VÁLTOZÁSOK ÉS KITÜNTETÉSEK AZ ERDÉSZETI SZOLGÁLAT KÖRÉBŐL.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "VÁLTOZÁSOK ÉS KITÜNTETÉSEK AZ ERDÉSZETI SZOLGÁLAT KÖRÉBŐL."

Átírás

1 Az 1 4. tulajdonság a szilárdságra nyomós befolyású lehet, ugy hogy megeshetik, hogy hasonló fákat az 1 4. tulajdonságok alapján külön szilárdsági csoportba kell osztani. A hajlitószilárdságra nézve meg kell adni a törési terhelést és az ebből számított törési feszültségeket is. Különösen mérlegelendők a feszültségek számításának módja. A Favizsgálat egységes módszerei-ben a hajlitófeszültségeket (c) az ismeretes középen terhelésre vonatkozó Pl^M = 4 Wv^-bWo képlettel ajánlják számítani, ahol (P) a terhelés, (/) az alátámasztások közti távolság, (W) ellenállási nyomaték, (b) a próbatest szélessége és (h) a magassága. Ennek a képletnek használatánál felteszik, hogy a feszültség (a) a törésig állandó. Fuji Tanaka (Tokió) tanár szerint a a nem állandó, hanem 3 Pl a próbadarab magasságának (h) függvénye. Szerinte 2~b^~ Q '^"' amiből következik, hogy (a) annál nagyobb, minél kisebb (h). Előadó ajánlja, hogy Tanaka tanár képletét is ellenőrizzék. Halálozás. Nagyváradi Pásztohy Ernő m. kir. erdőmérnök, az Országos Erdészeti Egyesület alapító tagja elhunyt. ú ó VÁLTOZÁSOK ÉS KITÜNTETÉSEK AZ ERDÉSZETI SZOLGÁLAT KÖRÉBŐL. (Kérjük a z uradalmak t. vezetőségeit, hogy erdötiszt i létszámukban be - álló változásokró l bennünket levelező-lapo n értesiteni szíveskedjenek. ) sok A m. kir. földmivelésügyi miniszter Szepesi Tivadar m. kir. erdőtanácsost éven át teljesített hű és hasznos szolgálatainak elismerése mellett végleges nyugalomba helyezte. A m. kir. földmivelésügyi miniszter áthelyezte Sándor Jenő tn. kir. erdőmérnököt Qörgényszentimréről az orsovai m. kir. erdőhivatal központi szolgálatához Orsovára (ellenőrködőnek), Hajdú Gyula m. kir. segéderdőmérnököt pedig Lúgosról Görgényszentimrére s utóbbit megbízta a laposnyai m. kir. erdőgondnokság vezetésével.

2 A m. kir. földmivelésügyi miniszter áthelyezte Orosz Tamás m. kir. erdőmérnököt Aranyidáról Tótsóvárra, az erdőhivatal központi szolgálatához pénztárosnak. A m. kir. földmivelésügyi miniszter áthelyezte Huszár Kornél m. kir. erdőmérnököt Breznóbányáról Nagybányára (pénztárosnak), Bészler Kálmán m. kir. őerdő mérnököt Terebesfehérpatakról Breznóbányára (fizető ellenőrnek) és Barna Endre m. kir. segéderdőmérnököt Bustyaházáról Terebesfehérpatakra (erdőgondnoknak). A m. kir. földmivelésügyi miniszter áthelyezte Hell Miklós m. kir. főerdőmérnököt Begalankásról Orsovára pénztárosnak, Szalóky Sándor m. kir. erdőmérnököt Kozoráról Begalankásra erdőgondnoknak, Illés László tn. kir. erdőmérnököt pedig Oarampéteriből Kozorára A m. kir. földmivelésügyi miniszter Jancsó erdőgondnoknak. Gyula m kir. főerdőmérnököt a topánfalvai m. kir. erdőgondnokság vezetése alóli egyidejű felmentése megbízta a topánfalvai ellenőrködői teendők végzésével, Krause mellett Tivadar m. kir. segéderdőmérnököt pedig áthelyezte Lúgosról Topánfalvára erdőgondnoknak. A m. kir. földmivelésügyi miniszter áthelyezte Bihari Ödön m. kir. főerdőmérnököt Szászvárosról Beszterczebányára (pénztári ellenőrnek), Szabó Ignácz m. kir. főerdőmérnököt Bihardobrosdról Szászvárosra (erdőgondnoknak), Schwariz Béla m. kir. segéderdőmérnököt pedig Kolozsvárról Bihardobrosdra (erdőgondnoknak). A m. kir. földmivelésügyi miniszter áthelyezte Hollós Gyula m. kir. főerdőmérnököt Bruszturáról Aradra (erdőgondnoknak), Pap Sándor m. kir. segéderdőmérnököt pedig Bustyaházáról Bruszturára (erdőgondnoknak). A m. kir. földmivelésügyi miniszter áthelyezte Szorkovszky Libor m. kir. segéderdőmérnököt Zsarnóczáról Kisbérre a m. kir. ménesbirtok igazgatóságához. A m. kir. földmivelésügyi miniszter áthelyezte Muzdeka Dámján kir. erdőmérnökgyakornokot Susakról Ljeskovacra az ottani kir. erdőgondnoksághoz. A m. kir. földmivelésügyi miniszter Kelen Gyula m. kir. erdőmérnököt az ungvári m. kir. erdőgondnokság vezetése alóli egyidejű felmentése mellett ideiglenesen megbízta az ungvári m. kir. főerdőhivatalnál a pénztári ellenőri teendők végzésével, továbbá áthelyezte Pásztor Sándor m. kir. erdőmérnököt Sóhátról Ungvárra erdőgondnoknak, Thegze László m. kir. segéderdőmérnököt pedig Ungvárról Sóhátra erdőgondnoknak.

3 A m. kir. földmivelésügyi miniszter a zsarnóczai m. kir. erdőhivatalnál Egry Ferencz m. kir. erdőmérnököt megbízta a pénztárosi teendők végzésével, Fáy Ede m. kir. segéderdőmérnököt pedig áthelyezte Máramarosszigetről Zsarnóczára pénztári ellenőrnek. A m. kir. földmivelésügyi miniszter áthelyezte Babos József erdőfelügyelői czimmel felruházott kir. alerdőfelügyelőt, erdőfelügyelői czimének érintetlen hagyása mellett, az állami erdőtisztek összesített közös rangsorozati létszámában a magyarországi kincstári erdők szolgálati ágazatához a VIII. fizetési osztálynak megfelelő m. kir. főerdőmérnöki minőségben Beszterczebányáról Zólyomlipcsére s megbízta a luczatői m. kir. erdőgondnokság vezetésével; Ambrus Lajos m. kir. főerdőmérnököt Zólyomlipcséről szolgálattételre berendelte Budapestre, a vezetése alatt álló minisztérium erdészeti (I/B) főosztályába; Petricsek István m. kir. segéderdőmérnököt pedig áthelyezte Zsarnóczáról Garampéteribe s megbízta a jeczenyei m. kir. erdőgondnokság vezetésével. A m. kir. földmivelésügyi miniszter áthelyezte Vaitzik Ede m. kir. erdőmérnököt Galadnabányáról Kapnikbányára (erdőgondnoknak), Szeleczky János m. kir. erdőmérnököt Apatinból Nagybányára (fernezelyi erdőgondnoknak), Fischer Károly m. kir. erdőmérnököt a fernezelyi erdőgondnokságtól a nagybányai m. kir. főerdőhivatal központi szolgálatához (pénztári ellenőrnek), Terray Gyula m. kir. erdőmérnököt Kapni kbányáról Apatinba (erdőgondnoknak), Kis István m. kir. erdőmérnököt pedig Kisbérről Galadnabányára (erdőgondnoknak). ta e> ú

4 Az Országos Erdészeti Egyesület pénztáránál teljesített befizetések évi május hóban. A rövidítése Az ákáczfa monográfiája... = Am. Alapítványi kamat = ak. Alapítványi tőketörlesztés = att. Altiszti segélyalap = Asa. Átfutó bevétel = áb. Báró Bánffy D. alapítvány = BBa. Bedő Albert alapítvány = BAa. Bükktüzifa romlása stb - = Btr. Egyéb bevétel = Egy. Erdei facsemeték nevelése = Ecs. Erdészeti Géptan = Egt. Erdészeti Lapok egyes füzetei = EL. Erdészeti Növénytan II. rész = Nvt. II. Erdészeti Nyereségszámitástan = Enyt. Erdészeti rendeletek tára... <= Ert. Erdészeti zsebnaptár... = Npt..Erdő" czimü lap = Eld. Erdőbecsléstan II. kiadás = Ebt. Erdőértékszámitástan II. kiadás _ = Eét. Erdőőr... = Eő. Erdőrendezéstan (Bel.) = Rz. Erdőrendezéstan (Fekete)... = Rzf. Erzsébet királyné alapítvány = E. a. Értékpapírok kamatai Ék. Értekezések az erdőrendezés köréből = Ee. k magyarázata: Fából készült czukor és alkohol _ = Fcza. Hazánk házi faipara (Qaul Károly) = H. F. Hirdetési dij az E. L. = hd. Hirdetési dij az Erdő"-ben = Ehd. Időközi kamatok (takarékpénztári) = ik. Kedvezményes lapdij = kid. Készpénzalapitvány = k. a. Külföldi fanemek tenyésztése = Kft. Lakbér = lb. Lapdij (Erd. Lapok) = ld. Legelő-erdők berendezése M. L. Magyar Erdészeti Oklevéltár _... = EOT. Népszerű növénytan = N. Nvt. Perköltség = Prk. Postaköltség = pk. Rendkívüli bevétel = rb. Rendszeres növénytan I. R. Rnt. I. Szálaló Erdők Berendezése = Szeb. Tagsági dij - = td. Tangens-táblázatok = Tt. Gr. Tisza Lajos-alapitvány = TLa. Titkári nyugdijalap = t._ny. a. Tölgy és Tenyésztése... s= Töt. Vadászati ismeretek kézikönye = Vik. Wagner Károly alapítvány _ = WK». Andrássy Gy. gróf urad. hd Apatini erdőhiv. hd Ambrus Lajos td Borhy György td Bund Károly t. ny. a. 26., üb Özv. Baltái Jánosné att. 278., ak Batta Ferencz td. 8.. Ifj. Benkő Rezső td Burdáts János ak Bálint Mihály td Boros Marczell td Dr. Bedő Albert lb üb Id. Briestyánszky Endre ak. 6.. Beszeda Imre Eő. 6., pk..55. Beszterczebányai erdőig. D Böhm Vilmos td Bohrandt Lajos hd Baffia Árpád ld. 4.. Böhmerwalder Klenganstallt hd Czillinger János lb. 300., üb. 1.. Cheneliczky Péter ld. 4.. Cortes Caudit Eő. 6., pk..55. Csipkay János npt. 2,, pk,.12. Damsberg Antal td Deák János td Duben I. H Dutkay Dénes td Engel Jerta lb. 500., üb. 1.. Enyedi János td Egly József td Az Erdő" cz. lapra Fekete Ferencz npt. 2., pk..45. Dr. Fekete György lb. 180., üb. 1.. Földmiv. min. hd , Földhitelintézet ak Felsőmagyarországi magpergető hd , npt. 3., pk..12. Ferster Ede td Földmiv. min. hd Fazekas Sándor EL..40. Farkas József Eő. 6., pk..55. Gaal Károly lb. 150., üb. 1.50, td Gondol Dezső ak Grill K. Eő Gasparik Pál td Galantai Ferencz npt. 2., pk..45. Hajdú Rezső ak. 6.. Hajdú Gyula td Haverlik István Eő. 6., npt. 3.. Horváth József td Horváth Elemér Eő. 6., pk..55. Horváth János Eő. 6., pk..45. Halbaksz Andor npt. 3., pk..45. Illés Vidor td Ipach Ede lb. 225., üb Jurán Miksa td Juhász József npt. 3., pk..45. Járos Ferencz td. 16., npt. 2., pk..45. Joós Elek npt. 4., pk..12.

5 Kovaliczky Vladimir td Közalapítványi eidőtisztikar D Kadácsi Bálint td Karvas Emil D Keleti Lajos td Kornya Vazul Eő. 6., pk..55. B. Kovács Gyula Eő. 6., npt. 2.. Korzenszky Antal td Kőfalussy Győző td Özv. Kallina Károlyné ak Kodolányi Gyula npt. 2., pk..45. Kovács Gusztáv td Kellé Arthur td Kun István D. 2.. Kákossy László td Királynémeti község hd Konspászek József Rz. 6., Eét. 4.50, Enyt. 3., pk..12. Libohoiszky József t. ny. a Lantos Izsóné lb. 400., üb Lehoczky János lb. 60., üb. 1.. Lugosi erdőig, hd Lintia Valér Ám. ó., pk..45. Langhammer János td Ludmann Miksa td Lenhard Antal Ert Mikolasek György td. 8., npt. 2., pk..12. M.-szigeti erdőig, hd Nyitrai József td Nagy Imre Mle Nechay Oszvald td Nyiri Dénes td Nyilas Géza D. 40,78. Nádas Béla ak Nagy Sándor hd Neumayr & T.-sa hd Normák János Eő. 6., pk..55. Nagel Ottó Eő. 6.. Nemetz János td Neuhöfer & Sohn hd Nics Niklós Eő. 6., pk..55. Orosz Tamás td. 8.. Papp Bála td Persián Iván lb. 53., üb. 1.. Petrutiu János npt. 3.. Dr. Reitzer László lb. 440., üb. 1.. Rajnoha Gyula td Rutényi Károly td Báró Radvánszky Antal td Rozáry Árpád td Rónay Antal td Rozsnyó város hd Rényi K. Eő. 6.. Riedl Gyula td. 8.. Stócz Dezső Eő. 6., pk..55. Özv. Székács Ferenczné lb üb Selmeczbánya vátos D Szentpály Kázmér td Schaller Kálmán Eét. 4.50, Enyt. 3., pk..12. Slijepcsevics Illés td Szenczy Géza npt. 2.. Szászváros város hd Szomora József Ecs. 3., pk..45. Scholcz Hugó td Cs. Szüts Kálmán td Tanka Sándor npt. 2., pk..45. Tótsóvári erdőhiv. hd Török Béla td Takács János Eő. 6., pk..20. Várjon Géza td Vaitzik Emil td Vinkovczei főerdőhiv. hd Várossy János Eő. 6., pk Vozarik ferencz td Várnai Sándor ak. 6.. Báró Wesselényiurad, hd Zalavári apátság erdészete ld Ziegler Mihály td Zimann Ede td. 16., npt. 2., pk..45. Zágrábi erdőig. D Zathureczky Nándor td Zsunics István Eő. 6..

Az Országos Erdészeti Egyesület pénztáránál teljesített befizetések évi márczius hóban.

Az Országos Erdészeti Egyesület pénztáránál teljesített befizetések évi márczius hóban. Az Országos Erdészeti Egyesület pénztáránál teljesített befizetések 1909. évi márczius hóban. Alapítványi kamat Alapítványi tőketörlesztés Altiszti segélyalap Átfutó bevétel - BedŐ Albert alapítvány Bükktüzifa

Részletesebben

VÁLTOZÁSOK ÉS KITÜNTETÉSEK AZ ERDÉSZETI SZOLGÁLAT KÖRÉBŐL.

VÁLTOZÁSOK ÉS KITÜNTETÉSEK AZ ERDÉSZETI SZOLGÁLAT KÖRÉBŐL. VÁLTOZÁSOK ÉS KITÜNTETÉSEK AZ ERDÉSZETI SZOLGÁLAT KÖRÉBŐL. Vlaszaty Ödön hgi főerdész lakhelyét Élesdről Léka vasmegyei községbe tette át. A m. kir. földmivelésügyi miniszter a magyarországi kincstári

Részletesebben

VÁLTOZÁSOK ÉS KITÜNTETÉSEK AZ ERDÉSZETI SZOLGÁLAT KÖRÉBŐL.

VÁLTOZÁSOK ÉS KITÜNTETÉSEK AZ ERDÉSZETI SZOLGÁLAT KÖRÉBŐL. VÁLTOZÁSOK ÉS KITÜNTETÉSEK AZ ERDÉSZETI SZOLGÁLAT KÖRÉBŐL. (Kérjük az uradalmak t. vezetőségeit, hogy erdőtiszti létszámukban beálló változásokról bennünket levelező-lapon értesíteni sziveskedjenek.) Földmivelésügyi

Részletesebben

EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK.

EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK. fokkal (sűrűséggel stb.) beérhetjük. Ezeket az adatokat grafikusan ábrázolva a vezérgörbékhez simulva megvonhatjuk a 7 cm-nél vastagabb fatömegre vonatkozó és a magassági görbéket. Ha a két szélső görbe

Részletesebben

VÁLTOZÁSOK ÉS KITÜNTETÉSEK AZ ERDÉSZETI SZOLGÁLAT KÖRÉBŐL.

VÁLTOZÁSOK ÉS KITÜNTETÉSEK AZ ERDÉSZETI SZOLGÁLAT KÖRÉBŐL. 1023 VÁLTOZÁSOK ÉS KITÜNTETÉSEK AZ ERDÉSZETI SZOLGÁLAT KÖRÉBŐL. A m. kir. földmivelésügyi miniszter a magyarországi kincstári erdőket kezelő erdőtisztek létszámában Orosz Antal, Molnár Károly, Lágler Gyula

Részletesebben

Az Országos Erdészeti Egyesület pénztáránál teljesített befizetések évi deczember hóban.

Az Országos Erdészeti Egyesület pénztáránál teljesített befizetések évi deczember hóban. Az Országos Erdészeti Egyesület pénztáránál teljesített befizetések 1904. évi deczember hóban. A rövidítések Alapítványi kamat = ak. Alapítványi tőketörlesztés = att. Átfutó bevétel = áb. Bedő Albert alapítvány

Részletesebben

Egyesületi hirdetések.

Egyesületi hirdetések. Halálozás. Smetaczek Béla primási uradalmi főerdész (Kemenczén) az országos erdészeti egyesület alapító tagja elhunyt. Béke poraira! Egyesületi hirdetések. Az.Erdészeti Rendeletek Tárádnak 1891. évi, vagyis

Részletesebben

VÁLTOZÁSOK ÉS KITÜNTETÉSEK AZ ERDÉSZETI SZOLGÁLAT KÖRÉBŐL.

VÁLTOZÁSOK ÉS KITÜNTETÉSEK AZ ERDÉSZETI SZOLGÁLAT KÖRÉBŐL. Hazánkban sok helyen fészkel az erdei szalonka. Fészkel már Horvátországban, a Dunántúlon is szórványosan, mig a Kárpátok övében mindenütt rendes, bár gyér fészkelőnek kell mondani. Ha évenként csak 50

Részletesebben

Az Országos Erdészeti Egyesület pénztáránál teljesített befizetések évi január hóban.

Az Országos Erdészeti Egyesület pénztáránál teljesített befizetések évi január hóban. Az Országos Erdészeti Egyesület pénztáránál teljesített befizetések 1913. évi január hóban. A rövidítések magyarázata Az ákáczfa monográfiája... ; Am. Alapítványi kamat = ak. Alapítványi tőketörlesztés

Részletesebben

1975-ben végzett IV. a Autószerelő Igazgató: Nagy László Osztályfőnökök: Kerényi László Vascsur Ernő Derzsi László

1975-ben végzett IV. a Autószerelő Igazgató: Nagy László Osztályfőnökök: Kerényi László Vascsur Ernő Derzsi László 1975-ben végzett IV. a Autószerelő Igazgató: Nagy László Osztályfőnökök: Kerényi László Vascsur Ernő Derzsi László Idézet: Amíg az ember él, előre kell haladni (Che Guevara) Antal László Bakó Károly Búzás

Részletesebben

Az Országos Erdészeti Egyesület pénztáránál teljesített befizetések évi deczember hóban.

Az Országos Erdészeti Egyesület pénztáránál teljesített befizetések évi deczember hóban. Az Országos Erdészeti Egyesület pénztáránál teljesített befizetések. 897. évi deczember hóban. A rövidítések magyarázata Ak. alapítványi kamat; att. alapítványi tőketörlesztés ; k. a. = készpénz alapitvány;

Részletesebben

Az Országo s Erdészet i Egyesüle t pénztáráná l telje - sített befizetése k évi januá r hóban.

Az Országo s Erdészet i Egyesüle t pénztáráná l telje - sített befizetése k évi januá r hóban. Az Országo s Erdészet i Egyesüle t pénztáráná l telje - sített befizetése k 1908. évi januá r hóban. A rövidítése k magyarázata : Alapítványi kamat = ak. Alapítványi tőketörlesztés = att. Altiszti segélyalap

Részletesebben

05. Dél-Tisza Tagszövetség 2011.Standard Hím kategóriában eredményt elért galambok: 1. Molnár Péter Pál U21 Hu H 65,8482 ko m 2.

05. Dél-Tisza Tagszövetség 2011.Standard Hím kategóriában eredményt elért galambok: 1. Molnár Péter Pál U21 Hu H 65,8482 ko m 2. 05. Dél-Tisza Tagszövetség 2011.Standard Hím kategóriában eredményt elért galambok: 1. Molnár Péter Pál U21 Hu 06-05-27262 H 65,8482 ko 2971136 m 2. Varga K.István U05 HU 09-05-82335 H 157,4612 ko 2618843

Részletesebben

Eötvös József Koszorú

Eötvös József Koszorú Eötvös József Koszorú (1993-2011) 2011 Báldi Tamás, a földtudományok doktora, Fésüs László, az állatorvos-tudomány doktora Józan Péter, az orvostudomány doktora Lantos Béla, a műszaki tudományok doktora

Részletesebben

VÁLTOZÁSOK ÉS KITÜNTETÉSEK AZ ERDÉSZETI

VÁLTOZÁSOK ÉS KITÜNTETÉSEK AZ ERDÉSZETI VÁLTOZÁSOK ÉS KITÜNTETÉSEK AZ ERDÉSZETI SZOLGÁLAT KÖRÉBŐL. (Kérjük az uradalmak t. vezetőségeit, hogy erdőtiszti létszámukban beálló változásokról bennünket levelező-lapon értesíteni szíveskedjenek.) Földmivelésügyi

Részletesebben

DUNAKANYAR TAGSZÖVETSÉG GYŰRŰKIOSZTÁS 2012 TAGSZÖVETSÉGI GYŰRŰK

DUNAKANYAR TAGSZÖVETSÉG GYŰRŰKIOSZTÁS 2012 TAGSZÖVETSÉGI GYŰRŰK DUNAKANYAR TAGSZÖVETSÉG GYŰRŰKIOSZTÁS 2012 TAGSZÖVETSÉGI GYŰRŰK A-03 DUNAKESZI 425 db HU-12-06- 04726 04800 Németh István 75 HU-12-06- 04801 04845 Haraszti Győző 45 HU-12-06- 04846 04895 Tóth Mihály 50

Részletesebben

Alapító tagok. Alakuló ülésen ( 1990. október 13.) és azt megelőzően belépők. légvédelmi-repülő-és űrhajózási/ hadművészeti

Alapító tagok. Alakuló ülésen ( 1990. október 13.) és azt megelőzően belépők. légvédelmi-repülő-és űrhajózási/ hadművészeti Ács Tibor dr. Alabér László Amaczi Viktor Bali Zoltán Balogh Béla Balogh István Balogh Vilma dr. Bánki István Barna Géza dr. Bartos Jenő dr. bencsik istván Berka István dr Bihari Gábor dr. Bognár botond

Részletesebben

Tárgy: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés bizottságai elnökeinek és tagjainak megválasztása

Tárgy: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés bizottságai elnökeinek és tagjainak megválasztása Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésétől, Miskolc 116/2006. (XI. 9.) Kgy. számú határozat Tárgy: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés bizottságai elnökeinek és tagjainak megválasztása A

Részletesebben

Észak-kelet Régió Hosszútávú csapatbajnokság Radeburg, Halle, Kladno, 1.lap

Észak-kelet Régió Hosszútávú csapatbajnokság Radeburg, Halle, Kladno, 1.lap 1.lap 1 Z22 Oláh János 15/18 405.97/ 477.27 2 Z16 Szabó Géza 15/20 359.03/ 430.36 3 Z16 Berki József 13/15 314.74/ 348.09 4 Z31 Csabán - Papp 13/14 308.66/ 325.69 5 Z34 Burka - Takács 14/16 301.96/ 330.36

Részletesebben

A választók névjegyzéke

A választók névjegyzéke A választók névjegyzéke 1. Czikhardt Gyula 41. Fekete Lídia 81. Tarcsi Béla 2. Egyházy Béla 42. Csizmadia Zoltán 82. Tarcsi Béláné 3. Egyházy Sarolta 43. Ifj. Csizmadia Zoltán 83. Kovács Gáspárné 4. Ifj.

Részletesebben

A magyar erdőbirtokosok sorából a kérlelhellen halál m. é. április hó 14 -én kiragadta gróf Széchenyi Lajos v. b. t. tanácsost. Béke hamvaikra!

A magyar erdőbirtokosok sorából a kérlelhellen halál m. é. április hó 14 -én kiragadta gróf Széchenyi Lajos v. b. t. tanácsost. Béke hamvaikra! a XII. századtői a XVIII. század elejéig megismerkedünk a lykavai uradalom eseményekben gazdag, viharos múltjával, melyből kitűnik, hogy Lykava vára hazánk történeiének minden nevezetesebb mozzanatában

Részletesebben

FELNŐTT ORSZÁGOS BAJNOKOK

FELNŐTT ORSZÁGOS BAJNOKOK FELNŐTT ORSZÁGOS BAJNOKOK Férfi egyes 1905. Redlich Béla 1906. Tolnai József 1907-08. László Albert 1909-10. Jacobi Roland 1911. Mechlovits Zoltán 1912. Pécsi Dániel 1925-26. Mechlovits Zoltán 1927. Glancz

Részletesebben

Otthon Melege Program ZFR-KAZ/14 "Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Otthon Melege Program ZFR-KAZ/14 Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) alprogram Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése dátuma: 2015.04.28. 1 KZCS/14/12193524 MAKAI RÓBERT 649 986 8530 649 986 2 KZCS/14/12193363 PAUSITS ERIKA 643 204 7480 643 204 3 KZCS/14/12193462 VIDA JÁNOS 650 000 7280,4 650 000 4 KZCS/14/12193486 MILÁVECZ

Részletesebben

Az Országos Erdészeti Egyesület pénztáránál teljesített befizetések.

Az Országos Erdészeti Egyesület pénztáránál teljesített befizetések. 113? Az Országos Erdészeti Egyesület pénztáránál teljesített befizetések. (1895. évi augusztus hóban.) A rövidítések magyarázata ak. ss alapitványi kamat; att. s= alapítványi töketörlesztés ; kpa. = készpénz

Részletesebben

és körlap kiszámítására.

és körlap kiszámítására. Egyszerűsített számítási és körlap kiszámítására. Közli : Belházy módok az átmérő, kerület Emil, kir. fó'erdőf'elügyelő. Néha megesik, hogy az erdész valamely törzsnek vastagságát lehetőleg pontosan meg

Részletesebben

TANÉVNYITÓ 2014. Nagy József

TANÉVNYITÓ 2014. Nagy József TANÉVNYITÓ 2014 Nagy József PROGRAM M E G H Í V Ó HIMNUSZ A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSA ÉS AZ ERDŐMÉRNÖKI KAR TANÁCSA PROF. DR. FARAGÓ SÁNDOR REKTOR TANÉVNYITÓ ÜNNEPI BESZÉDE PROF. DR. LAKATOS

Részletesebben

Idõpont Elnök Alelnök Titkár Ügyvezetõ alelnök

Idõpont Elnök Alelnök Titkár Ügyvezetõ alelnök V. AZ EGYESÜLET TISZTSÉGVISELÔI Az OMBKE vezetô tisztségviselôi (1892 2002) Idõpont Elnök Alelnök Titkár Ügyvezetõ alelnök Fõtitkár (f.t.) (ügyv.a.e.) Fõtitkárhelyettes (f.th.) Ügyvezetõ fõtitkár (ügyv.f.t.)

Részletesebben

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése dátuma: 2015.03.31. 1 NYZCS/14/12289497 SIMON GYULA 4 357,00 520 000 520 000 2 NYZCS/14/12290655 CZUBOR SÁNDORNÉ 3 101,00 450 000 450 000 3 NYZCS/14/12289468 KINCSES GÁBOR FERENC 2 520,00 520 000 520 000

Részletesebben

F I N A L R E S U L T S / F O G A T V E R S E N Y E R E D M É N Y Ö S S Z E S Í T İ

F I N A L R E S U L T S / F O G A T V E R S E N Y E R E D M É N Y Ö S S Z E S Í T İ F I N A L R E S U L T S / F O G A T V E R S E N Y E R E D M É N Y Ö S S Z E S Í T İ Fábiánsebestyén CAI-A /W 4-2, CAI-A 1, CAIP-A/ 4-2-1 Fábiánsebestyén 2009. május 3. Single pony/ Póni egyes fogatok 2

Részletesebben

Párisi levél. (Az erdészeti és vadászati csoport kitüntetései.)

Párisi levél. (Az erdészeti és vadászati csoport kitüntetései.) 847 Párisi levél. (Az erdészeti és vadászati csoport kitüntetései.) Tekintetes szerkesztőség! Minthogy a franczia hivatalos közlöny az 1900. évi párisi nemzetközi kiállításon kitüntetettek névsorát hibásan

Részletesebben

Országos Erdészeti-Egyesület pénztáránál teljesített befizetések.

Országos Erdészeti-Egyesület pénztáránál teljesített befizetések. Az Országos Erdészeti-Egyesület pénztáránál teljesített befizetések. (14. évi június hóban.) Befizetés, frt. fi Apáczky Egyed, m. k. Csiby Befizetés. Lőrincz, m. kir. erdőőr erdórendező. Agotha Alajos

Részletesebben

A Belügyminisztérium vezető tisztségviselői november április

A Belügyminisztérium vezető tisztségviselői november április A Belügyminisztérium vezető tisztségviselői 1956. november 1963. április Belügyminiszterek (1957. március 1-ig a fegyveres erők minisztere) Münnich Ferenc (1886 1967) 1956. november 12. 1957. március 1.

Részletesebben

Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kar. Közgazdaság képzési ág Csoportbeosztás tanév

Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kar. Közgazdaság képzési ág Csoportbeosztás tanév Közgazdaság képzési ág 1 Ambrus K. Norbert A A1 2 Antal V. Tamás A A1 3 Babota G. Zoltán A A1 4 Baczoni G. Gyopárka A A1 5 Baló Cs. Zsolt A A1 6 Baricz C. Anita A A1 7 Bartha L.-J. Boglarka A A1 8 Bartók

Részletesebben

Grepton Cered Rallye Sprint az Inventiva kupáért 2016 MARB Északi Régió 1.futama

Grepton Cered Rallye Sprint az Inventiva kupáért 2016 MARB Északi Régió 1.futama MARB Abszolút Végeredmények 2 34 Prigyeni Péter Furák Ádám IV. kat. Lada VFTS Lada. P/2 MARB 0:04:43,90 0 0:04:54,20 0 0:04:45,70 0 0:04:51,60 0 0:04:42,60 0 0:00:00,0 0 0:23:58,00 0:00:00,80 0:00:00,80

Részletesebben

Adatok: Indult Küldött Helyezés Sebességek. tag galamb 20% első 20% , ,43

Adatok: Indult Küldött Helyezés Sebességek. tag galamb 20% első 20% , ,43 Feleresztés helye: Neumarkt Feleresztés ideje: 2013.06.08 06:10 Időjárás : napos, enyhe északi szél Kisérő : Központi táv : 605000 m Lista terjedelme : 20% (1:5) Adatok: Indult Küldött Helyezés Sebességek

Részletesebben

MAGYAR BIRKÓZÓ SZÖVETSÉG HUNGARIAN WRESTLING FEDERATION

MAGYAR BIRKÓZÓ SZÖVETSÉG HUNGARIAN WRESTLING FEDERATION A kategória (24 induló) 58 kg (1 induló) Bajnok: Szabó Csaba (Tatabányai SC) 63 kg (5) Bajnok: Juhász József (Túrkevei VSE) 2. Szabó György (Dorogi NC) 3. László Balázs (Honvéd Szondi SE) 4. Köböl Zsolt

Részletesebben

KÜLÖNFÉLÉK. Halálozások. Hősi halált haltak: Oláh Qyula m. kir. erdőmérnökgyakornok,

KÜLÖNFÉLÉK. Halálozások. Hősi halált haltak: Oláh Qyula m. kir. erdőmérnökgyakornok, KÜLÖNFÉLÉK. Halálozások. Hősi halált haltak: Oláh Qyula m. kir. erdőmérnökgyakornok, a cs. és kir. 61. gyalogezred tartalékos hadapródja márczius hó 3-án. A boldogult a marosvásárhelyi m. kir. állami erdőhivatal

Részletesebben

FAKERESKEDELEM. Faárverések eredményei.

FAKERESKEDELEM. Faárverések eredményei. FAKERESKEDELEM. Faárverések eredményei. Alábbiakban az eladás tárgyának (választék, fanem, méretegység) meg jelölésén kivül az elfogadott, rendszerint legmagasabb árajánlatot közöljük, amely után zárjelben

Részletesebben

Közgyûlések, küldöttközgyûlések ( )

Közgyûlések, küldöttközgyûlések ( ) Közgyûlések, küldöttközgyûlések (1892 2002) Szám Idõpont Hely Téma 1892. VI. 7. Selmecbánya alakuló közgyülés 1893. III. 10. Selmecbánya rendkívüli közgyûlés 1. 1894. VIII. 5 6. Nagybánya Wekerle Sándor

Részletesebben

DUNAKANYAR TAGSZÖVETSÉG GYŰRŰKIOSZTÁS 2011 TAGSZÖVETSÉGI GYŰRŰK

DUNAKANYAR TAGSZÖVETSÉG GYŰRŰKIOSZTÁS 2011 TAGSZÖVETSÉGI GYŰRŰK DUNAKANYAR TAGSZÖVETSÉG GYŰRŰKIOSZTÁS 2011 TAGSZÖVETSÉGI GYŰRŰK A-03 DUNAKESZI 500 db HU-11-06- 00251 00300 Dudás Ferenc 50 HU-11-06- 00301 00335 F. Tóth Ferenc 35 HU-11-06- 00336 00365 Haraszti Győző

Részletesebben

ERDÉSZETI LAPOK AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET KÖZLÖNYE ERDŐ- ÉS FÖLDBIRTOKOSOK, ERDÉSZETI ÜGYEKKEL FOGLALKOZÓK ÉS ERDŐTISZTEK SZÁMÁRA.

ERDÉSZETI LAPOK AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET KÖZLÖNYE ERDŐ- ÉS FÖLDBIRTOKOSOK, ERDÉSZETI ÜGYEKKEL FOGLALKOZÓK ÉS ERDŐTISZTEK SZÁMÁRA. ERDÉSZETI LAPOK AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET KÖZLÖNYE ERDŐ- ÉS FÖLDBIRTOKOSOK, ERDÉSZETI ÜGYEKKEL FOGLALKOZÓK ÉS ERDŐTISZTEK SZÁMÁRA Szerkeszti BUND KÁROLY, egyesületi titkár. S Z 1909. év, szeptember

Részletesebben

1958 februártól ideiglenes vezetőség: Blaski János (elnök), Balogh István, Kucs Béla, Martsa István, Patay László, Ridovics László, Vecsési Sándor.

1958 februártól ideiglenes vezetőség: Blaski János (elnök), Balogh István, Kucs Béla, Martsa István, Patay László, Ridovics László, Vecsési Sándor. A Fiatal Képzőművészek Stúdiója vezetőségei 1958 1989 között: 1958 februártól ideiglenes vezetőség: Blaski János (elnök), Balogh István, Kucs Béla, Martsa István, Patay László, Ridovics László, Vecsési

Részletesebben

A DALLAMOK RENDJE a MNT I. kötete alapján

A DALLAMOK RENDJE a MNT I. kötete alapján A DALLAMOK RENDJE a MNT I. kötete alapján II. A dallam magva s l s m A. 1. a) Csön-csön, gyűrű 677, 677* b) Csipi-csóka 32, 33 a) b) 2. b) Érik a meggyfa 535 f) Egyéb 555 3. a) Fehér liliomszál 540, 541

Részletesebben

Descendants of Urbanus Benedek

Descendants of Urbanus Benedek Descendants of Urbanus Benedek 1 1 Urbanus Benedek 1430 -... 2 Name Benedek... 3 János Benedek... 3 Péter Benedekfi... 2 Antal Benedek... 3 Balázs Benedek... 4 János Benedek... 5 Balázs Benedek... 6 Mihaly

Részletesebben

M C>? ->t KÜLÖNFÉLÉK.

M C>? ->t KÜLÖNFÉLÉK. Hivatalos közlemény. 384/920. sz. Közhírré teszem, hogy a Nagybarát községi (Győr vármegye) születésű Batthyányi Lajos részére 1909. évi október hó 19-ik napján 1. szám alatt az erdőőri szakvizsga letételéről

Részletesebben

Az Országos Erdészeti Egyesület pénztáránál teljesített befizetések.

Az Országos Erdészeti Egyesület pénztáránál teljesített befizetések. Az Országos Erdészeti Egyesület pénztáránál teljesített befizetések. (Az 1894. évi január és február hóban teljesített és 1893. évre elszámolt befizetések.) A rövidítések m a g y a r á z a t a : ak. alapitványi

Részletesebben

III. SRT RALLISPRINT 5. forduló: Cered - Tajtilapos

III. SRT RALLISPRINT 5. forduló: Cered - Tajtilapos Abszolút Végeredmények 1 6 Izsák József Simon Nikolett H/6 Mitsubishi EVO VIII. 0:02:24,68 0:02:32,12 0:02:24,51 0:02:29,21 0:02:22,46 0:02:28,54 0:14:41,52 2 16 Oroszki Tamás Rigó Béla H/5 BMW E36 325i

Részletesebben

Orvosné Dr. Kósa Ildikó

Orvosné Dr. Kósa Ildikó Á LMOSD Farkas Pál (független) Demeter Csaba Kozma Barnáné Adorján Csaba Ármós Zoltán Asztalos Sándor Fórián József Markocsány Tamásné Wrábel Gyula Sándor Toplak Jenő B AGAMÉR Orvos Mihály (MSZP) Erdősné

Részletesebben

CSAPATOK IV. LIGA Sorszám No. CSAPAT NÉV JÁTÉKOS 1 JÁTÉKOS 2 JÁTÉKOS 3

CSAPATOK IV. LIGA Sorszám No. CSAPAT NÉV JÁTÉKOS 1 JÁTÉKOS 2 JÁTÉKOS 3 CSAPATOK IV. LIGA Sorszám No. CSAPAT NÉV J JÁTÉKOS J2 JÁTÉKOS 2 J JÁTÉKOS 50 Zsámbéki SBE Tóth Gábor 2 Varjú András 2 502 Beremendi Építők S.E. 4 Mayer Tamás 5 Varga Dániel 6 50 Nagycenk SE 7 Asbóth András

Részletesebben

Az Országos Erdészeti Egyesület pénztáránál teljesített befizetések.

Az Országos Erdészeti Egyesület pénztáránál teljesített befizetések. 7-1 Az Országos Erdészeti Egyesület pénztáránál teljesített befizetések. 1898. évi deczember hóban. A rövidítések magyarázata ak. = alapítványi kamat; att. = alapítványi tőketörlesztés ; k. a. = készpénz

Részletesebben

A Magyar Köztársaság külügyminiszterei IV. 7- től napjainkig

A Magyar Köztársaság külügyminiszterei IV. 7- től napjainkig A Magyar Köztársaság külügyminiszterei 1848. IV. 7- től napjainkig Esterházy Pál herceg, a király személye körüli miniszter (külügyminiszter) (1848. IV. 7.-1848. IX. 9.) Pulszky Ferenc államtitkár, a király

Részletesebben

XXII. ORSZÁGOS SZENIOR ÚSZÓBAJNOKSÁG Gyula, augusztus 29. szombat 10 óra 30 perc

XXII. ORSZÁGOS SZENIOR ÚSZÓBAJNOKSÁG Gyula, augusztus 29. szombat 10 óra 30 perc XXII. ORSZÁGOS SZENIOR ÚSZÓBAJNOKSÁG Gyula, 1992. augusztus 29. szombat 10 óra 30 perc Pontverseny eredménye1. Békés megye 3. Csongrád megye 4. Budapest Szenior SC 5. Heves megye 6. Borsod megye 7 Baranya

Részletesebben

Fővárosi helyi védelemmel érintett építészeti örökség

Fővárosi helyi védelemmel érintett építészeti örökség 2. sz. függelék Fővárosi helyi védelemmel érintett építészeti örökség 1. Építmények Cím Helyrajzi szám Védelem tárgya 8.1.1. Alföldi utca 20. lásd: Fiumei út 19/A, B 8.1.2. Baross utca 11. lásd: Üllői

Részletesebben

VIII. 54. Sümegi Állami Kisfaludy Sándor Általános Gimnázium iratai 1878-1955

VIII. 54. Sümegi Állami Kisfaludy Sándor Általános Gimnázium iratai 1878-1955 ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK VIII. 54. Sümegi Állami Kisfaludy Sándor Általános Gimnázium iratai 1878-1955 Az intézmény névváltozásai: - Sümegi M. Kir. Állami Kisfaludy

Részletesebben

SPIE Hungaria Kft. Telefonkönyv szakterületenként Név Beosztás Telephely Telefon Telefax Mobil Ügyvezetés

SPIE Hungaria Kft. Telefonkönyv szakterületenként Név Beosztás Telephely Telefon Telefax Mobil Ügyvezetés Név Beosztás Telephely Telefon Telefax Mobil Ügyvezetés Fekete Zoltán ügyvezető igazgató Budapest (1) 238-4858 (1) 238-4859 n.n. titkárságvezető Budapest (1) 238-4858 (1) 238-4859 Nagy Attila IIR vezető,

Részletesebben

Kisalföld Generál Bajnokság versenykerület tagjai részére

Kisalföld Generál Bajnokság versenykerület tagjai részére Kisalföld Generál Bajnokság 2018. 11 + 25 versenykerület tagjai részére 9 utas Bajnokság, mely minden tenyésztőnek a 3 legtöbb pontot hozó Rövidtávú (5) versenyéből + a 3 legtöbb pontot hozó Középtávú

Részletesebben

ERDÉSZETI RENDELETEK TARA.

ERDÉSZETI RENDELETEK TARA. 805 ERDÉSZETI RENDELETEK TARA. KÖRRENDELET Valamennyi vármegyei törvényhatóságnak. 9847/II-C/1904. belügy, m. sz. Az 1898. XIX. t. cz. alapján szervezkedett volt úrbéresek és közbirtokosságok tulajdonát

Részletesebben

Név Titulus Kollégium Választó elektori gyűlés

Név Titulus Kollégium Választó elektori gyűlés Név Titulus Kollégium Választó elektori gyűlés Baksa József Bánhidi Sándor dr. dr. Orbán Zsófia pót Nyugat-Dunántúl (regionális civil szervezetek kollégiumválasztó ) Győri-Dani Lajos pót Hódi Gyula Dél-Alföld

Részletesebben

" C " O B S T A C L E S D R I V I N G / " C " A K A D Á L Y H A J T Á S

 C  O B S T A C L E S D R I V I N G /  C  A K A D Á L Y H A J T Á S " C " O B S T A C L E S D R I V I N G / " C " A K A D Á L Y H A J T Á S Az akadályok száma: 20 db A verseny megnevezése: Fábiánsebestyén CAI-A/W 4-2, CAI-A/1, CAIP-A 4-2-1 Az alappálya hossza: m Place/

Részletesebben

Eger Város Cifra Sánc negyed fertálymesterei 1757-től a város jegyzőkönyvei szerint Borovits Mihály Csontos Jakab csizmadia

Eger Város Cifra Sánc negyed fertálymesterei 1757-től a város jegyzőkönyvei szerint Borovits Mihály Csontos Jakab csizmadia Eger Város Cifra Sánc negyed fertálymesterei 1757-től a város jegyzőkönyvei szerint ÉV FERTÁLYMESTER NEVE SZAKMA 1757 Borovits Mihály 1758 Csontos Jakab csizmadia 1759 Lakner János 1760 Ruskó Mihály 1761

Részletesebben

Tisztségviselık beosztás szerint - megyei tanács osztályok 1950-1990

Tisztségviselık beosztás szerint - megyei tanács osztályok 1950-1990 Tisztségviselık beosztás szerint - osztályok 1950-1990 Suchy Dezsı dr. 1950 1961 Szolnok megye Jávorszky József dr. 1961 1968 Szolnok megye Tóth Lajos dr. 1961 1964 Szolnok megye Büttner Károly dr. 1968

Részletesebben

Sorszám / Helyezés. Szóbeli pontszámok Elért eredmény. Hozott pontszám. Magyar nyelv. Matematika. Tagozat Számítógép-szerelő,karbantartó

Sorszám / Helyezés. Szóbeli pontszámok Elért eredmény. Hozott pontszám. Magyar nyelv. Matematika. Tagozat Számítógép-szerelő,karbantartó 42 Ágoston Dávid Roland Balla Károly Ált. Isk. 2212 Csévharaszt 163 32 19 7 48 106 55 Antal Renátó 44 Báki István 22 Bari Richárd 40 Benkő Balázs 61 Bényei Krisztián 58 Bíró Dominik 41 Borsós Dominik Szebasztián

Részletesebben

VIII. 54. Sümegi Állami Kisfaludy Sándor Általános Gimnázium iratai 1868-1955

VIII. 54. Sümegi Állami Kisfaludy Sándor Általános Gimnázium iratai 1868-1955 ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK VIII. 54. Sümegi Állami Kisfaludy Sándor Általános Gimnázium iratai 1868 1955 Az intézmény névváltozásai: Sümegi M. Kir. Állami Kisfaludy

Részletesebben

LİRINTE A HOFFMANN CSALÁD

LİRINTE A HOFFMANN CSALÁD A HOFFMANN CSALÁD HÁTSÓ SORBAN ÁLLNAK: JÁNOS (szül: 1935), ROZÁLIA (1931), MÁRIA (1926), ILONA (1923), LAJOS (1929) KÖZÉPEN: HOFFMANN LAJOSNÉ- MÁRTON MÁRIA (1898), ELİTTE A GYEREKEK: IRÉN (1938), ERZSÉBET

Részletesebben

Ferencz Károly Emlékverseny. Felnőtt

Ferencz Károly Emlékverseny. Felnőtt Ferencz Károly Emlékverseny Galgamácsa 2019.08.03-2019.08.04 Felnőtt 1 6 Szerdahelyi András ATKLE MAN 25 24 25 25 99 24 23 25 24 96 195 2 95 Jéri Tamás MVE MAN 24 22 25 25 96 23 25 24 24 96 192 3 84 Varga

Részletesebben

A Budapesti Ügyvédi Kamara évi választás. A Kamara elnökségének és tisztségviselőinek, továbbá bizottságai elnökeinek, valamint azok tagjainak

A Budapesti Ügyvédi Kamara évi választás. A Kamara elnökségének és tisztségviselőinek, továbbá bizottságai elnökeinek, valamint azok tagjainak J E L Ö L Ő B I Z O T T S Á G A Budapesti Ügyvédi Kamara 2010. évi választás A Kamara elnökségének és tisztségviselőinek, továbbá bizottságai elnökeinek, valamint azok tagjainak JELÖLŐ LISTÁJA (A tisztségviselők

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyéért

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyéért Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyéért Balázs József 1992 Mohácsi László dr. 1992 Margócsy József dr. 1993 Medgyesi József 1993 Kovács Ibolya 1994 Mező András dr. 1994 Szaló Péter dr. 1994 Tarczai Zoltán 1994

Részletesebben

Az Orsz. Erd.-Egyesület pénztáránál teljesített fizetések.

Az Orsz. Erd.-Egyesület pénztáránál teljesített fizetések. ság kerületébe erdészszé, W e i s z Ferencz pénzügyministeri fogalmazó erdőgyakornok a beszterczebányai m. k. jószágigazgatóság kerületébe raktártisztté, Laitner Elek m. k. erdész a pécskai in. k. jószágigazgatósághoz

Részletesebben

63. ORSZÁGOS POSTAGALAMB KIÁLLÍTÁS január Tiszafüred STANDARD EREDMÉNYEK Standard hímek

63. ORSZÁGOS POSTAGALAMB KIÁLLÍTÁS január Tiszafüred STANDARD EREDMÉNYEK Standard hímek 63. ORSZÁGOS POSTAGALAMB KIÁLLÍTÁS 2019. január 12-13. Tiszafüred STANDARD EREDMÉNYEK Standard hímek # Ketrecszám Galamb Versenyző Egy. Össz. pont 1 39 HU-2014-25-33146 Viglidán Ágoston F24 93.08 2 38

Részletesebben

A kolozsvári Ferencz József Tudományegyetem Orvosi Karának tanszékvezetői

A kolozsvári Ferencz József Tudományegyetem Orvosi Karának tanszékvezetői A MAGYAR TUDOMÁNYTÖRTÉNETI INTÉZET TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEI 92. Gazda István A kolozsvári Ferencz József Tudományegyetem Orvosi Karának tanszékvezetői 1872 1919, 1940 1944 Könyvfejezet Százhuszonöt éve nyílt

Részletesebben

ALAPÍTÓ TAGJAI (1998. október 29.)

ALAPÍTÓ TAGJAI (1998. október 29.) Puskás Tivadar Híradó Bajtársi Egyesület ALAPÍTÓ TAGJAI (1998. október 29.) 1. Béres Ferenc Elhunyt 2. Fecske Jenő Elhunyt 3. Fekete Álmos Elhunyt 4. Fogarassy Pál 5. Fóti Mária 6. Hidasi György 7. Hirling

Részletesebben

Biharkeresztes választási eredményei október 13.

Biharkeresztes választási eredményei október 13. Biharkeresztes választási eredményei DANI BÉLA PÉTER Független jelölt 998 57,22% SEMLYÉNYINÉ MIZÁK ÁGOTA NÉPPÁRT 499 28,61% HARSÁNYI CSABA Független jelölt 223 12,79% MAGYARI CSABA Független jelölt 24

Részletesebben

SZEMÉLYI HÍREK. Gróf Teleki Pál s. k.

SZEMÉLYI HÍREK. Gróf Teleki Pál s. k. KÜLÖNFÉLÉK KISS FERENC DOKTORRA AVATÁSÁNAK SZEGEDI EGYETEMEN. ÜNNEPÉLYE A November 25-én avatta ünnepélyes keretek között tiszteletbeli doktorává a.szegedi M. Kir. Ferenc József Tudományegyetem Kiss Ferenc

Részletesebben

Jósvafői választói névjegyzékek a múlt század 30-as éveiből

Jósvafői választói névjegyzékek a múlt század 30-as éveiből Jósvafői választói névjegyzékek a múlt század 30-as éveiből Deli Ferenc őrizte meg Jósvafő község 1932, 1934-es és 1935-ös választói névjegyzékeit, mivel édesapja Id. Dely Ferenc a Kisgazda Párt egyik

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ. (közigazgatási egyeztetés ideje: február 4-12.)

ÖSSZEFOGLALÓ. (közigazgatási egyeztetés ideje: február 4-12.) ÖSSZEFOGLALÓ a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény alapján a vadgazdálkodási tájegységekről szóló FM miniszteri rendelettervezethez a társadalmi egyeztetés

Részletesebben

ő ó ü ö ő ö ö ő ö ó ű ö ő ó ó ü ő ü ö ű ö ő ó ó ő ö ö ó ő ö ö ő ű ö ő ű ö ö ő ő ő ö ö ú ó ö ö ö ő ő ó ő ü ó ó ű ö ö ü ő ü ö ő ü ő ó ű ö ö ö ó ö ö ö ü

ő ó ü ö ő ö ö ő ö ó ű ö ő ó ó ü ő ü ö ű ö ő ó ó ő ö ö ó ő ö ö ő ű ö ő ű ö ö ő ő ő ö ö ú ó ö ö ö ő ő ó ő ü ó ó ű ö ö ü ő ü ö ő ü ő ó ű ö ö ö ó ö ö ö ü ú ő ö ó ő ü ö ó ó ó ö Ö ú ó ó ó ö ő ö ő ö ő ö ú Ö ó ó ű ö ő ó ö ű ö ö ő ö ó ű ö ő ö ő ö ú ü ű ö ő ó ö ő ö ó ö Ó ű ö ő ö ó ü ú ú ö ö ü ü ö ü ú ő Ű ö ő ö ú ó ű ü ő ö ő ü ö ü ő ó ü ú ü ö ö ó Ó ó ó ő ü ö ö

Részletesebben

MEGVÁLTANDÓ SÍRHELYEK

MEGVÁLTANDÓ SÍRHELYEK MEGVÁLTANDÓ SÍRHELYEK 2011. évben (az elhunytak névsorában) a nyilvántartás 2011/06/25 -i állapota alapján PÁZMÁNY UTCAI TEMETŐ VII-4-4 egyes sírhely Anita V-2-23 egyes sírhely Anyám VII-7-1 egyes sírhely

Részletesebben

Polgármesterjelöltek. Jelölt neve Jelölő szervezet Státusz Dátum Horváth Károly Független Nyilvántartásba

Polgármesterjelöltek. Jelölt neve Jelölő szervezet Státusz Dátum Horváth Károly Független Nyilvántartásba A 2010. október 03. napjára kitűzött helyi önkormányzati és cigány kisebbségi önkormányzati választásra nyilvántartásba vett jelölő szervezetek, jelöltek és listák Polgármesterjelöltek Horváth Károly Független

Részletesebben

Hajdú-Bihar Megyei Sakk Csapatbajnokság 2012/2013 erősorrend

Hajdú-Bihar Megyei Sakk Csapatbajnokság 2012/2013 erősorrend 1. Püspökladányi MÁV Sakk Klub 1 Egri Laszlo Jr. HUN 703397 2127 23618 vendég 2 Egri Laszlo HUN 707619 2128 2269 3 Szathmari Gabor HUN 718785 1984 2284 4 Hegedus Sandor HUN 727210 1795 8781 5 Keseru Tibor

Részletesebben

2014-es Újév Kupa végeredményei EGYÉNI IGAZOLT

2014-es Újév Kupa végeredményei EGYÉNI IGAZOLT 2014-es Újév Kupa végeredményei EGYÉNI IGAZOLT Név Csapat Teli Tarolás Ütött fa Somodi Károly Tiszakécske 377 223 600 Bíró József CVSE I. 373 212 585 Sápi Tamás CVSE I. 378 191 569 Orosz István Borsodi

Részletesebben

Automatică și informatică aplicată, A0 Automatika és alkalmazott informatika, A0

Automatică și informatică aplicată, A0 Automatika és alkalmazott informatika, A0 Automatică și informatică aplicată, A0 Automatika és alkalmazott informatika, A0 carnet concurs 1 Bokor I. Botond-István 42 8.90 A0 S0 I0 A1 S1 I1 2 Zoltáni I.-Z. István 87 8.52 A0 A1 M0 M1 3 Gabor A.

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 216/1999. (IX.27.) számú. h a t á r o z a t a. az iskolaszékekben a fenntartói képviselet.

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 216/1999. (IX.27.) számú. h a t á r o z a t a. az iskolaszékekben a fenntartói képviselet. NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 216/1999. (IX.27.) számú h a t á r o z a t a az iskolaszékekben a fenntartói képviselet módosításáról A Közgyűlés a közoktatásról szóló többször módosított 1993.

Részletesebben

ú ú ú ű ú Ó ú ű Ö Ö ű ű ű ú ú ű ű ű ű ú ű Ö ú ú ű Ó ű ű

ú ú ú ű ú Ó ú ű Ö Ö ű ű ű ú ú ű ű ű ű ú ű Ö ú ú ű Ó ű ű Ú ű ű ú ú ú ú ű ú Ó ú ű Ö Ö ű ű ű ú ú ű ű ű ű ú ű Ö ú ú ű Ó ű ű Ö Ó ú Ü Ü Ó Ő ű ú ú Ö Ö ú ű ú ú ú ű ű ű Ú ú ű ú ű Ö Ő ú ú ú Ü ú ű ű ű ű ű ű Ü ú ű Ú ú ű ú ű ú ú ű ú ú ű ű ú Ö ú ű Ó ú ú ú Ü ű ú ú ú ű Ü ű

Részletesebben

ű ű ű Ú ű ű Ó ű Ó Ö

ű ű ű Ú ű ű Ó ű Ó Ö Ö Ú ű ű Ü ű ű Ú ű ű ű Ú ű ű Ó ű Ó Ö ű Ú Ü ű Ú ű ű ű Ú ű ű Ú Ú Ó Ü ű ű Ú Ú Ú Ú ű Ű ű Ó ű Ó Ó ű Ú Ó Ú Ü Ú Ó Ú Ú Ű ű Ö ű ű Ú Ö Ú ű Ö Ú Ö Ú ű ű Ó ű Ú ű ű ű Ö ű ű ű Ó ű ű Ú ű ű Ö ű Ú ű Ó ű Ü Ú Ó ű ű ű Ú Ú Ó

Részletesebben

Ú ű Ö ű ű Ü Ú ű Ü ű ű ű ű ű Ö ű

Ú ű Ö ű ű Ü Ú ű Ü ű ű ű ű ű Ö ű Ü Ü ű ű ű Ü ű Ú ű Ú ű Ö ű ű Ü Ú ű Ü ű ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű Ö ű ű Ö ű ű Ú ű ű ű ű Ö Ú Ü ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű ű Ú ű Ü Ú Ú ű Ü ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ü ű ű Ű

Részletesebben

ű ű Ó

ű ű Ó ű ű ű Ó Ü Ü Ú Ö Ö ű Ó ű ű ű ű Ú Ú Ó ű Ó ű ű ű ű Ó ű Ú Ü Ü ű Ú ű ű Ó Ú Ö ű Ó Ü Ú Ó ű ű ű ű Ú Ó ű ű Ö Ú ű ű Ó ű Ó Ü Ö Ú Ö Ö ű ű Ü Ó Ó Ú Ó Ü Ó Ü Ő ű ű Ú ű ű ű ű ű Ó Ó ű ű ű ű Ú ű ű ű Ó Ú ű Ö ű Ó Ö Ú ű Ó Ú

Részletesebben

Ó

Ó Ó Ó Ú Ú Ü Ü Ü Ü Ű Ü ű Ü Ü Ö Ü Ü Ú Ü Ö Ő Ü Ú Ő Ö ű ű ű Ú Ú Ü Ü Ú Ú Ü ű Ü Ő ű Ö Ü Ü ű ű Ü Ü ű Ő ű Ú Ú Ö Ö Ő Ü ű Ü ű ű ű Ü ű Ő Ü Ú ű Ő Ó Ú Ö Ü Ú Ú ű Ü Ü Ü ű Ü ű ű ű Ú Ó ű Ü Ö Ú Ö Ö Ü Ú ű Ú ű Ü Ü Ü Ő ű Ú Ü

Részletesebben

Ó Ó ü ú ú

Ó Ó ü ú ú ü Ü ű Ó Ó ü ú Ó Ó ü ú ú Ó Ó ü ú ú ü Ü ü Ó Ó ú ü ű ü Ó Ó ü ú Ü Ü ü ü Ű Ű ú Ó ü ú ú Ó Ó ú Ö Ó Ó ú Ó Ó ú ü ü ü ü ü Ü Ó Ó ü ü ü ü ü ü Ó Ó ü Ü ú ü Ó Ó Ó Ü ű Ü ü ű Ü Ő Ő ü Ő ú ú ú ü Ó Ó ú Ó Ó Ó ű Ő Ő Ő Ő Ü ú

Részletesebben

ö ö ö ö ö ű É ö ö Ú ö ö ö É É É ű ö É ö É Ú Ú É ű ö ö ű Ú É Ü ö Ü ö ű ű ö ö ö ö ö ö ö ö É Ö ű Ú ö ÉÉ ö Ü É ö ű Ú ű ö Üö

ö ö ö ö ö ű É ö ö Ú ö ö ö É É É ű ö É ö É Ú Ú É ű ö ö ű Ú É Ü ö Ü ö ű ű ö ö ö ö ö ö ö ö É Ö ű Ú ö ÉÉ ö Ü É ö ű Ú ű ö Üö Ü É Ü Ú ö É ö ö É ö Ú ű ö Ö É ű É ö ö ö ö ö ö ö ö ű É ö ö Ú ö ö ö É É É ű ö É ö É Ú Ú É ű ö ö ű Ú É Ü ö Ü ö ű ű ö ö ö ö ö ö ö ö É Ö ű Ú ö ÉÉ ö Ü É ö ű Ú ű ö Üö Ó Ú É ö ű ö ű ű Ú ö ű ö ű Ú ö ö ű ö Ú ű ö

Részletesebben