A narratív fejlődés modelljei: hogyan formálódnak meg az elbeszélések?

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A narratív fejlődés modelljei: hogyan formálódnak meg az elbeszélések?"

Átírás

1 Pohárnok Melinda Széttört történetek Pszichopatológiai jelenségek az elbeszélésekben A jelen tanulmány rövid és korántsem teljes áttekintést kíván adni arról, hogy az elbeszélések vizsgálatára szolgáló módszerekkel hogyan tudunk tetten érni pszichopatológiai jelenségeket, és célja, hogy feltárja azt az elméleti keretet, amelybe empirikus kutatásaink (Pohárnok [et al.], 2005) beágyazódnak. A narratív fejlődés modelljei: hogyan formálódnak meg az elbeszélések? A történetmondás a psziché egyik alapvető funkciója. Amint képesek vagyunk rá, mindannyian elbeszéléseken keresztül formáljuk meg a tudásunkat önmagunkról, másokról, a világról. Az elbeszélést mindezek alapján tekinthetjük úgy, mint egyikét a világot leképező lehetséges reprezentációs módoknak, amely nem független, mégsem teljesen folytonos az egyéb reprezentációs formákkal (erről bővebben Pohárnok, 2005). A tanulmány egy kis szeletét mutatja be a narratív pszichológia vizsgálódási területeinek. Kiindulásként elfogadjuk, hogy létezik egy eredendően narratív módja az élmény- és tudásszerveződésnek, és az élmény- és tudásszerveződés egyedisége, jellegzetességei tetten érhetőek az elbeszélésekben. Erre a felevésre építve érvényes kérdésként foglalkozhatunk azzal, hogy a pszichés zavarok mint sajátos élményszerveződési módozatok hogyan ragadhatóak meg az élettörténeti elbeszélésekben. Azzal a kérdéssel foglalkozunk, hogy milyen elméleti kiindulások alapján és milyen eszközök felhasználásával alkalmazhatjuk az elbeszéléseket és azoknak vizsgálatát a pszichopatológiai jelenségek megértésében. Feltételezésünk szerint a fejlődési szempontok figyelembe vétele feltétlenül szükséges ahhoz, hogy megérthessük az elbeszélések minőségi és strukturális változatai miként tükrözhetik a személyiség működésének zavarait. Amikor fejlődési szempontokról beszélünk, ez egyaránt vonatkozik arra, hogy az egyéni fejlődés során hogyan jelennek meg az elbeszélések, miként veszik át a vezető szerepet az önmagunkra vonatkozó vagy a társas tudás megfogalmazásában. Ugyanakkor fejlődésnek-bontakozásnak tekintjük azt is, ahogyan az elménkben egy állandóan működő folyamatban szavakba és elbeszélésekbe próbáljuk önteni a

2 bennünk zajló, általunk átélt élmények folytonos áramát. Mindegyik esetben az a kérdés, hogyan, milyen fejlődési fokokon keresztül válnak elbeszélhetővé vagy nem elbeszélhetővé a szelffel kapcsolatos élmények, azok is, amelyek szavakkal könnyebben, és azok is, amelyek szavakkal nehezebben hozzáférhetőek. Hiszen úgy feltételezzük elsősorban a verbális pszichoterápiás módszerek alapvetése ez, hogy a szavakká, elbeszéléssé való formálás az egyik legfontosabb módja az önmegfogalmazásnak, önreflexiónak, végső soron az önszabályozásnak (vö.: Fonagy Steele Moran Higgitt, 1991; Bucci,1997). Számos elgondolás született arról, hogy miként is történik a nem-verbális, szomatikusaffektív élmények verbális formába öntése. Stern (2002) elsősorban a nyelv gyermekkori megjelenésének személyközi vonatkozásait vizsgálja, de ez elválaszthatatlan kapcsolatban van a szelfélmény alakulásával is. Stern így ír erről: [a nyelv] azt is lehetővé teszi, hogy a gyermek a tulajdon életéről elbeszélést (narratívát) kezdjen szövögetni. Ám a nyelv kétélű fegyver. Azt is előidézheti, hogy az élmény egyes részeit kevésbé tudjuk megosztani magunkkal és a többiekkel. Éket ver a személyközi élmény két párhuzamos alakja közé: ahogy azt megéljük, és ahogy szavakban megjelenítjük. [ ] A nyelv tehát hasadást okoz a szelfélményben. (174.) Mivel jár ez a hasadás? A gyermek tárgyiasíthatja önmagát és másokat a nyelvben, és másokkal a kölcsönösen megosztott jelentések új világát hozhatja létre. Ez a világ azonban már nemcsak a közvetlenül átélt élményről szólhat ahogy megtapasztalom magam egyedül, vagy a másikkal együtt hanem a múltról, az elképzelt, vágyott, fantáziált jövőről is. Nehezen meghatározható, hogy az átélt élményeket az önéletrajzi elbeszélés mennyire alakítja át, mindenesetre a nyelv eszköz arra, hogy a megélt élményről leválasztott, önálló világot teremtsen. Megjeleníthet olyan élményeket, amelyeket eredeti formájukban sosem éltünk át. Mindezt úgy teszi, hogy a cselekvések-affektusok nyelvén szóló különálló epizódokat közös nevezőre hozza, szimbolikusan hozzáférhetővé, nyelvileg megfogalmazhatóvá teszi. Olyan a pszichodinamikusan gondolkodó klinikusok számára jelentős történetekről lehet itt szó, mint például az orális-fantáziák. Ha egy páciens felnőttként arról számol be, hogy emlékszik, csecsemőként mennyire meg kellett küzdenie azért, hogy az anyja melléből pont olyan ritmusban tudjon szopni, hogy elégedett legyen, mert az anya nem tudta jókor adni a mellét, akkor nagy valószínűséggel nem valódi emlékként kezeljük ezt a beszámolót. Sokkal inkább olyan epizódok általánosított reprezentációjának szimbolikus megformálásaként tekintjük, amelyek az anya és gyermek egymásra hangolódásának hiányára és a bizonytalanság feszültségére utalnak. A nyelv tehát képes arra, hogy prototipikus epizódokat megoszthatóvá tegyen, ugyanakkor az egyedi epizódok modalitás gazdagságát, finom minőségeit nyelvileg nehezen vagy alig vagyunk képesek

3 megfogalmazni. Az affektusok vagy fiziológiai állapotok mentén szerveződő szelf-a-másikkal élmények jelentős része valószínűleg az utóbbi kategóriába tartozik. Stern (2004) ugyanakkor később azt hangsúlyozza, hogy a nem-verbális élmények szerveződése és a narratív szerveződés mégsem két független, távoli világ: az élményszerveződés és a narratív szerveződés párhuzamosnak tekinthető. Úgy véli, hogy az interaktív tapasztalatból származó csecsemőkori reprezentációk nem tárgyakról, képekről vagy tudásról szólnak, hanem epizódusokról, történésekről. Az esemény-szekvenciákban megőrződő emberi tudás természete mellett sokan érveltek már (László, 1999), és hasonlóan elfogadhatónak tűnik, hogy a kisgyermekeknél igen korán megjelenik az események invariáns szekvenciáján alapuló forgatókönyv-szerű reprezentáció (pl. Nelson, Fivush, megjelenés alatt). Stern (2004) elképzelése azért különösen fontos a számunkra, mert azt feltételezi, hogy még jóval a beszéd képességének megjelenése előtt az élmények ún. protonarratív szerveződése megy végbe. Képzeljük el azt a mini-epizódot, hogy reggel a baba a szobájában éhesen ébred, sír, az anya belép, megeteti és a baba megnyugszik. Mivel a csecsemő képes az időben változó affektív kontúr szubjektív tapasztalatának átélésére, ez az interaktív esemény úgy jelenhet meg a számára, mint egy pre-elbeszélés, ahol valamely bonyodalom okán feszültség keletkezik, fokozódik, majd egy külső beavatkozás nyomán elcsendesedik. 1 Stern szavaival élve egy pre-sztorival van dolgunk abban az értelemben, hogy magában foglalja egy lokális szándék kibontakozását és beteljesülését, a kísérő affektusokkal együtt. (2004:85) Az így létrejött korai reprezentációs egységet Stern protonarratív borítéknak nevezi: proto, mivel jóval az elbeszélt narratívum megjelenése előtt keletkezik, és narratív, mivel valamely szándékolt, cél-orientált viselkedés interperszonális közegben való kibontakozását foglalja magában. Ezzel mintegy a későbbi kidolgozott, gazdag elbeszélések ígéretét hordozza magában. Ugyanakkor ez a reprezentáció-szerveződési mód összeköti a nem-verbális élményekről megőrzött tudást a majdani verbális, narratív tudással, hiszen szerkezetük, felépítésük módja azonos. Sternnel szemben Vilma Bucci (1997) nem az egyéni fejlődés során követi nyomon a nemverbális szintről a verbálisra való váltást, hanem a klasszikus pszichoanalitikus elmélet és a kognitív tudományok közelítésére tett kísérletében fogalmazza meg ún. többszörös kódelméletét. A hangsúly tehát nem az ontogenetikus fejlődésre kerül, hanem arra az állandó 1 Burke (1945, id Bruner, 1986, 2005) fogalmaival ez az epizód javában megfelel az elbeszéléshez nélkülözhetetlen minimumnak, hiszen rendelkezésre áll egy cselekvő, egy cselekvés, egy cél vagy szándék, egy elrendezés és egy eszköztár. Bizonyos értelemben a dráma bonyodalom, probléma minimuma is jelen van, hiszen a cselekvő (a baba) olyan célra vágyik (jóllakottság), amelyhez nincsenek meg a megfelelő eszközei, amíg a mama be nem lép a szobába és kibontakozhat a happy end.

4 fejlődési-bontakozási folyamatra, amely révén a nem-verbális tapasztalatok elbeszéléssé válnak. Felteszi, hogy párhuzamosan létezik egy szubszimbolikus és egy szimbolikus működési rendszer: a szubszimbolikus rendszer kódjai analóg módon, folyamatos dimenziók mentén szerveződnének, modalitás specifikus csatornákon. Ilyen lenne pl. a taktilis, a kinesztéziás élmények finom megkülönböztetésekre módot adó, ugyanakkor szavakba nehezen foglalható tapasztalata. A szimbolikus kódokat Bucci két részre bontja: a nonverbális képi és a verbális kódokra. A képi, képzeleti kód diszkrét egységekben, vagy képek szekvenciájában epizódokban szervezné és szimbolizálná a szubszimbolikus tapasztalatot. Végül a verbális kód a nyelv egységeibe rendezné a tapasztalatot idői szekvenciába szervezve és a beszélt nyelv egyéb szabályosságait követve. Bucci szerint, ha számot akarunk adni az emberi információ-feldolgozó rendszer szervezettségéről és az élményeink egységességéről, akkor úgy kell tekintenünk, hogy a reprezentációs rendszerek összeköttetésben állnak egymással. 2 Bucci részletesen leírja azt a folyamatot, amelyben a szubszimbolikus módon reprezentált tapasztalat szimbolikussá válik ezt nevezi referenciális folyamatnak, vagy referenciális körnek. 1. Az első lépés a szubszimbolikus aktiváció: az egyént valamilyen kérdés vagy probléma foglalkoztatja, vagy egy adott interperszonális helyzetben van, és ezzel aktiválódik egy ún. emocionális séma. Ez a séma szubszimbolikus módon, elsősorban tudatosan nem hozzáférhető affektív tapasztalatok mentén szerveződik. Az emocionális séma fogalma Buccinál többé-kevésbé megfelel Stern (2004) valakivel való együtt levés sémájának A második lépésben a szubszimbolikus tapasztalat kategorizációjára kerül sor úgy, hogy képet választunk hozzá. Olyan prototipikus képzeleti epizódként fog megjelenni a korábban hozzáférhetetlen emocionális séma, amely a leghatékonyabban járul hozzá a későbbi verbális megfogalmazáshoz. A képzeleti epizód idői-téri elrendezésében analóg a szubszimbolikus élménnyel. Például konkrét epizódként jelenik meg egy vágy, és a hozzá kapcsolódó cselekvések, illetve az anticipált válaszok. 2 Fontos kiemelni, hogy Bucci szerint a nyelv semmiképpen nem tekinthető a gondolkodás és főleg az érzelmek elsődleges közegének, mégis meghatározó eszköze a maladaptív intrapszichés folyamatokat és interperszonális válaszokat szervező emocionális sémák intencionális vizsgálatának. Ahogy írja: A pszichoanalízis alapvető elgondolása erre utal a beszélgető kúra kifejezés is, hogy a verbalizáció elengedhetetlen a változások bekövetkezéséhez. (215.) Bár a verbalizáció nem optimális módja az érzelmek kifejezésének, de optimális módja a más emberekkel való kommunikációnak és a szelf-regulációnak [ ]. (217.) 3 A a-szelf-a-másikkal-való kapcsolatában prototipikus reprezentációja, amely ismétlődő, megosztott affektív állapotokkal jellemzett epizódokból épül fel.

5 3. Az harmadik lépés a szimbolizáló fázis kiteljesedése: a képek, képzeleti epizódok szavakba öntése, történetté szervezése. Az így keletkező narratívumok a kommunikálható fantáziáknak, emlékeknek, álmoknak felelnek meg. A prototipikus történet elbeszélésével a személy képessé válik arra, hogy leírja, és érthetővé tegye hallgatójának az éppen aktív emocionális sémát érzelmi-hangulati -kapcsolati állapotát. A verbalizáció ad módot emellett arra is, hogy az átélő maga is megértse és reflektálni legyen képes tapasztalatára. Hasonlóan gondolkodik a narratív fejlődés modelljéről Salvatore, Dimaggio és Semerari (2004). Ők azonban bár más metapszichológiai alapvetésekből indul ki, hiszen leginkább a Hubert Hermans (1995) által képviselt narratív pszichoterápiás szemléletre építik elgondolásukat. Hermans elgondolása a szelf működéséről és az elbeszélések eredetéről és funkciójától a dialogikus konstruktivizmusban gyökerezik. A dialogikus szelf elméletben a szelf úgy jelenik meg, mint egy pluralisztikus, többféle lehetséges perspektívát hangot vagy elmét magában foglaló rendszer. A mentális világunkat benépesítő karakterek folytonos dialógusban állnak egymással úgy, hogy reciprok, szembenálló pozíciókat töltenek be (domináns/szubmisszív, idealizált/idealizáló), és megosztják, ütköztetik egymással a világról alkotott eltérő nézőpontjukat. Ebben az állandó dialógusban születik meg és formálódik újra az egyén világról és önmagáról alkotott személyes jelentése. A jelentés vagy a jelentés-változatok a szelf-narratívumokban válnak nyilvánvalóvá, abban a folyamatban, ahogy az egyén szervezi és tartalommal tölti meg személyes történeteit, én-elbeszéléseit. Dimaggio és munkatársai ebben az elméleti keretben dolgozták ki modelljüket a narratív szerveződés fejlődéséről, amelyben az idegtudományok, a kognitív pszichológia és a konstruktivista pszichológia eredményeit integrálják, hogy modellezzék azt a folyamatot, amelyben a szubjektív tapasztalatok narratív formát öltenek. A céljuk, hogy a modell segítségével azonosítsák azokat a narratív jelentésbeli vagy strukturális torzulásokat, amelyek az egyes pszichés zavarokat jellemzik. Elképzelésük szerint a narratív szerveződés legkevésbé strukturált szintje a neurális aktivációs profil, a következő szinten érzelmileg jelölt képek szekvenciái a sterni proto-narratívumok jelennek meg, amelyet a kidolgozott elbeszélések, történetek szintje követ. Ennek megfelelően a következő narratív szerveződési szinteket írják le: (1) pre-narratív, (2) proto-narratív, (3) procedurális tudattalan narratív (4) tudatos propozicionális narratív, (5) és verbális interaktív narratív szint.

6 A pre-narratív szinten, a tudattalan narratív szerveződés szintjén oksági kapcsolatot teremtünk egy tárgy és az organizmus állapota között. Ezen a legegyszerűbb szinten az elme létrehoz egy szekvenciálisan felépülő neurális vázlatot arról, hogy mi történik az organizmussal az őt körülvevő környezetben. Ez magában foglalja a testi állapotok szomatikus-affektív állapotok reprezentációját összekapcsolódva egy környezeti eseménnyel. A proto-narratív szinten a világot és önmagunkat érzelmekkel jelölt mentális képek mikro szekvenciáiban képezzük le. A szerzők a képek és az érzelmi tónus összehangoltságát, illeszkedését hangsúlyozzák: ahogy egyszerre észlelünk és érzünk valamit egy adott eseménnyel kapcsolatban, és a két mentális folyamatot összekapcsolva éljük át. Szerintük az affektusok teremtenek kapcsolatot az egyes epizódok képei között, így teszik lehetővé, hogy konzisztens narratívum jöhessen létre, amelyben egységbe szerveződnek a) a test aktuális állapotának neurális reprezentációi, b) a hozzájuk kapcsolódó affektív tónus, c) a külvilág aktuális perceptuális reprezentációja, és d) az esemény lefutására vonatkozó elvárásaink. A szerzők szerint a súlyos személyiségzavarban szenvedő páciensek esetében zavarok keletkezhetnek a proto-narratív szerveződés szintjén. Janet (id. van der Kolk [et al.], 2006) munkájára hivatkozva azzal érvelnek, hogy amennyiben az érzelmek túl intenzívek, elveszíthetik szervező szerepüket, és az integrációra szoruló elemek nem illenek össze, vagy valamelyikük hiányzik. Súlyos disszociatív zavarok, vagy borderline személyiségzavar esetén találkozhatunk olyan beszámolókkal, amelyben a páciens kellemes érzelmi állapotot él át, párhuzamosan egy kellemetlen gondolattal, és mindehhez egy, az egyik affektív tónushoz sem idomuló emléket idéz fel. Salvatore és munkatársai (2004) egy olyan terápiás részlettel illusztrálják ezt a deficitet, amelyben a terapeuta igyekszik rámutatni a zavarra: P(áciens): Fáradt vagyok (nevet) T(erapeuta): Értem. P: Igen, és? T: Örülök, hogy újra itt van. P: Köszönöm, és, nem voltam túl jól [ ]. Egyik este tényleg nagyon rosszul éreztem magam (nevet), 22-en járunk arra az órára. T: Tisztázzuk ezt: nyugtalanítónak érzem, amikor azt mondja nincs jól, és közben nevet. P: (nevet) T: Ez aggaszt

7 P: Tudom, valójában T: Talán mert ez oda vezet, hogy úgy érzi magát, mint aki nem komolyan vehető, nem ez a helyzet? Ha nincs jól, akkor kigúnyolja magát. P: Nevetve fogok meghalni. (nevet) A szerzők véleménye szerint a képzetek és a mögöttes érzelmek kapcsolata ezekben az esetekben megfejthető ugyan, de nem kielégítően stabil, ami az érzelmi szabályozó működések deficitjének fennmaradásához vezet. A narratív szerveződési szintek közül a következőt procedurális tudattalan narratív szintnek nevezik. Ezen a szinten a szülőkkel való ismételt interaktív tapasztalatokból létrejött, forgatókönyvszerű narratív formát feltételeznek. Amennyiben az egyén ezeknek a kapcsolati eljárásoknak az irányítása alatt tevékenykedik, cselekvései indítékának és a másik személy intencióinak nincs tudatában. Még nem alakult ki a kapcsolati működés tudatos metareprezentációja. Ugyanakkor ezek az ismétlődő interaktív tapasztalatok fektetik le az alapkövét annak, hogy a gyermek lassan megismerje a szülő és a saját érzelmi állapotait. Hogy ez a folyamat milyen minőségű, mennyire optimálisan gazdagítja a gyermek tudását önmagáról, illetve az intencionális állapotokon keresztül megismerhető társas viselkedésekről, és hogy ez hogyan befolyásolja a kapcsolati tapasztalatok történetté szervezését, azt számos a korai kötődési tapasztalatok és a felnőtt narratív stílust tanulmányozó vizsgálat kutatta. (összefoglalóan lásd Fonagy Target, 2005). Ezeket az interaktív szkripteket a szerzők John Bowlby (1958) belső munkamodelljének, és Stern (2004) általánosított interakcióreprezentáció fogalmának feleltetik meg, és úgy vélik, hogy 3 4 éves korra a narratív szelf megszilárdulása körül ezekre épülve bontakozhat ki következő lépésként a tudatos, propozicionális narratív szint. Ezt a szintet az különbözteti meg az előzőtől, hogy az egyén több-kevésbé tudatában van annak, hogy az aktuális interperszonális kapcsolat menetét milyen korábbi interaktív tapasztalatok határozzák meg, így az interakció lefolyására vonatkozó elvárásokkal tud élni. Ezeket a propozicionális módon reprezentálható, interperszonális kapcsolati mintázatokat olyan fogalmakkal rokonítják, mint Luborsky és munkatársai (1994) központi konfliktuózus kapcsolati téma, vagy Baldwin (1992) kapcsolati séma fogalma. Mindegyik magában foglal ugyanis egy személyközi forgatókönyvet az interakció szokásos lefutásáról, egy sémát a szelfről, ahogy azt az adott interperszonális szituációban átéljük, és egy sémát a másik személy elvárható viselkedéséről. A végső szerveződési szintet a szerzők verbális interaktív narratív szintnek nevezik, és itt köszön vissza leginkább, hogy elképzeléseik a dialogikus szelf-elméletben gyökereznek.

8 Amennyiben ugyanis az egyén jól működik ezen a szerveződési szinten, képes rugalmasan mozogni az általa létrehozott én-elbeszélésekben különböző szelf-nézőpontok, szelfkarakterek között úgy, hogy mindegyiknek hangot ad, és tisztán látja az eltérő pozíciók közti viszonyokat. Más szóval talán úgy mondhatnánk, hogy a teljesen kifejlett elbeszélésben a szelf mint narrátor képes arra, hogy különböző szelf-állapotok megfigyelőjeként, integrátoraként, vagy ha kell, kritikusaként legyen jelen. A szerzők véleménye szerint ezen a szerveződési szinten képes az egyén a legadaptívabb módon újraírni, újrahangolni a történeteit, állandóan változó környezetéhez és állandóan változó önmagához igazítva azokat. Pszichopatológiai jelenségekre utaló narratív formák A Salvatore, Dimaggio és Semerari (2004) által leírt elgondolás implikál egy fejlődéspatológiai modellt arról, hogy melyik szerveződési szinten való elakadás milyen módon nyilvánul meg, és milyen fajta pszichoterápiás beavatkozást tesz szükségessé. Egy korábbi tanulmányukban (Dimaggio Semerari, 2001) megfogalmazzák, hogy melyek azok a kritériumok, amelyek mentén megkülönböztethetjük az általuk diszfunkcionálisnak nevezett narratív formákat. E diszfunkcionális narratív formák végső soron megfelelnek az előbbiekben ismertetett, a narratív fejlődési sorban adott helyen történt elakadásnak. A szerzők a terápiás szempontból jó narratívum tartalmi-strukturális leírásából indulnak ki. A pszichoterápiás szempontból előremutató elbeszélés képes arra, hogy vele az egyén kommunikálja tudását a másik embernek, és ennek eredményeképpen a terapeutával közösen létrehozzanak egy megosztott szöveget, amely az új jelentések kialakításának és a problémák megoldásának alapjául szolgálhat. Többek között olyan strukturális kritériumokat fogalmaznak meg a jó terápiás elbeszélés sajátosságaiként, mint a történet idői-téri, oksági elrendezettsége, tisztasága, a páciens problémájának egyértelműsége, az elbeszélés tematikus koherenciája vagy a saját és a másik intencionális állapotának elbeszélhetősége, történetbe illeszthetősége. Ezek alapján megkülönböztetnek elszegényedett narratívumokat, amelyek ugyan koherensek és letisztultak, de hiányzik belőlük a személyes perspektíva, az átélt tapasztalatok és az általuk kiváltott érzelmek, vágyak megfogalmazása. Ide sorolják az ún. alexitímiás narratívumokat, amelyekben az elbeszélő egyáltalán nem utal, vagy nagyon hiányosan utal érzelmi állapotokra, és így a történet érthetősége is komoly csorbát szenved. Érdekes megjegyezni, hogy a szerzők jó példáját adják a strukturális-kvalitatív narratív megközelítésnek, amikor

9 csupán néhány felszíni jegy pl. érzelemre utaló szavak jelenléte vagy hiánya, illetve a páciens által elmondott történetről kialakított globális, intuitív benyomás pl. viszontáttételi érzéseik alapján minősítik az elbeszélést. A diszfunkcionális narratívumok másik csoportját a narratív integráció hiányával jellemezhető narratívumok képezik. Narratív integráció alatt azt a folyamatot értik, amely végeredményeképp az egyén tudatában koherens forgatókönyvek, elbeszélések formálódnak meg saját állapotáról és a másokkal való kapcsolatáról, miközben érthető egységgé tudja kovácsolni a tapasztalatait, úgy hogy ezek által mások reakcióit és kezdeményezéseit is érti. Ezek alapján az alapvető integrációs deficit példájaként mutatják be egy 30 éves súlyos borderline zavarban szenvedő nő elbeszélését. Az elbeszélésben, szervezetlenségén túl igen feltűnő össze nem illések mutatkoznak a téma (apjától és barátoktól elszenvedett erőszak), az elbeszélés érzelmi tónusa (vidám és felületes) és a páciens poszturális tónusa (mesterségesen ellazult egy kényelmetlen székben) között, amelyek következtében a terapeuta azt éli át, hogy képtelen páciense megértésére. Ugyanakkor az integrációs deficit példájaként említenek olyan terápiás elbeszélést is, amelyekben nem érintkeznek egymással a többszörös, eltérő érzelmi tartalommal bíró szelf-a-másikkal reprezentációk. Ezeket Otto Kernberg (1975, 1990) a hasítás elhárító mechanizmusának eredményeként azonosítaná. Végül olyan elbeszéléseket is ide sorolnak, ahol az integráció hiánya abban mutatkozik meg, hogy a páciens képtelen különbséget tenni a közvetlen és a leválasztott mentális reprezentációk között például nem különül el a nappali ábrándok, álmok, fantáziák és a valós tapasztalatok világa. 4 Salvatore, Dimaggio és Semerari (2004) véleménye szerint a páciensek által elbeszélt történetek ilyen módon való kategorizálása a strukturális és tartalmi elemek mentén lehetővé teszi a terápiás folyamat, a terápiás változás vizsgálatát. Mi több, lehetővé teszi, hogy a pszichoterápiás beavatkozást az azonosított deficithez igazítsák. Miközben a szerzők megközelítése sikeresen integrálja a kognitív terápiás elveket, a régebbi és a kurrens pszichodinamikus irányzatok elgondolásaival, ugyanakkor az olvasó számára úgy tűnhet, hogy önkényesnek tűnő kategóriarendszert alkalmaz. A szerzők nem törekednek arra, hogy operacionalizálható standard szempontokat adjanak meg az elbeszélések kategóriába sorolásához, és megelégszenek azzal, hogy így a narratívumok segítségül szolgálhatnak a terápiás folyamat nyomon követéséhez és a terápiás beavatkozás módjának meghatározásához. Ha ennél egzaktabb vizsgálódási módokat keresünk, akkor érdemes a kapcsolati sémák kutatása felé fordulnunk. 4 Az így azonosított zavar megfelel a mentalizáció fejlődési folyamata elakadásának, ahol a mintha-mód és a pszichikus ekvivalencia nem integrálódik (vö.: Fonagy Target, 1998).

10 Kapcsolati sémák és elbeszélések Az 1980-as évektől egyre elterjedtebbé vált a pszichoterápiás folyamat narratív szemlélete. Ez a megközelítés úgy tekinti a pszichoterápiát, mint a páciensnek nyújtott lehetőséget, amellyel kifejezheti, megvizsgálhatja és újraírhatja saját életének történetét. Ez a megközelítés új kutatási törekvéseket mozgósított, melyeknek célja, hogy a pszichoterápiában zajló narratív folyamatok szerepét és funkcióit górcső alá vegye. Ezek közül a kutatási törekvések között a kapcsolati sémák vizsgálata az interperszonális viszonyok, a tárgykapcsolati reprezentációk struktúráját és működését helyezi középpontba, és eredményesen képes azonosítani patológiás tárgykapcsolati mintázatokat. A kapcsolati séma meglehetősen átfogó fogalom, amelyre számos elméleti megközelítésből tekinthetünk. Baldwin (1992) már sokat idézett összefoglaló tanulmányában elsősorban a kognitív szociálpszichológia, a társas megismerési folyamatok elemzése szempontjából tárgyalja a kapcsolati séma fogalmát, de számos, a narratív pszichológiai megközelítés számára is megfontolandó tényezőt felvet. A kapcsolati sémákat ő elsősorban kognitív struktúráknak tekinti, amelyek az interperszonális kapcsolódás mintázatainak szabályszerűségeit reprezentálják, ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a fogalom rokonságot mutat a főleg klinikai, pszichopatológiai forrásokból táplálkozó tárgykapcsolat-elméletek számos interperszonális reprezentációra vonatkozó fogalmával. Mindegyikben közös, hogy kapcsolati reprezentációról van szó, amely általánosított interaktív tapasztalatokra épül, magában foglalva a szelfre és az általános másikra vonatkozó alapvető jellegzetességeket, és meghatározva a személyközi kognitív, érzelmi és cselekvéses folyamatokat. Például ezek a sémák irányítják, hogy egy tervezett ismerkedési helyzetben mit várunk a másiktól, hogyan reagál majd ránk, és ennek megfelelően, milyen információkra figyelünk, illetve milyen jelzéseket hagyunk figyelmen kívül. Ezek a sémák irányítják azt is, hogy mire emlékezünk mindebből. Érdemes itt felfigyelni arra, hogy eszerint a kapcsolati séma szerveződése forgatókönyv-alapú, vagyis elbeszélésként tud megformálódni, így alkalmas lehet arra, hogy az elbeszélés struktúráját vizsgálva következtessünk a kapcsolati séma sajátosságaira. A terápiás folyamatok elemzésére Luborsky és munkatársai (1994) a kilencvenes évek során végzett munkájukban kidolgoztak egy elméleti keretet a páciens terápiás üléseken elmondott történetei tartalmának és struktúrájának elemzésére. Ez az eljárás a terápiás folyamatnak egyetlen dimenzióját a központi konfliktusos kapcsolat sémáját ( Core Conflictual

11 Relationship Themes ) elemezte, és megteremtette az ún. CCRT-módszert. Kapcsolati séma alatt ezek a szerzők is a múltbéli interperszonális kapcsolatokban szerzett tapasztalatok és viselkedések szervezett reprezentációját értik. Ezek a reprezentációk az egyén személyes kapcsolati modelljeivé válnak, amelyek alapján konstruálja észleli, szervezi jövőbeli kapcsolatait (Diguer [et al.], 2001). 5 Elképzelésük szerint minden kapcsolati elbeszélés akár pszichoterápiás szövegből, akár célzott interjúból származik alapvetően három elemből épül fel: elsőként a szereplő kívánsága vagy szándéka (K); ezt követi egy adott másik személy vagy személyek erre adott válasza (VM) és végül a szelf viszont-válasza vagy reakciója (VSZ). A kapcsolati sémákat részben az eltérő kívánságok és reakciók mentén lehet kategorizálni, és ennek megfelelően a kapcsolati epizódok (KE) komplexitását az eltérő K-k, VM-ek és VSZ-ek alapján állapítják meg. Másrészt a történet pozitív vagy negatív kimenetele amennyiben a VM vagy a VSZ hozzájárult vagy akadályozta a kívánság vagy szándék megvalósulását mentén a VM-ek és a VM-ek negativitását értékelik. A vizsgálat eljárás során a CCRT módszerében az ítélők általi tematikus tartalomelemzést használják: a K-kat, VM-eket és VSZ-eket egyaránt nyolc előre megállapított kategóriába kellett sorolniuk az ítélőknek. A másik által adható válasz többek között lehet megértő, segítő, visszautasító, feldúlt, erős vagy kontrolláló. Luborsky és kollégái számos tanulmányban (Luborsky Barber Diguer, 1992; Luborsky Crits-Cristoph, 1990, id. McLeod Balamoutsou, 1996) bizonyították, hogy a kapcsolati történetek ilyen dimenziók mentén változnak a sikeres pszichoterápia során. A patológiás személyiségszerveződési módok vizsgálatával kapcsolatban két vizsgálatukat érdemes kiemelni, bár hangsúlyozzák, hogy a CCRT-t nem elsősorban differenciáldiagnosztikai célból dolgozták ki és használják. Az egyikben a DSM-III-R. alapján borderline személyiségzavar (BPD) diagnózist kapott betegeknél a szereplők kívánsága dimenzióban találtak jelentős eltérést a kontroll csoportokkal szemben. Nevezetesen a BPD-s betegeknél egyszerre jelent meg a szeretve lenni és a távol maradni kívánsága, szándéka; míg a kontroll csoportnál a szeretve lenni kívánságát a jól érezni magam kívánsága kísérte a kapcsolati epizódokban. (Levebre [et al.], 1995, id. Diguer [et al.], 2001). A másikban nem konkrét diagnosztikus kategóriákat, hanem a Kernberg által leírt személyiségszerveződési kategóriákat (neurotikus, borderline és pszichotikus személyiségszerveződés) vizsgáltak. A résztvevőktől kapcsolati elbeszéléseket és három számukra jelentős másik személyről, illetve önmagukról adott jellemzést kértek, majd ezeket kódolták. Az eredményeik alapján nem találtak jelentős eltérést 5 Érdekes felfigyelni arra, hogy a szerzők (Diguer [et al.], 2001) a kapcsolati séma fogalmát Westen elképzeléseihez hasonlóan Bowlby (1958) belső működési modelljével rokonítják.

12 a három személyiségorganizáció között, egyedül a pszichotikus személyiségorganizációval bíró személyek váltak el a neurotikus és a borderline csoporttól például abban, hogy kevésbé változatos kevésbé komplex kapcsolati sémákat mutattak. Annak okát, hogy a neurotikusés a borderline személyiségorganizációval bíró személyek nem különültek el, abban látják, hogy a K-k, VM-ek és VSZ-ek értékelésére szolgáló nyolc tartalmi kategória túl elnagyoltnak tűnik az eltérések megragadásához. Valamint rámutatnak arra a bizonytalanságra is, hogy nehezen eldönthető, hogy az egymásnak ellentmondó szereplői szándékok (K) (pl. segíteni és távol maradni ) vajon inkább a borderline személyiségszerveződésre jellemző hasításra (ambitendencia) utalnak, vagy a neurotikus személyiség szerveződésre jellemző integráltabb, érettebb tárgykapcsolati reprezentációkat jellemző ambivalenciát sejtetik. Ha az elbeszélésekben szeretnénk tetten érni a pszichopatológai jelenségeket, akkor a kapcsolati sémák elemzése gyümölcsözőbb, és jobban operacionalizálhaó megközelítésnek tűnik, mint a korábban ismertetett minőségi-strukturális megközelítés. Olyan alapvető narratív elemeket vizsgál intenció, cselekvés, cselekvés következménye, értékelése, amelyek minden elbeszélés alapkövét képezik, ugyanakkor sokszor beleütközhet a tartalmi megközelítés korlátjába: lehet-e megbízhatóan egységesen megítélni a szereplői szándékot, a másik, illetve a szelf válaszát, ha azt csak szemantikailag horgonyozzuk le, és szintaktikailag nem. Miben adhat újat a narratív pszichológiai tartalomelemzés? Mindezen tapasztalatok alapján dolgoztunk ki egy olyan módszert a narratív pszichológiai tartalomelemzés (László [et al.], 2000) keretein belül, amely a szószintű és a tartalmi-strukturális elemzéseket elegyíti, és olyan szemantikai-szintaktikai egységek automatizált felismerését próbálja megvalósítani, amelyek valószínűsíthető pszichológiai jelentéssel bírnak. Mivel az erről a kutatásról készült beszámolók már számos más publikációban nyilvánosságra kerültek (Pohárnok, 2004a, 2004b; Pohárnok [et al.], 2005), itt csak röviden utalok megközelítésünk előnyeire és hátrányaira, és az azzal elért eredményekre. A munkánk célja az, hogy a számítógépes morfológiai-szintaktikai szövegelemzés, és szövegfeldolgozás eszközével mérhetővé tegyünk olyan pszichológiai jelenségeket, amelyek előzőleg pusztán az intuitív megértés számára voltak hozzáférhetőek, ahogy azt például a Salvatore-, Dimaggio- és Semerari-féle megközelítéssel bemutattuk. Feltesszük, hogy a kapcsolati elbeszélésekben mindig számolhatunk egy olyan interperszonális vagy interaktív

13 tér jelenlétével, amely az én és a másik viszonya alapján szerveződik: a tér két végpontját az elbeszélő én, és a másik adja meg, és egymás viszonyában való mozgásuk a kapcsolat alapvető sajátosságának tekinthető. Úgy véljük, a közelség-távolság dinamizmusa egy kapcsolatban mindig utal a kapcsolat szabályozásának módjára, és így kéz a kézben jár az emocionális állapotok változásával, valamint azoknak szabályozásaként is szolgálhat. A kapcsolati tér változásait alapvető narratív jellegzetességnek tekintve arra törekszünk, hogy automatizált szövegfeldolgozás eszközeivel pontosan megragadhatóvá tegyük a közelítés és a távolítás nyelvi szószintű és szószint feletti markereit, és ezeknek bizonyos személyiségváltozókkal való megfeleléseit keressük. Első eredményeink szerint a kidolgozott nyelvi markerekkel lefedhetőnek tűnik a kapcsolati- és érzelmi szabályozás mint pszichológiai konstruktum. Ugyanakkor érdemes számba venni, hogy milyen előnyei és nehézségei vannak a számítógépes narratív pszichológiai tartalomelemzés ezen módszerének. Feltétlen előnyének tarthatjuk, hogy a számítógépes nyelvi elemző bevonásával gyorsan és automatizált módon lehet nagy szövegkorpuszokat elemezni. Emellett ez az elemzési mód pontosabbnak tekinthető, mint a szószint feletti eljárások, hiszen nyelvtanilag operacionalizált kategóriákkal dolgozik. Szemben a hasonló területeken végzett kutatásokkal, ahol a tematikus tartalomelemzési módszert alkalmazva egy adott szövegrészről a megítélők konszenzusa dönt az adott kategóriába való illeszkedésről. Ezen előnyök mellett azonban a következő nehézségekkel is számolnunk kell. A kutatásban használt nyelvi elemző-feldolgozó esetében nem használhatunk tetszőleges szövegkorpuszokat. Mivel kapcsolati epizódokra, mentális vagy valós események elbeszélésére dolgoztuk ki, kategóriái nem érvényesek olyan szövegeken, amelyek nem kapcsolatokról szólnak, és nem elbeszélésszerűek. Ezenfelül nyilvánvalóan növeli az elemzés pontatlanságát a magyar nyelv felszíni változatossága. A közelítés távolítás dimenzióját vizsgálva elsősorban a magyar nyelvben gyakori állandósult szókapcsolatok, idiómaszerű nyelvi képződmények okoznak gondot. Például a kávéautomata kiadott nekem egy húszast ezt tévesen Közelítésnek ismerné fel az elemzőnk; vagy anyámtól megtudtam ezt tévesen Távolításnak ismerné fel. Mindezek ellenére a narratív pszichológiai tartalomelemzés módszerével eddig elért eredmények (Ehmann [et al.], 2005; Hargitai [et al.], 2005; Péley, 2002; Pólya, 2007) azzal biztatnak minket, hogy tovább folytassuk a kvalitatív és kvantitatív tartalomelemzés előremutató oldalait elegyítő eljárásunk kidolgozását és finomítását.

14 Irodalom BALDWIN, M. W. (1992): Relational Schemas and the Processing of Social Information. Psychological Bulletin, 112 (3) BOWLBY, J (1958): The Nature of the Child s Tie to his Mother In: International Journal of Psychoanalysis, 39, BRUNER, J. (1986, 2005): Valóságos elmék, lehetséges világok. Budapest: Új Mandátum. BUCCI, V. (1997): Psychoanalysis and cognitive science. New York: Guilford Press. DIMAGGIO, G. SEMERARI, A. (2001): Psychopathological narrative forms. Journal of Constructivist Psychology, 14, DIGUER, L. LEVEBRE, R. DRAPEAU, M. LUBORSKY, L. ROUSSEAU, J-P. HÉBERT, E. DAUOST, J-P. PELLETIER, S. SCULLION, M. DESCOTEAUX, J. (2001): The core conflictual relationship theme of psychotic, borderline and neurotic personality organizations. Psychotherapy Research, 2, EHMANN B. KIS B. NASZÓDI M. LÁSZLÓ J. (2005): A szubjektív időélmény tartalomelemzéses vizsgálata. A LAS-Vertikum időmodulja. Pszichológia, 25, 2, FONAGY, P. STEELE, M. STEELE, H. MORAN, G. S. HIGGITT, A. C. (1991): The capacity for understanding mental states: The reflective self in parent and child and its significance for security of attachment. Infant Mental Health Journal, 13, (3). FONAGY, P. TARGET, M. (1998): A kötődés és a reflektív funkció szerepe a szelf fejlődésében. Thalassa, 9. évf., 1, FONAGY, P. TARGET, M. (2005): Pszichoanalitikus elméletek a fejlődési pszichopatológia tükrében. Budapest: Gondolat. HARGITAI, R. NASZÓDI M. KIS B. NAGY L. BÓNA A. LÁSZLÓ J. (2005): A depresszív dinamika nyelvi jegyei az én-elbeszélésekben. A LAS-Vertikum tagadás és szelfreferencia modulja. Pszichológia, 25, 2, HERMANS, H. J. M. HERMANS-JANSEN, E. (1995): Self-narratives: The construction of meaning in psychotherapy. New York: Guilford Press. KERNBERG, O. F. (1990): Borderline szindróma és patológiás nárcizmus. Budapest: Autizmus Alapítvány Kapocs Kiadója. [Eredeti kiadás: 1975.] LÁSZLÓ, J. (1999): Társas tudás, elbeszélés, identitás. Budapest: Scientia Humana Kairosz. LÁSZLÓ J. EHMANN B. PÉLEY B. PÓLYA T. (2000): A narratív pszichológiai tartalomelemzés: Elméleti alapvetés és első eredmények. Pszichológia, 22 (2), LUBORSKY, L. POPP, C. LUBORSKY, E. MARK, D. (1994): The Core Conflictual Relationship Theme. Psychotherapy Research, 4, MCLEOD, J. BALAMOUTSOU, S. (1996): Representing narrative process in therapy: Qualitative analysis of a single case. Counselling Psychology Quarterly, 1, NELSON, K. FIVUSH, R.: The emergence of autobiographical memory: A social cultural developmental theory. PÉLEY B. (2002): Rítus és történet. Budapest: Új Mandátum. POHÁRNOK M. (2004a.): A kapcsolati tér változásainak narratív vizsgálata. Magyar Pszichológiai Társaság Biennális Nagygyűlése, Debrecen. POHÁRNOK M. (2004b): A térben való mozgás narratív dimenziójának vizsgálata borderline és depressziós betegek élettörténeti epizódjaiban. In: Erős F. (szerk.): Az elbeszélés az élmények kulturális és klinikai elemzésében. Pszichológiai Szemle könyvtár 8. Budapest: Akadémiai. POHÁRNOK M. NASZÓDI M. KIS B. NAGY L. BÓNA A. LÁSZLÓ J. (2005): A kapcsolati mozgások számítógépes nyelvészeti vizsgálata élettörténeti narratívumokban. Pszichológia, 25, 2,

15 POHÁRNOK M. NASZÓDI M. KIS B. NAGY L. BÓNA A. LÁSZLÓ J. (2007): Exploring the spatial organization of interpersonal relations by means of computational linguistic analysis. Empirical Text and Culture Research. [Kézirat elfogadva.] POHÁRNOK M. (2005): Amit a nyelv hoz, és amit a nyelv visz. A szelfről-, és a kapcsolatról való tudás nyelvi és nem-nyelvi szerveződéséről. Pszichoterápia, 14, 4, PÓLYA T. (2007): Identitás az elbeszélésben. Budapest: Új Mandátum. SALVATORE, G. DIMAGGIO, G. SEMERARI, A. (2004): A modelof narrative development: Implications for understanding psychopathology and guiding therapy. Psychology and Psychotherapy: Theory, Research and Practice, 77, STERN, D. N. (2002): A csecsemő személyközi világa. Budapest: Animula. STERN, D. N. (2004): Az anyaság állapota. Budapest: Animula. VAN DER Kolk, B. A. PERCOVITZ, D. ROTH, S. MANDEL, F. MCFARLANE, A. HERMAN, J. (1996): Disszociáció, szomatizáció és az érzelmi szabályozás zavarai. A traumához való alkalmazkodás komplex folyamata. In: KULCSÁR Zs. RÓZSA S. KÖKÖNYEI Gy. (szerk): Megmagyarázhatatlan testi tünetek I. Szomatizáció és funkcionális stresszbetegségek. Budapest: ELTE Eötvös Kiadó

A KOGNITÍV PSZICHOTERÁPIA ALAPJAI 1. Perczel Forintos Dóra Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszék 2010

A KOGNITÍV PSZICHOTERÁPIA ALAPJAI 1. Perczel Forintos Dóra Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszék 2010 A KOGNITÍV PSZICHOTERÁPIA ALAPJAI 1. Perczel Forintos Dóra Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszék 2010 INGER TUDATTALAN KÉSZTETÉS EMÓCIÓ PSZICHOANALITIKUS MODELL Beck, 1974. INGER EMÓCIÓ TANULÁSELMÉLETI

Részletesebben

Neoanalitikus perspektíva 2.: Pszichoszociális elméletek

Neoanalitikus perspektíva 2.: Pszichoszociális elméletek Neoanalitikus perspektíva 2.: Pszichoszociális elméletek Pszichoszociális elméletek Jellemzői: Pszichoanalitikus gyökerek Az Ego társas aspektusát hangsúlyozzák Pszichoszociális elméletek Csoportjai: Tárgykapcsolat-elméletek:

Részletesebben

Személyközpontú terápiás elemek a kognitív terápiákban

Személyközpontú terápiás elemek a kognitív terápiákban Ratkóczi Éva (Nap-Kör Mentálhigiénés Alapítvány) Személyközpontú terápiás elemek a kognitív terápiákban A közeledés okai Az irányzatok identitásának megerősödése Kutatások Súlyos személyiségzavarok kihívásai

Részletesebben

A kultúra szerepe a fájdalomban

A kultúra szerepe a fájdalomban A fájdalom A fájdalom nem kizárólagosan testi jelenség, hanem a test, az elme és a kultúra együttműködéseként áll elő. A fizikai élmény elválaszthatatlan kognitív és érzelmi jelentőségétől. Az egészséges

Részletesebben

ÉLETESEMÉNYEK LELKI ZAVARAI II.

ÉLETESEMÉNYEK LELKI ZAVARAI II. Ratkóczi Éva ÉLETESEMÉNYEK LELKI ZAVARAI II. SZEMÉLTISÉGZAVAROK Párbeszéd (Dialógus) Alapitvány Semmelweis Egyetem Me ntálbigiéné In tézet TARTALOM ELŐSZÓ 11 A LELKI ZAVAROKRÓL SZÓLÓ ISMERETEK ALKALMAZÁSA

Részletesebben

Felnőttkori személyiségzavarok felosztása, diagnosztikája

Felnőttkori személyiségzavarok felosztása, diagnosztikája Felnőttkori személyiségzavarok felosztása, diagnosztikája Dr. Budavári Ágota ECP 1 Életvitel, veszélyeztetettség Válási gyakoriság Balesetező hajlam Munkanélküliség, hajléktalanság Kriminális cselekmény

Részletesebben

A személyiségtanuláselméleti megközelítései

A személyiségtanuláselméleti megközelítései Boross Viktor A személyiségtanuláselméleti megközelítései tanulás: viselkedésváltozás a tapasztalatok függvényében (pszichoterápia: viselkedésváltozása pszichoterápiás tapasztalatok függvényében) tanulás

Részletesebben

A kognitív viselkedésterápiának megfelelő új szempontok megjelenése a pszichoanalitikus terápiákban

A kognitív viselkedésterápiának megfelelő új szempontok megjelenése a pszichoanalitikus terápiákban A kognitív viselkedésterápiának megfelelő új szempontok megjelenése a pszichoanalitikus terápiákban Szőnyi Gábor VIKOTE Kongresszus Budapest, 2014. június 6-7. Miről beszélek és miről nem Van-e magatartáslélektan

Részletesebben

Interdiszciplináris megközelítés és elemzés (anamnézis és diagnózis) az elhelyező központok krízishelyzeteinek megelőzésére

Interdiszciplináris megközelítés és elemzés (anamnézis és diagnózis) az elhelyező központok krízishelyzeteinek megelőzésére Interdiszciplináris megközelítés és elemzés (anamnézis és diagnózis) az elhelyező központok krízishelyzeteinek megelőzésére Diagnosztikai jelentések értelmezése és elemzése egy 13-18 év közötti fiatal

Részletesebben

BEVEZETÉS A PSZICHOLÓGIÁBA

BEVEZETÉS A PSZICHOLÓGIÁBA BEVEZETÉS A PSZICHOLÓGIÁBA BEVEZETÉS A PSZICHOLÓGIÁBA Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TátK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi

Részletesebben

Babeș-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Kar Alkalmazott Pszichológia Intézet Pszichológia szak. ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK 2017 július

Babeș-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Kar Alkalmazott Pszichológia Intézet Pszichológia szak. ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK 2017 július Babeș-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Kar Alkalmazott Pszichológia Intézet Pszichológia szak ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK 2017 július I.KÖTELEZŐ tantárgyak tételei 1. Az intelligencia meghatározásai,

Részletesebben

BEVEZETÉS A PSZICHOLÓGIÁBA

BEVEZETÉS A PSZICHOLÓGIÁBA BEVEZETÉS A PSZICHOLÓGIÁBA Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén, az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék, az

Részletesebben

Disszociatív zavarok PTE ÁOK PSZICHIÁTRIAI ÉS PSZICHOTERÁPIÁS KLINKA

Disszociatív zavarok PTE ÁOK PSZICHIÁTRIAI ÉS PSZICHOTERÁPIÁS KLINKA Disszociatív zavarok PTE ÁOK PSZICHIÁTRIAI ÉS PSZICHOTERÁPIÁS KLINKA Mi a disszociáció? Énvédő mechanizmus Bizonyos feltételek mellett a traumák emlékei leválnak a tudat többi részétől, a tudaton kívül

Részletesebben

1. A másik ember megértése 2. Az empátia fogalmának kialakulása és fejlődéstörténete a modern lélektanban

1. A másik ember megértése 2. Az empátia fogalmának kialakulása és fejlődéstörténete a modern lélektanban TARTALOMJEGYZÉK 1. A másik ember megértése...11 Áttekinthető emberi világ...11 A rang és a formális viszonyok szerepe...12 A másik érdekessé válik...13 Új kommunikációs nehézségek...14 Az egyén szubjektív

Részletesebben

ÉRZÉS NÉLKÜLI ÁLLAPOTOK Az ájulással összefüggésbe hozható pszichés sajátosságok Disszociáció és alexitímia vizsgálata syncopés betegek körében

ÉRZÉS NÉLKÜLI ÁLLAPOTOK Az ájulással összefüggésbe hozható pszichés sajátosságok Disszociáció és alexitímia vizsgálata syncopés betegek körében ÉRZÉS NÉLKÜLI ÁLLAPOTOK Az ájulással összefüggésbe hozható pszichés sajátosságok Disszociáció és alexitímia vizsgálata syncopés betegek körében Dávid Tamás, G. Tóth Kinga, Nagy Kálmán, Rónaszéki Aladár

Részletesebben

Homeopátia és pszichoterápia. Nárcizmus?

Homeopátia és pszichoterápia. Nárcizmus? Dr. Simon Fiala Ágnes homeopátiás orvos, pszichoterapeuta Nárcizmus? Nárcizmus? Tartalom 28 éves nőbeteg B.Sz. esetének ismertetése 1. Nárcisztikus személyiségzavar - DSM 5 2. Homeopátiás alkati kritériumok

Részletesebben

Diszpozícionális perspektíva 2.: Szükséglet-, és motívum elméletek. Vonások, mint szükségletek és motívumok megközelítése

Diszpozícionális perspektíva 2.: Szükséglet-, és motívum elméletek. Vonások, mint szükségletek és motívumok megközelítése Diszpozícionális perspektíva 2.: Szükséglet-, és motívum elméletek Vonások, mint szükségletek és motívumok megközelítése Vonások, mint szükségletek és motívumok megközelítése A diszpozíciókat úgy is elképzelhetjük,

Részletesebben

Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Alkalmazott Pszichológia Tanszék Dr. Hoyer Mária

Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Alkalmazott Pszichológia Tanszék Dr. Hoyer Mária Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Alkalmazott Pszichológia Tanszék Dr. Hoyer Mária Egy Franciaországban élı magyar származású pszichoanalitikus (Kati Varga) vezette be a havi egy referálás, és évi

Részletesebben

Dr. Láng András. Dr. Láng András Pécsi Tudományegyetem webhelyen lett közzétéve (http://pszichologia.pte.hu) Egyetemi adjunktus KAPCSOLAT

Dr. Láng András. Dr. Láng András Pécsi Tudományegyetem webhelyen lett közzétéve (http://pszichologia.pte.hu) Egyetemi adjunktus KAPCSOLAT Dr. Láng András Egyetemi adjunktus KAPCSOLAT Pszichológia Intézet 7624 Pécs Ifjúság u. 6. Iroda: B 308 Tel: +36 72 501516 E-mail: andraslang@hotmail.com [1] OKTATÁS Fejlődéslélektani műhelymunka (BA) TAT

Részletesebben

Kutatásmódszertan. Kulturális szempont megjelenése. Modulok áttekintése. Történet Témák és megközelítések. 11. Társadalmi nézőpont

Kutatásmódszertan. Kulturális szempont megjelenése. Modulok áttekintése. Történet Témák és megközelítések. 11. Társadalmi nézőpont Kutatásmódszertan. Társadalmi nézőpont Modulok áttekintése Kulturális szempont megjelenése Kulturális összehasonlító pszichológia Kulturális pszichológia Értékelő vizsgálatok HÁZI FELADAT 2006.08.29. Kutatásmódszertan:

Részletesebben

Pszichotrauma és disszociatív kapacitás összefüggésének vizsgálata syncopés betegek körében

Pszichotrauma és disszociatív kapacitás összefüggésének vizsgálata syncopés betegek körében Pszichotrauma és disszociatív kapacitás összefüggésének vizsgálata syncopés betegek körében Dávid Tamás, G. Tóth Kinga, Nagy Kálmán, Rónaszéki Aladár Péterfy S. u. Kórház, Kardiológiai Osztály, Budapest

Részletesebben

4.2 Fejezet Traumapedagógia. Traumatológia és elméleti háttér

4.2 Fejezet Traumapedagógia. Traumatológia és elméleti háttér 4.2 Fejezet Traumapedagógia Traumatológia és elméleti háttér TRAUMATOLÓGIA: ELMÉLETI HÁTTÉR Mi is a trauma? pszichológiai meghatározás A klinikai pszichológiában, a trauma vagy pszichológiai trauma egy

Részletesebben

AGRESSZÍV, MERT NINCS MÁS ESZKÖZE Magatartászavaros gyerekek megküzdési stratégiáinak vizsgálata a Pszichológiai Immunkompetencia Kérdőív tükrében

AGRESSZÍV, MERT NINCS MÁS ESZKÖZE Magatartászavaros gyerekek megküzdési stratégiáinak vizsgálata a Pszichológiai Immunkompetencia Kérdőív tükrében AGRESSZÍV, MERT NINCS MÁS ESZKÖZE Magatartászavaros gyerekek megküzdési stratégiáinak vizsgálata a Pszichológiai Immunkompetencia Kérdőív tükrében Készítette: Uicz Orsolya Lilla 2011. Erőszakos, támadó!

Részletesebben

Cambridge Business Design Academy

Cambridge Business Design Academy Cambridge Business Design Academy A Cambridge Business Design Academy létrehozott egy Modern üzleti-,pszichológiai tudományokra épülő gyakorlatorientált felsőfokú képzést, amelynek elvégzésével, Hallgatóinak

Részletesebben

Zeneterápia a gyermek-rehabilitációban

Zeneterápia a gyermek-rehabilitációban Orvosi Rehabilitáció és Fizikális Medicina Magyarországi Társasága XXVII. Vándorgyűlése Zeneterápia a gyermek-rehabilitációban Forgács Eszter Zeneterapeuta 2008. szeptember 4-6. A Gézengúz Alapítványról

Részletesebben

RÉV Alapítvány. Interjú, mint a munkaerő-kiválasztás Legfontosabb eleme

RÉV Alapítvány. Interjú, mint a munkaerő-kiválasztás Legfontosabb eleme RÉV Alapítvány Interjú, mint a munkaerő-kiválasztás Legfontosabb eleme Készítette: Kabainé Ujj Gyöngyi andragógus Interjú típusai Strukturált interjú az előre megfogalmazott, célzott kérdések minimális

Részletesebben

Pszichopatológia 2. DISSZOCIATÍV ZAVAROK

Pszichopatológia 2. DISSZOCIATÍV ZAVAROK Pszichopatológia 2. DISSZOCIATÍV ZAVAROK Prof. Dr. Perczel - Forintos Dóra Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék 2018 szakképzés 1. évfolyam 1 DSM IV DSM V 8. Szomatoform zavarok Szomatikus

Részletesebben

BABES BOLYAI TUDOMÁNYEGEYETEM PSZICHOLÓGIA ÉS NEVELÉSTUDOMÁNYOK KAR GYÓGYPEDAGÓGIA SZAK ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK 2017 JÚLIUS

BABES BOLYAI TUDOMÁNYEGEYETEM PSZICHOLÓGIA ÉS NEVELÉSTUDOMÁNYOK KAR GYÓGYPEDAGÓGIA SZAK ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK 2017 JÚLIUS BABES BOLYAI TUDOMÁNYEGEYETEM PSZICHOLÓGIA ÉS NEVELÉSTUDOMÁNYOK KAR GYÓGYPEDAGÓGIA SZAK ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK 2017 JÚLIUS KÖTELEZŐ TANTÁRGYAK 1. A gyógypedagógia alapfogalmai, elméletei, kapcsolata más tudományokkal

Részletesebben

Interdiszciplináris megközelítés és elemzés (anamnézis és diagnózis)

Interdiszciplináris megközelítés és elemzés (anamnézis és diagnózis) Interdiszciplináris megközelítés és elemzés (anamnézis és diagnózis) M2 Unit 3 Jövőbeli lehetséges krízishelyzetek előrejelzése az anamnézis és a diagnosztikai jelentések alapján A normál serdülőkori magatartás

Részletesebben

SZAKVIZSGA TÉTELSOR KLINIKAI ÉS MENTÁLHIGIÉNIAI SZAKPSZICHOLÓGUS SZAKKÉPZÉS GYERMEK SZAK (96 TÉTEL)

SZAKVIZSGA TÉTELSOR KLINIKAI ÉS MENTÁLHIGIÉNIAI SZAKPSZICHOLÓGUS SZAKKÉPZÉS GYERMEK SZAK (96 TÉTEL) SZAKVIZSGA TÉTELSOR 2017. KLINIKAI ÉS MENTÁLHIGIÉNIAI SZAKPSZICHOLÓGUS SZAKKÉPZÉS GYERMEK SZAK (96 TÉTEL) A szakvizsga tételek 3 fő témakört ölelnek fel, az elméleti vizsgán a jelölt mindhárom témakörből

Részletesebben

szakpszichológus képzés

szakpszichológus képzés K. Németh Margit szakpszichológus képzés Freud: Kis Hans Kivel is dolgozott??? Sikeres lett a megoldás??? Ma kivel is dolgozunk? Sikeres a megoldás? Anna Freud Gyereket nem lehet analízisbe venni Pedagógia

Részletesebben

Azaz az ember a szociális világ teremtője, viszonyainak formálója.

Azaz az ember a szociális világ teremtője, viszonyainak formálója. Takáts Péter: A TEREMTŐ EMBER Amikor kinézünk az ablakon egy természetes világot látunk, egy olyan világot, amit Isten teremtett. Ez a világ az ásványok, a növények és az állatok világa, ahol a természet

Részletesebben

Relaxációs és szimbólumterápia során megjelenő diszfunkcionális kognitív sémák. dr. Bátfai Ágnes

Relaxációs és szimbólumterápia során megjelenő diszfunkcionális kognitív sémák. dr. Bátfai Ágnes Relaxációs és szimbólumterápia során megjelenő diszfunkcionális kognitív sémák dr. Bátfai Ágnes Vázlat: I. Az előadás célja, fontosabb kulcsszavak II. Imaginációval, szimbólumokkal való munka III. Sémák

Részletesebben

Egyéni fejlődési utak. tanári kompetenciák. Mindenki társadalma, mindenki iskolája. A tanári szerep

Egyéni fejlődési utak. tanári kompetenciák. Mindenki társadalma, mindenki iskolája. A tanári szerep Egyéni fejlődési utak Mindenki társadalma, mindenki iskolája tanári kompetenciák A tanári szerep A tanári szerep - 1980 kognitív pszichológia, (Berliner n/a) Az újonc szerep 1 év megfontoltság racionális,

Részletesebben

Bevezetés a pszichológia néhány alapfogalmába

Bevezetés a pszichológia néhány alapfogalmába Bevezetés a pszichológia néhány alapfogalmába (Készítette: Osváth Katalin tanácsadó szakpszichológus) Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ 2015. ÁPRILIS. 01. TÁMOP 5.5.7-08/1-2008-0001

Részletesebben

Fenomenológiai perspektíva 2. Személyes konstrukciók

Fenomenológiai perspektíva 2. Személyes konstrukciók Fenomenológiai perspektíva 2. Személyes konstrukciók Személyes konstrukciók Kiindulópont: A fizikai valóság, önmagunk és az események megtapasztalása személyenként jelentősen változik személyes képet alakítunk

Részletesebben

A pszichológia mint foglalkozás

A pszichológia mint foglalkozás A pszichológia mint foglalkozás Alkalmazott területek Polonyi Tünde, PhD Klinikai pszichológia Klinikum területe: mentális problémák, mentális egészség hiánya. De mi a mentális egészség? Eltérés a normától?

Részletesebben

A fiatalok közérzete, pszichés állapota az ezredfordulón

A fiatalok közérzete, pszichés állapota az ezredfordulón A fiatalok közérzete, pszichés állapota az ezredfordulón Susánszky Éva, Szántó Zsuzsa Semmelweis Egyetem, Magatartástudományi Intézet Kutatási célkitűzések A fiatal felnőtt korosztályok pszichés állapotának

Részletesebben

Dr. Halász László az MTA doktora, tudományos tanácsadó

Dr. Halász László az MTA doktora, tudományos tanácsadó Dr. Halász László az MTA doktora, tudományos tanácsadó Szociálpszichológiai Osztály Tel.: közvetlen: 279 6091 mellék: 6091 VH.1. emelet 119. szoba E-mail cím: mailto:halasz[kukac]mtapi[pont]hu PUBLIKÁCIÓK

Részletesebben

Mikor születik a tudat?

Mikor születik a tudat? Mikor születik a tudat? Perinatális élmények jelentősége tudatos és tudattalan tartományokban ANDREK ANDREA TUDATOSSÁG ÖNMAGUNK ÉS MÁSOK VEZETÉSÉBEN 2014 NOVEMBER 21. Csizma az asztalon?!? http://indafoto.hu/azsoltt

Részletesebben

Használd tudatosan a Vonzás Törvényét

Használd tudatosan a Vonzás Törvényét Használd tudatosan a Vonzás Törvényét Szerző: Koródi Sándor 2010. Hogyan teremtheted meg életedben valóban azokat a tapasztalatokat, amikre igazán a szíved mélyén vágysz? Ebből a könyvből és a hozzá tartozó

Részletesebben

3. A személyközi problémák megoldásának mérése

3. A személyközi problémák megoldásának mérése 3. A személyközi problémák megoldásának mérése Élete során ki ritkábban, ki gyakrabban mindenki kerül olyan helyzetbe, amikor nem egyezik véleménye a másik véleményével, más célokat fogalmaz meg, eltérő

Részletesebben

A tartalomelemzés szőkebb értelemben olyan szisztematikus kvalitatív eljárás, amely segítségével bármely szöveget értelmezni tudunk, és

A tartalomelemzés szőkebb értelemben olyan szisztematikus kvalitatív eljárás, amely segítségével bármely szöveget értelmezni tudunk, és Tartalomelemzés A tartalomelemzés szőkebb értelemben olyan szisztematikus kvalitatív eljárás, amely segítségével bármely szöveget értelmezni tudunk, és végeredményben a szöveg írójáról vonhatunk le következtetéseket.

Részletesebben

Értelek, értelek... de miről beszélsz??

Értelek, értelek... de miről beszélsz?? Biró Tamás Amszterdami Egyetem, ACLC Értelek, értelek... de miről beszélsz?? A keresztény-zsidó párbeszéd a kognitív vallástudomány perspektívájából Áttekintés: kihívások, perspektívák, válaszok Kihívások

Részletesebben

Tehetség és személyiségfejlődés. Dr. Orosz Róbert, pszichológus Debreceni Egyetem, Pszichológiai Intézet

Tehetség és személyiségfejlődés. Dr. Orosz Róbert, pszichológus Debreceni Egyetem, Pszichológiai Intézet Tehetség és személyiségfejlődés Dr. Orosz Róbert, pszichológus Debreceni Egyetem, Pszichológiai Intézet Hová tart a személyiség fejlődése? Jung kiteljesedés, integrált személyiség Maslow fejlődés humánspecifikus

Részletesebben

ELŐADÁS VÁZLAT. Balázs Judit

ELŐADÁS VÁZLAT. Balázs Judit ELŐADÁS VÁZLAT GYERMEKKORBAN KEZDŐDŐ FELNŐTT PSZICHIÁTRIAI KÓRKÉPEK: AUTIZMUS, ADHD, TIC-ZAVAR Balázs Judit 2012. november 15-17. SEMMELWEIS EGYETEM, KÖTELEZŐ SZINTEN TARTÓ TANFOLYAM AUTIZMUS FOGALMI SOKASÁG

Részletesebben

Pszichológus etika II. Egy szentélybe lép be a lélekkel foglalkozó ember, amikor a másik ember lelkén kopogtat. I. A dilemma fogalma II. A dilemma felbukkanása III. Nem minden dilemma etikai dilemma IV.

Részletesebben

A hazai antiszegregációs tervek értékelése Amartya Sen képességszemlélete alapján

A hazai antiszegregációs tervek értékelése Amartya Sen képességszemlélete alapján 2015. 11. 19-20. Eger MRTT XIII. vándorgyűlése A hazai antiszegregációs tervek értékelése Amartya Sen képességszemlélete alapján Méreiné Berki Boglárka, Bajmócy Zoltán, Gébert Judit, Juhász Judit, Málovics

Részletesebben

Az OTKA F Narratív struktúra, mint az aktuális érzelmi állapot minőségének indikátora. című pályázat záró jelentése

Az OTKA F Narratív struktúra, mint az aktuális érzelmi állapot minőségének indikátora. című pályázat záró jelentése Az OTKA F 67914 Narratív struktúra, mint az aktuális érzelmi állapot minőségének indikátora című pályázat záró jelentése A kutatás célja A pályázat célja a történetszerkezet és a történetet elbeszélő személy

Részletesebben

Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához. Angol nyelv

Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához. Angol nyelv Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához Angol nyelv Általános jellemzők FELADATTÍPUS ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI PONTSZÁM Bemelegítő beszélgetés Nincs értékelés 1. Társalgási feladat: - három témakör

Részletesebben

Középszintű szóbeli érettségi vizsga értékelési útmutatója. Olasz nyelv

Középszintű szóbeli érettségi vizsga értékelési útmutatója. Olasz nyelv Középszintű szóbeli érettségi vizsga értékelési útmutatója Olasz nyelv FELADATTÍPUS ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI PONTSZÁM Bemelegítő beszélgetés 1. Társalgási feladat/interjú: három témakör interakció kezdeményezés

Részletesebben

4.3 FEJEZET Kötődési zavarok. Kötődés:elméleti háttér

4.3 FEJEZET Kötődési zavarok. Kötődés:elméleti háttér 4.3 FEJEZET Kötődési zavarok Kötődés:elméleti háttér Mit jelent a kötődés? Szóval mit is jelent a kötődés? Röviden, a kötődés a gyerek biológiai kapcsolata vagy köteléke elsődleges gondozóival szemben,

Részletesebben

Modalitások-Tevékenységek- Tehetség-rehabilitáció

Modalitások-Tevékenységek- Tehetség-rehabilitáció Modalitások-Tevékenységek- Tehetség-rehabilitáció. BEMUTATÁS Képességeinek legnagyobb részét az ember sohasem realizálja, s ezek mindaddig ki sem bontakozhatnak, amíg jobban meg nem értjük természetüket.

Részletesebben

Indikátorok projekt modellhelyszínein. Domokos Tamás szeptember 13.

Indikátorok projekt modellhelyszínein. Domokos Tamás szeptember 13. Indikátorok és értékelés a TÁMOP T 5.4.1. projekt modellhelyszínein Domokos Tamás 2011. szeptember 13. Az értékelés különböző típusait és főbb kérdései Az értékelés típusa A fejlesztési folyamat értékelése

Részletesebben

Pszichoterapeuták a homoszexualitásról. Válaszok egy körkérdésre

Pszichoterapeuták a homoszexualitásról. Válaszok egy körkérdésre Thalassa (21) 2010, 4: 117 124 Pszichoterapeuták a homoszexualitásról Válaszok egy körkérdésre Ankétunkban gyakorló pszichoanalitikusokat, terapeutákat kérdeztünk meg arról, milyen tapasztalataik és elgondolásaik

Részletesebben

ÉRZELEM ÉS MEGISMERÉS A KOGNITÍV MODELLEKBEN (ÉS A BETEGSÉGEKBEN)

ÉRZELEM ÉS MEGISMERÉS A KOGNITÍV MODELLEKBEN (ÉS A BETEGSÉGEKBEN) ÉRZELEM ÉS MEGISMERÉS A KOGNITÍV MODELLEKBEN (ÉS A BETEGSÉGEKBEN) VIKOTE előadás, 2015. június 6 Pléh Csaba Középeurópai Egyetem Kognitív tudományi Tanszéke vispleh@ceu.edu Áttekintés Klasszikus kognitív

Részletesebben

Fejlesztőpedagógia alapjai A DIFFERENCIÁLÁS NEVELÉSELMÉLETI KÉRDÉSEI AZ ÓVODÁBAN

Fejlesztőpedagógia alapjai A DIFFERENCIÁLÁS NEVELÉSELMÉLETI KÉRDÉSEI AZ ÓVODÁBAN Fejlesztőpedagógia alapjai A DIFFERENCIÁLÁS NEVELÉSELMÉLETI KÉRDÉSEI AZ ÓVODÁBAN Az előadás vázlata A közoktatás egyik legnehezebb, megoldásra váró problémája A differenciálás Az egyének differenciált

Részletesebben

Inkluzív óvodai gyakorlat a nehezen integrálható viselkedési problémával küzdő SNI-s gyermekek ellátásában

Inkluzív óvodai gyakorlat a nehezen integrálható viselkedési problémával küzdő SNI-s gyermekek ellátásában Inkluzív óvodai gyakorlat a nehezen integrálható viselkedési problémával küzdő SNI-s gyermekek ellátásában. 2017.04.05. ha találkozol egy autista gyerekkel vagy emberrel,ne feledd ők egy kicsit másképp

Részletesebben

Karoline Erika Zeintlinger

Karoline Erika Zeintlinger CSALÁDSEGÍTÉS, MENTÁLHIGIÉNÉ MÓDSZERTANI FÜZETEK IV. Karoline Erika Zeintlinger A PSZICHODRÁMA-TERÁPIA TÉTELEINEK ELEMZÉSE, PONTOSÍTÁSA ÉS,, T GAL laz A, J..J E TARTALOM ELŐSZÓ 9 AJÁNLÁSOK 22 BEVEZETÉS

Részletesebben

Ismeretkörök : 1. Az etika tárgyának definiálása 2. Etikai irányzatok 3. Erkölcsi tapasztalat 4. Moralitás: felelősség, jogok, kötelességek 5.

Ismeretkörök : 1. Az etika tárgyának definiálása 2. Etikai irányzatok 3. Erkölcsi tapasztalat 4. Moralitás: felelősség, jogok, kötelességek 5. Etika Bevezető Oktatási cél: A kurzus célja az etika körébe tartozó fogalmak tisztázása. A félév során olyan lényeges témaköröket járunk körbe, mint erény erkölcsi tudat, szabadság, lelkiismeret, moralitás,

Részletesebben

Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához. Angol nyelv. Általános jellemzők. Nincs értékelés

Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához. Angol nyelv. Általános jellemzők. Nincs értékelés Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához Angol nyelv Általános jellemzők FELADATTÍPUS ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI PONTSZÁM Bemelegítő beszélgetés Nincs értékelés 1. Társalgás - interakció kezdeményezés

Részletesebben

A KONZULTÁCIÓ FOLYAMATA. Konzultáció a segítésben WJLF ÁSZM

A KONZULTÁCIÓ FOLYAMATA. Konzultáció a segítésben WJLF ÁSZM A KONZULTÁCIÓ FOLYAMATA Konzultáció a segítésben WJLF ÁSZM TANÁCSADÁSI MODELLEK I. Számtalan konzultációs terület és elmélet: a konz. folyamat leírására sok elképzelés született 1. Általános tanácsadási

Részletesebben

A tételsor a 27/2016. (IX. 16.) EMMI rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült. 2/33

A tételsor a 27/2016. (IX. 16.) EMMI rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült. 2/33 A vizsgafeladat megnevezése: A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység a szakmai és vizsgakövetelmények alapján összeállított, a vizsgázó számára előre kiadott komplex szóbeli tételsor alapján

Részletesebben

Közösségi kezdeményezéseket megalapozó szükségletfeltárás módszertana. Domokos Tamás, módszertani igazgató

Közösségi kezdeményezéseket megalapozó szükségletfeltárás módszertana. Domokos Tamás, módszertani igazgató Közösségi kezdeményezéseket megalapozó szükségletfeltárás módszertana Domokos Tamás, módszertani igazgató A helyzetfeltárás célja A közösségi kezdeményezéshez kapcsolódó kutatások célja elsősorban felderítés,

Részletesebben

Tantárgy adatlap Társadalom és lélektan

Tantárgy adatlap Társadalom és lélektan A tantárgy kódja: 7PE20NGKC4B A tantárgy megnevezése (magyarul): A tantárgy neve (angolul): Society and Psychology A tanóra száma (Előadás szeminárium gyakorlat egyéb): Kreditérték: 6 A tantárgy meghirdetésének

Részletesebben

A MODELLALKOTÁS ELVEI ÉS MÓDSZEREI

A MODELLALKOTÁS ELVEI ÉS MÓDSZEREI SZENT ISTVÁN EGYETEM GÖDÖLLŐ MECHANIKAI ÉS GÉPTANI INTÉZET A MODELLALKOTÁS ELVEI ÉS MÓDSZEREI Dr. M. Csizmadia Béla egyetemi tanár, az MMK Gépészeti Tagozatának elnöke Budapest 2013. október. 25. BPMK

Részletesebben

VÁLLALATGAZDASÁGTAN II. Döntési Alapfogalmak

VÁLLALATGAZDASÁGTAN II. Döntési Alapfogalmak Vállalkozási VÁLLALATGAZDASÁGTAN II. Tantárgyfelelős: Prof. Dr. Illés B. Csaba Előadó: Dr. Gyenge Balázs Az ökonómiai döntés fogalma Vállalat Környezet Döntések sorozata Jövő jövőre vonatkozik törekszik

Részletesebben

SZAKVIZSGA TÉTELEK KLINIKAI ÉS MENTÁLHIGIÉNIAI SZAKPSZICHOLÓGUS SZAKKÉPZÉS FELNŐTT SZAK (91 TÉTEL)

SZAKVIZSGA TÉTELEK KLINIKAI ÉS MENTÁLHIGIÉNIAI SZAKPSZICHOLÓGUS SZAKKÉPZÉS FELNŐTT SZAK (91 TÉTEL) SZAKVIZSGA TÉTELEK 2017. KLINIKAI ÉS MENTÁLHIGIÉNIAI SZAKPSZICHOLÓGUS SZAKKÉPZÉS FELNŐTT SZAK (91 TÉTEL) A szakvizsga tételek 3 fő témakört ölelnek fel, az elméleti vizsgán a jelölt mindhárom témakörből

Részletesebben

Tartalom és forma. Tartalom és forma. Tartalom. Megjegyzés

Tartalom és forma. Tartalom és forma. Tartalom. Megjegyzés Tartalom A tartalom és forma jelentése és kettőssége. A forma jelentősége, különösen az ember biológiai és társadalmi formáját illetően. Megjegyzés Ez egy igen elvont téma. A forma egy különleges fogalom

Részletesebben

A felhasznált TAT képek A Tematikus Appercepciós Tesztből kiválasztott, jelen kutatásba bevont képek és azok felszólító jellege az alábbiak voltak:

A felhasznált TAT képek A Tematikus Appercepciós Tesztből kiválasztott, jelen kutatásba bevont képek és azok felszólító jellege az alábbiak voltak: Beszámoló A kutatás a családi történetek és mítoszok szerepével foglalkozik droghasználó fiatalok elbeszéléseiben. Az eredeti terv szerint kábítószer használókkal és egy általuk megjelölt családtaggal

Részletesebben

Kommunikáció elmélete és gyakorlata. Zombori Judit, pszichológus

Kommunikáció elmélete és gyakorlata. Zombori Judit, pszichológus Kommunikáció elmélete és gyakorlata Zombori Judit, pszichológus Önmenedzselés, karriertervezés Lehetőségek, technikák Mit értünk karrier alatt? Karrier = gyors, sikeres előmenetel, érvényesülés; Karriert

Részletesebben

Esettanulmány készítése

Esettanulmány készítése Esettanulmány készítése Az anyag a KPMG Academy szervezésében tartott Esettanulmányok az oktatásban című tréning anyagának felhasználásával készült (tréner: Pusztai Csaba) Miért írjunk esettanulmányt?

Részletesebben

A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója. Orosz nyelv. Általános útmutató

A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója. Orosz nyelv. Általános útmutató A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója Orosz nyelv Általános útmutató A következő táblázat az értékelési szempontokat és az egyes szempontoknál adható maximális pontszámot mutatja. A Beszédtempó,

Részletesebben

III. Pszichoanalitikus perspektíva. Pszichoanalitikus perspektíva 2.: Szorongás, elhárítás, énvédelem

III. Pszichoanalitikus perspektíva. Pszichoanalitikus perspektíva 2.: Szorongás, elhárítás, énvédelem III. Pszichoanalitikus perspektíva Pszichoanalitikus perspektíva 2.: Szorongás, elhárítás, énvédelem Szorongás Freud: a szorongás = vészjelzés, mely figyelmezteti az ént, hogy valami kellemetlen fog bekövetkezni.

Részletesebben

Kreatív Napok 2015 Test és testtudat a mese- és művészetterápiákon

Kreatív Napok 2015 Test és testtudat a mese- és művészetterápiákon Kreatív Napok 2015 Test és testtudat a mese- és művészetterápiákon Mosoly tevékenység Ingyenes mese- és művészetterápiákkal segítünk a testi betegséggel együtt járó lelki problémák feldolgozásában kiegészítjük

Részletesebben

HOGYAN JELEZHETŐ ELŐRE A

HOGYAN JELEZHETŐ ELŐRE A HOGYAN JELEZHETŐ ELŐRE A MUNKATÁRSAK BEVÁLÁSA? A BELSŐ ÉRTÉKELŐ KÖZPONT MÓDSZEREI ÉS S BEVÁLÁSVIZSG SVIZSGÁLATA Budapest, 2010.03.25. PSZE HR Szakmai nap Előadó: Besze Judit BÉK módszergazda. 1/28 BEVÁLÁS

Részletesebben

VÁLTOZHATOK A TERÁPIÁBAN?!

VÁLTOZHATOK A TERÁPIÁBAN?! VÁLTOZHATOK A TERÁPIÁBAN?! Fenyves Tamás Klinikai szakpszichológus Pszichoterapeuta TARTALOM Mi a pszichoterápia Idegtudományi vizsgálatok a pszichoterápia hatásosságában Reprezentációk és emlékezés mint

Részletesebben

BEVEZETÉS A PSZICHOLÓGIÁBA

BEVEZETÉS A PSZICHOLÓGIÁBA BEVEZETÉS A PSZICHOLÓGIÁBA BEVEZETÉS A PSZICHOLÓGIÁBA Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TátK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi

Részletesebben

Tudatos jelenlét. Intenzív Mindfulness tréning. Dr. Szondy Mátéval. a pozitív pszichológia elismert hazai szakértőjével. 2015. szeptember 25-27.

Tudatos jelenlét. Intenzív Mindfulness tréning. Dr. Szondy Mátéval. a pozitív pszichológia elismert hazai szakértőjével. 2015. szeptember 25-27. Tudatos jelenlét Intenzív Mindfulness tréning Dr. Szondy Mátéval a pozitív pszichológia elismert hazai szakértőjével 2015. szeptember 25-27. Fotó: Iswanto Arif Vezetőknek, akiknek számít önmaguk hatékonysága

Részletesebben

PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001

PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 A PEDAGÓGUS KOMPETENCIÁK 2014. március 3. Pedagógus kompetenciák a 326/2013. (VIII.31.) kormányrendelet szerint A pedagógiai szintleírások Szerkezete: Általános bevezető Az egyes fokozatok általános jellemzése

Részletesebben

KÉPZÉS NEVE: TANTÁRGY CÍME: Pszichológia (A pszichológia elmélete és gyakorlata) Készítette: Lábadyné Bacsinszky Emıke

KÉPZÉS NEVE: TANTÁRGY CÍME: Pszichológia (A pszichológia elmélete és gyakorlata) Készítette: Lábadyné Bacsinszky Emıke Leonardo da Vinci Kísérleti projekt által továbbfejlesztett Szakmai program KÉPZÉS NEVE: Informatikai statisztikus és gazdasági tervezı TANTÁRGY CÍME: Pszichológia (A pszichológia elmélete és gyakorlata)

Részletesebben

Gépi tanulás és Mintafelismerés

Gépi tanulás és Mintafelismerés Gépi tanulás és Mintafelismerés jegyzet Csató Lehel Matematika-Informatika Tanszék BabesBolyai Tudományegyetem, Kolozsvár 2007 Aug. 20 2 1. fejezet Bevezet A mesterséges intelligencia azon módszereit,

Részletesebben

Szexuális izgalom (arousal) Szexuális izgalom Sexual Arousal A SZEXUÁLIS AROUSAL 3 NAGY RENDSZERE:

Szexuális izgalom (arousal) Szexuális izgalom Sexual Arousal A SZEXUÁLIS AROUSAL 3 NAGY RENDSZERE: Szexuális izgalom (arousal) Szexuális izgalom Sexual Arousal Humán szexuális válasz: interperszonális, vallási, szociális, pszichológiai és biológiai tényezők Szexuális izgalom (arousal): egy emelkedett

Részletesebben

A Pszichológiai Doktori Iskola moduláris mintatanterve 2018-tól (nappali tagozat) 1

A Pszichológiai Doktori Iskola moduláris mintatanterve 2018-tól (nappali tagozat) 1 TANTÁRGYI KÖVETELMÉNYEK 2 Fejlődés- és klinikai gyermekpszichológia program Fejlődés- és klinikai gyermekpszichológia modul 3,4 DPSZ16-GYER-101:1 Fejlődés- és klinikai gyermekpszichológiai kutatásmódszertan:

Részletesebben

A stressz és az érzelmi intelligencia Készítette: Géróné Törzsök Enikő

A stressz és az érzelmi intelligencia Készítette: Géróné Törzsök Enikő A stressz és az érzelmi intelligencia Készítette: Géróné Törzsök Enikő A lelki egészség a WHO szerint Mentális egészség: A jóllét állapota, amelyben az egyén meg tudja valósítani képességeit, meg tud birkózni

Részletesebben

AZ ISKOLAPSZICHOLÓGUS SZAKMAI MUNKÁJÁNAK SZUPERVÍZIÓJA

AZ ISKOLAPSZICHOLÓGUS SZAKMAI MUNKÁJÁNAK SZUPERVÍZIÓJA AZ ISKOLAPSZICHOLÓGUS SZAKMAI MUNKÁJÁNAK SZUPERVÍZIÓJA MI A SZUPERVÍZIÓ? A szakmai munkát végző, kevés tapasztalattal rendelkező szakember munkájának ellenőrzése és segítése, egy megfelelő tapasztalattal

Részletesebben

Miben fejlődne szívesen?

Miben fejlődne szívesen? Miben fejlődne szívesen? Tartalomelemzés Szegedi Eszter 2011. január A vizsgálat egy nagyobb kutatás keretében történt, melynek címe: A TANÁRI KOMEPETENCIÁK ÉS A TANÍTÁS EREDMÉNYESSÉGE A kutatás három

Részletesebben

BEVEZETÉS A PSZICHOLÓGIÁBA

BEVEZETÉS A PSZICHOLÓGIÁBA BEVEZETÉS A PSZICHOLÓGIÁBA Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén, az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék, az

Részletesebben

Pályaválasztás. Pályaválasztás Suplicz Sándor 1

Pályaválasztás. Pályaválasztás Suplicz Sándor 1 Pályaválasztás Pályaválasztás Suplicz Sándor 1 A pályaválasztás fejlodéslélektani összefüggései 12 éves kor után alakul ki a reális pályaorientáció, de az igények ébredése, a mintakeresés már 6 éves kortól

Részletesebben

Kiss Szabolcs. Zárójelentés A gyermek tudatelmélete és pragmatikai képessége című OTKA pályázatról

Kiss Szabolcs. Zárójelentés A gyermek tudatelmélete és pragmatikai képessége című OTKA pályázatról Kiss Szabolcs Zárójelentés A gyermek tudatelmélete és pragmatikai képessége című OTKA pályázatról A beszámolási időszakban (2003-2006) folytattam a gyermek tudatelméletének több szempontú tanulmányozását.

Részletesebben

BEVEZETÉS A PSZICHOLÓGIÁBA

BEVEZETÉS A PSZICHOLÓGIÁBA BEVEZETÉS A PSZICHOLÓGIÁBA BEVEZETÉS A PSZICHOLÓGIÁBA Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TátK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi

Részletesebben

OKTATÁSI ALAPISMERETEK

OKTATÁSI ALAPISMERETEK 0611 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. máj us 18. OKTATÁSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Módszertani útmutató a vizsgázók írásbeli teljesítményének

Részletesebben

A SZEMÉLYISÉG Lélektana. Dr Szabó Attila

A SZEMÉLYISÉG Lélektana. Dr Szabó Attila A SZEMÉLYISÉG Lélektana Dr Szabó Attila Mi különbözteti meg az embereket egymástól? A személyiség definiciója Allport (1961) meghatározása: A személyiség a személyen belüli pszichofizikai rendszerek olyan

Részletesebben

Név: Fogarasi Mihály; 1957. 09. 19. Pszichológus; ELTE BTK 1983. Tudományos fokozat: PhD 2005.; Pszichológia tudomány

Név: Fogarasi Mihály; 1957. 09. 19. Pszichológus; ELTE BTK 1983. Tudományos fokozat: PhD 2005.; Pszichológia tudomány Név: Fogarasi Mihály; 1957. 09. 19. Pszichológus; ELTE BTK 1983. Tudományos fokozat: PhD 2005.; Pszichológia tudomány Jelenlegi és korábbi munkahelyei: Jelenleg: NKE RTK Magatartástudományi Tanszék; főiskolai

Részletesebben

BÁNTALMAZÁS PROTOKOLL

BÁNTALMAZÁS PROTOKOLL BÁNTALMAZÁS PROTOKOLL A protokollt az SOS-Gyermakfalu Magyarországi Alapítványa készítette a Norvég Civil Támogatási Alap támogatásával. Az Ökotárs Alapítvány az Autonómia Alapítvánnyal, a Demokratikus

Részletesebben

SYLLABUS. Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar, Humán Tudományi Tanszék Szak

SYLLABUS. Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar, Humán Tudományi Tanszék Szak SYLLABUS I. Intézmény neve Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Kar Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar, Humán Tudományi Tanszék Szak Az óvodai és elemi oktatás pedagógiája A tantárgy típusa Tantárgy

Részletesebben

Az áttétel idegtudományi megközelítése. Bokor László

Az áttétel idegtudományi megközelítése. Bokor László Imágó Budapest (1 [22]) 2011, 3: 5 22 TANULMÁNYOK Az áttétel idegtudományi megközelítése Bokor László Bevezetés A pszichoanalízis az elme tudománya. Az ókor óta tudjuk, hogy az elme mûködése valamilyen

Részletesebben

Reziliencia, boldogulási képesség és a szupervízió

Reziliencia, boldogulási képesség és a szupervízió Reziliencia, boldogulási képesség és a szupervízió Nemes Éva 2016. 10. 21. Kapcsolataink üzenete Szupervíziós Vándorkonferencia, Keszthely Változó világ Változó környezet, kiszámíthatatlan jövő Most zajlik.

Részletesebben

A TANTÁRGY ADATLAPJA

A TANTÁRGY ADATLAPJA A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár intézmény 1.2 Kar Pszichológia és Neveléstudományok Kar 1.3 Intézet Alkalmazott Pszichológia Intézet

Részletesebben

Rendszer szekvencia diagram

Rendszer szekvencia diagram Rendszer szekvencia diagram Célkitűzések A rendszer események azonosítása. Rendszer szekvencia diagram készítése az eseményekre. 2 1.Iteráció Az első igazi fejlesztési iteráció. A projekt kezdeti szakaszában

Részletesebben