Szövegfeldolgozás XML alapokon

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Szövegfeldolgozás XML alapokon"

Átírás

1 Szövegfeldolgozás XML alapokon Bíró Szabolcs A könyv az Oktatási Minisztérium támogatásával, az NKTH által lebonyolított Felsőoktatási Tankönyv- és Szakkönyv-támogatási Pályázat keretében jelent meg. Az elektronikus kiadás DocBook XML formátumát Bíró Szabolcs készítette. Copyright 2005 Neumann Kht. Copyright 2005 Bíró Szabolcs Jogi közlemény Ajánlás Köszönettel tartozom a Neumann János Digitális Könyvtár és Multimédia Központ Kht. minden jelenlegi és volt munkatársának, hogy iránymutatásukkal, tanácsaikkal nagymértékben hozzájárultak jelen munkám, illetve a kötet alapjául szolgáló Kulcs az SGML-hez című akkreditált tanfolyami jegyzet elkészítéséhez. Köztük kell megemlítenem KORA Andrást, aki a Berzsenyi Dániel Főiskola Könyvtár- és Információtudományi Tanszékének oktatójaként, majd később a Neumann-ház Könyvtár- Informatikai Osztályának vezetőjeként bevezetett az SGML/XML alapú kódolás rejtelmeibe és felkeltette érdeklődésemet a szövegfeldolgozás mint szakterület iránt. Ugyancsak köszönettel tartozom SZALAI Attila szoftverfejlesztőnek, akitől közös projektfeladataink révén szintén rengeteget tanultam különösen a TEI XML alapú szövegkódolás, illetve az XML-re épülő webfejlesztések terén. E könyv nem készülhetett volna el a Berzsenyi Dániel Főiskola Könyvtár- és Információtudományi Tanszékén, illetve a Szegedi Tudományegyetem Könyvtártudományi Tanszékén elsajátított ismereteim, így volt oktatóim és jelenlegi kollégáim tanórai és azon kívüli szakmai és emberi segítsége nélkül. Köszönet illeti MARKÓJA Szilárdot, a Kempelen Farkas Hallgatói Információs Központ könyvtárvezetőjét és BARTAL Tamás szoftverfejlesztőt, akik a kötethez rendelkezésemre bocsátották a HIK Felsőoktatási Digitális Tankönyvtárában alkalmazott DocBook XML formátum magyar nyelvű leírását. Ugyancsak köszönettel tartozom egykori tanáromnak, Dr. SÜTHEŐ Péternek, akinek megjegyzései és javaslatai a könyvet messze használhatóbbá tették, mint amilyen nélkülük valaha is lehetett volna. Köszönet HÁMORY Zsófiának a korrektúráért és nyelvi csiszolatlanságom javításáért, illetve BACSA Andrásnak, a Digitize-IT ügyvezetőjének, volt kollégámnak a tördelésért és a nyomdai előkészítésért.

2 Végezetül hálás vagyok e munka elkészítése alatt tanúsított mérhetetlen megértésért és türelemért családomnak, minden barátomnak, kollégámnak és ismerősömnek. Itt az idő, hogy végre nekik is több időt szenteljek! Örömmel fogadok minden visszajelzést, megjegyzést és javaslatot a könyv esetleges jövőbeni kiadásához a birszab@gmail.com címen. Frissítésekkel, bővítésekkel és javításokkal kapcsolatban ugyanitt lehet érdeklődni. Budapest, februárja Bíró Szabolcs Neumann-ház Tartalom Előszó Bevezetés A témaválasztás indoklása A kötet célja, feladatai Az anyaggyűjtés forrásai Szakkönyvek Nyomtatott és elektronikus szakfolyóiratok, online források Konferenciák, fórumok, szakmai tapasztalat Jelölésmutató, a szerkesztés elvei Az XML-hez vezető út áttekintés Hardver és szoftverkörnyezet, felhasználók, formátumok Kísérletek a tartalom és forma szétválasztására SGML az XML bátyja HTML az SGML gyermeke XML az SGML öccse Az SGML/XML jelölésrendszer kódolás Leíró kontra műveleti jelölés Leíró jelölés Műveleti jelölés Szintaktika SGML/XML Elemek Attribútumok Entitások Megjegyzések Nem elemzett karakteres adatok XML-deklaráció Dokumentumtípus-deklaráció (DTD) A DTD-k szerkezeti felépítése A DTD-kről általában Elem-típus deklarációk Attribútum-lista deklarációk Entitás deklarációk

3 NOTATION deklarációk Szövegjelölés TEI DTD alapján TEI A TEI alapelvei és előnyei A TEI felépítése A TEI jövője Szövegjelölés DocBook DTD alapján DocBook A DocBook előnyei A DocBook felépítése A DocBook jövője A megjelenítésről általában Röviden a megjelenítésről Stílusorientált szolgáltatási formátumok (X)HTML PDF RTF Stíluslapnyelvek DSSSL CSS XSL Az XHTML Mi is valójában az XHTML Az XHTML létrejöttének okai Az XHTML haszna XHTML típusdefiníciók XHTML dokumentum-sablon Dublin Core kódolás XHTML-be XHTML szabályok Különbségek a HTML 4.01-től Elemhasználati tilalmak Karakterkódolási szabályok Vegyes DTD-k használata XHTML-ben MathML DTD és névtér MathML és SVG DTD, illetve névtér Validitás-vizsgálat XHTML ellenőrzők WAI tippek akadálymentesítés Lépcsős stíluslapok CSS A CSS rövid története CSS szintaktika CSS utasítások felépítése Csoportképzés CLASS szelektor osztályképzés ID szelektor Összekapcsolt szelektorok

4 Pszeudo-osztályok Megjegyzések CSS-ben Betűstílus tulajdonságok Betűcsaládok és általános családok Betűtípus-vastagság Betűstílus Betűváltozatok Betűméret Összetett betűtulajdonságok Szövegstílus-tulajdonságok Betűközök Szóközök Szövegdekoráció Kis- és nagybetűk Szövegigazítás Szövegbehúzás Szöveg előformázása Szövegsorok közti távolság Függőleges szövegelrendezés Egyéb, megjelenést szabályozó tulajdonságok Színek Margók Keretek Kitöltés CSS és XHTML CSS és XML A CSS érvényesség-vizsgálata A CSS jövője XSLT és XPath XSLT XSLT-állományok szerkezeti váza XPath Elérési utak XML és XSLT Az XSLT jövője A szövegfeldolgozás formátumainak jövője Tárolási, archiválási formátumok SGML XML Megjelenítési, szolgáltatási formátumok HTML vs. XHTML Egyéb, megjelenítésre szánt formátumok Összegzés A. Utószó Irodalomjegyzék A táblázatok listája 1. Kulcsszavak SGML/XML-ben

5 1. Bonyolult táblázat Előszó Az egész a két- és hárombetűs rövidítésekkel kezdődött A Föld nevű bolygón ahol mindez megtörtént, több ezer időegységgel ezelőtt különös létforma ütötte fel fejét. Ezek a szénalapú, majomszerű teremtmények embereknek nevezték magukat, és úgy gondolták, hogy a kommunikáció valami nagyon jó dolog. Időszámításuk szerint követve az eseményeket napjainkra ez odáig fajult, hogy az emberek megpróbáltak minden kezükbe akadó eszközzel kommunikálni. Leginkább két cselekvést végeztek naphosszat: beszéltek és írtak. A beszédhez nem volt szükségük különösebb eszközre, de hamar rájöttek: maradandó nyomot hagyni igazából csak írással lehet. Gépeket alkottak tehát, amelyek adatokat tároltak és közvetítettek a többi ember felé. A kommunikációra különböző nyelveket használtak, az íráshoz jelrendszereket fejlesztettek ki. Szerettek írni. Valaki néhány időegységgel ezelőtt úgy gondolta, milyen jó is lenne, ha az emberek a gyakran használt kifejezéseiket írásban a szavak nagy kezdőbetűivel rövidítenék. Sokan egyetértettek ezzel, és úgy gondolták, ez remek ötlet. Elkezdték hát gyártani a rövidítéseket. Gondosan ügyeltek arra, hogy minden lehetséges kifejezésnek legyen egy rövidített alakja. Sikerrel jártak Később civilizációjuk fejlődéstani szempontból újabb korszakba lépett. Az emberiség egyre lustább lett. Ennek nyomait felfedezhetjük ránk maradt írásaikban. Beszélni szerettek, de amint írásra került a sor, ahol lehetett, rövidítettek. Tőlünk egy egérkattintásnyival nyugatabbra az emberek tehát boldogok voltak. Vidáman, minden probléma nélkül használták a rövidítéseket. Egyedül csak a nyelvészek szomorkodtak. Szerintük ez a folyamat kifejezetten káros volt. Visszaemlékezéseikben halványan feldereng még, hogy a kétbetűsökkel kezdődött minden IC, AI, IO, KB, DB, PS, DC, HF, HQ, IP, IT, és még sorolhatnánk. A nyelvészek a zárójelekhez ragaszkodtak. Minden esetben a kifejezés teljes feloldását zárójelek között, a rövidítések után kell írni, hirdették. IC (Integrated Circuit),

6 IO (Input/Output), IP (Internet Protocol), IT (Information Technology), Ez nem nyerte el egyöntetűen mindenki tetszését, sőt sokan kifejezetten rosszallóan gondoltak az így leírt kifejezésekre. Szegény zárójelek igazán nem értették, hogy miért is kerültek ilyen kellemetlen helyzetbe. A nagybetűk viszont rendkívül hálásak voltak. Csillaguk szépen ívelt felfelé. Büszkén álltak a mondatok közepén, olykor egy-egy mondaton belül többen össze is csoportosultak. Az emberek úgy tartották, hogy ez így szép. Szemük és agyuk is hozzászokott már. Egy szakkönyvben vagy a szaksajtó olvasásakor szemük a csupa nagybetűvel szedett rövidítések között cikázott. A többit át is ugrották, mondván: nem fontos. Később megjelentek a hárombetűs rövidítések, és az emberek ettől kezdve egyre lelkesebbek lettek. BBS, ASP, BPS, BTW, PDA, DAT, DLL, DOS, FAQ, IRC, FTP, FYI, LAN, WAN, ISP, JDK, NAT, NIC, OCR, POP, PPP, RFC, SMS, MMX, SSL, TCP, UDP, UPS, URL, VPN, és így tovább a végtelenségig. Mindez a beszédükben is érzékeltette hatását: kezelni? Láttad a legújabb CSS ajánlásokat a W3C-től? Hogy állsz a WAP-oldalakkal? WML-ben lehet DSO-t Fejlesztettél már XML-ben? Neked melegedik a CPU-d? megoldásoknál! Láttad volna a PHP oldalamat! Jobb a CGI-s PDF-ben dokumentálom. Szerinted is jó, ha CF kártyával bővítem a PDA-m? Átírtam az XSL lapot. Így most szebb lett a HTML kimenet. A SAX-ot használom az eseményvezérelt feldolgozáshoz. Ekkor valaki felkiáltott: No more TLA please! (TLA = Three Letter Abbreviations) Magyarul: Elég a HBR-ekből! (HBR = Három Betűs Rövidítés)

7 Hirtelen súlyos csönd lett, majd kis idő elteltével bekövetkezett a Föld nevű bolygón az igazi katasztrófa: megjelentek a négybetűs rövidítések SGML, HTML, JPEG, XSLT, MARC, HTTP, IMAP, LDAP, IRDA, BIOS, DHCP, FDDI, ICMP, ADSL, MIME, MPEG, NNTP, SMDS, DBMS stb. álltak rendezett sorokban. A nagybetűk örömujjongásban törtek ki, és már a nyelvészek sem szomorkodtak. Beletörődtek a megmásíthatatlanba. Tudták, hogy a folyamat megállíthatatlan és nem ér véget négy betűnél. Igazuk lett. Ez a könyv is ilyen nagy- és sokbetűs rövidítésekről szól London, februárja KORA András Walt Disney Internet Group Bevezetés Tartalom A témaválasztás indoklása A kötet célja, feladatai Az anyaggyűjtés forrásai Szakkönyvek Nyomtatott és elektronikus szakfolyóiratok, online források Konferenciák, fórumok, szakmai tapasztalat Jelölésmutató, a szerkesztés elvei A témaválasztás indoklása A mottóul választott Nemere Istvántól származó idézet és az előszó gondolatmenetén továbbhaladva nyilvánvalóvá válik, hogy a mindennapjainkat behálózó online kommunikáció és az egyre fontosabbá váló digitalizáció világában minden kétséget kizáróan lényeges szempont az adatok, információk hordozhatósága. A különböző operációs rendszereket és böngésző programokat alkalmazó és futtató asztali, illetve hordozható számítógépek, okos telefonok és PDA-k1 1, nem utolsó sorban pedig azok felhasználói, egyre jobban megkövetelik, hogy digitalizált dokumentumaink többféle formátumban elérhetővé váljanak számukra. Ennek hatékony, gyors és korszerű megvalósítása azonban több okból sem egyszerű feladat, hiszen sok digitalizálással, szövegfeldolgozással foglalkozni akaró szakember még az adattárolási, illetve 1128XHTML 1.0 The Extensible HyperText Markup Language (Second Edition). What is XHTML? [Elektronikus dokumentum.] URL: A letöltés időpontja

8 megjelenítési formátumok közti különbségekkel sincs tisztában.2 2 Mindez persze számos veszélyt rejt magában, így gyakran felvetődnek a gondolatok: Vajon hogyan, milyen kezelhető, értelmezhető, időtálló formában leszünk képesek átadni a jövő nemzedékei számára azt a hatalmas mennyiségű információt, melyet nap mint nap gyártunk s tárolunk? Mi(k) az univerzális csodaformátum(ok)? Kiemelkedően hangsúlyos kérdések ezek, melyekkel a szakma képviselőinek a mindennapok során is foglalkozniuk kell. Éppen ezért tartottuk fontosnak, hogy ebben a kötetben egyrészt a digitalizálás típusdefinícióiból kiindulva kiragadjuk annak egyik legfontosabb részterületét, a szövegdigitalizálást, másrészt az abban alkalmazott legkorszerűbb szövegtárolási formátumokat SGML/XML egyszerű példákon végigvezetve érthetően ismertessük. Ez a könyv egyfajta útikalauz, mely bevezeti olvasóit az XML világába ám mindvégig kitér az SGML-től való lényeges eltérésekre. Ugyanakkor nem csupán azt mondja el, hogy mi fán teremnek és hogyan hozhatók létre ilyen dokumentumok, hanem áttekintést ad jó néhány, környező és a hasznosításhoz nélkülözhetetlen technológiáról is, melyek nélkül korszerű szövegfeldolgozásról manapság már aligha beszélhetünk. A kötet világos, precíz magyarázatai, jól áttekinthető szerkezete mindenkinek segít eligazodni az XML világában. Ennek ellenére leginkább informatikusok, informatikuskönyvtárosok, képző intézmények (egyetemek, főiskolák) oktatói és hallgatói, illetve a szövegfeldolgozás időtálló formátumai iránt érdeklődő szakemberek forgathatják nagy haszonnal. A kötet célja, feladatai Mint azt tudjuk, a nemzeti kulturális örökség digitalizálása alapvető fontosságú társadalmi érdek és megkerülhetetlen állami feladat, mert az információs társadalom mennyiségileg és minőségileg több és gyorsabban megszerezhető információt igényel. Ennek kiszolgálása a kulturális és tudományos stratégiai megfontolásokat állandóan szem előtt tartva elsőrendű feladat, nem beszélve arról, hogy az információhoz való hozzáférés biztosításának egyik legjobb módja a digitalizálás és a digitalizált tartalom 2129W3C hírek Archívum. [Elektronikus dokumentum.] URL: A letöltés időpontja

9 szolgáltatása3 3 fogalmazták meg téziseikben 2004-ben az országos közgyűjtemények vezetői. Valóban, az elmúlt években Magyarországon is egyre nagyobb számban indultak digitalizálási projektek. Sok szép eredmény mellett állandó hiányként merül fel, hogy rendkívül kevés a digitalizálással értem ezalatt annak összes részterületét foglalkozó magyar nyelvű szakirodalom. A helyzeten némiképp javított, hogy a MINERVA Plus projekt keretében az OSZK MEK Osztálya magyarra fordíttatta a Minerva Good Practice Handbook című kiadványt. A dokumentum minden kétséget kizáróan hiánypótló szerepet tölt be és nagy segítséget nyújt a közgyűjteményeknek, ugyanakkor általános útmutatóként mélységében nem foglalkozik a digitalizálás egyes területeivel így az XML alapú szövegfeldolgozással sem. Összességében tehát kijelenthető, hogy a jelenleg magyar nyelven hozzáférhető segédletek nem nyújtanak elegendő segítséget a közgyűjteményeknek a sikeres és hatékony gyakorlati munka megvalósításához. Ebből a megállapításból kiindulva ragadtuk ki a szövegfeldolgozást mint szakterületet és közelítettük meg az XML oldaláról. Elsődleges feladatként tűztük ki, hogy az XML alapú szövegfeldolgozás egyes vonatkozásait feltárjuk, ezáltal elősegítendő a területtel kapcsolatban úgy a hallgatók, mint a könyvtáros, informatikus-könyvtáros kollégák körében joggal meglévő kérdések, kételyek és bizonyos fokú homály eloszlatását. Ennek eredményeként az alábbi témakörök elemzésére helyeztük a hangsúlyt: az XML-hez vezető út áttekintés; az SGML/XML jelölésrendszer kódolás; a DTD-k szerkezeti felépítése; szövegjelölés TEI DTD alapján; szövegjelölés DocBook DTD alapján; a megjelenítésről általában; az XHTML; lépcsős stíluslapok CSS; XSLT és XPath; a szövegfeldolgozás formátumainak jövője; 3130RAGETT, Dave: My web site is standard! And yours? / ford.: SIKOS László: Az én weblapom szabványos! És az Öné? [Elektronikus dokumentum.] URL: A letöltés időpontja BATES, Chris: XML: elmélet és gyakorlat. Bp.: Panem Kiadó, p. 378.

10 A felsorolt területek releváns forrásainak elemzése, majd szintetizálása eredményeképpen a szóban forgó fejezetek reményeink szerint egyfajta taneszközként is használhatóak lesznek az egyes képzési formák megfelelő évfolyamain. A kötet másik nagy feladata, hogy a tárgyalt témakörök érzékeltessék és rávilágítsanak az egyes technológiák sokrétűségére, rugalmasságára, használhatóságára és időtállóságára, illetve előrevetítve egy lehetséges jövőt, következtetéseket vonjanak le azokkal kapcsolat-ban. Az anyaggyűjtés forrásai Mivel emberi léptékkel mérve új technológiákról beszélünk, melyeknek említésre méltó hazai irodalma alig 7 évre nyúlik vissza és az is meglehetősen szegényes, erre nem támaszkodhattunk a kutatás és a könyv írása során. Alapvetően két fő megközelítést tartottunk szem előtt: igyekeztünk az elméleti alapokat feltárni, ugyanakkor különösen nagy hangsúlyt fektettünk a gyakorlati tapasztalatok vizsgálatára is. E kettősség a források felhasználásában egyértelműen nyomon követhető. Szakkönyvek Mivel magával a digitalizálással foglalkozó hazai szakirodalom is meglehetősen szegényes, így az sem meglepő, hogy az SGML/XML alapú szövegfeldolgozás területét szintén mostohagyermekként kezelte a szakma. Gyakorlatilag kijelenthetjük: kizárólag SGML/XML alapú szövegfeldolgozással foglalkozó magyar nyelvű szakkönyv nem létezik. Kissé sarkalatosan fogalmazva, a helyzet az, hogy noha néhány helyen hazánkban már 6-7 éve használják az említett technológiákat (Neumann János Digitális Könyvtár és Multimédia Központ Kht. továbbiakban Neumann-ház, Digitális Irodalmi Akadémia továbbiakban DIA), mégsem írtak róla kellő mértékben és igazán használható formában mostanáig. Az első komolyabb előrelépésnek tulajdonképpen ez a Neumann Kht. kiadásában megjelent kötet tekinthető. Alapjául egy 120 órás akkreditált tanfolyam hallgatói tankönyve szolgált, amely a Kulcs az SGML-hez 5 5 nevet viseli. A könyv elsősorban ezen és Neil BRADLEY XML kézikönyvén6 6 alapul bővebben az Irodalomjeyzékből lehet tájékozódni. 5132DOM Document Object Modell (Dokumentum Objektum Modell) Programkezelő felület, amelyen keresztül a dokumentum szerkezete olyan módszerek segítségével érhető el, amelyek lehetővé teszik a dokumentumban az elemek kezelését vagy tartalmuk kiolvasását. 6133Modularization of XHTML. [Elektronikus dokumentum.] URL: A letöltés időpontja

11 Nyomtatott és elektronikus szakfolyóiratok, online források A nyomtatott szakfolyóiratokban különös tekintettel a Tudományos és Műszaki Tájékoztatásra (TMT) találhatók vonatkozó, szintetizáló jellegű írások, ám ezek többségében néhány, a szakmában tevékenykedő, vagy azt oktató személy tollából születtek. A további objektív vizsgálódáshoz tehát elsősorban angol nyelvű forrásokra kellett hagyatkozni, ami voltaképpen az egyes szakmai közösségek, fejlesztésekért felelős konzorciumok, illetve egyéb témába illő online források tanulmányozását jelentette a legaktuálisabb információk részben mindig így szerezhetők meg. Konferenciák, fórumok, szakmai tapasztalat Értelemszerűen információkhoz nemcsak nyomtatott és elektronikus formában juthatunk. Új, friss ismeretek megszerzéséhez kiváló lehetőséget nyújt a szakmai fórumokon, konferenciákon való részvétel, illetve az ilyen irányú személyes kapcsolatok építése. Hazánkban erre leginkább az évente megrendezésre kerülő Networkshop konferencia ad lehetőséget, hiszen figyelemmel kísérhetők az éppen aktuális fejlesztések, illetve jelen vannak a könyvtári és informatikai szakma jeles képviselői. Kiemelnénk még az olyan nemzetközi konferenciák és szakmai közösségek jelentőségét, melyek szintén éves vagy gyakoribb rendszerességgel lehetőséget adnak szakmai tapasztalatcserére. Hogy csak néhányat említsünk ezek közül: European Conference on Digital Libraries, Internet Librarian International, MINERVA és MINERVA Plus rendezvények stb. Végezetül pedig nem hanyagolható el az a gyakorlati tapasztalat sem, amit e kötet szerzője munkája során az SGML/XML alapú szövegfeldolgozás, annak kapcsolódó technológiái, az e-könyvek és ezek oktatása terén szerezett. Jelölésmutató, a szerkesztés elvei Az XML-ben, illetve az ahhoz kapcsolódó technológiákban jelentéssel bíró neveket, kifejezéseket félkövéren szedtük abban az esetben, amikor először jelennek meg a szövegben, vagy amikor szerepüket tovább pontosítjuk. A példákat Courier New betűtípussal szedtük. Amennyiben hosszabb példát közlünk, úgy azokat láthatóan elválasztottuk a szövegtől: Így jelöljük a példákat. A tömörség okán a példák le nem közölt kódrészletei esetében jelölést alkalmaztunk. A jelölés soha nem része a példának!

12 Mivel az SGML és a HTML szintaxisa nagyon hasonlít az XML és az XHTML szintaxisára, ezért a félreértések elkerülése végett megjegyzésben közöljük, hogy éppen milyen kódrészletről van szó. <!-- SGML --> <!-- HTML --> <!-- XML --> <!-- XHTML --> <!-- SGML/XML --> <!-- CSS --> <!-- DSSSL --> <!-- XSL --> <!-- XSLT --> <!-- MathML --> stb. Gyakran előfordul, hogy a példák bizonyos részeit félkövéren kiemeltük, például: <kiemeles tipus="dolt"> Az ilyen megkülönböztetéseknek rendszerint kimeneti oldalról is megvan a párja, így könnyen beazonosítható, hogy az adott jelölés milyen megjelenést eredményez. Ez egy dőlt kiemelés. A könyvben több helyen is említést teszünk gyártókhoz kapcsolódó, vagy ingyenes XML eszközökről, mivel az XML-t kezelő alkalmazások rendkívül gyorsan fejlődnek, egyre újabb és újabb termékcsoportok jelennek meg. Sok könyvben elfogultan kiválasztanak néhány eszközt és mindvégig azokról beszélnek. Ezzel szemben mi csak a lehetőségeket és azok alkalmazhatóságát fogjuk bemutatni és a kedves olvasóra bízzuk a választást, ugyanakkor mindvégig feltüntetjük azokat a weblapokat, amelyekről tovább lehet tájékozódni. A könyvben található példákból nem készült CD-ROM és a webről sem tölthetők le. A legtöbb forráskód rövid, kizárólag egy elv, módszer bemutatására szolgál és a gyakorlati alkalmazás megértését segíti. Meggyőződésünk, hogy ezen a szakterületen különösen igaz a mondás: gyakorlat teszi a mestert ha csak mintákat másolunk, kevés ismeret marad meg Az XML-hez vezető út áttekintés Tartalom Hardver és szoftverkörnyezet, felhasználók, formátumok Kísérletek a tartalom és forma szétválasztására SGML az XML bátyja HTML az SGML gyermeke XML az SGML öccse Ebben a fejezetben az XML ajánlás létrejöttét befolyásoló és formáló hatásokat vesszük számba, mégpedig anélkül, hogy mélyebb történeti áttekintésbe bonyolódnánk.

13 Hardver és szoftverkörnyezet, felhasználók, formátumok Az egyes adatformátumokban jelentkező probléma fontos tényező, de napjainkig csupán egy szűk kör, a számítástechnikai szakemberek belügye lenne, ha időközben nem találták volna fel a világhálót.7 7 A web valóban mindent megváltoztatott, és nemcsak a számítástechnikában, hanem mindenhol a könyvtári világban is! Gondoljunk csak bele, az elmúlt évtizedekben a számítógépes szövegek tárolási és megjelenési módját bizony leginkább a mindenkori műszaki elsősorban hardver lehetőségek határozták meg. Az utóbbi 5 10 évben viszont teljesen átrendeződött a hardverpiac: előtérbe kerültek a hordozható számítógépek (laptop, notebook), s bár még mindig drágák, egyre többen használják őket. Tömegközlekedési eszközökön utazva nap mint nap találkozhatunk kézi számítógépekkel (PDA), és a jövő kommunikációs eszközeinek tekinthető ún. okos telefonokkal, melyek integrálják a PDA-k és a mobiltelefonok minden előnyös tulajdonságát. Információink tehát hordozhatóvá váltak, magunkkal vihetjük őket bárhova, dolgozhatunk velük ezáltal praktikusabban kihasználva az időt. A másik lényeges tényező melyet nekünk, digitális dokumentumokkal foglalkozó könyvtárosoknak soha nem szabad figyelmen kívül hagynunk a szoftverpiac. Ez szintén olyan terület, amely mára hatalmassá nőtt, s melynek eredményeként az előbb említett eszközökön többféle operációs rendszert futtathatunk (Windows, Linux, Mac OS), kereskedelmi és ingyenes programokat használhatunk, aszerint, hogy ki mit engedhet meg magának, mihez ért, vagy netán mit szeret. Következésképpen rengeteg dologra kell odafigyelnünk, ugyanis készülő vagy már meglévő elektronikus/digitális könyvtáraink nagy becsben tartott használói rendkívül sokfélék lehetnek. Őket elsősorban az érdekli, hogy: Megtalálják-e a számukra szükséges információt e- könyvtárunk állományában? Olvashatják-e PDA-jukon a Word RTF vagy az Adobe PDF formátumában Japánról letöltött útikönyvet? Linux operációs rendszeren, Mozilla alatt megfelelően látják-e pl. a HTML-ben letölthető PUKÁNSZKY NÉMETH-féle Neveléstörténet c. pedagógia tankönyvet? 7134XHTML namespace. [Elektronikus dokumentum.] URL: A letöltés időpontja

14 Ékezethelyesen kapják-e meg a szövegeket?8 8 Minimális követelmény tehát, hogy az internetes formátumok megkapják a megfelelő nyilvánosságot ideális esetben pedig nyílt forráskódúak is lehessenek. Kijelenthetjük azt is, hogy a web két dokumentum publikálásra általánosan használt adatformátuma a HTML (Hypertext Markup Language) és a PDF (Portable Document Format). Az előbbi specifikációja nyílt, bárki szabadon elolvashatja, letöltheti az ajánlást kidolgozó W3C-n9 9 kívül nincs olyan szervezet, amely további fejlődését kizárólagosan befolyásolhatná. Ezzel szemben a PDF az Adobe cég tulajdona, s bár a formátum specifikációját a cég közreadta, fejlesztése meglehetősen nagy szaktudást igényel. Ugyanakkor mind a HTML, mind a PDF adatábrázolási formátumok; azt írják le, hogy az adatoknak miként kell festeniük a képernyőn és nyomtatásban. Tudjuk, hogy a PDF kifejlesztésével az Adobe célja az volt, hogy létrejöjjön egy olyan formanyelv, amellyel úgy lehet dokumentumokat formázni, hogy azok mindenhol ugyanolyan méretarányokkal, betűformákkal és tördeléssel jelenjenek meg. Tehát alapvetően megjelenítési, nyomtatáskész formátum. A HTML pedig kifejezetten webes megjelenítésre készült, tele van szórva színt, megjelenést, formázást leíró utasításokkal nem beszélve az esetleges szkriptnyelvek kódjairól. Mi tehát az oka, hogy időtálló, platformfüggetlen tárolási formátumokként mégsem ezeket szokták emlegetni? A válasz egyszerű: a szóban forgó formátumok nem választják szét a tartalmat a formától noha nem említettük, ugyanez természetesen igaz az RTF (Rich Text Format) állományokra is. Mindez pedig azzal jár, hogy a megjelenítési formátumban tárolt szövegek esetében a metajelek, vezérlőjelek stb. semmit sem mondanak a szöveg tartalmáról, szemantikájáról. A szöveg értelmezésének ugyanis három szintje, megközelítési módja lehetséges: formai (layout), logikai (szintaktikai) és tartalmi (szemantikai). Ez pedig bőven elegendő indok arra, hogy lehetőleg ne használjuk őket tárolási formátumokként, ugyanis az ilyen fájlok hosszú távon a technika/technológia fejlődésével veszíteni fognak értékükből, nem lesznek kompatibilisek a mindenkori értelmező és feldolgozó programokkal, felhasználási lehetőségeik gyakorlatilag nullára redukálódhatnak Következésképp 8135SÜTHEŐ Péter: Elektronikus, digitális, virtuális könyvtárak. In.: Könyvtárosok kézikönyve 3. / szerk.: HORVÁTH Tibor, PAPP István. Budapest : Osiris, p KISS Gergő, KOVÁCS László, MICSIK András: HEKTÁR: Hazai elektronikus könyvtári rendszerek összekapcsolása. [Elektronikus dokumentum.] URL: A letöltés időpontja POWELL, Andy: Expressing Dublin Core in HTML/XHTML meta and link elements. [Elektronikus dokumentum.] URL: A letöltés időpontja RDF Resource Description Framework (erőforrásleíró keretrendszer) Olyan szöveges formátum, amely az erőforrások és metaadatok leírását támogató alkalmazások számára készült.

15 olyan nyelvre keretrendszerre van szükség, amely kizárólag a tartalom leírására szolgál, a formai jellemzőket nem integrálja magába. Kísérletek a tartalom és forma szétválasztására Az egyik lehetséges tartalomleíró nyelv XML, amely azonban nem egyik napról a másikra bukkant elő a semmiből, hanem a HTML-lel szembeni elégedetlenség hívta életre. Azé a HTML nyelvé, amely valójában nem más, mint az SGML első gyermeke. De mi is az SGML? SGML az XML bátyja Az SGML (Standard Generalized Markup Language) szabványos jelölőnyelv dokumentumok belső szerkezetének leírására, beleértve az egyes elemeket jelölő címkék (tag-ek továbbiakban tegek) definiálásának módját is. A Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (ISO) által elfogadott nemzetközi szabvány (ISO 8879:1986). Segítségével elvben bármilyen dokumentum leírható, függetlenül az azt tároló és megjelenítő számítógépes környezettől. Az SGML valójában metanyelv, vagyis formálisan, megadott szabályok alapján leírhatunk vele egy másik nyelvet Az információt annak tartalma, illetve szerkezete alapján jelöli meg, innen származik a jelölőnyelv elnevezés. Tervezésekor az egyik alapvető célkitűzés az volt, hogy az SGML szabályait követő dokumentumok információveszteség nélkül hordozhatók legyenek az eltérő hardver- és szoftverkörnyezetek között. Az SGML létrejöttének körülményei A nyelv jelenlegi formáját négy különböző kezdeményezés közös eredményeként nyerte el: 1. Az általános kódolás elmélete Kezdetben az elektronikus dokumentumokat alapszintű jelölőkódokkal, ún. makrókkal látták el. A makrók segítségével egyedi formázást tudtak megvalósítani. Később a beiktatott makrókat, melyeket elsősorban csak a feldolgozóprogramok tudtak értelmezni (pl. format-17 ) közérthetőbb jelölőelemekre cserélték le (pl. heading ). Az 1960-as Ilyenek lehetnek a zenei műsorrendek, fotókollekciók, bibliográfiák stb. Az RDF a szemantikus web kutatási terület egyik alapvető eszköze. Resource Description Framework (RDF). [Elektronikus dokumentum.] URL: A letöltés időpontja DC-dot Dublin Core Metadata editor. [Honlap.] URL: A letöltés időpontja

16 években New Yorkban egy könyvtervező, Stanley Rice egységesített katalógust tervezett, melyben paraméterekkel szerkesztői szerkezet-elemeket helyezett el. Norman Scharpf, a Graphic Communications Association (GCA) igazgatója felismerte a szerkezetleíró elemek jelentőségét, így új projektet indított el GenCode néven. Az említett projekt tagjai rájöttek, hogy különböző dokumentumokhoz különböző elemeket kell alkalmazni, továbbá, hogy a kisebb dokumentumok beolvaszthatók a nagyobb dokumentumokba. A projekt később a GenCode Bizottság része lett, ami a későbbi SGML munkálatok egyik alapszervezetévé vált. 2. GML és SGML: nyelvek az általános kódoláshoz 1969-ben Charles Goldfarb (IBM) és Edward Mosher, valamint Raymond Lorie kifejlesztették a GML nyelvet. Már a GML-ben megjelent az a kezdeményezés, hogy adott dokumentumhoz egyedi kódolási sémát lehessen definiálni, továbbá, hogy az egyes előre definiált elemek egymásba ágyazhatók legyenek. A GML-t kezdetben ipari szabványként az IBM hatalmas nyomdarendszere alkalmazta. 3. Az SGML mint nemzetközi szabvány 1978-ban az Amerikai Nemzeti Szabványügyi Hivatal (American National Standards Institute, ANSI) létrehozta a Számítógépes Szövegfeldolgozó Nyelvek Bizottságát. Az SGML első igazán kidolgozott leírása 1980-ban készült el ben az Egyesült Királyságban megalapították az SGML Felhasználói Csoportot, ami szorosan együtt dolgozott az amerikai GCA-val a nemzetközi szabvány kidolgozásán októberében publikálták az első végleges leírást, majd 1986-ban jegyezték be a már említett ISO számmal (ISO 8879:1986). 4. Jelentősebb SGML-alkalmazások a kezdetekben Electronic Manuscript Project of the Association of American Publishers (AAP); Computer-aided Acquisition and Logistic Support (CALS); Az említett projektekről bővebb információt a A Brief History of the Development of SGML Az SGML fejlesztésének rövid története című angol nyelvű weblapról lehet szerezni MathML Namespace. [Elektronikus dokumentum.] URL: A letöltés időpontja

17 Az SGML az 1986-os megjelenését követő 10 évben gyakorlatilag változatlan maradt. Ezzel természetesen lemérhető, hogy kezdetektől fogva milyen erőteljes volt, hiszen egy évtized elteltével is csak kisebb felülvizsgálatokra volt szükség. Sőt megkockáztatjuk, hogy specifikációja talán túl fejlett volt, számos jellemzőjét még ma sem igazán használjuk ki. Fő hátrányát azonban éppen a teljesítménye jelentette, ugyanis még egy, a nyelv valamelyik tipikus részhalmazát támogató szoftver kifejlesztése is hatalmas programozási feladatot jelent. Az SGML-kompatibilis alkalmazások ezért általában lassan készültek el, nem voltak teljesek vagy hibára hajlamosak voltak, ugyanakkor a szabadalmaztatott megoldásokhoz viszonyítva sokba kerültek. Az SGML lehetséges használati területei A dokumentálás módja vagy a belső információs rendszer miatt számtalan szervezetnél jelentős összegek tűnhetnek el. Ennek oka, hogy a pénzeket elsősorban olyan feladatokra fordítják, mint a tervezés, az írás, az ellenőrzés, a korrekció, a keresés, a konvertálás, a formázás és a nyomtatás. Ez a folyamat azután minden apróbb termék-, piac- és információváltozásnál újra és újra lejátszódik. A lényeg ami nem más, mint a munkatársak tapasztalata, tudása és észrevételei, egyszóval az információ, amely magát az intézményt versenyképesebbé és sikeresebbé tehetné pedig eltűnik. Eltűnik, mert pusztán kiadványok készülnek jól kezelhető információ helyett. Aki adatfeldolgozással foglalkozik, hamar megtapasztalja, hogy az ismeretlen/idegen, nem dokumentált állományok konverziója mennyire időigényes feladat. A nehézség rendkívüli is lehet, ha például az előállító szoftvernek már a gyártója sem létezik. Gondoljunk csak a régi szövegszerkesztő programokkal készült állományokra! Joggal vetődhetnek fel bennünk a kérdések: Mi a jövő, van-e ezekre a problémákra megoldás? Milyen elvárásaink lehetnek? A megoldás már régóta létezik, hiszen mindmáig ezeket a problémákat igyekszik kiküszöbölni az SGML később látni fogjuk, hogy az XML is, ami olyan technológia, mely a dokumentumok és a bennük foglalt információ felett korábban nem tapasztalt uralmat nyújt, mégpedig páratlanul széleskörű alkalmazhatósága, illetve eszköz- és rendszerfüggetlensége miatt. Az alábbiakban áttekintjük, hogy elsősorban mely területeken célszerű és hasznos az SGML nyelv használata: 1. Szövegdigitalizálási projektek, programok A fejlett számítástechnikai infrastruktúrájú országokban elsősorban az USA-ban, Kanadában, Ausztráliában sok-sok éve folynak szövegdigitalizálási programok. Hazánkban ezek még gyerekcipőben járnak, ám észrevehetően egyre nagyobb a

18 figyelem, az érdeklődés és a tenni akarás a digitalizálás területén, úgy állami, mint intézményi oldalról egyaránt. Többek között éppen ezeknek a fejlesztéseknek az eredményeképpen jött létre közel 20 évvel ezelőtt az SGML szabvány, hiszen a digitalizált szövegek hosszú távú archiválását, visszakeresését és sokoldalú feldolgozását csak ilyen, a hardver- és szoftvereszközöktől független formátum tudja biztosítani. Ha a szövegdigitalizálás egyszerűsített folyamatára gondolunk (papírlap szöveggel), digitalizálás (mentés képként), OCR felismertetés (mentés szövegként), a sor végén rögtön felmerül a kérdés: A végeredményt milyen formátumban tároljuk? Melyik ma létező cég formátumát kövessük? (Microsoft: RTF, DOC, Adobe: PDF); Melyik ma létező cég formátumát kövessük? (Microsoft: RTF, DOC, Adobe: PDF); Melyik verziót vegyük alapul? (RTF 1.6, HTML 4.0); Melyik szabványt kövessük? (ISO szabványok, W3C ajánlások); 2. Információkeresés; gépek számára is értelmezhető szövegek Manapság az elektronikus formában tárolt dokumentumokban nagyon nehéz esetenként lehetetlen megtalálni a számunkra fontos információkat, mivel az azokat kezelő szoftverek nem képesek értelmezni az ember számára értelmes szöveget. Amíg nincsenek nagy teljesítményű, majdnem emberi intelligenciával rendelkező számítógépeink, addig kénytelenek leszünk valamilyen módon megjelölni a szoftverek számára az információkat. Erre szolgál többek között az SGML. Vegyük az alábbi példát: A World Wide Web egyik legnépszerűbb keresőgépét, mondjuk a Google-t szeretnénk használni. Keresőkérdésünk igen egyszerű: meg szeretnénk tudni, hogy mi is az a Jáva. Ennek a szónak napjainkban már két értelmezése is ismert: Jáva mint sziget, és Jáva mint programozási nyelv. Milyen eredményeket kapunk, ha csupán az egyszerű Jáva szót adjuk meg? A jelöletlen szövegekben a keresőrobot mindkét értelmezést ugyanolyan értékűnek tekinti, tehát a találati listában szigetként és nyelvként is előfordul majd a Jáva szó. Jelölve viszont különbséget tud tenni közöttük:

19 <sziget>jáva</sziget> <programozasi_nyelv>jáva</programozasi_nyelv> A következő példánk már egy fokkal bonyolultabb. Megpróbálunk egy, a gép számára is értelmezhető szöveget létrehozni. üzenet ahogyan mi, emberek értelmezzük: Feladó: Bíró Szabolcs Címzett: Cziráki Katalin Virág Tárgy: Telefonhívás Üzenet: Hívj fel ma délután! Szabolcs A gép számára is értelmezhető (feldolgozható, kereshető ) üzenet így írható le: <felado>bíró Szabolcs</felado> <cimzett>cziráki Katalin Virág</cimzett> <targy>telefonhívás</targy> <uzenet>hívj fel ma délután!</uzenet> <alairas>szabolcs</alairas> 3. Dokumentumok újrahasznosítása Dokumentumaink újrahasznosításának nem csak a különböző formátumok szabnak gátat, hanem a dokumentációhoz rögzített megjelenítés is. Hiszen egy cég minden munkatársa másként formázza meg az adott szöveget. Így ha több dokumentumból szeretnénk egy új dokumentumot létrehozni, a különböző forrásból származó részekről el kell távolítani a formázási stílusjegyeket, majd az egész dokumentumot újra kell formázni. Az SGML nyelv azonban ezt a problémát is kiküszöböli, mégpedig azáltal, hogy a dokumentumok formai jellemzőit mindig egy, az SGML állományokon kívüli fájlban tárolja. Tehát a tartalom és a forma szétválik! Azok, akik mindennapi munkájuk során számítógépet használnak, tudják, hogy egyremásra jelennek meg és tűnnek el a különböző szövegszerkesztő programok, újabb és újabb verziók kerülnek piacra, amelyek egyre többet tudnak, s gyakorlatilag nyomdai minőségű kiadványokat készíthetünk velük. Valójában azonban ezek a programok olyanok, mintha hatalmas tudással felvértezett elnyűhetetlen szövegszerkesztők írógépek lennének. Ennek oka, hogy mesterien megformált oldalakat készíthetünk velük újabban a konkurens, vagy az adott szerkesztőprogramtól független formátumokba is mentési lehetőséget kínálnak, de másra nem alkalmasak. Az adatbázis-kezelők tartalomcentrikus filozófiájával szemben az irodákban ma fellelhető szövegszerkesztők mind a megjelenítésre összpontosítanak. Büszkén a What You See Is What You Get (WYSIWYG) névvel jelölik őket, melynek jelentése: Amit látsz, azt kapod. A mottó is arra utal, hogy ezekben a szövegszerkesztőkben a külső a fontos, hogy egyszerűen és gyorsan nyomtatni lehessen a dokumentumot. Nem törődnek a dokumentumban lévő tartalom és a szövegben található struktúra felhasználásával.

20 A probléma tehát abban rejlik, hogy a létrehozott állományok csak arra használhatók hatékonyan, amire készültek, vagyis a szöveg oldalakon való megjelenítésére, ráadásul általában csak annak a gyártónak a szoftverével, amivel készültek. Más gyártmányú szoftver, sőt sok esetben az azonosnak egy másik verziója is problémát okoz. Emlékezzünk csak, hányszor volt abból gond, ha egy újabb verziójú Wordben megírt dokumentumot valahol máshol, egy régebbiben akartunk megnyitni! De, hogy az említett program más gyártmányú szoftverekkel való kompatibilitási problémáira is rámutassunk, nagyon jó példa a Word XP és az OpenOffice esete. Ezt a könyvet az előbb említett programmal készítettük és formáztuk, ám az utóbbiban megnyitva formailag éppen a tartalmi rész és a formázási utasítások egy fájlban való tárolása miatt nehezen használható és sokhelyütt szétesik. [Megj.: A szövegszerkesztő programok által nap mint nap kezelt adatmennyiség gigantikus. Sok százmillió oldalt kitevő tudásanyag van beágyazva egy-egy szoftvergyártó cég saját, állandóan változó, alig dokumentált, oldalszemléletű, tipográfiai utasításokkal teletűzdelt formátumaiba. Ellentétben az adatbázis-kezelő rendszerekkel, az ilyen szövegszerkesztő szoftverekben a gépi felhasználás szempontjából nézve elvész az információ és lehetetlen, vagy meglehetősen nehézkes újrahasznosítani a bennük rejlő tartalmat.] Az említett, nagyon is valós problémákat látva/tapasztalva jó tudni, hogy az ellenszer ami nem más, mint az SGML nyelv már jó ideje létezik, rendelkezésünkre áll és sokan használják is! [Megj.: Nem véletlen, hogy 2005 első felében a Microsoft is bejelentette: szövegszerkesztőjének 2006-ban megjelenő változata már az SGML egyszerűsített változatát, az XML nyelvet fogja használni belső formátumként.] Az SGML előnyei és hátrányai Az alábbiakban összegyűjtöttük, hogy a dokumentum-feldolgozáshoz választott tárolási formátumunkkal, az SGML-lel szemben milyen igényeket támaszthatunk ezek gyakorlatilag lefedik a nyelv használatának előnyeit is. A felsorolásból világosan látható lesz, hogy mennyiben több az SGML, mint a szövegszerkesztők által felkínált, mindennapjainkban használatos formátumok. (A nyelv természetesen megfelel az alábbi igényeknek.) 1. Legyen az információ a továbbiakban információ alatt szöveges információt értünk tárolására általánosan elfogadott, dokumentált, gyártófüggetlen a szabvány.

21 2. A szóban forgó szabványnak legyenek alkalmazott területei, referenciái, melyek adott esetben átültethetők más projektekbe is. 3. Az információ szerkezete legyen tervezhető. Legyen olyan elfogadott szabvány, amellyel az ember és a gép számára le lehet írni az információ szerkezetét. 4. Meg lehessen jelölni a felhasználás számára lényeges elemeket. 5. Az információ legyen számítógéppel könnyen feldolgozható, a könnyű és gyors feldolgozhatóság viszont ne függjön az alkalmazott számítógépes platformtól. 6. A tárolt információ legyen sokoldalúan újrafelhasználható, azaz hordozza magában a más formátumokba való konverziós lehetőséget. 7. A tárolt információ legyen hordozható, vagyis bármilyen számítógépes környezetben használható. 8. A választott tárolási formátum révén a kívánt információt gyorsan, pontosan meg lehessen találni. 9. Végezetül pedig, az alkalmazandó technológia rendelkezzen biztos és használhatóságát alátámasztó múlttal, illetve egy olyan kiszámítható jövőképpel, amely további alkalmazását sem kérdőjelezi meg. Az SGML használatának azonban nemcsak előnyei, hanem hátrányai is vannak, amikkel nem árt tisztában lenni: 1. A nyelv alkalmazása kissé bonyolult nehezen integrálható, mivel egy SGML dokumentum nem csak egyetlen fájlból áll. Értelmezéséhez szükség van egy dokumentumtípus-definíciót tartalmazó fájlra is. Ez a DTD-t tartalmazó fájl. Szükség lehet egy speciális stíluslapra is. Ezt egy XSL fájl tartalmazhatja. 2. Körülményes, speciális terjesztés, hiszen egységes formában feldolgozott dokumentumokat csak egységes, közös DTD-vel készíthetünk.

22 3. Bonyolultságából adódóan speciális szaktudást igényel. Egyszerűsített formája az XML igen népszerű, de ezeknek a szabványoknak megismeréséhez sok idő és alapos háttértudás szükséges. 4. A teljes körű SGML-feldolgozó szoftvercsomagok meglehetősen drágák. Kevés a jó szakember, ami szintén drágítja az SGML-alapú technológiák alkalmazását. 5. Manapság a legtöbb szoftvert, feldolgozó alkalmazást már nem az SGML-hez, hanem annak utódjához, az XMLhez fejlesztik. HTML az SGML gyermeke Az elmúlt 10 esztendőben mindnyájan tapasztalhattuk, az internet az információvisszakeresés és -csere alapvető médiumává vált, s mint a hypertext szolgáltatás természetes platformja, a világ különböző részein lévő dokumentumokat az információ világméretű hálójává (World Wide Web) kapcsolta össze. Sokan nem tudják, de a HTML jelölőnyelvet az említett rendszer igényeinek kielégítésére fejlesztették ki, mégpedig az SGML nyelvből. Így nagymértékben átvette annak szintaxisát, ám elveit nem, éppen ezért csak később lett kompatibilis és ekkor lehetett SGML alkalmazásként leírni DTD-vel definiálni. Bár a HTML fejlesztéséért és karbantartásáért a W3C felelős, kezdetben a jelentős böngészőgyártók mégis saját elemeket adtak hozzá a versenyelőny megszerzése érdekében, ezzel jelentős zavart okozva a megjelenítésben. A HTML legfőbb hátránya azonban mégis az, hogy nem biztosít olyan mechanizmust, amely lehetővé tenné, hogy a szövegfeldolgozók a saját jelölőelemeiket hozzáadva kiterjeszthessék a nyelvet, nem beszélve a tartalom és a forma integrációjának problematikájáról. XML az SGML öccse Az SGML bonyolultsága és ismertetett hátrányai, illetve a HTML lezártsága és megjelenítés-orientáltsága miatt 1996-ra a szövegjelölés területének több szakértője úgy gondolta, elérkezett az idő az SGML egyszerűsített verziójának létrehozására, amely a nagyközönség számára vonzóvá tenné az általánosított jelölés megközelítését. Mivel az egyszerűsítésre irányuló törekvések éppen egybeestek a HTML fejlesztésére irányuló nyomással, a W3C egy gyökeresen új tartalomleíró felépítésébe kezdett, melyhez értelemszerűen az SGML szolgáltatta az alapot.

23 A tervezési munka 10 olyan cél definiálásával kezdődött, amelyet az új nyelvnek kötelezően ki kellett elégítenie. A következőkben áttekintjük az egyes célokat, és véleményt mondunk azok specifikáció szerinti megvalósulásáról: Könnyű használhatóság Az XML-nek nyíltan használhatónak kell lennie az interneten keresztül. Ennek érdekében szándékosan nem vett át bizonyos SGML-ből származó HTML konvenciókat, hogy a lehető legegyszerűbben lehessen áttérni az XML-re és DTD nélkül is alkalmazható legyen. A cél megvalósult. 2. Széles körű alkalmazhatóság Az XML-nek sokféle alkalmazást kell támogatnia. Az XML széleskörű információ leírására alkalmas: strukturált adatbázismezők, félig strukturált közzétételi anyagok, információ-szolgáltató technológiák, kliensoldali feldolgozás, dokumentum-feldolgozás, több médián való közzététel. Az ajánlás megjelenését követő 3 éven belül az XML már elterjedt, alapvető technológiává vált, azóta pedig mindez csak fokozódott a cél tehát megvalósult. 3. SGML kompatibilitás Az XML-nek kompatibilitást kell mutatnia az SGML-lel. Az XML-t a nagy testvér részhalmazaként definiálták néha bizony az egyszerűség csorbítása árán, így az feldolgozható SGML eszközök segítségével is. Ha mégis netán olyasmit fedezünk fel, hogy az XML nyelv adott részlete felesleges, vagy nem oda tartozó, az mindig azért van, hogy a visszafele-kompatibilitás megvalósulhasson. Tehát a kitűzött cél ebben az esetben is teljesült. 4. Könnyű támogathatóság Könnyen lehessen XML feldolgozó programokat írni. Bár a következő fejezetben szereplő példákban látni fogjuk, azért előrevetítjük, hogy az SGML és az XML közti fő különbség a minimalizálás és más opciók eltávolításában rejlik, valamint a fennmaradó jelölések formátumára vonatkozó szigorúbb szabályokban. Ebből adódik, hogy XML-hez könnyebb feldolgozót fejleszteni, mint SGML-hez kevesebb variánssal kell számolni a szintaxisban. A cél tehát megvalósult, ugyanakkor az új XML szintaxisú ajánlások 14141Az Amaya a W3C tesztböngészője, amely szerkesztésre és böngészésre egyaránt használható. Amaya Home Page. [Honlap.] URL: A letöltés időpontja

24 névterek1 15 5, sémák stb. megjelenésével ez az előny vélhetően csökkenni fog, hiszen nagy nyomás, igény van ezek támogatására is. 5. Korlátozott opcionális lehetőségek Az XML-ben az opcionális lehetőségek számát abszolút minimumon, lehetőleg nullán kell tartani. Ha abból a szemszögből vizsgáljuk a dolgot, hogy XML-ben ugyanazt a hatást szemben az SGML-lel ritkán lehet többféle módon elérni, akkor a cél teljesítettnek tekinthető. Más oldalról nézve viszont egy XML állomány elemkészlete annak összes jellemzőjével együtt akár szabadon választható is lehet, így viszont a cél teljesülését már nehéz felbecsülni. Ettől függetlenül észrevehetjük, a célkitűzés szorosan kapcsolódik a 4. pontban megfogalmazotthoz. 6. Érthetőség és emberek általi olvashatóság Az XML dokumentumoknak az emberek által olvashatónak, érthetőnek kell lenniük. Mivel az XML az SGML-en, vagyis egy ASCII szövegformátumon alapuló ember által is olvasható jelölőnyelven alapszik és nem rendelkezik minimalizálási jellemzőkkel lásd 10. pont, a cél egyértelműen megvalósult. 7. Az XML-szabvány gyors fejlesztése Az XML tervezésének gyorsan kell végbemennie. Figyelembe véve, hogy a fejlesztés 1996 közepén kezdődött és az XML 1.0 első elfogadott ajánlása 1998 februárjában jelent meg, mindenki eldöntheti, hogy gyors volt-e a munka vagy lassú. Mielőtt döntünk, azért vegyük figyelembe, ennyi idő kell egy új ajánláshoz még akkor is, ha csak a már meglévő SGML-t kellett egyszerűsíteni. 8. Formális és tömör tervezés Az XML tervezésének formálisnak és tömörnek kell lennie. Mivel a nyelvet olyan szabálykészlettel hozták létre, amely megfelel a formális nyelvtannak, így a cél teljesült. 9. Dokumentumok könnyű létrehozhatósága 15142Fonts for MathML-enabled Mozilla. [Honlap.] URL: A letöltés időpontja SVG Scalable Vector Graphics (Skálázható Vektorgrafika) W3C ajánlás, melynek segítségével vektorgrafikus képek készíthetők. Az SVG a vonalak, görbék kirajzolásához, valamint a szöveg elhelyezéséhez az XML szintaktikáját használja fel. Scalable Vector Graphics (SVG) 1.1 Specification. [Elektronikus dokumentum.] URL: A letöltés időpontja Web Center Features SVG Manual Download. [Honlap.] URL: A letöltés időpontja

25 Könnyen lehessen létrehozni XML dokumentumokat. Az egyszerű ASCII-exportra képes programok Jegyzettömb, TextPad, jedit, EditPlus stb. segítségével már előállíthatunk XML állományokat; és akkor még nem ejtettünk szót az olyan XML szerkesztőkről, mint az XMLSpy, oxygen stb., ezért egyértelműen kijelenthetjük: a cél teljesült. 10. Lényegtelen a minimalizálás Az XML jelölésben a tömörségnek minimális jelentősége van. Az SGML nyelv sok olyan választható jelölőelemet tartalmaz, amelyet adott esetben a szövegjelölést végző személy elhagyhat a munka során a dolognak történeti okai vannak, lásd.: Minimalizálási lehetőségek c. alfejezet. Ez nem jelent problémát, hiszen az SGML feldolgozó szoftverek a környezetből ki tudják következtetni a jelölés meglétét. Jól tudja mindenki, hogy a HTML-ben is kihagyhatók bizonyos jelölők záró részei, például a </li>; </p> anélkül, hogy ez problémát okozna a böngészőknek. Nos, az XML nem rendelkezik ilyen minimalizálási jellemzőkkel. Minden jelölőelemnek jelen kell lennie, hiszen ez segíti elő a 4. célt, sőt a modern XML szerkesztők is csak így teszik lehetővé, hogy ne kelljen begépelnünk a jelölőkarakterek lezáró részét. A kitűzött cél tehát tökéletesen megvalósult. Most már tudjuk, hogy az XML két létező nyelv, az SGML és a HTML konvencióira és elveire épül, hogy ezáltal egyszerű, ugyanakkor mégis hatékony mechanizmust hozzon létre az információk feldolgozására, tárolására, illetve szolgáltatására. Ez az a formátum, amely meg fogja menteni a digitális világot vallják sokan, és igazuk lehet, hiszen amellett, hogy az XML levetette elődje hátrányos tulajdonságait és megvalósította a tartalomleírás követelményeit, egyúttal nemcsak dokumentum-, hanem alkalmazásorientált is lett. A fejezet summázataként az alábbi időskálát is tartalmazó ábrán mutatjuk be az egyes formátumok létrejöttét, tükröztetve azok egymásra hatását: A jelölőnyelvek fejlődése napjainkig Az SGML/XML jelölésrendszer kódolás Tartalom Leíró kontra műveleti jelölés 18145Az SVG kép zoom funkciójának elérésére akkor nyílik lehetőség, ha a telepített plugin támogatja az említett funkciót. Ilyen lehetőséget például a legnépszerűbb Adobe SVG Viewer plugin biztosít számunkra.

Dokumentumformátumok Jelölő nyelvek XML XML. Sass Bálint sass@digitus.itk.ppke.hu. Bevezetés a nyelvtechnológiába 2. gyakorlat 2007. szeptember 20.

Dokumentumformátumok Jelölő nyelvek XML XML. Sass Bálint sass@digitus.itk.ppke.hu. Bevezetés a nyelvtechnológiába 2. gyakorlat 2007. szeptember 20. XML Sass Bálint sass@digitus.itk.ppke.hu Bevezetés a nyelvtechnológiába 2. gyakorlat 2007. szeptember 20. 1 DOKUMENTUMFORMÁTUMOK 2 JELÖLŐ NYELVEK 3 XML 1 DOKUMENTUMFORMÁTUMOK 2 JELÖLŐ NYELVEK 3 XML DOKUMENTUMFORMÁTUMOK

Részletesebben

Szövegfeldolgozás XML alapokon Bíró, Szabolcs

Szövegfeldolgozás XML alapokon Bíró, Szabolcs Szövegfeldolgozás XML alapokon Bíró, Szabolcs Szövegfeldolgozás XML alapokon Bíró, Szabolcs A könyv az Oktatási Minisztérium támogatásával, az NKTH által lebonyolított Felsőoktatási Tankönyv- és Szakkönyv-támogatási

Részletesebben

Petőfi Irodalmi Múzeum. megújuló rendszere technológiaváltás

Petőfi Irodalmi Múzeum. megújuló rendszere technológiaváltás Petőfi Irodalmi Múzeum A Digitális Irodalmi Akadémia megújuló rendszere technológiaváltás II. Partnerek, feladatok Petőfi Irodalmi Múzeum Megrendelő, szakmai vezetés, kontroll Konzorcium MTA SZTAKI Internet

Részletesebben

Fülöp Csaba, Kovács László, Micsik András

Fülöp Csaba, Kovács László, Micsik András Rendszerek Osztály Metaadatsémák nyilvántartása szemantikus web alapon Fülöp Csaba, Kovács László, Micsik András MTA SZTAKI Bemutatás A CORES az európai közösség projektje a Szemantikus Web témakörben

Részletesebben

Regionális forduló november 19.

Regionális forduló november 19. Regionális forduló 2016. november 19. 11-13. osztályosok feladata Feladat Írjatok Markdown HTML konvertert! A markdown egy nagyon népszerű, nyílt forráskódú projektekben gyakran használt, jól olvasható

Részletesebben

13. Fájlformátumok. Schulcz Róbert schulcz@hit.bme.hu Madarassy László lmadarassy@mik.bme.hu. 13. Fájlformátumok v2011.05.04.

13. Fájlformátumok. Schulcz Róbert schulcz@hit.bme.hu Madarassy László lmadarassy@mik.bme.hu. 13. Fájlformátumok v2011.05.04. Schulcz Róbert schulcz@hit.bme.hu Madarassy László lmadarassy@mik.bme.hu A tananyagot kizárólag a BME hallgatói használhatják fel tanulási céllal. Minden egyéb felhasználáshoz a szerzı engedélye szükséges!

Részletesebben

Regionális forduló november 19.

Regionális forduló november 19. Regionális forduló 2016. november 19. 9-10. osztályosok feladata Feladat Írjatok Markdown HTML konvertert! A markdown egy nagyon népszerű, nyílt forráskódú projektekben gyakran használt, jól olvasható

Részletesebben

Mesterséges Intelligencia Elektronikus Almanach

Mesterséges Intelligencia Elektronikus Almanach Mesterséges Intelligencia Elektronikus Almanach Dobrowiecki Tadeusz, Mészáros Tamás Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Méréstechnika és Információs Rendszerek Tanszék MI Almanach a projekt

Részletesebben

Az annotáció elvei. Oravecz Csaba MTA Nyelvtudományi Intézet {oravecz}@nytud.hu. MANYE vitaülés 2006. február 20.

Az annotáció elvei. Oravecz Csaba MTA Nyelvtudományi Intézet {oravecz}@nytud.hu. MANYE vitaülés 2006. február 20. Oravecz Csaba MTA Nyelvtudományi Intézet {oravecz}@nytud.hu MANYE vitaülés 2006. február 20. Bevezetés Nyelvi erőforrások, szöveges adatbázisok növekvő jelentősége. Bevezetés Nyelvi erőforrások, szöveges

Részletesebben

A Békés Megyei Könyvtár Elektronikus Könyvtárának kialakítása

A Békés Megyei Könyvtár Elektronikus Könyvtárának kialakítása A Békés Megyei Könyvtár Elektronikus Könyvtárának kialakítása Előadók: Toldi Klára Vincze Andrea 1 Előzmények 1997-2002 A nemzetközi könyvtári trendek hatására a hazai könyvtárügyben is megjelenik az informatika

Részletesebben

Nyilvántartási Rendszer

Nyilvántartási Rendszer Nyilvántartási Rendszer Veszprém Megyei Levéltár 2011.04.14. Készítette: Juszt Miklós Honnan indultunk? Rövid történeti áttekintés 2003 2007 2008-2011 Access alapú raktári topográfia Adatbázis optimalizálás,

Részletesebben

Értékelés a BUS programhoz elkészült termékek magyar változatáról Készítette: Animatus Kft. Jókay Tamás január 07.

Értékelés a BUS programhoz elkészült termékek magyar változatáról Készítette: Animatus Kft. Jókay Tamás január 07. Értékelés a BUS programhoz elkészült termékek magyar változatáról Készítette: Animatus Kft. Jókay Tamás 2011. január 07. Tartarlom Guide book,,...3 Trainer s slides,,...4 Trainer s handbook,,...5 CD,,...6

Részletesebben

ALAPÍTÁSI ENGEDÉLYT KAPOTT KÖNYVTÁRI KÉPZÉSI PROGRAMOK

ALAPÍTÁSI ENGEDÉLYT KAPOTT KÖNYVTÁRI KÉPZÉSI PROGRAMOK ALAPÍTÁSI ENGEDÉLYT KAPOTT KÖNYVTÁRI KÉPZÉSI PROGRAMOK A képzés neve, engedélyének érvényessége Könyvtárosok mentálhigiénéje II. Konfliktuskezelés 2008. július 8. Európai Számítógép Kezelői Ismeretek (ECDL).

Részletesebben

Enterprise extended Output Management. exom - Greendoc Systems Kft. 1

Enterprise extended Output Management. exom - Greendoc Systems Kft. 1 Enterprise extended Output Management exom - Greendoc Systems Kft. 1 exom - Greendoc Systems Kft. 2 Sokféle bementi adatformátum kezelése Adatok fogadása különböző csatornákon Előfeldolgozás: típus meghatározás,

Részletesebben

Beszámoló a 13. ECDL (European Conference on Digital Libraries) konferenciáról

Beszámoló a 13. ECDL (European Conference on Digital Libraries) konferenciáról Beszámoló a 13. ECDL (European Conference on Digital Libraries) konferenciáról Időpont: 2009. szeptember 28-30. Helyszín: Korfu Készítette: Naszádos Edit (Informatikai Osztály) Résztvevők Több mint 200

Részletesebben

DocBook útmutató. Jeszenszky Péter Debreceni Egyetem, Informatikai Kar jeszenszky.peter@inf.unideb.hu

DocBook útmutató. Jeszenszky Péter Debreceni Egyetem, Informatikai Kar jeszenszky.peter@inf.unideb.hu DocBook útmutató Jeszenszky Péter Debreceni Egyetem, Informatikai Kar jeszenszky.peter@inf.unideb.hu Mi a DocBook? (1) XML formátum műszaki dokumentációhoz Eredetileg hardver és szoftver dokumentáció készítéséhez

Részletesebben

Webkezdő. A modul célja

Webkezdő. A modul célja Webkezdő A modul célja Az ECDL Webkezdő modulvizsga követelménye (Syllabus 1.5), hogy a jelölt tisztában legyen a Webszerkesztés fogalmával, és képes legyen egy weboldalt létrehozni. A jelöltnek értenie

Részletesebben

Az ATON szakfolyóirat indítása

Az ATON szakfolyóirat indítása Az ATON szakfolyóirat indítása Roadshow Mosonmagyaróvár, 2011.március 22. Gödöllő, 2011.május 16. Bánkeszi Katalin Országos Széchényi Könyvtár Elektronikus Dokumentum Központ Az e-publikálás jelentősége

Részletesebben

Internet programozása. 1. előadás

Internet programozása. 1. előadás Internet programozása 1. előadás Áttekintés 1. Mi a PHP? 2. A PHP fejlődése 3. A PHP 4 újdonságai 4. Miért pont PHP? 5. A programfejlesztés eszközei 1. Mi a PHP? Egy makrókészlet volt, amely személyes

Részletesebben

A NetBeans IDE Ubuntu Linux operációs rendszeren

A NetBeans IDE Ubuntu Linux operációs rendszeren A NetBeans IDE Ubuntu Linux operációs rendszeren Készítette: Török Viktor (Kapitány) E-mail: kapitany@lidercfeny.hu 1/10 A NetBeans IDE Linux operációs rendszeren Bevezető A NetBeans IDE egy Java-ban írt,

Részletesebben

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK INFORMATIKA SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK Az emelt szint a középszint követelményeit magában foglalja, de azokat magasabb szinten kéri számon. 1. Információs társadalom 2. Informatikai alapismeretek - hardver

Részletesebben

Flash és PHP kommunikáció. Web Konferencia 2007 Ferencz Tamás Jasmin Media Group Kft

Flash és PHP kommunikáció. Web Konferencia 2007 Ferencz Tamás Jasmin Media Group Kft Flash és PHP kommunikáció Web Konferencia 2007 Ferencz Tamás Jasmin Media Group Kft A lehetőségek FlashVars External Interface Loadvars XML SOAP Socket AMF AMFphp PHPObject Flash Vars Flash verziótól függetlenül

Részletesebben

BARANGOLÁS AZ E-KÖNYVEK BIRODALMÁBAN Milyen legyen az elektonikus könyv?

BARANGOLÁS AZ E-KÖNYVEK BIRODALMÁBAN Milyen legyen az elektonikus könyv? BARANGOLÁS AZ E-KÖNYVEK BIRODALMÁBAN Milyen legyen az elektonikus könyv? Készítették: Névery Tibor és Széll Ildikó PPKE I. évf. kiadói szerkesztő hallgatók, közösen 1 BEVEZETŐ Az elektronikus könyv valamilyen

Részletesebben

ALAPÍTÁSI ENGEDÉLYT KAPOTT KÖNYVTÁRI KÉPZÉSI PROGRAMOK

ALAPÍTÁSI ENGEDÉLYT KAPOTT KÖNYVTÁRI KÉPZÉSI PROGRAMOK ALAPÍTÁSI ENGEDÉLYT KAPOTT KÖNYVTÁRI KÉPZÉSI PROGRAMOK A képzés neve, engedélyének érvényessége Európai Számítógép Kezelői Ismeretek (ECDL). [Távoktatás keretében is.] 2008. december 9. Régi nyomtatványok

Részletesebben

Miért érdemes váltani, mikor ezeket más szoftverek is tudják?

Miért érdemes váltani, mikor ezeket más szoftverek is tudják? Néhány hónapja elhatároztam, hogy elkezdek megismerkedni az Eclipse varázslatos világával. A projektet régóta figyelemmel kísértem, de idő hiányában nem tudtam komolyabban kipróbálni. Plusz a sok előre

Részletesebben

Az internet az egész világot behálózó számítógép-hálózat.

Az internet az egész világot behálózó számítógép-hálózat. Az internet az egész világot behálózó számítógép-hálózat. A mai internet elődjét a 60-as években az Egyesült Államok hadseregének megbízásából fejlesztették ki, és ARPANet-nek keresztelték. Kifejlesztésének

Részletesebben

Alkalmazásokban. Dezsényi Csaba Ovitas Magyarország kft.

Alkalmazásokban. Dezsényi Csaba Ovitas Magyarország kft. Tudásmodellezés Kereskedelmi Alkalmazásokban Dezsényi Csaba Ovitas Magyarország kft. Tudásmenedzsment Adat -> Információ -> Tudás Intézményi tudásvagyon hatékony kezelése az üzleti célok megvalósításának

Részletesebben

KML Keyhole Markup Language

KML Keyhole Markup Language KML Bevezetés KML Keyhole Markup Language Földrajzi jellemzők (pontok, vonalak, képek, sokszögek és megjelenítési modellek) tárolására és modellezésére szolgáló XML fájlformátum a Google Föld, a Google

Részletesebben

KnowledgeTree dokumentumkezelő rendszer

KnowledgeTree dokumentumkezelő rendszer KnowledgeTree dokumentumkezelő rendszer Budapest, 2011. január 11. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 2 Dokumentum információ... 3 Változások... 3 Bevezetés... 4 Funkciók... 5 Felhasználói felület... 5

Részletesebben

ALAPÍTÁSI ENGEDÉLYT KAPOTT KÖNYVTÁRI KÉPZÉSI PROGRAMOK Szakmai programok. 1827 Budapest Budavári Palota F. épület

ALAPÍTÁSI ENGEDÉLYT KAPOTT KÖNYVTÁRI KÉPZÉSI PROGRAMOK Szakmai programok. 1827 Budapest Budavári Palota F. épület ALAPÍTÁSI ENGEDÉLYT KAPOTT KÖNYVTÁRI KÉPZÉSI PROGRAMOK Szakmai programok A képzés neve, engedélyének érvényessége Irodalmi adatbázisok Szakirodalmi és információs ismeretek az irodalomtudomány, irodalomtörténet,

Részletesebben

ECDL Információ és kommunikáció

ECDL Információ és kommunikáció 1. rész: Információ 7.1 Az internet 7.1.1 Fogalmak és szakkifejezések 7.1.2 Biztonsági megfontolások 7.1.3 Első lépések a webböngésző használatában 7.1.4 A beállítások elévégzése 7.1.1.1 Az internet és

Részletesebben

ÉRETTSÉGI TÉTELCÍMEK 2018 Informatika

ÉRETTSÉGI TÉTELCÍMEK 2018 Informatika Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium ÉRETTSÉGI TÉTELCÍMEK 2018 Informatika Reischlné Rajzó Zsuzsanna Szaktanár Endrédi Józsefné Igazgató Kelt: Budapest, 2018. március 1. tétel A kommunikáció

Részletesebben

Alkalmazások fejlesztése A D O K U M E N T Á C I Ó F E L É P Í T É S E

Alkalmazások fejlesztése A D O K U M E N T Á C I Ó F E L É P Í T É S E Alkalmazások fejlesztése A D O K U M E N T Á C I Ó F E L É P Í T É S E Követelmény A beadandó dokumentációját a Keszthelyi Zsolt honlapján található pdf alapján kell elkészíteni http://people.inf.elte.hu/keszthelyi/alkalmazasok_fejlesztese

Részletesebben

Alapszintű számítástechnikai ismeretek pedagógusoknak 30 óra. Továbbképzési tájékoztató 2017.

Alapszintű számítástechnikai ismeretek pedagógusoknak 30 óra. Továbbképzési tájékoztató 2017. Alapszintű számítástechnikai ismeretek pedagógusoknak 30 óra Akkreditált pedagógus-továbbképzés Alapítási engedély nyilvántartási száma: 575-2/2017. (e-learning képzés) Továbbképzési tájékoztató 2017.

Részletesebben

Moodle -egy ingyenes, sokoldalú LMS rendszer használata a felsőoktatásban

Moodle -egy ingyenes, sokoldalú LMS rendszer használata a felsőoktatásban Moodle -egy ingyenes, sokoldalú LMS rendszer használata a felsőoktatásban Vágvölgyi Csaba (vagvolgy@kfrtkf.hu) Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola Debrecen Moodle??? Mi is ez egyáltalán? Moodle

Részletesebben

Önálló labor feladatkiírásaim tavasz

Önálló labor feladatkiírásaim tavasz Önálló labor feladatkiírásaim 2016. tavasz (ezekhez kapcsolódó saját témával is megkereshetnek) Mészáros Tamás http://www.mit.bme.hu/~meszaros/ Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Méréstechnika

Részletesebben

Digitális írástudás kompetenciák: IT alpismeretek

Digitális írástudás kompetenciák: IT alpismeretek Digitális írástudás kompetenciák: IT alpismeretek PL-5107 A továbbképzés célja: A program az alapvető számítógépes fogalmakban való jártasságot és a számítógépek alkalmazási területeinek ismeretét nyújtja

Részletesebben

Flex: csak rugalmasan!

Flex: csak rugalmasan! Flex: csak rugalmasan! Kiss-Tóth Marcell http://kiss-toth.hu marcell@kiss-toth.hu Magyarországi Web Konferencia 2006 2006. március 18. tartalom bevezető Adobe Flex alternatív technológiák bevezető az Internetnek

Részletesebben

Google App Engine az Oktatásban 1.0. ügyvezető MattaKis Consulting http://www.mattakis.com

Google App Engine az Oktatásban 1.0. ügyvezető MattaKis Consulting http://www.mattakis.com Google App Engine az Oktatásban Kis 1.0 Gergely ügyvezető MattaKis Consulting http://www.mattakis.com Bemutatkozás 1998-2002 között LME aktivista 2004-2007 Siemens PSE mobiltelefon szoftverfejlesztés,

Részletesebben

A számítástechnika gyakorlata WIN 2000 I. Szerver, ügyfél Protokoll NT domain, Peer to Peer Internet o WWW oftp opop3, SMTP. Webmail (levelező)

A számítástechnika gyakorlata WIN 2000 I. Szerver, ügyfél Protokoll NT domain, Peer to Peer Internet o WWW oftp opop3, SMTP. Webmail (levelező) A számítástechnika gyakorlata WIN 2000 I. Szerver, ügyfél Protokoll NT domain, Peer to Peer Internet o WWW oftp opop3, SMTP Bejelentkezés Explorer (böngésző) Webmail (levelező) 2003 wi-3 1 wi-3 2 Hálózatok

Részletesebben

Tudásalapú információ-kereső rendszerek elemzése és kifejlesztése

Tudásalapú információ-kereső rendszerek elemzése és kifejlesztése Tudásalapú információ-kereső rendszerek elemzése és kifejlesztése 1 Tudásalapú információ-kereső rendszerek elemzése és kifejlesztése Természetes nyelv feldolgozás 2 Tudásalapú információ-kereső rendszerek

Részletesebben

A Clipper evolúciója

A Clipper evolúciója A Clipper evolúciója Ismét itt a nyár, a szabadságolások, és ismét dupla számmal jelentkezünk. Egy könnyedebb nyári tartalom érdekében, ebben a számban összefoglaljuk, mi történik a verzióváltáskor. A

Részletesebben

Internet alkamazások Készítette: Methos L. Müller Készült: 2010

Internet alkamazások Készítette: Methos L. Müller Készült: 2010 Internet alkamazások Készítette: Methos L. Müller Készült: 2010 Tartalomjegyzék - Tartalomkezelő rendszerek Miért jó a CMS alapú website? CMS rendszerek - Mi szükséges ezen CMS-ekhez? - Információ építészet

Részletesebben

BSc hallgatók szakdolgozatával szemben támasztott követelmények SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport

BSc hallgatók szakdolgozatával szemben támasztott követelmények SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport BSc hallgatók szakdolgozatával szemben támasztott követelmények SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport Az alapszakon a záróvizsgára bocsátás feltétele szakdolgozat készítése. A szakdolgozat kreditértéke:

Részletesebben

Egy informatikai tankönyv bemutatása, kritikája

Egy informatikai tankönyv bemutatása, kritikája Kurzus címe: Oktató: Szemeszter: Informatika oktatása 1. Gy Szlávi Péter 2013/2014 ősz Egy informatikai tankönyv bemutatása, kritikája Készítette: Tóth Sándor Tibor Kurzus címe: Oktató: Szemeszter: Informatika

Részletesebben

TANANYAGTÁRHÁZAK SZEREPE AZ ELEARNINGBEN. Vágvölgyi Csaba - Papp Gyula. Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola Debrecen

TANANYAGTÁRHÁZAK SZEREPE AZ ELEARNINGBEN. Vágvölgyi Csaba - Papp Gyula. Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola Debrecen TANANYAGTÁRHÁZAK SZEREPE AZ ELEARNINGBEN Vágvölgyi Csaba - Papp Gyula Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola Debrecen Networkshop 2010 Debrecen, 2010. április 7.-9. elearning az elmúlt 10 évben

Részletesebben

Váci Mihály Kulturális Központ Cím: Telefon: Fax: Web: E-mail: Nyilvántartásba vételi szám:

Váci Mihály Kulturális Központ Cím: Telefon: Fax: Web: E-mail: Nyilvántartásba vételi szám: TÁJÉKOZTATÓ Digitális írástudás fejlesztése /D009 A képzés során megszerezhető kompetenciák A képzésben résztvevő: képessé válik a legfontosabb számítástechnikai kifejezések megnevezésére, megérti a számítógép

Részletesebben

Web-fejlesztés NGM_IN002_1

Web-fejlesztés NGM_IN002_1 Web-fejlesztés NGM_IN002_1 Rich Internet Applications RIA Vékony-kliens generált (statikus) HTML megjelenítése szerver oldali feldolgozással szinkron oldal megjelenítéssel RIA desktop alkalmazások funkcionalitása

Részletesebben

A KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA INFORMATIKA TÉMAKÖREI: 1. Információs társadalom

A KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA INFORMATIKA TÉMAKÖREI: 1. Információs társadalom A KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA INFORMATIKA TÉMAKÖREI: 1. Információs társadalom 1.1. A kommunikáció 1.1.1. A kommunikáció általános modellje 1.1.2. Információs és kommunikációs technológiák és rendszerek

Részletesebben

MIKOVINY SÁMUEL TÉRINFORMATIKAI EMLÉKVERSENY

MIKOVINY SÁMUEL TÉRINFORMATIKAI EMLÉKVERSENY NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM GEOINFORMATIKAI KAR MIKOVINY SÁMUEL TÉRINFORMATIKAI EMLÉKVERSENY 2012/2013. TANÉV Az I. FORDULÓ FELADATAI NÉV:... Tudnivalók A feladatlap 4 feladatból áll, melyeket tetszőleges

Részletesebben

DZSU NG E LH ÁBO RÚ. az e-közigazgatásért. Karay Tivadar Budapest XVIII.ker. Polgármesteri Hivatal

DZSU NG E LH ÁBO RÚ. az e-közigazgatásért. Karay Tivadar Budapest XVIII.ker. Polgármesteri Hivatal DZSU NG E LH ÁBO RÚ az e-közigazgatásért Karay Tivadar Budapest XVIII.ker. Polgármesteri Hivatal A Terep Bp XVIII. kerület 2/21 C sapataink harcban állnak Linux szerverek (12 -ből 9!) Linux munkaállomások

Részletesebben

Hogyan kerül(jön) az e-könyv a könyvtárba?*

Hogyan kerül(jön) az e-könyv a könyvtárba?* KONFERENCIÁK Hogyan kerül(jön) az e-könyv a könyvtárba?* Napjaink egyik legnagyobb könyvtárszakmai kihívását az e-könyvek okozzák, egész pontosan az a kérdés, hogyan lehetne szolgáltatni e-könyvet a könyvtárban

Részletesebben

1. ábra. Az LSZ internetes megjelenítésének kezdőoldala

1. ábra. Az LSZ internetes megjelenítésének kezdőoldala A Magyar Levéltárosok Egyesületének szakmai beszámolója a Levéltári Szemle 2010. évi elektronikus megjelenítését célzó NKA Levéltári kollégiumi pályázatról A Levéltári Szemle korábbi számai korlátozottan,

Részletesebben

Általános tájékoztató szolgáltatások megrendeléséhez

Általános tájékoztató szolgáltatások megrendeléséhez Rólunk A dinamikusan fejlődő digitális könyvpiac egyre növekvő kulturális és gazdasági jelentősségre tesz szert. Az Egora Kiadó Kft. fő célkitűzése, hogy a hazai ügyfelek számára hatékony és elérhető megoldásokat

Részletesebben

Digitális dokumentumok formátumai. és s az. Bednarik LászlL. szló Miskolci Egyetem pző Főiskolai Kar

Digitális dokumentumok formátumai. és s az. Bednarik LászlL. szló Miskolci Egyetem pző Főiskolai Kar Digitális dokumentumok ai és s az XSLT-FO Bednarik LászlL szló Miskolci Egyetem Comenius Tanítóképz pző Főiskolai Kar Miről l lesz szó Háttér XML nyelv Szövegfeldolgozás s dokumentum ai: TEI, DocBook DITA

Részletesebben

A számítógépes szabványosításon túl

A számítógépes szabványosításon túl Tisza András A számítógépes szabványosításon túl Az elmúlt több mint 10 évben, amióta megtanultam, használtam és kutattam a rovást, már az első pillanatokban felmerült bennem, hogy ez a csodálatos örökségünk

Részletesebben

Az Internet. avagy a hálózatok hálózata

Az Internet. avagy a hálózatok hálózata Az Internet avagy a hálózatok hálózata Az Internet története 1. A hidegháború egy fontos problémája Amerikában a hatvanas évek elején: Az amerikai kormányszervek hogyan tudják megtartani a kommunikációt

Részletesebben

MŰSZAKI KÖVETELMÉNYEK, A KÖRKERESŐ SZOFTVER SPECIFIKÁCIÓJA, KÖLTSÉGVETÉS. A) Műszaki követelmények

MŰSZAKI KÖVETELMÉNYEK, A KÖRKERESŐ SZOFTVER SPECIFIKÁCIÓJA, KÖLTSÉGVETÉS. A) Műszaki követelmények 1. sz. melléklet MŰSZAKI KÖVETELMÉNYEK, A KÖRKERESŐ SZOFTVER SPECIFIKÁCIÓJA, KÖLTSÉGVETÉS A) Műszaki követelmények A körkereső szoftvernek (a továbbiakban Szoftver) az alábbi követelményeknek kell megfelelnie

Részletesebben

A fejlesztendő tananyagok formai követelményei

A fejlesztendő tananyagok formai követelményei A fejlesztendő tananyagok formai követelményei Bevezető A pályázatban a tankönyvtár által preferált DocBook formátumot vállaltuk A tankönyvtár kissé speciális DocBook formátumot vár (pl. a képletek esetén)

Részletesebben

Kiss Gergő, Kovács László, Micsik András, Moldován István

Kiss Gergő, Kovács László, Micsik András, Moldován István Rendszerek Osztály HEKTÁR: Hazai elektronikus könyvtári rendszerek összekapcsolása Kiss Gergő, Kovács László, Micsik András, Moldován István MTA SZTAKI A HEKTÁR projektről HEKTÁR: Nyílt archívumi ajánlások

Részletesebben

Mesterséges Intelligencia Elektronikus Almanach

Mesterséges Intelligencia Elektronikus Almanach Mesterséges Intelligencia Elektronikus Almanach Dobrowiecki Tadeusz, Mészáros Tamás Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Méréstechnika és Információs Rendszerek Tanszék MI Almanach a projekt

Részletesebben

Multimédia Videó fájlformátumok

Multimédia Videó fájlformátumok Hogy is van? Multimédia Makány György Konténerek és adatfolyamok Konténer video felirat audio 2 Konténer formátumok: AVI AVI : a Microsoft (nyílt) videoformátuma, amely 1992-től használatos. Az AVI több

Részletesebben

13. óra op. rendszer ECDL alapok

13. óra op. rendszer ECDL alapok 13. óra op. rendszer ECDL alapok 1. Mire szolgál az asztal? a) Az ideiglenesen törölt fájlok tárolására. b) A telepített alkalmazások tárolására. c) A telepített alkalmazások ikonok általi gyors elérésére.

Részletesebben

XML avagy az univerzális információelérés álma

XML avagy az univerzális információelérés álma XML avagy az univerzális információelérés álma Mészáros Tamás meszaros@mit.bme.hu Budapesti Műszaki Egyetem XML, avagy az univerzális információelérés álma 1 Ki használ XML-t? CiteSeer Youtube Origo SVG

Részletesebben

PTE-PROXY VPN használata, könyvtári adatbázisok elérhetősége távolról

PTE-PROXY VPN használata, könyvtári adatbázisok elérhetősége távolról PTE-PROXY VPN használata, könyvtári adatbázisok elérhetősége távolról Az Informatikai Igazgatóság minden aktív egyetemi hallgató és munkaviszonnyal rendelkező egyetemi dolgozó részére úgynevezett proxy

Részletesebben

1. tétel: A kommunikációs folyamat

1. tétel: A kommunikációs folyamat 1. tétel: A kommunikációs folyamat 1. Határozza meg az információ és az adat fogalmát, mutasson példát a kettő különbségére! 2. Beszéljen az információ és az adat mennyiségi jellemzésének módjáról, a használt

Részletesebben

Kinek szól a könyv? A könyv témája A könyv felépítése Mire van szükség a könyv használatához? A könyvben használt jelölések. 1. Mi a programozás?

Kinek szól a könyv? A könyv témája A könyv felépítése Mire van szükség a könyv használatához? A könyvben használt jelölések. 1. Mi a programozás? Bevezetés Kinek szól a könyv? A könyv témája A könyv felépítése Mire van szükség a könyv használatához? A könyvben használt jelölések Forráskód Hibajegyzék p2p.wrox.com xiii xiii xiv xiv xvi xvii xviii

Részletesebben

Boros Andrea és Ignéczi Lilla Neumann-ház, Budapest. Networkshop 2004 konferencia Győr, április 4 7.

Boros Andrea és Ignéczi Lilla Neumann-ház, Budapest. Networkshop 2004 konferencia Győr, április 4 7. Boros Andrea és Ignéczi Lilla Neumann-ház, Budapest Networkshop 2004 konferencia Győr, április 4 7. www.webkat.hu A WebKat.hu 2004 februárjában: 213 459 rekord 44 087 saját anyag Cél: a magyar kulturális

Részletesebben

Számítógépes munkakörnyezet II. Szoftver

Számítógépes munkakörnyezet II. Szoftver Számítógépes munkakörnyezet II. Szoftver A hardver és a felhasználó közötti kapcsolat Szoftverek csoportosítása Számítógép működtetéséhez szükséges szoftverek Operációs rendszerek Üzemeltetési segédprogramok

Részletesebben

Intelligens biztonsági megoldások. Távfelügyelet

Intelligens biztonsági megoldások. Távfelügyelet Intelligens biztonsági megoldások A riasztást fogadó távfelügyeleti központok felelősek a felügyelt helyszínekről érkező információ hatékony feldolgozásáért, és a bejövő eseményekhez tartozó azonnali intézkedésekért.

Részletesebben

HTML és CSS. Horváth Árpád május 6. Óbudai Egyetem Alba Regia M szaki Kar (AMK) Székesfehérvár

HTML és CSS. Horváth Árpád május 6. Óbudai Egyetem Alba Regia M szaki Kar (AMK) Székesfehérvár Óbudai Egyetem Alba Regia M szaki Kar (AMK) Székesfehérvár 2015. május 6. Vázlat 1 2 A világháló Története statikus és dinamikus oldal URL DNS-feloldás IP-cím ügyfél (kliens, böngész ) és szerver (kiszolgáló)

Részletesebben

Web-fejlesztés NGM_IN002_1

Web-fejlesztés NGM_IN002_1 Web-fejlesztés NGM_IN002_1 Szindikálás, aggregálás - RSS, Atom Tartalom betáplálás Gyakran frissül! webszájtok Új felhasználói igények el!fizetési igény az új tartalomra a tartalom újrafelhasználása eltér!

Részletesebben

Java I. A Java programozási nyelv

Java I. A Java programozási nyelv Java I. A Java programozási nyelv története,, alapvető jellemzői Miskolci Egyetem Általános Informatikai Tanszék Utolsó módosítás: 2007. 02. 12. Java I.: Történet, jellemzők, JDK JAVA1 / 1 Egy kis történelem

Részletesebben

ELOSZTOTT DIGITÁLIS KÖNYVTÁRI PROJEKT EURÓPÁBAN

ELOSZTOTT DIGITÁLIS KÖNYVTÁRI PROJEKT EURÓPÁBAN ELOSZTOTT DIGITÁLIS KÖNYVTÁRI PROJEKT EURÓPÁBAN Kovács László, laszlo.kovacs@sztaki.hu Micsik András, micsik@sztaki.hu MTA SZTAKI, Elosztott Rendszerek Osztály Abstract The member institutes of ERCIM (European

Részletesebben

Fejlett kereső és lekérdező eszközök egy elektronikus szakfolyóirathoz (IBVS)

Fejlett kereső és lekérdező eszközök egy elektronikus szakfolyóirathoz (IBVS) Networkshop, 2008 Márc. 17 19., Dunaújváros Holl Erdődi: Fejlett kereső... 1 Fejlett kereső és lekérdező eszközök egy elektronikus szakfolyóirathoz (IBVS) Holl András Erdődi Péter MTA Konkoly Thege Miklós

Részletesebben

A HunTéka elektronikus könyvtár modulja

A HunTéka elektronikus könyvtár modulja A HunTéka elektronikus könyvtár modulja A HunTéka integrált könyvtári rendszer 2002-ben debütált az MTA SZTAKI és az ikron Kft. több éves közös fejlesztésének eredményeként. Jelenleg több mint 44 intézményben

Részletesebben

MŰSZAKI DOKUMENTÁCIÓ. Aleph WebOPAC elérhetővé tétele okostelefonon. Eötvös József Főiskola 6500 Baja, Szegedi út 2.

MŰSZAKI DOKUMENTÁCIÓ. Aleph WebOPAC elérhetővé tétele okostelefonon. Eötvös József Főiskola 6500 Baja, Szegedi út 2. Telefon: Fax: E-mail: (+36-1) 269-1642 (+36-1) 331 8479 info@ex-lh.hu www.ex-lh.hu Eötvös József Főiskola 6500 Baja, Szegedi út 2. MŰSZAKI DOKUMENTÁCIÓ Aleph WebOPAC elérhetővé tétele okostelefonon Pályázati

Részletesebben

Korszerű webes technológiák felhasználása a Moodle LMS rendszerben

Korszerű webes technológiák felhasználása a Moodle LMS rendszerben Korszerű webes technológiák felhasználása a Moodle LMS rendszerben Vágvölgyi Csaba (vagvolgy@kfrtkf.hu) Papp Gyula (pappgy@kfrtkf.hu) Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola Debrecen Néhány adat

Részletesebben

1. fejezet Bevezetés a web programozásába (Balássy György munkája)... 11 Az internet működése... 11

1. fejezet Bevezetés a web programozásába (Balássy György munkája)... 11 Az internet működése... 11 Tartalomjegyzék 1. fejezet Bevezetés a web programozásába (Balássy György munkája)... 11 Az internet működése... 11 Géptől gépig... 11 Számok a gépeknek... 13 Nevek az embereknek... 14 Programok egymás

Részletesebben

INTERNET. internetwork röviden Internet /hálózatok hálózata/ 2010/2011. őszi félév

INTERNET. internetwork röviden Internet /hálózatok hálózata/ 2010/2011. őszi félév INTERNET A hatvanas években katonai megrendelésre hozták létre: ARPAnet @ (ARPA= Advanced Research Agency) A rendszer alapelve: minden gép kapcsolatot teremthet egy másik géppel az összekötő vezetékrendszer

Részletesebben

ALAPADATOK. KÉSZÍTETTE Balogh Gábor. A PROJEKT CÍME Hálózati alapismeretek

ALAPADATOK. KÉSZÍTETTE Balogh Gábor. A PROJEKT CÍME Hálózati alapismeretek PROJEKTTERV 1 ALAPADATOK KÉSZÍTETTE Balogh Gábor A PROJEKT CÍME Hálózati alapismeretek ÖSSZEFOGLALÁS Az első órán a tanulók megismerkednek a következő témákkal: hálózati alapfogalmak, a hálózatok használatának

Részletesebben

Az alábbi kód egy JSON objektumot definiál, amiből az adtokat JavaScript segítségével a weboldal tartalmába ágyazzuk.

Az alábbi kód egy JSON objektumot definiál, amiből az adtokat JavaScript segítségével a weboldal tartalmába ágyazzuk. JSON tutorial Készítette: Cyber Zero Web: www.cyberzero.tk E-mail: cyberzero@freemail.hu Msn: cyberzero@mailpont.hu Skype: cyberzero_cz Fb: https://www.facebook.com/cyberzero.cz BEVEZETÉS: A JSON (JavaScript

Részletesebben

1. tétel: A kommunikációs folyamat

1. tétel: A kommunikációs folyamat 1. tétel: A kommunikációs folyamat 1. Határozza meg az információ és az adat fogalmát, mutasson példát a kettő különbségére! 2. Beszéljen az információ és az adat mennyiségi jellemzésének módjáról, a használt

Részletesebben

A számítógép-hálózat egy olyan speciális rendszer, amely a számítógépek egymás közötti kommunikációját biztosítja.

A számítógép-hálózat egy olyan speciális rendszer, amely a számítógépek egymás közötti kommunikációját biztosítja. A számítógép-hálózat egy olyan speciális rendszer, amely a számítógépek egymás közötti kommunikációját biztosítja. A hálózat kettő vagy több egymással összekapcsolt számítógép, amelyek között adatforgalom

Részletesebben

A közgyűjtemények és az e-infrastruktúra szolgáltatók

A közgyűjtemények és az e-infrastruktúra szolgáltatók Debrecen 2010. április 7. DC-NET (Digital Cultural Heritage Network) A közgyűjtemények és az e-infrastruktúra szolgáltatók Oktatási és Kulturális Minisztérium Röviden: A DC-NET az ERA-NET - Európai Kutatási

Részletesebben

Zenetár a webszerverünkön,

Zenetár a webszerverünkön, Zenetár a webszerverünkön, avagy XML használata PHP 5 alatt. Ercsey Balázs (laze) netpeople.hu Zenetár a webszerverünkön Miről lesz szó? XML Objektum orientált szemléletmód PHP4 PHP5 Az XML W3C szabvány

Részletesebben

Múzeumok - ma Tudományos munka (szakma) Minerva project. Nemzeti Képviselők Csoportja (NRG) keretein belül. Közművelődés (közönség)

Múzeumok - ma Tudományos munka (szakma) Minerva project. Nemzeti Képviselők Csoportja (NRG) keretein belül. Közművelődés (közönség) A múzeumok internetes megjelenési lehetőségei Múzeumok - tegnap Műgyűjtés, műélvezet Tudományos kutatás, gyűjtés Tudományos feldolgozás Raktározás Bemutatás Múzeumok - ma Tudományos munka (szakma) Gyűjtés

Részletesebben

BEVEZETÉS AZ INTERNET ÉS A WORLD WIDE WEB VILÁGÁBA. Kvaszingerné Prantner Csilla, EKF

BEVEZETÉS AZ INTERNET ÉS A WORLD WIDE WEB VILÁGÁBA. Kvaszingerné Prantner Csilla, EKF BEVEZETÉS AZ INTERNET ÉS A WORLD WIDE WEB VILÁGÁBA Kvaszingerné Prantner Csilla, EKF Az Internet 2 A hálózatok összekapcsolt, hálózatba szervezett rendszere, amely behálózza a világot. Részévé vált életünknek.

Részletesebben

Vetési Albert Gimnázium, Veszprém. Didaktikai feladatok. INFORMÁCIÓTECHNOLÓGIAI ALAPISMERETEK (10 óra)

Vetési Albert Gimnázium, Veszprém. Didaktikai feladatok. INFORMÁCIÓTECHNOLÓGIAI ALAPISMERETEK (10 óra) Tantárgy: INFORMATIKA Készítette: JUHÁSZ ORSOLYA Osztály: nyelvi előkészítő évfolyam Vetési Albert Gimnázium, Veszprém Heti óraszám: 3 óra Éves óraszám: 108 óra Tankönyv: dr. Dancsó Tünde Korom Pál: INFORMATIKA

Részletesebben

Információ és kommunikáció

Információ és kommunikáció Információ és kommunikáció Tanmenet Információ és kommunikáció TANMENET- Információ és kommunikáció Témakörök Javasolt óraszám 1. Az internet jellemzői 25 perc 2. Szolgáltatások az interneten 20 perc

Részletesebben

Geográfus MSc és Földtudomány MSc szakos hallgatók diplomamunkájával szemben támasztott követelmények SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport

Geográfus MSc és Földtudomány MSc szakos hallgatók diplomamunkájával szemben támasztott követelmények SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport Geográfus MSc és Földtudomány MSc szakos hallgatók diplomamunkájával szemben támasztott követelmények SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport A mesterszakon a záróvizsgára bocsátás feltétele diplomamunka

Részletesebben

HELYI TANTERV. Informatika

HELYI TANTERV. Informatika HELYI TANTERV Informatika 9. évfolyam Témák Új Tananyag feldolgozása Gyakorlás, helyi felhasználás Összefoglalás, ellenőrzés, hiánypótlás Összóraszám Az informatikai eszközök használata 7 1 8 Információs

Részletesebben

Információ és kommunikáció

Információ és kommunikáció Információ és kommunikáció Tanmenet Információ és kommunikáció TANMENET- Információ és kommunikáció Témakörök Javasolt óraszám 1. Hálózati alapismeretek 20 perc 2. Az internet jellemzői 25 perc 3. Szolgáltatások

Részletesebben

Webdesign II Oldaltervezés 3. Tipográfiai alapismeretek

Webdesign II Oldaltervezés 3. Tipográfiai alapismeretek Webdesign II Oldaltervezés 3. Tipográfiai alapismeretek Tipográfia Tipográfia: kép és szöveg együttes elrendezésével foglalkozik. A tipográfiát hagyományosan a grafikai tervezéssel, főként a nyomdai termékek

Részletesebben

Adatbázis rendszerek. dr. Siki Zoltán

Adatbázis rendszerek. dr. Siki Zoltán Adatbázis rendszerek I. dr. Siki Zoltán Adatbázis fogalma adatok valamely célszerűen rendezett, szisztéma szerinti tárolása Az informatika elterjedése előtt is számos adatbázis létezett pl. Vállalati személyzeti

Részletesebben

Bluetooth párosítás. Felhasználói útmutató

Bluetooth párosítás. Felhasználói útmutató Bluetooth párosítás Felhasználói útmutató Copyright 2012, 2016 HP Development Company, L.P. A Microsoft, a Windows és a Windows Vista a Microsoft Corporation az Egyesült Államokban bejegyzett védjegyei.

Részletesebben

Olyan eszközre van szükség, amelynél a webszerkesztés folyamatát a fejlesztő, nem pedig a program vezérli

Olyan eszközre van szükség, amelynél a webszerkesztés folyamatát a fejlesztő, nem pedig a program vezérli Fejlesztőeszközök Olyan eszközre van szükség, amelynél a webszerkesztés folyamatát a fejlesztő, nem pedig a program vezérli Szerkesztők 2 alapvető szolgáltatása: kódszínezés, kódkiegészítés Alapvetően

Részletesebben

Informatika tagozat osztályozóvizsga követelményei

Informatika tagozat osztályozóvizsga követelményei Tartalom 9. évfolyam... 1 10. évfolyam... 4 11. évfolyam... 6 12. évfolyam... 8 9. évfolyam Az informatikai eszközök használata Az egészséges munkakörnyezet megteremtése Neumann elvű számítógép felépítése

Részletesebben

könyvvizsgálat dokumentálását segítő rendszer

könyvvizsgálat dokumentálását segítő rendszer könyvvizsgálat dokumentálását segítő rendszer Készült a Magyar Könyvvizsgáló Kamara Oktatási Központ KFT által kiadott MUNKAPROGRAM ÉS MÓDSZERTANI SEGÉDLET A KISVÁLLALKOZÁSOK KÖNYVVIZSGÁLATÁHOZ kiadvány

Részletesebben

INFORMATIKA - VIZSGAKÖVETELMÉNYEK. - négy osztályos képzés. nyelvi és matematika speciális osztályok

INFORMATIKA - VIZSGAKÖVETELMÉNYEK. - négy osztályos képzés. nyelvi és matematika speciális osztályok INFORMATIKA - VIZSGAKÖVETELMÉNYEK - négy osztályos képzés nyelvi és matematika speciális osztályok A vizsgák lebonyolítása A tanuló előre elkészített feladatkombinációkból húz véletlenszerűen. OSZTÁLYOZÓ

Részletesebben