PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ"

Átírás

1 PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ O K T Ó B E R Tisztelt Pusztaföldváriak! Polgármesterként a napi feladatok mellett azok a kérdések is foglalkoztatnak, hogy miként tudnánk működtetni, sőt továbbfejleszteni községünket a jövőben. Mindehhez elengedhetetlen, hogy itt tartsuk és megbecsüljük a fiatalokat. Pusztaföldvár elemi érdeke, hogy gyermekeink hazatérjenek a diplomaosztás után, és itt helyben gyümölcsözzék tudásuk. Ám tudjuk, mi a helyzet. Leginkább az egyetemet, főiskolát végzett fiatalok körében érezhető az elvágyódás. Ennek számos oka lehet. Mindenki tisztában van településünk és az Alföld hátrányos földrajzi-gazdasági besorolásával. Az sem újdonság, hogy az egész ország siralmas állapotban van, a mindenkori vezetés pedig a jelek szerint nem tanul hibáiból. Ezekről nem tehetünk. Az elvándorlás nem feltétlenül helyi sajátosság: aki máshová költözik, meglehet, hogy ugyanazokkal a problémákkal szembesül, amiktől szabadulni szeretett volna. Magától értetődő azonban az is, hogy számos különleges szakmát nem lehet helyben hasznosítani. Sokszor csupán azért kerekednek fel a fiatalok, mert azt látják a televízióban, hogy máshol sokkal jobb az életszínvonal. Lehet, hogy ez igaz. Mégis meg kell tanulnunk becsülni azt a helyet, ahol élünk! Család, nyugalom, biztonságos mindennapok, viszonylag olcsóbb élet nem elhanyagolható fogalmak! Az utódoknak pedig kötelességük gondoskodni az idősekről, ahogy azt ők tették a mi gyerekkorunkban. Sajnos mindez nem is olyan természetes: az öregeket sokszor magukra hagyják. Életük alkonyán szociális otthonba kerülnek, az önkormányzat gondoskodik róluk. Azoknak, akik itt akarnak élni, felelősséget kell vállalniuk a falu sorsáért valamilyen mértékben. Egyikünk sem kivétel, és állandóan dolgoznunk kell. Rendben kell tartanunk környezetünket, és óvnunk kell a közterületek tisztaságát! Senkinek nem volna szabad szemetelni! Vegyük fel a földről a hulladékot, a szemetelőt pedig nyíltan figyelmeztessük! A közalkalmazottak és a köztisztviselők a lakosságért vannak, ebben a szellemben kell munkálkodniuk! A képviselő-testület és a polgármester pedig tegyen meg mindent a lakosokért: biztosítsa az intézmények működését, bővítse a szolgáltatások körét, javítsa azok színvonalát. Képviselőtársaimmal igyekszünk kihasználni a pályázati lehetőségeket, hogy

2 növeljük Pusztaföldvár infrastrukturális ellátottságát. Ez az elemi érdekünk. De ehhez itt kell élnünk. ÁMK hírek A 2005/2006-os tanév ünnepélyes megnyitására szeptember 1-jén 8 órakor került sor a központi iskolában. Szeptember 5-től már térítésmentesen ebédelhettek gyermekeink, amit a Községi Önkormányzat biztosít számukra. Elkezdődtek a szakköri foglalkozások, valamint az Alapfokú Művészeti Iskola órái is. Induló művészeti csoportjaink: zongoraoktatás, néptánc, társastánc, színjátszó tagozat. Szakköri kínálatunk: egészségőr természetőr, futball, kézilabda, karate. Második osztályosaink szeptember 5-10-ig úszásoktatáson vettek részt Gyopárosfürdőn. Hagyományainkhoz híven szeptember 7-én az SZMV tagjainak, majd szept. 12-én az iskola szülői közösségének tartottunk évindító tájékoztatót. Örülünk, hogy most is szép számmal jelentek meg a szülők. Emellett a szülőket és a pedagógusokat megtisztelte jelenlétével Dr. Baranyi István polgármester úr is, aki tájékoztatást adott arról, hogy az Önkormányzat a térítésmentes ebéd biztosítása mellett ebben az évben a helyi általános iskolás gyermekeknek az ingyenes tankönyvellátásról is gondoskodott. Emellett az idén lehetőség lesz arra is, hogy az önkormányzat támogatásával minden óvodás és iskolás térítésmentesen kapja a tízórait és az uzsonnát. A szülők nevében Molnár Árpádné, az iskola SZVM elnöke megköszönte az önkormányzat eddigi támogatását. Ezután Elek István főtörzs őrm. körzeti megbízott kérte a szülőket, hogy közösen vigyázzunk gyermekeink testi épségére. Ennek érdekében fontos a mindennapi szülői felügyelet, a kerékpárok jó felszereltsége, a közlekedési szabályok betartása. Ezúton tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy ismételten hulladékgyűjtést szervezünk a tavasz folyamán az iskolásokkal. Kérünk mindenkit, aki támogatni szeretne bennünket, hogy folyamatosan gyűjtse és lehetőleg kösse össze a papírt. Köszönjük szépen. Reméljük, hogy ezután is folyamatos lesz a Dr. Baranyi István polgármester kapcsolattartás az intézmény pedagógusai és a szülői ház között, hiszen gyermekeinket csak együtt, egymást segítve tudjuk nevelni. Ehhez az új, 2005/2006- os tanévben is kívánunk mindenkinek erőt, egészséget! Minden héten csütörtökön felnőttek számára is meghirdetjük a karate tanfolyamot Magon Hajnalka vezetésével. Jelentkezni az iskola titkárságán lehet. A P.K.K.E. hírei Gregus Ilona ÁMK igazgató Tisztelt Pusztaföldváriak! Örömmel értesítem Önöket, hogy az Önkormányzat Képviselőtestülete a P.K.K. Egyesület számára ez évi költségvetéséből Ft támogatást különített el, melyből egyesületünk FAX készüléket vásárolt az egyesület Teleháza számára, hogy bővíthesse szolgáltatásainak körét. A testület támogatását ezúton is nagyon szépen köszönjük. Így a Teleház szolgáltatásai faxküldési és fogadási lehetőséggel

3 bővült ki. A szolgáltatás díja: 400 Ft / fax. Szeretettel várja Önöket Göböly Nóra Teleház ügyintéző. Reméljük, minél többen igénybe veszik új szolgáltatásunkat! Kedves Egyesületi Tagok és a P.K.K.Egyesületbe belépni kívánó Pusztaföldváriak! Tagdíj befizetése: október 7. (péntek) óráig Ugyanekkor van lehetőség az új tagok belépésére is. Mindenkit szeretettel várunk tagjaink körébe! Üdvözlettel: Tóthné Horváth Gyöngyi P.K.K.E. pénztáros és Holecskáné Berki Erika P.K.K.E. elnök Kedves kézimunkázni szerető Lányok, Asszonyok! Ugye szeretnék megtanulni a zsinórhorgolást? Egyesületünk kézimunka csoportjának keretein belül most lehetőség van, hogy megtanulja! Bíró Benjáminné Anna néni évtizedek óta kitűnő művelője e csodálatos hímzésnek és szívesen vállalta, hogy megmutatja és megtanítja Önöknek. A megbeszélés időpontja: október 7. (péntek) 17 óra. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! Tisztelettel: Bíró Benjáminné és Holecskáné Berki Erika Ismét pöttyös! Itt az október itt a pöttyös bál október 15-én (szombat) este 19 órakor a művelődési házban rendezzük idei pöttyös mulatságunkat. Aki ott volt a korábbi években, azoknak már nem kell bizonygatni, hogy ide megéri eljönni. Aki pedig még nem kóstolt bele a pöttyös hangulatba, annak ideje kipróbálni! Hogy mit ígérhetünk? Egy rövid, de igen élvezetes zenés műsort ismerős arcokkal, finom vacsorát, izgalmas tombolát és hajnalig tartó mulatozást. És persze rengeteg pöttyöt a díszleten, szalvétán és a dekoráción Nem kötelező a pöttyös viselet, de aki valamilyen pöttyös ruhadarabban jön, ajándékot kap! (Nem kell drága ruhákra gondolni, elég egy pöttyös hajcsat, szalag, kendő vagy nyakkendő is az ajándékhoz!) Minden korosztály tagjait szeretettel várjuk, tavaly is együtt mulatott az óvodás a nyugdíjasokkal! És egyikük sem bánta meg! Jegyek október 1-től kaphatók a községi könyvtárban és a falu több pontján! Felnőtt vacsorás jegy: 1100 Ft Gyermek vacsorás jegy (14 éves korig): 750 Ft, Vacsora nélküli jegy: 400 Ft. Ilyen olcsón sehol nem bulizhat, csak a pöttyösben! Ne feledje! A kultúrházat nem tudjuk kibővíteni, vagyis minél hamarabb gondoskodjon jegyéről, nehogy kimaradjon! Hívja barátait és szomszédait is! Jöjjön a pöttyösbe, mert ilyen csak nálunk van! A kép a tavalyi fergeteges hangulatot idézi Evangélikus istentisztelet továbbra is minden vasárnap de. 9 órakor a templomban. Október 30-án (vasárnap) pedig úrvacsorás istentisztelet lesz. A Római Katolikus Egyház október 9- én /vasárnap/ de órakor Búcsúi Szentmisét tart a katolikus templomban.

4 Mindenkit várunk! Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjpályázat szeretettel Tájékoztatjuk a felsőoktatási intézményben nappali tagozaton tanulmányokat folytató hallgatókat, hogy akik államilag finanszírozott képzésben részesülnek, kérelemmel fordulhatnak a Képviselő-testülethez a Bursa Hungarica támogatás megállapítása iránt. Az ehhez szükséges nyomtatványokat a Polgármesteri Hivatalban Holecska Alíz ügyintézőnél lehet kérni. A kitöltött és az oktatási intézmény által leigazolt kérelmeket október 31-ig lehet leadni a Polgármesteri Hivatalban, mely határidő elmulasztása jogvesztő. Községi Önkormányzat A Gondozási Központ és a Vöröskereszt hírei használt ruhák begyűjtése, árusítása Értesítjük a Tisztelt Pusztaföldvári Lakosokat, hogy a Gondozási Központban (Idősek Klubja épülete: Rákóczi u. 91.) tisztára mosott, vasalt, használt ruhákat átveszünk további árusításra. Érdeklődni ezzel kapcsolatban a os telefonszámon lehet. Továbbá tájékoztatjuk az érdeklődőket, hogy a Vöröskereszt Orosházi Szervezete által felajánlott használt ruhák térítésmentes vására lesz a Művelődési Házban a Családsegítős (Nyugdíjas) teremben október 6-án (csütörtök) 9-12 óráig. Németh Árpádné, a Gondozási Központ vezetője és Dénes Attiláné a Vöröskereszt Helyi Szervezetének vezetője A Békés Megyei Földhivatal tájékoztatása Ezúton tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a Nemzeti Kataszteri Program keretében Pusztaföldvár külterületéről digitális ingatlan-nyilvántartási térkép készült a forgalomban lévő papírtérképek számítógépen kezelhető formára történő átalakításával. A térkép állami átvételét a Földhivatal elvégezte és megállapította, hogy az előállított külterületi vektoros térkép az állami alapadatokra nézve az eredeti grafikus térkép hiteles, digitális másolata. Az átalakítás során a térkép a tulajdoni lapokkal egyeztetésre került, azokkal megegyezik. Az elkészült vektoros, digitális térképet szeptember 12-vel forgalomba helyeztük, a további térképi változások vezetését kizárólag ebben az adatállományban végezzük, az analóg térképek változásvezetését megszüntetjük. A földmérési és térképészeti adatszolgáltatás a forgalomba helyezés napját követően a digitális térképből történik, így ez a térkép szolgál kötelező alapul nagy méretarányú térképekre alapozott közigazgatási és önkormányzati nyilvántartásokhoz, valamint az ingatlannyilvántartáshoz kötődő földmérési feladatokhoz, illetve bírósági vagy más hatósági eljárásokhoz. A digitális ingatlannyilvántartási térképre való átállással a lakosság részére történő térképmásolat díja nem változott. Dr. Bak Péter hivatalvezető A Frigotop Kft. varrónőket keres október elejei felvétellel. Érdeklődni lehet: Zanócz Antalnénál Tel.: 06-30/ Köszönetnyilvánítás Ezúton szeretnénk megköszönni a Polgármester Úrnak és a Képviselő-testületnek az iskolás tanulók szülei nevében a térítésmentes étkezést, valamint az ingyenes tankönyvet.

5 Felhívás! Az iskolás tanulók szülei Tisztelettel kérem a Földvári Lakosokat, hogy a Szabadság téri buszmegállót mindannyiunk érdekében tartsuk tisztán! Jancsó Lajos közhasznú munkás Helyreigazítás A Hírmondó elmúlt havi számában Orosziné Pásztor Ilona, P.földvár, Jókai u. 17/A. szám alatti lakos, a Tiszta udvar, rendes ház cím egyik nyertesének neve tévesen jelent meg. A tévedésért az érintett szíves elnézését kérjük. Pénzkereseti lehetőség könnyen, gyorsan, akár mellékállásban is. Érdeklődni lehet: 06-20/ os tel.számon. Kérdezőbiztost keresek. Tel.: 06-20/ Tisztelt Hölgyem, Uram! Szeretne régi lakásból újba költözni? Szeretne bővíteni, felújítani, korszerűsíteni? Szeretne hitelhez jutni, de csak minimálbért keres? Unja, hogy albérletet fizet, pedig a sajátját is fizethetné? Elveszettnek érzi magát a banki információk tömegében? Mi segítünk, hogy végre tisztán lássa lehetőségeit! Amiben segítünk: Nálunk vállalkozók is kaphatnak hitelt ingatlanfedezet mellett. Minimálbérrel és 3 hónapos munkaviszonnyal is igényelheti hiteleinket. Államilag támogatott hitelek, szoc.pol. teljeskörű ügyintézése. Ha pénzre van szüksége, de ingatlana már jelzáloggal terhelt, nálunk az sem akadály. Ha előbb megtakarítaná pénzét, nálunk az adókedvezmény mellett bármikor hitelt is kaphat. Ha esetleg Ön vagy családtagja köztisztviselő, közalkalmazott, akkor önerő nélkül igényelhet lakáshitelt. Egyszerűsített ügyintézéssel, alkalmazkodva az Ön idejéhez. Érdeklődni október 5-től az alábbi telefonszámon: 06-30/ Ezúton szeretném szíves figyelmükbe ajánlani az OTP-GARANCIA BIZTOSÍTÓ RT. szolgáltatásait: - biztosítások: lakás-, ház-, gépkocsi-, utasbiztosítások, életbiztosítás (kockázati és befektetési); - mindenfajta hitelek: használt lakás és új építése, felújítás és bővítés, szabad felhasználású hitelek; - nyugdíjpénztár, önkéntes nyugdíjpénztár, egészségpénztár; - kárbejelentés: lakás- és üvegkár. Ügyfélfogadás: minden páros héten szerdán óráig (október hónapban 5-én és 19-én) a művelődési házban vagy időpontegyeztetés a 06-20/ as telefonszámon. Várom minden kedves Ügyfelemet! Ádász Gabriella

6 LOMTALANÍTÁS Az Orosházi Városüzemeltetési Rt október 19-én /szerda/ a helyben szokásos módon szervezi őszi LOMTALANÍTÁSI akcióját. Részletek a plakátokon! KÖZLEMÉNY Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a MOL Rt október 12-én óráig Pusztaföldvár községet érintően az üzemeltetésében lévő földgázszállító rendszeren gázszolgáltatási szünettel járó karbantartási munkát végez. Kérjük Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a veszélyhelyzet megelőzése és a szolgáltatás zavartalan újraindítása érdekében a fenti időszakban a gázmérő előtti főcsapot zárva tartani és a gázvételezést szüneteltetni szíveskedjenek. Türelmüket és megértésüket köszönjük! Dégáz Rt. INFORMÁCIÓK Tisztelt Pusztaföldvári Lakosok! Értesítem Önöket, hogy minden péntek délelőtt 10 órától a Pusztaföldvári Polgármesteri Hivatal épületében fogadom meglévő és leendő Tisztelt Ügyfeleimet. Dr. Ökrös Ferenc közgazdasági szakokleveles jogász Időpont egyeztetés az alábbi telefonszámon: 06-30/ Okiratszerkesztés: adásvételi bérleti, öröklési. Védelem: büntető és szabálysértési ügyekben, polgárjogi, családjogi, munkaügyi eljárásokban képviselet Ingatlan és termőföld adásvétele, haszonbérbe adása Dr. Ökrös Ferenc ügyvéd HÉTKÖZI HÁZIORVOSI ÜGYELET - MINDEN HÉTFŐ ÉS SZERDA órától Dr. Szabó Edgár 06-30/ MINDEN KEDD ÉS CSÜTÖRTÖK órától Dr. Nyerges Sándor 06-70/ HÉTVÉGI HÁZIORVOSI ÜGYELET MINDEN PÉNTEKEN DÉLI 12 ÓRÁTÓL HÉTFŐ REGGEL 7 ÓRÁIG október 1-2. Dr. Szabó Edgár október 8-9. Dr. Nyerges Sándor október Dr. Brandt Izabella október Dr. Bradean Constantin október Dr. Pálmai Szilárd február 1-től minden esetben egy központi telefonszámot kell hívni, amely a következő: 06-30/ KÖRZETI ÁLLATORVOSI ÜGYELET szept órától okt óráig Dr. Nagy Ottó Orosháza, Arany J. u / okt órától okt óráig Dr. Sin Zoltán Orosháza, Csabai u / okt órától okt óráig Dr. Bozsik Imre Kardoskút, Pf.: / okt órától okt óráig Dr. Györgyi János Orosháza, Bajcsy u / okt órától okt óráig

7 Dr. Pertich Attila Tótkomlós, Tompa u / Idősek világnapja október 1. Tisztelettel és szeretettel köszöntjük községünk idősebb korosztályát! Felelős kiadó: Pusztaföldvár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Szerkeszti: Holecska Alíz

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2005. SZEPTEMBER Tisztelt Pusztaföldvári Polgárok! A közelmúlt eseményeihez tartozik, hogy pályázaton nyertünk 1.700.000,- Ft-ot az újfalusi buszforduló újraaszfaltozásához. Sajnos

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2005. J Ú L I U S Tisztelt Pusztaföldvári Polgárok! Ez évben is megrendezésre került a Földvárak Találkozója, melyről már hírt adtunk. Így utólag el szeretném mondani Önöknek, hogy

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2003. FEBRUÁR TISZTELT PUSZTAFÖLDVÁRI LAKOSOK! Ezúton szeretnék tájékoztatást adni ebrendeletünkről, mivel településünk belterületén az utóbbi időben elszaporodtak a kóbor ebek.

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2006. S Z E P T E M B E R Tisztelt Pusztaföldvári Lakosok! Az önkormányzati választások közeledtével egyre többen kérdezik, hogy kik lesznek a polgármester- és képviselőjelöltek.

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2004. OKTÓBER DUNAFÖLDVÁRON jártunk Az V. FÖLDVÁRIAK TALÁLKOZÓJÁN 2004. szeptember 17-18-19. Delegációnk szeptember 17-én délután érkezett meg Dunaföldvárra, ahol szeretettel fogadtak

Részletesebben

MÁJUSI ELÕZETES Május 1. Majális a Sárostói Sportpályán tervezett program

MÁJUSI ELÕZETES Május 1. Majális a Sárostói Sportpályán tervezett program ÁPRILIS 1-3. (csütörtök-szombat) III. Bihar-Bihor Amatõr Diákszínjátszó Fesztivál színházterme ÁPRILIS 8. (csütörtök) 17 óra A GOBLEIN kör gyûlést tart Szõllõsi Imréné vezetésével Munkákat lehet hozni

Részletesebben

1. Művelődési Osztály

1. Művelődési Osztály 1. Művelődési Osztály Pápa Város Önkormányzata az Oktatási- és Kulturális Minisztériummal együttműködve minden évben meghirdeti a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot. A pályázatra

Részletesebben

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2007. J A N U Á R Tisztelt Pusztaföldvári Lakosok! Több alkalommal említettem már Önöknek, hogy létezik egy ún. Orosházi Többcélú Kistérségi Társulás. Ennek működése mindeddig kétséges

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI KÉPÚJSÁG RÁBAPATY

ÖNKORMÁNYZATI KÉPÚJSÁG RÁBAPATY ÖNKORMÁNYZATI KÉPÚJSÁG RÁBAPATY 1 XIV. ÉVF. 4. HÉT UTOLSÓ FRISSÍTÉS A TARTALOMBAN: 2019.01.27. Oldalszám: 82 2 FELHÍVÁSOK, KÖZÉRDEKŰ HIRDETMÉNYEK 3 Lakossági felhívás Értesítjük a lakosságot, hogy községünkben

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 2. számú melléklet Ütemterv, naptári terv Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a tanév rendjéről alapján

Részletesebben

Falukirándulás. Gépjárműadó. Hulladék elhelyezése. Művelődési ház és közösségi ház bérleti díj. Óvodai kezdőcsomag. Szelektív hulladék

Falukirándulás. Gépjárműadó. Hulladék elhelyezése. Művelődési ház és közösségi ház bérleti díj. Óvodai kezdőcsomag. Szelektív hulladék Falukirándulás Tisztelt Lakosaink! Az idei falukirándulásra megfelelő létszámú résztvevő jelentkezett. Az úti cél: Pécs és környéke Időpont: 2017. 10. 07-08. (szombat vasárnap) Részvételi díj: 3.000,-

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS 2019. szeptember HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA SZEPTEMBER 15-TŐL ÉRVÉ- NYES MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra,

Részletesebben

ISB 7. hírlevél. Üdvözöljük Önöket! Fontos információ

ISB 7. hírlevél. Üdvözöljük Önöket! Fontos információ 2015. 12. 11. Fontos információ Karácsonyi vásár - december 12. szombat Bethlehem - december 17. csütörtök Karácsonyi műsor - december 18. péntek Téli szünet - december 19-2016. január 4. Első tanítási

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2007. D E C E M B E R Tisztelt Pusztaföldvári Lakosok! A mindannyiunkat foglalkoztató, egyik legfontosabb kérdés az orosházi út ügye. Mint már mindannyian tudjuk, a munka elkezdődött.

Részletesebben

22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs

22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs Katolikus egyházközségeink F Egyházaink hírei Gyóni Katolikus EgyHÁZKÖZSég Hétköznapi szentmiséinket a szokásos időpontokban kezdjük Gyónon: hétfőn, szerdán és pénteken 17 órától, utóbbi után 1 órás csendes

Részletesebben

XI. évfolyam - 10. szám 2010. Október-November 50. Házassági évforduló 50. Házassági évfordulójukat ünnepelték november 22-én Csatordai István és neje Virágos Ilona. Falukarácsony! Derekegyház önkormányzata

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1.

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1. KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018. OKTÓBER 1. Aktív pedagógusok munkakör szakképzettség létszám tanító tanító 11 angol műveltségi terület 1 ember- és társadalom műveltségi terület 1 ének műveltségi terület 6 fejlesztő

Részletesebben

I. fejezet Általános rendelkezések

I. fejezet Általános rendelkezések Jakabszállás Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2003. /IX.9/ a gyermekvédelem helyi rendszeréről Jakabszállás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2007. M ÁJU S Tisztelt Pusztaföldvári Lakosok! Az elmúlt évtizedekre, illetve talán száz év távlatára visszagondolva jelentős napnak számított a falusi emberek életében május 1-je.

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2005. NOVEMBER Tisztelt Pusztaföldvári Lakosok! Kedves Hölgyeim! Bizonyára több forrásból is (rádió, TV, újság, névre szóló megkeresés) értesültek arról, hogy hazánkban a Nemzeti

Részletesebben

Szekszárdi Garay János Gimnázium

Szekszárdi Garay János Gimnázium Szekszárdi Garay János Gimnázium H-7100 Szekszárd, Szent István tér 7-9. Tel./fax: 00-36-74-315-633 E-mail: gjg@garayj.sulinet.hu Honlap: www.garayj.sulinet.hu Tisztelt Szülők! Köszöntöm Önöket a 2018/2019.

Részletesebben

SZÍNHÁZ. A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: Bérletvásárlás és további információ:

SZÍNHÁZ. A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: Bérletvásárlás és további információ: SZÍNHÁZ A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: 2010. október 30. Cirkuszhercegnõ (operett) 2010. november 27. Vidám kísértet (komédia) 2011. január 29.

Részletesebben

Kaskantyú, Hunyadi J. u. 16

Kaskantyú, Hunyadi J. u. 16 Kaskantyú Községi Önkormányzat Képviselő - Testülete 8/2013. Test. ül. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kaskantyú Községi Önkormányzat képviselő - testületének 2015. június 14.-én (péntek) napján 8 00 órai

Részletesebben

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Intézmény neve: Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Igazgató: Makkos Csaba Címe: Fonyód Fő u. 8. Telefon / fax: 85 / 361423 Email cím: mbaltisk@tonline.hu OM azonosító: 034007 Telefon: 85361423 1. Pedagógusok

Részletesebben

Ikt.sz.: /2017/U1 Tárgy: Tájékoztató kérése

Ikt.sz.: /2017/U1 Tárgy: Tájékoztató kérése Ikt.sz.: /2017/U1 Tárgy: Tájékoztató kérése Dr. Bandl Erzsébet részére Tisztelt Doktornő! Tájékoztatom, hogy a Szatymaz Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a 2017. évi Munkaterve szerint 2017. szeptember

Részletesebben

-1- A TANÉV RENDJE. Az I. félév vége: január 14. A tanulók értesítése a félévi eredményeikről: január 21.

-1- A TANÉV RENDJE. Az I. félév vége: január 14. A tanulók értesítése a félévi eredményeikről: január 21. -1- A TANÉV RENDJE A 2010/2011. tanévben 183 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2010. szeptember 1. (szerda) Utolsó tanítási nap: 2011. június 15. (szerda) Az I. félév vége: 2011. január 14. A tanulók

Részletesebben

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Intézmény neve: Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Igazgató: Makkos Csaba Címe: Fonyód Fő u. 8. Telefon / fax: 85 / 361423 Email cím: mbaltisk@tonline.hu OM azonosító: 034007 Telefon: 85361423 1. Pedagógusok

Részletesebben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 16-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 88/2013. (XII. 16.) KT.

Részletesebben

Bürüs község Önkormányzat Képviselő-testületének. 712001.(V/Il.24.) Önk. számú rendelete

Bürüs község Önkormányzat Képviselő-testületének. 712001.(V/Il.24.) Önk. számú rendelete Bürüs község Önkormányzat Képviselő-testületének 712001.(V/Il.24.) Önk. számú rendelete a települési szilárd hulladék kezelési közszolgáltatás igénybevételéről Bürüs község Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

K I V O N A T. 18/2015.(III.31.) számú képviselő-testületi határozat

K I V O N A T. 18/2015.(III.31.) számú képviselő-testületi határozat könyvéből 18/2015.(III.31.) számú képviselő-testületi határozat Sitke Község Önkormányzata Képviselő-testülete Morgós István polgármester polgármesteri tisztsége főállásban történő ellátására vonatkozó

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám Kedves Olvasó! A nyár derekán közelegve az őszhöz már most szervezzük új tevékenységeinket. Már ebben a hírlevélben is meghirdetünk néhány őszi programot, és természetesen

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2006. D E C E M B E R Tisztelt Pusztaföldvári Lakosok! December az a hónap, amikor mindannyian ádventi hangulatba kerülünk a közelgő ünnepek miatt. A télapó, a karácsony, a szilveszter

Részletesebben

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/OKTÓBER. Tisztelt Olvasó!

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/OKTÓBER. Tisztelt Olvasó! A pécsváradi Tourinform iroda HÍRLEVELE 2014/OKTÓBER Tisztelt Olvasó! Ön a pécsváradi Tourinform Iroda 2014. évi tizedik hírlevelét olvassa, amellyel célunk, hogy mind partnereinket, mind pedig az érdeklődőket

Részletesebben

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Nyári események iskolánkban

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Nyári események iskolánkban A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Nyári események iskolánkban A szünidő ideje alatt iskolánk ügyintézés céljából ügyeletet biztosított. Karbantartási munkálatok keretében több iskolaépületben

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

KATolikus egyházközségeink F

KATolikus egyházközségeink F 2019. február hit vallás Egyházaink hírei KATolikus egyházközségeink F Gyóni KAToliKUs Egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón), vasárnap 9.00 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón)

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE AUGUSZTUS 22. alakuló értekezlet 22-23. DIFER mérés 23-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 25. szakmai továbbképzés: Lovasberény 29. tankönyvek átvétele

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:

Részletesebben

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A tanév rendje: A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő), az utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek). Az őszi szünet előtti

Részletesebben

ÜTEMTERV A 2014/2015. TANÉVRE Felelős: Kovács Istvánné igazgató

ÜTEMTERV A 2014/2015. TANÉVRE Felelős: Kovács Istvánné igazgató ÜTEMTERV A 2014/2015. TANÉVRE Felelős: Kovács Istvánné igazgató SZEPTEMBER 1. h Az első tanítási nap 8.00 - Ünnepélyes tanévnyitó. utána: Iskolai Sportkör gyűlés Alsó tagozat: 1-4.óra: osztályfőnöki óra

Részletesebben

Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. október 7-én, du. 16 órakor a Polgármesteri Hivatal üléstermében megtartott üléséről.

Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. október 7-én, du. 16 órakor a Polgármesteri Hivatal üléstermében megtartott üléséről. Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-15/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. október 7-én,

Részletesebben

egyházaink HÍrei katolikus egyházközségeink F református egyházközségeink hit vallás GyóNi katolikus egyházközség AlsóDABAsi katolikus egyházközség

egyházaink HÍrei katolikus egyházközségeink F református egyházközségeink hit vallás GyóNi katolikus egyházközség AlsóDABAsi katolikus egyházközség hit vallás katolikus egyházközségeink F GyóNi katolikus egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek, szombat 17.00 óra vasárnap: Szőlők 9.00 óra, Gyón 11.00 óra Nagyböjt péntekjein 16.15 órától keresztúti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Borszörcsök Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u. 198. Szám: 79-8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Borszörcsök Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember

Részletesebben

Képújság rovatai. Civil szervezetek, egyesületek hírei, Önkormányzati hírek. Kisebbségi Önkormányzati hírek, Közérdekű információk,

Képújság rovatai. Civil szervezetek, egyesületek hírei, Önkormányzati hírek. Kisebbségi Önkormányzati hírek, Közérdekű információk, 2017.07.11. Képújság rovatai Önkormányzati hírek Kisebbségi Önkormányzati hírek, Intézmények aktuális közleményei, Rendezvények, programok, Civil szervezetek, egyesületek hírei, Közérdekű információk,

Részletesebben

K i v o n a t. Szerep Községi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 26-i ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Szerep Községi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 26-i ülésének jegyzőkönyvéből 120/2017.(IX.26.) számú határozat: Szerep Község Önkormányzat Képviselő-testülete a 2017. szeptember 26- iülés napirendi pontjaira tett javaslatot elfogadta. Határidő: azonnal Szerep, 2017.szeptember 26.

Részletesebben

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1.

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. Tel./Fax: 419-2413 ; 416-0437 e-mail: titkarsag@kolozsvariskola.hu Programterv 2015/2016-os tanév Szorgalmi idő: 2015. IX. 1.(kedd)- 2016.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselő-testület 8294 Kapolcs Száma: 271-10/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 9-én (hétfőn) 18 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám Kedves Olvasó! A hosszúra nyúlt hideg idő után végre élvezhetjük a tavaszt. Áprilisban nemcsak a Húsvétra készülünk kínálatunkkal, de már anyák napjára is, hiszen május

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS 2019. április HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabas-Szőlők),

Részletesebben

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET 2018. november KATOLIKUS egyházközségeink F GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG miserendünk: Novembertől a téli miserend lép életbe. Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap

Részletesebben

Óvodások leszünk 2014/2015!

Óvodások leszünk 2014/2015! Óvodások leszünk 2014/2015! - Jelentkezni a meghirdetett időpontban a lakóhely szerinti körzetileg illetékes vagy választott - önkormányzati, továbbá nem önkormányzati óvodában lehet - A jelenleg bölcsődében

Részletesebben

A 2018/2019-es tanév rendje

A 2018/2019-es tanév rendje A 2018/2019-es tanév rendje Szorgalmi idő A 2018/19. tanévben a szorgalmi idő első napja 2018. szeptember 3. (hétfő), utolsó tanítási nap 2018. június 14. (péntek). A tanítási napok száma 181 nap + 6 tanítás

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: D- 20-2/2014. Oroszi Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8458 Oroszi, Szabadság u. 27. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Oroszi Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. február 27 -én 16

Részletesebben

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelet a 2016/2017. tanév rendjéről alapján Dátum Esemény Felelős 2016. Augusztus 24. (szerda) 9:00 óra 26. (péntek); 29. (hétfő)

Részletesebben

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelet a 2016/2017. tanév rendjéről alapján Dátum Esemény Felelős 2016. Augusztus 24. (szerda) 9:00 óra 26. (péntek); 29. (hétfő)

Részletesebben

P ETŐFI S ÁNDOR: N EMZETI DAL március XXV. évfolyam 3. szám 60 Ft

P ETŐFI S ÁNDOR: N EMZETI DAL március XXV. évfolyam 3. szám 60 Ft XXV. évfolyam 3. szám 60 Ft P ETŐFI S ÁNDOR: N EMZETI DAL Talpra magyar, hí a haza! Itt az idő, most vagy soha! Rabok legyünk vagy szabadok? Ez a kérdés, válasszatok! hogy rabok tovább Rabok voltunk mostanáig,

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 18/2014.(IV.01.) önkormányzati határozat 19/2014.(IV.01.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközség Önkormányzatának hivatalos helyiségében január 16-án. Brunner Istvánné. Sánta Mátyás. Karczagné Nagy Klára

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközség Önkormányzatának hivatalos helyiségében január 16-án. Brunner Istvánné. Sánta Mátyás. Karczagné Nagy Klára JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Nagyközség Önkormányzatának hivatalos helyiségében 2017. január 16-án. Jelen vannak : Horváth Sándor elnök Brunner Istvánné Sánta Mátyás Karczagné Nagy Klára Kiss Edit Laczikné

Részletesebben

Programterv. 2016/2017. tanév kiemelt feladatai

Programterv. 2016/2017. tanév kiemelt feladatai Programterv 2016/2017. tanév kiemelt feladatai Szorgalmi idő: 2016. IX. 1.(csütörtök)- 2017. VI.15.(csütörtök) Tanítási napok száma: 182 nap Tanítás nélküli munkanap: 5 nap I. félév: 2017. I. 20-ig tart.

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Májusban közvetlenül minden esti szentmise után közösen imádkozzuk a Loretói litániát. Ezeket idén az egyházközségünk egységéért

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s. A Humán Erőforrás Bizottság 2015. március 23-i ülésére

E l ő t e r j e s z t é s. A Humán Erőforrás Bizottság 2015. március 23-i ülésére Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének Humán Erőforrás Bizottsága 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E l ő t e r j e s

Részletesebben

A tanév tervezett ütemterve A 2018/2019. tanév rendje

A tanév tervezett ütemterve A 2018/2019. tanév rendje A tanév tervezett ütemterve A 2018/2019. tanév rendje A tanév első tanítási napja általános iskola 2018. szeptember 3. művészeti iskola A tanév utolsó tanítási napja általános iskola művészeti iskola 2019.

Részletesebben

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00 Szajoli Polgármesteri Hivatal 5081 Szajol, Rózsák tere 1. Tel.: 56/446-000 Fax: 56/446-447 E-mail: titkarsag@szajolph.t-online.hu Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2009. november 30-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2009. november 30-i ülésére ELŐTERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2009. november 30-i ülésére Tárgy: Földhivatali ügyfélfogadás Zircen Előadó: dr. Árpásy Tamás jegyző Előterjesztés tartalma: tájékoztató Szavazás

Részletesebben

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség hit vallás Egyházaink hírei KAToliKUS egyházközségeink F Gyóni KAToliKUS EgYHÁzközség miserend: Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap változatlanul 9.00 (Dabasi-szőlőkben),

Részletesebben

Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola

Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 2016-2017 Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax: 340-2556 Email: gyongyosi@chello.hu Web: www.gyongyosisk.hu OM 035022 Iskolai szünetek:

Részletesebben

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN SZEPTEMBER 1. a 2014/2015-ös tanév első tanítási napja Tankönyvosztás 3-5. Erdei iskola (Tihany) 8. naplók, ellenőrzők, anyakönyvek, adminisztrációs feladatok befejezése

Részletesebben

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Tájékoztató a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Kedves leendő első osztályosok, Tisztelt Szülők! Hamarosan első osztályba kell íratniuk

Részletesebben

A tanév rendje: alapját a 13/2018. EMMI rendelet és az iskolai hagyományok alkotják. A tanév 181 tanítási napból áll.

A tanév rendje: alapját a 13/2018. EMMI rendelet és az iskolai hagyományok alkotják. A tanév 181 tanítási napból áll. A tanév rendje: alapját a 13/2018. EMMI rendelet és az iskolai hagyományok alkotják. A tanév 181 tanítási napból áll. Program Időpont Felelős Tanévnyitó ünnepély szept. 3. 8 00 1. osztály, Szőcei Renáta,

Részletesebben

Tájékoztató intézményi étkeztetéssel kapcsolatban

Tájékoztató intézményi étkeztetéssel kapcsolatban Tájékoztató intézményi étkeztetéssel kapcsolatban Tájékoztatom, hogy a közétkeztetéssel kapcsolatos feladatokat a Nagykanizsai Gazdasági Ellátó Szervezet /NaGESZ/ látja el. (Nagykanizsa, Fő út 8.) Az étkeztetéssel

Részletesebben

Román Nemzetiségi Önkormányzat 5665 Pusztaottlaka Felszabadulás 10. Tel. / Fax: 68/428-000 E-mail: ottlaka@freemail.hu JEGYZŐKÖNYV

Román Nemzetiségi Önkormányzat 5665 Pusztaottlaka Felszabadulás 10. Tel. / Fax: 68/428-000 E-mail: ottlaka@freemail.hu JEGYZŐKÖNYV Román Nemzetiségi Önkormányzat 5665 Pusztaottlaka Felszabadulás 10. Tel. / Fax: 68/428-000 E-mail: ottlaka@freemail.hu Iktatószám: 76-6/2014./Önk. JEGYZŐKÖNYV Készült: Pusztaottlaka Román Nemzetiségi Önkormányzat

Részletesebben

A Nyitra Utcai Általános Művelődési Központ többcélú intézmény.

A Nyitra Utcai Általános Művelődési Központ többcélú intézmény. Kedves Lakók, Szülők, Gyerekek! A Nyitra Utcai Általános Művelődési Központ többcélú intézmény. Alaptevékenysége az iskoláskorúak általános iskolai oktatása, napközi otthonos ellátásuk, a gyermekek, fiatalok,

Részletesebben

A NAGYMÁGOCSI HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA 2018/2019-ES TANÉV HELYI RENDJE

A NAGYMÁGOCSI HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA 2018/2019-ES TANÉV HELYI RENDJE A NAGYMÁGOCSI HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA 2018/2019-ES TANÉV HELYI RENDJE AUGUSZTUS Augusztus 08. Tankönyvek érkezése Augusztus 21. Alakuló értekezlet, munkaközösségi foglalkozások ig, mkv-k Augusztus

Részletesebben

Október havi programok

Október havi programok Október havi programok október 2. hétfő kirándulás 1-2-4-8 csoport Margitsziget október 3. kedd folytatódik az úszás / az első turnus október 5-ig tart / Szeptember 19-én elmaradt az úszás, mert nem érkezett

Részletesebben

SÁVOLY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 5/1998./IV.30./ számú R E N D E L E T E. A gyermekvédelem helyi rendszeréről

SÁVOLY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 5/1998./IV.30./ számú R E N D E L E T E. A gyermekvédelem helyi rendszeréről Sávoly Község Önkormányzatának Képviselő- testülete Hatályos: 2015. szeptember 1-től SÁVOLY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 5/1998./IV.30./ számú R E N D E L E T E A gyermekvédelem helyi rendszeréről Sávoly Község

Részletesebben

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelet a 2016/2017. tanév rendjéről alapján Dátum Esemény Felelős 2016. Augusztus 24. (szerda) 9:00 óra 26. (péntek); 29. (hétfő)

Részletesebben

Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester

Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Balatonakarattya, 2017. február 01. Polgár Beatrix jegyző E L Ő T E R J E S Z T É S Balatonakarattya

Részletesebben

A 2018/2019. tanév rendje

A 2018/2019. tanév rendje A 2018/2019. tanév rendje A tanév, a szorgalmi idő (tanítási év) A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő) és utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek).

Részletesebben

KÖNYVTÁRAK AZ EMBERI KAPCSOLATOKÉRT Országos Könyvtári Napok 2013-ban október 7-13. Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Győr KÖNYVTÁRAK AZ EMBERI KAPCSOLATOKÉRT Országos Könyvtári Napok 2013-ban

Részletesebben

ÜTEMTERV tanév

ÜTEMTERV tanév ÜTEMTERV 2013 2014. tanév SZEPTEMBER 2. h Az első tanítási nap 8.00 Ünnepélyes tanévnyitó Iskolai Sportkör gyűlés Alsó tagozat: 1-4.óra: osztályfőnöki óra Felső tagozat: 1-5.óra: osztályfőnöki óra Ebéd

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program 10 - A Bocskai István Ált. Isk. és AMI fúvószenekarának és majorette csoportjának bemutatója - Bocskai István

Részletesebben

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2012. évben Szálka községben végzett tevékenységéről

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2012. évben Szálka községben végzett tevékenységéről Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2012. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú

Részletesebben

honismereti, kerámia, grafikai, népdalkör, könyvbarát, szûrrátét, citera, leánykórus. (A szakkörök havi díja: 500 Ft).

honismereti, kerámia, grafikai, népdalkör, könyvbarát, szûrrátét, citera, leánykórus. (A szakkörök havi díja: 500 Ft). 2007. SZEPTEMBER KÖNYVTÁR ISKOLAI PROGRAMOK SPORT KLUBOK, FOGLALKOZÁSOK ZENÉS RENDEZVÉNYEK EGYHÁZI ÉLET MOZI, SZÍNHÁZ OÁZIS KIÁLLÍTÁS, VÁSÁR SZAKKÖRÖK, TANFOLYAMOK A MÛVELÕDÉSI KÖZPONTBAN: Szeptemberben

Részletesebben

2012. 12. 13-án, csütörtökön véradás lesz a művelődési házban. 9 órától délután 4 óráig tart a véradás.

2012. 12. 13-án, csütörtökön véradás lesz a művelődési házban. 9 órától délután 4 óráig tart a véradás. December 12. 17.00 órakor kiállítás megnyitó a művelődési házban: Takács Gabriella kézműves, szövő szakember kiállítása. Megnyitja: Adorjáni Endre (20 éves a bátaszéki rajztagozat keretében) 2012. 12.

Részletesebben

NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének november 29. napján 17 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének november 29. napján 17 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 192-12/2016. NAGYTEVEL Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. november 29. napján 17 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8562 Nagytevel,

Részletesebben

_A pályázat nyertese_: Németh Alexandra a Gr. Apponyi Albert Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény VIII. osztályos tanulója.

_A pályázat nyertese_: Németh Alexandra a Gr. Apponyi Albert Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény VIII. osztályos tanulója. Jászberény Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Közművelődési és Sport Irodája hagyományőrző-helytörténeti pályázatot írt ki 2010. január 15-én Jászberény Város általános iskolai VIII. évfolyamán tanuló

Részletesebben

M E G H Í V Ó. a Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének május 12-én (csütörtök) 9.45 órára

M E G H Í V Ó. a Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének május 12-én (csütörtök) 9.45 órára BALATONFENYVES KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL Balatonfenyves, Kölcsey u. 27. Tel: 85/560-158, Fax: 85/361-802 E-mail: polgarmester@balatonfenyves.hu M E G H Í V Ó a Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Jegyzőkönyv Szerencs Város Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 16-án tartott rendkívüli üléséről

Jegyzőkönyv Szerencs Város Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 16-án tartott rendkívüli üléséről Szerencs Város Roma Nemzetiségi Önkormányzat Jegyzőkönyv Szerencs Város Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 16-án tartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Csikja Sándorné,

Részletesebben

DIÓSJENŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2014. (XII. 13.) számú rendelete

DIÓSJENŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2014. (XII. 13.) számú rendelete DIÓSJENŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2014. (XII. 13.) számú rendelete Diósjenő Község Önkormányzata Polgármesteri Hivatalának Szervezeti és Működési Szabályzatáról, valamint ügyfélfogadásának

Részletesebben

9/2006. (III. 1.) RENDELETE A SZOCIÁLIS TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJRÓL EGYSÉGES SZERKEZETBEN

9/2006. (III. 1.) RENDELETE A SZOCIÁLIS TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJRÓL EGYSÉGES SZERKEZETBEN ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 9/2006. (III. 1.) RENDELETE A SZOCIÁLIS TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJRÓL A 39/2006. (VI. 30.), A 7/2007. (II. 28.), A 35/2008. (VI. 30.) ÉS A 35/2009. (VIII.

Részletesebben

Az éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvénye, események időpontjai

Az éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvénye, események időpontjai Az éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvénye, események időpontjai Dátum Feladat I. félév Szeptember 1. Első tanítási nap (1-6. 4 of. óra, 7-12. 5. óra szaktárgyi)

Részletesebben

BAJNAI KÉPÚJSÁG Utoljára frissítve: január 11.

BAJNAI KÉPÚJSÁG Utoljára frissítve: január 11. Utoljára frissítve: 2017. január 11. NYITVA TARTÁS, ÜGYFÉLFOGADÁS A POLGÁRMESTERI HIVATAL ÜGYFÉLFOGADÁSI RENDJE HÉTFŐ: 8.00-12.00 12.30-15.30 KEDD: 8.00-12.00 12.30-15.30 SZERDA: 8.00-12.00 12.30-15.30

Részletesebben

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010 SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató A TANÉV RENDJE A 2009/2010. tanévben 183 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2009. szeptember

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 29-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 29-én tartott nyilvános üléséről. Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3-6/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. szeptember 29-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 30 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

E b o l t á s. 2006. április 01 - május 31. között folyamatosan.

E b o l t á s. 2006. április 01 - május 31. között folyamatosan. Tájékoztatom az ebtulajdonosokat (ebtartókat), hogy a 41/1997. (V. 28.) FM. r. értelmében saját költségére veszettség ellen az állatorvossal beoltatni. Pásztó városában az ebeket az eb tartási helyén,

Részletesebben