Taggyűlési jegyzőkönyv

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Taggyűlési jegyzőkönyv"

Átírás

1 Taggyűlési jegyzőkönyv Felvéve a Magyar Dragon Szövetség Egyesület rendes éves taggyűlésén Helyszín: Budapest, XII. kerület, Virányos út 23/d, Virányos Klinika tanácsterme Időpont: március 7. Résztvevők: Árkossy Tamás, Barts Balázs, Dr. Domokos Tamás, Dr. Kozma László, Dr. Szűcs István, Dr. Szűcs Péter, Fidy Béla, Gyulai Gábor, Homola László, Hónig Miklós, Hónig Péter, i Kozma László, Ikrényi Gábor, Juhász Balázs, Juhász György, Kertész András, Kerti Géza, Kis-Szölgyémi Ferenc, Kismarty-Lechner Balázs, Kőszegi Zoltán, Legény László, Lukács István, Náray Vilmos, Tóth Zsolt, Wonke Péter, Zenthe Ferenc - tagok. Mag Andrea - vendég. Jegyzőkönyv megnyitva órakor. Náray Vilmos elnök mint levezető elnök köszönti a taggyűlés résztvevőit. Megállapítja, hogy az egyesület rendes tagjainak létszáma a tagnyilvántartás szerint 50 fő, a taggyűlésen megjelent 26 fő rendes tag, így a taggyűlés határozatképes. Napirend előtt kéri a taggyűlés jóváhagyását ahhoz, hogy a jegyzőkönyvet Nedbál Zsombor titkár lemondása miatt a jelenlévő i. Kozma László vezethesse. Jegyzőkönyvvezető megválasztása: Kozma László egyhangú igen, ellenszavazat és tartózkodás nélkül. A jegyzőkönyv hitelesítére az eredetileg javasolt Wonke Péter helyett Zenthe Ferencet kéri fel. Jegyzőkönyv hitelesítőjének megválasztása: Zenthe Ferenc egyhangú igen, ellenszavazat és tartózkodás nélkül. Az elnök elmondja, hogy a napirendhez kiegészítő javaslatok előzetesen nem érkeztek be. megkérdezi, hogy van-e valakinek kiegészítési javaslata a napirendhez. Mivel ilyen javaslatok nincsenek, az eredeti és kiosztott napirendet elfogadásra javasolja. A taggyűlés a napirendet elfogadja egyhangú igen, ellenszavazat és tartózkodás nélkül. 1

2 1. Elnökségi beszámoló 2012 Náray Vilmos elnök szóbeli kiegészítéseket fűzött az írásbeli beszámolóhoz. Elmondta, hogy a taglétszám stabil, egyben köszöntötte egyik jelenlévő új tagunkat Dr. Domokos Tamást, aki röviden bemutatkozott, és elmondta, hogy hajója az Eragon Svájcból behozott klasszikus hajó, amely a Bruckner-műhelyben jelenleg felújítás alatt áll, várhatóan júliusban kerül vízre. Beszámolóját folytatva Náray Vilmos utal rá, hogy az aktivitás 2010 óta itthon csökkent, a magyar hajók külföldön többet versenyeznek. Kiemeli, hogy az OB és flottabajnokság időpontjának cseréje nem növelte a részvételt, ezért maradunk a régi (június: OB, szeptember: FB) rendszernél. Ismerteti, hogy Nedbál Zsombor titkár munkahelyi elfoglaltsága miatt lemondott tisztségéről, Árkossy Tamás küldött pedig családi elfoglaltságai miatt nem tudott túlzottan sokat segíteni az elnökségi munkában. Megköszöni Zenthe Ferenc, Hónig Péter és Wonke Péter segítségét, akik támogatták a projektekben illetve a HYC támogatását a Johan Anker Kupa megrendezésében. Az elnök elmondta, hogy a tavaly indított mancsaftkereső akció bevált, az áprilisi edzés jó volt, de a részvételi létszám a korai időpont miatt a várakozások alatt maradt. Felhívja a figyelmet arra, hogy a klasszikusok versenyzési kedve visszazuhant. A kommunikációban a korábbi website-fórum helyett a zártkörű google groups levelezés megoldás bevált, de még nem mindenki érti. Ehhez szívesen nyújt segítséget, és kéri, hogy az -címek változását mindenki jelentse be. Az elnöki beszámoló után Tóth Zsolt kért szót, és elmondta, hogy a TYC 2013-ban fordított Tihany-kerülő versenyt rendez augusztus 24-én. Az elnök javaslatot tesz az idei Dragon Klinika (edzés) időpontjára, amelyre június 16-án a THE-ben kerülhetne sor. A Klinikára csak két hajó jelezte részvételi szándékát, a kérdés nyitva marad. Az elnök felkéri a taggyűlést, hogy az elnökségi beszámolót fogadja el. A taggyűlés az elnökségi beszámolót elfogadja egyhangú igen, ellenszavazat és tartózkodás nélkül. 2. Pénzügyi beszámoló Náray Vilmos elnök a kiosztott pénzügyi beszámolóhoz szóbeli kiegészítéseket fűzött. Elmondta, hogy az Erste Private Banking támogatására kötött szerződés 2013 végén lejár, a szerződés 2

3 megújítására ez elnökség erőfeszítéseket fog tenni, arra van esély. Az elnök a nagyobb kiadási tételekhez (két verseny megrendezése, kommunikáció) megjegyzéseket fűzött. Észrevétel nem volt. Ezután az elnök felkérte a számvizsgáló bizottság elnökét, hogy ismertesse a bizottság álláspontját a pénzügyi beszámolóval kapcsolatban. 3. Számvizsgáló bizottság elnökének beszámolója (Hónig Péter) Hónig Péter, a számvizsgáló bizottság elnöke szóbeli megjegyzéseket fűzött a kiosztott írásbeli állásfoglaláshoz. Elmondta, hogy a 2012-es gazdálkodás megfelelő és prudens volt, a deficit alatta maradt a tervezettnek. Ezért azt javasolta a taggyűlésnek, hogy az elnökség pénzügyi beszámolóját fogadja el, és az elnökségnek a évi gazdálkodással kapcsolatban adja meg a felmentvényt. A taggyűlés az elnökség évre vonatkozó pénzügyi beszámolóját elfogadja, az elnökségnek a felmentvényt megadja egyhangú igen, ellenszavazat és tartózkodás nélkül évi költségvetés Náray Vilmos elnök elmondta, hogy az eredeti költségvetést az számvizsgáló bizottsággal történt konzultáció után megváltoztatták. A kiosztott költségvetési terv koncepciós változást tartalmaz a 2011-ben elfogadott gazdálkodási stratégiához képest ben a taggyűlés azt fogadta el, hogy az Európa-bajnokság rendezése kapcsán keletkezett nyereséget az egyesület 4-5 év alatt az egyesület céljainak elérése érdekében élje fel. A megváltozott gazdasági helyzet miatt az elnökség most ennek a koncepciónak a megváltoztatását, egy takarékos, éves szinten nullszaldós költségvetés elfogadását javasolja. Ez akkor valósítható meg, ha a versenyrendezésben és a kommunikációban takarékoskodik az egyesület: elképzelhető a versenynapok számának csökkentése, a versenypólók gyártásának mellőzése, a parti rendezvények étkezési részének részben vagy egészben önköltségessé tétele, illetve a kommunikációs költségek csökkentése. Hónig Péter azt javasolta, hogy az egyesület tartsa életben a szervezeti kereteit és őrizze meg a tartalékait, de nullszaldósan próbáljon gazdálkodni. A versenyzési hajlandóság problémáját is felvetette, azzal, hogy jelenleg három részre szakadt a mezőny, ami erősen csökkenti a versenyzési kedvet. Javasolja, hogy érdemes lenne a bajnokságot visszaszervezni az MVSZ keretei közé, ami kb. 2,5 milliós megtakarítást jelentene. Helyette úgy véli, inkább rendezzen az egyesület egy saját, olcsóbb versenyt. Wonke Péter ellenzi az MVSZ-es keretekbe való visszavonulást. Helyette inkább a olcsóbb társasági programok szervezését javasolja. 3

4 Náray Vilmos hozzáfűzi, hogy ha az MVSZ szervezi az OB-t, nem lehet a szponzorok kiszolgálását menedzselni. Javasolja, hogy amennyiben jelentős eltérés tapasztalható a költségvetéstől, akkor egy évközi taggyűlés vizsgálja meg a lehetőségeket. Dr. Szűcs Péter pótlólagos forrásbevonást javasol, és azt is felveti, hogy a költségvetési takarékoskodás ne menjen a szponzorok kiszolgálásának kárára. Kis-Szölgyémi Ferenc szorgalmazza, hogy ne adjuk fel egy következő nagy nemzetközi verseny rendezésének esélyét. Hónig Péter is egyetért azzal, hogy a szponzorokat a szerződéseknek megfelelően teljes mértékben ki kell szolgálni. A vitát lezárva Náray Vilmos elnök a taggyűlésnek a kiosztott változatnak megfelelően javasolja a költségvetés elfogadását. A taggyűlés az elnökség által javasolt költségvetést elfogadja egyhangú igen, ellenszavazat és tartózkodás nélkül. 5. Tagdíj megállapítása Náray Vilmos elnök azt javasolja, hogy a tagdíj Ft-os összege és a minimális Ft-os költséghozzájárulás összege maradjon változatlan. Dr. Szűcs Péter azt javasolja, hogy akinek módjában áll, támogassa az egyesületet, esetleg további források bevonásával. Wonke Péter külföldi példákra hivatkozva természetbeli hozzájárulások felajánlását szorgalmazza. I. Kozma László a Nemecsek nevében felajánlott egy hordó sört a bajnokságra. A taggyűlés az elnökségi javaslatot: tagdíj: Ft, minimális költséghozzájárulás Ft elfogadja egyhangú igen, ellenszavazat és tartózkodás nélkül. 6. Titkár megválasztása Náray Vilmos elnök a Nedbál Zsombor lemondása miatt megüresedett tikári pozícióra i. Kozma Lászlót javasolja. Elmondja, hogy a választás egy évre szól, mert 2014-ben komplett új elnökséget kell választani. Hangsúlyozza, hogy a jelölt a megbízatást elfogadta, jól együtt tudnak dolgozni. A jelölt ismeri az osztályt, nagyon régen vitorlázik itt, a klasszikus csoportot képviseli, és korábban is részt vett már küldöttként az elnökségi munkában. 4

5 A tagság más jelöltet nem javasolt. Az elnök elmondja, hogy az alapszabály szerint a tikárt titkos szavazással kell megválasztani. Ám tekintettel arra, hogy csak egy jelölt van, a taggyűlés háromnegyedes többséggel úgy is dönthet, hogy nyílt szavazással választja meg a tikárt. A taggyűlés elfogadja, hogy a titkárt nyílt szavazással válassza meg egyhangú igen, ellenszavazat és tartózkodás nélkül. Ezután az elnök i. Kozma László titkárrá választását teszi fel szvazásra. A taggyűlés i. Kozma Lászlót egy évre megválasztja az egyesület titkárának egyhangú igen, ellenszavazat és tartózkodás nélkül. 7. Küldött megválasztása Náray Vilmos elnök ismerteti az elnökség javaslatát. Javasolja, hogy a taggyűlés Homola Lászlót (Indigó) válassza meg küldöttnek. A jelölt a jelölést elfogadta. Más jelölt nem merült fel. A taggyűlés Homola Lászlót egy évre megválasztja küldöttnek egyhangú igen, ellenszavazat és tartózkodás nélkül. 8. Számvizsgáló bizottság elnökének megválasztása Náray Vilmos elnök javaslata: a számvizsgáló bizottság elnöke maradjon Hónig Péter, aki a megbízatást vállalja. A taggyűlés Hónig Pétert egy évre megválasztja a számvizsgáló bizottság elnökének egyhangú igen, ellenszavazat és tartózkodás nélkül. Náray Vilmos elnök elmondja, hogy a számvizsgáló bizottság elnöke maga választja ki bizottsága tagjait. Zenthe Ferenc jelzi, hogy szívesen részt vesz ebben a munkában. Hónig Péter a jelentkezést elfogadja. 5

6 as versenynaptár véglegesítése I. Kozma László titkár jelzi, hogy a Spartacus Kupára nem jelentkezett senki. Náray Vilmos elnök ezért javasolja, hogy a versenyt ajánlottra minősítsük vissza súlypontiról. Tóth Zsolt javasolja, hogy az augusztus 24-i TYC által rendezett fordított Tihany-kerülő versenyt válasszuk be a Jávori Kupa sorozatba úgy, hogy az azt képező öt verseny eredménye közül egy legyen a kieső. Az elnök a két változtatással a kiosztott versenynaptár véglegesítésének elfogadását javasolja. A taggyűlés az elnökség által javasolt versenynaptár a fenti két változtatással elfogadja egyhangú igen, ellenszavazat és tartózkodás nélkül. 10. A Technikai, Felmérési valamint Hajóegisztrációs Szabályzat módosítása Náray Vilmos elnök ismerteti a határozati javaslat hátterét, amelynek lényege, hogy a december 31-én lejárt szabályzat helyett egy módosított újat kell elfogadni. Ennek legfontosabb pontjait a kiosztott javaslat tartalmazza. Néhány pontosító kérdésre adott válasz után ismerteti a határozati javaslatot, amelynek szövege: A taggyűlés felhatalmazza az elnökséget, hogy a fenti elvek alkalmazásával, az osztályfelmérő és a Technikai Bizottság bevonásával, saját hatáskörében készítse el és léptesse életbe a január 1-jétől érvényes Technikai és Felmérési valamint Hajóregisztrációs Szabályzatot, és arról tájékoztassa a tagokat valamint a Magyar Vitorlás Szövetséget. A taggyűlés a fenti határozati javaslatot elfogadja egyhangú igen, ellenszavazat és tartózkodás nélkül. 10. Egyéb ügyek Kis-Szölgyémi Ferenc javasolja, hogy amennyiben van rá érdeklődés, rendezzünk egy szabályismertető előadást Böröcz Bence bevonásával - esetleg az OB idején -, mert a szabályok az idei évtől változtak. Jegyzőkönyv lezárva órakor. kmf. 6

7 Náray Vilmos elnök, levezető elnök i. Kozma László titkár, jegyzőkönyvvezető Zenthe Ferenc tiszteletbeli elnök, hitelesítő 7

Az Elnök az Alapszabály értelmében felkérte a jegyzőkönyv vezetésére a titkárt, Kozma Lászlót.

Az Elnök az Alapszabály értelmében felkérte a jegyzőkönyv vezetésére a titkárt, Kozma Lászlót. TAGGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV felvéve a Magyar Dragon Szövetség Taggyűlésén, 2014. március 11-én, a Virányos Klinikán (Budapest, XII. ker., Virányos út 23/d.) Taggyűlés kezdete 19.10 óra. Jelen vannak: Tagok:

Részletesebben

felvéve a Magyar Dragon Szövetség Taggyűlésén, március 3-án, a Virányos Klinikán (Budapest, XII. ker., Virányos út 23/d.)

felvéve a Magyar Dragon Szövetség Taggyűlésén, március 3-án, a Virányos Klinikán (Budapest, XII. ker., Virányos út 23/d.) TAGGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV felvéve a Magyar Dragon Szövetség Taggyűlésén, 2015. március 3-án, a Virányos Klinikán (Budapest, XII. ker., Virányos út 23/d.) Taggyűlés kezdete 19.10 óra. Jelen vannak: Tagok:

Részletesebben

TAGGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV

TAGGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV TAGGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV felvéve a Taggyűlésén, 2011. március 23-án, a Virányos Klinikán (Budapest, XII. ker., Virányos út 23/d.) Taggyűlés kezdete 19.10 óra. Jelen vannak: Tagok: Árkossy Tamás, Barts Balázs,

Részletesebben

Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete február 27-én megtartott közgyűléséről

Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete február 27-én megtartott közgyűléséről Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete 2012. február 27-én megtartott közgyűléséről Közgyűlés helye: Szeged, Osztrovszky u. 6. Időpontja: 2012. február 27.16.30. óra Taglétszám: 80 fő Megjelentek száma:

Részletesebben

Orosházi Sakk Egyesület - jegyzőkönyv közgyűlésről JEGYZŐKÖNYV. közgyűlésről

Orosházi Sakk Egyesület - jegyzőkönyv közgyűlésről JEGYZŐKÖNYV. közgyűlésről JEGYZŐKÖNYV közgyűlésről,amely készült 2016 év február hó 19. napján 18.30 órai kezdettel, 5900 Orosháza, Pacsirta utca 8. szám alatt az Orosházi Sakk Egyesület (továbbiakban az Egyesület ) közgyűléséről.

Részletesebben

Magyar Naturisták Egyesülete Székhely, levelezési cím: 2337 Délegyháza, Naturista part 1318

Magyar Naturisták Egyesülete Székhely, levelezési cím: 2337 Délegyháza, Naturista part 1318 Jegyzőkönyv kivonat a Magyar Naturisták Egyesületének rendes közgyűlésén hozott határozatairól Időpont: 2016. április 16. 10 óra Helyszín: Délegyháza Művelődési Ház, Délegyháza, Szabadság tér 1. Jelen

Részletesebben

Ikt.sz.: 33-80/2014. NÓGRÁD MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV

Ikt.sz.: 33-80/2014. NÓGRÁD MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV Ikt.sz.: 33-80/2014. NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2014. november 20-án, Salgótarjánban, a Megyeháza Hadady-Hargitay termében megtartott ülésén.

Részletesebben

A szervezet neve: Óbarokért Sport és Szabadidő Szervező Egyesület. Jegyzőkönyv. a. közgyűlés b. elnökség c. kuratórium d. egyéb:

A szervezet neve: Óbarokért Sport és Szabadidő Szervező Egyesület. Jegyzőkönyv. a. közgyűlés b. elnökség c. kuratórium d. egyéb: A szervezet neve: Óbarokért Sport és Szabadidő Szervező Egyesület 1.A szerv neve: (a válasz aláhúzandó) Jegyzőkönyv a. közgyűlés b. elnökség c. kuratórium d. egyéb: 2.Az ülés időpontja (év/hónap/nap/óra):

Részletesebben

Közgyűlési jegyzőkönyv

Közgyűlési jegyzőkönyv 1 Közgyűlési jegyzőkönyv Amely készült a Balatonvin Borlovagrend Balatonfüred-Csopak Egyesület (8230 Balatonfüred, Bocsár dűlő 0118/12 hrsz.) a Koczor Pincészetben, 2016.05.08-án d.u. 15:00 órakor kezdődő

Részletesebben

Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV

Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV Készült a Magyar BMX Cross-Triál Szövetég 2001. Április 24-én megtartott közgyűléséről és az ott hozott határozatokról. Közgyűlés időpontja: 2001. Április 24.

Részletesebben

ELNÖKSÉGI ÜLÉS 5/ május 9.

ELNÖKSÉGI ÜLÉS 5/ május 9. ELNÖKSÉGI ÜLÉS 5/2014 2014. május 9. MAGYAR MOTORSPORT SZÖVETSÉG ELNÖKSÉGI ÜLÉS Elnökségi ülés típusa: Tervezett (megismételt) Rendkívüli Időpont: 2014. május 9. 11h Helyszín: Magyar Sport Háza, 1146 Budapest,

Részletesebben

Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint.

Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint. 1 J EGYZŐKÖNYV készült a Szilikátipari Tudományos Egyesület (Székhely: 1034 Budapest, Bécsi út 122-124.) 2018. május 15-én a MESSER Hungarogáz Kft. tárgyalótermében (1044 Budapest, Váci út 117.) megtartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készfiit; a Tompái Víziközmű Társulat május 8-án tartott rendkívüli közgyűléséről május 8.

JEGYZŐKÖNYV. Készfiit; a Tompái Víziközmű Társulat május 8-án tartott rendkívüli közgyűléséről május 8. JEGYZŐKÖNYV Készfiit; a Tompái Víziközmű Társulat 2013. május 8-án tartott rendkívüli közgyűléséről 2013. május 8. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bács-Kiskun megyében, Tompa Város Polgármesteri Hivatalában, Tompa,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 1/2012.(05.9.) számú lakásszövetkezeti határozat:

JEGYZŐKÖNYV. 1/2012.(05.9.) számú lakásszövetkezeti határozat: JEGYZŐKÖNYV Készült a Pécs-Szigeti II. sz. Lakásfenntartó Szövetkezet 2012. május 9-én 18 00 órai kezdettel megtartott évi rendes közgyűlésén a PÉTÁV Kft. Pécs, Tüzér u. 18-20. számú rendezvénytermében.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Magyar Floorball Szakszövetség megismételt éves rendes közgyűlése

JEGYZŐKÖNYV. A Magyar Floorball Szakszövetség megismételt éves rendes közgyűlése JEGYZŐKÖNYV A Magyar Floorball Szakszövetség megismételt éves rendes közgyűlése Dátum: 2014. május 31. 10 óra 30 perc Helyszín: Komáromi Városi Sportcsarnok (2900 Komárom, Czuczor Gergely utca 62.) Résztvevők:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV A Balatoni Horgász Egyesület 2013. éves közgyűléséről 2013. február 15.

JEGYZŐKÖNYV A Balatoni Horgász Egyesület 2013. éves közgyűléséről 2013. február 15. B A L A T O N I H O R G Á S Z E G Y E S Ü L E T Székhely: 1224. Budapest, Diótörő út 61 Tel. Fax: 207-42-92 Mobil: 20/945-87-15 JEGYZŐKÖNYV A Balatoni Horgász Egyesület 2013. éves közgyűléséről 2013. február

Részletesebben

ELNÖKSÉGI ÜLÉS 4/ április 22.

ELNÖKSÉGI ÜLÉS 4/ április 22. ELNÖKSÉGI ÜLÉS 4/2014 2014. április 22. MAGYAR MOTORSPORT SZÖVETSÉG ELNÖKSÉGI ÜLÉS Elnökségi ülés típusa: Tervezett Rendkívüli Időpont: 2014. április 22. 14h Helyszín: Magyar Sport Háza, 1146 Budapest,

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV amely készült a Cg. 16-10-001759 számon bejegyzett EXTERNET Telekommunikációs és Internet Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (5000 Szolnok, Szapáry út 18.) 2010. április

Részletesebben

A Horgász Egyesületek B.A.Z. Megyei Szövetsége Küldött közgyűléséről

A Horgász Egyesületek B.A.Z. Megyei Szövetsége Küldött közgyűléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V A Horgász Egyesületek B.A.Z. Megyei Szövetsége Küldött közgyűléséről Helye: Az MSZP Miskolci székhelye 3530 Miskolc Corvin út 9 Ideje: 2016. április 23. / szombat / 9,00 óra dr. Kovács

Részletesebben

Tápiószőlősi Községi Sportegyesület

Tápiószőlősi Községi Sportegyesület Tápiószőlősi Községi Sportegyesület JEGYZŐKÖNYV Készült: Tápiószőlős Községi Sportegyesületének 2010. március 27-én megtartott közgyűlésén Az ülés helye: Sportépület-Sport út 3. Jelen vannak: A jelenléti

Részletesebben

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE Tel : 49/411-346; 500-169 Fax : 0649/500-170 Adószám:18417803-1-05 Bank Sz.:55100162-12001462 A szervezet neve: Mozgássérültek Mezőkövesdi Egyesülete Jegyzőkönyv Helye:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. amely készült az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2011. január 4-én megtartott Küldöttközgyűlésén

Jegyzőkönyv. amely készült az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2011. január 4-én megtartott Küldöttközgyűlésén Jegyzőkönyv amely készült az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2011. január 4-én megtartott Küldöttközgyűlésén A küldöttközgyűlés helye: OTP Bank Nyrt. Budapesti Régió (Budapest V., Semmelweis u.

Részletesebben

2007. április 19. napján 10.30 órakor megtartott éves rendes közgyűlésén. Jelen vannak: a részvényesek és meghívottak a mellékelt jelenléti ív szerint

2007. április 19. napján 10.30 órakor megtartott éves rendes közgyűlésén. Jelen vannak: a részvényesek és meghívottak a mellékelt jelenléti ív szerint Jegyzőkönyv mely felvételre került a Graphisoft Park SE Európai Részvénytársaság (a továbbiakban: Társaság) (H-1031 Budapest, Graphisoft park 1., Záhony u. 7.) 2007. április 19. napján 10.30 órakor megtartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara XXXII. Küldöttgyűléséről. A küldöttgyűlés helye: 1051 Budapest, Zrínyi u. 5. Duna Palota Színházterem

JEGYZŐKÖNYV a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara XXXII. Küldöttgyűléséről. A küldöttgyűlés helye: 1051 Budapest, Zrínyi u. 5. Duna Palota Színházterem JEGYZŐKÖNYV a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara XXXII. Küldöttgyűléséről A küldöttgyűlés megtartásának ideje: 2015. május 28. A küldöttgyűlés helye: 1051 Budapest, Zrínyi u. 5. Duna Palota Színházterem

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Magyar Mozgás- és Táncterápiás Közhasznú Egyesület (továbbiakban: Egyesület, székhely: 1112 Budapest, Zólyomi út 34/b-36.) 2017. február 14. napján 18.15 órakor tartott megismételt

Részletesebben

EGYESÜLETI KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV

EGYESÜLETI KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV H-1111 Budapest, Egry József utca 1. E. 7/703. E-mail: elnokseg@wikimedia.hu Honlap: http://wikimedia.hu/ EGYESÜLETI KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV a 2019. május 4-én tartott közgyűléséről és megismételt közgyűléséről

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV A MAGYARORSZÁGI AMERIKAI STAFFORDSHIRE TERRIER EGYESÜLET KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV, 2015. MÁJUS 29. 1. OLDAL

JEGYZŐKÖNYV A MAGYARORSZÁGI AMERIKAI STAFFORDSHIRE TERRIER EGYESÜLET KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV, 2015. MÁJUS 29. 1. OLDAL 1. OLDAL JEGYZŐKÖNYV Készült a Magyarországi Amerikai Staffordshire Terrier Egyesület (továbbiakban, de nem kizárólagosan: Egyesület) rendkívüli Közgyűlésén, Dunavarsányban, a Gyóni Géza utca 5 szám alatt.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A MAGISZ március 24.-i ismételt- közgyűléséről

Jegyzőkönyv. A MAGISZ március 24.-i ismételt- közgyűléséről Jegyzőkönyv A MAGISZ 2017. március 24.-i ismételt- közgyűléséről Az Egyesület adatai: Neve: Magyar Agrárinformatikai Szövetség (MAGISZ) Székhelye: 4032 Debrecen, Böszörményi út. 138. Adószáma: 18234873-1-09

Részletesebben

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2011. 04. 18-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2011. 04. 18-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Cégjegyzékszáma: Fővárosi Bíróság: 0l-10-043313 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2011. 04. 18-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Készült: Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ (a továbbiakban röviden:

Részletesebben

örgyi Albert Általános Iskola 1161 Budapest Csömöri u. 20. OM : Fax: :

örgyi Albert Általános Iskola 1161 Budapest Csömöri u. 20. OM : Fax: : örgyi Albert Általános Iskola JEGYZŐKÖNYV KIVONAT A 2017. VIII. 29-i nevelőtestületi ülésről Tárgy: az intézményi pedagógiai program módosításának elfogadása Helyszín: 1161 Budapest Csömöri u. 20. A nevelőtestület

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Budapest, Ullöi út 452 sz. alatti lila Kávéház és Etterem helyiségében megtartott, alakulo

JEGYZŐKÖNYV. Budapest, Ullöi út 452 sz. alatti lila Kávéház és Etterem helyiségében megtartott, alakulo _ FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZ K 20 JEGYZŐKÖNYV Készült a Magyar Villanyautó Klub Egyesület 2014. szeptember hó 30. napján, a 118% Budapest, Ullöi út 452 sz. alatti lila Kávéház és Etterem helyiségében megtartott,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 1/2011. (IV.15.) számú Zirc és Környéke Ipartestület közgyűlési határozat

JEGYZŐKÖNYV. 1/2011. (IV.15.) számú Zirc és Környéke Ipartestület közgyűlési határozat JEGYZŐKÖNYV Készült 2011. április 15-én 18.30 órakor a Zirc és Környéke Ipartestület közgyűlésén a Zirc és Környéke Ipartestület székházában a Zirc, Vak B. u. 1. szám alatt. Jelen vannak: jelenléti ív

Részletesebben

Magyar Radiológus Asszisztensek Egyesülete Rendes évi Közgyűlése 2013. április 13.

Magyar Radiológus Asszisztensek Egyesülete Rendes évi Közgyűlése 2013. április 13. Magyar Radiológus Asszisztensek Egyesülete Rendes évi Közgyűlése 2013. április 13. JEGYZŐKÖNYV KIVONAT Közgyűlés helye: SE- I. sz. Sebészeti Klinika Előadóterme 1082 Budapest, Üllő út 78/a., 2. emelet

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv jelenléti ívén szereplő 12 szavazásra jogosult egyesületi tag és 1 vendég

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv jelenléti ívén szereplő 12 szavazásra jogosult egyesületi tag és 1 vendég JEGYZŐKÖNYV amely készült 2011. szeptember 25. 11 óra 36 perces kezdetel a Wikimédia Magyarország Egyesület megismételt közgyűlésén, a 2083 Solymár, Orgona utca 9. szám alat. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv

Részletesebben

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ. RÉSZVÉNYTÁRSASÁG HU-1118 Budapest, Ménesi u. 22. szám

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ. RÉSZVÉNYTÁRSASÁG HU-1118 Budapest, Ménesi u. 22. szám Cégjegyzékszáma: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága: 0l-10-043313 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2013. 04. 19-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Készült: Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ (a

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Cecei Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének január 28-án 14,30 órai kezdettel tartott rendes üléséről

JEGYZŐKÖNYV Cecei Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének január 28-án 14,30 órai kezdettel tartott rendes üléséről Ikt.szám:..-1/2015. JEGYZŐKÖNYV Cecei Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 28-án 14,30 órai kezdettel tartott rendes üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv jelenléti ívén szereplő 18 szavazásra jogosult egyesületi tag és két vendég.

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv jelenléti ívén szereplő 18 szavazásra jogosult egyesületi tag és két vendég. JEGYZŐKÖNYV amely készült 2012. december 1. 10 óra 20 perces kezdettel a Wikimédia Magyarország Egyesület megismételt tisztújító közgyűlésén, az 1056 Budapest, Molnár utca 5. szám alatt. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Magyar Geocaching 2011. október 1-én tartott közgyűléséről. Jelen jegyzőkönyv 2 darab mellékletet tartalmaz: 1. melléklet: a közgyűlés hivatalos meghívója 2. melléklet: jelenléti

Részletesebben

Jegyző könyv. Készült Ásotthalom Község Önkormányzata Képviselő-testülete május 29- én órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésén.

Jegyző könyv. Készült Ásotthalom Község Önkormányzata Képviselő-testülete május 29- én órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésén. Jegyző könyv Készült Ásotthalom Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2008. május 29- én 16 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésén. A Képviselőtestületi ülés helye: Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

ZÉOSZ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV

ZÉOSZ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV ZÉOSZ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV Közgyűlés helye: Budapest, XI. Műegyetem rakpart 3. K.240 BME Épültszerkezettani Tanszék konzultációs terme ideje: 2016. május 11. 16.00 A közgyűlés kezdő időpontjában a szavazati

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv jelenléti ívén szereplő 9 szavazásra jogosult egyesületi tag és négy vendég.

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv jelenléti ívén szereplő 9 szavazásra jogosult egyesületi tag és négy vendég. JEGYZŐKÖNYV amely készült 2012. május 26. 10 óra 00 perces kezdetel a Wikimédia Magyarország Egyesület megismételt közgyűlésén, az 1039 Budapest, Piroska utca 2. szám alat. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv

Részletesebben

Közgyűlési jegyzőkönyv

Közgyűlési jegyzőkönyv JEGYZŐKÖNYV AZ ÁLLAMI NYOMDA NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2009. MÁRCIUS 30-I ÉVES RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Közgyűlés helye: az Állami Nyomda Nyrt. székhelye, 1102 Bp. Halom u. 5. Közgyűlés ideje: 2009.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNY. A levezető elnök tájékoztatta az alakuló taggyűlést a jegyzőkönyv hitelesítés szükségességéről és a hitelesítőinek feladatáról.

JEGYZŐKÖNY. A levezető elnök tájékoztatta az alakuló taggyűlést a jegyzőkönyv hitelesítés szükségességéről és a hitelesítőinek feladatáról. JEGYZŐKÖNY Készült 2009. május 28-án a FESTO-AM Gyártó Kft. 1037 Budapest, Csillaghegyi út 32-34. szám alatti rendezvénytermében a FESTO-AM Sport Egyesület éves rendes taggyűlésén. Az első időpontra meghirdetett

Részletesebben

L.T.SZ Közgyűlés. Jegyzőkönyv. Készült a Létesítményi Tűzoltóságok Országos Szövetsége évi rendes közgyűlésén

L.T.SZ Közgyűlés. Jegyzőkönyv. Készült a Létesítményi Tűzoltóságok Országos Szövetsége évi rendes közgyűlésén L.T.SZ Közgyűlés Jegyzőkönyv Készült a Létesítményi Tűzoltóságok Országos Szövetsége évi rendes közgyűlésén Helyszín: 2015. április 09. 2481 Velence, Kiss köz 6. Hotel Juventus konferenciahelyiségében.

Részletesebben

ELNÖKSÉGI ÜLÉS 4/ október 1.

ELNÖKSÉGI ÜLÉS 4/ október 1. ELNÖKSÉGI ÜLÉS 4/2015 2015. október 1. MAGYAR MOTORSPORT SZÖVETSÉG ELNÖKSÉGI ÜLÉS Elnökségi ülés típusa: Tervezett Rendkívüli Időpont: 2015. október 1. 18h Helyszín: Magyar Sport Háza, 1146 Budapest, Istvánmezei

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV A Magyar Közgazdasági Társaság évi küldöttközgyűléséről május 25., péntek, 10 óra Károli Gáspár Református Egyetem díszterme B

JEGYZŐKÖNYV A Magyar Közgazdasági Társaság évi küldöttközgyűléséről május 25., péntek, 10 óra Károli Gáspár Református Egyetem díszterme B JEGYZŐKÖNYV A Magyar Közgazdasági Társaság 2012. évi küldöttközgyűléséről 2012. május 25., péntek, 10 óra Károli Gáspár Református Egyetem díszterme Budapest IX., Ráday u. 28. Jelen vannak: a Magyar Közgazdasági

Részletesebben

ELNÖKSÉGI ÜLÉS 8/ szeptember 30.

ELNÖKSÉGI ÜLÉS 8/ szeptember 30. ELNÖKSÉGI ÜLÉS 8/2014 2014. szeptember 30. MAGYAR MOTORSPORT SZÖVETSÉG ELNÖKSÉGI ÜLÉS Elnökségi ülés típusa: Tervezett Rendkívüli Időpont: 2014. június 19. 17h Helyszín: Magyar Sport Háza, 1146 Budapest,

Részletesebben

Budapest XVI. ker. Szent Györgyi Albert Általános Iskola 1161 Budapest Csömöri u. 20. OM : Fax: :

Budapest XVI. ker. Szent Györgyi Albert Általános Iskola 1161 Budapest Csömöri u. 20. OM : Fax: : JEGYZŐKÖNYV KIVONAT A 2017. VIII. 29-i nevelőtestületi ülésről Tárgy: az intézményi házirend és szmsz helyesbítésének elfogadása Helyszín: 1161 Budapest Csömöri u. 20. A nevelőtestület az alábbi határozatot

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Magyar Közgazdasági Társaság évi küldöttközgyűléséről május 24., péntek 10 óra Kossuth Klub (Budapest VIII., Múzeum u. 7.

JEGYZŐKÖNYV. A Magyar Közgazdasági Társaság évi küldöttközgyűléséről május 24., péntek 10 óra Kossuth Klub (Budapest VIII., Múzeum u. 7. JEGYZŐKÖNYV A Magyar Közgazdasági Társaság 2013. évi küldöttközgyűléséről 2013. május 24., péntek 10 óra Kossuth Klub (Budapest VIII., Múzeum u. 7.) Jelen vannak: a Magyar Közgazdasági Társaság megyei

Részletesebben

Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete 2013. június 22 -én 15 órára ősszehívott közgyűléséről

Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete 2013. június 22 -én 15 órára ősszehívott közgyűléséről Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete 2013. június 22 -én 15 órára ősszehívott közgyűléséről Mellékletek: jelenléti ív meghívó Módosított alapszabály Közgyűlés helye: Szeged, Szent-Györgyi Albert

Részletesebben

Jegyzőkönyv, amely készült a Doktoranduszok Országos Szövetsége küldöttgyűlésén

Jegyzőkönyv, amely készült a Doktoranduszok Országos Szövetsége küldöttgyűlésén Jegyzőkönyv, amely készült a Doktoranduszok Országos Szövetsége küldöttgyűlésén Időpont: 2015. november 28. 10 óra Helyszín: Szent István Egyetemen (2100 Gödöllő, Páter K. u. 1., Kollégium B épület, Gorka

Részletesebben

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Cégjegyzékszáma: Fővárosi Bíróság: 0l-10-043313 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2006. 04. 07-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Készült: Helyszín: Az ELSŐ HAZAI ENERGIA PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ (a továbbiakban

Részletesebben

H O M O K B Ö D Ö G E

H O M O K B Ö D Ö G E Szám: 81-10/2016. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. június 20. napján 19 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge

Részletesebben

1 Jegyzőkönyv Sárkányhajó sportegyesület alakuló közgyűlés Helyszín: 1095, Budapest, Lechner Ödön fasor 7., Millenium Tower II Dél, Sun Microsystems Kft. nagy tárgyalója Időpont: 2009. 11. 26. 17:00 Jelenlevők

Részletesebben

Jegyzőkönyv. készült a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségének Küldöttgyűlésén

Jegyzőkönyv. készült a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségének Küldöttgyűlésén Jegyzőkönyv készült a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségének Küldöttgyűlésén Helyszín: Budapesti Műszaki Főiskola Kollégium Bánki Donát Tagkollégium Időpont: 2008. május 9. (péntek) 11.00 11.00

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint 6 fő teljes jogú tag 2 fő egyesületi tag, (szavazati joggal nem rendelkezik)

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint 6 fő teljes jogú tag 2 fő egyesületi tag, (szavazati joggal nem rendelkezik) 1 JEGYZŐKÖNYV amely készült a HAJDÚ-BIHAR MEGYEI SAKKSZÖVETSÉG Közgyűléséről Időpontja: 2015. június 12. 16 óra 00 perc Helye: Debrecen, Maróthy Gy. U. 5-7 (CTS Irodaház oktatóterem) Jelen vannak: a mellékelt

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara XL. Küldöttgyűlésén január 31-én a VMKIK Székházában (9700 Szombathely,Honvéd tér 2.

JEGYZŐKÖNYV. a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara XL. Küldöttgyűlésén január 31-én a VMKIK Székházában (9700 Szombathely,Honvéd tér 2. JEGYZŐKÖNYV Amely készült: Jelen vannak: a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara XL. Küldöttgyűlésén 2012. január 31-én a VMKIK Székházában (9700 Szombathely,Honvéd tér 2.) a mellékelt jelenléti ív szerint

Részletesebben

EGYESÜLETI KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV

EGYESÜLETI KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV H-1111 Budapest, Egry József utca 1. E. 7/703. E-mail: elnokseg@wikimedia.hu Honlap: https://wikimedia.hu/ EGYESÜLETI KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV a 2018. november 17-én tartott közgyűléséről és megismételt

Részletesebben

Magyar BMX Cross-Triál Szövetség. Helyszín: Amerikai Kereskedelmi Kamara, Budapest, Deák Ferenc u. 10.

Magyar BMX Cross-Triál Szövetség. Helyszín: Amerikai Kereskedelmi Kamara, Budapest, Deák Ferenc u. 10. Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2002/1. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ Időpont: 2002. április 24. Helyszín: Amerikai Kereskedelmi Kamara, Budapest, Deák Ferenc u. 10. Jelen voltak: Fáth Péter elnök, Dietrich Tamás

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a Magyar Lupus Egyesület közgyűlésén, március 27. napján, Budapest, Frankel Leó út sz. (ORFI, Lukács Klub) alatt.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a Magyar Lupus Egyesület közgyűlésén, március 27. napján, Budapest, Frankel Leó út sz. (ORFI, Lukács Klub) alatt. JEGYZŐKÖNYV Készült: a Magyar Lupus Egyesület közgyűlésén, 2007. március 27. napján, Budapest, Frankel Leó út 25-29 sz. (ORFI, Lukács Klub) alatt. Jelen vannak: az Egyesület tagjai a mellékelt jelenléti

Részletesebben

MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG A MŰKÖDÉSI EGYSÉGEK VEZETŐSÉGVÁLASZTÁSÁNAK SZABÁLYZATA

MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG A MŰKÖDÉSI EGYSÉGEK VEZETŐSÉGVÁLASZTÁSÁNAK SZABÁLYZATA MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG A MŰKÖDÉSI EGYSÉGEK VEZETŐSÉGVÁLASZTÁSÁNAK SZABÁLYZATA (Az Ügyrend 2. melléklete) 2016. A MŰKÖDÉSI EGYSÉGEK VEZETŐSÉGVÁLASZTÁSA Az alapszabály és az ügyrend rendelkezései:

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV Amely készült 2016. október 26. napján 14.15 órai kezdettel a Magyar Artériás Stiffness Társaság (6000 Kecskemét, III. Béla krt. 6. III. emelet 11.) 1181 Budapest, Kossuth Lajos

Részletesebben

ELNÖKSÉGI ÜLÉS 3/ április 27.

ELNÖKSÉGI ÜLÉS 3/ április 27. ELNÖKSÉGI ÜLÉS 3/2015 2015. április 27. MAGYAR MOTORSPORT SZÖVETSÉG ELNÖKSÉGI ÜLÉS Elnökségi ülés típusa: Tervezett Rendkívüli Időpont: 2015. április 27. 16h Helyszín: Magyar Sport Háza, 1146 Budapest,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Vajtai Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 22-én 16,30 órai kezdettel tartott rendes üléséről

JEGYZŐKÖNYV Vajtai Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 22-én 16,30 órai kezdettel tartott rendes üléséről Ikt.szám:..-1/2015. JEGYZŐKÖNYV Vajtai Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 22-én 16,30 órai kezdettel tartott rendes üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: - az 2. számú Mellékletként csatolt jelenléti ívet aláíró személyek. (32 fő + 2 fő vendég )

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: - az 2. számú Mellékletként csatolt jelenléti ívet aláíró személyek. (32 fő + 2 fő vendég ) 1 JEGYZŐKÖNYV Készült 2013. március 13-án 14:15-i kezdettel a FESTO-AM Gyártó Kft. 1037 Budapest, Csillaghegyi út 32-34. szám alatti rendezvénytermében a FESTO-AM Sport Egyesület éves rendes taggyűlésén.

Részletesebben

BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés Jegyzőkönyv

BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés Jegyzőkönyv Helye: Ökológiai Intézet, BFTE iroda. 3525 Miskolc, Kossuth u. 13. I. emelet Ideje: 2016.08.23., kedd 17.00 óra BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés 2016. Jegyzőkönyv Makár Richárd: Köszöntöm a megismételt

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Hejőkeresztúri Táblajátékosok Egyesülete

Jegyzőkönyv. Hejőkeresztúri Táblajátékosok Egyesülete Jegyzőkönyv Tárgy: Magyar Gószövetség közgyűlés Időpont: 2011. február 12. 17 óra Helyszín: Budapest, Bartók Béla u. 41. (Baduk Center) Jelenlévők: a mellékelt jelenléti ív szerint (I. számú melléklet)

Részletesebben

MAMS ELNÖKSÉGI ÜLÉS február h Magyar Sport Háza, 1146 Bp, Istvánmezei út 1-3. Kökényesi György Elnökségi tag, supermoto

MAMS ELNÖKSÉGI ÜLÉS február h Magyar Sport Háza, 1146 Bp, Istvánmezei út 1-3. Kökényesi György Elnökségi tag, supermoto MAMS ELNÖKSÉGI ÜLÉS 2009. február 11. 17.00h Magyar Sport Háza, 1146 Bp, Istvánmezei út 1-3. Jelenlévők a mellékelt jelenléti ív szerint: Pusztai Csaba Gazdasági alelnök, levezető elnök Daragó István Dr.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Magyar Floorball Szakszövetség rendkívüli közgyűlése. Helyszín: Magyar Sport Háza (1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.

JEGYZŐKÖNYV. A Magyar Floorball Szakszövetség rendkívüli közgyűlése. Helyszín: Magyar Sport Háza (1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. JEGYZŐKÖNYV A Magyar Floorball Szakszövetség rendkívüli közgyűlése Dátum: 2011. augusztus 27. 10 óra Helyszín: Magyar Sport Háza (1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.) Résztvevők: Németh Miklós (MFSZ elnök),

Részletesebben

Deutsche Minderheitenselbstverwaltung der Stadt Miskolc mit Komitatsrecht JEGYZŐKÖNYV

Deutsche Minderheitenselbstverwaltung der Stadt Miskolc mit Komitatsrecht JEGYZŐKÖNYV Deutsche Minderheitenselbstverwaltung der Stadt Miskolc mit Komitatsrecht Német Nemzetiségi Önkormányzat Levelezési cím: 3535 Miskolc, Bartók Béla út 54 Miskolc Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzata

Részletesebben

Magyar Pétanque Szövetség. Országos Sportági Szakszövetség H-7396 Magyarszék, Kossuth L. u Tel: Fax:

Magyar Pétanque Szövetség. Országos Sportági Szakszövetség H-7396 Magyarszék, Kossuth L. u Tel: Fax: Magyar Pétanque Szövetség Országos Sportági Szakszövetség H-7396 Magyarszék, Kossuth L. u. 33. www.petanque.hu Tel: +3630 405-4511 Fax: +3672 521-006 JEGYZKÖNYV a Magyar Pétanque Szövetség 2016. évi rendes

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A MAGISZ március 28.-i közgyűléséről. Helyszín: Agrárgazdasági Kutatóintézet földszinti tanácsterme. Budapest, Zsil u 3-5.

Jegyzőkönyv. A MAGISZ március 28.-i közgyűléséről. Helyszín: Agrárgazdasági Kutatóintézet földszinti tanácsterme. Budapest, Zsil u 3-5. Jegyzőkönyv A MAGISZ 2014. március 28.-i közgyűléséről Helyszín: Agrárgazdasági Kutatóintézet földszinti tanácsterme. Budapest, Zsil u 3-5. Jelen vannak: 2 jelenléti ív. (mellékelve) 18 szavazásra jogosult

Részletesebben

Nagycsaládosok Országos Egyesületének a tagja 2030 Érd, Viola u. 35. 2008/2. Jegyzőkönyv

Nagycsaládosok Országos Egyesületének a tagja 2030 Érd, Viola u. 35. 2008/2. Jegyzőkönyv 2008/2. Jegyzőkönyv Készült az Ága-Boga Nagycsaládosok Érdi Egyesülete 2008/2. Közgyűlésén 2008. június 9-én Helyszín: Érd, Kutyavári u. 11. A 17:30 órára meghirdetett kezdési időpontban nem jelent meg

Részletesebben

JEGYZÖKÖNYV. A Közgyülés egyhangúlag elfogadja a javasolt személyeket.

JEGYZÖKÖNYV. A Közgyülés egyhangúlag elfogadja a javasolt személyeket. JEGYZÖKÖNYV A Balatonkenesei Horgászegyesület Közgyülése a kiküldött meghívónak megfelelöen 2014. március 1-én 9:00 órakor elkezdödött. Helye: Balatonkenese, Faluház A levezetö elnök, Mészöly Sándor felterjeszti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. Spóner Tibor megválasztása jegyzőkönyvhitelesítőnek

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. Spóner Tibor megválasztása jegyzőkönyvhitelesítőnek Községi Önkormányzat Lövő 2-1 /2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V H A T Á R O Z A T N A P I R E N D 4/2015.(II.03.) Az ülés napirendi pontjainak elfogadása 5/2015.(II.03.) Spóner Tibor megválasztása jegyzőkönyvhitelesítőnek

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetségének május 27-én órától megtartott Közgyűléséről

JEGYZŐKÖNYV a Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetségének május 27-én órától megtartott Közgyűléséről JEGYZŐKÖNYV a Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetségének 2014. május 27-én 10.55 órától megtartott Közgyűléséről PROGRAM: Elnöki megnyitó VALENTA LÁSZLÓ, a GTTSZ elnöke Tisztelt Közgyűlés! Kedves

Részletesebben

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT OKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SPORT BIZOTTSÁG J E G Y Z Ő K Ö N Y V

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT OKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SPORT BIZOTTSÁG J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 3/2015 OKSB BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT OKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SPORT BIZOTTSÁG J E G Y Z Ő K Ö N Y V az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság 2015. március 24-én, (kedden) 15:00 órakor megtartott

Részletesebben

19:07 Jakab Annamária elnök ismerteti az alapszabály módosítás részleteit.

19:07 Jakab Annamária elnök ismerteti az alapszabály módosítás részleteit. Teljesítménytúrázók Társasága Levélcím: 1590 Budapest, Pf. 110. Székhely: 1035 Budapest, Raktár u. 6. e-mail: ttt.levelek@gmail.com Telefon: +36 70 9412258 elnök: Jakab Annamária Jegyzőkönyv a Teljesítménytúrázók

Részletesebben

EGYESÜLETI KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV. A MAGYARORSZÁGI OROSZ FEKETE TERRIER EGYESÜLET A KÖZÖSSÉGÉRT április.09. napján tartott közgyűléséről

EGYESÜLETI KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV. A MAGYARORSZÁGI OROSZ FEKETE TERRIER EGYESÜLET A KÖZÖSSÉGÉRT április.09. napján tartott közgyűléséről EGYESÜLETI KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A MAGYARORSZÁGI OROSZ FEKETE TERRIER EGYESÜLET A KÖZÖSSÉGÉRT 2016. április.09. napján tartott közgyűléséről Helye: 1203 Budapest, Kossuth Lajos u. 73. (Tortuga Étterem)

Részletesebben

Kelt: Kapostüskevár, 2010. Február 27. szombat

Kelt: Kapostüskevár, 2010. Február 27. szombat Jegyzőkönyv A Verebélÿ László Vasúttörténeti Egyesület közgyűléséről Időpont: 2010. február 27. szombat Helyszín: Egyesületi iroda helyiség, Kapostüskevár MÁV állomás Jelen vannak: Az egyesület tagjai

Részletesebben

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Cégjegyzékszáma: Fővárosi Bíróság: 0l-10-043313 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2008. 04. 18-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Készült: Az ELSŐ HAZAI ENERGIA PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ (a továbbiakban röviden:

Részletesebben

A képviselő-testületi ülés helye: Közösségi színtér tanácskozó terme, Tárnokréti

A képviselő-testületi ülés helye: Közösségi színtér tanácskozó terme, Tárnokréti Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3-10/2010./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2010. október 11-én tartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 19 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Közgyűlés a javaslatot egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

JEGYZŐKÖNYV. A Közgyűlés a javaslatot egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2009. január 29-én 17.00 órakor a Magyar Gószövetség közgyűlésén. Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint. Dienes Péter köszönti a megjelenteket, megállapítja, hogy a Közgyűlés

Részletesebben

Közgyűlési jegyzőkönyv

Közgyűlési jegyzőkönyv JEGYZŐKÖNYV AZ ÁLLAMI NYOMDA NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2007. MÁRCIUS 30-I ÉVES RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Közgyűlés helye: Corinthia Aquincum Hotel (1036 Budapest, Árpád fejedelem útja 94.) Közgyűlés

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Nyíregyháza I. Köszöntő

Jegyzőkönyv. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Nyíregyháza I. Köszöntő Jegyzőkönyv Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Nyíregyháza 2013. 02. 06. Lovassport Szövetség Hotel Pagony Konferencia Terem Tisztújító Közgyűlése Jelen vannak az elnökség részéről: Bubán Zsolt szakmai alelnök

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2013. október 31.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2013. október 31-én 15.00 órakor megtartott

Részletesebben

Készült a kerecsenyi Képviselő-testület október 13-án 18 órakor megtartott üléséről.

Készült a kerecsenyi Képviselő-testület október 13-án 18 órakor megtartott üléséről. Készült a kerecsenyi Képviselő-testület 2010. október 13-án 18 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Önkormányzat hivatali helyisége Kerecseny, Deák F. u. 52. Jelen vannak: polgármester, Bonyai József,

Részletesebben

A kuratóriumi tagok jegyzőkönyvvezetőnek egyhangúlag megválasztották Puskás Norbertet, jegyzőkönyv hitelesítőnek Szabó Márta kuratóriumi tagot.

A kuratóriumi tagok jegyzőkönyvvezetőnek egyhangúlag megválasztották Puskás Norbertet, jegyzőkönyv hitelesítőnek Szabó Márta kuratóriumi tagot. 2/2016 JEGYZŐKÖNYV Készült: a Derkovits Iskoláért Alapítvány kuratóriumának üléséről. Időpont: 2016. október 13. 17.00 óra Helyszín: Derkovits Gyula Általános Iskola Szombathely Bem J. u. 7. Jelen vannak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület október 30-án megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület október 30-án megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 17/2014. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. október 30-án megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 72-73. 1 TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 72/2014.(X.30.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség január 26-án kor megtartott közgyűléséről

JEGYZŐKÖNYV. a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség január 26-án kor megtartott közgyűléséről JEGYZŐKÖNYV a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség 2018. január 26-án 14.00-kor megtartott közgyűléséről Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint Benyó Balázs köszöntötte az egybegyűlteket. Elmondja,

Részletesebben

MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG A MŰKÖDÉSI EGYSÉGEK VEZETŐSÉGVÁLASZTÁSÁNAK SZABÁLYZATA

MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG A MŰKÖDÉSI EGYSÉGEK VEZETŐSÉGVÁLASZTÁSÁNAK SZABÁLYZATA MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG A MŰKÖDÉSI EGYSÉGEK VEZETŐSÉGVÁLASZTÁSÁNAK SZABÁLYZATA (Az Ügyrend 2. melléklete) 2012. A MŰKÖDÉSI EGYSÉGEK VEZETŐSÉGVÁLASZTÁSA Az alapszabály és az ügyrend rendelkezései:

Részletesebben

A KAPOSVÁR ÉS A ZSELIC VIDÉKE TURISZTIKAI DESZTINÁCIÓ MENEDZSMENT EGYESÜLET KÖZGYŰLÉSÉNEK HATÁROZATAI 2010.

A KAPOSVÁR ÉS A ZSELIC VIDÉKE TURISZTIKAI DESZTINÁCIÓ MENEDZSMENT EGYESÜLET KÖZGYŰLÉSÉNEK HATÁROZATAI 2010. 2010. A Közgyűlés elfogadta az egyesület módosított Alapszabályát. Határozat száma: 2010/1/1. Időpont: 2010. március 22. 1 2011. Határozat száma: 2011/1/1. Időpont: 2011. február 28. A Közgyűlés elfogadta,

Részletesebben

Magyar Gószövetség közgyűlés jegyzőkönyve

Magyar Gószövetség közgyűlés jegyzőkönyve Magyar Gószövetség közgyűlés jegyzőkönyve Budapest, Kondor Béla Közösségi Ház 1181 Budapest, Kondor Béla sétány 8. 2013.12.30. 18:00 Jelenlévők, tagok: Matolcsi Máté, a Gószövetség elnöke (Barcza Gedeon

Részletesebben

Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről

Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2012. szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Rendeletek: Határozatok: 172/2012.(IX.13.) 173/2012.(IX.13.)

Részletesebben

Jegyzőkönyv a Magyar Telekom Rt. rendkívüli közgyűléséről

Jegyzőkönyv a Magyar Telekom Rt. rendkívüli közgyűléséről Magyar Telekom Távközlési Részvénytársaság Közgyűlése 3/2005 Jegyzőkönyv a Magyar Telekom Távközlési Részvénytársaság (székhelye: 1013 Budapest, Krisztina krt. 55.) 2005. november 7-én de. 11.00 órai kezdettel

Részletesebben

Ikt.szám: 946-1/2014. JEGYZŐKÖNYV Vajta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 17-én órai kezdettel tartott alakuló üléséről

Ikt.szám: 946-1/2014. JEGYZŐKÖNYV Vajta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 17-én órai kezdettel tartott alakuló üléséről Ikt.szám: 946-1/2014 JEGYZŐKÖNYV Vajta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 17-én 16 30 órai kezdettel tartott alakuló üléséről A testületi ülésen meghozott száma, tárgya: HATÁROZAT

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV. HVB. elnök Alapszolgáltatási Központ vezetője. Jászszentlászló polgármestere

J E G Y ZŐKÖNYV. HVB. elnök Alapszolgáltatási Központ vezetője. Jászszentlászló polgármestere J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Móricgát Községi Önkormányzat Képviselő-testületének, 2014. október 21-én 14 30 órai kezdettel megtartott a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. Ülés helye: Móricgát Faluház

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Buzsák Község Önkormányzat Képviselő-testülete és Táska Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2009. február 23-án megtartott együttes ülésén Jelen vannak: Buzsák Község

Részletesebben

EGYESÜLETI KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV

EGYESÜLETI KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV H-1111 Budapest, Egry József utca 1. E 7/703. Honlap: https://wikimedia.hu/ E-mail: info@wikimedia.hu EGYESÜLETI KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV a Wikimédia Magyarország Egyesület 2017. november 20-án tartott közgyűléséről

Részletesebben

Jegyzőkönyv Készült: MKE Pest Megyei Szervezetének tisztújító közgyűlésén

Jegyzőkönyv Készült: MKE Pest Megyei Szervezetének tisztújító közgyűlésén M a g y a r K ö n y v t á r o s o k E g y e s ü l e t e P e s t M e g y e i S z e r v e z e t e 2 0 0 0 S z e n t e n d r e, P á t r i á r k a u t c a 7. w w w. p e m e k s z. h u Jegyzőkönyv Készült:

Részletesebben