A kerékpáros közlekedéssel kapcsolatos KRESZ változtatások helye és szerepe a közlekedési rendszerben.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A kerékpáros közlekedéssel kapcsolatos KRESZ változtatások helye és szerepe a közlekedési rendszerben."

Átírás

1 A kerékpáros közlekedéssel kapcsolatos KRESZ változtatások helye és szerepe a közlekedési rendszerben. A kerékpárosokat érintő balesetek a i KRESZ módosítás fényében

2

3 Közel 60 pontban változik a KRESZ januárjától január elsejétől több mint 60 ponton változnak a közúti közlekedés szabályai. Az új szabályozás elsősorban a védtelen közlekedők - gyalogosok, kerékpárosok - biztonságát javítja. A módosítás - a törvényhozók szerint - szemléletváltást alapoz meg a hazai közlekedésben, így a jövőben többek számára jelenthet valódi alternatívát a kerékpározás a tömegközlekedéssel vagy az autózással szemben

4 A szabályváltoztatások alapelvei. 1. Komplex, mindhárom elemre gyakorolt hatásának vizsgálata. 2. Egyszerű, világos, jól érthető és alkalmazható legyen az átlagosan és a hiányosan képzett közlekedő számára is. 3. Vegye figyelembe az alkalmazók szellemi, fizikai felkészültségét és a bevezetéshez szükséges anyagi és társadalmi feltételeket. 4. A szabályalkotás az alkalmazók mértékadó körének egyetértésével és véleményének figyelembevételével történjen. 5. A bevezetés technikai folyamata legyen előre megtervezett, a közvélemény számára egyértelműen közzétett és jól kampányolt. A szükséges promóciós és tájékoztató anyagok időben kerüljenek kidolgozásra és kiadásra, a sajtó információval történő ellátása, szakmai irányítása és figyelése folyamatosan történjen, szükség esetén a megfelelő beavatkozásokkal. 6. A jogszabályi megjelentetésével egy időben kerüljön kiadásra a jogszabály értelmezés, vázlatos, ábrás a jogszabályi részek indokait jól prezentáló kivitelben 7. A megjelent jogszabályi rendelkezések didaktikai szempontból is értelmezhetők legyenek

5 A szabályozások elégtelensége, mint baleseti tényező Bentley szerint: Nem csak a forgalomtechnikai és útügyi hiányosságok, hanem az ezek alapját képező rendeleti és szakmai szabályozások időszerűtlensége és tartalma is meghatározó lehet a balesetek kialakulásában

6 A forgalmi rendszerben bármelyik tényező kudarcának eredménye a baleset. A közlekedési balesetek szervezett megelőzése a tényezők megfelelő, szakszerű és jó állapotú - forgalomba helyezését és folyamatos ellenőrzését végző szervezetek összehangolt tevékenységével lehet eredményes. A baleset megelőzési feladatra létrehozott szervezetek tevékenységüket érdemben csak naprakész és pontos információk, adatok birtokában tudják végezni

7 Integrált megközelítés Az integrált megközelítésnek elsődleges szerepe van a közlekedésbiztonsági kérdések elemzése és vizsgálata metodikájában. Ilyen problémák esetén optimális eredményre csak a műszaki, oktatási és végrehajtási szempontok óvatos egyesítésével juthatunk. 7

8 Közlekedés Rendészeti Szabályok EMBER JÁRMŰ PÁLYA ÉS KÖRNYEZET

9 FORGALOM ELEMEI: PÁLYA, JÁRMŰ, VEZETŐ ENGEDÉLYEZÉS EGYEDTÖRTÉNET FORGALOMBA HELYEZÉS ÜZEMELTETÉS JAVÍTÁS, KARBANTARTÁS ELBONTÁS, KIVONÁS A FORGALOMBÓL TERVEZÉS KÉPZÉS VIZSGA RÉSZVÉTEL A FORG.-BAN SZABÁLYSÉRTÉS UTÁNKÉPZÉS VEZ.-I ÉLETPÁLYA ENG.KITERJESZTÉSE 9

10 A FORGALOM: ELEMEK KÖZÖTTI VISZONY KRESZ: Elemek közötti viszony szabályozása Vezető, gyalogos FORGALOM Jármű Pálya, környezet

11 szereplők és befolyásoló tényezők

12 Szabályozási színterek: A forgalom és elemei Rendező elv: A forgalom Vezető, gyalogos FORGALOM szabályozások Jármű Pálya, környezet Forgalom-biztonság

13 A forgalom elemeinek életciklusa, egyedtörténete és szereplői Vezető Jármű Pálya, környezet Gyalogos, utánképzés ellenőrzés Vizsgáztatás kerékpáros gyakorlati képzés elméleti képzés orvosi alkalmasság vizsgálat? Hatóságok Képző szervek orvos hatóság hatóság Javító, kezelő hatóság gyártó hatóság tervező forg.kivonás, megszüntetés ellenőrzés, vizsga javítás, karbantartás forgalomba helyezés gyártás, kivitelezés engedélyezés tervezés

14 Járművek csoportosítása a Kresz szerint Beépített erőgéppel nem rendelkező Beépített erőgéppel rendelkező Járműszerelvények Kerékpár Állati e. vont j. Kézikocsi Betegtolókocsi Nem gépjárművek Segédmotor Villamos Mg.-vontató Lassú jármű Motorkerékpárok Szóló Oldalkocsis Motoros tricikli Gépjárművek Tehergépkocsi Gépj.,Mg. Vontató, Lassú jármű Gépkocsik + Pótkocsi, vagy egyéb vontatmány Vontató

15 Vezetői engedély kategóriák Kategória Vezethető jármű "A"motorkerékpár A"KORLÁTOZOTT legfeljebb 25 kw teljesítményű és 0,16 kw/kg teljesítmény/saját tömeg arányt meg nem haladó motorkerékpár "A"1 a 125 cm3 hengerűrtartalmat és a 11 kw-os teljesítményt meg nem haladó hajtómotorral ellátott motorkerékpár "B a) 3500 kg-ot meg nem haladó megengedett legnagyobb össztömegű gépkocsi, amelyben a vezetőülésen kívül legfeljebb nyolc állandó ülőhely van. b) Az a) pont szerinti gépkocsiból és 750 kg megengedett legnagyobb össztömeget meg nem haladó (könnyű) pótkocsiból álló járműszerelvény. E járműszerelvény megengedett legnagyobb együttes össztömege legfeljebb 4250 kg. c) Az a) pont szerinti gépkocsiból és 750 kg megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó (nehéz) pótkocsiból álló járműszerelvény, feltéve, hogy a pótkocsi megengedett legnagyobb össztömege nem haladja meg a vontató jármű saját tömegét. E járműszerelvény megengedett legnagyobb együttes össztömege legfeljebb 3500 kg

16 Vezetői engedélykategóriák "C" az autóbusz és a trolibusz kivételével a 3500 kg megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó gépkocsi, valamint az ilyen gépkocsiból és könnyű pótkocsiból álló járműszerelvény "C"1 az autóbusz és a trolibusz kivételével az olyan gépkocsi, amelynek megengedett legnagyobb össztömege a 3500 kg-ot meghaladja, de nem több mint 7500 kg, valamint az ilyen gépkocsiból és könnyű pótkocsiból álló járműszerelvény "D" az autóbusz, valamint az autóbuszból és könnyű pótkocsiból álló járműszerelvény "D"1 az autóbusz, amelyben a vezetőülésen kívül legfeljebb 16 állandó ülőhely van, valamint az ilyen autóbuszból és könnyű pótkocsiból álló járműszerelvény

17 Vezetői engedély kategóriák "E" gépkocsiból és nehéz pótkocsiból álló járműszerelvény (csak kombinált kategóriaként adható ki), - kombinált kategóriák: a) B+E : B kategóriába sorolt gépkocsiból és nehéz pótkocsiból álló járműszerelvény a B járműkategória c) pontjában meghatározottak kivételével; b) C1 +E : A C1 alkategóriába sorolt gépkocsiból és nehéz pótkocsiból álló járműszerelvény, feltéve, hogy a járműszerelvény megengedett legnagyobb együttes össztömege nem haladja meg a kg-ot, és a pótkocsi megengedett legnagyobb össztömege sem haladja meg a vontató jármű saját tömegét; c) C+E : A C kategóriába sorolt gépkocsiból és nehéz pótkocsiból álló járműszerelvény; d) D1+E : A D1 alkategóriába sorolt gépkocsiból és nehéz pótkocsiból álló járműszerelvény, feltéve, hogy a járműszerelvény megengedett legnagyobb együttes össztömege nem haladja meg a kg-ot, a pótkocsi megengedett legnagyobb össztömege nem haladja meg a vontató jármű saját tömegét, amelynél a pótkocsit nem személyszállításra használják; e) D+E : D kategóriába sorolt gépkocsiból és nehéz pótkocsiból álló járműszerelvény, amelynél a pótkocsit nem személyszállításra használják

18 A kerékpárral közlekedők ismeretszint szerinti csoportosítása Valamilyen vezetői engedéllyel rendelkezők Vezetői engedéllyel nem rendelkezők különös rizikót jelentő csoportjai: - 16 év alattiak, - idősek, - mozgáskorlátozottak

19 R E N D S Z E R E L E M E K 1. Rendszerelemek Végrehajtó elem: Jármű Közeg: Pálya Végrehajtó elem: Vezető 5.Rendszer szabályozó -szabályzó elemek alkalmazói: -KORMÁNY ÉS AZ ÁLTALA KIJELÖLT ORSZÁGOS HATÁSKÖRŰ SZERVEK /elemzés értékelés ellenőrzés Jogszabályalkalmazás 2. Rendszerelem kivitelező, képző: 3. Rendszerelem üzemeltető fenntartó szintentartó: 6. Rendszerirányító KORMÁNY ÉS AZ ÁLTALA KIJELÖLT ORSZÁGOS HATÁSKÖRŰ irányító SZERVEK /elemzés értékelés felügyelet Jogszabályalkotás/ 4. Rendszeralkalmazó (forgalom résztvevői) Ellenőrzés? 19

20 5. R E N D S Z E R E L E M E K 1. Rendszerelem tervező 4. Rendszerelem szabályozó Végrehajtó elem: Jármű Közeg: Pálya Végrehajtó elem: Vezető -KORMÁNY ÉS AZ ÁLTALA KIJELÖLT ORSZÁGOS HATÁSKÖRŰ SZERVEK /elemzés értékelés ellenőrzés Jogszabályalkalmazás 2. Rendszerelem kivitelező, képző: 3. Rendszerelem üzemeltető fenntartó szintentartó: 1. Rendszerelem Irányító KORMÁNY, ORSZÁGOS HATÁSKÖRŰ SZERVEK Felügyelet, ellenőrzés Jogszabály alkotás Értékelés Elemzés Baleseti adatok, Hatósági ellenőrzések, Biztosítók káradatai, Külső szervezetek észrevételei, javaslatai 6. Rendszeralkalmazó (forgalom résztvevői) Baleseti okkutatás Egységes közlekedési adatbank Értékelés, elemzés Kutatási tevékennység szervezése, irányítása, Visszacsatolás 20

21 Működés, működtetés Állami szerepvállalási kompetencia, kompetenciája Piac szabályozási Irányítás, Szabályozás Ellenőrzés Koordinálás Szállítás, Szereplők, Gyártás, Javítás, Üzemeltetés

22 Közlekedésbiztonsági stratégia intézkedések nagy kockázatú helyeken Gyalogosokat és kerékpárosokat segítő intézkedések végrehajtás Oktatás,, gyakorlatok és nyilvánosság területi környezet közlekedésbiztonsági egészség, jólét és tervek oktatás útépítés és fenntartás tömegközlekedés területfelhasználás egyéb biztonságot befolyásoló eljárások

23 Rendszerelemek minősége a különböző egyedtörténeti fázisokban: s t a t i k u s dinamikus Prevenciós szakasz: a rendszerelemek készítés, előkészítés alatt./ tervezés engedélyezés, forgalomba helyezés stb./ Aktuális szakasz: A rendszerelemek üzemkész állapotban, de nem forgalmi helyzetben Forgalmi helyzet: a rendszerelemek forgalomi szereplők

24 Balesetek: ok-oksági kapcsolatban a -rendszerelemekkel -a szabályozással - irányítással Baleseti okkutatás: a rendkívüli esemény vizsgálata, az ok-oksági összefüggések fizikai pszichikai, műszaki és jogszabályi jellemzőinek elemzése, javaslat készítése az eredmény alapján, visszacsatolás, intézkedés az előző bekezdésben szereplők felé. Államigazgatási eljárás: helyszínelés, eljárás lefolytatása /feljelentés, tárgyalás, szankcionálás/,az ügy lezárása, statisztikai jelentések készítése

25 A forgalmi és tevékenységi szabályozás eszközei: 1. Jogszabályok Kresz Műszaki Kresz Szabványok Szakmai előírások 2. Ellenőrzések: Közúti Telephelyi Vizsgáztatás Szervezeti háttér

26 PÁLYA és KÖRNYEZET Kiépítési viszonyok szakasz csomópont - átjárhatóság - átláthatóság - felismerhetőség Fenntartás Forgalomtechnika Időjárás stb

27 JÁRMŰ Konstrukció, engedélyezés Állapot Vizsga felügyelet Javítás javítók Vezetők KRESZ-ben előírt kötelező ellenőrzések

28 VEZETŐ Jellem,intelligencia utánképzés Tárgyi tudás oktatás iskola vizsga Tananyag KRESZ,jogszabályok

29 Zsákutcába zár a megtévesztő KRESZ-tábla Lencsés Csaba[origo] , 10:09Utolsó módosítás: , 12:43CÍMKÉK:közlekedés, KRESZ, közúti közlekedés, közlekedési tábla, Magyar Autóklub, Magyar Közút Zrt., ORFK Ez a cikk 118 napja frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek. Százával lehetnek az ország útjain megtévesztő, ott felejtett, vagy egymásnak ellentmondó közlekedési táblák. Az ORFK táblavadász akciót indított, ami azt jelenti, hogy ha valaki rájön a megfelelő címre, ugyanúgy bejelentheti a hibásnak vélt táblákat, mint eddig. Sőt, az Autóklub jogásza szerint akár be is perelheti az út kezelőjét. Eközben a frissen kihelyezett táblák között is vannak olyanok, amelyek a KRESZ-ben még nem szerepelnek. A fenti megállapítások összetett problémákat tükröznek, de főleg jogszabályi, szervezeti és ellenőrzési, tehát működési rendszerhiányosságokat

30 Ez a tábla egyszerre engedi és tiltja a megállást

31 Új KRESZ munkaindító megbeszélés GKM, március 7. Az új KRESZ kialakításakor alapelvként szem előtt tartandó: Az új KRESZ legyen közérthető, jól áttekinthető. A széles alkalmazói rétegre való tekintettel, de a szabatosság igényével kell megfogalmazni a jogszabályt; Továbbra is alkalmazkodjon az érvényben lévő nemzetközi egyezményekhez; A történelmileg a hatályos KRESZ-ben szabályozott, de azóta más jogszabályokban is rögzített szabályozások (melyeknek ott van a helyük) ne szerepeljenek benne; A lehető legkisebb mértékűre kell szorítani az általános szabályok alóli kivételek számát; Műszaki és forgalmi szempontból korszerűnek kell lennie. A tovább haladáshoz döntést, illetve vizsgálatot igényel az alábbi kérdés: Az új jogszabálynak inkább az alkalmazó felé kell irányt mutatnia, avagy fontosabb az egyértelműen megítélhető helyzeteket teremtő szabályozás? Ebből a kérdésből kiindulva született az a gondolat, miszerint kettős, kétszintű szabályozást lenne célszerű megvalósítani: Egyfelől az alapvető szabályok egy rövid, tömör, közérthető jogszabályban (kormányrendelet) lennének lefektetve, míg a részletes szabályok, magyarázatok egy másik, akár alacsonyabb rendű jogszabályban szerepelnének. Az előbbi alapján a közlekedésben résztvevők elégséges ismerettel rendelkezhetnének, ez képezné a forgalomban való részvételhez köthető vizsgák alapját is. Kérdés az, hogy ez jogi szempontból megvalósítható-e. Továbbá meg kell vizsgálni, hogy ez okozhatna-e olyan tudáshiányt, amely a közlekedés biztonságára veszélyes lehetne. A hatékony és részletek kidolgozására az alábbi munkacsoportokra megalakítása célszerű (vázolt tevékenységi területekkel): 1. Jogi munkacsoport. Nemzetközi egyezmények; magyar jogrend, magyar jogszabályokkal való kapcsolatok; jogtechnikai kérdések; 2. Infrastruktúra munkacsoport. Útburkolati jelek; útburkolatok; jelzőtáblák; 3. Járműves munkacsoport. Korszerű járművek, elvárható felhasználói tudás 4. Emberi munkacsoport. Közlekedéspszichológia; képzés; 5. Kiemelt témák mentén további javasolt munkacsoportok: 6. Kerékpáros munkacsoport; 7. Sebesség-szabályozási munkacsoport. Sebességhatárok felülvizsgálata, differenciált sebességszabályok, áttekinthető rendszerben;

32 h/2. Kerékpáros nyom: az úttesten kerékpárt és nyilat mutató sárga színű burkolati jellel kijelölt útfelület. A kerékpáros nyom párhuzamos személygépkocsi parkoló melletti elhelyezését mutatja be az ábra

33 Nyitott kerékpársáv: A nyitott kerékpársáv olyan különleges kerékpársáv, amely a kerékpárosok számára létesül, de indokolt esetben mind a kerékpárosok, mind a gépjármővek átléphetnek a mellettük lévı forgalmi sávba

34

35

36

37

38

39

40

41

42

43

44 Kerékpár Kresz-t már az iskolában kellene kötelezően oktatni(ingyen! ;egy - két teljesen felesleges tantárgy helyett ),akkor talán nem a jogosítvánnyal rendelkezőket kellene újabb béklyókkal terhelni a tudatlan és felelőtlen többi közlekedő miatt(persze a jogsival rendelkezők közül sem mindenki "bárány") January 04 Monday, 19:41 Válasz erre Pleskonics István+5 A kerékpárra vonatkozó sebességkorlátozás tényleg röhelyes,a smk-ra nézve.a másik dolog pedig az elektromos kerékpár vagy robogó, tényleg képes erre a sebességre.de sem sisak nem kell hozzá sem jogosítvány ami a legnagyobb probléma.mert ezeket 80%-ban a nyugdíjasok használják akiknek a 70%-a semmit nem tud a kresz-ről.én szivem szerint egy külön kategóriát hozznák létre az elektromos kerékpárra vonatkozóan és kreszvizsgát írnék elő

45 Németh Csaba Örülök, hogy nagyobb terük van a kerékpárosoknak, hisz én is biciklizem. De azt hiányolom, hogy a kerékpárosnak nem kell kreszt tanulni, tudni csak pár táblát ami rájuk vonatkozik, az sem kötelező. Nem ismerik és nem kell ismerniük a velük együtt közlekedő járművekre vonatkozó szabályokat. Nincs biztosítási kötelezettségük!! 2010 January 03 Sunday, 09:

46 (15) Ha az (1) bekezdés a), b), n) és z) pontjában említett jelzőtábla alatt az 59/a. ábra szerinti kiegészítő táblán autóbuszt és/vagy kerékpárt mutató ábra van, a jelzőtáblával jelzett tilalom a menetrend szerint közlekedő autóbuszra és/vagy kerékpárra nem vonatkozik

47 (3) Ha az Egyirányú forgalmú út jelzőtáblák (104. és 105. ábra) alatt elhelyezett kiegészítő táblán (105/a. ábra) autóbuszt és/vagy kerékpárt mutató ábra jelenik meg: a) az úttesten kijelölt kerékpársávon, ennek hiányában az úttest jobb széléhez húzódva a kerékpáros, b) az autóbusz forgalmi sávon a menetrend szerint közlekedő autóbusz, c) a kerékpáros által is igénybe vehető autóbusz forgalmi sávon - az autóbusz részére kijelölt közlekedési iránnyal megegyezően - a kerékpáros is a jelzőtáblán megjelölt iránnyal szemben közlekedhet

48

49 Előretolt kerékpáros felálló hely a balra bekanyarodó kerékpárosok számára a forgalomirányító fényjelző készülékkel szabályozott útkereszteződésben az út jobb szélén kijelölt kerékpáros nyomon (158/k. ábra) vagy a kerékpársávon oda érkező és balra bekanyarodó kétkerekű kerékpárok a megállás helyét jelölő vonalak közötti, kerékpárt mutató sárga színű útburkolati jellel (158/i. ábra) megjelölt úttestre csak a járművek forgalmát irányító fényjelző készülék piros fényjelzésének időtartamában szabad - a 36. (12) bekezdésében foglaltak és a besorolás általános szabályai szerint - a többi jármű elé besorolva a továbbhaladáshoz felkészülni;

50 Az úttesten, burkolati jellel kijelölt kerékpáros nyom (158/k. ábra) jelzi a kerékpárosok részére az úttesten történő haladásra ajánlott útfelületet. Az így megjelölt úttesten fokozottan számolni kell kerékpárosok közlekedésével

51 Általános szabályok 21. (13) A gyalog- és kerékpárúton a gyalogos a kerékpáros forgalmat nem akadályozhatja és nem veszélyeztetheti 25. (2) Járművel az úttesten - az előzés és kikerülés esetét kivéve - annak menetirány szerinti jobb oldalán, az út- és forgalmi viszonyok szerint lehetséges mértékben jobbra tartva kell közlekedni. Lassú járművel, állati erővel vont járművel, kézikocsival, hajtott (vezetett) állattal, valamint lassan haladó járművel - ha az út- és forgalmi viszonyok lehetővé teszik - szorosan az úttest jobb széléhez húzódva kell haladni. Párhuzamos közlekedésre alkalmas úttesten a jobbra tartásra a külön szabályok (36. ) az irányadók Kerékpár nincs a tételesen felsoroltak között!!!!

52 Fontos szabályok: 36. (8)Autóbusz forgalmi sávban ba) ha az autóbusz forgalmi sávot az úttest menetirány szerinti jobb szélén jelölték ki, erre utaló jelzés esetében (117/c. ábra) a kerékpáros közlekedhet. (12) Ha a járműveknek útkereszteződésben, útszűkületekben, szintbeli vasúti átjárónál vagy egyéb forgalmi okból meg kell állnia, - előre sorolás céljából - kétkerekű motorkerékpárral, illetve kétkerekű segédmotoros kerékpárral az álló járművek mellett, vagy azok között, kétkerekű kerékpárral az úttest szélén, az álló járművek mellett jobbról szabad előrehaladni, ha a) az előrehaladáshoz elegendő hely áll rendelkezésre, és b) az irányváltoztatási szándékot jelző járműveket az irányváltoztatásban nem akadályozzák

53 Fontos szabályok: 54. (1) Kerékpárral a kerékpárúton, a kerékpársávon vagy erre utaló jelzés (117/c. ábra) esetében az autóbusz forgalmi sávon, ahol ilyen nincs, a leállósávon vagy a kerékpározásra alkalmas útpadkán, illetőleg - ha az út és forgalmi viszonyok ezt lehetővé teszik - a lakott területen kívüli úton, a főútvonalként megjelölt úton az úttest jobb széléhez húzódva kell közlekedni (2) Lakott területen levő olyan úton, ahol az úttest kerékpár közlekedésre alkalmatlan, továbbá ahol a (7) bekezdés a) pontja szerint tilos, kerékpárral a gyalogos forgalom zavarása nélkül és legfeljebb 10 km/óra sebességgel a járdán is szabad közlekedni

54 Fontos új szabályok: (3) Kerékpárral az útpadkán, az úttesten és a járdán csak egy sorban szabad haladni. (4) Kerékpárral a) lakott területen kívül a főútvonalról balra bekanyarodni vagy megfordulni, továbbá b) a kerékpárútról a vele párhuzamos útra balra bekanyarodni nem szabad. /És kerékpársávról?/ A kerékpárosnak a kerékpárról le kell szállnia és azt tolva - a gyalogosok közlekedésére vonatkozó szabályok szerint - kell az úttesten áthaladnia. (5) A kétkerekű kerékpáron 16. életévét betöltött személy szállíthat 10 évnél nem idősebb, a kerékpárt nem hajtó utast a kerékpár pótülésén. Kettőnél több kerekű kerékpáron 17. életévét betöltött személy szállíthat a kerékpárt nem hajtó utast

55 Fontos szabályok: (10) A gyalog- és kerékpárúton a kerékpáros a gyalogos forgalmat nem akadályozhatja és nem veszélyeztetheti. (11) Ha az út mellett, annak vonalvezetését követve kerékpárutat vagy gyalog- és kerékpárutat jelöltek ki, a kétkerekű kerékpároknak a kerékpárúton vagy a gyalogés kerékpárúton kell közlekedni. Ha a lakott területen a nem főútvonalként megjelölt út mellett annak vonalvezetését követve kerékpárutat vagy gyalog- és kerékpárutat jelöltek ki és az úton kerékpár nyomot (158/k. ábra) is kijelöltek - ha a közúti jelzésekből más nem következik - a kétkerekű kerékpárok az úttesten is közlekedhetnek

56 Megállás 40. (5) Tilos megállni l) kapaszkodósávon, gyorsító-és lassító sávon, kerékpársávon, nyitott kerékpársávon, kerékpárúton, gyalog- és kerékpárúton

57 6. Gyermekszállítás Egyéb közúti jelzések (6) Gyermekszállítás (160/a. ábra); a gyermekeket szállító autóbusz vagy az iskolabusz elején és hátulján elhelyezett tábla az álló jármű környezetében gyermekek közlekedésére figyelmeztet. Az így megjelölt, az úttesten álló autóbuszt - a gyermekek be- és kiszállásának az autóbusz mindkét oldali első és hátsó irányjelzőjének egyidejű működtetésével jelzett időtartamában - kikerülni vagy az autóbusz mellett elhaladni csak fokozott óvatossággal és mérsékelt sebességgel szabad

58 Gyalogosok 43. (1) Kijelölt gyalogos átkelőhelyen a járművel a gyalogosnak elsőbbséget kell adni. Útkereszteződésnél a bekanyarodó járművel - kijelölt gyalogos átkelőhely hiányában is - elsőbbséget kell adni a gyalogosnak, ha azon az úttesten halad át, amelyre a jármű bekanyarodik. (2) Azt a helyet, ahol az (1) bekezdés értelmében a gyalogosnak elsőbbsége van, a jármű vezetőjének csak olyan sebességgel szabad megközelítenie, hogy a jármű vezetője az elsőbbségadási kötelezettségének eleget tudjon tenni. A jármű vezetőjének a kijelölt gyalogos-átkelőhelyet csak fokozott óvatossággal és olyan sebességgel szabad megközelítenie, hogy a járművel, amennyiben szükséges, a gyalogos átkelőhely előtt meg is tudjon állni.( Semmi érdemi eltérés nincs a régi előíráshoz képest, illetve enyhébb tartalmú előírás. Ugyanakkor nem tisztázza egyértelműen a gyalogos és a jármű viszonyából adódó helyzeteket a gyalogosátkelőhely teljes hosszában.)

59 4) A vezetőnek fokozottan ügyelnie kell az úttesten a) villamos megállóhelynél levő járdasziget és az ahhoz közelebb eső járda között áthaladó gyalogosok, a menetrend szerint közlekedő járművek megállóhelyéről az úttestre lelépő gyalogosok, az autóbuszra felszálló és arról leszálló gyermekek, továbbá b) egyedül vagy csoportosan haladó (áthaladó) gyermekek, a koruk, testi fogyatékosságuk vagy más ok miatt saját biztonságukra ügyelni felismerhetően nem képes személyek biztonságának a megóvására. (Semmi érdemeltérés nincs a régi előíráshoz képest)

60 Párhuzamos közlekedés. (10) Azon az úton, amelynek menetirány szerinti jobb oldalán két vagy több forgalmi sáv van útburkolati jelekkel kijelölve, a körforgalmú útra történő bekanyarodást a) a besorolás rendjét jelző tábla és az útburkolati jelek jelzéseinek megfelelően kell végrehajtani, vagy b) a jobb oldali szélső forgalmi sávból kell végrehajtani, amennyiben a járművezető a bekanyarodás helyét követő első kihajtási lehetőségnél kívánja a körforgalmú utat elhagyni. (11) A párhuzamos közlekedésre alkalmas körforgalmú úton a párhuzamos közlekedés szabályait kell alkalmazni. / Körgeometriás csomópontok?!!!/

61 (5) Tilos megállni 14. Megállás 40. l) kapaszkodósávon, gyorsító-és lassító sávon, kerékpársávon, nyitott kerékpársávon, kerékpárúton, gyalog- és kerékpárúton (9) A járdán a mozgáskorlátozott személy (illetőleg az őt szállító jármű vezetője) járművével, a betegszállító gépjármű, a kerékpár, a kétkerekű segédmotoros kerékpár és a kétkerekű motorkerékpár a (8) bekezdésben említett egyéb feltételek fennállása esetén akkor is megállhat, ha a megállást jelzőtábla vagy útburkolati jel nem engedi meg

18. Útburkolati jelek

18. Útburkolati jelek 18. Útburkolati jelek (1) Az útburkolati jelek: a) úttest szélét jelző vonal: hosszirányú folytonos az útkereszteződésnél szaggatott vonal; b) 146 terelővonal: hosszirányú egy vagy [olyan útszakaszon,

Részletesebben

Nagyvárosi forgalomszervezés és KRESZ, figyelemmel a kerékpáros és közösségi közlekedésre

Nagyvárosi forgalomszervezés és KRESZ, figyelemmel a kerékpáros és közösségi közlekedésre Nagyvárosi forgalomszervezés és KRESZ, figyelemmel a kerékpáros és közösségi közlekedésre KRESZ-módosítási javaslatok a városi közútkezelő szempontjából Lendvai Gábor Forgalomtechnikai munkatárs Budapesti

Részletesebben

Hol és hogyan közlekedhetünk kerékpárral és segédmotoros kerékpárral:

Hol és hogyan közlekedhetünk kerékpárral és segédmotoros kerékpárral: Hol és hogyan közlekedhetünk kerékpárral és segédmotoros kerékpárral: (a hatályos KRESZ KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól 54. ) (1) Kerékpárral a kerékpárúton, a kerékpársávon vagy

Részletesebben

Módosult a KRESZ: nagyobb védelem a gyermekeknek! (ORFK)

Módosult a KRESZ: nagyobb védelem a gyermekeknek! (ORFK) Módosult a KRESZ: nagyobb védelem a gyermekeknek! (ORFK) 2013. május 1-jei hatállyal módosult a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet, azaz a KRESZ. A változásokat

Részletesebben

KRESZ Táblák 1. E táblával jelölt úton haladva elsõbbséget fogsz kapni a betorkolló útról érkezõ jármûvek vezetõitõl.

KRESZ Táblák 1. E táblával jelölt úton haladva elsõbbséget fogsz kapni a betorkolló útról érkezõ jármûvek vezetõitõl. Útvonaltípust jelzõ táblák KRESZ Táblák 1. Elsõbbséged van a betorkolló útról, illetve autóúton a keresztezõ útról érkezõkkel szemben. A táblával jelzett helyen nem kell számítanod sem kerékpárosokra,

Részletesebben

LEGFONTOSABB KÖZÚTI JELZÉSEK Útvonaltípus jelző táblák

LEGFONTOSABB KÖZÚTI JELZÉSEK Útvonaltípus jelző táblák LEGFONTOSABB KÖZÚTI JELZÉSEK Útvonaltípus jelző táblák Autópálya Autópálya Autópálya. kilométerre...km...km...km Autóút Autóút. Kilométerre Autóút Autóút. Kilométerre Elsőbbséget szabályozó jelzőtáblák

Részletesebben

17. Tájékoztatást adó jelzőtáblák

17. Tájékoztatást adó jelzőtáblák 17. Tájékoztatást adó jelzőtáblák (1) A tájékoztatást adó jelzőtáblák a következők: a) 113 Kijelölt gyalogos-átkelőhely (103. ábra); a tábla azt jelzi, hogy az úttestet a táblánál útburkolati jellel kijelölt

Részletesebben

A Kormány 289/2009. (XII. 18.) Korm. rendelete a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM BM együttes rendelet módosításáról

A Kormány 289/2009. (XII. 18.) Korm. rendelete a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM BM együttes rendelet módosításáról MAGYAR KÖZLÖNY 2009. évi 185. szám 45257 III. Kormányrendeletek A Kormány 289/2009. (XII. 18.) Korm. rendelete a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM BM együttes rendelet módosításáról

Részletesebben

Magyar Kerékpárosklub közlekedési munkacsoportjának megjegyzései, értelmezés, vélemény. Témakör (korábbi 2009 augusztusában közzé tett rendelet

Magyar Kerékpárosklub közlekedési munkacsoportjának megjegyzései, értelmezés, vélemény. Témakör (korábbi 2009 augusztusában közzé tett rendelet A Magyar Kerékpárosklub első ízben 2007-ben készítette el KRESZ módosítási javaslatait. Azóta folyamatosan figyelemmel kísértük, és részt vettünk a készülő KRESZ módosítás kidolgozásában. 2009 augusztusában

Részletesebben

Közúti jelzőtáblák Az útvonal típusát jelző táblák

Közúti jelzőtáblák Az útvonal típusát jelző táblák Közúti jelzőtáblák Az útvonal típusát jelző táblák Autópálya Autópálya Autóút Autóút Főútvonal Főútvonal Elsőbbséget szabályozó jelzőtáblák Elsőbbségadás kötelező Állj! Elsőbbségadás kötelező A szembejövő

Részletesebben

13. Utasítást adó jelzőtáblák

13. Utasítást adó jelzőtáblák 13. Utasítást adó jelzőtáblák (1) 47 Az utasítást adó jelzőtáblák: a) 48 Kötelező haladási irány (17 19. ábra); a tábla azt jelzi, hogy az útkereszteződésben a táblán lévő nyíl (nyilak) által jelzett irányban

Részletesebben

(2) A jármű vezetője, mielőtt a járművel a telephelyről (így különösen a garázsból) elindul, köteles a kormányberendezés, a fékberendezés, a

(2) A jármű vezetője, mielőtt a járművel a telephelyről (így különösen a garázsból) elindul, köteles a kormányberendezés, a fékberendezés, a RÉGI 5. (1) A közlekedésben olyan járművel szabad részt venni, a) amelynek jogszabályban meghatározott érvényes hatósági engedélye és jelzése van; b) amely a jogszabályban meghatározott műszaki feltételeknek

Részletesebben

A közutakon alkalmazott kerékpáros átvezetések a forgalomtechnikus szemével. Mocsári Tibor főmérnök

A közutakon alkalmazott kerékpáros átvezetések a forgalomtechnikus szemével. Mocsári Tibor főmérnök A közutakon alkalmazott kerékpáros átvezetések a forgalomtechnikus szemével Mocsári Tibor főmérnök 2010. szeptember Kerékpáros Vasúti ájárók Közlekedésbiztonsági forgalombiztonsága Nap - NKH - KKK, szakmai

Részletesebben

A teljesség igénye nélkül A kerékpárosok Az R. 13. -a (1) bekezdésének e) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

A teljesség igénye nélkül A kerékpárosok Az R. 13. -a (1) bekezdésének e) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 1 A 289/2009. (XII. 18.) Korm. rendelet 2010. január 1-i hatállyal módosítja a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II.15) KPM-BM együttes rendeletet (KRESZ). A módosítás alapvető célja a közúti

Részletesebben

A KRESZ mozgáskorlátozottakra vonatkozó rendelkezései

A KRESZ mozgáskorlátozottakra vonatkozó rendelkezései A KRESZ mozgáskorlátozottakra vonatkozó rendelkezései A mozgáskorlátozottak külön engedélye és jelzése 51/A. A 13. (1) bekezdésének g/1. és i/1. pontjában, a 14. (13) bekezdésében, a 17. (1) bekezdésének

Részletesebben

A-Veszélyt jelző táblák

A-Veszélyt jelző táblák A-Veszélyt jelző táblák A-001 Veszélyes útkanyarulat balra A-002 Veszélyes útkanyarulat jobbra A-003 Egymás utáni veszélyes útkanyarulatok, az első útkanyarulat balra A-004 Egymás utáni veszélyes útkanyarulatok,

Részletesebben

A járművek közlekedésben való részvételének a feltételei 5. (1) A közlekedésben olyan járművel szabad részt venni, a) amelynek jogszabályban

A járművek közlekedésben való részvételének a feltételei 5. (1) A közlekedésben olyan járművel szabad részt venni, a) amelynek jogszabályban A járművek közlekedésben való részvételének a feltételei 5. (1) A közlekedésben olyan járművel szabad részt venni, a) amelynek jogszabályban meghatározott érvényes hatósági engedélye van; b) amelyre külön

Részletesebben

I. A közúti közlekedéssel kapcsolatos alapvető ismeretek

I. A közúti közlekedéssel kapcsolatos alapvető ismeretek 1 HERMAN OTTÓ ÁLT. ISK. és BUDAÖRSI LOGOPÉDIAI INT. KÖZLEKEDÉSI ISMERETEK tantárgyi követelmények a 8. évfolyamos tanulók részére A tantárgy célja, hogy az általános iskolai tanulmányaikat befejező tanulók

Részletesebben

A közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet módosításáról

A közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet módosításáról A közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet módosításáról 1. A rendszámmal kapcsolatos rendelkezések pontosítása (A rendelet 5. változásai) (1) A közlekedésben olyan

Részletesebben

Módosítások a segédmotoros kerékpárral közlekedőkre vonatkozó közlekedési szabályokban 2006 2011.

Módosítások a segédmotoros kerékpárral közlekedőkre vonatkozó közlekedési szabályokban 2006 2011. Módosítások a segédmotoros kerékpárral közlekedőkre vonatkozó közlekedési szabályokban 2006 2011. 1/1975. (II. 5.) KPM BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól II. RÉSZ Közúti jelzések A rendőr

Részletesebben

KERÉKPÁR ÉS KERÉKPÁROS

KERÉKPÁR ÉS KERÉKPÁROS KERÉKPÁR ÉS KERÉKPÁROS A kerékpározás hatásai nem igényel fosszilis energiát externáliák nem szennyezi a levegőt, nincs széndioxid kibocsátása nem okoz zajt kevés helyet foglal infrastruktúra igénye alacsony

Részletesebben

meghatározott darabszámú, típusú, és az előírt helyre felszerelt rendszámtábla

meghatározott darabszámú, típusú, és az előírt helyre felszerelt rendszámtábla Szeretném felhívni a tisztelt olvasók figyelmét, hogy az 1/1975 KPM-BM rendelet (közismertebb nevén: KRESZ) 2010.január 01-től számottevően módosult. Ezen írásomban szeretném a legfontosabb módosításokat

Részletesebben

A közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet módosításáról

A közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet módosításáról A közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet módosításáról 1. A rendszámmal kapcsolatos rendelkezések pontosítása (A rendelet 5. változásai) (1) A közlekedésben olyan

Részletesebben

A közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet módosításáról

A közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet módosításáról A közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet módosításáról 1. A rendszámmal kapcsolatos rendelkezések pontosítása (A rendelet 5. változásai) (1) A közlekedésben olyan

Részletesebben

TestLine - vizsisktesztje-02 Minta feladatsor

TestLine - vizsisktesztje-02 Minta feladatsor Hányadikként hajthat át a 1. kereszteződésen a jelű autó? (1 2:55 Normál helyes válasz) E Elsőként. Másodikként. Harmadikként. Negyedikként. Nem hajt át, mert Tanulóvezető. Ebben a forgalmi helyzetben

Részletesebben

I. Az úttal kapcsolatos fogalmak

I. Az úttal kapcsolatos fogalmak I. Az úttal kapcsolatos fogalmak j) Osztottpályás út: olyan út, amelynek a két forgalmi irány céljára - egymástól járdaszigettel, növényzettel, zárt villamospályával vagy más hasonló módon elválasztott

Részletesebben

ISM S É M T É LŐ TL Ő KÉ K R É D R É D S É E S K

ISM S É M T É LŐ TL Ő KÉ K R É D R É D S É E S K ISMÉTLŐ KÉRDÉSEK Fényjelző készülékek 1 lencsés? 2 lencsés? 3 lencsés? Gyalogos fényjelző készülék? Mi a különbség a nyíl alakú zöld és a tele zöld fény között? Rendőri jelzések Fő jelzés? Kiegészítő karjelzés?

Részletesebben

H Í R L E V É L TARTALOM:

H Í R L E V É L TARTALOM: H Í R L E V É L 2013. május KRESZ MÓDOSÍTÁSOK TARTALOM: 1. TÁMOP 5.6.1.C-11/2. pályázat hírek Áldozatvédelmi és mediációs iroda nyílt Veszprémben 2. A legfontosabb KRESZ változások 2013. május 1-től 2013.

Részletesebben

Iktatószám: 01/ /2013.

Iktatószám: 01/ /2013. Előterjesztő megnevezése: Dr. Botka László Iktatószám: 01/58782-2/2013. Tárgy: Melléklet: Rókusi krt., Vértói út, Nyitra utca és Csáky József utca által körbehatárolt, valamint a Kapisztrán úti szervízút,

Részletesebben

1/1975. (II. 5.) KPM-BM

1/1975. (II. 5.) KPM-BM 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól A közúti közlekedés biztonsága és zavartalansága fontos társadalmi érdek. A biztonságos és zavartalan közlekedés alapvető feltétele,

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK A KÖZÚTI FORGALOMBAN - GÖDÖLLŐ

MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK A KÖZÚTI FORGALOMBAN - GÖDÖLLŐ - GÖDÖLLŐ 2011. MÁRCIUS 24. Fontosabb jogszabályok FONTOSABB JOGSZABÁLYOK 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól 5/1990.(IV.12.) KöHÉM (ER) rendelet a közúti járművek

Részletesebben

63/2012. (IV. 2.) Korm. rendelet

63/2012. (IV. 2.) Korm. rendelet 63/201 (IV. ) Korm. rendelet az egyes közlekedési szabálysértések miatt alkalmazandó szabálysértési pénzbírság, illetve helyszíni bírság kötelező mértékéről, valamint a szabálysértésekről, a szabálysértési

Részletesebben

1. SZÁMÚ FÜGGELÉK az 1/1975. (II. 5.) KPM BM együttes rendelethez 371

1. SZÁMÚ FÜGGELÉK az 1/1975. (II. 5.) KPM BM együttes rendelethez 371 1. SZÁMÚ FÜGGELÉK az 1/1975. (II. 5.) KPM BM együttes rendelethez 371 A rendeletben használt egyes fogalmak meghatározása a következő: I. Az úttal kapcsolatos fogalmak a) 372 Út: a gyalogosok és a közúti

Részletesebben

Mindent tudni akarok...

Mindent tudni akarok... Mindent tudni akarok... Műszaki vizsga. A gépjármű tulajdonosok közül, egyesek számára örök talány, a többség azonban ismeri a menetét. Személygépkocsit, gépjárművet tulajdonolni kötelezettséggel is jár.

Részletesebben

Veszélyt jelző táblák. 16. (1) A veszélyt jelző táblák: a) "Veszélyes útkanyarulat balra" (64. ábra), "Veszélyes útkanyarulat jobbra" (65.

Veszélyt jelző táblák. 16. (1) A veszélyt jelző táblák: a) Veszélyes útkanyarulat balra (64. ábra), Veszélyes útkanyarulat jobbra (65. Veszélyt jelző táblák 16. (1) A veszélyt jelző táblák: a) "Veszélyes útkanyarulat balra" (64. ábra), "Veszélyes útkanyarulat jobbra" (65. ábra); b) "Egymás utáni veszélyes útkanyarulatok"; a tábla azt

Részletesebben

Kotra Károly. KRESZ könyv az úton közlekedők részére. változások kivonata

Kotra Károly. KRESZ könyv az úton közlekedők részére. változások kivonata Kotra Károly KRESZ könyv az úton közlekedők részére KRESZ változások kivonata A változások időpontjai: 2007. április 1. 2007. június 1. *-al jelölve 2008. január 1. *-al jelölve 2009. szeptember 1. *-al

Részletesebben

A Közúti Közlekedés Szabályai TERVEZET. Általános koncepció Lényeges kerékpárosokat érintő javaslatok

A Közúti Közlekedés Szabályai TERVEZET. Általános koncepció Lényeges kerékpárosokat érintő javaslatok A Közúti Közlekedés Szabályai TERVEZET Általános koncepció Lényeges kerékpárosokat érintő javaslatok Munkabizottsági anyag (Deák János, Dr. Fülöp Ágnes, Hóz Erzsébet, Dr. Major Róbert, Siska Tamás) KTI,

Részletesebben

A pontrendszer hatálya alá tartozó egyéb szabálysértések

A pontrendszer hatálya alá tartozó egyéb szabálysértések A pontrendszer hatálya alá tartozó egyéb szabálysértések Járművezetés az eltiltás tartama alatt [a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény 15/A. (1) bek.] Az elsőbbség és az előzés szabályainak

Részletesebben

16. Veszélyt jelző táblák

16. Veszélyt jelző táblák 16. Veszélyt jelző táblák (1) A veszélyt jelző táblák: a) Veszélyes útkanyarulat balra (64. ábra), Veszélyes útkanyarulat jobbra (65. ábra); 64. ábra 65. ábra b) Egymás utáni veszélyes útkanyarulatok ;

Részletesebben

nyi.eu www.ennyi.eu www.ennyi.eu www.ennyi.eu www.ennyi.eu www.ennyi.eu www

nyi.eu www.ennyi.eu www.ennyi.eu www.ennyi.eu www.ennyi.eu www.ennyi.eu www A Kaposvári Rendőrkapitányság bűn-, és baleset-megelőzési szolgálata a közlekedési jogsértésekkel kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatja a lakosságot Gépjárművezetőknek A rendőri intézkedés során a hatóság

Részletesebben

... JOGSZABÁLYOK. 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet. a közúti közlekedés szabályairól

... JOGSZABÁLYOK. 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet. a közúti közlekedés szabályairól 1. oldal, összesen: 65... JOGSZABÁLYOK JOGSZABÁLY SZÖVEGE 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól A közúti közlekedés biztonsága és zavartalansága fontos társadalmi érdek.

Részletesebben

Szegedi belváros kerékpáros átjárhatóságának biztosítása Készítette: Dávid Gábor

Szegedi belváros kerékpáros átjárhatóságának biztosítása Készítette: Dávid Gábor Szegedi belváros kerékpáros átjárhatóságának biztosítása Készítette: Dávid Gábor 1 Előzmények A lehetőség: KRESZ (2010.01.01) A módosítás előtt: (3) Ha az Egyirányú forgalmú út jelzőtáblák (104. és 105.

Részletesebben

1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet. a közúti közlekedés szabályairól I. RÉSZ. Bevezető rendelkezések. A rendelet hatálya.

1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet. a közúti közlekedés szabályairól I. RÉSZ. Bevezető rendelkezések. A rendelet hatálya. 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól A közúti közlekedés biztonsága és zavartalansága fontos társadalmi érdek. A biztonságos és zavartalan közlekedés alapvető feltétele,

Részletesebben

1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet. a közúti közlekedés szabályairól I. RÉSZ. Bevezető rendelkezések. A rendelet hatálya.

1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet. a közúti közlekedés szabályairól I. RÉSZ. Bevezető rendelkezések. A rendelet hatálya. 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól A közúti közlekedés biztonsága és zavartalansága fontos társadalmi érdek. A biztonságos és zavartalan közlekedés alapvető feltétele,

Részletesebben

A Kormány /2009. ( ) Korm. rendelete. a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet módosításáról

A Kormány /2009. ( ) Korm. rendelete. a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet módosításáról A Kormány /2009. ( ) Korm. rendelete a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet módosításáról A közúti közlekedésrıl szóló 1988. évi I. törvény 48. (3) bekezdése a)

Részletesebben

1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet. a közúti közlekedés szabályairól I. RÉSZ. Bevezető rendelkezések. A rendelet hatálya.

1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet. a közúti közlekedés szabályairól I. RÉSZ. Bevezető rendelkezések. A rendelet hatálya. 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól A közúti közlekedés biztonsága és zavartalansága fontos társadalmi érdek. A biztonságos és zavartalan közlekedés alapvető feltétele,

Részletesebben

KIEGÉSZÍTÉS TANULMÁNY D O M B Ó V Á R. város. belterületén a Dombó Pál és a Bezerédj utcák forgalmi rend megváltoztatási lehetőségéről. 2015.

KIEGÉSZÍTÉS TANULMÁNY D O M B Ó V Á R. város. belterületén a Dombó Pál és a Bezerédj utcák forgalmi rend megváltoztatási lehetőségéről. 2015. KIEGÉSZÍTÉS TANULMÁNY D O M B Ó V Á R város belterületén a Dombó Pál és a Bezerédj utcák forgalmi rend megváltoztatási lehetőségéről 2015. május 17 A Kiegészítés a tanulmány szerves része, attól el nem

Részletesebben

Bekanyarodás 31. (1) Az útkereszteződésben másik útra bekanyarodni szándékozó vezető a járművel a) az útburkolati jelek által meghatározott forgalmi

Bekanyarodás 31. (1) Az útkereszteződésben másik útra bekanyarodni szándékozó vezető a járművel a) az útburkolati jelek által meghatározott forgalmi Bekanyarodás 31. (1) Az útkereszteződésben másik útra bekanyarodni szándékozó vezető a járművel a) az útburkolati jelek által meghatározott forgalmi sávba, b) útburkolati jelek hiányában - jobbra bekanyarodás

Részletesebben

A kerékpárosokra vonatkozó fontosabb KRESZ szabályok

A kerékpárosokra vonatkozó fontosabb KRESZ szabályok A kerékpárosokra vonatkozó fontosabb KRESZ szabályok Jelen összefoglalás csak a fontosabb szabályokat tartalmazza. A kerékpár a KRESZ értelmében jármű, tehát a vezetéséhez ugyanazok a feltételek szükségesek,

Részletesebben

Közlekedési ismeretek

Közlekedési ismeretek Közlekedési ismeretek 1. Mit jelez a tábla? a) Számítani lehet arra, hogy a szemből érkező 3-4 gépkocsiból álló autósor korlátozza az előzés lehetőségét. b) Az úton forgalmi akadályt képezhetnek a feltorlódott

Részletesebben

1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól

1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól Opten Törvénytár Opten Kft. I. 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól A 2010.01.01. óta hatályos szöveg Tartalomjegyzék I.

Részletesebben

KRESZ és közútkezelés

KRESZ és közútkezelés KRESZ és közútkezelés Forgalmász napok Sopron 2013. június 12-13. Nagy Zoltán osztályvezető Magyar Közút NZRT. telefon: 819-9133 e-mail:nagy.zoltan@kozut.hu A józan paraszti ész hiánya minden területen

Részletesebben

Rendőri karjelzések, fényjelző készülékek

Rendőri karjelzések, fényjelző készülékek Rendőri karjelzések, fényjelző készülékek 1. Ön a kormánykerékkel ábrázolt gépkocsit vezeti. Haladhat-e egyenesen tovább az útkereszteződésben ennél a jelzésnél? 2. Ön a kormánykerékkel ábrázolt gépkocsit

Részletesebben

SZERB KÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTÉRIUM KÖZLEKEDÉSRENDÉSZETI HIVATAL

SZERB KÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTÉRIUM KÖZLEKEDÉSRENDÉSZETI HIVATAL KÖZLEKEDÉSI JELZŐTÁBLÁK 1. A járművel való közlekedéskor az úton a járművezető köteles: (Két helyes választ kell bekarikázni) a) a jármű haladását a saját felmérése szerinti forgalmi viszonyokhoz igazítani,

Részletesebben

Vezethetőségi előírások (326/2011 Korm. rendelet) Életkor. Kat. 14. életév

Vezethetőségi előírások (326/2011 Korm. rendelet) Életkor. Kat. 14. életév Kat. Vezethetőségi előírások (326/2011 Korm. rendelet) AM Segédmotoros kerékpárok (robogók), azaz kétkerekű segédmotoros kerékpárok (L1e kategória) vagy háromkerekű segédmotoros kerékpárok (L2e kategória),

Részletesebben

2+1-1+2 sávos problémakör a hazai gyorsforgalmi utakon és autópályákon

2+1-1+2 sávos problémakör a hazai gyorsforgalmi utakon és autópályákon Közlekedési Tagozat 2+1-1+2 sávos problémakör a hazai gyorsforgalmi utakon és autópályákon 1 5. Közlekedési magatartás a 2+1 sávos utakon Siska Tamás és társai: Tóthné Temesi Kinga, dr. Csorja Zsuzsanna,

Részletesebben

1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet. a közúti közlekedés szabályairól I. RÉSZ. Bevezető rendelkezések. A rendelet hatálya.

1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet. a közúti közlekedés szabályairól I. RÉSZ. Bevezető rendelkezések. A rendelet hatálya. 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól A közúti közlekedés biztonsága és zavartalansága fontos társadalmi érdek. A biztonságos és zavartalan közlekedés alapvető feltétele,

Részletesebben

KÖZÚTI JELZÉSEK Útvonaltípus jelző táblák

KÖZÚTI JELZÉSEK Útvonaltípus jelző táblák KÖZÚTI JELZÉSEK Útvonaltípus jelző táblák...km...km...km Autópálya Autópálya Autópálya...kilométerre Autóút Autóút...kilométerre Autóút Autóút...kilométerre kötelezetség kötelezetség 7.5 t kötelezettség

Részletesebben

2. lecke: A közúti közlekedés szabályai

2. lecke: A közúti közlekedés szabályai 2. lecke: A közúti közlekedés szabályai Cél: A tananyag célja, hogy a hallgató ismerje meg a közúti közlekedés szabályait. Legyen tisztában a járművezetés és a közlekedésben való részvétel feltételeivel.

Részletesebben

A egyéb járművekre vonatkozó 2011-ben hatályos közlekedési szabályok. 1/1975. (II. 5.) KPM BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól

A egyéb járművekre vonatkozó 2011-ben hatályos közlekedési szabályok. 1/1975. (II. 5.) KPM BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól A egyéb járművekre vonatkozó 2011-ben hatályos közlekedési szabályok 1/1975. (II. 5.) KPM BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól A közúti közlekedés biztonsága és zavartalansága fontos társadalmi

Részletesebben

Villamosközlekedés biztonsága a hazai körforgalmainkban: kötöttpálya vagy kötött a pálya?

Villamosközlekedés biztonsága a hazai körforgalmainkban: kötöttpálya vagy kötött a pálya? Villamosközlekedés biztonsága a hazai körforgalmainkban: kötöttpálya vagy kötött a pálya? Szeged, 5. sz. főút 43103. j. út-lakópark (Szabadkai út Horgosi út Hiúz u.) körforgalmának közúti biztonsági felülvizsgálata

Részletesebben

Közlekedési Felügyelőség Vezetô. Tájékoztató Motorkerékpáros közlekedéséhez kapcsolódó szabályokról

Közlekedési Felügyelőség Vezetô. Tájékoztató Motorkerékpáros közlekedéséhez kapcsolódó szabályokról Közlekedési Felügyelőség Vezetô Tájékoztató Motorkerékpáros közlekedéséhez kapcsolódó szabályokról Részletek a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/ 1975. (II. 5.) KPM BM együttes rendeletből: A járművek

Részletesebben

1. Alapelvek a közlekedésben

1. Alapelvek a közlekedésben 1. Alapelvek a közlekedésben 1. Mit jelent a közlekedésben a bizalmi elv? a) Számíthat arra, hogy a KRESZ minden helyzetben és helyen pontosan szabályozza a közlekedésben részt vevők jogait és kötelességeit.

Részletesebben

ELHELYEZÉS-ELRENDEZÉS KAROS SOROMPÓK. Kerékpárosokra vonatkozó legfontosabb ismeretek 2. Oldal 1

ELHELYEZÉS-ELRENDEZÉS KAROS SOROMPÓK. Kerékpárosokra vonatkozó legfontosabb ismeretek 2. Oldal 1 7. Vasúti átjárók A vasúti átjárók a közúti közlekedés legveszélyesebb színterei. Kerékpárutak vasúti kereszteződései a vasút előírásai szerint általában önálló jelzésekkel épülnek ki. A kerékpársk közlekedésük

Részletesebben

1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet

1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet 1. oldal, összesen: 63 JOGSZABÁLY SZÖVEGE 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól A közúti közlekedés biztonsága és zavartalansága fontos társadalmi érdek. A biztonságos

Részletesebben

1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet

1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet 1. oldal, összesen: 63 JOGSZABÁLY SZÖVEGE 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól A közúti közlekedés biztonsága és zavartalansága fontos társadalmi érdek. A biztonságos

Részletesebben

Bringás KRESZ: mit lehet és mit nem kerékpáron ülve?

Bringás KRESZ: mit lehet és mit nem kerékpáron ülve? Bringás KRESZ: mit lehet és mit nem kerékpáron ülve? Az időjárás enyhülésével egyre több kerékpáros pattan nyeregbe, s közlekedik főútvonalon éppúgy, mint a forgalmas belvárosi területen. Érdemes tehát

Részletesebben

BIZTONSÁG Autósiskola 5440 Kunszentmárton Rákóczi út 1. 06-30/484-3738 Ny.Sz: 16-0057-06 OKTATÁSI TANSEGÉDLET /JEGYZET/

BIZTONSÁG Autósiskola 5440 Kunszentmárton Rákóczi út 1. 06-30/484-3738 Ny.Sz: 16-0057-06 OKTATÁSI TANSEGÉDLET /JEGYZET/ BIZTONSÁG Autósiskola 5440 Kunszentmárton Rákóczi út 1. 06-30/484-3738 Ny.Sz: 16-0057-06 e-mail: biztonsagautosiskola@gmail.com www.biztonsagautosiskola.hu OKTATÁSI TANSEGÉDLET /JEGYZET/ Készítette: Révész

Részletesebben

Kerékpáros forgalomtechnika és biztonság néhány összefüggése

Kerékpáros forgalomtechnika és biztonság néhány összefüggése Forgalmász napok Sopron, 2013. június 12-13. Kerékpáros forgalomtechnika és biztonság néhány összefüggése Vincze Tibor vin@trenecon.hu 1 2013.06.24. Tartalom 1. Miként látjuk a kerékpárost? 2. Kívánatos

Részletesebben

A közúti közlekedés szabályainak változása

A közúti közlekedés szabályainak változása HIMA Tamás A közúti közlekedés szabályainak változása a forgalombiztonság és a környezetvédelem javulása érdekében A 289/2009. (XII. 18.) Korm. rendelet módosította az 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes

Részletesebben

KRESZ módosítás 2010

KRESZ módosítás 2010 KRESZ módosítás 2010 A közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet módosításáról 1. A rendszámmal kapcsolatos rendelkezések pontosítása (A rendelet 5. változásai) (1)

Részletesebben

FELADATLAP. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésre nevelési programjának megvalósítása 3-4. ÉVFOLYAMOSOK RÉSZÉRE TANÁRI PÉLDÁNY

FELADATLAP. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésre nevelési programjának megvalósítása 3-4. ÉVFOLYAMOSOK RÉSZÉRE TANÁRI PÉLDÁNY FELADATLAP 3-4. ÉVFOLYAMOSOK RÉSZÉRE TANÁRI PÉLDÁNY A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésre nevelési programjának megvalósítása A közúti közlekedés biztonságát szolgáló köznevelési intézményi nevelési

Részletesebben

a forgalombiztonság és a környezetvédelem javulása érdekében

a forgalombiztonság és a környezetvédelem javulása érdekében A közúti közlekedés szabályainak változása a forgalombiztonság és a környezetvédelem javulása érdekében A 289/2009. (XII. 18.) Korm. rendelet módosította az 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet, a

Részletesebben

autózz!blog KRESZ teszt - MEGOLDÓKULCS

autózz!blog KRESZ teszt - MEGOLDÓKULCS Név (amit a blogon is használsz):... autózz!blog KRESZ teszt - MEGOLDÓKULCS 1. Vezethet-e mezőgazdasági vontatóból és egy könnyű pótkocsiból álló járműszerelvényt B kategóriára érvényes vezetői engedéllyel?

Részletesebben

A rendőrség és az ORFK-OBB szerepe a gyermekek és a kerékpárosok közlekedésbiztonságának fejlesztésében

A rendőrség és az ORFK-OBB szerepe a gyermekek és a kerékpárosok közlekedésbiztonságának fejlesztésében Kiss Csaba r. alezredes ORFK- Autópálya-felügyeletei és Balesetmegelőzési Osztály vezetője, ORFK OBB főtitkára A rendőrség és az ORFK-OBB szerepe a gyermekek és a kerékpárosok közlekedésbiztonságának fejlesztésében

Részletesebben

i) Szélességkorlátozás (35. ábra); a tábla azt jelzi, hogy az úton a táblán megjelöltnél a rakományával együtt szélesebb járművel közlekedni tilos;

i) Szélességkorlátozás (35. ábra); a tábla azt jelzi, hogy az úton a táblán megjelöltnél a rakományával együtt szélesebb járművel közlekedni tilos; 3. (2) A gépkocsi vezetője menet közben kézben tartott mobil rádiótelefont nem használhat. A kétkerekű, továbbá gépkocsinak nem minősülő háromkerekű jármű vezetője menet közben ideértve a forgalmi okból

Részletesebben

KRESZ vizsga tesztlap

KRESZ vizsga tesztlap 1. Szeszes ital hatása alatt jármvet vezetni A) csak akkor veszélyes, ha a vezet nem szokott hozzá az alkoholhoz. B) a reflexek tompulása miatt már kisebb mennyiség fogyasztása esetén is veszélyes. C)

Részletesebben

VÁLTOZÁSOK A JÁRMŰKATEGÓRIÁKBAN ÉS AZ OKTATÁSBA BEVONT JÁRMŰVEKRE VONATKOZÓ ELŐÍRÁSOKBAN

VÁLTOZÁSOK A JÁRMŰKATEGÓRIÁKBAN ÉS AZ OKTATÁSBA BEVONT JÁRMŰVEKRE VONATKOZÓ ELŐÍRÁSOKBAN VII. Évfolyam 3. szám - 2012. szeptember Végh Róbert vegh.robert@uni-nke.hu VÁLTOZÁSOK A JÁRMŰKATEGÓRIÁKBAN ÉS AZ OKTATÁSBA BEVONT JÁRMŰVEKRE VONATKOZÓ ELŐÍRÁSOKBAN Absztrakt A közúti közlekedési igazgatási

Részletesebben

SZERB KÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTÉRIUM KÖZLEKEDÉSRENDÉSZETI HIVATAL

SZERB KÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTÉRIUM KÖZLEKEDÉSRENDÉSZETI HIVATAL A KÖZLEKEDÉS-BIZTONSÁG ALAPJAI ÉS A FOGALMAK 1. Kik irányítják közvetlenül a közúti forgalmat: a) egyenruhás kommunális rendőrök, b) egyenruhás rendőrök, c) közúti forgalmi felügyelők. 1 2. 3. 4. Kik végzik

Részletesebben

kerékpáros nyom (pl: Iszák utca) kerékpáros nyom (pl: Sportcsarnok))

kerékpáros nyom (pl: Iszák utca) kerékpáros nyom (pl: Sportcsarnok)) 2012. 12.10. A biztonságos közlekedésért I. - Hol szabad kerékpározni? Kaposváron elkészült 7 kilométer hosszú kerékpárforgalmi úthálózat. Mivel a városban közlekedőknek több, Kaposváron eddig ismeretlen

Részletesebben

TÁRNOK NAGYKÖZSÉG KÖZLEKEDÉSI KONCEPCIÓ TERV VIZSGÁLATI MUNKARÉSZ AZONOSÍTÁSA SOR- TÉRKÉP SZELV. ANYAGA RÖGZÍTÉS MÓDJA OSZLOP TÁBLA MEGNEVEZÉSE TARTALMA A KRESZ SZERINT SOR ÚTÜGYI MŰSZAKI ELŐÍRÁS / KRESZ

Részletesebben

Szentes Város Önkormányzata Jegyzője Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztály 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/510-300

Szentes Város Önkormányzata Jegyzője Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztály 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/510-300 Szentes Város Önkormányzata Jegyzője Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztály 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/510-300 Ikt.sz.: 07-3556-20, 25, 26/2005. E.a: Cseuz András Tárgy: Interpellációkra adott válaszok

Részletesebben

A gépjárművezető képzés jelentősége a közúti közlekedésbiztonság szempontjából

A gépjárművezető képzés jelentősége a közúti közlekedésbiztonság szempontjából Erős Pillérek Javuló Közlekedésbiztonság Közlekedésbiztonsági konferencia A gépjárművezető képzés jelentősége a közúti közlekedésbiztonság szempontjából Dr. Juhász János KTI Közlekedéstudományi Intézet

Részletesebben

13. Gyalogos közlekedés

13. Gyalogos közlekedés SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM MŰSZAKI TUDOMÁNYI KAR KÖZLEKEDÉSÉPÍTÉSI TANSZÉK KÖZÚTI FORGALOMTECHNIKA 1. Tantárgykód: NGB_ET009_1 13. Gyalogos közlekedés Dr. Kálmán László egyetemi adjunktus Győr, 2014. január

Részletesebben

Kerékpárforgalmi létesítmények

Kerékpárforgalmi létesítmények Mobile 2020 Kerékpárosbarát közlekedés és infrastruktúra 2013.05.09. REC Szentendre Kerékpárforgalmi létesítmények Sztaniszláv Tamás nyugalmazott építőmérnök A kerékpáros közlekedés előnye a települések

Részletesebben

Jelzőtáblák. Főútvonal útkereszteződésben. Főútvonal vége tábla következik méterre. kanyarodik. Elsőbbségadás kötelező

Jelzőtáblák. Főútvonal útkereszteződésben. Főútvonal vége tábla következik méterre. kanyarodik. Elsőbbségadás kötelező Jelzőtáblák Főútvonal útkereszteződésben kanyarodik Főútvonal vége tábla következik méterre Autópálya Autópálya vége Autóút Autóút vége Főútvonal Főútvonal vége Elsőbbségadás kötelező Elsőbbségadás kötelező

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK A KÖZÚTI FORGALOMBAN. Vezetői engedély

MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK A KÖZÚTI FORGALOMBAN. Vezetői engedély Forgalomba helyezés Rendszámtábla Vezetői engedély GÖDÖLLŐ - 2011. MÁRCIUS 24. A JÁRMŰVEK FORGALOMBA HELYEZÉSE ÉS IDEIGLENES FORGALOMBAN TARTÁSA Járművel - kivéve a trolibuszt, villamost, kerékpárt, a

Részletesebben

Tájékoztatás: Testületi ülés dátuma: A Szent Imre herceg úton kialakított kijelölt gyalogos-átkelő helyek körüli közlekedési változásokról

Tájékoztatás: Testületi ülés dátuma: A Szent Imre herceg úton kialakított kijelölt gyalogos-átkelő helyek körüli közlekedési változásokról Tájékoztatás: közlekedési változásokról Testületi ülés dátuma: 2016.11.28. Készítés ideje: 2016. 11. 14. Készítette: Szabadosné Harangozó Mária, Tompa László - Ellenőrizte: Jóváhagyta: dr. Péter Zsuzsanna

Részletesebben

www.tanulovezeto.eu T ANULÓVEZETŐ Az autósiskolák szakmai-módszertani kiadványa Mi az Új a KRESZ-ben? Különszám 2010/1

www.tanulovezeto.eu T ANULÓVEZETŐ Az autósiskolák szakmai-módszertani kiadványa Mi az Új a KRESZ-ben? Különszám 2010/1 www.tanulovezeto.eu T ANULÓVEZETŐ Az autósiskolák szakmai-módszertani kiadványa Mi az Új a KRESZ-ben? Különszám 2010/1 A vezetési karton már a múlté, a jövõ az elektronikus ügyvitelé! Eddig nem tapasztalt,

Részletesebben

Kétirányú kerékpáros közlekedés egyirányú utcákban

Kétirányú kerékpáros közlekedés egyirányú utcákban Kétirányú kerékpáros közlekedés egyirányú utcákban Bevezetés Kerékpározás közben nincs károsanyag-kibocsátás. A kerékpározás nem kelt zajt. A kerékpározás egészségesen tart. Aki kerékpárral jár bevásárolni,

Részletesebben

A BUDAPESTI KÖZÖSSÉGI KERÉKPÁROS KÖZLEKEDÉSI RENDSZER (KKKR) BEVEZETÉSÉHEZ SZÜKSÉGES INFRASTRUKTÚRA INTÉZKEDÉSI JAVASLATOK

A BUDAPESTI KÖZÖSSÉGI KERÉKPÁROS KÖZLEKEDÉSI RENDSZER (KKKR) BEVEZETÉSÉHEZ SZÜKSÉGES INFRASTRUKTÚRA INTÉZKEDÉSI JAVASLATOK TANDEM MÉRNÖKIRODA Kft. Postacím: 1300 Bp. Pf. 4. / Iroda: 1033 Budapest Polgár u. 12. Tel.: (1) 368-83-43; Tel./Fax: (1) 453-24-49 pej.kalman@tandemkft.hu www.tandemkft.hu A BUDAPESTI KÖZÖSSÉGI KERÉKPÁROS

Részletesebben

Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése, a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. tv. 34. -ban foglalt felhatalmazás alapján a következőket rendeli el:

Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése, a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. tv. 34. -ban foglalt felhatalmazás alapján a következőket rendeli el: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 12/1991. (VI.12.) önkormányzati rendelete a korlátozott forgalmú belváros közlekedési rendjéről Módosította: 5/1993. (III.10.) 23/1994. (VI.29.). 19/1995.

Részletesebben

Melléklet a 83/2004. (VI. 4.) GKM rendelethez

Melléklet a 83/2004. (VI. 4.) GKM rendelethez 83/2004. (VI. 4.) GKM rendelet a közúti jelzőtáblák megtervezésének, alkalmazásának és elhelyezésének követelményeiről A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. -a (3) bekezdése b) pontjának

Részletesebben

Biztonságos infrastruktúra menedzsment-támogató rendszer. A 82.sz. főút vizsgálata

Biztonságos infrastruktúra menedzsment-támogató rendszer. A 82.sz. főút vizsgálata Biztonságos infrastruktúra menedzsment-támogató rendszer A 82.sz. főút vizsgálata Kutatási feladat Biztonságos infrastruktúra menedzsmenttámogató rendszer kialakítása Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2013.

Részletesebben

A gyalogosokra vonatkozó 2011-ben hatályos közlekedési szabályok. 1/1975. (II. 5.) KPM BM együttes rendelet. a közúti közlekedés szabályairól I.

A gyalogosokra vonatkozó 2011-ben hatályos közlekedési szabályok. 1/1975. (II. 5.) KPM BM együttes rendelet. a közúti közlekedés szabályairól I. A gyalogosokra vonatkozó 2011-ben hatályos közlekedési szabályok 1/1975. (II. 5.) KPM BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól A közúti közlekedés biztonsága és zavartalansága fontos társadalmi

Részletesebben

Mágocs Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete. 20/2008. (XII. 31.) rendeletével módosított. 11/2005. (X. 01.) rendelete

Mágocs Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete. 20/2008. (XII. 31.) rendeletével módosított. 11/2005. (X. 01.) rendelete Mágocs Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 20/2008. (XII. 31.) rendeletével módosított 11/2005. (X. 01.) rendelete a nagyközség belterületi úthálózatának környezetkímélő rendjéről (a módosításokkal

Részletesebben

Képviselő-testülete. 19/2015.(XII.28.) rendeletével hatályon kívül helyezett. 20/2008. (XII. 31.), 7/2012.(VI.01.) rendeletével módosított

Képviselő-testülete. 19/2015.(XII.28.) rendeletével hatályon kívül helyezett. 20/2008. (XII. 31.), 7/2012.(VI.01.) rendeletével módosított 1 Mágocs Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 19/2015.(XII.28.) rendeletével hatályon kívül helyezett 20/2008. (XII. 31.), 7/2012.(VI.01.) rendeletével módosított 11/2005. (X. 01.) rendelete a

Részletesebben

Közlekedési ismeretek

Közlekedési ismeretek Közlekedési ismeretek 1. Mit jelez a tábla? a) Számítani lehet arra, hogy a szemből érkező 3-4 gépkocsiból álló autósor korlátozza az előzés lehetőségét. b) Az úton forgalmi akadályt képezhetnek a feltorlódott

Részletesebben

KRESZ és jogalkalmazás. Mit várunk egy ÚJ KRESZ jogszabálytól KTE konferencia Budapest

KRESZ és jogalkalmazás. Mit várunk egy ÚJ KRESZ jogszabálytól KTE konferencia Budapest KRESZ és jogalkalmazás Mit várunk egy ÚJ KRESZ jogszabálytól KTE konferencia 2013. 04. 09. Budapest A KRESZ értelmezése Jogalkalmazó a közlekedő ember ítélkező hatóság További értelmezést igénylő fogalmak

Részletesebben

Az infrastruktúra rendelet aktuális kérdései

Az infrastruktúra rendelet aktuális kérdései Az infrastruktúra rendelet aktuális kérdései Mocsári Tibor főmérnök, osztályvezető 2014. március 26. Szombathely, KTE-KTI Szakmai Roadshow TARTALOM 176/2011. (VIII. 31.) Korm. rendelet Tanulmányterv Közúti

Részletesebben