Angyali szeretet. Sok ember egyszerűnek tartja a lovaglást, ám ez nem így van. Kérdezem én, hogy ezeknek az embereknek van-e bátorsága felülni

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Angyali szeretet. Sok ember egyszerűnek tartja a lovaglást, ám ez nem így van. Kérdezem én, hogy ezeknek az embereknek van-e bátorsága felülni"

Átírás

1 A hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium folyóirata I. évfolyam 2. szám 2013 II. Nem mondanám könnyűnek a kép elkészítését. Nagyon nehéz olyan lovas képet csinálni, amin elkapja az ember a megfelelő pillanatot. Több mint száz képet készítettem aznap amikor fotóztam Annát a lovával, azokból több, jól sikerült kép közül ezt választottam a pályázatra, miután szerkesztgettem rajta egy kicsit. A cím az ember-állat közti szeretetre utal. A lovakat gyakran emlegetik Isten teremtményeinek is szépségük miatt. Anna ebben a fehér ruhában pedig egy angyalra emlékeztet engem. Számomra az egész kép benyomása egy ilyen mennyei, csodálatos, hétköznapi ember számára szinte érthetetlen megértés és szeretet. Sok ember egyszerűnek tartja a lovaglást, ám ez nem így van. Kérdezem én, hogy ezeknek az embereknek van-e bátorsága felülni Angyali szeretet Fotó: Tóth Enikő (10. e) A Lovas Nemzet című magazin által 2012-ben kiírt fotópályázat közönségdíjas képe A képen Nagy Anna egykori diákunk, jelenleg az Állatorvosi Egyetem hallgatója látható Leonardo nevű lovával Portréinterjú Tóth Enikővel Divatoldal TARTALOM Étel, ital és egy kis szeretet-portré Igaz barát-jegyzet Szeretet-jegyzet Szabó Anna versei Állatságok-kommentár 1-2. oldal 3. oldal 4. oldal 5. oldal 6. oldal 7. oldal 8. oldal egy több mint másfél méter magas élőlényre, aminek saját érzései és gondolatai vannak, és akár egy rossz mozdulatával képes lenne megölni minket. Képesek-e ezek az emberek pusztán a két kezükkel és lábukkal egy náluk tízszer nagyobb élőlényt úgy irányítani és olyan mozgásra rávenni, ahogy azt mi akarjuk? Ne becsüljétek alá ezt a sportot! Tóth Enikő

2 2 Gimnáziumi Paletta Kiadja A hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium Munkatársak 2007 júliusában kezdtem el lovagolni és a lelkesedésem sem hagyott alább, és nem is fog egyhamar, ez már az életstílusommá vált. Mindig is szerettem az állatokat, de különösebb vonzódásom nem volt a lovakhoz. Ám 2007-ben kaptunk egy szórólapot a Pony Clubról (rendszeresen megjelenő lovas magazin) és 11 évesen nagy lelkesedést keltett bennem, hogy megrendeljük az újságot. Az első csomagban lévő lovas regény elolvasása után tört rám az érzés, hogy nekem lovagolnom kell. Nővérem ismerte Nagy Annát, volt gimnáziumi tanulót, akinek vannak lovai, és azóta is nála lovagolok. Ábrók Kamilla (11 a) Balogh Bence (9 b) Fekete Dávid (9 c) Kalapos Nikolett (11 a) Kiss Beatrix (11 a) Magi Csaba Máró Ágnes (9 c) Móricz Virág (9 b) Pálfi Gyula Rácz Mária (9 b) Sóvágó Szilvia Török Regina (9 c) Elektronikus levélcím: gimnaziumipaletta@ gmail.com Internetes változat: Címlapterv: Pálfi Gyula Magi Csaba Mit szeretsz a lovaglásban és a lovakban? Rengeteg mindent megtanul az ember a lovak mellett. Elsősorban szeretetet és megértést, hisz a ló csak ezt a két dolgot kéri tőled, cserébe neked adja minden szeretetét, tiszteletét, erejét és ebből adódóan együttműködve elérjük közös céljainkat. Megtanít minket, hogyan legyünk türelmesek, hisz nem sikerül minden elsőre, és egyes feladatok nagy kitartást igényelnek. Meg kell tanulnunk nyugodtnak lennünk, hisz a lovak saját gondolatokkal és érzésekkel rendelkező élőlények, így ők is hibáznak, ugyanúgy, mint embertársaink, és ezért nem szabad őket büntetnünk, meg kell találni azt az erőszakmentes utat, ami megértéshez vezet. A lovak nem az emberi kommunikáció eszközeivel értetik meg magukat, ezért megtanítanak minket nyitott szemmel figyelni a részletekre. Új kihívások jelennek meg mindig, ezért sosem lesz egyhangú, monoton ez a sport. A lovas ember élete végéig új dolgokat tanul a lovától, ezért ez a kapcsolat nagyon izgalmas is. Leírhatatlan érzés az, amikor a ló elfogad minket, ragaszkodik hozzánk és együttműködik velünk. Ez egy sajátos kis világ, ahová nem kellenek szavak, elég a szeretet. Mi a helyzet a versenyzéssel? Egyelőre még nem indultam versenyen. Nem ez az elsődleges célom a lovaglással, de lehet, hogy a jövőben még erre is sor kerül. Már fontolóban van, hogy esetleg az elkövetkező 1-2 évben díjlovagló versenyen részt veszek, és a rajtengedélyvizsgát is minél hamarabb tervezem letenni. Mesélj arról a fotópályázatról, amit a Lovas Nemzet hirdetett! A Lovas Nemzet Magyarország egyik legnagyobb lovas magazinja. A pályázatról Nagy Anna barátnőmtől hallottam még 2011 őszén. A pályázat 2011 őszén indult, és 2012 augusztusáig tartott. Évszakokra volt felbontva, minden egyes évszakban a közönség szavazhatott az általa legjobbnak vélt fotóra. A zsűri pedig az összes fotóból választotta ki a díjazottakat. A beküldött fotókat megjelenítették a Lovas Nemzet honlapján, és itt lehetett szavazni a képekre. A tavaszi közönségszavazáson sajnos csak a 2. helyet tudtam megszerezni, de a nyári fordulón sikerült első helyen nyernem. Itt meg is ragadnám az alkalmat, hogy minden kedves ismerősömnek, akik szavaztak, hatalmas nagy köszönetet mondanék! Ugyanis több mint 300 szavazat érkezett a képemre. Nagyon hálás vagyok ezért a támogatásért. A díjátadóra és a kiállításra november 30-án került sor az OTP Lovas Világkupán, ahol megkaptam a 2011-es Lovas Nemzet összes számát egybefűzve, és 2013-as előfizetést is kaptam ajándékban. A decemberi számban is megjelent a képem. Nem tartom magam tehetséges fotósnak, nem is rendelkezem profi felszereléssel, egyszerűen csak örömömet lelem ebben a tevékenységben, ezért nagy boldogság számomra, hogy sok emberhez eljutott a képem, és rengeteg pozitív visszajelzést kaptam. Hamarosan indul az újabb fotópályázat, ahol újra szeretnék bizonyítani. Az interjút Kalapos Nikolett készítette 11. a

3 3 Fashion Jöhetnek a csótányok, a pillangók, a lovak, a baglyok, sőt az állatkert összes lakója, ugyanis újra divat lett az állatfigurás ékszerek viselete. Talán ti magatok is emlékeztek nagymamátok vagy anyukától ékszereire. Azokra, amelyekről egy-egy állat figyelt. Míg a hippi korszakban a pillangók, a kígyók és más " nagyon kedves" állatok figyeltek az ujjakon, addig a nyolcvanas években pókok voltak a leginkább divatosak, amiket nemcsak a felnőtt nők viseltek ujjaikon, hanem a kislányok is a kabátjukon. Ezután kiveszett az állatmotívum az ékszerdivatból, hosszú évekre eltűntek a delfinek, lovak, kígyók és társaik is. Viszont az utóbbi évek retróhulláma az ékszertrendre is hatott. Így az, hogy ismét megjelentek az állatalakok ékszereink között, már nem meglepő. Ma már azonban minden van, amit a képzelet a kezekre tehet. A legkedvesebb, szerencsét hozó állatoktól kezdve egészen a morbid, valaha tényleg élő állat teteméből, testrészeiből készült ékszerekig minden megtalálható. Bárki találhat az ízlésének megfelelőt. Érzékeny lelkű, szerelemre vágyó lányoknak katicabogaras fülbevalót, merész, feltűnést kereső csajoknak madárlábból készült gyűrű, elegáns nőknek pedig egy tekeredő kígyó, egy bagoly dobhatja fel a ruhatárát. Hordja az, akinek jól áll!!! Leopárdminta 1948 óta egészen a mai napokig megtalálhatóak a divatvilágban. Bár néha közönséges és elrettentő példát láthattunk a viselésére, egyszerű, mégis frappáns kiegészítőket, ruhadarabokat, cipőket találhatunk leopárdbőrbe bújva. Akár az utcán, akár a kifutókon. A divatoldalt szerkesztette: Török Regina, 9. c

4 4 Ezzel az írásunkkal egy sorozatot szeretnénk elindítani, amelynek cikkeiben olyan felnőtteket mutatunk be, akiknek a munkája nélkülözhetetlen ahhoz, hogy hétköznapjaink olajozottan működjenek. E lapszámunk beszélgetésének helyszíne a suli büfé volt, ahol Kardos Antalt, Anti bácsit kérdeztük. ÉTEL, ITAL ÉS EGY KIS SZERETET A büfé a gimi olyan epicentruma, ahol nemcsak a tízóraidat tudod megvenni, hanem ahol mindig vár egy megértő szó, egy érdekes információ, esetleg pletyka a finom ételek mellett. A jó hangulatért Anti bácsi a felelős, aki akár szüleink jó ismerőse is lehetne, hiszen elsőként ő indított büfét iskolánkban előtt a Hajdú Áruházból jött át két eladó, akiktől tejet, kakaót és kiflit lehetett venni. Az első igazi büfét 1990-ben indította Anti bácsi, ahol lyukas órákban még a diákok is besegítettek. A segítség ma fordított, hiszen sokszor ő látja el tanáccsal vagy jókedvvel a diákokat. Véleménye szerint a titok nyitja az, hogy a büfé olyan hely, ahol kötetlenül lehet beszélgetni, ezért sokan őszintén elmondják problémáikat. Úgy érzi, sok diáknak pótolja azt az időt és törődést, ami a szülők rohanó életritmusa miatt elmarad vagy lerövidül. Ő maga is apuka, két fia a gimnáziumban végzett, ezért biztosan átérzi a fiatalok problémáit. A sokszor poénos, rövid tanácsok jobban célba találnak, mint egy szigorú beszélgetés. Reggelente, amikor fél hét, hét óra környékén nyavalygunk a felkelés miatt, gondoljunk arra, hogy Anti bácsinak már négy óra ötvenkor csörög a telefon, indul a nap. Fél hatkor a pékség hozza az aznapi árut. Ennek bepakolása után következik a szendvicsek elkészítése, a pult berendezése. A diákok fél nyolc és fél kettő között tartják szóval Anti bácsit. Délután újra indul a beszerzőkörút, majd a pakolás. A diákokkal való baráti kapcsolatot példázza, hogy elballagott diákok is szívesen keresik fel újra a büfét egy vidám, vagy éppen kiadós beszélgetésért. Arról már nem is beszélünk, hogy a fürdőkerti bulikon a fiatalembereket is megszégyenítő módon gyűjti be a lányok üdvözléseit. Száz szónak is egy a vége: A büfébe ne csak akkor járjunk, ha éhesek vagyunk, hanem akkor is, ha egy kis megértésre van szükségünk! Ábrók Kamilla 11. a

5 5 IGAZ BARÁT Úgy érzem, mintha idegen helyen lennék. Az emberek ugyanazok, de mindenki megváltozott. A nyári tábori effektus. Elmész egy nyári táborba. Nagyon jól érzed magad. Nagyon jó idő van. Hazamész és egy évig várod, mert jövőre tuti, még jobb lesz. Eljön a jövő nyár. Minden megváltozott. A barátaid furcsák. Különös az egész. És rájössz: Ezek voltak a legjobb évek! A legjobbak! Soha nem ismétlődik meg. ~ Részlet a Felhők fölött 3 méterrel című film 2. részéből. Ezt az idézetet azok is megérthetik, akik nem látták ezt a filmet. Azok is átélhették, hogy elveszítettek valakit akaratuk ellenére. Hiszen könnyű megnézni egy filmet, és azokat a nem létező személyeket sajnálni, akiknek ez csak egy szerep. Könnyű, hogy olyankor nem kell gondolkodni a saját életünkön. Egy átlagos embernek ilyenkor kikapcsol az agya, csak egy dologra összpontosít, hogy vajon ismét egy újabb happy end és a saját tapasztalatai eszébe sem jutnak. Képzeld el! A semmi közepén vagy és arra kapsz időd, hogy az eddigi életedet végiggondold egyetlen egy iránymutatóval. Egy hófehér lapon gyöngybetűkkel állna az idézett szöveg. Valójában nem vagy egyedül, hiszen az emlékeid zsongnak a fejedben: Rám számíthatsz! Bennem bármikor megbízhatsz! Nagyon szeretlek! Sosem fogsz elveszíteni! Az igaz barátok, mindig kiállnak egymásért, így én is érted. Arcok villannak be, akár együtt töltött pillanatok. Az is lehet, hogy nem csak egy, hanem több. Ahogy felnőttél változtak a barátaid. Azok, akikre általában azt hitted, hogy ő az igazi. Nem értesz semmit sem. Hogy vajon mit rontottál el. Nem tudsz túllépni azon, hogy akik egyszer fontosak voltak számodra, akiknek te is fontos voltál, hogy azok a szép pillanatok, a közös titkok miért múltak el, veszítették el jelentőségüket, miért hagytak itt, miért nem beszéltek már? Miért?. Talán te is voltál már ilyen helyzetben, vagy még rosszabban. Hiszen az életben nem kapunk kikérőt, hogy legyen időnk csak úgy tét nélkül gondolkodni. Keveseknek adatik meg ez a varázslatos hely, valószínűleg senkinek ebben a zajos, nyüzsgő világban. Viszont most kapsz egy lehetőséget, hogy amíg ezt olvasod, eltöprenghetsz. Hiszen sok mindenkit foglalkoztathatnak ezek a kérdések. Kik közé tartozol? Akik egyszerűen túllépnek rajtuk. Tehát úgy érzed, hogy az élet megy tovább és nem szólhat mindig ugyanarról, ugyanazokról a személyekről. Nem szabad ezen rágódni, mennyivel könnyebb, ha mindig mindennek a jó oldalát nézzük, így ennek is. Talán sokkal több embert ismerhetsz meg így. Bár senkihez sem fűz erős kötelék, nem is hiányolod, hiszen így nem lesz csalódás. Úgy vélik, hogy csak azok voltak igazi barátok, akik most is melletted állnak, akik sosem felejtenek el. Biztos vagy abban, hogy még nem találkoztál azzal, aki az igazi barát lenne. Eljön annak is az ideje, mint mindennek. Ezek az ismerkedések, pedig csak pillanatnyi hóbortok voltak, amiket kinőttél. Ha szükségetek is volt egymásra, annak már vége. Úgy gondolják, mindennek megvan az oka. Okkal ismerted meg őket, okkal szerettétek és hagytátok el egymást. Ha újra találkoztok, az sem a véletlen műve lesz. Az emlékeid szépek, és segítettek az életben az együtt töltött idők. Mindannyian makacsok vagytok, és nem keresitek egymást. Ezer meg ezer dolog történt, mióta nem beszéltek, de azon a véleményen vagytok, hogy nem a ti hibátok, hogy nem beszéltek. A mögé bújsz, hogy úgy sem hiányzom neki, van elég baja nélkülem is, sőt nekem is van és elfeledkeztek a valóságról. Csak a kifogást keresed. Hiányzik, de nem mered elmondani senkinek. A lehető legrosszabb megoldás, ha emészted is rajta magad. Gyötör a tudat, hogy már semmi sem lesz a régi és csak magadat okolod ezek miatt. Minden tettedet hibaként fogod fel. Nem tudod elengedni a múltat. Talán van igaz barátság, csak nem jó helyen kerested. De semmi sem történhet meg kétszer. El kell fogadni, semmi sem lesz újra olyan jó, mint akkor volt. Nem szabad emiatt elcsüggedni, ettől függetlenül jöhet még valami új, valami vagy valaki, aki sokkal jobb. Akár váratlanul is, és ismét olyanok, amik egyszer már csak emlékek lesznek. Ez a mi tökéletlen életünk tökéletlen rendje. Török Regina 9.c

6 6 SZERETET Miért mondják azt, hogy a kutya az ember legjobb barátja? Helyesen az ember és a kutya a legjobb barátok..." Te vagy a társam, ki veszélyes tájakon is mellettem lohol. Én rángatlak egy vastag láncon magam után, te e nélkül is jönnél, tudom, de nekem kell valami, hogy tudjam, mindig mellettem maradsz. Nem számít, hogy felmenőid hány kiállítást nyertek, sem az, hogy ki vagy. Te anélkül választottál, hogy tudtad volna, én ki vagyok. Mikor szemembe néztél, nekem megszűnt a világ, és onnantól kezdve mindig mellettem maradtál. Legyen az egy délutáni séta, vagy veszélyes kaland, soha nem akartam nélküled belevágni, még ha ezt sokan nem is értették meg. Támasz voltál számomra, minden rossz ellen, egy mentsvár a gonoszok ellen, akik nem értettek meg. Persze voltak barátaim, de te voltál az egyetlen, aki a legrosszabb pillanatokban is mellettem maradt. Ha sírtam, hosszú szőröd puha párna volt, és nem érdekelt, ha a kis holdacska is szemfestékes lett. Csöndben tűrted azt is, ahogy gubancos szőröd fésülöm. Néha a gubancos szőrbe ragacsos kezek vájtak, mikor megrohamozott egy gyereksereg. Te szüntelenül adogattad a pacsikat, türelmes voltál velük, hű társa voltál minden kicsinek, ha sétára invitáltak. Minden reggel ott vártál egy labdával a szádban, de a nagy rohanásban csak egyet felejtettem el. Rád figyelni. Délután pedig jöhettek a hosszú órák, mikor próbáltam a fejedbe verni a trükköket s parancsokat. Ó, ha tudnál beszélni, mit mondanál? Elmondanád, milyen rossz gazda vagyok? Mikor megütöttelek, csak egy pillanat, és tönkretehetted volna az életem hegyes fogaiddal, de te csak csendben azt vártad, mikor lesz már vége. Lehet, hogy elmondanád, hogy nem akarsz velem lenni, de tudnod kell, nélküled én nem tudok élni! Mindig csöndben vártál, és tűrtél. Számomra példakép voltál, nem voltál soha ember, de nem is kellett annak lenned. Te soha nem vetted észre hibáim, számodra tökéletes voltam, és nekem is te. Te voltál a legtökéletesebb az egész világon. Nem voltak hibáid, én nem láttam, csak azt, én mit rontottam el rajtad. Miért mondják azt, hogy a kutya az ember legjobb barátja? Helyesen az ember és a kutya a legjobb barátok... Rácz Mária 9.b

7 7 HÓPIHÉK Felragyog a Nap s vele az ég is horizontot nézve belemártva mézbe, édesen mosolyog s pirkadatig lesve vigyázva hogy el ne esve a lét mely mint tűz lobogva ég fáj mert valami hiányos már nincs mellettünk mert elhagyott nélkülözéssel teli napok he tek hónapok minden elmúlik mint az álom s elröppen mint nagy madár az ágról Nevetve, szökkenve tova lenge széllel szembe a bús mely maga után húz hirtelen ledobva a földre huppanva rádöbbensz valódi magadra Szabó Anna versei 9. b

8 8 Állatságok Egyre több háznál fordul elő mint házi kedvenc a szibériai csíkos mókus, a madárpók, a fehérkakadu, a sisakos kaméleon vagy éppen a sisakos baziliszkusz. Ha megtudjuk, hogy valaki ilyen állatokat tart, azt vagy őrültnek, vagy nagyon gazdagnak gondoljuk. Valószínűleg annyi jut eszünkbe, hogy ez állatság! Ezek az állatok nagy törődést, odafigyelést és különleges bánásmódot igényelnek. Nem kis mulatság egy ilyen házi kedvenc beszerzése, eltartása sem. A különleges állatok ára elérheti akár a FT-t is és akkor még nem vettünk neki lakást(akváriumot,terráriumot),kaját és egyéb felszerelést, amit nem tud nélkülözni az életben. De minél drágább kedvencünk, annál jobban szeretjük? Annál több örömet fog nekünk szerezni? A válaszokat mindenki magának adja meg, ami a legfontosabb, ha már megvannak, megéri őket teljes szívünkből szeretni. Az első kérdés, hogyan lehet a különleges állatokhoz hozzájutni. Mint mindenek, ennek is megvan az olcsóbb, de bizonytalan és a drágább, de szabályos megszerzése. Ezeket az állatokat az online piactéren is megvehetjük, de ekkor csak egy kép alapján tudunk dönteni, és a szállítás módja és ára is kérdéses. Nem tudhatjuk, hogy az eladó nem esetleg egy betegség vagy valamilyen eltitkolt rossz dolog miatt akar az állattól véglegesen megszabadulni. Jobban járunk, ha személyesen keresünk fel egy állatkereskedést, ahol akár meg is simogathatjuk a jövendő barátunkat. A szibériai csíkos mókus Nagyon aranyos, fürge állat, bár nem árt tudni, hogy kinti körülmények között (pl ketrecben, udvaron) téli álmot alszik. Nagyon emberbarát. Ismerek olyan állattartót, akinek szülei a mókust használják a reggeli felkeléshez óra helyett: Az ágyba téve harapdálva, nyalakodva ébreszti a szeretett gazdit. Ajánlatos földdel almozni, mivel a mókus szeret ásni. Tegyünk a ketrecbe még különböző vastagságú ágakat, valamint alvó- és kamradobozokat is! Jobb, ha kemény fából készülnek, különben kedvencünk könnyen szétrágja azokat. kép: Madárpók. A madárpókok tartása során figyelembe kell venni, hogy vadállatról van szó, mely soha sem szelídíthető meg, ezért mindig nagy óvatossággal, figyelemmel és kellő tisztelettel kell az állattal bánni. A madárpókok ragadozó állatok. A természetben elsősorban nagyobb rovarokat, más pókokat ejtenek el. Ennek megfelelően terráriumi tartása során is friss élő takarmányállatot kell biztosítani a madárpókok számára. Kereskedelemben széleskörű táplálékállat-kínálat áll rendelkezésre, mely alapján a madárpók változatos étrenden élhet a terráriumban. Fehérkakadu Ft Szibériai csíkos mókus Ft Sisakos baziliszkusz Ft Madárpók Ft A fehérkakadu Amilyen aranyos, olyan drága, egy fióka ára elérheti a forintot is. Kifejezetten zajos természetük sem éppen lakásba való. Rendkívül kíváncsi, szeretetre vágyó madár. Odabújik gazdijához, szereti a simogatást, de főleg a hasát. Jöhet dió, mogyoró, zöldség, gyümölcs, sajt, tojás, sütőtök, főtt csirke, egyszóval bármi. A család minden tagját elfogadja. Kis gyerekek is nyugodtan simogathatják. Ügyesebbek húsz szót is megtaníthatnak neki, de vigyázat, a szavakat keveri!!! A sisakos baziliszkusz. Neve alapján mesebeli lény, sárkány, aki varázserővel rendelkezik, de valójában egy barátságos hüllő. Másik neve Jézus-gyík, mivel a vallásalapítóhoz hasonlóan képes a vízen futni. Kisebb állatokat, főleg gerincteleneket és gyümölcsöket eszik. Táplálékszerzés közben gyorsan mozog. Ha veszélybe kerül, azonnal a földre ugrik és hátsó lábaira ágaskodva elszalad. 4-5 évig élnek. Azt javasolják a szakemberek, hogy néha kaphat egy-egy egeret, tehát macskák helyett egérfogónak is kiváló, bár a macskatartóknak erről biztosan más a véleménye Móricz Virág 9.b

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja

Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja Írnod kell kislányom, erre születtél! Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja Tudom Édes, írnom kellene, de bajban vagyok. Talán azt a témát kéne papírra vetnem, amit

Részletesebben

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett 16 Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett mást is felfedezni vélt. Dühöt, talán. Kétségbeesést.

Részletesebben

A TAN. Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István

A TAN. Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István A TAN Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István 1943. szeptember 10. péntek. 12. BESZÉLGETÉS LILIVEL L. Köszönöm, hogy eljöttél.

Részletesebben

Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009

Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009 96 97 98 99 100 SKAohsiung: A BAJNOK ÚTJA,,Hatéves voltam, amikor édesapám ismerôse révén elmehettem egy karateedzésre. Ahogy beléptem, iszonyú hangzavar, kiabálás, egymással harcoló fehér ruhás emberek

Részletesebben

Sokféleképpen belefoghatnék ebbe a történetbe. Ábrándosabb lelkületű olvasóim, akik nem közömbösek régmúlt csaták és elporladt hősök iránt, bizonyára nem vennék zokon, ha úgy kezdeném: régesrég, azokban

Részletesebben

II. 4. Milyen férfira vágynak a boldog párkapcsolatot kereső (és arra alkalmas) nők? 106 II. 5. Szűrési technikák pénz, idő, érzelmek megóvása 111

II. 4. Milyen férfira vágynak a boldog párkapcsolatot kereső (és arra alkalmas) nők? 106 II. 5. Szűrési technikák pénz, idő, érzelmek megóvása 111 TARTALOM Köszönetnyilvánítás 7 Előszó 9 Bevezetés (később nem ismétlődő információk) 11 I. Csajozás, avagy ismerkedési és hódítási alapismeretek 19 I.1. Belső világod 20 I. 1. A. Küzdd le a félelmeidet!

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

Hogyan kell használni a SZÓFOGADÓ füzeteket? SZÓFOGADÓ füzetek

Hogyan kell használni a SZÓFOGADÓ füzeteket? SZÓFOGADÓ füzetek SZÓFOGADÓ füzetek A SZÓFOGADÓ füzetek olyan hétköznapi dolgokban szeretnének segíteni neked, amikről nem biztos, hogy tanulni fogsz az iskolában Ilyen témák például a fogmosás, a közlekedés, táplálkozás,

Részletesebben

Nem? Mennyivel lett volna könnyebb, jobb az élete, ha segítettek volna?

Nem? Mennyivel lett volna könnyebb, jobb az élete, ha segítettek volna? Kedves Szülő! A munkafüzet célja, hogy segítsen Önnek pontosan látni gyermeke jövőjét. Pénzügyi szakemberek egyetértenek abban, hogy azok a szülők, akik tervet készítenek gyermekeik életkezdésére, sokkal

Részletesebben

Hogyan mondjuk meg a gyerekeknek?

Hogyan mondjuk meg a gyerekeknek? Hogyan mondjuk meg a gyerekeknek? Tudod, az úgy van próbált Verena beszélgetést kezdeményezni Alexandrával a reggelinél. Nyújtotta a szavakat, nem nagyon tudta, hogyan mondja meg négyéves kislányának,

Részletesebben

- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból?

- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból? Balczó Péter operaénekessel, a Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház oszlopos tagjával, a nagykörúti Szamos Cukrászdában találkoztam. Észnél kell lenni, hiszen interjúalanyaimnak általában fogalmuk

Részletesebben

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt, II. fejezet [...] Legyél az esernyőm, Óvj a széltől, és ha mégis elázom, Te legyél az égen a Nap, Te melegíts át, ha néha fázom! Én meg olyan leszek hozzád, mint a gazdájához a véreb Amikor először láttam

Részletesebben

A Rimaszombati Kereskedelmi Akadémia diákjainak független lapja

A Rimaszombati Kereskedelmi Akadémia diákjainak független lapja XII. évfolyam 15,-Sk 4. szám 2006/ 2007 A Rimaszombati Kereskedelmi Akadémia diákjainak független lapja Tartalom 2- Kedves Diáktársaim! 3- Gondolataim és érzéseim 4- Fényképezkedés 5- Egy kis mosi sosem

Részletesebben

Szerintem ez igaz. Teljesen egyetértek. Ezt én is így gondolom. Ez így van. Fogalmam sincs. Nincs véleményem. Talán így van. Lehet.

Szerintem ez igaz. Teljesen egyetértek. Ezt én is így gondolom. Ez így van. Fogalmam sincs. Nincs véleményem. Talán így van. Lehet. 1. Mi a véleményed? kártyák Szerintem ez igaz. Teljesen egyetértek. Ezt én is így gondolom. Ez így van. Fogalmam sincs. Nincs véleményem. Talán így van. Lehet. Szerintem ez nem igaz. Nem értek egyet. Én

Részletesebben

Felfedeztem egy nagyon érdekes és egyszerű internetes pénzkeresési módot, amihez nulla forint befektetés szükséges.

Felfedeztem egy nagyon érdekes és egyszerű internetes pénzkeresési módot, amihez nulla forint befektetés szükséges. Kedves Olvasó! Felfedeztem egy nagyon érdekes és egyszerű internetes pénzkeresési módot, amihez nulla forint befektetés szükséges. Eredetileg egy barátomnak akartam segíteni, aki egyik napról a másikra

Részletesebben

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet!

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Mivel sem az én szüleim, sem férjem szülei nem álltak olyan jól anyagilag, hogy támogatni tudtak volna új otthonunk megteremtésében, esküvőnk után vidékre kötöztünk

Részletesebben

Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY

Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY Néha fel kell adnunk az elveinket, hogy megélhessük az álmainkat Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY - részlet - Szakmai konzultáns: dr. Almási Krisztina Borító és tördelés: White Noise Team ISBN 978-963-12-4568-4

Részletesebben

Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója. Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába.

Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója. Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába. Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába. A tanító néni kedves mosolya bátorított minket, az első "o" betűnél még ő

Részletesebben

Balatoni József. Jocó bácsi világa

Balatoni József. Jocó bácsi világa Balatoni József Jocó bácsi világa ELŐSZÓ Egy nagy vágyam teljesült azzal, hogy most ezeket a sorokat olvasod kedves Olvasó. Ennek két oka is van: egyrészt mert megjelent az első könyvem, másrészt mert

Részletesebben

Miért tanulod a nyelvtant?

Miért tanulod a nyelvtant? Szilágyi N. Sándor Mi kell a beszédhez? Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz (Részletek a szerző Ne lógasd a nyelved hiába! c. kötetéből, Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, 2000) 2. rész Térjünk

Részletesebben

11 Mindig van két lehetőség. Vagy nincs. Kacs RETTEGJETEK ÉRETTSÉGIZŐK A cikk szerzője, Kercsó Katalin búcsúbeszéde a ballagási ünnepségen. A ballagók névsorát megtalálod az utolsó oldalon! Most ezzel

Részletesebben

Tegezés, magázás. Tegeződés: a beszélgetőpartnerünknek azt mondjuk, hogy te. Tegezünk: barátokat családtagokat gyerekeket és (legtöbbször) kollégákat

Tegezés, magázás. Tegeződés: a beszélgetőpartnerünknek azt mondjuk, hogy te. Tegezünk: barátokat családtagokat gyerekeket és (legtöbbször) kollégákat Tegezés, magázás 1 ) Alapszabályok Tegeződés: a beszélgetőpartnerünknek azt mondjuk, hogy te. Tegezünk: barátokat családtagokat gyerekeket és (legtöbbször) kollégákat Magázódás: a beszélgetőpartnerünknek

Részletesebben

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA Mi legyek, ha nagy leszek? pályaválasztási nyílt nap 2013. január 22. A program az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alap és Civil Támogatások Igazgatósága támogatásával valósul meg.

Részletesebben

www.varosijogi.hu MESTEREKRŐL

www.varosijogi.hu MESTEREKRŐL MESTEREKRŐL Sok szó esik a régen élt és önmagát felismerő mesterekről, ám gyakran egyfajta misztikus ködbe burkolóznak bennünk, mintha elérhetetlenek, legendák volnának, amivé mi sosem válhatunk. Számtalan

Részletesebben

Ez a könyv számos, Istennel megtapasztalt valóságos

Ez a könyv számos, Istennel megtapasztalt valóságos Bevezetés Ez a könyv számos, Istennel megtapasztalt valóságos élményem eredményeként született. Nem egy olyan személy túlfûtött képzeletének vagy ábrándozásának terméke, aki valami jobb után vágyódik,

Részletesebben

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:

Részletesebben

Egy hónap Hollandiában. Nagy Nikolett Fogászati asszisztens

Egy hónap Hollandiában. Nagy Nikolett Fogászati asszisztens Egy hónap Hollandiában Nagy Nikolett Fogászati asszisztens A kezdetek Úgy érzem, duplán is szerencsésnek mondhatom magam, hogy sikerült kijutnom Hollandiába.Egyrészt, mert hatalmas élményt jelentett számomra

Részletesebben

Ősi családi kör 2012

Ősi családi kör 2012 Ősi családi kör 2012 Egy ősember(őe) és egy ősasszony(őa) ülnek a tűz mellett és rágcsálnak egy-egy cupákot. ŐA: Jenő te nem fázol? Olyan huzatos ez a barlang. ŐE: Ne morogj! Örülj, hogy fedél van a fejed

Részletesebben

Aki nélkül nem lehetne Karácsony

Aki nélkül nem lehetne Karácsony III. évf. 4. szám 2014. december A Budapest-Nagytétényi Református Egyházközség időszakos kiadványa Aki nélkül nem lehetne Karácsony Bármikor, bárhol végbemehet egy ilyen kérdezz-felelek: - Mi kell a Karácsonyhoz?

Részletesebben

HangZavar. 1. szám Fábry Zoltán Alapiskola 2004. október

HangZavar. 1. szám Fábry Zoltán Alapiskola 2004. október HangZavar 1. szám Fábry Zoltán Alapiskola 2004. október j tagok kerültek a diákparlamentbe. Elképzeléseikről betekintést Ú nyerhetsz tőlünk a Hangzavar 1. számában. Az elmúlt iskolai évben a diákparlament

Részletesebben

Nyár. Boda.try.hu. Sokan kifeküdtek amikor megtudták, hogy folytatódik a magazin

Nyár. Boda.try.hu. Sokan kifeküdtek amikor megtudták, hogy folytatódik a magazin 1 Nyár Boda.try.hu Örömmel értesítek minden lovast, hogy készülőben van Boda lovas honlapja! Az oldalon megtaláljátok a lovarda árait, lovait. A kisebb és nagyobb lovasok rajzait, írásait, és csodálatos

Részletesebben

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. Bolondos szerszámok MÓRA KÖNYVKIADÓ

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. Bolondos szerszámok MÓRA KÖNYVKIADÓ SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI Bolondos szerszámok MÓRA KÖNYVKIADÓ A Móra Könyvkiadó a Szepes Mária Alapítvány támogatója. Az alapítvány célja az író teljes életmûvének gondozása, még kiadatlan írásainak megjelentetése,

Részletesebben

Mennybõl az Angyal... 2010.02.04. Utolsó frissítés 2013.02.04.

Mennybõl az Angyal... 2010.02.04. Utolsó frissítés 2013.02.04. Mennybõl az Angyal... 2010.02.04. Utolsó frissítés 2013.02.04. Mennybõl az Angyal, lejött hozzátok Abban a pillanatban szólalt meg ez a dal a cédé lejátszómon, amikor belekezdtem ebbe az írásba az angyalokról.

Részletesebben

LOVAGLÁS. A TÁMOP 3.1.4. pályázat elnyerésével iskolánknak lehetősége nyílt lovaglás oktatás megszervezésére.

LOVAGLÁS. A TÁMOP 3.1.4. pályázat elnyerésével iskolánknak lehetősége nyílt lovaglás oktatás megszervezésére. LOVAGLÁS Helyszín: Felsőtárkány, Karap lovastanya Oktató: Karap Péter lovasedző Bevont tanulók: 20 tanuló, 3. és 4. osztályosok 20 alkalom: május 12., 14., 19., 21., 26., 28., június 2., 4., 11., 16.,

Részletesebben

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET gyerekeknek Ferrádi Hádi, a kis versenyautó Ismersz olyan meséket, amiben versenyautók vagy sportkocsik szerepelnek? Ismered például Villám McQueent?

Részletesebben

KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT AKIRE BÜSZKÉK VAGYUNK INTERJÚ KÉSZÍTÉSE

KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT AKIRE BÜSZKÉK VAGYUNK INTERJÚ KÉSZÍTÉSE KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT Csapatnév Vörösmarty-Fröccs Település Pincehely Interjúalany Spacérné Szili Zsuzsanna INTERJÚALANY: SPACÉRNÉ SZILI ZSUZSANNA CSAPAT NEVE: VÖRÖSMARTY-FRÖCCS 1/1

Részletesebben

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. JÚNIUS 29. Alapítva: 2003. XI. évfolyam VI. szám SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK 2. OLDAL VISSZAPILLANTÓ 5. OLDAL SZENT MÓNIKA 3. OLDAL KEDVES CSALÁDOK 6. OLDAL

Részletesebben

Csábítás Akadémia Online Tanfolyam 5. rész

Csábítás Akadémia Online Tanfolyam 5. rész Csábítás Akadémia Online Tanfolyam 5. rész Copyright: Csábítás Akadémia 2009-2010 Alapító, vezetı: Nicholas Victor Megnyitás és rutinátmenetek avagy: hogyan kerüld el a lefagyást? Jocky cikke Ez elég szar

Részletesebben

2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett

2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett 2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett... és mi csak vétkeztünk és te szenvedtél egyre, mentünk vakon az ösztöneink után de te felnéztél az égre. mentünk a gyehenna égő szennyhalmazán, égett a testünk,gőzölgött

Részletesebben

Test, mint Univerzum. 2013. október 7.

Test, mint Univerzum. 2013. október 7. Test, mint Univerzum 2013. október 7. Üdvözöllek benneteket! Mória vagyok. Egy olyan témát hoztam be nektek, ami a figyelmetek középpontjában van, de talán nem így. Bánjatok a testetekkel úgy, mint egy

Részletesebben

Akárki volt, Te voltál!

Akárki volt, Te voltál! Mindenkinek annyi baja van, az annyi bajnak annyi baja van, hogy annyi baj legyen. A. E. Bizottság: Vaníliaálomkeksz Előszövegelés De sok gyerekfilmet meg kellett néznem a gyerekeimmel! Micsoda időpocsékolás

Részletesebben

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő Prievara Tibor Nádori Gergely A 21. századi szülő Előszó Ez a könyvecske azért született, hogy segítsen a szülőknek egy kicsit eligazodni az internet, a számítógépek (összefoglaló nevén az IKT, az infokommunikációs

Részletesebben

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban JuGáWi 7.A 2010. december-2011. január Női Kézilabda Európa Bajnokság Amiről szó van az újságban: Rövidpályás Úszó Világbajnokság Férfi Kézilabda Világbajnokság Adventi műsor Mikulás-buli az osztályban

Részletesebben

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk?

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? 2013. február 6., 11:00 Sorozatunkban a Színház- és Filmművészeti Egyetemen ebben az évadban végzősöket, Novák Eszter és Selmeczi György zenés szakirányú osztályának

Részletesebben

Amikor hiányzik a szikra. Tudatos Nőknek

Amikor hiányzik a szikra. Tudatos Nőknek Amikor hiányzik a szikra Tűzgyújtó a párkapcsolatodban, párkapcsolati önreflexió Tudatos Nőknek filocafeblog.wordpress.com 1. Mi működött jól? Vizsgáljátok meg a tesztkérdéseket, és őszintén válaszolj

Részletesebben

Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen?

Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen? Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen? Természetesen minden szülő a legjobbat akarja a gyerekének, de sajnos a hétköznapok taposómalmában nem mindig veszi észre az ember, hogy bizonyos reakciókkal

Részletesebben

SIKER CLUB. SIKER CLUB 2009, No. 23. Siker tippek és stratégiák

SIKER CLUB. SIKER CLUB 2009, No. 23. Siker tippek és stratégiák SIKER CLUB SIKER CLUB 2009, No. 23 Siker tippek és stratégiák James Vágyi vagyok a Siker Club huszonharmadik számával, ahol sikeres gondolatokat, ötleteket és információkat ajánlunk arról, hogy hogyan

Részletesebben

Leonardo pályázat "Egy nyelven beszélünk, a divat nyelvén! " Beszámoló a szakmai gyakorlatról Finnország Hämeenlinna 2010.január.30-február.

Leonardo pályázat Egy nyelven beszélünk, a divat nyelvén!  Beszámoló a szakmai gyakorlatról Finnország Hämeenlinna 2010.január.30-február. Leonardo pályázat "Egy nyelven beszélünk, a divat nyelvén! " Beszámoló a szakmai gyakorlatról Finnország Hämeenlinna 2010.január.30-február.28 Készítette: Antal Szabina Emese 14.Ru Küldő intézmény: SzSzKSz

Részletesebben

1. fejezet. Dorset, 2010 Egy évvel késõbb

1. fejezet. Dorset, 2010 Egy évvel késõbb 1. fejezet Dorset, 2010 Egy évvel késõbb A napok egyre rövidebbek. A fûre hullott almákat megcsipkedték a varjak. Viszem be a fát, és rálépek az egyik puha gyümölcsre; szétnyomódik a lábam alatt. November

Részletesebben

TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4

TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4 TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4 ŐRZÖM AZ ÁLMODAT 5 AZ IGAZ SZERETET 5 MA EGY VERSEM KAPCSÁN 6 BIZONY! 7 A HÁRSFAILLATÚ ESTÉKEN 7 A MI VERSÜNK

Részletesebben

"Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni"

Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni "Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni" (Hírszerző, 2008 december 9.) Az Út a munkához program biztosan kielégíti majd a tömegigényt, hogy az ingyenélőket most jól megregulázzuk, az

Részletesebben

Cukimami én idős motiváció:

Cukimami én idős motiváció: Cukimami s én idő ió: c motivá Énidó Kezdjük ott, hogy miért is fontos, az Énidő; Magad miatt, mert kell, hogy érezd; az anyasággal nem veszítetted el a nőiességedet, azt, hogy egy önálló és utánozhatatlanul

Részletesebben

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje 173 Ecsédi Edit A diákok megismerése Az Egyéni Fejlődési Terv alkalmazásának tapasztalatai A Dobbantó program egyik fontos

Részletesebben

A KOR GYERMEKE A beszélgetésünk rendhagyó, mint ahogy Sas István személye és pályája is. Az interjú során önmagát, mint individuumot folyamatosan háttérbe szorítja. Nem önmagáról, hanem a reklámról akar

Részletesebben

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken)

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) A tények: Időpont: 2012. október 10 13. Helyszínek, látnivalók, programok: Dachau: koncentrációs tábor megtekintése Strasbourg: angolosok: részvétel

Részletesebben

A Baross az Erasmus+ programjában

A Baross az Erasmus+ programjában A Baross az Erasmus+ programjában Mi is az Erasmus+ és hogyan kötődik az iskolánkhoz? Az Erasmus+ program az Európai Unió 2014-2020 között futó oktatási, képzési, ifjúsági és sport programja. Iskolánk

Részletesebben

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve Kiss Ottó A nagypapa távcsöve ITT VANNAK A NAGYIÉK Itt vannak a nagyiék, megjöttek! Két hétre. Fogalmam sincs, hogy mit lehet majd velük addig csinálni. 3 A NAGYPAPA UGYANOLYAN A nagypapa ugyanolyan, mint

Részletesebben

Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk!

Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk! Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk! Sokszor nagyon kevés dolgon múlik, hogy egy kapcsolat miképpen alakul. Ugyanazzal az energiával lehet építeni és rombolni is. A lényeg a szándék, illetve

Részletesebben

2. Mi a véleményed a programokról? - érdekesek voltak *********** - jók voltak ***** - változatosak voltak *** - sokszínűek voltak *

2. Mi a véleményed a programokról? - érdekesek voltak *********** - jók voltak ***** - változatosak voltak *** - sokszínűek voltak * EVALUÁCIÓ MÁJUSI CSEREPROGRAM 1. Milyen volt a tíznapos októberi csereprogram szervezettsége? - jó volt ****** - érdekes programok voltak ******** - jól szervezett volt ******** jó volt a programok aránya

Részletesebben

HÁLA KOPOGTATÁS. 1. Egészség

HÁLA KOPOGTATÁS. 1. Egészség HÁLA KOPOGTATÁS 1. Egészség Annak ellenére, hogy nem vagyok annyira egészséges, mint szeretném, teljesen és mélységesen szeretem és elfogadom a testemet így is. Annak ellenére, hogy fizikailag nem vagyok

Részletesebben

KÁROLYI PÁLYÁZAT 2015/16.

KÁROLYI PÁLYÁZAT 2015/16. 1 KÁROLYI PÁLYÁZAT 2015/16. Alsó tagozat Meghirdetjük idei pályázatainkat, melyekre várjuk alkotásaitokat. Felhívjuk figyelmeteket, hogy a pályázatok piszkozatát az iskolában, Nektek kell megírnotok! Később,

Részletesebben

Aki az interjút készítette: Farkasfalvi Dominik, Fehér Krisztián, Murányi Márk

Aki az interjút készítette: Farkasfalvi Dominik, Fehér Krisztián, Murányi Márk Aki az interjút készítette: Farkasfalvi Dominik, Fehér Krisztián, Murányi Márk Aki válaszolt: Mika Ági néni 1. Mikor járt a sulinkba? 1976-tól 1984-ig. 2. Melyik teremben volt az osztálya? Az info. 3.

Részletesebben

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk: Mi az evangélium? Jó az, ha időt tudunk áldozni arra, hogy átgondoljuk mi a Biblia üzenete. Bizonyára sokan óvatosak a vallásokkal, a templomba járással, az egyházi rituálékkal, és a hagyományok követésével.

Részletesebben

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában,

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, ama XII. ÁGOTA táborrul, mely tarttatott az jeles Szeged városában, azon vidám ifjak örömére!!! Az ÁGOTA Alapítvány (helyett) bemutatja (a 2

Részletesebben

Hol szeretnél továbbtanulni? A Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki szakán. Mik a céljaid a közeljövőre nézve?

Hol szeretnél továbbtanulni? A Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki szakán. Mik a céljaid a közeljövőre nézve? Gulyás Eszter iskolánk hatosztályos képzésben tanuló végzős, speciális matematika tagozatos diákja. Számos országos matematikai verseny előkelő helyezettje, az idei Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen

Részletesebben

Tábori hírmondó 2012. Személyes hangvételű beszámoló napról-napra...

Tábori hírmondó 2012. Személyes hangvételű beszámoló napról-napra... Tábori hírmondó 2012 Személyes hangvételű beszámoló napról-napra... Hétfő: Reggeli után megalakultak a csapatok; a Sárkányok, a Sárkányölők, a Lelkesek és a JC csapat. Komoly szabályok vannak, pontokat

Részletesebben

Az átlagember tanítvánnyá tétele

Az átlagember tanítvánnyá tétele február 1 7. Az átlagember tanítvánnyá tétele SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 15:32-39; 16:13-17; Lukács 2:21-28; 12:6-7; 13:1-5; Jakab 2:1-9 Mikor pedig Galilea tengere mellett járt, látá Simont

Részletesebben

Minőségbiztosítás a 2009/2010. tanév felmérésének kiértékelése

Minőségbiztosítás a 2009/2010. tanév felmérésének kiértékelése Minőségbiztosítás a 2009/2010. tanév felmérésének kiértékelése a Gallup Intézet nyilvános, bemért kérdőívei és feldolgozási módszere szerint Tanulói elégedettség kérdőívének kiértékelése Törpe tanulói

Részletesebben

A tudatosság és a fal

A tudatosság és a fal A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?

Részletesebben

A felelős állattartás néhány szabálya

A felelős állattartás néhány szabálya Tanuló neve: Dátum: A felelős állattartás néhány szabálya 1. Táplálás Egyetlen gyógyszer sem képes oly sok betegséget megelőzni, mintha olyan ételt eszünk, amilyenre szükségünk van. Gondoljunk csak arra,

Részletesebben

Kellemes karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag új évet kívánnak a szerkesztõk.

Kellemes karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag új évet kívánnak a szerkesztõk. Kellemes karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag új évet kívánnak a szerkesztõk. c Köszönjük Bogdán és Kristóf tanító néni segítségét, illetve Molnár tanító bácsi közremûködését. Császtok! Újra itt van

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus, a nagy Mester

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus, a nagy Mester A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus, a nagy Mester Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLlÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? 2 Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

Egy magyar élet kicsiny tragédiája

Egy magyar élet kicsiny tragédiája Egy magyar élet kicsiny tragédiája Gellér Barnabás Eget rengetı, dobhártyát szakító, csikorgó zakatolás, vasúti megálló, kietlen táj ébreszt édes álmomból. Oldalamat kékre-lilára nyomták a kemény pad vasrácsai.

Részletesebben

Mi a virtuális valóság?

Mi a virtuális valóság? VIRTUÁLIS VALÓSÁG - KERESZTYÉNYSÉG Kol 2,20-23 Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők:

Részletesebben

Már újra vágytam erre a csodár a

Már újra vágytam erre a csodár a Már újra vágytam erre a csodár a Szüleinktől kapjuk az utat, gyermekeinktől a célt olvasható az államfő feleségének hitvallása internetes bemutatkozó oldalán. Áder János köztársasági elnök felesége, négygyermekes

Részletesebben

A tökéletes profilkép elkészítése, gyakorlati jó tanácsok

A tökéletes profilkép elkészítése, gyakorlati jó tanácsok A tökéletes profilkép elkészítése, gyakorlati jó tanácsok Nem csupán a társkereső oldalakon, de már a közösségi oldalakon is a profilkép alapján szokták megítélni az ember lányát. Ami lássuk be sokszor

Részletesebben

Csábítás Akadémia Online Tanfolyam 6. rész

Csábítás Akadémia Online Tanfolyam 6. rész Csábítás Akadémia Online Tanfolyam 6. rész Copyright: Csábítás Akadémia 2009-2010 Alapító, vezetı: Nicholas Victor Szexrutin Jocky cikke Ha a szexrıl beszélgetsz egy nıvel, akkor már egészen jó úton jársz

Részletesebben

ÉRZELMEK HANGULATOK ÍZEK. 2013. márciusi kiadás

ÉRZELMEK HANGULATOK ÍZEK. 2013. márciusi kiadás ÉRZELMEK HANGULATOK ÍZEK 2013. márciusi kiadás MéTa kiadó 2013 Minden jog fenntartva! Fotók: Qaradah Szimonetta Nyomtatás: Nemzeti Védelmi Szolgálat Tartalomjegyzék: Szerintük mit jelent. Szerinted mit

Részletesebben

Személyes Eredményességi Tréning Szet

Személyes Eredményességi Tréning Szet Személyes Eredményességi Tréning Szet Munkafüzet VAGYOK VALAKI A változtatás kulcsa Én : 1. Ki vagyok én? saját személyiségem feltérképezése 2. Párkapcsolatom 3. Munkám, hobbym 4. Anyagi tisztánlátásom

Részletesebben

- De nem, a film szemmel láthatólag megtette a magáét. - Először nálunk, aztán meg itt. A buta nyugatiak azt hitték, hogy elég, ha egy francia

- De nem, a film szemmel láthatólag megtette a magáét. - Először nálunk, aztán meg itt. A buta nyugatiak azt hitték, hogy elég, ha egy francia dem az árnyékot, az árnyékot, amely a megperzselődéstől véd. Belebújok, bele az árnyékba, újra felfedezem őt a képeimen. Az én nyelvemen szólítom meg. A szemeimből Ő néz rám. A fejemben van. A véremben

Részletesebben

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait.

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait. Göncölszekér M ári szólt asszonyához Pista, te csak maradj az ágyban, próbálj meg aludni. Ez a szegény lánygyerek folyton köhög. Nem hagy téged aludni. Nem tudsz pihenni. Lehet, hogy a komámnak lesz igaza.

Részletesebben

SZABADKAI MŰSZAKI SZAKFŐISKOLA

SZABADKAI MŰSZAKI SZAKFŐISKOLA SZABADKAI MŰSZAKI SZAKFŐISKOLA PREZENTÁCIÓ Elektronikus ügyvitel tantárgyból Facebook kampány JELÖLT MENTOR Kokrehel Grácián dr Zlatko Čović 12213218 SZABADKA, 2015. Tartalom Bevezető... 3 Facebook hírdetés

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ

ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM APÁCZAI CSERE JÁNOS KAR ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ Gyakorlati hely: Park Hotel Le Sorgenti Gyakorlat időtartama: 2012. május 01.-augusztus 01. Készítette: Szabó Alexandra

Részletesebben

IRÁNYTŰ. a végtelenhez Csaba testvér gondolatai az isteni parancsolatokról

IRÁNYTŰ. a végtelenhez Csaba testvér gondolatai az isteni parancsolatokról IRÁNYTŰ a végtelenhez Csaba testvér gondolatai az isteni parancsolatokról Lektorálta Futó Károly Szerkesztette és a verseket válogatta Karikó Éva A bibliai idézetek a Szent István Társulat által kiadott

Részletesebben

George Varga: Az öregember és a farkas (részlet)

George Varga: Az öregember és a farkas (részlet) Angyalka élményei B. Kis János, Orosz T. Csaba, Gwendoline Welsh, Poczai Péter, George Varga, J. Simon Aranka 2013 Publio kiadó Minden jog fenntartva Szerkesztette: Publio Kiadó Kft. George Varga: Az öregember

Részletesebben

K Á R Á S Z I független havilap. Önkormányzati hírek. A testület június hónapban több alkalommal informális keretek között ülésezett, tanácskozott.

K Á R Á S Z I független havilap. Önkormányzati hírek. A testület június hónapban több alkalommal informális keretek között ülésezett, tanácskozott. 2015. július 3. K Á R Á S Z I független havilap XVIII. évfolyam 7. szám Önkormányzati hírek A testület június hónapban több alkalommal informális keretek között ülésezett, tanácskozott. A 20 éves testvérkapcsolat

Részletesebben

Tandori Dezső. Réváldozat. Forrás-mű. Ha ismertetek volna, most nem ismernétek rám!

Tandori Dezső. Réváldozat. Forrás-mű. Ha ismertetek volna, most nem ismernétek rám! Tandori Dezső Réváldozat Forrás-mű Ha ismertetek volna, most nem ismernétek rám! Eldönthetetlen címváltozatok Utazás Karinthy koponyája körül (75 éve halt meg) 2 félteke Aspergernek Féltekék Hamletnek

Részletesebben

És bizony: Ha az emberek nincsenek valami hatalmas és kemény kontroll alatt, felfalják egymást. Ez nem igaz.

És bizony: Ha az emberek nincsenek valami hatalmas és kemény kontroll alatt, felfalják egymást. Ez nem igaz. Van egy hamis adat. Íme: Az igazság fáj. Hídvégi Róbert Ez nem igaz. Persze van egy dolog, ami miatt igaznak tűnik. De nem az. Hogyan is használható? 1. Amitől jól érzed magad, abban igazság van 2. Ha

Részletesebben

A melléknevek képzése

A melléknevek képzése A melléknevek képzése 1 ) Helyezkedjen el kényelmesen, először mesélni fogunk... Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer a magyar nyelv, benne sok szóval, kifejezéssel és szabállyal, amelyeket persze

Részletesebben

Létezés a végtelenben. Pásztor Magdolna. Publio kiadó. Minden jog fenntartva!

Létezés a végtelenben. Pásztor Magdolna. Publio kiadó. Minden jog fenntartva! Létezés a végtelenben Pásztor Magdolna 2014 Publio kiadó Minden jog fenntartva! ÉJELI FOHÁSZ Üres, üres vagyok, a messzeségbe rohanok. Látok egy utat, ami arany, látom a fákat, ami ezüst. Látom a holdat,

Részletesebben

ÉRTÉKEIM - 1. 2. munkalap: Mindennapi NLP Online Célkitűző Tanfolyam 2. munkalap: Értékeim - 1. Dátum: ...

ÉRTÉKEIM - 1. 2. munkalap: Mindennapi NLP Online Célkitűző Tanfolyam 2. munkalap: Értékeim - 1. Dátum: ... 2. munkalap: ÉRTÉKEIM - 1. Dátum:... - 2. oldal - Mindennapi NLP A most következő feladattal megismerheted az alapvető értékeidet. Kérlek, mielőtt hozzáfognál, feltétlenül olvasd el a tanfolyam 3. levelét.

Részletesebben

Miért nem hív?! Hisz elkérte a számod, és megígérte

Miért nem hív?! Hisz elkérte a számod, és megígérte Miért nem hív?! Hisz elkérte a számod, és megígérte Miért nem hív?! 10/2. Képzeld el ezt a szituációt: Megismerkedtél egy nagyon vonzó pasival. Úgy érezted magad vele, mintha már ezer éve ismernétek egymást.

Részletesebben

Egy éve a BÁNKIn. Közvélemény kutatás v2010.7.24. Ötletgazda: Shadow. Készült a BÁNKI HÖK weblapján keresztül.

Egy éve a BÁNKIn. Közvélemény kutatás v2010.7.24. Ötletgazda: Shadow. Készült a BÁNKI HÖK weblapján keresztül. Egy éve a BÁNKIn Közvélemény kutatás v00.7. Ötletgazda: Shadow Készült a BÁNKI HÖK weblapján keresztül. http://hok.banki.hu Hallgatók a hallgatókért ./mechatronika Tanulni kell sokat, mert hirtelen jönnek

Részletesebben