JON KRAKAUER ÚT A VADONBA KALAND A MESSZI ÉSZAKON PARK KÖNYVKIADÓ

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "JON KRAKAUER ÚT A VADONBA KALAND A MESSZI ÉSZAKON PARK KÖNYVKIADÓ"

Átírás

1

2 JON KRAKAUER ÚT A VADONBA KALAND A MESSZI ÉSZAKON PARK KÖNYVKIADÓ

3 A fordítás alapjául szolgáló kiadás: Jon Krakauer: Into the Wild Doubleday, New York, 1997 Fordította: Veressné Deák Éva A borítót tervezte: Gerhes Gábor ISSN X Copyright 1996 by Jon Krakauer Hungarian translation 2000 Veressné Deák Éva Magyar kiadás 2001 Park Könyvkiadó, Budapest Szerkesztette: Révy Katalin és Székely Éva Műszaki szerkesztő: Mező Zsuzsa Számítógépes tördelés: Alinea Kft. Készült a Gyomai Kner Nyomda Rt.-ben Printed in Hungary Készítette: KóborAngyal-Alex

4 1990 nyarán Chris McCandless dicsérettel diplomázott az Emory Egyetemen, majd eltűnt szem elől. Bankbetétjét jótékony célra adományozta, nevet változtatott, és legtöbb személyes tárgyát hátrahagyva új életet kezdett. Stoppal bejárta Észak-Amerikát, embert próbáló, kivételes élményeket keresett. Majd kedvenc könyveivel, egy puskával és egy zsák rizzsel fölszerelkezve elindult északra, az alaszkai vadonba, hogy megkíséreljen csak magára támaszkodva élni. Néhány hónap múlva jávorszarvasvadászok bukkantak rá a tetemére. Mi vezérelte ezt a fiút? Romlatlan idealizmus, csillapíthatatlan kalandvágy vagy önpusztító szándék? Felelőtlen volt vagy előre nem látott körülményeknek esett áldozatul? Jon Krakauer az oknyomozó riporter alaposságával vázolja fel a tragikus végkimenetelig vezető utat, miközben személyes tapasztalatait is a történetbe szőve megpróbálja megérteni és megértetni az olvasóval hőse gondolatvilágát, tettének mozgatórugóit. A könyvből hasonló címmel film is készült.

5 Lindának

6 A SZERZŐ ELŐSZAVA 1992 áprilisában egy jómódú, keleti-parti családból származó, amerikai fiatalember autóstoppal Alaszkába utazott, és a Mount McKinleytől északra gyalog nekivágott a vadonnak. Négy hónappal később jávorszarvasvadászok fedezték fel oszlásnak indult tetemét. Röviddel azután, hogy megtalálták a holttestet, az Outside magazin szerkesztője megkért, készítsek riportot a fiú halálának rejtélyes körülményeiről. Kiderült, hogy Christopher Johnson McCandlessnek hívták. Megtudtam, hogy Washington egyik gazdag elővárosában nőtt fel, kiváló eredménnyel végezte tanulmányait és élsportoló volt nyarán dicsérettel diplomázott az Emory Főiskolán, majd eltűnt szem elől. Megváltoztatta a nevét, dolláros bankbetétjét teljes egészében jótékony célra adományozta, elhagyta a kocsiját és legtöbb személyes tárgyát, elégette a tárcájában lévő összes készpénzt. Új életet kezdett, mindig a társadalom peremvidékein ütve tanyát, és bejárta Észak-Amerikát: embert próbáló, kivételes élményeket keresett. Családjának fogalma sem volt róla, hol van és mi lett vele, amíg maradványai elő nem kerültek Alaszkában. Rövid volt a határidő, csak néhány oldalas cikkre futotta, amely a magazin januári számában jelent meg. Bár a hírt már rég felváltották a polcokon a frissebbek, érdeklődésem nem csitult. Erősen foglalkoztatott a fiú éhezése, és valamilyen bizonytalan, nyugtalanító párhuzamot éreztem az ő élete és a magamé között. Nem tudtam elszakadni McCandlesstől, és több mint egy évet töltöttem azzal, hogy nyomon követtem a kanyargós ösvényt, amely az alaszkai tajgán bekövetkezett haláláig vezetett, és már-már megszállott érdeklődéssel kutattam kóborlásának részleteit. Próbáltam megérteni őt, és közben elkerülhetetlenül el kellett gondolkoznom más, általánosabb kérdéseken is: hogy mennyire rabul ejti a vadon az amerikaiak képzeletvilágát; hogy bizonyos lelkialkatú fiatalemberek mennyire vonzódnak a veszélyhez; hogy milyen bonyolult és súlyosan terhelt lehet a kapcsolat apa és fia között. Ennek a sokirányú kutatásnak az eredménye ez a könyv. Nem állítom, hogy elfogulatlan életrajzíró vagyok. McCandless különös története olyan személyes húrt pendített meg bennem, hogy lehetetlen szenvtelenül beszámolnom tragédiájáról. Törekedtem azonban észrevétlenné tenni szerzői jelenlétemet, remélem, nagyrészt sikerrel. Mégis be kell vallanom az olvasónak, hogy McCandless történetét időnként megszakítottam, és saját fiatalkorom epizódjait iktattam közbe. Bízom benne, hogy az én élményeim valamilyen közvetett módon megvilágíthatják Chris McCandless történetének rejtélyét. A mély érzésű fiatalembert makacs idealizmus jellemezte, nehezen alkalmazkodott a modern élethez. Nagy tisztelője volt Tolsztoj műveinek, különösen azt csodálta, ahogy a nagy író lemondott a gazdag és előkelő életről és a szűkölködőket választotta. Főiskolai évei alatt követni kezdte Tolsztoj aszketizmusát és erkölcsi szigorát, ami eleinte meglepte, később kétségbe ejtette a hozzá közel állókat. Amikor elindult Alaszka bozótosai felé, nem voltak illúziói: tudta, nem tejjel-mézzel folyó Kánaán várja, de ő éppen a veszélyt, a hányattatásokat és a tolsztoji lemondást kereste. És meg is találta, hiánytalanul. Mindazonáltal a ló hétig tartó megpróbáltatás során jól állta a sarat. Ha egy-két, látszólag jelentéktelen ügyetlenséget nem követ el, ugyanolyan névtelenül jött volna elő a vadonból 1992 augusztusában, mint ahogy áprilisban odament. Ártatlan hibái azonban sajnos sorsdöntőnek és jóvátehetetlennek bizonyultak, neve a bulvársajtó címoldalaira került, kétségbeesett családja már csak szenvedélyes és fájdalmas szeretetének maradékaiba kapaszkodhatott. Meglepően sok embert érintett meg Chris McCandless életének és halálának története. Az Outside-cikk megjelenését követő hetekben és hónapokban több levél érkezett a szerkesztő-

7 ségbe, mint a lap történetében bármikor. Ezek a levelek, ahogy várható is, élesen ellentétes nézőpontokat tükröztek: voltak, akik csodálták a fiút bátorságáért és nemes elveiért, mások feldühödve minősítették felelőtlenül ostoba, nyughatatlan csodabogárnak, önmagában tetszelgőnek, aki a halálát csak saját arroganciájának és butaságának köszönheti, és nem is érdemli meg a kapott nagy nyilvánosságot. Saját meggyőződésem hamarosan világossá válik, azt pedig az olvasóra bízom, hogy megalkossa a maga véleményét Chris McCandlessről. Jon Krakauer Seattle április

8

9 ELSŐ FEJEZET ALASZKA MÉLYÉN április 27. Üdvözlet Fairbanksből! Most hallasz rólam utoljára, Wayne. Két napja érkeztem. Nagyon nehéz volt fuvart találni a Yukon területén, de végül is ideértem. Kérlek, minden postámat küldd vissza a feladónak. Lehet, hogy csak nagyon soká térek vissza Délre. Ha ez a kalandom végzetesnek bizonyulna és soha többé nem hallanál rólam, azt akarom, hogy tudd: nagyszerű ember vagy. Most elindulok a vadonba. Alex Képeslap Wayne Westerbergnek, Carthage, Dél-Dakota Jim Gallien több mint 6 kilométerre járt Fairbankstől, amikor észrevette a stoppost: az út mellett állt a hóban, feltartott hüvelykujjal, dideregve a szürke alaszkai hajnalban. Fiatal volt: 18, legföljebb 19 éves lehetett. Hátizsákjának kidudorodása fegyvert sejtetett, de ő maga nagyon is barátságosnak látszott; egy stoppos, akinél félautomata Remington van, nem olyan jelenség, akitől megijedne egy autós a 49. államban. Gallien az útpadkára kormányozta teherautóját, és szólt a srácnak, hogy szálljon be. A stoppos bedobta zsákját a Ford hátuljába és Alexként mutatkozott be. Alex? kérdezett vissza Gallien, és várta, hogy a családi név is elhangozzék. Csak Alex felelte a fiatalember, láthatóan nem kapta be a csalit cm magas volt, azt állította, hogy 24 éves és Dél-Dakotából jön. Azt mondta, hogy egészen a Denali Nemzeti Parkig szeretne eljutni, onnan gyalog megy tovább a rengeteg mélyére, mert néhány hónapig távol akar lenni a világtól. A villanyszerelő Gallien Anchorage-ba tartott, amely 380 kilométernyire Denalitól, a George Parks autópálya mellett van; felajánlotta, hogy ott teszi ki, ahol Alex akarja. A fiú hátizsákja legföljebb kiló lehetett, ami meglepte Gallient. Mint tapasztalt vadász és erdőjáró ember valószínűtlenül kevésnek találta a csomagot egy olyan ember számára, aki hónapokat akar a vadonban tölteni, különösen tavasszal. Távolról sem volt nála annyi élelem és felszerelés, mint amennyit egy ilyen kalandra vállalkozó embertől el lehetne várni emlékezik vissza. Fölkelt a nap. Ahogy lefelé gurultak a Tanana-folyó fölötti erdős hegygerincen, Alex a dél felé húzódó, szélfútta lápot bámulta. Gallien azon gondolkodott, hogy nem egy olyan hóbortos alakot fogott-e ki Amerika délebbi vidékeiről, aki azért jön északra, hogy kiélje rosszul értelmezett Jack London-i képzelgéseit. Alaszka sokáig mágnesként vonzotta az álmodozókat és a félresikerülteket, azokat, akik azt hiszik, hogy a még felfedezetlen, vad vidék érintetlen és grandiózus szépsége ír lesz összes sebükre. A bozótvidék azonban nem szanatórium, és mit sem törődik a reményekkel és a vágyakkal. Akik nem idevalósiak meséli Gallien lassú, zengő hangon, fognak egy Alaska magazint, átlapozzák, és azt hiszik: No, én fölmegyek oda, távol leszek mindentől, élem világomat. De amikor ideérkeznek és tényleg elindulnak a vadonba, hát az nem olyan, mint amilyennek a magazinok mutatják. A folyók nagyok és gyorsak. A szúnyogok élve felfalják az embert. A legtöbb helyen nincs sok vad. A bozótosban élni nem éppen majális. Két órán át tartott az út Fairbankstől a Denali Parkig. Minél tovább beszélgettek, Gallien annál kevésbé tartotta Alexet flúgosnak. Kellemes volt a modora és tanultnak látszott.

10 Gallient átgondolt kérdésekkel ostromolta a környéken élő kisvadakról, az ehető bogyókról. Gallien mégis nyugtalanítónak látta a fiú helyzetét. Alex bevallotta, hogy mindössze egy ötkilós zsák rizst hozott magával. Felszerelése a minimálisnál is kevesebbnek tűnt Alaszka mélyének kemény viszonyai között a földet itt még áprilisban is téli hótakaró borítja. Olcsó bőr túrabakancsa nem volt sem vízálló, sem elég meleg. A puskája csak 22-es kaliberű, ezzel nem lehet nagyvadat, jávorszarvast vagy rénszarvast elejteni, pedig ha valóban sokáig akar maradni a vidéken, vadhúson kell élnie. Nem volt sem fejszéje, sem szúnyogriasztója, sem hócsizmája, sem iránytűje. Az egyetlen eszköz, ami a tájékozódását segítette, az egyik benzinkútnál elcsent, viharvert autóstérkép volt. Fairbankstől 160 kilométerre az út kezd fölfelé kúszni az Alaszkai-hegység dombjaira. Ahogy a teherautó átkelt egy hídon a Nonana-folyó fölött, Alex lenézett a sebes áradatra, és megjegyezte, hogy fél a víztől. Egy éve Mexikóban mesélte Galliennek kinn voltam az óceánon egy kenuval, és amikor jött a vihar, majdnem belefulladtam. Röviddel ezután Alex előhúzta kezdetleges térképét, és egy szaggatott piros vonalra mutatott, amely Healy bányavároska mellett keresztezte az utat. A Stampede-ösvény nevű útvonalat jelezte. Ritkán járnak rajta, a legtöbb alaszkai térképen nem is tüntetik fel. Alexén azonban a szaggatott vonal vagy 65 kilométeren át kanyargott a George Parks autópályától nyugatra, majd beleveszett a Mount McKinleytől északra fekvő, úttalan vadon közepébe. Alex kijelentette, hogy oda igyekszik. Gallien azt gondolta, hogy a stoppos terve őrülten vakmerő és többször is megpróbálta lebeszélni. Mondtam neki, hogy ahová menni akar, ott nem könnyű a vadászat, napokig is járhatja a vidéket, mégsem ejt vadat. Próbáltam elijeszteni medvetörténetekkel. Megmondtam neki, hogy egy 22-es semmit sem ér a grizzly ellen, legföljebb megvadítja. Úgy láttam, mégsem fél. Majd felmászom egy fára csak ennyit felelt. Akkor elmagyaráztam neki, hogy az államnak azon a részén a fák nem nőnek magasra, és a medve egy mozdulattal könnyedén kitép egy kis vézna fekete lucfenyőt, de a fiú egy csöppet sem rettent vissza. Mindenre volt válasza. Gallien fölajánlotta, hogy elviszi egészen Anchorage-ig, vesz neki rendes felszerelést, aztán visszahozza oda, ahová menni akar. Nem, de azért köszönöm válaszolta Alex. Jól megleszek azzal, amim van. Gallien megkérdezte, van-e vadászengedélye. A fenébe, nincs vágott vissza gúnyosan Alex. Hogy mit eszem, ahhoz a kormánynak semmi köze. Szarok az ostoba törvényeikre. Amikor Gallien firtatni kezdte, hogy a szülei vagy a barátai tudják-e, mire készül, van-e valaki, aki riadót fújna, ha bajba kerül és sokáig elmarad, Alex nyugodtan azt felelte, hogy nincs, senki sem tud a terveiről és valójában már majdnem két éve nem beszélt a családjával. Teljesen biztos vagyok benne nyugtatta meg Gallient, hogy semmi olyasmi nem érhet, amivel ne tudnék egyedül is megbirkózni. Egyszerűen nem lehetett lebeszélni emlékezik vissza Gallien. Elszánt, valódi kalandornak látszott. Leginkább úgy jellemezhetném, hogy be volt sózva. Alig várta, hogy ott legyen és belevágjon. Három órával Fairbanks után Gallien lekanyarodott az országútról, és egy havas mellékútra kormányozta ütött-kopott négykerék-meghajtású teherautóját. Az első néhány kilométeren a Stampede-ösvény erősen emelkedett, mellette elszórva kunyhók álltak a lucfenyők és rezgőnyárfák gyér csoportjai között. Az utolsó rönkkunyhó után az út gyorsan romlott, alá volt mosva, benőtték az égerfák, gondozatlan, egyenetlen ösvény lett belőle. Nyáron az út kezdetleges, de járható lett volna; most félméteres, kásás tavaszi hó tette járhatatlanná. 15 kilométerre voltak az országúttól, és Gallien aggódott, hogy elakad, ha tovább hajt; így megállította a járgányt egy kis emelkedő tetején. A délnyugati horizonton Észak- Amerika legmagasabb hegyláncának jeges csúcsai ragyogtak. Alex ragaszkodott hozzá, hogy odaadja Galliennek az óráját, a fésűjét és minden vagyonát:

11 85 centet. Nem kell a pénzed ellenkezett Gallien, órám meg van. Ha nem fogadod el, akkor eldobom vágott vissza hetykén Alex. Nem akarom tudni, mennyi az idő. Nem akarom tudni, milyen nap van, vagy hol vagyok. Semmi ilyesmit. Mielőtt Alex elvált tőle, Gallien az ülés mögé nyúlt, kihúzott egy pár öreg gumicsizmát, és rábeszélte a fiút, hogy fogadja el. Túl nagy volt neki emlékszik vissza, de azt mondtam: Vegyél fel két pár zoknit, és akkor a lábad legalább nagyjából száraz és meleg marad. Mennyivel tartozom? I ízzel ne törődj felelte Gallien. Aztán adott a fiúnak egy cédulát a telefonszámával, ezt Alex gondosan eltette egy műanyag tárcába. Ha élve kerülsz elő, hívj fel, és majd elmondom, hogyan juttasd vissza a csizmát. Galliennek csomagolt a felesége két sajtos-tonhalas szendvicset és egy zacskó kukoricacsipszet ebédre; a villanyszerelő rábeszél te a stoppost, hogy fogadja el az ennivalót is. Alex kivett a hátizsákjából egy fényképezőgépet, és megkérte Gallient, készítsen róla egy képet, ahogy puskával a vállán áll a csapás elején. Aztán szélesen mosolyogva eltűnt a hóborította ösvényen. Keddi nap volt, április 28-a. Gallien megfordult a teherautóval, visszahajtott a George Parks autópályára, és folytatta útját Anchorage felé. Néhány kilométerrel arrébb egy kisvárosba, Healybe érkezett, az alaszkai állami rendőrség állomáshelyére. Kicsit habozott, hogy megálljon-e és értesítse-e a hatóságot Alexről, de aztán meggondolta magát. Azt képzeltem, hogy minden rendben lesz magyarázza. Gondoltam, valószínűleg elég hamar megéhezik, és egyszerűen visszamegy az országútra. Ahogy minden normális ember tenné.

12

13 MÁSODIK FEJEZET STAMPEDE-ÖSVÉNY Jack London király Alexander főcsavargó május Fadarabba vésett felirat, amelyet Chris McCandless halálának színhelyén találtak A befagyott folyó mindkét oldalán fekete szurokfenyőerdő komorlott. A fákról nemrég letépte a szél fehér fagyleplüket, s most feketén és baljósan dőltek egymás felé a gyengülő világosságban. Roppant csend uralkodott a vidéken. A vidék kihalt volt, élettelen, sehol semmi mozgás; oly magányos és hideg volt, hogy már nem is a szomorúság hangulatát árasztotta, inkább valamiféle nevetés lappangott benne, de minden szomorúságnál szörnyűbb nevetés olyan vidámság nélküli nevetés, mint a Szfinx mosolya, olyan hideg nevetés, mint a fagy. Az élet s az élet erőfeszítéseinek hiábavalóságán nevető örökkévalóság megfellebbezhetetlen és megtanulhatatlan bölcsessége volt. A Vadon volt ez, a félelmetes, fagyos szívű Északi Vadon. JACK LONDON: Fehér agyar (Szász Imre fordítása) Az Alaszkai-hegység északi határán, közvetlenül mielőtt a Mount McKinleynek és társainak ormótlan sáncai körülveszik az alacsony Kantishna-fennsíkot, a Külső hegyláncnak nevezett, kisebb hegygerincek sora terpeszkedik a laposok fölött, mint egy összegyűrt lepedő ráncai a vetetlen ágyon. A Külső hegylánc két szélső nyúlványának éles taréjai között talán 8 kilométer széles, kelet-nyugati irányú teknő fekszik, lápfű, égerbozótos és vézna luc mocsaras keverékének szőnyege borítja. A kusza, dimbes-dombos, alacsony vidéken keresztül kanyarog a Stampede-ösvény, amelyen Chris McCandless elindult a vadon felé. Az ösvényt az 1930-as években egy Earl Pilgrim nevű legendás alaszkai bányász vágta; az antimonbányákhoz vezetett, amelyeket ő fedezett fel a Stampede-patakon, a Toklat-folyó Clearwater-elágazása fölött ben egy fairbanksi cég, a Yutan Construction, az új (csak két évvel korábban állammá lett) Alaszkától szerződést kapott az ösvény kiépítésére, és hozzálátott, hogy kocsiúttá alakítsa át, amelyen a teherautók egész évben szállíthatják az ércet a bányákból. Míg az út épült, a munkások elszállásolására a Yutan három lerobbant buszt vásárolt; mindegyiket fölszerelték hálóhelyekkel és egyszerű vaskályhával, aztán D-9-es hernyótalpasokkal a vadonba vontatták. Az építkezést 1963-ban leállították: vagy 80 kilométernyi út készült el, de a sok folyón, amelyet keresztezett, egyetlen hidat sem építettek, az utat pedig hamarosan járhatatlanná tette az állandó fagy, az olvadás és az időszakos áradások. A Yutan két buszt visszavontatott az országútra. A harmadikat félúton, az ösvény mellett hagyták, hogy menedékül szolgáljon a vadászoknak és a csapdaállítóknak. Az azóta eltelt három évtizedben az úttest nagy része tönkrement: elmosta a víz, benőtte a bozót, hódtavak foglalták el a helyét, de a busz még mindig ott van. Az 1940-es, International Harvester márkájú, gazdátlan jármű Healytől nyugatra, légvo-

14 nalban mintegy 40 kilométernyire, a Stampede-ösvény mellett rozsdásodik, közvetlenül a Denali Nemzeti Park határánál, a gyom között. A motorja már nincs meg. Néhány ablaka be van törve vagy teljesen hiányzik, a padlón törött whiskysüvegek. Fehér-zöld festése csúnyán elszíneződött. A viharvert felirat szerint az öreg járgány valaha a fairbanksi városi közlekedési hálózathoz tartozó 142-es busz volt. Manapság hat-hét hónap is eltelik anélkül, hogy a buszba ember tenné be a lábát, de úgy alakult, hogy 1992 szeptemberének elején ugyanaznap délután hat ember is járt ott, három külön csapatban. A Denali Nemzeti Parkot 1980-ban kiterjesztették Kantishna dombjaira és a Külső hegylánc legészakibb vonulatára, de a Stampede-ösvény első szakasza mentén egy lapos földdarabot kihagytak az új park területéből; ezt a hosszúkás földsávot Wolf Townships (Farkastanya) néven ismerik. Mivel ezt a 11x32 kilométeres szakaszt három oldalról a védett nemzeti park veszi körül, a szokásosnál jóval több farkas, medve, rénszarvas, jávorszarvas és más vad lakja. A helyi titkot féltékenyen őrzik azok a vadászok és csapdaállítók, akik tudnak e helyi különlegességről. Ősszel alig kezdődik meg a jávorszarvas-vadászat idénye, csapatostul bukkannak fel a vadászok az öreg busznál, mely 3 kilométerre a park határától, a Sushana-folyó mellett áll. Ken Thompson, egy anchorage-i karosszériabolt tulajdonosa alkalmazottjával, Gordon Samellel és barátjukkal, az építőmunkás Ferdie Swansonnal szeptember 6-án, jávorszarvas-cserkészés közben érkeztek a buszhoz. Nem könnyű eljutni erre a helyre. Vagy 15 kilométerre a kiépített út végétől a Stampede-ösvény keresztezi a Teklanikát, ezt a gyors folyású, jéghideg folyót, amelynek vize opálos a jeges hordaléktól. Az ösvény egy keskeny szurdok fölött vezet le a folyópartra, amelyen át fehér habot vetve áramlik a Teklanika vize. Az, hogy át kell gázolni ezen a tejszínű zuhatagon, a legtöbb embert visszarettenti a továbbhaladástól. Thompson, Samel és Swanson azonban nyakas alaszkaiak, különös szenvedélyük, hogy motoros járművet vezessenek olyan helyeken is, amelyek nem motoros járműveknek valók. Amikor megérkeztek a Teklanikához, addig kutatták a partot, amíg rá nem bukkantak egy széles, sűrűn benőtt szakaszra. Itt viszonylag sekély volt a meder, így aztán egyenesen belehajtottak a folyóba. Én mentem elöl mondja Thompson. A folyó talán 25 méter széles volt és tényleg sebes. Az én járgányom egy felturbózott 82-es Dodge, négykerék-meghajtású, 38 inches gumival, és a víz egészen a motorháztetőig ért. Egyszer már azt hittem, át sem jutok. Gordonnak négytonnás csörlője van a járgánya elején; kértem, jöjjön közvetlenül mögöttem, hogy kihúzhasson, ha elmerülök. Thompson végül baj nélkül átjutott a túlsó partra, utána Samel és Swanson teherautója is. A két szállítóautó rakterében könnyűsúlyú, minden terepre alkalmas járművek voltak: egy háromkerekű és egy négykerekű. Egy homokzátonyon leállították a nagy kocsikat, kipakolták a könnyű járműveket, és ezekkel a kisebb, jobban kormányozható kocsikkal folytatták útjukat a buszhoz. Néhány száz méterrel a folyón túl az ösvény eltűnt egy sor derékig érő hódtavacskában. A három rettenthetetlen alaszkai felrobbantotta a fatörzsekből emelt gátat. Leeresztették a tavak vizét, aztán továbbhajtottak fölfelé egy sziklás patakágyban, sűrű égerbozótosok között. Késő délután lett, mire odaértek a buszhoz. Amikor megérkeztek, Thompson elbeszélése szerint ott találtak egy anchorage-i fiút meg egy lányt, akik vagy 15 méterrel odébb álltak, és úgy bámultak, mint akik kísértetet látnak. Egyikük sem járt a buszban, de elég közel voltak ahhoz, hogy érezzék a bentről áradó förtelmes bűzt. Kezdetleges jelzőzászló egy piros, kötött lábmelegítő, olyasféle, mint amilyet a táncosok viselnek lobogott egy égerfaágra kötözve a jármű hátsó kijáratánál. A félig nyitott ajtóra nyugtalanító cédula volt ragasztva. Egy Gogol-regényből kitépett lapon takaros nagybetűkkel az alábbi, kézzel írt szöveg állt:

15 S. O. S. SEGÍTSETEK! MEGSEBESÜLTEM, HALÁLOMON VAGYOK ÉS NINCS ERŐM INNEN EL- MENNI. TELJESEN EGYEDÜL VAGYOK, EZ NEM VICC! Az ISTEN SZERELMÉRE, KÉRLEK, NE MENJE- TEK TOVÁBB, MENTSETEK MEG! ELMENTEM BOGYÓT SZEDNI A KÖZELBE, ESTÉRE VISSZAJÖVÖK. KÖSZÖNÖM, CHRIS MCCANDLESS. AUGUSZTUS? Az anchorage-i pár túlságosan megrémült az üzenettől és a buszból áradó bűztől ahhoz, hogy megvizsgálják a jármű belsejét, de Samel erőt vett magán, és benézett. Az ablakon át látott egy Remington puskát, egy műanyag zacskóban töltényeket, nyolckilenc puha fedelű könyvet, egy szakadt farmernadrágot, főzőeszközöket és egy drága hátizsákot. A jármű leghátsó részén, összetákolt priccsen egy kék hálózsák hevert, amelyben lehetett valami vagy valaki, habár Samel szerint nehéz lett volna biztosat mondani. Egy fatönkre álltam folytatja Samel, benyúltam a hátsó ablakon és megráztam a zsákot. Valóban volt benne valami, de azt a valamit könnyen fel tudtam emelni. Csak akkor győződtem meg biztosan a tartalmáról, amikor átmentem a másik oldalra, és megláttam a zsákból kiálló fejet. Chris McCandless akkor már két és fél hete halott volt. Samel, határozott ember lévén, úgy döntött, a holttestet azonnal el kell távolítani. De sem az ő, sem Thompson kis járművén, sem az anchorage-i pár kocsijában nem volt hely, hogy a holttestet elszállítsák. Valamivel később egy hatodik személy is megjelent a színen: egy Butch Killian nevű healyi vadász. Mivel Killian egy Argót, egy termetes, kétéltű, nyolckerekű gépkocsit vezetett, Samel indítványozta, hogy Killian vigye el a maradványokat, de ő elutasította, mondván, helyesebb lenne az alaszkai állami rendőrségre hagyni a feladatot. Killian szénbányász volt, de mellékállásban a healyi önkéntes tűzoltóságnál, a sürgősségi orvosi ellátásban is segédkezett, így az Argón egy rádió adó-vevőt is vitt magával. Amikor senkit sem sikerült rávennie, hogy elhagyja a helyszínt, elindult visszafelé az országút irányába; 8 kilométert tett meg az ösvényen, mire épp sötétedés előtt sikerült felvennie a kapcsolatot a healyi erőmű rádiósával. Sürgős jelentés mondta, Butch vagyok. Hívd a rendőrséget. A sushanai buszban van valaki, aki a jelek szerint már jó ideje halott. Másnap reggel fél kilenckor por és kavargó égerlevelek felhőjében egy rendőrségi helikopter szállt le zúgva a busz mellett. A rendőrök futólag átvizsgálták a járművet és környékét, bűncselekményre utaló jelek után kutatva, aztán elmentek. Magukkal vitték McCandless földi maradványait, egy fényképezőgépet öt exponált filmtekerccsel, az S. O. S. üzenetet és egy naplószerű feljegyzést egy ehető növényekről szóló útmutató két utolsó oldalára írva. A napló 113 tömör, talányos bekezdésben számolt be a fiatalember utolsó heteiről. A tetemet Anchorage-ba vitték, ahol az igazságügyi orvosszakértői intézetben felboncolták. Oszlása annyira előrehaladt, hogy lehetetlen volt pontosan megállapítani a halál beálltának idejét, de a halottkém nem talált sem törött csontot, sem súlyos belső sérülésre utaló nyomot. A testen gyakorlatilag nem maradt bőr alatti zsír, és az izmok az utolsó hetekben vagy napokban egészen elsorvadtak. A vég legvalószínűbb okaként az éhezést jelölték meg. McCandless aláírása ott volt a segélyüzenet alján, és előhívás után a fényképek közt sok önarcképet találtak. Mivel nem volt nála semmi, aminek alapján azonosíthatták volna, a hatósági emberek nem tudták, hogy kicsoda, honnan jött és mit keresett ott.

16 HARMADIK FEJEZET CARTHAGE Mozgást kívántam és nem az élet nyugodalmas áramlását. Izgalmat, veszélyt kívántam, önfeláldozást a szerelemért. Óriási erőfölösleg volt bennem, amellyel nem tudtam mit kezdeni békés életemben. LEV TOLSZTOJ: Családi boldogság (Szőllősy Klára fordítása) A Chris McCandless holtteste mellett talált könyvek egyikében megjelölt bekezdés Tagadhatatlan, hogy a szabad vándorlás mindig is felvidított bennünket. Agyunkban összekapcsolódik a történelemtől, az elnyomástól, a törvénytől és a fárasztó kötelezettségektől való szabadulással, vagyis a teljes szabadsággal és az út mindig is nyugatra vezetett. WALLACE STEGNER: The American West as Living Space (Az amerikai Nyugat mint élettér) A 274 lakosú Carthage álmos dél-dakotai kisközség, amely deszkaburkolatú házaival, tiszta udvaraival és üzleteinek viharvert téglahomlokzatával szerényen áll a hatalmas északi síkság előterében, mintha csak partra vetette volna az idő. Méltóságteljes nyárfasorok árnyékolják be az utcákat, amelyeket ritkán zavar meg arra haladó jármű. Van egy élelmiszerbolt a községben, egy bank, egy benzinkút és egy elhagyatott bár, a Cabaret, ahol Wayne Westerberg koktélt szopogat és édes szivart rágcsál, és közben arra a furcsa fiatalemberre emlékezik, akit Alex néven ismert. A Cabaret furnérborítású falait szarvasagancsok, Old Milwaukee sörreklámok és fölröppenő vadmadarakat ábrázoló, giccses festmények díszítik. Cigarettafüstcsíkok indáznak fölfelé a kezeslábast és poros sapkát viselő farmerek szájából, akiknek fáradt arca olyan szurtos, mint a szénbányászoké. Tömör, tárgyilagos mondatokban beszélnek, hangosan aggodalmaskodnak a kiszámíthatatlan időjárás és a napraforgóföldek miatt, amelyek még mindig túl nedvesek ahhoz, hogy arassanak rajtuk, és a beszélgetők feje fölött Ross Perot vigyorgó ábrázata vibrál a néma televíziós képernyőn. Nyolc nap múlva a nemzet elnökké választja Bill Clintont. Már csaknem két hónap telt el azóta, hogy Alaszkában megtalálták Chris McCandless holttestét. Alex mindig ezt itta Westerberg a homlokát ráncolva kavargatja a jeget White Russian koktéljában. Ott ült a pult végén, és elképesztő történeteket mesélt az utazásairól. Órákon át tudott beszélni. Itt a városban sokan megszerették a derék Alexet. Hát, elég furcsa, ami vele történt. Westerberg mozgékony, széles vállú férfi, fekete kecskeszakállat visel. Van egy gabonasilója Carthage-ban és egy másik, néhány kilométerrel arrébb, de minden nyarát azzal tölti, hogy alkalmi aratóbrigádot vezet, kombájnnal vándorol aratásról aratásra, Texastól északra, egészen a kanadai határig őszén Észak-Montanában fejezte be a szezont: árpát aratott a Coors & Anheuser-Buschnak. Szeptember 10-e délutánján Cut Bankből hajtott kifelé, ahol alkatrészeket vásárolt egy akadozó kombájnhoz, és útközben fölvett egy stoppost, egy rokonszenves srácot, aki azt mondta, hogy Alex McCandlessnek hívják. McCandless meglehetősen alacsony, kemény, inas testalkatú volt, mint egy vándormunkás.

17 Volt valami magával ragadó a tekintetében. Sötét, kifejező szeme egy kis egzotikus, talán görög vagy csipua indián beütésre utalt, és olyan sebezhetőnek látszott, hogy Westerberg úgy érezte, oltalmába kell vennie. Ez a fiús báj biztos minden nőt levesz a lábáról, gondolta. Az arca furcsán mozgékony volt: az egyik pillanatban petyhüdt és kifejezéstelen, a következőben hirtelen széles vigyor terült szét rajta, és látni engedte lapátfogait. Rövidlátó volt, acélkeretes szemüveget viselt. Éhesnek látszott. Tíz perccel azután, hogy fölvette, Westerberg megállt Ethridge községben, ahová csomagot vitt egy barátjának. Megkínált mindkettőnket sörrel meséli Westerberg, aztán megkérdeztem Alexet, mióta nem evett. Bevallotta, hogy van annak néhány napja is. Azt mondta, elfogyott a pénze. Ezt hallva a barátom felesége kiadós ebédet főzött neki, Alex farkaséhesen belapátolta, aztán az asztalnál elaludt. McCandless azt mondta Westerbergnek, hogy Saco Hot Springs-be készül, a kettes számú országúton közel 400 kilométernyire keletre. Erről a helyről motoros csavargóktól hallott (így nevezik az olyan vándorokat, akiknek járművük van, megkülönböztetésül a talpasoktól, akik saját jármű híján stoppolni vagy gyalogolni kényszerülnek). Westerberg azt felelte, hogy csak 16 kilométerre tudja elvinni, ott letér az útról északra, Sunburst felé, lakókocsija nincs messze a földektől, ahol arat. Amikor az út szélére hajtott, hogy kitegye McCandlesst, éjjel fél tizenegy volt, és sűrűn esett. Jesszusom mondta Westerberg, nem teszlek ki ebben az átkozott esőben. Van hálózsákod, gyere velem Sunburstig, ott töltheted az éjszakát a lakókocsiban. McCandless három napig maradt Westerberggel, minden reggel kiment a csapattal, amikor az aratók gépükkel nekivágtak a végtelen, aranyló gabonatengernek. Westerberg azzal engedte el a fiatalembert, hogy ha egyszer munkára lesz szüksége, keresse fel Carthage-ban. Csak néhány hét telt el, és Alex megjelent a községben emlékezik Westerberg. A gabonaraktárban alkalmazta, és két háza közül az egyikben kiadott neki egy olcsó szobát. Sok stopposnak adtam munkát az évek során mondja Westerberg. A legtöbbjük nem sokat ért, nem akart igazán dolgozni. De Alex egészen más volt. Ő volt a legjobb munkás, akivel találkoztam. Mindent megcsinált, bármiről volt is szó: elvégzett minden nehéz fizikai munkát, kitakarította a penészes gabonát és a döglött patkányokat a gödör fenekéről, amitől olyan rohadtul mocskos lesz az ember, hogy estére az anyja sem ismer rá. És sohase hagyott félbe semmit. Ha elkezdett egy munkát, be is fejezte. Ez szinte erkölcsi kérdés volt nála. Azt mondhatnám, hogy rendkívül etikus ember volt. Nagyon magasra állította a mércéjét. Azonnal láttam, hogy milyen intelligens emlékezik Westerberg, harmadik italát kortyolgatva. Sokat olvasott. Gyakran használt komoly szavakat. Talán az okozta a vesztét, hogy túl sokat gondolkodott. Folyton a dolgok értelmét kutatta, tudni akarta, miért rosszak egymáshoz az emberek olyan gyakran. Többször mondtam neki, nem jó, ha túl mélyen merül a dolgokba, de Alex nem tágított, csak akkor tudott továbblépni, ha megtalálta az abszolút helyes választ. Westerberg egyszer egy adóíven felfedezte, hogy McCandless valódi neve Chris és nem Alex. Sose adott magyarázatot, hogy miért változtatta meg a nevét meséli. Abból, amit mondott, arra következtettem, hogy nincs minden rendben közte és a családja között, de én nem szeretem mások dolgába ütni az orrom, ezért sose kérdezősködtem. Ha McCandless elidegenedett a szüleitől és a testvéreitől, pótcsaládot talált Westerbergben és az alkalmazottaiban, akik legnagyobbrészt Westerberg carthage-i házában éltek. A ház, néhány utcányira a község közepétől, egyszerű, egyemeletes, múlt századi épület, elöl nagy, deszkaburkolatos toronnyal, a szobák tágasak és barátságosak. A négy-öt lakó felváltva főzött, együtt járt a kocsmába és a nők után, igaz, nem sok sikerrel. McCandless hamar megszerette Carthage-ot. Kedvelte a község csendes légkörét, plebejus erényeit és igénytelenségét. A hely állóvíz volt, holtág, távol a főáramlat vonzásától, és ez nagyon is megfelelt neki. Ezen az őszön tartós barátságot kötött a községgel és Wayne

18 Westerberggel is. A harmincas évei közepén járó Westerberget örökbe fogadó szülei hozták Carthage-ba, kisfiú korában. Ő a síkvidék polihisztora: farmer, hegesztő, üzletember, gépész, elsőrangú műszerész, terménybörze-spekuláns, képzett pilóta, számítógép-programozó, elektronikus gépek szerelője, videojáték-javító. Nem sokkal McCandless-szel való találkozása előtt éppen sokoldalú ügyessége miatt összeütközésbe került a törvénnyel. Westerberget rávették, hogy fekete dobozokat gyártson és áruljon: ezek illegálisan dekódolják a műholdas televízióadásokat, és lehetővé teszik, hogy előfizetés nélkül lehessen nézni a kódolt kábeles műsorokat. Az FBI fülébe jutott a dolog, csapdát állítottak, és letartóztatták. Mivel megbánást tanúsított és csak egy-rendbeli bűncselekményt vallott be, október 10- én, vagy két héttel McCandless Carthage-ba érkezése után, megkezdte négy hónapos büntetésének letöltését Sioux Fallsban. Amíg Westerberg börtönben ült, nem akadt munka McCandless számára a gabonasilóban, ezért október 23-án hamarabb, mint ahogy más körülmények között tette volna elhagyta a községet, és visszatért nomád életmódjához. Azért továbbra is erősen kötődött Carthage-hoz. Mielőtt elutazott, Westerbergnek ajándékozta féltett kincsét, Tolsztoj Háború és békéjének 1942-es kiadását. A címoldalra ezt írta: Wayne Westerbergnek Alexandertől október. Hallgass Pierre-re. (A név utalás Tolsztoj főhősére és alteregójára, a törvénytelen születésű, kutató szellemű, altruista Pierre Bezuhovra.) McCandless, miközben Nyugaton barangolt, kapcsolatban maradt Westerberggel, egy-két havonta telefonált Carthage-ba, minden postáját Westerberg címére küldette, és szinte mindenkinek, akivel ezután találkozott, azt mondta, hogy Dél-Dakota az otthona. Valójában McCandless a virginiai Annandale jómódú, felső középosztálybeli környezetében nőtt fel. Apja, Walt kiváló űrhajózási mérnök, aki fejlett radarrendszereket tervezett az űrkomp számára és a hatvanas-hetvenes években más, magas szintű, kiemelt szakfeladatokat végzett a NASA és a Hughes Aircraft alkalmazásában ban önálló üzletbe kezdett, egy kicsi, de virágzó tanácsadó céget alapított User Systems Inc. néven. Üzlettársa Chris anyja, Billie volt. Walt első házasságából hat gyermek született, a másodikból kettő: Carine és Chris. Carine nagyon közel állt Chrishez. Chris 1990 májusában végezte el az atlantai Emory Főiskolát, ahol a diákújság, a The Emory Wheel szerkesztője és cikkírója volt, és kiemelkedő eredményt ért el történelem és antropológia szakon. Meghívták tagnak a Phi Beta Kappa kollégiumba, de visszautasította azzal, hogy számára a címek és kitüntetések nem fontosak. Főiskolai tanulmányainak utolsó két évét abból a dollárból fedezte, amelyet a család egyik barátja hagyott rá; amikor lediplomázott, még dollár volt belőle; Chris szülei azt gondolták, hogy jogi tanulmányaira fogja fordítani ezt a pénzt. Félreértettük őt ismeri el az apja. Amikor Walt, Billie és Carine elrepültek Atlantába, hogy részt vegyenek a főiskolai záróünnepségen, nem tudták és senki más sem tudta, hogy Chris hamarosan az egész pénzt odaajándékozza a College OXFAM America alapítványnak, az éhség leküzdésére alapított egyik jótékonysági szervezetnek. A diplomaosztó ünnepség május 12-én, szombaton volt. A család végigülte Elizabeth Dole munkaügyi miniszter hosszadalmas avatási beszédét, aztán Billie fényképeket készített Chrisről, aki mosolyogva haladt végig az emelvényen, hogy átvegye a diplomáját. Másnap anyák napja volt. Chris édességet, virágot és egy érzelmes kártyát adott Billie-nek. Az asszony meglepődött és nagyon meghatódott: több mint két éve, mióta Chris bejelentette a szüleinek, hogy elvi okokból többé nem ad és nem fogad el ajándékot, ez volt az első alkalom, hogy ajándékot kapott a fiától. Sőt, Chris nemrégiben szemrehányást tett Waltnak és Billienek azért, mert a szülők új kocsit akartak venni neki diploma-ajándékul, továbbá felajánlották, hogy fizetik jogi tanulmányait mintha nem maradt volna elég pénz a további tanulmányokra szánt bankszámláján.

19 Chris kijelentette, jelenlegi kocsija is tökéletes; szerette 1982-es Datsun B210-esét, amely kicsit horpadt volt ugyan, de a mechanikája jó, bár kilométer volt benne. Nem tudom, miért akarnak kocsit venni nekem panaszkodott később egy levélben Carine-nak, vagy miért gondolják, hagyom, hogy fizessék jogi tanulmányaimat, ha egyáltalán rászánnám magam. Milliószor mondtam nekik, hogy az én kocsim a legjobb a világon, ez a kocsi Miamitól Alaszkáig bejárta a kontinenst, és sok ezer kilométeren át egyetlenegyszer sem hagyott cserben, ezt a kocsit sose fogom lecserélni, ehhez a kocsihoz nagyon ragaszkodóin de nem törődnek azzal, amit mondok, azt hiszik, hogy elfogadok tőlük egy új kocsit! Tényleg nagyon óvatosnak kell lennem, hogy a jövőben ne fogadjak el tőlük semmiféle ajándékot, mert még majd azt fogják hinni, hogy ezzel megvásárolták a tiszteletemet. Chris utolsó középiskolás évében, kéz alatt vette a sárga Datsunt. Azóta az iskolai szünetekben hosszú utakra indult egyedül. Az évzáró hetében futólag megemlítette a szüleinek, hogy a következő nyarat is utazással akarja tölteni. Pontosan így fogalmazott: Most pedig eltűnök egy időre. Akkor egyik szülője sem akadt fenn ezen a bejelentésen, bár Walt szelíden figyelmeztette a fiát: No, azért látogass meg minket, mielőtt elindulsz! Chris mosolyogva bólintott, amiből Walt és Billie arra következtetett, hogy valóban szándékában áll meglátogatni őket Annandale-ben, még mielőtt kitör a nyár, s ezzel aztán elbúcsúztak. Június vége felé Chris még mindig Atlantában volt, onnan küldte el szüleinek két záródolgozatát és azok minősítését: Az apartheid és a dél-afrikai társadalom, valamint az antropológiai gondolkodás története kitűnő; A jelenkori Afrika-politika és az afrikai élelmiszerválság jeles. Rövid levélkét fűzött hozzá: Itt a végső szövegváltozat egy példánya. Jó osztályzatokat kaptam, és végül magas átlagot értem el. Köszönöm a képeket, a borotvakészletet és a párizsi képeslapot. Látszik, hogy nagyon élveztétek az utazást. Biztos nagyszerűen szórakoztatok. Lloydnak [Chris legjobb barátja az Emoryn] odaadtam az ő képét, nagyon örült neki; nem volt fényképe arról, ahogy átveszi a diplomáját. Sok más újság nincs, az idő itt most már tényleg meleg és párás. Mindenkit üdvözlök. Ez az utolsó híradás, amit Christől a családja kapott. Utolsó atlantai évében Chris a campuson kívül lakott egy szerzetesi cellához hasonló szobában, amelyben alig volt egyéb, mint egy vékony matrac a földön, néhány tejesrekesz és egy asztal. Olyan rendben és tisztán tartotta, akár egy katonai barakkot. Telefonja nem volt, így Walt és Billie nem tudta felhívni augusztusának elején, mivel a szülők a postán érkezett dolgozatok óta semmi hírt sem kaptak Christől, elhatározták, hogy lemennek Atlantába meglátogatni. Amikor megérkeztek, üresen találták a lakást, az ablakra felirat volt ragasztva: KIADÓ. A gondnok azt mondta, hogy Chris június végén kiköltözött. Walt és Billie arra ért haza, hogy minden levél, amit azon a nyáron a fiuknak küldtek, egy csomóban visszaérkezett. Chris úgy rendelkezett a postahivatalban, hogy tartsák vissza a leveleket augusztus 1-jéig, nyilván azért, hogy ne tudjuk meg, mire készül mondja Billie. Nagyon, nagyon aggódtunk. Addigra Chris már rég messze járt. Öt héttel korábban minden cókmókját bepakolta kis kocsijába, és úti cél nélkül nyugat felé indult. Az utazást odisszeának szánta, a szó szoros értelmében eposzba illő utazásnak, amely mindent megváltoztat. Az előző négy évet nézete szerint egy abszurd és terhes kötelesség teljesítésére fordította: az egyetem elvégzésére. Most végre-valahára megszabadult a tehertől, kitört szülei és kortársai fojtogató világából, abból az

20 életidegen és biztonságos, anyagi javakban bővelkedő világból, amelyben úgy érezte végzetesen el volt szakítva a létezés nyers lüktetésétől. Atlantából nyugat felé indult; tökéletesen új életet akart kezdeni, olyan életet, amelyben szabadon elmerülhet a válogatás nélkül rázúduló élményekben. A korábbi életével való teljes szakítás jelképeként új nevet vett fel. Többé nem hallgat a Chris McCandless névre: mostantól Alexander főcsavargó, saját sorsának ura.

21

22 NEGYEDIK FEJEZET DETRITAL-VÍZMOSÁS A sivatag a kinyilatkoztatás helye: genetikusan és fiziológiailag idegen, érzékeink számára sivár, esztétikailag absztrakt, történetileg ellenséges Formái merészek és szuggesztívek. Az ember lelkét lenyűgözi a fény és a tér, a szárazság, forróság és szél okozta újfajta testérzés. A méltóságteljes, rettenetes sivatagi ég teljesen bekeríti az embert. Más helyeken az ég horizont fölötti pereme törtvonalú vagy sötétebb; itt, azzal a darabjával együtt, ami a fejünk fölött van, végtelenül hatalmasabb, mint a dimbes-dombos vagy erdős vidékek fölé boruló ég A szabad égen a felhők is tömörebbnek, nagyobbnak tűnnek, s alsó, homorú felületükön néha pompásan tükrözik a föld görbületét. A sivatagi táj formáinak szögletessége a felhőknek, éppúgy, mint a tájnak, monumentális architektúrát kölcsönöz A sivatagba próféták és remeték mennek; a sivatagon keresztül zarándokok és száműzöttek vándorolnak. Itt keresték a nagy vallások vezetői a visszavonulás terápiás és spirituális értékeit, de nem azért, hogy elmeneküljenek a valóság elől, hanem hogy rátaláljanak a valóságra. PAUL SHEPARD: Man in the Landscape A Historic View of the Esthetics of Nature (Ember a tájban A természet esztétikájának történeti szemlélete) A medvetalp-pipacs, az Arctomecon californica egy vadvirág, amely az egész világon egyedül csak a Mojave-sivatag egyik eldugott sarkában él. Késő tavasszal rövid ideig szép, aranyszín virágokat hoz, de az év legnagyobb részében dísztelenül és észrevétlenül gubbaszt a perzselt földön. Az A. californica elég ritka ahhoz, hogy veszélyeztetett fajnak tekintsék októberében, több mint három hónappal azután, hogy McCandless elhagyta Atlantát, elküldték a nemzeti park egyik őrét név szerint Bud Walshot a Mead-tavi Nemzeti Parkba, vegye számba a medvetalp-pipacsokat, hogy a szövetségi kormány képet alkothasson róla, valójában mennyire ritka is ez a növény. Az A. californica csak gipszes talajban terem; ez a talajfajta bőven található a Mead-tó déli partján, ezért Walsh ide vezette csapatát a botanikai ellenőrzésre. Lekanyarodtak a Temple Bar-i útról, út híján 3 kilométert haladtak a Detrital-vízmosás medrében, leállították járműveiket a tópart közelében, és elindultak, hogy fölkapaszkodjanak a vízmosás meredek keleti partján, a morzsalékos, fehér, gipszes lejtőn. Néhány perc múlva, már majdnem fönt a parton az egyik őr egy pillanatra megállt, hogy kifújja magát. Közben hátrapillantott, le a vízmosásba. Odanézzetek! kiáltott fel. Mi a fene az? A száraz meder szélén, a sűrű bozótban, nem messze attól a helytől, ahol parkoltak, valami nagy, barna ponyvával letakart tárgy sötétlett. Amikor az őrök levették a ponyvát, egy öreg, sárga Datsun bukkant elő, rendszámtáblák nélkül. A szélvédőre feliratot ragasztottak: EZT A SZART ITT HAGYTAM. AKI INNEN KI TUDJA VINNI, AZÉ LEHET. A kocsi ajtaja nem volt bezárva. Az alja, nyilván egy friss áradástól, csupa sár. Walsh belenézett, és talált benne egy Gianini-gitárt, egy lábost, benne 4 dollár 93 centet apróban, egy focilabdát, egy szemeteszsákot tele régi ruhával, egy felszerelt horgászbotot, egy új villanyborotvát, egy harmonikát, egy indítókábel-készletet, 12 kiló rizst, a kesztyűtartóban pedig a slusszkulcsot. Az őrök Walsh szerint valami gyanúsat keresve átvizsgálták a környéket, aztán továbbmentek. Öt nappal később egyikük visszatért az elhagyott autóhoz, minden nehézség

23 nélkül beindította és elvezette a Temple Bar-i Nemzeti Park fenntartó szolgálatának karbantartó udvarához. Óránként százzal hajtott emlékezik Walsh. Azt mondta, a kocsi úgy ment, mint a parancsolat. Az őrök megpróbálták kideríteni, hogy kié, és telexen szétküldtek egy feljegyzést a fontosabb rendfenntartó szerveknek. Ezek után számítógépes körözést indítottak a délkeleti államokban, hogy kiderítsék, nincs-e köze a Datsunnak valamilyen bűncselekményhez. Semmit sem találtak. Egy idő után aztán eljuttatták a kocsi sorozatszámát az eredeti tulajdonoshoz, a Hertz Corporationhöz; ott azt mondták, hogy használt autóként évekkel azelőtt eladták, és nem kívánják visszaigényelni. Walsh emlékszik, hogy azt gondolta: Hú, csodás! Az út isteneinek ajándéka. Egy ilyen kocsi remek konspirációs jármű lehet a kábítószer-ellenes küzdelemben. És az is lett. Az elkövetkező három évben a nemzeti park őrszolgálata kábítószerügyletek leleplezésére használta a Datsunt, és számos esetben sikerrel is jártak a bűnözéssel fertőzött nemzeti üdülőterületen; többek között lebuktattak egy nagybani amfetaminkereskedőt, aki Bullhead City közelében, egy lakókocsis telepen működött. Még ma is rengeteget megyünk avval az öreg jószággal számol be büszkén Walsh két és fél évvel azután, hogy a Datsunt megtalálták. Néhány dollár benzin kell csak bele, és egész nap szalad. Nagyon megbízható. Tulajdonképpen csodálkozom, hogy soha senki nem jelentkezett érte. A Datsun természetesen Chris McCandlessé volt. Miután Atlantából nyugat felé indult, július 6-án egy szédítő emersoni emelkedő után érkezett meg a Mead-tavi Nemzeti Park területére. Ügyet sem vetve a feliratokra, amelyek szigorúan tiltják, hogy bárki letérjen a kocsiútról, egy széles, homokos vízmosásnál McCandless lekormányozta a Datsunt az úttestről, és 3 kilométert haladt a mederben a tó déli partjáig. A hőmérséklet 49 C volt. Ameddig csak a szem ellátott, csillogott a hőségben a kietlen pusztaság. McCandless kaktuszok, tüskés zsályacserjék és mókásan ide-oda cikázó galléros gyíkok között, egy satnya tamariszkusz árnyékában állította fel a sátrát, és élvezte frissen szerzett szabadságát. A Detrital-vízmosás a Mead-tótól mintegy 80 kilométernyire húzódik, a Kingmantől északra eső hegyekig; a jókora területnek ez a vízlevezetője. Az év legnagyobb részében a vízmosás száraz, mint a tapló. A nyári hónapokban viszont úgy száll föl a perzselt földről a felforrósodott levegő, ahogy a buborékok gyöngyöznek fölfelé a teáskanna fenekéről, amikor lobog benne a víz, és örvénylő légáramlatokban suhan az ég felé. A fölfelé tartó légáramlatok gyakran testes, vakítóan fehér, üllőforma gomolyfelhőket alkotnak, amelyek 9000 méteren vagy még magasabban úsznak a Mojave fölött. Két napra rá, hogy McCandless sátrat vert a Mead-tó mellett, a délutáni égen egy szokatlanul tömör viharfelhőkből álló fal jelent meg, majd rendkívül heves zápor zúdult a Detrital-völgy szinte teljes hosszára. McCandless a vízmosás peremén táborozott, alig valamivel a főcsatorna fölött, ezért amikor látta, hogy lezúdulni készül a barna áradat a felső területről, épp annyi ideje maradt, hogy fölszedje és mentse a sátrát a víz útjából. De a kocsit nem tudta hová vinni, mert az egyetlen kivezető út helyén most habzón hömpölygött a megáradt folyó. Mint utóbb kiderült, a hirtelen támadt áradásnak nem volt annyi ereje, hogy elsodorja az autót vagy akár maradandó kárt tegyen benne, de a motor nedves lett: annyira nedves, hogy amikor McCandless nem sokkal az ár levonulása után be akarta indítani, a motor nem mozdult, ő meg türelmetlenségében lemerítette az akkut. A használhatatlan akkumulátorral már nem lehetett életet lehelni a Datsunba. Ha autóval akart eljutni a kiépített útig, nem volt más választása, mint hogy kigyalogol a vízmosásból, és értesíti a hatóságokat szorult helyzetéről. De ha a parkőrséghez megy, nyilván föltesznek néhány kellemetlen kérdést, például hogy miért hagyta figyelmen kívül a tilalmat és miért hajtott bele a vízmosásba. Tudja-e, hogy a kocsi forgalmi engedélye két évvel azelőtt lejárt és

24 nem újították meg? Tudja-e, hogy a jogosítványa szintén lejárt és a kocsi sincs biztosítva? Ha az igazságnak megfelelően válaszol, nem várhat sok megértést a parkőrségtől. Magyarázgathatná, hogy magasabb rendű előírásoknak engedelmeskedik; hogy Henry David Thoreau késői követőjeként az ő evangéliuma Thoreau esszéje: A polgári engedetlenség iránti kötelességről, és így erkölcsi kötelességének érzi, hogy megszegje az állam törvényeit. Ám elég valószínűtlen, hogy a szövetségi kormány képviselői osztják az álláspontját. Egy halom bürokratikus szabályzaton kell majd átrágnia magát, és egy csomó pénzbüntetést fognak behajtani rajta. Egészen biztosan értesítik a szüleit is. Egyedül úgy kerülhette el ezt a helyzetet, ha egyszerűen otthagyja a Datsunt és gyalog folytatja odisszeáját. És McCandless emellett döntött. Az események ilyen fordulata ahelyett, hogy lehangolta volna, inkább felvidította: a hirtelen áradás megszabadította fölösleges csomagjaitól. Barna ponyvával takarta le a kocsit, a virginiai rendszámtáblákat leszedte róla és eldugta. Szarvasvadász Winchester puskáját és még néhány holmiját, amelyekről azt gondolta, hogy egyszer majd visszajöhet értük, elásta. Azután, olyan gesztussal, amelyre Thoreau és Tolsztoj egyaránt büszke lett volna, összes papírpénzét szánalmas kis kupac egy-, öt- és húszdollárost halomba rakta a homokon és meggyújtotta. A123 dollárnyi érvényes fizetőeszköz pillanatok alatt füstté és hamuvá lett. Mindezt onnan tudjuk, hogy McCandless a pénzégetést és a legtöbb ezt követő eseményt megörökítette fényképes naplójában, amelyet később, mielőtt elindult volna Alaszkába, Wayne Westerberg gondjaira bízott. A napló hangneme harmadik személyben írt, dagályos és mesterkélt stílusa gyakran ugyan elég hatásvadász, de a rendelkezésünkre álló bizonyítékok arra utalnak, hogy McCandless nem ferdítette el a tényeket; az igazmondás parancsolatát komolyan vette. Maradék holmiját berakta a hátizsákjába, és július 10-én nekivágott, hogy stoppal körbeutazza a Mead-tavat. Naplója szerint ez iszonyú tévedés volt Július közepén a hőmérséklet megbolondul. Már hőguta kerülgette, amikor sikerült leintenie egy arra járó csónakot, amely elvitte Callville Baybe, a tó nyugati végébe, egy csónaktelepre, ahol aztán kiállt az útra stoppolni. A következő két hónapban bebarangolta a tótól nyugatra fekvő területet; lenyűgözte a táj szépsége, nagyszerűsége, megborzongatták kisebb összeütközései a törvénnyel, és élvezte a többi csavargó társaságát, akikkel összehozta a sors. Hagyta, hogy életét a véletlenek irányítsák, elstoppolt a Tahoe-tóhoz, feljutott a Sierra Nevada hegyei közé, és egy hétig gyalogolt észak felé a hegy taraján vezető csapáson, majd lejött a hegyekből, és visszatért az országútra. Július végén fölvette egy férfi, aki Bolond Ernie-nek nevezte magát, és munkát ajánlott neki egy észak-kaliforniai ranchen; az itt készített fotókon egy festetlen, roskatag ház látható, körülötte kecskék, csirkék, ágyrugók, lerobbant tévék, bevásárlókocsik, régi szerelvények és jókora szemétkupacok. Más csavargókkal együtt tizenegy napig dolgozott itt, de kiderült, hogy Ernie-nek esze ágában sincs fizetni, ezért az udvaron heverő roncshalomból elemelt egy piros, tízsebességes biciklit, eltekert rajta Chicóba, a biciklit egy bevásárlóközpont parkolójában hagyta, és visszatért nomád életmódjához: északra és nyugatra stoppolt, Red Bluff, Weaverville és Willow Creek érintésével. A kaliforniai Arcatában, a Csendes-óceán-parti nyirkos mamutfenyőerdőkben jobbra fordult, a 101-es országútra, és elindult a part mentén fölfelé. Száz kilométerrel az oregoni határtól délre, Orick városa közelében egy csavargó pár éppen az út szélére húzódott öreg járgányával, hogy a térképet tanulmányozza, amikor megláttak egy fiút, aki az útszéli bozótosban kuksolt. Bermuda-nadrág volt rajta és egy nagyon idétlen kalap meséli a 41 éves Jan Burres, aki Bobbal, a barátjával Nyugaton utazgatott, és csecsebecséket árult a bolhapiacokon. A fiú növényhatározóval gyűjtögette a bogyókat egy levágott tetejű, négyliteres műanyag tejesflakonba. Elég szánalmasan nézett ki, ezért odaszóltam neki: FI vigyünk valahová? Gondoltam, adunk neki kaját vagy valami.

25 Elkezdtünk beszélgetni. Helyes srác volt. Azt mondta, Alexnek hívják. És régóta éhezik. Nagyon-nagyon-nagyon éhes, de tök boldog. Azt magyarázta, hogy a könyvből felismert ehető növényeken él. Mintha egyenesen büszke lett volna erre. Azt mondta, hogy csavarog a vidéken, és ez óriási kaland neki. Elmesélte, hogy egy vízmosásban otthagyta a kocsiját és elégette az összes pénzét. Ezt meg miért csináltad?, kérdeztem. Kijelentette, hogy neki nincs szüksége pénzre. Van egy fiam, olyan idős lehet, mint Alex, de már néhány éve eltávolodtunk egymástól. Ezért azt mondtam Bobnak: Ember, ezt a srácot magunkkal visszük. Meg kell tanítanod néhány dologra. Felvittük Orick Beachbe, ott megálltunk, velünk táborozott egy hétig. Igazán jó gyerek volt. Egészen odavoltunk érte. Amikor elment, azt hittük, soha többé nem hallunk róla, de neki fontos volt, hogy kapcsolatban maradjunk. A következő két évben havonta-kéthavonta kaptunk tőle képeslapot. Orickból McCandless folytatta útját a part mentén észak felé. Az út állomásai: Pistol River, Coos Bay, Seal Rock, Manzanita, Astoria; Hoquiam, Humptulips, Queets; Forks, Port Angeles, Port Townsend, Seattle. Egyedül volt éppúgy, mint James Joyce Stephen Dedalusa, a művész ifjúkori hasonmása. Senki nem ügyelt rá, boldog volt és közel az élet eleven, vad szívéhez. Egyedül volt, és fiatal és önfejű és vadszívű, egyedül a végtelen vad légben és a sós vizek között, egyedül a kagylók és moszatok tengerkínálta szüretében Augusztus 10-én, röviddel azelőtt, hogy Jan Burresszel és Bobbal találkozott, McCandlesst megbírságolták, mert Willow Creek közelében, az Eurekától keletre fekvő aranybánya vidékén stoppolt. Amikor a rendőrtiszt az állandó lakhelye felől érdeklődött, rá nem jellemző elszólással szülei annandale-i címét adta meg. A kifizetetlen bírságcédula augusztus végén bukkant fel Walt és Billie postaládájában. Walt és Billie, akiket rettenetesen aggasztott Chris eltűnése, akkor már rég bejelentést tettek az annandale-i rendőrségen, de az nem tudott segíteni. Amikor megérkezett Kaliforniából a bírság, a szülők szinte magukon kívül voltak. Egyik szomszédjuk az amerikai US Defence Intelligence Agency (DIA) igazgatója volt tábornoki rangban, és Walt tőle kért tanácsot. A tábornok egy Peter Kalitka nevű magánnyomozóhoz irányította, aki a DIA és a CIA számára egyaránt végzett szerződéses munkát. Biztosította Waltot, hogy ő a legjobb nyomozó, és ha Chris még él, Kalitka biztosan megtalálja. A Willow Creek-i bírságcédulát használva kiindulópontként, Kalitka nagyon alapos kutatásba fogott; még Európába, sőt Dél-Afrikába vezető nyomokat is követett. Erőfeszítései azonban sajnos nem jártak sikerrel egészen decemberig, amikor egy adóhivatali ellenőrzés kapcsán megtudta, hogy Chris a bankbetétjét az OXFAM-nek ajándékozta. Ettől igazán megijedtünk mondja Walt. Egészen addig fogalmunk sem volt róla, hogy mit akarhat Chris. A stoppolási bírság értelmezhetetlen volt. Annyira szerette azt a Datsunt, nem fért a fejembe, hogyan válhatott meg tőle, és miért ment tovább gyalog. Visszatekintve persze azt hiszem, nem kellett volna meglepődnöm. Chris hitvallása szerint az embernek semmit sem szabad birtokolnia azon kívül, amit egy hátizsákban magával vihet. Mialatt Kalitka Kaliforniában kereste Christ, McCandless már messze járt, keletre stoppolt a Cascade-hegyláncon át, a Columbia-folyó vidékének zsályabozóttal benőtt fennsíkjain és lávamedrein, Idaho állam nyúlványán át egészen Montanáig. Cut Bank közelében futott össze Wayne Westerberggel és szeptember végén már nála dolgozott Carthage-ban. Amikor Westerberg börtönbe került, és a munka leállt, Chris a tél közeledtével melegebb vidékre indult. Október 28-án egy távolsági fuvarozó teherautóján érkezett a kaliforniai Needlesbe. Majd kiugrottam a bőrömből, amikor elértük a Colorado-folyót írja naplójába McCandless. Ezután letért az országútról, és a folyó mentén délre gyalogolt a sivatagon át. 19 kilométernyi gyaloglás után a 40-es államközi út mentén lévő, poros kisvárosba, az arizonai Topockba ért, ahol az autópálya átszeli Kalifornia határát. A városkában meglátott egy eladó, használt alumíniumkenut, és hirtelen elhatározással megvette avval, hogy majd leevez a Colorado-folyón

26 a Kaliforniai-öbölbe, mintegy 640 kilométerre délre, át a mexikói határon. A folyónak ez az alsó szakasza a Hoover-gáttól az öbölig alig hasonlít ahhoz a zabolátlan zuhataghoz, amely a Grand-kanyonon tör át, 400 kilométernyire Topock fölött. A gátakkal és elvezető csatornákkal lecsendesített Alsó-Colorado tunyán folydogál egyik víztározótól a másikig, a kontinens egyik legforróbb, de legzordabb vidékén. McCandlesst felkavarta a rideg táj kietlen szépsége. A sivatag határozottabbá tette és fölerősítette benne a sóvárgás édes fájdalmát: tiszta fénypászmáival és domborzatával alakot adott neki. Topockból leevezett délre, egészen a Havasu-tóig, a roppant, fakókék, felhőtlen égbolt alatt. Rövid kirándulást tett a Bill Williams-folyón, a Colorado egyik mellékágán fölfelé, aztán folytatta útját a folyón a Colorado River indián rezervátumon, a Cibola és az Imperial Nemzeti Vadasparkokon át. Óriáskaktuszok és szikes lapályok között csorgott lefelé, prekambriumi kőszirtek alatt sátorozott. Messze, a délibáb titokzatos tavain csúcsos, csokoládébarna hegységek ringatóztak. Egy vadlovakból álló ménes nyomát követve egy napra elhagyta a folyót, és útközben egy táblára bukkant. A tábla arra figyelmeztette, hogy az USA hadseregének szigorúan őrzött, yumai katonai gyakorlóterére hatolt be. De McCandlesst ez a legkevésbé sem riasztotta vissza. November végén átevezett a Yumán; itt csak annyi időre állt meg, hogy feltöltse élelmiszerkészletét és küldjön egy lapot Westerbergnek a Glory House címére ez volt az a büntetésvégrehajtási intézmény Sioux Fallsban, ahol Wayne a büntetését töltötte. A lapon ez áll: Helló, Wayne! Hogy vagy? Remélem, javult a helyzeted azóta, hogy utoljára beszéltünk. Én már egy hónapja Arizonában barangolok. Micsoda állam! Fantasztikus tájak, az éghajlat csodálatos. De az üdvözleten kívül főleg azért írok, hogy még egyszer megköszönjem neked a vendégszeretetet. Ritka az olyan nagylelkű és jó ember, mint te! Néha mégis azt kívánom, bárcsak ne találkoztunk volna. Ilyen sok pénzzel túl könnyű a csavargás. Izgalmasabbak voltak a napjaim, amikor egy fillérem sem volt, és úgy kellett összekeresgélnem a következő étkezésre valót. De most nem tudnék pénz nélkül meglenni, mert errrefelé ilyenkor nemigen szüretelnek. Kérlek, köszönd meg Kevinnek a ruhákat, amiket kaptam tőle, halálra fagytam volna nélkülük. Remélem, hogy elvitte neked a könyvet. Wayne, tényleg el kellene olvasnod a Háború és békéi. Komolyan gondoltam, amikor azt mondtam, hogy te vagy az egyik legnemesebb jellemű ember, akivel valaha is találkoztam. Ez egy nagyon erőteljes és mélyen szimbolikus könyv. Olyan dolgok vannak benne, amiket szerintem biztosan megértesz. De sajnos a legtöbb ember figyelmét elkerülik. Ami engem illet, elhatároztam, hogy még jó ideig így élek. Ez a szabadság és egyszerű szépség túlságosan jó ahhoz, hogy lemondjak róla. Egyszer majd visszamegyek hozzád, Wayne, és igyekszem viszonozni a kedvességedet. Talán egy láda Jack Daniels megfelel? Addig is mindig barátként gondolok rád. ISTEN ÁLDJON MEG! ALEXANDER December 2-án elérte a Morelos-gátat és a mexikói határt. Félt, hogy nem fogják beengedni, mert nincs nála semmiféle személyi okmány, ezért óvatosan átevezett a gát nyitott zsilipkapuján, és lezúdult a vízzel. Alex gyorsan körülnéz, hogy nincs-e valami baj jegyzi fel naplójában, de belépését Mexikóba vagy nem vették észre, vagy nem törődtek vele. Alexander ujjong! Ujjongása azonban hamar elszállt. A Morelos-gát alatt a folyó öntözőcsatornák, ingoványok és holtágak útvesztőjévé válik, amelyek között állandóan eltéved. Minden irányba csatornák indulnak. Alex rémüldözik. Találkozik a csatornarendszer néhány alkalmazottjával, akik tudnak egy kicsit angolul. Azt mondják neki, hogy nem délre, ha-

27 nem nyugatra utazott, és most a Baja-félsziget közepe felé közeledik. Alex összeomlik. Könyörög és köti az ebet a karóhoz, hogy lennie kell vízi útnak a Kaliforniai-öbölbe. Azok csak bámulnak Alexre, és azt hiszik, bolond. De aztán szenvedélyes társalgás bontakozik ki közöttük, térképekkel és ceruzákkal hadonásznak. Tíz perc múlva mutatnak Alexnek egy útvonalat, amely valószínűleg az óceánhoz vezeti. Magánkívül van az örömtől, és a remény visszaköltözik a szívébe. A térképet követve visszafordul a csatornán fölfelé, amíg eljut a Canal de Independenciáig, ezen keletre fordul. A térkép szerint ez a csatorna találkozni fog a Welltecocsatornával, amely délre fordul és levisz egészen az óceánig. De reményei hamarosan füstbe mennek: a sivatag közepén a csatorna holtágban végződik. Egy felderítő portya azonban tisztázza, hogy Alex csak a most halott és száraz Colorado-folyó medrébe került vissza. A folyómeder másik oldalán, vagy 800 méternyire fölfedez egy másik csatornát. Elhatározza, hogy átviszi a csónakot a szárazon erre a másik csatornára. Jó három napjába került McCandlessnek, hogy átvigye kenuját és felszerelését a kiszemelt csatornára. A december 5-i naplóbejegyzés szerint: Végre! Alex megtalálja azt, ami szerinte a Wellteco-csatorna, és déli irányban elindul rajta. Visszatérnek az aggodalmak és félelmek, amikor a csatorna egyre keskenyedik. Helyi lakosok segítenek neki a hordúton egy zátony körül. Alex úgy látja, a mexikóiak szívélyes, barátságos emberek. Sokkal vendégszeretőbbek, mint az amerikaiak. Dec. 6. A csatorna tele van kicsi, de veszélyes vízesésekkel. Dec. 9. Minden remény szertefoszlik! A csatorna nem éri el az óceánt, hanem egyszerűen szétcsorog egy hatalmas mocsárban. Alex mélyen megdöbben. Mégis úgy véli, hogy közel kell lennie az óceánhoz, és elhatározza, hogy megpróbál átvágni a mocsáron, ki a tengerhez. Alex egyre jobban eltéved, annyira, hogy végül a kenut át kell tolnia egy nádason és a sárban vonszolnia. Reménytelen. Naplementekor talál egy száraz földdarabot, azon fölveri a sátrát. Másnap, december 10-én Alex tovább keresi az átjárót a tenger felé, de még jobban összezavarodik, körbe-körbe megy. A nap végén összetörten, csalódottan hever a kenujában és sír. Végül fantasztikus szerencsével mexikói kacsavadászatba botlik, a hajtók beszélnek angolul. Elmondja nekik a történetét, és hogy a tengert keresi. Azt mondják, nincs kijárás a tengerre. De az egyikük (egy kis motoros szkiffel) hajlandó visszavontatni Alexet a táborhelyükre, és a kenujával együtt (egy teherautó platóján) elviszi az óceánhoz. Kész csoda. A kacsavadászok El Golfo de Santa Clarában teszik ki, egy halászfaluban a Kaliforniaiöböl partján. Onnan dél felé indul a tengeren, az öböl keleti partja mentén. Miután eléri célját, lassítja a tempót, szemlélődik. Fényképeket készít egy tarantuláról, szomorkás naplementékről, szélfútta dűnékről, a kopár tengerpart hosszú kanyarulatáról. Naplóbejegyzései rövidek és felületesek. A következő hónapban alig száz szót ír le. December 14-én, az evezésbe beleunva, kivontatta a kenut messzire az öböl partjára, fölmászott egy homokkő dombra és egy kopár sziklapad peremén sátrat vert. Tíz napig maradt ott, amíg az erős szél arra nem kényszerítette, hogy menedéket keressen egy barlangban, a szirt meredek oldalában. Itt még tíz napig maradt. Az újévet azzal köszöntötte, hogy nézte, hogyan kel föl a telihold a Gran Desierto fölött. A Nagy Sivatag: 1700 négyzetmérföldnyi hullámzó homokdomb, a legnagyobb kiterjedésű tiszta homoksivatag egész Észak- Amerikában. Másnap folytatta az evezést lefelé, a kopár part mentén január 11-i naplóbejegyzése így kezdődik: Nagyon végzetes nap. Miután egy darabig dél felé hajózott, kivontatta a kenut egy homokzátonyra, messzire a parttól, hogy megfi-

28 gyelje a hatalmas erejű dagályt. Egy óra múlva erős széllökések érkeztek a sivatag felől, és a szél meg az örvénylő ár kisodorta őt a nyílt tengerre. Mindenfelől tarajos hullámok támadtak rá, és tartani kellett tőle, hogy felborul a kis lélekvesztő. A szél orkánerejűvé nőtt. A tajtékos hullámok egyre magasodtak. A naplóban ez áll: Nagy elkeseredésében Alex üvölt, és a kenut csapkodja az evezővel. Az evező eltörik. Alexnek van egy tartalék evezője. Lecsillapodik. Ha a másik evezőt is elveszti, meghal. Végül rendkívüli erőfeszítéssel és sűrűn káromkodva partra viszi a kenut és naplementekor kimerülten összeesik a homokban. Az incidens hatására Alex elhatározza, hogy otthagyja a kenut és visszatér északra. Január 16-án McCandless otthagyja a zömök fémcsónakot egy füves parti dombocskán El Golfo de Santa Clarától délkeletre, és gyalog indul északnak az elhagyatott tengerparton. 36 napja nem találkozott és nem beszélt egy teremtett lélekkel sem. Egész idő alatt összesen 2-3 kiló rizsen és azon élt, amit a tengerből kifogott ez az élmény volt az alapja meggyőződésének, hogy hasonlóan szűkös adagokon az alaszkai rengetegben is meg tud élni. Január 18-án érkezett vissza az Egyesült Államok határára. A bevándorlási hivatalnokok elkapták, mert igazolvány nélkül akart besurranni az országba. Egy éjszakát töltött őrizetben, aztán egy ügyes mese kiszabadította a csávából és megszabadította 38-as kaliberű kézifegyverétől is, egy szépséges Python colttól, amelyhez pedig nagyon ragaszkodott. A következő hat hetet állandó csavargással töltötte délnyugaton kelet felé egészen Houstonig, nyugat felé a Csendes-óceán partjáig jutott el. Nehogy álmában kirabolják lakóhelyének, az utcáknak és az autópálya-felüljáróknak kellemetlen urai, megtanulta, hogy mielőtt beér egy városba, elássa a pénzét, és csak induláskor vegye újra magához. Naplója szerint február 3-án Los Angelesbe ment személyi igazolványt és munkát szerezni, de most már nagyon kényelmetlenül érzi magát a társadalomban és sürgősen vissza kell térnie az utakra. Hat nap múlva a Grand-kanyon lábánál táborozott Thomasszal és Karinnal, egy fiatal német párral, akik fölvették. Ezt írja: Lehet, hogy ez ugyanaz az Alex, aki 1990 júliusában útnak indult? A rossz táplálkozás és az utazás megtették a magukét. Több mint 12 kilót leadott. De a szelleme szárnyal. Február 24-én, hét és fél hónappal azután, hogy otthagyta a Datsunt, visszatért a Detritalvízmosáshoz. A kocsit a parkőrség már régen elvitte, de McCandless most kiásta régi virginiai rendszámtábláit (SjF-421) és még néhány, ott elrejtett holmit. Aztán Las Vegasba ment autóstoppal, és munkát vállalt egy olasz étteremben. Alexander február 27-én elásta a hátizsákját a sivatagban, és I,as Vegasba ment, pénz és papírok nélkül közli velünk a napló. Néhány hétig az utcán élt, koldusokkal, csavargókkal és piásokkal. De Las Vegasban nem ért véget a történet. Május 10-én újra viszketni kezdett a talpa, és Alex otthagyta vegasi munkáját, megkereste a hátizsákját és ismét nekivágott az útnak, bár rájött, hogy aki olyan ostoba, hogy földbe ás egy fényképezőgépet, az utána már nem fog vele sokat fényképezni. Így a történethez május 10. és január 7. között nincs képeskönyv. De ez nem is fontos. Valódi értelme az élményeknek, az emlékeknek, a nagy, diadalmas örömnek van, hogy élsz, igazán élsz. Istenem, milyen nagyszerű dolog élni! Köszönöm. Köszönöm.

29 ÖTÖDIK FEJEZET BULLHEAD CITY Az uralomra vágyó ősi vad amúgy is erős volt Buckban, és az úti élet megpróbáltatásai között még erősebbé vált. Nőttön-nőtt, de láthatatlanul. Most, hogy ravasz lett, megtanulta a higgadtságot, az önfegyelmet is. JACK LONDON: A vadon szava (Réz Ádám fordítása) Üdv az Uralomra Vágyó Ősi Vadnak! És Ahab kapitánynak is! Alexander főcsavargó május Felirat az elhagyott buszban a Stampede-ösvényen Amikor a fényképezőgépe tönkrement, és McCandless nem fényképezett többé, abbahagyta a naplóírást is; és csak akkor kezdte újra, amikor egy évvel később Alaszkába ért. Ezért nem sokat tudunk arról, hogy hol barangolt, miután 1991 májusában elhagyta Las Vegast. Jan Burresnek küldött leveléből kiderül, hogy a július-augusztust az oregoni tengerparton töltötte, valószínűleg Astoria közelében, ahol a köd és az eső gyakran elviselhetetlen volt, mint panaszolta. Szeptemberben stoppal lement a 101-es autópályán Kaliforniába, aztán újból kelet felé indult a sivatagba. Október elején érkezett meg az arizonai Bullhead Citybe. Bullhead City jellegzetesen 20. század végi, vegyes stílusú település. Nincs kivehető központja, a városka véletlenszerűen egymás mellé helyezett háztömbökből és hosszú üzletsorokból áll, amelyek kilométernyire nyúlnak el a Colorado partja mentén, éppen szemben a folyó túlpartján fekvő, Nevada állambeli Laughlin emeletes szállodáival és kaszinóival. Bullhead jellegzetes városi intézménye a négysávos aszfaltút (Mohave Valley Highway), amelyet benzinkutak és gyorséttermek, kiropraktikai rendelők és videokölcsönzők, autóalkatrész-kereskedések és szuvenírboltok szegélyeznek. Felületesen nézve Bullhead City nem olyan hely, amelyet vonzónak találhat Thoreau és Tolsztoj követője, aki csak megvetni tudta az amerikai többségnek tetsző, burzsoá polgári kelepcéket. McCandless azonban nagyon megkedvelte Bullhead Cityt. Lehet, hogy azért, mert vonzódott a lumpenekhez, akik nagy számban fordulnak elő a város lakókocsitelepén, sátorhelyein és automata mosodáiban; lehet, hogy egyszerűen a várost körülvevő rideg sivatagi táj nyerte meg a szívét. Bárhogyan is, McCandless bő két hónapra abbahagyta a vándorlást attól kezdve, hogy eljött Atlantából, egészen addig, amíg elindult Alaszkába, és beköltözött az elhagyott buszba a Stampede-ösvényen, valószínűleg ez volt a leghosszabb egy helyben töltött ideje. A Westerbergnek küldött októberi képeslapon ezt írja Bullheadről: Jó hely, hogy itt átteleljek, és lehet, hogy végül letelepszem, és örökre felhagyok a csavargóélettel. Majd meglátom, mi lesz, ha jön a tavasz, mert olyankor szokott igazán viszketni a talpam. Amikor ezeket a szavakat írta, teljes munkaidős állása volt: a főutcán, a McDonald's-ban

30 forgatta a roston a hamburgereket, és biciklivel járt munkába. Látszólag meglepően konvencionális életet élt, sőt még betétszámlát is nyitott a helyi bankban. Különös módon, amikor a McDonald's-nál munkára jelentkezett, nem Alexként, hanem Chris McCandlessként mutatkozott be, és a valódi társadalombiztosítási számát is megadta. Rendszerint nem fedte föl az inkognitóját, hiszen így a szülei könnyen a nyomára bukkanhattak volna. De vigyázatlansága semmilyen következménnyel nem járt, mert Walt és Billie magándetektívje sose szerzett róla tudomást. Két évvel azután, hogy a grill fölött izzadt Bullheadben, munkatársainak már nem volt sok emlékük Chris McCandlessről. Csak arra emlékszem, hogy nem szeretett zoknit húzni mondja George Dreeszen, az üzletvezető-helyettes, egy testes, bőbeszédű ember. Mindig zokni nélkül hordta a cipőjét, egyszerűen nem bírta a zoknit a lábán. De a McDonald's-nál szabály, hogy az alkalmazottaknak mindig megfelelő lábbelit kell viselniük. Vagyis cipőt és zoknit. Chris betartotta a szabályt, de ahogy vége lett a műszaknak, hipp-hopp!, az első dolga volt, hogy lehúzta a zoknit. De tényleg a legelső. Mintha így akarta volna közölni velünk, hogy nem a mi tulajdonunk, valami ilyesmi. De helyes srác volt és jó munkás. Nagyon megbízható. Lori Zarzának, a másik helyettesnek egy kissé más képe van McCandlessről. Őszintén szólva meg voltam lepve, hogy fölvették mondja. A munkát el tudta végezni, hátul sütött, de bármennyire sürgettem is, mindig ugyanolyan lassú tempóban dolgozott, még ebédidőben, csúcsforgalomban is. A kasszánál tízesével álltak a vendégek, ő meg nem értette, hogy miért noszogatom. Egyszerűen nem kapcsolt. Mintha elmerülne a saját világában. Megbízható volt, mindennap jött, gondolom, ezért nem merték kidobni. Csak 4 dollár 25 centet keresett óránként, míg a túlsó parton minden kaszinóban 6,25 a kezdő órabér, hát így bizony nem könnyű megtartani az alkalmazottakat a pult mögött. Nem hiszem, hogy munka után együtt lófrált volna a többiekkel, vagy ilyesmi. Amikor beszélt, mindig fákról volt szó meg természetről meg ilyen fura dolgokról. Mindnyájan azt gondoltuk, hogy hiányzik egy kereke. Chris végül valószínűleg miattam ment el ismeri be Zarza. Amikor elkezdett dolgozni, hajléktalan volt, és rossz szagú. A McDonald's nem tűri meg, ha valaki úgy bűzlik, mint ő. Így végül is engem bíztak meg, hogy figyelmeztessem, gyakrabban kellene fürdenie. Azután, hogy ezt megmondtam, feszültség támadt köztünk. És a többi alkalmazott is kérdezgette, nincs-e szüksége szappanra vagy valamire, próbáltak kedvesek lenni hozzá. Ez felbosszantotta, lehetett érezni rajta, de soha nem mutatta ki nyíltan. Aztán vagy három hét múlva egyszerűen kisétált az ajtón és elment. McCandless el akarta titkolni, hogy hátizsákjából élő csavargó. Munkatársainak azt mondta, hogy a folyó túloldalán, Laughlin-ban lakik. De ha felajánlották, hogy hazaviszik munka után, mindenféle ürüggyel udvariasan visszautasította. Bullheadben az első hetekben valójában a város peremén, a sivatagban táborozott; aztán beköltözött egy üres lakókocsiba. Ez utóbbi, ahogy Jan Burresnek írta egyik levelében, így történt: Egyik reggel egy nyilvános vécében borotválkoztam, amikor bejött egy öregember, rám nézett, és megkérdezte, hogy a szabadban alszom-e. Mondtam neki, hogy igen, és kiderült, hogy van egy öreg lakókocsija és ott ingyen lakhatnék. Az egyetlen probléma, hogy nem igazán az övé. A tulajdonosok nincsenek itt, de megengedték neki, hogy ott éljen a telkükön egy másik kis lakókocsiban, ami az övé. Tehát óvatosnak kell lennem, nehogy meglássanak, mert nem engedték meg neki, hogy másokat is odavigyen. Mégis elég jó buli, mert a lakókocsi belseje szép, be van bútorozva, néhány konnektor is működik és sok hely van benne. Az egyetlen hátulütője, hogy az öregember, akit Charlie-nak hívnak, kicsit lökött, és néha elég nehéz kijönni vele.

31 Charlie még mindig ugyanazon a címen lakik, egy rozsdafoltos bádoggal borított lakókocsiban, folyóvíz és villany nélkül. A kocsi eldugva áll a mögött a jóval nagyobb kék-fehér lakóautó mögött, amelyben McCandless lakott. Nyugat felől a kopár hegyek szigorúan tornyosulnak a szomszéd, dupla széles lakókocsik teteje fölé. A gondozatlan udvaron egy bébikék Ford Torino áll téglákra támasztva, motorházából gaz nő. A közeli oleanderbokor felől emberi vizelet ammóniaszaga árad. Chris? Chris? morogja Charlie, ahogy agya lyukacsos rekeszeiben keresgél. Ja, igen. Igen, igen. Emlékszem rá, persze. Charlie pólót és keki munkanadrágot visel, törékeny, ideges ember, csipás a szeme, az állán fehér borosta. Emlékezete szerint McCandless vagy egy hónapig lakott a kocsiban. Helyes srác, igen, nagyon helyes srác meséli Charlie. De nem szerette, ha sok ember van körülötte. Hangulatember. Jót akart, de azt hiszem, volt egy csomó gátlása. Tudja, hogy értem? Annak az alaszkainak, Jack Londonnak a könyveit szerette olvasni. Sose beszélt sokat. Morcos volt, nem szerette, ha zavarják. Olyan srácnak látszott, aki keres valamit, valamit keres, csak nem tudja, hogy mi az. Én is ilyen voltam valaha, de akkor rájöttem, hogy mit keresek: pénzt! Haha! Hahaha, úgy bizony! De, ahogy mondtam, folyton arról beszélt, hogy Alaszkába megy. Lehet, hogy ott megtalálja azt a valamit, amit keres. Helyes fiú volt, legalábbis annak látszott. De sok komplexusa volt. Nagyon sok. Karácsony táján mehetett el, azt hiszem, adott nekem 50 dolcsit meg egy csomag cigarettát azért, hogy itt lakhatott. Szerintem ez irtó rendes volt tőle. November vége felé McCandless képeslapot küldött Jan Burresnek egy nilandi postafiókba; a városka a kaliforniai Imperial-völgyben található. Hosszú idő óta ez a lap volt az első, amin cím is volt emlékezik Burres. Azonnal visszaírtam, hogy a következő hétvégén meglátogatjuk, mert Bullhead nem volt messze attól a helytől, ahol épp tanyáztunk. McCandless örült, hogy hírt kapott Jantől. Annyira boldog vagyok, hogy mindkettőtöket életben és egészségben talállak! kiáltott fel december 9-i keltezésű levelében. Nagyon köszönöm a karácsonyi lapot. Olyan jó, ha ilyenkor gondol az emberre valaki. Izgatottan hallom, hogy meg fogtok látogatni, bármikor szívesen látlak. Igazán nagyszerű, hogy majdnem másfél év után újra találkozunk. A levél végére térképet rajzolt, részletes útbaigazításokkal, hogyan találják meg a lakókocsit Bullhead Cityben, a Baseline úton. Négy nappal azután, hogy Jan Burres és élettársa, Bob megkapta a levelet, és már készülődött a látogatásra, Burres egy este arra tért haza a táborhelyükre, hogy egy nagy hátizsák van odatámasztva a lakókocsijukhoz. Felismertem, hogy Alexé. A kiskutyánk, Sunni már előbb kiszagolta, mint én. Szerette Alexet, de meglepett, hogy emlékszik rá. Amikor meglátta, majd megőrült örömében. McCandless elmondta Burresnek, hogy beleunt Bullheadbe, belefáradt a kötött munkaidőbe és a műanyag emberekbe, akikkel együtt dolgozott, és elhatározta, hogy otthagyja a várost, elmegy. Jan és Bob közel 5 kilométernyire lakott Nilandtől, egy Slabs-nek nevezett helyen; itt valamikor haditengerészeti légibázis állt, de lebontották, csak az üres betonalapok maradtak ott, nagy területen elszórva a sivatagban. November közeledtén, amikor az ország többi részén hidegre fordul az idő, vagy 5000 vándormadár, munkanélküli és mindenféle léhűtő és csavargó gyűlik össze itt az isten háta mögött, hogy élje világát a napsütésben. A Slabs a csavargótársadalom nyüzsgő, idényszerűen megélénkülő fővárosa toleráns, motorizált kultúra, amely befogadja a társadalomból kivonultakat, a száműzötteket, a nélkülözőket, az állandó munkanélkülieket. Mindenféle korú férfiak, nők és gyermekek alkotják ezt a társadalmat; olyanok, akik menekülnek a végrehajtók, a megromlott kapcsolatok, a törvény vagy az adóhivatal elől,

32 az ohiói télből vagy a középosztálybeli lét egyhangú robotjából. Amikor McCandless megérkezett a Slabsbe, hatalmas zsibvásárt talált a sivatagban virágzott a csencselés. Burres is árult: felállított néhány összecsukható asztalt, ezeken kínálta olcsó, többnyire használt áruját, és McCandless vállalkozott rá, hogy átnézi puhafedelű könyvekből álló, tekintélyes készletét. Sokat segített ismeri el Burres. Vigyázott az asztalra, ha el kellett mennem, rendbe rakta a könyveket, sokat eladott. Úgy látszott, hogy nagyon élvezi. Alex jól ismerte a klasszikusokat: Dickenst, H. G. Wellst, Mark Twaint, Jack Londont. London volt a kedvence. Minden vándormadarat, aki elsétált itt, megpróbált rábeszélni, hogy olvassa el A vadon szavát. McCandless gyerekkora óta rajongott Jack Londonért. London hevesen elítélte a kapitalista társadalmat, dicsőítette az ősi világot, kiállt a nép mellett, és mindez nagyon is megfelelt McCandless érzéseinek. London magával ragadó leírása az alaszkai életről és a Yukonról megbabonázta, újra és újra elolvasta A vadon szavát, a Fehér agyart, a Tüzet rakni, az Északi odisszea és a Potportuk furfangja című műveit. Teljesen lenyűgözték ezek a mesék, elfelejtette, hogy kitalált történeteket olvas, a képzelet műveit, és ezeknek több közük van London romantikus világához, mint a sarkvidéki vadon valóságos életéhez. McCandless nem vett tudomást arról a tényről, hogy maga London mindössze egy telet töltött északon, s hogy negyvenévesen, kaliforniai birtokán, elbutult, elhízott és szánalmas alkoholistaként önkezével vetett véget tunya és kalandoktól mentes életének, amely egyáltalán nem hasonlított a könyveiben hirdetett eszményekhez. A nilandi Slabs lakói között volt egy tizenhét éves lány, Tracy, aki beleszeretett McCandlessbe a fiú egyhetes ott-tartózkodása alatt. Aranyos kislány volt mondja Burres, egy csavargópár lánya, tőlünk négy járművel odébb parkoltak. Szegény Tracy reménytelenül belezúgott Alexbe. Amíg a fiú ott volt, állandóan körülötte téblábolt, esdeklő szemmel bámulta, és könyörgött nekem, hogy beszéljem rá Alexet: vigye sétálni. Alex kedves volt hozzá, de túl fiatalnak találta a lányt. Nem tudta komolyan venni. Legalább egy hétre összetörte Tracy szívét. Bár McCandless visszautasította Tracy közeledését, Burres állítja, hogy nem volt magának való: Nagyon jól érezte magát az emberek között, tényleg nagyon jól. A zsibvásáron mindenkivel szót értett, és elbeszélgetett akárkivel. Legalább hat-hét tucat emberrel találkozott Nilandben, és mindenkihez kedves volt. Időnként szüksége volt a magányra, de nem volt remete. Szerette a társaságot. Mintha társaságot gyűjtött volna azokra az időkre, amikor majd senki sem lesz körülötte. McCandless különösen kedvelte Jan Burrest, minden lehető alkalommal flörtölt vele, és ugratta. Szeretett cukkolni és gyötörni emlékezik vissza az asszony. Kimentem, hogy kiteregessem a mosott ruhát a kötélre, a lakókocsi mögé, ő meg teletűzdelt ruhacsipesszel. Játékos volt, mint egy kisgyerek. A kölyökkutyáimat mindig bedugta a ruháskosár alá, és nézte, ahogy ugrálnak és vinnyognak. Addig csinálta, amíg megmérgelődtem és rákiabáltam, hogy hagyja abba. Valójában nagyon szerette ám a kutyákat. Mindenhová követték, sírtak utána, vele akartak aludni. Alexnek volt érzéke az állatokhoz. Egy délután, mialatt McCandless a nilandi vásárban a könyves asztalra ügyelt, valaki otthagyott bizományba Burresnél egy hordozható elektromos orgonát, hogy adja el. Alex vette át, és egész nap azzal szórakoztatott minket, hogy játszott rajta meséli az asszony Énekelt hozzá, csodálatos hangja volt. Nagy tömeg gyűlt össze körülötte. Addig nem is tudtam, milyen muzikális. McCandless gyakran beszélt a Slabs lakóinak alaszkai terveiről. Minden reggel tornázott, hogy állja a bozót megpróbáltatásait, és Bobbal, aki maga is amatőr túlélőművész volt, hoszszan taglalta a túlélés fortélyait. Azt hittem mondja Burres, hogy Alexnek elment az esze, amikor elmesélte a nagy alaszkai odisszea tervét, ahogy ő nevezte. De tényleg nagyon be volt zsongva. Ha erről be-

33 szélt, nem lehetett leállítani. Jan Burres unszolása ellenére McCandless lényegében semmit sem árult el a családjáról. Megkérdeztem mondja Burres, A tieid tudnak róla, hogy mire készülsz? A mamád tudja, hogy Alaszkába akarsz menni? És a papád? De sose válaszolt. Csak a szemét meresztgette, durcás lett, és azt mondta, hogy ne is próbáljak anyáskodni vele. bob ilyenkor rám szólt: Hagyd békén. Felnőtt férfi! De amíg ő a tervét ecsetelgette, addig én is kötöttem az ebet a karóhoz; a saját fiam járt az eszemben. Ő is valahol a világban kóborol, és szeretném, ha valaki törődne vele, mint ahogy én próbáltam törődni Alexszel. Az utolsó vasárnapon, amit McCandless Nilandben töltött, bajnoki visszavágót közvetített a tévé; Burres lakókocsijában nézték, és az asszony észrevette, hogy a fiú különös hévvel szurkol a washingtoni Redskins csapatának. Ezért megkérdeztem, hogy arról a vidékről származik-e meséli. És azt válaszolta: Igen, tényleg onnan. Ez az egyetlen dolog, amit valaha is elárult a származásáról. A következő szerdán McCandless bejelentette, hogy ideje továbbindulnia. Azt mondta, el kell mennie a Salton City-i postahivatalba, Nilandtől 80 kilométerre nyugatra, mert arra kérte a bullheadi McDonald's üzletvezetőjét, hogy oda utalják át az utolsó fizetését. Elfogadta Burres ajánlatát, hogy elviszi, de amikor az asszony megpróbált pénzt adni neki, hiszen segített az árusításban, sértetten reagált. Azt mondtam neki: Ember, szükséged van pénzre ahhoz, hogy boldogulj a világban! De ő hallani sem akart róla. Végül rávettem, hogy fogadjon el néhány svájci katonai bicskát és övkést; meggyőztem róla, hogy jól fognak jönni Alaszkában, és talán útközben is elcserélheti őket valamire. Hosszas vita után Jan Burres elérte, hogy McCandless elfogadjon némi hosszú szárú alsóneműt és más meleg ruhát, amire Jan vélekedése szerint szüksége lehet Alaszkában. Végül is csak azért tette el, hogy elhallgassak nevet az asszony, de másnap, miután elment, a holmi nagy részét megtaláltam a lakókocsiban. Amikor nem figyeltünk oda, az ülés alá dugta. Alex jó fej volt, de néha ki tudott hozni a sodromból. Jan Burres aggódott ugyan McCandlessért, de bízott benne, hogy egy darabban fog visszajönni. Reméltem, hogy nem esik baja emlékezik vissza. Ügyes fiú volt. Rájött, hogyan kell kenuval leevezni Mexikóig, hogyan kell felugrálni a tehervonatokra, hogyan kell ágyat szerezni a belvárosi missziós szállásokon. Mindezt egyedül tanulta ki, és biztos voltam benne, hogy majdcsak kitanulja Alaszkát is.

34 HATODIK FEJEZET ANZA-BORREGO A géniusz még soha senkit sem vezetett félre. Még ha némi testi gyengülés következnék is be, senki sem mondhatná, hogy ez sajnálatos, hiszen a végső következmény az volna, hogy felsőbb törvények szerint élünk. Ha a napot s az éjt örömmel köszöntöd, ha az élet úgy illatozik, mint a virág vagy a jó szagú füvek, ha rugalmasabb, csillagosabb, halhatatlanabb ez a jutalmad. Az egész természet szerencsekívánság, és minden okod megvan rá, hogy áldottnak mondd magad. Az élet legnagyobb értékeit, nyereségeit becsüljük meg a legkevésbé. Néha már szinte kétségbe vonjuk létezésüket. Könnyen megfeledkezünk róluk. Pedig ez a legmagasabb valóság Napjaim igazi aratása olyan megfoghatatlan, mint a hajnal vagy az alkony színei. Olyan, mint egy maréknyi csillagpor, egy darabka szivárvány, amit sikerült elkapnom. HENRY DAVID THOREAU: Walden (Szőllősy Klára fordítása) A Chris McCandless holtteste mellett talált könyvben megjelölt passzus A szerző január 4-én szokatlan levelet kapott; a reszkető, régies írás idős embert sejtetett. Annak, akit illet így kezdődött a levél. Szeretnék kapni egy példányt abból a magazinból, amely közölte az Alaszkában meghalt fiatalember történetét (Alex McCandless). Annak szeretnék írni, aki utánajárt a történteknek. Én vettem fel a fiút, és elvittem Salton Cityből 1992 márciusában Grand Junction Cóig Otthagytam, Alex stoppolni akart Dél-Dakotába. Azt mondta, majd jelentkezik. Utoljára akkor hallottam felőle, amikor 1992 áprilisának első hetében levelet kaptam tőle. Utunkon képeket is csináltunk, én videóval, Alex fényképezőgéppel. Ha van példányuk abból a magazinból, kérem, küldje el nekem és írja meg a lap árát Azt írják, hogy a fiú megsebesült. Szeretném tudni, milyen baj érte, mert mindig vitt magával rizst a hátizsákjában, volt nála sarkvidékre való ruha és sok pénz is TISZTELETTEL RONALD A. FRANZ Kérem, soraimat ne hozzák nyilvánosságra, amíg meg nem tudok többet a haláláról, mert Alex nem volt szokványos csavargó. Kérem, higgyenek nekem. Az a lap, amit Franz kért, az Outside januári száma volt, és a címoldalon tudósított Chris McCandless haláláról. A levelet az Outside chicagói szerkesztőségébe címezték, s minthogy én írtam a McCandlessről szóló cikket, nekem továbbították. McCandless kalandozása során sokakra tett maradandó benyomást; a legtöbben csak néhány napot töltöttek a társaságában, legfeljebb egy-két hetet. De a fiúval való rövid kapcsolat senkire sem hatott nagyobb erővel, mint Ronald Franzra, aki 80 éves volt, amikor útjuk 1992 januárjában keresztezte egymást. Amikor McCandless elbúcsúzott Jan Burrestől a Salton City-i postahivatalban, a sivatag felé indult, és az Anza-Borregói Sivatagi Nemzeti Park szélén, egy larrea-bozótban vert sátrat. Ettől keletre található a Salton-tó, egy csendes, miniatűr óceán, vízszintje bő 60 méterrel van a tengerszint alatt. Ezt a tavat egy óriási mérnöki melléfogás hozta létre, 1905-ben: röviddel

35 azután, hogy csatornát ástak a Colorado-folyótól, hogy annak vizével öntözzék az Imperialvölgy gazdag termőföldjeit, a folyó több, egymást követő, hatalmas áradás során áttörte partvonalát, új medret vájt magának és akadálytalanul hömpölygött bele az Imperial-völgyi csatornába. Ez a csatorna a létesítők szándékával ellentétben a folyó bőséges vizének gyakorlatilag teljes hozamát több mint két éven át a Salton-teknőbe irányította. A teknő korábban száraz talaját elborította a víz, elárasztotta a farmokat és a településeket, végül 400 négyzetmérföldnyi sivatag került víz alá, és megszületett egy szárazfölddel körülvett, kis darab óceán. A Salton-tó nyugati partja, amely mindössze 80 kilométernyire fekszik Palm Springstől, a limuzinok, előkelő tenisz- és golfpályák világától, egykor nagy ingatlanspekulációk színhelye volt. Gazdag üdülőhelyeket terveztek ide, lázasan folyt a parcellázás, de az ígért beruházásoknak csak nagyon kis része valósult meg. Ma a telkek jelentős része lakatlan, és a sivatag fokozatosan visszahódítja a területet. Gaz veri föl Salton City kihalt, széles sugárútjait. Mindenütt napszítta, ELADÓ feliratú táblák láthatók, és a lakatlan épületekről mállik a festék. A Salton City ingatlanfejlesztési társaság kirakatában angolul és spanyolul hirdeti a tábla, hogy ZÁRVA. A kísérteties nyugalmat csak a szél süvítése zavarja meg. A tóparttól távolabb a talaj előbb szelíden, majd hirtelen meredeken emelkedik, és itt juthatunk el Anza-Borrego kiszáradt, sivár és félelmetes vidékére. Meredek falú szakadékok szabdalják fel a terméketlen területet, a szabad, nyílt tájat: a bajadát. Itt, egy alacsonyan fekvő, napégette lankán, melyet elszórtan indigóbokrok, fügekaktuszok és 4 méter magas ocotillo kaktusztövek borítanak, itt aludt McCandless a homokban, egy larrea-ágra akasztott ponyva alatt. Ha szüksége volt valamire, bement stoppal vagy gyalog a 6 és fél kilométerre lévő városba: rizst vásárolt és megtöltötte műanyag vizeskannáját a piac-kocsma-posta épületében, amely homokszínű stukkóival Salton City kulturális központja. Január közepén egy csütörtöki napon történt, hogy McCandless megtöltötte vizeskannáját, és visszafelé indult a bajadába; amikor stoppolt, egy Ron Franz nevű öregember állt meg, hogy felvegye. Hol tanyázol? kérdezte Franz. Arrafelé, az Oh-My-God Hot Springsen túl felelte McCandless. Hat éve élek ezen a vidéken, de még soha nem hallottam ilyen nevű helyről. Mutasd az utat. Néhány percig a Borrego-Salton Seaway nevű úton haladtak, majd McCandless szólt az öregnek, hogy forduljon balra a sivatag felé, ahol hepehupás, csak dzsippel járható út kanyargott fölfelé a keskeny vízmosásban. Körülbelül másfél kilométer után különös táborhelyre érkeztek: vagy kétszáz ember gyűlt itt össze, hogy járművében töltse a telet. A közösség látványa minden képzeletet felülmúlt, mintha az apokalipszis utáni Amerika víziója lett volna. Akadtak itt családok olcsó, sátortetős utánfutókkal, öregedő hippik Day-Glo furgonnal, Eisenhower elnöksége óta futó, rozsdás Studebakerben lakó, Charles Manson-típusú alakok. A jelenlévők nagy része anyaszült meztelenül járkált. A tábor közepén feltörő termálforrás vizét két szikla szegélyezte, és pálmafák árnyékolta, sekély, gőzölgő medencébe terelte: ez volt az Oh-My-God Hot Springs. McCandless azonban nem közvetlenül a forrásnál lakott; egyedül sátorozott onnan még vagy 800 méternyire, a bajadán. Franz elvitte, egy kicsit elbeszélgetett vele, azután visszahajtott a városba, ahol egyedül élt, és az ingyenlakás fejében egy düledező bérház gondnoki teendőit látta el. A mélyen vallásos Franz felnőtt életének legnagyobb részét a hadseregben töltötte, Sanghajban és Okinavában állomásozott szilveszterén szintén külföldön volt, amikor felesége és egyetlen gyermeke meghalt egy ittas vezető okozta autóbalesetben. Fia a következő júniusban végzett volna az orvosi egyetemen. Akkor Franz keményen inni kezdett. Fél év múlva sikerült összeszednie magát; abbahagyta az ivást, de valójában sohasem heverte ki a veszteséget. Hogy magányát enyhítse, a baleset utáni években okinavai születésű

36 fiúkat és lányokat adoptált nem hivatalosan; végül tizennégyet vett a szárnyai alá, a legidősebbnek fizette orvosegyetemi tanulmányait Philadelphiában, egy másiknak pedig lehetővé tette, hogy Japánban folytathasson orvosi tanulmányokat. Amikor Franz találkozott McCandless-szel, régóta szunnyadó apai ösztönei újraéledtek. Nem tudta kiverni fejéből a fiatalembert. A fiú azt mondta, hogy Alexnek hívják a vezetéknevét nem volt hajlandó megmondani, és hogy Nyugat-Virginiából származik. Udvarias volt, barátságos és jól nevelt. Rendkívül intelligensnek találtam jelenti ki Franz különös kiejtésével, amely hangzásra olyan, mint a skót, a pennsylvaniai holland és a vontatott carolinai nyelvjárás keveréke. Úgy éreztem, hogy jobbat érdemel, mint hogy annál a hőforrásnál, a nudistákkal, részegekkel és narkósokkal éljen. A vasárnapi istentisztelet után Franz elhatározta, hogy beszél Alexszel arról, hogy hogyan kellene élnie. Valakinek csak meg kellett győznie, hogy tanuljon, vállaljon munkát, és kezdjen valamit az életével. Amikor azonban visszatért McCandless táborhelyére és belefogott a lelkifröccsbe, a fiú ridegen félbeszakította: Nézze, Mr. Franz, ne aggódjon miattam. Elvégeztem az egyetemet, nem vagyok kitaszított. A saját elhatározásomból élek így. De azután, kezdeti nyersesége ellenére, fölengedett, és hosszan elbeszélgettek. Később Franz teherautójával Palm Springsbe mentek, megvacsoráztak egy jó étteremben, és villamossal felkapaszkodtak a San Jacintocsúcsra. A hegy lábánál McCandless megállt, hogy kiássa az egy évvel korábban elrejtett mexikói poncsót és egyéb tárgyakat. A következő hetekben McCandless és Franz sok időt töltött együtt. A fiatalember rendszeresen elstoppolt Salton Citybe, hogy kimossa a ruháit és grillezett húst egyen Franz lakásán. Elárulta neki, arra vár, hogy kitavaszodjék, és akkor Alaszkába megy, nekivág a végső kalandnak. Szerepet cseréltek, és a fiú kioktatta Franzot, aki a nagyapja lehetett volna, hogy milyen helytelen ez az állandó egy helyben ülés; arra biztatta a nyolcvanéves öreget, hogy adja el mindenét, költözzön ki a lakásából és éljen az országúton. Franz jó szívvel hallgatta ezeket a szónoklatokat, és tulajdonképpen nagyon élvezte a fiú társaságát. Franz szakképzett bőrdíszműves volt, és megtanította Alexet mestersége titkaira; McCandless első műve egy gondosan megmunkált bőröv volt, amelyen képek formájában, művészi módon megörökítette vándorlásait. Az öv bal oldali végén olvasható ALEX neve, majd a c. J. M. betűk (Christopher Johnson McCandless) fognak körbe egy halálfejet. A marhabőr övön kétsávos út, bekanyarodni tilos jelzés, zivatar, amely miatt az áradás elönt egy autót, stoppos ember hüvelykujja, sas, a Sierra Nevada, a Csendes-óceánban fickándozó lazacok, az Oregontól Washingtonig vezető Pacific Coast autóút, a Sziklás-hegység, montanai búzamezők, dél-dakotai csörgőkígyó, Westerberg háza Carthage-ban, a Colorado-folyó, vihar a Kaliforniai-öbölben, egy sátor mellett partra húzott kenu, Las Vegas, r. c. D. monogram, Morro Bay, Astoria, és a másik végén, a csatnál egy N betű (ami valószínűleg északot jelent). Meghökkentő kézügyességről és alkotói hajlamról tanúskodik ez az öv, akár a többi kézművesmunka, amit McCandless hátrahagyott. Franz egyre jobban megszerette McCandlesst. Istenem, milyen ügyes fiú volt mondja az öregember alig hallható, reszelős hangon. A lába elé, a homokra bámul, aztán elhallgat. Derékból mereven lehajol, láthatatlan piszkot söpör le a nadrágszáráról. Vén ízületei hangosan ropognak a zavart csendben. Több mint egy perc telik el, mire újra megszólal; hunyorogva az égre néz, és arra az időre gondol, amit a fiatalember társaságában töltött. Látogatásai alkalmával nemegyszer előfordult, idézi fel, hogy McCandless haragtól elsötétült arccal, hevesen kifakadt szülei, némely politikusok vagy éppen az amerikai középosztály alapvető idiotizmusa ellen. Franz nem akarta még jobban elvadítani a fiút, ezért ilyenkor inkább meg se szólalt, hagyta, hadd dühöngje ki magát. Február elején McCandless bejelentette, hogy elmegy San Diegóba, pénzt akar még keresni az alaszkai útjához.

37 Nem kell San Diegóba menned tiltakozott Franz. Adok én neked pénzt, ha szükséged van rá. Nem, arról szó sem lehet. Megyek San Diegóba, hétfőn indulok is. Jó, akkor elviszlek. Nehogy már gúnyolódott McCandless. Amúgy is oda kell mennem hazudta Franz, hogy bőröket vásároljak. McCandless engedett. Tábort bontott, és felszerelése nagy részét Franz lakásában helyezte el, mert nem akarta a hálózsákját és a hátizsákját mindenüvé magával cipelni a városban, azután elindultak az öregember autójával, át a hegyeken, a tengerpart felé. Esett az eső, amikor Franz kirakta McCandlesst San Diegóban, a vízparton. Nagyon nehezemre esett mondja Franz, szomorú voltam, hogy el kell válnunk. Február 19-én McCandless felhívta Franzot, és R-beszélgetésben boldog 81. születésnapot kívánt neki; emlékezett a dátumra, mert a saját születésnapja hét nappal korábban volt: február 12-én töltötte be a 24. évét. A beszélgetés során azt is bevallotta Franznak, hogy nem sikerült munkát találnia. Február 28-án levelezőlapot küldött Jan Burresnek. Így kezdődik: Helló! Egy hete San Diego utcáin élek. Aznap, amikor megérkeztem, zuhogott az eső. A missziók itt beszipkázzák az embert, s annyi a prédikáció, hogy már alig élek. Munkaügyben nem sok történt, ezért holnap indulok észak felé. Úgy döntöttem, legkésőbb május elsején indulok Alaszkába, de még fel kell hajtanom egy kis pénzt, hogy felszerelhessem magam. Lehet, hogy visszamegyek és dolgozom egy barátomnál Dél-Dakotában, ha hasznomat tudja venni. Nem tudom, hogy most merre is indulok, de ha megérkezem valahová, írni fogok. Remélem, te jól vagy. VIGYÁZZ MAGADRA! ALEX. Március 5-én McCandless még egy lapot küldött Burresnek és Franznak is egyet. A Burresnek küldött így szólt: Üdvözöllek Seattle-ből! Hobó lett belőlem! Tényleg, most vasúton utazom. Jó szórakozás, bárcsak előbb kezdtem volna. De a vonatnak azért van hátránya. Először is, iszonyú mocskos lesz az ember. A másik, hogy folyton összeakadok valami eszement zsaruval. Felültem egy vonatra Los Angelesben, de egy zsaru elemlámpával megtalált este tíz körül. Tűnés innen, különben kinyírlak!, üvöltötte. Előmásztam, ő meg elővette a pisztolyát. Rám szegezte, úgy kérdezett ki, aztán azt morogta: Ha még egyszer meglátlak ennél a vonatnál, kinyírlak! Takarodj! Micsoda őrült! De én nevettem utoljára, mert öt perccel később visszaszálltam ugyanarra a vonatra és egészen Oaklandig mentem vele. Majd jelentkezem. ALEX Egy héttel később csöngött Franz telefonja. A telefonközpont volt meséli, azt kérdezték, hogy fizetek-e egy hívást egy Alex nevű illetőnek. Ahogy meghallottam a hangját, olyan érzésem támadt, mintha egy hónapig tartó eső után végre kisütött volna a nap. Eljössz értem? kérdezte McCandless. Persze. Seattle-ben vagy? Hol? Ron nevetett McCandless, nem Seattle-ben vagyok. Kaliforniában vagyok, közel hozzád, Coachellában. Mivel nem talált munkát az esős északnyugaton, McCandless tehervonaton utazott vissza a sivatagba. A kaliforniai Coltonban egy másik zsaru elfogta és lecsukatta. Amikor kiengedték, stoppal a Palm Springstől délkeletre lévő Coachellába ment, és felhívta Franzot. Franz lerakta a kagylót, és már rohant is McCandlessért. Elmentünk egy jó kis étterembe, megtömtem

38 bifsztekkel és homárral emlékszik Franz, aztán visszamentünk Salton Citybe. McCandless azt mondta, hogy csak egy napig marad, amíg kimossa a ruháit és becsomagolja a hátizsákját. Wayne Westerbergtől azt hallotta, hogy a carthage-i gabonasilóban kaphat munkát, szeretett volna minél gyorsabban odaérni. Március 11-e volt, szerda. Franz felajánlotta, hogy elviszi a fiút a Colorado állambeli Ciudad Junctionba; ez volt a legtávolabbi pont, ameddig elmehetett, mert a következő hétfő reggelen már ismét Salton Cityben kellett lennie. Franz meglepetésére és nagy megkönnyebbülésére McCandless vita nélkül elfogadta az ajánlatot. Indulás előtt Franz egy bozótvágó kést, egy sarkvidéki hidegre való anorákot, egy összecsukható horgászbotot és egyebeket adott McCandlessnek az alaszkai expedícióhoz. Csütörtök hajnalban indultak Salton Cityből Franz furgonján. Bullhead Cityben megálltak, megszüntették McCandless bankszámláját, és elmentek Charlie utánfutójához, ahol McCandless korábban elrejtett néhány könyvet és egyéb tárgyat, köztük a Colorado-folyón, a kenutúra alatt készített fényképes naplót. Azután McCandless erősködött, hogy meghívja Franzot ebédre a laughlini Golden Nugget kaszinóba, a folyó túlsó partján. A Nuggetben egy pincérnő felismerte McCandlesst: Alex! Alex! Hát visszajöttél! Franz indulás előtt vásárolt egy videokamerát, és időnként megállt, hogy felvételt készítsen. Bár McCandless általában elhajolt, ha Franz feléje irányította a kamerát, néhány pillanatkép mégis megmaradt róla, ahogy türelmetlenül áll a hóban a Bryce Canyon fölött. Jól van, menjünk már tiltakozik a videózás ellen néhány másodperc múltán. Még olyan sok van hátra, Ron. A felvételen farmernadrágot és gyapjúpulóvert visel, napbarnított, erős és egészséges fiatalember benyomását kelti. Franz azt meséli, hogy kellemes utazás volt, bár kicsit sietős. Néha órákig hajtottunk úgy, hogy egy szót sem szóltunk emlékezik vissza. De én még akkor is boldog voltam, hogy együtt vagyunk, amikor ő éppen aludt. Franz egyszer rászánta magát, és különleges kéréssel fordult McCandlesshez. Az anyám egyetlen gyerek volt magyarázza. Az apám szintén. És én is egyetlen gyerekük voltam. Most, hogy a saját fiam meghalt, velem megszakad a sor. Ha én elmegyek, a családom kihal, mindörökre. Ezért azt kérdeztem Alextől, unokámul fogadhatnám-e. McCandless, akit a kérés kényelmetlenül érintett, kitérő választ adott: Majd akkor beszéljünk erről, Ron, amikor visszatértem Alaszkából. Március 14-én Franz kitette McCandlesst a 70-es autópályán, Grand Junction közelében, és visszatért Dél-Kaliforniába. McCandlesst felvillanyozta, hogy úton van észak felé, és meg is könnyebbült megkönnyebbült, hogy sikerült ismét elkerülnie a túlságosan szoros emberi kapcsolatok, a barátság csapdáját és a kínos érzelmi kötöttségeket. Elmenekült családja túlságosan zárt világából. Jant és Wayne Westerberget sikerült tisztes távolságban tartania, kisurranva az életükből, mielőtt bármit elvárhattak volna tőle. És most fájdalommentesen kicsuszszant Ron Franz életéből is. Mármint fájdalommentesen McCandless szempontjából, de nem az öregéből. Csak találgathatjuk, vajon miért vált McCandless ilyen gyorsan fontossá Franz számára, de tény, hogy érzelmei őszinték, erősek és egyértelműek voltak. Franz már sok éve magányosan élt. Nem voltak rokonai, barátja pedig kevés. Nagyon fegyelmezett és önálló volt; kora és magánya ellenére jól boldogult. De McCandless megjelenése aláásta az öreg gondosan felépített védműveit. Franz élvezte McCandless társaságát, és kibontakozó barátságuk arra is rádöbbentette, hogy addig mennyire magányosan élt. A fiú leleplezte Franz életében az ásító ürességet, éppen azáltal, hogy betöltötte. Amikor McCandless éppoly hirtelen távozott, mint ahogy megjelent, Franz azt nagyon megsínylette. Április elején dél-dakotai postabélyegzővel hosszú levelet kapott. Helló, Ron, így kez-

39 dődik: Itt Alex. Már majdnem két hete dolgozom Carthage-ban, Dél-Dakotában. Három nap alatt értem ide. Remélem, hogy nagyobb problémák nélkül visszajutottál Salton Citybe. Szeretek itt dolgozni, jól mennek a dolgok. Nem is olyan rossz az idő, néha meglepően enyhék a napok. Egy-két farmer már ki is jár a földjére. Dél-Kaliforniában már biztos nagyon meleg van. Kíváncsi vagyok, ki tudtál-e menni megnézni, hogy hányan gyűltek össze a március 20-i Szivárvány találkozón, a termálforrásnál. Szerintem nagyon mulatságos lehetett, de azt hiszem, te nem vagy oda értük. Már nem sokáig maradok itt Dél-Dakotában. Barátom, Wayne azt szeretné, hogy maradjak itt és egész májusban dolgozzak a gabonasilónál, aztán pedig járjak vele a kombájnnal egész nyáron. De én mindent az alaszkai bolyongásomra tettem fel, és remélem, hogy április 15. előtt el tudok indulni. Vagyis nemsokára elmegyek innen, ezért arra kérlek, ha bármi postám érkezik, arra a címre továbbítsd, amit a levél végén megadok. Ron, nagyon köszönöm a segítségedet, és jó volt az együtt töltött idő. Remélem, az elválásunk nem szomorít el nagyon. Lehet, hogy csak nagyon sokára találkozunk ismét. De ha sikerül épségben kikerülnöm az alaszkai kalandból, akkor hírt adok magamról. Szeretném megismételni a korábbi tanácsomat, vagyis hogy radikálisan változtatnod kellene az életmódodon. Bátran bele kéne vágnod abba, ami azelőtt eszed ágába se jutott vagy csak féltél kipróbálni. Olyan sok ember boldogtalan, még sincs bátorsága, hogy változtasson a helyzetén, mert arra nevelték, hogy az életben a biztonság, az alkalmazkodás és a hagyománytisztelet a fő. Ezek persze látszólag megadják a lelki békét, de valójában semmi sem rombolja jobban kalandvágyunkat, mint a biztos jövő. Az emberi szellem éltető eleme a kalandvágy. Az életöröm forrása az új élmény és ezért nincs nagyobb öröm, mint a folytonosan változó horizont; az, ha mindennap új és más Nap kel fel a számunkra. Ron, ha többet vársz az élettől, ne törekedj egyhangú biztonságra! Hidd el, jobb az összevissza, rendezetlen életmód, noha eleinte biztosan őrültségnek tűnik. De ha megszokod, akkor látni fogod az értelmét és hihetetlen szépségét. Úgyhogy, Ron, egyszerűen hagyd ott Salton Cityt és kelj útra. Garantálom, hogy nagyon boldog leszel, ha megteszed. De attól tartok, nem hallgatsz a tanácsomra. Azt hiszed, hogy makacs vagyok, de te még makacsabb vagy. Amikor visszafelé hajtottál, megnézhetted volna a Föld egyik legnagyszerűbb látványosságát, a Grand-kanyont. Minden amerikainak életében legalább egyszer látnia kell. De valamilyen, számomra érthetetlen okból, te csak a lehető leggyorsabban haza akartál jutni oda, amit nap nap után látsz. Attól félek, hogy a jövőben is ezt a hajlamodat követed, és így nem ismered meg azokat a csodálatos dolgokat, amelyeket Isten azért teremtett, hogy felfedezhessük őket. Ne telepedj le egy helyen! Mozogj, légy nomád, fogadjon minden nap új horizonttal. Te még sokáig élsz, Ron, és nagy kár lenne, ha nem ragadnád meg az alkalmat, hogy forradalmasítsd az életedet és teljesen új élményvilágba lépj. Tévedsz, ha azt hiszed, hogy az öröm csakis vagy elsősorban az emberi kapcsolatokból származik. Isten mindenüvé rejtett belőle. Benne van mindenben, abban is, amit átélünk, tapasztalunk. Csak vennünk kell a bátorságot, hogy szembeforduljunk megszokott életmódunkkal és újfajta, a hagyományostól eltérő életet kezdjünk. Nincs szükséged rá, hogy én vagy bárki más körülötted legyen ahhoz, hogy újfajta fény jelenjen meg az életedben. Ott vár rád, megragadhatod, csak utána kell nyúlnod. Valójában csak magaddal kell megküzdened, a makacsságoddal, ami megakadályozza, hogy a körülményeiden változtass. Ron, igazán remélem, hogy minél hamarabb otthagyod Salton Cityt, lakókocsit kötsz a furgonod mögé és elindulsz, hogy megnézd mindazt a csodát, amit Isten itt az amerikai Nyugaton teremtett. Mindenfélét fogsz látni, emberekkel találkozol, sokat lehet tőlük tanulni. És egyszerűen kell csinálni, semmi motel, magad főzz, a legfőbb szabály, hogy minél kevesebbet költs, akkor sokkal jobban fogod élvezni. Remélem, hogy amikor legközelebb találkozunk, új ember

40 leszel, új kalandok és élmények hosszú sorával. Ne habozz és ne keress kifogásokat! Egyszerűen indulj el és csináld! Indulj és csináld! Meglátod, nagyon, nagyon boldog leszel. VIGYÁZZ MAGADRA, RON! Kérlek, erre a címre írjál: Alex McCandless Madison, SD ALEX És a 81 éves ember megszívlelte a 24 éves hetyke csavargó tanácsait. Franz a bútorai és egyéb ingóságai nagy részét elhelyezte egy raktárban, vett egy GMC Duravant, felszerelte hálóhellyel és kempingkellékekkel. Azután kiköltözött a lakásából és tábort ütött a bajadán. McCandless régi helyét foglalta el, a termálforrástól nem messze. Köveket ásott ki, hogy a lakókocsinak parkolót alakítson ki, szúrós körtét és indigóbokrokat ültetett, vagyis parkosított. Aztán nap nap után kiült a sivatagba, és várta fiatal barátja visszatértét. Ronald Franz (nem ez az igazi neve; kérésére adtam neki álnevet) rendkívül robusztus ahhoz képest, hogy a kilencedik évtizedében jár, és két infarktusa volt. Majdnem két méter magas, a karja és a mellkasa izmos, egyenesen tartja magát, a válla sem görnyed előre. A többi testrészéhez képest nagy a füle, és bütykös, húsos keze is jókora lapátkéz. Amikor besétálok sivatagi táborába, és bemutatkozom, régi farmernadrág van rajta és makulátlanul fehér póló, saját kezűleg készített, díszesen megmunkált bőröv, fehér zokni és kopott, fekete szandál. Korát csak a homlokát redőző ráncok és büszke, rücskös orra árulja el, amelyen a lilás hajszálerek hálózata finom vonalú tetoválásra emlékeztet. Alig több mint egy évvel McCandless halála után gyanakvó, kék szemmel néz a világba. Hogy Franz bizalmát elnyerjem, átnyújtok neki egy fényképsorozatot; előző nyáron készítettem Alaszkában, amikor újrajártam McCandless végső útját a Stampede-ösvényen. Az első néhány kép tájat ábrázol a környező bokrok, a benőtt ösvény, a távoli hegyek, a Sushanafolyó. Franz némán nézi a képeket, néha bólint, amikor elmagyarázom neki, hogy mit ábrázolnak. Úgy érzem, hálás, hogy láthatja őket. Amikor a buszt ábrázoló képekhez ér, ahol a fiú meghalt, hirtelen megmerevedik. Több kép mutatja McCandless tárgyait az elhagyott járműben; és ahogy Franz rájön, hogy mit lát, a szeme elhomályosul, visszadobja a képeket, a többit meg sem nézi és odébb lép, hogy összeszedje magát; én sután bocsánatkérést mormogok. Franz már nem lakik McCandless táborhelyén. Egy hirtelen áradás elsodorta a sebtében készült utat, ezért 37 kilométerrel arrébb költözött, a terméketlen borregói földeken, egy magányos gyapottábla mellett ütött tanyát. Oh-My-God Hot Springs is eltűnt, az Imperial-völgy egészségügyi hatóságainak rendeletére eldózerolták, és kiöntötték betonnal. A megyei tisztviselők azt mondják, azért szüntették meg a forrást, mert fennállt a veszély, hogy a fürdőzők súlyos betegségeket kapnak a meleg vizű medencékben szaporodó, rengeteg baktériumtól. Persze, ez is igaz lehet mondja Salton Cityben egy bolti eladó, de a legtöbbnek az a véleménye, azért dózerolták el, mert túl sok hippi, léhűtők és hasonlók gyűltek oda a forráshoz. Kellenek a fenének, ha engem kérdez. Miután elbúcsúzott McCandlesstől, Franz több mint nyolc hónapig maradt a fiú táborhelyén, figyelte az utat, hogy nem jön-e egy fiatalember nagy hátizsákkal, várta Alex visszatérését utolsó hetében, karácsony másnapján felvett két stoppost visszafelé Salton Cityből, ahol azért járt, hogy a postáját megnézze. Az egyik srác Mississippiből való volt, a másik indián származású meséli Franz. A termálforrás felé vezető úton meséltem nekik a barátomról, Alexről, és hogy kalandos útra indult Alaszkába. Az indián fiú egyszer csak félbeszakított:

41 Alex McCandlessnek hívták? Igen, úgy. Szóval ismeri? Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, uram, de a barátja halott. Halálra fagyott a tundrán. Most olvastam róla az Outdoor magazinban. Franz döbbenten kérdezgette tovább a stoppost. Lassan összeállt a történet. Valami rettenetes történt. McCandless soha nem jön vissza. Amikor Alex elment Alaszkába emlékezik vissza Franz, imádkoztam. Kértem az Urat, hogy tartsa rajta a kezét; hangsúlyoztam, hogy Alex különleges ember. De ő hagyta Alexet meghalni. Ezért december 26-án, amikor megtudtam, hogy mi történt, megtagadtam az Urat. Kiléptem az egyházból, és ateista lettem. Úgy döntöttem, hogy nem hihetek tovább Istenben, ha ilyen szörnyűséget hagyott megtörténni egy olyan fiúval, mint ő. Amikor a stopposokat letettem folytatja Franz, megfordultam, visszamentem a boltba, és vettem egy üveg whiskyt. Aztán kimentem a sivatagba, és megittam. Nem vagyok hozzászokva az italhoz, úgyhogy rosszul lettem. Reméltem, hogy belehalok, de nem sikerült. Csak nagyon, nagyon rosszul voltam.

42 HETEDIK FEJEZET CARTHAGE Könyvek is voltak ott Egynek A zarándok útja volt a címe, és egy emberről szólt, aki otthagyta a családját, de hogy miért, azt a könyv nem mondta meg. Elég sokszor olvasgattam belőle. Érdekes, de kicsit kellemetlen dolgok voltak benne. MARK TWAIN: Huckleberry Finn (Koroknay István fordítása) Az igaz, hogy sok alkotó embernek nem sikerül felnőtt típusú személyes kapcsolatokat teremtenie és sokuk végletesen magányos. Az is igaz, hogy egyes esetekben egy trauma, például korai elválás vagy haláleset a potenciálisan alkotó embert afelé tereli, hogy egyéniségének csak a viszonylagos elszigeteltségben kiteljesedő oldalait fejlessze. De ez nem jelenti azt, hogy a magányos, kreatív tevékenység önmagában kóros Az elkerülő viselkedés valójában válaszadás, célja, hogy megvédje a kisgyermeket a dezorganizált viselkedéstől. Ha ezt a fogalmat átvisszük a felnőtt életre, azt találjuk, hogy az elkerülő viselkedést tanúsító kisgyermek könnyen fejlődhet olyan személyiséggé, akinek legdöntőbb szükséglete, hogy olyan értelmet és rendet találjon az életében, amely nem teljes egészében vagy nem elsősorban személyek közötti kapcsolatokra épül. ANTHONY STORR: Solitude: A Retum to the Self (A magányosság: visszatérés önmagunkhoz) A nagy John Deere 8020-as kombájn csöndben rostokol az esti szürkületben, mindentől távol, egy félig learatott, dél-dakotai kölestábla közepén. Wayne Westerberg sáros gumicipője kilóg a kombájn orrából; olyan, mintha a gép egészben le akarná nyelni az embert: túlhízott fémhüllő, amint felfalja zsákmányát. Hajlandók vagytok végre ideadni azt az istenverte csavarkulcsot? hallatszik egy mérges, fojtott hang mélyről, a gép belsejéből. Vagy annyira lefoglal titeket, hogy zsebre dugott kézzel ácsorogtok, hogy másra már nem is értek rá? A kombájn három napon belül harmadszor döglött be, és Westerberg dühödten próbál kicserélni egy nehezen hozzáférhető csapágyat, még mielőtt beesteledne. Egy óra múlva bukkan elő, csupa gépzsír és rátapadt pelyva, de győzött. Sajnálom a letolást mentegetődzik. Mostanában minden munkanapunk 18 órás. Nem csoda, hogy hamar dühbe gurulok, lassan vége a szezonnak, és mindig van valami baj, ráadásul nincs elég munkásunk. Alexre is számítottunk. Két hete múlt, hogy McCandless holttestét felfedezték Alaszkában, a Stampede-ösvényen. McCandless hét hónappal korábban, egy fagyos márciusi délután jelent meg a carthage-i gabonasiló irodájában, és kijelentette, hogy kész munkába állni. Reggel, munkakiosztás előtt volt emlékezik vissza Westerberg, és akkor beslattyogott Alex, egy hatalmas hátizsákkal a vállán. Azt mondta Westerbergnek, hogy április 15-ig szándékozik maradni, éppen csak annyi ideig, hogy megkeresse a felszerelésre valót. Sok új holmit kell vennie, magyarázta, mert Alaszkába megy. Megígérte, hogy az őszi betakarításra visszajön Dél-Dakotába, de most április végén már Fairbanksben kell lennie, hogy minél több időt tölthessen Északon.

43 A Carthage-ban töltött négy hét alatt McCandless keményen dolgozott, elvégzett minden olyan piszkos és fáradságos munkát, amit a többiek nem akartak vállalni: kitakarította a koszos raktárakat, férget irtott, falat festett, gyomot sarlózott. Egy alkalommal Westerberg olyan feladatot akart rábízni, amely némi szakértelmet kívánt: meg akarta tanítani az elöltöltő szerkezet kezelésére. A gépekhez nemigen konyított csóválja a fejét Westerberg, mulatságos volt nézni, hogyan próbálja beakasztani a tengelykapcsolót és az emelőket. Nem sok műszaki érzék szorult belé. De az egyszerű paraszti ész sem tengett túl benne. Többen kéretlenül is elmondták, hogy Alex nehezen látta meg a fától az erdőt. Ne értsen félre, nem azt állítom, hogy lökött volt mondja Westerberg de valahogy hézagok voltak a gondolkodásában. Emlékszem, egyszer átmentem a házba, és valami iszonyú bűz csapta meg az orromat. Kinyitottam a mikrohullámú sütőt, az alja tele volt avas zsírral. Alex csirkét sütött benne, de soha eszébe sem jutott, hogy a zsír valahová lecsöpög. Nem arról van szó, hogy lusta lett volna eltakarítani, Alex igazán tisztán és rendesen tartott mindent, egyszerűen csak nem vette észre, hogy ott a zsír. Röviddel Alex tavaszi felbukkanása után Westerberg bemutatta őt régi barátnőjének akivel hol szakított, hol újra összeállt. Gail Borah apró termetű, hosszú szőke hajú nő, a szeme szomorú, a teste törékeny, mint egy madáré, és finomak az arcvonásai. Harmincöt éves, elvált, két tizenéves gyerek anyja. Hamarosan összebarátkoztak McCandless-szel. Eleinte félénk volt mondja Borah, úgy viselkedett, mint akinek terhes a társaság. Gondoltam, ez attól van, hogy olyan sok időt töltött egyedül. Majdnem minden este áthívtam vacsorázni folytatja Borah. Sokat evett. Soha semmit sem hagyott a tányérján, soha semmit. Jól főzött ő is. Néha ő hívott át engem Wayne-hez, ahol ő csinálta a vacsorát mindenkinek. Sok rizst készített. Azt hinné az ember, hogy azt is meg lehet unni, de ő sohasem unta meg. Azt mondta, akár egy hónapig meg tudna élni 12 kiló rizsen, más nem is kellene neki. Amikor együtt voltunk, sokat beszélt folytatja Borah. Komoly dolgokról, mint aki kitárja a lelkét. Azt mondta, nekem olyat is el tud mondani, amit másnak nem. Látni lehetett, hogy gyötri valami. Nyilván nem tudott kijönni a családjával, de erről sohasem beszélt sokat, csak Carine-t, a húgát emlegette. Azt mondta, nagyon jóban vannak. Azt is mondta, hogy nagyon szép lány, és amikor végigmegy az utcán, a fiúk megfordulnak utána. Westerberget nem foglalkoztatták McCandless családi bajai. Bármi oka volt is rá, hogy lelépett, úgy gondoltam, biztosan neki van igaza. De most, hogy meghalt, már nem vagyok olyan biztos benne. Ha most itt volna, valószínűleg alaposan letolnám. Mi a fenét képzelsz? mondanám. Évekig szóba se állsz a családoddal, fütyülsz rájuk! Az egyik kölyöknek, aki nálam dolgozik, nincsenek szülei, de nem hallod morgolódni. Nem tudom, mi volt Alex baja a családjával, de biztos, hogy sokkal rosszabb szülők is vannak. Alexet ismerve azt hiszem, történt valami az apja és közte, amin nem tudta túltenni magát. Westerberg feltevése, mint kiderült, meglehetősen pontos értékelése volt Chris és Walt McCandless kapcsolatának. Apa és fia egyaránt nyakas és túlérzékeny volt. Walt kívánsága, hogy befolyásolja fia életét és Chris féktelen szabadságvágya óhatatlanul szembefordította őket egymással. Chris középiskolás korában és első főiskolai éveiben teljesen elfogadta Walt tekintélyét, de lelke egész idő alatt forrongott. Vég nélkül rágódott apja erkölcsi gyengeségén, háborgott szülei álszent életstílusa, feltételekhez kötött szeretete miatt. Végül fellázadt, és ahogyan egyéb dolgaiban lázadásában sem ismert mértéket. Röviddel eltűnése előtt panaszolta Carine-nak, hogy szüleik viselkedése annyira értelmetlen, fensőbbséges, tiszteletlen és sértő, hogy az már túlmegy minden határon. Így folytatta: Mivel nem hajlandók komolyan venni engem, az egyetem befejezése után néhány hónapon

44 át elfogom hitetni velük, hogy igazuk van, hogy lassan közeledem az álláspontjukhoz, hogy a kapcsolatunk rendeződött. És azután, egy alkalmas pillanatban, egy váratlan, gyors akcióval tökéletesen kivetem őket az életemből. Egyszer s mindenkorra szakítok velük mint szülőkkel, és soha többé nem állok velük szóba. Végeztem mindkettővel, egyszer s mindenkorra. Örökre. Az a ridegség, amit Westerberg megérzett Alex és szülei viszonyában, feltűnő ellentétben állt azzal a meleg és barátságos figyelemmel, amely Carthage-ban áradt a fiúból. Nyíltan kimutatta az érzelmeit, és ha volt hozzá hangulata, rendkívül személyes tudott lenni, és mindenkit levett a lábáról. Dél-Dakotába visszatérve rengeteg posta várta: útközben szerzett, új ismerősök írták. Westerberg egy lány leveleire is emlékszik, aki nagyon bele volt esve, valami Timbuktuban ismerkedtek meg, azt hiszem, valami kempingben. De McCandless sem Westerbergnek, sem Borah-nak soha nem beszélt szerelmi ügyekről. Nem emlékszem, hogy Alex valaha is mesélt volna nőkről mondja Westerberg. Többször említette, hogy egyszer majd megnősül és családja lesz. Mondhatom, nem ment könnyen neki az ismerkedés. Nem olyan fajta volt, aki csak úgy elmegy szórakozni, felcsíp egy lányt, aztán lefekszik vele. Borah is észrevette, hogy McCandlesst nem érdeklik a szórakozóhelyek. Egyik este elmentünk egy madisoni bárba, jó nagy társaság meséli Borah. Nehezen lehetett rávenni, hogy beálljon a táncolók közé. De ha egyszer elkezdte, le sem ült többet. Állati jól szórakoztunk. Alex halála után Carine azt mondta, tudomása szerint én voltam az egyetlen, akivel Alex valaha is elment táncolni. A középiskolában meghitt kapcsolata volt két-három lánnyal. Carine emlékszik egy esetre, amikor a bátyja berúgott, és késő éjszaka megpróbált felvinni egy lányt a hálószobájába (akkora lármát csaptak a lépcsőn botladozva, hogy Billie felébredt és hazazavarta a lányt). Nem valószínű, hogy serdülőként szexuálisan aktív lett volna, de még kevesebb jel utal rá, hogy a középiskola befejezése után bármikor dolga lett volna nővel. (Ugyanígy nincs jele annak sem, hogy férfival került volna szexuális kapcsolatba.) Valószínű, hogy bár vonzották a nők, nagyjából szűzi életet élt, akár egy szerzetes. McCandless sűrűn és kitartóan töprengett a szűziesség és az erkölcsi tisztaság mibenlétéről. Az autóbuszban talált könyvek között az egyik olyan válogatott novellákat tartalmazott, mint például Tolsztoj Kreutzer szonátája, ahol egy aszkéta életet élő nemesember kikel a test követelései ellen. A szamárfülesre olvasott könyvben több ilyen tartalmú szakaszt megjelölt vagy kiemelt, a margókon rejtélyes széljegyzetek sorakoztak, McCandless jellegzetes kézírásával. Thoreau Waldenjében, amelyet ugyancsak a buszban találtak meg, a Felső törvények című fejezetben McCandless ezt keretezte be: A szüzesség a férfi virágzása, s minden, amit Lángelmének, Hősiességnek, Szentségnek mondanak, csupán ennek gyümölcse. Bennünket, amerikaiakat rendkívülien foglalkoztat a szex, egyszerre irtózunk tőle és vagyunk megszállottjai. És ha egy láthatólag egészséges ember, különösen egy egészséges fiatal, úgy dönt, hogy kerüli a test csábításait, megdöbbenünk és sokatmondó pillantásokat váltunk: valami gyanús. Pedig McCandless kétségtelen szexuális ártatlansága csupán jellemzője annak a személyiségtípusnak, amelyet kultúránk legalábbis nevesebb gyakorlói esetében példaképként állít. Chris ambivalenciája a szexszel kapcsolatban nem áll egyedül, visszhangja mindazok hitvallásának, akik céltudatosan a vadont választották egyetlen szenvedélyüknek. Ilyen például Thoreau (aki élete végéig szűzen élt) és kiváltképpen a természetbúvár John Már, hogy ne is beszéljünk sok más, kevésbé ismert zarándokról, kutatóról, a beilleszkedni nem tudókról és a kalandorokról. Mint a vadon csábításának engedő társait, McCandlesst is többféle vágy hajtotta, és ezek pótolták nála a szexuális vágyat. Sóvárgása bizonyos értelemben túlságosan szen-

45 vedélyes volt ahhoz, hogy emberi kapcsolat kiolthassa. Lehet, hogy megkísértette a nők kínálta vigasz, de ez elhalványult a természettel, magával a kozmosszal való vad egyesülés mellett. És ez vonzotta északra, Alaszkába. McCandless biztosította Westerberget és Borah-t, hogy ha vége az északi útnak, legkésőbb ősszel visszamegy Dél-Dakotába. Hogy azután mi lesz, majd elválik. Az volt a benyomásom mondja Westerberg, hogy az alaszkai kiruccanás lesz az utolsó nagy kalandja, aztán majd megnyugszik. Azt mondta, könyvet akar írni az utazásairól. Megszerette Carthage-t. Sejtettük, hogy tanult ember létére nem fog élete végéig egy nyavalyás gabonasilóban dolgozni. De az biztos, hogy egy időre vissza akart jönni, azért is, hogy nekünk segítsen, és közben kigondolja, mihez fogjon. Ám ezen a tavaszon McCandless minden gondolata kizárólag Alaszka volt. Örökké az utazásról beszélt. Megkeresett néhány tapasztalt környékbeli vadászt, és kikérdezte őket, hogyan kell becserkészni a vadat, feldolgozni az állatot és felfüstölni a húst. Borah elvitte Mitchellbe, a Kmart áruházba, ahol kiegészítette a felszerelését. Április közepére Westerbergnek nagyon sok munkája és kevés segítsége volt, ezért kérte a fiút, halassza el az utazását, és dolgozzon még egy-két hetet. De McCandless mintha meg sem hallotta volna a kérést. Ha egyszer a fejébe vett valamit, nem lehetett eltéríteni panaszolja Westerberg. Felajánlottam, hogy repülőjegyet veszek neki Fairbanksbe, akkor még tíz napot dolgozhat, és mégis Alaszkába érhet április végére, de azt mondta: Nem, autóstoppal akarok északra utazni. A repülés csalás volna, tönkretenné az egészet. Két nappal az indulás előtt Mary Westerberg, Wayne anyja meghívta Alexet vacsorára. Az anyám általában nem kedveli a bérmunkásaimat mondja Westerberg, és nem volt oda érte, hogy Alexszel megismerkedhet. De én csak rágtam a fülét, azt mondtam: Meg kell ismerned ezt a srácot így aztán végül meghívta vacsorára. Azonnal egymásra találtak, és öt órán át abba sem hagyták a beszélgetést. Volt benne valami megragadó meséli Mrs. Westerberg annál a fényezett diófa asztalnál, ahol akkor este McCandless-szel vacsorázott. Sokkal többnek hittem volna 24 évesnél. Mindent tudni akart, tudni akarta, hogyan értettem, amit mondtam, miért éppen így gondoltam és nem másképpen, mindent tudni akart. Más volt, mint mi. Ragaszkodott hozzá, hogy a meggyőződése szerint élhessen. Négy óra hosszat beszélgettünk könyvekről. Nem sok olyan ember él Carthage-ban, aki szívesen beszélget könyvekről. Rengeteget beszélt Mark Twainről. Nagyon szórakoztató volt! Azt kívántam, bár sose lenne vége az estének. Nagyon vártam, hogy ősszel megint találkozzam vele. Nem megy ki a fejemből. Próbálom felidézni az arcát: ott ült, ugyanabban a székben, ahol most maga. Ha meggondolom, hogy csak néhány órát töltöttem Alex társaságában, magamnak is meglepő, hogy mennyire foglalkoztat a halála. McCandless utolsó carthage-i estéjét Westerberg embereivel egy szórakozóhelyen töltötte. Bőven folyt a Jack Daniels whisky. Mindenki legnagyobb meglepetésére Alex leült a zongorához addig sosem említette, hogy tud zongorázni, és csak úgy ömlöttek belőle a countrynóták, azután ragtime, majd Tony Bennett-számok. Gail Borah azt mondja: Alex tényleg tudott zongorázni. Úgy értem, jól játszott. El voltunk ragadtatva! Április 15-én reggel a magtárnál gyülekeztek, hogy elköszönjenek McCandlesstől. A hátizsákja nehéz volt. Vagy 1000 dollárt rejtett a bakancsába. A naplóját és a fényképalbumát odaadta Westerbergnek megőrzésre, és neki ajándékozta a sivatagban készített bőrövet. Alex szeretett elüldögélni a Cabaret bárban, és órákon át olvasta nekünk az övet meséli Westerberg. Mintha hieroglifákat fordítana le nekünk. Mindegyik bőrbe metszett képnek hosszú története volt. McCandless búcsúzóul megölelte Borah-t. Láttam, hogy sír emlékezik vissza az aszszony. Ez megijesztett. Nem akart hosszú időre távol maradni; úgy gondoltam, nem sírna, ha nem érezné, mekkora kockázatot vállal, és talán tudja, hogy esetleg vissza sem tud majd

46 jönni. Ekkor támadt az a rossz érzésem, hogy talán nem látjuk többé. Egy nagy, pótkocsis traktor állt elő. Rod Wolf, Westerberg egyik alkalmazottja egy rakomány napraforgómaggal az észak-dakotai Enderlinbe készült. A 94-es országútig hajlandó volt elvinni Alexet. Kiszállt meséli Wolf, a vállán egy hatalmas machete lógott. Azt gondoltam: Jesszus, senki sem fogja felvenni a kocsijába, ha meglátja azt az izét. De nem szóltam egy szót sem. Kezet ráztunk, sok szerencsét kívántam neki, és azt mondtam, jó volna, ha néha írna. McCandless írt is. Egy hét múlva Westerberg kapott egy kurta lapot, montanai bélyegzővel: Április 18. Ma reggel egy tehervonaton megérkeztem Whitefishbe. Jól érzem magam. Ma átugrom a határt és indulok északnak, Alaszka felé. Mindenkit üdvözlök. Vigyázz magadra! ALEX Azután, május elején újabb levelezőlap érkezett Westerberg címére, ezúttal Alaszkából, a képen egy jegesmedve. A bélyegző dátuma: április 27., a szövege: Üdvözlet Fairbanksből! Most hallasz rólam utoljára, Wayne. Két napja érkeztem. Nagyon nehéz volt fuvart találni a Yukon területén, de végül is ideértem. Kérlek, minden postámat küldd vissza a feladónak. Lehet, hogy csak nagyon soká térek vissza Délre. Ha ez a kalandom végzetesnek bizonyulna és soha többé nem hallanál rólam, azt akarom, hogy tudd: nagyszerű ember vagy. Most elindulok a vadonba. ALEX Ugyanazon a napon hasonló üzenettel ment egy lap Jan Burresnek és Bobnak: Helló, srácok! Ez az utolsó hír, amit tőlem kaptok. Most elindulok, hogy a vadonban éljek. Vigyázzatok magatokra, klassz volt megismerni benneteket. ALEXANDER

47 NYOLCADIK FEJEZET ALASZKA Végül is lehet, hogy az alkotó tehetségeknek rossz szokásuk kóros szélsőségekbe bocsátkozni; így ugyan mélyebbre látnak, mint mások, de ez nem lehet tartós életformája azoknak, akik képtelenek értékes művészetté vagy gondolatokká alakítani pszichés sérüléseiket. THEODORE ROSZAK: In Search of the Miraculous (A csoda keresése) Nálunk Amerikában él a Nagy Kétszívű folyó hagyománya: az, hogy lelki sebeinkkel a vadonba megyünk gyógyulásért, változásért, pihenésért vagy bármi másért. És ha a sebek nem túl mélyek, mint a Hemingway-novellában, ez jó módszer lehet. De ez itt nem Michigan (sem Faulkner Nagy erdeje Mississippiben). Ez Alaszka. EDWARD HOAGLAND: Up the Black to Chalkyitsi (A Black-folyótól Chalkyitsikig) Amikor McCandless holtteste előkerült Alaszkában és a lapok beszámoltak halálának titokzatos körülményeiről, sokan azt a következtetést vonták le, hogy a fiú biztosan elmebeteg volt. Az Outside-ban megjelent cikk után halomszámra érkeztek a levelek, és sok levélíró támadta McCandlesst, és engem is, a cikk szerzőjét, amiért a szerintük eszelős viselkedést és az értelmetlen halált dicsőítem. Az elítélő levelek közül számos Alaszkából érkezett. Alex a maga írása szerint egy komplett őrült írta valaki Healy bányavároskából, ahol a Stampede-ösvény kezdődik. A szerző bemutat egy embert, aki lemondott egy csinos kis vagyonról, elhagyott egy szerető családot, valahol megvált az autójától, az órájától, a térképétől és elégette a maradék pénzét, majd csavarogni indult a»vadonba«, Healytől nyugatra. Én semmiféle dicséretest nem látok Chris McCandless életformájában vagy vadonelméletében korhol egy másik levélíró. Attól, hogy valaki szándékosan felkészületlenül indul a vadonba és túléli a halálos veszedelmet, még nem lesz jobb ember. Ez csupán annyit jelent, hogy óriási szerencséje volt. Az Outside-cikk egyik olvasója nem érti, miért akar valaki hónapokig a világ végén élni, miért feledkezik meg a cserkészek jelmondatáról: Légy résen! Miért okoz egy fiú életre szóló és érthetetlen fájdalmat a szüleinek és a családjának? Krakauer tiszta hülye, ha nem tudja, hogy Chris»Alexander főcsavargó«mccandless tiszta hülye volt írja le a véleményét egy alaszkai ember az Északi-sarkvidékről. McCandless nyilván nem volt egészen komplett, Alaszkában pedig egészen becsavarodott. A legélesebb bírálat Amblerből, egy kis indián faluból érkezett, amely a Kobuk-folyó mellett, az északi sarkkörtől északra van. Sokoldalas, sűrűn írt levél volt, szerzője fehér ember, író és tanító, aki Washingtonból, a fővárosból származott oda. Neve Nick Jans. Bevezetőül figyelmeztetett, hogy hajnali egy óra van és ő már alaposan belekóstolt egy üveg Seagram'sbe, majd szabad folyást engedett gondolatainak: Az elmúlt tizenöt évben számos McCandless-félével futottam össze ebben az országban. Mindig ugyanaz a történet: idealista, energikus fiatal srác, aki túlbecsüli az erejét, alábecsüli

48 az országot és végül bajba jut. McCandless esete nem áll egyedül, sok ilyen srác lézeng az országban, úgy hasonlítanak egymásra, mintha sorozatban gyártották volna őket. Az egyetlen különbség, hogy McCandless belehalt, és állati ostobasága történetét világgá kürtölte a média (Jack London jól látta a dolgot Tüzet rakni című novellájában. McCandless bizony csak halvány 20. századi burleszk Jack London főhőse mellett, csak azért fagy halálra, mert nem hallgat a jó szóra és arcátlanul önhitt) Tudatlansága ölte meg, pedig egy jó kvadráns és egy cserkész kézikönyv megmenthette volna. Együtt érzek a szüleivel, de vele egyáltalán nem rokonszenvezem. Micsoda eltökélt tudatlanság tiszteletlenség az országgal szemben, és ugyanaz a pökhendi gondatlanság, mint Exxon Vahlez esetében ott is arról volt szó, hogy egy felkészületlen, túlságosan magabiztos ember addig kóvályog a világban, míg becsavarodik, meri hiányzik belőle a kellő alázat. Minden a mértéktartáson múlik. McCandless kiagyalt aszketizmusa és álirodalmi póza nem csökkenti, inkább súlyosbítja a dolgot McCandless levelezőlapjai, feljegyzései, naplója olyan szinten állnak, mini egy kissé átlagon felüli, némileg labilis idegrendszerű, középiskolai diák dolgozatai vagy félreértettem valamit? Az alaszkai levélírók általános nézete szerint McCandless is csak az álmodozó, kissé flúgos zöldfülűek közül való volt, akik abban a reményben mentek Alaszkába, hogy ott majd megoldást találnak minden problémájukra ehelyett csak szúnyogok hada és a magányos halál várta őket. Az évek során kisiklott alakok tucatjai vonultak Alaszka vadonába, ahonnan soha többé nem kerültek elő. Csak kevesen maradtak meg Alaszka kollektív emlékezetében. Közülük való az a civilizációellenes idealista is, aki az 1970-es évek elején bukkant fel Tanana településen, és bejelentette, hogy élete hátralevő részét a természettel egyesülve óhajtja tölteni. Tél derekán, egy terepet járó biológus találta meg minden holmiját: két puskáját, tábori felszerelését és a naplóját, tele összefüggéstelen, fellengzős gondolatokkal az igazságról, a szépségről és homályos ökológiai elméletekről. A biológus Tofty közelében, egy üres kunyhóban lelt rá a holmikra. A kunyhót a szél telefújta hóval. A fiatalember soha többé nem került elő. Pár év múlva a vietnami háború egyik veteránja épített magának kunyhót a Black River mellett, Chalkyitsiktól keletre, hogy megszabaduljon az emberektől. Februárra elfogyott az élelme és éhen halt; láthatólag semmiféle erőfeszítést nem tett, hogy mentse az életét, pedig alig 5 kilométerrel lejjebb, a folyam partján egy másik kunyhó állt, tele élelmiszerrel. Edward Hoagland a halálesetről írva megjegyezte: Alaszka nem a legalkalmasabb hely arra, hogy ott valaki remeteséggel vagy színpadias békeszeretettel próbálkozzék. Azután ott volt még az az önfejű lángész, akivel 1981-ben akadtam össze a Prince William Sound-partszegélyen. Alaszkában, a Cordova közeli erdőben sátoroztam, munkát próbáltam szerezni sikertelenül valamelyik halászhajón, mint fedélzeti munkás. Alkalomra vártam, amíg a hal- és vadgazdálkodási minisztérium be nem jelenti az évadnyitást : a kereskedelmi lazacszezon kezdetét. Egy esős délután a városba menet ápolatlan, izgatott emberrel akadtam össze, olyan negyvenesnek néztem. Bozontos fekete szakálla volt, vállig lógó haját szutykos nejlonszalaggal szorította hátra a homlokából. Gyors léptekkel közeledett felém, miközben görnyedezve kétméteres fatörzset egyensúlyozott a vállán. Ráköszöntem, ő válaszul mormogott valamit, és megálltunk a szemerkélő esőben. Nem kérdeztem, minek cipeli az ázott fatuskót az erdőbe, mikor van ott épp elég. A néhány percnyi banális beszélgetés után mindegyikünk ment tovább a maga útján. Rövid beszélgetésünkből arra következtettem, hogy alighanem azzal a sokat emlegetett különccel találkoztam össze, akit a helybeliek Hippié Cove polgármesterének neveztek, a várostól északra elterülő tengeröbölre célozva, amely mágnesként vonzotta a hosszú hajú futóvendégeket. A Hippié Cove legtöbb lakója hozzám hasonlóan csak nyári telepes volt, és azért

49 jött Cordovába, hogy jól fizető halászmunkát találjon, vagy ha ez nem sikerül, elhelyezkedjék egy lazackonzerváló üzemben. A polgármester azonban nem ilyen volt. Valódi neve Gene Rosellini. Nevelőapja Victor Rosellini, egy jómódú seattle-i vendéglős Gene volt a legidősebb nevelt fia, az unokatestvére pedig, Albert Rosellini 1957-től 1965-ig Washington állam rendkívül népszerű kormányzója. Gene fiatalkorában sikeres sportoló, a harcművészetek kiváló ismerője és ragyogó tanuló volt. Megszállottan olvasott és jógázott. Középiskolai és egyetemi tanulmányai során végig remek átlagot ért el. A washingtoni, majd később a seattle-i egyetemen antropológiai, történelmi, filozófiai és nyelvészeti tanulmányokat végzett. Több száz kreditpontot gyűjtött össze, de nem használta fel diplomaszerzésre. Nem látta értelmét. A tudás keresése hangoztatta önmagában is méltó cél, nem szorul elismerésre. Rosellini később otthagyta az egyetemet, elment Seattle-ből. A part mentén Brit Columbián át észak felé tartott a keskeny, messze elnyúló Alaszkai-félszigetre ben Cordovában telepedett le. Elhatározta, hogy a város mellett, az erdőben egy nagyszabású embertani kísérletnek szenteli az életét. Tudni akartam, függetlenítheti-e magát az ember a modern technológiától nyilatkozta egy évtizeddel később az Anchorage Daily News riporterének, Debra McKinneynek. Kíváncsi volt, tud-e a mai ember úgy élni, mint elődei, abban a korban, amikor még mamutok és kardfogú tigrisek uralták a földet, vagy már túl messzire szakadt a gyökereitől, és nem képes fennmaradni puskapor, acél és a civilizáció más termékei nélkül. Rosellini a legapróbb részletre is ügyelő konok megszállottsággal mindentől megtisztította az életét, csak a legprimitívebb eszközöket használta, amelyeket maga készített a környéken fellelhető anyagokból. McKinney ezt így értelmezi: Rosellini meggyőződése szerint az emberiség fokozatosan egyre alacsonyabb rendűvé vált, ő pedig azt a célt tűzte ki, hogy visszatérjen a természetes állapothoz. Állandóan más-más korszakkal kísérletezett: a római korral, a vaskorszakkal, a bronzkorral. Életformájában később felbukkantak a neolitikum elemei is. Gyökerekkel, bogyókkal és tengeri moszatokkal táplálkozott folytatja McKinney, lándzsával és csapdával vadászott, rongyokban járva vészelte át a kemény teleket. Úgy látszott, élvezi a megpróbáltatásokat. Erdei otthona ablaktalan viskó volt, építéséhez nem használt sem fűrészt, sem fejszét. Napokat töltött azzal, hogy egy éles kővel átvágjon egy fatörzset. És mintha a maga szabta törvények között a puszta életben maradás nem lett volna elég kimerítő, ha maradt egy kis ideje, edzette magát. Tornázott, súlyokat emelt és futott, nemegyszer szikladarabokkal a hátán. Nyaranta állítása szerint napi 30 kilométert tett meg. Kísérletezése 10 évnél is tovább tartott, de akkor végre úgy érezte, megkapta a választ az őt izgató kérdésre. Egy barátjának küldött levelében ezt írta: Felnőtt életemet azzal a feltevéssel kezdtem meg, hogy lehetséges kőkorszaki bennszülötté válni. Több mint harminc éven át ezt próbáltam bebizonyítani, egész életemet alárendelve a célnak. Az utolsó tíz évben azt mondhatom, hogy kipróbáltam a kőkorszak fizikai, szellemi és érzelmi valóságát. De hogy egy buddhista mondással éljek: lassacskán szembe találtam magam a puszta valósággal, megtanultam, hogy az emberi lény, ahogyan ma ismerjük, képtelen a világon kívül élni. Rosellini látszólag higgadtan vette tudomásul hipotézise összeomlását. Negyvenkilenc évesen, derűsen jelentette be, hogy módosította célkitűzéseit, és most az a szándéka, hogy egy hátizsáknyi felszereléssel körülgyalogolja a világot. Naponta kilométert fogok megtenni a hét minden napján, az évnek mind a 365 napján. A terv megvalósítása még el sem kezdődött, amikor 1991 novemberében Rosellinit arcra bukva találták viskója padlóján, a szívén átdöfött késsel. A halottkém megállapította, hogy a

50 végzetes sebet ő ejtette magán. Búcsúlevelet nem hagyott hátra. Semmiféle magyarázatát nem adta, miért döntött úgy, hogy véget vet az életének és éppen ilyen módon. Indokait már senki sem tudja meg. Rosellini halála és elvadult remeteéletének története az Anchorage Daily News címoldalára került. John Mallon Waterman szenvedései azonban kevésbé hívták fel magukra a figyelmet. Waterman 1952-ben született Washington peremvárosában, és ott is nevelkedett, szinte ugyanott, ahol Chris McCandless. Apja, Guy Waterman muzsikus és szabadúszó író, szerény művészi sikerei mellett elnökök, volt elnökök és más fontos washingtoni politikusok számára szerkesztett beszédeket. Az apa történetesen ugyancsak gyakorlott hegymászó volt, ő szoktatta rá három fiát már kicsi korukban a túrázásra. John, a középső fiú, 13 évesen kezdte a sziklamászást. Szerette a természetet. Ha csak tehette, nekivágott a csúcsoknak, és megszállottan gyakorolt, ha valami nem ment neki. Mindennap 400 fekvőtámaszt csinált, és gyorsgyaloglással tett meg naponta 4 kilométert az iskolába menet. Délután hazaérve csak rácsapott a bejárati ajtóra, és már fordult is: még egyszer megjárta az utat otthona és az iskola közt. Tizenhat évesen, 1969-ben megmászta a Mount McKinleyt (ő Denalinak nevezte, miként az alaszkaiak szívesen nevezik Athapaskannek a csúcsot). Ő lett a harmadik legfiatalabb ember, aki megvetette lábát a földrész e legmagasabb pontján. A következő néhány évben még hatásosabb eredményeket ért el Alaszkában, Kanadában és Európában. Amikor 1973-ban beiratkozott Fairbanksben az alaszkai egyetemre, már úgy beszéltek róla, mint Észak-Amerika egyik legígéretesebb fiatal alpinistájáról. Waterman kistermetű volt, alig 165 cm, lányos arcú, de izmos es olyan fáradhatatlan fizikumú, akár egy tornász. Úgy emlékeznek rá, hogy társaságban félénken viselkedett, gyilkos humora volt és az abnormalitás határát súroló, mániás-depressziós hajlama. James Brady, hegymászótársa és kollégiumi barátja ezt meséli: Amikor először láttam Johnt, nagy peckesen lépdelt a campuson keresztül, hosszú fekete köpenyben és kék, Elton John-féle szemüveggel az orrán, a lencsék közt csillaggal. Egy olcsó gitárt vitt, ragasztószalag tartotta egyben, és bárkinek, aki hajlandó volt meghallgatni, előadta jó hosszú és szörnyen hamis dalait a kalandjairól. Fairbanks mindig is vonzotta a fura alakokat, de John még fairbanksi viszonylatban is szokatlan jelenségnek számított. Hát igen, John ilyen volt. Sokan egyáltalán nem is tudták hová tenni. Nem nehéz elfogadható okot találni Waterman bizonytalan egyéniségére. Tízéves volt, amikor elváltak a szülei, Guy és Emily Waterman; valaki, aki jól ismerte a családot, azt mondta: Guy a válás után lényegében elhagyta a fiait. Hallani sem akart róluk, és John ezt nagyon megsínylette. Röviddel a szülők válása után John és a bátyja, Bill meg akarták látogatni az apjukat, de Guy nem volt hajlandó találkozni velük. Ezután a fiúk a nagybátyjukhoz, Fairbanksbe költöztek. Egyszer John nagyon izgatott lett, mert azt hallotta, hogy apjuk Alaszkába készül hegyet mászni. Meg is érkezett Guy, de nem vette magának a fáradságot, hogy meglátogassa a fiait. Jött és ment anélkül, hogy találkozott volna velük. Johnnak majd megszakadt a szíve. Bill, akihez John nagyon ragaszkodott, tinédzserként elvesztette a fél lábát, amikor leugrott egy tehervonatról. Azután 1973-ban feladott egy rejtélyes, valamilyen tervbe vett, hosszú útra vonatkozó, homályos célzásokkal teli levelet, majd nyomtalanul eltűnt, máig sem tudja senki, mi lett vele. Amióta John hegymászó lett, nyolc közeli ismerőse és túratársa halt meg balesetben vagy követett el öngyilkosságot. Különösebb erőfeszítés nélkül is kitalálhatjuk, hogy a szerencsétlenségsorozat súlyosan megviselte a fiatal Watermant márciusában elindult legdöbbenetesebb expedíciójára: egyedül akarta megmászni a Mount Hunter (Vadász-hegy) délkeleti nyúlványát, mégpedig olyan útvonalon, ahol három kiváló hegymászócsoport már csődöt mondott. Az eseményről Glenn Randall újságíró szá-

51 molt be a Climbing magazinban, idézve Watermant, aki kijelentette: útitársa a szél, a hó és a halál lesz: Habostorta-hópárkányok nyúltak a kilométer mély szakadék fölé. A függőleges jégfalak olyan törékenyek voltak, akár a félig megolvadt és újra megfagyott jégkocka. Hihetetlenül keskeny, szakadék övezte ormokra vezettek, ahol csak lovaglóülésben lehetett elhelyezkedni. Watermant időnként elborította a fájdalom és a magány, összeomlott és sírt. 81 napi kimerítő, rendkívül veszedelmes hegymászás után érte el a Hunter 4380 m magas csúcsát, mely közvetlenül a Denalitól délre, az Alaszkai-hegység fölé emelkedik. Újabb kilenc hét kellett ahhoz, hogy végrehajtsa az éppoly hajmeresztő leereszkedést, összesen 145 napot töltött egyedül a hegyen. Amikor visszakerült a civilizált világba, nem volt egyetlen vasa sem, 20 dollárt kért kölcsön Cliff Hudsontól, egy helybeli pilótától, aki gépén elszállította a hegyekből, vissza Fairbanksbe. Ott nem tudott más munkát szerezni: beállt mosogatónak. A fairbanksi hegymászók kis közössége hősként ünnepelte. Waterman nyilvános vetítést rendezett a Hunteren készült diáiból; Brady szerint a felvételek felejthetetlenek. Hihetetlen, egyedülálló teljesítmény volt a hegy megmászása. A vetítésen Waterman megosztotta velünk minden gondolatát és érzését, rettegését a kudarctól, halálfélelmét. Olyan volt, mintha mi magunk is ott lettünk volna. A legendás expedíció után néhány hónappal azonban Waterman rájött, hogy nem sikerült elaltatnia a démonjait. Ellenkezőleg, a siker tovább ösztönözte őket. Waterman elindult a téboly útján. Brady így mondja el: Johnban erős volt az önkritika, állandóan elemezte önmagát. Mintha mindig is tele lett volna kényszerképzetekkel. Folyton csiptetős írótáblákat és noteszeket hurcolt magával. Kimerítően jegyzetelt, felírt mindent, amit a nap folyamán csinált. Emlékszem, egyszer összefutottunk Fairbanks belvárosában. Amint meglátott, előrántott egy táblácskát, és felírta, hány órakor látott meg és feljegyezte, miről beszélgettünk semmi fontos dologról nem esett szó. A találkozásunkról szóló feljegyzések megtöltöttek három-négy oldalt. Valahol, egy égig érő kupacban őrizhette ezeket a jegyzeteket, amelyek, ebben biztos vagyok, rajta kívül mindenki más számára teljesen értelmetlenek voltak. Nem sokkal később megpályázott egy állást a helyi iskolában; azt hirdette, hogy be kell vezetni a diákok körében a korlátlan szexet és engedélyezni a hallucinogén drogokat. A pályázaton nem nyert, amin rajta kívül senki sem csodálkozott, de ő azonnal más, ezúttal politikai kampányba fogott: az Egyesült Államok elnökségéért szállt harcba, az Eleimet az éhezőknek párt zászlaja alatt. Fő célkitűzésük az volt, hogy senki ne halhasson éhen a világon. A kampány érdekében terveket készített a Denali déli oldalának, a hegy legmeredekebb alakzatának magányos megmászására, méghozzá télen, kevéske élelemmel. Az amerikai átlagember étkezési szokásainak pazarló és erkölcstelen voltára akarta felhívni a figyelmet. A felkészüléshez tartozott, hogy jéggel töltött fürdőkádban mártózott meg decemberében elrepült a Kahiltna-gleccserhez, hogy hozzáfogjon a sziklamászáshoz, de alig két hét után feladta. Vigyél haza mondta a pilótának, nem akarok meghalni. Két hónap múlva azonban újra meg akarta próbálni. Csakhogy Talkeetnában, egy Denalitól délre fekvő faluban, ahonnan a legtöbb hegymászó-expedíció indult az Alaszkai-hegységre, kigyulladt és porig égett az a kunyhó, ahol lakott, megsemmisült a felszerelése és a hatalmas tömegű jegyzet, vers és napló, amit életművének tekintett. A veszteség teljesen kiborította. A tűzvész másnapján felkereste az anchorage-i pszichiátriai intézetet, de két hét után lelépett, mert meggyőződése szerint összeesküdtek, hogy elteszik láb alól. Azután 1981 telén megint kísérletet tett a Denali szóló megmászására. És mintha nem lett volna elég kihívás az, hogy egyedül mássza meg télen a csúcsot, ezúttal úgy határozott, hogy a tét még nagyobb lesz: a tengerszinten kezdi az expedíciót, ami azt jelenti, hogy a Cook Inlet-parttól a hegy lábáig még 250 kilométert gyalogol nehéz, bonyolult

52 terepen. Februárban indult a tengertől észak felé, de lelkesedését lehűtötte a Ruth-gleccser alsó szakasza, amely még mindig 48 kilométerre volt a csúcstól. Lemondott a kísérletről és visszament Talkeetnába. Márciusban azonban ismét feléledt benne az elszántság, és újból nekivágott a magányos utazásnak. Mielőtt elhagyta volna a várost, így köszönt el Cliff Hudson pilótától, akit a barátjának tekintett: Többé nem találkozunk. Szokatlanul hideg volt az a március az Alaszkai-hegységben. A hónap vége felé Mugs Stump keresztezte Waterman útját a felső Ruth-gleccsernél. (Stump világhírű alpinista volt, a Denalin halt meg 1992-ben.) Éppen egy közeli csúcsról, a Mooses Tooth-ról (Jávorszarvasfog), egy új, nehéz útról volt visszatérőben. Stump e véletlen találkozásuk után felkeresett Seattle-ben, és ezt mesélte: John mintha nem lett volna egészen észnél. Szétszórtan viselkedett, hülyeségeket zagyvált össze. Állítólag a Denali megmászására készült, de megfelelő felszerelés nélkül. Egybeszabott, olcsó overallt viselt, és még hálózsákot sem vitt. Élelemnek nem volt nála más, mint egy zacskó liszt, némi cukor és egy nagy doboz főzőzsír. Glenn Randall Breaking Point (Töréspont) című könyvében ezt írja: Waterman néhány hetet a Sheldon menedékház környékén töltött. Ez a kis kunyhó a Ruthgleccser oldalán áll, a hegylánc szívében. Kate Bull, Waterman barátja, aki ugyancsak azon a környéken mászott akkoriban, azt mesélte, hogy Waterman rossz állapotban van és még a szokottnál is vakmerőbb. Azt a rádiót használta, amit Clifftől [Hudson] kapott kölcsön, és kérte a barátját, hogy hozzon neki még élelmiszert. Azután visszaadta a kölcsönrádiót, és hozzátette: Nem lesz többé szükségem rá. A rádió lehetett volna az egyetlen eszköz, amellyel segítséget kérhetett volna. Április 1-jén a Ruth-gleccserig tudták követni Waterman útját. Nyomai a Denali keleti fala felé vezettek, egyenesen a hatalmas szakadékok labirintusán keresztül, s ez azt bizonyítja, hogy láthatólag kísérletet sem tett a nyilvánvaló veszedelmek kikerülésére. Többé nem látta senki. Feltehetőleg beszakadt alatta egy vékony hóhíd, és egy mély hasadékba zuhant. A nemzeti parkszolgálat emberei egy hétig keresték a tervezett útvonalon, a levegőből, de semmilyen nyomra nem bukkantak. Később néhány hegymászó felfedezett egy cédulát a Sheldon menedékházban, egy Waterman felszereléséhez tartozó dobozon. Ez állt rajta: UTOLSÓ CSÓK DU. 1 ÓRA 42. Egyesek óhatatlanul párhuzamot vontak John Waterman és Chris McCandless között. Hasonlóképpen Chris McCandless és Carl McCunn, egy szórakozott és rokonszenves texasi között, aki az 1970-es olaj konjunktúra idején költözött Fairbanksbe, ahol jó állást kapott a Trans-Alaska Pipeline olajvezeték-vállalatnál. Amikor Waterman 1981 márciusában utolsó útjára indult az Alaszkai-hegységbe, McCunn felfogadott egy helybeli pilótát, hogy tegye ki egy távoli tónál, a Coleen-folyó közelében, mintegy 120 kilométerre északkeletre Fort Yukontól, a Brooks-hegység déli szélén. McCunn 35 éves volt és amatőr fényképész. Barátainak azt mondta, túrája célja, hogy a vadon életéről felvételeket készítsen. 500 tekercs filmmel, egy 22-es és egy 30-as kaliberű puskával, egy sörétes vadászpuskával és mintegy hét mázsa élelmiszerrel, repülőgépen érkezett a vidékre. Augusztus végéig szándékozott maradni. Elfelejtett azonban megegyezni a pilótával, hogy jöjjön érte a nyár végén, és vigye vissza a civilizált világba. Ez az életébe került. Megdöbbentő szórakozottsága nem lepte meg Mark Stoppel fairbanksi fiatalembert, aki az olajvezeték-vállalatnál alaposan kiismerte McCunnt: kilenc hónapig dolgoztak együtt, utána a hórihorgas texasi elindult a Brooks-hegységbe. Carl barátságos, roppant népszerű, közvetlen ember volt meséli Stoppel. Jó fej. De kissé hajlamos az álmodozásra, nem sok érzéke volt a realitásokhoz. Csupa lelkes lángolás.

53 Imádta a kemény kihívásokat. Tudott felelősen dolgozni, de könnyen előfordult, hogy egyszerűen elszállt, és virtuskodásból a pillanat hatása alatt cselekedett. Nem, tényleg nem lep meg, hogy Carl odarepült és elfelejtett gondoskodni róla, hogy érte is menjenek. Különben sem döbbenek meg egykönnyen. Több barátom is volt, aki vízbe fulladt, akit meggyilkoltak, vagy aki valami érthetetlen baleset következtében odaveszett. Alaszkában megszokja az ember, hogy furcsa dolgok történnek. Augusztus végén, amikor rövidülni kezdtek a napok és a levegő csípős, őszies lett a Brooks-hegységben, McCunn szorongani kezdett, miért nem jön senki, hogy visszarepítse. Alighanem előrelátóbbnak kellett volna lennem és megszervezni a visszautamat ismerte be a naplójában. Most ki kell sütnöm valami okosat. Halála után a napló jelentős részét öt folytatásban közölte Kris Capps a Fairbanks Daily News-Minerben. Hétről hétre éreznie kellett, hogy egyre közelebb a tél. Fogyott az élelmiszer-tartaléka, most már szánta-bánta, hogy a lőszerét behajigálta a tóba, csak egy maréknyit hagyott meg. Folyton eszemben jár az a sok lőszer, amit két hónapja eldobáltam írja. Öt dobozzal volt, és valahányszor megláttam, arra gondoltam, micsoda hülyeség volt ilyen sokat idehozni. (Úgy éreztem magam, mint valami háborús uszító.) Ki gondolta volna, hogy szükségem lehet rájuk, éhhalál ellen? Azután egy ködös szeptemberi reggelen úgy látszott, közel a menekülés. McCunn vadkacsára vadászott maradék lőszerével, amikor egy repülőgép zúgása törte meg a csöndet. A gép máris megjelent a feje fölött. A pilóta felfedezte a táborhelyet és két kört írt le, hogy közelebbről szemügyre vegye. McCunn vadul integetett fluoreszkáló narancssárga hálózsákjával. A gép szántalpak helyett kerekekkel volt ellátva, így nem tudott leszállni, de McCunn biztosra vette, hogy meglátták, és hogy a pilóta megkér egy szántalpas repülőt, menjen érte. Olyan biztos volt a dologban, hogy ezt írta a naplójába: Az első fordulója után abbahagytam az integetést. Gyorsan nekiálltam csomagolni, hogy készen álljak a táborbontásra. De sem aznap, sem másnap nem érkezett gép. McCunn végül rápillantott a vadászati engedélye hátára, és megértette, miért nem jönnek érte. A kis papírlapra rajzokat nyomtattak, ezek mutatták be a segélykérés mozdulatait, ha valaki odalentről akar egy repülőgéppel kommunikálni. Én a jobb kezemet vállmagasságba emeltem, és a gép második körénél az öklömet ráztam írja McCunn. Olyan volt, mint valami diadalmas üdvözlés, ha a csapatunk gólt rúg vagy valami ilyesmi. Sajnos későn tanulta meg, hogy a fél kar felnyújtása általánosan elfogadott jele annak, hogy Minden rendben van, nincs szükségem segítségre. Az S. O. S., küldj azonnali mentést jele mindkét karjának felnyújtása lett volna. Ezért történhetett, hogy miután elszálltak, visszajöttek még egy fordulóra, de akkor én már nem adtam jelzést. Sőt, alighanem éppen hátat fordítottam az elszálló gépnek töpreng McCunn higgadtan. Valószínűleg azt hitték, hiányzik egy kerekem. Szeptember végére a hó beborította a tundrát, a tó teljesen befagyott. McCunn magával hozott élelme elfogyott, csipkebogyót gyűjtött és csapdával próbálgatott nyulat fogni. Egyetlen alkalommal sikerült húshoz jutnia: egy beteg rénszarvas rátévedt a tóra és odaveszett. Októberre McCunn szervezete már felélte minden zsírtartalékát, és nagyon nehéz volt a hosszú, hideg éjszakákon megőriznie teste melegét. A városban valaki biztosan felfigyel rá, hogy még mindig nem értem vissza, és kitalálja, hogy baj van írta a naplóba. De még ekkor sem érkezett gép. Jellemző Carlra: feltételezi, hogy majd csak történik valami csoda, és ő megmenekül mondja Stoppel. Teherautó-sofőr volt, akkor támadt ez az ötlete, hogy felkapaszkodik a Brooks-hegységbe, amikor csak ült a kocsijában és ábrándozott. De komolyan készült rá. Szinte egész évben ezen spekulált, ezt tervezgette, a munka szüneteiben engem faggatott, milyen felszerelést vigyen. De bármilyen gondosan tervezgetett is, mindig akadtak vad ötletei. Ilyen volt az is folytatja Stoppel, hogy nem akart egyedül elvonulni a vadonba. Eredeti nagy álma szerint egy gyönyörű nővel él majd az erdőben. Munkahelyünkön legalább egy

54 tucatszor volt szerelmes, rengeteg időt és energiát fordított arra, hogy fűzte Sue-t vagy Barbarát, vagy akárkit, hogy tartson vele már ez maga tiszta ábrándvilág. Semmi esélye nem volt. Úgy értem, abban az olajvezeték-táborban, ahol dolgoztunk, a 7. szivattyúállomáson legalább 40 pasas jutott egy nőre. De Carl szeretett álmodozni, és mindaddig, amíg tényleg el nem repült a Brooks-hegységbe, örökké reménykedett, hátha valamelyik lány meggondolja magát és vele megy. Stoppel folytatja: Carl az a fajta volt, aki mindig tele van irreális reményekkel, például hogy valaki csak úgy kitalálja, hogy ő bajba került, és a segítségére siet. Szerintem még az éhhalál küszöbén is azt képzelte, hogy a gyönyörű Sue az utolsó pillanatban egy hatalmas rakomány élelmiszerrel odarepül, és kezdetét veszi a románc. De az ábrándjai oly távol álltak mindentől, hogy senki sem tudta követni őket. Carl pedig egyre jobban éhezett. Mire megértette, hogy senki sem jön a megmentésére, már annyira összeaszott, hogy semmit sem lehetett volna tenni érte. Tartalékai elfogytak. Ezt írta a naplójába: Most már nem egyszerűen aggódom. Az igazat megvallva kezdek megrémülni. A hőmérő - 25 C-ra süllyedt. Fájdalmas, gennyes fagyhólyagok keletkeztek az ujjain, kezén-lábán. Novemberben elfogyott minden élelme. Gyönge volt, szédült, sovány testét átjárta a hideg. A napló beszámolója: A kezem, az orrom meg a lábam egyre rosszabb. Az orrom hegye erősen duzzad, felhólyagzott és sebes. Ez nyilván a lassú és kínos halál jele. McCunn azon gondolkodott, hogy elhagyja táborhelye biztonságát, és elindul gyalog Fort Yukon felé, de rájött, hogy ehhez nem elég erős, a kimerültség és a hideg hamar végezne vele, soha nem érne oda. Az a terület, ahová Carl ment, mindentől távol eső, rettentő vad alaszkai vidék mondja Stoppel. Pokoli hideg ott a tél. Vannak, akik ebben a helyzetben ki tudtak volna találni valamit, hogy meneküljenek onnan, vagy ki tudták volna húzni a telet, de ehhez rendkívül leleményesnek kell lenni. Tigrissé kell válni, gyilkossá, vadállattá. Cáritól mi sem állt távolabb. Ő társadalmi lény volt. Félek, nem bírom tovább írta valamikor november végén McCunn a naplójába, az utolsó lapok egyikére (a napló addigra megtöltött vagy 100, kék vonalas, különálló jegyzetpapírt). Édes Istenem az égben, kérlek, bocsásd meg gyöngeségemet és vétkeimet. Kérlek, törődj a családommal. Aztán hátradőlt, a fejéhez szorította a puska csövét, és hüvelykujjával meghúzta a ravaszt. Két hónappal később, február 2-án alaszkai katonák felfedezték a táborhelyet, benéztek a sátorba, és megtalálták a csonttá-bőrré aszalódott, kőkeményre fagyott holttestet. Felfedezhetünk hasonlóságokat Rosellini, Waterman, McCunn és McCandless között. McCandless, akár Rosellini és Waterman, kutató lélek volt és őt is vonzotta a természet zordsága. Watermanhez és McCunnhoz hasonlóan elképesztően hiányzott belőle minden józan ész. De Watermantől eltérően McCandless nem volt elmebeteg. És McCunntól eltérően nem azzal ment a vadonba, hogy majdcsak jön valaki és megmenti. McCandlessre nem illett egész pontosan a vadon áldozatainak kliséje. Meggondolatlan volt, járatlan az isten háta mögötti vidék dolgaiban és vakmerő, egészen az őrültségig, de nem volt alkalmatlan a feladatra, másképpen nem bírta volna 113 napig. És nem volt sem hülye, sem beilleszkedésre képtelen, társadalomból kivetett ember. McCandless valami más volt, bár nehéz megmondani, mi is az a más. Talán zarándok. Némi bepillantást nyerhetünk tragédiájába, ha megvizsgáljuk hasonlóképp nem mindennapi elődei történetét. Ezért túl kell tekintenünk Alaszkán, le egészen Dél-Utah szurdokainak kopár, sziklás tájáig. Itt történt 1934-ben, hogy egy különös, húszéves fiú elindult a sivatagba, és soha többé nem került elő. Everett Ruessnak hívták.

55

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget Kovács Gabriella Hát ennyi volt... Hát ennyi volt érezte, hogy itt az út vége. Tehetetlenül, fáradtan feküdt a hideg kövön a fagyos szélben és nem akart többé engedelmeskedni a teste. Már nem érzett fájdalmat

Részletesebben

Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... *****

Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ezüst gyertyatartók fénye mellet egy fiatal férfi hajol íróasztala fölé. Az arca márványfehér,

Részletesebben

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve Kiss Ottó A nagypapa távcsöve ITT VANNAK A NAGYIÉK Itt vannak a nagyiék, megjöttek! Két hétre. Fogalmam sincs, hogy mit lehet majd velük addig csinálni. 3 A NAGYPAPA UGYANOLYAN A nagypapa ugyanolyan, mint

Részletesebben

Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt.

Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt. Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt. Andrassew Iván A folyó, a tó és a tenger A platón ültünk Avrammal, a teherautót egy szerzetes vezette. A hegyoldalból a menekülttábor nem tűnt nagynak.

Részletesebben

A szenvede ly hatalma

A szenvede ly hatalma Előhang Leonard Kastner mostanában egyre többször gondolt ar ra, hogy vissza kéne vonulnia. Miért is ne? Az időzítés tökéletes lenne. Annyi pénzt keresett már, amiről régebben álmodni sem mert volna, ráadásul

Részletesebben

Varga Péter színes fotója a Képtár mellékletben

Varga Péter színes fotója a Képtár mellékletben Varga Péter: Skandinávium Varga Péter színes fotója a Képtár mellékletben Rügyek 3253 Varga Péter Ah, fehér ember Bárcsak elég vér lenne a pucámban, s lefotóznám! Egy börtönszerű, szürke, magas kerítéssel

Részletesebben

Önmeghaladás, életcélok, jóllét

Önmeghaladás, életcélok, jóllét PÁL FERENC Önmeghaladás, életcélok, jóllét A lélektani és spirituális dimenziók összefüggései Néhány alkalommal találkoztam Gyökössy Bandi bácsival. Többek között, amikor a papnevelõ intézetbe jártam,

Részletesebben

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Több éves gyakorlattal fejlesztették tökélyre kifinomult praktikáik egész arzenálját. Kódszavaik tárháza régi, legendássá vált esetekből épült fel, ám legtöbbször

Részletesebben

A Lakatos Család 2006 Évi Fényképes Krónikái

A Lakatos Család 2006 Évi Fényképes Krónikái A Lakatos Család 2006 Évi Fényképes Krónikái még gőzünk sincs hogy hova és mikor, valószínű 2008 nyara lenne leghamarabb. Üdvözlet Denver-ből, a nagy Atlanti kacsaúsztató másik partjáról. Sok szeretettel

Részletesebben

Kata. Megvagyok mondja. Kimegyünk? Á, jó itt.

Kata. Megvagyok mondja. Kimegyünk? Á, jó itt. Kata Az egyik budapesti aluljáró, metróbejárat előtt találkozunk, azt mondta, itt szokta napjainak nagy részét tölteni. Mocsok van, bűz és minden tele hajléktalanokkal. Alszanak dobozokon, koszos rongyokon,

Részletesebben

VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK

VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK A következő történet szereplői közül példaként egy olyan helybéli embert állíthatunk, akit a neve miatt mindenki Bokor Mihálynak szólított, és akiről semmi rosszat

Részletesebben

Károlyi Pályázat. Kémia. Írta: Elefánti Barbara 10. A

Károlyi Pályázat. Kémia. Írta: Elefánti Barbara 10. A Károlyi Pályázat Kémia Írta: Elefánti Barbara 10. A 2007. november 3. Tartalomjegyzék 2. oldal: Tartalomjegyzék 3. oldal: Bevezetés 4. oldal: Emil Fischer élete és munkássága 5.-7. oldal: Beszélgetés Emil

Részletesebben

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt

Részletesebben

válni a helyzet. Kész csoda, hogy ilyen sokáig maradt. Alig ha nem arra az ideje indulni -érzésre várt, amely néhány évenként rendre a hatalmába

válni a helyzet. Kész csoda, hogy ilyen sokáig maradt. Alig ha nem arra az ideje indulni -érzésre várt, amely néhány évenként rendre a hatalmába 2. fejezet Huszonnégy órányi utazás után finoman szólva jólesett feküdnie. A háta hónapok, de talán régebb óta fájt maga sem igazán tudta, mióta. A Kongói Demokratikus Köztársaság Bukavu nevű településén

Részletesebben

LEE CHILD 10 RÖGÖS ÚT

LEE CHILD 10 RÖGÖS ÚT 1. fejezet Jack Reacher egy dupla feketét rendelt, csokireszelék és cukor nélkül, nem porceláncsészében, hanem mûanyag pohárban, és még mielõtt kihozták volna a kávét az asztalához, végignézte, ahogy egy

Részletesebben

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet!

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Mivel sem az én szüleim, sem férjem szülei nem álltak olyan jól anyagilag, hogy támogatni tudtak volna új otthonunk megteremtésében, esküvőnk után vidékre kötöztünk

Részletesebben

Gyerekekre alkalmazta: Anthony A. Lee Illusztrálta: Rex John Irvine Fordította: Maryam Frazer Channának.

Gyerekekre alkalmazta: Anthony A. Lee Illusztrálta: Rex John Irvine Fordította: Maryam Frazer Channának. Gyerekekre alkalmazta: Anthony A. Lee Illusztrálta: Rex John Irvine Fordította: Maryam Frazer Channának. 1 2 Nagyon régen, mielőtt megszülettél, 'Abdu'lBahá ellátogatott Amerikába. Az utazás alatt Amerikában

Részletesebben

A Lakatos Család 2008-2009 Évi Fényképes Krónikái

A Lakatos Család 2008-2009 Évi Fényképes Krónikái A Lakatos Család 2008-2009 Évi Fényképes Krónikái Üdvözlet Denver-ből. Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet Kíván Norbi, Rachel, Josiah, Joshi és Anna. Röviden szeretnék beszámolni hogy mi is

Részletesebben

Név: Szalkai Patrik György. Erasmus Élmény beszámoló

Név: Szalkai Patrik György. Erasmus Élmény beszámoló Név: Szalkai Patrik György Erasmus Élmény beszámoló Az Erasmus által a finnországi Kuopio városába utazhattam ki két hónapra (2015. április 13-tól június 14-ig), ahol egy hotel, nevezetesen a Best Western

Részletesebben

2014 Montenegro Albania.

2014 Montenegro Albania. 2014 Montenegro Albania. Tanúságok: sok a kereszt az út mellett hegyekben ez óvatosságra inthet bárkit. Aki bevállalós az ezeken az utakon könnyen rajta veszthet. Mínusz első nap. Délután 1kor indulok.

Részletesebben

George Varga: Az öregember és a farkas (részlet)

George Varga: Az öregember és a farkas (részlet) Angyalka élményei B. Kis János, Orosz T. Csaba, Gwendoline Welsh, Poczai Péter, George Varga, J. Simon Aranka 2013 Publio kiadó Minden jog fenntartva Szerkesztette: Publio Kiadó Kft. George Varga: Az öregember

Részletesebben

ALEA, az eszkimó lány. Regény

ALEA, az eszkimó lány. Regény ANAUTA ALEA, az eszkimó lány Regény 2011 Előszó Amit ebben a könyvben elmondok, az nem kitalálás. Nagy részét apámtól, Jorgkétől hallottam gyerekkoromban. Viharos téli estéken sokszor kértem, hogy meséljen

Részletesebben

2010. 06. 10. csütörtök. Az élet megoldja magát. Interjú Spilák Klárával

2010. 06. 10. csütörtök. Az élet megoldja magát. Interjú Spilák Klárával 2010. 06. 10. csütörtök Az élet megoldja magát Interjú Spilák Klárával "Ha nem jártam volna be ezt az utat, abba belehaltam volna, de megismertem, tudom milyen, és nem kérem" - mondja a színészetről Spilák

Részletesebben

KIHALT, CSENDES UTCA

KIHALT, CSENDES UTCA KIHALT, CSENDES UTCA Göb megállt egy hosszú kőkerítés mellett. Nem messze innen, rézsút egy valamivel szélesebb utca nyílt, s vége felé, a házak falára már bevilágítottak az állomás fényei. Utazótáskáját

Részletesebben

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt Petőcz András Idegenek Harminc perccel a háború előtt Peut-être à cause des ombres sur son visage, il avait l air de rire. (Camus) Megyünk anyámmal haza, a plébániára. Szeretek az anyámmal kézen fogva

Részletesebben

Beszámoló a chicagói IMTS 2012 évi szerszámgépipari és elektronikai kiállításról és egy kéthetes utazásról az USA-ban 11. rész

Beszámoló a chicagói IMTS 2012 évi szerszámgépipari és elektronikai kiállításról és egy kéthetes utazásról az USA-ban 11. rész Beszámoló a chicagói IMTS 2012 évi szerszámgépipari és elektronikai kiállításról és egy kéthetes utazásról az USA-ban 11. rész Az eredeti tervünk szerint Moab után visszamentünk volna a 70-es autópályára

Részletesebben

Gegus Ida: LILIOM KIRÁLYKISASSZONY

Gegus Ida: LILIOM KIRÁLYKISASSZONY Gegus Ida: LILIOM KIRÁLYKISASSZONY Volt egyszer a világon egy király, akit a népe nagyon szeretett. Csak egy búsította az ország népét. A király hallani sem akarta, amikor arról beszéltek neki, hogy ültessen

Részletesebben

Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kis gyermekek,

Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kis gyermekek, Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kis gyermekek, semmiképpen nem mentek be a mennyeknek országába. Máté 18:3 (Károli Gáspár fordítása) Prológus Angyalok az Arby s-ban

Részletesebben

Mi az, hogy reméled? Nem t om, nincs túl nagy praxisom, még sohasem fogyasztottak el erdei manók. Pedig anyám sokszor mondta, hogy vigyen el a manó,

Mi az, hogy reméled? Nem t om, nincs túl nagy praxisom, még sohasem fogyasztottak el erdei manók. Pedig anyám sokszor mondta, hogy vigyen el a manó, Manó úr Hát, ha éppen tudni akarod, arról a magas hegyről származom mondta, mielőtt bármit is kérdezhettem volna. Hogy miért jöttem le erre az alacsonyabb hegyre? folytatta, még mindig kérdés nélkül nos,

Részletesebben

NATAŠA KRAMBERGER PUBLISHED BY: JAVNI SKLAD REPUBLIKE SLOVENIJE ZA KULTURNE DEJAVNOSTI - REVIJA MENTOR, 2007 TRANSLATED BY: GÁLLOS ORSOLYA

NATAŠA KRAMBERGER PUBLISHED BY: JAVNI SKLAD REPUBLIKE SLOVENIJE ZA KULTURNE DEJAVNOSTI - REVIJA MENTOR, 2007 TRANSLATED BY: GÁLLOS ORSOLYA SAMPLE TRANSLATION NATAŠA KRAMBERGER SZEDER-ÉGBOLT PUBLISHED BY: JAVNI SKLAD REPUBLIKE SLOVENIJE ZA KULTURNE DEJAVNOSTI - REVIJA MENTOR, 2007 TRANSLATED BY: GÁLLOS ORSOLYA ORIGINAL TITLE: NEBESA V ROBIDAH:

Részletesebben

útja a szabadság felé

útja a szabadság felé Szandra útja a szabadság felé Szandra útja a szabadság felé Szandra egy teljesen hétköznapi erdélyi kisvárosban nőtt fel. A családi házuk két kis szobából és egy nappali-konyhából állt. Két húga volt és

Részletesebben

A Halál antropológiája című egyetemi kurzus létjogosultsága. Egy fogorvos találkozása a halállal

A Halál antropológiája című egyetemi kurzus létjogosultsága. Egy fogorvos találkozása a halállal SZLEPÁK BÁLINT A Halál antropológiája című egyetemi kurzus létjogosultsága. Egy fogorvos találkozása a halállal SZEMLE Összefoglalás Tanulmányom témája az általános fogászati ellátásban résztvevő fogorvosok

Részletesebben

Erskine Angelika: Lélekmadár

Erskine Angelika: Lélekmadár A vers- és prózaíró pályázat díjazott alkotói a 2011-12-es tanévben: Erskine Angelika 1.a Ring Dóra 1.b Robotka Ádám 2.b Both Noémi 3.a Miletics Maya 4.b Bonecz Bendegúz 5.b Bodóczy Iliáná 8.b Török Anna

Részletesebben

Élménybeszámoló - Dolomitok (Rosengarten)

Élménybeszámoló - Dolomitok (Rosengarten) Élménybeszámoló - Dolomitok (Rosengarten) A 2013/2014. tanévben immár harmadik alkalommal megrendezett Jakucs László Nemzetközi Földrajzversenyen elért első helyezésünkkel csapattársam, Boros János Mátyás,

Részletesebben

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ A Móra Könyvkiadó a Szepes Mária Alapítvány támogatója. Az alapítvány célja az író teljes életmûvének gondozása, még kiadatlan írásainak megjelentetése,

Részletesebben

Bányai Tamás. A Jóság völgye

Bányai Tamás. A Jóság völgye Bányai Tamás A Jóság völgye - Nem sikerült - suttogta Ria alig hallhatóan. - Azt hiszem senkinek sem fog sikerülni. Gézu értetlenül és csodálkozva nézett rá. A kötés alatt mintha kikerekedett volna egy

Részletesebben

Kutasi Heléna. Szerelmeskalandos. avagy a boldogságra várni kell. Borító: Ráth Márton www.facebook.com/rathmartonsalon

Kutasi Heléna. Szerelmeskalandos. avagy a boldogságra várni kell. Borító: Ráth Márton www.facebook.com/rathmartonsalon Kutasi Heléna Szerelmeskalandos avagy a boldogságra várni kell Borító: Ráth Márton www.facebook.com/rathmartonsalon Amikor először megláttam őt, azonnal tudtam, nem lesz mindennapi történet. Biztos többen

Részletesebben

A népesség nyolcvan százaléka nyugdíjas

A népesség nyolcvan százaléka nyugdíjas A kosárfonásról híres település központjából vezet az út a világ elől elrejtett faluba. Nagymedeséren nem könnyű a megélhetés, a helyi kis üzlet sem tart egész nap nyitva, kevés a vásárló. A helyiek a

Részletesebben

Gyerekekre alkalmazta: Anthony A. Lee Illusztrálta: Rex John Irvine Fordította: Maryam Frazer Imánnak.

Gyerekekre alkalmazta: Anthony A. Lee Illusztrálta: Rex John Irvine Fordította: Maryam Frazer Imánnak. Gyerekekre alkalmazta: Anthony A. Lee Illusztrálta: Rex John Irvine Fordította: Maryam Frazer Imánnak. 1 2 'Abdu'l-Bahá sok évet töltött a Szentföldön, Akkó városában. Éveken keresztül fogoly volt, és

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Kislányként sok álmom volt. Embereknek szerettem volna segíteni, különösen idős, magányos embereknek. Arrol

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus csodái

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus csodái A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus csodái Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children

Részletesebben

Isten hozta őrnagy úr!

Isten hozta őrnagy úr! Isten hozta őrnagy úr! Filmrészlet szöveges átirat Napsütéses idő van, a házak előtt egy négytagú tűzoltózenekar vidám indulót játszik. A zenészek barna egyenruhában vannak, fejükön tűzoltósisak. A zenekart

Részletesebben

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait.

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait. Göncölszekér M ári szólt asszonyához Pista, te csak maradj az ágyban, próbálj meg aludni. Ez a szegény lánygyerek folyton köhög. Nem hagy téged aludni. Nem tudsz pihenni. Lehet, hogy a komámnak lesz igaza.

Részletesebben

1. Alapadatok. 2. MI van a dobozban?

1. Alapadatok. 2. MI van a dobozban? Ez a kis járgány egyike a legrégebbi készleteimnek, így elég nehéz lesz tesztet írni róla, elvégre már igencsak a szívemhez nőtt. Azért igyekszem majd egy objektívnek nem nevezhető, de átlátható kritikát

Részletesebben

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett 16 Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett mást is felfedezni vélt. Dühöt, talán. Kétségbeesést.

Részletesebben

Claire Kenneth. Randevú Rómában

Claire Kenneth. Randevú Rómában Claire Kenneth Randevú Rómában CLAIRE KENNETH Randevú Rómában Regény 2010 Fapadoskonyv.hu Kft. honlap: www.fapadoskonyv.hu e-mail: info@fapadoskonyv.hu A könyv az alábbi kiadás alapján készült: Claire

Részletesebben

Áprily Lajos emléke Nagyenyeden

Áprily Lajos emléke Nagyenyeden Józsa Miklós Áprily Lajos emléke Nagyenyeden Áprily Lajos, a jeles transzszilván költő 1887. november 14-én született Brassóban. Édesapja Jékely Lajos, édesanyja Zigler Berta. A család két év múlva Parajdra

Részletesebben

Szeretet volt minden kincsünk

Szeretet volt minden kincsünk Szeretet volt minden kincsünk Azt mondják, mindenkinek meg van írva a sorskönyvében az élete. Mindenkinek ki van jelölve z út, mint a kerti ösvény, szélekkel, jelekkel, hogy ne lehessen letérni róla. Van

Részletesebben

démontámadást, akkor tanulta meg, hogy képes előre jelezni, ha démonok közelednek. Apja a király, nem lepődött meg fia képességein, a szíve mélyén

démontámadást, akkor tanulta meg, hogy képes előre jelezni, ha démonok közelednek. Apja a király, nem lepődött meg fia képességein, a szíve mélyén 1. A támadás Viktor az erőd tetejéről nézte a közeli erdőt. Minden nyugodtnak tűnt mozgásnak semmi nyomát nem látta. Pedig érezte a jelenlétüket, tudta, hogy a közelben vannak, nem látja őket, de valahol

Részletesebben

Szeretetettel ajánlom műveimet mindenkinek olvasásra, szórakozásra, vagy csupán elmélkedésre. Joli néni

Szeretetettel ajánlom műveimet mindenkinek olvasásra, szórakozásra, vagy csupán elmélkedésre. Joli néni BRÁTÁN ERZSÉBET HÉTKÖZNAPI CSODÁK NOVELLAGYŰJTEMÉNY ELŐSZÓ Kedves olvasóim! Az alábbi novelláim a valóság és a fantázia összefonódásából születtek. Számtalanszor elmegyünk apróságok felett, pedig az élet

Részletesebben

Iskolakód 2008/2009. S ZÖVEGÉRTÉS 4. év f olyam. Az MFFPPTI nem járul hozzá a feladatok részben vagy egészben történő üzleti célú felhasználásához!

Iskolakód 2008/2009. S ZÖVEGÉRTÉS 4. év f olyam. Az MFFPPTI nem járul hozzá a feladatok részben vagy egészben történő üzleti célú felhasználásához! Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet 1088 Budapest, Vas utca 8-10. Iskolakód 5 Évfolyam Osztálykód Naplósorszám Nem 2008/2009. S ZÖVEGÉRTÉS 4. év f olyam Az iskola bélyegzője:

Részletesebben

Benedek Elek: JÉGORSZÁG KIRÁLYA

Benedek Elek: JÉGORSZÁG KIRÁLYA Benedek Elek: JÉGORSZÁG KIRÁLYA Volt egyszer egy szegény ember. Ennek a szegény embernek annyi fia volt, mint a rosta lika, még eggyel több. Éjjel-nappal búslakodott szegény, hogy mit csináljon ezzel a

Részletesebben

A melléknevek képzése

A melléknevek képzése A melléknevek képzése 1 ) Helyezkedjen el kényelmesen, először mesélni fogunk... Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer a magyar nyelv, benne sok szóval, kifejezéssel és szabállyal, amelyeket persze

Részletesebben

Sokféleképpen belefoghatnék ebbe a történetbe. Ábrándosabb lelkületű olvasóim, akik nem közömbösek régmúlt csaták és elporladt hősök iránt, bizonyára nem vennék zokon, ha úgy kezdeném: régesrég, azokban

Részletesebben

Miklya Luzsányi Mónika

Miklya Luzsányi Mónika Miklya Luzsányi Mónika Farkasidő Nem kell ma a húsokat jégverembe tenni. Csikorog a hó, foga van a szélnek, süt át a hideg a falakon. Akkor is egész éjjel vonított a szél, mint a csikaszok a nádasban.

Részletesebben

És bizony: Ha az emberek nincsenek valami hatalmas és kemény kontroll alatt, felfalják egymást. Ez nem igaz.

És bizony: Ha az emberek nincsenek valami hatalmas és kemény kontroll alatt, felfalják egymást. Ez nem igaz. Van egy hamis adat. Íme: Az igazság fáj. Hídvégi Róbert Ez nem igaz. Persze van egy dolog, ami miatt igaznak tűnik. De nem az. Hogyan is használható? 1. Amitől jól érzed magad, abban igazság van 2. Ha

Részletesebben

KAIRÓ, 2000. SZEPTEMBER

KAIRÓ, 2000. SZEPTEMBER 1 KAIRÓ, 2000. SZEPTEMBER A hosszú, csillogó-villogó, koromfekete limuzin lassan kihajtott a követség kapuján, egy pillanatra megállt, aztán nekieredt a forgalomnak. Elölrôl és hátulról két-két rendôrmotor

Részletesebben

Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS

Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS Hallottad-e már az öreg utcai lámpás történetét? Igaz, nem éppen vidám história, de azért egyszer végighallgathatod. Volt egyszer egy jóravaló, öreg utcai lámpás, aki

Részletesebben

Akinek élénk a képzelete, és maga elé idéz egy boldog pillanatot, és majdnem jó neki, nos, ő arra is képes, hogy eget építsen pokolra.

Akinek élénk a képzelete, és maga elé idéz egy boldog pillanatot, és majdnem jó neki, nos, ő arra is képes, hogy eget építsen pokolra. II. A KÉPZELET Akinek élénk a képzelete, maga elé idézhet egy-egy boldog pillanatot, és ha éppen itt áll mellettem, és az útvesztőkbe kémlel, nem lát mást, csak kupoláról kupolára szálló galambokat. De

Részletesebben

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1. Bói Anna Konfliktus? K könyvecskék sorozat 1. Tartalom: Üdvözölöm a kedves Olvasót! Nem lehetne konfliktusok nélkül élni? Lehet konfliktusokkal jól élni? Akkor miért rossz mégis annyira? Megoldás K Összegzés

Részletesebben

Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a

Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a V Barna legény. Te szegény, te szép. Dús hajad egy leány álma. Elvesztettem az eszem s szemem könnyet hullat, mint estalkonyatkor az ég. Ó, miféle babona űzi tekintetem utánad? Végigkísérlek a fasoron,

Részletesebben

Az 50-es Évek. (tavasz)

Az 50-es Évek. (tavasz) Az 50-es Évek (tavasz) Te vagy az Út Pora a Hajamban, mondta magában Psziché, ahogy a folyó hullámai fel-felcsaptak eláztatva ülő lábfejeit, az évben először száraz folyóé. Halott galamb zuhan a mélybe

Részletesebben

Kós Károly. Kovács László

Kós Károly. Kovács László Kovács László Kós Károly Az a köves hegy, velünk szemben éppen: az a Tâlharu; ez itt a Piatra Calului. Ott messze pedig, a völgyhajlásból szürkén, fátyolosan, ide látszik a vénséges, kopasz Vlegyásza.

Részletesebben

RADNÓTHY SZABOLCS. A hullámlovas 2015.

RADNÓTHY SZABOLCS. A hullámlovas 2015. RADNÓTHY SZABOLCS A hullámlovas 2015. PROLÓGUS Rájöttem, hogy az élet tenger. Hogy érted? Egyszerre csendes és hangos. Viharos és morajló. Amikor a horizonton a végét keresed, rájössz, hogy se eleje, se

Részletesebben

Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe

Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe Felvidéki kirándulásunk az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával jött létre. A kirándulást hosszas előkészítő munka előzte meg, amiben tanáraink

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

Csaplár Vilmos KURVA VAGYOK

Csaplár Vilmos KURVA VAGYOK Csaplár Vilmos KURVA VAGYOK Csaplár Vilmos Kurva vagyok (Karriertörténet) Regény 2011 Fapadoskonyv.hu Kft. Csaplár Vilmos 1. Elvárok mindenféle ajándékot férfiaktól, de a tudat, hogy nem vagyok rászorulva,

Részletesebben

E D V I N Írta Korcsmáros András

E D V I N Írta Korcsmáros András E D V I N Írta Korcsmáros András A színen a Fiú, aki egy padon ül, majd előveszi a telefonját. Szia! Én vagy az, Dávid! Most hallasz? Nem? Na és most? Nagyszerű! Minden rendben. Nem, nincs baj. Éppen ebédszünetem

Részletesebben

Dr. Kutnyányszky Valéria

Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria 2009 őszén egy hónapot töltött a Kongói Demokratikus Köztársaság területén fekvő Kiwanjában. A bükkösdi homeopátiás orvos az Afrikai-Magyar Egyesület (AHU)

Részletesebben

ELBESZÉLŐ TÍPUSÚ SZÖVEGEK. 1. feladatsor

ELBESZÉLŐ TÍPUSÚ SZÖVEGEK. 1. feladatsor Szövegtípus: élményt kínáló, elbeszélő (mese). MEGOLDÁSOK 3. OSZTÁLY ELBESZÉLŐ TÍPUSÚ SZÖVEGEK 1. feladatsor Az 1-4. feladat gondolkodási művelete: információ-visszakeresés. Az 1-4 feladat célja: az információ

Részletesebben

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó 1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása

Részletesebben

Nem fogom lelõni magát, Delaware doktor. Pedig meg kellene

Nem fogom lelõni magát, Delaware doktor. Pedig meg kellene 1. fejezet Nem fogom lelõni magát, Delaware doktor. Pedig meg kellene tennem. Mégis mi a megfelelõ reakció egy ilyen helyzetben? Hû, kösz, értékelem a megfontoltságát. Remélem, nem gondolja meg magát.

Részletesebben

Héra Jeges öle tüskés hópelyhekt ől duzzadó felh đ Héra szeme eső eső eső esđ eső esđ esđ

Héra Jeges öle tüskés hópelyhekt ől duzzadó felh đ Héra szeme eső eső eső esđ eső esđ esđ Héra Jeges öle tüskés hópelyhekt ől duzzadó felh đ Héra szeme eső eső eső esđ eső esđ esđ a gyémántgolyó ' vígan szaladgál a fekete lemez serceg ő ereiben a gumifal nélküli fekete biliárdasztalon Vétkek

Részletesebben

SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY ATTILA ÓSZERES

SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY ATTILA ÓSZERES festményeket pedig kevés kivétellel mindig megsiratom. De csapodár fajta az ószeres, szerelmes lesz néhány tárgyba, de aztán eladja, utána meg kesereg, miért tette. SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY

Részletesebben

Szilveszter az Adrián, 2015/2016

Szilveszter az Adrián, 2015/2016 Szilveszter az Adrián, 2015/2016 Nem mondhatnám, hogy a legtipikusabb szilveszteri program az Adrián vitorlázni, de a mi családunkban jobbára a megszokottól eltérően történnek a dolgok. A gyerekeink szerint

Részletesebben

Stendhal VÖRÖS ÉS FEHÉR

Stendhal VÖRÖS ÉS FEHÉR Stendhal VÖRÖS ÉS FEHÉR Stendhal Vörös és fehér Lucien Leuwen Fordította ILLÉS ENDRE 2010 Fapadoskonyv.hu Kft. honlap: www.fapadoskonyv.hu e-mail: info@fapadoskonyv.hu Borító: Rimanóczy Andrea ELSŐ RÉSZ

Részletesebben

DOMSZKY ZOLTÁN. 69 nap alatt Magyarország körül

DOMSZKY ZOLTÁN. 69 nap alatt Magyarország körül DOMSZKY ZOLTÁN 69 nap alatt Magyarország körül Előzmények Sajnos nem olyan régtől túrázom talán úgy 10 éve kezdtem, de nagyon megszerettem, és belekóstoltam a teljesítménytúrázás műfajába is. Nagyon lelkes

Részletesebben

Belgium Antwerpen Karel de Grote Hogeschool - 2010 tavaszi félév Holobrádi Miklós, BGK

Belgium Antwerpen Karel de Grote Hogeschool - 2010 tavaszi félév Holobrádi Miklós, BGK Belgium Antwerpen Karel de Grote Hogeschool - 2010 tavaszi félév Holobrádi Miklós, BGK Kiutazás Utazásra nagyjából négy lehetőség adódik. Autóval kimenni kényelmes, sok csomagot ki lehet vinni, egyedül

Részletesebben

Egy fényképbe írt családtörténet

Egy fényképbe írt családtörténet Egy fényképbe írt családtörténet 1. A szülőfalum nevének eredete Vámosmikola Hont vármegyéhez tartozott, s ez a falu a XX. század elején központi szerepet töltött be a vármegyében. Itt volt/van a buszjárat

Részletesebben

Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva

Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva Olcsó krumpli Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva ment ajtót nyitni. Nagy örömére, az édesanyja állt az ajtó előtt. Anyukám, de jó, hogy jössz. Alig állok a lábamon, olyan álmos vagyok. Kislányom! Csak

Részletesebben

,,Én, Werner Sándor, kvietált honvédhadnagy az Úr 1900. esztendejében Kladovka Máriát, azt a nőt, akit legszebbnek tartottam és leginkább szerettem,

,,Én, Werner Sándor, kvietált honvédhadnagy az Úr 1900. esztendejében Kladovka Máriát, azt a nőt, akit legszebbnek tartottam és leginkább szerettem, ,,Én, Werner Sándor, kvietált honvédhadnagy az Úr 1900. esztendejében Kladovka Máriát, azt a nőt, akit legszebbnek tartottam és leginkább szerettem, és aki törvénytelen, de igazi fiút szült nekem, bár

Részletesebben

Kiss Ottó. Csillagszedő Márió. Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival

Kiss Ottó. Csillagszedő Márió. Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival Kiss Ottó Csillagszedő Márió Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival Az ember jóból és rosszból van összegyúrva. Fehérből meg feketéből. Ezért van az, ha rajtakapsz valami rossz dolgon, mindig

Részletesebben

Eresszen! Legyen olyan kedves, Lang úr. Most szépen elalszik még két órácskára, aztán mikor már világos lesz, elmehet sétálni.

Eresszen! Legyen olyan kedves, Lang úr. Most szépen elalszik még két órácskára, aztán mikor már világos lesz, elmehet sétálni. Amikor Konrad Lang felébredt, sötét volt. Idegen ágyban feküdt. Keskeny volt és magas, Elisabeth nem feküdt mellette. Fel akart kelni, de nem tudott. Az ágy két oldalán rács volt. Hé! kiáltotta. Majd hangosabban.

Részletesebben

humorpakk10.txt 2 nő beszélget

humorpakk10.txt 2 nő beszélget 2 nő beszélget humorpakk10.txt 1. Szia! 2. Szia! 1. Mi van? 2. Zűr. 1. Veled? 2. Nem. 1. Hanem? 2. Hallgatsz? 1. Hallgatok. 2. Esküdj! 1. Esküszöm! 2. Válnak. 1. Kik? 2. Olgáék. 1. Ok? 2. Rájött. 1. Olga?

Részletesebben

KOVÁCS GÁBOR PIROS BÁBU. 100 homokszem-vers

KOVÁCS GÁBOR PIROS BÁBU. 100 homokszem-vers KOVÁCS GÁBOR PIROS BÁBU 100 homokszem-vers KOVÁCS GÁBOR PIROS BÁBU Elektronikus változat Fedélterv és grafika: Kovács Gábor KOVÁCS GÁBOR PIROS BÁBU 100 homokszem-vers Kovács Gábor, 2012 ELŐSZÓ A Piros

Részletesebben

Erdélyi osztálykirándulás a Határtalanul program keretében

Erdélyi osztálykirándulás a Határtalanul program keretében Erdélyi osztálykirándulás a Határtalanul program keretében (2015.05.21-05.26) 1. nap (2015.05.21) 2015.05.20-án 23.30-kor kezdtünk összegyűlni a suli előtt. Az idő barátságtalanul hűvös volt, előtte nem

Részletesebben

FCI-Standard Nr 243 / 09. 06. 1999

FCI-Standard Nr 243 / 09. 06. 1999 FCI-Standard Nr 243 / 09. 06. 1999 Az alábbi idézet Nagy Tamás: AZ ALASZKAI MALAMUT címû könyvébõl való. Az idézet a szerzõ külön engedélyével lett megjelenítve. Az itt látható szöveg szerzõi jogvédelem

Részletesebben

Szentendrei emlék BALLAI LÁSZLÓ COPYRIGHT 2002, BALLAI LÁSZLÓ, MINDEN JOG FENNTARTVA.

Szentendrei emlék BALLAI LÁSZLÓ COPYRIGHT 2002, BALLAI LÁSZLÓ, MINDEN JOG FENNTARTVA. BALLAI LÁSZLÓ Szentendrei emlék COPYRIGHT 2002, BALLAI LÁSZLÓ, MINDEN JOG FENNTARTVA. MEGJELENT AZ EZREDVÉG IRODALMI, MŰVÉSZETI ÉS TÁRSADALOMKRITIKAI FOLYÓIRAT XIV ÉVFOLYAM, 6-7. (2004. JÚNIUS-JÚLIUSI)

Részletesebben

Felmelegszik a ház...

Felmelegszik a ház... NAGY ESZTER Felmelegszik a ház... Egy asszony útja az idegenségtõl a megérkezésig Tekinthetjük olyannak az ellenállást, mint amikor az ember egy hideg szobában bújik ki a paplan alól. Ilyenkor nem a paplant

Részletesebben

Majoros Mirella: Legyetek nők, ha tudtok

Majoros Mirella: Legyetek nők, ha tudtok Majoros Mirella: Legyetek nők, ha tudtok Majoros Mirella Legyetek nők, ha tudtok (Részlet) A szerelem misztérium a szex-szenvedély is az arról van szó mi férfiak, férfiak maradjunk, és nők a nők szabadok,

Részletesebben

A Székelyföld geográfiája dióhéjban

A Székelyföld geográfiája dióhéjban Hankó Vilmos Dr. A Székelyföld geográfiája dióhéjban Az erdélyi felföld keleti részén nagy kiterjedésű, hegyekkel sűrűn behálózott hegyes vidék emelkedik. A hegyek hatalmas tömegéből különösen két hegylánc

Részletesebben

"Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval

Soha nem érzem, hogy itt a plafon - Interjú Bánsági Ildikóval "Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval 2014. augusztus 26. kedd, 07:00 "Mindig büszke voltam, ha valami újra hívtak. Soha nem érzem, hogy itt a plafon, hanem inkább azt, hogy szeretnék

Részletesebben

Mióta él Békéssámsonon? Melyek a legkorább emlékei, első benyomásai a faluról?

Mióta él Békéssámsonon? Melyek a legkorább emlékei, első benyomásai a faluról? (Interjú 2.) Pleskonics Istvánné 2014. január 4-én, egy esős, borongós szombat délutánon három órát beszélgettünk Irénke nénivel előzetes egyeztetés után Alkotmány utcai lakásában. Délután kettőtől délután

Részletesebben

A kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/

A kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/ A kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/ A kis csillag a milliárdnyi többi között állt fenn az égen. Végtelenül messzi kis fehér pont volt csupán. Senki sem vette észre - éppen ez volt bánata. Hajnalban

Részletesebben

Január hónap kezdetével belépünk

Január hónap kezdetével belépünk XXVI. ÉVFOLYAM, 1. (299.) SZÁM, 2015. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! Január hónap kezdetével belépünk egy új esztendőbe, melytől mindenki sok szépet és jót remél. Sokak számára ez az évkezdet hagyományosan

Részletesebben

a viszonyuk. És a lány nem is hozta rendbe a dolgokat, mielőtt az apja oly hirtelen elment. Visszatekintve már látta, hogy nagyon sok a hasonlóság

a viszonyuk. És a lány nem is hozta rendbe a dolgokat, mielőtt az apja oly hirtelen elment. Visszatekintve már látta, hogy nagyon sok a hasonlóság ELSŐ FEJEZET Nem így kellett volna történnie. Addie Folsom úgy képzelte, a középiskola után hat évvel tehetősen és egy jó kocsi volánjánál ülve tér majd haza. Ehelyett behúzott nyakkal és egy közel háromszázezer

Részletesebben

XIV. Őszi bánat, csendes, szelíd virág Úgy körülölelted szívem. Kicsiny királyok. Minden virágod, mintha mosolyogna nekem.

XIV. Őszi bánat, csendes, szelíd virág Úgy körülölelted szívem. Kicsiny királyok. Minden virágod, mintha mosolyogna nekem. XIV Őszi bánat, csendes, szelíd virág Úgy körülölelted szívem. Kicsiny királyok. Minden virágod, mintha mosolyogna nekem. Az ősz, a szív: véres két árny. Sokat jártam az emberek között, ifjú vagyok, csendes

Részletesebben

Az élet napos oldala

Az élet napos oldala Az élet napos oldala írta Mercz Tamás E-mail: mercz_tomi@hotmail.com Első rész Minden kicsiben kezdődik el A fűnyíró idegesítő berregő motorhangja teljesen betölti szobám zegzugait. Zúg a rikítóan kék

Részletesebben