Sportszervezet neve:, bajnoki osztálya:

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Sportszervezet neve:, bajnoki osztálya:"

Átírás

1 Sportszervezet neve:, bajnoki osztálya: Az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság által szervezett férfi felnőtt és fiú utánpótlás-bajnokságokba való digitálisan kitöltött nevezési nyomtatvány mellékletei (2014/2015.) Felnőtt csapat nevezéséhez beadandó kötelező mellékletek: 1., Nevezési lap (hiánytalanul és olvashatóan kitöltve); 2., Nyilatkozat arról, hogy elfogadja az MLSZ szabályzatait és a MLSZ PMI 2014/2015. évi, adott bajnokságra vonatkozó versenykiírását, továbbá a sportszervezetre vonatkozó jogerős határozatokat; 3., Nyilatkozat arról, hogy nincs ellene folyamatban végelszámolási, csőd-, illetve felszámolási eljárás; 4., A sportszervezet nyilatkozata, hogy nem határozta el feloszlatását, illetve ügyészség vele szemben feloszlatására irányuló kérelmet nem nyújtott be a bírósághoz; 5., 30 napnál nem régebbi bírósági végzés kivonata az egyesületről (2014. június 1. utáni keltezésű); 6., Sportszervezet alapszabálya (bejegyzett képviselő által hitelesített másolat); 7., Bejegyzett képviselő közjegyző által hitelesített aláírási címpéldánya (másolat); 6., Csak nyilatkozat! 7., Csak nyilatkozat! FIGYELEM! Az MLSZ PMI külön összefoglaló táblázata / nyilvántartása (amely megtalálható a oldalon, konkrétan ezen a linken: tartalmazza azon sportszervezetek névsorát, amely sportegyesületeknek az alapszabálya és az aláírási címpéldánya megtalálható leadva a szövetségben és bekerült a nyilvántartásba. Akik ebben a nyilvántartásban megtalálják egyesületük nevét, és a nevük mellett feltüntetett dátum óta nem történt semmilyen változás az egyes dokumentumokban, azon szervezeteknek elegendő a képviselő nyilatkozata arról, hogy nem történt változás az adott hivatalos okmányában az adott időpont óta. Amennyiben a kettő közül bármelyikben változás állt be, akkor az adott dokumentum aktuális, hiteles másolatát csatolni szükséges! 8., 90 napnál nem régebbi NAV együttes (önkormányzat-helyi iparűzési adó) igazolás arról, hogy a sportszervezetnek nincs lejárt köztartozása (2014. április 1. utáni keltezésű); 9., A csapat mellett foglalkoztatott vezetőedző(k) legmagasabb UEFA-rendszerű iskolai végzettségét igazoló oklevél (bizonyítvány) másolata, valamint az ehhez kapcsolódó licenckártya (működési engedély) másolata, amelyet a nevezéskor, vagy legkésőbb a bajnokság indulásakor kötelező leadni a Versenyirodának; 10., Létesítmény jogszerű használatára vonatkozó szerződés másolata. (Nyilatkozat arról, hogy a felnőtt- és a kötelezően előírt utánpótláscsapatok mérkőzéseinek megrendezéséhez szükséges létesítmény pálya a sportszervezet rendelkezésére áll a bajnoki év teljes időszakára, illetve, hogy az kinek a tulajdonában van. Ha a létesítmény nem a sportszervezet tulajdonában van, akkor legalább a bajnoki évre érvényesen megkötött létesítmény-használatra vonatkozó bérleti szerződést vagy megállapodást is csatolni kell a nyilatkozathoz); 11., A nevezési díj és a tagsági díj befizetésének igazolása (csekk vagy bankszámlakivonat másolata); 12., Amennyiben a sportszervezet a kötelezően szerepeltetendő utánpótláscsapatot szerződéses megállapodás keretében más egyesület segítségével biztosítja, akkor az indulás átvállalásáról szóló szerződés másolata; 13., Az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság igazolása arról, hogy az MLSZ-szel és az MLSZ PMI-vel szemben nincs pénzügyi tartozása. (Az MLSZ PMI állítja ki.); 14., Egyéb rendelkezések elfogadása. Utánpótláscsapat(ok) nevezéséhez beadandó kötelező mellékletek: I., A csapat mellett foglalkoztatott vezetőedző(k) legmagasabb UEFA-rendszerű iskolai végzettségét igazoló oklevél (bizonyítvány) másolata, valamint az ehhez kapcsolódó licenckártya (működési engedély) másolata, amelyet a nevezéskor, vagy legkésőbb a bajnokság indulásakor kötelező leadni a Versenyirodának; II., Létesítmény jogszerű használatára vonatkozó szerződés másolata. (Nyilatkozat arról, hogy a felnőtt- és a kötelezően előírt utánpótláscsapatok mérkőzéseinek megrendezéséhez szükséges létesítmény pálya a sportszervezet rendelkezésére áll a bajnoki év teljes időszakára, illetve, hogy az kinek a tulajdonában van. Ha a létesítmény nem a sportszervezet tulajdonában van, akkor legalább a bajnoki évre érvényesen megkötött létesítmény-használatra vonatkozó bérleti szerződést vagy megállapodást is csatolni kell a nyilatkozathoz); III., Amennyiben a sportszervezet a kötelezően szerepeltetendő utánpótláscsapatot szerződéses megállapodás keretében más egyesület segítségével biztosítja, akkor az indulás átvállalásáról szóló szerződés másolata; IV., A nevezési díj és a tagsági díj (önálló utánpótlás-nevelőknél) befizetésének igazolása. V., Az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság igazolása arról, hogy az MLSZ-szel és az MLSZ PMI-vel szemben nincs pénzügyi tartozása. (Az MLSZ PMI állítja ki.); VI., Egyéb rendelkezések elfogadása. A kétoldalas Nevezési lap kitöltése a felnőtt csapat nevezésével együtt, egyazon nyomtatványon történik. NB-s és önálló utánpótlásnevelő sportszervezet nevezése esetén a Pest megyei felnőtt csapatokra vonatkozó komplett nevezési dokumentációt be kell adni! A nevezés beérkezésének ideje:, módja: személyes / postai

2 2. számú melléklet NYILATKOZAT a szabályzatok elfogadásáról A(z) _ (sportszervezet neve) hivatalos képviselőjeként nyilatkozom arról, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség Elnöksége és Versenybizottsága által jóváhagyott 2014/2015. évi, bennünket érintő versenykiírásokat megismertük, az abban foglaltakat, valamint a működésünkre és a bajnokságban való részvételünkre vonatkozó MLSZ- és MLSZ PMI-szabályzatok, a versenyek kapcsán születendő határozatok és egyéb rendelkezések előírásait magunkra nézve kötelezőnek elfogadjuk. 3. számú melléklet (CSAK SPORTVÁLLALKOZÁSOK ESETÉN KELL KITÖLTENI!) NYILATKOZAT felszámolási eljárás nemlétéről _ (sportszervezet neve) néven a 2014/2015. évi Pest megyei. osztályú férfi felnőtt bajnokságba benevezett sportszervezet (mint sportvállalkozás) vezetőjeként/törvényes képviselőjeként büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy az általam képviselt sportvállalkozás ellen nincs folyamatban végelszámolási, csőd-, illetve felszámolási eljárás. Tudomásul veszem, hogy amennyiben az általam képviselt sportvállalkozással szemben végelszámolási, csőd-, illetve felszámolási eljárás indul, arról köteles vagyok a bajnokságot lebonyolító MLSZ Pest Megyei Igazgatóság Versenyirodáját azonnal tájékoztatni. Digitálisan kitöltött nevezési lap mellékletei az MLSZ PMI által szervezett férfi felnőtt és fiú utánpótlás-bajnokságokba történő nevezéshez (2014/2015.) 2

3 4. számú melléklet (CSAK /DIÁK/SPORTEGYESÜLETEK ESETÉN KELL KITÖLTENI!) NYILATKOZAT feloszlatási kérelem nemlétéről A(z) _ (sportszervezet neve) néven a 2014/2015. évi Pest megyei. osztályú férfi felnőtt bajnokságba benevezett sportszervezet (mint sportegyesület vagy sportiskola) vezetőjeként/törvényes képviselőjeként büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy az általam képviselt sportszervezet nem határozta el feloszlatását, illetve ügyészség vele szemben feloszlatásra irányuló kérelmet nem nyújtott be a bírósághoz. Tudomásul veszem, hogy amennyiben az általam képviselt sportszervezettel szemben feloszlatási kérelem indul, arról köteles vagyok a bajnokságot lebonyolító MLSZ PMI Versenyirodáját azonnal tájékoztatni. Digitálisan kitöltött nevezési lap mellékletei az MLSZ PMI által szervezett férfi felnőtt és fiú utánpótlás-bajnokságokba történő nevezéshez (2014/2015.) 3

4 6. számú melléklet NYILATKOZAT az alapszabály korábbi leadásáról A(z) _ (sportszervezet neve) hivatalos képviselőjeként nyilatkozom arról, hogy sportszervezetünk alapszabálya korábbi leadásának ténye szerepel az MLSZ PMI a sportszervezetek által már leadott alapszabályait összesítő adatbázisában, és a beadott alapszabály sportszervezetünk működésének aktuális, érvényes állapotát tükrözi, vagyis az adott MLSZ PMInyilvántartásban feltüntetett dátum óta abban nem történt változás. Éppen ezért sportszervezetünk alapszabályának másolatát jelen nevezésünkkor nem csatoltuk be. 7. számú melléklet NYILATKOZAT az aláírási címpéldány korábbi leadásáról A(z) _ (sportszervezet neve) hivatalos képviselőjeként nyilatkozom arról, hogy sportszervezetünk érvényes aláírási címpéldánya korábbi leadásának ténye szerepel az MLSZ PMI a sportszervezetek által már leadott hiteles aláírási címpéldányokat összesítő adatbázisában, és az adott MLSZ PMI-nyilvántartásban feltüntetett dátum óta folyamatosan érvényben van, abban nem történt változás. Éppen ezért sportszervezetünk aláírási címpéldányának hiteles másolatát jelen nevezésünkkor nem csatoltuk be. Digitálisan kitöltött nevezési lap mellékletei az MLSZ PMI által szervezett férfi felnőtt és fiú utánpótlás-bajnokságokba történő nevezéshez (2014/2015.) 4

5 10. számú melléklet NYILATKOZAT sportpálya tulajdonjogáról A(z) _ (sportszervezet neve) néven a 2014/2015. évi Pest megyei. osztályú férfi felnőtt bajnokságba benevezett sportszervezet vezetőjeként/törvényes képviselőjeként büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a felnőtt és a kötelezően előírt utánpótláscsapatok szerepeltetéséhez szükséges létesítmények (pályák) a Sportszervezet rendelkezésére állnak, azok SPORTSZERVEZETÜNK tulajdonában van(nak)* (*kérjük a megfelelőt aláhúzni!) nem a SPORTSZERVEZETÜNK tulajdonában van(nak)*. /Amennyiben a létesítmények (pályák) nem a Sportszervezet tulajdonában vannak, a nyilatkozat mellé csatolni kell a legalább egy bajnoki évre (a 2014/2015. évi bajnokságra) érvényesen létrejött, használatra vonatkozó szerződést (megállapodást)./ Digitálisan kitöltött nevezési lap mellékletei az MLSZ PMI által szervezett férfi felnőtt és fiú utánpótlás-bajnokságokba történő nevezéshez (2014/2015.) 5

6 16. számú melléklet Egyéb rendelkezések elfogadása A(z) _ (sportszervezet neve) néven a 2014/2015. évi Pest megyei bármilyen osztályú és korosztályú bajnokságaiba benevezett sportszervezet vezetőjeként/törvényes képviselőjeként büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy: 1., Elfogadjuk az MLSZ valamennyi hatályos szabályzatát, rendelkezését és határozatát. 2., Minden adatszolgáltatásért teljes körű felelősséget vállalunk. 3., Az MLSZ Elnökségének 149/2013. ( ) számú határozatában előírtak szerint foglalkoztatjuk a sportszervezet csapatait felkészítő és irányító edzőket. Ezt nevezéskor de legkésőbb a bajnokság indulásakor a foglalkoztatni kívánt edző részére kiállított oklevél és az érvényes licenckártya másolatának benyújtásával igazoljuk. 4., Az MLSZ-szel vagy az MLSZ megyei-budapesti igazgatóságaival szemben nincs folyamatban polgári peres eljárásunk.* További vitás ügyeinkben az MLSZ Alapszabály 10. (1) bekezdés j. és (2) bekezdés i. pontjaiban foglaltak szerint járunk el. 5., Tudomásul vesszük, hogy a játékvezetői díjak központilag kerülnek kiszámlázásra, mely tartalmazza a játékvezetői díj bruttó összegét, a járulékokat és egyéb költségeket. * Megjegyzés: amennyiben folyamatban van polgári peres eljárása az MLSZ-szel vagy az MLSZ valamelyik megyei-budapesti igazgatóságával szemben, az erről szóló hivatalos dokumentumokat a nevezési dokumentáció mellé be kell csatolni. Digitálisan kitöltött nevezési lap mellékletei az MLSZ PMI által szervezett férfi felnőtt és fiú utánpótlás-bajnokságokba történő nevezéshez (2014/2015.) 6

NYILATKOZAT a szabályzatok elfogadásáról. NYILATKOZAT felszámolási eljárás nemlétéről

NYILATKOZAT a szabályzatok elfogadásáról. NYILATKOZAT felszámolási eljárás nemlétéről 2. számú melléklet NYILATKOZAT a szabályzatok elfogadásáról A(z) _ (sportszervezet neve) hivatalos képviselőjeként nyilatkozom arról, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség Elnöksége és Versenybizottsága által

Részletesebben

Komplett nevezési dokumentáció az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság által szervezett női ¾-ed pályás-bajnokságba történő nevezéshez (2014/2015.

Komplett nevezési dokumentáció az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság által szervezett női ¾-ed pályás-bajnokságba történő nevezéshez (2014/2015. Sportszervezet neve:, bajnoki osztálya: Komplett nevezési dokumentáció az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság által szervezett női ¾-ed pályás-bajnokságba történő nevezéshez (2014/2015.) Felnőtt csapat nevezéséhez

Részletesebben

Komplett nevezési dokumentáció az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság által szervezett fiú utánpótlás-bajnokságokba történő nevezéshez (2013/2014.

Komplett nevezési dokumentáció az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság által szervezett fiú utánpótlás-bajnokságokba történő nevezéshez (2013/2014. Sportszervezet neve:, bajnoki osztálya: Komplett nevezési dokumentáció az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság által szervezett fiú utánpótlás-bajnokságokba történő nevezéshez (2013/2014.) Utánpótlás csapat nevezéséhez

Részletesebben

MINDEN, A BAJNOKSÁGRA NEVEZNI KÍVÁNÓ SPORTSZERVEZET RÉSZÉRE KÖTELEZŐ A KITÖLTÉS ÉS ADATSZOLGÁLTATÁS. MINDEN PONTOT KÖTELEZŐ KITÖLTENI!

MINDEN, A BAJNOKSÁGRA NEVEZNI KÍVÁNÓ SPORTSZERVEZET RÉSZÉRE KÖTELEZŐ A KITÖLTÉS ÉS ADATSZOLGÁLTATÁS. MINDEN PONTOT KÖTELEZŐ KITÖLTENI! Kitöltési útmutató Sz-Sz-B. Megyei Igazgatóság Bajnokságaira való nevezés feltételeinek teljesítéséhez (Hivatkozási szám a versenykiírásban szereplővel azonos) MINDEN, A BAJNOKSÁGRA NEVEZNI KÍVÁNÓ SPORTSZERVEZET

Részletesebben

Felnőtt csapat nevezéséhez beadandó kötelező mellékletek: Utánpótláscsapat(ok) nevezéséhez beadandó kötelező mellékletek:

Felnőtt csapat nevezéséhez beadandó kötelező mellékletek: Utánpótláscsapat(ok) nevezéséhez beadandó kötelező mellékletek: Csapat neve:, bajnoki osztálya: Komplett nevezési dokumentáció a PMLSZ által szervezett felnőtt és utánpótlás-bajnokságokba történő nevezéshez (2010/2011.) Felnőtt csapat nevezéséhez beadandó kötelező

Részletesebben

Kitöltési útmutató. 2014-2015. évi NB I osztályú férfi felnőtt futsal bajnokságra való nevezés feltételeinek teljesítéséhez

Kitöltési útmutató. 2014-2015. évi NB I osztályú férfi felnőtt futsal bajnokságra való nevezés feltételeinek teljesítéséhez Kitöltési útmutató 2014-2015. évi NB I osztályú férfi felnőtt futsal bajnokságra való nevezés feltételeinek teljesítéséhez MINDEGYIK, A BAJNOKSÁGRA NEVEZNI KÍVÁNÓ SPORTVÁLLALKOZÁS RÉSZÉRE KÖTELEZŐ A KITÖLTÉS

Részletesebben

Pest Megyei Labdarúgó Szövetség (PMLSZ) Postacím: Székhely: E-mail: Telefon/fax: Internet: Bankszámlaszám: PMLSZ 2010/2011.

Pest Megyei Labdarúgó Szövetség (PMLSZ) Postacím: Székhely: E-mail: Telefon/fax: Internet: Bankszámlaszám: PMLSZ 2010/2011. Pest Megyei Labdarúgó Szövetség (PMLSZ) Postacím: 1364 Budapest, Postafiók 301.; Székhely: 1052 Budapest, Városház utca 7. E-mail: versenyiroda@pmlsz.hu; jb-iroda@pmlsz.hu; nyiab-iroda@pmlsz.hu Telefon/fax:

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság Megyei ú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2013 2014. Tartalom 1. A bajnokság szervezője és rendezője, a bajnokság típusa

Részletesebben

MEGYEI I/B-OSZTÁLY FÉRFI FELNŐTT NAGYPÁLYÁS MEGYEI I/B-OSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA 2009/2010.

MEGYEI I/B-OSZTÁLY FÉRFI FELNŐTT NAGYPÁLYÁS MEGYEI I/B-OSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA 2009/2010. Pest Megyei Labdarúgó Szövetség (PMLSZ) Postacím: 1364 Budapest, Postafiók 301.; Székhely: 1052 Budapest, Városház utca 7.; E-mail: versenyiroda@pmlsz.hu; jb-iroda@pmlsz.hu; nyiab-iroda@pmlsz.hu; Telefon/fax:

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Budapesti Igazgatóság / Budapesti Labdarúgó Szövetség / EGYETEMI FUTSAL BAJNOKSÁG Budapesti Egyetemi-Főiskolai Férfi Felnőtt Futsal bajnokság versenykiírása 2013 2014. év TERVEZET

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség Budapesti Igazgatóság

Magyar Labdarúgó Szövetség Budapesti Igazgatóság Magyar Labdarúgó Szövetség Budapesti Igazgatóság Budapesti felnőtt női keresztpályás labdarúgó versenykiírása 2012 2013. TERVEZET Tartalom 1. A szervezője és rendezője, a típusa és hivatalos neve... 2

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Veszprém Megyei Igazgatóság / Veszprém Megyei Labdarúgó Szövetség / VESZPRÉM MEGYEI IV. OSZTÁLY Megyei-Budapesti IV. osztályú férfi felnőtt, nagypályás, labdarúgó bajnokság versenykiírása

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Fejér Megyei Igazgatóság U-34 KOROSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG Megyei Öregfiúk nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2012 2013. Tartalom 1. A bajnokság szervezője és rendezője,

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Hajdú-Bihar Megyei-Budapesti Igazgatóság HAJDÚ-BIHAR MEGYEI III. OSZTÁLY Hajdú-Bihar Megyei ú férfi felnőtt, nagypályás, labdarúgó bajnokság versenykiírása 2015 2016. Tartalom

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség Heves Megyei Igazgatóság

Magyar Labdarúgó Szövetség Heves Megyei Igazgatóság Magyar Labdarúgó Szövetség Heves Megyei Igazgatóság U-16 BAJNOKSÁG Heves Megyei U-16 korosztályú fiú nagypályás, labdarúgó bajnokságok alap versenykiírása 2013 2014. év TERVEZET VERZIÓ 1. Tartalom 1. A

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Békés Megyei Igazgatóság U-16 KOROSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG Békés Megyei U-16 korosztályú férfi ifjúsági műfüves futsal labdarúgó bajnokság versenykiírása 2015 2016. év Tartalom 1. A

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Veszprém Megyei Igazgatóság / Veszprém Megyei Labdarúgó Szövetség / U-16 KOROSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG Veszprém Megyei U-16 korosztályú férfi nagypályás, labdarúgó bajnokság versenykiírása

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Komárom-Esztergom Megyei-Budapesti Igazgatóság U-16 KOROSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG Komárom-Esztergom Megyei U-16 korosztályú férfi ifjúsági nagypályás labdarúgó bajnokságok versenykiírása

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Veszprém Megyei Igazgatóság / Veszprém Megyei Labdarúgó Szövetség / VESZPRÉM MEGYEI I. OSZTÁLY Veszprém Megyei I. osztályú férfi felnőtt versenykiírása 2013 2014. Tartalom 1.

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Vas Megyei Igazgatóság VAS MEGYEI II. OSZTÁLY Vas Megyei II. osztályú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2015 2016. Tartalom 1. A bajnokság szervezője

Részletesebben

NEMZETI EGYETEMI KOSÁRLABDA BAJNOKSÁG (MEFOB) VERSENYKIÍRÁSA 2015/2016

NEMZETI EGYETEMI KOSÁRLABDA BAJNOKSÁG (MEFOB) VERSENYKIÍRÁSA 2015/2016 NEMZETI EGYETEMI KOSÁRLABDA BAJNOKSÁG (MEFOB) VERSENYKIÍRÁSA 2015/2016 MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION SZÉKHELY: 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 1-3. TELEFON: 06-1/460-6825

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Bács-Kiskun Megyei Igazgatóság / Bács-Kiskun Megyei Labdarúgó Szövetség / BÁCS-KISKUN MEGYEI II. OSZTÁLY Bács-Kiskun Megyei ú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóság / JNSZ Megyei Labdarúgó Szövetség /

Magyar Labdarúgó Szövetség Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóság / JNSZ Megyei Labdarúgó Szövetség / Magyar Labdarúgó Szövetség Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóság / JNSZ Megyei Labdarúgó Szövetség / JNSZ MEGYEI IV. OSZTÁLY JNSZ Megyei IV. osztályú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség. II. osztályú fiú serdülő U15, U14 korosztályú nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2014-2015.

Magyar Labdarúgó Szövetség. II. osztályú fiú serdülő U15, U14 korosztályú nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2014-2015. Magyar Labdarúgó Szövetség II. osztályú fiú serdülő U15, U14 korosztályú nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2014-2015. év Tartalom 1. A bajnokság szervezője és rendezője, a bajnokság típusa...

Részletesebben

NEMZETI EGYETEMI KOSÁRLABDA BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA 2013/2014

NEMZETI EGYETEMI KOSÁRLABDA BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA 2013/2014 NEMZETI EGYETEMI KOSÁRLABDA BAJNOKSÁG (MAGYAR EGYETEMI FŐISKOLAI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG) VERSENYKIÍRÁSA 2013/2014 MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION POSTACÍM: 1146 BUDAPEST,

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség Budapesti Igazgatóság

Magyar Labdarúgó Szövetség Budapesti Igazgatóság Magyar Labdarúgó Szövetség Budapesti Igazgatóság KOROSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG Budapesti korosztályú férfi ifjúsági nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2014 2015. év Tartalom 1. A bajnokság szervezője

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség. I. osztályú fiú serdülő U15, U14 korosztályú nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2013-2014.

Magyar Labdarúgó Szövetség. I. osztályú fiú serdülő U15, U14 korosztályú nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2013-2014. Magyar Labdarúgó Szövetség I. osztályú fiú serdülő U15, U14 korosztályú nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2013-2014. év Tartalom 1. A bajnokság szervezője és rendezője, a bajnokság típusa...

Részletesebben

nemzeti egyetemi kosárlabda bajnokság (MEFOB) VERSENYKIÍRÁSA 2014/2015

nemzeti egyetemi kosárlabda bajnokság (MEFOB) VERSENYKIÍRÁSA 2014/2015 nemzeti egyetemi kosárlabda bajnokság (MEFOB) VERSENYKIÍRÁSA 2014/2015 MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION SZÉKHELY: 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 1-3. POSTACÍM: 1146

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség. II. osztályú férfi ifjúsági U21, U17 korosztályú nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2014-2015.

Magyar Labdarúgó Szövetség. II. osztályú férfi ifjúsági U21, U17 korosztályú nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2014-2015. Magyar Labdarúgó Szövetség II. osztályú férfi ifjúsági U21, U17 korosztályú nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2014-2015. év Tartalom 1. A bajnokság szervezője és rendezője, a bajnokság típusa...

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Baranya Megyei Igazgatóság BARANYA MEGYEI IV. OSZTÁLY Baranya Megyei IV. ú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2015 2016. Tartalom 1. A bajnokság szervezője

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség Somogy Megyei Igazgatóság

Magyar Labdarúgó Szövetség Somogy Megyei Igazgatóság Magyar Labdarúgó Szövetség Somogy Megyei Igazgatóság SOMOGY MEGYEI U-21 KOROSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG Somogy Megyei U-21 korosztályú férfi ifjúsági nagypályás, labdarúgó bajnokság versenykiírása 2013 2014. év

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség Heves Megyei Igazgatóság

Magyar Labdarúgó Szövetség Heves Megyei Igazgatóság Magyar Labdarúgó Szövetség Heves Megyei Igazgatóság MEGYEI I. OSZTÁLY Heves Megyei I. osztályú férfi felnőtt, nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2013 2014. VERZIÓ 2. Tartalom 1. A bajnokság

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Veszprém Megyei Igazgatóság Veszprém Megyei U-16 korosztályú férfi ifjúsági nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2015 2016. év Tartalom 1. A bajnokság szervezője és

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Fejér Megyei Igazgatóság FEJÉR MEGYEI I. OSZTÁLY Fejér Megyei I. ú férfi felnőtt, nagypályás, labdarúgó bajnokság versenykiírása 2015 2016. Tartalom 1. A bajnokság szervezője

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Vas Megyei Igazgatóság VAS MEGYEI III. OSZTÁLY Vas Megyei III. ú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2015 2016. Tartalom 1. A bajnokság szervezője és

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség Heves Megyei Igazgatóság

Magyar Labdarúgó Szövetség Heves Megyei Igazgatóság Magyar Labdarúgó Szövetség Heves Megyei Igazgatóság MEGYEI IV. OSZTÁLY Heves Megyei IV. ú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2015 2016. Tartalom 1. A bajnokság szervezője és rendezője,

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Komárom-Esztergom Megyei Igazgatóság ÖREGFIÚK BAJNOKSÁG Megyei Öregfiúk nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2013-14.évi bajnoki év Tartalom 1. A bajnokság szervezője

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Somogy Megyei Igazgatóság SOMOGY MEGYEI II. OSZTÁLY Somogy Megyei II. osztályú férfi felnőtt, nagypályás, labdarúgó bajnokság versenykiírása 2013 2014. Tartalom 1. A bajnokság

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Megyei Igazgatóság / Megyei Labdarúgó Szövetség / BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI U-19 KOROSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG korosztályú férfi ifjúsági nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség Budapesti Igazgatóság BUDAPEST IV. OSZTÁLY

Magyar Labdarúgó Szövetség Budapesti Igazgatóság BUDAPEST IV. OSZTÁLY Magyar Labdarúgó Szövetség Budapesti Igazgatóság BUDAPEST IV. OSZTÁLY Budapest IV. osztályú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2013 2014. Tartalom 1. A bajnokság szervezője és

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Megyei Igazgatóság (Pest Megyei Labdarúgó Szövetség) PEST MEGYEI U19 KOROSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG Pest Megyei U19 korosztályú fiú ifjúsági nagypályás labdarúgó-bajnokság 2012 2013.

Részletesebben

Magyar Pétanque Szövetség

Magyar Pétanque Szövetség Magyar Pétanque Szövetség Fédération Hongroise de Pétanque Hungarian Federation of Pétanque H-7396 Magyarszék, Kossuth L. u. 33. Tel: +3630 405-4511 Fax: +3672 521-006 Jóváhagyta a MAPESZ elnöke 2015.

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Megyei Igazgatóság (Pest Megyei Labdarúgó Szövetség) U16 KOROSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG Megyei U16 korosztályú fiú serdülő nagypályás labdarúgó-bajnokság versenykiírása 2015/2016.

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Igazgatóság / Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Labdarúgó Szövetség /

Magyar Labdarúgó Szövetség Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Igazgatóság / Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Labdarúgó Szövetség / Magyar Labdarúgó Szövetség Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Igazgatóság / Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Labdarúgó Szövetség / JÁSZ- NAGYKUN- SZOLNOK MEGYEI TERÜLETI U16 KOROSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG Jász-Nagykun-Szolnok

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Baranya Megyei Fiú U11 korosztályú futsal versenykiírás 2015 2016 Tartalom 1. A verseny szervezője és rendezője, a verseny típusa... 3 2. A verseny célja... 3 3. A verseny nevezési

Részletesebben

A Magyar Sárkányhajó Szövetség Igazolási (Nyilvántartási) és Átigazolási Szabályzata

A Magyar Sárkányhajó Szövetség Igazolási (Nyilvántartási) és Átigazolási Szabályzata A Magyar Sárkányhajó Szövetség Igazolási (Nyilvántartási) és Átigazolási Szabályzata amelyet a Magyar Sárkányhajó Szövetség Elnöksége hagyott jóvá az Elnökség 1/2015.04. 12. sz. határozatával 2015 Igazolási

Részletesebben

Kitöltési útmutató a Nevezési lap (Teremröplabda) VB-01 (2015.06.18) formanyomtatványhoz

Kitöltési útmutató a Nevezési lap (Teremröplabda) VB-01 (2015.06.18) formanyomtatványhoz Kitöltési útmutató a Nevezési lap (Teremröplabda) VB-01 (2015.06.18) formanyomtatványhoz Kérjük, olvassa el figyelmesen! Szezon: Azt a bajnoki szezont kell beírni, amelybe a sportszervezet nevezni kíván.

Részletesebben

Magyar Pétanque Szövetség

Magyar Pétanque Szövetség Magyar Pétanque Szövetség Fédération Hongroise de Pétanque Hungarian Federation of Pétanque H-7396 Magyarszék, Kossuth L. u. 33. Tel: +3630 405-4511 Fax: +3672 521-006 Jóváhagyta a MAPESZ elnöksége 2014.

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Veszprém Megyei Igazgatóság / Veszprém Megyei Labdarúgó Szövetség / VESZPRÉM MEGYEI IV. OSZTÁLY Veszprém Megyei IV. osztályú férfi felnőtt labdarúgó bajnokság versenykiírása

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség Budapesti Igazgatóság

Magyar Labdarúgó Szövetség Budapesti Igazgatóság Magyar Labdarúgó Szövetség Budapesti Igazgatóság U-15 KOROSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG Budapesti U-15 korosztályú fiú serdülő nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2012 2013. Tartalom 1. A bajnokság szervezője

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Komárom-Esztergom Megyei Igazgatóság ÖREGFIÚK BAJNOKSÁG Megyei Öregfiúk nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2015-16.évi bajnoki év Tartalom 1. A bajnokság szervezője

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség. Leány U-17 korosztályú nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2015-2016. év

Magyar Labdarúgó Szövetség. Leány U-17 korosztályú nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2015-2016. év Magyar Labdarúgó Szövetség Leány U-17 korosztályú nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2015-2016. év Tartalom 1. A bajnokság szervezője és rendezője, a bajnokság típusa... 2 2. A bajnokság célja...

Részletesebben

Versenyszabályzat. 1. Hatálya. 2. Kizárólagosság. 3. Versenynaptár. 4. Versenyek fajtái

Versenyszabályzat. 1. Hatálya. 2. Kizárólagosság. 3. Versenynaptár. 4. Versenyek fajtái Versenyszabályzat 1. Hatálya 1.1. Jelen versenyszabályzat (továbbiakban: VSZ) vonatkozik valamennyi Magyarországon, a Magyar Tamburello Szövetség (továbbiakban: MATAMSZ) szervezésében vagy jóváhagyásában

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség Budapesti Igazgatóság. Budapesti Női Felnőtt Nagypályás Labdarúgó Bajnokság versenykiírása 2015 2016.

Magyar Labdarúgó Szövetség Budapesti Igazgatóság. Budapesti Női Felnőtt Nagypályás Labdarúgó Bajnokság versenykiírása 2015 2016. Magyar Labdarúgó Szövetség Budapesti Igazgatóság Budapesti Labdarúgó versenykiírása 2015 2016. Tartalom 1. A bajnokság szervezője és rendezője, a bajnokság típusa és hivatalos neve......3 2. A bajnokság

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Heves Megyei Igazgatóság HEVES MEGYEI NŐI FUTSAL BAJNOKSÁG versenykiírása 2013 2014. VERZIÓ 1. Tartalom 1. A bajnokság szervezője és rendezője, a bajnokság típusa és hivatalos

Részletesebben

szabadidősport egyesületek éves működési támogatására A pályázat célja A pályázók köre A támogatott tevékenységek köre

szabadidősport egyesületek éves működési támogatására A pályázat célja A pályázók köre A támogatott tevékenységek köre Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Közoktatási, Közművelődési, Egészségügyi és Sport Bizottság pályázati felhívása a 176/2014. (IV. 22.) sz. határozata alapján a szabadidősport egyesületek éves

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség MLSZ Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság U-14 KOROSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG Hajdú-Bihar Megyei U-14 korosztályú férfi fiú csökkentett pályaméretű ( 3/4-ed pályás ) labdarúgó bajnokság versenykiírása

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség. II. osztályú férfi ifjúsági U21, U17 korosztályú nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2013-2014.

Magyar Labdarúgó Szövetség. II. osztályú férfi ifjúsági U21, U17 korosztályú nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2013-2014. Magyar Labdarúgó Szövetség II. osztályú férfi ifjúsági U21, U17 korosztályú nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2013-2014. év Tartalom 1. A bajnokság szervezője és rendezője, a bajnokság típusa...

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Igazgatóság / Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Labdarúgó Szövetség /

Magyar Labdarúgó Szövetség Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Igazgatóság / Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Labdarúgó Szövetség / Magyar Labdarúgó Szövetség Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Igazgatóság / Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Labdarúgó Szövetség / JÁSZ- NAGYKUN- SZOLNOK MEGYEI TERÜLETI CSÖKKENTETT PÁLYÁS U14 KOROSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG

Részletesebben

BLSZ Öregfiúk és Old Boy s Igazolási és Átigazolási Szabályzat. Érvényes: 2003. július 1-től

BLSZ Öregfiúk és Old Boy s Igazolási és Átigazolási Szabályzat. Érvényes: 2003. július 1-től BLSZ Öregfiúk és Old Boy s Igazolási és Átigazolási Szabályzat Érvényes: 2003. július 1-től 1 1. A szabályzat hatálya A szabályzat hatálya kiterjed: a./ a BLSZ-nél igazolt öregfiúk/old boy s labdarúgóra,

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség Budapesti Igazgatóság BUDAPEST I. OSZTÁLY

Magyar Labdarúgó Szövetség Budapesti Igazgatóság BUDAPEST I. OSZTÁLY Magyar Labdarúgó Szövetség Budapesti Igazgatóság BUDAPEST I. OSZTÁLY Budapest I. osztályú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2013 2014. Tartalom 1. A bajnokság szervezője és rendezője,

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóság / JNSZ Megyei Labdarúgó Szövetség /

Magyar Labdarúgó Szövetség Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóság / JNSZ Megyei Labdarúgó Szövetség / Magyar Labdarúgó Szövetség Igazgatóság / JNSZ Labdarúgó Szövetség / JNSZ NŐI FÉLPÁLYÁS BAJNOKSÁG (keresztpályás bajnokság) JNSZ Női keresztpályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2015 2016. év Tartalom

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Komárom-Esztergom Megyei Igazgatóság MEGYEI III. OSZTÁLY Komárom-ú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokságok versenykiírása 2015 2016. Tartalom 1. A bajnokság szervezője

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Somogy Megyei-Budapesti Igazgatóság MEGYEI IGAZGATÓSÁG CÍMERE MEGYEI I-. OSZTÁLY Megyei I. osztályu férfi felnőtt, nagypályás, labdarúgó bajnokság alap versenykiírása 2015 2016.

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Megyei Igazgatóság

Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Megyei Igazgatóság Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Megyei Igazgatóság (Pest Megyei Labdarúgó Szövetség) PEST MEGYEI ÖREGFIÚ (,,U34 ) Pest megyei öregfiú (,,U34-es ) nagypályás labdarúgó- 2015/2016. Tartalom 1. A bajnokság

Részletesebben

A Petőházi Sportegyesület szakmai beszámolója

A Petőházi Sportegyesület szakmai beszámolója Nemzeti Sport Intézet részére 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. Tárgy: Szakmai beszámoló 1 (Beadási határidő: 2013. július 30.) A Petőházi Sportegyesület szakmai beszámolója Egyesületünk sportfejlesztési

Részletesebben

a) szociális ellátás alanyainak életminőség-javítását célzó programok, akciók

a) szociális ellátás alanyainak életminőség-javítását célzó programok, akciók 1 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS szociális és egészségügyi keretre Hatvan Város Önkormányzata pályázatot hirdet a hatvani civil szervezetek támogatásáról szóló 15/2011. (IV. 1.) önkormányzati rendelet alapján, a Hatvan

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóság / JNSZ Megyei Labdarúgó Szövetség /

Magyar Labdarúgó Szövetség Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóság / JNSZ Megyei Labdarúgó Szövetség / Magyar Labdarúgó Szövetség Igazgatóság / JNSZ Labdarúgó Szövetség / JNSZ U-14 KOROSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG (csökkentet pályás) JNSZ U-14 korosztályú csökkentett pályaméretű fiú serdülő labdarúgó bajnokság versenykiírása

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Somogy Megyei Igazgatóság MEGYEI IGAZGATÓSÁG CÍMERE SOMOGY MEGYEI KUPA Férfi felnőtt, nagypályás labdarúgó Somogy Megyei Kupa alap versenykiírása 2014 2015. TERVEZET Tartalom

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség Budapesti Igazgatóság BUDAPEST II. OSZTÁLY

Magyar Labdarúgó Szövetség Budapesti Igazgatóság BUDAPEST II. OSZTÁLY Magyar Labdarúgó Szövetség Budapesti Igazgatóság BUDAPEST II. OSZTÁLY Budapest II. osztályú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2014 2015. Tartalom 1. A bajnokság szervezője és

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség I LICENCEK Edzői Licencek 2007-2008. ÉV Az MLSZ elnöksége 122/2007. (2007.05.17.) számú határozataival fogadta el. 1. Általános rendelkezések 2007. július 1-től az MLSZ versenyrendszerében

Részletesebben

ÖSSZESÍTŐ ADATLAP. A kérelmező szervezet teljes neve: Csolnoki Szabadidő Sportegyesület...

ÖSSZESÍTŐ ADATLAP. A kérelmező szervezet teljes neve: Csolnoki Szabadidő Sportegyesület... Ügyiratszám 1 : Érkezett 1 : ÖSSZESÍTŐ ADATLAP 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Csolnoki Szabadidő Sportegyesület... A kérelmező szervezet rövidített neve: CSSZSE... Gazdálkodási

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség Somogy Megyei Igazgatóság

Magyar Labdarúgó Szövetség Somogy Megyei Igazgatóság Magyar Labdarúgó Szövetség Somogy Megyei Igazgatóság SOMOGY MEGYEI KUPA Férfi felnőtt, nagypályás labdarúgó Somogy Megyei Kupa versenykiírása 2013 2014. Tartalom 1. A kupa szervezője és rendezője, a kupa

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Veszprém Megyei Igazgatóság / Veszprém Megyei Labdarúgó Szövetség / VESZPRÉM MEGYEI III. OSZTÁLY Megyei-Budapesti III. osztályú férfi felnőtt, nagypályás, labdarúgó bajnokság

Részletesebben

ÖSSZESÍTŐ ADATLAP. A kérelmező szervezet teljes neve:... A kérelmező szervezet rövidített neve:...

ÖSSZESÍTŐ ADATLAP. A kérelmező szervezet teljes neve:... A kérelmező szervezet rövidített neve:... Ügyiratszám 1 : Érkezett 1 : ÖSSZESÍTŐ ADATLAP 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve:... A kérelmező szervezet rövidített neve:... Gazdálkodási formakód 2 : A kérelmező jogállása: Amatőr

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság MEGYEI II. OSZTÁLY Megyei II. osztályú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2013 2014. Tartalom 1. A bajnokság

Részletesebben

Egyéb rendelkezések Záró rendelkezések

Egyéb rendelkezések Záró rendelkezések A bajnokság szervezője és rendezője, a bajnokság tí A bajnokság célja A bajnokság nevezési és részvételi feltételei A bajnokság nevezési eljárása során betartandó határidők A bajnokság résztvevői és a

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Megyei Igazgatóság PEST MEGYEI TÉLI MŰFÜVES BAJNOKSÁG Pest Megyei Téli Műfüves férfi felnőtt nagypályás labdarúgó-bajnokság versenykiírása 2013 2014. Tartalom 1. A bajnokság

Részletesebben

TÁRSADALMI SZERVEZETEK ÖNKORMÁNYZATI TÁMOGATÁSA KÉRELEM ADATLAP

TÁRSADALMI SZERVEZETEK ÖNKORMÁNYZATI TÁMOGATÁSA KÉRELEM ADATLAP 1. számú melléklet TÁRSADALMI SZERVEZETEK ÖNKORMÁNYZATI TÁMOGATÁSA KÉRELEM ADATLAP Kérjük olvashatóan, nyomtatott nagybetűkkel, írógéppel vagy számítógéppel kitölteni! 1. A PÁLYÁZÓ ADATAI Pályázó megnevezése:

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. PÁLYÁZÓ MEGNEVEZÉSE: PÁLYÁZÓ SZÉKHELYE: LEVELEZÉSI CÍME: KÉPVISELŐJE : telefon: Email: PÁLYÁZÓ BANKSZÁMLASZÁMA:

PÁLYÁZATI ADATLAP. PÁLYÁZÓ MEGNEVEZÉSE: PÁLYÁZÓ SZÉKHELYE: LEVELEZÉSI CÍME: KÉPVISELŐJE : telefon: Email: PÁLYÁZÓ BANKSZÁMLASZÁMA: PÁLYÁZATI ADATLAP I. PÁLYÁZÓ ÁLTALÁNOS ADATAI: PÁLYÁZÓ MEGNEVEZÉSE: PÁLYÁZÓ SZÉKHELYE: LEVELEZÉSI CÍME: KÉPVISELŐJE : telefon: Email: PÁLYÁZÓ BANKSZÁMLASZÁMA: II. A PÁLYÁZÓ BEMUTATÁSA 1. Pályázó működésének,

Részletesebben

A MAGYAR FALLABDA (SQUASH) SZÖVETSÉG IGAZOLÁSI SZABÁLYZATA

A MAGYAR FALLABDA (SQUASH) SZÖVETSÉG IGAZOLÁSI SZABÁLYZATA A MAGYAR FALLABDA (SQUASH) SZÖVETSÉG IGAZOLÁSI SZABÁLYZATA A Magyar Fallabda (Squash) Szövetség elnöksége a sporttörvény 23. 1. pontjában meghatározott hatáskörében eljárva - a fallabda (squash) sportágban

Részletesebben

TAKSONY SE szakmai beszámolója

TAKSONY SE szakmai beszámolója Nemzeti Sport Intézet részére 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. Tárgy: Szakmai beszámoló 2012/2013 IDŐSZAK TAKSONY SE szakmai beszámolója Egyesületünk sportfejlesztési programját a MAGYAR LABDARÚGÓ Szövetség

Részletesebben

Lukács Zsuzsanna Nemzeti Sport Intézet főigazgató-helyettes. 2012. január 5.

Lukács Zsuzsanna Nemzeti Sport Intézet főigazgató-helyettes. 2012. január 5. Útmutató a látvány-csapatsportok társasági adóból való közvetett állami támogatásának felhasználásához és elszámolásához Lukács Zsuzsanna Nemzeti Sport Intézet főigazgató-helyettes 2012. január 5. Elszámolható

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség NEMZETI BAJNOKSÁG III. OSZTÁLY. NB III. Férfi Felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2016 2017.

Magyar Labdarúgó Szövetség NEMZETI BAJNOKSÁG III. OSZTÁLY. NB III. Férfi Felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2016 2017. Magyar Labdarúgó Szövetség NEMZETI BAJNOKSÁG III. OSZTÁLY NB III. Férfi Felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2016 2017. Határozat szám ELN-174/2015 (12.08.) Jóváhagyás 2015.12.08. Hatálybalépés

Részletesebben

ÖSSZESÍTŐ ADATLAP. Bankszámlaszám: 1 0 9 1 8 0 0 1-0 0 0 0 0 0 2 8-3 1 4 1 0 0 0 9

ÖSSZESÍTŐ ADATLAP. Bankszámlaszám: 1 0 9 1 8 0 0 1-0 0 0 0 0 0 2 8-3 1 4 1 0 0 0 9 Ügyiratszám 1 : Érkezett 1 : ÖSSZESÍTŐ ADATLAP 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: BÖDEI SPORTEGYESÜLET... A kérelmező szervezet rövidített neve: BÖDEI SE... Gazdálkodási formakód

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség NEMZETI BAJNOKSÁG III. OSZTÁLY NB III. férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2015 2016. Tartalom 1. A bajnokság szervezője és rendezője, a bajnokság típusa...

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség Budapesti Igazgatóság BUDAPEST I. OSZTÁLY

Magyar Labdarúgó Szövetség Budapesti Igazgatóság BUDAPEST I. OSZTÁLY Magyar Labdarúgó Szövetség Budapesti Igazgatóság BUDAPEST I. OSZTÁLY Budapest I. osztályú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2014 2015. Tartalom 1. A bajnokság szervezője és rendezője,

Részletesebben

Á R V E R É S I H I R D E T M É N Y INGATLANOK ÉRTÉKESÍTÉSÉRE

Á R V E R É S I H I R D E T M É N Y INGATLANOK ÉRTÉKESÍTÉSÉRE Á R V E R É S I H I R D E T M É N Y INGATLANOK ÉRTÉKESÍTÉSÉRE A Tiszaújváros Polgármesteri Hivatala értékesítésre meghirdeti az önkormányzat tulajdonában lévő alábbi tehermentes ingatlanokat: Helyrajzi

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Megyei Igazgatóság

Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Megyei Igazgatóság Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Megyei Igazgatóság (Pest Megyei Labdarúgó Szövetség) PEST MEGYEI I. OSZTÁLY Pest megyei I. osztályú férfi felnőtt nagypályás labdarúgóbajnokság versenykiírása 2014/2015.

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség Budapesti Igazgatóság

Magyar Labdarúgó Szövetség Budapesti Igazgatóság Magyar Labdarúgó Szövetség Budapesti Igazgatóság BUDAPEST II. OSZTÁLY Budapest II. osztályú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2015 2016. TERVEZET Tartalom 1. A bajnokság szervezője

Részletesebben

A méz termelésének és forgalmazásának támogatása Kifizetési kérelem Főlap

A méz termelésének és forgalmazásának támogatása Kifizetési kérelem Főlap Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer A méz termelésének és forgalmazásának támogatása Kifizetési kérelem Főlap Varroa atka elleni alternatív védekezés - higiénikus aljdeszka beszerzésének támogatása

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kazincbarcika Város Önkormányzata A civil szervezetek pályázati támogatásáról szóló 7/2010. (II. 19.) rendelete alapján

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kazincbarcika Város Önkormányzata A civil szervezetek pályázati támogatásáról szóló 7/2010. (II. 19.) rendelete alapján Melléklet a 70/2015. (IV. 14.) önkormányzati határozathoz PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Kazincbarcika Város Önkormányzata A civil szervezetek pályázati támogatásáról szóló 7/2010. (II. 19.) rendelete alapján 2015.

Részletesebben

Ifjúsági- Junior - Felnőtt Uszonyosúszó. Nyílt Országos Bajnokság 2014. évi VERSENYKIÍRÁSA Hód Kupa Béka, Cápa, Gyermek Találkozó

Ifjúsági- Junior - Felnőtt Uszonyosúszó. Nyílt Országos Bajnokság 2014. évi VERSENYKIÍRÁSA Hód Kupa Béka, Cápa, Gyermek Találkozó Ifjúsági- Junior - Felnőtt Uszonyosúszó Nyílt Országos Bajnokság 2014. évi VERSENYKIÍRÁSA Hód Kupa Béka, Cápa, Gyermek Találkozó 1. Célja: A 2014. év uszonyosúszó ifjúsági, junior és felnőtt korcsoport

Részletesebben

FÉRFI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS A ZSÍROS TIBOR MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2015/2016.

FÉRFI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS A ZSÍROS TIBOR MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. FÉRFI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS A ZSÍROS TIBOR MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION SZÉKHELY: 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 1-3.

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség NB III. férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság 2013-2014. évi indulási jogát eldöntő osztályozó mérkőzések versenykiírása 1. Az Osztályozó mérkőzések résztvevői A) A 2012-2013.

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóság / Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Labdarúgó Szövetség / BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI III. osztályú BAJNOKSÁG Borsod-Abaúj-ú férfi nagypályás

Részletesebben