Az Északi-középhegység negyedidőszak végi őstörténete Ember és környezet kapcsolata és évek között a szubkárpati

Átírás

1 Az Északi-középhegység negyedidőszak végi őstörténete Ember és környezet kapcsolata és évek között a szubkárpati régióban Sümegi PáP - Kertész Róbert- "...a hegyi vér egyetlen csöppje is visszahúzza végül az embert oda, ahová való." Rudyard Kipling: Purun Pagát csodája lklte Ásvány- és Földtani Tanszék, 4010 Debrecen Pf.: 4. 2Damjanich János Múzeum, 5000 Szolnok Kossuth tér 4. Bevezetés Az időben zajló természeti és társadalmi folyamatok következményeként világunk valamennyi elemének történetisége van. Bizonyos természeti és társadalmi jelenségek, anyagi formák, mint a kőzetek, élőlények, fajok, egyedek, tárgyak, gondolatok, eszmék és kultúrák megjelennek, fennmaradnak, majd átalakulnak és letűnnek az idő színpadáról (Sümegi, 1998, Sümegi-Kertész, 1998a, Sümegi, 1999). Természetesen az egyes folyamatok sebessége igen eltérő lehet és ez különösen akkor feltűnő, ha egy rövid idejű eseményt, pl.: egy kémiai reakciót vagy az egyedi életet hasonlítunk össze egy kultúrának, vagy egy fajnak a fenrunaradásával, annak időtartalmával. Ezek az eltérő sebességű folyamatok eltérő tudományos gondolkodást, megközelítést, eltérő módszereket és kiértékelést igénylenek, ezért a különböző tudományok, tudományágak az időbeli folyamatok vizsgálatának szempontjaból elkülönülnek. Azokat a tudományokat, amelyek a nagyobb időléptékű eseményeket, a több száz, ezer, millió vagy akár milliárd évekkel ezelőtt lejátszódott, már megtörtént eseményeket tisztázzák, annak dokumentumait, adatait összegyűjtik, és szintetizálják, mint a történelem, régészet, őslénytan és geológia, összefoglaló néven történeti vagy időtudományoknak nevezzük (Sümegi, 1998). Az időtudományok a kulturális hatásokat és az emberi gondolkodást visszatükröző eszközöket, építményeket, a kőzetté válás során fel nem oldódó, szilárd vázrészekkel rendelkező, FORMA I ~ ~~ I ANYAG I ~ IFOLYAMATj 1. ábra Az anyag-forma-folyamat egyszerűsített kapcsolatrendszere (Sümegi-Kertész, 1998a)

2 a környezeti hatásokat is visszatükröző élőlényeket (ősmaradványokat) és kőzeteket vizsgálják. Vagyis az anyagnak azokat megjelenési formáit használhatják fel az időben történö tájékozódáshoz, az egykori természetes és társadalmi környezet folyamatainak rekonstrukciójához, amelyek a beágyazódást követően múltunkból, az időben történő folyamatok során, a betemetődést és átalakulást (információcsökkenést) követően, fennmaradtak (1. ábra). Az időtudományoknak azt a területét, amely a régészeti lelőhelyek természettudományos feldolgozásával, az ember és környezet kapcsolatának komplex feltárásával foglalkozik,' régészeti geológiának más néven geoarcheológiának, nevezzük (Rapp, 1975; Paepe, 1991). A geoarcheológiai vizsgálatok célja az emberi telephelyek, megtelepedési pontok paleomorfológiai, kronológiai és paleoökológiai feltárása, rekonstruálása, az ember és környezet múltbeli, időben változó viszonyának a modellezése. A régészeti lelőhelyek feltárása és egykori környezetük geomorfológiai, geológiai, őslénytani rekonstrukciója, archimetriai feltárása már a XVIII. század végén, a XIX. század kezdetén elkezdődött (Buckland, 1823; Lyell, 1863). A régészek, geológusok és paleontológusok közös munkája azon a felismerésen alapult, hogya különböző időtudományok (történelem, régészet, földtan, őslénytan) csak együttesen képesek feltárni az ember és környezet kapcsolatának különböző idő léptékű és rendkívül bonyolult kapcsolatát (Lyell, 1863; Butzer, 1982; Oldfield, 1983). Ennek oka az, hogy időben mind a természetes környezet, mind az emberi közösségek változnak, átalakulnak és hatnak egymásra (Lye1l, 1863; Butzer, 1982). A természetes változások (pl.: éghajlatváltozásra bekövetkezett környezetátalakulás), valamint az emberi közösségek szociális, vagy technikai fejlődése során fel1épő, napjaink felé haladva egyre növekvő intenzitású emberi hatásokra (pl.: szelektív vadászat, háziasítás, szántók kialakítása, építkezések, stb.) bekövetkezett környezet átalakulások között hatásokkal és visszakapcsolásokkal jellemezhető rendszer (2. ábra) alakult ki. I KÖRNYEZET I ITECHNIKAI SZINT I!TÁRSADALMI SZINT 2. aibra Az ember és környezet viszonyának egyszerűsített kapcsolatrendszere (Sümegi-Kertész, 1998a) 2

3 Ennek a rendszernek a fejlődése és változása napjainkban kísérletes úton is vizsgálható, a rendszer egyes elemeinek rövid távú változásai nyomon követhetők, de az ember és környezet kapcsolatának több mint 2 millió évre visszavezethető múltja van, amelyről csak a kőzetekbe, fosszíliákba, ember által készített eszközökbe zárt geológiai, paleontológiai és archeológiai dokumentumok, információk maradtak fenn. A régészet, a geológia és az őslénytan közötti társtudományi kapcsolat nem véletlenszerű, hiszen az ember által készített tárgyak, eszközök, vagyis a régészet dokumentumai, különböző geológiai rétegekből, különböző ősmaradványokkal (pl.: ember- és állatcsontokkal, faszéndarabokkal, csigákkal, kagylókkal, virágporszemekkel, stb.) együtt temetődtek el (Sümegi, 1999). Ezek a leletek segítenek megérteni az egykor élt ember és környezete kapcsolatát, segítenek időben elhelyezni az emberi leleteket, és információkat biztosítanak az ember környezet-átalakító tevékenységéhez. A negyedidőszaki képződmények geológiai és őslénytani vizsgálata alapján a Kárpátmedencét a sokszínűség jellemezte az elmúlt két, két és fél millió év során. Ennek oka az, hogya jégkorszaktói kezdődően a Kárpát-medencében három térbeli kiterjedésben (makro-, mezo- és mikro-szinten egyaránt) erőteljes környezeti mozaikosság alakult ki (Sümegi, 1996, Sümegi- Hertelendi, 1998, Sümegi-Kertész, 1998, 1998a, Sümegi et al. 1998, 1998a). A makro szintű mozaikosságot a nagy kiterjedésű éghajlati területek ütközőfelülete alakította ki, mivel 3 nagy klímaöv is megtalálható a vizsgált területen (3. ábra). Ugyanakkor kelet-nyugati irányban csökkenő tendenciáj ú kontinentális hatás, nyugat-keleti irányban csökkenő óceáni hatás, délről-északra pedig csökkenő szubmediterrán éghajlati hatás fejlődött ki (Bacsó, 1961). Ezeknek éghajlati öveknek a hatására a Kárpát-medencében mozaikos vegetáció alakult ki (4. ábra). A nagy kiterjedésű klímaövek hatását erőteljesen módosították és módosítják a regionális és mikrorégiós kiterjedésű morfológiai és hidrológiai adottságok (Sümegi, 1996). Az éghajlati és növényzeti övek mozaikos kifejlődése következtében a talajadottságok is mozaikosak a Kárpát-medencében. Ezt a mozaikosságot csak tovább fokozza az alapkőzetekben kimutatható sokszínűség (5. ábra). Így a makroszintű, eltérő éghajlati övek nem éles felületek mentén, hanem kisebb területekre bomolva, mozaikosan, egymás mellett jelentkeznek. Ezek az éghajlati hatások ráadásul nem stabilan, hanem bizonyos gyakorisággal jöttek létre, azaz időbeli ritmusuk volt (Sümegi, 1996). A negyedidőszakra rendkívüli mértékben jellemző ciklikus éghajlati változások éves makrociklusú váltások, éves mezociklusok és éves időtartalmú mikro ciklusok alakultak ki (Sümegi, 1996). A ciklikus éghajlati változások során az egyes, eltérő éghaj lati adottságokkal rendelkező környezeti övezetekhez alkalmazkodott vegetáció csoportok és fauna asszociációk kiterjedtek, illetve visszahúzódtak, esetleg nagyobb 3

4 .: méretű változások esetén kiszorultak, kipusztultak a Kárpát-medence területéről. Tehát a különböző környezeti változásokhoz alkalmazkodott élőlények az időben kialakult ritmikus változások hatására térbeli ritmikus (fluktuáló) mozgást végeztek a Kárpát-medencében. Ennek nyomán a peremi hegykoszorú tcarpathicum, Illyricum és Noricumi és Kárpát-medence belső területei (Pannonicum ), valamint a kontinentális, óceáni és balkáni területek között paleobiogeográfiai (Sümegi et al. 1998) szempontból, átmeneti régiók, ún..jluktuációs övezetek" alakultak ki (Precarpathicum: Deli et al. 1996, Preillyricum: Sümegi et al 1998, transsylvániai ösvény: Mahunka, 1993). Ezeknek a térben és időben ritmikusan változó, negyedidőszak során kialakult környezeti mozaikoknak a hatása igen erőteljes volt a Kárpát-medencében élt humán közösségekre, mivel a gazdasági tevékenységükben alapvető fontosságú vadászott, gyűjtögetett vagy tenyésztett, termesztett élőlények nem terjedhettek ki a Kárpát-medence egész területére egy-egy adott időpillanatban. Ennek oka az, hogy Földünkön minden élőlény meghatározott környezeti igénnyel rendelkezik és csak addig terjed el, vagy csak addig terjeszthető, ameddig azt tűrőképességük megengedi. Ezért, a különböző éghajlati-környezeti területekről bevándorolt emberi csoportok mindig csak a Kárpát-medence egy-egy részét, a saját, addig felhalmozott gazdálkodási tapasztalataiknak, az általuk termesztett, tenyésztett vagy vadászott, gyűjtögetett fontos célélőlények által hasznosítható részét szállhatták meg. Ugyanakkor az időben zajló folyamatos környezeti változások hatására az egyes kultúrák gazdasági helyzete is folyamatosan változott és ez változtatásra kényszeríttette a Kárpát-medencébe megjelent vagy megtelepedett, emberi csoportokat. A fentebb leirt elméleti megfontolások mellett igen érdekesek azok a konkrét kutatási eredmények, amelyek az egyes Kárpát-medencében kimutatott emberi közösségeknek és a természeti tényezőknek a viszonyát mutatják be (Sümegi, 1998, Sümegi et al. 1998, 1998a, Sümegi - Kertész, 1998, Willis et al 1995, 1998). Ezek közül a legújabbak a kőkor, a lithikum őskörnyezeti tényezők modellezését, a Kárpát-medence éghajlati és környezeti változásainak rekonstrukcióját tűzte ki célul (Kertész et al. 1994, 1994a, 1997, Sümegi, 1996, 1998, Sümegi et al 1998, 1998a, 1999, Sümegi-Kertész, 1998, 1998a, Willis et al. 1995, 1997, 1998, 1999). De milyen lehetett az Északi kozéphegység. az Északi-Kárpátok déli peremének őskörnyezete a pleisztocén végén, a holocén kezdetén, a lithikum során, mintegy és évek között? Hogyan hatott, hogyan hathatott az egykori környezet az itt élő paleolit, mezolit vadászokra, neolit termelő közösségekre és milyen hatással voltak az egyes kultúrák a környezetükre? Igen fontos kérdéskör még az is, hogy milyen különbségeket lehetett kimutatni hegység és medence őskörnyezeti viszonyai között? 4

5 A középhegységi, dombsági magasságokkal jellemezhető, döntően vulkáni kőzetekből álló Északi-középhegység markánsan elkülönül a Kárpát-medence belső területeitől, mind geológiai felépítését, mind éghajlati, domborzati, növényzeti adottságát illetően. A döntően üledékes kőzetekből álló Dunántúli középhegységtől elsősorban geológiai felépítésében tér el, de az átlagos magassági különbségekből adódóan és a szubkárpáti, kárpáti éghajlat hatására, az Északi-középhegységben hidegebb telek, hűvösebb, csapadékosabb nyarak alakulnak ki. A kornyezeti feltételekben kialakult jelentős eltérések eltérő következtében az egykori emberi. kozosségek adaptációs viszonyaik is igen eltérőek lehettek az alföldi, vagy a dunántúli területekhez képest, de vajon ezek az éghajlati és növényzeti különbözőségekfennálltak a kőkori kultúrák idején is? És ha igen, akkor kimutathatók-e ezek a különbségek megbízható módon? Az eddigi őskömyezeti, geoarcheológiai adatok, az Északi középhegység ben feldolgozott pleisztocén végi, holocén kori szelvények alapján úgy tűnik, hogy pozitív választ adhatunk ezekre a kérdésekre. Az Északi-középhegység kulturális és környezeti rekonstrukciója 1. Felső paleolitikum és epipaleolitikum Az Északi-középhegység őskömyezeti viszonyainak feltárásához több lösz-szelvényt, lápterületet dolgoztunk fel kronológiai, szedimentológiai, geokémiai, anthrakotómiai, pollen analitikai és quartergeológiai szempontból (Willis et al. 1997, 1998, Sümegi, 1996, 1998, Sümegi-Hertelendi, 1998, Sümegi et al. 1998, 1998a, Magyari et al. 1999), illetve korábbi, barlangi feltárások, kőfülkék leletanyagának feldolgozását (Jánossy, 1979, Jánossy-Kordos, 1976) értékeltük újra őskömyezeti szempontból. Tokaj, Kopasz-hegy A pleisztocén végi őskömyezet rekonstrukciója szempontjából a legjelentősebb eredményeket a tokaji Kopasz hegyen feltárt és komplex módon feldolgozott II löszszelvény (6. ábra) elemzése során kaptuk (Sümegi, 1996, Sümegi-Herte1endi, 1998). A paleoklimatológiai vizsgálatok alapján és évek között éves - földtani értelembe vett - rövidebb idejű hőmérsékleti ciklusokat lehetett kimutatni (Sümegi- Krolopp, 1995). Mind a felmelegedések, mind a lehűlések során a hegy északi és déli oldalán mikroklimatikus hatást lehetett rekonstruálni a Mollusca fauna összetétele alapján. A lehűlések során a hegy északi oldalán "C fokot, a déli oldalon és a klimatikus an védett területeken "C fokos júliusi középhőmérsékletet lehetett rekonstruálni, míg a felmelegedések során az 5

6 O" O' északi oldalon "C fok, a déli oldalon "C fokos júliusi őshőmérsékleti értékek alakultak ki. Az interstadiális ciklusok , és BP évek között alakultak ki. A felmelegedési periódusok során a hegy északi részén lucfenyők (Picea) dominanciájával jellemezhető erdők alakultak ki, míg a hegy déli oldalán, nyitottabb erdei fenyőkből álló (Pinus silvestris) erdők terjedtek el (6. ábra). Hasonló változások modellezhetők a Ságvár-Lascaux interstadiális (Gábori-Gábori-Csánk, 1957, Gábori-Csánk, 1978, Dobosi-. Vörös, 1986, 1987) két enyhébb éghajlatú ciklusában is (Sümegi et al. 1998, 1998a). Ezek az enyhébb, csapadékosabb éghajlatú, nagyobb növényzeti borítottsággal jellemezhető szintek kiemelkedő jelentőségűek a paleolit vadászok életének megismerésében (Gábori-Gábori-Csánk, 1957, Gábori-Csánk, 1978), mert az eddigi adatok alapján, a gravetti kultúrához sorolt paleolit vadászok (T. Dobosi, 1994) ezekben a felmelegedési ciklusokban, hullámszerűen jelentek meg a Kárpát-medence terü1etén. Az egyik legjellemzőbb paleolit hullám a évvel ezelőtt alakult ki, amikor a Kárpát-medence minden részéből sikerült paleolit vadásztáborok nyomait kimutatni, ezért ennek a szintnek az elemzési eredményeit részletesebben is bemutat juk (7. ábra). A BP évek között kifejlődött enyhébb klímaszakasz alapvetően befolyásolta a Kárpát-medence Mollusca faunájának összetételét is. A legjellemzőbb fajok alapján ezt a malakológiai horizontot Punctum pygmaeum-vestia turgida zonulaként különítettük el (Krolopp-Sümegi, 1990, 1991, 1992, 1995 és Sümegi-Krolopp, 1995, Sümegi et al. 1998). A tokaji Kopasz-hegy lávagerineén és hegylábi fel színén lerakódott löszös rétegekben a Punctum pygmaeum-vestia turgida zonulára jellemző faj összetételt 8 helyen sikerült kimutatnunk és 5 helyen C-14-es méréseket is sikerült végeznünk. A hegy morfológiai tagoltsága és mikroklimatikus helyzete következtében az egykori malakofaunát a mikrokömyezet erőteljesen befolyásolta, de a zonulára jellemző fajok megjelenése (7. ábra) és a fauna kifejlődése alapján a zonula alapvető trendjei felismerhetők (Sümegi, 1996). A legjellemzőbb változásokat a bodrogkeresztúri téglagyár 1. szelvényében találtuk. Ennek a 7 méteres feltárásnak m közötti szakaszában található malakofaunát lehetett a Punctum pygmaeum - Vestia turgida zonulával azonosítani. Ebben a szintben a hidegkedvelők (Vallonia tenuilabris, Columella columella, Pupilla sterri, Pupilla ef loessica) erőteljesen visszaszorulnak, arányuk %-ról 9-13 %-ra csökken. Ugyanakkor az enyhébb klímát kedvelő, vagy nem kifejezettben hidegkedvelő, holarktikus, és közép-európai, nagyobb növényzeti borítottságot igénylő faunaelemek (Clausilia dubia, Punctum pygmaeum, Vestia turgida, Discus ruderatus, Semilimax kotulai) aránya válik uralkodóvá. 6

7 - --'~-_""-'-_---_'_ ~--_._-- -_... _.- --~._._. A nagyobb növényzeti borítottságot igénylő fajok aránya meghaladja az 50 %-ot. A fauna összetétel alapján a relatíve enyhébb, hűvös, de nem hideg, ugyanakkor a csapadékos éghajlaton, párás környezetben beerdősülés indulhatott meg a területen és a Kopasz-hegy egyik ÉK-i lávagerineén (Kereszt-hegyen) kialakult, anthrakotómiai (faszén) és kvartermalakológiai elemzések alapján rekonstruált vegyes lombozatú erdőrefugium foltból (Sümegi, 1996, Sümegi et al. 1998, Rudner-Sümegi, 1999, Willis et al. 1999) ebben az ökológiailag kedvező periódusban kiáramlottak az erdei fajok, követve az egykori erdei környezet kiterjedését (7.- ábra). Ezek az adatok azt bizonyítják, hogy a területen egy olyan fluktuációs övezet jött létre a pleisztocén végi erdőrefugium körül, ahol a ciklikusan kialakuló, klimatikusan kedvező körülmények között a közép-európai erdőlakó elemek megjelentek, majd a hidegebb és szárazabb periódusokban ezekről a területekről visszahúzódtak a refugiumfoltba. Így a Kereszthegyen lokalizált erdőrefugium egy stabil, állandó erdőfoltból és az ezt körülvevő ciklikus megtelepedési, ún. ''jluktuációs'' övezetből állt. A BP évek közötti interstadiálisnak az egyik legjellemzőbb vonása az volt a tokaji Kopasz-hegyen, hogy az erdőlakó elemek szétterjedése a legjelentősebb volt a felső-würmön belül. A fauna összetétele, kifejlődése, radiokarbon kora jó egyezés mutat a dél-alföldi, dél-dunántúli löszszelvények hasonló korú szintjeinek faunáival, de az alacsonyabb faj szám és a paleoklimatikus adatok alapján elsősorban a Duna-kanyar környéki szelvényekkel párhuzamosítható. Az alacsonyabb fajszám valószínűleg a szélsőségesebb kontinentális és a hidegebb szubkárpáti éghajlati hatások eredményeként alakult ki a vizsgált területen (Sümegi, 1996). Kelemér, Nagy-Mohos Rendkívül hasonló eredményeket lehetett rekonstruálni a keleméri Nagy-Mohos lápterület fúrásszelvényének palinológiai, anthrakotómiai és mohamaradványainak elemzése alapján (8. ábra). A radiokarbon elemzések szerint mintegy évvel és évvel ezelőtt létrejött enyhébb és csapadékosabb éghajlati szakaszokban a vegyeslombú, boreális erdei növényzet záródásnak indult a vizsgált területen és döntően cirbolyafenyőből, lucfenyöből, erdei fenyőből, nyírfákból álló erdők alakultak ki a Putnoki-dombság területén. Bár az éghajlati trendek a radiokarbon adatokkal datált korú tokaji és keleméri szelvények esetében teljesen szinkronban változtak, sokkal alacsonyabb júliusi középhőmérsékleti értékeket rekonstruálhattunk a keleméri területen. Ezek az adatok is az egykori mikroklimatikus adottságok, a keleméri, mély, szurdokszerű völgy lokális éghajlati tényezőinek erőteljes hatását, a Kárpát-medence mikroklimatikus mozaikosságát (Sümegi, 1996) bizonyítják. Ugyanakkor a paleolit vadászok Kárpáti medencebeli megjelenése idején az erdőterületek kiterjedését a Nagy- 7

8 Mohos szelvényének elemzése is alátámasztja. De miért ilyen szoros a kapcsolat abeerdősülési szintek és paleolit vadászok megjelenés között? Úgy tűnik, hogy sikerül megoldanunk ezt a problémakört, ha összekapcsoljuk ezeket az őskömyezeti adatokat a paleolit lelőhelyekről előkerült gerinces maradványokkal. A Ságvár-Lascaux interstadiális gerinces faunáját - kevés kivétellel - csak a kultúrrétegek leletanyagából, tehát erősen szelektálva ismerjük (Vörös, 1982, T. Dobesi-Vörös, 1986, 1987). Viszont az feltűnő, hogy több telepről aránylag jelentős mennyiségű rénszarvas maradvány került elő (Vörös, 1982). Ezek az egykor elejtett zsákmányállat csontok, a rénszarvasleletek is alátámasztják a Mollusca fauna alapján BP évek között a Kárpát-medencében rekonstruált paleoökológiai képet, hiszen a rénszarvas vadászata, a zsákmányállat jellege miatt, a rénszarvasok csordába tömörülésekor, a csorda vonulásakor történik, illetve történt (Sturdy, I'-~~ I 1975). A rénszarvas ok vonulása az évszakok váltakozásához kapcsolódik, hiszen nyáron a tundra, télen a tajga övezetbe tartozkódnak (Jarman et al. 1982) és vonulásuk a két zóna között ősszel és tavasszal történik. A paleolit vadászok, illetve a szubartikus övben fennmaradt vadászó közösségek követték, illetve követik ezeket a rénszarvascsordákat, szinte ezeknek a vadászatára specializálódnak, legjelentősebb élelemforrásuknak tekintik, illetve tekintették (Sturdy, 1975). Ez a tundra-tajga közötti rénszarvasvonulás a Kárpát-medence és Kárpátok, valamint a Kárpátmedencét évekkel ezelőtt északról és nyugatról övező tundraterületek között is feltételezhető (Sturdy, 1975), hiszen az eddigi gerinces paleontológiai elemzések alapján (Vörös, 1982) a Kárpát-medencében zsákmányolt rénszarvasokat a téli vadászati szezonban ejtették el. Vagyis abban az évszakban, amikor a tajgaövezetben tartózkodtak a rénszarvasok. A téli, tajgaövezetbe vonulása a rénszarvasoknak egy minden évben ismétlődő folyamat, amelynek fő mozgatója a téli tundra kedvezőtlen környezeti viszonyai és a tajgában télen is megszerezhető, a tűlevelű növényzethez is kapcsolódó zuzmók élelemforrása volt (Sümegi et al. 1998, 1998a). A és BP évek közötti őskörnyezeti adatok alapján egy megközelítőleg 2000 éves időtartamú, relatíve enyhébb és csapadékosabb éghajlati ciklus, egy mikrointerstadiális szint, a Ságvár-Lascaux interstadiális rajzolódik ki a Kárpát-medencében. Ennek az interstadiális szintnek a kialakulásakor, a Pannonicum és környező hegységkeret peremén fennmaradt erdőrefugiumokból, reliktumfoltokból a tajgaövezetre, illetve a vegyeslombú tajgaövezetre jellemző növény- és állatfajok kiáramlottak és kolonizáltak. Ennek következtében fluktuációs övezetük, a Pannonicum pereme köztük a Praecarpathicum (Deli et al. 1996) régiója, közte az Északi-középhegység is beerdősült és a mai tajgaövezet déli szegélyére jellemző vegetációs zóna, Picea (lucfenyő) dominanciával jellemezhető fenyőerdő alakult ki (Sümegi et al. 1998, 1998a). 8

9 Ez az a1apvetően tajgaerdőve1 borított, de mégis mozaikos növényzeti és talajtani viszonyokkal jellemezhető táj az egyik célpontja volt a felső-würm korú rénszarvas csordáknak és ezeket a csordákat követő felső-paleolit vadászoknak. Az eddigi adatok alapján úgy tűnik, hogyakárpátokban és Kárpátok külső, északi és nyugati peremén kifejlődött tundra-övezet és a Kárpát-medence belső peremén létrejött tajga, sztyeppés tajga vagy tajgás sztyepp zóna között, az egykori rénszarvascsordák évszakos, területváltó migrációját követő improduktív gazdálkodást alakították ki a Gravetti kultúra vadászó közösségei, mintegy évvel ezelőtt, a Ságvár - Lascaux interstadiálisban. 2. Mezolitikum Kelemér, Kis-Mohos A évnél fiatalabb őskörnyezeti eseményeket a korábban már publikált (Willis et al. 1997, 1998, Sümegi, 1998) keleméri Kis-Mohos láp paleoökológiai elemzése alapján készítettük el. Bár hasonló elemzés készült a Nagy Mohos lápról is, de az utólagos emberi hatások (tőzegbányászat, kenderáztató tó kialakítása, védelmi célú árokásás) és természetes folyamatok (csuszamlás) következtében a Nagy Mohos fúrás késő-glaciális és holocén korú szelvénye kevésbé jól értékelhető őskörnyezeti és geoarcheológiai szempontból. A keleméri Kis-Mohos tó mintegy 9 méteres rétegsorában az első réteget alkotó, oligotróf tavi, jelentős mennyiségű inorganikus (szervetlen) üledék (50-90 %) és az Al, K, Mg, Li, Cr elemek maximuma egyértelműen jelzi, hogya tómeder környezetében a mállás nak egy kevésbé, intenzívebb típusa alakulhatott ki. A geokémiai adatok jó egyezést mutatnak az üledék litofaciológiai és szedimentológiai vizsgálat eredményeivel. Ezek alapján valószínűsíthetjük, hogy a területen savanyú ph-n, podzolos talaj kialakulása zajlott, pleisztocén végének hidegebb klímáján. Szoros korreláció mutatkozik a fentebb felsorolt elemek, a szervetlen anyagtartalom között, ami instabil, gyorsan erodálódó vízgyűjtő rendszerre utal. Az erózió első sorban a fizikai málláson (aprózódáson) átesett alapkőzet szemcséket szállította a tóba. Megközelítőleg cal BP évek között egy igen erőteljes geokémiai változás történt a tó üledékgyűjtő rendszerében. Előbb a Sr és Ba elemeknek, majd a vasnak, a mangánnak és foszfornak alakult ki egy igen erőteljes maximuma az üledékben. Ez a szint megegyezik az égés miatt fekete színű, vasas, vivianitos kiválásokat tartalmazó talaj folyás szintjével. Ez az igen különleges kémiai összetétel összefüggést mutathat a területen történt ph és talajváltozással, bár a legújabb planetológiai és csillagászati vizsgálatok alapján felvetődik a lehetősége, hogy extraterresztriális eseményt (pl.: meteoritzáport) tükröz vissza. Ismeretes, hogy terület kavicsanyagában található csillámpalák, muszkovit és biotit ásványok is tartalmaznak 9

10 --... bizonyos mennyiségű báriumot és stronciumot. A keleméri Kis-Mohos tó üledékeinek geokémiai vizsgálata viszont azt jelzi, hogy az a két elem nem alapkő zet jellegű, hiszen koncentrációjuk független az üledék hamutartalmától. Nagy valószínűséggel mindkét elem oldat formájában került a tó vizébe, majd az üledékbe. Ugyanakkor a talajból bizonyos növények, elsősorban a lucfenyő (Picea abies) és az erdei fenyő (Pinus silvestris), sokkal nagyobb mennyiségben veszik fel és koncentrálják leveleikben a Sr-ot és a Ba-ot (Willis et al. 1997). A réteg elhelyezkedése a pleisztocénlholocén határán található, ezért feltételezzük, hogy a globális felmelegedés hatására, amelynek során az átlagos évi és a júliusi középhőmérséklet mintegy 7-9 "C fokot emelkedett és év között, a Kárpát-medencében kialakuló lokális és regionális kömyezetváltás során alakult ki ez a speciális elemösszetétel és összefüggést mutat a kialakulása a következőkben tárgyalt növényzeti változással is. A stroncium és bárium csúcsot vas, mangán és foszfát koncentráció maximuma követi, kb cal BP évek között. Ezeknek az elemeknek az üledékgyűjtőbe felhalmozódása többféle mechanizmussal is elképzelhető, mert anaerob viszonyok között mikroorganizmusok elektronakceptorként használhatják a Mn- és Fe-ionokat, míg a tűlevelű növényzet alatt képződő talajok esetében a savanyú tűlevelű avartakaró kialakulása miatt fellépő ph csökkenés és a képződött savanyú huminsavak megnövelik a vas és a mangán mobilitását. A talajokban vas- és mangánfoszfátok alakulhatnak ki, de szorpcióval is kötődhet a foszfát Fe- és Mn-oxidok, oxohidrátok felületéhez Az üledékgyűjtőben jelentős mennyiségű Ca halmozódott fel 8800 BP évtől kezdődően. Mivel a vízgyűjtő területén található alapkőzet karbonátban szegény, így az üledékgyűjtő környezetének kőzete kalciumforrás nem lehetett. A lombosfák avarja nagy mennyiségű kalciumot tartalmaz. Ez a csapadékvízzel könnyen kimosódik. Ugyanakkor a tűlevélből kialakult avar Ca-tartalma minimális. A következő lépésben bemutatásra kerülő pollenvizsgálatok jól mutatják, hogy mintegy cal BP éve a tűlevelű erdőt felváltó lombos erdő kialakulásával egyidőben emelkedik meg az üledékgyűjtő kalciumtartalma, bár az üledékgyűjtőben kialakult alacsony ph következtében a Ca nem karbonát formájában halmozódott fel, mint a síkláp területeinken (Nyírség, Sárrét, stb.) hanem az üledékgyűjtő medrében kialakuló tőzegmoha szervesanyagához kötődött (Sümegi, 1998). A globális éghajlati változás hatására az üledékgyűjtő környezetében növényzeti, talajtani, kémiai változás alakult ki. A kémiai változás a podzolos talaj kevésbé mállott szemcséinek feldúsulásától, a Ba, Sc kiválásán, a Fe, Mn és ap kicsapódásán keresztül egészen a Ca mennyiségének növekedéséig tartott. 10

11 A pollenanalitkai eredmények alapján 15 ezer BP évtől megközelítőleg 12 ezer BP évig egy olyan erdőssztyepp, nyitott tűlevelű erdő vette körül a vizsgált területet, amelyben az erdőterületeket Pinus, Picea, Larix és Betula (erdei fenyő, törpefenyő, borókafenyő, cirbolyafenyő, lucfenyő, vörösfenyő, szőrös nyír, stb.) fajok, míg a sztyeppfoltokat elsősorban Chenopodiaceae, Cyperaceae, Artemisia (libatopfélék, sásfélék és ürömfélék) fajok alkották. Mintegy évtől a fapollen aránya meghaladta a 60 %-ot. Elsősorban a Betula, a Larix pollen aránya emelkedett meg ebben az idő intervallumban. A rendkívül kis pollenmennyiséget kibocsátó és rosszul fosszilizálódó Larix 10 % körüli dominanciája a pollenspektrumon belül azt jelzi, hogy a vörösfenyő volt az uralkodó növény a lombkorona szintben évtől drasztikus változás indult meg a pollenkép összetételében, a vörösfenyő dominanciája visszaesik, ezzel egyidőben a Pinus, Betula fajok pollenaránya ugrásszerűen megnő, pernyemaximum alakul ki és páfrányspórák (Filicales) aránya IS kiugró lesz. Valamennyi globális, illetve Közép-Európára, Kárpát-medencére vonatkozó éghajlati modell emelkedő hőmérsékletet rekonstruált ebben az időintervallumban mind az évi, mind a vegetációs periódusok tekintetében. Valószínűleg a növekvő hőmérséklet hatására a korábban a tajgaerdőben spontán is kialakuló erdőtüzek felerősödtek és egy igen jellegzetes, gyors vegetációváltozást okoztak. A növényzet változása mintegy év alatt játszódott le és a lombhullató fafajták, mint a Quercus (tölgy), Corylus (mogyoró), Tilia (hárs), Carpinus (gyertyán), Ulmus (szil) és a Fraxinus (kőris) térhódításához vezetett. Avegyeslombú tajgaerdő, zárt lombos erdővé alakulása egyidőben zajlott a Sc, Ba, Mn, Fe és P maximum kialakulásával. Úgy tűnik, hogy az éghajlat megváltozása, a hőmérséklet emelkedése előbb a tajga záródásához, majd lomboserdei vegetáció kialakulásához vezetett. A vegetáció változása, az avartakaró elemösszetételét, eltérő ph, mállási viszonyokat alakított ki, így a talaj képződés is megváltozott, a podzol talaj barna erdei talajjá alakult át a tó környezetben (Willis et al. 1997). Mit jelentenek ezek a változások a tó tágabb és szűkebb környezetében élt mezolit vadászó \ közösségek szempontjából? Azt, hogy a globális éghajlati változás hatására a lokális és regionális környezetük teljes mértékben átalakult. A globális és fokozatos hőmérséklet növekedés hatására a epipaleolitikum végén, mezolitikum kezdetén zárt vegyeslombú tajga vegetáció alakult ki a vizsgált területen, a majd kora holocénban ez a tajgaerdő lombos erdővé alakult át. Egyúttal a korábbi podzolos talaj bama erdőtalajjá alakult (Willis et al. 1997). Ez a hőmérsékletváltozás által indukált környezeti változás alapvető en át kellett, hogy formálja a terület állatvilágát és így a területen élő vadászok életét is, mivel a vadászzsákmány egy jelentős része a tajgaerdőhöz kötött táplálkozást, életmódot folytatott, így a változások hatására kipusztult a területről. Ez a 11

12 változás az addigi vadászati életmód és hagyományok kríziséhez is vezethetett és mindenképpen válaszút elé állíthatta az Északi-középhegységben évvel ezelőtt ott élt vadászó közösségeket. A zárt és gazdag cserjeszintű, közép-európai típusú lombos fákból álló "őserdő" kialakulásával egyidőben a tómederben mohaláp jött létre, a lejtők stabilizálódtak. A tűlevelű fáknak akiszorulásával egyidőben a spontán erdőtüzek lehetősége drasztikusan lecsökkent (Willis et al. 1997). Ennek ellenére az erdőtüzek nem szűntek meg, csak kifejlődésük és intenzitásuk csökkent le. Rendkívül fontos, hogy ezek a kisebb pernyecsúcsok maximumai (Willis et al p ábra) a tölgy (Quercus) pollen mennyiségének visszaesésével és a mogyoró (Corylus) mennyiségének növekedés ével mutatnak összefüggést BC között. Hasonló változásokat lehetett kimutatni észak-alföldi lelőhelyek esetében is (Sümegiet al. 1999). Ugyan a magyarországi mezolit lelőhelyek (Kertész et al. 1994, 1994a, 1997) őskörnyezeti vizsgálata még a kezdeti fázisban van, de az amerikai, ausztráliai (Mellars, 1976) és nyugateurópai példák (Evans, 1975) alapján tudjuk, hogya vadászó-gyűjtögető népek többféle célból (vadászat, szegélyzóna kiterjesztés, táborhely és vadászott csordaállatok terelőútjainak kialakítása) is használták az erdőégetést (Bennett et al. 1990; Clark, 1972, 1988; Clark et al. 1989; Smith, 1970). Az északi-középhegységben mezolitikumban elkezdődött, tudatosnak is tekinthető környezet-átalakítások közül kiemelkedik a szegélyvegetáció, a mozaikos erdei környezet kialakítására törekvés, mert ez az erdők szegélyén élő, napfénykedvelő mogyoró terjedését nagymértékben elősegítette (Smith, 1970; Behre, 1988). Bár még nincsenek archeobotanikai adatok a magyarországi mezolit lelőhelyekről a mogyoró gyűjtéséről, de a nyugat-európai mezolit lelőhelyeken megfigyelt gyűjtögetési stratégia és erdőégetés/mogyoró pollen mennyiségének növekedése között úgy tűnik összefüggés van (Smith, 1970). Ezek a tudatosnak tekinthető, a vizsgált területen is kimutatható, vegetációváltozást okozó emberi tevékenységnek igen nagy a jelentősége, mert azt bizonyítja, hogya mezolitikum második felében a Kárpátmedencében élő vadászó-halászó-gyűjtögető (h-f-g) népcsoportok eljutottak az ún..substitucios" fázisba (Zvelebil - Rowley-Conwy, 1986) vagyis a saját, aktív beavatkozásaik nyomán felhalmozott ismereteik révén, nyitottá váltak az élelmiszertennelési, a produktív gazdálkodási tapasztalatok átvételére (Zvelebil, 1986). Az Alföld északi részén, az Északi-középhegységben, valamint a Dunántúlon több, köztük mezolit régészeti lelőhely közelében lévő paleoökológiai lelőhely en is sikerűlt kimutatni a kisebb-nagyobb pernyemaximumokat követő mogyoró pollen dorninancia-növekedést BC évek között, ezért feltételezzük, hogy ebben az időszakban már a Kárpát-medence északi felén élő mezolit lakosság döntő része a substituciós 12

13 fázisban volt (Sümegi et al. 1999). Természetesen ezek az adatok nem azt jelzik, hogya mogyoró emberi hatásra jelent meg és terjedt el a Kárpát-medencében, hanem azt, hogya természetes változásokat egyes területeken felerősítette a mezolit ember azzal, hogya lokális, kis területű égetésekkel mozaikos, nyitottabb és zártabb vegetációs foltokból álló környezetet alakított ki és a szegélyvegetáció, köztük a mogyoró terjedését ezzel is elősegítette, kezdetben valószínűleg spontán, később talán tudatos módon. A keleméri BC közötti pollen- és pernyeadatok azt jelzik, hogy mezolit aktivitással és jelenléttel kell számolnunk ezen a területen IS. Ugyanakkor cai BC-nél ( cal BP) ismét egy igen jelentős kettős pernyecsúcs alakult ki. Ezek a változások, csak úgy, mint az erdő összetételének többszöri megváltozása, a kender, a taposást jelző gyomnövények (pl.: Plantago lanceolata - lándzsás útifű) megjelenése, a fapollen visszaesések, a páfrányspóra maximumok és a tennesztett gabonafélék megjelenése már a különböző, produktív gazdálkodást folytató kultúrák környezetátalakító tevékenységeihez kötődnek. Igen fontos, hogyapollenösszetételben jelentkező változásokkal szinkronban szedimentológiai, geokémiai változásokat is ki tudtunk mutatni az üledékrétegben. Így az egyes kul túrák hatását az üledékgyűjtő medence környezetére egymást kontrolláló módszerekkel tudtuk feltárni. 3.Neolitikum Az élelmiszertennelést, produktív gazdálkodást folytató emberi csoportok, a balkániközel-keleti kulturális gyökerekkel rendelkező neolit kultúrák BP ( cal Be) évek között jelentek meg a Kárpát-medencében (Hertelendi et al. 1996). Megte1epedésük nyomai elsősorban a Dunántúl és az Alföld déli részein figyelhetők meg, de ezzel egyidőben az Erdélyi medencében és az Alföld keleti, északkeleti részén is előkerültek telepeik (Kalicz, 1970, 1990; Kalicz-Makkay, 1976, 1977; Makkay, 1982; Trogmayer, 1972). Ugyanakkor az Északiközéphegység területén mintegy looo évvel később jelent meg neolit civilizáció. Ezen a területen a neolitizációs környezet-átalakító folyamatot a mediterrán kulturális gyökerektől már elszakadt Alföldi Vonaldíszes Kerámia kultúrája kezdte meg (Kalicz-Makkay, 1977). A keleméri Kis-Mohos láp medrének paleoökológiai, geoarcheológiai vizsgálata szempontjából a kulturális folyamatoknak ott van jelentősége, hogy a produktív gazdálkodás kialakulásától kezdődően olyan erőteljes az ember hatása a környezetre, hogy ez már a szedimentológiai, geokémiai és a palinológiai paraméterekben is egyértelműen megnyilvánul. A régészeti, paleoantropológiai adatok alapján úgy tűnik, hogy a Kárpát-medence belső centrumában egy Balkáni-Közép-Európai Agroökológiai Barrier alakult ki (Sümegi-Kertész, 13

14 1998a, 1998b, Kertész-Sümegi, 1999), amely mentén a helyi késő-mezolit népesség és a bevándorló neolit közösségek egymás mellett élhettek. A két eltérő kultúrájú közösség között információ átadás alakulhatott ki és ennek eredményeképpen a vadászó-halászó-gyűjtögető életmódot folytató mezolit kultúra átvette a neolit technikai innovációkat, letelepült és neolit életmódra, élelmiszertermelésre tért át. Ugyanakkor ez a döntően helyi mezolit népcsoportokba gyökerező neolit kultúra önálló kulturális hagyományait megőrizve egy új, a mediterrán kultúrától és gazdaságtói elkülönülő fejlődést indított el. Vagyis a Kárpát-medence északi felében, az Alföld és a Dunántúl északi részén, valamint az Északi-középhegység hegylábi régiójában, a KEB AÖB-höz szorosan kapcsolódóan, attól északra egy olyan adaptációs régió (kárpát-medencei neolit adaptációs zóna - KÁMENAZ) alakult ki, ahol a különböző kulturák és a környezetük között bonyolult, máig feltáratlan kapcsolat jött létre, amely a Vonaldíszes Komplexum kialakulását eredményezte. Az Északi-középhegység emberi átalakítás ának, átformálásnak kezdete így egybeesik a kárpát-medencei Középső Neolitikurn kezdetével, az Alföldi Vonaldíszes Kerámia népének megjelenésével ( cal Be év), a Tiszadobi csoport és a Bükk kultúra kialakulásának idejével ( cal Be év) és az ebből szárrnaztatott Bükki kultúra ( cal Be év) horizontjával (Korek-Patay, 1958; Kalicz-Makkay, 1977; Hertelendi et al. 1996). Úgy tűnik, hogy az Alföldi Vonaldíszes Kerámia csoportjainak megjelenése és a hegyvidéki környezethez alkalmazkodása, adaptálódása (Kaliez, 1970) indította el a vizsgált területen a természetes táj, a közép-európai természetes eredeti zárterdei környezet "emberarcú" átformálódását., A keleméri Kis-Mohos lápon évek között kialakult kettős pernyecsúcs közül kiemelkedő maximurnrnal jelentkezik az első, amellyel szinkronban a tölgy (Quercus) és a mogyoró (Corylus) pollen aránya drasztikusan lecsökken, az irtványokon elterjedő páfrányok spóráinak és nyírfák pollenjének maximurnai alakultak ki (Willis et al. 1997, 1998). Ugyanakkor a fúrás tőzegrétegében finom, 1-3 cm vastag talajbemosódások jelentek meg, amelyben a talajeróziót jelző szervetlen anyag, K, Al, Mg csúcsokat lehetett kimutatni (Sümegi, 1998). Az irtványok kialakításával egyidő ben nem jelentkezik terrnesztett növények pollennövekedése, ezért feltételezzük, hogy legelőterületek vagy egyszeruen a letelepedéshez szükséges nyitott térségek kialakítása zajlott a területen, bár a meredek falú völgyek miatt lejátszódott erózió következtében a feltételezett pásztorkodás csak rövid ideig lehetett meghatározó a vizsgált területen. A második pernyecsúcs már finomabb, távolabbi behordású pernyeszemcsékből áll. A két pemyemaxirnurn közötti különbség igen jelentős területhasznosítási különbözőséget takar, hiszen az első pernyemaximum esetében az égetés közvetlenül a láp környezetében alakult ki, rníg a 14

15 második esetében (ugyanolyan fapollen arány visszaesésnél) a pernye nem közvetlenül alápot övező területről származik. Ezek az adatok jó egyezést mutatnak a régészeti adatokkal, amelyek azt bizonyítják, hogy aza VK-ból származtatott Bükk kultúra igen szép kivitelezésű és ipari mennyiségű kerámiát állított elő (Kalicz, 1970). Ezeket a kerámiákat tekintélyes mennyiségben exportálták is (Bécsi-, Erdélyi medence, Vaskapu környéke, stb.). A kerámiák kialakításához az Aggteleki-Tornai Karszt töbreiben felhalmozódott vörös színű, agyagos terra rossa-t használták fel (Sherratt, 1983). Viszont a jelentős mennyiségű kerámia kiégetéséhez, jelentős mennyiségű faanyag is kellett. Az adatok alapján valószínűsíthető a kapcsolat az erdőirtások, a faanyag felhasználása, a kerámiák kiégetése és a második pernyemaximum kialakulása között és a C-14 korok is jó egyezést mutatnak a Bükk kultúra radiokarbon korával (Hertelendi et al. 1996). Véleményünk szerint az Alföldi Vonaldíszes Kerámia kultúrából származtatott (Kalicz- Makkay, 1977), a szubkárpáti területeken, az Északi-középhegységben és az Alföld északkeleti részén elterjedt Tiszadob csoport - Bükk kultúra hegyvidéki környezethez történő adaptációja úgy játszódhatott le, hogya az Alföldi Vonaldíszes Kerámia közösségei megpróbálták birtokba venni - a hegylábi régióban és az Észak-Alföldön szerzett földművelési tapasztalatok birtokában - az Északi-középhegység területeit is. A hegyvidéki területen, a geomorfológiai helyzet következtében, az égetéses erdőirtást követően több helyen (Putnoki-dombság, Sirok térsége) is erőteljes erózió alakult ki. A talaj lemosódását követően azonban a korabeli agrotechnikai színvonalon a terület jelentős része (pl.: meredek, kitett lejtők) mezőgazdasági művelésre, alkalmatlannak bizonyult. Valószínűleg ezeknek a tapasztalatoknak a hatására a neolit csoportok megváltoztatták gazdálkodási szokásaikat és felismertek több olyan erőforrást is, amely az emberi közösségek fennmaradását biztosítja az Északi-középhegységben. Így a hegyvidéki, termelő gazdálkodásra kevésbé alkalmas területeken a neolit közösségek ipari tevékenységet alakított ki (obszidián és kovaanyag kitermelés - kőeszköz készítés, agyag- és fakitermelés, agyagedény készítés) és így ellensúlyozták a terület kedvezőtlenebb adottságait. Az ipari tevékenység és a produktív gazdálkodás mellett a vadászat, gyűjtögetés (az improduktív létfenntartási viszonyok) is jelentősebbé váltak és az állattenyésztésnek egy új típusa, a transzhumansz pásztorkodás kezdődött el (Sherratt, 1981, 1982). Ezek a gazdálkodáson belüli változások, arány eltolódások jól mutatják az Északi-középhegységnek a környezeti feltételeihez, természeti erőforrásaihoz történő emberi alkalmazkodást. Véleményünk szerint az Alföldi Vonaldíszes Kultúrából származó Tiszadobi csoport és a Bükki Kultúra kialakulása a hegylábi felszíntől a Kárpátok magashegységi övezetéig tartó, növekvő magassági zónákhoz köthető, néhány száz kilométer széles, eltérő 15

16 környezeti adottságokhoz történő humán adaptációs folyamat eredményeként jött létre. A Kárpát-medencéből a Kárpátokig tartó, növekvő magasságú területekhez köthető, fokozatosan,.juigymahéjszerüen" változó környezeti feltételeket, az ún. "toposzekvenciákat" (Huggett, 1995) a makroléptékű vegetációs övezetek (4. ábra) tükrözik vissza legjobban, annak ellenére, hogyafokozatos magasságnövekedés mellett szigetszerűen eltérő környezet (kiugró hegycsúcs, mély, hideg völgyek, folyóvölgyek alluviumai) és az eltérő kőzetek következtében különböző lithobiomok (Huggett, 1995)' hatására a makroöveken belül mozaikos környezet jött létre (Sümegi, 1996). Ez a magasság növekedés évei fokozatosan változó éghajlati és növényzeti övek agroökológiai barriereket jelentettek a más környezeti övezetekhez adaptálódott, eltérő termelési tapasztalatokkal rendelkező neolit közösségek számára. A KEBAÖB-től a Kárpátok magasabb régiója felé haladva az első agroökológiai határfelület a hegylábi területen alakulhatott ki (kárpáti hegylábi agroökológiai barrier, rövidítve KÁHEAÖ). Ezt a határfelület a középhegységi zónát feldaraboló, részekre osztó folyóvölgyek mentén mélyen benyúlik a középhegység területére is. Nem véletlen, hogyahegyláb felszíneken kialakult AVK csoportok pont a folyóvölgyek mentén kolonizálnak a középhegységi régióban. Véleményünk szerint ez után két, aradiokarbon vizsgálatok alapján szinte egyidejű humán, csoportos adaptációs "kísérlet" zajlik a középhegységi környezethez történő alkalmazkodásra, az egyik a Tiszadobi csoporthoz, a másik a Bükkí kultúrához kötődik. Mindkét kísérlet sikeres, mivel mindkét kult~rához kötődő neolit közösségek képesek fennmaradni és szétterjedni a KÁHE AÖB mögötti területen, azaz a termelő gazdálkodási hagyományokkal is rendelkező csoportok, a növekvő termelési tapasztalatok, a kialakított kiegészítő, ipari tevékenység hatására átlépik az agroökológiai határfelületet és adaptálódnak az új környezetükhöz. Ugyanakkor a Bükki kultúra tovább lépett a hegyvidéki adaptáció folyamán a Tiszadobi csoport közösségeihez képest, mert átlépte a következő agroökológiai barriert is, amely a középhegységi és magashegységi övezetek határán húzódik (kárpáti magashegyvidéki agroökológiai barrier, rövidítve KÁMA AÖB). A magashegységhez történő humán adaptációs folyamatot a transzhumáló pásztorkodás kialakulása tükrözi vissza. Véleményünk szerint az alföldi környezetből induló, több agroökológiai barriert is átlépő, eltérő éghajlati feltételekkel és növényzettel jellemezhető hegyvidéki zónákhoz történő adaptáció során a kultúrát hordozó emberi közösségek termelési tapasztalatai, környezettel és a más környezeti feltételek között élő emberi közösségekkel kialakított kapcsolatrendszerük (pl.: kereskedelmi kapcsolat) fokozatosan átalakult és ennek a folyamatnak a hatására kultúrájuk is megváltozott. 16

17 A paleoökológiai adatok azt jelzik, hogy a területen a Középső Neolitikum végén megindult a lakosság számának a csökkenése, és az AVK -Tiszadob- Bükk kultúrához tartozó emberi csoportok mintegy 700 éves megtelepedését követően a terület lélekszáma visszaesett. A lakosság számának csökkenését az emberi hatás hiányában fellépő erdőzáródás (zárt tölgyes, Quercetum erdőre jellemző pollenmaximuma) és talaj regenerálódás (a talaj erózió teljes hiánya) jelzi (Willis et al. 1998, Sümegi, 1998). Az erdőregenerálódási szakasz a Neolitikum végéig/a Rézkor kezdetéig tartott. Ugyanakkor más területeken intenziv erdőirtásra, gabonatermesztésre, szántóföldekhez köthető gyommagvak terjedésére utaló paleo botanikai adatokat is találhatunk (Magyari et al. 1999a). Ezek az adatok azt bizonyítják, hogy a hegyvidéki területen egy új, a korábbi hegyvidéki adaptáció során kialakított termelés stratégiától eltérő mezőgazdasági tevékenység alakult ki. A paleobotanikai adatok alapján ez a növény termesztés re alapuló gazdálkodási mód elsősorban a folyóvizek alluviális síkjaihoz, apáholyszerű völgyfők területéhez, azaz a hegyvidéken belüli viszonylag sík területekhez kötődik. Aradiokarbon vizsgálatok alapján (Hertelendi et al. 1996) a termelési viszonyok megváltozása egyidő ben alakult ki a dunántúli eredetű, eltérő termelési tapasztalatokkal rendelkező Lengyeli kultúra közösségeinek az Északi-középhegység területén történő megjelenésével (Kaliez, 1985, 1994) és kolonizációjával. A régészeti adatok alapján a Lengyel kultúra közösségei - a valódi hegyvidéki adaptációval rendelkező Bükki kultúra elterjedésével szemben - elsősorban dombvidéki terü~eteken és a folyóvizek alluviális síksági területein terjedtek el. Ezek a régészeti és őslénytani adatok azt bizonyítják, hogy a területen egy gyökeres kultúra váltás hatására megváltozott a táj hasznosítása és a termelő tevékenység területileg is átrendeződött. A keleméri Kis-Mohos láp medrének paleoökológiai, geoarcheológiai vizsgálata szempontjából a kulturális folyamatoknak ott van jelentősége, hogy a produktív gazdálkodás kialakulásától kezdődően olyan erőteljes az ember hatása a környezetre, hogy ez már a szedimentológiai, geokémiai és a palinológiai paraméterekben is egyértelműen megnyilvánul. Összefoglalás Az Északi-középhegység mind morfológiai, mind éghajlati szempontból egy átmeneti területet alkot az Alföld medencéje és a Kárpátok hegyvidéki régiója között. Ez a szubkárpáti éghajlattal, növényzeti hatással jellemezhető terület egy kiterjedt migrációs zónát alkotott a Paleolitikum végén, mert ezen a területen keresztül vonultak a Kárpátokban és a Kárpátok külső oldalán kiterjedt tundra területek és a Kárpát-medencében kialakult tajgás vegetáció között 17

18 mozgó rénszarvas csordák. A rénszarvascsordák vonulása és vadászata elsősorban a folyómedrekben (Sajó, Hernád, Bodrog) kialakult erdősültebb régiókban, az ún. "zöld folyásokban" történt, ezért a paleolit vadásztáborok nyomai ezeknek a zöld folyósoknak a peremén találhatók (pl.: Bodrogkeresztúr, Tarcal, Arka, Monok). A globális hőmérséklet növekedés hatására a koraholocénban környezet átalakulás követekezett be az Északi-középhegységben is és a késő-glaciálisban kiterjedt vegyeslombú tajgaerdők zárt lomboserdökké alakultak. Ez az élettér változás igen jelentős mértékben befolyásolhatta a területen élt mezolit közösségeket, mert a növény és állatvilág átformálódás miatt az improduktív életmódjuk alapja, a gyűjtögetett növények és vadászott állatok egy jelentős része kihalt a vizsgált területről. Ennek ellenére fennmaradtak a mezolit közösségek a vizsgált területen, mert a paleoökológiai adatok kisebb humán aktivitást (erdőtüzek, " szegélyzóna kiterjesztés, minimális talajerózió) mutattak ki a mezolitikumban. Ezek az emberi hatások megközelítőleg CAL BC között erősödtek fel, amikor a ciklikus erdőtüzek mellett a szegélyvegetációnak, közte a gyűjtögető életmód egyik célnövényének a mogyorónak a rendkívül erőteljes, természetes léptéket meghaladó előretörése mutatható ki. Ki kell emelnünk azt a tényt, hogy ebben az időben a Kárpát-medence déli részén már megjelentek a Balkán-félsziget és Kisázsia felöl érkező kora neolit népcsoportok, amelyek állattenyésztési és növénytermesztési hagyományokkal rendelkeztek. A neolit népek expanziója a közép-európai-balkáni agroökológiai barrier (KEB AÖB) mentén megállt (Sümegi-Kertész, 1998), így Kárpát-medence északi részén élő mezolit. népcsoportok nem olvadtak be. kulturálisan a mediterrán kulturális gyökerekkel és termelő gazdálkodási hagyományokkal rendelkező neolit népcsoportokban. Ugyanakkor a KEB AÖB mentén, illetve annak hátterében, az ún. "kárpát-medencei neolit adaptációs zónában (KÁMENAZ)" egy bonyolult információ áramlás és adaptációs folyamat hatására, a mediterrán hagyományoktól elszakadt neolitizációs folyamat indult meg. Ennek a folyamatnak az eredményeképpen egy új neolit kultúra, a Vonaldíszes Komplexum alakult ki a KÁMENAZ területén. Ez az új kultúra expanziója során átlépte a KÁHE AÖB vonalát és birtokba vette az Északi-középhegységet és megpróbálta művelés alá vonni. A vizsgált terület viszont termelő gazdálkodás szempontjából, a folyómedrek alluviális síkjait leszámítva, korlátozott erőforrásokkal, kedvezőtlenebb morfológiai, éghajlati, talaj, hőmérsékleti adottságokkal rendelkezik, mint az alföldi régiók, ezért a kolonizáló neolit közösségek a termelő gazdálkodás mellett ipari tevékenységet (kova és obszidián kőeszközök, magas színvonalú agyagedények készítése és exportja) és intenzív improduktív életmódot (gyűjtögetés, vadászat) folytattak. A hegyidéki környezethez történő alkalmazkodás során új állattenyésztési formát, a transzhumansz pásztorkodást is kifejlesztették. 18

19 Ez utóbbi során a KÁMA AÖB vonalát is sikerült a Bükki kultúra közösségeinek átlépni és kifejezetten közép-európai magashegységi környezethez adaptálódni. A neolit közösségek gazdálkodásában, életvitelében kialakított arány eltolódások, agroökológiai barrier feloldódások és átlépések olyan jellegzetesek a középhegységi, majd magashegységi környezeti viszonyokhoz alkalmazkodás során, hogy ezt a folyamatot hegyvidéki adaptációként különíthetjük el. A neolit kor végén a siroki, keleméri lápok területén rekonstruált. erdőregenerálódás alapján az Északi-középhegység kedvezőtlenebb gazdálkodási adottsággal rendelkező területein csökkenő lakosságszámot feltételezhetünk. Ugyanakkor a Lengyel Kultúra közösségei kolonizáltak a középhegységi folyók, patakok allauviális területein, illetve a dom bs ági régióban. A kultúra váltással egyidőben egy gazdálkodási típus váltás a is megfigyelhető a területen, mert a szántóföldi növénytermesztés került előtérbe, a korábbi állattartással és erdőasznosítással szemben, ezért a késő-neolitikumban a fő területhasznosítás és a társadalmi energiák súlypontja a hegységi régión belül található szántóföldi művelésre alkalmas területekre tolódik áto Irodalom Behre, K.E The role ofman in European vegetation history. pp In: Huntley, B.-Webb, T. Ill. eds. Vegetation History. K1uwer Academic Publishers. Bennett, K.D.-Fossitt, J.A.-Sharp, M.J.-Switsur, V.R Holocene vegetation and environment history at Loch lang, Shouth Uist, Western Isles, Scotland. New Phytologist, 114. pp Buckland, W Re1iquiae Diluvianae. London. Butzer, K.W Archeology as Human Ecology. Cambridge. Cambridge University Press. Clark, J.D.G Star Carr: a case study in bioarcheology. Addison-Wesley Modular Publication. Clark, J.D.G Practile motion and the theory of charcoal analysis, source area, transport, deposition and sampling, Quaternary Research, 30. pp Clark, J.D.G.-Merkt, J.-Muller, H Post-glacial fire, vegetation and human history on the northern Alpine forelands, South Western Germany. J. Ecology, 77. pp Deli et al. 1996: Deli, T.-Sümegi, P.-Kiss, J. Biogeographical characterisation of the Mollusca fauna on Szatmár-Bereg Plain Proceeding of the "Research, Conservation, Managment" Conference, Aggtelek. T. Dobosi, V Contribution to the Upper Palaeolithic Topography. Acta Arcaeologica Hungarieae, 46. pp T. Dobosi, V.-Vörös, Chronological revision of the Pilisszántó-Rock-shelter II. Folia Archeologica, 37. pp T. Dobosi, V.-Vörös, Chronological revision of the Pilisszántó-Rock-shelter 1. Folia Archeologica, 38. pp Evans, J.G The Environment of Early Man in the British Isles. Paul Elek Press. Gábori, M.-Gáboriné Csánk, V Les stations de loess paléolithiques de Hongrie. Acta Archeologica Hungaricae, 8. pp Gáboriné Csánk, V Une oscillation c1imatique á la fin du Würm en Hongrie. Acta Archeologica Hungarica, 30. pp. 3-ll. 19

20 Hertelendi, E. et al.: Hertelendi, E.-Kalicz, N.-Raczky, P.-Horváth, F.-Veres, É.-Svingor, I.-Futó, 1.-Bartosiewicz, L Re-evolution of the Neolithic in eastern Hungary based on calibrated radiocarbon dates. Radiocarbon, 37. pp l. Huggett, R.J Geoecology. Routledge Press, London-New York. Jánossy, D A magyarországi pleisztocén tagolása gerinces faunák alapján. Akadémiai Kiadó, Budapest. Jánossy, D.-Kordos, L Two Pleistocene-Holocene Cave localities in Hungary. Annales Hitorico naturales Musei Natura Hungaiae, 68: Kalicz N Agyagistenek.A neolitikum és rézkor emlékei Magyaroszágon. Corvina Kiadó, Budapest. Kaliez, N Kőkori falu Aszódon. Múzeumi Füzetek, 32. Aszód. Kalicz, N Frühneolithische Siedlungsfunde aus Südwestungarn. Akadémiai Kiadó. Kaliez, N Wenden des Spütneolítíkums im Oberen Teissgebeit. Jósa András Múzeum ÉVkönyve, 36. pp Kalicz N.-Makkay, J Frühneolitische Siedlung in Méhtelek-Nádas. Mittelungen des Archaologischen Instituts der Ungarischen Akademie der Wissenschaften, 8. pp Kalicz N.-Makkay, J Die Linienbandkerarnik in der Grossen Ungarischen Tiefebene. Akadémiai Kiadó, Budapest. Kertész, R.-Sümegi, P.-Kozák, M.-Braun, M.-Fé1egyházi, E.-Herte1endi, E Mesolithikum im nördlichen Teil der Grossen Ungarischen Tiefebene. Jósa András Múzeum Évkönyve, 36: Kertész, R.-Sümegi, P.-Kozák, M.-Braun, Mv-Félegyházi, E.-Hertelendi, E. 1994a. Archeologica1 and Pa1eoecologica1 study of an Early Holocene sett1ement in the Jászság Area. Acta Geographica, Geologica et Meteorologica Debrecina, 32. pp Kertész, R.-Sümegi, P.-Kozák, M.-Braun, M.-Félegyházi, E.-Hertelendi, E Ásatások Jászberény 1. lelőhelyen. Előzetes jelentés az első azonosított alföldi mezolit telepen végzett kutatásokról. Archeológiai Értesítő, pp Korek J.-Patay P A bükk kultúra elterjedése Magyarországon. Régészeti Füzetek, lii2. Krolopp, E.-Sümegi, P Vorkommen von Vestia turgida (Rossmassler, 1836) in den pleistozanen Sedimenten Ungarns. Soósiana, 18. pp , Krolopp, E.-Sümegi, P Dominancia level of the species Punctum pygmaeum (Drapamaud, 1801): a biostratigraphical and paleoecological key level for the Hungarian loess sediments of the Upper Wünn. Soósiana, 19. pp Krolopp E.-Sümegi P A magyarországi löszök képződésének paleo-ökológiai rekonstrukciója Mollusca-fauna alapján. pp In: Szöőr Gy. ed. Fáciesanalitikai, paleobiogeokémiai és paleoökológiai kutatások, MTA Debreceni Bizottsága, Debrecen, p Krolopp, E.-Sümegi, P Palaeoecological reconstruction of the Late Pleistocene, based on Loess Malacofauna in Hungary. GeoJoumal, 36. pp Lyell, C The Geological Evidence of the Antiquity of Man, with Remarks on Theories of the Ori gin of Species by Variations. John Murray Press. Magyari, E.-Jakab, G.-Rudner, E.-Sümegi, P Palynological and plant macrofossil data on Late Pleistocene short term climatic oscillations in North-east Hungary. Procceedings of the 5 EPPC, Acta Palaeobotanica, supplement 2. (in press) Magyari, E.-Sümegi, P.-Daniel, P. 1999a. Anthropogenic and climatic factors in the Late Glacial and Holocene forest development of the NE Carpathian Basin. Abstracts of XV. INQUA Congress, Durban, p. 16. Mahunka S Hungaromotrichus baloghi gen. Et sp. N. (Acari: Oribatida), and some suggestions to the faunagenesis of the Carpathian Basin. Folia Entomologica Hungarica, 54, Makkay, J A magyarországi neo1itikum kutatásának új eredményei. Akadémiai Kiadó. 20

21 Mellars, P Fire, ecology, animal populations and man: a study of some ecological relationship in prehistory. Proceedings ofprehistory Society, 42. pp Oldfield, F Man's Impact on the Environment: some Recent Perspectives. Geography, 68, Paepe, R Geo-archeology. Symposium at 13 th INQUA, Peking. Rapp, G "The Archeological Field Staff: The Geologist." J. Field Archaeology 2, Rudner, E.-Sümegi, P Recurring taiga forest steppe habitats in the Carpathian Basin in the Upper Weichselian. Quaternary International, (in press) Sherratt, A The development of Neolithic and Copper Age settlement in the Great Hugnarian Plain. Part 1: The regional setting. Oxford Journal of Archaeology, 1. pp Sherratt, A The development of Neolithic and Copper Age settlement in the Great Hugnarian Plain. Part 2: Site surveys and settlements dynamics. Oxford Journal of Archaeology, 2. pp. 13-4l. Smith, A.G The infuence of Mesolithic and Neolithic man on British vegetation. Pp In: Walker, D.-West, R.G. Studies in the Vegetational History of the British Isles. Cambridge Univerity Press. Smith, AG The Neolithic. pp In: Simmons, 1.G.-Tooley, M.J. eds. The Environment in British Prehistory. Duckwoth Press. Sturdy, D.A Some Reindeer economies in Prehistori c Europe. pp In: Higgs, E.S. (ed.): Palaeoeconomy.Cambridge University Press, Cambridge. Sümegi, P Az ÉK-magyarországi löszterületek összehasonlító paleoökológiai és sztratigráfiai értékelése. Debrecen, kandidátusi értekezés, kéziratban. Sümegi P Ember és környezet kapcsolata a Kárpát medencében az elmúlt év során. Panniculus, 3, Sümegi, P A csigák, kagylók szerepe a régészetben. Természet Világa, (megjelenés alatt) Sümegi, P.-Hertelendi, E Reconstruction ofmicroenvironmental changes in Kopasz Hill loess area at Tokaj (Hungary) between BP years. Radiocarbon, Sümegi Pi-Kertész R A Kárpát-medence őskörnyezeti sajátosságai - egy ökológiai csapda az újkőkorban? Jászkunság, 44. pp Sümegi P.-Kertész R. 1998a. Ablak az időre. Ember és környezet kapcsolata a Kárpátmedencében az időtudományok tükrében. Szolnoki Tudományos Közlemények, 1. pp Sümegi P.-Krolopp E A magyarországi würm korú löszök képződésének paleoökológiai rekonstrukciója. Földtani Közlöny, 124. pp Sümegi et al. 1998: Sümegi, Pi-Hertelendi, E. Magyari, E.-Molnár, M Evolution of the environment in the Carpathian Basin during the last BP years and its effects on the ancient habits of the different cultures. pp In: Költő, Lc-Bartosiewicz, 1. eds. Archimetrical Research in Hungary II. Budapest. Sümegi et al. 1998a: Sümegi P.-Krolopp E.-Hertelendi E. A Ságvár-Lascaux interstadiális paleoökológiai rekonstrukciója. Acta Geographica Debrecina, Trogmayer, O Körös-Gruppe - Linienbandkeramik. Alba Regia, 12. pp Varga Z Az elterjedési területek recens és történeti dinamikája. Akadémiai Doktori Értekezés, Kossuth 1. Tudományegyetem, Debrecen. Vörös, Faunal remains from the Gravettian reindeer Hunters' campsite at Ságvár. Folia Archeologica, 33: Willis, K.l-Braun, Mo-Sümegi, P.-Tóth, A Does soil change cause vegetation change or vice versa? A temporal perspective from Hungary. Ecology, 78. pp Willis, K.l-Sümegi, P.-Braun, M.,-Tóth, A 1995 The Late Quaternary Environmental History of Bátorliget, N.E. Hungary. Palaeoclimatology, Palaeoecology, Palaeogeography, 118. pp Willis, K.J.-Sümegi, P.-Braun, M.-Keith, D.B.-Tóth, A Prehistoric land degradation in Hungary: who, how and why? Antiquity 72. pp