Yogiraj Boris Sacharov. A harmadik szem megnyitása

Átírás

1

2 Yogiraj Boris Sacharov A harmadik szem megnyitása

3

4 Yogiraj Boris Sacharov A harmadik szem megnyitása Módszer és gyakorlat - A szellemi íjászat technikája - a tökéletes íjász

5 A fordítás az alábbi mű felhasználásával készült Yogiraj Boris Sacharow Das Öffncn des Dritten Auges 1959 Berlin Minden jog fenntartva. Bármilyen másolás, sokszorosítás illetve adatfeldolgozó rendszerben való tárolás a kiadó előzetes írásbeli hozzájárulásához kötött. hermit@emania.hu Hermit Könyvkiadó Hungárián Translation Hermit Könyvkiadó

6 Tartalomjegyzék Előszó 9 Első rész 13 Hogyan lett felfedezve az a módszer 15 A harmadik szem 27 A szellemi íjászat 38 Második rész 47 Idő 49 Lélegzés 56 Testtartás 62 Az íjászat technikája 69 A tökéletes íjász 96

7

8 Tanítványaimnak ajánlva

9

10 Előszó Ma. a rádió, a radarkészülék és a sugarak korában, egyáltalán nem lenne szabad, hogy csodálattal töltsön el bennünket a szem nélküli, egyedül a látóideggel, sőt az agyi látócentrummal való látásérzékelés lehetősége. Az indiai tudósítás egy Mahrattavakról, aki belső szemeivel könyveket volt képes olvasni, vagy napjaink egy jógijáról, aki bekötött szemmel a londoni utca forgatagában autót vezetett, nem elszigetelten áll itt. Már Lombroso is, a világhírű tudós, egy vak nőnél hipnózis útján elérte a képességet, hogy lábujjal szagoljon, térdével ízleljen és fülheggyel olvasson, nem is szólva Colonel A. de Rochas, Dr. H. Durville és Ch. Lancelein sokoldalú kísérleteiről. Prof. Dr. D. O. Hebb, a montreali McGill Egyetem pszichológia szemináriumának vezetője, kis idővel ezelőtt egy rendkívül érdekes próbára vállalkozott. 46 hallgatójával végeztette el a következő kísérletet: Az ember mindegyik 'kísérleti nyulat' a saját helyiségébe tette. A szemeik be voltak kötve, a kezeik merev, hosszú mandzsettákba dugva, a test puha légmatracon nyugodott. Nem volt semmi hallani, látni-, beszélni- és tennivaló. Néhány órával később egy jelenség kezdett fellépni, amely a hallgatókat nagyon kínozta; végül hallucinálni kezdtek. Úgy 'láttak' és 'hallottak' dolgokat, ahogy az csak kábítószerélvezőknél vagy skizofréneknél esik meg. Az első három, akik a kísérletet már egy nap után feladták, 'színes korongokról és négyzetekről' számoltak be, melyek bekötött szemeik előtt vonultak cl. Csak egyetlen egy bírta végig a több mint 5 napig tartó teljes semmittevést. A legtöbben már óra után kérték kimentésüket és visszatértek tanulószobáikba, előadótermeikbe; egyikük bírta 113 és egy pedig 127 órán túl. ( Frankenpost 1954, június 3.) 9

11 És mi lett ennek a kísérletnek az eredménye? Ugyanez az újság számol be a továbbiakról: Hebb professzor ezeknél a kísérleteknél meghatározón célt j tartott szem előtt. Be akarta bizonyítani, hogy az unalom egy tudományosan megfogható 'betegség', amit a pszichológia korábban elhanyagolt. Kísérleteinek az a szándék szolgáltatott alapot, hogy az agy viselkedésmódját kutassa, azaz, a szellemi reakciót vizsgálja, ha a kísérleti személyt minden benyomástól és élménytől elkülönítik, melyeknek stimuláló hatásuk van az érzékszervekre. A kanadai tudós a végsőkig folytatta immár a kísérletezést. Pontosabban mondva: hallgatói húsz dollár zsebpénz ellenében alávetették magukat egy megerőltető feladatnak: lustálkodtak. Lefeküdtek egy puha ágyra, ami egy klímaberendezéssel felszerelt, zajszigetelt szobában volt, szemüket elfedte egy szemüveg, ami csak sejtelmes, tejszerű fényt eresztett át. Kezeik vastag kesztyűkbe és karton csövekbe voltak burkolva, úgy, hogy semmilyen kapcsolatuk nem volt a külvilággal. A hallgatók eleinte egy valóban kellemes szórakozásnak tekintették a tesztet. Az első órákban aludtak, az ébredés után azonban egyre nyugtalanabbakká váltak. Lassanként az idegeikre ment a tétlenség. Miután kezdetben fütyüléssel és énekléssel kiszórakozták magukat, később megpróbáltak valamilyen probléma fölött gondolkodni. A legtöbb kísérleti személynek nem sikerült ez az elgondolás. Nem voltak képesek többé gondolataikra koncentrálni, ami még rosszabb, teljesen elvesztették gondolkodó képességüket. Némi idő elteltével hallucinációk léptek fel. Vonalakat és mintákat láttak, később prehisztorikus állatokat, sárga embereket, mamutfogakat, kísérteties óriáskezeket, amikhez hangok és hangzások társultak. Fraenkische Presse, okt. 15., 239. szám) 10

12 Ezek voltak a következményei ennek a hat napig tartó lustálkodásnak. És a végkövetkeztetés? A tudósításból idézve: A kanadai tudós ezután a kísérlet után arra a következtetésié jutott, hogy ez a módszer, az agy gondolkodási képességének árnyékolása alkalmasint megmagyarázza a kommunista kirakatperek úgynevezett vallomásait is. Az alábbiakban megmutatkozik, milyen fontos eredményekhez vezet, ha az ember a gondolatszubsztancia lustálkodásának ezt a művelését (jobban mondva: ellazítását) elhatározva a végső következményig folytatja. A harmadik szem megnyitása nem könnyű feladat. Ha nekem, 38 év fáradozás után sikerülne megmutatni az utat ebbe a csodaországba, akkor nem éltem hiába. Bayreuth, november B. Sacharow 11

13

14 Első rész Elmélet

15

16 I Hogyan került felfedezésre ez a módszer? Már régen történt. Amikor 17 éves fiúként, 1917-ben elkezdtem tanulmányaimat az indiai filozófia és szanszkrit nyelv terén, rábukkantam a Patanjali-jóga-sutra, a híres klasszikus Raja-jóga első részében egy helyre, ami rögtön felkeltette a figyelmemet. A koncentráció azon formái, amelyeket rendkívüli érzékelések idéznek elő, a gondolkodás állhatatosságát eredményezik. Swami Vivekananda kommentárja ehhez a részlethez a következőképpen hangzik: Ez természetesen a koncentrációból (dharana) származik. A jóginak, a gondolkodás összpontosítása következtében, néhány nap múlva, az orrhegyén csodálatosan kellemes illatok érződtek, a koncentráció révén a nyelvgyökerén hangokat hallott, koncentráció útján a nyelvhegyén csodálatos ízeket érzett, és koncentráció által a nyelvközépre azt az érzést nyerte, mintha valamivel érintkezésbe kerülne. Ha a gyakorló a gondolatait a szájpadlásra összpontosítja, úgy furcsa dolgokat pillant meg. Ha azonban valaki, akinek gondolata nyugtalan, elvégez néhányat ezekből a jóga gyakorlatokból anélkül, hogy bizalommal viseltetne irántuk, akkor el fognak oszlani kétségei, ha némi idő elmúltával ezeket a hatásokat saját maga megtapasztalja, és kitartást fog mutatni. (Swami Vivekananda: Raja-jóga) 15

17 Emberek ezrei olvasták ezt a részletet, közülük sokaknak ezek az érzékelések érintőlegesek voltak, csupán eszközként szolgáltak az állhatatosság és kitartás erősítéséhez a koncentrációhoz, de nyilvánvalóan senki nem jutott arra az ötletre, hogy e-zek mögött a szavak mögött (a kommentátor által hozzáfűzött rendkívüli hiányzik a szanszkrit eredetiből) valamivel több rejtőzik, mint csak egy bizonyíték arra, hogy bizonyos szellemi érzékelések ahogy Vivekananda könyvének egy másik részletében (Swami Vivekananda: Raja-jóga) mondja: az érzékelt tárgy meg-érintése nélkül tapasztalhatóvá alakítottak lehetnek. Engem azonban ezek a szavak, mint egy varázslat lenyűgöztek, mintha egyszerre csak felfedeztem volna az évezredek óta őrzött bejáratot a titokzatos Kheopsz piramis belsejébe. Fanatikus buzgósággal láttam munkához - koncentráció az orrhegyre - minden nap reggel mintegy percig anélkül, hogy egy napot kihagytam volna. Az eredmény nem sokáig váratott magára: húsz nap múlva egy fokozatosan növekvő, a bizsergés csaknem fájdalmas érzése kelt az orrhegyen, akár derült égből a villámcsapás, és egy fölöttébb kellemes, édes illat. A másodperc egy tört részére fogott el, hogy aztán rögtön ismét eltűnjön, de annyira elegendőnek bizonyult, hogy engem eksztatikus örömbe hozott, melynek nyoma egész nap követhető volt. A következő reggel emelkedett energiával láttam ehhez a gyakorlathoz, de a hatás elmaradt. A rákövetkező napok sem hoztak semmit - csak az orrhegyen jelent meg ismét a figyelmet érdemlő bizsergés. Végül az áhított illat mintegy 12 nap után keletkezett, erősebben, mint előtte, és néhány szempillantással tovább tartott. Ismét eltűnt az illat a következő napokon - intenzíven gyakoroltam tovább, mivel egy rövidebb szünetet gyanítottam. Tényleg ez is történt, és végül kb. 1-2 másodperces koncentráció után elő tudtam idézni a mennyei illatot (divya gandha), és el is tartott néhány másodpercig. Megállapítottam, hogy tetszés szerint bárhol elő tudnám 16

18 idézni - a tömegben, a strandon, a piacon, ahol - Isten tudja! - minden lehető és lehetetlen szaglik... egy varázsszer birtokában voltam, ami állandóan elkísért engem, Aladdinnak éreztem magam az Ezeregy éjszakából, aki csodalámpásával függővé tehette a szolgálatkész szellemet. Egy napon - ezt a gyakorlatot másoknak is a tudomására hoztam és meglepetésemre megállapítást nyert, hogy mindenki egy és ugyanazt az illatot érezte - az illat fajtája megváltozott: az, illat éppoly kellemes volt és édes, de egészen más. Esetlegesen, közben egy meghatározott szagot kívántam érezni, és tényleg megérkezett egy rózsa, egy szegfű, liliom, egy kedvelt parfüm megkívánt illata, és parancsomra egyszerűen itt maradt, erősebben és zamatosabban, mint a valóságban. Tehát képes voltam a kedvenc jó illatokat elővarázsolni. De jóllehet valódi mánia látszott rajtam elhatalmasodni: annak tudatában voltam, hogy ez nem jelent valami nagy vívmányt, hiszen alapjában véve ez a képesség nem más, mint egy úgynevezett hallucináció, tehát érzékcsalódás. Hatalmas energiával gyakoroltam mégis tovább. Egyik nap meglepett egy illat, amit nem akartam és kezdeti érzésként sem tudtam felismerni. Mostanáig minden kísérlet során ez az illat a füstölés kezdeti stádiumában használt sziámi mirhához hasonló, ezért jogos a feltételezés, hogy ilyen és hasonló füstöléseknek az a céljuk, hogy eksztázisba hozzák az embereket, de ez alkalommal a hatás egészen más volt és zavarttá tett. Valódi szimatkutyaként kezdtem a környezetemben levő minden tárgyat megszaglászni - de siker nélkül. Végül felfedeztem a mellékhelyiségben, régi sublótjában, egy régi, letépett darabkát toalett szappan csomagolásából... Tehát ez volt az. Együtt feküdt minden lehető limlommal, és jóllehet önmagában véve nagyon gyengén illatozó, de egyedül szagló darab volt. Magamon kívül voltam az Örömtől: nem érzékcsalódás volt, hallucináció sem, hanem valódi érzet, egy igazi távszaglás. 17

19 Ezen a módon - magam és később tanítványaim is - sok kísérletet folytattunk. Bebizonyosodott, hogy úgyszólván milyen szerepet játszik: én pl. a negyedik szobából képes voltam észlelni a leghalványabb gázszagot a konyhában, mielőtt a gáztűzhely mellett álló szolgálólány észrevette volna, hogy a gázcsap tévedésből felig nyitva volt! Vagy képes volt az ember egy lakásból a virágok illatát erezni, amik a szomszéd lakás bezárt ablakában álltak, amelyek nemegyszer a virágok fajtáit engedte felismerni - és később oda átmenni és ott a helyszínen megbizonyosodni, hogy az illatot helyesen eltalálta. Ennek a jelenségnek a magyarázata kézenfekvő: az orrhegyre történő folyamatos koncentráció révén - jobban mondva annak érzésére - szempillantásnyira megakad a lélegzet. Ezáltal akaratlanul kívánságot érez az ember a belélegzendő levegő megszaglására, mikor minden pillanatban egy illat megérzését várja. Az orrhegy érzésére történő tulajdonképpeni Összpontosítás azonban emellett egy ugródeszka alárendelt szerepét játssza, hogy a szaglás kívánságát bevezesse. Ez az állandóan növekvő kívánság izgatja a szájpadlás fölött elhelyezkedő szaglóidegeket, kihegyezi azokat, úgy. hogy azáltal rövidebb bullámhosszra állnak, és ily módon finom illatokat képesek felfogni, amelyek a normális emberek számára a t ú l nagy távolság miatt már nem elérhetők. Ezt a képességet, ami hosszabb gyakorlással erősen kifejlődik, nem lehet teljesen elveszíteni, és az érzőidegek túlérzékenysége megmarad, ha maga a jelenség el is tűnik. Idáig minden világos. De hogy nyernek magyarázatot a további, fölöttébb furcsa jelenségek a finom ízérzékenységgel és távtapintással? Mert hát nem álltam meg a szaglásnál, hanem továbbléptem a nyelvhegy és nyelvközép koncentrációjára. Az első esetben már két nap múlva eredményt kaptam - nyilvánvalóan a koncentrációs képességem, hála az első gyakorlatoknak, jelentősen kifejlődött - és, ahogy elvártam, egy rendkívül 18

20 kellemes, édes íz jelentkezett, mintegy attól, amit korábban szagoltam. Azonban nagyon gyorsan ezt az ívelést akarati ellenőrzés alá vontam: aznap képes voltam kedvenc ízemet elővarázsolni. A legelképesztőbb eközben, az érzékelés szokatlan, csaknem természetfölötti élessége mellett, egy olyan hasonlóan erős jóllakottságérzés volt, hogy az embernek hosszú ideig azután nem volt étvágya az ilyen mágikus módra élvezett ételre! Itt is képes lenne az ember az érzékelés tárgyától való távolságot tetszőlegesen áthidalni, ritka jelenség: hiszen miközben az illat maga, egy messzeségen túli távolságból érkező emanációfajta, kipárolgás és végül is az állatok és a természeti népek által érezhetőek, az ízérzet mégis egy, - még ha futólagos - nyelvérintés által keletkezik. Maga, a néhány milliméternyi távolság megszakítja normális esetben ezt az érzékelést! Ez esetben a szokásos pszichológiai magyarázat nem segíthet. De az érzékelés jelen van, valahányszor el akarjuk végezni ezt a kísérletet, és megköveteli a folyamat értelemszerinti leírását, ami számunkra rendkívül fontos felvilágosításokat képes nyújtani. Vagy mindez hallucináció? A híres amerikai lexikoníró, Webster szerint (1953), aki művének összeállítása során, a tudomány minden területén vezető kapacitások közreműködésével dicsekedhet, a hallucináció szó azt jelenti, hogy perception of objects with no realty, or experience of sensations with no external cause, usually arising from disorder of the nervous system, as in delirium tremens (Tárgyak érzékelése, melyek a valóságban nem léteznek vagy külső ok nélküli érzékelés, rendszerint az idegrendszer zavarából eredően, mintegy alkoholdelíriumban). Mindenekelőtt szögezzük le, hogy ez a definíció a mi észleléseinkre nem igazán illik, mivel az azok által érzett szagok és ízek olyan tárgyaknak a sajátjai, melyek a valóságban léteznek, tehát van külső okuk és - ez különösen figyelemreméltó - általunk nem megsejthetők vagy egyszerűen elvárhatók. Hiszen éppúgy, mint a szaglással volt a helyzet, egy előre nem definiálható 19

21 íz nagyobb távolságból távérzékeltethető Ha maga az ember megkísérelné a hallucináció fent említett tudományosan megalapozott meghatározását az általunk kívánt szaglás- és ízérzékelésre alkalmazni, melyeknek nincs kimutatható külső oka vagy valósága, el kellene ismerni, hogy ezek a hallucinációk további rendszeres gyakorlás útján a ténylegesen létező tárgyak valódi észlelésévé fejleszthetők - tehát többé nem hallucinációk. azaz a zavarodott idegrendszer állapota a lefolyt zavarok által teljesen normális lesz! Ha az ember koncentráció útján szaglóérzékét oly módon akarja erősíteni, hogy - amint a tökéletesen kifogástalan kísérletek bebizonyították - a távolságot és a materiális akadályokat képes áthidalni, akkor ez a képesség nem jelent hallucinációt; egyébként a természeti népeket, akik rendelkeznek ezzel az adottsággal, és mindenek előtt minden vizslát és egyéb állatot hallucinálóval kellene jellemezni! Hogy is áll a helyzet a távízleléssel? Vagy feltételezve, hogy mint az indiai Vedanta iskola magyarázza, gondolatelvünk egy ilyen érzékelés során az emberből kifele vándorol, amíg érzékelésének tárgyát el nem éri és aztán érez - tehát, képletesen szólva, hogy nyelvünket szellemileg oly messzire nyújtjuk, amíg a szomszédunk tányérját nem érinti, amit valójában nem tennénk! Ha ez előbbi igazi hallucináció is lenne, hiszen ez a szó a görög alyein-ből származik, azaz szellemileg vándorolni, és mivel, az indiai tanítások szerint, összes érzékelésünk ily módon jön létre, az öszszes normális érzékelésünknek hallucinációnak kell lennie! Vagy - és nem marad más választásunk - kénytelenek vagyunk elismerni, hogy érzékeink ilyen távérzékelések részeseivé válhatnak, mert éppúgy, mint ahogy a szaglás, az ízlelés is következésképpen érzékeinkkel észlelhető tulajdonságai a dolgoknak, mint a forma, szín stb. egy durván érzékelhetőn kívül, egy finomszerkezetű természetet, a kisugárzás egy fajtáját birtokolják. Azt jelenti, hogy az egész anyag a szín, a szag stb. sugárzása, a- mi annak határait, amit ujjainkkal tapintunk vagy nyelvünkkel 20

22 érintünk, végtelenül felülmúlja. Tudjuk azonban, hogy az ember a hanghullámok egész tengeréből normál módon csak olyan 7-8 oktávos tartományban, a fényből a vöröstől a violáig terjedő árnyálatokat képes észlelni. Minden mélyebb, valamint magasabb hang. minden más sugárzás, mint az infravörös, ultraibolya, röntgen, alfa-, béta-, gamma-, kozmikus sugár stb. észrevehetetlen marad és mégis létezik. Ebből következik hogy az ember, aki szaglóképességét az alkalmas gyakorlatok révén egyenest emberfölöttivé emelheti, más érzékét is képes kibővíteni. Mint Charles Lancelin számos kísérlete alapján kijelenti egy hipnotizáltnak összes érzékszerve érzékelő képessége a legmagasabb fokra, éppenséggel asztronómiai szintre emelkedik. Ezt mondja: Ha egy hipnotizált ember egyik kezébe egy kiló súlyt, a másik kezébe csak egy centigrammal nagyobb súlyt helyezünk, az alany azonnal jelzi a nagyobb súlyt. Ugyanaz, ha előtte két vonalat húzunk a padlóra, az egyik 3 méter és a másik 3,001 méter hosszú - azonnal meg fogja adni, melyik a kettő közül a hosszabb. Ha két vörösboros üvegből az egyiket a legcsekélyebb mennyiségű más színű folyadékkal összekeverünk, az alany hiba nélkül meg fogja mutatni, melyik bor lett összekeverve. Ugyanaz a helyzet az akusztikával: normál módon a hangokat 7 oktávos tartományban halljuk, de az alany, A. de Rochas szerint 62 oktávot észlel. Egy normális ember füle a percenkénti 8-tól es rezgéseket, egy hipnotizált alany füle rezgést/perc érzékel. Ez több, mint a láthatatlan gamma sugárzás rezgése, és ezért látja az alany az emberek kisugárzását, auráját is. A hipnózisnak ebben az állapotában az alany az összes érzést nem mintegy az elválasztott érzékszervek, a látás, hallás stb. útján észleli, hanem egy új, hatodik érzék segítségével, ami nála az agyban, a szemöldökök között idéződik fel... De hogy lehet ezt elérni? Három évig gondolkodtam azon, 21

23 hogy mivel nekem a Jóga-sutrában (I,35.) megadott, koncentrációról szóló útmutatást követően a szájpadlásomon valami fátyolos jött elő, ez a koncentráció tényleg a távollátásjelenség állapotába hozhatna. Az összes többi kísérlet során - távszaglás és távízlelés - végül is egy ingerről volt szó, vagy jobban mondva, a szagló- illetve ízlelőideg szóban forgó végződésének ultrarövidhullámára történő beállásról, amelyik közvetlen közelében van a koncentráció helyének (orr- illetve nyelvcsúcs). Maga a kifogás, hogy a szaglószerv előbbi esetében nem szorosan az orrhegyen, hanem csak a szájpadlástájékon található, azáltal vettetik cl, hogy ezen a koncentráción keresztül kioldódott feszültség fokozatosan - különösen a mellette szokásos mélyebb lélegzetvétel segítségével - a felső szájpadlás szférájáig nyúlik és azáltal ezt a szaglóideget érinti. Magyarázatot nyer azonban a koncentrációs hatás átvitele a szájpadlásról (ugyanazon célú távollátó hatásra koncentrálva) az üres garatüregen (lásd 1. sz. ábra) át fel mindkét látóideg kereszteződéséig (chiasma opticum). közvetlenül a hipofízis fölé. Végül is feltehetően csak a látóidegek ezen kereszteződéséről lehet szó, mint érzékelő-eszközről a finomabb és a normál szemmel nem látható fényhullámok részére. Ebben az irányban folytatott kísérleteim - a Jóga-sutra I,35-ben ajánlott összpontosítások a szájpadlásra gyakorlaton keresztül - pedig tényleg a sajátos képek spontán keletkezését okozták, de az ezek által elért sikerek fáradságos, éveken át tartó erőfeszítések ellenére sem fejlődtek tovább, míg végül pontos útmutatásokat nem kapott mesteremtől. Megtanította nekem a pontos módszert, hogyan kell kifejleszteni a szem nélküli látást. Ez azonban nem a szájpadlásra való koncentráció volt, hanem az ajna-csakrára, a finom központra a szemöldök közepén. Megerőltető tanulás volt. A legnagyobb súlyt a mester a gyakorlatok rendszerességére helyezte (tekintettel az intervallumra és ritmusra), valamint a szabályok betartására az élet mértékletessége fölött, de min- 22

24 denek előtt a látásom állandó felülvizsgálatára. Elsőként fel kellett ismernem a különbséget a gondolt és a valódi finomszerkezetű képek között. így tehát a következő gyakorlatokat végeztette velem: a feleségem előző este egy megbeszélt helyre tett valamilyen tárgyat (egy vázát virágokkal, egy szobrot többek között), és a következő reggel a negyedik szobából behunyt szemmel kellett látnom a tárgyat. Ezt a feladatot csináltam két éven át naponta, tehát legalább 700-szor; ha eltekintünk nagyon kevés hibás nézéstől, jól láttam. Mesteremet naponta láttam, és ez teljesen egyezett azzal, amiről feleségem és az ő, már korábban látnók barátnője tájékoztatott. Ezt a technikát erre fel tudomására hoztam barátomnak, F-nek és húgának E-nek, és mindketten a fejlődésnek el is érték ugyanazt a fokát, úgyhogy a mestert ők éppoly pontosan látták, mint mi. Barátom képes lett aztán még a mester portréjának megfestésére is. tobozmirigy hipofízis 23

25 Három év múlva képes voltam képek látására, tetszés szerinti távolságból, ha csak néhány pillanatra is. A mester megmagyarázta nekem, hogy mostantól kezdve alkalmas lennek üzeneteit fogadni gondolatban. Próbaképpen adott nekem és a feleségemnek néhány gondolatátvitelt, melyeket aztán egymástól függetlenül szó szerint leírtunk. Ezek a telepatikus érzékelésre való alkalmasságom más bizonyítékai is nyújtották. Nekem azonban túl lassúnak tűnt az előrehaladás. Elméleti jógatanulmányaim megmutatták nekem az új lehetőségeket, így hát megkíséreltem gyakorlataimat, melyek egészen egyszerűek és ahogy nekem tűnt primitívek voltak, kiegészíteni: beképzeltem magamnak, hogy a..harmadik szem valódi kibontakozásának feltétlenül meg kell előznie a kundalini-erő felébresztését és ezért a pranayamát (lélegzés-technikát) növeltem egyre inkább. Arra a meggyőződésre jutottam, hogy gyorsabb és jobb eredményeket érnék el, ha nem az ajnával, hanem a muladharával (központ a farkcsontban) dolgoznék. Ez azonban végzetes hiba volt. Hiszen mostantól minden romlott - látomásaim mindegyiket, valamennyi erőmet elvesztettem. Végtelen variációim a gyakorlatokban végérvényesen széttörték a ritmust. Gyakran faggattam erről a mestert és kértem tanácsát - de folyton azt a választ kaptam: Te valóban meghallasz engem, de úgy kell gyakorolnod, ahogy mondtam neked. De már nem volt visszaút. Szigorúan és konokul folytattam még mindig további, sikertelen kísérleteimet. Alig néhány napig alkalmaztam a régi technikát, mivel kutató kínzószellemem egyre újabb elhajlásokra és kijavításokra űzött... Így ment ez néhány évig. Pedig minden látásomat (darsana) maradéktalanul elvesztettem, mintha nem is lettek volna, de azért gazdag ismerteket gyűjtöttem az elméleti jóga területén. Különösen a tantrákat (indiai okkult írások) tanulmányoztam. Kínnal teli kísérleteim folyamán, hogy a helyes utat magam találjam meg, arra a gondolatra jutottam, hogy mesteremet és 24

26 általa adott korábbi utasításokat próbára teszem: Romániában volt egy társnőm, egy látnók, akinek sok évvel ezelőtt ugyanilyen víziói voltak, mint nekünk. Ő szintén ismerte a mestert és fel tudta venni vele a kapcsolatot. Egészen közvetlenül tette meg javaslatát: szanszkrit nyelven (Ő nem ismerte ezt a nyelvet) kellene levelet írnom a mesteremnek, és ő beterjesztené neki ezt a levelet. Indiai írásban írtam meg a levelet, hogy az átadónőnek lehetetlenné tegyem a dekódolást. Ezenkívül ő hosszabb ideje egy román provincia kórházában ágyban fekvő beteg volt. tehát nem volt egyáltalán lehetősége a levelet egy szanszkrit szakértőnek olvasásra átadni. A svindli ezáltal ki volt zárva. A válasz pontosan érkezett, azonban oroszul: Jegyezd meg magadnak - nem muladhara, hanem ajna! (megkérdeztem a mestert, vajon nekem a muladharára vagy az ajnára kell-e koncentrálnom!) Egyebekben teljesen stimmeltek az útmutatások, melyeket ezen a módon közölve kaptam azzal, amit korábban kérdeztem a mestertől. Mégsem győzött meg. Kísérleteztem tovább ben ismertem meg Swami Sivananda Sareswatit. A meditáció helyes technikájára vonatkozó kérdésemre ugyanazt mondta az ajnacentrumban. De engedélyét kértem gyakorlataimat a muladharában folytatni, melyet végül megadott. Néhány évi eredménytelen fáradozás után megkérdeztem, vajon nem lenne-e célszerű, az ajnát ismét gyakorlattá tenni. Ő azonban ellenkezett: You have made sufficient progress by concentration on muladhara chakra. Kindly stick to it. Do not make frequent changes. ( Elegendő haladást tettél a muladhara chakrára történt koncentráció által. Haladj azzal tovább és ne változtass ) Így telt el további tíz év. Eközben több mint kilencévnyi, a muladharára való összpontosítás után ismét voltak látomásaim, de ezek nem fejlődtek tovább. Azután jutottam arra a gondolatra, hogy mesterem technikáját másokon próbáljam ki. Néhány 25

27 hónap folyamán szereztem három különböző személyt, egymástól függetlenül, ugyanolyan víziókkal és élményekkel. Látták a mester arcát és kapcsolatot tartottak vele. Ez végül is arra ösztönzött, hogy kísérleteimet más központokkal és gyakorlatokkal feladjam, és mesterem technikáját az ajnával ismét elkezdjem. Ekkor, 23 év elmúltával léptem saját belátásomból ismét arra a helyre, ahol annak idején abbahagytam. Bizonyára gazdag tapasztalati anyagot gyűjtöttem c hosszú idő alatt, de meg kellett állapítanom, hogy ezen kísérletek során csak az bizonyult helyesnek, amit akkor a mesterem közölt velem. És világossá vált számomra, hogy mesterem szemei, melynek sugárzó pillantását soha nem felejtettem, egész idő alatt fölöttem őrködött, hogy láthatatlanul vezessen. És amikor második alkalommal találtam vissza hozzá elveszett fiúként, felhangzott hangja: Nem vesztetted el ezt az időt, sokkal tovább haladtál. 26

28 //. A harmadik szem Miben áll hát a szem nélküli látás technikája? Ezeknél a jelenségeknél meglehet, mint már említettem, hogy nem a látóideg ingerléséről - vagy jobban mondva, nem egyedül arról - van szó, mivel a jóga-sutra I.35-ben megadott koncentrációk a szájpadlásra ezt a látóideget vagy annak csomópontját (chiasma opticum) alig képesek elérni. Kell lennie tehát egy másik pontnak vagy másik központnak, melynek izgatása döntő jelentőségű a látásérzékelés előidézésénél. Mesterem nem is bátorított, hogy a koncentrációkat a szájpadlásra, amiket még útmutatatásai előtt hosszú időn át gyakoroltam, tovább folytassam, hanem teljesen más technikát ajánlott. Egyszerű formája szanszkritul valóban titokzatosan hangzik: OM megha me samhatah suniyatena, Kham ajnatam rajya-siddhaye... OM! A felhők általam helyes (részemről) tartózkodás révén összeterelődtek, A mennybolt megjegyzi az uralom megjegyzése céljából. Mit jelentenek ezek a misztikus szavak? Milyen felhőkre és milyen mennyboltra gondoltak ezzel? Hogy ez nem fizikai égbolt és nem is fizikai felhők, az kitűnik abból, hogy ezek a felhőknek helyes tartózkodásom révén kellett összeterelődniük, tehát valamilyen kapcsolatban állnak lényemmel. És a mennybolt szó? A kha szanszkrit szó először is az emberi test nyílását jelenti (amelyből indiai felfogás szerint kilenc van - két szem, Kél orrlyuk, két fül, száj stb.) Ez a jelentés szemmel láthatóan 27

29 nem helytálló. A kha továbbá azt is jelenti, hogy űr, légtér, éter, amit éppenséggel mennyboltnak fordítanak. Ez a megfeleltetés sem tűnik helyénvalónak. Habár Swami Sivananda Sareswati is idézi az Öreg indiai jógi figyelemre méltó útmutatását, ami a mi figyelmünket is megérdemli. így hangzik: A jóga gyakornok, amelyik képes saját tükörképét az égbolton meglátni, azt is képes tudni, vajon vállalkozásait siker koronázza-e vagy sem. A jógik, akik teljes mértékben felfogták a koncentráció előnyeit, megmagyarázták: Tiszta napsütésnél kemény tekintettel szemléld meg saját tükörképed a mennybolton; amíg ugyanazt egy pillanatra az égbolton nem látod, hamarosan meglátod Istent is a mennyben. Az, aki árnyékát naponta látja az égbolton, hosszú életet nyer. Soha nem fogja életét veszteni baleset által. Ha az árnyék teljes mértékben látható, a jóga gyakornok győzelmet és sikert arat. Legyőzi a pranát és mindenhol sikerrel jár. A technika eléggé könnyű. Rövid idő alatt elnyeri az ember a gyakorlat gyümölcsét. Sok ember ezt két hét alatt éri el. Amikor felkel a Nap, álljon úgy, hogy teste árnyékot vessen a földre és azt minden további nélkül láthassa. Ekkor irányítsa szilárd tekintetét az árnyék nyakára egy darabig, majd aztán nézzen az égre. Ha közben az égen egy telt szürke árnyékot lát, az jó jel. Az árnyék választ fog adni kérdéseire. Abban az esetben ha nem látja az árnyékot, folytassa addig ezt a gyakorlatot, míg sikerül azt meglátnia. Ezt lehet holdvilágnál is gyakorolni. (Practical Lessons in Yoga, o.) Ha maga a gyakorlat elég könnyű és az ilyen csábító perspektívákat fel kellene tárni, ez a vállalkozás, nézetem szerint, kárba veszett igyekezet lehet, mivel - mint később magyarázatot nyer - ez, mint ahogy persze az öreg jógi más útmutatásai is, az igazi technikát egy groteszknek tűnő külső forma mögött tarja elfátyolozva! Térjünk vissza ezért a kha szónkra. Egy további jelentése végül a szemöldök közötti hely. Itt található, 28

30 mint számos indiai istenalak ábrázolása is mutatja, a merőlegesen elhelyezett harmadik szem, ami a jógiknak a fizikai szem nélküli, az isteni látással (divya dristi) bezárólag minden varázserőt megad. így szól a saubhagyalaksmi-upanisad erről a központról, mint a bölcsesség szeméről (jnana-caksus), ami egy groteszk lámpás lángjához hasonló. Miként a satchakranirupana-tantra (37. vers) mondja: Ha a jógi tudatának belső oldalait a támasztól (a külvilágra) elzárja és felbomlasztja, azon a helyen sugárzó szikrákat lát, ami mint egy sugárzó reggeli napként tűnik fel ég és föld között. A jóga misztikus tanításában e/t a harmadik szemet ebben a lángban találhatónak gondolják. így mondják ezt a siva-jógában: Képzeld el a szemöldök-központot egy olajlámpa lángjának alakjában, és annak közepén a bölcsesség szemét. Emellett a jnana nem csak bölcsesség a filozófiai vagy vallási valóság tudásának speciális értelmében, hanem minden tudás, minden ismeret. Ezért érvényes ez a jnana-caksu a tudás szemeként a szó további értelmében, a mindentudás szemének, aminek nem csak minden jelen, hanem ugyanilyen mértékben a múlt és a jövő is feltárulkozik. A tripurasara samuccayában olvashatjuk: Annál, aki a jóga meditációnak híve, létrejön az emlékezés a korábbi életekben végrehajtott tettekre, továbbá a távolbalátás és távhallás képessége. A modern jógik is ezen a nézeten vannak. Az Egy jógi önéletrajza című művében, Paramahansa Yogananda ezt a központot egy mindentudó szellemi szemnek nevezi vagy ezerlevelű fénylótusznak (lásd Egy jógi önéletrajza). És Swami Sivananda így magyarázza: Pont úgy, ahogy a fénysugarak az üvegen keresztül, vagy a röntgensugarak az átláthatatlan tárgyakon keresztülhaladnak, képes a jógi dolgokat egy vastag fal mögött is látni, egy lezárt borítékban lévő levél tartalmát megismerni vagy az elrejtett kincset a föld alatt az ő belső szellemi szemei segítségévei Ez a szellemi szem az intuíció szeme, divya drishti 29

31 vagy jnana chaksu. Ez a harmadik szeme, a Siva szemének is nevezettet, hogy térbelileg határtalanul képesek legyünk látni, nem csak elméleti megfontolások által bizonyították. Csak azt kell még kideríteni, miként hidalja át ez a szem az időt is, tehát működik négy dimenzióban. Önmagában véve nem igényel több bizonyítást. Mivel ez a szem a térhatáson kívül áll, hatósugara is kívül esik a tér három dimenzióján, tehát a negyedik dimenzióban, az időben van. Ezért kényszerül időben is határtalannak lenni, az öreg jógi nyelvszokása szerint trikalajna, azaz a három időt (múlt, jelen, jövő) ismerő vagy mindentudó! Eközben külön kihangsúlyozandó, hogy (ahogy a gyakorlati kísérletek az idők kezdete óta minden öreg látnoknál, valamint napjaink józan kisérletei során bebizonyították) a harmadik szem érzékelőképessége és élessége, nem egyenlő az általunk ismert sugarak a- nyagfüggő megjelenéseivel, semmilyen módon sem enged, ha csak tetszőlegesen nagy tér és időkülönbségeket is áthidalni. Közismerten minden anyagi erő nagysága a távolság négyzetével arányosan csökken, ezen túlmenően a legerősebb sugárzások egy bizonyos vastagságú védőfallal (pl. a gamma-sugarak egy láb vastag vasfalon keresztül és a kozmikus sugarak egy ólomfalon át 2 méter vastagságig) felfoghatóak. A sugarak ellenben, melyek a harmadik szem által észleltek, amiket Charpentier-sugaraknak vagy N-sugaraknak is neveznek, nem csökkentik erejüket, még a legnagyobb távolság esetén sem, és nem állnak meg semmilyen anyagi akadály előtt, tehát finom természetűek. Nem csak térben határtalanok, hanem tértől függetlenek is. A gyakorlat is tanúsítja ezeket az elméleti következtetéseket, hiszen ha a legrégebbi időkből való érzékeléseket vagy egy hosszabb és magasabb szintű fejlődését a jövőből is igényli, így ezek a képek a jelenkor normálmódon felfogott eseményeinek sem pontosságától, sem élességétől, sem történelmi tényszerűségétől nem maradnak el. Ez csupán fejlettségi fok kérdése, a kérdés, milyen 30

32 tágra nyitott a harmadik szem, ez a fény ezerlevelű lótuszvirág - Ebben a vonatkozásban négy fokozatot különböztetünk meg általánosságban: A legalsóbb fokon a furcsa dolgok látomásai állnak. Groteszkül ható képeket látunk - nem valami beteges fantázia termékeit, hanem teljesen normális jelenségeket, alakokat vagy alakok töredékeit különös megvilágításban, szokatlan színárnya* latban vagy összefüggés nélkül a mindenkori gondolatiránnyal. Itt felmerülhet talán a gondolat, hogy hallucinációkról lenne szó. tehát olyan képmásokról, amelyek a valóságban nem létez* nck. De a valóság csak valami durvaanyagú, amit öt korlátozott érzékünk segítéségével vagyunk képesek érzékelni? Ha - mint fent megmutattuk - meghatározatlanul megnyújtatjuk, hol a határa a valóság érzékelésének? A mi napnyugati pszichológiánk meglehetősen tanácstalanul áll szemben ezekkel a valótlan és mégis érzékelhető ügyekkel - iskolai tudásunk gyakran hajlamos arra, hogy az ilyen groteszk jelenségeket a hallucináció semmitmondó és ellentmondással teli rovatába sorolja be. De mit szól ehhez az indiai pszichológia? A jógik egy úgynevezett manas - chakráról beszélnek vagy gondolatközpontról, a- melyiket szimbolikusan egy hatlevelű lótuszvirág alakjában, pontosabban véve, érzékelő-centrumként (sensorium) hat idegszállal írnak le. Öt idegszál csatorna a látás, a hallás, a tapintás, a szaglás és az ízlelés érzékelése részére, miközben a hatodik i- degszál vagy svapnavah-nadi az ilyen belül keletkezett benyomások vezetőjeként szolgál, amik álmokban és hallucinációkban keletkeznek. Első pillantásra meglep bennünket ez a kapcsolat az egészséges (álmok) és az egészségtelen (hallucinációk) érzékelések között, de ez nem véletlen. A manas chakra hatodik viráglevele - az ezerlevelű lótuszvirággal áll kapcsolatban, ami szellemünk (jivatma) lakhelyének tekinthető, miközben a manas-chakra (sensorium) az ébertudat székhelye. Ez a tény szokatlanul nagy fontosságú, hiszen, 31

33 miközben az ébertudatunk a külvilág benyomásait az öt idegszál útján - a manas chakra öt viráglevele - vezetett érzéseket az öt érzékszervnek fogja fel, ugyanaz a tudat kénytelen, ha az öt érzék alvás közben nem működik, az álom- illetve fantáziaképeket éppen ezen a hatodik idegszálon - tehát közvetlenül az ezerlevelű lótuszból, a harmadik szemhez odavezetni! Ha az öt érzékszerv, alvás közben vagy másképp kikapcsolódik, elkezd a manas chakra hatodik viráglevele dolgozni és aztán különösen erőssé és naggyá fejlődik - elkezdünk alvás közben álmokat és ébertudatban ún. hallucinációkat, pontosabban fogalmazva, különös dolgokat észlelni. Ez nem pusztán elmélet: a legcsattanósabb bizonyítékot valóságosságukra, anélkül hogy tudnánk, saját nyugati tudományunk két pszichológusa, D. O. Hebb és Woodburn már bemutatta. Hiszen kísérleti nyulaik nem voltak beteg, hallucináló emberek, hanem éppenséggel normális, fiatal emberek - csupán öt érzékük volt egy időre mesterségesen kikapcsolva. Hallucinációik következésképp egy tejesen normális reakciói voltak a tudatnak a test és a lélek kényszerű ellazulására - ellazulás, amit a tudósok tévesen egyenlővé tettek a lustasággal. Ami még több: mindkét kutató hallgatói valami olyat teljesítettek, a-mi sokkal több értékkel bír, mint a lustaság kihatásainak szerény felismerése - ők először is a tankörbeli problémáikra gondoltak, és amikor a külső érzékek kényszerű kikapcsolása kellőképp előrehaladott volt, prehisztorikus állatokat, sárga embereket, mamutfogakat stb. láttak - tipikus bizonyítéka annak, ahogy a hatodik viráglevél funkcionálni és a harmadik szem benyomásainak kezdeteit vezetni kezdte! Ha ezek az emberek a szokatlan érzékelésükben tovább, szakszerűen és rendszeresen edzettek volna, akkor tökéletesen új távlatot fedezhettek volna fel ebben az irányban, és tudományunk a kutatás egy új, ragyogó lehetőségével és ismeretével lenne gazdagabb. Mégiscsak van a tudománynak bizonyítéka arra, hogy az ún. 32

34 hallucinációk nem az érzékszerveken keresztül keletkeznek. Ugyanezt a bizonyítékot szolgáltatja az indiai jóga tudomány is, amely kijelenti, hogy az ember, ha sikerül neki, egy kis időre kikapcsolni érzékeit (pratyahara), érzékfölötti észleléseket képes felfogni. A gondolatok minden igazi koncentrációja többekevésbé azt a célt szolgálja - megvonja az öt külső érzéktől a szellem figyelmét, többé-kevésbé kikapcsolja és elősegíti a hatodik viráglevél kibontakozását. Ennek a gyakorlatnak az első közvetlen következménye, a fenti fejtegetések értelmében, teljesen érthető és normális jelenség: az álmok egyszerre csak tartalmasabbak, világosabbak, logikusabbak és élénkebbek lesznek. Ha az ember normál módon egyáltalán nem vagy csak ritkán álmodik, már az első nap után olyan gyakorlatok által meghatározott álmot lát, ami mélyen belepréselődik az emlékezetbe. A további hónapok folyamán elkezdődnek a gyakorlóknál a képek, víziók és alakok az ébertudatban (az érzékelés kikapcsolása alatt a koncentráció során) mutatkozni. Ezek nem beteges jelenségek, hanem éppúgy normálisak, mint a gondolataink, amik egyébként - mint később látni fogjuk - szintén ily módon keletkeznek, és nem mint feltételeztük, az agyunk által előállítva, hanem általa csupán regisztrálva. Jönnek és mennek - senki nem tudja honnan és hová. Ezek idegen testek, egyformák egy hógolyóval, amit minden játékos meglök és terel, terjedelme gyarapszik vagy kisebb darabokra esik szét. Így veszik birtokba időnként tudatunkat, mint váratlan vendégek egy vendéglőt, hogy legközelebb ismét kivonuljanak. Aki ezt kétségbe vonja, üljön le kényelmesen, lazítsa el a testet és a tudatot, kapcsolja ki az összes zavaró momentumot és engedje szabadon gondolatait anélkül, hogy valamilyen módon elfojtaná vagy félbeszakítaná. Néhány perc múlva meggyőződik arról, hogy tudata váratlanul olyan érdekes, abszurd, sót olykor-olykor ocsmány gondolatokat regisztrál, amire semmilyen magyarázatot nem képes találni sem a múltjában, sem neveltetésében, sem gondol- 33

35 kodási irányzatában. Undorodni fog tőlük és meg fogja szakítani az egész vizsgálódást- De a kísérlet megéri. A látomások második foka akkor következik, ha a gyakornok elkezd rendet vinni az első fokozat élményeibe. Ez arról ismerhető' meg, hogy az első fokozat kepei, a különös dolgok, amik normálisnak bizonyulnak, mivel ezek ismert jelenségek, ismert tárgyak képeiként, ismeretlen szemszögből kerülnek meglátásra. A pillanat elágazódása, ami mindig egybevág a legkisebb ellenállás útjával, keresi meg a finom sugarak a legkisebb szellemi ellenállás irányát, ami nem feltétlenül fokozatos''. Ez nyilvánvalóan annak a ténynek a magyarázata, hogy jóllehet, a második fok képei a megkívánt tárgyat tényleg ábrázolják, ugyanannak részleteit mindig valami másnak vártként adják viasza - egy állapot, ami a leginkább alkalmas a valóságot és nem csak a dolgok elfogadott és előrelátott alakját - önszuggesztió vagy képzelődés - kiemelni. Rendszerint mindent helyesen, de valahogy másképp látva: egy házat látunk gyakran a sarokról vagy a tetőről nézve, ahogy korábbi szemlélődéseink során még sose. A második fok egyik további érdekessége: a képek mozgása filmhez hasonló vagy egy táj a félhomály gyenge megvilágításánál vagy éjszaka. Végtére is ezek a képek kezdetben olyan gyengék mint a kifakult fényképek és színüket és fényüket csak további kísérletek folyamán nyerik vissza. De saját mozgásuk és saját életük független a megfigyelő akaratától és ezért nem fantáziájának képmásai. Később rendelkeznek még egy feltűnő tulajdonsággal: választ adnak egy közvetlenül feltett kérdésre: alig gondoltunk a látomás közben akaratlanul egy kedvenc részletre, pillanatnyira feltűnik a képen, gyakran azonban valamivel korábban, mint az ember kérdését észlelné. Ez ennek a szellemi sugárzásnak az időtlen karakterét bizonyítja. Ezenfelül csodálattal állapítjuk meg, hogy ezek a sugarak minden akadályon áthatolnak - számukra nem léteznek védőfalak, sem határok vagy meghatározott korlátok, hiszen meglehet, a gya- 34

36 korló még nem mászta meg a szükséges fejlődési fokozatot. Ennek a fokozatnak a képei többnyire a jelenhez vagy a közvetlen múlthoz tartoznak, ritkábban egy távolabbi múlthoz és csészén ritkán a jövőhöz. Lehetnek azonban mások gondolatképei is, különösen, ha a koncentráció tárgya egy vallásos szimbólum vagy bármi hasonló, amelyről már emberek ezrei hasonló meditációt folytattak vagy folytatnak. Egy azonban biztos: ezek nem saját fantázia termékek, amik, ha maguk éveken át egy jelképre irányultak, százszor gyengébbnek, élettelennek és mulandónak tűnnek, mint a nevezett két fokozat valódi érzékelései. A harmadik fokon a képek tökéletes tisztaságot és színpompát fejlesztenek ki, melyek semmilyen módon nem maradnak le a fizikai szemünkkel észlelhető képek mögött. Csak egy rövid pillanatra tartanak és lassan oldódnak szét, melyben csaknem percekig utánizzanak, mint a villanykörték, melyek áramát kikapcsolták. Ez az utánizzás a tipikus ismertetőjele ennek a harmadik fokozatnak, éppúgy, mint a képek jellemző világítása általában. A finomszerkezetű anyag egy világító szubsztancia, amit a régi idők okkultistái asztrálfénynek neveztek. A lezajló fokozat látomásaival ellentétben, amelyek gyenge fénnyel töltöttek fel és hosszabb időre mintegy filmszalag takarékosan megvilágított képei állandó mozgásban vonulnak belső szemcink előtt, ennek a harmadik fokozatnak a jelensége hirtelen lángol fel és sajátos érzést okoz, mintha az ember kibújna a bőréből, vagy égnek állna a haja. Ez az eksztatikus érzés az egész látomás alatt tart, és lassan hamvad el, melynek során hátrahagyja parázsló nyomát. Tehát további iskolázás révén kell megkísérelni ezen érdekes érzésen át - néha könnyű viszketés a Háton - a zavartalan szemlélődést és a pillanatnyi érzékelés meghosszabbítását. Az említett víziók (darsana) három fokozata apránként fejleszti ki egyiket a másikból, és a pontosság lassú növekedésével 35

37 mutatják be a finomszerkezetű világ valódi (nem gondolt) képeit, durvaanyagú világunknak ezt a hűséges tükörképet. Többe vagy kevésbé minden ember által könnyen elérhetők, akik veszik a fáradságot az igazi technika elég lassú alkalmazására. A nők, hála a nagyobb állhatatosságuknak, erre alkalmasak, mindenek előtt azonban a vakok, a fény utáni rendkívül erős vágyakozásuk és látomások iránti óhajtásuk következtében. Ebből következően minden embernek, aki gondolkodni képes, megvan ez a második látás adottsága, teljesítménye végül is csak saját türelmétől, kitartásától és koncentrációs képességétől függ. A negyedik a mesterfokozat. Ha a tudat lassú beállítása, ez a szellemi távcsövezés'', egy meghatározott tárgyra, mint egy gyújtópontra, az előbb történt három fokozat tipikus ismertetőjele volt, amik csak egy érzékelést és azzal a tárgy megismerését is lehetővé tett, akkor egy térbeli érzékelés - egyidejűleg minden oldal felé - jellemző erre a legmagasabb fokra, ami, ha tökéletesen uraljuk, az emberből adeptust csinál - olyat, akinek már nincs több tanulnivalója, hiszen mindent lát, amire szellemi tekintetét, harmadik szemét rá szeretné irányítani. Nincs szüksége immár egy könyvet se fellapoznia, hogy mások tapasztalataiból tanuljon, ezekből logikus következtetéseket vonjon le, ami a szokásos földi halandóktól az érzékelő képességeik térbeli, időbeli korlátozása és egyéb akadályok miatt folyton megtagadva marad - semmi sem marad harmadik szeme számára elrejtetten! Ennek a mesterfoknak a kezdeti állapota példájaként legyen itt megemlítve Paramahansa Yogananda személyes élménye: Mintha egy titokzatos szivattyú szívta volna ki a lélegzetemet a tüdőmből, testem teljesen nyugodt volt, mégsem tétlen. Ezt követte a tudatom eksztatikus eltávolodása- Mérföldekre messze, kiláttam a Gangesz folyam fölé, balra tőlem és a templom fölött ki Dakshineswar egész környéken át. Az összes épület fala világítóan átlátszó volt, és rajtuk keresztül megfigyel- 36

38 tem, ahogy az emberek távoli földeken ide-oda járkálnak. Lélegzetemet visszafojtottam, testem sajátságosan nyugodt volt, és mégis szabadon tudtam mozgatni kezeimet és lábaimat. Több nercig (ettem kísérletet szemeim bezárására és újra kinyitására, és mindkét esetben tisztán láttam Dakshineswar egész környékét. Testem egy éteri anyagnak látszott a levegőben, lebegésre készen. Fizikai környezetem teljesen tudatos volt, láttam magam és tettem egy pár lépést, anélkül azonban, hogy ennek a lelki látomásnak a fennmaradását megszakítottam volna... ( Egy jógi önéletrajza ) És ennek a legmagasabb fokozatnak a beteljesedését Ewans Wentz a következőképpen írja le: A nagy jógi telepatikusan figyelte meg kisebb élőlények életét, annyira pontosan, amennyire egy kutató egy mikroszkóp segítségével sem képes, és a legtávolabbi napok, bolygók és ködfoltok jellemzőit írta le, amiket teleszkóp korábban nem tudott láthatóvá tenni. Éppoly hatásos a saját test fiziológiai folyamatainak megfigyeléseiben, szüksége van ennek tanulmányozásához, mérgek és kórokozó csírák megállapításához, ami nem igényel sem boncolást, sem viviszekciót. Gyógyszer és szérum annak számára szükségtelenek, aki lelkét testének és minden anyagi kapcsolat teremtőjeként és uraként ismeri el. Neki nem szükségesek gépek, hogy levegőben, vízen és földön átkeljen, hiszen szavai szerint el tudja hagyni fizikai testét és a fénynél gyorsabban a Föld minden részét eléri, vagy a sztratoszférán túl más világokba siklik át. ( Jóga és Tibet titkos tanításai ) 37

39 III. A szellemi íjászat Az Upanishad' a nagy fegyvert íjként ragadja meg A nyilat feltevé, élesíti Meditációval Azt megfeszíti Brahma Létére Irányzott gondolata És eltalálja, ó, a derék, célként A maradandót. (Mundaka-Upanishad II.2,3) Az Upanishad, ezen misztikus szavait a jógik gyakran idézik azért, hogy a meditáció és az eksztázis technikáját bemutassák, melyre a következő' versben is kinyilvánított kommentárjukat találjuk: Íjként OM, nyílként lélek. Célként Brahma lett kijelölve; Bele, nem hanyagul célba véve, Hatol be az ember, mint nyíl a célba. Ez messze több mint misztikus elmélyülés Istenben. Nem szabad elfelejtenünk, hogy az Upanishad szó írások minőségét jelenti, aminek a Veda titkos jelentésének megfejtése a feladata. (Böthlingk) 38

40 A szöveg szokásos értelmezésében, mint a Brahmával történő (Isten) egyesülés fölötti meditáció, bizonyára semmi titokzatosságot nem tartalmaz, hiszen tiszta kifejezésmódban beszél minden Upanishad. De a jógik magyarázatai sem közölnek sokat, amint a példa kedvéért, Swami Sivananda következő szavaiból is kiviláglik: Képzeld el OM-ot íjként, a gondolatelvet nyílként és Brahmát (Istent) célkorongként magad előtt. Célozz nagy figyelemmel erre a korongra, és aztán, miként a nyíl a célkoronggal egyesül, egyesülsz te is Brahmával. ( Practical Lessons in Yoga ) Nyitva marad a kérdés, hogyan kellene ezt csinálni. Eugen Herriegel joggal állapítja meg: A kelet-ázsiaiak számára átláthatóik ezek a titokzatos formulák és jártasak is bennük. Velünk szemben kétségtelenül teljesen tanácstalanul végzik. Ebből következően nem marad más hátra, mint még tovább gyakorolni. Jó ideje magunk, európaiak számára sem titok többé, hogy a japán tudományok belső formája, egy közös eredetre vezethetők vissza: a buddhizmusra. Ez érvényes az íjászat művészetére, ugyanabban az értelemben és mértékben, mint a tusfestésre, a színművészetre, a tea ceremóniára, a virág elhelyezés művészetére és a kardművészetre is. Ez mindenekelőtt azt jelenti, hogy mindent egy szellemi magatartásnak tételeznek fel és azokat sajátosságuk szerint tudatosan gyakorolják, melyek emelkedett formájukban a buddhizmushoz tartoznak és a papi emberek letét határozzák meg. Persze ezalatt nem a buddhizmust kell éppenséggel érteni. Nem a kimondottan spekulatív buddhizmusról van ez esetben szó, amit elérhető irodalmuk kedvéért egyedül Európában ismerünk és kívánunk megérteni, hanem a Dhyana - buddhizmusról, amit Japánban Zen -nek neveznek, és ami első sorban nem spekuláló, hanem valami, ami közvetlen tapasztalata szeretne lenni annak, amit a Létező alaptalan alapjaként ész ki sem talált, hi- 39

41 szén nem egyszer még olyan egyértelmű és nem ellenálló tapasztalásokat is képes volt megragadni és értelmezni: tudjuk azt, amiről nem tudunk. Ennek a döntő tapasztalatnak a kedvéért vágott bele ebbe az útba a Zen-buddhizmus, amelyik egy módszeresen gyakorolt önmagunkbamerülés révén oda kell vezessen a megnevezhetetlen alap és létnélküliség legmélyebb alapjához, még tovább: a vele való egyesüléshez. És ez, tekintettel az íjászatra, talán egészen ideiglenes és éppen ezért kérdéses megállapítást jelent: a szellemi gyakorlatoknak köszönhetően az íjászat technikája tudománnyá vált, és ha ez úgy illik, hogy mint művészietlen művészet érjen véget, vannak misztikus gyakorlatok, és az íjászatnak azáltal semmilyen körülmények között nincs értelme, látszólag íjjal és nyíllal, hanem belső önmagunkkal valamit véghezvinni. (Eugen Herriegel: Zen az íjászat művészetében) Az itt említett művészetek a szellemi fejlődés (jóga) fokozataiként, meditáció útján ismerhetők fel. mintegy a következők szerint: Színjátszás művészete, vagyis a művészetet önmagában az életben, s pusztán Isten drámáiban (lila) szemlélni = yama és niyama (etikus fejlődés a jógában). Kardművészet, mint művészet, magunkat a sérülésektől és a fájdalomtól megvédeni = asana (a test fölötti uralom). Virág elhelyezés, mint a szellemi lótuszvirág nevelésének és gondozásának művészete a finomanyagú testben = pranayama (légzéstechnika). Teaceremónia mint művészet, a bölcsesség kvintesszenciáját (a teáét) élvezni anélkül, hogy a felszolgáló gésák (érzékcsalódások) eltérítenének = pratyahara (az érzék elvonása). Tusfestés annak művészete, miként kölcsönözzünk saját gondolatképeinknek plasztikus formát = dharana (gondolatkoncentráció). 40