Csank: csak azért vállaltam

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Csank: csak azért vállaltam"

Átírás

1 XXII/38 * július 26. péntek Kincs, ami van? Rablók rejtették el a barlangban az aranyat 2. old. Minta a kosdi tankert Csank: csak azért vállaltam el, mert a váciak hívtak Az NB I-ben a Váccal bajnokságot nyert, volt a válogatott szövetségi kapitánya, most a megye I-ben induló csapatot edzi Vona Gábor megmondta, mi a közös cél 6. old. Repülőtéri focipályák Dunakeszin elveszik és másnak odaadják? 19. old. 13. old.

2 2 Váci Napló Manapság egyre kevesebb a bakancsos turista a környékünkön, még kisebb azoknak a száma, akik a Naszályt keresik fel. Pedig még rengeteg rejtett kincs vár a megtalálókra. Állítólag a Násznép-barlang felfedezetlen részein is érhetik meglepetések a kutatókat. Ha egyáltalán eszükbe jut és arra járnak. Magára a hegyre, illetve a vele egyező nevű település első írásos említésére 1075-ös dátummal bukkanunk I. Géza fejedelem garamszentbenedeki apátságalapító oklevelében. Sajnos maga a település a tatárjárás idején elpusztult, de a falu felett emelkedő hegy máig is jelképe maradt a váciaknak. A Naszály-hegy bérce jól karsztosodó triász dachsteini mészkőből épül fel, mely számos kisebb-nagyobb barlangot rejt magában. Összességében a hegy barlangjainak irodalmi említése szegényes és felületes. A legtöbb információ a Násznép-barlangról gyűjthető, hiszen ez a barlang a Naszály második legnagyobb, s egyben legismertebb barlangja napjainkban is. Nagyméretű, természetes sziklabordában nyíló bejárata, mely az őskor Egy közeli barlang titkos kincsei emberének is szállást nyújtott, már messziről észrevehető - írja az 1996-ban kelt tanulmányában a sződligeti Antal József. A Násznép név mondai eredetre utal. Sokan sokféle módon magyarázzák e népies név keletkezését. Több regényes monda közül az egyik úgy szól, hogy egy lakodalmas menet a török csapatok hirtelen közeledtének hírére ebbe a barlangba menekült, és itt tartották a lagzit... A barlangban kincsásók is többször kutattak, és a környékbeliek is gyakran felkeresték hasonló céllal, mert állítólag a XVIII. században ezen a vidéken garázdálkodó Ilcsik és Jánosik nevű rablók ebben a barlangban rejtették el kincseiket. Egy Vácvidéki útonállásukról egy tót népdal is járja. Beszélik a közeli Kosdon, hogy az egyik szomszéd vár urának leánya beleszeretett egy jobbágy fiába. Titokban meg is esküdtek, de mikor az esküvő után hazafelé vonultak, a dühös apa üldözni kezdte a násznépet, mely ebbe a barlangba menekült. Ez a szájhagyomány talán egyszerűsített változata annak a verses elbeszélésnek, melyet Medve Imre: Tatár Péter regekunyhója című művében olvashatunk, Násznéplyuk vagy a Templommá lett barlang cím alatt. Jelenleg ez az elbeszélés a barlang legrégebbi irodalmi említése, akár a történetet vesszük alapul, mely István király idejébe nyúlik vissza, akár a kiadatás évét tekintjük mérvadónak. Tatár Péter, eredeti nevén Medve Imre Nagyváradon született 1818-ban. Füzetes prózai és verses históriák szerzője, az első modern értelemben vett magyar ponyvaíró. A barlangban a múltszázad elején (1913, 1919) Mayer Imre vezetésével ásatásokat végeztek, melyről Kadic Ottokár számol be. A próbaásatások során az első teremben ősállatok csontjait, valamint kő- és bronzkori edénytöredékeket találtak. Az 1950-es években Gánti Tibor foglalkozott a barlanggal és elkészítette leírását és vázlatos térképét, valamint keletkezésével kapcsolatban is állást foglal ben a MAFC csoportja rajzolta meg a barlang térképét és rövid hiánypótló leírást is közölt arról ben több ponton is bontotta a Naszály csoport, de jelentősebb továbbjutást nem értek el akkor. a július 26. a július 27. a július 28. a július 29. a július 30. a július 31. a augusztus 1. Váci Levendula Gyógyszertár Benu Gyógyszertár Fekete Kígyó Gyógyszertár Alsóvárosi Gyógyszertár Deákvári Gyógyszertár Központi Gyógyszertár Vácz Remete Gyógyszertár

3 Váci Napló 3 Bemutatta az időközi választáson induló jelöltjét a Jobbik és az MSZP Eltemették Katona Tamást Kedden vettek végső búcsút Katona Tamás történésztől, városunk rendszerváltás utáni első országgyűlési képviselőjétől, aki június 28-án hunyt el. A temetésen a Farkasréti temetőben Boross Péter volt miniszterelnök, és Fodor Pál, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója mondott búcsúbeszédet. Széleskörű baloldali összefogással igyekszik erős választói támogatást szerezni jelöltjének, Terényi Attila nyugdíjas rendőrtisztnek az MSZP a Csuka István halála miatt megüresedett önkormányzati képviselői hely betöltésére kiírt időközi választáson (a kiírás részletei lapunk 10. oldalán olvashatók). Terényi Attila mögött ugyanis a helyi szocialistákon kívül felsorakoznak a Demokratikus Koalíció és a Belvárosi Érdekvédelmi Kör aktivistái is. A jelöltbemutató sajtótájékoztatón ezt Bóth János MSZP-elnök, Krauze István DK-vezető és Lukács Ilona, a civil szervezet képviseletében szóban is megerősítette. Bóth János egyben bejelentette: a jelöltállításhoz szükséges kopogtatócédulákat már összegyűjtötték és hamarosan leadják a választási irodán. A Jobbik váci szervezete is ringbe száll az időközi választáson. Bár lapzártánkig nem tartottak jelöltbemutató sajtótájékoztatót, saját honlapjukon és a Facebookon nyilvánosságra hozták, hogy Homokiné Garancz Henriettát indítják a párt színeiben a megüresedett képviselő helyért. A hölgy könyvelő vállalkozóként dolgozik. Magamat humán beállítottságúnak tartom, aki fogékony az emberek problémáira - írja bemutatkozásában. Városunkat és az itt élők mindennapjait ismerve vallom: az önkormányzat irányításában változásra van szükség. Minden képviselőnek a váciakért, a közösségért kell dolgoznia, mégpedig hittel, szívvel és becsülettel - fogalmazta meg a részletes bemutatkozását tartalmazó szórólapon, amelyet a Jobbik váci szervezetének internetes oldalán is meg lehet nézni. A párt egyébként ugyanott több elérhetőséget is megad azok számára, akik jelöltjüket szeretnék kopogtatócéduláikkal támogatni a közelgő időközi választáson. Ma temetik Csokrisz Tamást Fájó szívvel tudatjuk, hogy Csokrisz Tamás életének 43. évében július 13-án súlyos betegség után elhunyt. Szeretett halottunktól július 26-án 11 órakor a Vác-alsóvárosi temetőben búcsúzunk. Emlékét megőrizzük! A gyászoló család és Vác Városi Kábeltelevízió Kft Katona Tamás, a kegyeleti bizottság tagja, az MTA Bölc s é s z e t - t u d o m á - nyi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének nyugdíjas munkatársa, neves történész, az es forradalom és szabadságharc értő kutatója hoszszú betegség után hunyt el június 28-án. Az egyetem elvégzése után könyvtárosként dolgozott. Az 1960-as évektől a Magyar Helikonnál, majd az Európa Könyvkiadónál volt szerkesztő és műfordító. A rendszerváltás után az évi országgyűlési választásokon az MDF jelöltjeként a váci választókerületben képviselővé választották május 24. és június 19. között a Külügyminisztérium politikai államtitkáraként fő szakterülete a magyar biztonságpolitika kidolgozása volt június 19. után az Antall-, majd a Boross-kormány sajtóügyekért is felelős miniszterelnökségi politikai államtitkára volt, ben az MDF Országos Elnökségének tagja volt. Az évi országgyűlési választásokon az MDF területi listájáról került be újra az Országgyűlésbe december 11-én, az önkormányzati választásokon Budapest I. kerületének polgármesterévé választották. Az MDF X. országos gyűlése után kilépett a pártból. Részt vett a Magyar Demokrata Néppárt (MDNP) megalapításában től 2002-ig Magyarország varsói nagykövete volt.

4 4 Váci Napló Jön a nyári szünet: rövid, de tartalmas ülésen van túl a képviselőtestület Rövid volt a júliusi testületi ülés, hiszen csak 6 fő napirendi pontot tárgyaltak meg. Emellett az Egyebek tárgysorozatban számos további döntés született és több sürgősségi indítvány is a testület elé került. A tanácskozásról igazoltan volt távol Schmuczer Istvánné (Fidesz) és Csereklye Károly (Pro Urbe). Vita most is volt, ám jóval kevesebb. Napirend előtt A napirendi sor előtt az ilyenkor szokásos jelentéseket hallgatták meg a képviselők, valamint eléjük került a TDM idei első féléves beszámolója is. A Pro Urbe frakció nevében Bánhidi Péter (Pro Urbe) jelezte, ismét tartózkodni fognak a szavazásnál, hiszen a fociról most sincsen előterjesztés. Pető Tibor alpolgármester (Fidesz) válaszában elmondta: a szeptemberi ülésre terjesztik be a kért anyagot. Mivel a napirendet csak heten támogatták és ez nem minősített többség Deákné dr. Szarka Anita jegyző elmondta: a szervezeti és működési szabályzat szerint a napirend elfogadásához nem kell nyolc szavazat, így folytatódhatott az ülés. Napirenden Elsőként dr. Matiny Ádám fogorvos mutatkozott be, aki dr. Kámory Katalin nyugdíjba vonuló doktornőt váltja a praxisban. Négy pénzügyi előterjesztést a költségvetés módosítását, a likviditási helyzetet és az adósságkonszolidációval érintett kötvények törléséről, valamint a hitelkeret szerződés módosítását is elfogadtak. Megtárgyalták a pénzben és természetben nyújtott szociális és gyermekvédelmi ellátások helyi szabályairól szóló rendelet módosítását, majd a fő napirendi pontok sorát a holding májusi beszámolója zárta. Hozzászólások Következtek az egyebek, ahol számos hozzászólás és kérdés volt a képviselők részéről. Kászonyi Károly (Jobbik) arról beszélt, hogy a lomtalanítás alkalmával többször is fenyegetés érte a munkát végzőket az úgynevezett lomisok részéről. Hozzászólásában a főtéri hangoskodást is kiemelte azzal, hogy közösen alakítsanak ki elfoglaltságot a fiataloknak. Katonáné Doman Erika (Pro Urbe) is a hétvégi főtéri dorbézolásról beszélt. Mint elmondta: saját maga is megtapasztalta már az ottani helyzetet. Kérte, hogy erősítsék meg a közbiztonságot ezen a területen, mert már a második kerékpárját lopták el. Beszélt a hulladékgyűjtők rendezetlen helyzetéről, és a parkolás nehézségeiről is. A jegyző, Deákné dr. Szarka Anita elmondta: két hete egyeztetett a rendőrkapitánnyal, aki ígéretet tett a fokozottabb ellenőrzésre, bevonva a polgárőrséget is. A parkolásra kitérve annyit mondott: a KRESZ szabályait betartva kell a városban várakozni. A hulladékszigetekkel kapcsolatos problémára Pető Tibor válaszolt. Mint kiderült, jelenleg a lakosság véleményének felmérése folyik azzal kapcsolatban, hogy hova kerüljenek újabb szelektívgyűjtők. Ismét kritizálta a város vezetését Bóth János (MSZP), ezúttal a mélygarázzsal kapcsolatban tett kijelentéseik miatt. Mind a polgármester, Fördős Attila (KDNP) mind pedig Pető Tibor visszautasította a vádakat. Szintén a mélygarázsról beszélt Bánhidi Péter, aki azt kifogásolta, hogy a térfelszín rendezésének műszaki tartalmát nem lehetett megismerni. Ad hoc jellegűnek találta a Burgundia városrészen kiépítésre került gátat is. Ez utóbbit a polgármester cáfolta. A váci vasútállomás felújítási munkával kapcsolatban kért szót Kriksz István (KDNP), aki arról beszélt, hogy meghatározásra került, mely utcákat használhatják majd az építkezés során. A főtéri problémákkal foglalkozott hozzászólásában Kiss Zsolt (MSZP) is, aki kérte, hogy a diáksegítők is vegyenek részt a kialakult helyzet megoldásában. A továbbiakban Három intézményvezetői munkakör betöltésére írtak ki pályázatot: a Madách Imre Művelődési Központ és a Gazdasági Hivatal és a Deákvári Főúti Óvoda irányítására. Véleményeznie kellett a testületnek, hogy a köznevelési intézmények neve elé odakerüljön a Váci szó. Bóth János arról kérdezte a polgármestert a döntéssel kapcsolatban, hogy ki állja az ehhez kapcsolódó kiadásokat. Fördős Attila elmondta: azt a fenntartónak kell fizetnie. Döntött a testület két pályázati részvételről is, majd a sportegyesületek támogatásáról hoztak határozatot. Egy korábbi határozat értelmében a Váci Városfejlesztő Kft. sportcélú ingatlanjainak bérleti díjából származó bevételt a városnak sport infrastrukturális beruházásokra kell fordítani. A TAO pályázati önrészek kifizetése után valamivel több, mint 10 millió forint maradt, melyből most nyolcmilliót a TAO finanszírozásban nem részesülő, aktív és eredményes sportágak között osztották szét a következő bontásban: Vác Városi Evezős Club - 1,8 millió; Váci Hajó SE 1,2 millió; Váci Vasutas SE 600 ezer; Váci Reménység 1,8 millió; Váci Ifjúsági SE triatlon ezer; Vágta SE 500 ezer; Váci Vízmű SE 1 millió; Váci Ifjúsági SE úszás 600 ezer. A nyílt ülésen két bizottsági határozatot is visszavontak, amelyek nem támogatták, hogy két középiskola ingyen használja a sportcsarnokot és az uszodát. A testület a továbbiakban úgy döntött, hogy ezeknek az intézményeknek június 15-ig térítésmentesen mégis biztosítja ezt. Az utolsó napirendi ponton majdnem fél órát vitáztak a képviselők. Arról kellett dönteniük, hogy a Vác FC megyei csapata ingyen használhatja-e a stadiont. Többen azonban nem értettek egyet John Marshall kérésével, mert szerintük legalább egy jelképes összeget kellene fizetnie a csapatnak a használatért. Végül a módosító javaslatokat elvetve a többség támogatta, hogy ingyen használja a csapat a létesítményt. Zárt ajtók mögött A zárt részről - mint mindig - most is a polgármester adott tájékoztatást. Nem merült fel kérdés most sem a közbeszerzési munkacsoport és a beszerzési munkacsoport munkájával kapcsolatban. Döntés született viszont a városi kitüntetésekkel kapcsolatban. Így ebben az évben a díszpolgári címet Varga László, egyházzenei karnagy veheti át. Három Pro Urbe egyéni díj kerül kiosztásra: dr. Csécs Ilona belgyógyász, Meláth Attila baptista lelkész és Mikulai Dániel, a Váci Reménység Egyesület titkára veheti át idén a kitüntető címet. Ebben az évben közösségi Pro Urbe Díj is kiosztásra kerül: ezt a Vendégvárók Váci Egyesülete kapja. (munkatársunktól)

5 Váci Napló 5 Nyugodt közmeghallgatás, számos városi probléma A tavalyihoz képest nyugodtan zajlott le a nyári közmeghallgatás. A testületi ülés után kezdődő eseményen nagyon sok polgár megjelent, hogy elmondhassa észrevételét problémáját. A kérdések egy része megválaszolásra került, a többit írásban teszik meg az illetékesek. Az ülésen jelen volt a nemrég kinevezett rendőrkapitány, Latorovszky Gábor is. te, hogy szemetes a városnak ezen része, valamint a kerékpár úttal kapcsolatban tett fel kérdést. Végül egy idős hölgy beszélt hosszan a Földváry téren lakók egyik problémájáról: az egyik italozó helyen történt dolgokat Az összesen 14 hozzászóló számos témát vetett fel. Szóba került többek között a nyilvános vécék és az ivókút hiánya, az ingyenes parkolás okozta problémák, a főtéri zajongás és a Sejcei út helyzete is. Szó esett a mélygarázs térfelszínének rendezéséről is, a törökhegyi ingatlan tulajdonosok problémáiról, a Zöldfa utcai játszótérnél hiányzó zebráról, a Görgey utcai lakópark építésről is, valamint a Szentgyörgyi Albert utcában lakók problémáiról is. Egy lakó kifogásolta az információ hiányt, mert szerinte mindent utólag tudnak meg a polgárok. Kérdést tett fel: a vasúti felújítással kapcsolatban, hogy mely utakat használhatja a kivitelező; a város visszafizette-e a megvásárolt parkolási bérletek árát; illetve, hogy mi lett a parkolóőrökkel. Egy deákvári lakos jelez- sorolta hosszan. Kiderült, az üggyel mind a rendőrség, mind pedig a jegyző foglalkozik már, ezért a hölgy türelmét kérték. (munkatársunktól) Országos tűzgyújtási tilalom Általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el a vidékfejlesztési miniszter hétfőtől, átmeneti időre - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) hétfőn. Az erdőkben a rendkívül gyors felmelegedés, a kánikulai meleg és a csapadékmentes időjárás miatt fokozott tűzveszély alakult ki. Ezért a vidékfejlesztési miniszter az erdőkre és fásításokra, valamint az erdők és fásítások határától számított kétszáz méteren belüli területekre július 22-én átmeneti időszakra vonatkozó általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el - tájékoztatott közleményében a tárca. Hétfőtől tilos a tűzgyújtás a felsorolt területeken található kijelölt tűzrakó helyeken is, valamint a közutak és vasutak menti fásításokban, beleértve a parlag- és gazégetést is. A miniszter felhívja az erdőben kirándulók, a mezőgazdasági területeken dolgozók, valamint a közúton és vasúton utazók figyelmét, hogy égő cigarettát ne dobjanak el, oltsák el minden esetben. Aki a tűzvédelmi rendelkezéseket megszegi, erdővédelmi bírsággal sújtható - áll a közleményben. Az elrendelt tűzgyújtási tilalom visszavonásig érvényes. (MTI) Hőségriadót rendeltek el Szerdán 0 órától péntek 24 óráig másodfokú hőségriadót rendelt el az országos tisztifőorvos, melyet várhatóan meg is kell hosszabbítani. A riadót a várható napi középhőmérséklet, azaz az éjjel 2-kor, reggel 8-kor, délután 2-kor és este 8-kor mért hőmérsékletek átlaga alapján rendelik el. Huszonöt fokos középhőmérséklet felett másodfokú, 27 fokos középhőmérséklet felett harmadfokú intézkedés lép életbe.

6 6 Váci Napló Önfenntartó magyar falvak: Kosd mindenkinek példát mutat A Gyarapodó Magyarországért Alapítvány támogatásával és szervezésével július 20-án és 21-én megrendezésre került Kosdon az Önfenntartó magyar falvak találkozója, valamint a Fenntartható vidékgazdaság a 3200 magyar végvár című szakmai konferencia. A falvak találkozóján bemutatkozott Békésszentandrás, Érpatak, Gyöngyöspata, Hegyháthodász, Hernádszentandrás, Kemenessömjén, Nagykökényes és Tüskevár önkormányzata. A kicsik és nagyok egyaránt találtak kedvükre való programokat: kirakodóvásárral, sörfőzdével, állatsimogatóval, lovas- és solymász bemutatóval valamint tombolával várták az érdeklődőket. A szombati nap folyamán fellépett az Ismerős Arcok és a Motiva zenekar, vasárnap pedig a Tumbász együttes. A találkozóval párhuzamosan a kosdi művelődési házban zajlott a Fenntartható vidékgazdaság 3200 magyar végvár című szakmai konferencia melyet a település polgármestere, Kurdi Ferenc nyitott meg, őt pedig Vona Gábor, a Jobbik elnöke követte Anyaföldünk című előadásával - számol be az eseményről a Zöld Válasz. A világot napjainkban a globális kapitalizmus és annak értékrendi alapja, az ultraliberalizmus határozza meg, amely csak rombolni képes - emelte ki az előadó. A helyzetünket súlyosbítja, hogy ez a világfolyamat Magyarországot egy kifejezetten rossz állapotában találta meg. Ha körülnézünk a mai Magyarországon, azt látjuk, hogy egy fizikailag, lelkileg, szellemileg - és lassan 100 éve területileg is szétzilált, szétvert nemzet lettünk. Ebben a globális kapitalizmusban, ha megpróbálunk egy táplálékláncot felrajzolni, akkor azt kell észrevennünk, hogy ennek a táplálékláncnak a legalján vagyunk hangsúlyozta Vona Gábor. Az önfenntartó település létrehozásához munkahelyekre, a termőföld megvédésére, minőségi gazdálkodásra, hitéletre, biztonságra és közbiztonságra van szükség. Az önfenntartó falvak alappilléreinek nevezte a kultúrát és az önálló igazgatást is. Vona Gábort Hegedűs Lórántné, a Jobbik országgyűlési képviselője követte aki szerint a magyar megmaradás a vidék Magyarországához köthető, ezért úgy kell Dunakeszi egyik bevásárlóközpontjának parkolójában fogtak el egy 38 éves gödi és egy 31 éves váci lakost, akiknél kábítószernek minősülő anyagokat, valamint kannabiszgyanús növényi származékot találtak a rendőrök tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense kedden az MTI-t. Hürkecz Zoltán közölte: a gyanúsítottak lakcímén házkutatást tartottak a rendőrök. A gödi családi házban indiai róla gondolkodnunk, mintha egy honvédő háborút folytatnánk és a 3200 végvárban kell a csatát megvívni nap mint nap. A szombati nap folyamán felszólaltak többek között Varga Csaba és Kulcsár László szociológusok, valamint Varga Géza, a Jobbik országgyűlési képviselője és Üveges Gábor, Hernádszentandrás polgármestere, Szalay Zsuzsanna vadkendert és több mobiltelefont foglaltak le. A váci férfinál tartott házkutatáson több gramm szárított növényi származék került elő. Egyik szobájában pedig a padlószőnyeg alatt lejáratot találtak a pincébe, ahol aztán 77 tő, különböző fejlődési szakaszban levő növényből álló ültetvényre bukkantak. és Varga István közgazdászok. A vasárnapi nap sem múlhatott el előadások nélkül. Bemutatkozott Sinka Imre, Békésszentandrás és Szajkó Károly, a kárpátaljai Visk polgármestere, valamint Andrásfalvy Bertalan magyar néprajzkutató és egyetemi tanár. A házigazda szerepét betöltő Kosdon egyébként a tavaly megválasztott új önkormányzat már részletes programot dolgozott ki a rend helyreállítására és gazdaság felélénkítésére. Kurdi Ferenc már ben felajánlotta alpolgármesteri tiszteletdíját a Tankert program beindítására - írta az Alfahír ben szintén a Tankert eszközbeszerzésére, és a Kosdi Sport Club öltözőjének felújítására különítették el az összeget. A program keretein belül az elmúlt évben hat tonna burgonyát, három tonna paradicsomot és több száz kiló más zöldségfélét takarítottak be, melyeket nagyrészt szétosztottak a falusiak között, valamint a kosdi közétkeztetést biztosító konyhán használtak fel. Kosd már megtette az első lépést az önellátó gazdálkodás megvalósítása felé, a továbbiakban pedig szeretnék ezt a kisállattartás feltételeinek megteremtésével is kiegészíteni, hogy a piaci árnál olcsóbban juthassanak a helyeik a minőségi élelmiszerekhez, és munkahelyeket is teremtsenek. Aki a hétvége folyamán ellátogatott Kosdra, mindenképpen élményekben, de talán ami a legfontosabb reményekben gazdagabban térhetett haza. (munkatársunktól - fotó: alfahir.hu) Egy parkolóban kapcsolták le a dílereket Még a nyár elején a Váci Rendőrkapitányság nyomozói is felderítettek egy kisebb kereskedőhálózatot. Latorovszky Gábor rendőrkapitány lapunknak elmondta, hogy egy közúti ellenőrzés során bukkantak az első nyomra, amelyen elindulva eljutottak egy váci, egy dunakeszi és egy Kecskemét közelében élő emberhez. Mindhárman kábítószerrel kereskedtek, egyikük termesztette is a vadkendert. (munkatársunktól - képünk illusztráció)

7 Váci Napló 7 Kertész Gyula Emlékérmet kapott Mándli Gyula könyvtárigazgató A Magyar Könyvtárosok Egyesületének Helyismereti Szervezete a közkönyvtárak helyismereti munkájával hivatásszerűen foglalkozó könyvtárosok szervezetének és munkaprogramjának kialakításában végzett meghatározó jelentőségű szerepéért ítélte méltónak Mándli Gyulát a Kertész Gyula Emlékérem kitüntetésre. lyamatos változások közepette szükségünk van olyan mérföldkövekre, melyekhez visszatérhetünk, ha elvétettük az utat. Új olasz étterem: megehetjük Spongya Bobot is pizza formájában Új olasz étterem nyílt Vácon június 1-én. Simon Zoltán 16 éve nyitotta meg első olasz éttermét Budapesten, ami a Trattoria Venezia nevet viseli. Most már Vácon is megkóstolhatjuk ételkülönlegességeit. A szakács, tulajdonos két Mándli Gyula az emlékérem átvételekor évig élt Olaszországban, ahol minden olasz ételkülönlegességet eltanult a helyi nagyoktól. Épp ezért pont olyan az összes elkészített étele, mint az eredeti. Úgy gondolta, hogy minél több emberrel meg kell ismertetni és szerettetni az olasz étel kultúrá- Mándli Gyula könyvtárosi tevékenységében a kezdetektől fogva meghatározó szerepet játszott e munkaterület. Felismerve az együttműködés, a tapasztalatcsere szükségességét, húsz éve, az 1993-ban megrendezett leányfalui helyismereti tanácskozás óta dolgozik azon, hogy ennek megteremtse és fenntartsa szervezeti kereteit. Több könyvtáros generáció szakmai pályájának voltak meghatározó eseményei az általa először megálmodott, megszervezett helyismereti Országos Tanácskozások, melyek a gyakorlati tudás átadásán túl szemléletet, példát, szakmai önbizalmat adtak a szakterülettel ismerkedőknek. A rendezvények tapasztalatai alapján alakultak ki e terület formális és informális képzési lehetőségei, került a szakmai közgondolkodás kiemelt figyelmébe a helyismereti dokumentumokkal való munka megkerülhetetlensége. Szakmai pályája mindig túlnyúlt munkahelye, könyvtára keretein. Országosan elismert munkát végez a honismereti mozgalomban, határainkon átívelő kulturális kapcsolatépítő munkáját több alkalommal elismerték az Ipoly-menti települések. A szakmánkat érintő fo- Mándli Gyula könyvtárosi, szervezetfejlesztő, kultúraközvetítő, értelmiségi munkásságával letehet egy ilyen iránymutató mérföldkövet. Erre számít, ebben bízik a helyismereti könyvtárosok szervezete, mely nélküle talán nem is jött volna létre. Eddigi munkája elismerése mellett ehhez kíván további bíztatást adni a Kertész Gyula Emlékérem kitüntetés átadásával. (munkatársunktól) ját, így a Dunakanyar szívében, Vácon is nyitott egy éttermet. A Gondola június 1-étől üzemel a Szérűskertben, a város szélén. Különlegességek: a 60 centiméteres családi, a szív és Spongya Bob alakú pizza és a saját készítésű tészták. Augusztus 31-én igazi olaszos nyitóünnepséggel lesz hivatalossá téve az étterem megszületése, amin Marchello római születésű énekes fogja élő zenéjével szórakoztatni a vendégeket, valamint, Gian Carleo szakácsmester tengeri specialitásokkal kápráztatja el az odalátogatókat. (Andréli Dalma)

8 8 Váci Napló XXI. Váci Világi Vigalom: a három nap programjai Ma veszi kezdetét a XXI. Váci Világi Vigalom. Ajánlónkban a péntektől vasárnapig tartó rendezvény kavalkádot igyekszünk a teljesség igénye nélkül bemutatni. Július 26., péntek t 17 óra - Nyitóhangverseny (Székesegyház), közreműködik: a Váci Szimfonikus Zenekar és a Vox Humana Énekkar, vezényel: Farkas Pál és Sándor Bence t 18 óra - Gádor István életmű-kiállításának ünnepélyes megnyitója (Pannónia Ház - Váci Művészeti Gyűjtemények), megnyitja: Fördős Attila, Vác város polgármestere t 18 óra - A Kék Duna Mazsorettcsoport műsora (Március 15. tér) t 18 óra - Acoustic Rock Jam (Zenepaviloni Színpad) t óra - K16 Kortárs Galéria 30 művész 30x30 című kiállítása t óra - A Váci Ifjúsági Fúvószenekar koncertje (Március 15. tér) t 19 óra - Pedrofon (képünkön) koncert (Duna-parti Nagyszínpad) t 20 óra - Oláh Kálmán Trió és a Horizont Kvintett (Március 15. tér) t 20 óra - Rock and Roller (Zenepaviloni Színpad) t 21 óra - Fenyő Miklós koncert (Duna-parti Nagyszínpad) t 22 óra - Papa Jazz Seven (Március 15. tér) t 22 óra - House of Grooves (Zenepaviloni Színpad) t 23 óra - Unisex koncert (Duna-parti Nagyszínpad) t óra - Utcabál DJ Sinkó Bencével (Zenepaviloni Színpad) na-part) t 10 óra - Kajak Kenu Sportág Népszerűsítése (Duna-part); vendégek: Wichmann Tamás, Csapó Géza, Kammerer Zoltán olimpiai bajnok, Tóth Dávid, Kuliffai Tamás, Pauman Dániel és még sokan mások a kajak kenu sportból. 21 óra - Lampionos hajófelvonulás a Dunán t óra - Huszár tábor a Váci Huszár-és Nemzetőr Bandérium szervezésében (Duna-part) t 11 óra - Tánciskolák bemutatója (Március 15. tér), Dynamic Táncstúdió, Miami Tánciskola t 11 óra - Miklósi András orgonaművész hangversenye (Székesegyház) t 13 óra - Harcművészeti bemutatók (Zenepaviloni Színpad), Hinomoto HSE bemutatója, Krav-Maga Vác bemutató t 14 óra - Rock in Board TSE (Zenepaviloni Színpad) t 14 óra - Tini Dance Team (Március 15. tér) t 15 óra - Váci Városi Fúvószenekar (Március 15. tér) t 15 óra - Zita hastánc csoport (Zenepaviloni Színpad) t 15 óra - Konkrét koncert (Dunaparti Nagyszínpad) t 15 óra - A székely menyecske meg az ördög népmese bábokkal (Pannónia Ház- DDC Művészetek Udvara) t 16 óra - Katáng (képünkön) koncert (Március 15. tér) t 16 óra - Nauro City (Zenepaviloni Színpad) t 16 óra - A Familia Gladiatoria bemutatója (Duna-part), július 28. vasárnap óráig, t óráig, vasárnap óráig, Kutyaduma Központ - kutyás programok, bemutatók (Duna-part, a tanpálya mellett) t 16 óra - Csuka Ágnes zongorakoncertje (Bartók Béla Zeneiskola) t 17 óra - Lachegyi Imre és Cs. Nagy Ildikó hangversenye (Bartók Béla Zeneiskola) t óra - Chicago ( Március 15. tér), a Silverstar Társulat latin jazz táncműsora t óra - Kitti Live (képünkön) koncert (Duna-parti Nagyszínpad) t 18 óra - B. City Band (Zenepaviloni Színpad) t 18 óra - A Vox Humana Énekkar koncertje (Ferences Templom), vezényel: Sándor Bence karnagy t óra - Hulla jó Panzió (Pannónia Ház- DDC Művészetek Udvara), közreműködnek Silverstar Művészképző Iskola hip-hop csoportjai t 19 óra - Veszprém Város Vegyeskarának hangversenye (Bartók Béla Zeneiskola), házigazda: a váci Serenus kórus t 19 óra - United koncert (Március 15. tér) Július 27., szombat t óra - Így kell járni! családi játszó - tánc - ház (Görög templom melletti füves területen, a Memento Mori Kiállítás udvarán) t 10 óra - Kézműves foglalkozások, játszóház (Pannónia Ház- DDC Művészetek Udvara) t Július 27. szombat és 28. vasárnap óráig, Játékos tudomány (Du- t óra - Papp-Sárdy NBB. (Duna-parti Nagyszínpad) t 20 óra - A Szent Cecília Kórus hangversenye (Székesegyház) t 20 óra - Két férfi és egy messziről jött - harmadik (Pannónia Ház- DDC

9 Váci Napló 9 Művészetek Udvara), zenés színpadi bohóságok. Szereplők: Pankotay Péter, Kis Domonkos Márk, Ruzicska László t 20 óra - Abracadabra (képünkön) koncert (Zenepaviloni Színpad) t óra Ralf Gauck - Szabó Sándor - Major Balázs trió (Bartók Béla Zeneiskola) t 21 óra - Symphonic moments (Március 15. tér), a Váci Szimfonikus Zenekar népszerű musical és filmzene öszszeállítása. Vezényel: Farkas Pál t 22 óra - Demjén Ferenc (képünkön) koncert (Duna-parti Nagyszínpad) t 23 óra - Made In koncert (Március 15. tér) t 23 óra - Utcabál a Derby zenekarral (Zenepaviloni Színpad) t 24 óra Házibuli Dj Monoval (Duna-parti Nagyszínpad) Július 28., vasárnap t óra - Így kell járni! családi játszó - tánc - ház (Görög templom melletti füves területen, Memento Mori Kiállítás udvarán) t 10 óra - Kézműves foglakozások, játszóház (Pannónia Ház- DDC Művészetek Udvara) t 11 óra - Barokk orgonamuzsika (Ferences Templom), Bednarik Anasztázia orgonakoncertje t 13 óra - SunnyBoy és az Angyalok (Zenepaviloni Színpad) t 14 óra - Napraforgó ukrán néptáncegyütes (Március 15. tér) t 14 óra - Tánckavalkád (Zenepaviloni Színpad), fellépnek: a Dancer Shadows Tánciskola Bolero TSE növendékei t 15 óra - D'archangel koncert (Duna-parti Nagyszínpad) t 15 óra - Amaro Calipo A Váci Cigány Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében megvalósuló program (Pannónia Ház- DDC Művészetek Udvara) t 16 óra - Countaktus Country (Zenepaviloni Színpad) t 16 óra - Katica mesék (Március 15. tér) t óráig - Kelta tábor (Duna-part, a tanpálya mellett) t 16 óra - Musical - Mánia (Dunakanyar Színház), ismert hazai és külföldi musicalek és filmzenék válogatása a Gyémánt Musical Stúdió előadásában. t 17 óra - Görög Szigetek (Március 15. tér), a Váci Görög Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében megvalósuló program t 17 óra - Csillagmese (Pannónia Ház- DDC Művészetek Udvara) t 17 óra - Millennium koncert (Duna-parti Nagyszínpad) t 18 óra - Is Real Project (Zsinagóga) t 18 óra - Sallay Edit operett musical műsora (Bartók Béla Zeneiskola) t 18 óra - Gesarol koncert (Zenepaviloni Színpad) t 18 óra - Szigligeti Ede: A nőuralom (Széchenyi utca), a Szekér Színház előadásában t 19 óra - Egyik sincs a másik nélkül (Pannónia Ház- DDC Művészetek Udvara) t 19 óra - Babos Gyula & László Attila & Tátrai Tibor Gitár Trió (Március 15. tér) t 19 óra - Varga Miklós és a Band (Duna-parti Nagyszínpad) t 19 óra - Klenyán Csaba klarinétművész és Cs. Nagy Ildikó zongoraművész koncertje (Bartók Béla Zeneiskola) t 20 óra - MAN-diner együttes koncertje (Zenepaviloni Színpad) t óra - Záróbeszéd (Március 15. tér) t 21 óra - Beatrice koncert (Dunaparti Nagyszínpad) t 21 óra - Nyári est a zongora bűvöletében (Március 15. tér), Nyári Károly, Nyári Aliz és Nyári Edit és a Váci Jeszenszky Balett t 22 óra - Traffic Jam (Zenepaviloni Színpad) t 23 óra - Tűzijáték (Duna-parti Nagyszínpad) Forgalomkorlátozások a rendezvény idején Július 25-én, csütörtökön 18 órától a Bajcsy Zs. utca és az Ilona utca a város felé egyirányú. A Konstantin tér teljes területén megállni tilos - július órától a nyitóceremónia a végéig (kb óráig) órától július óráig a Dunaparton a kerékpárút Gombás patak hídja és a révátkelő közötti szakasza megszűnik! - 18 órától az Ady E. sétány a komptól valamint a József A. sétány teljes szakasza lezárásra kerül. A révátkelő forgalma zavartalan a rendezvény ideje alatt. Július 26-án, pénteken 12 órától a Köztársaság utca a Szentháromság tértől, illetve a Petróczy utca teljes szakasza lezárásra kerül. Behajtani csak behajtási engedéllyel rendelkezőknek, illetve az ott lakóknak van lehetősége a megszokott módon. A Diadal tér 2-8. szám közötti szakaszán, valamint a Köztársaság út, Mátyás király útja és Dombai utca közötti szakaszán mindkét irányban megállási tilalom lép életbe. Gépkocsival a rendezvény Duna-parti területe a 2-es számú főút Földváry tér Diadal téren keresztül a táblával jelölt útvonalon közelíthető meg. A rendezvényhez kapcsolódóan ideiglenes parkoló kerül kijelölésre. A Volánbusz helyi járatai július 26-án 12 órától július 29-én üzemkezdésig a Főteret nem érintik.

10 10 Váci Napló Tudnivalók a helyi időközi képviselő választásáról a 2-es kerületben Vác Város Helyi Választási Irodájának vezetőjeként Deákné dr. Szarka Anita jegyző a választási eljárásról szóló évi C. törvény 6. (3) bekezdés alapján az alábbi közleményben nyújt tájékoztatást az időközi képviselőválasztásról. Tájékoztatom a tisztelt lakosságot, hogy a váci 2. számú egyéni választókerület szeptember 8. napjára kitűzött időközi képviselő választásának lebonyolítása kapcsán összeállított választói névjegyzék július 24-től július 28-ig hivatali időben megtekinthető a Helyi Választási Iroda székhelyén, a váci polgármesteri hivatal 129. számú irodájában. A névjegyzéken bárki bármilyen adatot megtekinthet, arról azonban másolat nem készíthető. A névjegyzékre való felvételről a választópolgárok értesítőt kapnak július 25. napjáig. Az értesítővel együtt a jelöléshez szükséges ajánlószelvények is kipostázásra kerülnek. Július között lehet - a fent megjelölt helyen és időben kifogást benyújtani a névjegyzékből való kihagyás illetőleg törlés vagy a névjegyzékbe való felvétel miatt, melyről a helyi választási iroda vezetője legkésőbb a beérkezést követő napon dönt. A település szintű lakcímmel rendelkezők a váci polgármesteri hivatal 129. számú irodájában, személyi azonosságuk igazolása után a mai naptól átvehetik a részükre elkészített ajánlószelvényt és értesítőt. Jelöltet állítani augusztus 9-én 16 óráig lehet. Az érvényes jelöléshez 30 db szabályszerűen kitöltött ajánlószelvény szükséges. A kitöltött ajánlószelvényeket a jelölteknek, illetve jelölő szervezeteknek kell átadni, még olyan időpontban, hogy a jelölő szervezetek a jelöltállítás időpontját tartani tudják. Az ajánlás nem vonható vissza. Az ajánlószelvények szabályszerűségét a Helyi Választási Bizottság ellenőrzi. A jelölő szervezet, a jelölt bejelentését a Helyi Választási Iroda fogadja, melyről igazolást ad ki, a nyilvántartásba vételéről a Helyi Választási Bizottság dönt. Jelölő szervezet csak nyilvántartásba vételét követően ajánlhat jelöltet. A választás helye Vác város, a szavazás helyszíne a megelőző választással egyezően: 1. Óvoda, dr. Csányi László körút 13.; 2. Pannónia épület, Köztársaság út 19.; 3. Juhász Gyula Általános Iskola, Báthori utca 17/19. A település szintű lakcímmel rendelkezők (akiknek lakcímkártyáján utca, házszám nem szerepel) a Pannónia épületben (Köztársaság út 19.) adhatják majd le szavazataikat. A szavazatok szeptember 8-án az értesítőben megjelölt helyszíneken 6-19 óráig a személyi azonosság igazolását követően adhatók le. A mozgásában gátolt választópolgárt szavazásának lehetővé tétele érdekében kérésére a szavazatszámláló bizottság legalább két tagja, a szavazatszámláló bizottság illetékességi területén belül, mozgóurnával felkeresi és amennyiben igazo- lással kíván szavazni, a névjegyzékbe felveszi. A mozgóurnát a választópolgár írásban kérheti a helyi választási iroda vezetőjétől, illetőleg a szavazás napján a szavazatszámláló bizottságtól. A Pannónia épület akadálymentes szavazóhelyiség, így azon mozgáskorlátozottal, akik nem kérnek mozgó urát, igazolás kérése után, itt adhatják le szavazataikat. A képviselő az lesz, aki a választáson legtöbb érvényes szavazatot kapta. A jelöléssel, szavazással kapcsolatos tudnivalókról, egyéb eljárási kérdésekről a Helyi Választási Iroda ad tájékoztatást a Polgármesteri Hivatalban ügyfélfogadási időben személyesen vagy telefonon történő megkeresés alapján. Felhívás földet használókhoz A termőföldről szóló évi LV. törvény és a földhasználati nyilvántartás részletes szabályairól szóló 356/2007 (XII. 23.) Kormány rendelet változása következtében valamennyi ingatlanügyi hatóságnál (továbbiakban: járási földhivatalnál) regisztrált földhasználó köteles bejelenteni: a) magánszemély földhasználó esetében a személyi azonosítóját (személyi számát) és az állampolgárságát, b) gazdálkodó szervezet földhasználó esetében pedig a statisztikai azonosítóját. A fentiek alapján szeptember 30-ig az illetékes járási földhivatalhoz be kell nyújtani a január 1-ét megelőzően már regisztrált földhasználóknak a fenti adatokat tartalmazó földhasználati azonosító adatközlési adatlapot. A földhasználati azonosító adatközlési adatlap beszerezhető a földhivataloknál, vagy letölthető a www. földhivatal.hu honlapról. A bejelentést határidőben elmulasztó földhasználót a földhivatal bírsággal sújtja, amelynek mértéke a termőföld ingatlan-nyilvántartás szerinti AK értékének ezerszerese, azzal, hogy nem lehet kevesebb a behajtható köztartozás minimális öszszegénél.

11 Váci Napló 11 A tbc genomját azonosították egy 200 éves váci múmiában Magyar és angol tudósokból álló kutatócsoportnak új eljárással sikerült azonosítani a tbc genomját egy 216 éves váci múmia tüdőszövetéből. A Budapesti Természettudományi Múzeum Embertani Tára, a Warwicki Orvosi Egyetem és a University College London munkatársai a metagenomika nevű új módszerrel azonosították a tuberkulózis kórokozójának DNS-ét. A metagenomika azért alkalmas több száz éves leletek tanulmányozására, mert nem szükséges hozzá a természetes környezetből vett minta tenyésztése. A genetikai térkép hagyományos vizsgálatához általában klónozott mikrobiológiai kultúrákat használnak, a metagenomika azonban lehetővé teszi a laboratóriumban nehezen elemezhető minták kutatását is. A mintát az december 25-én, 28 éves korában elhunyt Hausmann Terézia maradványaiból vették. A leletre 1994-ben, a váci domonkos rendi Fehérek templomának felújításakor bukkantak rá, amikor a templomban egy befalazott kriptát, benne 265 teljesen vagy részlegesen természetes módon mumifikálódott, halotti ruhával, ékszerekkel díszített holttestet tártak fel a váci Tragor Ignác Múzeum munkatársai. A mumifikálódási folyamatokat a különleges mikroklíma és az állandó légmozgás tette lehetővé, mely elősegítette a testek kiszáradását. A fenyőfa koporsókba helyezett, ugyancsak fenyőfa forgács felszívta a testnedveket, a fenyőben található sajátos anyag pedig megakadályozta a mikroorganizmusok szaporodását, így a bomlási folyamatok megálltak. Pap Ildikó antropológus, a Magyar Természettudományi Múzeum Embertani Tárának igazgatója az MTI-nek elmondta, korábban már kimutatták, hogy az elhunytak több mint 60 százaléka fertőzött volt a tbc kórokozójával. Az is bizonyossá vált, hogy a testek különlegesen jól megőrizték a kórokozó DNS-ét, és a néhai Hausmann Terézia mumifikálódott testén végzett mellkasröntgen, valamint a tüdőmaradványból vett szövetminta elemzése igazolta, hogy halálát a tbc okozta. - Az ilyen régi minták genetikai vizsgálata a szennyeződések kockázata miatt volt bizonytalan, hiszen a mintát laboratóriumban kellett tenyészteni. A metagenomikában az a gyönyörű, hogy egyszerű, ám igen informatív megközelítést ad a kutatások széles köréhez. Néhány hete hasonlóan régi leletből egy másik kutatócsoport a lepra genomját azonosította - magyarázta Mark Pallen, a Warwicki Orvosi Egyetem kutatásvezető mikrobiológusa az áttörést jelentő eljárást. A New England Journal of Medicine című szaklapban megjelent kutatás kimutatta, hogy Hausmann Teréziát két különböző tbc-baktériumtörzs fertőzte meg. Ez az információ a jelenlegi tuberkulóziskutatások fényében kiemeli a vegyes törzsek okozta fertőzések jelentőségét, különösen tbc-járványok idején - fűzte hozzá Pap Ildikó. Az antropológus kifejtette, hogy a múmiák gondos elemezése felfedi azokat az M. tuberculosis kórokozókat, amelyek az akkor élt embereket fertőzték. - Fontos megjegyezni, hogy az idők folyamán a Mycobacterium tuberculosis változott, új, sokkal veszélyesebb törzsek alakulnak ki. Egyes kórokozók könynyebben terjednek emberről emberre, mások pedig ellenállnak a legtöbb, vagy szinte mindegyik antibiotikumnak. - Napjainkban a világ teljes népességének kétharmada tuberkulózisfertőzött, de csak 10 százalékuknál fejlődik ki az aktív tbc. Ez arra utal, hogy ez a betegség több ezer éve együtt létezik az emberiséggel. Az ilyen együttélés, úgy véljük, oda vezetett, hogy nemcsak az emberek változtak, hanem a kórokozók is. A paleomikrobiológia - a régen élt mikrobák DNS-ét és más jellemzőit kutató tudomány - lehetővé teszi, hogy a kutatók közvetlenül vizsgálják a régészeti és történeti korokból származó anyagokat. Bár a DNS is sérülhet a halált követő bomlási folyamatok következtében, néha a különleges körülmények lehetővé teszik, hogy mind az emberi maradványok, mind a fertőző baktériumok nagyon jó állapotban megőrződjenek, ahogy az a magyar múmiákkal történt - hangsúlyozta a kutatás jelentőségét a magyar antropológus. - Igen izgalmas volt látni a kétszáz éves baktériumtörzs és a nemrég Németországban kitört járványt okozó törzs örökítő anyaga közötti hasonlóságokat. Megfigyelhettük, milyen hatékonyan tudjuk a metagenomikával követni a mikrobák evolúcióját és elterjedését, ám azt is megtudtuk, egyes kórokozótörzsek felmenői több mint kétszáz éve jelen vannak Európában - hangoztatta Pallen. (hirado.hu)

12 12 Váci Napló Magyar származású amerikai színész a Váci Világi Vigalomban Július 27-én szombaton 20 órakor a Pannónia Ház DDC Művészetek Udvarában négy jó kedélyű férfi zenés színpadi bohóságokkal várja a Váci Világi Vigalom forgatagában felüdülni vágyókat. Kis Domonkos Márk, Pankotay Péter, és Ruzicska László tavaly nagy sikert aratott Két férfi és egy - meszsziről jött - harmadik című műsorában mesél újra a nőkről kendőzve kendőzetlenül, rajongva és olykor jajongva már a hátam mögött, a szívem mégis mindig az operetthez húzott. Nagy szerencsémre mintegy harminc év után megalakult a színház Los Angelesben, mellyel fő célkitűzésünk, hogy az operett műfaját eljuttassuk az amerikai színházakba, és éltessük mindenhol a világon. Nagyon régi vágyam, hogy az óhazában is színpadra léphessek, leírhatatlan érzés ez számomra. És külön öröm, mindenest. Sokoldalú tehetség, miért ne használtuk volna ki? Nagyon sokat köszönhetünk neki, ő emelte fel színházunk nívóját. A Mágnás Miska bonvivánjaként, a Marica grófnő rendezőjeként, majd pedig önálló estjével is nagy sikert aratott a Los Angeles-i magyar kolóniában, de a natív amerikaiak körében is hasonlóan pozitív fogadtatásra talált. Hőgutát kaphatnak az állatok is - A téma maradt ugyanaz, a nők. A nagyon sikeres standup comedy műfajt igyekszünk zenére átültetni. Mindenkinek lesz egy saját kis blokkja, így azt hozhatja el a közönségnek, ami neki jól áll, és amit a legjobban szeret. Az előadás különlegessége, hogy 50 év után ezen előadás vendégművészeként lép először hazai színpadra a magyar származású amerikai színész, Hrotkó Csaba. A napokban vált biztossá, hogy el tud jönni, emiatt maradt eddig titokban a neve - mondta el az előadás kapcsán Pankotay Péter, a Váci Dunakanyar Színház művészeti igazgatója, a Madách Színház színésze. Hrotkó Csaba a Szoboszlai Sándor Dél-Kaliforniai Magyar Színház színésze 56- ban, tizenévesen szökött el az Egyesült Államokba, bár azóta sokat járt haza, kint végezte el a színi iskolát, és az ottani művészeti élet aktív tagja lett. Az Oklahoma, Sound of Music, Faust című darabokkal kezdte pályafutását, majd a Los Angelesi Magyar Vígszínházban folytatta a Sybill, Mária Főhadnagy, János Vitéz című operettekkel. Számtalan prózai darabban szerepelt a Thália Stúdió magyar előadásaiban, a Fatornyok mindközül a legemlékezetesebb. Színész élete csúcspontjának, a Szörényi Éva rendezte, Márai Sándor által írt Szerep című darab ősbemutatóját tekinti. - Több prózai és zenés színházban játszottam, számos musical- és filmszerep van A csapat: két férfi és egy - messziről jött - harmadik, plusz a negyedik. Hosszú távú kapcsolat van a két színház között hogy a váci közönségnek is bemutatkozhatok. Az együttműködés a váci és az amerikai színház között nem teljesen új keletű. Hrotko Csaba így emlékszik vissza az egy évvel ezelőtti kezdetekre: - Színházunknak nem volt igazán képzett tenor énekese. Hallottunk a nagy tehetségű Pankotay Péterről, eljöttünk meghallgatni, majd felkértük a Mágnás Miska főszerepére. Az előadás díszleteit Ruzicska László - a Madách Színház művésze, a Fónay HUMÁNIA - Társulat színész mesterség tanára, a Váci Dunakanyar Színház kreatív tanácsadója - tervezte, melyet modellek formájában Péter magával hozott Amerikába, mi pedig megépítettük a valóságban. Az előadás olyan nagy sikert aratott, hogy marasztaltuk Pétert, mint rendezőt, tanárt, pszichológust, Az elmúlt egy évben szövődött baráti és munkatársi kapcsolt vezetett odáig, hogy a Váci Világi Vigalomban Hrotkó Csaba, Kis Domonkos Márk, Pankotay Péter és Ruzicska László közös előadással örvendeztessék meg a közönséget. A Váci Dunakanyar Színház és a Dél-Kaliforniai Szoboszlai Sándor Magyar Színház egymás testvér színházává vált. Ilyen nemzetközi kapcsolattartásra nem nagyon van jelenleg példa, többek között ebben is úttörőnek számít a Váci Dunakanyar Színház működése. Nagyon élveztük a közös munkát. Terveink szerint továbbra is fogunk együtt dolgozni, tengeren innen és túl tette hozzá Kis Domonkos Márk színművész, a Váci Dunakanyar Színház ügyvezető igazgatója. (Fehérvári Fruzsina) Van, ahol a nyári kánikulában a tűző napon, árnyéktól mentes helyen, láncra verve tartanak háziállatokat. A melegtől kis időn belül hőgutát kaphatnak állataink, amibe rendszerint bele is pusztulhatnak. A felelőtlen gazda ilyen esetben az állatkínzás bűncselekményét követi el, amiért két évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható. Az Orpheus Állatvédő Egyesület segélytelefonján a nagy nyári kánikulában aggódó állatbarátok körében rendszeres téma a tűző napon kikötött, víz nélkül tartott állatok számára történő segítségkérés. Gyakran felejtenek kertben, udvaron egy két napig (vagy tovább is) emberek házi kedvenceket. Van, hogy élelem ivóvíz nélkül szenvednek az állatok. A kánikulában a kedvencek mellett a gazdasági célú háziállatokra is fokozottabban oda kell figyelni. Ne csak a saját állatainkat óvjuk, figyeljünk oda a szomszéd portán tartott állatokra is. A kutya nem tud izzadni, ami komoly nehézséget okoz számára, mert pusztán a lihegéssel történő hővesztés néha, bizonyos körülmények között nem elegendő, ilyenkor az állat keresi a hűvös helyet, padlót, amire ráfeküdve hűtheti magát. A nagy nyári kánikulát könnyebben átvészelik házi kedvenceink, ha hűvös helyen készítünk kuckót számukra. Fontos a napjában többször újratöltött vizestál. Ha módunkban áll nedvesítsük be az állat bundáját, úsztassuk, és legfőképp ne kívánjunk tőle csúcsteljesítményt.

13 Váci Napló 13 Csank: csak azért vállaltam el, mert a váciak hívtak Ausztriába igazolt Michel Az osztrák negyedik ligában szereplő Union Perg együtteséhez igazolt a Magyarországon többek között Vácon és a BKV Előrében futballozó nigériai származású csatár, Michel Victor írja nemzetisport.hu. Még nincs teljes csapat, sok a próbajátékos, miközben az ellenfelek már kialakult kerettel várják a bajnokságot. Van viszont egy, a magyar labdarúgásban és Vácott is etalonnak számító edzőnk. Csank János, aki a váci csapattal megnyerte a magyar bajnokságot és volt a válogatott szövetségi kapitánya is, sokak meglepetésére a megye I-ben induló, gyakorlatilag újraépítkező gárdánk vezetőedzője lett. - Ez a gesztus a váciaknak szól - mondja. - Ha nem ide hívnak, legfeljebb egy jót mosolygok a felkérésen. De Vác az más, életem szép időszaka kötődik a városhoz. A tréner azt mondja, tisztában van azzal, hogy a kitűzött cél, egy szezonon belül feljutni az NB III-ba, nem könnyen teljesíthető. - Az új bajnoki rendszer miatt egy csomó, jó játékerőt képviselő csapat esett ki az NB III-ból és indul most a megye I-ben. A mi csoportunkban is van néhány nagyon erős klub, mint például a vecsésiek, az érdiek, vagy a százhalombattaiak. Arról nem is beszélve, hogy számítanunk kell rá: mivel mi nemrég még a másodosztályban futballoztunk, ellenünk mindenki győzni akar majd. És van még egy dolog: igaz, hogy a régi csapatból itt maradtak néhányan, de erősítenünk kellene. Akik jó játékosok, többnyire már leigazoltak valahová, így elég nehéz dolgunk van. Más helyeken már van egy stabil keret, nálunk meg még képlékeny a dolog. Ráadásul a szabályok szerint nekünk július végéig le kell zárnunk az átigazolásokat, miközben a felsőbb osztályokban még augusztusban is hozhatnak döntéseket. A klubvezetés szabadkezet adott a vezetőedzőnek a keret összeállításához, de Csank János azt mondja: egyelőre ő is csak ismerkedik a lehetőségekkel. - Én korábban elsősorban első- és másodosztályú mecscsekre jártam, ezekről ismerek sok játékost. Nyilván, ők nem a megye I-ben szeretnének focizni... Csank János olyan megállapodást kötött a váciakkal, hogy ha NB II-es vagy NB I-es klubhoz hívják és megállapodnak, akkor azonnal és minden kötöttség nélkül el kell őt engedniük. - Jól érzem magam Vácon, de nyilván, ha érkezik egy olyan felkérés, amely egy jó szakmai feladatot ígér, akkor lehetőséget szeretnék kapni, hogy szabadon döntsek - jegyezte meg a tréner. - Ahogy most a hazai labdarúgást elnézem, ilyen veszély egyelőre nem fenyeget. És van egy sor olyan klub, ahová nem is mennék - tette hozzá. A következő hetek a csapatépítéssel telnek. A hétközi tréningeken átlag vagy másfél tucat játékos vesz részt, közülük többen csak próbajátékon vannak itt. Csank János szerint vannak közöttük ügyes srácok, de még nem dőlt el, ki lesz a szerinte fontos tizenhatos kemény magban. Úgy véli, elsősorban legalább NB III-as, de inkább NB II-es képességű játékosokat kellene igazolni, mert velük nagyobb az esély a feljutásra. - Fiatal, robbanós gyerekek kellenének, nem pedig levezető öregek - jegyezte meg a tréner. Ezekben a hetekben tehát sűrű a programja a klubvezetésnek. Az azonban már látszik, hogy a régi gárdából néhányan továbbra is Vácott maradnak, s lehetőség lesz arra is, hogy az utánpótlásból egykét tehetséges gyerek játéklehetőséget kapjon a felnőtt csapatban. A váciak szomorúan figyelték, hogyan tette tönkre a focit az anyagi érdek. Augusztus végétől viszont érdemes lesz kimenni a mecscsekre, mert nem mindennapi produkció kerekedhet az új helyzetben: egy volt válogatott szövetségi kapitány hajtja, űzi majd a srácokat a győzelem felé. (Furucz Zoltán) A 25 esztendős Michel az NB II-ben két és fél év alatt összesen 64 mérkőzésen lépett pályára a Vác és a BKV Előre színeiben, ezeken 15 gólt szerzett. Mivel nyáron lejárt a szerződése, szabadon igazolhatott az osztrák Union Perghez, amellyel egyéves megállapodást kötött. Leigazolta a KBSC A Nemzeti Sport Online információi szerint a korábban többek között Vácon, Diósgyőrben, Mezőkövesden és a BKV Előrében is futballozó csatár, Szabó Viktor megállapodott az NB III Keleti csoportjában induló Kazincbarcikai SC-vel.A 26 éves támadó pályafutása során az NB I-ben a Vác és a Diósgyőr színeiben összesen 57 alkalommal lépett pályára. A tavaszi szezonban a Mezőkövesd kölcsönjátékosaként az akkor még NB II-es BKV Előrében szerepelt. Az MSE trénere, Véber György azonban már nem számolt a klubhoz nyáron visszatérő támadóval, aki így szabadon igazolhatott a Kazincbarcikához.

14 14 Váci Napló Sárkányhajó világbajnokság indult kedden, hazai pályán Sárkányhajó. Kedden kezdődött meg a 11. IDBF Sárkányhajó Világbajnokság Szegeden. A hazai rendezésű világversenyen minden eddiginél nagyobb létszámú, 320 fős magyar válogatott, s köztük 60 váci sportoló áll rajthoz U-18-as korosztálytól egészen a grandsenior (50 feletti) korosztályig. A Sárkányok hete valódi különlegesség; július 23. és 28. között öt kontinensről, több mint 3 ezer résztvevő érkezik majd Szegedre. A világbajnokság nyitónapján Besenyei Péter műrepülő pilóta bemutatójával, majd nagyszabású utcabállal indult el a Sárkányok hete. A megnyitó után két helyszínen is megcsodálhatták az egzotikus Az amszterdami EB megnyitója 2010-ben sárkányokat: 24-én Szeged belvárosában, az élő Tiszán a nemzetközi mezőny mérkőzött meg, míg a világbajnok- ság többi napján a Maty-éren zajlik majd a verseny. Szurkoljunk együtt Szegeden a magyar csapatért! Galambos Péter triplázott az evezősök országos bajnokságán Evezés. A Velence-tavi pályán rendezték meg az elmúlt hétvégén az evezősök országos bajnokságát. A 114. alkalommal megrendezett viadalon a Vác Városi Evezős Club felnőtt sportolói közül Galambos Péter (képünkön) volt a legjobb, hiszen előbb a könnyűsúlyú, majd a normálsúlyú férfi egypárevezősöknél is aranyérmes lett. A nőknél a győztes Gyimes Krisztina mögött két váci versenyzőnő ért a célba: dr. Szabó Katalin második, Bácskai Dominika harmadik lett. A két váci hölgy párosban ezüstérmet érdemelt ki. A vasárnapi zárónapon Galambos Péter begyűjtötte harmadik aranyérmét is, miután a férfi könnyűsúlyú kétpárevezősök mezőnyében klubtársával, Csiszár Péterrel újabb bajnoki címet szerzett. (vac.hu) Ismét egy váci futott a csúcsra Hegyifutás. Nemrég rendezték meg Visegrádon a Hegyifutó Országos Bajnokságot. A pályát ezúttal új környezetben, a Nagyvillám sípályánál jelölték ki. A versenyzőknek háromszor kellett felfutni a sípálya tetejére 3 kilométeres körökben, így alakult ki a 9 kilométeres táv és a körönként több mint 200 méteres szintkülönbség! A versenyen ezúttal is rajthoz ált a Váci Ifjúsági SE (VISE) Hegyi- és Terepfutó Szakosztályának versenyzője - a Váci Tűzoltóság szolgálatparancsnoka - Sági József is, aki a seniorok között indulva sorozatban immár harmadik alkalommal hódította el az országos bajnoki címet. Sikeréhez gratulálunk!» Klimász János kőfaragó mester «Vác, Avar u. 16. Érdeklődni lehet: 27/ , 06-30/ Sírkövek, kripták készítését vállalom. Részletfizetési kedvezmény!

15 Váci Napló 15 Jöttek a váltógondok, ennek ellenére mégis elsőként végeztek Ralli. A XIII. GARMIN Rallyeról sem térhetett haza üres kézzel a Holecz Kicsy Krisztián - Nagy Zoltán duó. Habár versenygépüknek, a Lada 2105-nek nem igazán fekszenek a tempós szakaszok, mégsem álltak feltartott kézzel a rajtba. Ennek meg is lett az eredménye. A Maricsek Racing Team színeiben induló váci páros a Lada Kupa győztesének járó serleggel gazdagodott az RTE lábatlani állomásának végére. - Összességében egy jó és pörgős bajnoki fordulót tudhatunk a hátunk mögött. Ahhoz képest, hogy elsőre nem nyerték el igazán a tetszésemet a GARMIN Rallye pályái, annál izgalmasabb, élvezetesebb volt a menetelésünk élesben - mondta Holecz Kicsy Krisztián. A verseny folyamán a megolvadt és a fehér aszfalt nagyon csúszott, nekik is volt néhány kisebb kalandjuk azokon a részeken. - A 3. gyorsasági elején eltörött a váltókulissza a Ladában, mindössze csak a 3. fokozatunk maradt meg, abban kellett teljesítenünk a szakasz hátralévő részét. A Lábatlan - Máriahalom közötti etapon Zoltán megpróbálta orvosolni a hibát. Ekkor egy rövid ideig ismét rendesen tudtam használni a váltót, ám a 4. gyorsasági rajtja után ismét felmondta a szolgálatot. A szervizben azonban szerencsésen megoldottuk ezt a bosszantó problémát, hála Vizelli Karcsi versenyzőtársunknak, aki kölcsönadta a szükséges alkatrészt. Emellett köszönettel tartozunk Kurali Bálintnak is, aki segédkezett nekünk a szervizben, és helyrehozta a Lada váltóját. Folyamatosan tudtak gyorsulni, a kupások között az élen jártak, s igazi, vérre menő csatákat vívtak Fekete Milánnal ő azonban idő előtt a verseny feladására kényszerült. - Végül az A3 kategória 4. helyén végeztünk, a Lada Kupát pedig megnyertük. Elégedett vagyok az elért eredményünkkel, ennél jobbat nem tudtunk volna elérni. Örülök neki, hogy ismét sikerült bizonyítanunk, és kupával térhettünk haza. Bízom benne, hogy a tatabányai szereplésünk is biztosítva lesz, és hasonló szép eredményeket tudunk majd produkálni. Nagy Zoltán így foglalta össze tapasztalatait: - Legutóbb öt évvel ezelőtt álltunk rajthoz a GARMIN Rallye keretein belül. A lábatlani gyorsasági szakasz ismerős volt számunkra, ám a Máriahalom - Szomor gyorsasági teljesen új volt, amit kíváncsian vártunk. A vasárnapi első gyorsot etappá nyilvánították ifj. Vincze Ferenc esése miatt, így nem tudták a saját tempónkban feltérképezni a pályát. - A második gyorson olyan időt értünk el, amin még mi magunk is meglepődtünk. Ez a jó szereplés azonban kifizetődő volt, hiszen a második kör elején, már az első kilométer után eltörött a komp- lett váltókar, és a váltó bennragadt a 3. sebességi fokozatban. Ennek következtében visszafogott tempóban fejeztük be a szakaszt, majdnem 20 másodpercet hagytunk a pályán. A futam utolsó felvonásában ezt a lemaradást kellett behozniuk, ami végül sikerült is, és az A Lada Kupában a dobogó tetejére állhattak fel. - A kategóriánkban épphogy lecsúsztunk a pódiumról, de elkeseredve nem vagyunk emiatt, hiszen olyan autók végeztek előttünk, akikkel nagyon nehéz lenne felvenni a versenyt. A realitás talaján maradva ezért az egész futam alatt inkább a Lada Kupát tartottuk szem előtt. Ez úton is köszönjük a sporttársaknak segítségét a váltójavításban! A következő versenyig már csak ezen a területen kell majd elvégezni a revíziót a kocsiban, amúgy komolyabb sérülést nem szenvedett a versenygép. - Szeretnénk elindulni az augusztusi Tatabánya Rallyen is, de ha ez nem jönne öszsze, akkor Vácott, hazai pályán szeretnénk majd megismételni legalább ezt az eredményt - tette hozzá Nagy Zoltán. (munkatársunktól)

16 16 Váci Napló július 26. július 27. július 28. július 29. július 30. július 31. augusztus 1. augusztus 2. Névnapok Idõjárás NAPPAL: o C Anna, Anikó Olga, Liliána Szabolcs, Alina Márta, Flóra Judit, Xénia Oszkár Boglárka, Boglár Lehel, Özséb ÉJSZAKA: o C A hétvégén is marad a kánikulai forróság, a hőmérséklet akár a 37 fokot is elérheti. Hétfőn már egy-két gomolyfelhő zavarhatja meg a napsütést, keddtől pedig már többfelé fordulhat elő zápor, zivatar. A hét közepétől már átlagos nyári időre számíthatunk, átmenetileg megszűnik a forróság és már felhők is lesznek az égbolton. A nap vicce Az egyik bokszmecscsen kiütik a 4. menetben az egyik félt. A bíró rászámol, mire egy idős nő kiugrik az első sorból: - Ismerem a buszról, nem fog felállni! Adományátadás az árvízzel sújtott Viktor Speciális Otthon részére A Magyar Jégkorong Szövetség forintot adományozott az árvízzel sújtott, Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Pest Megyei Kirendeltségéhez tartozó sződligeti Viktor Speciális Otthon számára. Ünnepélyes keretek között július 18-án 3 millió forint került átadásra a Magyar Jégkorong Szövetség jóvoltából a sződligeti Viktor Speciális Otthon lakói számára. Az adományt a Magyar Jégkorong Szövetség képviselője, Radványi Róbert tiszteletbeli elnökségi tag adta át Krebszné Balogh Mónika, a Viktor Speciális Otthon intézményvezető-helyettese részére, melyet az otthon az árvízi károk utáni helyreállítási munkálatokra költ. Az otthon lakói verssel, énekkel, tánccal kedveskedtek a vendégeknek. Az ünnepélyes átadáson részt vett Soltész Miklós, a Forgalomba állt a négyszázadik internetezésre alkalmas vasúti jármű szerdán, így naponta már több mint negyvenezer utas használhatja ingyenesen a szolgáltatást - közölte a MÁV-Start szerdán. A miskolci, nyíregyházi, debreceni, váci, szobi, újszászi, ceglédi, szolnoki, pécsi, szombathelyi vasútvonalon és már a Balaton északi partján is találkozhatnak az utazók a vonatokon az ingyenes wifivel. A vasúttársaság közleménye szerint a további bővítéseknek köszönhetően hetente újabb húsz-harminc InterCity- és elővárosi járműben utazva lehet majd díjmentesen internetezni. A tervezett 735 jármű - személykocsi, illetve motorvonat - wifirouterrel történő felszerelését folyamatosan végzik a karbantartó műhelyekben, a munkálatok elkészülte után csaknem napi nyolcszáz közlekedő vonaton lesz elérhető a szolgáltatás. A hozzáférés maximális sávszélessége kocsinként 7,2 megabit/másodperc. Egy vonaton egyidejűleg akár több százan is csatlakozhatnak a rendszerre, ez péntekenként és vasárnaponként, a legforgalmasabb időszakokban tapasztalható is. Az szociális és családügyért felelős államtitkár és Bábiné Szottfried Gabriella országgyűlési képviselő. Forgalomba állt a négyszázadik internetezésre alkalmas kocsi ingyenes wifielérést biztosító járműveket külső és belső matricákkal is jelöli a vasúttársaság. Az ötszázadik wifis kocsi várhatóan augusztustól áll az utazók rendelkezésére - közölte a MÁV-Start év Világtörténelem krónikája A gazdagon illusztrált album időrendi táblázatokban és a lényegre törő, összefoglaló írásokban mutatja be az emberiség 5000 évét. A képes kronológiák a történelem egy-egy időszakát ívelik át, és sorra veszik azokat a jelentős történelmi eseményeket, amelyek azonos időben mentek végbe a világ különböző részein: Amerikában, Európában, Afrikában, Nyugat-Ázsiában, Dél- és Közép-Ázsiában, valamint Kelet-Ázsia és Óceánia térségében. Ára Ft helyett, kedvezményesen Ft

17 Váci Napló 17 Komoly fizikai veszélyt jelentenek a tévék A leeső tévékészülékek miatt az elmúlt két évtizedben 200 ezer amerikai gyerek került kórházba. Kutatók az ilyen típusú, néha végzetesnek bizonyuló balesetek riasztóan emelkedő számára figyelmeztettek egy tanulmányban. Vácott születtek: Angler Zsolt és Puskás Gabriella lánya Ella, Tóth Zoltán és Bükki Krisztina lánya Fruzsina Szederke, Unicsovics József és Nagy Zsuzsanna fia Nimród József és lánya Florina Anna, Végh Zsolt és Imró Melinda fia Zsolt, Horváth Attila és Fazekas Bernadett lánya Regina, Janik Tamás és Molnár Cecília fia Márton, Szarvas László és Bolvári Szilvia lánya Lujza, Szalatnyai Zoltán és Rozner Anita lánya Virág, Martinkovics Gábor és Szabó Kitti fia Milán, Boér Gábor és Kakó Krisztina fia Ákos, Szendrényi Donát és Nagy Krisztina lánya Emma, Kuts Zoltán és Mészáros Anikó fia Noel, Tóth Szilárd és Guttman Katalin fia Dominik, Kristóf László és Vasali Judit fia Levente Barnabás. Házasságot kötöttek: Moldvai Péter és Jávor Sarolta Éva, Bikki Barnabás és Szücs Abigél Anna, Kovács István Zoltán és Lakatos Éva, Homa Zoltán és Kmetty Katalin, Nagy Göde Gergő és Draxler Anna, Hujbert Gellért és Ocseás Kata. Az orvosok és biztonsági szakemberek szerint a szülőknek nagyobb körültekintéssel kell elhelyezniük a tévékészülékeket az olyan bútorok tetején, amelyekre a kisebb gyerekek megpróbálhatnak felmászni, különösen a nehezebb, régi típusú televíziókat. A legtöbb tévé okozta sérülést 5 éven aluli apróságok szenvedik el, leggyakrabban fejük és nyakuk sérül, nem ritka az agyrázkódás. Az esetek számának növekedése fokozott aggodalomra ad okot - hangsúlyozta Gary Smith traumatológus, a Gyermeksérüléseket Megelőző Szövetség (CIPA) elnöke. A kutatás feltárta, hogy 2011-ben 12 ezer 300 gyermek került sürgősségi osztályra televízió okozta sérülésekkel, míg ben mindössze 5455 ilyen esetet jegyeztek fel. A baleseti ráta 1990-es szintje, amikor tízezer 17 éven aluli gyerekre 0,85 sérülés esett, 2011-re megduplázódott, és 10 ezer gyermekre már 1,66 baleset jut. A vizsgálat szerint az elmúlt két évtizedben 215 gyermek halt meg tévés balesetek következtében. Idén január óta a hírekben szereplő esetek alapján hat kisgyermek halált okozta az Egyesült Államokban a rázuhanó tévé. (hvg.hu) Vácott hunytak el: Juhász Károlyné sz. Megyes Magdolna (1922) Dunakeszi, Kiss Józsefné sz. Holló Terézia (1927) Dunakeszi, Arnóczy Lajosné sz. Cserfás Erzsébet (1940) Vác, Nagy Sándor (1929) Vác, Schmittinger Ferencné sz. Jackó Edit (1933) Szob, Vellner Lajos (1960) Dunakeszi, Szabó István (1932) Diósjenő, Meleg Károlyné sz. Breuer Marianna (1932) Sződliget, Czeglédi Sándor (1945) Göd, Móricz József (1947) Göd, Uracs György (1922) Vác, Román Tibor (1957) Dunakeszi, Hugyecz Józsefné sz. Mayer Veronika (1937) Vác, Molnár Mária (1923) Fót, Kecsmár Gábor (1960) Dunakeszi. Minden, ami taxi! Váci Teletaxi! Nálunk már bankkártyával is fizethet!* Keresse autóinkat a Dunakanyar áruháznál / * Bankkártyával történő fizetését kérjük előre jelezze! Ü G Y E L E T E K Orvosi ügyelet Vácott az éj sza kai or vo si ügye let a 06-27/ /1465-ös melléken hív ha tó hét fõ tõl csü tör tö kig este 7 óra és reg gel 7 óra kö zött, il let ve pén te ken 16 órá tól hétfõn reg gel 7 óráig, helye a váci tüdõgondozó épülete a kórház területén. Vi dé ki há zi or vo si ügyelet (Kosd, Acsa, Csõ vár, Püspökhatvan, Galgagyörk, Rád, Penc, Kisnémedi, Püspökszilágy, Szõd, Csörög, Szõdliget, Vácduka, Vácrátót, Váchartyán): hét köz nap okon 17 órától másnap reggel 7 órá ig. Szom ba ton, va sár nap és ün nep nap okon, va la mint to vább kép zé si napokon 24 órás, egész nap. Az ügye let helye: váci men tõ ál lo más, tel.: 06-27/ Mentõk (súlyos esetben): 104. PATIKÁK A VÁROSBAN Duna Gyógyszertár (TESCO - Deres u. 2. tel.: , nyitva H-P 9-20, Szo 9-20, V 9-19), Gyöngyvirág (Széchenyi út 3-7. tel.: , nyitva H-P , Szo 8-13.), Váci Levendula (Sas u. 1/a., tel.: , nyitva H-P , Szo 8-12), Kisváci Szent Gellért (Papp Béla u. 10., tel.: , 70/ , nyitva H-P , Szo 8-13), Vácz Remete (Magyar utca 3., tel.: , tel/fax: , nyitva H-P , Szo , Alsóvárosi Patika (Zöldfa u.1. tel.: , nyitva H-P , Szo Váci Napló megjelenik minden pénteken. Fõszerkesztõ: FURUCZ ZOLTÁN. Szerkesztõségi telefon: 27/ , fax: 27/ Szer kesz tõ sé gi olvasószolgálat munkanapokon 9 és 15 óra között: Vác, Csányi krt. 45. I. emelet * Le ve le zé si cím: 2601 Vác, Pf 64. Interneten le ve le zés: Kiadja a Proxa Kereskedelmi és Szolgáltató Kft, 2167 Vácduka, Petõfi S. u. 28. Felelõs kiadó: a kft vezetõje. Nyomtatás: Multiszolg Bt, 2600 Vác, Lemez u. 2. Fe le lõs ve ze tõ: a kiadó vezetõje. Ter jesz ti a Lapker Zrt, a Pos ta és a kiadó. Elõ fi zet he tõ a hír lap kéz be sí tõ nél és a kiadónál, megvásárolható az újságárusoknál. Elõfizetési díj: egy hónapra 750 fo rint, ne gyed év re 2250 forint. (x) = fizetetett közlemény. HU ISSN

18 18 Váci Napló NYELVVIZSGA FELKÉSZÍTŐ. Kéne egy nyelvvizsga a diplomához? Januári középfokú eszperantó nyelvvizsgára felkészítő tanfolyam indul szeptemberben, emelt óraszámmal kedvező fizetési feltételekkel. Bővebb információ: www. eszperantooktatas.net Tel: / ELADÓ. Oxigén + gázpalack teljes felszereléssel, Mointen Bike, sátor, olajemelők. Érdeklődni a 06-20/ es telefonszámon lehet. ELADÓ INGATLAN! Csőváron 2760 négyzetméteres, bekerített, víz, villany, gázcsonk van, 3 szoba, fürdőszoba, konyha, udvar van. Csere érdekel Váci lakásra, ráfizetéssel. Irányár: Ft. Érd.: 06-27/ ELADÓ GARÁZS. Eladó! Vác, Avar úti szerelőaknás tégla GA- RÁZS Tel.: 06-30/ TANÍTÁS. Pótvizsgára való felkészítést vállalok matematikából, fizikából és kémiából. házhoz megyek, akár hétégén is. Érdeklődni a 06-70/ ös telefonszámon lehet. CSALÁDI HÁZ ELADÓ. Keszegen, csendes, nyugodt környezetben családi ház eladó illetve Vác, Deákvári lakásra cserélnénk. Érdeklődni a 06-20/ es telefonszámon lehet. ÉRMEGYŰJTEMÉNYT VEN- NÉK. Éremgyűjteményt, forgalomból kivont pénzt, kitüntetést veszek. Tel.: 06-30/ MOTORCSÓNAK ELADÓ! Gécy II. Tip.25 LE SELVA motorral, érvényes hajólevéllel. Érdeklődni: 06-70/ Tulajdonostól. MOTORKERÉKPÁR ELADÓ! Kawasaki ZZR 600-as. Túrasport. Érvényes műszaki vizsgával. Tulajdonostól. Robogót vételárba beszámítok. Érdeklődni: Frissítve: január július 25-én 17-én 06-70/ HORGÁSZCSÓNAK ELADÓ! Ladik 5 méteres. Külső héj műanyagozott borítású, belseje natúr lakkozott. Extra minőségű. Érdeklődni: 06-70/ GYALUGÉP ELADÓ! Kombinált abrikter gyalugép eladó. Gyártmánya orosz barkácsgép. Érdeklődni: 06-70/ ÁLLÁST AJÁNL NC-CNC végzettséggel rendelkező szakmunkásokat keresünk győri munkahelyre. Szállás biztosított. Érdeklődni.: 06-70/ , 06-70/ , ÁLLÁS CNC beállítókat keresünk MAZAK és FANUC típusú esztergagépre. Feltétel: önálló munkavégzés és gyakorlat. Érdeklődni a 06-70/ , 06-20/ , címen lehet. KIADÓ. Váci piac területén 19 m2- es üzlethelyiség (vécé kézmosóval) alacsony bérleti díjon bérelhető. Érdeklődni lehet: 06/30/ NYARALÓ. Hajdúszoboszlón strandhoz közeli csládi nyaraló kedvező áron kiadó / GARÁZS ELADÓ. Vác Deákváron kb. 20 négyzetméteres Cserhát utca 7/d alatti garázs eladó. Villany van. Érdeklődni: 06-20/ MUNKA. Csiszoló és CNC végzettséggel rendelkező szakmunkásokat, tömörhuzalos és porbeles hegesztőket, szerkezetlakatosokat keresünk budapesti munkahelyre. Szállás biztosított. Érd.: 06-70/ , 06-70/ , com címen lehet. FITTNES GÉP ELADÓ. Keveset használt Elliptikus tréner eladó. Érdeklődni a 06-70/ GARÁZS ELADÓ. Vác Deákváron kb. 20 négyzetméteres Cserhát u 7/d alatti garázs eladó. Villany van. Érdeklődni a 06-20/ Most csak 100 forint! Ha itt a nyár, akkor szabaduljon meg felesleges dolgaitól! A Váci Naplóban most mindössze 100 forintba kerül egy apróhirdetés megjelentetése, egy aprót maximum háromszor közlünk ezen az áron! Megrendeléseket csak a terjedelem által megszabott korlátok figyelembe vételével tudunk elfogadni! Felhívás! Pszichiátriai szerek viselkedési problémákra? Ha gyermeke tanulási problémára vagy viselkedési rendellenesség miatt pszichiátriai szereket szed, és úgy érzi, hogy a gyermek állapota semmit sem változott vagy rosszabbodott emiatt, keresse az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítványt. Az alapítványtól ingyenes tájékoztató kiadvány is kérhető a hiperaktivitás témájában. Cím: 1461 Budapest, Pf.: 182. Telefon: 06 (1) , Weboldal: Minden információt bizalmasan kezelünk! JOGOSÍTVÁNY KONI BT AUTÓSISKOLA (Vác, Csányi krt. 45. Telefon: 06-27/ Int. akkreditációs lajstromszám: AL-0175; felnõttképzési nyilvántartási szám: ) Gépjármûvezetõi tanfolyamot indítunk: M, A, B, C 1, C, E, D kategóriákban; ezenkívül indul még GKI, ADR, TARGONCA VEZETÕI SZAKKÉPESÍTÉS, EMELÕGÉP-KEZELÕI SZAKKÉPESÍTÉS, FÖLDMUNKAGÉP-KEZELÕI SZAKKÉPESÍTÉS, MOTORFÛRÉSZ-KEZELÕI SZAKTANFOLYAM. SZÁMÍTÁSTECHNIKA + HALLÓ Mintabolt (Vác, Csányi krt. 29/a. - 2-es főút - a város központjában. Tel.: 27/ , 06-20/ , fax: 27/ Nyitva: H-P 8-17, Szo óráig.) SZÁMÍTÁSTECHNIKA: számítógépek egyedi igény szerinti öszszeállítása, gyártása, javítása, programok telepítése, vírusírtás. Kaphatók: részegységek, kiegészítõk, LCD monitorok, nyomtatók, routerek, webkamerák, egerek, mikrofonok, fejhallgatók, hangfalak, írható CD és DVD lemezek, memóriák, Flash-Drive-ok. TÁVBESZÉLÕ ÉS IRO- DATECHNIKA: számológépek, diktafonok, hordozható telefonok Ft-tól, normál papíros faxok: Ft-tól, telefon, számítógép, TV kábelek, csatlakozók, videókábelek-átalakítók. Kapható: író-, számoló-, pénztár- és másológépbe, nyomtatóba, faxba különféle: eredeti és utángyártott festékszalag, festékpor, tintapatron, lézertoner, utántöltõmásoló-, fotó-, fax-, tekercs-, leporelló papírok. SODASTREAM TER- MÉKEK: gépek Ft-tól, szörpök, SodaStream - CO 2 patroncsere Ft. SZOLGÁLTATÁSOK: lézer toner töltés, bélyegzõ készítés, telefon és fax javítás, iratok másolása és fûzése, faxok feladása és fogadása. Üzletünk: Lyoness termékpartner. Kedvezmény 7 %. Üzletünkben vásárolhat bankkártyával!

19 Váci Napló 19 Dunakeszi: a repülőtér helyett tíz új focipálya kell a városnak Úgy tűnik, darázsfészekbe nyúlt a szomszédváros, Dunakeszi önkormányzata. A masszív kormánypárti többség birtokában ugyanis hónapok óta tartó cirkusz után a város bezáratta a repülőteret. Ez ellen sokan tiltakoznak, s hangjuk még erősebb lett, hiszen a tegnapra, csütörtökre, már lapzártánk utáni időpontra összehívott képviselőtestületi ülés egyik előterjesztése a zöldterületen tíz focipálya létesítéséről szól. okozva a város lakosságának és a repülőteret szabályosan használó sportolóknak - írta. Az egykor az állami tulajdonát képező területet több mint tíz éve adták át önkormányzati tulajdonba, de 15 éves moratóriummal, ami elvileg azt jelenti, hogy az új tulajdonos sem változtathat a sportcélú hasznosításon. Bár teremtő 10 pályából álló fejlesztést valósíthasson meg. A fejlesztés anyagi feltételeinek megteremtéséhez az UTE Társasági adó pályázatot (TAO) adott le, pályázati siker esetén a megvalósuláshoz szükséges önrészt is biztosítaná. Kéri, hogy ehhez az önkormányzat adja hosszú távú használatába cca. 10 ha - áll az előterjesztésben. A város odaadja Az előzetes tárgyalások alapján nyilván kedvező döntés születhet, hiszen az írásos anyagban csak egyetlen változatban szerepel a határozati javaslat: Dunakeszi Város Önkormányzatának Képviselőtestülete elvi hozzájárulását adja ahhoz, hogy amenynyiben az Újpesti Torna Egylet TAO pályázatával támogatást nyer, az ott folyó sporttevékenységekkel összhangban 10 futballpálya kerüljön a ki- Mivel idehaza nem divat Churchillt olvasni, a hazai politikai életben szóba sem jöhet a kompromisszumok keresése. Ezért aztán általában sok dolog hatalmi szóval dől el. Ezzel csak az a baj, hogy kormányok jönnek-mennek, s mivel semmi sem tart örökké, rendre visszatérően szembe kell néznünk az előző hatalomtól örökölt dolgokkal. Bizonyos, hogy a dunakesziek is majd találkoznak ezzel a problémával, mire mi, váciak nyugodtan mondhatjuk: ez legyen az ő bajuk. Mint a Váci Napló is megírta, július elején szabálytalan repülésekre hivatkozva teljesen lezárták a dunakeszi repülőteret. Dióssi Csaba polgármester egy határozatot küldött a repülősöknek, amelyben határozatlan időre véget vet a sportrepüléseknek. A klub nehéz helyzetbe került, a gépeket átköltöztették Budaörsre. 192 darab repülés Június végén a polgármester a város képviselőtestülete nevében levelet küldött az ingatlant használó és működtető klubnak. A levél szerint tarthatatlan, hogy az elmúlt hónapokban 192 darab szabálytalan repülést hajtottak végre a klub tagjai, akik a képviselőtestület döntésével szemben cselekedtek. Egy felelősen és jogszerűen működő önkormányzat nem engedheti meg, hogy tulajdonát a vonatkozó jogszabályi előírásokat semmibe vevő személyek és szervezetek önkényesen használják, mindezzel jelentős kárt az erre vonatkozó szerződést a jelenlegi polgármester elődje meg is újította, Dióssi azonban visszavonta a szerződést. Bíróság: igen, Dióssi: nem Az ügyben már elsőfokú bírósági ítélet is született, amely azt mondta ki, hogy a repülőklub jogszerűen használja a dunakeszi repülőteret, érvényes szerződéssel rendelkezik. A klub szerint így elmarasztalás sem érhette a polgármester által említett szabálytalan repülések miatt. A kibontakozó, a magyar viszonyokra jellemzően gyakran anyázós vita most újabb fordulatot vehet. A tegnapra összehívott képviselőtestületi ülés anyagai között ugyanis ott van az Újpesti Torna Egylet kérelme is. Az Újpesti Torna Egylet azzal a kéréssel fordult Dunakeszi Város Önkormányzatához, hogy a dunakeszi repülőterén a labdarúgó utánpótlás tárgyi feltételét meg- nagyságú területét, amely területet kizárólag a fent vázolt sportcélra lehet hasznosítani. Az ütemezetten megvalósuló 10 pályából egy füves pályát az önkormányzat az általa meghatározott sportcélra hasznosítaná. Az UTE alapvető igénye az utánpótlásbázis bővítése, így várja Dunakeszi és az agglomeráció fiataljait kialakítandó akadémiáján és Dunakeszi igényének megfelelően együttműködne az önkormányzat sportcéljainak megvalósítása érdekében. Dunakeszi Város Önkormányzata a fenti, a jelen repülőtéren működő sporttevékenységekkel összhangban esetlegesen megvalósuló fejlesztési céllal elviekben egyetért, ugyanakkor a további lépések megtételére, az együttműködés alapjait lefektetető megállapodás megszövegezésére és aláírására csak akkor kerülhet sor, ha az Újpesti Torna Egylet a TAO pályázaton a beruházás megvalósítására támogatást nyert alakításra a dunakeszi repülőtéren a vonatkozó építési szabályok maradéktalan betartásával - olvasható. A jobbikos önkormányzati képviselők máris bejelentették, hogy népszavazást kezdeményeznek az ügyben. Célunk a kezdeményezéssel az, hogy megadjuk a lehetőséget Dunakeszi lakosságának arra, hogy a sokszor emlegetett városi konzultációval szemben, ezúttal a város képviselő-testületére kötelező érvényű, a hivatalos választási szervek által lebonyolított véleménynyilvánítás során nyilatkozhasson akaratáról az oly nagy indulatokat kiváltó repülőtér ügyében - írják. A csütörtökön 15 órakor kezdődő testületi ülésen a dunakeszi repülőtér megmaradásáért kibontakozó öszszefogás egyik résztvevője, a Pele Környezetvédelmi Egyesület is petíciót fog átadni a képviselőknek. (munkatársunktól - fotó: dunakeszi.hu)

20 20 Váci Napló

Kanizsa. XXVI. évfolyam 17. szám 2014. május 8.

Kanizsa. XXVI. évfolyam 17. szám 2014. május 8. Kanizsa LOKÁLPATRIÓTA HETILAP XXVI. évfolyam 17. szám 2014. május 8. Kövessen minket okostelefonja segítségével is! Vállalkozások érdekében tájékoztattak, ám díjaztak egy szakmai kiválóságot is Több témában

Részletesebben

Most vasárnap Április 11. Választás A jövõnk a kezünkben van KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT INGYENES LAPJA

Most vasárnap Április 11. Választás A jövõnk a kezünkben van KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT INGYENES LAPJA A VIII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT INGYENES LAPJA XVIII. évfolyam 6. szám I 2010. április 6. I Megjelenik: kéthetente Most vasárnap Április 11. Választás A jövõnk a kezünkben van ÖNKORMÁNYZAT Minden napra egy

Részletesebben

www.szolgalat.com Lokálpatrióta hetilap Alapítva: 1992

www.szolgalat.com Lokálpatrióta hetilap Alapítva: 1992 XXII. évf. 30. szám 2013. szeptember 10. Terjesztői ára: 75 Ft www.szolgalat.com Lokálpatrióta hetilap Alapítva: 1992 Megkezdődtek a Legyen Gödöllő kerékpárosbarát város! program részeként megépülő kerékpáros

Részletesebben

Februárban még várható havazás

Februárban még várható havazás XXVII. évfolyam, 2. szám 2015. február Atlétikai sikerek 14. oldal Közéleti és tájékoztató lap Megjelenik minden hónapban Bővebb információ, archívum a város honlapján: http://www.albertirsa.hu 100 Ft

Részletesebben

Tolna város hivatalos honlapja: www.tolna.hu

Tolna város hivatalos honlapja: www.tolna.hu XXV. évfolyam 5. szám Ballagás a Sztárai gimnáziumban. Az igazgatónő dr. Novothné Bán Erzsébet a felnőtté, önállóvá válás nehézségeiről is beszélt. Tolna város hivatalos honlapja: www.tolna.hu 2015. május

Részletesebben

A kommunizmus áldozataira emlékeztek Csak erőszakkal lehetett lenyomni a nép torkán

A kommunizmus áldozataira emlékeztek Csak erőszakkal lehetett lenyomni a nép torkán XXV. évfolyam 3. szám Tolna város hivatalos honlapja: www.tolna.hu 2015. március A kommunizmus áldozataira emlékeztek Csak erőszakkal lehetett lenyomni a nép torkán A kommunizmus áldozataira emlékeztek

Részletesebben

Cigánd legidősebb embere: Harsányi György

Cigánd legidősebb embere: Harsányi György 2011. július XI. évfolyam 2. szám CIGÁNDI www.cigand.hu www.bodrogkoz.com Cigánd legidősebb embere: Harsányi György - Hány éves Gyuri bácsi? - 92 leszek szeptemberben. -Mi a hosszú élet titka? - Tisztességben

Részletesebben

A tartalomból: ÜLLÕ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA 2007. JANUÁR XVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

A tartalomból: ÜLLÕ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA 2007. JANUÁR XVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM A tartalomból: ÜLLÕ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA 2007. JANUÁR XVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM Év eleji gondolatok 2 Újévi köszöntõk 3 Történelem, kultúra 4 Mindenki karácsonyfája 5 Képviselõ-testületi ülés 6 Hasznos

Részletesebben

Még nyár van: vár a strand

Még nyár van: vár a strand Közélet Kultúra Mindennapok 2014. augusztus 10. 120 forint Még nyár van: vár a strand A Járási Népegészségügyi Intézet július 11-én kézbesített határozatával az önkormányzat kérelmére fürdőhely kijelöléséről

Részletesebben

Városházi Híradó. Nikolas leveszi a kalapját. Megnyitották a Növény utcai aluljárót. A karibi zene hírnökei. Idősek világnapja. Rezsicsökkentési fórum

Városházi Híradó. Nikolas leveszi a kalapját. Megnyitották a Növény utcai aluljárót. A karibi zene hírnökei. Idősek világnapja. Rezsicsökkentési fórum Idősek világnapja Rezsicsökkentési fórum A karibi zene hírnökei Az Idősek világnapja alkalmából Szabolcs Attila polgármester és Németh Zoltán országgyűlési képviselő köszöntötte a nyugdíjasokat. (2. oldal)

Részletesebben

Lehetõség fejlesztésre

Lehetõség fejlesztésre XXIV. évfolyam, 13. szám 2014. április 3. Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának ingyenes hetilapja 2 4 Választási tudnivalók Információk olvashatók a szavazás rendjéről, ideértve a szavazókörök címjegyzékét

Részletesebben

VAIHINGEN AN DER ENZ. 25 dolgozni év akarnak. az ÚJ évfolyam 1988 decemberétől MeGJeLeNIK HaVONta XXVII.éVfOLyaM, 4. szám 2014. április 15.

VAIHINGEN AN DER ENZ. 25 dolgozni év akarnak. az ÚJ évfolyam 1988 decemberétől MeGJeLeNIK HaVONta XXVII.éVfOLyaM, 4. szám 2014. április 15. az ÚJ évfolyam 1988 decemberétől MeGJeLeNIK HaVONta XXVII.éVfOLyaM, 4. szám 2014. április 15. VAIHINGEN AN DER ENZ 25 dolgozni év akarnak Két dátum: 1989 és 2014. Az első Huszonnyolc csökkent munkaképességű

Részletesebben

Patent. I. évfolyam 2. szám 2015. május. Orbán: 2018-ra négysávos autóút köti össze Egert az M3-assal

Patent. I. évfolyam 2. szám 2015. május. Orbán: 2018-ra négysávos autóút köti össze Egert az M3-assal Zabolai kirándulás Világtánc A testvérvárosi kapcsolat kialakítása érdekében füzesabonyi delegáció látogatott a székelyföldi Zabolára Nagy Csaba vezetésével. Több mint százan perdültek táncra az idei Dance

Részletesebben

HÍRADÓ. Albertirsai. 2008. február. XX. évfolyam, 2. szám. 80 Ft. Hogyan lehet. Albertirsát?: 15. oldal. élhetőbbé tenni. Közéleti és tájékoztató lap

HÍRADÓ. Albertirsai. 2008. február. XX. évfolyam, 2. szám. 80 Ft. Hogyan lehet. Albertirsát?: 15. oldal. élhetőbbé tenni. Közéleti és tájékoztató lap XX. évfolyam, 2. szám Hogyan lehet élhetőbbé tenni Albertirsát?: 15. oldal. Albertirsai HÍRADÓ Közéleti és tájékoztató lap Megjelenik minden hónap elsõ felében 80 Ft Megkezdődött a farsangi időszak MESÉLNEK

Részletesebben

ELSZÓLTA MAGÁT LÁZÁR JÁNOS

ELSZÓLTA MAGÁT LÁZÁR JÁNOS ELSZÓLTA MAGÁT LÁZÁR JÁNOS KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS ÁTVÁLLALTA A KORMÁNY MINDSZENT ADÓSSÁGÁT (2.OLDAL) Az államtitkár a Rádió 7-ben egy későbbre szánt bejelentést tett. (4.oldal) Ára: 99Ft

Részletesebben

KRÓNIKA PÉTFÜRDŐI. Szerencsésen megérkezett a több száz tonnás rakomány

KRÓNIKA PÉTFÜRDŐI. Szerencsésen megérkezett a több száz tonnás rakomány PÉTFÜRDŐI KRÓNIKA A Pétfürdői Önkormányzat közéleti lapja XIII. évfolyam, (137.) 2015. március 19. Szerencsésen megérkezett a több száz tonnás rakomány Március 5-én a vártnál korábban hajnali 1 óra 15

Részletesebben

Foci-EB Józsefvárosban is Teljes az egyet nem értés a szurkolók között

Foci-EB Józsefvárosban is Teljes az egyet nem értés a szurkolók között XX. évfolyam 12. szám 2012. június 26. Megjelenik: kéthetente Foci-EB Józsefvárosban is Teljes az egyet nem értés a szurkolók között ÖNKORMÁNYZAT Összefognak Szorosabb együttmûködés a rendvédelmi szervek

Részletesebben

új Tulajdonosa lesz a vértes presszónak

új Tulajdonosa lesz a vértes presszónak idôszaki havilap ingyenes iv. évfolyam 4. szám 2015. április Kellemes húsvéti ünnepeket kívá nunk valamennyi olvasónknak! Pusztavám Község Önkormányzata 2015. március 25-én rendkívüli testületi ülést tartott,

Részletesebben

Nagymaros 1. Heininger Károly átveszi az elismerõ okleveleket Szûcs Lajostól, a Pest Megyei Közgyûlés elnökétõl

Nagymaros 1. Heininger Károly átveszi az elismerõ okleveleket Szûcs Lajostól, a Pest Megyei Közgyûlés elnökétõl Nagymaros 1 2007. március 5. - a lap ingyenes! Nagymaros Város Önkormányzatának havonta megjelenõ lapja Meghívó Tisztelettel meghívjuk Önt és kedves családját az 1848-as forradalom és szabadságharc 159.

Részletesebben

Képes beszámoló a II. Nagy Tavaszi Koncertről a 8-9. oldalon

Képes beszámoló a II. Nagy Tavaszi Koncertről a 8-9. oldalon XXI. év fo lyam, 5. szám 2015. május Szigetszentmiklós Önkormányzatának lapja KISVÁROS Örökzöld dallamokkal köszöntötték a tavaszt Képes beszámoló a II. Nagy Tavaszi Koncertről a 8-9. oldalon ÖNKORMÁNYZATI

Részletesebben

FEHÉRVÁR. Két nap esküvőlázban. új méretben új arculattal új időpontban

FEHÉRVÁR. Két nap esküvőlázban. új méretben új arculattal új időpontban Közéleti hetilap 2015. január 26. A FehérVár magazin következő száma február 5-én, csütörtökön jelenik meg! Két nap esküvőlázban 9. oldal Nyílt nap az Óbudai Egyetemen 2. oldal új méretben új arculattal

Részletesebben

Városházi Híradó. Varázslatos győzelem!

Városházi Híradó. Varázslatos győzelem! Tánccsoda a Kossuthtal A mentősök szava Dohnányi-jubileum Mészáros Csaba 1979-2013 Fergeteges tánckoreográfiákkal kápráztatták el a közönséget a Kossuth iskola diákjai az alapítványi műsorukon. (10. oldal)

Részletesebben

SZEKSZÁRD VÁROS KÖZÉLETI HETILAPJA

SZEKSZÁRD VÁROS KÖZÉLETI HETILAPJA SZEKSZÁRDI VASÁRNAP XXIV. évfolyam. 9. szám Lapunk a www.szekszard.hu honlapon is olvasható 2014. március 16. SZEKSZÁRD VÁROS KÖZÉLETI HETILAPJA FOTÓ: KISS ALBERT Jöhet még: öt felnőtt és huszonöt gyerek

Részletesebben

önkormányzat elnöke egy városi zászlót adott át Farsang Imrének, a motorosok vezetőjének,

önkormányzat elnöke egy városi zászlót adott át Farsang Imrének, a motorosok vezetőjének, KARCAGI HÍRMONDÓ Gyermeknap 2011. XXIV. évf. 22. szám 2011. június 3. INGYENES ÖNKORMÁNYZATI HETILAP Motoros jótékonysági futam Tűzoltó bemutató, kézműves foglalkozások, arcfestés, néptánc bemutató, mazsorett,

Részletesebben

tovább javítjuk a közbiztonságot

tovább javítjuk a közbiztonságot 6. szám VI. évfolyam 2015. március 26. A XXI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Országgyűlési képviselők a devizahitelről 6. oldal Csepeli megemlékezések március 15-én 10. oldal Borbély lénárd: család- és nyugdíjasbarát

Részletesebben

Bicske testvére lesz Réty

Bicske testvére lesz Réty Dr. Tajthy Károly: Az orvos ritkán gyógyít, sokszor segít, de mindig vigasztalást nyújt 3. oldal Az állami átvétel ellenére is jelentős fejlesztéseket finanszíroz az önkormányzat 4. oldal közéleti havilap

Részletesebben

TÖBB EZREN MOZDULNAK AZ AVASON

TÖBB EZREN MOZDULNAK AZ AVASON 85 000 példány TÖBB EZREN MOZDULNAK AZ AVASON MISKOLCI NAP Megjelenik Miskolcon és B.-A.-Z. megyében III. évfolyam 21. szám Térítésmentes 2006. május 27. VÉGET ÉR A MÛSZAKVÁLTÁS Példaértékû párbeszéd Végéhez

Részletesebben

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA XXVI. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2014. január 10. Visszatekintés a múlt év városi eseményeire és történéseire 12-13. old.

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA XXVI. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2014. január 10. Visszatekintés a múlt év városi eseményeire és történéseire 12-13. old. SÁRVÁRI HÍRLAP SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA XXVI. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2014. január 10. Ez történt Sárváron 2013-ban Visszatekintés a múlt év városi eseményeire és történéseire 12-13. old. A beruházások

Részletesebben