MEGHÍVÓ. Dr. Miskolczi Barna kabinetfőnök (Legfőbb Ügyészség)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MEGHÍVÓ. Dr. Miskolczi Barna kabinetfőnök (Legfőbb Ügyészség)"

Átírás

1 MEGHÍVÓ Ezúton meghívjuk Önt és munkatársait a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán működő kutatócsoport által szervezett A hatékony adórendszer, mint a jó kormányzás egyik alapfeltétele tárgyban megrendezésre kerülő konferenciára. A konferencia a KÖFOP VEKOP azonosítószámú, A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés elnevezésű kiemelt projekt keretében működtetett Államtudományi Kutatóműhely munkájához kapcsolódik. A konferencia témája: A hatékony adórendszer, mint a jó kormányzás egyik alapfeltétele. E téma szorosan kapcsolódik a feljebb említett kutatási projektünkhöz (e projekt keretében valósul meg). A kutatás vezetője Prof. Dr. Gál István László tanszékvezető intézetigazgató, a pénzügyi jogi szakmai vezető pedig dr. habil. Szilovics Csaba tanszékvezető egyetemi docens. A projekt keretében elsődlegesen az adóigazgatási és közigazgatási reformokat, a szabályozási rendszereket, a hatékony és jó kormányzáshoz kapcsolódóan a hatékonyan működő közigazgatás (adóigazgatás) feltételeit, a nemzetközi és hazai szabályozást, módszereket, jogintézményi elemeket, az adóhatóság tevékenységét elősegítő jó gyakorlatokat, a szankciórendszert és a költségvetési csalás kérdését kutatjuk. A konferencia helye és időpontja: Hely: Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar (7622 Pécs, 48-as tér 1.), Időpont: november 27. A konferencia plenáris ülése 10:00 órakor kezdődik, a hozzávetőlegesen két óra időtartamú ülést követi egy állófogadás, délután 14:00 órától 17:00 óráig tartanak a szekcióülések. A részletes programot mellékelten küldjük. Pécs, november 8. Prof. Dr. Gál István László tszv. intézetigazgató Dr. habil. Szilovics Csaba tszv. egyetemi docens Dr. Miskolczi Barna kabinetfőnök (Legfőbb

2 RÉSZLETES PROGRAM PLENÁRIS ÜLÉS: 10:00 12:00 Helyszín: Dr. Halasy-Nagy József Aula (II. emelet) Időpont 10:00 10:10 Szilovics Csaba tszv. egyetemi docens (PTE ÁJK) Megnyitó 10:10 10:40 Polt Péter legfőbb ügyész A magyar ügyészség a XXI. században 10:40 11:00 Darák Péter, a Kúria elnöke Kell-e értelmezni az adójogot? 11:00 11:20 11:20 11:40 11:40 11:50 ÁLLÓFOGADÁS (12:00 14:00) SZEKCIÓÜLÉSEK (14:00 17:00) Vankó László dandártábornok, bűnügyi főigazgató (NAV) Lentner Csaba, intézetigazgató (NKE) Gál István László tszv. intézetigazgató (PTE ÁJK) A magyar adóhivatal a XXI. században Az adóversenyképesség hazai és nemzetközi összehasonlításban Zárszó

3 SZEKCIÓ ÜLÉSEK I. Adószekció (levezető elnök: Szilovics Csaba) Helyszín: I. emelet 103.-as terem Molnár Gábor Miklós tanácselnök (Kúria) Pfeffer Zsolt adjunktus (PTE ÁJK) Jusztinger János tszv. adjunktus (PTE ÁJK) Dicső Gábor ügyvéd (Kisvárda) Kecső Gábor adjunktus, (ELTE ÁJK) Takács István vezető ügyész (Pécsi Járási és Nyomozó Ercsey Zsombor ügyvéd, egyetemi docens (KRE ÁJK) Örökzöldek vagy mégsem? Alapelvek az új adózás rendjéről szóló törvényben és az adóigazgatási rendtartásban Adóztatás és adóelkerülés a középkori Magyarországon Szabolcs aranya: a cigaretta Gondolatok a hatékony helyi adórendszerről A költségvetési csalással összefüggésben elkövetett cégfantomizálások Az adókötelezettségek teljesítését könnyítő változások

4 II. Büntetőjogi szekció (levezető elnök: Gál István László) Helyszín: I. emelet 104-es terem Állam- és Jogtudományi Kar Tóth Mihály intézetigazgató-helyettes (PTE ÁJK) Simonka Gábor, a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Iroda vezetője Elek Balázs büntető kollégiumvezető (Debreceni Ítélőtábla); tszv. egyetemi docens (DE ÁJK) Kecskeméti Gyula gazdasági büntetőügyek csoportjának csoportvezető ügyésze (Pécsi Járási és Nyomozó Nagy Richárd osztályvezető (ORFK Korrupció és Gazdasági Bűnözés Elleni Osztály) Jacsó Judit egyetemi docens (ME ÁJK) Az adócsalás elkerülésének hamis mítoszai A NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Iroda a pénzmosás elleni intézményrendszerben A költségvetési csalás elbírálásának eljárásjogi kérdései A törvényi egységből eredő eljárási problémák a költségvetési csalás miatt indult büntetőeljárásokban A rendőrség feladatai a költségvetési csalás és a hozzá kapcsolódó gazdasági bűncselekmények elleni küzdelemben Az Európai Unió pénzügyi érdekeinek büntetőjogi védelméről szóló új irányelv és annak hatása a tagállamok adóbüntetőjogára

5 III. Kriminológiai szekció (levezető elnök: Miskolczi Barna) Helyszín: Dr. Halasy-Nagy József Aula (II. emelet) Állam- és Jogtudományi Kar Miskolczi Barna (kabinetfőnök, Legfőbb ügyészség) Herke Csongor tszv. dékánhelyettes (PTE ÁJK) Kőhalmi László tszv. intézetigazgató-helyettes (PTE ÁJK) Stotz Gyula tudományos segédmunkatárs (PTE ÁJK) Barkaszi Attila bíró (Pécsi Járásbíróság) Bakonyi Mária ügyész (Pécsi Járási és Nyomozó Újvári Ákos büntető kollégiumvezető (Fővárosi Ítélőtábla) Kraut Andrea óraadó (PTE ÁJK) Egy új tényállás születése: a költségvetési csalás kodifikációja A költségvetési csalás üldözése az új büntetőeljárási törvény fényében Jogtörténeti és jelenkori morzsák a költségvetési érdekek büntetőjogi védelméről Védtelen védett költségvetések Jogalkalmazási nehézségek a költségvetési csalás körében Magánszemélyek komoly gondjai az adózással kapcsolatban A költségvetési csalás elbírálása során felmerülő leggyakoribb anyagi jogi és eljárásjogi kérdések Az androidos okostelefonok mint csalási veszélypotenciálok

MAGYAR JOGÁSZ EGYLET. NEGYVENEGYedik PROGRAMFÜZET. 41_jogaszvandorgyules.indd :56:46

MAGYAR JOGÁSZ EGYLET. NEGYVENEGYedik PROGRAMFÜZET. 41_jogaszvandorgyules.indd :56:46 MAGYAR JOGÁSZ EGYLET NEGYVENEGYedik jogász vándorgyűlés Debrecen 2018. április 19 21. PROGRAMFÜZET 41_jogaszvandorgyules.indd 1 2018.04.09. 7:56:46 41_jogaszvandorgyules.indd 2 2018.04.09. 7:56:46 2018.

Részletesebben

A XXI. SZÁZAD BIZTONSÁGI KIHÍVÁSAI

A XXI. SZÁZAD BIZTONSÁGI KIHÍVÁSAI A XXI. SZÁZAD BIZTONSÁGI KIHÍVÁSAI Pécs 2018 PÉCSI HATÁRŐR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK XX. A XXI. SZÁZAD BIZTONSÁGI KIHÍVÁSAI Szerkesztette: Gaál Gyula Hautzinger Zoltán Pécs 2018 PÉCSI HATÁRŐR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK

Részletesebben

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR NYME KTK Pénzügyi és Számviteli Intézet Finanszírozás kockázatkezelés csaláskutatás pénzügyi, adózási és számviteli szakmai konferencia SOPRON 2012.

Részletesebben

2017. november Emberközpontú tudomány

2017. november Emberközpontú tudomány A M a g y a r T u d o m á n y Ü n n e p e 2017. november 3-30. Emberközpontú tudomány A rendezvény címe A rendezvény típusa (pl. előadás, emlékülés, konferencia, kerekasztalbeszélgetés, könyvbemutató,

Részletesebben

ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK 2017.

ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK 2017. ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK 2017. Tanulmányi Bizottság szavazati rendelkező joggal oktató szavazati joggal rendelkező hallgató Csemáné dr. Váradi Erika egyetemi docens, általános és tanulmányi

Részletesebben

A KONFERENCIA TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁGA. Elnök: Prof. Dr. Nábrádi András Társelnök: Prof. Dr. Somosi Mariann. Tagok:

A KONFERENCIA TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁGA. Elnök: Prof. Dr. Nábrádi András Társelnök: Prof. Dr. Somosi Mariann. Tagok: A KONFERENCIA TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁGA Elnök: Prof. Dr. Nábrádi András Társelnök: Prof. Dr. Somosi Mariann Tagok: Dr. habil Szűcs Edit Prof. Dr. Somosi Mariann Dr. Papp Péter Dr. T. Kiss Judit Dr. Lámer Géza

Részletesebben

BESZÁMOLÓ II. MISKOLCI EU VÁNDORKUPA. Európajogi Perbeszédverseny. Szóbeli döntő. Miskolci Egyetem, 2005. május 4-6.

BESZÁMOLÓ II. MISKOLCI EU VÁNDORKUPA. Európajogi Perbeszédverseny. Szóbeli döntő. Miskolci Egyetem, 2005. május 4-6. BESZÁMOLÓ II. MISKOLCI EU VÁNDORKUPA Európajogi Perbeszédverseny Szóbeli döntő Miskolci Egyetem, 2005. május 4-6. 2005-ben már második alkalommal hirdette meg a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi

Részletesebben

ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK (KARI TANÁCS )

ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK (KARI TANÁCS ) 1. Kari Felvételi Bizottság ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK (KARI TANÁCS 2018.09.26.) szavazati joggal rendelkező tanácskozási jogú tag kari HÖK Kántor Kinga kari HÖK képviselő Prof. Dr. Sáry

Részletesebben

Határozatok

Határozatok 1./ 08-09 (09. 16.) KT. számú határozat: Határozatok 2008-2009 A Kari Tanács titkos szavazással 28 igen, 0 nem, 1 tartózkodás mellett a pályázat elbírálására létrehozott bizottság véleményezése alapján,

Részletesebben

A 2010. évi Kozma Sándor tudományos pályázaton díjazottak

A 2010. évi Kozma Sándor tudományos pályázaton díjazottak A 2010. évi Kozma Sándor tudományos pályázaton díjazottak A 2010. évben a Kozma Sándor emlékére meghirdetett tudományos pályázaton a következő pályázók részesültek elismerésben: Büntetőjogi témakörben,

Részletesebben

A HATÁRRENDÉSZETTŐL A RENDÉSZETTUDOMÁNYIG

A HATÁRRENDÉSZETTŐL A RENDÉSZETTUDOMÁNYIG A HATÁRRENDÉSZETTŐL A RENDÉSZETTUDOMÁNYIG Pécs 2016 PÉCSI HATÁRŐR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK XVII. A HATÁRRENDÉSZETTŐL A RENDÉSZETTUDOMÁNYIG Szerkesztette: Gaál Gyula Hautzinger Zoltán Pécs 2016 PÉCSI HATÁRŐR

Részletesebben

Határozatok

Határozatok 1/ 14-15 (10. 07.) KT. számú határozat: Határozatok 2014-2015 egyhangúlag elfogadta a Kar Jogtörténeti Tanszékének beszámolóját. 2/ 14-15 (10. 07.) KT. számú határozat: egyhangúlag, az ülésen elfogadott

Részletesebben

Konferencia a Bírók a mediációért Egyesület és a GEMME Magyarországi Szekció szervezésében

Konferencia a Bírók a mediációért Egyesület és a GEMME Magyarországi Szekció szervezésében MEDIÁCIÓS PANORÁMA Körkép a bírósági mediációról Közép-Európában és azon túl 2013. június 14-15. (Kőszeg Szombathely) Konferencia a Bírók a mediációért Egyesület és a GEMME Magyarországi Szekció szervezésében

Részletesebben

BIZTONSÁGI KOCKÁZATOK RENDÉSZETI VÁLASZOK című nemzetközi tudományos konferencia Pécs, 2014. június 25. PROGRAMJA

BIZTONSÁGI KOCKÁZATOK RENDÉSZETI VÁLASZOK című nemzetközi tudományos konferencia Pécs, 2014. június 25. PROGRAMJA BIZTONSÁGI KOCKÁZATOK RENDÉSZETI VÁLASZOK című nemzetközi tudományos konferencia Pécs, 2014. június 25. PROGRAMJA A konferencia célja: Napjaink globalizálódó világában az egyes biztonsági kockázatok felismerésére,

Részletesebben

ALPROGRAM ALPROGRAMVEZETŐ TÉMAKIÍRÓK ÉS

ALPROGRAM ALPROGRAMVEZETŐ TÉMAKIÍRÓK ÉS 1. számú melléklet A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskolájának alprogramjai és témakiírásai ALPROGRAM ALPROGRAMVEZETŐ TÉMAKIÍRÓK ÉS Állam- és jogtörténet Dr. Kajtár István professor

Részletesebben

Jogtudományi Osztály

Jogtudományi Osztály JOGALKOTÁS ÉS JOGALKALMAZÁS A XXI. SZÁZAD EURÓPÁJÁBAN konferencia programja 9:00 Regisztráció (helyszín: II. János Pál pápa terem (Díszterem) előtér) 10:30 PLENÁRIS ÜLÉS 10:30 Megnyitó (helyszín: II. János

Részletesebben

24. KÖZÉP-EURÓPAI KÖZJEGYZŐI KOLLOKVIUM

24. KÖZÉP-EURÓPAI KÖZJEGYZŐI KOLLOKVIUM Meghívó Dr. Navracsics Tibor védnöksége alatt megrendezésre kerülő 24. KÖZÉP-EURÓPAI KÖZJEGYZŐI KOLLOKVIUM Sopron Időpont: 2012. november 8-10. Szervezési tudnivalók: A KOLLOKVIUM ELŐADÁSAINAK HELYSZÍNE:

Részletesebben

AZ ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KÉPZÉSI PROGRAMJA A 2018/2019. tanév tavaszi szemeszterében

AZ ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KÉPZÉSI PROGRAMJA A 2018/2019. tanév tavaszi szemeszterében AZ ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KÉPZÉSI PROGRAMJA A 2018/2019. tanév tavaszi szemeszterében 2019. február 15. (péntek) 10.00 11.30. Dr. habil Herger Csabáné Ph.D. egyetemi docens: Házassági vagyonjog

Részletesebben

Ingatlangazdálkodás a közfeladat ellátás szolgálatában című konferencia

Ingatlangazdálkodás a közfeladat ellátás szolgálatában című konferencia INGATLANGAZDÁLKODÁS A KÖZFELADAT ELLÁTÁS SZOLGÁLATÁBAN KONFERENCIA Első alkalommal kerül megrendezésre az Ingatlangazdálkodás a közfeladat ellátás szolgálatában című konferencia a Nemzeti Közszolgálati

Részletesebben

Meghívó. Helyszín: Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ (Deák tér 1.) Dr. Zombor Gábor polgármester (Kecskemét MJV Önkormányzata)

Meghívó. Helyszín: Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ (Deák tér 1.) Dr. Zombor Gábor polgármester (Kecskemét MJV Önkormányzata) Meghívó Kecskemét Megyei Jogú Város támogatásával a Pécsi Tudományegyetem Kecskeméti Regionális Felnőttképzési Központja szervezésében 2014 februárjától indul a Kecskeméti Harmadik Kor Egyeteme elnevezésű

Részletesebben

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői A kötetben szereplő tanulmányok szerzői Dr. Barzó Tímea, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Államés Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszék, Miskolc Dr. Barta Judit, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Állam-

Részletesebben

XXXIX. TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIÁJÁRA

XXXIX. TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIÁJÁRA A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA MŰSZAKI ÉS MEZŐGAZDASÁGI KARÁNAK TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI TANÁCSA tisztelettel meghívja Önt a XXXIX. TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIÁJÁRA A konferencia időpontja: 2011. december 07. (szerda)

Részletesebben

SZENT LÁSZLÓTÓL A MODERNKORI MAGYAR RENDÉSZETTUDOMÁNYIG

SZENT LÁSZLÓTÓL A MODERNKORI MAGYAR RENDÉSZETTUDOMÁNYIG SZENT LÁSZLÓTÓL A MODERNKORI MAGYAR RENDÉSZETTUDOMÁNYIG Pécs PÉCSI HATÁRŐR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK XIX. SZENT LÁSZLÓTÓL A MODERNKORI MAGYAR RENDÉSZETTUDOMÁNYIG Szerkesztette: Gaál Gyula Hautzinger Zoltán

Részletesebben

A évi Kozma Sándor tudományos pályázat díjazottai

A évi Kozma Sándor tudományos pályázat díjazottai A 2012. évi Kozma Sándor tudományos pályázat díjazottai A 2012. évben a Kozma Sándor emlékére meghirdetett tudományos pályázaton a következő pályázók részesültek elismerésben: Büntetőjogi témakörben általános

Részletesebben

ALPROGRAM ALPROGRAMVEZETŐ TÉMAKIÍRÓK ÉS

ALPROGRAM ALPROGRAMVEZETŐ TÉMAKIÍRÓK ÉS A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Doktori Szabályzatának 1. számú melléklete A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskolájának alprogramjai és témakiírásai ALPROGRAM ALPROGRAMVEZETŐ

Részletesebben

Meghívó. A személyügyi tevékenység kihívásai a közszolgálatban című konferenciára

Meghívó. A személyügyi tevékenység kihívásai a közszolgálatban című konferenciára Meghívó A személyügyi tevékenység kihívásai a közszolgálatban című konferenciára A Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Humán Szakemberek Országos Szövetsége együttműködése keretében ezúton tisztelettel

Részletesebben

KÉSZÜLJÖN FEL AZ ÚJ KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁSOKRA

KÉSZÜLJÖN FEL AZ ÚJ KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁSOKRA KÉSZÜLJÖN FEL AZ ÚJ KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁSOKRA AZ ELTE JOGI KARÁN! Immár az új szabályokat kell alkalmazni a közigazgatási eljárásokban és a közigazgatási perekben. Az új szabályok elmélyült megismerését

Részletesebben

Beszámoló az EU Jogot Oktatók Első Találkozójáról

Beszámoló az EU Jogot Oktatók Első Találkozójáról Beszámoló az EU Jogot Oktatók Első Találkozójáról Miskolci Egyetem 2012. május 3. 1 2012. május 3-án került megrendezésre a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán az EU Jogot Oktatók Első Találkozója

Részletesebben

Az új magyar adó- és vámigazgatás

Az új magyar adó- és vámigazgatás Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék Állam- és jog kodifikációs kihívások napjainkban 2012. május 30. Az új magyar adó- és vámigazgatás dr. Gyenge

Részletesebben

Határozatok

Határozatok 1/ 13-14 (10. 28.) KT. számú határozat: Határozatok 2013-2014 27 igen, 4 nem, 1 tartózkodás mellett Dr. Nochta Tibor egyetemi docenst javasolta, a Pécsi Tudományegyetem Állam - és Jogtudományi Kara Polgári

Részletesebben

PÉCS, NOVEMBER 8-9. Előzetes PROGRAM A KONFERENCIA SZERVEZŐI A KONFERENCIA KIEMELT SZAKMAI TÁMOGATÓJA:

PÉCS, NOVEMBER 8-9. Előzetes PROGRAM A KONFERENCIA SZERVEZŐI A KONFERENCIA KIEMELT SZAKMAI TÁMOGATÓJA: PÉCS, 2016. NOVEMBER 8-9. Előzetes PROGRAM A KONFERENCIA SZERVEZŐI A KONFERENCIA KIEMELT SZAKMAI TÁMOGATÓJA: A SZÁMVITEL TUDOMÁNY-SZAKMA-OKTATÁS KONFERENCIA előzetes PROGRAMJA PÉCS, 2016. november 8. A

Részletesebben

miniszter 7959512 kabinetfőnök, főosztályvezető titkárságvezető, osztályvezető főosztályvezető -helyettes

miniszter 7959512 kabinetfőnök, főosztályvezető titkárságvezető, osztályvezető főosztályvezető -helyettes SZERVEZETI EGYSÉG NÉV MUNKAKÖR TELEFON E-MAIL CÍM FAX Miniszter dr. Trócsányi László miniszter 7959512 miniszter@im.gov.hu Miniszteri Kabinet Tari Sándor kabinetfőnök, 8961095 sandor.tari@im.gov.hu 7950729

Részletesebben

Az 1956-os forradalom és szabadságharc tudományos kutatása valamint helye az oktatásban

Az 1956-os forradalom és szabadságharc tudományos kutatása valamint helye az oktatásban A konferencia helyszíne MTA Szegedi Területi Bizottsága (MTA SZAB, Szeged, Somogyi u. 7.) 2 Az 1956-os forradalom és szabadságharc tudományos kutatása valamint helye az oktatásban konferencia Időpont:

Részletesebben

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ DR. GÁCSI ANETT ERZSÉBET

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ DR. GÁCSI ANETT ERZSÉBET SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ DR. GÁCSI ANETT ERZSÉBET Személyi adatok: Név: Gácsi Anett Erzsébet Születési hely, idő: Mezőtúr, 1987. 05. 01. Állampolgárság: magyar Levelezési cím: Szegedi Tudományegyetem, Állam-

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 16-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 16-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2014. szeptember 16-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 35/2014. (IX.16.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2014/2015. tanév I. félév ülés- és

Részletesebben

A MAGÁNJOG OKTATÁSA TEKINTETTEL AZ ALAPTÖRVÉNYRE ÉS AZ ÚJ PTK-RA A MAGÁNJOGOT OKTATÓK EGYESÜLETE DEÁK FERENC ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR

A MAGÁNJOG OKTATÁSA TEKINTETTEL AZ ALAPTÖRVÉNYRE ÉS AZ ÚJ PTK-RA A MAGÁNJOGOT OKTATÓK EGYESÜLETE DEÁK FERENC ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR A MAGÁNJOG OKTATÁSA TEKINTETTEL AZ ALAPTÖRVÉNYRE ÉS AZ ÚJ PTK-RA TUDOMÁNYOS KONFERENCIA A ÉS A SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM DEÁK FERENC ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KARA SZERVEZÉSÉBEN. 2013. JÚNIUS 14-15. SZÉCHENYI

Részletesebben

Szervezeti egység Név Munkakör telefon cím Fax Miniszter dr. Trócsányi László miniszter

Szervezeti egység Név Munkakör telefon  cím Fax Miniszter dr. Trócsányi László miniszter Szervezeti egység Név Munkakör telefon e-mail cím Fax Miniszter dr. Trócsányi László miniszter 7959512 laszlo.torcsanyi@im.gov.hu Miniszteri Kabinet Tari Sándor kabinetfőnök, 8961095 sandor.tari@im.gov.hu

Részletesebben

RENDÉSZETI KUTATÁSOK A RENDVÉDELEM FEJLESZTÉSE című nemzetközi tudományos konferencia Pécs, 2011. június 23. PROGRAMJA

RENDÉSZETI KUTATÁSOK A RENDVÉDELEM FEJLESZTÉSE című nemzetközi tudományos konferencia Pécs, 2011. június 23. PROGRAMJA RENDÉSZETI KUTATÁSOK A RENDVÉDELEM FEJLESZTÉSE című nemzetközi tudományos konferencia Pécs, 2011. június 23. PROGRAMJA A konferencia célja: A rendészeti kutatások fogalmi és tevékenységi körének feltárásával

Részletesebben

2. oldal dr. Farkas Helga salgótarjáni járási és nyomozó ügyészségi fogalmazót a Salgótarjáni Járási és Nyomozó Ügyészséghez, valamint a Pásztói Járás

2. oldal dr. Farkas Helga salgótarjáni járási és nyomozó ügyészségi fogalmazót a Salgótarjáni Járási és Nyomozó Ügyészséghez, valamint a Pásztói Járás 1. oldal Személyi hírek az Ügyészségi Közlöny 2016/2. számában A legfőbb ügyész kinevezte Kinevezések dr. Szilágyiné dr. Gaál Judit mb. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főügyészségi csoportvezető ügyészt

Részletesebben

A közoktatási ügyet a nemzet legfontosabb ügyének tekintem

A közoktatási ügyet a nemzet legfontosabb ügyének tekintem MEGHÍVÓ A VERITAS Történetkutató Intézet, az MTA Pécsi Akadémiai Bizottság Neveléstörténeti Munkabizottsága és a Magyar Történelmi Társulat tisztelettel meghívja A közoktatási ügyet a nemzet legfontosabb

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar. Tudományos Diákköri Konferencia április 28.

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar. Tudományos Diákköri Konferencia április 28. Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar Tudományos Diákköri Konferencia 2016. április 28. Programfüzet Általános program Konferencia kezdete: 9:45 óra. Dékáni köszöntő és technikai

Részletesebben

Helyszín: Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpont (Ifjúság útja 20.) a plenáris előadás helyszíne: a Kavics előadó,

Helyszín: Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpont (Ifjúság útja 20.) a plenáris előadás helyszíne: a Kavics előadó, BIG DATA KONFERENCIA Időpont: 2017. november 30. (csütörtök) 9:30-17:00 Helyszín: Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpont (Ifjúság útja 20.) - a plenáris előadás helyszíne: a Kavics előadó,

Részletesebben

Állam és jog kodifikációs kihívások napjainkban. TÁMOP-4.2.2/B-10/ projekt. Tisztelt Kolléga!

Állam és jog kodifikációs kihívások napjainkban. TÁMOP-4.2.2/B-10/ projekt. Tisztelt Kolléga! M E G H Í V Ó Tisztelt Kolléga! A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Doktori Iskolája és a Magyar Jog- és Államtudományi Társaság tematikus konferenciát szervez, amelynek címe: Állam

Részletesebben

MODERNKORI VESZÉLYEK RENDÉSZETI ASPEKTUSAI

MODERNKORI VESZÉLYEK RENDÉSZETI ASPEKTUSAI MODERNKORI VESZÉLYEK RENDÉSZETI ASPEKTUSAI Pécs 2015 PÉCSI HATÁRŐR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK XVI. MODERNKORI VESZÉLYEK RENDÉSZETI ASPEKTUSAI Szerkesztette: Gaál Gyula Hautzinger Zoltán Pécs 2015 PÉCSI HATÁRŐR

Részletesebben

KÖFOP VEKOP A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés

KÖFOP VEKOP A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés KÖFOP-2.1.2-VEKOP-15-2016-00001 A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés KILÉNYI GÉZA EGYETEMI KUTATÓMŰHELY Az állami eljárások racionalizálásának alapkérdései című kutatás I. szegmensének zárókonferenciája

Részletesebben

KÖFOP VEKOP A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés

KÖFOP VEKOP A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés KÖFOP-2.1.2-VEKOP-15-2016-00001 A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés A KILÉNYI GÉZA EGYETEMI KUTATÓMŰHELY Az állami eljárások racionalizálásának alapkérdései című kutatás I. szegmensének

Részletesebben

Az 1956-os forradalom és szabadságharc tudományos kutatása valamint helye az oktatásban

Az 1956-os forradalom és szabadságharc tudományos kutatása valamint helye az oktatásban 2 Az 1956-os forradalom és szabadságharc tudományos kutatása valamint helye az oktatásban konferencia Időpont: 2016. október 14-16. Helyszín: MTA Szegedi Területi Bizottság (6723 Szeged, Somogyi u. 7.)

Részletesebben

Magyarország sorsfordító esztendői:

Magyarország sorsfordító esztendői: MEGHÍVÓ A VERITAS Történetkutató Intézet és a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár a Kállay-kormány megalakulásának 75. és Kállay Miklós halálának 50. évfordulóján tisztelettel meghívja a Magyarország

Részletesebben

Diplomácia és nemzetközi kapcsolatok Amerika a XIX XXI. században

Diplomácia és nemzetközi kapcsolatok Amerika a XIX XXI. században Diplomácia és nemzetközi kapcsolatok Amerika a XIX XXI. században Budapest 2017 Tisztelettel meghívjuk Önt a Budapesti Corvinus Egyetem és a Miskolci Egyetem Diplomácia és nemzetközi kapcsolatok Amerika

Részletesebben

A PTE-ÁJK nappali tagozatán oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére

A PTE-ÁJK nappali tagozatán oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére A PTE-ÁJK nappali tagozatán oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére I. A képzést megalapozó ismeretkörök óraszámának, és összkredit értékének

Részletesebben

A BŰNÜLDÖZÉS ÉS A BŰNMEGELŐZÉS RENDÉSZETTUDOMÁNYI TÉNYEZŐI című nemzetközi tudományos konferencia Pécs, június 27. PROGRAMJA

A BŰNÜLDÖZÉS ÉS A BŰNMEGELŐZÉS RENDÉSZETTUDOMÁNYI TÉNYEZŐI című nemzetközi tudományos konferencia Pécs, június 27. PROGRAMJA A BŰNÜLDÖZÉS ÉS A BŰNMEGELŐZÉS RENDÉSZETTUDOMÁNYI TÉNYEZŐI című nemzetközi tudományos konferencia Pécs, 2019. június 27. PROGRAMJA A konferencia célja: A rendészettudomány keretei között megvizsgálni,

Részletesebben

KÖFOP VEKOP A

KÖFOP VEKOP A KÖFOP-2.1.2-VEKOP-15-2016-00001 A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés Adatvédelmi kérdések a gyűlölet-bűncselekmények tanúinak kihallgatásakor Dombos Tamás Háttér Társaság Nemzeti Közszolgálati

Részletesebben

A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának

A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának A magyar állam- és jogrendszer, jogtudomány továbbfejlesztése, különös tekintettel az európai jogfejlődési tendenciákra c. doktori programjának módosított

Részletesebben

1841-1990 - 2015 Egészséges természet + egészséges élelmiszer = egészséges ember

1841-1990 - 2015 Egészséges természet + egészséges élelmiszer = egészséges ember 1841-1990 - 2015 Egészséges természet + egészséges élelmiszer = egészséges ember (biodiverzitás, élelmiszerlánc-biztonság, népegészségügy) c. jubileumi konferencia programja Az 1841-ben alapított Magyar

Részletesebben

Ügyészi határozatok a nyomozásban Dr. Friedmanszky Zoltán címzetes fellebbviteli főügyészségi ügyész

Ügyészi határozatok a nyomozásban Dr. Friedmanszky Zoltán címzetes fellebbviteli főügyészségi ügyész BÜNTETŐ HATÁROZATOK SZERKESZTÉSE Ügyészi határozatok a nyomozásban Dr. Friedmanszky Zoltán címzetes fellebbviteli főügyészségi ügyész Büntető határozatok szerkesztése I. A büntető határozatok fogalma II.

Részletesebben

SZTE Workshop 2013. április 17-19.

SZTE Workshop 2013. április 17-19. SZTE Workshop 2013. április 17-19. TÁRSASDALOMTUDOMÁNYOK A TÁRSADALOMÉRT TERVEZETT PROGRAM Szent-Györgyi Albert Agóra Informatórium, 2013. ÁPRILIS 17 DÉLELŐTT 9:00 10:00 PLENÁRIS ELŐADÁS Prof. Dr. Szabó

Részletesebben

Határozatok

Határozatok 1./ 11-12 (10. 18.) KT. számú határozat: Határozatok 2011-2012 A Kari Tanács titkos szavazással 26 igen, 0 nem, 1 tartózkodás mellett támogatta Dr. Polyák Gábor, míg 26 igen, 0 nem, 1 tartózkodás mellett

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Campus

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Campus Időpont: 2018.09.28. 14:00 órától 14:00-14:45 Dr. Hausner Gábor alezredes, tudományos munkatárs: Áldva fűzünk szent emlékedre borostyánt Zrínyi képeink a változó időben 14:45-15:30 Dr. Pallo József PhD.

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Állam- és Jogtudományi Kara (ÁJK) Doktori Iskolájának (DI) Képzési Rendszere. I. Képzési célok

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Állam- és Jogtudományi Kara (ÁJK) Doktori Iskolájának (DI) Képzési Rendszere. I. Képzési célok A Pécsi Tudományegyetem (PTE) a (ÁJK) Doktori Iskolájának (DI) Képzési Rendszere PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM I. Képzési célok 1. Folyamatos kapcsolattartás a DI Nappali, Levelező és Egyéni felkészülésben résztvevő

Részletesebben

II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia. 2016. május 11-12. Thermál Hotel Visegrád

II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia. 2016. május 11-12. Thermál Hotel Visegrád II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia 2016. május 11-12. Thermál Hotel Visegrád Megnyitó előadások Gárdos Péter, ügyvéd: A Ptk. az elmúlt év tükrében Az I. Wolters Kluwer Jogi Konferencián elhangzott, hogy

Részletesebben

Trianon és a magyar felsőoktatás

Trianon és a magyar felsőoktatás MEGHÍVÓ A VERITAS Történetkutató Intézet, a Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség, az Eötvös József Collegium tisztelettel meghívja a Trianon és a magyar felsőoktatás című konferenciára. Helyszín: Eötvös

Részletesebben

A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére

A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére Általános társadalomtudományi ismeretek+nyelv Óra/ képzési idő

Részletesebben

Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2.

Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2. Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2. A konferencia harminchárom előadója a következő intézmények oktatója vagy

Részletesebben

A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére

A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak allokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére Általános társadalomtudományi ismeretek+nyelv / képzési idő Kredit Százalék

Részletesebben

Az Országos Kriminológiai Intézet évi munkaterve

Az Országos Kriminológiai Intézet évi munkaterve Az Országos Kriminológiai Intézet 2015. évi munkaterve KUTATÁSI FELADATOK A.) Kiemelt főirányokban folytatandó kutatások Első főirány: Társadalom és bűnözés 1. A felnőttek és gyerekek közötti bántalmazás

Részletesebben

Programok. A szakkollégisták a tutoraik segítségével végzik az egyéni, illetve páros kutatásaikat, a kutatószoba használatának lehetõségével.

Programok. A szakkollégisták a tutoraik segítségével végzik az egyéni, illetve páros kutatásaikat, a kutatószoba használatának lehetõségével. Programok 2014/2015-ös tanév Tokaj, nemzetünk luxus márkája PTE IGYK Illyés Gyula Szakkollégium 2013-14. tanév II. félévi program Szakkollégiumi fórumok, eljárások Szakkollégiumi Gyûlés (február) Szakkollégiumi

Részletesebben

JOGÁSZ SZAK RÉSZIDŐS (LEVELEZŐ) KÉPZÉS I. ÉVFOLYAM 2014/2015/2. II. félév. JOGÁSZ SZAK RÉSZDIŐS (LEVELEZŐ) KÉPZÉS II. ÉVFOLYAM 2014/2015/2. IV.

JOGÁSZ SZAK RÉSZIDŐS (LEVELEZŐ) KÉPZÉS I. ÉVFOLYAM 2014/2015/2. II. félév. JOGÁSZ SZAK RÉSZDIŐS (LEVELEZŐ) KÉPZÉS II. ÉVFOLYAM 2014/2015/2. IV. JOGÁSZ SZAK RÉSZIDŐS (LEVELEZŐ) KÉPZÉS I. ÉVFOLYAM 2014/2015/2. II. félév Alkotmányjog I. Egyháztörténet Latinitás a jogtudományban II. Magyar állam- és jogtörténet Római jog II. Statisztika 03.20 15.00-19.00

Részletesebben

Büntetőjogi, Büntető Eljárásjogi és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék 2014-2015. tanév I. félév tudományos beszámolója

Büntetőjogi, Büntető Eljárásjogi és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék 2014-2015. tanév I. félév tudományos beszámolója Büntetőjogi, Büntető Eljárásjogi és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék 2014-2015. tanév I. félév tudományos beszámolója 3 főállású oktató: 1. Dr. Deres Petronella tanszékvezető egyetemi docens 2. Prof.

Részletesebben

ÁJK - Fogadóórák tanszéki bontásban

ÁJK - Fogadóórák tanszéki bontásban ÁJK - Fogadóórák tanszéki bontásban KERESKEDELMI JOGI ÉS PÉNZÜGYI JOGI TANSZÉK 1. Prof. Dr. Miskolczi-Bodnár Péter Csütörtök Helye 9.45-11.15 - előzetes egyeztetés alapján A magasföldszint 9. 370-8601

Részletesebben

ORSZÁGOS TŰZVÉDELMI KONFERENCIA

ORSZÁGOS TŰZVÉDELMI KONFERENCIA Az ÁKR hozta változásokról a gyakorlatban, valamint a tűzvédelmi szakma aktualitásai ORSZÁGOS TŰZVÉDELMI KONFERENCIA A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatójának fővédnökségével, a BM-OKF és TSZVSZ

Részletesebben

Bölcsészettudományi Konferencia

Bölcsészettudományi Konferencia Bölcsészettudományi Konferencia Móra Ferenc Szakkollégium 2014. december 1. PROGRAM 9.00 Megnyitó Szajbély Mihály (dékán, SZTE Bölcsészettudományi Kar) Kovács Attila (igazgató, SZTE Móra Ferenc Szakkollégium)

Részletesebben

Kiemelt főirányokban folytatandó kutatások

Kiemelt főirányokban folytatandó kutatások I. KUTATÁSI FELADATOK A.) Kiemelt főirányokban folytatandó kutatások Első főirány: Társadalom és bűnözés 1. A bűnelkövetéshez vezető út megismerése vagyon elleni bűncselekményeket elkövető, felnőtt korú,

Részletesebben

XXI. biztonsági és informatikai, bűnmegelőzési, bűnüldözési, igazságszolgáltatási konferencia TÁRSRENDEZŐK

XXI. biztonsági és informatikai, bűnmegelőzési, bűnüldözési, igazságszolgáltatási konferencia TÁRSRENDEZŐK XXI. biztonsági és informatikai, bűnmegelőzési, bűnüldözési, igazságszolgáltatási konferencia TÁRSRENDEZŐK PROGRAMOK IDŐRENDBEN 2016. november 8. napján (kedd) 10.00 Megnyitó Aula 10.30 Plenáris ülés 2.

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK UTASÍTÁSOK 8

TARTALOMJEGYZÉK UTASÍTÁSOK 8 2019/3. SZÁM 2019/3. SZÁM TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK AZ ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL ELNÖKÉNEK DÖNTÉSEI UTASÍTÁSOK 8 elnökének 9/2019. (III.29.) OBH utasítása a személyes adatok védelmére vonatkozó jogszabályi

Részletesebben

Prof. Dr. Gál István László telefon: tanszékvezető egyetemi tanár lakcím: 7100, Szekszárd, Herman Ottó u. 1. Szakmai önéletrajz

Prof. Dr. Gál István László telefon: tanszékvezető egyetemi tanár lakcím: 7100, Szekszárd, Herman Ottó u. 1. Szakmai önéletrajz Prof. Dr. Gál István László telefon: +3630-471-0922 tanszékvezető egyetemi tanár lakcím: 7100, Szekszárd, Herman Ottó u. 1. jogász, okleveles közgazdász e-mail: gal.istvan@ajk.pte.hu Szakmai önéletrajz

Részletesebben

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM PROJEKT SZÁMA: KÖFOP VEKOP PROJEKT CÍME: A JÓ KORMÁNYZÁST MEGALAPOZÓ KÖZSZOLGÁLAT-FEJLESZTÉS

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM PROJEKT SZÁMA: KÖFOP VEKOP PROJEKT CÍME: A JÓ KORMÁNYZÁST MEGALAPOZÓ KÖZSZOLGÁLAT-FEJLESZTÉS NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM PROJEKT SZÁMA: KÖFOP-2.1.2-VEKOP-15-2016-00001 PROJEKT CÍME: A JÓ KORMÁNYZÁST MEGALAPOZÓ KÖZSZOLGÁLAT-FEJLESZTÉS MEGHÍVÓ ORSZÁGOS TELEPÜLÉSI CSAPADÉKVÍZ GAZDÁLKODÁSI KONFERENCIA

Részletesebben

KÖFOP VEKOP A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés

KÖFOP VEKOP A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés KÖFOP-2.1.2-VEKOP-15-2016-00001 A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés A KILÉNYI GÉZA EGYETEMI KUTATÓMŰHELY Az állami eljárások racionalizálásának alapkérdései című kutatás I. szegmensének

Részletesebben

A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére

A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére Általános társadalomtudományi ismeretek+nyelv Óra/ képzési idő

Részletesebben

2019. május Nyíregyháza Sóstó - Hotel Pangea

2019. május Nyíregyháza Sóstó - Hotel Pangea 2019. május 16-17. Nyíregyháza Sóstó - Hotel Pangea XIII. Főiskolát és Egyetemet Végzett Ápolók Országos Kongresszusa XIII. Főiskolát és Egyetemet Végzett Ápolók Országos Kongresszusa, PROGRAM Időpont:

Részletesebben

MODERNKORI VESZÉLYEK RENDÉSZETI ASPEKTUSAI című nemzetközi tudományos konferencia Pécs, 2015. június 25. PROGRAMJA

MODERNKORI VESZÉLYEK RENDÉSZETI ASPEKTUSAI című nemzetközi tudományos konferencia Pécs, 2015. június 25. PROGRAMJA MODERNKORI VESZÉLYEK RENDÉSZETI ASPEKTUSAI című nemzetközi tudományos konferencia Pécs, 2015. június 25. PROGRAMJA A konferencia célja: A társadalmi és a természeti változások környezeti hatásaiból adódó

Részletesebben

A RENDÉSZETTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KUTATÁSI TÉMÁI A 2016/2017. TANÉVRE

A RENDÉSZETTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KUTATÁSI TÉMÁI A 2016/2017. TANÉVRE A RENDÉSZETTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KUTATÁSI TÉMÁI A 2016/2017. TANÉVRE 01. ÁLTALÁNOS RENDÉSZETELMÉLET, RENDÉSZETTÖRTÉNET, NEMZETBIZTONSÁG ÉS RENDÉSZET KUTATÁSI TERÜLET A kutatási terület vezetője: Prof.

Részletesebben

SOPRONI EGYETEM LÁMFALUSSY SÁNDOR KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR. Kari Tudományos Diákköri Konferencia. Sopron, november 22.

SOPRONI EGYETEM LÁMFALUSSY SÁNDOR KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR. Kari Tudományos Diákköri Konferencia. Sopron, november 22. SOPRONI EGYETEM LÁMFALUSSY SÁNDOR KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR Kari Tudományos Diákköri Konferencia Sopron, 2017. november 22. Meghívó A SOPRONI EGYETEM LÁMFALUSSY SÁNDOR KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR Tudományos

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar Tudományos Diákköri Konferencia 2017. november 23. Programfüzet Általános program Konferencia kezdete: 8:30 Dékáni köszöntő és technikai

Részletesebben

2018 SZEPTEMBER MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA

2018 SZEPTEMBER MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA 2018 SZEPTEMBER 21-22. EURÓPA 2000 KÖZÉPISKOLA 1143 BUDAPEST GIZELLA ÚT 42-44. Jelentkezési határidő: 2018 SZEPTEMBER

Részletesebben

Beszámoló a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciáról

Beszámoló a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciáról Beszámoló a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciáról Az Állatorvostudományi Egyetem ebben az évben is részt vett a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencián. A részvétel részben támogatásból

Részletesebben

BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS

BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS 2004 2012. ÜGYÉSZSÉG M AG YARORSZÁ G KÖZZÉTESZI: LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG Budapest, 2013. Bűncselekmények 2004 2006 2008 2010 2012 Összes regisztrált bűncselekmény 418 883 425 941

Részletesebben

Az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság. állásfoglalás a. Dr. Tóth Mihály

Az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság. állásfoglalás a. Dr. Tóth Mihály É : t. l livaiaűa ~~~' ' sr Ir011:t,itd, tat : Lrkscett : 2010 J. 2.0. Az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság állásfoglalás a az Alkotmánybíróság új tagjának megválasztásáról Az Országgy űlés

Részletesebben

Dr. Kozák Imre ME, professor emeritus (Kontinuummechanika)

Dr. Kozák Imre ME, professor emeritus (Kontinuummechanika) Határozatok listája 2012. 06. 27. KDT-2/2012.(06. 27.) A Kar Doktori Tanács egyhangú szavazással támogatja Dúl Jenő Róbert doktori eljárás indítási kérelmét. KDT-2/a/2012.(06. 27.) A Kari Doktori Tanács

Részletesebben

Állam- és Jogtudományi Szekció 1

Állam- és Jogtudományi Szekció 1 Állam- és Jogtudományi Szekció 1 Intézmény Város 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 Elõadások száma I-III. helyezés Egyéb 1 BCE KIK Budapest 2 3 1 2 8 1 2 2 DE ÁJK Debrecen 1 2 2 1 2 1 3 1

Részletesebben

ÁJK - Fogadóórák tanszéki bontásban

ÁJK - Fogadóórák tanszéki bontásban KERESKEDELMI JOGI ÉS PÉNZÜGYI JOGI TANSZÉK Helye 1. Prof. Dr. Miskolczi Bodnár Péter Csütörtök 12.30-13.30 A magasföldszint 8. 370-8601 miskolczi.bodnar.peter@kre.hu 2. Dr. habil. Szuchy Róbert Szerda

Részletesebben

Ergonómia és Pszichológia Tanszék Dr. Benedek András egyetemi tanár, int.ig., tanszékvezető Műszaki Pedagógia Tanszék Bartha Zsolt testnevelő tanár

Ergonómia és Pszichológia Tanszék Dr. Benedek András egyetemi tanár, int.ig., tanszékvezető Műszaki Pedagógia Tanszék Bartha Zsolt testnevelő tanár A Gazdaság- és Társadalomtudományi Karon működő állandó-, munka- és szakbizottságok Állandó Bizottságok Kari Oktatási Bizottság Elnök: Dr. Benedek András egyetemi tanár, int.ig., tanszékvezető Társelnök:

Részletesebben

MELLearN Konferencia Szegeden

MELLearN Konferencia Szegeden 9 9, 8$0 :, ()*(, %# ; A TARTALOMBÓL: Ünnep eltt 1 MELLearN Konferencia Szegeden 1 Új kihívások a felnttképzésben 2 MELLearN szimpózium az ONK-n 4 Rövid hírek 5 A MELLearN Egyesület vezetsége és munkatársai,

Részletesebben

Összefoglaló az ügyészségi fogalmazói pályázatról év

Összefoglaló az ügyészségi fogalmazói pályázatról év Összefoglaló az ügyészségi fogalmazói pályázatról 2016. év I. A pályázati felhívás és az előszűrés Legfőbb Ügyész úr hozzájárulásával 2016. évben 33 ügyészségi fogalmazói álláshelyet hirdettünk meg. A

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2009. szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 30/2009. (IX.22.) KT. sz. határozat a 2009/2010. tanév I. félév ülés- és munkatervének

Részletesebben

A KONFERENCIA PROGRAMJA november 27.

A KONFERENCIA PROGRAMJA november 27. A KONFERENCIA PROGRAMJA 2008. november 27. 08.30-09.00 Regisztráció 09.00-09.05 09.05-09.10 Megnyitó Dr. Ujj András ezredes a ZMNE mb. tudományos rektorhelyettese Köszöntő Dr. Nagy László nyá. mk. ezredes

Részletesebben

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR PROGRAM Pénzügyi mágiák pénzügyi kiutak controlling, számviteli és adózási konferencia SOPRON 2010. szeptember 30 október 1. A Nyugat-magyarországi

Részletesebben

FÓKUSZBAN AZ EMBER 1. NAP december 3. (csütörtök)

FÓKUSZBAN AZ EMBER 1. NAP december 3. (csütörtök) FÓKUSZBAN AZ EMBER A 2007-2013 programozási időszak zárókonferenciája A Társadalmi Megújulás Operatív Program és a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program sikerei 2015. december 3-4. Győr, Széchenyi

Részletesebben

Magyar Tudomány Ünnepe 2014

Magyar Tudomány Ünnepe 2014 Magyar Tudomány Ünnepe 2014 A foglalkoztatáspolitika jelene és jövője az EU-ban és Magyarországon tudományos konferencia az Általános Vállalkozási Főiskolán 2014. november 6. A konferencia védnöke: Vastagh

Részletesebben

DR. FANTOLY ZSANETT SZAKMAI ÖNÉLETRAJZA

DR. FANTOLY ZSANETT SZAKMAI ÖNÉLETRAJZA DR. FANTOLY ZSANETT SZAKMAI ÖNÉLETRAJZA 1.SZEMÉLYI ADATOK: Születési hely, idő: Szeged, 1972. június 27. Lakcím: 6722 Szeged, Hajnóczy u. 23. Munkahely: 6721 Szeged, Rákóczi tér 1. Telefonszám / fax: 62-544-501;

Részletesebben

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Rendészettudományi Kar TANTÁRGYI PROGRAM. 1. számú példány

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Rendészettudományi Kar TANTÁRGYI PROGRAM. 1. számú példány NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Rendészettudományi Kar 1. számú példány TANTÁRGYI PROGRAM 1. A tantárgy kódja: RVPTB44 2. A tantárgy megnevezése (magyarul): Adóztatás (pny.) 1. 3. A tantárgy megnevezése

Részletesebben