Partium. Huszonegyedik évfolyam, nyár 2012 Irodalmi, művészeti, közéleti folyóirat

Átírás

1 Huszonegyedik évfolyam, nyár 2012 Irodalmi, művészeti, közéleti folyóirat Partium Bakos Kiss Károly Falusi Márton Kürti László Oláh András és Vári Fábián László versei Fleisz Katalin Koppány Zsolt Varga János és Vasi Szabó János írásai

2 A 83. ünnepi könyvhéten az unitárius könyvsátor előtt a Partium - esten (Dinnyés József daltulajdonos, Farkas Gábor lapszerkesztő, Fazakas Koszta Tibor festő, Gergely Felicián UART alelnök, Szigeti Gábor népfőiskolai elnök, Iancu Laura költőnő)

3 Partium Irodalmi, művészeti, közéleti folyóirat BAKOS KISS KÁROLY (BEREGSZÁSZ) BARNÁS MÁRTON (BUDAPEST) BUDAHÁZI ISTVÁN (NYÍREGYHÁZA) FALUSI MÁRTON (BUDAPEST) FARKAS ARNOLD LEVENTE (PÓCSMEGYER) FARKAS GÁBOR (DEBRECEN) FELHŐS SZABOLCS (VÁSÁROSNAMÉNY) FLEISZ KATALIN (DEBRECEN - KISMAJTÉNY) GAJDOS ÁGOSTON (DEBRECEN) GÁSPÁR ZOLTÁN (NAGYKANIZSA) KOPPÁNY ZSOLT (BUDAPEST) KÜRTI LÁSZLÓ (MÁTÉSZALKA) LACKFI JÁNOS (ZSÁMBÉK) LŐRINCZ P. GABRIELLA (BEREGSZÁSZ) MARCSÁK GERGELY (UNGVÁR) OLÁH ANDRÁS (MÁTÉSZALKA) RIMÓCZI LÁSZLÓ (BUDAPEST) SZABÓ PÁL (HÓDMEZŐVÁSÁRHELY) SZAKOLCZAY LAJOS (BUDAPEST) SZIRMAI PÉTER (BUDAPEST) VARGA JÁNOS (VÁSÁROSNAMÉNY - VITKA) VÁRI FÁBIÁN LÁSZLÓ (MEZŐVÁRI) VASI SZABÓ JÁNOS (TANAKAJD) VICZAI HENRIETTA (SZERENCS) ZSÁGOT ANDRÁS (SZÉKESFEHÉRVÁR)

4 Fedőlap: Borítóterv: Fazakas-Koszta Tibor munkája: Angyal a pusztában Lapunk számát Fazakas-Koszta Tibor unitárius festőművész illusztrálta Filep Anita (Mátészalka) Szerkesztők: Főszerkesztő: Főmunkatársak: Bakos Kiss Károly (Beregszász) Elek Ottó (Nyíregyháza) Farkas Gábor (Debrecen) Varga János (Vásárosnamény-Vitka) Felhős Szabolcs (Vásárosnamény) Kürti László (Mátészalka) Oláh András (Mátészalka) Állandó munkatársak: Szabó Pál (Hódmezővásárhely) Ószabó István (Debrecen) alapító főszerkesztő Kiadja az Unitárius Alkotók Társasága. Székhely: 3534 Miskolc, Stadion u. 65. A szerkesztésért felel: Felhős Szabolcs főszerkesztő A kiadásért felel: Dr. Nagy Ákos elnök WEB: partiumlap@gmail.com unitariusalkotok@gmail.com unitariusalkotok@yahoo.com Internetes lapunk havonta jelenik meg, amely a címen olvasható. A szerkesztőség címe: Partium Műhely 4800 Vásárosnamény, pf.: 2. Tel.: 06/ Nyomda: Press Time Kft Budapest, Lovag utca ptc@presstime.hu

5 nyár Tartalomjegyzék Vári Fábián László Ördöglakat...5 Falusi Márton Talicska, születésre...6 Bakos Kiss Károly Vidéki idill...9 Szög...9 Fleisz Katalin Találkozások...10 Szirmai Péter Kilátások...14 Rimóczi László A change néni és a szerzés öröme...15 Lackfi János A költészet ideje...18 Kürti László apajegyek...21 apám és a praktikum...22 Lőrincz P. Gabriella Ablakok...23 Rezgés...24 Szakolczay Lajos Tűz, víz, föld, ég...25 Mi a költészet?...25 Barnás Márton Harmincadik születésnapomra...26 Vasi Szabó János Történetek Macskavárosból...27 Koppány Zsolt A költészet mint összművészeti esszencia...51 Gáspár Zoltán Ens primum ens esse...54 Oláh András mintha partot érne...63 ami fölösleges...63 utolsó próba...64 ingerküszöb...64 Diószegi Szabó Pál Boltban álltam...65

6 Viczai Henrietta Az utolsó sóhaj után...66 Farkas Arnold Levente Ágoston és Barna...69 Zságot András Magyar irodalmi élet a XXI. század elején...76 Szabó Pál Új fejezetek Nándorfehérvár első török ostromáról (1440)*...80 Marcsák Gergely Álom...97 Felhős Szabolcs Csak a nagy dolgokért Önként vállalt kereszt Váltja meg az embert...98 Gajdos Ágoston téesz Látomás Óda egy gyémánt ragyogásáról Farkas Gábor Adj valamit Templomom Budaházi István Egy megbántott lány Johannának Csak lobogott Varga János... Idő: borongós. 0 / Oláh András Láthatatlan szerelem HÍREK Partium

7 VÁRI FÁBIÁN LÁSZLÓ Ördöglakat Az ég alatt kihül a tó, az ember steril tükrébe dermed. Hol a lámpagyújtogató? Veszettül sötét, Uram, a vermed Hogy kékek a marsi éjszakák, s az óceánmélyi füvek fehérek? Ó, nem sejtettem én soha, egymás nyakszirtjét átharapva mint fogyatkoznak a domináns gének. Valaki a törvényt lapozza, a másik a deszkákon villog, de aki a zátonyok foglya, homlokába sütve a billog, palackpostáját ki töri fel, ki kíváncsi üzenetére? Az áramütött gólyapár vére hogy éghet feketére az augusztusvégi rajt előtt? Hát rettegjük, s figyeljük őt, ki fényszerszámait ápolgatva az égitesteket gyújtogatja, mert furfangosak az idők. Lecsap a víz a földi tájra, lakat kerül az ágyékra, szájra, s nem oldja ki a szeretet az ördögi szerkezetet. nyár 5

8 FALUSI MÁRTON Talicska, születésre ad notam Kormos István hasából kubikostalicskának tenyérnyi agyagra kipottyantál keserűfű és hamvas szeder futott össze hogy felköszöntsön falvédőn tósztos szájüregben melyik anyádtól ükanyádtól kaptuk örökül nyiszorgását ennek a partokat pártákat elhordó kismamaruhának? kiből ágazik honnan ered lassú köldökön korongozó hordalékkúpot gyömöszölő kantárszárba kajlán kepeszkedő a furikot nyelénél fogva tótágast billentő vasmarok? lecsapolt cudar zsombékosból folyómederből kihempergettek pionír töltésen túlra hordtak fordulj termőre ha úgy esik ha meg nem Isten azt se bánja hajtasz-e tormát szagos mügét? szakad-e mag vagy reped-e gát? kapok-e sérvet a homokzsák cipelésétől s becsípődök-e? völgybe ér csippen-e piciny szike mi jégbordákat hasítva át tárja föl tavasz zöld derekát? 6 Partium

9 füst szépre száll hó sárba hull sárból patak forr páradús pernyeként szép pillangózik barázdában hamvadó csikk s a napot emelnénk föléje csatárlánc adja kézről kézre amíg a hold véreden átér méhed buzgárjától az ártér elömlik beomlik te ősanyag kitöltelek bár én formáltalak kit röghöz kötsz hozzád tartozhat gátat sem szab föl sem tartóztat inam húzódjon haskérgem törjön beléd váljunk eggyé földben s földön mély vadonodban elgazosodnék ne gyúrjon zsír ne szaporítson fény kristálycukrodat csalán csucsor zsigereli hát ki ne kotord bogukból utolsó szemcséidet ne táplálj minek feszíteni meg nyűni szőttesedet gilisztánként tűrd hogy tenyésszek zsurlószálak rostjain szöktessem föl lázad árokpartodba gyökereim a hajszálcsövesség rendje szerint folyókat visszacsatornáznak csak művelés alá ne vonjanak savaidat vak nyirkokban szórd el porladj ne sűrűsödj koholt anyag leszel szavamra kavicsból sóder sóderből beton betonból város vashiány vasas öntőformákhoz sín fekszik rád hogy kettészeljen sokszorosítson tájat földszelvényt lápokat lapokat fénymásoló kattogva kiköpdös köbölenként nyár 7

10 hús-vérré magzunk csavargóvá ki nem kaszál nem ás nem gyomlál szoborrá nézlek szobrásznak láttatsz Bazaltorgonám Tanúhegyhátam körvonalazódsz dús kőhalmokban mit lefejtek az lényeged ott van álmom utolsó kőfölöslegedben áldott hasadból öledet kimetszem kubikostalicskán Vénuszom Bálványom elring az anyaöl mélye hány vékát nyom? Délután 8 Partium

11 BAKOS KISS KÁROLY Vidéki idill Egy kettétört utcasarkot Egy hibás járdarészletet Ahol napot isznak a házak A semmit néző nénikék Kikondul egy templom Bor nélküli pohárhang Szög Egy konnektorba nyúl a szög Ez önmozgó világ Mert nem mozgatja senki sem Így nincsenek hibák És mégis minden rezdülések Halmaza még a drót zörög Váltóáram -mikroáram Mindegy is ha szúr a szög nyár 9

12 FLEISZ KATALIN Találkozások *1 Úton Kora őszi nap volt, egyike azoknak a napoknak, amikor tudjuk, hogy a holnap is a mához hasonlóan telik majd, változtatni csak bennünk van mód, ha máshogy nem, elébe menni történéseknek, mesterségesen előidézni, könyvekkel vagy pusztán csak egy fénycsíkot sokáig elnézni a falon. Zoé most is azon a vonaton utazott, amivel holnap és holnapután is megteszi a távot a munkahely és az otthon között. Az utazással töltött kényszerű időt rendszerint azzal töltötte, hogy gondolataiba mélyedt, vagy átadta magát annak a bágyadtságnak, amit a hangulat nélküli vonatfülke váltott ki belőle. Tudta, hogy ilyenkor senki sem törődik vele, olyan útitársra sem talál, aki úgy beszélget vele, ahogy ő szeretné, de semmi csalódottságot nem érzett emiatt, mint ahogy azt is nehezen tudta volna megmondani, hogy ha mégis megvalósul, megtalálja-e az az öröm, amit elképzelt. A százszor látott bekeretezett tájak idegensége legfeljebb a fény-árnyék játékokkal oldódott valamennyire, de a nap ilyenkor délután nemcsak a fák árnyékait rajzolta ki hosszabban, hanem a vonatfülkében szétszórt szemetet, almacsutkát, összegyűrt műanyagzacskókat is élesebb fényben világította meg. Egyike volt azoknak a látványoknak, amit annál kevésbé látunk, minél nyilvánvalóbb a jelenlétük. Az utazásnak az a sajátos ritmusa, amely nem hogy kitágítaná a teret, inkább befelé űz, ismétlődött akkor is, amikor messzebb utazott, külföldre, rendszerint tanulmányi ügyekben. Zoé saját autója nem lévén, rendszerint alkalmi autóstoppolásba bonyolódott, így sok emberrel ismerkedett meg ilyenkor. Maga sem tudta, honnan vette elő azt a hanghordozást, amellyel olyan nyílt és egyben bensőséges viszonyba tudott kerülni bárkivel, akit akkor látott először. Az autók körülzáró biztonságában, ahol egymás mellett, és nem egymással szemben kellett ülniük, Zoé bátorságra kapott, annyira, hogy sokszor már saját határait tette próbára. Örülök, hogy megismertelek, itt a névjegyem, hívj majd fel, alkalmi útitársai rendszerint így búcsúztak, miközben Zoé elégedettnek érezte magát, hogy lám, első, alkalom, hogy találkoztunk, mégis mennyire törekedett az őszinteségre, amely őszinteség egyet jelentett a pontos megfogalmazással. Az a kíváncsisága is kielégült ilyenkor, hogy idegen emberek életébe pillanthatott bele, még ha rendszerint ezek az életek minden anyagi siker ellenére tele voltak törésekkel, hiánnyal, kielégületlenséggel. Ezek az alkalmi útitársak folytonosan úton voltak, akárcsak Zoé, mégis volt közöttük egy fontos különbség: Zoé utazásai közben mindig tudatában volt utazásainak, míg ők csak utaztak, nyomták a gázpedált, megálltak, pihentek, fogadókban ettek, de azt, hogy mi történt velük, utazásaikat hogyan élték meg, csak Zoéval való beszélgetéseikkor hozták szóba. Zoé tudta, hogy később nincs miért keresse őket, csakis ezen az úton lehetett saját arca, később talán már meg sem ismernék. *1Részletek egy készülő regényből 10 Partium

13 Otthon Egyik ilyen utazás alkalmával, a két ország közötti határ senkiföldjén, ismerkedett meg Zoltánnal. Milyen kellemes meglepetés ez volt az első hozzá intézett mondata, amit Zoé a mai napig világosan fel tud idézni, nem úgy, mint Zoltán sok más szavát, amik lehetettek a meglepetéstől őszinték vagy ravaszul kiszámítottak, lemerültek valahova, vagy talán már kimondásuk pillanatában elhaltak. Zoé mindig nagyon figyelt Zoltánra, de a feszült figyelem ellenére mégis, vagy épp azért sosem tudott igazán ráérezni arra, mikor beszél valóban hozzá, és nem csak a csönd kitöltéséről szól a társalgásuk. Persze ehhez a kételyhez már az kellett, hogy folytonosan a kettejük különbségét érezze, beszélgetéseik, szeretkezéseik elsietettségét. Sokáig Zoltán autója volt az egyetlen találkozási helyük, ez a folyton mozgó, nyitott-zárt hely, amelyet Zoé legfőképpen azért utált, mert Zoltán kezében vagy keze ügyében folytonosan ott volt az elválásra figyelmeztető slusszkulcs. Zoé kétségbeesett mikor jössz újra kérlelésére rendszerint a fölényes hamarosan volt a válasz, amivel Zoét állandó várakozásba száműzte, legalábbis ilyen száműzésnek élte meg, legfőképpen azért, mert Zoltán továbbra is szabad volt, élte a maga életét, míg őt a folytonos Zoltánra való várakozás zárta körül. Amikor Zoltán végre rávette magát, hogy belépjen Zoé otthonába, jelenlététől szobáját még szűkösebbnek érezte. Az egybenyíló szoba-konyha, folyton síró, rosszul záródó ajtóival, a konyha ablaktalansága, a szoba kicsi ablaka amúgy sem tudott semmit a tágasság általi komfortérzetről, sokkal inkább a kényszerű egymáshoz húzódásra, a minden intimitást nélkülöző testi közelség céljára volt kialakítva. Az a család, amely Zoékat megelőzően ebben a házban lakott, különösen a hidegebb évszakokban rendszerint egyetlen szobába húzódott, és az a kevés számú bútordarab: egy ágy, egy szekrény, egy bádogból összetákolt főzőspór jelentette minden életterüket. Már csak azért is, mivel a ház a falu végén, a mezők peremén helyezkedett el, sokkal inkább kitéve a viharok, az eső hatásainak, mint a sűrűn lakott helyek házai, erősebben keltette fel azt a védő, oltalmazó szerepet, amely mégiscsak minden ház elsődleges funkciója. Zoé ma már tudta, hogy ez a kép, a háznak mintegy az ősképe volt az, ami megragadta, ezért döntött úgy, hogy megveszi és ideköltözik, mintegy menekülve a sokkal lakottabb, de épp ezért ugyanúgy szűkös szülői házból. Az évek során túlságosan megszokta, hogy saját jelenlétével teljesen betölti a szobát, most, hogy Zoltán itt volt, ágyában feküdt, asztalánál evett valahogy nem találta helyét, nem tudta, mivel is tehetné elevenné, azokat a hosszúra nyúlt reggeleket, amikor Zoltán az éjszaka után még ott felejtette magát egy kis időre. Egyedül már nagyon jól ki tudta használni ezt a szobát: íróasztalánál dolgozott, vagy töprengve valamin le-föl járkált, néha megállt, hogy az ablakon kinézzen, amikor is inkább a mozdulat retorikája volt fontos, mint a látvány, mivel az mindig ugyanaz volt. Nem, Zoltán valahogy nem illett ebbe a térbe, és Zoltán maga is tudta ezt, ő is feszengett, hosszas monológokba kezdett, tervezett vagy kioktatott, mindezt persze játékosan-humorosan, nagyokat nevetve hozzá. Zoé bármennyire is igyekezett partner lenni, mindig is valamiféle homályos különbséget érzett, amely kettejük évődését is szinte kínos iparkodássá tette. Amikor Zoltán elment és Zoé végre visszafoglalhatta szobáját, a félig kiivott csészék, morzsás asztalterítő fölött, vagy a kályha kialudt tüzében sehogy sem tudta visszaérezni jelenlétét, nyár 11

14 amelynek - úgy képzelte - még ott kell lennie a szobában, akkor is, amikor a társa már elment. Elpakolt, majd sokáig ott felejtette magát az ablaknál, inkább csak megszokásból, mintsem valamiféle hangulatnak engedve. Északon Aztán végleg megszűnt ez is. Zoé a reptéren várakozott, és mivel rengeteg ideje volt, újra és újra visszagondolt elválásuk kínosan közömbös jelenetére. Most is az ablaknál ült, de hogy a felszálláshoz készülődő gépeket nézte, vagy egy női lapot forgatott teljesen mindegy volt a számára. A hiányt a súlytalanság, a dolgok teljes egyformasága jelentette, annyira hogy ez a hiány, nem-jelenlét már szinte valami van, valami kézzelfogható volt. Zoé hiába iparkodott egy találomra kilesett beszélgetés, könyvborító vagy egy feltűnőbb szemüvegkeret alapján történetet kerekíteni annak alanyához, képzelete minél inkább ahhoz az egy ponthoz rögzült, annál több üres hely maradt; a beszélgetés túl hamar zárult le, egyébként is csak foszlányokat kapott el belőle, a könyvet is rendszerint unottan tette el az illető. Néhány óra múlva végre megérkezett. Ez a reptér is ugyanolyan volt, mint az otthoni állapította meg magában - legfeljebb idegenségében nagyszabásúbb. Zoé úgy gondolta, hogy bárhova is érkezne, mindenütt ez az aránytalan, nem emberhez mért tágasság fogadná, amikor is hiába ült egy félreeső helyre, hogy egy sarok intimitását érezze, a zárt tér illúziója mégsem sikerült. Tekintetének az ablak sem tudott határt szabni, mivel az ablakon túl az áramló autókat kellett követnie. Bármire is gondolt, ezek a gondolatok mindig a hideg kőpadló, a kényelmetlen háttámlájú fotel érzésével vegyültek, vagy pillanatok alatt eltűntek a hangosbemondón megszólaló női hanggal, amelyet Zoé ugyan nem értett, de ez a rendszerint túl erős, és túl jól artikulált beszéd, amely teljesen átjárta a teret mindig borzongással töltötte el Zoét. Hyvät matkustajat... Később, a buszon ülve, az ablakok legalább a téli éjszaka sötétségét látni engedték. Mindegyikük egy-egy kép volt: embertelenül impresszionista festmény túl sok sötéttel. Olybá tűnt, hogy az egyetlen emberi a fényben tapogatózóan előttük járó út; Zoénak úgy tűnt, nem lehet baj, amíg ezt a mindig egyforma fénycsíkot látja maga előtt. Északon a tél sokkal inkább tél, mint a világ más pontján, szinte már idea, a tél önmagába dermedt ősképe. Zoé szobájának védelme egyáltalán nem valamiféle a térnek való passzív odaadás volt, önélvező pihenés, hanem inkább kényszerű bezártság, a nap-nap utáni túlélés feltétele. Legalább is ilyen napi erőpróbának élte meg azt az útszakaszt, ami a stúdiólakásától az irodaépületig tartott, jó negyven perc gépies menetelés a máskor mindig mozgó, most befagyott vizek mentén. A faházak környékén rendszerint nem látott embereket, és ezek a rendszertelenül felbukkanó házak is mintha csak díszletként szolgáltak volna a télhez, pusztán csak a látvány kedvéért, és azért is, hogy az emberinek valami nyomát idézzék. A tél a házak, a gondosan nyírt bokrok között tájszerűvé vált, olyan tél volt ez, amit be lehetett lakni, amihez mindig hozzáképzeljük saját gyerekkorunkat, a hosszú, szobában töltött esték, vagy a hóban észrevétlenül átfagyott délutánok örömeit, amire már csak ilyen északi díszletek között tudunk emlékezni. Zoé rengeteget írt ezeken a téli napokon. Az írás napi rutinja egy olyan befelé táguló világot nyitott, amelynek a szűk szoba, a reggeltől estig az íróasztalnál való könyöklés 12 Partium

15 nem ellentéte, sokkal inkább feltétele volt. Zoé maga sem értette, hogy honnan jön az a furcsa sietség, ami már rendszerint reggel elfogta; mintha minél előbb túl akart volna kerülni a napi rutinfeladatokon: reggelin, apró takarításon. Talán az írás, amivel napokat töltött egy olyan száguldásra kényszerítette, ami más tevékenységére is átragadt. Amikor ugyanis egy gondolat valahogy felbukkant és kezdett határozott formát kapni, rendszerint más gondolatok követték, sőt, más gondolatok hálójából kellett kimenteni, ami minden leírt mondattal a túlélés örömét adta Zoénak. Ez viszont azt is jelentette, hogy a nagy nehezen megmentett, kihálózott gondolat kedvéért azokat, amik ezt a mondatot követték, mintegy a mondat megformálódásának feltételei voltak nem volt szabad szem elől téveszteni. És mivel a gondolatok ilyen kusza egymásra torlódásban léteztek, egyáltalán nem vették figyelembe az írás megszabott rendjét, egy olyan szédítő iramot diktáltak, ami minél gyorsabb volt, az írás annál lassúbb. Azok voltak a békésebb időszakok, amikor sorok szép rendben követték egymást, a gondolatok együtt haladtak az írás ritmusával, kisimultabbá váltak, és az újdonság ilyenkor nem egyetlen gondolat, egy hirtelen vágás meglepetésébe szorult, hanem a gondolatok közti viszonyból származó ritmus az, ami az újdonság erejével hatott, és ha mindezt Zoé is látta, biztos volt benne, hogy másoknak is nyilvánvaló lesz. Az az energia, a szavak egymást vonzó ereje, ami Zoé írásait áthatotta, mintegy beszédmódjára is átragadt, annyira, hogy mindegyre szabadulni szeretett volna tőle. Úgy érezte, a körülötte levő emberektől épp a beszéd választja el, ezek a túl jól körülhatárolt mondatok, amelyek szöveggé, szinte rövid fejezetekké álltak össze, akárcsak egy jól sikerült írásmű. Zoé szinte valami kényszert érzett, hogy egy beszélgetés gondolatcsíráinak pontosan utánajárjon, ami viszont csak jól formált mondatokban tudott feltörni, és úgy látta, beszélgetőpartnerei ezt rendszerint meg is értik, elmélyül a tekintetük, megértően bólogatnak ilyenkor, sőt, mondandójukat hasonló cikornyás mondatokkal toldják meg. Viszont azt is érezte, hogy beszélgetőtársai csak a vele való találkozáskor beszélnek így, mintegy neki tartják fenn, míg életük nagyobb részében inkább társalognak, amikor is sokkal inkább a másik vagy önmaguk nyers érzése a fontos, mintsem az, hogy pontot tegyenek egy semmiből formát kapó gondolat végére. Zoé szerette volna valahonnan eltanulni ezt a szabadságot, megszabadulni a mondatok kényszerétől, de minden esetben, amikor a másik, ha csak pillanatokra is betört, és az ebben való öröm eltüntette az írást, azon kapta magát, hogy ezt a találkozást történetként éli meg. Az a pislákoló öröm is csakhamar az öröm könyvévé laposodott. Azok a szavak, amelyek mintha nem is szavak, hanem a másik jelenléte fölötti lelkesedés megnyilvánulási lennének, ezért nem is lehetnek pontosak, csak úgy vannak, léteznek, ilyenkor nem maradnak meg a maguk szétszórtságában, hanem elhallgatások lesznek, titkos kapcsolatba kerülve más szavakkal, vagy akár azzal a csönddel, amely éppúgy feltétele a találkozás szövegének, mint a szó. Ez azt is jelenti, hogy a magunk találkozásait nem egyediségében éljük át, hanem mint egy nagyobb, rajtunk túlmutató történet egyik változatát, amelynek már előre tudjuk a végét, akárcsak az a kisgyerek, aki már nagyon sok mesét hallott, és a visszatérő elemekből pontosan jósolja meg az éppen most hallott mese befejezését. nyár 13

16 SZIRMAI PÉTER Kilátások (Novellák) Metró-tükrök Metróval csak egy megállót utazom, az ajtó mellé állok, nézem, ahogy döngve csukódik, ahogy rám zárul a fémdoboz; háttal nekidőlök, pont szemben vagy velem, a szerelvény gyorsulni kezd, a tükörben, közvetlenül az arcod mellett, megjelenik az arcom képe, te persze nem figyelsz rám, gondolataid vagy a külvilág foglal le, esetleg olvasol: zavartalanul nézhetlek, végigpásztázhatlak: próbálom kitalálni gondolataidat; ilyenkor szoktál rám nézni, szemedben kérdés, de nincs mondanivalóm, melléd csúszik tekintetem, egyenesen a tükörképemre meredek; néha bosszankodsz, leülsz a megüresedett helyre, máskor visszatérsz a vezércikkhez, a politikai dilemmákhoz, vagy az aktuális fejezethez, a főhős belső monológjának végéhez, a végső elhatározáshoz, mely elegendő, hogy a történet célegyenesbe forduljon. Arra eszmélek, hogy a szerelvény lassulni kezd, a sivító hang csendesedik, megfordulok, a vállammal támasztom az ajtót, szememben az alagút szervizlámpáinak fénye, aztán balról betör a világosság, a falon az elmaradhatatlan reklám-kavalkád, megáll a szerelvény, nyílik az ajtó; te még utazol tovább, már felém se nézel, kilépek a peronra és elnyel a tömeg. Külváros Negyven éve lakom a külvárosban; mivel mindig a köz(ép)pontból kifelé igyekeztem, ez megfelel nekem. A belváros egyik büdös gettójában dolgozom, mikor délután ötkor elindulok haza, még mindig érzem a város anyagias lüktetését, mely, ugyan csökkenő intenzitással, de reggelig rezeg. A külvárosban mindez már alig érezhető. Itt inkább az alfa-hullámok uralkodnak, a fények halványabbak, álmosítóbbak. Csend ül a tájon. Kilátás(ok) Hetente egyszer, pénteken, munka után felkapaszkodom a Róka-hegyre, mert onnan, föntről világosan látom, hogy hol tartok. Utam A-tól Z-ig nyomasztóan hosszú. Múltkor lenn azt gondoltam, már J-nél járok, föntről viszont világosan látszott, hogy ez bizony csak I. Előtte, lenn, azt gondoltam, kihagyom G-t és H-t, és hónapok munkáját megspórolva jutok el F-ből I-be. Persze, föntről látszott, hogy még ha H-t ki is lehet hagyni, G-t semmiképpen sem, így vissza kellett térnem G-be, aztán fönt megértettem, hogy H olyan szoros kapcsolatban áll G-vel, hogy csak rajta keresztül vezet az út I-be. 14 Partium

17 RIMÓCZI LÁSZLÓ A change néni és a szerzés öröme Nyár van, magas nyár és elromlott idebent a légkondi. Szerencsésnek érzem magam, mert tegnapelőtt pókkal álmodtam, de ma hajnalban meg véletlenül ráálmodtam egy majmot, ami viszont már váratlan örömtelenséget jelent az Álmoskönyv szerint. Most akkor melyik prognózis az aktív? Mert örömöt azt nem észleltem, lehet, hogy a két álomerő kioltotta egymást? A pók meg a majom? Vagy az is lehet, hogy bekövetkezett az az öröm, de annyira túl gyorsan, hogy egyszerűen nem vettem észre. Átléptem rajta. Na, ha így van, remélem, hogy majd a majmon is így át tudok lépni, ha eljön az ideje. Itt a change fülkében egész nap van látnivaló, örömös is, majmos is. Mivel csak derékig látszódom, mint a híradósnő, alul azt viselek, amit akarok, felül blúz, alatta pl. mackó, vagy az se. Hozza az ember a fémeuróját, hogy váltsam be, de mondom, hogy mi nem, de más sem, költse el Parndorfban farmerra, nincs messze. A gyűrött, szakadt, 60%-ban hiányos bankjeggyel meg nem tudok mihez kezdeni, azt vigye a Nemzetibe. Meg az arab pénzváltók, ne is mondd. Hogy miket súgnak át nekem a napszemüveges ijesztő fejükkel ide az ablakom bebeszélőnyílásán! Mert ugye, még itt is, a plázában is konkurencia vagyok neki. Azt mondja: a néni majd lenni felrobban, ha nem zárul be! Ha! A néni be van ám jól zárva ide, fenyegethetsz, baszki, a néni nincs megfizetve eléggé, de bezárni be van. És ennyiért ki vagyok téve a csínyeknek, bizony, ki. Egyszer egy disznó nekifutásból ugrott az ablakomra és szétkent rajta valami barnát. Igen Először én is azt hittem! Hogy ürülék. A sajátja, de nem, csak valami rigójancsi volt. Mivel innen nem mehetek ki, amíg a Gabika ki nem ereszt munka végén, zárásig ott volt az a mocsok, az ügyfelek nem győzték kerülgetni, nehogy a kezükre menjen belőle. Ezen a pár négyzetméteren azt csinálok, amit akarok, de vécé nincs, a kijárási tilalom feloldása után van, addig vödröznöm kell. Én elviselem, de van, aki nem. Itt van például felettem, a másodikon, a konkurencia change, benne a Matilddal. Biztonsági okokból ő is nyitástól-zárásig be van cellázva a fülkéjébe. Mivel sokat panaszkodott, a tulaj elkezdte etetni, mindenféle jót beadott neki a nyílásán, már ami befért azon, zsemlét, sznikkerszt, párizsit szeletbe, ilyesmiket. Olykor még a szomszédos boltok és a vásárlók is etetgették, beadtak neki ezt-azt, nem csak kaját, de Sztorit meg horoszkópot, keresztrejtvényt, meg, Isten tudja miért, valaki még egy csomag pamut zoknit is. De egy idő után, az emberi jogainak arculcsapása miatt, Matild éhségsztrájkba kezdett, és alatta én is, szolidaritásból. Nem örült a Gabika, haj, de nem. Nem akarom én az ebet kötni a karomhoz, de van, amit muszáj muszájni: a személyes respektedet. Mér, nem? Felbomlott a régi rend, az új pedig még nem alakult ki. Szóval, van néhány nézeteltérés, mindig. Mivel idebe nem lehet szívni, mert csak állna a füst, e-cigi van a számban, hogy azért valami mégis. Próbálkoznak mindennel a rablást kedvelők. Bekopognak, hogy hagy bújjanak már be hozzám szükséget végezni, mert itt jött rá és már nem bírja tovább, mondom, ott a vécé, de ő csak fogja a pisilőszervét és táncol előttem, hogy nem bírja ki odáig, itt és most nyár 15

18 kéne kimennie. Elküldöm ám, ne félj. Ide be nem jut, mert sikítok. Nem is tudnának, mert a Gabikánál van a kulcs, kívülről. Mivel nem engedek, a bűnöző hamar meglátja a kibontakozott kudarcot, majd kézzel próbál izgatni: bemutatja a középső ujját, én meg kiabálok az őröknek, ott állnak egész nap a kornettós kislány mellett. Egyszer bebábozott nekem ide egy szemtelen, mert látta, hogy én szemmagasságon jóval alul vagyok, ha nem húzom ki magam, csak a homlokomat látja. Erre ő leguggol és odarak nekem egy Vitéz Lászlót palacsintasütővel az ablakpárkányra, és manóhangon azt mondja: Szervusztok, pajtikáim, hol az a ronda ördög? - majd elszalad. Hányszor sütötték már el nekem azt a hülye viccet is, hogy komoly arccal idelép az üveg elé a maca és azt mondja nekem, hogy beszélt az ügyvédemmel és hamarosan kivisz innen eleget hallottam már, egyszer sem volt vicces, és húszadszorra sem az, többször nem kérem. Járnak hozzám sztárok is, ne hülyéskedj, múltkor ki áll az ablakom előtt? Hát a Lompossy Béla. Az a Lompossy Béla. Mondjuk, én utálom a vén pojácát. Azt mondja, hogy neki ne eladási, hanem középárfolyamon számoljam a dollárról forintrát, vagy annál magasabbúl. Csillagomoz, meg szép bogaramoz, teregeti a sármot, de én azt mondtam, szó nem lehet róla, erre elkezd pattogni, hogy Tudja, ki vagyok én? Erre meg őszintén megmondtam neki, hogy csak a tévéből ismerős a pofája, ahhoz kapcsoltam a nevét, de hogy mit csinál? Azt hiszem, valami színész. Rendszeresen jár hozzám egy original dubai sejk, aki csak 300 dollárt vált nálam forintra, kérdem, mire elég az? Azt mondta, ebből akar 1 hónapig élni. Megkérdeztem, miért jön el egy olyan szép és gazdag országból ide, ő meg azt felelte, hogy pont azért. Mert ott annyira megszokta már a jólétet, hogy képtelen értékelni azt, így minden évben egyszer eljön ide, hogy nem jól élhessen egy kicsit, és amikor majd hazatér, már értékelni tudja, amije van, a gyémántautót, meg a 24 órás szajhaszolgálatot. De ehhez kell ez az üdítő kontraszt. Nálam minden öröm zárás utánra esik. A szerzés. Volt egy könyvbemutató múlt héten, itt, felettem, a másodikon az Alexlibróban, hát zárás után felmentem. Rólam mindenki tudja, hogy kényszeres elfogadó-és megszerző vagyok. Ha van valahol ingyenbármi, és nem csak süti vagy termékteszt, lesúgják nekem és megyek. Az örömszerzés öröme vezet. Szóval, rendszeresen járok ingyenes eseményekre, és amit ingyen adnak, azt nem kérem, hanem elfogadom. Ha meg nem adják, kikönyörgöm. Nem tudom, kinek a könyvbemutatójára mentem, várva, hogy kapjak valamit Valami szerző, biztos. Amikor láttam, hogy csak könyv van, és még azt sem kapok, odamentem és kértem az írótól, hogy hagy, de azt mondta: néni, tegyük fel, most adok magának, aztán otthon bevágja a sarokba, és rá se néz többet, nekem abban mi az üzlet? Ha újságíró lenne vagy kiadóvezető, vagy valami, akkor meggondolnám, de maga nem valami. Már többször láttam a maga fejét a change ablakában, nekem meg a valutaváltás nem profilom. Végül, félőszinte könnyezésemet látva, mégis adott egyet a szemét, és úgy lett, ahogy elmondta, csak hidegebben - hazavittem és beraktam a hűtőbe a könyvét, nem tudom, miért, ma is ott van. Tényleg rá sem néztem többet. Ha házon belül vagy kívül hallom, hogy burjánzik valami free program, én ott termek és tartom a markom, melyet általában nem is viszek haza üres kézzel. Fent a MédiaShop- 16 Partium

19 ban a múltkor meg kávébemutató volt, hat, képzeld hat pohárral ittam, mozgólépcsőznöm kellett lefelé a szívdobogástól. Van, hogy a C und Millerbe ingyen osztogatnak lejárt dolgokat, de fürgének kell lenni. Eleinte udvariasan elmegyek a kislány mellett, de úgy, hogy lássa, arra várok, hogy szólítson meg - ha ez elmarad, akkor megfogom a karját, jelzésértékűen megszorítom, és az egész testét kicsit hatékonyabb szögben magam felé fordítom, és ráérősen megkérdezem, mik ezek? Mindegy, mit mond, kell. Aztán vannak a szűrések, ahol részvétel nélkül is hozzá lehet jutni kulcstartókhoz, meg termékmintákhoz, ha ügyes vagy. A védődőnek azt mondtam a múltkor, ígérem, elolvasom a tüdőtájékoztatóját - de nem olvastam, lett viszont egy plüssorvosom, ott lóg a hálóban. Nekem minden kell, amit osztogatnak és ingyen van. Bűn ez? Nem. Csak pénzt váltok, stílust nem. Angyal a vízen nyár 17

20 LACKFI JÁNOS A költészet ideje Álvaro de Camposnak és persze Karinthynak A világ mint mellplasztikára váró nő a műtőasztalon. Lézerkéseivel már tapogatja a nyár. Kilépek a kapun, tehát belépek a költészetbe. Használ-e a versnek, ha faggatom a világot? Hasznára van-e a világnak, ha faggatom a verssel? Használ-e egyáltalán bárkinek ez a faggatózás? Mondjuk nekem? A kérdezés a lelkem mellplasztikája? Például hogy kerül lócitrom a piacra aláereszkedő, nyaktörő gyalogösvényre? Hisz ott még egy csikó sem fér el, egy póni sem! Ha elfér is, egy-kettőre kitöri a bokáját. Ha kitöri a bokáját, pisztollyal lövik fejbe, feldarabolják, lókolbász lesz belőle. Olcsó a lóhús, de sosem kerül asztalunkra, egyrészt édeskés, nem szeretjük az ízét, másrészt lóbolond lányaim sem engednék. Törött bokájú ló a legritkább esetben állhat újra lábra. Ma már ugyan mindenféle furfangos csontcsapolással meg tudnak menteni egy-egy igazán méregdrága versenyparipát, hasán átvezetett hevederekkel felfüggesztik, míg gyógyul, vízzel töltött bokszban terhelik fokozatosan a végtagot, míg össze nem forr végleg. De ugyan hogy a fenébe kerülne méregdrága versenyparipa a piactérre vezető, nyaktörő gyalogösvényre? Ha csak pont azért nem, hogy kitörje a lábát! Ha csak pont azért nem, hogy citromnak becézett gombócain gondolkodva belátásokra jussak! Ha csak pont azért nem, hogy holmi belátásokra jutva megírjam ezt a verset! Ahhoz, hogy verset írjak, ki kell törni minimum egy versenyló bokáját. De hiszen a versenylovak bokája kitörik akkor is, ha senki sem ír verset róla! Meg akkor is, ha aranyfényben suhanó versenylovakról írunk szépelegve! A vers árnyékos oldalán most feltűnik egy verejtékben fürdő arcú buszvezető is, és odakiált nekem, belekiált a versbe. Nyilván szeretne ő is bekerülni. Mintha volna olyan verseny, melynek győztese bekerül a versbe! Csak igazán gyors versenylovak és verejtékben fürdő arcú buszvezetők kerülhetnek be, utóbbiak csak az esetben, ha így kiáltanak: Nincs nagyon meleg, ott a napon? Az árnyékból kérdi ezt a buszvezető, 18 Partium

21 mintha tudná, hogy költök, mintha tudná, hogy az árnyékból a fénybe átkiabálni költői dolog, egy csomó szimbólumot, miafenét kibonthatnék ebből. Már ha költői költeményt írnék. De most inkább olyan körbeállványozottat. A gép hatósugarában tartózkodni tilos! Pár lépés távolságból érdemes szemlélni, félig lehunyt szemmel, akár az impresszionisták képeit, akkor minden összeáll. Vagy összedől. Ő az árnyékban, ősz hajjal, én a fényben még szőkén. De hajam közepén a kikopott rózsaszín folt. Fejemet kettőbe hasítja a kopasz csík, ahogy elhasadhatott az a dinnye is, melyet szemlátomást itt, az aszfalton dobott vagy ejtett el valaki. Kiontott belének néhány vöröses foszlánya és vastagon kifröccsent leve aszalódik, ikrásan, ragacsosan, akár közúti baleset nyomai. Valami közhasznú reklámban szemléltették úgy az ötven kilométeres óránkénti sebességnél a szélvédőn át kirepülő, biztonsági övvel be nem kötött gyermek becsapódását, hogy görögdinnyét loccsantottak földhöz. Kössenek be engem is azonnal, semmi sem szavatolja biztonságomat! Bármely percben kizuhanhatok a valósággépből! Bármely percben becsapódhatok a vers beton-terébe, és költői belső részeim összecsirizelik a gondosan felsöpört talajt! Közben megjártam a papírboltot, a postát és a zöldségest, csupa költőietlen, kispolgári, tiltott dolgot műveltem, jövök felfelé, és azon morfondírozom: vajon miféle lírai értelme van 1. A cigarettázó zöldségesnek, aki köszön, és aki látta, hogy a konkurenciánál vásároltam? 2. A Ferenc Jóska-bajszú, napszemüveges szakinak, aki egy valószerűtlenül hupilila autón gördül erre, és szintén köszön? 3. A házunk előtti ötméteres fenyő alatt ülő, hőségtől elbambult, ismeretlen fiúnak, aki nem köszön, de akinek hátán Észak-Amerika térképe díszlik izzadságból? Hármójuk puszta léte válaszol-e a következő kérdésekre, egyáltalán felteszi-e azokat: 1. Milyen forrásból kell beszereznünk a költészet zöldségeit, és savanyítva kell-e eltennünk télire vagy azon vitamindúsan felfalni mindet? 2. Járhat-e hupilila autón a történelem, és lehetséges-e festékfoltos overallban kirobbantani és levezényelni egy világháborút? 3. Hol a helyünk a térben, bőrünkbe tetováltatott-e születésünk földje, vagy vágyaink hazája? Éppen ekkor érkezik meg a vadasparkból nyár 19

22 feleségem és legkisebb lányom, a kicsi elaludt az autóban, átaludta a költészet idejét, de előtte mindenféle állatból látott egészen kicsit, mini vaddisznót, őzgidát, mostanában születtek. Látott etetést is, hófehér galamb torkát harapta el a menyét, csámcsogott vinnyogva, hurkapálca-módra ropogtak a csontok. A sas szétterítette maga előtt eledelét, mint egy címerbeli madarat, angyalszárnyakat a földre taposva boncolta gondosan madár-kollégáját, Mint varródobozból kibuggyant színes fonalak, olyanok voltak a belsőségek, kedvére csemegézett belőlük, kislányom pedig borzadt, hogy mindez milyen undorító, emelj fel, mama, hadd lássam még egyszer! A legnagyobb élményt persze a nemrég született bölényborjú jelentette, engedte vakartatni a hátát, szőre egészen selymes és nemezes, lányom hozott is egy apró gomolyagnyit. Kutyánk most rettentő izgalommal, kitágult orrlikakkal szagolja azt a szőrt, vadont sejt mögötte, dúló ösztönöket, rettegést, lüktetést. A most ébredt gyerek számol be arról is, hogy a bölénykölyök vagy kölyökbölény kérdéseimre mintegy válaszképpen kinyújtotta egészen valószínűtlenül hupilila nyelvét felém a versen át. A hegy nem válik szolgává 20 Partium

23 KÜRTI LÁSZLÓ apajegyek ezek a jegyek nem az anyámtól valók. anyám jegyei gyűröttek, barnábbak az enyémeknél. hónom alatt szorítom, régi hetilapok, zötyögök velük még néhány megállót. reggeli arcomon óvatosan húzom a borotvapengét, soha nem szerettem tömegközlekedni érzékeny arcbőrrel. örökké kisgyereknek kéne maradni, erre gondolok. már nem emlékszem, hogy apámnak melyik megálló előtt fogtam meg a kezét aggodalommal. -- ha nem figyelsz, gyermekeddé válnak a szüleid -- nem figyeltem, nagyot zökkent a villamos. vágányváltásnál vagy hirtelen fékezéskor szokott a szerelvény ilyen vadul viselkedni. mire stabilizáltam, felfedeztem a helyzetemet, már esély sem volt elmagyaráznom neki a felnőttek dolgait. nincs értelme rendet tenni a generációk között. vagyis. ez a rend: apa vagyok. inget mindig állig gombolok, gesztusaimat megfontolom. anyám le sem tagadhatná apám jegyeit rólam. a cukrászda előtt, ha mégis el kell mennünk, nem sír, hogy ő fagyit szeretne, én meg nem árulom el, hogy megint nincs egy lyukas fillérem se. nyár 21

24 apám és a praktikum apámnak semmi köze nincs a praktikumok világához. ám a mindennapi környezete praktikus, ezért ő is megtanult néhány alapfogást. nem sajnálta rá a drága idejét. szerencsére mindent tud, amire szüksége van, ezért az ilyesfajta dolgokat továbbra is pocsékul csinálja. az én apám úgy tud bánni pénzzel, szóval, ahogyan a kicsi gyerek szokott. nem szórja, herdálja. érzésből teszi eléd: a seggét kinyalom az unokámnak, ha megszületik! rajongva hallgatom, amikor vallani vagy bölcselkedni kezd. persze soha nem tudom, mi mit jelent nála. néha évekbe kerül, mire sikerül felérnem az elképzeléseit. konkrétan fogja. igen, így kell értenem. Szüret 22 Partium

25 LŐRINCZ P. GABRIELLA Ablakok Te talán megérted s, ha te sem, hát majd valaki más, hogy minden folytonos. A szappanoperákkal csak annyi baj van, hogy semmi közük a valósághoz. A jóért nem jár semmi jó és a gonoszok nem bűnhődnek. Azt reméltem, hogy megérted, hogy értem volt és teérted ez az egész. Nem csak láttunk hegyeket, de jártunk rajtuk, ültünk lovon, feszítettünk íjat mikor elárultak, magunk feszültünk. De igazán, csak a cet gyomrában lettem Tamás, ott már senki nem hitt senkinek. Az ujjaim sebekre tapadnak. Megint Patmosz. Nincs internet, tévé sem térerő. Jeleket várok furcsa növények között. Szobaajtó. Valaki zörget. Nyitom már! Lesz, akit beengedek, de valaki mindig kívül marad. nyár 23

26 Rezgés Apró házak Az apró hazán, Fölötte apró Madarak. És távolodva, Ahogy a vonat a Síneken, az idő, A gondolat szalad. És gyors az áprilisi Eső, És sietős a Rügyfakadás, Hangosan nőnek a lombok, Hangos a százszínű Tulipán A lét is csak vonat, Néha utas vagyok, Néha vasút. És pilóta vagyok, Meg óriásrepülő, Üvegen csorgó esőcsepp, Határtalan mező És tó is, feneketlen, Fodros De még sosem álltam meg. Mozgok, mint Játszótéri csúszda, Mozgok, mint Minden tárgy mozog, S a hangos siető világban Magam is mozdulat vagyok. 24 Partium

27 SZAKOLCZAY LAJOS Tűz, víz, föld, ég Ha csupán a négy őselem, Mi lesz velem, mi lesz velem? Mi a költészet? Egy antológia kérdésére Gyolcskötés megsebzett hazámon. Az északeleti falszakasz. Tanulmány a 90. oldalon (A szerző felvétele április 20.) nyár 25

28 BARNÁS MÁRTON Harmincadik születésnapomra 30 éves lettem én semmi kis költemény is kellene üzenték hogy feleslegesen túl sokat szenvedek a színem szép sárga elmémben tán a hangoknak rendelek 30 éves lettem én igényes költemény is lehetne de minek 30 után nincs garancia 0-24 óráig számvetek 30 éves lettem én meglehetősen nagyívű költemény is lehetne pedig nem én egész nap tényleg élek s néha felkeresnek akik szeretnek ott ahol nincs elmúlás de van már kenyerem borom és családom a tanulság: készen van az életmű Kosztolányi a barátom Olajfák között 26 Partium

29 VASI SZABÓ JÁNOS Jelentés Maochangba Történetek Macskavárosból Nyugati időszámítás szerint a évben a Dongcom Ltd. leányvállalatot alapított a baráti Magyar Köztársaságban. A Vállalat üzleti és termelésirányítási politikájához híven, négy megfelelően képzett helyi alkalmazottat vettünk fel elsőként. Ők lettek kiválasztva, hogy a Dongcom Ltd. maochangi törzsgyárában elsajátítsák az új üzem elindításához szükséges ismereteket. Személyesen felügyeltem a castingot. A jelentkezők közül először Nikodem Zsolt mechatronikai műszerészt alkalmaztuk. Középtermetű, sovány, barna bőrű és hajú, harminc éves férfi. Korábban négy évig dolgozott Hollandiában. Egy négy és egy hét éves gyermek apja. Másodiknak Szalónaky Tibor elektroműszerészt. Magas, sportoló alkatú, fehér bőrű, zöld szemű és szőke hajú, huszonhét éves egyedülálló fiatalember. (Megjegyzés: a munkaügyi osztály kinevezett vezetője, Naiyan asszony erősen érvelt az érdekében.) Harmadiknak Héder Ottó gépésztechnikust vettük fel. Magas, erős izomzatú, fehér bőrű, szürke szemű, barna hajú, harmincöt éves, egyedülálló férfi. Német versenytársunk bajorországi gyárában dolgozott a gazdasági válság kitöréséig több évet. Negyedikként hosszas megfontolás után őt jelölve a leendő üzemvezetői posztra Kárász Lajost alkalmaztuk. Középmagas, erősen túlsúlyos, fehér bőrű, fekete hajú, negyvenöt éves férfi, felsőfokú termelésirányítói, általános gépésztechnikusi végzettséggel Elvált, egy nagykorú gyermeke van. (Megjegyzés: kora és láthatóan elhanyagolt fizikai állapota okán vita volt a bizottságban, alkalmas-e erre a fontos posztra, ám Shin Tao igazgató elvtárs utasítására, negyedik munkatársnak mellette döntöttünk.) Jelentésemhez mellékelem az új kollégák személyes adatait, s kérem az Ön segítségét a vízumok mielőbbi átküldéséhez. Pangrén és Csun elvtárs története Luo Guanzhong Dongcom Hungary Ltd. Humánerőforrás Osztály I. Kárász Lajos nevezzük ezután úgy, ahogy a kínai kollégái hívták: Pangrén - fújtatott a párás levegőben. Csak Quingcai Tou elvtárs irodájában működött a légkondicionáló. A folyosó plafonján kígyózó központi elszívócső kondenz - csöppöket izzadott. Örült: ha rövid időre is, de megszabadult a honfitársaitól. (A cigányforma Nikodem, a nagyképű Héder, s a szépfiú Szalónaky folyvást sunyin összekacsintottak, mikor eldübörgött mellettük.) Mardosta az éhség, a reggeli óta a szállón elköltött sovány szend- nyár 27

30 vics, híg filteres kávé nem evett semmit. Oda jövet az irodaajtónál látott egy automatát. A homályos üveg mögött nehéz volt megkülönböztetni az egyként piros-aranyba csomagolt nasikat; rejthettek csokit, földimogyorót, szárított dinnyemagot vagy rágógumit. Az opálos megvilágításban csak a nagyobb kalligrafikus jelek látszottak tisztán, a fekete európai betűk nem. Néhány fen csörgött a zsebében. Szomorúan bámult tükörképére: verejtékben úszó teliholdra. Jellegzetes erős kölni illat csapta meg orrát. Csun elvtárs állt mögötte. Meglepően jól beszélt angolul: - A kakaóba mártott linzerkarikákat érdemes választani. Finom. A kedvencem bedobott egy érmét, mire hosszúkás doboz hullt ki. A húsos szemhéjak alól ravaszul villantak a fekete szemek. Fogadja el! Quingcai Tou íróasztala szűk volt két akkora embernek, a madárcsontú, kopaszodó művezető kelletlenül összetolta Nühai kisasszony asztalával. Pangrén elé dossziépiramis került: termelési diagramok, gazdaságossági mutatók színes grafikonjai, meg egy sor keresztbe lepecsételt, Confidential! feliratú. Mint leendő üzemvezetőnek, ezeket kívülről fújnia kellett. A párát böfögő légkondi ellenére egyre melegebb lett a helyiségben. Pangrén érezte: széles hátsója a műbőr forgószékhez tapad. Szemközt Csun elvtárs is szenvedett, kölnijét elnyomta a nagy test fanyar szaga. Vijjogó hang jelezte a munkaidő végét. Az összeszerelő-sorok közti tér hol percekkel korábban megrakott sárga targoncák száguldoztak megtelt nyakig gombolt vajszín köpenyes, gézmaszkos, fülig lehúzott simléderes-sapkás nőkkel. Kicsi csontos kezükről csak ekkor kerültek le a tapadó gumiujjak. Pangrén is félbe hagyta a lapozgatást. A vezetőknek járt a fél óra ebédidő. Csun invitálására a vállalat modern, üvegfalú étkezdéjébe mentek. Öltönyös férfiak és kosztümös asszonyok falatoztak, munkás kevés akadt. Pangrén orrát otthonról ismerős üzemi konyha illat csiklandozta. A bendője korgott, szégyenkezve körbe pillantott, de csak Csun volt a közelben. Az önkiszolgáló pult felé intett: hosszúszemű rizs halmai gőzölögtek, sokféle zöldség, fém tálcákban csíkokra vágott baromfihús, műanyag tálkákban mártások illatoztak. A rizshez omlós csirkemellet, kínai kelt és padlizsán karikákat, olajosan sűrű mártást választottak. Négyszemélyes asztalhoz ültek. Csun tömpe ujjai ügyesen forgatták a pálcikákat, átszellemült arccal evett, vastag ajkára barna szósz erecskéje fojt. Pangrén kést és villát kért, pocakján hamarosan köröm nagyságú folt éktelenkedett. A kínai az utolsó rizsszemet is fölcsippentve derűsen nézte. - Sajnálom, de az üzemi étkezdében nagyon egysíkú a választék. Ha a világhírű kínai konyhára kíváncsi, szívesen meghívom a város legjobb kantoni éttermébe! Pangrén az iroda ajtajáig hálálkodott. A bőséges ebédet követően úgy érezte: egy falat se férne több a hasába. Ám a dosszié halom átrágása: a magyarországi leányvállalat tervezett termelési és elvárt minőségi mutatói után betyármód megéhezett. Csun aranymetál Toyotája a cég számozott parkolójában állt: BMW-k, Hondák, Subaruk közt. A két kövér ember alatt végállásig süllyedtek a kocsi légrugói, a kísérő biztonsági őr elharapott egy vigyort. Újonnan épült betontornyok közt haladtak a sztrádán, biciklist elvétve, annál több 28 Partium

31 féktelenül száguldó japán és dél-koreai márkájú autót láttak. A sávváltás és fékezés kaszkadőr mutatványát követően kétszintes épület parkolójába hajtottak. Több kört megtéve találtak csak helyet. Az épület homlokzatát nappal is kivilágított giccses neonpagoda töltötte ki. A vörös kalligráfiák alatt európai betűkkel is kiírva állt: Canting. Benn modern vonalak és hagyományos feng shui elemek keveredtek. Az asztalokat lakozott fa-paravánok választották el, ahová leültek, ott nagy sárgaréz gong és faragott nyelű ütője lógott díszként. Az asztal szélén bambuszt utánzó vázában friss virágcsokor, középen sakktáblaszerű alkotmányon festett-porcelán fűszertartók, madármintás szalvétaköteg. Nyúlánk mandzsuarcú lány tipegett melléjük a rendelést fölvenni. Széles csípőjén, erős vállán feszült a tintakék qipao. A legyezőre hajazó étlapon három sorban kalligrafikus, pinyin és angol-nyelvű szöveg sorolta az ételeket. Csun a társára mutatott: - Ta xiongyali! 1 a lány szája a füléig szaladt. Csun az étlapon a pecsenyekacsára bökött. Kínában nem lehet kihagyni a kacsasültet, igaz nem pekingi, de jó a köret hozzá! Maga csirkemájat rendelt garnélával és brokkolival. Amíg vártak somolyogva elvett egy porcelán pohárkát, intett társának: tegye ő is. Hattyúnyak-forma üvegből áttetsző italt töltött. - Maguk, európaiak szeretik az aperitifet. Kóstolja meg! Kínai specialitás: baijiu. Pangrén udvariatlanul beleszagolt: enyhe pálinkaillaton kívül nem érzett mást. Az ötvenfokos szilvóriumhoz szokott gyomornak gyönge, ízenincs ital volt. Ám Csun halántékán, vastag nyakán foltokban fénylett tőle az izzadtság. A csirkemájat hozták ki elébb. Nem várta meg, amíg a magyar is megkapta az ételt. A pálcikák ördögi ügyességgel csípték föl a negyedelt pirított májból, gőzölgő brokkoli rózsákból, szójaszósztól csöpögő garnélákból álló falatokat. A pecsenyekacsa illatát méterekről megérezték. Himlőhelyes, vigyorgó pincér európai evőeszközöket rakott mellé. Késre nem is volt szükség, a rézvörösre sült hús a villa gyönge érintésétől levált a csontról, hosszában szelt uborkát evett hozzá, míg Csun föl nem hívta figyelmét a csészében tálalt sűrű szószra. - Kóstolja meg azt is! Nincs benne ehetetlen: fokhagyma, szójabab és hagyományos fűszerek keveréke. Pangrén darab húst belemártott, a felsoroltak mellett meglepve érezte az ecet ízét is. A kacsát újabb pohár baijiu követte. A kínai ezúttal ásványvizet ivott. Pangrént görcsös vizelési inger kapta el, elnézést kért, s az egyik kék qipao-s hölgy iránymutatása alapján megkereste a toalett-helyiséget. Az étterem eleganciájából a mellékszárnyra semmi nem jutott. A gyér világításban a szürke járólapokon mindenütt nyálcsomók csillantak. A piszoársor felől szúró ammóniaszag áramlott. A termetes pocak miatt évek óta csak ülve tudta elvégezni a kisdolgát; angolvécét keresett. Vékony falakkal elválasztott, bokáig érő western-ajtós boxba farolt be. Összehúzta vállait, hogy elférjen a szűk helyen. Mikor az ajtó riglijét beakasztotta, meglepetten látta a belső lapra ragasztott nagy poszteren a népszerű hongkongi színésznő, Heather Kim aktképét. Nyilvános helyen 1 Ő magyar! nyár 29

32 eddig inkább prüdériát tapasztalt Kínában. Közben a szomszédos box is gazdára lelt, a szuszogás ismerős volt. Vizelés közben Kim kisasszony poszterére sandított. A feketeselyem hajsátor mögül kacér mandulavágású szemek pillantottak rá, az apró, hegyes mellek, csillámló bőrű tini-test nem izgatta föl. Mégha pedofil volna Hosszú idő eltelt azóta, hogy mezítelen női test látványa növekedő pályára állította azt a csökevényt odalenn. A koszos gipszkarton fal túloldalán félreérthetetlen hangok szűrődtek át: fingás, egyenletes nyögdécselés, majd egyre hevesebb fitymacsattogás. Pangrén a dolga végeztével sem mert megmozdulni. A lihegés hörgő horkantásba csúcsosodott, néhány másodperc csönd után döngő léptekkel elhagyta az illető a fülkét. A csapból ömlő víz robaját kihasználva, leemelte a zárat és kilesett a résnyire nyílt ajtón. Háttal neki, egyik kezével a mosdókagylóba kapaszkodva, másikkal csomóra gyűrt kéztörlőpapírral a nadrágját tisztogató Csun görnyedt előre. Pangrén a levegőt is visszatartva megvárta, míg patrónusa nehéz léptei elhalnak az éterembe vivő ajtó mögött. A Toyota a magyarok szállása előtt állt meg. Pangrén ódzkodva fogadta a baráti kéznyújtást. Igaz, angol tudásának legszebb szóvirágaival köszönte meg a vendéglátást. II. Ezt követően minden napra jutott a kulináris élvezetből. Pangrén nem tudta mire vélni ezt, szabódott az új és újabb meghívások miatt. Valójában alig várta a szállón kapott sovány koszt után a fenséges falatokat. Másnap ízletes levest evett, a gyöngyöző lében főtt szűzérmék, póréhagyma-karikák és mustárzöldje csomók úszkáltak. A főétel apróra szeletelt disznóvese volt leöntve sűrű édes mártással. A szomjukat testes maijiuval oltották, ami finomabb volt a rizsbornál. Harmadnapra Csun elvtárs felvillanyozva jelentette be: kedvencét, bambuszrügyet vacsoráznak. Pangrén lelkesedése lelohadt az arasznyi hosszú, nyílhegyalakra szelt rügyek láttán, ám a főzelékre hasonlító bőséges szaft semlegesítette a kesernyés aromát, paradicsompürében főtt darált hús, fokhagyma és az elmaradhatatlan szójaszósz mellett a magyar gyomornak oly kedves csípős íz is érezhető volt. A negyedik nap menüje, Pangrén kívánsága szerint, könnyű halétek volt. Aranyszínűre sütött egész ponty, köretként hagymával, gombával, a mártás ezúttal liszttel sűrített, nádcukorral édesített szójaszósz. Az ötödik nap Csun szülőföldjéről származó vacsorát fogyasztottak: kínai fűszerekkel ízesített sült báránycombot. A hidegen tálalt, szeletelt húshoz ezúttal mily meglepő ecettel higított szójaszószt kaptak. És így folytatódott a magyarok betanulási idejének végéig. Pangrén az üzemvezetés kínai modellje mellett megismerte a kantoni, pekingi és szecsuani konyha ízeit is. Ha Csun elvtárs nyomában végig ment a csarnok szerelősorai közt, a dolgozók összekacsintottak: mintha ikerpár lett volna a két hömpölyögő zsírtömeg. Pangrén óvatos kérdésére: minek köszönheti a baráti magatartást, a kövér kínai arcán először látott érzelmet átsuhanni. - A mi négyezer éves társadalmunk a vezetők szinte vallásos tiszteletén alapszik. Fölfelé csak alázatos hajbókolás és talpnyalás az illő viselkedés, vagy az irigy hátba támadás Az én pozíciómban nehéz méltó barátot találni. Sok sikert kívánok a ma- 30 Partium