Büszkén vállaljuk, hogy amatőr együttes vagyunk

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Büszkén vállaljuk, hogy amatőr együttes vagyunk"

Átírás

1 "Büszkén vállaljuk, hogy amatőr együttes vagyunk" - Dr. Székely György (Semmelweis Vonósnégyes) SzJ komolyzene az interneten - Gondolom, a Bohémélettel kapcsolatos... - A Picasso kalandjai. - Ó, hát persze!... A Semmelweis Vonósnégyes, bár ritkán koncertezik, érdekes színfoltja a hazai koncertéletnek. Nevükből kitalálható: orvosokból álló kvartettről van szó. Az együttes második hegedűsével, dr. Székely Györggyel, a Szent János kórház I. számú Belgyógyászati Osztályának osztályvezető főorvosával beszélgettünk. - Érdekes egybeesés, hogy amikor telefonon megkeresett, épp egy olyan filmet néztem, amiben szerepel a Café Momus. Tudja, melyik ez? - És tudja, hogy abban a jelenetben Mimit Elisabeth Söderström énekli, aki nem csak a hangját, hanem játékát is adta a filmhez? Ebben az időben a svéd énekesnő a New York-i Metropolitan sztárja volt. Nekem egyik kedvencem. "Picasso" hangja pedig a szintén kiváló Gösta Winbergh volt. - Ezt nem tudtam. Mentségemül szolgáljon, hogy erről a filmről zenei téren az embereknek általában a finn dizőz ugrik be... - És egy orvos-muzsikus, Albert Schweitzer. - Stimmel. Úgyhogy témánál is vagyunk. Volt egyszer egy Semmelweis Kamarazenekar... - Nem csak volt, van is. Elődje, az Orvosegyetem Szimfonikus Zenekara, már a háború előtt is működött, és a 60-as években alakult át kamarazenekarrá, Tardy László fáradhatatlan munkájával (ő egyébként a Mátyás-templom karnagya). Első hegedűse, koncertmestere dr. Kelemen László, érbetegségekkel foglalkozó belgyógyász-háziorvos. Õ professzionális szinten hegedül, rendszeresen zenél, és a kamarazenekarbeli tevékenysége mellett alapított egy kvartettet is. Ez még nem a Semmelweis Vonósnégyes volt, nem csak orvosokból állt. De történt egy sajnálatos haláleset, és ez az együttes megszűnt. Ez után alakult meg, huszonkét évvel ezelőtt, a kamarazenekar négy orvos-tagjából a Semmelweis Vonósnégyes. - Házi muzsikálásra, vagy koncertekre készültek?

2 - A cél a házi muzsika volt, hogy saját magunk élvezetére zenéljünk. Viszont egy hónappal a megalakulásunk után máris jött az első felkérés, 1983 decemberében Tolnán, a zeneiskolában adtunk koncertet, ahol profi művészként fogadtak minket. Ez ránk egy olyan mély benyomást tett, hogy elkezdtünk azon gondolkodni, kilépjünk-e közönség elé. Fél éves gyakorlás után merészkedtünk az akkori Zichy Kastély (ma Óbudai Társaskör) koncerttermébe. Aztán az egyik felkérés hozta a másikat, sohasem mi jelentkeztünk, hanem minket kértek. - Milyen gyakorisággal tudtak, tudnak koncertezni? - Évi 3-6 fellépésünk van. Ez összetart minket, mert ha ilyen kis mértékben is, de egy több évtizedes munkánál szükség van arra, hogy valami produkció kerekedjen ki a sok gyakorlásból és próbából. A munkánk eredménye az lett, hogy egészen különleges helyszíneken is játszhattunk. Felléptünk kétszer Salzburgban (egyszer a Mozarteumban is), Grazban, Berlinben, itthon vidéken, Budapesten, sokféle helyszínen. Kiemelem az Óbudai Társaskört, a Régi Zeneakadémiát, Semmelweis Tibor hegedűkészítő mester Muzsikus Kávéházát, és nem utolsósorban azt is, hogy két alkalommal a Zeneakadémia nagytermében volt szerencsénk játszani. Nagyon élménydús, nagyon impresszív két évtized volt, amely nem csak baráti társaságként tartott össze minket, hanem arra is lehetőséget adott, hogy elmélyedjünk a zenében. - Kaptak-e a szakma képviselőitől támogatást? - Sok-sok művésszel megismerkedtünk, így személyes kapcsolatba kerültünk például Végh Sándorral, a salzburgi Camerata Academica világhíres karnagyával, és Kistétényi Melindával is, aki személyes barátságával ajándékozta meg az együttest, együtt kamarazenéltünk. Õk sajnos már nincsenek közöttünk. Akik viszont jelenleg is sokat segítenek: Nagy Enikő brácsaművésznő, Varga Csilla zongoraművésznő és Devich Sándor professzor, a Bartók Vonósnégyes egykori tagja. Ilyen módon bekerültünk egy kicsit a zenei élet vérkeringésébe. Tudnak rólunk, számon tartanak minket. - Hogyan definiálná mindezek után a Semmelweis Vonósnégyest? Amatőr, műkedvelő, vagy hivatásos, profi együttes? - Mi nagyon büszkén vállaljuk, hogy amatőr együttes vagyunk, akik fellépnek, koncerteket adnak, és akiknek ilyen szempontból némi ismertségük van. Semmiképpen nem mondanám azt, hogy odaállítjuk magunkat a professzionális vonósnégyesek mellé, de mégis úgy látszik, hogy szükség van erre a fajta zenélésre is, ami egy bizonyos szinten az amatőrségnél egy picit többet kíván. Igyekszünk ezt teljesíteni. - Milyen zenei képzettséggel rendelkeznek a tagok? - Mindannyian zeneiskolában tanultunk, és több más hangszeren is játszunk. Én gitáron, az első hegedűsünk zongorán és orgonán, a brácsásunk

3 hegedűn, a csellistánk pedig szintén zongorán és orgonán. És valamennyiünknek van egyéb zenei tevékenysége is. Kelemen Lászlóról beszéltem, Ostoros Gyula a Mátyás-templom zenekarának tagja, Asbót Richard több kórusban is énekel. Én zenei újságcikkeket is írok. - Akkor már csak a párosítás hiányzik: ki kicsoda? - Én gasztroenterológus-belgyógyász vagyok, az első hegedűsünkről, Kelemen Lászlóról már szóltam, Ostoros Gyula, a brácsásunk tüdőgyógyász-onkológus, a csellista, Asbót Richard pedig kardiológus. Tehát négy belgyógyászról van szó. Nem operálunk ugyan, de manuálisan is tevékenykedünk. - Nehéz összeegyeztetniük a próbákat, fellépéseket? - Meglehetősen. A szakma mindenképpen lefoglalja az embert, és mindenkinek van magánélete is (családi téren összesen 12 gyermekkel büszkélkedhetünk). Ezt úgy tudnám megfogalmazni, hogy egy amatőr vonósnégyesnek, ha szerepelni akar, akkor hosszmetszetben kell annyit tudnia gyakorolnia, mint egy profi kvartettnek. Tehát mi elgyakorolgatunk öt-tíz évig egy művön, és utána azt mondjuk, hogy most már sorozatban fellépünk vele. - Mekkora az együttes repertoárja? - A kvartett-irodalomnak az a része, amely a lelkesebb amatőröknek íródott, az elsősorban Haydn és Mozart, amely egy csodálatos világ. Innen mi eljutunk Beethovenig, Mendelssohnig, Schubertig, és eljutottunk a Schumann-zongoraötösig is. A késői Beethoven-kvartettek, vagy XX. századi vonósnégyesek technikai kihívását nem vállalhatjuk fel. - A falon viszont egy Bartók-képet látok. - Ha nem is játsszuk vonósnégyeseit, zeneileg úgy érzem, rajta nőttem fel. Kétszer is készültem Bartók-versenyre, így megismertem munkásságát, ami életem nagy élménye volt. - Tud-e az Önökéhez hasonló együttesekről? - Nem nagyon. Amatőr vonósnégyesek vannak Magyarországon, de ilyen, hosszú évtizedekig koncertező együttesről nem tudok. Általában házi muzsikára jönnek össze az amatőr zenészek, akiknek időnként - néha profi művészekkel - adódik egy-egy fellépésük. Orvos-vonósnégyes itthon biztosan nincs több, külföldön is csak néhány. Starker Jánossal beszéltem egyszer, ő Bloomingtonban ismert egy ilyen együttest. Bár szerettünk volna, de nem volt módunk velük találkozni. Ugyanakkor Magyarországon évente megrendezik az orvosi és egészségügyi dolgozók zenei fesztiválját. Ez egy többnapos rendezvény, amelynek során egészségügyis vállalkozik arra, hogy szólistaként vagy valamilyen kamara-formációban fellépjen.

4 - Volt-e már példa arra, hogy a munkahelyén gratulált Önnek egy páciens egy koncert miatt, illetve fordítva, mentek-e oda koncert után azzal, hogy valahol fáj? - Pontosan ezt a kérdést tették fel nekünk nemrég a Bartók Rádióban is. Igazából ez fordítva működik, hiszen a betegek először a bajaikkal fordulnak orvoshoz. Meggyógyítjuk őket, és ha megtudják, hogy zenélünk, jó néhányan eljönnek a koncertjeinkre. - Ha már a betegek szóba kerültek, akkor felvetődik még egy téma: az orvoslás és a zene összefüggése. Sokat lehet olvasni a zene gyógyító, terápiás hatásáról. Ön hogy vélekedik erről? - Ez a terület sokakat izgat. Hazánkban is vannak ilyen témájú konferenciák, és egy nemzetközi társaság évente rendez kongresszust különféle helyszíneken. Viszont ez nem belgyógyászati terület, én nem foglalkozom vele. Ez a pszichiátriában, az ideggyógyászatban, a mozgásszervi betegségekkel kapcsolatban kerül elő. De sokan beillesztik a gyakorlatukba. Még az orvosok is élnek vele, maguk és betegeik komfortérzetének növelésére szól a klasszikus zene a rendelőkben, műtőkben. Pont nemrég volt egy személyes élményem ezzel kapcsolatban. Néhány napja koncerten voltam, mellettem egy kismama ült, és azt láttam, hogy amikor megszólal a Mozart fuvola-hárfa verseny, a papa odateszi a kezét a kismama hasára, boldogan várva, hogy mit fog majd a Mozart-zene kihozni a leendő gyermekből. Visszatérve a kérdésre: én is látok benne valamit. És vannak, akik esküsznek is rá. Az együttes legutóbbi, a Magyar Rádió Márványtermében adott hangversenyének felvétele: január 7., 16:05 - A Bartók Rádió Klubja A Semmelweis Vonósnégyes további tagjai: Dr. Kelemen László, Dr. Ostoros Gyula, Dr. Asbót Richard

5 A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.

Homonyik Sándor. ünnepi műsora. Adventi koncert 2014. NOVEMBER - DECEMBER

Homonyik Sándor. ünnepi műsora. Adventi koncert 2014. NOVEMBER - DECEMBER Homonyik Sándor ünnepi műsora Adventi koncert 2014. NOVEMBER - DECEMBER ADVENTI KONCERT- 2014. NOVEMBER - DECEMBER 1 A műsorról Ünnepi dalok akusztikus köntösben ADVENT - a felkészülés időszaka. Ezekben

Részletesebben

Homonyik Sándor. ünnepi műsora. Adventi koncert 2014. DECEMBER

Homonyik Sándor. ünnepi műsora. Adventi koncert 2014. DECEMBER Homonyik Sándor ünnepi műsora Adventi koncert 2014. DECEMBER ADVENTI KONCERT- 2014. DECEMBER 1 A műsorról Ünnepi dalok akusztikus köntösben ADVENT - a felkészülés időszaka. Ezekben a hetekben a karácsonyra

Részletesebben

BOLDOG KARÁCSONYT ÉS ÖRÖMÖKBEN GAZDAG ÚJ ESZTENDŐT

BOLDOG KARÁCSONYT ÉS ÖRÖMÖKBEN GAZDAG ÚJ ESZTENDŐT 2011 ((V.. ÉVFOLLYAM)) 12.. SZÁM www..ttmamk..hu Valamennyi kedves együttműködő vagy közreműködésüket igénybe vevő partnerüknek BOLDOG KARÁCSONYT ÉS ÖRÖMÖKBEN GAZDAG ÚJ ESZTENDŐT kívánnak a TMÁMK munkatársai

Részletesebben

- A Kodály iskola kóruséletéről híres. Te is tagja vagy valamelyik kórusnak?

- A Kodály iskola kóruséletéről híres. Te is tagja vagy valamelyik kórusnak? INTERJÚ Tarek Ferenccel Sokan sokféle indíttatásból kezdjük meg zeneiskolai tanulmányainkat. Vannak, akik szüleik kezdeményezésére, mert egykor ők maguk is zenéltek, vagy pont azért, mert felnőtt korban

Részletesebben

#zeneóra. Ifjúsági bérlet Veszprém megye

#zeneóra. Ifjúsági bérlet Veszprém megye #zeneóra Ifjúsági bérlet 2019-2020 Veszprém megye Elérhetővé tesszük az élményt! A Filharmónia Magyarország ifjúsági koncertsorozata 6 éves kortól egészen 18 éves korig szólítja meg az iskolásokat azzal

Részletesebben

Vincze Lilla rajongók lapja III. évfolyam 2. szám 2010. nyár www.ejvarazs.hu

Vincze Lilla rajongók lapja III. évfolyam 2. szám 2010. nyár www.ejvarazs.hu Vincze Lilla rajongók lapja III. évfolyam 2. szám 2010. nyár www.ejvarazs.hu Pejkó Gergő felvétele BEKÖSZÖNTŐ Kedves Olvasók! Jól van dolga mostanság Lilla rajongóinak, és bőven van dolga a rajongói lap(ok)

Részletesebben

#zeneóra. Ifjúsági bérlet Baranya megye

#zeneóra. Ifjúsági bérlet Baranya megye #zeneóra Ifjúsági bérlet 2019-2020 Baranya megye Elérhetővé tesszük az élményt! A Filharmónia Magyarország ifjúsági koncertsorozata 6 éves kortól egészen 18 éves korig szólítja meg az iskolásokat azzal

Részletesebben

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 A zongorás tábor résztvevőinek a száma a tervezetthez képest jóval magasabb lett. Az eredetileg tervezett 25-30 gyermek helyett több mint 50 gyermek jelentkezett

Részletesebben

Adventi. 2011. november 26 2012. január 7.

Adventi. 2011. november 26 2012. január 7. Adventi programfüzet 2011. november 26 2012. január 7. Jégpálya, karácsonyi vásár, betlehem élő állatokkal, Mikulás a főtéren, Papp Rita, LOLA, Auth Csilla, hangversenyek, kiállítások, rockkarácsony, táncház,

Részletesebben

Az élő zene közösségformáló ereje

Az élő zene közösségformáló ereje Az élő zene közösségformáló ereje KULTÚRHÁZAK ÉJJEL-NAPPAL AZ ÉLŐ ZENE BŰVÖLETÉBEN SZAKMAI KONFERENCIA Polyák Albert, főigazgató 2016. március 1. Jelszavaink valának: haza és haladás Kölcsey Ferenc Fő

Részletesebben

A zenekarnak köztartozása nincs, pályázataival elszámol. Köszönettel és Tisztelettel: Kovács Zsolt karnagy. Szekszárd, 2011. január 30.

A zenekarnak köztartozása nincs, pályázataival elszámol. Köszönettel és Tisztelettel: Kovács Zsolt karnagy. Szekszárd, 2011. január 30. SZ M J V Önkormányzata Mővelıdési Osztály 7100 Szekszárd, Béla tér 8. Majnay Gábor Osztályvezetı Úr részére Tisztelt Osztályvezetı Úr! Bemutatás: A zenekar 1988-ban alakult az akkori Liszt Ferenc Zeneiskola

Részletesebben

Zenepedagógiai munkásságának állomásai: és között a Győri Zeneművészeti Szakiskola és Főiskola tanára, 1972-től 2006-ig volt a

Zenepedagógiai munkásságának állomásai: és között a Győri Zeneművészeti Szakiskola és Főiskola tanára, 1972-től 2006-ig volt a A JANOTA-MŰHELY 80 ÉVES RÖVID KRÓNIKÁJA ( Torda, 1936. január 27.) Iskolai tanulmányait Győrben végezte, kitűnő rendű érettségi és az ottani zenekonzervatóriumi tanulmányai (zongora és fagott főtanszak)

Részletesebben

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori színész- és énekesnő. A Krétakör Színháznak, majd 2008-tól Alföldi menesztéséig a Nemzeti Színház társulatának

Részletesebben

TMÁMKhírlevél 2009/JANUÁR ÚJ ÉVBEN ÚJ HELYEN. A PÁRBESZÉD EREJÉVEL www.tmamk.hu III. ÉVFOLYAM 1. SZÁM SZÍNEK NÉLKÜL RÖVIDEBBEN

TMÁMKhírlevél 2009/JANUÁR ÚJ ÉVBEN ÚJ HELYEN. A PÁRBESZÉD EREJÉVEL www.tmamk.hu III. ÉVFOLYAM 1. SZÁM SZÍNEK NÉLKÜL RÖVIDEBBEN TMÁMKhírlevél A PÁRBESZÉD EREJÉVEL www.tmamk.hu III. ÉVFOLYAM 1. SZÁM Sütő Károly: Víziók III. (XX. Amator Artium Tolna Megyei Tárlat a TMÁMK különdíjasa) SZÍNEK NÉLKÜL RÖVIDEBBEN Mikorra Hírlevelünk idei

Részletesebben

A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten

A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten 2015. október 21-25-e között Magyarországra látogatott A Drezdai Kórusakadémia Gyermekkara. A Singakademie Dresden 130 éves tradiciójával a németországi Szászország

Részletesebben

Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló

Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló Séta a szülőfalumban Egy szép napon elmentünk a barátnőmmel sétálni a szülőfalumban. Az Erzsébet parkban megmutattam az emlékművet, a református templomot meg a nyári színpadot. _ Te, nagyon szereted a

Részletesebben

Munkaterv a évre. Egységes munkaterv-forma társadalmi szervezetek számára. Általános adatok

Munkaterv a évre. Egységes munkaterv-forma társadalmi szervezetek számára. Általános adatok Egységes munkaterv-forma társadalmi szervezetek számára Általános adatok Szervezet neve: Budaörsi Pro Musica Kórusalapítvány Címe: 2040 Budaörs, Szabadság út 134. Levelezési cím: 2040 Budaörs, Víg u.63.

Részletesebben

Szakmai beszámoló a 32. Régi Zenei Napokról

Szakmai beszámoló a 32. Régi Zenei Napokról Szakmai beszámoló a 32. Régi Zenei Napokról Magyarország legrégebben alapított historikus zenei fesztiválja 32. alkalommal került megrendezésre Fertőd-Eszterházán, 2016. június 25. és július 2. között,

Részletesebben

#zeneóra. Ifjúsági bérlet Jász-Nagykun-Szolnok megye

#zeneóra. Ifjúsági bérlet Jász-Nagykun-Szolnok megye #zeneóra Ifjúsági bérlet 2019-2020 Jász-Nagykun-Szolnok megye Elérhetővé tesszük az élményt! A Filharmónia Magyarország ifjúsági koncertsorozata 6 éves kortól egészen 18 éves korig szólítja meg az iskolásokat

Részletesebben

"Klasszikus zenére alapozott művelődésszervezés lehetőségei - A Müpa példáján keresztül" kérdőív

Klasszikus zenére alapozott művelődésszervezés lehetőségei - A Müpa példáján keresztül kérdőív "Klasszikus zenére alapozott művelődésszervezés lehetőségei - A Müpa példáján keresztül" kérdőív A kitöltők statisztikai adatai: A válaszadók létszáma: 102 Férfi 52 Nő 50 Életkori átlag 13.2 év Az eredmények

Részletesebben

Pap János HANGOK-HANGSZEREK INTERJÚ ELEK TIHAMÉRRAL

Pap János HANGOK-HANGSZEREK INTERJÚ ELEK TIHAMÉRRAL Pap János HANGOK-HANGSZEREK INTERJÚ ELEK TIHAMÉRRAL -Amikor a Tanárkepzőn fuvolás hallgatóit a hangszer tulajdonságairól faggaltam, azt válaszolták, hogy nem sokat tudnak róla, de amire kídncsi vagyok,

Részletesebben

Szakmai önéletrajz. Név: Dénes Anna-Júlia, született: Csép Anna-Júlia. Születtem: 1983 szeptember 25, Kolozsvár. Lakcím: Kolozsvár, Decebal u.

Szakmai önéletrajz. Név: Dénes Anna-Júlia, született: Csép Anna-Júlia. Születtem: 1983 szeptember 25, Kolozsvár. Lakcím: Kolozsvár, Decebal u. Szakmai önéletrajz Név: Dénes Anna-Júlia, született: Csép Anna-Júlia Születtem: 1983 szeptember 25, Kolozsvár Lakcím: Kolozsvár, Decebal u.72/3 Telefon: 0743405426 E-mail: annna83@yahoo.com Foglalkozásom:

Részletesebben

A tanulmány első publikációja: Szabó Ferenc János: Egy nagyvonalú zongorista. Jevgenyij Koroljov Budapesten Muzsika LVII/3 (2014. március): 2 6.

A tanulmány első publikációja: Szabó Ferenc János: Egy nagyvonalú zongorista. Jevgenyij Koroljov Budapesten Muzsika LVII/3 (2014. március): 2 6. A tanulmány első publikációja: Szabó Ferenc János: Egy nagyvonalú zongorista. Jevgenyij Koroljov Budapesten Muzsika LVII/3 (2014. március): 2 6. Szabó Ferenc János: Egy nagyvonalú zongorista Jevgenyij

Részletesebben

Kanizsa Big Band - Nyári tábor (Őrtilos - 2015. 08. 15-16-17.)

Kanizsa Big Band - Nyári tábor (Őrtilos - 2015. 08. 15-16-17.) Kanizsa Big Band - Nyári tábor (Őrtilos - 2015. 08. 15-16-17.) 2015. augusztus 28., Berdisz Tamás Berdisz Tamás jazz dobos, oktató lapunkban rendszeresen publikál. Most is én kértem meg, hogy írjon a JazzMa.hu-nak

Részletesebben

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. VARSÁNYI LÁSZLÓNÉ SZOLFÉZS TANSZAKI NAP A VÁCI ZENEISKOLÁBAN Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. március 22-én. A személyes meghíváson kívül egy szép meghívó

Részletesebben

Rost Andrea: Minden szerep beépül az ember életébe

Rost Andrea: Minden szerep beépül az ember életébe Rost Andrea: Minden szerep beépül az ember életébe Kiss Eszter Veronika, 2015. október 25., 11:53 Rost Andrea Fotó: Barna Bálint Nemrég jött ki új ékszerkollekciójával, és novemberben Frenák Pállal ad

Részletesebben

ZENEISKOLAI HÍRMONDÓ

ZENEISKOLAI HÍRMONDÓ ZENEISKOLAI HÍRMONDÓ MEGJELENIK 2 HAVONTA I.ÉVFOLYAM 1. SZÁM. 2015.MÁJUS-JÚNIUS Tóthné Siklós Ágnes tanárnő tanszaki koncertje 2015.MÁJUS Május 5-én megrendezésre került Tóthné Siklósi Ágnes zongora tanárnő

Részletesebben

Értô közönséget sikerült kialakítani Erdôs Jenôvel Olajos Gábor beszélget

Értô közönséget sikerült kialakítani Erdôs Jenôvel Olajos Gábor beszélget 2008 / Tavasz F o g a d ó a K a r n a g y o k h o z Értô közönséget sikerült kialakítani Erdôs Jenôvel Olajos Gábor beszélget Ki ne ismerné Erdôs Jenôt, a népmûvelô pedagógust, karnagyot, a hangversenyélet

Részletesebben

Herpay Ágnes. Liszt F. Zenemûvészeti Fõiskola Gyõri tagozata - szolfézs szak, zeneiskolai fagott tanár szak (208/81)

Herpay Ágnes. Liszt F. Zenemûvészeti Fõiskola Gyõri tagozata - szolfézs szak, zeneiskolai fagott tanár szak (208/81) Herpay Ágnes Dr. Herpay ÁgnesSzületett: 1959 Végzettség: Liszt Ferenc Zenemûvészeti Fõiskola, Budapest, egyetemi tagozat - fagott kamaramûvészés szakközépiskolai fagott tanár szak -1984 (25/1984) Liszt

Részletesebben

A holdfényben repülő bicikli

A holdfényben repülő bicikli A holdfényben repülő bicikli Páros interjú Mindketten rövid ideig tudhatták magukénak különleges biciklijüket, és vendéglátós művészi karrierjük sem tartott sokáig. Marozsán Erika színésznő épp túl egy

Részletesebben

Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit

Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit a Dávid Gyula születésének századik évfordulója alkalmából rendezendő koncertekre, 2013. május 2. és május 9. között

Részletesebben

KÁRPÁTALJAI NÉPTÁNCEGYÜTTES MŰSORA

KÁRPÁTALJAI NÉPTÁNCEGYÜTTES MŰSORA Október 2. péntek 19 óra A TINIDANCE TEAM tánc-show műsora Művészeti vezető: Steidl Anita A belépőjegy ára: 900 Ft Október 3. szombat 17 óra Az Idősek Világnapja alkalmából KÁRPÁTALJAI NÉPTÁNCEGYÜTTES

Részletesebben

DEBRECZENI PRODUKCIÓS KFT. EXKLÚZÍV MŰSORAJÁNLATA

DEBRECZENI PRODUKCIÓS KFT. EXKLÚZÍV MŰSORAJÁNLATA DEBRECZENI PRODUKCIÓS KFT. EXKLÚZÍV MŰSORAJÁNLATA 2015 EXKLUZÍV ÉS EGYEDI AJÁNLAT MEGHITT HANGULAT MAGAS SZÍNVONAL KIVÁLÓ HANGZÁS ELEGANCIA TEHETSÉG LÁTVÁNY SHOW HOVA AJÁNLJUK? NÍVÓS ÜNNEPI ESEMÉNYEKRE

Részletesebben

Az Orff zenekar és a Zengető együttes a 2013 2014 es tanévben

Az Orff zenekar és a Zengető együttes a 2013 2014 es tanévben Barbalics Dóra Gerber Dominika 12. A Az Orff zenekar és a Zengető együttes a 2013 2014 es tanévben Bergics Lajos tanár úr 2012 ben csatlakozott az Orff zenekar életébe, majd a 2013 as tanévben vette át

Részletesebben

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2013. augusztus 29-i ülésére

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2013. augusztus 29-i ülésére Tárgy: Beszámoló a XXXVII. Békés-tarhosi Zenei Napok (BÉTAZEN) rendezvényeiről Előkészítette: Koszecz Sándor igazgató Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport és Turisztikai Központ Véleményező Oktatási, Kulturális

Részletesebben

PÉNZÜGYI, SZAKMAI BESZÁMOLÓ A 2012. ÉVRE ÉS FELADATTERV 2013-RA

PÉNZÜGYI, SZAKMAI BESZÁMOLÓ A 2012. ÉVRE ÉS FELADATTERV 2013-RA SZEKSZÁRD MJV POLGÁRMESTERI HIVATALA KÖZOKTATÁSI,MŰVELŐDÉSI ÉS SPORT OSZTÁLY 7100 Szekszárd, Béla király tér 8. PÉNZÜGYI, SZAKMAI BESZÁMOLÓ A 2012. ÉVRE ÉS FELADATTERV 2013-RA 1 A SZEKSZÁRDI MADRIGÁLKÓRUS

Részletesebben

Cantemus. IX. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál 2012. augusztus 16-21. Karvezetoi mesterkurzus Szabó Dénes vezetésével.

Cantemus. IX. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál 2012. augusztus 16-21. Karvezetoi mesterkurzus Szabó Dénes vezetésével. Cantemus IX. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál 2012. augusztus 16-21. Nyíregyháza Karvezetoi mesterkurzus Szabó Dénes vezetésével 2012. augusztus 15-22. Nyíregyháza A Fesztivál A Nyíregyházi Cantemus

Részletesebben

NOVA VILLA 2010 Nonprofit Kft. 4100 Berettyóújfalu, Bajcsy Zs. u. 27. Tel./Fax.: 54/500-022, Tel.:54/500-023 E-mail:novavilla2010@gmail.

NOVA VILLA 2010 Nonprofit Kft. 4100 Berettyóújfalu, Bajcsy Zs. u. 27. Tel./Fax.: 54/500-022, Tel.:54/500-023 E-mail:novavilla2010@gmail. NOVA VILLA 2010 Nonprofit Kft. 4100 Berettyóújfalu, Bajcsy Zs. u. 27. Tel./Fax.: 54/500-022, Tel.:54/500-023 E-mail:novavilla2010@gmail.com Szakmai beszámoló SONUS Ütőhangszeres együttes koncertjei A Nova

Részletesebben

Közhasznúsági jelentése 2011. Készült: 2012. május 31. Készítette: Soponyainé Nagy Edit

Közhasznúsági jelentése 2011. Készült: 2012. május 31. Készítette: Soponyainé Nagy Edit A K É K M A D Á R A L A P Í T V Á N Y a b e t e g g y e r m e k e k é r t Közhasznúsági jelentése 2011. Készült: 2012. május 31. Készítette: Soponyainé Nagy Edit 2 a.) Közhasznú egyszerűsített beszámoló

Részletesebben

KINCSES VERONIKA KÖSZÖNTÉSE. A pályájáról mesél: Opera Café - Nyári kiadás - 01 Kincses Veronika

KINCSES VERONIKA KÖSZÖNTÉSE. A pályájáról mesél: Opera Café - Nyári kiadás - 01 Kincses Veronika KINCSES VERONIKA KÖSZÖNTÉSE A pályájáról mesél: Opera Café - Nyári kiadás - 01 Kincses Veronika https://www.youtube.com/watch?v=pe9at9taf_m Póka Balázs, Polgár László, Kincses Veronika, Luciano Pavarotti

Részletesebben

PORTFOLIÓ HOFFER ZENEI OKTATÓKÖZPONT

PORTFOLIÓ HOFFER ZENEI OKTATÓKÖZPONT PORTFOLIÓ HOFFER ZENEI OKTATÓKÖZPONT 2 BEVEZETÉS A zene mindenkié!... Miért? Miben különbözik a Hoffer Suli egy zeneiskolától? Milyen az iskola tanítási módszere? Mivel nyújt többet? Milyen pluszt ad a

Részletesebben

#zeneóra. Ifjúsági bérlet Győr-Moson-Sopron megye

#zeneóra. Ifjúsági bérlet Győr-Moson-Sopron megye #zeneóra Ifjúsági bérlet 2019-2020 Győr-Moson-Sopron megye Elérhetővé tesszük az élményt! A Filharmónia Magyarország ifjúsági koncertsorozata 6 éves kortól egészen 18 éves korig szólítja meg az iskolásokat

Részletesebben

WEINER NYILT NAPOK- WEINER SZÓLAMAI: 2014. NOVEMBER 10-11. Helyszín: Neszmélyi út 30. (a részletes program már letölthető a honlapunkról)

WEINER NYILT NAPOK- WEINER SZÓLAMAI: 2014. NOVEMBER 10-11. Helyszín: Neszmélyi út 30. (a részletes program már letölthető a honlapunkról) Szakközépiskolai felvételi tájékoztató a 2015/2016-ös tanévre A WEINER LEÓ ZENEI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS ZENEMŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA AZ ORSZÁG EGYETLEN PRÍMA PRIMISSIMA DÍJAS ISKOLÁJA! 2011. december

Részletesebben

JUDIT MÄKINEN NEMZETKÖZI KODÁLY HÉT FINNORSZÁGBAN 261. levél

JUDIT MÄKINEN NEMZETKÖZI KODÁLY HÉT FINNORSZÁGBAN 261. levél JUDIT MÄKINEN NEMZETKÖZI KODÁLY HÉT FINNORSZÁGBAN 261. levél Mai levelem egy világhírű magyar zeneszerző finnországi ünneplésével foglalkozik, nevezetesen az immár 30. alkalommal megrendezendő Kodály Zoltán

Részletesebben

Interjú Droppa Judit textilművész, egyetemi tanárral

Interjú Droppa Judit textilművész, egyetemi tanárral A művészeti intézményeknek van egy optimális léptéke Interjú Droppa Judit textilművész, egyetemi tanárral Educatio: Hogyan épül fel a hazai művészeti felsőoktatás intézményi háttere? Droppa Judit: Vannak

Részletesebben

A Ciróka a sokszínűség bábszínháza. Írta: Major Zoltán szeptember 16. szombat, 12:26

A Ciróka a sokszínűség bábszínháza. Írta: Major Zoltán szeptember 16. szombat, 12:26 Több mint harminc éve működik hivatásos bábszínházként a kecskeméti Ciróka. A Bóbita szintén több évtizede áll szakmai és baráti kapcsolatban vele. Szeptember 9-én Rigócsőr király című darabjukat adták

Részletesebben

Beszélgetés a Viviana Szofronyickij-Paul McNulty házaspárralszerző: Petrányi Judit

Beszélgetés a Viviana Szofronyickij-Paul McNulty házaspárralszerző: Petrányi Judit Beszélgetés a Viviana Szofronyickij-Paul McNulty házaspárralszerző: Petrányi Judit Mesterek és mesteri másolatok Lapszám: 2009 február Három historikus hangszer: egy Stein, egy Walter és egy Graf fortepiano

Részletesebben

DEBRECZENI PRODUKCIÓS KFT. EXKLÚZÍV MŰSORAJÁNLATA

DEBRECZENI PRODUKCIÓS KFT. EXKLÚZÍV MŰSORAJÁNLATA DEBRECZENI PRODUKCIÓS KFT. EXKLÚZÍV MŰSORAJÁNLATA 2015 EXKLUZÍV ÉS EGYEDI AJÁNLAT MEGHITT HANGULAT MAGAS SZÍNVONAL KIVÁLÓ HANGZÁS ELEGANCIA TEHETSÉG LÁTVÁNY SHOW HOVA AJÁNLJUK? NÍVÓS ÜNNEPI ESEMÉNYEKRE

Részletesebben

AZ ÉNEK A LELKI GAZDAGSÁG ALAPJA

AZ ÉNEK A LELKI GAZDAGSÁG ALAPJA AZ ÉNEK A LELKI GAZDAGSÁG ALAPJA 2014.05.03. 05:22 szerző: Bertalan Melinda Veszprém gazdag zenei kultúráját a kiváló ének-zenei oktatás alapozta meg hangzott el a Veszprémi Történelmi Szalon 11. rendezvényén

Részletesebben

30 ÉVE HUNYT EL PÁSZTI MIKLÓS KARNAGY, ZENESZERZŐ, TANÁR (Budapest, március 4. - Budapest, február 12. )

30 ÉVE HUNYT EL PÁSZTI MIKLÓS KARNAGY, ZENESZERZŐ, TANÁR (Budapest, március 4. - Budapest, február 12. ) 30 ÉVE HUNYT EL PÁSZTI MIKLÓS KARNAGY, ZENESZERZŐ, TANÁR (Budapest, 1928. március 4. - Budapest, 1989. február 12. ) Pászti Miklós I. Az évforduló alkalmából emlékezik a Pászti Miklós Vegyes Kórus alapító

Részletesebben

Szuppán Irén Művészeti Alapítvány közhasznú tevékenység beszámolója 2017 év

Szuppán Irén Művészeti Alapítvány közhasznú tevékenység beszámolója 2017 év Szuppán Irén Művészeti Alapítvány közhasznú tevékenység beszámolója 2017 év A Szuppán Irén Művészeti Alapítvány célja a tehetséges, illetve hátrányos helyzetű tanulók támogatása és segítése. Lehetőséget

Részletesebben

Győrfi Adrienne: Professzionális fogfehérítés

Győrfi Adrienne: Professzionális fogfehérítés A CÉL A TERMÉSZETESSÉG, A HARMÓNIA ÉS AZ ÁPOLTSÁG Győrfi Adrienne: Professzionális fogfehérítés A közelmúltban jelent meg Győrfi Adrienne Professzionális fogfehérítés című könyve a Medicina Könyvkiadó

Részletesebben

Nekünk még volt szabadnapunk

Nekünk még volt szabadnapunk Nekünk még volt szabadnapunk 2013. 09. 11. Szerző: Kalmár András Molnár Piroskával egy nagy irodaház felső szintjén találkoztam, vöröses-lilás paróka volt a fején, zebramintás blúz és műszálas sál egészítették

Részletesebben

SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola

SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola Iskolánkról Az SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskolát 2004-ben alapította a Szegedi Tudományegyetem. Iskolánk, fiatal kora

Részletesebben

Szerepei: Levente - Árpád népe (Budapest Sportaréna 2006)

Szerepei: Levente - Árpád népe (Budapest Sportaréna 2006) ÖNÉLETRAJZ Feke Pál Huszonkét évesen eljátszotta Jézust a Jézus Krisztus Szupersztárban, óriási sikerrel a szegedi Dóm téren. Amerikában, Grazban és a Pulai Arénában is fellépett már musical főszerepekkel.

Részletesebben

Majnay Gábor Osztályvezető úr részére Tárgy: Szakmai beszámoló 2015.évről

Majnay Gábor Osztályvezető úr részére Tárgy: Szakmai beszámoló 2015.évről SZEKSZÁRD MEGYE JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA Szekszárd Béla tér Tárgy: Szakmai beszámoló 2015.évről Kérésére az alábbiakban beszámolok a Liszt Ferenc Pedagógus Kórus Kiemelkedő Művészeti Együttes

Részletesebben

Programajánló. Kobuci Blues Fesztivál Balaton Sound Fesztivál. Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál

Programajánló. Kobuci Blues Fesztivál Balaton Sound Fesztivál. Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál Kobuci Blues Fesztivál Balaton Sound Fesztivál Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál Bajai Halfőző Fesztivál X. Jubileumi Dobfesztivál New Orleans Jazz Fesztivál Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok 2. Gönci

Részletesebben

Közhasznúsági beszámoló Óbudai Jubileumi Zenekar Egyesület 2010.

Közhasznúsági beszámoló Óbudai Jubileumi Zenekar Egyesület 2010. Közhasznúsági beszámoló Óbudai Jubileumi Zenekar Egyesület 2010. Az Óbudai Jubileumi Zenekar Egyesület közhasznú működésének 2010. évi összesített mérlegkimutatása A Összes közhasznú tevékenység bevétele

Részletesebben

Kedves Fesztivállátogató!

Kedves Fesztivállátogató! Kedves Fesztivállátogató! Szeretettel köszöntjük Önöket a tavaszi fesztiválok megrendezése alkalmából és örömmel invitáljuk programjainkra a siófoki Hajókikötőbe. Reményeink szerint olyan színvonalas programot

Részletesebben

Ybl Egyesület SZMODITS JULIA

Ybl Egyesület SZMODITS JULIA SZMODITS JULIA Ybl Egyesület Az Ybl Egyesület Közhasznú Szervezet Ybl Miklós Mûszaki Fõiskola Egyesülete néven 1995-ben alakult, hogy szakmai és baráti közösségbe fogja össze a jogelõd intézmények: az

Részletesebben

Intézmény neve:liszt Ferenc Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény OM azonosítója: 039580

Intézmény neve:liszt Ferenc Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény OM azonosítója: 039580 Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények [11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet] 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv

Részletesebben

BARTÓK BÉLA ZONGORAVERSENY

BARTÓK BÉLA ZONGORAVERSENY www.konservatorium.steiermark.at www.belabartok.at 6. NEMZETKÖZI BARTÓK BÉLA ZONGORAVERSENY 2019 NOVEMBER 11. 17. GRÁC GRÀCBAN A STÀJERORSZÀGI JOHANN-JOSEPH-FUX- KONZERVATÒRIUMBAN 2019 NOVEMBER 11. 17.

Részletesebben

MISKOLCI EGYETEM BARTÓK BÉLA ZENEMŰVÉSZETI INTÉZET PORTFÓLIÓ TÓTH PÉTERNÉ RENDES RENÁTA MA 60

MISKOLCI EGYETEM BARTÓK BÉLA ZENEMŰVÉSZETI INTÉZET PORTFÓLIÓ TÓTH PÉTERNÉ RENDES RENÁTA MA 60 0 MISKOLCI EGYETEM BARTÓK BÉLA ZENEMŰVÉSZETI INTÉZET PORTFÓLIÓ KONZULENS: NEMES FERENC FŐISKOLAI TANÁR KÉSZÍTETTE: TÓTH PÉTERNÉ RENDES RENÁTA TANÁR-ZENETANÁR, FAGOTT MA 60 2015 1 Bevezető: "A zenei nevelés

Részletesebben

Révkomárom után. Európai utas OTTHON LENNI

Révkomárom után. Európai utas OTTHON LENNI OTTHON LENNI Révkomárom után Pomogáts Bélával, az Anyanyelvi Konferencia elnökével, Sárközy Péter római, Péntek János kolozsvári és Bányai János újvidéki egyetemi tanárral, valamint Göncz Lászlóval, a

Részletesebben

Szőnyei Tamás: Félúton Haydn felé

Szőnyei Tamás: Félúton Haydn felé Szőnyei Tamás: Félúton Haydn felé 2009-ben emlékezik meg a világ a zeneszerző halálának kétszázadik évfordulójáról. Négy évünk van, hogy a fertődi Esterházy-kastélyt, ahol élete legtermékenyebb évtizedeit

Részletesebben

- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból?

- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból? Balczó Péter operaénekessel, a Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház oszlopos tagjával, a nagykörúti Szamos Cukrászdában találkoztam. Észnél kell lenni, hiszen interjúalanyaimnak általában fogalmuk

Részletesebben

Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével

Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével Bôrönd és homeopátia Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével Takaros, barátságos épület egy árnyas, csen des kis utca végén, ahol az, nem messze a városközponttól, egy fôútvonalba

Részletesebben

VI. Tolcsvai Borfesztivál. 2009. augusztus 7. 14.15. Paulon László énekes-gitárművészműsora 15.00

VI. Tolcsvai Borfesztivál. 2009. augusztus 7. 14.15. Paulon László énekes-gitárművészműsora 15.00 VI. Tolcsvai Borfesztivál 2009. augusztus 7. 14.15 Paulon László énekes-gitárművészműsora Levente 15.00 A BIBE TIMEÉnek - éssztárképző Stúdió növendékeinek zenés-táncos show műsora: "Ébredj fe 1 / 14 15.45

Részletesebben

Sopron Régió Programok 2015. október

Sopron Régió Programok 2015. október Régió Programok 2015. október Június 23 október 31. hétfő kivételével naponta: 10.00 Elfeledett iak fejezetek a soproni zsidóság történetéből - kiállítás Új utca 11. i Múzeum Tel.: 99/311-327 programok.sopronimuzeum@gmail.com

Részletesebben

Kérésére az alábbiakban beszámolok a Szekszárdi Liszt Ferenc Pedagógus Kórus 2014-ben végzett szakmai munkájáról.

Kérésére az alábbiakban beszámolok a Szekszárdi Liszt Ferenc Pedagógus Kórus 2014-ben végzett szakmai munkájáról. SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA Humán Osztály Majnay Gábor Osztályvezető úr részére Tárgy: Szakmai beszámoló 2014. évről Tisztelt Osztályvezető úr! Kérésére az alábbiakban beszámolok

Részletesebben

MARAT: VÉGH PÉTER "Nemzetgyűlési képviselők hát sohasem szabadultok meg a múlttól, sohasem fogjátok megérteni, miféle átalakulásba keveredtetek"

MARAT: VÉGH PÉTER Nemzetgyűlési képviselők hát sohasem szabadultok meg a múlttól, sohasem fogjátok megérteni, miféle átalakulásba keveredtetek MARAT: VÉGH PÉTER "Nemzetgyűlési képviselők hát sohasem szabadultok meg a múlttól, sohasem fogjátok megérteni, miféle átalakulásba keveredtetek" Marat/Sade Baranyi Péter, Végh Péter, Bordás János Végh

Részletesebben

Szakmai beszámoló Múzeumok éjszakája Akkor volt érdemes élni Hangulatok és dallamok a boldog békeidőkből!

Szakmai beszámoló Múzeumok éjszakája Akkor volt érdemes élni Hangulatok és dallamok a boldog békeidőkből! Szakmai beszámoló Múzeumok éjszakája Akkor volt érdemes élni Hangulatok és dallamok a boldog békeidőkből! Mosonmagyaróvár, Hansági Múzeum 2015. június 19-29. A több mint egy évtizedes múltra visszatekintő

Részletesebben

XXXII. Kodály Mővészeti Fesztivál beszámoló (2012. 12. 08. és 2012. 12. 16.)

XXXII. Kodály Mővészeti Fesztivál beszámoló (2012. 12. 08. és 2012. 12. 16.) XXXII. Kodály Mővészeti Fesztivál beszámoló (2012. 12. 08. és 2012. 12. 16.) A 2012. évi Kodály Mővészeti Fesztivált Kodály Zoltán születésnapja (december 16.) köré szerveztük, a Mester születésének 130.

Részletesebben

PÉNZÜGYI, SZAKMAI BESZÁMOLÓ A 2013. ÉVRE ÉS FELADATTERV 2014-RE

PÉNZÜGYI, SZAKMAI BESZÁMOLÓ A 2013. ÉVRE ÉS FELADATTERV 2014-RE SZEKSZÁRD MJV POLGÁRMESTERI HIVATALA KÖZOKTATÁSI,MŰVELŐDÉSI ÉS SPORT OSZTÁLY 7100 Szekszárd, Béla király tér 8. PÉNZÜGYI, SZAKMAI BESZÁMOLÓ A 2013. ÉVRE ÉS FELADATTERV 2014RE 1 A SZEKSZÁRDI MADRIGÁLKÓRUS

Részletesebben

Gödöllıi Szimfonikus Zenekar Alapítvány KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS A 2008. ÉVRİL

Gödöllıi Szimfonikus Zenekar Alapítvány KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS A 2008. ÉVRİL Gödöllıi Szimfonikus Zenekar Alapítvány KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS A 2008. ÉVRİL A Gödöllıi Szimfonikus Zenekar Alapítványt a Pest Megyei Bíróság 12.Pk.60.255/2003/4. számú, 2003. aug. 21-én jogerıre emelkedett

Részletesebben

2013/2014. tanév. Felvételi lehetőség a Zeneiskolába. Kedves Szülők!

2013/2014. tanév. Felvételi lehetőség a Zeneiskolába. Kedves Szülők! Alapfokú művészeti iskolai közzétételi lista Felvételi lehetőségről szóló tájékoztató 2013/2014. tanév Felvételi lehetőség a Zeneiskolába Kedves Szülők!,,Ha a gyermekkel sikerül megszerettetni a zenét,

Részletesebben

Javaslat az. Apátfalva népi hangszere a citera. települési értéktárba történő felvételéhez

Javaslat az. Apátfalva népi hangszere a citera. települési értéktárba történő felvételéhez Javaslat az Apátfalva népi hangszere a citera települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Tóth

Részletesebben

ÜNNEPI EMLÉKEZÉS AZ ÉVFORDULÓN Egy éve hunyt el Varasdy Ernő ( ) Titi-bácsi, ütőhangszeres-művésztanár, karmester

ÜNNEPI EMLÉKEZÉS AZ ÉVFORDULÓN Egy éve hunyt el Varasdy Ernő ( ) Titi-bácsi, ütőhangszeres-művésztanár, karmester ÜNNEPI EMLÉKEZÉS AZ ÉVFORDULÓN Egy éve hunyt el Varasdy Ernő (1927-2015) Titi-bácsi, ütőhangszeres-művésztanár, karmester 2016.04.17. vasárnap 14 óra HELYSZÍN: Munkácsy Mihály Művelődési Ház (házasságkötő

Részletesebben

BARTÓK BÉLA ZONGORAVERSENY

BARTÓK BÉLA ZONGORAVERSENY www.konservatorium.steiermark.at www.belabartok.at 5. NEMZETKÖZI BARTÓK BÉLA ZONGORAVERSENY 2017 NOVEMBER 14. 19. GRÁC GRÀCBAN A STÀJERORSZÀGI JOHANN-JOSEPH-FUX- KONZERVATÒRIUMBAN 2017 NOVEMBER 14. 19.

Részletesebben

DOPPLER PROJEKT 2.0 FÁBIÁN TÍMEA INTERJÚJA CLAUDI ARIMANY FUVOLAMŰVÉSSZEL, A 2016-OS IV. NEMZETKÖZI FUVOLAFESZTIVÁL MEGHÍVOTTJÁVAL

DOPPLER PROJEKT 2.0 FÁBIÁN TÍMEA INTERJÚJA CLAUDI ARIMANY FUVOLAMŰVÉSSZEL, A 2016-OS IV. NEMZETKÖZI FUVOLAFESZTIVÁL MEGHÍVOTTJÁVAL DOPPLER PROJEKT 2.0 FÁBIÁN TÍMEA INTERJÚJA CLAUDI ARIMANY FUVOLAMŰVÉSSZEL, A 2016-OS IV. NEMZETKÖZI FUVOLAFESZTIVÁL MEGHÍVOTTJÁVAL Rangos előadóval büszkélkedhetett az idei, 2016-os IV. Nemzetközi Fuvolafesztivál

Részletesebben

Különös közzétételi lista- Alapfokú művészetoktatási Intézmények / 11/1994. 8 VI.8.) MKM rendelet, 10. sz. melléklet/

Különös közzétételi lista- Alapfokú művészetoktatási Intézmények / 11/1994. 8 VI.8.) MKM rendelet, 10. sz. melléklet/ Különös közzétételi lista- Alapfokú művészetoktatási Intézmények / 11/1994. 8 VI.8.) MKM rendelet, 10. sz. melléklet/ 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv

Részletesebben

Közhasznúsági beszámoló Óbudai Jubileumi Zenekar Egyesület 2009. tervezet, az Elnökség jóváhagyására vár

Közhasznúsági beszámoló Óbudai Jubileumi Zenekar Egyesület 2009. tervezet, az Elnökség jóváhagyására vár Közhasznúsági beszámoló Óbudai Jubileumi Zenekar Egyesület 2009. tervezet, az Elnökség jóváhagyására vár Az Egyesület hagyományőrző módon a 2008. évben is folytatta annak a támogatását, hogy a Till Ottó

Részletesebben

Lisztomania 2011. Liszt Ferenc a raidingi zseni, aki szupersztárnak született

Lisztomania 2011. Liszt Ferenc a raidingi zseni, aki szupersztárnak született Lisztomania 2011 A burgenlandi jubileumi év programja Budapest, 2010. november 4. Csodagyermek, zongoravirtuóz, a nık kedvence és az európai koncerttermek kiváló mestere: Liszt Ferenc a romantika korának

Részletesebben

Bodrogközy Eszter. Dr. Sebestyén István fuvolaművész-tanárra emlékeztünk

Bodrogközy Eszter. Dr. Sebestyén István fuvolaművész-tanárra emlékeztünk Bodrogközy Eszter Dr. Sebestyén István fuvolaművész-tanárra emlékeztünk Dratsay Ákos fuvolaművész kereste fel a Tanár Úr családját, volt növendékeit, kollégáit, tisztelőit e különleges ünnepi alkalomra

Részletesebben

Meghívó. Fujii Aki zongoramûvésznõ jótékonysági szólóestjére. Sok szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját. és a hangversenyt követõ fogadásra.

Meghívó. Fujii Aki zongoramûvésznõ jótékonysági szólóestjére. Sok szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját. és a hangversenyt követõ fogadásra. Az adományokat a következő számlán fogadjuk: OTP Rt. 11745004-20110479 Református Egyházközség Adományszámla Támogatók: Aba-Novák Kulturális Központ Aktív Rádió Bartók Béla Kamarakórus Cora Csányi Konyha

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. október 28. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. október 28. 14:00 I. Zenefelismerés Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

FELSŐÖRSI. Köszönet felsôörsnek. Ady Endre: Karácsony Harang csendül... (részlet) VII. évfolyam 10. szám 2013. Felsőörsi Önkormányzat Kiadványa

FELSŐÖRSI. Köszönet felsôörsnek. Ady Endre: Karácsony Harang csendül... (részlet) VII. évfolyam 10. szám 2013. Felsőörsi Önkormányzat Kiadványa december VII. évfolyam 10. szám 2013. Felsőörsi Önkormányzat Kiadványa Köszönet felsôörsnek Immár harmadik éve folyik a munka a volt úttörőtábor területén, a Snétberger Zenei Tehetség Központban. Úgy érezzük

Részletesebben

Pesti Vigadó. Műsorfüzet 1865

Pesti Vigadó. Műsorfüzet 1865 Pesti Vigadó Műsorfüzet 1865 MEGNYÍLT A VIGARDA! N agy örömmel tesszük közzé, hogy majd tizenhat évnyi várakozás után Pest városa ismét rendelkezik olyan fényes, európai színvonalú épülettel, ahol reményeink

Részletesebben

Az ifjúsági zenekari nevelés

Az ifjúsági zenekari nevelés Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Zenetanári MA (zeneismeret ének-zene) Uzsaly Bence András Az ifjúsági zenekari nevelés négy magyar példája Témavezető: Körmendy Zsolt 2013. Tartalomjegyzék 1. Bevezetés...

Részletesebben

NOVA VILLA 2010 Nonprofit Kft. 4100 Berettyóújfalu, Bajcsy Zs. u. 27. Tel./Fax.: 54/500-022, Tel.:54/500-023 E-mail:novavilla2010@gmail.

NOVA VILLA 2010 Nonprofit Kft. 4100 Berettyóújfalu, Bajcsy Zs. u. 27. Tel./Fax.: 54/500-022, Tel.:54/500-023 E-mail:novavilla2010@gmail. NOVA VILLA 2010 Nonprofit Kft. 4100 Berettyóújfalu, Bajcsy Zs. u. 27. Tel./Fax.: 54/500-022, Tel.:54/500-023 E-mail:novavilla2010@gmail.com Szakmai beszámoló Hang-Játék-Zene Ismeretterjesztő élménykoncertek

Részletesebben

66/2015. (III.26.) sz. közgyűlési határozat melléklete

66/2015. (III.26.) sz. közgyűlési határozat melléklete 66/2015. (III.26.) sz. közgyűlési határozat melléklete Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot hirdet a Szolnoki Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft. ügyvezetői tisztségeinek ellátásra az előadó-művészeti

Részletesebben

1.A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Molnárné Preczlik Mariann

1.A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Molnárné Preczlik Mariann I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1.A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Molnárné Preczlik Mariann 2.A javaslatot benyújtó személy vagy a kapcsolattartó személy adatai Név: Molnárné

Részletesebben

A III. Muzsika Hídja Balaton Nemzetközi Fesztivál 2014 Budapest.

A III. Muzsika Hídja Balaton Nemzetközi Fesztivál 2014 Budapest. A III. Muzsika Hídja Balaton Nemzetközi Fesztivál 2014 Budapest. Bevezetés III. Muzsika Hídja Balaton Nemzetközi Fesztivált a III. Muzsika Hídja Balaton Nemzetközi Fesztivál Szervezőbizottság rendezi meg

Részletesebben

A KÜLFÖLDI MAGYAR KULTURÁLIS INTÉZETEK PROGRAMJAI

A KÜLFÖLDI MAGYAR KULTURÁLIS INTÉZETEK PROGRAMJAI A KÜLFÖLDI MAGYAR KULTURÁLIS INTÉZETEK PROGRAMJAI 2007. február Collegium Hungaricum, Bécs Sorszám 1. Dátum A program megnevezése A program jellege / típusa febr. 16- ig Lugosi Lugo László: Bécs tegnap

Részletesebben

ELHUNYT SZILVÁSY LÁSZLÓ GORDONKAMŰVÉSZ, A MAGYAR ÁLLAMI HANGVERSENYZENEKAR NY. TANÁRA

ELHUNYT SZILVÁSY LÁSZLÓ GORDONKAMŰVÉSZ, A MAGYAR ÁLLAMI HANGVERSENYZENEKAR NY. TANÁRA ELHUNYT SZILVÁSY LÁSZLÓ GORDONKAMŰVÉSZ, A MAGYAR ÁLLAMI HANGVERSENYZENEKAR NY. SZÓLÓCSELLISTÁJA, A BARTÓK BÉLA ZENEMŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS GIMNÁZIUM NY. TANÁRA (1926-2018) I. Szilvásy László (1926.július

Részletesebben

Tájékoztató Hatvan Város Önkormányzata által alapítványok, egyesületek, civil szervezetek szakmai programjaihoz nyújtott 2011. évi támogatásairól

Tájékoztató Hatvan Város Önkormányzata által alapítványok, egyesületek, civil szervezetek szakmai programjaihoz nyújtott 2011. évi támogatásairól Tájékoztató Hatvan Város Önkormányzata által alapítványok, egyesületek, civil szervezetek szakmai programjaihoz nyújtott 2011. évi iról sorsz. célja (ezer Ft-ban) 1. FC Hatvan Egyesület működési támogatás

Részletesebben

MOZARTEUM Salzburgi csoda magyar szemmel. ZÁBORSZKY KÁLMÁN Zugló Zeneváros. JAZZHISTÓRIA A modern magyar jazz születése. Klasszikus és Jazz

MOZARTEUM Salzburgi csoda magyar szemmel. ZÁBORSZKY KÁLMÁN Zugló Zeneváros. JAZZHISTÓRIA A modern magyar jazz születése. Klasszikus és Jazz GRAMOFON 2012. NYÁR INTERJÚK, ESSZÉK, LEMEZKRITIKÁK, ZENEKARI KÖRKÉP, KONCERTAJÁNLÓK 2012. NYÁR Klasszikus és Jazz 2012. NYÁR A népzene a legjobb alap SZVORÁK KATALIN MOZARTEUM Salzburgi csoda magyar szemmel

Részletesebben

Tisztelt Osztályvezetı Úr!

Tisztelt Osztályvezetı Úr! I f j ú s á g i F ú v ó s z e n e k a r i A l a p í t v á n y 7100 Szekszárd, Széchenyi u. 38. T: 74/511-028 F: 74/511-029 E-mail: lfzeneiskola@altisk2-szekszard.sulinet.hu Számlaszám: 10404601 46014706

Részletesebben

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk?

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? 2013. február 6., 11:00 Sorozatunkban a Színház- és Filmművészeti Egyetemen ebben az évadban végzősöket, Novák Eszter és Selmeczi György zenés szakirányú osztályának

Részletesebben

A KÉK MADÁR ALAPÍTVÁNY. Közhasznúsági jelentése 2006.

A KÉK MADÁR ALAPÍTVÁNY. Közhasznúsági jelentése 2006. A KÉK MADÁR ALAPÍTVÁNY Közhasznúsági jelentése 2006. Készült: 2007. június 30. Készítette: a Kuratórium 2 a.) Számviteli beszámoló, közhasznúsági jelentés mellékelve b.) A központi költségvetéstől az Alapítvány

Részletesebben