PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ"

Átírás

1 PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ J A N U Á R Tisztelt Pusztaföldvári Lakosok! Több alkalommal említettem már Önöknek, hogy létezik egy ún. Orosházi Többcélú Kistérségi Társulás. Ennek működése mindeddig kétséges és rejtélyes volt. Mondom ezt azért, mert ha még szégyenletes is kijelenteni, de a többi vidéki polgármesterhez hasonlóan jómagam sem láthattam bele ennek működésébe. Az októberi választások után Orosháza új polgármestere, aki egyben a kistérség elnöke is lett demokratikusan állt és áll a kistérség ügyeihez, és bevont minket a munkába, illetve a gádorosi polgármester, Dr. Prozlik László és jómagam ezen kistérség alelnökei lettünk. Jelen pillanatban azon munkálkodunk, hogy egy önálló, ún. kistérségi intézmény lássa el a feladatokat, ott külön kinevezett vezető legyen, az alkalmazottak 100%-ban a kistérséghez tartozzanak és munkájukat önálló irodában, önálló költségvetéssel végezzék. Mindez idáig nem így volt, az eddigi alkalmazottakat félig-meddig az Orosházi Polgármesteri Hivatal, félig-meddig a kistérség és a minisztérium foglalkoztatta. Így munkájuk átláthatatlan, a számonkérés pedig lehetetlen volt, hisz a munkáltatói jogok is megoszlottak. Ebben a zavarosban természetesen Orosházának könnyű volt halászni, hisz saját alkalmazottait adta kölcsön, és így szinte csak Orosháza érdekeit képviselték. Most azonban célul tűztük ki magunk elé a fentiekben vázolt önálló intézmény létrehozását, ezért megalakult egy ún. jegyzői kollégium, ahol a 10 település jegyzője szakmailag megalapozottan készíti elő az alapító okiratot, illetve a vezető kinevezéséhez szükséges munkaköri leírást és pályázatot. A nagypolitika úgy veszem észre, nem nagyon örül ezen törekvésünknek, hiszen mindez azt segíti elő, hogy az önkormányzatiság elve megvalósuljon és ezek a kistérségek valóban a térséget is szolgálják, ne csak a térségek központjait. Szó szerint nap mint nap újabb és újabb küzdelmeket kell vívni az előrehaladás irányában egy-egy lépésért. Minden valószínűség szerint úgy fest a dolog, hogy az orosházi kistérségnek járó, vagy inkább úgy fogalmaznék: rendelkezésre álló 7-8 milliárd Forint elköltését nem szívesen bíznák ránk, hanem központi irányítás alatt tartanák. Mi úgy érezzük, hogy felelősséggel tudunk rendelkezni ezen összeg felhasználása felett, és minden eszközzel azon leszünk, hogy ennek eredménye a valós célt szolgálja, amit egyébként a nagypolitika hangoztat is, de valójában a színfalak mögött a pénzek jelentős részének visszaáramoltatására törekszenek. Én úgy gondolom, hogy maradjunk a törvényesség és a józan ész keretei között. Tisztelettel: Dr. Baranyi István polgármester

2 ÁMK hírek Újból eltelt egy év. A 2006-os esztendőt hagyományainkhoz híven a karácsonyi ünnepi műsorunkkal zártuk. Gyermekeink, mint minden évben együttműködő partnereinknek szerény karácsonyi ajándékkal kedveskedtek. December 22-én délután színültig megtelt a Bartók Béla Művelődési Ház nagyterme az ünneplőbe öltözött emberekkel. Köszönjük, hogy a szülők, nagyszülők, a különböző társadalmi szervezetek, valamint néhány önkormányzati képviselő elfogadta a meghívásunkat. A hatalmas fenyőfát a helyi Búzakalász Mg. Szövetezettől kaptuk ajándékba, amit ezúton is köszönünk. Gyermekeink évről évre szorgalmasan készítik az ötletes, mutatós karácsonyfadíszeket úgy az iskolai, mint a községi karácsonyfára. Az ünnepi köszöntő után másfél órás műsorral lépett fel intézményünk színjátszó csoportja, valamint az ezen alkalomra szerveződött tanárokból és diákokból álló énekkar. Külön öröm számunkra, hogy volt tanítványaink is szívesen járnak vissza hozzánk egy-egy vendégszereplésre. Így most is a fellépők sorában köszönthettük Szelei Mónikát, Szűcs Diánát, Berki Lillát. Ezúton szeretném megköszönni a karácsonyi ünnepséghez nyújtott támogatását a helyi Búzakalász Mg. Szövetkezetnek, valamint Zsótérné Tóth Piroskának, a Harangos-éri Földvár Üzletház vezetőjének és Csöndéné Tóth Erzsébetnek, az Olcsó Áruk Boltja vezetőjének. Az idei téli szünet a gyerekek véleménye szerint igen rövid volt. Kellemesen telt mindenkinek a családjával eltöltött idő. Január 4-én emlékeztünk meg iskolánk névadójáról, Petőfi Sándorról. Január 8-án és 9-én nyolcadikosaink hagyományosan belső vizsgát tettek magyarból és matematikából. Így az első nagyobb próbatételen már túlestek. Hamarosan elkezdődnek a középiskolai felvételi vizsgák, s el kell dönteniük, hogy melyik középfokú intézményben szeretnék folytatni tanulmányaikat. Január 23-án tartjuk meg a hagyományos területi rendezvényünket, a Petőfi Versmondó Versenyt, egyúttal megemlékezünk a Magyar Kultúra Napjáról is. A félév lezárása után következik a farsangi bulink február 16-án, valamint a hagyományos Földvár-Kupa Teremlabdarúgó Torna a környék általános iskolás csapatainak részvételével február 26-án. Továbbra is mindenkit szeretettel várunk rendezvényeinkre. Tisztelettel: Tisztelt Adózók! Gregus Ilona ÁMK igazgató Kérjük a Tisztelt Lakosságot, hogy adójuk 1%-ával támogassák a Pusztaföldvári ÁMK Közművelődési Közalapítványát, melynek adószáma: A P.K.K.E. és a Teleház hírei Köszönjük! A Pusztaföldvárért Egyesület ezúton szeretné megköszönni minden kedves tagjának és segítőjének a támogatást, amelyet a 2006-os esztendőben Önöktől kaptunk. Mindannyiuknak sikeres, boldog új esztendőt kíván a Teleház csapata. Idén is szinte minden hónapban indítunk tanfolyamokat, amelyek során a számítógép és az Internet használatát sajátíthatják el. Jelentkezni folyamatosan lehet a Teleházban, ahol minderről bővebb információval is szolgálunk. A Pusztaföldvárért Egyesület átvette az önkormányzattól a falu hivatalos

3 honlapjának működtetését, mivel az az utóbbi pár hónapban sajnos már nem funkcionált. Célunk a falunak színvonalas, profi megjelenést biztosítani a világhálón, méghozzá minél előbb. Ezúton értesítjük a falu intézményeit, vállalkozóit és minden magánszemélyt, aki szeretne működéséről, történetéről, tevékenységéről szöveges és képes információkat közzétenni, annak most lehetősége van mindezt ingyenesen megjelentetni a falu honlapján. Bárki hozhat be dokumentumokat a faluról is, mindent köszönettel veszünk és szívesen fogadunk. Mindannyiunk érdeke, hogy a falu életét jól bemutató, igényes kivitelű információk kerüljenek fel az oldalra. Természetesen a falu lakóinak kell mindebben főszerepet játszani, hiszen mi élünk itt, mi tudjuk csak igazán, milyen érzés földvárinak lenni. Ezentúl a honlappal kapcsolatos kérdésekkel is kérjük forduljanak hozzánk bizalommal. A TELEHÁZ NYITVATARTÁSA: KEDD: ÉS SZERDA: SZÜNNAP CSÜTÖRTÖK: ÉS PÉNTEK: SZOMBAT: Igény szerint előzetes egyeztetés alapján ettől eltérő időpontban is kedves látogatóink rendelkezésére állunk! Üdvözlettel: Dencsi Erika PKKE elnök Kedves Gyerekek! Sóki Éva Teleház ügyintéző A decemberi számunkban megjelent képet nagyon sokan kifestettétek, sok szép rajz érkezett be hozzánk. A legszebbek készítői az alábbiak: Szabó Szabolcs, Rákóczi u. 38/A. Takács Petra, Dózsa u. 29. Gál Anett Nóra, Kelet u. 32. Györfi Tünde, Rákóczi u Kardos Ádám, Kossuth u. 97. Ajándékaitokat átvehetitek a Polgármesteri Hivatalban ügyfélfogadási időben. INFORMÁCIÓK Az általunk kínált napkollektor rendszerekkel: 70-80%-ban fedezheti éves használati melegvíz szükségletét; 30-40%-kal csökkentheti éves fűtési költségét. Napkollektor rendszereink: Rugalmasan illeszthető bármilyen hagyományos fűtési, valamint használati melegvizes vezeték rendszerhez. Alkalmazhatók továbbá: Fóliasátrak, palántanevelők, üvegházak, úszómedencék fűtésére. Helyszíni felmérés - árajánlat készítés tervezés

4 Rendszerszemléletű kiépítés KOMPLEX INGATLAN ÉS HITELCENTRUM OROSHÁZA és TÉRSÉGE - KEDVEZMÉNYES SZEMÉLYI KÖLCSÖNÖK, - ÚJ ÉS HASZNÁLT LAKÁSHITELEK - JELZÁLOGHITELEK, HITELKIVÁLTÁS, - SZOC.POL. ÁLLAMI TÁMOGATÁS, Ökrös Flórián hitelügyintéző Tel.: 06-70/ Tisztelt Pusztaföldvári Lakosok! Értesítem Önöket, hogy minden péntek délelőtt 10 órától a Pusztaföldvári Polgármesteri Hivatal épületében fogadom meglévő és leendő Tisztelt Ügyfeleimet. Dr. Ökrös Ferenc közgazdasági szakokleveles jogász Időpont egyeztetés az alábbi telefonszámon: 06-30/ Okiratszerkesztés: adás-vételi, bérleti, öröklési. Védelem: büntető és szabálysértési ügyekben, polgárjogi, családjogi, munkaügyi eljárásokban képviselet. Ingatlan és termőföld adás-vétele, haszonbérbe adása HÉTKÖZI ÉS HÉTVÉGI HÁZIORVOSI ÜGYELET Hét közben és hétvégén rendelési időn kívül (hétköznap du. 16 óra után) a központi orvosi ügyelet az orosházi Városi Kórház tel.számán érhető el: 68/ KÖRZETI ÁLLATORVOSI ÜGYELET Az e havi ügyeletről lapzártáig nem érkezett értesítés. Felelős kiadó: Pusztaföldvár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

5 Engedélyszám: 2.2.4/1568/2003. Szerkeszti: Holecska Alíz

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2007. D E C E M B E R Tisztelt Pusztaföldvári Lakosok! A mindannyiunkat foglalkoztató, egyik legfontosabb kérdés az orosházi út ügye. Mint már mindannyian tudjuk, a munka elkezdődött.

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2006. D E C E M B E R Tisztelt Pusztaföldvári Lakosok! December az a hónap, amikor mindannyian ádventi hangulatba kerülünk a közelgő ünnepek miatt. A télapó, a karácsony, a szilveszter

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2006. J A N U Á R Pusztaföldváriak a változás mellett Az elmúlt hetekben sok földvárival beszélgettem arról, hogy vajon mit hoz számukra a következő esztendő? Minden beszélgetésből

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2007. M ÁJU S Tisztelt Pusztaföldvári Lakosok! Az elmúlt évtizedekre, illetve talán száz év távlatára visszagondolva jelentős napnak számított a falusi emberek életében május 1-je.

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2007. M Á R C I U S Tisztelt Pusztaföldvári Lakostársaim! Március 15-ei ünnepségünket márc. 14-én délután 14 órai kezdettel tartjuk a Közösségi Ház (Műv.Ház) nagytermében. Tisztelettel

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2008. Á P R I L I S Tisztelt Pusztaföldváriak! 1998. március 31-én időközi helyhatósági választáson kerültem településünk polgármesteri székébe. Így, utólag bevallom, nem gondoltam,

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2005. J Ú L I U S Tisztelt Pusztaföldvári Polgárok! Ez évben is megrendezésre került a Földvárak Találkozója, melyről már hírt adtunk. Így utólag el szeretném mondani Önöknek, hogy

Részletesebben

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2006. S Z E P T E M B E R Tisztelt Pusztaföldvári Lakosok! Az önkormányzati választások közeledtével egyre többen kérdezik, hogy kik lesznek a polgármester- és képviselőjelöltek.

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2007. A U G U S Z T U S Tisztelt Pusztaföldvári Lakostársaim! Július 30-án este a Képviselő-testület ülést tartott, melynek legfontosabb kérdése az iskola és óvodák sorsát érintő

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI KÉPÚJSÁG RÁBAPATY

ÖNKORMÁNYZATI KÉPÚJSÁG RÁBAPATY ÖNKORMÁNYZATI KÉPÚJSÁG RÁBAPATY 1 XIV. ÉVF. 4. HÉT UTOLSÓ FRISSÍTÉS A TARTALOMBAN: 2019.01.27. Oldalszám: 82 2 FELHÍVÁSOK, KÖZÉRDEKŰ HIRDETMÉNYEK 3 Lakossági felhívás Értesítjük a lakosságot, hogy községünkben

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2010. ÁPRILIS Tisztelt Pusztaföldváriak! Az április előreláthatólag igen sok eseményt tartogat számunkra. A legjelentősebbek az országgyűlési képviselőválasztások. Szeretném itt

Részletesebben

Fentiek alapján a következő határozati javaslatot terjesztem a Tisztelt Képviselőtestület. Határozati javaslat

Fentiek alapján a következő határozati javaslatot terjesztem a Tisztelt Képviselőtestület. Határozati javaslat Szentes Város Jegyzőjétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. sz.: U-18185/2010. Témafelelős: Kovács Zsuzsa Tárgy: Intézményi SZMSZ-ek módosítása és a módosított SZMSZ-ek jóváhagyása Szentes Város Önkormányzata

Részletesebben

Szekszárdi Garay János Gimnázium

Szekszárdi Garay János Gimnázium Szekszárdi Garay János Gimnázium H-7100 Szekszárd, Szent István tér 7-9. Tel./fax: 00-36-74-315-633 E-mail: gjg@garayj.sulinet.hu Honlap: www.garayj.sulinet.hu Tisztelt Szülők! Köszöntöm Önöket a 2018/2019.

Részletesebben

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének 2013. évi M U N K A T E R V E 2013. január 30. (szerda) 15 óra 2.) Javaslat a városi rendezvények, ünnepségek előkészítésére vonatkozó elképzelések pontosítására,

Részletesebben

A tanév II. félévi programterve

A tanév II. félévi programterve 1 Hétfő 95. 2 Kedd 96. 2009-2010. tanév Jelentkezés az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium és a Honvédelmi M. által fenntartott iskolákba páczai kiadó bemutatója (csak az iskolánknak), alsós, felsős

Részletesebben

-1- A TANÉV RENDJE. Az I. félév vége: január 14. A tanulók értesítése a félévi eredményeikről: január 21.

-1- A TANÉV RENDJE. Az I. félév vége: január 14. A tanulók értesítése a félévi eredményeikről: január 21. -1- A TANÉV RENDJE A 2010/2011. tanévben 183 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2010. szeptember 1. (szerda) Utolsó tanítási nap: 2011. június 15. (szerda) Az I. félév vége: 2011. január 14. A tanulók

Részletesebben

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató -1- -6- A TANÉV RENDJE A 2013/2014. tanévben 180 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2013. szeptember

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2007. J Ú L I U S Tisztelt Pusztaföldvári Lakosok! Lezajlottak a Földvár Találkozó napjai, és így utólag visszatekintve mindenki a maga szemszögéből értékeli azokat. Többen pozitívan

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 11/1994. (VI. 8.) MKM r. 8. (6) bekezdés kötelezi az intézményeket az ún. különös közzétételi lista megjelentetésére. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2008. M Á J U S Tisztelt Pusztaföldváriak! A közelmúltban egy munka kapcsán, mint állatorvos 10 napot töltöttem Oroszországban. Ezt nem dicsekvésképpen írom, csupán azért, mert

Részletesebben

XIV évfolyam - 12 szám 2013 December Meghívó Programajánló Az Örökzöld Nyugdíjas Klub meghívja klubtagjait 2013 december 18-án 16 órai kezdettel Karácsony és Névnapok ünneplésére a Dr Brusznyai Árpád Művelődési

Részletesebben

A 2016/17. tanév munkaterve

A 2016/17. tanév munkaterve A 2016/17. tanév munkaterve Alakuló értekezlet Munkavédelmi oktatás Javítóvizsgák Tankönyvosztás Elsősök előkészítője Szakkörök szervezése Elsős szülői értekezlet Tanévnyitó ünnepély Tanévnyitó értekezlet

Részletesebben

A Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola RENDEZVÉNYTERVE

A Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola RENDEZVÉNYTERVE A Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola RENDEZVÉNYTERVE 2015-2016. Készítette: Zsilka-Fekésházi Zsuzsa 1. 1. Tanévnyitó szentmise, első tanítási nap tantestület Érintettek köre 2. 1. HHH tevékenység

Részletesebben

LAKITELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE

LAKITELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE LAKITELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 6065 Lakitelek, Széchenyi krt. 48. Telefon: 06-(76) - 449-011, 449-003 Fax.: 06-(76) - 449-055 ALAPÍTÓ OKIRAT egységes szerkezetben Lakitelek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Falukirándulás. Gépjárműadó. Hulladék elhelyezése. Művelődési ház és közösségi ház bérleti díj. Óvodai kezdőcsomag. Szelektív hulladék

Falukirándulás. Gépjárműadó. Hulladék elhelyezése. Művelődési ház és közösségi ház bérleti díj. Óvodai kezdőcsomag. Szelektív hulladék Falukirándulás Tisztelt Lakosaink! Az idei falukirándulásra megfelelő létszámú résztvevő jelentkezett. Az úti cél: Pécs és környéke Időpont: 2017. 10. 07-08. (szombat vasárnap) Részvételi díj: 3.000,-

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 2. számú melléklet Ütemterv, naptári terv Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a tanév rendjéről alapján

Részletesebben

Bemutatkozik új programszervezo. Falukarácsony. Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Január. XVII. évfolyam - 1.

Bemutatkozik új programszervezo. Falukarácsony. Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Január. XVII. évfolyam - 1. XVII. évfolyam - 1. szám Programajánló január 20. (Szerda) Nyugdíjas Klub 2016. évi első Klubnapja január 22. (Péntek) Magyar Kultúra Napja január 30. (Szombat) DerekDarts - Darts kupa február 13. (Szombat)

Részletesebben

P ETŐFI S ÁNDOR: N EMZETI DAL március XXV. évfolyam 3. szám 60 Ft

P ETŐFI S ÁNDOR: N EMZETI DAL március XXV. évfolyam 3. szám 60 Ft XXV. évfolyam 3. szám 60 Ft P ETŐFI S ÁNDOR: N EMZETI DAL Talpra magyar, hí a haza! Itt az idő, most vagy soha! Rabok legyünk vagy szabadok? Ez a kérdés, válasszatok! hogy rabok tovább Rabok voltunk mostanáig,

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2007. S Z E P T E M B E R Tisztelt Pusztaföldvári Lakostársaim! Mindannyiunk életének egy jelentős részében azért dolgozunk, hogy az utánunk következő generációnak lehetőséget teremtsünk

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2010. június 8-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2010. június 8-án tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2010/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2010. június 8-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 13 30 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

Kiskunmajsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 21/2005. ( IX. 1.) rendelete

Kiskunmajsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 21/2005. ( IX. 1.) rendelete Kiskunmajsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2005. ( IX. 1.) rendelete Kiskunmajsa város Önkormányzatának Képviselő-testülete és Hivatala Szervezeti és Működési Szabályzatának megállapításáról,

Részletesebben

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00 Szajoli Polgármesteri Hivatal 5081 Szajol, Rózsák tere 1. Tel.: 56/446-000 Fax: 56/446-447 E-mail: titkarsag@szajolph.t-online.hu Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán

Részletesebben

február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet

február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet XVII. évfolyam - 2. szám 2016. Február A Magyar Kultúra Napjára kisiskolásoknak és óvodásoknak kiírt rajzpályázatra több, mint 40 rajz érkezett. Ennek eredményhirdetése következett, az eredmények a következők

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre

ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre Hét Hónap, nap Eseménytervezet szeptember 1.hét 1. "A" hét 1. hétfő Első tanítási nap: munkavédelmi oktatás a 9.évfolyam számára 2. 2. kedd 3. 3. szerda Tanévnyitó

Részletesebben

Társulása taggyűlése a évre vonatkozó költségvetést elfogadja, e Ft bevétellel, és e Ft kiadással.

Társulása taggyűlése a évre vonatkozó költségvetést elfogadja, e Ft bevétellel, és e Ft kiadással. Határozat sorszáma 1/2003. (03.03..) 2/2003. 3/2003. 4/2003. 5/2003. Határozat szövege 1/2003. számú határozat (a taggyűlés egyhangúlag Nagykanizsa és a Környező Települések Településfejlesztési Társulása

Részletesebben

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2007. NOVEMBER Tisztelt Pusztaföldvári Lakostársaim! Az ünnepnap előtt nem sokkal tudtuk meg, hogy az 56-os megemlékezésünkön prof. Dr. Horváth János Képviselő Úr, a Parlament korelnöke

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

A 2012/2013. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje)

A 2012/2013. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje) IDŐPONTOK 2012. augusztus 21. kedd 9 00 Alakuló értekezlet 2012. augusztus 22-24. szerda-péntek Gólyatábor ESEMÉNYEK MEGNEVEZÉSE 2012. augusztus 24. péntek 9 00 Konzultáció (javító- és osztályozó vizsgás

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2010. FEBRUÁR Tisztelt Pusztaföldváriak! Elsőként a helyi gazdák figyelmét hívom fel arra vonatkozóan, hogy mivel mind az aszfaltos, mind a nem betonozott dűlőutak közútnak minősülnek,

Részletesebben

Információk: Ponácz Ferenc igazgatóhelyettes, tel.: 22/ 506-162 Titkárság, tel.: 22/ 506-472. web: www.telekiblanka.hu. e-mail: budai@telekiblanka.

Információk: Ponácz Ferenc igazgatóhelyettes, tel.: 22/ 506-162 Titkárság, tel.: 22/ 506-472. web: www.telekiblanka.hu. e-mail: budai@telekiblanka. Kedves Szülők! Köszönjük érdeklődésüket iskolánk hat évfolyamos gimnáziumi képzése iránt. E tájékoztató honlapunkon történő megjelentetésével is szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy Önök minél több információhoz

Részletesebben

A 2018/2019-es tanév rendje

A 2018/2019-es tanév rendje A 2018/2019-es tanév rendje Szorgalmi idő A 2018/19. tanévben a szorgalmi idő első napja 2018. szeptember 3. (hétfő), utolsó tanítási nap 2018. június 14. (péntek). A tanítási napok száma 181 nap + 6 tanítás

Részletesebben

PETŐFI MŰVELŐDÉSI HÁZ SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

PETŐFI MŰVELŐDÉSI HÁZ SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT PETŐFI MŰVELŐDÉSI HÁZ SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Az intézmény neve: Petőfi Művelődési Ház Székhelye, címe: 8182 Berhida Orgona u 2. Az intézmény fenntartó szerve: Berhida Város Önkormányzata Székhelye,

Részletesebben

A 2017/2018. tanév rendje

A 2017/2018. tanév rendje A 2017/2018. tanév rendje A 2017/2018. tanévben a szorgalmi idő első tanítási napja 2017. szeptember 1. (péntek) és utolsó tanítási napja 2018. június 15. (péntek). A tanítási napok száma: 180 nap. A szorgalmi

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2003. FEBRUÁR TISZTELT PUSZTAFÖLDVÁRI LAKOSOK! Ezúton szeretnék tájékoztatást adni ebrendeletünkről, mivel településünk belterületén az utóbbi időben elszaporodtak a kóbor ebek.

Részletesebben

Utolsó tanítási nap: június 14. péntek Első félév vége: január 25. péntek Félévi értesítők kiosztása: február 1.

Utolsó tanítási nap: június 14. péntek Első félév vége: január 25. péntek Félévi értesítők kiosztása: február 1. 5. A tanév helyi rendje Tanítási napok száma: 181 Első tanítási nap: 2018. szeptember 3. hétfő Utolsó tanítási nap: 2019. június 14. péntek Első félév vége: 2019. január 25. péntek Félévi értesítők kiosztása:

Részletesebben

Pálmonostora Község Önkormányzat. Polgármesteri Hivatalának. Szervezeti és Működési Szabályzata

Pálmonostora Község Önkormányzat. Polgármesteri Hivatalának. Szervezeti és Működési Szabályzata Pálmonostora Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának Szervezeti és Működési Szabályzata 1 Az államháztartás működési rendjéről szóló többször módosított 217/1998. (XII. 30.) Korm. rend. 10.. (4)

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

A 2014/2015. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje)

A 2014/2015. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje) IDŐPONTOK 2014. augusztus 21. csütörtök 9 00 ESEMÉNYEK MEGNEVEZÉSE Együttes alakuló értekezlet Tűz és balesetvédelmi oktatás 2014. augusztus 22. péntek 8 00-12 00 Konzultáció (javító- és osztályozó vizsgás

Részletesebben

2014/2015. tanév munkaterve

2014/2015. tanév munkaterve KT ÁLTALÁNOS -ÉS KÖZÉPISKOLA BEM JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA TELEPHELYE KASKANTYÚ 2014/2015. tanév munkaterve A munkaterv alapdokumentációja: Éves telephelyi feladatok Ütemterv Munkaterv csatolt részei:

Részletesebben

Némann Valéria Általános Iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. MUNKATERV. 2011/2012. tanév

Némann Valéria Általános Iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. MUNKATERV. 2011/2012. tanév Némann Valéria Általános Iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. MUNKATERV 2011/2012. tanév 2 I. A 2011/2012. tanév kiemelt feladatai 1. A Közoktatási törvény módosításából adódó feladatok megvalósítása - nem

Részletesebben

A Csömöri Mátyás Király Általános Iskola munkaterve

A Csömöri Mátyás Király Általános Iskola munkaterve A Csömöri Mátyás Király Általános Iskola munkaterve Szeptember 1. 1. csütörtök A hét 8.00 Tanévnyitó ünnepély. Első tanítási nap: 1. 3 óra; 2-8. 4 óra. Szülői értekezlet 1. évfolyam. 2. 2. péntek ----

Részletesebben

2018/2019. tanév rendjéről a 14/2018. EMMI rendelete alapján augusztus 27 hétfő 15:30 Gólyatáboros szülői értekezlet

2018/2019. tanév rendjéről a 14/2018. EMMI rendelete alapján augusztus 27 hétfő 15:30 Gólyatáboros szülői értekezlet 2018/2019. tanév rendjéről a 14/2018. EMMI rendelete alapján 2018. augusztus 27 hétfő 15:30 Gólyatáboros szülői értekezlet 2018. augusztus 24-28. péntek ½ 9:00 15:00 hétfő ½ 9:00 15:00 kedd ½ 9 10:00 13:00

Részletesebben

MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens

MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens ÖREGLAK KÖZSÉG 2010. ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI MUNKATERVE Készítette: Buzsáki Mónika Készült a 2009. november 30-án tartandó Képviselő-testületi ülésre 2010. évi Közművelődési munkaterv 2 Öreglak község 2010.

Részletesebben

tanév. A tanév rendje

tanév. A tanév rendje 2014-15. tanév A tanév rendje A 2014/2015. tanévben : a tanítási év első tanítási napja 2014. szeptember 1. (hétfő) utolsó tanítási napja 2015. június 15. (hétfő). Az iskola utolsó, befejező évfolyamán

Részletesebben

Szeptember szeptember 2. hétfő 8:00 Első tanítási nap rendelet szerint gimnázium, szakgimnázium és szakközépiskola 1/9.

Szeptember szeptember 2. hétfő 8:00 Első tanítási nap rendelet szerint gimnázium, szakgimnázium és szakközépiskola 1/9. Augusztus 2019/2020. tanév rendjéről a 11/2019. EMMI rendelete alapján 2019. augusztus 26. hétfő 16:00 Gólyatáboros szülői értekezlet 2019. augusztus 26-29. hétfő ½ 9:00 15:00 kedd ½ 9:00 15:00 szerda

Részletesebben

A 2013/2014. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje)

A 2013/2014. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje) be. IDŐPONTOK ESEMÉNYEK MEGNEVEZÉSE 2013. augusztus 21. szerda 9 00 Együttes alakuló értekezlet 2013. augusztus 23-24. péntek-szombat TÁMOP 3.1.7 képzés / Hajdúszoboszló 2013. augusztus 23. péntek 9 00

Részletesebben

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16.. / 1 / bekezdésében

Részletesebben

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója XVI évfolyam - 11 szám 2015 November Programajánló óvoda, iskola, ápolóotthon, Tompaháti Közösségi Tér karácsonyi műsora, az estet a Szegedi Miniszínház műsora zárja Hozzon egy díszt a falu karácsonyfájára!

Részletesebben

A 2015-2016-os TANÉV RENDJE, FELADATAI

A 2015-2016-os TANÉV RENDJE, FELADATAI A 2015-2016-os TANÉV RENDJE, FELADATAI A 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelet a 2015/2016. tanév rendjéről alapján. 1. A TANÉV A tanítási év első tanítási napja 2015. szeptember 1. A tanítási év első féléve

Részletesebben

Némann Valéria Általános Iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. MUNKATERV. 2010/2011. tanév

Némann Valéria Általános Iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. MUNKATERV. 2010/2011. tanév Némann Valéria Általános Iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. MUNKATERV 2010/2011. tanév 2 I. A 2010/2011. tanév kiemelt feladatai 1. A Közoktatási törvény módosításából adódó feladatok megvalósítása Pedagógiai

Részletesebben

Kecskeméti Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Szakközépiskolája és Szakiskolája. esemény

Kecskeméti Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Szakközépiskolája és Szakiskolája. esemény dátum tanítási nap sorszáma tanítás nélküli munkanap sorszáma Kecskeméti Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Szakközépiskolája és Szakiskolája nap egyéb esemény időpont (óra:perc) felelős 2015. augusztus

Részletesebben

Tanítási nap Dátum Naptári nap Óra Feladat

Tanítási nap Dátum Naptári nap Óra Feladat Tanítási nap Dátum Naptári nap Óra Feladat 2016.08.22 hétfő 2016.08.23 kedd 2016.08.24 szerda 2016.08.25 csütörtök 2016.08.26 péntek 2016.08.27 szombat 2016.08.28 vasárnap 2016.08.29 hétfő 2016.08.30 kedd

Részletesebben

1. A / e s t a n é v m u n k a r e n d j e

1. A / e s t a n é v m u n k a r e n d j e 1. A 2 0 1 8 / 2 0 1 9 - e s t a n é v m u n k a r e n d j e Kecskeméti Szakképzési Centrum Kada Elek Közgazdasági Szakgimnáziuma tanítási munka 2018. augusztus 21. kedd 22. szerda 23. csütörtök Munkaközösségi

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2007. Á P R I L I S Tisztelt Pusztaföldvári Lakosok! Az alábbiakban közzétesszük a 2007. június 23-24-én megrendezésre kerülő Földvár Találkozó programtervezetét: Június 23. (szombat)

Részletesebben

Miskolci SZC Kós Károly Építőipari Szakgimnáziuma MUNKATERV

Miskolci SZC Kós Károly Építőipari Szakgimnáziuma MUNKATERV Miskolci SZC Kós Károly Építőipari Szakgimnáziuma 3527 Miskolc, Latabár E. u. 1. 2018/2019. tanév MUNKATERV Jóváhagyta a nevelőtestület 2018. augusztus 31-én (.. iktatószámú jegyzőkönyv) 1 1. Feladatok,

Részletesebben

2017/2018. tanév rendjéről a 14/2017. EMMI rendelete alapján augusztus 31. csütörtök Tanévnyitó értekezlet tanároknak

2017/2018. tanév rendjéről a 14/2017. EMMI rendelete alapján augusztus 31. csütörtök Tanévnyitó értekezlet tanároknak 2017/2018. tanév rendjéről a 14/2017. EMMI rendelete alapján 2017. augusztus 24. csütörtök Gólyatáboros szülői értekezlet 2017. augusztus 28-30. h - k - sz Gólyatábor - Balatonrendes 2017. augusztus 24-28..

Részletesebben

2016/2017 tanév rendje

2016/2017 tanév rendje 2016/2017 tanév rendje 2016/2017. tanév rendjéről a 12/2016. EMMI rendelete alapján 2016. augusztus 23. kedd Gólyatáboros szülői értekezlet 2016. augusztus 24-26. sz - cs - p Gólyatábor - Révfülöp 2016.

Részletesebben

KECSKEMÉTI BELVÁROSI ZRÍNYI ILONA ÁLTALÁNOS ISKOLA BÉKE ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA as TANÉV (Napokra lebontva tanítási nap)

KECSKEMÉTI BELVÁROSI ZRÍNYI ILONA ÁLTALÁNOS ISKOLA BÉKE ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA as TANÉV (Napokra lebontva tanítási nap) KECSKEMÉTI BELVÁROSI ZRÍNYI ILONA ÁLTALÁNOS ISKOLA BÉKE ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA 201819as TANÉV (Napokra lebontva 181 tanítási nap) HÓNAP NAP TANÍTÁSI NAP 2018 AUGUSZTUS ESEMÉNYEK (RENDEZVÉNYEK, ÜNNEPÉLYEK)

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Különös közzétételi lista Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó legfontosabb információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,

Részletesebben

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelet a 2016/2017. tanév rendjéről alapján Dátum Esemény Felelős 2016. Augusztus 24. (szerda) 9:00 óra 26. (péntek); 29. (hétfő)

Részletesebben

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelet a 2016/2017. tanév rendjéről alapján Dátum Esemény Felelős 2016. Augusztus 24. (szerda) 9:00 óra 26. (péntek); 29. (hétfő)

Részletesebben

MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT

MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT M U N K A T E R V a 2010/2011-es tanévre Tiszakécske, 2010. augusztus

Részletesebben

s z e p t e m b e r hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap

s z e p t e m b e r hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap s z e p t e m b e r fő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap aug 31 1 2 3 4 5 6 1. szept. 1-6 tantestületi munkaközösségi ek évnyitó osztályfőnöki órák osztályfőnöki munkaközösség e 7 8 9 10 11

Részletesebben

ISB 7. hírlevél. Üdvözöljük Önöket! Fontos információ

ISB 7. hírlevél. Üdvözöljük Önöket! Fontos információ 2015. 12. 11. Fontos információ Karácsonyi vásár - december 12. szombat Bethlehem - december 17. csütörtök Karácsonyi műsor - december 18. péntek Téli szünet - december 19-2016. január 4. Első tanítási

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1.

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1. KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018. OKTÓBER 1. Aktív pedagógusok munkakör szakképzettség létszám tanító tanító 11 angol műveltségi terület 1 ember- és társadalom műveltségi terület 1 ének műveltségi terület 6 fejlesztő

Részletesebben

sz. esemény / téma időpont 1. Névadó ünnepély Félévi értekezlet Tantestületi kirándulás, csapatépítés

sz. esemény / téma időpont 1. Névadó ünnepély Félévi értekezlet Tantestületi kirándulás, csapatépítés A tanítás nélküli munkanapok időpontjai, felhasználása 1. Névadó ünnepély 2017. 10.12. 2. Félévi értekezlet 01.29. 3. Tantestületi kirándulás, csapatépítés 04.04. 4. Tanulmányi kirándulások 05.31. 5. DÖK

Részletesebben

MUNKATERV ÁLTALÁNOS ISKOLA 2018/ szeptember 10.

MUNKATERV ÁLTALÁNOS ISKOLA 2018/ szeptember 10. MUNKATERV ÁLTALÁNOS ISKOLA 2018/19 1 Feladatok ütemezése A betervezett napok váratlan, előre nem látható események következtében módosulhatnak! Az Emberi Erőforrások Minisztériumának tájékoztatása szerint

Részletesebben

Különös Közzétételi Lista

Különös Közzétételi Lista Különös Közzétételi Lista 2016/2017. tanév Kisboldogasszony Katolikus Általános iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. OM 201747 1. A felvételi lehetőségek Az intézmény az alábbiak szerint határozza meg a felvételi

Részletesebben

Szervezeti, személyzeti adatok

Szervezeti, személyzeti adatok Szervezeti, személyzeti adatok 1. A közfeladatot ellátó szerv hivatalos neve, székhelye, postai címe, telefon- és telefaxszáma, elektronikus levélcíme, honlapja, ügyfélszolgálatának elérhetőségei 2. A

Részletesebben

Tokod Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a december 14-ei rendes képviselő-testületi ülés napirendjét:

Tokod Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a december 14-ei rendes képviselő-testületi ülés napirendjét: 164/2015. (XII. 14.) önkormányzati határozat Tokod Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a 2015. december 14-ei rendes képviselő-testületi ülés napirendjét: 1. A 2531 Tokod, Kossuth

Részletesebben

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2012. évben Szálka községben végzett tevékenységéről

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2012. évben Szálka községben végzett tevékenységéről Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2012. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú

Részletesebben

Tóvárosi Általános Iskola

Tóvárosi Általános Iskola Tóvárosi Általános Iskola 2009/2010-es tanév munkaterve A tantestület 2009. augusztus 31-én tartott értekezletén elfogadta. Pokrovenszki László igazgató 2009/2010-es tanév rendje A tanév 2009. szeptember

Részletesebben

Hétfő,Szerda,Péntek: 9.00-15.00-ig Kedd,Csütörtök: 12.00-18.00-ig

Hétfő,Szerda,Péntek: 9.00-15.00-ig Kedd,Csütörtök: 12.00-18.00-ig FOGLALKOZTATÁSI INFORMÁCIÓS PONTOK (FIP) KÖZÉP-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT FEJÉR MEGYE sorszám Címe E-mail cím FIP ügyfélfogadási rendje FIP főbb szolgáltatásainak megnevezése 1 Civil Szervezetek

Részletesebben

Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola

Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola 5123 Jászárokszállás, Deák Ferenc u. 59. Tel.: 57/433-313 Fax.: 57/433-314, e-mail: jaszdeak@gmail.com Éves munkaterv a 2015/16-os tanévre

Részletesebben

s z e p t e m b e r hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap

s z e p t e m b e r hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap s z e p t e m b e r fő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 1. szept. 1-7 8.00 Évnyitó utána 3 osztályfőnöki óra 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 2. szept. 8-14 a 12-es évfolyam

Részletesebben

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2016/2017-es tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2016/2017-es tanévben. Augusztus A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2016/2017-es tanévben Augusztus Augusztus 15. Augusztus 22. Augusztus 15-24 Augusztus 23-26. Augusztus 29. Augusztus 30. Vezetőségi értekezlet Tantestületi

Részletesebben

December havi programok

December havi programok December havi programok December 5-től korcsolyázunk : december 5. kedd, 7. csütörtök, 12. kedd,14. csütörtök 19. kedd ez a turnus januárban folytatódik Idén is a Jégpalota fedett jégcsarnokába megyünk

Részletesebben

Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja. 2012.Január. Tisztelt Pusztaföldváriak!

Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja. 2012.Január. Tisztelt Pusztaföldváriak! XII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2013. JANUÁR Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja VÁR ÁLLOTT S MOST FÖLDHALOM 2012.Január Tisztelt Pusztaföldváriak! Ismét egy új év előtt állunk, amihez mindannyijuknak

Részletesebben

2017/2018 tanév rendje

2017/2018 tanév rendje OM azonosító: 203029 Felnőttképzési nyilv.vételi szám: E- 001278/2015 5600 Békéscsaba, Puskin tér 1. Tel.: +36 66/444-511 Fax: +36 66/430-793 www.bszc.hu E-mail: trefort@bszc.hu 2017/2018 tanév rendje

Részletesebben

MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2017/2018.

MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2017/2018. MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2017/2018. IDŐ MUNKATERVI PROGRAMOK SZERVEZÉSI KOORDINÁTOR VIII. 22. 9:00 VII. 23. 9:00 VIII.22.- 31. VIII. 24. VIII. 28. 8:00-17:00 VIII. 29. 8:00-17:00

Részletesebben

HERÉD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2014. ÉVI MUNKATERVE

HERÉD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2014. ÉVI MUNKATERVE HERÉD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ - TESTÜLETÉNEK 2014. ÉVI MUNKATERVE 1 MUNKATERV 2014. év Heréd község Képviselő-testületének 2014. évi munkaterve 1. 2014. január 27. (hétfő) 17 óra Együttes ülés Nagykökényes

Részletesebben

ALSÓS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2010/2011

ALSÓS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2010/2011 ALSÓS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2010/2011 Készítette: Szoboszlai Zoltánné mkv. Jóváhagyta: Kiss Péterné ig. Folyamatosan ellátandó feladatok: Szakmai folyóiratok figyelemmel kísérése. Továbbképzéseken,

Részletesebben

csütörtök - megemlékezés az aradi vértanúkról 7 7 péntek - Salgóbánya - iskolai kirándulás 8 8 szombat - Salgóbánya - iskolai kir.

csütörtök - megemlékezés az aradi vértanúkról 7 7 péntek - Salgóbánya - iskolai kirándulás 8 8 szombat - Salgóbánya - iskolai kir. szeptember csütörtök - 8 óra: tanévnyitó ünnepség első 1 1 szombat tanítási nap 4 ofi óra, tűzvédelmi oktatás 2 2 vasárnap október 3 szombat 3 4 vasárnap 4 5 5 6 6 csütörtök - megemlékezés az aradi vértanúkról

Részletesebben

Takácsi Bóbita Óvoda Napsugár Tagóvoda Vaszar Magyargencsi Telephely Óvoda KÖZZÉTÉTELI LISTA

Takácsi Bóbita Óvoda Napsugár Tagóvoda Vaszar Magyargencsi Telephely Óvoda KÖZZÉTÉTELI LISTA Takácsi Bóbita Óvoda Napsugár Tagóvoda Vaszar Magyargencsi Telephely Óvoda KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016-2017 nevelési év Készítette: Bálint Mónika intézményvezető A Nemzeti Erőforrás Miniszter 229/2012. (VIII.28.)

Részletesebben

A tanév fontosabb iskolai szintű eseményei: Első tanítási nap tanévnyitó az első órában.

A tanév fontosabb iskolai szintű eseményei: Első tanítási nap tanévnyitó az első órában. A 2016-2017. tanév fontosabb iskolai szintű eseményei: Időpont Esemény 2016. 08.31. Tanévnyitó értekezlet. (nevelőtestület) 2016. 09. 01. Első tanítási nap tanévnyitó az első órában. 2016. 09. 05-ig Jelentkezés

Részletesebben

A tanév szervezési feladatai

A tanév szervezési feladatai 1. Szorgalmi idő A tanév szervezési feladatai Esemény Időpont Felelős a befejező évfolyamon A tanév utolsó napja Első félév vége Szülők értesítése a tanulmányi eredményekről 2017. szeptember 1. 2018. június

Részletesebben