Beszámoló a Budapest területén működő ítélőtábla mellett eljáró. elsőfokú szolgálati bíróság évi ügyforgalmáról,
|
|
- Teréz Mészárosné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Beszámoló a Budapest területén működő ítélőtábla mellett eljáró elsőfokú szolgálati bíróság évi ügyforgalmáról, valamint ítélkezési gyakorlatáról. A Budapest területén működő ítélőtábla mellett eljáró elsőfokú szolgálati Bíróság (a továbbiakban: elsőfokú szolgálati bíróság) július 1. napja óta jár el a bírák fegyelmi ügyeiben. Eljárását a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló évi CLXI. törvény (Bszi.), a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló évi CLXII. törvény (Bjt.), valamint az elsőfokú szolgálati bíróság együttműködése mellett elfogadott és az OBT által jóváhagyott ügyrend (ügyrend) határozza meg. Az elsőfokú szolgálati bíróság működésével, a évben folyamatban maradt és befejezett ügyeivel kapcsolatos a Bjt. 104/B. (2) bekezdésében és az OBT 2014.OBT.II.C.1. számú levelében megjelölt adatokat az alábbi mellékletek tartalmazzák. 1. évben érkezett ügyek és azok intézésének adatai (1.) 2. a bíróval szembeni eljárás miatt indult fegyelmi eljárások adatai (2.) 3. szolgálati viszonnyal összefüggő kötelezettségek megszegésével (késedelmes ügyintézés) kapcsolatos adatok (3.) 4. a szolgálati bíróság tagjainak leterheltségét tükröző adatok (4.) Ezen időszak alatt 1 bejelentés érkezett az elsőfokú szolgálati bírósághoz fegyelmi eljárás alatt álló bírótól. E bejelentés részben saját ügyével volt kapcsolatos, mely ügy azóta érdemben befejeződött. Az elsőfokú határozatot mind a bíró, mind a kérelmet előterjesztő tudomásul vette, a határozat első fokon jogerőre emelkedett. A bíró bejelentésének további része az ügyrend és a Bjt. módosításával kapcsolatos javaslatokat jelölt meg, melyeket az ügyrend módosítási javaslatokkal egy időben a szolgálati bírák elé terjesztünk, véleményüket kérve. Erről a bejelentő bírót írásban tájékoztattuk. I. Fennállásuk óta milyen próbálkozások voltak a joggyakorlat egységesítése érdekében és ezek vezetteke eredményre? A szolgálati bíróságok joggyakorlatát az ítélkezési tevékenységhez hasonlóan az egyes ügyekben hozott határozatok, az azokban felvetődött elkövetési magatartások megítélése kérdésében elfoglalt jogi álláspont és az alkalmazott fegyelmi szankciók alakítják. A joggyakorlat egységesítésében döntően a másodfokú bírósági határozatoknak van szerepe. Rögzíteni kell azonban, hogy alacsony az elsőfokú határozatok elleni fellebbezések száma (2011ben 3, 2012ben 5, 2013ban 5 fellebbezés érkezett, 1 db az eljárás kezdeményezőjétől, a többi fellebbezést az eljárás alá vont bírák nyújtották be). A szolgálati bírák számára fontos ezért, hogy más szolgálati bírósági tanácsok határozatait megismerjék és tájékozódjanak az ítélkezési gyakorlatról. Ennek érdekében júliusában a szolgálati bíróságok felállítása óta hozott valamennyi határozat anonimizált példányát elkészítettük és azok ősze óta az OBH intraneten, annak elérhető oldalán megtalálhatók, tanulmányozhatók. Ezenkívül anonimizált formában a szolgálati bírák rendelkezésére állnak a szolgálati bíróságokon kigyűjtve a határozatok, melyek bármikor megtekinthetők. Ismereteink szerint a szolgálati bírák nem egyszer éltek is a határozat megtekintésének a lehetőségével. A szolgálati bíróságok elnökei által elkészített évi tevékenységről szóló beszámolók melyek a szolgálati bírák számára is megküldésre kerültek ugyancsak tartalmazzák az egyes fegyelmi eljárások adatait, köztük az eljárás tárgyát, az alkalmazott fegyelmi büntetést és a határozatokban foglalt döntés rövid jogi indokait. A szolgálati bírák igénylik, hogy időnként szélesebb körben legyen alkalmuk az egymással való szakmai konzultációra. A Magyar Igazságügyi Akadémián április 11én került sor konferencia megtartására, ahol egyebek mellett az egyes ügyekben hozott első és másodfokú határozatok ismertetésére is sor került.
2 II. Az elkövetési magatartások tipizálása évben 10 ügy érkezett az elsőfokú szolgálati bíróságra, melyből 3 bíróhoz méltatlan magatartás, 4 írásba, további 3 ügy pedig azért, mert a bíró ellen eljárás indult (1 közlekedési bűncselekmény, 2 vesztegetés miatt). 2012ben 15 ügy érkezett az elsőfokú szolgálati bíróságra, 1 a bírói munka értékelésével volt kapcsolatban, 1 mentesítés, 3 bíróhoz méltatlan magatartás miatt, 5 késedelmes ügyintézés okából, további 5 ügy pedig azért, mert a bíró ellen eljárás indult (3 közlekedési ügy, 2 egyéb cselekmény). 2013ban 33 ügy érkezett az elsőfokú szolgálati bíróságra, 1 a bírói munka értékelésével kapcsolatos, 3 ügy bíróhoz méltatlan magatartás miatt, 21 késedelmes ügyintézés következtében, 4 ügy eljárás kezdeményezése miatt (2 közlekedési, 2 egyéb bűncselekmény). További 4 ügy a korábban eljárás miatt felfüggesztett fegyelmi ügyek folytatása miatt indult, időközben ugyanis a eljárás befejeződött. A késedelmes ügyintézés miatt indult december 31ig első fokon befejezett ügyek további adatait a 2. számú melléklet tartalmazza, a eljárás miatt indult fegyelmi ügyek adatait a 3. számú melléklet rögzíti. III. A szolgálati bíróság vezetői milyen módon, hogyan tájékoztatják, koordinálják a szolgálati bíróság bíráit? A szolgálati bíróság elnökének jogkörét a Bjt (1) és (3) bekezdése, a 115. (2) bekezdése, valamint az ügyrend 2. (2) és (3) bekezdése, 3. (2) bekezdése, 8. (2) bekezdése és 22. a szabályozza. E rendelkezésekből kitűnően a szolgálati bírósági elnökök széles körben látnak el szervezési és adminisztratív teendőket, azonban sem igazgatási, sem pedig fegyelmi jogkörük nincs, egy a szolgálati bírák közül. Koordinációs feladatai a szolgálati bíróságok bírái felé a megjelölt jogszabályi és ügyrendi rendelkezésekből adódnak. Ezentúl, ha valamennyi szolgálati bírót érintő kérdésről van szó, a kapcsolattartás ben történik, konkrét ügyekben telefonon, illetve, amikor a bírák az elsőfokú szolgálati bíróság székhelyén Budapesten tartózkodnak (tárgyalás, tanácsülés, vizsgálóbiztosi meghallgatás idején) közvetlenül, személyesen kerül sor az adott probléma megbeszélésére. A szolgálati bíróság tagjai a működésük során felmerülő kérdéseket en, telefonon, vagy személyesen jelzik. A kapcsolattartás az elnökök és a szolgálati bírák, valamint a szolgálati bíróságon adminisztratív feladatot ellátó ügyintéző között folyamatos és zökkenőmentes. Ennek ellenkezőjéről nincs tudomásunk. IV. Mit tesznek a határidők betartásának biztosítása és ellenőrzése érdekében. A jogszabályi és a saját ügyrendben meghatározott határidőket betartjáke, ha nem mi ennek az indoka? Az 1. szám alatt csatolt melléklet tartalmazza a évben érkezett valamennyi elsőfokú szolgálati bírósági ügy intézésének mozzanatait. Ennek és a vonatkozó jogszabályi, valamint ügyrendi határidőknek az ismeretében rögzíthető, hogy az eljárás megindítását követően a kijelölés és a vizsgálóbiztosi munka megkezdésére előírt határidők betartásra kerülnek. A vizsgálóbiztosi jelentés leadása, a tanácsülés, illetve tárgyalás kitűzésére megállapított határidők betartása nem mindig lehetséges. Ennek okai a következők: A fegyelmi eljárás alá vont bíró magatartása (bíró kizárása iránti kérelem, hetente érkező széleskörű bizonyítási indítványt is tartalmazó beadványok, halasztás iránti kérelem). A fegyelmi bíróságnak nincs jogi eszköze ezen eljárás elhúzását célzó magatartások szankcionálására. Rendkívül sokrétű és hosszadalmas a vizsgálóbiztos munkája (utazás az adott bíróságra, nagy mennyiségű irat áttekintése, tanúk kihallgatása különböző helyszíneken, vizsgálati anyag és javaslat elkészítése).
3 A szolgálati bíróság 2 és fél éve működik, a bírák nagyobb része 1 éve látja el ezt a feladatát, nincs tapasztalata, ugyanakkor a szolgálati bírók e feladatot ítélkezési tevékenységük mellett végzik, szükséges a két feladat összehangolása. A szolgálati bíróság Budapesten működik, itt van az ügykezelés, valamennyi beadvány ide érkezik, lajstromozás, ügyiratok, tárgyalás, tanácsülés, jegyzőkönyvek vezetése, a határozat szerkesztése. A legtöbb esetben az eljárás minden szereplője (eljárás alá vont bíró, vizsgálóbiztos, az eljáró tanács tagjai és az ügyintéző) az ország különböző, esetlegesen távol eső pontján találhatók. Ennek az összehangolása ugyancsak szükséges. Folyamatosan változik a létszám (bírói beosztás változása, vezetői munkakörbe kerülés, nyugdíjba vonulás, minisztériumba történt beosztás, tartós betegség, stb.). Ennek következtében a kijelölt tanácsoknak, illetve a tanácsok tagjainak időközbeni változtatása is szükséges. A kijelölhető jelenlegi elsőfokú szolgálati bírói létszám 64 fő. Gondot jelent a szolgálati bírósági iratok kézbesítése az adott szolgálati helyen. Az 1. számú mellékletből is kitűnően az eseti és nem jelentős késedelmek a Bjt (2), 121. (1) bekezdésében foglaltakkal, nevezetesen a vizsgálóbiztosi jelentés előterjesztése, valamint az ezt követő, a fegyelmi eljárás megindításáról, megtagadásáról, vagy felfüggesztéséről szóló döntés törvényi, illetve ügyrendi határidejével összefüggésben merültek fel. Figyelemmel a vázolt nehézségekre is az ügyrend módosítása során javasoljuk a tanácsülés írásban, elektronikus úton, illetve telefonos konferencia keretében történő megtartásának lehetőségét. V. A jogszabályi változásra tekintettel tervezike az ügyrend módosítását, felülvizsgálását (ügyrendileg kívánjáke rögzíteni beszámolójukra vonatkozó belső rendet, stb.)? A Bjt. módosítás szövegét, a hatályba léptető rendelkezéseket, valamint az OBH Elnökének az alkalmazással kapcsolatos jogi álláspontját januárban megküldtük valamennyi szolgálati bírónak. Kértük, hogy a gyakorlatban szerzett tapasztalatok alapján a jogszabály módosítás miatt szükségessé vált ügyrendi módosítási javaslataikat 30 napon belül küldjék el címeinkre. A javaslatok és az általunk szükségesnek tartott módosítások alapján el fogunk készíteni egy tervezetet, amelyet továbbítunk minden szolgálati bírónak, az OBT, az OBH, a Kúria és a Fővárosi Ítélőtábla Elnöke részére. Az arra adott észrevételek alapján tervezzük az ügyrendmódosítás elfogadása végett újabb együttes ülés összehívását. év őszén javaslatot tettünk a Bjt. módosítására, ezek a javaslataink a Bjt. módosított rendelkezései közé bekerültek. Javaslatunkra módosításra került a Bjt (2) bekezdése, 15 nap helyett 30 nap áll a vizsgálóbiztos rendelkezésére az írásbeli jelentés elkészítésére a Bjt a kiegészült azzal, hogy az ügy érdemében nem járhat el az a bíró, aki a kizárási eljárásban részt vett; bővült a kiszabható fegyelmi büntetések köre, valamint lehetőség van a mentesítés kizárására (Bjt. 124., illetve 127. (1) bekezdés). VI. Mik azok a problémák, amelyekkel a szolgálati bíróság működése során küzd, mik azok az esetleges tárgyi (informatikai, kapcsolattartó eszközök), vagy egyéb (tárgyalási kedvezmény, referáda csökkentés, stb.) szükségletek, melyek segítenék munkájukat. Esetlegesen szükségesnek tartjáke, hogy a szolgálati bíróság tagjainak valamilyen konzultációs képzés, rendezvény kerüljön megrendezésre? Az elsőfokú szolgálati bíróság működésének tárgyi és személyi feltételei megoldottak. A tárgyi feltételeket a Fővárosi Ítélőtábla Elnöke biztosítja. A tárgyalások, tanácsülések a Fekete Sas utcai épület tárgyalótermeiben vannak, általában hétfőn, illetve pénteki napokon. Az iratok elhelyezése ugyanezen épületben megoldott. Saját pecsétek, iratborítók, tértivevények rendelkezésre állnak. A bíróság működésének személyi feltételei ugyancsak biztosítottak, a szolgálati bíróságnak elnöke, elnökhelyettese és egy ügyviteli alkalmazottja van, utóbbi látja el a tárgyaláson a jegyzőkönyvvezetést és az ügyviteli feladatokat. Az ügyviteli alkalmazott év vége óta látja el a szolgálati bírósági teendőket. A szolgálati bírók létszáma a korábbi 75 fővel szemben jelenleg 64 fő. A leginkább
4 leterheltek közülük a vizsgálóbiztosok, a Bjt.ben és az ügyrendben meghatározott feladataik következtében. Létszámuk bővítése indokolt, elsősorban törvényszéki bírók által. Jeleztük a kézbesítési problémákat, e körben a törvényszékek elnökei felé az volt a kérésünk, hogy a kezdeményező iratban lehetőség szerint jelöljék meg az eljárás alá vont bíró lakcímét. Ez a kézbesítést meggyorsítaná. Örömmel vettük, hogy a Fővárosi Törvényszéken kijelölésre került egy olyan személy, aki a szolgálati bírósági iratokat átveszi és gondoskodik azok címzett részére történő eljuttatásról. Ez a munkánkat nagymértékben segíti, más bíróságokon is javasoljuk ennek a bevezetését. Informatikai eszközök (pl. laptop, telefon) további segítséget jelentenének a szolgálati bíróság tagjai számára, ez lehetővé tenné a munkavégzés gyorsítását, ugyanakkor a bírák munkájának megbecsültségét is jelezné. Jelenleg nem látjuk indokoltnak a tárgyalási kedvezményt és referáda csökkentést. Ha a szolgálati ügyek száma olyan mértékben növekszik, ahogyan az az elmúlt év nyara óta tapasztalható, a kedvezmény és a referáda csökkentés témáját akkor látjuk indokoltnak vizsgálni. Évente egy alkalommal hasznosnak ítélnénk a szolgálati bírák képzését, egybekötve az ügyrend módosításával összefüggő kérdések megtárgyalásával. Végezetül rögzíteni kívánjuk, hogy valamennyi szolgálati bíró nem kis erőfeszítéssel, az ítélkezési munkája mellett, a legjobb tudását nyújtva látta el szolgálati bírósági munkáját. A törvényi, illetve ügyrendi határidők betartásának kisebb késedelme a bírák rendkívül komoly leterheltségéből, valamint a IV. pontban felsorolt okokból adódik. Mint a beszámolóból látható, a szolgálati bíróság ilyen szervezeti formában és létszámmal rövid ideje működik, az ide érkezett ügyek száma emelkedik. Ezért minden olyan javaslatot, kezdeményezést, segítséget szívesen fogadunk, amely az Önök részéről indul, és amely a szolgálati bíróság működését, a határidők pontosabb betartását, a jogegység biztosítását szolgálja. Budapest, február 24. Pálné dr. Mikola Júlia az elsőfokú szolgálati bíróság elnöke dr. Hunyady Mariann az eljáró elsőfokú szolgálati bíróság elnökhelyettese
5 évben érkezett és befejezett ügyek, azok intézésének adatai (Bjt. 104/B. (2) bekezdés) Ügyszám Szolgálati hely, beosztás Fegyelmi vétség Fegyelm i eljárás kezdem. időpontj a Az eljáró tanács és vizsgálóbizto s kijelölésének időpontja Vizsgálób. jelentés elkészültének időpontja Fegyelmi elj. megindítás a, megtagad., felfüggeszt. időpontja I. fokú fegyelmi tárgyalás időpontja I. fokú határozat kelte, tartalma I. fokú határ. jogerőre emelked. időpontj a II. fokú határozat kelte, tartalma SZF1/ Járásbíróság, bíró írásba megindítás: megrovás SZF2/ bíró közokirathamisítás megindítás és felfügg.: SZF3/ Járásbíróság, bíró késedelmes ügyintézés megindítás: egy fizetési fokozattal visszavetés helybenhagyás (fellebbező fél: eljárás alá vont bíró) SZF4/ Járásbíróság, bíró felterjesztési megindítás: megrovás SZF5/ Ítélőtábla, bíró ítélet írásba megindítás: feddés SZF6/ bíró ítélet írásba megindítás: fegyelmi eljárás megszüntet helybenhagyás (fellebbező
6 és figyelmeztetés fél: eljárás kezdeményezője) SZF7/ Járásbíróság, bíró felterjesztési megindítás: , ide egyesítve az SZF17/ számú ügy, melyben vb. jelentés: megrovás SZF8/ bíró jogutódlás megállap. késedelmesen egyesítve a 14/2012. sz. ügyhöz SZF9/ Járásbíróság bíró testi sértés és egyéb bűncselekm Eljárás megind. és felfügg.: SZF10/ Járásbíróság, bíró közúti baleset okozása és egyéb bűncselekm Előzmény: SZF2/2012., fegy. eljárás felfüggeszt.: bírói tisztségből való felmentés indíványozása, tisztségből való felfügg helybenhagyás (fellebbező fél: eljárás alá vont bíró) SZF11/ bíró ítéletek írásba megrovás
7 késedelme SZF12/ bíró ittas járművezeté s Előzmény: SZF8/2012., felfügg.: megrovás SZF13/ Járásbíróság, elnök ( bíró) összbüntetésbe foglalás késedelme fegyelmi eljárás megszüntet. és figyelmeztetés SZF14/ bíró intézkedési késedelmek feddés SZF15/ Járásbíróság, bíró közokirathamisítás megindítás és felfüggeszté s SZF16/ Kerületi Bíróság bíró ügyintézési Fegy. eljárás megtagadás a SZF17/ Járásbíróság, bíró ítélet írásba Egyesítve az SZF7/ sz. ügyhöz SZF18/ Kerületi Bíróság, bíró felterjesztési fegyelmi eljárás megszüntet. és figyelmeztetés
8 SZF19/ Járásbíróság, bíró SZF20/ Járásbíróság, bíró SZF21/ SZF22/ SZF23/ SZF24/ SZF25/ Járásbíróság, bíró bíró Kerületi Bíróság, bíró Törvényszék elnökhelyette s bíró ítélet írásba szabadság kivételével összefüggő szabályok vétkes megszegése közúti baleset gondatlan okozása közokirathamisítás összbüntetésbe foglalás elmulasztás a bíróhoz méltatlan magatartás ügyintézési és írásba késedelmek egy fizetési fokozattal való visszavetés feddés megindítás és felfüggeszté s Előzmény: SZF2/ megindítás megindítás SZF26/ ügyintézési megindítás fegyelmi eljárás megszüntet. és figyelmezt iratok bíró fellebbezés e miatt Kúriára felterjesztv e
9 cégbíró késedelmek és egyéb SZF27/ Járásbíróság mb. elnök bizalmas minősítésű adattal visszaélés Előzmény SZF11/ felmentés SZF28/ bíró írásba SZF29/ bíró késedelmes írásba foglalás és felterjesztés SZF30/ Járásbíróság, bíró írásba késedelmek SZ31/ bíró ítélet írásba késedelmek SZÉ1/ Törvényszék bíró szakmai munka értékeléséve l kapcsolatos ügy Tanácsülés: Értékelési eljárást megszünteti, egyben a bíró munkájának új értékelését rendeli el.
10 SZF14/2012. bíró ügyintézési késedelmek Ide egyesítve: án az SZF8/ és megrovás SZF12/2012. Járásbíróság, elnökhelyette s ( bíró) bírói függetlenség et sértő magatartás eljárás megszüntetés, figyelmeztetésben részesítés (helybenhagyás) fellebbező fél: eljárást kezdemény ező SZF13/2012. bírói tisztségből történő felmentés miatti új eljárás elfogultsági bejelentés elbírálása miatt (kizárás miatt új tanács kijelölése: ) tanácsülés: új eljárás iránti kérelem megtagadása helybenhagyva) fellebbező fél: eljárást kezdeményező (volt bíró)
11 A bíróval szembeni eljárás miatt indult fegyelmi eljárások (Bjt (4) bekezdés) Ügyszám Eljárás alá vont bíró Szolgálati hely Magatartás 3/2011. Törvényszék vesztegetés és egyéb bűncselekmény 7/2011. Törvényszék vesztegetés és egyéb bűncselekmény 2/2012. Járásbíróság közúti baleset okozása és egyéb bűncselekmény 5/2012. Járásbíróság halálos kimenetelű közúti baleset okozása 6/2012. Járásbíróság közokirathamisítás és egyéb bűncselekmény Határozat Eljárás felfüggesztése Bjt (1) bekezdés, eljárás felfüggesztése, bíró tisztségéből felfüggesztése, ideje: Eljárás felfüggesztése Eljárás felfüggesztése Eljárás felfüggesztése /2012. Törvényszék ittas járművezetés Eljárás felfüggesztése /2012. Járásbíróság bizalmas adattal való visszaélés Eljárás felfüggesztése Fegyelmi eljárás befejezése I. fok II. fok Befejezve: 10/ ügyszámon bírói tisztségből való felmentés Befejezve: 12/ ügyszámon megrovás Bíró fellebbezett, helybenhagyás, megrovás Befejezve: 27/ ügyszámon
12 2/ Törvényszék közokirathamisítás Eljárás felfüggesztése / Járásbíróság testi sértés és egyéb bűncselekmény Eljárás felfüggesztése / Járásbíróság közokirathamisítás Eljárás felfüggesztése / Járásbíróság közúti baleset gondatlan okozása Eljárás felfüggesztése felmentés Befejezve 22/ ügyszámon eljárás megszüntetése, figyelmeztetésben részesítés
13 Szolgálati viszonnyal kapcsolatos kötelezettségek megszegése (késedelmes ügyintézés) (2011. július 1. december 31. időszakban befejezett ügyek) Ügyszám Szolgálati hely Ügyszak Magatartás Határozat 4/2011. Kerületi Bíróság ügyintézési mulasztás 5/2011. Járásbíróság felterjesztési és egyéb késedelmek 6/2011. Járásbíróság írásba 7/2012. Járásbíróság írásba 9/2012. Járásbíróság írásba 10/2012. Kerületi Bíróság mulasztás miatti elévülés 1/ Járásbíróság ítélet írásba késedelme I. fok II. fok fegyelmi eljárás megszüntetése, figyelmeztetés egy fizetési fokozattal való visszavetés megrovás bírói tisztségéről lemondott feddés megrovás hh. megrovás 3/ Járásbíróság késedelmes ügyintézés egy fizetési fokozattal való visszavetés 4/ Járásbíróság felterjesztési 5/ Ítélőtábla ítélet írásba késedelme hh. megrovás feddés
14 6/ Törvényszék ítélet írásba késedelme 7/ Járásbíróság felterjesztési 8/ Törvényszék ügyintézési késedelmek, egyesítve a 14/2012. számú ügyhöz 11/ Törvényszék ítélet írásba késedelme 13/ Járásbíróság összbüntetésbe foglalás késedelme fegyelmi eljárás megszüntetése, figyelmeztetés hh. megrovás megrovás fegyelmi eljárás megszüntetése, figyelmeztetés 14/ Törvényszék intézkedési késedelmek feddés 16/ Kerületi Bíróság ügyintézési fegyelmi eljárás megtagadása 17/ Járásbíróság ítélet írásba késedelme, egyesítve a 7/ számú ügyhöz 18/ Kerületi Bíróság felterjesztési 19/ Járásbíróság ítéletek írásba késedelme fegyelmi eljárás megszüntetése, figyelmeztetés egy fizetési fokozattal való visszavetés
15 Elsőfokú szolgálati bírósági tanácsok előtt folyamatban lévő ügyek év február hónapban 5. dr. Gunyecz Zoltán Nyíregyházi Tvsz. 6. dr. Lezsák József Győri Ítélőtábla 7. dr. Szeghő Katalin Szegedi Ítélőtábla 8. dr. Krémer László Pécsi Ítélőtábla 9. dr. Rácz József Szombathelyi Tvsz. 10. dr. Pardy Annamária Debreceni Tvsz. 11. dr. Tóth Sándor Pécsi Ítélőtábla 12. dr. Mészáros László Fővárosi Ítélőtábla 13. dr. Kovács Tamás Győri Ítélőtábla dr. Mándi Zoltán Szekszárdi Tvsz. dr. Stass Anikó Szolnoki Járásbíróság Májerné dr. Bükkösdi Diana Pécsi Tvsz. Tóthné dr. Révész Anna Miskolci Tvsz. dr. Lotz Marianne Győri Tvsz. dr. Kozma Árpád Veszprémi Tvsz. dr. Maka Mária Fővárosi Tvsz. dr. Vízler Edina Balassagyarmati Járásbíróság dr. Wlassits Gábor Gyulai Tvsz. Dr. Nyíriné dr. Kepics Katalin Pásztói Járásbíróság dr. Krebsz Gyöngyi Kaposvári Közig. és M.ügyi B. Molnár Ferencné dr. Balassagyarmati Tvsz. dr. SzentgyörgyiBiró Enikő Veszprémi Tvsz. dr. Lajcsik Szabolcs Kőszegi Járásbíróság dr. Rendeki Ágnes Pécsi Közig. és M.ügyi B. dr. Farkas Gabriella Fővárosi Közig. és M.ügyi B. Dr. Gyüréné dr. Szombati Zsuzsanna Nyíregyházi Tvsz. Dr. Koppányné dr. Sági Erika Bp. Környéki Törvényszék SZF24/ 25/ 3/ / 9/ (felfüggesztve), 1/ / 15/ (felfüggesztve), 31/ 2/ / 14. Rózsáné dr. Markó dr. Stefancsik Márta Anna Schábné 30/
16 Zsuzsanna Szegedi Tvsz. Kecskeméti Közig. és M.ügyi Bíróság dr. Proszonyák Éva Nagykanizsai Járásb. 15. Kiszel Zoltánné dr. Nyekita Györgyi Fővárosi Tvsz. dr. Mocsár Attila Zsolt Kúria dr. Varga Péter Pál Székesfehérvári Járásbíróság 16. Farkasné dr. Kramolis Andrea Kecskeméti Tvsz. Dr. Doblerné dr. Alács Ágota Szegedi Tvsz. dr. Tass Edina Nyíregyházi Járásbíróság 29/ 17. dr. Mesterházy István Zalaegerszegi Tvsz. Dr. Vörösné dr. Suri Olga Kaposvári Tvsz. dr. Paulik Andrea Egri Járásbíróság 4/ dr. Mihályi Mónika Zalaegerszegi Közig. és Munkaügyi Bíróság dr. Pap János Szegedi Tvsz. dr. Kóródi Tünde Szolnoki Járásbíróság 6/ dr. Mezőlaki Erik Ákos Szegedi Ítélőtábla Lukácsné dr. Nagy Zsuzsanna Miskolci Tvsz. Dávidáné dr. Bacsó Marianna Nyíregyházi Járásbíróság 5/ dr. Mórocz György Székesfehérvári Járásb. dr. Gelencsér Józsefné Székesfehérvári Tvsz. dr. Horváth Györgyi Veszprémi Tvsz. 23/ 21. dr. Háger Tamás Debreceni Ítélőtábla dr. Hunyady Mariann Fővárosi Ítélőtábla dr. Lukácsi Mária Magdolna Tatabányai Tvsz. 21/ (felfüggesztve)
17 VIZSGÁLÓBIZTOSOKNÁL FOLYAMATBAN LÉVŐ ÜGYEK ÉV FEBRUÁR HÓNAPBAN 22. dr. Baloginé dr. Faiszt Judit 23. dr. Barsi József László 24. dr. Bottka Erzsébet 25. dr. Cserháti Ágota 26. dr. Élő András 27. dr. Habel Györgyi 28. dr. Herczeg Ilona cég 29. dr. Imre Zita 30. dr. Jenei Péter 31. dr. Jungi Eszter 32. Maleticsné dr. Pados Eszter 33. dr. Melisné dr. Kovács Zsuzsanna 34. dr. Ráczné dr. Gidó Emőke 35. dr. Szemőkné dr. Jávor Gabriella 36. dr. Székely Ákos 37. dr. Szivák József közigazgatási 25/ 32/ 21/ (felfüggesztve), 29/ 23/ 1/ / / (felfüggesztve), 28/ 4/2014. vizsgálóbiztos től 7/2011. (felfüggesztve), 6/2012. (felfüggesztve) 3/ / 6/ /, 2/ /
KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS CSOPORTBEOSZTÁS
KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS CSOPORTBEOSZTÁS Nevezők száma: 24 csapat A-csoport: Szolnoki Törvényszék Kaposvári Törvényszék Győri Ítélőtábla Kúria Budapest Környéki Törvényszék Kecskeméti Törvényszék B-csoport:
Tájékoztató a bírósági szervezetet érintő, 2014.január 1. napján hatályba lépő törvénymódosításokról
Tájékoztató a bírósági szervezetet érintő, 2014.január 1. napján hatályba lépő törvénymódosításokról I. A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (Bszi.) módosítása Meghatározásra
Balassagyarmati Törvényszék évi ügyelosztási rendjét
Elnöke 2660 Balassagyarmat, Köztársaság tér 2. t. 06.35 501-234 f. 06 35 501-234 e. birosag@balassagyarmatit.birosag.hu www.birosag.hu/balassagyarmatitorvenyszek.birosag.hu/ 2015.El. III.A.1/5. szám A
Csődeljárások száma
3. 4. 1. Csődeljárások száma Terület Érkezett megszüntetés Befejezett ebből egyezség Az év végén folyamatban maradt Fővárosi Törvényszék 54 1 13 34 48 28 Pécsi Törvényszék 6-1 6 7 1 Kecskeméti Törvényszék
Csőd- és felszámolási eljárások
Csőd- és felszámolási eljárások 3. 4. 1. Csődeljárások száma Fővárosi Törvényszék Terület Érkezett megszüntetés ebből egyezség Befejezett Az év végén folyamatban maradt 28 2 16 53 71 13 Pécsi Törvényszék
3. 2. 2. Első fokú polgári peres ügyek a törvényszékeknél a per tárgya szerint
3. 2. 2. Első fokú polgári peres ügyek a törvényszékeknél Fővárosi Törvényszék Vagyonjogi per 1 276 2 021 2 129 23 29 51 Közigazgatási jogkörben okozott károk 144 100 114 megtérítése Bíróságok elleni kártérítési
A Szolnoki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság ügyelosztási rendje évre. egységes szerkezetben
SZOLNOKI KÖZIGAZGATÁSI ÉS MUNKAÜGYI BÍRÓSÁG ELNÖKE 5000 Szolnok, Kossuth út 1. t. 06 56 501 400 f. 06 56 410 905 e. birosagmunkaugy@szolnokit.birosag.hu http://szolnokitorvenyszek.birosag.hu/ 2018.EL.III.A.2/5.
Összefoglaló tájékoztató az Országos Bírósági Hivatal elnökének május 17-én elrendelt célvizsgálatával kapcsolatban
1 Összefoglaló tájékoztató az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2013. május 17-én elrendelt célvizsgálatával kapcsolatban Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke 2013. május 17-én a törvényszékek büntető
A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban év
A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban 2011. év felmer. obj. ok együtt új határnap napolt Főváros 30527 8293-69 238 4451 96 308 4 395 7 195 70 217 657 1586 311 5501
TARTALOMJEGYZÉK UTASÍTÁSOK 8
2019/3. SZÁM 2019/3. SZÁM TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK AZ ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL ELNÖKÉNEK DÖNTÉSEI UTASÍTÁSOK 8 elnökének 9/2019. (III.29.) OBH utasítása a személyes adatok védelmére vonatkozó jogszabályi
A szolgálati bíróságok ügyrendje
1 A szolgálati bíróságok ügyrendje A Budapest területén működő ítélőtábla mellett eljáró elsőfokú szolgálati bíróság (a továbbiakban elsőfokú szolgálati bíróság) és a Kúria mellett eljáró másodfokú szolgálati
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 25/2012. (XII. 21.) OBH utasítása a szolgálati bíróság tagjai kinevezésének részletszabályairól és díjazásáról
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 25/2012. (XII. 21.) OBH utasítása a szolgálati bíróság tagjai kinevezésének részletszabályairól és díjazásáról Az Országos Bírósági Hivatal elnökeként a bíróságok
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 11/2014. (VII. 11.) OBH utasítása a bírósági közvetítésről és a kijelölés feltételeiről szóló szabályzatról
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 11/2014. (VII. 11.) OBH utasítása a bírósági közvetítésről és a kijelölés feltételeiről szóló szabályzatról Az Országos Bírósági Hivatal elnöke a bírósági közvetítés
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 6/2012. (IV. 13.) OBH utasítása a bírák és igazságügyi alkalmazottak tevékenysége elismeréséről szóló szabályzatról Az Országos Bíróság Hivatal elnökeként a bíróságok
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 7/2018. (VII. 11.) OBH utasítása a közérdekű bejelentésekkel és panaszokkal kapcsolatos eljárás rendjéről
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 7/2018. (VII. 11.) OBH utasítása a közérdekű bejelentésekkel és panaszokkal kapcsolatos eljárás rendjéről A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. (4) bekezdés
29/2016. (III. 8.) OBT h a t á r o z a t a bíráknak és igazságügyi alkalmazottaknak Juhász Andor-díj adományozásáról és a évi címadományozásáról
29/2016. (III. 8.) OBT h a t á r o z a t a bíráknak és igazságügyi alkalmazottaknak Juhász Andor-díj adományozásáról és a 2016. évi címadományozásáról Az Országos Bírói Tanács Juhász Andor-díj arany fokozatát
T Á J É K O Z T A T Ó
ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL Emberi Erőforrás Gazdálkodási Főosztály Bírósági Osztály 1055 Budapest, Szalay utca 16. t. 06 1 354 4266 e. eegf@obh.birosag.hu www.birosag.hu 2019.OBH.XXXI.E.3. T Á J É K O Z
Szervezeti kisokos ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL január 1-től
Szervezeti kisokos ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL 1 2018. január 1-től TANÚKÉNT IDÉZTEK KERESETLEVÉL SZERVEZETI KISOKOS TÁRGYALÁSRA MEGYEK PANASZNAP Mit csinálnak a bíróságok? A bíróságok igazságszolgáltatási
A bírói egyéni munkateher évi adatai
A bírói egyéni munkateher 2010-2016. évi adatai ügyforgalmi aspektusból járásbírósági szinten Budapest 2017 Áttekintés A munkateher fogalma részben a jogszabályokban említett, de ténylegesen meg nem határozott
Magyar Precíziós Légfegyveres Országos Sportági Szövetség FEGYELMI SZABÁLYZAT
Magyar Precíziós Légfegyveres Országos Sportági Szövetség FEGYELMI SZABÁLYZAT Fonyód 2014 1 A szabályzat illetékessége és hatásköre Illetékesség: A MAPOSZ illetékes a MAPOSZ tagjai, A MAPOSZ által üzemeltetett
A SZEKSZÁRDI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJÉNEK M Ó D O S Í T Á S A
ELNÖK 7100 Szekszárd, Dózsa György u. 2. 7101 Pf. 92 t. 06 74 505-800 f. 06 74 505-801 e. birosag@szekszardit.birosag.hu szekszarditorvenyszek.birosag.hu Ügyiratszám: 2013. El. III. A. 2/7/11. A SZEKSZÁRDI
III. AZ ORSZÁGOS BÍRÓI TANÁCS 2012. ÁPRILIS 17-I ÜLÉSÉN HOZOTT HATÁROZATAI
III. AZ ORSZÁGOS BÍRÓI TANÁCS 2012. ÁPRILIS 17-I ÜLÉSÉN HOZOTT HATÁROZATAI 14/2012. (IV. 17.) OBT határozat a Szervezeti és működési szabályzat elfogadásának időpontjáról Az Országos Bírói Tanács a végleges
Elsőfokú tanácsok. Ügyelosztási rend szeptember. Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium El.III.A.1-I.
Ügyelosztási rend 2014. szeptember 2013.El.III.A.1-I. 31.B. szerda, péntek II. 36. 9.B. hétfő I. 75. 12.B. II. 36. Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium Dr. Mikó Gergely kollégiumvezető Dr. Péntek László
A SZEKSZÁRDI TÖRVÉNYSZÉK BÜNTETŐ ÜGYSZAKÁNAK ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE
ELNÖK 7100 Szekszárd, Dózsa György u. 2. 7101 Pf. 92 t. 06 74 505-800 f. 06 74 505-801 e. birosag@szekszardit.birosag.hu www.tolnabir.hu Ügyiratszám: 2013. El. III. A. 1/3/3. A SZEKSZÁRDI TÖRVÉNYSZÉK BÜNTETŐ
Elsőfokú tanácsok. Ügyelosztási rend január. Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium El.III.A.1-I.
Ügyelosztási rend 2014. január 2013.El.III.A.1-I. 31.B. szerda, péntek II. 36. 9.B. hétfő I. 75. 12.B. II. 36. Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium Dr. Mikó Gergely kollégiumvezető Dr. Péntek László
Bírói/titkári/végrehajtási ügyintézői egyéni havi adatszolgáltatás járásbíróságokon első fokú polgári (végrehajtási) ügyekben
7. melléklet a 16/2014. (XII. 23.) OBH utasításhoz 7.számú melléklet a 8/2003. OIT szabályzathoz... év... hónap Bírói/titkári/végrehajtási ügyintézői egyéni havi adatszolgáltatás járásbíróságokon első
A Zalaegerszegi Törvényszék évi ügyelosztási rendje a büntető ügyszakban
A Zalaegerszegi Törvényszék Elnöke 2015.El.III.A.10/28. szám 8900 Zalaegerszeg, Várkör u. 2. ; Pf.: 221 E-mail: zalaelnok@zalaegerszegit.birosag.hu Kp. e-mail: birosag@zalaegerszegit.birosag.hu Tel: 06-92-501-000,
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere. J A V A S L A T bírósági ülnökök választására
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Szám: 7382-21/2015. J A V A S L A T bírósági ülnökök választására Tisztelt Közgyűlés! A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény
TARTALOMJEGYZÉK UTASÍTÁSOK 17
2017/10-11. SZÁM 2017/10-11. SZÁM TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK AZ ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL ELNÖKÉNEK DÖNTÉSEI UTASÍTÁSOK 17 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 14/2017. (X. 20.) OBH utasítása a
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 6/ (IV. 30.) OBH utasítása a bíróságok perbeli képviseletéről szóló szabályzatról
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 6/ 2014. (IV. 30.) OBH utasítása a bíróságok perbeli képviseletéről szóló szabályzatról A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 76.
KUNSZENTMIKLÓSI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE
Kunszentmiklósi Járásbíróság Elnöke 6090 Kunszentmiklós, Damjanich u. 50. Tel./Fax: 76 / 351-004 2013.El.III.A.1/2. szám A járásbíróság elnöke: Dr. Parti Zsuzsanna. KUNSZENTMIKLÓSI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI
Az ügyforgalom alakulása a törvényszékeken, I. félévében
Az ügyforgalom alakulása a törvényszékeken, 2017. I. félévében Áttekintés Bemutatásra kerül a törvényszékek ügyforgalmi alakulása 2017. I. félévére vonatkozólag, kiemelve a pozitív változásokat, jelentősebb
(2011. évi CLXI. törvény (Bszi.) 9. (1) bekezdése alapján) BÜNTETŐ ÜGYSZAK
BÜNTETŐ KOLLÉGIUMVEZETŐ 8000 Székesfehérvár, Dózsa Gy. út 1. t. 06 22 330-577 f. 06 22 330-577 e. birosag@szekesfehervarit.birosag.hu http://szekesfehervaritorvenyszek.birosag.hu 2013. El. III. A. 5. A
A SZEKSZÁRDI JÁRÁSBÍRÓSÁG évi ÜGYELOSZTÁSI RENDJE
ELNÖK 7100 Szekszárd, Dózsa György u. 2. 7101 Pf. 92 t. 06 74 505-800 f. 06 74 505-801 e. birosag@szekszardit.birosag.hu www.tolnabir.hu Ügyiratszám: 2013. El. III. A. 2/7/3. A SZEKSZÁRDI JÁRÁSBÍRÓSÁG
17/2013. (III. 19.) OBT határozat bíráknak és igazságügyi alkalmazottaknak Juhász Andor díj adományozásáról és a évi címadományozásáról Az Orszá
17/2013. (III. 19.) OBT határozat bíráknak és igazságügyi alkalmazottaknak Juhász Andor díj adományozásáról és a 2012. évi címadományozásáról Az Országos Bírói Tanács Juhász Andor díj arany fokozata kitüntetést
454/2015. (IX. 21.) OBHE számú határozat bíró Szegedi Törvényszékre történő kirendeléséről
454/2015. (IX. 21.) OBHE számú határozat bíró Szegedi Törvényszékre történő kirendeléséről I. Szegedi Ítélőtábláról: 1. dr. Harangozó Attilát a Szegedi Ítélőtábla elnökét 2. dr. Hegedűs Istvánt, a Szegedi
Elsőfokú tanácsok. Ügyelosztási rend szeptember. Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium El.III.A.1-I.
Ügyelosztási rend 2015. szeptember 2013.El.III.A.1-I. 31.B. szerda, péntek II. 36. 12.B. II. 36. Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium Dr. Mikó Gergely kollégiumvezető Dr. Gimesi Ágnes kollégiumvezető-helyettes
A SZEKSZÁRDI JÁRÁSBÍRÓSÁG 2 0 1 3. évi ÜGYELOSZTÁSI RENDJÉNEK M Ó D O S Í T Á S A
SZEKSZÁRDI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKHELYETTESE S Z E K S Z Á R D 2012. El. III. A. 3/6/8. A SZEKSZÁRDI JÁRÁSBÍRÓSÁG 2 0 1 3. évi ÜGYELOSZTÁSI RENDJÉNEK M Ó D O S Í T Á S A A Szekszárdi Városi Bíróság elnöke 2012.El.III.A.5.
Az ajánlás hatálya az ítélőtáblákra, a törvényszékekre valamint a járásbíróságokra terjed ki.
ELNÖKE 1055 Budapest, Szalay utca 16. t. 06 1 354 4108 f. 06 1 332 6312 e. obh@obh.birosag.hu www.birosag.hu 4/2013. (X. 10.) OBH Elnöki ajánlás az ítélőtáblák és a törvényszékek kollégiumaiba választható
Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium
Ügyelosztási rend 2013. február Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium i tanács száma Bíró neve Tárgyalt ügyek jellege 31.B. 9.B. Dr. Mikó Gergely kollégiumvezető Dr. Péntek László igazgatási feladatokkal
BARCSI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE Hatálya: január 2-ától december 31-éig.
Barcsi Járásbíróság Elnöke 2016.El.III.A.4. szám BARCSI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE Hatálya: 2017. január 2-ától 2017. december 31-éig. 1. Alapadatok 1.1. A Barcsi Járásbíróság Elnökeként a Bíróságok
Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság ÜGYELOSZTÁSI RENDJE JANUÁR
Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság ÜGYELOSZTÁSI RENDJE 2016. JANUÁR Bírói tanács száma, tárgyalási napjai, tárgyalóterme 1.P. szerda I.em.161/A. 2.P. csütörtök I.em.157. 3.P. I.em.165. Bíró neve Dr.
Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság ÜGYELOSZTÁSI RENDJE FEBRUÁR
Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság ÜGYELOSZTÁSI RENDJE 2016. FEBRUÁR Bírói tanács száma, tárgyalási napjai, tárgyalóterme 1.P. szerda I.em.161/A. 2.P. csütörtök I.em.157. 3.P. I.em.165. 4.P. I.em.164.
A VESZPRÉMI TÖRVÉNYSZÉK BÜNTETŐ ÜGYSZAKÁNAK ÜGYELOSZTÁSI RENDJE I. A törvényszék büntetőbíráinak beosztása és a helyettesítés :
Büntető Kollégium Kollégiumvezető 8200 Veszprém, Vár u. 19. t. 06 88 577-500 f. 06 88 577-509 e. vargag@veszpremit.birosag.hu www.veszpremitorvenyszek.hu A VESZPRÉMI TÖRVÉNYSZÉK BÜNTETŐ ÜGYSZAKÁNAK ÜGYELOSZTÁSI
A Nyíregyházi Törvényszék Polgári, Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiumának december 1-től hatályos ügyelosztási rendje
2013.El.III.A.29/5. 1 A Nyíregyházi Törvényszék Polgári, Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiumának 2013. december 1-től hatályos ügyelosztási rendje Az ügyek kiosztása Krajcsovics Józsefné dr. Illés Ibolya
Az Egri Törvényszék Büntető Ügyszakának Ügyelosztási rendje év január év december 31. IV.
Az Egri Törvényszék Büntető Ügyszakának Ügyelosztási rendje 2018. év január 01. 2018. év december 31. IV. I.) A büntető kollégiumhoz figyelemmel a 17/2014. (XII. 23.) OBH utasítás 77. (1) bekezdés a) és
Az ügyforgalom alakulása a törvényszékeken, január-április között
Az ügyforgalom alakulása a törvényszékeken, 2017. január-április között 2017. január-április időszakban a törvényszékeken jóval több ügyet fejeztek be, mint amennyi ez idő alatt érkezett. Ennek eredményeként
Debreceni Törvényszék Bírói Tanácsa által a január 25-i ülésen elfogadott és január 29-én módosított ügyrend
Debreceni Törvényszék Bírói Tanácsa által a 2013. január 25-i ülésen elfogadott és 2014. január 29-én módosított ügyrend A Debreceni Törvényszék Bírói Tanácsa A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról
Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Ügyelosztási rendje év február december 31.
l Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság E l n ö k e 6722 Szeged, Tábor u. 4. 6701 Szeged, Pf.408. Tel.: 06-62-795-011 Fax: 06-62-563-406 E-mail.: birosag@szeged-mu.birosag.hu 2018. El. III. A. 1.
Tisztelt Elnök Asszony!
POLGÁRI-GAZDASÁGI-KÖZIGAZGATÁSI- MUNKAÜGYI KOLLÉGIUM KOLLÉGIUMVEZETŐ 7623 Pécs, Rákóczi út 34., 7601 Pécs, Pf. 36. t. 06 72 503-543 f. 06 72 503-538 e. birosag@pecsit.birosag.hu pecsitorvenyszek.birosag.hu
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött egyrészről a Szekszárdi Törvényszék (7100 Szekszárd, Dózsa u. 2. bankszámlaszám:10046003-01483154-00000000, adószám: 15311533-1-17, KSH azonosító: 15311533 8423
Ügyelosztási rend október. Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság
Ügyelosztási rend 2014. október Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság Bírói tanács száma, tárgyalási napjai, tárgyalóterme 1.P. III. 305. 2.P. III. 305. 3.P. III. 306. 4.P. II.205. Bíró neve Ügycsoportok
A KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK
A KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK 2018. ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE 2018. január 1 2018. december 31. a 2018. március 19. napjától hatályba lépő változásokkal egységes szerkezetbe foglalva (a Bszi. 9-11. -ai alapján)
Az ítélőtábla másod-, harmadfokú és a törvényszék másodfokú tanácsainak. havi adatszolgáltatása. Büntető ügyszak (katonai ügyszak nélkül)
5. melléklet a 16/2014. (XII. 23.) OBH utasításhoz 5.számú melléklet a 8/2003. OIT szabályzathoz.. év.. hónap... számú minta Az ítélőtábla másod-, harmadfokú és a törvényszék másodfokú tanácsainak havi
A KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE január december 31. (a Bszi ai alapján)
A KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK 2019. ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE 2019. január 1 2019. december 31. (a Bszi. 9-11. -ai alapján) 1. Alapadatok 1.1. Az ügyelosztási rendet meghatározó vezető a törvényszék elnöke 1.2.
Elsőfokú tanácsok. Ügyelosztási rend április. Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium El.III.A.1-I.
Ügyelosztási rend 2015. április 2013.El.III.A.1-I. 31.B. szerda, péntek II. 36. 12.B. II. 36. Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium Dr. Mikó Gergely kollégiumvezető Dr. Gimesi Ágnes kollégiumvezető-helyettes
Debreceni Törvényszék Bírói Tanácsának Ügyrendje. /a Debreceni Törvényszék Bírói Tanácsa által február hó 26. napján elfogadott ügyrend/
Debreceni Törvényszék Bírói Tanácsának Ügyrendje /a Debreceni Törvényszék Bírói Tanácsa által 2018. február hó 26. napján elfogadott ügyrend/ A Debreceni Törvényszék Bírói Tanácsa a bíróságok szervezetéről
Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság
2016.El.III.A.1. Ügyelosztási rend 2016. október Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság Bírói tanács száma, tárgyalási napjai, tárgyalóterme 1.P. minden héten szerda III. 304. 2.P. Tölgyfa u. 1-3. I. 141.
KUNSZENTMIKLÓSI VÁROSI BÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE
Kunszentmiklósi Városi Bíróság Elnöke 6090 Kunszentmiklós, Damjanich u. 50. Tel./Fax: 76 / 351-004 2012.El.III.A.1/2. szám KUNSZENTMIKLÓSI VÁROSI BÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE A városi bíróság elnöke: Dr.
Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Ügyelosztási rendje év december december 31.
l Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság E l n ö k e 6726 Szeged, Fő fasor 16-20 6701 Szeged, Pf.408. Tel.: 06-62-795-010 Fax: 06-62-563-406 E-mail.: birosag@szeged-mu.birosag.hu 2018. El. III. A.
A KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK
A KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK 2018. ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE 2018. január 1 2018. december 31. a 2018. október 1. napjától hatályba lépő változásokkal egységes szerkezetbe foglalva (a Bszi. 9-11. -ai alapján)
STATISZTIKAI ÖSSZEÁLLÍTÁS
FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKE 2015. El. V.A 20/3. STATISZTIKAI ÖSSZEÁLLÍTÁS A FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZÉK ügyforgalmáról és tevékenységéről T A R T A L O M J E G Y Z É K cím oldalszám Ügyforgalmi statisztika a
Az ítélőtábla másodfokú tanácsainak havi adatszolgáltatása. Katonai ügyszak
6. melléklet a 16/2014. (XII. 23.) OBH utasításhoz 6.számú melléklet a 8/2003. OIT szabályzathoz.. év.. hónap... számú minta Az ítélőtábla másodfokú tanácsainak havi adatszolgáltatása Katonai ügyszak 1.
Fővárosi Ítélőtábla Büntető Kollégiuma Ügyelosztási rend 2016.
Fővárosi Ítélőtábla Büntető Kollégiuma Ügyelosztási rend 2016. előkészítette: Dr. Márki Zoltán kúriai tanácselnök, mb.kollégiumvezető véleményezte: - a Büntető Kollégium 2016. év június hó 20. nap - a
1.) Közfeladatot ellátó szerv szervezeti ábrája és azok feladatleírása - szervezeti ábra külön dokumentumban
1.) Közfeladatot ellátó szerv szervezeti ábrája és azok feladatleírása - szervezeti ábra külön dokumentumban - Szervezeti egységek: Kollégiumok: A kollégium meghatározott ügyszakba beosztott bírák testülete.
421/2012. (XII. 15.) OBHE számú határozat a bíróságok szervezeti és működési szabályzatának alapelveiről
421/2012. (XII. 15.) OBHE számú határozat a bíróságok szervezeti és működési szabályzatának alapelveiről Az OBH elnöke a bíróságok szervezeti és működési szabályzatának (a továbbiakban: SZMSZ) elkészítése
6/2012. (IV. 13.) OBH utasítás. a bírák és igazságügyi alkalmazottak tevékenysége elismeréséről szóló szabályzatról. Általános rendelkezések
6/2012. (IV. 13.) OBH utasítás Módosításokkal egységes szerkezetben. Hatályos 2019. március 9-től. a bírák és igazságügyi alkalmazottak tevékenysége elismeréséről szóló szabályzatról Az Országos Bírósági
T/13860. számú. törvényjavaslat
MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/13860. számú törvényjavaslat a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvénynek, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII.
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 10/2012. (VI. 15.) OBH utasítása a közérdekű bejelentésekkel és panaszokkal kapcsolatos eljárásról szóló szabályzatról Az Országos Bírósági Hivatal elnöke a bíróságok
MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE
MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE FEGYELMI SZABÁLYZATA Érvényes: 2011. január 2. Készítette: Monoki László FB. elnök Jóváhagyta: Bukta László elnök 1 1. Szabályzat célja és hatálya (1) A szabályzat
A honvédelmi miniszter.../2007. ( ) HM. r e n d e l e t e
A honvédelmi miniszter.../2007. ( ) HM r e n d e l e t e a katonai szolgálati viszony méltatlanság címén történő megszüntetésének eljárási szabályairól A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú
Hatvani Járásbíróság Ügyelosztási rendje év július 1. december 31.
Hatvani Járásbíróság Ügyelosztási rendje 2018. év július 1. december 31. 1. Alapadatok 1.1. Az ügyelosztási rendet meghatározó vezető: Dr. Nádas Katalin a járásbíróság elnöke 1.2. A Járásbíróság ügyelosztási
A Budapest Környéki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság ügyelosztási rendje január 1. napjától
ELNÖK 1146 Budapest, Hungária krt. 179-187. 1590 Budapest, Pf,: 225/2 t. 06 1 220 9779 f. 06 1 220 9778 e. birosag@bkkmb.birosag.hu 2015.El.III.A.2/4. Hiv. szám: 2015.El.III.A.2/1. A Budapest Környéki
Az Országos Bírói Tanács a Juhász Andor díj bronz fokozata posztumusz kitüntetést adományozta néhai Horváth Róbertnének, a Kúria tisztviselőjének Az O
Az Országos Bírói Tanács a Juhász Andor díj arany fokozata kitüntetést adományozta Bauer Jánosné dr.-nak, a Kúria nyugalmazott tanácselnökének dr. Horváth Katalinnak, a Zalaegerszegi Törvényszék nyugalmazott
Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság
2016.El.III.A.1. Ügyelosztási rend 2016. április 15-től Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság Bírói tanács száma, tárgyalási napjai, tárgyalóterme 1.P. minden héten szerda III. 304. 2.P. Tölgyfa u. 1-3.
A Szolnoki Törvényszék Polgári-Gazdasági-Közigazgatási Kollégiumának
SZOLNOKI TÖRVÉNYSZÉK Polgári-Gazdasági-Közigazgatási Kollégium V e z e t ő j e 5000 Szolnok, Kossuth Lajos út 1. t. 06 56 501 410 f. 06 56 410 906 e. birosag@szolnokit.birosag.hu http://www.szolnokitorvenyszek.birosag.hu
IV. I.) A büntető kollégiumhoz figyelemmel a 17/2014. (XII. 23.) OBH utasítás 77. (1) bekezdés a) és b.) pontjára az alábbi ügycsoportok tartoznak:
Az Egri Törvényszék Büntető Ügyszakának a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Ügyelosztási rendje 2018. április 01-től (a módosítások aláhúzással, a törölt részek áthúzással jelölve) 2018. év január
Kollokviumi kérdések büntetőeljárási jogból 2011/12-es tanévtől visszavonásig
Kollokviumi kérdések büntetőeljárási jogból 2011/12-es tanévtől visszavonásig A 1. A büntetőeljárás és a büntetőeljárási jog (alapfogalmak, feladatok) 2. A büntetőeljárási jog forrásai és hatálya 3. A
Tájékoztató a devizahiteles ügyekkel kapcsolatos intézkedésekről
Tájékoztató a devizahiteles ügyekkel kapcsolatos intézkedésekről Azonnali intézkedés 12.000 ügyben Az Országos Bírói Tanács 2014. július 22-i ülésén soron kívüli intézkedést rendelt el a folyamatban lévő
Az Egri Törvényszék készenléti és ügyeleti terve év július hó 1. napjától december hó 31. napjáig
elnök 3300 Eger, Barkóczy utca 1. t. 06 36 310-476 f. 06 36 310-476 e. elnok@egrit.birosag.hu www.birosag.hu/torvenyszekek/egri-torvenyszek 2016.El.III.C.3/4.szám Az Egri Törvényszék készenléti és ügyeleti
BÍRÓSÁGI KÖZLÖNY 2012/6. SZÁM TARTALOM SZABÁLYZAT /4 HATÁROZATOK /8 SZEMÉLYI RÉSZ /16
TARTALOM AZ ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL ELNÖKÉNEK DÖNTÉSEI /4 SZABÁLYZAT /4 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 10/2012. (VI. 15.) OBH utasítása a közérdekű bejelentésekkel és panaszokkal kapcsolatos
PÁLYÁZATI HATÁRIDŐ PÁLYÁZATI FELTÉTELEK
A BÍRÓSÁGOK FELVÉTELT HIRDETNEK BÍRÓSÁGI FOGALMAZÓI ÁLLÁSHELYEKRE PÁLYÁZATI HATÁRIDŐ 208. augusztus 24. 4 óra 00 perc PÁLYÁZATI FELTÉTELEK Ki pályázhat? cselekvőképes magyar állampolgár aki egyetemi állam-
A.) AZ ÜGYFORGALOM ÁLTALÁNOS JELLEMZÉSE HELYI BÍRÓSÁGOK
16 A.) AZ ÜGYFORGALOM ÁLTALÁNOS JELLEMZÉSE HELYI BÍRÓSÁGOK (ügyforgalmi kiadvány: 13-29. tábla) Ebben a részben az alábbi témakörök kerülnek tárgyalásra: 1. Ügyérkezés 2. Munkateher, munkateher területi
O R SZÁGOS BÍR ÓSÁGI H IVATA L E LN Ö KE 138/2013. (III. 28.) OBHE számú határozat Felvételi Versenyvizsga-bizottság tagjainak kijelöléséről és meghosszabbításáról A sági fogalmazók joggyakorlatáról és
IV. I.) A büntető kollégiumhoz figyelemmel a 17/2014. (XII. 23.) OBH utasítás 77. (1) bekezdés a) és b.) pontjára az alábbi ügycsoportok tartoznak:
Az Egri Törvényszék Büntető Ügyszakának a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Ügyelosztási rendjének tervezete 2018. július 01-től (a módosítások aláhúzással, a törölt részek áthúzással jelölve)
Csőd- és felszámolási eljárások
Csőd- és felszámolási eljárások 3. 4. 1. Csődeljárások száma Terület Érkezett megszüntetés Befejezett ebből egyezség egyéb Az év végén folyamatban maradt Fővárosi Törvényszék 91 12 24 27 63 56 Pécsi Törvényszék
Az Országos Bírósági Hivatal Elnökének. 7/2012. (I. 26.) OBHE számú határozata. a közigazgatási és munkaügyi ügyekben eljáró bírák kijelöléséről
ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL E L N Ö K E Az Országos Bírósági Hivatal Elnökének 7/2012. (I. 26.) OBHE számú határozata a közigazgatási és munkaügyi ügyekben eljáró bírák kijelöléséről A Fővárosi Törvényszéken
HELYESBÍTÉS. Tisztelt Olvasó/Pályázó!
HELYESBÍTÉS Tisztelt Olvasó/Pályázó! Ezúton tájékoztatjuk, hogy a Bírósági Közlöny 2012/4. számának 36. és 37. oldalán az Országos Bírósági Hivatal 1-6. szám alatti pályázatának kiírási szövege kiegészítésre
A NAGYKANIZSAI JÁRÁSBÍRÓSÁG Ü G Y E L O S Z T Á S I R E N D J E január 1-től december 31-ig
A NAGYKANIZSAI JÁRÁSBÍRÓSÁG Ü G Y E L O S Z T Á S I R E N D J E 2018. január 1-től december 31-ig 1. A Nagykanizsai Járásbíróság Elnökeként a Nagykanizsai Járásbíróság ügyelosztási rendjét a bíróságok
BÍRÓSÁGI KÖZLÖNY 2013/1. SZÁM TARTALOM AZ ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL ELNÖKÉNEK SZEMÉLYI HATÁROZATAI /11 UTASÍTÁSOK/4 HATÁROZATOK/8
TARTALOM AZ ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL ELNÖKÉNEK DÖNTÉSEI /4 UTASÍTÁSOK/4 25/2012. (XII. 21.) OBH utasítás a szolgálati bíróság tagjai kinevezésének részletszabályairól és díjazásáról 26/2012. (XII. 29.)
A PÉCSI ÍTÉLŐTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMÁNAK ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE
A PÉCSI ÍTÉLŐTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMÁNAK 2013. ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE 2. A PÉCSI ÍTÉLŐTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMÁNAK 2013. ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK A Pécsi Ítélőtábla Polgári Kollégiuma
A PÉCSI JÁRÁSBÍRÓSÁG évi ÜGYELOSZTÁSI RENDJE. Az ügyek elosztására jogosult bírósági vezető és az ügyek kiosztásának a rendje
1 A PÉCSI JÁRÁSBÍRÓSÁG 2015. évi ÜGYELOSZTÁSI RENDJE vezető és az ügyek kiosztásának a rendje A járásbíróságon az ügyek kiosztását a bíróság elnöke, elnökhelyettese, csoportvezetője, akadályoztatásuk esetén
A BUDAÖRSI JÁRÁSBÍRÓSÁG POLGÁRI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE a évre
Elnök 2015.El.III.A.2/4. 2040 Budaörs, Koszorú utca 2. t. 06 23/421-407 f. 06 23/420-430 e. birosag@budaors.birosag.hu A BUDAÖRSI JÁRÁSBÍRÓSÁG POLGÁRI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE a 2016. évre Ügyelosztásra kijelölt
T Á J É K O Z T A T Ó. az Országos Bírósági Hivatal elnöke által a bírói pályázatok elbírálása során évben folytatott gyakorlatról
ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL ELNÖKE T Á J É K O Z T A T Ó az Országos Bírósági Hivatal elnöke által a bírói pályázatok elbírálása során 2018. évben folytatott gyakorlatról 2018. 10. 31. 1. Szabályozás 1.1.
POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX:
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2016. február 11. Kónyáné dr. Zsarnovszky
SZABÁLYZATOT. A szabályzat célja
Miskolci Törvényszék Elnöke 2016.El.I.D.17. A Miskolci Törvényszék Elnöke a bírósági ügyvitel szabályairól szóló 14/2002. (VIII.1.) IM rendelet (továbbiakban: Büsz.) 7. -ában rögzített, a tárgyaláson kívül
A PÉCSI TÖRVÉNYSZÉK ÜGYELOSZTÁSI RENDJE
A PÉCSI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKE PÉCS Rákóczi út 34. A PÉCSI TÖRVÉNYSZÉK ÜGYELOSZTÁSI RENDJE A PÉCSI TÖRVÉNYSZÉK BÜNTETŐ KOLLÉGIUMÁNAK 2013. ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE Az ügyek elosztására jogosult bírósági vezető
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének. 6/2019. (II. 27.) OBH utasítása. az Országos Bírósági Könyvtári Rendszerről
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 6/2019. (II. 27.) OBH utasítása az Országos Bírósági Könyvtári Rendszerről A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 76. (1) bekezdés
T Á J É K O Z T A T Ó
ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL ELNÖKE T Á J É K O Z T A T Ó az Országos Bírósági Hivatal elnöke által a bírói pályázatok elbírálása során 2018. évben folytatott gyakorlatról 2019. február 20. Az Országos Bírósági
A BONYHÁDI JÁRÁSBÍRÓSÁG 2 0 1 3. évi ÜGYELOSZTÁSI RENDJE
SZEKSZÁRDI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKHELYETTESE S Z E K S Z Á R D 2012. El. III. A. 3/2/3. szám A BONYHÁDI JÁRÁSBÍRÓSÁG 2 0 1 3. évi ÜGYELOSZTÁSI RENDJE A Bonyhádi Városi Bíróság elnöke 2012.El.II.A.23. számú javaslatának,