A Szigethalmi TE szakmai beszámolója a 2007-es évről

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Szigethalmi TE szakmai beszámolója a 2007-es évről"

Átírás

1 A Szigethalmi TE szakmai beszámolója a 2007-es évről Egyesületünk sikerekben gazdag évet zárt, amelyben aktíváink áldozatos munkáján kívül nagy szerepe volt annak a széleskörű szakmai elismertségnek, melyet az elmúlt években szereztünk meg. 1. Egyesületünk fő profilja a tömegsport biztosítása a Csepel-sziget, elsősorban Szigethalom sportolni vágyó polgárai számára. Ennek érdekében az elmúlt évben 3 különböző tömegsportmozgalmat szerveztünk. a. a Szigethalom Turistája mozgalommal a természetbarátoknak biztosítottunk lehetőséget az országjárásra. 8 alkalommal szerveztünk igen baráti áron buszkirándulásokat hazánk legszebb tájaira (Bakony, Börzsöny, Mátra ) b.a Fut a Halom a helyi futótársadalmat szólította meg, a főleg helyi rendezvényekből álló sorozatot 3 országos verseny színesítette. (Budapesten, Debrecenben és Tatán) c. Mivel tavaly ünnepeltük 10 éves születésnapunkat, ezért egy kombinált kiírás született, melyben az említett sportágak mellett kerékpározásban és fittnessben is helyt kellett állni. Nagy öröm volt számunkra, hogy éves közgyűlésünkön Fáki László polgármester úr a kupák, jelvények garmadáját oszthatta ki sportolóink között. 2. Habár nem élsportra szerveződtünk, de elmondhatjuk itt is értünk el szép számmal sikereket. Az MSTSZ teljesítménytúra bajnokságában 6 arany-, 2 ezüstérmet gyűjtöttünk be. Emellett a SZUFLÁ-val közösen Debrecenben és Tatán is sikerült több érmet nyernünk a hosszú távú futó OB-n illetve a Tatai- tókörön. 3. Kapcsolatrendszerünk ebben az évben is jól működött illetve továbbfejlődött. Kiemelt támogatónkkal, Szigethalom Önkormányzatával rendkívül szorosan működünk együtt. Emellett Markaz és Visegrád Önkormányzatával is jó kapcsolatokat ápolunk. Utánpótlás bázisainkkal a Gróf Széchenyi István illetve a Szent István Általános Iskolákkal mindennapi kapcsolatban állunk. Szakmai partnereink közül kiemelkedik a Pro Patria országos Túraegylet és a SZUFLA (a helyi ultrafutók). Egyesületünk a Magyar Sportturisztikai Szövetség tagszervezete, sajnos itt vannak viták, ezért szorosabbra fűztük kapcsolatainkat a Magyar Természetbarát Szövetséggel. Nagy öröm számunkra, hogy testvérvárosunk, Jaworzno futóival sikerült ismét találkoznunk. 4. Egyesületünk lokálpatriotizmusa közismert. Szívügyünknek tekintjük, hogy minél több sportoló látogasson el városunkba, ezért az elmúlt évben egy országos teljesítménytúrát, (Rideg Sándor Emléktúra) egy kerékpártúrát, (Sziget kerékpártúrák) egy fittness napot, (Fitt- Lesz Halom) és 3 országos szintű futóversenyt (Sündörgés, Halál 50 és a Viking Futás) szerveztünk ide Szigetországba. 5. Kiemelten közhasznú egyesületként a természet védelme, a jótékonyság illetve a népnevelés a szívünk csücske. Részt vettünk jótékonysági túra

2 szervezésében illetve olyan események és történelmi személyek népszerűsítésében, melyekre emlékezni kötelességünk. Megemlékeztünk többek között gróf Batthyány Lajosról, Károly Róbertről, Szondi Györgyről, és a recski kényszermunkatábor szenvedőiről. (Via Dolorosa) 4. A leírtakból kiderül lesz mire emlékeznünk 2007-ből. A legszebb emlék az, hogy sok-sok sporttársunkat (több mint 50-et) részesítettünk közösségi munkájukért elismerésben. Mert ( kicsit eufémizálva): Boldogok azok, akik együtt tudnak örülni, munkálkodni a maguk, közösségük és a haza javára. Nád Béla A Szigethalmi TE tiszteletbeli elnöke Tisztújítás A Szigethalmi TE január utolsó péntekjén tartotta tisztújító közgyűlését. Szabó József maradt az elnök, Kontha Gabriella lett az alelnök, a titkári funkciót továbbra is Balogh Károlyné látja el. A turisztikai szakosztály vezetője Bata Ilona, városunk olimpikonja lett, a futó szakosztályt továbbra is Lang Mónika irányítja. Ezúton szeretnék köszönetet mondani eddigi alelnökünknek, Sziklavári Sándornak az elvégzett munkájáért, azért a sok-sok feláldozott szabadidejéért, amit egyesületünkre fordított!

3

4

5

6

7

8

9

10

S Z I G E T H A L M I H Í R A D Ó

S Z I G E T H A L M I H Í R A D Ó S Z I G E T H A L M I H Í R A D Ó Önkormányzati Havilap 2008. március www.szigethalom.hu XVIII. évfolyam. 3. szám Az élet zenéjét a nõk adják, akik õszintén, minden feltétel nélkül fogadják magukba a dolgokat,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV április között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről

JEGYZŐKÖNYV április között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP 2014. április 23 24. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről Az elektronikus szavazás kiírásának időpontja: 2014. április 23. 15:06 óra Az elektronikus

Részletesebben

Magyar Lábtoll-labda Szövetség 5052 Újszász, Kossuth L. u. 13. 2008. évi Közhasznúsági jelentése

Magyar Lábtoll-labda Szövetség 5052 Újszász, Kossuth L. u. 13. 2008. évi Közhasznúsági jelentése Magyar Lábtoll-labda Szövetség 5052 Újszász, Kossuth L. u. 13. 2008. évi Közhasznúsági jelentése Újszász, 2009. március 10. Főtitkár 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ A Magyar Lábtoll-labda Szövetség 2008. évben

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület 2014 évi tevékenységéről. Ó z d, 2015. február 19. Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület 2014 évi tevékenységéről. Ó z d, 2015. február 19. Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke TÁJÉKOZTATÓ a Fiedler Ottó Sportegyesület 2014 évi tevékenységéről Ó z d, 2015. február 19. Előterjesztő: Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke Egyesületünk rövid bemutatása: 1906-ban Ózdon épült fel Közép-Európa

Részletesebben

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kézilabdaszövetség beszámolója 2013/14

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kézilabdaszövetség beszámolója 2013/14 A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kézilabdaszövetség beszámolója 2013/14 2014. október 17-én került sor a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kézilabdaszövetségben rendkívüli tisztújításra. A korábbi elnök, Birta

Részletesebben

Szakosztályi szabályzatok

Szakosztályi szabályzatok 1. számú melléklet Szakosztályi szabályzatok 1.) MTB Szakosztály: 1.1.) A szakosztály céljai és feladatai: - versenyeken való minél sikeresebb szereplés, - színvonalas versenyek szervezése, - utánpótlás

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2006.

Közhasznúsági jelentés 2006. Közhasznúsági jelentés 2006. Magyar Természetbarát Szövetség Szövetségünk alapszabályban megfogalmazott célja, hogy a természetjárás útján elősegítse az egészséges életmód kialakítását és elterjesztését,

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. A Püspökladány Sportjáért Közalapítvány. Kuratóriuma. 2013 Január-2013 December

TÁJÉKOZTATÓ. A Püspökladány Sportjáért Közalapítvány. Kuratóriuma. 2013 Január-2013 December TÁJÉKOZTATÓ A Püspökladány Sportjáért Közalapítvány Kuratóriuma 2013 Január-2013 December 1 Tisztelt Polgármester Asszony, Tisztelt képviselőtestület! Beszámoló a 2013.január.01.-2013. december 31. között

Részletesebben

A Magyar Triatlon Szövetség elnöksége támogatja dr. Varga Béla kandidálását az ITU technikai bizottságába.

A Magyar Triatlon Szövetség elnöksége támogatja dr. Varga Béla kandidálását az ITU technikai bizottságába. 91/2016. (IX.23.) Elnökségi határozat A Magyar Triatlon Szövetség elnöksége támogatja dr. Varga Béla kandidálását az ITU technikai bizottságába. 91-1/2016. (IX.23.) Elnökségi határozat A Magyar Triatlon

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT, A KÖRNYEI SPORT EGYESÜLET KÉZILABDA SZAKOSZTÁLYÁNAK FELÉPÍTÉSE ÉS MŰKÖDÉSE

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT, A KÖRNYEI SPORT EGYESÜLET KÉZILABDA SZAKOSZTÁLYÁNAK FELÉPÍTÉSE ÉS MŰKÖDÉSE SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT, A KÖRNYEI SPORT EGYESÜLET KÉZILABDA SZAKOSZTÁLYÁNAK FELÉPÍTÉSE ÉS MŰKÖDÉSE 2006 Kelt, Környe, 2006.04.21. - 1 - A KÖRNYEI KÉZILABDA SZAKOSZTÁLY (KKSZO) a KÖRNYEI SPORT

Részletesebben

(2015. évi előzetes tervezet)

(2015. évi előzetes tervezet) (2015. évi előzetes tervezet) JANUÁR január 31. U21-es kispályás torna Nagykőrösi Kossuth Lajos Általános Iskola Nagykőrösi Kinizsi FC FEBRUÁR február 1. U16-os kispályás kupa Nagykőrösi Kossuth Lajos

Részletesebben

/2015. J E GYZŐ KÖNYV. Készült Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének március 26-ai rendkívüli üléséről.

/2015. J E GYZŐ KÖNYV. Készült Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének március 26-ai rendkívüli üléséről. 40284-5/2015. J E GYZŐ KÖNYV Készült Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 2015. március 26-ai rendkívüli üléséről. Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint. Dr. Fodor Tamás polgármester:

Részletesebben

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 38. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Szakmai beszámoló a Borvidék Futóegyesület működéséről és terveinek bemutatásáról

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ az Ózdi Kézilabda Club tevékenységéről

TÁJÉKOZTATÓ az Ózdi Kézilabda Club tevékenységéről TÁJÉKOZTATÓ az Ózdi Kézilabda Club tevékenységéről Ó z d, 2014. június 26. Előterjesztő: Ózdi Kézilabda Club Elnöke Az Ózdi Kézilabda Club nevében szeretnénk Önöket tájékoztatni egyesületünk működéséről.

Részletesebben

Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója.

Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója. Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója. 2012. január: Iskolai csoportedzések, István Király ált iskola, minden hétfő 14 órától Gyolcsos Ferenc vezetésével 15 fő. Táncsics Mihály Általános iskola kedd

Részletesebben

BEMUTATKOZÁS

BEMUTATKOZÁS www.zmkba.hu BEMUTATKOZÁS Az egyesület névadója Zrínyi Miklós VI. danos mesteredző. 35 éves pályafutása során több rangos tisztséget töltött be és számos kitüntetésben részesült, valódi ikonja a kick-box

Részletesebben

Sportkeretre beérkezett pályázatok elbírálására. Projekt évi összköltsége. Önrész: kp Önrész: évi összes társadalmi. munka.

Sportkeretre beérkezett pályázatok elbírálására. Projekt évi összköltsége. Önrész: kp Önrész: évi összes társadalmi. munka. Határozati javaslat Tárgy: Sportkeretre beérkezett pályázatok elbírálására Ssz. Pályázó neve Pályázat címe Projekt 2015. évi összköltsége Önrész: kp Önrész: 2015. évi összes társadalmi munka 690 00 1.

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. 3. A Vajda Péter DSE-vel közösen az alábbi rendezvényeket szerveztük a sportiskolás tanulóknak:

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. 3. A Vajda Péter DSE-vel közösen az alábbi rendezvényeket szerveztük a sportiskolás tanulóknak: SPORTISKOLAI SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2012. SZEPTEMBER 1-DECEMBER 31. SZAKMAI BESZÁMOLÓ 1. Az iskola folyamatos kapcsolatot tart a MOB Sportiskolai Program Pedagógiai Munkacsoportjával illetve a sportiskolai

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Közhasznúsági jelentés Készítette: Budapesti Farkasok AFKE. 2014. május 6. 1 Budapesti Farkasok AFKE 1204 Budapest, Tátra tér (Új Piaccsarnok) I/15-16. 2013. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2014.

Részletesebben

SOROKSÁRI SÚLYEMELŐ SPORTOLÓK TEHETSÉGGONDOZÁSA, SPORTRA ÉLETRE NEVELÉS A XXIII. KERÜLETBEN 1995-2000. ÉVIG TERJEDŐ SZAKMAI PROGRAM ISMERTETÉSE

SOROKSÁRI SÚLYEMELŐ SPORTOLÓK TEHETSÉGGONDOZÁSA, SPORTRA ÉLETRE NEVELÉS A XXIII. KERÜLETBEN 1995-2000. ÉVIG TERJEDŐ SZAKMAI PROGRAM ISMERTETÉSE SOROKSÁRI SÚLYEMELŐ SPORTOLÓK TEHETSÉGGONDOZÁSA, SPORTRA ÉLETRE NEVELÉS A XXIII. KERÜLETBEN 1995-2000. ÉVIG TERJEDŐ SZAKMAI PROGRAM ISMERTETÉSE ( SZAKMAI ANYAGOT MINDEN ÉVBEN A TÁRGYÉV EREDMÉNYEIVEL KÍVÁNJUK

Részletesebben

Beszámoló a Veszprém Megyei Természetbarát Szövetség (8200 Veszprém Wartha u. 3.) munkájáról

Beszámoló a Veszprém Megyei Természetbarát Szövetség (8200 Veszprém Wartha u. 3.) munkájáról Beszámoló a Veszprém Megyei Természetbarát Szövetség (8200 Veszprém Wartha u. 3.) munkájáról 1. Új elnökség a VMTSZ élén: 2006. július 1.-től új vezetőség áll a Veszprém Megyei Természetbarát Szövetség

Részletesebben

Fertő tavi vitorlás Szövetség 9400 Sopron, Ferenczy J. u. 2.

Fertő tavi vitorlás Szövetség 9400 Sopron, Ferenczy J. u. 2. Fertő tavi vitorlás Szövetség 9400 Sopron, Ferenczy J. u. 2. 2010. évi Közhasznúsági jelentése Sopron, 2011. május 6. Ifj. Schneider István elnök 1 A Fertő tavi Vitorlás Szövetség közhasznúsági jelentése

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. 3. A Vajda Péter DSE-vel közösen iskolai sportnapot szerveztünk a sportiskolás tanulóknak.

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. 3. A Vajda Péter DSE-vel közösen iskolai sportnapot szerveztünk a sportiskolás tanulóknak. SPORTISKOLAI SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2013. JANUÁR 1-ÁPRILIS 30. SZAKMAI BESZÁMOLÓ 1. Az iskola folyamatos kapcsolatot tart a MOB Sportiskolai Program Pedagógiai Munkacsoportjával illetve a sportiskolai módszertani

Részletesebben

Rétság Városi Sport Egyesület

Rétság Városi Sport Egyesület - Rétság Városi Sport Egyesület - Részlet az alapszabályból: A Rétság Városi Sport Egyesület az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény alapján önállóan m köd társadalmi szervezet. Az egyesület a

Részletesebben

Magyar Lábtoll-labda Szövetség 5052 Újszász, Kossuth Lajos út 13. 18827006-1-16. 2009. évi Közhasznúsági jelentése

Magyar Lábtoll-labda Szövetség 5052 Újszász, Kossuth Lajos út 13. 18827006-1-16. 2009. évi Közhasznúsági jelentése Magyar Lábtoll-labda Szövetség 5052 Újszász, Kossuth Lajos út 13. 18827006-1-16 2009. évi Közhasznúsági jelentése Újszász, 2010. március 12. Fehér János főtitkár 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ A Magyar Lábtoll-labda

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82 Pályázati azonosító: 3508/01085. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Magyar Nemzeti Múzeum 3508/01085. számú pályázati azonosítóval jelölt pályázata 290.000,-

Részletesebben

További információk és részletes versenykiírások hamarosan https://www.facebook.com/pages/es%c3%a9lyegyenl%c5%91s%c3%a9gisportnap/293850744104746

További információk és részletes versenykiírások hamarosan https://www.facebook.com/pages/es%c3%a9lyegyenl%c5%91s%c3%a9gisportnap/293850744104746 1 MEGHÍVÓ ESÉLYEGYENLŐSÉGI SPORTVÁLASZTÓ NAP A BAKONY ÉS BALATON KELETI KAPUJA KÖZHASZNÚ EGYESÜLET SZERVEZÉSÉBEN 2014. MÁJUS 25. BALATONFŰZFŐ VÁROSI STADION, BALATON USZODA 2014. május 9-én pénteken 16

Részletesebben

A 10 éves Egri Városi Sportiskola és az 5 éves Agriasport köszönti a megjelenteket!

A 10 éves Egri Városi Sportiskola és az 5 éves Agriasport köszönti a megjelenteket! A 10 éves Egri Városi Sportiskola és az 5 éves Agriasport köszönti a megjelenteket! A sport minden férfi és minden nő öröksége, és hiányát soha nem pótolhatja semmi. /Pierre de Coubertin/ 2001. Az EVSI

Részletesebben

Atlasz LMBT Sportegyesület. 2009. év

Atlasz LMBT Sportegyesület. 2009. év Atlasz LMBT Sportegyesület K ö z h a s z n ú s á g i J e l e n t é s 2009. év T a r t a l o m j e g y z é k 1. Az egyesületről áttekintés 3. 2. Tevékenységeink, eredményeink 4. 3. Számviteli beszámoló

Részletesebben

Országos Vidéki-Falusi portál kialakítása www.falusiturizmus.eu

Országos Vidéki-Falusi portál kialakítása www.falusiturizmus.eu Országos Vidéki-Falusi portál kialakítása www.falusiturizmus.eu Szalay-Zala Andrea a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének titkára Tel: 30/530-1642 E-mail: fatoszfotitkar@gmail.com. Kutatás, felmérés

Részletesebben

ESZTERGOM ÉS NYERGESÚJFALU TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS. Elõterjesztés

ESZTERGOM ÉS NYERGESÚJFALU TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS. Elõterjesztés ESZTERGOM ÉS NYERGESÚJFALU TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS 62/2010.11.18. A határozati javaslat elfogadásához egyszerû többség szükséges. Elõterjesztés az Esztergom és Nyergesújfalu Többcélú Kistérségi Társulás

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. Szeged Megyei Jogú Város gazdasági alpolgármestere

ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. Szeged Megyei Jogú Város gazdasági alpolgármestere ELŐTERJESZTÉS Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város gazdasági alpolgármestere Az előterjesztés tárgya: Sportegyesületek támogatása Iktatószám: 01/12941/2009 Melléklet:

Részletesebben

Támogatási lehetőség a Debreceni Hoki Klubnál

Támogatási lehetőség a Debreceni Hoki Klubnál A jégkorong bűvöletében! Sebesség, erő, dinamika, kreativitás és egyedülálló hangulat! Támogatási lehetőség a Debreceni Hoki Klubnál 1 Előzmények 1989-ben megalakult a Debreceni Amatőr Hoki Klub (DAHK)

Részletesebben

Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről

Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről 2014 Szabó Tiborné Az egyesület elnöke Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről Az egyesület jogállása: A polgárőrség önálló civil

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Közhasznúsági jelentés Készítette: Budapesti Farkasok AFKE. 2013. május 2. Budapesti Farkasok AFKE 1204 Budapest, Tátra tér (Új Piaccsarnok) I/15-16. 2012. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2013. május

Részletesebben

1# BÉCS-BUDAPEST KAJAK-KENU ÉS EVEZŐS TELJESÍTMÉNYTÚRA. 2009. augusztus 15-20.

1# BÉCS-BUDAPEST KAJAK-KENU ÉS EVEZŐS TELJESÍTMÉNYTÚRA. 2009. augusztus 15-20. 1# BÉCS-BUDAPEST KAJAK-KENU ÉS EVEZŐS TELJESÍTMÉNYTÚRA 2009. augusztus 15-20. Köszöntő Az utóbbi évek folyamán a Bécs-Budapest Szupermaraton futóverseny meghatározó eseménnyé nőtte ki magát a szabadidősport

Részletesebben

MUNKATERV. a 2011-es évre

MUNKATERV. a 2011-es évre BÉKEFENNTARTÓK BAJTÁRSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE MUNKATERV a 2011-es évre A tevékenység fő irányelvei: 1. Részvétel a békefenntartással és a katonai ellenőrzés hagyományainak ápolásában. A területi kapcsolatok

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S a városban működő civilszervezetek, helyi önszerveződő közösségek és egyének

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. 4. A Vajda Péter DSE-vel közösen az alábbi rendezvényeket szerveztük a sportiskolás tanulóknak:

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. 4. A Vajda Péter DSE-vel közösen az alábbi rendezvényeket szerveztük a sportiskolás tanulóknak: VAJDA PÉTER ÉNEK-ZENEI ÁLTALÁNOS ÉS SPORTISKOLA OM 034931 1089 BUDAPEST, Vajda Péter utca 25-31. Telefon: (+36-1) 333 49 13; Gazdasági iroda: 313 74 17; Telefax: 477 04 27 E-mail: info@vajdaiskola.hu;

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix

Részletesebben

Beszámoló a DKSI 2016-ös szezonjáról

Beszámoló a DKSI 2016-ös szezonjáról DKSI Debreceni Kerékpáros Sport és Szabadidős Ifjúsági Egyesület Beszámoló a DKSI 2016-ös szezonjáról Eredmények, kiemelkedő teljesítmények, az évad főbb momentumai 2016. november Tagságunk 2016. év végén

Részletesebben

HB elnöks a 2009-es. Szenes Zoltán bizottsági elnök. Budapest, 2009. december 17-én. MTA IX. Gazdaság- és Jogtudományi Osztály, Hadtudományi Bizottság

HB elnöks a 2009-es. Szenes Zoltán bizottsági elnök. Budapest, 2009. december 17-én. MTA IX. Gazdaság- és Jogtudományi Osztály, Hadtudományi Bizottság HB elnöks kségg beszámol molója a 2009-es évben végzettv munkáról Szenes Zoltán bizottsági elnök Budapest, 2009. december 17-én MTA IX. Gazdaság- és Jogtudományi Osztály, Hadtudományi Bizottság Tevékenységi

Részletesebben

A KAPOSVÁR ÉS A ZSELIC VIDÉKE TURISZTIKAI DESZTINÁCIÓ MENEDZSMENT EGYESÜLET KÖZGYŰLÉSÉNEK HATÁROZATAI 2010.

A KAPOSVÁR ÉS A ZSELIC VIDÉKE TURISZTIKAI DESZTINÁCIÓ MENEDZSMENT EGYESÜLET KÖZGYŰLÉSÉNEK HATÁROZATAI 2010. 2010. A Közgyűlés elfogadta az egyesület módosított Alapszabályát. Határozat száma: 2010/1/1. Időpont: 2010. március 22. 1 2011. Határozat száma: 2011/1/1. Időpont: 2011. február 28. A Közgyűlés elfogadta,

Részletesebben

ALBA REGIA ATLÉTIKAI KLUB SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

ALBA REGIA ATLÉTIKAI KLUB SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA ALBA REGIA ATLÉTIKAI KLUB SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1. ÁLTALÁNOS RÉSZ: 1.1. A klub: Neve: ALBA REGIA ATLÉTIKAI KLUB rövidítve: A.R.A.K. Székhelye: 8000 Székesfehérvár, Bregyó köz 1. Színe: Zászlója:

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. Tartalom

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. Tartalom KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. Vándor Sándor és Révész László Emlékére Alapítvány Székhely: 1112 Budapest, Méra utca 3/a/6. Közhasznúsági fokozat: közhasznú szervezet Tartalom 1. Számviteli beszámoló 2.

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés. Szegedi Úszó Egylet

Közhasznúsági jelentés. Szegedi Úszó Egylet Közhasznúsági jelentés 2009 Szegedi Úszó Egylet Beszámolót készítette: Fórizs Margit Könyvvizsgáló kamarai tagszám: 006981 Közhasznúsági jelentés részei: 1. Számviteli beszámoló 2. Költségvetési támogatás

Részletesebben

Az Egri Városi Sportiskola nevében köszöntöm a sportszakmai fórum résztvevőit!

Az Egri Városi Sportiskola nevében köszöntöm a sportszakmai fórum résztvevőit! Az Egri Városi Sportiskola nevében köszöntöm a sportszakmai fórum résztvevőit! A sport nemcsak testnevelés, hanem a léleknek is az egyik legerőteljesebb nevelőeszköze. /Szent-Györgyi Albert/ AZ EGRI VÁROSI

Részletesebben

Iskolai Sportkör szakmai programja

Iskolai Sportkör szakmai programja Iskolai Sportkör szakmai programja 2010-2011. tanév Összeállította: Fábosné Józsa Zsuzsanna Keresztesné Lengyel Erzsébet Bognár Tamás Czirják György Tápiószecső, 2010. szeptember 1. 1 A szakmai program

Részletesebben

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Szakmai beszámoló a Szekszárdi Kajak-Kenu Sportegyesület működéséről és terveinek

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés. II./ Költségvetési támogatás: az Együtt a Belüggyel pályázati kiírásra nyújtottuk be

Közhasznúsági jelentés. II./ Költségvetési támogatás: az Együtt a Belüggyel pályázati kiírásra nyújtottuk be Közhasznúsági jelentés a Police Magyar Közbiztonsági Alapítvány 2003. évi működéséről I./ Számviteli beszámoló: - Áfa és Társasági adó tartozásunkra részletfizetési könnyítést kérelmeztünk, amit meg is

Részletesebben

A Győr-Moson-Sopron megyei Bíróság Pk.T.60./2005/4. számú végzésével

A Győr-Moson-Sopron megyei Bíróság Pk.T.60./2005/4. számú végzésével Kisalföld Fogyasztóvédelmi Egyesület Győr Arany János u 28-32 Adószám: 18984035-1-8 A Győr-Moson-Sopron megyei Bíróság Pk.T.60./2005/4. számú végzésével 2006.jan.16.-án vette nyilvántartásba, mint közhasznú

Részletesebben

J A V A S L A T az Ózd Város Önkormányzata közigazgatási területén működő társadalmi sportszervezetek támogatásának pályázati kiírására

J A V A S L A T az Ózd Város Önkormányzata közigazgatási területén működő társadalmi sportszervezetek támogatásának pályázati kiírására J A V A S L A T az Ózd Város Önkormányzata közigazgatási területén működő társadalmi sportszervezetek támogatásának pályázati kiírására Ó z d, 2014. február 13. Előterjesztő: Oktatási, Kulturális és Sport

Részletesebben

-1- Tisztelt képviselő testület, tisztelt Polgármester Úr! A Püspökladány Sportjáért Alapítvány kuratórium tagjait a 29/ testületi határoza

-1- Tisztelt képviselő testület, tisztelt Polgármester Úr! A Püspökladány Sportjáért Alapítvány kuratórium tagjait a 29/ testületi határoza TÁJÉKOZTATÓ A Püspökladány Sportjáért Közalapítvány Kuratóriumának Működéséről 2008/2009 -1- Tisztelt képviselő testület, tisztelt Polgármester Úr! A Püspökladány Sportjáért Alapítvány kuratórium tagjait

Részletesebben

Beszámoló az egyesület 2013. évi tevékenységről

Beszámoló az egyesület 2013. évi tevékenységről Beszámoló az egyesület 2013. évi tevékenységről Szervezetünk 1991-óta működik, önálló cégbírósági bejegyzését azonban csak 2004-ben kezdeményeztük, ugyanis addig az International Police Association (IPA)

Részletesebben

ALBA REGIA ATLÉTIKAI KLUB ALAPSZABÁLYA. Módosításokkal együtt egységes szerkezetben, amit az egyesület közgyűlése 2014. május 09. én elfogadott.

ALBA REGIA ATLÉTIKAI KLUB ALAPSZABÁLYA. Módosításokkal együtt egységes szerkezetben, amit az egyesület közgyűlése 2014. május 09. én elfogadott. ALBA REGIA ATLÉTIKAI KLUB ALAPSZABÁLYA Módosításokkal együtt egységes szerkezetben, amit az egyesület közgyűlése 2014. május 09. én elfogadott. SZERVEZETI FELÉPÍTÉS ALBA REGIA ATLÉTIKAI KLUB KÖZGYŰLÉS

Részletesebben

SPORTBIZOTTSÁG MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SPORTBIZOTTSÁG MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA SPORTBIZOTTSÁG MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA MAGYAR BÚVÁR SZAKSZÖVETSÉG 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. tel.,fax: (36-1) 270 0117 E-mail: buvar@buvar.hu Web: www.buvar.hu Érvényes: 2014. 10.10-től Sportbizottság

Részletesebben

TANÚSÍTVÁNY. Támogatás célja

TANÚSÍTVÁNY. Támogatás célja TANÚSÍTVÁNY Gyula Város Önkormányzata (képviselő-testület, polgármester, bizottságok, részönkormányzat)/polgármesteri Hivatala által 2012. évben nyújtott működési és fejlesztési támogatásokról Az államháztartás

Részletesebben

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A 2015. ÉVRŐL A Csengőszó Császártöltési Iskolai Alapítvány alapvető célja a Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulóinak támogatása.

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség 2004. évi közhasznú tevékenységéről Budapest, 2005. április

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A tájékozódási futás sportágban tevékenykedő utánpótlás edzők támogatására

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A tájékozódási futás sportágban tevékenykedő utánpótlás edzők támogatására PÁLYÁZATI KIÍRÁS A tájékozódási futás sportágban tevékenykedő utánpótlás edzők támogatására - 2015 1 A pályázat célja A pályázat célja az utánpótlás nevelés érdekében végzett edzői munka ösztönzése és

Részletesebben

ELNÖKSÉGI ÜLÉS 8/ szeptember 30.

ELNÖKSÉGI ÜLÉS 8/ szeptember 30. ELNÖKSÉGI ÜLÉS 8/2014 2014. szeptember 30. MAGYAR MOTORSPORT SZÖVETSÉG ELNÖKSÉGI ÜLÉS Elnökségi ülés típusa: Tervezett Rendkívüli Időpont: 2014. június 19. 17h Helyszín: Magyar Sport Háza, 1146 Budapest,

Részletesebben

Az MSSZ Elnöksége 2012. évi határozatai:

Az MSSZ Elnöksége 2012. évi határozatai: Az MSSZ Elnöksége 2012. évi határozatai: 2012. január 9. 001/2012. sz. határozat: Az Elnökség 1 ellenszavazattal és 2 tartózkodással megszavazta, hogy a Szövetség Vezetősége a Nemzeti Sport 2012. január

Részletesebben

Bringa Park Program 2012 2014

Bringa Park Program 2012 2014 Bringa Park Program 2012 2014 1 A bringaparkok kialakításának célja: A fiatalok, iskolás korúak számára olyan aktív sportolást biztosító szabadtéri létesítmény létrehozni, ahol biztonságos de ugyanakkor

Részletesebben

Alapszabály- Rábatamási Sportkör ALAPSZABÁLY

Alapszabály- Rábatamási Sportkör ALAPSZABÁLY ALAPSZABÁLY 1 1. Általános rendelkezések: A sportegyesület neve: Rábatamási Sportkör Székhelye: 9322 Rábatamási, Rákóczi u. 1. Színe: Sárga-fekete Működési területe: Győr-Moson-Sopron megye A sportegyesület

Részletesebben

Magyar Tudomány Ünnepi Hónapja, november 3 30.

Magyar Tudomány Ünnepi Hónapja, november 3 30. A Magyar Tudomány Ünnepi Hónapja, 2012. november 3 30. A magyar tudomány napját a pozsonyi országgyűlés 1825. november 3 i felajánlásától származtatjuk. Az Országgyűlésen Gróf Széchenyi István adományával

Részletesebben

MUNKATERV. a 2012-es évre

MUNKATERV. a 2012-es évre 1 BÉKEFENNTARTÓK BAJTÁRSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE MUNKATERV a 2012-es évre A tevékenység fő irányelvei: 1. Részvétel a békefenntartással és a katonai ellenőrzés hagyományainak ápolásában. A területi kapcsolatok

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság október 14-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság október 14-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-496/2015. ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság 2015. október 14-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Sport

Részletesebben

SPORT XXI. PROGRAM REGIONÁLIS TRIATLON DIÁKOLIMPIA (Pest, Komárom-Esztergom, Fejér és Nógrád megye) X. JUBILEUMI VERESEGYHÁZI NYÍLT TRIATLON VERSENY

SPORT XXI. PROGRAM REGIONÁLIS TRIATLON DIÁKOLIMPIA (Pest, Komárom-Esztergom, Fejér és Nógrád megye) X. JUBILEUMI VERESEGYHÁZI NYÍLT TRIATLON VERSENY SPORT XXI. PROGRAM REGIONÁLIS TRIATLON DIÁKOLIMPIA (Pest, Komárom-Esztergom, Fejér és Nógrád megye) X. JUBILEUMI VERESEGYHÁZI NYÍLT TRIATLON VERSENY A verseny Fővédnöke: Szervezőbizottság tagjai: Pásztor

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Szám: 26181/2016. Tisztelt Közgyűlés! Javaslat Salgótarján Megyei Jogú Város középtávú gyermek és ifjúsági koncepciójában foglaltak rövid távú megvalósítása

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS SPORTEGYESÜLETEK TÁMOGATÁSÁRÓL

ELŐTERJESZTÉS SPORTEGYESÜLETEK TÁMOGATÁSÁRÓL Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 85.037-111/2009. CÍM: ELŐTERJESZTÉS SPORTEGYESÜLETEK TÁMOGATÁSÁRÓL Előterjesztő: Abdai Géza alpolgármester Az előterjesztést

Részletesebben

BUDAPESTI TOLLASLABDÁZÓK SZÖVETSÉGE ALAPSZABÁLYA

BUDAPESTI TOLLASLABDÁZÓK SZÖVETSÉGE ALAPSZABÁLYA BUDAPESTI TOLLASLABDÁZÓK SZÖVETSÉGE ALAPSZABÁLYA Budapest 2015 Hatályos: 2015. 06. 22. - 1 - I. fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.. 1. A Szövetség neve: Budapesti Tollaslabdázók Szövetsége Rövidített neve:

Részletesebben

Beszámoló a 24 órás sportnapról:

Beszámoló a 24 órás sportnapról: Beszámoló a 24 órás sportnapról: A TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0236 számú pályázatunk iskolai hagyománnyá tehető eseményei között immár 2. alkalommal rendeztük meg a tanév vége előtti 24 órás sportnapot, amely

Részletesebben

Esztergomi Vitézek Rögbi, Atlétikai és Football Club Alapszabálya 2013

Esztergomi Vitézek Rögbi, Atlétikai és Football Club Alapszabálya 2013 Esztergomi Vitézek Rögbi, Atlétikai és Football Club Alapszabálya 2013 1/5 I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. (1) Az Esztergomi Vitézek Rögbi, Atlétikai és Football Club (a továbbiakban: sportegyesület) az

Részletesebben

Négy Kos Hagyományőrző és Íjász Egyesület 8960 Lenti, Bottyán J. utca 3. II/4.

Négy Kos Hagyományőrző és Íjász Egyesület 8960 Lenti, Bottyán J. utca 3. II/4. Négy Kos Hagyományőrző és Íjász Egyesület 8960 Lenti, Bottyán J. utca 3. II/4. 2010. évi Közhasznúsági jelentése 1 Négy Kos Hagyományőrző és Íjász Egyesület Közhasznúsági jelentése a 2010-es esztendőről

Részletesebben

Összefoglaló a Református Középiskolák Országos Röplabda Bajnokságáról

Összefoglaló a Református Középiskolák Országos Röplabda Bajnokságáról Összefoglaló a Középiskolák Országos Röplabda Bajnokságáról A verseny megrendezésének időpontja: 2017. 03.31 04.01. rendező intézményének neve: Debreceni Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona szervezőjének

Részletesebben

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága. 21-2/2012.(11.29.) számú. határozata

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága. 21-2/2012.(11.29.) számú. határozata NYíREGYHÁZA MEGYE JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága 21-2/2012.(11.29.) számú határozata a 2012. évi sportcélú működési támogatási kérelmekkel kapcsolatos döntésről A Bizottság

Részletesebben

Javaslat a Barátság Duatlon települési értéktárba történő felvételéhez

Javaslat a Barátság Duatlon települési értéktárba történő felvételéhez Javaslat a Barátság Duatlon települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: Ádám László (név). (aláírás) Pusztaszabolcs, 2014. március 14. (település, dátum) (P. H.) 1 I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1.

Részletesebben

Magyar Kajak-Kenu Szövetség

Magyar Kajak-Kenu Szövetség Magyar Kajak-Kenu Szövetség KAJAK-KENU SPORT SZAKMAI DOKUMENTUMAI Programok felelősei és a dokumentumok készítői: OLIMPIAI CIKLUS: 2012-2016 Rio TERVEZÉSI ÉV: 2014 Moszkva PROGRAMTERVEK BESZÁMOLÓK TÉMA

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási Bizottságának án tartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási Bizottságának án tartott ülésén. Jegyzőkönyv Készült: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási Bizottságának 2012. 09. 13-án tartott ülésén. Jelen vannak: Pocsai Blanka, a bizottság elnöke, Dr. Révész Mihály, a bizottság alelnöke,

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. az Ózdi Kézilabda Club tevékenységéről

TÁJÉKOZTATÓ. az Ózdi Kézilabda Club tevékenységéről TÁJÉKOZTATÓ az Ózdi Kézilabda Club tevékenységéről Ó z d, 2015. november 25. Előterjesztő: Ózdi Kézilabda Club Elnöke Tájékoztató Az Ózdi Kézilabda Club tevékenységéről és jövőbeni terveiről Az Ózdi Kézilabda

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Dr. Nagy Gyula 100 időszaki kiállítás. Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum. 2014. október 2 2015. május 31.

Szakmai beszámoló. Dr. Nagy Gyula 100 időszaki kiállítás. Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum. 2014. október 2 2015. május 31. Szakmai beszámoló Dr. Nagy Gyula 100 időszaki kiállítás Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum 2014. október 2 2015. május 31. Az NKA Közgyűjtemények Kollégiumánál elnyert pályázat

Részletesebben

Ökoturizmus és zöld partnerség Magyarországon és a közép-dunántúli régióban

Ökoturizmus és zöld partnerség Magyarországon és a közép-dunántúli régióban Ökoturizmus és zöld partnerség Magyarországon és a közép-dunántúli régióban Ökoturisztikai és természetvédelmi konferencia Magyar Nemzeti Parkok Hete, Tata, 2014. június 13. Ökoturizmus a Magyar Turizmus

Részletesebben

Továbbra is látogatható az Élő Népművészet XVI. Országos Népművészeti Kiállítás a Néprajzi Múzeumban. Részletek itt

Továbbra is látogatható az Élő Népművészet XVI. Országos Népművészeti Kiállítás a Néprajzi Múzeumban. Részletek itt Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Ha problémája van a megjelenítéssel, kattintson ide. Hírek Továbbra is látogatható az Élő Népművészet XVI. Országos Népművészeti Kiállítás a Néprajzi Múzeumban.

Részletesebben

CIN-BORA TÚRACSOPORT 2012. ÉVI TÚRANAPOK 2012. ÉVI TÚRAPROGRAMJA

CIN-BORA TÚRACSOPORT 2012. ÉVI TÚRANAPOK 2012. ÉVI TÚRAPROGRAMJA 2012. ÉVI TÚRANAPOK JANUÁR FEBRUÁR MÁRCIUS H 2 9 16 23 30 6 13 20 27 5 12 19 26 K 3 10 17 24 31 7 14 21 28 6 13 20 27 SZ 4 11 18 25 1 8 15 22 29 7 14 21 28 CS 5 12 19 26 2 9 16 23 1 8 15 22 29 P 6 13 20

Részletesebben

Szigethalmi Polgárőr Egyesület Székhely: 2315 Szigethalom, Kossuth Lajos u. 10 Levelezési cím: 2315 Szigethalom, Fiumei u. 76.

Szigethalmi Polgárőr Egyesület Székhely: 2315 Szigethalom, Kossuth Lajos u. 10 Levelezési cím: 2315 Szigethalom, Fiumei u. 76. Beszámoló a 2008. évi tevékenységről 2008. február 17. Telefon: 06-20 /369-3913 1 Telefon: 06-20 / 369-3914 I. Szervezeti életünk Szervezeti életünkben 2007. év folyamán jelentős történt. Létszámunk kisebb

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 2014. október 08-09. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről

JEGYZŐKÖNYV. 2014. október 08-09. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP 2014. október 08-09. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről Az elektronikus szavazás kiírásának időpontja: 2014. október 08. 13:51 óra Az elektronikus

Részletesebben

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA 2015. évi munkaterve 2015. február 13. (péntek) 1. Javaslat a bizottság 2015. évi munkatervére Előadó: Molnár Imre, az Ügyrendi Bizottság elnöke

Részletesebben

Pályázati úton elnyert támogatások: 30 247 e Ft

Pályázati úton elnyert támogatások: 30 247 e Ft A FÉSZEK MŰVÉSZKLUB BESZÁMOLÓJA a 2011. évi közhasznú tevékenységéről Összművészeti központként egyesületünk közhasznú tevékenysége változatlanul a kulturális, művészeti programok szervezése és bonyolítása,

Részletesebben

Lakcím:. Születési év:.. Egyesületi tagság: Teljesítés módja:..

Lakcím:. Születési év:.. Egyesületi tagság: Teljesítés módja:.. CSEPEL HALÁSZTELEK: SZ.SZENTMIKLÓS: SZIGETHALOM: TÖKÖL: SZIGETCSÉP: SZ.SZENTMÁRTON: SZIGETÚJFALU: RÁCKEVE: SZIGETBECSE: MAKÁD: Név: Lakcím:. Születési év:.. Egyesületi tagság: Teljesítés módja:.. Túrázás

Részletesebben

2./ Rendezvények biztosításában való részvétel: ( A teljesség igénye nélkül )

2./ Rendezvények biztosításában való részvétel: ( A teljesség igénye nélkül ) Sárospataki Polgárır Egyesület 2012. évi beszámolója Egyesületünk 2004. június 4-én alakult. Taglétszámunk 31 fı. A 31 fıbıl 15 fı alapító tag. Megalakulásunk óta nagyon sok energiát fordítottunk arra,

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS ÉVRŐL

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS ÉVRŐL KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. ÉVRŐL Tisztelt Küldöttgyűlés! A közhasznú társaságokra vonatkozó törvényi szabályozások rendelkezéseinek megfelelően, a Szolnoki Honvéd Sportegyesület (SZHSE) e l n ö k s é

Részletesebben

TÁJ É KOZTATÓ A Püspökladány Sportjáért Közalapítvány Kuratóriuma 2010 Október-2011 Október

TÁJ É KOZTATÓ A Püspökladány Sportjáért Közalapítvány Kuratóriuma 2010 Október-2011 Október TÁJ É KOZTATÓ A Püspökladány Sportjáért Közalapítvány Kuratóriuma 2010 Október-2011 Október Tisztelt Polgármester Asszony, Tisztelt képviselőtestület! A beszámoló a 2010. októbere és 2011 októbere közti

Részletesebben

Magyar Pétanque Szövetség. Országos Sportági Szakszövetség H-7396 Magyarszék, Kossuth L. u. 33. www.petanque.hu Tel: +3630 405-4511 Fax: +3672 521-006

Magyar Pétanque Szövetség. Országos Sportági Szakszövetség H-7396 Magyarszék, Kossuth L. u. 33. www.petanque.hu Tel: +3630 405-4511 Fax: +3672 521-006 Magyar Pétanque Szövetség Országos Sportági Szakszövetség H-7396 Magyarszék, Kossuth L. u. 33. www.petanque.hu Tel: +3630 405-4511 Fax: +3672 521-006 Jegyzőkönyv Készült: Helyszín: Időpont: a MAPESZ elnökségi

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Taita Alapítvány 1011 Budapest, Hunyadi János u. 22. Közhasznúsági jelentés 2010.12.31 Budapest, 2011.05.10 Az éves beszámoló adati könyvvizsgálattal nincsenek alátámasztva TARTALOMJEGYZÉK A Taita Alapítvány

Részletesebben

Tiszteletbeli elnökségi tagok jóváhagyása, egyesületi díjak átadása. Dr. Huszty Gábor elnök. HTE közgyűlés 2012. 2012. május 24.

Tiszteletbeli elnökségi tagok jóváhagyása, egyesületi díjak átadása. Dr. Huszty Gábor elnök. HTE közgyűlés 2012. 2012. május 24. Tiszteletbeli elnökségi tagok jóváhagyása, egyesületi díjak átadása Dr. Huszty Gábor elnök HTE közgyűlés 2012 2012. május 24. Tiszteletbeli elnökségi tagok jóváhagyása Az Egyesület tagjait és tiszteletbeli

Részletesebben

Teljesítménytúra = honismeret és sport?

Teljesítménytúra = honismeret és sport? Teljesítménytúra = honismeret és sport? V. Magyar Tájökológiai Konferencia Lassú turizmus Szekció 2012. augusztus 30. szeptember 1. Dr. Csemez Attila Magyar Veronika Tájépítészeti Kar, Tájtervezési és

Részletesebben

Kimutatás az Oktatási Iroda évben megkötött támogatási szerzıdéseirıl

Kimutatás az Oktatási Iroda évben megkötött támogatási szerzıdéseirıl Támogatott (2005) Összeg Támogatás összege felhasználható: 1 Pedagógus Fáklya Sportegyesület Tollaslabda Szakosztálya 400 000 Ft Mőködési költségekre. 2 Pedagógus Fáklya Sportegyesület Tollaslabda Szakosztálya

Részletesebben

Külön futamban futnak és külön is értékeljük az Országos Bajnokság és az Amatőr Futam résztvevőit.

Külön futamban futnak és külön is értékeljük az Országos Bajnokság és az Amatőr Futam résztvevőit. Külön futamban futnak és külön is értékeljük az Országos Bajnokság és az Amatőr Futam résztvevőit. A verseny rendezője: Magyar Atlétikai Szövetség megbízásából a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület Közreműködő

Részletesebben