Automatikus kaputechnika egyszerűen mozg
|
|
- Ildikó Szekeres
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1
2 Automatikus kaputechnika egyszerűen mozg A cég története A mai vállalatcsoport alapkövét Eduard Tousek 1974-ben tette le a tousek Torantriebe ausztriai megalapításával - a szakterület egy éllovasaként. Már a kezdetektől fogva kizárólag szakkereskedőknek szállított a tousek cégcsoport. Ennek az üzlettársi viszonynak köszönhetjük sikerünket. Az alapítás óta eltelt időben a tousek cégcsoportnak saját vállalkozásai vannak Németországban, Csehországban és Lengyelországban. Eszményképünk Vevőink sikere áll tevékenységünk és vállalkozásunk középpontjában. Úgy a múltban, mint a jelenben és a jövőben is az üzletek emberek között köttetnek. Ezért minden ügyfelünket megbecsüljük, szolgálatkész, barátságos kapcsolatot ápolunk velük. Szeretnénk, ha az ügyfelünk jól érezné magát. Céljaink Európa bármely pontján is legyen szó különösen biztonságos és innovativ kaputechnikáról, mi a piacon továbbra is döntő szerepet kívánunk játszani. Tartós sikerünket folyamatos fejlesztésekkel és minden területen megfelelő termelékenységgel biztosítjuk. 2
3 Ügyfeleink igényei Minden új fejlesztésünk alapja ügyfeleink igényei. Ezen piaci igényeket innovatív ötletekben valósítjuk meg. Prototípusok Az első nyers modellek a kívánt funkció szimulációját szolgálják. Majd következik a burkolat formatervezése és 1:1 arányú famodell elkészítése. Legvégül egy 3D-s prototípus készül el, mielőtt a szükséges eszközök gyártására adnánk le a megrendelést. Tesztek Az esetleges gyenge pontok felismerése érdekében berendezéseinket szándékosan terhelési határukig üzemeltetjük. Extrém körülmények között vizsgáljuk működőképességüket valódi kapukon. Az így nyert tapasztalatokat azonnal visszacsatoljuk a fejlesztési folyamatba. Elektronika Annak érdekében, hogy termékeink magas minőségét részletekbe menően tudjuk biztosítani, az irányítást is a saját munkatársaink fejlesztik. Az elektronikai és mechanikai fejlesztő csoportok kéz a kézben dolgoznak. Finom megmunkálás A nyers öntvények finom megmunkálását is a minőségbiztosítás érdekében saját megmunkáló csoportok végzik. Gyártás Az egyes alkotóelemeket a gyártás legvégén egy késztermékké szereljük össze. Késztermék ellenőrzés Minden egyes hajtóművet tüzetesen ellenőrzünk, mielőtt elhagyná a gyárunkat. Az esetleges hibákat így már időben felismerjük és kiküszöböljük, ezáltal elkerüljük a szükségtelenül felmerülő költséget a beépítés helyszínén. Készre szerelés A kifogástalan működéshez fontos a megfelelő szerelés. Ezért szerelési útmutatóinkat magunk készítjük és a nyomtatás is házon belül zajlik. Raktár Miután minden képviseletünk jól felszerelt raktárral rendelkezik, a kívánt hajtóművet a lehető legrövidebb időn belül juttatjuk el vevőinkhez. atható Termékeink A tousek cégcsoport termékeit az élen járó műszaki megoldásainak és az állandó minőségének köszönhetően az egész világon alkalmazzák és megbecsülik. Termékeink legfőbb jellemzői a hosszú élettartam és a legkorszerűbb elektronika. A minőség számunkra a méretpontosságot és a működést jelentik. A termékek beérkezésekor és kiszállításakor folyamatos elemzések és ellenőrzések képezik minőségbiztosításunk alapját. Vállalkozásunk Innovatív gyártók vagyunk, akik főleg a minőségre fordítanak nagy hangsúlyt. A fejlesztés és forgalmazás közötti rövid és gyors kommunikációs csatornának köszönhetően a tousek cégcsoport a piaci igényekhez folyamatosan és gyorsan tud alkalmazkodni Kutatás, fejlesztés, pro to típusgyártás, tesztelés, gyártás és minőségbiztosítás a saját gyárunkban kapnak helyet s így tudjuk az állandó gyártási színvonalat biztosítani. Munkatársaink...mint minden cégnek, nekünk is ők a legértékesebb tőkénk, ezért tudatosan nagy hangsúlyt fektetünk a hosszantartó munkakapcsolatra és a folyamatos képzésre, továbbképzésre. A szakismeretek ebből származó magas szintje és a munkatársaink nagy tapasztalata ügyfeleink számára is mindig érzékelhető. A csapatmunka és a nagy családokra jellemző erős összetartó erő nem üres jelszavak, hanem mindennapos valóság. 3
4 TÜV-ellenőrzés Tolókapumotorjaink hajtóműveit, a Pull CR/1-et és a Pull SLR/3-at valamint a nyílókapu-hajtóműveit, a Slim CLR-t először a TÜV Süd ellenőrzi az EN szabvány szerint az EN és EN szabványok alapján. Útmutatásunk alapján szerelt kapuberendezés esetében ezeknél a hajtóműveknél nem szükséges az aktív érintkezés a zárási élnél. A kapuberendezések ellenőrzési tanúsítványa és átvételi jegyzőkönyve honlapunkon megtalálható. Látogassa meg honlapunkat: - tousek ez a név nem csak innovatív hajtóműveket takar, hanem egy felhasználóbarát és informatív honlapnak is a neve. Az egyes hajtóművek részletes adatain kívül lehet pl. számítógépes szimuláció segítségével a PULL programozását bármikor valósághűen lehet tesztelni. 4 Az ügyfelek számára kialakított részen minden tousek-prospektus és műszaki adat, szerelési útmutató pdf-formátumban letölthető.
5 Már évek hosszú során keresztül a nemzetközi élmezőnyben munkálkodunk a kapumotorok és kellékek továbbfejlesztésén. Szakképzett munkatársaink és átfogó szervizajánlatunk járul hozzá a vevők igényeinek kielégítéséhez. Eduard Tousek tousek TERMÉKEK tolókapumotorok i nyílókapumotorok i garázskapumotorok i harmónikakapu motorok i sorompók i Parkoló rendszerek i Ablakmotorok i Felülvilágító mozgatómotor i ajtómotor i Kapuirányítás i Rádió-távvezérlés i kulcskapcsoló i belépési ellenőrző i biztonsági berendezések i kiegészítők i tousek - az eredeti A minőségi bizonyítvány Eredeti tousek minőség nyújtja Önnek a teljes biztonságot, hogy egy tousek motor megvásárlásakor a legjobb minőséget választotta. Megbízható és biztos A tousek fejlődésének műszaki előnye, mint például a Rolling-Code- Funksystem -nél, hogy a kézi jeladó minden működtetése során egy jelkód regenerálódik és ez a jel illetéktelenek általi bemérését megakadályozza, a legnagyobb biztonságot garantálja, melyet ma a hiánytalan vagyonvédelem követel meg. A tousek termékek minőségét a kicsi gyártási tűréshatárok és azok folyamatos ellenőrzése garantálja. Kompatibilitás A folyamatosan bővülő termékpalettán a tousek különösen nagy hangsúlyt fektet a kapumotorok, kiegészítők és biztonsági elemek kompatibilitására. Kaputrend Kft H-2040, Budaörs, Stefánia Út 32 Tel: Fax: Mob: info@kaputrend.hu tousek Ges.m.b.H. A-1230 Wien, Zetschegasse 1 Tel: +43/ 1/ Fax: +43/ 1/ info@tousek.at tousek Ges.m.b.H Österreich tousek GmbH D Freilassing Traunsteiner Straße 12 Tel: +49/ 8654/ Fax: +49/ 8654/ info@tousek.de tousek Sp. z o.o. PL Mikołów (k/katowic) Gliwicka 67 Tel: +48/ 32/ Fax: +48/ 32/ info@tousek.pl tousek s.r.o. CZ Praha 3, Jagellonská 9 Tel: +420/ Fax: +420/ info@tousek.cz tousek GmbH Deutschland
SURFACE SPECIALIST. Prospektus Kft Veszprém, Tartu u. 6. Tel.: Fax:
SURFACE SPECIALIST Prospektus Kft. 8200 Veszprém, Tartu u. 6. Tel.: 06-88-422-914 Fax: 06-88-405-012 www.prospektusnyomda.hu info@prospektusnyomda.hu Nyomdánk bemutatása Nyomdánkat magas technológiai színvonalú
RészletesebbenA KIVÁLÓ MINŐSÉG TÖRTÉNETE
A KIVÁLÓ MINŐSÉG TÖRTÉNETE A MANN+HUMMEL cégcsoportba tartozunk egy olyan konzorciumba, mely a szűrési technológiák terén világelső pozíciót tölt be. Az általunk gyártott szűrők 1982 óta vannak jelen a
RészletesebbenAz Ön partnere az ötlettől a termékig
Az Ön partnere az ötlettől a termékig Fix tájékozódási pont a műanyagok piacán Anyag Funkcióintegráció Megvalósíthatóság Újrahasznosítás Mérnöki szolgáltatások Alkatrészek megtervezése Szerszámok Folyamatok
RészletesebbenÜgyfelünk a Grundfos. Központi raktár, egy helyre összpontosított erőforrások
Ügyfelünk a Grundfos Központi raktár, egy helyre összpontosított erőforrások Összefoglalás A Grundfos globális viszonylatban vezető szerepet tölt be a szivattyúágazatban. A dán vállalat jelenléte Magyarországon
RészletesebbenTANÚSÍTVÁNY. Wilhelm Layher GmbH & Co.KG Ochsenbacher Straße Güglingen Németország ISO 9001:2008
TANÚSÍTVÁNY A TÜV SÜD Management Service GmbH tanúsító helye ezúton igazolja, hogy a / az Wilhelm Layher GmbH & Co.KG Ochsenbacher Straße 56 74363 Güglingen Németország az alábbi érvényességi területen
RészletesebbenIBC TARTÁLYOK BEGYŰJTÉSE ÉS REKONDICIONÁLÁSA VILÁGSZERTE
IBC TARTÁLYOK BEGYŰJTÉSE ÉS REKONDICIONÁLÁSA VILÁGSZERTE Tartós megoldás az Ön üres tartályai számára: A SCHÜTZ TICKET SERVICE szolgáltatás. A mai ipari vállalatok egyik legfontosabb célja a sértetlen
RészletesebbenMADE IN AUSTRIA INNOVATÍV GYÁRTMÁNYOK MINDEN TÉREN
MADE IN AUSTRIA INNOVATÍV GYÁRTMÁNYOK MINDEN TÉREN REGENT A SZÁNTÓFÖLDI NÖVÉNYTERMESZTÉS TÖKÉLETES GÉPEINEK FEJLESZTŐJE A FELSŐ-AUSZTRIAI ATTNANG-PUCHHEIMBEN 85 ÉVE GYÁRTANAK KIEMELKEDŐ MINŐSÉGŰ MEZŐGAZDASÁGI
RészletesebbenMechatronikai Laboratórium a Debreceni Egyetem Műszaki Karán
200 INTÉZETEINKRŐL, TANSZÉKEINKRŐL Juhász György Darai Gyula Mechatronikai Laboratórium a Debreceni Egyetem Műszaki Karán A Debreceni Egyetem Műszaki Karán 2005 szeptemberében került átadásra a FESTO cég
RészletesebbenA fény vezet az úton Az új OSRAM SubstiTUBE sokoldalú, hatékony és hosszú élettartamú
www.osram.com/substitube A fény vezet az úton Az új OSRAM SubstiTUBE sokoldalú, hatékony és hosszú élettartamú ekünk csak a jobb elég jó ight is OSRAM OSRAM SubstiTUBE A teljes típusválaszték OSRAM SubstiTUBE
Részletesebbenrajz szerinti alkatrészek és műszaki szortimentek
rajz szerinti alkatrészek és műszaki szortimentek tapasztalt partner az ön oldalán SZOLGÁLTATÁSAINK A kötőelemek és a rögzítéstechnika területén szerzett több mint 140 év tapasztalat biztos alapot kölcsönöz
RészletesebbenKlíma - Szellőzés - Légtechnika Tisztaterek építése. radel&hahn zrt. Alapítva 1951-ben
1 Klíma - Szellőzés - Légtechnika Tisztaterek építése radel&hahn zrt Alapítva 1951-ben radel&hahn zrt 2 Klíma- és szellőző berendezések Komplett megoldásokat kínálunk Szállított légmennyiség: 1000 m 3
RészletesebbenMűködési és eljárási szabályzat. 1. sz. melléklet: Folyamatábra
Oldal: 1 / 5 1. A szabályzat célja Jelen működési és eljárási szabályzat célja a megfelelőségértékelési tevékenység szabályozása a kijelölt területen. 2. Alkalmazási terület ÉMI-TÜV SÜD Kft. kijelölt területe.
RészletesebbenAZ ÖN ELEKTRONIKAI FEJLESZTŐ ÉS GYÁRTÓ VÁLLALATA
Z Elektronika Kft. AZ ÖN ELEKTRONIKAI FEJLESZTŐ ÉS GYÁRTÓ VÁLLALATA www.zelektronika.eu TISZTELT LEENDŐ PARTNERÜNK! FEJLŐDÉSÜNK ZÁLOGA AZ ÖN SIKERE ELEKTRONIKAI TERMÉKFEJLESZTÉS ÉS GYÁRTÁS Z Elektronika
RészletesebbenA 813 és 814 EU rendeletnek köszönhetően az idei nyártól nemcsak a gázkészülék piac rendeződik át, hanem a hozzájuk kapcsolt égéstermék elvezetők is!
A 813 és 814 EU rendeletnek köszönhetően az idei nyártól nemcsak a gázkészülék piac rendeződik át, hanem a hozzájuk kapcsolt égéstermék elvezetők is! Eltűnik a hagyományos zárt égésterű turbós készülék
RészletesebbenWEISS Műanyagfeldolgozó Illertissenből (D): Terjeszkedik az egyedi műanyag megoldások specialistája
Sajtószöveg WEISS cégportré MK/RG_02.11.2010 3.130 Zeichen WEISS Műanyagfeldolgozó Illertissenből (D): Terjeszkedik az egyedi műanyag megoldások specialistája Az Illertisseni (D) székhelyű WEISS Kunststoffverarbeitung
RészletesebbenFedezze fel a Legrand világát
Fedezze fel a Legrand világát MINDEN, AMI VILLANYSZERELÉS www.legrand.hu 15 éve Magyarországon! A Legrand Magyarország Villamossági Rendszerek Zrt. piacvezetõ a kisfeszültségû elektromos szerelvények gyártása
RészletesebbenÜdvözöljük! Ing. Franz Jöbstl & Andreas Liska
Mechanikai CNC preciziós és hegesztett alkatrészek gyártójaként több, mint 20 éve vagyunk megbízható szállítója igényes mechanikai alkatrészeknek, emellett elektromos kapcsolószekrények előállításával
RészletesebbenAZ ÖN ELEKTRONIKAI BÉRGYÁRTÓJA
Z Elektronika Kft. AZ ÖN ELEKTRONIKAI BÉRGYÁRTÓJA www.zelektronika.eu TISZTELT LEENDŐ PARTNERÜNK! FEJLŐDÉSÜNK ZÁLOGA AZ ÖN SIKERE Z ELEKTRONIKA KFT. SZÉLES KÖRŰ SZOLGÁLTATÁST NYÚJT AZ ELEKTRONIKAI BÉRGYÁRTÁS
RészletesebbenOkostelefon. Ujjlenyomat. Bluetooth 4.0 LE RFID. PIN kód. Elektronikus ajtózár. Telefon applikáció. NFC kapcsolat
Bluetooth 4.0 LE RFID Elektronikus ajtózár Ujjlenyomat NFC kapcsolat PIN kód Ajtózár: biztonságosan és egyszerűen lehet okostelefonnal irányítani. Okostelefon Telefon applikáció www.burg.biz Minőség és
RészletesebbenBemutatkozás. www.jankokft.hu. A biztos megoldás
Bemutatkozás A Jankó Kft. 1987-ben egyszemélyes vállalkozásként kezdte meg működését. Néhány év elteltével, a telephely megvásárlása és átalakítása után családi vállalkozásként, Kft. formájában folytatta
RészletesebbenAz eredeti fűtőkábel megújul
A DEVIflex felváltja a DTIP kábelt találja meg az új cikkszámokat itt IEC 60800:2009tanúsítás PVC burkolat I-5 C-ig szerelhető Kör keresztmetszet 360 -os árnyékolás lefedettség DTIP = DEVIflex A DEVIflex
RészletesebbenKépfeldolgozó rendszerek a méréstechnikában
Képfeldolgozó rendszerek a méréstechnikában www.falcon-vision.com GYÁRTÓSORI ELLENÔRZÉS MINÔSÉGBIZTOSÍTÁS FOLYAMATDIAGNOSZTIKA www.falcon-vision.com Termékeink felhasználási köre Képfeldolgozó mérôrendszerek
RészletesebbenCégbemutató smartsol Engineering Kft. - Magyarország 2014-01-22 1 Bemutatkozás Engedje meg, hogy bemutassuk 100%-ban magyar tulajdonú családi vállalkozásunkat, amelynek alapja a több évtizedes mérnöki
RészletesebbenA gyártási rendszerek áttekintése
SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM GYŐR Gyártócellák (NGB_AJ018_1) A gyártási rendszerek áttekintése Bevezetés A tantárgy célja A gyártócellák c. tárgy átfogóan foglalkozik a gyártás automatizálás eszközeivel, ezen
RészletesebbenEntra-Sys Kft. - Hidraulika, pneumatika, egyedi gépgyártás
Entra-Sys Kft. - Hidraulika, pneumatika, egyedi gépgyártás cégjegyzékszámunk: 06-09-003238 adószám: 11094315-2-06 Cégünk a nagy ipari üzemek és a termelõ kisvállalkozások műszaki problémáinak megoldására
RészletesebbenYAC-A fűtés nélküli légfüggöny
YAC-A fűtés nélküli légfüggöny MŰSZAKI INFORMÁCIÓ A SZERELŐ ÉS A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA 2016.06.22. - 2 - Az ennek a gépkönyvnek a tárgyát képező termékcsoport YAC-A típusú, fűtés nélküli kapulégfüggöny termékcsalád
RészletesebbenVirtuális hegesztés. A jövő kiképzési módja
Virtuális hegesztés A jövő kiképzési módja Valósághű tanulás a szimulátorral 100%-ban biztonsági kockázat nélkül Erőforrás takarékos A sikeres oktatócsomag ÁLTALÁNOS TUNDNIVALÓK A jövő hegesztési kiképzésének
RészletesebbenTekno Point Hungary Kft. CÉGBEMUTATÓ
Tekno Point Hungary Kft. CÉGBEMUTATÓ "Komforttechnika az Adriától a Kárpátokig" Tevékenységünk: A Tekno Point Hungary Kft főként lakossági és részben ipari komforttechnológiai termékeket gyárt, árusít
RészletesebbenJó döntések a biztonságos mérésekért
Jó döntések a biztonságos mérésekért Fejlõdés Kiválasztás Installálás Kalibrálás Kiváló mûködés www.mt.com/gwp További információ Mettler-Toledo Magyarország 1139 Budapest, teve u. 41. Tel: 0036 1 288-4040
RészletesebbenEgy vállalat, végtelen lehetőségek 2011.
Egy vállalat, végtelen lehetőségek 2011. A Videoton A legnagyobb magyar magántulajdonban lévő ipari vállalat Egy alacsony költségszintű integrált szerződéses gyártó Egy multitechnológiájú beszállító az
RészletesebbenÜdvözöljük! Ing. Franz Jöbstl & Andreas Liska
Mechanikai CNC preciziós és hegesztett alkatrészek gyártójaként több, mint 17 éve vagyunk megbízható szállítója igényes mechanikai alkatrészeknek, emellett elektromos kapcsolószekrények előállításával
RészletesebbenKözösen értéket teremtünk
Csomagolófóliák Közösen értéket teremtünk Tartalom: 3 oldal: Cégprofil 4 oldal: Fóliatömlõk 5 oldal: Sík és egyéb fóliák 6 oldal: Konfekcionálás, adalékok és nyomtatás 7 oldal: Termékkínálat Cégprofil
RészletesebbenPRODUCTSHEET. PlasmaMade légszűrőguc1214
PRODUCTSHEET PlasmaMade légszűrőguc1214 1. BEMUTATKOZÁS A PlasmaMade légszűrő GUC1214 az új NEN 7120 2015. Január számára lett kifejlesztve, a szagelszívó csak recirkulációként használható. 2. MŰKÖDÉSE
RészletesebbenEgyedi megoldások az élet bármely területére az ön igényei szerint!
Egyedi megoldások az élet bármely területére az ön igényei szerint! Tevékenységünk A célgépgyártás fejlődésében jelentkező igények időbeni felismerése alapozta meg azt a döntést, hogy cégünk 2002- ben
RészletesebbenSűrített levegő tartályok
tartályok Tartálytérfogat: 90 10.000 liter www.kaeser.com tartályok Kiváló minőségű horganyzás sokkal hosszabb élettartam! Minden egy kézből A sűrített levegő tartályoknak, mint tároló- és puffereszközöknek
RészletesebbenMINŐSÉG RAKTÁRRÓL. Az elérhető termékek áttekintése. Rudak Csövek Zártszelvények Fittingek Vastagfalú csövek Profilok Speciális vágatok Lemezek
MINŐSÉG RAKTÁRRÓL Az elérhető termékek áttekintése Rudak Csövek Zártszelvények Fittingek Vastagfalú csövek Profilok Speciális vágatok Lemezek 1. KIADÁS STAPPERT a rozsdamentes nemesacélok márkája STAPPERT
RészletesebbenÚt a csúcsra. A lakatosműhelytől, a teljes megoldásokat kínáló, nemzetközi szinten vezető szolgáltatóig
HU Út a csúcsra A lakatosműhelytől, a teljes megoldásokat kínáló, nemzetközi szinten vezető szolgáltatóig Headquarter: Oberwart, Burgenland, Austria 1952 Az apai üzem alapítása Welgersdorfban Josef Unger
RészletesebbenHasználati útmutató a. Meusburger portálhoz
Használati útmutató a Meusburger portálhoz 1. Tartalomjegyzék 1. Általános információk 3 2. Regisztrálás a Mesuburger portálra 4 3. 3.1 3.2 Jelszó Jelszó a regisztrálásnál Elfelejtette jelszavát? 4. Jegyrendelés
RészletesebbenA LEGNAGYOBB TERMÉKKÍNÁLAT
TÉNYEZŐK A PIACON A TMD Friction büszke arra, hogy a Textar fékbetétekkel és féktárcsákkal elsőként jelenik meg a piacon, bizonyítva ezzel iparágii vezetőként való elhivatottságát a súrlódó termékek iránt.
RészletesebbenMINDENT EGY KÉZBŐL - MAGYARORSZÁGON
MINDENT EGY KÉZBŐL - MAGYARORSZÁGON A Hydrotec Hungary Kft. a németországi Hydrotec Technologies AG. gyártó magyarországi kizárólagos képviselőjeként több mint tíz éve forgalmaz csatornaöntvényeket és
RészletesebbenSGS KÉPZÉSI NAPTÁR 2013 I. FÉLÉV
SGS KÉPZÉSI NAPTÁR 2013 I. FÉLÉV Ez már nem az a pillanat! így hangzik az SGS mottója. Napjainkban, mikor kiélezett verseny folyik azon vállalatok között, amelyek vezető pozícióra törekszenek, vagy csak
RészletesebbenEgyszerű mobil gazdaságos: Csiszolás FEIN emelt frekvenciás rendszerrel.
FÉM FEIN egyedi munkaállomáson használható emelt frekvenciás frekvenciaváltó HFS 17-30 HFS 27-30 Egyszerű mobil gazdaságos: Csiszolás FEIN emelt frekvenciás rendszerrel. Jobb csiszolási teljesítmény, hosszabb
RészletesebbenReflecting Excellence
SMG / SMR Hungary Bt. cégismertető Az SMR (Samvardhana Motherson Reflectec) Hungary Bt. az SMG (Samvardhana Motherson Groupe) indiai telephelyű cégcsoport tagja. Az SMG világviszonylatban 140 telephellyel
RészletesebbenLátok egy kiváló megoldást. www.roto.hu
Látok egy kiváló megoldást. www.roto.hu German made 2 A Stuttgart mellett található leinfelden-echterdingeni központú Roto egy 75 éve alapított német vállalatcsoport, mely az évek során megbízható globális
RészletesebbenInformációk a németországi egészségügyi munkavállaláshoz
Információk a németországi egészségügyi munkavállaláshoz Tisztelt érdeklődő! Cégünk, a Medikwork megalapításának fő célja, hogy professzionális munkaerő közvetítésével megállítsuk, illetve lelassítsuk
RészletesebbenSONIMA. Az Ön partnere a moduláris üzleti szolgáltatások terén
SONIMA Az Ön partnere a moduláris üzleti szolgáltatások terén 1 Moduláris megoldások Manufacturing Gyártás Assembly Szerelés Industrial Ipari Cleaning tisztítás Warehousing Raktározás Logisztika Logistics
RészletesebbenÁ Á Ó É ö ó ó É í ó ü ó ö ö í ó ö ó í ó í ú Í í ó í ö í ó ű ű ü ó ó ú í ö í ö ü ú í í ü ü ó ó ó ó ó ú í ü í ű ó í í ö ü ü í ű ó í ó ü ö ü í í ü ó ű ó í ü ü ó í ó ó í ó í ú í ó ó í ö ó ö Á óö ö í í ó ó
Részletesebbenó ü ú ü ú ó ó ú ü ú ü ú ö ö ű ü ö ö ö ú ó ü ö ö ö ü ö ö ö óó ü ö ö ó ó ö ó ö ú ó ó ó ó ű ö ö ó ö ó ó ú ű ü ö ö óó ú ó ö ö ü ó ó ó ó ó ó ó ü ó ú ű ü ó ö ú ű ó ü ö ö ó ó ü Á ó ű ó ü ó ó ú ó ú ó ó ö ö ü ú
Részletesebbenö ö ö ó ö ö ú ö ö ö ö ö ú ő ő ö ő ö ó ó ő ű ó ö őö ő ü ő ő ú ó Á Á Á Á ó ü ó ó ú Á Á Á ő ő ö ő ö ü É Á Á ú ö Á Á É É ö ü ö ö ő Í Á Ő É Ő ú Á É É ö ű ü ő ő ö ü ó ö Á É É ő ó ó ö ő ó Ö ő ó Ő ő ü ö ö ó ö
RészletesebbenÖ Í Ő Ó ó ö ó ó ő ö ú ö ú ö ö ú Í ó ö őö ő ü É É ő ő ö ö ó ó ö ő ő ő Ü É ü ú Ö Ö É É ő Ü Ö Í É Ó Ö Ó Ü É Ö ú Ó É Ő É É ö ö ü ö Ü ö ö ő ö ő ő Ö Ú Ő É Ő Ú É É ö ű ő ő ö ó ö Ú É É Ő Ó Ó ö Ó ö ó ő ó ő ó ű
RészletesebbenÓ Ó ö ő ő Ü ö Ü ő ö ö Ü Ó ö Ó Ó Ü ö Ó Ó Ü Ó Ü ö ö ő Ü ő ö Ü ő Ó Ü ő ö Ó Ó Ü ö ő Ü Ü Ü Ó ö ö ő Ü Ó Ö ö Ó Ü Ó Ü Ó ő ö ö Ü Ü ő ö Ó Ü Ó ö Ó Ó ö Ü ö ő ö Ó ö ö ö ö ö ö ö ö ö Ü ő ű ű ö Ó ű ő Ó Ó Ü Ó Ü ő Ü Ó
RészletesebbenÍ ú Ó Á Á ö ö ő ö ő ö Á ö ő Í Í Í ö ö ő Í ö ö ű ö ü ö ú ü ő ü ő ö ő ö ő ú ő ö ő ö ő ö É ő ü ő ő ö ő ő Í ő ö ő ő ő ö ö ö ö ü ő Í ő ö ő Ó ü ő ő ü ü ő ő ő ő ü ő ö ű ő ő ő ő ő ő ű ő ő ő Í ű ő ö ö ő ő ő ű ő
RészletesebbenÉ É ő ü ó ü ú ü ó Ö ű ő ú ű ő ü ó ó Ö Ü ó ó ő ü ú ü ű ó ő ő ő ő ő ó ő ő ü ó ő ó ő ő Ö ó ő ő Ö ő ü ó ü Ö ő ü ó ő ő Á Á ő ó ó ó ő ő Á ű ő ó ó ő ü ő ü ő ő Á ú ü ü ó ő ű ő ő ő ó ü ó ő ő ü ó ó ó Á ő Á ő ó ő
Részletesebbenü ö ú ü ü ö ú ő ö ő ő ű ö ú ő ű ö ü ü ő ú ö ü ü ö ö ő ö ú ű ü ö ő ű ö őö ő ü ő ö ő ö ö ü ü ő ű ö ö ü ü ő ü ü ő ü ú ö ö ü ö ü ö ö ő ú ő ő ú ü ő ő ü ö ú ő ö ü ő ú ő ő ö ö ö ő ő Á ő ö ő ü ő ö ő ú ü ü ő ő
RészletesebbenÓ ú ö ő Á ö ő ő ő Á ú ú ő ő ö ú ő ő ü ö ö ü ő ö ő ö ő Ó ö ö Ó ö ö ú ö ö ő ö ö ö ü ú ő ú ö ú ő ő ő ő ö ő ő ú ő ő ö ú ú ő ő ú ő ö ö ü ő ö ö ö ö ő ü ő ö ö ő ö ö ü ő ő ö ő ö ő ö ő ö ö ö ö ő ö ö ő ő ű ű ű ö
Részletesebbenö Ö ő Í Ó ö ö Ö ő ő ű ö ő ö ö ö ö ő ő ö ő ő ő ő Ö ő ö ö Ö ö Ö ö ő ö Ö ő ö ő ö Ú ő ő ö ö Ö ő ö Ó ő ő ő Ö ö ő ö ö ú ö ő ö ö ö ö ű ö Ö ö Ó ö ú ú ö ő ö ú ö ö ö ö ö Ó ő ő öő ő Á ű ő ö Ö ő Á Ó ö Ó Ó ö ű ú ú
Részletesebbenö ú Ú ö ö Ú Á É Á ő ú Ú Ú É É ő É É ö ú Ú ö É Á Á Á ö ö ö É ö ö ö Ú É ö Ú É ö ő ú Ú É ö Ü ö ö Ü ö Á Á ö ő ű ú ö ú Ú É É ö ű ú É ú ö ő ű ö ü É ú ú ö É ö ű É ú ö ú Ü ü É Á ö ő ű ö ö ú É ú ü ú É ö ű ú Á ü
RészletesebbenÜDVÖZÖLJÜK A CSALÁDBAN!
ÜDVÖZÖLJÜK A CSALÁDBAN! ITT MINDEN A CSALÁDIAS TÖRŐDÉS -RŐL SZÓL! A Kiánál családtagként szeretjük az autóinkat... és amit szeretünk, azzal törődni kell. Kia-tulajdonosként Ön is családunk tagjává vált.
RészletesebbenA nemesacél új generációja: A gazdaságos Viega 1.4521-es Sanpress csœ.
A nemesacél új generációja: A gazdaságos Viega 1.4521-es Sanpress csœ. Több gazdaságosság a tervezésben és a kalkulációban: Viega 1.4521-es Sanpress csœ. A Viega válasza az ingadozó nemesacél árakra A
RészletesebbenGLOBÁLIZÁLT BESZERZÉS ÉS ELOSZTÁS A LOGISZTIKÁBAN
GOBÁIZÁT BESZERZÉS ÉS EOSZTÁS A OGISZTIKÁBAN A globalizációjának, a késleltetett következménye, hogy két kapcsolódó láncszem a beszerzés és elosztás is globalizálódik. A globalizált beszerzésnek és elosztásnak
RészletesebbenSGS KÉPZÉSI NAPTÁR 2013 II. FÉLÉV
SGS KÉPZÉSI NAPTÁR 2013 II. FÉLÉV Ez már nem az a pillanat! így hangzik az SGS mottója. Napjainkban, mikor kiélezett verseny folyik azon vállalatok között, amelyek vezető pozícióra törekszenek, vagy csak
RészletesebbenÜdvözöljük! Ing. Franz Jöbstl & Andreas Liska
Mechanikai CNC preciziós és hegesztett alkatrészek gyártójaként több, mint 23 éve vagyunk megbízható szállítója igényes mechanikai alkatrészeknek, emellett elektromos kapcsolószekrények előállításával
RészletesebbenDG BluePRO. Hátrahúzott vortex járókerék. Általános jellemzők
Hátrahúzott vortex járókerék Általános jellemzők Kivitel Elektromechanikus szerelvény EN-GJL-250 öntöttvasból, bemerítéssel történő működtetésre, 2 (két) ellentétes oldalon elhelyezkedő szilícium-karbid
RészletesebbenDURMA SBT típusú billenőgerendás hidraulikus lemezolló
DURMA SBT típusú billenőgerendás hidraulikus lemezolló A DURMAZLAR CÉG BEMUTATÁSA A Durmazlar Machine Törökország vezető gépgyártó vállalata, mely éves termelését tekintve világelső a fémmegmunkáló gépek
RészletesebbenGlobális ellátási lánc menedzsment a National Instruments gyakorlatában
Globális ellátási lánc menedzsment a National Instruments gyakorlatában Kertész Csaba, Horváth Gergő 2015 október 16. Agenda Az NI bemutatása Ellátási lánc, ellátási lánc menedzsment Az NI egységei, kapcsolatai
RészletesebbenGolyós hüvely Raktári program
Golyós hüvely Raktári program A Tech-Con Hungária Kft. lineáris technika kategóriájában megtalálhatóak az NTN-SNR kiváló minőségű termékei. Mint tervező, fejlesztő és gyártó, az NTN-SNR a világ harmadik
RészletesebbenHáztartási membrános gázmérık G4 - G6
Háztartási membrános gázmérık G4 - G6 Egycsonkú mérımő G4 A G4, G6 gázmérı A G4 és G6 típusú membrános háztartási gázmérık a GMT (Gas-, Meß- und Regeltechnik GmbH) licence alapján, Nagykanizsán készülnek:
RészletesebbenÁltalános szállítási feltételeink szerszámainkra vonatkozóan
Általános szállítási feltételeink szerszámainkra vonatkozóan Rendelését várjuk: web áruházunkban, személyesen telephelyünkön (2092 Budakeszi, Budaörsi út 11.), e- mailen (ertekesites@ballun.hu), faxon
RészletesebbenCsomagolástechnológus szakmérnök/szakember
Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar Csomagolástechnológus szakmérnök/szakember levelező szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei Budapest, 2013. CSOMAGOLÁSTECHNOLÓGUS
RészletesebbenCégtörténet. Célkitűzésünk. Transemex Kft. fejlődésének főbb állomásai:
Rólunk A TRANSEMEX Kft 1989-ben azzal a céllal alakult, hogy a hagyományos európai közúti szállítmányozási tevékenység mellett, megbízható szakmai hátteret biztosítson partnereinek a Törökország és Magyarország
RészletesebbenA hegesztési felügyelet és felügyelő feladata, hatás- és jogköre
A hegesztési felügyelet és felügyelő feladata, hatás- és jogköre Ezt Dr. Gremsperger Géza a Hegesztési Zsebkönyvben a következőkben fogalmazta meg:.a hegesztési felügyelő felelőssége a teljes termelési,
RészletesebbenSIMAX betakarító rendszerek. SIMAX betakarító rendszerek MezŐGAzdASÁGI termékkör MEZŐGAZDASÁGI TERMÉKKÖR TÖKMAG BETAKARÍTÓK. renobo.
SIMAX betakarító rendszerek MezŐGAzdASÁGI termékkör SIMAX betakarító rendszerek MezŐGAzdASÁGI termékkör WWW..eU MEZŐGAZDASÁGI TERMÉKKÖR Vállalat Cégünk 1978 óta tök betakarítógépek gyártásával foglalkozik
RészletesebbenIlsintech FTTH hegeszthető csatlakozók
Ilsintech FTTH hegeszthető csatlakozók Az Ilsintech kiváló minőségű, kedvező árú terepen hegeszthető optikai csatlakozói (SOC - Splice-on Connector), hosszú távon megbízható, költséghatékony megoldást
Részletesebben43 47, N 6 515. Gázellátás: korlátlanul, folyamatosan, fáradság nélkül Az eredeti Truma gáznyomás-szabályozók. Gázellátás a szabadidőjárműben
Gázellátás: korlátlanul, folyamatosan, fáradság nélkül Az eredeti Truma gáznyomás-szabályozók 43 47, N 6 515 BIZTONSÁGOS GÁZELLÁTÁS? AHOL CSAK SZERETNÉ MonoControl CS és DuoControl CS biztonsági gáznyomás-szabályozó
RészletesebbenVizsgáló berendezések elektromos átviteli és elosztó hálózatokhoz
Vizsgáló berendezések elektromos átviteli és elosztó hálózatokhoz 1 A Megger cég Mér és vizsgáló berendezések vezet gyártója Robusztus és megbízható mszerek helyszini mérésekhez Több mint száz éve innovatív
RészletesebbenCentronic UnitControl EC611
Centronic UnitControl EC611 hu Szerelési és kezelési útmutató Kódkapcsoló Fontos információk: a szerelő / a villamos szakember / a felhasználó számára Kérjük ennek megfelelően továbbadni! Ezt az eredeti
RészletesebbenÜgyfelünk a mall.cz. A legjobb logisztikai szolgáltatás az ügyfél számára
Ügyfelünk a mall.cz A legjobb logisztikai szolgáltatás az ügyfél számára Rugalmas B2C logisztikai megoldás Egy nagy online webáruházban mint mint például a Mall.cz esetében minden megtalálható, amire
RészletesebbenÉRINTŐKÉPERNYŐS KEZELŐ. Biztonság és kényelem az ujjhegyében
ÉRINTŐKÉPERNYŐS KEZELŐ Biztonság és kényelem az ujjhegyében INT TSG A kicsi és elegáns kialakítás modern és hagyományos enteriőr esetén is biztosítja az INT TSG tökéletes környezetbe illeszkedését. érintőképernyős
RészletesebbenBosch 1200-as sorozatú tűzjelző központ Ha fontos a biztonság
Bosch 1200-as sorozatú tűzjelző központ Ha fontos a biztonság 2 1200-as sorozatú tűzjelző központ A biztonság nyugalma Tökéletes védelem az Ön igényihez szabva Az 1200-as sorozatú tűzjelző központ rugalmas,
RészletesebbenANTRO Csoport. H-9941 Őriszentpéter, Baksaszer 1/A. tiszta jövő. ANTRO Nonprofit Kft. SOLO-DUO Zrt. MOVEO Zrt.
ANTRO Csoport H-9941 Őriszentpéter, Baksaszer 1/A tiszta jövő ANTRO Nonprofit Kft. SOLO-DUO Zrt. MOVEO Zrt. www.solo-duo.hu ANTRO Alternatív Erőforrásokat és Járműveket Fejlesztő NONPROFIT KFT. ALAPÍTVA:
RészletesebbenNyomtatott kommunikáció Szakmérnök
Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar Nyomtatott kommunikáció Szakmérnök levelező szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei Budapest 2013 Nyomtatott kommunikáció
RészletesebbenFényesebb életstílus Új megvilágításban az Audi A4
www.light-up.osram.info Fényesebb életstílus Új megvilágításban az Audi A4 Az OSRAM fiatalos és egyedi megjelenést ad az Audinak. Kapcsoljon a stílusos megjelenésre és ragyogó megvilágításra az Audi A4
RészletesebbenKLV elosztószekrények
www.eaton.hu KLV elosztószekrények ÚJDONSÁG Innovatív, acéllemez ajtóval ellátott műanyag KLV elosztószekrények Az innovatív, acéllemez ajtóval ellátott műanyag KLV elosztószekrények a csehországi Suchdol
Részletesebben- páncélszekrény (E-O kategória) esetén 10 000 N (1 000 kg) lefeszítő erőnek ellenálló
N y t s z : 5 2 4 3-1 0-1 / 2 0 1 3 1 1 2 1 M A B I S Z T E R M É K - M E G F E L E L Ő S É G I A J Á N L Á S Bizottsági ülés ideje Ajánlás lejárta 2013. november 21. 2018. november 30. Termék vizsgálat
RészletesebbenOXYGEN SMD KFT. specialista
OXYGEN SMD KFT. a specialista Bemutatkozás Az OXYGEN SMD Kft. egy LED-es világítástechnikával foglalkozó, gyártó, fejlesztő és forgalmazó vállalat, mely 100%-ig magyar tulajdonban van. Vezetőségünk több
RészletesebbenDURMA AD-S típusú hidraulikus CNC élhajlító
DURMA AD-S típusú hidraulikus CNC élhajlító A DURMA CÉG BEMUTATÁSA A Durmazlar Machine Törökország vezető gépgyártó vállalata, mely éves termelését tekintve világelső a fémmegmunkáló gépek gyártásában.
RészletesebbenDURMA VS CNC típusú állítható vágószögű hidraulikus lemezolló
DURMA VS CNC típusú állítható vágószögű hidraulikus lemezolló A DURMAZLAR CÉG BEMUTATÁSA A Durmazlar Machine Törökország vezető gépgyártó vállalata, mely éves termelését tekintve világelső a fémmegmunkáló
RészletesebbenMEGOLDÁSOK EGY KÉZBŐL A TELJES FEJLESZTÉSI FOLYAMATRA
MEGOLDÁSOK EGY KÉZBŐL A TELJES FEJLESZTÉSI FOLYAMATRA MÉRNÖKI SZOLGÁLTATÁSOK SZIMULÁCIÓS MEGOLDÁSOK EL E KTRONIKAI TERVEZÉS SZIMULÁCIÓ TECHNOLÓGIA MEGMUNKÁLÁS GYÁRTÁS- TÁMOGATÁS GYÁRTÁS A CAD-Terv Cégcsoport
RészletesebbenCSOMAGOLÁSI MEGOLDÁSAOK
Magyar MÉLYHÚZOTT ELEMEK BEMUTATÓESZKÖZÖK HÓLYAGOS/ HEGESZTETT AKRIL TERMÉKEK MARATÁS SZERSZÁMKÉSZÍTÉS ÚJRAHASZNOSÍTÁS CSOMAGOLÁSI MEGOLDÁSAOK TERMÉKEINEK MEGFELELŐ EGYEDI KIVITELBEN Rossel-Display Műanyag
Részletesebbenrealtherm Mûanyag nyílászáró rendszerek
realtherm Mûanyag nyílászáró rendszerek realtherm több mint egy ablak! Realtherm Kft. közel 10 éves szakmai tapasztalattal a háta mögött végzi tevékenységét a műanyag nyílászáró gyártás területén. Célunk,
RészletesebbenAblak-, és ajtótechnológia. german made. Amit ez alatt értünk. Változtatás joga fenntartva. german made BRO_112_HU_v június 1
Ablak-, és ajtótechnológia german made Amit ez alatt értünk Változtatás joga fenntartva. german made BRO_112_HU_v0 2013 június 1 german made german made Mit jelent ez? A leinfelden-echterdingeni Stuttgart
RészletesebbenÉrtékáram elemzés szoftveres támogatással. Gergely Judit 2013. 03. 01. Lean-klub
Értékáram elemzés szoftveres támogatással Gergely Judit 2013. 03. 01. Lean-klub Tartalom Az Értékáram és elemzésének szerepe a Leanben Értékáram modellezés és elemzés Esetpélda: termelő folyamat Képzeletbeli
RészletesebbenEM 131 bővítőmodul Ellenforgalmi vezérlő a Control vario-hoz
EM 131 bővítőmodul Ellenforgalmi vezérlő a Control vario-hoz H Beépítési és kezelési kézikönyv 1. Rajzjel-magyarázat 2. Tartalomjegyzék Útmutatások 1. Rajzjel-magyarázat...........2 2. Tartalomjegyzék.............2
RészletesebbenWigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium // OKJ: Elektronikai technikus szakképesítés.
1 rész 090006 090006/1gy nap nap nap 4. nap 5. nap 6. nap tevékenység 2014.05.13 2014.06.11 2014.06.12 Internetről szakmai dokumentumok letöltése, belőle prezentáció készítése VIZSGAREND A vizsgaszervező
RészletesebbenTPM egy kicsit másképp Szollár Lajos, TPM Koordinátor
TPM egy kicsit másképp Szollár Lajos, TPM Koordinátor 2013.06.18 A TPM A TPM a Total Productive Maintenance kifejezés rövidítése, azaz a teljes, a gyártásba integrált karbantartást jelenti. A TPM egy állandó
RészletesebbenQ+ CSILLAPÍTÓ ALÁTÉTLEMEZ. Prémium kategóriás fékezési komfort.
Q+ CSILLAPÍTÓ ALÁTÉTLEMEZ Prémium kategóriás fékezési komfort www.textar.com PLUSZPONTOK. A Q+ meggyőző tulajdonságai+ Súrlódásos csillapítás a felületi textúra által Felragasztott lemez nem kell felhelyezni
Részletesebben3100-Salgótarján, Fülemüle út 9. Tel.: (32) 440 855; Fax: (32) 441 369; email: pirazol@pirazol.hu www.pirazol.hu
3100-Salgótarján, Fülemüle út 9. Tel.: (32) 440 855; Fax: (32) 441 369; email: pirazol@pirazol.hu www.pirazol.hu Bemutatkozás A PIRAZOL KFT. 1993-ban alakult, salgótarjáni telephellyel. Jelenleg is itt
RészletesebbenÚjrahasznosítási. Fenntartható bigbag zsákjaink csomagolási megoldásai.
Újrahasznosítási ipar Fenntartható bigbag zsákjaink csomagolási megoldásai www.lcpackaging.com Kiváló minőség, 100%- os újrahasznosíthatóság 02 A bigbag zsákok vezető szakértője az újrahasznosítási iparágban
RészletesebbenSzerelési, karbantartási útmutató
ROTO ELZETT Vasalatkereskedelmi Kft. 9461 Lövő, Kossuth L. u.25. Szerelési, karbantartási útmutató Termékszavatossági előírások Az üvegezéstechnika ékelési előírásait be kell tartani. Agresszív faanyagok
RészletesebbenAZ ÉMI-TÜV SÜD AKADÉMIA KÉPZÉSI KÍNÁLATA 2014. II. FÉLÉV
AZ ÉMI-TÜV SÜD AKADÉMIA KÉPZÉSI KÍNÁLATA 2014. II. FÉLÉV TARTALOMJEGYZÉK Az ÉMI-TÜV SÜD Akadémia bemutatása... 3 Kiemelt képzések... 4 Szakmai képzések hegesztett szerkezet gyártóknak 5 Minőségirányítás...
Részletesebben