállási ideje legkorábban azzal a nappal indul, amikor a gazda a területeivel együtt bejelentkezett az ellenőrzési rendszerbe, vagy attól a naptól, amikor egy régi biogazda az új területet bejelentette a tanúsító szervezetnek. Minden esetben az előírások maradéktalan betartása a feltétele az átállásnak. A támogatás szempontjából az alábbi táblázat szerint adható átállási támogatás: Kultúra Szántóföldi kultúrák (beleértve az egy éves és az évelő kultúrákat is) Gyepek Ültetvény Átállási támogatás maximális időtartama 2 év 2 év 3 év Az öko jogszabályok szerint az átállási idő hosszának megállapítására az alábbiak vontakoznak. Egy éves kultúrák esetében a terület akkor lesz átállt, azaz ökológiai státuszú, és a termés akkor lesz először jelölhető ökológiai termelésre utaló (öko/bio) kifejezéssel, ha az adott növény vetése, vagy ültetése előtt legalább 24 hónap eltelt a terület tanúsító szervezethez történt bejelentése óta. Például: az új biogazda január 1-jén területeit pontosan megadva bejelentkezik az ellenőrzési rendszerbe, vagy a régi biogazda ezen a napon új területet jelent be (ez az átállás kezdete). Ha 2017 októberében őszi árpát vet, akkor az még nem értékesíthető ökológiai termékként (nem telt le a vetés előtt a két év), ellenben, ha 2018-ban

24 22 tavaszán vet árpát (a két év letelt) ekkor ennek a termése már biotermék lesz. Évelő kultúrák és ültetvények esetében a gyep és évelő takarmánytermő területek kivételével a terület akkor lesz átállt, azaz ökológiai státuszú, és a termés akkor lesz először jelölhető ökológiai termelésre utaló (öko/bio) kifejezéssel, ha betakarítása előtt már legalább 36 hónap letelt a terület tanúsító szervezethez történt bejelentése óta és az előírásokat ez alatt maradéktalanul betartották. Például: a szőlész, borász gazda szeptember 18-án jelentette be szőlő területét az ellenőrzési rendszerbe (ez az átállás kezdete). Ha szeptember elején szüreteli a szőlőt, akkor az még nem lesz ökológiai termék (nem telt le a három év), de a szeptember 18. után szüretelt már bio szőlő lesz és készülhet belőle ökológiai gazdálkodásból származó bor. Gyepek és évelő takarmánytermő területek esetében a terület akkor lesz átállt, azaz ökológiai státuszú és a termés akkor lesz először jelölhető ökológiai termelésre utaló (öko/bio) kifejezéssel, ha hasznosítása (legeltetés, kaszálás) előtt legalább 24 hónap eltelt a terület tanúsító szervezethez történt bejelentése óta. Teljesen azonos a helyzet, mint az évelő növényeknél, csak itt két év az idő, nem három. Így például a január 1-jén bejelentett területről 2018-ban hasznosított gyep vagy évelő pillangós szénája lesz először ökológiai. Meg kell jegyeznünk, hogy a támogatásra vonatkozó átállás idő nincs teljes átfedésben az öko jogszabályok átállási időre vonatkozó részeivel: a szántóföldi évelő kultúrák esetében a bio rendeletek szerint 3 év átállási idő vonatkozik, az átállási támogatási összeg azonban ettől függetlenül csak 2 évig adható. Az átállási idő lerövidítése: A NÉBIH a területen történt korábbi kezelésének ismeretében, a gazda kérésére olyan időszakot is elismerhet az átállási időszak részeként, amely megelőzte a tanúsító szervezethez történő bejelentkezés időpontját. Az átállás kezdetének időpontja semmiképpen nem lehet korábban, mint bármely, a biogazdálkodásban nem használható anyag, készítmény kijuttatásának időpontja. Az engedély megadásának kérelmezéséhez a gazdának hitelt érdemlően kell igazolnia, hogy a kérelmezett időszakban nem használt az ökológiai gazdálkodásban nem engedélyezett anyagokat. Ilyen igazoló dokumentum lehet például a gazdálkodási és/ vagy permetezési napló. Amennyiben a növényvédelmi hatóság katasztrófahelyzet, vagy új károsítók megjelenése esetén kötelező növényvédelmi kezelést ír elő, és emiatt új átállási időszakot kellene beiktatni, a gazdálkodó kérheti az átállási időszak lerövidítését. A hatóság ebben az esetben olyan átállási időt fog meghatározni, ami garantálja, hogy a szóban forgó termék az átállási idő végére lebomlik a területen. Átállási termék: Az EU bio rendeletek lehetővé teszik, hogy a növénytermesztésből származó termékeket és az egy összetevőből álló növényi eredetű élelmiszereket az ökológiai gazdálkodásra történő átállásból származó termékként jelöljék. Ennek feltétele, hogy

25 a betakarításig legalább egy esztendő elteljen az átállásból. A szabályozás az ökológiai állattartásban meghatározott arányú (30 100%) átállási takarmány etetését engedélyezi és van némi fogyasztói igény a zöldségek és a gyümölcsök esetében is. 23 Ajánlások az átállási időszak alatt a növények sorrendjének tervezése: 1. év: legyen a fő feladat a legnagyobb növénytermesztési gond megoldása pl. gyomos területen gyomelnyomó kultúra (füveshere, rozs, csalamádé, sűrű zöldtrágya növény), N hiányos területen pillangós vetése stb. 2. év: Átállásiként hasznosítható növény, pl. Abraktakarmány termelése. 3. év: A bionövény ütemezése. HASZNOS TANÁCSOK: Fontos tudni, hogy az átállás alatt lévő/átállt státuszt, a tanúsító szervezeteknél minden év január 1-én rendelkezésre álló adatok figyelembe vételével határozza meg az MVH, így kifizetések az adott év minden napjára vonatkozóan az adott év január 1-én megkapott státusz adat szerint történnek majd meg. Vetési időpont jó megválasztása: úgy vetni, ültetni, illetve olyan növényt választani, amely a bejelentkezést követő két év után lekerül a területről és utána új növény vethető. Érdemes figyelni a bejelentkezés időpontjára ültetvények esetében is: az öko-ban nem engedélyezett utolsó kezelés után érdemes bejelentkezni, hiszen az utolsó konvencionális szüret előtti várakozási idő biztosíthatja azt, hogyha a szüret nem csúszik, akkor három év eltelte is szüret előtti időpontra fog esni, tehát ez által biztosított lesz az, hogy a leszüretelt termés már ökotermék lehessen. 2. VETÉSFORGÓ ALKALMAZÁSA Az ökológiai gazdálkodásban a talaj termőképességének fenntartásában a vetésforgó alkalmazásának kulcsszerepe van. A vonatkozó rendeletek előírásszerűen viszont csak a HMKÁ vetésváltás szabályait követelik meg (50/2008. FVM rendelet 1. Melléklete). A bio rendeletek megfogalmazzák, hogy vetésforgó beépítésre kerüljön a gazdálkodásba, de pontos szabályokat erre nem írnak elő.

26 24 Szántóföldi növények Zöldségek Gyógy- és fűszernövények A Biokontroll Nonprofit Kft. az alábbi táblázat szerint vizsgálja a vetésforgó megvalósulását. A termesztett növények és a vetésforgóra hasonló hatású növények visszakerülési ideje: Növény Év Növény Év Növény Év Árpa 3 Bimbóskel 4 Borsfű 2 Bab 4 Brokkoli 4 Borsos menta 4 Baltacím 4 Cékla 4 Citromfű 4 Bíborhere 3 Cukkini 4 Fekete mályvarózsa 3 Borsó 4 Fejes káposzta 4 Izsóp 4 Burgonya 4 Fejes saláta 3 Kerti kakukkfű 4 Búza 2 Fokhagyma 4 Kerti körömvirág 2 Cikória 4 Görögdinnye 4 Kerti majoranna 2 Cirokfélék 2 Gumós zeller 5 Koriander 4 Csicseriborsó 4 Halványító zeller 4 Kömény 4 Csillagfürt 4 Karfiol 4 Közönséges édeskömény 3 Cukorrépa 4 Kelkáposzta 4 Lestyán 4 Földimogyoró 3 Korai burgonya 3 Máriatövis 2 Homoki bab 3 Laskatök, sütőtök 3 Mórmályva 3 Kender 3 Paprika 4 Muskotályzsálya 3 Köles 2 Paradicsom 4 Orvosi angyalgyökér 3 Kukorica 2 Pasztinák 4 Orvosi macskagyökér 3 Lencse 4 Patisszon 4 Piros gyűszűvirág 2 Lóbab 4 Petrezselyem 5 Sáfrányos szeklice 2 Lucerna 4 Retek 3 Szekliceimola 4 Mák 3 Sárgadinnye 5 Szöszös ökörfarkkóró 3 Mustár 3 Sárgarépa 4 Vöröslő ligetszépe 3 Napraforgó 5 Spárga 4 Nyúlszapuka 3 Spárgatök 3 Olajlen 6 Tojásgyümölcs 3 Olajretek 3 Uborka 4 Olajtök 3 Vajrépa 3 Pohánka 3 Vöröshagyma 4 Repce 4 Ricinus 4 Rizs 2 Rostlen 4 Rozs 2 Seprőcirok 4 Szarvaskerep 4 Szegletes lednek 4 Szója 4 Takarmány káposzta 5 Takarmány kelkáposzta 5 Takarmány répa 4 Takarmány tök 3 Tarlórépa 4 Tavaszi takarmány repce 3 Tritikálé 2 Vöröshere 4 Zab 2

Rezneki Rita. Ökológiai gazdálkodás támogatása. a Vidékfejlesztési Programban

Rezneki Rita. Ökológiai gazdálkodás támogatása. a Vidékfejlesztési Programban Rezneki Rita Ökológiai gazdálkodás támogatása a Vidékfejlesztési Programban Ökológiai gazdálkodás támogatása VP-ben két intézkedésként jelenik meg: 11.1. Ökológiai gazdálkodásra történő áttérés és 11.2.

Részletesebben

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. /2007. ( ) FVM rendelete

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. /2007. ( ) FVM rendelete A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2007. ( ) FVM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kedvezőtlen adottságú területeken történő gazdálkodáshoz nyújtandó kompenzációs

Részletesebben

A NÉBIH szerepe az ökológiai gazdálkodásban; az ökológiai növénytermesztésre vonatozó szabályok

A NÉBIH szerepe az ökológiai gazdálkodásban; az ökológiai növénytermesztésre vonatozó szabályok A NÉBIH szerepe az ökológiai gazdálkodásban; az ökológiai növénytermesztésre vonatozó szabályok Rónai Anna növényvédelmi mérnökszakértő Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi

Részletesebben

Változások az ökológiai gazdálkodás támogatásában

Változások az ökológiai gazdálkodás támogatásában Változások az ökológiai gazdálkodás támogatásában Fátyolka lak Katica fészek Biocont Kft szívességéből Dr. Roszík Péter c. egyetemi docens, alelnök, Magyar Biokultúra Szövetség 2014.05.22. Székesfehérvár

Részletesebben

Agrár- Környezetgazdálkodás (AKG) Lajosmizse.2015.10.19.

Agrár- Környezetgazdálkodás (AKG) Lajosmizse.2015.10.19. Agrár- Környezetgazdálkodás (AKG) Lajosmizse.2015.10.19. Agrár-környezetgazdálkodás célja: az agrár-környezetgazdálkodási célok elérések érdekében többlet tevékenységek önkéntes alapon való elvégzése kedvezményezett:

Részletesebben

A NEMZETI AGRÁRGAZDASÁGI KAMARA SZEREPE A VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAMBAN

A NEMZETI AGRÁRGAZDASÁGI KAMARA SZEREPE A VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAMBAN A NEMZETI AGRÁRGAZDASÁGI KAMARA SZEREPE A VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAMBAN A NEMZETI AGRÁRGAZDASÁGI KAMARA SZEREPE A VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAMBAN A NAK egységesen szervezett, kötelező tagsághoz kötött köztestület,

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÁSI SZOLGÁLTATÁS VP-AKG 2015 VP-AKG 2016

TÁJÉKOZTATÁSI SZOLGÁLTATÁS VP-AKG 2015 VP-AKG 2016 VP-AKG 2015 VP-AKG 2016 Rendkívüli EK Február VP intézkedések 2016-2017 évi kifizetési kérelmeire vonatkozik CSAK amennyiben beadáskor még nem állt rendelkezésre Támogatói Okirat Kincstár Küld ügyfélkapura

Részletesebben

Szeretettel köszöntöm az. Alternatív növények termesztésének jelentősége és a felhasználási lehetőségei az újabb kutatási eredmények tükrében

Szeretettel köszöntöm az. Alternatív növények termesztésének jelentősége és a felhasználási lehetőségei az újabb kutatási eredmények tükrében Szeretettel köszöntöm az Alternatív növények termesztésének jelentősége és a felhasználási lehetőségei az újabb kutatási eredmények tükrében tanácskozás minden résztvevőjét Alternatív növények szerepe

Részletesebben

Ökológiai gazdálkodás gyakorlati kérdései

Ökológiai gazdálkodás gyakorlati kérdései Ökológiai gazdálkodás gyakorlati kérdései Előadó: Dr. Roszík Péter c. egyetemi docens alelnök, Magyar Biokultúra Szövetség Vép, 2018. november 6. Kaposvár, 2018. november 7. Martonvásár, 2018. november

Részletesebben

A vidékfejlesztési miniszter /. (..) VM rendelete

A vidékfejlesztési miniszter /. (..) VM rendelete A vidékfejlesztési miniszter /. (..) VM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Natura 2000 erdőterületeken történő gazdálkodáshoz nyújtandó kompenzációs támogatás részletes szabályairól

Részletesebben

1. Értelmezõ rendelkezések. 2. A támogatás jellege és tárgya

1. Értelmezõ rendelkezések. 2. A támogatás jellege és tárgya MAGYAR KÖZLÖNY 2012. évi 51. szám 8813 A vidékfejlesztési miniszter 41/2012. (IV. 27.) VM rendelete az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Natura 2000 erdõterületeken történõ gazdálkodáshoz

Részletesebben

A támogatás célja. Fogalmak

A támogatás célja. Fogalmak A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter ( )/2007. ( ) FVM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kedvezőtlen adottságú területeken történő gazdálkodáshoz nyújtandó kompenzációs

Részletesebben

10630 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 42. szám

10630 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 42. szám 10630 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2011. évi 42. szám A vidékfejlesztési miniszter 29/2011. (IV. 22.) VM rendelete az egységes területalapú támogatások és egyes vidékfejlesztési támogatások igényléséhez teljesítendõ

Részletesebben

JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2011. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2011. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2011. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Írta: Dr. Roszík Péter és szerzőtársai Budapest, 2012. május 31. Szerzőtársak: Bálintné Varga Katalin Bánfi Brigitta Bauer Lea Császár

Részletesebben

Az ökológiai gazdálkodás jelenlegi és várható támogatásai

Az ökológiai gazdálkodás jelenlegi és várható támogatásai Az ökológiai gazdálkodás jelenlegi és vártó támogatásai Agrárminisztérium Vidékfejlesztési Államtitkárság Dr. Mezei Dávid Helyettes államtitkár XXXI. Biokultúra Tudományos Nap 2018. 12. 01. Budapest A

Részletesebben

A Fejér Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága alaptevékenysége, feladat- és hatásköre

A Fejér Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága alaptevékenysége, feladat- és hatásköre A Fejér Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága alaptevékenysége, feladat- és hatásköre Az igazgatóság tevékenységére vonatkozó fontosabb ágazati jogszabályok és szabályzatok: 328/2010.

Részletesebben

Szeretettel köszöntöm az. Öko-logikus gazdálkodás, aktuális kérdések az agrárgazdaságban. tanácskozás minden résztvevőjét!

Szeretettel köszöntöm az. Öko-logikus gazdálkodás, aktuális kérdések az agrárgazdaságban. tanácskozás minden résztvevőjét! Szeretettel köszöntöm az Öko-logikus gazdálkodás, aktuális kérdések az agrárgazdaságban tanácskozás minden résztvevőjét! A magyar biogazdálkodás aktualitásai Előadó: dr. Roszík Péter a Magyar Biokultúra

Részletesebben

A Közös Agrárpolitika költségvetése

A Közös Agrárpolitika költségvetése A Közös Agrárpolitika költségvetése A 2014-2020 közötti költségvetési időszakban a KAP költségvetése 11%-kal kevesebb mint 2007-2013-ban De a magyar gazdák és a magyar vidék támogatásai 2014-2020 között

Részletesebben

Éves Jelentés 2010. A Hungária Öko Garancia Kft. publikus éves jelentése a 2010. évi ellenőrzési és tanúsítási tevékenységéről

Éves Jelentés 2010. A Hungária Öko Garancia Kft. publikus éves jelentése a 2010. évi ellenőrzési és tanúsítási tevékenységéről Éves Jelentés 2010 A Hungária Öko Garancia Kft. publikus éves jelentése a 2010. évi ellenőrzési és tanúsítási tevékenységéről Budapest, 2011 május 24.... Kovács Dóra ügyvezető 1. Partnereink számának alakulása

Részletesebben

MUNKAANYAG A MINISZTER ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

MUNKAANYAG A MINISZTER ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter.../... (..) FVM rendelete az egységes területalapú támogatások és egyes vidékfejlesztési támogatások igényléséhez teljesítendő Helyes Mezőgazdasági és Környezeti

Részletesebben

KÖLCSÖNÖS MEGFELELTETÉS. Pál Gábor

KÖLCSÖNÖS MEGFELELTETÉS. Pál Gábor KÖLCSÖNÖS MEGFELELTETÉS Pál Gábor A kölcsönös megfeleltetés alapelvei, célja A KAP reform a közvetlen támogatások területén feloldotta a termelési kötelezettséget, ugyanakkor bevezetett egy új feltételrendszert,

Részletesebben

Bioélelmiszerek. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde

Bioélelmiszerek. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde Bioélelmiszerek Készítette: Friedrichné Irmai Tünde Biotermék A valódi biotermék ellenőrzött körülmények között termelt, semmilyen műtrágyát és szintetikus, toxikus anyagot nem tartalmaz. A tápanyag-utánpótlás

Részletesebben

AKG Program Összefoglaló

AKG Program Összefoglaló AKG Program 2017-2021 Összefoglaló A idékfejlesztési Program részeként ismét meghirdetésre kerültek az Agrárkörnyezetgazdálkodási (AKG) támogatások. A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg

Részletesebben

EMVA KEDVEZŐTLEN ADOTTSÁGÚ TERÜLETEK (KAT) TÁMOGATÁS TÁJÉKOZTATÓ 2014

EMVA KEDVEZŐTLEN ADOTTSÁGÚ TERÜLETEK (KAT) TÁMOGATÁS TÁJÉKOZTATÓ 2014 EMVA KEDVEZŐTLEN ADOTTSÁGÚ TERÜLETEK (KAT) TÁMOGATÁS TÁJÉKOZTATÓ 2014 1. Vonatkozó rendelet: az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kedvezőtlen adottságú területeken történő gazdálkodáshoz

Részletesebben

2007. évi beszámolója

2007. évi beszámolója Homokhátsági Mintagazdaság Kht. 6041 Kerekegyháza, Fő u. 47/a HOMOKHÁTSÁGI MINTAGAZDASÁG KEREKEGYHÁZA KÖZHASZNÚ TÁRSASÁG (6041 Kerekegyháza Fő u. 47/a) 2007. évi beszámolója Tartalom: 2007. évi közhasznú

Részletesebben

38226 MAGYAR KÖZLÖNY évi 156. szám

38226 MAGYAR KÖZLÖNY évi 156. szám 38226 MAGYAR KÖZLÖNY 2011. évi 156. szám A vidékfejlesztési miniszter 121/2011. (XII. 21.) VM rendelete az egységes területalapú támogatások és egyes vidékfejlesztési támogatások igényléséhez teljesítendõ

Részletesebben

Az ökológiai gazdálkodás ellenőrzési és tanúsítási rendszere, különös tekintettel a 2016. januártól induló 5 éves támogatásra

Az ökológiai gazdálkodás ellenőrzési és tanúsítási rendszere, különös tekintettel a 2016. januártól induló 5 éves támogatásra Az ökológiai gazdálkodás ellenőrzési és tanúsítási rendszere, különös tekintettel a 2016. januártól induló 5 éves támogatásra Kanyó Zsolt fejlesztési részlegvezető, Biokontroll Hungária Nonprofit Kft.

Részletesebben

EMVA AGRÁR-KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI (EMVA AKG) TÁMOGATÁS TÁJÉKOZTATÓ 2016

EMVA AGRÁR-KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI (EMVA AKG) TÁMOGATÁS TÁJÉKOZTATÓ 2016 EMVA AGRÁR-KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI (EMVA AKG) TÁMOGATÁS TÁJÉKOZTATÓ 2016 1. Vonatkozó rendelet: az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott agrárkörnyezetgazdálkodási támogatások igénybevételének

Részletesebben

Magyar joganyagok - 8/2018. (III. 29.) MvM rendelet - az Európai Mezőgazdasági Vid 2. oldal 2. VP Ökológiai gazdálkodásra történő át

Magyar joganyagok - 8/2018. (III. 29.) MvM rendelet - az Európai Mezőgazdasági Vid 2. oldal 2. VP Ökológiai gazdálkodásra történő át Magyar joganyagok - 8/2018. (III. 29.) MvM rendelet - az Európai Mezőgazdasági Vid 1. oldal 8/2018. (III. 29.) MvM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes támogatások

Részletesebben

a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, 10/2017. (III. 17.) MvM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes támogatások 2017. évi igénybevételével kapcsolatos egységes eljárási szabályokról A mezőgazdasági,

Részletesebben

Bemutatkozik a Fiatal gazdáknak a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft.

Bemutatkozik a Fiatal gazdáknak a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. Bemutatkozik a Fiatal gazdáknak a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. Dr. Roszík Péter ügyvezető, c. egyetemi docens és Zámbó Sándor ellenőr Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. Gödöllő, 2012. július 31.

Részletesebben

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,

Részletesebben

A Magyar Biokultúra Szövetség a magyar biogazdálkodás érdekvédelmi szervezete. 1983-ban alapították Felépítése:

A Magyar Biokultúra Szövetség a magyar biogazdálkodás érdekvédelmi szervezete. 1983-ban alapították Felépítése: A Magyar Biokultúra Szövetség a magyar biogazdálkodás érdekvédelmi szervezete 1983-ban alapították Felépítése: Szervezettség, felépítés 1. Területi egyesületek BE Keletmagyarországi BE BE BE BE BE BE Térképfotó:

Részletesebben

Tárgyidőszakban 1 db kifizetési kérelem érkezett be, mely összesen 434 894 936 Ft támogatási igényt tartalmazott.

Tárgyidőszakban 1 db kifizetési kérelem érkezett be, mely összesen 434 894 936 Ft támogatási igényt tartalmazott. TÁJÉKOZTATÓ RÉSZANYAG A MONITROING BIZOTTSÁG RÉSZÉRE A 2007-2013 KÖZÖTTI VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM EGYES INTÉZKEDÉS VÉGREHAJTÁSÁNAK ELŐREHALADÁSÁRÓL BESZÁMOLÓ IDŐSZAKA: 2012. JANUÁR 1-31. I. tengely 111.

Részletesebben

JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2010. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Írta: Dr. Roszík Péter és szerzőtársai Budapest, 2011. május 31. Szerzőtársak: Bálintné Varga Katalin Bánfi Brigitta Bauer Lea Császár

Részletesebben

Szeretettel köszöntöm a. minden résztvevőjét!

Szeretettel köszöntöm a. minden résztvevőjét! Szeretettel köszöntöm a minden résztvevőjét! AZ ÖKOLÓGIAI SZŐLŐTERMESZTÉS RENDSZERE Előadó: Dr. Roszík Péter c. egyetemi docens, ügyvezető Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. SzIE Budai Kampus 2018. Október

Részletesebben

EMVA KEDVEZŐTLEN ADOTTSÁGÚ TERÜLETEK (KAT) TÁMOGATÁS TÁJÉKOZTATÓ 2015

EMVA KEDVEZŐTLEN ADOTTSÁGÚ TERÜLETEK (KAT) TÁMOGATÁS TÁJÉKOZTATÓ 2015 EMVA KEDVEZŐTLEN ADOTTSÁGÚ TERÜLETEK (KAT) TÁMOGATÁS TÁJÉKOZTATÓ 2015 1. Vonatkozó rendelet: az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kedvezőtlen adottságú területeken történő gazdálkodáshoz

Részletesebben

MÁRTÉL DÓRA Tájékoztató a 2015-től bevezetendő közvetlen támogatási rendszerről és a zöldítésről

MÁRTÉL DÓRA Tájékoztató a 2015-től bevezetendő közvetlen támogatási rendszerről és a zöldítésről MÁRTÉL DÓRA Tájékoztató a 2015-től bevezetendő közvetlen támogatási rendszerről és a zöldítésről Petőfiszállás, 2014. október 29. A Közös Agrárpolitika költségvetése A 2014-2020 közötti költségvetési időszakban

Részletesebben

EMVA AGRÁR-KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI (EMVA AKG) TÁMOGATÁS TÁJÉKOZTATÓ 2015

EMVA AGRÁR-KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI (EMVA AKG) TÁMOGATÁS TÁJÉKOZTATÓ 2015 EMVA AGRÁR-KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI (EMVA AKG) TÁMOGATÁS TÁJÉKOZTATÓ 2015 1. Vonatkozó rendelet: az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott agrárkörnyezetgazdálkodási támogatások igénybevételének

Részletesebben

A természetvédelmi szempontok kezelése a Vidékfejlesztési Programban

A természetvédelmi szempontok kezelése a Vidékfejlesztési Programban A természetvédelmi szempontok kezelése a Vidékfejlesztési Programban Kihívások és lehetséges megoldások Tóth Péter Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Virágzó Vidékünk Európa Nap- Hogyan tovább

Részletesebben

Közvetlen Támogatások Egységes Kérelem

Közvetlen Támogatások Egységes Kérelem Közvetlen Támogatások Egységes Kérelem 2015 Egységes Kérelem felületén beadandó kérelmek 37 jogcím kerül megjelenítésre az 2015. évi EK felületen 1. Közvetlen Támogatások: Alap támogatás (SAPS), Zöldítés,

Részletesebben

FELHÍVÁS. A felhívás címe: Agrár-környezetgazdálkodási kifizetés. A felhívás kódszáma: VP-4-10.1.1.-15.

FELHÍVÁS. A felhívás címe: Agrár-környezetgazdálkodási kifizetés. A felhívás kódszáma: VP-4-10.1.1.-15. FELHÍVÁS A felhívás címe: Agrár-környezetgazdálkodási kifizetés A felhívás kódszáma: VP-4-10.1.1.-15. Magyarország Kormányának felhívása az aktív mezőgazdasági termelők részére a vidéki területek fenntartható

Részletesebben

Állattartó telepek korszerűsítéséhez nyújtandó támogatás

Állattartó telepek korszerűsítéséhez nyújtandó támogatás Állattartó telepek korszerűsítéséhez nyújtandó támogatás Wayda Imre vezető főtanácsos Agrárfejlesztési Főosztály Kaposvár, 2012. szeptember 21-22. Előzmények A 2007-2013. vidékfejlesztési program (ÚMVP

Részletesebben

Takács Attila Termeléshez kötött támogatások: állattenyésztés. Kecskemét, 2015.02.05.

Takács Attila Termeléshez kötött támogatások: állattenyésztés. Kecskemét, 2015.02.05. Takács Attila Termeléshez kötött támogatások: állattenyésztés Kecskemét, 2015.02.05. Az agrár- és vidékfejlesztés új rendszere Magyarországon Közös Agrárpolitika I. pillér közvetlen támogatások (uniós

Részletesebben

Tájékoztató a 2015 és 2020 közötti közvetlen támogatási rendszer feltételeiről

Tájékoztató a 2015 és 2020 közötti közvetlen támogatási rendszer feltételeiről Tájékoztató a 2015 és 2020 közötti közvetlen támogatási rendszer feltételeiről Szentirmay Zoltán Földművelésügyi Minisztérium Agrárközgazdasági Főosztály A Közös Agrárpolitika reformja 2014 2020 2 A 2014-2020

Részletesebben

6200 Kiskőrös, Luther tér 1. Tel.: 78/415-540 2014. szeptember

6200 Kiskőrös, Luther tér 1. Tel.: 78/415-540 2014. szeptember Megvalósítási határidő hosszabbítás A LEADER HACS közreműködésével megvalósuló, 2012-2014. években benyújtott támogatásban részesült kérelmek esetében meghosszabbításra került a megvalósítási határidő.

Részletesebben

ÚJ rendszerben támogatási kérelem (pályázat) egyszerűsítet kiválasztási eljárás - támogatási okirat. Ptk. alapon

ÚJ rendszerben támogatási kérelem (pályázat) egyszerűsítet kiválasztási eljárás - támogatási okirat. Ptk. alapon VP AKG Agrár-környezetgazdálkodási többlet-vállalások - 2016-tól ÚJ rendszerben támogatási kérelem (pályázat) egyszerűsítet kiválasztási eljárás - támogatási okirat. Ptk. alapon VP források -2016-158 666

Részletesebben

Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ŐSZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL

Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ŐSZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL XIX. évfolyam, 7. szám, 2014 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ŐSZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2014. november 24-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés az őszi mezőgazdasági munkákról

Részletesebben

V. A Kormány tagjainak rendeletei

V. A Kormány tagjainak rendeletei M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 58. szám 5445 V. A Kormány tagjainak rendeletei A földművelésügyi miniszter 20/2015. (IV. 27.) FM rendelete a mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatásról

Részletesebben

I. A támogatásban való részvétel feltételei

I. A támogatásban való részvétel feltételei A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 56/2010. (IV.15.) számú KÖZLEMÉNYE a zöldség, gyümölcs és a dohány szerkezetátalakítási nemzeti program Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott

Részletesebben

1. Az erdei vasutak üzemeltetésének csekély összegű (de minimis) támogatásáról szóló 95/2012. (VIII. 30.) VM rendelet módosítása

1. Az erdei vasutak üzemeltetésének csekély összegű (de minimis) támogatásáról szóló 95/2012. (VIII. 30.) VM rendelet módosítása 5418 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2016. évi 70. szám A földművelésügyi miniszter 37/2016. (V. 18.) FM rendelete a földművelésügyi miniszter feladat- és hatáskörébe tartozó, egyes agrártámogatásokat szabályozó

Részletesebben

FODOR ZOLTÁN Termeléshez kötött támogatások a kertészeti ágazatban 2015-2020

FODOR ZOLTÁN Termeléshez kötött támogatások a kertészeti ágazatban 2015-2020 FODOR ZOLTÁN Termeléshez kötött támogatások a kertészeti ágazatban 2015-2020 Budapest, 2015. január 30. KAP I. termeléshez kötött támogatás önkéntes, legfeljebb az éves pénzügyi keret 13%-a (évente közel

Részletesebben

w w w. c s i g e e s c s i g e. c o m

w w w. c s i g e e s c s i g e. c o m A pályázatok benyújtása 2015. május 18-tól lehetséges! Támogatás célja Cél a fiatal mezőgazdasági termelők gazdaságalapításának és a birtokstruktúra átalakításának előmozdítása, a mezőgazdasági munkaerő

Részletesebben

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,

Részletesebben

Kertészet korszerűsítése kertészeti gépbeszerzés támogatása társadalmi egyeztetésen

Kertészet korszerűsítése kertészeti gépbeszerzés támogatása társadalmi egyeztetésen Kertészet korszerűsítése kertészeti gépbeszerzés támogatása társadalmi egyeztetésen Pályázat kódja VP2-4.1.3.5-16 Keretösszeg Támogatási összeg Intenzitás 40 70% Pályázók köre Területi szűkítés 18,08 milliárd

Részletesebben

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2010. (.) FVM rendelete. 1. Értelmező rendelkezések

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2010. (.) FVM rendelete. 1. Értelmező rendelkezések A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2010. (.) FVM rendelete az erdőgazdálkodás szakszerűségének biztosítása érdekében végzett erdészeti szakirányítási tevékenységhez nyújtott csekély összegű

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 130/2014. (IX. 5.) MVH közleménye

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 130/2014. (IX. 5.) MVH közleménye A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 130/2014. (IX. 5.) MVH közleménye az egyes gyümölcs- és zöldségfélék termelőinek nyújtandó ideiglenes rendkívüli támogatás igénybevételéről I. Jogszabályi alap

Részletesebben

FELHÍVÁS. egyéb, jelentős természeti hátrányokkal rendelkező területek tekintetében biztosított kifizetések megvalósítására.

FELHÍVÁS. egyéb, jelentős természeti hátrányokkal rendelkező területek tekintetében biztosított kifizetések megvalósítására. FELHÍVÁS egyéb, jelentős természeti hátrányokkal rendelkező területek tekintetében biztosított kifizetések megvalósítására A Felhívás címe: Kompenzációs kifizetések természeti hátránnyal érintett területeken

Részletesebben

Az új Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Dr. Mezei Dávid Agrár-vidékfejlesztési stratégiáért felelős helyettes államtitkár

Az új Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Dr. Mezei Dávid Agrár-vidékfejlesztési stratégiáért felelős helyettes államtitkár Az új Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Dr. Mezei Dávid Agrár-vidékfejlesztési stratégiáért felelős helyettes államtitkár 2014. október 30. Herceghalom, Tejágazati Konferencia Az új Közös Agrárpolitika

Részletesebben

NATURA 2000 GYEPTERÜLETEK ELŐÍRÁSOK ÉS TÁMOGATÁSOK

NATURA 2000 GYEPTERÜLETEK ELŐÍRÁSOK ÉS TÁMOGATÁSOK NATURA 2000 GYEPTERÜLETEK ELŐÍRÁSOK ÉS TÁMOGATÁSOK Magyar Madártani Egyesület Fülöp Gyula Kék vércse LIFE - gazdálkodói fórumok - 2007 Natura 2000 területek lehetnek: Farm-alapú támogatás (SPS) területe

Részletesebben

V. A Kormány tagjainak rendeletei

V. A Kormány tagjainak rendeletei 13328 V. A Kormány tagjainak rendeletei A földművelésügyi miniszter 7/2014. (IX. 5.) FM rendelete a zöldség-gyümölcs termelői csoportokról és termelői szervezetekről szóló 150/2012. (XII. 28.) VM rendelet

Részletesebben

Monitoring adatszolgáltatás során felmerülő gyakran ismételt kérdések. (2015. március 6.)

Monitoring adatszolgáltatás során felmerülő gyakran ismételt kérdések. (2015. március 6.) Monitoring adatszolgáltatás során felmerülő gyakran ismételt kérdések (2015. március 6.) 1. Milyen adatot kell megadni a 242-es kérdésnél: Új kötelezettségvállalással érintett terület (ha) - AKG Kérjük,

Részletesebben

Agrár-környezetvédelmi Modul Agrár-környezetvédelem, agrotechnológia. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Agrár-környezetvédelmi Modul Agrár-környezetvédelem, agrotechnológia. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Agrár-környezetvédelmi Modul Agrár-környezetvédelem, agrotechnológia KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc A gazdálkodás szabályozása a NATURA 2000 területeken. 112.lecke Víz Keretirányelv

Részletesebben

35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni

35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni 35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni 2015. április 20. 13:23 Összesen 35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni a 2007-2013 között még fel nem használt keret terhére

Részletesebben

Zöldítés 2015-2020. Madarász István osztályvezető Agrárközgazdasági Főosztály. Budapest, 2015. február 27.

Zöldítés 2015-2020. Madarász István osztályvezető Agrárközgazdasági Főosztály. Budapest, 2015. február 27. Zöldítés 2015-2020 Madarász István osztályvezető Agrárközgazdasági Főosztály Budapest, 2015. február 27. Degresszivitás A közvetlen támogatások új rendszere Magyarországon Kötelező elemek Alaptámogatás

Részletesebben

A Vidékfejlesztési Program aktualitásai

A Vidékfejlesztési Program aktualitásai A Vidékfejlesztési Program aktualitásai Kis Miklós Zsolt Agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár Miniszterelnökség XXX. Biokultúra Tudományos Nap Budapest, MOM Kulturális Központ 2017. December 2.

Részletesebben

A 2016. ÉVI EGYSÉGES KÉRELEM TÁMOGATÁSIGÉNYLÉSI ÉS ELLENŐRZÉSI FOLYAMATAI

A 2016. ÉVI EGYSÉGES KÉRELEM TÁMOGATÁSIGÉNYLÉSI ÉS ELLENŐRZÉSI FOLYAMATAI A 2016. ÉVI EGYSÉGES KÉRELEM TÁMOGATÁSIGÉNYLÉSI ÉS ELLENŐRZÉSI FOLYAMATAI Közvetlen Támogatások Igazgatósága EGYSÉGES KÉRELEM 2016. Általános tudnivalók BENYÚJTÁSRA VONATKOZÓ HATÁRIDŐK Egységes kérelem

Részletesebben

JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2008. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2008. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2008. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Írta: Dr. Roszík Péter és szerzőtársai Baliné Seléndy Eszter Bálintné Varga Katalin Bánfi Brigitta Bauer Lea Császár Alexandra Nagy

Részletesebben

A földművelésügyi miniszter 61/2016. (IX. 15.) FM rendelete a GMO-mentességre utaló jelölésről M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 138.

A földművelésügyi miniszter 61/2016. (IX. 15.) FM rendelete a GMO-mentességre utaló jelölésről M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 138. A földművelésügyi miniszter 61/2016. (IX. 15.) FM rendelete a GMO-mentességre utaló jelölésről M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2016. évi 138. szám Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008.

Részletesebben

A Vidékfejlesztési Program pályázatai

A Vidékfejlesztési Program pályázatai A Vidékfejlesztési Program pályázatai Kis Miklós Zsolt Agrár vidékfejlesztésért felelős államtitkár Miniszterelnökség XVIII. Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Fórum 2017. augusztus 22. Hírös Hét Fesztivál

Részletesebben

A kertészeti növényfajták szerepe a korszerű ökológiai gazdálkodásban, tekintettel a biodiverzitásra

A kertészeti növényfajták szerepe a korszerű ökológiai gazdálkodásban, tekintettel a biodiverzitásra ÚTON A MODERN BIOGAZDÁLKODÁS FELÉ MAGYARORSZÁGON A kertészeti növényfajták szerepe a korszerű ökológiai gazdálkodásban, tekintettel a biodiverzitásra Prof Dr. SURÁNYI DEZSŐ DSc., NAIK A lágyszárú növények

Részletesebben

A Vidékfejlesztési Program (VP) éves fejlesztési kerete A B C D E F G H I J K. 2. prioritás. prioritás. prioritás

A Vidékfejlesztési Program (VP) éves fejlesztési kerete A B C D E F G H I J K. 2. prioritás. prioritás. prioritás A Vidékfejlesztési Program (VP) éves fejlesztési kerete 1. Felhívás azonosító jele 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. A B C D E F G H I J K VP1-1.1.1- VP1-1.2.2- VP1-1.3.1- VP1-2.1.1-2.1.2- VP1-2.3.1-4.1.1.1-4.1.1.2-4.1.1.3-

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben VP2-6.3.1-16 Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs Kft. 6725 Szeged, Szentháromság

Részletesebben

Kertészet korszerűsítése kertészeti gépbeszerzés támogatása

Kertészet korszerűsítése kertészeti gépbeszerzés támogatása Kertészet korszerűsítése kertészeti gépbeszerzés támogatása Pályázat kódja VP2-4.1.3.5-16 Keretösszeg Támogatási összeg Intenzitás 40 70% Pályázók köre Területi szűkítés 18,08 milliárd Ft Egyéni beruházás

Részletesebben

Az agrárium helyzete, fejlődési irányai a kormány agrárpolitikájának tükrében

Az agrárium helyzete, fejlődési irányai a kormány agrárpolitikájának tükrében Az agrárium helyzete, fejlődési irányai a kormány agrárpolitikájának tükrében Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium 2015. szeptember 29. Mezőgazdaság

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben VP1-1.1.1-17 Agrárgazdasági képzések és felkészítő tréningek pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs Kft. 6725 Szeged,

Részletesebben

Alaptámogatás és a fiatal gazdák kiegészítő

Alaptámogatás és a fiatal gazdák kiegészítő Alaptámogatás és a fiatal gazdák kiegészítő támogatása Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár Földművelésügyi Minisztérium AGRYA KONFERENCIA 2015. február 27. - Budapest Az EU 7 éves pénzügyi

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek

Általános Szerződési Feltételek Általános Szerződési Feltételek a Vidékfejlesztési Program keretében Ökológiai gazdálkodásra történő áttérés, ökológiai gazdálkodás fenntartása támogatásban részesített Kedvezményezettekkel kötendő támogatói

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 29/2015. (II. 20.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 29/2015. (II. 20.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 29/2015. (II. 20.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) támogatott intézkedések 2015. évi kiegészítő monitoring adatszolgáltatás

Részletesebben

Natura 2000 & Vidékfejlesztés Az EU 2007-2013-as programozási időszakra szóló Vidékfejlesztési politikája

Natura 2000 & Vidékfejlesztés Az EU 2007-2013-as programozási időszakra szóló Vidékfejlesztési politikája Natura 2000 & Vidékfejlesztés Az EU 2007-2013-as programozási időszakra szóló Vidékfejlesztési politikája Felsőtárkány 2006. június 15-16 Jelenlegi programozási időszak 2000-2006 1257/1999 Rendelet Kompenzációs

Részletesebben

Magyar joganyagok - 51/2017. (X. 13.) FM rendelet - az egyes agrártámogatások oldal 3. Termeléshez kötött közvetlen támogatás 3. (1) A termelé

Magyar joganyagok - 51/2017. (X. 13.) FM rendelet - az egyes agrártámogatások oldal 3. Termeléshez kötött közvetlen támogatás 3. (1) A termelé Magyar joganyagok - 51/2017. (X. 13.) FM rendelet - az egyes agrártámogatások 2017 1. oldal 51/2017. (X. 13.) FM rendelet az egyes agrártámogatások 2017. évi összegeinek megállapításáról A mezőgazdasági,

Részletesebben

Monitoring adatszolgáltatás során felmerülő gyakran ismételt kérdések. (2012. március 6.)

Monitoring adatszolgáltatás során felmerülő gyakran ismételt kérdések. (2012. március 6.) Monitoring adatszolgáltatás során felmerülő gyakran ismételt kérdések (2012. március 6.) 1. Kinek van adatszolgáltatási kötelezettsége? Annak az ügyfélnek van adatszolgáltatási kötelezettsége, aki az Európai

Részletesebben

Mezőgazdaság és Környezetvédelem: Agrár-környezetgazdálkodási Program

Mezőgazdaság és Környezetvédelem: Agrár-környezetgazdálkodási Program Mezőgazdaság és Környezetvédelem: Agrár-környezetgazdálkodási Program Mi az Agrár-környezetgazdálkodási Program? Nemzeti Vidékfejlesztési Terv részeként az EU közös agrárpolitikáját képviseli A támogatási

Részletesebben

150/2004. (X. 12.) FVM rendelet.

150/2004. (X. 12.) FVM rendelet. 150/2004. (X. 12.) FVM rendelet. a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv alapján a központi költségvetés, valamint az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap Garancia Részlege társfinanszírozásában

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben VP2-6.1.1-16 A fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtott induló támogatás pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs

Részletesebben

A hüvelyes növények termesztésének színvonala és gazdaságossági kérdései Magyarországon. Tikász Ildikó Edit Budapest, szeptember 29.

A hüvelyes növények termesztésének színvonala és gazdaságossági kérdései Magyarországon. Tikász Ildikó Edit Budapest, szeptember 29. A hüvelyes növények termesztésének színvonala és gazdaságossági kérdései Magyarországon Tikász Ildikó Edit Budapest, 2016. szeptember 29. Tartalom 1. Száraz hüvelyesek jelentősége 2. Termelési mutatók

Részletesebben

A gyomirtó szer alkalmazás jogszabályi alapelvei különös tekintettel a természetvédelmi gyakorlatra Dancza István

A gyomirtó szer alkalmazás jogszabályi alapelvei különös tekintettel a természetvédelmi gyakorlatra Dancza István A gyomirtó szer alkalmazás jogszabályi alapelvei különös tekintettel a természetvédelmi gyakorlatra Dancza István Agresszív özönnövény fajok természetvédelmi kezelése a gyakorlatban Szakmai szeminárium

Részletesebben

JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA KÖZHASZNÚ TÁRSASÁG ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA KÖZHASZNÚ TÁRSASÁG ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA KÖZHASZNÚ TÁRSASÁG 2006. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Írta: Dr. Roszík Péter és szerzőtársai Budapest, 2007. március 30. - 1 - Írta: Baliné Seléndy Eszter Bánfi Brigitta Bauer Lea

Részletesebben

A Közös Agrárpolitika jelenlegi rendszerének értékei Magyarország számára

A Közös Agrárpolitika jelenlegi rendszerének értékei Magyarország számára A Közös Agrárpolitika jelenlegi rendszerének értékei Magyarország számára Dr. Feldman Zsolt helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Agrárakadémia Merre tovább Közös Agrárpolitika? Herman Ottó

Részletesebben

Agrárkörnyezetgazdálkodási

Agrárkörnyezetgazdálkodási Agrárkörnyezetgazdálkodási intézkedés az ÚMVP-n belül - támogatási jogszabály tervezet(!) alapján - Makovényi Anna osztályvezető FVM Agrár-vidékfejlesztési Főosztály Környezetgazdálkodási Osztály 2009.

Részletesebben

Éves Jelentés A Hungária Öko Garancia Kft. (HÖG) publikus éves jelentése a évi ellenőrzési és tanúsítási tevékenységéről

Éves Jelentés A Hungária Öko Garancia Kft. (HÖG) publikus éves jelentése a évi ellenőrzési és tanúsítási tevékenységéről Éves Jelentés 2014 A Hungária Öko Garancia Kft. (HÖG) publikus éves jelentése a 2014. évi ellenőrzési és tanúsítási tevékenységéről Budapest, 2015. május 2.... Jung Ivett ügyvezető... Allacherné Szépkuthy

Részletesebben

A Közös Agrárpolitika alkalmazása Magyarországon

A Közös Agrárpolitika alkalmazása Magyarországon A Közös Agrárpolitika alkalmazása Magyarországon KAP támogatások csoportosítása a két pillér mentén -6, EU-15 Piac politika klasszikus piaci támogatások (%) közvetlen támogatások (7%!!!) Vidékfejlesztés

Részletesebben

Mezőgazdasági, erdőgazdálkodási és élelmiszer-feldolgozáshoz kapcsolódó egyéni és csoportos szaktanácsadás (VP )

Mezőgazdasági, erdőgazdálkodási és élelmiszer-feldolgozáshoz kapcsolódó egyéni és csoportos szaktanácsadás (VP ) Mezőgazdasági, erdőgazdálkodási és élelmiszer-feldolgozáshoz kapcsolódó egyéni és csoportos szaktanácsadás (VP1-2.1.1-2.1.2-17) A Felhívás célja az agrár-, erdő-, és élelmiszergazdaság szereplői számára

Részletesebben

Magyar joganyagok - 51/2017. (X. 13.) FM rendelet - az egyes agrártámogatások oldal 3. Termeléshez kötött közvetlen támogatás 3. (1) A termelé

Magyar joganyagok - 51/2017. (X. 13.) FM rendelet - az egyes agrártámogatások oldal 3. Termeléshez kötött közvetlen támogatás 3. (1) A termelé Magyar joganyagok - 51/2017. (X. 13.) FM rendelet - az egyes agrártámogatások 2017 1. oldal 51/2017. (X. 13.) FM rendelet az egyes agrártámogatások 2017. évi összegeinek megállapításáról A mezőgazdasági,

Részletesebben

JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2015. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Írta: Dr. Roszík Péter és szerzőtársai 1. példány Budapest, 2016. május 31. Szerzőtársak: Bálintné Varga Katalin Bánfi Brigitta

Részletesebben

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával KÖLCSÖNÖS MEGFELELTETÉS KÉPZÉS Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot előírásai című előadás tananyaga Környezetgazdálkodási Osztályvezető 2008. Bevezetés: A termeléstől elválasztott közvetlen támogatási

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI TÁMOGATÁSOK MAROS MEGYÉBEN

MEZŐGAZDASÁGI TÁMOGATÁSOK MAROS MEGYÉBEN A. NÖVÉNYTERMESZTÉS MEZŐGAZDASÁGI TÁMOGATÁSOK MAROS MEGYÉBEN 1. FÖLD ALAPU TAMOGATAS (SAPS) Igényelhető bármilyen típusú szántóföldre, gyepekre, gyümölcsösökre vagy szőlőültetvényekre. Feltétel az adott

Részletesebben

51/2017. (X. 13.) FM rendelet. az egyes agrártámogatások évi összegeinek megállapításáról

51/2017. (X. 13.) FM rendelet. az egyes agrártámogatások évi összegeinek megállapításáról Magyar joganyagok - 51/2017. (X. 13.) FM rendelet - az egyes agrártámogatások 2017. évi összegeinek megállapításár 1. oldal 51/2017. (X. 13.) FM rendelet az egyes agrártámogatások 2017. évi összegeinek

Részletesebben

Öntözésfejlesztés lehetőségei kormányzati szemmel

Öntözésfejlesztés lehetőségei kormányzati szemmel Öntözésfejlesztés lehetőségei kormányzati szemmel Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Szarvas, 2015. július 09. A mezőgazdasági célú vízhasználat

Részletesebben

Állattartó telepek korszerűsítése A vidékfejlesztési miniszter 61/2012. (VI. 29.) VM rendelete

Állattartó telepek korszerűsítése A vidékfejlesztési miniszter 61/2012. (VI. 29.) VM rendelete Állattartó telepek korszerűsítése A vidékfejlesztési miniszter 61/2012. (VI. 29.) VM rendelete A támogatás jellege és célterületei Vissza nem térítendő támogatás vehető igénybe az ügyfél egy vagy több

Részletesebben