22. hét Az igazságszeretet öve

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "22. hét Az igazságszeretet öve"

Átírás

1 22. hét Az igazságszeretet öve vegyétek fel az Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok. Álljatok meg tehát, felövezve derekatokat igazságszeretettel, és magatokra öltve a megigazulás páncélját, felsaruzva a lábatokat a békesség evangéliuma hirdetésének a készségével. Vegyétek fel mindenképpen a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilát. Vegyétek fel az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját, amely az Isten beszéde." (Ef 6,13-17) február 17., kedd Miért éppen az övet említi Pál elsőnek a fegyverek között? Miért nem a pajzsot, vagy a kardot? Nos, az öv nagyon fontos része volt a római légionárius ruházatának. Az övnek 3 fontos szerepe volt: 1. Palesztina vidékén a meleg éghajlat és a praktikum arra ösztönözte az embereket, hogy laza, bő, egyrészes felsőruházatot viseljenek. A munkához és harci tevékenységhez azonban a gyors és aprólékos mozgásban akadályozó bő ruházatot övvel össze kellett fogni. Ezzel megakadályozza a ruha lobogását, azt, hogy felbukjon benne. Ha harcba ment, az első dolog volt a ruházat összefogása. 2. Tartotta az önvédelmi fegyvert, a tőrt. A kard támadó fegyver volt. De a római légionáriusoknak a kard mellett volt egy tőr is, amit akkor használtak önvédelemre, amikor a kardot kiverték a kezükből. 3. Az erő és a magabiztosság érzetét keltette. Hogy egy öv mitől tud ilyen érzést kelteni, azt hiszem, ennek van egy megmagyarázhatatlan része, amit csak érezni lehet. Jó érzés. Egy légionárius számára több minden okozta ezt az érzést - a fegyvereit ezen tartotta - azt jelenti, indul valahova, nem tétovázik, hanem szembe néz azzal, ami vár rá. - szabad mozgást biztosított menetelés, harc közben. BESZÉLJÜK MEG: Vajon Pál apostol az övet miért hasonlítja az igazsághoz, igazságszeretethez? /Erről lesz szó egész héten, hagyjuk őket párhuzamot vonni, ötletelni!)

2 2015. február 18., szerda BESZÉLJÉTEK MEG! Honnan tudjuk, hogy lopni nem szabad? Honnan tudjuk, hogy egymást bántani nem szabad? Honnan tudjuk, hogy a gyilkosság bűn? Honnan tudjuk, hogy a szeretet a legfontosabb? Honnan tudjuk, hogy Isten teremtett? Honnan tudjuk, hogy a bűn okozza a betegséget, halált, bajokat, viszályokat, háborúkat? Pál apostol az igazságszeretet fogalmával kapcsolja össze az öv szavát. A keresztyének életében alapvető fontosságú az igazságszeretet. E fogalomnak kettős jelentése van az Újszövetségben: 1. Elméleti jelentése: Isten igazsága. Isten Jézusban és a Szentírásban jelentette ki magát. Jézusban és a Szentírásban elmondta az igazságot magáról, az életről Ismerjük-e, szeretjük-e ezt az igazságot? 2. Gyakorlati jelentése: igazlelkűség, egyenesség, becsületesség, tisztesség. Ha szeretem Isten igazságát, akkor az meg fog látszani a viselkedésemen, a jellememen. Isten igazsága formálja a jellememet. Isten igazsága igazlelkűvé tesz engem. Nem elméleti igazság! Egy keresztyénnek mindenáron becsületesnek, tisztességesnek kell lennie, egyenes lelkűnek, és igaznak. Az egyenességnek, az igazlelkűségnek olyan szerepe van a keresztyén ember életében, mint az övnek a római légionárius életében. Azt mondtuk tegnap, hogy az övnek egyik fontos feladata volt összefogni a ruhát! Egy légionárius nem buktathatta fel saját magát! Ugyanilyen szerepe van a lelki életünkben az igazságszeretetnek. Nekünk Krisztus igazságával, egyenes jellemével kell felöveznünk magunkat! Ez abban fog segíteni, hogy becsületesek, őszinték legyünk önmagunkkal szemben. Sokszor viszont saját magunkkal sem vagyunk őszinték. (Így magunkat buktatjuk fel!!) - bevallom-e magamnak, most csak azért segítek, mert elismerésre várok - bevallom-e magamnak, most nem tudok örülni a másik sikerének, mert irigy vagyok Krisztus igazsága egy őszinte párbeszédet alakít ki saját magammal. És ha ezt alkalmazom, kevesebbszer fogok felbukni saját magamban, vagy kevesebbszer akadok el saját magamnál. Mert leleplezem saját magamban a gonoszt! Önismeret!!! február 19., csütörtök Az öv másik fontos szerepe volta az, hogy tartotta az önvédelmi fegyvert, a tőrt. A kard támadó fegyver volt. De a római légionáriusoknak a kard mellett volt egy tőrjük is, amit akkor használtak, amikor a kardot kiverték a kezükből. Az önvédelmünk nem függhet mástól, mint Krisztus egyenes jellemétől. Vajon amikor bántanak mi az első reakció, amit teszel? Elkezdesz védekezni! Tudod-e, hogy a Bibliában az első ösztönös védekezést mi váltotta ki? Honnan ered? Miből fakad? Egész az Édenkertig kell visszamenni... Isten mindent Ádámnak és Évának adott, kivéve egyetlen fát: a jó és a rossz tudás fáját. Annak ellenére, hogy Isten megtiltotta, mégis ettek a fa gyümölcséből, és amikor erre fény derült, rögtön elkezdték védeni MAGUKAT (nem egymást, hanem magukat)! Az ember így felelt: Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, és így ettem: Akkor az ÚRisten ezt kérdezte az asszonytól: Mit

3 tettél? Az asszony így felelt: A kígyó szedett rá, azért ettem. (1Mózes 3) Mi ennek a lényege? Ennek a védekezésnek? Az hogy nem én vagyok a hibás! Hanem MINDIG A MÁSIK A HIBÁS! Vasárnapi ebédnél a kisfiú úgy ette a levest, hogy egy jó része a terítőre ment. Amikor az édesapja rászólt, hogy majd takarítsa fel, a gyerek felháborodva válaszolta: Ő nem tehet róla! Az édesanyja a hibás, amiért annyira sokat szedett! Az anyám, akit mellém adtál, ő! Mindig a másik. Gyakran azért védjük magunkat, mert nem akarjuk elismerni saját felelősségünket. Ilyenkor vagy eltakarjuk a saját felelősségünket, vagy a saját sarunkat rákenjük a másikra! Így védjük magunkat. Ahogyan Ádám és Éva is tették. Ezzel a képpel, hogy az önvédelmi tőr az övre van elhelyezve, ezzel a képpel azt üzeni Isten, hogy a saját önvédelmünk csak Krisztus jellemétől függhet! Sokan ezért azt gondolják, hogy egy keresztyénnek mindent le kell nyelnie, el kell viselnie, egy keresztyén nem védheti meg magát. DE ez badarság. Vannak helyzetek, amikor ki kell állnunk magunkért. DE ezt az önvédelmet csak becsületes, tisztességes eszközökkel tehetjük meg. Becstelen módszereket nem vethetünk be. Sem azt, hogy eltakarjuk a saját felelősségünket, elhallgatjuk, sem azt, hogy befeketítünk másokat! Önvédelmünk csak addig mehet el, amíg becsületesek maradunk! február 20., péntek Végül az övnek van egy harmadik szerepe is, méghozzá az, hogy az erő és a magabiztosság érzetét keltette. Hogy egy öv mitől tud ilyen érzést kelteni, azt hiszem, ennek van egy megmagyarázhatatlan része, amit csak érezni lehet. Jó érzés. Egy légionárius számára az öv felcsatolása több minden miatt is az erő és a magabiztosság érzését keltette: - a fegyvereit ezen tartotta - azt jelenti, indul valahova, nem tétovázik, hanem szembe néz azzal, ami vár rá. - szabad mozgást biztosított menetelés, harc közben. Amikor egy keresztyén felcsatolja az igazságszeretet övét, az azt jelenti, hogy felvállal olyan helyzeteket, amiket más nem! És úgy indul el, hogy igazlelkű, egyenes, tisztességes lesz bárhova induljon, bármilyen helyzetbe kerüljön! Egyszer egy gyárban látogatást tett az igazgató, ekkor mindenki keményen dolgozott. Amikor elment, lassítottak a tempón, csak egy valaki nem. Hé, Pali bácsi, leállhatsz, már elment a góré! - mondták neki. Az enyém még itt van!- volt a válasz, s dolgozott tovább. (Gyökössy Endre) BESZÉLGESSÜNK: Mit tudsz tenni az osztályközösségben, meddig vagy becsületes, egyenes lelkű osztályhelyzetekben? Volt-e már tapasztalatod arról, hogy a becsületesség jó érzését átélhetted?

Mk 16,1-8 Megszokott, vagy jó? (2014. jan. 6.)

Mk 16,1-8 Megszokott, vagy jó? (2014. jan. 6.) Mk 16,1-8 Megszokott, vagy jó? (2014. jan. 6.) A Jézus sírjához vasárnap hajnalban kimenő asszonyok egy szomorú rutinfeladatsort teljesítenek. A halottról való gondoskodás feladatát. Van persze pár bonyodalom,

Részletesebben

A nagy küzdelem alapvetés

A nagy küzdelem alapvetés 1. tanulmány szeptember 29 október 5. A nagy küzdelem alapvetés SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 3:15; Ézsaiás 14:4-21; 53:6; Ezékiel 28:12-19; János 16:2; Róma 1:20-28; Jelenések 12:1-18 És

Részletesebben

aki őszintén, igazán rám figyel. Aki számára fontos vagyok én magam.

aki őszintén, igazán rám figyel. Aki számára fontos vagyok én magam. 2014. 11. 16. Vasárnap. Vancouver. C: Segít a Lélek 16. Krisztus keze, lába, szeme, szája, füle lenni. 1. Aki kegyelemből él. Lekció: Róma 12: 9-16 2. Akiben a kegyelem dolgozik. 3. Kegyelemhez segíteni!

Részletesebben

Tükör által, homályosan

Tükör által, homályosan 7. tanulmány február 9 15. Tükör által, homályosan SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 3:17; Jób 12:10; János 12:31; 1Korinthus 1:18-21; 6:19-20 Mert e világ bölcsessége bolondság az Isten előtt.

Részletesebben

14. fejezet: Család Istennel

14. fejezet: Család Istennel 14. fejezet: Család Istennel Isten nélkül senki nem építhet fel egy családot: Ha az Úr nem építi a házat, az építők hiába fáradnak. Hogyha az Úr nem őrzi a várost, az őr hiába őrködik fölötte. (Zsolt127,1)

Részletesebben

Teljes öröm van Tenálad Apostol Imre

Teljes öröm van Tenálad Apostol Imre Teljes öröm van Tenálad Apostol Imre Elhangzott: Marghita, 2013.06.14. Testvérek, olvassunk el először egy zsoltárverset, a 16. Zsoltár 11. versét! Te tanítasz engem az élet ösvényére, teljes öröm van

Részletesebben

ORAVECZ NÓRA - ENGEDD EL, ÉS A TIÉD

ORAVECZ NÓRA - ENGEDD EL, ÉS A TIÉD ORAVECZ NÓRA - ENGEDD EL, ÉS A TIÉD Ragaszkodni, na azt tudunk. Van, hogy foggal-körömmel, közben meg észre sem vesszük, hogy pont ezzel adjuk meg neki a végső döfést. Mármint az álmainknak. Én megtettem.

Részletesebben

Üdvözöllek benneteket ezen az (esti) alkalmon.

Üdvözöllek benneteket ezen az (esti) alkalmon. A helység atmoszférája azt a célt szolgálja, hogy a fiatalok elkezdjenek gondolkodni arról, hogy mi a baj ezzel a világgal. Képek használata: rakj ki olyan képeket a falra, melyeken különbözõ karitatív

Részletesebben

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Amikor úgy döntöttél, hogy behívod Jézust az életedbe, lehet, hogy felmerült benned a kérdés: Vajon Isten hallotta egyáltalán, amit mondtam?

Részletesebben

Az evangélium tantételei

Az evangélium tantételei Az evangélium tantételei Eljutnak tehát Megváltójuk és tana minden egyes pontjának megismerésére, hogy tudhassák, miként jöjjenek hozzá és legyenek megszabadítva. 1 Nefi 15:14 Az evangélium tantételei

Részletesebben

Xavier amador. Nem vagyok beteg, nincs szükségem segítségre! Hogyan segítsünk a mentális betegségben szenvedőknek a kezelés elfogadásában?

Xavier amador. Nem vagyok beteg, nincs szükségem segítségre! Hogyan segítsünk a mentális betegségben szenvedőknek a kezelés elfogadásában? Xavier amador Nem vagyok beteg, nincs szükségem segítségre! Hogyan segítsünk a mentális betegségben szenvedőknek a kezelés elfogadásában? Lélekben Otthon Kiadó Budapest, 2008 Tartalomjegyzék Előszó....................................................9

Részletesebben

Szept. 19.-i reggeli áhítat Ján. 20,24-29

Szept. 19.-i reggeli áhítat Ján. 20,24-29 Ülj le egy kicsit, megcsodálni a világot! (szept. 26.) Ján. 6,3 A teremtés hetében minden nap az ötezer ember megvendégelése történetének egy-egy verse lesz az áhítatok alapigéje. Ma ez a vers: Jézus felment

Részletesebben

Egy tiszta evangéliumi üzenet

Egy tiszta evangéliumi üzenet Egy tiszta evangéliumi üzenet - Zac Poonen Ebben a cikkben el szeretném magyarázni, mit jelent újjászületettnek vagy megmentettnek lenni. Az első lépés ebben a folyamatban a megtérés. Ahhoz, hogy megtérj

Részletesebben

Az Isteni Irgalmasságról nevezett Máriával készített második interjú

Az Isteni Irgalmasságról nevezett Máriával készített második interjú Az Isteni Irgalmasságról nevezett Máriával készített második interjú A kérdéseket Selymes József atya állította össze 2011. november Lilla: Szeretettel köszöntelek, kedves Mária a magam és Selymes József

Részletesebben

Illés és Elizeus köpenye

Illés és Elizeus köpenye 6. tanulmány április 30 május 6. Illés és Elizeus köpenye SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 2Sámuel 10:3-4; 1Királyok 19:1-19; 21:20-29; 2Királyok 2:1-18; Ezékiel 16:15-16 Mert az Isten szerint való

Részletesebben

1Móz 6,1-22 Az özönvíz előtti kor

1Móz 6,1-22 Az özönvíz előtti kor 1Móz 6,1-22 Az özönvíz előtti kor Lőn pedig, hogy az emberek sokasodni kezdének a föld színén, és leányaik születének. És láták az Istennek fiai az emberek leányait, hogy szépek azok, és vevének magoknak

Részletesebben

Ez a 2015. 02. 27-dikén elhangzott előadás gépelt változata.

Ez a 2015. 02. 27-dikén elhangzott előadás gépelt változata. 1 Bill W. Ministries (Misszió és Kereskedelem Konferencia) Caroline Leaf: Királysági sáfárság Ez a 2015. 02. 27-dikén elhangzott előadás gépelt változata. Elsőként Caroline férje elmesél egy viccet, amin

Részletesebben

és teheti az oltárra. Csak papoknak szabad azonban a felszentelt ostyát a szentségtartóból kivenni és egy szentségtartóba tenni.

és teheti az oltárra. Csak papoknak szabad azonban a felszentelt ostyát a szentségtartóból kivenni és egy szentségtartóba tenni. 3. fejezet: Jézus, az egyetlen megmentő és megváltó Ki nekem Jézus? Lukács evangéliumában olvassuk, amikor a pásztorok nyájukat legeltették, megjelent nekik egy angyal: az angyal így szólt hozzájuk: "Ne

Részletesebben

Karizma vagy karizmánia

Karizma vagy karizmánia Chuck Smith Karizma vagy karizmánia A könyv eredeti címe: Charisma vs. charismania by Chuck Smith 1983 by Harvest House Publishers Fordította: Dr. Gerzsenyi László Válaszkeresés Gyermek- és serdülőkorom

Részletesebben

Abba, Atya! AZ ATYA GYERMEKEI. 2 AZ ATYA GYERMEKEI Kármel 2009/6. Kármel 2009/6

Abba, Atya! AZ ATYA GYERMEKEI. 2 AZ ATYA GYERMEKEI Kármel 2009/6. Kármel 2009/6 Újra ránk köszönt a Karácsony, Urunk születését ünnepeljük. Figyelmünk a Megváltóra és áldott Szüleire irányul. Egy Családra, ahol befogadják Istent; minden új és meglepetésszerû megnyilatkozásával. Ünneplésünk

Részletesebben

Kitekintés a jelenések világára, Selymes József atya műsora, 22.rész

Kitekintés a jelenések világára, Selymes József atya műsora, 22.rész Kitekintés a jelenések világára, Selymes József atya műsora, 22.rész Nagy-nagy szeretettel köszöntöm a kedves rádióhallgatókat a nagy kegyelmek idejének eme felkészítő szakaszában, amikor a világszerte

Részletesebben

A H A N G 12. Egy katolikus pap párbeszéde ÉGI LÉNYEKKEL

A H A N G 12. Egy katolikus pap párbeszéde ÉGI LÉNYEKKEL A H A N G 12. Egy katolikus pap párbeszéde ÉGI LÉNYEKKEL Én csak szerény húrja vagyok annak a GITÁRNAK, melynek rezonáló-doboza és főleg PENGETŐJE maga A H A N G 1 993. E L Ő S Z Ó Hálát adok Istennek

Részletesebben

HOGYAN ÉRD EL ÉS TARTSD MEG PÁROD SZERELMÉT?

HOGYAN ÉRD EL ÉS TARTSD MEG PÁROD SZERELMÉT? Ez a 3 tanulmány Neked szól, ha arra vágysz, hogy: - Párod végre szerelmes legyen beléd, vagy akkor, ha - Párod már szerelmes beléd, és Te azt szeretnéd, hogy ez minél tovább így is maradjon! HOGYAN ÉRD

Részletesebben

János 10:10 A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson: én azért jöttem, hogy életük legyen, sőtőöt böőségben éljenek. 2011.

János 10:10 A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson: én azért jöttem, hogy életük legyen, sőtőöt böőségben éljenek. 2011. Oikosz 2011. MÁRCIUS János 10:10 A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson: én azért jöttem, hogy életük legyen, sőtőöt böőségben éljenek. A Szeretet Lángja Gyülekezet Kiadványa Oikosz

Részletesebben

BESZÉLJ, URAM, SZOLGÁD FIGYEL! (1Sám 3,9)

BESZÉLJ, URAM, SZOLGÁD FIGYEL! (1Sám 3,9) BESZÉLJ, URAM, SZOLGÁD FIGYEL! (1Sám 3,9) Egyházmegyei Vezetőképző Lelkigyakorlat Kővágószőlős 2010. március 12-13-14 VALAKI HÍVOTT ENGEM? Sámuel története hivatás Érdeklődése felkeltése Játsszunk egyet!

Részletesebben

Ha szeretet van otthon

Ha szeretet van otthon ELSŐ ELNÖKSÉGI ÜZENET 2011. AUGUSZTUS Írta: Thomas S. Monson elnök Ha szeretet van otthon TANÁCS A PRÓFÉTÁNKTÓL Áldott családi élet Amikor belekóstolunk a változatosságba, és [el] kalandozásaink során

Részletesebben

Ha kívánod. 2014. június 10. Bár most nem küldtetek meghívót, mégis én jöttem, hogy egy picit megrázzalak benneteket!

Ha kívánod. 2014. június 10. Bár most nem küldtetek meghívót, mégis én jöttem, hogy egy picit megrázzalak benneteket! Ha kívánod 2014. június 10. Üdvözöllek benneteket! Quan Yin vagyok. Bár most nem küldtetek meghívót, mégis én jöttem, hogy egy picit megrázzalak benneteket! Egyrészt, amit szeretnék elmondani, hogy nincs

Részletesebben

Köszöntés: Ézs. 55,1 Ti szomjazók mind, jöjjetek vízért, még ha nincs is pénzetek! Jöjjetek, vegyetek és egyetek! Szomjúság

Köszöntés: Ézs. 55,1 Ti szomjazók mind, jöjjetek vízért, még ha nincs is pénzetek! Jöjjetek, vegyetek és egyetek! Szomjúság Köszöntés: Ézs. 55,1 Ti szomjazók mind, jöjjetek vízért, még ha nincs is pénzetek! Jöjjetek, vegyetek és egyetek! Szomjúság Alkalom: vasárnap de. Dátum: 2014.11.23. Ige: Jn 4,3-15 Jn 7,37-39 Az ünnep utolsó

Részletesebben

A nagy megtévesztés, láthatatlan láncok. J.C. Hedgecock. Részlet a Gilted prison (Aranyozott börtön) címő könyvbıl

A nagy megtévesztés, láthatatlan láncok. J.C. Hedgecock. Részlet a Gilted prison (Aranyozott börtön) címő könyvbıl A nagy megtévesztés, láthatatlan láncok J.C. Hedgecock Részlet a Gilted prison (Aranyozott börtön) címő könyvbıl "Sok gyülekezet és személy azt hiszi, hogy a jólét és az igazságosság külsı látszata annak

Részletesebben

Ez egy csodálatos élet. A Krisztusi élet nem nehéz.

Ez egy csodálatos élet. A Krisztusi élet nem nehéz. Ez egy csodálatos élet A Krisztusi élet nem nehéz. Ráébredek, hogy lehet néhány embert ez sokként érint, de mindazonáltal igaz. Amikor mi szándékosan az Isten útja szerint élünk, a Krisztusi élet csodálatosan

Részletesebben