Kerekegyházi Kábelkommunikációs Kft szolgáltató
|
|
- Benedek Szőke
- 10 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Kerekegyházi Kábelkommunikációs Kft szolgáltató a tagja Előfizetői tájékoztatója az elektronikus hírközlésről szóló évi C. törvény 138. (2) bekezdése alapján hírközlési szolgáltatás vezetékes műsorjel-elosztás (nyilvános televízió-műsorelosztási és nyilvános rádió műsorelosztás) internet elérési szolgáltatás helyhez kötött telefonszolgáltatás nyújtásához
2 2 A Szolgáltató az Előfizetőket a jelen tájékozató útján tájékoztatja arról, hogy a) az előfizetői szolgáltatás nyújtásával kapcsolatos bejelentéseket, panaszokat milyen feltételek szerint teheti meg a szolgáltatónál, az egyes fogyasztóvédelmi szerveknél, illetve az illetékes hatóságoknál, b) az ügyfélszolgálathoz érkező egyes panaszokat mennyi időn belül fogja kivizsgálni, és a vizsgálat eredményéről mennyi időn belül és milyen módon értesíti az előfizetőt, c) az előfizetői szolgáltatás nyújtásával kapcsolatos viták rendezése végett az előfizető mely fogyasztóvédelmi szervekhez, szervezetekhez, hatósághoz vagy bírósághoz fordulhat. A./ Az ügyfélszolgálat működése, az előfizetői bejelentések, panaszok intézése (Kivonat az ÁSZF-ből) A Szolgáltató az Előfizetők és Felhasználók bejelentéseinek intézésére, panaszaik kivizsgálására és orvoslására, az Előfizetők és Felhasználók tájékoztatására ügyfélszolgálatot működtet, melynek elérhetőségeit jelen ÁSZF 1.1. és 1.2. pontja tartalmazza. A Szolgáltató biztosítja azt, hogy az ügyfélszolgálat legalább hetente 1 munkanapon nyitva tartson. Az ügyfélszolgálat naptári évenként a jogszabály szerinti munkaszüneti napokon túl összesen 5 munkanapon is zárva tarthat és amely napokon kizárólag telefonos hibabejelentő szolgálat érhető el. Az ügyfélszolgálat ezen zárva tartásáról a Szolgáltató a naptári dátum szerinti megjelöléssel legalább 15 nappal korábban tájékoztatja az előfizetőket az ügyfélszolgálaton kifüggesztett hirdetmény és képújságban történő hirdetmény útján, valamint internetes oldalán A Szolgáltató a nyilvános elektronikus hírközlő hálózaton elérhető ügyfélszolgálat elérését köteles a megfizetendő, legalacsonyabb díjú hívás díjánál nem magasabb díjazású hívhatósággal is biztosítani. E szabályt a belföldi hálózatból indított hívásokra kell alkalmazni Az ügyfélszolgálat útján a Felhasználó illetve az Előfizető szolgáltatás iránti igényt jelenthet be, szerződést köthet, módosíthat és szüntethet meg, díjfizetést teljesíthet, szüneteltetés iránti igényt jelenthet be, a szolgáltatással kapcsolatban tájékozódhat és információt kérhet, hibabejelentést tehet, bejelentést tehet és panasszal élhet A jelen ÁSZF vonatkozásában a) előfizetői bejelentés: az előfizetői panasz és a hibabejelentés, b) előfizetői panasz: az előfizető által tett olyan bejelentés, amely az igénybe vett elektronikus hírközlési szolgáltatásra vonatkozó, az előfizetői jogviszonyt érintő egyéni jogsérelem vagy érdeksérelem megszüntetésére irányul és nem minősül hibabejelentésnek. A Szolgáltató a hibabejelentésekkel kapcsolatban a 6.1. pontban foglaltak szerint jár el A szóbeli panaszt azonnal meg kell vizsgálni, és szükség szerint orvosolni kell. Ha az Előfizető a panasz kezelésével nem ért egyet, a Szolgáltató a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul köteles jegyzőkönyvet felvenni, s annak egy másolati példányát az Előfizetőnek átadni. Ha a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a Szolgáltató a panaszról haladéktalanul köteles jegyzőkönyvet felvenni, és annak egy másolati példányát köteles az Előfizetőnek átadni, egyebekben pedig az írásbeli panaszra vonatkozóan a továbbiak szerint köteles eljárni.
3 3 Az írásbeli panaszt a Szolgáltató - törvény eltérő rendelkezése hiányában - harminc napon belül köteles írásban megválaszolni. A panaszt elutasító álláspontját a Szolgáltató indokolni köteles. A válasz másolati példányát három évig köteles megőrizni, s azt az ellenőrző hatóságoknak kérésükre bemutatni. A panasz elutasítása esetén a Szolgáltató köteles az Előfizetőt írásban tájékoztatni arról, hogy panaszával - annak jellege szerint - mely hatóság vagy a békéltető testület eljárását kezdeményezheti. Meg kell adni az illetékes hatóság, illetve a vállalkozás székhelye szerinti békéltető testület levelezési címét. Amennyiben a bejelentés, panasz kivizsgálására ( pl. harmadik fél bevonása miatt ) a 30 nap nem elegendő, a Szolgáltató a 30 napon belül köteles írásban értesíteni az Előfizetőt az ügy elintézésének várható időpontjáról. Ha a bejelentés, panasz kivizsgálásához vagy orvoslásához helyszíni bejárás is szükséges, az Előfizető az előre egyeztetett időpontban köteles a Szolgáltató részére a bejutást és a hozzáférést biztosítani. Ha ez az Előfizető hibájából meghiúsul, a Szolgáltató az Előfizetőt új időpont egyeztetésére való felhívással értesíti, és az ügy elintézésének határideje az új időpontig terjedő időszakkal meghosszabbodik, továbbá az Előfizetőt kiszállási díj fizetésének kötelezettsége terheli Ha az Előfizető a Szolgáltató által felszámított díj összegét vitatja, a Szolgáltató a bejelentést (díjreklamációt) haladéktalanul nyilvántartásba veszi és szóbeli bejelentés esetén lehetőleg azonnal, egyéb esetben legfeljebb 30 napon belül megvizsgálja és megválaszolja. A Szolgáltató a bejelentés megvizsgálásának befejezéséig nem jogosult az előfizetői szerződést díjtartozás miatt a jelen ÁSZF-ben foglaltak szerint felmondani. Ha az Előfizető a díjreklamációt a díjfizetési határidő lejárta előtt nyújtja be a Szolgáltatóhoz, és a díjreklamációt a Szolgáltató nem utasítja el annak nyilvántartásba vételét követő 5 napon belül, a bejelentésben érintett díjtétel vonatkozásában a díjfizetési határidő a díjreklamáció megvizsgálásának időtartamával meghosszabbodik. Egyéb esetben az Előfizető a vitatott díj eredeti fizetési határidőre történő megfizetésére köteles és a díjreklamációnak a vitatott díjon (díjtételen) kívüli díjakra nincs halasztó hatálya. Ha a Szolgáltató a díjreklamációnak helyt ad, havi díjfizetési kötelezettség esetén a következő havi elszámolás alkalmával, egyébként a díjreklamáció elbírálásától számított 30 napon belül az Előfizető választása szerint a díjkülönbözetet és annak a díj befizetésének napjától járó kamatait az Előfizető számláján egy összegben jóváírja vagy a díjkülönbözetet és annak kamatait az Előfizető részére egy összegben visszafizeti. A díjkülönbözet jóváírása vagy visszafizetése esetén az Előfizetőt megillető kamat mértéke azonos a Szolgáltatót az Előfizető díjfizetési késedelme esetén megillető kamat mértékével. Ha az Előfizető a Szolgáltató által követelt díj összegszerűségét vitatja, a Szolgáltatónak kell bizonyítania, hogy a hálózata az illetéktelen hozzáféréstől védett és számlázási rendszere zárt, a díj számlázása, továbbá megállapítása helyes volt A Szolgáltató által fizetendő kötbér esetei meghatározását és megfizetése módját az ÁSZF pontja, a mértékét a 7.5. pont tartalmazza Az előfizetői szolgáltatással kapcsolatos viták rendezésének módja A hibabejelentéssel kapcsolatos eljárást az ÁSZF 6.1. pontja, a panaszokkal kapcsolatos eljárást az ÁSZF 6.2. pontja tartalmazza. Az Előfizető díjreklamációja elintézésével kapcsolatos panasza, kötbérigénye elintézésével kapcsolatos panasza, kártérítési igénye elintézésével kapcsolatos panasza, valamint a
4 4 Szolgáltatóval szembeni egyéb jogvitája vagy jogvitás helyzete esetén jogosult a 2. sz. melléklet szerinti illetékes szervezetek vagy hatóság(ok) vizsgálatát kérni. A Szolgáltató az Előfizetővel szembeni igényével, valamint az Előfizetővel szembeni egyéb jogvitája vagy jogvitás helyzete esetén jogosult a 2. sz. melléklet szerinti illetékes szervezetek vagy hatóság(ok) vizsgálatát kérni, amennyiben a szervezetnek vagy hatóságnak van hatásköre az ügy elbírálására. Az előfizetői jogviszonyból eredő esetleges jogvitákra a felek kikötik a Szolgáltató székhelye szerinti bíróságok kizárólagos illetékességét. B./ Az Előfizető felszólamlási lehetőségei a Szolgáltatóval való jogvita esetén 1. A hálózat kiépítésével, átépítésével, az előfizetői szolgáltatások műszaki minőségével, a hibabejelentő szolgálat működtetésével, az egyedi előfizetői szerződés és az általános szerződési feltételek tartalmával kapcsolatos vita esetén, valamint nem természetes személy esetén a 2. pontban megjelölt ügykörökben az NMHH Hivatalához: [Eht. 10. (1) m)] Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Cím: 1133 Budapest, Visegrádi utca info@nmhh.hu Postacím:1376 Budapest, Pf Fax: (+36 1) További ügyfélkapcsolati pontok: Cím: 4025 Debrecen, Hatvan u. 43. Telefon: (+36 52) Cím: 3529 Miskolc, Csabai kapu 17. Telefon: (+36 46) Cím: 7624 Pécs, Alkotmány u. 53. Telefon: (+36 72) Cím: 9400 Sopron, Kossuth L. u. 26. Telefon: (+36 99) Cím: 6721 Szeged, Csongrádi sgt. 15. Telefon: (+36 62)
5 5 2. Az elektronikus hírközlési szolgáltatást igénybe vevő felhasználókat, előfizetőket, nézőket, hallgatókat, fogyasztókat megillető, elektronikus hírközléssel kapcsolatos jogok, valamint méltánylást érdemlő érdekek érvényesülésének elősegítése érdekében, valamint valamely elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtásával kapcsolatos olyan magatartás észlelése esetén, amely az elektronikus hírközlési szolgáltatásra vonatkozó szabály megsértésének nem minősül, illetve nem tartozik a Médiatanács, az Elnök és a Hivatal hatáskörébe, de az elektronikus hírközlési szolgáltatást igénybe vevő felhasználók, előfizetők, fogyasztók, valamint a nézők vagy hallgatók méltányolandó érdekének sérelmét okozza vagy okozhatja a Média- és Hírközlési Biztoshoz: [Mttv (1) és 140. (1)] Média- és Hírközlési Biztos Postacím: 1525 Budapest, Pf. 75. Telefon: (+36 1) Fax: (+36 1) évi CLXXXV. törvény a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról 3. Az ügyfélszolgálattal, az előfizetői számlapanaszok elektronikus hírközlési szolgáltató általi intézésének rendjével kezelésével, a számla tartalmával kapcsolatban az Eht-ben. vagy az Eht. végrehajtására kibocsátott jogszabályban meghatározott rendelkezések fogyasztókkal szembeni megsértése, valamint az Eht. vagy az Eht. végrehajtására kibocsátott jogszabályban az előfizetők elektronikus hírközlési szolgáltató általi tájékoztatására vonatkozóan előírt követelmények fogyasztókkal szembeni megsértése, továbbá a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának megsértése esetén (természetes személy ügyében): [Eht. 150/A., Fttv. 10. (1)] Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Cím: 1088 Budapest, József krt. 6. Postacím: 1428 Budapest, PF: 20. Tel: (1) , fax: 1/ Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőség Cím: 6000 Kecskemét, Nagykőrösi u. 32. Postacím: 6000 Kecskemét, Nagykőrösi u. 32. Telefon: fogyved_daf_kecskemet@nfh.hu évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről évi XLVII. törvény a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról
6 6 4. A szolgáltatónak a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló évi LVII. törvénybe ütköző magatartása, valamint az Eht. vagy az Eht. végrehajtására kibocsátott jogszabályban az előfizetők elektronikus hírközlési szolgáltató általi tájékoztatására vonatkozóan előírt követelmények az egyedi előfizetői szerződés és az általános szerződési feltételek tartalmára vonatkozó követelményeket ide nem értve fogyasztókkal szembeni megsértése esetén: [Tpvt. 45., Fttv. 10. (3)] Gazdasági Versenyhivatal 1054 Budapest V, Alkotmány u. 5. (levélcím: 1245 Budapest 5., Pf ) Tel: (1) évi LVII. törvény a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról évi XLVII. törvény a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról 5. A Szolgáltató általános helyi vállalkozási tevékenységével kapcsolatos jogvita esetén: Kerekegyháza Város Önkormányzat jegyzője 6041 Kerekegyháza, Fő u.47/a Az első fokon illetékes bírósági fórum: Kecskemét Városi Bíróság 6000 Kecskemét, Rákóczi u évi III. törvény a polgári perrendtartásról évi IV. törvény Polgári Törvénykönyvről 7. Az előfizető és a szolgáltató közötti, a termék minőségével, biztonságosságával, a termékfelelősségi szabályok alkalmazásával, a szolgáltatás minőségével, továbbá a felek közötti szerződés megkötésével és teljesítésével kapcsolatos vitás ügy bírósági eljáráson kívüli rendezése, e célból egyezség létrehozásának megkísérlése, ennek eredménytelensége esetén pedig az ügyben döntés hozatala ügyében (amennyiben az előfizető a szolgáltatóval már közvetlenül megkísérelte a vitás ügy rendezését) esetén az illetékes Békéltető Testület: [Fgytv. 18. (1)] Bács-Kiskun Megyei Békéltető Testület 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4. (76) , (76) bkmkik@mail.datanet.hu
7 évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről 8. Fogyasztóvédelmi ügyben általában Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) 1012 Budapest, Logodi u Telefon: (1) Telefax: (1) A panaszok és bejelentések módját tartalmazó jogszabályok, szabályok: évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről Az érintett fogyasztóvédelmi szervezet eljárásrendje szerint.
Klapka Lakásszövetkezet szolgáltató
Klapka Lakásszövetkezet szolgáltató a tagja Előfizetői tájékoztatója az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 138. (2) bekezdése alapján hírközlési szolgáltatás vezetékes műsorjel-elosztás
Kerekegyházi Kábelkommunikációs Kft. Előfizetői tájékoztatója az elektronikus hírközlésről szóló évi C. törvény 138. (2) bekezdése alapján
Kerekegyházi Kábelkommunikációs Kft a tagja Előfizetői tájékoztatója az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 138. (2) bekezdése alapján Internet szolgáltatás nyújtásához A Szolgáltató az
2. sz. melléklet: Az Előfizető felszólamlási lehetőségei a Szolgáltatóval való jogvita esetén
2. sz. melléklet: Az Előfizető felszólamlási lehetőségei a Szolgáltatóval való jogvita esetén 1. A hálózat kiépítésével, átépítésével, az előfizetői szolgáltatások műszaki minőségével, a hibabejelentő
Microsemic Számítástechnikai Hírközlési és Műsorszolgáltató Kft. szolgáltató
Microsemic Számítástechnikai Hírközlési és Műsorszolgáltató Kft. szolgáltató [ a tagja ] Előfizetői tájékoztatója az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 138. (2) bekezdése alapján hírközlési
IntelliHome Távközlési Szolgáltató Kft szolgáltató
IntelliHome Távközlési Szolgáltató Kft szolgáltató [ a tagja ] Előfizetői tájékoztatója az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 138. (2) bekezdése alapján hírközlési szolgáltatás vezetékes
4-Com Távközlési Szolgáltató Kft szolgáltató
ASZF. 12. sz. melléklet. 4-Com Távközlési Szolgáltató Kft szolgáltató Előfizetői tájékoztatója az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 138. (2) bekezdése alapján hírközlési szolgáltatás
2. SZ. MELLÉKLET: AZ ELŐFIZETŐ FELSZÓLAMLÁSAI A SZOLGÁLTATÓVAL VALÓ JOGVITA ESETÉN
2. SZ. MELLÉKLET: AZ ELŐFIZETŐ FELSZÓLAMLÁSAI A SZOLGÁLTATÓVAL VALÓ JOGVITA ESETÉN 1. A hálózat kiépítésével, átépítésével, az előfizetői szolgáltatások műszaki minőségével, a hibabejelentő szolgálat működtetésével,
2. sz. melléklet: Az Előfizető felszólamlási lehetőségei a Szolgáltatóval való jogvita. esetén
esetén : Az Előfizető felszólamlási lehetőségei a Szolgáltatóval való jogvita 1. A hálózat kiépítésével, átépítésével, az előfizetői szolgáltatások műszaki minőségével, a hibabejelentő szolgálat működtetésével,
FSBnet Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság szolgáltató
FSBnet Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság szolgáltató a tagja Előfizetői tájékoztatója az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 138. (2) bekezdése alapján hírközlési
SOPTV Kft. szolgáltató
SOPTV Kft. szolgáltató [ a tagja ] Elıfizetıi tájékoztatója az elektronikus hírközlésrıl szóló 2003. évi C. törvény 138. (2) bekezdése alapján hírközlési szolgáltatás vezetékes mősorjel-elosztás (nyilvános
SZABADHAJDÚ NONPROFIT Kft. szolgáltató
SZABADHAJDÚ NONPROFIT Kft. szolgáltató a tagja Előfizetői tájékoztatója az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 138. (2) bekezdése alapján hírközlési szolgáltatás vezetékes műsorjel-elosztás
Micro-Wave Kft. szolgáltató
Micro-Wave Kft. szolgáltató a tagja Előfizetői tájékoztatója az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 138. (2) bekezdése alapján hírközlési szolgáltatás nyilvános televízió-műsorelosztási
BorsodWeb Internet Szolgáltató Kft. szolgáltató
BorsodWeb Internet Szolgáltató Kft. szolgáltató a tagja Előfizetői tájékoztatója az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 138. (2) bekezdése alapján hírközlési szolgáltatás nyilvános televízió-műsorelosztási
Az előfizetői bejelentések, panaszok kezelése, folyamata
Az előfizetői bejelentések, panaszok kezelése, folyamata 6.2. Az előfizetői bejelentések, panaszok kezelése, folyamata (díjreklamáció, kötbér és kártérítési igények intézése) 6.2.1. A jelen ÁSZF vonatkozásában
Nánáskábel Szolgáltató Kft. szolgáltató
4080 Hajdúnánás, Kossuth u. 4. : 06-(52) 570-160; fax: 06-(52)-570-161 Postacím: 4081 Hajdúnánás, Pf. 31. E-mail: titkarsag@nanaskabel.hu web: www.nanaskabel.hu Adószám: 11802239-2-09; Cégjegyzékszám:
i-tv Zrt. (kábeltévé) Nádasdy Lakásszövetkezet (internet)
i-tv Zrt. (kábeltévé) Nádasdy Lakásszövetkezet (internet).. szolgáltató a tagja Előfizetői tájékoztatója az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 138. (2) bekezdése alapján hírközlési szolgáltatás
SZŰCS IMRE EV SZŰCSNET KFT
SZŰCS IMRE EV SZŰCSNET KFT szolgáltatók a tagja Előfizetői tájékoztatója az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 138. (2) bekezdése alapján a vezetékes műsorjel-elosztási és az internet
Kapos-NET Kft. szolgáltató
Kapos-NET Kft. szolgáltató a tagja Előfizetői tájékoztatója az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 138. (2) bekezdése alapján hírközlési szolgáltatás nyilvános televízió-műsorelosztási
Vác Városi Kábeltelevízió Kft. szolgáltató
Vác Városi Kábeltelevízió Kft. szolgáltató a tagja Előfizetői tájékoztatója az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 138. (2) bekezdése alapján internet elérési szolgáltatás nyújtásához
AKTV Algyői Kábeltelevízió Üzemeltető Kft.
AKTV Algyői Kábeltelevízió Üzemeltető Kft. a tagja ja az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 138. (2) bekezdése alapján hírközlési szolgáltatás nyilvános televízió-műsorelosztási és nyilvános
Com.unique Telekommunikációs Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Com.unique Telekommunikációs Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság a tagja Előfizetői tájékoztatója az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 138. (2) bekezdése alapján hírközlési szolgáltatás
LÁT-SAT KFT. szolgáltató
LÁT-SAT KFT. szolgáltató a tagja Előfizetői tájékoztatója az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 138. (2) bekezdése alapján hírközlési szolgáltatás vezetékes műsorjel-elosztás (nyilvános
KábelszatNet-2002. Műsorelosztó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság szolgáltató
KábelszatNet-2002. Műsorelosztó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság szolgáltató a tagja Előfizetői tájékoztatója az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 138. (2) bekezdése alapján
Panaszkezelési Szabályzat és Előfizetői tájékoztató
Panaszkezelési Szabályzat és Előfizetői tájékoztató vezetékes műsorjel-elosztás (nyilvános televízió-műsorelosztási és nyilvános rádió műsorelosztás) internet elérési szolgáltatás helyhez kötött telefonszolgáltatás
Nánáskábel Szolgáltató Kft. szolgáltató
4080 Hajdúnánás, Kossuth u. 4. : 06-(52) 570-160; fax: 06-(52)-570-161 Postacím: 4081 Hajdúnánás, Pf. 31. E-mail: titkarsag@nanaskabel.hu web: www.nanaskabel.hu Adószám: 11802239-2-09; Cégjegyzékszám:
Vác Városi Kábeltelevízió Kft. szolgáltató
1 Vác Városi Kábeltelevízió Kft. szolgáltató [ a tagja ] Elıfizetıi tájékoztatója az elektronikus hírközlésrıl szóló 2003. évi C. törvény 138. (2) bekezdése alapján vezetékes mősorjel-elosztási (nyilvános
Micro-Wave Kft. szolgáltató
Micro-Wave Kft. szolgáltató a tagja Előfizetői tájékoztatója az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 138. (2) bekezdése alapján hírközlési szolgáltatás nyilvános televízió-műsorelosztási
6.2. Az előfizetői bejelentések, panaszok kezelése, folyamata (díjreklamáció, kötbér és
6.2. Az előfizetői bejelentések, panaszok kezelése, folyamata (díjreklamáció, kötbér és kártérítési igények intézése) 6.2.1. A jelen ÁSZF vonatkozásában a) előfizetői bejelentés: az előfizetői panasz és
EuroCable Magyarország Kábeltelevíziós, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság szolgáltató
EuroCable Magyarország Kábeltelevíziós, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság szolgáltató Előfizetői tájékoztatója az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 138. (2)
Vasi FULL-TÁV Kft. szolgáltató
Vasi FULL-TÁV Kft. szolgáltató a tagja Előfizetői tájékoztatója az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 138. (2) bekezdése alapján hírközlési szolgáltatás nyilvános televízió-műsorelosztási
Visionet Kft. szolgáltató
Visionet Kft. szolgáltató [ a tagja ] Előfizetői tájékoztatója az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 138. (2) bekezdése alapján hírközlési szolgáltatás vezetékes műsorjel-elosztás (nyilvános
Általános Szerződési Feltételek kivonata
Általános Szerződési Feltételek kivonata ÁSZF 9.3. Az előfizető által kezdeményezett szerződésmódosítás esetei, feltételei, a módosítás teljesítésének határideje 9.3.1. Az Előfizető átírás címén kérheti
Com.unique Telekommunikációs Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Com.unique Telekommunikációs Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Előfizetői tájékoztatója az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 138. (2) bekezdése alapján hírközlési szolgáltatás
KábelszatNet Műsorelosztó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság szolgáltató
KábelszatNet-2002. Műsorelosztó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság szolgáltató a tagja Előfizetői tájékoztatója az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 138. (2) bekezdése alapján
Panaszkezelési Szabályzat és Előfizetői tájékoztató
Panaszkezelési Szabályzat és Előfizetői tájékoztató vezetékes műsorjel-elosztás (nyilvános televízió-műsorelosztási és nyilvános rádió műsorelosztás) internet elérési szolgáltatás helyhez kötött telefonszolgáltatás
Panaszkezelési Szabályzat és Előfizetői tájékoztató
Panaszkezelési Szabályzat és Előfizetői tájékoztató vezetékes műsorjel-elosztás (nyilvános televízió-műsorelosztási és nyilvános rádió műsorelosztás) internet elérési szolgáltatás helyhez kötött telefonszolgáltatás
Egyedi Előfizetői Szerződés Internet hozzáférési szolgáltatás Létesítéséhez
szerződés száma:. Egyedi Előfizetői Szerződés Internet hozzáférési szolgáltatás Létesítéséhez Ügyfélszolgálat címe: 3630 Putnok, Péczeli József út 3. Ügyfélszolgálat telefonszáma: (48) 430-845, Kék szám:
Vitech Uno Kft szolgáltató
Vitech Uno Kft szolgáltató a tagja Előfizetői tájékoztatója az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 138. (2) bekezdése alapján hírközlési szolgáltatás nyilvános televízió-műsorelosztási
M7 Group S.A. szolgáltató. [ a
M7 Group S.A. szolgáltató [ a tagja ] Előfizetői tájékoztatója az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 138. (2) bekezdése alapján hírközlési szolgáltatás nyilvános televízió-műsorelosztási
Kábel Média 2010 Kft.
Kábel Média 2010 Kft. szolgáltató a tagja Előfizetői tájékoztatója az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 138. (2) bekezdése alapján hírközlési szolgáltatás vezetékes műsorjel-elosztás
A Szolgáltató az Előfizetőket a jelen tájékoztató útján tájékoztatja arról, hogy
GERGI HÁLÓ KFT. Előfizetői tájékoztatója az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 138. (2) bekezdése alapján hírközlési szolgáltatás vezetékes műsorjel elosztás (nyilvános televízió műsorelosztási
6.2. Az előfizetői bejelentések, panaszok kezelése, folyamata
Az ügyfélszolgálat elérhetőségének biztosítása - A szolgáltató a nyilvános elektronikus hírközlő hálózaton elérhető ügyfélszolgálat elérését köteles a megfizetendő, legalacsonyabb díjú hívás díjánál nem
6.1 A vállalt hibaelhárítási célértékek, a hibabejelentések nyilvántartásba vételére és a hibaelhárítására vonatkozó eljárás
ÁSZF kivonat a panasztétel feltételeiről, módjairól, a panaszok kivizsgálásáról és a felügyeleti szervekről. 6. Ügyfélkapcsolat, hibaelhárítás, panaszkezelés, jogviták 6.1 A vállalt hibaelhárítási célértékek,
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
1 OPENNETWORKS KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Helyhez kötött és nomadikus beszédcélú szolgáltatások igénybevételére Hatályos: 2013. július 18- tól
PANASZKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
PANASZKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ 1.1.A vállalt hibaelhárítási célértékek, a hibaelhárításra vonatkozó eljárás. 1.1.1. A Szolgáltató köteles a hibabejelentéseket 48 órán belül kivizsgálni és az elvégzett vizsgálat
A VNM Távközlési Zrt. Helyhez és helyhez nem kötött távbeszélő szolgáltatás nyújtására vonatkozó ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI
A VNM Távközlési Zrt. Helyhez és helyhez nem kötött távbeszélő szolgáltatás nyújtására vonatkozó ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI Készítés időpontja: 2011. május 16. Utolsó módosítás időpontja: 2015. október
AZ OPTANET KFT. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEINEK MÓDOSÍTÁSAI INTERNET-HOZZÁFÉRÉSI SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉRE
AZ OPTANET KFT. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEINEK MÓDOSÍTÁSAI INTERNET-HOZZÁFÉRÉSI SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉRE Kiegészítések, módosítások: Bekötési határidő módosult 3.1.1. Igénybejelentés, szerződéskötés
6. Ügyfélkapcsolat, hibaelhárítás, panaszkezelés, jogviták
6. Ügyfélkapcsolat, hibaelhárítás, panaszkezelés, jogviták 6.1. A vállalt hibaelhárítási célértékek, a hibabejelentések nyilvántartásba vételére és a hibaelhárítására vonatkozó eljárás 6.1.1. A vállalt
DELTAKON Kereskedelmi és Szolgáltató Kft Kecskemét, Izsáki út 2.
DELTAKON Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 6000 Kecskemét, Izsáki út 2. a tagja Előfizetői tájékoztatója az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 138. (2) bekezdése alapján internet szolgáltatás
Az Előfizetői panaszok kezelése
Az Előfizetői panaszok kezelése A Szolgáltató az Előfizetők tájékoztatására, az Előfizetői bejelentések intézésére, panaszok kivizsgálására és orvoslására az Előfizetők részére telefonon és interneten
Egyedi előfizetői szerződés Internet hozzáférési szolgáltatás Létesítéséhez
szerződés száma:. Egyedi előfizetői szerződés Internet hozzáférési szolgáltatás Létesítéséhez Ügyfélszolgálat címe: 3630 Putnok, Péczeli József út 3. Ügyfélszolgálat telefonszáma: (48) 430-845, Kék szám:
Békéltető testülettel és Panaszkezeléssel kapcsolatos tájékoztatás
Békéltető testülettel és Panaszkezeléssel kapcsolatos tájékoztatás A békéltető testületek alapvető intézményi és eljárási szabályairól a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény rendelkezik. A
Celldömölki Kábeltelevízió Kft.
K I V O N A T a Celldömölki Kábeltelevízió Kft. mint hírközlési szolgáltató 2016.08.07. napjától hatályos, nyilvános televízió-műsorelosztási és nyilvános rádió műsorelosztási szolgáltatásra vonatkozó
1. A szolgáltatások minőségi célértékei, a minőségi célértékek értelmezése és teljesítésük ellenőrzésének mérési módszere
Tájékoztató az internetes szolgáltatás minőségi célértékeiről és a panaszkezelés rendjéről 1. A szolgáltatások minőségi célértékei, a minőségi célértékek értelmezése és teljesítésük ellenőrzésének mérési
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Egyesület neve: Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Székhely: 1125 Budapest, Szarvas Gábor út 58-60. Nyilvántartási szám: 01-02-0000010 Adószám: 19025702-2-43 E-mail: mmsz@maltai.hu
6.1. A vállalt hibaelhárítási célértékek, a hibabejelentések nyilvántartásba vételére és a hibaelhárítására vonatkozó eljárás
6. Ügyfélkapcsolat, hibaelhárítás, panaszkezelés, jogviták 6.1. A vállalt hibaelhárítási célértékek, a hibabejelentések nyilvántartásba vételére és a hibaelhárítására vonatkozó eljárás 6.1.1. A vállalt
6. Ügyfélkapcsolat, hibaelhárítás, panaszkezelés, jogviták
6. Ügyfélkapcsolat, hibaelhárítás, panaszkezelés, jogviták 6.1. A vállalt hibaelhárítási célértékek, a hibabejelentések nyilvántartásba vételére és a hibaelhárításra vonatkozó eljárás 6.1.1.A vállalt hibaelhárítási
Panaszkezeléssel kapcsolatos információk.
Panaszkezeléssel kapcsolatos információk. (Kivonat az ÁSZF -ből.) A Szolgáltató hibabejelentő szolgálata az ügyfélszolgálattal azonos elérhetőségű, eljárása a hibabejelentés és egyéb bejelentések során
TMX Mobile Solution Szerviz Kft. P A N A S Z K E Z E L É S I S Z A B Á L Y Z A T
TMX Mobile Solution Szerviz Kft. P A N A S Z K E Z E L É S I S Z A B Á L Y Z A T I. Bevezetés 1. A jelen panaszkezelési szabályzat (továbbiakban Szabályzat ) a TMX Mobile Solution Szerviz Szolgáltató Korlátolt
7.2. A különböző fizetési módokból adódó, előfizetőt érintő eltérések
K I V O N A T a BorsodWeb Kft hírközlési szolgáltató 2017.10.24 napjától hatályos, internet elérési szolgáltatásra vonatkozó Általános Szerződési Feltételeiből A jelen kivonat a fent megjelölt hírközlési
Általános Szerződési Feltételek internet elérési szolgáltatáshoz
K I V O N A T Pete Ferenc e.v. hírközlési szolgáltató 2016.08.12. napjától hatályos, internet elérési szolgáltatásra vonatkozó Általános Szerződési Feltételeiből A jelen kivonat a fent megjelölt hírközlési
Az Előfizetői panaszok kezelése- EQNET ZRT.
Az Előfizetői panaszok kezelése- EQNET ZRT. A Szolgáltató az előfizetői igények teljesítésére - így különösen az egyedi előfizetői szerződés megkötésére, az egyedi előfizetői szerződés módosítására, a
PANASZKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ NORDTELEKOM Távközlési Szolgáltató NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG
PANASZKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ NORDTELEKOM Távközlési Szolgáltató NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Székhely: Cím: 1052 Budapest, Vármegye u. 3-5. Telefon: 06-1-492-0000 1238 Fax: 06-1-267-61-14 Ügyfélszolgálat
ÁSZF MÓDOSÍTÁS BEJELENTÉSE AZ NMHH FELÉ 6. SZÁMÚ MELLÉKLET KIVONAT AZ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK MÓDOSULÓ RENDELKEZÉSEIRŐL
ÁSZF MÓDOSÍTÁS BEJELENTÉSE AZ NMHH FELÉ 6. SZÁMÚ MELLÉKLET KIVONAT AZ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK MÓDOSULÓ RENDELKEZÉSEIRŐL M70 Group Korlátolt Felelősségű Társaság Előfizetői hírközlési szolgáltatás
Fogyasztóvédelmi adatok
Fogyasztóvédelmi adatok Fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény szerinti adat- és információ közzététel: a./ A közszolgáltatási tevékenységet folytató vállalkozás neve: Halasi Városgazda Beruházó,
Panaszkezelés. Tájékoztató a panaszkezelési eljárásról
Panaszkezelés Tájékoztató a panaszkezelési eljárásról A Focus Kft. panaszkezelési szabályozásának célja, hogy rendezett eljárásban biztosítsa ügyfelei számára a Focus Kft.. szolgáltatásai igénybe vétele,
Egyedi előfizetői szerződés az Internet IP előfizetői szolgáltatás igénybevételére
2. sz. függelék 2. sz. melléklet az Internet IP előfizetői szolgáltatás igénybevételére 1. A szolgáltató adatai 1.1. A szolgáltató neve, címe Magyar Telekom Távközlési Nyilvánosan Működő Részvénytársaság
H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Heves Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és
Iktatószám: Tárgy: HE/001/00105-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Ügyszám: 1609k-00005 H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Heves Megyei Kormányhivatal
1013 Budapest, Krisztina krt. 39.; levelezési cím: 1534 Budapest BKKP Postafiók:777; telefonszám: +36 1 489 9100; faxszám: +36 1 489 9102) is fordulhat. II. Az Előfizető a Nemzeti Media es Hírközlési Hatósághoz
MIR. VII. FEJEZET: A panaszok kezeléséről szóló dokumentum, mely tartalmazza a panaszok kivizsgálásának és kezelésének módját
ÉPÜLETGÉPÉSZ OKTATÁSI KÖZPONT KFT. 7624 Pécs, Tiborc u. 30. Ny.sz: 000152/2014. MIR VII. FEJEZET: A panaszok kezeléséről szóló dokumentum, mely tartalmazza a panaszok A fejezetet jóváhagyta: Név: Beosztás:
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTLEK
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTLEK A jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) a AB Home Network Korlátolt Felelősségű Társaság (továbbiakban: Szolgáltató), és a Szolgáltató által a www.kamerahome.hu
1.7. Az általános szerződési feltételek alkalmazása
K I V O N A T a Celldömölki Kábeltelevízió Kft. hírközlési szolgáltató 2015.10.30. napjától hatályos, helyhez kötött telefon szolgáltatásra vonatkozó Általános Szerződési Feltételeiből A jelen kivonat
ameddig az előfizető díjfizetési kötelezettségének eleget tehet a nélkül, hogy a Szolgáltató a szerződést felmondaná 15 11.1. Az Előfizetői Szerződés
K I V O N A T a WES Net Kft. hírközlési szolgáltató 2015.11.15. napjától hatályos, internet elérési szolgáltatásra vonatkozó Általános Szerződési Feltételeiből A jelen kivonat a fent megjelölt hírközlési
1.7. Az általános szerződési feltételek alkalmazása
K I V O N A T a Pete Ferenc hírközlési szolgáltató 2015.09.01. napjától hatályos, internet elérési szolgáltatásra vonatkozó Általános Szerződési Feltételeiből A jelen kivonat a fent megjelölt hírközlési
Panaszkezelési eljárásunkat az 1997.évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről hatályos rendelkezéseinek alkalmazásával alakítottuk ki.
Tisztelt Ügyfeleink! A Dél-Dunántúli Hulladékkezelő Nonprofit Kft. a szolgáltatásait jelenleg több mint 110 település önkormányzata és több mint 150 ezer fős lakossága, valamint a hozzájuk tartozó intézményhálózat
VASUTAS ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA
VASUTAS ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ EGÉSZSÉG- ÉS ÖNSEGÉLYEZŐ PÉNZTÁR PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA 2017. A Vasutas Önkéntes Kölcsönös Kiegészítő Egészség- és Önsegélyező Pénztár a panaszkezelés során alkalmazandó
A Díjbeszedő Faktorház Zrt. Panaszkezelési Szabályzata
Díjbeszedő Faktorház Zrt. Budapest A Díjbeszedő Faktorház Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Hatályos: 2011. augusztus 22. A Díjbeszedő Faktorház Zrt. panaszkezelési szabályzata A Díjbeszedő Faktorház Zrt.
1.7. Az általános szerződési feltételek alkalmazása
K I V O N A T a HIR-SAT 2000 Kft. hírközlési szolgáltató 2015.09.01. napjától hatályos, nyilvános televízió-műsorelosztási és nyilvános rádió műsorelosztási szolgáltatásra vonatkozó Általános Szerződési
K I V O N A T. A jelen kivonat az Intellihome Kft. fent megjelölt ÁSZF-ének napjától megvalósuló változásait tartalmazza.
K I V O N A T az Intellihome Távközlési Szolgáltató Kft 2017.10.24. napjától hatályos, digitális IP technológián alapuló televízió műsorelosztás, helyhez kötött internet, és IP technológián alapuló helyhez
Magyar Telekom Nyrt. T-Mobile Jogorvoslati fórumok elérhetősége
1 Magyar Telekom Nyrt. T-Mobile Jogorvoslati fórumok elérhetősége T-Mobile dedikált üzleti hálózati szolgáltatás 6. sz. melléklet Hatályos: 2011. január 1-jétől 1. Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
K I V O N A T ÁSZF: ...
K I V O N A T a NetKábel Kft hírközlési szolgáltató 2017.01.01. napjától hatályos, internet elérési szolgáltatásra vonatkozó Általános Szerződési Feltételeiből A jelen kivonat a fent megjelölt hírközlési
H A T Á R O Z A T. Az Auchan Magyarország Kft-t (székhelye: 2040 Budaörs, Sport u. 2-4., adószáma: ) kötelezem
Iktatószám: Tárgy: FE/FO/00833-0027/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Az Auchan Magyarország Kft-t (székhelye: 2040 Budaörs, Sport u. 2-4., adószáma:13338037-2-44) kötelezem
6.1. A vállalt hibaelhárítási célértékek, a hibabejelentések nyilvántartásba vételére és a hibaelhárítására vonatkozó eljárás
26. oldal, összesen: 110 d) az Előfizető a műsorjelet jogosulatlanul vételezi, a beérkező műsorjelet harmadik személynek jogellenesen továbbítja, vagy a kódolt műsorjelet jogosulatlanul dekódolja, e) a
6. Ügyfélkapcsolat, hibaelhárítás, panaszkezelés, jogviták
6. Ügyfélkapcsolat, hibaelhárítás, panaszkezelés, jogviták Az ügyfélszolgálat elérhetőségének biztosítása - A szolgáltató a nyilvános elektronikus hírközlő hálózaton elérhető ügyfélszolgálat elérését köteles
Fogyasztóvédelmi adatok
Fogyasztóvédelmi adatok Fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény szerinti adat- és információ közzététel: a./ A közszolgáltatási tevékenységet folytató vállalkozás neve: Halasi Városgazda Beruházó,
Az ista Magyarország Kft. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA
Az ista Magyarország Kft. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA 1 Mi a jelen Szabályzat célja? Az ista cégcsoport nemzetközi energiahatékonysági szolgáltatóként évszázados múltra tekint vissza a fűtési költségmegosztók
1.7. Az általános szerződési feltételek alkalmazása
K I V O N A T a Klapka Lakásszövetkezet hírközlési szolgáltató 2015.09.01. napjától hatályos, nyilvános televízió-műsorelosztási és nyilvános rádió műsorelosztási szolgáltatásra vonatkozó Általános Szerződési
Opticon Kft. ÁSZF kivonata. Hatályos: 2012. január 2-től
Opticon Kft. ÁSZF kivonata Hatályos: 2012. január 2-től 1. A szolgáltató neve, címe, telefonszáma, internetes honlapjának címe, az általános szerződési feltételek elérhetősége, az ügyfélszolgálat elérhetősége
Hírös-Net Kft. ÁSZF kivonata. Hatályos: 2012. január 2-től
Hírös-Net Kft. ÁSZF kivonata Hatályos: 2012. január 2-től 1. A szolgáltató neve, címe, telefonszáma, internetes honlapjának címe, az általános szerződési feltételek elérhetősége, az ügyfélszolgálat elérhetősége
TEVE TÉVÉ Kereskedelmi és Távközlési Szolgáltató Kft. szolgáltató. Általános Szerződési Feltételek nyilvános televízió-műsorelosztási szolgáltatáshoz
K I V O N A T a TEVE TÉVÉ Kereskedelmi és Távközlési Szolgáltató Kft. hírközlési szolgáltató 2016.07.01. napjától hatályos, nyilvános televízió-műsorelosztási és nyilvános rádió műsorelosztási szolgáltatásra
A GLOBAL Faktor Pénzügyi Szolgáltató. Panaszkezelési szabályzata
48/2007.-ESZ-2146/1. Hatályos: 2008. 3. sz. melléklet A GLOBAL Faktor Pénzügyi Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság a Érvényes: 2013. április 09. Utolsó módosítás: 2014. április 09. A GLOBAL
NETMAXX HUNGARY KFT. Panaszkezelési és fogyasztóvédelmi szabályzata Hatályba lépés napja: 2014. március 15. netmaxx.hu. Oldal: 1
NETMAXX HUNGARY KFT. Panaszkezelési és fogyasztóvédelmi szabályzata Hatályba lépés napja: 2014. március 15. Oldal: 1 TARTALOM 1. PREAMBULUM 3. oldal 2. DEFINÍCIÓK 4. oldal 3. ÜGYFÉLPANASZOK TÍPUSAI 5.
1.7. Az általános szerződési feltételek alkalmazása
K I V O N A T a HIR-SAT 2000 Kft. hírközlési szolgáltató 2015.09.01. napjától hatályos, helyhez kötött telefonszolgáltatásra vonatkozó Általános Szerződési Feltételeiből A jelen kivonat a fent megjelölt
Internet Tv ÁSZF kivonat-2!
5700 Gyula Törökzugisor 11/a Tel:30-941-0871 Email:dmugyfelstzolgalat@gmail.com Internet Tv ÁSZF kivonat-2! Tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy a 2015. szeptember 1.-én módosult internet szolgáltatásunk Általános
Panaszkezelés és ügyfélszolgálat
Panaszkezelés és ügyfélszolgálat dr. Szomori Béla főosztályvezető Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Fogyasztóvédelmi Szolgáltatás-ellenőrzési Főosztály AZ ELŐADÁS FELÉPÍTÉSE: Panasz fogalma, szabályozás
Általános szerződési feltételek Törzsrész. Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék VII. fejezet... 2 Felelősség, reklamációk, viták... 2 1. A szolgáltató felelőssége... 2 2. Vis maior... 2 3. Késedelem és hibás teljesítés... 2 3.1. Késedelmi kötbér... 2 3.2. Hibás teljesítési
1.7. Az általános szerződési feltételek alkalmazása
K I V O N A T a Naracom Kft. hírközlési szolgáltató 2015.11.01. napjától hatályos, helyhez kötött telefon szolgáltatásra vonatkozó Általános Szerződési Feltételeiből A jelen kivonat a fent megjelölt hírközlési
Egyedi előfizetői szerződés az Analóg bérelt vonali szolgáltatás igénybevételére
Egyedi előfizetői szerződés az Analóg bérelt vonali szolgáltatás igénybevételére A szerződés azonosítója : 1. A szolgáltató adatai 1.1. A szolgáltató cégneve, székhelye, postacíme, cégjegyzékszáma Cégnév:
EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Korlátolt Felelősségű Társaság Elosztói Üzletszabályzata
EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Korlátolt Felelősségű Társaság Elosztói Üzletszabályzata F1. számú függelék Ügyfélszolgálati egységek Elosztói üzletszabályzat F1. számú függeléke 2/5. oldal Ügyfélszolgálati
Hatályba lépés: június 3.
Vodafone Magyarország Zrt. Lakossági ÁSZF MÓDOSÍTÁSAINAK LISTÁJA Hatályba lépés: 2019. június 3. Ezúton értesítjük a Tisztelt Előfizetőket a Lakossági Általános Szerződési Feltételek változásairól. I.