Magyar Tudományos Akadémia Emberi Erőforrások Gazdaságtana Tudományos Bizottság. Meghívó
|
|
- Veronika Magyar
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Meghívó az Közgazdaság-tudományi Intézet és az MTA a által rendezett Munkaerőpiaci kutatások 2015 című szakmai konferenciára A konferencia támogatója a Közösen a Jövő Munkahelyeiért Alapítvány Teleki Degenfeld Kastélyszálló, Szirák november A már 20 éves múltra visszatekintő sziráki konferencia sorozat idei eseményén több új, munkaerőpiaci és oktatási intézményeket és folyamatokat vizsgáló kutatás beszámolóit fogjuk megvitatni. Az előadók és társszerzőik széles körből, többek között az MTA, a CEU, az ELTE, a University College of London, a Wydział Nauk Ekonomicznych, Uniwersytet Warszawski, a Joint Research Centre of the European Commission, a Budapest Szakpolitikai Elemző Intézet, és a Hétfa kutatóiból és szakembereiből kerültek ki.
2 Program Regisztráció Ebéd Megnyitó: Köllő János november 13. (péntek) I. OKTATÁS 1. Levezető elnök: Varga Júlia Adamecz Anna: Iskolalátogatási korhatár és az érettségi elérésének valószínűsége Hajdu Tamás Kertesi Gábor Kézdi Gábor: Válság és középiskolai lemorzsolódás Kávészünet II. OKTATÁS 2. Levezető elnök: Fazekas Károly Horn Dániel Drucker Luca: Az 1999-es lengyel oktatási reform munkaerőpiaci hatásai Bakó Tamás: Az iskolázottságra ható tényezők: egy nemzetközi panelvizsgálat eredményei Kávészünet
3 III. MUNKAERŐPIACI ÁRAMLÁSOK Levezető elnök: Nagy Gyula Kónya István: Munkaerőpiaci áramlások az inaktivitás befoglalásával Köllő János Boza István Balázsi László: Hordozható-e a külföldi bérelőny? Vacsora november 14. (szombat) IV. NEMEK KÖZÖTTI EGYENLŐTLENSÉG Levezető elnök: Simonovits András Pető Rita Reizer Balázs: Nemek közötti eltérések a készségek munkahelyi használatában Lovász Anna Ewa Cukrowska: A szülők közötti és nemek közötti kereseti egyenlőtlenségek Kávészünet V. MUNKAERŐPIACI INTÉZMÉNYEK 1. Levezető elnök: Köllő János Harasztosi Péter Lindner Attila: A es minimálbéremelés hatásairól Simonovits András Czeglédi Tibor Szabó Endre Tir Melinda: Szolgálati idő és nyugdíjkorhatár: nyugdíj 40 évnyi szolgálat után
4 Szabó-Morvai Ágnes: A gyermekellátás hatása az anyák munkakínálatára és a beíratási döntésre az intézményi környezet hatása nemzetközi összehasonlítás alapján Kávészünet VI. MUNKAERŐPIACI INTÉZMÉNYEK 2. Levezető elnök: Herczog László Neumann László Kiss Valéria: Az új Munka Törvénykönyve munkahelyi hatásáról Berki Erzsébet: Sztrájkok és más akciók Magyarországon Zárszó: Köllő János Ebéd
5 Előadók/Szerzők Adamecz Anna Bakó Tamás Balázsi László Affiliáció Budapest Szakpolitikai Elemző Intézet CEU Berki Erzsébet Boza István Czeglédi Tibor Drucker Luca Ewa Cukrowska Hajdu Tamás Harasztosi Péter Horn Dániel Kertesi Gábor Kézdi Gábor Kiss Valéria Kónya István Köllő János Lindner Attila Lovász Anna ELTE Wydział Nauk Ekonomicznych, Uniwersytet Warszawski Joint Research Centre of the European Commission ELTE University College of London
6 Neumann László Pető Rita Reizer Balázs Simonovits András Szabó Endre Szabó-Morvai Ágnes Tir Melinda MTA TK Politikatudományi Intézet CEU Hétfa Levezető elnökök: Fazekas Károly Herczog László Köllő János Nagy Gyula Simonovits András Varga Júlia Pénzügykutató Zrt. Budapesti Corvinus Egyetem
Magyar Tudományos Akadémia Emberi Erőforrások Gazdaságtana Tudományos Bizottság. Meghívó
Meghívó az MTA KRTK Közgazdaság-tudományi Intézet és az MTA a által rendezett Közmunka, külföldi munkavállalás és a magyar munkaerőpiac című szakmai konferenciára A konferencia támogatója a Közösen a Jövő
Magyar Tudományos Akadémia Emberi Erőforrások Gazdaságtana Tudományos Bizottság. Meghívó
Meghívó az MTA KRTK Közgazdaság-tudományi Intézet és az MTA a által rendezett Közmunka, külföldi munkavállalás és a magyar munkaerőpiac című szakmai konferenciára A konferencia támogatója a Közösen a Jövő
Magyar Tudományos Akadémia Emberi Erőforrások Gazdaságtana Tudományos Bizottság
MEGHÍVÓ az MTA Közgazdaság és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaság-tudományi Intézet és az MTA a által rendezett Kompetenciák, munkakínálat és foglalkoztatás c. szakmai konferenciára A konferencia
Meghívó. Program November 11. péntek
Meghívó az MTA KRTK Közgazdaság-tudományi Intézet és az MTA Emberi Erőforrások Gazdaságtana Tudományos Bizottsága által rendezett Munkaerőpiaci kutatások 2016 című szakmai konferenciára A konferencia támogatója
Meghívó. Program November 9. péntek
Meghívó Az MTA KRTK Közgazdaság-tudományi Intézet és az MTA a által rendezett Munka- és oktatásgazdaságtan: újabb eredmények 2018 című szakmai konferenciára A konferencia támogatója a Pénzügyminisztérium
Munkaerőpiaci tükör 2017
Munkaerőpiaci tükör 2017 Munkaerőpiaci tükör Az évkönyvsorozat szerkesztőbizottsága Busch Irén főosztályvezető, Belügyminisztérium Fazekas Károly főigazgató, MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont
Munkaerőpiaci tükör 2016
Munkaerőpiaci tükör 2016 Munkaerőpiaci tükör Az évkönyvsorozat szerkesztőbizottsága Busch Irén főosztályvezető, Belügyminisztérium, Közfoglalkoztatási Statisztikai, Elemzési és Monitoring Főosztály Fazekas
Munkaerőpiaci tükör 2013
Munkaerőpiaci tükör 2013 Munkaerőpiaci tükör Az évkönyvsorozat szerkesztőbizottsága Fazekas Károly főigazgató, MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaság-tudományi Intézet Koltay
munkaerőpiaci tükör 2006
munkaerőpiaci tükör 2006 Munkaerőpiaci tükör Az évkönyvsorozat szerkesztőbizottsága Fazekas Károly igazgató, MTA Közgazdaságtudományi Intézet Frey Mária tudományos tanácsadó, Foglalkoztatási Hivatal, Kutatási
Munkaerőpiaci tükör 2014
Munkaerőpiaci tükör 2014 Munkaerőpiaci tükör Az évkönyvsorozat szerkesztőbizottsága Busch Irén főosztályvezető, Belügyminisztérium, Közfoglalkoztatási Statisztikai, Elemzési és Monitoring Főosztály Fazekas
MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM
MEGHÍVÓ MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM TERMÉSZETTUDOMÁNYI-MATEMATIKAI-INFORMATIKAI OKTATÁS MUNKACSOPORT BESZÁMOLÓ KONFERENCIA MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM TERMÉSZETTUDOMÁNYI-MATEMATIKAI-INFORMATIKAI
Munkaerőpiaci tükör 2012
Munkaerőpiaci tükör 2012 Munkaerőpiaci tükör Az évkönyvsorozat szerkesztőbizottsága Fazekas Károly főigazgató, MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaság-tudományi Intézet Koltay
Osztrák-Magyar Munkaügyi Konferencia
Együttműködési Fórum Osztrák-Magyar Munkaügyi Konferencia A zöld munkahelyeké a jövő? A foglalkoztatáspolitika kihívásai A foglalkoztatáspolitikai feladatok és energiapolitikai célok közötti szinergiák
Roma fiatalok a középiskolában: Beszámoló a TÁRKI Életpálya-felmérésének 2006 és 2012 közötti hullámaiból
Roma fiatalok a középiskolában: Beszámoló a TÁRKI Életpálya-felmérésének 2006 és 2012 közötti hullámaiból Hajdu Tamás 1 Kertesi Gábor 1 Kézdi Gábor 1,2 1 MTA KRTK KTI 2 CEU Szirák 2014.11.29. Hajdu - Kertesi
Mennyit segít az ovi? A gyermekfelügyeleti lehetőségek hatása az anyák aktivitására a szakadásos regresszió kiterjesztése Szirák november 15.
A gyermekfelügyeleti lehetőségek hatása az anyák aktivitására a szakadásos regresszió kiterjesztése Szirák 2013. november 15. Lovász Anna (MTA KRTK KTI, ELTEcon) Szabó-Morvai Ágnes (HÉTFA, CEU) Tartalom
Tájtudomány és tájtervezés
Tájtudomány és tájtervezés V. Magyar Tájökológiai Konferencia 2012. augusztus 30 - szeptember 1. Nyugat-magyarországi Egyetem, Erdőmérnöki Kar Sopron II. körlevél Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki
2017. november Emberközpontú tudomány
A M a g y a r T u d o m á n y Ü n n e p e 2017. november 3-30. Emberközpontú tudomány A rendezvény címe A rendezvény típusa (pl. előadás, emlékülés, konferencia, kerekasztal-beszélgetés, könyvbemutató,
MEGHÍVÓ MAGYAR FELSŐOKTATÁSI LEVÉLTÁRI SZÖVETSÉG ÉVI VÁNDORGYŰLÉSE. Az egyetemi felvételi rendszer változásai a 20. században KONFERENCIA
MEGHÍVÓ MAGYAR FELSŐOKTATÁSI LEVÉLTÁRI SZÖVETSÉG 2010. ÉVI VÁNDORGYŰLÉSE Az egyetemi felvételi rendszer változásai a 20. században KONFERENCIA A konferencia időpontja: 2010. szeptember 23-24. Helyszíne:
Pulmonológiai Mozaikok 2015
Pulmonológiai Mozaikok 2015 Tüdőgyógyászati Továbbképző Konferencia Miskolctapolca, 2015. október 16-17. 1 tudogyogyaszati_mozaikok.indd 1 14/10/15 12:12 PULMONOLÓGIAI MOZAIKOK 2015. Tüdőgyógyászati Továbbképző
DAGANATOS BETEGSÉGGEL OPERÁLT ÉS KEZELT
EGÉSZSÉG REHABILITÁCIÓ KONFERENCIA SOROZAT IX. 2017. OKTÓBER 13-15. Helyszín: Colosseum Hotel, Mórahalom Milleniumi sétány 4-6. DAGANATOS BETEGSÉGGEL OPERÁLT ÉS KEZELT BETEGEKKEL FOGLALKOZÓ CIVIL ÉS EGÉSZSÉGÜGYI
A Magyar-Német Fórum 21. éves közgyűlése
Európa-Mozgalom Németországi Hálózata Németországi Európa-Szövetség Európa-Mozgalom Magyar Tanácsa Európai Intézet, Budapest A Magyar-Német Fórum 21. éves közgyűlése Szakmai Fórum: Kisebbségek társadalmi
Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár 8200 Veszprém, Vár utca 18., tel: 88/ , fax: 88/
Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár 8200 Veszprém, Vár utca 18., tel: 88/426-088, fax: 88/426-287 e-mail: leveltar@veszpremiersekseg.hu Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár 8200 Veszprém, Vár
Második Európai Blue Sky Konferencia
Második Európai Blue Sky Konferencia 1 Globális Átalakulások Következmények és Alternatívák Nemzetközi konferencia az OECD és az UNESCO MOST Program támogatásával 2015. Október 29-31, Budapest - Várnegyed
Hogyan változott a magyar foglalkoztatás 2008 óta?
Hogyan változott a magyar foglalkoztatás 2008 óta? Molnár Tamás Budapest Szakpolitikai Elemző Intézet MKT Vándorgyűlés, Kecskemét 2016 szeptember 16. Tartalom! Trendek a foglalkoztatottsági adatokban!
Az érettségi védelmében
Képzés és foglalkoztatás összefüggései tudományos főmunkatárs MTA KRTK és ELTE 55. Közgazdász vándorgyűlés Eger, 2017. szeptember 8. Érettségi védelmében Az prezentáció az Érettségi védelmében című műhelytanulmány,
Az 1956-os forradalom és szabadságharc tudományos kutatása valamint helye az oktatásban
2 Az 1956-os forradalom és szabadságharc tudományos kutatása valamint helye az oktatásban konferencia Időpont: 2016. október 14-16. Helyszín: MTA Szegedi Területi Bizottság (6723 Szeged, Somogyi u. 7.)
Legyél Te is Demenciabarát!
Legyél Te is Demenciabarát! Jó gyakorlatok a közösség és a szakma összefogásáról. mosonmagyaróvári Konferencia 2018. október 04-06. Helyszín: Flesch Károly kulturális központ Mosonmagyaróvár, Erkel u.
A pedagógus elhivatottsága a változó közoktatásban
XV. SOPRONI LOGOPÉDIAI ÉS PEDAGÓGIAI NAPOK A pedagógus elhivatottsága a változó közoktatásban ORSZÁGOS AKKREDITÁLT SZAKMAI KONFERENCIA SOPRON, 2009. március 26-27-28. Tervezett program Fogjuk a kezed!
munkaerőpiaci tükör 2007
munkaerőpiaci tükör 2007 Munkaerőpiaci tükör Az évkönyvsorozat szerkesztőbizottsága Fazekas Károly igazgató, MTA Közgazdaságtudományi Intézet Frey Mária tudományos főmunkatárs, Szociálpolitikai és Munkaügyi
A VELESZÜLETETT KÓROS MOZGÁS ÉS ÉRTELMI FEJLÔDÉS PREVENCIÓJA, KORAI KEZELÉSE ÉS REHABILITÁCIÓJA
A VELESZÜLETETT KÓROS MOZGÁS ÉS ÉRTELMI FEJLÔDÉS PREVENCIÓJA, KORAI KEZELÉSE ÉS REHABILITÁCIÓJA Tudományos szakmai konferencia gyermekgyógyász, gyermekneurológus, neonatológus, házi gyermekorvos, pszichológus,
2009. november 26 csütörtök
2009. november 26 csütörtök 09.30 09.45 Megnyitó I. szekció (elnök: Lengyel Zsolt egyetemi tanár) 09.45 10.00 Kerekesné Dócs Nikoletta (hallgató): Univerzális és egyedi jellemzők az afáziások beszédében
2018 SZEPTEMBER MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA
MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA 2018 SZEPTEMBER 21-22. EURÓPA 2000 KÖZÉPISKOLA 1143 BUDAPEST GIZELLA ÚT 42-44. Jelentkezési határidő: 2018 SZEPTEMBER
PÉCS, NOVEMBER 8-9. Előzetes PROGRAM A KONFERENCIA SZERVEZŐI A KONFERENCIA KIEMELT SZAKMAI TÁMOGATÓJA:
PÉCS, 2016. NOVEMBER 8-9. Előzetes PROGRAM A KONFERENCIA SZERVEZŐI A KONFERENCIA KIEMELT SZAKMAI TÁMOGATÓJA: A SZÁMVITEL TUDOMÁNY-SZAKMA-OKTATÁS KONFERENCIA előzetes PROGRAMJA PÉCS, 2016. november 8. A
MEGHÍVÓ. VIII. Gödöllői Halászati- Horgászati Szakember Találkozó. Időpont: február 1-2., csütörtök-péntek
MEGHÍVÓ VIII. Gödöllői Halászati- Horgászati Szakember Találkozó Időpont: 2018. február 1-2., csütörtök-péntek Helyszín: Szent István Egyetem, Tudástranszfer Központ A bejárat földszint 9. előadóterem
A SZTÓMÁVAL ÉLŐK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS PSZICHÉS
ILCO 2016 EGÉSZSÉG REHABILITÁCIÓ KONFERENCIA SOROZAT VIII. 2016. SZEPTEMBER 30. Helyszín: Colosseum Hotel, Mórahalom Milleniumi sétány 4-6. A SZTÓMÁVAL ÉLŐK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS PSZICHÉS ÉLETVITELÉNEK
A HÚS SZEREPE A HUMÁN TÁPLÁLKOZÁSBAN konferencia MEGHÍVÓ
A HÚS SZEREPE A HUMÁN TÁPLÁLKOZÁSBAN konferencia MEGHÍVÓ A Baromfi Termék Tanács és Szakmaközi Szervezet, a Juh- és Kecske Terméktanács és Szakmaközi Szervezet és a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet
Magyar Tudomány Ünnepe 2014
Magyar Tudomány Ünnepe 2014 A foglalkoztatáspolitika jelene és jövője az EU-ban és Magyarországon tudományos konferencia az Általános Vállalkozási Főiskolán 2014. november 6. A konferencia védnöke: Vastagh
Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Linda, Gabi, Nóra
Kedves Hallgatók! Az alábbi táblázatokban találjátok a csoportbeosztást. Kérjük, hogy július 6-án 9 órakor a megadott teremben jelenjetek meg. Aki még nem fizetett tandíjat, kérjük, hogy vagy a teljes
REFORMPEDAGÓGIA ÉS ÉLETREFORM ELMÉLETI MEGKÖZELÍTÉSEK, ÚJ KUTATÁSI EREDMÉNYEK
Magyar Tudományos Akadémia Pedagógiai Bizottság Neveléstörténeti Albizottsága Szervezők Elméleti, Történeti, és Összehasonlító Pedagógiai Kutatócsoport Pedagógiai Antropológiai Kutatócsoport Neveléstudományi
Partnering ÜgyfélkaPcsolati konferencia HEA - PARTNERING. Főtámogatók: Támogatók: Médiapartnerek: Szakmai partnerek, kiállítók:
Partnering ÜgyfélkaPcsolati konferencia Főtámogatók: HEA - PARTNERING Támogatók: Médiapartnerek: Szakmai partnerek, kiállítók: HUMÁN E ALAPÍTVÁNY 2 Időpont: 2012. február 22 24. Helyszín: A konferencia
A Magyar Közgazdaságtudományi Egyesület
Tudományos Tájékoztató Közgazdasági Szemle, LXII. évf., 2015. március (329 334. o.) A Magyar Közgazdaságtudományi Egyesület VIII. konferenciája Budapest, 2014. december 19 20. A Magyar Közgazdaságtudományi
Oktatási Szakmai Rendezvény
TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0016 sz. Megújuló gyógyszerészi kompetenciák gyakorlatorientált elsajátítását szolgáló digitális tananyagok fejlesztése magyar és angol nyelven, az egyetemi oktatók felkészítése
A TÁMOP 3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. SZÁZADI KÖZOKTATÁS (FEJLESZTÉS, KOORDINÁCIÓ) II. SZAKASZ KIEMELT PROJEKT 4. ÉS 5. ALPROJEKTJEINEK KONFERENCIÁJA
MEGHÍVÓ EREDMÉNYES NEVELÉS A TÁMOP 3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. SZÁZADI KÖZOKTATÁS (FEJLESZTÉS, KOORDINÁCIÓ) II. SZAKASZ KIEMELT PROJEKT 4. ÉS 5. ALPROJEKTJEINEK KONFERENCIÁJA A konferencia időpontja: 2015.
Támogatók: Médiapartnerek: Szakmai partnerek: Kiállítók, poszter: KonfKötet.indd 2 2014.05.08. 14:03:40
KonfKötet.indd 1 2014.05.08. 14:03:36 Támogatók: Médiapartnerek: Szakmai partnerek: Kiállítók, poszter: KonfKötet.indd 2 2014.05.08. 14:03:40 Konferencia 2014 Időpont: 2014. május 15 16. Helyszín: A konferencia
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR PROGRAM Pénzügyi mágiák pénzügyi kiutak controlling, számviteli és adózási konferencia SOPRON 2010. szeptember 30 október 1. A Nyugat-magyarországi
II. Országos Gyermekpszichoterápiás Konferencia Szorongás és agresszió. 2006. március 10-11. Budapest
II. Országos Szorongás és agresszió 1 Tisztelt Kolléganők/Kollégák! Örömmel értesítünk Benneteket, hogy a sikeres kezdet után megrendezzük a II. Országos Konferenciát Szorongás és agresszió címmel. Várjuk
A tudományos konferencia helyszíne: Széchenyi István Egyetem 9026 Gy r, Egyetem tér 1. Új Tudástér épület
MEGHÍVÓ A SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM REGIONÁLIS- ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLÁJA és a ZSIGMOND KIRÁLY F ISKOLA GEOPOLITIKAI KUTATÓKÖZPONTJA tisztelettel meghívja Önt az OROSZ ÉS KÍNAI BEFEKTET K MAGYARORSZÁGON
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR NYME KTK Pénzügyi és Számviteli Intézet Finanszírozás kockázatkezelés csaláskutatás pénzügyi, adózási és számviteli szakmai konferencia SOPRON 2012.
X. Tudomány- és Technikatörténeti Konferencia
Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság X. Tudomány- és Technikatörténeti Konferencia Nagybánya, 2017. június 29 július 2. X. Tudomány- és Technikatörténeti Konferencia 2017 1 A konferencia szervezője
A pedagóguspálya vonzásában A pedagógusképzés támogatása TÁMOP- 3.1.5/12-2012-0001 A kutatás megtervezése, felépítése
A pedagóguspálya vonzásában A pedagógusképzés támogatása TÁMOP- 3.1.5/12-2012-0001 A kutatás megtervezése, felépítése Szőke-Milinte Enikő Oktatási Hivatal PPKE VJTK A TANÁROK SZÁMÍTANAK, AVAGY A TANÁRI
LURDY Ház. Épületüzemeltetés, létesítménygazdálkodás, társasházkezelés tűzvédelmi kérdéseiről a gyakorlatban szeptember 18.
TSZVSZ Magyar Tűzvédelmi Szövetség és a LEOFM Létesítménygazdálkodási és Épületüzemeltetési Szolgáltatók Országos Szövetségének szakmai napja Épületüzemeltetés, létesítménygazdálkodás, társasházkezelés
XXI. Kapcsolt hő- és villamosenergia-termelési konferencia programja Balatonfüred, Hotel Füred, március
8 00 10 00 Regisztráció 10 00 10 15 A konferencia megnyitása: Papp András szakmai alelnök, 10 15 12 00 Előadások Köszöntés Dr. Kiss Csaba elnök, Kapcsolt energiatermelés Magyarországon 2018 Dr. Kiss Csaba
1. Asztalos Antónia 2008 Békéscsaba Előre ÚK 0:45,58 141p 5. Kósa Nikolett 2008 Békéscsaba Előre ÚK 1:03,7 51p
50 m. leány gyorsúszás 7. Csendes Eszter 2007 Békéscsaba Előre ÚK 0:46,73 130p 8. Hrabovszki Lara 2007 Békéscsaba Előre ÚK 0:47,00 128p 14. Endrényi Lara 2007 Békéscsaba Előre ÚK 1:05,30 48p 1. Asztalos
SPORTBIZTONSÁGI SZAKEMBEREK TALÁLKOZÓJA. 2012.június 20-21. Danubius Hotel Aréna. 1148 Budapest, Ifjúság útja 1-3. SZÖVETSÉGEK A BIZTONSÁGÉRT
SPORTBIZTONSÁGI SZAKEMBEREK TALÁLKOZÓJA 2012.június 20-21. Danubius Hotel Aréna 1148 Budapest, Ifjúság útja 1-3. SZÖVETSÉGEK A BIZTONSÁGÉRT Készítette: 1 2012. június 20. szerda 09.00 Beérkezés, Regisztráció
MEGHÍVÓ TÁMOP-3.1.5 ORSZÁGOS SZAKTANÁCSADÓI KONFERENCIA
MEGHÍVÓ TÁMOP-3.1.5 ORSZÁGOS SZAKTANÁCSADÓI KONFERENCIA Mottó: Lehet, hogy elfelejtik, mit mondtál nekik, de soha nem fogják elfelejteni, hogy hogyan érezték magukat szavaidtól. (Carl Wiliam Buehner) Az
370.000 HUF 1.000 HUF 10.000 HUF 3.000 HUF 6.000 HUF 25.000 HUF 40.000 HUF 9.999 HUF
Támogatóink Bodoky Tamás Maróy Ákos Urbán Ágnes Vay Márton Scheiring Gábor (ogy. képviselo, LMP) Bohus Csaba Gervai Péter Pogány Anikó Földes Balázs Dr. Szilágyi Péter Zoltán (ogy. képviselo, LMP) Nemes
Magyar Erőemelő Szövetség XVII. Balaton Kupa Balatonszárszó, 2011. június 25-26. NEVEZÉSEK - FÉRFIAK IFJÚSÁGI
N - 53 kg 1. Lőrincz Dávid 1996 Tabi Fitness Klub SE 55,0-59 kg 1. Bácsi Dávid 1993 Bihari Szabadidő és 120,0 2. Fazekas Tibor 1996 Marvel Team, Vésztő 80,0 1. Gombos Attila 1993 Bihari Szabadidő és 120,0
I. Hertelendy Üzleti Fórum
I. Hertelendy Üzleti Fórum Hogyan tovább 2012-ben? csütörtök-péntek Moderátor: Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Elnökhelyettes Századvég Alapítvány A CEBC szervezésében első alkalommal kerül megrendezésre
V. Rábapatonai Futó Körverseny
16 km abszolút eredménylista Hely Rsz Név Szév Nettó idő Tempó Város Nem Nem. hely Kategória Kat. hely Hátrány 1 1602 HEGEDÜS Tamás 1987 01:04:52 4:07 min/km Rábapordány Férfi 1 1976-1997 1 +00:00:00 2
XX. Kapcsolt hő- és villamosenergia-termelési konferencia programja Balatonfüred, Hotel Füred, március
8 00 10 00 Regisztráció 10 00 10 15 A konferencia megnyitása: Papp András szakmai alelnök, Köszöntés 10 15 12 00 Előadások Dr. Kiss Csaba elnök, Kapcsolt energiatermelés Magyarországon 2017 Dr. Kiss Csaba
Debreceni Hallgatók Politikatudományi Egyesülete. Jubileumi konferencia 2014. Programfüzet
Debreceni Hallgatók Politikatudományi Egyesülete Jubileumi konferencia 2014. Programfüzet X. éves a Debreceni Hallgatók Politikatudományi Egyesülete Jubileumi konferencia 2014. november 7-8. Debrecen Általános
HONORIS CAUSA PRO SCIENTIA ARANYÉRMESEK
HONORIS CAUSA PRO SCIENTIA ARANYÉRMESEK 1989 2017 2017 Lovász László elnök Csépe Valéria kutatóprofesszor MTA Természettudományi Kutatóközpont Cziráki Szabina titkár Országos Tudományos Diákköri Tanács
A BÁNYÁSZ-KOHÁSZ-ERDÉSZ TALÁLKOZÓ PROGRAMJA
A TALÁLKOZÓ VÉDNÖKEI WARVASOVSZKY TIHAMÉR, Székesfehérvár polgármestere Dr. TOLNAY LAJOS, az OMBKE elnöke Dr. PETHÕ JÓZSEF, az OEE elnöke Dr. FORGÓ BÉLA az ALCOA-KÖFÉM Kft. vezérigazgatója A BÁNYÁSZ-KOHÁSZ-ERDÉSZ
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR FELHÍVÁS Válság a pénzügyekben pénzügyek a válságban konferencia SOPRON 2009. szeptember 29-30. A Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi
XIII. Budapesti Gyermekgyógyászati Továbbképzô Tanfolyam
Továbbképzô Tanfolyam Budapest, Kempinski Hotel Corvinus***** 2010. március 5 6. Budapest, Kempinski Hotel Corvinus Továbbképzô Tanfolyam 2010. március 5 6. A továbbképzés elnöke: Prof. Dr. Tulassay Tivadar
A bolognai képzés tanári záróvizsgája tételes számonkérésének integrált tételsora a tantárgypedagógiai példák nélkül 2012.01.16.
1 A TANÁRI MESTERSZAK ZÁRÓVIZSGÁJÁNAK PEDAGÓGIA, PSZICHOLÓGIA ÉS TANTÁRGYPEDAGÓGIAI INTEGRÁLT TÉTELSORA A jelen tételsor a Pedagógusképzési Bizottság 2009. 09. 15-i, 2009. 12.03-i ülésén megerősített határozata
Magyar Ápolási Egyesület III. Országos Kongresszusa 2013. április 24-26., Visegrád
Magyar Ápolási Egyesület III. Országos Kongresszusa 2013. április 24-26., Visegrád Tisztelt Kollégák, Kedves Barátaim! Az idei évben harmadik alkalommal lehetünk együtt a Magyar Ápolási Egyesület Országos
Karrier gyermekvállalás előtt és után. Cukrowska-Torzewska Ewa, Lovász Anna, Szabó-Morvai Ágnes Szirák November
Karrier gyermekvállalás előtt és után Cukrowska-Torzewska Ewa, Lovász Anna, Szabó-Morvai Ágnes Szirák November 9. 2018 Motiváció Korábbi kutatások (Davies Pierre 2005, Lundberg-Rose 2000): Anyasági bérhátrány,
Az 1956-os forradalom és szabadságharc tudományos kutatása valamint helye az oktatásban
A konferencia helyszíne MTA Szegedi Területi Bizottsága (MTA SZAB, Szeged, Somogyi u. 7.) 2 Az 1956-os forradalom és szabadságharc tudományos kutatása valamint helye az oktatásban konferencia Időpont:
ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék OKTATÁSGAZDASÁGTAN. Készítette: Varga Júlia. Szakmai felelős: Varga Júlia június
OKTATÁSGAZDASÁGTAN OKTATÁSGAZDASÁGTAN Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TátK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék,
XVII február Budapest Marriott Hotel
XVII. GASZTROENTEROLÓGIAI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM amelyet az Orvostudományi Egyetemek, a Magyar Gasztroenterológiai Társaság és a Gasztroenterológiai Szakmai Kollégium támogatnak TERVEZETT PROGRAM 2017.
A 2012 évi Intézményi Tudományos Diákköri Konferencia programja a
A 2012 évi Intézményi Tudományos Diákköri Konferencia programja a Biológia Fizika, Földtudomány és Matematika Kémia és Vegyipar Műszaki szekciókban 2012. november 14. (szerda) Veszprém A konferencia helyszíne:
Lakás, Környezet, Munkahely - XX. századi iparvárosok arculata, társadalma és termelése tudományos konferencia
Lakás, Környezet, Munkahely - XX. századi iparvárosok arculata, társadalma és termelése tudományos konferencia MEGHÍVÓ az Észak-Keleti Átjáró Kulturális és Tudományos Egyesület, a Herman Ottó Múzeum a
XLIII. Gyógyszeranalitikai Továbbképző Kollokvium
XLIII. Gyógyszeranalitikai Továbbképző Kollokvium Bükfürdő, 2018. április 19-21. Az MGYT Gyógyszeranalitikai Szakosztály rendezvénye Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Societas Scientiarum Pharmaceuticarum
Szerzőink, szaklektoraink
301 Szerzőink, szaklektoraink DPR.indd 301 DPR.indd 302 303 Ceglédi Tímea Diplomáját a Debreceni Egyetem szociológia szakán szerezte 2008-ban, majd a Debreceni Egyetem Neveléstudományi Doktori Programjában
Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár e-mail: leveltar@veszpremiersekseg.hu Tel.: (88) 426-088
Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár e-mail: leveltar@veszpremiersekseg.hu Tel.: (88) 426-088 TÁJÉKOZTATÓ 2015. augusztus 26-án Veszprémben, Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolán megrendezésre kerülő
FUEN KONGRESSZUS Programtervezet
FUEN KONGRESSZUS 2017. Programtervezet Szerda, 2017. május 17. 14.00 órától Regisztráció a Grand Hotel Napocában 19.00 23.00 Üdvözlőkoktél és a kisebbségek vására Székely hagyományőrző műsor, zene és gasztronómia
ÚJ NEMZEDÉK KONFERENCIA Közösségi terek ma és holnap
ÚJ NEMZEDÉK KONFERENCIA Közösségi terek ma és holnap 2016. november 14. Kedves Vendégünk! Szeretettel köszöntjük az Új Nemzedék Központ Nonprofit Kft. szervezésében első alkalommal megvalósuló Új Nemzedék
2009. november
2009. november 26-27. Szervező: Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület Csongrád Megyei Szervezete A rendezvény védnöke: Dr. Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora, az ETE Csongrád Megyei Szervezetének
HUNFALVY - BEMUTATÓ ÓRÁK. tantárgy nap óra osztály NÉV Irodalom e Kőnigné Pénzes Edit pénzügy gyakorlat
tantárgy nap óra osztály NÉV Irodalom 11-05 4 11.e Kőnigné Pénzes Edit pénzügy gyakorlat 11-05 5 12.e Baranyai Anita Célnyelvi civilizáció angolul 11-05 5 11.b Klein Attila Matematika 11-05 6 11.e Csányi
01:20: MACSEK Zoltán :20: BOKOR Attila :20: RÁKSI Mihály 1980
Sólyom Team SE 11:53:58.867 1 1 3 1009 HORVÁTH Ákos 1975 01:20:30.633 2 9 1015 MACSEK Zoltán 1974 01:20:32.640 3 10 1008 BOKOR Attila 1982 01:20:32.693 4 49 1016 RÁKSI Mihály 1980 01:28:53.583 5 67 1014
MEGHÍVÓ. Az építési és bontási hulladékok helye a körforgásos gazdaságban
MEGHÍVÓ Az építési és bontási hulladékok helye a körforgásos gazdaságban Helyszín: Herman Ottó Konferencia Központ (1223 Budapest, Nagytétényi út 190.) A Herman Ottó Intézet a Földművelésügyi Minisztérium
XVII február Budapest Marriott Hotel
XVII. GASZTROENTEROLÓGIAI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM amelyet az Orvostudományi Egyetemek, a Magyar Gasztroenterológiai Társaság és a Gasztroenterológiai Szakmai Kollégium támogatnak TERVEZETT PROGRAM 2017.
NŐI Ifjúsági II.o. CSB. 2. ford.
. forduló eredménye MTK 0,00 MVSI,900 PSN Zrt.,0 FTC,90 Győri AC,0 Galaxis TF SE,0 Arany Torna DSE "A" 0,00 Pátyi SE 0,00 9 Arany Torna DSE "B",00 ORSZÁGOS BAJOKSÁG. ford.. ford. Össz. MTK,00 0,00,0 MVSI,0,900,0
REFORMÁTUS KÖZÉPISKOLÁK XVII. ORSZÁGOS KÉMIAVERSENYE 7. évfolyam. 2015. április 17-18.
7. évfolyam Ksz Feladatok I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. 4 Berezvai Anna Kiss Bálint Ref. Ált. Isk. Horváth József 7 2 2 4 9 9 22 4 4 3 9 75 I. 6 Székely Bendegúz Szentendrei Ref. Gimn. Dulai
SZERZŐINK (2015/5/3)
SZERZŐINK (2015/5/3) dr. jur. Bencsik András Ph.D Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Közigazgatási Jogi Tanszék, egyetemi adjunktus Prof. dr. habil., dr. jur. Fazekas Judit CSc Széchenyi
Osztályozóvizsgák beosztása augusztus évfolyam Augusztus b Francia nyelv 9. évfolyam Augusztus
Osztályozóvizsgák beosztása 2009. augusztus 24-31. év Osztály Tantárgy Melyik évfolyam(ok) anyagából kíván vizsgázni? Pölöske Dániel Pölöske Dániel Balázs Fruzsina Balogh Katalin Balogh Petra Nagy Daniella
ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék OKTATÁSGAZDASÁGTAN. Készítette: Varga Júlia. Szakmai felelős: Varga Júlia június
OKTATÁSGAZDASÁGTAN OKTATÁSGAZDASÁGTAN Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TátK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék,
Vízkárelhárítási Országos konferencia 2014. május 6-8. Miskolctapolca
Vízkárelhárítási Országos konferencia 2014. május 6-8. Miskolctapolca május 6. kedd 11:00-12:30 óra regisztráció, szállás elfoglalása 12:30-13:30 óra ebéd Plenáris ülés 1. rész Göncz Benedek 14:00-14:15
munkaerőpiaci tükör 2005
munkaerőpiaci tükör 2005 MUNKAERŐPIACI TÜKÖR Az évkönyvsorozat szerkesztőbizottsága Fazekas Károly igazgató, MTA Közgazdaságtudományi Intézet Frey Mária tudományos tanácsadó, Foglalkoztatási Hivatal, Kutatási
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR MEGHÍVÓ Pénzügyi mágiák pénzügyi kiutak controlling, számviteli és adózási konferencia SOPRON 2010. szeptember 30 október 1. A Nyugat-magyarországi
Csefusz - Futás a tiszta Duna-partért, Helyezés Rajtszám Név Korcsoport Eredmény 3.7km Férfi abszolút Nagy Richárd Felnőtt (1976)
Csefusz - Futás a tiszta Duna-partért, 2014.04.27. Helyezés Rajtszám Név Korcsoport Eredmény 3.7km Férfi abszolút 1 104 Nagy Richárd Felnőtt (1976) 0:14:05 2 76 Vaskó Balázs IV (2000) 0:14:19 3 125 Tátrai
26. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton Magyar Köztársaság Félmaratoni Országos Bajnoksága
26. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton Magyar Köztársaság Félmaratoni Országos Bajnoksága Férfiak - Men Hely SzÉv Egyesület 10km Forditó BrutIdő 1. 42 Kovács Tamás 1983 VEDAC 00:31:16 00:45:35 01:06:04
FUEN KONGRESSZUS 2017.
FUEN KONGRESSZUS 2017. Programtervezet Szerda, 2017. május 17. 14.00 órától Regisztráció a Grand Hotel Napocában 19.00 23.00 Üdvözlőkoktél és a kisebbségek vására Székely hagyományőrző műsor, zene és gasztronómia
Jubileumi Konferencia a Magyar Könyvtárosok Egyesülete megalakulásának 80. évfordulója tiszteletére. Szakmai beszámoló
Jubileumi Konferencia a Magyar Könyvtárosok Egyesülete megalakulásának 80. évfordulója tiszteletére Szakmai beszámoló A Magyar Könyvtárosok Egyesülete, amely az 1935-ben alapított Magyar Könyvtárosok és
XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista
Férfi 14 éves és ez alatti 1 5089 SZŐKE-KISS Jácint 2003 00:20:00 Nem Fóton Járok Iskolába 4:00 min/km +00:00:00 2 5091 TAKÁCS Levente Márton 2004 00:21:04 Garay János Általános Iskola, Fót 4:12 min/km
2010 és 2015 között az MTA KRTK Adatbank által gondozott KSH állományokból készült publikációk listája
2010 és 2015 között az MTA KRTK Adatbank által gondozott KSH állományokból készült publikációk listája Publikáció Hárs Á, Simon D A munkaerő migráció változása a kétezres években Magyarországon : Vizsgálat
Helyszín, időpont: A találkozót 2000. november 10.-11.-ig rendezzük meg Szegeden a Dugonics András Piarista Gimnáziumban
"Konferencia a civilszervezetek és az iskolák együttműködési lehetőségeiről " avagy Kiegészítés vagy kompenzáció? címmel A program célja: Az iskolákkal folytatott sikeres együttműködésünk tapasztalatai
BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és fia, Buday György tiszteletére rendezendő konferencia programja
Az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék és Régészeti Tanszék szervezésében BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és
4032 Debrecen, Böszörményi út 138., 1. Dr. Apáti Ferenc egyetemi docens Tanszék
1. Dr. Apáti Ferenc egyetemi docens 2. Árváné dr. Ványi Georgina adjunktus GTK Vállalkozásfejlesztés nem önálló 3. Dr. Bácsné dr. Bába Éva egyetemi docens 4. Dr. Bai Attila egyetemi docens GTK Vállalatgazdaságtani