KÖVETELMÉNYRENDSZER tanév ANGOL SZAKNYELV I IV.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KÖVETELMÉNYRENDSZER tanév ANGOL SZAKNYELV I IV."

Átírás

1 KÖVETELMÉNYRENDSZER tanév ANGOL SZAKNYELV I IV. Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar, Nyelvi Kommunikációs Igazgatóság Tantárgy neve: Szaknyelv I., Szaknyelv II., Szaknyelv III., Szaknyelv IV. kódja: GYNYESNYG1M, GYNYESNYG2M, GYNYESNYG3M, GYNYESNYG4M kreditértéke: 3 Tantárgy előadójának neve: Dr. Kovács Éva A tárgy tematikája: Tematika: mellékletben A foglalkozásokon való részvétel követelményei és a távolmaradás pótlásának lehetősége: Félévente 5 hiányzás (10 óra) megengedett. A megengedettnél több hiányzás esetén orvosi igazolás szükséges, tartós betegség, vagy kórházi tartózkodás miatt. Kétszer lehetőség van pótlásra, illetve konzultáción való részvételre, indokoltan tartós távollét esetén a tanárral egyeztetett külön feladatok teljesítése. Az igazolás módja a foglalkozásokon és a vizsgán való távollét esetén: orvosi igazolás A félévközi ellenőrzések (beszámolók, zárthelyi dolgozatok) száma, témaköre és időpontja, pótlásuk és javításuk lehetősége: Zárthelyi dolgozatok Időpont a 7. és 13. hét (mindkét félévben) Javítás és pótlás: Órán kívüli időpontban. A zárthelyi dolgozatok javítására kétszer van lehetőség, az átlagba beleszámít a ZH-k és azok javításainak eredménye, az órai munka, prezentációk, előadások készítése is. Az elégtelen záródolgozatot meg kell ismételni, az a hallgató, aki nem javítja ki az elégtelen záródolgozatát, nem kaphat félévvégi osztályzatot. A félév végi aláírás követelményei: Az óralátogatás és az írásbelik legalább 50%-os eredménye Az osztályzat kialakításának módja: Az írásbeli és szóbeli munka alapján: 0 50% = elégtelen (1) 51 60% = elégséges (2) 61 75% = közepes (3) 76 89% = jó (4) % = jeles (5) A vizsga típusa: - A vizsgajelentkezés módja: - A vizsgajelentkezés módosításának rendje: -

2 A vizsgáról való távolmaradás igazolásának módja: - A tananyag elsajátításához felhasználható jegyzetek, tankönyvek, segédletek és szakirodalom listája: Győrffy Mária: English for Doctors, Minerva Nyomda Kft., Pécs, 1996 ISBN: Joy Parkinson:Nucleus Medicine, Longman 1982 ISBN: David V. Jones: Medicine, Cassels Publishers Limited 1989, London, ISBN: P. L. Sandler: Medically Speaking, 1987 BBC English by Radio and Television Joan Maclean: English in Basic Medical Science, Oford Univ. Press, 1980, Oxford ISBN: X Továbbá friss autentikus cikkek és közlemények, régi vizsgaanyagok.

3 Tanmenet GYTK ANGOL SZAKNYELV I. (gyenge középhaladó) Kurzus előfeltétele: Két-három éves középiskolai vagy más, angol nyelvtanulás. Cél: A gyógyszerészeti szaknyelv középszintig történő elsajátítása A kurzus tervezett időtartama: Egy félév 1x14 hét, 2x2 óra/hét. Tananyag: Győrffy Mária: English for Doctors című könyvének megfelelő részei Szakkönyvek és más autentikus anyagok és hanganyagok HÉ TOPICS T 1. Egyetemi tantárgyak, vizsgatípusok University studies, types of examinations 2. A gyógyszertár és a gyógyszerész, a munkahely leírása Pharmacy and pharmacist, describing place of work 3. A betegekkel/vevőkkel való bánásmód, gyakori problémák Treating customers, common problems 4. Gyógyszer típusok, formulázás Types of drugs, formulation 5. Gyógyszerek szedése Taking drugs 6. Kölcsönhatások GRAMMAR Helyesírás, kiejtés (th, w), fonetikai átírás, a határozott és határozatlan névelő Spelling (th, w), pronunciation, phonetic transcription, Definite and Indefinite Articles A számlálható és számlálhatatlan főnevek, Mennyiség kifejezése Countable and uncountable nouns, expressing quantity Vala bár sok (számlálhatatlan fn.), sok (számlálható fn.) birtokos jelzők Some, any, much, many, Possessive Adjectives Van, vannak, ez, az, ezek, azok, -hat, -het There is, there are,, this, that, these, those, can, could Az igék szótári alakja, averbo, rendhagyó többes számok, like + gerundium Dictionary forms of verbs, averbo, irregular plurals, like + Gerund Sem sem, akár akár, mindkettő, az összes, minden Interactions Neither nor, either or, both, all, every Alternatív gyógyászat és gyógyszerek Alanyra (who) kérdezés az egyszerű jelen

4 időben, parancsoló mód Alternative medicine and medication 8. Gyógyszerlebomlás, melléhatások Drug metabolism, side effects 9. A szabadon vásárolható gyógyszerek Over the counter drugs 10. Vényköteles gyógyszerek Drugs for prescription 11. A fájdalomcsillapítók Pain killers 12. Vitaminok Vitamins 13. Antibiotikumok Antibiotics 14. A gyógyszerész és a beteg/vevő közötti tipikus párbeszédek Tipical conversations between the pharmacist and the cutomer Questions with who and what, in the Present Tense, Imperatives Jelen idő általános és folyamatos szemléletű alakjának használata Use of Present Tense (Common and Progressive Aspect) A két jelen idejű alak összehasonlítása Contrasting the two Present Tenses A múlt idő (általános és folyamatos szemlélete) The Past Tense (Common and Progressive Aspect A jelen idejű alak jövő idejű jelentése Present Tenses with Future meaning A jövő idő és a két alak összehasonlítása Future Tenses and contrasting them A fog, akar, szándékozik kifejezése Going to Ismétlés Revision

5 Tanmenet GYTK ANGOL SZAKNYELV II. (középhaladó) Kurzus előfeltétele: Két-három éves középiskolai vagy más, angol nyelvtanulás, illetve angol Szaknyelv I. abszolválása. Cél: A gyógyszerészeti szaknyelv középszintű elsajátítása A kurzus tervezett időtartama: Egy félév 1x14 hét, 2x2 óra/hét. Tananyag: Győrffy Mária: English for Doctors című könyvének megfelelő részei Szakkönyvek és egyéb autentikus szövegek és hanganyagok HÉ TOPICS T 1. Gyógyszerallergia Drug allergies 2. Nyugtatók Sedatives and Tranquillisers 3. Bio- és alternatív termékek (gyógyfüvek és gyógy anyagok) Bio- and alternative products (medical herbs and curative materials) 4. Klinikai farmakológia, a kórházakban és a klinikákon lévő gyógyszerészek Clinical pharmacology, pharmacists in clinics and hospitals 5. Megfázás és fejfájás Common colds and head-ache 6. Kerek asztal megbeszélések Round table discussions 7. Statisztikák, előadások GRAMMAR A befejezett múlt idő általános szemléletű és folyamatos alakja Past Perfect Common and Progressive Aspect A valóságos feltétel és az irreális feltétel jelen és múlt ideje Real Condition, Unreal Condition (Present and Past) A potenciális feltétel Potential Condition A szenvedő ragozás és szenvedő szerkezetek Passive Conjugation, Passive Constructions Prepozíciós szenvedő szerkezetek Passive Constructions with Prepositions Segédigés szenvedő szerkezetek Passive Constructions with Modal Verbs Az igeidő átismétlése Statistics, presentations Revision of Tenses 8. A különböző fájdalom és kezelése Összehasonlítás (latin eredetű melléknevek)

6 A gerundium és formái, gyakorlatok Pains and their treatment 9. A gyógyszer definíciója Definition of Medicine 10. A gyógyszerek és jellemzőik Medicines and their characteristics 11. A gyógyszerek alkalmazása és a dózis Application and dosage of medicine 12. Gyógyszerformák I.(pilulák, tabletták, kapszulák, tinktúrák, kúpok, permetek, inhalációs szerek, cseppek, párásítók) Forms of medicines I, (pills, tablets, capsules, tinctures, suppositories, spry, inhalers, drops, nebulisers) 13. Gyógyszerformák II. (kenőcs, kenet, krém, gél, injekció, infúzió, por) Forms of medicines II. (liniment, ointment, cream, gel, injections, infusions, powders) 14. Ismétlés Revision Comparatives (Adjectives of Latin origin) Gerund and its forms, exercises A segéd igék átismétlése I.: Revision of Modal Verbs: should, must, have to, A segéd igék átismétlése II. Revision of Modal Verbs:, is to, ought to, can, could, may, might + Perfect Infinitive A jelen idejű cselekvő és szenvedő főnévi igenév Present Active and Passive Infinitives A befejezett idejű cselekvő és szenvedő főnévi igenév Ugye? (a jelenben már nem érvényes) múltbeli gyakoriság kifejezése (used to, would) és a használni, hozzá vagyok szokva, hozzászokni igék használata Perfect Active and Passive Infinitives Question tags, used to, would, to use, to be used to, to get used to A jövő idő és a befejezett jövő idő mellett álló időhatározó szók Time adverbs with Future and Future Perfect Tense Ismétlés Revision

7 Tanmenet GYTK ANGOL SZAKNYELV III (erős középhaladó) Kurzus előfeltétele: Két-három éves középiskolai vagy más, angol középszintű nyelvtudás, illetve angol Szaknyelv II. abszolválása. Cél: A gyógyszerészeti szaknyelv haladó szintű elsajátítása A kurzus tervezett időtartama: Egy félév 1x14 hét, 2x2 óra/hét. Tananyag: Győrffy Mária: English for Doctors című könyvének megfelelő részei Joy Parkinson:Nucleus Medicine, Longman 1982 ISBN: David V. Jones: Medicine, Cassels Publsiehrs Limited 1989, London, ISBN: P. L. Sandler: Medically Speaking, 1987 BBC Englsih by Radio and Television Joan Maclean: English in Basic Medical Science, Oford Univ. Press, 1980, Oxford ISBN: X Autentikus könyvek, cikkek, hanganyagok és régi vizsgaanyagok HÉ TOPICS T 1. A gyógyszerek felszívódása és lebomlása Absorption and metabolism of medicines 2. Gyógyszer-kombinációk (antagonizmus és szinergizmus), a gyógyszertípusok és hatásuk (fájdalomcsillapítók, görcsoldók) Combination of medicines (antagonism and synergism) Types of medicines and their effects: (painkillers, spasmolytics) 3. A gyógyszerek típusai és hatásai (lázcsillapítók, gyulladásgátlók, köhögésoldók, hörgőtágítók, nyákoldók) Types of medicines and their effects: I. (Antipyretics, anti-inflammatory drugs, antitussives, bronchodilators, mucolytics) 4. A gyógyszerek típusai és hatásaik II. (hipnotikumok, barbiturátok, altatók, nyugtatók, antiemetikumok, hashajtók ) Types of medicines and their effects II. Hypnotics, barbiturates, sleeping pills, sedatives,antiemetics, laxatives) 5. A gyógyszerek típusai és hatásaik III. (vérnyomáscsökkentők, vízhajtók, GRAMMAR Az főnévi igenév és a gerundium összehasonlítása Infinitive contrasted with Gerund Gerundium és főnévi igenév gyakorlatok Exercises for Gerund and Infinitive A jelen idejű cselekvő és szenvedő melléknévi igenevek Present Active and Passive Participles A bejezett cselekvő és szenvedő melléknévi igenév Perfect Active and Passive Participles A melléknévi igenevek összehasonlítva a gerundiummal és a melléknévi jelentéssel

8 anthelmintikumok, fertőtlenítő szerek) Types of medicines and their effects III. (Antihypertensive drugs, diuretics, anthelminthics, antiseptics) 6. A gyógyszerek típusai és hatásaik IV. (reuma ellenes szerek, szteroidok, antibiotikumok Types of medicines and their effects IV. (anti-rheumatics, steroids, antibiotics) 7. Gyógyszertípusok és hatásaik V. (antikoagulánsnok, szív glikozidok, rák ellenes szerek, kemoterápia) Types of medicines and their effects V. (anticoagulants, cardiac glycosides, anticancer drugs, chemotherapy) 8. Oltóanyagok és oltási rend, vitaminok Vaccines and vaccination schedule, vitamins 9. Vashiány és kezelése Iron deficiency and its treatment 10. A gyógyszerek terápiás és melléhatásai Placebo Therapeutic effects and side effects of medicines, placebo 11. A vény nélkül kapható gyógyszerek, Az infúziós terápia okai OTC drugs, reasons for infusion therapy 12. Új gyógyszerek kifejlesztése Development of new drugs 13. Érvek és ellenérvek az állatkísérletek esetében Animal experiments: for and against 14. Klinikai és terápiás vizsgálatok Clinical and therapeutical trials Participles contrasted with Gerund and Adjectives Mondatrövidítő szerkezetek, a gerundium és a főnévi igenév szenvedő formái Sentence shortening, Passive forms of Gerund and Infinitive A műveltetés és fogalma. Az angol és magyar használat különbségei Causative Aspect and its concept Differences in Hungarian and Eglish usage A műveltető have és get alakjai Forms of causative have and get A műveltető causative make, let and cause alakjai. Forms of causative make, let and cause A személy megjelölése a műveltetésben Expressing causation with person involved A befejezett jövő idő használata, időhatározó szók mellett. The use of Future Perfect Tenses, Time Clauses (as soon as, before, after, etc) Az igeidők átismétlése Revision of Tenses A főnévi igenév, a gerundium és a segédigék átismétlése Revision of Infinitives, Gerund and Auxiliaries A műveltetés átismétlése Revision of Causative Aspect

9 Tanmenet GYTK ANGOL SZAKNYELV IV. (haladó) Kurzus előfeltétele: Két-három éves középiskolai vagy más, angol nyelvtanulás, illetve angol Szaknyelv III. abszolválása. Cél: A gyógyszerészeti szaknyelv középszintű elsajátítása A kurzus tervezett időtartama: Egy félév 1x14 hét, 2x2 óra/hét. Tananyag: Győrffy Mária: English for Doctors című könyvének megfelelő részei Joy Parkinson:Nucleus Medicine, Longman 1982 ISBN: David V. Jones: Medicine, Cassels Publsiehrs Limited 1989, London, ISBN: P. L. Sandler: Medically Speaking, 1987 BBC Englsih by Radio and Television Joan Maclean: English in Basic Medical Science, Oford Univ. Press, 1980, Oxford ISBN: X Autentikus könyvek, cikkek, hanganyagok és régi vizsgaanyagok HÉ TOPICS T 1. Értő olvasás, fordítás, retroverzió, gyógyszerészeti cikkek olvasása Concise Reading, Translation, Retroversion, Reading Pharmaceutical Articles 2. Gyógyszerészeti cikkek elemzése Levélírás Analysis of Pharmaceutical Articles Letter Writing 3. Konferencia szervezése, konferencia programjának összeállítás Organising a Conference Compilation of a Conference Program GRAMMAR Fordítási alapelvek, szókincsképzés, a one, ones, that, those névmások értelmező jelzős és birtokos jelzős kapcsolatban Principles of Translation and Building Vocabulary. One, Ones, that, those in Possessive and in Adverbs of Place A szakcikkekben gyakori igeidők átismétlése A irreális cselekvések kifejezése Revision of Tenses Common in Technical Articles Expression of unreal actions ( I wish, If Only, If it weren t for that, For That, It s Time, It s High Time, If He Were To, Were he I d rather) Függő beszéd, feltételes mellékmondatok: egyenes és fordított szórendi szerkesztés Reported Speech, Conditional Sentences: Normal and Inverse Constructions 4. A gyógyszerésznél, tanácskérés a gyógyszerésztől. Recept és a felírt Szenvedő szerkezetek a magyar nyelvben nem tárgyas igékkel

10 gyógyszer elkészítése At the pharmacist s, asking for the pharmacist s advice. Prescribing and making up medicines 5. A természetes és a szintetikus gyógyszerek, generikus gyógyszerek és helyettesítésük Natural vs. synthetic medicines, generic drugs and substitution 6. Kigészítő gyógyszerek Complementary medicine Test Writing 7. Bach Flower gyógyszerek homeopátia Bach Flower remedies, homeopathy 8. Táplálék kiegészítők. A gyógyszerellátás ipar vagy egészségügyi tevékenység? Food supplements. Is drug supply an industry or a kind of medical care activity? 9. Mi történjék a gyógyszerekkel az eltarthatósági határidő lejárta után? What should be done with the drugs after the expire period? 10 A magisztrális készítmények és gyógyszerészeti termékek, az OEP által támogatott vények Magisterial preparations and pharmaceutical products. Prescriptions subsidized by the National Health Insurance Fund 11. Az ingyenes gyógyszerellátásra jogosultak gyógyszerei. A magyar gyógyszergyárak helye a világban Passive Constructions with Prepositions and with Verbs not Transitive in Hungarian Language E.g.: The station must be arrived at. Causative Aspect A műveltető have és get teljes ragozása és Acc. with Inf. szerkezetük. The Complete Coniugation of the Causative have and get. Have and get in Acc. With Inf. Constructions E.g.: He had Mary write a letter A műveltető make, let, cause és a műveltetés egyéb módjai. Pl. szó párok The causative make, let, cause Other Ways of Expression Causation: e.g. verb pairs, etc. A főnévi igenév befejezetlen és befejezett cselekvő és szenvedő alakjai, The Infinitives: present active, passive and perfect active and passive, progressive forms A helyhatározók (értelmező jelzők) a magyar és az angol nyelvben Adverbs of place in English and Hungarian E.g.: Try this dress on in the shop window! Angol kifejezések, idiómák és szavak rossz vagy pontatlan magyarra fordítása Bad or incorrect translations of English expression or idioms and words into Hungarian. Mistakes made in using English Plurals in Hungarian (e.g.: You can bring your wives ) A jelen és múld idejű participium alakjai és szerepük a mondatrövidítésben Present and Past Participle form (4 forms) and their function in (shortening) making concise sentences A részelő birtokos eset (és más of birtokos esetek). A belső és külső tulajdonságok kifejezése

11 Preparations for persons entitled to free National Health Service The place of Hungarian pharmaceutical factories in the world 12 A magyar gyógyszeripar története (Richter, Chinoin). A magyar gyógyszerek exportja. The history of Hungarian pharmaceutical industry (Richter, Chinoin). Export of Hungarian medicines 13. Gyógyszerimport, benzinkutaknál történő gyógyszereladás. Rádió és televízió reklámok. Import of medicines, selling medicines at petrol stations in Hungary. Advertising on radio and TV. 14. Állami egészségügyi ellátás és magángyógyszertárak Magyarországon. State owned health care and privatized pharmacies in Hungary Partitive Genitive (and other of Genitives, Expressing inside and outside qualities Logikai viszonyok kifejezése: feltétel, magyarázat, levezetés, következtetés, ellentétek, ellentmondások, feltételezések, engedélyek. A suggest ige használata. Magyar klisék angolra fordítása. Expressing logic relations: condition, explanation, deduction, conclusion, contrasts, contradiction, supposition, permission. The use of suggest Translation of Hungarian clichés: betegeken, betegeknél, fellép, egészségügyi szakember, etc. Nyomatékosítás, kiemelés kifejezése (pl. Nem a nők, hanem a férfiak, akik folytatják a harcot, stb.) Expression emphasis (it is not women but men who still carry on the war. Not only did they take him to hospital, but operated on him as well. It is sadness and not the disease that killed him. Or: It is not the disease but sadness that killed him. No sooner Hardly had he..) Levélformák, a levél szerkezet. A nyelvi funkció és kommunikációs szintek. Letter forms, inside organisation of a letter, Language function and levels of communication

KÖVETELMÉNYRENDSZER ANGOL SZAKNYELV I-IV

KÖVETELMÉNYRENDSZER ANGOL SZAKNYELV I-IV KÖVETELMÉNYRENDSZER ANGOL SZAKNYELV I-IV Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar, Nyelvi Kommunikációs Központ Tantárgy neve: ANGOL NYELV I, ANGOL NYELV II, ANGOL NYELV III, ANGOL NYELV IV kódja:

Részletesebben

KÖVETELMÉNYRENDSZER ANGOL KÖZÉP-, FELSŐFOKÚ PROFEX II. KURZUS

KÖVETELMÉNYRENDSZER ANGOL KÖZÉP-, FELSŐFOKÚ PROFEX II. KURZUS KÖVETELMÉNYRENDSZER ANGOL KÖZÉP-, FELSŐFOKÚ PROFEX II. KURZUS Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar, Nyelvi Kommunikációs Központ Tantárgy neve: Angol PROFEX II nyelvizsga-előkészítő kódja: kreditértéke:

Részletesebben

KÖVETELMÉNYRENDSZER tanév ANGOL PROFEX I. NYELVVIZSGA-ELŐKÉSZÍTŐ

KÖVETELMÉNYRENDSZER tanév ANGOL PROFEX I. NYELVVIZSGA-ELŐKÉSZÍTŐ KÖVETELMÉNYRENDSZER 2018 2019. tanév ANGOL PROFEX I. NYELVVIZSGA-ELŐKÉSZÍTŐ Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar, Nyelvi Kommunikációs Igazgatóság Tantárgy neve: PROFEX I. (középfokú nyelvvizsga

Részletesebben

KÖVETELMÉNYRENDSZER ANGOL PROFEX I NYELVVIZSGA-ELŐKÉSZÍTŐ

KÖVETELMÉNYRENDSZER ANGOL PROFEX I NYELVVIZSGA-ELŐKÉSZÍTŐ KÖVETELMÉNYRENDSZER ANGOL PROFEX I NYELVVIZSGA-ELŐKÉSZÍTŐ Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar, Nyelvi Kommunikációs Központ Tantárgy neve: Angol PROFEX I. nyelvvizsga-előkészítő kódja: kreditértéke:

Részletesebben

KÖVETELMÉNYRENDSZER ANGOL SZAKNYELV I

KÖVETELMÉNYRENDSZER ANGOL SZAKNYELV I KÖVETELMÉNYRENDSZER ANGOL SZAKNYELV I 2017 2018. Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar, Nyelvi Kommunikációs Igazgatóság Tantárgy neve: Szaknyelv I. kódja: FOSVNYE099_1M kreditértéke: 3 Tantárgy előadójának

Részletesebben

KÖVETELMÉNYRENDSZER ANGOL PROFEX I NYELVVIZSGA-ELŐKÉSZÍTŐ

KÖVETELMÉNYRENDSZER ANGOL PROFEX I NYELVVIZSGA-ELŐKÉSZÍTŐ KÖVETELMÉNYRENDSZER ANGOL PROFEX I NYELVVIZSGA-ELŐKÉSZÍTŐ Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar, Nyelvi Kommunikációs Központ Tantárgy neve: Angol PROFEX I nyelvizsga-előkészítő kódja: AOSNYE159_1M

Részletesebben

KÖVETELMÉNYRENDSZER tanév ANGOL KÖZÉP-, FELSŐFOKÚ PROFEX II. KURZUS

KÖVETELMÉNYRENDSZER tanév ANGOL KÖZÉP-, FELSŐFOKÚ PROFEX II. KURZUS KÖVETELMÉNYRENDSZER 2018 2019 tanév ANGOL KÖZÉP-, FELSŐFOKÚ PROFEX II. KURZUS Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar, Nyelvi Kommunikációs Igazgatóság Tantárgy neve: PROFEX II. (közép- és felsőfokú

Részletesebben

KÖVETELMÉNYRENDSZER ANGOL SZAKNYELV I-IV

KÖVETELMÉNYRENDSZER ANGOL SZAKNYELV I-IV KÖVETELMÉNYRENDSZER ANGOL SZAKNYELV I-IV Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar, Nyelvi Kommunikációs Központ Tantárgy neve: ANGOL NYELV I, ANGOL NYELV II, ANGOL NYELV III, ANGOL NYELV IV kódja: FOSVNYE099_1M,

Részletesebben

ANGOL NYELV. A 9.A osztály vizsgája. A vizsga szintje: A2, B1. A vizsga ideje: májusi írásbeli érettségi vizsgaidőszak

ANGOL NYELV. A 9.A osztály vizsgája. A vizsga szintje: A2, B1. A vizsga ideje: májusi írásbeli érettségi vizsgaidőszak ANGOL NYELV A 9.A osztály vizsgája A vizsga szintje: A2, B1 A vizsga ideje: májusi írásbeli érettségi vizsgaidőszak A vizsga részei: 1. írásbeli vizsga 2. szóbeli vizsga A vizsgarészek részletes leírása

Részletesebben

KÖVETELMÉNYRENDSZER ANGOL KÖZÉP-, FELSŐFOKÚ PROFEX II. KURZUS

KÖVETELMÉNYRENDSZER ANGOL KÖZÉP-, FELSŐFOKÚ PROFEX II. KURZUS KÖVETELMÉNYRENDSZER ANGOL KÖZÉP-, FELSŐFOKÚ PROFEX II. KURZUS Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar, Nyelvi Kommunikációs Központ Tantárgy neve: Angol PROFEX II nyelvizsga-előkészítő kódja: AOSNYE159_2M

Részletesebben

KÖVETELMÉNYRENDSZER ANGOL PROFEX I NYELVVIZSGA-ELŐKÉSZÍTŐ

KÖVETELMÉNYRENDSZER ANGOL PROFEX I NYELVVIZSGA-ELŐKÉSZÍTŐ KÖVETELMÉNYRENDSZER ANGOL PROFEX I NYELVVIZSGA-ELŐKÉSZÍTŐ Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar, Nyelvi Kommunikációs Központ Tantárgy neve: Angol PROFEX I. nyelvvizsga-előkészítő kódja: FOSVNYE098_1M

Részletesebben

IDEGEN NYELVEK SZAKASZVIZSGA KÖVETELMÉNYEK. A2 SZINT: 10. c és 10.d osztályok. B1 SZINT: 9. ny, 11.a és b osztályok

IDEGEN NYELVEK SZAKASZVIZSGA KÖVETELMÉNYEK. A2 SZINT: 10. c és 10.d osztályok. B1 SZINT: 9. ny, 11.a és b osztályok A2 SZINT: 10. c és 10.d osztályok IDEGEN NYELVEK SZAKASZVIZSGA KÖVETELMÉNYEK Írásbeli vizsga: 60 perces 60 pontos feladatlap, ebből: Olvasott és hallott szövegértés: 20 pont Nyelvhelyesség: 20 pont (fél

Részletesebben

Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola Megyervárosi Iskola

Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola Megyervárosi Iskola AZ OSZTÁLYOZÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEI Angol nyelv 2. idegen nyelv (évi 72 óra) 9. évfolyam_nyolcosztályos gimnázium KÖVETELMÉNYEK ÉS TÉMAKÖRÖK A vizsga anyaga a már kidolgozott helyi tanterv és a középszintű

Részletesebben

Tantárgyi követelmények Angol (1. idegen nyelv) 9. évfolyam

Tantárgyi követelmények Angol (1. idegen nyelv) 9. évfolyam Tantárgyi követelmények Angol (1. idegen nyelv) 9. évfolyam Témakörök: Személyes vonatkozások, család: A tanuló személye, életének fontos fordulópontjai Családi élet, családi kapcsolatok. A családi élet

Részletesebben

Koncz Alexandra Tanárnőnél vizsgázóknak ezen felül: Past simple and Past continuous Ferund or infinitive

Koncz Alexandra Tanárnőnél vizsgázóknak ezen felül: Past simple and Past continuous Ferund or infinitive 2014/15 tanév 1. félév 9. évfolyam Könyv: Real Life Leckék: Unit 1-6 Az írásbeli vizsgán előforduló nyelvtani szerkezetek: A létige kifejezése Névmások: birtokos névmások, személyes névmások, mutató névmások

Részletesebben

Osztályozó és javítóvizsga témakörei és követelményei angol nyelvből. 9. évfolyam

Osztályozó és javítóvizsga témakörei és követelményei angol nyelvből. 9. évfolyam Osztályozó és javítóvizsga témakörei és követelményei angol nyelvből Személyes vonatkozások 9. évfolyam A tanuló személye, életrajza, életének fontos állomásai Családi élet, családi kapcsolatok Emberek

Részletesebben

Az angol nyelv tantárgy 9. évfolyamos osztályozó vizsga témakörei (heti 2 óra)

Az angol nyelv tantárgy 9. évfolyamos osztályozó vizsga témakörei (heti 2 óra) Az angol nyelv tantárgy 9. évfolyamos osztályozó vizsga témakörei (heti 2 TANKÖNYV ÉS MUNKAFÜZET: NEW HEADWAY ELEMENTARY, FOURTH EDITION A tankönyv anyaga a 7-11 unit között a hozzá tartozó munkafüzeti

Részletesebben

KÖVETELMÉNYRENDSZER ANGOL KÖZÉP-, FELSŐFOKÚ PROFEX II. KURZUS

KÖVETELMÉNYRENDSZER ANGOL KÖZÉP-, FELSŐFOKÚ PROFEX II. KURZUS KÖVETELMÉNYRENDSZER ANGOL KÖZÉP-, FELSŐFOKÚ PROFEX II. KURZUS Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar, Nyelvi Kommunikációs Központ Tantárgy neve: Angol PROFEX II nyelvvizsga-előkészítő kódja: FOSVNYE098_2M

Részletesebben

Osztályozó vizsgakövetelmények Angol (1. idegen nyelv) 9NY osztály

Osztályozó vizsgakövetelmények Angol (1. idegen nyelv) 9NY osztály Osztályozó vizsgakövetelmények Angol (1. idegen nyelv) 9NY osztály Témakörök: Személyes vonatkozások, család: A tanuló személye, életének fontos fordulópontjai Családi élet, családi kapcsolatok. A családi

Részletesebben

Felhőfalvy Erika tantárgyprogramjai

Felhőfalvy Erika tantárgyprogramjai Felhőfalvy Erika tantárgyprogramjai Tantárgyprogram az Angol Középfokú nyelvvizsgára felkészítő 2. tantárgyhoz Az oktatásért felelős: Idegen Nyelvi Oktatási Központ Tantárgyfelelős: Dr. Csendes Ferenc

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék A főnév 11 Kis és nagy kezdőbetűk 11 A főnevek neme 12 A főnevek többes száma 13 Nem megszámlálható főnevek 15 Csak többes számban használatos főnevek 16 Foglalkozások 17 Címek, rangok,

Részletesebben

Tanmenet PROFEX II. kurzus angol nyelvből FOK Heti 2x2 óra

Tanmenet PROFEX II. kurzus angol nyelvből FOK Heti 2x2 óra Tanmenet PROFEX II. kurzus angol nyelvből FOK Heti 2x2 óra A kurzus előfeltétele: Általános középfokú vagy felsőfokú nyelvvizsga, ill. angol nyelvterületen eltöltött hosszabbrövidebb nyelvgyakorlat Cél:

Részletesebben

Angol érettségi témakörök 12.KL, 13.KM, 12.F

Angol érettségi témakörök 12.KL, 13.KM, 12.F Angol érettségi témakörök 12.KL, 13.KM, 12.F TÉMÁK VIZSGASZINTEK Középszint 1. Személyes vonatkozások, család - A vizsgázó személye, életrajza, életének fontos állomásai (fordulópontjai) - Családi élet,

Részletesebben

Angol C2 1 1 091 nyelvi programkövetelmény

Angol C2 1 1 091 nyelvi programkövetelmény Angol C2 1 1 091 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő alapadatai Javaslatot benyújtó neve Nyelviskolák Szakmai Egyesülete A nyelvi képzésre vonatkozó adatok Nyelv megnevezése Nyelvi képzés szintje

Részletesebben

Gibicsár Katalin tantárgyprogramjai

Gibicsár Katalin tantárgyprogramjai Gibicsár Katalin tantárgyprogramjai Tantárgyprogram az Angol középfokú nyelvvizsgára felkészítő tantárgyhoz Az oktatásért felelős: Idegen Nyelvi Oktatási Központ Tantárgyfelelős: dr. Csendes Ferenc Oktató:

Részletesebben

Angol nyelv. 1.osztály

Angol nyelv. 1.osztály Angol nyelv 1.osztály Hallott szöveg értése ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott, rövid kérést, utasítást megért, arra cselekvéssel válaszol; ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott egymondatos kérdést

Részletesebben

Követelmények: A vizsgák követelménye megfelel a helyi tantervben ismertetett tananyagnak.

Követelmények: A vizsgák követelménye megfelel a helyi tantervben ismertetett tananyagnak. 10. osztály Számonkérés módja: Írásbeli: nyelvhelyességet, olvasott szövegértési és íráskészséget mérő teszt megoldása, 60 perc Szóbeli: társalgás, szituációs feladat, önálló témakifejtés (maximum 15 perc

Részletesebben

Osztályozó vizsga követelmények. Angol nyelv 2. idegen nyelv. 9. osztály

Osztályozó vizsga követelmények. Angol nyelv 2. idegen nyelv. 9. osztály Osztályozó vizsga követelmények Angol nyelv 2. idegen nyelv 9. osztály Témakörök: Személyes vonatkozások, család A tanuló személye, életrajza, életének fontos állomásai. Személyes tervek. Családi élet,

Részletesebben

Osztályozó vizsga. Angol nyelv. 10., 11., 12. évfolyam

Osztályozó vizsga. Angol nyelv. 10., 11., 12. évfolyam Osztályozó vizsga Angol nyelv 10., 11., 12. évfolyam A vizsga szerkezete: írásbeli és szóbeli vizsga Témalista Ember és társadalom: hátrányos helyzetű és elesett emberek segítése; diszkrimináció Tágabb

Részletesebben

ANGOL NYELV. Az osztályozóvizsga követelményei: 9. évfolyam. Tankönyv: Traveller elemenetary. Fogalomkörök nyelvi kifejezései

ANGOL NYELV. Az osztályozóvizsga követelményei: 9. évfolyam. Tankönyv: Traveller elemenetary. Fogalomkörök nyelvi kifejezései ANGOL NYELV Az osztályozóvizsga írásbeli feladatlap, amely kiegészülhet szóbeli kérdésekkel. Az osztályozó vizsgán az osztályzás a munkaközösség által elfogadott egységes követelményrendszer alapján történik.

Részletesebben

jelenik meg az angol nyelv. Ezen felül, ma angolul mindenhol, mindenkor és minden szinten

jelenik meg az angol nyelv. Ezen felül, ma angolul mindenhol, mindenkor és minden szinten Kedves Felvételiző! Az angol nyelvi képzés célja az előkészítő képzésben Az előkészítő képzés angol tantárgya megfelelő lehet mindazok számára, akik olyan szakon szeretnének a későbbiekben továbbtanulni,

Részletesebben

Osztályozó vizsga Angol mint első idegen nyelv

Osztályozó vizsga Angol mint első idegen nyelv Osztályozó vizsga Angol mint első idegen nyelv Az írásbeli szóbeli vizsga 50-50 %-os arányban számítanak be a vizsga eredményébe. Tanév végi osztályozó vizsgán az éves munka és a vizsgaeredmény 75-25 %-ban

Részletesebben

Szabó Gábor tantárgyprogramjai

Szabó Gábor tantárgyprogramjai Szabó Gábor tantárgyprogramjai Angol középfokú nyelvvizsgára felkészítő I. Az oktatásért felelős: Idegen Nyelvi Oktatási Központ Oktató: Szabó Gábor Tibor Óraszám: heti 4 óra (2 óra szóbeli, 2 óra írásbeli)

Részletesebben

KÖVETELMÉNYRENDSZER. Latin nyelv I. Semmelweis Egyetem, Fogorvostudományi Kar, Nyelvi Kommunikációs Igazgatóság

KÖVETELMÉNYRENDSZER. Latin nyelv I. Semmelweis Egyetem, Fogorvostudományi Kar, Nyelvi Kommunikációs Igazgatóság KÖVETELMÉNYRENDSZER Latin nyelv I. Semmelweis Egyetem, Fogorvostudományi Kar, Nyelvi Kommunikációs Igazgatóság Tantárgy neve: Latin nyelv I kódja: FOKVNYE008_1M kreditértéke: 2 Tantárgy előadójának neve:

Részletesebben

KÖVETELMÉNYRENDSZER LATIN NYELV I. Tantárgy előadójának neve: Dr. Fogarasi-Nuber Katalin, igazgató, Nyelvi Kommunikációs Igazgatóság

KÖVETELMÉNYRENDSZER LATIN NYELV I. Tantárgy előadójának neve: Dr. Fogarasi-Nuber Katalin, igazgató, Nyelvi Kommunikációs Igazgatóság KÖVETELMÉNYRENDSZER 2018 2019. LATIN NYELV I. Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar Nyelvi Kommunikációs Igazgatóság Tantárgy neve: LATIN NYELV I. típusa: kötelező/kötelezően választható/szabadon

Részletesebben

JAVÍTÓ VIZSGA ANGOL NYELV 2015/2016

JAVÍTÓ VIZSGA ANGOL NYELV 2015/2016 JAVÍTÓ VIZSGA ANGOL NYELV 2015/2016 9. osztály Könyv + Munkafüzet: Real Life Elementary (zöld) Leckék: Unit 1-8 A létige kifejezése (Starter Unit) Névmások: birtokos névmások, személyes névmások, mutató

Részletesebben

D/ NYELVTANI SZERKEZETEK ÉS SZÓKINCS VIZSGASZINTEK. A vizsgázó

D/ NYELVTANI SZERKEZETEK ÉS SZÓKINCS VIZSGASZINTEK. A vizsgázó 1. Nyelvtani szerkezetek D/ NYELVTANI SZERKEZETEK ÉS SZÓKINCS VIZSGASZINTEK Középszint Emelt szint A2: általában megérti és helyesen használja a legegyszerűbb szerkezeteket szóban és írásban, rendszeresen

Részletesebben

2015 2016-OS TANÉVBEN ÉRVÉNYES TANTÁRGYI PROGRAM LATIN NYELV I., LATIN NYELV II.

2015 2016-OS TANÉVBEN ÉRVÉNYES TANTÁRGYI PROGRAM LATIN NYELV I., LATIN NYELV II. 2015 2016-OS TANÉVBEN ÉRVÉNYES TANTÁRGYI PROGRAM LATIN NYELV I., LATIN NYELV II. Tantárgy teljes neve: Latin nyelv I., Latin nyelv II. Képzés: gyógyszerész-tudományi osztatlan képzés Munkarend: nappali

Részletesebben

Lopocsi Istvánné MINTA DOLGOZATOK FELTÉTELES MONDATOK. (1 st, 2 nd, 3 rd CONDITIONAL) + ANSWER KEY PRESENT PERFECT + ANSWER KEY

Lopocsi Istvánné MINTA DOLGOZATOK FELTÉTELES MONDATOK. (1 st, 2 nd, 3 rd CONDITIONAL) + ANSWER KEY PRESENT PERFECT + ANSWER KEY Lopocsi Istvánné MINTA DOLGOZATOK FELTÉTELES MONDATOK (1 st, 2 nd, 3 rd CONDITIONAL) + ANSWER KEY PRESENT PERFECT + ANSWER KEY FELTÉTELES MONDATOK 1 st, 2 nd, 3 rd CONDITIONAL I. A) Egészítsd ki a mondatokat!

Részletesebben

Követelmények: A vizsgák követelménye megfelel a helyi tantervben ismertetett tananyagnak.

Követelmények: A vizsgák követelménye megfelel a helyi tantervben ismertetett tananyagnak. 12. osztály Számonkérés módja: Írásbeli: nyelvhelyességet, olvasott szövegértési és íráskészséget mérő teszt megoldása, 60 perc Szóbeli: társalgás, szituációs feladat, önálló témakifejtés (maximum 15 perc

Részletesebben

Az osztályozó vizsgák rendje és tematikája Angol nyelv tantárgyból 9-12. évfolyam

Az osztályozó vizsgák rendje és tematikája Angol nyelv tantárgyból 9-12. évfolyam Az osztályozó vizsgák rendje és tematikája Angol nyelv tantárgyból 9-12. évfolyam A vizsga két részből áll: írásbeli és szóbeli részből. Az értékelés során mindkét vizsgarészt figyelembe vesszük: az írásbeli

Részletesebben

Témakörök: 100 óra Gyakorlás, ismétlés: Összesen:111 óra

Témakörök: 100 óra Gyakorlás, ismétlés: Összesen:111 óra Angol nyelv 5. évfolyam Heti 3 óra, Évi 111 óra Célok és feladatok - Megértsék az órai tevékenységekre vonatkozó egyszerű utasításokat. - Ismerjenek hangzó és írott szövegeket. - Gondolataikat egyszerű

Részletesebben

Active / Passive Verb Forms Cselekvő és szenvedő igék

Active / Passive Verb Forms Cselekvő és szenvedő igék Active / Passive Verb Forms Cselekvő és szenvedő igék Sentences can be active or passive. Therefore, tenses also have "active forms" and "passive forms." You must learn to recognize the difference to successfully

Részletesebben

2016/2017. TANÉVBEN ÉRVÉNYES TANTÁRGYI PROGRAM

2016/2017. TANÉVBEN ÉRVÉNYES TANTÁRGYI PROGRAM 2016/2017. TANÉVBEN ÉRVÉNYES TANTÁRGYI PROGRAM Tantárgy teljes neve: LATIN NYELV I II. Képzés: egységes osztatlan képzés Munkarend: nappali Tantárgy rövidített neve: Latin I, Latin II Tantárgy angol neve:

Részletesebben

12. évfolyam, minimumszint. 8. évfolyam, minimumszint

12. évfolyam, minimumszint. 8. évfolyam, minimumszint IDEGEN NYELV Az élő idegen nyelv oktatásának alapvető célja, összhangban a Közös európai referenciakerettel (KER), a tanulók idegen nyelvi kommunikatív kompetenciájának megalapozása és fejlesztése. A kommunikatív

Részletesebben

KÖVETELMÉNYRENDSZER EÜ ANGOL SZAKNYELV. Oktatási szervezeti egység megnevezése: Egészségügyi Informatikai Fejlesztő és Továbbképző Intézet

KÖVETELMÉNYRENDSZER EÜ ANGOL SZAKNYELV. Oktatási szervezeti egység megnevezése: Egészségügyi Informatikai Fejlesztő és Továbbképző Intézet Semmelweis Egyetem Egészségügyi Közszolgálati Kar KÖVETELMÉNYRENDSZER EÜ ANGOL SZAKNYELV Oktatási szervezeti egység megnevezése: Egészségügyi Informatikai Fejlesztő és Továbbképző Intézet Tantárgy neve:

Részletesebben

1. Olvasott szöveg értése VIZSGASZINTEK

1. Olvasott szöveg értése VIZSGASZINTEK 1. Olvasott szöveg értése VIZSGASZINTEK Középszint (B1) Emelt szint (B2) A vizsgázó képes az olvasási céloknak, illetve a feladatnak 1.1 Készségek megfelelő stratégiák alkalmazásával a szövegben a gondolatmenet

Részletesebben

ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY

ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY A feladatsor három részbol áll 1. A vizsgáztató társalgást kezdeményez a vizsgázóval. 2. A vizsgázó egy szituációs feladatban vesz részt a

Részletesebben

ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY

ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY A feladatsor három részből áll 1. A vizsgáztató társalgást kezdeményez a vizsgázóval. 2. A vizsgázó egy szituációs feladatban vesz részt a

Részletesebben

IDEGEN NYELV ÉVFOLYAMVIZSGA 11. ÉVFOLYAM 2014-2015

IDEGEN NYELV ÉVFOLYAMVIZSGA 11. ÉVFOLYAM 2014-2015 1084 Budapest, Rákóczi tér 4 Tel: 313-0030, Tel/fax: 313-3182, Honlap: wwwjelkyhu Ez a vizsga előmérés az érettségi vizsga előtt IDEGEN NYELV ÉVFOLYAMVIZSGA 11 ÉVFOLYAM 2014-2015 Célja: A tanuló képes-e

Részletesebben

Követelmények: A vizsgák követelménye megfelel a helyi tantervben ismertetett tananyagnak.

Követelmények: A vizsgák követelménye megfelel a helyi tantervben ismertetett tananyagnak. 11.a osztály Számonkérés módja: Írásbeli: nyelvhelyességet, olvasott szövegértési és íráskészséget mérő teszt megoldása, 60 perc Szóbeli: társalgás, szituációs feladat, önálló témakifejtés (maximum 15

Részletesebben

TIT Megyei Angol Nyelvi verseny ismeretanyaga 4. ÉVFOLYAM

TIT Megyei Angol Nyelvi verseny ismeretanyaga 4. ÉVFOLYAM TIT Megyei Angol Nyelvi verseny ismeretanyaga 4. ÉVFOLYAM Én és a családom: bemutatkozás, a család bemutatása Családi viszonyok, kapcsolatok megnevezése Családtagok bemutatása, megnevezése Testrészek Ruhadarabok

Részletesebben

ANGOL NYELV, MINT ELSŐ IDEGEN NYELV

ANGOL NYELV, MINT ELSŐ IDEGEN NYELV Nyelvtan: ANGOL NYELV, MINT ELSŐ IDEGEN NYELV megszámlálható és megszámlálhatatlan főnevek, főnevek többes száma névelők és főnévbővítmények: the, a, an, some, any, much, many, a lot of, a few, a little

Részletesebben

MODÁLIS SEGÉDIGÉK (Modal Auxiliaries)

MODÁLIS SEGÉDIGÉK (Modal Auxiliaries) MODÁLIS SEGÉDIGÉK (Modal Auxiliaries) A modális segédigék olyan segítő eszközök, amelyek az ige elé téve segítenek különböző jelentésárnyalatok kifejezésében (pl. valószínűség, engedélyadás, engedélykérés,

Részletesebben

Tantárgyi adatlap ANGOL NYELV I.

Tantárgyi adatlap ANGOL NYELV I. Tantárgyi adatlap ANGOL NYELV I. Semmelweis Egyetem, Egészségügyi Közszolgálati Kar Egészségügyi szervező szak (BSc) Semmelweis Egyetem, Nyelvi Kommunikációs Igazgatóság Tantárgy neve: Angol nyelv I. Tantárgy

Részletesebben

7. osztály Angol nyelv

7. osztály Angol nyelv 7. osztály Angol nyelv I. Kommunikációs szándékok A társadalmi érintkezéshez szükséges kommunikációs szándékok Köszönés Elköszönés Good morning. Hello. Hi. Goodbye. Bye-bye. See you soon. Bemutatkozás,

Részletesebben

Idegen nyelv angol 9. évfolyam

Idegen nyelv angol 9. évfolyam Idegen nyelv angol 9. évfolyam 9/1. Bemutatkozás, mások bemutatása (létige jelen idejű alakja: am/is/are; birtokos s használata. Személyes névmások, birtokos melléknév. A/an névelő.) 9/2. Az angol abc,

Részletesebben

English Reader, Positive English

English Reader, Positive English Németh Ervin English Reader, Positive English World English School LLC, Wilmington, DE, USA http://www.worldenglishschool.com English Reader sorozat, szerkeszti Németh Ervin Positive English 2008 Németh

Részletesebben

KÖVETELMÉNYRENDSZER ANGOL SZAKNYELV I-IV

KÖVETELMÉNYRENDSZER ANGOL SZAKNYELV I-IV KÖVETELMÉNYRENDSZER ANGOL SZAKNYELV I-IV Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar, Nyelvi Kommunikációs Központ Tantárgy neve: ANGOL NYELV I, ANGOL NYELV II, ANGOL NYELV III, ANGOL NYELV IV kódja:

Részletesebben

Longman Exams Dictionary egynyelvű angol szótár nyelvvizsgára készülőknek

Longman Exams Dictionary egynyelvű angol szótár nyelvvizsgára készülőknek Longman Exams Dictionary egynyelvű angol szótár nyelvvizsgára készülőknek Egynyelvű angol nagyszótár haladó nyelvtanulóknak és nyelvvizsgázóknak 212,000 szócikkel A szótárban minden definíció egyszerű

Részletesebben

PAST ÉS PAST PERFECT SUBJUNCTIVE (múlt idejű kötőmód)

PAST ÉS PAST PERFECT SUBJUNCTIVE (múlt idejű kötőmód) PAST ÉS PAST PERFECT SUBJUNCTIVE (múlt idejű kötőmód) Past és Past Perfect Subjunctive formáját csak néhány esetben kell használnunk. A célhatározói mellékmondatoknál és a feltételes mondatok II. és III.

Részletesebben

Angol C2 1 1 103 nyelvi programkövetelmény

Angol C2 1 1 103 nyelvi programkövetelmény Angol C2 1 1 103 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő alapadatai Javaslatot benyújtó neve New York Nyelviskola Képzési és Vizsgacentrum Kft. A nyelvi képzésre vonatkozó adatok Nyelv megnevezése Nyelvi

Részletesebben

Angol Fejlesztési terv

Angol Fejlesztési terv és a Angol Fejlesztési terv A sport összeköt testvériskolai kapcsolat kiépítése a és a Boglári Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola között Készítette: Pap Andrea Pétervására, 2014. január 2. és

Részletesebben

AZ OSZTÁLYOZÓVIZSGÁK KÖVETELMÉNYEI ANGOL NYELVBŐL 2018 / 2019-es TANÉV

AZ OSZTÁLYOZÓVIZSGÁK KÖVETELMÉNYEI ANGOL NYELVBŐL 2018 / 2019-es TANÉV AZ OSZTÁLYOZÓVIZSGÁK KÖVETELMÉNYEI ANGOL NYELVBŐL 2018 / 2019-es TANÉV Az írásbeli vizsgákon a következő feladat típusok fordulnak elő a leggyakrabban: Nyelvtan: igeidők helyes használata mondatok vagy

Részletesebben

Tanmenet Angol nyelv 2013/2014-es tanév 10.évfolyam Esti tagozat

Tanmenet Angol nyelv 2013/2014-es tanév 10.évfolyam Esti tagozat Miskolci Magister Gimnázium Tanmenet Angol nyelv 2013/2014-es tanév 10.évfolyam Esti tagozat English for life 1. Tk és mf. Készítette : Berecz Mária Haladási ütem hónap Szeptember Témakörök, kommunikációs

Részletesebben

Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola Megyervárosi Iskola

Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola Megyervárosi Iskola AZ OSZTÁLYOZÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEI Angol nyelv 5. évfolyam_nyolcosztályos gimnázium KÖVETELMÉNYEK ÉS TÉMAKÖRÖK A vizsga anyaga a már kidolgozott helyi tanterv követelményeihez igazodik. Az egyes évfolyamokon

Részletesebben

Tanmenet Angol nyelv 2012/2013-as tanév Esti tagozat 9.évfolyam

Tanmenet Angol nyelv 2012/2013-as tanév Esti tagozat 9.évfolyam Miskolci Magister Gimnázium Tanmenet Angol nyelv 2012/2013-as tanév Esti tagozat 9.évfolyam English for life 1. Tk és mf. Készítette : Berecz Mária Haladási ütem hónap Szeptember Témakörök, kommunikációs

Részletesebben

A MUTATÓNÉVMÁSOK. A mutatónévmások az angolban is (mint a magyarban) betölthetik a mondatban

A MUTATÓNÉVMÁSOK. A mutatónévmások az angolban is (mint a magyarban) betölthetik a mondatban A MUTATÓNÉVMÁSOK ez this /ðɪs/ az that /ðæt/ ezek these /ði:z/ azok those /ðəʊz / A mutatónévmások az angolban is (mint a magyarban) betölthetik a mondatban a) az ALANY szerepét - Ilyenkor (a már említett

Részletesebben

Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola Megyervárosi Iskola

Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola Megyervárosi Iskola AZ OSZTÁLYOZÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEI Angol nyelv 5. évfolyam_nyolcosztályos gimnázium_emelt szint KÖVETELMÉNYEK ÉS TÉMAKÖRÖK A vizsga anyaga a már kidolgozott helyi tanterv követelményeihez igazodik. Az egyes

Részletesebben

(Asking for permission) (-hatok/-hetek?; Szabad ni? Lehet ni?) Az engedélykérés kifejezésére a következő segédigéket használhatjuk: vagy vagy vagy

(Asking for permission) (-hatok/-hetek?; Szabad ni? Lehet ni?) Az engedélykérés kifejezésére a következő segédigéket használhatjuk: vagy vagy vagy (Asking for permission) (-hatok/-hetek?; Szabad ni? Lehet ni?) SEGÉDIGÉKKEL Az engedélykérés kifejezésére a következő segédigéket használhatjuk: vagy vagy vagy A fenti felsorolásban a magabiztosság/félénkség

Részletesebben

Emelt szint SZÓBELI VIZSGA VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY VIZSGÁZTATÓI. (A részfeladat tanulmányozására a vizsgázónak fél perc áll a rendelkezésére.

Emelt szint SZÓBELI VIZSGA VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY VIZSGÁZTATÓI. (A részfeladat tanulmányozására a vizsgázónak fél perc áll a rendelkezésére. Emelt szint SZÓBELI VIZSGA VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY A feladatsor három részből áll 1. A vizsgáztató társalgást kezdeményez a vizsgázóval. 2. A vizsgázó egy vita feladatban vesz részt a

Részletesebben

Angol C2 1 1 074 nyelvi programkövetelmény

Angol C2 1 1 074 nyelvi programkövetelmény Angol C2 1 1 074 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő alapadatai Javaslatot benyújtó neve Katedra Nyelviskola Kft. A nyelvi képzésre vonatkozó adatok Nyelv megnevezése Nyelvi képzés szintje Nyelvi

Részletesebben

JAVÍTÓ VIZSGA 2014/2015 TANÉV

JAVÍTÓ VIZSGA 2014/2015 TANÉV 9. ÉVFOLYAM KEZDŐ CSOPORT Tankönyv: Real Life Elementary Leckék: Unit 1-6 A létige kifejezése (Starter Unit) Névmások: birtokos névmások, személyes névmások, mutató névmások (Starter Unit) Birtokos szerkezetek

Részletesebben

Angol Középfokú Nyelvvizsgázók Bibliája: Nyelvtani összefoglalás, 30 kidolgozott szóbeli tétel, esszé és minta levelek + rendhagyó igék jelentéssel

Angol Középfokú Nyelvvizsgázók Bibliája: Nyelvtani összefoglalás, 30 kidolgozott szóbeli tétel, esszé és minta levelek + rendhagyó igék jelentéssel Angol Középfokú Nyelvvizsgázók Bibliája: Nyelvtani összefoglalás, 30 kidolgozott szóbeli tétel, esszé és minta levelek + rendhagyó igék jelentéssel Timea Farkas Click here if your download doesn"t start

Részletesebben

NT-56548/NAT SECRETS 4 Tanmenetjavaslat

NT-56548/NAT SECRETS 4 Tanmenetjavaslat NT-56548/NAT SECRETS 4 Tanmenetjavaslat A Secrets tankönyvcsalád negyedik kötete az angol nyelvet A1+ szinten használó, 13-14 éves diákokat kb. egy tanév alatt juttatja el a KER-ben (Közös Európai Referenciakeret)

Részletesebben

Hatékony Online Angol tanfolyam - TARTALOMJEGYZÉK

Hatékony Online Angol tanfolyam - TARTALOMJEGYZÉK Hatékony Online Angol Tanfolyamom egy jól felépített tanfolyam, amit saját otthonodból, saját időbeosztással tanulhatsz, akár egyedül is. Tanfolyamom célja: megadja azt a képességet, hogy a mindennapi

Részletesebben

ANGOL NYELV. 1. osztály. köszönés, bemutatkozás és elköszönés számok elmondása 1-19-ig. a tanult dalok közül 3 eléneklése

ANGOL NYELV. 1. osztály. köszönés, bemutatkozás és elköszönés számok elmondása 1-19-ig. a tanult dalok közül 3 eléneklése ANGOL NYELV 1. osztály köszönés, bemutatkozás és elköszönés számok elmondása 1-19-ig a tanult dalok közül 1 eléneklése a tanult mondókák közül 1 elmondása 2. osztály köszönés, bemutatkozás és elköszönés

Részletesebben

Helyi tanterv. 11. évfolyam. angol 1. idegen nyelv. emelt szint

Helyi tanterv. 11. évfolyam. angol 1. idegen nyelv. emelt szint Helyi tanterv 11. évfolyam angol 1. idegen nyelv emelt szint IDEGEN NYELV Célok és feladatok Az élő idegen nyelv oktatásának alapvető célja, összhangban a Közös európai referenciakerettel (KER), a tanulók

Részletesebben

Please stay here. Peter asked me to stay there. He asked me if I could do it then. Can you do it now?

Please stay here. Peter asked me to stay there. He asked me if I could do it then. Can you do it now? Eredeti mondat Please stay here. Kérlek, maradj itt. Can you do it now? Meg tudod csinálni most? Will you help me tomorrow? Segítesz nekem holnap? I ll stay at home today. Ma itthon maradok. I woke up

Részletesebben

Osztályozó vizsga követelmények 9. évfolyam 2. félév. Tankönyv: New English File Elementary Third Edition Unit 7-12

Osztályozó vizsga követelmények 9. évfolyam 2. félév. Tankönyv: New English File Elementary Third Edition Unit 7-12 9. évfolyam Tankönyv: New English File Elementary Third Edition Unit 7-12 Témakörök/ Kommunikációs szándékok Files 7 A, B, C A Nemzeti Portrégaléria Chelsea lányok: történet (téves navigáció) egy emlékezetes

Részletesebben

ANGOL NYELV Helyi tanterv

ANGOL NYELV Helyi tanterv ANGOL NYELV Helyi tanterv (A kerettantervi elveknek, szempontoknak és óraszámoknak megfeleltetve) Célok és feladatok Általános iskola 4. évfolyam Angol nyelv A gyermekkori idegennyelv-oktatás alapvető

Részletesebben

KÖVETELMÉNYRENDSZER Latin nyelv I.

KÖVETELMÉNYRENDSZER Latin nyelv I. KÖVETELMÉNYRENDSZER Latin nyelv I. Semmelweis Egyetem, Fogorvostudományi Kar, Nyelvi Kommunikációs Igazgatóság Tantárgy neve: Latin nyelv I kódja: FOKVNYE008_1M kreditértéke: 2 Tantárgy előadójának neve:

Részletesebben

KÖVETELMÉNYRENDSZER LATIN NYELV I.

KÖVETELMÉNYRENDSZER LATIN NYELV I. KÖVETELMÉNYRENDSZER 2015 2016 LATIN NYELV I. Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar Nyelvi Kommunikációs Igazgatóság Tantárgy neve: LATIN NYELV I. típusa: kötelező/kötelezően választható/szabadon

Részletesebben

KÖVETELMÉNYRENDSZER SPANYOL SZAKNYELV I-IV

KÖVETELMÉNYRENDSZER SPANYOL SZAKNYELV I-IV KÖVETELMÉNYRENDSZER SPANYOL SZAKNYELV I-IV Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar, Nyelvi Kommunikációs Központ Tantárgy neve: SPANYOL SZAKNYELV NYELV I, SPANYOL SZAKNYELV II, SPANYOL SZAKNYELV III,

Részletesebben

KÖVETELMÉNYRENDSZER. A tárgy tematikája (lehetőleg heti bontásban, sorszámozva):

KÖVETELMÉNYRENDSZER. A tárgy tematikája (lehetőleg heti bontásban, sorszámozva): Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika Általános Orvostudományi Kar Tantárgy neve: Pszichoterápia az orvosi gyakorlatban KÖVETELMÉNYRENDSZER Tantárgy típusa: kötelező/kötelezően választható/szabadon

Részletesebben

Angol C2 1 1 041 nyelvi programkövetelmény

Angol C2 1 1 041 nyelvi programkövetelmény Angol C2 1 1 041 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő alapadatai Javaslatot benyújtó neve, vagy cég neve Métisz Nyelvi Központ Kft. A programkövetelmény nyelvre vonatkozó adatai Nyelv megnevezése A

Részletesebben

KÖVETELMÉNYRENDSZER tanév Francia szaknyelv I IV.

KÖVETELMÉNYRENDSZER tanév Francia szaknyelv I IV. KÖVETELMÉNYRENDSZER 2017 2018. tanév Francia szaknyelv I IV. Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar, Nyelvi Kommunikációs Igazgatóság Tantárgy neve: Szaknyelv I., Szaknyelv II., Szaknyelv III., Szaknyelv

Részletesebben

STUDENT LOGBOOK. 1 week general practice course for the 6 th year medical students SEMMELWEIS EGYETEM. Name of the student:

STUDENT LOGBOOK. 1 week general practice course for the 6 th year medical students SEMMELWEIS EGYETEM. Name of the student: STUDENT LOGBOOK 1 week general practice course for the 6 th year medical students Name of the student: Dates of the practice course: Name of the tutor: Address of the family practice: Tel: Please read

Részletesebben

Daloló Fülelő Halász Judit Szabó T. Anna: Tatoktatok Javasolt nyelvi szint: A2 B1 / Resommended European Language Level: A2 B1

Daloló Fülelő Halász Judit Szabó T. Anna: Tatoktatok Javasolt nyelvi szint: A2 B1 / Resommended European Language Level: A2 B1 Daloló Fülelő Halász Judit Szabó T. Anna: Tatoktatok Javasolt nyelvi szint: A2 B1 / Resommended European Language Level: A2 B1 1. Első hallgatás / First listening Hallgassa meg Halász Judit dalát a Youtube-on!

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A SZÓBELI FELVÉTELIRŐL

TÁJÉKOZTATÓ A SZÓBELI FELVÉTELIRŐL TÁJÉKOZTATÓ A SZÓBELI FELVÉTELIRŐL A szóbeli felvételi : 2014. február 22. (szombat) 9 óra Megjelenés: 8 óra 45 perckor az iskola aulájában A részletes beosztást ott lehet megtekinteni Az ideiglenes felvételi

Részletesebben

OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEK -IT ANGOL SZAKMAI NYELV-

OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEK -IT ANGOL SZAKMAI NYELV- OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEK -IT ANGOL SZAKMAI NYELV- 9. ÉVFOLYAM/ 1. FÉLÉV TANKÖNYV: Malej Olejniczak: English for Information Technology-1 (Pearson, Longman, 2012)- 1-4. leckék 1. LECKE: MUNKA AZ

Részletesebben

Unit 10: In Context 55. In Context. What's the Exam Task? Mediation Task B 2: Translation of an informal letter from Hungarian to English.

Unit 10: In Context 55. In Context. What's the Exam Task? Mediation Task B 2: Translation of an informal letter from Hungarian to English. Unit 10: In Context 55 UNIT 10 Mediation Task B 2 Hungarian into English In Context OVERVIEW 1. Hungarian and English in Context 2. Step By Step Exam Techniques Real World Link Students who have studied

Részletesebben

TANMENETJAVASLATOK. Általánosságban: egy lecke mindig egy heti anyagot jelent, a heti óraszámnak megfelelően.

TANMENETJAVASLATOK. Általánosságban: egy lecke mindig egy heti anyagot jelent, a heti óraszámnak megfelelően. TANMENETJAVASLATOK Általánosságban: egy lecke mindig egy heti anyagot jelent, a heti óraszámnak megfelelően. a) változat (heti 3 óra) Egy leckére átlagosan 3 óra jut, de ehhez nem kell feltétlenül ragaszkodni.

Részletesebben

15. GYÓGYSZEREK 1. ÚTI PATIKA. Read the text the fill int he blanks

15. GYÓGYSZEREK 1. ÚTI PATIKA. Read the text the fill int he blanks 15. GYÓGYSZEREK 1. ÚTI PATIKA Read the text the fill int he blanks Olcsóbb és problémamentes lehet a nyaralás, ha van saját úti patikánk. Külföldön drágábbak a gyógyszerek, ezért nem árt, ha a fürdőruha

Részletesebben

Helyi tanterv az angol nyelv mint 2. idegen nyelv tanításához normál tantervű osztályokban

Helyi tanterv az angol nyelv mint 2. idegen nyelv tanításához normál tantervű osztályokban Helyi tanterv az angol nyelv mint 2. idegen nyelv tanításához normál tantervű osztályokban Heti óraszámok: 11.évfolyam 12.évfolyam 2 óra 2 óra Javasolt tankönyv: New English File Elementary IDŐKERET, ÓRASZÁMOK

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti idegen nyelv 1. (angol) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS. 2017/2018 Tanév II. félév

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti idegen nyelv 1. (angol) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS. 2017/2018 Tanév II. félév PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR Idegennyelvi és Kommunikációs Intézet Pénzügyi és Számviteli Szaknyelvi Intézeti Tanszéke II. évfolyam GM szak szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Üzleti idegen nyelv 1. (angol)

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti idegen nyelv 1. (angol) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS. 2015/2016 I. félév

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti idegen nyelv 1. (angol) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS. 2015/2016 I. félév II.évfolyam PSZ-GM szak szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Üzleti idegen nyelv 1. (angol) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2015/2016 I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Pénzügyi-számviteli szaknyelv

Részletesebben

OSZTATLAN ANGOL NYELV ÉS KULTÚRA TANÁRA KÉPZÉS TANTERVE (5+1) ÉS (4+1)

OSZTATLAN ANGOL NYELV ÉS KULTÚRA TANÁRA KÉPZÉS TANTERVE (5+1) ÉS (4+1) OSZTATLAN ANGOL NYELV ÉS KULTÚRA TANÁRA KÉPZÉS TANTERVE (5+1) ÉS (4+1) A képzési és kimeneti követelményeknek való megfelelés bemutatása KÖZÉP- ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLAI ANGOL NYELV ÉS KULTÚRA TANÁRKÉPZÉS:

Részletesebben

Társasjáték az Instant Tanulókártya csomagokhoz

Társasjáték az Instant Tanulókártya csomagokhoz Társasjáték az Instant Tanulókártya csomagokhoz Játssz, szórakozz, tanulj! Hogyan tanulj játszva az Instant Tanulókártyákkal? Használati utasítás Az Instant Tanulókártya családhoz tartozó társasjátékkal

Részletesebben

Négy Hét Alatt Alapszinten Angolul. GYAKORLÁS nap

Négy Hét Alatt Alapszinten Angolul. GYAKORLÁS nap Négy Hét Alatt Alapszinten Angolul GYAKORLÁS 15-16. nap ISMÉTLÉS-GYAKORLÁS - Can Módbeli Segédige - Folyamatos Jelen Idő 15-16. lecke (MÓDBELI) SEGÉDIGÉK SEGÉDIGÉK MÓDBELI SEGÉDIGÉK SEGÉDIGE: DO/DOES,

Részletesebben